1
Borjak hasmenéses megbetegedése: Irodalmi összefoglaló Klein-Jöbstl Daniela1, Szenci Ottó2, Iwersen Michael1, Bohák Zsófia2, Szelényi Zoltán2, Drillich Marc1, Baumgartner Walter3
1. Section for Herd Health Management, Clinic for Ruminants, University of Veterinary Medicine, Vienna. Veterinärplatz 1, A-1210 Vienna, Austria
2. SZIE-ÁOTK, Nagyállatklinika, 2225 Üllő
3. Clinic for Ruminants, University of Veterinary Medicine, Vienna
Összefoglalás Borjak felnevelése során az egyik legfontosabb, és egyben legnagyobb anyagi kárt okozó megbetegedése a hasmenés. A következő irodalmi összefoglalóban a borjúhasmenés fertőző és nem fertőző eredetű leggyakoribb okait tárgyaljuk. Bemutatjuk a hasmenéses kórkép klinikai megjelenését, lehetséges következményeit, a gyógykezelés és a megelőzés lehetőségeit. Részletesen beszámolunk a hasmenéses borjak táplálásának és tartásának szempontjairól, illetve javaslatokat teszünk a megfelelő borjúnevelésre.
Summary Calf diarrhoea is one of the most important diseases in calf rearing and accounts for major economic losses. The evaluation of infectious and non-infectious risk factors associated with calf diarrhoea is discussed in the present review. We present the clinical onset of diarrheal disease, the possible consequences, treatments and the prophylaxis
2
options. We give a detailed report about the feeding and keeping of the affected calves, and suggestions about the right calf rearing program.
Fiatal borjak esetén a hasmenés az egyik legjelentősebb megbetegedés. Az újszülöttkori borjúhasmenés okozza az élet első heteiben a legnagyobb számú elhullást (18, 39). Mindez, az elvesztett borjak értékén túl, a megállapításra és a gyógykezelésre fordított összeg, valamint a túlélő állatok későbbi teljesítménycsökkenése miatt is jelentős anyagi kárral jár (1). Előfordulási gyakorisága telepenként változó, de akár az összes borjú is érintett lehet. Egy kanadai kutatás szerint a három hetesnél fiatalabb borjak között, hasmenéses megbetegedés szignifikánsan többször fordul elő nyáron, mint télen (kockázati arány: 1,79:4). Svéd tejelő állatoknál (35, 36), Minnesotában (30) szintén ezt az eredményt találták, míg egy norvég tejelő telepen nagyobb számban fordult elő hasmenés a téli hónapokban (kockázati arány 1,5:8). Egyéb európai kutatások hónapokra lebontva vizsgálták ugyanezt, miszerint a legnagyobb eséllyel márciusban (4, 25), mások szerint pedig decemberben (4) fordul elő a betegség.
Kialakulás Az újszülöttkori hasmenés szerteágazó oktanú, összetett megbetegedés. Kialakulásában számos fertőző és nem fertőző ok játszhat szerepet. A környezeti feltételek, a fertőző ágensek jelenléte, a telepi menedzsment, de az adott egyed tápláltsági állapota és ellenálló képessége is jelentős befolyásoló tényező.
Fertőző eredetű hasmenés A leggyakoribb hasmenést is előidéző fertőző ágensek a cryptosporidiumok (főleg a Cryptosporidium parvum), a szarvasmarha Rota– és Coronavírus, valamint az Escherichia
3
coli F5. A borjak emésztőrendszeri megbetegedéseinek hátterében 70-95%-ban ezek a kórokozók állnak (18). Különböző országokban végzett kutatások egyöntetűen a Cryptosporidiumokat illetve a rotavirusokat jelölik meg, mint leggyakoribb fertőző kórokot (2, 16, 19). Az Escherichia coli baktérium ritkábban fordul elő, azonban ha megjelenik a telepen, többnyire gyors lefolyású, elhullással végződő, kifejezetten ragályos hasmenést okoz. Kisebb arányban bár, de ugyanezt a baktériumot mutatták ki egészséges borjakból is, vagyis a leggyakoribb, hasmenést kiváltó kórokozók nem obligát patogének, virulenciájuk kicsi. A betegség kialakulásában tehát a gazdaszervezet ellenálló képességének csökkenése, valamint egyéb, kedvezőtlen környezeti hatások is szerepet játszanak. Leírtak más vírusokat is borjúhasmenés hátterében (Breda-, Parvo-, Calici-, Adeno-, Astro-, Pestivirus), de ezek előfordulása ritka. A Clostridumok, Salmonella spp., Campylobacter spp., Proteus spp., Klebsiella spp., Giardia és Coccidium fajok hasmenéssel kapcsolatos valódi szerepe még tisztázatlan. A borjak hasmenéses megbetegedéséért általában, egyszerre több kórokozó tehető felelőssé (20). A különféle kórokozók kapcsolatának felderítését célzó vizsgálat (2) kimutatta, hogy a coronavirus szignifikánsan gyakrabban fordul elő egyidejűleg Escherichia. coli fertőzéssel, mint más baktériummal, valamint a Cryptosporidium parvum elszaporodása hajlamosít Corona- és Rotavirus A okozta hasmenésre.
Nem fertőző eredetű hasmenések A leggyakoribb, hasmenésre hajlamosító, nem fertőző eredetű okok a telep szervezésével és üzemeltetésével kapcsolatosak; mint az általános higiénia (tartás, elletés), a takarmányozás (a takarmány minősége, összetétele, etetési protokoll és higiénia), valamint az állatok ellenálló képessége (immunglobulinokkal való ellátottság, tápláltsági állapot, stressz). Az ezek szerepét feltáró kutatások azonban sok esetben lényeges ellentmondást tartalmaznak. (1. Táblázat)
4
Az előző ellési szezon hasmenéses járványa, hajlamosító tényezőként szerepel a későbbi időszakban, de a tehenek ellés előtti vakcinázása, fizikális tisztítása, valamint a borjúketrecek kimosása megóvhatja az új borjúállományt a járvány újabb fellobbanásától (4). A témával foglalkozó szakirodalom elsősorban az elletési menedzsmentet, és a borjak tartási helyének fontosságát hangsúlyozza. PITHUA és mtsai (30) a hasmenéses, a légzőszervi és az egyéb megbetegedések gyakoriságát vizsgálták. Két csoportra osztották a borjakat. Az első csoport borjúketreceit minden használat után kitisztították, míg a másik csoport egyedei több havonta, vagy akár csak évente tisztított helyre kerültek. A borjakat 90 napig figyelték, és azt találták, hogy a megbetegedések előfordulási gyakorisága nem különbözik a két csoportban. Ez alapján úgy tűnik, hogy hasmenéses megbetegedések esetén a ketrecek tisztítási gyakoriságánál fontosabb a tehenek időben történő vakcinázása, az elválasztás gyorsasága (2 órával az ellés után), a megfelelő mennyiségű föcstej felvételének biztosítása és ellenőrzése, valamint a tartási körülmények egyéb részletei. BENDALI és mtsai (4) az ellés eseménytelenségét, a borjú születéskori zavartalan légzését (akár a légzést elősegítő készítmények használatával) kedvező tényezőként jelölik meg. A föcstej felvételével kapcsolatban csak néhány szerző említ statisztikailag szignifikáns összefüggést. LUNDBORG és mtsai (26), valamint SVENSSON és mtsai (36) azt találták, hogy a föcstej minősége, és az ellés sorszáma van leginkább hatással a hasmenés előfordulási gyakoriságára. Mindemellett a súlyos hasmenéses esetek a kolosztrumetetés módjával függnek össze (gumicumi/vödör vs. a tőgybimbó szopása). BERGE és mtsai (6) vizsgálatai során a hasmenés megjelenése és az immunglobulinok felszívódása között találtak összefüggést. A vérben mért IgG-szint 1.600 mg/dl alatti mennyiségét, kimutatható hajlamosító tényezőként értékelték. A svéd tejelő fajták eleve fogékonyabbnak bizonyultak a hasmenéses megbetegedésekre (26, 36). A borjak tartásával kapcsolatban a következő elvárások emelhetők ki: - az istállóban helyet kapó borjúketreceket külső falaktól távolabb kell elhelyezni (26);
5
- csoportos tartásnál a rácsozott betonpadozat a leginkább javasolt (15); - 8 hetes korig az egyedi tartás javasolt; - csoportos tartásnál a csoportlétszám a lehető legkisebb legyen (4, 34, 36); - egyéb telepről vásárolt borjakat nem szabad a telepre bevinni (15).
GULLIKSEN és mtsai (15) a különböző enteropatogén törzsek seroprevalencia/prevalencia arányát vizsgálta a telepeken. A Coronavirus seroprevalencia 72% fölött, a Rotavirus A 67% fölött, míg a Cryptosporidiumok már 12,5% fölött veszélyt jelentettek hasmenés kialakulására. Szintén fontos befolyásoló tényezőként írták le a hasmenéses időszak hosszát (napok), és az antibiotikumok-, illetve kifejezetten a tejjel adagolt antibiotikumok rutinszerű használatának hatását.
Klinikai tünetek A klinikai megjelenést számos tényező befolyásolja. A hasmenés súlyossága nagymértékben a kórokozók
virulenciájától,
a
kórokként
szereplő
enteropatogén
törzsek
egyidejű
előfordulásától, de az állat korától és ellenálló képességétől is függ (9). A bélsár állaga, színe, szaga és mennyisége is változó lehet. Előfordulhat a bélsárban fibrin, nyálka vagy vér is. Mindezek a klinikai tünetek együttesen sem jelentenek segítséget a kórisme felállításában, nem utalnak ugyanis specifikusan egy adott kórokozó jelenlétére (3). A megbetegedés kapcsán jelentkező tünetek (kiszáradás, metabolikus acidosis, elesettség) többnyire mind a hasmenés következményei (37). Kiszáradásra utaló tünet a beesett szem és a bőr rugalmasságának csökkenése. A folyadékvesztés és a hemokoncentráció növekedése végül vérnyomáscsökkenéshez, perifériás érösszehúzódáshoz, ezáltal csökkent szöveti oxigénellátáshoz vezet. Mindezek helyi isémiát és csökkent anyagcserét okoznak, a test felszíne kihűl, az állat sokkossá válik. A
6
testhőmérséklet növekedését általában már nem a hasmenéses kórok, hanem a másodlagosan kialakuló légzőszervi megbetegedés, köldökfertőzés és/vagy ízületgyulladás okozza. A sejten kívüli folyadék menyiség további csökkenése a veseműködés romlásához vezet, amely a hidrogénion kiválasztásának csökkenéséhez vezet. A vér pH értékének csökkenése miatt a hidrogén-ionok a sejtekbe, a kálium-ionok pedig a sejtekből kivándorolnak, aminek hiperkalémia lesz a következménye. A sejten belüli és a sejtek közötti tér káliumkoncentrációjának különbsége csökkenti a sejtfal két oldala közötti feszültségkülönbséget, azaz nyugalmi potenciált, ami a szívizom működésére lesz elsőként káros hatással. Ilyenkor általában a borjakban már hypoglykémia is mérhető. A hasmenés igen súlyos következménye a metabolikus acidosis. Ez, a fokozott bélsárürítés miatti bikarbonát veszteségnek, a hidrogénion kiválasztás csökkenésének, valamint a vastagbél mikrobiális fermentációjából származó különböző savas végtermékek felszívódásának (főként D-tejsav) következménye (11). A vérkeringésbe jutott D-tejsav átjut a vér-agy-gáton, és idegrendszeri tüneteket okoz (13). A rendellenes testtartás, a viselkedészavar, és a csökkent szemhéjreflex mind a megemelkedett D-tejsav miatt alakul ki, míg a szopási reflex megléte vagy hiánya főként a dehidráció és a metabolikus acidosis mértékétől függ. A nyelőcsővályú-reflex kiesése miatt a tejpótló a bendőbe jut, ami további D-tejsav felszabadulásához vezet (23, 24).
Gyógykezelés A kezelés hasmenéses esetekben leginkább folyadékpótlást, a metabolikus acidosis miatt különböző kiegészítő pufferek adagolását, továbbá energiapótlást jelent (21, 22, 33). Mindez történhet szájon át vagy vénás úton is. Szájon át történő sikeres folyadékkezeléshez elengedhetetlen a megfelelő készítmény átgondolt kiválasztása. A legfontosabb beltartalmi kívánalmak a következők:
7
-
megfelelő nátrium-tartalom a sejten kívüli folyadéktér normalizálásához;
-
különböző összetevők, amelyek a folyadék- és a nátriumfelszívódást segítik elő (glükóz, citrát, acetát, propionát vagy glicin);
-
alkalizáló készítmény kellő mennyiségben (acetát, propionát vagy bikarbonát) a gyakran jelentkező metabolikus acidosis megszüntetésére;
-
energia biztosítása (32);
A jó választás és a készítmény (oral rehydration solution - ORS) időben való alkalmazása telepi körülmények között kihívást jelent, de életmentő lehet hasmenéses borjú esetén. Hiperozmotikus, ill. izoozmotikus ORS-készítmények is léteznek, de a betegség korai szakaszában a megszokott tejpótló adagolása is elegendő lehet. CONSTABLE és mtsai (8) kétféle ORS-készítmény és az általános tejpótló hatékonyságát hasonlította össze borjakban, indukált hasmenés és dehidráció esetén. A hiperozmotikus ORS szignifikánsan többet javított a borjak dehidráltságán (P < 0,05), mint a tejpótló, de a vér glükóztartalma még 24 órával, sőt még 48 órával később is alacsonyabb volt. Az izo- és hiperozmotikus ORS roboráló hatása hasonló volt, de a hiperozmotikus ORS tápanyagtartalma jobbnak bizonyult. A hiperozmotikus ORS gyorsabban és hatékonyabban rehidrálta az állatokat, mint a tejpótló, ezért a kiszáradt borjak kezelésére leginkább ez javasolható kezdeti folyadékkezelésre. Az ideális ORS-készítmények tulajdonságait a 2. Táblázatban foglaltuk össze (32). A szájon át történő elektrolit és folyadékpótlás esetén, a választott ORS-készítményt az általános etetési renden felül adagolt, plusz etetésként kell alkalmazni. A megfelelő i.v. folyadékpótlás szintén életmentő lehet, főként súlyos hasmenéses megbetegedések kezelésekor. A szükséges készítmény típusa, mennyisége, az adagolás módja és üteme is egyedenként változhat. Egy felkészült, haszonállatokkal foglalkozó állatorvosnak a következő infúziókból érdemes készletet tartani: izotóniás és hipertóniás konyhasóoldat
8
(NaCl), izotóniás és hipertóniás nátrium-bikarbonát-oldat (NaHCO3), Ringer-acetát vagy Ringer-laktát infúzió, ill. nagy koncentrációjú dextróz-oldat (5). A helyes folyadékterápia kiválasztásához figyelemmel kell lenni a borjú folyadékvesztésére, valamint a központi idegrendszeri tünetek megjelenésére. A szopási képesség megléte vagy hiánya és a központi idegrendszer érintettségének mértéke mellett irányadó még, hogy az állat képes-e önállóan állva maradni. Korábbi kezelési elvekkel ellentétben a jelen álláspont szerint a hasmenéses borjakat nem kell koplaltatni, a megszokott tej vagy tejpótló adagolása folytatható. Ez az új megállapítás azoknak a kutatásoknak az eredményét tükrözi, amelyek szerint a tejitatás nem súlyosbította a hasmenést, nem is nyújtotta el a betegséget, de az alultápláltság elkerülésével kifejezetten javította a prognózist (12, 17). Mindemellett természetesen az érintett borjak különleges bánásmódot, megfelelő etetési stratégiát és tiszta vízhez való folyamatos hozzáférést igényelnek (12, 17, 28). Antibiotikumok használata általában nem szükséges, mert a leggyakrabban vírus- vagy parazitafertőzés áll a hasmenés hátterében. Az antibiotikum még ronthat is a hasmenés súlyosságán, elnyújthatja azt (4). A Cryptosporidium okozta hasmenéses megbetegedés kezelését máshol tárgyalják (31). A nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel kapcsolatban számosan kedvező tapasztalatokról számolnak be, Meloxicamnak már egyszeri alkalmazása után (0,5 mg/ttkg) a borjak általános állapota és étvágya is javult (29, 38).
Megelőzés A borjakat a különböző fertőzésektől meg kell óvnunk, javítani kell a specifikus és a nem specifikus immunitást és csökkenteni kell az állatokat érő stresszhatásokat (1). A kórokozók mennyiségének csökkentése, a megfelelő higiéniás elvárások követésével érhető csak el. Ez már az elletéskor elkezdődik. A tartási hely, a kezelésekhez és
9
az etetés-itatáshoz használt eszközök, továbbá a helyi dolgozók kezének alapos és rendszeres mosása, fertőtlenítése megtörheti a fertőzési láncot (1). A csoportlétszám növelése megnöveli a fertőzések arányát, a nagyobb csoportokban fogékonyabb állatok és veszélyesebb kórokozók tűnnek fel. Felvásárolt állatok behozatala, ill. a telepen belüli állatmozgatás elősegíti a járványok kitörését, de az emberekkel történő kórokozó-átvitel is lehetséges. A biztonsági és elkülönítési intézkedések kidolgozásánál és betartatásánál minderre figyelemmel kell lenni. A borjak későbbi immunitása nagyban függ a föcstej felvételtől és az immunglobulinok felszívódásának zavartalanságától (7, 14, 27, 40, 41). Éppen emiatt a tehenek tervszerű rota- és coronavírus, továbbá Escherichia coli elleni vakcinázása nagyban javíthatja a borjak specifikus immunitását. A borjak megfelelő táplálása elengedhetetlen pillére a jó telepi menedzsmentnek. A nagyon hideg vagy forró időszakokban figyelembe kell venni az időjárás miatti megváltozott energiaigényt (10). A friss víz folyamatos biztosítása kiemelt fontosságú. Kerülni kell a borjak egészségi állapotára kedvezőtlen hatást gyakorló stressz faktorokat, mint a zsúfoltság, extrém időjárási viszonyok, szállítás, hozzá nem értő bánásmód, ill. felesleges kezelések.
Irodalom 1. BARRINGTON, G. M. – GAY, J. M. et al.: Biosecurity for neonatal gastrointestinal disease. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2002. 18. 7‒34. 2. BARTELS, C. J. M. – HOLZHAUER, M. et al.: Prevalence, prediction and risk factors of enteropathogens in normal and non-normal faeces of young Dutch dairy calves. Prev. Vet. Med., 2010. 93. 162‒169.
10
3. BAUMGARTNER, W.: Beziehungen zwischen der Kotbeschaffenheit und den Ursachen von Durchfallerkrankungen beim Kalb. Mh. Vet. Med., 1985. 40. 800‒803. 4. BENDALI, F. – SANAA, M. et al.: Risk factors associated with diarrhoea in newborn calves. Vet. Res., 1999. 30. 509‒522. 5. BERCHTOLD, J.: Treatment of calf diarrhea: Intravenous fluid therapy. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2009. 25. 73‒99. 6. BERGE, A. C. B. – MOORE, D. A. et al.: Targeting therapy to minimize antimicrobial use in preweaned calves: Effect on health, growth, and treatment costs. J. Dairy Sci., 2009. 92. 4707‒4714. 7. CHIGERWE, M. – TYLER, J. W. et al.: Evaluation of factors affecting serum IgG concentrations in bottle-fed calves. J. Am. Vet. Med. Assoc., 2009. 234. 785‒789. 8. CONSTABLE P. D. – THOMAS E. et al.: Comparison of two oral electrolyte solutions for the treatment of dehydrated calves with experimentally-induced diarrhoea. The Vet. J. 2001. 162. 129‒140. 9. DOLL, K.: Neugeborenendirrahoe. In: DIRKSEN, G. – GRÜNDER, H. D. – STÖBER, M. (Ed.). Innere Medizin und Chirurgie des Rindes. 2002. 561‒572. 10. DRACKLEY, J. K.: Calf nutrition from birth to breeding. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2008. 24. 55‒86. 11. EWASCHUCK, J. B. – NAYLOR, J. M. et al.: D-lactate production and excretion in diarrheic calves. J. Vet. Intern. Med., 2004. 18. 744‒747. 12. GARTHWAITE, B. D. – DRACKLEY, J. K. et al.: Whole milk and oral rehydration solution for calves with diarrhea of spontaneous origin. J. Dairy Sci., 1994. 77. 835‒843.
11
13. GENTILE, A. – SCONZA, S. et al.: D-lactic acidosis in calves as a consequence of experimentally induced ruminal acidosis. J. Vet. Med. A, 2004. 51. 64‒70. 14. GODDEN, S.: Colostrum management for dairy calves. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2008. 24. 19‒39. 15. GULLIKSEN, S. M. – JOR, E. et al.: Enteropathogens and risk factors for diarrhea in Norwegian dairy calves. J. Dairy Sci., 2009. 92. 5057‒5066. 16. HASCHEK, B. – KLEIN, D. et al.: Detection of bovine torovirus in neonatal calf diarrhoea in Lower Austria and Styria (Austria). J. Vet. Med. B Infect. Dis. Vet. Public Health, 2006. 53. 160‒165. 17. HEATH, S. E. – NAYLOR, J. M. et al.: The effects of feeding milk to diarrheic calves supplemented with oral electrolytes. Can. J. Vet. Res., 1989. 53. 477‒485. 18. HEINRICHS, A. J. – RADOSTITS, O. M.: Health management of dairy calves and replacement heifers. In: RADOSTITS (Ed.). Herd Health. 2001. 333‒395. 19. HERRERA-LUNA, C. - KLEIN, D. et al.: Characterization of virulence factors in Escherichia coli isolated from diarrheic and healthy calves in Austria shedding various enteropathogenic agents. Vet. Med. Czech, 2009. 54. 1‒11. 20. IZZO, M. M. – KIRKLAND, P.D. et al.: Prevalence of major enteric pathogens in Australian dairy calves with diarrhoea. Aust. Vet. J., 2011. 89. 167‒173. 21. KLEIN, D.:
Flüssigkeitstherapie
bei
Kälbern
mit
Neugeborenendiarrhoe.
Klauentierpraxis, 2011. 19. 113‒119. 22. LORENZ, I. – FAGAN, J. – MORE, S. J.: Calf health from birth to weaning. II. Management of diarrhoea in pre-weaned calves. Irish Vet. J., 2011. 64. 9. 23. LORENZ, I. – GENTILE, A. – KLEE, W.: Investigations of D- lactate metabolism and clinical signs of D-lactataemia in calves. Vet. Rec., 2005. 156. 412-415.
12
24. LORENZ, I.: Investigations of the influence of serum D-lactate levels on clinical signs in calves with metabolic acidosis. Vet. J., 2004. 168. 323‒327. 25. LORINO, T. – DAUDIN, J. J. et al.: Factors associated with time to neonatal diarrhoea in French beef calves. Prev. Vet. Med., 2005. 68. 91‒102. 26. LUNDBORG, G. K. – SVENSSON, E. C. – OLTENACU, P. A.: Herd-level risk factors for infectious diseases in Swedish dairy calves aged 0-90 days. Prev. Vet. Med., 2005. 68. 123‒143. 27. MCGUIRK, S. M. – COLLINS, M.: Managing the production, storage, and delivery of colostrum. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2004. 20. 593‒603. 28. OLLIVETT, T. L. – NYDAM, D. V. et al.: Effect of nitazoxanide on cryptosporidiosis in experimentally infected neonatal dairy calves. J. Dairy Sci., 2009. 92. 1643‒1648. 29. PHILIPP, H. - SCHMIDT, H. et al.: Efficacy of meloxicam (Metacam®) as adjunct to a basic therapy for the treatment of diarrhea in calves. Acta Vet. Scand. Suppl., 2003. 98. 27. 30. PITHUA, P. – WELLS, S. J. et al.: Clinical trial on type of calving pen and the risk of disease in Holstein calves during the first 90 d of life. Prev. Vet. Med., 2009. 89. 8‒15. 31. SILVERLAS, C. – EMANUELSON, U. et al.: Prevalence and associated management factors of Cryptosporidium shedding in 50 Swedish dairy herds. Prev. Vet. Med., 2009. 90. 242‒253. 32. SMITH, G. W.: Treatment of calf diarrhea: Oral fluid therapy. Vet. Clin. North Am. Food Anim. Pract., 2009. 25. 55‒72. 33. SMOLKA, K. – KASKE, M. et al.: Die neonatale Diarrhoe des Kalbes. III. Mitteilung. Diätetik und Tränkemanagement. Prakt. Tierarzt, 2009. 90. 151‒161.
13
34. SVENSSON, C. – LIBERG, P.: The effect of group size on health and growth rate of Swedish dairy calves housed in pens with automatic milk-feeders. Prev. Vet. Med., 2006. 73. 43‒53. 35. SVENSSON, C. – LINDER, A. – OLSSON, S. O.: Mortality in Swedish dairy calves and replacement heifers. J. Dairy Sci., 2006. 89. 4769‒4777. 36. SVENSSON, C. – LUNDBORG, K. et al.: Morbidity in Swedish dairy calves from birth to 90 days of age and individual calf-level risk factors for infectious disease. Prev. Vet. Med., 2003. 58. 179‒197. 37. SZENCI, O. – BAJCSY, Á. CS. – HORVÁTH, A. – SZELÉNYI, Z. – VINCZE, B. – BAUMGARTNER, W.: Diagnosis of foetal, neonatal and postnatal well-being of dairy calves: review. Magyar Állatorvosok Lapja, 2012. 134. 643‒652. 38. TODD, C. G. – MILLMANN, S. T. et al.: Nonsteroidal anti-inflammatory drug therapy for neonatal calf diarrhea complex: Effects on calf performance. J. Anim. Sci., 2010. 88. 2019‒2028. 39. TORSEIN, M. – LINDBERG, A. et al.: Risk factors for calf mortality in large Swedish dairy herds. Prev. Vet. Med., 2010. 99. 136‒147. 40. TROTZ-WILLIAMS, L. A. – LESLIE, K.E. – PEREGRINE, A. S.: Passive immunity in Ontario dairy calves and investigation of its association with calf management practices. J. Dairy Sci., 2008. 91. 3840‒3849. 41. WEAVER, D. M. – TYLER, J. W.: Passive transfer of colostral immunoglobulins in calves. J. Vet. Intern. Med., 2000. 14. 569‒577.
14
1. Táblázat Borjak hasmenéses megbetegedésére hajlamosító tényezők és azok megelőzési lehetőségei / Risk and protective factors for appearance of calf diarrhoea
Hajlamosító tényezők
Irodalom
Szezonalitás A születés időpontja (december, március)
4
Tél
15
Nyár (súlyos hasmenés)
36
Hasmenéses járvány az előző elletési ciklus során
4
Ellési higiénia, újszülött kezelése Ellés alatti és utáni légzészavar
4
Légzés-stimuláció elmulasztása
4
Ellési nehézségek
4
Kolosztrum minősége, eredete (hányadik laktációja a tehénnek)
26, 36
Kolosztrum etetése (gumicumi/vödör vs. a tőgybimbó szopása)
36
A passzív transzfer zavara (IgG < 1,600 mg/dl)
6
Tartás: Külső fal közelsége
26
Rácsozott betonpadozat
15
Egyedi vs. csoportos tartásmód
15
Borjak felvásárlása idegen telepről
15
Állománynagyság
4
Kórokozók coronavírus fertőzöttség >72% rotavírus fertőzöttség >67%
15
Cryptosporidium pozitív borjak aránya >12.5% Fajta
27, 36
Megelőzés Tehenek vakcinázása Tehenek tisztán tartása A elletési szezon előtti és utáni ketrectisztítás
4
15
2. Táblázat Az ideális, szájon át adható folyadék- és elektrolitpótló készítmény összetétele (32, 33) / Recommendations for the ideal oral rehydration solution used in the case of calf diarrhoea
Nátrium tartalom
Javasolt mennyiség
Megjegyzés
90-130 mmol/L
Az ideális nátrium-tartalom nem tisztázott kérdés, de a legtöbb forrás az itt megjelölt határ étékeket javasolja. A túl magas koncentráció kerülendő, mert a hipernatrémia az oltó-gyomor késleltetett kiürüléséhez, ileushoz vezet.
Klorid tartalom
40-80 MEq/L
Kálium tartalom
10-30 mmol/L
Borjakban a hasmenés akut időszakában hiperkalémiát mérhetünk. Ennek oka, a NaK-ATP-áz pumpa metabolikus acidosis miatti működési zavara. A sejten belüli Natartalom és a sejten kívüli K-tartalom emelkedik, míg az össz-kálium koncentráció a fokozott bélsárürítés miatti veszteséggel párhuzamosan csökken.
Nátrium felszívódás
glükóz,
A nátrium a vékonybélben, passzív úton
semleges aminosavak
szívódik fel. A felszívódás az aktív módon
(glicin, alanin, glutamin) +
abszorbeálódó vagy szekretálódó ágensek
illó zsírsavak (acetát)
mozgásához kötött, mint a glükóz, glicin, alanin, vagy glutamin. Az acetát pozitív hatással van a Na glükózhoz, illetve aminosavakhoz történő kötődésére.
Glükóz:nátrium arány
1:1-3:1
Ahol az arány < 1:1 nem lesz elegendő az aktív módon felszívódó glükóz mennyisége, hogy segítse a Na szervezetbe jutását. Ha azonban az arány > 3:1 megnő az ozmotikus hasmenés esélye.
Ozmolalitás
izotóniás
Az optimális ozmolalitás még nem
(280-300 mOsm/L);
meghatározott.
16
hipertóniás
Az ozmolalitás mértéke általában a glükóz-
(500-600 mOsm/L);
tartalomtól függ. A legtöbb irodalmi forrás
nagyon hipertóniás
szerint a hipertóniás készítmények magas
(700-800 mOsm/L)
glükóz, de alacsony ß-hidroxilbutirát tartalmat tartanak fönn, mint az izoozmotikus oldatok. Az extrém magas hipertóniás ORS-ek kerülendők.
Energia
110-200 mmol/L glükóz 40 mmol/L glicin
Energiatartalom
90-110 kcal/l
Alkalizáló készítmények
50-80 mmol/L bármely alkalizáló készítményből (bikarbonát, acetát, propionát)
ORS: oral rehydration solution = szájon át adandó rehidráló készítmény
