TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
2012. 12. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Szokatlan csend a világgazdaságban
„Ünnepi” hangulatban Úgy tőnik, nem csak Magyarországon, hanem a világ többi részén is megünnepelték március 15-ét, mert szokatlanul csendes hét áll mögöttünk. A briteket ugyan figyelmeztette a Fitch, hogy két-három éven belül elveszíthetik elsırendő adósbesorolásukat, ha nem sikerül megállítaniuk az államadósság növekedését, de nem érkezett újabb hír sem a görög, sem más periférikus európai ország esetében arról, hogy hamarosan problémák adódhatnak az adósságuk finanszírozásában, amire már nagyon régen nem volt példa. Az Egyesült Államokban közben továbbra is kedvezınek mondható gazdasági mutatók jelentek meg, melyek alapján folytatódhat a gazdaság nem túl gyors növekedése, a Fed vezetıi pedig nem gyızik hangsúlyozni, hogy egyelıre ugyan nem látják okát a beavatkozásnak, de az alapkamat tartósan alacsony szinten marad, és bármikor készek újabb likviditásfokozó intézkedésekre, ha romlanának a kilátások. Közben – mintegy mellékesen – újabb stressztesztnek vetették alá a legnagyobb bankokat, és a szektor a korábbiaknál lényegesen válságállóbbnak mutatkozott. Mindezek hatására továbbra is kedvezı hangulat jellemzi a piacokat, bár az utóbbi napokban némi megtorpanás azért látszik. Ennek oka, hogy a befektetık aggodalommal szemlélik, hogy mekkora lassulást szenvedhet el a kínai gazdaság. Mint legutóbb írtuk, hosszú idı óta elıször csökkentette növekedési kilátásait az
ázsiai ország kormánya, ráadásul hat hét alatt kétszer is megemelték az üzemanyagárakat, ami tovább táplálta a félelmeket. Kiemelkedı hírnek mondható még, hogy az Apple bejelentette, a jövıben osztalékot fog fizetni a részvényeseknek. A vállalat legendás alapítója, a nemrég elhunyt Steve Jobs kifejezetten ellenezte az osztalékfizetést, így ez a bejelentés jelentıs – bár nem teljesen váratlan – fordulatot jelent a hatalmas mennyiségő készpénzt birtokló vállalat történetében. Itthon végképp ünnepi hangulatban teltek az elmúlt napok, egyedül az építıiparról tudhattuk meg, hogy megállni látszik az évek óta tartó zuhanás, de a felemelkedésre alighanem továbbra is várni kell. A kormány részérıl többen is hangsúlyozták, hogy nincs „B” terv, meg akarnak állapodni az IMF/EU párossal a biztonsági védıhálót jelentı hitelkeretrıl, de a piaci nyomás enyhülésével egyre távolabb kerül ennek várható idıpontja, jelenleg már a második negyedév vége tőnik a lehetı legközelebbi idıpontnak. Ennek hatására meg is állt az állampapírpiaci hozamok csökkenése, a 3-5-10 éves referenciakötvények 8,3-8,7% körüli hozamok mellett cserélnek gazdát, ami hosszabb távon továbbra is kitermelhetetlen, azaz az államadósság növekedéséhez vezet, így mindenképpen szükséges lenne a leszorításuk. A pihenıt érdemes lehet arra használni, hogy körülnézzünk a világban, a nyári uborkaszezon elıtt még találhatunk jó lehetıségeket, ezeket érdemes lehet kihasználni.
TARTALOM Nemzetközi körkép .........................1 Itthon történt ....................................2 Adatdömping .....................................3 Tızsdei hírek .....................................4 Technikai elemzések........................6
Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk.
Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. 6721 Szeged, Lechner tér 15. Tel./Fax: +36 - 62 - 401 - 130 E-mail:
[email protected] 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1. em. Tel.: +36 - 70 - 360 - 2990 RO-300119 Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: +40 - 356 - 447 – 109
www.topfinance.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
1. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 12. HÉT
Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: „Igen!”, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos „Bevezetés a pénz világába” címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag
Hírek, tények, háttér röviden
Heti krónika Figyelmeztetés a Fitch-tıl Nagy-Britanniának Közép távon leminısítést valószínősítı negatív kilátást rendelt NagyBritannia adósbesorolásához a Fitch Ratings, de megtartotta a szigetország legjobb, "AAA" besorolását. A bejelentés szerdán, az amerikai piacok zárása után érkezett. A hitelminısítı a lépést azzal indokolta, hogy a legjobb besorolással rendelkezı országok közül – az USA-t követıen – a második legnagyobb költségvetési hiánnyal, valamint a „tripla A”-s országok medián államadósságánál
lényegesen nagyobb eladósodottsággal kell megküzdenie a briteknek, miközben a Fitch szerint a mostani elırejelzéseknél gyengébb növekedés várható. Nagy-Britannia abban az esetben tarthatja meg a legjobb adósosztályzatát, ha 201415-ben 94% körül tetızik GDParányos államadóssága – olvasható a közleményben.
megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül.
érdekében. A jegybanki közlemény szerint a frank továbbra is túlértékelt és nincs inflációs veszély. A külsı környezet további romlása, vagy a frank gyengülésének megállása esetén megjelenhetnek a deflációs kockázatok, de ebben az esetben a jegybank megteszi a szükséges lépéseket – tudatta az SNB.
Svájcban sem változott a jegybanki alapkamat A várakozásoknak megfelelıen nem változtatott a jegybanki alapkamaton (0,0-0,25%) a Svájci Nemzeti Bank (SNB), egyúttal bejelentette, hogy továbbra is kész korlátlanul beavatkozni az 1,20-as EURCHF árfolyamküszöb megóvása
ITTHON TÖRTÉNT Eseménytelenül telt március idusa
Egy igazi rövid hét
és apró biztató jelekrıl már igen.
Már nem zuhan az építıipar
Az elmúlt napokban megjelent egyetlen hazai adatból kiderült, hogy megállhat az építıipar évek óta tartó zuhanása. Fellendülésrıl még nem beszélhetünk, de stagnálásról
A szezonálisan és munkanaptényezıvel kiigazított adatok szerint 0,5%-kal csökkent januárban az építıipari termelés volumene az elızı hónaphoz képest, míg 2011 januárjához képest 1,5%-os vissza-
esést mért a KSH. Ezek az adatok ugyan önmagukban elég lehangolóak, de a trend alapján az utóbbi hónapokban – több évig tartó visszaesést követıen – már stagnálásról beszélhetünk.
Bizakodásra adhat okot az is, hogy a tárgyhóban kötött új szerzıdések volumene az elızı év
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 2. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 12. HÉT elsı hónapjához képest 49,3%-kal volt nagyobb, bár a hó végi szerzıdésállomány volumene ennek ellenére továbbra is jelentısen, 30,4%-kal elmarad az egy évvel korábbitól.
Továbbra is élénk a vételi érdeklıdés
Stagnáló hozamok Az elmúlt egy héten tartott aukciók során rövid futamidejő állampapírokat értékesített az ÁKK. A vételi érdeklıdés továbbra is élénk, a hozamok azonban ennek ellenére nem csökkentek, hanem gyakorlatilag változatlan szinten maradtak a legutóbbi kibocsátások eredményeihez képest. Az ÁKK szerdai aukcióján a 2,38-szoros lefedettség hatására a tervezett 45 helyett 55 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkontkincstárjegy értékesítésére került sor. Az átlaghozam 7,47% lett, ami 1 bázisponttal magasabb a két héttel ezelıtti hasonló futamidejő kibocsátás eredményénél.
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected] keddi aukción. A lefedettség 2,54szeres, az átlaghozam 7,26% lett, utóbbi 1 bázisponttal magasabb az egy héttel ezelıtti aukció eredményénél.
A tervezett 50 helyett 60 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített az Államadósság Kezelı Központ a szokásos
ADATDÖMPING Többségében pozitív meglepetések
Magára talál a lakáspiac? A héten csak az Egyesült Államokból érkeztek fontos makrogazdasági adatok. A feldolgozóipari hangulatindexek javuló hangulatról árulkodnak, egyre kevesebben kérnek munkanélküli segélyt, és a lakáspiacon is kedvezı folyamatok kezdenek kialakulni, hiszen a
megkezdett építkezések és a kiadott építési engedélyek száma is többéves csúcsra emelkedett január-februárban. A fogyasztói hangulat ennek ellenére – augusztus óta elıször – kissé romlott, de ez lehet egy átmeneti megingás is, hiszen a többi adat nem ad okot a pesszimizmusra.
számítottak.
Egyesült Államok A várt csökkenés helyett nıtt az optimizmus a New York-i körzet feldolgozóiparában – derült ki a márciusi felmérés adataiból. A Fed index értéke az elızı havi 19,5 pontról 20,2 pontra, azaz csaknem egyéves csúcsra emelkedett, míg az elemzık a különbözı felmérések alapján 15,0-17,6 pontos értékre
A szokásos heti adatok szerint 351 ezren kértek elsı alkalommal
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
3. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 12. HÉT
Szeretné tudni, hogyan teheti gondtalanná nyugdíjas éveit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: „Igen!”, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos „Bevezetés a pénz világába” címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban, ami kisebb pozitív meglepetést jelentett a 357 ezres elemzıi várakozáshoz képest. Az elızı heti adatot minimális mértékben fölfelé, 362 ezerrıl 365 ezerre módosították. A tartósan segélybıl élık száma 81 ezerrel 3,343 millióra csökkent. A vártnál nagyobb emelkedést mutat a Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexe, ugyanis az elızı havi 10,2 pontról a várt 11,9 helyett 12,5 pontra emelkedett.
A várakozásoknak megfelelıen 0,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak februárban az elızı havi szinthez képest, míg a maginfláció a várt 0,2% helyett csak 0,1%-os
áremelkedést jelez. Éves szinten 2,9%-kal emelkedtek az árak, míg a maginfláció 2,2%-os drágulást mutat.
A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe az elızı havi 75,3 pontról 74,3 pontra süllyedt a várt emelkedés (75,8-76,5 pont) helyett. Tavaly augusztus óta elıször fordul elı, hogy romlást mutat a lakossági hangulatindex.
megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül.
fölfelé, stagnálásról 0,4%-os növekedésre módosította a Fed. Éves szinten 4,0%-kal bıvült az ágazat kibocsátása. Az újonnan kiadott építési engedélyek száma 5,1%-kal nıtt februárban az elızı hónaphoz képest, a 717 ezres évesített adat 2008 novembere óta a legmagasabb értéket jelenti. A megkezdett lakásépítések száma ugyanakkor kissé csökkent, a 698 ezres évesített érték 1,1%-os csökkenést jelent az elızı havi, a felülvizsgálat során 706 ezerre növelt adathoz képest. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy itt a januári adat jelent 2008 novembere óta nem látott csúcsot.
A februári ipari termelési adat ugyan kedvezıtlenül alakult, mivel a várt 0,4%-os havi növekedés helyett stagnálást produkált az ágazat, az elızı havi adatot viszont
TİZSDEI HÍREK Elviselne egy újabb jelentıs válságot az amerikai bankok többsége
Újabb stresszteszt Újabb banki stressztesztet hajtott végre a Fed, melynek során kiderült, hogy a bankszektor a korábbiaknál jobban átvészelne egy újabb válságot. A 19 vizsgálat alá vont pénzintézetbıl 15 átment a
vizsgán, meglepetést okozott viszont, hogy a Citigroup az elbukott szereplık közé került. Fontos hír volt még, hogy osztalékfizetést jelentett be a világ jelenleg legnagyobb vállalata az Apple. A társaság hatalmas készpénzállományából 45 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek a következı 3 évben.
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 4. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 12. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Egyesült Államok Válságállóbb lett a bankszektor Múlt hét kedden a piacok zárása után tette közzé a Fed legfrissebb banki stressztesztjének eredményeit. A vizsgált 19 bankból 15 átment a vizsgán, melynek során 13%-os munkanélküliséggel és 21%-os lakáspiaci áreséssel számoltak a teszt készítıi. Ebben a kevésbé valószínő esetben négy pénzintézet nem rendelkezne elegendı tıkével, ezek a Citigroup, a MetLife, az Ally Financial és a Sun Trust. A legnagyobb meglepetést a Citigroup elbukása okozta, mivel az elemzık a jobban teljesítı bankok közé várták. A stressztesztek eredményei alapján többen is arra hívták fel a figyelmet, hogy az amerikai bankszektor stabilitása sokat javult, és ezúttal az a vád sem érheti a hatóságokat, hogy a vizsgálat nem kellıen szigorú. Osztalékot fizet az Apple Három év alatt 45 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek az Apple hatalmas, közel 100 milliárd dolláros készpénzállományából. A társaság bejelentette, hogy 2012-es pénzügyi évének július elején kezdıdı utolsó negyedévétıl kezdıdıen negyedévente 2,65 dolláros osztalékot fog fizetni. Ez a jelenlegi árfolyammal számolva 1,8%-os osztalékhozamot jelent, ami közel azonos az S&P technológiai index átlagos osztalékhozamával. Az osztalékfizetés mellett az októberben induló 2013as pénzügyi évtıl kezdıdıen egy 10 milliárd dolláros saját részvény
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. vásárlási programot is bejelentett a társaság. Oracle A várakozásoknak megfelelı, 9,04 milliárd dolláros bevételrıl számolt be kedden a piacok zárását követıen megjelent gyorsjelentésében az Oracle. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) egyszeri tételek nélkül 0,62 dollár lett, ami jelentısen felülmúlta az elemzık 0,56 dolláros prognózisát. A részvények 1,5%-os emelkedéssel reagáltak a gyorsjelentésre a zárás utáni kereskedésben.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected] nukleáris energiatermelıket sújtó németországi különadónak köszönhetıen), az adózás utáni nyereség viszont 2,5 milliárd euró lett az elemzık által várt 2,3 milliárd helyett.
Európa
A menedzsment közölte, hogy az EBITDA 2012-ben 9,6-10,2 milliárd euró lehet, míg jövıre 11,6-12,3 milliárd. Az idei prognózis ugyan elmarad az elemzık által várttól, a jövı évre viszont az elemzık csak 11,4 milliárd eurós nyereséget várnak a jelenleg érvényes konszenzus szerint, így a menedzsment prognózisa is pozitív meglepetést okozott.
E.On
Magyarország
Az elemzıi várakozásokat felülmúló eredményeket közölt a német energetikai óriás, az E.On. A társaság 2,5 milliárd eurós bevételt ért el, míg az elemzık 2,3 milliárd euróra számítottak. Igaz ugyan, hogy a cég története során elıször veszteséges évet zárt (2,22 milliárd eurós nettó veszteség elsısorban a gázkereskedelmi üzletágnak és a
MOL 22 950 forintról 23 300 forintra emelte a MOL részvényeire vonatkozó célárfolyamát a Wood, fenntartva a papírokra vonatkozó vételi ajánlását. A célár megemelését az iraki eszközökben rejlı lehetıségekkel indokolta az elemzı.
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
5. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 12. HÉT
TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index A kitörést követıen araszolgat tovább fölfelé a vezetı amerikai részvényindex. Ellenállást a trendcsatorna teteje jelenthet 1450 pont környékén, míg támaszt annak alja 1370 körül. Erıs támasz az 1350-es szint is, ez alatt pedig 50 pontonként találjuk az újabb támaszokat, ha a korrekciót választja a piac. A forgalom továbbra is elég gyenge (az ábrán ez nem látszik), így egy forgalmas emelkedı nap új lendületet adhat az emelkedésnek.
NASDAQ Composite Index A NASDAQ grafikonján látszik is a gyenge forgalom (az ábra alján), de az emelkedés egyelıre töretlen. Fontos támasz a 3000 pontos szint, amit a 2900-as „társa” követhet, ha elıbbi elesne. Kicsit aggódni csak ez utóbbi letörése esetén kéne, de az október elejétıl induló trendvonal még ezt követıen is megfoghatja az esést, ott ráadásul igen jó beszállási lehetıséget is találhatnánk, de ennek a forgatókönyvnek jelenleg nem túl nagy a valószínősége.
DAX Index Visszateszteli a német piac a 7000 pontos szintet, ha kitart a támasz, akkor 7500 környékén hamarosan tesztelheti a következı ellenállási szintet. A 7000 pont alatt nagyon közel találjuk az emelkedı trendvonalat is, amit az 50 napos mozgóátlag is erısít, így akár ennek a párosnak a tesztelése is belefér a következı néhány napba. Ha ez is törne, akkor válik borongóssá a kép, ebben az esetben a 6500-as szint, vagy a 200 napos mozgóátlag is elérhetı lehet.
Nikkei 225 Index A japánokról általában az a kép él Európában, hogy alaposan megfontolják mit tesznek, ezt látjuk most a Nikkei indexen is. A tavalyi földrengést követıen nyitva hagyott rés elıtt megtorpant az index, ha sikerülne ezen túljutni, akkor akár komoly emelkedés is következhet. Elbizonytalanodás esetén egy másik rés (az ábrán zölddel jelölve) nyújthat támaszt. A réseknek általában a távolabbi oldalát kell figyelni (ebben az esetben tehát az alját), amit ezúttal jó közelítéssel erısít egy korábbi ellenállási szint, valamint az emelkedı trendvonal is.
6. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 12. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Shanghai Composite Index A kínai részvénypiac beszorult az 50 és a 200 napos mozgóátlagok közé, amerre sikerül innen meggyızıen kitörni, középtávon az lehet az irány. Érdemes azonban óvatosnak lenni, mert a két átlag között gyakran csapkodóvá válik a kereskedés, és a fals kitörések is ilyenkor talán a leggyakoribbak.
Sensex Index A 200 napos mozgóátlag visszatesztelését követıen elbizonytalanodott az indiai részvénypiac, nem sikerült elérni a korábbi csúcsot, hanem ismét visszahullott a mozgóátlagra az árfolyam. Jelenleg a 16 800 és a 18 000 pontos értékeket kell figyelni, amelyik irányban markáns kitörést produkál a piac, az lehet a követendı irány a következı hetekben.
BUX Index A zászlóból kilépett, most visszateszteli a 19 000 pont környékét a hazai index, a hétfıi nap tetıpontja fölött érdemes lehet óvatos vételekkel próbálkozni, de a 20 000 pontos szint még kemény ellenállás lehet. E fölött viszont megnyílik a tér az alakzat célára felé. A szokásosnál nagyobb belpolitikai kockázatról („Mi lesz az IMFmegállapodással?”) azonban nem szabad megfeledkezni.
Arany Megadta magát a 2100 napos mozgóátlag is, így folytatódhat az arany piacán a lejtmenet. A következı megállót az 15801550 dollár környéke jelentheti. Az 50 és a 200 napos mozgóátlag akár itt is keresztezheti egymást, de nem alulról fölfelé, hanem éppen fordítva, ami elég erıs negatív jelzés lenne. A fordulat elsı apró jele egy 1750 fölötti zárás lehet, de igazából az 1800 dolláros szintet kéne áttörni ahhoz, hogy igazán bízhassunk a további emelkedésben.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
7. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 12. HÉT
EURUSD 1,30 és 1,33-1,3450 közötti sávozás kezd kialakulni, az euró erısödése elıtt pedig komoly akadályt jelenthet az egymással „karöltve” közeledı csökkenı trendvonal és 200 napos mozgóátlag. A sávból történı kitörés lehet fontos iránymutató, amíg ez nem történik meg, addig teljesen bizonytalan a további irány.
EURCHF Ismét jó alapos nagyítás kellett ahhoz, hogy láthassuk, életjelet adott magáról a svájci frank, de mindössze egy napra tudott eltávolodni az 1,2060 környéki tetszhalott állapottól. Úgy viselkedik, mint József Attila villamosa, azaz „álmában csönget egy picit”, de meg kell várni míg felébred, hogy hasznát vehessük. Talán az új jegybankelnök kinevezését követıen történik majd némi változás.
EURHUF „Az 50 és a 200 napos mozgóátlagok, vagy tágabban értelmezve a 285-ös és a 300-as értékek közé szorult be a forint euróval szembeni árfolyama. Amíg innen nem tud kilépni a kurzus, addig felesleges megpróbálni eltalálni a további irányt, azt csak a kitörés fogja megmutatni. Ha lesz.” – írtuk legutóbb, azóta nem lett.
USDHUF Itt is csak ismételni tudjuk az egy héttel ezelıtt leírtakat: „Pontosan ugyanazt lehet elmondani itt is, mint az euró/forint párosnál, a két mozgóátlag ugyanaz, az egyetlen különbség, hogy itt 215 és 230 körüli sávszélekrıl beszélhetünk, ezek valamelyikét kéne áttörni ahhoz, hogy lehessen elképzelésünk a további irányról.”
8. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu