TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
2013. 25. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még az idén elkezdheti fékezni a pénznyomdát az amerikai jegybank
Csapdába estek a piacok? Lehetett sejteni, hogy „drogfüggıvé” teszi a piacokat a hosszú ideig fenntartott jegybanki élénkítés („pénznyomtatás”), de arra, ami az elmúlt napokban történt, alighanem kevesen számítottak. Az amerikai jegybank elkezdte pedzegetni, hogy az ısz folyamán már csak kisebb dózisokban fogja növelni a „szer” mennyiségét, a pénznyomda leállítása, pláne a rendszerbe eddig bekerült többlet kivonása szóba sem került, mégis mindez heves reakciókat váltott ki a piacokon. Pedig az adatok azt mutatják, hogy az USA gazdasága lassan ugyan, de kezd magára találni, és az Európai Unió összeomlása is tartósan lekerült a napirendrıl, ami mindenképpen indokolttá teszi, hogy a jegybankárok legalább elkezdjenek gondolkozni azon, hogy hogyan is kéne fokozatosan kivonulniuk a nem szokványos gazdaságélénkítı programokból. Nem tett jót a hangulatnak az sem, hogy a japán kormány és jegybank által elindított gigantikus élénkítı program hatásosságába vetett hit is mintha meginogni látszana. Ez leginkább azért meglepı, mert még nem telt el annyi idı az elindítása óta, hogy ítéletet lehessen mondani, hiszen az eredmények a dolog jellegébıl adódóan csak késleltetve jelentkezhetnek. Kínával kapcsolatban is egyre többet hallani aggodalmaskodó hangokat. A piac azt várná, hogy a kormány avatkozzon közbe a gazdaság rövidtávú élénkítése érdekében, míg a kínai
vezetés mintha inkább a reformokat részesítené elınyben, azok hatása viszont csak hosszabb távon fog jelentkezni. Mi a magunk részérıl inkább reformpártiak vagyunk, a tartós, hosszabb távú, stabil növekedésnek ugyanis csak ez lehet az alapja. A hazai híreket figyelve is láthattunk érdekességeket. Az ipar és az építıipar is láthatóan kezd magára találni, a versenyszféra foglalkoztatási adatai azonban egyelıre nem követik mindezt, a közfoglalkoztatás viszont csúcsokat döntöget. Demográfiai adatokat is publikált a héten a KSH, a havi születésszám áprilisban gyakorlatilag beállította a 2011es mélypontot, míg az elsı négy hónap összesített adatai alul is múlták azt. Egy szóval jellemezve erre csak azt lehet mondani, hogy tragikus. A korfára nézve nem is nagyon látszik a kitörés lehetısége. Nem kellett sokat várni az újabb adóemelésekre sem, Varga Mihály második kiigazító csomagja a „bevált” receptet alkalmazza. A lakosságot közvetlenül nem terhelı adók emelését tartalmazó intézkedések ismertetésekor megint elhangzott, hogy azt a szolgáltatók nem tudják majd áthárítani, de ezt már sokszor hallottuk, és többnyire az ellenkezıjét láttuk. A megtakarítások zömének kamataira kivetendı 6%-os EHO esetében pedig ez a kérdés fel sem merül, az egyértelmően közvetlen terhet jelent. Azt pedig, hogy miért is volt szükség az újabb megszorításokra, egyelıre csak találgatni tudjuk.
TARTALOM Nemzetközi körkép ........................ 1 Itthon történt.................................... 2 Adatdömping ..................................... 5 Tızsdei hírek .................................... 6 Technikai elemzések ....................... 7
Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk.
Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. 6720 Szeged, Kölcsey u. 11. Tel./Fax: +36 - 62 - 401 - 130 E-mail:
[email protected] 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: +36 - 70 - 360 - 2990 RO-300119 Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: +40 - 356 - 447 – 109
www.topfinance.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
1. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2013. 25. HÉT
Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: „Igen!”, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos „Bevezetés a pénz világába” címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag
Hírek, tények, háttér röviden
Heti krónika Nem nyugtatta meg a piacokat Bernanke nyilatkozata A Fed Nyíltpiaci Bizottságának kétnapos ülését követıen megjelent jegyzıkönyv, valamint a jegybankelnök, Ben Bernanke nyilatkozata nem nyugtatta meg a piacokat szerda este, mivel abból nem derült ki, hogy mikorra tervezi a jegybank az eszközvásárlások visszavágását. A közleménnyel egyidıben megjelent jegybanki prognózisok alacsonyabb inflációt, valamint kedvezıbb munkaerıpiaci környezetet vetítenek elıre az eddigieknél, ami növelte a félelmeket, hogy hamarosan (idén ısszel) megkezd-
heti a Fed az eszközvásárlások fokozatos visszafogását. A piaci szereplıket az sem nyugtatta meg, hogy Ben Bernanke közölte, a teljes kilépési stratégiát még nem dolgozták ki, annyit azonban elárult, hogy a rendkívüli intézkedések kivezetése során nem fognak jelzálog-fedezetes eszközöket eladni. (Azaz nem csökkentik, csak nem növelik tovább a piacokon lévı többlet pénz mennyiségét.) A Portfolio.hu tudósítása szerint „az eszközvásárlások jövıjét illetıen további hat dolgot mondott Bernanke: (1) a döntés adatfüggı, (2) a beavatkozás mértéke akkor csökkenhet, ha a jegybanki prognózisok szerint ez megalapozott, (3) a jegybankon belül konszenzus alakult ki arra vonatkozólag, hogy az eszközvásárlások
megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül.
visszafogására az év második felében/év vége felé kerülhet sor, (4) nem tartja kizártnak a jegybanki beavatkozás mértékének növelését, (5) nem biztos, hogy az eszközvásárlások egy fix idıpontban érnek véget, (6) az eszközvásárlások visszafogása nem egyenlı a szigorítással”. „Egyúttal a kamatemelés várható idıpontjáról is beszélt az elnök, amelyre szerinte jóval a rendkívüli intézkedések kivezetését (az úgynevezett quantitative easing vagy röviden QE végét) követıen kerülhet sor. A friss elırejelzés szerint egyébként a jegybankárok jelenleg azt tartják a legvalószínőbbnek, hogy az elsı kamatemelés nagyjából két év múlva, vagyis 2015-ben lesz” – olvasható a Portfolio.hu tudósításának zárásaként.
ITTHON TÖRTÉNT Itt a második Varga-csomag
Miért? Több kedvezı makrogazdasági adat is megjelent Magyarországon az elmúlt napokban. Az ipar és az építıipar is elindult fölfelé, és a reálbérek is emelkedtek. Némi árnyékot csak az vetett minderre, hogy a versenyszférában az alkalmazottak száma továbbra sem növekszik, a foglalkoztatási mutatókban így csak az ismét csúcsra járatott közfoglalkoztatás tartja a lelket. A
kormány
a
héten
újabb
meglepetéssel szolgált, Varga Mihály újabb (nem)megszorításokat jelentett be arra hivatkozva, hogy a kabinet biztosra akar menni, nehogy gyorsan visszakerüljön az ország az uniós túlzott deficit eljárás alá. A csomag kizárólag adóemelésekbıl áll, azaz a minisztercsere nem jelent irányváltást, de még csak finomítást sem az alkalmazott eszközökben. Azt meg majd meglátjuk, hogy ténylegesen mi is a terve a kormánynak a többletként beszedett milliárdokkal. Lehet, hogy az elcsúszások kezelése el is viszi
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 2. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2013. 25. HÉT mindet, de az is elıfordulhat, hogy a választások elıtt némi költekezést tervez a kabinet. Itt szóba kerülhet a pedagógusok béremelése, vagy akár egy demográfiai program elindítása is.
Kedvezı folyamatok indultak az ipari termelésben A részletes ipari adatok közzétételekor nem változtatott a KSH a fı számokon, az egy évvel korábbi szinthez képest 2,9%-kal, az elızı hónaphoz képest (szezonálisan és munkanaptényezıvel kiigazítva) 1,2%-kal nıtt az ágazat termelése áprilisban. Az év elsı négy hónapjában azonban összességében még 1,2%-kal alacsonyabb volt a termelés, mint az elızı év azonos idıszakában, de az év végi alacsony értékek miatt ebbıl az év egészére nézve még bıven lehet növekedés. A trendadatok alapján azt mondhatjuk, hogy visszatért a termelés a 2012 elején jellemzı szintre.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. A teljes rendelésállomány 9,9%-kal haladta meg az elızı év áprilisi szintjét.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected] volt. Az utóbbi mutató kapcsán azonban azt is meg kell jegyezni, hogy tavaly december óta folyamatosan lassuló a növekedést láthatunk.
Az építıipar is elindult fölfelé
A jövıbeli kilátások szempontjából ugyancsak kedvezı, hogy több hónapig tartó csökkenés után a pozitív tartományba emelkedett az új rendelések éves változása. A kiemelt ágazatok összes új rendelése 10,2%-kal, az új exportrendelések 11,1%-kal, míg az az új belföldi rendelések 4,5%-kal nıttek.
Végre egyértelmő fordulat mutatkozik az építıiparban. Áprilisban az ágazat termelésének volumene 1,4%-kal haladta meg az elızı havi, és 9,8%-kal az elızı év azonos idıszaki szintjét.
A jövıbeli kilátásokat mutató szerzıdési adatok ugyanakkor nem mutatnak ennyire kedvezı képet, mivel az áprilisban kötött új szerzıdések volumene 13,1%-kal elmarad az egy évvel korábbitól, az április végi szerzıdésállomány viszont még így is 13,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban
Varga újabb adóemeléseket jelentett be Újabb adóemeléseket jelentett be hétfın a pénzügyminiszter. Varga Mihály közölte, hogy a tranzakciós illeték (valójában adó) mértéke a készpénzfelvétel esetében 3 ezrelékrıl 6 ezrelékre, az egyéb tranzakciók (azaz az átutalások) esetében 2 ezrelékrıl 3 ezrelékre emelkednek. A készpénzfelvétel esetében ráadásul megszőnik az egy tranzakció alkalmával befizetendı adó összegére eddig vonatkozó 6000 forintos felsı korlát is. A kormány döntött a távközlési adó mértékének emelésérıl is, a nem magánszemély elıfizetıknek az eddigi 2 forint helyett 3 forintot kell fizetniük hívásonként és SMSenként, valamint a havi fizetési kötelezettség felsı korlátja is megemelkedik, 2500-ról 5000
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
3. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL forintra. Emelkedik továbbá a bányajáradék mértéke is, 12%-ról 16%-ra. Fontos változás, hogy a kamatés tıkejövedelmek után is meg kell fizetni ezentúl a 6%-os egészségügyi hozzájárulást, az eddigi információk alapján pedig még nem lehet biztosan tudni, hogy az adókedvezményt, illetve adómentességet élvezı hosszabb távú befektetések (pl. TBSZ, NYESZ, biztosítások stb.) mentesülnek-e ez alól a teher alól. Az új intézkedések augusztus 1jével már hatályba is lépnének a kormány tervei szerint. A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatban továbbá egy újabb banki különadó is megjelenik, ez pedig az állam által átvállalt önkormányzati adósságok után megfizetendı 7%-os terhet jelent, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ilyen mértékő adósságelengedést (hair cut) kell lenyelniük a bankoknak az adósságátvállalás fejében. Ez a Portfolio.hu számításai szerint akár a 43 milliárd forintot is elérheti.
Nınek a reálbérek, csökken az alkalmazásban állók száma
Áprilisban a versenyszférában 5,5%-kal emelkedtek a bruttó
2013. 25. HÉT átlagkeresetek, ezen belül a rendszeres keresetek növekedése 3,8%-os volt az elızı év azonos idıszakához képest – jelentette kedden a KSH.
számba a KSH, ami a márciusi adathoz képest 47, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 37 ezer fıs növekedést jelent.
A költségvetési szférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 4,5%kal voltak magasabbak a bruttó, és 5,4%-kal a nettó bérek. Nemzetgazdasági szinten a bruttó bérek 4,5%-kal, a nettók 5,9%-kal nıttek egy év alatt. Az infláció áprilisban történelmi mélyponton, 1,7%-on állt, így a nemzetgazdasági átlag nettó reálbér 4,1%-os emelkedést mutatott.
Nem ijedtek meg nagyon a befektetık
Kicsit óvatosabb kamatvárakozások Megállt a rövid hozamok emelkedése az eheti aukción, azaz a piac továbbra is számít a kamatcsökkentésekre, csak egy kicsit óvatosabbak lettek a várakozások az elmúlt idıszakban megszokotthoz képest.
A versenyszférában, a legalább 5 fıt foglalkoztató társaságoknál alkalmazásban állók száma áprilisban 0,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, azaz nem változott az eddig megfigyelhetı enyhén csökkenı trend ezen a területen.
2,36-szoros vételi érdeklıdés mellett, az eredetileg tervezett 50 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegy értékesítésére került sor az ÁKK szokásos keddi aukcióján. Az átlaghozam az elızı heti kibocsátás eredményéhez képest 12 bázisponttal, 4,26%-ra csökkent.
Jelentısen megugrott viszont a közfoglalkoztatásban állók száma, áprilisban 139 400 közmunkást vett
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 4. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2013. 25. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
ADATDÖMPING Az adatok alapján lehetnénk akár optimisták is, de…
… csak a Fed számít A makrogazdasági mutatókkal senki nem foglalkozott ezen a héten, csak az amerikai jegybanki kommunikáció érdekelte a befektetıket. Az adatok egyébként nem mutatnak változást, a gazdasági kilátások óvatos optimizmusra adhatnának okot.
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected]
Egyesült Államok Általános gazdasági mutatók Az elemzık által várt 0,1-0,3%os növekedés helyett stagnált májusban az ipari termelés az USAban az elızı hónaphoz viszonyított adatok alapján.
Ingatlanpiac Vegyes ingatlanpiaci adatok érkeztek a tengerentúlról. A megkezdett építkezések száma 6,8%-kal nıtt ugyan, de a 914 ezres évesített érték így is elmaradt a 953 ezres elemzıi prognózistól. Az újonnan kiadott építési engedélyek száma ugyanakkor (az elemzıi várakozásokkal összhangban) 3,1%-kal, 974 ezerre csökkent az évesített adat szerint.
Májusban a fogyasztói árak 0,1%-kal emelkedtek az elızı hónaphoz, és 1,4%-kal az elızı év azonos idıszakához képest az USAban, ami megfelelt az elemzıi prognózisnak. Ágazati felmérések
A New York-i Fed felmérése alapján javult a hangulat a körzet feldolgozóiparában, a hangulatindex értéke ugyanis a májusi -1,4 pontról +7,8 pontra emelkedett annak ellenére, hogy az új megrendelések
és a foglalkoztatottsági kilátások alindexe is csökkent. Az elemzık nulla pont körüli értéket vártak, így az adatközlés kisebb pozitív meglepetést jelentett. Fogyasztói felmérések A várt enyhe javulás helyett kissé romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigani Egyetem havi rendszerességgel közölt felmérése alapján. A fogyasztói bizalmi index értéke az elızı havi 84,5 pontról 82,7 pontra csökkent, míg az elemzık 84,9 pontos értéket vártak. (Volt olyan felmérés is, melyen 83,0 pont volt az elemzıi konszenzus.) A fogyasztói hangulat mindezek ellenére kedvezınek mondható, hiszen a csökkenés mértéke elhanyagolható, májusban pedig hatéves csúcson állt az index.
Európa Általános gazdasági mutatók Az elızı havi 1,2%-ról 1,4%-ra emelkedett az eurózóna inflációs mutatója májusban, de még így is
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
5. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2013. 25. HÉT
jóval az Európai Központi Bank inflációs célja (2,0%) alatt tartózkodik a mutató. A frissen közölt adat megfelelt az elızetes várakozásoknak.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ágazati felmérések
Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected]
A ZEW intézet üzleti hangulatindexének értéke az elızı havi 36,4 pontról 38,5 pontra emelkedett, míg az elemzık 38,1 pontos értéket vártak. A felmérés eredményei alapján a német pénzügyi szakértık optimistábbak a következı fél évet illetıen, az élénkülés azonban elıreláthatólag nem lesz jelentıs.
TİZSDEI HÍREK Újabb terhet kaptak a hazai cégek
Azonnal jött a reakció Nem kellett sokáig várni, hogy megérkezzen az elsı elemzıi leminısítés az újabb adóemelések után.
40-rıl 30 forintra, a részvények célárát 420-ról 330 forintra csökkentette az Erste, az ajánlást pedig tartásról csökkentésre rontotta. Az elemzıház szerint az újabb rezsicsökkentés lehetısége további kockázatot jelent a hazai távközlési részvényekre nézve.
Itthon Magyar Telekom A legújabb kormányzati intézkedésre, azaz a távközlési adó megemelésére hivatkozva, az MTelekom részvények után kifizetésre kerülı osztalékra vonatkozó várakozását
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 6. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2013. 25. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index A trendvonalat és az 50 napos mozgóátlagot tesztelgeti az index, de a támaszok továbbra is kitartanak. Elrugaszkodás esetén a májusi csúcs lehet a következı fontosabb ellenállás, míg az 1600-as szint letörése esetén nagyobb tér nyílhat meg, az áprilisi mélypont, illetve a 200 napos mozgóátlag jelenthet ez esetben támaszt. A bizonytalanság meglehetısen nagy, és ezen nem enyhített tegnap Ben Bernanke, a Fed elnöke sem.
NASDAQ Composite Index A rés és az 50 napos mozgóátlag fölött konszolidálódik az árfolyam, a trend sem került veszélybe, így továbbra is emelkedésre számíthatunk.
DAX Index A német részvénypiacon a márciusi csúcs, az 50 napos mozgóátlag és a lélektanilag fontos 8000 pontos szint együttesen állta útját a lejtmenetnek múlt csütörtökön, amit azóta meg is erısített a piac. Emelkedésben ellenállások az elmúlt egy hónap lokális és abszolút csúcsai lehetnek, míg a 8000 pontos szint letörése (ezekben a percekben a Fed által okozott bizonytalanság következtében itt zajlik a küzdelem) esetén a 200 napos mozgóátlagig, azaz kb. 7650 pontig szabaddá válhat az út.
Nikkei 225 Index Továbbra is az áprilisban áttört 12 680 körüli szinten keresi a támaszt az index, ha sikerül megtalálnia, akkor oldalazásra, vagy egy jóval mérsékeltebb intenzitású emelkedésre számíthatunk. Letörés estén viszont a 200 napos mozgóátlag által is megerısített 11 000 pontos szint kerülhet a célkeresztbe.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
7. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2013. 25. HÉT
Shanghai Composite Index Letörte a legutóbb emlegetett 2130-as támaszt a kínai részvénypiac a csütörtöki kereskedésben, így most már csak a 2000-2040 pontos tartományban bízhatunk, ami egy gyengébb támaszzóna az árfolyamesés útjában. A piacoknak úgy tőnik nincs türelme kivárni a kínai kormány reformintézkedéseit, hanem azonnali gazdaságélénkítést szeretnének.
Sensex Index A felfelé korrekciót követıen csütörtökön ismét a múlt heti mélypontra esett vissza az indiai részvényindex (ez sajnos ezen az ábrán még nem látszik), aminek elesése így nagyon valószínővé vált. Ha ez bekövetkezik, akkor az április mélypont lehet a következı támasz, ami megmentheti az indiai piacot a további eséstıl.
BUX Index A kormány valamiféle kényszert érezhet arra, hogy amint elkezdene magára találni a hazai részvénypiac, azonnal odavágjon a tızsdei cégeknek valami újabb adóteherrel. Ezt láthattuk most is, így a bizonytalanná váló nemzetközi hangulatra ez is rátett egy lapáttal, és így már esélye sem maradt a hazai piacnak, hogy tovább dacoljon a viharral. Támaszt a két mozgóátlag, valamint a Fibonacci szintek jelenthetnek.
Arany Szerdán még csak megérintette, csütörtökön viszont le is törte a háromszög alsó szárát az arany árfolyama, jelenleg már az 1300-as szintet ostromolja (ez ezen az ábrán még nem látszik, mivel az a szerdai záráskori állapotot mutatja). Egy felpattanásban még visszatesztelheti a kitörési szintet az árfolyam, de az esés folytatódása nagyon valószínő. Az alakzat célára az 1200 dolláros értéknél található.
8. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2013. 25. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
EURUSD Az 1,3450-es szint közelében megtorpant az euró erısödése, a korrekcióban támasz az 1,3200-es szint lehet, míg ellenállás továbbra is az 1,3450. Akár e két szint között ismét hosszabban el is idızhet az árfolyam.
EURCHF Az izgalmakat máshol kell keresni, ez a grafikon leginkább semmit sem mutat.
EURHUF A 290-es szintrıl „menetrend szerint” fölfelé indult az árfolyam, csütörtökön gyakorlatilag meg is érintette a 300-as szintet a kurzus (ez az ábrán még nem látszik). Ez a két szint tekinthetı kulcsszintnek, amelyik irányba kitör közülük az árfolyam, abba az irányba nagyobb, akár 10 forintos elmozdulásra is számíthatunk. Ez jelenleg fölfelé tőnik valószínőbbnek, de akár hosszas oldalazás is lehet még a jelenlegi mozgásokból.
USDHUF Megtorpant a forint erısödése, de a 200 napos mozgóátlag visszatesztelése után akár folytatódhat is a lejtmenet a kurzusban. A nemzetközi hangulat romlása persze mindezt felülírhatja, a 200 napos mozgóátlag esetleges áttörését követıen 225-nél ütközhet ellenállásba a forint gyengülése.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
9. OLDAL