EGYSZER VOLT
menthetetlen késtél, most itt vagy, s nincs miért. elcsúsztál egy jót utánzó szón. kellemetlen ébredés, csak azt tudnám, hogy miért hallgatlak még? hogy fog egyszer hozzám visszajutni mit szíved ellopott, s már menthetetlen. most bánkódni miért, a szív békéje ez. nem várok semmit, pedig esküt tenni készen lennél. hívtál, te hívtál annyiszor, s én elcsúsztam egy jót utánzó szón. menthetetlen lányszívem miért nem küldött vészjelzéseket? még csak azt sem tudta, minden mástól, más okokból jó, s nem menthetetlen. most sajnálni kár, a szív békéje ez. nem várok semmit, talán esküt tennem mégse kéne. most még kérdezek és a válaszokra várok, s addig kérdezek, amíg lassacskán belátom: nincsen semmi gond, mert az aki szeret, mert az aki szeretett, mert aki szeret, szeretett, nem veszíthet. ha több nem, ha más nem várna rám én úgysem adnám védett perceim, mert nincs cserébe semmi más. s csak visszaadnám meglelt éveim.
hogyha azt sem tudnám, minden mástól, más okokból jó, s nem menthetetlen. a józan kivár, a szív békéje ez. nem tudtam ennyi: csak a nem fontos lett menthetetlen.
fekete gyöngy addig ismeretlen és türelmes sejtéssel boldog, máskor bús napokkal átutaztam éveket nem tudtam miért pont a fontos várhat még, s, hogy kell -e még lépnem s, miért? de szemben üres volt a szék az öröm fenntartott helyén, így nem számított várakozásnak míg eljött a fekete gyöngy a másnak fel nem tűnő szép. nem hiszem, hogy bárki más előtte megcsodálta, sőt. az úttól sárosan, mégis gyerek - boldogan érkezett, s nem vágyott mást, csak átadó élete egy tündér kezében legyen, már nem számított az út sem az ára, megjött a fekete gyöngy. solo addig ismeretlen, és váratlan ébredés: ami nekem ennyit ér mondd, hogy lehetne a tiéd. nem tudom, miért az kell, mi másnak többet ér ha érteném, nem kérdezném csak áldom a sok rosszat tudót, én tőlük tanultam a jót így nem számít most semmi, de semmi már itt van a fekete gyöngy, a mostmár láthatóan szép. s mert rég nem üres már a szék az öröm fenntartott helyén, így nem számít semmi, de semmi itt van a fekete gyöngy, a titkot rejtő más öröm.
túl kevés egy védtelen órán úgy estefelé, a véletlen szólt rám s már jött is felém. a választott utamnak legelején közeledett, s ez még nem volt elég. magával hozta a felismerést a félig megéltből volt már elég. most mindenre esküszik, és többet ígér, de semmit sem ér, ha érted miért... túl kevés, vagy túl sok neked, hogy észrevegyed, hogy túl kevés, csak soknak hiszed majd észreveszed, hogy túl kevés, ha másból van elég, és jut még, ha kérsz. túl kevés, s nem az, mi mindent megér. egy védtelen órán ki tudja miért, a véletlen szólt, s indult is visszafelé, és gondolom nem ismert rejtekhelyén most figyeli épp a szív, s az ész versenyét. nem lesz több jótékony üzengetés, csak figyeli csendben. amit a múlt visszabeszél csak figyeli, mostantól ki merre lép, s hogy sajnálsz, vagy tisztelsz most épp ugyanazért... s kevés, vagy épp túl sok neked, hogy észrevehesd, túl kevés, de túl sok ahhoz, hogy ebből ne kérj. túl kevés, csak soknak hiszed, majd észreveszed, hogy túl kevés, ez nem az, mi mindent megér. solo
túl kevés, vagy épp túl sok neked, hogy észrevehesd túl kevés, csak soknak hiszed, majd észreveszed, túl kevés, ha másból van elég, és jut még, ha kérsz. túl kevés, s nem az mi mindent megér.
valaki más csak ennyi, s nem volna más csak féltveőrzött tény, sok eltorlaszolt kép, semmi más. semmi más, csak álnok szenvedély sok hosszantartó szép helyén. ha tényleg nem volna más, csak azt kérném a rossznak átkelőhelye nem, az az egy, az az egy ne legyek. ha tényleg nem volna más, csak elhasznált esély, és vásárolt remény semmi más. semmi más, csak megszeppent, s remélt sok szétzúzható érv helyén csak ennyi, s nem volna más, hogyan kérném a létnek olcsó ékszere nem, csak az az egy, az az egy ne legyek. majd valaki más, valaki más, aki a csendből semmit meg nem értene. valaki más, valaki más, aki a széphez a nappnak háttal kezdene. kinek oly távol az ott, valahol kinek mindegy, hogy épp kirabolt. csak ennyi, s nem volna más csak végtelen szeszély, és megperzselt erény semmi más. semmi más, s a kímélet helyén, csak kíméletlen szenvedély. ha tényleg nem volna más, hogyan kérném a bánat ébredő fele nem, csak az az egy, az az egy ne legyek. majd valaki más, valaki más, aki a kincseit szerteszéjjel engedi majd valaki más, valaki más, akinek nincs mit a más szívébe rejteni. a keveset áldani nem, ne keress. az az egy, az az egy ne legyek! majd valaki más, valaki más, aki a csendből semmit meg nem értene, majd valaki más, valaki más, s az a más nem, ne én, csak ne én legyek. majd valaki más, aki a kincseit szerteszéjjel engedi. majd valaki más, valaki más, akinek nincs mit a más szívébe rejteni, majd valaki más.
mégegyszer akkor még volt, mi most el nem ér. akkor minden más volt, vagy tévedés? kerested, találtad, tiéd volt, mi el nem ér mégegyszer bárhogy várod. bátor volt, hagyta a büszkeség. bátor volt, nem látta mi mennyit ér. megélni, sietve feledni, s most el nem ér mégegyszer, bárhogy kéred. solo ott minden más volt, talán igen. akkor minden más volt, vagy úgy hiszed. megtörtént, pont jókor, nem máskor, s most el nem ér, mégegyszer bárhogy várod. sok könnyelműn átlépett perc után, most miért tesz szebbé mindent a távolság? hiába nem hagynád, ha megvolt, már el nem ér mégegyszer, bárhogy várod. a vágyaid szerteszét, mint szélhordta szószemcsék, hátha felkap és ott lennél, mégegyszer.
így jó hogy honnan jön, és merre tart a létezik vagy sem valóság? most érkezik, vagy elhagy már az elbírom vagy sem igazság? oly sok egyszer sem volt apró jelből, hogy nem értettem? mi egyszer sem volt, hogy lehetne később mégegyszer? így jó, valami mindíg változik, és így jó, majd honnan jön, és meddig tart a fájlalom, vagy sem csalódás? és most is lesz, vagy elmarad az érdekel vagy sem tanulság? oly sok egyszer sem volt apró jelből hogy nem értettem? egy nagy érzés bár verhetetlen, mégsem védtelen. így jó, valami mindig változik, és így jó. valami bennem változik, és így jó, valami tőlem változik, és így jó. nem kell, hogy értsed, félig, vagy úgysem, hogy lennél arra képes, amire még én sem. túlrajzolt érzés, hűség, reménység, tudhatnám emlékkönyvbe se kerül a végén. nem kell, hogy értsél, mostanra végképp. egyformán semmi volt, a kezdetén, a végén. így jó, valami bennem változik, és így jó. valami tőlem változik, és így jó. valami értem változik, s ez így jó. hogy honnan jön, és mennyit ad
a felfogom, vagy sem bizonyság? majd eltűnik, vagy rám marad, az érdemes, vagy sem kívánság? oly sok egyszer sem volt apró jelből, hogy nem értettem, ki egyszer sem volt mellettem, hogy lehetne pont velem? így jó, valami most is változik, és így jó. valami tőlem változik, és így jó. valami értem változik és így jó, valami mindíg . mindíg jó, s, ez így jó.
szegényes szabadság ha kérdeznél, mindegy hol kezdeném hisz tudod rég magad, mit hinni félsz tudod biztosan, és mégis megzavar pár ittragadt pillanatkép ki tudja, miért is győz minden már annyiszor, miért nem véd, min túl vagy semmikor, nem várt jók nyomán elhagyott örömök miért kevesek, miért is, miért nem segítenek? és mert van csalódás, bár nem úgy tanítják mindíg van igazság, de sokszor továbbáll. elhagy és visszajön, és választ hozva rádköszön. csak közben ne hidd el, a félelmet, megszokást. lásd meg, de ne hidd el vélt igazát. csak mondják, nem tudják, nem élik, tanítják szegényes szabadság, miért akarnád. csak közben ne hidd el, a szentesített csalást. lásd meg, de ne hidd el bús igazát. kevesen tanulják, és mégis tanítják, szegényes szabadság, miért akarnád. solo ha kérdeznéd, mindegy hol kezdeném hisz tudod rég magad, mit hinni félsz. de hinni nem elég, ha tudni is lehet rég, a váratlan becsap, ha félsz. csak közben ne hidd el, a félelmet, megszokást. lásd meg, de ne hidd el vélt igazát. csak mondják, nem tudják, nem élik, tanítják szegényes szabadság, miért akarnád. csak közben ne hidd el, a félelmet, megszokást. lásd meg, de ne hidd el vélt igazát.
csak mondják, nem tudják, nem élik, tanítják szegényes szabadság, miért akarnád.
ha néha tudnád ha néha tudnád életed mire kér, és jártál volna már a jobbik felén, vagy tudnád azt, hogy tényleg mennyire szép, s, hogy elfordulva nélküle mire mégy? hogy hallanád meg, ha hozzád beszél ha sosem léptél kínált titkaiért véletlen, vagy épp csak úgy próbaképp, így maradtam én is zárt boríték. a tévedés, enyém tudom, nem a tiéd minden átkozottul fájó szó az másnak éppen hogy csak hallható. nincs semmi vész, van még erőm elég, nincs kit védeni már inkább majd magadra vigyázz ezután. ha néha tudnád szíved épp mire kér, és odaadnád másnak jobbik felét, vagy néha tudnád, mennyi mindenhez ért érzelmeid józan cinkosaként. ha tudnál róla hányszor hozza eléd neked járó, fenntartott üzenetét, akkor tudnád azt is, hogy ki vagyok, a csillagokkal vagy szemben haladok. a tévedés, az én hibám, nem a tiéd. minden seb, mi alig gyógyuló, az másnak éppen hogy csak látható. nincs semmi vész, maradt erőm elég, és az életszőtt meseszál, életúnt fonalát szakítom. solo mielőtt könnybe lábad az ég, menj, siess, vissza se nézz. fogd be gyorsan az utca szemét, ezen túl vagy a többi meg meglepetés. és életed hátha kér, és járhatsz végre majd a jobbik felén. így megtudnád, hogy mennyi mindenhez ért érzelmeid józan cinkosaként. ha néha tudnád szíved épp mire kér, és odaadnád másnak jobbik felét, akkor tudnád azt is, hogy ki vagyok, a csillagokkal vagy szemben haladok. ha néha tudnád még...
a lány hajnal vár, megint ajtót tár. hajnaltájt örök álomnak szélén nyújtózva, eltévedt lánymosollyal arcán, mit szüntelen keres, mi a mához elvezet. megint indul majd, végtelen versenyt fut a lány. megint indul már, nyomában sok nem kért tanáccsal. félénk volt, vagy épp, hogy túl messze tévedt, s tán rajta állt, hogy nem talált, s, ma ellenáll vagy szembeszáll már késő. solo s, mint nincstelen úgy esdekel egy szüntelen vasárnapért mert fáradt, és nem hisz, de várja azt, ami ébren úgysem látszik. kétkedve napjai hátára görnyed, a csöndbe írt jelek, olyan érhetetlenek. megint indul majd, nem sejti hordozza a jelét, megint indul majd, már lenn is járt, s ott fenn sem találta. nem hinné, valószerűtlen égi áldás, a nagy folyó, mit nem talált mint egy érbe rajzolt útirány, ott a karján, s nem késő, s nem késő.
játék vagy harc azt. hogy sosem szerettél lassan elfelejthetnéd. mert biztos lesz majd más, s helyetted megbocsájt. késő magyarázkodás, túl késő, s nem is fontos már. a kéretlen bolond, nevetve vállat von. leplezetlen tiszta kérdés válaszora nem talált. bújtál szavaid közén, és láttam, mit látni engedtél. egy lengőajtón át, mi feltárt és bezárt. két tenyérben tartott jókkal, csak bámultam, miért nem jut át? játék vagy harc, az mindegy, hogy merre tart. más mesterség, miért kellenék? ami játéknak jó, de csak harcnak való, az nem szerelem. játék vagy harc, már mindegy, ha győzni akarsz. hiába jó a védelem, ha a játék nem szép, és a harctól sem félsz, az nem szerelem. most már minek védenél? bár bánnám, ha ezt sem értenéd. múlandó semmiség, pár könnyet még megér. egy bátortalan félénk érzés engedelmes úton jár. játék, vagy harc ha döntesz, hogy mit miért akarsz bevallható a tévedés. neked játék és harc, nekem mindezen túl van csak szerelem. játék vagy harc, már mindegy, ha győzni akarsz. nincs védelem, felesleges. ha a játékod kész, s te csak a harcodnak élsz az nem szerelem. más a szerelem, más a szerelem.
volt van lesz világ sok - sok egymás ellen szép hányszor megzavar, sokmindent felcserél. s mint ki rosszat tenni fél, inkább úgy teszünk, mint kéne míg a Nap lát, bármi kétely alig érhet. A földforgással másra néz, őrizetlen hagyva minden gyermekét. s a csenddel ránkhajló sötét, mennyi furcsa árnnyal ébred, a kicsi nagy lesz, a nagy meg így lesz kicsivé most. és látszik már egy volt van lesz világ, egy csodaszép. álmod eltévedt veled, másképp mindez hogy lehet? amit ébren, hosszan mindhiába vársz most legalább nem szóból font varázs, nem gondolat, mit nem hiszel a magadénak. amit vársz, jöhet még szembe veled, hogyha legalább gondolsz rá. néhány, mindent tűrő szép ott lesz másnap is, ha reggel visszatérsz. kicsit szégyelled magad, mennyi mindent is nem értesz, pedig volt már százezernyi tévedésed. és látszik már egy volt van lesz világ egy csodaszép. nem, te nem tévedtél el, csak a nemvárt jött közel. és mert sokszor volt, hogy nem figyeltél rá, most legalább, azt tudd itt nincs határ. a tény s talányok szűk közén még megtalálnád. mert ott vár, a mindig volt kortalan vágy, egyszer legalább hallgass rá. látszik már egy volt van lesz világ, hát most legalább, azt lásd, mit te is akartál. s ha majd eltűnik a volt van lesz világ, legalább, mit a reggel kulcsra zár, ne engedd el, mert elviszi a napi bánat. legalább, őrködj a kulcsod felett, és várj.
