BALÁSHÁZY MÁRIA BELSİ VISZONYOK A MAGYAR KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG TÁRSASÁGI SZERZİDÉSÉBEN MUNKAHELYI VITA ANYAGA DEÁK FERENC DOKTORI ISKOLA

1

BALÁSHÁZY MÁRIA

BELSİ VISZONYOK A MAGYAR KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG TÁRSASÁGI SZERZİDÉSÉBEN

MUNKAHELYI VITA ANYAGA

DEÁK FERENC DOKTORI ISKOLA

TÉMAVEZETİ MISKOLCZI-BODNÁR PÉTER

MISKOLC 2007

2

BEVEZETÉS ............................................................................................................................8 I. FEJLİDÉSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Fİ VONALAI.............................................10 1. A korlátolt felelısségő társaság szabályozása Európában a kapitalizmus kibontakozása idején. ........... 10 1.1. A német típusú kft szabályozás ................................................................................................................. 10 1.3. A societas, francia típusú kft. szabályozás................................................................................................. 11 2. A korlátolt felelısségő társaság szabályozása Magyarországon ................................................................. 11 2.1. Út az elsı kft. törvény megszületéséig....................................................................................................... 11 2.2. Az 1930 évi V. törvény fıbb jellemzıi...................................................................................................... 12 3. Korlátolt felelısségő társasági alakzatok a szocialista társasági jogban .................................................... 13

II.UNIÓS TÖREKVÉSEK AZ EURÓPAI KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG LÉTREHOZÁSÁRA .......................................................................................15 1. A társasági jogi joghatmonizáció útjai .......................................................................................................... 15 1.1. Irányelvi harmonizáció .............................................................................................................................. 15 1.2.Szervezeti harmonizáció ............................................................................................................................. 17 2. Az EPC megalkotásának indokai ................................................................................................................... 18 3. Az Európai Parlament ajánlásai az európai kft jogi szabályozására.......................................................... 19 3.1.Az elsı ajánlás ............................................................................................................................................ 19 3.2.A második ajánlás....................................................................................................................................... 20 3.3. A Harmadik Ajánlás .................................................................................................................................. 21 3.4. A Negyedik Ajánlás.................................................................................................................................. 21 3.5. Az Ötödik Ajánlás ..................................................................................................................................... 21 3.6. A Hatodik Ajánlás ..................................................................................................................................... 22 3.7.A Hetedik Ajánlás....................................................................................................................................... 22 3.8.A Nyolcadik Ajánlás.................................................................................................................................. 22 3.9.A Kilencedik Ajánlás................................................................................................................................. 23 3.10.A Tizedik Ajánlás ..................................................................................................................................... 24 3.11. A Tizenegyedik Ajánlás........................................................................................................................... 24 4. Az európai magántársaság statumának tervezete ........................................................................................ 25 4.1. A társaság jogalanyisága a statutum tervezetben ....................................................................................... 25 4.2. A társaság létrejövetele a statutum tervezetben ......................................................................................... 25 4.3. A társaság vagyona a statutism tervezetben............................................................................................... 25 4.4. A társasági szerzıdés fıbb tartalmi elemei a statútum tervezetben ........................................................... 26

II. A KÓGENCIA ÉS A DISZPOZITIVITÁS A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYBEN .......................................................................................................28 1. A kógencia és a diszpozitivitás szabályozásváltozásai. ................................................................................. 28 2. A kógencia, a diszpozitivitás és az imperativitás fogalma............................................................................ 30 2.1. A kogencia és diszpozitivitás kérdése a magánjogi irodalomban .............................................................. 31 2.2. A kogencia és diszpozitivitás kérdése a jogelméleti irodalomban ............................................................. 37 2.3. Összegzés................................................................................................................................................... 41 3. A kógens és diszpozitív szabály jogpolitikai és gazdasági vetülete.............................................................. 44

3

3.1. A tulajdonhoz való jog és a szerzıdéses szabadság viszonyrendszerének fı vonalai................................ 44 3.2. A szerzıdések jogi szabályozásának legitimációs kérdései – az állami beavatkozás határai. ................... 45 4. A kógens szabályba ütközı szerzıdéses kikötés jogkövetkezményei .......................................................... 46 5. Javaslat a társasági szerzıdés diszpozitív és kógens szabályainak kialakítására és értelmezésére.......... 48

IV. A KFT. SZERZİDÉSI ALANYAI ................................................................................51 1. A jogalanyok körének bıvülése a társasági törvényben .............................................................................. 51 2. A társasági szerzıdés alanyaira vonatkozó modern szabályozás rendszertana ......................................... 52 3. A társasági szerzıdés mint -tipikusan többalanyú - jogviszony .................................................................. 54 3.1.A többalanyú tagok..................................................................................................................................... 54 3.2. Az üzletrész társtulajdonosának tagsági jogállása. .................................................................................... 57 3. Alanyi kapcsolatok a társasági szerzıdésekben ............................................................................................ 60

IV. TAGSÁGI JOGOK A KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁGBAN..............65 1. Az üzletrész fogalma és jogi jellege ................................................................................................................ 65 1.1. A törzsbetét és az üzletrész........................................................................................................................ 65 1.2. Az üzletrész és a részvény elhatárolása ..................................................................................................... 67 1..3. Az üzletrész és a vagyoni betét elhatárolása ............................................................................................. 68 2.. Az üzletrészbe foglalt tagsági jogok rendszere............................................................................................. 69 2.1.Normatív és ügyleti alapú tagsági jogok..................................................................................................... 69 2.2.Az egyes jogviszonyokhoz kötött tagsági jogok......................................................................................... 71

V.. A KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG TAGJÁNAK VAGYONI SZOLGÁLTATÁSA...............................................................................................................73 1. A törzsbetét szolgáltatás.................................................................................................................................. 73 1.1. A törzsbetét mérték törvényi meghatározása ............................................................................................. 73 1.2.A törzsbetét összetétele............................................................................................................................... 74 1.3. Az apport értéke, az apportır helytállási kötelezettsége........................................................................... 79 1. 4. Az apport értékelése ................................................................................................................................. 80 1. 4. A társaság rendelkezése az apporttal. ....................................................................................................... 81 1.5.Az apport tárgyai ........................................................................................................................................ 82 2. A mellékszolgáltatás fogalma, a törzsbetét szolgáltatástól, mint fıszolgáltatástól való elhatárolása....... 83 2.1. A mellékszolgáltatás fogalma .................................................................................................................... 83 2.2. A mellékszolgáltatás kritériumai ............................................................................................................... 84 2.3. A mellékszolgáltatások fajtái..................................................................................................................... 87 2.4. A mellékszolgáltatás és más tevékenységi formák. ................................................................................... 88 2. 5. A mellékszolgáltatási kötelezettség kötelezett által történı megszegésének jogkövetkezményei. ........... 91 2.6. A mellékszolgáltatásból eredı, a társaságot terhelı kötelezettség nem teljesítése. ................................... 92 2.7. A mellékszolgáltatás elhatárolása a szolgáltatások más polgári jogi formáitól. ........................................ 92

VI. A PÓTBEFIZETÉS .........................................................................................................95

4

1. A pótbefizetés fogalma. ................................................................................................................................... 95 2. A tagi kölcsön elhatárolása a pótbefizetéstıl................................................................................................. 95 3.. A Pótbefizetés szerzıdési meghatározása ..................................................................................................... 97 4- A pótbefizetés elrendelése............................................................................................................................... 99 5. A pótbefizetés elmulasztásának jogkövetkezményei.................................................................................. 100

VII TULAJDONOSI RENDELKEZÉSI JOG –TAGI JOGOK A TÁRSASÁG DÖNTÉSHOZATALÁBAN. ...............................................................................................101 1. A tagok részvételi joga a döntéshozatalban................................................................................................. 101 2. A határozatképességre vonatkozó törvényi elıírások ................................................................................ 101 2.1. A törvényi fıszabály................................................................................................................................ 101 2.2. A társasági szerzıdés szabályozási lehetıségei ....................................................................................... 102 3. Az érvényes taggyőlési döntési mérték ........................................................................................................ 103 3.1. Az érvényes taggyőlési döntési mérték törvényi fıszabálya ................................................................... 103 3.2. A minısített többségő döntések ............................................................................................................... 104 3.3. Az egyhangú döntések ............................................................................................................................. 106 3.4. Speciális döntési helyzetek ...................................................................................................................... 107 4. A szavazati jog ............................................................................................................................................... 108 4.1. A tagot megilletı szavazati jog jogi minısítése....................................................................................... 108 4.2. A szavazati jog mértéke........................................................................................................................... 109 4.3 A szavazati jogra vonatkozó sajátos szerzıdési kikötések ...................................................................... 110 4.4. A szavazástól való tartózkodás ................................................................................................................ 111

VIII. A NYERESÉGBEN VALÓ RÉSZESEDÉS JOGA ÉS A VESZTESÉGVISELÉS KÖTELEZETTSÉGE ..........................................................................................................112 1. A nyereséghez való jog jellege: ..................................................................................................................... 112 1.1. A nyereségszerzés szabályozási struktúrája............................................................................................. 112 1.2. A nyereség mértékre vonatkozó törvényi szabályozás ............................................................................ 112 2. A nyereségfelosztás lehetséges szerzıdési szabályozás ............................................................................... 114 2.1. Törzsbetét alapú aszimmetrikus nyereségfelosztás.................................................................................. 114 2.2. Nem törzsbetét alapú nyereségfelosztás: ................................................................................................. 114 2.3. Vegyes alapú nyereségfelosztás............................................................................................................... 114 2.4. A nyereségfelosztás szabályozásának idıbelisége................................................................................... 115 3.. Javaslat a törvényszöveg módosítására ...................................................................................................... 115 4 A nyereség kiosztásának szabályozása.......................................................................................................... 116 4.1. A nyereségkiosztás szabályozási hánya a Gt.ben .................................................................................... 116 4.2. A nyereségre való jogosultság ................................................................................................................. 117 4.3. Az osztalékfizetés módja ......................................................................................................................... 118

IX. A TÁRSASÁG MEGSZŐNÉSÉHEZ KAPCSOLT SPECIÁLIS VAGYONI JOGOK..................................................................................................................................120

5

1. likvidációs hányadhoz főzıdı jog ................................................................................................................ 120 2. A likvidásciós hányadra vonatkozó szerzıdési megoldások. ..................................................................... 121

X. A KISEBBSÉGI JOGOK................................................................................................123 1. A kisebbségi jog fogalma, jogi természete ................................................................................................... 123 2. A kisebbségi jogok rendszere a hatályos társasági jogi szabályozásban................................................... 124 2.1. Taggyőlés összehívásának joga ............................................................................................................... 124 2.2. A beszámoló megvizsgáltatásának joga .................................................................................................... 125 2.3. A perindítás joga...................................................................................................................................... 125

XI. A MEGTÁMADÓ JOG.................................................................................................127 1. A megtámadó jog fogalma, elhatárolása a kisebbségi jogtól ..................................................................... 127 2. A kisebbségi jog és a megtámadó jog különbségei...................................................................................... 128 2.1. A társaság tagjának megtámadási joga .................................................................................................... 128 2.2. A választott tisztségviselık megtámadási joga ........................................................................................ 128 2.3. A kisebbségi jog és a megtámadási jog tárgyi eltérései ........................................................................... 130 3. A megtámadási okok .................................................................................................................................... 130 4. A megtámadó jogra alapított peres eljárás és a törvényességi felügyeleti eljárás elhatárolása.............. 131

XII. A TAGOK INFORMÁCIÓS JOGAI ........................................................................133 1. A szervezeti differenciálódás és az információs jog .................................................................................... 133 2. A információhoz való jog alapja.................................................................................................................. 134 3. Az információs jog terjedelme...................................................................................................................... 137 4. Az iratbetekintı személye ............................................................................................................................. 137 5. Az iratbetekintés szerzıdési szabályozása................................................................................................... 138

XIII. AZ ÜZLETRÉSZ ÁTRUHÁZÁSA. ..........................................................................139 1. A dolog fogalma. ............................................................................................................................................ 139 1.1. A dolog fogalma történeti megközelítésben. ........................................................................................... 139 1. 2. A dolog fogalom a hatályos Ptk -ban...................................................................................................... 141 2. A Ptk dolog fogalmának széttörése a társasági törvény megjelenésével. .................................................. 141 3. A dolog kategóriák alkalmazása üzletrész átruházás esetén. .................................................................... 143 4. A jogért való szavatosság az üzletrész átruházásra irányuló ügyletekben. .............................................. 145 5. Kellékszavatosság, mint igényérvényesítési jogcím érvényesíthetısége üzletrész átruházása esetén..... 148

6

6. Korlátozottan forgalomképes-e a korlátolt felelısségő társaság üzletrésze? ........................................... 152 7. Az üzletrész korlátozott forgalomképességének teljes feloldása................................................................ 156

XIV. A TÁRSASÁGI SZERZİDÉS MEGSZEGÉSE......................................................158 1. A probléma felvetés ....................................................................................................................................... 158 2 . A polgári jogi szerzıdések megszegésrıl általában ............................................................................... 158 3. A társasági szerzıdés megszegésének egyes esetei. ..................................................................................... 159 3.1 A törzsbetét fizetés elmulasztása .............................................................................................................. 159 3.2. Az apport hibás értéken történı teljesítése .............................................................................................. 161 3.3. A pótbefizetés elmulasztása..................................................................................................................... 161 3.4. A mellékszolgáltatási kötelezettség megszegésének szerzıdésszegési sajátosságai................................ 161 4. A társasági cél elérését veszélyeztetı magatartás jogi szabályozásának áttekintése.................................. 162 4.1. Szabályozástörténeti áttekintés ................................................................................................................ 162 4.2. A kizárás törvényi tényállása ................................................................................................................... 165 4.3. A kizárási határozatok a bíróság gyakorlatában....................................................................................... 166 4.3.1.Alaki követelmények ............................................................................................................................. 166 4.3.2. A társasági cél veszélyeztetésének értelmezése.................................................................................... 167 4.3.3. A tag által végzett konkurens tevékenység. .......................................................................................... 170 4.3.4. A tagi és vezetı tisztségviselıi jogsértések összekapcsolása................................................................ 172 4.3.4. A személyes közremőködési kötelezettség elmulasztása..................................................................... 174 5. A társasági szerzıdés megszegésének sajátosságai ..................................................................................... 174 5.1. A tagok közötti érdekegység védelme. .................................................................................................... 174 5.2. A jogellenes magatartás és a szankciók összefüggése. ........................................................................... 175 5.3. Jogellenesség és szankció a társasági szerzıdés megszegésében ............................................................ 177 5.4. A társaságot veszélyeztetı magatartás felróhatósága. ............................................................................. 179

XV. AZ ÜZLETRÉSZ BEVONÁS......................................................................................181 1. Az üzletrész jogi lényegének kettıssége ....................................................................................................... 181 2. Az üzletrész bevonás funkciója. ................................................................................................................... 181 3.Az üzletrész bevonás szabályozása a társasági törvényekben. ................................................................... 182 4. A szabályozás változása az új Gt.-ben ......................................................................................................... 185 5. Döntési hatáskör, a hatáskör gyakorlás joga és kötelezettsége.................................................................. 186

XVI. TAGSÁGI JOGOK SZERZİDÉSES MEGERİSÍTÉSE ÉS SZABÁLYOZÁSA A SZINDIKÁTUSI SZERZİDÉSBEN..................................................................................187 1. A szindikátusi szerzıdés fogalma. és kapcsolata a társasági szerzıdéssel ................................................ 187 2. A szindikátusi szerzıdés lényege, jogi tartalma – elhatárolási kérdések.................................................. 189 3. A szindikátusi szerzıdés, mint járulékos jellegő kötelezettségvállalás ..................................................... 191 4. A szindikátusi szerzıdés alanyai .................................................................................................................. 192

7

5. A szerzıdésszegés jogkövetkezményei a szindikátusi szerzıdésben.......................................................... 194 6. A szindikátusi szerzıdés érvénytelenségének jogkövetkezményei ............................................................ 195 7. Jogválasztás.................................................................................................................................................... 196 8. A szindikátusi szerzıdésbıl keletkezı jogviták fóruma. ............................................................................ 196

FELHASZNÁLT IRODALOM...........................................................................................198 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE...........................................................203

8

Bevezetés A korlátolt felelısségő társaság a társasági törvények megjelelése óta a legnépszerőbb társasági forma. A ’88-as Gt megalkotását követıen alig néhány hónap alatt e társasági forma elérte a százezres nagyságot, s ezt követıen is a kft-k száma tartósan évrıl-évre a 250.ezres számot közelíti. A kft-k népszerősége Magyarországon nem ízlésbeli, hanem gazdasági kérdés. Ennek a társasági formának a gazdasági oldalról jelentıs elınyei vannak. A korlátolt felelısségő társaság a kis-és középvállalkozások szervezeti formája, s számarányukat tekinte a kis-és középvállalkozások jelentik a társaságok túlnyomó többségét nem csak Magyarországon, hanem valamennyi tagállamban. Elég utalni a példa kedvéért az Ecostat1vállalati adatbázisára 2005-ban 1239 nagyvállalat, 5908 közepes vállalkozás 21.940 kisvállalkozás és 269.691 mikrovállalkozás tevékenykedett Magyarországon. A kft-k gazdasági elınyeit a többi társasági formával való összevetésbıl mutathatjuk ki. A társasági jogi szervezeti palettán a korlátolt felelısségő társaság a részvénytársaság és a közkereseti társaság, illetve betéti társaság között elhelyezkedı szervezeti alakulat. A részvénytársasággal szembeni elınye, hogy a kft alapítása gyorsabb, olcsóbb, az alapítási folyamatot nem terheli a részvénytársaság alapítására vonatkozó bonyolult és garanciákkal terhelt létesítési folyamata. A korlátolt felelısségő társaság mőködése és mőködtetése is lényegesen egyszerőbb a részvénytársasági mőködéshez viszonyítva, s nem elhanyagolható az sem, hogy a kft mentesül a nyilvánossági követelmények alól. A korlátolt felelısségő társaság jogi szabályozása továbbá rugalmas lehetıséget ad arra is, hogy a tagok jogait és kötelezettségét a szerzıdéses megállapodás útján határozza meg. A korlátolt felelısségő társaság népszerőségének további oka, hogy – szemben a közkereseti és betéti társasággal a tag korlátozott felelıssége2kiszámíthatóvá és tervezhetıvé tudja tenni a befektetıi kockázatot.3 A korlátolt felelısség áttörése a kft. jogi szabályozásában kivételes jelenség. A korlátolt felelısségő társaság gazdasági elınyei között kiemelném, hogy a mőködési zavarokkal küzdı kft. reorganizációját jelentısen megkönnyíti a hitel-tıke konverzió szerzıdéses eszközökkel történı megvalósításra, a társasági formának ez a képessége az átmeneti gazdasági problémák esetén is képe biztosítani a társaság piacon maradását. A kft. forma, -bár ez a szervezeti alakulata kis-és középvállalkozásokra modellezett szervezet, nem válik gátjává a gazdasági növekedésnek, a kisvállalkozástól a nagy tıkeerejő vállalkozásokig egyaránt befogadója.

1 2

www.ecostat.hu/kiadványok/mikroszkop/81.html. 2007.07.08.

A korlátozott felelısség elvi kérdéseit elemzi Molnár Gábor Lajos: A korlátozott felelısség áttörése az angol társasági jogban Magyar Jog 3/2001 és Bevezetés az angol társasági jogba BIP Budapest 2002 3 Lásd: Nochta T. A magánjogi felelısség útjai a társasági jogban Dialóg-Campus Budapest-Pécs 2005 78.o.

9

Az elmúlt években több oldalról is „támadás érte” ezt a társasági formát, különösen a zártkörően mőködı részvénytársaságok megjelenésével merült fel az, hogy mi szükség erre a társasági formára ha a nyilvánosságtól mentes és ugyancsa korlátozott felelısséget biztosító szervezeti igényeket az angolszász jogban használatos private comoany modelljére a zártkörően mőködö rt is ki tudja elégíteni. A kft. törzstıke csökkentése más oldalról a korlátolt felelısségő társaságokat a kisvállalkozások irányába tolja el. Látható egy tendencia, amely a társasági formák határvonalainak elmosódására a társasági formák leegyszerősítésének irányába mutat. Korlátolt felelısségő társaság mindezek ellenére ma még jogi valóság, tehát nem tőnik feleslegesnek a témával való foglalkozás. Dolgozatomban a korlátolt felelısségő társaság társasági szerzıdését „alulnézetben” a gyakorlat oldaláról vizsgálom. Kiindulási pontom a piaci szereplık által megkötött társasági szerzıdés, amelyben a szerzıdéskötı felek gazdasági – sokszor igen eltérı – érdekeikhez keresnek társasági jogi kereteket. A szerzıdést azonban nem csak az érdekek összehangolási oldalról kell vizsgálni, hanem mellızhetetlen a bírósági ítélkezési gyakorlat vizsgálata is, hiszen a szerzıdések bírósági kontrollja és a jogviták bírósági úton történı rendezése okán a szerzıdéses gyakorlatot a bírósági eseti döntések nagymértékben alakítják. A szerzıdı felek jogaikat, köteleségeiket és gazdasági törekvéseiket az ítélkezés is a törvényalkotó által felkínált adott keretek között valósíthatják meg. A társasági törvényeik kerettörvények, azaz a jogértelmezések kizárólag az ítélkezési gyakorlat közbeiktatásával történhetnek meg. Dolgozatomban tehát ebben a hármasságban, a szerzıdéses gyakorlat, az ítélkezési gyakorlat és a jogalkotás háromszögében vizsgálom a korlátolt felelısségő társaság társasági szerzıdését. A dolgozat megírásához közel száz társasági szerzıdést, közzétett bírósági határozatot és a téma irodalmát használtam fel, nyomon követve a törvényi szabályozás változásait is, mintegy történeti elemzésnek alávetve a közel tízévenként megújuló társasági jogi jogalkotást. A harmadik társasági törvényükben a társasági szerzıdés szerepe jelentısen megnövekedett. A társasági szerzıdések növevı jelentıségét mutatja az Európai Uniónak az „uniós kft”-re vonatkozó készülı rendelettervezete is, amely ha elfogadásra kerül, hatása bizonyára átrajzolja a korlátolt felelısségő társáságok szabályozási térképét annak ellenére, hogy az ”opcionális” harmonizáció mozgásteret hagyhat a tagállamok számára.4

4

Lásd: Kecskés László: EK jog és Jogharmonizáció Kjk Budapest 1996 216.o.

10

I. Fejlıdéstörténeti áttekintés fı vonalai.

1. A korlátolt felelısségő társaság szabályozása Európában a kapitalizmus kibontakozása idején. 1.1. A német típusú kft szabályozás A korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó törvények megalkotására viszonylagosan késın került sor. Európában legelıszır Dániában fogadtak el Kft törvényt 1889-ben. Bár a Kft-re vonatkozó elképzelések Németországból indultak ki5, Németországban 1892-ban került elfogadásra a korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó szabályozás6. Ausztriában és Csehországban 1906- ban készült el a korlátolt felelısségő társaságról szóló törvény, s majdnem ugyanebben az idıben Angliában is kialakult a korlátolt felelısségő társaság angol jogi megfelelıje a private comapany7. A német-osztrák jogi szabályozásban a korlátolt felelısségő társaság elkülönült jogi személyisége jelentıs hangsúlyt kap8. A társaságba a tagok által bevitt vagyon az elkülönült jogalanyisággal önálló „életre kel” és a tagjaitól olyannyira elkülönül, hogy a társasági vagyont összeadó tagok elveszítik azt a jogukat, hogy a bevitt vagyonnal, azaz az ıt illetı vagyonrésszel önállóan rendelkezzenek.9 Plasztikus megfogalmazással sommázza a német-

5

Codex Hungaricus Franklin Budapest 1931 119.o., Nemzetközi összehasonlításban a kft. jogi szabályozásáról lásd még: Aladschov, Ivan: Rechtsvergleichende Darstellung der GmbH im deutschen, österreichischen und bulgarischen Handelsrecht, Tectum-Verl. Marburg 1995. in. : Manuskript: IV, 83 S. - Kolumnentitel: Struktur der GmbH; Apfelthaler, Gerhard (szerk): Das Wirtschaftsrecht der USA für Unternehmensgründer ;Bécs, Verl. Österreich, 2003, Recht, Muster, Texte; Weller, Marc-Philippe: Europäische Rechtsformwahlfreiheit und Gesellschafterhaftung - zur Anwendung der Existenzvernichtungshaftung auf Scheinauslandsgesellschaften nach "Überseering" und"Inspire Act" ; Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004 (Umfang XXV, 383 S.) 6 A német jogfejlıdés történeti gyökereirıl részletesen: Söhnchen, Markus: Die historische Entwicklung der rechtlichen Gründungsvoraussetzungen von Handels- und Aktiengesellschaften ; Verl. Duncker & Humblot Berlin 2005 7 Összefüggéseiben lásd errıl részletesen például: Meister, Burkhardt W. [Hrsg.]: The German limited liability company- an introduction to the Act on Limited Liability Companies ; with German-English text, synoptically arranged, of the act and related statutory provisions ˙(Die deutsche Gesellschaft mit beschränkter Haftung)Verl. Knapp Frankfurt am Main 2005. 8 Lásd errıl a modern német jogirodalomban például: Weller, Marc-Philippe: Europäische Rechtsformwahlfreiheit und Gesellschafterhaftung - zur Anwendung der Existenzvernichtungshaftung auf Scheinauslandsgesellschaften nach "Überseering" und"Inspire Act" ; Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004 (Umfang XXV, 383 S.) 9 Lásd: L.Fischer: Die Gesellschaft Bürgerlichen Recht Hamburg 1977. 21-29.o.; Kuncz Ödön: Magyar kereskedelmi és váltójog tankönyve Budapest Grill. 1939 108-109.o.; a legújabb kori német jogirodalombn Schärtl, Christoph: Die Doppelfunktion des Stammkapitals im europäischen

11

osztrák kft jogfelfogás lényegét Kuncz a „vagyon megkötöttség” elvével. Ebben a felfogásban a korlátolt felelısségő társaságot alkotó személyek és ezzel együtt érdekeik védelme is bizonyos mértékben háttérbe kerül, „belsı üggyé” válik, a jogi gondolkodás homlokterében a korlátolt felelısségő társaság jogalanyisága áll, a társaságban domináns a tıkeegyesítı jelleg10. Máig igaz ez a megállapítás. Elég megvizsgálni ezekben a törvényekben a korlátolt felelısségő társaságok társasági szerzıdéseinek törvény szerinti kötelezı tartalmi elemeit, szinte valamennyi kötelezı elem a társaság jogalanyiságát, jogi személyiségiét meghatározó, azt megjelenítı elemek11. 1.3. A societas, francia típusú kft. szabályozás Franciaországban az elsı Kft törvény megalkotására 1925-ben került sor, ebben az idıben Olaszországban is már elırehaladott munkálatok folytak a korlátolt felelısségő társaságról szóló törvény megalkotására. A francia és az olasz kft. jogi szabályozása római jogi eredető. A societas tagjai közötti kapcsolat alapvetıen kötelmi jogi jellegő. Ebben a felfogásban a „társasági szerzıdés” nem létesít olyan szoros jogi kapcsolatot, mint pl. az egyetemlegesség, és ami a legfontosabb ebben a társasági felfogásban a társaság nem önálló létezı alany, nem önálló egység. Kuncz szemléltetı kifejezésével élve a societas típusú társaságban a vagyon megosztottság elve érvényesül. Ebben a felfogásban értelemszerően megnı a társasági tagok individuális jogainak hangsúlyozása, a társasági tagok jogállásában a kötelmi jogi szemlélet. 2. A korlátolt felelısségő társaság szabályozása Magyarországon .

2.1. Út az elsı kft. törvény megszületéséig . Az reformkort követıen a társasági jogi jogfejlıdés korszakos törvényalkotása12 az 1875. évi XXXVII. tc. a kereskedelmi törvénykönyv volt. A törvény elıkészítésére a kormány Apáthy Istvánnak adott megbízatást, aki három év alatt elkészült a tervezettel. A Kereskedelmi

Wettbewerb - Reformüberlegungen zum deutschen GmbH-Recht; Nomos-Verl.-Ges. Baden-Baden 2006. 10 Európai összehasonlításban lásd errıl: Bürger, Andreas: Die Kapitalaufbringung in der Europäischen Privatgesellschaft - zugleich ein Rechtsvergleich der Kapitalaufbringung nach deutschem, französischem und englischem Recht; Verlag Tectum Marburg, 2004. Hochschulschrift Zugl.: Trier, Univ., Diss., 2004XXVI, 420 S. 11 Az Európai Unió Tagállamainak társasági jogi modelljeirıl: Fazekas Judit: A tagállam társasági jogi medellje. In Európai Társasági Jog szerk. Miskolczi-Bodnár Péter Kjk Kerszöv Budapest 2000 3976.o. 12 Szisztematikus feldolgozását lásd: A gazdasági társaságok szerk. Miskolczi-Bodnár Péter Kjk 1998 34-55.o.; Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában HVGORAC 2001 23-57 o.

12

Törvénykönyv átfogó kódexe nem volt teljesen önálló alkotás, a törvénykönyv német mintára készült, de attól több vonatkozásban is eltért. Az Apáthy féle tervezet nem vette át a német törvénybıl pl. a betéti részvénytársaságra vonatkozó szabályokat, de a magyar Kt. szabályozott olyan területeket s pl. a szövetkezeteket13, amely a német kereskedelmi törvénynek nem volt része. Nem tartalmazta a Kereskedelmi Törvénykönyv a csendestársaságra vonatkozó szabályokat sem. A Kt. kínálta szerevezeti alakulatok, mint a közkereseti és a betéti társság, illetve a részvénytársaság nem voltak képesek azonban lefedni azokat a gazdasági célokat, amelyek már a XIX. század végén megfogalmazódtak. Érezhetı volt az őr a szervezeti palettán. Az erısen individuális közkereseti társaság és a részvénytársaság között kellett „kifejleszteni” egy újabb és olyan szervezeti alakulatot amely egyfelıl nincs kiszolgáltatva a pillanatnyi konjunktúrának, mint a részvénytársaság, és biztosítja a tagjai számára korlátolt felelısséget14 A korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó szabályozás átvételét a magyar gyáriparosok országos szövetsége erısen szorgalmazta, Papp Dávid által készült is egy tervezet15, amely a magyar Kt. elveihez igazodott volna, de a tervezet nem emelkedett törvényre. A törvényalkotás elmaradását sok tényezı idézte elı ezek közül kiemelendı a ciklikusan jelentkezı fellendülés, túltermelési válság, recesszió16 a magyar gazdaság nagyfokú külsı finanszírozási igénye, ami kifejezetten a részvénytársasági forma felhasználását igényelte. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a gyáripari koncentráció is a részvénytársaságok fejlesztésének kedvezett.17 (Ekkor alakult pl. az Egyesült Villamossági Rt, a Chinoin, a telefongyár stb.) A törvényalkotás azonban nem csak jogi, hanem egyben politikai kérdés is. A huszadik század Magyarországának elsı évtizedének végén a „magyar törvényhozás különös agrárius színezető szakaszát nyitotta meg”18, amely ugyancsak ellene hatott a merkantilista igényeknek kedvezı korlátolt felelısségő társaság szabályozását A korabeli Európában fıleg a kereskedelem találta meg ebben az alakulatban az ideális szerezeti formát. 2.2. Az 1930 évi V. törvény fıbb jellemzıi. Az 1929-es gazdasági világválság19azonban lendületet adott korlátolt felelısségő társaságról szóló törvény elfogadásának. Kuncz Ödön 1926-ban elkészített tervezete az évtized végére a törvényalkotásban is szentesítést nyert. Meg kellett teremteni a kis- és középvállalkozások számára azt a szervezeti alakulatot, amely egyszerre képes biztosítani a korlátozott felelısséget és a társaságban részvevık személyes

13

Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog tankönyve. Grill 1939 10.o. Krausz Gyula: Új kereskedelmi társaságok .Közgazdasági Szemle 1906. 30. kötet 6. szám 416.o. 15 Részletes ismertetését lásd: Krausz Gyula: :im. 16 Magyarország története 1890- 1918 fıszerk: Hanák Péter Akadémia 1978 266.o. 17 Magyarország története : im. 350.o. 18 Magyarország története 1890-1918 Akadémia Budapest 1978 771.o. 19 Csanádi György: Polgári Jog Tankönyvkiadó 1984. 93.o. 14

13

kapcsolatrendszerét. 1930-ban az V. törvénycikkel fogadta el a magyar parlament ezt a korlátolt felelısségő társaságról szóló - mint látni fogjuk azt tételes elemzésnél.- máig ható jogszabályt. A 30. évi V. törvény törekedett a rugalmas szabályozásra. A törvényalkotói cél szerint egy olyan kereskedelmi társaságot kell létrehozni, amely képes kitölteni az őrt a közkereseti társaság és a részvénytársaság között. A törvény a kft. formában egyesítette a személyegyesülés és a tıkeegyesülés jellegő vonásokat. mint ahogy a miniszteri indokolás kifejtette a korlátolt felelısségő társaság egyik arcával a kkt, másik arcával az rt. felé tekint. A kft-ben nincs személyesen felelıs tag, de nem bocsáthat ki részvényt, a tag távozása nem szünteti meg a társaságot, de érvényesül a társaság tagjainak elıvásárlási joga. Mindamellett a korlátolt feleısségő társaság alapvonalaiban és szabályozási módszereiben a tıketársaságokkal mutatott erısebb rokonságot. Az 1930 –as kft. törvény a kis- és középvállalkozások szervezeti kereteit teremtette meg. A törvényi szabályozás mentesítette a társaság alapítóit attól, hogy a részvénytársaság bonyolult szervezeti szabályait alkalmazzák, amikor a társasági taglétszám és a szervezeti belsı differenciáltság ezt nem indokolta. A 30.-évi törvény rugalmas szabályozást engedett a belsı szervezet vonatkozásában, nem követelte meg a taggyőlés mőködését sem, és a tagok maguk is elláthatták az ügyvezetést és az ügyvezetés ellenırzését is. Jóllehet a törvény kimondottan a kis- és középvállalkozások szervezeti formáját kívánta megalkotni, mégsem alkalmazott tagmaximumra vonatkozó elıírást, amelyre ugyancsak volt példa az európai országokban. Tagminimumi korlátot azonban a törvény felállított: az egyszemélyes korlátolt felelısségő társaság létét –jóllehet volt már erre példa Európában erre is- nem ismerte el. 3. Korlátolt felelısségő társasági alakzatok a szocialista társasági jogban

A szocialista jog általában társasági jog nélküli jog20, a magyar fejlıdés ebbek a kérdésben azonban- szemben a többi szocilaista országgal- jelebtıs eltérést mutatott. Az 1970.évi 19. tvr az állami vállalatok számára lehetıvé tette mind jogi személyiséggel, mind jogi személyiség nélküli társulások létrehozását. Ebben az idıben -és ez igaz volt egészen 1978-ig- azonban egységes szocialista társulási jogról nem lehetett beszélni, tekintve, hogy a társasági jogunk szektorálisan erısen kötött volt.21 A 70. évi 19. tvr. legjelentısebb társulási formája a közös vállalt volt, amelynek szabályozási modellje az 1930-as korlátolt felelısségő társaság volt. Azzal a döntı különbséggel, hogy közös vállalatot létesítı állami vállalatok felelıssége a kft.

20

Fejlıdési áttekintést lád: Kun Tibor: A társasági jog fejlıdése 1945-tıl az új társasági törvényig Kovács Kálmán emlékkönyv 2005

21

Lásd részletesen: Sárközy: Vállalati önállóság, vállalatirányítás, társulások Kjk 1972 345.o.

14

szabállyal szemben korlátlan felelısségő volt az alapítókat terhelı készfizetı kezesi felelısség miatt. Eörsi már 1968-bam felvetette22, hogy a másodlagos vállalatoknak (értsd társulások) új sui generis formáit kell megteremteni, új társasági törvényt kell megalkotni, a régi kereskedelmi társaságokra vonatkozó szabályokat –annak formalisztikus elemei miatt- a szocialista vállalatokra nem lehet alkalmazni. Alkalmazhatatlan továbbá a régi Rt. és Kft. szabálya a korlátlan felelısség miatt is. Eörsi álláspontja szerint megengedhetetlen az állami vállalatok társulása, másodlagos vállalata vonatkozásában a korlátolt felelısség, mert ez azzal járna, hogy a vállalat az összes kockázatos tevékenységet átviszi a másodlagos vállalatba. Ezért célravezetınek tartotta a kezesi felelısség megvalósulását, amelyet az 70 évi 19. tvr. meg is valósított. Ennek ellenére a társulási tvr. szabályozta az un. betéti társulást, amely szervezei alakulat a kft. közvetlen szocialista elızményének tekinthetı. A betéti társaulás kalsszikusan korlátolt felelısségő társaság, amely jogi személyiséggel rendelkezik, és amelynek vagyona a tagok vagyoni betétjétıl tevıdött össze. A betéti társulás azonban csak a szabályozás szintjén létezett, tényleges társaságalapításra ebben a formában nem került sor. Ebben az idıben bár hatályban volt még a Kt. és az 1930. évi V. kft. törvény is e törvények alapján viszonylag rtitán került sor vállalatalapításra, és akkor is inkább vegyesvállalatok tekintetében.23

22 23

Eörsi Gyula: A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról Kjk Budapest 1968 211.o. Lásd. pl Haldex .

15

II.Uniós törekvések az európai korlátolt felelısségő társaság létrehozására

1. A társasági jogi joghatmonizáció útjai Az Európai magántársaság a tagországok nemzeti jogában szabályozott korlátolt felelısségő társaság európai uniós megfelelıje, amelynek létrehozására az elmúlt években, elmúlt hónapokban erıteljes próbálkozások történtek. Az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet, és az európai egyesülésrıl szóló rendeletek elfogadása után a kis és középvállalati igényeket kielégítendı a korlátolt felelısségi társaság európai társasági formája is a rendeletalkotás látókörébe került. Ha az ajánlások és a tervezetek a mai tartalommal a rendeleti jogalkotásba is átkerül, az jelentısen hozzá fog járulni a társasági jogi jogharmonizációhoz, és bizonnyal hatással lesz az egyes tagállamok társasági jogára is, ha másért nem azért, utalni, vagy arra, hogy az Euórpai Unióban mőködı vállalatok 99,8 %-a a kis-és középvállalatok körébe tartozik24, és az unió a vállalkozások fejlesztését gátló adminisztratív, jogi és gazdasági korlátok folyamolására törekszik.25 A kis-és középvállalkozási szektor által következıen az uniós közgondolkodás alapkérdése.26 1.1. Irányelvi harmonizáció Az európai közösséget létesítı Római szerzıdés alapcélul tőzte ki a közösségbe tömörült tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolását. Ebben az összehangoló tevékenységben az egyik legfontosabb eszköz a szerzıdés 3. cikkelyében szabályozott jogrendszerek összehangolása. A Római szerzıdés 52 cikkelye deklarálja, hogy a közösségen belül a természetes és jogi személyek számára biztosított a letelepedés szabadsága, amely szabadságjog biztosítja a jogalanyok számára a vállalatok és leányvállalatok létesítését. A jogharmonizáció a közösségi szintő egységes piac megteremtésének ugyanakkor elengedhetetlen feltétele, hiszen a tagállami jogrendszerek az eltérı történelmi hagyományok okán jelentıs eltéréseket mutatnak. Az eltérı jogrendszereket fokozatosan igazítani és közelíteni kell egymáshoz a jogegységesítési folyamatban a tagországok belsı jogrendszerei fokozatosan közeledhetnek egymáshoz27.

24

www.europai.hu/en.25.html 2007.07.08

25

Lásd.Román Zoltán: Az EU csatlakozás és a kis-és középvállalati szektor Közgazdasági Szemle 1998. január

26

A kis- és középvállalkozásokról az EK jogban részletesen Lásd: Miskolczi-Bodnár Péter: Kis és középvállalkozások In: Európai Társasági jog (szerk: Misklczi-Bodnár P) Kjk 2000. 253-273. 27 Lásd részletesen: Kisfaludi András: Joghatmonizáció a kereskedelmi társaságok jogában InEurópai közösségi jogi elemek a magyar magán és kereskedelmi jogban (szerk:Vékás Lajos) 99-243.o.

16

A jogközelítés (unifikáció) részint az Európai Unió irányelvi jogalkotása útján valósul meg28, amelyek alapján és amelynek keretei között a tagországok maguk végzik el a harmonizációs feladatokat, és az irányelvnek megfelelı belsı jogi szabályokat fogadnak el. A tagállamok az irányelvek elfogadásával és hazai jogba ültetésével a szuverenitásuk egy szeletérıl lemondanak,29a törvényalkotói hatáskör az integrációval megoszlik az unió és a tagállamok között. A tagállamok társasági jogai Európában is jelentıs eltéréseket mutatnak, az eltérı társasági jogok összekapcsolása és végsı egységesítése igen hosszú folyamatot igényel. Az Uniós tagországok társasági jogi jogharmonizációja az unió által elfogadott társasági jogi irányelvekkel vette kezdetét30 (Eu Társ.jogi EU közösség ke.joga). Az elsı társasági jogi irányelv az un. nyilvánossági irányelv elfogadásával 1968-ban került sor. Ez az 1.számú irányelv valamennyi társasági formára kiterjed, így a korlátolt felelısségő társaságokra is. Az 1. számú társasági jogi irányelv szerint az irányelv hatálya alá tartozó társaságok a piaci partnerekkel, s harmadik személyekkel való kapcsolatban (külsı kapcsolatban) kötelesek beazonosítható módon megjeleníteni magukat, meg kell jelölniük a nyilvántartási számukat, és a nyilvántartó hatóságukat, jogi formájukat, nevüket, székhelyüket. (Ez az irányelv egyébként kiterjed nem csak az adott tagállam gazdálkodó szervezetére, hanem más honosságú szervezet fióktelepére is.) Az 1.számú társasági irányelv 11. szakasza a társaság által vállalt kötelezettségek érvényességét szabályozza, jelezve azt, hogy a társaság cégbejegyzése elıtt eljáró személyek, akik a társaság nevében kötelezettséget vállaltak korlátlan és egyetemleges felelısséggel tartoznak. Ugyancsak az 1. sz. társasági irányelv, a III. fejezetben rendelkezik a társaságok semmisségének kérdésével. Az irányelv célja szerint a társasági szerzıdés semmisségére – piacvédelmi és hitelezıvédelmi okoktól – a polgári jogi szerzıdésekhez képest szőkebb körben, az irányelvben taxative felsorolt esetekben kerülhet sor.31 Ugyancsak fontos és a határokon átnyúló kereskedelem és a letelepedés szabadságát elısegítı irányelv volt a 4. számú társasági jogi irányelv, amely a közösségben mőködı társaságok vagyoni pénzügyi helyzetének összehasonlíthatóságát biztosította. A 78/660/EGK, 4.számú társasági irányelv hatálya lényegében kiterjed, valamennyi korlátozott felelısség mellett mőködı társasági formára. Az irányelvben foglaltak megvalósulása esetén a tagországok korlátozott felelısség mellett tevékenykedı gazdasági társasági egységes elvek alapján

28

A társasági jogi irányelveket részletesesen elemzi Hopt.K-Wymeersch Eddy: European Company end Financial Law Walter de Gruyter Berlin 1991 ; Európa Jogi Füzetek Társasági Jog Cégjog szerk: Teleki Zsuzsa HVGORAC Budapest 2003 29 A gazdaság jogi alapjai I. tankönyvkiadó 1985 30 Az irányelvekrıl és az SE tevezetrıl lásd:Berke Barna:Társasági jogi szabályok a közösségi jogban In: Európai Közösség kereskkedelmi joga (szerk:Király Miklós) Kjk 2001 257-223 31 Lásd: Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában Kézirat PhD 226.o.

17

készítik el az éves mérleget, értve ez alatt az azonos minimum tartalmat. Ez az irányelv biztosítja, hogy a tagállamok vállalatai gazdasági szempontból összehasonlíthatóak legyenek. A 78/855 /EK, 3. számú társasági jogi irányelv pedig a tagállamon belüli megvalósuló fúziók jogi szabályozásnak meghatározott terülteken való összehangolását tőzte ki célul. A tıkekoncentráció, a beolvadások szabályozásának egységesítése mellett az irányelv kereteket ad a szétválások jogi szabályozására is. A 3. számú társasági jogi irányelv a részvénytársaságok szervezeti egyesülésérıl tartalmaz rendelkezéseket. A részvénytársaságok szétválásáról pedig 82/891/EGK tanácsi irányelv rendelkezik. Az Európai Parlament és a Tanács 2005. októberében azonban elfogadta a tıkeegyesítı társaságok határokon átnyúló egyesülésérıl szóló 2005/56/EK irányelvelvet, a hármas számú társasági irányelv hatályának változatlanul hagyása mellett. Ez az utóbbi irányelv hatálya kiterjed minden olyan társaságra, amely jegyzett tıkével és jogi személyiséggel rendelkezik, és amely társaságban a tagok felelıssége korlátozott, a hitelezıi követelések fedezésére kizárólagosan a társasági vagyon szolgál. Az irányelv lehetıséget biztosít a tagállamok számára annak eldöntésére, hogy a szövetkezetet az irányelv hatálya alá helyezik-e vagy sem, még abban az esetben is, ha a szövetkezet az irányelvi definicó szerint a norma hatálya alá tartozó tıketársaság kritériumainak megfelelne is. Másfelıl az újonnan elfogadott uniós irányelv kiveszi a hatálya alól azokat a társaságokat, amelyek vagyonukat nyilvánosan győjtik, másként fogalmazva a 3.számú társasági jogi irányelv hatálya alá tartozó nyilvánosan mőködı részvénytársaságokat. Az új fúziós irányelv azokra a társaságokra terjed ki, amelyek a nemzeti jog szerint egyesülhetnek. 1.2.Szervezeti harmonizáció

Az irányelvi jogharmonizáció mellett az unióban a határokon átnyúló üzleti stratégia legmegfelelıbb kereteit egy a nem nemzeti, hanem a közösségi jogban szabályozott társaság adja.32 Ennek az elképzelésnek a megvalósítását szolgálta az európai rt a Societas Europea statutumáról szóló 2157/2001/EK rendelet megalkotása. Ezzel a rendelettel a közösségi társasági jogalkotás minıségileg új fázisába került, hiszen az európai részvénytársaság már nem jogharmonizációs termék, hanem sui genesis közösségi társasági forma, amelyik a tagországok társaságai mellett, azzal egy sorban létezı önálló elkülönült jogi személy.

32

Lásd: Balázs Katalin-Kovács Krisztián: Az „európai uniós társasági jog” fejlıdési tendenciái Európai Tükör: 6/2005

18

A szervezeti integráció minden integráció egyik legfontosabb alapkérdése. Az integráció egyik útja az irányelvi integráció, amelynek alapvetı elınye a fokozatosság, a különbözı jogi kultúrák lépcsızetes közelítése. Vitathatatlan hátránya ugyanakkor, hogy a jogharmonizációnak ez az útja igen lassú folyamat. A szervezeti integráció megvalósításának másik útja a sui genesis közösségi jog alapján létrehozott szervezeteknek a létrehozása, a direktíván alapuló, rendelete jogalkotással létrehozott szervezetek megalkotása. Ez utóbbi már nem harmonizációs, hanem implementáció nélküli közvetlen egységesítés megnyilvánulása az európai részvénytársaság statumáról szóló szabály elfogadása. Az európai részvénytársaság azonban méreténél és kötelezı tıkeminimuma alapján nagy szervezeti alakulat, kifejezetten határokon átnyúló tıketársaság. Az unióban azonban már 1997-ben a Párizsi Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére33felmerült a kis- és középvállalkozások számára mőködési keretet biztosító korlátozott felelısségő, sui genesis társaság megalkotása. A kezdeti elképzelések azonban csak az elmúlt idıszakban kezdenek megvalósulni. A 2003 májusában elfogadott, az Európai társasági jog modernizációjáról szóló konzultatív dokumentum 3.6. pontja34leszögezi, hogy szükségessé vált a kis-és középvállalkozások jogi formáját megvalósító sajátos közösségi társaság statutumának megalkotása. A dokumentum a létrehozandó társaságot European Private Company néven említi, bár az elnevezése az Európai Szakszervezeti Szövetség a Societas Privata Europaa elnevezést ajánlja.35 A dokumentumban kérdésként fogalmazódott meg, hogy – szemben az európai részvénytársaság szabályozásával – lehetséges-e olyan közösségi társasági formát létrehozni, amelynek nem feltétele az alapítók több tagállamhoz tartozása, másként fogalmazva lehetséges-e az azonos honosságú jogalanyok számára megnyitni a lehetıséget arra, hogy a nemzeti jogrendben szabályozott társasági forma és a közösségi társasági forma között választhassanak. 2. Az EPC megalkotásának indokai Az Európai Private Campany szabályozási koncepciója az europai rt-hoz képest más alapokra helyezıdött. Egyfelıl az a célkitőzés, hogy a szabályozás biztosítsa a kis-és középvállalkozások „mozgékonyságát”, másfelıl a szabályozás biztosítsa a társasági forma jogi „semlegességét”, ne kényszerüljenek az alapítók/tagok arra, hogy ha tevékenységüket egyik országból a másikba áthelyezik, a székhely állam joga alá kényszerüljenek helyezni magukat.36A szabályozás további kiemelt célja, hogy a kis-és középvállalkozások versenyképességét az által is elısegítse, hogy a piacra lépésük és a piaci mozgásuk

33

www.etudes.ccip.fr/dossiers/spe/gb/presentgb.htm 07.02.25. COM 2003. 0284 35 ETUC/EC.172/WC/MC/bg/10/10/06 36 Lásd Drury R. www.europarl.europa.eu/comparl/jun/hearings/2006.06.22/drury_en.pdf 34

19

megvalósításához szükséges költségeket a megvalósuló szabályozás csökkenteni legyen képes. Az ismeretlen jogi terepen való fellépés jelenleg szükségessé teszi a tetemes szakértıi és ügyvédi költségek megfizetését. Az EPC megalkotása tehát lényegében egy válasz a globalizációs kihívásokra.37 Az új közösségi társasági formának egyszerőnek, hajlékonynak és olcsónak kell lennie, át kell hidalni az eltérı nemzeti jogokból folyó bizonytalanságokat, a kis- és középvállalatokat mentesíteni kell az adminisztrációs terhek súlya alól. A cél tehát a „felhasználóbarát” társasági forma a kis-és középvállalatok számára, mert mint az Europai Parlament állást foglalt38 a kis-és középvállalatok a gazdasági növekedés hajtóerıi.

3. Az Európai Parlament ajánlásai az európai kft jogi szabályozására

3.1.Az elsı ajánlás Az Európai Parlament Jogi Bizottsága 2006-ban Klaus-Heiner Lehne vezetésével jelentést készített az európai magántársaságok ststutumáról.39 Európai Parlament elsı ajánlása létrehozandó rendelet tekintetében leszögezi, hogy az europai magántársaságot a legteljesebb mértékben ki kell vonni a nemzeti jogrendszerek alól, megteremtve a teljes egészében a közösségi társasági formát. Ez a megoldás tehát túllép Európai Részvénytársaságnál alkalmazott jogi megoldáson, nevezetesen azon, hogy SE statutum csak a fıbb szabályokat tartalmazza, és a szabályozási hiányokat annak a tagállamnak a nemzeti társasági jogi szabályaival tölti ki, amelynek területén az SE bejegyzésre került. Az európai részvénytársaság jogi szabályozásának az a kettıssége csak felemás módon tudta áthidalni a tagállamok eltérı társasági jogi szabályozásától adódó problémákat. Az ajánlás szerint a rendeletnek kell közvetlen és kizárólagosan alkalmazandó szabályt adni a jogképességre és cselekvıképességre a társaság alapítására a társasági szerzıdés módosítására a társaság átalakulására és megszőnésére a névre /cégre vonatkozó elıírásokra a szervezeti felépítésre a szervek képviseleti hatáskörére a tagság megszerzésére és megszőnésére a társaság, a vezetı tisztségviselık és a tagok társasággal szembeni felelısségére

37

Lásd: McCreevy elıadását a Parl.jogi bizottságában SPEECH/06/720 Lásd: P6_ TA(2006)0295 39 Lád: A6-0434/2006 38

20

a társasági szervek mőködési szabályaira, a szavazati többségre vonatkozó szabályokra a társasági részesedés megszerzés- és eladás szabályaira. Az ajánlás kiemeli, hogy a rendeletnek lehetıséget kell biztosítani arra, hogy a társaság a fenti kötelezı elemeket „saját szükségletei szerint” állapíthassa meg. Az ajánlásnak ez a megfogalmazása széleskörő lehetıséget biztosít a társaságot létesítı tagok szerzıdési akaratának, az alapítók szabályozási jogának. Az ajánlás a közösségi szabályok elsıdleges érvényesülését úgy kívánja elérni, hogy egyben meghatározza az alkalmazandó és alkalmazható jogok sorrendjét. Elsıdlegesen és minden szabályt megelızıen a rendelet (statutum) szabályai alkalmazandók. Ha a statutum nem tartalmaz megfelelı rendelkezést, a soron következı alkalmazandó norma a közösségi jog szabályai, ha ezek a szabályok sem tartalmaznak rendelkezést, csak akkor nyílik lehetıség a székhely ország jogához folyamodni. Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy az ajánlás mindenekelıtt a privát autonómia a szerzıdéses szabadság elvén áll. 3.2.A második ajánlás Az EPC rendelet második ajánlata az alapítási ajánlás. Eszerint az európai magántársaság létesíthetı eredeti alapítással „ex nihilo” módon. Az ajánlás azonban nyitva hagyja a kérdést, hogy eredeti alapítás esetén alapítási feltétel-e hogy a tagoknak ténylegesen legalább két tagállam természetes, vagy jogi személyének kell-e lenni, vagy ilyen megkötést a rendelet ne tartalmazzon. Ennek a kérdésnek az eldöntése a tagállamok társasági joga szempontjából igen nagy jelentıséggel bír. Az EPC rendelettervezet elıkészítı munkacsoport egyes tagjai40 azon az állásponton vannak az Europai Uniónak a célja az egységes europai identitás kialakítása, ezért meg kellene teremteni annak a lehetıségét, hogy az EPC rendelet ne tartalmazzon megkötéseket a társaságalapítók vonatkozásában. Az európai részvénytársaságról szóló rendelet egyértelmően nemzetközi jellegő, mivel megköveteli, hogy alapításkor az alapító tagok legalább két tagországból származzanak. Az európai részvénytársaság alapítására tehát elsısorban akkor kerül sor, ha a különbözı honosságú alapítók a tıkekoncentrációs folyamat eredményeként hozmak létre egyesüléssel társaságot, hogy ne valamely tagállami társaság joga alá kerüljenek az egyesülést követıen, illetve létrehozható európai holding részvénytársaság, ha az irányított társaságok különbözı tagállamban tevékenykednek. Ezzel szemben a munkacsoport tagjai az EPC vonatkozásában olyan megoldást preferálnak, hogy a társaságalapítást egy vagy több tag nemzeti tagállami hovatartozásra tekintet nélkül alapíthasson. Az EPC-t olyan társasági formának kívánják szabályozni, amely lehetıvé teszi, akár a nemzeti jog alapján létesített társaságok számára is az EPC-vé való átalakulást41.

40 41

Lásd: Drury R. www.europarl.europa.eu/comparl/jun/hearings/2006.06.22/drury_en.pdf Láasd: www.etudes.ccip.fr/dossiers/spe/gb/commengb.htm

21

Ebben a modellben a társasági jog megkettızıdik és mintegy alternatívát jelent a nemzeti jogokban szabályozott társasági formákhoz képest. Ebben az elképzelésben az EPC-hez korlátlan hozzáférést lehetne biztosítani mind a „hazai” alkalmazásban, mind pedig az Union kívüli felek számára való hozzáférésben. Az tehát, hogy mi a tényleges tartalma az ajánlás szerinti ex nihiló módon történı alapításnak -összefüggésben az 1 ajánlás sui genesis szabályozására is-, az EPC statutum tételes szabályai fogják eldönteni. 3.3. A Harmadik Ajánlás Az Európai Parlament harmadik ajánlása a társaság tıkeminimumát határozza meg, összefüggésben azzal, hogy a tervek szerint a társaság jogi személyiséggel rendelkezı szervezeti alakulat és a tagok felelıssége korlátozott. A társaság tervezett legalacsonyabb tıkéje 10 ezer euró, vagy ennek megfelelı, a társaság bejegyzési idıpontjában esetleg más valutában kifejezett összeg. A tagi részesedés határozza meg azt a mértéket, amelye a tag felelıssége korlátozódik. Az ajánlás lehetıséget kíván teremteni arra is, hogy a tagok a vagyoni hozzájárulásukat ne egy összegben teljesítsék. 3.4. A Negyedik Ajánlás

A Parlament negyedik ajánlása a társaság szervezeti szabályainak megállapítására vonatkozik. Az ajánlás lényegében egy kötelezı szerv, nevezetesen az ügyvezetı társasági szerzıdés általi kirendelésérıl rendelkezik. Az elsı ajánlással összefüggésben azonban az alapító okiratnak rendelkezéseket kell tartalmazni általánosságban a társaság szerveinek hatáskörére és mőködési szabályaira. Az ajánlás ebben a vonatkozásban tág teret enged a társaságot alapítók rendelkezési akaratának. Lehetıség van arra, hogy a dualista elv alkalmazásával elváljon a tulajdonosidöntési szervet a menedzsment szervtıl, de arra is lehetıség van, hogy – kisebb és személyesebb társaság esetén – az alapító okirat ne létesítsen elkülönült tulajdonosi szervezetet. Az ajánlás azonban az ügyvezetı irányában egy alapvetı összeférhetetlenségi szabályt fogalmaz meg, azt nevezetesen, hogy nem lehet ügyvezetı az a személy, akit egy tagállam bírósága, vagy közigazgatási hatóságának határozata eltiltott az ilyen ügyvezetıi tevékenységtıl. Az ajánlás tehát az összeférhetetlenség megállapítását nem normatív alapúvá teszi, hanem konkrét hatósági/bírósági eltiltó aktus létét követeli meg. 3.5. Az Ötödik Ajánlás Az ötödik parlamenti ajánlás a társasági szerzıdés kötelezı tartalmi elemeire vonatkozik. A társasági szerzıdés kötelezı tartalmi elemei a társaság szervezeti jogalanyiságát, a piacon történı megjelenését, azonosítását és a hitelezıknek szóló tájékoztatását szolgálják. Az unió 1.számú társasági irányelvének megfelelı adatokat kell kötelezıen rögzíteni a szerzıdésben

22

(név, székhely, tevékenységi kör, mőködés idıtartama, társasági vagyon mértéke, képviselıje, tagok vagyoni hozzájárulása). Az ajánlás a tagok jogairól és kötelezettségeinek kötelezı meghatározásáról nem szól ezzel jelentıs szerephez juttatja a felek szerzıdési akaratát, nem szorítja jogi korlátok közé semmilyen irányban sem a társuló tagokat. 3.6. A Hatodik Ajánlás A Parlament hatodik ajánlása az ügyvezetı felelısségi szabályozásra vonatkozó intenciót tartalmazza. Az EPC-ben egy vagy több ügyvezetı láthatja el a tevékenységet, a társuló tagok döntésétıl függıen. Az ügyvezetık felelısséggel tartoznak a társaság irányában valamennyi polgári jogi és büntetıjogi szabály megsértéséért. Felelısségük személyes felelısség, és több ügyvezetı esetén egyetemleges. 3.7.A Hetedik Ajánlás

A hetedik ajánlás ugyancsak felelısségi kérdéseket érint a tagok és az ügyvezetık felelıssége azonban ebben az ajánlásban a társasági vagyoncsökkenés okán szabályozott. Szemben a hatodik ajánlással a társasági vagyoncsökkenés nem a normaszegés miatt bekövetkezı károsodásra vonatkozik, hanem az üzletpolitikai döntések folyamányaként. Üzletpolitikai döntést hozhatnak a tagok testületi határozattal, és hozhat az ügyvezetı a napi tevékenysége során. A társaságra hátrányos döntéshozatalért az adott döntéshozók felelısséggel tartoznak. Különösen áll ez a felelısség arra az esetre, ha a társasági vagyont a tagok, az ügyvezetı vagy egy közeli hozzátartozójának javára, mégpedig jogalap nélkül csökkentették. Az ilyen vagyoncsökkentés esetén megtérítési kötelezettség terheli azt, aki a társasági vagyonhoz jogalap nélkül jutott hozzá. A hátrányos üzletpolitikai és „vagyonelvonási” döntés következményeit azonban nem lehet alkalmazni akkor, ha a társaság vállalatcsoport részeként mőködik, amely az EPC vonatkozásában, annak határokon átnyúló jellege miatt tipikus lehet. A vállalati veszteség jogkövetkezményeinek megállapítása nem önmagában a veszteség tényének megállapításához kötıdik, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a vagyoncsökkenés a társaság szempontjából hozott-e más pozitív eredményt. A vállalatcsoporti szint vizsgálata alapján dönthetı el tehát, hogy a vagyoncsökkenés hátrányose az európai magántársaságnak, vagy nem. 3.8.A Nyolcadik Ajánlás

A nyolcadik ajánlás a rendelet mellékletének megnevezését tartalmazza. A rendelet elsı melléklete az európai magántársaság szerzıdésmintáit tartalmazza. A társaságalapítás

23

megkönnyítése, az adminisztrációs teher csökkentése és nem utolsó sorban az alapítási /ügyvédi/ költségek csökkentése érdekében az alapítás történhet szerzıdésminta felhasználásával is. A jelenlegi elképzelések szerint az EPC a mikro- és középvállalkozások szervezeti megfelelıje, ezrét legalább két mintaváltozat kidolgozása szükséges.42 A mikrovállalkozásokban érvényesülhet a személyes jelleg, ebben a modellben a jogi-tulajdonosi és az ügyvezetıi tevékenység nem különül el egymástól. A nagyobb, közepes vállalkozások esetében a társaság belsı szervezeti differenciálódása markánsabban jelenhet meg. Az európai magántársaság létesítésében erıteljesen érvényesül az alapítók szerzıdéses akarata. Ez megnyilvánul abban is, hogy az alapítók választási szabadsága kiterjed arra is, hogy részben, vagy egészben alkalmazzák a direktíva mintáit. Ennek megfelelıen vagy teljes terjedelemben használják föl a mintát, vagy csak egy-egy elemét. Ez utóbbi esetben az alapító dokumentum kötelezıen rendezendı kérdéseit tartalmilag maguk határozzák meg. A minta jogi jellegét tekintve hangsúlyozottan nem diszpozitív, hanem fakultatív norma.43 A fakultatív norma a szabványokhoz hasonlóan akkor válik a szerzıdés részévé, ha a szerzıdı felek azt kifejezett rendelkezéssel a szerzıdésük részévé teszik. A rendelet-tervezet szerinti második melléklet azoknak a társasági formáknak a meghatározását tartalmazza, amelyet a tagállamok saját társasági formáikkal megfeleltek. Ennek a megfeleltetésnek több szempontból is jelentısége van. Egyfelıl ez a felsorolás határozza meg azt, hogy az EPC-re a székhely állam mely társadalombiztosítási, munkajogi, számviteli stb. elıírásokat kell alkalmazni. Ha a tagállami elıírások formafüggıek, akkor a rendelet melléklet alapján lehet kiterjeszteni a nemzeti normák személyi hatályát az európai magántársaságra. A besorolásnak azonban jelentısége lehet abból – a ma még nyitott- kérdés szempontjától is, hogy mely, a nemzeti jog hatálya alatt álló társaságok alakulhatnak át európai magántársasággá, illetve az európai magántársaság mely a nemzeti jog hatálya alatt álló társasággá alakulhat. Ha eldıl az a koncepcionális vita, hogy az európai magántársaság a nemzeti jogok által kínált társasági forma alternatívája – vagy csak egy nemzetközi társasági alakulat a társasági nemzeti besorolásuk különleges jelentıségre tehetnek szert. 3.9.A Kilencedik Ajánlás A kilencedik ajánlás az európai magántársaságok számvitel rendjére vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A társaság éves beszámolójára az unió harmonizált 4.számú irányelvét alkalmazni kell. A létrehozandó európai magántársaság önálló jogi személyisége alapján a hasonló társasági formákra elıirt mérleg és eredmény kimutatási kötelezettségének az

42

Lásd: Drury R. www.europarl.europa.eu/comparl/jun/hearings/2006.06.22/drury_en.pdf

43

www.etudes.ccip.fr/dossiers/spe/gb/comengeb.htm

24

irányelv szerint kell eleget tenni. Ugyancsak kiterjed erre az új társaságra a konszolidált mérlegkészítésre vonatkozó uniós irányelv is. 3.10.A Tizedik Ajánlás

Az ajánlás szerint az európai magántársaságoknak alapító okiratukban rendezni kell a határokon átnyúló egyesülésrıl, valamint a társasági formaváltás szabályairól. Az ajánlás a formaváltás körében az europai magántársaságnak europai részvénytársasággá való átalakulásáról tartalmaz rendelkezést. Az ajánlás az átalakulások vonatkozásában kitér arra is, hogy az átalakulás körében a születendı rendelkezésnek lehetıséget kell adni arra is, hogy a nemzeti társaságok átalakuljanak europai magántársasággá és az europai magántársaság visszaalakuljon nemzeti társasággá. A 10. ajánlás az átalakulási lehetıségek címet viseli. Ha ezzel a lehetıséggel a rendeletalkotó élni fog, az europai magántársaság megteremti a nemzeti társaságok és társasági jogok konkurenciáját. Az ajánlásban az az óriási horderejő kérdés a munkavállalói jogok biztosítására vonatkozó félmondatba van mintegy beleágyazva. „… a meglévı munkavállalói jogok megtartása mellett lehetıvé kell tenni a nemzeti társaságok átalakulását európai magántársasággá, az vonatkozik az európai magántársaság valamely nemzeti társsági formává való visszaalakulására is.” Az európai magántársaság átalakulása mellett az ajánlás szerint a magántársaságoknak rendezni kell a társasági székhely áthelyezésének kérdéseit is. A Római Szerzıdés 52. cikke elismeri a letelepedés szabadságát, amely szabadság magában foglalja a gazdasági tevékenység végzésének szabadságát is44. E szabadságtól folyó jogosultság meg kell hogy illesse az európai magántársaságot is a székhelyének az unió területén történı áthelyezésére is. 3.11. A Tizenegyedik Ajánlás A tizenegyedik ajánlás az európai magántársaság megszőnésére, csıd és felszámolási eljárására vonatkozik. Amennyiben az európai magántársaság fizetésképtelensége bekövetkezik, az ügyvezetınek személyes kártérítési felelısség terhe melletti kötelezettsége a fizetésképtelenségi eljárás megindítása. Az ügyvezetıi felelısség közvetlenül a hitelezık irányában fennálló felelısség. Az európai magántársaság csıd és felszámolási eljárására a székhely szerinti országnak a jogát kell alkalmazni, mégpedig arra a szervezeti alakulatra irányadó jogot, amellyel az európai magántársaság egy tekintet alá esik.

44

A négy szabadságjogról lásd: Fazekas Judit: Az európai integráció története, az Európai Unió intézmény és jogrendszere. Novozni, Miskolc 2004 132 és köv. oldalak.

25

4. Az európai magántársaság statumának tervezete A Párizsi Kereskedelmi és Iparkamara a Párizsi Vállalkozásfejlesztési Szervezettel kidolgozta az európai magántársaság rendelettervezetét.45Ez a rendelettervezet képezte az alapját a Jogi Bizottság elıterjesztésének is. 4.1. A társaság jogalanyisága a statutum tervezetben A rendelettervezet szerint az európai magántársaság jogi személyiséggel rendelkezı társaság, amelyre irányadó az 1.számú nyilvánossági társasági jogi irányelv. 4.2. A társaság létrejövetele a statutum tervezetben A társaságot egy vagy több természetes vagy jogi személy alapíthatja, függetlenül attól, hogy az alapító tagállami jogalany vagy sem. A társaság létrejöhet alapítással, átalakulással, összeolvadással, vagy szétválással kapcsolatosan is. A társasági szerzıdést, és a rendelettervezetben tételesen meghatározott dokumentumokat a székhely szerinti nyilvántartást vezetı hatóságnak be kell nyújtani. A rendelettervezet azonban tervezi egy közösségi nyilvántartás létrehozását is, amelybe fel kell venni a székhely ország nyilvántartásának az adatait (Vonatkozik a közösségi nyilvántartás az európai magántársaság adatmódosítása is). A nyilvántartásba bejegyezett adatokat a nemzeti jogszabályoknak megfelelıen kötelezı közzétenni, és tájékoztató jelleggel szintén közzé kell tenni az unió hivatalos lapjában is(OJEC). 4.3. A társaság vagyona a statutism tervezetben Az europai magántársaság meghatározott összegő tıkével alapítható, az eredeti elgondolás szerint 25.000 euró volt ez az összeg, az elfogadott parlamenti ajánlás azonban ezt az összeget lecsökkentette 10.000 Euróra, vagy ennek megfelelı összegő más valutára. A társaság vagyona a tagok befizetésébıl tevıdik össze. Az európai magántársaság nem bocsáthat ki nyilvános vagy tızsdei részvényeket. A tagok hozzájárulása lehet pénzbeli és természetbeni hozzájárulás egyaránt. A tervezet szerint az alapításkor a teljes vagyont be kell fizetni, azonban az europai magántársaság létesítésére vonatkozó 3. ajánlás a teljes befizetést nem tartja indokoltnak. Az apportálás körébıl a tervezet kifejezetten kizártja a személyes munkavégzés, vagy személyes szolgáltatás lehetıségét. A tervezet szerint – s itt megjelenik a hitelezıvédelem – az apportot szakértıvel (könyvvizsgálóval) fel kell értékeltetni.

45

Lásd: http://www.etudes.ccip.fr/dossiers/spe/gb/texrgb.htm

26

Amennyiben a szakértı által meghatározott érték eltér a szerzıdésben megjelölt apport értéktıl, a tagok a hitelezık irányában öt évig közvetlenül felelısséggel tartoznak. 4.4. A társasági szerzıdés fıbb tartalmi elemei a statútum tervezetben A társasági szerzıdés kötelezı tartami elemeit (1.sz. ajánlás) tartalmazni kell. Meg kell határozni a társaság székhelyét, amely székhely más tagállamba cég helyezhetı át, hogy az áthelyezés a jogalanyiságot nem érinti nem jár tehát megszüntetéssel, és új jogalanyiság létesítésével. A székhelyáthelyezésrıl azonban tervet kell készíteni, amelyet közzé kell tenni. A tervezet tehát levonja a Centros46 ügy tanulságait ennek megfelelıen a „valódi” székhely elven áll, azaz a tényleges mőködés helyének és a székhelynek egybe kell esni. Amennyiben a valódi székhely elvnek a társaság felszólítás ellenére sem tesz eleget, a társaságot fel kell számolni. A társaság cégnevében szerepeltetni kell a tevékenységre való utalást, és a cégformára történı utalást is: „Európean Privat Company” vagy EPC rövidítést. A társasági szerzıdés a tagok jogainak és kötelezettségeinek meghatározásában széleskörő autonómiával rendelkezik. A rendelkezéstervezet csak annyit tartalmaz, hogy az alapító okiratnak meg kell határozni minden részesedéshez főzıdı anyagi és eljárási jogot, amelyeknek nem kell arányosnak lenni vagyoni hozzájárulással. Az alapító okiratban „különösen” meg kell határozni a nyereségfelosztást, a likvidációs hányadhoz való jogot, valamint a szavazati jogot, amely szavazat egyébként határozat fajtánként változhat. Az alapító okiratban a tagok megállapodhatnak a részesedés átruházás korlátozásáról, elıírhatnak részesedésre vételi jogot, szabályozhatnak társaságtól történı kilépést. Ha pedig a többségi döntéssel a társasági tagok megváltoztatják az üzletpolitikáját vagy nem fizetnek osztalékot, vagy egyébként tagi érdekeket sértenek az érdekeiben sértett tag kérheti a Bíróságtól a többi tagnak arra való kötelezését, hogy részesedését a társaság vagy a tagok vásárolják meg. A részesedéseket aktuális értéken kell megváltani. A társasági szerzıdést a tervezet szerint egyhangúan lehet módosítani amennyiben a tag a módosítást nem fogadja el, a társaságtól kiléphet (illetve az a magatartás okot adhat arra, ha ilyen szerzıdéses kikötés van, hogy követelje a vagyonhányad megvásárlását). A tervezet tehát a jogosultságokkal azt biztosítja, hogy a társasági közös cél egyfelıl fenntartható legyen, másfelıl pedig megakadályozza azt is, hogy a tagok közötti konfliktus tartóssá váljon. A jogok-kötelességek és nem utolsó sorban a részesedés értékelésének meghatározásával a tervezet védi a tulajdonosokat is. A rendelettervezet tiltja a társaság által a tag számára nyújtandó kölcsönt, s a társaság kezességet sem vállalhat tagja tartozásáért.

46

Lásd: Centros Ltd kontra Erhvervs-og Selskabsstyrelsen ügyet C-212/97.sz.

27

A tagnak joga van a táraságot érintı kérdésekben információt kérni, dokumentumokhoz hozzáférni. A szavazatok 10 %-ával rendelkezı kisebbség – ha a közös érdek megvalósítását veszélyeztetve látja, vagy az ügyvezetıtıl nem kapott kielégítı feleletet kérdésére, a Bíróságtól kérheti könyvvizsgáló kirendelését a menedzsment tevékenységének felülvizsgálatára. Az európai magántársaság mőködésében a dolgozói részvételt a székhelyország szerinti jogszabálynak megfelelıen kell biztosítani. Ugyancsak a székhelyország joga az irányadó a csıd, felszámolás, és fizetésképtelenségi eljárásra. A rendelkezéstervezet tiltja az EPC más országba való székhelyáthelyezését abból a célból, hogy a felszámolási eljárást elkerülje. A megindult csıd, illetve felszámolási eljárást az alapításhoz és a szerzıdésmódosításhoz hasonlóan közzé kell tenni.

28

II. A kógencia és a diszpozitivitás a Gazdasági társaságokról szóló törvényben A kogencia és a diszpozitivitás a korlátolt felelısségő társaság társasági szerzıdésének alapkérdése. Ideális esetben a társasági szerıdésben vállalt jogok és kötelezettségek a tagok egymás közötti alkufolyamatának eredménye, amely alku elıreviszi a felek közötti közös cél megvalósítását, az együttmőködést és a felmerülı konflikzótusok rendezését.47 1. A kógencia és a diszpozitivitás szabályozásváltozásai. Az 1988. évi VI. tv. 20.§ fıszabályként a társasági szerzıdésre vonatkozó törvényi szabályokat diszpozitív jelleggel szabályozta, kimondva, hogy a tagok a társasági szerzıdés tartalmát szabadon álapítják meg, a társasági szerzıdésre vonatkozó rendelkezésektıl egyezı akarattal eltérhetnek, ha az eltérést a törvény nem tiltja. A törvénynek ez a rendelkezése azonban a joggyakorlatban igen sok értelmezési problémát okozott. A diszpozitivitás határai a törvényi szóhasználatból nem egyértelmően állapíthatóak meg, a legfıbb problémát azonban mégis a okozta, hogy a kogencia-diszpozitivitás fogalomrendszer egységes értelmezése nem alakult ki. Bár a ’88 évi VI. tv. kommentárja rögzítette48, hogy a Gt diszpozitív szabályai nem vonatkozhatnak a pénzügyi, munkaügyi és egyéb szabályokra, értelemszerően nem vonatkozhatnak az egyes társasági formák szervezeti szabályaira, hiszen ezeknek a szabályoknak elsısorban kifelé irányuló hatásai vannak. A kommentár szerint úgyszintén nem érintheti a felek akarati autonómiája a forgalombiztonsági, kisebbségvédelmi, hitelezıvédelmi szabályokat49. De valóban értelemszerő, és egyértelmő volt-e az idézett törvényi rendelkezés? Álláspontom szerint két vonatkozásban sem. Egyrészt a törvény nem érintette a társasági szerzıdés azon sajátosságát, hogy a szerzıdés egyben szervezetet létesít, másrészt nem utalt arra a sajátosságra, hogy a társasági szerzıdés alapján a társaságot alapító tagok nemcsak egymással, hanem magával a társasággal is jogviszonyt létesítenek. A tag és a társaság közötti jogviszony azonban nem azonosítható a klasszikus polgári jogi mellérendeltségen alapuló jogviszonnyal, mert az szervezeti viszony, a tag-társaság a részegész viszonyban van egymással. Ebbıl következıen a szervezeti viszonyok a jogértelmezés mellett is kívül rekedtek volna a diszpozitív szabályozás körén. Más oldalról pedig a kisebbségi jogok kétséget kizáróan tagok egymás közötti jogviszonyait érintik, elvileg ezért a törvényi szóhasználata következtében erre kiterjedhetett volna a szerzıdés szabadság. Ha közelebbrıl megvizsgáljuk a társasági szerzıdés kötelezıen meghatározandó tartalmi elemeit, akkor azt tapasztaljuk, hogy a törvény (itt a törvény alatt értjük a Ct. rendelkezéseit

47

Lásd: Cooter R- Ulen T.: Jog és közgazdaságtan Tankönyvkiadó Budapest 2005 A társasági törvény magyarázata Szerkesztette: Sárközy Tamás Kjk 1993 115.o. 49 Lásd ennek részletes, összehasonlító elemzését a német jogirodalomban például Böckmann, Tobias: Gläubigerschutz bei GmbH und close corporation- eine rechtsvergleichende Untersuchung nach deutschem und US-amerikanischem Recht unter besonderer Berücksichtigung des Rechts von Delaware, Kalifornien und New York; Verlag Heymann, Köln 2004. 48

29

is!) a kötelezı tartalmi elemek között lényegében a szervezeti létre és szervezet létesítésére vonatkozó szabályok meghatározását követeli meg. Ezek:a társasági forma megjelölése (cégnévben), képviseletre /cégjegyzésre jogosult személye és a cégjegyzés módja, tevékenységi kör, elkülönült vagyon, a társaság szerveivel kapcsolatos szabályok meghatározása, (elsı tisztségviselı, elsı felügyelı bizottság stb.). A már hivatkozott törvényhely szerint azonban, (amely szerint a tagok a társasági szerzıdésre vonatkozó szabályoktól eltérhetnek, ha az eltérést a törvény nem tiltja,) következett az is, hogy törvényi tilalom hiányában a gyakorlat megkísérelte a korlátolt felelısségő közkereseti társaságtól kezdve a sajátos belsı szervezető társaságokig a társasági formák olyan változtatását, amely törekvésnek csak a bírósági gyakorlat jogos szigora szabott korlátot. Az 1993-a Gt novella a felmerült gykorlati alkalmázi problémák okán pontosította a szerzıdés diszpozitivitására vonatkozó szöveget, és törvénybe iktatta azt a további kitételt, hogy a társaság tagjai a társasági szerzıdés tartalmát egymás közötti viszonyban szabadon állapíthatják meg. Ez a törvényalkotási megoldás bár sok értelmezési problémát kiküszöbölt, de jócskán hagyott további nyitott kérdéseket. Tekintettel arra, hogy a 88. évi VI tv-ben a társasági szerzıdés fıszabályként diszpozitív volt, ez elfedte azt a problémát, hogy a törvény a diszpozitív szabályozást nem terjesztette ki a tag és a társaság egymás közötti viszonyára. Ez a probléma akkor vált igazán élessé, és elsısorban a kft-k esetében, amikor a Gt 1997-es újrakodifikálásakor a diszpozitivitás helyett a társasági szerzıdés kógenciája vált a fıszabállyá. (A betéti és közkereseti társaságok esetében a szabályozási hiányosság problémája nem is jelentkezhetett, hiszen a cégbíróságoknak megszőnt az a jogosítványa, hogy a szerzıdés tartalmát a Ct-ben felsoroltakon kívül kifogásolják). Az 1997-es szabályozási modellben a társaságok szervezeti szabályai egyértelmően változtathatatlanok lettek, de konfliktust okozott a szabályozás a tagok egymáshoz való, illetve a társasághoz való viszonyában (különösen élesen jelentkezett ez az elıvásárlási jog gyakorlásában, az üzletrész bevonás és a tagkizárás intézményében). A törvényi kógencia, és a fokozódó szigorú cégbírósági felügyelet következtében a tagi megállapodások a társasági jogon kívüli szférába tolódtak, a legegyszerőbb társaságok is tömegesen szindikátusi szerzıdésekben rendezték a jogviszonyaikat, és nem egyszer – mint ez majd bemutatásra kerül- a társasági törvény által meghatározott normák megkerülésével a szindikátusi szerzıdésen is túlmenıen más polgári jogi ügyletek alá vitték a társasági jogi jogviszonyokat. A társasági szerzıdésre vonatkozó 1997-es kógens törvényi szabályozás lényegesen jelentısen korlátozta a társaságokat a gazdasághoz való rugalmas alkalmazkodásban.

A társasági törvény újrakodifikálását elrendelı kormányhatározat ugyan a gyakorlatban felmerülı igények alapján célul tőzte ki a társasági szerzıdésre vonatkozó diszpozitivitási fıszabály visszaállítását, azonban ezt a célkitőzést a jogalkotó mégsem teljesítette. Az új törvény 9. §. jelentısen enyhített a 97-es merev kógens szabályozást, de az alapprobléma ezzel nem oldódott meg, legfeljebb enyhült, azzal együtt, hogy az új szabályozás alapján feltehetıen újabb értelmezési nehézségekkel kell majd szembenézni. A 2006 évi szabályozás szerint a társasági szerzıdés tartalmát a felek a törvénykeretei között állapíthatják meg szabad elhatározással, a törvényi fıszabályi kógencia változatlan formában

30

fennmaradt. A törvény rendelkezése alapján azonban nem minısül a törvénytıl való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerzıdésbe való foglalása, amelyrıl e törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával és nem sérti a jóhiszemő joggyakorlás követelményeit. Az új társasági törvény kommentárja leszögezi50, hogy ez a szabály felhatalmazást ad a társasági szerzıdésnek arra, hogy a Gt. szabályit mintegy kiegészítve a társasági törvényben nem szereplı rendelkezéseket alkalmazzanak. E törvényi rendelkezés generálklauzula, amelynek értelmezése a bírói gyakorlat feladata. A kogenciá-diszpozitivitás társasági jogi szabályozásban alapvetıen a társaságról kialakult eltérı felfogások ütköztek. E felfogásokat modellezi Kisfaludi András a társasági törvény hatálybalépésével szinte egyidıben megjelent tanulmányában.51 Eszerint ha a társaságokat kizárólag, mint a magánautonómia intézményeit fogjuk fel, akkor feltétlenül érvényesül a társaságok vonatkozásában is szerzıdésekre jellemzı akarati autonómia, így a társaságok vonatkozásában is a diszpozitív szabályozásnak kell teret engedni, ha pedig a társaságokat a társadalom intézményrendszerének egyik elemeként kezeljük, akkor a jogalkotó felülrıl jövı szabályokkal meghatározhatja a társaságok mőködési kereteit. Ez utóbbi felfogásnak a kógencia a megfelelı szabályozási modell.

2. A kógencia, a diszpozitivitás és az imperativitás fogalma Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy a joggyakorlatban miért az egyik legtöbbet vitatott, és talán legtöbb jogalkalmazási, értelmezési problémát felvetı kérdés a kógencia, a diszpozitivitás és az imperativitás. E fogalommal szükségképpen találkozik, s mi több dolgozik is vele a jogalkotó, a jogalkalmazó, és a jogkövetı, a jogtudós, egyszóval mindenki, aki a joggal bármilyen kapcsolatba kerül. Ahány egyetem, ahány jogi iskola, ahány jogi mőhely, annyiféleképpen oktatja, értelmezi e fogalmakat, s ezzel voltaképpen állandósul és naprólnapra újratermelıdik a disszonancia. Az irodalomban több elmélet és vélemény alakult ki e témakörben, ez alapján viszonylagos egységrıl sem beszélhetünk. Indító gondolatnak nem is lehet aktuálisabb Szászy-Schwarz Gusztáv majd száz évvel ezelıtt írott mondata „a jogelmélet alapfogalmai iránt a legújabb idıkig, ahány író, annyi nézet;

50 51

Társasági törvény cégtörvény 2006 HVGORAC 2006 72.o. Kisfaludi András.: Kogencia és diszpozitivitás a társasági jogban Gazdaság és Jog 2006 augusztus

31

mindenkinek más szóhasználata, sıt éppen az alapvetı fogalmakról más-más fogalma 52van”. Ez ma is igaz e fejezet tárgyául választott kógencia, diszpozitivitás és imperativitás fogalmára. A sokszínőséget az alkotói és gondolkodói szabadság tiszteletben tartása miatt nem kifogásolni, hanem csak elfogadni lehet, hiszen törvényi definícó hiányában nem helyes, vagy helytelen jogértelmezésrıl, hanem egyéni fogalomalkotásról lehet csak beszélni. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy idırıl idıre nem árt áttekinteni azokat a gondolatokat, amelyek minden bizonnyal befolyással bírnak a jogalkalmazásra, jogértelmezésre, ítélkezésre s ezen keresztül végsı soron a jogbiztonságra. A kógencia az 1999-ben megjelent Jogi lexikon szerint a kógens53szabály a jogszabálynak jogi érvényességét tekintve egyik különös fajtája. Eltérıen az un. utaló diszpozitív szabályoktól a kógens jogszabály olyan jogszabály, amely kivétel nélkül, mindig, feltétlenül, eltérést nem engedve érvényes. A kógens szabály, amennyiben a hipotézisben körülírt tényállás megvalósul, az adott esetre nézve kötelezıen, kategorikusan irányadó. A diszpozitív jogszabály a jogszabálynak érvényessége tekintetében egyik specifikus fajtája, amely nemcsak a kógens, hanem a választható és a szubszidiárius jogszabályoktól is különbözik. A diszpozitív jogszabály érvényessége a jogszabályi hipotézis megvalósulása esetén mellızhetı, kizárható azzal, hogy a szóban forgó tényállás alanyai nem a jogszabály diszpozícióját, hanem saját döntésüket, megállapodásukat tekintik az adott esetben jogilag érvényesnek és irányadónak. A diszpozitív jogszabály ugyan érvényes, de a konkrét esetben csak akkor, ha a jogszabály hipotézisében megfogalmazott tényállás alanyai másként nem rendelkeznek. Ennek megfelelıen a diszpozitív jogszabály potenciális értelemben érvényes. Leggyakrabban a magánjog területén fordul elı. 2.1. A kogencia és diszpozitivitás kérdése a magánjogi irodalomban Szladits54 a kogencia és diszpozitivitást a jogszabálytanban tárgyalja. Kiinduló pontja szerint a magánjogi rend az egyén gazdasági szabadságára épülı társadalmi viszonyok területe, ezért elsısorban az egyének joga saját magánéletviszonyuk rendezése. Az életviszonyok szabályozása a magánautonómia elismerése és megnyilvánulása. A jog evégbıl a feleknek rendelkezı hatalmat biztosít, amely jogügyleti, különösen pedig szerzıdési szabadságként jelentkezik a magánjogi intézményekben. A fı kiindulópont Szladitsnál a felek rendelkezı szabadsága. Elıfordul azonban, hogy a felek maguk nem rendezik azokat az életviszonyokat, amelyek rendezése az ı hatalmukban van, ügyleti rendelkezéseik „hézagosak”, és nem terjednek ki a felmerült érdekösszeütközésekre. Ilyen esetekre a jogalkotó maga állít fel szabályokat és a jogalkotó jogszabálya pótolja a felek szabályozási „mulasztását”. Ezzel válik a jogszabály a szerzıdés részévé. A diszpozitív szabály elsıdleges lényege tehát nem abban

52

Szászy-Schwarz: Új irányok a magánjogban Budapest Atheneum 1911 152.o. Jogi Lexikon Fıszerkesztı. Lamm Vanda, Peschka Vilmos KJK 1999 344 és 144. oldalak 54 Szadits Károly: Magyar magánjog Általános rész Személyi jog Grill Budapest 1941, 144. és köv. oldalak 53

32

van, hogy a felek eltérhetnek a jogszabálytól, hanem abban, hogy a szabály része lesz a felek szerzıdésének, ha elmulasztották az adott kérdésben a szabályozási szabadságuk gyakorlását. A diszpozitív szabálynak –mint Szladits fogalmaz- egyik tényállási eleme az, hogy a szabály csak annyiban kerül alkalmazásra, amennyiben a felek nem rendelkeznek eltérıen. A diszpozitív szabály tehát ebben a gondolatkörben hézagpótló szabály, a jogviszony primer szabályozása a felek joga, a törvényi szabályozás másodlagos. A diszpozitív szabály azonban Szladits dogmatikájában lehet eltérést engedı (permisszív) szabály is. Ebben az esetben a jogviszonyok szabályozása fordított, amennyiben a törvény, jogszabály maga szabályozza az adott jogintézményt, de a jogszabály szabályozási lehetıséget biztosít a felek számára egyes eltérı ügyleti szabályozásra. Ilyen esetekben az elsıdleges, primer szabályozás a törvényi szabályozás, másodlagos pedig az ügyleti rendelkezés. Ebbıl következıen a kógencia és diszpozitivitás jogági dogmatikai kérdés, ahogy Szladits fogalmaz: ”E megkülönböztetés csak abban a körben alkalmazható, amelyben a jog ügyleti szabadságnak enged teret.”55 Szladits tehát a kógens és diszpozitív szabály alkalmazási területét egyértelmően a kötelmi jogra vonatkoztatja és nem a magánjog egészére, amely a Szladits elıtti, erısen a német pandektista befolyás alatt álló jogirodalmat sokszor jellemezte.56 Világhy a kógens szabályt akként definiálja, hogy a kógens szabály olyan szabály, amely feltétel nélkül kötelez, tekintet nélkül arra, hogy a felek az adott kérdésben rendelkeztek-e vagy sem, és ha igen, rendelkezésük milyen tartalmú. A diszpozitív (engedı, hézagpótló) szabály ezzel szemben csak akkor érvényesül, ha a felek másképp nem rendelkeznek.57 Világhynál a diszpozitivitás leszőkül a hézagpótló szabályra, a kógens szabály pedig kibıvül az imperatív szabállyal, sıt a közjogi kötelezést tartalmazó szabályokkal is. Eörsi a diszpozitivitás kérdését normatani szemszögbıl vizsgálja.58 Megállapítása szerint a polgári jogi szabály alapvetıen nem tiltó és nem parancsoló diszpozíciójú szabály, hanem engedı, felhatalmazó. A polgári jog területén kiemelkedı jelentıségőek és tipikusnak is mondhatóak az engedı, felhatalmazást biztosító szabályok. A diszpozitivitás tulajdonképpeni területe a szerzıdések világa, de helytelennek ítéli a diszpozitivitást kizárólag a szerzıdések területére szőkíteni. Eörsi tehát a diszpozitivitás és kógencia kérdésében eltér a Szladits iskola dogmatikájától és közelít a római jogi gyökerekhez. Eörsi a diszpozitív szabályok közé sorolja az un. felhatalmazó, lehetıséget biztosító normákat is, ezzel jócskán kiterjeszti e fogalmat. Példaként a tulajdonos birtoklásra, használatra és rendelkezésre való jogosultságát

55

Szladits: Im. 145.o. Lásd: Fehérváry öt kiadást megélt Magánjog c. mővét Budapest 1932 17.o. Erre utal Asztalos i Im:44.o. 57 Világhy-Eörsi: Magyar polgári jog I.Tankönyvkiadó Budapest 81.o. 58 Eörsi: A szocialista polgári jog alapproblémái Akadémia 1965 157. és köv. oldalak. 56

33

megállapító szabályra, a végintézkedés jogát megállapító, a személyhez főzıdı jogok védelemét deklaráló szabályra hivatkozik. Eörsi az engedı szabályok közé sorolja azokat a szabályokat, amelyek a vagyoni viszonyok tudatos alakítása céljából a feleknek egyedi eltérést engednek a jogszabálytól. A diszpozitív szabály lényegét abban látja, hogy a jogszabály megengedi, hogy a jogalanyok egyedi jogviszonyukat saját akaratukkal maguk rendezzék. Szladitscsal szemben Eörsinél a jogszabály az elsıdleges kiindulás, nem pedig a jogalanyok jogviszonyrendezései szabadsága, s eltőnik a hézagpótló szabály és az engedı szabály közötti szladitsi distinkció. Eörsi a diszpozitivitás kérdésében a hangsúlyt a jogszabálytól való egyedi eltérésre, egyedi szabályozásra helyezi. A diszpozitív szabály álláspontja szerint- a feleknek arra ad lehetıséget, hogy a jogi szabálytól egyedi aktussal a felek megállapodása eltérhessen, egyedi jogviszonyukat saját akaratukkal maguk rendezzék. Ha ugyanis az adott eltérést engedı jogi norma az eltérést nem a feleknek, hanem a jogszabálynak engedi meg, az már más minıséget jelent, túllépi a diszpozitivitás kereteit. Bár ez a norma is engedı, de nem diszpozitív59.Ez utóbbi esetre akkor kerülhet sor, ha a szabályozandó viszony sajátos, de tömeges jellegő rész- vagy szakterületén állami elhatározás eltérést enged meg. A jogszabálytól való eltérés, az imperetivitás alóli felmentés azon alapul, hogy a polgári jog által szabályozott társadalmi viszonyok olyan széleskörő területet ölelnek fel, hogy emiatt szükséges megadni az eltérés lehetıségét. Eörsi az imperatív szabály alatt olyan szabályt ért, amelytıl a felek a szerzıdéskötésük során, illetve a jogalkotó a jogszabályalkotás során nem térhetnek el. Lényegében tehát Eörsi a kógens szabályt azonosítja az imperatív szabállyal, pontosabb fogalmazással nem tesz különbséget kógens és imperatív szabály között. Az imperatív szabály az ı gondolkozásában feltétlen érvényesülést követel meg. Nincs megengedve az eltérés sem jogszabálynak, sem nemzetközi egyezménynek, sem szerzıdésnek. Az imperatív szabály a jog lényegét fejezi ki, nevezetesen azt, hogy a jogszabály általános magatartás szabály, amelynek betartása kötelezı, és az állam e szabályszerő magatartást a maga közhatalmi eszközeivel szervei útján ki is tudja kényszeríteni a jogalanyoktól. Eörsi az imperatív szabályra példaként a jogképességet megállapító Ptk-beli rendelkezést hozza fel. A hatályos szöveg szerint „A Magyar Köztársaságban minden ember joglépes, életkorra, nemre, fajra, felekezetre tekintet nélkül.” A jogcentrikus felfogásban a jogi norma uralkodik és eltőnik az egyén gazdasági szabadsága. Szladitsnál még megvan az egyén szabályozási szabadsága, ezt a szemléletet a szocialista magánjogtudományban felváltja a jog mindenhatóságának és a jog elsıdlegességének szemlélete. A diszpozitivitás lényegét a szocialista felfogás a jogtól való eltérés szabadágában látja, és nem a szabályozás szabadságában.

59

A normatannal foglalkozó irodalom e szabályokat szubszidiárius szabálynak jelöli. Peschka szerint „Amikor a jogi normák érvényességi viszonya szubszidiárius, azaz az egyik jogszabály csak annyiban érvényes, amennyiben a másik tényállás kimerítıen nem rendezi, így az ennek szabályozását mintegy támogatja, kisegíti és kiegészíti. Ilyenkor rendszerint egymást keresztezı, metszı tényállások alkotják a jogi norma tárgyát. A szubszidiárius jogi norma érvényessége tehát csak arra terjed ki, amire a másik norma nem érvényes.” Jogszabályok elmélete. Akadémia 1979 225.o.

34

Eörsi nem foglalkozik sem a kógens, sem az általa imperatívnak nevezett kényszerítı szabállyal, általában a polgári jogi jogszabálytannal. Álláspontja szerint e kérdések nem a polgári jog tudományának feladatkörébe tartoznak.60 Asztalos László61álláspontja szerint az önálló jogszabály rendelkezı része a jogalkotó által megkívánt magatartást állítja a középpontba, a tényálláshoz főzi hozzá a lehetséges megengedett, vagy kötelezıen elıírt magatartást. A rendelkezés a tényálláshoz főzött jogi lehetıségek és követelmények foglalata egyben - mint Asztalos fogalmaz – a jogviszony megoldásait is tartalmazza. A rendelkezésben leírt emberi magatartás, mint az alanyi jogok és kötelezettségek egymást feltételezı egysége jelentkezik. A rendelkezésben foglalt magatartásszabály parancsoló tiltó, illetve felhatalmazó jellege mellett a legjelentısebb megkülönböztetés a kógens és diszpozitív rendelkezés. A megkülönböztetés azon jogelven alapul, hogy a közrendet és a jóerkölcsöket megkövetelı törvényeket szerzıdéssel megváltoztatni nem lehet. Asztalos azonban polgári jogi dogmatikájában visszatért a szladitsi iskola tanaihoz, maga is bírálja azokat a szerzıket, akik a diszpozitivitás fogalmát és érvényesülési területét a kötelmeken túlmenı jogterületekre is kiterjesztik.” A magyar szocialista polgári jog is átvette a kógens és diszpozitív rendelkezés megkülönböztetést, anélkül azonban, hogy rámutatott volna arra, miszerint a polgári jogban csak a felek rendelkezése folytán megváltoztatható körben van e megkülönböztetésnek helye.” 62 Lábady Tamás63 ismét azok közé a szerzık közé tartozik, akik a kógencia és a diszpozitivitás fogalmait a kötelmeken kívül a polgári jog más területein is alkalmazhatónak ítéli. Árnyalt megfogalmazásában „számos polgári jogi szabály viseli magán ugyanis a kógencia és a diszpozitivitás jegyeit.” A hézagpótló és kényszerítı szabályokról az alábbiakat írja: „A magánjogi jogszabály tényállás- és joghatásbeli elemei közötti kapcsolat ereje alapján különböztethetünk diszpozitív és kógens magánjogi normák között”. Utal arra, hogy a magánjog tudományában különösen Asztalos, Novotni, mőveiben elterjedt az a nézet, amely szerint a kogencia és a diszpozitivitás a norma diszpozíciós eleméhez, a rendelkezéshez kapcsolódik. Lábady szerint azonban ez nem mindig van így. Példaként a Ptk 95 § (1) és (2) bekezdését hozza fel. A hivatkozott törvényhely (1) bekezdése szerint a tulajdonjog kiterjed mindenre, ami a dologgal olyanképpen van egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elpusztulna, vagy használhatósága számottevıen csökkenne. Álláspontja szerint e norma kógens, míg ugyanezen szakasz második bekezdése, amely szerint „a tulajdonjog kétség esetén kiterjed arra is, ami nem alkotórész ugyan, de a dolog rendeltetésszerő használatához szükséges, vagy azt elısegíti” diszpozitív. Álláspontom szerint e szabály –bár a tulajdonjog körében kerül

60

Eörsi: Im. 153.o. Asztalos László: A polgári jogi szankció Akadémia Budapest 1966 42 o. 62 Asztalos: im:44.o 63 Lábady Tamás: Magyar magánjog általános része Dialóg Campus Budapest –Pécs 2000 199 és köv. oldalak 61

35

elhelyezésre mégis kötelmi jellegő, hiszen e szabály csak akkor alkalmazható, ha a dologgal kapcsolatos jogviszonyban a felek másképpen nem rendelkeznek, vagy rendelkezésük nem állapítható meg. A jogügyletekhez kapcsolódó diszpozitív szabály Lábady szerint lehet eltérést engedı (premisszív), hézagpótló, azaz az érdekelt felek elhatározását helyettesítı, illetve felhatalmazó. Hézagpótló, kiegészítı a szabályozás akkor, ha az adott norma a felek rendelkezését azért pótolja, mert a felek nem döntöttek a normától eltérıen, és „megengedték” azt, hogy a jogszabály pótolja a rendelkezésüket. A diszpozitív szabályok harmadik csoportját álláspontja szerint az un. „felhatalmazó normák adják. A felhatalmazó normákon Lábady azokat a jogszabályokat érti, amikor a jogalkotó a legszélesebb rendelkezési hatalmat biztosít a felek számára. A rendelkezési hatalom az életviszonyok jogviszonyokká való transzformálását biztosítja, azaz olyan lehetıséget, hogy a jogszabály által nem szabályozott kérdéseket a felek maguk rendezzék. Ez a szabályozási jog –bár ezt a kifejezést nem használja- végsı soron az Alkotmányban biztosított szabadságjogokra vezethetı vissza. Az ilyen feljogosító, lehetıséget biztosító jogszabályok lényegesen különböznek mind az eltérést engedı, mind pedig a hézagpótló diszpozitív rendelkezésektıl, mert ezek a szabályok a személyek cselekvési szabadságát, a személyiség szabad kibontakozását garantálják. A diszpozitív szabályok ellentétpárja a kógens szabály, amely részben a magánautonómia korlátja, mert a jogalkotó közérdekbıl, vagy a másik fél méltányolt érdekébıl kiindulva a magánautonómiának korlátot szab, a felek az adott jogszabályi rendelkezést nem tehetik félre, az erre vonatkozó esetleges akarategyezésük sem vehetı figyelembe. A jogalkotói akarattal szembeni ügylet a Ptk szerint érvénytelen. A kógens szabályok másik nagy csoportját azok a magánjogi normák alkotják, amelyek a magánjogi szabályok mőködési feltételeit, alapvetı jogi kategóriákat határozzák meg. Lábady e körbe tartozónak tekinti az intézményi, organizatórius, dologi jogi, vagy dologi természető szabályokat, amelyek „rendet teremtenek” a magánjog uralma alatt álló lehetséges életviszonyok között. Bíró György és Lenkovics Barnabás által írott Általános tanok címő mőben annak az álláspontnak adnak hangot, hogy a diszpozotovitás és kógencia a jogi norma rendelkezı részéhez kapcsolódó jogi fogalmak, amelynek lényege abban ragadható meg, hogy a diszpozitivitás a feleknek lehetıséget biztosít arra, hogy a jogviszonyokban a maguk egyedi konkrét érdekei szerint szabályozzanak.64 Kisfaludi András a kógencia és diszpozitivitás kérdését a szerzıdések tartalmához kapcsolódó szabályozási módszertani kérdésnek tartja65., ezzel a megközelítéssel egyrészt növeli azon szerzık táborát, akik a diszpozitív és kógens szabályokat normatanilag a jogi norma rendelkezı részéhez tarozónak ítélik, másrészt pedig álláspontjából egyértelmően kiderül, hogy a kógencia és diszpozitivitás az ügyletek körében értelmezett jogi fogalmi kategória. A kógencia és a diszpozitivitás kérdése – mint írja – föl sem merülhet a szerzıdés kötelezı

64 65

Bíró-Lenkovics: Magyar Polgári jog Általános tanok Miskolc Novotni 2006 120. o. Kisfaludi András: Az adásvételi szerzıdés KJK Budapest 1997 23.és köv. oldalak

36

erejével kapcsolatban. Ha ugyanis a két fél abban állapodna meg, hogy megállapodásuk egyikük számára sem hoz létre kötıerıt, szerzıdésrıl nem is beszélhetnénk. Ugyancsak fogalmilag kizárt kógenciáról, illetve diszpozitivitásról beszélni a szerzıdéskötés körében megállapított azon Ptk-beli szabállyal kapcsolatban, hogy a szerzıdés két fél egybehangzó akaratnyilatkozatával jön létre. Ha a felek netán abban kívánnának megállapodni, hogy nem egybehangzó akaratnyilatkozattal keletkeztetik a szerzıdést, tehát az egyezıségtıl akarnának „eltérni”, akkor rögtön kívül kerülnének a szerzıdéses jog, sıt nagy valószínőséggel általában a jog területérıl. Fabó Tibor a Miskolczi-Bodnár Péter által szerkesztett társasági törvény kommentárjában66 a relatív kógencia és a feltételes diszpozitivitás újszerő fogalmával operál. Utal arra a jogalkalmazói bizonytalanságra, amely az 1988.évi társasági törvényben a kógencia és diszpozitivitás megítélését kísérte, amelyet az 1997-es Gt a kógencia fıszabállyá tételével oldott meg. A ’97-es Gt ben alkalmazott, a törvényi rendelkezésektıl eltérést engedı szófordulatok „a társasági szerzıdés úgy is rendelkezhet”, „a társasági szerzıdés ettıl eltérıen rendelkezhet”, „a társasági szerzıdés eltérı rendelkezése hiányában„. A jogalkotó által használt „feltételes mód” a szabálytól való eltérés megengedettségére utal azzal a kötelezettséggel ugyanakkor, hogy a szabálytól való eltérés egyben az adott jogviszonynak a társasági szerzıdés általi szabályozási kényszerét is elıírja. Az ilyen szabályokat ezért feltételesen diszpozitívnak tekinti. Meg kell azonban jegyezni, hogy a diszpozitivitás lényegében mindig feltételes diszpozitivitás, mert a diszpozitív szabály –ebben megegyezik az összes szerzı- hézagpótló szabály is egyben, azaz ha a felek nem írnak más szabályt a törvény rendelkezése az irányadó. Ha a törvényt félre akarják tenni, pl. a szavatossági jogot ki akarják zárni, akkor a szavatossági szabály kizárását kell kimondani. Ebben az esetben pedig a törvény kizárása a szerzıdés eltérı rendelkezése. Fabó Tibor fejtegetése azonban a társasági jogi szabályozásnak egy igen fontos sajátosságára hívja fel a figyelmet. Arra nevezetesen, hogy a társasági jogban a diszpoztivitás kógens korlátok közé szorítása lényegesen szigorúbb, mint a polgári jog más területén, azaz a felek szerzıdési szabadsága nem terjed ki arra, hogy valamely társasági jogviszony szabályozást kizárjanak, valamely jogviszonyt szabályozatlanul hagyjanak. Szerzıdési szabadságuk a szabály teljes félretételére nem, csak máshogy szabályozására terjed ki. Természetesen ez nem érinti a tagok azon szabadságát, hogy a társasági szerzıdés tartalmává tegyenek, s ezáltal jogviszonyt létesítsenek olyan viszonyok vonatkozásában, amelyet a törvényalkotó eredetileg nem tett azzá.67 Fabó a relatív kógencia alatt - Szász Iván munkássága nyomán meghonosodott terminológiával68- azt érti, hogy az adott szabálytól való eltérés megengedett ugyan, de csak a törvény által meghatározott, pontosan körülhatárolt feltételek mellett. A társasági szerzıdés a törvényben foglaltaknál valakire nézve kedvezıbb szabályt megállapíthat, enyhébbet nem. (Pl. az üzletrész átruházás vonatkozásában.) Egyébként ismert ez a szabályozási technika más

66

Fabó Tibor: Általános rendelkezések. In: Gazdasági Társaságok szerk: Miskolczi-Bodnár Péter KJK 1998 103.o. 67 Fazekas-Harsányi-Miskolczi-Újváriné: Magyar társasági jog Novotni Kiadó Miskolc 1999 52.o. 68 Szász Iván: Az ÁSZF

37

jogágakban, jogterületeken is így a munkajogban (munkaszerzıdés tartalmának kialakítása stb.) Meg kell jegyezni, hogy a relatíve kógens szabály épp a fogalommeghatározásból adódóan egyben relatíve diszpozitív is! 2.2. A kogencia és diszpozitivitás kérdése a jogelméleti irodalomban A jogelméleti irodalomban Peschka Vilmos69új szempontú megközelítésben tárgyalja a kógencia és diszpozitivitás kérdését. Peschka szerint e fogalmak a jogi norma érvényességéhez kapcsolódó jogi kategóriák. Álláspontja szerint a jogi normák érvényessége nem egyforma. A jogszabályi érvényességek között jelentıs eltérések mutatkoznak. A polgári jogászok által kifejtettekkel ellentétben Peschka szerint a diszpozitivitás nem a jogi norma rendelkezéséhez, (diszpozíciójához) kapcsolódik, és nem a rendelkezés sajátossága, hanem a jogi norma érvényességének speciális esete. A kógens és diszpozitív jogi normák a normaérvényesség két fajtáját testesítik meg. A diszpozitív jogi norma alanyai, –ha a jogszabály hipotézisében leírtak megvalósulnak – mellızhetik az adott norma elıírásait, saját megállapodásukkal, saját megállapodásukat tekintik érvényesnek. Ebben a megközelítésben tehát Peschka véleménye szerint is a diszpozitivitás csak az ügyletek körében értelmezhetı. A diszpozitív normák esetében a norma olyan sajátosságáról van szó, amikor a szabály a konkrét hipotézis megvalósulása esetén a jogalanyok részérıl mellızhetı. Peschka ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a diszpozitív jogi norma érvényessége – ha a hipotézisben elıírt feltételek bekövetkeznek, és a felek a szabályt nem teszik félre ügyletükkel – éppúgy fennáll, mint a kógens szabályé. Peschka felfogásában tehát a diszpozitív szabály kógens módjára érvényesül olyan estben, amikor a felek eltérıen nem rendelkeznek. Hasonlóan fogalmaz Faludi Gábor a felhasználási szerzıdés jogi természetérıl írott tanulmányában70 „A felhasználói szerzıdés és ezen belül a kiadói szerzıdés szabályai alapvetıen diszpozitív rendelkezések, vagyis a felek eltérı rendelkezése hiányában kógensen érvényesülı szabályok.” Peschka ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a diszpozitív szabályokat meg kell különböztetni az un. „választható” szabályoktól. Azokat a normákat nevezzük így, amelyek jellemzıje, hogy egyedi érvényességüket egy akaratlagos jogi tény váltja ki. (Ennek a kérdésnek különös jelentısége lesz a Gt körében ) A jogalanyoknak abban a kérdésben van szabadságuk, hogy akaratlagos magatartásukkal megvalósítják- e a jogi norma tényállási elemeit. Pl. házasságot kötnek-e, társasági szerzıdést kötnek-e., vagy tulajdonosi pozíciót hoznak-e létre. Ha a tényállást megvalósítják, a szabály ugyanolyan érvényességő, mint azokban az esetekben, ha a szabály az akarattól függetlenül érvényesül. Másként fogalmazva a házasság törvényben szabályozott jogintézményétıl nem lehet eltérni, a társasági

69

Peschka Vilmos: Im. 226. és köv. oldalak Faludi Gábor: A felhasználási szerzıdés jogi természete In: Liber Amicorum Studia L.Vékás dedicta ELTE ÁJTK Polgári jogi Tanszék Budapest 1999 99.o. 70

38

törvényben szabályozott, társasági formára vonatkozó institucionális szabályok sem tehetık félre, a tulajdonos jogállását, jogi helyzetét rendezı szabályok érvényesülése sem kerülhetı meg. Ha a norma tényállási elemei megvalósulnak, a jogalany nem vonhatja ki magát a norma alól. A választható norma esetén a jogalany arról dönthet tehát, hogy megvalósítja-e a tényállást, a diszpozitív szabály esetén ezzel szemben a jogalany arról dönthet, hogy kizárja-e a jogi norma érvényességét, vagy sem. Diszpozitív norma esetén a jogalanynak tehát kettıs döntési szabadsága van. Választási lehetıség illeti meg egyfelıl abban a kérdésben, hogy megvalósítja-e a norma hipotézisét, választási lehetısége van abban továbbá, hogy elfogadjae a jogalkotó által felajánlott jogot vagy nem. Így például, ha valaki társasági szerzıdést köt, döntése szabad, hogy egyáltalán szerzıdéses viszonyra lép-e vagy sem. Ha a jogalany amellett dönt, hogy társasági szerzıdést köt, be kell tartani a törvénynek a társaságokra vonatkozó szabályait. Nem hozhat létre pl. korlátozott felelısség mellett közkereseti társaságot, mert az egyes társasági formákra vonatkozó szabályok kötelezı érvényőek. A kötelezıség a jogszabályok, a jog lényegéhez tartozik, a jog és a jogszabályok általános jellemzıje. Nem kötelezı jogszabály a kivételes jogszabály. Ha azonban pl. a társasági törvény diszpozitív rendelkezést tartalmaz, a jogalany másfelıl ismét dönthet, hogy elfogadja –e a jogalkotó által meghatározott norma érvényességét vagy nem. Példa erre a társasági jogban a vagyonaránylagos nyereségfelosztásról való döntés. Peschka a jogi norma érvényességen lényegében azt érti, hogy fennáll-e az állami kényszerrel történı kikényszeríthetısége a magatartásszabálynak, vagy sem. Másként fogalmazva jog-e a jog? Alaki értelemben minden bizonnyal, tartalmi értelemben azonban nem okvetlenül, hanem csak a felek döntési feltételétıl függıen. Szabadfalvi József71a kógencia és diszpozitivitás kérdését ugyancsak a norma szerkezeti elemeinek, a diszpozíciónak a témakörében tárgyalja. Megfogalmazásában a kógens (feltétlenül alkalmazandó) diszpozíció aktív tevékenységet ír elı a jogalanyok számára, ez jellemzıen parancsoló vagy imperatív diszpozíciójú norma. A kógens szabály bizonyos meghatározott magatartás kötelezı tanúsítását, illetve passzív magatartást (tiltó diszpozíció) is elıírhat. Ez utóbbi norma kifejezetten megtiltja valamely magatartás tevıleges megvalósítását. A diszpozitív, vagyis az un. megengedı diszpozíciójú jogi tételek alkotják a jogszabályok jelentıs részét. Példaként a Ptk szerzıdésre vonatkozó szabályára utal, s mint a jogelméleti irodalom szerzıi általában nem foglalkozik e kérdés jogági aspektusaival. Általános jelleggel megállapítja, hogy a megengedı diszpozíciójú szabályozásra akkor kerül sor, amikor a jogalkotó –bizonyos határok között- választási lehetıséget biztosít a jogszabályok címzettjeinek céljaik megvalósításához. A határt az eltérést tiltó rendelkezések jelentik. Könyvébıl különösen kiemelendı a jogi normák, s különösen a diszpozitív normák rendszerszemlélető kezelése. Joggal veti fel, hogy a hagyományos normafelfogás nehezen tudja kezelni a diszpozitív szabályokat, mert a norma hipotézise még csak-csak felállítható, de

71

Bevezetés a jog és államtudományokba Szerkesztette: Szabó Miklós Bíbor Kiadó 2001 63.o.

39

a rendelkezés tényleges címzettek s konkréten leírt magatartások hiányában nehezen definiálható, s ugyanez a megállapítás igaz a jogkövetkezményre is. E problémák az összefüggı jogrendszer rendszerszemléletével feloldhatóak. Így a diszpozitív szabályokhoz is kapcsolódhat jogkövetkezmény, tartalma feltárható, legfeljebb a normák egyéb elemeitıl elszakítottan. Kampis György monográfiájában72a jogi normáknak az alkalmazott szabályozási mód szerinti osztályozása körében tárgyalja a diszpozitív, kógens és imperatív szabályokat. A diszpozitív szabályok alkalmazási területét a polgári jog és a gazdasági jog területén tartja jellemzınek, de nézete szerint a diszpozitív szabály megtalálható más joganyagban is. A diszpozitív szabály lényege az, hogy a törvény ad ugyan szabályt, de ezzel egy idıben fel is hatalmazza az érintett alanyokat arra, hogy az adott szabálytól eltérhessenek, félretehessék a jogalkotói akaratot, ha eltérı érdekük miatt a jogalkotói szabály számukra nem megfelelı. A normától való eltérésre minden esetben az érdekeltek jogosultak, akik vagy szerzıdı felek, illetve más címzettek pl. a részvénytársaság részvényesei (közgyőlése) az rt. alapszabálya vonatkozásában, vagy a szövetkezet tagjai (közgyőlése) a szövetkezeti alapszabály vonatkozásában. A címzettek körébe nem tartozhat sem a bíróság, sem más hatóság. Ezzel a megszorítással lényegében Kampis György is a magánautonómia jellegzetes megnyilvánulásának tekinti a diszpozitivitást. Mint írja, az eltérést engedı, diszpozitív szabályozás tiszteletben tartja az érintett jogalanyok akarati autonómiáját abból a feltevésbıl kiindulva, hogy az éppen érintett érdekeltek a jogalkotó szervekkel szemben jobban el tudják dönteni azt, hogy számunkra mi a kedvezı jog és kötelezettség. Az eltérést engedı diszpozitív szabályok mellett Kampis megkülönböztet un. szabályozást engedı diszpozitív szabályokat. Ebben az esetben a jogalkotó nem a modellezett életviszonyt rendezı kész törvényi szabály félretételést engedi meg, hanem jogszabály helyett a felek által megalkotott szabály érvényesülését teszi lehetıvé, magának a magatartásszabálynak a megalkotását engedi meg. Kampis a szabályozást engedı diszpozitív normákra elsısorban szervezeti példákat hoz fel. Mind a társasági törvény, mind pedig a szövetkezeti törvény tartalmaz olyan szabályokat, amikor a taggyőlésnek (közgyőlésnek) illetve a társasági szerzıdésnek törvényi feljogosítása van eljárási, mőködési stb. szabályok megalkotására. A szabályozást engedı normákat Lábady felhatalmazó magánjogi normáknak jelöli, a két, morfológiailag eltérı kifejezés azonban azonos tartalmat takar73. Míg azonban Lábady a felhatalmazó diszpozitív normák létét az Alkotmányban biztosított szabadságjogokból (alapjogokból) eredezteti, mint az egyesülési szabadság, szövetkezési szabadság, az egyes polgári jogi területeken a törvényi „felhatalmazás” és az egyedi szabály közötti kapcsolat sokkal közelibb. Utalnék itt a Ptk 200 §-ban megfogalmazott szerzıdési szabadságra, amely alapján a szerzıdı feleknek joguk van egyrészt a törvény rendelkezéseitıl eltérni, másrészt

72

Kampis György: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat Unió Kiadó Kft 1994 22 és köv. oldalak. Lásd még hasonlóan, a társasági szerzıdés magánjogi jellegérıl: Angerer, Karin: Gesellschaftsvertragliche Eingriffe in die Privatsphäre Berlin, Freie Univ., Diss., 1992, Umfang XIX, 197 S. 73

40

atipikus szerzıdést is kötni, illetve szabad tartalommal kialakítani azt. Az Alkotmánybíróság joggyakorlatában a szerzıdési szabadság bár alkotmányos jog, de nem alkotmányos alapjog.74 Ebben a vonatkozásban tehát jelentısséggel bír annak a kérdésnek a tisztázása, hogy a diszpozitivitás mely jogágak által szabályozott, milyen jogviszonyokban értelmezhetı. A diszpozitív szabállyal ellentétben Kampis a kógens szabályt olyan normának tekinti, amelynek lényegét abban látja, hogy a megadott szabálytól nem lehet eltérni még akkor sem, ha a „téma esetleg az érdekeltek magánautonómiájának körébe tartozik, vagy azt érinti”. Kampis tehát bár kifejezetten nem mondja ki, de a kógenciát mégis a diszpozitivitás relációjában értelmezi. Bizonyos értelmezési problémát vet fel azonban a felhívott példája. A személyes adatok védelmérıl75szóló 1992. évi LXIII.tv 1. § (2) bekezdésére hivatkozik, amely szerint az adatvédelemrıl szóló törvényben foglaltaktól eltérni csak akkor lehet, ha azt e törvény megengedi. Az adatvédelemrıl szóló törvény azonban értelemszerően nem a magánautonómia körébe tatozó jogterület, hiszen az adatvédelmi törvénytıl való eltérés alatt jogszabállyal való eltérést kell érteni. Másként fogalmazva: az adatvédelmi törvény rendelkezéseitıl fıszabályként jogszabály nem térhet el, kivéve, ha a törvény erre kifejezett lehetıséget ad. E vitatható példa ellenére a monográfia fejtegetésébıl mégis azt a következtetést lehet levonni, hogy a szerzı a kógenciát a diszpozitivitással fogalom-párban használja. Utal az értelmezési nehézségekre, éppen az 1988-as társasági törvény példájára utalva, amikor is a jogalkalmazóknak problémát okozott a kógens és diszpozitív szabályok elhatárolása az olyan normák esetében, amikor kógens és diszpozitív rendelkezések keverednek az adott normában. Az értelmezési problémák megoldásához kiemeli, hogy a kógenciára, vagy diszpozitivitásra való kifejezett törvényalkotói utalás nélkül is kógens az a szabály, amely hatáskört (feladatkört), illetékességet állapít meg, eljárásra, szervezetre, összegszerőségre, határidıre vonatkozik, vagy fogalommeghatározást tartalmaz. Az örökösen visszatérı értelmezési problémák miatt megfontolandó javaslatot fogalmaz meg, amikor kifejti, hogy „célszerő volna ezt a problémát a jogalkotási törvényben általános érvénnyel rendezni”, alátámasztva ezzel az álláspontjával Sajó András véleményét, miszerint a jogtudomány nem más, mint a tételes jog magyarázata. 76 Kampis szól az un. „féloldalas kógenciáról” is. Ezt a normát arra az esetre vonatkoztatja, amikor a jogviszonyban a gazdaságilag gyengébb fél jogalkotói védelme indokolt. Példaként a belkereskedelmi törvény fogyasztóvédelmi szabályát említi, azt nevezetesen, hogy a gazdasági erıfölénnyel bíró fél a másik szerzıdı féllel létesített jogviszonyban csak a fogyasztó javára térhet el a törvény rendelkezéseitıl. A féloldalas kógencia lényegében a Fabó és Szász által leírt relatív kógencia. Az imperatív szabály a feltétlen alkalmazást kívánó szabály. Az imperetivitás Kampis szerint a jogszabályok túlnyomó többségére jellemzı. Ide sorolja a közjogi, általában a közrendi szabályokat, eljárási szabályokat, szervezı jellegő szabályokat. Az imperatív szabályok

74

Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris 2001 103.o.

76

Sajó András: Kritikai értekezés a jogtudományról Akadémia Budapest ,1983 83 o.

41

sajátos esetkörének tekinti azokat a normákat, amikor valamely joghatás ex lége, a törvény erejénél fogva következik be. 2.3. Összegzés A teljesség igényét mellızı, áttekintett nézetekbıl leszőrhetı, hogy a nézetkülönbségek egyrészt abban fogalmazódnak meg, hogy 1. a kógencia és diszpozitivitás normatani kérdés-e, vagy sem, azaz a jogi norma rendelkezı részéhez kapcsolódik, vagy érvényességi azaz érvényesülési, lényegében joghatásbeli kérdés. Ebben a vonatkozásban a szerzık jelentıs többsége a kógenciát és diszpozitivitást normaszerkezeti kérdésnek tekinti. 2. A kógencia sajátos autonóm jogviszonyokhoz kötıdı jogi kategória-e, vagy a kógencián érteni kell minden szabályt, amely kötelezı. Azok a szerzık, akik kiszélesítik a kógencia fogalmát, nehezen tudják kezelni az imperatív szabály fogalmát. (Pl. Eörsi nem is tesz különbséget közöttük.) Álláspontom szerint a fogalmi tisztázás akkor lehet a legcélravezetıbb, ha a fogalmakat a lehetı legszőkebben határozzuk meg, ebben az esetben könnyebb az egzakt definíció, lényegesen nagyobb biztonsággal határolhatóak el a fogalmak egymástól. Az imperatív szabály olyan, a jogi norma jelleg szerint kötelezı szabály, ami a jog lényegét fejezi ki, amennyiben a szabályban érvényesül a kizárólagos jogalkotói akarat, a szuverén jogalkotói hatalom. Abszolút imperatív szabály az a szabály, amelytıl senki, sem szerzıdı fél, sem jogszabály, sem nemzetközi megállapodás nem térhet el. Ezekrıl a szabályokról lásd a sólyomi alkotmánybíróság ítéleteit. (Tulajdonhoz való jog, személyiségi- és szabadság jogok, jogképesség) A relatíve imperatív szabály olyan szabály, amely esetén az imeperativitás általános jellemzıi érvényesülnek azzal a megszorítással, hogy a jogalkotónak lehetısége van arra, hogy ugyanazt a jogviszonyt a szuverenitás korlátozásával máshogyan, de ugyancsak jogszabállyal szabályozza. (Pl. rendes bíróság és választottbíróság, társasági jog és Eu Rt. stb.) A relatíve imperatív szabályok közé sorolom a polgári jognak azokat a szabályait, amelyekben nem érvényesülhet az ügyleti akarat (tulajdon, személyek szervezetek, öröklés stb.). A relatíve imperatív szabályok tehát kizárólagos, de a jogalkotó által nem korlátozhatatlan jogok, ugyanazon jogviszony többes szabályozása lehetséges, a szabály azonban feltétlen érvényesülést kíván abban a jogviszonyban, amelyet szabályoz. A relatíve imperatív szabályok közé sorolom az általános és a speciális szabályokat, egymáshoz való viszonyukat. A kizárólagosan jogalkotói uralom alatt álló normák között azonban vannak engedı szabályok. Ebben az esetben arról van szó, hogy a jogalkotói impérium továbbra is fennmarad annyiban, amennyiben a normától csak normával lehet eltérni. Ezek a szubszidiárius normák, amelyeknek a relatíve imperatív normáktól való elhatárolását akként lehetne meghatározni, hogy a szubszidiárius norma a jogviszonyt egyébként szabályozó normához képest kisegítı, alárendelt. Amíg a relatíve imperatív szabály esetében ugyanazt a jogviszonyt teljes körően

42

máshogy szabályozza, egy ugyanolyan hierarchikus szinten álló jogszabály, (Pl. cégjegyzési jog szabályozása a Gt-ben és a Hpt.-ben). addig a szubszidiárius szabály jogi lényege abban van. hogy a jogalkotó felhatalmaz más jogalkotót, mégpedig a jogforrási hierarchiában alacsonyabb szinten álló jogalkotót, arra, hogy azokon a Eörsi megfogalmazásával élve77 rész,vagy szakterületeken, ahol tömeges jellegő és egyben sajátos viszonyok érvényesülnek, az eltérés megengedett legyen az eredeti jogalkotói szándéktól. A szubszidiaritás lényegében a jogalkotó diszpozitivitása. Ugyanazon jogpolitikai célokat és funkciókat valósít meg, mint a diszpozitív jogi szabályozás az ügyletek esetében. (Pl. a szavatossági jogok igényérvényesítésére megállapított határidık) A jogszabálytól való eltérést kivételes egyedi esetre, egyedi döntésre engedı norma a diszkrecionális norma. A diszkrecionális norma jogalkotói akaratból, jogalkotói engedéllyel állami döntésnek enged eltérést, nem normatív jelleggel, mint a szubszidiárius szabály esetén, hanem egyedi jelleggel. A kógens és diszpozitív normát véleményem szerint egymásra vonatkoztatva célszerő értelmezni. A diszpozitivitás megítélését illetıen a jogirodalom tartalmilag egységes, eltérés csak terminológiákban mutatkozik. A diszpozitív norma a jogszabálytól a szerzıdéskötı feleknek a normától való eltérést megengedi: engedı szabály, vagy jogszabály rendelkezésének hiányában szabályozást engedı (Lábadynál felhatalmazó) szabály, illetve hézagpótló szabály, amely alatt az értendı, hogy ha a felek rendelkezı szabadságukkal nem élnek, a jogszabály hivatott a felek rendelkezı szabadsága miatt keletkezett szerzıdési őrt kitölteni. A kógens norma értelmezésében a jogirodalomban már jelentıs eltérés mutatkozik. Ennek alapvetı oka, -mint erre Szladits és Asztalos is már idézett munkájukban rámutatnak- arra vezethetı vissza, hogy a „kógens szabályokat a római jogi elmélet közjoginak tekintette”, s a római jogi kultúrán nevelkedett kutatókon e hatás mind a mai napig érezhetı. A kógencia lényegében nem más, mint az ügyleti szabadság jogalkotói korlátja. A kógens szabály a szerzıdéskötı felek szerzıdési szabadságának állít jogpolitikai megfontolásból korlátokat. Az abszolút kógens szabály esetében a jogalkotó a jogszabálytól való ügyleti eltérést teljes egészében tilalmazza, a relatíve kógens szabályok esetében az eltérés csak meghatározott törvényi feltételek fennállása esetében tilalmazott.

77

Eörsi: Im. 157.o.

43

1. sz Táblázat: Normakategóriák – kogencia és diszpozitivitás A NORMA KIZÁRÓLAGOSAN JOGALKOTÓI MAGÁNAUTONÓMIA JELLEGE URALOM URALMA ALATT ÁLLÓ ALATT ÁLLÓ NORMA NORMA (ÜGYLETEK)

Kötelezı

imperatív norma abszolút imperatív és relatíve imperatív

Engedı

szubszidiárius norma diszpozitív norma (jogszabálynak eltérést enged a speciális -eltérést engedı szabályozásra ) -szabályozást engedı diszkrecionális norma -hézagpótló-joghatás (egyedi méltányosságot engedı) (uralom korlátja)

kógens norma (uralom korlátja) -eltérést tiltó -szabályozást kényszerítı hézagpótló-joghatás (abszolút kógens relatíve kógens)

44

A következıkben a kógencia és diszpozitivitás fogalmait az itt írt szőkebb értelemben fogom használni. 3. A kógens és diszpozitív szabály jogpolitikai és gazdasági vetülete. A diszpozitivitás elızıekben meghatározott fogalmából következik, hogy e kérdéskör a magánautonómiához, egyszerőbben fogalmazva az ügyletekhez, a szerzıdésekhez és szerzıdésszerő ügyletekhez kapcsolódó jogi kategória. (Az egyszerőség kedvéért e körülírás helyett a továbbiakban szerzıdést fogok említeni, de értelemszerően a szerzıdés fogalom alá sorolom az egyoldalú jogügyleteket, és a szerzıdésszerően viselkedı ügyleteket, mint az alapszabályt, alapító okiratot stb.). Az ügyletkötések során a szerzıdı felek számára a törvény által biztosított diszpozitivitás, szerzıdési szabadság a tulajdonjogból folyó jogosítvány. A diszpozitivitás lényegében egyfelıl nem más, mint a tulajdonost megilletı rendelkezési részjogosítvány kötelmi jogi vetülete, másrészt pedig a jogalkotói hatalomtól való relatív függetlenedés. Ezért elıször – az összefüggések történeti feldolgozását mellızve – a tulajdonhoz való jog és a szerzıdéses szabadság egymáshoz való viszonyának fı vonalait rajzoljuk meg, majd ezt követıen a szerzıdések jogi szabályozásának a jogalkotói hatalomtól való függetlenedése határait és korlátait vizsgáljuk. 3.1. A tulajdonhoz való jog és a szerzıdéses szabadság viszonyrendszerének fı vonalai A tulajdonhoz való jog78és a szerzıdési szabadság mai tartalmának, egymáshoz való viszonyának meghatározása a rendszerváltást követı Alkotmánybíróság ítélkezésének idıszakára esik. A 43/91 (VII.12.) számú AB határozat leszögezi, hogy a személyek szerzıdési akaratának korlátlan érvényre juttatását a polgári jog szabályai nem teszik lehetıvé; ilyen követelmény az Alkotmány rendelkezéseibıl sem vezethetı le. Az eltérést nem engedı (kogens) jogszabályi rendelkezéseken túl, elvi korlátja a szerzıdéses szabadságnak az, hogy jogszabály a szerzıdés egyes tartalmi elemeit meghatározhatja és az is, hogy jogszabály szerzıdés kötését kötelezıvé teheti. A 32/1991 (VI.6.) AB. határozatban pedig kifejti az Alkotmánybíróság, hogy a szerzıdési szabadság, bár alkotmányos jog, de nem alapjog79. A szerzıdési szabadságra tehát a tulajdonvédelem nem áll fenn, bármilyen szoros is a történelmi kapcsolat a két jog között.80

78

Lásd:: Vörös Imre : A tulajdonhoz való jog az alkotmányban Acta Humana 1995 18-19.sz. Sonnevend Pál: A tulajdonhoz való jog. Emberi Jogok 2003. 637. 79 Az alkotmánybírósági ítélkezést részletesen elemzi Lenkovics Barnabás: Szerzıdési szabadság alkotmányossági nézıpontból Boytha György Emlékkönyv Budapest 2004 80 Sólyom: Im 103. o

45

„A szerzıdési szabadság a piacgazdasággal összefüggésben nyert az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint alkotmányos értéktartalmat. A szerzıdési szabadság tehát a piacgazdaság egyik lényegi eleme, amely azonban alkotmányos alapjognak nem tekinthetı. Alkotmányos alapjogi státusa a szerzıdési szabadságnak önálló alkotmányos jogként való felfogásából sem következik. Következésképpen a szerzıdési szabadságra az alkotmányos alapjogi értékrendben helyet foglaló jogosultságokra vonatkozó sérthetetlenségi, érinthetetlenségi alkotmányos tétel sem irányadó. A szerzıdési szabadság - a fent kifejtettek szerint - alkotmányosan még lényegi tartalmat illetıen is korlátozható, amennyiben a korlátozás végsı eszközének fennállnak az alkotmányos indokai. Az Alkotmány szerzıdési szabadságot integráló 9. § (1) bekezdése - a fentebb kifejtettek szerint -eleve korlátozható feltételeket tartalmaz. A szerzıdések tartalmi megváltoztathatósága ugyanis az elv korlátja; a változtathatóság kivételességének viszont az Alkotmányban meghatározott és az Alkotmánybíróság által ellenırzött korlátai vannak.” 3.2. A szerzıdések jogi szabályozásának legitimációs kérdései – az állami beavatkozás határai. Az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy a szerzıdésekbe történı beavatkozás lehetısége és a szerzıdési szabadságnak a nemzetközi jogösszehasonlításban is felismerhetı korlátozása összefügg azzal, hogy az állami szerveknek a szerzıdésekkel kapcsolatos magatartása a gazdasági élet változásai folytán korunkban világviszonylatban lényegesen megváltozott. Hozzá kell tenni ehhez azonban azt, hogy a szerzıdési szabadságnak kógens szabályokkal való korlátozása, s ezzel a szerzıdésbe az állami jogalkotási hatalommal való beavatkozása korántsem mai jelenség. Beck Salamon kiváló, ma is aktuális tanulmányában ír a kógens szabályok és a szerzıdésben megjelenı közhatalom összefüggésérıl81. A kógens szabályok korábban tilalmakban merültek ki, ezek a klasszikusan eltérést nem engedı szabályok, a késıbbiek folyamán azonban egyre gyakrabban kényszerítıvé, pozitív cselekvést elıíró szabályokká váltak, a szabályozást engedı diszpozitív normák mellett megjelentek a szabályozást kényszerítı kógens szabályok is. A kógens szabályokkal az állam meghatározott jogviszonyokat kivesz a szerzıdési szabadság mindenhatósága alól. A beavatkozásra olyan területeken kerül sor, amikor a másik fél gyengébb gazdasági pozíciója, gazdaságilag kiszolgáltatott helyzete ezt indokolja. Ebben az összefüggésben érthetı, hogy a kógencia és diszpozitivitás kérdése a római jogi közjog-magánjog hagyománya után a liberálkapitalizmustól miért nyert új tartalmat. A jogegyenlıség és a szerzıdéses szabadság elfedi a szerzıdı felek között fennálló gazdasági egyenlıtlenséget. A gazdasági egyenlıtlenséget azonban.-különösen igaz ez napjainkban- tágan kell értelmezni, bár nem parttalanul. A szerzıdésekbe kógens szabályokkal való állami beavatkozás

81

Beck Salamon: A közhatalom növekedése a magánjogban In: Jogi dolgozatok Budapest Franklin társulat 1916 89.o.

46

Kharübdisze és Szküllája a szerzıdési szabadság és a gazdaságilag kiszolgáltatott, bár jogilag egyenlı fél védelme. Minden szerzıdési szabadságot korlátozó kógens szabály esetében tehát fel kell tenni a kérdést, hogy fennállnak-e azok a jogpolitikai és gazdasági indokok, amelyek szabályozásra kényszerítik az államot, -a nimfát-, amely átvezeti a hajót és a hajóst az örvény és a sziklafal között. Vitathatatlan, hogy az állam a szerzıdések kiemelkedıen fontos tényezıje, az állami beavatkozás azonban jobbára elsısorban piacvédelmi és fogyasztóvédelmi eszköz; alapvetıen a versenyjogban, árszabályozásban, szabványszerzıdésekben, környezetvédelemben, és ehhez hasonló jogviszonyokban jelenik meg. A szerzıdéseknek ez a „közjogiasodó” folyamata korántsem lezárult folyamat. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a szerzıdések jogi szabályozásában a közjogi és magánjogi elemek egyensúlya kialakítható, és igazán ez az egyensúly az, aminek alkotmányossági szempontból jelentısége van. Meg kell azonban jegyezni, hogy az egyensúlyon való Alkotmánybírósági ırködés önmagában kétséges védelem, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az egyedi normakontroll keretében nehezen tud folyamatokra visszahatni. A kérdés tehát az, hogy hogyan és mikor kell megálljt parancsolni az állami beavatkozásnak. S az is kétségtelen, hogy a jogalkotói önmérséklet nélkül az egyensúly igen könnyen megbomlik. A szerzıdésekbe kógens szabályokkal való állami beavatkozás azonban feltétlenül szükséges, ha a viszonylagosan kiegyensúlyozott, közel egyenlı pozíciót tételezı gazdasági modell ténylegesen megbomlik. S bár gazdasági egyenlıtlenség jogi szabályozással nem egyenlíthetı ki, a jogi szabályok a gazdasági hátrányok következményeinek csökkentésére –bizonyos határokon belül- megfelelıek lehetnek. 4. A kógens szabályba ütközı szerzıdéses kikötés jogkövetkezményei A diszpozitív szabály ügyleti szabadságot enged, ez a szabadság azonban nem korlátlan. A szabad joggyakorlás közérdekbıl, illetve az ügyletben érintett egyik fél érdekében törvény által korlátozható. E korlátozó szabályok a kógens, félre nem tehetı, kényszerítı szabályok. Annak ellenére, hogy a kógens szabály meghozatalára közérdekbıl, vagy a másik (általában gyengébb, védelemre képtelenebb) fél megóvása érdekében kerül sor, nem tekinthetı közjogi szabálynak, mégpedig azért nem, mert a kógens szabálynak való érvényszerzés a sérelmet szenvedett fél akaratán múlik. A törvény által biztosított kógens szabály azt eredményezi a gyengébb fél számára, hogy megnyílik a lehetıség arra, hogy jogi kötıerı ne főzıdjön az olyan jognyilatkozathoz. A kógens szabályba ütközés jogkövetkezményeinek, az érvénytelenség jogkövekezményeinek érvényesítése azonban elsısorban a szerzıdı feleken múlik. Bár a PTK 234§ (1) bek. szerint a semmis érvénytelen ügyletre bárki, bármeddig hivatkozhat, a „bárki” fogalmát azonban az ítélkezési gyakorlat jelentısen megszorítja, s bizonyos esetben képlékennyé is teszi. A Legfelsıbb Bíróság82közzétett eseti döntésében

82

BH.1991.107.

47

kifejtette, hogy „a semmis szerzıdéssel kapcsolatos perindítási lehetıséget vagy a jogi érdekeltség (jogviszony) vagy a perlési jogosultságot biztosító törvényi (jogszabályi) felhatalmazás alapozza meg”. A jogi érdekeltség az ügyletkötı feleké, a perindítási felhatalmazás pedig a Ptké, valamint az egyéb jogszabályok szerint meglehetısen szők körő. A Legfelsıbb Bíróság következetes álláspontja szerint a semmis ügyletre érdekeltséget nem bizonyító harmadik személy –kereshetıség hiányában – nem hivatkozhat. Ebbıl pedig az következik, hogy a kógens szabályba ütközés jogkövetkezményeinek érvényesítésérıl maga a sérelmet szenvedett fél dönthet. A Legfelsıbb Bíróság álláspontja szerint a „jogszabályi rendelkezésekbıl értelemszerően az következik, hogy fokozott társadalmi érdek főzıdik a széleskörő hivatkozási lehetıség biztosításához. A hivatkozási lehetıség azonban nem jelent egyben keresetindítási jogosultságot is. Ezzel szemben az ellenkezı értelmezés az ügyletkötı feleket nem kívánt zaklatásnak tenné ki, és olyan perlési jogosultságot eredményezne, amely sértené az ügyleti biztonságot, a személyhez főzıdı jogokat és nem szolgálná a társadalmi érdekeket sem”. Természetesen fennáll az érvénytelen szerzıdés hivatalból való hatósági észlelési kötelezettsége, feltéve azonban, hogy az ügylet egyáltalán a hatóság elé kerül. Mindezekbıl következik, hogy a kógens szabályba ütközı ügylet az önkéntes teljesítés és a perindítás hiánya miatt ugyanúgy teljesedésbe megy, mintha nem is ütközne kógens rendelkezésbe. A kógens és diszpozitív szabály megkülönböztetése csak olyan jogviszonyokban értelmezhetı, ahol a jogalkotó a felek számára ügyleti szabadságot enged.(Itt bocsátjuk elıre, hogy az imperatív szabályba ütközı norma esetén más lesz a jogsértés jogkövetkezménye: a normasértı norma Alkotmánybírósági megsemmisítésre kerül!) A kógens szabályba ütközı szerzıdéses kikötés érvénytelen. Az érvénytelenség joghatása abban az esetben, ha a kógens szabály a jogszabálytól való eltérést nem engedi meg, tehát a norma eltérést tiltó alakzatban jelenik meg az általános polgári jogi szabályokban, azzal a legfıbb és legáltalánosabb jogkövetkezménnyel jár, hogy az érvénytelen kikötés joghatás nélküli marad, más szóval a bíróság elıtt nem érvényesíthetı. A bíróság a kógens szabályba ütközı szerzıdés kikényszerítéséhez nem biztosít állami kényszert, a szerzıdéstıl, illetve a szerzıdéses kikötéstıl megfosztja a „felek törvénye” elismerését. Az érvénytelenség bekövetkezése a jogérvényesítı hátránya, objektív szankció, ahogy Asztalos fogalmaz83 az objektív szankcióban figyelmen kívül marad az emberi magatartás „tudati, akarati” tényezıje. Beck Salamon „fejlettebb kógens jognak” tekinti azt az esetet, amikor a szabályba ütközés joghatása az érvénytelenségen túlmegy annyiban, hogy a félre tenni kívánt, irányadó jogszabály a szerzıdés részévé válik, a jogszabály pótolja a felek akaratát. Pontosabban fogalmazva: miután a jogszabályok a kógencia esetében nem ismerik el a felek szerzıdési akaratát, a jogalkotói döntés válik a szerzıdés részévé. A lényegi joghatás tehát

83

Asztalos: Im..55.o.

48

„hatástalanságban” áll. Az eredeti állapot helyreállítása ténylegesen a hatás hatása a jogellenes állapot következménye. Ennek hangsúlyozása azért jelentıs, mert a társasági jogban a „hatástalanság következményei” más polgári jogi szerzıdésekhez képest jelentıs eltéréseket mutatnak. Ezen kérdések vizsgálata egy önálló értekezés tárgya. Itt tehát csak jelzés-szerően vetjük fel a Gt esetén a kógens szabályba ütközı rendelkezés sajátosságát. A társasági szerzıdés nem válhat automatikusan semmissé, nem a jogszabályok rendelkezése lép be, hanem a jogkövetkezmény a cégbíróság fellépése, amivel változtatásra kötelez. Ennek következtében egyfelıl szigorúbb jogi következmények állnak elı, mint más polgári jogi szerzıdésnél, mert nem lehetséges az, hogy a kógens rendelkezésbe ütközı jogellenes megállapodás teljesedésbe menjen. Itt tehát nemcsak az állami kényszer igénybevételének a lehetısége vész el, hanem kötelezettség keletkezik a törvényes állapot helyreállítására. A társasági jogban tehát - eltérıen az esetleges más polgári jogi szerzıdéses helyzetektıl automatikusan nem nyomul be a szerzıdésbe a jogszabály84. A feleknek a választási lehetısége az elutasítás, vagy a jogszerő követelmények szerinti döntés között van. „Látens” jogellenességre tehát társaság esetén nincs lehetıség. Ezért egyértelmően kell szabályozni a jogalkotónak. Ez pedig azt igényli, hogy tételesen dönteni kell minden egyes kérdésben. Szerzıdési tulajdonosi szabadság és a társaságok piacvédelmi követelménye között. Ez két ellentétes megközelítést jelent, ezért a jogalkotó felelıssége ezen a területen az általánosnál is fokozottabb85. Nem szabad bírósági jogértelmezésnek kitenni a társaságokat, mert ezzel megnı a cégbíróságok mozgástere abban a vonatkozásban, hogy belenyúljanak a társasági szerzıdés rendelkezéseibe. Ez lényegében pedig a szerzıdési szabadság alkotmányos alapelvébe ütközik. Másfelıl és ugyanakkor pedig biztosítani kell azt is, hogy a cégbíróság ténylegesen élni tudjon és éljen törvényességi felügyeleti jogkörével. 5. Javaslat a társasági szerzıdés diszpozitív és kógens szabályainak kialakítására és értelmezésére. Talán kitőnt az eddigi okfejtésekbıl, hogy a társasági szerzıdéseknél a diszpozitivitás tartalma a polgári jogi szerzıdésekhez képest jelentıs sajátosságokat mutat. A Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. 200. § (1) bekezdése szerint a szerzıdés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A diszpozitivitást engedı törvény azonban nem utal a feleknek „az egymás közötti jogviszonyára”, mert hiszen a szerzıdéses kötelembıl, mint relatív szerkezető jogviszonyból ez következik. Más kérdés, hogy a Ptk.ban is célszerőbb lenne a

84

Lásd errıl Gál Judit- Pálinkásné Mika Ágnes: Társasági jogi perek HVGORAC 2003 108. és köv. oldalak. 85 A német kft-jogot tárgyaló jogirodalomban lásd errıl pl: Angerer, Karin: Gesellschaftsvertragliche Eingriffe in die Privatsphäre Berlin, Freie Univ., Diss., 1992, Umfang XIX, 197 S., nemzetközi összehasonlításban lásd még Aladschov, Ivan: Rechtsvergleichende Darstellung der GmbH im deutschen, österreichischen und bulgarischen Handelsrecht, Tectum-Verl. Marburg 1995. in. : Manuskript: IV, 83 S. - Kolumnentitel: Struktur der GmbH.

49

kimerítıbb fogalmazás, hogy a diszpozitivitást ne lehessen az ügyletek körén kívül értelmezni. Asztalos tehát joggal kritizálja a szabályt.86 Láttuk, hogy a diszpozitivitás jogi tartalma a szőkebben vett kötelmi jogban is problematikus, még több kérdés merül fel azonban, ha a Gt.-re változtatás nélkül átvisszük a Ptk. fogalmat, hiszen a Ptk. nem tudja kezelje a Gt. specialitásait. A Gt. diszpozitív szabályozásában különbséget kell tenni a társasági szerzıdés tartalmi elemei között. Azonos elvek szerinti szabályozást igényelnek egyrészt a társaság szerveire, szervezetére és mőködésére vonatkozó rendelkezések, másrészt pedig a társasági tagok egymáshoz és a társasághoz való viszonyának szabályozása. A társaság formájára, belsı szervezeti felépítésére, e belsı szervek minimum hatáskörére, vonatkozó szabályok meghatározásában ki kellene mondani fıszabályként a kógenciát. Azt gondolom, hogy a kógencia ebben az esetben nem a szerzıdı felek szerzıdési szabadságának korlátozása, hanem éppen ellenkezıen kifejezetten a piaci szereplık segítése (képviselet, cégjegyzés). A szervezeti szabályok kógens jellege egyszerően kiszámíthatóvá teszi a partnerkapcsolatokat abban az értelemben, hogy a piaci szereplıknek elegendı a törvény ismerete, ebbıl következıen nem kell minden szerzıdı partnert ellenırizni és elızetesen „kitanulni”. A kógens szabályoktól a Gt. eltérést engedhet azokban az estekben, amelyeknél a mőködés, vagy a belsı szervezet kialakítása a társaságot alapító tagok igényeihez való ésszerőbb alkalmazkodást lehetıvé teszi. Ugyancsak a társaság szervezetére vonatkozó szabályok körében a szabályozást engedı szabályokkal lehete lazítani a kógencia merevségén. Az új társasági törvény továbbra is fenntartotta a társaság szerveinek mőködésére vonatkozó minimum feltételeket (pl. taggyőlési meghívó és a taggyőlés között legalább 15 napnak el kell telni). Az ilyen kérdések szabályozása maradhatott volna a szerzıdı felekre. A gyakorlat szerint ezeket a szabályokat a legtöbb társaság csak akkor tartja be, ha a felek között éles jogvita alakul ki. Ilyen formán ezek a szabályok korlátolt felelısségő társaság esetén általában „fegyelmezı jellegőek”. Ebben a körben a társasági szerzıdésnek tágabb teret lehetett volna engedni. A társasági szerzıdésnek a tagok egymás közötti, illetve a tag és a társaság közötti viszonyában, a fıszabálynak a diszpozitivitást kellene állítani, ennyiben tehát többeltszabályozást igényel a diszpozitivitás, hiszen nem csak a tagok egymás közötti, hanem a tag és a társaság közötti viszonyra kellene kiterjeszteni a szerzıdési szabdságot. Bár külön teszünk említést tagok egymás közötti jogviszonya, valamint a tag és társaság közötti jogviszony között, a fıszabályszerő kógenciára ebben a körben a magam részérıl nem látok ésszerő indokot.

86

Asztalos László: Im.44.o.

50

A tagok egymás közötti, valamint a tag és társaság közötti jogviszony alatt az egyes tagokat megilletı vagyoni jogokat (így a vagyon rendelkezésre bocsátása, osztalék, esetleges pótlólagos tıke-befizetési kötelezettség, likvidációs hányadhoz való jog), szervezeti jogokat (szavazati jog, eljárási jogok, megtámadó jog), kisebbségi jogokat, személyes közremőködésre vonatkozó jogokat értem, amelynek minimumát a törvény meghatározza. A szerzıdési szabadság kiszélesítése álláspontom szerint nem jelent sem piaci, sem hitelezıi többlet kockázatot. A szerzıdési szabadság ugyanis –ha a diszpozitivitást a legszőkebben, az ügyletek körében értelmezzük- a társaság belsı viszonyaiban merül fel, a hitelezıi és piaci viszony pedig a társaság külsı viszonyaiban jelenik meg, ahova már nem ér el a társasági szerzıdés diszpozitivitásának hatása.

51

IV. A kft. szerzıdési alanyai Egy szerzıdéstípus vizsgálatában mindenekelıtt azt kell áttekinteni, kik azok a jogalanyok, akiket a jogszabály az adott szerzıdés megkötésére jogosít. 1. A jogalanyok körének bıvülése a társasági törvényben A társaság és a társaság tagjainak jogalanyisága bár két különbözı fogalom, a társasági törvény megalkotásával mégis egy ponton e fogalmak összekapcsolódtak. Az 1959-es Ptk a jogalanyok két kategóriáját különböztette meg. Szabályozta a természetes személyek és jogi személyek jogképességét. Az 1988-a társasági törvény a jogalanyiság vonatkozásában jelentıs változást hozott. A Gt. a jogi személyiséggel nem, de jogképességgel rendelkezı társaság megkonstruálásával a magyar jogban jogilag eddig nem létezı új jogalanyt teremtett.87 Jogalanyiság sajátossága a jogi személy szervezetekhez képest abban nyilvánult meg88, hogy a kkt és bt jogképessége nem általános, hanem konkrétan nevesített jogok és kötelezettségek vonatkozásában áll fenn. A jogi személységgel nem rendelkezı jogképes szervezetek tulajdont szerezhetnek szerzıdést köthetnek és perelhetıek. A természetes személy és jogi személy mellett a társasági törvény törvényi szintre emelte a „cégnév” elkülönült jogalanyiságát. A Gt.-ben szabályozott cégnév jogalanyisága lezárta azt a korszakot, amely a polgári jogban a természetes személy – jogi személy kettısségén alapult, és elismerte önálló jogalanyként azt a társasági törvényen alapuló szervezeti alakulatot is, amelyik nem rendelkezik jogi személyiséggel. A betéti és közkereseti társaság önálló jogalanyiságának elismerésével, az önálló szerzıdéskötési képesség alapján alanyai lehetnek gazdasági társaságnak is, köthetnek társasági szerzıdést, bár nem minden formában. Mindhárom társasági törvényünk az alapvetı rendelkezések körében szólnak arról, hogy – a törvényi kivételektıl eltekintve - kik és milyen feltételek fennállása esetén válhatnak a társasági szerzıdés alanyává. A társasági szerzıdés legalább két fél egybehangzó akaratnyilatkozatával jöhet létre. Gazdasági társaságba tagként mind belföldi, mind pedig külföldi természetes és jogi személyek, illetve jogalanyisággal rendelkezı egyéb szervezetek is tagként beléphetnek89 A társasági jogalanyiságnak tehát lényegében a polgári jogi jogképesség az elıfeltétele. Fıszabályként tehát megszőnt a szocialista jogban ismert továbbtársulási tilalom. A jogalkotó a társasági tagságot sem belföldi sem külföldi jogalanyok vonatkozásában nem kívánta korlátozni. Igaz volt ez már az 1988. évi társasági törvény elfogadásának idıszakára

87

Balásházy: Jogi alaptan Aula 2002. Lásd részletesen: Társasági törvény magyarázata. Kjk 1993 70. és köv. oldalak. Sárközy Tamás: A jogi személy elmélete Kjk 1985 412.o. 88 Lásd részletesen: Társasági törvény magyarázata. Kjk. 1993 70. és köv. oldalak. Sárközy Tamás: A jogi személy elmélete Kjk. 1985. 412.o. 89

(Gt.3.§ (1).

52

is. Az elsı társasági törvény elıkészítés során még éles vita folyt arról, hogy az egyes társasági formák tekintetében milyen alanyi kör legyen megengedett. Különösen a természetes személyek vonatkozásában volt vitatott, hogy személyegyesítı, vagy tıkeegyesítı társasági formába engedje a jogalkotó tevékenykedni az állampolgárokat. Az 1988. évi Gt. elfogadásakor a természetes személyek társaságalapításának széleskörő elismerése jogalkotói vívmány volt, kiküzdött engedmény, amely engedményt utóbb a rendszerváltást követıen a 1990-es alkotmánymódosítás már kötelezı alkotmányos normává emelt. Az alkotmánymódosító 1990. évi XL. törvény az alkotmányos rendelkezések közé emelte a vállalkozásokhoz való jogot. A 9. § (1) bekezdés rendelkezése szerint a Magyar Köztársaság. támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. A vállalkozás szabadságának elismerése egyben azt jelentette, hogy megszőntek a vállalkozás engedélyezés szubjektív, mérlegelésén alapuló rendszere, a vállalkozás és társaságalapítás jogának elvonása alkotmányos korlátokba ütközne. 2. A társasági szerzıdés alanyaira vonatkozó modern szabályozás rendszertana A Gt és utóbb az alkotmánymódosítás megjelenésével a társaságalapítás normatív rendszerővé vált, ennek megfelelıen fıszabályként bármely jogalany létesíthetett gazdasági társaságot. Az alkotmánymódosítás után a jogalkotó megszüntette a külföldi természetes és jogi személyekre alkalmazott korlátozásokat is. Az 1988-as Gt. alapján egészen az említett alkotmánymódosításig a külföldi részvétellel alapított gazdasági társaságban, ahol a külföldi által megegyezett tulajdoni hányad a többséget elérte, engedély alá esett. Az alkotmánybíróság a vállalkozáshoz való jogot alkotmányos alapjogként definiálta,90szemben a gazdasági verseny szabadságához való joggal. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint (33/1993.(V.28.) a vállalkozás szabadsága és a munkához való jog és a foglalkozás szabad megválasztásához való joga, mint szubjektív alapjog azonos. E jogok alapjogi jellege egyben meghatározza az állami szervek intézményes feladatát is. Minden jogkorlátozó szabályozásnál – az alapjogi jelleg következtében –fokozottan azaz a „legszigorúbban” kell vizsgálni az arányossági követelményeket, nevezetesen azt, hogy a szabadság jog korlátozást, és a korlátozással elérni kívánt társadalmi érdek hogyan viszonyul egymáshoz is. A társulási szabadság korlátozásának tekintik egyes szerzık91a Gt-ben szabályozott formakényszerre vonatkozó törvényi elıírásokat, amely szerint gazdasági társaságot csak a Gt-ben meghatározott formákban lehet alapítani. Álláspontom szerint a „formakényszer” nem korlátozza a vállalkozás szabadságát, hiszen a vállalkozás más jogalanyi keretek között is, és más jogi konstrukcióban is megvalósítható. A formakényszernek jogalanyiságot létesítı vonatkozása a döntı kérdés. A jogi személyek – legalább is a Gt szabályainak szintjén tehát korlátozás nélkül válhatnak társasági szerzıdés alanyává. A jogi személyek általános jogképességét biztosító Ptk. 28. § (3)

90 91

Sólyom László: im: 629.o. Lásd: Fazekas-Harsányi-Miskolczi-Újváriné: Magyar Társasági jog Novitni Kiadó 1999 28..o.

53

bekezdést azonban speciális törvényi elıírások korlátozhatják. Ilyen korlátokat a Gt maga és az Államháztartási illetve Önkormányzati törvény határoz meg. Ilyenformán a legtipikusabb tilalmat az 1997. évi Gt 4.§ (4) bek-e állította fel, amikor megtiltotta egyszemélyes társaság továbbtársulását egyszemélyes társaságba. Ezt a korlátozó rendelkezést azonban a könnyő kijátszhatóság miatt a 2006-os Gt megszüntette. Egyes jogi személyekrıl szóló külön rendelkezések azonban korlátozhatják speciális rendelkezéssel a jogalannyá válást. A jelenleg ismert ilyen rendelkezések nem általános jellegő tilalmak, hanem a speciális törvényi elıírások zömmel vagyonvédelmi célból egyes jogi személyeknek olyan gazdasági társasági szerzıdés megkötését tilalmazzák, ahol a tagot korlátlan felelısség terheli. Ilyen korlátozó rendelkezést tartalmaz az Államháztartásról szóló tv., valamint az Önkormányzatokról szóló törvény. Az államháztartás alrendszeréhez tartozó szervezetek, valamint az önkormányzatok csak olyan gazdálkodó szervezetben vehetnek részt, illetve csak olyan szervezetet alapíthatnak, amelyben felelısségük nem haladja meg a vagyoni hozzájárulásuk mértékét. Az un. üvegzseb törvény pedig tovább szigorította az államháztartáshoz kötıdı intézmények társulási szabadságát, amennyiben a jogalkotó kimondta, hogy az ilyen szervezeteknek a társaságokban legalább többségi befolyással kell rendelkezniük. A költségvetési szervek társulási szabadságának korlátozása azonban nem kizárólag a vagyonérték és társasági forma, tagi pozíció meghatározására szorítkozik, hanem szabadságkorlátozás megvalósul abban is, hogy szerzıdéskötésükhöz gazdálkodó szervezet alapításához a törvényben meghatározott felettes szerv engedélye is szükséges. Az engedélyezı szerv központi költségvetési szerv esetén a kormány, helyi önkormányzat esetén pedig a képviselı testület. A jelenleg hatályos államháztartási törvény továbbtársulási tilalmat is megállapított a költségvetési szerv által létesített társaság vonatkozásában. Ezek a szabályok értelemszerően nem tekinthetıek a vállalkozási szabadság káros korlátozásának, hiszen az államháztartás stabilitásához főzıdı társadalmi érdek erısebb védelemben részesül, mint az, hogy a költségvetési szerv alaptevékenységéhez nem is tartozó vállalkozás tevékenységet folytathasson. A természetes személyek vállalkozási szabadsága a Ptk. általános szabályai szerint korlátlan. Sajátos azonban a szerzıdıképesség szabályozása. A társasági tag cselekvıképtelensége, vagy korlátozott cselekvıképessége egyrészt a jogalannyá válás kapcsán, másrészt pedig a társasági szerzıdés érvénytelensége kapcsán kerül elıtérbe. Az ítélkezési gyakorlat alakította ki92azt a követelményt, hogy a korlátozottan cselekvıképes kiskorú tag esetén, ha fennáll a törvényes képviselıvel szembeni érdekellentét lehetısége a kiskorú taggá válásának feltétele a számhatósági nyilatkozat. Ennek a bírói gyakorlatnak a törvénybeiktatását végezte el a 2006. évi Ctv. oly módon, hogy a bejegyzéshez kötelezıen csatolandó iratok között szerepeltette kiskorú tag esetén a gyámhatósági jognyilatkozatot. Bár a Ctv. megfogalmazása

92

BH.998.438.

54

pontatlan, a jogalkotói szándék egyértelmően arra irányul, hogy gyámhatósági jóváhagyásra és jognyilatkozatot abban az esetben kell beszerezni, ha a társaság kiskorú tagja felett a szülıi felügyeletet a társaság más tagja gyakorolja. A cseh Kft törvény szerint ugyanakkor kiskorú, vagy cselekvıképtelen –a társaság személyes jellégre tekintettel- nem szerezhet üzletrészt93.

3. A társasági szerzıdés mint -tipikusan többalanyú - jogviszony Értelemszerően nincs szerzıdéses jogviszony egyszemélyes korlátolt felelısségő társaságnál. A társasági törvények még a kéttagú társaságot is mint nem tipikusat kezelik. A társasági szerzıdés kéttagú pozícióját lényegében mint speciális elıfordulási esetet a tagkizárás intézménynél nevesíti, amennyiben tiltja a kéttagú társaságtól való kijárás lehetıségét. 3.1.A többalanyú tagok A korlátolt felelısségő társaság magyar szabályozásában a társaság taglétszáma a – szemben pl. a román jogalkotással94 csak szők körben meghatározott esetben jutott szerephez95, jogunk a társasági taglétszámra „rugalmasan” reagál . A korlátolt felelısségő társaságban azonban a kötelezı törzsbetét minimum szabályának a következtében a társaság alanyi köre többszörözıdhet. A tagi vagyoni hozzájárulást és a tagi jogokat többen is teljesíthetik illetve többen is gyakorolják. A Gt. és – és valamennyi társasági törvényünkre igaz – a korlátolt felelısségő társaság esetén lehetıvé teszi azt, hogy a tagsági jogokat megtestesítı üzletrésznek több tulajdonosa is lehessen96. Ha egy üzletrésznek több tulajdonosa van, a társaság irányában azon tagok csak egy tagnak számítanak, jogaikat közös képviselı útján gyakorolhatják. Az új törvény változatlan tartalommal vette át az 1997. évi törvény rendelkezéseit. A törvény rendelkezése szerint a tulajdonostársak jogviszonyaira a Ptk-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Kérdés azonban, hogy a Ptk-nak a tulajdonközösségre vonatkozó szabályai valóban alkalmasak-e arra, hogy a tulajdonostársak jogviszonyait szabályozzák97. A probléma gyökere a Gt. 114. §. rendelkezésére vezethetı vissza. A törvénynek (5) bekezdése szerint minden tagnak egy törzsbetéte van, egy törzsbetétnek

93

Lásd:Raban Premysl:: Obhody zakonikEurounion Praha 2003 232 o. A román társasági törvény 12.§ szerint a korlátolt felelısségő társaság maximális taglétszáma 50 fı. 95 A magyar jogi szabályozásban a taglétszámnak a felügyelı bizottság kötelezı megvlasztásában volt jelentısége. 96 (Gt. 122.§). 97 A közös tulajdon alkalmazási problémáiról lásd: Újváriné Antal Edit: A polgári jogi társaság – múltja- jelene – jıvıje? Gazdaság és Jog 2000. február 94

55

azonban – a közös tulajdon szabályai szerint – több tulajdonosa is lehet. A Gt-nek a törzsbetét közös tulajdonára vonatkozó szabálya még értelmezhetı, hiszen ha valamely dolog felett többek közös tulajdona áll fenn, a vagyonnak a társaság tulajdonába való átruházása indokolhatja a közös tulajdon szabályainak alkalmazását. A Ptk 144.§.b. pont szerint az egész dolog feletti rendelkezéshez a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges. A Gt. 122.§ azonban már a közös tulajdonora utalás nélkül szabályozza az üzletrész közös tulajdonát. Az üzletrészre a tulajdonközösségi szabályt az az áttételes szabályát viszi át, hogy a tag üzletrésze a törzsbetéten alapul. Az üzletrész közös tulajdonára a Gt. közelebbi szabályt nem ad98. A közös tulajdon szabályai az üzletrész vonatkozásában nehezen is alkalmazhatóak, jóllehet a közös tulajdonból eredı helyzeteket a gyakorlatban meg kell oldani. Az üzletrész közös tulajdona kapcsán értelmezési problémát jelent a Ptk 140. § (1) bekezdés társasági jogi alkalmazása. A Ptk szerint a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására, használatára. A közös tulajdonra vonatkozó ezt a rendelkezést csak a Gt „megszorító” szabályával együtt lehet értelmezni. azzal, hogy a közös tulajdoni üzletrészt egy tulajdonostárs képviseli társasággal szemben. Az üzletrész azonban tagsági jogokat testesít meg, amely tagsági jogokat a közös tulajdonú üzletrész tulajdonostársai együtt gyakorolhatják. A taggyőlésen gyakorolható tagsági jogok kialakítási rendjére azonban a tulajdonközösség Ptk szabályai nem vihetıek át, még „megfelelı alkalmazás” mellett sem. Álláspontom szerint a törvénynek legalább szabályozási kényszert kellene elıírni arra az estre, ha a tagsági viszonyban többalanyúság következik be, még inkább pedig szabályozni ezt a helyzetet hiszen a Ptk-nak a tulajdonjogra vonatkozó szabályai nem diszpozitív szabályok. A szerzıdéseknek rendezni kellene tartalmazni arra nézve, hogy a taggyőlésen és általában a tagsági jogok gyakorlása tekintetében a tulajdonostársaknak milyen elızetes döntéshozatali eljárást kellene lefolytatni. A Ptk. ugyanis csak egyszerő többségi, illetve egyhangúságot igénylı kérdésekrıl szól. Egyszerő többséges döntés szükséges Ptk alapján a használat, hasznosítás kérdésekben. Joggal merül fel, hogy a tagsági jogok körébe tartozó taggyőlési döntésekre értelmezhetı-e a „használat” Ptk-beli fogalma, beletartoznak-e a döntési körbe a Gt, illetve a konkrét társasági szerzıdés minısített többséget igénylı döntései, vagy pedig az üzletrészhez kapcsolódó jogok gyakorlása a Ptk 144 § alapján egyhangúságot igénylı döntést követel meg, mint ami az „egész” dolog feletti rendelkezésre vonatkozik. A Ptk szóhasználata ebben az esetben is kétségeket okoz. Különös problémát okoz az üzletrész feletti tulajdonközösség esetén, hogy a képviseleti jog megvonásához szükséges eljárás, és a képviseleti jog megvonásához szükséges döntéshozatal egyáltalán meg sem oldható a Ptk alapján. Kétségtelen, hogy a Ptk. a tulajdonközösségben álló társak közötti jogvitában bírói utat enged, és bírósági jogvédelmet ad a kisebbségek minden érdeksértı határozatával szemben, de ez a

98

A poroblámafelvetést lásd: Gazdasági társaságok szerk:: Miskolczi-Bodnár Péter Kjk Budapest 1998 338.o.

56

jogvédelem a társasági üzletrészen fennálló közös tulajdon esetében merı fikció. Üzletrész közös tulajdona esetén a tulajdonostárs érdekeit sértı határozatával szembeni bírósági jogvédelem a taggyőlés összehívására vonatkozó határidıkre figyelemmel egyáltalán nem biztosítható. Perjogilag lehetetlen 15 nap alatt jogerıs bírósági döntés meghozatala. Megállapítható tehát, hogy közös törzsbetét és közös üzletrész esetén „Gt rendelkezéseivel ellentétben a közös tulajdonra vonatkozó Ptk szabályok alkalmazása nem lehetséges, nincs összhangban a Gt. a Ptk. és a Pp. a törvény a szabályozottságnak csak a látszatát kelti. Az alkalmazási nehézségek miatt a közös üzletrész tulajdonostársai által meghozott döntésekre egyébként célszerő lenne egyhangúságot elıírni. A tulajdonközösség közös üzletrész esetén kisszámú tulajdonostársra modellezett, azt lehet tipikusnak tekinteni, jóllehet nem kizárt az sem, hogy jelentıs számú résztulajdonos létesít közösséget. Abban az esetben ugyanis, ha maga a tulajdonközösség a tulajdonostársak akaratából létesül, arra a tulajdonközösséget létesítı megállapodással rendezni jogviszonyukat. Ha pedig a tulajdonközösség létesülése a tulajdonostársak akaratán kívüli jogi tény alapján jön létre (öröklés, jogutódlás) ebben az esetben a viszonyba kisszámú tulajdonostársat indokolt feltételezni. Különös problémát okoz a tulajdonközösségre vonatkozó Ptk szabály99és a Gt együttes alkalmazása a tulajdonostárs képviselete vonatkozásában. A Gt 122.§ (1) és (2) bekezdései a korábbi jogszabályokkal hasonló módon a közös tulajdoni üzletrész mögötti személyt egy tagnak tekinti, akik jogaikat egyik közös képviselı útján gyakorolhatják. A közös képviselı kijelölése azonban a tulajdonostársak feladata, továbbá ha a képviseleti jog megadása a tulajdonostársak joga, akkor a képviseleti jog megvonása is az ı kompetenciájuk. Egyhangúság hiányában ezeknek a jogoknak a gyakorlása is bizonytalan. Megfelelıen oldaná meg a képviselı kijelölés problémáját az 1930. évi V. tv. 27. §-hoz való visszatérés. A korabeli törvény rendelkezése szerint ha a közös képviselı nincs kijelölve, a társaság a taggal szembeni jognyilatkozatát bármelyik tulajdonostárshoz intézheti. Ez a törvényi megoldás azonban csak fél megoldás, mert a hivatkozott szabály egyirányú feljogosítást tartalmaz. A korábbi jogunk szervezet centrikus szemlélete következtében csak a társaság jognyilatkozatáról szól, a tulajdonostársak bármelyikét azonban erre nem hatalmazza fel. Ebben a körben nem ad igazán segítséget a hatályos Ptk közös tulajdonra vonatkozó szabálya sem. A Ptk 146.§. mindössze akkor ad önálló fellépési lehetıséget a tulajdonostársnak, ha a tulajdonvédelem azt indokolja, amely alatt elsısorban harmadik személy tulajdont veszélyeztetı vagy sértı magatartását kell érteni. A közös tulajdonú üzletrészben az egyhangúságot annak okán is meg kell követelni, mert a szabályozási hiátus következtében a közös tulajdonú üzletrészekkel akár kisebbségi „diktatúra” is megvalósítható. A Legfelsıbb Bíróság határozatainak hivatalos

99

Lásd:Rakvács József: A közös tulajdon bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. Polgári Jogi Kodifikáció 2002/ 2 . szám

57

győjteményében közzétett határozatában100 kifejtett álláspontja szerint a társasági törvény rendelkezései nem zárják ki azt, hogy a társaság önálló üzletrésszel rendelkezı tagja egyidejőleg ugyanabban a társaságban másik üzletrészben résztulajdonnal rendelkezzen. A Legfelsıbb Bíróság döntése szerint az ilyen tulajdonosi struktúra fennállását a társasági törvény nem tiltja. Ez a helyzet azonban a gyakorlatban több problémát is elıidézhet. Ha a taggyőlésen követendı közös tulajdonú üzletrész által képviselt döntéshez elegendı lenne egyszerő többséges döntés könnyen elıállhatna az az abszurd helyzet, hogy a két üzletrészhez kapcsolódó tagi döntések egymással ellentétesek, a különbözı vagyonok mögött álló, a vagyont megszemélyesítı tag más – más álláspontot képvisel. A közös tulajdonú üzletrész mögötti összhang, egyetértés hiánya azzal a következménnyel kell hogy járjon, hogy az érintett közös tulajdonú üzletrész a taggyőlési döntésben nem vehet részt, a közös tulajdonú üzletrész „tartózkodik” a döntés meghozatalától. Súlyosabb problémát okozhat azonban az a helyzet, ha egy személy több üzletrészben résztulajdonos. Egyszerő többséges döntés mellett e személy akár a társaság taggyőlésén is többségi döntést érhet el.101 Az egy üzletrész ,több tulajdonos konstrukciót elismeri pl. a német jog is azzal azonban, hogy a GmbH törvény csak arra tesz utalász, hogy az üzletrészen fennálló együttes jogosultság azza jár, hogy az együttes jogosultak jogaikat közösen gyakorolják, kötelezettségeik teljesítéséért pedig a felelısségük egyetemleges102. Tulajdonközösséget elismeri a cseh kft. törvény is, mivel ismeri a törzsbetét minimum intézményét,103a helyzet azonban annyival egysterőbb, hogy a cseh jogban a társasági szerzıdés mellett un. statutum elfogadására is sor kerül. A ststutum pedig részletesen tartalmazza a társaság mőködési kérdéseit. 3.2. Az üzletrész társtulajdonosának tagsági jogállása. Az elsı társasági törvény megalkotása óta tulajdonképpen bizonytalanság van abban a kérdésben, hogy az üzletrész tulajdonostársa tag-e vagy sem. A társasági törvények viszonylag szőkszavúan kezelik ezt a kérdést. Az értelmezési bizonytalanságok mindenekelıtt a társasági szerzıdés megkötésével kezdıdnek. A vitás kérdés akként merült fel, hogy a társasági szerzıdés megkötésénél a hányadüzletrésszel rendelkezı tulajdonostársnak aláírásukkal el kell-e látni a szerzıdést, másként fogalmazva a társasági szerzıdés érvényes megkötésének feltétele-e valamennyi résztulajdonos aláírása, illetve a társasági szerzıdés módosítása során a módosító okiratot mindenkinek alá kell-e írni,

100

EBH.1999.115. Pl. Ha egy kft-ben 5, egyenként 100.000 Ft törzsbetéten alapuló üzletrész van, és ebbıl három üzletrészben egy személy 51.000 Ft vagyonhányaddal bír, a három üzletrészben és magában a társaságban is maga dönt az egyszerő többséges döntésékben vagyon-aránylagos szavazás mellett is, azaz összesen 153.000 Ft vagyoni hozzájárulással. 102 GmbH Gez. 18.§. 103 Obchodní Zakonik ANAG 2003 72.o. 101

58

vagy értelmezhetı-e a társasági törvénynek a szabálya úgy is, hogy a szerzıdési jognyilatkozat megtételére az üzletrész közös képviselıje jogosult. Az 1988-as törvény 169. § (3) bekezdés akként rendelkezett, hogy a több tulajdonost összefogó közös üzletrész a társaság irányában a társasággal szemben egy tulajdonosnak számítanak, jogaikat csak közös képviselı útján gyakorolhatják, és a tagot terhelı kötelezettségekért egyetemlegesen felelnek. Az 1997-es Gt a korábbi szabályozáson annyiban változtatott, hogy a tagi képviseletet kiterjesztette a társasági szerzıdés megkötésére – és értelemszerően a társasági szerzıdés módosítására – is. Ezt a szabályt változatlan formában vette át a 2006-dik évi új törvény is. Álláspontom szerint azonban ez a szabály méltánytalan különös tekintettel arra, hogy a tulajdonostársak jogviszonyaira vonatkozóan a Ptk rendelkezései alig alkalmazhatóak. A társaság mőködıképességének biztosítása okán a jogalkotó a tulajdonosi érdekeket szorította háttérbe. A jelenlegi jogi helyzet ugyanis az, hogy a kötelezettségek esetleges terhek elvállalásában és meghatározásában a résztulajdonos semmilyen jogosultsággal, ráhatással társasági jogilag nem rendelkezik, ugyanakkor a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó egyetemlegesség a terheket kimenthetetlenül reá rója. A Ptk-nak az egyetemleges kötelezettségre vonatkozó általános szabályai szerint az egyetemleges kötelezettség alapján minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, s az egyetemleges kötelezettek egymás szerzıdésszegéséért is felelnek. Az egyetemleges kötelezettek helytállási kötelezettsége feltétlen, arra való hivatkozással sem háríthatják el a teljesítésre vonatkozó társasági felhívást, hogy a kötelezettségvállalás kialakításában nem vettek részt. Ilyenformán a résztulajdonosok „tulajdonosi” autonómiája, a tulajdon szentsége meglehetıs fikció, inkább teherközösség, mint tulajdonközösség. A törvényi szövegváltozás alapján tehát levonható az a következtetés, hogy a társasági törvény az üzletrészben részes nem képviselı tulajdonostársat nem tekinti társaság jogilag kompetens személynek. Az üzletrész tulajdonostárs nem tagi minısítése azonban mégsem érvényesült töretlenül az ítélkezési gyakorlatban. A Legfelsıbb Bíróság EBH 2003. 884. szám alatt megjelentetett, döntése más eredményt mutatott. Bár az említett jogeset még az 1988. évi VI. tv. hatálya alá tartozó társaság mőködése során merült fel, a Legfelsıbb Bíróság hivatalos határozatainak győjteményében 2003-ban történı közzététele arra enged következtetni, hogy a Legfelsıbb Bírósági álláspont nem függvénye az aktuális jogi szabályozásnak, hanem azt általános érvényőnek tekinthetı. A határozatban feldolgozott ügyben a Legfelsıbb Bíróság utalt arra a gyakorlatra, amely tilalmazza azt, hogy egyszemélyes korlátolt felelısségő társaság üzletrészének több tulajdonosa legyen. Lényegében tehát a tulajdonközösség létesítése az egyszemélyes társaságban nem megengedett. Ennek az állásfoglalásnak az elvi indokolását részletesen Bodor Mária adja meg104 A joggyakorlat szerint az egyszemélyes társaság elnevezésénél fogva egy személyt feltételez, amely személy alatt azokat a jogalanyokat kell

104

Bodor Mária im. 213.o,

59

érteni, akik a gazdasági társaság alapításban tagként vesznek részt. Az ítéletek indokolásaként a szerzı utal a Gt (itt a 97-es társasági törvény szövege értendı) 172.§ (29 bekezdései, amelyet változatlan tartalommal vett át az új Gt. 168. § (2) bekezdése is. A hivatkozott törvényhely szerint ha az egyedüli tag természetes személy, egyszemélyes társaságnál az alapító okirat úgy is rendelkezhet, hogy a tag jogosult az ügyvezetésre és a képviseletre. A Legfelsıbb Bíróság ebbıl a rendelkezésbıl vonja le azt a következtetést, hogy egyszemélyes társaság üzletrésze nem állhat közös tulajdonban. Ha azonban következetesen végig visznek a Gt rendelkezéseit, azt nevezetesen, hogy a tulajdonhányaddal rendelkezı tagok lényegében sem tagi sem tulajdonosi jogállása nincsen, és minden jog és eljárási lehetıség a közös képviselıt illeti, akkor vitatható a szabályokból azon következtetés levonása, hogy az egyszemélyes társaságról nem létezhet közös tulajdonú üzletrész. Ha lenne ilyen jogalkotói szándék, célszerő lenne kifejezetten kimondani: Önmagában attól, hogy az egyszemélyes társaságnak természetes személy és gazdálkodó szervezet is lehet alapítója ilyen következtetés a szabályozástól nem vonható le, különösen arra is figyelemmel, hogy a Legfelsıbb Bíróság által fölhívott törvényszöveg szerint: ha az egyszemélyes társaság tagjai természetes személy az alapító okirat úgy is rendelkezhet, hogy a tag jogosult az ügyvezetése és képviseletre. Ennek a szabálynak a kimondásától más következtetés vonható le. Az új Gt 149. §-a (a 97.§ Gt. 156.§) a korábbi szövegekkel egyezı módon mondja ki, hogy a társaság ügyeinek intézését és a társaság törvényes képviseletét a tagok közül vagy harmadik személyek körébıl a taggyőlés által választott egy vagy több ügyvezetı látja el. A társasági szerzıdés úgy is rendelkezhet, hogy valamennyi tag jogosult ügyvezetésre és képviseletre. Ha e szabályokkal vetjük egybe az egyszemélyes társaságnál megfogalmazott normát arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogalkotó egyszemélyes társaság esetén is lehetıvé teszi az egyik tag számára azt, hogy önmagát „kijelölje” ügyvezetınek, mint ahogy a többszemélyes társaságnál is lehetıvé teszi a több tag számára, hogy magukat ügyvezetésre jelöljék. A Gt. szabályira is tekintettel inkább arra a következtetésre lehetne jutni, hogy a tulajdonközösségben lévı egyszemélyes társaságban a kft ügyvezetését a közös tulajdonú üzletrész képviselıje láthatja el. Nincs egységes gyakorlat abban sem, hogy a közös tulajdonú üzletrész tulajdonostársait a tagjegyzékben szerepeltetni kell-e vagy sem. Van ezzel ellentétes gyakorlat is. Álláspontom szerint az üzletrészhányaddal rendelkezı személyeknek a tagjegyzékben való feltüntetése szükséges. A tagjegyzékben való szerepeltetés a társaságnak is érdeke a tulajdonközösségben álló tulajdonostársak egyetemleges felelıssége miatt. A tulajdonközösség jogalanyisági problematikája azoknál a társasági formáknál vetıdik fel, amelyek vagyonegyesítı, illetve vagyon és személyegyesítı alakulatként kerülnek jogi szabályozás alá, mert a törvény ezekre a társasági formákra részesedési minimumot állapít meg, és a társaság alapítóinak az általuk nyújtott vagyoni hozzájárulásért cserébe vagyoni értékő jogot (üzletrészt) vagy rt esetén értékpapírt biztosít. A jogi személyiséggel nem rendelkezı személyességi elemet elıtérbe helyezı társasági formáknál ez a kérdés nem merülhet fel, a tagi jogokon fennálló jogközösség tehát a jogi személy és nem jogi személy társaságok elhatárolásának egyik jellemzıje.

60

3. Alanyi kapcsolatok a társasági szerzıdésekben Az irodalomban meghatározott társasági szerzıdés fogalomban szinte valamennyi szerzı kiemeli a társaság legalapvetıbb vonását, nevezetesen, hogy a társasági szerzıdés alapjai a tagok együttmőködésre kötelesek, a társas viszony alapvetıen a bizalmon és a hőségen alapul.105 A társaság immanens jogi sajátossága106 maga az együttmőködés, másként fogalmazva a társasági szerzıdés fıszolgáltatása éppen maga az együttmőködés107. A bizalom és a hőség alapja pedig a tagok közötti érdekközösség, az együttmőködés a társasági irányeszme alkotó eleme.108 Ebben a megközelítésben azonban azonnal fölmerül két kérdés.109 Egyfelıl van e tényleges jogi, jogszabályi alátámasztása annak az alaptételnek, hogy a társasági szerzıdés fıszolgáltatása az együttmőködés, másfelıl pedig vajon tényleg helytálló-e az a megállapítás, hogy a tagok érdekközössége feltétlen és homogén csoportközösség. Az elsı vizsgált kérdésre hogy van-e tételes jogi megalapozása a társasági szerzıdés fıszolgáltatásaként az együttmőködést tekinteni, nemmel kell válaszolni, jóllehet a polgári jogi szerzıdések valamennyi típusdefiníciója mindenekelıtt a fıszolgáltatás megnevezését tartalmazza. Különösen áll ez a polgári jogi társaságra (Ptk. 568.§ szerint is „A polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerzıdéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet is igénylı közös céljaik elérése érdekében együttmőködnek és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják). A polgári jogi társaságnak ez a definíciója bár valamennyi társaságra igaz lehet, azonban ezt a szabályt mégsem tekinthetjük a gazdasági társaság fıszolgáltatására vonatkozó meghatározásnak, mert bár a Ptk mögöttes joga a társasági jognak ez a mögöttesség nem egy nevesített szerzıdéstípusra, hanem az általános szabályokra vonatkozik. Az együttmőködési kötelezettség kimondása a gazdasági társaságok vonatkozásában sem lenne nélkülözhetı, mert amennyire evidencia a polgári jogi társaság110 esetében ugyanúgy evidenciának kellene lenni a kereskedelmi társaságok esetében is. Az együttmőködési kötelezettség kimondásának a hiánya a kereskedelmi társaságokról alkotott nézetre vezethetı

105

Sárközy-Fábián: Vállalati társulások joga Akadémia Budapest 1978 18.o. Kuncz Ödön::Magyar Kereskedelmi és Váltójog Tankönyve Budapest 1939 Grill 109.o. 106 A társasági és cégtörvény kommentárja Szerk. Sárközy Tamás HVGORAC Budapest 2002 10.o. 107 Lásd errıl a német kft-joggal kapcsolatos jogirodalomban pl: Hütte, Arne: Der Gleichbehandlungsgrundsatz im deutschen und französischen Recht der Personengesellschaften; Zugl.: München, Univ., Diss.,Verl. Shaker Aachen, 2003 108 Nochta T. Társasági jog Dialog-Campus Budapest –Pécs 2007. 102.o. 109 Lásd Tamás Lajos: A polgári jog reformja különös tekintettel az együttmőködés elvének érvényesítésére Novotni Emlékkönyv 1991 110 Lásd: Újváriné Antal Edit: A polgári jogi társaság – múltja – jelene- jövıje Gazdaság és Jog 2/ 2000

61

vissza. A társaságok megközelítése elsısorban szervezeti és jogalanyi szemlélető. s a társaságokban kereskedı állt a szabályozás és a gondolkodás középpontjában és ebben a szemléletben háttérbe szorult az, hogy a társaság egyben szerzıdéses jelenség is111. A szerzıdés a társaság oldaláról lényegében egy eszköz, egy jogkeletkeztetı jogi tény. A szerzıdéses megközelítés háttérbe szorítása azonban a joggyakorlatban, különösen pedig a tagok közötti jogviták rendezésében sok bizonytalanság forrása.112 A hatályos jogi szabályozás alapján a gazdasági társaság tagjait terhelı együttmőködési kötelezettség megállapításához a polgári jog többszörös áttételén keresztül lehet csak eljutni. A társasági törvények beleértve a mindhárom törvényünket egyértelmően rögzítik, hogy a gazdasági társaságoknak és tagjainak (részvényeseinek) a társasági törvényben nem szabályozott valamennyi vagyoni és személyi viszonyaira a Ptk. rendelkezéseit kell megfelelıen alkalmazni. Ezen összekötı szabály alapján juthatunk el a Ptk 4.§ (1) bekezdésben szabályozott együttmőködési kötelezettséghez. Az azonban mindenképpen sajátos törvényalkotási technika, hogy az írott jog ellenére jogszabály-értelmezéssel állapítható meg egy szerzıdés fıszolgáltatása. Fölmerül azonban a kérdés, s ezzel érintjük a következı problémakört is, hogy a hagyományos tipikus áruszerzıdésben megállapított együttmőködés maradéktalanul alkalmazható-e a társasági szerzıdésre is, vagy sem. A Ptk. 4.§- a polgári jogi jogalapok egymás közötti magatartásának alapkövetelményét fogalmazza meg, meghatározva a jogviszony alanyainak minimális magatartási mértékét azaz, a felek a jóhiszemőség és tisztesség követelményeinek megfelelıen kölcsönösen együttmőködve kötelesek eljárni. A Ptk-nak ez a követelménye etikai eredető, annak végsı fokon a cselekvési autonómiával felruházott jogalanyok magatartási korlátját határozza meg, másként fogalmazva az akarati autonómia és a tulajdonosi szabadság nem végtelen és nem korlátlan. A korlát a tisztességtelen és rosszhiszemő magatartás. „A magánautonómia és a kölcsönös bizalom elve szorosan összetartoznak, a polgári jog megingathatatlan alappillérét képezik.113” A jóhiszemő és tisztességes eljárás, az élni és élni hagyni ma már általánosan elfogadott követelmény. Ugyanakkor azonban hangsúlyozni kell azt is, hogy az együttmőködési kötelezettség teljes körő tartalmi kibontására bírói gyakorlatnak az elmúlt néhány év nem volt – nem is lehetett – elegendı. Az idı rövidsége a Ptk koncepciói is (III. kodex alapelvei) rámutat. A Ptk. szerint az együttmőködésnek a jogalanyok között kölcsönösnek kell lenni. A jogértelmezések alapján a kölcsönösségi követelmény azt jelenti, hogy a jogviszony egyik alanyának együttmőködést

111

Lásd: Kisfaludi András: Kogencia és diszpozitivitás a társasági jogban Gazdaság és Jog 2006 augusztus 112 A szerzıdéses szemlélet térhódításáról lásd: Francesco Galgano: Globalizáció a jog tükrében HVGORAC 2006, Angerer, Karin: Gesellschaftsvertragliche Eingriffe in die Privatsphäre Berlin, Freie Univ., Diss., 1992, Umfang XIX, 197 S. 113 Polgári Törvénykönyv magyarázata Kjk. 2004 35.o.

62

sértı magatartására a másik fél, nem válaszolhat együttmőködést sértı magatartással. Másként fogalmazva az együttmőködési kötelezettség teljesítése alól nem mentesít a másik vagy többi fél együttmőködést sértı magatartásában. A Ptk alapelvnek a társasági szerzıdésre való alkalmazhatóságát jelentısen érinti az együttmőködési kötelezettség törvényi korlátja. Az együttmőködési kötelezettség ugyanis a Polgári Törvénykönyv rendszerében sem korlátlan. Az ítélkezési gyakorlat a korlátot a magánautonómia, a szerzıdési szabadság elvével állítja föl. Az együttmőködési kötelezettségnek határt szab a jogviszonyban részes másik, vagy többi fél jogilag védett üzleti és egyéb érdeke114. Az együttmőködési kötelezettség tehát nem jelent olyan követelményt a jogviszony alanyaitól, amely saját törvényileg védett érdekeikrıl való lemondást jelentene. Az tehát, hogy egy szerzıdési szereplı megszegte az együttmőködési kötelezettséget akkor állapítható meg, ha szembeállítjuk egymással a jogviszony alanyainak jogilag védett érdekeit és vizsgálta alá vesszük a vitássá tett konkrét magatartást. A Ptk együttmőködési kötelezettséget megállapító szabálya lényegében a kétszemélyes szerzıdési viszonyokra állapít meg követelményt, a Ptk-ban szabályozott szerzıdések azonban tipikusan árucsere szerzıdések amelyekben az egymástól elkülönült tulajdonosak – jogosult és kötelezett – állnak szemben egymással. Ebben az összefüggésben azonban értelemszerően másként vetıdik fel az együttmőködési kötelezettség és máshogy az együttmőködési kötelezettség korlátja, ebbıl következıen másként fog megjelenni az egymással szembenálló felek jogilag védett érdeke is, ha igaz az a premissza, hogy a társasági szerzıdés olyan sajátos polgári jogi szerzıdés, amelynek az az egyik sajátossága, hogy a szerzıdéskötı felek az áruviszonyok azonos pólusán helyezkednek el, s e szerzıdésben a szerzıdéskötı felek egyszerre jogosítottak és kötelezettek is.115 Az együttmőködési kötelezettség, mint sajátos társasági jogi jogviszony vonatkozásában mindenekelıtt azt kellene tisztázni, hogy a tag együttmőködési kötelezettsége kinek az irányában áll fenn. A többi szerzıdéses társ, vagy pedig a társaság irányában. Ha a Ptk elveket alkalmaznánk, akkor ebbıl az következne, hogy a társaság tagjának együttmőködési kötelezettsége a társasági szerzıdésben részes másik taggal (tagokkal) szemben áll fenn. Ha a társaság többalanyúsága oldaláról tekintjük a kérdést, akkor a tagot terhelı együttmőködési kötelezettség a társaság irányában terheli a tagot. társasági jogi jogviszonyokban. Mindezekbıl az következik, hogy a társasági szerzıdéstıl a tagok számára megállapított együttmőködési kötelezettség Ptk-beli szabálya nem, vagy csak bizonytalanul a norma követelményeknek meg nem felelıen ad eligazítást.116 Indokolt lenne a társasági törvény bevezetı rendelkezései között rögzíteni vagy alapelvi szinten, vagy a szerzıdési definícióban egyértelmővé tenni, hogy a szerzıdéskötı feleket, de tágabb értelemben valamennyi

115 116

Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában HVGORAC 2001 77.o. Lásd Miskolczi-Bodnár Péter: Társasági jog a Ptk.-ban Gazdaság és Jog 2001 január 5.o.

63

társaságot létesítı személyt a tagsági jogaik gyakorlása során terheli együttmőködési kötelezettség és nem csak egymás irányában, hanem a társaság irányában is. Ilyen szabály egyrészrıl a joggyakorlat számára is világossá tenné azt, hogy a társasági szerzıdés együttmőködése más követelményeket támaszt a szerzıdı felek számára, mint a polgári jogi áruszerzıdések általában. Másrészt pedig megnyílna a lehetıség arra, hogy a társasági joggal kapcsolatos bíráskodás sajátos társasági jogi követelményeket dolgozzon ki. Az elvi tisztázottság álláspontom szerint nagyban segítené a joggyakorlatot különös tekintettel a tagkizárás intézményére. Álláspontom szerint a társaság szerzıdéses jellegének helyén történı elismerése megnyitná az utat arra is, hogy az együttmőködési kötelezettség megszegése megalapozhatja a társasági célokat veszélyeztetı magatartás megállapítását is. Példa: a társaság többségi tulajdonosa megakadályozza a nyereség felosztását, azzal, hogy a taggyőlésen, elveti a nyereség kiosztásra vonatkozó indítványt. Jelenlegi körülmények között a kisebbségben maradó tulajdonosnak (tulajdonosoknak) lényegében egyetlen jogi eszköz áll rendelkezésükre, nevezetesen joggal való visszaélésre hivatkozással perindítás a társaság ellen: arra hivatkozással, hogy az osztalékfizetést elutasító döntés a sérelmet szenvedett fél jogos és méltányos érdeket sérti Ismert azonban, hogy az eltérı igényérvényesítési jogcímek eltérı bizonyítást igényelnek. Más tényállás bizonyítást igényel a joggal való visszaélés, és más bizonyítást igényel a szerzıdésszegés. Ha törvényi követelményként kerül megfogalmazásra a társasági szerzıdés fıszolgáltatását jelentı együttmőködési kötelezettség, az együttmőködési kötelezettségét megsértı fél terhére esik a kimentés, míg ilyen szabály hiányában a joggal való visszaélésre hivatkozásnál a sérelmet szenvedett fél oldalán jelenik meg a bizonyítás terhe, ez az igényérvényesítés kockázata. A joggal való visszaélés generálklauzula117, a törvényben rögzített együttmőködési kötelezettség pedig nevesített konkrét kötelezettséget jelentene, ami lényegesen megkönnyítené az igényérvényesítést mind a társaság, mind pedig a sérelmet szenvedett tagok számára. Felmerülhet tehát a kérdés: célszerő-e a jog eszközével az együttmőködési kötelezettségét megszegı társasági tag számára védelmet nyújtani, mint ahogy a jelenlegi jogi szabályozást azt teszi. A Ptk-ban használatos együttmőködési kötelezettség arra a modellre épül, amikor a szerzıdésben részes felek jogilag egyenrangú, mellérendelt viszonyban állnak egymással, még ha elıfordulhat az is, hogy gazdasági erı tekintetében az egyik fél gyengébb a másiknál. A polgári jogi áruszerzıdés a mellérendeltség és egyenjogúság alapelvével elfedi a szerzıdı felek közötti gazdasági különbségeket. A társasági szerzıdés által teremtett tagi viszonyban eltőnik a szerzıdéses viszonyokra jellemzı mellérendeltség és a tagsági jogokban nyíltan megjelenik a gazdasági egyenlıtlenség legitimálása. A társasági belsı viszonyokban nyílt gazdasági hatalom jelenik meg nyílt jogi formában. A gazdaságilag és jogilag is gyengébb fél számára nincs más védelmi eszköz, csak a kisebbségi joggyakorlás. Azonban mint látni fogjuk a kisebbségi jog sem tud minden társ számára megfelelı védelmet nyújtani.

117

Lásd Metzinger Péter: A joggal való visszaélés a társasági jogban In: PhD tanulmányok 3. szerk. Ádám Antal Bp. PTE ÁJK 2005.

64

A társaság közös célja feltételezi és egyben megköveteli a tagok közötti együttmőködést. A 30 évi V. tv hatékony eszközzel tudta rászorítani a gazdaságilag erısebb feleket arra, hogy az együttmőködési kötelezettségnek eleget tegyenek. A törvény 83.§-a lehetıvé tette a kisebbség számára azt, hogy a bíróságtól a társaság feloszlatását kérje, ha a társaság céljának elérése lehetetlenné válik, vagy ha a társaság viszonyaiban rejlı más fontos ok van a társaság feloszlatására. A tagok közötti együttmőködésnek ilyenformán a törvény kereteket adott. E szabály újbóli meghonosítása lehetıvé tenné azt, hogy a bírósági gyakorlat kialakítsa a társaságon belüli együttmőködés speciális tartalmi követelményeit. Ehhez azonban a tagi érdekellentétek kezelésére eszközt kellene adni a társak kezébe. A kisebbségi visszaéléssel szemben a társaság védekezhet a kizárás intézményével, a többségi túlhatalommal való visszaéléssel szemben pedig védelmet jelente a társaság feloszlatására irányuló kérelem megengedése. A jelenlegi jogi szabályozásunk az érdekellentétek kezelésében a gazdaságilag gyengébb pozícióban lévı feleket teljesen „lefegyverezte”.

65

IV. Tagsági jogok a korlátolt felelısségő társaságban 1. Az üzletrész fogalma és jogi jellege A tagok vagyonától elkülönülı társasági vagyont a társaságot alapító tagok a tagokat terhelı törzsbetét befizetési kötelezettség által biztosítják. A tagok által átadott vagyon tulajdonjoga ezzel a mozzanattal a társaság tulajdonába kerül, a befizetés következtében a társaság mérlegében a jegyzett tıkében kerül kimutatásra. A tag által teljesített vagyoni hozzájárulás teljesítése fejében a tag üzletrészt kap. A törzsbetétért kapott üzletrészt a gyakorlatban gyakran csereviszonyként értékelik.118 Ez a megközelítés közgazdásági értelemben feltétlenül igaz, mivel a társaságot létesítı és abba befektetı tag gazdasági célja az, hogy a befektetéséért cserébe valamely kifejezett ellenértéket, adott esetben jogot (és kötelezettséget) realizáljon. Jogi értelemben azonban cserérıl és ellenértékrıl nem beszélhetünk, mert az ellenszolgáltatásra kötelezett fél, a szerzıdés megkötésekor és a törzsbetét befizetésekor még nem létezik. A csereviszony pedig feltételezi a kétpólusságot. A törzsbetét befizetés törvényi kötelezettség mindazok számára, akik korlátolt felelısségő társaság létesítésére irányuló társsági szerzıdést kötnek egymással. Jogilag tehát nem lehet csereviszonyként felfogni a törzsbetét-üzletrész kapcsolatot. Egyébként a nem csere jelleg alapítja meg a cégbíróságnak a bejegyzés megtagadására való jogosultságát abban az esetben, ha a kötelezettséget vállaló tag a törzsbetét befizetésére, illetve az apport rendelkezésre bocsátásra vonatkozó kötelezettségének a törvény szerinti mértékben nem tesz eleget. Álláspontom szerint alapvetıen azért sincs csereviszony, mert a csere feltételezné az üzletrész már meglévı társasági tulajdonjogát. A törzsbetét befizetés alapján a tag üzletrésze a törvény rendelkezése alapján ipso iure keletkezik, és illeti meg a tagot. Lényegében ezt fejezi ki a német GmbH törvény is azzal, hogy mindössze arra utal, hogy az üzletrész a törzsbetéthez igazodik. Üzletrész vonatkozásában nincs jogügylet a tag és a társaság között, a törzsbetét befizetés (vagy a befizetés megkezdésének) idıpontjában még nincs társaság, amely üzletrésszel rendelkezhetne. Az üzletrész a tag tagsági jogainak foglalata, önállóan értékesíthetı vagyoni értékő jog. Az üzletrész „elvont fogalom” a fogalmat, a jogait és a társasági vagyontól ıket megilletı részesedést jelenti119 1.1. A törzsbetét és az üzletrész

118

Magyar társasági jog Novotni Kiadó Miskolc 1999 197.o. Gál-Komáromi-Sáriné –Sárközy Wellmann :Kisvállalkozások jogi szabályzása. szerk. Sárközy Tamás HVGORAC 1998, 72. o.

119

66

Az üzletrész a tagnak a társaságtól való részesedését jeleníti meg. Az üzletrész a törzsbetéten alapul. Rokon a két fogalom annyiban, hogy mind a törzsbetét, mind pedig az üzletrész vagyont fejez ki. A törzsbetét azonban a vagyon nagyságát jeleníti meg, az üzletrész pedig a társasági vagyonból a tagot megilletı hányadot, pontosabban vagyonhányadot is kifejez. A törzsbetét mögött tételesen meghatározott dolog (pénz és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás) van, az üzletrész mögött, mint Komáromi Gábor fogalmaz120nincs dolog, csak jogosultság és kötelezettség121. A törzsbetét és üzletrész elhatárolása kapcsán valamennyi szerzı kiemeli,122hogy az üzletrész értéke, mivel az a tagnak a társasági vagyontó megtestesítı hányadára utal123, változó a társaság gazdasági eredményeinek függvényében lényegében minden gazdasági cselekménnyel módosul. Az üzletrész érték azonban nem kizárólag a kft, gazdasági helyzetének függvénye, mert az üzletrészbe foglalt jogok is „értékteremtı” tényezık. Az üzletrész és a törzsbetét közötti legdöntıbb különbség mégis abban van, hogy a törzsbetétnek a társaság számára történı teljesítés után a teljesített vagyon fölötti tulajdonjog megváltozik. A társaságnak ez a tulajdonszerzése származékos tulajdonszerzés, ezzel szemben a tag üzletrész tulajdonának a megszerzése már nem az, nem ügyleti alapú hanem eredeti tulajdonszerzés mégpedig sajátos, törvényen alapuló tulajdonszerzés. A korlátolt felelısségő társaság tagja az üzletrész tulajdont a Gt. sajátlagos rendelkezése alapján szerzi meg, hiszen a Ptk. a törvényen alapuló tulajdonszerzési jogcímet, mint nevesített szerzésmódot nem is ismeri, csak a hatósági határozatot és az árverést.124 Tekintettel arra, hogy a befizetett törzsbetéttel a tulajdonjog átszáll a társaságra, és a törvény tiltó rendelkezése következtében nem is merülhet fel a visszakövetelés lehetısége. A visszakövetelési tilalmat egyébként valamennyi törvény valamennyi társasági formánál és ugyanazon a logika alapján mondja ki, nevezetesen, hogy a tag a társaság fennállása alatt az általa teljesített vagyoni hozzájárulást nem követelheti vissza. Értelemszerően a tulajdonváltozás ténye lehetetlenné teszi, hogy a befizetést harmadik személy számára

120

Uo. 73.o A német kft-jogban lásd errıl Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII,258-264. o. 122 Lásd: Magyar Társasági jog Novotni Miskolc 1999 197.o. : Korlátolt felelısségő Társaságok kézikönyve Pallasz Budapest 1990 45.o. 123 Lásd: Fazekas Judit: A kft alapításának és mőködésének szabályai In: Kft 2001 33-34-o. 124 Kötelmi jogi megközelítésben lásd a problémát: Miskolczi-Bodnár Péter: A társasági szerzıdés sajátosságai a Ptk.-ban szabályozott szerzıdésekhez képest. Gazdaság és Jog 2001 július-augusztus 28., a német kft. szabályozásának érintkezı kérdéseirıl lásd részletesen: Angerer, Karin: Gesellschaftsvertragliche Eingriffe in die Privatsphäre Berlin, Freie Univ., Diss., 1992, Umfang XIX, 197 S., Stolzenberger-Wolters, Irmela: Fehlerhafte Unternehmensverträge im GmbH-Recht; in: Europäische Hochschulschriften : Reihe 2,Verlag Lang, 1990. Frankfurt am Main ; Bern [u.a.] XXVI, 127 S. 121

67

elidegenítse. Ezzel szemben az üzletrész fogalomképes jogok és kötelezettségek foglalata, amely a törvényben meghatározott átruházás feltételek betartása mellett elidegeníthetı. A törzsbetét a szerzıdı fél teljesítı kötelezettsége, az üzletrész pedig a tag jogosultsága. A két fogalom a két jogi állapot tükrözıdése, a szerzıdéses kapcsolatnak a szervezeti létbe való átlépésének megnyilvánulása. Logikailag tökéletesen definiálja ezt az állapotot a Gt 121. § (1) bekezdése. (Valamennyi Gt és ugyanolyan módon fogalmaz). A társaság bejegyzését követıen, azaz a teljes és feltétlen jogalanyiság elnyerését követıen a tagok jogait az üzletrész testesíti meg. A tagok közötti kötelmi fázis a társaság cégbejegyzésével megszőnnek, azaz a tagok „belsı ügyévé” válik. 1.2. Az üzletrész és a részvény elhatárolása

Az üzletrész és a részvénnyel elsı megközelítésre azonosságot mutat, mert mindkettı tagsági jogot, és a társasági vagyonból a tagot megilletı hányadot fejezi ki. A vagyonhányad mindkét társasági forma esetében változó értékő vagyonhányad,125de az értékmeghatározást a társasági forma már jelentısem befolyásolhatja. Az üzletrész a tagsági jogokat „megtestesítı”126 vagyoni értékő jog, a részvény törvényi definíciója szerint tagsági jogokat megtestesítı értékpapír. Részvény esetén azonban a részvény által megtestesített tagsági jogok a részvénytársaság tıkeegyesítı jellege miatt kötött tagsági jogokat jelenír meg. Ez a kötött jelleg alapvetıen a részvény értékpapír jellegébıl következik. A korlátolt felelısségő társaság üzletrésze és a részvénytársság részvénye között a különbség az üzletrész vonatkozásában fennálló negatívumban ragadható meg, nevezetesen abban, hogy addig a még a részvény értékpapír, addig az üzletrészrıl értékpapírt kiállítani nem lehet. Tömör megfogalmazását adta a Kft. lényegének az 1930-as Kft törvény miniszteri indokolása „A kft lényegét tulajdonképpen négy negatívum adja meg: nincs 1. részvénye, 2. beltagja, 3 személyesen felelıs tagja, 4. változó tıkéje127. A részvény mivel névértékkel rendelkezik, egyben kifejezi a részvényesnek a részvénytársaságba „elhelyezett” betétjét. A részvény kötelezı névérték megjelölése tehát kiváltja a korlátolt felelısségő társaságnál szükségképpen kialakított törzsbetét fogalmát128. Az üzletrészek pedig a másik oldalról közelítve azért nem lehet „névértéke”, mert a tag által teljesített vagyoni betétet a törzsbetét fejezi ki. A korlátolt felelısségő társaságnál az

125

Komáromi Gábor: A korlátolt felelısség Társaság In: Kisvállalkozások jogi szabályozása szerk. Sárközy Tamás HVGORAC 1998 73.o. 126 Itt a törvényi szóhasználatot alklmazzuk, a késıbbiekben e kifejezés elezésre kerül. 127 Magyar Törvénytár Budapest 1931 Franklin Társulat 119.o. 128 A 2006 évi törvény kodifikációja során fölmerült, hogy amerikai mintára el kellene vetni a névérték kategóriáját, a törvényalkotó azonban a fölvetést elutasította.

68

értékpapír hiányt hidalja át a tagjegyzék intézménye. A tagjegyzéknek az egyik funkciója éppen abban van, hogy kifelé, harmadik személyek irányában igazolja az üzletrészhez kapcsolódó legalapvetıbb vagyoni jogokat, és a teljesített vagyoni kötelezettségeket, jóllehet a tagjegyzék önmagában nem ad senki számára eligazítást a tag üzletrészéhez kapcsolódó alapvetı jogokról. A részvény, mivel értékpapír és a szó valódi értelmében megtestesíti a benne foglalt jogokat nemcsak „dologiasodik”, hanem maga is dolog a Ptk rendszerében. Más kérdés az, hogy az értékpapír mint dolog lényege nem tárgyiasult papír vagy elektronikus jel mivoltában ragadható meg, hanem az általa megtestesített jogok értékében. Az üzletrész vonatkozásában a Ptk. rendszerében az a dologi vonás hiányzik, amely egyébként a gyakorlatban nem kis nehézséget is okoz.

1..3. Az üzletrész és a vagyoni betét elhatárolása

A korlátolt felelısségő társaság üzletrésze különbözik a közkereseti- és betéti társaság tagja által teljesített vagyoni betéttıl. A legszembetőnıbb különbség a két társasági forma között, hogy a közkereseti- és betéti társaságnál hiányzik a tagsági jogok foglalata, mint elkülönült jogintézmény. A kkt. és bt. tagok jogai és kötelezettségei közvetlenül a társasági szerzıdésbıl és a mögöttes törvénybıl fakadnak. Annak ellenére igaz ez, hogy a 2006. évi új Gt 99. §-a a tagsági jogviszony megszőnése esetén lehetıvé teszi a társasági részesedés átruházását. Szerencsésebb lett volna ha a törvény szóhasználata nem részesedés átruházásról, hanem a társasággal szemben fennálló követelés átruházásáról szólt volna, ezzel eloszlatta volna azt a látszatot, hogy a betéti és közkereseti társaság vagyoni betétje és a korlátolt felelısségő társaság üzletrésze azonos fogalmakat takar. A törvényalkotó szándéka is arra irányult, hogy a kkt-ból és bt.-tól való ki-és belépés elszámolási technikáját megkönnyítse. A részesedés átruházása tehát álláspontom szerint elszámolási kérdés azzal a különbséggel, hogy a korábbi törvényekben a tag a társaságtól követelhette az elszámolás alapján ıt megilletı értéket, az új szabályozásban a társaságtól megváló tag és a belépı új tag között történik az ügylet ennek alapján a belépı tagtól lehet ugyanazt az értéket követelni. Külön kiemelést érdemel az is, hogy a törvény a kkt és bt vonatkozásában továbbra is fenntartotta a markáns különbséget az üzletrész és a vagyoni hozzájárulás között. Következik ez egyfelıl abból, hogy a közkereset és betéti társaság tagjának más tagsági jogát (pl. szavazat, nyereségfelosztás, személyes közremőködés) továbbra sem lehet átruházni, a társaságtól megváló tagnak azok a jogai olyan személyes jellegő jogok, amelyeket a távozó tag „visz magával”. Fennmarad a kkt bt. személyes jellege azáltal is, hogy a kkt. tagjának a társasággal szemben fennálló vagyoni követelésre irányuló átruházása is egy feltételtıl függı jogügylet, amely csak a társaság jóváhagyásával válik hatályosság. Ez tehát azt jelenti, hogy e törvényi szabályozás szerint az átruházó ügylet nem mentesíti a belépı új- és a maradó régi tagokat az alól, hogy módosítsák a társasági szerzıdést, mégpedig a törvény kogens rendelkezései szerint valamennyi tag egyhangú határozatával. Ha a társaság többi tagja a szerzıdés módosítást nem írja alá, az átruházási szándék meghiúsult, és a társaságtól megváló tagnak a tagmegszüntetés egyéb módját kell választania, nevezetesen élni kell az ıt megilletı rendes, illetve rendkívüli felmondás jogával. A törvény tételesen meghatározza a tagsági viszony megszőntetésre

69

vonatkozó ügyleteket, ezért az esetlegesen meghiúsuló engedélyezés nem pótolja a felmondás szabályszerő jognyilatkozatát. A közkereseti és betéti társaságban éppen a tagváltozással együtt járó kötelezı szerzıdésmódosítás határolja el a vagyoni részesedést az üzletrésztıl. A kkt. tagjai saját döntésükkel fenn tudják tartani a társaság személyes jellegét, a tagok együttesének van döntési primátusa a társaságtól megválni kívánó taggal szemben. A korlátolt felelısségő társaságtól megválni kívánó tag és a társaság között lényegesebb erıegyensúlyt, kiegyenlítettebb hatalmi viszonyt teremt a törvény az elıvásárlási jog szabályozásával, valamint azzal, hogy nem követeli meg a jogalkotó a szerzıdés módosítását. 2.. Az üzletrészbe foglalt tagsági jogok rendszere

2.1.Normatív és ügyleti alapú tagsági jogok. Az üzletrészbe foglalt jogosultságokat többféleképpen rendszerezhetjük. Megkülönböztethetünk normatív és ügyleti alapú tagsági jogokat. Normatív alapú a tagsági jog minden olyan esetben, amikor az üzletrészbe foglalt jog a társasági törvényben kifejezett rendelkezésén alapul, a törvény egyben meghatározza a tagsági jog tartalmát is. A törvényen alapuló tagsági jog lehet kogens és diszpozitív is. Tagsági jog azonban keletkezhet közvetlenül magából a társasági szerzıdésbıl is. Az új Gt. továbbra is fenntartotta az un. külön jogos üzletrész kategóriáját, „eltérı tagsági jogokkal felruházott” üzletrész elnevezés alatt129. Komáromi Gábor az ilyen üzletrészt egyenesen elsıbbségi üzletrésznek nevezi130. Már a korábbi törvényekben is használt külön jog fogalma azonban több értelmezési problémát vetett fel. Külön jogos üzletrész fogalmát sem az 1930. évi V. tv., sem az 1988-as, sem pedig az 1997-es Gt. közelebbrıl nem határozta meg, de a külön jogos üzletrész jogi tartalma a gyakorlatban az elsı Gt. megalkotása óta értelmezési gondokat okozott. Mindenekelıtt azt kellett tisztázni, hogy külön jognak minısül-e az az eset is, ha a társasági szerzıdés él a törvényben biztosított diszpozitív szabályozási lehetıséggel, és az üzletrészhez kapcsolódó jogokat a törvénytıl eltérı mértékben szabályozza, vagy külön jogon olyan többletjogot kell-e érteni, amelyet a jogalkotó a törvényben még diszpozitív jelleggel sem szabályozott. A külön jogos üzletrész131fogalmi tisztázása ugyanakkor elkerülhetetlen, mert mindhárom társasági törvényünk a külön jogokat érintı társasági

129

A német kft-jogban lásd errıl: Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 112- 141. o, az üzletrész tekintetében a 258-264 o., 130 Társasági törvény cégtörvény 2006. HVGORAC Budapest 2006 231.o. 131 Lásd: Fazekas Judit: A kft alapításának és mőködésének szabályai In: Kft 2001 Unió 34.o.

70

szerzıdés módosításához a taggyőlés egyhangú határozatát követeli meg.132Külön jogos üzletrész alatt Bodor Mária szerint a tagnak azt a jogát vagy jogainak azt a részét kell érteni, amellyel a tagnak több joga van, mint a többinek, akiknek a joga a törvényben vagy a társasági szerzıdésben foglalt, a tagok általános jogállására vonatkozó szabályoknak megfelel.133 Ebben a felfogásban a külön jog két fogalmat takart. Egyfelıl külön jognak minısül a diszpozítivitás alapján ugyanazon jog „mennyiségi” megváltoztatása, pl. törzsbetéthez viszonyított magasabb szavazat, vagy több nyereség. Ennek a felfogásnak a következetes végigvitele azonban elvezet ahhoz a végeredményhez, hogy ha szavazatot, vagy nyereségfelosztást térítenek el az általános szabályoktól, akkor a társaság valamennyi üzletrésze külön jogossá válik. hiszen egy tagnak több nyereséget csak a többi tag „rovására” lehet biztosítani. Ugyanez áll a szavazati jogra is. A szavazatok 100 %-át lehet csak meghatározott szabályok szerint a tagok között felosztani. Ilyen értelemben ha a törvényben biztosított jogok mennyiségi eltérítése történik a szerzıdésben a diszpozitivitás alapján minden üzletrész külön jogossá válik, ebbıl kifolyóan a külön jog tartalmát veszíti. A külön jog másfelıl pedig olyan jog biztosítását is jelentheti, amely jogot a törvény egyáltalán nem szabályoz pl. a taggyőlésen való elnöklés joga, taggyőlés összehívásának a joga, vezetı tisztségviselıre jelölt állítás joga. A 2006. évi új Gt a külön jog kifejezett említését ugyan mellızte, de tartalmában továbbra is lehetıvé tette. Egyfelıl a tagsági jogok vonatkozásában lehetıvé tette a törvényi szabályoktól eltérı társasági jogi rendelkezések kikötését, másfelıl pedig a Gt 9.§-ban akként rendelkezett, hogy nem minısül a törvénytıl való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerzıdésbe foglalása, amelyrıl a törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendelkezéseivel, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemő joggyakorlás követelményeit. Ez alapján a rendelkezés alapján tehát a korlátolt felelısségő társaság társasági szerzıdése biztosíthat egyes üzletrészeknek olyan más jogot, többletjogot, amelyet a törvény a nevesített az üzletrészhez főzıdı jogok között. Az új Gt.-ben a „külön jog” a társasági szerzıdés módosítására vonatkozó 153.§ban maradt fenn, amennyiben a taggyőlés egyhangú határizatára van szükség, ha a szerzıdésmódosítás az egyes tagok külön jogainak csorbítását eredményezné. Fölmerülhet azonban az is, hogy e szakasz újrafogalmazásával a külön jog katergóriája elhagyható lenne.

132

Lásd errıl nemzetközi összehasonlításban pl. Ehricke, Ulrich: Schuldvertragliche Nebenabreden zu GmbH-Gesellschaftsverträgen - deutsches, Schweizer und englisches Recht im Vergleich; in: Schriften des Betriebs-Beraters, Heidelberg, Verl. Recht und Wirtschaft, 2004, 138 S. 133 Bodor Mária : Im. 85.o.

71

2.2.Az egyes jogviszonyokhoz kötött tagsági jogok

Az üzletrészhez főzıdı jogok rendszere csoportosítható akként is, hogy a tagsági jog milyen jogviszony tartalmi tényezıje. A társaságon belül létrejövı jogviszonyok vonatkozásában alapvetıen két jogviszony különböztethetı meg, nevezetesen a tagok egymás közötti jogviszonya, valamint a tag és a társaság közötti jogviszony. Más más taralommal bár, a szerzık többsége azonban három jogviszonyi kategóriát különböztet meg Sárközy134 valamennyi társasági forma jogviszonyára nézve megkülönbözteti a tagok egymás közötti jogviszonyát a társaság alapításával és mőködésével kapcsolatosan keletkezı vagyoni és személyi jogviszonyokt az un. individuális jogokat. Másodikként a tagok és a társaság közötti keletkezı ugyancsak individuális jogokat. Harmadikként pedig megkülönbözteti a tagok meghatározott csoportjai és a társaság közötti jogviszonyokat, az un. kollektív jogokat mint a kisebbségi jogokat. Miskolczi-Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi135ugyancsak megkülönböztet egyes tagok közötti jogviszonyokat, amely alapján a társaság, mint új struktúra lehetısége mőködik és megszőnik. Másodikként elkülöníti az egyes tagok és a társaság közötti jogviszonyt, amelynek alapja az, hogy a társaság, mint új entitás jogalanyként szerepel a saját alapítójával szemben. E jogviszonyok alapján az alapító tag köteles a társaság számára vagyoni hozzájárulást teljesíteni tulajdonosi kötelezettségeknek eleget tenni. A jogviszonyok harmadik csoportját pedig azok a viszonyok alkotják, amely a tagok csoportja (közössége) és a társaság közötti viszonyt fedi le. Ebben a jogviszonyban a tulajdonosi közösségnek és a társaság akaratképzı szervének személyi összetétele azonos. Álláspontom szerint az üzletrészhez kapcsolódó jogok kizárólag a tag és társaság közötti jogviszonyok tartalmát határozzák meg, azaz a korlátolt felelısségő társaságban, annak létrejövetele után nincs „tagok közötti” jogviszony és nincs kollektív joggyakorlás sem. A kisebbségi jogok is lényegében döntési mértéket és speciális határköri szabályokat határoznak meg azzal a vitathatatlan céllal, hogy biztosítsák a tagok védelmét az ügyvezetéssel szemben részint pedig az egyes tulajdonosukat a többségi tulajdonosokkal szemben. Mindez a cél azonban nem változtat azon a tényen, hogy jogilag szabályozott viszony tag és társaság közötti jogviszony formájában jelennek meg közvetlenül. A perjogi szabályaink szerint perben félként az a felperes érvényesíthet igényt, akit az anyagi jogi szabályok alapján jogok illetnek meg, és pert azzal szemben lehet indítani, akivel szemben a jog kikényszeríthetı. Korlátolt felelısségő társaságban a társaság létrejövetel után a tagsági jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos per peres fele a társaság és a tag függetlenül attól, hogy mikor van egyik vagy másik fél alperesi vagy felperesi pozícióban136. Érdekes problémát vet fel Miskolczi-Bodnár Péter az apportot hibásan teljesítı taggal szembeni igény

134

Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában HVGORAC Budapest 2001 161.o. Társasági jog Novotni Kiadó Miskolc 1999 36.o. 136 Dr.Gál Judit-Pálinkásiné Dr. Mika Ágnes : Társasági jogi perek HVGORAC Budapest 2007 132.o. 135

72

vonatkozásában.137Álláspontja szerint a társasági szerzıdést aláíró bármely tagot jogosítottnak kellene tekinteni a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek érvényesítésére. A jelenlegi szabályozás mellett a tag csak a kisebbségi joggyakorlás eszközével indíthat pert a társaság nevében. A tagok közötti közvetlen jogviszony létesítése elkerülhetné a mai kerülı utas kényszereket. A tag és tag közötti társasági jogviszony kétségtelenül jelentısen megerısítené a kft. szerzıdéses jellegét. Tag és tag közötti jogviszonyt a társasági törvény létesíthet, de a jelen szabályozásban abban a fázisban létesít, amikor még jogilag nincs társaság (ez a szerzıdéskötési fézis), illetve amikor a társaság vagy a tagsági jogviszony megszőnik. A társasági szerzıdés és a társasági jogviszony egyik lényeges sajátossága, hogy tag és tag közötti jogviszony a társaság alapítási és a megszőnési fázisban van138. Attól a perctıl kezdve, hogy a társaság a maga teljes jogi valóságban létrejön, jogalanyisága teljessé válik, a társaság „elvágja a kapcsolatot a tagok között, a tagok egymás közötti jogviszonya tag és társaság közötti jogviszonnyá transzformálódik. Tag taggal szemben igényt nem érvényesíthet, tag csak a társasággal szemben léphet fel. Ebben áll egyébként a magyar kft szabályozás intézménycentrikus jellege. Nem mond ellent az iménti megállapításnak az sem, hogy az üzletrész átruházással kapcsolatos perekben az elıvásárlásra jogosult tag perben érvényesítheti a jogát, és a pert a jogellenesen üzletrészt szerzı vevı és az eladó ellen kell megindítani. A Gt.125. § (2) bekezdésében foglalt határidın belül a jogaiban sértett tag az üzletrész átruházás hatálytalanságának megállapítását kérheti a bíróságtól. A tagot megilletı elıvásárlási jog egyoldalú jogosultság, amely nem a taggal, hanem a társaságon kívüli harmadik személlyel szemben érvényesíthetı. S nem utolsó sorban a tag és tag közötti jogviszony akkor telik meg újra élettel, amikor a társasággal fennálló tagsági viszony megszőnik.

137

Miskolczi-Bodnár Péter: A társasági szerıdés sajátosságai a Ptk.-ban szabályozott szerıdésekhez képest. Gazdaság és Jog 2001 július-augusztus 34.o. 138 Hasonlóan a német kft.-jogban lásd errıl Ferslev, Rainer: Die GmbH - Haftungsfallen bei Gründung, Krise, Sanierung, Bonn, Verlag Dt. Anwaltverl., 2005. 272 S.

73

V.. A korlátolt felelısségő társaság tagjának vagyoni szolgáltatása. 1. A törzsbetét szolgáltatás.

1.1. A törzsbetét mérték törvényi meghatározása A társaságalapításhoz elengedhetetlen tagi kötelezettség a közös cél eléréshez szükséges vagyoni hozzájárulás nyújtása139. A törzsbetét a tag vagyoni hozzájárulása, amelynek legkisebb mértékét a magyar társasági törvények 100.000 Ft összegben határozták meg és határoznák meg jelenleg is. A törvény a mérték vonatkozásában csak alsó határt jelöl meg, és az új. Gt is fenntartotta azt a szabályt – hogy a törzsbetéteknek tízezer forint összeggel maradéktalanul oszthatónak kell lenni. Az alsó mérték törvényi meghatározása igazán nem racionális. A föltehetı törvényalkotói cél az volt, hogy a befizetések ne aprózódjanak el, és a kft. maradjon meg a kis- és középvállalkozás keretei között. Az „elaprózódás” megakadályozásának egyik módja a törzsbetét minimum meghatározása a másik módja, amelyet több külföldi törvény alkalmaz, a taglétszám maximálása (pl. román társasági tv. 50 fıben határozza meg a tagok létszámát). Ugyanakkor a cseh társasági törvény 109. §-a ugyancsak a törzsbetét minimum meghatározását adja megoszthatósági lehetıséggel. A törzsbetét legkisebb mértéke négyezer korona, vagy ennél több is lehet, de a törzsbetétnek itt is legalább ezerrel oszthatónak kell lenni140. Ugyanezen az elven áll a német GmbH törvény is. Vannak azonban olyan jogi megoldások is, amelyek sem tıkenagyság, sem taglétszám oldaláról nem tartalmaznak korlátozásokat. Magam a korlátozásmentes szabály mellett érvelek, hiszen az alapító és társuló tagok hadd dönthessék el szabadon, hogy a taglétszám nagysága miatt milyen jellegő mőködési problémákat vállalnak fel. Jól kirajzolódik e törvényi szabályban is a magyar jognak a társaság szervezet centrikus szemlélete. Nem beszélve arról, hogy ez a szabály kényszerően megnöveli a közös tulajdonú törzsbetét és üzletrész keletkezését, annak lényegesen több problémát eredményez. A törzsbetétnek 10.000 forinttal való oszthatósági elıírásának helyességét többen -pl. Hanák András- vitatják. A vita – egyébként racionális – alapja az, hogy nincsenek szinkronban a törzstıkére, törzsbetétre és a szavazati jogra vonatkozó szabályok. A törzsbetétnek tízezerrel való oszthatósági követelményének teljesülése esetén oszthatatlan számnál nehézséget jelent a

139

Nemzetközi összehasonlításan lásd errıl Bürger, Andreas: Die Kapitalaufbringung in der Europäischen Privatgesellschaft - zugleich ein Rechtsvergleich der Kapitalaufbringung nach deutschem, französischem und englischem Recht; Verlag Tectum Marburg, 2004. Hochschulschrift Zugl.: Trier, Univ., Diss., 2004XXVI, 420 S. A német kft-jogban lásd errıl részletesen: Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 58-84, valamint 112-141. o. 140 Premysl RABAN: Obhodní zakonik Eurounion Praha 2003 220

74

törzstıke befizetés teljesítése, és a szavazati jog megállapítása. A kerekítési szabályok alkalmazása ugyanis megbontja a döntési mechanizmust. (Pl. 10 millió forint törzstıkével alapított társaságban három egyenlı tulajdoni részesedéssel rendelkezı tag esetén). A probléma egyébként nem csak az alapítás során merülhet fel, hanem késıbb is a társasági törzstıkéjének felemelése és leszállítása során, valamint az üzletrész felosztásánál. Önmagában a tízezerrel való oszthatóság törvényi elıírása ilyen esetekben egy sor társasági szerzıdési módosítást igényel. A korábbi, 1930-as kft. törvényünk. nem tartalmazott ilyen jellegő elıírást, a 88. évi VI. tv. vezette be ezt a szabályt. A törvényalkotó a jogi személyiséggel rendelkezı tıkegyesítı társaságokra egységes szabályt kívánt alkalmazni, amikor a kft. esetében is elıírta a törzsbetét tízezer forinttal való oszthatóságát. Az 1988-as törvénynek a részvénytársaságra vonatkozó 235. § (1) bekezdés is ilyan tartalmú normát határozott meg: a részvény mértéke legalább tízezer forint, vagy ennek tízezer forinttal maradéktalanul osztható többszöröse lehetett. A részvénytársaságok vonatkozásában azonban a gyakorlati követelményekhez igazodóan a jogalkotó viszonylag hamar, az 1993-as Gt. novella elfogadásával hatályon kívül helyezte a 235 § (1) bekezdést. A konzekvens törvénymódosítás azonban elmaradt, sıt a kft. törzsbetét tízezer forinttal való oszthatósága követelményét a jelenleg hatályos törvény is hurcolta tovább magával. Valóban jogosan merül fel a törvény kritikája, ugyanis a törzsbetétnek tízezer forinttal való oszthatósága mellett nincs racionális érv, ez lényegében a társulók tevékenységének megnehezítésére szolgál. 1.2.A törzsbetét összetétele A tag törzsbetétje pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásból állhat141. A társasági törvények konzekvensen tartalmazzák azt az elıírást, hogy a pénzbetéteknek forintban kifejezettnek kell lennie. A forintban történı kifejezés kötelezettsége a korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó speciális szabály. A társasági törvény sem a kkt-ra sem a bt-re, sem pedig a részvénytársaságra nézve nem ír elı hasonló szabályt. A törzsbetétnek forintban történı kifejezésére vonatkozó elıírásnak 2001. óta különleges jelentéstartama van. A devizakorlátozás megszüntetésérıl szóló 2001. évi XCIII. Törvény 1. § szerint a Magyar Köztársaság törvényes fizetıeszköze a forint. A (3) bekezdés szerint azonban ha törvény, vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, devizabelföldiek belföldön devizával, valutával, belföldi fizetıeszközzel, illetve belföldi pénznemre szóló követeléssel végzett

141

Lásd errıl a német szabályozásban: GmBH Gesetz 5. §, a jogirodalomban: Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 112-141. o., továbbá Priester, Hans-Joachim: Mindestkapital und Sacheinlagerregeln in: Behrens, Peter (Hrsg): Die GmbH-Reform in der Diskussion- Sondertagung der Gesellschaftsrechtlichen Vereinigung in: Sondertagung GmbH-Reform 2006, Frankfurt, Main, Verlag O. Schmidt, 2006 Köln, IX, 3-21. S.

75

jogügyletei és cselekményei szabadon végezhetıek. A Ctv. azonban a jegyzett tıke más pénznemben törénı nyilvántartását generálisan tiltja. Természetesen a törzsbetét forintban történı kifejezése nem jelenti egyben azt, hogy a törzsbetétet ténylegesen forintban is kell teljesíteni. Nincs jogi akadálya annak, hogy akár egy akár valamennyi tag a tényleges befizetést valutában vagy más pénznemben teljesítse. Ilyen esetben a befizetés megtörténtét igazoló banknak kell nyilatkozni az árfolyamról, illetve arról, hogy az adott idıben, adott árfolyamon történı befizetéssel a tag eleget tett-e vállalt kötelezettségének vagy sem. A gyakorlatban problémát jelent azonban az árfolyam meghatározás adott idıpontja. A szerzıdéskötés és tényleges befizetés szükségképpen eltérı idıpontra esik. Ezért megoszlottak az álláspontok abban, hogy mely idıpont számítása az irányadó. Árfolyammozgás esetén – és az árfolyammozgás a természetes – ezt a kérdést tisztázni kell, hiszen minimális árfolyamváltozás is maga után vonhatja azt, hogy a tagi kötelezettség teljesítésének hiányát állapítja meg a cégbíróság, s esetleg megtagadja a cégbejegyzést. A többségi bírósági gyakorlat a szerzıdési elvet fogadta el, ha a társasági szerzıdés a szerzıdéskötés idıpontjában irányadó devizaárfolyam figyelembevételét írja elı, akkor azt elfogadja a kötelezettség teljesítés megállapításának alapjául. A lényeg mindenképpen az, hogy ilyen esetben a társasági szerzıdés egyértelmő szabályt adjon az árfolyamszámításra. A törzsbetét pénzbeli részét alapításkor bankszámlára kell teljesíteni. Ez az elıírás nem a társasági, -hanem a cégtörvény elıírásából következik. A 2006. évi V. törvénnyel megállapított Ctv. 1. számú melléklete szerint a cégbejegyzéshez kötelezıen csatolandó a hitelintézet igazolása a pénzbeli hozzájárulás befizetésérıl. Jóllehet a tıkeemelésre, ha az új törzsbetét létesítésével, vagy a törzsbetét megemelésével történik már nem vonatkozik az alapításra irányadó szabály. Tıkeemelés esetén a taggyőlés a pénzbeli befizetés más módját is meghatározhatja, a Gt. általános elıírásai szerint. Ennek megfelelıen nincs jogi akadálya annak, hogy a tıkeemelés pénzbetétjének befizetése banki befizetésen kívüli más módon pl. házipénztári befizetéssel történjen meg. Ilyen taggyőlési döntés esetében a vezetı tisztségviselı jogosult és köteles nyilatkozni a befizetés tényleges megtörténtérıl, és kiadni a vonatkozó pénztárbizonylatot. A pénzbeli betét teljesítési kötelezettsége egyaránt vonatkozik az alapításra és a tıkeemelésre is. A befizetés szigorúan jogcímhez kötött. Nem csak annak van tehát jelentısége, hogy a tag a meghatározott pénzeszközt a társaság rendelkezésére bocsássa, hanem a tényleges befizetésen túl szükséges az is, hogy a befizetés jogcíme is a törzsbetét befizetés címén történjen. Annak ugyanis nincs jogi akadálya, hogy a tag más jogcímen is teljesítsen a társaság számára. A jogcímhez kötöttségre tekintettel mondta ki a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság azt, hogy a törzsbetét befizetés idıpontja nem lehet korábbi mint a tıkeemelést elhatározó döntés napja, vagy a társasági szerzıdés aláírásának napja. Társasági szerzıdések megkötése és módosítása tehát ebben a vonatkozásban eltér a Ptk. (291. §)

76

általános szabályától, amely szerint a pénztartozás teljesítése a határnapot megelızıen is lehetıség van. A tag törzsbetétje pénzbetéten kívül állhat nem pénzbeli hozzájárulásból is142. Nem pénzbeli hozzájárulás azaz az apport lehet bármely vagyoni értékkel bíró dolog, illetve szellemi alkotáshoz főzıdı jog, valamint az adós által elismert vagy jogerıs bírósági határozaton alapuló követelés is. A magyar szabályozással azonos tartalmú elıírást találunk a cseh és a német jogban is143. Az apportálás a tulajdonszerzésnek a társasági törvényben szabályozott sajátos módja.144 Az ítélkezési gyakorlat az apportálást speciális tulajdonszegési jogcímnek tekinti, amely a cseréhez közelálló atipikus szerzıdés.145 Az új Gt. szakított a korábbi merev apport szabályozással és az Európai Unió 2. sz. társasági jogi irányelvének146 szelemében és elvében visszatért az 1988-as kezdeti jogi szabályozáshoz. A 88-as Gt. 22. § szerint a nem pénzbeli betét bármilyen vagyoni értékkel rendelkezı forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékő jog lehet. A 88-as Gt elsı kommentárja szerint a természetbeni betétnél a forgalomképesség és a vagyoni érték azért alapvetı kritérium,147mert a korlátozott vagyoni felelısség alapján mőködı társaságoknál kizárólag a társasági vagyon képezi a társasági hitelezık – szükség szerint végrehajtással is kikényszeríthetı – kielégítési alapját. Az elsı társasági törvény megjelenését követıen az ítélkezési gyakorlat jelentıs megszorító jogértelmezésekkel fokozatosan szigorította az apportálás szabályait148.Az apporttal szemben támasztott fokozott követelmények térnyerése alapvetıen a társaság elsıdlegesen jogalanyként való felfogására vezethetı vissza149. A társaság, mint piaci szereplı maga is kötelezettségek hordozója, és mint ilyen jogalannyal szemben már hitelezıvédelmi okok miatt is fokozott vagyoni követelményeket kell támasztani. Ez a szigorítási folyamat nyilvánult meg a Gt. 1993-as módosításában is. A törvény a korlátolt felelısségő társaságba vihetı apport jogi kritériumait a 161. §-ba újonnan beiktatott (3) bekezdéssel jelentısen megkötötte. Az új bekezdésben az apporttal szemben az általános szabályokon túlmenıen a jogalkotó az ítélkezési gyakorlatot törvényerıre emelve további követelményeket állított, nevezetesen azt, hogy az apportnak a forgalomképességen és vagyoni értéken túlmenıen végrehajtónak is kellett lennie, továbbá szellemi alkotást és jogot csak akkor lehetett apportálni, ha e jog harmadik személy hozzájárulása nélkül volt átuházható. A 90-es években gyakorivá váló visszaélésekre és csıdökre ez a törvényi szabályozás erıs túlreagálás volt. E törvényi

142

Áttekintıen lásd: Török Gábor: A magyar társasági jog alapjai HVGORAC Budapest 2006 Raban P: Obchodni Zákonik Eurounion Praha 2003 223.o. 144 A német kft-joggal kapcsolatos jogirodalomban lásd errıl pl: Rühl, Ralf: Rechtstatsachen zur Sachgründung im GmbH-Recht; Verl. VVF München 1988. 145 Fıvárosi Bíróság G.75.069/1998/6. 146 Európai társasági jog szerk.. Miskolczi-Bodnár Péter Kjk Budapest 2000 94.o. 147 Társasági törvény magyarázata szerk. Sárközy Tamás Kjk Budapest 1993. 105.o. 148 Menyhárd Attila: A know-how apportálhatósága Lontai Endre emlékkönyv 2005 130.o. 149 Lásd a kft tıketársasági jellegérıl Schmidt Karsten: Gesellschafftsrecht Carl Heymnns Ver. KölnBerlin 2002 985.o. 143

77

szabályozás ugyan kismértékben védhette a hitelezıi érdekeket, azonban nagymértékben – és gazdaságilag indokolatlanul – korlátozta az apportır tag érdekeit. A szabályváltozás folytán 1993-tól megszőnt pl. a bérleti jog apportja, és jelentısen megnehezült az átalakulások lebonyolítása, bizonyos esetekben lehetetlenné tette az átalakulásokat. Ennek oka az volt, hogy a követelések apportálását az ítélkezési gyakorlat nem tette lehetıvé. Az apportszabályok szigorításának150egyik nagy vesztes területe a tıkésített bérleti jog apportálásának megszüntetése volt. A helyiségbérletek piaci alapokra helyezését követıen a határozott idıre kötött bérleti jogok forgalma gazdasági szempontból kiemelt szerephez jutott. Ez részint az állami vállalatok privatizációjával volt összefüggésben, részint pedig azzal, hogy a rendszerváltást követıen óriási ütemben haladt a vállalkozások megalakulása és ezzel együtt szétaprózódása is. Az újonnan megjelenı vállalkozások székhely és telephely igénye ugrásszerően megnövekedett. Ez a folyamat azonban együtt járt az általános tıkehiánnyal is. Ilyen gazdasági és jogi környezetben teremtıdtek meg a bérleti jog apportálásának feltételei. A bérleti jog tıkeképzı elemként való elismerésének lehetısége azonban csak a 93-as Gt. módosításig állt fenn. Tekintettel arra, hogy a bérleti jog átruházása harmadik személy hozzájárulásától függött, ezért annak apportként való befogadását a bíróságok általában megtagadták. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a bérleti jog apportjának teljes tilalmát a gyakorlat próbálta elkerülni olyan módon, hogy a bérbeadótól jognyilatkozatot szereztek arra vonatkozóan, hogy hozzájárul az esetleges bérlıváltáshoz. Ezeknek a nyilatkozatoknak a jogszerősége azonban erısen vitatható volt, hiszen a Ptk. alapján a joglemondást szőken kell értelmezni és ez alapján a bíróságok jogellenesnek nyilvánítják azokat a joglemondásokat, amikor a nyilatkozattevı lényegében ismeretlen, jövıben bekövetkezı jogáról általánosan mond le. A törvénynek ez a szigorítása jelentısen megnehezítette a vállalkozásokban a részesedésszegést. Különösen nyilvánvalóvá vált a törvény tarthatatlan szigora az átalakulások során. Az átalakulásra vonatkozóan a társasági törvény az alakulásra vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni, ennek megfelelıen az átalakulás révén létrejövı társaságok tıkéjére, a tıkeképzése, így az apportra vonatkozó szabályokat is alkalmazni kellett. Különösen a kereskedelemmel foglalkozó cégek átalakulását gátolta az újonnan megfogalmazott apportszabály. Egy kereskedelemmel foglalkozó cég vagyona jelentıs részben más társaságokkal szembeni követelésben testesül meg. A követelések apportálásának tilalma lényegében a törvény megkerülésére késztette a t, mivel azonban a követelések apportálását a törvény tiltotta, a társaságoknak közgazdasági szempontból jelentıs vagyona a társasági jogi szabályok miatt a jogi vagyonon kívül rekedt. Gyakorivá vált az a kikerülési mechanizmus, hogy az átalakult vállalat jegyzett tıkéjét az apportszabálynak megfelelı dolgokkal fedték le, a követelések a tıketartalékba kerültek elhelyezésre, majd az átalakulás bejegyzését követıen mérleg alapján a törzstıkén felüli vagyon terhére a társaság tıkét emelt. Ez a jogi mechanizmus azonban

150

Lásd: A társasági, illetve a polgári jogban mi lehet tulajdon, és ebbıl következıen apportálás, illetve átruházás tárgya? Gazdaság és Jog 2003/10.

78

jelentıs többletköltségeket és újabb problémát felvetı megoldás volt. Különösen az okozott gondot, hogy az átalakuló cég alacsonyan meghatározott jegyzett tıkéje az átalakuló társaság hitelezıi bizalmatlanságát kiváltotta, s tömeges volt a biztosíték kérés. A kerülı út tehát igen rögösnek mutatkozott. A követelések apportálásának megtagadása a gazdasági szereplık heves ellenállásába ütközött. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeti hitelezıvédelmi cél minden áron való megvédése sokkal nagyobb gazdasági hátrányt jelentett, nevezetesen akadályozta a tıkekoncentrációt. E gazdasági folyamatokba való felemás jogalkotói és jogalkalmazói beavatkozás lényegében fennmaradt a 97-es Gt-ben is azzal az enyhítéssel, hogy a jogalkotó megpróbálta lazítani a vagyoni értékő jogok apportálásának szabályozását. A Gt. 124 § (3) szerint nem pénzbeli hozzájárulásként csak olyan végrehajtás alá vonható dolgot és szellemi alkotást vagy jogot lehet figyelembe venni, amelyet utóbb a gazdasági társaság harmadik személy hozzájárulása nélkül ruházhat át. Ilyennek kell tekinteni, ha az engedélyt már a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásakor megadták. Ezzel az utóbbi szabállyal a társasági törvény levált a Ptk. joglemondás értelmezésére vonatkozó szabályairól. A Gt. 2004. évi módosítása sajátságos változást hozott az apportra vonatkozó szabályozásban. Az Európai Unió 2. számú társasági jogi irányelvének kötelezése151alapján (7.cikkely) módosításra került a Gt-nek a részvénytársaságokra vonatkozó szabálya. Az irányelvek 7. cikkelye szerint a társaság – és társaság alatt részvénytársaságot kell érteni, az irányelv személyi hatálya az rt.-re vonatkozik – jegyzett tıkéje kizárólag a gazdaságilag értékelhetı vagyonból hozható létre. E szabály alapján a magyar társasági törvény rt. szabályai módosításra kerültek152.A 97-es Gt.- ben újra fogalmazott 208.§.(2) bekezdése akként rendelkezett, hogy nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkezı dolog, szellemi alkotás, valamint vagyoni értékő jog, illetve az adós által elismert, vagy jogerıs bírósági határozaton alapuló követelés lehetett. Elıállt tehát az a sajátságos helyzet, hogy a magyar törvény a korlátolt felelısségő társaság törzsbetét fizetésére vonatkozó szabálya szigorúbb és merevebb rendelkezést tartalmazott, mint az rt. szabályozás. Ezt az ellentmondást oldotta föl az új Gt. 13. §-a. Most már általános jelleggel változatlan tartalommal ismételte meg a 2004-ben csak a részvénytársaságra vonatkozó szabályt, s ezzel együtt megszüntette az egyes társasági formákra vonatkozó külön szabályozást. Az 1988-as szabályozás és az új szabályozás összevetésébıl azonban egy szembetőnı különbség azonnal föltőnik. A 88-as szabályozás a vagyoni érték megkövetelése mellett apport elemként a jogalkotó említette a forgalomképességet is. Álláspontom szerint az apporttárgy forgalomképességének megkövetelése valóban szigorúbb követelményt

151

Lásd : Az uniós jogforrások és a nemzeti jogalkotás ezzel összefüggı feladatiról részletesen: Kecskés László több cikkét és monográfiáját: A közösségi jog és a tagállamok jogrendszereinek viszonya a jogalkotási hatáskörök megoszlása Magyar Jog 1993. (10.): Az EK jog és jogharmonizáció KjK Budapest 1998 152 Lásd: Gadó Gábor: A társasági vagyon szolgáltatására és védelmére vonatkozó közösségi jogi követelmények. Javaslatok a hazai részvényjog módosítására. Gazdaság és Jog 2003. 3.

79

támasztott153. Kétségtelen, hogy egy dolog, vagy jog vagyoni értéke összefügg a kereskedelmi forgalommal, hiszen az érték alapvetıen piaci kategória. Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy egy dolog vagy jog a konkrét jogalany, nevezetesen egy korlátolt felelısségő társaság számára biztosíthat jövedelmet akkor is, ha a kereskedelmi forgalomban csak korlátozottan vehet részt. Az apport forgalomképessége feltétlenül szükséges abban a vonatkozásban, amikor a tag az apportot szolgáltatja a társaság számára, hiszen az apportálás a tulajdon átruházás egy sajátos jogcíme. Annak azonban nem látom akadályát a jelenlegi szabályozás alapján, hogy az apportır a tovább eladást megtiltsa, vagy feltételhez kösse, ilyenformán az apportot korlátozottan forgalomképessé tegye. Pl. egy névhasználat joga hasznot hajthat a társaságnak, de ha a társaság felszámolás alá kerül, a névhasználat nem kerülhet „nyilvános kereskedelmi forgalomba”. Ugyanilyen megkötéseket tartalmazhat a társasági szerzıdés pl. ingatlanok, vagy más tárgyak és jogok (szabadalom, licencia) esetén is. Ezeknek a tovább értékesítési korlátozásoknak az apport értékmeghatározásánál lehet jelentısége, de megtiltani az ilyen korlátozásokkal terhelt apportálást, nem lenne jogszerő. Kétségtelen, hogy az ilyen megkötéseket tartalmazó apport értékelése, a jövıbeli jövedelemtermelı képessége nem lesz könnyő könyvvizsgálói vagy más szakértıi feladata. Az ilyen jövedelemtermelı képességet öt éves periódusra lesz célszerő meghatározni, tekintettel az ”apportfelelısség” öt éves jogvesztı határidejére. Álláspontom szerint azonban a vagyonértékelési nehézségekre figyelemmel nem szabad jogi, pontosabban jogalkalmazásai gátakat állítani a társasági tagok elé. Ha ugyanis tıkehiány, vagy egyéb problémák miatt a társaság fizetésképtelenség miatt kielégítetlen hitelezıi igényekkel kerülne szembe a Gt. 13. § (4) bekezdése alapján megállapítható az apportıri helytállási felelıssége. Szélsı esetben pedig fennáll a csalárd apportır Gt. 50. § (1) bekezdésen alapuló korlátlan felelıssége, amely alapján a kft azon tagjai, amelyek a társaság korlátozott felelısségével a társaság rovására visszaéltek korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszőnt társaságnak a hitelezık irányában ki nem egyenlített tartozásaiértm.154Álláspontom szerint a hatályos Gt. a hivatkozott felelısségi szabályaival kezelni tudja az apport liberalizálódásából adódó szélsıséges megnyilvánulásokat. Az apportra vonatkozó gyakorlatot nyilván a bírósági ítélkezésnek kell tartalommal kitölteni, az ítélkezésnek azonban nem lenne szabad szem elıl téveszteni azt, hogy a vélt és mindenek felett védett hitelezıi érdekvédelem való gazdasági és tagi tulajdonosi problémákat eredményezhet. 1.3. Az apport értéke, az apportır helytállási kötelezettsége.

153

Lásd: Komáromi Gábor: A korlátolt felelısségő társaság mőködésével kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdései Gazdaság és Jog / 2003 154 A mögöttes tagi felelısségrıl lásd: Vezekényi Ursula: A kft tagjának felelıssége az új Gt. tükrében. Gazdaság és Jog 1999.12.

80

A társasági törvény általános rendelkezései alapján az apport tényleges és valóságos piaci értéke nem lehet alacsonyabb, mint amit a törzsbetétben a tagok értékként meghatároztak. Ez következik a hitelezıvédelmi szabályokból, de következik abból is, hogy a törvény védi a társaság többi tagjának is az érdekét, hiszen a tagi jogok alapját a tag vagyoni hozzájárulása képezi. Annak azonban nincs akadálya, hogy az apport tényleges értékénél alacsonyabban határozza meg a társasági szerzıdés azt az értéket, amely a tag vagyoni hozzájárulásában, s egyben a társaság jegyzett tıkéjében szerepel. 1. 4. Az apport értékelése Tagi döntés annak a kérdése, hogy az apportáló tag elvállalja azt, hogy nagyobb értékért „cserébe” alacsonyabb értékő üzletrészhez fog hozzájutni. Az apport alulértékelése általában olyan tıkeemelések esetében alkalmazandó, amikor az apportáló tag a már mőködı társaságban szerez részesedést. A társaságok tevékenysége során jelentıs vagyonelemeket halmoz fel, másként fogalmazva a társaság saját tıkéje magasabb mint a jegyzett tıke. Ezért a törvénynek meg kell engedni az alulértékelt apportálást, hogy a társasági tagok egymáshoz viszonyított gazdasági és jogi helyzetében arányeltolódás ne következzen be. Ebben az estben lényegében és gazdasági értelemben nincs alulértékelés, hanem az apport értéke a társasági vagyon különbözı tıkeelemeibe kerül. Az apport értékét – részvénytársaság kivételével – minden társasági formánál a tagok maguk állapítják meg, lévén a tagi jogok gyakorlása egymáshoz viszonyítottan bír jelentıséggel155. Az apportot szolgáltató tag – s ebben az új Gt sem hozott változást – öt éves idıtartamig helytállni tartozik az apport szolgáltatáskori értékéért. Az helytállás objektív kategória. Az 1988-as Gt. szóhasználata szerint az apportır öt évig felelt az apport bevitelkori értékéért. E törvény alapján a gyakorlat is felelısségi kategóriaként kezelte az apportır jogi helyzetét, de nem volt világos, hogy objektív vagy szubjektív felelısségrıl volt-e szó. A 97-es Gt. eloszlatta ezt a dilemmát, és az apportır felelıssége helyett az apportır helytállásáról rendelkezett. E szabályváltozás nem stilisztikai, hanem tartalmi változást hozott. Egyértelmővé vált, hogy az apportır az apport felülértékelése esetén nem mentheti ki magát a törzsbetét kiegészítésének kötelezettsége alól. Az apportır tehát köteles az apport értékét kiegészíteni, ha az öt éves idıtartamon belül nyilvánvalóvá válik, hogy az apport felülértékelve került a társasági törzstıkébe. Az apportérték kiegészítésére vonatkozó tagi kötelezettség alól a tagot az sem mentesíti, ha az apport értékét szakértı, vagy könyvvizsgáló állapítja meg, és azt a tagok elfogadják. Ha azonban az apportır tag, illetve az apportot elfogadó tagok vagy egyes tagok elıtt ismert volt az apport felülértékeltsége, ezek a tagok már a Ptk-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint korlátlan és egyetemleges felelısséggel tartoznak. Ez az apportıri felelısség már szubjektív felelısség.

155

Lásd ennek angolszász szabályozási összefüggéseirıl: Eastaway, Nigel A. (Hrsg) Booth, Harry Eamer, Keith: Practical share valuation London [u.a.], Butterworths Kiadó 1994. XXVII, 560 S.

81

Az apportır helyállási kötelezettsége156az apport szolgáltatáskori értékéért áll fenn. Ebbıl következıen az apportálás után bekövetkezı értékváltozás már a társaság nyeresége, illetve vesztesége lesz. A törvény nem kívánja korlátozni a társaság tagjainak társulási szabadságát, és gazdasági döntéseit. A magas erkölcsi avulású dolgok ennek következtében éppúgy apport tárgyai lehetnek, mint a lassan amortizálódó eszközök. Jogi döntés alá tartozik tehát, hogy az apport értékváltozásának kockázatát a társaságra terhelik. 1. 4. A társaság rendelkezése az apporttal. A 88 évi VI. törvény 161.§. (3) bekezdése még tartalmazta a kft.-re vonatkozó azt a rendelkezést, hogy a bejegyzési kérelem benyújtását követıen a törzstıkének a társaság rendelkezésre bocsátott részével a társaság szabadon rendelkezik. Ezt a szabályt a 97-es törvény hatályon kívül helyezte, és az új Gt. is fenntartotta ezt a hiányt. A korlátolt felelısségő társaság vonatkozásában ez a szabályhiány az ingatlan apportnál okoz problémás helyzetet. A törvényalkotó a társasági joggal szemben az ingatlan-nyilvántartás, és a Ptk. elsıdlegességét ismerte el, elvonta a társaságnak azt a jogát, hogy az ingatlan-nyilvántartásba történı bejegyzést megelızıen gyakorolhassa az apportált ingatlanra vonatkozó tulajdonosi, rendelkezési jogát. A Ptk. 117. § (3) bekezdése alapján az ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerzıdésen vagy más jogcímen felül a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történı bejegyzése is szükséges. Ez alól a Ptk. szabály alól adott fölmentést az 1988-as Gt. imént idézett rendelkezése annyiban, hogy a korlátolt felelısségő társaságnak az ingatlanapport feletti szabad rendelkezési jogát az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés elıtt megnyitotta, és ezzel lehetıvé vált a társaság számára pl. az azonnali megterhelés stb. Ilyenformán ez a szabály a társasági gazdálkodásnak nagyobb szabadságot biztosított. Azzal azonban, hogy a jogalkotó mellızte ezt a szabályt a társaság ingatlanapportjával való rendelkezési jogát a Ptk alá visszahelyezte. Az apportálás ezzel tulajdonszerzési jogcímmé változott tulajdonátszállás helyette. A hatályos jogi szabályozás alapján a korlátolt felelısségő társaság az ingatlan apporttal az apportálást követıen sem rendelkezhet szabadon, a végsı szabad rendelkezés a Ptk általános szabályai szerint az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez, és nem a cégbejegyzéshez kapcsolódik. Az apportır tagnak, illetve a társasági szerzıdésnek az apport rendelkezésre bocsátásának módjáról akként kell rendelkezni, hogy az apportır köteles kiadni a Földhivatal felé a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges jognyilatkozatot, illetve az ingatlan birtokbaadását lehetıvé tenni. Ingó dolog apportja esetén a tag köteles a Ptk. szerinti átadásra, vagyoni értékő jogok esetén, ha a jog nyilvántartási kötelezettség alá esik (pl. védjegy, szabadalmi oltalom stb.) az ingatlanra vonatkozó eljárások és rendelkezési jog megnyílása azonos szabályok alá esik.

156

A kft tag a törzsbetét befizetésével kapcsolatos felelısségérıl lásd: Nochta T. Amagánjogi felelısség útaji a társasági jogban. Dialóg-Campus Budapest –Pécs 005. 78.o.

82

Megfontolandó, hogy nem lenne-e célszerő ismét a Gt-be iktatni az 1997-be kiejtett szabályt. A jogalkotónak azt kell mérlegelnie, hogy az ingatlan-nyilvántartás esetleges késedelmi kockázatát hová helyezi. A társaságra-e, vagy a nyilvántartást vezetı állami szervekre. Az új Gt. a gazdálkodási célszerőség jegyében már lehetıvé teszi az adós által elismert vagy jogerıs bírósági határozaton alapuló követelések apportálását. A követelések apportálása felvet bizonyos problémákat, amelynek megoldása az ítélkezési gyakorlatra vár. Mindenekelıtt azt kell tisztázni, hogy a követelésnek a társaságra való átszállása milyen jogi szabályok alá esik. Amíg az ingó és ingatlan dolgok átruházása a tulajdon átruházás szabályai az irányadóak, addig a követelés – kötelmi jellegő igény, ezért követelés apportálására az engedményezés szabályait kell alkalmazni. Kérdés azonban, hogy az engedményezésre vonatkozó szabályok hogyan érvényesülhetnek a cégeljárásban. Az engedményezésrıl a Ptk. 328. § (3) bekezdése szerint kötelezettet értesíteni kell. Az értesítésrıl szóló tagi nyilatkozat az apportálás módjához kapcsolódó apportıri kötelezettség. A „csendes engedmény” ami különösen a banki gyakorlatban elıforduló megnyilvánulás a cégeljárásban (is) megengedhetetlen. Ennek a kérdésnek a gyakorlati rendezése az ítélkezési gyakorlatra háruló feladat. A jelenleg hatályos Ptk-nak az engedményezési és tartozásátvállalási szabályai jelentıs mértékő felülvizsgálatra szorulnak.157A Ptk. szabálynak hiányosságai vélhetıen a cégeljárásban fog lecsapódni. Értelmezésre szorul a Gt-nek ez a rendelkezése, amely szerint az „adós által elismert” követelés apportálható158. Ez a rendelkezés szők értelmezés mellett lehetetlenné is tenné a követelések apportját. A törvényszövegezés alapján az adósnak pozitívan kellene nyilatkozni arról, hogy a követelést nem vitatja. Célszerőbb lett volna a csıdtörvényben már bevált szóhasználat a vitatott, vagy nem vitatott követelés kifejezés használata. A törvény jelen szóhasználata az átalakulások esetében most sem könnyíti meg a helyzetet. Ugyan lehetıség nyílik a követelések apportálásra, a szabályozás azonban a joggyakorlás elé gördített egy további akadályt. 1.5.Az apport tárgyai Az apport a korlátolt felelısségő társaság alapításának egyik legalapvetıbb kérdése, hiszen a társaság vagyonosítı alakulat, amely közös társasági vagyont a társaság tagjainak kell rendelkezésre bocsátani.

157

Lásd:Gárdos Péter: Tartozásátvállalás mint nováció. Polgári Jogi Kodifikáció 2005.1. Lászlófi PálLeszkoven László: Gondolatok a szerzıdés engedményezés jogi természetérıl. Polgári Jogi Kodifikáció 2004.4. 158 Lád: Molnár Judit: A „nem vitatott követelések” jelentısée és meghaározása a 805/ 4004/EK rendelet és elızményei tükrében Magyar Jog 1/2006

83

Egy-egy vagyontárgy vagy vagyoni értékő jog apportálása,159illetve apportálhatósága a társasági törvény elfogadása óta az érdeklıdés és egyben a viták elıterébe került. Az apportszabályok kialakítása160két, egymással ellentétes törekvés és cél ütközıpontjára került.161 Egyfelıl a helyesen kialakított apportszabályok a hitelezık számára nyújtanak védelmet, hiszen a korlátolt felelısségő társaság tıkeegyesítı jogi személy társaság, a hitelezıi követelés vagyoni fedezetét a társaság elkülönített vagyona biztosítja, ilyenformán a tıkevédelem azt is jelenti, hogy a társaságoknak ne névleges, hanem tényleges legyen a vagyona. Másfelıl azonban ha valamely dolognak, jognak a társaság számára valóban haszna van, akkor az korlátozás nélkül képezhesse részét a tagi hozzájárulásnak. Az 1988-as és 1997es Gt. bírósági gyakorlata alakította ki azt a fı elvet, hogy egy dolog, vagy jog apportálhatóságának az az alapvetı jogi és valóságos kritériuma, hogy az apport tárgya és az apportır személye elválasztható legyen egymástól.162 Az elválaszthatóság követelménye egyébként elıfeltétele volt a végrehajthatóságnak is. Ez a megközelítés egyébként nem magyar jelenség, az európai korlátolt felelısségő társaság mintaszabályzata is hasonló rendelkezést tartalmaz. Ez a bírói megközelítés az apport fogalmat hitelezıi szempontokra figyelemmel alakította ki. Az új szabályozás mellett azonban álláspontom szerint alapvetıen abból a nézıpontból kell az apportot megközelíteni, hogy az adott tárgy vagy jog a társaság számára értéket képvisel-e vagy sem, másként fogalmazva az apport a társaság mérlegében illetve leltárban valamely mérlegtételben szerepeltethetı-e vagy sem. A mérlegben való szerepeltethetıség biztosítja az apport értékelhetıségét. Ez alapján a megközelítés alapján továbbra is kiesnek kieshetnek az apport körébıl azok a dolgok vagy inkább jogok, amelyek a fiktív tıkeképzıdéshez és ezáltal a hitelezık megkárosításához vezethetnek. 2. A mellékszolgáltatás fogalma, a törzsbetét szolgáltatástól, mint fıszolgáltatástól való elhatárolása.

2.1. A mellékszolgáltatás fogalma

159

Az apportálható dolgok bírósági gyakorlatának részletes feldolgozására lásd: A gazdasági társaságok szerk: Miskolczi-Bodnár Péter Kjk Budapest 1998. 116.o. 160 Lásd: Kozma György: Vállalkozásból kivont ingatlan gazdasági társaságba apportálásának jogi vonzatai. Gazdaság és Jog 1996. 5. 161 A német Gmbh-rechtszakirodalmi feldolgozásában lásd errıl részletesen még Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 2383 S. , továbbá összefüggıen a tagi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban Ferslev, Rainer: Die GmbH Haftungsfallen bei Gründung, Krise, Sanierung, Bonn, Verlag Dt. Anwaltverl., 2005. 272 S., 162 A cégek, mint vállalkozások a társasági és a csıdtörvény szerk: Gabányi Józsefné HVGORAC 1993 132 o.

84

A korlátolt felelısségő társaságban szabályozott mellékszolgáltatás fogalmát a társasági törvényeink sem 1988-ban sem a késıbb született társasági törvények, így a 2006. évi IV. tv. sem határozta meg közelebbrıl. Ennek következtében a mellékszolgáltatás tartalmi meghatározása a bírósági ítélkezésre és a joggyakorlatra maradt. A mellékszolgáltatás tartalmi-gazdasági szempontból a tagot terhelı „fıszolgáltatással” ellentétben a mellékszolgáltatás a korlátolt felelısségő társaság létesítı szerzıdésének jogilag nem szükségképpeni eleme, bár lehetséges gazdasági szempontból az is, hogy mellékszolgáltatás nélkül a társaság esetleg mőködésképtelen. A „mellékesség” tehát nem a gazdasági szerepre, hanem a jogi megközelítésre utal. Másként fogalmazva törzsbetét befizetés nélkül társasági szerzıdés nem köthetı, mellékszolgáltatás elıírása nélkül azonban igen. A mellékszolgáltatás a korlátolt felelısségő társaság tagjának olyan kötelezettsége, amelyet a tag önkéntes vállalás alapján a társasági szerzıdésben a törzsbetét befizetés törvényben elıírt kötelezettségén kívül elvállal. 2.2. A mellékszolgáltatás kritériumai A mellékszolgáltatásnak lényegében egy kritériuma van, nevezetesen az, hogy a mellékszolgáltatásnak a társaság gazdasági célját szolgáló vagyoni értékő szolgáltatásnak kell lennie. Vagyoni szolgáltatás a törzsbetét szolgáltatás is és a mellékszolgáltatás is, a két szolgáltatás azonban –még ha vannak is rokon vonások – nem azonosíthatók egymással. A társasági vagyonvédelem a törzsbetét befizetés során sokkal markánsabban jelenik meg. A vagyonvédelem azt jelenti, hogy a tagok semmilyen esetben nem mentesíthetıek a törzsbetét befizetés alól még beszámításnak sincs helye akkor sem, ha a társaságnak esetleg tartozása állna fenn a taggal szemben.163 Más oldalról pedig, a társaság fennállása alatt a tag által teljesített vagyoni hozzájárulás a tıkeleszállítás esetét kivéve – a társaságtól nem követelhetı vissza.164 A mellékszolgáltatás esetén is „vagyonvédelmi jellegő” megoldásnak kell tekinteni azt a törvényi szabályt, hogy a mellékszolgáltatás nyújtása alól a tag csak a társasági szerzıdés módosításával szabadulhat, önálló elhatározással nem. Különbség mutatkozik a két szolgáltatás fajta között az ellenszolgáltatás vonatkozásában is. Addig amíg a mellékszolgáltatásért a tagot személy szerint külön díjazás illetheti meg165, addig a törzsbetét befizetés után semmilyen kamat érvényesen nem köthetı ki, a tag kizárólag a nyereségre tarthat igényt. A befizetett törzsbetétre jutó eredmény csak a törzstıkén felüli vagyon terhére fizethetı ki, a mellékszolgáltatás díja azonban már fizethetı akár a törzstıke terhére is, költségként elszámolva. A törzsbetét szolgáltatás, mint fıszolgáltatás és a mellékszolgáltatás között a legjelentısebb különbség –mint errıl lentebb részletesen lesz szó- a szolgáltatás

163

Ferslev, Rainer: Die GmbH - Haftungsfallen bei Gründung, Krise, Sanierung, Bonn, Verlag Dt. Anwaltverl., 2005. 272 S., 164 Gt. 118 §(1) 165 Gt. 119. § (2)

85

jellegében van166. A törzsbetét szolgáltatás kizárólagosan dare szolgáltatás lehet. A Gt.13.§ meghatározza azokat a vagyonelemeket, amelyet a társaság tagjának nyújtani kell. Ez lehet bármilyen vagyoni értékkel rendelkezı dolog, pénz, szellemei alkotáshoz főzıdı vagy egyéb vagyoni értékő jog, beleértve az adós által elismert vagy jogerıs bírói ítéleten alapuló követelést is. Törzsbetét szolgáltatás estén a tag által nyújtott vagyonnak a társasági tulajdonba adása kötelezı. Mellékszolgáltatás nyújtása esetében azonban a lehetséges szolgáltatás fajták jelentısen kibıvülnek. A mellékszolgáltatás vonatkozásában a törvény nem határozza meg a lehetséges vagyonelemeket. Mellékszolgáltatás esetében lehetséges ennek alapján dolog szolgáltatásra irányuló (dare), tevékenység végzésére irányuló (facere), helytállásra irányuló (praestare), vagy éppen tevékenységtıl való tartózkodásra irányuló szolgáltatás is. Mellékszolgáltatás továbbá lehet egyszeri, de tartós szolgáltatás nyújtása is. A törzsbetét szolgáltatás ezzel szemben szükségképpen egyszeri szolgáltatás még akkor is, ha a törvény a törzsbetét befizetést, mint fıszolgáltatás nyújtást részletekben való befizetéssel is lehetıvé teszi, meghatározva a befizetés végsı határidejét. Mellékszolgáltatás keretében mód van arra, hogy mellékszolgáltatást vállaló tag akár egyszeri, akár folyamatos szolgáltatást nyújtson a társaság számára. A mellékszolgáltatás azonban szigorúan személyhez kötött szolgáltatás167. A személyhez kötöttség foka a társasági törvényekben különbözı módon jelentkezett. A leglazább kapcsolat a mellékszolgáltatás és az azt vállaló tag között sajátos módon az 1988. évi Gt.-ben volt. Ebben a törvényben a mellékszolgáltatás elsısorban az üzletrészhez és nem az üzletrész tulajdonosához kötıdött, a személyes jelleget az biztosította, hogy a mellékszolgáltatással terhelt üzletrészt csak a társaság beleegyezésével lehetett átruházni. A ’88-as törvényben azonban értelmezési problémát okozott a szabályozás, hiszen a beleegyezési kötelezettségrıl a törvény abban a szakaszban rendelkezett, amelyik a tagok egymás közötti üzletrész átruházásáról rendelkezett. Kérdéses volt, hogy a beleegyezést akkor is meg kell-e kérni, ha a tag kívülálló számára kívánta értékesíteni az üzletrészt, illetve ha a társaság megtagadta a hozzájárulást következett-e ebbıl átruházási tilalom? A bizonytalanságok miatt az 1997-es Gt. 131. § (3) bekezdése változtatott a szabályozáson, és megerısítette a mellékszolgáltatás személyhez kötött jellegét, amennyiben fıszabályként a törvény kimondta, hogy az üzletrész átruházás a mellékszolgáltatást megszünteti. Ebbıl következett az, hogy a mellékszolgáltatást csak az a tag teljesíthette, aki azt el is vállalta. Ezzel a szabályozással a mellékszolgáltatás személyhez kötött jellege jelentısen megerısödött. A 2006. évi új Gt. ezt a szabályt változatlan tartalommal vette át. A törzsbetét befizetés, mint fıszolgáltatás ezzel szemben alapvetıen forgalmi jellegő szolgáltatás, hiszen a törvényi követelmény a tag által nyújtott vagyonnal szemben az, hogy a nyújtott vagyonnak forgalmi értékkel kell bírnia. A törzsbetét szolgáltatás forgalmi jellegébıl következik egyébként a tıkeemelés jogi szabályozása is. Ha a taggyőlés vagyoni hozzájárulással történı

166

Részletesen lásd errıl a német szabályozással összefüggésben Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 167 Személyességrıl a német irodalomban lásd: Kübler F. Gesellschaffrsrecht Wilhelm Fink Verlag Müncshen1994 319.o.

86

tıkeemelésrıl dönt a társaság tagjainak elsıbbségi joguk van arra nézve, hogy a tıkeemelésben részt vegyenek. Ha valamely tag nem él a tıkeemelésre vonatkozó elsıbbségi jogával, akkor a többi tag vagy a külsık válnak jogosulttá. A törzsbetét befizetést tehát -ha a szorosan vett szolgáltatást vizsgáljuk- mindegy, hogy ki teljesíti. A korlátolt felelısségő társaság személyes jellege a szélesebben vett kft. intézményekben, elsısorban az üzletrész átruházásban, és az eltéríthetı tagsági jogokban jelenik meg, és nem a fıszolgáltatás jogi szabályozásában. Egyébként éppen a törzsbetét befizetés forgalmi jellegő szolgáltatása teszi lehetıvé azt, hogy a tag átruházhassa az üzletrészét. A mellékszolgáltatás nyújtása lehet ingyenes és visszterhes azaz, a szolgáltatással szemben nem kell okvetlenül a társaság által nyújtott vagyoni ellenszolgáltatásnak is állnia. Erre utal a törvénynek a mellékszolgáltatásra vonatkozó azon szabálya, amely az ellenszolgáltatásról, mint lehetıségrıl rendelkezik. A díjazás a Gt.119.§ (2) bekezdése szerint eshetıleges. Az ítélkezési gyakorlat168azonban – igen helyesen – megköveteli, hogy ha a felek a társasági szerzıdésben mellékszolgáltatási kötelezettséget kötöttek ki, ennek a kikötésnek kötelezı eleme kell legyen az ellenszolgáltatásról való kifejezett nyilatkozat. A Legfelsıbb Bíróság az ellenértékre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget azonban –és ez már vitatható- a polgári jog szabályaiból vezette le. A határozat szerint „a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a szerzıdéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerzıdésbıl vagy a körülményekbıl kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. A felek szerzıdéses kapcsolatában tehát a visszterhességet kell vélelmezni, ehhez képest az ingyenesség joglemondásnak minısül, amelynek ezek szerint kifejezettnek kell lennie. Ezért a másodfokú bíróság tévesnek találta az alperes arra való hivatkozását, hogy amennyiben az ellenérték megjelölése nem történt meg, úgy a mellékszolgáltatás ingyenes, az ingyenesség feltüntetése pedig nem kötelezı a társasági szerzıdésben.” A Ptk 201.§ ban szabályozott visszterhesség vélelme és a joglemondás értelmezésére vonatkozó Ptk 207.§ (4) bekezdése álláspontom szerint nem összeköthetı fogalmak. A visszterhességi vélelem megdönthetı vélelem, azaz bizonyítási kérdés. A társaság és a tag közötti jogvitában erre vonatkozóan tehát önmagában a Ptk alapján lenne helye arra vonatkozó bizonyításnak, hogy a mellékszolgáltatásért a felek nem kívántak ellenszolgáltatást kikötni. A joglemondásra vonatkozóan a Ptk csak azt írja elı, hogy a lemondást nem lehet kiterjesztıen értelmezni, és csak a Ptk alapján kialakult ítélkezési gyakorlat szőkíti tovább a törvényi elıírásokat azzal, hogy megkívánja, hogy a joglemondás kifejezett is legyen.169 A Ptk-nak az itt hivatkozott értelmezési szabálya a Gt.-nek a mellékszolgáltatást szabályozó szakaszaira igen nehezen lehetne alkalmazni, mert a Gt az ellenszolgáltatás vonatkozásában nem kikényszeríthetı jogosultságot, alanyi jogot ad, hanem választási lehetıséget biztosít: a tagot díjazást illetheti meg. Ebbıl pedig az következik, hogy a társasági szerzıdésben a feleknek nem jogról kell lemondani, hanem választani kell az ingyenesség és a visszterhesség között.

168 169

BH 1998.388 Polgári Törvénykönyv Kommentárja Kjk Budapest 2004 779.o.

87

Álláspontom szerint jelen esetben nincs szükség a Ptk. igénybevételére, mert az ellenértékrıl való rendelkezés levezethetı a Gt 119. § rendelkezéseibıl is. A mellékszolgáltatás feltételeit a szerzıdésben rendezni kell, amennyiben a társasági szerzıdések a mellékszolgáltatás ellenértékérıl nem rendelkeznek, a mellékszolgáltatásra vonatkozó szerzıdési kikötések érvénytelenek. 2.3. A mellékszolgáltatások fajtái. A mellékszolgáltatás gazdasági szempontból különösen olyan társaságok esetén bír kiemelkedı jelentıséggel, ahol a társaság tagja ingatlant vagy egyéb dolgot vagy pedig olyan jogot (pl. védjegyhasználat) nyújt mellékszolgáltatás keretében a társaság számára, amely ugyan nem képezi a törzstıke részét, de léte a társasági célok elérése érdekében kiemelkedı, sıt döntı jelentıségő lehet. Adott esetben a törzstıke részét képezı vagyon lehet a mellékes, és a mellékszolgáltatás az igazán jelentıs. Gyakran fordul elı olyan helyzet hogy valamely dolog vagy jog kizárólagosságot biztosít valamely piaci szereplı számára, vagy a dolog, illetve a jog átruházási korlátozás alá esik, vagy olyan mértékben személyhez kötött, hogy a vagyon felett tulajdonváltozás (társasági tulajdonba adás) nem következhet be, ezért az nem válhat a törzstıke részévé. Irányulhat mellékszolgáltatás dolog természetbeni szolgáltatására, a szolgáltatott dolog lehet ingó, ingatlan, sıt pénz is. Dolog tulajdonba adásán kívül a mellékszolgáltatás állhat valamely dolog használatba adásából is. A mellékszolgáltatás keretében történı tulajdon átruházást a törzsbetét befizetéstıl elvileg az különbözteti meg, hogy a mellékszolgáltatás keretében történı tulajdonjog átruházásra nem vonatkoznak az apportálásra vonatkozó Gt-beli követelmények. A 2006. évi társaság törvénynek az apportra vonatkozó liberális szabályai gyakorlatilag megszüntették a különbségtételt a törzsbetét szolgáltatás keretében eszközölt tulajdonba adás és a mellékszolgáltatás keretében eszközölt tulajdonba adás között. (Pl. a korábbi apport szabályok alapján a jelzálogjoggal terhelt ingatlan apportálását több bíróság elutasította, ezért a tagok inkább mellékszolgáltatás keretében nyújtották az ingatlant a társaság számára. Ennél az átruházási jogcímnél ugyanis nem merültek fel az értékelési problémák.) Álláspontom szerint ugyanis a mellékszolgáltatás is lehet – az apportáláshoz hasonlóan – önálló átruházási jogcím. Ilyen esetben a döntı különbség az apportáláshoz képest abban van, hogy a mellékszolgáltatás keretében a társaság tulajdonába adott dolog a törzstıkén felüli vagyon része lesz. A mellékszolgáltatás keretében történı tulajdon átruházásra azonban a Ptk.-nak az adásvételre – esetleg az ajándékozásra – vonatkozó szabályait álláspontom szerint- nem lehet alkalmazni. A Gt. önálló jogcímet teremtett a mellékszolgáltatás kategóriájának szabályozásával, és a mellékszolgáltatás teljesítésének a feltételeit, -mint ahogyan már azt idéztük- a társasági szerzıdésnek kell meghatározni. A mellékszolgáltatásra vonatkozó szerzıdési szabadság alapján nincs jogi akadálya annak, hogy a mellékszolgáltatást nyújtó tag egyéb társasági tagsági jogára, többletjogára tekintettel

88

vállaljon mellékszolgáltatási kötelezettséget, azaz nem pénzért, nem dologért, és nem ingyen, hanem más, vagy több tagsági jogért. A mellékszolgáltatás dologszolgáltatási jelleget hangsúlyozta az 1988. évi és az 1997-es Gt. is.170 A tagoknak a társasági szerzıdésben – szükséghez képest – rendelkezhettek a tagokat terhelı egyéb vagyoni értékő szolgáltatásról (mellékszolgáltatás), azok feltételeirıl és a mellékszolgáltatás nem, vagy nem megfelelı teljesítése esetén fizetendı kötbér mértékérıl. A szerzıdésszegés esetén fizetendı kötbér egyébként egyértelmően a dologszolgáltatásra utaló szankció. A mellékszolgáltatás jogdogmatikai megítélése sajátos megközelítést igényel, általánosságban sem mondható ki az, a sokat hangoztatott tétel, hogy a mellékszolgáltatásra mind a Ptk. mind pedig a Gt. rendelkezései az irányadóak. Mellékszolgáltatás keretében mód van arra is, hogy a szolgáltatást vállaló tag valamely dolog használatát engedje át a társaságnak. A dolog feletti tulajdonjog a mellékszolgáltatást nyújtó tagnál marad, a tulajdonjognak csak egyes részjogosítványai a használati és birtokjog a társasághoz kerül át. Ez a jogi helyzet hasonlóságot mutat a Ptk.-nak a bérletre vonatkozó szabályaival, de -álláspontom szerintebban az esetben sem lehet alkalmazni a Ptk. rokon rendelkezéseit. A Gt. (119. § (2) elıírásai egyértelmőek ebben a kérdésben: „a mellékszolgáltatás teljesítésének feltételeit a feleknek a társasági szerzıdésben kell szabályozni. A Gt.-nek ez a rendelkezése önmagában is kizárja a Ptk rendelkezéseinek alkalmazását, és a mellékszolgáltatást önálló társasági jogi intézménnyé teszi. A társasági jogviszonyokban a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazására a Gt 9. § (2) bekezdés rendelkezése alapján akkor van lehetıség, ha a társaság illetve tagjainak vagyoni viszonyaira a Gt. nem ad rendelkezést. Mellékszolgáltatás esetében a Gt. hivatkozott szabálya szabályozási jogot biztosít a társaságot létesítı tagok számára, amely szabályozási jog – mint Kampis György meghatározta- a diszpozitív szabályok egyik sajátos megjelenési formája. Szabály tehát van, a szabály azonban nem a klasszikus értelemben jogviszony tartalmat meghatározó szabály hanem felhatalmazás arra nézve, hogy a szerzıdı felek maguk határozzanak meg jogokat és kötelezettségeket mégpedig a sajátos gazdasági érdekeik171 és céljaik elérése érdekében. Ha pedig a társasági szerzıdés ebben a vonatkozásban hiányos, az a tagok kockázata kell legyen, lévén, hogy nem éltek a jogalkotó által felkínált szabályozási jogokkal. Ha pedig a szabályozás olyan hiányokban szenved, ami alapján a mellékszolgáltatás tartalma nem állapítható meg, a bíróság megállapíthatja a kikötés jogellenességét (semmisség) de pótolni a felek helyett a szabályozást a Ptk. rendelkezéseivel nem tartom jogszerőnek. 2.4. A mellékszolgáltatás és más tevékenységi formák.

170 171

1988. évi VI. 157 § b).pont ;1997-es Gt. 123. § (2) b) Lásd: Bíró-Lenkovics: Általános tanok. Novotni Kiadó Miskolc, 2006 119.o.

89

A mellékszolgáltatás azonban nem kizárólag dolog szolgáltatására vonatkozhat, hanem a tag által elvállalt tevékenységre is. Ebben a vonatkozásban döntı különbség van a kft tag fıszolgáltatása és mellékszolgáltatása között. A mellékszolgáltatás alapján végezhetı tevékenységnek mibenlétét a törvény közelebbrıl nem határozza meg, annak körülírását a felekre és a szerzıdéses rendelkezésre bízza. Így a tag által elvállalt szolgáltatás lehet tevékenység, tényleges munkavégzés is. A társasági törvények erre vonatkozó szabályozása az 1988. évi VI. tv. elfogadását követıen jelentısen megváltoztak. A 1988-as törvény eredeti szövege szerint (167. §) a tagok által – nem választott tisztségviselıként – végzett személyes közremőködés mellékszolgáltatásnak minısül. Az 1992-es Gt novella e szöveget akként változtatta meg, hogy: a társasági szerzıdésnek tartalmaznia kellett azt is, hogy a tag a társaság részére szolgáltatott személyes közremőködést milyen jogviszony alapján (pl. munkaviszony, megbízási jogviszony alapján) teljesíti, vagy mellékszolgáltatásként végzi, továbbá azok ellenértékérıl is rendelkezni kellett. A választott tisztségviselıként végzett személyes közremőködést mellékszolgáltatásként figyelembe venni nem lehetett. Lényegében ezt a szöveget vette át az 1997-es társasági törvény is. Vezetı tisztségviselet ellátását a mellékszolgáltatóból valamennyi társasági törvényünk kizárta, hiszen a mellékszolgáltatás teljesítése alól a tag saját döntése alapján nem mentesülhet, csak a társasági szerzıdés módosításával, ezzel szemben vezetı tisztségviselıi megbízatásáról a választott tisztségviselı bármikor korlátozás és indokolási kötelezettség nélkül lemondhat.172 A tag által mellékszolgáltatás keretében végzett tevékenység, a személyes közremőködés általában a társaság tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátását jelenti, de személyes tevékenység keretébe tartozik tágabban mindazoknak a magatartásoknak a köre, amelyek a társaság nyereségszerzı tevékenységét elısegítik, a társaság számára vagyoni elınyt biztosítanak, ez következik abból, hogy a mellékszolgáltatást a törvény egyéb vagyoni értékő szolgáltatásnak minısíti. A tag személyes közremőködési, mellékszolgáltatási kötelezettsége szólhat azonban valamely szerzıdés megkötésére is, hiszen a szerzıdéskötés is tevékenység. A mellékszolgáltatás ilyen módon történı meghatározásának nincs törvényes akadálya, az ítélkezési gyakorlat azonban –ugyancsak helyesen- megköveteli, hogy a mellékszolgáltatási kötelezettség keretében megkötendı polgári jogi szerzıdés tartalmi elemeit a társasági szerzıdés kimerítıen és pontosan rendezze. A mellékszolgáltatás jogi természetét érintı Gt. és a Ptk. elhatárolási problémák zömében olyan esetekben jelentkeztek, ahol a mellékszolgáltatási kötelezettség lényegében más szerzıdés megkötésének kötelezettségvállalása volt. Tömegesen fordulnak elı a gyakorlatban olyan mellékszolgáltatásra vonatkozó szerzıdési rendelkezések, amelynek alapján a tag arra vállalt kötelezettséget mellékszolgáltatás keretében, hogy a társasággal bérleti szerzıdést köt. A Legfelsıbb Bíróság173eseti döntésében a mellékszolgáltatás jogi természetérıl kifejtette, hogy

172

Lásd részletesen: Baláházy M.: A személyes köremőködés értelmezési problémái a Gazdasági társaságokról szóló törvényben Gazdaság és Jog 1996 május 173 BH 1994.95.

90

a társasági szerzıdésnek a mellékszolgáltatásra vonatkozó megállapításai nem tekinthetıek külön megállapodásnak, a mellékszolgáltatás díját és a teljesítés feltételeit a társasági szerzıdésnek tartalmaznia kell. A legtöbb jogvita a bérleti díj vonatkozásában keletkezett, illetve arra vonatkozott, hogy a bérbeadó a megkötött szerzıdést fel kívánta mondani. A Legfelsıbb Bíróság közzétett döntése szerint a mellékszolgáltatási kötelezettség egyoldalú megszüntetésére – példádul elállás, vagy felmondás folytán – nincs lehetıség, a mellékszolgáltatás megszüntetése csak a társasági szerzıdés módosítása útján lehetséges. Ha tehát a szerzıdı felek a társasági jog által biztosított szerzıdési szabadsággal nem megfelelıen éltek, ennek kockázatát viselniük kellett. Ha a társasági szerzıdésben szabályozott mellékszolgáltatással, mint kötelemmel kapcsolatban változtatási igény merül föl, a Gt.szabályai szerint kell eljárni. Ennek megfelelıen módosítani lehet a társasági szerzıdést, vagy ha a módosításban a felek nem tudnak megállapodni a tag az üzletrésze elidegenítése útján kiválhat a társaságtól. A mellékszolgáltatás társasági jogi intézmény, a társasági szerzıdés része, ez az indoka annak, hogy ugyanúgy mint a többi tagsági jog vagy éppen tagsági kötelezettség (mint pl. a pótbefizetés) nem változtatható meg egyéni elhatározás alapján. A mellékszolgáltatás éppen attól válik társasági jogi intézménnyé, hogy mind a keletkezése, mind pedig a módosítva és a megszüntetésre is a társasági törvényben szabályozott társasági szerzıdésmódosítás szabályai alá esik. Ebbıl következıen a mellékszolgáltatást vállaló félnek és a többi tagnak is fokozott gondossággal kell elkészíteni a mellékszolgáltatásra vonatkozó szerzıdési elıírásokat. A társasági törvény nagyfokú szabadságot biztosít a feleknek a mellékszolgáltatás meghatározásában, hiszen a törvény már idézett rendelkezése szerint a feleknek meg kell határozni a mellékszolgáltatás teljesítésének feltételeit174. Ebben a körben mód van arra is, hogy meghatározzák azokat a feltételeket és körülményeket, amelyek adott esetben megszüntetik a mellékszolgáltatási kötelezettséget. Az elıbbi jogesetre visszatérve ha a társasági szerzıdésnek a mellékszolgáltatás feltételeit meghatározó rendelkezési lehetıvé teszik a bérlet felmondását, akkor a bérlet felmondható, ha azonban errıl a mellékszolgáltatás feltételei között a felek nem rendelkeznek, akkor csak a társasági szerzıdés módosítása útján szabadulhat a tag a mellékszolgáltatási kötelezettségtıl. Gyakran hangoztatott kifogás a mellékszolgáltatás társasági jogi eszközökkel történı megszüntetésével szemben, hogy az „rabszolgaságot” eredményez, ha a taggyőlésen nincs meg a módosításhoz szükséges háromnegyedes többség. Magam inkább úgy fogalmaznék, hogy a hiányosan megkötött szerzıdés eredményezhet „rabszolgaságot”. A jogalkotó éppen a mellékszolgáltatás személyes magatartás kifejtését is magában foglaló jellege miatt bízza a felekre a feltételek meghatározásának lehetıségét. Ha tehát a társasági szerzıdésnek a mellékszolgáltatást szabályozó rendelkezései részletesen rendezik a mellékszolgáltatás szerzıdési feltételrendszerét, ebben a körben a szerzıdı feleknek módjában áll a krtiériumrendszert

174

Hasonlóan a német kft-jogban, lásd Baumbach, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz - Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 112-141.o.

91

olyan módon meghatározni, hogy a mellékszolgáltatása kötelezett fél jogvédelme biztosított legyen. Ha ugyanis az egyértelmően meghatározott teljesítési feltételek nem állnak fenn, a feltételek hiányában nem lehet követelni magának a mellékszolgáltatásnak a teljesítést sem. Az ideális társasági szerzıdés nem jár aránytalan terhekkel. Egyébként pedig a mellékszolgáltatás helytelen meghatározása sem jelent okvetlenül örök kötöttséget, rabszolgaságot, a mellékszolgáltatásra kötelezett fél vonatkozásában, hiszen a tag az üzletrésze elidegenítése révén szabadulhat a mellékszolgáltatási kötelezettség teljesítése alól. 2. 5. A mellékszolgáltatási kötelezettség kötelezett által történı megszegésének jogkövetkezményei. A jogalkotó a mellékszolgáltatási kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit a három társasági törvényben eltérıen szabályozta. Az 1988-as törvény viszonylagosan zárt rendszerő szabályozást alkalmazott. Ha a mellékszolgáltatás nyújtására kötelezett tag a szolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, akkor a társaságnak több eszköz állt rendelkezésére arra vonatkozóan, hogy a mellékszolgáltatás kötelezettjét hátrányok kilátásba helyezésével rászorítsa a teljesítésre. A törvény megfelelı eszközt kínált arra az estre, ha a mellékszolgáltatás dolog szolgáltatására irányuló kötelezettségvállalás volt. A társasági szerzıdés lehetséges elemeit meghatározó 157.§ (2) bekezdés b.) pont szerint a társasági szerzıdésben szükség szerint kell rendelkezni a mellékszolgáltatás nem vagy nem megfelelı teljesítése esetén fizetendı kötbér mértékérıl. Megjegyzendı, hogy a 88-as Gt. diszpozitivitására tekintettel nem volt akadálya annak sem, hogy a társasági szerzıdés bármilyen szankciót megállapítson. Ha pedig a mellékszolgáltatás tevékenység kifejtésére irányult volna és a mellékszolgáltatásra kötelezett fél a meghatározott tevékenységet nem, vagy nem szerzıdésszerően fejtette volna ki, a társaságnak lehetısége volt a 182.§ (1) bekezdés alapján a tagot írásban felszólítani a társasági szerzıdésben vállalt kötelezettségének teljesítésére, majd az esetleges eredménytelen felszólítás után a taggyőlés kizárhatta a szerzıdésszegıt a társaságból. A 88-as Gt. kizárási jogcímei között ugyanis önálló tényállási elem volt a szerzıdésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése. A 97-es Gt. a mellékszolgáltatási kötelezettségét elmulasztó taggal szemben alkalmazható kötbérkövetelést továbbra is fenntartotta, azonban a kizárás eserköreibıl törölte a tag szerzıdésszegésre vonatkozó tényállást, ezzel egy „fokozatot” a törvény kivett a lehetséges szerzıdésszegési szankciók közül. Kizárásra ugyanis a 97-es Gt rendelkezései alapján már csak akkor kerülhetett sor, ha a tag magatartása a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztette. Ez nem zárta ki azt, hogy kizárásra sor kerüljön, de a Gt. szerinti „maradék” kizárási tényálláshoz más tényeket kellett bizonyítani. Ilyen körülmények között a társaságnak legfeljebb a tag ellen, teljesítése kötelezı per megindítása volt lehetısége. Fontos változást hozott a mellékszolgáltatási kötelezettség nem teljesítésére vonatkozó szabályozásban a 2006-os Gt. jelentısen megnövelve a szerzıdéskötı felek és a szerzıdést készítı jogászok felelısségét. A 112.§ (2) bekezdésben a jogalkotó a társasági szerzıdés tartalmi elemeit akként szabályozza, hogy szükség szerint rendelkezik a társasági szerzıdés azokról a kérdésekrıl, amelynek szabályozását e törvény a társasági szerzıdés körébe utalja. E szabályozás következtében a jogalkotó ejtette a mellékszolgáltatás nem, vagy nem megfelelı teljesítése esetére elıírható kötbér, illetve általánosságban a szerzıdésszegési

92

jogkövetkezmények meghatározásának kényszerét. A hatályos jogi szabályozásban az a helyzet, hogy a törvény szerint a mellékszolgáltatással kapcsolatban a társasági szerzıdésnek csak a mellékszolgáltatás meghatározását és a teljesítési feltételeit kell szabályozni. A szerzıdéskötést követıen ugyanis a szerzıdés teljesítése tartozik a szerzıdési létszakaszok szükségképpeni állomásába. A szerzıdésszegés jogkövetkezményeinek meghatározását, lévén hogy a szerzıdésszegés nem szükségképpeni fázisa a szerzıdési létszakasznak nem kötelezı szabályozni. Mindezek ellenére az új Gt. 9.§-a alapján a mellékszolgáltatás nem teljesítésének jogkövetkezményeit a társasági szerzıdés rendezheti. A 9.§ (1) bekezdés második fordulata szerint nem minısül a törvénytıl való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerzıdésbe való foglalása, amelyrıl a társasági törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendelkezéseivel, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemő joggyakorlás követelményeit. A jogi okszerőség megköveteli, hogy a mellékszolgáltatás megszegésének jogkövetkezményeit rendezze a társasági szerzıdés, de ma már nem a törvényi kötelezettség, hanem jogi és gazdasági célszerőség alapján, hiszen a legtöbb jogvita eddig is a szerzıdésszegés körben merült fel. Ha a felek a társasági szerzıdés megkötése során mellızik a mellékszolgáltatási kötelezettség megszegésének szabályozását, akkor csak a társasági törvény általános szabályai által adott lehetıséggel élhetnek, amelyet mindhárom társasági törvény biztosított, nevezetesen azt, hogy tagsági jogvita keretében a társaság érvényesítse a követelését a kötelességszegı tagjával szemben. A 2006.évi Gt. 141.§ (2) n.) pont szerint a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a tagok elleni követelések érvényesítésérıl szóló döntés meghozatala. Kiemelném, hogy a törvény a követelés kifejezést használja, amely a különbözı igények győjtı kategóriája, ennek alapján a társaság a tagtól követelhet teljesítést is és kártérítést is. Más kérdés az, hogy ilyen esetben a társaság akkor indíthat pert eséllyel a mellékszolgáltatási kötelezettséget megszegı taggal szemben, ha a kártérítés általános feltételeit is bizonyítani tudja. Ez a bizonyítási nehézség kerülhetı el körültekintı szerzıdési szabályozással. 2.6. A mellékszolgáltatásból eredı, a társaságot terhelı kötelezettség nem teljesítése. A mellékszolgáltatásból eredı kötelezettségeket nem csak a mellékszolgáltatásra kötelezett tag, hanem a társaság is megszegheti. A társaság szerzıdésszegése általában azzal következik be, hogy a társaság nem, vagy nem megfelelıen teljesíti az ellenszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségét. Ha a mellékszolgáltatás ellenszolgáltatása pénzfizetésre szól ilyen esetben a mellékszolgáltatásra kötelezett tag ugyancsak a Gt.-nek a tagi jogvitákra vonatkozó szabályai szerint pert indíthat a társaság ellen teljesítésre. Végsı esetben pedig, ha a társaság a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a tag a társaság felszámolását is kezdeményezheti ebben az esetben is a felszámolásra vonatkozó feltételek fennállnak. Ha a mellékszolgáltatási kötelezettséget a tag nem pénzellenérték fejében, hanem többlet jogért vállalta, és ettıl a többlet jogtól fosztotta ıt meg a társaság a jog jellegétıl függıen tagi jogvitát kezdeményezhet, taggyőlési határozatot támadhat meg, cégbírósági törvényességi felügyelet eljárást kezdeményezhet, kártérítési pert indíthat. 2.7. A mellékszolgáltatás elhatárolása a szolgáltatások más polgári jogi formáitól.

93

A társasági törvényeinek mindenkor lehetıséget biztosítottak arra is, hogy a tag a személyes tevékenységet, vagy más többletszolgáltatást ne mellékszolgáltatás, hanem más jogi keretek között teljesítsen. Ha a korlátolt felelısségő társaság tagja valamely tevékenység ellátására a társasággal munka,- megbízási,- vagy egyéb szerzıdést köt, erre a jogviszonyon a Ptk. illetve az Mt. szabályai az irányadók. A törvény nem zárja ki, hogy a korlátolt felelısségő társaság tagja polgári jogi jogügylet keretében szerzıdéses jogviszonyra lépjen a társasággal. Ebben a vonatkozásban a tag és a társaság a Ptk szerinti elkülönült jogalanyok. A társasági törvények, s ez vonatkozik mindhárom társasági törvényre, garanciális jelleggel elıírják, hogy a tag és a társaság között megkötött szerzıdés jóváhagyása a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak (2006. Gt 141.§.). A Gt tehát a mellékszolgáltatáshoz hasonlóan biztosítja a társaság tagjainak ellenırzését az ilyen ügyletek felett. Az ilyen szerzıdést a társaság nevében és javára az ügyvezetı köti, a megkötött szerzıdés azonban csak a jóváhagyó taggyőlési határozattal válik hatályossá. A szerzıdést jóváhagyó taggyőlésen a szerzıdéskötı fél a határozathozatalban nem vehet részt (Gt. 20. § (5). E garanciális szabályok mellett a társaság többi tagja mérlegelheti, hogy a tag és a társaság közötti megállapodás elınyt, vagy hátrányt jelent-e a társaság számára. A határozathozatal egyszerő többségő döntést igényel. A törvénynek a szerzıdés jóváhagyásra vonatkozó szabályával a taggal kötött szerzıdés a tagok összességének kontrollja alá kerül. Az ilyen szerzıdés tartalmára, teljesítésére pedig azt a jogszabályt kell alkalmazni, amely jogszabály tárgyi hatálya az adott ügyletre kiterjed. A taggal kötött polgári jogi vagy munkaszerzıdés azonban mégsem teljesen úgy viselkedik, mint általában a külsı harmadik személyekkel kötött polgári jogi, vagy munkajogi megállapodás. Az ilyen ügyleteknél ugyanis a taggyőlési jóváhagyás elmaradása a megkötött szerzıdést hatálytalanná teszi. Ha tehát az ügyvezetı a taggal a társaság taggyőlésének jóváhagyása nélkül szerzıdik, ennek a szerzıdésnek a teljesítését nem lehet követelni. A taggal kötött szerzıdés taggyőlési jóváhagyásának elmaradása a jogkövetkezmény vonatkozásában a következı dilemmát veti fel. A Gt 29.§ szerint a vezetı tisztségviselı képviseleti joga kifelé harmadik személyekkel szemben korlátozható, ez a korlátozás azonban kifelé harmadik személyekkel szemben nem hatályos. Az ítélkezési gyakorlat teljesen következetes abban, hogy ha a szerzıdés valamely ügylethez taggyőlési jóváhagyást kíván és a jóváhagyás elmarad ez nem okoz érvénytelenséget, az ügyletet teljesíteni kell a Gt imént ismertetett rendelkezése miatt. Annak ellenére, hogy a tag polgári jogi vagy egyéb szerzıdést köt, és ebben a pozíciójában elkülönült jogalany reá nézve –álláspontom szerint- mégsem lehet alkalmazni a Gt 29.§-át. A 29.§ ugyanis akkor alkalmazható, ha az ügyvezetı képviseleti jogát a társasági szerzıdés korlátozza. A taggal kötött szerzıdés esetében azonban nem szerzıdési, hanem a Gt. 141.§ (2) n pontjában megfogalmazott törvényi korlátozás van. A társasági szerzıdésben meghatározott mellékszolgáltatási megállapodás fıbb sajátosságai az egyéb szerzıdésekhez képet abban vannak, hogy a mellékszolgáltatásra: A társasági szerzıdésre elıírt alakiságok vonatkoznak. A kötelezettségek módosítására a társasági szerzıdés módosítására vonatkozó szabályok az irányadóak. Ennek megfelelıen, ha taggyőlési határozattal történik a módosítás, akkor a mellékszolgáltatásra kötelezett tag - nem jogosult a taggyőlési döntés meghozatalában részt venni, - a kötelezettség módosítására a bíróság nem jogosult,

94

- a mellékszolgáltatási kötelezettség kapcsán fölmerülı minden jogvita társasági jogvitának minısül.

95

VI. A pótbefizetés 1. A pótbefizetés fogalma. A korlátolt felelısségő társaság tagját a törvény szerint kizárólag a törzsbetét fizetése, mint kötelezı vagyoni hozzájárulás terheli. A társaság tagjai azonban a társaság mőködéséhez egyéb jogcímeken is teljesítnek vagyoni hozzájárulást, azaz gondoskodhatnak pótlólagos tıke bevonásáról. A többlettıke nyújtásának vannak társasági jogi és polgári jogi eszközei is. Polgári jogi eszköz a tagi kölcsön rendelkezésre bocsátása. Ha a társaságnak a többletforrásra veszteség rendezése céljából van szüksége társasági jogi eszköz igénybevételével vagy tıkeemelésrıl, vagy pedig pótbefizetésrıl dönthetnek a tagok. A pótbefizetés a társaság tagjait terhelı vagyoni hozzájárulás teljesítésére irányuló kötelezettség, amely pótbefizetés a társasági szerzıdés rendelkezése alapján, taggyőlési döntés szerint terheli a tagokat. A pótbefizetés a tagok törzsbetétjét nem növelheti, hiszen a pótbefizetés alapvetı célja az, hogy a tagok által nyújtott vagyoni hozzájárulás veszteségeit pótolja. A pótbefizetés a korlátolt felelısségő társaság sajátos jogintézménye175. Közkereseti és betéti társaságok esetén ilyen elıírásra nem kerülhet sor, mert a törvény szerint egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulást a társasági szerzıdésben megállapított összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. Nem mond ellent az elmondottaknak az sem, hogy az új Gt. 245 § (2) bekezdésének rendelkezése, lehetıvé tesziik a részvényesek számára azt, hogy elıírjanak maguk számára befizetési kötelezettséget a veszteség rendezésére, de ez a befizetés nem kötelezı, hanem arról a részvényesek önkéntes alapon dönthetnek. A pótbefizetés kivetésének lehetıségérıl a tagok a társasági szerzıdés megkötése során döntenek. Ebben az értelemben a szerzıdésben elıírt pótbefizetési kötelezettség a tagok részérıl kötelezı ígérvény, egy feltételtıl függı jövıbeli kötelezettség. A feltétel a társaság veszteséges mőködése. A tagot a pótbefizetési kötelezettség csak akkor terheli, ha a) a társaság veszteséges, azaz a saját tıkéje a jegyzett tıke alá esik (Pótbefizetés kivethetıségének feltétele) b) a taggyőlési döntés elrendeli a tagok számára a pótbefizetési kötelezettséget (Pótbefizetés fizetési kötelezettségének feltétele) 2. A tagi kölcsön elhatárolása a pótbefizetéstıl

175

Fazekas Judit: A kft alapításának és mőködésének szabályai In: KFT 2001 Unio Lap és Könyvkiadó 31.o.

96

A tagi kölcsön és a pótbefizetés között az elsı és legdöntıbb különbség, hogy a tagi kölcsönre vonatkozó megállapodás a Ptk-nak a kölcsönszerzıdésre vonatkozó szabályai alapján jön létre, a pótbefizetési kötelezettség pedig a társasági jog intézménye. A tagi kölcsön vonatkozásában ebbıl következıen érvényesül minden az áruviszonyra vonatkozó sajátosság. A tagi kölcsön hitelezıjét, a tagot, megilletik mindazok a jogosultat illetı igények, amelyek a Ptk-ból következnek. Megiileti mindenekelıtt a kölcsön visszakövetelésének a joga. Másként fogalmazva a tagi kölcsön visszafizetését követelı taggal szemben nem lehet tagsági jogviszonyból származó igényt érvényesíteni. Nem képezheti kizárási tényállás tárgyát a tagi kölcsön visszakövetelése akkor sem, ha a kölcsön visszakövetelés a társaság mőködését ellehetetleníti. Tagi kölcsön esetén elválik a tagi és a hitelezıi minıség. Ezzel szemben a pótbefizetést teljesítı tag nem válik a társaság hitelezıjévé. A pótbefizetést a társaság fennállása alatt nem követelhetı vissza. A pótbefizetés annak teljesítése után a társasági vagyon része lesz. Különbözik a tagi kölcsön a pótbefizetéstıl abban a vonatkozásban is, hogy a társaság megszőnése esetén a tagi kölcsön egy sorba kerül a társaság más hitelezıivel. Ennek alapján a tagi hitel a társaság tagjait megelızıen tarthat igényt kielégítésére. A Gt. 165. § (2) bekezdése szerint a társaság jogutód nélküli megszőnése esetén elıször a hitelezıi követeléseket kell kielégíteni, és csak a fennmaradó vagyont lehet a társaság tagjai között felosztani. A felosztható vagyonhoz képest azonban a pótbefizetés prioritást élvez a tagok által teljesített törzsbetét befizetéssel szemben. A Gt-nek ez a szabálya arra vezethetı vissza, hogy a pótbefizetés a törzsbetétet nem növeli. A jogirodalomban van olyan nézet, hogy a „pótbefizetés jogi természetét illetıen valamely, a tag által a társaság számára nyújtott kölcsön, amelynek feltételeit társasági jogilag rendezték.176 Álláspontom szerint és a kifejtettekre tekintettel nem az teszi a pórbefizetés jogintézményét társasági jogivá, hogy a társasági szerzıdésben szabályozzák a felek, hanem az, hogy markánsan eltérı tartalommal rendelkezik, mint a polgári jogi kölcsönszerzıdés intézménye. Különösen fontos a pótbefizetést tagi kötelezettségként, és nem a Ptk. alá tartozó kölcsönként felfogni, mert amíg a kölcsön alapján szabályosan és jogszerően lehetséges kamatkikötés, addig pótbefizetés alapján azt jogellenesnek kell tekinteni. Bár a Gt. A pótbefizetés kamatproblémájáról nem szól, a Gt. 131. § elıírásától, amely szerint a társaság saját tıkéjébıl a tagok javára azok tagsági jogviszonyára is figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és a törzstıke leállításának esetét kivéve – csak a számviteli törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén – teljesíthet. E szabályból, ha a pótbefizetést sajátos tagi kötelezettségnek tekintjük az következik, hogy fennáll a kamatfizetési tilalom, ha kötelezı tagi kölcsönnek tekintjük, akkor fizethetıvé válna a kamatfizetés.

176

Lásd: Bodor: im. 79

97

3.. A Pótbefizetés szerzıdési meghatározása A társasági szerzıdés rendelkezéseinek a pótbefizetés elvi lehetıségét kell megengedni: Az ítélkezési gyakorlat (helyesen) önmagában a taggyőlési döntés alapján nem teszi lehetıvé pótbefizetés elrendelését. Ez nem azt jelenti, hogy a tagok a társaság veszteségeinek kiküszöbölésére ne teljesíthetnének befizetéseket, azt korlátozás nélkül megtehetik, de az ilyen befizetések jogcíme más lesz, pl. tagi kölcsön vagy ingyenes juttatás, de nem pótbefizetés. A társasági szerzıdésben meg kell határozni a pótbefizetés legmagasabb összegét, amelynek befizetésére a tag kötelezhetı. Külön hangsúlyozni kell, hogy a pótbefizetés legmagasabb összege nem az éves kivetésre vonatkozik, hanem abszolút értelemben meghatározott végsı keretösszeg. Ha a társaság az évek során a pótefizetési a keretet kimerítette, legfeljebb a társasági szerzıdés újabb módosításával, mintegy új kötelezettségvállalásával lehet ismét elıírni. új befizetési kötelezettséget. Van olyan nézet is, hogy a kivethetı legmagasabb összeggel a kivetési periódusra vonatkoztatva kell értelmezni, ami általában egy év. Álláspontom szerint a legmagasabb összeg kivetési periódusra való vonatkoztatása aránytalanul nagy kockázatot helyezne a társuló tagok oldalára, összegüggésben azzal is, hogy a magyar jogi szabályozásban nincs a tagnak lehetısége a társaságtól való megválásra. Ahogy a törzsbetét meghatározás is nominálison meghatározott, ugyanígy „fix összegő” nominális meghatározást kell érteni a pótbefizetés mértékének meghatározásakor is. A pótbefizetés meghatározás tehát összegszerően történik, figyelemmel arra, hogy a társasági forma lényegéhez tartozik a tagok korlátozott felelıssége. Nincs jogszerő lehetıség arra sem, hogy a pótbefizetés korlátlan elrendelésével a társaság tartozásáért a tag felelıssége korlátlanná váljon. A Gt 111.§ (1) bekezdés a korlátolt felelısségő társaság definíciójában rögzíti, hogy a társaság kötelezettségeiért a – törvényben meghatározott kivétellel – a tag nem felel. A társasági szerzıdéssel nincs lehetıség arra, hogy a törvény szervezeti forma szabályaitól a felek eltérjenek. A magyar szabályozással ellentétesesn a német GmbH törvény lehetıvé teszi azt is, hogy a pótbefizetési elıírás korlátlan mértékő legyen. Mód van arra is, hogy a társasági szerzıdés meghatározzon felsı összeget. H korlátlan pótbefizetsi elıírást azonban a örvény azzal ellensőlyozza, hogy „kiengedi” a tagot a társaságból üzletrész bevonással, ha a korlátlan pótbefizetés aránytalan terhet jelentene számára.177 A cseh társasági jogban ezzel szemben a

177

Lásd: Geherlein M.: Ausschlusß and Abfindung von GmbH Gesellschaftern Otto Schmidt. Köln 1997 87.

98

pótbefizetés mértéke az társasági jegyzett kke felét nem haladhatja meg, ha e mérték kimerlt, továbbipótbefizetést nem lehet elrendelni.178 A gyakorlatban a legtöbb értelmezési problémát a pótbefizetés módjának, gyakoriságának, ütemezésének értelmezése vetette fel. Az ítélkezési gyakorlat szerint a pótbefizetés módja alatt az értendı, hogy a pótbefizetést bankon keresztül, vagy házpénztárba történı teljesítéssel vagy egyéb módon kell teljesíteni. A pótbefizetés módjának meghatározása felszínre hozta azt a kérdést, hogy a pótbefizetést készpénzzel kell-e teljesíteni, vagy lehetıség van-e arra is, hogy azt nem pénzbeli hozzájárulással is lehessen teljesíteni. A pótbefizetés célja a társaság jegyzett tıkéjében keletkezett hiány megszüntetése. Ezt a hiányt pedig álláspontom szerint mind készpénzzel, mind pedig nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással lehet pótolni. A törvény mind a törzsbetét befizetésnél, mind pedig a törzstıke megemelésénél lehetıséget biztosít apporttal történı kötelezettség teljesítésre. Milyen jogi, vagy gazdasági indoka lehetne annak, hogy a tag pótbefizetési kötelezettségét csak készpénzben teljesítse? Másfelıl azonban az apporttal történı pótbefizetési kötelezettség több problémát is fölvet, nevezetesen ilyen az apportérték elfogadásának kérdése. Addig amíg az apporttal történı törzsbetét befizetést és a tıkeemelést a társaság tagjai elfogadják, addig a pótbefizetési kötelezettség apporttal történı esetleges teljesítésének elfogadása nem tartozik taggyőlési hatáskörbe, illetve az apporttal történı teljesítés lehetıségét már a társasági szerzıdésben elızetesen rögzíteni kellene. Álláspontom szerint az ítélkezési gyakorlatnak nem lenne szabad akadályt gördíteni az esetleges alternatív teljesítési mód meghatározása elé, különös tekintettel arra is, hogy a pótbefizetés kötelezettség elmulasztása milyen súlyos jogkövetkezményeket vonhat maga után. A pótbefizetés gyakoriságát és ütemezését ugyancsak a társasági szerzıdésben kell meghatározni. A pótbefizetés gyakorisága kifejezést a bírósági gyakorlat azzal töltötte ki, hogy a szerzıdésben arról kell rendelkezni, hogy évente egyszer vagy kétszer vagy félévente, tehát naptári vagy gazdasági évhez idıszakhoz igazodva kell meghatározni a gyakoriságot. A pótbefizetés ütemezése kifejezésnek a bírósági jogértelmezés akként adott értelmet, hogy ebben a körben a társasági szerzıdésnek arról kell rendelkezni, hogy a kivetett pótbefizetést egy összegben, vagy részletekben lehet-e teljesíteni. Ennek a jogi szabályozásnak a helyessége és célszerősége erısem megkérdıjelezhetı. A társasági szerzıdés megkötésének idıszakában kellene dönteni arról, hogy apporttal vagy készpénzben kell-e teljesíteni a pótbefizetést, s azt milyen részletekben, amely lényegében lehetetlen feladat. A közzétett bírósági ítéleteket áttanulmányozva azt lehet megállapítani, hogy a gyakorlat a pótbefizetés módjának és ütemezésének a meghatározását esetenként a pótbefizetést elrendelı taggyőlés hatáskörébe utalná ez az egyébként ésszerő megoldás azonban a törvényi rendelkezés szigora szerint ma nem lehetséges, ebben a vonatkozásban a jogi szabályozáson változtatni kellene. A jogszabály alapján az ítélkezési gyakorlat visszautasít minden olyan törekvést, amely a taggyőlés eseti döntésére kívánja bízni a

178

Obhodní Zakonik 121.

99

részletkérdések megoldását. Álláspontom szerint nem sérül a tagok érdeke akkor, ha a társasági szerzıdésben csak a pótbefizetés maximálisan megjelölt mértékét kellene meghatározni, és megadni a jogot a taggyőlésnek arra, hogy a pótbefizetés részletes szabályát a társaság tıkeigényének megfelelıen esetenként állapítsa meg. Az egyes tagokat terhelı pótbefizetési elıírások eltérı mértékőek lehetnek. A 2006. évi új Gt. szabálya szerint a törzsbetét arányos pótbefizetés csak akkor érvényesül, ha a társasági szerzıdés eltérıen nem rendelkezik. A hatályos szabályozás alapján annak sincs jogi akadálya, hogy csak egyes tagok vállaljanak pótbefizetési kötelezettséget. Nincs jogi akadálya annak sem, hogy a szerzıdés üzletrészenként meghatározott forintösszegben jelölje meg a pótbefizetés felsı mértékét, és annak sem, hogy az egyes tag által fizetett törzsbetét arányában határozza azt meg. 4- A pótbefizetés elrendelése Ha a társasági szerzıdés a pótbefizetést elıírja, a pótbefizetés konkrét elrendelésére a taggyőlés jogosult179, ha a társaság gazdálkodása veszteséges. A veszteség kimutatására a számviteli törvény szerint elkészített mérleg alapján kerülhet sor. A társasági szerzıdés a veszteségkimutatás más módját is meghatározhatja. A feleslegesen teljesített pótbefizetés visszatérítésére ugyancsak a taggyőlés döntése alapján kerülhet sor ugyanazon számviteli dokumentumok alapján, mint ami a pótbefizetés elrendelésének alapjául szolgált. A határozatképes taggyőlés a pótbefizetés elrendelésérıl és visszatérítésérıl –ha külön szerzıdési rendelkezés mást nem ír elı - egyszerő többséggel meghozott határozattal dönt. Az ítélkezési gyakorlat elvetette azt a hivatkozást, amely szerint a pótbefizetésnek a taggyőlés általi elrendelése egyhangúan meghozott taggyőlési döntés mellett lehetséges. Egyes értelmezések szerint a döntést azért kell egyhangú határozattal meghozni, mert a pótbefizetés a tagoknak a társasági szerzıdésben foglalt kötelezettségeit növeli. Ez az álláspont téves, hiszen a társasági szerzıdésnek a pótbefizetést elıíró és annak felsı mértékét meghatározó rendelkezése jelöli ki a tagok kötelezettségének felsı határát. A szerzıdésszerő kötelezettség teljesítésérıl szóló taggyőlési döntés nem növeli, hanem csak esedékessé teszi a pótbefizetés teljesítését. Bár a törvény kifejezetten nem tartalmaz rendelkezést a pótbefizetés teljesítésére vonatkozóan, álláspontom szerint kifejezett törvényi tilalom hiányában sem lehet a pótbefizetéssel szemben beszámítással élni. Általánosságban következik ez abból, hogy a

179

Komáromi Gábor: A korlátolt felelısségő társaság mőködésével kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdések Gazdaság és Jog 2003 február

100

pótbefizetés nem egyszerően kötelezı tagi kölcsön, hanem önálló társasági jogi intézmény. Amennyiben ugyanis a Ptk intézményhez kötıdı kölcsönügyletként fognánk fel a pótbefizetési kötelezettséget, nem lenne és nem is lehetne jogi akadálya annak, hogy a Ptk, 296. § szerinti beszámítással lehessen élni egynemő és lejárt követelés tekintetében. A pótbefizetés célja ugyanis a társasági veszteségeinek kiküszöbölése. A tag által esetlegesen korábban nyújtott kölcsön ellenére is bekövetkezett a társaság vesztesége, a beszámítás lehetıvé tételével a pótbefizetés célja hiúsulna meg. Azonban nem csak gazdasági, hanem jogi okból is kizártnak kell tekinteni a beszámíthatóságot, mert korábban a tag által folyósított kölcsön vagy egyéb vagyoni szolgáltatás alanya a társaság és a tag, a pótbefizetési kötelezettség pedig a társasági szerzıdésben vállalt kötelezettség, amelyet a társaság tagjai egymás irányában vállaltak teljesíteni a társaság javára . Ebbıl következıen a kötelezettek és jogosultak alanyi köre eltér a kölcsönszerzıdésben és a társasági szerzıdésben. 5. A pótbefizetés elmulasztásának jogkövetkezményei

A pótbefizetési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeinek szabályozásában a legdöntıbb változást az elsı Gt-hez képest az 1997-es szabályozás hozta. A 88. évi VI. törvény rendelkezése szerint ha a tag pótbefizetési kötelezettségének nem tett eleget, vele szemben kizárásnak volt helye azzal azonban, hogy a tagi magatartása kizárási tényállás második fordulata alá esett, nevezetesen a társasági szerzıdés megszegésének tényállása alá. E tényállás szerint a társaságnak (közelebbrıl az ügyvezetınek) írásban föl kellett felszólítani a kötelességszegı tagot a szerzıdésszerő teljesítésre és csak a megadott határidı elmulasztása esetén kerülhetett sor a tagnak a társaságtól való kizárására. Ennek következtében a kizárás és a pótbefizetés teljesítése is többlépcsıs eljárás alá esett, amely a tagnak kedvezett, a társaságnak azonban nem. Az 1997-es Gt. törölte a kizárási tényállások közül a szerzıdésszegést és lényegében a kizárásra vonatkozó procedúra alól mentesítve a társaságot. A törvény elıírta, hogy a pótbefizetést elmulasztó tagot az ügyvezetı írásban 30 napos határidıvel felszólítja a teljesítésre. A határidı eredménytelen eltelte utáni napon a tag tagsági viszonya megszőnt, és a tag üzletrészét a társaság nyilvános árverésen értékesíthette (vagy a taggal való külön megállapodás alapján egyéb értékesítési módozat választásával). A tagnak a tagsági jogviszony megszőnésére vonatkozó törvényi szankció a társasági szerzıdés megszegésének objektív jogkövetkezménye, amely a kötelezettséget elmulasztó tag vétkességére tekintet nélkül beáll. Nincs mód tehát arra, hogy a tag akár teljesítési képtelenségre, akár más okra hivatkozással fönntarthassa a tagsági jogviszonyát. Más kérdés az, hogy a társaságnak (ügyvezetınek) nincs igényérvényesítési kötelezettsége, legfeljebb a társaság taggyőlése irányában tartozik felelısséggel a felszólítás nem, vagy késedelmes teljesítése miatt. Ha a pótbefizetést elmulasztó tag magatartása felróható, a pótbefizetési kötelezettség megszegésének kártérítési jogkövetkezménye is lehet. Ebben az esetben bár tagsági viszony már megszőnt, álláspontom szerint a tag és a társaság közötti jogvitákra irányadó hatásköri szabályok szerint kell eljárni, hiszen a társasági követelés jogcímét a társasági szerzıdés megszegése alapítja meg.

101

VII TULAJDONOSI RENDELKEZÉSI JOG –TAGI JOGOK A TÁRSASÁG DÖNTÉSHOZATALÁBAN. 1. A tagok részvételi joga a döntéshozatalban A korlátolt felelısségő társaság üzletrészének egyik fontos jogosultsága a tagot megilletı szavazati jog. A szavazati jog alaprendeltetése, hogy biztosítsa a tagok számára a társaság folyamatos mőködésében, a társasági döntések meghozatalában való részvételt, a tagok gazdasági érdekeinek folyamatos érvényesítését. A szavazati jog egyfelıl az anyagi, másfelıl eljárási jogok foglalata. A szavazati jog mértéke a szerzıdésben kerül meghatározásra, a szavazati jog gyakorlására vonatkozó eljárást pedig a törvény határozza meg. A tagi döntéshozatal és a tulajdonosi érdekek érvényesítését a társasági döntéshozatalban két tényezı határozza meg, egyfelıl a taggyőlés határozatképességére vonatkozó szabályok, másfelıl pedig a tagokat megilletı szavazatra vonatkozó szabályok. 2. A határozatképességre vonatkozó törvényi elıírások

2.1. A törvényi fıszabály Bár a tagokat megilletı szavazatmérték meghatározása a társasági döntés fontos tényezıje, a tag számára szerzıdés által biztosított tagi szavazati jogok alapján döntés csak a döntéshozatali eljárás alapján születhet meg. A döntéshozatali eljárás szervezeti kérdés, amelynek minimális kereteit a társasági törvény határozza meg180. A törvény szerint ugyanis a társasági döntéseket társasági szerve, nevezetesen a taggyőlés hozza meg, mégpedig a taggyőlés mőködési szabályainak keretén belül.181 Az új társasági törvény a taggyőlés határozatképessége szabályozásában jelentıs változásokat hozott. Az 1988-a és az 1997-es törvény a határozatképesség vonatkozásában akként rendelkezett, hogy a taggyőlés akkor határozatképes, ha a szavazatok többsége, vagy a törzstıke legalább fele a döntéshozatalban jelen van. A társasági szerzıdés szabályozási mozgásterét a jogalkotó a határozatképességi szabályozás szigorítása tekintetében engedte meg.

180

A döntéshozatal itt nem részletezett összefüggéseit a külföldi kft.-joggal kapcsolatos szakirodalom részletesen feldolgozza. Lásd pl. Servatius, Wolfgang: Strukturmaßnahmen als Unternehmensleitung die Vorstandpflichten bei unternehmerischen Entscheidungen der Hauptversammlung Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004. A spanyol kft-szabályozás érintkezı kérdéseiról lásd Grechenig, Kristoffel: Spanisches Aktien- und GmbH-Recht - das einstufige Verwaltungssystem in Beziehung zur Hauptversammlung und zu Gesellschafterrechten;in: Schriftenreihe zum Gesellschaftsrecht ; 4; Verlag Linde; Bécs, 2005. XLII, 240 S. 181 Itt most elvonatkoztatunk attól a lehetıségtıl, hogy a döntéshozatal történhet írásbeli szavazás útján is.

102

Ezt a szabályt még változatlan tartalommal vette át a 2006- évi társasági törvény. A törvények tehát a határozatképesség meghatározásában vagylagos feltételt határoznak meg, ez pedig úgy értelmezhetı, hogy a taggyőlés határozatképessége megállapítható minden olyan esetben, amikor a határozatképesség legalább egy szabálynak megfelel. A jogalkotó tehát ezzel az alternatív szabállyal - álláspontom szerint – azt a célt kívánta elérni, hogy a törvényi keretek között minden eszközzel elısegítse a társasági döntések meghozatalát. A gyakorlatban azonban a határozatképességnek ez a törvényi szabályozása értelmezési nehézségeket okozott. Bizonyos cégbíróságok a társaságok cégbejegyzése során arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem bejegyezhetı az a társaság, amelynek létesítı szerzıdése pusztán megismétli a társasági törvénynek a vagylagosságot is magában foglaló szabályát, és nem választ a törvény által felkínált határozatképességi alternatívák közül. A bíróság álláspontja szerint ezért kell választani a szabályok között, mert pl. kéttagú, azonos törzsbetéttel és szavazati mértékkel rendelkezı társaságban az egyik szabály alkalmazásával lehet taggyőlést tartani, a másik szabály alkalmazásával pedig nem. Álláspontom szerint az ítélkezési gyakorlat alaptalanul kötelezte a társaságot szerzıdésmódosításra, hiszen a törvény alapján megoldható a határozatképesség megállapítása. A vagylagos normáknak abban van a jelentısége, hogy ha a tényállás a több tényállási elem egyikének megfelel, a rendelkezés alkalmazható. A törvény alapján a cégbíróság által felvázolt esetben meg kell állapítani a taggyőlés határozatképességét. Ez az értelmezés felel meg a vagylagos tényállás törvényi meghatározásának. Különösen igaz ez azért is, mert lehetséges olyan társasági szerzıdés elfogadása, amely egyáltalán nem rendezi a taggyőlés határozatképességére vonatkozó elıírásokat, hiszen sem az új Gt 12. § (1) bekezdése, sem pedig a 113. § (1) nem tartalmaz erre vonatkozó kötelezı elıírásokat. 2.2. A társasági szerzıdés szabályozási lehetıségei A döntési mechanizmusban való részvételnek a törvénytıl eltérı szabályait a társasági szerzıdés a részvételi mérték növelésével meghatározhatja. A határozatképesség törvényi szabályozása tehát minimum feltétel. Ha a tagok érdekeinek védelme ezt indokolja magasabb részvételi arányt, illetve akár teljes tagi részvételi arányt is elıírhat. A határozatképességi szabálytól az új törvény alapján azonban nem csak a taggyőlés határozatképtelenség miatt megismételt újabb – ugyanazzal a napirenddel megtartott – taggyőlés esetén lehet eltérni. Az új törvény lehetıséget biztosított a társasági szerzıdés számára, hogy a határozatképességre vonatkozó törvényi elıírást csak a háromnegyedes döntések meghozatalára alkalmazza. Ez más megfogalmazásban azt jelenti, hogy az egyszerő többséget igénylı kérdésekben alacsonyabb határozatképesség is elegendı lehet az érvényes döntések meghozatalához. Tekintettel arra, hogy a törvény alsó mértéket nem határoz meg a legalsó mértéket a kötelezı legkisebb törzsbetét mérték százezer forintot is jelentheti. A szerzıdéses gyakorlatra vár a liberalizált döntési mechanizmus miatti tagvédelem megteremtése. A határozatképességre vonatkozó szabály lazítása a társasági szerzıdésekben célszerő lesz összekötni szigorúbb kézbesítési szabályokkal. A hatályos társasági törvény 7 § (1) bekezdés alapján ugyanis ha a meghívót postán tértivevénnyel küldték el, a meghívót a tértivevényen feltüntetett idıben kell megérkezettnek tekinteni. Az új Gt. 144. § szerint a meghívók elküldése és a taggyőlés között legalább 15 napnak kell eltelnie. Ha a meghívót ajánlott levélben küldi el a társaság, a törvény 7.§(2) bekezdése alapján fennáll a kézbesítési vélelem. Ez a vélelem lényegében a taggyőlést követı 90 napos jogvesztı objektív határidın belül

103

dönthetı meg, hiszen a Gt 45. § (3) bekezdése ennyi idıt biztosít a jogsértı határozat megtámadására. A megismételt taggyőlés szabályozásában a társasági szerzıdésnek az új törvényben nagyfokú szabadsága van. A szerzıdésben tetszılegesen meg lehet határozni mind a megismételt taggyőlésen jelenlévık szavazati vagy törzstıke arányát, az összehívás határidejét, feltételeit. 3. Az érvényes taggyőlési döntési mérték

3.1. Az érvényes taggyőlési döntési mérték törvényi fıszabálya A 2006. évi társasági törvény lényegében változatlan formában vette át a korábbi társasági törvények döntési mértékére irányadó fıszabályát. A Gt 20. §. (6) szakasza szerint a társaság legfıbb részének határozatait – ha a törvény, vagy a társasági szerzıdés másként nem rendelkezik – a jelenlévı tagok szavazatainak egyszerő többségével hozza meg. A társasági törvény megjelenését követıen viszonylag hamar bírálat érte a Gt.-nek ezt a rendelkezést.182 Kisfaludi András fölvetette, hogy a hivatkozott szabály szövege nem határozza meg azt, hogy a társasági szerzıdés eltérı tartalmú rendelkezése milyen eltérési irányt határozhat meg, tehát csak látszólagos a tagok szerzıdési szabadsága. Álláspontja szerint kizártnak tekinthetı egy olyan szerzıdési szabályozás, amely lehetıvé tenné azt, hogy a kisebbség döntsön, annál is inkább, mert egyszerre több kisebbség is lehet, és ilyen esetben nem lehet megállapítani, hogy melyik döntés a társasági szerv döntése. Magam nem osztom ezt az álláspontot. A felvetés helytálló lett volna az 1988. évi VI. törvény rendelkezésével szemben, mert a korábbi törvény a határozatképességi szabályt az egyes társasági formákra vonatkozó különös szabályok között helyezte el. A 2006. évi törvény azonban a legfıbb szerv határozathozatali fıszabályát az általános részben helyezte el, s ebbıl az következik, hogy a szabálynak valamennyi társasági formára irányadónak kell lennie. A társasági jogban ugyanis van olyan helyzet, amikor a kisebbség döntése határozza meg a társaság legfıbb szervének döntését. A részvénytársaság alapszabálya lehetıvé teheti azt, hogy vétójoggal rendelkezı elsıbbségi részvény kerüljön kibocsátásra. Az elsıbbségi részvények a Gt. 185. §. (2) bekezdésének folytán szükségképpen kisebbségben vannak a törzsrészvényekkel szemben. A vétójoggal rendelkezı és kisebbségben lévı szavazatelsıbbségi részvényesek tehát a törvény és az alapszabály rendelkezése alapján dönthetnek a közgyőlési határozat felöl. Azt ugyanis nem lehet elvitatni, hogy az elutasító, nemleges döntés is döntés. A korlátolt felelısségő társaság vonatkozásában ez az értelmezési probléma már fölmerült a korábbi társasági törvény alapján is. A Legfelsıbb Bíróság183eseti döntésében értelmezte a 97-es Gt 19.§ (1) bekezdésének a határozathozatalra vonatkozó szabályát és megállapította, hogy a törvény

182 183

Kisfaludi András: Kogencia és diszpozitivitás a társasági jogban Gazdaság és Jog 2006 / 8. 8. o. BH. 2000.553.

104

helyes értelmezése mellett taggyőlésen csak többségi döntés meghozatalának van helye. Ezek az értelmezési problémák inkább azt a kérdést vetik fel, hogy célszerő volt-e a döntési szabály áthelyezése a Gt. általános részébe. A taggyőlési döntési mérték mikénti meghatározása a tagok érdekérvényesítésének egyik legfontosabb eszköze. Minél magasabban határozza meg a törvény, vagy a társasági szerzıdés az érvényes döntéshez szükséges mértéket, annál nagyobb védelemben részesül a kisebbség, annál kifejezettebb, és egységesebb az érdekösszhang a tagok között. A döntési mechanizmus törvényi szabályozásának kettıs, de egymással ellentétes célja van. Cél egyfelıl az, hogy a jogi szabályozás biztosítsa a társaság érdekeit, mőködıképességét, másfelıl pedig az is cél, hogy védelemben részesüljenek a társasági tagi érdekek. Az elsı cél azt kívánná, hogy az érvényes döntési mértéket a lehetı legalacsonyabban határozza meg a jogalkotó, a másik cél pedig azt, hogy a döntési arány megemelésével, esetleg az egyhangúsággal korlátozza a többségi túlhatalmat. 3.2. A minısített többségő döntések A 2006. évi társasági törvény a törvényben meghatározott minısített, ¾-es többségi döntéseket a korábbi törvényekhez képest leszőkítette, azonban továbbra is lehetıség van arra, hogy a társasági szerzıdés e törvényi rendelkezésektıl eltérı döntési mértékeket határozzon meg. A hatályos társasági törvény minısített többségő döntést ír elı minden olyan esetben, amikor a döntés a társaság státusát,- (átalakulás, megszőnés); a tagsági jogviszony létét (kizárás); valamint a társaság tagjainak tulajdonosi döntési arányainak megbontását érinti (tıkeemelés, tıkeleszállítás) illetve amely döntés a társasági tagi viszonyának strukturális megváltoztatását eredményezné (szerzıdés módosítás). A 2006. évi törvényi szabályozásban a korábbi szabályozási struktúrához képest két jelentıs eltérés van. Egyfelıl az új törvény megszüntette az ügyvezetı és a felügyelı bizottság visszahívásához korábban megkívánt ¾-es szavazati arányt, és az ilyen döntést az egyszerő többséget igénylı döntések közé sorolt, ezzel pedig erısítette a társasági tagok befolyását az ügyvezetésre, úgymond törékenyebbé tette a tulajdonos-menedzser viszonyt, amely célkitőzéssel messzemenıen egyet kell érteni. Ez a jogi megoldás ezzel az ügyvezetés felelısségét növelte. Másrészt pedig az ügyvezetı ezzel a kifinomult jogi technikával kompromisszum közvetítı, s legalább az egyszerő többséget érintı kérdésekben érdekkiegyenlítı funkciót is kapott. A háromnegyedes többségő döntések újraszabályozásának második változása, a tıkeemelési döntés egyértelmő szabályozása. A tıkeemelés kérdésében évtizedek óta viták voltak abban a tekintetben, hogy milyen szavazatai arányt kíván meg a társaság törzstıkéjét megváltoztató

105

taggyőlési döntés.184 Már az 1988-as törvény megjelenését követıen fellángoltak a viták abban a kérdésben. Egyes álláspontok szerint abból következıen, hogy a törzstıke nagyságának meghatározása a társasági szerzıdés kötelezı tartalmi eleme, a tıkeváltozás értelemszerően társasági szerzıdés módosítást igényel, ezért ez a döntés ¾-es többségő taggyőlési határozattal hozható meg érvényesen. Ezzel szemben álló vélemény szerint a tıkeemelés mőködési kérdése a társaságnak így ez egyszerő többség döntés alá esik. Az e nézetet vallók analógia alapján a részvénytársasági mőködésre is hivatkoztak, ahol a tıkeemelés ugyancsak egyszeri többséget igénylı kérdés a törvény taxatív módon meghatározott döntési arányai szerint. A 2006. évi jogi szabályozás differenciáltan, a társasági és tagi érdekek összhangjának megteremtésével szabályozta ezt a kérdést. A tıkeemelés mindenekelıtt társasági érdekeket szolgál, mert a tıkeemelési forrás a vállalati növekedési kényszer egyszeri fedezetét jelenti. Ennek megfelelıen önmagában a tıkeemelésrıl szóló döntés a törvény rendelkezése alapján egyszerő többségő döntést igényel. A tıkeemelés megvalósulhat többlet vagyoni hozzájárulással, amelynek teljesítésére a társaság tagjai a törzstıkéhez való vagyoni hozzájárulás arányában jogosultak. A tıkeemelés ilyen esetben megtarthatja a tagok között kialakított korábbi tulajdonosi és általában a döntési egyensúlyt. A tagok tulajdoni arány fenntartásához főzıdı érdekek védelmében a törvény csak akkor követeli meg a minısített többségő döntést, ha a tıkeemelés megbontja a korábbi tagi tulajdonosi vagy döntési arányokat. Ha tehát a taggyőlés egyes tagok számára kívánja biztosítani a tıkeemelésben való részvételt, akkor már ¾-es többséget igényel a tıkeemelési döntés. Ugyanez a logika érvényesül a tıketartalék terhére történı tıkeemelés estén. Ha a tıkeemelésben a tagok törzsbetét arányosan részesednek, akkor a tıkeemelési döntéshez egyszerő többséges döntés szükséges, ha azonban a taggyőlés az egyes tagi törzsbetéteket eltérı arányban kívánja megnövelni, akkor ehhez a döntéshez ugyancsak ¾-es többségő döntés szükséges. Fontos kiemelni azonban azt is, hogy ha a társasági szerzıdés szabályozza a tıkeemelésben való sajátos részvételt, akkor nincs minısített taggyőlési döntés. Különösen rugalmas szabályozást biztosít az őj törvénynek az a rendelkezése, hogy a törzsbetét arányos tıkeemeléstıl való eltérése nem csak a társasági szerzıdés elıre elhatározott rendelkezése esetében kerülhet sor, hanem a törvény a taggyőlést is felhatalmazza arra, hogy eseti döntéssel az adott tıkeemelés vonatkozásában hozhasson ilyen speciális döntést. Ezt a szabályozási technikát – álláspontom szerint – nyereség felosztási döntésekre is alkalmazni kellene. Jelenleg ugyanis a többségi bírósáig álláspont szerint a tagot megilletı nyereségi mérték meghatározása kizárólag a társasági szerzıdésben lehetséges, attól esetenként taggyőlési határozattal – még ¾-es döntéssel sem lehet eltérni. A 2006. évi törvény harmadik új vonása, hogy kihagyta a minısített többséget igénylı döntések körébıl a saját üzletrész megjegyzésére (135 §(1) vonatkozó döntés meghozatalát, megtörve ezzel a tagi jogvédelemre vonatkozó logikát. Könnyen jogviták forrásává válhat e kérdés, hiszen bizonyos tulajdonosi konstellációkban a saját üzletrész megszerzése jelentısen

184

Lásd: Vezekényi Ursula: A jegyzett tıke változása kft és rt. esetén. Gazdaság és Jog 2005 .7-8. 20.o.

106

megbillentheti a döntési arányokat. Különös jelentısége lesz a döntési arányok megváltozásában annak is, hogy az új törvény megszüntette a megszerezhetı saját üzletrész mértékének felsı korlátját. Álláspontom szerint a saját üzletrész felsı korlátjának eltörlése épp a döntési mechanizmus szigorítását kellett volna eredményezni. Természetesen a társasági szerzıdés megkötése során a szerzıdéskötık nincsenek elzárva attól, hogy megfelelı döntési mechanizmus elıírásával (pl. saját üzletrész megszerzésérıl valamennyi tag egyhangúan határozzon) érdemleges jogvédelmet biztosítsanak a maguk számára. Sajtps módon a cseh társasági törvény tiltja, hogy a társaság adásvételi szerzıdés útján szerezzen saját üzletrészt. A saját üzletrész szerzése a társaság ügyleti akaratán kívli esemény következtében történhet, pl. kizárás, ekkor azonban a társaság záros határidın belül köteles megválni az üzletrésztıl. Törvényi rendelkezés tiltja – és ezzel a cseh jog megyezik a magyar joggal- hogy a társaság a saját üzletrésszel tagsági jogokat gyakoroljaon.185 3.3. Az egyhangú döntések A 2006. évi társasági törvény változatlanul vette át a korábbi törvényeknek az egyhangú döntést igénylı egyetlen szabályát. A taggyőlés egyhangú határozattal módosíthatja a társasági szerzıdést, ha új kötelezettség megállapítására kerül sor, illetve ha már meglévı kötelezettség növelését irányozza elı a társasági szerzıdés. A törvény a kötelezettség növelésén túl akkor is egyhangú taggyőlési döntést ír elı, ha az egyes tagoknak a társasági szerzıdésben biztosított külön joga csorbulna. Ez utóbbi döntés vonatkozásában azonban a döntés szabályszerő meghozatala a lebonyolítás eljárása problémákat vethet fel. A hatályos Gt. 20 § (5) bekezdése a korábbi törvényhez képest új alapokra helyezte a szavazásból kizárandó tagok törvényi szabályozását. A szavazástól, és így a határozatképesség megállapításánál is figyelmen kívül kell hagyni a tagot akit a határozat kötelezettség agy felelısség alól mentesít, vagy a gazdasági társaság rovására másfajta elınyben részesít. Azt, akivel szemben a határozat szerint szerzıdést kell kötni, aki ellen pert kell indítani, valamint azt is, akinek a társasággal fennálló tagsági jogi jogviszonyának létesítésére, tartalmára vagy megszőnésére a határozat vonatkozik. A két szabály egybevetésébıl az következik, hogy a többletjoggal rendelkezı tagnak a többletjogát csorbítani kívánja a taggyőlés ezt bár csak egyhangú határozattal teheti meg, de a 20.§ (5) bekezdése értelmében ebbıl a határozathozatalból az érintett tag ki van zárva. A külön jog a tagnak a társasággal szemben fennálló jogviszonyának tartalmára vonatkozik. Az 1997-es társasági törvény 19.§ (5) bekezdése szőkebben fogalmazott. Abban a törvényben a szavazatból az a tag volt kizárva, akit a határozat kötelezettség, vagy felelısség alól mentesített, illetve a gazdasági társaság rovására másfajta elınyben részesített, illetve akivel szerzıdést kellett kötni. Az 1930 évi V. törvény pedig a tagsági jogviszony tartalmát érintı szerzıdésmódosítást nem a taggyőlés egyhangú határozata alá, hanem valamennyi tag egyhangú határozata alá helyezte. Az új társasági törvény a határozathozatalból történı kizárásra vonatkozó új szabályával a tipizált

185

Ohbodní Zákonik. 119.(2)

107

tagsági jogoknak biztosított prioritást, és ebben a vonatkozásban is jelentısen megnövelte a szerzıdéskötık és szerzıdéskészítık felelısségét. Társasági szerzıdési rendelkezéssel a tagi jogvédelem megoldható olyan társasági szerzıdési rendelkezéssel, hogy kötelezettséget növelni egyhangúan, és az érintett kifejezett elvállalása alapján lehet, illetve már meglévı tagi jogot csak az érintett hozzájárulásával lehetséges elvonni. Az ítélkezési gyakorlat nem emelt kifogást e szerzıdési kikötésekkel szemben. Másfelıl nincs jogi akadálya annak sem, hogy a társasági szerzıdés módosítására vonatkozóan a szerzıdés kifejezett módosító okirat elkészítését írja elı. A társasági szerzıdést módosító okiratra a társasági szerzıdés megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azaz a módosító okiratot valamennyi tagnak, így a külön joggal rendelkezı tagnak is alá kell írni. A törvényalkotó álláspontja szerint a társasági jogi kultúra közel húsz éves múltja lehetıséget biztosít finomabb jogi megoldások alkalmazására, ha a társaság tagjai ezt igénylik, azonban a társasági jogok tipizáltságát, a társaságalapítás gyorsítását a törvényi rendelkezések elınyben részesítik. 3.4. Speciális döntési helyzetek Bár a döntési mechanizmushoz tartozik a kisebbségi jog gyakorlása is, azt a törvény és az irodalom is a döntési mechanizmustól elkülönítetten tárgyalja. Láttuk, hogy a szavazásra vonatkozó törvényi szabályok megalkotásánál kimutatható ez a sajátos tagi érdek, amelyet a jogalkotó az érvényes döntés szabályainak meghatározásakor védelemben kíván részesíteni. A kisebbségi jogok meghatározásánál is az a jogalkotói cél, hogy a gyengébb pozícióban lévı kisebbség gazdasági pozícióját a törvényi rendelkezések megerısítsék. A kisebbségi jogok is – egy kivétellel – taggyőlési döntést pótló joggyakorlások. Azonban dogmatikai szempontok is indokolják a kisebbségi jog különállását, hiszen a kisebbségi jog lényegében ügyvezetıi, illetve taggyőlési döntést kiváltó jogintézmény. Az eddigiekben tárgyalt szavazási kérdések, döntési mechanizmusok jogi és egyben gazdasági kérdésekként vetıdtek fel. Jogiak, amennyiben a társasági törvénynek meg kellett határozni egyfelıl az ügyeket, amelyben a taggyőlésnek döntenie kellett, és a nevesített döntések mellett meg kellett határozni az érvényes döntés meghozatalának érvényességi feltételeit is. A szavazati arányokhoz kapcsolódik a gyakorlatban „blokkoló kisebbségnek” nevezett 25 %ot meghaladó, de a többséget el nem érı döntési pozíció, amelyet a korábbi társasági törvények a szabályozásban jelentıs kisebbségnek neveztek. Ez a gazdasági pozíció azonban a társaságok belsı viszonyaiban is jelentıséggel bír. A blokkoló kisebbség bár a szavazati pozícióhoz kapcsolódik nem jogi, hanem gazdasági kérdés, a minısített többségő döntés ellentétpárja. A blokkoló kisebbség a társaságon belül sajátos hatalmi pozíciót testesít meg, amely biztosítja e speciális kisebbség számára azt a hatalmi helyzetet, hogy nélküle a minısített többségő döntések meghozatalára nem kerülhet sor. Az ilyen pozíció a részesedés értékének meghatározása során igen jelentıs lehet.

108

4. A szavazati jog

4.1. A tagot megilletı szavazati jog jogi minısítése Egyes szerzık186a szavazást ma is jogügyletnek tekintik azon alapon, hogy a szavazás jogi értelemben nem más, mint joghatást kiváltó akaratnyilatkozat. Ebben a felfogásban a tagsági jogokkal rendelkezı tag a szavazásban való részvételével legitimálja a szavazati jog gyakorlását. A taggyőlésen való részvétel ugyancsak jogügylet, mert kiváltja a taggyőlés határozatképességet, mint joghatást. A határozathozatalt jogügyletnek tekintı elképzelés nem új kelető. Szladits tesz utalást erre187vitásnak ítéli azonban azt a felfogást, amely a határozatokat jogügyletnek tekinti, mégpedig azon az alapon, hogy ezekben a döntésekben voltaképpen közös nyilatkozatok jelennek meg. Álláspontom szerint a tagot megilletı szavazati jog nem közelíthetı meg szerzıdéses, jogügyleti alapon. Egy tag szavazat önmagában nem keletkeztethet kikényszeríthetı döntést. A jogügylet attól jogügylet, hogy joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat. Ha pedig a szavazásban résztvevı tagot leszavazzák, a szavazás nem jogügylet. A jogügyleti megközelítésben választ kellene adni arra, hogy a jogügylet címzett, vagy nem címzett jogügylet-e avagy sem. Ha címzett, akkor kinek szóló jogügylet, a tagoknak, vagy a taggyőlésnek címezzük –e. A kérdésfeltevés egyébként a társasági jogviszonyok sajátos vetülete. Álláspontom szerint azonban a társaság jogalanyiságának megszerzését követıen az egyes tagok között, egymásra vonatkozóan megszőnnek a jogviszonyok, és a csak tag és társaság közötti jogviszony van. Ebben a megközelítésben nem látom alkalmazhatónak a tagi szavazásra a polgári jogi ügylet alkalmazhatóságát. A tag szavazati jogának gyakorlása esetlegesen eredményezhet egyben taggyőlési döntést is. Egy magatartás jogi minısítése az nevezetesen, hogy az ügylet vagy nem ügylet, nem függhet attól, hogy valamely tag milyen mértékő szavazattal rendelkezik. A jogügylet anyagi jogi kérdés, a szavazás, mint nyilatkozattétel eljárási kérdés. A szavazati jog gyakorlása társasági akaratképzı elem, rész az egészben, de önálló jogügyletnek nem tekinthetı. Az elmondottak ellenére a társasági szerzıdésnek a szavazás szempontjából kifejezett jelentısége van, de a szerzıdésnek a szavazati jog mértékének, az érvényes döntés meghozatalához szükséges mérték meghatározásnál van döntı szerepe.

186

Metzigner Péter: A joggal való visszaélés a társasági jogban. Phd tanulmányok. szerk. Ádám Antal Budapest. PTE Ájk. 2005 207-231 oldalak. 187 Szladits: Magyar magánjog Általános rész Személyi jog 278. o. Grill Budapest 1941

109

4.2. A szavazati jog mértéke A szavazati jog mértékét az idıben egymást követı társasági törvények különbözıképpen határozták meg. Az 1988. évi VI. törvény 186. §.-a korábbi kft törvénnyel egyezıen szabályozott akként, hogy a szavazati jog mértékét és a szavazategyenlıség esetén követendı eljárást a társasági szerzıdésnek kell meghatározni. A társasági szerzıdésre irányuló diszpozitív szabályozás szerint azonban a szerzıdés eltérhetett a vagyoni hozzájárulás alapján számított szavazattól. Az eltérésnek azonban a törvény egy kógens korlátot állított, nevezetesen azt, hogy meghatározta a tag számára kötelezıen biztosítandó legalább egy szavazatot. A 88-os törvény tehát törvényi rendelkezéssel zárta ki annak a lehetıségét, hogy a tagot a társasági szerzıdés a szavazástól teljes mértékben kizárja. A 97-es törvény és hasonlóan a 2006. évi társasági törvény is a szavazati jog vonatkozásában megszüntette a korábbi kógens alsó korlátot, mindössze annyi rendelkezést tartalmazott, hogy a társasági szerzıdésben meg kell határozni a szavazati jog mértékét (1997.évi Gt.123 § (1) c.; 2006. VI.tv. 113.§ (1) b.). Ezek a törvényhelyek nem tartalmaznak utalást arra nézve sem, hogy a szavazati jog meghatározás minden egyes tagra vonatkozik-e vagy sem, másként fogalmazva fölmerül az értelmezési kérdés, hogy jogszerőnek tekinthetı-e az olyan társasági szerzıdési rendelkezés, amely valamely tagot teljes mértékben kizár a döntéshozatali eljárásból. A jogirodalomban188Bodor Mária fejtette ki a kérdés kapcsán azon álláspontját, hogy nem látja jogszerőnek az olyan külön jogos üzletrész kialakításának törvényes lehetıségét, amely teljes egészében kizárna valamely tagot a szavazati jog gyakorlásától. Álláspontja szerint, ha a jogalkotó a szavazati jogot kívánta volna korlátozni, vagy kizárni, arról kifejezetten rendelkezni kellett volna. Véleményem szerint azonban a törvény ilyen kiterjesztı értelmezésére nem ad alapot. Ha a korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó szabályokat egybevetjük a közkereseti,- betéti társaságra vonatkozó szabállyal, illetve a részvénytársaság szabályaival, éppen az ellentétes következtetésre juthatunk. A közkereseti társaságra vonatkozó törvényi rendelkezés szerint ugyanis (Gt. 93.§(3) a kkt. tagjainak a határozathozatal során azonos mértékő szavazata van, ettıl a szabálytól a társasági szerzıdés eltérhet, de legalább egy szavazattal minden egyes tagnak rendelkeznie kell. A részvénytársaságra vonatkozó szabályban a jogalkotó (GT. 182 §) pedig kimondja a részvényhez főzıdı szavazati jog fıszabálykénti meglétét, és a szavazati jog korlátozására, vagy kizárására a törvény keretei által meghatározott alapszabályi rendelkezésnek ad lehetıséget. Mind a kkt mind pedig az rt. esetében kifejezetten kimondja a törvény a döntési mechanizmusban való kötelezı tagi (részvényesi) részvételt. Ha tehát a kötelezı szavazati jogról a jogalkotó a korlátolt felelısségő társaság esetében hallgat, abból pontosan az következik, hogy korlátolt felelısségő társaság esetében a jogalkotó nem kívánta ebben a vonatkozásban korlátozni a tagok szerzıdési szabadságát. (Ezzel a szabályozással lényegében megnyílt az út az elsıbbségi részvénynek megfelelı elsıbbségi üzletrész kialakítása felé is). Álláspontom szerint tehát törvényi korlátozás hiányában jogszerően vállalhat valamely tag olyan korlátolt felelısségő társaságban való részvételt, amely számára nem biztosít jogot a döntési mechanizmusban való részvételre. Ha ugyanis a kft jellegét tekintve tıke és

188

Bodor Mária: A korlátolt felelısségő társaság HVG-ORAC Budapest, 2001, 87.o.

110

személyegyesülés a társasági szerzıdéstıl nem lehet elvonni (pláne jogértelmezéssel) azt a lehetıséget, hogy akár a tıkebefektetı akár a személyesítı elemet erısítse. Nem látom jogi akadályát annak, hogy garantált többlet nyereségért cserébe valamely tag lemondjon a szavazati jogáról. A szavazásból tagot kizáró külön jogos üzletrész megléte azonban nem teszi a társaságot csendestársasággá, hiszen a szavazásból kizárt tag egyéb szervezeti, tagi jogai fennmaradnak. A szavazásból kizárt tag is tag, tehát megilleti ıt is minden olyan nevesített jog, amely bármely tagot, illetve minden tagot megillet. A szavazati jog mértékének meghatározásában, annak kizárására is kiterjedıen a társasági szerzıdés –értelmezésemben- a legteljesebb szabadsággal rendelkezik. 4.3 A szavazati jogra vonatkozó sajátos szerzıdési kikötések A szerzıdéskötési gyakorlatban lehetıség van arra, hogy az egyes tagok számára a vagyoni hozzájárulás alapján, és annak mértéke szerint biztosítson szavazati jogot a szerzıdés. Lehetıség van arra is, hogy a felek aszimmetrikus szavazati mértékkel rendelkezzenek. Minden vagyontól eltérített szavazat mögött húzódhat tagok közötti megállapodott és elfogadott érdekmérlegelés. A vagyon aránylagos szavazástól való eltérés lehet általános jellegő, tehát minden taggyőlési döntést igénylı kérdésre kiterjedı szavazás. Nincs azonban jogi akadálya annak sem – és ezt elfogadja az ítélkezési gyakorlat is – hogy a társasági szerzıdések egyes, pontosan és konkrétan meghatározott kérdésben alkalmazzák a szavazati aszimmetriát. Lehetıség van továbbá arra is, hogy az aszimmetrikus, vagy az egyes kérdésekre egyedileg meghatározott szavazati jogot idılegesen, vagy feltétel szerint biztosítsa a társasági szerzıdés. (Pl. meghatározott apport tárgy értékesítésére vonatkozó taggyőlési határozat meghozatalában az apportot szolgáltató tag a vagyoni hozzájáruláshoz mérten nagyobb, vagy éppen döntı szavazatot kap.) Álláspontom szerint a szavazati jog mértékének meghatározásában egyetlen követelménynek kell teljesülni, nevezetesen annak, hogy a szavazati jog mértékének egyértelmően megállapíthatónak kell lenni. Az a társasági szerzıdési rendelkezés nem felel meg a törvényi követelménynek, amely alapján egy konkrét döntés vonatkozásában nem állapítható meg, hogy mely tagot/tagokat milyen szavazat illet meg. Ennek hiányában ugyanis érvényes döntés a társaság taggyőlésen nem hozható, ez pedig a társaság mőködıképességét veszélyeztetheti. A szavazati jog mértékének tartalmi meghatározása a tagok mérlegelési körébe esik. Egy vagy egyes tagoknak biztosított többlet szavazati jog csak a többi tag jogainak „rovására” biztosítható. Álláspontom szerint mesterséges jogértelmezési eszközökkel a tagokat megilletı szerzıdési szabadság korlátozására nem kerülhet sor. Annak ugyanis, hogy a tagok között milyen szavazati mérték megállapodás van, a társaság külsı viszonyait, illetve a hitelezıket nem érinti.

111

4.4. A szavazástól való tartózkodás A gyakorlatban éles, és mind a mai napig eldöntetlen a vita van abban a kérdésben, hogyan kell megítélni azt a helyzetet, amikor egy tag tartózkodik a szavazástól. Van olyan álláspont, amely szerint a döntéstıl való elzárkózás, a tartózkodás nem szavazatnak számít,189és van olyan álláspont, amely szerint a tartózkodást sem a támogató, sem pedig az elutasító szavazatokhoz nem lehet besorolni.190Magam az utóbbi véleményen vagyok. A tagnak a társasági döntésben való részvétele alanyi joga, arra kényszeríteni semmilyen eszközzel nem lehet. Szeintem azonban a törvény rendelkezéseibıl nem következik az, hogy a tartózkodás elutasítás. A tartózkodás analóg eset azzal, a helyzettel, amikor a törvény nem engedi meg a tagnak azt, hogy a szavazásban részt vegyen. A tény ugyanaz, a tartózkodással a tag önként maradt távol a szavazástól, a tilalom esetén pedig a jogalkotói döntés, a jogi norma következtében. Ezért ha a társaság tagja a taggyőlés döntéshozatalában nem kíván részt venni és tartózkodik, akkor ıt a határozatképesség megállapításánál is figyelmen kívül kell hagyni. Érdemi különbség abban, hogy valaki nem akar részt venni a döntés meghozatalában, vagy nem vehet részt a döntés meghozatalába csak a szavazásra jogosult tag oldaláról van, a társaság és maga a tényállás szempontjából nincs. Álláspontos szerint az az értelmezés szolgálja a társaság érdekeit is. Ha ugyanis a tartózkodást elutasításnak tekintjük könnyen lehet, hogy a taggyőlésen elutasító döntés születik, míg ha a határozatképesség szempontjából figyelnem kívül hagyjuk a tartózkodó tagot, még születhet a taggyőlésen pozitív döntés is191. Véleményem szerint a társaság lényege a mőködésben és nem a nem mőködésben van. Példa: Egy társaságban A tagnak 50 % részesedése és 50 szavazata van, B tagnak 30 % részesedése és 30 szavazata, C tagnak pedig 20 % részesedése és 20 szavazata. Ha az A 50 % tartózkodik, B 30 % igen szavazatot ad, C 20 % nem szavazatot ad. Ha a tartózkodást a nem szavazattal számítjuk a határozat nem kerül elfogadásra, ha a második megoldást választjuk és a tartózkodást a határozatképességnél is figyelmen kívül hagyják a határozat elfogadásra kerül. Úgy vélem ez utóbbi a helyes megoldás, mert ez szolgálja a társaság mőködési érdekeit, és ez az értelmezés felel meg a felelıs tulajdonosi magatartás követelményeinek, és a társasági törvény koherens értelmezésének is.) Minezekre a vitákra és bizonytalanságokra tekintettel a társasági szerzıdésnek célszerő ezeket az eljárási kérdéseket egyértelmően rendezni.

189

Pázmándi Kinga Gál Judit 191 A szavazati joggal való visszaélés francia joggyakorlatát feldolgozza Metzinger Péter: Joggal való visszaélés a társasági jogban PhD tanulmányok 3. Szerk.:Ádám Antal Budapest PTE ÁJK 2005 213. o. 190

112

VIII. A nyereségben való részesedés joga és a veszteségviselés kötelezettsége 1. A nyereséghez való jog jellege: A társaság lényegéhez tartozik az, hogy a társaságot a tagok üzletszerő közös gazdasági tevékenység folytatására hozzák létre. Az üzletszerőség fogalmát a jogalkotásban és a joggyakorlatban is eltérı módon határozzák meg. Pl. Btk, vagy a Hpt. 2. sz. melléklet szerint az üzletszerőség: minden ellenérték fejében, nyereség,- és vagyonszerzési céllal elıre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység, vagy a közgazdasági irodalomban az üzletszerőség alapeleme kereskedelmi nagyságrendő tevékenység, amely a terméktervezéstıl az értékesítés utáni szolgáltatásokig terjed.192Az eltérı meghatározásokban jogágakra és tudományágakra való tekintet nélkül közös az, hogy üzletszerőnek minısül a tevékenység, ha megvalósítja a nyereségszerzési célt, a huzamosságot, illetve a rendszerességet. 1.1. A nyereségszerzés szabályozási struktúrája. A tagot megilletı nyereség realizálása többlépcsıs jogi szabályozásban történik. Egyfelıl szabályozni kell a törvényben (vagy társasági szerzıdésben) a tagot megilletı nyereség mértékét, másfelıl pedig a tagot a szerzıdés (vagy törvény) alapján megilletı osztalék kiosztásának kérdését. A törvényben és a társasági szerzıdésben meghatározott nyereség felosztási szabályok a tagi jövedelemszerzésnek szükséges, de nem elégséges feltétele. Önmagában e szabály alapján a tag még nem juthat nyereséghez. A jövedelemelsajátításhoz szükség van további jogcselekményekre. amelyet a német társasági jog nyereség kiosztás néven nevesít is. A magyar társasági törvény tartalmilag szabályozza a nyereségkiosztás eljárási kérdéseit. 1.2. A nyereség mértékre vonatkozó törvényi szabályozás Az 1988. évi VI. tv. 177. § (2) szerint a korlátolt felelısségő társaságban a nyereséget a tagok között a törzsbetétek arányában kellett felosztani. A törvény általános diszpozitív szabályozása következtében a társasági szerzıdés a törvényi rendelkezéshez képest eltérı nyereség-felosztási elveket is alkothatott. A nyereség (és veszteségviselés) diszpozitív szabályozásának azonban általános kogens korlátot állított fel az általános szabályai között elhelyezett 22. §, amely semmisnek minısítette azt a társasági szerzıdési rendelkezést, amely valamely tagot a nyereségbıl, vagy a veszteség viselésétıl kizár (societas leonina tilalma). A

192

Tom Copeland-Tim Koller-Jack Murrin: Vállalatértékelés Panem 237.o.

113

korlátolt felelısségő társaság tagjának a nyereségre vonatkozó joga alanyi jog, amelyet korlátozni lehetett, de kizárni nem. Az 1997-es Gt fıszabályi kogenciája következtében a jogalkotónak más szabályozási módszert kellett választania annak érdekében, hogy továbbra is biztosítható legyen a társasági tagok szerzıdési szabadsága a nyereségfelosztás vonatkozásában. A törvény továbbra is meghatározta a tagnak a nyereségre vonatkozó kívánatos törvényi modelljét, nevezetesen a törzsbetét arányos osztalék szabályát azzal azonban, hogy a Gt 141.§(2) bekezdése lehetıséget biztosított a társasági szerzıdésnek arra, hogy a törvény nyereség-felosztási szabályától eltérı rendelkezést állapítson meg. A ’88.évi VI. tv. 22. §-ában szabályozott societas leonina tilalma azonban kikerült az általános szabályok körébıl, ez pedig azzal a sajátossággal járt, hogy a korlátolt felelısségi társaság esetén elvileg megengedetté vált a társasági szerzıdés olyan rendelkezésére, amely valamely tagot teljesen kizár a nyereségben való részesedésbıl. A 2006. évi Gt 132. § (3) bekezdése lényegében változatlan tartalommal vette át az 1997-es jogi szabályozást. Ettıl pedig az következik, hogy jelenleg sincs törvényi akadálya annak, hogy valamelyik tag üzletrészében osztalékhoz való jog ne szerepeljen. A jogirodalomban egyes szerzık – a szavazati joghoz hasonlóan – az osztaléktól való szerzıdéses kizárást is jogellenesnek, és a társasági jog elveivel összeegyeztethetetlennek minısítették.193Bodor Mária álláspontja szerint „Az alapjogokat az osztalékhoz való jogot, a szavazati jog stb., tehát minden tag számára biztosítani kell. A rendelkezés hiánya nem jelentheti azt, hogy az egyes tagot ne illethetné meg osztalék, vagy pedig nem gyakorolhatna szavazati jogot a taggyőlésen.” Álláspontom szerint azonban nincs törvényi akadálya annak, hogy olyan társasági szerzıdési rendelkezés legyen, amely valamely tagot (vagy akár valamennyi tagot kizár az osztalékhoz való jogból. Az új törvény egyfelıl lehetıvé tette (4.§) a nonprofit társaságok létrehozását, ahol a társaság mőködésének fıszabálya az, hogy a tagok között a nyereség nem osztható fel, hanem az a társaság vagyonát gyarapítja. A nonprofit társaságtól eltérıen azonban a profitorientált korlátolt felelısségő társaságok esetében is megengedhetınek tartom az egyes (vagy valamennyi) tagnak a nyereségtıl való kizárását. Nem látom ugyanis akadályát annak, hogy a tag (vagy tagok) az üzletszerőség alapján más jogi úton jussanak a társasági tevékenység eredményéhez. A törvény ugyanis – s ez mindhárom társasági törvényünkben hasonlóan került szabályozásra – lehetıvé teszi, hogy a társaság határozott idıre, vagy valamely cél megvalósítására alakuljon. Olyan esetben miért kellene a tagot (tagokat) arra kényszeríteni, hogy formális „egy forintos nyereség” meghatározásával próbáljanak eleget tenni vélt kogens szabályoknak. Az újabban egyre gyakoribbá váló projekt-társaságok tagjai nem az éves nyereség felosztásában, hanem a projekt sikeres befejezésében érdekeltek. Ilyen esetben pedig a tagok a végelszámolási eljárásban realizálhatják a befektetés hozamát. Az sem kifogásolható, ha a tagok közül egyesek az éves osztalékban, mások pedig a likvidációs hányadban való érdekeltségük alapján részesedjenek az eredménytıl. Ha tehát az ítélkezési gyakorlat „megtiltja” az éves nyereségtıl való részesedés kizárását, a társaság tagjainak kockázatvállalási döntésébe nyúl bele jogi eszközökkel. A korlátolt felelısségő társaságban való részvételi „érdekeltség” egyes társasági

193

Bodor Mária: A korlátolt felelısségő társaság HVG-ORAC Budapest 87.o. ; Fazekas-HarsányiMiskolczi- Újváriné Magyar társasági jog Novotni Kiadó 1999 204.o.

114

tagok vonatkozásában jelentıs eltéréseket mutathat. Gyakran fordul elı, hogy a tag részvételi érdekeltsége nem a nyereségérdekeltségben ölt testet, hanem abban, hogy mint tag a társasággal szerzıdéses viszonyra lépjen, jelen legyen a piacon, stb. Vannak és lehetnek a kft személyes jellegére olyan élethelyzetek amikor a nyereségszerzés nem domináns szempont. Felfogásomban a nyereséghez való jog, mint az üzletrészhez kapcsolódó valamennyi jog a tagi alanyi jog. Az alanyi jogi felfogás alapján a törvényalkotói feladat magának a jognak a jogszabályi biztosítása. Az pedig, hogy a jogalany kíván-e élni ezzel a joggal, vagy sem, azt az érintett tag elhatározásán múlhat. 2. A nyereségfelosztás lehetséges szerzıdési szabályozás

2.1. Törzsbetét alapú aszimmetrikus nyereségfelosztás A törvénynek a törzsbetét arányos nyereségfelosztástól való eltérés leggyakoribb esete az aszimmetrikus nyereségfelosztás, amelynek az a jellemzıje, hogy egységnyi törzsbetétre eltérı mértékő nyereségigény kapcsolódik. Az aszimmetrikus nyereségfelosztást alkalmazó társasági szerzıdésben a társaság tagjai általában a többletnyereségre jogosult tag valamely személy tulajdonságát jutalmazzák. A személyes tulajdonság megnyilvánulhat a társaság nyereségességét elısegítı többlet tudásban, többlet kapcsolatban, többlet tevékenységben. Az aszimmetrikus nyereség felosztásban való megállapodásra olyankor is sor kerülhet, ha a többletosztalékot elnyerı tag valamely dolgot ad a társaság használatába, amely dolog egyébkén valamely oknál fogva nem apportképes stb. 2.2. Nem törzsbetét alapú nyereségfelosztás: A társasági törvénytıl való eltérés szabadsága nem csak arra ad lehetıséget, hogy a törzsbetétet arányosságtól térjenek el a felek, hanem arra is, hogy más nyereség felosztási elvben állapodjanak meg. A nyereségfelosztás alapja lehet a nyereségszerzés érdekében kifejtett személyes közremőködés, bevételszerzés stb. Ilyen esetekben a társasági szerzıdésnek részletesen tartalmazni kell a tag által elvállalt és elvégzett magatartást, annak egzakt értékelési szempontjait, és a tevékenységnek a nyereségre (annak mértékére) gyakorolt hatását. 2.3. Vegyes alapú nyereségfelosztás Gyakori azonban az olyan társasági szerzıdési rendelkezés, amely a teljes nyereséget több, egymástól eltérı elv alapján osztja fel a tagok között. Ezekben az esetekben a társasági szerzıdésnek egzakt módon azt kell meghatározni, hogy pl. a felosztható nyereség hány százaléka osztható fel egy meghatározott elv szerint, hány százaléka osztható fel a következı elv szerint stb. Az eltérı elvi alapú nyereségfelosztás különösen az 1988..évi VI. tv.hatálya alatt álló társasági szerzıdések esetében fordult ez elı igen gyakran olyan esetekben, amikor a szerzıdés alapvetıen a személyes közremőködés alapján osztotta fel a tagok között a

115

nyereséget. Az elsı társasági jogi törvényben láttuk, hogy a jogalkotó tiltotta a törvényi rendelkezésektıl való olyan eltérést, amikor a szerzıdés valamely tagot teljesen kizár a nyereségbıl. Azokban az esetekben amikor a személyes közremőködés alapján történı felosztásból valamely tag – közremőködés hiányában – nem juthatott volna nyereséghez, a szerzıdés ütközött volna a törvény kogens szabályával. Ennek elkerülése érdekében alkalmaztak a szerzıdések olyan többelvő nyereség-felosztási szabályt, hogy pl. „a felosztható nyereségbıl minden tag 1 Ft összegre jogosult, a felosztható nyereség további része pedig a tagok között a személyes közremőködésük arányában kerül felosztásra. 2.4. A nyereségfelosztás szabályozásának idıbelisége A nyereségfelosztása vonatkozó szerzıdési szabadság alapján a társasági törvény arra is jogot biztosít a szerzıdı felek számára, hogy a nyereségfelosztást az egymást követı üzleti években eltérı módon, eltérı elvek alapján szabályozzák. Különösen az aszimmetrikus nyereségfelosztásnál volt tapasztalható olyan szerzıdési megoldás, hogy pl. a szerzıdéskötést követı években az aszimmetria évenként fokozatosan csökken, míg meghatározott idı után megszőnik. Találkoztunk a gyakorlatban olyan szerzıdés kikötéssel is, amikor a társasági szerzıdés a nyereségfelosztásban kedvezıbb pozícióban lévı fél személyéhez kötötte a privilegizált szabályozást azzal, hogy a szerzıdésben rögzített, a törvénytıl eltérı szabályozás idıbeli hatálya addig áll fenn, amíg az adott tag volt a társaság tagja azzal a megszorítással, hogy bármilyen (vagy meghatározott) jogcímen bekövetkezı jogutódlás esetén a nyereségfelosztásra a törvény rendelkezései lesznek irányadóak. A jogi személy tag ellen indult felszámolási eljárásban a más társaságban való tagsági jogokat a felszámolás megindulása után a felszámoló gyakorolja. A tag vonatkozásában fennálló, felszámolással fenyegetı helyzetekben a szerzıdések az ilyen és ehhez hasonló eszközökkel védték a társaságban maradó tagok érdekeit. Ugyancsak alkalmazásra kerültek ezek a szerzıdési megoldások akkor is, ha természetes személyek alkották a társaság tagjait. A személyegyesítı jelleg és az üzletrészben bekövetkezı törvényen alapuló automatikus öröklés ellentmondásait küszöbölhették ki így a szerzıdı felek.194 3.. Javaslat a törvényszöveg módosítására A törvénytıl eltérı nyereség-felosztási szabály szerzıdési alkalmazása a gyakorlatban felvetette annak az igényét, hogy egy-egy gazdasági évben a szerzıdési rendelkezéstıl a tagok eltérjenek. Ennek megengedését a magam részérıl méltányolandó igénynek tartom, hiszen a nyereségfelosztás szabálya tisztán belsı tagi ügy, a társaság külsı, hitelezıi kapcsolataira nincs kihatással. A jelenleg hatályos 132. § (3) bekezdés azonban úgy rendelkezik, hogy a társasági szerzıdés eltérı rendelkezése hiányában kell a tagok között a nyereséget a

194

A Gt. szabályozási ellentmondásairól részletesen: Besenyei Lajos: A társasági és az örökjog kapcsolatáról. Gazdaság és Jog 2002. 12. 13.o.

116

törzsbetétek arányában felosztani. A törvénynek ez a rendelkezése tehát a törzsbetét arányos nyereségfelosztástól való eltérést, illetve tágabb értelemben a nyereségfelosztás törvényi rendelkezéseitıl való eltérést kizárólag a társasági szerzıdésnek engedi meg. A gyakorlatban azonban fölmerült az igény arra, hogy a taggyőlés esetenként más felosztási elv szerint ossza fel, és ossza ki a tagok közötti nyereséget. A vizsgált társasági szerzıdésekben gyakori volt az olyan kikötés alkalmazása, amely a taggyőlésnek háromnegyedes többségő döntés mellett lehetıséget adott arra, hogy a tagok a taggyőlésen esetenként más felosztásban állapodjanak meg. Ezt a kikötést több cégbíróság jogellenesnek minısítette arra hivatkozással, hogy a törvény egyértelmően a társasági szerzıdés és nem a taggyőlés hatáskörébe utalja az eseti eltérés lehetıségét. Az elutasító döntések jogilag megalapozott érvelésen alapulnak, azonban a szabály gazdasági racionalitása vitatható. A társaságok ezt a problémát gyakorlatba akként kerülték meg, hogy határoztak a társasági szerzıdésnek a nyereségfelosztásáról szóló rendelkezésének módosításáról, majd döntöttek a módosított szabály alapján a nyereség felosztásáról, majd ismét döntöttek a nyereségfelosztás eredeti szabályok szerinti módosításáról. Ezen a helyzeten a törvény megfelelı módosításával változtatni lenne célszerő, egyértelmően rögzíteni kellene, hogy mind a taggyőlés, mind pedig a társasági szerzıdés jogot kapna az osztalékfelosztás mértékének meghatározására. 4 A nyereség kiosztásának szabályozása

4.1. A nyereségkiosztás szabályozási hánya a Gt.ben A társasági törvényeinek nem tartalmaznak rendelkezést arra, hogy a tagot megilletı nyereséget ki is kellene fizetni az üzletrész tulajdonosok számára. Ez a hallgatás nem kifogásolgató, hiszen a nyereség hovafordítása annak a kérdésnek a függvénye, hogy a tulajdonosok a társasági növekedést, vagy a saját jövedelemszerzést tartják- e elsıdlegesnek. A Gt. azonban lehetıséget biztosít arra a társasági szerzıdések „elvonják” a taggyőlési hatáskört a nyereségkiosztásról szóló döntés vonatkozásában. Ha a nyereségkiosztás kérdését a társasági szerzıdés nem szabályozza, a többségi tulajdonos jóindulatán múlhat az, hogy a többi tag valóban hozzájut a befektetés hozamához. A nyereségkiosztás szerzıdési szabályozásának elmaradása azon esetekben jelent nehézséget, ahol az egyik tag legalább a szavazatok egyszerő többségével rendelkezik. Ha ennek a tagnak a gazdasági érdeke azt szolgálja, hogy a társaság éves nyeresége teljes egészében a társaság mőködésére legyen visszaforgatva, nyilván az osztalékfelosztásról szóló elıterjesztés ellen fog szavazni. Más oldalról ez azt jelenti, hogy a kisebbségben maradó, vagy akár 50 %-ot elérı tagok nem juthatnak osztalékhoz. Az érdekeiben sértett kisebbségnek társasági jogi eszköz nem áll rendelkezésre. A kisebbségnek legfeljebb a Ptk.-nak a joggal való visszaélés alapján történı, társaság elleni perindításra van lehetıség, ennek azonban kétséges a kimenetele. Az osztalék kifizetésrıl szóló döntésben markánsan szembekerül egymással a társaság kettıs értékteremtı

117

célja195 mint elkülönült jogalany gazdasági érdeke és a tag jövedelemrealizáló érdeke. Az ilyen problémák elkerülése érdekében célszerő, ha a társasági szerzıdés szabályozza az nyereségfelosztás kérdését, azaz meghatározza a taggyőlési döntések kereteit. A vizsgált társasági szerzıdésekben elvétve találkoztunk ilyen szabályozással, a szabályozás hiányából eredı jogvitával azonban igen. Ilyen szerzıdési szabály lehet pl. „a számviteli törvény szerint felosztható éves nyereség legalább/legfeljebb adott százalékát a taggyőlésnek fel kell osztani.” Ha szerzıdési szabály van, és a taggyőlés eltér a társasági szerzıdésnek ettıl a rendelkezésétıl, az osztalék kifizetésre igényt tartó tag a Gt. 45.§ (1) bekezdés alapján kérheti a törvénysértı társasági határozat bírósági felülvizsgálatát. A társaságok a társasági szerzıdés megkötésekor azonban ritkán határoznak meg ilyen szabályokat, elsısorban azért, mert az elıre fölvállalt kötöttség hosszú távra köti a társaságot is és a feleket is. Ha azonban a jogalkotó megengedné a taggyőlésnek a nyereségfelosztás szerzıdési szabályától történı eseti eltérést feloldhatná ezt az ellentmondást. Az eseti eltérésre megállapított minısített többségő döntés, vagy speciális vétójogot biztosító kisebbségi jog megóvhatná ilyen esetekben is a kisebbségi tagokat, a törvény kógenciája azonban ilyen szerzıdési szabályozása nem ad lehetıséget. Az ilyen, vagy ehhez hasonló engedı szabály lehetıvé tenné azt is, hogy az üzletrész tulajdonosok közötti érdek-összeütközések szabályozott keretek között oldódjanak fel. 4.2. A nyereségre való jogosultság Az új Gt 132. § (1) bekezdése tételesen meghatározza, hogy az osztalékfizetésre az a tag jogosult, aki az osztalékfizetésrıl döntı taggyőlés idıpontjában a tagjegyzékben szerepel. Ezt a szabályt a korábbi társasági törvények nem tartalmazták. Az ítélkezési gyakorlatban korábban sem volt ez vitás, legfeljebb a szerzıdéses gyakorlatban. A bíróságok az ilyen tárgyú jogvitákban196a Gt. szabálytól és abból az elvi tételbıl indultak ki, hogy az üzletrész a tagsági jogok foglalata, az osztalékhoz való jog az üzletrész részjogosítványa, a jogok gyakorlására pedig az üzletrész mindenkori illetve éppen aktuális tulajdonosa jogosult. Ebbıl következett az is, hogy az osztalékra az jogosult, aki a tagjegyzékben szerepel. Természetesen a korábbi társasági törvények alapján sem volt annak jogi akadálya, hogy az üzletrész adásvételérıl szóló szerzıdésben a felek eltérıen állapodjanak meg. Az eltérı megállapodás azonban nem társasági jogi, hanem polgári jogi relevanciájú, lényegében az ár kérdés sajátos megnyilvánulása. Ha ugyanis az üzletrész osztalékfizetés elıtt kerül eladásra, értéke magasabb lesz az osztalék várománnyal. Annak azonban nincs jogi akadálya, hogy az osztalékot a tag a Ptk.-nak az engedményezésre vonatkozó szabályai alapján harmadik félre engedményezze. Ilyen engedményezı megállapodást tartalmaztak a ’88-as és ’97-es Gt. alapján egyes az üzletrész adásvételi

195

Chikán Attila: A kettıs értékteremtés és a vállalat alapvetı célja. Tanumányok Czabán János tiszteletére Miskolc 2005 131.o. 196 BKKB.21.P.20106/2000/9/.

118

szerzıdések, amelyben elvált az üzletrész tulajdon és az osztalékkövetelés joga. Az új Gt. 132.§ (1) bekezdése továbbra is fenntartotta ezt a szabályt azzal, hogy a társasági szerzıdés eltérı szabályt állapíthat meg. Kérdéses azonban, hogy az osztalékra való jogosultság eltérı szabályozását miért a társasági szerzıdésnek kell tartalmaznia? Kétségtelen, hogy a társaságnak tudomással kell bírnia errıl a kérdésrıl, hiszen ez meghatározza azt, hogy kinek kell teljesíteni a kifizetést. Ennek rendezése azonban inkább az üzletrész adásvételére vonatkozó adásvételi szerzıdés tartalmához tartozik, és nem a társasági szerzıdése. Álláspontom szerint ha a társasági szerzıdés nem is határoz meg az osztalékjogosultság megszerzésére az általánostól (osztalékfizetésrıl döntı taggyőlés) eltérı idıpontot, az osztalék engedményezésének törvényes akadálya ekkor sem lehet. Probléma fordítva merül fel akkor, ha a társasági szerzıdés az osztalékra való jogosultságot a fıszabálytól eltérıen határozza meg. Ha ugyanis az osztalékra való jogosultság megszegésére a társasági szerzıdés az osztalék-kifizetésrıl szóló döntés idıpontjától eltérı idıpontot határoz meg (Pl. teljes naptári évi tagság üzleti évi tagság) ez azt jelenti-e, hogy az üzletrészt értékesítı tag az üzletrész adásvételi szerzıdésben nem rendelkezhet a társasági szerzıdéstıl eltérıen. Ez pedig feleslegesen korlátozza az eladó üzletrész feletti rendelkezés jogát. 4.3. Az osztalékfizetés módja Új vonása a 2006. évi Gt.-nek, hogy a jövıben – ha a társasági szerzıdés erre vonatkozó rendelkezést tartalmaz – ne csak pénzben, hanem természetben is fizethetı legyen az osztalék. Ennek a fizetési és szabályozási módnak jelenleg még nincs joggyakorlata. Kérdés, hogy hogyan fog egymáshoz viszonyulni a társasági szerzıdési rendelkezés és a taggyőlési döntés. A probléma hasonló gyökerő, mint a nyereségfelosztásnál láttak. Másként fogalmazva a társasági szerzıdés adhat-e felhatalmazást a taggyőlésnek arra, hogy esetenként döntsön a természetbeni osztalék-kifizetésrıl, vagy sem. A magam részérıl azt tartanám helyes megoldásnak, hiszen a szerzıdés megkötésekor a társaság tagjai nem tudnak évtizedekre elıre állást foglalni olyan kérdésekben, hogy pénzben, vagy természetben kívánják-e az ıket megilletı jövedelmet. A jogalkotói szándék mindenképpen dicsérendı, mert a természetbeni juttatás adott esetben mindkét fél (tag és a társaság) számára is kedvezı lehet. A törvény nem szól arról, hogy természetbeni juttatással történı osztalékfizetés feltételeit hogyan kell a társasági szerzıdésben meghatározni. Álláspontom szerint ebben a körben feltétlenül rendezni kell a természetbeli juttatás értékelésének módjáról, az értékelés tagok által történı elfogadás mechanizmusáról. Ennek hiányában ugyanis számos jogvita várható. Annak eldöntése ugyanis, hogy az osztalékként kifizetett nem pénzbeli vagyoni juttatás értékét a felek hogyan határozzák meg lényeges kérdés. Ezt a törvény nyilván nem vállalhatja át, azt a szerzıdı feleknek kell rendezni. A természetbeni juttatás ugyanis lehet dolog, jog, követelés stb. minden aminek vagyoni értéke van. Felmerül továbbá az is, hogy ha természetbeni juttatásról rendelkezik a társasági szerzıdés azt valamennyi tagra egységesen kell-e alkalmazni, vagy lehetıség van arra is, hogy egyes tagok természetben, más tagok pénzben jussanak hozzá az osztalékhoz. Helyesnek tartanám, ha lehetıség nyílna arra, hogy a természetbeni és pénzbeli osztalékfizetés alternatív módozatként jelenjen meg a szerzıdésekben. A szerzıdési és az ítélkezési gyakorlatnak kell kialakítani a szabályozást, álláspontom szerint azonban a tagi tulajdonosi érdekek érvényesülésének kell prioritást biztosítani.

119

A részvénytársaság hasonló szabálya (Gt 220.§) kapcsán Sándor Tamás is fölveti,197hogy alapszabályai felhatalmazás alapján a juttatással rendelkezı közgyőlési döntés esetén mi történik azokkal a részvényesekkel, akik tiltakoznak az ilyen döntés ellen. Álláspontja szerint a részvényesek közöttikonszenzus hiánya fölveti a részvényesek közötti diszkrimináció tilalmának alkalmazhatóságát is. A magam részérıl a Gt. diszpozitív szabályától levezetve lehetıséget látok arra, hogy a társasági szerzıdés felhatalmazást ad a természetbeni osztalék-fizetésre azzal, hogy a tagot választási jog illesse meg a pénzbeli és természetbeni osztalékfizetés kérdésében. A juttatás értékelési szabályait azonban ebben az esetben is meg kell határozni. Ezt kívánja meg a többi tag érdeke, és a társasági vagyon védelme is.

197

Társasági törvény cégtörvény 2006. 369.o.

120

IX. A társaság megszőnéséhez kapcsolt speciális vagyoni jogok 1. likvidációs hányadhoz főzıdı jog A likvidációs hányadhoz főzıdı jog a társaság tagjai számára a korlátolt felelısségő társaság jogutód nélküli megszőnéskor a társaság végelszámolásakor nyílik meg. A likvidációs hányadhoz főzıdı igény elvileg nem kizárt a jogutód nélküli megszőnés másik eljárásában, a felszámolási eljárásban sem, de ez a lehetıség magyarországi körülmények között valóban csak elvi jellegő. A hazai felszámolási eljárásokra az jellemzı, hogy – vagyon hiányában – még a hitelezıi igények kielégítésére sem kerül sor198. A likvidációs hányad az a vagyon, amely a tagok között a kötelezettségek teljesítése után kiosztható. A likvidációs hányadra vonatkozó igény kiterjed a végelszámolási záró vagyonmérlegben kimutatott felosztható vagyonra, de kiterjed a társaság törlését követıen elıkerült vagyonra, vagy nem érvényesített követelésre is. Ilyen esetben a Ctv. 119.§ szerinti vagyonrendezési eljárást kell lefolytatni. A likvidációs hányadra vonatkozó jogi szabályozás tartalmát tekintve lényegében az 1930. évi V. tv-óta változatlan tartalommal került meghatározásra (1988. évi VI. tv. 230. §) 1997. évi CXLIV. Tv. 169. § (4). A likvidációs hányad visszatérítésével a társaság tagja optimális esetben visszakapja azt a ráfordítást, amelyet törzsbetét befizetés címén a társaság tulajdonába adott. A likvidációs hányad az eredetileg befizetett törzsbetéthez képest lehet több és kevesebb is, vagy éppen a mértékek meg is egyezhetnek.199 Jóllehet a törvényi logika azt az elvet követi, hogy a végelszámolási eljárásban az alapítási eljárás inverz folyamatát szabályozza, az alapítási és a végelszámolási eljárás mégsem tükörképei egymásnak, az eljárási fázisok egyezısége mellett sem. Az alapítási eljárás fázisai a szerzıdéskötés, a törzsbetét befizetés és végül a társaság cégbírósági bejegyzése, amely során létrejön a jogalany társaság. A jogutód nélküli megszőnés esetén ez a logikai sorrend megfordul. A cégbíróság törli a társaságot, a megmaradó vagyon a tagok számára kiosztásra kerül. Az alapítási eljáráshoz képest azonban a likvidációs hányadhoz főzıdı jog lényegesen szabadabban szabályozott, mint az alapítási eljárásban a törzsbetét befizetés, hiszen ebben az eljárásban már nem áll fenn az a védendı érdek, amely a társasági vagyon védelmére, mértékére és összetételére vonatkozna. A likvidációs hányadhoz főzıdı jog akkor nyílik meg, ha a társaság valamennyi hitelezıi igényt kielégített, és az estlegesen korábban eszközölt pótbefizetéseket visszatérítette. A pótbefizetés ilyenformán privilegizált pozícióba kerül, hiszen az az utólagosan vállalt és teljesített tagi

198

Juhász József Dr.Gál Judit -Dr.Kiss Gábor -Zara László A végelszámolási eljárás HVG-Orac Budapest 2006 304.o.

199

121

befektetés nem kötelezı törvényi, hanem önként vállalt szerzıdési –többlet – kötelezettségen alapul. Ez a visszafizetési sorrend kogens szabály, attól a társasági szerzıdés sem térhet el. Az 1988.évi VI. tv. diszpozitív fıszabálya miatt létezhetett jogszerően ettıl eltérı rendelkezés is, tehát lehetıség volt arra is, hogy a pótbefizetés a tagok döntése alapján ne élvezzen privilegizált helyzetet a végelszámolás során 1997-tıl irányadó fıszabályi kogencia okán ez a döntési szabadság már nem illette meg a társaság tagjait. A hatályos Gt 165. § (2) bekezdése e tekintetben egyértelmően fogalmaz. „(2) A társaság jogutód nélküli megszőnése esetében a hitelezık kielégítése után fennmaradó vagyontól elıször a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, majd a további részt – a társasági szerzıdés eltérı rendelkezése hiányában – a törzsbetétek arányában kell felosztani200. Ez azt jelenti, hogy a törvényi szabály alapján, ha a végelszámolás utáni felosztható vagyon a társaság törzstıkéjével, jegyzett tıkéjével megegyezik, akkor a tagok által teljesített törzsbetétek visszafizetésére kerül sor. Ha a végelszámolás után felosztható vagyon több, vagy kevesebb, mint a korlátolt felelısségő társaság jegyzett tıkéje volt, akkor ezt a vagyont kell arányosan szétosztani. Ha a felosztható vagyon több,mint a tagi befizetés volt, akkor lényegében a tag a befektetés nyereségét is realizálja a végelszámolás során, amely eredmény után, de csak a befizetett törzsbetéten felüli vagyon után megnyílik az adófizetési kötelezettség. A likvidációs hányadhoz főzıdı törzsbetét arányos vagyonfelosztástól azonban a társasági szerzıdés eltérhet. Eltérı társasági szerzıdési kikötésekre viszonylag ritkán kerül sor, mivel a társaságlétesítési gyakorlat ritkán történik határozott idıre, vagy határozott célra. Ha ugyanis a társaság tevékenységét a tagok belátható idıtávra tervezik, ilyenkor a nyereség realizálása nem vagy nem kizárólag a nyereség-felosztási szabályok keretében, hanem a likvidációs hányadon keresztül realizálódik. Ilyenformán a likvidációs hányad sajátos jogi szabályozása az un. projekt társaságok esetében fordul elı. A projekt társaságok általában nem is meghatározott idıre, hanem meghatározott célra jönnek létre. (Különösen az építıiparra és a kutatási fejlesztési tevékenységek területén jellemzı ez a társaságalapítási modell). Megjegyzendı, hogy a meghatározott célra létesített társaságok is általában határozatlan idıre jönnek létre, ilyen esetekben a cél megvalósulását a társasági szerzıdések megszőnési okként szabályozzák. 2. A likvidásciós hányadra vonatkozó szerzıdési megoldások. A likvidációs hányadot a társasági szerzıdések meghatározhatják fejenként egyenlı mértékben is. Lehetıség van arra is, hogy a társasági szerzıdés vagyonfelosztásnál az egyes társasági tagok „személyes tulajdonságait” az estleges többlet tevékenységét honorálva többlet vagyonban részesítse. S tekintettel arra, hogy a korlátolt felelısségő társaság szabályozásában a törvényalkotó nem állította föl a societas leonina tilalmat, nem látom jogi

200

Lásd részletesen: Gál Judit-Kiss Gábor- Zara László: A végelszámolási eljárás HVGORAC 2006 192.o.

122

akadályát annak sem, hogy a társasági szerzıdés a likvidációs hányadhoz főzıdı jogból egy vagy több tagot teljes egészében ki is zárjon. Nincs ugyanis jogi akadálya annak,- és jogértelmezéssel sem szabad jogi akadályt gördíteni az elé, hogy a társaság tagjai maguk dönthessenek a nyereség realizálás módjáról és idıpontjáról. Ha ugyanis valamely tag a befektetés nyereségét évenként az osztalékfelosztás útján kívánja realizálni, más tag pedig a befektetés végén, azaz a társaság végelszámoláskor, ezt korlátozás nélkül megtehesse. Véleményem szerint az üzletrészhez főzıdı jogokat komplex egységben kell szemlélni, nem lehet és nem célszerő egymástól elszakítottan kezelni. Lehetséges olyan szerzıdési rendelkezés is, amely a felosztható vagyon vonatkozásában eltérı, illetve többlépcsıs felosztási szabályt állapít meg olyan módon, hogy a befizetett törzsbetétet a tagoknak visszafizeti, és a törzsbetéten felüli vagyon vonatkozásában határoz meg a törzsbetét arányos felosztáshoz képest eltérı szabályokat. Lehetséges az is, hogy a felosztható vagyon meghatározott százalékát, vagy mértékét egyfajta a további felosztható vagyont másfajta felosztási elv szerint osztja meg a társaság tagjai között, és preferál egyes tagokat. Értelmezésre szorul a Gt 165. §-a abban a vonatkozásban, hogy a társasági szerzıdés csak a tagok közötti felosztási arány vonatkozásában enged a törvénytıl eltérı szabályozási lehetıséget, vagy pedig arra is lehetıség van, hogy a felosztható vagyont a társasági szerzıdés ne a tagoknak/vagy tag egyikének juttassa, hanem rendelkezhet-e a társasági szerzıdés akként is, hogy a felosztható vagyont egészben vagy részben más célra, vagy más személynek lehessen juttatni. Álláspontom szerint ennek nincs törvényi akadálya. Ez következik a tulajdonosi döntés autonómiából. Másként fogalmazva, amely kötelezettséget a törvény a nonprofit társaságok esetén elıír, a nem nonprofit, nyereségorientált társaságok esetében szerzıdés elıírhatja. Bár ez idáig ez a kérdés a társasági jogi joggyakorlatban nem merült fel, a kérdés mégis aktuális az új Gt. vállalatcsoportra és az uralmi szerzıdések tartalmára vonatkozó szabályai miatt. Megjegyzendı az is, hogy a 30. évi V. törvény joggyakorlatában a bíróságok jogszerőnek ismerték el az ilyen irányú szerzıdéses kikötést.201

201

Lıw Tibor: A Kft és a csendestársaság törvényének magyarázata 134. o.

123

X. A kisebbségi jogok 1. A kisebbségi jog fogalma, jogi természete A kisebbségi jog fogalmát a társasági törvény nem határozza meg, pontos definiálása a jogok többrétősége miatt nem is könnyő feladat. Általánosságban azonban a kisebbségi jogokról elmondható, hogy azok a társaság így a korlátolt felelısségő társaság speciális, az általános szabálytól (fıszabálytól) eltérı, törvény által nevesített hatásköri illetve döntési szabályai. A társasági törvényben biztosított kisebbségi jogok védelmet nyújtanak egyfelıl a társaság többségi szavazatával bíró tulajdonostársakkal szemben202, másfelıl a kisebbségi jog védelmet biztosít a tagoknak az ügyvezetıvel szemben203. A kisebbségi jogokat a jogosultak oldaláról megközelítve szokásos „kollektív” jognak is tekinteni.204 Ez a megközelítés arra utal, hogy a kisebbségi jog gyakorlásához szükséges törvényi mértéket akár több tag együttesen is felmutathatja. Hatályos Gt-nek 49. § (1) bekezdése szerint a kisebbségi jogok gyakorlására a szavazatok legalább öt százalékával rendelkezı tagok jogosultak. A kisebbségi jog azonban nem feltétlenül kollektív és nem feltétlenül kisebbség által gyakorolható, ezért a hagyományos elnevezés néhol megtévesztı lehet. Ha egy tag szavazata eléri, vagy éppen meghaladja a törvény által megkövetelt 5 %-os mértéket, a kisebbségi jogot önállóan is gyakorolhatja. Másfelıl azonban annak sincs jogi akadálya, hogy a kisebbségi jogot a többség gyakorolja. A többség által is gyakorolható kisebbségi jognak a taggyőlés összehívása vonatkozásában van jelentısége. A kisebbségi joggyakorlásnak a szavazatokhoz, azaz a döntési mechanizmushoz való kötését az 1997. évi társasági törvény tette meg, amelyet változatlanul vett át a 2006. évi új Gt. is. Az 1988-as Gt, és azt megelızıen az 1930. évi V. tv. 44.§-a is a kisebbségi joggyakorlást a tıkenagysághoz, a törzstıke tíz százalékához kötötte. A vagyoni cenzusról a döntési cenzusra való áttérést alapvetıen az a felismerés indokolta, hogy elsısorban a szavazati mérték az, amely befolyást gyakorol a társasági döntésekre, a vagyoni hozzájárulás mértéke és a szavazat jelentıs eltérést mutathat a szabályozás diszpozitív jellege folytán. A társaság mőködtetése alapvetıen szavazati és nem vagyoni kérdés.

202

A többségi tulajdonosok magánjogi felelısségének – tematikus okokból itt nem érintett összehasonlító jogi kérdéseirıl lásd Becker, Patricia: Die zivilrechtliche Haftung eines Mehrheitsgesellschafters einer GmbH- deutsche und französische Haftungsgrundlagen resultierend aus nachteiligen Geschäftsführungsmaßnahmen in der Tochtergesellschaft; Lang Verlag 2002 291 S. 203 Lásd errıl többek közt: Servatius, Wolfgang: Strukturmaßnahmen als Unternehmensleitung - die Vorstandpflichten bei unternehmerischen Entscheidungen der Hauptversammlung Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004 204 Dr.Gadó Gábor- Dr.Kraudi Adrienne-Dr.Komáromi Gábor-Mászáros László-Dr Sándor Tamás-Dr Sárközy Tamás-Dr.T.Nagy Erzsébet-Dr.Vezekényi Ursula: Részvénytársaság HVGORAC Budapest 1998 127.o. Sárközy: A magyar társasági jog Európában HVGORAC Budapest 2001 161.o

124

2. A kisebbségi jogok rendszere a hatályos társasági jogi szabályozásban

2.1. Taggyőlés összehívásának joga A társasági törvény három nevesített kisebbségi jogot szabályoz. A Gt. 49. § (1) a szavazatok legalább öt százalékával rendelkezı tagok számára jogot biztosít arra, hogy - az ok és a cél megjelölésével – kezdeményezzék a taggyőlés összehívását. A taggyőlés összehívása a Gt 143. § alapján az ügyvezetı jogosult, a tagoknak bármilyen mértékő szavazati joggal is rendelkeznek erre nincs törvényi jogosultságuk. Tulajdonos – ügyvezetı viszonyban a taggyőlés összehívása kérdésében az ügyvezetı „hatalmi” pozícióban van. A szavazatok legalább öt százalékával rendelkezı tagok jogosultak csak ennek az ügyvezetıi hatáskörnek az „elvonására”. Ezt a kisebbségi jogot azonban adott esetben a szavazatok többségével rendelkezı tagok is igénybe venni kényszerülnek, ha a taggyőlés összehívását indokoltnak tartják. Ha pedig az ügyvezetı a taggyőlés összehívására vonatkozó kérelemnek nem tesz eleget a taggyőlést kezdeményezı tag a cégbíróságtól kérheti a taggyőlés összehívását. A 30.évi V. törvény lényegesen rugalmasabb szabályt adott erre az esetre, ugyanis közvetlenül jogot biztosított a tagoknak arra, hogy a taggyőlést maguk is összehívják. Az ítélkezési gyakorlat a lehetséges értelmezési eszközökkel segíti a tulajdonosi, tagi érdekek érvényre jutását azzal, hogy az ügyvezetınek nem enged mérlegelési jogot akkor, ha a kisebbség kéri a taggyőlés összehívását. Nem vizsgálhatja a taggyőlést összehívó kérelem szabályszerőségét, hanem a kérelemnek feltétlenül helyt kell adni. Az írásban, faxon stb. érkezett kérelmek esetén is össze kell hívni a taggyőlés ülését. A taggyőlés cégbírósági összehívása azonban igen idıigényes. Az ügyvezetınek egyfelıl 30 nap áll rendelkezésére a taggyőlés összehívására. Ha ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, a kötelességszegése csak a harminc napos határidı eredménytelen eltelte után állapítható meg. A cégbíróságnak a kérelem benyújtásától számított ugyancsak további harminc nap áll rendelkezésére. A taggyőlést azonban a bíróságnak is az eljárási szabályok betartása mellett kell összehívni amely további legalább tizenöt napot jelent. Optimális esetben is legalább egynegyed év telhet el a tagi kezdeményezés, és a taggyőlés összehívása között. Megfontolandó lenne a visszatérés a 30. évi V. tv. szabályozásához, annak ellenére, hogy a Gt. lehetıséget biztosít a társasági szerzıdésnek arra, hogy szerzıdési szabállyal biztosítsa akár bármelyik tag számára a taggyőlés összehívásának jogát. A törvényi szigor ezért is vitatható, hiszen a taggyőlés összehívásának költségeit az összehívást kezdeményezı tagnak kell megelılegezni, és a végleges költségviselésrıl a taggyőlésnek kell dönteni. A taggyőlés ezt a döntést az általános szabályok alapján egyszerő többséggel hozza meg. A taggyőlés költségviselésrıl szóló döntése szólhat úgy is, hogy a társaság fedezi az összehívás költségét, ha azonban a taggyőlés többségi határozattal azt állapítja meg, hogy a taggyőlés összehívása felesleges volt, a költséget a kezdeményezı tagnak kell véglegesen viselnie. A taggyőlés összehívásának kezdeményezése értelemszerően magába foglalja a napirend meghatározásának jogát is. Az ügyvezetı, illetve a cégbíróság sem mérlegelheti a napirendi pont ésszerőségét. Nem utasítható el a taggyőlés összehívása arra való hivatkozással sem, hogy az adott kérdésben a törvény, vagy a társasági szerzıdés nem állapít meg kizárólagos taggyőlési hatáskört. A Gt 143. § (2) bekezdése szerint a taggyőlést össze kell hívni, ha az a társaság érdekében szükséges. Sem az ügyvezetınek, sem a cégbíróságnak tehát nincs

125

mérlegelési jogköre, mert a taggyőlés összehívása célszerőségi kérdés. A cégbíróságnak azt kell vizsgálni, hogy a kérelmet elıterjesztı tag tagjegyzék szerinti tag-e és rendelkezik a kisebbségi jog gyakorlásához szükséges szavazati mértékkel. 2.2. A beszámoló megvizsgáltatásának joga A Gt 49. § (3) bekezdésében biztosított kisebbségi jog valóban a szó szoros értelmében vett, a társasági döntésben kisebbségben maradt tagok védelmét biztosító jog. E Gt. szakasz a kisebbség vagyoni érdekeinek védelmét szolgálja. A társaság beszámolójának, ügyvezetésének, gazdálkodásának könyvvizsgáló által történı megvizsgálásának elrendelése, a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozik (Gt. 141. §.) Ha a korlátolt felelısségő társaság taggyőlése többségi határozattal leszavazta azt az indítványt, hogy a társaság könyvvizsgálóval vizsgáltassa felül a társaság aktuális, vagy két éven belüli beszámolóját, vagy bármilyen ügyvezetıi „eseményt” a kisebbség a cégbíróságtól kérheti a független könyvvizsgáló kirendelését. Megilleti a cégbírósághoz fordulás joga a kisebbséget akkor is, ha a beszámoló vagy ügyvezetıi tevékenység könyvvizsgálói felülvizsgálatára vonatkozó indítványt a taggyőlés többségi határozattal elvetette. A kisebbségnek a könyvvizsgálatra vonatkozó indítványát tehát – szemben a részvénytársasági megoldással – taggyőlési napirendi javaslatként kell elıterjeszteni, mégpedig a Gt 144. § (3) bekezdése szerint. A hivatkozott törvényhely szerint bármelyik tag jogosult az általa megjelölt napirendi kérdés megtárgyalását kérni, ha a taggyőlés elıtt legalább három nappal elıbb ismerteti a tagokkal. Ugyancsak a cégbírósághoz fordulhat a kisebbség, ha a taggyőlés ugyan fölveszi az indítványt a tárgysorozatba, de a többség leszavazza a független könyvvizsgáló kirendelését. Korlátolt felelısségő társaság esetében tehát a szabályozás szigorúbb, mert a megvizsgálási napirendi javaslatot a tagnak szigorúbb alakiság betartása mellett kell kérnie. Következik ez egyébként a Kft személyesebb jellegébıl, abból, hogy a kft tag a részvényeshez képest általában magasabb szintő, és alaposabb információk birtokában szokott lenni, ezzel szemben a részvényes számára biztosított szélesebb körő lehetıség a részvényesek fokozottabb védelmét biztosítja az igazgatósággal szemben. A megalapozatlan indítvány tétel ellen a társaságot védi a Gt-nek az a szabálya, hogy a könyvvizsgáló kirendelésrıl a társaság legfıbb szerve dönt. Ha ugyanis a könyvvizsgáló szabálytalanságot állapít meg, nyilvánvaló, hogy a költségeket nem a kezdeményezı tag fogja viselni, hanem maga a társaság. A könyvvizsgáló kirendelését kérı tag, indítványozhatja – a harmadik kisebbségi jog alapján , hogy a költségeket vezetı tisztségviselık, vagy a felügyelı bizottság viselje. 2.3. A perindítás joga A kisebbségi jogok rendszerében a taggyőlés által leszavazott kisebbséget megilleti a perindítás joga. A perindítás jogosultság azonban csak a társaságot a tisztségviselıkkel szemben támasztható követelés vonatkozásában illeti meg. A követelést tágan kell értelmezni, a követelés bármely jogcímen fennálló igényt felölelhet, a törvényi megkötés csak a

126

kötelezettek személye vonatkozásában áll fenn. Kisebbségi jog címen csak a társaság tagjai, a vezetı tisztségviselésük, felügyelı bizottsági tagok és könyvvizsgáló ellen lehet fordulni. A kisebbség joga arra szól, hogy a társaság nevében maguk forduljanak a bírósághoz, és indítsanak keresetet. Jellemzıje tehát a társasági szerzıdésen alapuló igények érvényesítésében, hogy az egyik tagnak a másik taggal közvetlen jogi kapcsolata nincsen. A kisebbség a perindításra a társaság nevében, a társaság javára jogosult. A törvénynek ez a szabálya alapvetıen elválasztja egymástól a polgári jogi szerzıdést a társasági szerzıdéstıl205. A kisebbség a perindítási jogosultságot cégkivonattal, tagjegyzékkel és az elutasító taggyőlési döntést tartalmazó jegyzıkönyvvel történik. A megvizsgálásra és perindításra vonatkozó kisebbségi jog gyakorlásának – szemben a tagokat megilletı megtámadási joggal – nem feltétele a törvénysértés, másként fogalmazva a kisebbségi érdeksérelem önmagában is megalapozza joggyakorlást. A követelés megalapozottságáról a bíróság a per során az általános szabályok szerint vizsgálja a követelés megalapozottságát, és a bizonyítékok okszerő mérlegelésrıl hoz döntést.

205

Az önálló jogi személy és a mögöttes személy kapcsolatáról lásd: Csehi Zoltán: A jogi személy fogalmáról- különös tekintettel az alapítványra. Harmathy Emlékkönyv Budapest 2003

127

XI. A megtámadó jog 1. A megtámadó jog fogalma, elhatárolása a kisebbségi jogtól Mindhárom társasági törvényünk szabályozta és szabályozza a megtámadó jogot. A gazdasági társaság bármely tagja (részvényese) kérheti a társaság szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát arra hivatkozással, hogy a határozat a társasági törvény vagy más jogszabály rendelkezésébe, illetve a társasági szerzıdésbe ütközik. A jogirodalomban egyes szerzık a megtámadó jogot a kisebbségi jogok egyik fajtájának tekintik. Ez az álláspont a megtámadási jog megközelítését a társasági döntési mechanizmus oldaláról közelítik, a döntési mechanizmus szabályából vezetik le.206 Az irodalmi okfejtés szerint a cégek ügyeiben a tagok jogszabály és a belsı szabályzatok rendelkezése szerint általában egyszerő többséggel döntenek. A határozathozatali rend következtében a tagok nem tudják megakadályozni azt, hogy a többség jogszabályba, vagy társasági szerzıdési rendelkezésbe ütközı jogsértı, illetıleg gazdaságilag hibás határozatot hozzanak. A jogsértı határozatok nem csak a kisebbség, az egyes tagok érdekét sérti, hanem veszélyezteti a cég törvényes mőködését is, ezen keresztül pedig a gazdasági fogalom biztonságát, ezért a társasági törvény biztosítja a kisebbségi jogok védelmét, a jogsértı határozatok elleni jogorvoslat lehetıségét. A megtámadó jogot hasonlóan kisebbségi jogként definiálja Vajasné dr. Pap Emese207kiemelve azt, hogy a kisebbségben lévı tagoknak nincs lehetıségük megakadályozni a jogsértéshez való többségi hozzájárulást. Ezen a véleményen van NochtaZóka-Zumbók társszerzıségben írott mővükben.208Más szerzık, így Gál Judit209 már nem fogalmaz ennyire kategorikusan, a megtámadó jogot már csak lényegét illetıen tekinti kisebbségi védelmi eszköznek. A társasági határozatoknak a Gt. 45 §-ra alapított megtámadása – álláspontom szerint – nem azonosítható a kisebbségi jog alapján történı megtámadással, annak ellenére, hogy mindkét esetben taggyőlési határozat megtámadásáról van szó, és annak ellenére sem, hogy adott esetben elıfordulhat, hogy döntési kisebbségben maradt tag él a megtámadási jogával. Másként fogalmazva a kisebbségi jog és a tagot (is) megilletı megtámadó jog egy bizonyos területen egybe is eshet egymással, de az egybeesés nem feltétlen fogalmi elem. A kisebbségi jog és a megtámadó jog döntı területeken eltér egymástól.

206

A cégek mint vállalkozások. A társasági és a csıdtörvény magyarázata HVGORAC Budapest 1993 43.o. 207 Társasági törvény Szerk. Dr. Kun Tibor Láng Kiadó 1988 135.o. 208 Dr.Nochta Tibor-Dr.Zóka Ferenc-Dr. Zumbók Ferenc: A gazdasági társaságokról szóló 2006.évi IV. törvény magyarázata. Magyar Hivatalos Közlönykiadó ISBN 963.9221 805 128.o 209 Dr. Gál Judit- Pálinkásiné Dr. Mika Ágnes : Társasági jogi perek HVG-ORAC 2003. 160.o

128

2. A kisebbségi jog és a megtámadó jog különbségei.

2.1. A társaság tagjának megtámadási joga A tárasági törvényben biztosított kisebbségi joghoz képest a tagot megilletı megtámadási jog a szavazati mértékre tekintet nélkül megilleti a tagokat, nagyobb társasági taglétszám esetén az akár döntı jelentıségő is lehet. A kisebbségi jog gyakorlása az összes szavazathoz képest legalább 5 %-ot elérı tagot, vagy tagokat illeti meg, s ebben a vonatkozásban a kisebbségi jog lehet kollektív jog, a megtámadó jog – mint erre Kuncz Ödön is utal210 – individuális jog, minden egyes tagot megillet. Álláspontom szerint azonban a megtámadó jogot nem célszerő a szavazásban kisebbségben maradó tagok védelmi eszközének tekinteni, mert a megtámadó jog megilleti azt a tagot is, aki a szavazásban egyáltalán nem is vett részt. Pl: A szabálytalanul összehívott taggyőlésen mellızik a tag, vagy tagok meghívását, ennek ellenére a határozatképes taggyőlés hoz határozatot. A megtámadó jog alapján a tagot megilleti a határozat hatályon kívül helyezése iránti kereset megindításának joga. Még tovább folytatva e gondolatmenetet, a megtámadó jog megilleti azt a tagot, részvényes is, akinek egyáltalán nincs szavazati joga. (Rt. esetén ez elsıbbségi részvényest, ha szavazati joggal nem rendelkezik, és kft. esetében is a tagot, ha a társasági szerzıdés a tag számára nem biztosít szavazati jogot. Értelemszerően betéti- és közkereseti társaság esetén ez nem merülhet fel. Álláspontom szerint a megtámadó jogtól nincs kizárva az az egyébként szavazati joggal rendelkezı tag sem – aki csak az adott konkrét döntés meghozatalától van kizárva! 2.2. A választott tisztségviselık megtámadási joga Kétségtelen, hogy a megtámadó jog egy bizonyos ponton – nevezeten a megtámadásra jogosultak körében – érintkezik a kisebbségi joggal. A keresetindítás joga ugyanis nem illeti meg azt a személyt, aki a szavazatával a határozathozatalhoz hozzájárult. Aki tehát a határozat ellen szavazott, és ennek ellenére a többség a döntést érvényes eljárási szabályok alapján meghozta, kisebbségben maradt. Ez a találkozási pont, ahol a megtámadási jog és a kisebbségi jog érintkezik. De láttuk a fentiekben, hogy a döntésben való részvétel nem feltétele a megtámadó jog gyakorlásának. A megtámadó jogot az eddigiekben mint tagsági jogot tárgyaltuk, s mint tagsági jog az üzletrészhez (illetve rt esetén a részvényhez) főzıdı elválaszthatatlan jog. A társasági határozatokkal szemben a társasági törvényben biztosított megtámadó jog nem csak a tagot, hanem a vezetı tisztségviselıt és a felügyelı bizottság tagját is megilleti. A joggyakorlása feljogosítottak köre tekintetében a megtámadó jog és a kisebbségi jog döntıen eltér egymástól. A megtámadó jog ilyenformán nem csak tagsági jog, hanem tágabb értelemben vett szervezethez kapcsolódó jog is. A megtámadó jognak a vezetı

210

Kuncz Ödön: A Magyar kereskedelmi- és váltójog tankönyve Grill Budapest 1938 207.o.

129

tisztségviselıkhöz és a felügyelı bizottság való hozzárendelése a kisebbségi érdekvédelmen túl megjeleníti e jog közérdekvédelmi sıt hitelezıvédelmi funkcióját is211. A 2006. évi törvényben a megtámadó jog hitelezıvédelmi funkciója különös és igen konkrét hangsúlyt kapott. Az új Gt. 30. § (3) bekezdése szerint a társaság fizetésképtelenségével fenyegetı helyzet bekövetkezését követıen a vezetı tisztségviselık ügyvezetési feladatait már a hitelezıi érdekek elsıdlegessége alapján kötelesek ellátni212. Ilyenformán a vezetı tisztségviselınek a törvénysértı és adott esetben hitelezıi érdeket sértı taggyőlési határozattal szembeni fellépés nem csak joga, hanem kötelessége is lehet. Ebben a kérdésben az ítélkezési gyakorlatnak kell utat törni, azaz a vezetı tisztségviselıtıl elvártó-e a perindítás, ha az a hitelezıi érdekek védelmét szolgálná, vagy sem. Álláspontos szerint a vezetı tisztségviselık felelısségének növelését célzó jogszabályi elıírások irányába hatna az a joggyakorlat, amely a vezetı tisztségviselınek a perindítás nem csak jogává, hanem a hitelezı védelem alapján kötelezıvé is tenné. A jogsértı társasági határozatok esetében azonban a közérdek és közrendvédelem nem abszolút érdekvédelmet jelent, hiszen a jogalkotó a forgalombiztonságot még a kétségkívül fennálló közérdekvédelemnek is elébe helyezi. A jogsértı társasági határozatok megtámadására nyitva álló határidı meglehetısen rövid, és jogvesztı jellegő határidıként való szabályozásával a forgalombiztonság erısebben védendı érdekként jelenik meg, mint a jogszerő mőködéshez főzıdı közérdek. A megtámadásra a határozat meghozatalától számított harminc napon belül van lehetıség. Ez a harminc napos határidı elévülési jellegő, tehát mód van arra, hogy a jogindítást harminc napon belül elmulasztó fél a perindításkor igazolja, hogy menthetı indokból nem volt képes az igény érvényesítésére. A forgalombiztonság elsıdlegessége nyilvánul meg a társasági törvény azon rendelkezésében is, hogy a határozathozataltól számított kilencven napos határidı eltelte után a megtámadó jog jogvesztés folytán megszőnik, és még törvénysértés esetén sincs mód arra, hogy a társaságtól a tag vagy más jogosult a határozat megváltoztatását kérje. A megtámadó jogot jogvesztı jellegő jogként szabályozta valamennyi társasági törvényünk. Jellemzı azonban, hogy a gazdasági társulási jogszabályaink 1970. évi 19. tvr. és ezt követıen az utolsó 1978.évi 4. tv. is a megtámadó jog nem jogvesztı jellegő jogként szabályozta. A hatályos Gt. a törvényesség biztosítása érdekében kifejezetten kizárja, hogy a keresetindítás joga a társasági szerzıdésben kizárható legyen. Ezt tulajdonképpen az 1997-tıl kezdve uralkodó fıszabályi kogencia miatt ki sem kellene mondani, azzal azonban, hogy a jogalkotó mégis fölvett a törvénybe a

211

A megtámadó jog forgalom biztonságági jellegére utal idézet mőveikben Gabányi Józsefné és Varjasné Papp Emese is. 212 A német jogirodalomban a társaság krízishelyzetének és az ügyvezetıi felelısség kérdéseinek összefüggéseirıl lásd pl: Roderich Christian: Persönliche Haftung von Managern und Aufsichtsräten - Haftungsrisiken bei Managementfehlern, Risikobegrenzung und D & O-Versicherung; 3., völlig neu bearb. Aufl.; Boorberg Verl. Dresden 2003. 294 S.; nemzetközi összefüggéseirıl ugyanígy Bopp, Lukas: Sanierung im internationalen Insolvenzrecht der Schweiz; in: Schriftenreihe für Internationales Recht ; 105 Verlag Helbing & Lichtenhahn, 2004. XXXI, 399 S.

130

kifejezett tilalmat arra lehet következtetni, hogy a megtámadó jog garanciális jellegére kiemelt hangsúlyt helyezett. A jogsértı társasági határozatok megtámadását a felügyelı bizottság bármely tagja is kezdeményezheti. A perlési jog vonatkozásában a törvény kivételt tesz a 34. § (2) bekezdése alól, amely szerint a felügyelı bizottság testületként jár el. A jogsértı határozat megtámadásáról tehát nem szükséges elızetesen határozatot hozni a felügyelı bizottságban. A megtámadó jog tehát nem csak a társasági tagoknak hanem a felügyelı bizottsági tagoknak (igazgatósági tagoknak is) individuális jogosítványa. 2.3. A kisebbségi jog és a megtámadási jog tárgyi eltérései A Gt 45. §-ban szabályozott megtámadási jog tárgyát tekintve lényegesen tágabb, mint a kisebbségi jog, jogcímében azonban lényegesen szőkebb. A kisebbségi jog tárgya a Gt 49. §ban nevesített három terület: a taggyőlés összehívása, mérleg vagy ügyvezetıi döntés megvizsgálása, illetve a kártérítési felelısség érvényesítése. Ezzel szemben a megtámadó jog kiterjed mindazokra a határozatokra, amelyet a társaság taggyőlése hozott. Ugyanakkor a kisebbségi jog gyakorlásához elegendı a vélt, vagy valós érdeksérelem, különösen áll ez a mérleg és az ügyvezetıi tevékenység megvizsgálására. Annak tisztázása pedig, hogy a mérlegbeszámoló vagy az ügyvezetıi intézkedés jogsértı, vagy érdeksértı volt-e a vizsgálat lefolytatás után, annak eredményeként állapítható meg. Ezzel szemben a megtámadó jog érvényesítésére, a határozatok bírósági felülvizsgálatára csak jogszabálysértés esetén kerülhet sor. A társasági törvények szakítottak az állami vállalatok társulási jogában kialakított modellel, nevezetesen az, hogy a társulás tagjai az érdeksértı határoztok bíróság elıtti megtámadására is jogosultak voltak. 1970. évi 19. tv. 1978.évi 4.tv. 11. §. Korábbi társulási jogunkban kettévált a törvénysértı és az érdeksértı határozatok megtámadásának szabályozása. A törvénysértı határozatokat a törvényességi felügyeletet ellátó államigazgatási szerv volt hivatva felülvizsgálni, az érdeksértı határozatok felülvizsgálata bírósági hatáskörbe tartozott, ezzel a szabályozással a jogalkotó a társulási tagok közötti érdek-összeütközések rendezését utalta a bíróság elé, ilyenformán a bíróságnak nem jogkérdésben, hanem gazdasági kérdésben kellett dönteni. Megjegyzendı, hogy a társasági jogi gyakorlatban még ma is él az érdeksértı határozatok megtámadhatóságának emléke.213 3. A megtámadási okok A társasági határozatok megtámadására akkor kerülhet sor, ha a taggyőlési határozat a társasági törvény, vagy más jogszabály rendelkezésébe ütközik, vagy ellentétes a társasági

213

Fıv.B. 9.G. 305.544/97.

131

szerzıdés rendelkezéseivel. A társasági törvénybe, és a társasági szerzıdés rendelkezéseibe ütközés megállapítása ritkán vet fel értelmezési problémákat. Lényegesen nehezebb a megfelelı perindítás mellett dönteni akkor, ha a társasági határozat más jogszabály rendelkezéseibe ütközik. Pl. Ha meghatározott szerzıdés jóváhagyása a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, a taggyőlés jóváhagyó döntését nem lehet a Gt. 45,§ alapján megtámadni azért, mert a szerzıdés semmisségi okban szenved. A jogi eljárások elhatárolásához az a szempont nyújthat segítséget, ha a bírósági döntés és a tényleges jogorvoslat összefüggéseinek vizsgálatát vesszük alapul. Ha ugyanis a taggyőlési határozat hatályon kívül helyezése hivatkozott jogsértést nem orvosolja, akkor a jogsértés miatti eljárás nem a Gt. 45.§ hatálya alá esik Elıbbi példánknál maradva, hiába helyezné hatályon kívül a bíróság az érvénytelen szerzıdést jóváhagyó taggyőlési határozatot, az érvénytelenségi továbbra is fennállna, az érvénytelenséget más bíróságnak kell megállapítani, és az érvénytelenség orvoslását, vagy jogkövetkezményeinek levonását ugyancsak más bíróságnak kell megállapítani. Más jogszabályba ütközı társasági határozat a Gt 45.§ (1) bekezdés alapján akkor támadható meg, ha a bíróság által alkalmazható jogkövetkezmény, nevezetesen a határozat hatályon kívül helyezése elegendı a jogsértés teljes és végleges orvoslásához. A társasági határozatok Gt. 45.§ alapján történı megtámadása peres eljárás, amely alkalmat ad a keresetet benyújtó fél számára, hogy igénye érvényesítéséhez bizonyítást kezdeményezzen, illetve bizonyítékokat terjesszen elı, másik oldalról pedig a társaságnak lehetısége van az ellenbizonyítás lefolytatására. A Gt. 45. § alapján lefolytatott per kontradiktórius eljárás. Leggyakoribb perek a kizárási perek, illetve az üzletrész átruházás kapcsán felmerült perek.214 Taggyőlési határozat hatályon kívül helyezése a társasági törvényen kívüli más jogszabályba ütközés okán akkor kerülhet sor, ha maga a határozat tartalmaz közvetlenül sérti az adott jogi normát. Leggyakrabban a számviteli törvényt sértik a taggyőlési határozatok, a mérleg megállapítás és a nyereség felosztás körében. 4. A megtámadó jogra alapított peres eljárás és a törvényességi felügyeleti eljárás elhatárolása. A Gt. 45. § (1). alapján elıterjesztett kereseti kérelem és a Ctv. 74. § (1) d.) pontja alapján elıterjesztett törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése is arra irányul, hogy a bíróság állapítsa meg a törvénysértést és a megfelelı jogi eszközök alkalmazásával küszöbölje is ki a törvénysértést. A Ctv. alapján akkor kezdeményezhetı eljárás, ha a cég a mőködése során nem tartja be a szervezetére és mőködésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítı okiratban foglaltakat. A két hivatkozott törvényhely fölveti azt a kérdést, hogy mikor

214

Az egye pertípusokat részletesen feldolgozza Dr.Gál Judit-Dr. Mika Ágnes Társasági jogi perek HVGORAC Budapest 2007 é

132

és milyen feltételekkel lehet, illetve kell polgári peres úton érvényesíteni az igényt, és mikor kell a nemperes cégeljárást indítani. A cégeljárásban nem peres eljárási jellegére tekintettel nincs helye tárgyalás felvételnek, a cégbíróság okiratok alapján dönt a törvényességi felügyeleti eljárásról. Erre leginkább akkor kerülhet sor, ha a társasági határozat meghozatala során a taggyőlés (társaság) eljárási szabályt sértett pl. okirattal bizonyítható, hogy a taggyőlési meghívó nem a törvény, illetve a társasági szerzıdés szerinti idıpontban került megküldésre, a taggyőlésen szabályszerőtlen meghatalmazással vett részt valaki a határozathozatalban. A cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhetnek mindazok, aki egyébként a Gt 45. § szerint perindításra is jogosult. Ha törvénysértı mőködést a cégbíróság észleli, jogosult arra is, hogy a törvénysértést hivatalból észlelje és a szükséges intézkedéseket megtegye, jogszabálysértı taggyőlési határozatot hatályon kívül helyezze a Ctv. 81. § (1) e.) pont alapján. A törvényalkotó a 2006 évi G. és Ctv. megalkotása során is törekedett arra, hogy a párhuzamos eljárásokat kiküszöbölje. Az elızıekben említett alaki eljárási szabálysértés esetén azonban álláspontom szerint a határozat megtámadására jogosultak a társaság ellen indított keresettel peres eljárásban is érvényesíthetik a határozat hatályon kívül helyezése iránti igényüket. Ha tehát alaki eljárási szabálysértés okán kerül sor jogi eljárásra az igényérvényesítıt párhuzamos eljárási lehetıség illeti meg.215Kétségtelen, hogy a cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárásra általában akkor kerül sor, ha a társaság mulasztásos törvénysértést követ el, amikor a társaság valamely szerzıdésben rögzített kötelezettségének nem tesz eleget pl. nem tart mérleg elfogadó taggyőlést.216 A Ctv. 74. § (3) bekezdése ugyanakkor azt a rendelkezést tartalmazza, hogy „nincs helye törvényességi felügyeleti eljárásnak, ha az arra vonatkozó igény más polgári perben, illetve közigazgatási eljárásban érvényesíthetı. Láttuk, hogy a társaság alaki eljárási szabálysértése érvényesíthetı lenne a Gt. 45. § alapján polgári perben is, azonban – álláspontom szerint nincs mód arra, hogy a cégbíróság erre hivatkozással utasítsa el a törvényességi felügyeleti eljárás iránti kérelmet. A cégbíróság eljárási jogosultsága nem tehetı vitássá ezekben az említett esetekben. Ha pedig adott ügyben hivatalból is eljárhat az ok észlelése esetén, akkor kifejezett jogszabályi tilalom hiányában nem utasíthatja el ugyanazon ügyben a kérelemre történı eljárást. A két lehetséges eljárás közötti választást lényegében az eljárások peres, illetve nem peres jellege befolyásolhatja. Ha ugyanis a társaság törvénysértése csak bizonyítási eljárás lefolytatása mellett állapítható meg nem célszerő Ctv. szerinti eljárást kezdeményezni, mert ennek sikertelensége, és a megtámadási határidı szőkre szabott tartama miatt az igényérvényesítı kieshet a szigorú határidıkbıl.

215

A párhuzamos eljárások kiküszöbölése iránti igény végig kísérte a társasági és cégtörvényeinket az elsı törvények megalkotásától napjainkig. Lásd: BH. 1990.434. 216 Makai Katalin: Társasági törvény, cégtörvény szerk. Sárközy Tamás 2006. 695. o.

133

XII. A tagok információs jogai 1. A szervezeti differenciálódás és az információs jog A tagnak az információhoz való joga alapvetı tagi jogosultság, és elsısorban a tag-ügyvezetı érdekellentét feloldására szolgál217. A korlátolt felelısségő társaságban a tagi és vezetı tisztségviselıi funkciók modellszerően elválnak. Az ügyvezetés a taggyőléstıl belsı szervezeti szabályok alapján elkülönül egymástól. A Gt.nek a kizárólagos taggyőlési hatáskörébe utalt döntések közül lényegében csak a tıkeemelés és tıkecsökkentés hatásköre az, amely a társaság kifelé megnyilvánuló rendeltetésével, üzletszerő gazdasági tevékenységével van szoros összefüggésben (társasági tevékenység tıkeellátása), a többi kizárólagos taggyőlési hatáskör a tagi belsı viszonyokkal és a társaság státuskérdéseivel kapcsolatos. A professzionális vezetés218jogi személyiséggel összefüggı modellje azonban szükségképpen magában hordozza a tagi és vezetı tisztségviselıi érdekkonfliktusokat. A jogi személyiség és a szervezeti nagyságrend miatt a vezetésbıl ”kiszoruló” tagok védelme érdekében a törvénynek biztosítani kell azokat a jogintézményeket, amely az operatív vezetés kiváltását szolgáló ellenırzést teszik lehetıvé a vezetésben részt nem vevı tagok számára. Az információhoz való jog egyfelıl tehát védelmi jellegő, másfelıl pedig a törvénynek intézményesen biztosítani kell azt, hogy a kizárólagos taggyőlési jogok gyakorlásához, a szükséges döntések meghozatalához az információk birtokába juthassanak. Ahogy tehát a kisebbségi jogokban is védekezı jogosítványok jelennek meg, ugyanúgy jelenik meg a védekezés az információhoz való jogban is. Önmagában az a tény, hogy az információhoz való jog funkcióját tekintve ellenırzı, védekezı jelegő, az a vezetı tisztségviselıvel szembeni törvényi védekezés meghatározza a jogértelmezés irányát219. Álláspontom szerint egyes magatartások jogszerőségének megítélésénél, a jogosultság értelmezésénél nem mellékes az, hogy a kft-ben biztosított információhoz való jognak az ügyvezetı a kötelezettje. Ez a tény maga után vonja, hogy csak az lehet a jogoknak helyes értelmezése, amely a tulajdonosi jogok elsıdlegességét eredményezi a vezetı tisztségviselıkkel szemben. Jól látható, hogy az információhoz való jog fejlıdéstörténetében hogyan változott erısödött a tulajdonosi jogosítvány.

217

Lásd ennek összehasonlító jogi elemzését a külföldi jogirodalomban Lommer, Sebastian: Das Auskunftsrecht des Aktionärs in Deutschland und die Informationsrechte der Gesellschafter der USamerikanischen Public Business Corporation; Verl. Shaker Aachen 2005. Zugl.: Leipzig, Univ., Diss., 2005 266 S. 218 Sárközy Tamás: Bevezetı tanulmány In: A társasági és a cégtörvény kommentárja HVGORAC Budapest 2002 15.o 219 A kérdés német kft-jogban való felevtésének részletes elemzését lásd például: Zweigle, Stefan: Die Prospekthaftung qua Gesellschafterstellung in der Initiatoren GmbH- eine Kritik anhand zivil- und gesellschaftsrechtlicher Grundprinzipien; Erlangen, Nürnberg, Univ., Diss., XV, 299 S.

134

2. A információhoz való jog alapja Az információhoz való jog a megtámadó joggal egyezıen nem a tag tulajdoni hányadához, vagy szavazati mértékéhez kapcsolódó jogosítvány, hanem a tagsági viszony tényén alapul. Aki tehát tag, annak joga van arra, hogy a társaságtól, közelebbrıl pedig az ügyvezetıtıl felvilágosítást kérjen. Az 1930. évi V. tv. is biztosította a kft valamennyi tagja számára a felvilágosítás kérés jogát. A legelsı kft törvényünk szerint minden tag követelhette, hogy az ügyvezetık megadják mindazt a ténybeli felvilágosítást, amelyre a szavazójoguk gyakorlása érdekében szükségük volt. Az évi mérleg megállapító taggyőlés elıtt 8 nappal és a taggyőlést követı 15 nap alatt mindegyik tag jogosult volt a társaság könyveibe és irataiba betekinteni,220amennyiben erre az évi mérleg megvizsgálása céljából szükség volt. Ilyenformán a korábbi jogukban a tagot megilletı információ kérés joga idıben és terjedelmében korlátozott volt, csak a szavazáshoz és a mérleg elfogadásához szükséges információkat szerezhették meg. A törvény szerint a tagot megilletı információs jog csak akkor volt a törvén rendelkezéshez képest a szerzıdéssel korlátozható, vagy kizárható, ha a társaságnál felügyelı bizottság vagy könyvvizsgáló mőködött. Az ítélkezési gyakorlat az információhoz való jogot idıbeliségében azonban tágabban értelmezte, és nem kizárólag a szavazati jog gyakorlásához szükséges elemnek tekintette. A felvilágosítás kérés nem csak a taggyőlésen, hanem taggyőlésen kívül is gyakorolható volt.221A szavazáshoz szükséges információ korlátját azonban az ítélkezés is figyelembe vette. A 1988.évi VI. tv. a tag információhoz való jogát a korábbi szabályozáshoz képest kiszélesítette. A törvény az ügyvezetı kötelezettségévé tette, hogy a tagok kérésére a társaság ügyeirıl felvilágosítást adjon, a társaság könyveibe és üzleti irataiba a tag betekintését lehetıvé tegye. Az 1988-as jogalkotás feloldotta a szavazati jog gyakorlásához kötött informálódást, ugyanakkor nem rendelkezett az információhoz való jog korlátozhatatlan jellegérıl. A törvény ugyanakkor biztosította a tag számára azt, hogy a cégbíróságtól a törvényességi felügyeleti eljárás keretében jogvédelmet igényeljen. A ’88-as törvény – és ez külön érdekesség – a részvényeseknek nem biztosította azt a széleskörő információs jogot. A részvényes felvilágosítás kérésére vonatkozó jogát a közgyőlési napirendi ponthoz szükséges információkra korlátozta. A részvényes ebben a körben informálódhatott, s ebben az esetben is az igazgatóság megtagadhatta az információ kiszolgáltatását, ha úgy ítélte, hogy a kért adat üzleti titkot, vagy a részvénytársaság jelentıs érdekét sértené. A törvény ugyanakkor még nem nyitotta meg az utat a cégbíróság felé, a részvényesnek csak a megtámadó jog állt rendelkezésére, amelyet peres eljárásban a társaság szerve által hozott jogsértı határozat megtámadása címén érvényesíthetett.

220 221

1930. évi V. tc. 46.§. Lıw Tibor: im. 86.o.

135

Jelentıs változást hozott az információhoz való jog szabályozásában az 1997.évi CXLIV. törvény. Az információhoz való tagi, részvényesi jogosultság kiszélesítését jelzi, hogy az információhoz való jog törvénybeli elhelyezése megváltozott222. Az egyes társasági formák különös szabályaitól a rendelkezés átkerült a társasági törvény általános részébe, ezzel a megoldással valamennyi társasági formára kötelezı szabállyá változott. Ezt a szabályozási megoldást nem lehet pusztán jogtechnikai lépésnek tekinteni, mert ez érdemben fejezi ki azt, hogy az információhoz való jog jelentıs hangsúlyt kapott a tagi jognak rendszerében. A ’97es törvény (27.§.2) szerint a vezetı tisztségviselık kötelesek a tagok (részvényesek) kérésére a társaság ügyeirıl felvilágosítást adni, a társaság üzleti könyveibe és irataiba való betekintést lehetıvé tenni. Az üzleti könyvek és iratok szóhasználat ebben az esetben is azt jelzi, hogy a tag információhoz való joga teljes egészében kiterjed a társaság valamennyi dokumentumára, beleértve a bizonylatokat és a szerzıdéseket is. Az ügyvezetınek nincs mérlegelési lehetısége abban a vonatkozásban, hogy mit tekint társasági iratnak. Az ügyvezetı egy esetben, egy feltétel bekövetkezése esetén korlátozhatja a tagnak az információhoz való jogát. A 97-es társasági törvényi szabályozás is meglehetısen sok értelmezési problémát hozott felszínre223. A gondot az okozta, hogy a vezetı tisztségviselı megtagadhatta az információt arra hivatkozással is, hogy az információ kiszolgáltatása a társaság üzleti érdekeit sérti. A törvény a tagi jogvédelmet ugyanakkor továbbra is cégbírósági hatáskör biztosításával oldotta meg. A cégbírósági eljárás nem peres eljárási jellegébıl következıen azonban ebben az eljárásban nincs helye bizonyítás lefolytatásának. Azt tehát, hogy az információ megadása a társaság üzleti érdekeit sérti, okiratokkal többnyire nem lehetett bizonyítani. Az ítélkezési gyakorlatban is gondot okozott a nemperes eljárás és a társaság gazdasági érdekére való hivatkozás ellentéte. A Fıvárosi Ítélıtáblának a Bírósági határozatokban BH 2005. 26. szám alatt közzétett e tárgykörben megszületett döntése próbálta feloldani ezt az ellentmondást. Az Ítélıtábla a Gt-ben biztosított tagi információs (betekintési) jogot, és a Cégbírósági hatáskört a következıképpen értelmezte. A Tábla álláspontja szerint megállapítható a Cégbíróság eljárási jogosultsága, ha a társaság ügyvezetése minden külön indokolás nélkül megtagadja a tagtól (részvényestıl) az irat betekintést. Ilyen esetben a Cégbíróság a törvényességi felügyeleti jogkörében jár el, és a Ctv.-ben meghatározott törvényességi felügyeleti eszközök egyikét alkalmazva kötelezi (kötelezheti) a társaságot arra, hogy az iratbetekintést tegye lehetıvé. Más a helyzet azon esetben, amikor az ügyvezetı az iratbetekintést nem teszi lehetıvé és az elutasító döntés alátámasztására a társaság üzleti érdekeire vagy üzleti titkaira hivatkozik. Amennyiben tehát az ügyvezetés a tag által elıterjesztett betekintési jog iránti kérelemnek ezért nem tesz eleget, mert társasági érdeket sértene az információ megadása, ez az elutasító döntés a társaság szerve által hozott határozatnak minısül, amely ellen a tag rendes peres

222

Lásd: Török Tamás: A tájékoztatási kötelezettség és az üzleti titok védelme a társasági jogban. Gazdaság és Jog 12/2005:3-10 223 Lásd: Kisfaludi András: A társaságok titkai. Titokvédelem a gazdasági ársaságokban Ius privatum 2001. 151-168

136

bíróság elıtt élhet megtámadási jogával. Az Ítélıtábla álláspontja szerint az üzleti titok és üzleti érdek sérelmére való hivatkozás jogszerőségének eldöntése részletes bizonyítás-felvétel okán peres bíróság hatáskörébe tartozik. Más esetben a cégbíróság a nem peres eljárásában elbírálta az üzleti érdeksérelmet és nem utalta a jogvitát peres eljárás elé. A probléma tehát a betekintési, információs jog elbírálásánál abban jelentkezik, hogy bizonyos tényállás fennállása mellett a társasági érdeksérelem okiratok alapján megnyugtatóan elbírálható, bizonyos tényállások mellett azonban nem, a Gt szabályozása pedig nem tesz különbséget ilyen tényállások között. Megállapítható pl. a társasági üzleti érdeksérelem, ha a tag a társaság tevékenységével azonos tevékenységet végzı más társaságnak is a tagja. A konkurens tevékenység okiratokkal, a TEAOR tevékenységek egybevetése mellett általában megnyugtatóan megállapítható. Ha azonban a betekintéssel és informálódással megvalósuló társasági érdeksérelem bizonyítást igényel, az meghaladja a cégbíróság eljárási lehetıségét. S bár a jogalkotás a kettıs bírósági eljárást törekszik kiküszöbölni, a párhuzamos eljárás lehetısége az információs jog gyakorlásánál is fennáll. A magam részérıl egyetértek a Fıvárosi Ítélıtáblának azzal a jogértelmezésével, hogy a betekintés elutasítása üzleti érdekre való hivatkozása társasági határozatnak minısül. Ha ugyanis információ és bizonyítás hiányában kényszerülne a cégbíróság dönteni az üzleti titok és üzleti érdek fennállásáról, vagy fenn nem állásáról, akkor a döntése esetlegessé és véletlenszerővé, mindenképpen megalapozatlanná válna. A bizonyítatlanság összes hátránya –nagy valószínőséggel – a kérelmezı tagot sújtaná, hiszen a Gt szabályrendszerében – bár a törvény elismeri a tagoknak a társaságtól elkülönült érdekeit – az elsıdlegességet mégis a társasági érdeknek biztosít. Mindebbıl az következik, hogy az a jogalkotói szándék, amely a tagi érdek védelmét hivatott biztosítani, az eljárásjogi bizonytalanságok miatt a visszájára fordul. A Fıvárosi Ítélıtábla döntése, és jogértelmezése éppen a tagi érdekvédelem erısítését szolgálja. Ezzel ellentétes álláspontot fejt ki Nochta-Zóka-Zumbók.224Álláspontjuk szerint az iratbetekintés elutasítása miatti eljárás kizárólag cégeljárás esetében folytatható le. Kétségtelen, hogy megnyugtatóbb lenne az információs jog megsértése kapcsán keletkezı jogvitákat a kizárási perekhez hasonlóan peres bíróság elé utalni, mégpedig ugyanolyan rövid határidejő eljárással, mint ahogy azt a kizárás esetében teszi a jogalkotó. Esetleg el is válhat az eljárás. Önmagában az iratbetekintés megakadályozása esetén a tag kérhet cégbírósági segítséget. Ha a cég csak eljárási szabályt sért, pl. indokolás nélkül megtagadja az iratbetekintést az ilyen tényállás bizonyítás felvétele nélkül is elbírálható. Ha azonban az ügyvezetı társasági érdekütközésre, vagy üzleti titokra hivatkozással utasítja el az iratbetekintést, az ezzel kapcsolatos jogvitát peres útra kellene egyértelmően utasítani. A 2006. évi társasági törvény az információs jogot tartalmában azonos módon szabályozta, mint a ’97-es törvény, némi szövegpontosítást alkalmazva. A 27. § (2) és (3) bekezdése szerint „A vezetı tisztségviselık, ha e törvény másként nem rendelkezik – kötelesek a tagok

224

Nochta-Zóka-Zumbók: im. 94.o.

137

(részvényesek) kérésére a társaság ügyeirıl felvilágosítást adni, a társaság üzleti könyveibe és iratiba való betekintést lehetıvé tenni. Ha e kérelemnek nem tesz eleget, az érdekelt tag kérelmére a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében kötelezheti a gazdasági társaságot a felvilágosítás, illetve a betekintés biztosítására. A tagoknak a joggyakorlása nem lehet rendeltetésellenes, a joggyakorlás nem sértheti a gazdasági társaság méltányos üzleti érdekeit, illetve üzleti titkait. Az új törvénynek a rendeltetésszerő joggyakorlás kötelezettségére történı utalása még élesebben veti föl a kérdést, hogy a cégbíróság a nem peres eljárás keretében hogyan tudja bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül eldönteni, hogy egy formálisan jogszerő, látszat szerint törvényes és jogos magatartás tartalmilag jogellenes-e vagy sem. Álláspontom szerint a hatályos jogi szabályozásuk nem zárja ki annak a lehetıségét, hogy az ügyvezetés által elutasított tag igényeit peres eljárásban, megtámadási jogával élve érvényesítse. Másként fogalmazva az elutasított tagnak a hatályos jogi szabályozás alapján is választási lehetısége van az egyes eljárások között. Ha indoklás nélküli elutasításban részesül, akkor célszerő a cégeljárásban jogorvoslatot keresni, ha az ügyvezetés üzleti titokra, vagy üzleti érdekre hivatkozással tagadja meg az információt célszerő a megtámadási joggal, kereset indítással élni.

3. Az információs jog terjedelme

A joggyakorlás kapcsán értelmezésre szorult a törvénynek az a rendelkezése, amely a tag számára betekintési jogot enged a társasági dokumentumokba. Vitás volt, hogy a betekintés jelenti-e ezt is, hogy a tag a megtekintett dokumentumról kérhet-e vagy készíthet-e másolatot. Az ítélkezési gyakorlat szerint a betekintési jog nem foglalja magában a dokumentumokról való másolat készítését, azonban a betekintést kérıt nem lehet korlátozni abban, hogy a megtekintett iratokról a maga számára feljegyzéseket készítsen. Az információs jogával élı tag joga tehát arra szorítkozik, hogy a kért társasági iratok tartalmát megismerje, áttanulmányozza azokat. Ebbıl következıen arra nincs joga, illetve a társaságnak arra nincs kötelezettsége, hogy az iratokat másolatban kérje. Következik mindez abból is, hogy a társasági törvény nevesíti azokat az eseteket, amikor a tag (részvényes) iratmásolat kiadását követelheti a társaság ügyvezetésétıl225 4. Az iratbetekintı személye

Ugyancsak a betekintési, információs jog gyakorlás kapcsán merül föl ez a kérdés, hogy az iratokat megtekintı tag személyesen vagy képviselıvel is megjelenthet az iratbetekintésre, a

225

Dr.Varga Vivien Éda: Tájékoztatáshoz főzıdı tagi jogosultság és titokvédelem a társasági jogban II. Céghírnök 2007.5. szám 12.o.

138

jogkérdés lényegében úgy fogalmazódott meg, hogy az irat betekintési jog szigorúan személyhez között jogosultság, vagy lehetséges a joggyakorlás képviselı útján is. Többségi álláspont szerint nincs jogi akadálya annak, hogy a betekintést eszközlı tag képviselıvel együtt, vagy csak képviselı útján jelenjen meg. Az iratbetekintés tagi jog, amely az üzletrészhez kapcsolódó jog. Ebbıl pedig az következik, hogy valamennyi tagi jog gyakorolható képviselı útján. A Ptk. 219. § (1) más személy képviselı útján is lehet jognyilatkozatot tenni, kivéve, ha a jogszabály szerint a jognyilatkozat csak személyesen tehetı. Ilyen jogszabályi rendelkezés a Gt-ben nincs, ennek következtében a tagi jogok képviselı útján történı gyakorlásának jogszabályi akadálya nincs. 5. Az iratbetekintés szerzıdési szabályozása

Az iratbetekintéssel az információkéréssel kapcsolatban felmerülı eljárási problémák jelentısen csökkenthetıek szerzıdéses technikával. A Gt. kogens szabályai miatt a tagot megilletı információszerzés joga sem nem korlátozható, és ki sem zárható, arra azonban lehetıség van, hogy a korlátolt felelısségő társaság társasági szerzıdése az iratokba való betekintés biztosítását taggyőlési hatáskörbe helyezze. Az új Gt. 22 § (5) bekezdése a társasági szerzıdés számára lehetıvé teszi azt, hogy az ügyvezetınek az ügyvezetés körébe tartozó feladatait a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe vonja. Amennyiben pedig a taggyőlési döntés tagadja meg az iratbetekintést, e határozatot a Gt 45. §-ban szabályozott megtámadó joggal az érintett tag megtámadhatja. Kérdés azonban, hogy az üzleti titok kérdésében a tagok milyen informáltsággal rendelkeznek. Egyfelıl tehát rendezhetı az iratbetekintés „hatásköri” szabályokkal, másfelıl pedig azzal, hogy a társasági szerzıdés meghatározza az társaságra speciálisan jellemzı üzleti titkok körét, illetve –mivel a titok adattartama az idık folyamán változhat - a titokká minısítés absztrakt feltételeit. Célszerő szabályozni a társasági szerzıdésben az iratbetekintés eljárási szabályait, és a vezetı tisztségviselı ebben a körben meghatározott feladatait.

139

XIII. Az üzletrész átruházása. 1. A dolog fogalma.

1.1. A dolog fogalma történeti megközelítésben. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója226a dologi jog könyv egyes tartalmi rendelkezései 2. pontjában célul tőzi ki a hagyományos római jogi gyökerekbıl eredeztetett kontinentális tulajdonjog dologközpontúságának „lazítását”. A koncepció227ismét napirendre tőzte dologfogalom újragondolásának kérdését. A felvetés, nevezetesen az, hogy mi lehet a tulajdonjog tárgya, korántsem mai kérdést,? Kizárólag dolog, vagy kiterjedhet- e a tulajdon a dolog módjára viselkedı jogokra is. 228 A probléma nem új kelető. A XX. század elsı évtizedeiben magánjogunk az Optk hatása alatt a tulajdonjog tárgyai között testi dolgok és jogok egyaránt szerepelhettek. Az Optk. dolog fogalma szerint „Mindaz, ami a személyektıl különbözik, és az emberek használatára szolgál, jogi értelemben dolognak neveztetik” - idézi Nizsalovszky Endre Magyar magánjog címő mővében az osztrák jogszabályt229, amely szabály Ausztriában a mai napig is hatályban van.230 Az osztrák jog hatása alatt hazai jogunk is megkülönböztetett testi és testetlen dolgokat231. Wenczel Gusztáv 1885-bem kiadott Magyar magánjog c. mővében, amely az „újabb átalakulásra tekintettel” látott napvilágot232 különbséget tesz testi és testetlen dolgok között. Testi dolog alatt érti azokat a fizikai jelenségeket, amelyeket érzékeink által észlelünk. Wenczel testetlen dolgok közé sorolta a jogokat és jogosítványokat, amennyiben azokat testi dolgokra nézve lehet gyakorolni. Ezzel szemben testetlen dolgok azok amelyek érzéki észlelésnek nem tárgyai, ezek a jogok és jogosítványok. Testetlen dolgok közé sorolta az irodalmi és mővészeti jogokat. A testetlen dolgok közé a korabeli magyar jogalkotás és joggyakorlat tehát általában a jogokat sorolta, mint a tulajdonjog tárgyait. Testetlen dolognak minısült a céghez (cégnévhez) való jog az 1875 évi. Kereskedelmi törvény 24. § alapján. Testetlen dolognak, vagyoni jognak minısült a szerzıi jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk alapján az alkotót megilletı kizárólagos jog és védelem a mő többszörözésére,

226

Harmadik könyv II. 2. Fenesi Enikı: A vagyoni értékő jogok átruházása. Gazdaság és Jog 2000/ 2. 228 A tulajdonjogi munkacsoport a kérdésben úgy foglalt állást, hogy lazítani kell a tulajdonjog dologközpontúságát, és a vagyoni forgalomban értékesítésre kerülı jogok adásvételét szabályozni kell a jogrendszerben. A Ptk tervezet jelenlegi formájában elkészült adásvételi fejezet az erre vonatkozó utalást nem tartalmazza. 229 Nizsalovszky: Magyar magánjog Grill 1931. 99.o. 230 Lenkovics: Magyar polgári jog. Dologi jog Eötvös, 2001. 34.o. 231 Meszlény Artúr- Márkus Dezsı: Magyar magánjog II. rész Grill 1913. 10. és köv. oldalak 232 Wenczel G.: Magyar magánjog Budapest, 1885. Magyar Királyi Egyetemi nyomda 239.o. 227

140

forgalomba helyezésére, közzétételére. Ugyancsak tulajdon tárgyai lehettek a más szellemi alkotások körébe tartozó jogintézmények, mint a védjegy, és a szabadalom. De a testetlen dolgok közé sorolták a halászati- és vadászati jogot is, valamint a vízelvezetés jogát is. A fizikai dolog és az ahhoz kapcsolódó vagyoni jog összefüggését pedig a dolog és tartozék kapcsolata alapján értelmezték. Ennek alapján a földterület feletti földtulajdon a fıdolog, a földterületen biztosított vadászati jog, vagy éppen vízelvezetés joga azon ingatlan tartozékát képezik, amelynek szolgálatára rendelve vannak. A dologkapcsolat: tartozék jogi kategóriájának felhasználásával az ítélkezési gyakorlat elkerülte azt a nehezen megoldható problémát, ami a testetlen dolgok meghatározásával járt együtt. A tartozék fogalmának többféle értelmezésére utal Márkus233is. Tartozéknak tekintette a joggyakorlat azokat a jogokat és dolgokat, amelyek rendeltetése alapján a fıdologgal olyan kapcsolatban vannak, amelyek vonatkozásában megállapítható: a tartozék a fıdolog céljaira szolgál. A joggyakorlat tehát a tartozék dologi jogi kategóriájával oldotta meg a jogátruházás problémáját. Az ipar, a kereskedelem, az üzleti forgalom területén tehát viszonylag hamar megjelent a dologtól elszakadó, önállósodó vagyoni jog forgalma és jogi szabályozása. A vagyoni értékő jog önálló forgalom tárgyává való válása alapvetıen gazdasági eredető. A kereskedelmi forgalom növekedésének hatására a dologtól, mint fizikai tárgytól fokozatosan absztrahálódik a dologhoz kapcsolódó használati, hasznosítási jog, ezzel lehetıvé válnak a megsokszorozódó ügyletetek. Különösen jól megmutatkozik ez a folyamat a szerzıi jogok, védjegyoltalom, cégnévvel kapcsolatos ügyletek területeken. Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat éppen mert nem a kereskedelmi fogalom, hanem a magánautonómia, a privát szféra törvénytervezete a dolog klasszikus fogalmát elfogadva szabályozott A Tervezet 433. §-a szerint a „Tulajdon tárgyai a dolgok. A dolog minden testi tárgy. Dolognak kell tekinteni a joguralomnak alávethetı természeti erıket is, amennyiben a dolgokra vonatkozó jogszabályok reájuk illenek.” A Javaslat tehát igen szők körben enged lehetıséget a törvényi fikciónak, nevezetesen, a természeti erık, az energiaforrások vonhatók a dologfogalom alá. Az Mtj.234a jogok átruházásának sajátosságait az adásvétel és csere szabályainak körében tárgyalta. Az Mtj. 1353.§ szerint, az adásvételi szerzıdés alapján az „eladó köteles az eladott dolgot a vevı tulajdonában bocsátani, az eladott jogot pedig a vevıre ruházni, és ha e jog dolog birtokára jogosít, a dolgot neki áradni.” A törvénytervezet 1361. § szakaszában kifejezetten jogok eladásáról szól. „Oly jog eladása esetére, amely dolog birtokára jogosít, a kárveszély átszállása, a hasznok és a terhek megoszlása, a költség viselése és a költekezés megtérítése tekintetében a dolog eladására vonatkozó szabályok megfelelıen állnak.”

233

Meszlény- Márkus im. 14.o

234

Igazságügyi zsebtörvénytár Grill Budapest, 1929

141

1. 2. A dolog fogalom a hatályos Ptk -ban A dolog a hatályos Ptk. szabályozásban birokba vehetı testi tárgy, amely tulajdonjog tárgya lehet, amely részt vehet a kereskedelmi forgalomban. Testi dolog alatt értendı mindaz, ami „megfogható, az ember számára elérhetı”. Polgári Törvénykönyvünk megalkotásának idıszakában a dologkategóriát a pénzre és a dolog módjára hasznosítható természeti erıkre terjesztette ki.235 Az adásvételt szabályozó 365. § megszüntette az Mtj.-nek az adásvétel tárgyára vonatkozó kiterjesztését, amennyiben az adásvétel tárgyát kifejezetten a dolgokra vonatkoztatta, a jogokra már nem. Eörsi 1980-ban megjelent tankönyvében236 kifejezetten kiemeli, hogy „Az adásvétel tárgya lehet minden dolog, amely tárgya a polgári jogi forgalomnak, tehát nem forgalomképtelen. Jogok legfeljebb engedményezésnek lehetnek tárgyai, de nem adásvételnek.” A jogátruházás szabályozása kiszorult a Ptk keretei közül, és egyes speciális jogszabályokban voltak megtalálhatók erre vonatkozó különös rendelkezések pl. a szellemi alkotásokat szabályozó területeken ott is úgy, hogy lényegében jogutódlás megengedésérıl szóltak a rendelkezések a szerzıket megilletı vagyoni jogok területén. Eörsi logikájában hibátlan volt a maga dogmatikai rendszerében. Joggal használta a forgalomképesség forgalomképtelenség és viszonylagos forgalomképtelenség dologi jogihoz kötıdı kategóriáit, hiszen számára az adásvétel tárgya csak dolog lehetett. 2. A Ptk dolog fogalmának széttörése a társasági törvény megjelenésével. A jogok adásvétele területén jelentıs fordulatot hozott a Gazdasági Társaságokról szóló 1988.évi VI. tv. A 88-as Gt.170. és 171. szakaszai, valamint a 88-as társasági törvényt követı valamennyi társasági törvény lehetıvé tette azt, hogy az üzletrész adásvételi szerzıdés megkötése útján átruházható legyen. Ezzel a rendelkezéssel a társasági törvények adásvételi szerzıdés tárgyává tették a tagsági jogokat megtestesítı üzletrészt. A társasági törvényekben a jogalkotó a társasági jog mögöttes jogaként ugyanakkor a Polgári Törvénykönyv szabályait rendelte alkalmazni.237 A jogok adásvétele a gyakorlatban, és az ítélkezési gyakorlatban felszínre hozott olyan kérdéseket, amelynek a lényege az volt, hogy miként alkalmazhatóak a társasági jogi jogviszonyokban a Ptk. rendelkezési olyan esetekben, amikor a társasági törvény a Ptk.-ban

235

Ptk 94.§ Eörsi: Kötelmi Jog Különös Rész Tankönyvkiadó Budapest, 1980. 14.o 237 1988 évi VI tv 17. § 1997 évi CXLIV. tv 9. § (2) 2006 évi IV. tv 9.§ (2) 236

142

nem szabályozott intézményt vezet be, ugyanakkor azonban maga a társasági jog a részletes, sajátos szabályt az adott jogviszonyra nem adott238. Az üzletrész átruházás körüli bizonytalanság az elsı társasági törvény megjelenése után néhány évvel napvilágra került a bíróság elé kerülı jogvitákban. Az elsı tisztázó-útkeresı bírósági döntése a Legfelsıbb Bíróságnak a BH 1994.évi 202. szám alatt közzétett, 1992-es ügyszámú eseti döntése volt. A bíróságnak arra a kérdésre kellett választ adni, hogy az üzletrésznek a társasági törvényben említett átruházására a Ptk. mely szabályait kell alkalmazni. A döntés szerint az üzletrész mint eszmei dolog átruházása során a Ptk.-nak a dolog tulajdonjogának átruházásánál alkalmazott szabályai az irányadóak239. A döntés a bizonytalanságot két irányban is igyekezett eloszlatni. Contra legem új jogi terminológiát honosított meg az eszmei kár és az eszmei érték használatos kategóriája nyomán az „eszmei dolog” fogalmát, szakítva ezzel a Ptk. 94.§ -ban teljesen egyértelmően és pontosan kialakított dolog foglom rendszerével. Ezzel az analógiával a Legfelsıbb Bíróság áthidalta a Ptk. és a Gt. közötti törésvonalat, dologi „analógiával” oldva fel a jogeladás Ptk. által el nem ismert, Gt. által pedig ki nem dolgozott szabálya közötti ellentmondást. Az üzletrész átruházás kérdéseinek dologi jogi megközelítésére utal ugyanennek a döntésnek a másik fontos megállapítása, amely lényegében a dolog, eszmei dolog fogalom kialakításának logikus következménye volt. A döntés szerint az üzletrész átruházása során a Ptk.-nak a tulajdonjog átruházását meghatározó 117.§.(2) szabályai az irányadóak. Ha az eszmei dolog és a dolog azonos fogalmak, akkor tehát megnyílik az útja annak, hogy a jogok átszállásának szabályaihoz eljuthassunk. A döntés azonban, - mint minden kényszermegoldás - további újabb problémáknak és bizonytalanságoknak lett a forrása. A Ptk. a dolog tulajdonjogának megszerzéséhez, a tulajdonjog átszállásához megköveteli egyfelıl az átruházásra irányuló szerzıdést (vagy egyéb jogcímet). A szerzıdés alapján a szerzıdés jogosultjának (a vevınek) kötelmi jogi igénye keletkezik a szerzıdés teljesítésére. A tulajdonjog átszállásának másik feltétele a dolog tényleges birtokba adása. Joggal merült fel a kérdés a gyakorlatban, hogy az eszmei dolog átruházása estén mit kell tenni ahhoz, hogy az eszmei dolog feletti tulajdonjog átkerüljön az eladóról a vevıre. Van olyan bírósági döntés, amely tovább vitte az eszmei dolog analógiát és az eszmei dolog, azaz az üzletrész birokba adásáról értekezett ítélete indoklásában. A Legfelsıbb Bíróság240eseti döntésben, amely

238

A társasági részesedés átruházásával és annak gyakorlati összefüggései elméleti alapjaival kapcsolatos kérdésekrıl lásd a korábbi nemzetközi jogirodalomban: Davies, Reginald A.: Share Transfer Audits; Pitman Kiadó, London 1931; Martin, A. K. : Share Transfer and registration in company law and practice; in: Business law and administration ; 2 Stevens Kiadó London 1951; XII, 139 S. 239 Vitatja az eszmei dolog meghonosításának helyességét Csőri Éva: Társasági részesedések a házassági vagyonjogban HVGORAC 2006 313.o. 240 BH 1993.512. sz.

143

ugyancsak 1992-es ügy volt, a Ptk. 117. §.(2) bekezdésének szó szerinti idézetét követıen kifejti, hogy a „dolog tulajdonjogának átruházásához a következı feltételek együttes fennállása szükséges: - a dolog tulajdonát csak a tulajdonos ruházhatja át, - az átruházás érvényességéhez érvényes jogcímre, szerzıdésre van szükség, - a dolognak birtokba adással vagy egyéb módon az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzıjének hatalmába kell átkerülnie, és - az átruházásnak a tulajdon átruházás szándékával kell megtörténnie.” Ez utóbb hivatkozott esetben a Legfelsıbb Bíróság megállapította, hogy az üzletrész átruházója üzletrésszel való rendelkezés jogát - tehát az üzletrész tulajdonjogát a vevıre kívánta átruházni, ennek érdekében felhagyott a kérdéses üzletrész birtoklásával, és lehetıvé tette, hogy a felperes kft. megszerezze az üzletrész feletti hatalmat. Az üzletrész dologi jogi intézményesülése tehát fokozatosan teret nyert .az ítélkezési gyakorlatban. Az üzletrész következetes dologi jogi felfogása azonban a 90-es években sem volt teljesen elfogadott. Meg kellett ugyanis oldani azokat az utóbb keletkezı ellentmondásokat, amelyek a dologfelfogás egyenes következményei voltak. 3. A dolog kategóriák alkalmazása üzletrész átruházás esetén. A 90-es évek második felében a joggyakorlatnak arra a további kérdésre kellett megadni a feleletet, hogy ha az üzletrész eszmei dolog, akkor hogyan és milyen mértékben alkalmazhatóak a Ptk.-nak a dologra vonatkozó szabályai241. Forgalomképes, vagy korlátozottan forgalomképes eszmei dolog-e az üzletrész? Ennek a kérdésnek a megválaszolása az üzletrész átruházásra irányuló szerzıdés érvényességét, illetve érvénytelenségét érintette242. A forgalomképesség kérdése az üzletrész átruházást terhelı elıvásárlási jog és az átruházás taggyőlési jóváhagyása kapcsán merül fel, az e körben keletkezı jogvitákat a bíróságoknak el kellett bírálniuk. Az üzletrész mint eszmei dolog tartalmának meghatározása körében a korlátolt felelısségő társaságok mőködése során fölmerült az üzletrészre vonatkozó tulajdoni igény el nem évülésére való hivatkozás is. A társaságok fejlıdési folyamata -az alapítási hullámot követıen- a 90-es évek második felében elérkezett abba a fázisba amikor napirendre kerültek

241

Érdekes érintkezı felvetés a német jogirodalomban a vagyoni betét haszonélvezettel való terhelhetıségének kérdése. Lásd erıl: Goebel, Joachim: Der Nießbrauch an Personengesellschaftsanteilen- zugleich ein Beitrag zur Dogmatik des Außeneinflusses im Personengesellschaftsrecht ; in: Schriften zum Bürgerlichen Recht ; 287; Duncker & Humblot Berlin 2004. 242 A társasági jogok átruházásáról lásd: Mitták Péter: Jogátruházás a francia jogban . Polgári Jogi Kodifikáció: 2005/2.

144

a ma már klasszikusnak nevezhetı jogviták. Ezek közül kiemelnénk az üzletrészek bevonásával kapcsolatos jogvitákat, a tagkizárásokkal, pontosabban az üzletrész árveréssel kapcsolatos vitákat, valamint a jogutódlásokkal kapcsolatos jogvitákat. A hatályos törvények szerint a bevont üzletrész ellenértékére a volt tag igényt tarthatott. Ebben a körben merült fel, hogy az ellenérték követelése vonatkozó igényre az elévülésre vonatkozó szabályokat kell-e lehet-e alkalmazni, vagy a tulajdoni igényt, ami a Ptk. szerint el nem évülı igény. Ugyanez a kérdés merült fel kizárt tag üzletrészének árverés útján történı értékesítése során is, sıt részvénytársaságok esetében az érvénytelenített részvények ellenértékére vonatkozó igény kapcsán is. Ugyancsak megoldandó problémát jelentett annak a kérdése is, hogy az üzletrész, mint eszmei dolog átruházásakor alkalmazható-e és milyen mértékben a kellékszavatosság intézménye, az üzletrész megszerzıje hibás teljesítésre alapozott elállási jogot gyakorolhat-e, vagy kártérítést követelt-e hibás teljesítésre hivatkozással? Mert bár egyetértek Kisfaludi András megállapításával, amely szerint a társasági jogokat nem kell tulajdonként kezelni, hiszen a társasági belsı viszonyok a tulajdonosi jogok alkalmazását nem igénylik, de a jogok átruházása során e kérdésekkel szembe kell nézni.243 Ezekbıl a jogvitákból is következett, hogy az ítélkezési gyakorlatban fokozatosan kezdett visszaszorulni az üzletrész dologi megközelítése, egyre több járulékos kérdésben kellett a bíróságoknak akként állást foglalni, hogy az üzletrész átruházás esetén korlátozott a dologfogalom alkalmazhatósága. A Legfelsıbb Bíróság közzétett eseti 244 döntésében leszögezte: „a gazdasági társaság üzletrésze nem minısül – még 100%-ban történı üzletrész átruházás esetén sem- a Ptk szerinti dolognak”. Jól példázza az üzletrész dologias felfogásának visszaszorulási folyamatát a Csongrád Megyei Bíróság245eseti döntése. A megyei bíróság a hivatkozott ítéletében kifejtette, hogy nem lehet az üzletrész átruházás során az üzletrésznek, mint Ptk. szerinti “dolog” birtokba adásának hiányára hivatkozni. Jogi értelemben “dolog” csak térben is létezı, fizikailag birtokba vehetı “testi tárgy” lehet, a Kft. üzletrész nem “dolog”. „Valójában az üzletrész - a Gt. 169. § (1) bekezdése szerinti tartalommal - immateriális, vagyoni értékő jogosultságok együttese, amely átruházható, forgalomképes. A Kft. üzletrész átruházása, értékesítése esetén a bírói gyakorlat szerint analóg módon Ptk.-nak a dolog tulajdonjogának átruházásánál alkalmazott szabályai megfelelıen irányadók . Az üzletrész sajátos jogi természetébıl adódó eltéréseket azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így az üzletrész átruházása esetén fogalmilag nem alkalmazható, hogy a tulajdon-átruházáshoz a dolog birtokba adása is szükséges, az üzletrész ugyanis nem dolog, birtokát biztosítani, átadni nem lehet. Az eladónak az átruházott joggal való rendelkezés lehetıségét kell biztosítania - ezzel a szerzıdést teljesíti -, ezután már a vevıtıl függ, hogy az üzletrészbıl adódó vagyoni és tagsági jogait ténylegesen miként gyakorolja. Üzletrész eladása esetén a tulajdon átszálláshoz a szerzıdéskötésen és a vételár

243

Kisfaludi András: A társasági jogok tulajdoni szempontú elemzése. Tézisek Budapest 1994 BH 1998.238. 245 1.Gf.40 015/1999 /3 244

145

megfizetésén kívül a teljesítés érdekében további jogcselekményre - “birtokba adásra” – nincs szükség” A bíróság ugyanebben az ítéletében hangsúlyozza azt is, hogy az üzletrész átruházás, mivel az üzletrész nem minısül a Ptk. szerinti dolognak, ezért az üzletrész átruházás kapcsán nem alkalmazhatóak a Ptk. -nak a dologszolgáltatást feltételezı kellékszavatossági szabályai sem. Az üzletrésznek nincsenek „tulajdonságai” „kellékei” az üzletrész a társaságban a tagot megilletı tagsági jogok foglalata. A Csongrád Megyei Bíróság álláspontja szerint a Kft üzletrészének értékesítése során valójában vagyoni értékő jogosultságok adásvétele történik. Ha a vevı valamilyen fogyatékosságot észlel, legfeljebb az átruházott jogért való szavatossági szabályok alapján léphet fel az eladóval szemben. Ennek az ítéletnek a kapcsán mindjárt két kérdés is felmerül. Egyrészt valóban teljesen kizárte a kellékszavatosság körében valamennyi szavatossági jog alkalmazhatósága, másrészt mi lehet a tartalma üzletrész átruházás esetén a jogért való szavatosságnak? 4. A jogért való szavatosság az üzletrész átruházásra irányuló ügyletekben. A Ptk. a jogért való szavatosságot nem absztraktan, a kötelmi jog általános részében, hanem az egyes szerzıdéstípusoknál, az adott szerzıdéstípus sajátosságaira figyelemmel szabályozza: így az adásvételi szerzıdésre vonatkozóan a 370.§., a tervezési szerzıdésre vonatkozóan a 410.§.(3), valamint a bérleti szerzıdésre vonatkozóan pedig a 424.§. (2) bekezdés. Valamennyi jogszavatossági szabály közös jellemzıje, azonban az, hogy a jogátruházó kötelezett szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga amely a jogosult jogszerzését, vagy joggyakorlását gátolná, akadályozná, vagy egyébként lehetetlenné tenné. A jogszavatosság a hatályos Ptk-ban tehát minden esetben harmadik személy jogkorlátozására vonatkozik, jóllehet a jogátruházás során a jogszavatosság felmerülhet a szerzıdı felek kétszemélyes viszonyában is246. Adásvételi szerzıdés esetén az eladó korlátozásmentes tulajdonjog megszerzését szavatolja, tervezési szerzıdés esetén a tervezı a kivitelezhetıséget szavatolja, bérleti szerzıdés esetében pedig a bérlet tárgyának használatát. Üzletrész átruházás esetén pedig a jogért való szavatosság álláspontom szerint a korlátozásmentes tagsági jogok megszerzését jelentheti. A társasági törvény szóhasználata szerint a társaság bejegyzését követıen tagsági jogokat az üzletrész testesíti meg247.(Meg kell jegyezni, hogy a törvénynek az a kifejezése, hogy a tagi jogokat az üzletrész testesíti meg, meglehetısen félreérthetı, hiszen a „megtestesítés” maga is

246

Példa erre az ingatlan adásvételi szerzıdés. Ha az eladó és a vevı írásban, polgári jogi szempontból érvényes, de az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre alkalmatlan szerzıdést kötnek, és az eladó nem hajlandó megfelelı szerzıdést aláírni, ezzel maga akadályozza a tulajdonszerzést, és nem harmadik személy. 247 1997 évi Gt 133. §. új Gt 121.§

146

az üzletrész dologi jellegére utal. E kifejezést egyébként az 1988 évi VI. tv. honosította meg, a korábbi, 1930. évi V. tv. Kft törvényünk nem használta ezt a megjelölést. A korabeli irodalom248 az üzletrész fogalmát – a Csongrád Megyei Bíróság ítéletével egyezıen - a tagsági jogok foglalataként határozta meg, utalva arra, hogy az üzletrész nem csak a törzsbetétre alapított vagyoni jogokból áll, hanem mindazokból az egyéb jogokból és kötelezettségekbıl, amelyek általában a tagokat tagsági minıségben megilletik. Ez következik továbbá a törvény tételesjogi rendelkezéseibıl is.) Mindhárom társasági törvényünk azonosan tartalmazza az üzletrész fogalmát „Az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból eredı jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzıjére szállnak át”249. Ezek a jogok a vagyoni jogok, a szervezeti-részvételi jogok, szavazati jog, megtámadó jog stb. Az üzletrész átruházás esetében ezek a jogot szállnak át eladóról a vevıre. Ezeket a jogokat és általában az üzletrészhez főzıdı jogokat a törvény és a társasági szerzıdés határozza meg. Más szerzıdés pl. szindikátusi szerzıdés, vagy egyéb un. részvényesi megállapodás a társasági tagsági jogokat nem határozhatja meg, legalábbis társasági jogi joghatásokkal nem. Tagsági jog csak az üzletrészhez kapcsolódhat. Üzletrész átruházás esetén a vevınek minden esetben -törvényi kötelezés következtében - nyilatkoznia kell arról, hogy a társasági szerzıdés rendelkezéseit ismeri, azt magára kötelezınek fogadja el.250 Ilyen nyilatkozat hiányában az üzletrész átruházás, tagváltozás bejegyzését, mint jogszabálya ütközıt a cégbíróság köteles megtagadni. A Ptk.-nak a jogért való szavatossági szabályai abban az esetben alkalmazhatóak, ha az eladó a jogi hiánymentességre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, azaz harmadik személynek van olyan joga az adásvétel tárgyára amely jog a jogszerzı tulajdonszerzését (tulajdonosi részjogosítványainak) megszerzését akadályozza. A Ptk. tehát minden esetben harmadik személy jogára hivatkozik. Felmerülhet a kérdés, hogy üzletrész átruházás estén elıfordulhat –e harmadik személynek olyan joga, amely a tagi jogszerzésnek akadálya lehet. Elviekben elıfordulhat, hogy az adásvétellel értékesíteni kívánt üzletrész végrehajtás alatt áll, vagy azt jelzálogjog terheli. Álláspontom szerint azonban a vevı az ilyen teherre alappal általában nem hivatkozhat, mert a Ctv. 26 §.(1) j.pont. szerint a tag részesedése elleni foglalást a cégjegyzékbe kötelezıen be kell jegyezni, az üzletrészen létesített zálogjog pedig a közjegyzıi nyilvántartásban ugyancsak kötelezıen szerepel. Mindkét nyilvántartás közhiteles nyilvántartás, ennek következtében a vevı kellı gondossággal meggyızıdhet arról, hogy harmadik személynek van-e olyan joga az üzletrészen, amely a tagsági jogainak megszerzését megakadályozná. Ténylegesen a tagsági jogok megszerzését a végrehajtási foglalás tenné lehetetlenné, hiszen a foglalás egyben azt is jelenti, hogy a végrehajtó az üzletrészt árverésen értékesítheti.

248

Lıw Tibor : A korlátolt felelısségő társaság és a csendes társaság törvényének magyarázata Tébe Budapest, 1940. 51.oldal, Kuncz Ödön: Magyar kereskedelmi- és váltójog tankönyve Grill 1938. 202. oldal. 249 1997 es Gt 138§.(1) új Gt 127.§(1) 250 1997-es Gt 138 §(3) Új Gt. 127. §.

147

Álláspontom szerint tehát üzletrész átruházásnál a jogért való szavatosság kérdése a hatályos Ptk. alapján csak egy esetben merülhet fel, nevezetesen az üzletrészen létesített jelzálogjog esetén. A Ptk. 370.§.(4) szerint – egyébként egyezıen a Magánjogi Törvénytervezet 1372 §. rendelkezésével -azonban a jelzálogjogtól való mentességért az eladó akkor is szavatol, ha a zálogteherrıl a vevı tudott. Kérdés, hogy ezt a szabályt a társasági részesedére alapított jelzálogjog esetén is célszerő- e fenntartani? Ha azonban mégis elıáll olyan helyzet, hogy az üzletrész feletti tulajdonjog átruházás hibás, a Ptk. alapján a vevı követelheti a tehermentesítést, a tehermentesítést maga is elvégezheti, legvégsı esetben pedig elviekben a szerzıdéstıl való elállásnak lenne helye a Ptk. 369. §. és 370. §. alapján. A szerzıdéstıl való elállás azonban társasági részesedés átruházása esetén lehetetlen251. Az üzletrész átruházás során a társaságnak bejelentett tagváltozást a Gt. és a Ctv. szabályai szerint az ügyvezetı 30 napon belül köteles a cégbíróságon bejegyzés és közzététel végett bejelenteni. Tételezzük fel, hogy eladó és vevı között vitás az üzletrész átruházásra irányuló szerzıdés teljesítése, és a vevı a jogért való szavatosság címén a szerzıdéstıl való „elállási” jogát kívánja érvényesíteni. Jogvitájukban –megegyezés hiányában - a bíróságnak kell dönteni, mégpedig nem cégügyrıl lévén szó az általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint eljáró bíróságnak. E hatásköri szabálynak az a következménye, hogy a bíróság a döntése meghozatalakor nincs törvényi határidıhöz kötve. Ha a bíróság jogerıs ítélettel megállapítja is azt, hogy a szerzıdéstıl való elállás megalapozott, a szerzıdéstıl mégsem lehet elállni, azaz a szerzıdéskötés idıpontjára visszaható hatállyal a szerzıdést megszüntetni, mint ahogy azt az adásvételre vonatkozó Ptk. szabályok azt lehetıvé teszik, hiszen a szigorú cégeljárási határidık miatt a tagváltozás a cégjegyzékben már átvezetésre került. (A Ctv.-nek a határidıkre vonatkozó szabályai alapján a szerzıdésszegésre alapított igény felismerésére, közlésére, a perindításra és cégbírósági bejelentésére mindössze 20 munkanap állna rendelkezésre!) Ha a tagváltozást a cégbíróság bejegyezte, de utóbb a perbíróság az üzletrész átruházás szerzıdésellenességét megállapítja, a vevınek egyetlen lehetısége marad: a cégbírósághoz fordulni, és a cég ellen kért törvényességi felügyeleti eljárás keretében kérni a törvényes mőködés helyreállítása iránti intézkedéseket. A vevı tagi jogállása azonban csak a jövıre nézve szőnhet meg –hasonlóan a bérlet jogszavatossági szabályaihoz-: a cégnyilvántartásba visszaható hatályú bejegyzésnek nem lehet helye. Meg kell jegyezni: akkor sem más a helyzet, ha a felek között a jogvita közvetlenül a szerzıdés megkötése után, de még a tagváltozásnak a cégbírósághoz történı benyújtása elıtt kezdıdik, hiszen az ügyvezetı nem mérlegelheti az iratoknak a cégbírósághoz történı benyújtását, és nem is dönthet a felek

251

A jogátruházó szerzıdések kodifikációját sürgeti Bíró György: A civilisztika fejlıdési vonalai. – Jelenkori kodifikációk In: A civilisztika fejlıdéstörténete (szerk) Miskolczi- Bodnár P. Bíbor Kiadó Miskolc 2006 68.o.

148

közötti jogvitában. A felek közötti megegyezés hiányában tehát az eredeti állapot semmilyen esetben nem állítható helyre. Megállapítható tehát, hogy az üzletrész átruházásra irányuló adásvételi szerzıdés esetén a Ptk.-nak az adásvételi szerzıdés körében szabályozott jogért való szavatossági szabályai nem érvényesülhetnek maradéktalanul a társasági jog és cégjogi összefüggések miatt, annak ellenére, hogy az ilyen irányú jogvita elvben elıállhat a felek között. A Ptk.-nak az a szabályozási technikája tehát, amely a jogszavatosságot egyes szerzıdéstípusok körében az adott típushoz rendelten szabályozza üzletrész (és általánosabban társasági részesedés) adásvétele estén lényegében nem alkalmazható. Üzletrész adásvételnél a jogért való szavatosság alkalmazhatóságának egyik kérdése, hogy milyen jogkövetkezménye van/lehet a jogi hibás átruházásnak. Az pedig, hogy a jogszerzés minden akadályáról a vevınek mit kell tudnia, vagy kellı gondossággal mit kellene tudhatna, az ítélkezési gyakorlatnak kell kialakítani arra is tekintettel, hogy az üzletrész átruházás nem tartozik a fogyasztói szerzıdések körébe. 5. Kellékszavatosság, átruházása esetén.

mint

igényérvényesítési

jogcím

érvényesíthetısége

üzletrész

Az üzletrész átruházás szavatossági kérdései a gyakorlatban nem a klasszikus értelemben felfogott jogszerzés korlátozottságában merül fel, hanem az üzletrész értékével kapcsolatos jogvitákban. A szavatossági hivatkozások általában arra irányulnak, hogy a megvásárolt üzletrész, illetve befektetés értéke a megvásárlást követıen a vevı szerint alacsonyabb értékőnek mutatkozott, mint amit a vevı befektetésért megfizetett. A vevı csak a tagsági jogok megszerezése után jut olyan információk birtokába, hogy a társaság piaci helyzete, eredményei kedvezıtlenebbek, mint azt a vételkor a felek feltételezték, illetve a vétel után következnek be olyan értékcsökkentı tényezık, amelyek a vételár kialakításakor figyelmen kívül maradtak. Az üzletrész megszerzésének gazdasági célja az üzletrész jövedelemtermelı képessége, a vevı azért vásárolja azt meg, hogy ezáltal hasznot realizáljon. Az üzletrész „használati értéke” a vevı számára az üzletrész jövedelmezıségében határozható meg, ebbıl a szempontból az üzletrész vásárlás nem különbözik más dolog vásárlásától. Ha az üzletrész átruházásra irányuló ügylettıl megtagadjuk a „kellékszavatosságot” mint jogvédelmet, ez lényegében a jövedelemszerzés mint elismert szükséglet tagadását is jelentené egyben. Pontosabban fogalmazva ha a kellékszavatosság intézményét kizárjuk az üzletrész átruházási ügyletekbıl ez azt jelenti, hogy a tıkejövedelem megszerzésre irányuló szükségletet a jog nem tekinti elismert szükségletnek. A befektetés haszna gazdasági cél szerint azonos, mint bármely dologi termék megvásárlása estén. Ezt a tényállást a Ptk. a kellékszavatosság, illetve az ár-érték arányok mértéke szerint a relatív érvénytelenség (aránytalan szerzıdések) körében tárgyalja. Álláspontom szerint ha a Ptk. a kellékszavatosságot meghagyja a testi tárgy, dologhoz kapcsolódó kategóriának, akkor a kellékszavatosság funkcióját betöltı sajátos szabályozást kellene adni általában a jogátruházásra, illetve ezen belül különösen is az üzletrész átruházásra. A társasági részesedés, üzletrész átruházása esetben a kérdés mindenekelıtt az, hogy hogyan lehet elhatárolni egymástól az üzletrész vétellel együtt járó gazdasági kockázatot a jogi helytállási kötelezettségtıl. Jogi szabályozás és szilárd joggyakorlat hiányában ez egyáltalán

149

nem is egyszerő, mert egy társasági részesedés értékét nem kizárólag, sıt nem is elsısorban az adott konkrét társaság sajátos egyedi helyzete határozza meg, hanem az a gazdasági környezet, amelynek a társaság csak egy piaci szereplıje a sok közül. Más oldalról pedig a vételt a vevı sajátos szempontjai is jelentısen befolyásolják (sajátos fogyasztói magatartás)252. Minden olyan tényezı tehát, amely a piaci környezeti hatásokból, valamint a sajátos jogosulti magatartásból következik a jogi vizsgálódás tárgykörén kívül reked253. Az üzletrész értéknek erre a sajátosságra utalt a Legfelsıbb Bíróság több közzétett ítéletében is. BH. 1998.238. számú eseti döntésben -habár csak érintılegesen. a Legfelsıbb Bíróság kifejtette: „Az üzletrész értékét nem kizárólag a társaság vagyona határozza meg, azt számos egyéb tényezı is befolyásolja, így például az üzletrész iránti kereslet a tagsági jogban meglevı vagy potenciálisan látható lehetıség is”. Álláspontom szerint jogi helytállási kötelezettség üzletrész átruházás esetén csak olyan tényezık estén állhat fenn, amelyek a társaság egyedi mőködésével, sajátos gazdasági, jogi helyzetével kapcsolatosan, a szerzıdéskötés idıpontjában, illetve azt megelızıen merülhetnek fel. Ebbe a körbe tartozhat különösen a társaság ellen indított per, ha a perindításra okot adó körülmény a szerzıdés megkötése elıtt keletkezett, és a per a szerzıdéskötést követıen indult. Ugyancsak e körbe tartozónak tekintem a társaság által elkövetett környezetkárosító magatartást, vagy bírságolásra okot adó magatartás elkövetését is ugyanazokkal a feltételekkel, mint amit a perindítással kapcsolatosan írtunk. Absztraktabban fogalmazva helytállási felelısség megállapítására álláspontom szerint akkor kerülhet sor, ha az „értékcsökkentı tényezı” az adásvételi szerzıdés megkötésekor fennállt, de az értékcsökkentı tényezı létét a felek „kellı körültekintés” mellett sem ismerhették fel. Minden más értékcsökkenés, amely a társaság jövıbeli helyzetét változtatja meg, illetve amely értékcsökkenés a vevı személyében rejlı sajátosságban keresendı, az eladói helytállás körén kívül reked. Ugyanúgy a helytállási körön kívül esik a társaság jövedelmezıségével kapcsolatos vevıi „várakozás” is. Üzletrész átruházás esetén szavatossági igény érvényesítése –és ez vonatkozik az aránytalanság címén történı megtámadásra is – azért is ütközik különös nehézségbe, mert a bíróságok (és a peres felek) számára nem járható az a szavatossági igényérvényesítésénél kialakult metodika, hogy szakértıi bizonyítással összehasonlító adatok alapján határozzák meg az üzletrész „forgalmi, piaci értékét”. Az ítélkezési gyakorlatban ezért elterjedt az a megállapítás, hogy: a Ptk.-nak a dolgok hibás teljesítése esetére vonatkozó szabályai „egy az egyben” nem érvényesülnek társasági részesedés átruházása esetén.254

252

Kopányi Mihály: Mikroökonómia Mőszaki Könyvkiadó Budapest 1997 102. és köv. oldalak Lásd részletesen: Tom Copeland-Tim Koller-Jack Murrin: Vállalatértékelés Panem Budapest 1999 254 BH. 1998 238. sz. eseti döntés 253

150

A bíróságok kezdetben teljesen elutasították a kellékszavatosságra alapított igényeket, annak alkalmazhatóságát elviekben is kizárták. Az elmúlt években az álláspont változni látszik, amennyiben a szavatosságra, illetve az aránytalan szerzıdésre alapított jogcím érvényesítését a bíróságok elviekben alkalmazhatónak látják, de a felmerülı konkrét jogvitákban az adott tényállásra utalással a kereseti kérelmeket elutasítják.255 A bíróságok számára sem a Ptk 305 §-a sem egyéb jogszabályok nem nyújtanak sok segítséget. Bán Chrysta256joggal veti fel a kérdést „ki tud-e egyáltalán alakítani a gyakorlat egy tisztább értelmezést a jelenleg hatályos jog alapján”? A dolog fogalommal való „zsonglırködés” helyett meg kellene teremteni a vagyoni jogok átruházásának jogszabályi hátterét a Ptk.-ban. Ha tehát sikerül is megállapítani az eladó szavatossági helytállási kötelezettségét, a következı probléma, hogy vele szemben - a hatályos Ptk szabályai szerint- milyen igényekkel lehet fellépni tekintettel az üzletrész nem dologi jellegére? Az üzletrész átruházás körében – álláspontom szerint is felmerülhetnek a kellékszavatosság fogalomkörébe vonható tényállások. Kétségtelen, hogy az üzletrész nem dolog, de kétségtelen az is, hogy az eladott üzletrészhez kapcsolódó jogok értéke alacsonyabb lehet, mint ami eladási árban a felek megállapodtak. Ebbıl következıen a jogátruházásnak is lehetnek speciális kellékei, amelyet az eladó és vevı vonatkozásában –és nem harmadik személy vonatkozásában – kellene szabályozni. A Ptk 306.§. (1) bekezdésében a törvényi szinten meghatározott, és a vevı által érvényesíthetı szavatossági igények tipikusan a dologszolgáltatásokra modellezett jogokat foglalja össze. A Ptk.-ban szabályozott elsı körös szavatossági jogok közül –üzletrész átruházás estén - értelemszerően alkalmazhatatlan a kijavítás és kicserélés követelésének lehetısége. A szerzıdéstıl való elállás pedig a jogszavatossághoz hasonlóan itt is kizárt, legfeljebb a szerzıdésszegés címén a szerzıdés jövıre való megszüntetésének lehet helye. A hatályos Ptk. azonban az elállási jog gyakorlásához többlettényállási elemet kapcsol, nevezetesen azt, hogy értékcsökkenésnek jelentısnek kell lennie. Elviekben az árengedmény az egyedüli olyan szavatossági jog, amely üzletrész átruházás esetén maradék nélkül alkalmazható lenne. A dilemma hát nem kicsi. Ha az üzletrész átruházás esetében teljesen kizárjuk a kellékszavatosság intézményeinek alkalmazhatóságát ezzel elvonjuk a jogvédelmet a vevıtıl, és jelentısen megnöveljük az ilyen vételek gazdasági kockázatát. Sajátos az is, hogy egy filléres ügyletnél van vevıi jogvédelem a hatályos jogszabályaink alapján, adott esetben egy milliárdos ügyletnél nincs. Azt gondolom tehát, hogy jogalkotási szinten kellene szabályozni az üzletrész hibával történı átruházásának jogkövetkezményeit, hiszen a bíróságok nem küzdhetnek az analógiák és rokon tényállások alkalmazásával. Erre vezetem vissza azt a

255

BH. 2002. 149. sz. eseti döntés, BH 2002 276. sz. eseti döntés Bán Chrysta: Az eladó helytállási kötelezettsége a társasági szerzıdések eladásánál Gazdaság és Jog 2002 / 5.szám 3. és köv. oldalak 256

151

jogalkalmazási gyakorlatot, hogy bár a bíróságok elvben elismerik a szavatosság és a megtámadhatóság intézményének alkalmazhatóságát a konkrét jogvitákban e jogokat érvényesítı fél keresete rendre elutasításra kerül. A gyakorlatban a hibás teljesítés elleni védekezés kizárólag a üzletrész átruházásra irányuló szerzıdésben257 történik, ami egyébként azzal a hátrányos következménnyel jár, hogy a gazdaságot érintı legfontosabb ügyletek szabályozása kiszorul a Polgári Törvénykönyv keretei közül. Ma lényegében a szerzıdéses gyakorlanak kell kialakítani az üzletrészvásárlások kapcsán a teljesítéskor a szerzıdı felektıl elvárható magatartási mértékeket, megfogalmazni a szerzıdésszegı magatartásokat, azok tényállásait. A lehetséges megoldások széles skálán mozognak a felelısségkorlátozó kikötésektıl kezdve a többlépcsıs igényérvényesítésig. A bizonytalanság e tekintetben igen jelentıs. Jogszabályi háttér nincs, a szerzıdéses kikötések is több kérdıjelet vetnek fel, hiszen az ítélkezés sem egységes tehát nem elırelátható az sem, hogy egy-egy szerzıdéses kikötést érvényesíteni lehet-e a bíróság elıtt jogi eszközökkel, vagy sem. Jelenlegi kellékszavatossági szabályaink alkalmazása üzletrész átruházás esetén jelentıs megszorításokkal, lényegében az árengedmény követelésére szorítkozik. A Ptk. új szabályai között, ha a jogalkotó a jogátruházást az adásvétel körében szabályozza mindnek elıtt kezelni kellene azt a problémát, hogy a jogátruházás nem kizárólag adásvétel keretében történhet, hanem más szerzıdési jogcímen is. Szabályozni kellene azt is, hogy jogátruházás esetén a vevı milyen igényekkel léphet fel a kellékszavatossági tényállások esetén, továbbá célszerő lenne felvázolni azokat a jogi ismérveket, amelyek elhatárolják a jogok adásvételét az engedményezéstıl. Jogok adásvételét, másként fogalmazva a jognak áruvá válását a Ptk szintjén is el kellene ismerni258 azokban az estekben, amikor a jog és a mögötte lévı dolog teljesen, vagy részben elválik egymástól. Pl. a bérleti jog átruházása esetén a jog és a bérlet tárgya viszonylagosan elkülönül, a jog a „dolog birtokára” vonatkozik. Üzletrész átruházás esetén pedig jog és a mögötte valaha fellelhetı dolog teljesen elválnak egymástól. Az üzletrész eladója, mint a társaság tagja, üzletrészét az általa korábban a társaság rendelkezése bocsátott vagyoni hozzájárulása fejében szerezte. Ebben a folyamatban a jog és a dolog teljesen elválik egymástól, a tulajdonjog alanyainak szintjén is. A tag által rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás a társaság, mint önálló jogalany tulajdona, amely vagyont a társaság fennállása alatt a tag nem is követelhet vissza, az üzletrésznek pedig a tag a tulajdonosa.

257

Bán Chrysta: im. Lásd továbbá: Szerzıdéstár Szerk.: Sáriné Dr. Simkó Ágnes HVGORAC 2004 65.oldal 258 Bíró György a jogátruházást az adásvétel speciális módozataként javasolja az új Ptk.-ba tipizálni. Bíró: A civilisztika fejlıdési vonala- Jelenkori kodifikációk In: A civilisztika fejlıdéétörténete (szerk) Miskolczi-Bodnár Péter Bíror Miskolc 2006. 70.o

152

Meg kell jegyezni azt, hogy pl. a cseh társasági törvény kufejezett törvényi rendelkezést tartalmaz a szavatosság vonatkozásában: az eladó szavatol azokért a kötelmekért, amelyek az üzletrész átruházással átszállnak a vevıre.259 6. Korlátozottan forgalomképes-e a korlátolt felelısségő társaság üzletrésze?

Az üzletrésznek a kereskedelmi forgalomban való részvételét szokásos a forgalomképesség kategóriájával jellemezni. A forgalomképesség, korlátozott forgalomképesség, illetve a forgalomképtelenség hatályos jogunkban a dolgokhoz kapcsolódó kategória. A Ptk az állami tulajdonjogról szóló XIV. fejezetben rendelkezik a forgalomképtelen dolgokról (Ptk 173.§), ez azonban nem jelenti azt, hogy a forgalomképtelenség kizárólag az állami tulajdonhoz kapcsolódó jogi kategória lenne. Forgalomképtelen az a dolog is, amelyre nézve a tulajdonos rendelkezési joga jogszabály, bírósági határozat vagy szerzıdés alapján kizárt azaz a dolgot elidegenítési és terhelési tilalom terheli (Ptk 114.§). A Ptk adásvételi fejezetében ismét elıkerül a forgalomképesség a 365.§. (2) bekezdésében. „Adásvétel tárgya lehet minden dolog, amely nincs kivonva a forgalomból.” A „dolgok” forgalomképessége a társasági jogban két vonatkozásban merül fel. Egyrészt a társaság elkülönült vagyonának, jegyzett tıkéjének képzése során. Már az 1988-as Gt. 22.§ paragrafusa szerint is a társaság vagyona lehet bármely forgalomképes dolog, forgalomképes szellemi alkotás, valamint forgalomképes vagyoni értékő jog. Az 1997-es Gt.124.§. ebben a vonatkozásban tartalmában hasonlóan szabályozott. A 2006. évi társasági törvénynek a tagok vagyoni hozzájárulását rendezı általános szabálya szerint (13 §.(2) a nem pénzbeli hozzájárulás bármely vagyoni értékkel rendelkezı dolog, szellemi alkotáshoz főzıdı vagy egyéb vagyoni értékő jog – ideértve az adós által elismert, vagy jogerıs bírósági határozaton alapuló követelést is – lehet. Az új Gt. kerüli a társasági vagyon forgalomképességére történı utalást, azonban az kétségtelen, hogy egy dolognak, vagy egy jognak, követelésnek vagyoni értéke csak a kereskedelmi forgalomban alakulhat ki. Azzal, hogy az apport tárgyának vagyoni értékkel kell rendelkeznie a törvény implicite utal a forgalomképességre is, illetve arra, hogy csak a forgalomképtelen vagyonelemek nem szerepelhetnek a társaság vagyonában. Következik ez egyébként a Ptk. már hivatkozott rendelkezésébıl is, amely szerint adásvételnek csak olyan dolog lehet a tárgya, amely nincs kivonva a forgalomból, illetve az elidegenítési és terhelési tilalom ellenére kötött átruházásra irányuló szerzıdés semmis. Az apportálás pedig a vagyonnak a tagról a társaságra való átruházását jelenti. Mindebbıl az következik, hogy az új törvény alapján a társaság jegyzett tıkéjében lehetnek forgalomképes, de korlátozottan forgalomképes vagyoni elemek is. Az apport korlátozott átruházhatósága, korlátozott forgalomképessége, az átruházás engedélyhez kötöttsége az apport értékének meghatározó tényezıje, ezt a korlátozást tehát az apport értékének meghatározása során kell figyelembe venni.

259

Raban P: Obhodni zakonik Eurounion Praha 2003 227.o.

153

A gazdasági társaságokról szóló törvényben a forgalomképesség, korlátozottan forgalomképesség másik vonatkozásban a tagi részesedés elidegenítése okán kerül elı. Az 1988-as és az 1997-es törvények a betéti és közkereseti társaságba bevitt tagi vagyoni hozzájárulás forgalomképtelenségét határozták meg, a társasági szerzıdés sem tartalmazhat érvényesen olyan kikötést, amely lehetıséget ad a vagyoni illetıség átruházására”.260 A közkereseti és betéti társasági tagi illetıség forgalomképtelenségén jelentısen változtatott a 2006. évi társasági jogi szabályozás. A magyar hatályos szabályokban a korlátozottan forgalomképes dolog fogalma nincs definiálva, bár egyes jogszabályok használják e kifejezést. Lenkovics Barnabás a Magyar Polgári Jog Dologi jog c. kötetében azt írja, hogy „Más okból a jogalkotó nem zárja ki a fogalomképességet, csupán korlátozza azt „Tág értelemben korlátozásnak tekinthetı az is, ha jogszabály a dolog forgalmát egyéb feltételhez köti”.261.„Az is gyakori, hogy egyes dolgok (vagyontárgyak) forgalmát maga a tulajdonos vagy a szerzıdı felek jogügylettel korlátozzák.” Forgalomkorlátozást állapít meg több más törvény mellett pl. a tıkepiaci törvény 168. § nak az értékpapírkölcsönt szabályozó (2) bekezdése, (Értékpapír kölcsönügylet tárgya akkor lehet, ha a kölcsönbe adó értékpapír feletti rendelkezési joga nem korlátozott. Forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes, elıvásárlási, vételi, visszavásárlási, óvadéki és zálogjoggal terhelt értékpapír kölcsönügylet tárgya nem lehet.), vagy az Önkormányzati törvény. A dolgok korlátozott forgalomképessége engedéllyel, felhatalmazással vagy más egyéb eljárással megszüntethetı. Ha ilyen eljárás nincs, akkor az adott vagyontárgy nem vehet részt a kereskedelmi forgalomban, a forgalomképesség korlátozásába ütközı szerzıdés a Ptk alapján semmis. Az irodalomban megoszlanak a vélemények a korlátolt felelısségő társaság üzletrészének forgalomképességét illetıen. Egyes álláspontok szerint a kft üzletrész forgalomképes, mint ezt Komáromi Gábor a társasági törvény kommentárjában egyértelmően leszögezi, hogy: „A tagsági jogokat és a tag vagyoni hányadát megtestesítı üzletrész forgalomképes”262 E többségi álláspont alapján a bírósági ítéletek rendre az üzletrész forgalomképességét hangsúlyozzák263. Más álláspontok szerint az üzletrész korlátozottan forgalomképes. Sárközy

260

Lásd Wellmann György elemzése A társasági törvény magyarázata Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1993. szerk:. Sárközy Tamás 61.o. 261 Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog Dologi jog ,Eötvös Kiadó, Budapest, 2001. 45.oldal 262 A társasági törvény magyarázata. szerkesztette: Sárközy Tamás Kjk Budapest, 1993. 379.o. , A társasági és cégtörvény kommentárja szerkesztette: Sárközy Tamás HVGORAC 2002 I. kötet 520.oldal, Gál-Komáromi-Sáriné-Sárközy-Wellmann: Kisvállalkozások jogi szabályozása HVGORAC Budapest, 1998. 72.o. 263 Csongrád .Megyei Bíróság 1. Gf.40 134/1993 számú perbeli ítélet stb.

154

szerint: ”a személyegyesülés jellegő társaságoknál adott esetben nem is lehet a társasági szerzıdést felmondani, a tagsági részesedés forgalomképessége korlátozott (pl. elıvásárlási joggal terhelt), adott esetben a tag jogutódja még öröklés esetén sem válik automatikusan a társaság tagjává.”.264 Álláspontom szerint mindkét nézetnek van igazsága, mert a kft üzletrésznek a kereskedelmi forgalomban való szabad átruházhatósága, és korlátozott forgalomképessége a törvényi szabályozásban egyszerre, csak más-más tényállás mellett van jelen. Az átruházhatóság kérdésében ugyanis valamennyi társasági törvény differenciáltan és többlépcsısen szabályoz, a jogalkotó megkülönböztet tagok közötti belsı, és társaságon kívüli külsı jogviszonyokat. Tovább színesítheti a forgalomképességi palettát maga a társasági szerzıdés, amely a diszpozitív szabályok következtében további korlátozó lehetıségekkel élhet. Egyrészt a törvény a társaság tagjai közötti üzletrész forgalmat teljesen szabadon megengedi. A törvény rendelkezése alapján tagok közötti üzletrész átruházás,- de csak ebben az estben az üzletrész forgalomképes vagyoni értékő jog265. Ezt a forgalomképességet csak a felek egyezı akarattal, a társasági szerzıdésben korlátozhatják azzal, hogy egymásnak elıvásárlási jogot biztosítanak. Az üzletrész átruházás szabályozásának második lépcsıjében, kívülállók számára való üzletrész adásvétel estében a tagsági jogokat megtestesítı üzletrész forgalomképessége a társasági törvény rendelkezése alapján már korlátozott, hiszen a kereskedelmi forgalomban való részvételt a tagoknak, a társaságnak és a társaság által kijelölt külsı harmadik személy elıvásárlási joga korlátozza. Az elıvásárlási jog - ahogy Kisfaludi András fogalmaz – az eladó szerzıdési szabadságát kis mértékben bár, de korlátozza, azzal, hogy csorbul az eladó partnerválasztási szabadsága.266 Az üzletrész forgalomképességét a társasági szerzıdés tovább korlátozhatja ,az üzletrész átruházás szabályozás harmadik szabályozási lépcsıjében az elıvásárlási jogon kívül az üzletrész átruházáshoz való taggyőlési jóváhagyást is elıírhat267. A társasági törvénynek az a szabálya a partnerválasztási szabadság korlátozásán túl már a szerzıdéskötési elhatározás korlátozást, közelebbrıl negatív korlátozását is jelenti. Ha ugyanis a taggyőlés az üzletrész átruházást megtagadja, az átruházás érvényesen nem jöhet létre. Itt kell hangsúlyozni azt, hogy az a forgalomkorlátozás messze többet jelent, mint az elıvásárlási jog. Egyrészt az imént említett szerzıdéskötési elhatározást korlátozza, másrészt pedig az átruházáshoz való

264

A társasági törvény kommentárja HVGORAC Budapest, 2002. szerkesztette: Sárközy Tamás Bevezetı tanulmány 13.o. 265 Lásd: Komáromi Gábor: A korlátolt felelısségő társaságok egyes jogalkalmazási kérdései gazdaság és Jog 2003 február 9-11 266 Kisfaludi András: Az elıvásárlási jog egyes dogmatikai kérdései. In. Liber Amicorum Studia A.Harmathy Dedicta ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék. 2003. 162.o. 267 Fazekas Judit: A kft alapítása és mőködése In :Kft 2001 Unio 37.o

155

taggyőlési jóváhagyás nem kizárólag az adásvételi szerzıdéshez, hanem más átruházási jogcímhez való hozzájárulásra is kiterjedhet. Addig ugyanis, amíg az elıvásárlási jog csak az adásvételi szerzıdéshez kapcsolódóan érvényesül, addig az átruházáshoz való hozzájárulás az üzletrész feletti tulajdonváltás valamennyi jogcímére kiterjedhet, így az ajándékozásra, a cserére, apportálásra és az eladásra is. Az 1997. évi Gt. 137.§, illetve az új Gt. 126.§-a sajátos diszpozitív szabállyal a társaság tagjai számára szabályozási jogot enged abban a vonatkozásban, hogy az átruházás megtagadásának és megadásának feltételeit a társasági szerzıdésben meghatározzák. Mód vagy tehát arra, hogy a társasági szerzıdés általános érvénnyel kimondja az üzletrész harmadik személyre történı átruházás szabadságát, de nevesítsen olyan esetköröket is, amikor a tag átruházási szabadsága az általános szabály alól ki van véve, és tilalom alá esik. Ilyen szabadság korlátozás például, ha az üzletrészt konkurens társaság, vagy annak tagja kívánja megszerezni, vagy ha az üzletrész megszerzése a vevı személyére tekintettel a társaság céljait veszélyezteti, illetve, ha az üzletrész megszerzése joggal való visszaélést valósítana meg. Sem a törvény, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem követeli meg a szerzıdéskötı felektıl, hogy az egyes szabadságkorlátozó tényállásokat teljes konkrétsággal határozzák meg, elfogadható tehát az általános tényállási leírás. Ezzel a gyakorlattal teljes mértékben egyet lehet érteni, hiszen a szerzıdéskötés során meglehetısen nehéz elıre feltérképezni a jövıben bekövetkezı tényállásokat. 268 Lehetıség van arra is, hogy a korlátolt felelısségő társaság tagjai a társasági szerzıdésben akként szabályozzon, hogy a szerzıdés fıszabályként kimondja az üzletrész átruházás tilalmát és azokat az esetköröket szabályozza, amikor a fıszabályi tilalom ellenére mégis meg kell adni a beleegyezést a vagyonhányad feletti tulajdon átszállásához. E törvényi rendelkezések kapcsán fölmerül az a kérdés, hogy lehetséges-e olyan társasági szerzıdési kikötés, amely teljes egészében kizárja az üzletrész átruházhatóságát. A kérdésben megoszlanak az álláspontok.269 E kérdésfeltevés gyökerei az 1930 évi V. törvényig nyúlik vissza. Korábbi törvényünk 21.§-a kívülálló számára való üzletrész értékesítést csak akkor tette lehetıvé, ha ahhoz a társaság a beleegyezését megadta. A társasági szerzıdés az üzletrész átruházási feltételeit akkor sem könnyíthette meg. E szabályok alapján alakult ki az az ítélkezési gyakorlat, amely megengedte az üzletrész átruházás teljes kizárását is270. Hatályos jogunk, és az új Gt. is lazított ezen a szigoron, mert az üzletrész átruházást teljes kizárást csak az egyes átruházási jogcímek vonatkozásában engedi meg271. Adásvételi jogcímen az átruházás teljes kizárásának tilalma éppen a taggyőlési jóváhagyás, vagy megtagadás szabályából vezethetı le, abból nevezetesen, hogy az átruházás megadásának, illetve megtagadásának feltételeit a társasági szerzıdésben meg kell határozni. Ez tehát azt jelenti, hogy a teljes eladási tilalom alól a társasági szerzıdésnek kötelezıen kivételt kell engednie. Ebbıl pedig értelemszerően

268

BH 2001.538, EBH 2001 446. Lásd Bodor Mária: Korlátolt felelısségő társaság HVGORAC Budapest, 2001. 88. o. 270 Lıw Tibor: I.m. 58.o. 271 1997 évi CXLIV tv, 137 § (2) 2006. évi IV. tv 127 § (2) 269

156

következik, hogy hatályos jogunk az üzletrész eladásokat jelentıs mértékő megnehezítését lehetıvé teszi, teljes kizárását azonban nem. Az üzletrész átruházáshoz a hozzájárulás megadására a társaság taggyőlése jogosult. A taggyőlési hatáskört a társasági szerzıdés alapítja meg. A taggyőlés feladata, hogy megállapítsa a társasági szerzıdésben rögzített tényállás és a konkrét eset egyezıségét, vagy eltérését és ennek alapján hozza meg a jóváhagyó, vagy ügyletet megtagadó döntését. Minél inkább általános a társasági szerzıdés forgalomkorlátozó rendelkezésének a megfogalmazása, annál inkább nı a taggyőlés döntési hatásköre, és annál inkább korlátozott az üzletrész átruházás szabadsága. Mind az 1997-es, mint pedig a 2006-os Gt. lehetıvé teszi azt, hogy az üzletrész átruházást -a taggyőlési jóváhagyáson túlmenıen- a társasági szerzıdésben egyéb módon is korlátozzák vagy további feltételhez kössék272. Ilyen korlátozások lehetek társasági szerzıdésnek azok az elıírásai, amelyek az üzletrész árának meghatározására (árképzési elıírások), kötelezı üzletértékelés kikötésére, vagy a vételi szándék megalapozása érdekében a harmadik személy vevı részérıl a vételár letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettség elıírására , vagy egyéb kötelezı eljárás elıírására irányulnak. Az üzletrész forgalomképességének korlátozásában a törvényi rendelkezések mellett a társasági szerzıdéseknek jelentıs szerepük van. Hasonló szabályozást tartalmaz az üzletrész átruházásra a cseh törvény. Fıszabályként a társaság tagjára az üzletrész átruhátható írásos formában elkészített adásvételi szerzıdéssel. A társasági szerzıdés azonban szabályozhatja a tagok egymás közötti üzletrész forgalmát. A társasági szerzıdés felhatalmazása alapján a tag kívülálló személyre is átruházhatja az üzletrészt, de a társasági szerzıdés az átruházáshoz taggyőlési beleegyezést is kiköthet.273 A fogalomképesség, korlátozott forgalomképesség, forgalomképtelenség hármas terminológiáját alapul véve, az üzletrész átruházás körében helyesebb lenne a forgalomképesség tekintetében a bizonytalan terminológiát elkerülve negatív megközelítés alkalmazása: az üzletrészt nem forgalomképesnek, hanem inkább nem forgalomképtelennek minısíteni. A nem forgalomképtelenség jobban kifejezheti azt az árnyaltságot, amelyet az üzletrész átruházás tekintetében a társasági törvény alkalmaz. A nem forgalomképtelen kategória magában foglalja az üzletrész forgalomképességének többszintő korlátozását egészen a korlátozásmentes forgalomképességig. 7. Az üzletrész korlátozott forgalomképességének teljes feloldása A 2006. évi társasági törvényünk szakított az elıvásárlási jogra vonatkozó korábbi szabályozási hagyománnyal, és lehetıvé tette az elıvásárlási jog szerzıdéssel történı teljes

272 273

1997.évi Gt.137.§ (1), 2006.évi Gt. 123.§ (1) Obhodni Zakonik 115.

157

mellızését, illetve az elıvásárlási jog szerzıdéses korlátozását. A jövıben a társasági szerzıdést megkötı felek mérlegelési körébe tartozik az, hogy a társaságot a tıkeegyesítı társaságok irányába állítják, vagy fenn kívánják-e tartani a személyegyesítı jelleget. A társasági törvény új rendelkezése módost ad arra is, hogy az elıvásárlási jogot egyes üzletrészek vonatkozásában tartsa fenn a szerzıdés, más üzletrész vonatkozásában nem.

158

XIV. A társasági szerzıdés megszegése. 1. A probléma felvetés A jelen részben szeretném felvázolni a társasági szerzıdés megszegésének vizsgálati szempontjait. Kiindulásként azt vizsgáljuk, hogy a társasági szerzıdés megszegése mely mozzanatokban mutat azonosságokat és különbségeket a Polgári Törvénykönyvben és általánosabban a polgári jogban szabályozott szerzıdésszegésekhez képest.274

2 . A polgári jogi szerzıdések megszegésrıl általában A polgári jogban általában szerzıdésszegésnek tekintünk minden olyan magatartást, amelyet a jogszabályok nevesítve szerzıdésszegésnek minısítenek, de szerzıdésszegésnek minısül tágabban minden olyan állapot vagy magatartás is, amely a szerzıdésben megfogalmazott céllal ellentétes, a szerzıdés által védelemben részesítet törvényes érdekbe ütközik.275 A Ptk ezt a szabályt azonban nem a szerzıdésszegésnél fogalmazza meg, hanem a teljesítésrıl szóló szakaszban. E szerint „ A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra,....hogy a kötelezett által ismer célnak megfelelıen lehessen felhasználni. Ebbıl az általános definícióból következik, hogy a szerzıdésszegés tény, amelyhez a jogszabályok joghatást rendelnek akkor is, ha a szerzıdési céllal ellentétes állapot kialakítása a szerzıdésben részes fél terhére nem írható, azaz objektíve jogellenes helyzet áll elı. Mindebbıl következik, hogy a vétlen jogellenesség is jogilag meghatározott hátrányt von, vonhat maga után. A szerzıdésszegés objektív jogkövetkezményén túlmenıen szerzıdésszegés értelemszerően az a magatartás is, amely valamelyik fél számára felróható. A polgári jogban szabályozott objektív, és a felróhatóságtól függı szerzıdésszegési jogkövetkezmények mindegyikére az jellemzı, a reparációs elv. Ennek következtében a szerzıdésszegési jogkövetkezmények meghatározásánál a jogalkotói cél abban jelölhetı meg, hogy a felek között megbomlott jogi és gazdasági egyensúly ismét helyreálljon arra a „mellérendeltségi szintre” amely jogviszonyukat a szerzıdés megkötésekor jellemezte. A szerzıdésszegés ténye megbontja a szerzıdı felek közötti, a polgári jogi szabályok által biztosított mellérendeltségi viszonyt, a jogalkotó által a felek között arányosan és egymásra tekintette elosztott jogok és kötelezettségek egyensúlyát. Az objektív jogkövetkezmények

274

A Ptk és a Gt. szabályozási össszefüggéseit elemzi: Miskolczi-Bodnár Péter: Társasági jog a Ptk.ban Gazdaság és Jog 2001 január 275 A mai Ptk-nak a szerzıdésszerő teljesítésre vonatkozó 277 § (1) bekezdés a szladitsi iskola alapjait követi. Szladits : Kötelmi jog általános rész 468.o. Budapest 1941. Grill Károly Könyvkiadó vállalata

159

alkalmazása a jogok és kötelezettségek újra rendezése révén helyreállítja az egyenrangú, mellérendeltségen alapuló jogviszonyt.276 A Ptk tehát fıszabályként meghatározza, nevesíti a szerzıdésszegı magatartásokat, és csak másodlagosan, kiegészítıként tekinti szerzıdésszegésnek a szerzıdés céljával ellentétes magatartást. A jogalkotó a gazdasági társaságokról szóló törvényekben a Ptk.-hoz képest a társasági szerzıdés megszegését, és annak jogkövetkezményét jelentıs eltérésekkel szabályozza. Eltérés mutatható ki egyrészrıl a.) a szerzıdésszegı magatartások tényállásának meghatározásában,(a szabályozás módszerében) másrészrıl b.) a jogkövetkezmények meghatározásában, harmadrészt pedig c.) az igényérvényesítés szabályozásában. 3. A társasági szerzıdés megszegésének egyes esetei. A szerzıdésszegés megállapítása elválaszthatatlan egyfelıl a szerzıdéses szolgáltatás meghatározásától, másfelıl pedig a vállalt kötelezettség teljesítésétıl. A társasági szerzıdés alapján a tagot terhelı szolgáltatás a vagyoni betét szolgáltatására irányuló kötelezettségvállalás, amely egyszeri szolgáltatás, még akkor is ha azt a tagnak nem csak az alapítás során, hanem esetleg tıkeemelés során is teljesíteni kell. Ha a tag a törzsbetét befizetési kötelezettségének nem tesz eleget, ez egyben azt is jelenti, hogy a szerzıdésszegés vele szemben megállapítható. Ha a tag a vagyoni hozzájárulásra irányuló szerzıdéses kötelezettségének nem tesz eleget, szerzıdésszegést követ el. (Gt 14 §). Szerzıdésszegést követ el a tag akkor is, ha a társaság fennállása alatt az együttmőködési kötelezettségének nem tesz eleget, társaságellenes magatartást tanúsít (Gt 49 §). 3.1 A törzsbetét fizetés elmulasztása A törzsbetét befizetésére irányuló kötelezettség megszegését a társasági törvényeinek többféle módszerrel szabályozták. A 88. évi VI. tv. alapján a taggyőlés kizárhatta azt a tagot, aki a társasági szerzıdésben vállalat kötelezettségét felhívás ellenére nem teljesítette. Az 1997-es törvény, és ezzel egyezıen a hatályos Gt is leegyszerősítette a nem fizetı taggal szembeni eljárást, és bevezette az „automatikus jogviszony megszőnést”. A Gt 14 § szerint, ha a tag (ebben a vonatkozásban a részvényes is „szerzıdésszegı”) a társasági szerzıdésben, alapító okiratban, alapszabályban vállalt vagyoni hozzájárulást az ott meghatározott idıpontig nem teljesíti, a gazdasági társaság ügyvezetése harminc napos határidı tőzésével felhívja a

276

Lásd :Eörsi elemzését A szocialista polgári jog alapproblémái Akadémia Budapest 1965 237.o.

160

teljesítésre. A harminc napos határidı eredménytelen eltelte után a szerzıdésszegı magatartás jogi következményeként a társasági tagsági (részvényesi) viszony megszőnik. A Gt 14. § tehát a német mintára277 megszőntette az 1988. évi VI. tv –nek azt a rendelkezést, amely a kizárási procedúra lefolytatását tett szükségessé a fizetési kötelezettséget elmulasztó taggal szemben is278. A tagsági viszony automatikus megszőnésének bevezetésével a törvény egyértelmően objektív alapokra helyezte ezt a szerzıdésszegı magatartást. A fizetési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeként a tagsági viszony megszőnésében jelölte meg. Ebben az estben tehát irreleváns az, hogy a tag (részvényes) teljesítésének elmaradása milyen okokra veszethetı vissza. A szerzıdésszegés ténye önmagában megalapozza a joghatások beállását. A társaság ügyvezetésének ugyanis nincs mérlegelési lehetısége abban a tekintetben, hogy felszólítja-e a tagot a teljesítésre vagy nem. Az új Gt. ebben a vonatkozásban is szigorította az ügyvezetı felelısségét. Az ügyvezetı ugyanis köteles a cégbíróságnak bejelenteni a törzsbetét befizetések (és a tıkeemelési befizetések) tényleges megtörténtét.279 Annak azonban nem látom jogi akadályát, hogy a végsı fizetési határidı lejárta elıtt a tag fizetési haladékot kapjon. Abban az esetben pedig, ha a tag a fizetési kötelezettségének felróhatóan nem tett eleget, a társaság a polgári jog általános szabályai szerint kártérítést követelhet. Ha a tag a vagyoni hozzájárulásra irányuló kötelezettségének nem tesz eleget, és ennek következtében a tagsági viszonya megszőnik, az üzletrészét a magszőnt taggal egyetértésben (Gt. 138 §) értékesíteni kell. Megegyezés hiányában az üzletrészt árverésen kell értékesíteni. Ha az árverés eredménytelenül telik el, a társaság törzstıkéjét le kell szállítani, és a taggal el kell számolni. Jelentıs változást hozott azonban az új Gt. a taggal való elszámolás tekintetében. Ameddig a korábbi törvényeink alapján a tag csak az általa ténylegesen befizetett összegre tarthatott igényt. (1997. évi Gt.149 §), addig az új törvény alapján a volt tag az árveréskori saját tıkébıl ráesı részére tarthat igényt.280 A Gt.14 §-ban írott jogkövetkezmények nem csak az alapításkor alkalmazhatóak, hanem tıkeemeléskor is. Jóllehet a Gt expressis verbis ezt nem mondja ki, az egyes törvényi rendelkezésekbıl azonban levezethetı az azonos jogkövetkezmény. A Gt. 14 § azonban csak arra a tıkeemelésre alkalmazható, amely az érintett tag (részvényes) döntése alapján kerül sor (A jegyzett tıkén felüli vagyon terhére történı emelés esetén nem. Ritkán elıfordulhat fizetési kötelezettség ebben az estben is, tekintettel a tv által meghatározott törzsbetét oszthatósági szabályra)

277

Dr.Markus Gehrlein: Ausschluß und Abfindung von GmbH-Gesellschaftern Central für GmbH Dr.Otto Schmidt Köln 1997 15.o. 278 Társasági törvény, cégtörvény Szerk: Sárközy Tamás HVGORAC Budapest 1997, 61.o.Sárközy Tamás 279 Gt. 117.§ (2) 280 A problémához kapcsolódóan lásd: Metzinger Péter: A tagkizárás intézménye: egy alkotmányossági probléma Magyar Jog 11/2004

161

3.2. Az apport hibás értéken történı teljesítése Lényegében szerzıdésszegésnek minısül az apportır által alacsonyabb értéken, vagy hibával történt apportálás is281. Az szerzıdésben elvállalt kötelezettséghez képest alacsonyabb értéken történı teljesítés ténykérdés. Az apportır helytállási kötelezettsége, az érték megfelelı kiegyenlítése, vagy a törzsbetét és a törzstıke csökkentése ehhez az objektív tényhez kapcsolódik. 3.3. A pótbefizetés elmulasztása Korlátolt felelısségő társaságnál a Gt.14 § alkalmazásának egy további nevesített területe is van, nevezetesen a pótbefizetési kötelezettség körében. A törvény 120.§ (3) bekezdése szerint, ha a tag a pótbefizetési kötelezettségének nem tesz eleget, ez a magatartás a tagsági viszony megszüntetését vonja maga után. A pótbefizetési kötelezettség elmulasztása okkal vonja maga után a tagsági viszony megszőnését, mert bár a pótbefizetés elrendelése egyszerő többséget igénylı döntés, ennek következtében terhelhet fizetési kötelezettség olyan tagot is, aki a taggyőlésen a pótbefizetési ellen szavazott, de a társasági szerzıdés rendelkezéseivel a tagnak számolnia kell.282 3.4. A mellékszolgáltatási kötelezettség megszegésének szerzıdésszegési sajátosságai. Mint arról már szó volt a mellékszolgáltatási kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit a Gt nem határozza meg. Ha a társasági szerzıdés sem tartalmaz részletes elıírásokat, akkor értelemszerően a Gt általános szabályait, illetve a Ptk-nak a kártérítésre vonatkozó szabályait kell jogvita esetén alkalmazni. Kérdés azonban, hogy a Gt általános szabályainak alkalmazása azt jelenti-e, hogy a törzsbetét befizetéshez hasonlóan, ha a tag a mellékszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy e szerzıdésszegés tényéhez hozzákapcsolódik- e a tagsági viszony megszüntetése, vagy sem. A törvény szigorú értelmezése alapján juthatunk erre a következtetésre, mert a Gt 14. § alkalmazására a tag által nyújtott vagyoni hozzájárulás elmulasztása esetén kerülhet sor, más oldalról pedig a mellékszolgáltatást a jogalkotó vagyoni értékő szolgáltatásnak nevezi. A

281

Miskolczi-Bodnár Péter A társasági szerzıdés sajátosságai a Ptk.-ban szabályozott szerzıdésekhez képest Gazdaság és Jog 2001 július-augusztus 282 Szélsı esetben fordulhat csak elı, hogy a tag akarata ellenére történik pótbefizetés elıírása. Mert bár igaz, hogy a Gt. 160§. a társasági szerzıdés olyan módosítását, amely a tagok kötelezettségének növelését eredményezi a taggyőlés egyhangú határozatához köti, mégis elıfordulhat elvállalás nélküli kötelezettség, mert a törvény az egyhangúságot a határozatképes taggyőlés döntéséhez köti. A jelen nem lévı tagot tehát kötelezheti a taggyőlés.

162

vagyoni szolgáltatásnak és a vagyoni értékő szolgáltatás kifejezésnek kellene eltérı tartalmat tulajdonítani ahhoz, hogy a Gt 14. § alkalmazását elkerüljük A magam részérıl azonban ezzel az értelmezéssel nem értenék egyet. A tagsági viszony megszüntetése olyan súlyos jogkövetkezmény, hogy azt csak a tagi fıszolgáltatás elmulasztása esetén lehet alkalmazni, más oldalról pedig a mellékszolgáltatás bár kétségtelen vagyoni értékkel bír, a törzsbetétnek, és így a társaság törzstıkéjének sem képezi részét. Ha a tag a mellékszolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségét megszegi vele szemben eredménytelen teljesítési felszólítás után, a kizárásra vonatkozó szabályok szerint kizárásnak lehetne helye. Egyébként ezt a logikát követte az 1988. évi VI. tv is, egyként kezelte a törzsbetét befizetés,- a pótbefizetés,- és mellékszolgáltatás nem teljesítésének tényállását, amelyet közösen a társasági szerzıdés megszegése alá utalt. Ebben a vonatkozásban a 2006. évi törvény alapján a társaságnak nehezebb a szerzıdésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése, amely nehézség megfelelı társasági szerzıdési rendelkezéssel jelentısen enyhíthetı. A mellékszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése jogkövetkezményeiben a mai napig tovább él a 88 évi VI. tv és a kötelességszegı magatartást tagkizárással. sújtja. Mindemellett nem tartom jogellenesnek azt a társasági szerzıdési kikötést sem, ha a szerzıdés a tagsági viszony megszőnésének szigorúbb jogkövetkezményét írja elı. 4. A társasági cél elérését veszélyeztetı magatartás jogi szabályozásának áttekintése.

4.1. Szabályozástörténeti áttekintés A tagkizárás intézményét a Kereskedelmi törvényrıl szóló 1875. évi XXXVII tc. is szabályozta283. Részvényest a Kt-bıl sem lehetett kizárni, tagsági viszonyt a kkt, a bt és a szövetkezet létesített. (Bár a törvény ismerte a szövetkezetbıl való kizárást is Kt.235., ezzel azonban nem fogalakozom, mert a hatályos szabályozás szerint a szövetkezet nem társaság, párhuzam tehát nem vonható a két szabályozás között.) A Kt. abból a filozófiából kiindulva, hogy a tag és a társaság –jogi személyiség híjánszorosan összekapcsolódik, összekapcsolta a tagkizárást a társaság megszőnési eseteivel. Az általános szabályok között elhelyezett 103 § szerint „Ha a társaság feloszlása oly okból következik be, amelyek valamelyik tag személyében feszülnek, a bíróság a többi tagok egyetértı indítványára, a tag kizárását kimondhatja,” A Kt. 100.§.-a társaság megszőnési okai között elsı helyen említi az objektív lehetetlenülés estét. „1. ha a társasági cél elérése külsı körülmények miatt lehetetlenné válik, a társaság megszőnik”. A már idézett 103 §. szerint, pedig, ha a lehetetlenülés oka valamely kizárhatja.

283

Részletesen Lásd: Balásházy: A társasági szerzıdés megszegése, a tagkizárás intézménye. Gazdaság és Jog 2002/4.

163

A Korlátolt Felelısségő Társaságról szóló 1930. évi V. tc ugyancsak szabályozta a kft-ból való tagkizárást.284 A tagkizárást ezen a néven a jogalkotó lényegében akkor engedte meg, ha a tag a pótbefizetési kötelezettségnek teljesítésre szóló felszólítás ellenére sem tett eleget, a tagot taggyőlési határozattal ki lehetett zárni a társaságból285. A tag társaságellenes magatartása és a társaságból történı eltávolítása az üzletrész bevonás útján történt meg. A német GmbH törvény mind a mai napig ugyanezt a szabályozási technikát alkalmazza abból a megfontolásból, hogy a tagkizárás alapcélja az., hogy a társaság a tagtól megszabaduljon. A német felfogásban a kizáráshoz nem szükséges még szerzıdésszegés sem286. Tagot kizárni, üzletrészt kényszer bevonni akkor lehet, ha már ésszerően nem várható a tagok közötti együttmőködés helyreállítása.287 A törvényi szóhasználat szerint az „üzletrész kényszer bevonása”, a miniszteri indokolás szerint kizárás. A miniszteri indokolás kiemeli, a kft személyes jellégére tekintettel elıfordulhat, hogy a társaságba olyan személyek kerülhetnek, akiknek társaságban maradása a társasági célok veszélyeztetésével lenne egyenértékő. Tekintettel továbbá arra is, hogy a kft-bıl kilépni nem lehet a törvénynek szabályozni kellett a kizárás intézményét288. A törvény Kft tvc. 36 § szerint „ Annak a tagnak az üzletrészét, akinek a társaságban maradása a társaság céljait meghiúsítaná, a társaság bírói ítélet alapján az érték megtérítése mellett bevonhatja.” Ez a szabályozás mind a tag, mind pedig a hitelezık érdekével egyaránt számol. A tag érdeke is védelemben van részesítve, mert a tag kizárása bírói kontroll alatt áll olyan értelemben, hogy a bíróságjogköre megállapítani azt, hogy a tagi magatartás valóban összegegyeztethetetlen a társasági célokkal. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a törvény más akkor is lehetıséget biztosított arra, hogy a társasági szerzıdés meghatározzon üzletrész bevonási eseteket, ebbıl kifolyólag nem volt szükség mindig bírósági ítéletre. Ha a társaságellenes magatartást a tag megvalósította, akkor a taggyőlésnek kellett dönteni az üzletrész bevonásáról. A tagsági viszonytól megfosztott tag jogvédelme pedig akként volt biztosított, hogy a tag jogosult volt a társasági határozat megtámadásra. A kizárást követıen a kizárt tag üzletrészének teljes értékét meg kell téríteni a társaságnak. Ugyanakkor a törvény védte a hitelezıi érdekeket is, hiszen a társasági célok veszélyeztetettsége a tagkizárás következtében megszőnt. Ugyancsak a hitelezıi érdeket védelmét biztosítja az is, hogy ha az üzletrész bevonása a törzstıke terhére következne be, azt akkor a tıkeleszállítást csak a hitelezıi védelmét szolgáló garanciális szabályok betartása mellett lehetséges. A Kereskedelmi törvényhez és a Kft-rıl szóló 1930. évi V. törvényhez hasonlóan, de attól lényegesen eltérı módon szabályozott a szocialista társulási szabályokat jogi normába öntı

284

A két törvény kizárási szabályainak részletes elemzését lásd.: Újlaki László: A kft-bıl való kizárás elméleti mögöttesei és gyakorlati vadhajtásai. Gazdaság és jog 1996.10. 285 1930 évi V. tc. 30.§, Lıw: im. 64.o. 286 A kizárás német szabályozásának összehasonlító jogi szemlélető feldolgozására lásd: Dorscheid, Peter: Austritt und Ausschluß eines Gesellschafters aus der personalistischen Kapitalgesellschaft Eine rechtsvergleichende Untersuchung im deutschen und schweizerischen Aktien- und GmbH-Recht; Verlag Schulthess, 1984. Zürich 287 Gehrlein: im.86.o. 288 Corpus Juris Hungarici Budapest 1931 Franklin –Társulat 141.o.

164

1978. évi. 4.tvr. A törvényerejő rendelet összekapcsolta a két ”kizárási” tényállást, és ezzel ez a törvényi szabályozás volt a társasági törvény szabályozási elızménye. A Tvr 21. §-a szerint az igazgatótanács kétharmados többséggel kizárhatja azt a tagot a társaulásból „aki a jogszabályban vagy a társulási szerzıdésben meghatározott, vagyoni hozzájárulásra irányuló kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, vagy a társaulásban való további részvétele a társulás érdekeit egyébként súlyosan sértené”. A tvr. rendelkezési a kizárási tényállások tekintetében abban megegyeznek, hogy a szerzıdéssel elvállat fizetési kötelezettség kizárási tényállás. Ez kiegészül a jogszabályra utalással is, hiszen a vállalati önállóság a szocialista filozófiában korlátozható. A tvr. pedig pótbefizetési kötelezettség elrendelését is lehetıvé teszi. Lényegei különbség van azonban a kizárási tényállás második fordulatában. Addig, amíg a háború elıtti jogszabályaink valamennyi estben a társasági célokat veszélyeztetı tagi magatartásról rendelkeznek, addig a tvr. csak akkor engedte meg a tagnak a társulásból való kizárását, ha a magatartása a társulási érdekeket súlyosan sértette. A veszélyeztetés objektíve lehetıséget teremt a nem kívánt, káros eredmény bekövetkezésére, azzal azonban, hogy a nem kívánt eredménynek nem kell okvetlenül bekövetkeznie.289 Az Gazdasági Társaságokról szóló 1988 évi VI. tv. a kizárási tényállásokat társasági formánkén differenciáltan szabályozta. A törvény a jogi a Ptk-nak a társaságokra alkalmazott 570 /A §-át 290. A 78..§ rendelkezése szerint a tagot a társaságból „fontos okból „ lehet kizárni. A fontos okokra csak példálódzó felsorolást adott a 1988.évi IV. tv. Fontos ok a már ismert fizetési kötelezettség elmulasztása, vagy a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztetı magatartás tanúsítása, és eddigiekhez képest a jogalkotó új elemként írj elı a kizáráshoz a tag tartós fizetésképtelenségét. Ez utóbbi nevesített kizárási okkal is hangsúlyozva a tagok közötti szoros személyes kapcsolatot, mindenekelıtt az egyetemleges felelısség következményeit. A korlátolt felelısségő társaságból való tagkizárást az 1988. évi VI.tv 182 §-a szabályozta. A kizárás elsı ok-csoportja a társasági szerzıdésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése, amely magában foglalja a fizetési kötelezettség elmulasztását éppúgy, mint a személyes közremőködés körében felmerült szerzıdésszegést, illetve a kft esetében is, mint valamennyi társasági formánál itt is kizárási okként szabályozza a jogalkotó a társasági célok elérését veszélyeztetı magatartást. Az 1988. évi VI. törvény legtöbbet vitatott szabálya tagkizárás intézményéhez kapcsolódott. A problémák gyökere több tényezıbıl eredezett. Egyrészt a társasági törvénynek az átalakulási szabályai nem tették lehetıvé a társaságból történı kiválást, csak a szétválás intézményét szabályozta. Tagi konfliktusok esetén tehát ez eredeti társaság fenntartására nem volt lehetıség. Azoknak a tagok tehát akik az eredeti korlátolt felelısségő társaságot tovább kívánták mőködtetni csak az a lehetıség volt adott, hogy az együttmőködési kötelezettséget súlyosan megsértı tagot kizárással távolítsák el. Más oldalról pedig a társaságok sok esetben visszaélés-szerően alkalmazták a tagkizárás intézményét, a vitarendezés intézményes rendszerének hiánya arra vezetett, hogy a jelentıs kisebbségben lévı tagok kizárták a többségi

289 290

Kádár –Kálmán :A büntetıjog általános tanai . KJK 1966. 444.o. A társasági törvény Szerk: Kun Tibor Láng Kiadó 1988. 213.o. Wellmann György

165

tulajdonost, amelyet korlátozás nélkül megtehetek, hiszen kft esetében –szemben a betéti-és közkereseti társasággal a kizárás joga nem a tagokhoz, hanem a taggyőléshez volt rendelve. A taggyőlési döntési szabályok szerint pedig az érintett tag a szavazásban nem vehetett részt. A kizárási visszaélések csökkentése érdekében alakult ki viszonylag korán a meglehetısen szigorú és sokszor egymásnak ellentmondó ítélkezési gyakorlat. A Gazdasági Társaságokról szóló 1997.évi CXLIV tv. jelentıs szerkezeti és tartalmi változásokat hozott, amelyet a 2006 .évi IV. tv is változatlan taralommal vett át. A hatályos törvény a kizárást az általános szabályok között szabályozza. Az új törvény szakított a korábbi jogalkotási technikával, amely szerint minden egyes társasági formára nézve különálló, bár sokban hasonló jogi szabályozást adott,291 a kizárás szabályozása valamennyi társasági formára egységesen kiterjed.292 A szabályozás egységesedése következtében a tagkizárások tekintetében meg fog nıni egyrészt a társasági szerzıdés, másrészt pedig a bírói gyakorlat szerepe. A hatályos társasági törvény 47. §. (1) bekezdése szerint „A gazdasági társaság tagját a bíróság a gazdasági társaságnak a tag ellen indított keresete alapján kizárhatja a társaságból, ha a tagnak a társágban maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyezteti.” 4.2. A kizárás törvényi tényállása A társasági szerzıdés szerzıdésszegésének törvényi tényállása generálklauzula. A jogalkotó által nevesített szerzıdésszegı magatartások lényegében a fizetési kötelezettség elmulasztásán kívül nem is léteznek. Ez tehát a Ptk szabályaitól való lényeges eltérés. Minden társaságban és minden esetben a szerzıdésszegést egyedileg és külön kell megvizsgálni. Gt-ben a szerzıdésszegési fıszabály nem más, mint a kizárási általános megfogalmazása. A társasági szerzıdés megszegésére a Ptk rendelkezései alkalmazhatatlanok, jól mutatja ez is a gazdasági társaságoknak a Ptk.-tól való relatív elkülönülését. A társasági jogi szabályozás ebben a vonatkozásban sokkal több rokonságot mutat pl. a munkajoggal, mint sem a polgári joggal. A munkajogban relatíve kötött felmondási rendszer érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató a felmondást indokolni köteles, az indokok a törvényben meghatározott generális ok-csoportokba tartozhatnak (kötöttségi elem), a felmondás indoka azonban a munkáltató és a munkavállaló konkrét helyzettıl gazdasági lehetıségétıl és személyes képességétıl, és nem a jogalkotói taxációtól függ. Ez teszi viszonylagosság a felmondási szabályokat. A társaságból való tagkizárás ehhez a jogtechnikai megoldáshoz közelít. A tagkizáró határozatot a társaságnak indokolni kell, a jogsértésnek súlyosnak, és az indoknak valósnak kell lenni, olyannak, amely a tagnak a társaságban maradását lehetetlenné teszi. A társaságból

291

Gazdasági társaságok KJK 1998 Szerk: Miskolczi-Bodnár 191.o. Újváriné Antal Edit Értelemszerően a részvénytársaságra nem irányadó a szabály, mert rt.bıl a részvényes továbbra sem lehet kizárni. 292

166

való tagkizárásnak értelemszerően okának, mégpedig valós okának kell lennie. Ha a taggyőlési határozat hatályon kívül helyezése iránti perben a felperes társaság bizonyítja, hogy a kizáró körülmények fennállnak, sikerrel bizonyítja, hogy a kizárás kezdeményezését elrendelı határozat megalapozott293 A kizáró oknak nemcsak valós oknak, hanem egyben súlyos oknak is kell lennie. Ez a követelmény felveti egyrészt annak a kérdését, hogy a bírói gyakorlatban mit jelent a súlyosság, másrészt pedig azt, hogy a súlyosságot mivel lehet bizonyítani. Az ítélkezési gyakorlat a kizárásban a vitarendezés legvégsı eszközét látja, s ha már az imént a munkajog analógiájával élünk, a kizárás a rendkívüli felmondással rokonítható. Az indokolási kötelezettség figyelembevételével helyezte hatályon kívül a bíróság azt a tagkizáró határozatot, amelynek indoklása a törvényi generálklauzula változatlan és nem részletezett megismétlése volt. A kizárás csak akkor lesz elfogadató és jogszerő, ha megállapítható, hogy a társaság többi tagjától nem volt már elvárható, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló társas viszonyt fenntartsa.294 A kizárás konkrét okát a kizáró határozatnak kell megjelölni, ez teszi a kizárás jogi szabályozását relatívvé, hiszen a társasági célok és a veszélyeztetı magatartások rendkívül sokfélék, és egyediek lehetnek. A kizárás egyedi okainak jogszerővé vagy jogszerőtlenné minısítése a bíróság feladata a társaság által indított kizárásra irányuló kereset alapján. A szerzıdésszegésrıl való állásfoglalás tehát akár melyik törvényt vesszük figyelembe végsı soron a bíróság feladata. A bírói gyakorlat áttekintése nélkül a kizárási tényállásokról véleményt formálni lehetetlen. 4.3. A kizárási határozatok a bíróság gyakorlatában.

4.3.1.Alaki követelmények A társágból való kizárással viszonylag nagyszámú közzétett bírósági határozat foglakozik. A határozatok nagy száma részint a kérdés jelentıségére, részint pedig problémáira is utal. Az ítélkezési gyakorlat tulajdonképpen abban a kérdésben mutatott teljes egységet, hogy a kizárási ügyekben a bíróságok mindenekelıtt az alaki szabályok meglétét vizsgálták, s a legcsekélyebb alaki hiba is minden esetben arra vezetett, hogy a kizárásról szóló taggyőlési határozatot a bíróság hatályon kívül helyezte. Joggal kifogásolja ezt a gyakorlatot Újlaki László295arra hivatkozással, hogy az alaki hibák miatti elutasítás „gyakran adott okot aggályokra, mert a sokszor igen súlyos érdemi kérdések és sérelmek megoldatlanul, és értékeletlenül maradtak a formai momentumok miatt, azaz ténylegesen jogellenes

293

1996/12. sz. Választottbírósági határozat A társasági törvény magyarázata Szerk: Sárközy Tamás , KJK Budapest 1993. 250.o Welmann György 295 Újlaki László: I.m. 294

167

magatartások szankcionálása elmaradt formai problémák miatt. Sor került tehát a tagsági viszony helyreállítása formai hibákra tekintettel olyan esetekben is, amikor a kizárás az elkövetett tagi magtartás súlyossága miatt egyébként megállat volna. Az alaki kérdések között mindenekelıtt azt vizsgálja a bíróság, hogy a taggyőlés szabályszerően van-e összehívva. A meghívó elküldése és a taggyőlés megtartása között –ha a társasági szerzıdés másként nem rendelkezik – eltelt –e törvényben elıírt 15 napos határidı, illetve azt, hogy a taggyőlés összehívása az összehívásra feljogosított személytıl származik-e. A taggyőlési meghívó napirendjén olyan módon szerepel- e a kizárás, hogy abból megállapítható legyen a kizárandó személye, végül pedig azt, hogy a taggyőlés határozatképes volt-e, vagy sem. Nem minısített szabályosnak azt a taggyőlési napirendi pontot a bíróság, amely az „egyebek”, vagy „probléma rendezés” cím alatt hozott tagkizáró határozatot. A bíróságok alapvetı követelményként fogalmazták meg azt, hogy a kizárandó tagnak kétségtelenül tisztában kell lennie azzal, hogy vele szemben a társaság kizárási kezdeményezéssel él. Az érintett tagnak biztosítani kell azt is, hogy a vele szemben felhozott kifogásokkal szemben megfelelıen védekezni tudjon. A kizárás tekintetében értelemszerően figyelembe kell venni a Gt. speciális döntéshozatali (taggyőlési eljárási) szabályait, nevezetesen azt, hogy ha valamely tag a szavazásból ki van zárva, akkor ıt a határozatképesség megállapításánál is figyelmen kívül kell hagyni. Tekintettel a szigorú alaki követelményekre a tagkizárási ügyek jelentıs számban ezen az elsı szőrın már fennakadtak, s ez kétségtelenül az oly sokat emlegetett társasági jogi kultúra hiányára vezethetı vissza. A közzétett bírósági határozatok többségében eljárásjogi, alaki kérdésekkel foglalkoznak, bár utóbbi idıben örvendetes módon a határozatok némelyikében történik utalás anyagi jogi kérdésekre is olyan formában, hogy a Legfelsıbb Bíróság a kizárási ok helytállóságáról feltételes módban fejt ki véleményt. A joggyakorlat formálásában ezek az ítéletek döntı jelentıségőek. Az alaki kérdések elsıdlegességének következtében azonban igen nehezen alakul ki érdemi kérdésekben követhetı joggyakorlat, más oldalról pedig az elemzett ítéletekbıl az is megállapítható, hogy ugyanabban az anyagi jogi kérdésben sok évvel a társasági törvény megjelenése után is, még ma is eltérı bírósági gyakorlat van, mára is igaz az1993-as megállapítás, hogy : „letisztult gyakorlat sok kérdésben még nem alakult ki”.296 4.3.2. A társasági cél veszélyeztetésének értelmezése

Az alapkérdés az, hogy a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztetı magatartásnak kell-e káros eredményre is vezetni, vagy a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztetı magatartás megvalósul akkor is, ha a károsodás bekövetkezésére alkalmas

296

A cégek, mint vállalkozások. A társasági és a csıdtörvény. Kommentár a gyakorlat számára HVGORAC 1993 271.o.

168

fenyegetı veszély, mint jogellenes állapot jön létre, károsodás azonban nem következik be. Vannak olyan ítéletek, amely a társasági célok veszélyeztetettségét összekapcsolják magával a károkozással (kár meglétét bizonyítani kell), és van olyan ítélet amely a kár bekövetkezését nem követeli meg. A Fıvárosi Bíróság297arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tag ügyvezetı által kötött olyan szerzıdés, megkötése, amely a taggyőlés kizárólagos hatáskörébe tartozott az ügyvezetı visszahívására adott volna alapot, a tagsági viszony kizárással történı megszüntetéséhez azonban nem elegendı ok. A Fıvárosi Bíróság szerint a társaságból való kizáráshoz annak megállapítása lett volna szükséges, hogy az ügyletkötés a társaságnak „kárt okozott, vagyis nagymértékben veszélyeztette a társaság mőködését.” a Fıvárosi Bíróság ebben ítéletében azt mondta ki, hogy a társasági célok elérésének veszélyeztetése károkozás útján valósítható meg. Hasonló jogi álláspont rajzolódik ki a Csongrád Megyei Bíróság ítéletében,298amelyben a bíróság kifejti, hogy „az elszámolási vita nem kizáró ok, még abban az esetben sem, ha a társasággal kötött ügyletekbıl eredı tartozást a tag a társaságnak nem fizette meg. Ebben az esetben ezért polgári peres úton érvényesítheti a társaság a taggal szembeni igényét. „Az ítélet a vizsgált téma szempontjából érdekesebb része most következik: „Kivételt képez, ha a taggyőlés szerzıdésszegı magatartása a társaság mőködésére nézve bizonyítottan súlyos következménnyel jár, így pl. ha magatartása következményeként a társaság anyagi helyzete ténylegesen megrendül, szétzilálja, lehetetlenné teszi a társaság mőködését; a társaság csıdhelyzetbe került, vagy –súlyosabb esetbe- felszámolási eljárás indul ellene a konkrét magatartás következtében.” Ugyancsak a károsodás bekövetkezéséhez köti a kizárást a Fejér Megyei bíróság két közzétett ítélete299. A megyei bíróság kifejti, hogy „állandó és töretlen bírói gyakorlat megköveteli, hogy a kizárás okaként megjelölt magatartás veszélyeztetı jellege, s az abból eredı kár konkrétan megjelölésre, és részletes kimunkálásra kerüljön.” Ugyancsak a Fejér Megyei Bíróság ítéletében300fejti ki a bíróság ismételten azt az álláspontját, hogy a veszélyeztetı tagi magatartásnak bizonyítottan súlyos következményekkel kell járnia”. E döntésekkel ellentétben a Gyır-Moson–Sopron Megyei.Bíróság ítéletében301 arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kizárási oknak a kizárási határozat meghozatalakor nem kell már fennállnia ahhoz, hogy a múltban kifejtett és a társaság érdekeit veszélyeztetı tagi

297

2.P.27.301/1992 sz. ítélet FPK 1995/77. 1.Gf.40.006/1998/3. sz. 299 Gf. 40.055/1999 sz. 300 Gf.40.034/1999/5. sz. 301 Pf. 20.330/1998/3. sz 298

169

magatartás a társaság többi tagjában a bizalmat véglegesen megrendítse, a kizárásról szóló döntést alapossá tegye. Ez a döntés szinkronban van a társaság jogtudományban kialakított jogi fogalmával, nevezetesen azzal, hogy a társaság bizalmi viszonyon, a tagok szoros érdekközösségén alapuló huzamos jogi és gazdasági kapcsolat, amelyben ha a bizalmi elem okkal megrendül, és érdekellentétbe fordul át, és vezethetetlenné teszi a társaságot és szétfeszítheti az együttmőködés társasági kereteit is. Ezzel összefüggésben jegyezzük meg: nehezen elemezhetı a Legfelsıbb Bíróság eseti döntése,302 amely szerint „a társaság tagjának belsı vitája önmagában nem minısül olyan fontos oknak, amely alapja lehetne a társaságból történı kizárásnak”. A vita önmagában természetesen nem szolgálhat kizárási alapul, de ha a tagok közötti vita az együttmőködést reménytelenné teszi, ez már eredményezhet olyan veszélyhelyzetet, ami a társasági funkció megvalósítást akadályozza. Így foglalt állást a Legfelsıbb Bíróság megállapítva, hogy ha a viták a társaság valamennyi tagját érintik ezt már nem lehet magántermészető konfliktusnak tekinteni. E viták súlyuknál fogva olyan eredménnyel járhatnak, hogy a társas viszony fenntartása a társaság tagjaitól nem várható el. A társasági érdekeket elıtérbe helyezı ítélet a Legfelsıbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság által hozott, és a BH 2001.583. szám alatt közzétett eseti döntés. Konkurens tevékenység végzése estén az elsı fokú bíróság a kizárási indokokat alaptalannak találta és helyreállította a kizárt tag tagsági jogviszonyát, mert a kft-t tényleges hátrány nem érte. A másodfokú bíróság, s a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsıbb Bíróság megalapozottnak találta a tagkizárást és a kizárt tag által indított keresetet elutasította megállapítva, hogy a Gt annak a tagnak a kizárását is lehetıvé tette, akinek a társaságban maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetni. A Legfelsıbb Bíróság szerint a jogszabálynak a feltételes módú megfogalmazásából az következik, hogy a kizáró határozatot nem teszi megalapozatlanná, ha a társaságot a határozatban megjelölt okból akár a határozathozatalig, akár azt követıen –tényleges hátrány nem éri. Álláspontom szerint ebben az ügyben másodfokon eljáró bíróságnak, illetve a Legfelsıbb Bíróságnak ez az utóbbi ítélete felel meg a tényleges jogalkotói szándéknak, jóllehet az ilyen tartalmú ítéletek számszerőségüket tekintve egyenlıre kisebbségben vannak. E döntés megalapozottsága és jogszerősége alátámasztására érdekében a kizárási szabálynak a Legfelsıbb Bíróság által elvégzett nyelvtani jogértelmezésén túl a rendszertani és teleológiai értelmezés alapján is ugyanerre a következtetésre lehet jutni. Ha ugyanis elfogadjuk azt, hogy a kizáráshoz a károsodás bekövetkezése is szükséges, akkor kizárásra - mint ahogy az idézett Csongrád Megyei bíróság ítélet leírja – csak akkor kerülhet sor, ha a társaság szétzilálódik, csıdhelyzetbe kerül, vagy felszámolási eljárás indul ellene. Ebben az esetben pedig a kizárás mint olyan értelmetlenné válik, hiszen egy tag jogellenes magatartása maga után rántja az egész társaságot, különös tekintettel arra, hogy a kár megtérülése az esetek jelentıs részében

302

BH 1991.329. sz

170

kétségessé is szokott válni. Ha a károsodás nem is vezet mindig a társaság szétzilálásához csak szélsı esetben, ez nem változtat azon, hogy a károkozás mindig olyan irreverzibilis folyamat, amely csak a károsult egyén szintjén reparálódhat, társadalmi szinten sohasem. A jogalkotásnak is és az ítélkezési gyakorlatnak arra kell törekedni, hogy a jogellenes magatartások minél kevesebb mőködési zavart okozzanak a piaci kapcsolatokban. Egy társaság szétzilálódása feltétlen kihatással van a társaság jogi és gazdasági kapcsolataira, de az áttételeken keresztül károsodó szereplıknek már igényük sincs követelésük megtérítésére (szerzıdı partnerek, munkavállalók, fogyasztók). A Gt 9 § (2) alapján alkalmazandó a Ptk. 1 § (2) bekezdése a törvény értelmezési alapelve: a törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni. Az e szakaszhoz főzött miniszteri indokolás szerint a törvény „kötelezıen elıírja, hogy a rendelkezéseket a jogalkalmazó ne szemlélje elszigetelten attól a valóságtól, amelynek szabályozásáról szó van, és ne vonatkoztassa el azoktól a céloktól, amelyek elérését a szabályozás elımozdítani hivatott. Ez ugyanis olyan kérdés, amelyben a törvényhozó utasítást adhat a jogalkalmazónak avégbıl, hogy a legalapvetıbb törvényhozói célok megvalósulását biztosítsa, és elejét vegye annak, hogy az egyes rendelkezések értelmezése szembeforduljon azzal a rendeltetéssel, amelyet a törvénynek be kell tölteni.”303 Mindebbıl az következik, hogy ha a gazdasági társaság célja a kereskedelmi forgalomban való részvétel, akkor minden jogértelmezésnek arra kell törekedni, hogy a társaságot az ítélkezési gyakorlat megtartsa a kereskedelemi forgalom szereplıi között. Ebbıl következıen elfogadhatatlan az a jogértelmezés, amely csak azt a magatartást tekinti jogellenesnek, amelyik révén a társasági lét megsemmisül, vagy gazdaságilag ellehetetlenül. A társaságok gazdasági célja nem kizárólag abban ragadható meg, hogy a termeléshez szükséges tıkéket összegyőjtse, hanem abban is, hogy az összegyőjtött tıkéket mőködtesse.304 A gazdasági- társadalmi renddel az a jogszabály értelmezés van összhangban, amely a piaci szereplık megtartását és nem kiiktatását célozza. Megállapíthatjuk tehát, hogy a társasági célokat veszélyeztetı tagi magatartás nemcsak és nem elsısorban azzal veszélyezteti a társaságot, hogy neki vagyoni kárt okoz, hanem azzal is veszélyezteti, hogy a károsodásra vezetı helyzetet elıidézi. Ebbıl következıen a bíróságok akkor járnak el a jogalkotói követelményeknek megfelelıen, ha jogértelmezésük társaságot megtartó és nem megszüntetı irányba hat. Ez a közzétett ítélet igen nagy horderejő, ennek alapján egy sor korábban elutasított kizárási ok, mint pl. a tag által végzett konkurens tevékenység megítélése a jövıben átértékelıdhet. 4.3.3. A tag által végzett konkurens tevékenység.

303

A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve KJK Budapest 1959 22.o. Mikroökonómia. Szerk: Kopányi Mihály Mőszaki Kiadó Budapest 1997 127 .o. Gazdasági Társaságok. KJK Budapest 1998. Szerk: Miskolczi Bodnár Péter 15.o.

304

171

A bírósági határozatok tanúsága szerint az egyik leggyakrabban elıforduló kizárási ok a kizárt tag által kifejtett konkurens tevékenység. Ezekben a tényállásokban a gazdasági társaságból kizárt tag tagja, illetve alapítója volt olyan más gazdasági társágnak, amelynek tevékenysége azonos, vagy sokban hasonló volt ahhoz a társasághoz, amelybıl kizárásra került. Ezt a tényállást a bíróságok, sıt maga a Legfelsıbb Bíróság egyes tanácsai olykor egymásnak is ellentmondóan ítélik meg. A BH. 1994 180. szám alatt közzétett eseti döntésben a tagkizárásra azért került sor, mert a társaság tagja egyben tagja volt másik konkurens társaságnak is. Az Legfelsıbb Bíróság, az elsı fokú bírósággal egyezıen megállapította, hogy ugyan a felperes valóban tagja és ügyvezetıje is egy másik társaságnak, amely az alperesével azonos tevékenységet folytat, ez azonban önmagában nem alapozza meg a kizárását. A Legfelsıbb Bíróság megjegyezte, hogy a tagra nézve sem a Gt, sem a társasági szerzıdés nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely korlátozná, vagy tiltaná más tevékenység folytatását. Ilyen feltételt, illetıleg tilalmat megfogalmazó rendelkezést a Gt. csupán az ügyvezetı vonatkozásában állít fel, a tag esetében nem. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez az álláspont sajátos magyar jogfelfogás. A kft személyes jellegére és az együttmőködés társasági jogi követelményeire tekintettel –a hasonló jogi szabályozás alapján álló német jogi megoldásban minden kétséget kizáróan megáll a tagkizárás.305 Hasonló tartalmú álláspont fogalmazódik meg a BH.1991.441. szám alatt közzétett eseti döntésben. Ebben a Legfelsıbb Bíróság leszögezte, hogy bár kétséget kizáróan megállapítható az, hogy a kizárt tag két tevékenységi körét tekintve teljesen azonos társaság tagja, ennek a kérdésnek a megítélése nem a Gt. alá tartozik, hanem tisztességtelen versenyt eredményezhet, s mint ilyen eshet a versenytörvény tilalma alá. Ezekkel az eseti döntésekkel ellentétben a BH.1993. 419. és a BH. 2001. 583. szám alatt közzétettek szerint, ha a tag egy másik, azonos tevékenységet folyatató társaságnak is tagja, ezzel megvalósítja a társasági célok elérésének nagyfokú veszélyeztetettségét, végsı soron megalapozza a kizárást. A konkurens tevékenység ellentétes azzal az elvárhatósági mértékkel, amelyet a törvény támaszt a társasági tagokkal szemben. Az együttmőködési kötelezettség alapján a tagok lojalitással tartoznak a társaság felé, annak konkurenciát nem támaszthatnak. Magam részérıl ez utóbbi ítélettel értek egyet. A korlátolt felelısségő társaság tagja a társaság személyes jellege folytán általában áttekintéssel rendelkezik a társaság gazdasági ügyeirıl, piaci pozíciójáról, gazdasági partnereirıl. Ezeket a piaci információkat módjában áll a társaság rovására gyakorolni. Rá kell világítani arra is, hogy a konkurens tevékenység megítélése szoros összefüggésben van azzal, hogy a Legfelsıbb Bíróság mára már nem követeli meg a társasági célokat veszélyeztetı magatartások megállapíthatóságához a kár bekövetkezését. A konkurens magatartás kárkövetkezményeit a polgári jogi kártérítési szabályok alapján szinte lehetetlen bizonyítani. Addig tehát amíg a kizárás megalapozásához

305

Gehrlein: im. 86.o.

172

a károsodás tényét igazolni kellett, a konkurens tevékenységre alapított kizárások sikeres igen kétséges volt. Ezek az ügyek világítanak rá az együttmőködési kötelezettség tételes kimondásának hiányára. A konkurens tevékenység folytatása egyébként nemcsak a jóhiszemő joggyakorlás követelményeit sérti, hanem súlyosabb esetben joggal való visszaélést is megvalósíthat. A gazdasági társaságokról szóló törvény valamennyi tag és részvényes számára biztosítja a társaság üzleti könyveibe és irataiba való betekintést, illetve biztosítja a legfıbb szerv ülésén való részvétel lehetıségét. A tagnak ez a joga csak a törvény kereti között korlátozható. A társaság ügyeirıl való informálódás joga a tagot, mint tulajdonost megilletı ellenırzési jogosultság egyik megnyilvánulása. A társaság elızetes engedélye nélküli konkurens tevékenység a betekintési jog visszaélésszerő alkalmazását is jelentheti. A joggal való visszaélésre alapított igények azonban csak az elméletben jelentenek megoldást, a joggal való visszaélés bírósági gyakorlata alapján az igényérvényesítés meglehetısen sok nehézségbe ütközik.306 4.3.4. A tagi és vezetı tisztségviselıi jogsértések összekapcsolása. Megoszlanak az esti döntések abban a kérdésben is, hogy a tagi és a vezetı tisztségviselıi tevékenység összekapcsolható-e, azaz az ügyvezetés körében kifejtett , és társaságot veszélyeztetı tevékenység alapot adhat –e a kizárásra. (A különbözı társasági pozíciók összefonódása egyébként nem csak a kizárás, hanem a társaság törvényes mőködése és szavazás esetében is gondokat okozhat307.) A Fıvárosi Bíróság FPK 1995/77. sz. alatt közzétett eseti döntésében a kizárási tényállás arra is alapult, hogy a társaság tag ügyvezetıje olyan szerzıdést kötött, amelyhez a taggyőlés jóváhagyását kellet volna kérni. A Bíróság megállapította, hogy ”Az a körülmény, hogy felperes, mint ügyvezetı, a hatásköre túllépésével kizárólagos taggyőlési hatáskörbe tartozó ügyletet kötött önmagában alapot adhat az ügyvezetıi tisztségbıl való visszahívásra, a tagsági viszony kizárással való megszüntetéséhez azonban nem elegendı ok. A társaságból való kizáráshoz annak megállapítása lett volna szükséges, hogy az ügyletkötés a társaságnak kárt okozott, vagyis nagymértékben veszélyeztette a társaság mőködését.” Az FPK 1995/7. sz, eseti döntésben a bíróság megállapította, hogy a felperes a társaság iratait, illetve pecsétjét késedelmesen szolgáltatta vissza. Ez a magatartás felperesnek mint

306

Lásd: Tercsák Tamás: Joggal való visszaélés bírói gyakorlatáról- ingadozó dogmatika Jogtudományi Közlöny 4/ 2002 157-167 307 Ezen összefüggések egyes sajátos kérdéseirıl lásd a német jogirodalomban: Blömer, Dirk: Leistungen und Einflussnahmen der GmbH-Gesellschafter durch eigenkapitalersetzende Darlehen eine Untersuchung des § 32a Abs.3 GmbHG In: Studien zum Handels-, Arbeits- und Wirtschaftsrecht 1. Aufl.; Baden-Baden; Nomos-Verl.-Ges. 2004. 314 S.

173

ügyvezetınek a visszahívásához szolgáltak alapul, így utóbb a kizárás okaiként még egyszer már nem vehetık figyelembe. A bíróságnak tehát azt kellett vizsgálnia, hogy az a körülmény, miszerint az ügyvezetıi tisztségébıl visszahívott felperes a nála levı iratokat és pecsétet késedelmesen és hiányosan szolgáltatta vissza, a kizárásra alapot adó ok-e. Önmagában az iratok késedelmes visszaadása nem alapozza meg a kizárást, figyelemmel arra is, hogy a határozat meghozatalakor az iratok már hiánytalanul átadásra kerültek”. A magyar joggyakorlattal szemben a hasonló elveken szabályozó német jog egészen más joggyakorlatot alakított ki. Ha az ügyvezetı tag ügyvezetıi minıségét felhasználva követ el társaságot veszélyeztetı magatartást, a bíróság kizárja a társaságbók, mert a kizárásnak az a joggyakorlat szerinti kritériuma, hogy a magatartás veszélyeztesse a társasági mőködést , és a tagok közötti bizalom helyreállásának ne legyenek reális esélyei. A német ítélkezési gyakorlatban a pozíciók magyar joggyakorlat szerinti szétválasztására nem kerül sor308. A tagkizárás joggyakorlatában tehát arra az alapkérdésre kell választ keresni, hogy lehet-e az ügyvezetıi mulasztás miatt tagkizárást alkalmazni vagy sem, illetve ha e kérdésre megengedı választ adunk, azt a további kérdést kell megválaszolni, hogy milyen feltételek fennállása esetén lehet egy tagot ügyvezetıi magatartás estén tagi szankcióval sújtani. Az elsı kérdésre álláspontom szerint igennel kell válaszolni, mert a társasági törvényeink korlátolt felelısségő társaság esetén lehetıvé teszik azt, hogy a tulajdonosi tagi pozíció és a vezetı tisztségviselıi pozíció összekapcsolódjon. Ha ez az összekapcsolódási folyamat végbement a vezetı tisztségviselı tagra érvényesülni fognak a vezetı tisztségviselıvel szembeni törvényi elvárások, másként fogalmazva a vezetı tisztségviselık vétkességi, gondossági zsinórmértéke a Ptk 339§. -hoz képest magasabb szintő.309 A jogalkotó a vezetı tisztségviselıktıl általában elvárható magatartás törvényi kifejezéssel kiemeli az átlagos polgári jogi szereplık körébıl e funkciót betöltı jogalanyokat, akik feladatukat a társaság érdekeinek elsıdlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezetı tisztségviselıvel szemben megállapított fokozott követelmények azt is eredményezik, hogy a vezetı tisztségviselı tevékenység objektivizálódik, a felelısség alóli kimentés rendkívüli módon elnehezül. Ezzel szemben a tagkizárásra okot adó cselekménnyel szemben a jogalkotó azt a követelményt támasztja, hogy a magatartás a társasági célok elérését nagymértékben veszélyeztetı, súlyos ok legyen. A tag kizárása végsı eszköz. Azt gondolom azonban, hogy a társasági célok elérését jelentıs mértékben veszélyezteti, sıt meg is akadályozza, ha tulajdonos tagok közötti feloldhatatlan alakul ki amely megbontja az együttmőködés. Álláspontom szerint az ügyvezetıi jogkör felhasználásával elkövetett jogellenesség akkor adhat alapot a társaságból való kizárásra, ha az ügyvezetıi magatartás a társaságon belüli egyes tagi pozíciók, egyes döntési helyzetek, vagy egyes tagi érdekérvényesítés megvalósítására alkalmas. Ha az ügyvezetıi pozíció az eszköze annak, hogy az ügyvezetı tag

308

Gehrlein:im 80.o. Wellmann György : A gazdasági társaság és a vezetı tisztségviselı közötti jogviszony Gazdaság és Jog 2001. 4. sz . Szigeti Adrienn: A társaságok vezetı tisztségviselıinek felelıssége. Cég és jog 1999.1. szám Wellmann György: A vezetı tisztségviselık polgári jogi felelıssége Gazdaság és jog 1996 12. 309

174

a saját, vagy egy társasági csoport érdekérvényesítését biztosítsa, vagy annak érdekérvényesítését segítse elı. (Pl. ügyvezetı által között, saját vagy egyik tag érdekében kötött szerzıdés; a taggyőlés összehívásával, napirend megállapításával kapcsolatos jogok gyakorlása) Formálisnak tartom azt az igen elterjedt megközelítést, hogy ügyvezetıi mulasztást vagy magatartást csak az ügyvezetıt érintı társasági jogi jogkövetkezményekkel lehet sújtani és mereven el kell választani a tagi és ügyvezetıi pozíciók megítélést.. Ha a törvényalkotó lehetıséget ad a tagi és ügyvezetıi pozíció összekapcsolására, miért lenne jogszerőtlen a kötelességszegés szankcióinak is az összekapcsolása? Az ítélkezési gyakorlatban álláspontom szerint kötelezıen, és minden esetben el kellene végezni a tag-ügyvezetı jogellenes magatartásának „hatásvizsgálatát”, és abban az estben ha megállapítható a tag-ügyvezetı magatartásának a tagsági viszonyokra gyakorolt negatív hatása, a tagkizárás alkalmazása elıl nem lenne szabad mereven elzárkózni. 4.3.4. A személyes közremőködési kötelezettség elmulasztása. Viszonylag egységes a bírósági gyakorlat abba, hogy ha a tag a személyes közremőködési kötelezettségének nem tesz eleget, ekkor lényegében szerzıdésszegı magatartást tanúsít, s ez alapot adhat a társaságból való kizárásra. Feltéve azonban, hogy akár a szerzıdés, akár egyéb megállapodás az elvégzendı feladatokat pontosan rögzíti.310

5. A társasági szerzıdés megszegésének sajátosságai

5.1. A tagok közötti érdekegység védelme. Ha a társaság tagja a társasági szerzıdésben vállalat kötelességeit megszegi, e kötelességszegés jogkövetkezménye a tag tagsági viszonyának a társaság által történı, egyoldalú megszüntetése. E szankció alapvetıen azzal a vagyoni érdekkel van összefüggésben, amelyet a társasági törvény védelemben kíván részesíteni. A korlátolt felelısségő társaságnak is, mint valamennyi társaságnak a törvény által elismert célja és védett érdeke az üzletszerő közös gazdasági tevékenység folyatatása. Szokásos a társasági szerzıdést gazdaságszervezı szerzıdésnek definiálni, ahol a szerzıdésben részes felek, mint az áruviszonyok azonos pólusán elhelyezkedı alanyok érdekegységben állnak, ezen alanyok

310

BH. 1993. 293.

175

között jogi értelemben vett érdekellentét nincs. Ez a társaság külsı szemléletében, nevezetesen azokban a jogviszonyokban, amikor a társaság jogi közelebbrıl polgári jogi vagyoni kapcsolatba lép egy külsı pici szereplıvel helytálló. A társaságok éppen mert nem intézménytípusú jogalanyok, jogi személyek, hanem személyegyesülés jellegő jogalanyok amelyek vagyona több tulajdonos vagyonának egyesülésébıl jön létre311 magukban hordozzák az érek konfliktusok kialakulásának lehetıségét. És ha a társaság belsı viszonyaiban megbomlik az az érdekegység, amely a társaságot létesítı tagokat a társaság megalapítására indította a társaság a tagja ellen alkalmazott jogi eszközzel, nevezetesen a tagkizárás eszközével állítja helyre az érdekegységet. A Gt. mind a hatályos, mind pedig a korábbi törvények is társaság célját az ületszerő gazdasági tevékenységben jelöli meg. Az üzletszerőség fogalmában az egyes szerzık megfogalmazásaiban legfeljebb hangsúlyeltolódások vannak.312 Az üzletszerőség jelenti mindenekelıtt azt, hogy a társaság alapvetıen a nyereség elérésére irányuló együttes tevékenységet végez a tagok közötti tartós, huzamos és szervezetszerő együttmőködése keretében, a gazdasági szférában való részvétel alapján piaci szereplı, a társaság piaci szükségletek kielégítése érdekében tevékenykedik, s mint ilyen az áruviszonyok egyik pólusa. A tagok közötti érdekegység alapja a kereskedelmi társaságok kialakulási okiból ered. 5.2. A jogellenes magatartás és a szankciók összefüggése. Az áruviszonyokban testet öltı szerzıdés, és a szerzıdés megszegése a polgári jogi felelısség intézményében nyer jogi értékelést. A polgári jogi felelısség célja a reparáció.313 A polgári jogi vagyoni jogok sérelmére -legyen az szerzıdésszegésen, vagy szerzıdésen kívüli sérelema jog a reparatív szankcióval reagál. A reparációs elv teljes egészében érvényesül az objektív és a felróhatóságtól függı szerzıdésszegési szankciókban. Az objektív szerzıdésszegési szankciókban a törvény a felek közötti jog és kötelezettség megbomlott harmóniáját állítja helyre, a felróhatóságtól függı szankciónál pedig a sérelmet szenvedett vagyont reparálja. A polgári jogi áruszerzıdések esetén a jogi felelısség akkor következik be, ha a károsodás, vagy az érdekegyensúly a felek között ténylegesen bekövetkezett, illetve megvalósult. A jogsértés

311

Világhy- Eörsi: Magyar Polgári jog. c. tankönyvében az intézmény típusú jogi személy és a személyegyesülés típusú jogi személy megkülönböztetését abban látta indokolhatónak, hogy az intézménytípusú jogi személyek tagjai munkaviszony, a személyegyesülés típusú jogi személyek jogviszonya tagsági viszonyon alapul. Magyar polgári Jog Tankönyvkiadó 1965 139.o. Csanádi György a jogi személy tipizálásának alapját abban látja, hogy az intézménytípusú jogi személyek vagyona akként keletkezik, hogy a egy tulajdonos, -az állam- vagyonának több önálló részre való elkülönítésébı ered, amelyre ráépül egy szervezet. A személyegyesülés típusú jogi személy vagyona pedig több tulajdonos egyesülése révén jön létre. Polgári Jog Tankönyvkiadó Budapest 1984 .56. o. 312 Társasági törvény, cégtörvény. HVG ORAC Szerk:Sárközy T Budapest 1997 46.o; Gazdasági társaságok KJK Budapest 1998 Szerk: Miskolczi-Bodnár Péter 93.o.; Magyar Társasági Jog Novotni Kiadó, Miskolc 1999 36.o; A társasági törvény magyarázata Szerk:Sárközy T KJK Budapest 1993, 83. o. 313 Eörsi : A szocialista polgári jog alapproblémái Akadémia 1965 220.

176

következtében „a nem kívánt eredmény” a gazdaságban ténylegesen meg is jelenik, a káros eredmény bekövetkezett. A Ptk egyértelmően fogalmaz ebben a vonatkozásban Ptk 355 § (4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és elmaradt vagyoni elınyt kell megtéríteni, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely a károsultat ért vagyoni, vagy nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A polgári jogi szankciók, benne a szerzıdésszegési szankciók is reaktívak, már bekövetkezett eseményre, sérelemre reagálnak. Valamely sérelem kiküszöbölésére, az eredeti állapot helyreállítására törekednek. A jogi szabályozás célja, hogy a tulajdonos kára megtérüljön, a tulajdonos vagyoni „elégtételhez„jusson, a polgári jogi szankcióval a károsult lényegében egyenértékhez jut. Asztalos László hívja fel a figyelmet arra, hogy a veszélyeztetı magatartások a polgári jogi dogmatikában csak kivételesen vannak jelen, és elsısorban a szerzıdéses biztosítékok vonatkozásában merül fel a kérdés, és csak egészen kivételes estben szankciós hatásúak. 314 Nem mond ellent az elızıekben mondottaknak a Ptk. a 341 §. A törvény e szakasza felállítja azt a szabályt, amely szerint a károsodás veszélye estén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt aki részérıl a veszélyhelyzet fenyeget, tiltsa el a veszélyeztetı magatartástól, illetve kötelezze a kár megelızéséhez szükséges intézkedések megtételére. Ez a szabály azonban a bírósági gyakorlatban leszőkül a szomszédjogi tényállásokra, különleges eljárási szabályok (tárgyalási határidı) híján erıtlenek, s tényleges jogvédelemre alkalmatlanok. Ennek a szabálynak a léte tehát nem dönti meg azt az állításunkat, hogy a polgári jogi felelısségi szabályok alapvetıen reparatív jellegőek, s a már bekövetkezett károk rendezésére koncentrálnak. A polgári joggal szemben a közjogi jogi normákban (beleértve a büntetı és államigazgatási jogot is), a jogi szankciók célja és jellege represszív-preventív. Ez alatt azt kell érteni, hogy a jog a jogellenesen és felróhatóan eljáró elkövetı magatartását értékeli, ha úgy tetszik a jog büntet, repressziót alkalmaz. A büntetés kiszabásánál és meghatározásánál az elkövetı személyes körülményei, a vétkesség, bőnössége foka, a szándékosság vagy a gondatlanság mértéke különös jelentısséggel bír. A preventív jelleg pedig általánosan társadalmi, vagy valamely konkrét érdek védelmét jelent a jogsértı magatartással szemben, éppen annak érdekében, hogy a sérelem ne is következzen be. A prevenció lényegéhez hozzátartozik, hogy a célját tekintve a. reaprációt megelızı fázist jelent.315 A közjogokban a veszélyeztetı jellegő magatartások törvényalkotó általi tilalmazása és joghátránnyal való értékelése legalább olyan tipikusnak mondható, mint az objektíve káros eredményt okozó magatartások.316 A társasági

314

Asztalos László: A polgári jogi szankció. Akadémia 1966 296.o. Lásd: Julesz Máté: A reparáció és prevenció elhatárolása a környezetvédelmi magánjogban. Magyar Jog 2006 március 163.o. 316 Pl. Közúti veszélyeztetés, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, környezet veszélyeztetés stb. 315

177

jogban a tagkizárás intézményével a jogalkotó a társaságot érı kárt kívánja a vétkes magatartást tanúsító tag eltávolításával kívánja megelızni. 5.3. Jogellenesség és szankció a társasági szerzıdés megszegésében Az elızıekben elmondottak alapján érdemes megvizsgálni azt, hogy a társasági szerzıdés megszegése milyen jogellenes magatartással történik, és erre a jogellenességre a törvényalkotó milyen szankcióval, reparatív, vagy represszív-preventív szankcióval reagál? A törvény szerint a fizetési kötelezettséget elmulasztó tag magatartása következtében a társaság vagyona kevesebb, mint amekkorának a szerzıdés, vagy jogszabály alapján lennie kellene. A fizetési kötelezettséget elmulasztó tag éppen a mulasztása okán, magával a mulasztással idézi elı tényleges jogellenes eredményt, s ennek a jogellenes eredménynek a kiküszöbölését szolgálja, a tagsági viszony megszőnése. Ez a szankció, a polgári jog szerzıdésszegési jogkövetkezményeivel rokon, azonos elvek alapján álló szabály. A társaságnak pontosan forintban meghatározott vagyoni követelése áll fenn a taggal szemben, és a tagsági viszony megszőnését követıen a tagnak is a társasággal szemben. (az általa teljesített összegre igényt tarthat). A társaság vagyonsérelme helyreáll akár árverésen, akár tıkeleszállítással végzıdik a társaságellenes magatartás következményeinek a kiküszöbölése. A tagsági viszonynak a Gt 14.§ alapján történı megszőnése, megszüntetése reperatív szankció. Ez a szankció továbbá objektív jogkövetkezmény, mert a fizetést elmulasztó tagnak a mulasztással szemben kimentési lehetısége nincs. Más a helyzet azonban a társasági célokat veszélyeztetı magatartás esetében, mert ebben az esetben a szerzıdésszegés jogkövetkezménye álláspontom szerint nem reperatív, hanem represszív-preventív jellegő. A társasági szerzıdésnek a társasági célok elérését veszélyeztetı magatartással történı megszegése estében a reperáció nem alkalmazható, mert a társasági tag által a társaság kárára folytatott jogellenes tevékenység esetén nincs mit reparálni, A tagkizárás károkozás nélkül is bekövetkezhet, illetve ha károkozás bekövetkezik, a kár mértéke és az esetleges okozati összefüggés rendkívül nehezes bizonyítható. Pl. konkurens tevékenység esetében hogyan bizonyítható, hogy a harmadik személy a kizárást kimondó társasággal szerzıdött volna., vagy a társasági viták miatt bekövetkezett bizalomvesztés miatt milyen nagyságú nyerségtıl esett el a kizárást kimondó társaság. A példák száma tetszılegesen növelhetı. Megállapítható tehát, hogy a társasági szerzıdés megszegésének jogi értékelésére reparatív jellegő polgári jogi szankciók, (kártérítés, kötbér) alkalmatlanok. A Gt-ben a jogalkotó által jogellenesnek minısített tevékenység folyamatába kapacsolódik a kizárási szankció. A jogalkotó a kizáráshoz elegendınek ítéli a társasági célokat veszélyeztetı magatartás tanúsítását. A kizárási tényállás generál klauzula jellege miatt a bírósági gyakorlatnak kell folyamatosan megítélni, hogy a tag által tanúsított magatartás valóban súlyánál fogva olyan jellegő volt-e, amely ténylegesen veszélyeztetettséget eredményezett. A törvény szerint a jogalkotó sem

178

térben sem idıben sem okban ,indokban nem kívánta korlátok közé szorítani a társaságokat annak megítélésében hogy melyek azok a magatartások, amelyek a társaság számára tarthatatlanná teszik az együttmőködést. Ezért igen nagy szerepe van egyrészt a társasági szerzıdéseknek, amelyek a tevékenységük jellege és gazdasági pozíciójuk szerint nevesíthetnek kizárási tényállásokat. Törvényi és szerzıdési szabályok hiányában a bíróságokra hárul az a feladat, hogy döntsenek a társasági célokat veszélyeztetı magatartások körérıl. Ennek megítéléshez pedig a társaság célokból közelebbrıl az üzletszerőség fogalmából kell kiindulni. Mert -álláspontom szerint-a Gt-ben szabályozott szerzıdésszegési jogkövetkezmények nem csak represszívek, hanem preventívek is. A szankció preventív jellege alatt a tagkizárási jogvitákban azt célszerő érteni, hogy a joghátrány alkalmazási célja a szőkebb és tágabb értelemben vett közösségi védekezés. Szőkebb értelemben magának a társaságnak a védekezése de egyben védelme is, tágabb értelemben pedig ide sorolandó minden egyéb olyan piaci szereplı védelme, aki az érintett társasággal gazdasági jogi kapcsolatot léptesít. Piaci szereplı a többi társasági tag, akiknek érdekeit súlyosan sértheti a kizárt/kizárandó tag magatartása. Az e tagok közötti nem kívánatos egyéni érdekérvényesítést a kizárásra vonatkozó döntési szabály a minısített többségi szabályozása akadályozza meg. A törvény a kizárás kezdeményezésérıl szóló döntési szabállyal lehetıvé teszi, hogy a tagok közötti érdekellentét azon tagok javára oldódjon fel, akik magasabb vagyoni részesdéssel rendelkeznek. A társasági viszony sajátos közösségi viszony, amelyben a tag és a társaság között nincs olyan jellegő mellérendeltségi viszony, amely a polgári jogi áruviszonyokra egyébként jellemzı. Piaci szereplı továbbá a munkavállaló is, akik jogi helyzetére a tagi vita – az esetek túlnyomó többségében - és tipikusan hatással van. A munkavállalók pedig jogilag sincsenek abban a helyzetben, hogy jogaik védelme érdekében közvetlenül felléphessenek. Ebbıl következıen a társasági szerzıdésszegési szankciók meghatározásánál a védekezı jelleg rájuk is kihatással van. Az üzletszerőséghez nem csak a társaság nyereségre való törekvése tartozik hozzá, hanem az is, -amely tényezı nem kapott ez ideig megfelelı hangsúlyt -hogy a társaság mint piaci szereplı egyben kötelezettje is olyan polgári jogi szerzıdéses jogviszonyoknak, amelyeket más piaci szereplıkkel mellérendelt kapcsolatokban létesít. A tagkizárásra vonatkozó perekben a bírósági ítéleteknek tehát egyfelıl a mőködıképes társaság és a mőködıképes gazdaság szempontjaira is figyelemmel kell lenni, mert ez minden esetben a társaságra jellemzı sajátos egyedi viszony, amely ilyenformán nem jogalkotási kérdés tekintettel nem jogalkotói kérdés. Másfelıl azonban az ítéleteknek tekintettel kell lenni a jogellenesen eljáró tag tulajdonosi érdekeire is. Magam nem tekintem a tagkizárást tulajdonjog társaság általi kisajátításának,317hanem szerzıdésszegési szankciónak, amely

317

Lásd: Metzinger Péter :im.,

179

folyamatban a társaság elválasztja a kizárt tag személyét és vagyonát. Az új Gt. a kizárt taggal való elszámolás tagra kedvezı szabályaival éppen a tagi tulajdonosi érdek védelmét volt hivatva biztosítani. Természetesen a kizárt tag üzletrészének árverési értékesítésekor a társaság gyakorolhatja jogait„visszaélésszerően”. Ez azzal szokott leggyakrabban bekövetkezni, ha az üzletrészt túl alacsony áron hirdeti meg. álláspontom szerint azonban a kizárt tag ilyen esetben sem marad jogvédelem nélkül, hiszen a társaság ellen indított kártérítési perben jogorvoslatot kaphat az üzletrész érték bizonyítása alapján318. Az ítélkezési gyakorlat a tagkizárást a bíróságok a vitarendezés legvégsı eszközének tekintik. Kétségtelenül a kizárási perekben a tagsági jogviszony megszüntetése és a társasági célok nagyfokú veszélyeztetettsége közötti „arányosságot” feltétlenül vizsgálni kell, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a kizárás kezdeményezés minısített többségő döntést igényel, s a bírósági segédlettel fenntartott tagsági viszony sem tudja helyreállítani azt a bizalmi viszonyt, amelye nélkülözhetetlen a társaság sikeres tevékenységéhez. Ennek alapján álláspontom szerint a bíróságoknak a tagkizárási perekben célszerő azt is vizsgálni, hogy vane esély arra, hogy a tagok között megromlott viszony helyreállítható-e, avagy sem. Álláspontom szerint a kizárandó tulajdonos tag érdekeit a társasági törvény már azzal nagyfokú védelemben részesíti, hogy megtiltja a kéttagú társaságból történı tagkizárást, és a kizárási kezdeményezéshez minısített többséget követel meg. 5.4. A társaságot veszélyeztetı magatartás felróhatósága. A polgári jogi szerzıdésekhez képest a társasági törvényben szabályozott kizárási tényállás felróhatóság vonatkozásában is a tapasztalat szerint eltérést mutat. Álláspontom szerint tagkizárásra nem kerület sor, ha a tag a veszélyhelyzetet vétlenül, illetve enyhe gondatlansággal idézet elı. Álláspontom szerint a társasági célokat nagymértékben veszélyeztetı magatartás a tag részérıl kifejtett szándékos magatartással valósítható meg. A társasági érdekeket nagymértékben veszélyeztetı magatartás feltételezi a tagnak a társaságellenes magatartását. Gondatlan magatartás estére a társaság számára nyitva áll a polgári jog kártérítési igény érvényesítésének a lehetısége. Az átvizsgált kizárási tényállások mindegyikében a kizárásra a tag tudatos, szándékos, olykor csalárd magatartás adott alapot. A vétkességi rendszerő tagkizárás egyébként csak akkor elfogadható, ha az ítélkezési gyakorlat az új törvény alapján lehetıvé teszi a társasági szerzıdés számára az üzletrész bevonás, akár a kényszer bevonás szerzıdési szabályozását. Elıállhatnak ugyanis olyan helyzetek, amikor vétkes tagi magatartás nélkül következik be olyan helyzet, amely a társasági közös cél elérését veszélyezteti. Pl. baleset folytán olyan tevékenység végzésére való képtelenség, amely a társaság céljaihoz szükséges, és a társasági szerzıdés alapján erre a tag köteles, vagy

318

A kizárt taggal szemben alkalmaott jogkövetkezmények és elszámolás összefüggéseirıl lásd a német kft-jogi jogirodalomban: Richter, Bernd: Die Abfindung ausscheidender Gesellschafter unter Beschränkung auf den Buchwert - Zulässigkeit und Grenzen privatautonomer Gestaltung; Beck Verl. München 2002. XIV, 192 S.

180

házastársak házassági kapcsolatának megszőnése, stb. Ilyen esetekre a társas kapcsolatok megszüntetéséhez jogi eszközöket biztosítani kellene.

181

XV. Az üzletrész bevonás 1. Az üzletrész jogi lényegének kettıssége Az üzletrész, mint tagsági jogok foglalata egyfelıl vagyoni jog, másfelıl azonban az üzletrész szorosan hozzátapad ahhoz a személyhez, amely a jogokat birtokolja. A vagyonjog és az üzletrész alanya fıszabályként elválaszthatatlan kapcsolatban van egymással. A tag és a vagyon szétválasztása a társaságban minden esetben idıleges állapot. Az „uratlan vagyon” az alanytalan tulajdon ellentétes a gazdasági társaság jogi személyiségével. Ez fejezıdik ki a Gtnek abban az általános szabályában, hogy vagyoni hozzájárulás nélkül társasági tagság nem lehetséges a vagyoni hozzájárulás teljesítése alól egyetlen társasági tag sem mentesíthetı, s a korlátolt felelısségő társaság fogalmából is ez következik. A társaságban új tag felvétele egyet jelent új törzsbetét, új üzletrész létesítésével. Bizonyos helyzetekben azonban a tag és a vagyon mégis elválik egymástól. Az üzletrész bevonása ilyen helyzet. Az üzletrész bevonás elválasztja a társasági tagot a társaságba befektetett vagyontól, mégpedig ez az elválasztási folyamat nem a tag elhatározásán alapul, hanem a társasági törvény, vagy a társasági szerzıdés rendelkezése alapján. Természetesen, amikor a tagok megkötik a társasági szerzıdést, és a szerzıdés rendelkezik az üzletrész bevonásáról, akkor a tagi akarat mint közös szerzıdéses akarat absztrakt módon megjelenik, de az a „jóváhagyó” akarat a bevonás elvi szabályozásban és nem az üzletrész bevonás konkrét döntésében jelenik meg. Ha tehát a törvényben, vagy a társasági szerzıdésben szabályozott üzletrész bevonási tényállás megvalósul, az üzletrész tulajdonos tiltakozása ellenére is a személy és a vagyon társasági szétválasztása bekövetkezik. 2. Az üzletrész bevonás funkciója. Az üzletrész bevonásának jogi szabályozása a korlátolt felelısségő társaság sokat vitatott pontja. Erre a különleges pozícióra azért tett szert, mert egyfelıl a korlátolt felelısségő társaság tagsági viszonyát egyéni felmondással nem lehet megszüntetni sem a tag sem pedig a társaság részérıl319. Az üzletrész bevonás intézménye azonban megteremti annak a lehetıségét, hogy a társaság és a tag elıre tervezett és megállapodott békés elválása megtörténhessen, mégpedig úgy, hogy a hitelezıi érdekek sem sérülnek. Az üzletrész bevonás intézménye biztosíthatja továbbá azt is hogy a társaság személyes jellegének megırzésére vonatkozó társasági érdek és a tagnak az üzletrész feletti rendelkezési jogán alapuló tulajdonosi érdeke összhangba hozható legyen320 (pl. ha a taggyőlés megtagadja a jóváhagyást

319

A svájci társasági törvény lehetıvé teszi a kft.-bıl való kilépést. Ez a gondolat fölvetıdött a magyar jogi szabályozás kapcsán is. Lásd: Faludi Zoltán: A svájci kft sajátos szabályai (idegen-e a magyar szabályozástól a kilépési jog elismerése) Magyar Jog 1996/ 6. szám 320 Az üzletrész bevonás lényegét a tıkecsökkentésben látja Bodor Mária: im. 159.o. Hasonlóan Gazdasági Társaságok Kjk Budapest, 1998. szerk.: Miskolczi-Bodnár Péter i. 352. o.. Ezzel

182

az üzletrész átruházáshoz). Az üzletrész bevonásnak ezeket a funkciói az üzletrész bevonás szerzıdési szabályozása során valósulhatnak meg. Az üzletrész bevonást azonban nem csak a szerzıdés szabályozza, hanem maga a társasági törvény is. A jogalkotónak megoldást kell adni arra az estre is, ha a tag-vagyon egység a tagok akaratán kívüli, vagy egyéb külsı ok folytán bomlik meg. Ilyen a törvényben szabályozott eset a tagkizárás, a tagsági viszony törvényen alapuló megszőnése, illetve a tag halála, vagy jogalanyiságának megszőnése. Az üzletrész bevonás következményeként a társasági vagyonnak csökkennie kell. Az üzletrész bevonás végrehatására a törvény kiterjeszti a tıkeleszállítás szabályait.

3.Az üzletrész bevonás szabályozása a társasági törvényekben. Az 1988. évi VI. törvény az üzletrész bevonás esetköreit két konkrét nevesített esetben így a tagkizárás, és az üzletrésznek a társaság által történı megszerzése esetén tette lehetıvé. A törvény azonban minden korlátozás nélkül tette lehetıvé a tagok számára azt, hogy a szerzıdésben bármilyen bevonási esetkört szabályozzanak. Ha a tag kizárásra került, a bevont üzletrészt elsısorban árverés útján kellett értékesíteni. Ha az üzletrész árverési értékesítése nem járt eredménnyel, a társaság, bevonhatta az üzletrészt akár a törzstıke terhére, annak egyidejő leszállításával, e mód volt arra is, hogy a társaság akár a törzstıkén felüli vagyon terhére vonja be az üzletrészt. Ez a szabályozás jó és rugalmas volt. A ’88-as törvényben azonban az üzletrészt a társaság nem csak bevonással, hanem adásvétel útján is megszerezhette. A két intézmény azonban rokon vonásuk ellenére nem volt azonos. Saját üzletrészt közös megegyezéssel a tag és a társaság között megkötött üzletrész adásvételi szerzıdéssel lehetett megvásárolni, ebben az esetben tehát a társaság általi üzletrész szerzés ügyleti alap volt, míg üzletrész bevonásra sor kerülhetett a tag beleegyezése nélkül is, ha a társasági szerzıdés ekként rendelkezett. Ebben az esetben az üzletrész megszerzése társasági határozaton alapult. Saját üzletrészt a társaság a törzstıkén felüli vagyon terhére szerezhetett, üzletrészt bevonni lehetett akkor is, ha a társaságnak nem volt törzstıke feletti vagyona. Ebben az esetben a törzstıkét a tıkeszállítós szabályai mellett le kellett szállítani. Az 1997-es Gt és az ennek alapján kialakult ítélkezési gyakorlat. több vonatkozásban jelentıs, és nem is szerencsés változást hozott. Egyfelıl megszőntette annak a lehetıségét, hogy az üzletrész bevonása a törzstıkén felüli vagyon terhére történhessen meg. Másfelıl pedig az üzletrész bevonását az ítélkezési gyakorlat kizárólag a törvényben nevesített esetekre szorította.321 Annak ellenére, hogy a 97-es társasági törvény indokolása nem támasztotta alá ezt a megszorító értelmezést. Az indokolás szerint. „Az üzletrész bevonásának ... lehetnek

ellentétben Komáromi Gábor az üzletrész bevonást a társaság sajátos tulajdonszerzési módjának tekinti. A Társasági törvény magyarázata Kjk Budapest 1993 393.o. 321 Bodor Mária: im. 159.o.

183

más esetei is, pl. amikor a társasági szerzıdés ezt lehetıvé teszi. A szerzıdésen alapuló bevonás azonban az üzletrész sajátos megszüntetését jelenti, ezért a tag védelme érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy ilyen típusú bevonásra csak akkor kerülhet sor, ha a társasági szerzıdés ezt kifejezetten megengedi és az érintett tag ehhez hozzájárult. A tag hozzájárulása nem szükséges azonban akkor, ha a bevonás feltételeit a társasági szerzıdés már akkor is tartalmazta, amikor a tag az üzletrészét megszerezte” . A Legfelsıbb Bíróság az EBH 2001 446 számú elvi határozatnak is nyilvánított eseti döntésében egyértelmően leszögezte, hogy „az üzletrész bevonásának a Gt. által nem ismert esetkörét a társasági szerzıdés nem határozhatja meg. A tagok csak arról dönthetnek, hogy a törvény által lehetıvé tett esetekben kívánnak-e élni az üzletrész bevonásának lehetıségével .” A Legelsıbb bíróság e döntését pedig a Gt –nek a kógenciát és diszpozitivitást rendezı 9.§ (1) bekezdésébıl vezette le. A ’97-es Gt. és a kapcsolódó ítélkezési gyakorlat az üzletrész bevonást indokolatlanul megnehezítette alapvetıen abból a téves felfogásból, hogy az üzletrész bevonás a tag érdekeivel ellentétes, a bevonás a tag jogfosztását jelenti. Álláspontom szerint -és a vizsgált gyakorlat is ezt bizonyítja- az üzletrész bevonás többször szolgálja a társaságtól megváló tag érdekét, mint lenne kárára. Üzletrészt bevonni a ’97-es Gt. 144.§ szerint üzletrész bevonására a taxatív módon meghatározott esetekben kerülhetett sor, azaz tagkizáráskor, a tag jogutód nélküli megszőnésekor, illetve a törzsbetét befizetési kötelezettség elmulasztásakor. Vizsgáljuk meg közelebbrıl, hogy az üzletrész bevonás módosult szabályai milyen területeken okoztak társasági jogilag megoldhatatlan nehézségeket. A 97-es szabályozás a társaságok reorganizációs folyamatát jelentıse megnehezítette. A korlátolt felelısségő társaságok pótlólagos tıkebevonást részvénykibocsátással nem biztosíthatnak. Az állami vállalatból átalakult kft-k zömében a tıkeellátottság meglehetısen hiányos volt, de ettıl a hazai privatizációs sajátosságtól eltekintve a piaci alkalmazkodás kényszere is felvetette a társaságokban reorganizációs célú pénzügyi befektetık bevonását. A tıkebevonás jogi bonyolítása tıkeemeléssel megoldott volt, de a reorganizáció befejezésével a tıke kivonás nem. Az 1988 évi VI. törvényben a pénzügyi befektetık vagyonvédelmének fontos garanciája volt az üzletrész bevonásnak a társasági szerzıdésben történı szabályozása. A társasági szerzıdésekben a felek elıre meghatározták azt, hogy az üzletrész bevonás milyen értéken, mikor és milyen feltételek teljesülése estében fog megtörténni, s tekintettel arra, hogy az üzletrész bevonása a törzstıkén felüli vagyon terhére is történhetett, nem volt szükség a tıke leszállítási procedúra lebonyolítására. Ez a társasági szerzıdési megoldás kedvezett a társaságnak, mert hozzájutott a reorganizációhoz szükséges tıkéhez és biztosította a fennmaradását. Kedvezett a társaságban maradó tagoknak, mert a társaság személyes jellegét a tagok továbbra is fenn tudták tartani, idegen vevı nem jött a társaságba. Kedvezı volt a befektetınek, mert a szerzıdés szerinti kötelezı üzletrész bevonás garanciát nyújtott arra, hogy a befektetı az elıre rögzített feltételek szerint távozzon a vállalkozásból. Végül pedig nem sértette a társaság egyéb hitelezıinek érdekét sem. A 88-as GT. rendelkezései alapján a reorganizációs célú befektetések kiszámítható kockázatot és ezzel biztonságot adtak valamennyi pici szereplı számára. Ez a kiszámítható kockázat a kft. egyik legvonzóbb vonása.

184

A 88-as szabályozásról való letérés azonban nem csak a „tıke”, hanem a „munka” világában is gondot okozott. A 90-es években a korlátolt felelısségő társaságok jelentıs számban olyan társaságok voltak, ahol a tagok közötti személyes kapcsolat igen erıs volt. Eltekintve most attól, hogy a kft-ben a személyegyesítı jelleg a társaság fogalmi ismérvei között szerepel, az itt említett erıs személyi kapcsolatnak a keletkezési alapja az állami vállalati privatizációban keresendı.322 A kedvezményes privatizáció, az Munkavállalói Résztulajdonosi Programszervezetrıl szóló 1992. évi XLIV. tv szerinti állami vállalati kivásárlás a társasági jelleghez képest is sokkal szorosabbra főzte a tulajdonosi és a munkavállalói pozíciót. Ezekben az esetekben sarkított fogalmazással lényegében munkahelyek megvásárlásáról volt szó. Az állami vállalati örökségként kapott munkaszervezet gazdasági racionalitások szerinti át- és megszervezése azonban feltételezte azt is, hogy a társaságok valamely társasági jogi jogtechnikával megoldják az olyan pozíció-összefonódásos helyzetet, amikor valamely pozícióban változás következett be. Másként szólva, ha a vezetı vagy munkavállaló pozíciója megszőnik, gondoskodni kellett arról, hogy a tulajdonosi pozíció is törvényes (Gt.-n alapuló) keretek között, minden fél méltányos érdekére tekintettel megszőnhessen. Ezekben az esetekben szabályozták a társasági szerzıdések az 1988-as társasági törvény alapján az adott konkrét igényeknek megfelelıen az üzletrész bevonást a megfelelı garanciákkal együtt (üzletrész értékelés, kifizetési határidı stb.). A szerzıdésen alapuló üzletrész bevonás több szerzıdésben jogkövetkezménye volt a. mellékszolgáltatási kötelezettség vétlen nem teljesítésének is. Üzletrész bevonására sor kerülhetett az 1988-as szabályozás alapján akkor is, ha az üzletrész átruházás taggyőlési jóváhagyás alá esett, és a taggyőlés a társasági szerzıdés alapján az átruházást megtagadta. Ezekben az esetekben az üzletrész bevonás szerzıdési szabályozása elsısorban a társaságtól megválni kívánó tag érdekét részesítette védelemben. Bevonható volt az üzletrész akkor is, ha a tag vonatkozásában összeférhetetlenség következett be, vagy a tag szavazati hányada meghatározott mérték fölé emelkedne Minden olyan esetben, amikor a tagkizárás feltételei nem álltak fenn, de a tag távozása objektíve indokolt volt. Az üzletrész bevonás 88-as jogi szabályozása és az ezen alapuló szerzıdéses gyakorlat lehetıvé tette a társasági tagsági mobilitást, a tagi, társasági és a hitelezıi érdekek összhangjának megteremtését, amelyet a 97-es szabályozás és az ítélkezési gyakorlat egy tollvonással megszüntetett. A gyakorlat éppen úgy reagált a Gt. kógens rendelkezéseire, ahogy Beck Salamon írta a már hivatkozott tanulmányában. A felek keresték azokat az utakat-módokat, hogy a törvény kifejezett tilalmát megkerüljék.323 „A mérges harapású oroszlán elbújt az ártatlannak tetszı szamárbırbe.” Az üzletrész bevonás kógens rendelkezéseire a gyakorlat a polgári jogi

322 323

Lásd: Sárközy : A privatizáció és az átalakulás joga HVGORAC Budapest 1995 80.o. Beck Salamon: Im. 89.o.

185

elıszerzıdés, a Ptk. 209. § alkalmazásával reagált. A felek egy polgári jogi szerzıdésben arra vállaltak kötelezettséget, hogy a szerzıdésben meghatározott feltétel teljesülése esetén egymással üzletrész adásvételi szerzıdést fognak kötni. A fél természetesen lehetett a tag is és a társaság is., a feltételek pedig lehettek a munkaviszony megszőnése, befektetés sikere vagy sikertelensége, tehát mindazok az esetkörök, amelyek szabályozási igénye a Gt kógens rendelkezésein fennakadt. Ezek a polgári jogi szerzıdések azonban jelentıs bizonytalanságot okoztak, mert ott lebegett mindig a szerzıdı felek feje fölött az „in fraudem legis”, a jogszabály megkerülésének ódiuma, s nem utolsó sorban az, hogy ezeket a „kényszer szerzıdéseket” más bírósági eljárásban, más jogvédelmi fórumok igénybevételével lehetett csak érvényesíteni. A klasszikusan társasági jogi intézmény tehát átcsúszott a polgári jog térfelére. A joggyakorlat az átlátható és gyors társasági jogi intézmények helyett polgári jogi eszközökkel próbálta kielégíteni a racionális gazdasági szükségletet: ez azonban jelentısen kockázatosabbá tette az ügyletek terv szerinti lebonyolítását.324 4. A szabályozás változása az új Gt.-ben 2006. évi Gt alapjaiban visszatért a ’88-as jogi szabályozás elveihez. Az üzletrész bevonására, azaz a tagi vagyon és a tag elválasztására a Gt 137.§ szerint akkor kerülhet sor, ha a társasági szerzıdés az üzletrész bevonását kifejezetten megengedi. Nincs azonban szükség a szerzıdési felhatalmazásra, és a törvényi rendelkezés alapján közvetlenül is sor kerülhet üzletrész bevonásra, ha a tag törzsbetét befizetési kötelezettségének nem tett eleget, és tagsági viszonya társasági döntés nélkül is megszőnik, ha a tagot a bíróság kizárta., illetve ha az árverés okán kerül sor erre. Az üzletrész bevonás egyes további eseteit a társasági szerzıdés a Gt. 9.§ (2) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel szabályozhatja. A hivatkozott törvényhely szerint „nem minısül a törvénytıl való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerzıdésbe való foglalása, amelyrıl e törvény nem szól, ha az nem áll ellentétben a társasági jog általános rendelkezéseivel, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemő joggyakorlás követelményeit. A társasági szerzıdés az üzletrész bevonás feltételeit, módját, a bevonás utáni elszámolás módját meghatározhatja, sıt célszerő is ezekre a kérdésekre szerzıdési szabályt adni. Az üzletrész bevonás ugyanis nem egyszerően a befizetett törzsbetét visszaszolgáltatási kötelezettségét jelenti, hanem a taggal történı elszámolást, ennek megfelelıen a tag a saját tıkébıl ráesı részére tarthat igényt. Az új Gt. azonban –szemben a 88-as szabályozással- továbbra is tilalmazza a törzstıkén felüli vagyon terhére történı üzletrész bevonást. Az új Gt. változatlanul fenntartotta azt a korábbi szabályt, hogy ha a társasági szerzıdés az üzletrész bevonás feltételeit nem határozza meg, a bevonás feltételeirıl az érintett taggal meg

324

A kockázatok költségnövelı hatáselemzését lásd: Cooter R.- Ulrn T.: Jog és közgazdaságtan Nemzeti Tankönyvkiadó 2005

186

kell állapodni. Ez a megállapodás a társaságot köti, a társaság csak e feltételek betartása mellett hozhat üzletrész bevonásról döntést. Megállapodás hiányában az üzletrész bevonása meghiúsul. A jogalkotó ezzel a szigorú szabályozással próbál gátat vetni annak, hogy a társaság visszaélésszerően éljen az üzletrész bevonással. Ettıl pedig az következik, hogy a szerzıdést készítı feleknek elırelátóan kell a szerzıdési szabályokat elkészíteni, ha érvényesíteni kívánják az üzletrész bevonásra alapított gazdasági érdekeiket. Annak azonban nincsen akadálya, hogy a társasági szerzıdés elızetes módosításával az üzletrész bevonás feltételeit másként határozzák meg. A társasági szerzıdés módosítására vonatkozó szigorú szabályok az érintett számára megfelelı jogvédelmet biztosítanak. Értelmezésre szorul ugyanakkor az új Gt 137. § (5) bekezdése, amely akként szól, hogy „a társaság úgy is határozhat, hogy az üzletrészt a tagoknak – eltérı megállapodás hiányában – törzsbetéteik arányában térítés nélkül át kell adni.” Értelmezési problémát e bekezdés azért okoz, mert – sajnálatos módon – kimaradt a bekezdésbıl a Gt. 128. § (2) bekezdésre történı utalás. A 128. § (2) szól ugyanis arról, hogy a tag és üzletrész szétválására azon okból kerül sor, hogy a szervezet kft- tag jogutód nélkül szőnt meg, és a vagyonrendezési eljárás során sem lehetett olyan személyre akadni, aki jogot formálhatna a társasággal szemben az üzletrész ellenértékére. Ilyen helyzetben a társaság köteles lesz az üzletrészt megszüntetni. Jogutód és kötelmi igényre jogosult hiányában a vagyonnal a tagok gazdagodnak, mégpedig törzsbetétjük arányában. 5. Döntési hatáskör, a hatáskör gyakorlás joga és kötelezettsége

Az üzletrész bevonásáról szóló konkrét döntés a taggyőlés kizárólagos hatáskörében van. A törvényen alapuló üzletrész bevonás tényének fennállása estén a taggyőlést –álláspontom szerint- kifejezett döntési kényszer terheli. A döntési kényszer ugyanis a biztosítéka annak, hogy a társaságtól kényszerően megvált tag a vagyoni hozzájárulásához hozzájusson. Taggyőlési döntési kényszert azonban megállapíthat a társasági szerzıdés is. Lehetıség van azonban arra is, hogy a társasági szerzıdés az üzletrész bevonásnak csak a lehetıségét biztosítsa, ilyen esetben a bevonásra vonatkozó döntés jogi eszközökkel nem kényszeríthetıek ki.

187

XVI. Tagsági jogok szerzıdéses megerısítése és szabályozása a szindikátusi szerzıdésben 1. A szindikátusi szerzıdés fogalma. és kapcsolata a társasági szerzıdéssel Az elızıekben a korlátolt felelısségő társaság szerzıdésébıl eredı tagi jogokat és kötelezettségeket vizsgáltuk. A társasági szerzıdésben biztosított tagi jogok vonatkozásában megállapíthatjuk, hogy a szerzıdésben biztosított jogok érvényesítése a társaságon keresztül, a társaság közbeiktatásával történhet meg. Tag taggal szemben a társaság és a tagsági viszony fennállása alatt igényt nem érvényesíthet. A tagi igényérvényesítés mechanizmusa a társasági határozatok bíróság elıtti megtámadása, vagy a társaság ellen indított per. A tag számára a szerzıdésben rögzített anyagi jog (jogosultság) elérését a társasági törvény a tagok számára meghatározott eljárási jogok biztosításával rendeli elérhetınek. A korlátolt felelısségő társaságot létesítı társasági szerzıdés mellett azonban a társaság tagjai, alapítói igen gyakran kötnek un. szindikátusi szerzıdést is. Az elızıekben pedig láttuk azt is, hogy a társaság tagjai sokszor a törvényi szabályozás vagy éppen az ítélkezési gyakorlat kedvezıtlen tendenciái miatt kifejezetten kényszerülnek is arra, hogy jogviszonyuk rendezését kivonják a társasági jog alól, és szindikátusi szerzıdésben rendezzék azokat. A szindikátusi szerzıdés ilyenformán a társasági szerzıdésıl elválaszthatalan fogalom. A szindikátusi szerzıdés a magyar joggyakorlatban nem új kelető jogintézmény, az elnevezés ismert volt a háború elıtti kereskedelmi joggyakorlatban, bár akkor más fogalmat takart. A szindikátus325a Kt regnálása idején alkalmi egyesülést jelentett. A Kt 62.§ biztosította annak a lehetıségét, hogy a kereskedık nevesített kereskedelmi társaságnak nem minısülı, egy vagy több kereskedelmi ügylet lebonyolítására alkalmilag „egyesüljenek”. A szindikátusban, vagy konzorciumban részes tagok a szindikátus nyereségébıl és veszteségébıl –ha a szerzıdésük másként nem rendelkezett- egyenlı módon részesedtek. Ha a szindikátus tagja harmadik személlyel létesített jogi kapcsolatot személy szerint lett jogisítva és kötelezve. Ha azonban a többiek képviseletében is tett jognyilatkozatot, a szindikátus tagjai egyetemleges kapcsolatban álltak egymással. A szindikátusnak a háború elıtti jogban alapvetı jellemzıje volt, hogy kereskedelmi ügylet lebonyolítására, kereskedık között, közös nyereségszerzésre jött létre, közös veszteségviselés mellett. A szindikátus a magánjogi társaságokhoz közelítı, de kereskedelmi jogi intézmény volt. A szindikátust a felek megállapodása, szerzıdés létesítette, a szerzıdés azonban nem volt a Kt. alapján alakszerséghez kötve. A gazdasági társaságok megjelenésével a társasági jogban ismét elıtérbe került tehát az a régi-új jogi kategória, amelyet szindikátusi szerzıdésnek neveznek. A ma használatos szindikátusi szerzıdés azonban általában más tartalmat takar, mint a háború elıtti kereskedelmi jogban. Ismert és alkalmazott e szerzıdésre a részvényesi megállapodás

325

Kuncz Ödön: Magyar kereskedelmi és váltójog tankönyve Grill 1939 120.o.

188

elnevezése is, azonban magyar körülmények között ez félrevezetı lehet, hiszen a társasági tagi megállapodás nem társasági formához kötött. Ilyen megállapodást kötet bármely társaságban részesedést szerzı jogalany. A szindikátusi megállapodáson a társaságot létesítı tagok megállapodását értjük. Ismert a banki gyakorlatban az un. szindikált hitelezés, amely valóban egy kereskedelmi hitelügylet bonyolítására létrejött több pénzintézet közötti alkalmi egyesülés. Ebben az esetben azonos elnevezésrıl, de lényegesen más tartalomról van szó ugyanúgy, mint a kartell megállapodást megjelenítı jogintézmény amely versenyjogi és nem társasági jogi jogintézmény.326 A szindikátusi szerzıdés azonban a mai társasági joggyakorlatban, ezen belül is a szerzıdéskötések területén létezik. A mai szindikátus elvesztette alkalmi társasági jellegét, a társasági tagok közötti megállapodás szerzıdéses, kötelmi formát öltött. Ebben a szerzıdésben tisztán és közvetlenül megjelenik a társasági tag - társasági tag közötti kapcsolat. A társasági joghoz kapcsolódó szindikátusi szerzıdés a mai gyakorlatban önmagában sohasem, hanem mindig csak a gazdasági társaság létrehozására irányuló társasági szerzıdéssel összefüggésben jelenik meg. A társasági szerzıdés akármilyen társasági formát is keletkeztet, a felek között bizalmi jogviszonyon alapuló tartós, huzamos, intenzív és szervezetszerő kapcsolatot létesít. A személyesítı jellegő korlátolt felelısségő társaságban, jóllehet a társaság maga is szerzıdéssel keletkezik, a társasági szerzıdés tartós kapcsolati jellege miatt indokolt, hogy a szerzıdı felek között a jogi kapcsolat létesítését megelızze egy érdekfeltárási folyamat a potenciális konfliktusok rendezésére. A gazdasági társaság célja az üzletszerő gazdasági tevékenység folytatása. A társasági tagok célja, amely a társaságalapításra készteti a tagokat igen sokfélék és olyakor a tagi érdekek egymásnak ellentmondóak is lehetnek. Pl. Ha ugyanazon korlátolt felelısségő társaság egyik tagja a befektetett vagyonának rendszeres hozamát kívánja realizálni, a nyereség évenkénti kifizetésében lesz érdekelt. Ha ugyanennek a társaságnak a másik tagja a társaság piaci részesedését kívánja megnövelni, ez a tag az éves nyereség tıketartalékba történı elhelyezésében lesz érdeket, a harmadik tag esetleg munkaviszonyt akar létesíteni, akkor pedig abban ı maga nem a nyereség növelésében, hanem a munka díjazásában és a munkahelyteremtésben lesz érdekelt. Ezek a célok egymásnak ellentmondó tagi joggyakorláshoz vezethetnek, holott a tagi jogok együttes gyakorlása alakíthat ki társasági döntést. Ezek az ütközések feszítik szét a társasági kereteket. Tekintettel arra is, hogy a magyar jogi szabályozásban a korlátolt felelısségő társaságból az egyéni kilépést a törvény nem engedi meg, a belsı tagi érdekütközések szerzıdéses feloldása, és végsı soron a társaság megtartás a szindikátusi szerzıdés egyik fontos feladata.

326

Lásd: Sárközy Tamás: A szindikátusi szerzıdésrıl. In: .Eörsi Gyula Emlékkönyv HVGORAC Budapest 2002 175.o.

189

2. A szindikátusi szerzıdés lényege, jogi tartalma – elhatárolási kérdések A szindikátusi szerzıdés a társaságban részt vevı felek céljait, társasággal szemben vállalt kötelezettségeit, elvárásait a tagok egymáshoz való viszonyát szabályozza. A szindikátusi szerzıdés kérdésköre szoros összefüggésben van a Gt. szabályozási koncepciójával. Egyes elképzelések szerint a társaságokban kialakult szerezeti és tagi viszonyokat egységesen a Gt. szabályaiban kell elrendezni a jogalkotónak, kitérve minden lehetséges tagi kapcsolatra. Ebbıl következıen a szindikátusi szerzıdés létjogosultsága vitatható, felesleges duplicitás és vitaforrás. S mivel érdemben nem különül el a társasági szerzıdés és a szindikátusi szerzıdés szabályozási tárgya, „célszerő annak elıírása, hogy (a felek) mindkét szerzıdést csatolják be a cégbírósági bejegyzéshez.”327Láttuk azonban, hogy ez az álláspont mégsem közelít teljesen a valósághoz. A társaság jogalanyiságának elnyerését követıen a társasági tagok közötti közvetlen anyagi jogi kapcsolat megszőnik. A tagok egymással szemben jogot nem érvényesíthetnek, jogaikat csak a társaság szervein keresztül gyakorolhatják, ilyenformán a társaság mőködése során a társasági tag jogai lényegében eljárási jogok328. Mai kft szabályaink a tagok individuális jogaira kevésbé érzékeny, a szindikátusi szerzıdés a maga kötelmi intézményével hozza össze a társasági tagokat abban a társaságban, amelyben a Gt szabályai elválasztja ıket egymástól. Más nézetek szerint, amelyet markánsan Hanák András fogalmazott meg: a szindikátusi szerzıdést, vagy részvényesi megállapodást társasági jogi kötıerıvel kellene felruházni, és a részvényesi megállapodásnak elsıdleges pozíciót biztosítani a társasági törvény rendelkezéseivel szemben is.329 Hanák nem véletlenül feszegeti a problémát. A társasági jogunk egyik legaktuálisabb problémája, hogy a társaság inkább jogalany, mintsem szerzıdés. A szerzıdéses elemek erısítésének pedig két útja ígérkezik, vagy törvénymódosítással új kft struktúra kialakítása, vagy pedig a szindikástusi szerzıdés bevitele a társaságba. A mai jogi szabályozásban azonban a Gt.-nek merıben más a funkciója. A Gt. elsısorban szervezetcentrikus szabály, amely csak a szükséges mértékig érinti a szervezetet létesítı tagok alapvetı vagyoni viszonyait. De csak a legalapvetıbbeket, hogy a társaság megalapítható legyen, vagyis a Gt. a mőködéshez szükséges szabályok minimumát tartalmazza. A Gt. erre tekintettel utal a Ptk.-ra, ezáltal lehetıvé teszi, hogy a társaság mögött szerzıdések sokasága segítse a tagok igényeinek megfelelı tevékenységet. Mindez azonban nem mentesíti sem a jogalkotót, sem pedig a jogalkalmazót az alól, hogy olyan jogot alkosson, és olyan

327

Juhász József: Szerzıdések ütközése kft.-ken belül, avagy felesleges duplicitás? Magyar Jog 1991. 12. 731.p. 328 Az anyagi és eljárási jogok jogfilozófiai feldolgozását lásd: Eörsi Jog- gazdaság- jogrendszer taozódása Akadámia Budapest 1977. Peschka Vilnmos: Eörs Gyula a jogfilozófus. In: Eörsi Gyula emlékkönyv HVGORAC Budapest 2002 73-91.o. 329 Hanák András: A részvényesi megállapodás funkciója és jogi helyzete. Szadits Szemináriumba írt Kézirat Budapest 2002

190

jogértelmezést alkalmazzon amelyik jobban biztosítja a társaság tagjainak szerzıdési szabadságát. A társasági szerzıdés nem azonosítható a szindikátusi szerzıdéssel. A szindikátusi szerzıdésrıl elöljáróban annyit lehet mondani, hogy e szerzıdésben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy a tagsági jogaikat a szindikátusi szerzıdésben rögzítettek szerint fogják gyakorolni, tehát meghatározott cél érdekébe együttmőködnek. S ha már a Gt. nem fogalmazza meg a tagok irányában a társaság lényegét, az együttmőködést, megfogalmazza és konkretizálja azt a szindikátusi szerzıdés Elsı pillanatban talán azt lehet mondani, hogy ez a definíció részint lefedi a társasági szerzıdést, azonban ez mégsem így van. A társasági szerzıdés és a Gt. is más célokat követ, más funkciót valósít meg, mint a szindikátusi szerzıdés. A Gt. elsısorban a vagyoni forgalom szempontjaira tekintettel ad szabályokat, s a szabályozás célja, hogy a gazdasági szférába kerülı szervezetek jogi stabilitással bírjanak (vagyon meghatározás, képviselet szabályozása, cégjegyzés szabályozása stb.).A társasági törvény a társaságot jogalanyiságában szemléli. E tekintetben tehát megállapítható, hogy a társasági szerzıdés tartalmának jelentıs része a társasággal szerzıdı gazdasági partnereknek ad információt, a szindikátusi szerzıdés viszont belsı viszonyokat szabályoz. A társasági szerzıdés továbbá azért sem fedi le a szindikátusi szerzıdést, mert a tagsági jogok gyakorlása messze kiterjedtebb jogosultság, mint ami a Gt.-ben vagy a társasági szerzıdésben megjelenik. A társaság tulajdonosai a társaság legfıbb irányító szervében a taggyőlésben, döntenek mindazokról a kérdésekrıl, amelyek érintik a társaságot és a tagok egymáshoz való viszonyát is. A szindikátusi szerzıdés a Ptk. 200. § (1) szerinti atipikus polgári jogi jogügylet.330 A gazdasági gyakorlatban létezı más atipikus szerzıdésekhez viszonyítva (lízing, faktoring, franchise), a szindikátusi szerzıdés atipikusságában is sajátosságokkal bír. E szerzıdést ugyanis – álláspontom szerint – tipizálni nem lehet, mert a szerzıdés tipizáláshoz szükséges szolgáltatás gazdasági lényege nem meghatározható, így nem lenne helye e szerzıdésnek a Ptk. különös részében.331 A szindikátusi szerzıdés tárgya ugyanis rendkívül szerteágazó. A szindikátusi szerzıdés tartalmára csak gyakorlati példa hozható332. Szindikátusi szerzıdést kötnek pl. a felek, ha a jogágak közötti kollízió lép fel. Példával élve ha a tagok mindegyikének személyes közremőködést kell nyújtania, és minden tag munkaviszonyt létesít, ütközik a társasági jog és a munkajog. A munkáltatói jogot ugyanis az ügyvezetı gyakorolja. A munkáltatói felmondási jog az Mt. alapján nem korlátozható. Ilyen esetben a

330

Az atipikus szerzıdésekrıl lásd: Az üzleti élet szerzıdései (szerk.) Miskolczi-Bodnár P. Unió 2002 16.o 331 Ezzel ellentétes álláspontot foglal el Kolben György: A szindikátusi szerzıdés KjK 1996 16.o. 332 Lásd: Szőcs Brigitta: A szindikátusi szerzıdés In: Atipikus szerzıdések HVGORAC 2002

191

szindikátusi szerzıdésnek kell rendelkeznie arról, hogy milyen eljárás lefolytatása mellett lehet a tag munkaviszonyát megszüntetni, ha a munkaviszony megszőnése, azaz a személyes közremőködés nem teljesítése a társasági szerzıdés megszegését is jelenti egyben. Ugyancsak gyakran elıforduló, a szindikátusi szerzıdés tárgykörébe tartozik a társaság mőködésével kapcsolatos eljárási szabályok részletes rendezése: ki hívja össze a taggyőlést, hogyan törénik az elıkészítése, hogyan értesítik egymást a felek stb. A szindikátusi szerzıdés rendezheti a Gt.-nél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat, konkurencia tilalmakat333 éppúgy, mint az elınyben részesítés feltételeit a gazdasági kapcsolaokban. Szindikátusi szerzıdési táegykörök közül igen jelentıs a társaság gazdasági helyzetét stabilizáló tulajdonosi kötelezettségvállalások, tıkeemelések, ivásárlások stb. Nem utolsó sorban pedig a szindikátusi szerzıdések kibontják a társaságnak és a társasági tagoknak a gazdasági céljait, és meghatározzák e célok elérésének eszközeit. Ezek az eszközök legyakrabban szavazási megállapodásban jelennek meg.334 Meg lehet állapítani tehát, hogy a szindikátusi szerzıdés szolgáltatása nem meghatározható, mert az egyes társaságokra jellemzı sajátos jogi és gazdasági kérdések rendezésére szolgál. A jó szindikátusi szerzıdés társaságra, tagokra szabott egyedi jogi eszköz. Nincs helye a szindikátusi szerzıdésnek a Ptk. általános részében sem, mivel csak egy szerzıdéshez, nevezetesen a társasági szerzıdéshez kapcsolódik, és nincs helye a cégbírósági irattárban sem Mindebbıl az következik, hogy a szindikátusi szerzıdést jogszabállyal nem érdemes szabályozni, mert a jogi fogalomrendszer nem alkalmas a leírására. Így továbbra is a joggyakorlatnak és a jogi elméletnek lesz mérvadó szerepe a szindikátusi szerzıdéshez kapcsolódó problémák megoldásában. 3. A szindikátusi szerzıdés, mint járulékos jellegő kötelezettségvállalás A szindikátusi szerzıdésnek a társasági szerzıdéshez való szoros kötıdése vitathatatlan335. A szerzıdés egyik alapvetı sajátossága, hogy kapcsolódó jellegő, hiszen mindig feltételezi, hogy a felek között társasági jogviszony létesüljön. A társaság tagjai a szindikátusi szerzıdésben általában mellékkötelezettséget336vállalnak annak érdekében, hogy a társasággal elérni kívánt céljaik maradéktalanul érvényre jussanak. A szindikátusi szerzıdés „járulékos”,

333

Tag munkavállaló összefüggésében lásd: Prugberger Tamás: A konkurencia-kizárás néhány gyakorlati szempontból jelentıs elvi kérdése Gazdaság és Jog 2004 június 18-19. 334 Lásd: Kobein György: A szindikátusi szerzıdés Kjk 1996 145 o.; 335 Lásd: Újlaki László: A társasági és a szindikátusi szerzıdés összefüggései Gazdaság és Jog 1997. február 336 Balásházy Mária: Szindikátusi szerzıdés a társasági és a polgári jog határán Gazdaság és Jog 1993.október

192

mellékkötelezettségi jellegébıl pedig az következik, hogy a szindikátusi szerzıdés a társasági szerzıdéssel egy idıben, vagy késıbb, de mindenképpen arra tekintettel köttetik a felek között. Nem ritka azonban az sem, hogy a szindikátusi szerzıdés egyben elıszerzıdés arra nézve, hogy a késıbbiek folyamán, meghatározott feltételek bekövetkezése esetén meghatározott tartalmú társasági vagy szindikátusi szerzıdést fognak kötni. Az utóbbi idıben egyre gyakoribb az ilyen szerzıdések megkötése. A gyakorlatban a „vállalatfelvásárlásokat” kísérik ezek a szerzıdések. A befektetıi csoport tagjai elızetesen megállapodnak abban, hogy a befektetésben milyen vagyoni hozzájárulást vállalnak, a befektetés befejezése után a felvásárolt társaságban milyen tartalmú tagi jogokat szereznek, ehhez a felvásárolt társaság létesítı dokumentumán milyen módosításokat vezetnek át, és nem utolsó sorban abban is megállapodnak, hogy ki milyen feltételekkel, és kinek értékesítik az üzletrészüket. A vállalatfelvásárlás jogi mechanizmusában a szindikátusi szerzıdés egyben társasági és polgári jogi elıszerzıdés. A szindikátusi szerzıdés és a társasági szerzıdés elérı jellege következtében a szindikátusi szerzıdésre nem terjed ki és nem terjedhet ki a cégnyilvánosság. Annak ellenére, hogy egy társaság alapítása és mőködése során adott esetben párhuzamosan létezik a két szerzıdés a piaci szereplık számára csak a társasági szerzıdés hozzáférhetı. A társasági szerzıdés a tagok jogait és kötelezettségeit szabályozza, a szindikátusi szerzıdés a társasági tagok joggyakorlásának módjára, és mechanizmusaira ad szerzıdéses szabályokat. Nem helyes tehát, ha a szindikátusi szerzıdés átveszi a társasági szerzıdés szerepét, mint erre a gyakorlatban több kísérlet is felmerült. Sajátos, és a törvény által szabályozott „szindikátusi”megállapodás ismert a cseh jogban, jóllehet e jogi dokumentum csak részben fedi le a nálunk használatos szindikátusi szerzıdéstartalmát. A cseh társasági törvény alapján a társaságot alapító tagok a társasági szerzıdés mellett elfogadatnak egy statutumot337a társaság is amelyben részletesen rögzítik a társaság mőködési szabályait. A statutum annyiban társasági jogi intézmény, amennyiben a megkötése és a módosítása is a társasági szerzıdés módosítására vonatkozó szabályok szerint történik (minısített többség), de a statutum nem esik cégbírósági nyilvánosság alá.338 4. A szindikátusi szerzıdés alanyai A szindikátusi szerzıdés járulékos jellegébıl következik a szerzıdés alanyi körére vonatkozó sajátosság. A szindikátusi szerzıdésnek egészben vagy részben a társaság tagjai lehetnek alanyai. Leggyakoribb természetesen az az esetkör, amikor a tagokat teljesen átfedi a szindikátusi szerzıdés alanyainak köre. Nincs azonban akadálya annak, hogy a tagoknak csak

337 338

stanovi. Lásd: Raban P. Eurounion Praha 2003 222.o.

193

meghatározott hányada legyen részese a szindikátusi szerzıdésnek. A szindikátusi szerzıdés konkrét tárgyköre határozza meg azt, hogy milyen megoldás választása célszerő. Lehetséges ugyanis (akár kft.-n, akár rt.-n belül), hogy a tagok vagy részvényesek azért kötnek szindikátusi szerzıdést, mert csak együttesen tudnak egyszerő vagy minısített többséget elérni. Ilyen esetben a szindikátusi szerzıdés részesei összehangolt tagsági jogokat gyakorolhatnak. A szindikátusi szerzıdés ebben az esetben lényegében egy szavazó közösség, a tagsági szavazati jog összehangolására szóló szavazási megállapodás.339 A szavazási megállapodás érvényessége, vagy érvénytelensége nem teljesen egyértelmő kérdés, az érvénytelenség megállapíthatósága az eset körülményei, a szerzıdés tatalma és már tényezık függvénye, megítélésem szerint a kérdés továbbá erısen társasági forma függı is. Máshogy merül fel ugyanis a kérdés egy nyilvánosan mőködı részvénytársaság esetén, ahol a szindikátusi szerzıdéssel az azt megkötı tagok mintegy kikerülik a felvásárlási szabályokat. Az ilyen magatartás feltétlenül jogellenes, és a szindikátusi szerzıdést érvénytelenné teszi. Korlátolt felelısségő társaság esetében azonban nem feltétlenül jogellenes e megállapodás, ha a szindikátusi szerzıdés mintegy elızetes érdekegyeztetés mőködik. Mindenesetre a szindikátusi megállapodások nem valósíthatnak meg joggal való visszaélést.340Lehetséges azonban az is – ennek különösen az rt. esetében van jelentısége-, hogy a kisebbségi jogok gyakorlására szervezıdik szindikátusi szerzıdés. Így tehát némi túlzással azt is lehet mondani, hogy a szindikátusi szerzıdés egyidejőleg képes kisebbségvédelmi funkciót is szerzıdéses eszközökkel megvalósítani. Nem feltétlenül szükséges tehát, hogy a szindikátusi szerzıdésnek valamennyi tag részese legyen. E kérdésnek igazán akkor van jelentısége, ha egy tag eladja üzletrészét. Kérdés, kiterjed-e az új tagra a szindikátusi szerzıdés vagy nem. A gyakorlatban ellentétes vélekedésekkel lehet találkozni, ami végsı soron arra az alapkérdésre vezethetı vissza, hogy azonos-e a szindikátusi szerzıdés a társasági szerzıdéssel? Akik az azonosítás álláspontján vannak, azok véleménye szerint a szindikátusi szerzıdésben is bekövetkezik az alanyváltozás, és az üzletrész új tulajdonosa automatikusan részese lesz a szindikátusi szerzıdésnek. Álláspontom szerint ez nem áll fenn. A szindikátusi szerzıdés önálló szerzıdés, amelynek a szolgáltatása személyhez kötött, ezért a társasági tagságban beállott változás automatikusan nem terjed ki a szindikátusi szerzıdésre. Ez esetben a szindikátusi szerzıdésben részes valamennyi tag jóváhagyásával megkötött engedményezés és tartozásátvállalási szabályok betartása mellett következhet be jogutódlás. Ezt az álláspontot tette magáévá az ítélkezési gyakorlat is341. A Legfelsıbb Bíróság közzétett döntésében kifejtette, hogy a szindikátusi szerzıdés polgári jogi megállapodás, bár a polgári jogi szabályok érvényesülése a társasági joggal szoros összefüggésben, de a társasági jog prioritása mellett értelmezhetı.

339

Lásd: Kolbein György: im. 149.o. Schuit S.R. – Bier B. Corporet Law and practical of the Netherlands Kluwe Law Internacinal 2002 106.o 340 Lásd. Metzinger Péter: A joggal való visszaélés a társasági jogban. In. PhD tanulmányok 3 ; a nemzetközi joggyakorlatról lásd: Kolbein György : im 148 és köv oldalak. 341 BH 1998.89.

194

Az alanyi kör meghatározása még egy – igen jelentıs – gyakorlati következménnyel jár. Igen gyakran elıfordul, hogy a tagok a szindikátusi szerzıdésben arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság számára kedvezményeket fognak nyújtani (általában kedvezményes tulajdonosi hitelt), vagy a társasági tag üzletrészét a társaság fogja meghatározott szerzıdési feltételek szerint kivásárolni.342Kérdés, hogy a társaság perelhet-e a teljesítésre, ha a tag vagy tagok önként nem teljesítenek. Ha a szindikátusi szerzıdést azonosnak tekintenénk a társasági szerzıdéssel, a válasz egyértelmően igen lenne. A két szerzıdés különbözıségébıl azonban az következik, hogy a társaság, mivel nem alanya a szindikátusi szerzıdésnek, nem perelhet teljesítésre, csak abban az esetben, ha a szindikátusi szerzıdésben a felek a többlet kötelezettségvállalást a Ptk. 233. § szerint, mint harmadik személy javára szóló szerzıdést szabályozták, vagy a társaság, mint elkülönült jogalany maga is részese a megállapodásnak. Önmagában tehát az a tény, hogy a szolgáltatás teljesítése esetén a társaság élvezné a szolgáltatást, nem elegendı az igényhez. Ezért a szindikátusi szerzıdés igen bonyolult jogi munka olyan esetben, amikor – és ez igen gyakran elıfordul az új társaságok létesítésénél – a tagok a társaság fokozatos és folyamatos finanszírozásában állapodnak meg. Megjegyzendı, hogy ezeket a kérdéseket ugyan lehet szabályozni a tárasági szerzıdésben is, de nincs az a tag, aki a gazdasági érdekeivel ellentétesen nyilvánosságra hozza akár a konkurensek számára is a távlati elképzeléseit. Az üzletpolitikát a tagok – érthetıen – elrejtik a nyilvánosság elıl. Nem véletlen tehát Juhász József fent hivatkozott cikkének megjegyzése, hogy sok belföldi és külföldi illetıségő tag sokszor egyenesen ragaszkodik a szindikátusi szerzıdés megkötéséhez. A szindikátusi szerzıdés lehetséges alanyi körét a tagok körén kívül szélesebben is meg lehet határozni.343 Szindikátusi szerzıdésnek lehet olyan tagja is, aki nem a társaság tagja, mert bár korábban az volt, de részesedését elidegenítette. Ez valóban sajátos helyzet, amennyiben a szindikátusi szerzıdést a társaság tagjainak együttmőködési megállapodásaként határozzuk meg, de ha atipikus polgári jogi szerzıdésnek tekintjük akkor a nem társasági tag szindikátusi szerzıdési alanyisága elképzelhetı. Mindenestre a szerzıdési alanyiság és a társasági tagság szoros összefüggése döntı jelentıségő. 5. A szerzıdésszegés jogkövetkezményei a szindikátusi szerzıdésben A szindikátusi szerzıdés legneuralgikusabb pontja a szerzıdésszegésért való jogkövetkezmények meghatározása. Amíg ugyanis a tipizált szerzıdéseknél tipizálható a szerzıdésszegési szankció is, addig az atipikus szerzıdéseknél a szolgáltatás jellege (a szerzıdés tárgya) fogja meghatározni az optimális szerzıdésszegési szankciót. A szankciók megválasztásának szabadsága mint szerzıdési tartalom a Ptk. 200. § (1) bekezdésen alapul. A szindikátusi szerzıdés olyan polgári jogi szerzıdés, amely szorosan kötıdik a társasági szerzıdéshez. Ebbıl adódóan a szerzıdésszegési szankciók lehetnek polgári jogiak és megítélésem szerint társasági jogiak is.

342

Tekintettel arra, hogy az új Gt. a saját üzletrész megszerzésének felsı kötelezı mértékét eltörölte, a tagi exit biztosításának fontos eszköze lesz a társasággal való adásvételi elıszerzıdés megkötése. 343 Sárközy Tamás: im. 177.o

195

Vétkes szerzıdésszegés esetén a legtipikusabb a kártérítés kikötése. A kártérítés azonban az esetek túlnyomó többségében legfeljebb csak végsı menedék, de nem mindent megoldó csodaszer. Kártérítés kikötésének csak akkor van értelme, ha – a szolgáltatás jellegét alapul véve – lehetıség van a kár mértékének, valamint a szerzıdésszegés és a kár közötti okozati összefüggésnek az egyértelmő bizonyítására. A szindikátusi szerzıdés leggyakoribb szolgáltatásait figyelembe véve a kár mértékének meghatározása szinte lehetetlennek tőnik. A gyakorlatban igen sokszor tapasztalható, hogy a felek a szindikátusi szerzıdés teljesítését meglehetısen magas, fix összegő kötbérrel erısítik meg. A kötbér kikötése alapvetıen elhárítja a kártérítésnél írt problémákat, a megoldás azonban itt sem mentes a jogos aggodalmaktól. A Ptk. 247. § (1) bekezdése szerint ugyanis a túlzott mértékő kötbér összegét a bíróság mérsékelheti. A túlzott mérték megállapítása pedig részint a szolgáltatás értékéhez igazodik, részint pedig –a kötbér kárátalány jellegébıl adódóan –a szerzıdésszegéssel okozott kár nagyságához. A kötbérmérséklésnél továbbá a bírósági gyakorlat aktualitása is elıtérbe kerül. A vétkes szerzıdésszegés jogkövetkezményei között számba jöhet a Ptk. 250. § szerinti jogvesztés kikötése. E szankció alkalmazási területe azonban korlátozott, hiszen általában olyan esetben tudja betölteni funkcióját, ha valamelyik félnek külön joga van. Ilyen kikötés esetében is problémát jelenthet, hogy a bíróság a joghátrányt mérsékelheti. A bánatpénz kikötése esetén a szerzıdés elállási jogot biztosít az egyik félnek. Vitatható, hogy a szerzıdés egyes kikötésétıl el lehet-e állni, vagy az csak az egész szerzıdés tekintetében gyakorolható jogszerően. E tekintetben – mint ahogy a bánatpénz tekintetében általában – egyértelmő bírói gyakorlat nem alakult ki. Egyebekben a bánatpénz kikötése is felveti a kötbérnél írt problémát, azt nevezetesen, hogy a túlzott mértékő bánatpénz kikötését a bíróság mérsékelheti. E szankció érvényesíthetıségéhez is jogi bizonytalanság járul, amit a szerzıdés elkészítése során figyelembe kell venni. A szindikátusi szerzıdés társasági szerzıdéshez való kötöttségébıl adódik, hogy felhasználható a társasági jogi szankció, nevezetesen a tag kizárása a kft.-bıl. Ebben az esetben a társasági szerzıdésnek ki kell mondania, hogy aki a szindikátusi szerzıdésben vállalt kötelezettségeit (vagy annak meghatározott pontját) nem teljesíti, azt úgy kell tekinteni, mint aki a társasági célok elérését nagymértékben veszélyezteti, és ezért vele szemben kizárásnak van helye. Ez esetben a szindikátusi szerzıdés nevesíti a „társaságellenes” tulajdonosi magatartásokat. Természetesen e joghátrány alkalmazása is véges, hiszen nem alkalmazható olyan taggal szemben, akinek jelenléte a társaságban feltétlenül szükséges, vagy olyan nagy vagyonnal rendelkezik, aminek megváltására a társaság vagy a többi tag nem képes, vagy a törvény egyéb kizárási feltételibe ütközik. Másfelıl pedig a kft.-t létesítı tagok a társas viszony személyes jellege miatt általában óvakodnak az üzletrész árverési értékesítésétıl. A szindikátusi szerzıdés szankcióinak megválasztása rendkívüli körültekintést igényel, és mint az itt felvetett problémák jelzik, nem biztos, hogy egyetlen szankció kiválasztása elegendı jogbiztonságot nyújt. Itt bizony minden egyes szerzıdéses kötelezettséget egyenként célszerő ellátni szerzıdésszegési szankciókkal. 6. A szindikátusi szerzıdés érvénytelenségének jogkövetkezményei A szindikátusi szerzıdés érvénytelensége a társasági szerzıdéssel való összeütközése kapcsán merül fel leggyakrabban. A szindikátusi szerzıdés és a társasági szerzıdés a társaság

196

mőködése során adott esetben egymás mellett létezik, a két megállapodás tartalmának esetleges ütközésébıl problémák adódhatnak. A hazai ítélkezési gyakorlat alapján azonban egyértelmő, hogy a szindikátusi szerzıdésben nem lehet jogszerően úgy rendelkezni, hogy a szerzıdéses kikötés a társasági szerzıdés valamely pontjába ütközzön. A szindikátusi szerzıdés társasági szerzıdéssel való ütközése a társasági szerzıdés érvényességét nem érinti. Egységes abban is az ítélkezési gyakorlat, hogy ha ugyanabban a kérdésben a társasági és a szindikátusi szerzıdés egymásnak ellentmondó szabályt tartalmaz, a taggyőlési határozatokat nem lehet sikerrel támadni, ha a határozathozatal a társasági szerzıdésnek és a társasági törvénynek megfelel. 7. Jogválasztás A szindikátusi szerzıdés mint atipikus344 vagyonjogi megállapodás a polgári jog és a nemzetközi magánjog hatálya alá tartozik. A nemzetközi magánjog értelemszerően csak akkor irányadó, ha a szerzıdésben külföldi fél is van. Ilyenkor tehát lehetıség van jogválasztásra, azaz a szindikátusi szerzıdés nem csak a magyar Ptk., hanem elvileg bármely más külföldi jog alá is vonható, de a szindikátusi szerzıdés járulékos jellegébıl adódóan ez igen nagy kockázattal jár. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis, az ismertetett Legfelsıbb Bírósági döntés szerint a szerzıdésértelmezésnél a két szerzıdés szoros összefüggésébıl indul ki. Célszerő ezért a külföldi részvételével mőködı társaságok esetén is a szindikátusi szerzıdésre is a magyar jog kikötése. 8. A szindikátusi szerzıdésbıl keletkezı jogviták fóruma. A társasági szerzıdésbıl eredı társasági jogviták elbírálására a Gt. 10.§ szerint a tagok a társasági szerzıdésben kiköthetik a választottbíróság hatáskörét. A szindikátusi szerzıdés, mivel atipikus polgári jogi megállapodásnak minısül, nem a társasági törvény, hanem a Ptk tárgyi hatálya alá tartozik. A 2006. évi Gt. indokolása is kiemeli: A társasági törvény nem ruházza fel a szindikátusi szerzıdést (részvényesi megállapodást) társasági jogi jelentıséggel, ilyen megállapodás megkötésére a jövıben is a Polgári Törvénykönyv szabályai alapján kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a magyar magánjog a szerzıdések körében nem ismer típuskényszert, a szindikátusi megállapodás megkötésére a Ptk. 200. §-a alapján, a szerzıdéses szabadság elvének megfelelıen kerülhet sor. A szindikátusi szerzıdésbıl eredı jogviták ennek következtében csak akkor vihetık választottbíróság elé, ha a Ptk. 7. §-ban írt feltételek a szindikátusi szerzıdés vonatkozásában is fennállnak. A társasági szerzıdésben írt választottbírsági kikötés

344

Lásd részletesen: Papp Tekla: Atipikus szerzıdések Palatia Szeged 2004

197

198

Felhasznált irodalom ALADSCHOV, Ivan: Rechtsvergleichende Darstellung der GmbH im deutschen, österreichischen und bulgarischen Handelsrecht, Tectum-Verl. Marburg 1995. in. : Manuskript: IV, 83 S. - Kolumnentitel: Struktur der GmbH ANGERER, Karin: Gesellschaftsvertragliche Eingriffe in die Privatsphäre Berlin, Freie Univ., Diss., 1992, Umfang XIX, 197 S. APFELTHALER, Gerhard (szerk): Das Wirtschaftsrecht der USA für Unternehmensgründer Bécs, Verl. Österreich, 2003, Recht, Muster, Texte ASZTALOS LÁSZLÓ: A polgári jogi szankció. Akadémia Budapest 1966 BÁCSKAI VERA: A vállalkozók elıfutárai Magvetı Budapest 1989 BALÁZS Katalin- KOVÁCS Krisztián: Az „európai uniós térsasági jog” fejlıdési tendenciái Európai Tükör: 6/2005 BALLAGI GÉZA A nemzeti államalkotás kora 1815-1847 . Budapest Athéneum 1897 BÁRDOS Péter: Elvi problémák a társasági törvényben. [Hozzász. Sárközy Tamás: Társasági jogunk strukturális kérdéseirıl c. cikkéhez. Gazd. és Jog 1/93.] Gazdaság és Jog 5/93:7-9. BAUMBACH, Adolf [Begr.], Hueck, Alfred [Forts.]- Fastrich, Lorenz: GmbH-Gesetz Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung; in: Kurzkommentare ; Bd. 20 18., erw. und völlig überarb.; Aufl. München, Verlag Beck, 2006. XXVIII, 2383 S. BECK SALAMON: A közhatalom növekedése a magánjogban In: Jogi dolgozatok Budapest Franklin társulat 1916 BEHRENS, Peter (Hrsg): Die GmbH-Reform in der Diskussion- Sondertagung der Gesellschaftsrechtlichen Vereinigung in: Sondertagung GmbH-Reform 2006, Frankfurt, Main, Verlag O. Schmidt, 2006 Köln, IX, 234 S. BESENYEI Lajos: A társasági jog és az örökjog kapcsolatáról. Gazdaság és Jog 12/2002 BERKE Barna:Társasági jogi szabályok a közösségi jogban In: Európai Közösség kereskkedelmi joga (szerk:Király Miklós) Kjk 2001 257-223

BICZI Éva: Korlátolt felelısségő társaságok Oroszországban. Cég és Jog 4/2001:11-15. BIER B—S.R. SUIT: Coroprete Law and parctical of th... Kluwer Law International london 2002 BÍRÓ György- LENKOVICS Barnabás: Általános tanok Novotní, Miskolc 2006 BÍRÓ György: A civilisztika fejlıdési vonala.- Jelenkori kodifikációl In: Civilisztika fejlıdéstörténete (szerk) MISKOLCZI-BODNÁR P. Níbor Kiadó Miskolc 2006 BLÖMER, Dirk: Leistungen und Einflussnahmen der GmbH-Gesellschafter durch eigenkapitalersetzende Darlehen - eine Untersuchung des § 32a Abs.3 GmbHG BODOR Mária: A korlátolt felelısségő társaság. Bp. HvgOrac Lap- és Könyvk. 2001. 287 p. BOPP, Lukas: Sanierung im internationalen Insolvenzrecht der BRÖNNER Herbert- RUX Hans-Joachim – WAGNER Hieidemaria Die GmbH & Co.KG in Recht und Praxis Rudolf Haufe Verlag Freiburg-Berlin 1992 BÜRGER, Andreas: Die Kapitalaufbringung in der Europäischen Privatgesellschaft - zugleich ein Rechtsvergleich der Kapitalaufbringung nach deutschem, französischem und englischem Recht; Verlag Tectum Marburg, 2004. Hochschulschrift Zugl.: Trier, Univ., Diss., 2004XXVI, 420 S. CSANÁDI GYÖRGY: Polgári jog Tankönyvkiadó 1984 CSEHI ZOLTÁN: A jogi személy fogalmáról – különös tekintettel az alapítványra. Harmathy Emlékkönyv Budapest 2003

199

CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS: Magyar Állam és jogtörténet Tankönyvkiadó Budapest 1986 CSŐRI ÉVA: Társasági részesedések a házassági vagyonjogban HVGORAC 2006 DORSCHEID, Peter: Austritt und Ausschluß eines Gesellschafters aus der personalistischen Kapitalgesellschaft - Eine rechtsvergleichende Untersuchung im deutschen und schweizerischen Aktien- und GmbH-Recht; Verlag Schulthess, 1984. Zürich EASTAWAY, Nigel A. (Hrsg) Booth, Harry - Eamer, Keith: Practical share valuation London [u.a.], Butterworths Kiadó 1994. XXVII, 560 S. EHRICKE, Ulrich: Schuldvertragliche Nebenabreden zu GmbH-Gesellschaftsverträgen deutsches, Schweizer und englisches Recht im Vergleich; in: Schriften des Betriebs-Beraters, Heidelberg, Verl. Recht und Wirtschaft, 2004, 138 S. EÖRSI GYULA Az új gazdaságirányítási rendszerre áttérés jogáról Kjk 1968 EÖRSI GYULA: A szocialista polgári jog alapproblémái Akadémia 1965 FABÓ TIBOR: Általános rendelkezések. In: Gazdasági Társaságok szerk: Miskolczi-Bodnár Péter KJK 1998 FALUDI GÁBOR: A felhasználási szerzıdés jogi természete In: Liber Amicorum Studia L.Vékás dedicta ELTE ÁJTK Polgári jogi Tanszék Budapest 1999 FALUDI Zoltán: A svájci kft sajátos szabályai (idegen-e a magyar szabályozástól a kilépési jog elismerése) Magyar Jog 1996/ 6. szám

FAZEKAS-HARSÁNYI-MISKOLCZI-ÚJVÁRINÉ: Magyar társasági jog Novotni Kiadó Miskolc 1999 FAZEKAS Judit: Az európai intergáció.... Novotni Miskolc, 2004 FAZEKAS Judit:A Kft alapításának és mőködésének szabályai In: Kft 2001 Unió FERSLEV, Rainer: Die GmbH - Haftungsfallen bei Gründung, Krise, Sanierung, Bonn, Verlag Dt. Anwaltverl., 2005. 272 S. FISCHER L.: Die Gesellschaft Bürgerlichen Recht Hamburg 1977. 21-29.o. GABÁNYI JÓZSEFNÉ (szerk): A cégek, mint vállalkozások a társasági törvény és a Cégtörvény HVGORAC GADÓ Gábor: A társasági és a cégjogi szabályozás továbbfejlesztésének irányai. Gazdaság és Jog 7-8/2000:3-19. GÁL JUDIT- KISS GÁBOR – ZARA LÁSZLÓ: A végelszámolási eljárás HVGORAC Budapest 2006 GÁL JUDIT- PÁLINKÁSNÉ MIKA ÁGNES: Társasági jogi perek HVGORAC 2003 GÁL JUDIT- PÁLINKÁSNÉ MIKA ÁGNES: Társasági jogi perek HVGORAC 2007 GRECHENIG, Kristoffel: Spanisches Aktien- und GmbH-Recht - das einstufige Verwaltungssystem in Beziehung zur Hauptversammlung und zu Gesellschafterrechten;in: Schriftenreihe zum Gesellschaftsrecht ; 4; Verlag Linde; Bécs, 2005. XLII, 240 S. HOPT.K-WYMEERSCH Eddy: European Company end Financial Law Walter de Gruyter Berlin 1991 HAMZA GÁBOR : Az Európai magánjog fejlıdése Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 2002 IMRE ANDRÁS: A társasági szerzıdések sui generis érvénytelensége? = Kemenesemlékkönyv. 1993. 155-163. In: Studien zum Handels-, Arbeits- und Wirtschaftsrecht 1. Aufl.; Baden-Baden; NomosVerl.-Ges. 2004. 314 S. JUHÁSZ JÓZSEF: Szerzıdések ütközése Kft.-ken belül avagy felesleges duplicitás? Magyar Jog 12/91:731-732.

200

KAMPIS GYÖRGY: Kodifikáció. Elmélet és gyakorlat Unió Kiadó Kft 1994 KISFALUDI ANDRÁS A kogencia és a diszpozitivitás a társasági jogban Gazdaság és Jog 8/ 2006: KISFALUDI András: A társasági jog helye a jogrendszerben. Polgári Jogi Kodifikáció 3/2000:3-12. KISFALUDI ANDRÁS: A társasági tagsági Jogok tulajdoni szempontú elemzése Tézisek Budapest 1994 KISFALUDI András: A társaságok titkai. Titokvédelem a gazdasági ársaságokban Ius privatum 2001. 151-168

KISFALUDI ANDRÁS: Az elıvásárlási jog egyes dogmatikai kérdései. Harmathy Emlékkönyv Budapest 2003 KISFALUDI András: Jogharmonizáció a kereskedelmi társaságok jogában In: Európai közösségi jogi elemek a magyar magán és kerekedelmi jogban Kjk. Budapest 2001 KOLBEIN GYÖRGY: A szindikátusi szerzıdés Kjk. 1996 KOMÁROMI Gábor: A korlátolt felelısségő társaságok mőködésével kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdések. Gazdaság és Jog 2/2003:. KOMÁROMI Gábor: A korlátolt felelısségő társaságra vonatkozó szabályok változása. Gazdaság és Jog 7-8/2005:. KRAUSZ GYULA: Új kereskedelmi társaságok Közgazdasági szemle 1906 6. szám KUN TIBOR (szerk): A társasági törvény Láng Kiadó 1988 KUN Tibor: A társasági jog fejlıdése 1945-tıl az új társasági törvényig Kovács Kálmán emlékkönyv 2005 KÜBLER F. Gesellschaffrsrecht Wilhelm Fink Verlag München- Heidelberg 1994. LÁBADY TAMÁS: Magyar magánjog általános része Dialóg Campus Budapest –Pécs 2000 LENKOVICS BARNABÁS: Szerzıdési szabadság- alkotmányos nézıpontból. In Boytha György Emlékkönyv Budapest 2004 LİW TIBOR: A Korlátolt felelısségő Társaság és csendestársaság törvényének magyarázata. Tébe Budapest 1940 MÉREI GYULA (szerk.) Magyarország története Akadémia Kiadó Budapest 1980 320. o. MISKOLCZI-BODNÁR PÉTER (szerk.) A Gazdasági Társaságok Kjk 1998 MISKOLCZI-BODNÁR Péter: A társasági szerzıdés sajátosságai a Ptk.-ban szabályozott szerzıdésekhez képest. Gazdaság és Jog 7-8/2001:27-37. MISKOLCZI-BODNÁR Péter: Társasági jog a Ptk-ban. Gazdaság és Jog 1/2001 MISKOLCZI-BODNÁR Péter: Kis és középvállalkozások In: Európai Társasági jog Kjk 2000 MISKOLCZI-BODNÁR P.(szerk): Az üzleti élet szerzıdései. Unió 2002 MITTÁK PÉTER: A jogátruházás a francia jogban Polgári Jogi Kodifikáció: 2005/2. MOLNÁR Gábor Lajos: A korlátozott felelısség áttörése az angol társasági jogban. Magyar Jog 3/2001:179-188. MOLNÁR Gábor- Lajos: Bevezetés az angol társasági jogba BIP Budapest 200 MOLNÁR Judit: A „nem vitatott” követelések jelentısége és meghatározása Magyar Jog 1/2006 NOCHTA Tibor: Társasági Jog Dialóg-Campus Budapest –Pécs 2007 NOCHTA Tibor: A magánjogi felelısség útjai a társasági jogban. Bp. - Pécs, Dialóg Campus 2005 NOCHTA Tibor: Társasági jogunk néhány aktuális kérdésérıl. Jogtudományi Közlöny 3/94:122-125.

201

NOCHTA-ZÓKA-ZUMBÓK: A gazdasági társaságokról szóló törvény magyarázata Magyar Hivatalos Közlönykiadó 2006 OBHODNÍ ZAKONIK. Nakladatelsvi ANAG 2003 PAPP Tekla: Atipikus szerzıdések Palatia Szeged 2004 PESCHKA VILMOS: Jogszabályok elmélete. Akadémia Kiadó Budapest, 1979. PESCHKA Vlmos: Eörsi Gyula a jogfilozófus In: Eörsi Gyula Emlékkönyv (szerk: Sárközy Tamás és Vékás Lajos) HVGORAC Budapest 2002 PINTÉR Irén: Lépéskényszerek a társaságban. A törzstıke leszállítása és a kötelezı átalakulás. Gazdaság és Jog 2/2001:7-10. PRIESTER, Hans-Joachim: Mindestkapital und Sacheinlagerregeln in: Behrens, Peter (Hrsg): Die GmbH-Reform in der Diskussion- Sondertagung der Gesellschaftsrechtlichen Vereinigung in: Sondertagung GmbH-Reform 2006, Frankfurt, Main, Verlag O. Schmidt, 2006 Köln, IX, 3-21. S. PRUGBERGER Tamás: A konkurencia-kizárás néhány gyakorlati szempontból jelentıs elvi kérdése Gazdaság és Jog 2004 június 18-19 RABAR Premysl: Obchodni zakonik EUROUDINON Praha s,r,o, 2003 RICHTER, Bernd: Die Abfindung ausscheidender Gesellschafter unter Beschränkung auf den Buchwert - Zulässigkeit und Grenzen privatautonomer Gestaltung; Beck Verl. München 2002. XIV, 192 S. RODERICH Christian: Persönliche Haftung von Managern und AufsichtsrätenHaftungsrisiken bei Managementfehlern, Risikobegrenzung und D & O-Versicherung; 3., völlig neu bearb. Aufl.; Boorberg Verl. Dresden 2003. 294 S. SAJÓ ANDRÁS: Kritikai értekezés a jogtudományról Akadémia Budapest,1983 SÁNDOR István: A társasági jog története Nyugat-Európában Phd dolgozat SÁRDI TIBOR Adalékok a társasági és cégjogi szabályozás továbbfejlesztéséhez. Gazdaság és Jog 10/2002:10-16. SÁRKÖZY: Vállalati önállóság, vállalatirányítás, társulások Kjk 1972 . SÁRKÖZY TAMÁS (szerk) A társasági törvény magyarázata; Kjk 1993 SÁRKÖZY TAMÁS (szerk) Vesenyjog HVGORAC 2001 SÁRKÖZY Tamás A "hibás" társaságról. Magyar Jog 12/2000:705-710. SÁRKÖZY Tamás: (szerk) A Társasági törvény , cégtörvény 2006 SÁRKÖZY Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és konszernjog elméleti alapjai. Bp. HvgOrac Lap- és Könyvk. 2001. 422, [2] p. SÁRKÖZY TAMÁS: A szindikátusi szerzıdésrıl. In Eörsi Gyula-emlékkönyv. 2002. 173190. SÁRKÖZY TAMÁS: A társasági törvénymagyarázata Kjk 1992 SÁRKÖZY Tamás: Társasági jog. Magyar és európai uniós jogrendszer. Bp. Saldo, 2005. 75 p. SCHMIDT K.: Gesellschafftsrecht Carl Heymanns Köln-Berlin 2002 Schweiz; in: Schriftenreihe für Internationales Recht ; 105 Verlag Helbing & Lichtenhahn, 2004. XXXI, 399 S. SERVATIUS, Wolfgang: Strukturmaßnahmen als Unternehmensleitung - die Vorstandpflichten bei unternehmerischen Entscheidungen der Hauptversammlung Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004 SÓLYOM LÁSZLÓ: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon Osiris Budapest 2001 SÓLYOM LÁSZLÓ: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris 2001

202

STIPTA ISTVÁN: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására Osiris 1995 STUBBE, Andrea: Der Grundsatz der Verhältnismäßigkeit im Privatrecht - dargestellt anhand des Ausschlusses von Gesellschaftern aus Personengesellschaften; in: Hochschulschrift¸Würzburg, Univ., Diss., 2002 221 S. SZABÓ MIKLÓS (szerk): Bevezetés a jog és államtudományokba Bíbor Kiadó Miskolc 2001 SZADITS KÁROLY: Magyar magánjog Általános rész Személyi jog Grill Budapest 1941 SZÁSZY-SCHWARZ: Új irányok a magánjogban Budapest Atheneum 1911 SZINNYEI JÓZSEF: Magyar írók élete és munkái ARCANUM DIGITÉKA SZŐCS Brigitta: A szindikátusi szerzıdés In. Atipikus szerzdések HVGORAC 2002 TAMÁS Lajos: A polgári jog reformja különös tekintettel az együttmőködés elvének érvényesítésére Novotni Emlékkönyv 1991

TELEKI Zsuzsa (szerk) Európai Jogi Füzetek Társasági jog Cégjog HVGORAC 2003 TÓTH ÁRPÁD: Hivatali szakszerősödés és a rendi minták követése Tanulmányok Budapest múltjából XXV TÖRÖK GÁBOR: A magyar társasági jog alapjai. Lezárva: 2006. aug. 1. Bp. Hvg-Orac Lapés Könyvk. 2006. TÖRÖK TAMÁS: A tájékoztatási kötelezettség és az üzleti titok védelme a társasági jogban. Gazdaság és Jog 12/2005:3-10. UJLAKI László: Kft.-üzletrész átruházását követı értékcsökkenés elbírálása. Gazdaság és Jog 3/2002:25. ÚJLAKI László: A társasági és a szindikátusi szerzıdés összefüggései Gazdaság és Jog 1997 február VEZEKÉNYI URSULA A jegyzett tıke változása kft. és rt. esetén.Gazdaság és Jog 78/2005:20-24. VEZEKÉNYI URSULA: A jegyzett tıke védelme: a törzstıke és az alaptıke szolgáltatása. Cég és Jog 9/2000:9-11. VILÁGHY-EÖRSI: Magyar polgári jog I. WELLER, Marc-Philippe: Europäische Rechtsformwahlfreiheit und Gesellschafterhaftung zur Anwendung der Existenzvernichtungshaftung auf Scheinauslandsgesellschaften nach "Überseering" und"Inspire Act" ; Köln ; Berlin ; München; Verlag Heymann, 2004 (Umfang XXV, 383 S.) WELLMANN GYÖRGY: A társasági, illetve a polgári jogban mi lehet tulajdon, és ebbıl következıen apportálás, illetve átruházás tárgya? Gazdaság és Jog 10/2003:11-14. WÜNSCH Horst: KOMMENTAR zum GmbH Leykam Verlag 1988.

203

Tudományos közlemények jegyzéke Az üzletrész felosztás szabályozása a Gt-ben. Céghírnök 2001./5. A dolgozói részvénykibocsátás gyakorlati kérdései. Gazdaság és Jog 11/2005: A kisebbségi jogok a gazdasági társasgokról szóló töevényben. Gazdaság és Jog 5/2007 A pótbefizetés egyes kérdései a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben. Gazdaság és Jog 10/2006 A személyes közremőködés értelmezési problémái a gazdasági társaságokról szóló törvényben. Gazdaság és Jog 5/1996 A társasági szerzıdés megszegése és a tagkizárás intézménye. Gazdaság és Jog 4/2002 Az üzletrész átruházás egyes kérdéseirıl. In. Sárközy Tamás Ünnepi kötet (szerk: Pázmándi Kinga) HVGORAC 2006 Jogi alaptan. [Egyetemi jegyzet. Közzéteszi a] Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. [Bp.] Aula K. 1-4 kiadás .Über die grundlegenden rechtlihen Fragen der zwischenstatlichen ökonomischen Organisationen der RGW staaten. Acta Juridica Academiae Scientinárum Hungaricae 24.1982 Kötelmi jog. [Egyetemi jegyzet. Közzéteszi a] Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem.1- 4., átdolg. kiad. [Bp.] Aula K. 2001. Szindikátusi szerzıdés a társasági és a polgári jog határán. Gazdaság és Jog 5/1993: A gazdaság dinamikájának joga (Társszerzı) Aula 2003 Szerzıdéstár (Társszerzı) HvgORAC Társulási jogi megoldások néhány európai szocialista országban. Jogtudományi Közlöny 11/1987: BALÁSHÁZY Mária - PÁZMÁNDI Kinga - SÁRKÖZY Tamás , Sárközy (szerk): Üzleti jog. Szerk. Sárközy Tamás. Kiad. a Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság és társadalomtudományi kar. Bp. Typotex K. 2006. 227 p. /Baccalaureus scientiae tankönyvek./ Balásházy Mária- Pázmándi Kinga- Sárközy Tamás: Vállalati jog Aula Kiadó 2006 Bologna -Tankönyvsorozat

204

Azonosságok és különbségek a magyar és a KGST társulási jog között Jogtudományi Közlöny 1987 A gazdaságirányítás szervezetrendszerének joga a Szovjetunióban. In: A gazdaságirányítás szervezetrendszerének joga Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1983 Pénzügyi és Kereskedelmi Enciklopédia (Szerzıdés) Novotred Rt 1988 Üzleti tervezés (társszerzı) EDE Hungary, MVA, PHARE 1996 (Második átdolgozott kiadás 1997.) Magyar Jogi Lexikon (Szerkesztette: Lamm Vanda és Peschka Vilmos) Közgazdasági és Jogi Kiadó 1999