Büki Újság Boldog Karácsonyt!
Bernáth Lajos szívügye volt a büki fürdő
A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 12. SZÁM
2012. DECEMBER 21.
Átadták a felújított városházát
Akik az Európa úton járnak, november 24-e óta találkozhatnak egy új, közterületet jelző táblával: Bernáth Lajos sétány. Ezen a napon volt ugyanis a sétány névadó ünnepsége. A sétány névadása, avatása egy részterülete a Komplex környezetfejlesztési program megvalósítása című pályázatnak.
Az ünnepélyes szalagátvágás – hivatalosan is átadták a megújult polgármesteri hivatalt A
A lokálpatrióta Bernáth Lajosról most sétányt neveztek el
AJÁNLÓ
Ünnepi alkalom volt a névadó. Nemcsak azért, mert jelenlétével megtisztelte az ünnepet Bernáth Lajos két gyermeke, Katalin és Tibor, Kovács Ferenc, Vas Megye Közgyűlésének elnöke, Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Ágh Ernő, volt büki állomásfőnök, jelenleg a GYSEV Zrt. infrastruktúra koordinátora, hanem azért is, mert ötödik alkalommal neveztünk el közterületet olyan helyi személyről, akinek életútja, tevékenysége ma is példa számunkra – mondta köszöntőjében Németh Sándor polgármester. (A cikk folytatása a 3. oldalon olvasható!)
M Megható és méltó ünnepség keretében avatták fel az új városházát. A Nyugata dunántúli Operatív Program keretében d megvalósult rekonstrukció az egyike a városközpont rehabilitáció kilenc elemének. Több Vas megyei polgármester és politikus, valamint városunk díszpolgárai is megtisztelték a december 6-ai rendezvényt. A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban című pályázatban mintegy 250 millió forintból szépülhetett meg és egyben bővülhetett a hivatali épület. A beruházás során a városháza korábbi épületét a Gáspár Mérnöki Iroda tervei alapján ugyanis összeépítették a mellette lévő szolgálati lakásokkal. Ezzel több mint 900 négyzetméteresre nőtt a hivatal beépített része.
• 15 éves jubileumát ünnepelte a férfikar ....................................................... 3 • Jelentős változások előtt az önkormányzat .................................... 4 • Karácsonyi fejtörő ................................... 6
• Adventi hagyományaink ...................... 7 • „Fütyöl a bánya” – könyv és emléktábla a büki írónak ................ 8 • Több mint 50 millió Ft-ot nyert a művelődési központ és könyvtár .... 9
A látványos változásokon átesett, és a – bátran mondhatjuk – lenyűgöző, új épületet dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel. Németh Sándor polgármester köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy Bük egykori jegyzőjének, Gáspár Józsefnek volt itt szolgálati lakása. Örömteli, hogy a hivatalt most az ő unokája, Gáspár Péter tervezte át. – A hivatal két oldala jól mutatja Bük valódi arcát. Az utcafrontban megmaradt az épület falusias jellege, míg a hátsó részen egy modern, kisvárosi hangulatot csempészett be a tervező – hangsúlyozta a város első embere. (További részletek a 2. oldalon olvashatók!) • Új készülék a simasági vízmű telepen .......................................... 11 • Dobogón telel a kézilabda szakosztály ...................... 14
Büki Újság
• AKTUÁLIs
Átadták a felújított városházát (Folytatás az 1. oldalról) Bük három településrésze 1902-ben egye-sült, ekkor kapta meg a nagyközségi rangot.. Igaz, ezt később elvesztette, de a fürdőhözz kapcsolódó fejlődés és lakosságszám-növe-kedés eredményeként 1983-ban visszakapta e rangját. A helyi közigazgatás központja so-káig a Jánosa kúriában volt – ennek helyén működik jelenleg az óvoda –, majd új épüle-tet építettek e feladat ellátására. Bük mindig önálló tanácsi székhelyként funkcionált, ígyy a helyi tisztségviselők mindig odafigyeltekk arra, hogy a település polgárai méltó helyen intézhessék hivatali ügyeiket. Lehetőségeikk szerint mindig igyekeztek javítani az épülett állapotán – mondta el a polgármester. Né-meth Sándor így kiemelte Horváth Béla,, Teklits István, dr. Szele Ferenc és Horváth Lajos nevét. A teljeskörű rekonstrukció sokáig váratott magára, végül a 2009-es Nyugatdunántúli Operatív Program teremtette meg ehhez a pénzügyi forrást. – A modern építészet egyik remeke a büki polgármesteri hivatal. Barátságos, visszafogottan elegáns a kő, a fa és az üveg használatával – hangsúlyozta avatóbeszédében dr. Hende Csaba. A miniszter kiemelte, tisztességes, hogy a helyi hatalom gyakorlói saj irodájuk j felújítását j gy legutoljára, g j , hiját hagyták
A Büki Női Kar szívhez szóló műsora emelte a rendezvény fényét
Az egykori oldalbejáratra ma szinte rá sem lehet ismerni
szen az elmúlt években megszépült a többi közt az iskola, az egészségház és a főtér is. – Bük szerencsés, hiszen nem rendelkezik adósságokkal. A magyar önkormányzatok azon 10 százalékába tartozik, amelyeket nem kötött gúzsba az elmúlt években az adósságcsapda – fogalmazott a szónok. Majd így folytatta: – Harmadik éve küzdünk azért, hogy visszanyerjük szabadságunkat. 2010ben 82 százalékos volt a GDP arányos államadósság. 2002-ben ez az arány 53 százalékon állt. Mára 77 százalékosra tudtuk leszorítani, ami már most érezhető könnyebbséget jelent. Hende Csaba kitért arra, hogy a kormány az államadósság csökkentése és a devizahitelek miatt nehéz helyzetbe került magyar családok megmentése után az önkormányzatok adósságterheit készül átvenni. A háztartások terheinek enyhítése érdekében pedig december elején kormánydöntés született arról, hogy
Modern körülmények között fogadhatják az ügyfeleket ü f l k t a hivatal hi t l munkatársai k tá i
2013. január 1-jével 10 százalékkal csökkenteni kell az energiaárakat. Az ünnepségen közreműködött Nika Róbert, – József Attila A Dunánál című versét szavalta el – és a Büki Női Kar Egyesület. A szalagátvágást követően Gáspár Péter mondott pohárköszöntőt, melyben megköszönte a bizalmat, hogy ezt a munkát elvégezhette. A polgármesteri hivatal ideiglenes helyéről – az iskola tetőtéri részéből – várhatóan januárban fog átköltözni akadálymentesített, új helyére. A használatba vételi eljárást a csepregi polgármesteri hivatal végzi. Tömböly Ágnes, fotó: Cseh Gábor
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
KIFIZETTÉK A HITELT – Büknek nincs adóssága
Nyertest hirdettek
December 6-án visszafizette Bük Város Önkormányzata az Európa út kivitelezésére felvett fejlesztési hitelt. A 2013. március 31-ei határidő előtt jóval kiegyenlítette az önkormányzat a még hátralévő törlesztőrészletet és annak kamatát, mely összesen 18.975.000 forintra rúgott. Egyben lezárta az OTP Bank NyRt-vel kötött hitelkeret szerződését is a város, így sem működési, sem pedig fejlesztési hitele nincsen Bük Város Önkormányzatának. Németh Sándor polgármester a novemberi soros ülésen kiemelte, kormányzati elképzelések szerint azok az önkormányzatok, melyek adósságát az államnak nem kellett rendezni, később külön pályázati programban vehetnek részt.
A képviselő-testület döntése alapján a tapolcai székhelyű SZ-L Bau Kft. nyerte a művelődési ház akadálymentesítése, a rendezvénytér, illetve az utóbbihoz kapcsolódó vendéglátó egység kialakítását tartalmazó pályázati csomagot. Ezzel tovább folytatódik a városközpont rehabilitációja.
2
•
2012. december 21.
AKTUÁLIS •
Büki Újság
Bernáth Lajos szívügye volt a büki fürdő tének is. Kiválóan sakkozott, járási bajnok is Ágh Péter országgyűlési képviselő a Szé(Folytatás az 1. oldalról!) Németh Sándor így folytatta: – A sétány ele- volt, s egy ideig ő volt a sakkszakosztály ve- chenyi terv keretében megvalósuló NYDOPve adja, hogy Bernáth Lajosról nevezzük el. zetője. A Hazafias Népfront helyi szerveze- 4.1.1/D-11-2011-0002; Komplex környezetfejMiért is? A sétány éppen az 1974-ben meg- tének egyik vezetője volt. Szabadidejében lesztési program megvalósítása című pályázatot mutatta be. Utalt arra, nem mindegy, szűnt Répcevis-Sárvár vasútvonal helyén van. méhészkedett is. Ágh Ernő is emlékezett korábbi főnökére, hogyan hat a nagypolitika mindennapi éleOtt, ahol valamikor Bernáth Lajos akkori álállhat- aki mindig pontos, következetes volt, s ezt tünkre tünkre. Ez a program sem valósulhatott vollomásfőnök kezdeményezésére megállhatn na meg európai uniós segítség nélkül. tak a fürdővendégeket szállító vonatokk rA program azt is mutatja, hogyan vála Bük-fürdőtelep állomáshelyen. Bern nak a megálmodott gondolatok tetnáth Lajos élete más módon is kötődikk te tekké. Nemcsak a nagy építkezések, az idén 50 éves gyógyfürdőhöz: ő örö-p projektek fontosak egy település életékítette meg fotóin a gyógyvíz feltöré-b ben, fejlődésében, hanem az ott élők jó sét, az árokfürdőzést, a fürdő építését,t, kközérzete, megelégedettsége is. Sok átadását s a későbbi fejlesztéseket. Ő ü üzenetet hordoz a program gyermeállított össze elsőként saját képanyagátt ke keink számára is. Becsülni kell környefelhasználva könyvet Bükfürdőről. Elő-zze adások tucatjait tartotta a fürdőről, ezzetünket, hagyományainkat, óvni, véd zel is népszerűsítve azt. Szívügye voltt deni a természeti és az épített környeze zetet is, hogy gyermekeink is itt találják a fürdő. Legalább annyira, mint a vasút.t. m meg boldogulásukat. Ez is egy újabb S van abban valami jelképes, hogy azz lépés a kedvesebb, szebb városért. Köárokfürdőzéstől indulva ma itt állunkk Ágh Ernő, egykori büki állomásfőnök emlékezett egykori felettesére lé az Európa úton, a sétány kezdőpontjánál. La- megkövetelte beosztottjaitól is. Ki is volt szönet illeti a Városvédő és Szépítő Egyesüjos bácsi mindig ezt álmodta – egy európai Bernáth Lajos? – kérdezte. Máig hiányos a letet is, hiszen aktív résztvevői a pályázatnak, hírű gyógyfürdőt Bükön. Örülne, ha látná, róla alkotott kép, de tiszta: Bük egyik közis- a megvalósításnak. Ha a sétányon járunk, emlékezzünk mi is hol tart ma az 1962-ben egy medencével mert, emblematikus alakja. A kései utódok induló létesítmény. ma a sétányon járva tiszteleghetnek emléke Bernáth Lajosra, képzeljük el a régi vasúti Bernáth Lajos sokoldalú résztvevője volt előtt. S ha egy település megbecsüli azokat, megállóhelyet, a vonatokról leszálló, a fasoBük közéletének. A fotózás mellett bélyeget akik oly sokat tettek érte, azzal a jövőnek is ron át a fürdőre igyekvő sokaságot. Így is eljuthatunk a múltból a jelenbe. gyűjtött, s aktív részese volt Bük sportéle- példát mutat. Galambos Ferencné; Fotó: Cseh Gábor
15 éves jubileumát ünnepelte a férfikar Megalakulásának 15. évfordulóját ünne- VIII. Vass Lajos népzenei verseny sümegi regipelte a Répcementi Férfikar november onális elődöntőjén ezüst minősítést szereztek. elején. A művelődési központ színházA rendezvényen megemlékeztek azokról termében más helyi kórusok is felléptek a kórustagokról is, akik sajnos már nem lea jeles alkalomból. hetnek közöttük. Elsőként Tóth Tamás, a művelődési si ház igazgatója mondta el jókívánsága-it az ünneplőknek: – Olyan közösségett köszönthetek itt ma, amely példával al jár elő a közösségépítésben. A Répce-menti Férfikar 15 éve alakult meg, éss napokban jelent meg új nagylemezee Alkonyóra címmel. Az ünnepségen megjelentek Né-meth Sándor polgármester, Kátai Fe-rencné és Benkőné Klára Júlia korábbi bi intézményvezetők, dr. Szele Ferenc éss Bitterbinder Miklós díszpolgárok. El-hangzott, hogy a korábban Rajnai Gá-- Jubilált és új nagylemezt is megjelentetett idén a férfi kórus bor, most pedig Szíjj Ferenc vezette kórus A kórus az ünnepi alkalomra egy női tagrepertoárjára jellemzők a népdalok, a népi- gal kiegészült, Szíjjné Sisak Éva fuvolán kíes bordalok és liturgikus énekek. Tavaly a sérte az éneklőket. Az est során színpadra állt
még és ízelítőt adott repertoárjából a Büki Női Kar Egyesület és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat kórusa, a Danica Énekkar. A Répcementi Férfikar képviseletében az egyik alapító, a Teklits István díszpolgár adott át á elismeréseket, majd a „születésnapost” is köszöntötték a helyi kórusok p képviselői. ké A Büki Női Kar Egyesület egyben meg m köszönte Beni Judit művelődésszervező elmúlt években végzett sesz gítőkész munkáját, hiszen december g 31-é 3 vel távozik a művelődési ház apparátusából. p Az ünnepség természetesen közös énekléssel zárult, ahol mindenki együtt é dalolhatta Babits Mihály ismert sorait: d „Mindenik embernek a lelkében dal van, „M / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének / az hallja a mások énekét is szépnek.” T. Á.
2012. december 21.
•
3
Büki Újság
• AKTUÁLIS
Jelentős változások előtt az önkormányzat Maratonira nyúlt november utolsó hét- tulajdonban lévő közintézmények elneveA képviselők e napirendhez kapcsolódófőjén a képviselő-testület soros ülése. zése, az egészségügyi alapellátás, a környe- an 2013. január 1-jétől 5 százalékkal emelték A városatyák először zárt ajtók mögött zet-egészségügy, a kulturális szolgáltatás. a gyermekétkezetés normáját, míg 10 szátanácskoztak, majd jó másfél óra után Továbbá önkormányzati hatáskör marad az zalékkal a vendégek által fizetendő norma a nyilvánosság előtt folytatták a munkát. óvodai, a szociális, gyermekjóléti és gyer- összegét. A Felsőbüki Nagy Pál Általános IsItt tárgyalták meg az önkormányzat há- mekvédelmi feladatok ellátása, a helyi kör- kola és Vendéglátóipari Szakiskola közétromnegyed éves gazdálkodásáról szóló elő- nyezet és természetvédelem, vízgazdálkodás, keztetési feladata – miután azt az állam nem terjesztést. Németh Sándor polgármester a polgári védelem, katasztrófavédelem, he- veszi át – szervezetileg átkerült a Csodakifejtette, a város összebevétele összességé- lyi közfoglalkoztatás, a helyi közösségi köz- ország óvodához – határoztak a városatyák. ben 13,3 millió forinttal növekedett, így az lekedés biztosítása, a sport és ifjúsági ügyek, A testület végül jóváhagyta a 2013. évi költelőirányzott mérleg főösszeget 2,75 milliárd a hulladékgazdálkodás és a víziközmű szol szol- ségvet ségvetési koncepciót is. forintra emelik. Az önkormányzat be-Németh Sándor számolt be a FelsőR vételei szeptember végén 83 százalé-Répcementi Kistérségi Társulás Tanáccsában végzett munkájáról. Mint iskon álltak. Ezzel párhuzamosan a m működési kiadások 63 és 72 százalékk mert a szervezet december 31-ével si jo között mozogtak, míg a felhalmozási jogutód nélkül megszűnik. Az elmúlt éévekben megvásárolt ingóságokat az kiadások mindössze 22 százalékot mu-ö tattak. A polgármester kiemelte: – Azz önkormányzatok egymás között felo önkormányzati bérlakások értékesíté-osztották. A beszámolót egyhangúlag d fo se növelte stabilitásunkat. Szabad fogadta el a testület. zpénzeszközeinket betétben kamatozA Büki Művelődési és Sportközpont, n KKönyvtár egész éves munkájáról tájétatjuk. Az intézmények takarékosan si ko gazdálkodtak, nyári karbantartási koztatta képviselő-testületet Tóth Tam munkáikat elvégezték. más. Az intézményvzetőtől megtudtuk, p Pócza Csaba képviselő hozzászólá-- Az általános iskola fenntartását 2013-ban is vállalta az önkorpróbáltak költséghatékonyak lenni a sában üdvözölte, hogy idén a Büki Test- mányzat programtervezésnél, eredményesen edzők Köre nem fog plusz támogatást kérni gáltatás. Bük Város Önkormányzat ezen kívül zárták a nagyobb pályázatokat és a sportléköszönhetően annak, hogy a szervezet az vállalta az általános iskolai feladat ellátását is. tesítmények kihasználtak. A képviselők jóváidei évben jól gazdálkodott, és nem kis mérNémeth Sándor arra hívta fel a figyelmet, hagyták a beszámolót. tékben a TAO-s pályázatok sikerének. A bi- hogy az Országgyűlés elé beterjesztett költLezárult a Dr. Horváth Tibor Szociális és zottságok az előterjesztés elfogadását java- ségvetési javaslathoz 400 módosító indít- Gyermekvédelmi Központ fenntartói ellensolták, így azt egyhangúlag hagyta jóvá a vány érkezett. Az önkormányzati hivatal mű- őrzése, az erről szóló előterjesztést ugyantestület. ködtetéséhez lakosonként 4.580.000 forint csak megszavazták. Továbbra sem zárult le Az önkormányzat 2013. évi költségvetési támogatást javasolnak. Megjelenik ugyan- a Büki Rendőrőrs áthelyezésének ügye. A Vas koncepcióját is megtárgyalták a képviselők. akkor az elvárt bevétel fogalma, ami csök- Megyei Rendőr-főkapitányság két garázst is Németh Sándortól megtudtuk, egyelőre kenti a központi támogatás nagyságát. Az kért. Komoly vitát váltott ki, hogy mely garászámos kockázati tényezővel kalkulálnak, hi- elvárt bevétel a 2011. évi iparűzési adóalap zsokat ajánlja fel az önkormányzat. Így felveszen változás várható az önkormányzat pri- 0,5 százalékát jelenti. A város első embere tődött a városháza melletti régi garázsépüoritásai között és szerkezetében is. Kérdéses hangsúlyozta, számításaik szerint, mintegy let felújítása, azonban végül az erről készült az is, hogy milyen központi támogatásokkal 112,5 millió forintot fognak az önkormány- terveket elutasította a testület többsége. számolhatnak. zattól e jogcímen elvonni. A régi épületet így lebontatták. A városatyák „Az önkormányzati feladatellátás, ezzel Az előterjesztéssel kapcsolatosan Futó azzal zárták le a kérdést, hogy később viszegyütt a finanszírozási rendszer 2013-tól István könyvvizsgáló arra hívta fel a képvise- szatérnek rá. alapjaiban megváltozik. Az önkormányzati lők figyelmét, hogy alapvető szemléletválNév szerint szavaztak a képviselők a terhivatal államigazgatási feladatai csökkennek, tozás történik Magyarországon a költségve- vezett kamerarendszer kivitelezésével kapmert az ügyek egy része 2013. január 1. után tés tervezésénél. Így a korábbi bázis alapú csolatos előterjesztésben. A kiválasztott cég a járási kormányhivatalokhoz kerül. A fel- számolás helyett a feladatfinanszírozás ke- ugyanis jelezte, a piacon új, jobb minőségű adatátrendeződés megjelenik mind a köz- rül előtérbe. Így csak a valós feladatokat fog- kamerák jelentek meg, melyek beszerzési oktatásban, mind a szociális és az igazgatási ja a jövőben az állam támogatni. A könyv- ára ugyanakkora, mint a korábban tervezetágazatban.” – mondta el a polgármester. vizsgáló hozzátette még, hogy a legtöbb teknek. Ehhez fűződően vetette fel Bodorkós Megtudtuk, hogy az önkormányzat jövőbe- intézmény számára újat fog jelenteni, hogy László, hogy az illegális szemétlekarás megli feladatai között szerepel egyebek közt a nem lesz önálló költségvetése, hiszen az ál- akadályozása érdekében helyezzenek el településfejlesztés és -rendezés, a telepü- lam az elvégzett feladat szerint fogja ki- két kamerát a lócsi lerakóhoz. Ennek költlésüzemeltetés, a helyi adóval, gazdálkodás- egyenlíteni a kiadásokat, így a pedagógu- sége bruttó két millió forint. A javaslatot és az sal és turizmussal kapcsolatos feladatok ellá- sok bérét is. Az állam racionális átalakításra előterjesztést egyhangúlag elfogadták. tása, a közterületek és az önkormányzati készül – húzta alá Futó István. T. Á.
4
•
2012. december 21.
hit tel , szív vel •
A Gyermek neve Ókori környezet, betlehemi istálló. A jászolban fekszik egy újszülött kisfiú: Isten Fia. Angyalok sokasága jelenik meg a lenézetteknek, a juhpásztoroknak és dicsőítik Istent és alkotását. A gyermeknek édesapja, Isten ad nevet: Jézus. Azt jelenti: Isten a Szabadító. Karácsonyi ünneplésünkben megdöbbentő lesz megértenünk: Isten nem azért találta ki ezt, hogy boldogabb legyen a családunk, több pénzünk legyen, legyen munkánk, egészségesek legyünk… Mást tart olyanynyira rettentő fontosnak, hogy betakarja hatalmát egy újszülött testével, életével. Földi éltünkhöz képest kiemelkedően fontosnak tartja örök életünket. Megszületett, hogy megszabadítson attól, ami örök halált okoz. Megszületett, hogy bűneink büntetését, a halálunkat magára vegye, és így eltörölje
a bűnt, s vele a halált is. A mi halálunk az Ő halála lett. Az Ő élete a mi életünk lett. Isten megszabadított Jézus által. Az örök életünket csak Jézus által érhetjük el. Nincs más vallás, nincs semmi trükk vagy varázslat, csak Jézus neve. Amikor pedig visszajön ítélni, Jézus nevére minden térd meg fog hajolni: mennyeieké, földieké és földalattiaké. Hogy a földi életünk jobb legyen (valódi értékektől jobb), annak felelőssége nagyrészt a miénk. Mert Ő minket egymásra bízott. Képessé tett minket arra, hogy segítsük egymást testvérekként és társakként. Ahol és amikor képtelenek leszünk tovább segíteni, akkor pedig hittel kérjük mennyei Atyánkat Jézus nevében, és Ő meghallgat. Simon Réka evangélikus lelkész
Büki Újság
Adventi hírek A két nemzetiségi önkormányzat rendezte be a templomparki betlehemet. Advent valamennyi vasárnapján gyertyát gyújtottak, és közreműködtek a helyi civil szervezetek. Első alkalommal állították fel a város karácsonyfáját az Eötvös parkban.
December 6-án Bük Város Önkormányzat Köztisztviselőinek Szakszervezete megtartotta év végi összejövetelét a városházán. Ez alkalmat adott arra, hogy a hivatal nyugdíjas dolgozói is megismerkedjenek megszépült régi munkahelyükkel. Az ünnepi köszöntőt Gelle József mondta.
Az idei évben először együttműködés keretében Bő, Bük, Sajtoskál és Simaság összehangolta adventi programjait, és Répcementi advent címmel közös felületeken hirdette azt.
Finnországi esperes látogatása Bükön 2008 májusában indult el egy testvérkapcsolat kialakítása a Vasi Evangélikus Egyházmegye és a Finnországi Mikkeli Egyházmegye között. Első lépésként vasi lelkészek látogattak el a finn egyházmegye gyülekezeteibe. Akkor ismerkedtem meg Matti Tolvanennel. Röviddel látogatásunk előtt még püspökségük külmiszsziói felelőseként dolgozott, majd megválasztották a négy lelkészi állást fenntartó kangasniemi-i gyülekezet élére. 2009 tavaszán a finn lelkészek látogattakk el hozzánk. Matti Tolvanen és a kangasniemi-i gyülekezet egy presbiterének látogatásáról hírt adtunk az újság akkori számában. Leánya is részt vett nálunk istentiszteleten, aki egy évig élt és tanult Mogyoródon egy diákcsereprogram keretén belül, és kitűnően megtanulta nyelvünket. 2011-ben vasi küldöttség utazott Finnországba folytatva a gyülekezetek között kialakuló kapcsolatok építgetését. Akkor Bükről Vargáné Patthy Erzsébet presbiter és férje látogatta meg a kangasniemi-i gyülekezetet. Matti Tolvanen egy hónappal ezelőtti látogatása váratlan esemény volt gyülekezetünk életében. Apropója, hogy a Mikkeli Egyházmegye őt választotta meg új esperesének. November 15–19. között tartózkodott Magyarországon az új és a leköszönő esperes, Erkki Rouhiainen (aki pedig a körmendi és nemeskoltai gyülekezetek vendége volt ez idő alatt).
Matti Tolvanen nagy szeretettel érkezett ismét Bükre, ismerősként nagy vendégszeretettel fogadtuk mi is. Ittléte idején vasárnap a szakonyi gyülekezet is Bükre érkezett istentiszteletre, hiszen ő prédikált itt. Prédikációját Baranyay Csaba kőszegi lelkész for for-
Matti Tolvanen, a Mikkeli Egyházmegye új esperese
dította le számunkra finnből magyarra, hiszen folyékony beszéli a nyelvet. Ezúton is köszönetet mondok segítségéért. A büki istentisztelet után kötetlen beszélgetés alakult ki a gyülekezet és vendégünk között. Az ebéd lehetőséget nyújtott, hogy megmutassuk neki – ismét – a büki gasztronómia értékes képviselőit és finom gyümölcseit (finn lévén ezúttal is a halételeket kóstolta meg). Délután együtt tartottunk istentiszte-
letet Górban is, ahol szintén köszöntötte a gyülekezetet. Számára különleges értéke van az ilyen kis közösségeknek, hiszen a kb. 5 millió lakosú Finnország 98%-a evangélikus, ezért nagy tömbökben és infrastruktúrával éél a nép az egyházban. Vasárnap este Sárváron rendeztek hivattalos megbeszélést a két testvéregyházmeg gye vezetői között, amelyről dióhéjban anyn nyi mondható el, hogy folytatni kívánjuk az eegymással és egymás életével való ismerked dést, hiszen kölcsönösen sokat tanulhatunk eegymástól az egyház különböző szolgálati áágainak gyakorlatából (Matti Tolvanen első b büki látogatása óta tart könnyűzenés istenttiszteleteket és látogat kollégáival a hozzájjuk tartozó kisebb településekre, ahol csak ez iidő óta tartanak istentiszteleteket; legújabb ttalálkozásunk gyümölcseként pedig lelkesen vviszi haza az Ifjúsági Önkormányzat megalapításának ötletét). p Várhatóan Vasból, Bükről is többen utazhatunk majd az előttünk álló években Finnh országba, Kangasniemibe vagy a Mikkeli egyházmegye más gyülekezeteibe. Az biztos, hogy ők újra eljönnek, mégpedig 2013. május 26-ra, amikor a Vasi Egyházmegye Sárváron tartja következő nagy hálaadó napját. Addig is imádkozunk értük istentiszteleteinken, ahogyan ők már 2008 óta minden vasárnap könyörögnek értünk a kangasniemi-i gyülekezetben. Simon Réka
2012. december 21.
•
5
Büki Újság
• A dv e n t
Minden Kedves Vendégünknek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánunk! ÜNNEPI NYITVA TARTÁS GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐ December 24. 8.30 – 13.00 December 25. ZÁRVA December 26–30. 8.30 – 19.00 December 31. 8.30 – 16.00 Január 1. 12.00 – 19.00 A fürdő gyógyászati kezelései 9.00 és 16.30 között vehetők igénybe. A TB-s kezelések ünnepnapok kivételével hétfőtől péntekig 9.00-16.20 között vehetők igénybe. ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS SZAUNAVILÁG December 24. 10.00 – 13.00 December 25. ZÁRVA December 26–30. 10.00 – 22.00 December 31. 10.00 – 16.00 Január 1. 12.00 – 21.00 MEDICAL WELLNESS CENTRUM December 24. December 25. December 26–30. December 31. Január 1.
10.00 – 13.00 ZÁRVA 10.00 – 20.00 10.00 – 16.00 12.00 – 20.00
Karácsonyi fejtörő Mint arról többször beszámoltunk Bükfürdő idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A jeles ala a Büki Újság hasábjain most megjelentetjük a jubileumhoz kapcsolódó totót, melynek kitöltéséhez jó fejtörést kívánunk Olvasóinknak! Beküldési határidő: 2013. január 10. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
Részletes ünnepi szórakoztató programjainkat keresse honlapunkon!
7.
8.
Ajándékozzon egészséget! Vásároljon ajándékkártyát szeretteinek Karácsonyra!
9.
Ebben az évben már nem jut ideje pihenésre? Vásároljon december 31-ig idén lejáró üdülési csekkjével ajándékutalványt, amelyet 2013. május 31-ig használhat fel!
10. 11.
JÁTSZÓHÁZ
A művelődési központ december 23-án 14 órától Jézuska váró játszóházat szervez az első emeleti galériában. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!
MINDENKI KARÁCSONYA
Az ajándékkártyák és az ajándékutalványok személyesen vásárolhatók meg a fürdő információiban. Részletes információ: www.bukfurdo.hu
December 22-én szombaton Mindenki karácsonya címmel szervez kulturális programot a büki művelődési központ. A színházteremben 15 órakor a helyi gyermek csoportok lépnek fel, és színes műsorral ígérnek hangulatos délutánt minden érdeklődő számára. 16.30 órakor a Civil parkban meggyújtják az utolsó adventi gyertyát, majd 17 órától ismét a színházterembe várják a kikapcsolódni vágyókat. Ekkor a helyi felnőtt csoportok adnak karácsonyi műsort. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
6
•
12. 13.
Milyen mélységből tört fel 1957-ben a víz? 305 m 2) 1024 m X) 1282 m 1) Miért csak nappal végezték a fúrást? Mert nem volt villany 1) Mert kevés volt a dolgozók létszáma 2) X) Robbanásveszéllyel is számoltak Mikor rakták le az első medence alapjait? 1960 2) 1961 X) 1962 1) Mikor avatták fel az első medencét? 1961. augusztus 20. 1) 1962. augusztus 19. 2) X) 1962. augusztus 20. Mikor adták át a fedett fürdőt? 1970. május 1. 1) 1972. október 14. 2) X) 1974. július 1. Mikor lett országosan kiemelt gyógyhely Bükfürdő? 1965 2) 1979 X) 1982 1) Hány éves az 50 m-es feszített víztükrű úszómedence? 20 2) 25 X) 32 1) Melyik évben fogadta 30 milliomodik vendégét a fürdő? 2009 2) 2010 X) 2011 1) Hány hévízkútja van jelenleg a fürdőnek? 4 2) 5 X) 6 1) Mikor adták át az Élményfürdőt? 1998 2) 2000 X) 2003 1) Hány vízi csúszdapálya található a fürdő területén? 4 2) 7 X) 8 1) Hány szaunakabin van a fürdőben? 4 2) 5 X) 9 1) 2 Hány m vízfelülettel rendelkezik összesen a fürdő? 4500 2) 5200 X) 5400 1) A fürdő melyik évben nyerte el Az év gyógyfürdője címet?
13 + 2008 2) 2011 1. 1) Beküldő neve, címe, telefonszáma:
X)
2012
........................................................................................................... ........................................................................................................... ...........................................................................................................
2012. december 21.
A megfejtések leadhatók a fürdő információinál, valamint postai úton is beküldhetők a Büki Gyógyfürdő Zrt. címére: 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. A borítékra írják rá: „Bükfürdő TOTO”. A helyes megfejtők között 1 db Day Spa Bük Extra kényeztető csomagot sorsolunk ki. A kérdéseket összeállította: Büki Gyógyfürdő Zrt. és Csóka József
a dv e n t •
Büki Újság
Az advent időszakának büki hagyományai Az advent a keresztény világ egyik leg- Luca-Luca kitty-kotty, tojjanak a tiktyok, lugynagyobb ünnepe. A magyar hagyomá- gyok! / Kolbászok olyan hosszú legyen, mint nyokban is kiemelt szerepe van, hiszen a falu hosszal / Szalonnájuk olyan vastag lea téli napfordulót már honfoglaló őse- gyen, mint a mestergerenda! / Zsírjuk annyi leink is megünnepelték. Nekünk, hagyo- gyen, mint kútba a víz! / Pénzük annyi legyen, mánytisztelő embereknek az advent az mint pelyvakutyóba a pelyva! / Lányok csöcse elcsendesülés, a család felé fordulás idő- akkora legyen, mint a bugyogakorsó! / Lányok szaka, a szakrális teendők megélése. segge akkora legyen, mint a kemence szája! / A régi paraszti világban Katalin napja Fejszéjek, fúrójuk úgy megálljon a nyelibe, mint után elhagyták a bálokat, véget ért az őszi az én tököm a helibe! / Luca, Luca kitty-kotty, an zaj- tojjanak a tiktyok, ludgyok! lakodalmi szezon, már csak a fosztókban lott az élet. Az öregasszonyok itt me-sélték az eleinktől ránk maradt regéket,t, di mondákat, meséket. Fontos családi éesemény volt a disznóölés, amely egészen farsang végéig bevett szokás volt.t. Sokszor azt hallani, hogy elmúltak, el-vesztek ezek a régen még mindenna-m, pos hagyományok, de úgy gondolom, ő hogy ez nem így van. Egy-egy óvónő és tanítónő is sokat tesz akkor, ha cso-portjának, osztályának bemutatja, meg-tanítja ezeket a szép szokásokat, de mi is, ha családunkban ezeket feleleve-A Mikulás idén is meglátogatta a büki gyerekeket nítjük. Nem tisztem ostorozni a mai világot, de A lucázók, kotyolók a térdük alá szalmát az elanyagiasodott körülmények között is tettek, amit azután a gazdasszony a tyúkok fontos lenne egy kicsit lassítani és a lelki ja- alá vitt abban a reményben, hogy többet vakra is fordítani egy kis időt. fognak majd tojni. A jókívánságokért jutaAz alábbiakban néhány jellegzetes du- lom járt, s ha nem kaptak, akkor fenyegetőznántúli kalendáriumi szokás helyi változatá- tek. „Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!” ról szólok, melyeket a 60-as években még jól ismertek, esetleg még gyakoroltak is. KARÁCSONY Dr. Tátrai Zsuzsanna gyűjtéseiből idézek. A legidősebb adatszolgáltatóim is úgy emlékeztek, hogy karácsonyfa volt a gyerekkoMIKULÁS rukban is. Bükön és a környékbeli falvakban Bükön is jártak a „láncos miklósok”, kifordí- is rábukkantam arra az érdekes szokásra, tott bundában, bekormozott arccal, láncot hogy a Jézuskát megszemélyesítik fehér lecsörgetve ijesztgették a gyerekeket, s meg- pedőbe burkolózva. Az ilyen fehér leples imádkoztatták őket. 1986-ban már arról szá- alakoskodók nem ritkák a téli ünnepkörben moltak be, hogy a kisebb gyerekekhez fekete Luca-napkor, Mikuláskor sem. A karácsonyfa és piros ruhába öltözött nagyobb gyerekek állítás szokása egyébként nyugat felől termennek, sőt a piros ruhás Mikulást szekéren jedt el, akárcsak az adventi koszorú, melyvitték végig a falun. Az ajándékhozó Miku- nek a térhódítását magunk is szemmel kölás, aki titokban az ablakba viszi a nyalánksá- vethetjük. gokat, már a század elején ismert szokás volt Bükön. REGÖLÉS December 26-án, István napján jártak a duLUCÁZÁS nántúli regölők. Köcsögdudával, csörgős A dunántúli falvakban a közelmúltig szokás bottal felszerelkezve mentek házról házra a volt a lucázás, a Luca-napi kotyolás. Lucáz- legények és énekeltek. Regős éneket ugyanni kizárólag fiúgyerekek mehettek, akiket a csak gyűjtöttem Bükön. Bedi Gyula bácsi gazdasszony hallgatott. A Luca napi kotyolás 1966-ban összeregölt bennünket a későbbi lényege az, hogy a tyúkok eleget tojjanak. férjemmel. Ő úgy mesélte, hogy Acsádon 1966-ban gyűjtöttem Bükön lucázást, a má- regöltek, itt nem, aztán az egyik barátjának gikus, termékenységvarázsló szövegével: az édesanyja, aki acsádi volt, onnan hozta
a szokást. Öten-hatan mentek regölni. Mások azonban nem jelezték, hogy ezt a szokást korábban ne ismerték volna itt Bükön. Íme az általam gyűjtött regösének: Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái, Régi szokás szerint, szabad-e megtartani? Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Amott keletkezik egy zöld pázsit, / Azon legelészik csoda-féle szarvas, Csoda-féle szarvasnak ezer ága, boga, / Ezer mise gy gyertya, G Gyulladva gyulladjék, / Soha el ne aludjé jék, /Haj regü rejtem, regü, regü, regii rejte tem. A Amott is mondanának egy szép leányt, / KKinek neve vóna N.N. vóna. / Haj regü re rejtem, regü, regü, regü rejtem. A Amott is mondanának egy szép legényt, / Kinek neve vóna N.N. vóna. / Haj regü re rejtem, regü, regü, regü rejtem. RRegüjjük a gazdát, vele az asszonyát, / M Mert az asszonynak retek a bocskora, RRépahéjj a szijja, krumpli az sarka. / Haj re regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Sz Szegen lóg egy zacskó, tele van százassá / Fele a gazdáé, fele a regüsöké. Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Eljött a szent karácsony bodros szakállával, / Hej te kicsi csizmám nem győzlek szalmával! Megsült a kismalac, érezzük a szagát! / Hozzák ki nekünk a leghátulsó combját! Aggyon Isten minden jót, / Ha meghalunk koporsót, Szekerünkbe kereket, / Csutoránkba feneket, Szent István napján, / Hadd ihassunk eleget! A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdésével, mert abban finnugor kori réteget vél felfedezni. APRÓSZENTEK-NAPI VESSZŐZÉS Fiúk, legények mentek korbácsolni. Vesszőt fontak, azzal korbácsoltak, mindenkit megvesszőztek (keléses ne legyen az újesztendőben!), a kocsmába is bementek. 1978-as gyűjtésem idején még csak néhány esztendeje szűnt meg a szokás. Forrás: Vasi Szemle, 1997. LI. Évfolyam 2. szám, Tátrai Zsuzsanna E néhány gondolattal kívánok a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár dolgozóinak nevében békés, áldott karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt. Tóth Tamás Fotó: Csodaország óvoda
2012. december 21.
•
7
Büki Újság
• m oz a i k
Szorosabb kapcsolattartás indult a hévízi szobakiadókkal – A mostani szerződés aláírásával még Együttműködési megállapodást írt alá a Büki Szobakiadók Szövetsége képvise- szorosabban együtt kívánunk működni páletében Tóth Béla elnök a Hévízi Szoba- lyázatfigyelésben, tapasztalcserében, és kölződés- csönös hirdetési megjelenésekkel is népszekiadók Szövetségével. A keretszerződésyben szerepel egyebek közt az egymás közti tapasztalatcsere és a kö-zös marketingtevékenység. A művelődési központban novem-ber 26-án jelentek meg a két civil szerrvezet vezetői és tagjai. A partnerség g napjaként aposztrofált rendezvényen n Tóth Béla köszöntötte a megjelenteket,t, köztük Németh Sándort, városunk pol-gármesterét, majd kiemelte, hosszú távú ú együttműködést írnak alá a mai nap. Lajkó Ferenc, a Hévízi Szobakiadókk Szövetségének elnökétől megtudtuk, k, hogy a két egyesület közti kapcsolatt Lajkó Ferenc és Tóth Béla bízik az együttműködés sikerében régre datálódik, amiben akkor következett rűsíteni fogjuk egymást. Mindehhez rendbe fordulat, mikor közösen megalakították szeres egyeztetésekre lesz természetesen a Magánszállásadók Országos Szövetségét. szükség. Erre azért is van módunk, mert a
két település közel fekszik egymáshoz – fogalmazta meg a keretszerződés lényegét Lajkó Ferenc. Ezt követően a hévízi egyesület elnöke és Tó Tóth Béla, büki elnök kézjegyével látta el a megállapodást. Németh Sándor ugyancsak üdvözölte a szorosabb együttműködést, mely zö a remények szerint mindkét település számára hasznos és eredményes lesz. sz A város első embere a hévízi delegácció előtt ismertette a büki fejlesztéseket és terveket. A tartalmas előadást ke követően a hévíziek elismerően szólkö tak városunk gyarapodásáról, amiről ta később egy rövid séta keretében szeké mélyesen is meggyőződhettek. A renm dezvény résztvevői a tapasztalatcserét d fehér asztal mellett folytatták, majd kilátogattak a gyógyfürdőbe is. T. Á.
„Fütyöl a bánya” – könyv és emléktábla a büki írónak az elrejtett ember felé. Utána-mentem mezőre, bányába, hi-vatalba, lövészárokba, nyomorrtanyákra és a magány börtöné-be is, ahol a lélek tart monológot.t. Az atlantiszi harangszót füleltem m a hétköznapok gyötrelmei éss szépségei mögött, a rejtett ha-rangét, amely néha csak egyszer er szólal meg az életben.” Meghatottsággal szólt e sza-vakat követően Szarka István, n, aki köszönetet mondott Büki ki Szarka István, Büki Attila és Gyurácz Ferenc a könyvbemutatón Attilának, Gyurácz Ferencnek, Né-meth Sándor polgármesternek, hogy támoGyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvgatták az emléktábla elhelyezését és az ed- kiadó ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy létező mű kiadását. Egy- Szarka Géza az Eötvös kollégium diákjaként dig csak kéziratban kézir ben megköszönte a bükieknek, szerzett magyar-német szakos diplomát, b h hogy édesapját visszafogadták majd Székesfehévárra került a gimnáziumba, kö közösségükbe. melynek később igazgatója is lett. 1917 óta – Végtelen szeretetre méltó, publikált olyan kortársak mellett, mint Móig igazságot és igazságosságot ke- ricz, Kosztolányi, Kodolányi. re reső ember volt, aki mindig arra A táblát Szarka István, Büki Attila, Gyuta tanított, hogy őszinték legyünk rácz Ferenc és Németh Sándor polgármes– emlékezett édesapjára Szarka ter közösen leplezte le, majd a művelődési Is István. Szarka Géza szüleinek ven- központban mutatták be a Fütyöl a bánya d déglője állt itt a Szabadság ut- című kötetet. A könyv 500 példányban törccában. Az író az I. világháborút tént megjelenését Bük Város Önkormányvvégigharcolta, közben súlyosan zata mellett Székesfehérvár Megyei Jogú m megsebesült, de gyógyulása Város is támogatta. u után azonnal visszatért a frontra. Tömböly Ágnes A Szabadság utcai szülői háznál helyezték el az emléktáblát Szarka Géza író, tanár tiszteletére emléktáblát avattak Szabadság utcai szülőháza falán. Egyben bemutatták a Fütyöl a bánya című regényét. A november utolsó napján tartott ünnepségen jelen volt a néhai író több családtagja, így fia, Szarka István gépészmérnök is. „Nem találkoztunk, holott ugyanazokat az utcákat, tereket jártuk a Répce malmainál, a Béni-tónál, Felsőbüki Nagy Pál háza előtt vagy a vasúti sínek mentén… Nem találkoztunk, mégis tudatunk, érzelmeink alapján e közösséghez kötődünk” – kezdte ünnepi szónoklatát Büki Attila költő, az emléktábla elhelyezésének kezdeményezője. A szónok többször idézte a 117 éve született írót: „Engem mindig olthatatlan szomjúság hajtott
8
•
2012. december 21.
m oz a i k •
Büki Újság
Több mint 50 millió forintot nyert meg a művelődési központ és könyvtár
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Három pályázat hivatalosan is elkezdő- számára. A programban megújul a gyermek- elsődleges célunk. Bük hagyományai között dött a Büki Művelődési és Sportközpont, könyvtár környezete, és új bútorokat is fog- megtaláljuk a fazekasságot, a díszítőművéKönyvtárban november 12-én. Az ünne- nak vásárolni. Az elnyert támogatás összege szetet és a néptáncot is – tájékoztatott az pélyes projektnyitón megtudtuk, ezek- 19.541.611 forintra rúg. igazgató. Itt mutatta be a pályázat keretében nek köszönhetően mintegy 53 millió foA projekteket üdvözölte Pallósiné Toldi elinduló szakkörök szakmai vezetőit, Csolrinthoz jutott az intézmény. Márta, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár lányné Horváth Krisztinát, Pócza Hannát és A rendezvény első előadójaként Haizler igazgatója is, aki hangsúlyozta, örömteli látni, Horváth Győzőt. A projekt eredményeként Lászlóné ismertette a könyvtárban új lendületet vehet a díszítőművészet haan a 2013. ok- hogy csekély személyzet mellett is milyen ú tóber 31-ig tartó TIOP 1.2.3 – 11/1. gyományainak ápolása, és ismét feléledhet 1. g kódszámú A minőségi szolgáltaaa néptánc kultúra. tás feltételeinek megteremtését és A három projektet Németh Sándor pola Vas megyei tudásvagyon egyengármester is üdvözölte, majd emlékeztetett: ng lő esélyű hozzáférését támogatóó a ’70-es években Horváth Lászlóné nevéhez informatikai fejlesztés a büki vááffűződött a néptánc oktatás. Az akkori csoport rosi könyvtárban című pályázatt sszámos helyen fellépett, így öregbítve Bük lényegét. Az itt 100 százalékoss hírnevét. Azok pedig, akik akkor e körben tánh támogatási intenzitás mellett el-ccoltak, ma ismét megszólíthatók és bevonnyert 6.403.455 forintból a többi hatók a felnőtt néptáncba. A város első embi h közt a városi könyvtár informati-bere megemlékezett még Bernáth Lajos és b kai fejlesztése, a Vas Megyei ei SSzabó József munkáiról, melyeket a mostani Könyv tári Portálhoz való csatla-kkönyvtári projekt keretében végre feldolgozkozása és az országos könyvtári azok méltó helyükre kerülhetnek. ri Tóth Tamáss és Haizler Lászlóné örömmel ismertették a nyertes hatnak, és azo h projektekett lelőhely-adatbázishoz való kapHorváth Győző, az Ungaresca csolódása fog megtörténni. Továbbá az inTáncegyüttes igazgatója ismerTá tézmény bővülni fog számítástechnikai esztette te a büki néptánc oktatás újraközökkel és szoftverekkel. indításának tervét. Mint mondta, in Ugyancsak a könyvtári szolgáltatás javítáPesovár Ernő munkájához nyúlP sát célozza a TÁMOP-3.2.4.A-11/1 pályázatnak n vissza, aki az úgynevezett ban a Tudás(tár)ház – versenyképes könyvtárii „sárga könyvben” összegyűjtötte „s szolgáltatások megteremtése Bükön a digitális a büki táncokat. Így részletesen olvasási kompetenciák fejlesztésért, az életen leírta le a büki páros ugróst és a büki át tartó tanulás érdekében című pályázat. Enverbunkost. Simon Zoltán, a Vas ve nek keretében jöhet létre a Büki Tudástár, Megyei TIT igazgatója szintén M mely tartalmazni fogja annak az 1200 fotónakk méltatta a pályázat által adott m és 2000 helytörténeti cikknek a válogatását, többletet. Kiemelte, a büki művetö melyek egyelőre feldolgozatlanul állnak az Az első sorban ülő Horváth Győző felel majd a néptánc oktatásért lő lődési ház köszönhetően korábintézményben. Új honlap is készül, amit nem- elhivatottsággal dolgoznak a büki könyvtár ban Benkőné Klára Júlia, most pedig Tóth Tacsak magyar nyelven, hanem angolul, cse- szakemberei annak érdekében, hogy az itt más munkájának, ezzel valamennyi TÁMOP hül és lovári nyelven is el lehet majd érni. élők jobban kötődjenek az intézményhez. pályázatot megnyerte és abból profitált. Haizler Lászlóné kiemelte még, a fejlesztés Egyben gratulált Németh Sándor polgárT. Á. eredményeként 24 órában online elérhető mesternek és az önkormányzatnak, hogy a lesz könyvtáruk dokumentumvagyona. fürdőkultúra fejlesztése mellett fontosnak A projekt keretében több rendezvényt is tartották egy fiókkönyvtár kialakítását Bükfognak szervezni, elsőként január 22-én Az fürdőn. álmok nem hazudnak címmel irodalmi műTóth Tamás intézményvezető mutatta be sort láthat a nagyérdemű a Sok-szín-Pad Tár- a TÁMOP 3.2.3/A-11/1 kódszámú pályázatban sulat és dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész sikerrel szereplő A hagyományok útján – a jóvoltából. Így emlékeznek a magyar költő- büki kézművesipar és tánchagyomány tovább A Büki Nyugdíjas Baráti Kör tagsáóriásra, Petőfi Sándorra. Haizler Lászlóné élése a XXI. század mindennapjaiban című ga köszönetet mond Ruzsicska végül szólt arról, hogy a helyi televízióval projektet. 27.529.856 forint európai uniós Józsefnek, a pénzügyi bizottság együttműködve 26 mese felvételét tervezik forrást kapott az elképzelések megvalósítákülsős tagjának a működésükhöz helyi közéleti szereplők bevonásával. Ezen sára a művelődési ház. felajánlott pénzbeli támogatásáért. kívül rendkívüli irodalomórákat és olvasótá– A közösségek építőképességének erőKöszönettel Varga László elnök bort szerveznek 7-18 év közötti gyerekek sítése és további működésük fenntartása az
2012. december 21.
•
9
Büki Újság
• CIVIL ÉLET
Elkészült a város kemencéje!
Mini galéria
A Büki Műszaki Klub vállalását teljesítet- József, Horváth Tibor, Markó Tamás, Mórocz te, mikor szeptember végén a Szent Mi- István, Németh Jenő, Németh Sándor (Dahály napi forgatagban hivatalosan is fel- zsa), Németh Sándor (Süni) és Szabó József avatták a Koczán ház udvarán megépített nevét, akik a meleg nyári napokon több hékemencét. ten keresztül építették a kemencét. A nem hivatalos kemenceavatás két héttel Külön kell említeni Gelle József kőműves korábban megtörtént, nagyon finom csül- mester nevét, aki Németh Jenő építésztechkök sültek a próbafűtés során,, amelyet az nikus és Fülöp József tanácsait, javaslatait is „építők” és néhány családtag, il-ó letve vendég fogyasztott el jó étvággyal. Miután a próba sikerült, jö-zi hetett az „előadás”, amely házi húsos kolbászsütéssel és annakk t. elfogyasztásával folytatódott. A sütésben Németh Sándor (Da-zsa) nagy szakértelemmel műkö-n dött közre, a kóstoló némi sorban n” állás és várakozás után „rendben” lezajlott. (A költségeket az Ipa-ros Kör állta.) Ide tartozik még, hogy a Mű-- A kemencére a készítők nevével márványtábla is került szaki Klub részéről Gelle József finom csü- figyelembe véve szakszerűen – a tervnek lökpörkölttel, Szabó József pedig fokhagy- megfelelően – irányított, és tevékenyen részt más, paprikás tokaszalonnával lepte meg a vett a „mű” megépítésében. megjelenteket, melyet jófajta házi pálinkáReméljük, hogy a Koczán ház és udvara val és Szentgyörgy-hegyi rizlingszilvánival a város egyik közösségformáló, kohézióerő„locsoltak”. Nem hagyható ki Farkas Gyula sítő közösségi tere lesz mindannyiunk öröházi savanyúsága sem, amelyet szintén jó- mére. Johann Wolfgang Goethe megszívleízűen fogyasztottak az előbbiek mellé. lendő szavait kölcsönözve: „Tevékenység Nem kis büszkeségünkre az önkormány- teszi az embert boldoggá.”, jövőre is lesz zat jóvoltából szerény kis márványtábla őrzi módunk közreműködni városunk gyarapítáDániel Tibor, Farkas Gyula, Fülöp József, Gelle sában, élhetőbbé tételében. Szabó József
Dr. Galiotti Csaba állatorvosi rendelőjének várója mini galériává változott. Több mint egy hónapja tekinthető meg az a mini kiállítás, amelyen Turcsán Miklós festőművész és Galiotti Csaba festményei nézhetők meg. A kiállítás apropóját az adta, hogyan leh het egy hétköznapi működésbe belevinni eegy másik színt, és még az, hogy Galiotti C Csaba maga is fest. Elmondása szerint sikerrült olyan technikát kialakítania olajjal, amely sszinte az akvarellt idézi. Légies, sejtelmes kép peit érdemes megtekinteni. Turcsán Miklós festőbarát – ilyen egyszerrű oka van annak, hogy dr. Galiotti Csaba az ő alkotásait állította ki a mini galériává vált vváróban. A művész a modern festészet nonfiguratív ágát képviseli. Teljesen egyéni utat kkövet képszerkesztésben és látásmódban is. FFormafantáziája tág, így az emberi gondolkkodás formailag alig rögzíthető megnyilván nulásait is lendületesen, gazdag színvilággal ábrázolja. Egyedi világa választékos, széles látókörű. Dr. Galiotti Csaba így írt versében: „S a térbe feszítve, a fényre/ szegezve s / törve ezerszer át- meg át, /Egy ember elindult megkeresni/ létünknek titkos ág-bogát.” A tárlaton a művész hagyományos stílusú tájképeiből is kapunk ízelítőt. Galiotti Csaba úgy tervezi, hogy fél év múlva újabb tárlattal csábítja a látogatókat. Aki a körforgalom felé jár, nézze meg a kiállítást! Naponta délután 3 és 5 óra között teheti. Galambos Ferencné
Volt egyszer egy SZOT üdülő... … amely 1977. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit és működött Herbert Warnke SZOT Gyógyüdülő, Bükfürdő néven. Az üdülő 1992. december 31-ig üzemelt, majd 1993. január 1-jétől az új befektető a HUNGUEST Hotel Répce néven működtette tovább. Az üdülőben a dolgozói átlaglétszám 107–110 fő között mozgott. A volt SZOT-os dolgozók közül többen azzal keresték meg a volt vezetőket, hogy egy találkozót kellene megszervezni. Ki volt a legalkalmasabb erre a tevékenységre? Nem más, mint dr. Galiotti Csabáné, az akkori programszervező. Ő örömmel fel is vállalta ezt a feladatot, és rögvest neki is látott a szervezésnek. Meghívók és telefonok sokasága ment szét a régi dolgozók részére, a találkozón 93 fő jelent meg. A rendezvény színhe-
10
•
2012. december 21.
lye a bői Ernhardt Bence panziója volt, aki nagyon jóízű, zamatos bői vegyes tálat szolgált fel a nagyérdemű közönségnek. A találkozó október végén volt. Fülöp József – aki 1988.május 1-től nyugdíjazásáig, 1998. dcember 31-ig vezette a szállodát – szólt egykori kollégáihoz. Felelevenítette,, hogy éves szinten 11–12.000 beutaltat láttakk el. Rengeteget kellett dolgozni, és mindenki becsülettel, jó kedéllyel végezte munkáját. A bérek is nagyon tisztességesek voltak. Meg-emlékezett a minden évben megszervezettt országjáró kirándulásokról, amelyek össze-kovácsolták a gárdát. Felsorolta, hogy meny-nyi országos főzési, terítési versenyt nyert azz üdülő, majd később a szálloda. Az üdülő 15 éves működése alatt 13-szor nyerte el a meg-tisztelő „Kiváló üdülő“ címet. Most decem--
ber 31-én lesz 20 éve, hogy az üdülő megszűnt, de a volt dolgozók szívében most is él az együvé tartozás, az igazi emberi kapcsolatok érzése. Mindenki azzal búcsúzott, hogy három év múlva is találkozzunk ugyanitt!! Gosztonyi A. E. és Fülöp J.
Az egykori SZOT üdülő mai látképe
m oz a i k •
Új készülék a simasági vízmű telepen Az európai uniós előírásoknak megfeleA kétszűrős rendszer azért is biztonságot lően határidőre átadták a simasági víz- nyújt az itt élőknek, mert ha az egyik töltetet műtelepen az új vas-, mangán- és arzén- cserélni kell, akkor a másikkal még ugyanmentesítő készüléket. A Bük és Térsége úgy tudja a szolgáltató a megfelelő vízmiVízmű Kft. 12,5 millió forintot ot fordított nőséget és -mennyiséget nyújtani. a fejlesztésre. November 27-én a megje-gi lenteket Molnár László simasági polgármester köszöntötte. Meg-e, jelent Sajtoskál polgármestere, Haller Imre és jegyzője, Horváth-né Nagy Ibolya is. Vojtkó Tibor,r, ya Bük és Térsége Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója ismertette azz eúj vas-, mangán- és arzénmentesítő készülék előnyeit. Hangsú-lyozta, az előző géppel nem tud-ták teljesíteni az előírt 10 mikrogramm maximális értéket, ezértt Az új rendszerrel tiszta és egészséges ivóvíz kerül ki a telepről volt szükség a cserére. Ennek érdekében már A fejlesztést üdvözölték az érintett telekorábban figyelték a KEOP pályázatokat, ám pülések vezetői is. Molnár László külön kövégül teljesen önerőből, a pályázatnál lé- szönetet mondott a vállalat tulajdonosainak nyegesen olcsóbban tudták megvalósítani és a vízmű vezetésének, hogy tavasszal táa fejlesztést. A berendezést, melynek ára mogatták e beruházás megindítását. 11,5 millió forintra rúgott, Nagykanizsáról T. Á. szerezték be, egy millió forinttal pedig a cég Tisztelt Fogyasztók! Ezúton tájékoztatsaját munkájával járult hozzá a beruházásjuk Önöket, hogy 2012. december 24. és hoz. Az új gép jelenleg próbaüzemben mű2013. január 2. között a Bük és Térsége ködik, és méréseik szerint az itt átmenő víz Vízmű Kft. ügyfélfogadását szünetelteti. már megfelel az ÁNTSZ által előírt 5 mikroEgyben békés karácsonyi ünnepeket és grammos határértéknek. Ezzel a büki vállasikeres új évet kívánunk minden kedves lat 1100 simasági és sajtoskáli lakos egészséÜgyfelünknek! ges ivóvíz ellátását tudja garantálni.
Bálok sora az év elején vadász társadalma, február 9-én a Fürdő Étterembe várják a vadászat szerelmeseit. Ugyanezen az éjszakán a Fürdő bál ígér még tartalmas szórakozást a gyógyfürdő pihenőtéri épületében. Február 12-én szervezi meg a kultúrház a település farsangi felvonulását, február 14én pedig a Kóczán háznál disznóölésre várják az érdeklődőket. A farsangi szezont az Asszonyfarsang zárja február 15-én a művelődési központban. M. Z. – T. Á. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Január 12-én a Vadász Étteremben a nyugdíjas iparos találkozóval megkezdődik a farsangi szezon városukban. Február 15-éig minden hétvége ígér egyegy bált a mulatni vágyóknak. A művelődési központ ad otthont január 25-én a felsősök farsangjának, majd január 26-án a jövőre már másodízben megrendezendő roma bálnak. Ugyanitt farsangolnak február 1-jén az általános iskola alsó tagozatosai. Február 2-án immár hagyományszerűen rendezik meg a horvát bált a Vadász Étteremben, ugyanezen a napon tartja az Iparos Kör bálját a Fürdő Étteremben. Február 8-án kerül fel a szalag a szakiskolában végző diákok ruhájára, és ezen a napon farsangolnak az óvodában. Immár hagyományosan városunkban ünnepel a megye
Büki Újság
Lemondott az elnökség November 6-án a BBKTE közgyűlést tartott, melyen lemondott az egyesület elnöksége. Új jelölteket a közgyűlésen nem állítottak, Ú N Németh Sándor polgármester, Iszak Krisztián iigazgató (Corvus Hotel) és Tóth Béla elnök ((Szobakiadók Szövetsége) javaslatára mód dosultak a napirendi pontok. Ifj. Strén Tibor eelvállalta, hogy az ügyvezető elnökség felaadatait Szanyi Krisztián alelnökkel ellátja az eegyesület biztonságos és hatékony működ dése érdekében a következő elnökség megvválasztásáig. A közgyűlés jelölőbizottságot választott, m melynek feladata lesz a következő elnökség m megválasztásához jelöltek állítása. A bizottsság tagjai: Herbert Antalné (Szobakiadók SSzövetsége), Németh Violetta (Bük Város Önkormányzata), Egresits Georgina (Hotel Caramell), Baranyai Róbert (Bük Város Önkormányzata), Katz Péter (Danubius Hotel). A januári közgyűlésre az előkészítő bizottság feladata lesz az alapszabály-módosítás előkészítése és az SZMSZ kialakítása. A bizottságban részt vesz Dr. Kovács László (Bük Város Önkormányzata), Pálff y Tamás (TDMmunkaszervezet), Tóth Béla (Szobakiadók Szövetsége), Varga Zsolt (Trió TV). Az új elnökség megválasztására a következő közgyűlésen lesz lehetőség, melyet 2013. január 15-én 17 órakor tartanak a Büki Művelődési Központban. BBKTE
Kistérségi társulás November 29-én megalakult a Répcementi Önkormányzati Társulás Bük székhellyel. A szervezet társszékhelye Csepreg. Az alakuló ülésen tisztségviselőket is választottak, annak elnöke Németh Sándor, városunk polgármestere lett. A társulás alelnöke Király Árpád, a pénzügyi bizottság tagjai: Bokor Endréné (elnök), Haller Imre és Hajós Attila. A Felső-Répcementi Kistérségi Társulási Tanács átadta az új szervezet részére a feladatokat, a vagyont és az alkalmazottakat.
Köszönjük a támogatást! A művelődési központ vezetése ezúton mond köszönetet a novemberi egészségnevelési hét keretében meghirdetett Ép testben ép lélek- Bükön fitten élek! rajzpályázatra felajánlott müzli szeletekért Rácz Lászlónak és a gyümölcsökért a Csébich családnak. Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár
2012. december 21.
•
11
Büki Újság
• m oz a i k
November – az egészségre nevelés hónapja Novembert az egészségnevelés hónap- lyes fogápolásról. Nagyon örültek az ajánjának is nevezzük, egy kicsit több figyel- dékba kapott fogkrémnek, matricáknak. November 22-én csütörtökön Lendvai met fordítunk a saját és környezetünkRezső és Kenyeri Ferenc mentőtisztek jöttek ben élők egészségére. Az óvodai csoportokban is kiemelt téma el hozzánk, és a nagycsoportosoknak tarvolt az elmúlt hetekben testünk, egészsé- tottak bemutatóval, szituációs játékokkal günk megőrzése (táplálkozás, öltözködés, egybekötött elsősegélynyújtást. A gyermehigiénia-tisztálkodás…), az orvosok, mentő- kek aktívan, érdeklődéssel ügyeskedtek, igyesök munkája – ez a figyelem természetesen keztek megoldani a feladatokat. November nem korlátozódik csak erre a hónapra, ha- utolsó csütörtökén pedig dr. Nagy Mária gyermekorvost vártuk az óvodába. nem átszövi a teljes óvodai életet. November 14-én a művelődési házban P. G. a gyermekmunkákból készültt kiállítás jól tükrözi a gyermekek gondolatait,t, ismereteit. Este szülői fórum ke-retében Guczoginé Varga Máriaa a Pedagógiai Szolgálati Központt g szaktanácsadója osztott meg hasznos információkat a jelen lééüvő szülőkkel Egészségnevelés szü lői szemmel, a mozgás szerepe azz értelmi fejlődésre címmel. Novemei ber 15-én csütörtökön dr. Börzsei g Gergely fogorvos látogatta meg a gyermekeket. Minden cso-ül portban kíváncsian vették körül – érdeklődve hallgatták őt a he-- A helyes fogápolásról is hallhattak az ovisok
Az anyatej napja Bükön Az Egészségügyi Világszervezet javaslatára 1993 óta világszerte ünneplik a Szoptatás Napját és Hetét. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezték az Anyatej napi rendezvényt Bükön a művelődési házban. Településünk legkisebbjei és persze szüleik, nagyszüleik érkeztek Németh Ferencné védőnő meghívására, aki köszöntőjében felidézte gyermekeink életének eddigi mérföldköveit a fogantatástól a születésen át a különböző fejlődési szakaszokig. Hangsúlyozta, a szoptatás nemcsak a táplálékot, hanem az anyai közelséget, a biztonságot is jelenti a kisbabák számára. Egyben tolmácsolta dr. Pupp Ákos, a Felső-Répcementi Kistérségi Társulás Munkaszervezete vezetőjének üdvözletét, majd nevében minden megjelent édesanyát virággal köszöntött. A délelőtt a Büki Cipó Kft. szponzorálásával vendéglátással, kötetlen beszélgetéssel, a gyermekek számára pedig egymás megismerésével, játékkal zárult. Nné
Mikulásgyár, konferenciák, sajtómegjelenések Az ország közel húsz pontján van gyűjtőpontja a Mikulásgyárnak, Vas megyében azonban idén nincs. A büki TDM azonban megtalálta a módját, hogy a település bekapcsolódjon a jótékonysági akcióba. Gyűjtést szerveztünk a településen belül, és a felhívásra sok adomány érkezett. Az összegyűjtött tartós élelmiszereket, meleg ruhákat, játékokat a TDM irodájában gyűjtöttük. Az adományokat személyesen vittük fel a fővárosba, ahol átadtuk azokat a Mikulásgyár képviselőinek. Éskovács Péter sajtófőnöktől megtudtuk: – Tavaly büki gyerekek hoztak már ajándékot a Mikulásgyárba, ők a Bükért Vállalkozók Egyesülete és az iskola pedagógusainak köszönhetően járhattak Budapesten. A büki pedagógusok lavinát indítottak el, ők voltak az elsők, akik vidékről szervezett formában hoztak a fővárosi jótékonysági rendezvényre gyerekeket, ezzel is megmutatva, milyen ereje lehet az összefogásnak. Idén már közel harminc település pedagógusai szerveznek osztálykirándulásokat a Mikulásgyárba. A bü-
12
•
2012. december 21.
kiek még idén nyáron is sokat segítettek a Mikulásgyárnak. A fürdőben árusították azt a jótékonysági naptejet, amelynek bevételeiből idén fűtik a gyárat. Egyesületünk szervezésében több szakmai rendezvény is megvalósult a közelmúltban. November 29-én a RECOM-konferencián a határon átnyúló turisztikai projektekről tárgyaltak a magyar és osztrák szakemberek a Hunguest Hotel Répce Gold-ban. December 12-én a Kiváló Európai Desztinációk–EDEN projekt keretében évértékelő rendezvényt és a pályázat jövő évi kiírásáról információs napot tartott a Magyar Turizmus Zrt. A rendezvényekkel minden bizonnyal elősegítjük szakmai kapcsolataink erősítését. Gőzerővel folyik a jövő évi TDM-katalógus összeállítása, melyet a januári Ferien-Messe vásáron, Bécsben kívánunk bemutatni. Bükfürdő megjelenik a jövő évben osztrák (Linz), szlovák (Pozsony), cseh (Prága), svájci (Zürich), német (München, Drezda), orosz (Moszkva) és természetesen több belföldi vásáron (Budapest, Veszprém, Pécs, Miskolc, Debrecen) is, továbbá februárban több lengyel vá-
rosban utazási irodák képviselői számára tartunk prezentációt Bük, Bükfürdő értékeiről. A német beutazó turizmus erősítését szolgálja a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a PA Touristikkal egyre erősödő együttműködésünk. A PA Touristik Németország egyik legnagyobb utazásszervezője, mely kapcsolatban áll a német Rheuma Liga szakorvosaival. A közös munka eredményeként az 50 év feletti rekreálódni, egészségét megőrizni kívánó, Bécsbe repülővel, vagy lakhelyéről busszal szállított vendégeket célozzuk. A Magyar Nemzet december 3-i számában egész oldalas megjelenéssel szerepelt városunk. December 13-án a TV2 Tények stábja forgatott nálunk, ugyanis vendégül láttuk Kóbor Jánost az 50 éves Omega együttes frontemberét a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum 50 éves születésnapjának alkalmából. Legfrissebb helyi hírekről, rendezvényekről minden információt folyamatosan megtalálnak honlapunkon, böngésszék rendszeresen: www.visitbuk.hu! Már orosz nyelven is elérhető! Pálff y Tamás, BBKTE
büki kincseink •
Sikeres a felnőtt néptánc oktatás Újraindult a Büki Felnőtt Néptánccsoport Horváth Lászlóné Nagy Mária nyomdokain. Közel 26 esztendeje, hogy véget ért egy fejezet a büki néptánc életében. Sokan próbálkoztak, és vannak – például Gerencsérné Guzmics Eszter –, akik szívügyüknek tartották, tartják, hogy kultúránk egy jelentős szelete ne vesszen el mindörökre. Azonban 2012. november elején valami megváltozott. Összejött 14 ember az élet minden területéről és minden korosztályából – a legfiatalabb 20, a legidősebb 54 éves –, hogy a táncot, a mi táncainkat megtanulja, és azon keresztül megélje hagyományainkat. A terv valósággá vált, és a lelkes bükiek mellett érkeztek a környező településekről is. Az alakulás óta eltelt időben csütörtökről csütörtökre összejön a társaság és próbál, pró-
bálkozik. A leglényegesebb, hogy mindezt jó kedvvel teszi a csoport. A szakmai munka nem kérdéses, hiszen Csollány Csaba (Gencsapáti Hagyományőrzők és az Ungaresca Táncegyüttes koreográfusa) és neje, Kriszta asszony (a Dr. Pesovár Ernő AMI igazgatója) lett a szakmai vezetője a csoportnak. Csaba vezérletével lefektettünk néhány alapszabályt. A csoport a hagyományőrző táncegyüttesek útját választja, és elsősorban a büki táncokat szeretné újra a köztudatba hozni. Bízunk a folytatásban, és szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt csütörtökönként 18.30-kor a művelődési központ színháztermében. Mária nénit, ha személyesen nem is ismerhettem, így időben elcsúszva megköszönhetem munkáját, és tovább vihetjük szellemiségét. Tóth Tamás
Büki Újság
KEDVES OLVASÓ! A Büki Újság következő lapszáma 2013. január 18-án pénteken fog megjelenni. Lapzártánk január 9-én szerdán lesz. Továbbra is várjuk olvasói leveleiket, véleményeiket! Készpénz nélkül Bükön felújított, beköltözhető 3 szobás családi ház eladó. Érd: 06-30/972-5045. 2013-BAN IS VÁRJUK A LAKOSSÁGI ÉS ÜZLETI HIRDETÉSEKET! Hirdesse kedvező áron szolgáltatását, termékét, eladó ingatlanát, gépkocsiját, egyéb ingóságát! Bővebb felvilágosítás kérhető: Tömböly Ágnes felelős szerkesztő mobil: 06-30/700-8624 email:
[email protected]
Új elnököt választottak A Büki Horgász Egyesület a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár színháztermében november 11-én tisztújító közgyűlést tartott. Tiszteletbeli elnök maradt id. Strén Tibor, az új elnöknek Szabó Józsefet választották. Id. Strén Tibor elnök a megjelenteken kívül külön köszöntötte Csécs Sándort, a Magyar Horgász Szövetség alelnökét és Puskás Norbertet, a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnökét. Az elnök elmondta, hogy az egyesület ez év november 7-én ünnepelte 10 éves évfordulóját, amit egy éjszakai horgászattal és vacsorával ünnepeltek meg. Egy fényképet is mutatott a jelenlévőknek, amely a tó átadásán készült. Elsősorban a horgásztó környékének rendbetétele, folyamatos gondozása, faültetés, padok festése, valamint a haltelepítés volt a civil szervezet feladata. Emellett horgászversenyeket tartottak és részt vettek a körzeti és megyei megmérettetéseken is, nem kevés sikerrel. Az évenként megrendezett horgászbálok is nagyon jól – családias hangulatban – zajlottak. – Jelenleg 130 tagunk van, akik között több fiatal horgász is bontogatja szárnyait. Kötelezettségeinket az állam és az önkormányzat részére pontosan teljesítettük – mondta el az elnök. Utóbbiért külön köszönetet mondott a vezetőség tagjainak, személy szerint Németh Sándor (Dazsa) titkárnak. A helyi önkormányzattal és a Vízügyi Igazgatósággal közösen két darab surrantót
készítettünk, amellyel javítottuk a Répce horgászatát. További vízszintemelő műtárgyra lenne szükség a halak tartása, ívása érdekében – emelte ki az elnök. Elmondta, hogy horgásztanya kialakítására adtak be pályázatot, amelyet a helyi önkormányzat is támogat. A volt lőtér melletti épületet alakítanák át, és a környező területet is ehhez kapcsolódóan rendeznék. Ennek végrehajtása azonban már az új vezetőség feladata lesz. Természetesen a szükséges segítséget és támogatást id. Strén Tibor továbbra is megadja a megválasztandó elnöknek. Befejezésül még elmondta, hogy a horgászok között jó barátság alakult ki, amelyre a jövőbeni munkák során is számítani lehet. A hivatalos lemondást követően nyílt szavazással a Büki Horgász Egyesület elnökének Szabó Józsefet, alelnököknek Kajtár Lászlót és Kovács Ákost, gazdasági vezetőnek Takács Csabánét, titkárnak Misák Rolandot, tagnak pedig Farkas Gyulát választották meg. Valamennyi személyre a szavazásra jogosultak egyhangúlag adták szavazatukat. Egyhangú szavazással döntöttek a fegyelmi bizottságról is: elnöknek Lőrincz Tibort, tagjainak: Horváth Lászlót és Kovács Ferencet szavazták meg. A felügyelő bizottság elnökének Cser Csabát, tagjainak Balogh Jenőt és Dancs Ferencet választották. A Büki Horgász Egyesület megyei küldöttnek és IB tagnak Szabó József HE elnököt,
megyei küldöttnek és IB tag helyettesnek Kajtár László alelnököt választotta. Puskás Norbert, a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke megköszönte a Vas Megyei Horgász Szövetség nevében id. Strén Tibor munkáját. Mint mondta: – A szövetség tagjai örülnének, ha mindenhol ilyen egyesület működne, mint Bükön. Csécs Sándor, a Magyar Horgász Szövetség alelnöke közösségmegtartó munkáját köszönte meg, majd jó egészséget kívánt neki. Az új vezetőségnek pedig együttesen gratuláltak és eredményes munkát kívántak. Szabó József elnök ugyancsak megköszönte a tagság bizalmát. Emlékeztetett arra, hogy nem volt egyszerű létrehozni ezt az egyesületet 10 évvel ezelőtt, de az elért eredmények örömmel tölthetik el nemcsak a horgászokat, hanem az itt élő embereket is. – Az önkormányzat segítsége nélkül nem juthattunk volna idáig, azonban a továbbiakban is számítunk támogatásukra, segítségükre. Ez egy olyan közösség, amely a közjónak is hasznos. A jelentkező feladatokat a megfiatalított vezetőséggel közösen – a tagság támogatása mellett – fogjuk végezni – hangsúlyozta az új elnök. Javasolta, hogy id. Strén Tibort tiszteletbeli elnöknek válasszák meg, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A tiszteletbeli elnök meghatódva köszönte meg a gratulációkat. Szabó József
2012. december 21.
•
13
Büki Újság
• S p o rt
Dobogón telel a kézilabda szakosztály Az őszi szereplést követően dobogón nappal – melyen közel száz fő vett részt – telel a BTK kézilabda szakosztálya. A sze- zárta le, ahol a különböző korcsoportú csazon végén a két győzelem mellé két ve- patok játszottak hírverő mérkőzéseket a szüreség is becsúszott. lőkkel, a névadó szponzor csapata, a BTK A Mosonszolnok elleni mérkőzésen a lá- vegyes foci csapata ellen. nyok hamar túltették magukat – nem úgy A mérkőzések közötti szünetekben különa közönség –, és Veszprémben már egyik böző kézilabdához kapcsolódó ügyességi legnagyobb arányú bajnoki győzelmüket számokban vehettek részt a jelenlévők. taratták. A tabella kismértékű átrendeződése miatt – Veszprém-től büntető pontokat vontak lee t, – ismét rangadó következett, ezúttal a komáromiak ellen. A mérkőzés elején még a vendé-gek vezettek, majd a hazai csa-pat vette át az irányítást, és azz utolsó percekben már a több gó-los előny birtokában felszaba-dultan játszhattak a lányok. Az utolsó mérkőzésen – melyy az őszi szezon dobogós helyeitt zi Családi napot szervezett a BTK – hetes dobás is volt is hívatott volt eldönteni – igazi vasi rangadót láthatott a mérkőzésre kilátoAz est egy kötetlen beszélgetéssel egygató szép számú közönség. Az első félidőben bekötött vacsorával zárult. Itt a Télapó is egyik csapat sem tudott több gólos előnyt megjelent, aki a csapat 2012. évi szereplését, szerezni, de a szünetben szerencsére a mi fontosabb eseményeit versben adta elő minlányaink vezettek egy találattal. A második denki nagy meglepetésére! Folytatás a Nőfélidő közepén már három góllal is vezettünk, napi kézilabda tornán. és még nem volt vége. A mérkőzés végére Gratulálunk a lányoknak a sikeres, izgalazonban fokozatosan jöttek fel a vendégek, makban gazdag őszi szerepléshez, és eredmajd az utolsó pillanatokban az eredményt ményes, sérülésmentes felkészülést kívánunk is sikerült megfordítaniuk. a tavaszi szezonra! Úgy gondolom, hogy a büki lányok ezútHajrá, Bük! Hajrá, lányok! BTK tal is mindent megtettek a győzelemért, mely most nem jött össze. A gratuláció melA Büki Testedzők Köre elnöksége nevélett azonban a téli szünetre sajnos csak a doben minden kedves olvasónak, sportbogó harmadik foka jutott, annak ellenére, barátnak kellemes karácsonyi ünnepehogy szinte végig vezették a tabellát az őszket és sikerekben gazdag új esztendőt szel a lányok. kívánunk! A szakosztály az évet jól sikerült családi
Utánpótlás klub alakult November 15-én megalakult a Büki Régiós Utánpótlás Futball Club, melyet a BTK utánpótlás korú labdarúgóinak szülei szerveztek meg. A sportszervezet fő céljának a város és a térség 16 év alatti focistáinak képzését tekinti. Az alakuló ülésen tisztségviselőket is választottak. Az elnökség tagjai: Németh Gyula (elnök), Németh Roland (alelnök) és Falussy Péter (titkár). A felügyelő bizottság elnöke ifj. Pereznyák Zoltán lett. Az új egyesület megalakulása pontot tesz egy hosszú, a BTK-val folytatott sikertelen tárgyalássorozatnak. A klub ugyanis több mint 6 hónapja nem tudott sem közgyűlési, sem pedig elnökségi határozatot hozni arról, hogy mi az álláspontja a kezdeményezésről. Mint ismert július 2-án lemondott az utánpótlásnevelésért felelős vezetés, azóta megoldatlan volt az ügy.
14
•
2012. december 21.
A műfüves pálya bérleti díja Várhatóan januárban ünnepélyesen is átadja a Magyar Labdarúgó Szövetség az elkészült műfüves pályát, mely innentől mindenki előtt nyitva áll. Az alábbiakban ismertetjük a bérleti díjakat.
MŰFÜVES FOCIPÁLYA BÉRLÉS bérlet vásárlása esetén
Hétfő – péntek Időpont
Ft/óra
Ft/óra
Ft/20 óra
07:00 – 16:00
17 500
15 000
300 000
16:00 – 21:00
22 500
15 000
300 000
bérlet vásárlása esetén
Szombat – vasárnap Időpont
Ft/óra
Ft/óra
Ft/20 óra
07:00 – 21:00
22 500
15 000
300 000
FÜVES FOCIPÁLYA BÉRLÉS bérlet vásárlása esetén
Hétfő - péntek Időpont
Ft/óra
07:00 – 16:00
20 000
16:00 – 21:00
25 000
Ft/óra
Ft/20 óra
20 000
400 000
bérlet vásárlása esetén
Szombat - vasárnap Időpont
Ft/óra
Ft/óra
Ft/20 óra
07:00 – 21:00
25 000
20 000
400 000
Mérkőzésre a pálya díja
30 000 / mérkőzés
Edzőpálya (esős időjárás 6000 esetén kötelező) A pályahasználati díjak tartalmazzák a következő szolgáltatásokat is: – öltözők összesen 4 db áll rendelkezésre (zuhanyzó, mosdó, wc) – napszaknak megfelelően világítás – hordozható alumínium kapuk (2×1, 3×2, 5×2, 7×2) – sorfal, gátak, bóják – a pálya karbantartása (nyírása, hengerezése, öntözése, vonalazása) Külön kérésre mosatást is végzünk, melynek mennyisége és ára a konkrét igény szerint megbeszélés tárgyát képezi. Külön kérésre játékvezetőket is tudunk biztosítani az edzőmérkőzésekre. A vezetés díja a mérkőző csapatok bajnoki osztályba sorolásának függvénye, és a szolgáltatás összege nem tartozik a pályahasználati díjba. Tóth Tamás sk., intézményvezető
s p o rt •
Büki Újság
Hazai pályán arattak sikert birkózóink
Daktari „ünnep”
November 17-én nemzetközi szabadfo- Koszorús Gergely lett harmadik. Az 1999– gású birkózóversenynek adott helyet a 2000-es korosztály 41 kilogrammos csoportsportcsarnok. Az immár hagyományos- jában harmadik helyen végzett Horváth nak számító megmérettetés szervezője Gábor, a +68 kilogrammos csoportban máa Büki Birkózó Club volt. sodik helyezett lett Ambrus Attila. – 2012-ben még színvonala-sabbra és még erősebbre sike-redett a rendezvény, hiszen 122 zcsapat 103 versenyzője tette tiszg teletét a viadalon – tudtuk meg e: Szabó Gábor edzőtől. Hozzátette: – Szlovákiából és Szerbiából iss jöttek egyesületek, így Marcal-háza, Guta és Zenta is képviseltee magát csapatával. rA Büki Birkózó Club 14 versenyzője állt szőnyegre, közülükk tízen a dobogón, pontszerző he-z- A csapatok versenyében első helyet szerzett a büki klub lyen végeztek. Gyermek korosztályban a 18 kilogrammosok között első heLány kategóriában is eredményesen szelyezett lett Csonka Dominik, a 21 kilogram- repelt a büki klub. Csonka Klaudia és Ambmosok között harmadik helyen végzett rus Viktória is a legjobbnak bizonyult saját Kovács Balázs. A 2003–2004-es korosztályban súlycsoportjában. A csapatok versenyét a 27 kilogrammosoknál Csonka Bence, míg szoros küzdelemben ugyancsak a hazaiak a 32 kilogrammosoknál Szakács Gergő szer- nyerték a Haladás és a Zalaegerszeg előtt. zett ezüstérmet. A 2001–2002-ben születetGratulálunk az összes büki résztvevőnek, teknél 29 kilogrammos súlycsoportban má- mindenki derekasan küzdött és helytállt a sodik helyen zárta a versenyt Dömötör Kris- versenyen! tóf, az 52 kilogrammos súlycsoportban pedig Sz. G. – T. Á.
Nemrég még piros-fehérben szereztek örömet a sokkal több látogatónak, szurkolónak. Rúgták a gólokat, a tabellák előkelő helyein végeztek azok a játékosok, akik ma már apukák, nagypapák, mega llett, tapasztalt emberek. A focitól azonban nem akartak elszakadn ni. Lehetőségük nyílt a Daktari néven induló ccsapatban való szereplésre, melynek elindíttója Szalai Ferenc és ifj. Szidoly László volt. Emlékezni, ünnepelni gyűltek össze nemrrég a Matyi vendéglőben. A fiúk kötetlen fformában – mint a csapat idejében – eleven nítették fel emlékeiket sok-sok kacagás, nevvetés közepette. A felidézett tornákon való sszereplés – Szélessy, Dr. Szalai Ferenc emlékttornák –, különböző csapatok játéka, az odavvissza alapon megrendezett törökbálinti ccsaták a szívekbe visszahozták a focisták fiatalságát. Az önerőből működő kollektíva továbbra is hitet tett a személyek és a kötetlen játék mellett. Köszönetet mondtak elhunyt háziorvosunknak és a még aktívan tevékenykedő, félévszázadik születésnapját ünneplő ifj. Szidoly Lászlónak.
Major Gyula
Központi orvosi ügyelet – december
Gyógyszertári ügyelet – december
Bük, Eötvös u. 2/a. • Tel: 06-94/358-558
SANITAS (Bük, Eötvös u. 6. • Tel.: 06-94/558-399) ÜDVÖZÍTŐ (Csepreg, Kossuth u. 4. • Tel.: 06-94/565-048) SZT. PÉTER (Sajtoskál, Rákóczi u. 40. • Tel.: 06-94/388-168)
21. Péntek Dr. Müller András 22. Szombat Dr. Bencsik István ügyelet 7 órától másnap 7 óráig 23. Vasárnap Dr. Földi Sándor ügyelet 7 órától másnap 7 óráig 24. Hétfő Dr. Orbán Zsuzsanna ügyelet 13 órától másnap 7 óráig 25. Kedd Dr. Müller András ügyelet 7 órától másnap 7 óráig
26. Szerda Dr. Szirmai László ügyelet 7 órától másnap 7 óráig 27. Csütörtök Dr. Gyarmati Lenke 28. Péntek Dr. Szilasi Imre 29. Szombat Dr. Földi Sándor 30. Vasárnap Dr. Szilasi Imre 31. Hétfő Dr. Bencsik István ügyelet 7 órától másnap 7 óráig
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és reményteli, boldogságban és egészségben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónk számára! Büki Újság Szerkesztőbizottsága
21. Sanitas 22. Sanitas 23. Sanitas 24. Sanitas 25. Üdvözítő 26. Üdvözítő
17.00–20.00 készenlét 09.00–14.00 nyitva 09.00–14.00 ügyelet 09.00–14.00 nyitva 09.00–14.00 ügyelet 09.00–14.00 ügyelet
27. Üdvözítő 28. Üdvözítő 29. Sanitas 30. Üdvözítő 31. Szt. Péter
17.00–20.00 készenlét 17.00–20.00 készenlét 09.00–14.00 nyitva 09.00–14.00 ügyelet 17.00–21.00 készenlét
Büki Újság Bük Város Önkormányzatának lapja Kiadó: Polgármesteri Hivatal Bük • Felelős kiadó: dr. Tóth Ágnes jegyző Felelős szerkesztő: Tömböly Ágnes 06-30/700-8624 Szerkesztőségi munkatársak: Tóth Tamás, Galambos Ferencné, Haizler Lászlóné, Kirchknopf Péter, Molnár Zoltán, Pócza Gabriella, dr. Pupp Ákos, Sági Ferenc, Szabó András, Szabó József, Szanyi Krisztián, Wellner Ervin E-mail:
[email protected] Nyomda: Yeloprint Nyomda, Szombathely, Géfin Gy. u. 11-13. Sokszorosításért felelős: Horváth Judit Nyomtatás dátuma: 2012. december 19., Megrendelésszám: 92121694 ISSN 1789-7343 (Nyomtatott) • ISSN 1789-7351 (Online)
2012. december 21.
•
15
Büki Újság
• s p o rt
„Ajándékos, kedves szentünk példaképpen pp jjár előttünk” A titokra, ami körülöleli ma, december 6-án sem derült fény. Ez így is van jól! A várakozás, hogy él valaki, valahol, aki mindent tud, lát, hall rólunk, felfoghatatlan, nagy titok gyermekeinknek. Éppen ebben a titokban rejlik a varázs. A kipirult arcok, toporgó, ajtót figyelő, a csengőre fülelő, minden zajra felfigyelő gyermekeink éreztetik velünk, hogy szükség van e csodára: Miklós püspök – „Mikulás” csodájára. Így, felnőtt fejjel is borzongás, furcsa érzés fog g el e napon. p Visszagondolva, g , milyen y
jó is volt akkor, amikor „Mikulás” s” érkezett hozzánk. Számunkra Szent Miklós ün-nepe nem csak december 6-átt jelenti. Nagyon fontos a ráhan-golódás. A belső értékek előtérrbe helyezése. A jóindulat egyymással, segítőkészség, szófoga-dás, veszekedés mellőzése, a jócselekedetek gyűjtése, törekkvés a jóra. Nem csak belülről öltöztettükk fel szívünket,, lelkünket, de kívül-ről is, amikor szép ünnepi ruhát rő öltöttünk a napra. Jelezvén, más ö eez a nap, mint a többi. Reggel óta készültek az ajándékok. ó A barátságos, kedves hangú Mikulás mindent tudott gyerM mekeinkről. Sok kérdés hangm zott el, bátran válaszoltak feltett zo kérdéseire. A mi ajándékunk a „jó ké öregnek” (egy kisfiú hívta így a ö ccsoportból), pedig a dalok, versek, amit szívből, lélekből énese keltek, mondtak gyermekeink. ke
PROFESSZIONÁLIS
ALAKFORMÁLÁS BÜKÖN
Látványos, cm-ben mérhető fogyás, feszesebb bőr már néhány kezelés után! Alkattól függően min. 2-3 cm fogyás érhető el.
5 alkalmas bérlet bevezető áron 50.000 Ft helyett csak 29.900 Ft Akár ajándékutalványként is megvásárolható!
Az ünnepségen jelen volt Németh Tiborné, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki csodaszép könyvcsomagjaival ajándékozta meg gyermekeinket kísérve a Mikulást csoportról csoportra. Köszönjük szépen gyermekeink nevében. Köszönet Mikulás bácsinak, aki rettentő sok munkája mellett még a mi óvodánkba is ellátogatott örömet, boldogságot hozva nem csak gyermekeinknek, hanem nekünk, felnőtteknek is. Újra átélhettük a felfoghatatlan csodát, Szent Miklós csodáját. Németh Ernőné, Csodaország Óvoda Bük
Világújdonság Bükön! Az egyetlen profi elektromos izom,és zsírszövet AKTIVÁLÓ EMS/EMA készülék, az AmpliTrain Pro már Bükön is hódít. Több mint 40 féle edzô,– és kezelô program hobby,– és élsportolóknak, fogyni, feszesedni, lazítani és gyógyulni vágyóknak. Ingyenes próbaedzés, bérletkombinációk, törzsvásárlói akciók! Helyszín: Corvus Hotel Bük, Thermál krt. 24. Érdeklôdni és edzésidôpontot egyeztetni a 06-30/576-3014-es telefonon. Keress minket facebookon is: Prehab Amplifitness!
A bérlet a következőket tartalmazza: 5 alkalom, alkalmanként 1 óra 40 perceskezelés Összesen: 4 ultrahangos kavitáció, 5 testtekercselés, 1 nyirokmasszázs Felhasználható: 2013. február 15-ig hétköznapokon
Előzetes bejelentkezés szükséges a 94/558-200-as telefonszámon.
16
•
2012. december 21.
Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket, valamint egészségben, sikerekben és örömökben gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek! Bük Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala