Bevezetés A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény szerint a rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság javítása érdekében tett intézkedésekről, és az azzal kapcsolatos feladatokról. Az önkormányzatok tájékoztatása a rendőrkapitányságot érintő problémákról, egyes tényekről és munkáját befolyásoló körülményekről alapvető fontosságú. A közbiztonság megteremtése, javítása olyan cél, amelynek eléréséhez elengedhetetlen az állami szervek – élükön a rendőrség – a települési önkormányzatok, a társadalmi szervezetek, és az állampolgárok összefogása. Az adott település közbiztonságának megteremtéséért a rendőrség és az önkormányzat együttműködése a jogszabályi kötelezettségen, illetve lehetőségen is alapuló, a lakóközösség érdekeit szolgáló, alapvető szükségszerűség. A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően tevékenykedett 2011-ben. Fő célkitűzésként fogalmaztuk meg a rendőri tevékenység társadalmi, gazdasági szereplőkkel történő összehangolását, a bűncselekményt elkövető ismeretlen személyek lehető legnagyobb számú felderítését és a büntetőeljárások sikeres befejezését, az illetékességi területünk polgárai, valamint az idelátogató turisták számára a félelemmentes, biztonságos életminőség biztosítását. A bűn- és baleset-megelőzés, a bűnüldözés területén megfogalmazott szakmai célkitűzések megvalósításával a rendőrség és valamennyi munkatársunk társadalmi támogatottságát, elismertségét, sikeres működését kívántuk elérni. Előző évi munkánk értékelésekor megfogalmazott stratégiai célkitűzéseinknek, a statisztikai mutatók, valamint az állampolgári, a civil közösségek és a társadalmi szervek visszajelzései szerint 2011-ben eleget tettünk. I. Vezetés, irányítás A kapitányság szervezeti struktúrájában változás az elmúlt évben nem történt. A kezdeményezett állománytábla-módosítás a GEI átszervezésének csúszása miatt 2012-re tolódott. A Bűnügyi Osztály vezetője, Rigó Tibor r. alezredes nyugállományba vonult. Feladatkörének ellátásával Batki Tamás r. szds. lett megbízva, 2011. január 01-i hatállyal, aki korábban a Vizsgálati Alosztályt irányította. Nyomozó alosztályvezetői feladatokkal Ari András r. őrnagy, vizsgálati alosztályvezetői feladatokkal Németh Gábor r. szds. lett megbízva. II. A bűnügyi helyzet értékelése A Bűnügyi Osztály állománytábla szerinti létszáma 2011-ben sem változott, személyzeti kérdésekben azonban sok problémával kellett megküzdeni. Az osztály létszáma az év elején teljes volt, azonban az év végére két munkatársunk más rendőrkapitányságra került
1
áthelyezésre, míg egy vizsgáló a szolgálati viszonyát megszüntetve távozott a személyi állományból. Ez a fluktuáció, valamint az a tény, hogy az osztály állományából 4 fő is felsőfokú tanulmányokat folytat, figyelemmel az esetleges betegszabadságokra is, jelentős terhet rótt az osztályon dolgozókra. 1. A rendőrkapitányság bűnügyi helyzete A manuális iktatás adatai alapján a feljelentések (bűnügyi iktatások) száma 2011-ben, a korábbi emelkedő tendenciának megfelelően, 847-ről 873-ra emelkedett, ami közel 4%-os emelkedést jelent, míg a nyomozás elrendelések száma 771-ről 763-ra csökkent. A Netzsaru ügyviteli rendszer összesített adatai alapján az iktatások 4%-os növekedése mellett az ismertté vált bűncselekmények számában 9,9%-os csökkenés következett be. (1309-ről 1179-re) (1. sz. melléklet) A Várpalotai Rendőrkapitányság nyomozás eredményességi mutatója 58.65%-ról 55.18%ra változott. (2. sz. melléklet) Ezzel rendőrkapitányságunk a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szervezeti egységéhez tartozó 7 rendőrkapitányság közül az 5., míg országosan, hasonlóan az elmúlt évhez, a 24. legeredményesebb rendőrkapitányság lett. A személy elleni bűncselekményeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy számuk 99-ről 88-ra csökkent, az össz. bűncselekményekhez képest az aránya 7,4% volt. A kategóriát zömében szándékos testi sértéssel elkövetett cselekmények (46) és a zaklatások (21) tették ki. A közlekedési bűncselekmények száma 45-ről 33-ra csökkent, a változás 2,7%-os. Kiemelést érdemel, hogy az ittas vezetések számában jelentős csökkenés tapasztalható (41ről-32-re), ez a közlekedési bűncselekmények 96,9%-a. Területi megoszlásuk változó, elsősorban Várpalota, Pétfürdő és Berhida települések bírnak jelentőséggel. A közúti balesetek kapcsán elmondható, hogy a kiemelt jelentőséggel bíró, halálos kimenetelű balesetek száma 4-ról 3-ra csökkent. A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekményeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy számuk 56-ról 83-ra nőtt. 2009-ben még 65 jellegű bűncselekményt regisztráltunk, így a 2010-es csökkenés után jelentősen növekedés tapasztalható. Ezen cselekmények döntően más bűncselekmény miatti eljárásban ismertté vált, illetőleg társszervek feljelentése alapján kezdeményezett kiskorú veszélyeztetése bűntette és tartás elmulasztás vétsége. Alapvetően az a megállapítás fogalmazható meg, hogy a sértett gyermekek nagycsaládos légkörben szenvednek sérelmet, családonként több gyermekkorú személy válik egy magatartással bűncselekmény áldozatává. Az államigazgatás, igazságszolgáltatás, közélet tisztaság elleni bűncselekményeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ebben a bűncselekményi kategóriában alig van változás,
2
számuk 7-ről 10-re nőtt. A kategóriát a hamis tanúzással, hamis váddal, bűnpártolással, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal elkövetett bűncselekmények alkotják. A garázda jellegű cselekmények döntő részét a városi rangú településeken követik el, motiválatlan rongálással és személyi sérülést okozó magatartással. Az egyes cselekmények megítélésénél azonban olykor jelentős bizonytalanságokat okoz még az ügyészi szervek számára is, az elkövető valódi szándékának felderítése, és a cselekmény büntetőjogi minősítése. A tényállások tisztázásánál döntően a közösség ellenes magatartás és a személyes indíttatás elkülönítése okoz anomáliát. (A bűncselekmény előfordulási gyakorisága évek óta, viszonylag magas szinten stagnál, 2010-ben és 2011-ben is 228 esetet vizsgáltunk) A gazdasági bűncselekményeket elemezve elmondható, hogy a 2010-es évhez képest (29) elhanyagolható mértékű emelkedés mutatható ki, ugyanis 30 ilyen jellegű bűncselekményt regisztráltunk Az összes bűncselekményhez viszonyított aránya 2,5 %. A lefolytatott büntetőeljárások alapjául szolgáló bűncselekményeket zömében a készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés adja, (26) és mindössze 4 esetben indítottunk büntetőügyet pénzhamisítást bűncselekménye miatt. Szervezett bűnözéssel kapcsolatos nyomozás elrendelésére 2011. évben nem került sor. A vagyon elleni bűncselekményeket elemezve megállapítható, hogy 2010-ben a regisztrált vagyon elleni bűncselekmények száma 845 volt ami 2011-ben 10,5%-al csökkenve 706-ra változott. Figyelemre méltó ezzel összefüggésben viszont, hogy az összes ismertté vált cselekményhez viszonyított aránya még mindig 59,9% volt. A vizsgált kategórián belül a lopások száma 309-ről 286-ra csökkent, ami a vagyon elleni bűncselekmények 40%-a. A klasszikus értelemben vett betöréses lopások száma 149-ről 132re csökkent. A betöréses lopások a vagyon elleni bűncselekmények 18,6%-át teszik ki. A veszélyeztetett objektumok köre változó, beleértve a szórakozóhelyeket, üzleteket, lakásokat, melléképületeket, garázsokat és a gépjárműveket is. A csalások száma közel 50%-kal, 54-ről 26-ra csökkent A kiemelt bűncselekmények közül rablás miatt 2009-ben 8, 2010-ben összesen 3, míg 2011-ben 1 esetben indítottunk büntetőeljárást, mely ügyben az elkövetők kilétét, akik közül az egyik ellen bizonyítottság hiányában a nyomozást megszüntettük, felderítettük. Járműlopás kategóriában 2009-ben 9, 2010-ben 17 esetben regisztráltunk bűncselekményt, ami 2011-ben 17 cselekménnyel stagnált. A 17 esetből a járművek fajtáját tekintve 7 volt személygépkocsi, 8 kerékpár, 1 motorkerékpár, és 1 csónak volt az elkövetés tárgya. Kábítószerrel visszaélés bűncselekménye miatt 2010-ben 4 esetben rendeltünk el nyomozást, míg 2011-ben már 20 esetben indítottunk büntetőeljárást, melynek során szinte kizárólag fogyasztók kerültek képbe, bár egyes esetekben a fogyasztók már egyben terjesztők is voltak. A jelenleg is folyamatban lévő eljárásainkban jelentős arányban elkészültek a szakértői vélemények, amely alapján megállapítható, hogy az eljárás során lefoglalt, és az érintettek által használt anyag a jelenlegi jogszabályok alapján nem minősül kábítószernek.
3
Kiemelt jelentősége miatt kell megemlíteni a besurranással és „trükkös módon” elkövetett bűncselekményeket. Besurranás összesen 7 alkalommal vált ismertté 2011-ben ami megegyezik a 2010-es év regisztrált adataival. A „trükkös módon” elkövetett és ismertté vált bűncselekmények száma 2008-ban éves szinten 20 volt, 2009-ben viszont csak 6, ami a következő évben stagnált, ugyanis 2010-ben is 6 ilyen bűncselekményben indítottunk nyomozást. 2011-ben 8 esetben indult eljárás trükkös módon elkövetett lopás miatt, melynek sértettjei jellemzően egyedül álló, idős emberek. A bűncselekmények elkövetőinek felderítését jelentősen megnehezíti, hogy a sértettek idős, sokszor beteg, már csökkenő szellemi képességekkel rendelkező emberek, akik a legtöbb esetben még a legelemibb információkkal sem képesek szolgálni az elkövetőkkel kapcsolatban. 2010-ben 501 volt az ismertté vált bűnelkövetők száma, ebből 12 fő gyermekkorú, míg 80 fő fiatalkorú volt. 2011-ben 9%-os a csökkenés tapasztalható, 457 bűnelkövető ellen indult eljárás, amelyen belül 2 gyermekkorú és 51 fiatalkorú felelősségre vonására került sor. A sértettek nem, kor, egyéb ismérvek szerinti megoszlása az előző évi adatokhoz képest gyökeresen nem változott, az egyes bűncselekmény-csoportok már ismert módszereiben sem következett be gyökeres változás. 2009-ben a bíróság elé állítások száma 20 volt, ami 2010-ben 16-ra csökkent majd 2011-ben jelentős emelkedéssel csaknem a duplájára, 31-re emelkedett. A Várpalotai Rendőrkapitányságon jelenleg 88 hatályos személykörözés van, melyben a körözés-irányítási tevékenységet a Várpalotai Rendőrkapitányság látja el. A korábbi évekhez képest ez a szám stagnálást mutat. Az elrendelt körözések elemzése alapján az állapítható meg, hogy a bírósági, és a büntetés-végrehajtási bíró által kibocsátott körözések adják az élő körözések zömét. Az eltűnés miatt kiadott körözések vizsgálata során megállapítható, hogy bűncselekmény nem fedezhető fel ezek hátterében. Az eltűnések jelentős részét a lakásotthonokból engedély nélkül eltávozó fiatalkorúak ügyei adják, akik között vannak notórius eltávozók, akik megtalálásukat követően rövid időn belül ismételten elhagyják a lakásotthont. Az életcél nélküli, fegyelmezetlen, alkalmi barátoknál meghúzódó fiatal eltűntekkel szemben nem rendelkezünk olyan eszközökkel, melyek visszatartó erőt jelenthetnének. A bűnügyi technikai tevékenységet értékelve megállapítható, hogy az elmúlt évek erőfeszítései eredményeként Várpalotán jó minőségű munkavégzés tapasztalható. A Bűnügyi Osztályhoz tartozó, két bűnügyi technikus vezényléses munkarendben látja el a szolgálatot A technikai munkavégzés 2011. április 01-től vált teljessé, mivel a technikusi szaktanfolyam elvégzését követően ettől az időponttól kezdte meg helyszíni feladatait a 2010. novemberben állományba került munkatársunk is. A Bűnügyi Osztály munkatársai az elmúlt évben 281 helyszíni szemlét folytattak a 2010. évi 278-hoz képest. Ezeken a szemléken összesen 1017 nyomot rögzítettek, amelyből kiemelkedik a 214 ujjnyom, valamint a 140 mikro nyom. A helyszíni szemlére okot adó cselekmények között a legnagyobb a lopások száma, amely a 2010-es 168-ról 183-ra nőtt.
4
A bűnügyi technikusi munka magas színvonalát jelzi az ujjnyom azonosítás alapján felderített ismeretlen elkövetők magas (4) száma, amely alapján a megyében a 2. legeredményesebben dolgozó technikusok dolgoznak a Bűnügyi Osztályon. Munkájuk elismeréseként a szakirányító Bűnügyi Technikai Osztály vezetője gratulált a 2011-ben végzett kiváló színvonalú munkájához. A büntetőeljárások során elrendelt személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket vizsgálva megállapítható, hogy hatóságunk 2011-ben 16 személyt vett őrizetbe, míg az azt megelőző évben ez a szám 23 volt. Az őrizetbe vettek közül 9 személy került előzetes letartóztatásba, az előző évi 11 fővel szemben. Jogtalan fogva tartást nem követtünk el, a nyomozás felügyeletet ellátó ügyészségek intézkedéseinket jogszerűnek találták. 2. Az ismertté vált bűncselekmények alakulása Berhida területén Az elmúlt évben iktatott 873 nyomozásból 98 eljárás folyt Berhida önkormányzat illetékességi területén elkövetett bűncselekmény miatt, amely az összes eljárás 11,22%-a volt. Ez a számadat a 2010-es 95 ügyhöz képest (3,1%) minimális emelkedést mutat. A kiemelt bűncselekmények berhidai előfordulását tekintve lényeges megállapítás, hogy súlyos élet elleni bűncselekmény, illetve rablás nem történt Berhida városában a 2011-es évben. Az elkövetett 98 bűncselekmény túlnyomó része, 57,14%-a volt a vagyon elleni bűncselekmény, mivel 56 esetben kellett ilyen jellegű bűncselekmény vonatkozásában nyomozást elrendelni. A vagyon elleni bűncselekmények közül 43 esetben lopás (amiből 23 esetben betöréses lopás) történt, míg 13 esetben egyéb vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt rendeltünk el nyomozást. A veszélyeztetett objektumok főként lakások, a lakáshoz tartozó melléképületek, garázsok, hétvégi ház, illetve pincék voltak. A kiemelt bűncselekményi kategóriába tartozó betöréses lopások számánál jelentős, 60,86%os emelkedést tapasztalhattunk, amely emelkedés az elmúlt év első felében megszaporodott bűncselekmények miatt történt. Az elmúlt év április 09-én rendelt el nyomozást a Bűnügyi Osztály a Btk. 316. § (1) bek.-be ütköző lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen, aki behatolt egy berhidai családi ház melléképületébe és onnan különböző szerszámokat tulajdonított el. Ezt követően viszonylag rövid időn belül még több, hasonló bűncselekmény miatt kellett büntetőeljárást elrendelni. A nyomozások során a gyanú azonos elkövetői körre terelődött, amely eredményeként júliusban elfogásra került B.O. berhidai lakos, aki azóta más ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti. Az érintett személyek elfogását és előzetes letartóztatását követően jelentősen visszaesett az ilyen jellegű bűncselekmények száma. Járműlopás, a 2010-es évi 3 esethez képest 1 történt, amely során egy motorkerékpárt tulajdonítottak el.
5
A lopások számát elemezve megfigyelhető, hogy az úgynevezett alkalmi lopásoknál, amelyeknél nem állapítható meg a cselekményt minősítő körülmény (pl. üzletszerűség, dolog elleni erőszak, zsebtolvajlás) jelentős (13-ról 6-ra) csökkenés állapítható meg, amely reményeink szerint a vagyonvédelem, és a sértetti odafigyelés javulását jelenti. Sajnos azonban ezt a csökkenést összességében ellensúlyozta a betöréses lopásoknál mutatkozó emelkedés. 8 esetben indult eljárás szándékos testi sértés miatt, valamint 4 esetben garázdaság miatt, amely bűncselekmények a köznyugalmat legalább annyira zavarják, illetve a biztonságérzetet csökkentik, mint a vagyon elleni bűncselekmények. Ezen ügyekben jelentős részben már a nyomozás kezdetén, vagy annak során ismertté vált az elkövető. Örvendetes tény, hogy ittas vezetés miatt összesen 2 esetben kellett nyomozást elrendelni, amely szám remélhetőleg a valós helyzethez közeli állapotot tükrözi, és nem számottevő a látenciában maradt bűncselekmények száma. A bűn- és baleset-megelőzési tevékenység kiemelt része a családon belüli erőszakkal elkövetett bűncselekmények területe. Ebbe a körbe tartozik a tartás elmulasztása, illetve kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények, amelyek száma tavaly a korábbi időszakhoz képest közel stagnált. A családon belüli erőszak körébe tartozó cselekmények alkalmával minden esetben kiemelt figyelmet fordítottunk az ideiglenes megelőző távoltartás eszközének alkalmazására, azonban erre az elmúlt évben Berhidán nem volt szükség. Az ilyen jellegű cselekményekkel kapcsolatban minden alkalommal felvettük a kapcsolatot az illetékes önkormányzati szakigazgatási szervekkel. Az ezekkel a szervekkel való kapcsolattartás során több alkalommal került sor esetmegbeszélésre, és a körzeti megbízottak 13 esetben adtak jelzést veszélyeztetett személyekről. Megemelkedett a kábítószerrel visszaélés cselekménye miatt indított nyomozások száma, amely azonban az esetek számát (3) tekintve nem magas. Az ügyekkel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy azok – az utóbbi időben oly divatossá vált – a 2011. évi szabályok szerint kábítószernek nem minősülő, ún látnokzsálya fogyasztásával kapcsolatosak. A többi, táblázatban szereplő bűncselekmények számánál jelentős, tendenciaszerű változás nem tapasztalható. A Berhida területén elkövetett bűncselekmények statisztikai adatait az alábbi táblázatok tartalmazzák: Bűncselekmények megnevezése - ittas vezetés - garázdaság - testi sértés - visszaélés lőfegyverrel - erőszakos közösülés - jármű önkényes elvétele - tartás elmulasztása - közveszély-okozás
2010. év
2011. év
3 4 5 1 1 5 1
2 4 8 2 5 6
- visszaélés okirattal - okirat hamisítás - kiskorú veszélyeztetése - magánlaksértés - zaklatás - visszaélés kábítószerrel - készpénzfizetési eszközzel visszaélés - foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés - megrontás - lopás - csalás - orgazdaság - rongálás - zsarolás - sikkasztás - hitelsértés - hűtlen kezelés Összesen:
1 4 5 5 1 1 42 5 1 6 2 1 1 95
2 2 3 3 5 3 2 43 3 1 7 1 1 1 98
A lopások részletes adatait az alábbi táblázat tartalmazza: 2010. év
2011. év
„Egyéb” lopás összesen
28
20
amiből - jármű - kerékpár - gépkocsiból - üzemanyag, fa - alkalmi - állat - fém - telefon - trükkös
3 1 2 3 13 4 1 1
1 2 1 2 6 1 3 3 1
Betöréses lopás összesen
14
23
amiből - szórakozóhely - üzem - garázs - lakás - pince, melléképület - üzlet - hétvégi ház Összesen
1 1 2 3 4 2 1 42
1 4 4 9 1 4 43
7
III. A közbiztonsági helyzet értékelése 1. A rendőrkapitányság közbiztonsági helyzete Kapitányságunk 2011. évi munkájában továbbra is nagy hangsúlyt kapott a közterületi jelenlét erősítése. A „látható rendőrség” megteremtésének és erősítésének folyamatába bevontuk a közbiztonság javítása érdekében tevékenykedő önkormányzati és civil szervezeteket. Új irányításterveket dolgoztunk ki, melyek során figyelembe vettük az aktuális bűnügyi és közbiztonsági helyzetet. Több alkalommal tartottunk nagyobb rendőri erőket megmozgató ellenőrzéseket, amelyeknek része volt az ittas járművezetés ellenőrzése is. Az állampolgároktól és az önkormányzatoktól kapott visszajelzések, bejelentések alapján hatékonyabb szolgálatszervezéssel kívántuk elérni a lakosság biztonságérzetének növelését. A terület közbiztonsági és bűnügyi helyzetének alakulását figyelemmel kísérve újabb és újabb szolgálat-ellátási technikák bevezetésére törekedtünk, illetve törekszünk. Az elmúlt évben működési területünkön alapvető célként határoztuk meg a közbiztonság szinten tartását, illetve további javítását, a közterületek és nyilvános helyek rendjének fenntartását, a lakosság biztonságérzetének javítását. A megelőzés hatékonyságának növelése érdekében több rendőr jelenlétét kívántuk biztosítani a közterületeken. A munkatervben meghatározott célkitűzések megvalósulását jelentősen befolyásolták az év közben jelentkező többletfeladatok és a létszámhelyzetünk. Mindezek ellenére állományunk, egyenruhás munkatársaim, megfelelő helytállással és szakmai tisztességgel látták el az elmúlt évben is szolgálatukat, és hajtották végre a rájuk bízott feladatokat. 2011. évben a Közrendvédelmi Osztály statisztikai mutatói, a korábbi időszakhoz képest (egy adat kivételével) emelkedő képet mutatnak. A közterületek, közösségi életterek és nyilvános helyek biztonságát az elvárásoknak megfelelő színvonalon tudtuk szavatolni, és a 2011. évben tovább folytatódott a közterületi órák emelkedése. Ez abban nyilvánult meg, hogy ugyan 1%-kal kevesebb rendőrt tudtunk a közterületre vezényelni (4385/4346), de ez a létszám 6%-kal több időt töltött el a közterületen, annak védelme, felügyelete érdekében (41599/44282). A személyes szabadságot korlátozó intézkedések közül az elfogások számában minimális csökkenés, míg az előállítások, és a biztonsági intézkedések számában a 2010. évhez képest emelkedés mutatkozik. Állományunk ellenőrző, igazoltató tevékenysége során az előző évhez képest több körözött személyt fogott el, (38/43), de a tettenérés során elfogott személyek száma csökkenést mutat. Az előállítások száma az előző év azonos időszakához képest 5%-os növekedést mutat (194/250). Ezen belül elsősorban a személyazonosság megállapítása, bűncselekmény gyanúja továbbá mintavétel miatt foganatosított előállítások száma növekedett. A biztonsági intézkedések száma a 2011. évben az előző évi 96-ról 112-re emelkedett.
8
A büntető feljelentések számát tekintve elmondható, hogy a korábbi években megjelenő csökkenés tovább folytatódott, és ugyan csak kis mértékben de csökkent a büntető feljelentések száma (192/188). A szabálysértési feljelentéseknél az elmúlt évhez képest kisebb (1%) növekedés tapasztalható. A kiemelt és az egyéb szabálysértések számát tekintve az engedély nélküli vezetés, az elsőbbség és előzés szabályainak megsértése miatt tett feljelentések száma csökkent. Növekedett az ittas vezetés, valamint a sebességtúllépés miatt tett feljelentések száma. A fokozott ellenőrzések végrehajtása során nagy figyelmet fordítottunk azok demonstratív jellegére és megelőző hatására, amelybe minél nagyobb számban igyekeztünk a társ, - illetve társadalmi szerveinket is bevonni. Kiemelten kezeltük az ORFK által elrendelt, korábban leírt akciókat, amelyekre külön központi pénzügyi keret a korábbi évvel ellentétben már nem állt rendelkezésre. Az értékelt időszakban 131 esetben 725 fővel hajtottunk végre fokozott ellenőrzést. Ezek során ellenőrzés alá vontuk a forgalomban részt vevő járműveket, azok vezetőit, utasait, illetve csoportosan és meglepetésszerűen ellenőrzéseket tartottunk az itt található szórakozóhelyeken is. Ezeket az ellenőrzéseket a lakosság pozitívan fogadta, főleg a környező településeken, ahol ezáltal érezhetően nőtt a rendőri jelenlét. A fokozott ellenőrzések körébe tartozott az ORFK által elrendelt, a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítását célzó program, ami még 2010-ben kiegészült az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzését szolgáló feladatokkal. Ezen ellenőrzéseinket továbbra is heti 1 alkalommal hajtjuk végre, mintegy 6 óra időtartamban. Az ellenőrzéseket, úgy terveztük, hogy Berhida településen a részvevő 2-3 csoport, egymást mintegy „forgószínpad szerűen” váltva, visszatérően, alkalmanként 1-1,5 óra időtartamot töltött el, ami azt jelenti, hogy egy 6 órás fokozott ellenőrzésből Berhida városban 3-4,5 órát töltöttek az ellenőrzésben részvevő csoportok. Az ellenőrzésekbe több esetben bevonásra kerülnek a Készenléti Rendőrség munkatársai is, alkalmanként 12 fővel. A 2011-es évben a helyszínen megbírságolt személyek száma 6%-kal növekedett (1225/1303), míg a kiszabott összeg mértéke 7%-kal csökkent 2011-ben az elmúlt évekhez hasonlóan területünkön több, nagyobb tömeget megmozgató rendezvényt bonyolítottunk le. Ezek többek között a Pannónia Fesztivál, a Palotai Napok, amelyek több tízezer érdeklődőt vonzottak. A Pannónia Fesztivál a jelenlegi információink szerint 2012-ben már nem az illetékességi területünkön kerül megrendezésre. A rendezvény biztosítások száma 80-ról 72-re csökkent, míg a biztosításban résztvevő rendőri erő létszáma 473-ról 560-ra nőtt. A sport és egyéb rendezvények már nem tartoznak kötelező feladataink közé, ennek ellenére minden önkormányzati, vagy nagyobb tömegeket mozgósító rendezvény szervezője számíthatott jelenlétünkre a zavartalan lebonyolítás érdekében. A biztosításba bevont állományt a napi szolgálatból kellett a helyszínre vezényelnünk, ami ezen állomány klasszikus értelemben vett járőrszolgálattól történő elvonását eredményezte.
9
A gyülekezésről szóló 1989. évi III. tv. hatálya alá tartozó rendezvényünk összesen 5 volt, melyeket 34 fő rendőr biztosított. Az ilyen rendezvények mindegyike politikai rendezvény vagy tüntetés volt. A rendezvények ideje alatt a rendezvényekkel kapcsolatos rendőri intézkedést igénylő esemény nem történt. Az egyéb rendezvények viszonylag magas száma a környező települések, polgármesteri hivatalok által szervezett, többnyire kulturális jellegű programokból állt. Az egyéb rendezvények közül sportrendezvényt 6 alkalommal, 23 fővel biztosítottunk. Ezek többsége kerékpáros és futóverseny volt, melyek közül kiemelkedő a minden évben megrendezésre kerülő Várpalota (nemzetközi) félmaratoni futóverseny. Kulturális rendezvényt összesen 61 esetben 503 fővel biztosítottunk. Ezek többek között a Pannónia fesztivál, a Palotai napok, Berhidai napok rendezvénysorozatai voltak, amelyek szintén több ezer érdeklődőt vonzottak. A nemzeti ünnepek továbbá a halottak napja, és az év végi ünnepek biztosítása rendkívüli esemény nélkül zajlott. A 2011-es évben több rendezvényt is biztosítottunk. Ezeket a települési önkormányzat szervezte, melyek a Március 15-ei, Augusztus 20-ai illetve az Október 23-ai nemzeti, illetve állami ünnepeken tartott megemlékezések, koszorúzások voltak. Ezen rendezvények mellett a hagyományokhoz méltóan megrendezésre került a Berhidai Napok rendezvénysorozat is, melynek biztosítását a Várpalotai Rendőrkapitányság a helyi polgárőrség tagjaival közösen végezte. A korábbiakhoz hasonlóan ezek a rendezvények is rendkívüli események nélkül zajlottak le. A Berhidai Napok rendezvénysorozatán túl megfelelő jelenlétet biztosítottunk a különböző felvonulások (Márton napi, szüreti) alkalmával, melyek szintén eseménymentesen zajlottak. A baleseti adatok alapján 2011-ben útjainkon 11%-kal csökkent a személyi sérüléses balesetek száma. A 2011. évben a korábbi időszakhoz képest halálos közúti közlekedési balesetek száma 25 %-kal (4/3), a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 8 %-kal (12/11), míg a könnyű sérüléssel járó baleseteké 11%-kal (28/25) csökkent. A balesetek természetét elemezve megállapítható, hogy továbbra is első helyen áll – a főleg lakott területre jellemző – keresztező irányba haladó járművek ütközése. Ezt követi a külső szakaszok tipikus balesettípusa, a farolás vagy pályaelhagyás, és az azonos irányban haladó járművek ütközése. A baleseteket előidéző okok jellegükben és arányukban lényegesen nem változtak. Továbbra is meghatározó az abszolút és relatív értelemben vett sebességtúllépés (18), illetve a kanyarodás szabályainak megszegése és az elsőbbség meg nem, adása (9). A baleseti okok sorában a következő a követési távolság be nem tartása (3) valamint a műszaki hiba (1). Az ittas állapotban okozott balesetek száma 7 db. volt, ami azonos a 2010. év adatával.
10
A balesetelemzések alapján megállapítható, hogy az események időben és térben egymástól távol történtek, komoly, klasszikus értelemben vett baleseti gócpont nincs a kapitányság területén (Igaz a területünkön áthaladó forgalmát tekintve a 8-as főútvonal a legveszélyesebb). A Polgármesteri Hivatal munkatársaival illetve a Közútkezelő Kht-val közösen végeztük a forgalmi rend felülvizsgálatát, új beruházások esetén kikérték a véleményünket, és javaslatainkat figyelembe vették. Jelzéseinkre gyorsan és pozitívan reagálnak, a hiányzó, megrongálódott, lekopott jelzőtáblákat kicserélték, pótolták. A forgalomszervezés, a szükségessé váló módosítás előkészítéséhez rendszeresen tájékoztatást adunk az aktuális baleseti helyzetről. 2. A berhidai közbiztonsági helyzet A közbiztonsági tevékenység statisztikai jellemzésére vonatkozóan – az országosan előírt, illetve elfogadott módszertannak megfelelően – gyűjtjük az egyes rendőri tevékenységekre, egyes intézkedésekre vonatkozó adatokat. Ez alapján azonban sajnos nem minden területre vonatkoztatva rendelkezünk részletes, Berhida város közigazgatási területén tett rendőri intézkedéseinkről szóló statisztikai adatokkal. Ezen adatokat a rendőrkapitányság tevékenységét bemutató adatok tartalmazzák. Azon adatok, amelyek Berhida területére vonatkoznak, az alábbi részben szerepelnek. Berhida vonatkozásában a közúti közlekedési balesetek alakulását a 3. számú melléklet tartalmazza. A halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek tekintetében nem történt változás Berhida város közigazgatási területén, mivel a 2008-as és a 2009-es továbbá a 2010-es évekhez hasonlóan 2011-ben sem történt végzetes kimenetelű baleset. A súlyos sérüléses balesetek számában az előző évhez képest további csökkenés figyelhető meg hiszen míg 2009-ben 6, addig 2010-ben 2, 2011-ben pedig 1 ilyen közlekedési baleset történt. A könnyű sérüléses balesetek száma 3 db-al csökkent (4-ről 1-re). Az anyagi káros balesetek száma is további csökkenést mutat (10-ről 9-re). A város területén bekövetkezett összes baleset száma 16-ról 11-re csökkent. Statisztikai adatainkból és napi tapasztalatainkból levonható az a következtetés, hogy tovább kell fokozni a közlekedési ellenőrzések számát a településen. Fokozott figyelmet kell fordítanunk a kerékpárosokra, mivel rendszeresen tapasztalható, hogy kivilágítatlanul, szabálytalanul közlekednek, amely által tényleges balesetveszélyes helyzetek jönnek és jöhetnek létre. Amennyiben lehetőségünk nyílt rá szinte napi rendszerességgel biztosítottunk gépkocsizó járőrt a település területére, és a közlekedési akcióink során (amennyiben az a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság által nem kimondottan a 8-as főútra került elrendelésre) is több csoportot vezényeltünk a városba.
11
Még a 2010. év közepén, a korábbi létszámhiány és az önkormányzat, valamint a lakosság igényeinek megfelelően, jelentős változás következett be a körzeti megbízotti csoportok területében és létszámában. Úgy ítélem meg, hogy a létrehozott, 8 fős létszámmal működő körzeti megbízotti csoport működtetése, a területek fentiek szerinti ésszerű elosztása egy lényegesen hatékonyabb szolgálatszervezést, szolgálatellátást tett lehetővé, amely képes hatékonyan, pozitív irányba befolyásolni a közterületek rendjének fenntartását, valamint a lakosságot megnyugtató szintű közbiztonság szavatolását. Az átszervezés óta eltelt időszakban több állampolgári és önkormányzati visszajelzés érkezett a kapitányságra, amelyekben az emberek pozitív véleményüknek adtak hangot a bejelentéseket követő reagálási idő és a rendőri jelenlét növekedése kapcsán. A megvalósított Berhida-Pétfürdő kmb. csoport 8 fővel történő működtetése lehetőséget ad arra, hogy a hét szinte minden napján folyamatos délutáni és éjszakai jelenlétet tudunk biztosítani a körzetben. Természetesen kritikát is kaptunk a működéssel kapcsolatosan, ezeket minden alkalommal megfelelően elemeztük és törekedtünk arra, hogy a lakosság minél nagyobb biztonságban érezhesse magát és vagyontárgyait. A 2011. évben a Berhidai körzeti megbízotti csoport 5 fő körzeti megbízottal, 1 fő megbízott körzeti megbízottal és további egy fő járőrrel megerősítve tevékenykedett. A fentieken túl kb. fele-fele időtartamban egy fő Várpalotai körzeti megbízott mindkét területen teljesített szolgálatot. A fenti kollégák az év során az alábbi óraszámmal láttak el szolgálatot. Név Goda D. Máté B. Fehér Á. Zsombók B. Sasvári Cs. Fehér R. Baranyai Á. Kovács Á.
Jan 170 172 164 168 168 172 148 162
Febr. 158 162 120 156 164 156 156 124
Márc. 178 176 110 176 160 176 181 181
Ápr. 158 170 162 160 176 160 155 155
Máj. 176 184 143 184 180 140 182 172
Jún. 168 160 167 160 164 188 162 172
Júl. 169 58 188 176 164 179 181 169
Aug. 183 184 164 176 188 161 171 183
Szept. 160 156 180 179 176 168 180 177
Okt. 168 180 156 157 160 168 156 159
Nov. 180 178 175 170 174 172 165 170
Dec. 164 166 169 174 170 172 179 174
Össz. 2032 1946 1898 2036 2044 2012 2016 1998
Ezekben az óraszámokban természetesen szerepelnek a közterületi és nem közterületi órák, továbbá területről elkerülhetetlenül bekövetkező elvonások is. Elvonásra egyébként a megbízott körzeti megbízott és a megerősítő járőr vonatkozásában került sor kb. 1 hónap időtartamban járőri feladatokra. A többi kolléga folyamatosan a Berhidai kmb. csoportban látott el szolgálatot. A csoportba beosztott és az ott szolgálatot ellátó kollégák összességében 15.982 óra szolgálatot teljesített az elmúlt évben. Ha a fenti adatokat összehasonlítjuk azzal az időszakkal amikor Berhidán egy 4 fős csoportban 3 kolléga látott el szolgálatot, illetve amikor később, a fluktuáció miatt a csoportvezető egyedül volt a csoportban, mindenképpen előrelépésről és jelentős közterületi jelenlét-növekedésről adhatunk számot. Jelentősen megkönnyítette a helyzetünket, hogy a Berhidai Önkormányzat jelentős összeget bocsátott a rendelkezésünkre. Az év végi ünnepekkel kapcsolatos feladatokat, illetve fokozott ellenőrzéseket fizetett többletszolgálat elrendelésével tudtunk megoldani, így nem halmozódtak fel a szabadidőben történő megváltásra váró többletszolgálati órák. Az elmúlt
12
évben jelentkezett többletfeladatok és nehézségek ellenére a közrendet, közbiztonságot biztosítottuk, fenntartottuk. A Berhidai Önkormányzat részéről rendelkezésünkre bocsátott anyagi támogatásból főként a körzeti megbízotti csoport tagjai részére, illetve a kapitányság közrendvédelmi állománya részére is pénzben megváltandó túlszolgálat került elrendelésre 4, illetve 6 órás időtartamokban. A túlszolgálat elrendelésekor kiemelt figyelmet fordítottunk a rendelkezésre álló pénzösszeg leghatékonyabb felhasználására, amely érdekében a munkatársaink a rendes szolgálati napjukon, a szolgálati idő meghosszabbításaként láttak el túlszolgálatot, az egyébként 200%-os összeggel megváltandó pihenőnapjuk helyett. Ennek a módszernek az eredményeként az adott összegből kétszer annyi órát tudtunk a közterületen tölteni. Ennek tényét az állomány is tudomásul vette, és szívesen jelentkeztek a többletmunkára. A 4. sz. melléklet részletesen tartalmazza, hogy mely kollégák, mely napokon és milyen időszakban láttak el szolgálatot a településen, többletszolgálat formájában. A táblázat adataiból látható, hogy az önkormányzati támogatásból összességében 304 óra többletszolgálatot tudtunk teljesíteni, ami 2 körzeti megbízott majdnem teljes havi szolgálati idejét jelenti. Az eligazítások és beszámoltatások időtartamát a lehető legrövidebbre szerveztük, így jelentősen nőhetett a közterületi jelenlét. Az önkormányzati pénzből tervezett túlszolgálatok az önkormányzat tagjainak jelzése alapján úgy kerültek megszervezésre, hogy azok 80%-a gyalogos szolgálattal kerüljön eltöltésre és az idő legalább felét a berhidai szőlőhegyben töltötték kollégáink. A szolgálatellátás hatékonysága megfelelő volt, a településen élők rendkívül jól fogadták, és nagyon hamar észrevették a megnövekedett rendőri jelenlétet. IV. Igazgatásrendészeti tevékenység Az Igazgatásrendészeti Osztály munkájában az előző évihez képest 11%-os emelkedés történt annak ellenére, hogy a szabálysértési eljárások és az ahhoz kapcsolódó megkeresések száma jelentősen csökkent. Ennek oka, hogy 2011. évben mind a fegyvertartási engedélyek, mind a vagyonőri igazolványok, működési engedélyek cseréjét elvégeztük, mely 5 évente esedékes. Ezen kívül 2010. decemberétől végezzük a tulajdon elleni előkészítő eljárásokat, illetve a közigazgatási eljárások száma is majdnem a kétszeresére emelkedett. A szabálysértési szakterületen az előző évihez képest jelentősen csökkent a szabálysértési feljelentések száma. 2010. évben 859 szabálysértési ügyet iktattunk, ez a szám 2011-ben 664 volt. A csökkenés 23%-os. A 664 szabálysértési feljelentésben összesen 835 közlekedési és 143 kiemelt közlekedési, valamint 45 közrend és közbiztonság elleni szabálysértés szerepelt. 2011-ben 105 baleseti ügyben folytattunk eljárást, míg az előző évben 154 szabálysértésnek minősülő baleset történt a területünkön. Ez jelentős, 32%-os csökkenést jelent. A balesetek közül 16 esetben, a 2010-es 42 személyi sérüléses esethez képest 62%-al kevesebb, személyi sérülés történt, míg 89 esetben csak anyagi kár következett be. A berhidai lakosok 2011. évben összesen 360 szabálysértést követtek el. Ez 44%-kal alacsonyabb, mint az előző évi szabálysértések száma, mivel 2010-ben 547 szabálysértést követtek el. A szabálysértési eljárásokat típus szerinti bontásban az alábbi táblázat
13
tartalmazza: Berhida lakosainak szabálysértései Közlekedési szabálysértések összesen: engedély nélküli vezetés ittas vezetés közúti közlekedés rendjének megzavarása elsőbbség, előzés szabályainak megsértése biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármű vezetése érvénytelen hatósági engedély vagy jelzéssel való közlekedés érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés nélküli vezetés közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése Közrend elleni szabálysértések közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés személyazonosság igazolásával kapcsolatos szabálysértés Szabálysértések összesen:
2010. 190 13 8 6 1 1 7 16
2011. 210 30 4 3 2 10 18
72 66 7 2
56 87 10 3
1 4 197
2 2 1 2 220
Az adatok szerint a szabálysértések száma 10,5%-kal emelkedett a tavalyi évben Berhida lakossága által elkövetett cselekményekhez képest. Ez az emelkedés annak ellenére következett be, hogy a Várpalotai Rendőrkapitányság teljes illetékességi területén viszont 23%-kal csökkent az összes szabálysértés. Legnagyobb mértékben a kisebb súlyú közlekedési szabálysértések száma emelkedett, ezen kívül a kiemelt szabálysértések közül az engedély nélküli vezetés száma is jelentősen megemelkedett (56,7%-al), ami az egyik legveszélyesebb szabálysértés. Mindezek száma, a ügyekben szabályok el.
ellenére pozitívum, hogy a balesetek száma a felére csökkent. Az ittas vezetések táblázatban szereplő adatok ellenére, nem csökkent a felére, csupán az ilyen alkalmazandó eljárási szabályok változtak meg, és a szabálysértési eljárási helyett 2011. július 1-től az ittas vezetést közigazgatási eljárás keretében bíráljuk
A 2011. évben indult eljárások közül 6 ügyben az eljárást megszüntettük; 3 esetben szabálysértés hiányában, 1 esetben felelősséget kizáró ok miatt gyermekkorúval szemben, 2 esetben pedig azért, mert az elkövető tartózkodási helye ismeretlen maradt az eljárás során. A legtöbb esetben pénzbírságot szabtunk ki, az egy főre jutó átlag: 24.500 Ft volt. 15 berhidai lakossal szemben alkalmaztunk figyelmeztetést, mivel az elkövetett cselekmény súlya nem indokolta büntetés kiszabását. Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt 95 előkészítő eljárás indult 2011. évben hatóságunknál, melyet a területünkön követtek el. Ebből csupán 12 fő volt berhidai lakos. Közülük öten tűzifát tulajdonítottak el, vágtak ki, illetve szedtek össze engedély nélkül. Hárman bolti lopást, 1 fő rongálást követett el, továbbá 3 fő az erdőben lévő magánterületen a 14
vashulladékot szedte össze és akarta elvinni. Az elkövetett cselekmények miatt a Veszprémi Városi Bíróság 0-30.000 forintig terjedő pénzbírságot szabott ki; a vas és falopások elkövetői kivétel nélkül figyelmeztetést kaptak, a rongálás, valamint az egyik bolti lopás elkövetője kapott csak 20.000 illetve 30.000 forint pénzbírságot. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdés a.-k. pontjaiban foglalt jogsértések elkövetése miatt 2011. évben 212 közigazgatási eljárás indult. (2010-ben 123). 2011. július 1-től jelentősen megváltozott ez a fajta közigazgatási eljárás, az alap és a kapcsolódó jogszabályok is. A korábbi 4 jogsértésből már csak a biztonsági öv nélküli közlekedés maradt, a bukósisak, gyermekülés hiányát és a mobiltelefon menet közbeni használatát azóta újra szabálysértési eljárás keretein belül bíráljuk el. Ezen kívül 3 jogsértéssel kibővült; ittas vezetés, tilos jelzésen áthaladás, valamint a gyorshajtás akkor, ha rendőri igazoltatás alá vonják a gépkocsivezetőt. A 2011. évben folytatott közigazgatási ügyek típus szerinti megoszlását az alábbi táblázat tartalmazza:
biztonsági öv használatának elmulasztása
131
bukósisak nélküli közlekedés
6
kézben tartott mobil rádiótelefon használata
30
gyermek-biztonsági rendszer elmulasztása
10
ittas vezetés gépi meghajtású járművel
8
ittas vezetés nem gépi meghajtású járművel
26
árufuvarozással kapcsolatos okmányokkal elkövetett jogsértés
2
külföldi rendszámú gépkocsival való közlekedés
2
Összesen
215
Ennél a cselekménynél az elkövetés helye szerint illetékes rendőrkapitányság jár el. A 215 eljárásból 31 esetben berhidai lakos ellen indult közigazgatási eljárás. Ezek a következők: biztonsági öv használatát 20 fő, gyermek-biztonsági rendszer használatának elmulasztása miatt 5 fő, ittas kerékpározás miatt 4 fő, míg bukósisak használatának elmulasztása miatt 2 fő ellen indult eljárás. A személy- és vagyonvédelmi tevékenység során 2011. évben a Várpalotai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya 1 társas vállalkozás, továbbá 39 egyéni vállalkozó részére adott ki a személy- és vagyonvédelmi tevékenység végzésére jogosító működési engedélyt, továbbá 170 személy- és vagyonőri igazolványt. A fegyver- engedélyügyi tevékenységünk során vadász, illetve sport célú lőfegyver megszerzésére 2011. évben 33 kérelem érkezett, ezek közül 6 sörétes, 15 golyós és 12 gázriasztó fegyver viselésére. Gáz- riasztó fegyvert már bárki tarthat otthon, azonban ha azt
15
viselni szeretné, otthonról elvinné, akkor van szüksége viselési engedélyre. Lőfegyvertartási engedéllyel hatóságunk illetékességi területén jelenleg 120 fő rendelkezik, akik 309 db. lőfegyvert birtokolnak, ezen kívül még 151 fő rendelkezik gáz- és riasztó fegyverre fegyverviselési engedéllyel önvédelmi célból. Flóbert lőfegyver tartásához szükséges tartási engedéllyel 25 fő rendelkezik területünkön. 6 fő rendelkezik európai lőfegyvertartási engedéllyel. V. Bűn- és baleset-megelőzési tevékenység A bűn- és baleset-megelőzési tevékenység kiemelt része a családon belüli erőszakkal elkövetett bűncselekmények területe. Az ilyen tárgyú bűncselekmények elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy 2011-ben (az elmúlt év tapasztalataival megegyezően) az esetek nagy százalékában nem a gyermekek bántalmazása volt jellemző. Az ilyen jellegű bűncselekmények jellemző közege a hátrányos helyzetű, gyakran szenvedélybeteg szülőkkel rendelkező családok, míg elkövetési hely az ilyen családok lakása. A családon belüli erőszakkal kapcsolatban kiemelt figyelmet fordítottunk az ideiglenes megelőző távoltartás intézkedés alkalmazása lehetőségének vizsgálatára, illetve az intézkedés alkalmazására. Ennek alapján 3 esetben hoztunk ideiglenes megelőző távoltartást megállapító határozatot berhidai lakossal szemben, amelyből 2 esetben tartotta fenn az eljáró bíróság a távoltartást. Az elmúlt évben kiskorú veszélyeztetése miatt Berhida vonatkozásában 5 esetben került sor adatlap kiállítására. A körzeti megbízotti állomány részvételével végrehajtottuk az „Iskola rendőre” programot, amely során a tanévnyitó rendezvényeken megjelentek az iskolai kapcsolattartásra kijelölt munkatársaink. Az iskolakezdési időszakban folytattuk a fokozott rendőri jelenlétet az iskolák közelében található útkereszteződéseknél, gyalogátkelőhelyeknél. A program keretében az illetékességi területünkön lévő összes általános iskolához iskolarendőr került kijelölésre. A baleset-megelőzési tevékenységet koordináló Városi Baleset-megelőzési Bizottság, az MBB felhívására az óvodások és kisiskolások részére baleset-megelőzési kisfilm ötlettel pályázatot nyújtott be, amellyel 500.000. forint támogatást nyert el. A filmben óvódás gyerekek és óvónőjük, valamint civil segítők és a rendőrkapitányság körzeti megbízottai mutatnak be valós környezetben közlekedési helyzeteket, veszélyforrásokat. Az elkészült kisfilmet a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával sokszorosítottuk, és óvodáknak, a megyében lévő rendőrkapitányságoknak küldtük meg. VI. Együttműködés Az elmúlt évi együttműködésünket értékelve kiemelt hangsúllyal kell említeni a Berhidai Polgárőr Egyesületet. A kapcsolat az Egyesület vezetőjével folyamatos. Közös szolgálat ellátására a 2011. évben az előző évhez képest már lényegesen több esetben került sor, de ennek további fejlesztése, javítása indokolt. Tevékenységük során közlekedési és közrendvédelmi akciókban nyújtottak segítséget. Első sorban információszolgáltatással nyújtottak segítséget a bűncselekmények gyanúsítottjainak 16
kézre kerítésében, és tevőlegesen is részt vettek a város területén végrehajtott „lomtalanítás”, valamint Várpalota város területén megrendezésre került rendezvények biztosításában. A körzeti megbízottakkal, valamint a Várpalotai Rendőrkapitányság járőreivel is több alkalommal láttak el közös szolgálatot. Mindezek mellett az Egyesület tagjai jelentős óraszámban önállóan is végeztek, illetve végeznek a város területén biztosítási, és bűnmegelőzési, valamint közlekedés biztonsági feladatokat. Ez a segítség nélkülözhetetlen a rendőrség, és ezen belül a helyi körzeti megbízottak számára is. Az egyesület tagjai összességében az alábbi táblázat adatai szerint láttak el szolgálatot:
Egyesület neve
Önálló szolgálatok száma alkalom/óra/fő
Közös szolgálatok száma alkalom/óra/fő
Az előzőekből (önállóból és közösből) biztosítás alkalom/óra/fő
Berhidai Polgárőr Egyesület
98/1171/274
28/572/93
21/426/65
Az együttműködés további jelentős szereplője az önkormányzat. Az együttműködés első sorban a körzeti megbízott tevékenységén keresztül valósul meg a Családsegítő Szolgálat tevékenységéhez kapcsolódva. Ezt az információcsere, az eseti megbeszélések, valamint az idősek, és elesettek részére közösen tartott bűnmegelőzési célú látogatás, felvilágosító beszélgetés jellemezte. A társ-, és társadalmi szervek, szervezetek, valamint a helyi körzeti megbízott között kiváló kapcsolat alakult ki, az érintettek bizalommal fordulnak egymáshoz a problémák közös megoldása érdekében. VII. Funkcionális feladatok VII. 1. Humánerőforrás-gazdálkodás A kapitányság 2011. évi személyzeti helyzetének vizsgálata során döntően két meghatározó körülményre kell figyelmet fordítani. Az egyik, az állományba kerülő fiatal kollégák eltérő szakmai felkészültsége, és állományon belüli képzésük biztosítása, a másik, a feszített költségvetési gazdálkodási helyzetben a fluktuáció okozta hiányok sürgős feltöltése. E kettő cél érvényesítése jelentős nehézségek elé állította a rendőrkapitányság vezetőit. A 2011. december 31-i helyzet szerint létszámhiány jelenleg a Bűnügyi Osztály állományában van, amely helyzetet jelentősen javított az állományunkba kerülő 7, rendészeti szakközépiskolát végzett hallgató, akik azonban szakmai gyakorlatukat és ezzel tényleges rendőri szolgálatukat csupán 2012. április 01-jén kezdik meg. A Várpalotai Rendőrkapitányság 2011. évi létszámadatait az 5. sz. melléklet tartalmazza. A humánerőforrás-gazdálkodás kérdéskörénél kiemelést érdemel az állomány év közbeni mozgása (6. sz. melléklet)
17
A Várpalotai Rendőrkapitányság hivatásos állományában mindenki rendelkezik az előírt középiskolai végzettséggel. A szaktanfolyami beiskolázások az állományon belüli változásoknak megfelelően folyamatosak, a továbbképzéseken, különböző oktatásokon való részvétel biztosított. Az elmúlt évben 2 fő végzett a különböző szaktanfolyamokon, és a hatályos jogszabályi változások, a Robotzsaru NEO, valamint KRESZ ismeretek frissítése érdekében a teljes állomány oktatása és vizsgáztatása folyamatos, illetve részben megtörtént. Civil felsőoktatási intézményben négy fő folytat tanulmányokat, és egy fő vehette át a tavalyi évben a diplomáját. Tavaly a hivatásos állomány 28%-a részesült elismerésben, míg a közalkalmazotti állomány 30%-a vehetett át jutalmat. Ezek az elismerések szinte kivétel nélkül a jogszabályban szolgálati időhöz kötött jutalmak voltak, hiszen a szigorú költségvetési helyzet következtében az adhatói vezetői elismerések száma csökkent. 2011-ben vezetői döntés alapján állományunkból egy tiszthelyettes részesült soron kívüli előléptetés elismerésben. Büntetőeljárás egy, a Közrendvédelmi Osztály állományába tartozó tiszthelyettessel szemben volt folyamatban, akinek a szolgálati jogviszonya 2011. augusztus 31-én közös megegyezéssel szűnt meg. A parancsnoki komplex fegyelemkezelő tevékenység részét képezik a fegyelmi eljárás keretében történő felelősségre vonások. 2011-ben 8 fő 11 jogsértő cselekménye került elbírálásra. A fegyelmi eljárások döntően figyelmeztetéssel zárultak (6 esetben), ami mutatja az elkövetett fegyelemsértések csekély súlyát. A fegyelmi eljárások fele (4) szolgálatban elkövetett közlekedési szabálysértés miatt indult, ezt egészítette ki a 2 alkalommal a közforgalom elől elzárt magánterületen (kapitányság zárt udvara) elkövetett hasonló szabályszegés. A fegyelmi eljárások elrendelésével egyidejűleg a kártérítési eljárások megindítására is intézkedtünk. Közalkalmazottal szemben fegyelmi eljárás elrendelésére egy esetben került sor, az eljárást a megyei fegyelmi tiszt folytatta le. VII. 2. Kommunikációs tevékenység A kapitányság belső- és külső kommunikációja is megfelelő színvonalú. A lakosság és a kapitányság közötti folyamatos párbeszéd lehetőségét a kapitányi fogadóórák, az internetes kapcsolat, és a sajtó útján megvalósított tájékoztatás együttesen biztosítja. Az írott sajtóval való kapcsolattartás és a közvélemény tájékoztatása érdekében rendszeres tájékoztatást adunk a rendőrkapitányság területén, ezen belül a Berhidán történt kiemelt, közérdeklődésre számot tartó bűncselekményekről, amely során lehetőségünk van a lakossághoz eljuttatni a bűnmegelőzési tartalmú üzeneteinket is. VIII. Összegzés
18
A Várpalotai Rendőrkapitányság 2011. évi tevékenységét értékelve megállapítható, hogy munkánkat jó színvonalon teljesítettük, a fokozott leterhelést jelentő többletfeladatokkal együtt. A 2012-es év legnagyobb feladata – az elért eredmények megtartásán túl – a vagyon elleni bűncselekmények – különös figyelemmel a betöréses lopások, és lopások – elkövetőinek nagyobb számú felderítése és eljárás alá vonása, a bíróság elé állítások számának növelésével a büntetőeljárások gyorsítása, a büntetőeljárások szakszerűségének emelésével a további nyomozási cselekmények számának jelentős csökkentése. A bűnüldöző tevékenység hatékonyságának növelése, támadóbb jellegűvé tétele érdekében fokozni kell a titkos erők, eszközök, módszerek alkalmazását, szélesíteni körzeti megbízotti állomány bevonásával az alkalmazói kört, továbbá szélesíteni a humán hírszerzés bázisát. Várpalota, 2011. március 12.
dr. Csányi Zoltán r. alezredes rendőrkapitány
19