TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
2014. 16-18. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig mernek elmenni?
Szakítópróba Rengeteg adat, jelentési szezon, sorozatos hitelminısítıi lépések, azaz lenne mire figyelni a gazdasági hírek között is a befektetıknek, de az egyre élesebb orosz-ukrán ellentétrıl szóló hírek az utóbbi hetekben alighanem elelvonták a figyelmet ezekrıl. Az Egyesült Államok és – a szorosabb gazdasági kapcsolatok miatt kényesebb helyzetben lévı – Európai Unió is sorozatos szankciókkal igyekszik „jobb belátásra” bírni Vlagyimir Putyint, eddig sikertelenül. A kockázatok messze nem elhanyagolhatóak, a piacok azonban errıl nem igazán vettek eddig tudomást, a fontosabb fejlett részvénypiacok inkább pozitív, míg a hagyományos menedékeszköznek számító arany piacán inkább negatív jelek láthatók. Fontos eseménye volt az elmúlt heteknek ugyanakkor, hogy a nagy hitelminısítık hirtelen aktivizálták magukat, sorra érkeztek a válságban korábban erısen érintett fejlett országokról (Olaszország, Portugália, Spanyolország) a kedvezı vélemények, míg az új válsággócokra (Oroszország, Törökország) nézve a negatív lépések. Erre pedig – hiába csökkent a válság hatására ezen intézmények tekintélye – továbbra is oda kell figyelni. Mint ahogy oda kell figyelni a makrogazdasági adatokra, valamint a vállalati gyorsjelentésekre is, annak ellenére, hogy változást ezekbıl most nem nagyon lehet kiolvasni. Az Egyesült Államok gazdasága tovább bıvülhet (bár a Fed szerint ez a növekedés még mindig törékeny), az
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
Európai Unióban még mindig nem egyértelmő az irány, míg Kínában már egyre inkább nem az a kérdés, hogy teljesül-e a kormány növekedési célja, hanem az, hogy mennyivel marad el attól az idei bıvülés. Ilyen körülmények között bizony nehéz helyzetbe kerülhetnek a nagy jegybankok, hiszen bármit lépnek, az a többieknek igencsak fájhat, ami elıbb-utóbb komoly konfliktusokhoz vezethet. Itthon a Magyar Nemzeti Bank új eszközökrıl szóló bejelentése foglalkoztatta leginkább a befektetıket. A jegybank ezúttal azt a célt tőzte ki maga elé, hogy a bankok likvid tartalékait a jegybanki kéthetes kötvénybıl (amit augusztustól ráadásul betétté alakít át) átterelje az állampapírpiacra, ezzel is segítve az államadósság devizaarányának csökkentését. Az ördög – mint mindig – a részletekben lakozik, így egyelıre nem tudhatjuk, hogy milyen eredménye lesz ennek a próbálkozásnak, illetve hogyan hat majd mindez a forint árfolyamára. A hazai makrogazdasági adatok közben régen látott kedvezı értékeket mutatnak, ami a gazdaság további élénkülését vetíti elıre. Ennek csak a példátlanul alacsony infláció mond némiképp ellent, de ebben a folyamatos rezsicsökkentéseknek még mindig jelentıs szerepe van, így nagyon nehéz összehasonlítani azt a korábbi adatokkal.
TARTALOM Nemzetközi körkép ........................ 1 Itthon történt.................................... 2 Adatdömping ..................................... 4 Tızsdei hírek .................................... 7 Technikai elemzések ....................... 8
Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk.
Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: +36 - 70 - 360 - 2990
www.topfinance.hu
1. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Hírek, tények, háttér röviden
Heti krónika Négy év szünet után kötvényt bocsátott ki Görögország Közel négy év szünet után tudott ismét kötvénykibocsátással forráshoz jutni Görögország. A bı nyolcszoros túljegyzés következtében a tervezett 2,5 milliárd eurónál is több, 3 milliárd eurónyi forráshoz jutott az állam 5 éves futamidıre, a tervezett 5,0-5,25%-osnál alacsonyabb, 4,95%-os hozam mellett.
2014. 16-18. HÉT ajánlott adósbesorolásához tartozó kilátását a Moody's. Amennyiben a negatív kilátás megfogalmazását leminısítés is követné, akkor a török adósbesorolás már a háromból két nagy hitelminısítınél is a befektetésre nem ajánlott (spekulatív, „bóvli”) kategóriába süllyedne.
Leminısítette Oroszországot a Standard & Poor's Az eddigi „BBB”-rıl „BBB-”-ra rontotta Oroszország devizaadósságának besorolását a Standard & Poor's. A hitelminısítı a befektetésre ajánlott kategória alsó szintjét jelentı adósosztályzathoz negatív kilátást rendelt. Az indoklás szerint a fokozódó tıkekiáramlás, valamint a nyugati államokkal kiélezıdı ellentét veszélyezteti az orosz növekedési kilátásokat.
Stabil kilátás Olaszországnak A Fitch Ratings negatívról stabilra javította az Olaszország „BBB+” hitelbesorolásához tartozó kilátást. Az indoklás szerint a javuló finanszírozási kondíciók, a pénzügyi rendszerbıl származó kockázatok csökkenése, valamint a folyó fizetési mérleg többlete tette lehetıvé a kedvezı lépést.
0,5% maradt a brit alapkamat A várakozásoknak megfelelıen sem a 0,5%-os jegybanki alapkamaton, sem az eszközvásárlási program keretösszegén nem változtatott csütörtöki kamatdöntı ülésén a Bank of England.
Portugália akár felminısítésre is számíthat Stabilról pozitívra javította a Portugália „BB+” adósosztályzatához tartozó kilátást a Fitch Ratings. A hitelminısítı közölte, hogy a költségvetési konszolidáció folytatása esetén kerülhet sor az ibériai ország felminısítésére.
Spanyolországot felminısítette a Fitch Ratings „BBB”-rıl „BBB+”-ra javította Spanyolország hosszú lejáratú államadósságának besorolását a Fitch Ratings, az új besoroláshoz stabil kilátást rendelve. „A finanszírozási kondíciók javultak, a reálgazdasági kilátások is biztosabbá váltak, és elenyészıben van annak a kockázata, hogy a spanyol bankok további pénzügyi terhet rónak a költségvetésre” – indokolta döntését a hitelminısítı a Portfolio.hu tudósítása szerint.
Leminısíthetik Törökországot Stabilról negatívra rontotta a Törökország még éppen befektetésre
ITTHON TÖRTÉNT Folytatódik a gazdasági élénkülés
Kijöttünk a gödörbıl Nem változott a kép a legfrissebb hazai makrogazdasági adatok alapján sem, maradt a gyakorlatilag láthatatlan mértékő infláció, míg a különbözı ágazati mutatók a gazdaság folytatódó bıvülésére utalnak.
2. OLDAL
A „padlón maradt” az infláció Márciusban is 0,1% volt az éves infláció mértéke, míg az elemzık a mutató kisebb emelkedésére, 0,3%os értékre számítottak. Az éves maginflációs mutató kissé csökkent, jelenleg 2,7%-on áll.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2014. 16-18. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Tartósan bıvülhet az ipar
ió 78 ezer fı volt a foglalkoztatottak, míg 370 ezer a munkanélküliek száma. A foglalkoztatottak száma az elızı év azonos idıszakához képest így 261 ezer fıvel nıtt, a munkanélkülieké 139 ezerrel csökkent. A foglalkoztatási ráta új csúcsra, 53,6%-ra emelkedett.
A részletes adatközlés során az elızetes adatokkal megegyezı mértékő, éves szinten 8,1%-os, míg az elızı hónaphoz képest 1,6%-os növekedésrıl számolt be az ipari termelésben a februári adatok alapján a KSH. Az év elsı két hónapjában így 22,5%-kal haladta meg az ágazat termelése az elızı év azonos idıszaki értékét.
A rendelési adatok arra engednek következtetni, hogy a növekedés az év egészében megmaradhat. Februárban az ágazat új belföldi rendelései 20,6%-kal, az új exportrendelések 16,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, míg a teljes rendelésállomány 13,3%-os éves növekedést mutat.
A rendelési adatok alapján a kilátások is kedvezıek, a februárban kötött új szerzıdések volumene 29,8%-kal, a hó végi szerzıdésállomány 65,5%-kal haladta meg a 2013. februárit.
Továbbra is vonzó a magyar állampapír
Az MNB is besegít?
Bıvült a kiskereskedelem is A KSH adatközlése szerint februárban 4,3%-kal nıtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján, míg az elızı hónaphoz képest 0,4%-os volt a növekedés.
Dinamikus növekedés az építıiparban Februárban éves alapon 28,3%kal nıtt az építıipar termelése, míg az elızı hónaphoz képest (szezonálisan igazítva) 8,3%-os növekedésrıl számolt be a KSH.
Tovább nıtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség
A KSH adatai szerint az idei év elsı negyedévében átlagosan 4 mill-
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
A munkanélküliségi ráta is tovább csökkent, a 8,3%-os érték 2008 vége óta nem látott szintet jelent.
Tovább folytatódott a hozamok csökkenése a magyar állampapírpiacon, és az aukciókon rendre a tervezettnél több forráshoz tud jutni az adósságkezelı, mivel a vételi érdeklıdés is igen intenzív. Minderre most még az MNB is próbál rásegíteni azzal, hogy a „szabad” banki pénzeket az MNB-kötvénybıl az államkötvények irányába terelné. Közel háromszoros vételi érdeklıdés mellet zajlott az április 10-ei 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukció, így az adósságkezelı a tervezett 60 helyett 90 milliárd forintnyi értékpapír kibocsátásáról döntött. Az így kialakult átlaghozam 2,95% lett, ami 16 bázispontos csökkenést jelent a legutóbbi, azaz a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest.
A 2,65-szörös lefedettség hatására a tervezett 60-ról 80 milliárd forintra emelte a kibocsátott 3. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2014. 16-18. HÉT
mennyiséget az ÁKK a keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción. Az így kialakult átlaghozam 2,66% lett, ami az elızı heti aukció eredményéhez képest 2 bázispontos csökkenést jelent.
csak az eredetileg tervezett 20 milliárd forintnyi vételi ajánlat elfogadására került sor, 4,68%-os, a két héttel korábbinál 12 bázisponttal alacsonyabb átlaghozam mellett.
Csökkenı átlaghozamok és terv feletti kibocsátás lett a múlt csütörtöki kötvényaukciók eredménye.
A 10 éves kötvények aukcióján a lefedettség 2,81-szeres volt, az ÁKK pedig 15-rıl 22 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az így kialakult 5,58%-os átlaghozam 3 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest.
A 3 éves kötvényeknél a 2,62szeres lefedettség hatására a tervezett 25 helyett 33,5 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el az adósságkezelı. A 4,47%-os átlaghozam 4 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest.
Az 5 éves értékpapírokból a 2,06-szoros vételi érdeklıdés mellett
a múlt keddi aukción az ÁKK. Az átlaghozam 2,65% lett, ami 1 bázispontos csökkenést jelent az elızı heti aukció eredményéhez képest.
Az igen magas, 4,22-szeres lefedettséget jelentı (összegét tekintve a valaha volt legnagyobb) vételi érdeklıdés hatására a tervezett 60 helyett 90 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el a csütörtöki 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción az ÁKK. Az átlaghozam is jelentısen, 26 bázisponttal csökkent a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest, a 2,69%-os értékre.
2,35-szörös lefedettség mellett, a tervezett 60 helyett 80 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegy kibocsátásáról döntött
ADATDÖMPING Más-más ciklusban a fontosabb régiók
Nıhet a feszültség Az Egyesült Államokból érkezı adatok továbbra is azt mutatják, hogy gyors maradhat a gazdasági fellendülés, az európai adatok ezzel szemben inkább vegyesnek mondhatók, míg Kínában a lassulás egyre nyilvánvalóbb. Elıbb-utóbb a jegybankoknak lépniük kell, de mi lesz, ha mindenkinek más irányba?
hónaphoz képest, ami meghaladta az elemzık 0,8%-os növekedési prognózisát, ráadásul a februári adatot is pozitív irányba, 0,3%-osról 0,7%-os növekedésre módosították a felülvizsgálat során. Pozitív meglepetéssel szolgált az autóeladásoktól megtisztított mutató is, ami 0,7%-os növekedést mutat a várt 0,5%-kal szemben.
Márciusban az Egyesült Államokban az elızı hónaphoz képest 0,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, míg az elemzık csak 0,1%-os áremelkedésre számítottak. Az éves infláció ezzel 1,5%-ra gyorsult, míg az elemzık csak 1,4%-os drágulást vártak.
Egyesült Államok Általános gazdasági mutatók Márciusban 1,1%-kal bıvült a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban az elızı 4. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2014. 16-18. HÉT Márciusban a várt 0,5% helyett 0,7%-kal bıvült az elızı hónaphoz képest az USA ipari termelése, míg a februári adatot jelentısen fölfelé, 0,6%-osról 1,2%-os bıvülésre korrigálták.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL csökkenést jelent az elızı havi 1,01 milliós értékhez képest.
az Egyesült Államokban, míg az elemzık a különbözı felmérések szerint csak 0,6-1,0%-os növekedést vártak. Az egy évvel korábbi szinthez képest azonban még így is 7,9%-os csökkenést mutat a fontos ingatlanpiaci index. Ágazati felmérések
Munkaerıpiac 300 ezerre csökkent az elsı alkalommal munkanélküli segélyt kérık heti száma az Egyesült Államokban április elsı hetében, míg az elemzık 318 ezres adatra számítottak. Az elızı heti adatot ugyanakkor kissé fölfelé, 326 ezerrıl 332 ezerre módosította a munkaügyi tárca. 304 ezer új munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az április 12-ével végzıdı héten az Egyesült Államokban, míg az elemzık 316 ezer kérelemre számítottak. Az elızı heti adatot kissé fölfelé, 300-ról 302 ezerre korrigálta a munkaügyi tárca. A várt 309 ezernél lényegesen több, 329 ezer új munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az USAban az április 19-én végzıdı héten. Az elızı heti adatot minimálisan fölfelé, 304 ezerrıl 305 ezerre korrigálta a munkaügyi tárca.
Megállni látszik a használt lakások havi értékesítési adatának csökkenése az Egyesült Államokban. A legfrissebb adatok szerint márciusban (évesítve) 4,59 millió használt lakást értékesítettek, ami ugyan enyhe csökkenést jelent februári 4,60 milliós adathoz képest, de kissé felülmúlta az elemzık által várt 4,55-4,56 milliós értéket.
Márciusban évesítve mindössze 384 ezer új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, ami jelentıs csökkenés az elızı havi 449 ezres értéket követıen, és az elemzık által várt 455 ezres szinttıl is jelentısen elmarad.
Óriási negatív meglepetést okozott a New York-i Fed feldolgozóipari hangulatindexének közlése, mivel az elızı havi 5,6 pontról 1,3 pontra esett a mutató értéke, míg az elemzık 8,2 pont körüli értéket vártak.
A Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexének értéke az elemzık által vártnál lényegesen nagyobb javulást mutat, hiszen az elızı havi 9,0 pontos értékrıl 16,6 pontig emelkedett, míg az elemzık 9,6 pontos értéket vártak. Az index pozitív értéke a körzet feldolgozóipari aktivitásának javulását mutatja.
Fogyasztói felmérések Kilenchavi csúcsra, a felülvizsgált adatok alapján 84,1 pontra ugrott a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke, míg az elemzık csak 83 pont körüli értéket vártak.
Ingatlanpiac Az elemzıi várakozásoknak nagyjából megfelelı lakáspiaci adatok érkeztek az Egyesült Államokból. A megkezdett lakásépítések száma évesítve 946 ezer volt márciusban, míg az újonnan kiadott építési engedélyeké 990 ezer. Utóbbi
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
Márciusban az elızı hónaphoz képest 3,4%-kal emelkedett a függıben lévı lakásértékesítések száma 5. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2014. 16-18. HÉT
Európa Ágazati felmérések A ZEW intézet német gazdasági hangulatindexének értéke a várt stagnálás helyett 43,2 pontra csökkent az elızı havi 46,6 pontos értékrıl. A csökkenés annak ellenére következett be, hogy a jelenlegi helyzet megítélése 2011 júliusa óta nem volt olyan kedvezı a megkérdezettek körében mint most, mivel a jövıbeli kilátások megítélése – vélhetıen elsısorban az oroszukrán konfliktus kiélezıdésének következtében – jelentısen romlott az elızı hónaphoz képest.
Ismét egymással ellentétes folyamatok figyelhetıek meg az euróövezet két legnagyobb gazdaságában. A német feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke a várakozásokat felülmúló növekedést, míg a francia a várt stagnálás helyett csökkenést mutat az elızı hónaphoz képest, bár utóbbi mutató is a bıvülést jelentı 50 pont feletti tartományban maradt. Az eurózóna összesített indexe alig változott. Feldolgozóipari BMI aktuális
várt
elızı
Németország
54,2
53,9
53,7
Franciaország
50,9
51,9
51,8
euróövezet
53,3
53,0
53,0
6. OLDAL
A szolgáltató szektorban is hasonló folyamatokat láthatunk azzal a különbséggel, hogy itt a német növekedés az euróövezeti mutatót is jelentısen fölfelé húzta.
Az ipari termelés márciusi 8,8%os éves növekedése viszont csalódást okozott, mivel az elemzık 9,1%-os éves bıvülést vártak az elızı havi 8,6%-os érték után.
Szolgáltatói BMI aktuális
várt
elızı
Németország
55,0
53,5
53,0
Franciaország
50,3
51,5
51,5
euróövezet
53,1
52,7
52,2
Ugyancsak elmaradt a várakozástól az állóeszköz beruházások 17,6%-os növekedése, mivel a konszenzus 18,1% volt. Februárban ez a mutató 17,9%-os éves bıvülést jelzett.
A várt stagnálás helyett kissé javult az üzleti hangulat Németországban az Ifo felmérése szerint. Az ún. Ifo-index értéke az elızı havi 110,7 pontról 11,2 pontra emelkedett.
A vártnál jobban teljesített viszont a kiskereskedelem, a márciusi forgalom ugyanis 12,2%kal múlta felül az egy évvel korábbit, míg az elemzık – az elızı havi 11,8%-os érték után – 11,9%os éves növekedést vártak.
Ázsia Kína Tovább mérséklıdött a kínai gazdaság növekedési üteme, az elsı negyedévben 7,4%-os volt a GDP éves bıvülése, ami 18 hónapos mélypontot jelent. Az elemzık a különbözı felmérések szerint 7,37,4%-os növekedést vártak, így az adatközlés nem okozott meglepetést.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2014. 16-18. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
TİZSDEI HÍREK Csalódást okoznak a bevételi adatok
Csak a „szokásos” Gızerıvel tart a jelentési szezon, különösen az Egyesült Államokban ismerhettük már meg viszonylag sok cég negyedéves adatait. Az eddigiek alapján ismét a „szokásos” kép rajzolódik ki, azaz az egy részvényre jutó eredmény (EPS) tekintetében a pozitív meglepetések vannak jelentıs (bı kétharmados) többségben, a bevételi sorokat nézve viszont – eltérı mértékben ugyan, de – a negatív meglepetések kerültek többségbe.
ben a Wells Fargo. Az óriásbank egyszeri tételek nélküli EPS-e 1,05 dollár lett, ami 8,2%-kal felülmúlta az elemzıi konszenzust. Citigroup Pozitív meglepetésekkel szolgált gyorsjelentésében a Citigroup. A bankóriás a várt 19,37 milliárd dollár helyett 20,12 milliárd dolláros bevételrıl, valamint az elemzıi prognózist 14%-kal meghaladó, 1,30 dolláros egyszeri tételek nélküli EPS-rıl számolt be. Coca-Cola
Itthon
Az elemzıi várakozásoknak megfelelı bevételrıl (10,576 mrd USD) és egy részvényre jutó nyereségrıl (EPS: 0,44 USD) számolt be gyorsjelentésében a Coca-Cola. A társaság ugyanakkor újabb, 2,5-3 milliárd dolláros saját részvény vásárlási programot jelentett be, amit pozitívan fogadtak a befektetık.
Magyar Telekom
Yahoo
A Magyar Telekom közgyőlése elfogadta a menedzsment javaslatát, így a társaság a 2013-as eredmény után nem fizet osztalékot.
Kissé felül tudta teljesíteni az elemzıi várakozásokat a Yahoo. A társaság az elsı negyedévben 1,087 milliárd dolláros bevételt és 0,38 dolláros EPS-t ért el, így az elıbbi 0,7%-kal, az utóbbi 2,7%-kal haladta meg az elemzıi konszenzust. A menedzsment ugyanakkor a folyó negyedévre vonatkozóan az elemzıi várakozásoknál gyengébb eredményekre számít a gyorsjelentéssel együtt nyilvánosságra hozott adatok szerint.
Minderre azért érdemes különösen figyelni, mert a bevételi adatok sokkal kevésbé „kozmetikázhatók” az EPS-nél, így reálisabb képet mutathatnak a jövıbeli kilátásokra vonatkozóan is.
Egyesült Államok JP Morgan Az elemzıi prognózistól elmaradó negyedéves számokat közölt gyorsjelentésében a JP Morgan. Az amerikai óriásbank 23,9 milliárd dolláros bevételt és 1,28 dolláros egyszeri tételek nélküli egy részvényre jutó nyereséget (EPS) ért el, elıbbi 2,6%-kal, utóbbi 8,6%-kal maradt el az elemzıi konszenzustól. Wells Fargo Az elemzıi várakozásoknak megfelelı, 20,6 milliárd dolláros bevételrıl számolt be gyorsjelentésé-
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
Intel A vártnak megfelelı, 12,764 milliárd dolláros bevételrıl, valamint a várt 0,36 dollár helyett 0,38 dolláros EPS-rıl számolt be negyedéves gyorsjelentésében az Intel. A menedzsment az elemzıknél optimistábbnak bizonyult a kilátásokat illetıen. Bank of America Hiába ért el az elemzık által vártnál kissé nagyobb bevételt (22,57 mrd USD) a Bank of America, az EPS a várt 0,05 dolláros nyereség helyett ugyanilyen mértékő veszteséget mutat.
Google A várttól kissé elmaradó negyedéves számokat közölt gyorsjelentésében a Google. A bevétel 15,42 milliárd dollár, az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 6,27 dollár lett, elıbbi 1,3%-kal, utóbbi 2,3%-kal maradt el az elemzıi konszenzustól. IBM Az IBM gyorsjelentése is csalódást okozott. A bevétel (22,484 mrd USD) 2,2%-kal, a nettó eredmény (2,563 mrd USD) 4,8%-kal maradt el a várttól, míg a 2,54 dolláros EPS pontosan megfelelt az elemzıi konszenzusnak. Morgan Stanley Az elemzıi konszenzust felülmúló negyedéves eredményekrıl számolt be gyorsjelentésében a Morgan Stanley. A bankóriás 8,90 milliárd dolláros bevételt és 0,68 dolláros egyszeri tételek nélküli EPS-t ért el. Elıbbi 4,5%-kal, utóbbi 13,3%-kal haladta meg a várt értéket. General Electric A General Electric bevétele (34,178 mrd USD) ugyan minimálisan (0,7%-kal) elmaradt a várttól, az egy részvényre jutó nyereség (EPS: 0,33 USD) viszont 3,1%-kal meghaladta a konszenzust, így összességében kisebb pozitív meglepetésrıl beszélhetünk. Goldman Sachs A Goldman Sachs is pozitív meglepetésekkel szolgált gyorsjelentésében. A bankóriás 9,328 milliárd dolláros bevétel 7,2%-kal, míg 4,02 dolláros egyszeri tételek nélküli EPS-e 16,5%-kal haladta meg az elemzıi konszenzust. Apple Az elemzıi várakozásokat felülmúló negyedéves gyorsjelentést tett közzé az Apple. Az IT óriás 45,646 milliárd dolláros bevételrıl és 11,62 dolláros EPS-rıl számolt be, ami elıbbi esetében 4,6%-os, utóbbinál 14,1%-os felülteljesítést jelent. A menedzsment az elemzıi konszenzussal összhangban lévı várakozá-
7. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL sokat fogalmazott meg a folyó negyedévre vonatkozóan, valamint bejelentette, hogy 8%-kal megemelik az osztalékot és 60-ról 90 milliárd dollárra bıvítik a saját részvény vásárlási programot. Döntés született továbbá a részvények 7:1 arányú feldarabolásáról is, amire június 9-én kerül majd sor. Facebook A Facebook is felülteljesítette az elemzıi várakozásokat. A társaság negyedéves bevétele 2,502 milliárd dollár, egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 0,34 dollár lett, ami
2014. 16-18. HÉT 6,7%-kal, illetve 47,8%-kal múlta felül a konszenzust. Microsoft Az elemzıi prognózisnak megfelelı, 20,403 milliárd dolláros bevételrıl, valamint a várt 0,62 dollárt 9,7%-kal meghaladó, 0,68 dolláros EPS-rıl számolt be gyorsjelentésében a Microsoft. Amazon Az elemzıi várakozásokat alig (1,5%-kal) meghaladó, 19,741 milliárd dolláros bevételrıl, valamint a várt 0,23 dollárnak megfelelı EPS-
rıl számolt be gyorsjelentésében az Amazon.
Európa SAP A várttól elmaradó negyedéves eredményekrıl számolt be az SAP. A német szoftveróriás közleménye szerint az erıs euróra vezethetı vissza a gyenge teljesítmény. A bevétel (3,698 mrd EUR) 2,7%-kal, az üzemi eredmény (919 millió EUR) 6,3%-kal, míg az EPS (0,56 EUR) 5,1%-kal maradt el az elemzıi konszenzustól.
TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index A történelmi csúcs közelében oldalazgat az amerikai részvényindex, így egyelıre lehetetlen megmondani a valószínősíthetı rövidtávú irányt. Ha a történelmi csúcsot töri át szignifikánsan az árfolyam, akkor egy újabb emelkedı hullám kialakulására számíthatunk, míg a trendvonal letörése esetén a 200 napos mozgóátlagig válna szabaddá az út, utóbbi áttörése pedig egy mélyebb korrekció bekövetkezését valószínősítheti.
NASDAQ Composite Index A NASDAQ sokkal gyengébb a „nagy testvérnél”, de a korrekciót egyelıre megállította a 200 napos mozgóátlag és a 4000 pontos lélektani szint. Amíg ezek a szintek kitartanak, addig bízhatunk a kedvezı fordulatban, letörés esetén viszont akár a 3500 pontos szint is elérhetı lehet.
DAX Index A német részvényindex a 200 napos mozgóátlag fölött egy szőkülı háromszögbe ragadt, az innen történı kitörés lehet iránymutató rövidtávon. Letörés esetén a 200 napos mozgóátlag, illetve a hosszabb távú emelkedı trend ezt követıen még megakadályozhatja a trendfordulót.
8. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2014. 16-18. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Nikkei 225 Index A japán részvényindexnél úgy tőnik, hogy a csökkenı trendvonal lesz az erısebb, a beszőkülésbıl lefelé lépett ki az árfolyam, bár a 14 000 pontos szint szívós ellenállásának köszönhetıen ez még nem nevezhetı szignifikánsnak. Ha a szint megadja magát, akkor az elsı támaszok a 13 000 pontos érték környékén várják az indexet, alattuk viszont meglehetısen nagy az őr, 11 500-ig nincs újabb jelentıs támasz szint.
Shanghai Composite Index A 200 napos mozgóátlag tartós áttörése ezúttal sem sikerült, a februári lokális csúcs megállította az emelkedést. Most újra az 1950 és 2000 pont közötti támaszzónában jár az árfolyam, ha nem alakul ki újabb mélypont, akkor folytatódhat a 2150 pont alatti oldalazás, míg letörés esetén akár az 1800-as szint is elérhetı lehet.
Sensex Index Az egyetlen igazán erıs képet mutató részvényindex az indiai piac benchmarkja. A 22 250 pontos szint környékén kialakult egy támasz, ahova lassan az 50 napos mozgóátlag is megérkezhet. Ha ezek nem kerülnek letörésre, akkor újabb emelkedı hullám kialakulásában bízhatunk, míg egy esetleges letörés esetén a 21 500-as kitörési szintig válna szabaddá az út.
BUX Index A 200 napos mozgóátlag megközelítésére futotta csak a hazai részvényindex erejébıl, az utóbbi hetekben megint inkább lefelé „kacsintgat” az árfolyam. A 17 200 pontos szint lehet a vízválasztó, ha ennél lejjeb zár az index, akkor könnyen eljuthatunk ismét a 16 000 pontos márciusi mélypontra.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
9. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2014. 16-18. HÉT
Arany Egy zászló alakzat rajzolódott ki az arany grafikonján, a kitörést ebbıl gyakorlatilag az 50 napos mozgóátlag szignifikáns áttörése jelentheti. Ha ez bekövetkezik, akkor az alakzatból jelentıs árfolyamemelkedésre következtethetünk, ami akár az 1500 dolláros szintig repítheti az árfolyamot, de a hosszabb távú csökkenı trendvonal azért mindenképpen óvatosságra kell intse az ebben reménykedıket, hiszen könnyen derékba törheti a mozgást. Az alakzatot az 1250 dolláros szint letörése végezheti ki, ebben az esetben a decemberi mélypont jelenthet igazi támaszt.
EURUSD Az Európai Központi Bank minden igyekezete ellenére sem tud tartósan gyengülni az euró a dollárral szemben, az árfolyam márciusban az 1,40-es szintet is megközelítette, az ezt követı eurógyengülést viszont az 1,37-es szint és az 50 napos mozgóátlag megállította. Ez a szint tőnik egyébként vízválasztónak, de az igazi trendfordulót az 1,3450-es érték letörése jelentené, ami azonban egyelıre a távoli ködbe vész.
EURCHF Az 1,21 és 1,22 közötti sávba szorult az euró frankkal szembeni árfolyama (jelenleg kicsit annak felsı széléhez tapadva), amíg innen ki nem mozdul a kurzus, addig sok izgalomra nem lesz okunk.
EURHUF A zászlóból való kiesést követıen a 303-as szint – ahogy az egy támaszhoz illik – megállította a forint erısödését, de a 310es érték ellenállásként szintén jól teljesített, így a forint újabb gyengülési hulláma hamar elakadt. Ezt a két szintet kell továbbra is figyelni, fölfelé 315-ig, lefelé viszont csak 300-ig válhat szabaddá az út egy esetleges kitörés után. A 300-as szint letörése lenne az igazi nagy fegyvertény, ez esetben az idei nyitószintig, azaz nagyjából a 295-ös értékig erısödhet a forint az euróval szemben.
10. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2014. 16-18. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
USDHUF Az 50 napos mozgóátlag (224) és a 220-as szint közötti szők sávba szorult a kurzus, az innen való kitörés mutathat rövid távon irányt. Lefelé 217 és 215, fölfelé 227 és 230 lehet ezt követıen elérhetı.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
11. OLDAL