TOP FINANCE & CONSULTING KFT.
2012. 32-33. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk
Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek enyhítését, az amerikai és az euróövezeti intézménytıl is sokan már az azóta lezajlott kamatdöntı ülést követıen drasztikus lépések bejelentését remélték. A Fed ezzel szemben gyakorlatilag semmit sem változtatott sem az eszközökön, sem kommunikációján, míg az EKB a jegybankelnök fordulatot ígérı elızı heti megszólalását követıen csak egy kevés információt csöpögtetett arról, hogy valamire tényleg készül, de semmi konkrétumot nem árult el. Állítólag még dolgoznak a részleteken. A csalódás így meglehetısen nagy volt, de gyorsan le is csengett, majd a piacok a nyáron egyébként megszokott csendes semmittevésbe fulladtak. Nem tétlenkedtek viszont a hitelminısítık, Szlovéniát a három nagy intézménybıl kettı is megtalálta (az egyik jó alaposan), és ismét elıvették az elmúlt két és fél év „slágerét”, a görög besorolást is, melyet az S&P látott el negatív kilátással. Ez utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy komoly esélyt látnak arra, hogy ismét meg kell tagadnia majd a görög kormánynak egyes kifizetési kötelezettségeit a kötvénytulajdonosok felé. A jelentési szezon mostanra szinte teljesen áthelyezıdött Európába, az amerikai vállalatok döntı többsége ugyanis letudta már ezt a kötelezettségét. Továbbra is igaz, hogy a
múltra vonatkozó adatok (nyereség) inkább pozitív meglepetéseket okoztak, de azok, amelyekbıl a jövıre lehet következtetni (bevételek alakulása, vállalatvezetıi nyilatkozatok) a legnagyobb jóindulattal is csak vegyesnek mondhatók. A piaci hangulat továbbra is inkább optimista, nagyon bíznak a szereplık a jegybanki lépések megtételében és azok sikerében. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján azonban különösen az utóbbit övezik kockázatok. Érdekes kettısség, hogy a bunkereket továbbra sem hagyták el a befektetık, az amerikai és a német állampapírok továbbra is nulla közeli hozam mellett forognak. A hazai állampapírpiacon ismét jelentısen csökkentek a hozamok, ami egyrészt az IMFtárgyalások elsı fordulójának „balhémentes” lezárásának tudható be, másrészt annak, hogy a befektetık elkezdték keresni, hogy hol lehet azért valami hozamot is elérni a nulla hozamú amerikai és német kötvények mellett, de elkerülve a csıd felé robogó EU-periféria országokat. Erre pedig ideális terepet jelent egy az IMF-fel tárgyaló, az adósságcsökkentés iránt elkötelezett (rászorított) uniós tagállam még akkor is, ha a gazdaságpolitikai döntések idınként – finoman szólva – nehezen érthetık. Jól látható az is, hogy a politikusok a világon mindenhol szabadságon vannak. Ilyen állóvíz csak zavaró tényezık nélkül tud kialakulni, a legnagyobb zavarkeltıket pedig a világon mindenütt a köztük lehet megtalálni. Ha nem csinálnak semmit, általában egész jól mőködnek a dolgok.
TARTALOM Nemzetközi körkép .........................1 Itthon történt ....................................3 Adatdömping .....................................6 Tızsdei hírek .....................................7 Technikai elemzések........................9
Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk.
Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. 6721 Szeged, Lechner tér 15. Tel./Fax: +36 - 62 - 401 - 130 E-mail:
[email protected] 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1. em. Tel.: +36 - 70 - 360 - 2990 RO-300119 Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: +40 - 356 - 447 – 109
www.topfinance.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
1. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 32-33. HÉT
Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: „Igen!”, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos „Bevezetés a pénz világába” címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag
Hírek, tények, háttér röviden
Heti krónika USA: Költségvetési haladék Az amerikai kongresszus vezetıi kedden július utolsó napján bejelentették, hogy megállapodtak egy hathónapos költségvetésben. Ez azt jelenti, hogy elhárult annak a veszélye, hogy a kormányzat a választások elıtt fizetésképtelenné váljon. A féléves büdzsé jóváhagyására szeptemberben kerülhet sor, és ezzel 2013 március végéig biztosítottá válhat a kormány mőködıképessége.
gyakorlatilag nulla százalékos szinten), azonban csalódást okozott, hogy a jegybank a romló kilátások ellenére nem változtatott kommunikációján, azaz továbbra is 2014 végéig valószínősíti a nullás kamat fennmaradását, illetve nem tett konkrét utalást további gazdaságélénkítı lépések megtételére.
A brit jegybank sem lépett A várakozásoknak megfelelıen sem a 0,5%-os jegybanki alapkamaton, sem a 375 milliárd fontos eszközvásárlási program keretösszegén nem változtatott kamatdöntı ülésén a Bank of England.
megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül.
okozott viszont, hogy Draghi szavai szerint a konkrétumokról csak a következı hetekben születhet döntés, illetve minderre abban az esetben kerülhet sor, ha újabb euróövezeti tagállam szorulna külsı segítségre. Az alapkamat további alakulására vonatkozóan Draghi elmondta, hogy már a mostani ülésen is volt szó kamatcsökkentésrıl, de azt a többség nem támogatta, jó esélyt lát viszont arra, hogy szeptemberben további 25 bázisponttal csökkenjen az alapkamat.
Nem lépett a Fed
A várakozásoknak megfelelıen nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Fed (maradt a
Rendkívüli intézkedésekre készül az EKB Az Európai Központi Bank kamatdöntése sem okozott meglepetést, maradt a 0,75%-os irányadó ráta. Mario Draghi, az EKB elnöke a döntést követı sajtótájékoztatón ugyanakkor rendkívüli intézkedéseket helyezett kilátásba a lassú növekedésnek és a nagyfokú bizonytalanságnak a monetáris politika hatékonyságát hátráltató hatásai miatt. Kisebb csalódást
Az Európai Központi Bank elnökét ugyanakkor meglepte az ötlet, hogy az eurózóna tartós válságkezelı alapjának, az ESM-nek banki jogosítványokat adjanak. Az ok valószínőleg az, ami miatt a németek is ellenzik a javaslatot: egyszerően nem fér össze az EKB mandátumával.
Két leminısítés Szlovéniának Három fokozattal, "A2"-rıl "Baa2"-re rontotta a szlovén államadósság besorolását a Moody's, amit a bankok további feltıkésítési igényével, a nehéz finanszírozási helyzettel, illetve a
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 2. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 32-33. HÉT gazdaság gyenge teljesítményével indokolt a hitelminısítı. Szlovénia ezzel Olaszországgal és Bulgáriával került azonos szintre a Moody's besorolási listáján, az új besoroláshoz továbbra is negatív kilátás tartozik.
Az S&P egy fokozattal, "A+"-ról "A"-ra rontotta Szlovénia államadósságának besorolását, fenntartva a negatív kilátást. „A növekvı politikai polarizáció és a gazdaságpolitikai bizonytalanság akadályát jelenti Szlovéniában a jelentıs költségvetési és politikai reformok
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected]
megtételének” – közölte indoklásként az S&P.
megbeszélések várhatóan szeptemberben folytatódnak.
A görögök egyelıre nem számíthatnak enyhítésre
S&P: Negatív görög kilátások
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértıi vasárnap befejezték athéni tárgyalásaikat, ahol a felek egyelıre „félretették” a mentıcsomag nehéz feltételeinek újratárgyalását, mivel a nemzetközi hitelezık szerint a reformok lassítása nem segíti a program mőködését, másfelıl most sürgısebb megtalálni a 2013-14-es költségvetésben esedékes kiadáscsökkentéseket. A görög kormány 11,5 milliárd eurós takarékosságot tervez, és a munkát szeptember elejéig be akarja fejezni – addig biztosan nem feszegeti a feltételek újratárgyalásának kérdését. A második mentıcsomag további kifizetéseinek felfüggesztése nem került szóba a tárgyalásokon, a
Stabilról leminısítést valószínősítı negatívra rontotta a Görögország mélyen spekulatív adósságbesorolásához ("CCC") tartozó kilátást a Standard & Poor's. „A nemzetközi hitelminısítı azzal a véleményével indokolta a döntést, hogy az államháztartási konszolidációs program végrehajtásának késedelmei és a görög gazdasági környezet folytatódó romlása miatt a görög kormánynak valószínőleg további külsı finanszírozásra lesz szüksége még az idén, és a görög hazai össztermék (GDP) a jövı év végéig tartó idıszakban az IMF/EUprogramban szereplı elırejelzésnek várhatóan több mint kétszeresével zuhan.” – olvasható a Portfolio.hu tudósításában.
ITTHON TÖRTÉNT Csak a recesszió mélysége kérdéses
Nincs érdemi javulás A költségvetési és stabilitási helyzet ugyan javult a legfrissebb adatok alapján, a növekedési kilátásokra viszont továbbra is leginkább a siralmas jelzı a megfelelı, az ipar és a feldolgozóipar adatai sem mutatnak semmi bíztatót.
Kissé fékezett a feldolgozóipar Lassulást mutat a hazai feldolgozóipari beszerzési menedzser index, a júniusi 52,8 pontos érték után ugyanis júliusban csak 51,9 pontot ért el mutató. Biztató ugyanakkor, hogy továbbra is a zsugorodás és bıvülés határát jelentı 50 pont feletti értéket tett közzé a felmérést készítı MLBKT.
Féléves csúcson a tartalékok Az elmúlt egy hónapban kissé növekedtek Magyarország nemzet-
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
3. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL közi tartalékai, a 35,9 milliárd eurós július végi érték féléves csúcsot jelent. A következı két hónapban némi csökkenésre lehet számítani, mivel augusztusban 619, szeptemberben pedig 495 millió eurós tıketörlesztést kell teljesítenie hazánknak a Nemzetközi Valutaalap felé.
2012. 32-33. HÉT A fix bázisú adatok alapján az állapítható meg, hogy az ipari termelés volumene gyakorlatilag másfél éve stagnál.
Javult a költségvetés helyzete
Hol vannak az új Mercedesek? Az elızetes ipari termelési adatokban továbbra sem lehet felfedezni a Mercedes-gyár beindulásának kedvezı hatását, és az adatokból nem derül ki, hogy ennek az az oka, hogy lassabban fut fel a termelés a kecskeméti üzemben a vártnál, vagy a gyár beindulása csak az általános visszaesés részleges kompenzálására volt képes. Így, vagy úgy, de júniusban 2,2%-kal csökkent az ipari termelés volumene az elızı hónaphoz képest, míg az elızı év azonos idıszakához viszonyítva 0,6%-os növekedést ért el az ágazat.
Júliusban 2008 óta nem látott mértékő, 80,2 milliárd forintos többlet alakult ki az államháztartás központi alrendszerében, aminek hatására a június végi 90%-ról az egész évre tervezett hiány 76%-ára csökkent az év során eddig felhalmozódott költségvetési deficit.
arányos hiánycél is alacsonyabb a korábbi évek célkitőzéseinél.
Óriási külkereskedelmi többlet Júniusban bı egy éve a legnagyobb, 762 millió eurós többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, aminek hatására ismét emelkedett a 12 havi gördülı egyenleg többlete is. „A növekvı többlet egyrészt a válság óta intenzív alkalmazkodási folyamat tartósságát jelenti, ugyanakkor a belsı kereslet szőkösségére is utal, ami viszont a növekedési kilátások szempontjából nem kedvezı” – írta az adatok kapcsán a Portfolio.hu.
Júniusban – euróban számolva – a kivitel 5,6%-kal, a behozatal 3%kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ennek hatására már a szezonálisan igazított adatoknál is láthatóan gyorsabb az export bıvülése az importénál.
Ezt mutatja az is, hogy az export-import olló ismét a „kinyílt”, jelenleg +2,6%-os értéken áll.
Az elsı hét hónap kumulált hiánya 437,5 milliárd forint, ami az elmúlt években tapasztaltnál lényegesen kisebb, de nem szabad elfelejteni, hogy a 2,5%-os GDP-
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 4. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 32-33. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Máris kedvezı hátteret jelent az IMF
Nagyot estek a magyar kötvényhozamok Az éven belüli futamidejő értékpapírok iránt csökkent ugyan a kereslet, de ezek is gond nélkül elkeltek, míg a kötvények esetében kifejezetten kedvezı változásokat figyelhettünk meg a legutóbbi aukciós eredményeket vizsgálva. A visszafogott vételi érdeklıdés (1,71-szeres lefedettség) ellenére sikerült a tervezett 45 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesítenie az ÁKKnak a csütörtöki aukción. A 6,98%os átlaghozam 5 bázispontos emelkedést jelent a két héttel korábbi aukció eredményéhez képest.
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. nést jelent az elızı heti aukciós eredményhez képest. Ennél kedvezıbb áron utoljára tavaly november közepén került sor 3 hónapos DKJ kibocsátásra.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected] ajánlat elfogadására került sor. A 7,09%-os átlaghozam 44 bázispontos csökkenést jelent a legutóbbi kibocsátás eredményéhez képest.
Jelentıs túljegyzés, jóval a tervezett feletti kibocsátás, a legutóbbi aukció eredményénél lényegesen alacsonyabb hozamok mellett keltek el a csütörtöki aukción a hazai államkötvények. A 3 éves kötvényeknél 3,05szörös túljegyzés mellett a tervezett 20 helyett 30 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el az ÁKK. Az átlaghozam 6,84% lett, ami 52 bázisponttal alacsonyabb a két héttel ezelıtti aukció eredményénél.
1,88-szoros lefedettség mellett a tervezett 45 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegy értékesítésére került sor az ÁKK múlt keddi aukcióján. A 6,85%-os átlaghozam 2 bázispontos csökke-
A 10 éves kötvényekre 3,79szeres vételi érdeklıdés mutatkozott, aminek hatására 10-rıl 15 milliárd forintra emelte az ÁKK az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az átlaghozam a legutóbbi kibocsátáshoz képest 28 bázisponttal csökkent, 7,33%-ra.
Az 5 éves értékpapírok esetében 3,49-szeres volt a lefedettség, így 15 helyett 23,5 milliárd forintnyi
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
5. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 32-33. HÉT
ADATDÖMPING Jegybanki „drogban” bízik a piac
Függıvé váltunk Egy sor munkaerıpiaci adat jelent meg az elmúlt napokban az Egyesült Államokban, melyek többsége javuló helyzetet mutat, az ipari és feldolgozóipari adatok viszont a vártnál kedvezıtlenebbül alakultak. A Fed egyelıre nem tett újabb lépéseket a gazdaság élénkítése érdekében, de a piaci szereplık továbbra is abban bíznak, hogy erre hamarosan sor kerül. Kínában is hasonló a helyzet, ott is a jegbanki élénkítésben bíznak elsısorban a piacok.
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. és bıvülés határát jelentı 50 pontos érték alatt maradt.
Egyesült Államok Az elemzık által várt 125 ezer helyett 163 ezer fıvel nıtt a magánszektorban a nem mezıgazdasági foglalkoztatottak száma júliusban az ADP felmérése szerint. A júniusi adatot kissé lefelé 176-ról 172 ezer fıs bıvülésre módosították.
Az elemzık által várt 370-375 ezernél kevesebben, 365 ezren kértek munkanélküli segélyt július utolsó hetében. Az egy héttel korábbi adatot kissé fölfelé, 353-ról 357 ezerre módosította a munkaügyi tárca.
Alig változott az ISM feldolgozóipari hangulatindexének értéke, a júliusi adat 49,8 pont lett, ami mindössze 0,1 ponttal több az elızı havi adatnál, és a várakozásokkal szemben továbbra is a zsugorodás
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected] kedés helyett 0,5%-kal csökkent az ipar új megrendeléseinek volumene az elızı hónaphoz képest. A májusi adatot ráadásul +0,7%-ról 0,5%-os bıvülésre módosította a Census. A munkaügyi tárca jelentése szerint 163 ezer fıvel nıtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban júliusban, ami pozitív meglepetést jelent az elemzık által várt 100 ezer fıs növekedéshez képest. A júniusi adatot lefelé (+80-ról +64 ezerre), a májusit fölfelé (+77-rıl +87 ezerre) módosította a tárca.
A munkanélküliségi ráta alakulása viszont csalódást okozott, mivel az a várt stagnálás helyett 8,2%-ról 8,3%-ra emelkedett.
Júniusban a különbözı felmérések alapján várt 0,4-0,6%-os növe-
A várt stagnálás helyett kissé emelkedett az ISM szolgáltatói
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 6. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 32-33. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
Szeretné tudni, hogyan teheti gondtalanná nyugdíjas éveit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: „Igen!”, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos „Bevezetés a pénz világába” címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag beszerzési menedzser indexének értéke: a júniusi 52,1 pontról 52,6 pontra emelkedett a mutató júliusban.
361 ezer újonnan benyújtott munkanélküli segélyt regisztráltak az Egyesült Államokban az elmúlt héten, ami lényegesen kevesebb az
elemzık által várt 370-375 ezres értéknél. Az elızı heti adatot kissé fölfelé, 365-rıl 367 ezerre módosította a munkaügyi tárca.
megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül.
mutat a júliusi kínai fogyasztói árindex év/év alapon, azonban az infláció még így is lényegesen alacsonyabb a júniusi 2,2%-nál. A csökkenı infláció hatására ismét felerısödtek azok a várakozások, melyek szerint a kínai jegybank elıtt adott a lehetıség további gazdaságélénkítı lépések megtételére.
Ázsia Az elemzık által várt 1,7%-nál kissé magasabb, 1,8%-os értéket
TİZSDEI HÍREK Európára terelıdhet a figyelem
Itthon is elkezdıdött Az elmúlt napokban már elsısorban Európából érkeztek a fontos vállalati gyorsjelentések, a tengerentúlon gyakorlatilag véget ért a felemásnak mondható jelentési szezon. Az öreg kontinensen viszont az eddigiekhez képest mintha több lett volna a pozitív meglepetés.
A hazai „blue chip”-ek is elkezdték közölni negyedéves eredményeiket, a gyógyszer gyártók jól teljesítettek, a Magyar Telekom negyedéve viszont kiábrándító lett.
Egyesült Államok
Walt Disney Történetének legnagyobb negyedéves árbevételét érte el a Walt Disney, az ebbıl adódó részvényenkénti 1,01 dolláros nyereség pedig meghaladta az elemzık által várt 0,93 dollárt.
Itt a negyvenedik bankcsıd Egy újabb kisbank csıdjével 40re emelkedett az idén a hatóságok által bezárt hitelintézetek száma az Egyesült Államokban.
Európa BMW A BMW árbevétele – minimálisan meghaladva a 18,91 milliárd eurós elemzıi prognózist – 19,202 milliárd euró lett, az egy részvényre jutó nyereség viszont csak 1,94 euró lett, jelentısen elmaradva a várt 2,16 eurós értéktıl. A menedzsment azonban megerısítette 2012-es prognózisait, így továbbra is rekord
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
7. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL értékesítési adatokra és elıtti eredményre számít.
2012. 32-33. HÉT adózás
Adidas Az elemzıi prognózisnak megfelelı negyedéves bevételt (3,517 mrd EUR) és a várt 243 millió eurót felülmúló, 256 millió eurós üzemi eredményt ért el a második negyedévben az Adidas. A menedzsment 3,58-3,75 euróról 3,68-3,75 euróra módosította az idei egy részvényre jutó nyereségre (EPS) vonatkozó prognózisát. Allianz A várakozásokat felülmúló negyedéves eredményrıl számolt be az Allianz: a mőködési eredmény (2,364 mrd EUR) 7,7%-kal haladta meg az elemzıi prognózist, míg az egy részvényre jutó nyereség a várt 2,63 helyett 2,68 euró lett. A menedzsment egyúttal megerısítette idei profitcélját. Intesa Sanpaolo Az olasz nagybank, az Intesa Sanpaolo 470 millió eurós negyedéves nettó eredményrıl számolt be, magasan felülteljesítve a Bloomberg 323 millió eurós elemzıi konszenzusát. UniCredit Az UniCredit gyorsjelentése csalódást okozott, a nagybank 169 millió eurós profitja messze elmaradt az elemzık által várt 302 millió eurótól. KBC Vegyes adatokat közölt negyedéves gyorsjelentésében a KBC. A belga pénzügyi csoport a Reuters elemzıi konszenzusában várt 299 millió eurós nettó profit helyett 539
Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. millió eurós veszteségrıl számolt be, az egyszeri tételektıl megtisztított eredmény viszont a várt 354 millió helyett 372 millió euró lett.
A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi email címen jelezze érdeklıdését:
[email protected]
Itthon Richter
Rendkívül jó negyedévet zárt az OMV, az olajtársaság eredményei az elemzıi prognózisokat is felülmúlták: a tisztított üzemi eredmény a várt 833 helyett 685 millió euró lett, míg a tisztított nettó profit 413 helyett 455 millió euró.
Kedvezı negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Richter. Az árbevétel (84,012 milliárd forint) 3%-kal, az üzemi eredmény (13,130 mrd Ft) 5%-kal múlta felül a Portfolio.hu által összeállított elemzıi konszenzust, a nettó profit (11,367 mrd Ft) viszont 4%-kal elmaradt a várttól.
Commerzbank
Egis
A Reuters 388 millió eurós elemzıi konszenzusától jelentısen elmaradó, 275 millió eurós második negyedéves nyereségrıl számolt be gyorsjelentésében a Commerzbank. A bank ugyanakkor azt is bejelentette, hogy 2,8 milliárd euróval túlteljesítette az Európai Bankhatóság (EBA) által elıírt minimum 9%-os elsıdleges alapvetı (core Tier 1) tıkekövetelményt. Ez utóbbinak a teljesíthetısége okozta eddig a Commerzbank esetében a legnagyobb piaci bizonytalanságot.
Többnyire sikerült felülmúlnia a várakozásokat az Egis-nek: az árbevétel 34,669 milliárd, az üzemi eredmény 5,939 milliárd forint volt a második negyedévben, elıbbi 1,7, utóbbi 7,6 százalékkal múlta felül a Portfolio.hu elemzıi konszenzusát. A nettó profit viszont csak 5,11 milliárd forint lett, ami kissé (1,1%kal) elmarad az elemzıi prognózistól.
OMV
Deutsche Telekom Az elemzıi prognózisnak megfelelı, 14,379 milliárd eurós árbevételt, de a várt 650 millió eurótól elmaradó 614 millió eurós nettó profitot ért el a második negyedévben a Deutsche Telekom.
Magyar Telekom A Magyar Telekom negyedéves árbevétele (145,462 mrd Ft) ugyan megfelelt a Portfolio.hu által összeállított elemzıi konszenzusnak, az üzemi eredmény (23,497 mrd Ft) és a nettó profit (10,679 mrd Ft) azonban 10%-ot meghaladó mértékben elmaradt az elemzık által várttól. A menedzsment ennek ellenére továbbra is elérhetınek tartja az idei évre kitőzött célokat.
További hírek, információk, elemzések: www.tozsdeanalizis.hu 8. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 32-33. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index Az 1400-as szinten átjutott az index, bár ezt még azért nem lehet szignifikánsnak tekinteni, hiszen áprilisban és májusban is ezen a környéken akadt el az emelkedés. Ha azonban nagyobb kilengések nélkül megússzuk a következı napokat, és sikerül az indexnek az 50 napos mozgóátlag felett maradnia, akkor minden esély megvan arra, hogy az ısszel is folytatódjon az emelkedés. A negatív fordulatot a 200 napos mozgóátlag elesése jelentené.
NASDAQ Composite Index A NASDAQ továbbra is felfelé lépett ki a háromszög alakzatból, és ugyancsak fontos szinttel, a 3000 ponttal küzd. A forgalom hiánya látványos, így itt is igaz, hogy ha ezt az idıszakot sikerül nagyobb kilengések nélkül átvészelni, akkor talán lehet bízni az ıszi hónapokra egy kis emelkedésben. Akárcsak az S&P 500-nál, itt is a 200 napos mozgóátlag lehet a vízválasztó, aminek áttörése negatív fordulatot hozhat.
DAX Index A német részvénypiac is ostrom alá vette az idei csúcsot, ha sikerülne a 7000 pontos szintet áttörni, akkor bízhatunk a további emelkedésben. Aggasztó lehet ugyanakkor, hogy átlag feletti forgalom szinte csak a nagyobb esést hozó napokon tudott lenni az elmúlt hetekben.
Nikkei 225 Index Az 50 napos mozgóátlagot végül legyızte, jelenleg a 200 napossal és a 9000 pontos szinttel küzd a japán részvényindex. Ha ez sikerülne, akkor egy dupla alj adna vételi jelzést 9800 pont körüli célárral, ha nem, akkor maradhat az oldalazás 8200 és 9100 között.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
9. OLDAL
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
2012. 32-33. HÉT
Shanghai Composite Index Az idei mélypont szignifikáns áttörése – egyelıre legalábbis – elmaradt, de a hétfıi kereskedés nagy fekete gyertyája nem sok jóval kecsegtet. Az 50 napos mozgóátlagot és a csökkenı trendvonalat kéne átlépni, hogy felcsillanjon valami halvány reménysugár, ha ez nem következik hamarosan be, akkor újabb mélypontok jöhetnek.
Sensex Index A 200 napos mozgóátlagról elrugaszkodva viszonylag könnyedén győrte maga alá a rés által képzett ellenállást az indiai részvénypiac. Magasabb mélypontunk már van, már csak egy magasabb csúcsra lenne szükség a rövidtávú emelkedı trend kialakulásához. A 18 000 pontos ellenállásnál akár ez utóbbi is meglehet.
BUX Index Talán sikerül kikerülni a mozgóátlagok szorításából, ennek megerısítését egy 18 000 pont feletti zárás jelenthetné. Érdemes azonban óvatosnak lenni, hiszen a két legnagyobb vállalat (OTP és MOL) gyorsjelentése még nem ismert, ezek pedig alaposan megmozgathatják az indexet.
Arany Nem történt változás, továbbra is nagyjából az 1530 és 1620 dollár közötti sávban „jojózik” le-föl az arany árfolyama, az innen történı kitörés mutathat rövidtávon irányt.
10. OLDAL
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
2012. 32-33. HÉT
BEFEKTETİI HÍRLEVÉL
EURUSD Az 50 napos mozgóátlag és az 1,25-ös szint kemény ellenállás az euró elıtt, úgy tőnik, hogy Mario Draghi szóbeli intervenciójánál többre van szükség ennek áttöréséhez. Az esés lendülete mindenesetre megtört, az 1,20-as és az 1,25-ös szinteket kell figyelni, ezek áttörése rövidtávon iránymutató lehet.
EURCHF Változás nem történt, továbbra is 1,20 fölött egy hajszálnyival áll az EURCHF. A 200 napos mozgóátlagot megközelítı tüske állítólag egy bróker hibájából adódott, de valószínőbb, hogy egy robot okozott megint galibát. Ez utóbbival azonban mostanában nem szokás „dicsekedni”, mert az utóbbi idıben elég sok baj van az automatákkal.
EURHUF 275-ig repesztett a forint az euró ellenében, itt azonban egyelıre elfogyott a lendület. Továbbra is öt forintonként találunk támasz, illetve ellenállási szinteket, a két legfontosabb jelenleg a 275-ös és a 285-ös érték.
USDHUF A 225-ös szint és a 200 napos mozgóátlag is elesett, ha nem romlik el a nemzetközi hangulat, akkor az idei mélypont, illetve ezzel együtt az emelkedı trendvonal elérése is elképzelhetı 215-nél.
TOP FINANCE & CONSULTING KFT. www.topfinance.hu
11. OLDAL