Bhakti Tirtha Swami: Lelki Harcos II. - A kéjvágy szeretetté változtatásának művészete

Bhakti Tirtha Swami: Lelki Harcos II. - A kéjvágy szeretetté változtatásának művészete

1

Tartalom: -

Előszó Szex és a vezetési válság Mi a szeretet? Mi a kéjvágy? Az érzékkielégítés ereje Szexualitás a mindennapi életben Szeretet férfi és nő között Felebaráti szeretet Az együttérzés gyakorlása Az Istenszeretet Záró gondolatok A szerzőről Glosszárium

2

Előszó A lelki harcos: a kéjvágy szeretetté változtatásának művészete olyan könyv, amelyet élvezni és értékelni kell, amely lelki erőt ad, felülmúlhatatlanul értékes a mindennapi életben, ezért többször is el lehet olvasni. Nagyon sok könyvet kapok azzal a kéréssel, hogy olvassam el, de sajnos, bármennyire fáj is, hogy ezt kell mondanom, a legtöbb könyvnek nagyon kevés a mondanivalója, ha ugyan nem semmi. Csak a szavakat teszik egymás mellé, hogy szórakoztassák az elmét, és néha foglalkoztassák az értelmet is. Elképzelhetik, milyen boldog és izgatott voltam, amikor olvasni kezdtem A lelki harcos II-t, és közben magamra találtam. Nagy örömmel mondtam magamnak: „Igen, igen! Erre van szükségem. Ebből fogok tanulni, ezt a tudást alkalmazom.” A legnagyobb gyönyörűséggel nyilatkozom arról, milyen egyedülálló módon és könnyen megérthetően beszél Bhakti Tirtha Szvámi az ősrégi és örök tanításokról, a könyv tartalmáról. Bár személyesen sose találkoztunk, bizonyos értelemben mégis találkoztunk már, és ennek nagyon örülök: olvastam a korábbi könyveit, meghallgattam egy szalagot, amelyre az egyik leckéjét vették fel. Nagyon mély benyomást gyakorolt rám, milyen bátran mondja ki a legmélyebb igazságokat, és milyen gazdag a tudása. Mint író, pap és előadó, jól ismerem, mi elégíti ki az embereket annyira, hogy még többet akarjanak hallani, és eljöjjenek az előadásokra. Bhakti Tirtha Szvámi eljut a problémáink lényegéhez, és valódi, örök megoldásokat kínál, amelyek meghaladják az átlagos vallási vezetők és politikusok világias hitét és szónoklatait. Az elsősorban, de nem kizárólagosan keresztény, iszlám és védikus tanításokból álló könyv összetétele komoly tanulók számára alkalmas, akik őszintén meg akarják tudni, hogy kik, hogyan élhetnek harmóniában Isten törvényeivel, hogyan szerethetik Istent, és mint ember, hogyan lehetnek sikeresek. A szerző nagyvonalúan előadott leckéi nehezek, nem az a fajta, hogyan szerezhet valaki magának egy férfit, hogyan tarthatja meg a feleségét, vagy hogyan használja ki Istent és az univerzumot ahhoz, hogy megkapja azt, amit akar. Ezeket természetes módon érheti el az, aki szeret – nem akkor, ha kihasználja őket. A lelki harcos minden oldala tele van tudással, ami mindenkinek nagy hasznára válik, tartozzon bármely valláshoz, amennyiben a saját és a mások javával törődik, és igazán arra vágyik, hogy mint ember, teljesítse a küldetését. Sok könyv csak egy-két Aha!-t csal ki belőlünk, mondanak valami érdekes dolgot, amit felhasználhatunk az életünkben; vajon megér ez annyit, mint a könyv ára, és az olvasásra fordított idő? Ennek a könyvnek azonban minden bekezdése, néha minden sora egy Aha-élmény! Most már másodszor, harmadszor olvasom el ennek az Istentől inspirált könyvnek olyan sok fejezetét. Mindenkinek szüksége van erre a könyvre. A házaspárok vagy családok olvassák együtt, beszéljék meg ezeket a tanításokat, vitassák meg, hogyan építhetik be ezeket a hatalmas igazságokat a beszélgetéseikbe és a kapcsolatukba. Az iskolák a pszichológia-órákon használhatják, vagy legalábbis megbeszélhetik ezt a könyvet, mert ebben sokkal több van, mint a betegség-analízis világi pszichológiája, egyenesen a problémák szívére és velejére céloz; ez pedig Isten szeretete. Egy Isten nélküli rendszer végső soron csak utópiákat szül. Nem élhetünk mennyei életet, amíg azt hisszük, hogy mi vagyunk a tulajdonosok, a valódi tulajdonost, Istent pedig kívül hagyjuk; 3

amíg az Ő királyságának költségére élünk. Ha Isten áll a középpontban, akkor minden lehetséges, az az élet boldog, szeretetteljes, tehetős és gazdag. Mindenkinek eljön az a pont az életében, amikor fel kell ébrednie, elő kell hozni, kifejezésre kell juttatni a kihívásokat, hogy valójában kik vagyunk, és mi az igazi önvalónk. Mindenkinek, minden pillanatban szembe kell néznie ezekkel a kihívásokkal. Életproblémáinkat csak akkor oldhatjuk meg, ha birtokoljuk az örök tudást és az igazságot, és ezt a tudást minden körülmények között alkalmazzuk. Minden, amit az életben birtokolunk, az, amit megérdemeltünk. Ha Önök a szeretetre, boldogságra és felszabadulásra vágyakoznak, azt javaslom, kezdjék ezzel a könyvvel. Isten áldjon meg téged, Bhakti Tirtha Szvámi, köszönöm neked, barátom, hogy ezt a nagy, óriási ajándékot adtad mindenkinek. Terry Cole-Whittaker, dr. theol. Más könyvei: What You Think of Me is None of My Business; How to Have More in a Have-not World; The Inner Path from Where You Are to Where You Want to Be; és Love and Power in a World Without Limits

4

A kiadó előszava A lelki harcos II: A kéjvágy szeretetté változtatásának művészete azokból a leckékből áll, amelyeket Bhakti Tirtha Szvámi több év során az érdeklődők különböző csoportjainak, különböző helyeken tartott. Mivel a leckék eredetileg szóban hangzottak el, a stílus laza és kötetlen. Amikor a leckéket írásos formában dolgoztuk fel, arra törekedtünk, hogy a könyvet egyvégtéből el lehessen olvasni. Ugyanakkor sok verbális nüanszot megtartottunk, ami visszaadja az eredeti lecke hangulatát. Reméljük, sikerült olyan légkört teremtetünk, amely az olvasót a közönség részévé teszi, lehetővé teszi, hogy átélje az előadó, Bhakti Tirtha Szvámi erőteljes jelenlétét, amikor szétosztotta ezt az alapvető táplálékot a lélek számára. Szeretnénk megemlíteni ezen a helyen néhány gondolatot a leckékkel kapcsolatban. Egyrészt Istenre, aki mint Abszolút Személy, a férfi és női princípiumot egyidejűleg magában foglalja, a hímnemű alakot használtuk, hogy hangsúlyozzuk atya-szerepét. Másrészt Bhakti Tirtha Szvámi, amikor a kéjvágy és a szeretet témakört megvilágítja, beleszövi a különféle lelki filozófiákat, amelyek nézőpontja más és más. Néha a Védák szanszkrit kifejezéseit használja – a régi szentírások hatalmas gyűjteménye ez, amelynek eredete a világnak abban a részében van, amely ma Indiaként ismeretes. Bhakti Tirtha Szvámi megmagyarázza a szanszkrit kifejezéseket, amelyeket a könyv végén egy glosszárium foglal össze. Minden fejezet végén kérdés-felelet részt találunk, a különböző leckékből. Reméljük, hogy ezek azokra a kérdésekre is választ adnak, amelyek Önökben a könyv olvasása során felmerülnek. Ez a könyv egy eddig három részes sorozat, „A lelki harcos” második része. Hamarosan megjelenik az első kötet, „A lelki harcos I: természetfeletti jelenségekben feltárt lelki igazságok,” és a harmadik „A lelki harcos III: Vigasz a szívnek nehéz időkben” címen. A szerző előszava Éhínség, betegség, terror, háború, gyilkosság, öngyilkosság, viharok, árvizek, földrengések, vulkánkitörések, megmérgezett folyók, mérgező táplálék, kihaló fák – ez a bolygó a komoly egyensúlyhiány számtalan jelét mutatja nekünk. De az egész világon manapság elterjed fizikai szenvedések ellenére sok nehézség, amellyel szembe kell néznünk, nem anyagi, hanem lelki természetű. A nehézségek a mi kudarcunkat tükrözik, legmélyebb vágyakozásunkat a szeretet és viszontszeretet beteljesülése után; és e problémák megoldásához több kell, mint a kifinomult, technikai törekvés. Lehet, hogy tudományos téren nagy a haladás, de mint kultúra, még mindig nagyon keveset tudunk a szeretetről, és még kevésbé értékeljük az élet lelki dimenzióit. A minket körülvevő konfliktusok és katasztrófák arra mutatnak, hogy sürgősen javítani kell a helyzetünkön. Meg kell tanulnunk szeretni magunkat, és másokat, a bolygót és az élőlényeket, akik velünk együtt élnek. Az ipari kultúra bejáratott, anyagi orientáltsága zsákutcába vezetett minket. A fogyasztói társadalom arra ösztönöz, hogy minden kívánságunknak a legteljesebb mértékben engedjünk, felkutassuk minden lehetőséget, hogy ezeket teljesítsük. Az önmegismerés és önuralom fejlesztése helyett megtanultuk, hogy a külső világban keressük a kielégülést, és tévesen azt hisszük, hogy ez a törekvés vezet el a boldogsághoz. Látjuk, hogy azok is szenvednek, kétségbeesett, tartalmatlan életet élhetnek azok is, akiknek „mindenük megvan.” Egyszerűen valami nem stimmel. Az a probléma, hogy egyedül a kéjvágyunk kielégítésére koncentrálunk, ahelyett, hogy kifejeznénk a szeretetünket. Belülről mindenki szeretettel teljes, azonban elfelejtettük az igazi természetünket, az életünket csábító pótlékért áldoztuk fel, amely több fájdalmat hoz nekünk, mint örömet. Mivel az lett a bevallott célunk, hogy mindenek felett a fizikai érzékeinket elégítsük ki, éncentrikus kultúrát alakítottunk ki magunk körül, amely arra az alapra épül, hogy semmivel sem kell törődni, mindent meg kell szerezni, amit akarunk, különösen a „kerül, amibe kerül” jelszónak megfelelően. Önző magatartásunkat a kéjvágy hajtja, és számtalan formában 5

jelenik meg, pl.: élhetünk nemi életet szerelem nélkül, uralkodhatunk másokon, hogy erősnek érezzük magunkat, megsemmisíthetjük az esőerdőket, hogy jövedelmezőbb legelőt szerezzünk, manipulálhatjuk a pénzpiacokat, hogy csak mi nyerjünk, hazudhatunk és csalhatunk, hogy fontosabbak legyünk, drogozhatunk, hogy jól érezzük magunkat, vagy elhanyagolhatjuk a saját gyerekeinket, hogy több pénzt keressünk. A kéjvágy szeretetté változtatásának művészet kísérlet arra, hogy alaposabban megvizsgáljuk a kéjvágy és a szeretet témakörét. A könyv célja, hogy megadja a kéjvágy és a szeretet lelki megértését, hogy egészségesebb, produktívabb és teljesebb életet élhessünk. A továbbiakban megvizsgáljuk a kéjvágy jelentését, megjelenését és veszélyeit, megmutatjuk az utakat, hogyan lehet legyőzni a kéjvágy erejét. Részletesen beszélünk a szeretet különböző lépcsőfokairól, amelyek tetőfoka Isten szolgálata. Az első fejezet leírja a világ vezetésének válságát, azt a helyzetet, amely mindenkire mély befolyást gyakorol. Vezetőink példája visszatükröződik a társadalomban, és megadja a hangot, hogyan kellene élnünk. Még sose volt ilyen kétségbeesett szükségünk olyan vezetőkre, akik megtanulták leküzdeni a kéjvágyukat, akik a feladataikat szeretettel látják el. Közülünk mindenki vezető, ilyen vagy olyan formában. Mindannyiunknak hasznára válik, ha legyőzzük a kéjvágyat, és az élet minden területén több szeretetet fejezünk ki. A könyv többi része azt mutatja meg, hogy ezt hogyan érhetjük el. A második és harmadik fejezet megadja a kéjvágy és a szeretet meghatározását, külön-külön, megadja a működésük alapmegértését. A negyedik fejezet az érzékek kielégítésével foglalkozik, azok különböző arculataiban, míg az ötödik fejezet kifejezetten azt írja le, mi a szexualitás szerepe az életünkben. A hatodik fejezet a férfiak és nők közötti szerető kapcsolatot vizsgálja, és a hetedik fejezet elmondja, hogyan bontakozhat ki a szeretet az egyéb kapcsolatainkban. A nyolcadik és kilencedik fejezet a szeretetnek két még mélyebb, lelkibb arculatát vizsgálja: a részvétet és az Istenszeretetet. Az idő kihívása megköveteli tőlünk, hogy megszilárduljunk a lelki tudásban, és ami még fontosabb, ezt a tudást megvalósítsuk a mindennapi életünkben. Csak akkor nevezhetjük magunkat lelki harcosoknak, akik képesek másokat szolgálni. Mint lelki harcosoknak, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb szövetségesünk a szeretet, és a legveszélyesebb ellenségünk a kéjvágy. Csak akkor beszélhetünk valódi szolgálatról, ha megszabadultunk az önző kívánságoktól, és tiszta eszközként állunk az Istenszeretet rendelkezésére. Segítsen Önöknek ez a könyv abban, hogy úrrá legyenek a kéjvágy csábító illúzióján, lelki harcossá váljanak, aki isteni szeretetet sugároz mindenki felé, akivel találkozik.

6

1. fejezet Szex és a vezetési válság A 21. század elején számos kihívás áll a világ előtt. Bár a technológiai fejlődés a bolygó sok lakójának bizonyos kényelmet biztosít, az emberek többsége se nem boldogabb, se nem elégedettebb. A világ továbbra is tele van igazságtalansággal. Az anyagi jólét még a gazdagok között sem garancia a beteljesült életre. Bolygónk ökorendszerei nincsenek egyensúlyban. A háborúk és a konfliktusok tragikusan sok vért követelnek, és körülöttünk az emberek minden áron nagyobb presztízsre és haszonra törekszenek. Mi ennek az oka? Hogy megtaláljuk a választ, az események mélyére kell néznünk, meg kell látnunk, mi van a szívünk mélyében. Végső soron az ok nem adott történelmi események, bár ezeknek is van bizonyos jelentőségük; az ok a mi gondolataink, érzéseink és kívánságaink. Nehezünkre esik, mint a modern ipari kultúra tagjainak, hogy ne törődjünk az üzeneteikkel. Így aztán a legtöbben megtanulták, hogy csak fizikai lénynek lássák magukat, aki „csak egyszer él,” és normálisnak tekintjük, hogy ki akarjuk elégíteni az érzékeinket. A következmény: megengedjük, hogy átadjuk magunkat anyagi vágyainknak, és azokat minden elgondolható módon ki akarjuk elégíteni. Más módon is leírhatjuk a helyzetünket: megengedtük, hogy a kéjvágy uralja az életünket, és nem a szeretet. Társadalmuk a legjobb szándékok ellenére is megnehezíti az önzés, konkurenciaharc és kihasználás nélküli életet. A kéjvágy bátorít minket arra, hogy a föld természeti kincseit tekintet nélkül kizsákmányoljuk, csak azért, hogy fenntartsuk a soha véget nem érő ördögi kört, még többet szerezni, még többet felhasználni, még többet nyerni, és még több után sóvárogni. A kéjvágy szabályosan üldöz, hogy a „siker” létráján egészen magasra másszunk, tekintet nélkül arra, hogy a felfelé vezető úton minden károkat okozhatunk. A kéjvágy hozza el nekünk azt a szexuális magatartást, amely nekünk is, a másiknak is sértő és lealacsonyító. Ha javítani akarunk a helyzeten, meg kell tanulnunk átalakítani a kéjvágyat szeretetté. A világ jövője függ ettől. Kéjvágy, szex és vezetés Sehol nincs nagyobb szükség a kéjvágy szeretetté alakítására, mint a vezetésünknél. A mai világban az egyik legnagyobb probléma a vezetés tehetetlensége, a társadalom valamennyi síkján. A vezetés általában tehetetlen, vagy nem is akarja legyőzni a kéjvágyat. Mindenekelőtt azt nem tanulta meg, hogyan használja konstruktív módon a szexuális energiát, így aztán nem is tudja leküzdeni az öncélú ragaszkodást, amely a szeretet önzetlenebb, lelki kifejezése útjában áll. A 18. század ismert francia filozófusa, Voltaire mondta: A tömeg alkalmazkodó. Elkapják a divatjelenségek, a divat fejlődése, és azt utánozza, aki vezeti. Egyébként ez az oka annak, hogy a vezetés nem kielégítő volta olyan komoly problémát jelent. Az egész bolygó a vezetők nyomdokaiban jár. A vezetőink azonban nincsenek eléggé felfegyverkezve ahhoz, hogy szembeforduljanak a manapság túlnyomóan negatív áramlatokkal, és nem tudják lehívni a magasabb, lelki szintek segítségét sem, hogy fölemeljék a társadalom általános tudatát. E gyengeség miatt mindenki még jobban ki van szolgáltatva a démoni energiáknak. Visszaélés a szexualitással, mint ok A szexuális energia hatalmas energia, amelyet vagy konstruktívan, vagy destruktívan használunk. Bár képes arra, hogy egész civilizációkat életre hívjon vagy elpusztítson, a mi vezetőink nem ismerik fel, milyen fontos megfékezni a szexuális energiát, annak igen sokféle 7

formájában. Bár állandóan a szexről hallunk, beszélünk, a szexen gondolkodunk, és azt gyakoroljuk, nem ismerjük a mélyebb aspektusokat. A szexualitás helyes megértése nemcsak a saját fejlődésünkben nélkülözhetetlen, hanem ahhoz is, amely erős nemzet kialakításához vezet. Sok látszólag hatalmas vezető végső soron azért vallott kudarcot a maga küldetésében, mert képtelen volt uralkodni a szexuális energiáján. Birodalmak mentek tönkre, vallási és lelki intézmények omlottal össze a helytelenül irányított szexualitás miatt. Emberek milliói vesztették el az életüket, csak mert a vezetőik áldozatul estek a rosszul irányított szexuális energiának. Tulajdonképpen a társadalom patriarchális jellege ösztönöz a különféle szabályok megszegésére, és a mai kultúránkban bőségesen meg is találjuk a szexuális egyensúlyhiány jeleit, mint pl.: pornográfia, prostitúció, abortusz, vérfertőzés, homoszexualitás és nemi betegségek. A társadalom az érzékek kielégítésére ösztönöz A szex önmagában véve nem káros, igazából az ellenkezője igaz. Semmiképpen sem akarjuk lebecsülni a szexualitást, a kérdés csak az, hogyan áll a modern társadalom a szexhez. A szex, mint a szeretet kifejezése, hatalmas, pozitív erő lehet, elvezethet sok mély lelki kinyilatkoztatáshoz és megismeréshez. Magasabb szinten nagy szolgálatot tehet az Úrnak, és ennek a bolygónak. A materialista civilizáció összetévesztette a szeretetet a szex-el. Ezért nem csoda, hogy Amerikában csaknem minden percben előfordul egy nemi erőszak, vagy a gyerekek (fiúk és lányok) kereken egyhatoda vérfertőzés áldozata. Szakadatlanul bombáznak minket a hirdetések, amelyek arra ösztökélnek, hogy élvezzük az érzékeinket. Mindegy, hogy egy csokoládéról, italról vagy autóról van szó, minden reklám mögött az bujkál, ha a fogyasztó megszerez egy adott terméket, amelyet élvezhet, akkor jobb, izgalmasabb lesz a nemi élete. A szexuális késztetésen csak nehezen tudunk uralkodni, és ebben jelentős és döntő tényező a televízió és a többi média. Aki naponta több órán át nézi a tévét, nem kerülheti el a szexuális izgalmat. Nemcsak a hirdetések vannak tele szexuális felhangokkal, hanem sok műsor is. Vannak filmek is, tele szex-el. Ez nem lenne probléma, ha a filmek egészséges kapcsolatokat mutatnának be, sajnos azonban gyakran a kihasználást, visszaélést és perverziót látjuk. Az emberek hihetetlen pénzösszeget adnak ki p-filmekért, vagy a kábeltévé szexuális programjaiért. És mit gondolnak, mit látnak a saját gyerekeik, amikor bekapcsolják a televíziót? A televízió a hipnózishoz hasonlóan alfa-állapotba helyez minket, és ilyenkor fogékonyabbak vagyunk a befolyásolásra, mint egyébkor. Amikor tévézünk, az elme tárolja a képeket, és azok napokon, heteken, hónapokon, néha éveken át ott maradnak. Gondolkodjanak el ezen. Próbáljanak meg visszaemlékezni, mikor láttak utoljára egy heves szex-jelenetet, és ez aztán meddig maradt meg. Nem csoda, ha ilyen képek vannak a tudatunkban, nagyon nehezen tudunk ellenállni a szexuális kapcsolatok kísértéseinek. Ez a helyzet nem véletlen. Valahányszor visszaélünk egy olyan hatalmas teremtő energiával, amilyen a szexuális energia, ennek ugyanolyan, de negatív erejű hatása lesz. Ebben a társadalomban sokan tudatosan törekszenek arra, hogy a saját nyereségük érdekében másokat rászoktassanak a szexre és a drogokra. Mivel nem tanultunk meg uralkodni a szexuális energiánkon, könnyű zsákmány vagyunk, az érzékeink és azok rabszolgái leszünk, akik a mi gyengeségünkből élnek. Ezért van az, hogy a világ legnagyobb üzlete az illegális drog- és gyógyszerkereskedelem. És a pornográfia az egyik leggyorsabban növekvő iparág. A helytelenül irányított szexuális energia következményei A pornográfia gyakran szervezett bűnözéshez és különféle káros tevékenységekhez kapcsolódik. Befolyása egyre több erőszakos cselekedethez, az egészséges kapcsolatok és családok 8

elpusztításához, a komolyabb kapcsolatok fellazításához vezethet. Mivel a pornográfia annyira elterjedt, az emberek utánozzák a züllöttséget, amit látnak, normálisnak tekintik a perverziókat, és mindenfajta helytelen magatartást igazolnak. A helytelenül irányított szexuális energia egy másik negatív következménye, a pornográfia mellett, a nemi betegségek nagyon gyors terjedése. Minden évben sok millió újabb vérbaj és tripper megbetegedés fordul elő, minden nap több ezer ember fertőződik meg AIDS-vírussal, úgyhogy az elkövetkező pár évben sok millióan betegszenek meg. Mindaddig ki vagyunk téve a szexuális visszaélésnek és a drogfogyasztásnak, amíg meg nem találtuk az élet magasabb értelmét. Végső soron az élet lelki jelentőségének magasabb megértése fogja lehetővé tenni, hogy irgalmasabbak és részvétteljesebbek legyünk; mivel a szexuális energiánk erősítő erejét arra fogjuk használni, hogy másokat szeressünk, gondoskodjunk róluk, nem azért, hogy romboljunk. Bi- és homoszexualitás A helytelenül irányított szexualitás egyik további jelensége a modern társadalomban az, hogy egyre több a bi- és homoszexuális hajlamú ember. Csodálkozhatunk, miért fordul ez elő. Természetesen nem kell meggyűlölnünk az embereket, senkit nem kell elítélni. Mindenki keresi a szeretetet. Sok meleg egyszerűen nem akarja utánozni azt a férfiszerepet, amelyet gyermekkorában átélt. Büszkén válik-e férfivé az a fiú, aki látja, hogy az apja nem törődik az anyjával, megtagadja azt, hogy gondoskodjon a gyerekeiről? Ha egy fiú sírni látja az anyját, mert a férj elhagyta a családot, alig fog arra vágyakozni, hogy apa legyen. A legtöbb modern kultúra az emberi együttélés öntetszelgő, patriarchális modelljén alapul. Ezekben a rendszerekben a férfiak „természetes” szerepe, hogy mindenen uralkodjanak, amit látnak. Az ilyen társadalmak egyenesen arra bátorítják a férfiakat, hogy tekintet nélküli, önző és manipuláló diktátorok legyenek, bár a legtöbben tulajdonképpen jóságos és irgalmas védelmezők és ellátók akarnak lenni. Ha egy férfinek nincs egészséges önbecsülése, nagyon könnyen engedhet a társadalom nyomásának, és aztán vagy átveszi a „macsó” viselkedést – vagy teljesen elutasítja. Még a nők is átvették ezt a patriarchális mintát; sokan nagyon is ki akarják használni a férfiakat is, a nőket is. Függetlenül attól, hogy ki milyen nemű, mindenki valami fölérendelt helyzetet foglal el, és akiből hiányzik a szeretet és a részvét, elkerülhetetlenül kihasználóvá lesz. Ez a kihasználás tartja fenn a patriarchális paradigmát, amely olyan sok embernek okoz fájdalmakat. A nők nagyon sok szükségtelen kihívás előtt állnak. Sok fiatal lányt csak azért bántalmaznak és sértegetnek, mert nők. A patriarchális kultúra azt tanítja a fiatal nőnek, hogy ne becsülje a nőiességét. Az utcán sétáló nőnek mindig ügyelnie kell, csak azért, mert nő. Még akkor is vigyáznia kell, ha köszön egy férfinek vagy rámosolyog, mert lehet, hogy tévesen értelmezik a viselkedését. Legyen óvatos, ha a főnök bizonyos megjegyzéseket tesz, mert lehet, hogy közben valami másra gondol. Lehet, hogy keményen dolgozik, aztán egy idő után megállapítja, hogy többet keres az a férfi, aki ugyanazt a munkát végzi. Ilyen kíméletlen támadások közepette ki örülhet annak, hogy nő? A homoszexualitás lelki aspektusai Lelki szempontból a bi- és homoszexualitásnak van más magyarázata is, a reinkarnáció. Akik nem igazán találták meg a helyüket az egyik életben, lehet, hogy a következő életben férfitudattal női testben találják magukat, vagy fordítva. Ez nem attól a helyzettől függ, amelyben vannak, mert mindenki hozzáteszi a maga részét egy adott környezet és kultúra létrejöttéhez, amely lehetővé teszi, hogy azok a körülmények kialakuljanak. Ha valakinek az egyik életben 9

mértéktelenül sok férfi vagy női energiája van, vagy gyűlöli az egyik nemet, sok esetben megtörténik, hogy ez a minta megmarad a következő életben is – akár egy másnemű testben. Ez homoszexuális életmódhoz vezethet. Ne felejtsük el, hogy ez a világ csak egy iskola. Lehet, hogy az egyik léleknek egy korábbi életében nagyon erős, atlétikus, százkilós súlyemelő-teste volt, és most ugyanaz a lélek egy gyengébb, női testben született újra. Mint férfi, talán nagyon soviniszta, érzéketlen volt, nem hajlott arra, hogy kifejlessze érzésekkel teli, tápláló oldalát. És most fel kell vennie egy nő azonosságát, hogy az elhanyagolt aspektust fejlessze. De a korábbi élethez való erős kötődés azt jelenti, hogy még mindig erős, férfi-energiákat nyilvánít meg, így aztán most leszbikus, és teljesen zavarodott állapotban van. Lehet, hogy ez a lélek a következő életben megint nőként inkarnálódik, csak azért, hogy megtanulja elfogadni a megtagadott női aspektusokat. Egy másik lelket talán egy korábbi életben, egy női testben elég sokat bántalmaztak. És most megint női testben született meg, de nagyon erősen gyűlöli magát, és elutasítja női mivoltát. Miközben arra törekszik, hogy megtagadja a gyűlölt nőiséget, megteremti a kiegyensúlyozatlanságot a szexuális irányultságában. Nem állunk egyedül, ha azonos neműekhez vonzódunk. Nagyon sok embernek kell hasonló karmikus tényezőket feldolgoznia. Nincs abban semmi rossz, ha úgy érezzük, vonzódunk egy azonos nemű emberhez. Nehézségek támadnak azonban, ha ez a hajlandóság szexuális kifejezést keres. A nemi élet azt jelenti, a partnerek készek arra, hogy törődjenek az egyesülésük eredményével. A nemi kapcsolatból természetesen gyerek keletkezik. A szexualitás minden egyéb felhasználása természetellenes, és negatív karmikus következményeket von maga után. A szexualitás további ezoterikus szemléletmódjai Lelki szempontból a reinkarnáció nemcsak szerepet játszik a homoszexualitásban, hanem azt is meg tudja magyarázni, miért érzünk vonzódást a másik nem bizonyos emberei iránt. Már mindannyiunk mögött sok élet van, amelyekben biztos, hogy voltak szexuális kapcsolataink is. Ismét találkozhatunk ebben az életben egy múltbeli élet szexuális partnerével, aki iránt aztán mindent elsodró vonzódást érzünk, anélkül, hogy értenénk, miért. Tulajdonképpen a finomanyagi kapcsolatot tapasztaljuk, ami azért létezik, mert azzal a személlyel olyan sokat megosztottunk a múltban. Most azonban van egy probléma. Lehet, hogy ugyanaz a lélek most a legjobb barátunk felesége vagy férje, vagy akár a saját fiunk, lányunk. Értik már, milyen nehéz lehet az ilyen helyzet? Az érintetteket felfoghatatlan erők dobálják hol ebbe, hol abba az irányba. A megoldás az, hogy az ember bizonyos alapelvekkel összhangban él, amelyek lehetővé teszik, hogy ne legyen a vonzás erőinek az áldozata. Ha nem az alapelveket követjük, és engedünk az erőknek, elkerülhetetlenül káosz jön létre. Van még egy ok, miért érezhetnek a lelki emberek erős szexuális vonzódást, alkalmatlan körülmények között. Sokszor a születésre váró lelkeknek sajátos földi környezetre van szükségük, hogy helyesen fejlődhessenek; különösen azoknak, akik adott testet vagy nevelést akarnak, olyat, amely kedvező a magasabb tudat fejlesztéséhez. Az ilyen lelkek fölkeresnek egy adott emberpárt – akik nem feltétlenül házasok – de tudják nekik biztosítani a szükséges testet, védelmet, a megfelelő vezetést vagy képzést, miután megjelentek ezen a világon. Az ilyen lelkek mindig nyomást gyakorolnak a kiválasztott pár tudatára, valahányszor ez a két ember összejön, és nincsenek tekintettel sem a másik partnerrel szembeni házastársi kötelességekre, sem a cölibátus vallási fogadalmára. Az ilyen lelkeket nem érdeklik a külső körülmények, mindig a céljukra koncentrálnak. 10

Ez semmi esetre nem lehet kifogás, hogy megszegjük a vallási vagy házassági fogadalmakat, de megmagyarázza az ellenállhatatlan szexuális vonzalom igazolatlan forrását, amely fellángol az emberek között – gyakran lelki közösségekben. Mivel a mi társadalmunk olyan gyakran összetéveszti a szeretetet a szex-el, még a lelki úton járó emberek is ki vannak téve annak a csábításnak, hogy megkívánják az embertársaikat, mint bárki más. Bár lehet, hogy azt gondolják, megtalálták a „lelki partnerüket,” az is lehet, hogy csak szexuálisan vonódnak, vagy olyan lelkek áldozatai, akik azt kívánják, hogy jó testben szülessenek, vagy segítőkész környezetben nőjenek fel. Hogyan lehet megszüntetni a problémát? Különleges felelősségüknél és támadhatóságuknál fogva, mindenekelőtt a lelki vezetők legyenek nagyon óvatosak, nehogy engedjenek az alkalmilag érzett, erős szexuális késztetésnek. Uralkodniuk kell az érzékeiken, veszélyeztessék a szervezetüket, és eljátsszák sok ember bizalmát. A vonzódás egészen természetesen meg fog jelenni. Ezért nem kell szégyenkeznünk, ne jöjjünk zavarba; viszont tanuljuk meg, milyen módon kell bánni a vonzalmakkal, nehogy zavarokat okozzanak. Ha a lehetséges szülőkként kiválasztott emberek nem értik meg, mi történik velük, vagy ha nem tartják meg a fogadalmaikat, akkor lehet, hogy erőt vesznek rajtuk a szexuális kívánságaik, és veszítenek velük szemben. Ilyen helyzetekben nagyon kell vigyázniuk, tanulják meg, hogyan kommunikáljanak a megszületni vágyó lelkekkel a finomanyagi szinten, és közöljék velük, mennyire alkalmatlanok a körülmények. Egy másik lehetőség az lenne, hogy megkérjük a félisteneket, vezessék el ezeket a lelkeket más, alkalmasabb környezetbe. Sokan azt hiszik, hogy nincsenek félistenek, ez csak elmélet. Az univerzum azonban nagyon személyes. A félistenek irányítják a test működését: a szemhéjak mozgását, a lélegzést, és pl. az emésztést is. Ezen a bolygón különösen aktívak. Segíthetnek nekünk, és meg is teszik. Ha egy lélek megkísérli, hogy egy férjes asszonyt házasságon kívüli kapcsolatba vezessen, a félistenek olyan módon irányíthatják a lelket, hogy az asszony és a törvényes férje gyermekeként szülessen meg. Egy másik lehetőség lenne, hogy a lélek, aki azon van, hogy egy papot kísértésbe vigyen, olyan családban szülessen meg, amely közel áll a paphoz, aki aztán segíthet a gyerek nevelésében. Mondok egy találó példát, a saját tapasztalatomból. Én cölibátusban élek. A lelkek, akik velem kapcsolatban állnak, vagy erre törekszenek, gyakran a tanítványaim családjaiban születnek meg, hogy törődhessek velük. A legtöbb, akár világi, akár lelki vezető nem tudja megérteni ezeket a jelenségeket. Ez azonban nem játszik szerepet. Az orvoslás ugyanaz marad, akár értjük a hatását, akár nem. Uralkodjunk az érzékeiken, tartsunk ki az elveink mellett, vegyük fel a kapcsolatot a lelki vezetőkkel, akik segíthetnek nekünk abban, hogy erősek maradjunk. Ha makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy az erőnket továbbra is arra használjuk, hogy másokat kihasználjunk és bántalmazzunk, akkor elkerülhetetlenül meg fogjuk érezni a következményeket. A magasabb lelki lények állandóan figyelnek minket, és felelősségre vonnak a viselkedésünkért. Ezt szeretetből teszik. Ez a szeretet azt jelenti, hogy állandóan aggódnak miattunk, megfigyelnek, ránk gondolnak, segíteni akarnak nekünk. Isten és a segítői mindenkit szeretnek, mindenféle intézkedést megtesznek, hogy vezessenek, és segítsenek nekünk. A finomanyagi szexualitás A szexualitás befolyása sokkal nagyobb, mint gondoljuk. A szexualitás egy alig értett formája az úgynevezett finomanyagi szexualitás jelensége. Lehet, hogy a nyilvánvaló szexuális 11

cselekedetektől távol tartjuk magunkat, de még mindig arra törekszünk, hogy uralkodjunk a környezetünkön, vagy úgy, hogy mindenkin uralkodni akarunk maguk körül, vagy meg akarjuk mutatni, milyen nagyszerűek és fontosak vagyunk. Ha tekintély, csodálat, önző nyereség megszerzésére használjuk az energiáinkat, engedtünk a finomanyagi szexualitás különféle formáinak. Mivel ezt a magatartást a materialista társadalomban teljesen normálisnak tekintik, lehet, hogy nagyon nehéz lesz ellenállni ennek a csábításnak. A tekintély, tisztelet és profit utáni törekvés annak a jele, hogy nem uralkodunk kielégítően a szexuális energiánkon. Ha nem uralkodunk önző kívánságainkon, azok látható fizikai cselekedetekké fajulhatnak el. Valahányszor öntetszelgő módon a saját korlátlan élvezetünkre törekszünk, a tekintély, hatalom és személyes nyereség formájában, hajlunk arra, hogy másokat kihasználjunk, őket a saját kiterjedésünknek tekintsük, akikkel a saját megelégedésünk érdekében vissza is élhetünk. Ha a nagy vezetőkön erőt vesz a tekintélyre vágyakozás, akkor nem kétséges, hogy mi folyik a zárt ajtók mögött. Mivel ezek az egyének máris zavartak, nincs meg bennük a fegyelem, hogy tartózkodhassanak a szexuális kicsapongástól. Velük ellentétben az őszinte erős vezetők, pl. Mahátmá Gandhi, Nelson Mandela vagy Teréz anya nem így cselekszenek. Ők az önzetlenségre és alázatra alapozzák az erejüket. Megteremtenek egy lelki pajzsot, amely megvédi őket a finomanyagi szexualitás csábításától és veszélyétől. Szexuális energia és béke A világbéke nem lehetséges, amíg meg nem fékeztük a szexuális energiáinkat, ideértve azt a hajlamot is, hogy engedjünk a finomanyagi szexualitásnak. A béke végső soron attól függ, hogy jobb lesz-e a kapcsolatunk a saját családunkban, valamint az embertársainkkal, akikkel naponta találkozunk. Hogy ezt elérjük, magunkban kell megtalálni a békét. A belső béke azt jelenti, felfedezzük a belső egyensúlyunkat, ami egyenesen elvezet a szexuális energiák helyes uralása és alkalmazása témájához. Ha nem tanuljuk meg helyesen vezetni és besorolni ezeket az energiákat, akkor csekély marad a valószínűsége annak, hogy megteremthetünk egy békés világot. Ha egyszer megtanultuk, hogy magunkkal harmóniában éljünk, minden további nélkül megjavulnak a kapcsolataink az embertársainkkal, mindenekelőtt a családtagjainkkal. És ez a javulás további hatással lesz a közösségeinkre, az országainkra, végül az egész világra. Mostanság nincs harmónia a világban, de ne felejtsük, ezt többnyire arra lehet visszavezetni, hogy érzéki élvezetre törekszünk, és képtelenek vagyunk kifejezni az igazi szeretetet. Ezért ki kell szabadulnunk a kéjvágy karmaiból, és konstruktívabb módon kell használnunk a szexuális energiánkat. A szexuális energia hatalma Ha közelebbről megnézzük e bolygó más élőlényeinek a szexuális szokásait, még mélyebben megérthetjük a szexuális energia hatalmát. Sok esetben a szexuális aktus olyan jelentős, hogy egy adott fajba tartozó csak egyetlen lehetőséget kap a végrehajtására. A pillangó-hím pl. egyetlen párzás után meghal. Miután a nőstény lerakta a száz meg száz petét, meghal ő is. A hangyáknak és sok póknak is csak egy esélyük van a szaporodásra. Ezekben a létformákban a szexuális aktus annyira tele van energiával, hogy mindjárt a fizikai életet is bevégzi. Mint láttuk, az emberi szexualitás vagy épít, vagy rombol, attól függően, hogy milyen a tudat szintje. Minden lelki hagyomány elismeri a szexualitás hatalmát, és azt tanítja, hogyan uralkodhatunk rajta, hogyan irányítsuk, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljünk az Istenséggel. Ugyanakkor, ugyanannak az energiának a helytelen használata sokakat arra indít, hogy 12

elvetendő, kegyetlen tetteket hajtsanak végre. Vagy a pozitív irányban fejlődünk, vagy önző kívánságaink kielégítésére koncentrálunk. Ez utóbbival elkerülhetetlenül hozzájárulunk az általános hanyatláshoz, ami végső soron megsemmisítheti a kultúránkat, sőt az egész bolygót. Sajnálatos példa Amikor néhány évvel ezelőtt az egyetlen fekete vaisnava guru lettem, Zambia elnöke, Kaunda, aki akkoriban többek között az Afrikai Egységszervezet (OAU) elnöke is volt, vegetáriánus bankettet rendezett a tiszteletemre. Meghívta a központi bizottsága tagjait, az én kíséretemmel együtt. Sok marxista volt a közvetlen környezetében, akik borzadva látták, hogy a szavaim teljesen lenyűgözte az elnöküket. Néhányan vitába szálltak velem. Mélyebb lelki alapelvekről valamint társadalmi problémákról beszéltem velük, elmondtam, milyen az alternatív iskolák és farmok, javaslatokat adtam az olyan problémák megoldására, mint az illegális drogkereskedelem. Erre a központi bizottság tagjai felvilágosítottak arról, hogy már sok misszionárius jött Zambiába a vallás nevében, és sok kárt okoztak, mivel az egyik kezükkel a Bibliát nyújtották, ugyanakkor a másikkal magukhoz ragadták az országot. Féltek, hogy én is ezt a játékot játszom, vagy akár a CIA ügynöke vagyok. Záró kérdésük így hangzott: „Honnan tudhatjuk, hogy te úgy is cselekszel, ahogy beszélsz? Hogyan vehetjük biztosra, hogy a nép oldalán vagy?” Felismertem, hogy ezek a tagok tényleg aggódtak, de tudtam azt is, hogy az országuknak komoly problémájuk van a drogokkal, és azoknak, akik velem beszélgettek, legalább a 70 %-uk közvetlenül felelős ezekért a problémákért. Elég különös volt, hogy látszólag nem voltak őszintén a tudatában a saját kétszínűségüknek. Megmutattam nekik ezt az ellentmondást, amennyiben ezt mondtam: „Önök azt állítják, hogy aggódnak a polgáraikért, forradalomról és a tudat fölemeléséről beszélnek; de az Önök életmódjában tulajdonképpen minden gyengít, méltatlanná tesz. És ezt az elutasító magatartás sugározzák ki az országukra. Senki lehet igazi gondviselő, ha nem fegyelmezett. Valahányszor nem uralkodnak eléggé az érzékeiken, az ellenzék meg fogja Önöket támadni, arra ösztönzi, hogy engedjenek a gyengeségeiknek.” Ebben az országban és sok másban már több nemzedék óta elfogadják az ilyen féktelen magatartást. Aztán folytattam a magyarázatomat: „Önök láncdohányosok. Húst esznek, förtelmes dolgokat vesznek magukhoz. Szeretkeznek majdnem mindennel, ami mozog. És mégis arról beszélnek, hogyan aggódnak a népért, miközben a projektjeikkel egyenesen kihasználják őket, és a saját példájukkal aláássák az országot. A pusztulásba vezetik!” Végül még egyszer kiemeltem az érzékek feletti uralom fontosságát, és kijelentettem, hogy az igazi lelki kapcsolattal rendelkező vezetők sokkal nagyobb forradalmárok, mint a kommunisták. Ezek a vezetők tényleg a nép elkötelezettjei, képesek lemondani a közvetlen élvezeteikről, hogy mindenki javára, egy magasabb szinten cselekedjenek. Visszaélés a hatalommal Bár 15 évvel ezelőtt beszélgettem Kaunda elnökkel és a tanácsadóival, a téma még ma is aktuális. Egy olyan világban, amelyben a szabályozatlan nemi élet aláássa a kapcsolatokat, a vértfertősé tönkreteszi a családokat, és a mohóság fékezi a vállalatok termelékenységét, a legtöbb emberből hiányzik az önuralom, hogy megfelelően támogathassa a választóit. A hatalmon levők fölemelhetik a tudatot, hogy elősegítsék a gondolkodásmód globális megváltoztatását, de ugyanígy elérhetik ennek az ellenkezőjét is. Az eredmény messzemenőkig azon múlik, hogy a hatalmon levők mennyire képesek uralkodni a szexuális energiájukon, 13

különösen stressz-helyzetben. Ha a vezetők – éppen úgy, mint mi – átélnek olyan szerencsétlenségeket, mint a válás, munkanélküliség, betegség vagy egy szeretett lény halála, akkor mások megkísérlik kihasználni a sebezhetőségüket. Mindenekelőtt a vezetőknek kell ezekben a helyzetekben ébernek lenni, mind a segítség keresésénél, mind a segítségnél. Mindenkor, váratlanul jöhet a megszégyenülés. Nem mindig tervezik be tudatosan, de megtörténik, mert az érintett személyek nem tudják teljes mértékben megérteni a ható erőket, és a következmények komolyságát. A más embereket kihasználó vezetők sokkal inkább hozzájárulnak a társadalom hanyatlásához, mint amennyire védelmezőként és mintaképként szolgálnak. Felismerik-e, hogy kihasználás esetén valakinek az anyját, nővérét, lányát, feleségét vagy jegyesét sértik meg? Megértik-e milyen kárt okoznak saját maguknak és a családjuknak? Olyan életet élnek, amely teljesen visszaél a szexuális energiával, embereket, szervezeteket és végül egész társadalmakat elpusztít. Akár papok, vezérigazgatók, katonai hivatalnokok, tanítók, orvosok, politikusok, főnökök vagy szülők, a vezetőknek vállalniuk kell a felelősséget, amit a más emberek feletti hatalmuk magukkal hoz; főleg egy olyan korban, amikor sok ember szenved szükséget. Fel kell ismernünk, hogy súlyos következményekkel jár, ha kihasználjuk azokat az embereket, akik megajándékoztak a bizalmukkal. A mai világi vagy lelki vezetők, akik egyáltalán nem uralkodnak a szexuális energiájukon, nagy kárt okoznak az országaiknak és a szervezeteiknek, akár tönkre is teszik azokat. Az elfajult állapotok, amelyek a városokba, üzletekben, kormányokban, családokban, és lelki közösségekben uralkodnak, és amelyeket sokan normálisnak tekintenek, a romlott vezetés következményei. Sok politikai vezető számtalan embert ölt meg, vagy olyan körülményeket teremtett, amelyek között nehéz, ha ugyan nem lehetetlen életben maradni. Mások pedig olyan nagy csalódásokat okoztak, hogy sokan eldobták maguktól az életet. Ezek a problémák mindenkit érintenek. Valamilyen módon mindenki vezető, és mindenki kapcsolatban van vezetőkkel. A vezetőknek, mivel példát mutatnak, és hatalmuk van, mindenki másnál jobban kell uralkodniuk az érzékeiken, szabályozniuk a szexuális energiát, le kell győzniük azt a vágyat, hogy másokon uralkodjanak, és kihasználják őket. A felelős vezetők nem a szenvedélyeik rabszolgái. A vezetők helyes szerepe A vezetőknek a társadalmi rétegekben, a politikai intézményekben, iskolákban, lelki szervezetekben, munkahelyeken és otthon erkölcsös, építő klímát kell teremteniük valamennyi érintett számára, és figyeljenek mindig a saját viselkedésükre, és másokéra. Hogy pozitív erőkké váljanak ezen a bolygón, meg kell tanulniuk megnyilvánítani a lelki bölcsességet, vezessenek minket egy magasabb szintre. A legjobb, ha minden vezető Isten képviselőjeként szolgál, és személyes haszonvágy nélkül dolgozik más emberek testi, szellemi, érzelmi és lelki javán. Különösen a lelki vezetés igényel nagy felelősséget, mert azoknak, akik lelki értelemben törődnek másokkal, kifejezett teljhatalmuk van szeretni, vezetni és oltalmazni. Cselekedeteik áldják meg az egész közösséget, mert megkapták a felhatalmazást ahhoz, hogy a tudatot fölemeljék, és irgalmat gyakoroljanak. Lelki gondozó szerepük elkerülhetetlenül meghozza mások bizalmát. Bizonyos értelemben ezek a vezetők a lelki szülei azoknak, akikkel törődnek. A szexuális visszaélés mindig elítélendő, de ebben az összefüggésben sajnálatos árulás. Korábban a közösségek elvárták a vezetőiktől, hogy lelki kapcsolatuk legyen. A társadalom nem azt választotta meg királynak, aki csak jó harcos vagy politikus volt, hanem aki ismerte azt a művészetet is, hogy törődjön a népével, és aki kapcsolatba tud kerülni a magasabb lelki birodalmak lényeivel. Az igazságos királycsinálók és papok felügyelték a vezetőket, hogy illő 14

viselkedésüket biztosítsák. Ma azonban csalókkal és megcsaltakkal vagyunk körülvéve, és mindenki az érzéki élvezet után rohan. Mivel minden – nemcsak lelki – vezető Isten képviselőjeként szolgál, súlyos következményekkel járhatnak az olyan cselekedeteik, amelyek becstelen módon másokat kihasználnak. Családjainkban pl. a szülők dolga, hogy isteni energiákat küldjenek ki a gyerekeiknek. Sajnos ez csak ritkán fordul elő. Bolygónkon ijesztő a vérfertőzések száma, és aggasztó, milyen sok ember szenved a szexuális visszaélés következményeitől. Sokan már nem is képesek az egészséges szexuális kapcsolatokra. Annyira félnek, hogy visszariadnak az érintéstől, borzasztóan fáj felük, vagy még felnőtt korukban is az ágyba vizelnek. Sok esetben az ilyen emberek soha nem élhetnek normális életet, mert elárulták és bántalmazták őket azok, akikben bíztak, akiket szerettek. Képzeljék el egy gyerek mély sebeit, akit a saját szülei elárultak, hozzá a félelmetes fájdalmat és csalódást, ha a lelki vezetők förtelmes tettekbe merülnek. Mély hegeket hagynak, amelyek sok esetben nemzedékeken át megmaradnak. A vezetők sose tekintsék magukat a beosztottjaik tulajdonosainak. A birtoklás azt jelenti, hogy jogunk van azt tenni a tulajdonunkkal, amit csak akarunk, és sokszor ezzel indokolnak mindenféle kihasználást és visszaélést. De ha magunkat lelki gondozónak, koordinátornak, katalizátornak vagy látomás hordozójának tekintjük, akkor biztosan soha nem fogunk kihasználó módon cselekedni. A határok fontossága Ha hatékony lelki vezetők akarunk lenni, tiszteletben kell tartanunk mások határait. De ez a tisztelet nem vezethet egészségtelen szélsőséghez. A jelenlegi társadalomban hiányzik a lelki kultúra, mindent viszonylagosnak tekintenek, az emberek hirdethetik a saját igazságukat, azt mondhatják, „Én tudom az igazságot, hagyjátok, hogy azt tegyem, amit akarok.” Végső soron ez azt jelenti, hogy nincs igazság; csak anarchia van. Azok, akik az úgynevezett igazságaikhoz ragaszkodnak, könnyen kiélhetik ellenszenvvel teli kívánságaikat és azokat a hajlamaikat, hogy másokat kihasználjanak és bántalmazzanak. Az egészséges, építő határok elegendő teret adnak az embereknek, hogy növekedjenek, és szolgálhassák Istent a maguk módján. Ugyanakkor a hatékony határok felismertetik a lelki irányvonalak fontosságát, ami segíti a társadalom helyes fejlődését, azt, hogy összhangban élhessen az isteni harmóniával. A bölcs vezető óvatosan jár el; nem sérti meg mások jogait, de azt sem engedi, hogy anarchia uralkodjon. A határok a vezetők számára is fontosak, hogy megőrizzék a hitelességüket és az egyensúlyukat. Ha állandóan a környezetünk energiái bombáznak minket, de nem fejlesztjük ki a belső erőt, lassanként elszívják az erőnket, magányosak és üresek leszünk. Akkor az első dolog, ami az eszünkbe jut, hogy ezt az ürességet kitöltsük, a szex. Rendszeres pihenés és megújulás nélkül senki sem lehet vezető, azzal a nagy erőfeszítéssel, amit ez az állás magával hoz. Mindenekelőtt a lelki tanácsadókként szolgálók adnak erőt, védelmet és vezetést azoknak az embereknek, akik segítséget kérnek, ez pedig számos, heves, érzékfeletti kapcsolathoz vezet. Az ilyen vezetőknek jelentős mértékű pszichológiai térre van szükségük, hogy megújítsák az energiájukat, és felvegyék a kapcsolatot a belső bölcsességgel. Különben egy idő után a sürgős igények, követelés és a másoktól való függés befolyásolhatják a vezető tudatát. A lelki vezetők, akik nem pihenik ki magukat, és nem újítják meg állandóan a belső erőiket, nagy zavarrá válhatnak a saját hagyományuk számára. Ahelyett, hogy segítőkészek lennének, talán azt gondolják, nagyobb a hitük, minden miattuk történik, és gazdag jutalmat érdemelnek. Ha egyszer ez megtörténik, a legjobb úton vannak ahhoz, hogy akadályozzák a lelki fejlődést. Ezzel szemben a helyesen cselekvő és kiegyensúlyozott lelki vezetők pozitívan járulhatnak hozzá a világhoz. 15

Háború van Hogyan cselekedhetnek helyesen, hogyan lehetnek kiegyensúlyozottak a vezetők – vagy bárki közülünk? Hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, alaposabban meg kell értenünk a kéjvágy és szeretet jelenségeit. A következő fejezetek behatóan foglalkoznak ezekkel a témákkal, megmutatják az erőket, amelyek bennünk és körülöttünk hatnak, és amelyeket a világnak vagy a megmentésére, vagy a megsemmisítésére használhatunk fel. Ne kövessenek el hibákat. Ez a sötét hatalmak elleni háború ideje. Mindenkinek, de különösen a vezetőknek lelki fegyverekre van szüksége a túléléshez. A szexuális energia helyes felhasználása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tudat pozitív módon változzon meg ezen a bolygón. Erősebbnek és kitartóbbnak kell lennünk, mert egyre több a negatív befolyás, különösen azokkal szemben, akik magasabb tudatra törekszenek. Meg kell erősödnünk, tanuljuk meg, hogyan éljünk egy magasabb szinten, ahol tartósabbak és szilárdabbak a kapcsolataink – valódi kapcsolatok, amelyek nagy szereteten alapulnak. Erről szól ez a könyv. Kérdések és válaszok Kérdés: Ön számos utat írt le, hogyan befolyásolnak minket a kéjvágy és a szexuális negatív kifejeződései. Hogyan bontakoztathatjuk ki a tiszta szeretetet mások iránt? Válasz: Ez nem olyan nehéz, mint amilyennek talán látszik. Minden lelki hagyomány azt tanítja nekünk, hogy szeressük a felebarátainkat, mint magunkat, és úgy bánjunk másokkal, ahogyan azt magunknak kívánjuk. Magunknak persze a legjobbat akarjuk. Milyen esetben belehelyezkedhetünk a másik helyzetébe, és felmérhetjük, hogy tetszene nekünk, ha azt kapnánk, amit éppen kapunk. Ha ilyen módon gyakrabban meg tudjuk változtatni az észlelés módját, és a körülményeket mások szemével látjuk, nagyon hasznos barométert kapunk a saját cselekvésünkhöz. De szokás szerint arra hajlunk, hogy azt keressük, amit mi akarunk, és befolyásoljuk a környezetünket, hogy a mi kívánságaink teljesüljenek. Milyen szép mégis, amikor egy férfi és egy nő az igazi szeretetben találkozik! Hihetetlen csodát tehetnek. Sajnos, mint arról más beszéltünk, ezen a bolygón az emberek többsége nem tudja, hogyan tapasztalhatja a valódi, őszinte szeretetet. Tulajdonképpen csak nagyon kevesen tudják, hogyan lehet nemi életet élni, annak ellenére, hogy a mindennapi életben állandóan ki vannak téve a szexuális ingereknek. Ha tényleg tudnák, hogyan, akkor miért akarnának olyan sok emberrel szeretkezni? Ha mély szexuális kapcsolatunk van valakivel, akkor elégedettek vagyunk, nem keresünk izgalmat és változatosságot valaki másnál. De mert az emberek nem tudják, hogyan lehetnek a másikkal valódi kapcsolatban, üresnek érzik magukat, és egy sor felszínes találkozással akarják elnyerni azt, ami nekik hiányzik. Kérdés: Helyes köztisztségre, magas beosztásra törekedni egy vállalatban, vagy egy lelki kapcsolatban? Vagy ez finomanyagi szexualitás? Válasz: Ez az indítéktól függ. Ha azért cselekszünk, hogy az érzékeinket kielégítsük, vagy hogy megerősítsük az egónkat, akkor ez finomanyagi szexualitás. De ha az Isten és emberiség iránti szeretetet juttatjuk kifejezésre, az szolgálat. Az élet anyagi aspektusai – dicsőség, pénzügyi siker vagy szex – nem rosszak. Az a fontos, hogy mit kezdünk velük. Lehet, hogy valaki jobban ragaszkodik a kis matracához és egy vizes korsóhoz, mint a másik a palotáihoz és a villáihoz. A tudat fontos. Nem helytelen, ha valaki a munkahelyén arra törekszik, hogy szeressék, vagy a munkája tekintéllyel jár; ezek értéke attól függ, hogyan használjuk őket. Ha elfelejtjük Istent, és azt gondoljuk, mi vagyunk olyan különlegesek, megérdemeljük, hogy népszerűek legyünk és tiszteljenek, akkor helytelen úton járunk. De ha a sikerünket Isten szolgálatának szenteljük, akkor nagyobb a befolyásunk, és több lehetőségünk van segíteni. 16

Kérdés: Abból, amit elmondott, úgy értem, hogy a mai vezetők romlottságát a helytelen szexuális magatartás mellett a finomanyagi szexualitás befolyásának is lehet tulajdonítani. Így van ez? Válasz: Igen. Sokszor pl. papok és apácák is illegális módon, erkölcstelenül viselkednek, a saját önző céljaik érdekében. Egy afrikai országban, ahova többször el szoktam menni, egyes bűnözők szövetségben vannak a miniszterekkel, papokkal, misztikusokkal és sámánokkal, akkor nyugodtan bűnözhetnek, nem fogják őket letartóztatni vagy megölni. Ha a bűnözés sikerrel járt, honoráriumot fizetnek a segítőiknek. Még egy példa ugyanabból az országból: Pár évvel ezelőtt megjósolták a világ végét. A vallási vezetők sok pénzt gyűjtöttek, és figyelmeztették a közösséget, hogy közeledik a világ vége. Utasították a híveiket, hogy bánják meg a bűneiket, adják át a vagyonukat az egyháznak, hogy tisztára mossák magukat a bűneiktől – úgysincs már szükségük a pénzre. 3-4 nappal az állítólagos világvége előtt a legnagyobb templomok, amelyek részt vettek a családban, bezárták az ajtóikat, és a papok elhagyták az országot. Akkoriban sok tv-programban, többször is beszéltem erről a témáról, úgyhogy már nevetséges lett. Sokan egyáltalán nem akartak józanul szembenézni a világ végével, és berúgtak. Mások eladták a házaikat, hogy pénzhez jussanak; mintha azt magukkal tudnák vinni. Sokan kivették a pénzüket a bankból, és prostituáltakhoz jártak, hogy annyit élvezzenek a halál előtt, amennyit lehet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen vallási vezetők romlottsága leírhatatlan káoszt okozott azok számára, akiket vezetniük és megvilágosítaniuk kellett volna.

17

2. fejezet Mi a szeretet? Mindenki szeretné, ha feltételek nélkül, örökké szeretnék – olyan szeretettel, amely elnéz a szeretet, értelem, vagy más, felszínes tulajdonság felett. Szeretnénk, ha szeretnének, csak mert vagyunk. Ugyanakkor természetes, velünk született igényünk, hogy a szeretetet másokkal megosszuk. Ez a szeretetigény azért van, mert mi igazából örök, szerető lények vagyunk, akik lelkét kitölti a tudás és a boldogság. Bár átmenetileg az anyagi megtestesülésben befed minket az anyagi energia, a belső természetünk isteni, és mi mindig a lelki birodalom boldog szeretetére törekszünk, ebben van az igazi beteljesülésünk. De úgy tűnik, hogy valami mindig elromlik. Állandó keresésünk ellenére gyakran csalódást élünk át, és felfedezzük, hogy a szeretet-tapasztalatunk időleges. Különféle kapcsolatokkal próbálkoztunk, és kudarcot vallottunk, de mégis kitartóan hisszük, hogy valahol odakint ránk várakozik az igazi partner. Megmagyarázhatatlan okból úgy látszik, soha nem vagyunk a megfelelő időben, a megfelelő helyen. A világban hiányzik a szeretet A mai világban számtalan ember érzi úgy, hogy még sose szerették igazán. Mély vágyakozásuk ellenére el sem tudják képzelni, mi a szeretet. A „szeretet” fogalma a mindennapi kapcsolatainkban túl határozatlan jelentést kapott, és néha valami egészen mást jelent, pl. uralkodást és szükségletet. Pl. pusztán testi kapcsolatra, vagy arra a kísérletre korlátozódik, hogy valakitől megszerezzük a kielégülést, gyakran erőszakkal. Ez nem szeretet. A probléma azért keletkezik, mert rossz helyen keressük a válaszokat. Elfelejtettük az élet lelki dimenzióját. A lelki mag nélküli társadalomból hiányzik a „kozmikus ragasztóanyag”, ami mindent működésbe hoz. Ez a kozmikus ragasztóanyag a szeretet, ami összetart minket, miközben megtanuljuk, hogyan legyünk kapcsolatban egymással, és végső soron a Legfelsőbb Úrral. Úgy látszik, hogy a modern társadalom ezt elfelejtette. De ha a szeretet élménye gyakran el is kerül minket, mélyen magunkban mégis tudjuk, hogy a szeretet a születésjogunk. Olyan ez, mintha valaki egy nagyon csábító dolgot az orrunk elé tartana, de azt mégsem érjük el. Meg akarjuk szerezni, tudjuk, hogy megkaphatjuk, mégsem vagyunk képesek megragadni. Ezért valami mással pótoljuk, abban a reményben, hogy megtaláljuk a boldogságot a gazdagságban, tekintélyben vagy hatalomban. Menjünk valamivel mélyebbre, és nézzük meg, hogy ez hogyan működik. Vizsgáljuk meg előbb azt, hogy mi nem a szeretet. A szeretetben nem arról van szó, hogy valamit kapjunk Az igazi szeretet nem törődik a személyes nyereséggel, hanem inkább az érintettek közötti kapcsolat minőségével. Ha csak magunkra gondolunk, és mindent megteszünk, hogy megkapjuk, amit akarunk, az nem a szeretet kifejezése. A feltételek nélküli szeretet sosem azon a kísérleten alapul, hogy kapjunk valamit. Ez inkább az adás tapasztalata, örömteli tevékenység, amelyben minden résztvevő arra törekszik, hogy nagyvonalúbb legyen, mint a másik. Ez különösen abban a társadalomban fontos, amelyben gyakran összetévesztik a szeretetet a szex-el. A szex az egyik legnagyobb élvezetet szerzi nekünk, amit tapasztalhatunk, és megpróbáljuk olyan gyakran élvezni, ahogy csak lehet. Csak minden nagyobb tudatbefolyásoló igyekezet azon a kísérleten alapul, hogy minket szexuálisan elcsábítson. Sajnos nagyon is jól sikerül ez a kísérlet, amely szolgaságba dönti az emberi civilizációt. Mint már megbeszéltük, 18

manapság számos reklám éleszti fel az emberek szexuális vágyait, csak azért, hogy több árut adjanak el. Ennek az a következménye, hogy az ember a külsőségekkel törődik. Nem tartja értékesnek, hogy megismerje a másikat, vagy magát. Mivel nem jut túl a „testi játékon,” a tudata valójában a testi kéjvágyak szolgai tárgya. De a szeretetnek semmi közel ahhoz a szexuális kielégüléshez, amit a másik személytől kaphatunk. A szeretetben nemcsak szexről van szó. Az emberek gyakran mondják, „Szeretkezzünk,” amikor tulajdonképpen úgy értik, „Szexeljünk.” Ha azt hisszük, hogy a szex szeretet, akkor még a vérfertőzés is elfogadható lesz, mert az apa szereti a lányát, veszi magának a szabadságot, hogy szexuálisan közeledjen hozzá. És ténylegesen egyre több a világon a vérfertőzés, és már említettük, hogy milyen sok áldozat félelmetes sebeket hordoz magával – néha egy egész életen át. A szeretetnek semmi köze a kihasználáshoz. Nem üzlet, nem elszámolási rendszer, amelyben az egyik személytől megkövetelik, hogy a másik számláját kiegyenlítse. Az igazi szeretet őszintén törődik a másik javával. Nehezen lehet ezt megérteni a mi „add-ide-nekem” társadalmunkban, amely abból indul ki, hogy az emberek mindig hátsó szándékkal cselekszenek. Gyakran döntünk a biztos kapcsolatok mellett, amelyek úgy működnek, mint az üzlet: „Te kielégítesz engem, és én kielégítelek téged.” De amint zavarok lépnek fel az elszámolásunkban, sajnos nagyon is hamar készek vagyunk arra, hogy egy másik kapcsolatot keressünk. Végül is az igazi szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy mások mit mondanak, és mit tesznek. Bennünk alapul – nem másokban, – mert azt fejezi ki, ami mi vagyunk, amink van, és amit meg tudunk osztani. Ha valakit szeretünk, akkor szeretnénk érte tenni valamit. Ha igazán törődünk a férjünkkel, feleségünkkel, gyerekünkkel vagy barátunkkal, akkor minden alkalommal lelkesen szolgáljuk őket. És ha valakinek egyszer szolgálatot tettünk, még lelkesebbek leszünk, boldognak tartjuk magunkat, hogy támogathattuk. Valahányszor nehézségek merülnek fel, mindig arra fogunk sóvárogni, hogy tegyünk valamit a szeretteinkért, megmutassuk a vonzalmunkat és az odaadásunkat anélkül, hogy ugyanakkor valamit elvárnánk érte. A szeretet nemcsak egy érzelem A legtöbben azt gondolják, a szeretet egy érzelem, amely a körülményektől függően fokozódik, vagy csökken. De az igazi szeretet nem kötődik egy érzéshez, és nem függ a külső befolyásoktól. Az igazi szeretet isteni, és nem létezhet külön a forrásától, Istentől. A szeretet nem olyan, mint amit kinyithatunk és elzárhatunk, mint egy vízcsapot. Ezt gyakran nem értjük a társadalmunkban. A férfi és nő leteszik a házassági fogadalmat, aztán néhány hónap vagy év után meggondolják magukat. Ebben a tudatállapotban állandóan valami olyat keresünk, ami rajtunk kívül van, ahelyett, hogy a szeretet igazi forrásából, magunkból merítenénk. Lehet, hogy valaki más cselekedetei néha zavarnak, az igazi szeretet akkor kitart, mert valami mélyebben alapul, mint az érzések. Ha a szeretet csak szentimentális, akkor minden véleménykülönbség hirtelen az ellenségünkké teheti a szeretetünk tárgyát. Nagyon sok embernek esik nehezére, hogy értelmes kapcsolatokat alakítson ki másokkal. Ha a kezdeti szerelem elmúlt, csalódottan fedezik fel, hogy a kapcsolatunk inkább re-, mintsem proaktív volt. Egy proaktív személy tiszta elgondolásokra alapozza az elveit, érdekli a filozófia, míg a reaktív önző módon csak magára gondol, pl. eszik, alszik, védekezik és szaporodik. A reaktív emberek mindent a saját élvezetükkel kapcsolatban látnak. Számukra a szeretet olyan érzés, ami fokozza a jó közérzetüket, és amikor nem kapják meg, amit akarnak, akkor visszavonulnak. Másrészt viszont egyáltalán nem törődünk magunkkal, amikor őszintén szeretünk. A szeretet egy ige: megmutatjuk az empatikus képességünket, értékelünk, megosztunk, segítünk és adunk. Nem 19

arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat, vagy uralkodjunk a környezetünkön, hogy fokozzuk a saját élvezetünket. A szeretet nem mindig kellemes Mivel a szeretetet nem a mi kellemes érzéseink határozzák meg, a szeretet jelentős alkotórésze szenvedés lehet. Bár sokan inkább boldogok akarnak lenni, és ki akarják küszöbölni a kapcsolataikból a szenvedést, ez a hozzáállás a saját érzékek kielégítésének vágyán alapul. Az igazi szeretet tényleg sok boldogsággal ajándékozhat meg minket, de okozhat nagy szenvedést is. Ha csak egy kicsit megvizsgáljuk az életünket, észre fogjuk venni, hogy a legnagyobb szenvedés kizárólag olyan személyekkel való kapcsolatból származik, akiket szeretünk. Talán megpróbáltunk adni, de nem becsülték eléggé, vagy ki akartunk építeni egy szerető kapcsolatot, ami valahogy nem jött össze. Kinek nem jut eszébe, amikor nagyon megbántották, megcsalták, csalódást okoztak, elhanyagolták és elhagyták? Ugyanakkor a legnagyobb boldogságunk és a másokkal való kapcsolatokból származik. Ellentmondás, hogy a szeretet, a leghatalmasabb gyógyító erő tesz minket ilyen támadhatóvá a szenvedéssel szemben. Szerető kapcsolatban az élet minden nehézsége kihívás lesz, amellyel az Urat dicsőíthetjük, és Neki szolgálhatunk. Ha valakit befogadtunk a szívünkbe, akkor a nehéz idők csodaszépek, mert szemléltetik, milyen nagy szükség van a mélyebb kommunikációra. Azért hiányzik a szeretet, mert a partnerünk nem a szeretet szellemében fogadta a szavainkat és a cselekedeteinket. Ez nagyszerű alkalmat ad arra, hogy szolgáljunk, és a másik személy érdekében cselekedjünk. Ha a helyzet urai vagyunk, akkor mindenütt jól érezzük magunkat. De ha valami nem a terveink szerint alakul, akkor csak vonakodva alkalmazkodunk a partnerünkhöz. Amikor egy kapcsolatban kétségek merülnek fel, elfordulunk magunktól. Talán azért jelentkeznek ezek a kétségek, mert hiányzik az erős hit, vagy mert bizonytalannak érezzük magunkat. Gyakran átvisszünk a szorongásainkat és a fóbiáinkat a partnerünkre és a környezetre, akkor nem kell elismernünk, hogy a probléma a saját tudatunkban van. Még ha dicsérnek is, bizalmatlanul azt gondoljuk: „Mit akarsz ezzel mondani?” Sok ember makacsul kitart az elutasító magatartásban, mindegy, hogy mi történik. Nekünk, mint lelki harcosoknak, az a célunk, hogy olyan szeretetteljesek legyünk, hogy többé ne zavarjon semmi. Egy ilyen állapotban egyáltalán nem befolyásol az alapvetően negatív tartás. Inkább egyaránt hálásak leszünk a negatív kommentárokért és a dicséretért; és talán a durva szavakat is szeretettel értelmezzük. Ez az első pillantásra naivnak tűnhet. De igazából ez a viselkedés az Úrba vetett szilárd hitet, és azt a készséget tükrözi, hogy a hitünket és a szeretetünket megosszuk másokkal. Mindenki képes annyira megerősödni a szeretetben, hogy a környezetében minden csak ahhoz segítse, hogy még szeretetteljesebb legyen. Ez a valódi lelki harcos kedélyállapota. A féltékenységnek és az irigységnek semmi köze a szeretethez De az emberek gyakran még lelki körökben sem értik, hogyan szeressék egymást. Annak ellenére, hogy elkötelezték magukat a lelki életmód mellett, az egyes tagok még mindig érezhetnek a társaik iránt irigységet és féltékenységet. Valaki pl. fejlődik a lelki életben, de mások, az anyagi tudat foglyai, képtelen örülni ennek. Ehelyett féltékenyek és közönségesek lesznek. A dicsőséget, pénzt és az anyagi kényelmet tisztelő emberek az élet időleges jelenségeihez ragaszkodnak. Végső soron boldogtalanságra vannak ítélve, mert minden időleges elmúlik. Veszteségre és csalódásra kárhoztatják magukat. Az önző örömökre való törekvés a modern nyugati kultúra egyik fő jellemzője. Amikor azon vagyunk, hogy felmásszunk a csúcsra, 20

kénytelenek vagyunk ezt gondolni: „Én csak akkor nyerek, ha te kudarcot vallasz.” Ahhoz, hogy haladjunk, szerencsétlenséget kívánunk a másiknak. Abban a hitben, hogy így leszünk sikeresek, még szabotálhatunk is egy lehetséges ellenfelet. Nekünk azonban szem előtt kell tartanunk, hogy valahányszor elszomorít, nyugtalanná tesz a másik sikere, vagy irigykedünk rá, akkor nem vagyunk alkalmasak azokra az áldásokra, amelyeket a lelki élet tart számunkra készen. Ilyen körülmények között dolgoznunk kell magunkon, hogy megszabaduljunk az önző késztetéstől, és végül elérjük azt a szintet, amelyen mások eredményei boldoggá és lelkesültté tesznek. A másik növekedése nem meggyengít, hanem erősít minket. A szeretet erősebb, mint a kétely A szeretetnek felül kell emelkednie minden kétségen, amit a lelki életünk értékével kapcsolatban érezhetünk. A kitartó kétkedés mindig árt a lelki fejlődésnek. Meg fognak támadni az anyagi illúziók, meggyengítik a kapcsolatunkat a lelki vezetéssel, és annak védelmével. Ez azonban nem azt jelenti, hogy vak követők legyünk, egyszerűen elfogadjuk a lelki tanításokat anélkül, hogy valaha is feltennénk a kérdéseket. Persze hogy vannak kételyek, amíg haladunk a lelki úton. És hogy elkerüljük a makacsul kitartó kétségeket, minden kérdést azonnal tegyünk fel, amikor felmerül. Őszinte tudakozódásunk eltörölheti a kétségeket, anélkül, hogy a negatív befolyásoknak lehetőséget adna arra, hogy félrevezessenek minket. A lelki élet intenzív, erős hitet, szilárd meggyőződést igényel. A megoldatlan kételyek ismét előhozzák a korábbi megszokásokat a testben és a szellemben. Az ember úgy viselkedik, mint egy drogfüggő, aki az élet nehézségei közepette a drogoknál keresi a megszokott vigaszt. Ha elapad a hitünk és az erőnk, egészen természetes, hogy a korábbi mechanizmusoknál keressük a kiutat, így oldjuk meg a problémákat, hogy valami vigaszt találjunk. A legtöbb ember tényleg függő. Nagyon függünk az érzékeinktől és az alacsonyabb természettől, amelyek már hosszabb ideje az állandó kísérőink. Miközben lelkileg fejlődünk, nagyon kell ügyelnünk arra, hogy ne veszítsük el az egyensúlyt, ne essünk vissza a régi megszokásokba. Ezért fontos, hogy mielőbb kiküszöböljük a kételyeinket, és olyan őszintén, ahogyan lehetséges. A szeretet forrása Mivel láttuk, hogy mi nem szeretet, nézzük meg most közelebbről, mi a szeretet, és honnan jön. A szeretet eredetét csak egy olyan helyen találjuk meg, amely messze túl van ezen az anyagi világon. A forró szeretet nem létezhet a Legfelsőbb Úrtól függetlenül, mert mindennek az Úr a forrása és a kincstára. Akik azt hiszik, hogy szeretnek, bár nincsenek kapcsolatban Istennel, azt gondolhatják, hogy értékes gyémántjaik vannak, de igazából nincs másuk, mint üvegcserepek. Nincs semmijük, mert hiányzik a fontos lelki kapcsolat. A valódi spiritualisták viszont tele vannak szeretettel, mert ők Isten saját energiájának a csatornái. Mivel isteni szeretetet sugároznak ki, ezt természetesen megosztják másokkal, és segítenek nekik, hogy kapcsolatba kerüljenek ezzel a szeretettel. Örök szerelem utáni vágyódásunk a jel, hogy nem vagyunk a természetes helyzetünkben. Ez az időleges, földi helyzet nem tölt ki minket, mert a fizikai testnek és az anyagi kölcsönhatásoknak mindig végük van. Azért akarjuk, hogy örökké szeressenek, mert halhatatlan lelki lények vagyunk, akik számára a szeretet a lélek kifejezése. Véső soron minden nagy lelki hagyomány megerősíti, hogy mi szerető lények, de idegenek vagyunk ebben az anyagi világban. Azt tanítják, hogy sokkal több szeretetet tapasztalhatunk, mint szokás szerint, a mindennapi életünkben. Ha szeretetteljesebbek leszünk, és arra törekszünk, hogy másoknak szolgáljunk, akkor lassanként belépünk az Istenszeretet 21

birodalmába. Ha másokat igazán szeretünk, sokkal többet kapunk érte. Ha egyszer kialakítottuk a mély lelki kapcsolatot, akkor fokozatosan megtapasztaljuk azokat az örömöket, amelyeket korábban reméltünk, de sohasem találhattunk meg az anyagi életben. Felfedezzük a végtelen szeretetet, amely az időtől és a körülményektől függetlenül, valamint teljesen kitölt. A feltételek nélküli szeretet lelki A feltételek nélküli szeretet az anyagi ügyek fölött áll. Abban a birodalomban létezik, amely a test és az elme fölött van, és a lélek természetével áll kapcsolatban. Természetes kifejezőereje mentes a testi elhatárolásoktól, amilyenek a születés, betegség, öregség és halál. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk ezt a szeretetet, fel kell adnunk az érzékek kielégítésére irányuló vágyainkat, fel kell hagynunk azzal, hogy adott visszahatást kívánjunk. A feltételek nélküli szeretet csak ez: feltételek nélküli, indokolatlan és szakadatlan. Ez a szeretet egyáltalán nem törekszik arra, hogy jó, egyenes, etikus és morális legyen. Sok „jó” ember csak azért cselekszik helyesen, hogy megkapja az elismerést és a dicséretet. Ezzel szemben a feltételek nélküli szeretet alapján akkor is megteszünk valamit, ha azért nekünk szemrehányásokat tesznek. Az anya pl. tudja, hogy a gyereke szívesen játszik, és nem hagyja abba, amikor vacsoraidő van. Az anya mégis hívja a gyerekét, nem törődik azzal, ha haragszik, mert tudja, hogy a gyerekének szüksége van a táplálékra. A fizikai világot alkotó elemek Isten külön, külső energiájának a része, és nincsenek közvetlen kapcsolatban az Isteniség mélyebb aspektusaival. Ezzel szemben a tiszta, indokolatlan szeretet minden anyagi felett áll, és végül összeköthet minket Isten erősebb, belső energiáival. Szanszkritul ezt úgy mondják, szat-csit-ánanda-vigraha, ami azt jelenti, hogy a lélek örökké elmerül a szeretet elragadtatottságában, áthatja a teljes tudás, átitatja a boldogság. Mély szeretet nem lehetséges tudás és becsülés nélkül. E tulajdonságok hiányában a szeretet elméleti, általános lesz. Nem érezhetünk mély szeretetet valaki iránt, akit nem ismerünk, még akkor sem, ha általában jó érzéseink vannak az illetővel kapcsolatban. A legtöbb, amit kifejezhetünk, a meghatározatlan csodálat érzése. Minél többet tudunk azokról, akiket szeretünk, annál jobban el tudjuk mélyíteni, megszilárdítani a szeretetünket. Az igazi szeretet adott jelek és tulajdonságok tudatán alapul. Ha jól ismerjük a szeretett személyt, egyre jobban becsüljük, és tudjuk, hogyan szolgálhatjuk a legjobban. Másrészt, ha valakiről nem tudunk eleget, az ismeret hiánya nehézségeket okozhat, nincs megfelelő megértés ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljunk és cselekedjünk. Ugyanígy Istent sem szerethetjük, ha nem értékeljük azt, ami Ő, amit tesz, és amit akar tőlünk. A bölcsek találkozója Elgépiesedett társadalmunkban a szentimentális szeretet Hollywood-ábrázolása uralkodik, ami nehézségeket okozhat nekünk abban, hogy megértsük a lelki szeretet valódi jelentőségét. Kevés alkalmunk van arra, hogy túllépjünk a testi kapcsolatokon, vagy a másikat ne a saját kiterjedésünknek tekintsük. A szeretetnek ez a megközelítése annyira eluralkodik, hogy még az Istenhez való hozzáállásunkat is befolyásolja. Hajlunk arra, hogy az Urat olyan valakinek tekintsük, aki a személyes kívánságainkat teljesíti, ezért egyáltalán nem érdekel minket az Úr önzetlen, indokolatlan és feltételek nélküli szolgálata. A Srimad Bhágavatam, egy nagyon régi indiai szentírás elmondja, hogy valamikor nagyon régen a jógik és a különböző iskolák misztikusai találkoztak a Naimisa erdőben, Indiában. Mindenekelőtt ezt a kérdést tették fel: „Mi az emberek számára a legnemesebb cselekvés?” A jógik nagyon szerették volna felfedezni a legalkalmasabb eljárást, hogy eljussanak a lelki megvalósítás legmagasabb szintjére. Készek voltak arra, hogy több évig is együtt maradjanak, ha 22

szükséges, amíg el nem jutnak a kielégítő végkövetkeztetésre. Bár különböző hagyományokból jöttek, mindegyiküknek az volt a célja, hogy megismerje a legnagyobb lelki igazságokat. A találkozó közepén megjelent az Úr egy szokatlanul tiszta bhaktája, Szúta Goszvámi. Őt már nem érdekelte az anyagi világ. Nem viselt ruhát, és gondolatban annyira elmélyült Istenben, hogy őt sok ember őrültnek tartotta. Külseje ellenére az összegyűlt bölcsek megértették, hogy ez a különös személy egy rendkívül emelkedett lény. A keresők nagyon komolyan vették a találkozót. Az előadó és a hallgatók komolysága minden lelki találkozásnál nagyon fontos. Ez a szokatlan lény, Szúta, teljesen önzetlen volt, nem voltak hátsó szándékai. Nem azért jelent meg a találkozón, hogy valakire nagy benyomást gyakoroljon, nem is volt különleges célja. Vándorolt a világban, és egyszer csak találkozott a jógikkal, akik elhatározták, hogy megismerik az igazságot, készek voltak arra, hogy elvégezzenek minden szertartást és gyakorlatot, mindent megtanuljanak, ami segíthet nekik abban, hogy az igazságot felfedezzék. Végül az derült ki ezen a találkozón, hogy a spiritualitás nem mások ellen irányuló hit vagy dogma. A vándorló bölcs nem hirdetett időleges nézeteket, nem is állította azt, hogy az egyik tanítás jobb, mint a másik. Ehelyett Isten megismeréséről, szolgálatáról és szeretetéről beszélt, ami messze meghalad minden külsőséget. Továbbá kijelentette, hogy az önmegismerés valódi alapja a szeretet és szolgálat. Ha feltételek nélkül szeretjük Istent, nem azért imádkozunk, hogy szabadítson meg a félelemérzettől, szenvedéstől vagy csalódástól. Nem mutatnak emelkedett odaadásra az ilyen imák. Inkább azt kell megtanulnunk, hogyan oszthatjuk meg a szeretetünket indokolatlan és szakadatlan szolgálatban. A szeretet indokolatlan szolgálat A szeretet sokkal több, mint jól csengő szavak; csak a viselkedésünk által lesz hitelessé. Azzal fejezzük ki a szeretetünket, amit teszünk. Ha valaki szerelmet vall, de nem kész arra, hogy az illetőt szolgálja, az nem is nagy szeretet. Ez a szeretet elméleti, nem valódi. Ha nem mutatjuk meg a szeretetünket dinamikus cselekvéssel, akkor valami nincs rendben. Minél mélyebb a szeretet, annál többet tudunk kifejezésre juttatni úgy, hogy önzetlenül szolgáljuk azt, akit szeretünk. Minden nagy világvallás alapja a szeretet, mint szolgálat megértése. Bár a vallások felszínesen szemlélve sok tekintetben különböznek, egy pontban azonban egyetértenek: az igazi vallás Isten szolgálatát jelenti. Bárhogyan nevezzük magunkat – keresztény, zsidó, mohamedán, buddhista vagy hindu – ez nem különösen jelentős, éppolyan kevéssé, mint a szertartások, amelyeket elvégzünk. Minden külsőséges szokás mögött ott van ez a tény: minden vallási út azért keletkezett, hogy megmutassa nekünk, hogyan szeressük és szolgáljuk Istent. Bár a szeretet fölötte áll a látásnak, hallásnak és érzésnek, ezeket mind be lehet vonni az önzetlen szolgálatba. Ha a szeretetünk feltételek nélküli, akkor nem olyan tapasztalatot keresünk, ami nekünk jó, mint ahogyan akkor tennénk, ha önző módon az érzékeinket akarnánk kielégíteni. Az önző cselekvés nem engedi, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk Istennel, mert ez az „én”, az „én igényeim”, az „én kívánságaim”, az „én testem” elképzelésein alapul. Végső soron nem a szeretett személy szolgálatára irányulnak. Minél többet adunk, megosztjuk azt, amink van, annál inkább Isten kerül az első helyre, és készek vagyunk mindenféle kellemetlenséget vállalni a szolgálatában. Ha kevés tulajdonunk van, egy darab kenyeret vagy egy pohár vizet ajánlunk fel. Ha csak egy banánunk van, akkor azt fogjuk felajánlani. Ha van egyáltalán valami ennivalónk, akkor egyen a másik is. Amikor valakit szeretünk, szeretnénk törődni vele; arra vágyódunk, hogy azt, amit az iránt érzünk, akit szeretünk, cselekedetekkel is kifejezzük. Ha egy férfi szereti a feleségét és a gyerekeit, ezt nemcsak mondja; velük tölti az idejét, és törődik a szükségleteikkel. Mondhatja 23

egy nő, hogy szereti a férjét és a gyerekét, de ha nem eteti meg a gyereket, és nem támogatja a férjét, akkor jogosan kételkedhetünk az őszinteségében. Sokszor mondunk ki szerető szavakat, bár a szeretetnek éppen az ellentétét érezzük, egyszerűen elismerést, megerősítést akarunk kapni, azt akarjuk, hogy minket szeressenek. Ez a viselkedés nem tükröz sem szeretetet, sem szolgálatot. Ne hazudjuk azért, hogy megjutalmazzanak. Ha a szeretetünk valódi, akkor nyitottan, teljes szívből megyünk oda ahhoz, akit szeretünk, nem gondolunk titokban arra, „mi esik le nekem ebből?” Ha a szeretet abból állna, hogy megkapjunk egy bizonyos visszahatást, akkor mi történne, ha nem kapjuk meg a kívánt eredményt? Ha a szeretetet és az érzékek kielégítése közé egyenlőségjelet teszünk, akkor valahányszor, amikor nem elégültünk ki, kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy dühösek, bosszúsak és csalódottak legyünk. De a legtöbben azért kötik össze a szeretetet feltételekkel, mert leginkább arra gondolnak, hogy nekik mi kellemes. A feltételek nélküli szeretet azonban messze túl van a személyes elégedettségen, eljut egészen addig a pontig, ahol a szeretett személy érdekében nagy kellemetlenségeknek tesszük ki magunkat. Szolgálni természetes. Mindig szolgálunk valakit vagy valamit, és azok, akik szeretik egymást, érthető módon a szolgálaton keresztül akarják kifejezésre juttatni. Ezért van ez az aranyszabály: „Amit nem kívánsz magadnak, te sem tedd embertársadnak.” Ha magunkat a szeretett személy szolgájának tekintjük, akkor a szeretetünk spontán kifejezésével törekszünk őt elégedetté tenni. Közömbösek maradunk a dicsérettel és a gánccsal szemben. Bár megkíséreljük, hogy teljes lelkesedéssel szolgáljunk, az indítékaink gyakran mégsem tiszták; azt akarjuk, hogy elismerjenek és becsüljenek minket. Meg kell tanulnunk, hogy akkor is szívesen szolgáljunk, ha hiányzik a viszonzás vagy az elismerés. Emlékezzünk arra, ahogyan mi bánunk másokkal, úgy bánnak velünk ők is, előbb-utóbb minden visszajön hozzánk. Miért kap olyan sok ember mindig segítséget és törődést? Adnak, és ezért kapnak valami jót. Miért nem bízik senki azokban, akik nem bíznak másokban? Mert a bizalmatlanság energiája ismét visszajön az emberektől. Nagyon gondosan kell alakítanunk a cselekvésünket és a gondolkodásunkat, mert a gondolataink és a tetteink energiákat szabadítanak fel, amelyek meghozzák a megfelelő eredményeket. Vizsgáljuk meg magunkat, teszünk-e ismeretlenül szívességet valakinek, akivel szívesen törődünk. Általában az ajándékkal együtt elküldünk egy üdvözlő kártyát is, hogy tudják, ki küldte. Ezzel azt jelezzük, hogy elismerést várunk a nagyvonalúságunkért. Ez nyilvánvalóan nem önzetlen és indokolatlan magatartás, mert öndicséreten alapul. Az önzetlen és indokolatlan szolgálat próbatételét csak akkor álljuk ki, ha úgy segítünk másoknak, hogy azért nem várunk dicséretet. Egyszerűen boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy helyesen cselekedtünk. Transzcendentálisnak lenni Ha valakit őszintén, feltételek nélküli szeretettel szolgálunk, átadjuk magunkat Isten akaratának. Háttérbe állítjuk a saját szükségleteinket, és megtesszük azt, ami kell, kerül, amibe kerül. A szeretet alapján nem megyünk bele mások bírálatába és haragjába. Csak keressük az utakat, hogyan szolgálhatnánk még tapintatosabban. Továbbra is alázatosak vagyunk, ami azt jelenti, hogy törődünk másokkal, kellemesebbé tesszük az életüket, mint azt magunknak tennénk, mert őket jobban szeretjük. Ez az igazi, feltételek nélküli szeretet. Ez az állhatatos viselkedés vezet el minket a transzcendenciához, és nem hagyja, hogy csak szentimentálisak legyünk. Szentimentálisak vagyunk, ha csak ahhoz ragaszkodunk, hogy jól érezzük magukat, minden áron megőrizzük a nyugalmunkat, vagy azért tűrjük mások helytelen tetteit, nehogy megharagudjanak ránk. Ez az érzéki élvezet egy formája, ami akadály a lelki életben. Az igazi szeretet nem azon a kívánságon alapul, hogy jól érezzük magunkat, mentálisan, 24

pszichikailag vagy fizikailag. Ez felszínes és tiszta önzés, mivel még az Istennel való kapcsolatunkkal is visszaélünk, hogy megkapjuk azt, amit akarunk. Akkor leszünk transzcendentálisak, ha túltesszük magunkat a materialista cselekvésen és a mindennapos középszerűség szintjén. Fölemelkedünk, ha a meglátásunk világos marad, ha kitartóak vagyunk a lelki gyakorlatban, és kiálljuk a mindennapos próbatételeket. Nem akarunk az utunkban olyan akadályokat, mint az érzékeink, vagy mások. A szeretet nem mindig jelenti azt, hogy valakivel fenntartjuk a kapcsolatot, vagy szeretetreméltók és aranyosak vagyunk. Néha el kell mennünk, vagy kemény szavakat kell mondanunk. De az ilyen cselekedetek szelídek a szívnek, mert az indítékok önzetlenek. Ha készek vagyunk a valódi szeretetre, akkor sem szűnünk meg másokat szeretni, ha néha érdesen viselkedünk, vagy akár úgy döntünk, hogy többé nem társulunk velük. A látszat ellenére, mindig az legyen a prioritásunk, mi a legjobb másoknak. Mint lelki harcosoknak, mindig arra kell törekednünk, hogy fölemeljük magunk körül az energiakört. Ha gyakoroljuk a környezetünk javítását, gyorsan haladunk előre, mert bárhova is megyünk, isteniséget és szeretetet sugárzunk. A karma törvénye szerint azt mindig kapjuk vissza, amit másoknak adunk. Tehát minél több szeretetet adunk, annál többet tapasztalhatunk. Ez a felhatalmazás témájához vezet. Bár segíteni szeretnénk másoknak, azt hisszük, nincs elég szeretetünk az adáshoz. Ilyen helyzetekben az Úr, aki a szívünkben lakik, válaszolhat a vágyakozásunkra, felhatalmaz minket, hogy a szokásos képességeinken túl szolgáljunk. A rendkívül lelki emberek tényleg nemcsak a saját értelmükre vagy eszükre támaszkodnak. Mély, tiszta elkötelezettségük határtalan szeretetet, tudást és megismerést hoz létre, ami meghaladja a saját korlátjaikat. Ezért van az, hogy csodák történnek, amikor fogékonyak leszünk Isten segítségére. A mindennapi élet egy iskola A Srimad Bhágavatamban leírt összejövetelen a bölcsek és a jógik Szúta Goszvámi kegyéből megértették, hogy a szeretet Isten indokolatlan szolgálatán alapul. Felismerték, az igazi spiritualitás azt jelenti, hogy mindenkit szolgálnak. Ez ránk is érvényes. A mindennapi életben az egymás közti kapcsolatokon gyakoroljuk az isteni kapcsolatokat, amelyeket egy napon meg fogunk tapasztalni. Kölcsönös kapcsolataink minősége mutatja, milyen jól készülünk fel a Legfelsőbb Úrral való közösségre. Ezért olyan fontos együtt lenni azokra, akik komolyan veszik a lelki életet. Ezekkel a tapasztalatokkal tanuljuk meg szeretni és szolgálni a Legfelsőbbet. A lelki világ legmagasabb szintje az örök lelki romantika és az önzetlen szerelmes kapcsolatok területe. Hogy a tiszta szeretet birodalmába beléphessünk, itt és most, az anyagi világban kell elkezdenünk, hogy tiszta, önzetlen szolgákká váljunk. Hogy az Istenszeretet megtapasztaljuk, örülnünk kell annak, hogy a szeretett személy elégedettségéért a saját kívánságunkról lemondunk. Ekkor nem veszítjük el a személyiségünket. Éppen ellenkezőleg, csak a szolgálatunk által lép előtérbe az igazi személyiségünk; és valahányszor kifejezzük önzetlenségünket, egyre többet tudunk megtapasztalni a szeretet örök, mérhetetlen dimenzióiból. Ha őszinte szeretet indít arra, hogy önzetlenül cselekedjünk, akkor még több szeretet fog kitölteni minket. Kérdések és válaszok Kérdés: Említette, hogy a világvallások lényegében azonosak. Azt jelenti ez, hogy a különbségek egyáltalán nem fontosak? Válasz: Természetesen vannak fontos különbségek, attól függően, hogy a rendszer mennyire fejlett. De a szektásság nagyon veszélyes. A szektás emberek azt állítják, Isten csak egy adott csoporton keresztül adja a szeretetét. Isten szeretetére csak az jogosít fel minket, ha az 25

episzkopális egyházhoz tartozunk, a szúfi, bahái, hindu vagy más vallás rendszer tagjai vagyunk? Sok pap, tanító és laikus van, aki erre a kérdésre igennel válaszolna, abban a hitben, hogy egyedül az ő tanítása helyes. Ez azt jelenti, azt hiszik, Isten szeretete annyira korlátozott, hogy csak egy módon fejezheti ki. Mi azonban nem szolgálhatunk az egyetlen Istennek töredékes, szektás módon. A következő hasonlatok segíthetnek, hogy szemléltessük, miért van olyan sok különféle vallás. Mint szülők, akik segíteni akarunk, a gyerekeinket egy bizonyos módon tanítjuk. Ha a gyerekek a tanítást nem értik, vagy nem tudják megfelelően követni, akkor újra meg újra tanítjuk őket, mindig másképpen, mert törődünk a gyerekeinkkel, és azt akarjuk, hogy sikeresek legyenek. Hasonló módon cselekszik Isten. Ugyanazokat a tanításokat adja nekünk különféle módokon, hogy biztosra menjen, megtanuljunk helyesen cselekedni. Ha már nekünk embereknek is olyan sok fiunk és lányunk lehet, akkor miért lenne Istennek, az eredeti atyának csak egyetlen fia? Ennek nincs értelme. Jézuson kívül, Mohamed és Buddha – valamint sokan mások – nem Isten gyermekei? Nem vagyunk mi mindannyian Isten fiai és lányai? Csak mi olyan fiúk és lányok vagyunk, akik letértünk az útról, míg Jézus és Isten más fiai és lányai soha nem tértek le. Megpróbáltak minden családtagnak segíteni, akik elfordultak, hogy ismét visszatérjenek a család kebelébe. Minden hiteles lelki küldött a megbízatásának megfelelően tanítja az Úr üzenetét. Ez azt jelenti, hogy mindegyiküknek különleges feladatot kell teljesíteniük. Segítenek felkészíteni a lelkeket a szolgálatra, Isten birodalmának különböző területein. Ha a szektásság olyan fontos lenne, a lelkek milliói viszálykodnának és harcolnának egymással, amint megérkeznek az Úr birodalmába. Ilyeneket lehetne hallani: „Várj csak! Hol vannak az adventisták? Mások számára nincs időm!” Vagy, „Hol vannak a szunniták? Ők Isten igazi gyermekei.” Mindenki elmenne a maga táborába, és felkészülne a harcra. Mikor lenne ilyen körülmények között valaha is alkalom, hogy az Urat dicsőítsék, és Neki szolgáljanak? Ha Jézus ma köztünk lenne, könnyen lehet, hogy még hamarabb keresztre feszítenék, mint azelőtt. Biztosan sok pénzváltót kikergetne a mai templomokból. Nem tartana sokáig, míg a különböző irányzatok keresztényei egyesülnének, hogy egy ilyen „zavaró tényezőt” elhallgattassanak. Ha Mohamed próféta ma visszatérne, könnyekben törne ki az erőszak láttán ebben a világban, ami az ő tanításainak alapvető meg nem értését és félreértését mutatja. Ha a védikus hagyományok valamelyik nagy rsije és szvámija térnek vissza, hogy lássa, hogyan megy a sorunk, elvesztené a kedvét. A lelki életben nem számítanak azok a megjelölések, amelyeket magunknak vagy másoknak adunk, az a mód, ahogyan imádkozunk, vagy hol tiszteljük Istent. Ehelyett csak arról van szó, hogy milyen őszinték vagyunk. Végül is nem játszik szerepet, hogy melyik autóban utazunk. Valakinek a Chevrolet tetszik, a másik előnyben részesíti a Mitsubishit vagy egy Fordot; van, aki egy Jaguárban érzi jól magát. A választás rajtunk múlik. Csak az a fontos, hogy az egyik autópályán elérjük a célunkat. Ha azt mondjuk, felszínes különbségek miatt nehezen tudunk alkalmazkodni másvalakinek a tudatához, akkor nem igazán érdekel minket a tudat. És ha a tudat nem érdekel, akkor az evolúció alacsonyabb szintjén vagyunk. Kollektív tudatállapotunk a döntő tényező, ez okozza a különbséget ezen a bolygón. Az élet értelme sohasem attól a vallástól függ, amit az ember követ. Mindig a saját lelki fejlődés fokozatával foglalkozik. Ezen a bolygón az igazi harcot az alacsonyabb és negatív érzelmű emberek folytatják azok ellen, akik magasabb tudatszinten vannak. Kérdés: Ön anyagi és lelki világról beszél. Milyen kapcsolat van ezek között? Válasz: Nagyon sokat megtudhatunk a lelki birodalomról, ha alaposabban megnézzük az anyagi világot. A anyagi világ Isten eredeti birodalmának torz tükörképe. A legtöbb embernek már volt épületes kapcsolata más emberekkel. Mivel ezek a találkozások olyan szépek voltak, mindig arra 26

gondolunk, akivel együtt voltunk, és megint a társaságára vágyunk. Néha olyan kielégítőek az ábrándok, hogy átvezetnek életünk sok bánatos, unalmas és fájdalmas időszakán. Ugyanígy, amikor nehézségeink vannak az anyagi életben, arra gondolhatunk, hogy a mi eredeti, jogszerű helyünk a lelki birodalomban van, a tiszta, végtelen szeretet és odaadás helyén. A lelki megismerés öröméről szerzett tudásunk átsegíthet a most tapasztalt kísértéseken és nehézségeken. Még egy nap, egy hét vagy egy év is végtelennek tűnik, ha valami nem megy jól. Az öröklét szempontjából persze ez az élet csak egy kis kitérő, egy rövid felvillanás. Ha egyszer a lelki birodalomban vagyunk, olyan lesz a létezés alacsonyabb birodalmaiban eltöltött, számtalan év, mint egy lidércnyomás múló pillanatai. Ha tehát szenvedünk, és olyan nehézségeket tapasztalunk, amelyeket alig tudunk elviselni, gondoljunk az örök életre, és akkor nevetnünk kell minden kényelmetlenségen. Gondoljunk arra, hogy a fejlődésünk valamely pontján megkaptuk a lehetőséget, hogy megtisztuljunk, és egyszerre minden jelenlegi probléma eltűnik, mint a lidércnyomás. Olyan ez, mintha egy pillanatra elszunnyadtunk volna a lelki világban. A szunnyadás egész tapasztalata a mostani életünk az anyagi világban, amely mintha tele lenne végtelen nehézségekkel, szenvedésekkel és kihívásokkal. Meg tudjuk változtatni a tapasztalatunkat, ha elfordulunk a relatív anyagi gondoktól, és megpróbáljuk jobban megérteni a transzcendentális szeretetet, amit csak akkor becsülhetünk igazán, ha elmélyítjük a lélekre vonatkozó tudásunkat. Amikor fölemeljük a tudatunkat, és transzcendentálisak leszünk, minden nehézségünk jelentéktelenné válik az anyagi világban. Kérdés: Mennyire befolyásolja a pénzről alkotott felfogásunk a szeretethez való hozzáállást? Válasz: Ez jó kérdés, mert nagyon is a mai társadalomra vonatkozik. Akik pénzt nem akarnak adni, azok valószínűleg nem fognak adni más területeken sem. A pénzügyek a sokkal mélyebben gyökerező problémának csak az egyik aspektusa. Akik a pénzüket nem akarják megosztani a partnerükkel, valószínűleg önzők a kapcsolat egyéb területein is. A házasfelek legyenek egymással nagyvonalúak, abban a tudatban, hogy minden, a partner is Isten tulajdona. Mindenki ismeri a mondást: „Money is honey.” De a szimbólumtól eltekintve, a pénznek kevés köze van a szeretethez, bár lehet a csalódás forrása, ami befolyásolja a szeretet kifejezését. A válás oka gyakran pénzügyi nehézség. A pénzgondok feszültségeket okozhatnak a családban, és ezek odáig mennek, hogy az emberek nem képesek megosztani a magasabb szeretetüket. A férjet és a feleséget annyira lefoglalja a jelzálog, biztosítás vagy az autó, hogy elfelejtik a szeretetet és szolgálatot. Elnémul közöttük a kommunikáció, mivel mindenki csak arra gondol: „Két nap alatt ki kell fizetnem az autót.” A kapcsolat nem mély, ha a pár csak akkor működik együtt, amikor minden jól megy. Az igazi próbatételeket a felmerülő nehézségeknél tudjuk meg, amikor mindkét fél a leginkább úgy érzi, hogy szeretetet kell kapnia, szeretve kell éreznie magát. De azok, akik őszintén szeretik egymást, még közelebb fognak kerülni egymáshoz, megpróbálnak még önzetlenebbnek lenni, segíteni a másiknak. A feleség eldöntheti, hogy nem vesz új ruhát, és a férje kap új nadrágot. Az apa eldöntheti, hogy nem vesz autót, akkor a gyerekei különleges iskolába járhatnak. Az ilyen áldozatok szeretetet fejeznek ki, és segítenek táplálni az erős és szoros kapcsolatokat,

27

3. fejezet Mi a kéjvágy? A Bhagavad-gítát az Úr és Ardzsuna, egy harcos közötti beszélgetés formájában fogalmazták. Ardzsuna kérdéseket tett fel a lelki életről, az Úr pedig betekintést adott neki, többek között, a kéjvágy természetébe. Ardzsuna, az Úr nagy tanítványa fellázadt a felelősség ellen, hogy harcoljon a legfontosabb csatájában, mert az „ellenséges” oldalon sokan a családtagjai, tanítói és barátai voltak. Röviddel az ütközet előtt megtagadta a harcot. Bánattól és szenvedéstől bénultan kérte az Urat, aki a kocsihajtója szerepét játszotta, hogy mondja meg neki, mit tegyen. Az egyik versben (3.36) ezt kérdezi Ardzsuna: „Mi az, ami az embert akarata ellenére, szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti?” Ardzsuna tudni szeretné, mi indítja arra az embereket, hogy a legjobb szándékaik ellenére ártalmas módon cselekedjenek. Nem csodálkozunk-e időről időre magunk is, mi indít arra, hogy a jobbik eszünk ellenére cselekedjünk? Nem mondtuk-e már mi is: „Miért tettem ezt? Miért sértettem meg ezt az embert? Miért akadtam ki?” Szeretnénk erkölcsösek lenni, példás életet élni, nem füvezni, inni, sértegetni a házastársunkat, soviniszta lenni, vagy másokat bántalmazni. Megígérjük magunknak, hogy nem fogunk így viselkedni, és mégis megmaradunk a nem kívánatos szokások mellett. Ardzsuna tudni szeretné, mi okozza ezt az ellentmondást. A Bhagavad-gítá következő versében az Úr megadja a választ, és megmagyarázza Ardzsunának, hogy az ilyen bűnös viselkedés oka „egyedül a kéjvágy.” Eredetileg úgy kerülünk kapcsolatba a kéjvággyal, hogy beleszületünk ebbe a világba, egy olyan helyre, ahol az örök Istenszeretetünk az anyagi energiával érintkezve kéjvággyá változik. Azt mondhatjuk, hogy a bennünk lakozó, természetes Istenszeretet éppen úgy válik kéjvággyá, ahogyan a tejből is túró lesz, ha citromsavval érintkezik. A kéjvágy tulajdonképpen önző, helytelenül irányított szeretet. A szeretet a velünk született jogunk; a szeretet benne van az egész teremtésben. Mivel egy szerető Isten részecskéi vagyunk, természetes helyzetünkben részt veszünk ebben a szeretetben. Ebben az anyagi világban azonban nem vagyunk a természetes helyzetünkben, és a kéjvágy önző energiája az ok, amiért elfelejtettük a születésjogunkat. Szenvedés az anyagi világban A szenvedés olyan aspektus, amely hozzátartozik az anyagi világban való születéshez. Isten birodalmában nincsenek olyan problémák, mint öregség, betegség és halál. Hogyan lehetne Isten birodalmában kiegyenlítetlenség vagy rendetlenség? A szenvedés a fizikai testet öltés következménye, és nem a lelki természetünk. Képzeljék el, valaki ezt mondja: „Szeretnélek elküldeni téged egy érdekes helyre. Olyan hely ez, ahol az emberek állandóan megölik egymást, a fajok harcolnak, a törzsek egymással viszálykodnak, és a férfiak és a nők egymás ellen versenyeznek. Olyan meleg van, hogy hőgutát kapsz, vagy olyan hideg hogy meghalsz a hidegtől. Vagy rovarok, patkányok, kígyók és pókok kínoznak. Az egyik fajta elnyeli a másikat.” Ilyen a jelenlegi környezetünk; pokoli. Ha egy értelmes ember választhat, sose kívánja azt, hogy ilyen félelmetes helyre menjen. Néha láthatjuk, hogy egy madár a hátsó udvarunkban elkap egy rovart, és megeszi. Képzeljék el, hogyan érzi magát ez a rovar. Egy délután Lagosban, Nigériában teljes nyugalomban ültem a verandán, amikor a pillantásom néhány hangyára és egy bogárra esett. A bogár gyorsan felfalta a hangyákat, és miközben még evett, megjelent egy nünüke, és megette a bogarat. Hirtelen megjelent egy madár, aki a nünükét ette meg. Ez a kis dráma pár perc alatt játszódott le, és nagyon jól láttam, hogyan falja fel az egyik faj a másikat a túlélésért folytatott küzdelemben. 28

Az anyagi univerzum nem az otthonunk Ez a szenvedéssel teli földi birodalom nem hozhat nekünk szerencsét. Ezért mondja a Biblia, hogy ne szeressük ezt a világot, ennek a világnak a dolgait. Minden igazi próféta ezt a hármas üzenetet hozza nekünk, – Jézus, Mohamed, Buddha és sok más nagy tanító. Bár különböző kifejezéseket használnak, mind azt tanítják nekünk, hogy Istent szeressük az egész szívünkből, szeressük a felebarátainkat, mint magunkat, és keressük Isten birodalmát, amely az igazi otthonunk. Jézus ezt mondta: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.” Amikor ezt mondta, „mi atyánk,” megvilágította, hogy minden egyes embernek éppen olyan kapcsolata van a lelki világgal, mint neki. Közös az eredetünk, közös az otthonunk. De amíg befed minket a kéjvágy, elfelejtjük ezt az igazságot, és úgy élünk, mint a bűnözők, akiket hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Mindig újra és újra születünk, mert rossz helyen keressük a békét és boldogságot. Eredeti állapotunkban mindannyian Isten szolgái vagyunk. Bármi lett belőlünk, az időleges, a tisztátalanság része, amit életről életre felhalmozunk. Ha az anyagi világgal azonosítjuk magunkat, elfogadtuk a vele kapcsolatos problémákat és hibákat is. Ha nagyon ragaszkodunk e világ tárgyaihoz, nem érezhetünk elegendő szeretetet Isten iránt. Mert nem szolgálhatjuk egyszerre Istent és Mammont. Ha az elménk tele van az anyagi élvezet kéjes gondolataival, kevés hely marad a spiritualitás számára a tudatunkban. Ezért mondják a bölcsek évezredek óta, hogy az „egyszerű élet és magas szintű gondolkodás” legyen a jelmondatunk. Legyen az a fő foglalkozásunk, hogy megtisztítjuk a tudatunkat. Ha ezt nem tesszük meg, nem marad tér a magasabb megvalósítások számára. Mi magunk vagyunk felelősek Mindig mi magunk vagyunk felelősek azért, hogy Isten vagy Mammon mellett döntünk. Vádolhatjuk ugyan a külső erőket a bűnös, manipulatív vagy önző cselekedeteinkért, de végső soron nem bújhatunk ki a lelki felelősségünk alól. Az emberek még szélsőséges esetekben is maguk felelősek azért a helyzetért, amibe belekerültek, amikor megszállottak, hangokat hallanak, vagy transzba esnek, miközben a testük tovább mozog, bár szemmel láthatóan a démoni energiák áldozatai. Bár becsületesen mondhatják, hogy nem tudtak uralkodni a viselkedésükön, elfelejtik, hogy eredetileg ők maguk választották az utat, amely egyáltalán ebbe a helyzetbe hozta őket. Az alacsonyabb tudat vonzza a negatív erőket. Még kevésbé drámai helyzetekben is kifogásokkal élünk, azt mondjuk, „valami ránk jött,” engedtünk a démoni befolyásoknak vagy májá (az illúzió egyik neve) varázsának. Mégis e megjelenési formák ellenére mindig mi magunk vagyunk felelősek a cselekedeteinkért. Megpróbálnánk-e a bíróság előtt is, hogy ilyen magyarázatokkal indokoljuk a viselkedésünket: „Bíró úr, nem az én hibám, meglovagolt az ördög?” Természetesen nem. A bíró sose mondja: „Ja úgy, akkor rendben van. Egyszerűen az ördögöt küldöm helyetted a börtönbe.” Mi indítja az egyik embert arra, hogy erkölcstelenül cselekedjen, a másik pedig nem úgy tesz? Lehet, hogy mindketten ugyanannak a kísértésnek vannak kitéve, de az egyik enged, és a másik ellenáll. Vagy az egyik ember alkalmilag enged a kísértéseknek, a másik pedig állandóan. Arról ismerjük fel a különbséget, hogy ki mennyire kötelezte el magát a lelki élet mellett, ami aztán megerősíti az ellenállást a negatív befolyásokkal szemben. Ha megnyílunk az Úrnak, lelki módon cselekszünk. Ha fölemeljük a tudatunkat, szeretetünk és lelki életünk védelmül szolgál a negatív ellen. Ha a bűnnek nyitjuk meg az ajtóinkat, akkor meg fog szállni a bűnös tudat. A bűn sose lehet nagyobb, mint a becsületes élet. Ha azt mondjuk, hogy az „ördög” vitt rá a helytelen cselekvésre, ezt azt jelenti, hogy az ördög hatalmasabb, mint Isten. De ez soha nem igaz. Csak néha úgy látszik, a szennyezett tudatunk miatt. 29

A fokozatos elfajulás útja Miért lettünk ennyire szennyezettek? Az Úr megmagyarázza a Bhagavad-gítában (3.37): „Csupán a kéj az, ami a szenvedély kötőerejével való társulásból születik, és később haraggá alakul át: ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.” Mivel a kéjvágy elveszi az értelmünket, gyakran olyan módon viselkedünk, ami nem éri el az eredeti természetünk szintjét, és végül a kéjvágyunk haraggal keveredik. Nézzük meg, hogy ez hogyan működik. Ha nem adunk és kapunk természetes módon szeretetet – ami összhangban van a lelki születésjogunkkal – akkor az kéjvággyá változik, és arra kényszerít, hogy úgy cselekedjünk, amint azt különben nem tennénk. Mivel kényszerítve érezzük magunkat, depressziósok, demoralizáltak és kielégületlenek leszünk, és végül úrrá lesz rajtunk a harag. Mélyen magunkban tudjuk, hogy a kéj soha nem elégíthet ki. De függők vagyunk. Ez az ördögi kör: minél jobban átadjuk magunkat a kéjnek, annál jobban hozzászokunk, és egyre többet követel tőlünk. Hasonló ez a drogfogyasztáshoz. Először engedünk a kísértésnek, hogy lássuk, mi történik. Talán még kényszerítsük is magunkat, hogy eltűrjünk egy megsemmisítő anyagot, de amikor már megszoktuk, elkezdjük élvezni. Végül egyre több drogra van szükségünk ahhoz, hogy ugyanarra a stimulációs szintre kerüljünk, mint azelőtt. Így van ez a kéjvággyal is. Minél jobban engedünk neki, annál inkább átveszi felettünk az uralmat, és végül nem azért követjük el a bűnt, hogy élvezzünk, hanem hogy elkerüljük a fájdalmat. Lehetséges pl. hogy aki először szív el egy cigarettát, rosszul érzi magát, vagy nem ízlik neki az alkohol, amikor először megpróbálja. Emlékezzenek csak vissza arra, amikor kipróbálták ezeket az anyagokat, amikor elszívták az első cigarettájukat, valószínűleg prüszköltek, ziháltak és köhögtek, majdnem megfulladtak, és azt hitték, nem kapnak levegőt. Valószínűleg nagyon rosszul ízlett az első alkoholos ital, talán hányingert okozott. De amikor folytatták a dohányzást és az ivást, megkedvelték az ízét, és élvezték a mellékhatásokat. Nagyon gyorsan megszokjuk ezeket a dolgokat, mert társadalmilag elfogható – sőt „cool” – és mert megváltozott tudatállapotot tapasztalunk, fesztelenebbnek érezzünk magunkat, mint máskor. Végül átveszi felettünk az uralmat a kéjvágy, egészen addig a pontig, hogy függővé válunk, és aztán már nem tudunk olyan könnyen lemondani az anyagokról. Nem látjuk be, a kéjvágy olyan függőségbe hozott, ami végső soron tönkreteszi az egészségünket és a jólétünket. Kezdetben talán csak nehézségeink voltak az életben, vagy meg akartuk teremteni az összetartozás érzését, elfogyasztottunk egy italt vagy egy drogot, hogy elkábítsuk vagy jobban érezzük magunkat, vagy elfogadjon egy csoport. De a kéjvágy hatalma olyan nagy, hogy végül elvesztjük az uralmat, és a függőség lesz az úr. Már nagyon sok embert tönkretett a kéjvágy, akik azt gondolták, majd „megküzdenek” vele. A kéjvágy odáig vitte őket, hogy elvesztették a munkahelyüket, a politikai pozíciójukat, a családjukat, az értelmüket, sőt akár az életüket. Az emberek természetesen szeretnének hozzáférni a magasabb tudatszintekhez, intenzív tapasztalatokat akarnak szerezni, ami túl van a normálison és a mindennapin. Ki csodálkozik, hogy a modern társadalomban, ahol az igazi szeretet ritkaság, olyan sokan mesterséges izgatószereket keresnek, azzal töltik ki az ürességet? Az igazi szeretet mámorító lehet. Aki szerelmes, az tévedhetetlen, elhatározott, gyakran egy kicsit könnyelmű. Pl. lehetséges, hogy telefonált a szerelmesünk, és máris ugrálni és táncolni látnak minket, vagy ujjongunk, ha valaki, aki szeret, megtett egy szívességet, vagy bókot mondott. De ha a szeretet hiányzik, akkor mindenféle módon kereshetjük ezt a mámort, pl. alkohollal, drogokkal vagy szex-el. Más módok, hogyan téveszthet meg minket a kéjvágy 30

Könnyű rászokni az olyan anyagokra, mint a cigaretta vagy alkohol, még akkor is, ha kezdetben kellemetlenek. Más körülmények között lehet, hogy a bűnös cselekedetek kezdettől fogva vonzanak, mi pedig engedünk, anélkül, hogy tudatában lennénk a következményeknek. Pl. látunk egy szép gyémántgyűrűt, amit meg akarunk szeretni, de nem telik rá. A kívánságunk olyan erős lehet, hogy minden egyebet elfelejtünk. Csak azt gondoljuk: „Milyen jó lenne megszerezni azt a gyűrűt! Milyen szép lenne az ujjamon! Hogy irigykednének az emberek!” Az elménk meggyőz minket, hogy a gyűrű birtoklása nagyon elégedetté fog tenni. És el is lopjuk, anélkül, hogy gondolnánk a következményekre. A körülmények azonban gyorsan megváltoznak. Amikor elhagyjuk az üzletet a gyűrűvel, és örülünk az új szerzeménynek, hirtelen megáll mellettünk egy rendőrautó, mert az ékszerész riasztotta a rendőrséget, és minket minden további nélkül letartóztatnak, már mehetünk is a börtönbe. Aztán, amikor a cellánkban ülünk, lesz elég időnk, hogy elgondolkodjunk: „Elme, hogyan hozhattál engem ilyen nehéz helyzetbe?” És még többet szenvedünk, mint azelőtt. Bár a gyűrű nélkül boldogtalanok lennénk, sokkal rosszabb, ha ellopjuk, és el kell szenvednünk a következményeket. Ugyanez a végeredmény az alkoholistánál is. Aki megszokta az alkohol ízét, ivás közben élvezi a megváltozott tudatállapotot, és elfelejti élete összes problémáját. Kezdetben kellemes a tapasztalat, de végül fájdalmas függőséggé válik. Aztán az alkoholista azért iszik, hogy megőrizze a kiegyensúlyozottságát, elkerülje a rosszullétet, csillapítsa a fájdalmat, vagy megállítsa a reszketést. Akár lopunk, akár iszunk, vagy az érzéki élvezet más formáinak engedünk, a végeredmény gyakran sokkal rosszabb, mint az eredeti állapot, amitől meg akartunk szabadulni. Így tart minket fogva a kéjvágy. Ha egyszer engedünk, az elme újra meg újra becsap. Ismeri a gyengeségeinket, és csábítóan suttogja: „Itt van az alkalom… tudod, mire van szükséged… Tedd meg!” Ha az elménk nincs összekötve az értelmünkkel – a megkülönböztető képességgel – akkor ismételten engedünk ezeknek a kísértéseknek. Sok ember éveken át próbálkozott azzal, hogy abbahagyja az ivást; minden reggel elhatározták, hogy többé egy kortyot sem isznak, de még mielőtt a nap véget ért volna, visszatértek a régi szokásaikhoz. Mások az életük legnagyobb részét a börtönben töltötték, mert valahányszor kiengedték őket, a szenvedélyük és a kéjvágyuk, minden jó szándék ellenére, megint arra indította őket, hogy bűnöket kövessenek el. Győzelem a kéjvágy felett Nagyon kell vigyáznunk, ha ki akarunk szabadulni a kéjvágy karmaiból. Ha fel akarjuk tartóztatni a tudatunk lealacsonyodását, nem engedhetjük meg a kéjvágynak, hogy haraggá váljon, önmagát fenntartó illúzióval tartsuk fenn az életet, mert különben nehezen fogunk ismét kiszabadulni. Hihetetlen dolgokra képesek az emberek, ha a kéjvágyat legyőzték, mert az önuralmuk összeköti őket a szeretet energiájával. Meghatalmazott lelki harcosok lesznek, akiket nehezen lehet legyőzni. Másrészt könnyű manipulálni azokat, akiket a kéjvágy befolyásol. Pl. egy bokszoló szándékosan megkísérelheti, hogy feldühítse az ellenfelét, kihozza a sodrából, úgy, hogy már ne legyen tudatában a következményeknek. Pontosan ez az, amit a harcosok akarnak: nyitott és védtelen ellenségeket, hogy legyőzhessék őket. Az anyagi energia az ördög vagy májá alakjában szívesen vezeti az embereket, amíg elvesztik az uralmat, és aztán könnyű zsákmányok lesznek. Ezért mindig résen kell lennünk, ne engedjük meg, hogy a kéjvágy bármilyen helyzetben úrrá legyen rajtunk. Mint az említett bokszoló esetében, ha az ellenfél elvesztette az önuralmát, könnyen válik áldozattá. Ha egy katona a csatamezőn dühében elveszti az önuralmát, talán hirtelen kiugrik a lövészárokból, és harci kiáltással ront az ellenségre: „Mindenkit megölök!” Természetesen a katona lesz az, aki hamarosan meghal. 31

Hogy ne legyünk ilyen esetek áldozatai, és emberként kezdjünk élni, meg kell tanulnunk uralkodni az érzékeinket, kordában tartani a kéjvágyat. A kéjvágy és az érzékek minden kínálkozó alkalomra rávetik magukat, hogy kihasználjanak minket. Miattuk vesztjük el az állhatatosságunkat és minden egyensúlyt, míg végül készek vagyunk a legszörnyűbb tettekre is, elkövetjük a gyilkosságot vagy az öngyilkosságot. Minél jobban engedünk a kéjvágynak, legközelebb annál nehezebb lesz ellenállni, és annál inkább feltételekhez kötött rabszolgák leszünk, végül nem tudunk kiszabadulni a kéjvágy szoros öleléséből. Az érzékek érdekes módon működnek. Összehasonlíthatjuk őket a lovakkal, akik egy kocsit húznak, de mindegyik más irányba szeretne menni. Mindegyik ló balesetet okoz, ha túl erősen húz egy irányba. Az érzékek olyan erősek, hogy minden rosszul uralt helyzet bűnös cselekedetekre indíthatja az embert. Ki uralkodik az érzékeink, a lovak felett? Az elme, akit viszont a lélekkel kapcsolatos értelem vezet. Az értelem a mi megkülönböztető képességünk. Az emberi test emelkedő hierarchia szerint működik: érzékek, elme, értelem, és végül a lélek. Ügyes ellenségként rejtőzik a kéjvágy az érzékeinkben, az elmében és az értelemben, várja az alkalmat, hogy uralkodhasson rajtunk, és befedje a lélek tudatát. Az elme közvetítőként szolgál az értelem és az érzékek között. Fölveszi az ingereket a környezetből, és az értelmünk minőségétől, kapacitásától és erejétől függően azokat megtartja, vagy elutasítja. A környezetre adott válaszként az érzékek – szem, orr, fül, száj, nemi szervek – üzeneteket közvetítenek az elme felé, és követelik, hogy gondoskodjon a kielégítésükről. Az elme állandóan az igények elfogadásával vagy elutasításával foglalkozik – elfogadni, elutasítani, elfogadni, elutasítani. A gyenge elme ismételten enged az érzékeknek; az erős elme azonban megtagadja, hogy az érzékek rabszolgája legyen. Gyakran nehezen tudunk uralkodni az elmén, akkor is, ha sikerül elkerülnünk az illetlen szavakat, vagy nem cselekszünk meggondolatlanul. Az életünkben minden az elme minőségén alapul: kik vagyunk most, kik voltunk azelőtt, kik leszünk, és milyen mértékben vagyunk feltételekhez kötöttek vagy szabadok. Az elme vagy akadály az önmegvalósítás útján, vagy a léleknek szolgál. Lehet a legnagyobb ellenségünk, vagy a legjobb barátunk. Semmi sem rombol jobban, mint az ellenőrzés alól kikerült elme. Mert az elme ismeri az összes titkainkat. Sokat pusztíthat az az ellenség, aki ilyen közel áll hozzánk! De a legyőzött elme éppen ugyanezért lesz a legjobb barátunk: ismer minket. A jó barát segítség és nagy vigasz forrása. Rajtunk múlik, hogyan áll hozzánk az elme. Hogyan fejleszthetünk ki erős elmét? Úgy, hogy az értelemtől kérünk támogatást. Ez az erkölcsi tényező: lehet, hogy az érzékeknek van egy adott kívánságuk, és megparancsolják az elmének, hogy teljesítse. Az értelem azonban figyelmezteti az elmét: „Ha megteszed, maga után vonja a megfelelő következményeket.” Ha az értelem kapcsolatban van a transzcendentális tudással, elég erős ahhoz, hogy megfékezze a vad elmét. Az elme megnyugszik, és megfelelően vezeti az érzékeket. De ha az értelem gyenge, az elme nem hallgat rá. Ehelyett áldozatul esik az érzékek diktálásának. Ha az erős elme és erős értelem segítségével uralkodunk az érzékeinken, fölemelhetjük a tudatunkat. Ha azonban nem uralkodunk az érzékeken, olyan útra kerülünk, amely lefelé, az állati viselkedésbe vezet. Az állatokat nagyon lefoglalja a saját területük, és mindenkit megtámadnak, aki a területükre bemerészkedik. Az alacsony tudatszintű emberek hasonló módon cselekszenek. Fontos pontra érkezünk az evolúciónkban, ha meg tudunk szabadulni az állati láncoktól. Ezt úgy érjük el, hogy fejlesztjük az értelmünket, és ugyanakkor megszelídítjük az alázattal. Az alázat erős fegyver. Megnyit minket a nagyobb szeretet, gondoskodás és együttérzés számára, úgyhogy természetes módon jobban érdeklődünk mások java iránt. Alázat 32

nélkül áldozatul esünk saját fontosságunk felfuvalkodott elképzelésének, és szégyentelenül a saját önző kívánságaink teljesülésére törekszünk. Az érzékek feletti uralom megerősít minket, minden helyzetben nyugodtan cselekszünk, anélkül, hogy elveszítenénk a magasabb tudatot. Minden kihívás alkalom arra, hogy alkalmazzuk a megszerzett uralmat. Ha rendelkezünk ezzel az uralommal, Isten mindig megadja az alkalmat, hogy gyakoroljuk. Ha valóban jobban akarjuk szeretni Istent, akkor Ő sok kihívás elé fog állítani, sokszor próbára tesz, ezek során növekedhetünk. De ha az uralmunk gyenge, vagy az indítékaink tisztázatlanok, akkor nem fogjuk kiállni a próbatételt, és gyorsan visszatérünk a rossz szokásainkhoz. A lelki erő legyőzi az érzékeket Végső soron lelki eszközökkel uralkodunk a kéjvágyon. Az értelmet, az elmét és az érzékeket a léleknek kell vezetnie. Ahogyan a Bhagavad-gítá mondja (3.43): „Ha megértette, hogy a lélek transzcendentális az anyagi érzékekhez, az elméhez és az értelemhez képest, az ember felsőbbrendű énjével uralkodjon az alsóbbrendű felett, s így lelki erővel győzze le a kéjként ismert telhetetlen ellenséget.” Fizikai testeink megannyi börtöncella, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban Istennel. A Biblia, Levél a korinthusbeliekhez, azt mondja, hogy van egy földi és egy mennyei formánk. A földi testben távol vagyunk Istentől. A test – az érzékekkel, az elmével és az értelemmel – szakadatlanul igényeket támaszt, és léleknek el kell viselnie az állandó támadásokat. Ezért intenek minket a szentírások, hogy uralkodjunk az érzékeinken, ne azonosuljunk a közvetlen környezetünkkel. Ha nem uralkodunk az érzékeinken, és inkább az anyagi környezettel azonosulunk, akkor egyidejűleg több irányba rángatnak minket, és elvesztjük az egyensúlyunkat. Az egyszerűség és a lemondás, amelyek minden lelki rendszer részei, segíthetnek abban, hogy ellenálljunk az ilyen kísértéseknek, és legyőzzük a kéjvágyat. Lehetővé teszik, hogy a lélek cselekedjen, és ne az érzékek. A Felsőlélek a szívben Hogy a lélek felügyel-e vagy az érzékek, mindig attól függ, mennyire vagyunk készek alárendelni magunkat az Úr akaratának. Az Úr soha nem hagy minket cserben. Isten dinamikus, szerető jelenléte meghallgat, lát, átlát és vezet minket belülről – ha készek vagyunk meghallgatni. A kereszténységben Isten e jelenlétét szentléleknek nevezik, és a védikus hagyományban Felsőléleknek. A Felsőlélek minden egyes lélekkel kommunikál, ha megnyílunk előtte. Ez csodálatos állapot. Azt jelenti, Isten elég közel van ahhoz, hogy meghallgasson minket, amikor magányosak vagyunk, és megért minket, amikor úgy tűnik, hogy senki számára nem jelentünk semmit. Igazából a szívünkben lakó Isten az egyetlen vigaszunk. A külső támogatók csalódást okozhatnak, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk, de Isten soha nem fog cserben hagyni minket – bár mi cserben hagyhatjuk Istent, amennyiben nem fogadjuk el a szeretetét és a védelmét. A saját akaratunkhoz való ragaszkodás az egyik problémát a másik után okozza. Hiszen az Úr előtti meghódolás az út, amely az érzékeinken feletti uralomhoz vezet, és ezáltal megkezdi a kéjvágy szeretetté változtatását. Imádkozunk: „Legyen meg a Te akaratod.” Így leszünk fogékonyak a Felsőlélek vezetésére. Ha elmondjuk a meghódolás imáját, elválunk a saját akaratunktól, és többet adunk Istennek. Hogyan érhetjük el ezt a meghódolást, amely olyan távolinak tűnik a mostani helyzetünktől? Több lehetőség áll a rendelkezésünkre. Először is késznek kell lennünk arra, hogy a lelki világ törvényeihez tartsuk magunkat. Lelki emberekkel kell társulnunk, akik képesek minket vezetni, 33

és emlékeztetnek a kötelességeinkre. És végül is semminek és senkinek nem engedhetjük meg, hogy zavarja a haladásunkat az Istenszeretet és a szolgálat felé. Sokszor még a legközelebbi barátaink is akadályoknak bizonyulhatnak. Máskor az akadályok a pénz formáját veszik fel, vagy lehet, hogy a férj, feleség, a gyerek áll útban. Az ellenállásuk olyan intenzív lehet, hogy valahányszor lelki cselekedetekkel foglalkozunk, a családtagok panaszkodnak: „Miért olvasol mindig lelki könyveket, miért meditálsz mindig, miért akarsz minden alkalommal imádkozni, amikor valamit el akarunk kezdeni?” Tulajdonképpen ezt mondják ezek az emberek: „Miért állandóan Isten van az előtérben, és nem én?” Ha egy férj azt kívánja, hogy a felesége neki adja minden szeretetét, talán megkísérli lebeszélni Istenről. Viselkedhet így a feleség is. De senki sem mérheti magát Istenhez, és mindenkinek számot kell adnia a választásáról. Környezetünk az Úr által megteremtett próbatétel része. Erre mindig visszavezethetjük a viselkedésünket. Kiállni az Úr próbatételeit Minden helyzetben Isten van az első helyen? Az Úr próbára fog tenni minket, hogy ezt megtudja. Nem szabad azt gondolnunk, hogy csak a történelem nagy lelki vezetőit vizsgálták meg. Ahogyan Jóbot, a Biblia szerint, szigorú próbatételeknek vetették alá, mi is kihívások előtt állunk, amelyek alkalmat adnak arra, hogy megmutassuk, mennyire kötődünk a lelki élethez. A számos nehézség, amelyet Jóbnak el kellett viselnie, nem valaki más története. Jób történetét nekünk írták. Tanulmányozzuk, gondolkodjunk el rajta, hogy jobban felkészüljünk a saját próbatételeinkre. Ha az átélt nehézségeink ellenére Jób kínszenvedését vizsgáljuk és megértjük, sikeresek leszünk. Ha kihívásokra kerül sor, nevetni tudunk, és felismerjük: „Itt van az én lehetőségem, hogy bebizonyítsam az odaadásomat, és megmutassam, hogy ebben a világban, de nem erről a világról való vagyok.” Természetesen el is bukhatunk a vizsgákon, ha továbbra is ragaszkodunk a világhoz, ami azt jelenti, hogy még nem tudjuk átadni magunkat Isten akaratának. Ne felejtsék el, az Úr azért tesz próbára, hogy megállapítsa, minden körülmények között készek vagyunk-e Őt tenni az első helyre. Ne aggódjunk, ha nincs pénzünk és ennivalónk, és többnyire nincs senkink, akivel beszélhetünk, nevethetünk, vagy megoszthatjuk az életünket. Mindent az Úr rendez el, és oka van annak, hogy miért vagyunk adott helyzetben; bár néha ez az ok olyan magas, hogy nem tudjuk megérteni. Ha nem lennének magasabb okok, Isten adott esetben hibákat követne el, és azt kellene hinnünk, Isten néha értelmetlenül cselekszik, néha becsap minket. Nem, mi vagyunk azok, akik a hibákat elkövetjük, nem Isten. Van isteni rend, annak ellenére, hogy látszólag nincs egyensúly az egyik ember nagy gazdagsága és a másik végtelen szüksége között. Az Úr látja, mit csinálunk azokkal a dolgokkal, amelyeket a rendelkezésünkre bocsát. Látni akarja azt is, hogyan viselkedünk, amikor valamit elvesz. Ha látszólag minden jól megy, vigyázzunk, ne essünk bele abba a csapdába, amely önzővé tesz: „Minden dicsőség Neked, Uram! Olyan csodálatos vagy! Most adj nekem még többet!” Ezzel a hozzáállással fejlesztjük ki azt a hajlandóságot, hogy elátkozzuk az Urat, amikor valamit elvesz tőlünk, vagy máris megkérdőjelezzük, egyáltalán van-e Isten. Jézus megkísértése Emlékeznek a Biblia történetére, amikor Sátán kísértésbe akarja vinni Jézust? Amikor Jézus hosszabb böjtöt tartott, hogy a legnagyobb tettére felkészüljön, Sátán a siker materialista elképzeléseivel akarta kísértésbe vinni, vagyis ezt mondta: „Állítólag Isten fia vagy, mégis éhezel. Ha Isten szeret téged, akkor biztosan étellé tudod változtatni ezt a követ.” Ha Jézus materialista lett volna, biztosan egyetért, és az erőit a saját érzékei kielégítésére használja. Nem 34

olyan régen ugyanígy jártak el a kommunisták, akik ezzel csábították az éhes embereket: „Lelkiek vagytok? Akkor imádkozzatok az Istenetekhez kenyérért.” Aztán kenyeret szereztek a piacon, és azt mondták: „Itt van. Hol a ti Istenetek? Ki az igazi jótevő?” Ha számunkra az anyagi élet áll az első helyen, akkor könnyen el lehet minket téríteni, mert mindig meg fognak zavarni a kísértések. Jézust azonban sem a sivatagi helyzete, sem az ördög kísértései nem zavarták meg. Nem akart misztikus erőket. Éppen ellenkezőleg, feltételek nélkül feláldozta magát az Úrnak, anélkül, hogy azért jutalmat várt volna. Ezért nem érintették meg Sátán intései. Lelki tanítómestereket is visznek kísértésbe, és ez példaként szolgál nekünk, hogy felkészüljünk a saját próbatételeinkre, és megtanítsa, az ember hogyan maradhat nyugodt a szerencsében és a szerencsétlenségben. Ha minden körülmények között kiegyensúlyozottak vagyunk, nincs szükség több próbatételre, és az Úr kellemesebb körülmények közé helyez minket. Ha azonban mindig szenvedésnek vagyunk kitéve, pl. hosszas magánynak, akkor meg kell értenünk, hogy bizonyos, mélyen gyökerező negatív szokásokat még nem oldottunk fel. Normál esetben észrevesszük, mi a baj. Azt gondoljuk: „Uram, böjtöltem; imádkoztam; kisírtam a szemeimet. Mikor veszel észre engem? Láthatod, hogy a szemeim vörösek, a hangom elcsuklik, és fáj a térdem. Meddig tart még, amíg végre megadod azt, amit akarok?” Nem jut azonban eszünkbe, hogy az Úr éppen azt adja meg nekünk, amire szükségünk van, bár az nem az, amit kívánunk. Hálátlanságunk csak meghosszabbítja a szenvedésünket. Próbáljuk meg felfedezni Isten kegyét minden élethelyzetben, mindegy, hogy milyen nehéz. Az Úr alkalmat ad nekünk arra, hogy növekedjünk. A kéjvágy különböző fokozatai Minden élőlényt érint a kéjvágy ebben az anyagi világban. Be is sorolhatjuk az élőlényeket aszerint, hogy a kéjvágy mennyire fedi be a tudatukat. A Bhagavad-gítá (3.38) mondja: „Mint tüzet a füst, mint mint tükröt a por, mint magzatot anyja méhe, úgy burkolják be az élőlényt a kéj különböző fokai.” A fát vagy valamilyen más növényt az embrióval hasonlítják össze, akit az anya teste fed be. Ezek a létformák csaknem teljes fogságban élnek. A második kategória, az állati élet olyan helyzetben van, amely a porlepte tükörhöz hasonlít. Az állatok tudata magasabb, mint egy növényé, úgyhogy az állatokat befedő kéjvágyat könnyebb eltávolítani, mint a növényeknél. Hasonló módon egyszerűbb letörölni a port a tükörről, mint kihozni egy magzatot az anya testéből. Az utolsó kategória az emberekre vonatkozik. Sokszor a tűz olyan sűrű füstöt okoz, hogy már nem láthatjuk a lángokat. De ha oxigénnel látjuk el a tüzet, akkor a lángok ismét erősebbek lesznek, és a füst eloszlik. Az ember nem olyan fedett, mint a növények vagy az állatok. Ha meggyújtunk egy gyufát, hogy kis tüzet rakjunk, az erős szél elsodorhatja a lángokat, leéghet egy ház, sőt egy nagy erdő. Éppen így változhat az Istentudat is az emberi testben, kis szikrából hatalmas tűzzé. De ha nem használjuk ki a lehetőséget ebben a testben, ha nem „tápláljuk a lángokat,” akkor a szikra nem képes lángra lobbantani a tüzet. Ha tovább visszük ezt az analógiát, megvan a lehetőségünk arra, hogy a tudatunkat lelki cselekedetek révén fölemeljük, de dönthetünk úgy is, hogy a lelki szikra kialudjon. Néha kipattan egy szikra a tűzből, és kialszik a földön. Ha nagyon eltávolodunk a forrástól – ami a természetes kapcsolatunk Istennel – egyenesen egy katasztrófa felé tartunk. Az emberi forma fontossága

35

Bár a földön az anyagi világ fogsága minden létformát befolyásol, az emberi létforma mégis különleges, mert az ember fontos szerepet játszhat. Megerősíti ezt a Biblia, és azt mondja, hogy a földön az emberek uralkodnak minden más élőlényen. Az „uralkodás” szó azonban nem foglalja magában azt a jogot, hogy más létformákat kihasználhatunk vagy bántalmazhatunk; éppen ellenkezőleg, az ember különleges helyzetére mutat. Mi olyan rendkívüli az emberi létformán? A Védák szerint 8,400,000 különféle létforma van, amelyeket a lélek felölthet. Ezek között az emberi forma az egyetlen, amely „mentőcsónakként” szolgál. Ez azt jelenti, hogy a lelkek a születés és halál körforgásából csak emberi testben szabadulhatnak ki. Ha egy lélek elhagyja az állati vagy növényi testet, automatikusan belép a lelki evolúció következő, magasabb formájába. A tanítások szerint az emberi létforma az egyetlen, amely elegendő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy tudakozódjon az önmegvalósításról, és megtanulja, hogyan lehet megszabadulni a szenvedéstől, betegségtől, öregségtől és haláltól. Isten segítsége mindig rendelkezésre áll Nekünk, mint embereknek, értelmes módon kell élnünk ezzel az értékes alkalommal. Jól tesszük, ha nem felejtjük el, hogy az Úr a szívünkben, mint szentlélek vagy Felsőlélek, szerető vezetést ad. Az Úr tudja, mikor vagyunk önzetlenek. De tudja azt is, mikor viselkedünk helytelenül, ezért felelősségre is vonhat. Ha magányosnak, depressziósnak, elfelejtettnek vagy túlterheltnek érezzük magunkat, gondoljunk arra, hogy egy próbatételt kaptunk, látni akarják, hogyan reagálunk. Ha letettük a vizsgákat, nagy örömet és boldogságot érzünk. Még nagyobb az öröm, ha minden öröm forrásával, a Legfelsőbb Úrral kerültünk kapcsolatba. Hogy megfelelően felkészüljünk az Úr házába vezető útra, már itt az anyagi világban rá kell hangolódnunk a lelki világra. Ez a ráhangolódás azt jelenti, hogy megtanulunk önzetlen, és nem önző lenni, irgalmas és nem kegyetlen, ki kell szabadulnunk a kapzsiság, kéjvágy és harag karmaiból is. A kéjvágy sose elégíthet ki minket. Láttuk, hogyan működik. A kéj haraggá válik, és a harag illúzióvá; az illúzió még jobban megzavar, végül elválunk Istentől. Ezt a végtelen kört csak akkor fejezhetjük be, ha elhatározzuk, hogy a kéjvágyat visszaváltoztatjuk az eredeti formájává, szeretetté. Kérdések és válaszok Kérdés: A kéjvágy szeretet, és a szeretet Istentől jön. Ha tehát kéjesnek érzem magam, és úgy cselekszem, azt jelenti ez, hogy a tulajdonképpeni célom Isten? Válasz: Igen. Azt jelenti, hogy lelke mélyén még a legnagyobb csaló, gyilkos, manipuláló, alkoholista vagy drogfüggő is tulajdonképpen Istent akarja. Csak rossz helyen keresi. Mindenki szeretne a legszebb környezetben élni a barátaival. Mindenki a tökéletes kapcsolatra, teljes szeretetre és boldogságra vágyik. De végső soron fel kell ismernünk, hogy mindezeket a tökéletességeket csak Istennel kapcsolatban találjuk meg. Bár mind ugyanazt keressük, a kéjvágy rossz irányba vezeti az energiáinkat, és eltorzítja a magatartásunkat. Mivel a kéjvágy nem más, mint megtévedt szeretet, ebben az anyagi teremtésben tulajdonképpen nincs is más, csak szeretet, csak különféle tévutakra került. Ezért érezzük magunkat egy kissé üresnek: Mindenki arra vágyik, hogy jobban szeressék. Ha valaki azt mondja, „Szeretlek, szeretlek, szeretlek,” azt válaszoljuk: „Mondd ezt még egyszer; mondd lassabban; mondd romantikusabban, több érzelemmel, mondd, hogy én vagyok a legnagyobb szerelmed, ígérd meg, hogy mindig én leszek a legfontosabb az életedben, és állandóan emlékeztess erre.” 36

Mindig a szeretetet keressük, mert egyedül a szeretet hiányzik az életünkből. Sajnos a kéjtől fedetten magunkon kívül próbáljuk megtalálni ezt a szeretetet: drogokban, alkoholban, presztízsben, gazdagságban, hatalomban, vagy számtalan más tévúton. De ezek a pótszerek soha nem tesznek boldoggá. Csak akkor érezzük a beteljesülést, ha felfedezzük a hamisítatlan szeretetet, amely mindig elérhető, ha tudjuk, hol kell keresnünk. Kérdés: Mindig konkurenciaharcot látok magam körül, mindenki a legjobb akar lenni. Látom ezt magamon is. Most, hogy Önt hallgatom, felmerül bennem a kérdés: nem vagyunk-e ostobák, hogy így viselkedünk, ha mind ilyen elesett szinten vagyunk? Válasz: Igen. Más világok fejlettebb lényei perspektívájából mindannyian fogyatékosak vagyunk, az evolúció primitív szintjén. Durva anyagi testünk nem finomodott meg. És a magunk önző módján mégis rendkívül büszkék vagyunk a testünkre. Képzeljék el: a fizikai testünk tele van széklettel, vizelettel, gennyel, vérrel és parazitákkal. Mi van itt, amire büszkék legyünk? Idióta dolog hiúnak lenni egy adott fajhoz tartozásra, a kinézetre, a szemek színére vagy a haj hosszúságára. Tekintettel arra, hogy mindannyian rabok vagyunk, miért lennénk büszkék a rabruhánkra, csak mert talán világosabb, sötétebb, nagyobb vagy rövidebb, mint másoké? Az mégis rabruha marad. Nem leszünk igazán lelkiek, amíg fel nem ismerjük az igazi helyzetünket. Amíg nehezen fogjuk fel, hogy a anyagi élet rabság, addig különböző minőségű rabruhákat kell viselnünk, amíg meg nem unjuk. Sok lélek pontosan ezt teszi: ázsiai testből európai, afrikai, indiai, aztán megint ázsiai testbe mennek. Azért jelennek meg a nagy próféták a világban, hogy kihozzanak minket innen. Hogy tovább fejlődjünk, előbb vagy utóbb a saját testünkön kell tapasztalnunk mindazt, amit elutasítunk vagy elítélünk. Ha nem tiszteljük eléggé a másik nemet, akkor abban a nemben kell megjelennünk, hogy az ellentétességet jobban megismerjük. A legnagyobb rasszisták talán azokban a fajokban születnek meg, amelyeket megvetettek. Sok rabszolgatartónak, vagy olyan embernek, akinek köze volt a rabszolgakereskedelemhez, fekete testekben kellett újraszületniük, hogy semlegesítsék a cselekedeteiket, éppen ennyi náci tért vissza, mint zsidó, vagy korábbi indiai telepes, mint indián. Anyagi szempontból nem minden ember egyenlő. Mindenki más – még az ikrek sem egyformák. Minden léleknek egyéni azonossága van, azonban mint Isten egy kis része, minőségileg egyenlő a többi lélekkel, akármilyen legyen is a burkolata – gyerek, felnőtt, férfi, nő teste, fekete vagy fehér. Ha a lelki fejlődésünket komolyan vesszük, a lélekre kell koncentrálnunk. Amíg a test áll az első helyen, addig rabok maradunk, amíg ki nem fogytak a szenvedéseink, és készek nem vagyunk arra, hogy megtanuljunk, hogyan él az ember, mint szabad férfi és nő. Szabadnak lenni, azt jelenti, lelki lényként élni. A lelki lények nem a szenvedés foglyai, amit a többieknek a fejlődésük érdekében kell tapasztalniuk. Ehelyett tanulnak belőle. Ha nem akarunk növekedni, nyugodtan elismerhetjük, hogy jól berendezkedtünk a börtönben. Ez rendben van; csak nincs semmi köze a lelki élethez. Kérdés: Ön és más lelki tanítók hogyan segíthetnek abban, hogy a kéjvágyat legyőzzük? Válasz: Számtalan módon. Ne felejtsék el, nem érdekünk azt tanítani, hogyan maradhat valaki rabszolga vagy fogoly. Sokkal jobban szeretjük Önöket, mint hogy együtt játsszuk az illúzió játékát. Nem veregetjük meg a vállukat aszerint, hogyan élvezik a fogságukat. Rossz helyen járnak, ha azt akarják, hogy valaki hízelegjen, mert csodaszép kék szemük, szép afro-hajuk, erős külsejük, vagy szépen formált testük van. Az Ön teste máris széthullik; nézzen csak a tükörbe. Mit gondol, mi történik húsz, harminc vagy negyven év múlva? Lehet, hogy nehezen tud járni, aludni vagy enni. Akárhogy ápolja a fizikai testet, az előbb-utóbb elpusztul. Miért túlóráznánk, hogy fenntartsuk az időlegeshez való ragaszkodást? A lélek az, ami megmarad, és ami összeköt Istennel. Ha nem lelkileg akar szép lenni, akkor ne fáradjon azzal, hogy részt vesz ezeken a beszélgetéseken. Nekünk, mint lelki tanácsadóknak, az a megbízatásunk, az a felelősségünk, 37

hogy megadjuk a tudást, hogyan lehet visszajutni a lelki világba. Ha nem sikerül, minket vonnak felelősségre. Ha látjuk a problémákat, de nem mondjuk meg Önöknek, akkor nem teljesítjük a missziónkat, és színlelők leszünk. Ha papok, próféták vagy más lelki vezetők megtűrik a színlelést, akkor maguk is színlelők lesznek. Mi nem átkozódunk; nem gyakorolunk nyomást. De állandó tükörként szolgálunk, hogy Önök belenézhessenek, emlékeztetjük Önöket, hogy Önök nem ezek a testek, hanem lelki lények, örök kapcsolatban Istennel. Nem használunk, ha csak megerősítjük Önöket abban a hitben, hogy Önök egy időleges test. Tulajdonképpen senki sem időleges; mindannyian örök lények vagyunk, akik csak egy időleges csomagot hordoznak magukkal. Ha az időleges csomagé az elsőbbség, akkor olyan embereket keressenek fel, akik támogatják ezt a mentalitást. Talán azt mondják, Ön nagyon különleges a kék szeme, szőke haja, afro-amerikai eredete vagy a vagyona miatt. Butaság. Mindenki különleges, mert kapcsolatban van Istennel; mert az Ő szolgája; mindenki az Úr gyermeke, és mindenki része az Úr családjának. Gondoljon arra, semmit sem állíthatunk Isten elé. Ez a lelki emberekkel való társulás kincse: kölcsönösen ösztönzik egymást, hogy elmélyítsék a szeretetüket, semmit ne állítsanak Isten elé, és felismerjék, a tulajdonképpeni személy a lélek, nem a test. Mindannyian szépek és örökkévalók vagyunk.

38

4. fejezet Az érzékkielégítés ereje Az érzékeink rendkívül erősek. Egy egyszerű és rövid, a Védákból vett történet szemlélteti, hogy a legtöbb ember mennyire vonzódik az anyagi világhoz és annak örömeihez. Élt egyszer egy mohamedán császár, Akbár, aki tudni akarta, meddig fedi be az embert a kéjvágy. Akbár minisztere, egy bölcs öregember, ezt mondta a császárnak: „A kéjvágy hatalmas marad, amíg az ember anyagi testben van, szinte a halál pillanatáig.” A miniszter ezt meg is akarta mutatni egy példán. Meghívta a császárt, hogy látogasson el a szép lányával együtt egy közeli kórházba. Amikor megérkeztek, ezt mondta a miniszter a császárnak: „Nézd meg magadnak azt az embert, aki a másik szobában fekszik. Körülbelül egy óra múlva meg fog halni. Figyeld meg pontosan, amikor belépünk a szobába.” Attól a pillanattól kezdve, hogy ők hárman – Akbár, a lánya és a miniszter – beléptek a szobába, a haldokló ember nem tudta levenni a szemét a vonzó fiatal nőről. Akbár rögtön megértette. Ez az érzékek ereje. Mivel olyan erős, nem tudjuk könnyen legyőzni. Ha rosszul használjuk az energiáinkat, rabszolgákká tesznek minket az érzékeink. Ha rabszolgák vagyunk, nem tudjuk kifejleszteni a magasabb képességeinket, nem tapasztalhatjuk a legnagyobb, transzcendentális örömet, amely Istentől jön. Meg kell tanulnunk átirányítani az érzékeinket, csak egy kis, egyszerű módosítást kell végrehajtani, mint amikor egy másik rádióadót akarunk beállítani. Az eredeti energiák még mindig megvannak, de most azokat más módon használjuk. Ha nagyobb örömöket kínálunk az érzékeinknek, akkor végül megszabadulunk az alacsonyabb vágyainktól. A „magasabb íz” kifejlesztése Mivel természettől fogva olyan lények vagyunk, akik az élvezetet keresik, a lelki élet nemcsak lemondásból áll. Inkább az energiaátalakítás folyamata, amelyben az alacsony anyagi kielégülést lelki örömökért adjuk fel. Az anyagi élvezet magasabb lelki tapasztalatokkal való helyettesítését nevezik a „magasabb íz” kifejlesztésének is. Lehet, hogy közben türelmetlenek leszünk, és kérdezgetjük magunkat, mikor tapasztaljuk már azt a magasabb ízt. Mivel megszoktuk, hogy az élvezetre törekedjünk, természetesen előbb akarjuk a magasabb tapasztalatokat, mielőtt felhagytunk volna az alacsonyabb ragaszkodásokkal. Gyakran azért félünk lemondani a hízelgő, időleges örömökről, mert azt hisszük, a végén ott állunk üres kézzel. Ez a félelem csak azt mutatja, mennyire nem akarunk elválni az anyagi ragaszkodástól; még nem érett meg az a képességünk, hogy tapasztaljuk a magasabb örömöket. Ha továbbra is az érzékek kielégítésére törekszünk, és az ego uralkodik, akkor el fog akadni a lelki fejlődésünk. De ha megértjük, hogy az élet sokkal nagyobbat tud nyújtani, mint csupán az anyagi kielégülés, akkor türelmesek leszünk, nem hagyjuk, hogy a félelem vagy az átmeneti sikertelenség elijesszenek. A következő analógia segíthet. Ha valakitől elvárjuk, hogy 1000 $-t adjon nekünk, nagyon hamar ragaszkodni kezdünk az elvárásunkhoz. Felizgatjuk magunkat, ha a pénz nem jön, elvesztjük a barátságot, talán bepereljük azt a másik embert. Másrészt lehet, hogy nem ragaszkodunk a pénzhez, hanem a barátság a fontos. Az 1000 $ dollár jöhet egy hét, egy hónap múlva, vagy egyáltalán nem. Mindenesetre kellemes meglepetés, ha a pénz mégis megérkezik. Normál esetben azt gondoljuk, helyes valamit követelni, mert azt hisszük, mi vagyunk a világ közepe. Ha így cselekszünk, csak azt a betegséget terjesztjük, ami eredetileg ebbe az anyagi világba hozott. Ez a betegség az a kívánságunk, hogy Isten akarunk lenni. Bár igazából minden az Úré, azt gondoljuk, hogy miénk a világ, és felhasználhatjuk, hogy elégedettek legyünk. Nem értjük, hogy azért vagyunk itt, hogy mindent felajánljunk az Úrnak, és ilyen módon fejezzük ki a hálánkat mindenért, amit nekünk adott. 39

Példázat: az egér és a bölcs Ezen a helyen szeretnék elmondani még egy történetet a Védákból. Szereplői egy egér és egy bölcs. A bölcsnek misztikus erői voltak, és teljesíteni tudta mások kívánságait. A kívánságok persze veszélyesek is lehetnek, mert nem igazán azt akarjuk, amit kívánunk. Zavart kelthet, ha valaki váratlanul teljesíti a kívánságunkat. Azt szeretnénk, ha minden pontosan a terveink szerint történne, hogy fenntarthassuk az uralom illúzióját. Ebben a történetben egy kisegeret nagyon zavart, hogy állandóan üldözi egy macska. Kétségbeesésében elment a bölcshöz, és segítséget kért. Mindenki ismeri az egér helyzetét, mert valahogy mindenki komolyan aggódik a problémák miatt, amelyek látszólag veszélyeztetik a biztonságát és a boldogságát. Az egér arra kérte a bölcset, használja a misztikus erőit, tartsa távol tőle a macskát. A bölcs szokatlan módon reagált; az egeret macskává változtatta, aki most boldogan elszaladt. De már rövid időn belül visszajött a macska. Panaszkodott, hogy most egy kutya kergeti. Ismét a bölcstől kért segítséget, aki őt most kutyává változtatta, és a kutya megkönnyebbülten elszaladt. De a kutyát hamarosan megtámadta egy tigris. Szorongva és boldogtalanul futott vissza a kutya a bölcshöz, és panaszkodott a megoldásra, amely a problémáját tulajdonképpen nem oldotta meg, hanem még inkább rontott rajta. Végleges megoldást akart, ami megszabadítja minden gondtól. A bölcs most úgy teljesítette a kutya kívánságát, hogy tigrissé változtatta. A bölcs azonban mindjárt észrevette, hogy hibát követett el, mert a tigris máris éhesen szemlélte. Mielőtt a tigris egyáltalán támadhatott volna, a bölcs ismét visszaváltoztatta őt egérré. Életünkben gyakran gondoljuk, hogy más körülmények között boldogabbak lennénk, aztán rájövünk, hogy minden helyzetnek vannak nehézségei. Ez az anyagi világ természete. Az a legbölcsebb, ha hálásan elfogadjuk a saját helyzetünket – a saját karmánkat – és a tapasztalatot a tanítónknak tekintjük, aki segít megoldani a feladatainkat, amelyekre a fejlődésünkhöz van szükség. A hamis ego ereje Ahogyan az egér, közülünk sokan nem hálásak a nehéz tapasztalatokért. Arra se vagyunk készek, hogy tanuljunk belőlük. Útban áll a hamis egonk. A hamis ego az az aspektus bennünk, amely azt gondolja, mindennek ő az élvezője, a tulajdonosa, és az ura. Büszkén dagadó kebellel járkál, állandóan a saját fontosságára gondol, és nem hajlandó átadni magát Isten akaratának. Ez sok nehézséghez vezethet, és számtalan módon zavarhatja a lelki evolúciónkat. A Védák azt tanítják, hogy a hamis ego a nyolc anyagi elem egyike, amelyek a világot felépítik. Ez a nyolc elem két csoportra oszlik: durva- és finom anyagi. A durva anyagi elemek a fizikai összetevők – föld, víz, tűz, levegő és éter. A finom anyagi elemek a pszichológiai összetevők – elme, értelem és hamis ego, ezeket sok hagyományban finomtestnek nevezik. Ez a nyolc elem hat együtt, mint az örök lélek időleges burkolata. A Védák tanítása szerint az univerzum úgy épül fel, hogy az anyagi elemek ill. burkolatok mindegyike tízszer olyan vastag, tízszer olyan nehéz áthatolni rajta, mint az előzőn. Ez azt jelenti, hogy a víz-elemen tízszer nehezebb áthatolni, mint a föld-elemen, a tűzön tízszer nehezebb, mint a vízen, stb. A legnagyobb kihívás a hamis ego. A hamis egot sokkal nehezebb legyőzni, mint a föld, víz, tűz, levegő és éter durva-fizikai elemeit. A hamis ego nagyon ravasz, és különféle módokon fejeződhet ki. Pl. sokan élnek lelki módon, felhagynak a húsevéssel, mámorral, szabad szerelemmel, a testüket tisztán tartják, és helyesen viselkednek. Viszont különösen fontosnak tartják, hogy mindenkinek megmutassák az erényeiket. A társadalom számára az ilyen emberek nem igen kellemesek, mert állandóan a 40

„felsőbbrendűségükre” akarnak emlékeztetni minket: „Te fehér rizst eszel? Én azt nem teszem! Hogyan használhatsz ilyen sok cukrot? Én semmit sem eszem, amit cukorral készítettek.” Bár bizonyos negatív viselkedési mintáktól megszabadultak, még mindig a hamis ego befolyása alatt állnak, ami konokul hozzánk tapad, és nehéz feloldani. Eloldódás Ha őszintén és tartósan le akarjuk győzni a hamis egot, ki kell alakítanunk az eloldódást. Az eloldódás abban segít, hogy kevésbé uralkodjon az életünkben az ego. Hogy ezt az állapotot elérjük, előbb meg kell tanulnunk uralkodni az érzékeinken. Ez azt jelenti, uralkodnunk kell életünk durva anyagi befolyásain, hogy irányítani tudjuk az állati hajlamokat, ne akarjuk túl sokat enni, aludni, vagy túlnyomórészt szexuális életet élni. Szeretném azonban elmondani ezen a helyen a figyelmeztetést is: ne bízzuk rá magunkat egyedül az eloldódásra, különben nehéznek fog tűnni az út. A lelki élet azt is jelenti, hogy a kielégülés alacsonyabb formáit magasabbakkal helyettesítjük. Az eloldódásra szükség van, mert segít abban, hogy uralkodjunk a durva anyagi vágyainkon. Ha ez megtörtént, még nagyon messze vagyunk a feladatunk teljesítésétől – csak most kezdődik a nehéz munka. Ezen a szinten fel kell mérnünk az állományt, hogy felfedezzük a finomanyagi ragaszkodásokat, amelyek még mindig gátolják a lelki fejlődésünket. Segítség nélkül azonban nem dolgozhatunk a finomanyagi ragaszkodásokon. Egyedül nagyon könnyen tévútra kerülhetünk, ha a viselkedésünket olyan módon értékeljük, ami kellemesnek tűnik. Segítségül mások megerősítésére és vezetésére van szükségünk. Csak akkor oldhatjuk fel a mélyen gyökerező szokásainkat. Ezért olyan fontos a lelki közösség, mert akkor megvan a lehetőségünk, hogy segítséget kérjünk a tanácsadóktól, hasonló gondolkodásúaktól és barátoktól. Fejlődésünkben a barátaink segítenek Az igazi barátok nemcsak egymás egojának hízelegnek, nem arra ösztönzik egymást, hogy butaságokat csináljanak, hanem arra gondolnak, ami a legfontosabb. Azok az igazi barátok, akik lelki kapcsolatban vannak velünk, és motiválnak, hogy gyorsabban közeledjünk a legmagasabb célhoz. Saját példájukon mutatják meg, milyen előnyökkel jár, ha valaki kitart az odaadó szolgálat mellett. Tanítványi láncom egyik nagy tanítója azt szokta mondani, hogy aki dicsér minket, az az ellenségünk, és a barátunk az, aki bírál. A dicséret azt jelzi, hogy jól van úgy, ahogy vagyunk, míg a bíráló látja, mit kell javítani magunkon. Mivel az anyagi világban élünk, sok terület szorul javításra. Ezért az igazi barátaink azok, akik emlékeztetnek arra, hogy intenzívebben dolgozzunk magunkon. Legyünk óvatosak, ha az emberek nagyon dicsérnek. Ha valami értékes dolgot tettünk, adjunk tovább minden dicséretet az Úrnak, aki megengedte, hogy eszköz legyünk a szolgálatában. Ha a siker érdemét magunknak tulajdonítjuk, egyidejűleg magunkra veszünk minden egyéb anyagi terhet, ami együtt jár ezzel a hozzáállással. Ha elengedjük az anyagi ragaszkodásainkat, megtudhatjuk, hogyan értékeljük a lelki fejlődésünket. Egyszerűen megállapíthatjuk, fejlődünk-e, ha megvizsgáljuk, mennyire untatnak, vagy mennyi örömet szereznek a korábbi cselekedeteink és környezetünk. Haladunk, ha már nem érdekelnek a világi zene, amit különben meghallgattunk, a helyek, amelyeket felkerestünk, vagy a barátok, akiket még mindig fogva tart a materialista élet. Lassan megunjuk az ilyen történeteket, környezeteket és embereket. Ez a jele annak, hogy valami megváltozik, akkor is, ha külsőleg ugyanolyannak látszunk. Belsőleg mások lettünk, mert magasabb tudatszinten vagyunk. A lélek sötét éjszakája

41

Az anyagi életből való kiszabadulás során tapasztalhatjuk „a lélek sötét éjszakáját,” amely komoly próbatételekben nyilvánul meg. Hogy ilyen nehéz helyzetekben erősek maradjunk, egyes ezoterikus tanítások szerint fontos, hogy szabályozott életet éljünk, és ne hagyjuk, hogy a boldogság és a szenvedés befolyásoljanak. Ha szabályozott életet élünk, kiegyensúlyozottak leszünk, és megtanuljuk, hogyan ne zavarjanak a külső körülmények. Ha nehézségek jönnek, fel vagyunk készülve. A sebészek, mentősök és tűzoltók nagyon gondosan felkészülnek a vészhelyzetekre. Válság esetén tudják, mit kell tenni. A tűzoltó felhúzza a csizmáját, lecsúszik az oszlopon, beugrik a kocsiba, bekapcsolja a szirénát, és odamegy, ahol tűz van. A mentős megvizsgálja az életjeleket, megteszi az életmentő intézkedéseket. A sebész a kellő helyen vág, és kijavítja, amit kell. Mivel ezek felkészült emberek, nem ijeszti el őket a veszély vagy a vér látása. Ha azonban nem, vagy nem helyesen készültünk fel, akkor vészhelyzet esetén pánikba esünk, vagy az elménk kudarcot vall. Fogalmunk sincs, mit tegyünk. Ahogyan a mentősnek vagy a tűzoltónak fel kell készülnie, hogy vészhelyzet esetén helyesen cselekedjen, nekünk is alaposan fel kell készülnünk a lelki életünkben. Meg kell tanulnunk, hogyan kezeljük a válságot, amely az érzékek kielégítése vágyából keletkezik. Ha már eleve szilárdak vagyunk a – biztosan bekövetkező – válságok esetén azonnal megtesszük, amit kell, hogy állhatatosak és tévedhetetlenek maradjunk. A szanszkrit nyelvben akincsanának nevezik az, amikor az Úr beavatkozik az életünkbe, hogy mindent elvegyen tőlünk. Lehet, hogy abban a pillanatban nem értjük, miért teszi, de az Úr valami nagyobb számára tisztítja meg az utat. Nem tudjuk elvenni az ajándékait, amíg ragaszkodunk a tulajdonunkhoz; gyakran kell egy „isteni lökés,” hogy el tudjuk engedni. Ha megjön ez a lökés, keservesen sírunk: „Istenem, nincs semmim!” De az ilyen pillanatokban emlékeznünk kell arra, hogy minden valamilyen céllal történik. Ha Isten nem veszi el a régi ragaszkodásokat, a kezeink tele vannak rakva, és nem tudjuk elvenni az áldásokat, amiket adni szeretne. Városaink utcáin láthatunk férfiakat s nőket, akiknek szinte semmijük nincs, de hevesen ragaszkodnak egy pár haszontalan tárgyhoz, amit összegyűjtöttek. Ez az egyszerű tulajdon létfontosságú a számukra, és ha valaki megpróbálja elvenni, nagyon dühösek lehetnek. Bár ez a viselkedés abszurdnak tűnik, sokan cselekszenek hasonlóan. Annyira ragaszkodunk a haszontalan szeméthez, hogy nem hagyunk helyet annak, ami értékesebb. Sokunknak mindent el kell vesztenie ahhoz, hogy nyitott legyen a magasabb áldások előtt. A lélek éjszakája olyan időszak, amelyben úgy tűnik, minden ellenünk irányul, bár megkíséreljük, hogy lelki életet éljünk. Ilyen körülmények között támadhat ez a gondolat: „Még Isten sem szeret engem. Imádkozom, meditálok, böjtölök, vegetáriánus vagyok, rendesen bánok az emberekkel, olvasom a szentírásokat, tisztelem a szenteket, van egy lelki tanítómesterem. Mindent megteszek, ahogyan kell, és az Úr mégsem szeret.” De a tudat csak akkor érhet be, ha valóban kiegyensúlyozottak vagyunk. Nem több anyagi eredményt akarunk kikényszeríteni a lelki magatartásunkkal. Minden anyagi eredményünket el fogják venni. Ha minden nehézség dacára kitartunk a lelki életben, meg fogjuk tanulni, hogy szeressük és szolgáljuk Istent, mindegy, hogy mi történik. A negatívat pozitívvá változtatni A lélek éjszakája az anyagi tudat számára valódi kihívás, és arra kér, hogy legyünk transzcendentálisabbak. Ha transzcendentális szinten élünk, akkor számunkra minden helyzet kedvező. Megtanuljuk a negatívat pozitívvá, a pozitívat még pozitívabbá tenni. A negatív helyzetet úgy tudjuk átváltoztatni pozitívvá, hogy közelebbről megvizsgáljuk, és megkérdezzük magunkat: „Miért történt ez? Isten mindenkit szeret, és az univerzumban nincsenek véletlenek. 42

Biztosan jó oka van annak, hogy ez a probléma felmerült az életemben.” Ez a hozzáállás a kezdetben negatívnak látszó eseményt ugródeszkává alakít. Ha a mindennapi életben felmegyünk egy lépcsőn, valamivel szembe kerülünk ahhoz, hogy haladjunk: először az első fokra lépünk, és aztán tovább haladunk. A lelki életben nincs fejlődés konfrontáció nélkül. Nem juthatunk el próbatételek nélkül a következő fokra; ahogyan a diákoknak is minden szemeszter végén le kell tenniük a vizsgákat, hogy megmutassák a tanítónak, mit értek el. A negatív helyzet alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire vagyunk készek a lelki életben a következő fokra lépni. Vegyük ezt az egyszerű példát: Képzeljék el, valaki azt mondja: „Ronda az arcod! Rád se tudok nézni!” Ezen a ponton választhatunk, vagy hasonló módon válaszolunk, és a másik dühös lesz, fenyegető mozdulatot tesz, és közli, hogy kiveri a szemünket; vagy kiegyensúlyozottak maradunk, és alázatosan felelünk: „Sajnálom, hogy zavar a jelenlétem, de ez a te problémád.” Gondoljanak arra, ha negatívan válaszolunk, leszállunk a támadó színvonalára. Ha a szavakat támadásnak vesszük, és úgy reagálunk, tulajdonképpen máris vesztettünk, mert elvesztettük az önuralmat. Támadónk még tovább fog zaklatni, és bent maradunk a negatív körben. Ha mások zavarnak minket, elfogadhatjuk a helyzetet, mint egy lépést a lelki fejlődésünkben, és az ütközést próbatételnek tekintjük. Ha ez kihoz a sodrunkból, akkor gátoljuk a lelki fejlődésünket. De ha nem befolyásol, a támadónk visszavonul, és egy idő után még nevetségesnek is érzi magát. Ezzel nemcsak legyőztük a másikat, és megmutattuk az erőnket, de segítettünk is neki, hogy fölemelje a tudatát. A lelki harcosok nemcsak elméletek szónokai vagy tudósai. Első sorban gyakorlók. A gyakorlókat a megvalósításuk fokának megfelelően szólítják fel, hogy adjanak számot arról, amit tesznek és mondanak. Mivel a tudatukat angyalok és félistenek felügyelik, a lelki harcosoknak ki kell egyenlíteniük a számlát, ha nem viselkedtek megfelelően. Ezért nem elég csak hallani vagy olvasni a lelki dolgokról. Meg kell tanulnunk alkalmazni azokat, a saját körülményeinknek megfelelően. Az élet nagyon értékes, és fontos, hogyan használjuk az időnket. A lelki tanításokat mindig alkalmazni kell a gyakorlatban. Világosan kell látnunk, hogy az elvek hogyan működnek, akkor alkalmazhatjuk azokat a mindennapi életben. Tapasztalatból kell ismernünk a módokat, amelyek abban segítenek, hogy javítsuk mások és Isten szolgálatát. Segíthet ennek megvilágításában egy kis példa, a saját tapasztalatomból. Néha egy nap öt-hat leckét tartok, vagy interjúkat adok. Mivel ilyen sok programom van, sok különféle zavart ismerek, már megtanultam előre látni ezeket a kihívásokat. Nemrégiben Nigériában egy kormánytisztviselőnél tett látogatás után a televízióban kellett fellépnem. Mivel az illető nem tudott időben fogadni, elkéstünk, és a tv műsor csúszott. A késés ellenére már várni is kellett, mert valamilyen jogi dokumentumokat nem készítettek elő. Panaszkodhattam volna: „Ez szörnyű. Ott fenntartott engem egy tisztviselő, itt elkéstem, és most megint váratnak! Egyszerűen elmegyek, mert valahányszor ebbe a tv stúdióba jövök, mindig 2-6 órát töltök várakozással. Elegem van belőle!” Stimmel, sose hagytak szerepelni várakozási idő nélkül. De miért izgassam fel magam? Inkább eldöntöttem: „Jó, akkor van egy kis időm írni és olvasni. Vagy felhasználhatom az időt arra, hogy imádkozzak, megkérjem az Urat, segítsen azt mondani, ami mindenkinek a tudatát fölemeli.” Így aztán nem vesztettem időt, nem is vesztegetem az energiámat frusztráltsággal és haraggal. A bizalom fontossága A lélek éjszakája számunkra végtelennek tűnhet. Ha sikeresen akarjuk fogadni a kihívásokat, bizalomra van szükségünk. De óvatosnak kell lennünk, mert a bizalom több szinten működik. A bűnözők pl. erősen bíznak benne, hogy a következő bankrablásuk sok millió dollárt hoz, vagy egy pénzbefektető a hamis bizalom alapján katasztrofális beruházást választ a tőzsde múlandó 43

világában. Bár ezek példák a bizalomra, ez a bizalom nyilvánvalóan hamis célra irányult – világi és nem lelki célra. Fontos, hogy erős bizalmunk legyen, amely a szentek és a szentírások tanításain alapul. Normál esetben ezt a bizalmat társaink példája erősíti meg a mindennapi életben. De a mai társadalomban nagyon kevesen élnek a szentírások szerint. Mivel nem látunk példákat magunk előtt, leértékeljük a lelki tanításokat, vagy azok elijesztenek. Ezért mindenképpen lelki embereket kell keresnünk, és velük kell társulnunk. Ha észrevesszük rajtuk a lelki élet pozitív kihatásait, készségesebben fogadjuk el az életmódjukat. A szentírások tele vannak példákkal a helyes lelki viselkedésre. Sajnos ezeket csak elméletnek tekintjük, annak ellenére, hogy ezek a történetek lelkesítenek. Túl könnyen lebecsülhetjük a szent hősök és hősnők eredményeit, mondván: „Jó, ez Jézus, ez Mohamed, azok a goszvámik – ők mind Isten fiai! Én természetesen nem lehetek olyanok, mint ők.” De hibát követünk el, ha így gondolkodunk. A próféták és a tanítók azért jöttek el, hogy megmutassák, mi is lehetünk olyanok, mint ők. A keresztények, akik azt gondolják, hogy Jézus az Isten, talán azt hiszik, hogy ilyen módon fölemelik és tisztelik Jézust. De ezzel tulajdonképpen rossz szolgálatot tesznek neki. Jézus maga mondta (János 5:30), „Én semmit sem tehetek magamtól. Amit hallok, úgy igazodom, és az ítéletem jogos, mert nem a saját akaratomat akarom érvényesíteni, hanem azét, aki engem küldött.” Ezzel világosan kimondja, hogy az apja nevében cselekszik. Amikor a keresztények Jézust Istennek tekintik, csak azt igazolják, hogy tévedni emberi dolog, és meg sem kísérlik, hogy olyanok legyenek, mint Jézus. Gyakran élnek ezzel a kifogással: „Végül is Jézus Isten, én meg csak ember vagyok.” Jézus azonban emlékeztet minket arra, hogyan utánozhatjuk a hőstetteit, amennyiben ezt mondja (János 14:12), „Bizony, bizony mondom néktek: aki bennem hisz, azt fogja tenni, amit én teszek, és még nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek.” De igaz az is, hogy a Kali-jugában, a viszály korában nem utánozhatjuk olyan könnyen a szenteket. Az Úr szeretetből tökéletessé teszi az igyekezeteinket, mert tudja, milyen nehéz ezekben az időkben szentnek lenni. Kifejezetten megmondja a Bhagavad-gítában, hogy megtartja, amink van, és megadja, ami hiányzik. De nem ingyen lép közbe; nekünk azért el kell érnünk egy bizonyos lelki szintet, és továbbra is keményen kell dolgozni magunkon, hogy megkapjuk a kínált segítséget. Ha ezt a pontot elértük, az Úr és szolgái kézen fognak, úgy húznak fel magukhoz. Az Úr kegye mindig nagyobb, mint a törvénye, az Úr mindig enyhíti a körülményeket, és megadja szerető segítségét. Kórház a lelki betegségeinknek Az emberek, akik a lelki életüket komolyan veszik, nem keresik a gazdagságot, a dicsőséget, vagy a fenség bármely egyéb formáját. Az anyagi életben azonban pontosan ezekre a célokra törekszenek. Az őszintén lelki emberek az anyagi nyereséget csak arra használják, hogy még jobban szolgálják az Urat. Ez a helyes hozzáállás: „Hogyan kereshetek pénzt úgy, hogy ne legyenek anyagi gondjaim? Hogyan szerezhetek elég pénzt, hogy bevégezzem ezt a projektet az Úrnak?” És ha valaki a lelki úton híres lesz, a dicsőség is eszköz lehet, hogy a figyelmet az Úrra és a képviselőjére irányítsa. Mindenkinek meg kellene kísérelnie, hogy odaadó szolga legyen, mindegy, hogy milyenek a külső körülmények. A szolgálat a megtisztulás és a gyógyulás folyamata, mint egy kórházban. Ugyanazért veszünk menedéket egy lelki tanítómesternél, amiért kórházba megyünk: mert betegek vagyunk, és felismerjük, hogy segítségre szorulunk. Mint páciens, készségesen bevesszük az orvosságot, követjük az orvos utasításait, és elfogadjuk az ápolást, amit ebben a környezetben ajánlanak. Mivel az egyik lelki ember nem olyan, mint a másik, nemcsak egy 44

betegség érheti utol. A lelki „betegségek” különböző formákban és hevességi fokokban jelennek meg. Ebben a helyzetben az a szép, hogy ezeknek az embereknek legalább megvan az esélyük arra, hogy a problémát felismerjék, és egy kórházban keressék a gyógyulást. Ha beveszik a felajánlott lelki gyógyszert, gyorsan elérik a természetes, egészséges állapotot. De a kórház veszélyes is lehet, mert az emberek ott tartózkodásuk idején ki vannak téve új betegségeknek, vagy fertőzéseknek. Valamilyen betegséggel bemennek a kórházba, és kapnak még egy vírusfertőzést is. Hasonló módon kell vigyáznunk, amikor magunkon dolgozunk, nehogy átvegyük mások rossz szokásait. Pl. könnyen elfordulhatunk az érzékek feletti uralomtól, ha olyan emberek vesznek körül, akik rendszeresen megittasítják az érzékeiket – még lelki csoportokban is; vagy annyira önzők lehetünk, hogy mindenki mást kizárunk, ha azok szegényes példáját követjük, akik körülöttünk vannak. A gyógyulásnál nagyon fontos a hozzáállásunk. Előfordulhat, hogy két ember ugyanabban a környezetben van, és az elmeállapotuknak megfelelően mégis teljesen eltérő eredményeket érnek el. Annak, aki morbid, depressziós vagy szomorú, több nehézsége lesz, mint annak, akinek kiegyensúlyozott a tudata. Bár lehet, hogy kezdetben egyformán betegek, a pozitívabb, energikusabb ember meg fogja tenni a szükséges erőfeszítést, hogy megőrizze az építő tartást. Az ilyen ember sokkal hamarabb elhagyhatja a kórházat, mint a többiek. Válj az Úr szolgájává, és légy szabad Anyagi betegségünk egy része, hogy makacsul hisszük, teljesen függetlenek vagyunk. Ez ironikus, mert igaz, hogy minden ember születésjoga valamennyi szabad akarat, igazából nem vagyunk szabadok. Uralkodnak az elménken. Valahányszor bekapcsoljuk a televíziót, rádiót hallgatunk, újságot olvasunk, vagy társadalmi intézményekkel van dolgunk, programoznak minket. Akármilyen különösen is hangzik, szó szerint az Úr szolgájává kell válnunk ahhoz, hogy valóban felszabadulhassunk, hogy ne essünk áldozatul az öregségnek, a betegségnek, halálnak vagy az élet más múlandó, vagy nem természetes aspektusának. Megteremtjük magunknak a fájdalmat és szenvedést, ha az önző értelmetlenség különböző fajtáiba kapaszkodunk. Annak ellenére, hogy a szerencsétlenségünkért magunk vagyunk felelősek, és az Úrtól kérünk segítséget, ezt mégis elutasítjuk, amikor megérkezik. Úgy viselkedünk, mint a foglyok, akik folyton könyörögnek az őröknek, hogy nyissák ki az ajtót, és engedjék el őket; de amikor az ajtó megnyílik, visszaszaladnak a cellába. És kitartóan kérdezgetik: „Mikor fogsz kiengedni innen?” Bár az Úr minden lehetséges segítséget a rendelkezésünkre bocsát, hogy egyszer s mindenkorra kijussunk az anyagi világból, őrületünk arra kényszerít, hogy időleges kielégüléseket keressünk. Mert a modern társadalomban az anyagi öröm kergetése normális – és körülöttünk senki sem csinálja másként – nagyon könnyen meggyőzhetjük magunkat, hogy a „jó élet” tartós keresése megfelelő emberi magatartás. Az anyagi gondok elterelhetnek Az ilyen magatartás teljesen káros a lelki életben. Amikor a tudatunk fejlődik a lelki életben, egyre nyilvánvalóbbá válik a kéjvágy és a szeretet közötti különbség. Ha felismerjük, milyen sok korábbi cselekedetünket fedte be a kéjvágy, akkor szégyenkezve és megindultan nézünk vissza az életünkre. Rájövünk, hogy a viselkedésünk csak magunknak szolgált, még akkor is, ha meg voltunk győződve arról, hogy másoknak segítettünk. Tudatunk anyagi, és nem lelki szinten működött. A fizikai testben állandóan különféle zavarokat tapasztalunk, amelyek a lélek természetes kifejezésmódjai. Ne felejtsék el, hogy az anyagi test egy rabruha. Egyes ruhák lehetnek 45

valamivel vonzóbbak, vagy kevésbé korlátozók, mint mások, de mindegyik annak az eredménye, hogy rabok vagyunk az anyagi világban. Visszatekintve megérthetjük, hogy egy rossz üzletből kellett kihoznunk a legjobbat, és még mindig foglyok vagyunk egy fizikai testben, ahelyett, hogy egy lelki testben teljesen kivirulnánk. Végső soron minden zavar, ami nem javítja az életminőségünket, vagy nem mélyíti el a bölcsességünket. Gyakran azért bonyolult az életünk, mert sok anyagi tárgyunk van. Több problémák lesz, ahelyett, hogy kevesebb lenne. De a probléma az, hogy mennyire ragaszkodunk a készleteinkhez, és azokat hogyan használjuk. Ha nem ragaszkodunk, és mindent felajánlunk az Úr szolgálatában, akkor az anyagi javak javítják azt a képességünket, hogy lelki módon éljünk. Ha azonban eltérítenek a meditációtól és a szolgálattól, akkor akadályokká válnak, amelyeket le kell küzdeni. Kapcsolatunk magasabb lényekkel A lelki élethez tisztulási folyamatra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy fokozatosan felvegyük a kapcsolatot a lelki világgal. Mint már említettük, nem kell elhagynunk a fizikai testet ahhoz, hogy tudjuk, az Isten-tudat valódi. Itt és most egyéni kapcsolatunk lehet az Úrral, és felvehetjük a kapcsolatot a félistenekkel, arkangyalokkal és angyalokkal is. Ez a tapasztalat azonnal elérhető, amint eléggé megismertük a magasabb világokat. Tulajdonképpen állandóan a lelki világban vagyunk, bár ezt nem láthatjuk, mert a lelki képességeink szunnyadnak. A lelki folyamat „felébreszti” ezeket a képességeket, tapasztalhatjuk a lelki boldogságot, ami az egész idő alatt a rendelkezésünkre állt. A láthatatlan lények világai nagy befolyást gyakorolnak az életünkre. A Védák szerint 33,000,000 fajta félisten van, és közülük egyesek jámborak, mások nem. Bár az istentelen félistenek is erős kapcsolatban vannak az Úrral, rosszindulatúak, és letértek az útról. Olyanok, mint az emberek, akik valódi lelki rendszerben éltek, de aztán úgy döntöttek, hogy attól elfordulnak. Velük ellentétben a jámbor félistenek nagyon Isten-tudatosak, és mindenkinek a javára cselekszenek. A jámbor és istentelen félisteneken kívül vannak még aszurák, démonok is. A démonoknak ugyanolyan hatalmuk van, mint a félisteneknek, de ők mindig káoszt akarnak kelteni, hogy megsemmisítsék az Isten-tudatot. Ha megvizsgáljuk a régi – görög, római vagy indiai – mitológiákat, láthatjuk, hogy pontosan azokat a történeteket és eseményeket becsüljük le, mint „mítoszokat,” amelyek a megértésünk jelenlegi fokán elképzelhetetlenek. Az istenek és félistenek elgondolásai és történetei azonban ugyanazok minden régi hagyományban, és arra utalnak, hogy egykor e bolygó élőlényei élénk kapcsolatban voltak a mennyei bolygók lakóival. De manapság a bolygót a világi kollektív tudat annyira befedi, hogy másik világok lényei már nem igen akarnak eljönni hozzánk; és a sokkal magasabb lények, akiknek egykor az volt a feladatuk, hogy ezen a síkon dolgozzanak, már nem teszik meg, előnyben részesítik a fogékonyabb környezetet. Évekkel ezelőtt a lelki tanítómesterem jelen volt egy guru-púdzsán New York City-ben. Annak ellenére, hogy odaadó figyelem vette körül, ő nagyon szórakozottnak tűnt, arcán mosollyal, koncentráltak egy pontot nézett a szobában. Később megkérdezték a tanítványai a szállásán, hová nézett, és min nevetett. Azt felelte, hogy megjelent Nárada Muni, egy nagyon hatalmas transzcendentális lény, aki a különböző univerzumokban az Úr nevét dicsőíti, hogy vele kommunikáljon. Tehát még most is időnként megjelennek ilyen emelkedett lények, amikor a környezet elég lelki. Intenzív lelki öröm A lelki fejlődés magasabb szintjein a lelki világgal való találkozásunk olyan intenzív örömet okozhat, hogy a fizikai test nehezen viseli el. Az Istenszeretet tapasztalata néha olyan extázist 46

vált ki, hogy transzhoz hasonló állapotba kerülünk. A boldogság még a világi életben is megváltoztathatja a külsőnket és a viselkedésünket. Könnyebben járunk, annyit nevethetünk vagy fütyülhetünk, hogy mások megkérdezik, mi történt. Képzeljék el azt az örömet, amely olyan erős, hogy áthatja a tudatunkat, és a test minden molekuláját, atomját és sejtjét befolyásolja. Amikor ilyen extatikus állapotban vagyunk, szokatlan jelek jelenhetnek meg: könnyek folynak végig az arcunkon, nehezen tudunk beszélni, vagy borzongunk. Ilyen állapotban egyszerre vagyunk itt és más dimenziókban, lelki lényekkel kommunikálunk, miközben még az anyagi testben vagyunk. Mindenki elérheti az extázist, bár ez normál esetben nagyon fedett. De amint megtisztulunk és megnyílunk, megpillanthatjuk a boldog valóságot. Isten senkit sem részesít előnyben. Mindenkinek ugyanannyi esélye van, hogy természetes legyen, elérje az önmegvalósítást, és tapasztalja az Istenszeretetet. Az elérés csak azon múlik, mennyire intenzív a vágyakozásunk. A szentírások emlékeztetnek, az a lényeg, hogy Istent egész szívünkből szeressük, és teljesen átadjuk magunkat Neki. A lelki béke három követelménye Amikor ilyen szeretetet tapasztalunk, elérjük a béke mély szintjét. Ezt a Bhagavad-gítá egy verse (4.39) a következő szavakkal erősíti meg: „A transzcendentális tudásban elmélyedt és az érzékein uralkodó, nagyhitű ember hamarosan eléri a legfelsőbb lelki békét.” Három folyamatra van szükség – és magában egy sem elég – hogy ezt a „legfelsőbb lelki békét” elérjük. Leírom ezeket a folyamatokat, mint néhány dolog rövid áttekintését, amit eddig megbeszéltünk. Segítik az emlékezetet, hogyan lehet kitartani az állandó, odaadó lelki fejlődés útján. 1. Legelőször bizalomra van szükség. Néha szégyenkezünk a bizalom szükségessége miatt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a bizalom mindennél elkerülhetetlen, amit csinálunk. Ha megyünk, bízunk abban, hogy a lábaink előre fognak vinni; ha eszünk, bízunk abban, hogy a testünk meg fogja emészteni a táplálékot; ha lefekszünk, bízunk abban, hogy fel fogunk kelni. Nem kell mentegetőznünk azért, mert fontos a bizalom. De azt is meg kell tanulnunk, hogy okosan használjuk a bizalmat. Ha a bizalmat helyesen fektetjük be, értelmesen, a lelki valóságokra fordítjuk, akkor pozitív eredményeket fogunk kapni. De ha helytelenül fektetjük be, és az élet időleges aspektusaira koncentrálunk, akkor szomorúak és csalódottak leszünk, mert nem sikerült érvényesíteni a születésjogunkat. 2. A lelki béke második alapvető előfeltétele, hogy az elme helyes módon mélyedjen el a transzcendentális tudásban. Ha így teszünk, kevésbé befolyásol az önállóság hiánya és a szenvedés az anyagi világban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudás transzcendentális, túl van ezen az anyagi világon, és nemcsak relatív vagy időleges. Hogy kapcsolatba kerüljünk ezzel a tudással, olvashatjuk a szentírásokat, végezhetünk imádatot, meditálhatunk és imádkozhatunk, leckéket hallgathatunk, és társulhatunk a hasonló gondolkodásúakkal. 3. A harmadik előfeltétel az uralom az érzékek felett. Mint már említettem, ez a kulcsa annak, hogy legyőzzük a kéjvágyat. Az érzékek uralása nélkül csak spontán, emocionálisan vagy szeszélyesen fogunk cselekedni. Az érzékek feletti uralom szoros kapcsolatban van az elme feletti uralommal. Gondoljanak a mondásra: „Az ördög talál munkát a tétlen kezeknek.” Az elme megszilárdításának módja dönti el, hogy mi uralkodunk az érzékeken, vagy azok uralkodnak rajtunk, az elme az értelemnek és a léleknek szolgál-e, vagy zavarja azok fejlődését. Ez a három folyamat, ha helyes vezetés alatt történik, mindenkinek garantálja a teljes sikert. A lelki élet célja az elegendő önuralom megszerzése, hogy véget vethessünk a fogságunknak ebben az anyagi világban. Ezért minden lelki folyamatnak az a célja, hogy uralkodjunk az érzékeken és az elmén, megengedjük az értelemnek, hogy a lélek stimulálja. A lélek teljes tudatában van 47

annak, milyen kapcsolatban vagyunk Isten Személyiségével. Ha az elme már nem akadályoz, természetes módon eláraszthatnak minket a megvalósítás, az öröklét magasabb örömei, és a boldogság. Kérdések és válaszok Kérdés: Azt mondta, hogy ne vonuljunk vissza, ne éljünk remetékként. Mivel ebben az anyagi világban vagyunk, mit tehetünk, hogy semlegesítsük a sok negatív befolyást a környezetünkben? Válasz: A Himálajába vagy egy kolostorba menekülni se nem rossz, se nem jó; de kérdés az, hogy mit csinál, amikor ott van? Ha a test egy barlangban ül, de az elme állandóan kávéfagylaltra vagy a diszkó-barátokra gondol, akkor éppen olyan jól vissza is térhet a városba. De ha őszinte szolgálatot végez, amikor visszavonul a világtól – ha ez a természete és a látásmódja – akkor ez rendben van. Kétféle lelki ember van: akik megmaradnak maguknak, és nem keresik a nyilvánosságot (még tanítványokat is ritkán fogadnak el); és akik a profán világban mozognak és tanítanak, megosztanak és segítenek. Különösen a viszály korában van nagy szüksége a társadalomnak egészséges mintaképekre. Ezért a lelki módra élő emberek álljanak mások rendelkezésére. Van egy másik probléma is azok számára, akik lelki visszavonultságban élnek: könnyen azt hihetik, hogy erősebbek, mint a valóságban. Honnan tudja az ember, hogyan válik egy helyzet urává, ha nem olyan környezetben él, amely próbára tesz? Misztikus mámorban elrévülni, ez nem feltétlenül a haladás jele. A lelki érettség akkor van meg, amikor megtartjuk a magasabb tudatunkat annak ellenére, hogy szembe kerülünk a zavarokkal és az akadályokkal. Kérdés: Amikor az érzékek kielégítéséről beszél, belátom, hogy az alvás az egyik öröm, amihez a legjobban ragaszkodom. Mi az alvás értéke? Válasz: Az Úrnak még alvás közben is szolgálhatunk. Ha arra gondolunk, hogy az életünknek átlagosan egyharmadát alva töltjük, meg fogjuk érteni, milyen fontos arra használni ezt az időt, hogy még többet megtudjunk az Úrról, és Őt szolgáljuk. A lelkileg fejlett lények nem úgy alszanak, mint mi. Miközben a testük pihen, ők maguk elmennek egy másik helyre – akár más univerzumokba – hogy a szolgálat magasabb szintjén tevékenykedjenek, mint amilyen a fizikai. Ha lelkileg jobban fejlődünk, rájövünk, hogy éjszaka, amikor a fizikai test tétlen, a finomanyagi testnek és a léleknek alkalmuk van arra, hogy még több szolgálatot végezzenek, minden korlátozás nélkül, amely a fizikai testet befolyásolja. Mielőtt éjszaka ki akarnánk magunkat pihenni, töltsük meg az elménket az odaadás tudatával. Elalvás előtt legalább 15 percig – lehetőleg fél óráig – olvassunk vagy hallgassunk valami lelki dolgot. Hagyjuk magunk mögött a napi eseményeket, és tudatosan lépjünk be az életünk egy másik részébe. Ha úgy vonulunk vissza az éjszakára, hogy lelkesítenek a kalandok, amelyek ránk várnak, és a szolgálatok, amiket a belső világokban végezhetünk, akkor tudjuk, hogy a fizikai test lassan lelki lesz, és nem képez akadályt a lelki fejlődésünkben. Másrészt fontos, hogy többet dolgozzunk az elmén, és az értelmet összhangba hozzuk a lélekkel, ha észrevesszük, hogy az elme a finomanyagi belső világokban még mindig azzal kísérletezik, hogy a fizikai testünk kívánságait az anyagi energiák manipulálásával teljesítse. Kérdés: Mondana többet „a lélek éjszakájáról?” Én magam is hosszabb ideig benne voltam, és szeretném jobban megérteni, hogy tulajdonképpen miről van szó. Válasz: „A lélek éjszakája” akkor jelenik meg a lelki életben, amikor az odaadás folyamata megerősített, és teljesen elszántuk magunkat, hogy Istent szolgáljuk. Az ilyen helyzet igazából gyakran azt mutatja, hogy elértük azt a pontot, amelyen készek nagyon a nagy pozitív minőségi változásra, ami mélyebb kapcsolatra vezet az Úrral. Amikor ebben a sötét időszakban vagyunk, meg kell vizsgálnunk a vágyainkat és az indítékainkat, hogy a lelki életünk valódi alapját felfedezzük. Ha mindent elvesznek, könnyebb 48

lesz meglátni az igazságot. Valóban készek vagyunk a lelki megvalósítás mélyebb fokozataira? Valóban az Istenszeretet motivál, vagy csak valami áldást akarunk az Úrtól? A nehézségek abban segítenek, hogy felismerjük, milyen szinten vagyunk. Felfedezzük, hogy megkaptuk a legkisebb kedvező jeleket, vagy talán megszidtak, csak hogy lássuk, Isten még mindig itt van. Sok ember ilyenkor így imádkozik: „Ha van Isten, akkor hadd lássam Őt.” Vagy: „Várok még egy vagy két hetet, és ha a helyzet nem változik, nem maradok Istennél.” Úgy vélik, hogy a lelki élet olcsó. Számukra Isten csak azért van, hogy átvegye az utasításokat, és teljesítse a kívánságainkat. Amennyiben nem kapunk helyes vezetést egy lelki tanácsadótól, és nem kapunk támogatást egy hiteles lelki közösségtől, könnyen feladjuk, amikor át kell haladnunk a lélek sötét éjszakáján. A logika szempontjából minden okunk megvan arra, hogy abbahagyjuk a lelki keresést. De nem szabad ezt tennünk. Inkább mondjuk ezt: „Nem! Én az egész életemet az Úrnak adtam. Kedves Uram, tégy velem, ami Neked tetszik. Ha neked örömet szerez, hogy ebben a felkavart állapotban látsz, akkor az lesz az én örömem!”

49

5. fejezet Szexualitás a mindennapi életben Mivel a mai társadalom nem jól érti a szeretet és a szexualitás közti különbséget, sokan nem ismerik fel, milyen fontos a lélek a férfi és nő kapcsolatában. A partnercsere nagyon elterjedt. Mint láttuk, hogy vezető elveszti a befolyását és az erejét, mert rosszul uralkodik a szexuális energiáján. A családok, a nemzet építőkövei, labilisak és szétesnek. Napról napra számtalan nem kívánt gyerek születik. A szexualitás erős életösztön, amely természeténél fogva sem nem jó, se nem rossz. Mint a késnek, ennek is attól függ az értéke, mire használják. Az orvos arra használja a kést, hogy életet mentsen, és a bűnöző megölhet valakit ugyanazzal a késsel. A különbség az ember tudatában van, aki a kést használja. Ehhez a példához hasonlóan a szexualitásnak is két ellenpólusa van. A szexuális tevékenység lehet a durva visszaélés, kihasználás és kéjvágy eszköze. Itt a szex önző dolog. Másrészt azonban isteni, ha a nemi aktusban kölcsönös szeretet van. Ha azért hajtjuk végre az aktust, hogy a szeretetünket kifejezzük, önzetlenül cselekszünk. A mély kapcsolatok fontossága A társadalomnak feltétlenül mély, szerető kapcsolatokra van szüksége – olyan kapcsolatokra, amelyek sokkal mélyebbek és szeretetteljesebbek, mint a mai norma. Túl sok szexuális stimulálás zaklat minket, és elsősorban szexgépeknek tekintjük magunkat. Így nem tudunk hozzáférni a kapcsolat értelmesebb és kielégítőbb szintjéhez. Sok esetben az, amit szeretetnek nevezünk, csak megállapodás, önző kielégülést akarunk kapni. Ne felejtsék el, hogy a legtöbb ember még soha nem tapasztalta az igazi szeretetet. Igazából sokan nem képesek arra, hogy elfogadják az igazi szeretet-megnyilvánulásokat – szülőktől, barátoktól, házastárstól – anélkül, hogy rögtön ne lennének hátsó gondolataik. Nem tapasztaltunk önzetlen és feltétlen szeretetet, és biztos, hogy a szexben sem találtuk meg. A férfiaknak és nőknek finomabban kell érezniük a kapcsolataikban. Ez nem feltétlenül a szexről való lemondást jelenti. De ahelyett, hogy a múlandó örömeken kapnak, tanulják meg, mit jelent a kötelességük, és próbáljanak meg erős, tartós és gondoskodó kapcsolatban lenni egymással. A szépség a lélektől jön A társadalom rengeteg energiát fordít arra, hogy a testet szépítse, és a másik nem tagjait vonzza. Szépségünknek, mások vonzásának azonban nem a test a forrása, hanem a lélek. Isten szép, és minél istenibbek leszünk, annál jobban sugárzik a természetes szépségünk. Sokszor elfelejtjük ezt az igazságot, és csak fizikai szinten ápoljuk a kapcsolatainkat. De a férfiak és a nők mélyebben is kötődhetnek egymáshoz. A nők gyakran a fizikai dimenzión túl lesznek szerelmesek, és szívből tartják fenn a kapcsolatot a férfiakkal, míg a férfiak gyakran az elméből ápolják a kapcsolatot. E különbségek miatt nem tudják egymást jól megérteni. Van azonban a kapcsolatnak mélyebb foka is, ahol ezek a különbségek feloldódnak a lélek sugárzó energiájában. Akkor a szexualitás erős és építő erő lehet. A szex szent A szex egészséges, természetes, és isteni feladata van. Legmagasabb kifejezési formájában a szexuális kapcsolat azt jelenti, a férfi és a nő azért jönnek össze, hogy Istent szolgálják, és olyan környezetet teremtsenek, amelyben egy új lélek azért jön az anyagi világba, hogy kapcsolatba 50

lépjen Istennel. Ha a szexet komolyan szent szövetségnek és szolgálatnak látjuk, akkor lelki aktussá lesz. Ha viszont a kapcsolatokat felületesen szemléljük, és egyéjszakás kalandokba bocsátkozunk, akkor materialista és önző módon állunk hozzá az emberi élethez. A lelki kozmológia úgy látja az embereket, mint egy nagyobb közösség részeit, amelyben mindenki felelősségteljes szerepet játszik. A férfi, aki egy nőt egyszerűen teherbe ejt, és aztán cserben hagy, még egyéni felelősséget sem mutat, nem is beszélni a társadalmi felelősségről vagy a lelki megértésről. Az ember felelős a társadalomért, és törődnie kell az egész közösséggel. Manapság sokan olyan gyakran élnek nemi életet, hogy a szexuális vitalitásuk meggyengült, sok kapcsolat fizikailag is kudarc, mert az emberek nem tudják kielégíteni egymást. Spermát termelni nagy energiaráfordítás. Ha meggondoljuk, hogy a legtöbb férfi elpazarolja ezt az értékes anyagot, nem csoda, hogy mi, mint társadalom, alkalmatlanok vagyunk. Az emlékezetünk meggyengül, romlik az a képességünk, hogy kölcsönösen elégedetté tegyük egymást, minden szinten. Gépiesen cselekszünk, képtelenek vagyunk értékelni az együttlét, a szeretet vagy a szolgálat mély fokozatait. A szexuális energia hatalma A szexuális energia a legerősebb, amivel rendelkezünk. Hogy lelkileg fejlődhessünk, meg kell tanulnunk uralkodni rajta. A szexualitás társadalmi hangsúlyozása ellenére, tulajdonképpen mindenki csak szeretetet szeretne adni, és kapni, nem kéjt. Ha a szexualitásunkat a szeretet révén fejezzük ki, akkor fölemelhetjük a tudatszintünket; de ha ki vagyunk szolgáltatva a kéjnek, akkor a szexualitás lealacsonyíthatja a tudatunkat. Isteni lények lehetünk, vagy nem gondolkodó állatok. Komoly probléma lett, hogy nem tudtuk megérteni a szexualitás és a szaporodás lelki aspektusait. Bolygónkat lassan túlnépesítik a másodosztályú lények, csak mert sok ember felelőtlenül él nemi életet. Az önző, másokat kihasználó emberek nem várhatják el, hogy önzetlen, részvétteljes és odaadó lelkek születését tegyék lehetővé. Hogyan születhetne valami isteni ezekből az egyesülésekből? Egyetlen nagyon fejlett lelket sem vonzana az ilyen helyzet. Többet kell gondolkodnunk a szexuális viselkedésünkön. Az anyagi jó érzés könnyen eltéríthet, még a szexnél is, egészen addig, hogy elfelejtjük az igazi szeretet fontosságát. Meg kell tanulnunk, hogy szeretetteljesebbek legyünk egymáshoz, és ügyesebben alakítsuk az erős és tartós kapcsolatokat. A tartós kapcsolat, elkötelezett, szerető házasság formájában felbecsülhetetlen lehetőséget ad a férfinak vagy a nőnek, hogy a szexualitását lelki összefüggésben jutassa kifejezésre. Szexualitás a házasságban A házasságban a partnerek tekintsék egymást Isten ajándékának. Az így gondolkodó házasfelek megértik, hogy az Úr valakit az oltalmukra bízott. Ezért nagyon óvatosak lesznek, gondoskodnak a partnerükről, hogy elégedetté tegyék az Urat. Az ilyen alapon épített és fenntartott házasság nagyon szeretetteljes és édes. Ilyen szövetségben a gyerekek csodaszép és védett légkörben nőnek fel. Ha a párok szexuálisan egyesülnek, mindkettejüknek kívánni kell ezt a találkozást, és tekintsék egymást isteninek. Akkor ez a tapasztalat a szeretet inspiráló és mélyenszántó kifejezése lesz. Valahányszor egy férfi és egy nő együtt van, gondoljanak arra, hogy a szexualitás legnagyobb kifejezése egy gyerek születése. Ezért ne használjanak óvszert, ne folyamodjanak abortuszhoz, mert ez beavatkozás a szexualitás szent céljába. 51

A védekezés nem természetes, bár ma elismert gyakorlat. Vigyáznunk kell, hogy a szociológiai meggondolásokat ne keverjük össze a lelkiekkel. Lehet, hogy egy férfi és nő nem akar gyermeknemzést, mert nincs pénzük, hogy egy új családtagot etessenek, vagy mert pszichikailag még nem érzik magukat késznek. De ezek a körülmények különböznek a lelki tényektől. Lelki szempontból, amikor egy férfi és egy nő nemi életet él, fel kell készüljön a természetes következményekre. A lelki tudatnak van előnye, az vezeti őket. A óvszerek használatát lelki perspektívából értelmezik, és nem anyagiból. A szaporodás tudománya Van a szexuális életnek egy tudománya, amelyet a régi civilizációk ismertek, és ez elmagyarázza, hogyan és mikor kell nemi életet élni. A férfi és nő nemi aktus közbeni tudata hatalmas befolyással van a lélekre, aki végül eljön a világba. A szexet negatív tudatban gyakorlók alacsonyabb tudató gyerekeket nemzenek. Az emberek manapság nagyon kedvezőtlen körülmények között jönnek össze – sötétben, ittasan, vagy egy idegen partnerrel. Sokszor a nő nem szeretne terhes lenni. De nem hajtja el, és végül olyan gyereket hoz a világra, akinek a lelke nem a legemelkedettebb. Ezenkívül megjelenhet a gyerek olyan környezetben is, ahol a szülők elhanyagolják. Az ilyen lélek kritikus helyzetben lép be ebbe a világba. Ha azonban a partnerek készek arra, hogy vállalják a felelősséget, és lelkileg felkészülnek a szexuális együttlétre, akkor a tudatunk egy magasabb lelket hív le, aki pozitívan ad valamit ennek a világnak. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerek jövője nagyobb mértékben függ a szülők nemzés közbeni tudatától, mint gondoljuk. A szexuálisan aktív férfi és nő szent szövetséget köt. Ha a férfi és a nő készek arra, hogy egy gyereket nemzzenek, különösen igyekezniük kell, hogy megteremtsék a békés, lelki környezetet, mielőtt rákerül a sor. Hogy előkészítsék a tudatukat, imádkozzanak, meditáljanak, olvassanak lelki irodalmat, hogy magasan fejlett lelket üdvözölhessenek. A jövő szülőknek már a terhesség alatt egészséges, szerető és támogató légkört kell teremteniük a gyerekük számára. A lélek már akkor tanul, amikor bekerül az anyaméhbe. A modern tudomány ezt csak most kezdi elismerni, most fedezik fel, hogy a magzat már az anyaméhben tudatos, és képes tanulni. A hangok, amiket hall, a táplálék, amit az anya elfogyaszt, a légkör, amivel az anya körülveszi – mindezek és sok más tényező befolyásolja a gyerek tudatát, jóval azelőtt, hogy megszületik. Természetes szexualitás Abból, amit eddig elmondtunk, nyilvánvalóan az derül ki, hogy a házasságban a szexualitás legtermészetesebb formája egy gyerek nemzése. Ez biztosítja, hogy a partner kész vállalni a felelősséget a nemzésért. A szülők lehetőleg közelítsék meg ezt az ideált, de a partnereknek meg kell beszélniük, hogy meddig a pontig élhetnek ilyen nemi életet. A házasfelek tulajdonképpen cölibátust gyakorolnak, ha csak nemzés céljából élnek nemi életet. Bizonyos tekintetben ez a cölibátusnak még magasabb formája, mintha valaki teljesen kerüli a kapcsolatot a másik nemmel, mert ennél jobban kell uralkodni az érzékeken. Minél elégedettebbé tesszük az Urat a testtel, elmével és értelemmel, olyan módon, ahogyan Ő kívánja, annál gyorsabban el tudunk menekülni az anyagi világ börtönéből. Ha viszont továbbra is a „testi játékhoz” ragaszkodunk, és beleavatkozunk a test természetes feladatába, akkor ismételten újra kell születnünk; addig, ameddig le nem győztük az anyagi érzékkielégítés vágyát. Hogyan választja ki a lélek a körülményeit Bár leírtuk, hogyan választja ki a megszületni akaró lélek a lehetséges szüleit, a születési körülmények kiválasztása nemcsak a jövőbeli gyerektől függ. A gyerek és a szülők közösen 52

vesznek részt a döntésben, mikor és hol fog világra jönni a gyerek. Két adott szülő mentalitása adott típusú lelket vonz, és megfordítva, egy adott típusú lélek bizonyos szülőkhöz vonzódik. Ne felejtsék el, hogy a karma elég bonyolult. Ha pl. valaki kirabol egy bankot, karmikus intézkedés, hogy miért pontosan azt a bankot rabolja ki, és nem egy másikat. A karma határozza meg azt is, hogy egy adott időpontban ki tartózkodik a bankban. Ezek az események pontosan megfelelnek az érintettek karmájának. Most megkérdezhetik: „Azt gondolja, az volt a kívánságom és a hozzáállásom, hogy ez a gyerek nyomorékon jöjjön a világra?” Nem feltétlenül. Lehet, hogy meg kell tapasztalniuk egy ilyen helyzetet, hogy lelkileg fejlődhessenek, mint szülők. Vagy annak a gyereknek van szüksége a fogyatékosságra és azokra a szülőkre, hogy eljusson a fejlődés következő fokozatára. Mindezek a körülmények pontosan össze vannak hangolva. De van még egy tényező a lehetséges szülők és a gyerek törekvésein túl, hogy alkalmas helyzetet válasszanak a születéshez. A lélek tulajdonképpen nem maga teremti meg az élethelyzetét. Végső soron az Úr nevében eljáró, magasabb tekintélyek teremtik meg a jelentős körülményeket. Ők teremtik meg a fizikai tulajdonságokat – orr, szem és haj színe, vagy a test típusa – és a környezetet, vagyis a testvéreket, anyát, nemzetiséget. Együttműködve azzal, amit „karmikus elnökletnek” nevezhetnénk, biztos, hogy mindent egybehangzóan rendeznek el a lélek számára, aki meg fog születni. Mindezek az intézkedések részei a tapasztalatnak, amelyet a lélek kiválasztott, amikor a szülők tudata vonzotta. Karma és szabad akarat Az univerzumban nincsenek véletlenek. Isten nem hibázik, és nem igazságtalan. Megvan az oka annak, miért vagyunk a jelenlegi helyzetünkben, ideértve a partnert és a gyerekeinket. Tanuljuk meg, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi lehet ennek az oka. Így tanulhatjuk meg a leckénket, hogy megfelelően cselekedjünk. Gyakran úgy látszik, mintha apró sakkfigurákként mozgatnának minket egy nagy sakktáblán. Mégis van szabad akaratunk, mert minden a kívánságunkra történik. Ha összeszednénk az összes kívánságunkat a múltból és a jelenből, megközelítő képet kapnánk arról, milyen intézkedéseket kell tenniük értünk a félisteneknek és a képviselőknek. Más szavakkal, kívánságaink összessége határozza meg, hogy milyen körülmények közé kerülünk. Ezért legyünk óvatosak, mire irányítjuk az energiánkat. Az univerzum mindig kínál valamit, amire figyelmet fordíthatunk. Vállalnunk kell a felelősséget mindenért, amit az előző életünkben tettünk, akár örülünk neki, akár nem. Mint az éttermi vendégnek, ha nem ízlik a leves, akkor is el kell fogadnunk, és ki kell fizetnünk, mert megrendeltük. Mivel a mienk a felelősség, erőt nyerhetünk a változtatáshoz. A cölibátus gyakorlása Bár a szabályozott lelki módon kifejezett szexualitás a legtöbb ember számára alkalmas, van néhány fontos kivétel. Minden kultúrában vannak különleges lelki gyakorlatok, amelyek rendkívüli erőket közvetítenek. Az egyik ilyen gyakorlat a cölibátus, amely segíthet az embernek abban, hogy minden élőlényt jobban szeressen. A cölibátusban élők nem egy kapcsolatra koncentrálnak, hanem képesek arra, hogy mindenkinek nagy szeretetet és törődést kínáljanak, aki a közelükbe kerül. Sok vallásban látjuk a cölibátus elvét. Az Újszövetség, I Kor. 7 arra tanít, hogy a legjobb cölibátusban élni. Azonban ugyanez a fejezet azt is mondja, hogy jobb megházasodni, mint elégni a vágyakozástól. A cölibátus lényege, hogy különleges elhivatottságot kell éreznünk ehhez az életmódhoz. Ezen a ponton megismerhetjük, mit tanít az ezoterika és a lelki tudás ennek a jelentőségéről és a gyakorlásáról. 53

Sok technika van, amelyek lehetővé teszik, hogy megtakarítsuk a szexuális energiát, és a lelki fejlődésünket és a szolgálatunkat támogassuk. Pl. csak egyetlen spermacsepp megőrzésével is óriási, életfontosságú energiát lehet nyerni, és felfelé vezetni, hogy ezzel az energiával emeljük a tudatunkat. De még egyszer el kell mondani: a férfiaknak és a nőknek „elhivatottságot” kell érezniük az önmegtartóztató életmódhoz, mielőtt magukra vállalnák. Később is vigyázniuk kell, hogy a cölibátust ne elszigetelten, szerető társulás nélkül gyakorolják. Ha közvetlen partner nélkül akarnak élni, meg kell tanulniuk minden embert családtagnak tekinteni, vegyék magukat körül szerető kapcsolatokkal. Tulajdonképpen a cölibátus ritka, és a legtöbb ember számára nem ajánlott. A társadalomnak általában erős, Istentudatos családokra van szüksége, ezért a legtöbb ember kössön házasságot, neveljen egészséges gyerekeket ahelyett, hogy a cölibátust gyakorolná. De mindenki értse meg, egyes emberek azért választják az önmegtartóztató életmódot, hogy emberfeletti erőket szerezzenek, és szeretettel, odaadóan szolgáljanak másokat. Ugyanakkor gondoljunk arra is, hogy a mi kultúránk túlhangsúlyozza a szexualitás szerepét, és a szeretet nem feltétlenül a nemi aktussal kezdődik vagy végződik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szeretet nem lehet a férfi és nő közötti szeretetteljes kapcsolat része. Arról van szó, hogy meg kell őrizni az egészséges egyensúlyt a szexuális kifejezés és az élet egyéb aspektusai között. Fő, hogy az emberek ne hagyják ki a magasabb szeretet tapasztalatát, mert csak a fizikai testre koncentrálnak. Cölibátusban élők közelében gyakran tapasztalunk intenzív életerőt és szeretetet. Az igazán önmegtartóztató emberek körül aura van, mert az önzetlen együttérzés erős energiával rendelkeznek, és ezt szabadon megosztják másokkal. A régi Egyiptom és más korai civilizációk papjai ismerték ezt az igazságot, éppen úgy, mint még ma is sok gyakorló a modern Indiában. Cölibátusuk teszi lehetővé, hogy hihetetlen tetteket hajtsanak végre. Példa erre Mahátmá Gandhi. Ő sok erőt merített a cölibátusából. Paradox módon sok önmegtartóztató ember rendkívül vonzó a másik nem tagjai számára. Ez azért van, mert az ilyen emberek nagyon nagy szeretetet sugároznak ki. Ez nem rossz. A nemek közötti vonzalom természetes. De a cölibátusban élő felelőssége a teljes önzetlenség és a másokról való gondoskodás. A cölibátus nem megtagadás Ha valaki nem helyesen érti és gyakorolja a cölibátust, akkor meg fogja tagadni magát. Ez a szeretet kérdése. Akik azért élnek cölibátusban, hogy az energiáikat Isten szolgálatának szenteljék, ezt nem érzik áldozatnak. Szexuális energiájuk önzetlen együttérzéssé és odaadássá változik, amit nagyvonalúan továbbadnak mindenkinek, akivel találkoznak. Elsősorban Isten és a társadalom szolgáinak tekintik magukat, mindig azon vannak, hogy az isteni energiák csatornája legyenek, másokat gyógyítsanak, vezessenek vagy lelkesítsenek. A cölibátus azoknak való, akik szabadon választják. Ha úgy akarjuk elfojtani a szexuális vágyainkat, hogy nem vezetjük más irányba, akkor óriási hamis egot, haragot vagy pusztító hajlamot fedezünk fel magunkban. Meg kell tanulnunk, hogy átirányítsuk a szexuális energiánkat, ahelyett, hogy tagadnánk a létezését, vagy azt remélnénk, hogy magától eltűnik. A hamis cölibátus a szexuális még természetellenesebb eltorzítása lesz, amit a társadalmunk még inkább megsemmisít. A cölibátus sose legyen menekülés a helyzet elől, amit nem tudunk elviselni. Sok ember pl. azért kerüli a kapcsolatot a másik nem tagjaival, mert nem képes megbirkózni a saját szexualitásával. A helyzet megoldása az önmegismerés és nem az önmegtagadás. 54

A cölibátust ne kívülről rendeljék el, mert akkor természetellenes viselkedéssé fejlődik. Gyakorlati szempontból könnyen meg lehet érteni, miért kényszeríti rá a papjaira sok vallási intézmény a cölibátust. A vezető helyzetben levők könnyen kihasználhatják a másik nemet. A tartózkodás valamilyen formája nélkül a papok gyakrabban beszélnének bizalmas dolgokról a nőkkel, és nagyon könnyen engednének a szexuális kísértésnek. Sajnos a cölibátust kívülről parancsolják meg, ezért sok pap vágyik a nemi kapcsolatra, és meg is találják a törvényellenes módokat, hogy a vágyaikat teljesítsék. Minden cselekvés együtt jár az élvezet vágyával, és az élvezetvágy eredete a szexuális energia. Ha nem vagyunk kapcsolatban a Magasabbal, a kihasználás és az önző kielégülés formáiban keressük a beteljesülést. Ha nem egészen őszintén vágyunk arra, hogy önmegtartóztatásban éljünk, és ezt mások ránk kényszerítik, impotensek vagyunk, vagy félünk kinyilvánítani a szexualitásunkat, akkor a cölibátus gyakorlása nagyon veszélyes lehet. Csak frusztráltságot és haragot érzünk, ha lemondunk azokról az élvezetekről, amelyeket annyira kívánunk. Ha mégis arra kényszerítjük magunkat, hogy ilyen körülmények között cölibátusban éljünk, megtörténhet, hogy erőszakot teszünk magunkon. Nem érzünk „magasabb ízt,” hanem csak még több szenvedést okozunk ezen a világon. A lemondásnak különféle formái vannak Az igazi cölibátus a lemondás formája, a magasabb jóért. A lemondás nem önmegtagadás vagy elkerülés, hanem az a kérdés, mennyire állunk rendelkezésre Isten szolgálatára. A lemondás minden embernél más formát ölthet, ami megfelel a fejlettségének. Pl. azok, akik megszokták a külső cselekvéseket, azt gondolhatják, a lemondás azt jelenti, hogy visszavonulnak, és kevesebbet tesznek. De azoknak, akik megszokták, hogy egyedül vannak, a lemondás azt jelentheti, hogy többet foglalkoznak a külső kapcsolatokkal. A magány kedvelése lehet az érzékek kielégítésének egy formája, ami gyengeség. A másokkal való kapcsolat rávilágíthat arra, hogy egyáltalán nem váltunk el a világtól. Az aszkétikus életmód ütköző lett, megvéd attól, hogy igazán részt vegyünk az életben. Sok jógi meditál egy fa alatt, egy barlangban vagy a hegyekben, de összetörnének, ha minden nap más emberekkel lenne dolguk. Azonkívül mindannyian hallottunk a szvámikról vagy gurukról, akik éveket töltöttek el a Himálajában, aztán beutazták Európát vagy Amerikát, végül engedtek a kísértésnek, és leestek emelkedett helyzetükből. A lemondás igazi próbája akkor jön el, amikor különböző helyzetekbe kerülünk a mindennapi életben. A lemondás azt jelenti, hogy minden körülmények között őszintén az Urat, és nem magunkat szolgáljuk. Sokkal inkább az Úr gondnokának kell tekintenünk magunkat, mintsem valaki vagy valami tulajdonosának. De a lemondás nem azt jelenti, hogy a kapcsolatokban személytelenek vagy közömbösek legyünk. Éppen ellenkezőleg, igazából azt jelenti, hogy gondoskodóbbak, figyelmesek, nagylelkűbbek, tudatosabbak és védelmezőbbek leszünk – nem azért, mert a saját beteljesülésünkhöz ragaszkodunk, hanem mert áldozatot hozunk az Úrnak. Amiről lemondunk, az a hamis ego uralma, amely fogva tart minket az anyagi világban. Cölibátus a házasságban A cölibátus nemcsak a papoknak vagy vallási vezetőknek való. Már említettük, hogy a csak nemzést szolgáló szex a cölibátus egy formája. Egy másik forma a szexuális cselekményektől való időleges, teljes tartózkodás, ami szintén fontos szerepet játszhat a házasságban. A kapcsolat sokszor nehéz lehet, mert az emberek csak a fizikai szinten látják egymást. Ilyen körülmények között előnyös lehet a szexuális cselekvés minden formájától tartózkodni. 55

Egy házaspár pl. megállapodhat abban, hogy öt vagy hat hónapig cölibátusban él, hogy teret engedjenek maguknak, más módon tapasztalják egymást. A megszokott szexuális rutin megszakítása lehetőséget adhat arra, hogy kapcsolatuk egyéb aspektusait mélyítsék el, illetve megerősítsék. Végül rájönnek, hogy sok problémájuk nagy és tudatos törekvés nélkül megoldódott. Helyesen látott anyagi élet Végső soron mindenkinek meg kell tanulnia, hogy megszabaduljon az érzékek és a vágyak uralmától, éspedig a korlátozások közepette, amelyeket a fizikai test ró ránk ebben az anyagi világban. Akár önmegtartóztatásban, akár szexuálisan aktívan élünk, mindig kapcsolatban kell lennünk valami Magasabbal, ami vezet, véd, éltet, és megadja a biztonság érzését. A védikus tanítások és sok más hagyomány is arra emlékeztetnek minket, hogy valamennyi anyagi és lelki világ eredete Istenben van. Ha az Urat akarjuk elégedetté tenni, akkor mindennek a legbelső lényegével is kapcsolatban vagyunk. Természetesen megkapjuk, amire szükségünk van. Sajnos ezt sokan tagadják, és a rossz irányba haladnak. Ahelyett, hogy az Úrral való kapcsolatunkat javítanánk, a legtöbb időt azzal töltjük, hogy az alacsonyabb vágyainkat elégítsük ki. Ha a szexualitást félreértik, csapda lehet, amely fogva tart minket ebben az anyagi világban. Természetesen figyelmet kell fordítanunk a testünkre, hogy hatékonyan működhessen. De ha az érzékeink és magunk kielégítését minden más fölé helyezzük, akkor mindig vissza kell térnünk a fizikai világba, hogy részt vegyünk az érzéki, anyagi játékokban. Ha viszont a lelki élet mellett köteleztük el magunkat, akkor a tapasztalataink nem érnek véget ebben a világban, hanem megmutatják az Istenhez vezető utat. Kérdések és válaszok Kérdés: Én kb. két éve gyakorlom a cölibátust. Először kényszerítettem magam, és küzdöttem egy kicsit. De most hálás vagyok, mert tudom, hogy ki vagyok. Most azt a személyt vonzom, akit igazán szeretek, mert a kapcsolatokat lelki szempontból látom. De mi van azzal a házas emberrel, aki a gyermekek utáni igényét már kielégítette? Természetes az, hogy ne legyen több szexuális vágya? Válasz: Csodaszép, hogy abban a helyzetben volt, hogy a cölibátust gyakorolja, és sokat tanuljon belőle. Mint már említettem, a cölibátus lehetővé teszi a mélyebb kapcsolatok kialakítását. Egyébként az emberek nem értik, hogy gyakori partnercserével a szex idő előtt megöregít. A férfiak hatalmas mennyiségű energiát használnak el, hogy létrehozzanak egy csepp spermát. Évekkel ezelőtt, amikor Mohamed Ali volt a nehézsúlyú boksz-világbajnok, tanácsadóként álltam a rendelkezésére. Tetszett neki, hogy úgy mutatott be, a szvámi, a barátom, a lemondott szerzetes. Önmegtartóztatási fogadalmamat méltatva egyszer elárulta, hogy az edzője mindig azt mondta, egy nagy küzdelem előtt három vagy négy hónapig tartózkodjon a szextől. Sok atléta tudja, hogy a szexuális tevékenység gyengíti az ellenállását, éles látását és működőképességét. Ami a házasságon belüli szexuális vágy mértékét illeti, ez a férfiak számára általában más, mint a nőknek. Bár a férfiak nem akarják elismerni, a nő szexuálisan sokkal erősebb lehet, mint ők, ugyanakkor a szexualitása különböző módokon jut kifejezésre. Lehetséges pl. hogy a szexuális energiáját átalakítja a gyermekei szeretetévé, vagy olyan szeretetteljes kapcsolatban van a férjével, amely érintésen, kézfogáson vagy kedves szavakon alapul. Továbbra is megnyilvánul, mint szexuális energia, de más formában. A férfi viszont jobban vágyik magára a fizikai aktusra. A házaspárnak ezt nyíltan meg kell beszélnie, hogy megtalálják a megoldást. A szexuális ösztön elvesztése nem természetellenes; éppen ellenkezőleg, egészséges lehet. 56

Kérdés: Vitatkoztam egy barátnőmmel a mesterséges megtermékenyítésről. Mik a mesterséges megtermékenyítés következményei? Válasz: Sok következménye van. A fő következmény, hogy sem az anya, sem a gyerek nem ismerik a pontos kapcsolatot a spermák és a férfi – a gyerek biológiai apja – között, aki azokat adta. Milyen lehet egy gyereket hordani magunkban, anélkül, hogy valami elképzelésünk lenne, ki az apa, vagy valaha is alkalmunk lenne, hogy megismerjük? Hasonló ez az örökbefogadáshoz. Örökbe fogadhatunk egy gyereket, és nem tudjuk, ki az anya vagy az apa. De a férfi és a nő, akik ténylegesen a gyereket nemzették, erős befolyást gyakorolnak a gyerek személyiségére. A modern orvostudományban az, aki új szívet vagy más létfontosságú szervet kapott, gyakran felveszi a donor személyiségjegyeit. Ez az orvosi eljárás nem olyan egyszerű, mint a legtöbb ember hiszi, és a donor biztosan hatást gyakorol a befogadóra. Ha mindezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy vállaljuk a döntésünk következményeit, lehet, hogy rendben van a mesterséges megtermékenyítés. De tudatában kell lennünk a különböző következményeknek. Kérdés: Van-e valami hasznuk a különféle, spirituálisan orientált szexuális gyakorlatoknak, amelyek a nemi aktust mint jógát használják arra, hogy fölemeljék a tudatukat? Lehet ez erkölcsileg elfogadható olyan helyzetben, amikor nem akarnak gyereket? Válasz: Sokan ismerik a Tantrát és a szexuális energia uralásának tudományát, hogy az aktus során magasabb tudatba kerüljenek. Manapság a Tantra sok gyakorlója a spiritualitás címkéje alatt csak szexuális kapcsolatokat tart fenn. De a Tantra komoly gyakorlói tudják, hogy a Tantra lényege a női és férfi polaritás – jin és jang – értékének helyes megértésén, az életerő valódi jelentésén alapul. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a hiteles Tantra-rendszerek, amelyek a felsőtudat szexuális egyesülés általi elérését hangsúlyozzák, a szexuális energia legyőzésén alapulnak, és nem a gyakori partnercserén. Ez is mutatja, milyen erő van a szexualitásban. A tantrikus szex nagyon szabályozott gyakorlat, amely a szexuális energiát adott időszakra megfékezi. A szexuális energia korlátozásában a Tantra a cölibátushoz hasonlít. Azt is meg kell értenünk, mi a különbség, ha valaki a szexuális technikákat azért gyakorolja, hogy misztikus erőket szerezzen, vagy ha a szexet a szeretet és odaadás kifejezésének látja. A baloldali Tantra, a boszorkányság, sok más fekete mágia-művészet olyan gyakorlatokon alapul, amelyek szemben állnak a spiritualitással. Gyakran a feje tetejére állítják a hagyományos lelki tudást. Ezeket a gyakorlatokat abból a tudásból vezették le, hogy a szexuális energia önmagában véve semleges. Ha az iránya helyes, lehet a szeretet és az extázis katalizátora. Démoni formájában azonban megnyilvánulhat gyakori partnercserében, vagy arra használják, hogy hatalmat szerezzenek mások felett. Veszélyes talajon mozgunk, ha a szexuális energiát az erőért használjuk, amit ad, a szeretet és a nemzés helyett. Korábban a lelki élet egészen természetes volt. Még ma sem kell nagyon alaposan ismerni az elveket ahhoz, hogy lelkiek legyünk. Csak meg kell értenünk, mi valóban természetes, és e tudás szerint kell viselkednünk. Minden egyéb kísérlet, ami a nemi aktus természetes eredményét zavarja vagy elutasítja, azt jelenti, hogy fellázadtunk a világ rendje ellen. Késznek kell lennünk arra, hogy vállaljuk az ilyen cselekvés következményeit.

57

6. Fejezet Szeretet férfi és nő között A szeretet szükséges a jó egészséghez. Aki nem része egy szerető kapcsolatnak, tízszer hajlamosabb arra, hogy krónikus betegségben szenvedjen, és ötször gyakrabban szenved idegösszeomlást, mint az, aki kapcsolatban él. Nyilvánvaló, hogy a szeretet nemcsak a magasabb lelki tapasztalatok lényeges alkotóeleme, hanem a fizikai életben maradáshoz és jó közérzethez is feltétlenül szükséges. Sok ember számára a szeretet egy másneművel való kapcsolatban találja meg az értelmes kifejeződését. A férfi és nő közötti kapcsolat a család alapja, ami a társadalom, nemzet és a világrend magva. Ha nem tanuljuk meg, a férfi és a nő hogyan tartsák fenn az erős, pozitív kapcsolatokat, még nagyobb zavart keltünk ezen a bolygón. Mélység hiánya a mai társadalomban A modern társadalom rendkívül személytelen. Elgépiesedett és elektronikus világunk elválaszt minket, amikor autóban utazunk, televíziót nézünk, a számítógép előtt ülünk, és zárt irodákban, otthonunktól távol dolgozunk. Sok ember játékokkal vesztegeti az idejét ahelyett, hogy igazi szívkapcsolatokat hozzon létre. Mivel ma a piac olyan sok anyagi kényelmet kínál, és azt tetszés szerint használhatjuk, megtanultuk, hogy ezek a tárgyak a saját élvezetünkre vannak. Sajnos kialakítottuk azt a szokást, hogy más embereket is így lássunk. Az eredmény a verseny, szorongás és szegénység. Mivel sokan azt hiszik, hogy az igazi szeretet csak elképzelés, nem is keresik, és belemennek egy célkapcsolatba. Társadalmunk tele van olyan emberekkel, akiket a téboly és a kudarctól való félelem tart távol attól, hogy mély kapcsolatba belemenjenek. Sokan szenvednek, mert képtelenek igazán jól érezni magukat. Mindennapi munkájuk során megosztják másokkal ezt a szomorú mentalitást. Azt még több csalódást és cinizmust terjesztenek. Másokat szeretni azt jelenti, magunkat szeretni Akik magukat nem szeretik, nem szerethetnek másokat sem. Mindenkinek, aki partnert keres, meg kell győződnie arról, hogy a lehetséges partnerben van-e egészséges önszeretet. Az emberek, akik destruktívan viselkednek egymással szemben, nem tudnak másokat szeretni, és a negatív érzéseiket magukkal viszik a kapcsolatba. Hogy lehet az ilyen embernek mély kapcsolata másokkal? Különösen azok tesznek maguknak rossz szolgálatot, akik olyan láthatóan veszélyes dolgokban vesznek részt, mint a drogfogyasztás, berúgás, beteges szerencsejáték vagy meg nem engedett szexualitás. Ezeket a lefokozó szokásokat osztják meg másokkal. Ilyen emberrel nem lehetséges a minőségileg szeretetteljes kapcsolat. Ha ennek az ellenkezőjében hiszünk, ez csak jámbor óhaj. Akikből hiányzik az önszeretet, nem tudnak mit megosztani másokkal, mert csak a felszínes aspektusaikhoz férhetnek hozzá. Nyitva kell tartanunk a szemeinket, amikor partnert keresünk. Ha kétségbeesetten keresünk valakit, hajlunk arra, hogy a saját képünket fessük meg arról, aki keresztezi az utunkat. Fantáziánk tárgya rendelkezik a csodaszép tulajdonságokkal, mert ilyen képet festettünk. Ilyen esetekben inkább a saját elképzelésünkbe szeretünk bele, mintsem hogy őszintén gondoskodnánk a másik személyről. Hogy lehetünk ilyen esztelenek? Ez tulajdonképpen nagyon egyszerű. Bár nem vagyunk tudatában, hogy a valódi egész mivoltunk belülről elérhető, találunk valakit, aki külsőleg 58

megfelel a vonzó személyről alkotott elképzelésünknek, aztán mozivászonként használjuk, és rávetítjük a fantáziánkat remények, félelmek és kívánságok formájában. Ez a rávetítés történik általában a romantikus szerelem kezdetén, és a románc csak addig tart, amíg ép ez az illúzió. Gyakran szétmegy a kapcsolat, mert a „szeretett” személy egyáltalán nem olyan, mint amit elvártunk. Először ezt mondjuk: „Ó, szerelmes vagyok! Ő az, akire vártam.” De egy idő után belátjuk, hogy csak a saját elképzelésünk ittasított meg, ez nem engedte, hogy elismerjük azt, amit az egész idő alatt tudtunk: nem nekünk szánták ezt a személyt. A teljesség keresése A férfiak és a nők azért hajszolják egymást, mert teljessé akarnak lenni. A férfi, akiből sok alapvetői női vonás hiányzik, olyan nőt keres, aki megadhatja neki azt, amire szüksége van. Igazából olyan nőt keres, aki a belsejéből hiányzik. A nő is magán kívül keresi a férfi aspektust, ami benne szunnyad. Senkiben sincsenek teljes egyensúlyban a férfi és a női tulajdonságok. Teljessé válni azt jelenti, hogy megteremtjük az egyensúlyt a két aspektus között. Minél készebbek vagyunk egy nő igazi férfi-oldalát, és egy férfi igazi női-oldalát becsülni, annál egészségesebbek lesznek a kapcsolataink. Ha tökéletesek és kiegyensúlyozottak vagyunk, könnyebben találunk olyan partnert, aki hasonlóan tökéletes és kiegyensúlyozott, és aki támogat minket a szolgálatunkban. Ha két tökéletlen személy jön össze, az eredmény nem az egész, hanem még nagyobb frusztráltság. Két rászoruló ember nem teheti boldoggá egymást. Nagyon elfoglalja őket az a kísérlet, hogy megtalálják a beteljesülésüket. Legyünk óvatosak, ha nagyon kétségbe vagyunk esve. Amíg azt hisszük, hogy valaki „odakint” fog boldoggá tenni minket, addig semmilyen kapcsolatban nem leszünk sikeresek. De ha eljutunk magunk mélyebb rétegeihez, természetesen harmóniába kerülünk a természettel és Isten magasztos személyiségével. Tökéletesebbek leszünk, és nagyobb lesz az egyensúly a férfi és női energiáink között. Ha két tökéletes személy kerül össze, megvan a lehetőségük, hogy erős kapcsolatot fejlesszenek ki. Se nem túlzottan dominánsak, se nem túl megalázkodók, nem manipulálják egymást kölcsönösen, hogy megtámasszák a saját bizonytalanságukat. Az ilyen emberek nem úgy viselkednek, mint a koldusok, akik olyan valakit keresnek, aki számukra csodát tud tenni. Még ha nem is vonzanak partnert, nem fogják érezni a veszteséget, mert mindent értékelnek, amit az Úr értük tesz. Ahelyett, hogy maguknak akarnának kapni valamit, meg akarják osztani másokkal a teljességüket. Ebben a helyzetben – a maguk módján – olyanok, mint Isten, Isten magasztos személyisége tárházai, akik mindenkinek szeretetet adnak. Minél teljesebbek leszünk, annál természetesebb módon vagyunk szeretetteljesek és készek az isteni közösségre, mert igazából szerető lények vagyunk, csak ideiglenesen fedettek. Nagyobb teljességet kezdünk tapasztalni, amikor felismerjük belső természetünket, mint szellemi lelkeket, és a kapcsolatunkat az Úrral. A teljesség keresése során azonban óvatosnak kell lennünk, ne higgyük azt, hogy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb vagyunk, mint mások. Ne felejtsük el, hogy mindannyian őrültek voltunk, amikor egyáltalán elfogadtuk a megszületést az anyagi testben. Ez a behatárolt fizikai világ nagyjából és egészében a frusztráltság, depresszió, gondok és sötétség világa. Minden nap örömre és extázisra vágyunk, és tudjuk, hogy ezt valahol el lehet érni. Kétségbeesetten kérdezzük magunkat: „Hol van ez a szeretet?” Magányosnak, depressziósnak érezzük magunkat, tudjuk azt is, hogy valami nincs rendben velünk, mert valahogy nem találjuk meg azt, amit keresünk. Kifordult nemi szerepek 59

Mindenkiben különböző arányokban vannak a férfi és női alkotóelemek. Ez a fizikai szinten is nyilvánvaló: minden férfi testében vannak női hormonok, és a női test férfi hormonokat tartalmaz. Nőknek is, férfiaknak is van mellük, és minden különbség ellenére a szaporodás szervei sok tekintetben hasonlóak. A modern, bűnös kultúra mesterséges, eltorzult szerepjátékba kényszerít a nemek között. A férfi fél attól, hogy érzelmes, együttérző vagy gondoskodó legyen. Mivel a szelíd oldala nem fejlődik ki, nem válik teljes személlyé. A nő feladja az azonosságát, elfojtja az egyéni kezdeményezését, és passzív lesz. Ő sem teljes személy. Ennek az a következménye, hogy a társadalom rendkívül kiegyenlített és töredékes módon működik. Az eltorzulás másik aspektusa mindenekelőtt a nő bántalmazása, mozgó vagyontárgyként kezelik, sőt megfosztják minden polgári jogától – pl. a választói jogtól vagy a saját tulajdonhoz való jogtól. Következésképpen sok nő gyűlöl nő lenni. A modern kultúrában természetes, hogy a nők a hagyományosan passzív szerepük ellenszeréül a férfiakat utánozzák, agresszívek lesznek, versenyeznek, hogy figyelembe vegyék őket, mint résztvevőket a gazdasági rendszerben. Ez azonban nem orvosság a nemek közötti egyenlőtlenségre. Az agresszív, konkuráló férfiasság, amit a nő utánoz, az igazi férfias tulajdonságok – bátorság, kezdeményezés, megkülönböztető képesség és szeretettel vegyített elszántság – eltorzításai. Ha a nők megpróbálnak úgy viselkedni, mint a férfiak karikatúrái, elnyomják egyedülálló nőies tulajdonságaikat – intuíció, inspiráció, felvevő képesség – és leértékelik a szerepüket, mint nevelők és a kultúrjavak hordozói. Ezekkel a tulajdonságokkal segíthetnének megmenteni a bolygót. Ha a férfiak torz női tulajdonságokat vesznek fel, és egyre passzívabbak, függőbbek és gyengébbek lesznek, ezzel sem adnak megoldást. Ennek megfelelően az egész társadalom rendezetlen. E társadalom sok emberéből teljesen hiányoznak a női tulajdonságok, vagy azokat nem akarják kifejezésre juttatni. Ugyanakkor mindenki kárára túlhangsúlyozzák a férfias tulajdonságokat. Egyáltalán az egész világ a női energia hiányától szenved, ami világosan mutatja, milyen félelmetesen kihasználjuk a bolygót. A lelki élet kétnemű A lelkileg fejlett emberek természettől fogva „kétneműek,” ami azt jelenti, egyesítik a férfias és a nőies tulajdonságokat. A lelkileg erős nő hatalmas férfi-energiához férhet hozzá, amely lehetővé teszi, hogy elszántan cselekedjen, míg a lelkileg fejlett férfi könnyen megnyilváníthat olyan női vonásokat, mint az alázat és érzelmesség. Amikor lelkileg fejlődünk, átadjuk magunkat az Úrnak, hogy ne az uraljon, amit mások gondolnak rólunk. Ez nem köt a hagyományos nemi szerepekhez, és könnyen kifejezésre tudjuk juttatni azokat a tulajdonságokat, amelyeket a másik nemnek tulajdonítanak. Abban a helyzetben vagyunk, hogy spontán és becsületesen éljünk, félelem vagy hamis szentimentalitás nélkül. Nem mehetünk Istenhez befejezetlenül. Ez azt jelenti, nem mehetünk haza, ha azt gondoljuk, mi csak férfi vagy nő vagyunk. Ahhoz, hogy fejlődjünk, meg kell értenünk a kétneműséget, ami nemcsak a fizikai testben vagy a szexualitásban nyilvánul meg. Mint már említettem, a társadalom azt szeretné, hogy azt gondoljuk, a szeretet csak szex, és ahhoz, hogy kapcsolatokat tartsunk fenn, szexuálisan kell megnyilvánulnunk. Ne felejtsük el azonban, hogy senki sem hat olyan vonzóan, mint egy lelkileg nagyon fejlett férfi vagy nő. Mindenki szeretne együtt lenni egy ilyen személlyel; ez természetes. De ez nem jelenti azt, hogy ennek nyílt szexuális kapcsolatnak kell lennie. Ha elkezdődik a lelki fejlődésünk, gondosan meg kell figyelnünk magunkat, el kell kerülnünk, hogy zavart okozzunk másoknak. Ha pl. egy férfi egyre inkább teljes lénnyé válik, megjelenik a női oldala. Lehet, hogy ebben a kezdeti szakaszban a férfi úgy érzi, annyira táplálja a női energia, 60

hogy kétségbeesetten igyekszik azt még intenzívebben tapasztalni. Éberség nélkül hol az egyik, hol a másik nőhöz vonzódik, és úgy érzi, mindenkivel bizalmas kapcsolatba kell kerülnie. Ha nem látja be, hogy ez az érzés a saját nőisége felébredésének az eredménye, lehet, hogy mindenkivel lefekszik. Egy nőnek is lehet hasonló tapasztalata, egy csomó ember vonzza, mert felébredt a férfi-oldala. Ha nem vigyázunk, ott találjuk magunkat, hogy féktelen nemi életet élünk. Megfigyelhetjük ezt a jelenséget pl. sok New Age szervezetben, ahol a férfiak és nők rutinszerűen gyakorolják a „szabad szerelmet.” Ellen kell állnunk annak az ösztönnek, hogy részt vegyünk a korlátozatlan szexuális megnyilvánulásban. Végső soron csalódást okozunk magunknak és másoknak. Ez a frusztráltság még a homoszexualitás kiváltó tényezője is lehet. Sok nő megunta a szerelmi ügyeket, és panaszkodik: „Az egyetemen kerestem magamnak egy férfit, de nem jött össze. Aztán az irodában kerestem, az sem sikerült. Megpróbáltam egy idősebb férfivel, nem sikerült. Aztán találtam egy fiatalabb férfit, de nem volt jó az se. Aztán egy lelki személlyel próbálkoztam, és megint kihasználtak. Most már elég. Most egy nőt szeretnék.” Amikor a nők azzal próbálkoznak, hogy partnert találjanak, sokan tapasztalhatnak bántalmazást, szidalmazást és kihasználást, és így elvesztik az érdeklődésüket a férfiak iránt. De ebben a helyzetben a nő továbbra is az integráció hiányát tapasztalhatja, hiszen nem marad teljes, ha az uralkodó férfi szerepét játssza, és közben elfojtja a nőiségét. Férfiak is találhatják magukat hasonló helyzetben, aztán erre a következtetésre jutnak: „Elég ezekből a nőkből. Keresek most egy férfit, valakit, aki hasonló tapasztalatokat szerzett. Legalább abban a helyzetben leszünk, hogy megértjük egymást.” Sokszor csak a férfi-tulajdonságok hiányzanak az ilyen férfiből, ezért könnyen vonzza a másik férfi, akinek domináns jellemvonásai vannak. Tulajdonképpen azt a férfit keresi, aki belőle hiányzik. A mai társadalomban lehet, hogy sok homoszexuális ember lesz az első, aki eljut a mély spiritualitáshoz, mert ők minden szinten csalódtak. Készek a valódi változásra. Őszinte kapcsolatot szeretnének valami Magasabbal. Semmi esetre sem ítélhetjük el őket, mert a viselkedésük csak kiáltás a szeretet után. Mivel az ilyen kiáltás általában nem a teljes lény fejlődési igényeire irányul, sajnos zavarrá válhat, rendezetlenséget okozhat. A különbségek feloldása Ha a férfiak és a nők harmonikusan akarnak együtt élni, ne féljenek a konfliktusoktól. Ez a kijelentés talán ellentmondásosnak tűnik, de a konfliktusok és véleménykülönbségek hozzátartoznak minden kapcsolathoz. Ebben az a szép, hogy a partnerek közösen oldhatják meg a problémát, ha kölcsönös a szeretet. Még ha azt hisszük, hogy ártatlanok vagyunk, akkor is megkérdezhetjük a partnerünket: „Hogyan változhatok meg? Mit tehetek? Mit gondolsz, milyen lelki módon kellene cselekedni?” A gondoskodó partner nem fog valami lehetetlent javasolni. Ilyen módon közelebb kerülünk a másik személyhez. A házastársunk azt mondhatja: „Tudod, te tényleg hülyét csináltál magadból. Igazán nem kellene így viselkedned.” Ezen a ponton választhatunk. Mondhatjuk: „Nem voltam hülye! Te csak irigy vagy. És mi volt a múlt héten? Még rosszabb volt.” Vagy ehelyett ezt mondhatjuk: „Hogyan tehetnélek téged boldogabbá? Beszéljünk erről.” Aztán meg lehet egyezni a probléma megoldásában. Ha az első megoldás nem működött, meg lehet beszélni, hogy valami mást csináljunk. Még ha továbbra is különböző véleményen vagyunk, a tárgyaló készségünk példaként szolgálhat a partnernek, hogyan viselkedjen az ember ilyen helyzetekben. Az ilyen helyzet sem nehéz, ha egy kicsit alázatosak és készek vagyunk arra, hogy növekedjünk és tanuljunk.

61

Ismét mindent felajánlani az Úrnak Ha megértjük, hogy a partnerünket Isten adta, akkor megkérdezzük magunkat: „Örül Isten annak, ahogyan a lányával/fiával bánok?” Ez több erőt ad nekünk, hogy elviseljük a nehézségeket a kapcsolatban. Ha felmerül egy probléma, elgondolkodhatunk: „Ez sértés volt. Haragszom.” De ha arra gondolunk, hogy az Urat szolgáljuk, akkor máris túljutottunk a zavarodottságon, és a sértést inkább szeretet utáni kiáltásként ismerjük fel, mintsem támadásnak. Ha ismét mindent felajánlunk az Úrnak, sok kulcsot fedezünk fel, hogyan tegyük ismét működőképessé a kapcsolatunkat. Ha nem tudjuk megkeresni ezeket a kulcsokat, akkor a világ összes szemináriuma és workshopja nem fog tudni segíteni. Az elméletek értelmetlenek, ha nem szívből élünk. A könyvekből sem lehet tanulni, ha nem akarjuk mélyebben megérteni az emberek egyéni helyzeteit és az örök lelki valóságokat. Egy kapcsolatban a problémák csodaszép lehetőségek, hogy felfedezzük, mennyire gondoskodunk a másik személyről. Az ilyen helyzetek próbára tehetik a készségünket, mennyire akarunk elkötelezettek, felelősek és megbízhatóak. De amikor jönnek a kihívások, sajnos megtörténhet, hogy az egyik házastárs el akar menekülni, és a kapcsolat meginog. Ha azonban kitartunk, és a nehéz problémákat a partnerünkkel oldjuk meg, nagyobb lesz a szeretet, mert becsületesek maradtunk egymáshoz, és együttműködve győztük le a nehézségeket. A kapcsolatban alapvető, hogy Istenre koncentráljanak. Ha azt gondoljuk, mi vagyunk a tulajdonos, belekapaszkodunk a pénzünkbe és más vagyontárgyainkba. De ha megértjük, hogy az Úr szolgái vagyunk, belátjuk, hogy az, amink van, csak eszköz, ami lehetővé teszi, hogy ismét felajánljuk a szeretetünket Istennek. Ez a megvalósítás felbátorít, hogy rendkívül szeretetteljesek és figyelmesek legyünk, mert tudjuk, hogy a Legfelsőbb nevében gondoskodunk másokról. A kapcsolat az intézkedés, amit Isten tett, hogy lehetőséget adjon nekünk viszonozni az Ő szeretetét. Ha egy házastársról vagy egy gyerekről gondoskodunk, inspirálva érezzük magunkat, hogy a legjobbat adjuk neki. És még többet, mert ők Isten tulajdona. A gyerekeink nemcsak hozzánk tartoznak; ők Isten gyermekei. A partnerünk sem a mi tulajdonunk, hanem az Úr képviselője. Valóban önzetlenek vagyunk? Ha önző módon cselekszünk, a saját kívánságainkat tápláljuk, ahelyett, hogy másoknak szolgálnánk. Gondosan meg kell vizsgálnunk a kapcsolatainkat, hogy lássuk, igazából mire irányítjuk az energiáinkat. Tényleg törődünk mások javával, a személy érdekel, és nem a felszínes megjelenése, lelki a célunk, vagy csak megittasultunk a saját fontosságunktól, és mindig arra törekszünk, hogy először mi magunk érezzük jól magunkat? A szerető kapcsolatokban az a legfontosabb, hogyan gondoskodunk az Úr nevében, nem az, hogy milyen előnyöket kaphatunk. Amikor gondoskodónak látjuk magunkat, a cselekedeteinket a Legfelsőbb Úrnak szenteljük. Aggódunk, de nem látjuk a másikat csak a magunk kiterjesztésének. Mindent megteszünk, hogy egy adott léleknek megadjuk a legjobbat, amit tudunk. Ebben természetesen benne van az anyagi kötelességeink teljesítése is, de ez csak a kezdet. Azt kell adnunk a másiknak, ami valóban fontos, és ez a szeretet, megértés és spiritualitás. Adjunk a partnerünknek szerető támogatást és bátorítást, úgy neveljük a gyerekeinket, hogy Istentudatosak legyenek, megtanulják, hogy Istenhez tartoznak. Ezért van szükség a házasságban lelki alapra. Az önzésen, gazdasági biztonságon vagy szociális célszerűségen alapuló házasság boldogtalansághoz fog vezetni. Az ilyen tényezők időlegesek. A gazdasági vagy társadalmi helyzet megváltozhat, a partnerek másként gondolkodnak, és hirtelen 62

feloszlott a levegőben minden alap, ami eredetileg az egyesülés alapját képezte. Ha ezek az elemek már nem fontosak, végül nem marad semmi. Ragaszkodás és elválás A ragaszkodás és elválás, a lelki élet fontos elemei, a házasságban is fontosak, de őszintén kell ragaszkodunk és elválnunk, hogy elkerüljük a végleteket, a túlzott ragaszkodást vagy a közöny távolságát. Ez a kérdés: Pontosan mihez ragaszkodunk? Arra vágyakozunk, hogy visszaadjuk az Úrnak, ami különben is az Övé, vagy a saját érzékeink kielégítéséhez ragaszkodunk? Ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy mindent felajánljunk az Úrnak, legyen az család, ház, munka vagy tulajdon. Igazából nincs semmink, mert minden az Úré. Ha tehát meg is kíséreljük, hogy elkülönüljünk a házastársunktól és a gyerekektől – voltaképpen mit adunk fel? Ha azt állítjuk, hogy elkülönültünk, ezzel arra célzunk, hogy lemondtunk valamiről, amit egykor birtokoltunk. Ez téves elképzelés. Ezenkívül a lelki elkülönültséget nem használhatjuk fel ürügyként, hogy a rokonainkkal szemben közömbösek legyünk. Ez nem szeretetteljes viselkedés. Nekünk az a kötelességünk, hogy mindent megtegyünk az Úr elégedettségére, anélkül, hogy valaha is azt gondolnánk, mi vagyunk a tulajdonosok. Ha gondoskodóként, és nem tulajdonosként cselekszünk, akkor az Úrnak azokkal próbálunk örömet szerezni a kapcsolatainkban, akik közel állnak hozzánk, mert megértjük, hogy mindenki Isten képviselője. Ha a szülők a gyerekeiket nem táplálják megfelelően, vagy nem törődnek az egészségükkel, ez nem tetszik az Úrnak. Bár a fizikai testünk csak jármű, mégis Istené, és mi felelősek vagyunk azért, hogy jó karban tartsuk, úgy, hogy ne zavarja az elme, értelem és lélek munkáját. Partner keresése Bár csaknem mindenki partnert akar, sok ember nehezen talál alkalmasat. A házastársat kereső embereknek jobban tudatában kellene lenniük a prioritásaiknak. Ha elmegyünk bevásárolni, többnyire tudjuk, mit akarunk. Ha nem tudjuk, céltalanul mászkálunk üzletről üzletre, veszünk egy pár haszontalan dolgot, és elégedetlenül megyünk haza. Ugyanígy van ez a partnerkereséssel. Ha csak az egyik embertől a másikig megyünk, anélkül, hogy tudnánk, milyen tulajdonságokat akarunk, végül annál kötünk ki, aki egyáltalán nem illik hozzánk. A legjobb esetben elvesztegettük a sok energiát, és csalódtunk. Ha egyszer eldöntöttük, mit szeretnénk, akkor rakjuk ki az asztalra az igényeinket, és olyan keressünk, aki azoknak megfelel. A kapcsolat partnerség, csapatmunka, ahol a két fél kiegészíti egymást, miközben a közös célért dolgoznak. Mielőtt egy pár vállalja a kötelezettséget, vizsgálják meg alaposabban a célokat, és nézzék meg, hogy ugyanazt akarják-e. Aki ezt nem teszi meg, annak később komoly problémái lehetnek. Meg kell értenünk a kapcsolatok lelki aspektusát. Elkötelezett kapcsolatokban a férfiak és nők segíthetnek egymásnak, hogy kölcsönösen fejlődjenek. Ha van egy partnerünk, a partnerünkkel kell tovább lépnünk, vagy meg kell győződnünk arról, hogy a partner velünk halad. Ha mi fejlődünk, de a partner állva marad, akkor komoly problémáink lesznek. Ha a férfi és a nő nincsenek tisztában a prioritásaikkal, olyan kapcsolatot alkotnak, amely nem működik. Azzal ér véget, hogy mindketten másokkal próbálkoznak, és közben remélik, hogy megtalálják a választ. Ha a kísérlet nem sikerült, elutasítják egymást, és új partnert keresnek. Más körülmények között azok az emberek, akikben nincs elegendő önszeretet, azzal a reménnyel mennek bele a kapcsolatokba, hogy megtalálják azt a szeretetet, amit kívánnak. De mint már említettem, két tökéletlen ember nem érhet el sikert, ha arra használják a kapcsolatot, hogy 63

teljesnek érezzék magukat. Mindketten a másiktól várják, hogy csodát tegyen, és végül mindketten becsapva érzik magukat. Ha egyszer világosan megértettük, számunkra mi a legfontosabb, nem tagadhatjuk meg az igényeinket csak azért, hogy találjunk egy partnert. Ha mégis így teszünk, később még csalódottabbak leszünk. Legyünk természetesek, hagyjuk, hogy a prioritásaink magukért beszéljenek, és azokat becsületesen beszéljük meg minden lehetséges partnerrel. Nincs értelme azt remélni, hogy a másik megváltozik. Maguk idézik fel a szerencsétlenséget, akik ehhez az elképzeléshez ragaszkodnak. Nem beteljesülés a férfi vagy a nő számára, ha a partner minden alkalommal bosszankodik, amikor ő lelki életet él. Ne kínozzuk egymást szükségtelenül; van már elég nehézségünk. Olyan partnert keressünk, aki lehetővé teszi, hogy megmutassuk a cselekvő szeretetet, az életet magasabb szinten élvezzük, és a megvalósításainkat megosszuk másokkal. Ne engedjük meg, hogy a magány olyan szövetségbe vigyen, amely képtelen megosztani az életünk legfontosabb aspektusait. Végül csak még nagyobb fájdalmat érzünk, mint az eredeti magány volt, mert a partnerünk nem lesz kész elfogadni azt, amit mi neki adunk. Ha végül belátjuk a törekvéseink értelmetlenségét, azokba valószínűleg már olyan sokat invesztáltunk, hogy a válás tönkretehet. Ilyen tapasztalatokból az emberek egész életre szóló mély sebeket kapnak, és többé nem készek arra, hogy bárkinek is megnyissák a szívüket. Tíz gyakorlat a teljességhez Hogy értelmes kapcsolatokat alakíthassunk ki a másik nemmel, teljes emberekké kell válnunk, akiknek nincs szükségük arra, hogy kívül keressék a megoldásokat. Ehelyett meg kell tanulnunk, hogy befelé forduljunk, és összekapcsolódjunk a magasabb lelki igazságokkal. Hogyan? A következő tíz gyakorlat, amely az eddig beszélgetésünk nagy részét összefoglalja, irányvonalakat nyújt, hogyan juthatunk el a teljességhez, amely az erős, tartós partnerkapcsolat alapja lehet. 1. Meg kell tanulnunk szeretni magunkat. Mint már említettem, akik magukról nem tudnak gondoskodni, másoknak sem tudnak adni. Az önszeretet egyik aspektusa négy alapszabály betartása: nem fogyasztunk drogokat vagy alkoholt, nem foglalkozunk szerencsejátékokkal, törvényellenes szex-el, és nem eszünk húst. Ezek az élvezetek meggyengíthetik az alkatunkat. Minél inkább a természet törvényei szerint élünk, annál jobban átadjuk magunkat Isten akaratának. Ha hiányzik belőlünk az önbecsülés, nem látjuk magunkat Isten gyermekeinek. Nincs elég szeretetünk és odaadásunk, amit másokkal megoszthatunk. 2. A szeretet, amit a partnerünktől kapunk, tulajdonképpen az Úrtól jön, és nekünk az a feladatunk, hogy visszaadjuk. Mások Isten szeretetét vezetik hozzánk, és mi az Ő szeretetét megint tovább adjuk másoknak. Az Úr azért von be minket a játékba, hogy lássa, mint csinálunk a szeretetével. Úgy viszonozhatjuk Isten szeretetét, hogy nagyobb odaadással gondoskodunk a partnerünkről, mintha maga Isten jelen lenne. A partnerünk csatorna lesz, akin keresztül a szeretetünket visszaadhatjuk Istennek. 3. A szereteten nincs árcédula. A szeretet nem üzleti megállapodás, vagy szerződés menekülési záradékkal, a nehéz körülmények esetére. Nem közeledhetünk az Úrhoz az alkudozás hangulatában, és ne kezdjük a meditációnkat és az imáinkat egy hosszú bevásárlási listával. Az ilyen imák nem indokolatlan, feltétlen szereteten alapulnak, és nem segítenek ahhoz, hogy kifejlesszük a magasabb tudatot, és teljessé váljunk. Istent nem kell emlékeztetnünk a szükségleteinkre. Minél inkább elfogadjuk azt a tényt, hogy az életünket mindig Isten irányítja, annál inkább meg tudjuk érteni, mit jelent az igazi ima: „Legyen meg a Te akaratod.” Ha ezt az imát őszintén felajánljuk, teljes lények leszünk. 4. Felül kell emelkednünk azon a gondolaton, hogy úgy szeressük a felebarátainkat, mint magunkat. Másokat – különösen a partnerünket – még jobban kell szeretnünk, mint magunkat. 64

Ha így szeretjük őt, akkor felismerjük, hogy Isten ajándéka, és őt nem birtokoljuk. Csak gondviselők vagyunk az Úr nevében. Felelősek vagyunk azért, hogy teljesítsük az Úr kívánságait azzal a partnerrel kapcsolatban. Minden kísérlet kellemetlenül végződik, ha uralkodni akarunk a partnerünkön. Inkább arra törekedjünk, hogy kiemeljük a magasabb tulajdonságait – ez olyan gyakorlat, ami kihozza a mi saját magasabb természetünket is. 5. A szeretetet mindig cselekvésben lássuk, és ezt a szeretetet vigyük magunkkal, akárhová megyünk. Töltsön ki minket annyira a szeretet, hogy természetesen átterjedjen mindenkire, akivel találkozunk. Ebben a mentalitásban életünk minden aspektusában úgy szolgálunk, mint Isten képviselője. A cselekvő szeretet a lélegzésen keresztül is gyakorolhatjuk. Amikor belélegzünk, látjuk magunk előtt, hogyan vesszük fel magunkba a szeretteink fájdalmát és csalódását; amikor kilélegzünk, boldogságot, örömet, szeretetet és békét küldünk nekik vissza. Ez a gyakorlat igazából nemcsak azoknak segít, akik közel állnak hozzánk, hanem az egész világnak. Nem vagyunk közömbösek más emberek problémáival szemben. Segíteni szeretnénk. Kilélegzünk: a szeretetünket, az együttérzésünket és a gyógyító erőnket lélegezzük ki. Ez nemcsak egy haszontalan gyakorlat. Erős befolyást gyakorol, és ha ezt a folyamatot hosszabb időn át megfigyeljük, látni fogjuk, milyen pozitív hatással van másokra. 6. Tekintsék a partnerükkel való kapcsolatot az Úrral fenntartott kapcsolatuk alkotó elemének. Itt van egy gyakorlat, amely segíthet. Képzeljenek el egy háromszöget, A, B, C pontokkal. Ön az A, a partnere B, és a szívében élő Úr C. Állapodjon meg a partnerével, hogy ez a háromszög állandó kapcsolatot képez Önök között, és valahányszor meditálnak vagy imádkoznak, legyen meg a kapcsolat a partnerrel és az Úrral. Nem kell feltétlenül együtt meditálni, vagy egyidejűleg gondolni erre a kapcsolatra. A megállapodásuk mindenkor és mindenütt érvényes. 7. Osszák meg a lelki megvalósításaikat a partnerükkel, hogy segítsenek neki, hogy a saját és az ő tudatát is fölemeljék. Akkor a kapcsolat el fog mélyülni, és Önök tovább lépnek. Néha félünk az odaadástól a lelki életben, azt hisszük, elveszítjük az azonosságunkat. De meg kell értenünk, hogy a Legfelsőbb iránti odaadás a lehetőség ahhoz, hogy újra visszanyerjük a teljes azonosságunkat. Ha nincs az életünkben lelki dimenzió, nem vagyunk teljesek, és nem tapasztalhatunk mély szeretetet. 8. Gyakorolják magukat abban, hogy mindenkinek ugyanazt a szeretetet ajánlják fel, amit a partnerük iránt éreznek. Más szavakkal, osszák meg a szeretetet a többiekkel, anélkül azonban, hogy szexuálisak aktívak lennének. Megkérdezhetjük magunktól, hogyan lehel elvenni a szexuális elemet. Ne felejtsék el, hogy a szex és a szeretet nem jelentik feltétlenül ugyanazt. A gyerekeinket nagyon intenzíven szerethetjük, minden szexuális felhang nélkül. Mindegy, hogy milyenek a körülmények, próbáljanak meg minden kapcsolatban ugyanolyan szeretetet kibontakoztatni. Mindannyian ismerjük, milyen édes, ha valaki csak egy személyt szeret. El tudják képzelni, mennyivel édesebb lenne ugyanezt érezni mindenki iránt? Gondoljanak arra, milyen szerető kapcsolatok alakulnának ki, gondoljanak a viszonzásra, amely gazdagabbá tenné a saját életünket, és a mások életét. Elképzelhetetlen boldogság, öröm és elégedettség lenne a napi penzumunk. Nem egyes emberekre hagyjuk rá magunkat, akik ebben a tapasztalatban részeltetnek, mert megértjük, hogy igazából Istent keressük. Minél jobban megértjük, hogy Isten mindenkiben ott van, annál inkább tapasztaljuk az istenit, és az annál teljesebbé tesz minket. 9. Próbáljanak versenyképes kapcsolatokat kialakítani. Lehet, hogy először ez idegenül és ellentmondásosan cseng. Hogyan beszélhetünk együttműködésről, osztozásról és önzetlenségről, ha aztán a versenyt javasoljuk? Tulajdonképpen nincs ellentmondás. Lelki összefüggésben a verseny azt jelenti, hogy megpróbálunk önzetlenebb lenni, mint a partnerünk, és azt nézzük, ki tud többet adni. Versenyezünk, ki emlékezteti gyakrabban a másikat a Legfelsőbbre, és kölcsönösen sarkaljuk egymást, hogy gyorsabban elérjük Őt. A verseny célja az, hogy támogassuk egymást lelki fejlődését. 65

Ez csak azoknak való, akik lelki emberek akarnak lenni, és magasabb, az anyagi élet állandótlan élvezeteit messze meghaladó tapasztalatokat keresnek. Az önzetlenség versenye arra ösztönzi a partnert, hogy emlékezzen, miért van ebben a testben – hogy megint szeretetteljes lénnyé váljon, aki átadja magát az Úrnak. 10. Tekintsenek minden kapcsolatot gyakorlásnak, ami felkészít a legmagasabb, lelki kapcsolatokra Isten birodalmában. Ez azt jelenti, abban kell gyakorolnunk magunkat, hogy a partnerünket Isten képviselőjének lássuk, felismerjük a saját isteni természetünket, emlékezzünk arra, hogy Isten gyermekei vagyunk, akikre nagy megvalósítások és örömök várnak. Csak Isten birodalmában fogjuk megtalálni ezt a szeretetet, és az örök kapcsolatokat, amelyek után olyan mélyen vágyakozunk. Végül is az igazi kapcsolatokat és közösségeket, tökéletes állapotukban, Isten birodalmában lehet megtalálni. Jelenleg egy iskolában élünk, amely segít, hogy képesek legyünk viszonozni azt a szeretetet, amely igen messze áll attól, amit most el tudunk képzelni. Ezért kell Istent tennünk a középpontba. Az Úr ott van mindenkinek a szívében, és kész arra, hogy vezessen minket. Mi azonban nem térhetünk haza, ha azt hisszük, hogy csak fizikai lények vagyunk, akik a másik nemnél keressük a boldogságot. Csak akkor mehetünk vissza, ha elfogadjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, lehetőségünk van arra, hogy a szerető anya-apa Istenünkkel az örök világban éljünk. Ez a természetes születésjogunk. Valahányszor egy helyzetet Isten fensége kifejezésének látunk, vagy amikor másokért gondoskodva, és nem kihasználókként cselekszünk, egy lépéssel közelebb jutottunk az örök birodalomhoz. Ne felejtsék el, ha ilyen magas tudatállapotban élünk, mindenütt Istennel találkozunk, és végül a lelki világ birodalmait más ebben a halandó testben is tapasztalni kezdjük. Kérdések és válaszok Kérdés: Amikor az önszeretetet említette, azt mondta, ebben nincsenek benne a drogok, a szerencsejáték, a tiltott nemi élet és a húsevés. Meg tudná jobban magyarázni ezt a dolgot a húsevéssel? Válasz: Ez nagyon egyszerű. Mindannyian tudjuk, hogy a testet nagyon befolyásolja a táplálékunk. Egy állat az evésért, alvásért, párzásért és védekezésért él. Ezt nem lehet kifogásolni, mert az állatok nem törekszenek önmegvalósításra. De a húsevő felvesz magába egyes állati tulajdonságokat, amelyek zavarhatják a lelki fejlődést. A táplálkozástudomány szempontjából a húsevés nem különösen egészséges. Lelki szempontból az erőszak a legnagyobb probléma, mert az állatokat lemészárolják. Az erőszaknak kollektív karmikus hatása van, és nagy valószínűséggel az emberi társadalomban is megteremti az erőszakot. Általában kevésbé agresszívak azok a kultúrák, ahol vegetáriánus hagyomány van. Ha egyáltalán lehetséges, ösztökéljük arra a partnert, hogy fogadja el a vegetáriánus életmódot. Készíthetünk finom vegetáriánus ételeket, felszolgálhatjuk neki. Ha az ételt szeretetteljes tudatállapotban készítjük, és felajánljuk az Úrnak, az evés lelkivé válik, és nagy megtisztító ereje lehet. Kérdés: Mit kell tennünk, ha megpróbálunk önzetlen lenni, és a partner egyre ellenségesebben és önzőbben viselkedik velünk? Válasz: Ha ilyen partnerünk van, az nem az igazi partner. Partner az, aki kiegészít. Ha egy férfi továbbra is kihasználja a nőt, aki megpróbál szeretetteljesebb és gondoskodóbb lenni, a nőnek be kell látnia, hogy nem él működő kapcsolatban. Minél inkább szeretne lelkivé válni, annál jobban elveszi a partner kedvét. Valaki mást kell találnia, egyébként az is a karmája, ha ebben az életben nem talál fizikai partnert. 66

Sok ember nem arra van rendeltetve, hogy legyen egy partnere ebben az életében. Ez ne legyen nagy probléma, mert sokan nem maradnak sokáig egy fizikai testben. Ahelyett, hogy a helyzet miatt panaszkodunk, használjuk ki az időt arra, hogy spirituálisan cselekedjünk, és felkészüljünk a következő lépésre. Ha kiegyensúlyozottabbak vagyunk, még több embertől, kaphatunk nagyobb szeretetet. Ezekben a valódi kapcsolatokban találjuk meg a beteljesülést. Kérdés: A másik nem egy vonzó tagja mindig el akarja csavarni a fejemet. Hogyan tanulhatom meg, hogy valakit ne csak mint testet lássak? Válasz: Ha a test játékát játsszuk, végül csalódottak leszünk, mert a partner teste elkerülhetetlenül meg fog változni. A mienk is. Ha egy kapcsolat a külsőségeken alapul, nagyon hamar megundorodunk, mert a fizikai test fiatalsága nem tart sokáig. Az emberek formája állandóan változik, bár mi ezt gyakran nem látjuk. Pl. valaki, akit szeretünk, balesetet szenved, és elveszti egy végtagját. Vagy a szerelmesünk öregedni kezd. Az a személy, akihez eredetileg vonzódtunk, most egészen másként néz ki, kevesebb a haja, és több a zsírja. Tulajdonképpen teljesen új testet öltött. Néha ez arra vezet, hogy azt gondoljuk: „Ez nem ugyanaz, aki minket vonzott. Ez egy egészen más személy.” Ha egy kapcsolat csak a felszínes külsőségekre épül, vagy arra, hogy milyen bájosan, költőien és ügyesen beszélünk a partnerünkkel, hogy eltakarjuk a belső ürességünket, akkor nem kerülhet sor mély, hiteles kötődésre. A szeretetnek a fizikai vonzódáson túl is meg kell maradnia. Sok kapcsolat létezik a testi szinten, és amint már nincs testi érintés, konfliktusok jelentkeznek, és a felek egyáltalán nem tudják, miért. Csak a nagy feszültséget és a szorongást érzik, amint az érintések játéka megszűnik. Egy napon az érzékeink – és a szerelmesünk érzékei – nem lesznek ugyanazok. Mi lesz a kapcsolatból, ha csupán a szexuális stimulálásra épült? Ha a kapcsolat üres, úgy döntünk, hogy Isten már nem létezik? Azt a következtetést vonjuk le, hogy Isten már nem szeret minket, vagy hogy valamilyen módon becsapott minket, csak mert már nem tapasztalunk fizikai örömöt a partnerünkkel? Felkiáltunk, és átkozzuk az Urat, vagy megpróbáljuk megérteni, hogyan fejezheti ki ez a helyzet a szeretetet?

67

7. fejezet Felebaráti szeretet Mindenütt láthatjuk magunk körül az ipari paradigma eredményeit, amely a kényelemre, pénzre, a dicsőség, hatalom és ellenőrzés tiszteletére irányul. Ennek az a következménye, hogy a modern kultúra nem adja meg az embereknek és a többi élőlénynek az őket megillető tiszteletet. A föld is élőlény, és nagyon szenved a szeretet hiányától. Mint azt már magunk is láthatjuk, a földdel és más életformákkal annyira tiszteletlenül bánunk, hogy mindenütt komoly betegség tünetei láthatók: árvizek, éhínségek, földrengések, aszály, vulkánkitörések, járványok, csapások, és számtalan más kínzás. Ahelyett, hogy szeretettel, gondoskodással és együttérzéssel bánnánk az emberekkel, manipuláljuk és kihasználjuk őket, hasztalan keresve a kielégülést. A negatív dolgok semlegesítésének az egyik útja a szeretetteljes kapcsolatok. A saját kapcsolataink annak a mikrokozmosza, ahogyan más emberekkel, és a föld más létformáival bánunk szervezeti, nemzeti vagy globális szinten. Bolygónk gyógyulása végső soron attól függ, hogyan bánunk egymással a mindennapi élet egyszerű találkozásaiban. Ha szeretetteljesek vagyunk egymáshoz, mindenki pozitívan járul hozzá a közvetlen környezetéhez. A mai társadalomban sok ember nem tapasztal elég szeretetet a családjában, az iskolában vagy a munkahelyen. A szeretet, amely nem talál egészséges kifejezésmódot, gyakran ölt különféle perverz formákat. Már észrevettük, hogy egyre több körülöttünk a gyermekek bántalmazása, a vérfertőzés és az erőszak, valamint sok más társadalmi és környezeti probléma van. A szexuális bűnözés annak a természetes tendenciának a megnyilvánulása, hogy szeretni akarunk, de nem tudjuk konstruktívan kifejezni. Amikor az emberek elutasítják isteni természetüket, szexuális és szerető energiájuk kudarcot vall, és pusztító erővé válik ebben a világban. Szükség van a szeretet kultúrájára Ez a bolygó mindaddig nem lesz egészséges, amíg nem értjük meg alaposan a lelket, és az egyetemes szeretetet, amelyben osztozunk. Mint Isten részei és részecskéi, természetesen a szeretet, felszabadulás és állandó ünneplés kultúrájába tartozunk. Ha ezt a szeretetet és örömet másokra is kiterjesztjük, akkor az Istenszeretet egyre mélyebb szintjeit tapasztalhatjuk. A világnak sürgős szüksége van a mélyebb közösségi érzésre, a személyes boldogság érettebb megértésére, ami azon múlik, mennyire vagyunk készek fölemelni a magunk és a mások tudatát a szeretetünk megosztásával. Példa lehet erre egy „faközösség.” Bár a vizet a fa levelei használják, nem kell minden egyes levelet külön megöntöznünk. Ha azonban csak a leveleket öntözzük, és a gyökereket elhanyagoljuk, a fa nem marad sokáig életben. Ha azonban a gyökereket öntözzük, a víz eloszlik az egész fában, és nagyon szépen fejlődhet. Lehet, hogy önmagunkban elégedettnek tekintjük magunkat, igazából nem vagyunk önmagunkban elégedettebbek, mint egy fa levelei. „A táplálék,” amire szükségünk van, a szeretet; ha a szeretetet Istenre irányítjuk, „megöntözzük a gyökereket,” és természetesen szétosztjuk a szeretetet az egész közösségben. A felebaráti szeretet több mint felszín A materializmus dualitásban horgonyoz; viszonylagos és nem állandó. A dolgok anyagi aspektusai nem a belső valóság, és a materialista felfogás a külső megnyilvánulásokra irányul, ahelyett, hogy megadná a szükséges figyelmet a láthatatlan lényegnek. Nem lehetnek értelmes és mély kapcsolataink, ha csak a külső fedettség szintjén cselekszünk. 68

A materialista irányultság automatikusan kizár minket a szeretet mélyebb szintjeinek tapasztalatából. Gondolják meg, hogy a feltételek nélküli felebaráti szeretet nem anyagi életfelfogáson alapul, mert végső soron minden szeretet a szeretet tárházából jön, és ez Isten. Ha Istent kizárjuk, akkor csak az anyagi kényelem és jelenség vonz; nem tapasztalhatjuk a feltételek nélküli szeretetet. Ha lelkileg fejlődünk, állandóan csodálkozni fogunk, mennyi szeretetet tapasztalhatunk és oszthatunk meg. A lelki világban örök szerető kapcsolatok vannak a lelkek között, nincs végük, nem romlanak meg, nem keltenek csalódást. Ilyen környezetben még a kis versenyek és viszályok is csak arra szolgálnak, hogy több gondoskodásra és elosztásra buzdítsanak. Mindenki hallott már anyákról, akik mindent feláldoznának a gyerekeikért, tanítókról, akik mindent vállalnának, hogy a tanulóknak segítsenek, vagy férjekről, akik teljesen a feleségüknek és a családjuknak szentelték magukat. Az anyagi világ önzetlen kapcsolatainak e kis példái bepillantást engednek az igazi szeretet lelki birodalmába. Mint az eddigi fejezetekben elmondtuk, a szoros kapcsolatokban a konfliktusok nem okoznak szakadást, hanem még erősebbé teszik a kötődést a partnerek között. A partnerek jobban megértik, mit tesz lehetővé a kölcsönös gondoskodás és tisztelet növekedése. Másokat szeretni és bízni bennük Az igazi szeretet minden balsors ellenére állandó marad. A szeretet bátorságot ad, hogy megőrizzük a helyzetünket – még akkor is, ha népszerűtlen. Ez nem azt jelenti, hogy könnyelműek vagy naivak legyünk. A kellemetlen tényeket tagadni azt jelenti, hogy a szeretetnek az ellentétét fejezzük ki; az igazi szeretet becsületességen és bizalmon alapul, nem az elkerülésen. A felebarátainkat úgy szeretni, mint magunkat, ez azt jelenti, nagyon mélyen szeretni őket, ahogyan magunk akarunk szeretve lenni. Ez azt is jelenti, hogy bízunk bennük. A becsületesség ismét becsületességet vonz, és a bizalom bizalmat. E tulajdonságok nélkül nincs szeretet. A gyakorlati szinten megkérdezhetjük magunkat, hogyan szeressünk egy nyilvánvalóan kellemetlen embert, vagy hogyan bízzunk valakiben, aki nem szolgált rá a bizalmunkra. Az ilyen emberhez úgy közeledhetünk, mint egy nyűgös gyerekhez. A szülők bizonyára nem a gyerekéhez igazítják a viselkedésüket. Ehelyett segítenek a gyereknek, hogy megjavuljon, kialakítják a helyes viselkedést, és azt ösztönzik, ami pozitív. A szülők ismerik a gyerekeik határait, és tudatában vannak a leselkedő veszélyeknek. A tapasztalatukat a gyerekeik érettségi fokának megfelelően kínálják, arra sarkalják őket, hogy növekedjenek, és megvédik azoktól a követelésektől, amelyek terhesek lehetnek. Ha elutasítjuk, hogy másokat ellenségeknek lássunk, még akkor is, ha meg akarnak sérteni minket, akkor csaknem mindenkit szerethetünk. Mindig arra kell gondolnunk, hogy azok, akik az ellenségeink akarnak lenni, kétségbeesetten igénylik a szeretetet, ezt akarják kifejezni, ahogy csak tudják, bár negatív módon. Mint lelki harcosok, ilyen helyzetekben mindig választhatunk. Reagálhatunk együttérzően, vagy tekinthetjük ezeket a megkínzott embereket ellenségeknek, akik gondolatban meg akarnak minket semmisíteni. A második esetben magunk is destruktívak leszünk, mert másokat veszélyes emberekként sorolunk be. De ha csak úgy látjuk őket, mint akik tévúton keresik a szeretetet, akkor szeretetteljesek maradhatunk, és ezt a szeretetet nem közvetítjük fenyegető módon. Akiben nem bízunk, azt nem is tudjuk szeretni. De hogyan érhetjük el, hogy a szeretetünket és a bizalmunkat bizalomra nem méltó emberekre is kiterjesszük? Természetesen nem szeretnénk becsapni magunkat és másokat, amennyiben a negatív viselkedésüket nem vesszük figyelembe. Egyszerűen legyünk elég értelmesek, ismerjük a határaikat, támogassuk a pozitív tulajdonságaikat, ne vigyük őket olyan kísértésekbe, amelyeknek nem tudnak ellenállni. 69

Pl. nem hagyunk értékes dolgokat szanaszét egy tolvaj közelében. De ha az értéktárgyainkat biztonságba helyeztük, akkor egy tolvajban még a saját házunkban is megbízhatunk. Bízhatunk abban, hogy az alkoholisták nem fognak inni, ha eltávolítjuk az alkoholt a környezetükből. Más szavakkal, úgy bízunk másokban, hogy megértjük a határaikat, eltávolítjuk a kísértéseket, és szeretetet közvetítünk. Ha elég okosak vagyunk, és realisztikusan látjuk a gyengeségeiket, akkor az erősségeiket addig a pontig táplálhatjuk, ahol maguk is le tudják győzni a negatív viselkedésüket. A helyes gondolkodásmóddal csaknem mindenkiben megbízhatunk. Titkokat megőrizni A bizalom másik aspektusa a titkok és bizalmasság problematikájával kapcsolatos. Nekünk, mint lelki harcosoknak, akik elhatározták, hogy másoknak segítenek, a hatékonyságunk szoros kapcsolatban van azzal, hogyan bánunk a titkainkkal. A mindennapi életben mindenki őriz titkokat, azokat elárulja, vagy arra használja, hogy másokat kizárjon, de azért is, hogy a fölényét bizonyítsa. A lelki tudatban a titkok nem játszanak szerepet, mert korlátokat teremtenek az emberek között, zavarják a szeretet kifejezését, és azt jelentik, hogy van valami rejtegetni valónk. A titkok „belső- és külső csoportokat” teremtenek, az embereket barátok vagy ellenségek kategóriáiba polarizálják, és megsemmisítik a bizalmat. A lelki életünkben minden cselekedet felajánlás kell legyen Istennek és a bhaktáinak, úgyhogy bármit teszünk, mondunk, vagy keresünk, Isten dicsőítésének az eszköze lesz. Miért van szükség ilyen helyzetben titkokra? Az egészséges közösségek ne ragaszkodjanak túlzottan a titkokhoz. Tulajdonképpen a lelki harcosok élete nyitott könyv kell legyen, mert az Úr mindent lát. Minél Istentudatosabbak vagyunk, annál inkább tapasztalja mindenki körülöttünk a megvilágosulás, nagy érzelmeket és szeretetet. Sajnos sokan mégsem akarnak teljes felelősséget vállalni Isten – vagy akár a partnerük – előtt, és ezért folyamodnak titkokhoz. Nem szeretnék, hogy valaki megtudja, mit csináltak, mert félnek, hogy elítélik őket a viselkedésükért. Ha vonakodunk vállalni a felelősséget, ez arra mutat, hogy úgy véljük, el tudunk bújni az Úr elől. Ez természetesen nem lehetséges. Gondoljanak arra, hogy az Úr a szívben mindent megfigyel, amit teszünk. Minden cselekedetünket ajánljuk fel az Úrnak nagy lelkesedéssel, mint szerető szolgálatának részét, amiért felelősek vagyunk, és amiért elismerést akarunk. Ha így gondolkodunk a cselekedeteinkről, akkor nincs mit rejtegetnünk, és nem akarunk többé titkokat őrizni. Bizalmasság Van különbség a titkok és a bizalmasság között. Bizonyos cselekedetek bizalmasak, de nem titkosak. Pl. a férj és a feleség szeretkezik. Ez a házasélet része, és bizalmas – ténylegesen az élet kevés aspektusa olyan bizalmas, mint a szeretkezés. De a férj és a feleség még akkor is tudatosan törekszenek az Úr dicsőítésére, amikor együtt vannak. Viselkedésük felajánlás lesz, és bár bizalmas, nem tartják titokban. A bizalmasság gyakran azért szükséges, hogy kifejlesszük a bizalmat, amely, mint az imént elmondtuk, a szeretet fontos aspektusa. Ezért vannak bizalmas aspektusok az életben. Ezt a tapasztalatot megóvjuk a nyilvánosság szemei elől, de ez nem azt jelenti, hogy valakit kizárunk. Ahelyett, hogy mindent egyszerre feltárnánk, az információt lassanként osztjuk meg. A lelki élet bizalmasságot követel olyan helyzetekben is, ahol a teljes igazság mások számára veszélyes lehet. Pl. Bengálban, a 16. században az Úr Csaitanja szabadon, nyilvánosság előtt hirdette az Istenszeretetet. De bizonyos, intenzív lelki tapasztalatokat csak néhány nagyon fejlett, felkészült lélek számára tartott fenn. Az ilyen tapasztalatok idő előtti megnyilvánítását az 70

átlagosan vallásos ember elvetné, mint őrültséget. Az Úr Csaitanjának nem az volt a szándéka, hogy másokat kizárjon, inkább védeni akarta azokat, akik nem tudnak mit kezdeni az intenzív szeretet ilyen mértékével. Ez a bizalmasság helyes alkalmazása. Hasonlóan viselkednek a szülők, akik szeretik a gyerekeiket. Miközben a gyerek növekszik, a szülők újra meg újra elmagyarázzák neki ugyanazokat a tényeket, mindig nagyobb mélységben, a gyerek megértési képességének megfelelően. Először a szülők csak azt mondják a nagyon kicsi gyereknek, hogy ne viselkedjen így. Később elmagyarázhatják, mik az erkölcsi és etikai okok a parancs mögött. Még később még nagyobb mélységben elmagyarázhatják a gyereknek, hogy miért elfogadhatatlan az a viselkedés. Minden fokozaton ugyanazt a viselkedést magyarázzák, de különböző szinteken. Hasonló módon működik a bizalmasság a lelki életben. A tanító bizonyos lelki elveket a nagyközönség bevezető szintjén magyarázhat, mélyebbre azonban csak a tanítványok beavatott csoportjában fog hatolni. Ugyanazt a témát, de még mélyebb értelemben, csak a fejlett tanítványok csoportjában vizsgálhat meg. A lelki életben kezdők először pl. néhány elemi igazságot tanulnak meg, mint: nem a test vagyunk, lehet személyes kapcsolatunk Istennel, és a lelki életben arról van szó, hogy a szeretet intenzív fokozatait tapasztaljuk. Mivel az újoncokat kezdetben nem lehet túl sok információval lerohanni, ezeket a tanításokat ellenállás nélkül meghallgathatják. Később a készségük mértékben lassanként elérhetik a mélyebb megvalósítást. A bizalmasság igazából megkönnyíti, hogy a magasabb tudást akkor nyilvánítsuk ki, amikor az idő erre alkalmasnak látszik. Ilyen intézkedések nélkül lehet, hogy túlterhelnénk az új tanítványokat, és a tanítás egészét elutasítanák, mielőtt alkalmuk lett volna arra, hogy megértsék. A megítélés értéke A lelki életben a titkok és a bizalmasság szerepének megértésén kívül ki kell alakítanunk a megítélés helyes megértését is. Kultúránkban, különösen a New Age csoportokban a megítéléssel szembeni kiterjedt ellenállás abból fakad, hogy elutasítjuk azt az egyetemes normát, amely szerint a cselekedeteinket értékelhetjük. De ez az elutasítás nem azt jelenti, hogy ez a norma elérhetetlen, sem pedig azt, hogy felment a felelősség alól. Sok ember hajlik arra, hogy a lelki életet egyenlővé tegye a békével, toleranciával és elfogadással. A tolerancia azonban nem mindig isteni, és a béke nem feltétlenül a szeretet jele. Ezek a tulajdonságok az oldottság hangulatát mutatják, és nem mindig felelnek meg a helyzet követelményeinek. Ha békére és toleranciára törekszünk, megkísérelhetünk úrrá válni a nem megfelelő helyzeten, kezelni, vagy tagadni a létezését. Szeretetteljesek vagyunk-e, ha pl. toleráljuk a fiunk drogfüggőségét? Biztosan nem. Felelőtlenül cselekszik az a szülő, aki ilyen helyzetekben elkerüli a megítélést, hogy megőrizze a békét. A lelki élet szereteten alapul, ami egymás szolgálatát jelenti, mély elkötelezettséggel, és intenzív kommunikációval. Ebben a szolgálatban benne van a megítélés és a kiértékelés. Ha ilyen helyzetekben ítéletet mondunk, ez azt jelenti, hogy aggódunk, védeni akarjuk a fivéreinket és a nővéreinket. Ha elhárítjuk a megítélést, akkor felelőtlenek és közömbösek vagyunk. A helyes ítélkezés a lelki fejlődés alkotó része, mert a növekedés állandó kiértékelést igényel. Hogy továbbléphessünk, fel kell mérnünk magunkat, és legyünk nyitottak, hogy mások megítélhessenek minket. A lelki élet abszolút kritériuma Ha egy hiteles lelki utat követünk, akkor megtanuljuk a haladásunkat hiteles kritériumok szerint megítélni. Hasonló kiértékeléseket végzünk a mindennapi életben. A műgyűjtő pl. aszerint a 71

norma szerint ítéli meg a képeket, amelyet a művészet világában elfogadnak. A zenészek adott technikát követve javítják a játékukat. Gondolkodjanak el ezen. Mondhatjuk-e egy harcművészet-mesternek, hogy ne ítélje meg a tanítványait? Mondhatjuk egy keramikusnak, hogy a tanulókat ne ítélje meg? Mondhatjuk egy tanárnak, hogy ne osztályozza a tanítványait? Ha mindenkinek ötöst adna, a tanítványok nem tudnák, mit ér a teljesítményük. Ezek a kiértékelések nem szeszélyen vagy pillanatnyi érzéseken alapulnak, hanem objektív szabványokon. A külső kritérium véd a saját félrevezető észleléseinktől, nehogy az orrunknál fogva vezessenek. A lelki életben a tanítók, szentek és hiteles szentírások segítenek abban, hogy helyesen ítéljünk, és megvédjük magunkat az illúzióktól vagy a hamis ego tévhiteitől, amelyek könnyen félrevezethetnek minket. Hogy elkerüljük a hibákat, rá kell bíznunk magunkat a tekintélyekre, akik mélyen, elismert lelki hagyományban gyökereznek. A törvények univerzálisak A szabályok és előírások az élet tényei, és mindent uralnak, amit teszünk. Ha az utca rossz oldalán parkolunk, megbüntetnek. Ha az adót nem fizetjük meg, pénzbüntetésre ítélnek. Ha állandóan elkésünk a munkából, elveszthetjük az állásunkat. Ha a megítélés minden formáját elutasítjuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a törvényeknek és előírásoknak semmi feladatuk nincs a társadalomban. A törvények azonban szükségesek a civilizáció és a rend fenntartásához. Természetesen vannak, akik engedelmeskednek a törvényeknek, mások pedig nem. Nem utasítunk el minden törvényt, csak mert azokat egyesek nem szeretik, vagy nem tartják be, vagy mert sok törvény igazságtalan vagy kellemetlen. Hogy hatékonyak legyenek, a törvények nem nyomhatják el az energiáinkat, nem korlátozhatnak természetellenesen. Jobb, ha védelmeznek, inspirálják a kreativitásunkat, javítják a jó közérzetünket. Igaz, hogy sok ember visszaél a megítéléssel, és közben megsért másokat. Ez azonban nem helyes megítélés, hanem elítélés. Ha ítélünk, akkor ne vetítsük másokra a negativitásainkat, és ne is legyenek hátsó gondolataink. Sose használjuk a megítélést kifogásként arra, hogy bárki előtt elzárjuk a szívünket. Ha azonban másoknak segíteni, és mi magunk fejlődni akarunk, akkor helyesen kell értenünk a helyes megítélés és méltatás szükségességét. Ha másként gondolkodnánk, ez azt jelentené, hogy mi rendben vagyunk, úgy ahogy vagyunk, bár gyakran értelmetlenül cselekszünk, eltérünk az abszolút lelki tekintélytől, és olyan viselkedésben veszünk részt, ami komoly problémákat okozhat nekünk és másoknak. A rossz magatartás elfogadása nem a szeretet jele, hanem a megtagadásé. A szeretet azt jelenti, hogy együtt növekszünk, és tanulunk a hibáinkból. Elegendő szeretet kell mutatnunk ahhoz, hogy mások a mi segítségünkkel maguk is elvégezhessék a javításokat. Ahelyett, hogy azt mondanánk az embereknek, ne ítéljenek, inkább könyörögjünk, hogy éppen az ellenkezőjét tegyék. Ha valóban szeretnek minket, akkor szelíden, de határozottan felmérik a viselkedésünket, és megmutatják, mely területeken kell javítani. Nekünk is ugyanezt kell tennünk értük, a negatív cselekedeteinket úgy kell értékelnünk, mint kiáltást a szeretetért. Keressük az utakat, hogy segítsünk nekik, amennyiben tudunk. Ezért az a kötelességünk, mint lelki harcosoknak, hogy kölcsönösen segítsünk egymásnak a fejlődésben. Gyakran azért félünk mások ítéletétől, mert nem akarunk szembenézni magunkkal, nem akarjuk elvégezni a szükséges módosításokat. Még mindig az önelégültség mélyen gyökerező tulajdonságaihoz ragaszkodunk. De ha fejlődni akarunk lelkileg, akkor legyen bátorságunk gyökerestől megragadni ezeket a destruktív szokásokat. A megítélés felbecsülhetetlen eszköz ebben a folyamatban.

72

Először magadat ítéld meg Sok ember, akinek segítségre van szüksége, kezdetben talán nem kész arra, hogy elfogadja a tanácsokat, mert útjukban áll az ego. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ilyen könnyen elkövethettek egy hibát, vagy különben is félnek a változtatásoktól. Gyakran csak krízisekből, katasztrófákból és káoszból tanulnak – más szavakkal, „a kemény csapások iskolájából.” Ez lassú módja a tanulásnak, de messze a legszokásosabb. Nem tűnik ismerősnek? Ez nemcsak minta, amellyel segíteni akarunk, ekkor vagy akkor magunk is így viselkedtünk. Hogy a mások kemény vagy nem fair megítélésének kísértését leküzdjük, először magunkat kell megítélnünk, mielőtt másokat megítélnénk. Sajnos sokan másoknál akarják megtalálni a hibákat, nehogy magukba kelljen nézniük. Ítéletüknek kevés súlya van, mert nincs meg bennük a szeretetteljes kívánság, hogy segítsenek. Konstruktív visszajelzés helyett ezek az emberek csak bűnbakokat keresnek. Ahhoz, hogy mások segítő bírói lehessünk, éberen kell figyelnünk a saját gyengeségeinket, és állandóan törekednünk kell a javításra. Mindig őrizzük meg az alázat szellemét, sose adjunk másoknak tanácsot, vagy ne oktassuk őket abban a hitben, hogy nekünk nincs tanulni valónk. Íme egy személyes példa: valahányszor előadást tartok, koncentrálok valamire, amit szeretnék jobban megérteni. Akkor ha mindenki elalszik is, lelkes maradok, mert legalább én tanultam valamit. Különben a tanítás csak olyan program, amivel szeretnénk elégedetté tenni a hallgatóságot. Végül eljutunk arra a pontra, hogy olyan dolgokat mondunk, amit nem is akarunk, és az emberek észre fogják venni a különbséget. Hogy hatékonyabban megítélhessük magunkat, tanácsos visszajelzést kérni azoktól, akik minket jól ismernek. Menjünk oda hozzájuk egy golyóstollal és jegyzetfüzettel a kezünkben. Amikor a válaszokat halljuk, írjuk le kommentár vagy reagálás nélkül. Ha aztán később gondosan átnézzük, biztosak lehetünk benne, hogy a tanácsokra a hamis ego, önillúzió vagy elképzelések okozta zavarok vagy racionalizálások nélkül emlékszünk. Akkor nem jövünk annyira kísértésbe, hogy igazoljuk magunkat, vagy ne vegyük figyelembe azt, amit mások mondanak. Mindenki szeretne fejlődni, és mindenkire szükség van ahhoz, hogy segítsünk egymásnak, de sokszor nem vagyunk fogékonyak arra, amit mások mondtak nekünk. Ilyen esetekben, ha a visszajelzést leírtuk, félre is tehetjük, amíg készek nem vagyunk elfogadni. Ha később elolvassuk a kommentárokat, meglepetten fogjuk látni, hogy az Úr állandóan ad alkalmat arra, hogy fejlődjünk és megtisztuljunk. Sokkolva látjuk azt is, hogy milyen gyakran utasítjuk el a segítségét. De ha valamennyire megértjük, hogy mindennek van értelme, ami az életünkben történik, akkor azt is el fogjuk ismerni, milyen pontosan vezetnek, és Isten mennyire szeret minket. Hogyan maradhat az ember pozitív Ha másokban nem bízunk, vagy durván megtámadjuk őket anélkül, hogy előbb megnéznénk a saját viselkedésünket, akkor többnyire magunkat sebezzük meg. Megsebezzük azokat is, akiket szeretünk, ha elzárkózunk előlük abban a félrevezetett kísérletben, hogy védekezzünk. Mindkét esetben azt mutatjuk, hogy nem vagyunk elég szeretetteljesek, mert nem állunk készen arra, hogy a zavaró viselkedésben felismerjük a segélykiáltást. A lelki harcosok senkit nem zárnak ki a szívükből. Mindenkit szeretnek, mindenkiben pozitív tulajdonságokat találnak, még akkor is, ha ezek mélyen el vannak rejtve. Mint lelki harcosok, felismerjük, hogy ezek az emberek éretlenek; de ahelyett, hogy elítélnénk őket, keressük a szeretetteljes utakat, hogy oltalmazzuk és vezessük őket. A nehéz emberek olyanok, mint a régiségek: potenciálisan szépek, a nyers helyek ellenére. Ha pl. szeretjük a régiségeket, akkor olyan szeretettel ápolhatunk egy 18. századi széket, hogy újra meg újra kárpitoztatjuk. Mivel az a tárgy fontos számunkra, megtaláljuk a módját annak, hogy 73

működőképes és szép állapotban tartsuk. Hasonló módon, ha őszintén gondoskodunk a családról, a barátokról és a társakról, meg fogjuk édesíteni a kapcsolatainkat, elvesszük a nehéz helyzetek élét, és a helytelenül viselkedőknek segítünk, hogy megjavuljanak. Ha másokat negatívan sorolunk be, ez azt jelenti, hogy már eldöntöttük, ők természettől fogva önzők, szeretet nélküliek vagy megbízhatatlanok. Ezzel nem segítettünk nekik, hogy a gyengeségeiket erősségekké alakítsák. Ehelyett belekényszerítettük őket egy sémába, amelyből csaknem lehetetlen kitörniük, mert azt gondoltuk, hogy a lehatárolásaik leküzdhetetlenek. Ahelyett, hogy megosztottuk volna a szeretetünket, megerősítettük, mennyire alkalmatlanok, hiszen a mi irányvonalainkhoz mértük őket. Akármilyen pozitívak vagyunk, adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben az emberek elutasítják a szeretetünket, a tanácsainkat vagy a támogatásunkat. Mit tegyünk ilyen helyzetekben? A legokosabb rendíthetetlennek és kitartónak maradni, anélkül, hogy negatívan reagálnánk, vagy feladnánk. Nem azt kell megváltoztatni, ami mi vagyunk, vagy a szeretetet, amit érzünk. Ha azzal az emberrel szemben, aki elutasítja a segítségünket, negatívan reagálunk, akkor a saját tudatunkkal nincs valami rendben. Önmagunkat akarjuk elégedetté tenni, azt szeretnénk, hogy a másik nagylelkűnek, bölcsnek vagy erősnek lásson. A szeretetünk feltételes. Nem kell másokat manipulálni ahhoz, hogy megkapjuk a szeretetüket és a tiszteletüket. Éljünk egyszerűen és hitelesen, ne hagyjuk, hogy a körülöttünk élő emberek véleménye irányítson. Ha valóban szeretünk, akkor természetesen vonzzuk az embereket. Az egyetlen feltétel, hogy becsületesen fejezzük ki magunkat, és elfogadjuk azt a tényt, hogy egyesek szeretnek minket, mások meg nem. Semmilyen körülmények között ne akarjuk megváltozni csak azért, mert valaki nem ismer el minket. A negatív magatartás kiáltás a szeretet után Mint lelki harcosoknak, akiket nagyon is érdekel, hogy fölemeljük a tudatot ezen a bolygón, mindig arra kell gondolnunk, hogy mindenki a szeretetet értékeli a legtöbbre. A mindenkori helyzetben az emberek szavai és tettei vagy szerető kapcsolat, vagy kiáltás a szeretet után. Bár mások szeretetének kifejezését könnyen helyeselhetjük, a szeretet utáni kiáltás kihívás lehet. Ezek a kiáltások különféle formákat ölthetnek, amelyek éppen a szeretet ellentétének látszhatnak. Milyen gyakran vesszük észre a haragból, durvaságból, féltékenységből, közönyből és kegyetlenségből, hogy valakinek szeretetre van szüksége? Gyakran az az első reakciónk, hogy visszavonulunk az önvédelembe, vagy ugyanolyan viselkedéssel válaszolunk. Ez azonban csak mélyebb sebeket ejt, és nagyítja a másik személyben az alkalmatlanság, nélkülözés és elválás érzését. Valahányszor nehézségekkel találkozunk egy kapcsolatban, ne higgyük el gondolkodás nélkül a másik szavait és viselkedését, hanem nézzünk a felszín alá, és kérdezzük meg magunktól: hol hiányzik ennek az embernek a szeretet? Hogyan segíthetek? Ha a helyzetet a másik fájdalma vagy szüksége kifejezésének látjuk, nem támadásnak vagy szándékos barátságtalanságnak, akkor készebbek lehetünk arra, hogy a megtorlás igényét átváltoztassuk a szolgálat vágyává. Ezt az univerzális szeretet-keresést minden kapcsolatban megérthetjük, ha megvizsgáljuk az érzéseinket a különböző helyzetekben. Tegyük fel, megharagszunk. Könnyen észrevehetjük, a harag abból a tapasztalatból jön, hogy úgy érezzük, nem szeretnek minket. A másik ember meghiúsította a reményeinket és elvárásainkat, nem kapjuk meg a figyelmet, tiszteletet, kedvességet, gondosságot vagy a szeretet más kézzelfogható jeleit, pl. adott gesztusokat vagy ajándékokat. Ennek eredményeképpen úgy érezzük, hátrányos helyzetbe kerültünk, megharagszunk, és haragunk erejével helyettesítjük azt az érzést, hogy minket nem szeretnek. Azért érezzük magunkban az irigységet és az alkalmatlanságot, mert irigyek vagyunk. Zavar, hogy más kapja az elismerést, gazdagságot vagy boldogságot, amit magunknak kívánunk, és 74

amiről azt hisszük, hogy megérdemeltük. Ez is vágyakozás a szeretet után, amely megadná nekünk a teljesség érzését, amely annyira hiányzik. Ugyanezt elmondhatjuk sok más negatív érzelemről is. A félelem olyan helyzetre való reagálás, amelyben sérülést, támadást, megsemmisülést, megalázást vagy akár a halált várjuk. Magányosnak, sebezhetőnek érezzük magunkat, elvágva a szeretettől, amire olyan sürgősen szükségünk van ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat. Mint lelki harcosoknak, arra kell gondolnunk, hogy valahányszor egy másik emberrel kommunikálunk, vagy a szeretetünket osztjuk meg, vagy a saját szeretetigényünket fejezzük ki. A többiek is ugyanígy viselkednek. A barátságtalan, követelőző, sértő, haragos vagy szomorú emberek tulajdonképpen szeretet után kiáltanak. Mindig legyünk tudatában ennek az univerzális szeretetigénynek, és osszuk meg nagyvonalúan a szeretetünket. Minden helyzetben tegyük fel a kérdést: „Mi az a szeretet-tényező, amit itt meg kell szólítanom?” Mások negativitásait kezelni Mint lelki harcosoknak, minden körülmények között az a kötelességünk, hogy pozitívan reagáljunk azok szeretet utáni kiáltásaira, akik a negatív viselkedés alapján állnak. Három fontos módja van annak, hogyan reagáljuk, ha valaki megtámad minket. Az első, hogy megvizsgáljuk magunkat, felfedezzük, milyen érzékenység, ügyesség vagy gondoskodás hiányzik belőlünk. Ha gondosan és komolyan megvizsgáljuk az indítékainkat és a cselekedeteinket, csaknem mindig találunk olyan elemet, amivel magunk is hozzájárultunk a problémához. Akkor teljes alázattal megtehetjük a korrigáló intézkedést. Reakciónk második aspektusa, hogy kiegyensúlyozottak maradunk, szerető energiát küldünk ki, nem vagyunk hajlandók részt venni a viszályban. Mivel nem vagyunk készek arra, hogy elvegyük a felkínált csalétket, lehet, hogy az ellenfelünk vissza fog vonulni. Senki sem szereti, ha úgy érzi, hogy nem ért el semmit. Az agresszív emberek általában ostobának érzik magukat, ha a negatív viselkedésüknek nincs kihatása, és gyorsan felhagynak vele. Ha viszont valakinek a támadására ellentámadással reagálunk, nagy feszültséget és félelmet fogunk tapasztalni. A másik máris megvert minket, mert beleegyeztünk abba, hogy feladjuk a magasabb elveinket, hogy részt vehessünk egy sértő játékban. Ez a reakció azt mutatja, hogy még mindig nagyon sokat kell dolgoznunk magunkon. A harmadik mód, ahogyan egy támadásra reagálni kell, megmutatjuk az agresszornak, mennyire aggódunk érte. Még ha el is utasítja a törekvéseinket, mi jobban érezzük magunkat, mert a felajánlott szeretet és nagylelkűség a mi saját tapasztalatunk része lett. Nyilvánvaló, ha dühösek és zavartak vagyunk, senkinek nem segítettünk, legkevésbé magunknak. Ha igazi szeretetet kínálunk, nemcsak a másik ember zavartságát csökkentjük, de orvosoljuk a hiányt is, ami az izgalmat első sorban okozta. Ha nyugodtan és szeretettel, ellenhatás nélkül reagálunk, megakadályozzuk, hogy a másik kárt okozzon, és ez példaként is szolgál, megmutatja a hatékony, alternatív utakat. Gondoljanak arra, hogy a lelki harcosok nemcsak magukat akarják megvédeni; fel akarják emelni a tudatot is, és segítséget nyújtanak. Bármit tesznek, azzal javítanak a világ tudatszintjén. Ha félünk, hogy kihasználnak, akkor lehet, hogy nehezen tudunk konstruktívan reagálni. Ehelyett csak elvárjuk másoktól, hogy úgy bánjanak velünk, ahogyan mi velük bánunk. A csalók aggódnak, nehogy becsapják őket, és a rablók félnek, nehogy áldozatul essenek más rablóknak. Ezzel szemben a lelki harcosok magukhoz vonzzák a szeretetet a környezetükből, bárhol is vannak, támogatják, megnövelik a már meglevő pozitív rezgéseket. Hogyan kezeljük a rasszizmust, nacionalizmust és sovinizmust A mai világban a negatív viselkedés egy különösen elterjedt aspektusa a rasszizmus, nacionalizmus, vagy szexizmus formáját veszi fel. A modern társadalom sok tagja tele van 75

gyűlölettel azokkal szemben, akik mások. Mint lelki harcosoknak, nem szabad negatívan reagálnunk a tiszteletlenségre és igazságtalanságra, amit az elfogult emberek gyakorolnak. Gondoljanak arra, hogy a csatatéren sem harcolhatunk sikeresen, ha dühösek vagyunk; ekkor elvesztjük a világosságot és az ügyességet. A harag, frusztráltság és kétségbeesés komoly betegséget vagy zavart okozhat a saját testünkben. És végül, ha tele vagyunk negatív érzelmekkel, ezeket fogjuk átvinni a kapcsolatainkban mindenekelőtt azokra, akik miatt a legjobban aggódunk. De ez nem jelenti azt, hogy egyszerűen tagadjuk a rasszista, nacionalista vagy szexista viselkedés meglétét azzal a kísérlettel, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Nekünk, mint embereknek, szükségünk van valamennyi önvédelemre. Ne hagyjuk, hogy áldozatul essünk az előítéleteknek, és gondoljunk arra, ha minket mások rasszistának, nacionalistának vagy szexistának látnak, ez a saját tudatszintjüket tükrözi. Még az erőszakos, elfogult emberek is Isten gyermekei, akik egy időre elfelejtették az igazi azonosságukat. Legyünk szomorúak miattuk, mert azáltal, hogy másokkal szemben embertelenek, a saját emberi mivoltukat semmisítik meg. Szeressük az embert – a lelket, aki az igazi lényeg – de a cselekedeteit ne. Ilyen módon hívek maradhatunk a küldetésünkhöz, hogy másoknak cselekvő szeretettel szolgáljunk, anélkül, hogy el kellene tűrnünk mások destruktív viselkedését. Értelmes szolgálat kialakítása Bár a lelki harcosok nem kívánnak maguknak anyagi jutalmat, még nem értünk el annyi önzetlenséget, hogy állandóan altruista módon tudjuk cselekedni. Szokás szerint van abban valamennyi öntő motiváció, amikor másoknak segítünk. Ez nem olyan rossz. Ha gyerekeknek segítünk egy napköziben, vagy a bántalmazott nőknek, vagy az éhezőket etetjük, konstruktív cselekvésben veszünk részt. Nincs természettől fogva rossz abban, ha vágyunk a dicséretre. Az elismerésre való törekvés csak egy lépés az úton, amelyen megtaláljuk, hogy mindent ajánljunk fel az Úrnak. Az a probléma, hogy nem mindig számíthatunk az eredményekre, amelyeket kívánunk magunknak. Néha nem kapjuk meg az elismerést, amiről azt hisszük, hogy megérdemeltük, vagy lehet, hogy a cselekedeteink másokat nyugtalanítanak. Ha a segítőkészségünk a dicséret és elismerés vágyán alapul, lehet, hogy abbahagyjuk az erőlködést, ha az elismerést már nem kapjuk meg. Ha látjuk is, mennyire ragaszkodunk mások elismeréséhez, azért ne hagyjuk abba a cselekvést. Folytassuk tovább abban a tudatban, hogy a cselekedeteink gyümölcseit felajánlhatjuk az Úrnak. Végül is, ha a hozzájárulásunkat senki nem ismeri el, Isten tud róla. Nekünk az a feladatunk, hogy a legjobbat adjuk, és ne nézzük a következményeket. Gondoljanak arra is, hogy a tudat igazi felemelése nem azon alapul, milyen jól tervezzük és szervezzük a tevékenységeket, bár ezek is fontos, támogató keretet kínálnak. Szolgálatunk lényege, hogy szeretettel gondoskodjunk másokról. Számtalan ember kezdett bele jó szándékkal humanitárius vagy lelki munkákba, aztán annyira elkapta őket a bürokrácia, hogy elfelejtették az eredeti célt. A dicsőséghez és ranghoz ragaszkodtak, vagy eltompultak, és úgy bántak az emberekkel, mint fogaskerekekkel egy gépezetben. A munkájuk már nem emeli a tudatot, és elveszti a tulajdonképpeni értékét. Minél többet segítünk másoknak önzetlenül, annál jobban megáld az Úr, még akkor is, ha a törekvéseink látszólag nem sikeresek. Gondoljanak arra, hogy a lelki harcosokat jobban aggasztja a tudat emelése, mint az anyagi jólét növelése. Nem mérhetjük a munkánk értékét a fizikai vívmányok mennyiségén. Sikerünk attól függ, hogy a cselekvés során mennyire emeltük fel a tudatunkat. 76

Jobb egy embert alapvetően befolyásolni, mint sok embert felszínesen érinteni. Annak az egy embernek a változása nagyobb hatással lesz bolygónk kollektív tudatára, mint sok száz más ember életmódjának csekély módosulása. Sokszor a legegyszerűbb cselekedet befolyásolhatja a másik ember tudatszintjét – egy meleg ölelés, egy barátságos megjegyzés vagy egy szeretetteljes mosoly. Mindenki megpróbálhatja, hogy másokat ezen az egyszerű módon fölemeljen, bármilyenek a körülményeink, és anélkül, hogy a képességeink szintjét néznénk. A cél az, hogy transzcendentálisak legyünk Nekünk, mint lelki harcosoknak, az a célunk, hogy transzcendentálisak legyünk. Gyakran nem értik ezt azok, akik azon vannak, hogy másoknak segítsenek. A transzcendens nemcsak az anyagi univerzum alapfelépítését befolyásolja, hanem annál sokkal messzebbre megy. Ezzel szemben a hagyományosan bevezetett vallások gyakran abban akarnak segíteni az embereknek, hogy nagyobb kényelmet találjanak az anyagi életben, kevesebb fájdalmat, félelmet vagy frusztráltságot érezzenek. Sokan elégedettek ezzel a szinttel, és ott maradnak. De a transzcendentalisták nem elégedettek ezekkel a törekvésekkel, és a tapasztalat magasabb dimenzióira törekszenek. Elég erős és mély szeretetüket azért nyilvánítják meg, hogy mindenki számára inspirációként szolgáljanak, és megakadályozzák, hogy mások negativitásai behatoljanak a saját tudatukba. Más szavakkal azok, akik transzcendentálisak, az életet a mindennapi világ anyagi cselekedetein túl tapasztalják, és akkor is szeretetteljesek maradnak, amikor a környezet nem az. Ezáltal emelik az általános tudatot ezen a bolygón. Mint már a 2. fejezetben elmondtuk, transzcendentális nem azt jelenti, hogy feltétlenül édesek és szelídek vagyunk, nem jelenti azt sem, hogy minden áron megmaradjunk egy kapcsolatban. Ez félreértés. Ha transzcendentálisak vagyunk, a negatív emberek vagy megváltoznak velünk szemben, vagy annyira zavartnak érzik magukat, hogy békében hagynak minket. Sok esetben választhatjuk azt is, hogy távol tartjuk magunkat tőlük. Mindig legyünk készek segíteni, de ha a segítségünket állandóan elutasítják, végül eldönthetjük, hogy elmegyünk, megnyugodva abban, hogy megtettük a legjobbat, ki akartuk terjeszteni a szeretetet. Ha megmaradunk a sértő helyzetben, ez gyakran felhívás arra, hogy bántalmazzanak. Nincs értelme továbbra is olyanoknak adni az időnket és az energiánkat, akik azt nem tudják, vagy nem akarják viszonozni. Amíg látják, hogy tiltakozunk, folytatják az elviselhetetlen viselkedésüket. Minél jobban gondoskodunk és aggódunk az ilyen emberekért, annál inkább azt fogják gondolni, hogy gyengék vagyunk, és továbbra is kihasználnak. Ha eltűrjük ezeket a cselekvéseket, nagyobbítjuk a hibáikat. Hogy a bántalmazás megszűnjön, talán vissza kell vonulnunk, és az illetőt távolból kell szeretnünk. Ez nem azt jelenti, hogy már nem ajánljuk fel a feltétel nélküli szeretetünket. Ellenkezőleg: a szeretetünket nyilvánítjuk meg. Cselekvő szeretet megakadályozni egy embert abban, hogy még több negatív karmát halmozzon fel. Ezt azzal érjük el, hogy már nem állunk a bántalmazó rendelkezésére. Harc az illúzióval Transzcendentálisnak lenni nem könnyű. Ha a lelki gyakorlásban kitartunk, nagy kihívások és kísértések fognak megjelenni. Így működik az anyagi univerzum. Miközben lelkileg fejlődünk, és lassanként kiszabadulunk az illúzió birodalmából, az anyagi energia intenzíven belénk kapaszkodik, és nem fog harc nélkül távozni. Ezért kell a szemünk előtt tartani a célt, amikor a lelki úton járunk. Ha az út nehéz, a végeredményre koncentrálunk, és ez segít előre lépni. Sose függjünk a saját erőnktől és értelmünktől az anyagi illúzióval folytatott harcban, mert az anyagi energia erősebb, mint mi. Ehelyett bízzuk magunkat az Úrra, aki mint Felsőlélek ott van minden élőlény szívében, és mindenfajta segítséget felkínál, ha mi késznek nyilvánítjuk magunkat. Ha úgy tűnik, mintha nem érkezne semmi segítség, ez azért van, mert hiányzik a hit ahhoz, hogy megértsük, az Úr személyesen figyel és segít. 77

Megkockáztatjuk az elbukást, ha a saját erőnkből akarunk ellenállni a kéjvágynak és a kísértéseknek. Csak idő kérdése, és olyan helyzetbe kerülünk, amelyben nem tudunk helyesen cselekedni. De ha látjuk az állandó veszélyt, és éberek maradunk, a figyelmességünk meg fog óvni attól, hogy az illúzió karmai közé kerüljünk. Probléma akkor keletkezik, ha a kísértést nem vesszük komolyan, és ezért ellanyhul az éberségünk. A lelki emberek többnyire két okból vallanak kudarcot: pénz és szex. A pénz utáni sóvárgás okozza, hogy sok lelki ember feladja a becsületet, és a gazdasági problémák közepette a pénz elsajátítása csábítás lehet. Mint más láttuk, a kéjvágy annyira áthatja a társadalmat, hogy sok ember a szeretetteljes magatartást úgy értelmezi, mint felhívást szexuális kapcsolatra. Sok magányos ember tagadja meg a magasabb megértését, hogy megízlelje a szeretetet, még akkor is, ha ez csak a fizikai szinten jelentkezik. Ha a szerető energia csatornájává válunk, mélyértelműbbek lesznek a kapcsolataink. Kevésbé vágyunk arra, hogy másokat manipuláljunk, mert már elegendő erőt fejlesztettünk ki ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, mi a lélek, és milyen kapcsolatban vagyunk Istennel. Akkor már nem az anyagi világban keressük a legvégső beteljesülést. Kérdések és válaszok Kérdés: A fiam azt gondolja, hogy nagyon sokat bírálom őt. Van különbség a kritikus és az értékelő között? Válasz: Ez a tudaton múlik. Ha a fia nem gondoskodik magáról, vagy a tanulást nem veszi komolyan, akkor ezt pontosan meg kell mondani neki. Ön felelős azért, hogy figyeljen rá, akkor is, ha a gyerek jobban szeretne naponta 18 órát játszani. Önnek az a szerepe, hogy segítsen neki, ösztökélje, és hogy ezt a szerepet megfelelően be tudja tölteni, ehhez szükség van valamennyi értékelésre. De ha segíteni akar a fiának, akkor tisztelnie kell az egyéniségét és a függetlenségét. Vigyázzon arra, hogy ne tekintse őt a saját kiterjedésének. Ha valaki leereszkedően beszél egy gyerekkel, még ha a legjobb szándékkal teszi, akkor is csak ellenállást és neheztelést vált ki. Néha, amikor megoszt vele valamit, lehet, hogy kritizálásnak tekinti, és nem ad visszajelzést. Ha azonban szükségesnek látja, akkor lépjen közbe, mindegy, hogy a gyerek hogyan reagál. Ha ellenkezik, vagy támadásnak érzi, megkísérelheti kellemesebb módon. A szülőknek mindig ébernek kell lenniük, de ne akarjanak nagyon uralkodni, mert akkor pszichológiai sebeket ejtenek. A szülők felelőssége védelmezni és felügyelni; ez minden. Ha látja, hogy a fia nem öltözködött fel megfelelően, akkor aggódik a jó közérzete miatt, és megmondja neki, hogy cserélje ki a nadrágját. Ez nem kritikus, csak praktikus. Megkövetelheti tőle, hogy óvatos legyen, amikor kerékpározik. Megteszi a magáét, hogy garantálja a biztonságát, de nem támadja meg, vagy nem tesz neki szemrehányásokat. A felügyelet nem mindig talál helyeslésre. De mint gondoskodó szülőnek, Önnek mindig késznek kell lennie arra, hogy szeretetet, támogatást és vezetést adjon neki. Visszajelzést adni, ez a szülői felelősség része. Ha a szülő nem lép közbe, amikor szükséges, akkor vagy nem gondos, vagy fél attól, hogy mit gondolhat a gyereke. Kérdés: Én olyan vagyok, hogy nem bízom más emberekben. Ez az én esetemben tanult magatartás, amely múltbeli tapasztalatokon alapul. Mit kezdhetek ezzel? Válasz: Mint már korábban megbeszéltük, ne legyen naiv, buta, vagy tagadó. Ehelyett lássa úgy a dolgokat, ahogy vannak. A múltbeli tapasztalatokból megtanulta, hogy valaki komikus hazug vagy tolvaj, de azt nem engedheti meg, hogy ez akadályozza a jelenlegi növekedését és fejlődését. Ha megint találkozik ezzel az emberrel, legyen óvatos, ne csábítsa olyasmivel, ami problematikus lehet. Ön sem adna éles kést kisgyerek kezébe. Ez nem zavarja az iránta érzett 78

szeretetet, együttérzést és gondoskodást. Éppen a szeretet az, amely miatt eltávolítja a környezetéből a lehetséges veszélyforrásokat. Törekedjen arra, hogy minden embert Isten részének lásson. Akkor még ha valaki meg is támadja, úgy tekintheti ezt a tapasztalatot, mint amit Isten rendelt el az Ön növekedése érdekében. Gondoljon arra, hogy az univerzumban nincsenek véletlenek. Az Ön támadója tulajdonképpen az Úr isteni ügynöke – aki abban a pillanatban zavarodottság vagy amnézia állapotában van – és azért küldték, hogy Önnek megmutasson valamit. Szeretetteljes felfogása fölemelheti a lehetséges ellenfél tudatát. Még az is lehet, hogy teljesen megváltozik, mentegetőzik, mosolyog, és bocsánatot kér. Ha azonban a támadásra ellentámadással válaszol, sokkal nehezebb lesz a kommunikáció. Mindketten zavartan válnak el egymástól. Itt igazából a mélyebb hitről beszélünk. Ha mélyen hisz Istenben, meg fogja érteni, hogy az Isten különféle formákban és helyzetekben jelenik meg az életében. Önnek az a feladata, hogy Istent szeresse, Őt tapasztalja mindig és mindenütt. Ő azáltal próbálja fölemelni az Ön tudatát, hogy érzékennyé teszi a saját tisztátalanságaira, ha mások problémáit észleli. Más szavakkal, az Úr megmutatja, hol kell magán dolgoznia; olyan helyzeteket teremt, amelyek megmutatják a hiányosságokat. Mi a félelemben és bizalmatlanságban eltöltött élet ára? Ön drágán fizeti meg, a saját szeretete, együttérzése és gondossága formájában. Szorosan bezárja az ajtókat és az ablakokat, hogy távol tartsa a veszélyt, de a pozitívnak sem engedi meg, hogy bejöjjön. Bár nem szabad butának lenni, mégis arra szeretnénk Önt bátorítani, hogy nyíljon meg a tapasztalat és a szeretet magasabb fokozatainak. Kérdés: Ha visszanyúlunk ahhoz, amit Ön a megítélésről mondott, akkor hogyan értelmezzük a Bibliának ezt a mondását: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél?” Válasz: Ha a megítélésre és a szabályokra nem lenne szükség, akkor Isten nem adott volna olyan ok törvényt a prófétáknak. Ezek a tanítók pl. azt mondják nekünk, hogy a házasságtörés, erkölcstelenség, káromlás és gyilkosság bűnös dolgok. A kiértékelésre azért van szükség, hogy segítsen felismerni ezeket és más bűnöket. Nekünk azonban szeretettel és alázattal kell ítélnünk. A Biblia mondása, amelyet idézett, egy módja annak, hogy emlékeztessen minket, ne koncentráljunk mások hibáira, amikor magunk is bűnösök vagyunk. Ha azért bírálunk hiányosságokat másoknál, hogy megkerüljük a saját sikertelenségünket, akkor nem a szeretet motivált minket. Csak azért akarunk másokat megsérteni, hogy jobban érezzük magunkat. A megítélés jelen van az egész Bibliában. Az Ószövetség nagyon sokat beszél arról, hogy Izrael gyermekei letértek a helyes útról, és különböző kísérleteket tesznek, hogy visszakerüljenek a helyes útra. Az Újszövetség tele van a szeretet és együttérzés tanításaival, Jézus mégis kidobja a pénzváltókat a templomból, és nagyon élesen elítéli őket. Vannak hasonlatok, figyelmeztetések és tanítások, ezek segítenek az embereknek abban, hogy Isten törvényei szerint éljenek. Minden nagy vallás Bibliája azt mutatja nekünk, hogy a szeretettől motivált megítélés egészséges és szükséges.

79

8. fejezet Az együttérzés gyakorlása A mai világban olyan körülmények vesznek körül minket, amelyek annyira ellenségesek az emberi és lelki növekedésünkkel szemben, hogy a magasabb igazságok nem hatolnak be könnyen a tudatunkba. De pontosan ezekre az igazságokra van szükségünk. A fizikai valóság csak a külső megnyilvánulása annak, ami egy mélyebb síkon már beindult. Problémáink anyagi megoldásai nem fognak működni, mert nem hatolnak a felszín alá. Ha tartós változásokat akarunk, közös erőfeszítést kell tennünk, hogy minden helyzet felszíni aspektusai mögé nézzünk. A mai makacs problémák mély együttérzést váltanak ki minden körülmények között, és minden eszköz ellenére, amit kipróbálunk. Az együttérzés mélyen belenéz minden helyzet szívébe, és feltételek nélküli szeretetet kínál orvosságul. Ha jobban tudatában vagyunk a legbelső, lelki természetünknek, akkor megértjük, hogy az együttérzés segíthet felül emelkedni a dolgok időleges és viszonylagos aspektusain. Ez a növekvő tudat végül kivisz a negatív körülmények közül. Ha megnyílunk az együttérzés előtt, a tudatunk transzcendentálisabb lett, magasabb energiákat sugárzunk ki, amelyek másokat fölemelnek, és gyógyulást kínálnak a fájdalom és a szenvedés világának. A hazatérés előfeltétele A lelki élet legmagasabb célja a hazatérés, visszamenni Isten birodalmába vagy a lelki világba. Az együttérzés gyakorlása a felkészülés alapvető aspektusa. Felkészülésre még a világi életben is szükség van; segít, hogy alkalmazkodjunk a különféle körülményekhez. Ha pl. egy hivatalos fogadásra megyünk, erre ünnepélyes ruhával készülünk fel. Ha zenélünk, gondosan gyakorlunk, mielőtt felmegyünk a színpadra. Ha színházat játszunk, meg kell tanulnunk a szövegünket. Helyes felkészülés nélkül igen nagy zavarba jöhetünk. Hasonlóan kell felkészülnünk arra is, hogy esetleg eljutunk a lelki világba. Mint a 3. fejezet említette, minden nagy szentírás hangsúlyozza, hogy örök élőlények vagyunk, és az otthonunk messze van innen, az anyagi létezés birodalma fölött. Rossz helyen vagyunk ebben az anyagi birodalomban, amely a magasabb tapasztalatok gyakorlóteréül szolgál, de nem az a hely, ahol igazán boldogok lehetünk. Éppen most kell olyan jól felkészülnünk, ahogyan csak lehet, hogy visszanyerjük az elvesztett időt, és megkapjuk a kincseket, amelyek a lelki birodalomban várnak ránk. Senki nem várhatja el, hogy beléphet Isten birodalmába a mély együttérzés kifejlesztése nélkül. Csaknem valamennyi ortodox írás – Biblia, Korán és Thóra – azt tanítja nekünk, „Szeresd felebarátaidat, mint magadat.” De a felebarátaink, mint magunk szeretete elvesztheti minden értékét, néha üzleti ajánlattá süllyed, ha azon alapul, hogy adott mennyiségű szeretetet kell adni másoknak. Ilyen helyzetben a szeretet inkább feltételes, mintsem nagyvonalú. Ez nem transzcendentális. Mint már a 2. fejezet elmagyarázta, nekünk, mint lelki harcosoknak, még egy lépéssel tovább kell mennünk, és másokat jobban kell szeretnünk, mint magunkat. Ha a felebarátunkat magunknál jobban szeretjük, és csak másokért aggódunk, akkor az együttérzés eszközei leszünk, azon az úton vagyunk, hogy transzcendentálissá váljunk. Túl az üdvprédikátori mentalitáson Bár az együttérzés feltétele annak, hogy hazamehessünk az Úrhoz, ne lássuk ezt önző módon, mint a saját megmentésünk esélyének eszközét. Az együttérzés igazából felette áll minden önző motivációnak – még annak a kívánságnak is, hogy belépjünk az Úr birodalmába. Ezért ha néhány 80

jóga-technikát gyakorlunk, meg akarunk szerezni bizonyos pszichikai erőket, vagy több alkalmat akarunk szerezni ahhoz, hogy megmeneküljünk, ezek csak elemi lelki cselekedetek. A végső elemzésben csak abban segítenek, hogy jobban kibírjuk a börtön-környezetet, és valamennyi megkönnyebbülést találjunk az anyagi élet félelmeitől és stresszétől. Nem emelkednek fölük az önzés világán, és ezért nagyon kevés közük van az igazi lelki megvalósításhoz. Ilyen mentalitással nem mehetünk vissza a lelki világba. Ha az énközpontúság zavarja a lelki fejlődésünket, állandóan fel kell mérnünk a helyzetünket, meg kell vizsgálnunk a gondolatainkat, hogy az önzést gyökerestől kiirtsuk. Az idő legtöbb részében a kívánságainkkal foglalkozunk – még csak nem is a szükségleteinkkel. Annyira megszoktuk, hogy a kívánságainkat akarjuk teljesíteni, hogy ez teljesen eltérít a mély szeretet és boldogság tapasztalatától, a tartósan jó közérzettől. Állandóan az érzékeinket tápláljuk, az „én” és „enyém” érzéseit támogatjuk, ahelyett, hogy a magasabb élvezetek felé haladnánk. Még az az emelkedett kívánság is az önzésben gyökerezik, mint a megváltás vágya. A megváltás eljön magától, ha feladjuk az önző kívánságainkat, és elmélyítjük az együttérzésünket. Az együttérzés jelentése Az együttérzés mentes az anyagi korlátozásoktól. Az „anyagi” fogalom azt jelenti, a legtehetségesebb marad életben, és azon alapul, ki dominánsabb, uralkodóbb, ki tud jobban manipulálni másokat. Az együttérzés ennek az ellentéte. Lelki tulajdonság, önzetlenségen alapul, nincs benne irigység, sem birtoklásérzet. Nem szentimentális, nem jön és megy az érzelmeinkkel együtt. Ha együttérzőek vagyunk, indokolatlan, feltétel nélkül szeretetet ajánlunk másoknak, és készségesen feláldozzuk magunkat értük. Az együttérzés spontán, és semmi köze a bűntudathoz, félelemhez vagy nehezteléshez. Ha felajánljuk másoknak a segítségünket, de nem igazán akarjuk, akkor nem az együttérzés motivál. Ilyen esetben úgy érezzük, kénytelenek vagyunk a körülményeknek megfelelően cselekedni, és vonakodva ajánlkozunk, csak mert nem látjuk, hogyan szökhetnénk meg a helyzet elől. Minden megváltozik azonban, ha derült, örömteli tudatállapotban ajánljuk fel másoknak a segítségünket. Ez az igazi együttérzés. Ha azt valljuk, hogy szeretjük Istent, akkor szeretnünk kell a részeit és a részecskéit is – az élőlényeket magunk körül. Az Úr igazi bhaktáját csak az érdekli, hogy mások szolgája legyen, és mindenkit úgy lát, mint az Úr energiája megnyilvánulását. Senkit sem zárhatunk ki a szeretetünk és együttérzésünk területéről. Ha másoknak szolgálunk, akkor igazából az Urat szolgáljuk. Az anyagi élet tele van csapásokkal. Ha csak a saját kényelmünk, vagy akár csak a saját felszabadulásunk miatt aggódunk, önző orientációhoz ragaszkodunk, és nem érhetjük el a legmagasabb célt, a szerető közösséget Istennel, az Ő birodalmában. De ha kifejlesztjük az együttérzés és önzetlenség mély szintjét, akkor igazi szolgák leszünk, akik mindenkivel meg tudják osztani az Istenszeretetet, akármilyen körülmények között. Ha szenvedőkkel találkozunk – pl. vakokkal, fogyatékosokkal, betegekkel, hajléktalanokkal, foglyokkal, bántalmazottakkal, vagy akiket kényszerítettek, hogy elhagyják az otthonukat – annyira szeretjük őket, hogy magunkra szeretnénk venni a terhüket, megszabadítsuk őket a fájdalomtól. Az együttérzés nem leereszkedő Mint már korábban említettük, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy a szeretetet a cselekvésében fejezze ki, és keresse az alkalmat a szolgálatra. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy milyen kedélyállapotban szolgálunk. Néha az emberek dicsekszenek állítólag emelkedett helyzetükkel, leereszkedő módon segítenek, amivel erre céloznak: „Te nem vagy rá képes, de nézd meg, hogy én milyen jól megoldom ezt a helyzetet.” Sose szabad másokat csak eltűrni, 81

vagy önkinevezett, fölényes kiindulópontból adni az együttérzést. Az együttérzés nem azt jelenti, hogy ezzel a mentalitással fogadunk másokat: „Rendes leszek hozzád,” vagy „Megmutatom neked, milyen jó vagyok.” Az ilyen hozzáállás értelmetlen, éppen az ellentéte az együttérzésnek. Így kell gondolkodunk: „A hittestvéred vagyok; a szerető társad vagyok, és látom, hogy sebet kaptál. Kívánságom és kötelességem, hogy segítsek neked.” Mint már megtárgyaltuk egy korábbi fejezetben, a másik ember nehézségét segítségkérésnek kell látnunk – kiált a szeretetünk, együttérzésünk és szolgálatunk után. Senki nem szeretne fájdalmat, zavart vagy félelmet tapasztalni. Még azok az emberek is, akik úgy néznek ki, mintha ragaszkodnának a zavarhoz, egyszerűen csak azt akarják, hogy rájuk figyeljünk – más szavakkal, szeretetet akarnak. Ha minden helyzetet mélyebb perspektívából szemlélünk, könnyebben elérjük, hogy ne érintsen mások ellenséges vagy meggondolatlan viselkedése. Ezt mondhatjuk, „Ennek az embernek szeretetre van szüksége, és az Úr alkalmat adott nekem valami szolgálatra. Nézzük csak, hogyan segíthetek.” Ha így gondolkozunk, kevésbé esünk abba a kísértésbe, hogy csak elviseljük más emberek gyengeségeit. Igazából, ha másoknak együttérzés nélkül segítünk, ők abból csak felszínesen profitálnak. Az emberek közötti kommunikáció sokkal jobb a finom-, mint a durvaanyagi szinten. A visszatartott érzelmek azok, amelyeket a legerősebben kiküldünk. Ezért a másik ember belátja, bár nem tudatosan, hogy csak a fölényes igazságunkat és önuralmukat akarjuk bemutatni. Aki megkapta a segítséget, nem érzi magát jobban, mert a segítség nem volt becsületes. Bár az érzések nem-verbális kommunikációja működhet negatívan is, ahogyan most leírtam, szolgálat pozitív célnak is. Ha becsületesen akarunk segíteni, és így cselekszünk, akkor ez működik, akkor is, ha valakinek az egoja megkísérli kitörölni a mi jó szándékainkat. Bizonyos szinten átmegy az üzenet. Később, ha nem is azonnal, az illető képes lesz válaszolni. Az együttérzés bátorságot követel Az együttérzés felette áll az „én” és az „enyém” gondolatainak, fölülemelkedik az anyagi kényelem és biztonság elképzelésén. Ha az együttérzést gyakoroljuk, semmilyen hatalom nem érdekel, még a pszichikai vagy misztikus hatalom sem. Megfeledkezünk magunkról, közömbösek vagyunk a személyes nyereséggel vagy veszteséggel szemben, és olyan mélyen átérezzük a szívünkben mások szenvedését, hogy elszánjuk magunkat, teszünk valamit. Ehhez nagy bátorság kell. A mai világban számtalan probléma van, és a megoldáshoz erős lelki katonák kellenek, akik képesek úgy mozogni a nagyfokú szennyezettségben, hogy nem befolyásolja őket. Ilyen harcosok segíthetnek azoknak az embereknek, akik magányosnak, elhagyatottnak, tehetetlennek vagy reménytelennek érzik magukat – akik szenvedésben alszanak el vagy félelemmel ébrednek – hogy tudják, Isten szereti őket, és van remény. Emberek fizikai kihívásokkal Elképzelte már valaha, milyen lenne vaknak lenni? Vakok számára rendkívül nehéz lehet az élet. Mivel olyan sok mindenhez kell a látás, amit teszünk, hogy a vakok gyakran ki vannak szolgáltatva másoknak, akik látnak. Ha sürgősen segítségre van szükségük, lehet, mások oda se figyelnek, vagy bántalmazzák őket. Ha transzcendentálisak akarunk lenni, és olyan tulajdonságokat akarunk kifejleszteni, amelyek visszavisznek minket Istenhez, együtt kell éreznünk az ilyen emberekkel. Legyünk készen arra, hogy áldozatot hozzunk, hogy jobb legyen az élethelyzetük, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy fel kell adnunk a saját biztonságunkat és a kényelmünket. El tudjuk egyáltalán képzelni, hogy elfoglaljuk egy vak helyét, és így szabadítsuk meg őt a vakságától? 82

Milyen lenne, ha nem tudnánk rendesen beszélni? Képzelje el, hogy képtelen szavakkal kifejezni magát. Érzi-e mélyen a belső frusztráltságot, amit ez a helyzet okozna? Mennyiben kész átvenni egy ilyen ember helyét? Az önzetlen szeretet mértéke határozza meg, mennyiben kész arra, hogy Isten birodalmába menjen. Mindannyian meglátogattunk már olyan embereket, akiket a komoly betegség ágyhoz láncol, vagy nem tudnak járni, tehetetlen nyomorékok lettek. Mivel nem tudnak gondoskodni magukról, másokra vannak utalva, akik megetetik, megfürdetik, és sokszor még a toalettre is kiviszik. Az ilyen függőség nagyon lealázó lehet. Sok esetben még az úgynevezett barátok és családtagok is bosszankodnak, és nagy tehernek érzik, hogy állandóan ott kell lenniük, és segíteniük kell. Az ilyen emberek gyakran olyan nehézségeket okoznak, hogy még a legközelebbi rokonaik is megkönnyebbülésnek érzik, amikor meghalnak. A családtagok néha csak abban reménykednek, hogy nagyon hamar eljön a halál, és megszabadítja őket a kötelezettségtől. Elég erős az Ön lelkében az együttérzés, hogy kész lenne helyet cserélni velük, megszabadítani őket a kínjaiktól? A hajléktalanok A hajléktalanság probléma az egész Egyesült Államokban, és az egész világon. Még Washington D.C.-ban is – az ország fővárosában – emberek kuporognak egymás mellett a járdákon, nyílt tüzeknél vagy a házak bejáratánál, minden évszakban, ha esik, ha fúj. Ezeknek az embereknek nincs családjuk, aki a nap végén megvigasztalja őket, és nincs menedékük. Kontrasztként gondoljon a saját életére: reggel elhagyja a kényelmes otthonát, hogy dolgozni menjen, vagy valami mást csinál, és a nap végén visszajön, hogy az estét a családjával vagy a rokonaival töltse. Szeretteink adnak értelmet az életünknek, elegendő erővel töltenek fel, hogy másnap megoldhassuk a következő kihívásokat. De képzelje el, hogy nincs munkája, nincs hajléka vagy családja. Ha ezek az emberek végre találnak egy nyugodt helyet az utcán, lehet, hogy a gyerekek megdobálják őket kövekkel, vagy a rendőrök letartóztatják. Valahányszor találkozunk velük, elfordítjuk a pillantásunkat, vagy legfeljebb felajánlunk nekik egy kis alamizsnát. Elég erős az együttérzésünk, hogy érezzük a bánatukat és a szerencsétlenségüket? Manapság sok ember annyira szorong, olyan feszült, konkurenciagondolkodás jellemzi, hogy örülnek másik nyomorának, és jobban érzik magukat, ha találnak valakit, akinek a helyzete még rosszabb, mint a sajátjuk. Ha egy barátjukat katasztrófa éri, szavaikban részvéttel és bátorítással vannak, de magukban örülnek, hogy nem ők jutottak arra a sorsra. Az ilyen hozzáállás az anyagi tudat jele. Ha az együttérzésünk olyan erős, hogy készek lennénk átvenni egy hajléktalan nő helyzetét, és megszabadítani őt a kínoktól, akkor lesz jogunk arra, hogy belépjünk a lelki világba – és nem előbb. Fogságban Szomorú kommentárja az amerikai társadalomnak, hogy olyan sok polgár szegi meg a törvényeket, ahelyett, hogy természetes életet élne. A modern társadalom sok ember igényeinek nem felel meg. A bűnözők és a fogva tartottak magas száma mutatja, hogy magában a társadalomban van valami komolyan rossz. Az Egyesült Államokban a probléma leginkább nyugtalanító része, hogy már a tizenévesek is bűnöznek. A fiatalság képviseli minden nemzet jövőjét. De egyre több fiatal dühös, zavart vagy frusztrált, ezt aztán nem produktív módon viszik át a környezetükre – és sokan rendkívül komolyak. El tudja képzelni, hogy életfogytiglani büntetésre ítélik, anélkül, hogy fellebbezhetne? Minden nap úgy ébred fel, hogy nincs minek örüljön. Talán minden kapcsolatot elvesztett a külvilággal, és még a saját családja sem kommunikál Önnel. Azt kívánja, bárcsak meg se született volna, és 83

mást sem vár jobban, mint a halála pillanatát. Talán szeretne öngyilkos lenni, de még ezen a módon sem nyilváníthatja meg a szabadságát, mert mindent elvettek, amit ehhez felhasználhatna. Hogy elmélyítsük az együttérzésünket, és lássuk, hogy hálásak lehetünk, szakítsuk meg a mindennapi rutint, látogassunk el egy börtönbe, értsük meg a fogoly nyomorúságát. Meglátogathatunk egy kórházat vagy egy bolondházat is, hogy emlékeztessük magunkat, mennyire sebezhető az ember, ha pl. ágyhoz kötött vagy beteg. Ha látjuk, mennyi károsodást és reménytelenséget kell elszenvedniük, talán jobban fogjuk becsülni a szerencsénket, szilárdabban elkötelezzük magunkat, hogy mások megsegítésére használjunk mindenünket, amink csak van. Ha egyszer felvettük ezt a tartást, a kényelmes életünket kevésbé tekintjük magától értetődőnek, és megértjük, hogy a panaszaink gyakran nagyon túlzottak, csak azért zavarnak minket, mert éppen nem állnak rendelkezésre az önkielégítés szokásos eszközei. A nyugati társadalomban a mi problémáink ritkán fenyegetik az életet. Nagyon könnyen elkaphatnak minket a saját, személyes frusztrációk és félelmek, állandóan panaszkodunk, és elfelejtjük, hogy emberek milliói vannak olyan helyzetekben, amelyek sokkal rosszabbak annál, ami velünk valaha is megtörtént. Panaszkodhatunk, hogy ebben a hónapban nem tudjuk kifizetni az autórészletet, de legalább van egy autónk. Panaszkodhatunk, hogy nem tudjuk időben leróni a biztosítási díjat, de legalább van biztosításunk. Bár az amerikai társadalombiztosítási rendszer szétesik a világ sok országában még ilyen sincs. Sok fejlődő országban a fogyatékos embernek munka és családi támogatás nélkül koldulnia kell, vagy éhen hal. Mi azonban magától értetődőnek tekintjük a biztosítási hálót és az anyagi jólétünket, ahelyett, hogy hálásak lennénk, és megköszönnénk az Úrnak; vagy ahelyett, hogy másokon segítenénk, amiatt panaszkodunk, ami nekünk hiányzik. De gondoljanak arra, ha be akarunk lépni Isten birodalmába, késznek kell lennünk arra, hogy meghozzunk minden áldozatot, végső soron segítsünk az Urat dicsőíteni, és lehetővé tenni, hogy mások is közelebb kerüljenek Hozzá. A menekültek nyomora Gondoljanak most egy menekült családra, amelynek tagjai primitív körülmények között élnek, mint a vadállatok, kétségbeesetten vándorolnak az egyik helyről a másikra, táplálékot, menedéket és biztonságot keresve. Hallottunk minden új történetet a hihetetlen szenvedésekről, ami akkor történik, amikor emberek tömegeit űzik el az otthonukból étel, védelem vagy orvosi ellátás nélkül. Szó szerint óráról órára élnek. Nekünk nincs olyan tapasztalatunk, mint az övék. Lehet, hogy az egyik fizetéstől a másikig élünk, ők azonban az egyik perctől a másikig, városról városra, vagy menekülttáborból menekülttáborba vándorolnak, és nem tudnak megszabadulni a nyomortól. Gyakran nagy trauma érte őket, rettegnek, szenvednek és gyötrődnek az erőszaktól, amelyet a múltban átéltek, nagyon szenvednek a jelenben, és nem éreznek mást, mint még több fájdalmat, vagy akár a halált a jövőben. Lehet, hogy kénytelenek voltak az életüket mentve menekülni a háború borzalmai elől, és minden vagyonukat ott kellett hagyniuk, miközben a szeretteiket a konfliktusok vagy nézeteltérések során megölték. Lehet, hogy a szemük láttára kínozták vagy gyilkolták meg őket. A menekülteknek állandóan együtt kell élniük ezekkel a félelmetes emlékekkel, nincs semmi biztonságuk, amire rábízhatnák magukat, és mindent maguk mögött hagytak, ami normál esetben a jövő alapjául szolgálhatna. Mivel mindenkit és mindent elvesztettek, amit szerettek, lehet, hogy sokan már nem is akarnak élni. Igazából az azonosságuk nagy részét vesztették el. Ön hogyan érezné magát ebben a helyzetben? Minden eltűnt, ami értelmet adott az életének. Azok, akiket a legjobban szeretett, elvesztek, csonkák vagy halottak, és Önnek megint össze kell illesztenie az élete részeit. Nincs semmije, kivéve azt a képességet, hogy folytassa, és ehhez meg kell bízni abban a világban, ami hihetetlen fájdalmat és zavart okozott. Az emberek milliói vannak ma ebben a helyzetben, és kevés az a jövő, aminek örülhetnek. A probléma még nagyobb 84

lesz, mert egyre több a rasszista, törzsi, etnikai és vallási probléma ezen a bolygón. Ilyen helyzetekben az egyszerű emberek szenvednek a legtöbbet – mindenek előtt a gyerekek. Talán úgy tűnik, jobb menekültnek lenni, mint fogolynak, mert látszólag szabadon oda mehetnek, ahova akarnak, de igazából ők is ugyanolyan rabok. Lehet, hogy az átélt rettegés a gyerekek egész hátralevő életét befolyásolja, és többé nem bíznak senkiben. A traumák és a magány miatt keservesen sírnak, mielőtt éjszaka elalszanak, rendszeresen félelmetes lidércnyomásaik vannak, mert látták, amikor megölték az anyjukat, apjukat, nagynénjüket, nagybátyjukat, nagyanyjukat és nagyapjukat. A bántalmazottak Most képzeljenek el egy gyámoltalan kisgyereket, akit újra meg újra bántalmaztak azok, akiknek őt meg kellett volna védeniük. Milyen fájdalmas egy ártatlan gyerekre gondolni, aki szeretetért és gondoskodásért fordul a szüleihez, de mást sem kap, mint kínzást! A gyerekek bántalmazása elterjedt a társadalmunkban. A bántalmazott gyerekek korán megtanulják, hogy ne bízzanak a felnőttekben, és az egész világot ellenséges helynek lássák. A gyerekek millióinak ez a perspektívájuk, mert semmi mást nem tapasztaltak, csak bosszúságot és erőszakot. A bántalmazás egy másik területe az idősebb embereké. Képzeljenek el egy idősebb hölgyet, aki a családjának szentelte az életét, aztán öregkorában átéli az elszigeteltséget és a megalázást. A saját gyerekei elutasítják, és megvetéssel kezelik. Elfelejtik, hogy egy napon ők is megöregszenek, és másokra fognak rászorulni – talán éppen a saját gyerekeikre – akik őket állítólag hálásan és tisztelettel fogják szeretni. Sokszor a gyerekek megütik ezt az idősebb hölgyet, mert tudják, hogy nem mer visszaütni, nem meri másnak megmondani. Ezeket a hálátlan gyerekeket már az a tény is zavarja, hogy ott van. Keselyűkként csapnak le a pénzére és más holmijára, amikor még él, és remélik, hogy hamarosan meghal, akkor pénzt kapnak utána a biztosítótól, és egyszer s mindenkorra végeztek vele. Mennyire vagyunk együttérzők? Könnyekre indítanak ezek a helyzetek? Készek lennénk örökre ott maradni a pokoli bolygókon, egyáltalán nem törődni a saját felszabadulásunkkal, csak hogy ezek a lelkek szabadok lehessenek? Csak akkor léphetünk be Isten birodalmába, ha erre becsületesen igennel tudunk válaszolni. Az Úr persze nem fogja megengedni, hogy az egyik szeretett szolgája örökké más nevében szenvedjen, de Isten ilyen magas rangú szolgájában legyen meg az őszinte készség, hogy ezt meg akarja tenni. Az Úr rendkívül figyel azokra, akik elérték ezt a tudatszintet. Az ilyen lélek azért kap ennyi együttérzést az Úrtól, hogy meggyógyíthassa mások sebeit, és enyhítse a kétségbeesésüket. Sok lelki hagyomány mondja, hogy a szentek szó szerint érezhetik embertársaik fájdalmát. Mivel ezt a kétségbeesést olyan intenzíven érzik, nagyon óvatosak, nehogy valakinek okot adjanak a szenvedésre. Ehelyett örülnek, ha valakit hozzásegíthetnek a boldogsághoz. Képzeljék el magukat azokban a nehézségekben és fájdalmas helyzetekben, amelyekről ez a fejezet beszélt. Érezzék a szenvedés intenzitását, meditáljanak azon, milyen szeretetre van szükség ahhoz, hogy segítsenek ezeknek a lelkeknek, akik ilyen erősen szenvednek. Mint már láttuk, a legmélyebb együttérzés azt jelenti, készek vagyunk magunkra venni mások szenvedéseit, hogy ők jobb életet élhessenek. Itt nem tisztán a vallásról beszélünk, hanem a spiritualitás olyan nagy fokáról, amely nagy elkötelezettséget követel. Nem való a habozóknak. Mint lelki harcosoknak, nagyfokú lelki érettséget kell kifejlesztenünk, hogy önként ilyen hatalmas áldozatokat hozzunk, és emeljük a tudatszintet ezen a bolygón. 85

Ilyen teljes elkötelezettség és intenzitás az előfeltétel, hogy beléphessünk az Istenszeretet birodalmába. A lelki élet nem órarend, nem is csak a „mindennapi kenyér” megszerzésével foglalkozik. Azok, akik már beléptek az Úr birodalmába, messze túl vannak a bűntudat vagy a büntetéstől való félelem kérdésein, és nem érdekli őket az, hogy Isten mit tehet értük. Inkább megértik, hogy a lelki élet tudatváltozást jelent, hogy tökéletesen feláldozhassák magukat az Úr és a teremtése szolgálatában. Néha a szélsőséges önzés és intenzív szenvedés olyan nagy lehet körülöttünk, hogy azt kérdezzük, képes-e bárki is arra, hogy önzetlen együttérzést nyilvánítson meg. De szerencsére mindig vannak ilyen isteni követek, akik megtanítják nekünk az együttérzést, példát mutatnak, hogyan emelhetjük fel a tudatunkat a lelki megnyilvánulás magasabb szintjére. Akik találkoznak egy ilyen önzetlen lénnyel, abban a ritka áldásban részesültek, hogy cselekvés közben látják ezeket az emelkedett lelkeket, akik önként lemondtak minden személyes nyereségről, hogy másokat képessé tegyenek arra, hogy hazatérhessenek, vissza Istenhez. Az ilyen szent lelkek teljes elkötelezettsége és végtelen együttérzése láttán hogyne éreznénk indíttatást, hogy kövessük őket? Védelmükkel és segítségükkel csodákat tehetünk. Az együttérzés lelkileg felhatalmaz A lelki élet mélyebb szintjeit a szeretetünknek és az együttérzésünknek megfelelően érhetjük el. Ha intenzív vágyat érzünk, hogy egy helyzeten drámaian javítsunk, ehhez nagyon nagy felhatalmazást kapunk. Bár az ilyen erős kívánság teljesülése messze meghaladhatja a képességeinket, gondoljanak arra, hogy a komolyságunk és a meghódolásunk odavonzhatja az Úr energiáit, lehetővé teheti, hogy olyan cselekedeteket hajtsunk végre, amelyekre egyedül soha nem lettünk volna képesek. Sok nagy prófétának volt már ilyen felhatalmazó tapasztalata. Sokan egyenesen a magasabb birodalmakból szálltak alá, mint követek, akiknek az a küldetésük, hogy döntő változtatásokat hajtsanak végre ezen a bolygón. Mások, akik ezen a földön születtek, olyan együttérzők, és annyira akarnak segíteni, hogy megkapják az isteni felhatalmazást. Olyan mértékben érzik mások fájdalmát, hogy az Úr megengedi az isteni energiájának, hatoljon beléjük, segítsen nekik az együttérzés missziójában. Aki az Úr bhaktájaként cselekszik, az egyik legnagyobb áldást kapja, amit az evolúciónak ezen a szintjén tapasztalhat: az a képességet, hogy eltörölje mások negatív karmikus mintáit, ahogyan Jézus tette, amikor meghalt az emberiség bűneiért. Az ilyen együttérző lények élete sokat semlegesít a társadalom negativitásából és a kollektív karmájából, és több lehetőséget ad az embereknek, hogy megismerjék a magasabb igazságokat. Segítség a csalódottaknak A világi materializmus állandóan meghódítja az érzékeinket, kényszertáplál minket mesterséges táplálékkal, ami nem elégít ki, nem tart életben. Igazából úgy hat a materializmus, mint a lassú méreg. Valami nem stimmel, ha sok ragyogó elme az ölési képességünket akarja tökéletesíteni, vagy ha az illegális drogkereskedelem az egyik legnagyobb üzlet a bolygón. A kultúra nem egészséges, ha annyi kémiai és nukleáris fegyvert halmoz fel, amelyekkel a bolygót többször is meg lehet semmisíteni. Mint már említettük az 1. fejezetben, lelki vezetőink tehetetlensége akadályozza, hogy leküzdjük ezt a nagyon elterjedt negativitást a mai világban. Ennek megfelelően mindenkire egyre jobban hatnak a démoni energiák. Egy ilyen őrült világban el kell kerülnünk, hogy torz sémába kényszerítsük magunkat, és nem kell félnünk attól, hogy mások vagyunk. Igazi őrület jele, ha alkalmazkodunk ehhez az őrült környezethez. Másnak lenni lehet egészséges, átgondolt pozíció. 86

Nekünk azonban, mint lelki harcosoknak, meg kell értenünk az eluralkodó légkört, és ne legyünk meglepve, ha az emberek elutasítják a segítségünket. Lehet, hogy fogva tartják őket az önkielégítés láncai, vagy úgy érzik, nincs erejük harcolni a környezetük magatartása ellen. Az is lehet, hogy csalódtak a múltban, és most félnek, hogy a lelki követek megint becsapják őket. Azért tartózkodnak, hogy megvédjék magukat. Az együttérzés mégis azt követeli tőlünk, hogy cselekedjünk. Ha félünk megosztani másokkal a szeretetünket és odaadásunkat, vagy attól félünk, hogy megtámadnak minket az excentricitásaink miatt, akkor mi is részei vagyunk az őrületnek, és nem fogunk segíteni. Bár senkire nem szabad ráerőszakolnunk magunkat, ha a szeretetünk és az együttérzésünk elmélyült és megerősödött, akkor olyan erős lelki kisugárzással fogjuk körülvenni a többieket, hogy lassanként elfogadnak minket, és azt, amit fel tudunk ajánlani. Ha zavartalanok, erősek és szilárdak maradunk, akkor a csalódott emberek lassan megérhetik, hogy a mi viselkedésünk nem valamilyen hátsó szándékon alapul. Mivel az emberek tényleg a legjobbat kívánják maguknak, egyszer, ha meggyőződtek arról, hogy becsületesen akarunk segíteni, lelkileg növekedni és fejlődni fognak, nyitottabbak lesznek. A nem elegendő szeretet a probléma Mindig gondoljunk arra, hogy ebben a világban a legtöbb szenvedés nem anyagi körülmények miatt történik, hanem mert nincs elég szeretet. Gondoljanak csak sok mai gyerek dühére és agresszivitására. Szinte lehetetlen másként viselkedniük, ha látják, milyen környezetben nőttek fel. Mint énközpontú és kihasználó kapcsolatok termékeit, erőszakban nemzették őket, igazi szeretet kifejezése nélkül. Ezek a gyerekek már az anyaméhben csak félelmet, frusztráltságot, haragot, sötétséget és kétségbeesést hallottak. Miután megszülettek, ki vannak szolgáltatva ugyanennek a légkörnek. A fejlődés minden kritikus szakaszában – tulajdonképpen majdnem minden pillanatban – az élet ellenségességgel, bántalmazással és elhanyagolással kezeli őket. Ezek a lelkek még soha nem találkoztak olyan emberrel, aki tényleg aggódott volna miattuk. Néha azonban az ilyen környezetű emberek kikerülik a szokásos sorsukat. Nem a drogok vagy a bűnözés felé fordulnak, és nem is kerülnek börtönbe. Ehelyett politikusok, orvosok, szociális munkások vagy tanítók lesznek, és őszintén gondoskodnak másokról. Hogyan szabadulnak meg a környezetük ellenségességétől és züllöttségétől? Ha megnézzük, milyen körülmények közül jöttek, azt fogjuk találni, hogy legalább egyvalaki volt az életükben, és ő okozta ezt a különbséget. Valaki tényleg gondoskodott róluk, és a szeretete átalakította a tudatukat. Megérezték a motivációt és az önbecsülést, ez adott nekik erőt, hogy ellenálljanak a körülöttük levő negativitásnak. Sose tudjuk, mikor játszunk fontos szerepet egy másik lélek életében. Finom szinten is, nyíltan is befolyásoljuk egymást, és néha nem tudjuk, milyen hatással vagyunk valakire. Manapság, amikor olyan sok ember megfullad a nagy szennyezéstől ezen a bolygón, egy leheletnyi friss levegő, egy kis nyitás is már nagy különbség lehet – főleg, ha nagyon erős. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé a kis, látszólag jelentéktelen gesztusaink fontosságát. Minél inkább megnyilvánítjuk magunkban az istenit, és az együttérzés által ki is fejezzük, annál jobban fölemelhetjük azokat, akikkel a mindennapi életben találkozunk. Fogékonyság a magasabb energiákra Ha elgondolkodunk a társadalom problémáin, és szeretnénk valamit megváltoztatni, akkor ki kell fejlesztenünk a belső képességeinket, hogy fel tudjuk ajánlani másoknak a szolgálatainkat. Nem adhatjuk azt, ami nekünk sincs. Hogy legyen valami érték, amit megoszthatunk, meg kell tisztulnunk, és transzcendentálisabban kell élnünk. Akkor a másokkal való találkozásaink 87

becsületesek lesznek, a lényünk mélyéből jönnek, ahelyett, hogy felszínes magatartás lennének, amelyeket csak a külsőségek miatt fogadunk el. A másokra gyakorolt hatás azon alapul, ami mi vagyunk, és hogy milyen energiákat sugárzunk ki. Lehet, hogy a fizikai szinten nem kell sokat tennünk a különbség érdekében. Ha emberekkel és a környezetükkel kommunikálunk, automatikusan átadjuk nekik a szeretetünket, odaadásunkat és a magasabb tudatunkat, ami aztán fontos különbség lehet. Ezért kell magunkon dolgoznunk, hogy a szeretetet és az együttérzést természetesen kisugározhassuk. Ez a munka egyáltalán nem önző. Olyanok leszünk, mint a katonák, akik felkészülnek a csatára. Minden találkozás tele van szubjektív befolyásokkal. Ez a kapcsolat sokkal több, mint a testbeszédünk. Még egyszer: a kis szavak, egyszerű megnyilvánulások és baráti gesztusok, amelyeket a szükségben levő emberekkel megosztunk, gyakran sokkal hasznosabbak nekik, mint az Eurók, amiket a kezükbe nyomunk. Az olyan lelki gyakorlatok, mint az olvasás, meditálás és imádkozás, segíthetnek nekünk, mert felkészítenek az emberiség és a bolygó nagyobb szolgálatára. De ne az legyen a motivációnk, hogy a saját anyagi helyzetünkön javítsunk, pszichikailag vagy lelkileg befolyásoljunk másokat. Mindig ezt kérdezzük: „Hogyan fejlődhetek és növekedhetek, hogy meg tudjam osztani?” Ez a hozzáállás, amit alázat és együttérzés kísér, fogékonyabbá tehet minket a magasabb energiákra. A regenerálódás művészete Ha kellő együttérzéssel és hatékonyan akarunk másokat szolgálni, akkor meg kell tanulnunk az újra feltöltődés művészetét. Mint már említette az 1. fejezet, nemcsak a vezetőknek van szükségük pihenésre és regenerálódásra, hogy megfelelően el tudják látni a feladataikat. Nekünk is hasonló szükségleteink vannak, amikor elvégezzünk a napi munkánkat. A segítő foglalkozású emberek – pl. szociális munkások, ápolónők vagy orvosok – nagyon kimerültek és érzéketlenek lehetnek, ha úgy próbálnak másoknak segíteni, anélkül, hogy időt fordítanának magukra is. Végül átveszik azoknak az embereknek az alacsonyabb energiáit, akikkel dolguk akad, és ez arra indítja őket, hogy érzéketlenek és barátságtalanok legyenek. Feltölthetjük magunkat, ha imádkozunk, meditálunk, diétázunk, vagy egy időre eltávolodunk a környezettől, és kitesszük magunkat a lelki energia áramlásának, hogy megtisztítsuk a tudatunkat. Az éneklés vagy egy mantra ismétlése nagyon nagy segítség lehet. Sok hagyományban használnak imafüzéreket, mint támogatást az éneklésnél vagy a mantrameditációnál. Ha a lelki gyakorlók ezeken az imafüzéreken énekelnek, akkor így imádkoznak: „Kedves Uram, valahogy eltávolodtam Tőled. Kérlek, emelj föl engem. Kérlek, engedd meg, hogy ismét szolgáljalak.” Az éneklés azt is lehetővé teszi az embernek, hogy megszabaduljon sok negatív energiától, aminek állandóan ki van téve a munkahelyen vagy az utcán. Képzelje el, milyen lenne látni az emberek gondolatait, amikor a napi kötelességeinket végezzük? Vizualizáljon egy várost, ahol busszal megy haza a munkából. Most gondolja el, hogy egy másik utas felbosszantja. A bosszantás olyan hatással van, mintha az az illető kövekkel dobálna. A másik ember fél; valaki zavart; másvalaki irigykedik a ruhánkra. Ott ül a buszban vagy tizenöt emberrel, akik kövekkel bombázzák. Csoda, ha sértve megy tovább? Lehet, hogy a fizikai teste nem érzi, de a finomanyagi testet megtámadták. Ezeket a kék foltokat viszi haza. Az éneklés vagy a szent mantra ismétlése lehetővé teszi, hogy ezek a sebek begyógyuljanak. Felépíti az ellenállásukat, úgyhogy el tudjuk hárítani a tudatunk elleni támadásokat. Ezért hangsúlyozza olyan sok hagyomány Isten nevének fontosságát. Még a világi életben is, ha valakit a nevén szólítunk, arra kérjük, hogy figyeljen ránk, és jöjjön oda hozzánk. Ugyanígy az Úr is eljön, ha kimondjuk a nevét. A szent név éneklése erős gyakorlás lehet, amely Isten Legfelsőbb Személyiségének a védelmét kéri. A legfontosabb út lehet, hogy segítsen mély értelművé és együttérzővé válni. 88

Kérdések és válaszok Kérdés: Mi történik, ha az emberek elérik az önzetlen szeretetnek ezt a szintjét, és őszintén készek arra, hogy átvegyék annak a helyét, aki szenved? Valóban megtehetik ezt, és aztán mi lesz velük? Válasz: A mélyen együttérző és önzetlenül szerető emberek készek feláldozni magukat, lehetővé teszik, hogy mások kitüntessék magukat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az érdemüket meg kell osztani, vagy mindent át kell engedni. Ha nincs más mód a segítségre, akkor megoszthatják az erejüket, szeretetüket, és a lelki energiát. Isten közbe fog lépni annak a nevében, aki valóban így él és gondolkodik. A probléma az, hogy normál esetben ellenőrizni, manipulálni és uralni akarunk másokat. Ennek megfelelően állandóan mindenféle szenvedést tapasztalunk. Gondoljon arra, hogy a lelki megvalósítás nem olyan dolog, amint ránk rónak, vagy nem létállapot, amit kívülről elérhetünk. Ez bennünk szunnyad. A külső tapasztalataink azért vannak, hogy segítsenek elérni a nagyobb hitet, és világosabban lássuk, hogyan férhetünk hozzá a megvalósításokhoz, amelyekkel már rendelkezünk. Csak befedtük számtalan, felesleges gonddal. Őrületünkben el akarunk futni a tudatállapotok elől, amelyek számunkra a legelőnyösebbek. Kérdés: Az anyám dementiában szenved, ez hasonló az Alzheimerhez. Egyre rosszabb lesz, de fizikailag minden rendben van. Feltételezem, hogy ez a helyzet a karmája. Vagy tévedek? Nemrég azt kérdezte egy barátom, miért nem segítek neki többet. Válasz: Mindig meg kell kísérelnünk, hogy meggyógyítsuk magunkat és másokat. Sok ember aktív gyógyító, tudják irányítani a gyógyító energiát, vagy arra kérik az Urat, hogy használhassák, és másoknak segíthessenek. De mi mindannyian gyógyítók vagyunk, mert mindig segíthetünk másoknak abban, hogy a tudatuk szintjét fölemeljék. Minden betegségnek van egy tudati komponense, és segíthetünk másoknak, hogy jobban éljenek, ne legyenek betegek, vagy használják a betegséget eszközként, hogy több lelki megvalósítást szerezzenek. Megmutathatjuk a betegnek, hogyan kerülheti el a depressziót, azt, hogy erőt vegyen rajta a betegség. Ahhoz, hogy gyógyítók legyünk, nem kell feltétlenül rátenni a kezünket valakire, távolból imákat küldeni, vagy másféle metafizikai tevékenységekkel foglalkozni. Már azzal is segíthetünk, ha segítjük őket a jellemfejlesztésben, vagy valamennyire megszabadítjuk őket a szenvedéseiktől, akkor is, ha az nem több, mint egy látogatás, vagy néhány barátságos szó. Ha magasabb, lelki energiát hordozunk, automatikusan fölemeljük mások kedélyállapotát természetes kisugárzásunkkal. Olvasson fel az anyjának valamelyik szentírásból, lehet, hogy az értelme nem fogja fel, de a lélek igen. Ha lelki kapcsolatban van vele, el tudja fogadni azt, amit ajánl neki. Sajnos az ápolónők és az orvosok nem tudatosan, de sokszor elkedvetleníthetik, akár meg is ölhetik az embereket a kommentárjaikkal, amikor azt hiszik, hogy a beteg nem hallja vagy nem érti. Az altatott vagy kómában levő emberek egy másik szinten mégis megérthetik azt, amit mondanak. Bár az altatásban a test alszik, a tudat egy része még mindig aktív, és rendkívül fogékony a környezetre. Ilyen körülmények között a beteg jövőjét illető negatív kommentár megsemmisítő lehet, mert a tudat igazságként fogadja el. Aki ilyen szavakat hallott, depressziós és reménytelen lehet, minden látható ok nélkül. Ezért az ápolói foglalkozásokban az embereknek nagyon óvatosaknak kell lenni, nyilvánítsák meg a magasabb energiákat, és legyenek mindig pozitív, szeretetteljes és együttérző. Segíthetnek a betegeiknek, hogy gyorsabban és teljesebben meggyógyuljanak. Ha viszont nem vigyáznak, megsemmisíthetik a gyógyulás minden esélyét. Kérdés: Sok lelki szervezet beszél arról, hogy vegyünk földet, lássuk el magunkat, hagyjuk ott a városok veszélyes, erőszaktevő körülményeit. Együttérzés az, ha megpróbáljuk magunkat megmenteni? Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van ránk? 89

Válasz: Először meg kell értenie, hogy azok az emberek és szervezetek, akik csak azért hagyják el a várost, hogy magukat megmentsék, részei lesznek a megsemmisülésnek. Ez nem együttérző viselkedés. Mindent szigorúan megfigyelnek, ami ezen a bolygón történik. Az emberek a tudatuknak megfelelően kapnak különböző energiákat. Akik csak az önfenntartás végett akarnak bármilyen környezetből kikerülni, máris mélyen benne vannak az önző értelmetlenségben, és ugyanezt az értelmetlenséget viszik magukkal, akárhova mennek, mert a tudatuk nem változott meg. A városi élet szomorú és nem természetes. Gyárak, szennyezés, felszínes kényelem, lepecsételt épületek – mindez és még sok más teljesen ellentmond a természetes életmódnak. A városokban az embereknek kevés lehetőségük van arra, hogy valamit elültessenek. Szupermarket-ételre vannak utalva, áramra, liftekre, üzemanyag meghajtású autókra, vonatokra és sok más termékre, amelyek eltávolítják őket a természet rendjétől. Egészségesebb a vidék, ahol nagyobb mértékben rábízhatjuk magunkat a természetre. Ilyen helyeken könnyebben kerülünk kapcsolatba a magasabb energiákkal, mert kevesebbet zavarnak. Bár sokan csak azért menekülnek el a városokból, hogy magukat megmentsék, vannak mások is, akik motivációja együttérző, nem önző. Csoportjaik megkísérlik másoknak megmutatni, hogy az ember el tudja látni magát, megélhet a földből. Megpróbálnak e mottó szerint élni: „Egyszerű élet, és magas szintű gondolkodás.” Az ilyen emberek és közösségek magasabb helyzetben vannak, és ez magával hozza az isteni védelmet. Gondoljon arra, hogy sok léleknek kell találkoznia a fizikai halállal, miközben a föld megtisztul. A tisztulást csak a tudat érdekli, és sok léleknek újra kell születnie. Sok más lélek azonban abban a helyzetben lesz, hogy itt maradjon, és egyfajta mennyországot teremtsen a földön. Tulajdonképpen nagyon sok lélek szándékosan jött most a bolygóra, hogy bizonyos munkát végezzen a lelki evolúcióért, és tovább menjen a magasabb birodalmakba. Hogy végül mi történik, az egyének tudatszintjétől függ. Isten soha, senkit nem hagy egyedül. A magasabb hatalmak mindig készek arra, hogy segítsenek nekünk. Vannak bizonyos területek, pl. sok vidéki hely, ahol a magasabb birodalmakból jött, fejlett lények jobban vonzzák a többieket. Ha ilyen helyeken töltjük az időnket, könnyebben tudatosul bennünk az ilyen lények jelenléte. Ezért olyan fontos, hogy kialakítsunk bizonyos kapcsolatokat a városon kívül. Vidéki környezetben könnyebben érezzük úgy, hogy irányítjuk a sorsunkat, és természetesebben élünk. Többet nyilváníthatunk meg a magasabb természetünkből, és következésképpen jobban tudunk segíteni. Az ilyen területek erős támaszt nyújtanak az együttérzés gyakorlásához.

90

9. fejezet Az Istenszeretet Emlékezni fog a 2. fejezetből, hogy a nagy védikus szentírás, a Srimad-Bhágavatam leírja azoknak a bölcseknek a találkozását, akiket a magasabb igazságok és az emberiség lelki jóléte érdekel. Amikor ezek a bölcs emberek kérdéseket tettek fel a mélyreható, lelki tudásról, megtanulták, hogy a juga-dharma, e korszak legmagasabb lelki cselekvése Isten tiszta, feltételek nélküli szeretete és szolgálata. Ez a szeretet nem függ külsőségektől vagy különféle szertartásoktól, hanem a forrása a tudatban van. Vágyakozás az Úr után Végül is mindannyian kapcsolatot keresünk Istennel. A mindennapi tevékenységeinkben és a lelki életben is egy bizonyos raszát, „ízt” keresünk a kapcsolatban. A rasza más és más a különféle kapcsolatokban. Pl. a barátok közötti rasza más, mint a rasza a szülők és gyerekek, vagy a szerelmesek között. Az anyagi világban ezek a kapcsolatok csak sápadtan tükrözik azt a sok szerető raszát, amit az Úrral való kapcsolatban találhatunk. Ha őszinték és szeretetteljesek leszünk, többet elfogadunk az isteniségünkből, és több köt össze minket Istennel, akkor erős kapcsolatokat alakíthatunk ki, amelyek messze meghaladnak mindent, amit valaha tapasztaltunk az életünkben. Nekünk, mint embereknek, az a feladatunk, hogy ismét beleszeressünk Istenbe, visszatérjünk az Istenszeretet országába, ahol tapasztalhatjuk a természetes helyzetünket. Minden más természetellenes. Ha nem mélyedünk el teljesen az Istenszeretetben, továbbra is leláncolnak a kéjvágya, az öregség, betegség és halál szenvedései – ezek mind az anyagi környezet részei, és semmi közük ahhoz, amik mi igazából vagyunk. Végül meg kell értenünk, hogy teljesen az Úrért vagyunk. Ha ezt megértjük, teljesen, egész lényünkkel szeretjük Istent. Ez a szeretetteljes állapot nem pusztítja el az azonosságunkat; ellenkezőleg, kiterjeszti és elmélyíti a tapasztalatunkat, ha szeretetet ajánlunk az Úrnak, és azt visszakapjuk, mint viszonzást. Szeretetmegnyilvánításunk csak még több szeretetet hoz. Soha nem lehetünk teljesen elégedettek, amíg nem kerültünk vissza a természetes helyzetünkbe, a lelki birodalomba, ahol minden kapcsolat Istenközpontú. Ezért olyan fontos a mindennapos lelki gyakorlat. Felkészít minket az intenzív szeretetre és szolgálatra a lelki világban. Teljes elkötelezettséggel és odaadással gyakoroljunk, még intenzívebben, mintha hegedűs lennénk, aki élete legfontosabb koncertjére készül fel. Nagyon szenvedünk, ha a szeretteinket nem látjuk, vagy nem hallunk róluk. Mindent tudni akarunk róluk; vágyódunk arra, hogy bizalmasan beszéljünk velük, együtt töltsük az időt, és leveleket kapjunk tőlük, ha távol vannak. Ha már itt a fizikai világban megvannak ezek az érzések, képzeljék el, mennyivel intenzívebb a vágyakozás, ha az Úrra irányul. Ha a lelki életet tesszük a legfontosabb prioritássá, akkor már itt és most felvehetjük a kapcsolatot a lelki birodalommal. Az az igazság, hogy Isten és a követei sokkal inkább szeretnének kapcsolatban lenni velünk, mint mi velük. Ha komolyan Istent tesszük az első helyre mindenben, amit csinálunk – 100 %-ban, nemcsak részben, elméletileg vagy alkalmilag – akkor kezdjük átélni, amit addig csak olvastunk vagy hallottunk. A lelki világ a valóságunk része lesz. Az Istenszeretet nem követelés Bár mindenki tapasztalni akarja a szeretetet, gyakran felindulunk, vagy elvesztjük a kedvünket, amikor problémák merülnek fel. Az igazi próbatétel állandóan megmaradni az Istenszeretetben, 91

mindegy, hogy mi történik. Különben csak úgy látjuk Őt, mint alantas szolgát, akinek az a szerepe, hogy teljesítse a kívánságainkat és a szeszélyeinket. Ilyen körülmények között olyanok vagyunk, mint a rosszul nevelt gyerek, aki dühösen elfordul, ha nem kapja meg azt, amit akar. Az Istenszeretetnek felül kell emelkednie ezen a hozzáálláson. Sokan nem értik, mi szükség van a fájdalomra és a szenvedésre az életünkben. Megkérdezzük, „Ha van Isten, akkor miért van rossz a világban? Ha van Isten, akkor miért nem adja meg mindig az embereknek – és különösen nekem – azt, ami ahhoz kell, hogy boldogok legyünk?” Aztán ez a következtetésünk, „Ha a szenvedés valóság, hogyan létezhet Isten?” Ez az önző kívánságok kielégítésén alapuló belátás feltételezi, hogy Istennek mindenkor teljesítenie kell a kívánságainkat. Nem veszi figyelembe sem a szabad akarattal való visszaélést, sem a cselekedeteink karmikus következményeit, nem ismeri el a tapasztalatainknak, még a nehezeknek is, a tanító értékét. Az irodalomban a tragikus hős gyakran sokféle módon szenved, és végül erősebb személyként jön ki ezekből a tapasztalatokból. Ugyanezt a növekedési folyamatot állítja elénk az Úr határtalan irgalma. Ha az Úrral való megállapodásunk nem lesz erősebb a szükség idején, akkor nem a mély szeretet szintjén cselekszünk. Istenfélelem Sok ember azt hiszi, hogy az Istenfélelem a lelki élet előfeltétele. Így reagáltak egyszer egy beszédre, amelyet pár évvel ezelőtt Ghána elnöke tartott (sokan azt mondják, az én befolyásomra) papok, vállalkozók és politikusok gyülekezete előtt. Beszédében megemlítette, megtanulta, hogy ne féljen Istentől, hanem szeresse Őt. Az egyházak minden további nélkül elítélték ezért a kijelentésért, és ezt mondták: „Milyen ember ez, hogy lehet az elnökünk, hogy választhatták meg őt az emberek – egy olyan embert, aki nem féli Istent?” Ezek a vallási vezetők nem értették meg, hogy létezhet olyan kapcsolat Istennel, amely sokkal mélyebb, mint a félelem. A szüleiktől és tanáraiktól félő gyerekek csak akkor viselkednek jól, ha büntetéssel fenyegetik őket. Ha megszűnik a külső nyomás, ezek a gyerekek azt csinálják, amit akarnak. Ugyanígy van ez a kapcsolatunkban az Úrral. A félelmen alapuló kapcsolat nem lehet nagyon erős. Megmarad a felszínen, és megakadályoz abban, hogy kialakítsuk a mélyebb megértéseket, amelyek az igazi lelki megvalósításokhoz szükségesek. A félelem akadályoz meg abban, hogy nagylelkűek legyünk, vagy mélyebb kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal. Ehelyett elsődlegesen arra koncentrálunk, hogy elkerüljünk a kényelmetlen következményeket. Ilyen körülmények között nem virulhat ki a szeretet, amely a szabad akarat kinyilvánítása, elismerésen és spontaneitáson alapul. Sajnos sok vallási hagyomány a félelem alapján működik. Tisztelik Istent, aki a törvényei megszegőit megbünteti. Az ilyen hagyományok követői többnyire arra használják az energiáikat, hogy elkerüljék a büntetést, és nem arra, hogy kifejezzék a szeretetüket. A félelem mégis játszhat hasznos szerepet a lelki fejlődés korai szakaszaiban. Amikor a gyerekek kicsik, a szülők kénytelenek a jutalmazás és büntetés elvét alkalmazni. A tekintéllyel való kapcsolat e kezdeti szakaszában a gyerekek énközpontúak, és túlnyomórészt a félelem motiválja őket. Később kezdik megérteni a mélyebb szakaszt, amikor azt mondják: „Szeretem anyut, nem akarom azt csinálni, mert zavarja őt.” Vagy: „Papa nem lesz boldog, ha azt csinálom; akkor inkább nem teszem.” Amikor növekednek, megtanulnak a szeretet alapján cselekedni. Ugyanígy van ez a kapcsolatunkban Istennel. Először lehet, hogy félünk Tőle – ez gyakran szükséges lépés, mert legalább elismerjük a létezését. Végül nagyobb lesz a megértésünk, és felfedezzük, hogy a lelki élet nemcsak szabályok és előírások követése, hanem a lélek kapcsolata Istennel.

92

Kétkedés Istenben Amíg az anyagi világban vagyunk, továbbra is kételkedni fogunk Istenben. Ha már egyáltalán nem lenne kétségünk, nem lennénk többé emberek, nem lenne szükségünk anyagi testre vagy anyagi tudatra. Akkor már a lelki birodalomban laknánk. Nem kell aggódnunk a kételyeink miatt. Mint már a 3. és 4. fejezetekben láthattuk, az elme és az érzékek akarnak uralkodni. Ha az elme és az érzékek felfedezik, hogy beállítottuk magunkat a transzcendentális energiákra, az érzékek uralma alatt álló elme dühbe gurul, el akarja vonni a figyelmünket a tapasztalat magasabb területeiről. Végül azonban belátjuk, az elme azért játssza ezeket a „kétség-játékokat”, mert nem irányít, vagy mert nem törődnek vele. Ha ezt megértjük, nem fogjuk olyan komolyan venni az elme trükkjeit. Ehelyett erősítsük meg a lelki gyakorlatunkat, hogy az értelem és a lélek vezethessék az elmét. Akkor erős lesz a hitünk és a megértésünk. Nem foglalkozunk a kétséggel. Ha még nagyobb lesz a hitünk és a megértésünk, a kétségek el fognak tűnni – és természetesen helyet engednek az újnak! Minél jobban megengedjük, hogy előtérbe kerüljön a lélek, annál kevésbé zavaróak lesznek a kétségeink Bár le kell győznünk a kétségeinket, gondolnunk kell arra is, hogy a vallás nemcsak vak hit. Hitre azonban szükség van mindenben, amit teszünk; legyen az anyagi vagy lelki. De a helyesen irányított hitnek megvalósítássá kell válnia – más szavakkal, közvetlen tapasztalattá. A lelki élet igényes, emelkedett tudomány, és nekünk vannak bizonyos kulcsaink, hogy ez a tudomány működjön számunkra. Anélkül is ki tudjuk építeni a kapcsolatot a lelki világgal, hogy elhagynánk ezt a testet. Ha a gyakorlásunk nem jár eredménnyel, vagy nem voltunk elég ügyesek, vagy a hitünk egy számunkra hamis hitrendszeren alapul. Az Istenmegvalósítás fokozatai A különféle lelki utakon járó emberek különféle szavakkal beszélnek a legmagasabb célról: nirvána, szamádhi, kozmikus tudat, belépés Isten szellemébe, vagy eggyé válni Istennel. Ezek a szavak mind a lelki birodalom energiáit jelentik, amelyek az Úrból terjednek ki; nem magára az Úrra vonatkoznak. Ha süteményt sütünk, az egész házban érezhetjük a kellemes illatot anélkül, hogy egyáltalán látnánk a süteményt a sütőben. Vagy egy másik példa: Bár soha nem látogattunk el a napra, tapasztalhatjuk a melegét, és jól érezhetjük magunkat a kisugárzásában. Ugyanígy, anélkül, hogy valaha is szemtől szembe látták volna az Urat, sok lelki gyakorló törekszik arra, hogy tapasztalja az Úr energiáit. De ez csak az egyik aspektusa a lelki életnek. Ha mélyebben tanulmányozzuk a spiritualitást, felfedezzük, hogy az Istentudatnak különböző fokozatai vannak. Mint már említettem, az Istentudatossá válás folyamata nagyon tudományos. Az egész teremtéssel és Isten energiáival való egységünket kezdjük érezni az éppen most leírt fokon, amely az Úr kisugárzásának a tapasztalata. Ezen túl van az Istentudat egy másik foka, amelyen a szentlelket vagy Felsőlelket fedezzük fel – Isten jelenlétét a szívünkben. Még magasabb az az Istentapasztalat, amelyben belépünk Isten birodalmába. Még itt is különböző szintek és alszintek vannak, ahogyan Jézus mondta, „Atyám házában sok lakás van.” Mély lelki tapasztalatokra van szükségünk Sokan éhezünk lelkileg, mert hiányoznak a mély lelki tapasztalatok. Mivel nincsenek olyan példaképeink, akik ezekkel a tapasztalatokkal rendelkeznek, mechanikusan hajlunk arra, hogy szárazak és hűtlenek legyünk. Mint élvezetre törekvő lények, ha lelki forrásokból nem kapunk élvezetet, végül anyagi cselekedetekkel fogjuk kitölteni az ürességet. Sok embert zavar, hogy az én lelki vezetőm állandóan ugyanazt a témát ismételte a könyveiben és a leckéiben: „Te nem a tested vagy.” Azt akarták, hogy bizalmasabb, ezoterikus témákról 93

beszéljen. Ő azonban nem teljesítette a kívánságaikat, mert ezekről nem lehet részletesen beszélni. Ezek a közvetlen tapasztalat területére tartoznak. Ha az értelmünket és az elménket arra használjuk, hogy eredetileg a lélek birodalmába tartozó tapasztalatokról beszéljünk, akkor megtévedhetünk, és kiforgatjuk az igazságot. Ahogyan egy vaknak nem tudjuk szavakkal elmagyarázni a színeket, az értelem és az elme sem érthetik meg teljesen az ezoterikus területet. Ez csak a közvetlen tapasztalatból jöhet. Hogy ezt a megértést megszerezzük, dolgoznunk kell a jellemünkön, fel kell oldani a tisztátalanságokat, meg kell növelni az odaadásunkat, hogy végül méltóvá váljunk a transzcendentális tudásra és boldogságra. A lelki életben mindig van egy elérendő magasabb fok. Önmagában egyetlen írás sem adhat elég információt, hogyan érjük el a lelki világot. Ezért van szükség tanítókra és lelki vezetőkre. Hogy ne kerüljünk tévútra, biztosnak kell lennünk abban, hogy a tanítóink üzenete összhangban van a szentírásokkal, azzal, amit más önmegvalósított személyek, gyakorlók mondanak. Ha ez így van, akkor bízhatunk bennük. Ha helyesen gyakorlunk, lassanként elérjük azokat az eredményeket, amelyekről a szentek és a szentírások beszélnek, bepillanthatunk a lelki világba, amitől csak még jobban vágyódunk arra, hogy magasabb tapasztalatokat szerezzünk. Hogy a lelki fejlődésünk ne kerüljön tévútra, a legtöbb emelkedett lélek nem mutatja meg a misztikus képességeit. Tudják, hogy ezek a bemutatók az embereket inkább az erőikhez vonzzák, mintsem az odaadásukhoz, nem szeretnék, ha azt hinnék, hogy a lelki élet csak számos trükk és technika. Néha azt gondoljuk, megláthatjuk Istent, ha ismerünk egy bizonyos mantrát. Megkérdezzük magunkat: „Hogyan láthatom Istent? Hogyan hallhatom meg az univerzális hangot? Hogyan kaphatok vezetést?” Ameddig megmaradunk abban a hitünkben, hogy a lelki élet csak néhány technika, ha vonakodunk mélyebbre hatolni abba, ami már megvan, és ellenállunk az önvizsgálat és öntisztítás szükségességének, akkor a lelki élet felszínén fogunk maradni. A lelki életben a tudatállapotunk számít, nem a külső vallási formák vagy a gyakorlatok. Az imához használt nyelv nem fontos, sem az, hogy hol imádkozunk – egy pajtában, egy katedrálisban, templomban vagy a hálószobánkban. Ezek a külsőségek csak részletek, amelyek segítenek a nagyobb belső tapasztalatok szerzésében. Ha a belső lelki kapcsolat nem alakul ki, a külső csak időpazarlás lesz. Ha azonban nincsenek példaképeink, akik megerősítenek és edzenek, akkor megelégszünk az átlaggal. Ha ez történik, lefokozzuk utunk szentírásainak és tanításainak az értékét, ezzel azt jelezzük, hogy a magasabb lelki eredmény a mi hagyományunkban nem lehetséges. Ez a hozzáállás csökkenti sok képzett lelki tanító és gyakorló valódi eredményeit, így aztán lehetővé válik, hogy kényelmesen érezzük magunkat egy alacsonyabb fokozaton. Belső tanítások kutatása Minden hagyománynak vannak belső tanításai. Mindenkinek meg kellene kísérelnie, hogy jobban megismerje a saját hagyománya mély tudását, mert ez segít abban, hogy túllássunk a vallási élet külső aspektusán. Az Úr szeretete és együttérzése univerzális. Azok, akiket fogva tartanak a külső, exoterikus gyakorlatok, hajlamosak arra, hogy szektássá váljanak. A szektásság a világ sok problémájáért felelős, mert szembeállítja az egyik csoportot a másikkal, és kimondhatatlan szenvedést okoz. Ha mélyebben behatolunk a belső tanításokba, akkor felfedezzük valamennyi lelki hagyomány közös alapját. Ez az egyik oka annak, hogy soha nem olvashatjuk csak úgy a szentírásokat, mintha csak tárgyi információ forrásai vagy érdekes mítoszok és történetek gyűjteményei lennének. Nemcsak azért fordulunk a szentírásokhoz, hogy bizonyos adatokat megkapjuk, vagy szórakozzunk. A szentírások éppen olyan élők, mint mi magunk; Isten irodalmi inkarnációi. Ezért lehetséges, hogy nagyon fejlett lelkek extatikus transzba esnek, miután elolvastak egy bekezdést. Számukra 94

a szentírások nemcsak szavak; összeköttetésül szolgálnak a lelki tapasztalat egész birodalmához. Ha a szentírásokat és más vallási írásokat szeretettel és gondosan olvassuk, akkor egy lelki ablakon át nézünk be a transzcendentális birodalomba. Egyes tanítások a bolygó megteremtése óta léteznek a földön. Ilyenek pl. a Védák, az emberiség legrégebbi írásai, amelyek a belső lelki tanítások megvalósításán és tulajdonképpeni alkalmazásán alapulnak. Még ma is vannak védikus gyakorlók, akik ezt a tudást élő, tapasztalaton alapuló formában adják át másoknak. Ezek a tanítások kiválthatják ugyanazokat az eredményeket, mint a múltban, de csak azzal a feltétellel, ha készek vagyunk arra, hogy komolyan foglalkozzunk velük. Az Istenszeretet mámorító A lelki élet nem száraz elméleteket vagy állandó harcot, nyomást és önmegtagadást jelent, hanem mélyreható tapasztalatokat és derült mámort. Miért csapnánk be magunkat? Mindenki azt akarja, hogy szeressen és szeressék. Mindenki az élvezet csúcspontjait akarja tapasztalni. Végső soron a lelki élet egy nevezőre hozva: a legnagyobb élvezet, a legnagyobb öröm, és az érzékek legintenzívebb kielégítésre – de messze túl az anyagi szinten. Különféle cselekedeteket, szertartásokat és gyakorlatokat végzünk, ezek készítenek fel arra, hogy az anyagi világ árnyékai és képei fölé emelkedjünk, eljussunk a csodálatos lelki birodalomba. Gondoljanak arra, hogy minden élőlény a szeretetet, boldogságot és örömöt keresi, még azok az emberek is, akik zavart és destruktív módon viselkednek. El tudják képzelni, mennyire örülne, ha egyszer megszűnne a szeretet elérésének minden akadálya és korlátozása? Bepillanthatunk egy kissé ebbe az állapotba, ha elfog egy nagyon erős, túláradó érzés azzal szemben, aki nekünk kedves. Miért haboznánk hát, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, és megtapasztaljuk az öröm magasabb fokozatait? Ha belépünk a tudat magasabb birodalmaiba, lehet, hogy a fizikai testünk nem képes arra, hogy kibírja az extatikus tapasztalatokat, amelyek szó szerint az anyagi birodalom fölött állnak. Bár az extázis elég mámorító tapasztalat, mégis csak kezdeti aspektusa annak a folyamatnak, amely elvisz a tiszta Istenszeretethez. A tiszta Istenszeretet érzései, jelei és tapasztalati tulajdonképpen ezen a szinten túl vannak. Ha lelkileg növekedünk, szerető versenybe kerülünk Istennel. Minél jobban igyekszünk az Urat szolgálni, Ő annál jobban törekszik arra, hogy megáldjon és fogadjon minket. Ebben a helyzetben olyan mély szeretetet érzünk az Úr és viszonzása iránt, hogy azt hisszük, Ő csak rólunk gondoskodik. Ebben a tudatállapotban nem törődünk azzal, hogy a mennyben vagyunk-e vagy a pokolban, mert tudjuk, hogy szeretnek. Minden pillanat az adás, az egyre nagyobb Istenszeretet és az elsodró mértékben való visszakapás tapasztalata. A lelki életben az a szép, hogy magunkhoz tudjuk vonzani az Úr isteni kegyét. Ha pedig megkaptuk ezt a kegyet, megoszthatjuk másokkal. Ha más embereket azáltal lelkesítünk, hogy felkínáljuk nekik a saját tapasztalatainkat és megvalósításainkat, lehet, hogy ezt gondolják, – „Én is szeretném tapasztalni; szeretnék megszabadulni a szenvedéstől, vagy legalább azt szeretném, hogy ne terheljen; szeretnék egyensúlyra lelni az életemben, nem pedig azt érezni, hogy különböző irányokba rángatnak.” Skizofrén dolog egyszerre több, eltérő nyomot követni. Ne semmisítsük meg magunkat, szerveződjünk e fontos kérdések köré: „Mennyire szeretem Istent? Mennyire szeretném a teljes kegyét és az áldásait?” Személyes kapcsolat Istennel, különféle világhagyományok nézőpontjából Isten több, mint csak energia, hang vagy fény. Ahogyan ebben az anyagi világban vannak formák, Istennek is van formája – de az a forma lelki. Ha elgondolkodunk ezen, látjuk, hogy 95

ennek van értelme. Istenen kívül nem lehet semmi, forma sem. Miért ne lenne Istennek formája? Mindenféle teljesség, szépség, szeretet vagy tudás Istentől jön, és a teljességének a része. Csak azért tapasztalhatjuk, mert eredetileg az Úr részei. Ha az Úrnak van formája, akkor az Istenszeretet nem elvont dolog, hanem közvetlen és személyes kapcsolatot fejez ki. Sok hagyomány haladott, belső tanítása hangsúlyozza ezt a mély, szerető kapcsolatot. Tanulmányozzák csak közelebbről a Koránt vagy a Bibliát; sokszor írnak az Úrral való személyes kapcsolatról. Ezek és a védikus írások arról beszélnek, hogyan találkozhatunk szemtől szembe Istennel. Az Iszlám hadith-irodalma pl. egy helyen arról beszél, hogy a paradicsomban a legmagasabb tapasztalat Allah látása. A mohamedán szentírás úgy ír Mohamed próféta mennyei utazásáról, mint élete egyik legnagyobb tapasztalatáról. Gábriel angyal kísérte őt az alsóbb bolygórendszerektől a felsőbbekig, mígnem elértek egy pontot, ahonnan a prófétának egyedül kell tovább mennie, hogy közvetlenül találkozzon Allahhal. A keresztény hagyományban is van Istennek személyes arculata. Pl. azt tanítják, hogy a tiszták a szívükben fogják látni Istent. A Jelenések könyve azt állítja, hogy azok, akiket Isten gyermekeinek ismernek, a homlokukon fogják viselni az Úr jelét, és meg fogják látni az arcát. A kereszténység és az Iszlám szent könyvei leírják, Sára úgy bánik Istennel, mintha a szeretett gyermeke lenne. Ábrahám úgy fordult Istenhez, mint a barátjához. Egy forma nélküli energia nem lehet a gyerekünk vagy a barátunk. Szülőnek és barátnak lenni olyan kapcsolatot jelent, amely cselekvésen alapul, és amelyben kifejezetten eltérő egyének vesznek részt, ebben az esetben egy földi és egy mennyei. Lelki egyesülés A világ belső hagyományai mély személyi tapasztalatszintekkel kötnek össze minket. A lelki világban a szex lelki egyesülés formájában létezik, de ezt a jelenlegi, feltételekhez kötött állapotunkban nem tudjuk megérteni. Az anyagi élet fizikai szexualitása csak a lélek és a Legfelsőbb Úr örökké tiszta, elbűvölő kapcsolatának eltorzult tükörképe. Bár a tükörképben ott van a tényleges kapcsolat néhány jellemzője, az mégsem igazi, a maga teljes valóságában. A szexuális tapasztalat azért tűnhet örömtelinek, mert ebben a feltételekhez kötött állapotban vagyunk. De végső soron nem adja meg nekünk azt a mély beteljesülést, amit keresünk. Az anyagi világ szexuális életét azonban nem nevezhetjük ki egyszerűen illúziónak, nem hihetjük, hogy az anyagi élet valótlan, és csak a lelki élet valódi. Sokkal több az a fontos különbség, hogy a lelki élet örök, és az anyagi élet időleges. Még az illúzió is realitás a maga módján: valódi megjelenés, ami fölveszi valami másnak a külsejét. Bár az illúzió önmagában nem állhat meg, hibát követnénk el, ha tagadnánk a létezését. Ha pl. látjuk a tükörképünket, megértjük, hogy az a két a háromdimenziós valóság tükröződése két dimenzióban. A tükörkép rendelkezik a valóság bizonyos tulajdonságaival, de néhány dolog hiányzik. Részleges, nem teljes. Ugyanígy a fizikai szex mesterséges, időleges tapasztalata is csak tökéletlenül tükrözi a lelki egyesülést. Nem adja meg azt, amit végső soron szeretnénk, mégis pozitív jele annak, hogy a lelki egyesülés valódi, tartós tapasztalata ténylegesen létezik. A lelki világban az egyesülésnek semmi köze a fizikai testekhez, amelyek megkísérlik egymást stimulálni, vagy a nemi szerveikkel törekszenek élvezetes érintkezésre. Ehelyett a lelki egyesülés azt jelenti, hogy a lelki test valamennyi aspektusa egyesül a szeretett lénnyel. Isten birodalmában a lelki érzékek nem olyan korlátozottak, mint a fizikai érzékeink. Pl. a fizikai testben a szemeket kell használnunk a látáshoz, mert nem látunk akármelyik másik szervvel. Az isteni birodalom lakói azonban a lelki testük minden részével látnak. Ugyanez érvényes a többi érzékre. Az egyik érzék működhet a másik helyett, mert ott nincs különbség az érzékek között. 96

Mivel a fizikai testünk behatárolt, és nem tapasztalhatja az örök, tiszta kapcsolatot a Legfelsőbbel, az anyagi szexualitás soha nem elégítheti ki a lélek vágyait. Mégis, ebben a világban is részt vehetünk a szexuális életben olyan módon, amely kielégítő aspektust kap. A Bhagavad-gítában (7.11) mondja az Úr Krsna: „Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel.” A fizikai szexnek jogos szerepe van a lelki életben, ha úgy tekintjük, mint az Úr szolgálatát – ami lehetővé teszi, hogy a lelkek megszülessenek ebben a világban, és folytassák tovább az újukat haza, vissza Istenhez. Ha úgy gondolunk rá, mint szolgálatra, részt vehetünk a szexuális tevékenységben anélkül, hogy még jobban ragaszkodnánk az anyagi világhoz. A modern társadalomban a legtöbb ember minden nap a szexre gondol. Bár talán nem tudják, de mind a legmagasztosabb tapasztalatot kívánják – a lélek legmagasabb, elragadtatott kapcsolatát az Isteni Lélekkel, aki végső soron minden lélek forrása. A probléma az, hogy azok, akik testi szinten cselekszenek, megkísérelnek egyesülni egyesülés nélkül. Ez azt jelenti, testi intimitást keresnek anélkül, hogy tudnák, ők kik vagy mik. A fizikai testnek hiszik magunkat, azt gondolják, az élet célja csak a személyes kielégülés és stimulálás. Sajnos azért törekszenek az egyesülésre fizikai eszközökkel, mert nem ismerik a lelket. Mivel minden valódi egyesülés lelki, a kísérleteik csak frusztráltságban és csalódásban végződnek. A szexualitás bizalmas aspektusai Minden lelki szexre, vagy lelki egyesülésre irányuló kísérletnek túl kell lépnie azon a formális, fenségek, tiszteletet parancsoló felfogáson, hogy Isten a Legfelsőbb Teremtő, Fenntartó és Megsemmisítő. Maga mögött kell hagynia azt a személytelen felfogást is, hogy Isten fény vagy energia. A lelki élet mélyebb, bizalmasabb aspektusai a lélek és Isten intim, személyes és megragadó kapcsolatát is magukban foglalják. Ha már nem köt minket az anyagi tudat, és nem vágyakozunk a testi érzékek kielégítésére, sokféle intim, kedves kapcsolatban lehetünk az Úrral. Minden hiteles hagyomány tud ezekről a kapcsolatokról, ahogyan azokat a nagy szentek tapasztalták. Például: a keresztény hagyomány menyasszony-miszticizmusában a belső tanítások között szerepelnek személyes tapasztalatok Istennel, eszerint az apácák egyes rendekben az Úr menyasszonyai lesznek. Avilai szent Teréz és a Kereszt szent Jánosa is leírják a misztikus, házastársi, szertő viszonyt Istennel, amelyben a női természetű lélek nagy örömet talál abban, hogy együtt van a Szerelmesével. India ősrégi vaisnava hagyományában is azt írja sok nagy, férfi goszvámi, hogy ők a lelki tudatukban nők, és magukat az Úr szerelmeseinek tekintik. Sajnos ebben a korban az emberek annyira kifelé irányulnak, hogy a lelki tapasztalok írásos feljegyzéseit csupán allegóriának vagy mítosznak tekintik. De ez nem így van. Salamon király pl. az Istennel mint szeretővel való személyes kapcsolatáról beszél a Bibliában. Ha megkérnénk egy papot, hogy magyarázza el ezt a helyet, sokféle vélekedést hallanánk. De az Énekek éneke szerzője személyes tapasztalatokat ír le, amelyekben magát igazából nőnek látja, és az Úrra úgy gondol, mint a szerelmesére. Ez a költemény nem allegorikus, hanem valóságos, a lélek és Isten egyesülésének bizalmas aspektusait írja le. Szó szerint egy nagy szent odaadásának, szeretetének és extázisának megnyilvánulása. A lelki világban a szerető kapcsolatok nem korlátozódnak azokra, amelyek szemtől-szembe történnek. Végül is a szeretet megnyilvánulása kétféle lehet: az egyik a szeretett lény jelenlétében, a másik az elválásban. Az Úrtól való elválásban érzett szeretetet tekintik mélyebb kapcsolatnak, mert amikor a szerető nincs jelen, a szerelmes teljesen elmélyed a meditációban, és várja az újbóli egyesülés örömeit. A lelki életnek ez az aspektusa mutatja, milyen nagy a különbség a fizikai szexuális élet és a lelki egyesülés között. Az anyagi szexualitás 97

túlnyomórészt fizikai stimuláláson alapul, míg a lelki egyesülés az elválás tapasztalatát még magasztosabbnak tekinti, mint a szerető tényleges jelenlétét. A lélek természetes cselekvése, hogy állandóan együtt van a szerelmesével, vagy intézkedéseket tesz, hogy egyesüljön vele. Ez a másik radikális különbség az anyagi szexuális tevékenységhez képest, amely csak akkor következik be, ha az emberek kívánják. A lelki életben a lélek mindig a boldog egyesülést tapasztalja, sőt még inkább, ha távol van a szerelmesétől. Bár anyagi szempontból ennek nincs semmi értelme, lelki szempontból tökéletes értelme van, mert a lelki birodalomban az egyesülésnek semmi köze az anyagi testekhez. A lelki testben való egyesülés és az anyagi testben élvezett szex közötti különbség hasonló a vízhez és olajhoz való különbséghez. Bár mindkettő folyadék, aki olajat iszik, meghal, míg ha vizet iszik, az életet és a halált csak akkor teszi kockára, amikor nem issza meg. Egy másik hasonlat, az altruista, derék polgár és a brutális, önző fegyenc közötti különbség. A polgárra és a fegyencre eltérő törvények vonatkoznak, és más a cselekvési területük. A fogoly életmódja és környezete a valódi társadalom eltorzult másai. A fegyenc univerzuma a börtön, míg a polgár szabadon oda megy, ahova akar. Ha a foglyok elfelejtik, hogy fogságban vannak, és megkísérlik megtartani a szokásaikat a börtönben, anélkül, hogy a bűnöző hajlamaikat megváltoztatnák, eleshetnek a feltételes szabadon bocsátástól. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a fizikai érzékeinkkel azonosuljunk ebben az anyagi börtönben, akkor elvesztjük azt a képességünket, amellyel megszabadulhatunk az anyagi energiától. Az örök romantika birodalma A lelki világ legmagasabb síkja az örök romantika birodalma, amelyben az önzetlen, szerető kapcsolatok állnak a középpontban, és mi az Úr szerelmesének, szülőinek vagy a barátainak a szerepét játszhatjuk. Minél közelebb megyünk a forró kályhához, annál nagyobb meleget érzünk. Minél többet tudunk a transzcendentális birodalomról, annál közelebb kerülünk Istenhez. Minél nagyobb harmóniában vagyunk Istennel, annál erősebb a kapcsolatunk az isteni szeretettel. Ha elmélyítjük a tudásunkat az Úr nagylelkűségéről, mindenhatóságáról és mindentudásáról – nemcsak elméletben, hanem a megvalósításban – akkor nagyobb mértékben tapasztaljuk az Istenszeretetet. Egy hasonlattal szemléltethetjük, milyen az igazi, szerető kapcsolatok természete, szemben az önző, kéjes közösségekkel. Ha valakit nagyon szeretünk – a házasfelet, egy gyereket, egy barátot – akkor aggódunk, hogy mi történik vele. Örülünk a sikereinek, és búsulunk a veszteségén, mintha a sajátunk lenne, és valahogyan segíteni szeretnénk. Ugyanez történik a lelki egyesülésben, csak egy magasabb szinten. Aki szeretettel és odaadással szolgál másokat, nagyon sok, gyakran több örömet tapasztal, mint aki a szolgálatot kapta. A védikus hagyomány pl. azt mondja, hogy Srimati Rádháráni, az Úr Krsna odaadó szerelmese szolgálólányai milliószor több élvezetet tapasztalnak, mint maga Krsna. Ez az igazi, szerető kapcsolat természete, szemben az önző, kéjes viselkedéssel, amely csak a személyes boldogságát, stimulálást és örömöt keresi. Ebben az anyagi világban is megvan a magasabb birodalmakból lehozott Istenszeretet, amit gyakran nem értünk, mert az, amit mi ebben a világban szeretetnek nevezünk, még mindig önző megfontolásokon alapul. Segítségre van szükségünk, hogy tapasztalhassuk. Az Istenszeretet magasabb lények közvetítésével ér el minket, akik a lelki birodalmakból jönnek, hogy minket tanítsanak, fölemeljenek és vezessenek. Isteni alázatukat lehet, hogy nehéz megérteni. A tökéletes harcművész-mester ismeri a kezek és lábak erősségét. Másodpercek alatt elvehet egy életet. Ezért természetesen alázatos, és tudja, milyen kárt okozhat, ha visszaél a képességeivel. Érti azt is, hogy felelősségre vonhatják azért, amit tesz. Ugyanígy az isteni küldöttek is tudatában vannak nagy felelőségüknek. 98

Anyagi értelemben ellentmondásosnak tűnhet az a nagy erő, amely nagy alázattal jár együtt. Az alázatos embert gyakran gyengének tekintik, és nem erősnek. De lelki szempontból ez a két tulajdonság eléggé összeegyeztethető. Bár az Úr bhaktáinak hatalmas erői vannak, alázatuk nagy szereteten alapul azok iránt, akik az amnézia állapotában vannak, és életről életre szükségtelenül szenvednek, bár rendelkezésükre állnak az eszközök, hogy a balszerencséjüknek véget vessenek. A lelki követek más szempontból is alázatosak: a munkájukat megfigyelik, és el kell viselniük a következményeket, ha nem cselekszenek helyesen. Alázatuk másik oka az Úrtól való függőségük. Felismerik, hogy Ő minden erő és szeretet forrása, és nem ők maguk. Sok felhatalmazott tanítónak az a küldetése, hogy a követőit Isten birodalmának bizonyos aspektusai, és nem mások felé vezesse. Ezért látszik úgy, mintha a tanítók különböznének egymástól; azért hívják magukhoz a lelkeket, hogy az Istenszeretet és alázat különböző oldalait mutassák meg nekik. Ezt az emberek sokszor félreértik, és azt hiszik, hogy Isten csak egy prófétát vagy egy fiút küldött. Jézus azonban maga mondta, megadhatja az embereknek a hatalmat, hogy Isten fiai legyenek. Ha valamelyik felhatalmazott prófétát szeretettel és elkötelezetten követünk, akkor mi is az Úr tudatos fiai és lányai leszünk. Sajnos, mint láttuk, ezt eltévesztik a vallások, és harcolnak egymással, hogy megvédjék a saját tanításaik kizárólagosságát. Mélyedjünk el a saját hagyományunkban Ha az emberek nem maradnak hívek a hiteles hagyományaikhoz, akkor problémák jelennek meg, mert egy tanításba se mennek bele elég mélyen ahhoz, hogy értelmes lelki megértésre jussanak. De ha híven megmaradnak egy hiteles úton, a szentírások és a gyakorlatok megnyithatják előttük az ajtót Istenhez. Ha valaki a katolicizmusban érzi magát a legjobban, akkor ez rendben van. Ez azt jelenti, hogy talán a katolicizmus az útja. Ha valaki szeret mohamedán lenni, akkor a lelki útja az Iszlám lehet. Ha azonban egyszer választottunk, akkor fontos, hogy lojálisak maradjunk a saját szentírásainkhoz és gyakorlatainkhoz, hogy az Istenszeretet a megfelelő módon kibontakozhasson. Paradox módon nem tisztelhetünk más hagyományokat, ha nem hiszünk eléggé a sajátunkban. Nem lehet „vallásköziség” vallás nélkül. Ha a különböző hagyományokban az emberek nem hisznek mélyen a saját szentírásaikban, tanítóikban és gyakorlataikban, akkor a lelki életet csak a felszínen gyakorolják. Ennek megfelelően, amikor szembe kerülnek más hitekkel, csak a külső gyakorlatok különbségeire fognak koncentrálni, és vakok maradnak az egységgel szemben, ami ott van a felszín alatt. Mit nyernek az emberek, akik az egyik útról a másikra térnek? Semmit, csak csalódást, könyvekkel teli pincét és üres bankszámlát, mert minden pénzt elköltöttek szemináriumokra és workshopokra. Nem tanulták meg, hogyan adják fel az önzést, a testtudatos életet, nem jutottak el a szeretet és együttérzés mélyebb szintjére. Kitartottak abban, hogy kifelé menjenek, ott akarják megtalálni azt, ami tulajdonképpen belül van. A lelki fejlődés szeretetet, elkötelezettséget és odaadást igényel, ha meg akarjuk kapni azt a stabilitást és megértést, amellyel felül emelkedünk a szektásságon. Ha van elég mélységünk, minden hiteles hagyományt tudunk értékelni. A saját tanításaink és gyakorlataink mély, és tapasztalaton alapuló ismerete lehetővé teszi, hogy másokat tiszteljünk, és ugyanakkor tiszták és hívek maradjunk a saját utunkhoz. Egyet soha ne felejtsenek el: a teljesen tökéletes Istent soha nem szolgálhatjuk rövidlátó tudatállapotban. Nem lehetünk összefüggéstelenek vagy pártosak. Ne lehetünk korlátozottan vagy szektások, amikor azt állítjuk, hogy a szeretet követei vagyunk. Ha őszinte követei vagyunk a szeretetnek, akkor mindenkor és mindenütt szeretetteljesek vagyunk, és megosztjuk másokkal azt, amink van. Ha látjuk, hogy nem tudjuk önként megosztani, akkor valamit jobbá kell tennünk magunkon. Csak az lehet kapcsolatban Istennel, aki Istenhez hasonló. 99

Milyen csodaszép meghallgatni másokat, amikor a maguk módján imádkoznak – milyen csodálatos zenekar! Milyen kielégítő, amikor a különböző hitű, fajú, nemű és nemzetiségű emberek harmonikusan együtt dolgoznak! Ha másként gondolkodunk, akkor szembe találkozunk a szétforgácsoltsággal, amely a világ egyik legmakacsabb problémája okoz olyan helyeken, mint Bosznia, Libéria, Ruanda, Burundi, Észak-Írország vagy a Közel-Kelet. Meg kell tanulnunk mélyebb szinten társulni az emberekkel, amely a tudatunk hasonlóságán alapul, ahelyett, hogy a ruházat, nyelv, faj vagy vallásgyakorlás különbségeivel törődnénk. A lelki élet jogos igényünk A lelki élet a születésjogunk, és mindegyikünk elérheti. Hogy az anyagi láncoktól megszabaduljunk, először be kell látnunk, mi áll rendelkezésre, aztán meg kell értenünk, mi a felelősségünk abban, hogy visszakövetelhessük a jogos örökségünket. Ha azt hisszük, hogy nem vagyunk képesek elérni a lelki birodalmat, vagy túl nehéz felkeresni, akkor magunk zárjuk el a fejlődésünket. A lelki tudat a természetes állapotunk, és mindenki elérheti, ha őszintén akarja. Ha Isten lesz az első prioritásunk, akkor önként részt vállalunk abban, hogy megtisztuljunk és szolgáljunk. Akkor mindig hozzáférhetünk Isten kegyéhez, aki segít abban, hogy az egyik akadályt a másik után elhárítsa, megszabadítson a karma-rétegektől, hogy nagyon gyorsan fejlődhessünk az odaadó szolgálatunkban. Sajnos a legtöbb ember csak lassan halad, ha egyáltalán halad. Ha túl lassan haladunk, nem tudunk elfutni az anyagi energiák elől, amelyek még nagyobb intenzitással üldöznek. Mindennek ára van. A világi életben lehet, hogy egy cél ára egyszerűen túl magas ahhoz, hogy el akarjuk érni. De a lelki életben a végeredmény az örök szeretet és boldogság, ezért kell feladnunk az anyagi ragaszkodásainkat és az önző harcainkat, amelyek különben is csak szenvedéssel járnak. Olyan nehéz ez? Gondolkodjanak el! Életről életre, testről testre vándorlunk, újra meg újra, sok ezerszer vagy milliószor. Ebből a perspektívából nem áldozunk fel nagyon sokat, ha arra szánjuk ezt az egy életet, hogy ennek a folyamatnak egyszer s mindenkorra véget vessünk. Isten birodalma megéri azt az árat, amit meg kell fizetnünk. Még ha minden egyes napot félelemben és frusztráltságban, senkitől meg nem értve kellene is elszenvednünk, ez a szenvedés jelentéktelen lenne ahhoz képest, amit örökre elérhetünk. Ha a cél nem lenne olyan csodálatos, vagy ha nem lenne tartós, akkor talán magas lenne az ár. De a végeredmény egyszerre csodálatos és tartós: nincs halál, nincs betegség, öregség, harc a túlélésért, csak boldogság, extázis, és tartós szerető kapcsolat Isten birodalmában. Minden szenvedést magunk mögött hagyhatunk, ha ezt az életet feltételek nélkül Istennek ajánljuk. Miért nem tesszük meg? Kérdések és válaszok Kérdés: A Biblia gyakran beszél Istenfélelemről. Miért emelik ki ennyire? Válasz: Van különbség a mennyország és a lelki birodalom között. A Biblia, mindenekelőtt a mostani formájában, azt tanítja nekünk, hogyan készüljünk fel a mennyországra, amely a magasabb bolygókból és az angyalok birodalmaiból áll – nem a lelki világ, nem Isten birodalma. Az angyalok nem Isten birodalmában élnek. Általában azt feltételezik, az lép be a mennyei birodalomba, aki fél Istentől, hogy elmeneküljön a pokol elől. Ezért tanít olyan sokat a Biblia a pokol borzalmairól vagy az Istenfélelemről. Ha Isten gyermekei lázadoznak, rá kell venni őket, hogy helyesen cselekedjenek, hogy ne kapjanak büntetést. Ha van ilyen nyomás, abbahagyják, elgondolkodnak azon, mit csináltak rosszul, és miért kell helyesen cselekedniük. Gondoljon arra, hogy az Ószövetség nagy része Izrael gyermekeinek a történetét mondja el, akik megtagadják az Urat, bűnöket követnek el, színlelnek, berúgnak, és általában letérnek a helyes 100

útról. Ezenkívül a Biblia egyik alap-imája: „Uram, add meg nekünk a mindennapi kenyerünket.” Ez nem a feltételek nélküli, indokolatlan szeretet szintje, hanem inkább az a remény, hogy az Úrtól valami áldást kapunk, cserébe a tiszteletünkért. Ha azonban alaposabban olvassuk a Bibliát, lassanként arra a következtetésre fogunk jutni, hogy a legfontosabb ima mindenek előtt a következő: „Legyen meg a Te akaratod!” A tűzzel és kénkővel való fenyegetésnek akkor van az értelme, ha a lelki útról letért embereket rá kell venni, hagyjanak fel a helytelen viselkedéssel, még mielőtt megértenék, miért szükséges más módon élni. A büntetés kilátásba helyezése komoly ösztönzés lehet a szokások megváltoztatására. Kérdés: Mindegyik lelki hagyomány másként tanít minket imádkozni. A keresztényeknek, zsidóknak, mohamedánoknak, buddhistáknak és hinduknak van saját lelki mantrájuk. Melyik a helyes? Válasz: Maga a hang gyakorol hatást az anyagra és a tudatra: stimulálhat, tisztíthat, kihívást intézhet, felkeltheti a figyelmet. Ha valakit a nevén szólítunk, kommunikációs kapcsolatot létesítünk, meghívjuk az illetőt, hogy társuljon velünk. Hasonlóan, amikor különféle mantrákat zengünk, megteremtjük a lelki kapcsolatot. A mantrák nagyon erősek, olyanok lehetnek, mint a kard, amely átvágja a minket körülvevő negatív energiát. A különböző mantráknak különböző céljaik vannak. Néha a lelki tanító egy alapvető, univerzális mantrát ad a tanítványnak, amely szinte minden helyzetben segít. Máskor adhat egy nagyon specifikus mantrát, amely egy adott körülményre vonatkozik. Bizonyos hagyományokban a gyakorlók specifikus mantrákat zengenek, így kezdik el és fejezik be a lelki ceremóniákat. Vannak védő mantrák, és mások, amelyek bizalmas kapcsolatot létesítenek Istennel. A Krsna-tudat nemzetközi mozgalmának (ISKCON) tagjai imafüzéreket használnak, ezzel segítik a mantrák zengését, ugyanúgy, mint a mohamedánok, buddhisták és katolikusok teszik, amikor elmondják az imáikat. Az éneklés lehetővé teszi, hogy az elme jobban elmélyüljön a hangrezgésben. Amikor hallhatóan ismételjük a mantrát, a rezgése behatol a fülbe, és tisztító hatása van. Amikor halkan éneklünk, az elménket a mantrára koncentráljuk, hogy megtisztíthasson minket. Man azt jelenti, elme, és tra jelentése, megszabadítani. A mantra fajtája dönti el, mitől szabadít meg. Az univerzális mantrák, amelyek a nevén szólítják az Urat – pl. Hare Krsna Hare Krsna Krsna Krsna Hare Hare / Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare – egyszerűen azt jelentik, hogy azt kérjük, engedjenek ki minket az anyagi világból az Úr oltalmába, és hogy Őt szolgálhassuk. Az ilyen mantrák, amelyek általában Istent szólítják meg, mindent magukban foglalnak, és segíthetnek abban, hogy csaknem minden helyzetből kiemelkedhessünk. Ha rábízzuk magunkat ezekre a rezgésekre, fizikailag, mentálisan és lelkileg érezzük a különbséget, mivel a mantra ereje a tisztátalanságunk és ellenállásunk különböző rétegeit töri át. Kérdés: Említette, hogy mindig tudatában kell lennünk annak, Isten az apánk, és minden az Övé. Ugyanezt halljuk a földi gazdagság vonatkozásában is: Isten az apánk, és mert az egész világ az Övé, tulajdonképpen a mienk is, és megkaphatjuk. Számomra ez paradoxont teremt. Meg tudná magyarázni, kérem? Válasz: Az Istentudat különböző szintjein a szeretetnek is különféle fokozatai vannak. Ha nem mély a szeretetünk, akkor úgy nézünk a szeretetünk tárgyára, hogy mit tehet értünk ez a személy. Ez üzlet. Az ilyen tudatú emberek efféle odaadással vannak az Úr iránt: „Imádkoztam; meditáltam; énekeltem; adományoztam; Uram, most Te vagy a soron; mit fogsz tenni értem?” Ez a közeledés nem a szereteten alapul, hanem inkább azon, hogy az ember mit kaphat. Mint már mondtuk, bár ez egyáltalán nem a legmagasabb szint, még mindig jobb, mintha valakit egyáltalán nem érdekel Isten. Lassanként, nagy kitartással eltöröljük az anyagi szennyezőket, és egyre hitelesebben tapasztaljuk a lelki életet. 101

Ha a tűzhöz közeledünk, először meleg lesz, aztán forró, és végül megégetjük magunkat. A tűz mindent elemészt, ami belekerül. Így égeti el lassanként a lelki élet is az anyagi kívánságainkat. A Bhagavad-gítá azt mondja, ha még mindig vannak ilyen vágyaink, felajánlhatjuk a munkánk gyümölcseit az Úrnak. Ha tovább lépünk, olyan fejlődést követünk, amely az Úr nevében végzett közvetlen munkától, az odaadás elvei betartásától elvezet ahhoz, hogy teljesen az Úrra koncentráljuk az elménket, és teljesen meghódoljunk. Soha nincs olyan időpont, amikor elértük a lelki életünk csúcspontját; mindig van valami magasabb. A Úr a szívben elfogadja azt a vágyunkat, hogy többet szeressünk és szolgáljunk, és gondoskodik arról, hogy átéljük a megfelelő tapasztalatokat. A transzcendentális lelki élet örök románc, amelyben minden kapcsolat robbanássszerűen egyre édesebb lesz.

102

Záró gondolatok Mindenki szeretetet szeretne. De kevesen tudják, hogyan találják meg. A modern kultúra világnézete nem teljes, mert nem lát túl ezen a fizikai univerzumon és a külső jelenségeken, amelyek pillanatnyilag értelmet adnak az életünkben. Ha csak fizikai teremtményeknek tartjuk magunkat, akiknek manipulálniuk kell a környezetüket ahhoz, hogy életben maradjanak, vagy az élvezet valamilyen látszatát tapasztalják, akkor az élet a túlélést folyatott végtelen küzdelem lesz. Ha alávetjük magunkat a kívánságainknak, harcolunk a dominanciáért, egymást és a környezetünket kihasználjuk, és kétségbeesetten igyekszünk annyi élvezetet szerezni, amennyi csak lehetséges – csoda-e, ha nehéznek találjuk az életet? Természetesen nem lehetünk boldogok, ha így élünk, mert a lehetetlennel próbálkozunk. Az emberi élet iróniája, hogy feltételek nélküli szeretetre, tartós boldogságra, örök életre és tökéletes biztonságra vágyódunk, de közben olyan környezetben élünk, amely közömbös, fájdalmas, múlandó és veszélyes. Nem kaphatunk tartós örömöt, biztonságot és békét olyan körülményektől, amelyek a természetüknél fogva nem képesek megadni azt, amit akarunk. Akkor miért vagyunk ilyen vakok ezekkel az igazságokkal szemben, miért tartunk ki annyira a rossz irányú keresésben? Nem arról van szó, hogy fel kell adnunk a vágyainkat. Éppen ellenkezőleg, legitim jelei ezek annak, hogy a mi rendeltetésünk valami magasabb és tartósabb. Az anyagi fedettség alatt mindannyian tudjuk, hogy lelki lények vagyunk; különben nem keresnénk olyan feltételeket, amelyek nyilvánvalóan elérhetetlenek. Keressük, de a rossz irányban. A kéjvágy az, ami ahhoz köt minket, hogy tartós élvezetet keressünk az anyagi világban. Különben könnyen megérthetnénk a helyzetünket, és megfordulnánk. Mivel ez nem így van, segítséget kell keresnünk, ami megszabadít az illúzióktól, amelyek újra meg újra önző kívánságaink tömkelegébe csábít, és távol tartja az örök szeretetet, ami a születésjogunk. A kéjvágy sokkal több, mint a szexuális élvezet önző kívánsága, és a szexualitás sokkal mélyebb, mint a fizikai egyesülés, vagy vonzódni a másik emberhez. A modern társadalom alapja a finomanyagi szex, amelyben a kéjvágyunk úgy nyilvánul meg, mint mindent elsöprő kívánkozás az imádat, tisztelet vagy profit után. Enélkül nem lennénk olyan ostobák, hogy versengjük a kortársainkkal az elismerésért, másokat financiális haszon végett manipuláljunk, háborúkat folytassunk, biztosítsunk a nyersanyagforrások feletti ellenőrzést, öregedő testünket befedjük drága kozmetikumokkal, megvegyük a legújabb termékeket, hogy lépést tartsunk a technológiával, és általában kihasználjuk a földet, és támogassuk a tékozló szokásainkat. A kéjvágy pusztítása manapság mindenütt látható, és a bolygó nem tudja többé elviselni a károsodást. Más utat kell találnunk. Nagyon drámai értelemben, a kollektív sorsunk azon múlik, hogy mennyire tudjuk átváltoztatni a kéjvágyat szeretetté. Ahogyan azt egyszer Mahátmá Gandhi mondta, a valódi civilizáció nem a vágyaink sokszorozásán, hanem önkéntes korlátozásán alapul. Csak akkor vagyunk szabadok, hogy egymást önzés nélkül szeressük és szolgáljuk. Egyszerű élet és magas szintű gondolkodás, ez legyen a jelmondatunk. Ahhoz, hogy az igényeinket készségesen korlátozhassuk, bíznunk kell abban, hogy semmi értékeset nem vesztünk el, ha felhagyunk az önkielégítés bevett szokásaival. Segítségre van szükségünk, hogy eljussunk erre a pontra. Ezért olyan fontos a lelki támogatás rendszere. A szentírások, lelki vezetők és a mindennapos gyakorlás megtaníthatják, hogyan helyettesítsük magasabb lelki örömökkel az alacsonyabbakat, amelyek nekünk is, olyan sok más embernek is csak intenzív szenvedést okoztak. Ha Istent szeretjük, meg mindenkit, akivel megosztjuk ezt a bolygót, akkor az anyagi kívánságaink lassan maguktól megszűnnek, mi pedig az öröm és beteljesülés egyre mélyebb fokozatait tapasztaljuk. A szeretet a válasz a világ problémáira. De ennek cselekvő szeretetnek kell lennie, olyan szeretetnek, amely önzetlen szolgálat ajánl másoknak. A komolyság mértékét és a szeretet 103

mélységét a tudatállapotunkban és a viselkedésünkben fogjuk megtalálni, nem a szavainkban vagy a hitünkben. Mint lelki harcosoknak, meg kell tanulnunk, hogy mindenkor és minden helyzetben rendelkezésre álljunk, mondjunk egy baráti szót, elvegyük egy konfliktus élét, segítséget nyújtsunk, és alázatosan sugározzuk a szeretetet, amely a mi növekvő belső realitásunk. Ahhoz, hogy őszintén szolgálhassunk, késznek kell lennünk arra, hogy elvégezzük a szükséges belső lelki munkát, megszabaduljuk a kéjvágynak még a finomanyagi befolyásaitól is. Nem adhatjuk azt, amink nincs, és ami vagyunk, az többet közvetít, mint amit teszünk. Ha a szeretetet meg akarjuk osztani másokkal, azt magunknak kell tapasztalnunk. A mai társadalom szorongásos, versengő hangulata élő alternatíváivá kell válnunk. Mint lelki harcosok, arra vagyunk hivatva, hogy mindenütt, minden élőlény tudatát emeljük Akar-e csatlakozni Ön, kedves olvasó, hogy segítsen megteremteni a szeretet kultúráját?

104

A szerzőről Bhakti Tirtha Szvámi John E. Favors-ként született egy istenfélő keresztény családban. Már gyerekkorában rendszeresen megjelent az evangélikus egyház televíziójában. Fiatal korában Dr. Martin Luther King polgárjogi mozgalmának a vezetője volt. A Princetown University diáktanácsának elnöke lett, ahol pszichológiát tanult, és a harmadik világ koalíció elnöke lett. Sok téren kapott kitüntetéseket – politika, afrikai tanulmányok, indológia és nemzetközi jog. Bhakti Tirtha Szvámi New Jersey államban az államügyész mellett dolgozott, mint a büntetésreformprogram asszisztens-koordinátora, és a drogfüggők több klinikáján is működött az Egyesült Államokban. Ezenkívül tanfelügyeleti tanácsadó volt, és politikai kampányokat vezetett. Nemzetközi elismerést nyert, mint a Bhaktivedanta Book Tust helyettes vezetője, mindenekelőtt, mert kiváló munkát végzett az egykori kommunista országok tudósaival. Mint a világ egyetlen afro-amerikai vaisnava guruja, Bhakti Tirtha Szvámi közvetlenül felügyelte a projekteket az Egyesült Államokban (főleg Washington, D.C. és Pennsylvania), a Karib szigeteken, Nyugat- és Kelet-Afrikában, Svájcban és Horvátországban. A vaisnava fő- és középiskolák amerikai föderációja igazgatójaként is szolgál. Az Egyesült Államokban Bhakti Tirtha Szvámi az alkalmazott lelki technológiai intézet, a nemzetközi városfejlesztési bizottság alapítója és igazgatója, a pán-afrikai kongresszus egyik koordinátora. Széles érdeklődi köre eredményeként a noétikus tudomány intézetének, a honvédelmi információs központnak, az ENSz amerikai egyesületeinek, a világjövő-társaság nemzetközi béke alapítványának, a lelki és parlamenti vezetők globális fórumának is a tagja. Mint a nemzetközi kapcsolatok és konfliktusmegoldások szakértője, Bhakti Tirtha Szvámi állandóan úton van a világ körül, az ENSz sok magas rangú tagjának, híres személyiségeknek, törzsfőnököknek, királyoknak, főtörvényszéki bíróknak a lelki tanácsadója. 1990-ben fő törzsfőnöknek koronázták Barri, Nigériában, így ismerték el azt a rendkívüli munkát, amit Afrikában és a világban végzett. Az utóbbi években többször találkozott Dél-Afrika egykori elnökével, Nelson Mandelával, hogy megbeszéljék, hogyan látják a világbékét, és annak stratégiáit. Azonkívül, hogy az önellátás érdekében iskolákat, klinikákat, farmokat és lakásokat épít, Bhakti Tirtha Szvámi szemináriumokat tart a lelki fejlődésről, az emberek közötti kapcsolatokról, a stressz- és időkezelésről, és más jelentős témákról. Értékes résztvevőként ismerik el globális konfliktusok megoldásánál.

105

Glosszárium Akincsana: az Úr beavatkozása egy ember életébe, mindent elvesz, hogy megtisztítsa az utat valami nagyobb számára. Arkangyal: fő- vagy a legfontosabb angyal. Aszura: olyan személy, aki ellenzi az Úr szolgálatát; démon. Bhagavad-gítá: a védikus hagyomány legfontosabb szentírása, az Úr Krsna tanításai bhaktájának és barátjának, Ardzsunának, a Legfelsőbb Úr iránti odaadás, mint a legmagasabb lelki tökéletesség kifejtés. A Bhagavad-gítá a Mahábhárata, az antik világ szanszkrit nyelvű eposzának epizódja. Félisten: nagyon fejlett lény, aki a Legfelsőbb Úr megbízásából cselekszik, és az anyagi univerzum egy adott, napi feladatáért felelős. Goszvámi: aki letette a lemondás fogadalmát, képes teljesen uralkodni az érzékein. Lásd még: Szvámi. Jógi: lelki aszkéta, aki misztikus erőkre törekszik. A különböző utak lelki gyakorlóira vonatkozik, amelyek pl. a tudás útja (gjána), a cselekvés útja (karma) és az odaadás útja (bhakti). A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy az a legjobb jógi, aki mindig a Legfelsőbb Úrra gondol, Őt híven és szeretettel szolgálja. Juga: millenium vagy világkor. A lelki korok egyike, amelyek ciklikusan jelennek meg ebben az univerzumban. Juga-dharma: alkalmas vallás vagy lelki gyakorlat egy adott kor számára. Kali-juga: a „viszály kora,” amely 5000 évvel ezelőtt kezdődött, és összesen 432,000 évi fog tartani. Négy juga van, amelyek állandóan váltakoznak: Szatja, Treta, Dvápara és Kali-juga. Az emberek jó tulajdonságai fokozatosan csökkennek a Szatjától a Kali-jugáig. Karma: anyagi cselekedetek, amelyek következményeit visszahatásokként viseljük. Májá: illúzió; a Legfelsőbb Úr külső energiája, aki elfelejteti az élőlényekkel a lelki természetüket, és Istent. Nirvána: mentesség az anyagi létezéstől. Prema: tiszta, spontán szeretet és odaadás Isten iránt. Rasza: a Legfelsőbb Úrral való, adott lelki kapcsolat transzcendentális „íze.” Rsi: látnok vagy bölcs. Srimad Bhágavatam: más néven Bhágavata Purána. Ősrégi, részletes védikus szentírás, elbeszéléseket és utasításokat hagyományoz, hogyan lehet elérni a Legfelsőbb Úr iránti szeretet és odaadás legmagasabb lelki célját. 18 Purána van, ezek közül a Srimad Bhágavatam a legfontosabb. Szamádhi: transz; teljes elmélyülés az Istentudatban. Szat-csit-ánanda-vigraha: a Legfelsőbb Úr lelki teste, amely öröklétből (szat), tudásból (csit) és boldogságból (ánanda) áll. Szvámi: aki letette a lemondás fogadalmát. Aki képes arra, hogy teljesen uralkodjon az érzékein. Lásd még: Goszvámi.

106