Bányai Tamás Álmod, ha egyszer megvalósul Nem fogja elrontani az estémet!, gondolta dühösen Bozóky Miklós, amikor barátnője kijelentette: nem érzi jól magát, elfáradt, és egyébként is, mindenre lesz még idejük, nem csak ezt az estét fogják New Orleansban tölteni. A fenének hozta el magával? Egyedül jobb lett volna, mint egy ilyen nyűgös libával. New York az más volt. Ott még megértette, hogy Ibuska nem akar egész éjjel csavarogni a hosszú repülőutat követően, hisz akkor őt is elkapta a jetleg, a hat óra időeltolódás, nem is bánta, hogy tíz óra előtt már visszatértek a hotelbe. Nem volt nehéz kiszámítani: otthon már hajnalodott. - A szobában akarod tölteni az egész estét? Ibuska az ágyon hevert, ruhástól, ahogy fél órája ledőlt, miután megérkeztek a bevásárlásból. Bozóky úgy vélte, egyáltalán nem látszik olyan nyúzottnak, mint amilyennek beállítja magát. - Igen, ha nem haragszol. Hogy nem haragszik? Nem, azt nem! Á, dehogy! Egy fikarcnyi harag sincs benne, de a megértésnek is híján van. Mert még Ibuska sem várhatja el tőle, hogy itt gubbasszon mellette az ágyon és sóvárogva hallgassa a beszűrődő zenét, az utca vidám zsivaját. Pont itt, New Orleansban, álmai városában, csak azért, mert ennek a kényeskedő picsának úri szeszélye úgy kívánja. Bezzeg, ha megint vásárolni mennének! - Nem lehetsz ennyira önző! Én sem mondtam délután, hogy ne menjünk az áruházakba. - Nem érted? Tudod nagyon jól, hogy mindig kínzó fejfájás gyötör, amikor... - Ja, vagy úgy! Na hát! Ez az én formám! - Örülj neki! Vagy jobb lenne, ha most azt mondanám, kimaradt? - Miről beszélsz? Tudtommal szeded azokat a bogyókat. - Emiatt ne aggódj. Még jó!, gondolta Bozóky. Elég volt egy abortusz, arra is nehéz volt rábeszélni. Akkor kellett volna lerázni, már csak azért is, mert hat hétig az abortusz után úgysem nyújtott semmit. Szerencsére, más nők is léteznek a földön. Mondta volna: vége, babám, jobban teszed, ha lekopsz rólam, ámde mit tesz isten, Ibuska papája éppen akkor állt elő a tromffal. Itt van ez a gyár, vedd meg, a hitelre ne legyen gondod, azt már elintéztem a bankkal. Érdeklődőtt a haveroknál, mi a véleményük. Kivétel nélkül mindegyik azt mondta, hülye vagy, ha nem ugrasz bele. Még irigykedtek is. Mit lehet kezdeni egy közel háromszáz főt foglalkoztató gyárral? Ki tudja, hoz-e valami hasznot, s ha igen, az mikor lesz felmarkolható? Csak a gond van vele. Márpedig semmiféle fejfájást nem akart magának, amikor anélkül is nagyokat lehetett kaszálni. Három évig vásározott, nem volt könnyű, de legalább megszedte magát annyira, hogy két hónap alatt hat lakást is megszerzett bagóért. A temérdek hülye vagy sokallta az állam felkínálta kivásárlási árat, vagy nem tudtak volna még annyi lóvét sem összekaparni. Még jól is jött nekik, hogy valaki megvette tőlük, sőt még pénzük is maradt annyi, amennyiről álmodni sem mertek. Aztán a kárpótlási jegyeken is sokat fogott. A legtöbb embernek fogalma sem volt, mit kezdjen vele. Ámde egy gyár, egy működő üzem azért mégis csak nagyobb falat.
2 Végül mégis belement. És ő csodálkozott a legjobban, mekkora üzletet köszönhet Ibuska apjának. Valamit nagyon bírhat benne az öreg, ha minden ellenszolgáltatás nélkül ilyen ötlettel állt elő. Nyilván az járt a fejében, a lányának tesz jót, ha leendő férjének bebiztosítja a jövőjét. Sárháti Andor nagyon is realista ember volt, hidegen számító és jól helyezkedő, fél világgal összeköttetésben álló külkereskedő, korábban párttitkár valami furcsa nevű impexnél, de illúziókban ringatta magát, ha a lányáról volt szó. A kisöreg komolyan azt képzeli, előbb-utóbb feleségül veszem a lányát. Hát azt azért nem! Egyszer úgyis lekoptatom, annak is eljön az ideje. Most viszont az a lényeg, hogy az a gyár hatalmas üzletnek bizonyult. Meg sem száradt a tinta a bankkal kötött szerződésen, amikor jelentkezett egy francia cég. Gyanította, hogy Sárházi papa keze lehet a dologban, bár az öreg sohasem tett erre célzást. Megszédült a franciákat képviselő pasas ajánlatára. Egy pillanatra felmerült benne, ha tényleg ennyit ér az a kóceráj, talán jobb lenne megtartani, de ezt a gondolatot rögtön elvetette. A pénzt mindig akkor kell zsebre vágni, amikor tálcán teszik eléd. Hihetetlennek tartotta a felajánlott dollárösszeget, meglepetését alig tudta leplezni, persze egyetlen percig sem lamentált azon, elfogadja-e vagy sem. Addig sem gondolta magáról, hogy szegény, de abban a pillanatban, az adásvételi szerződés aláírásakor már tudta, gazdag ember lett. És nem csupán magyar viszonylatban. Haverjai mondogatták is: kibaszott szerencséd van. Szerencsésnek igazán mégsem ezért képzelte magát. Jókor születtem, az a kulcsa mindennek, mondta olyankor, ha sikerei felől kérdezték. Mert az igazi szerencse, vélekedett, a születés dátumában rejlik. Hiszen, ha anyja huszonöt évvel korábban hozza világra, leélhette volna egész életét a kommunizmusban. Mostanra közeledne a nyugdíjkorhatárhoz, mindenbe belefásult emberként. Ugyan mire számíthatna? Vagy születhetne manapság, s akkor meg, ki tudja milyen bizonytalan jövő várna rá. Így meg pont akkorra lett érett, mára már némi tapasztalattal is rendelkező férfi, amikor Magyarországon megváltozott a világ, és mindenre nyílt lehetőség. Kitárultak a kapuk a világ felé. New Orleans. Álmai városa! Jazz, karnevál, önfeledt, szabad emberek. Hányszor ábrándozott erről kamaszkorában, remélni sem merve, hogy egyszer majd ott lesz a Francia Negyedben, élőben hallja az utcai muzsikusokat, tapintható közelségből látja a színesbőrű táncoslányokat, ismeretlen csemegéket kóstolhat a világ legjobb éttermeiben. És akkor Ibuskának havibaja van, fejfájása, gyomorrontása, torokgyulladása, köhögés rázza, reuma gyötri. Mi még? Hogy mindenre lesz még időnk? - Vacsozázni se akarsz? - kérdezte a nőtől. - Még nem tudom. - Ha eldöntöd, hozass fel valamit az étteremből. - És te? Itt akarsz hagyni? - Nem feltétlenül. Ha meggondolod magad... - Jaj de nehéz a felfogásod! - Azzal semmi baj. Csakhogy nem azért jöttem ide, hogy tévét nézzek egy hotelszobában. Ibuska felült az ágyon, meggörnyedve, két karját összefonva a mellén.
3 - Fázom - mondta. Bozóky szélesre tárta a balkonra nyíló ajtót. Forró, magas páratartalmú levegő csapta meg. Kis híján visszahőkölt. Úgy érezte, pillanatokon belül ellepi a veríték. A hirtelen beáramló nyirkos levegő Ibuskát is meglegyintette. Megrázkódott. - Ne az erkélyajtót nyisd ki - mondta dühösen -, hanem a klímán állíts, ha tudsz. Úgy lehűtik ezt a szobát, mint egy jégszekrényt. Rohadt egy ország! Odakint megfő az ember, idebent pedig megfagy. Nem ismernek itt egy középutat? Bozóky eleget tett a nő kérésének, majd ismét kilépett a balkonra, gondosan behúzva maga mögött az ajtót. Noha még világos volt, sok helyütt már kigyúltak a neonreklámok. A Bourbon Street kezdett benépesedni, az úttestet is ellepték az emberek, egy taxi csak tülkölve, lépésben tudott haladni célja felé. Egy távolabbi sarokról utcai zenész szaxofonjának hangfoszlányait hallotta, a szomszédos bárban hangoltak a zenészek. Egy tinilány papírtrombitát fújt, mintha szilveszterre készülődne. Bozóky visszatért a szobába. - Nos, nem gondolod meg magad? - Ne feszítsd a húrt! De te csak menj, ha képtelen vagy kibírni velem egy estét. - Ahogy gondolod. Én eltűnök két-három órára. Megismerkedem a környékkel. A híres Vieux Carré-val. - Rövid szünet után, némi engeszteléssel a hangjában, hozzátette: Holnapra már tudni fogom, hova érdemes benézni. Együtt. Ibuska válaszra sem méltatta. Még mindig fázósan ücsörgött az ágy szélén, gondolataiba merülve. Az utcai nyüzsgés vidám zaja immár a csukott ajtón keresztül is behallatszott. - Megőrülök! - jajdult fel Ibuska. - Ez így fog menni egész este? - Egész éjszaka! - felelte Bozóky elégedetten. - Még lármásabb is lesz, ahogy mindenki kezd belemelegedni a buliba. Ibuska a homlokát dörzsölgette bal kezének ujjaival. - Halálra kínoz a fejgörcs. A tetejébe még ez a lárma is! Nem lehetett volna más hotelben megszállni? Pont egy ilyen ricsaj kellős közepére kellett jönnünk? - Vegyél be altatót. Az a fejfájáson is segít. - Add ide a retikülöm! Bozóky az ágyra dobta a retikült. Ibuska kotorászni kezdett benne. - Most akarod bevenni? - Nem is az éjszaka közepén. Adj egy pohár vizet! Ibuska két tablettát helyezett az éjjeliszekrényre a pohár víz mellé. Tekintete megakadt a telefonkészüléken. - Hány óra van? - kérdezte. - Tíz perc múlva nyolc - felelte Bozóky. - Felhívom apát. - Bolond vagy? Odahaza elmúlt éjfél. Apád már alszik, mint a bunda. - Na és? Majd felébred. Beszélni akarok vele. Bozókyt elöntötte a méreg. - Tudod mit? Csinálj, amit akarsz. Én lementem körülnézni. Ibuska utolsó megjegyzése felbőszítette. Köszönés nélkül távozott. Még hogy beszél a papával! Felzavarja legédesebb álmából, elsírni bánatát, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy a papa tegyen valamit. Csakhogy Sárházi úr
4 vigasztalhatja a lányát, ahogy akarja, a gyár két hónapja már a franciák tulajdona, az érte kapott pénz meg jó helyen. Egy elenyésző, mégsem jelentéktelen része itt lapul a zsebében. Sárházi papa, kedves lányával egyetemben kinyalhatja... Anyukája sejthette milyen észlény lesz a kislányából, ha az Ibolyát Ibuskának kezdte becézni. Ibuska, libuska. Minden szép nőt ilyen kevés ésszel áldott meg a teremtő? Mert az tagadhatatlan, hogy Ibuska után megfordulnak a férfiak, s ha már előlről látták világra csodálkozó gülü szemeit, a nyilvánosságnak tartogatott bájmosolyát meg a kihívóan fitogtatott melleket, akkor természetesen meg kell bámulni a farát is. Azon is van mit nézni. Az persze egyik hülye pasasnak sem jut eszébe, hogy nem csupán a szőke nők agytérfogata szűkös. Egykori iskolatársa és régi (időközben elmaradt) barátja, Móri Sanyi jutott eszébe, aki főiskolát végzett, ott ismerte meg későbbi, külsőre jelentéktelen, kissé molett, csúnyácska feleségét. Kezdettől fogva büszke volt arra a nőre, lexikális tudására, gyorsan vágó eszére. Két okos ember! És mire vitték? Tanítanak valami koszos gimnáziumban épphogy elég fizetésért. New Orleans-t meg a Mississipit, vagy Londont és Thaiföldet csak a térképről ismerik; pimaszkamasz, fékezhetetlen kölykök őrlik az idegeiket és feltehetőleg olcsó felvágottat esznek vacsorára. Persze, ha Móri Sanyi felesége az ágyban is olyan sokat tud... Ibuskát le fogja rázni, amint hazaérnek. Elsőnek átvágott az úttesten, egyenesen a szállóval szemközti italméréshez, ahol a hely parányi mérete folytán - csak álló fogyasztás volt lehetséges. Egy kreolbőrű fiatal férfi széles kézmozdulatokkal kísért harsány hangon kínálta specialitását. Rendelt egy Hurricane-cocktailt, s miközben gyönyörködve nézte az utca forgatagát, kortyonként megitta. Ízlett és kért még egyet. A következő sarkon néhány percig hallgatta egy gitáros latin melódiáját, mitsem törődve az egyre nagyobb számú, figyelmetlen tömeg lökdösődésével. Egy ötdolláros bankjegyet dobott a zenész földre helyezett szalmakalapjába. Emelkedett hangulatában még a lenézett koldusoktól sem sajnálta a pénzt. Arrébb erőszakos néger ragadta meg a karját, s a félpucér nőket akrobatikus pózokban ábrázoló fotókra mutogatva igyekezett őt bevonszolni egy sztriptíz bárba. - Majd később - fejtette le magáról a néger szorítását. Aztán betért egy színes lámpákkal gyéren megvilágított étterembe. A bő választékot kínáló étlap és a helység enyhítően hűvös levegője egyaránt csábította. Nem volt éhes, mindössze egy gumbót rendelt, hiába sorolt fel a pincér rakásnyi ínyencséget. Ezúttal két margaritát ivott, bőséges borravalót hagyva a pincérnek, amit az hajlongva köszönt meg. A Pat O'Brien-be már spiccesen tért be. Elcsüggedt a zsúfolásig megtelt mulató láttán, de a két, egymással szembeállított zongorán játszó hölgy olyan fergetes hangulatot varázsolt, hogy elhatározta, kivárja míg lesz egy üres hely. A vendégek, ismerősök és ismeretlenek egymást ölelgették, torkaszakadtukból bömbölték az amerikai slágereket, mintha csak cigány húzta volna a talpuk alá. Lenyűgözve nézte a két zongoristát, akik teljes átéléssel, s olykor egészen vad mozdulatokkal csaptak a billentyűkre. Egy, a zongorákhoz közeli asztal mellől eltorzult arcú férfi ugrott fel. Bozóky ekkor látta meg a fekete lányt, aki a feldúlt arcú férfi asztaltársa volt. A férfi átverekedte magát a mulatókon, s a ajtóban álló Bozókyt kis híján magával sodorva, kiviharzott az utcára. Látva, hogy a távozó helyére nem ül le senki, odafurakodta magát az asztalhoz.
5 - Leülhetek? - kérdezte a lánytól, aki kezének intésével, csábosra kerekített mosolyával adta meg az igenlő választ. Húsz év körülinek saccolta, bár gondolatban megjegyezte, a négereknek saját anyjuk sem tudná meghatározni pontos életkorát. Nagyon szexisnek, sőt, kimondottan vágyakat gerjesztőnek találta a lányt. Karcsú volt, ülő helyzetében is magas. Érzéki szája volt, biztató mosolya. Feszes melleit éppen csak takaró blúzféleség és a rövid szoknya között egy hófehér gyöngy virított a köldökén. Két Hurricane coctailt rendelt a pincértől. - A barátja visszajön még? - kérdezte. - Aligha - mondta a lány nevetve. - Sokallta az árat. Tehát nem sportoló, gondolta Bozóky. Kurva. Annál jobb. Nincs szükség felesleges széptevésre. És néger. Tüzes vérű. Még soha nem volt néger nője. - Mennyi az a sok? - Kétszázötven dollár. - Én hármat sem sajnálok. A lány egy pillanatra elkomolyodott, ám rögtön felcsillant a szeme, és hosszú ujjaival megszorította Bozóky asztalon nyugvó kezét. - Akkor ne is halogassuk - mondta, s már intett is a pincérnek. Bozóky egy köteg pénzt húzott ki a zsebéből, kifizette a számlát és követte a lányt. Három utcasarkot haladtak, majd jobbra fordultak a folyó felé. A Bourbon streethez képest kisebb volt az utcai forgalom, csak néhány bárból kiszűrődő zene jelezte, azért ebben a mellékutcában is zajlik az éjszakai élet. A szemközti járdán két fiatal férfi ácsorgott, egy néger és egy fehér. A lány integetett nekik, aztán Bozókyhoz simult, megcsókolta a füle tövét. - A mennyországba viszlek - súgta. Bal kezének tenyerét a férfi ágyékára szorította, mintha csak arról akarna meggyőződni, készen áll-e vendége a mennyei utazásra. Arra, amit Bozóky egyre türelmetlenebbül várt. A soha még nem tapasztalt, és remélhetőleg hosszan tartó kéjes éjszakára. Ibuska, ha beszedte tablettáit, délig fog aludni. Isten is vele van, hogy ilyen kivételes szerencsében részesítette. A lány behúzta őt egy kapu alá. Sötét folyosón keresztűl dús növényzetű kertbe értek. Hallott valami neszt, talán suttogó hangokat, látni azonban alig látott valamit az éj takarta kertben. De látni, hallani sem akart mást, csak ezt a feledhetetlen szerelmi kalandot ígérő fekete lányt, aki most szembe fordult vele, egészen közel hajolt hozzá, és tétován oldalra mutatva suttogta: - A szobáért előre kell fizetni. Bozóky megértette a célzást. Kapkodó mozdulattal bankjegyeket húzott ki a zsebéből, és egy százdollárost nyújtott át a lánynak. Éjfél körül járt az idő. Percre pontosan a rendőrorvos sem tudta megállapítani. Csak annyit írt jelentésébe másnap, hogy körülbelül ebben az időpontban érhette hátulról az a csapás, mely azonnali halálát okozta.
