BESZÁMOLÓ
Szécsény Város Önkormányzata Településrészi Bizottságának a 2006-2010. szeptemberig végzett munkájáról
Készült: 2010. szeptember
Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2010 évi munkaterve a 2010 szeptemberi ülésre határozta meg a Településrészi Bizottság eltelt négy éves munkájáról szóló beszámoló elkészítését, melyet az alábbiakban terjesztünk elı. Szécsény Város Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata 66.§-ától 73. §-ig szabályozza az önkormányzat bizottságait, általános feladatait, mőködésük rendjét. Az SZMSZ 70. §-ának 2. bekezdésében megjelöli, hogy az egyes bizottságok által ellátandó feladatok jegyzékét az SZMSZ 12. számú melléklete tartalmazza. A hivatkozott melléklet a Településrészi Bizottság (a továbbiakban: bizottság) feladatait visszautalva az egyes szakfeladatok ellátására vonatkozó törvényi szabályozásra, részleteiben tartalmazza. 1. Bizottság összetétele A Településrészi Bizottság 5 fıbıl áll. Az SZMSZ 69. §.(1) bekezdésének megfelelıen, miszerint „a bizottság elnökét és tagjainak több mint felét a képviselık közül kell választani” az összetétele a következıképpen alakult: A bizottság elnöke: Daróczi Tiborné, Két belsı tagja a képviselıtestület tagjai közül :Smelkó István és Sümegi Tamás képviselı urak két külsı tagja közül :Pintér Sándor Pösténypuszta településrészrıl, Kelecsényi László Benczúrfalva településrészrıl került megválasztásra a bizottság tagjai közé. A 2006-ban megalakult bizottságban Vizi Zoltán képviselı Úr helyét Smelkó István képviselı Úr vette át 2007.-ben Dr. Havasi Zoltán mőemléki és idegenforgalmi tanácsnok Úr a tanácsnoki tisztségének betöltése alatt tanácskozási joggal, állandó meghívott vendégként, vett rész a bizottsági üléseken . A polgármesteri Hivatal részérıl Bárányné Márton Melinda az Építési Mőszaki és Vagyonkezelı osztály osztályvezetı helyettese vett részt a bizottsági üléseken. A bizottság ülésezése: A bizottság beszámolójához csatolt melléklet szerint a bizottság az üléseit rendszeresen megtartotta, a bizottság minden ülésén határozatképes volt. A bizottság üléseit írásos meghívóval az elnök hívta össze és a meghívóban megjelölt napirendek közül azokhoz, melyek alaposabb átgondolást igényeltek néhány kivételtıl eltekintve az elıterjesztést írásban csatoltuk. Rendkívüli bizottsági ülés összehívására nem került sor az eltelt idıszakban. A bizottság mindazon által hogy leginkább Szécsény Város két településrészét érintı kérdéseket tárgyal helyszíni szemlével egybekötött üléseket tartott mindkét településrészen évente több alakalommal. Dr.Havasi Zoltán városfejlesztési, mőemlékvédelmi és idegenforgalmi tanácsnok Urat,- a tanácsnoki tisztségének ideje alatt - a polgármester asszonyt, valamint a címzetes fıjegyzı asszonyt a bizottsági üléseire minden alkalommal, Horváth Róbert mőszaki osztályvezetı Urat illetve az Agro-Help Kft. képviselıjét azokban az esetekben amikor a napirendi pontok olyan kérdések megtárgyalását irányozták elı ahol az érintett szakterületek dolgozóinak véleményét volt célszerő kikérni szintén meghívtuk az ülésekre.
A bizottsági munka hatékonyságát növelte, hogy bizonyos átfogó kérdéseket, melyek több bizottság által véleményezendıek voltak összevont bizottsági ülés keretében tárgyaltuk a pénzügyi bizottsággal vagy a Mőemléki, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottsággal illetve volt rá példa hogy mindhárom bizottság részvételével. 2. Jegyzıkönyv készítés, dokumentálás: Az ülésekrıl általában hangfelvétel készült, de a hivatal ügyintézıje minden esetben írásban is dokumentálta az ülésen elhangzottakat. A bizottsági üléseken elhangzottakról minden esetben jegyzıkönyv készült. A bizottsági ülések anyaga az Építési Mőszaki és Vagyonkezelı Osztály irattárában van elhelyezve idırendi sorrendben.
3. A Bizottság általános feladatai ( az SZMSZ: 70. §.(1) bekezdése szerint )
-a képviselı-testület döntéseinek elıkészítése, -a képviselı-testület munkatervéhez javaslattétel, -valamely elıterjesztés, vagy önálló indítvány sürgıs tárgyalásának kezdeményezése, bizottsági ajánlástétel, -a képviselı-testületi döntések végrehajtásának szervezése és ellenırzése, -a feladatkörükbe utalt elıterjesztések elkészítése, -mindazoknak a hatásköröknek az ellátása, melyeket törvény vagy az önkormányzat a bizottság hatáskörébe utal. 4. Tárgyalt napirendek: Bizottságunk minden évben elkészítette az önkormányzati munkatervhez kapcsolódóan azzal összhangban saját munkatervét félévenkénti bontásban. A munkatervben meghatározta az SZMSZ szerint kötelezıen tárgyalandó feladatokat , az önkormányzati rendelet- és határozattervezeteket, a bizottság sajátos feladatköréhez illeszkedı, a tagok által javasolt, valamint a mőszaki osztály által elıterjesztett feladatokat. pl: a közterület használat szabályozásáról szóló, az önkormányzat vagyonáról, avar és kerti hulladék égetésérıl szóló rendeletek elıkészítése, módosítása, valamint ehhez kapcsolódóan a közterület használati díj felülvizsgálata, melynek megállapításához minden évben javaslatokat adtunk. A bizottság kiemelten foglalkozott Szécsény városképének javításával, kiemelt figyelemmel a két településrészre. Évente kiírásra került „A legszebb ház eleje” címő pályázat, mely pályázatot mindenki a munkájával teljesít és amelynek elbírálására javaslatot tettünk a testület elé. Fényképfelvételek és helyszíni szemle alapján adtunk javaslatot a legszebb házeleje pályázat elbírálásához, fı bírálási szempontok figyelembevételével azon szécsényi lakosok körében, akik eleget tettek a pályázati feltételeknek. A testület javaslatainkat elfogadta, és megállapíthatjuk, hogy az általunk javasoltak megérdemelték a pályázatban megjelölt díjakat.
Bizottságunk foglalkozott a településrészek közlekedési rendjének felülvizsgálatával, útügyi szakember illetve a rendırség közlekedésbiztonsági szakembereinek bevonásával igyekszik a közlekedést az elfogadott szabályoknak megfelelıen alakítani, javaslatot tett a forgalmi rend kialakítására illetve megváltoztatására. Bizottságunk minden esetben részt vett az SZMSZ 12. sz mellékletében megjelölt a városi Önkormányzat pénzügyi igazgatási körébe tartozó feladatok ellátásában, a következık szerint : részt vett az önkormányzat gazdasági programjának kidolgozásában. A gazdasági program kidolgozásánál javaslatokat tett és egyes feladatok kiemelt fontossága miatt kértük a városi költségvetés elfogadásánál a szükséges pénzügyi finanszírozás megoldását. Többek között javaslatot tett a bizottság a Mőemléki, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottsággal együtt 2009. évi költségvetési koncepció készítése során szerepeltetni kell a Szécsény Város forgalmi rendjének és a közlekedés biztonságának elısegítése érdekében – különös tekintettel a közlekedési táblák kihelyezésére és pótlására – egy elkülönített tételt. Javasolta továbbá hogy a 2009. évi költségvetési koncepció készítése során szerepeltetni kell a Szécsény Város idegenforgalmának támogatása, valamint az ilyen tárgyú pályázatokhoz szükséges önerı biztosítása érdekében – különös tekintettel a már említett súlyponti rendezvényekre – egy elkülönített tételt 3-5 millió forint összeggel. Fent megjelölt mindkét javaslatot írásban eljuttattuk Szécsény Város Polgármesteri Hivatalának címzetes fıjegyzıjéhez, hogy már a költségvetési koncepció elkészítése során figyelembe tudja venni azokat. Több esetben részt vettünk az önkormányzati vagyon hasznosítására vonatkozó javaslatok kidolgozásában, elıkészítésében, véleményeztük az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntéstervezeteket, különös tekintettel az önkormányzati ingatlanvagyon megırzésére illetve annak leghatékonyabb hasznosítására . Bizottságunk évente több alkalommal helyszíni szemlén vett részt és az egyes, fıleg ügyfelek által beterjesztett kérelmek jogosságát a helyszíni szemlén is megvizsgáltuk Jelen beszámoló melléklete tartalmazza az üléseken elhangzott illetve véleményezett napirendi pontokat. 5. Leggyakrabban felmerült kérdések - a Pösténypusztai kultúrház főtés korszerősítése Az ingatlan jelenleg nem rendelkezik közmőellátással, csak az elektromos hálózata kiépített. A többi közmő a közterületrıl megoldható . A gázberuházás során az ingatlan területére a gázcsonk ( elzáró szelep) el lett helyezve. A jelenlegi fa tüzeléses főtés korszerősítése az ingatlan jobb kihasználását eredményezheti. Az Pösténypusztai Ipoly Híd építése során az épületet a kivitelezı cég a beruházás idejére használatba kapja, melynek során a közmőveket kiépíti. - a településrészi kultúrházak hasznosítása, megfelelı felügyelet mellett Az pösténypusztai ingatlan jelenleg a közösségi funkcióját már csak nagyon kis mértékben látja el, a könyvtár már nem mőködik, a nagyterem a helyi fiatalok „ találkozóhelye” , rendezvények szervezése már nem jellemzı a településrészen. Megfelelı
felügyelet mellet mindkét településrész kultúrháza hasznosítható lenne rendezvények, egyéb összejövetele számára. A Benczúrfalvai kultúrház Kelecsényi László külsı bizottsági tag segítségével felújításra került. Az épület új burkolatot illetve belsı festést kapott, a berendezések, függönyök nagy részét lecserélték, valamint korszerősítették a villamos energia hálózatot, az ingatlan elıtti parkban padok kerültek elhelyezésre. Kelecsényi László a bizottsági munkáért járó tisztelet díját teljes egészében a kultúrház felújítására ajánlotta fel, továbbá megszervezte a településrészen az ott lakók körében a felújítással összefüggı önkéntes munkát. Nagyban ennek köszönhetı hogy jelentısen felélénkült a közösségi élet a településrészen. - Pösténypuszta Szondy téri önkormányzati lakások A Szondy téri, jelenleg önkormányzati lakásként – melyet több család lakik –funkcionáló ( volt általános iskola ) hasznosítása is kérdésként merült fel a bizottsági üléseken. Az épület más célú hasznosítása, amennyiben az ott lakók elhelyezése megoldható lenne, más önkormányzati tulajdonú ingatlanban, úgy– megfelelı felújítás után – akár közösségi célokat is szolgálhatna. - Településrészek kereskedelmi ellátottsága A bizottság a helyszíni szemle során, megállapította, hogy a településrészeken jelenleg egyetlen üzlet sem üzemel. Az Áfész üzemeltetésében lévı vegyesboltot Pösténypusztán az Áfész a korábbi években bezárta. A magánvállalkozásban üzemeltetett vegyeskereskedés szintén a korábbi években zárt be, mivel az üzlet mőködtetése ne volt gazdaságos. A gázcsere telep még jelenleg mőködik, de nagy valószínőséggel a szolgáltató hamarosan ezt a tevékenységet is megszünteti. A korábban átmeneti megoldásként mindét településrészen üzemeltetett mozgóbolt sem közlekedik már a településrészeken, ezáltal kereskedelmi szempontból teljesen ellátatlan mindkét településrész. Egyetlen kereskedelmi ellátás, hogy mozgó árúsítás keretében szállítja egy magánvállalkozó a kenyeret. Az alapvetı élelmiszerek beszerzése is csak Szécsénybe történı – akár napi - beutazással oldható meg. Megoldást jelenthetne olyan mozgóbolt mőködtetése, mely az alapvetı élelmiszerek tekintetében a településrészek ellátását megoldaná, mivel jelenleg mindkét településrész kereskedelmileg szinte teljesen ellátatlan. - birtokvédelem az önkormányzati lekerített ingatlanok (utak) tekintetében A bizottság helyszíni szemle alkalmával meggyızıdött róla, hogy a Benczúrfalva Fı út 61. szám alatti ingatlan tulajdonosa az önkormányzati tulajdonban álló utat lekerítette és abba áramot vezetett, táblával jelezve, hogy abban nagyfeszültség van. Közvetlenül a gyalogosforgalmat biztosító járda mellett kapuval le van zárva az önkormányzati út és „ nagyfeszültség „ feliratú tábla van rá elhelyezve. Az engedély nélkül megépített kapu mögött kb. 50 centiméterrel pedig ún. villanypásztor drótok vannak kifeszítve, feltételezhetıen szintén áram alá vannak helyezve. A bizottság levélben megkereste a polgármesteri hivatal hatósági osztályát annak érdekében hogy az ügyben eljárjon vagy ha más hatóság hatáskörébe tartozik akkor oda továbbítsa a megkeresését. A bizottsági megkeresést követıen Szécsény Város Önkormányzat peres útra terelte az ügyet, melynek következményeként a Bíróság döntése alapján az elektromos árammal
ellátott vezetékeket el kell bontani, az önkormányzati tulajdonban álló út lekerítését meg kell szüntetni. - Temetık állapota A Bizottsági tagok javaslatára a temetıkben a kiszáradt fák kivágása illetve az élı fák gallyazása, a temetıi wc tisztasági festése megtörtént. A hulladékok tárolására rendszeresített edényzetek kiürítésére az üzemeltetetı figyelmét felhívtuk, azok rendszeres ürítésérıl az üzemeltetı gondoskodik. A Benczúr-mauzóleum jelentıségére tekintettel javasolta az emlékmő környezetének helyrehozatalát illetve annak folyamatos karbantartását. A javaslatot követıen megtörtént a Benczúr-mauzóleum illetve környezet kitakarítása, mely azóta folyamatos. A Benczúri temetıben lévı ravatalozó épületének helyreállítása valamint felújítása az eltelt idıszakban megtörtént, a Benczúrfalvi lakosok örömére és megelégedésére, hiszen hosszú évek problémája oldódott meg. A bizottság a temetık állapotát megfelelınek találta, a síremlékek takarítása, rendben tartása folyamatosan történik, a szolgáltató a vállalt kötelezettségének eleget tesz. A Pösténypusztai ravatalozó elıtt megépült az elıtetı, mely már hosszú évek óta volt a pösténypusztai lakók kérése. - Benczúrfalvai Fı út 6, 8, 10, 12 szám alatti ingatlanok szennyvízbekötésének ügye A korábbi években már többször problémaként vetıdött fel a Fı úton található 4 db ingatlan szennyvíz rákötés ügye. Az ingatlanok szennyvízbekötése 2008. november hónapban megtörtént. - Önkormányzati tulajdonban álló utak állapota Az önkormányzati tulajdonban lévı utak állapota a településrészeken erısen kifogásolható. Amennyiben pályázati lehetıségek nyílnak rá, mindkét településrészen az érintett utcáknak a szilárd burkolattal való ellátása már nem tőr halasztást, mivel esıs idıjárás esetén az utak egy része szinte járhatatlan, a csapadékvíz elvezetése nem megoldott. Határnyitás: Tájékozódott a bizottság az Ipoly hidak építésének jelenlegi állásáról, valamint a két település által közösen benyújtandó pályázatról. A jogerıs építési engedélyek rendelkezésre állnak, hamarosan megkezdıdik a beruházás. Benczúrfalvi gázberuházás: Benczúrfalva településrészen gázberuházás befejezıdött, az élırekötés megtörtént, a rendszer üzemel. A Benczúrfalvi lakosok minden tekintetben meg voltak elégedve a kivitelezı munkájával. A településrészen a kóbor kutyákkal kapcsolatos bejelentések Többször elhangzott, hogy a településrészen balesetveszélyt jelent a kóbor kutyák elszaporodása. Az Elnök asszony, a hivatal illetékes osztályát megkereste, hogy tegye meg a szükséges intézkedést, az ezzel kapcsolatos intézkedés megtörtént, jelenleg ilyen probléma nincs a településrészeken.
Pösténypuszta, Kassai út 26. szám alatti ingatlan állagmegóvása Tárgyi épület állapota erısen megromlott mióta a korábbi tulajdonos meghalt. Az ingatlan jelenlegi tulajdonosainak felszólítása megtörtént az épület jó karbantartására. Az épület már nem veszélyezteti a szomszédságában élık biztonságát mivel az elbontásra került, illetve az eltelt idıszakban egy új építéső lakóház került ott megépítésre.
Helyi védettség alá helyezett ingatlanok megtekintése A bizottság a helyszíni szemle során, a helyi védelem alá helyezett ingatlanokat megtekintette és megállapította, hogy a tulajdonos az érintett ingatlanokat a jó gazda gondosságával kezeli. Ingatlanok jó karbantartása, gyomtalanítása Összeségében a településrész rendezett, a lakók jól karbantartják ingatlanaikat. A korábbi felhívásoknak köszönhetıen a parlagfő irtás a településrészen megtörtént. A településrészen életveszélyes állapotú, ilyen mértékben elhanyagolt ingatlan nem található, azokon az ingatlanokon ahol a tulajdonos nem kellı képen végzi el a karbantartási feladatait, ott a Hivatal részérıl történı felszólítással kell kikényszeríteni azt. A Bizottság a településrészeken felvetıdött kérdésekre, - amennyiben a bizottságnak lehetısége nyílt rá segített megoldást találni- egyéb esetekben pedig a Képviselı-testület ülésein az Elnök Asszony ismertette azokat. Kérem a Településrészi Bizottság 2006-2010.-ig végzett munkájáról készült beszámoló elfogadását.
Szécsény,2010.szeptember 20. .
Daróczi Tiborné elnök
BESZÁMOLÓ
a Településrészi Bizottság 2006. - 2010. között végzett munkájáról 1. számú melléklet 2006. november 22. Napirend: - Tájékoztató a Szécsény Városközpont rehabilitációjának II. ütemérıl, együttmőködési megállapodás jóváhagyására javaslattétel Egyebekben : - Benczúrfalvai mőemlék együttes tulajdoni, használói helyzete - Pöstényi temetı, vízelvezetı árkok állapota - településrészek úthálózatának fejújítása 2007. február 12. Napirend: - A bizottság I. félévi munkatervének megtárgyalása - Javaslat a „Szécsényért” emléklap kitüntetés adományozására - Szécsény Város Önkormányzat 2006-2010 évekre vonatkozó gazdasági programja - 2007. évi költségvetés tárgyalása Egyebekben: - Legszebb házeleje pályázat kiírási feltételeinek meghatározása - A közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet mellékletének módosítása 2007. március 20. (összevont ülés) Napirend. - Temetıgazdálkodási feladatok ellátásáról tájékoztató - Óvoda kialakításának ügye - Horváth Béla területvásárlási kérelme - Alpin Kft. területvásárlási kérelme - Bangó Gézáné ingatlanvásárlási kérelme - Városközpont rehabilitációhoz területvásárlás - Egészségügyi Központ bıvítéséhez területvásárlás - Liget hasznosításának ügye - Tájékoztató a pályázatokról és a beruházásokról - Benyújtandó útpályázatokhoz önerı biztosítása - Közintézmények akadálymentesítése önerı biztosítása - 2007. Közbeszerzési terv - Avar és kerti hulladék égetésérıl szóló rendelettervezet megvitatása - Közlekedési rend felülvizsgálatáról tájékoztató és helyi közutak kezelıi szabályzatának elfogadása Egyebekben: - Idegenfogalmi információs tábla kihelyezés
2007. szeptember 20. ( összevont ülés) Napirend: - Szemétszállítási díjak megállapítása - A temetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl szóló 10/1995.(VI.06.) rendelet módosítása - Legszebb házeleje pályázat elbírálására javaslattétel - Tájékoztató a pályázatokról és a beruházásokról - Utak pályázatokra rangsorolása mőszaki állapot szerint, Egyebekben: - hiányzó közlekedési táblák kihelyezése a történelmi városközpontban - CBA elıtti járdaszakasz balesetveszély elhárítása - Hársfa úti forgalmi rend - Hunyadi úti felújítás, aszfaltozás - Rákóczi szobor megvilágítás - Haynald úton engedély nélkül elhelyezett forgalomkorlátozó oszlopok ügye. 2007. október 19. Kihelyezett ülés Benczúrfalva településrészen Napirend: - Benczúrfalva településrész gázellátása - Fı úti ingatlanok állapota - Helyi védettség alá helyezett ingatlanok megtekintése - Temetı állapota - Fı út 6,8,10,12 szám alatti ingatlanok szennyvízbekötés ügye - Ingatlanok jó karbantartása, gyomtalanítás 2007. november 26. Kihelyezett ülés Pösténypuszta településrészen Napirend: - Temetı állapota - Önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok rendezése - Településrész kereskedelmi ellátottsága - Ipoly híd és kapcsoló utak építése 2007. december 22. Napirend: - Bizottság 2008. évi I. félévi munkatervének megtárgyalása - Intézkedési terv a megtartott helyszíni szemlék alapján Egyebekben: - Határnyitás - Benczúrfalvai gázberuházás 2008. február 29. Kihelyezett ülés Benczúrfalva településrészen Napirend: - Legszebb házeleje pályázat kiírási feltételei - Benczúrfalvai kultúrház felújítása
-
Szabó Gyula panasza Önkormányzati tulajdonban álló út lekerítésének ügye Kóbor kutyákkal kapcsolatos lakossági bejelentések Vagyoni ügyek
2008. április 29. Kihelyezett ülés Pösténypuszta településrészen Napirend. - Temetı állapota - Önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokkal kapcsolatos felvetések - Településrészek kereskedelmi ellátottsága - Ipoly híd és kapcsoló utak építése - Kassai út 26. számú életveszélyes épület állagmegóvása 2008. szeptember 19. Napirend: - Pösténypuszta településrészen ravatalozó elıtetı építés ügye Egyebekben: - Kassai út 26. számú életveszélyes épület állagmegóvása - Településrészek kereskedelmi ellátottsága - Benczur Gyula emlékhely ápolása - Orvosi ellátottság a településrészeken - Benczúrfalva kulturház felújítás - Csónakkikötı állapota - Szélessávú internet és kábeltévé kiépítés 2008.szeptember 30. Mőemléki Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Településrészi Bizottság összevont ülésén Napirend: - Szuzin Kft. területvásárlás ügye - Makka Zsolt ügye - Legszebb házeleje pályázat elbírálására javaslattétel 2008. december 2. Napirend: - Az eltelt két évben végzett munkáról szóló bizottsági beszámoló megtárgyalása - Tájékoztatás a településrészeken megtett intézkedésekrıl - Tájékoztatás a közmeghallgatásról 2009. február 12. Mőemléki Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Településrészi Bizottság összevont ülésén Napirend: - Szécsény Város Önkormányzat 2009. évi költségvetésének megtárgyalása - Tájékoztató a pályázatokról és beruházásokról - Elıterjesztés önkormányzati társulás létrehozására a Szécsényi kistérség szennyvíztisztító telep fejlesztésére
- A szennyvíztisztító telep tulajdonjogának rendezése - Javaslat 2009. évi kitüntetı díjakra - Zsupin László kérelme - Intézmények alternatív főtési módja - Magyar út forgalmi rendje
2009. május 14. Mőemléki Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Településrészi Bizottság összevont ülésén Napirend: - A Lengyelországi Warta város és Szécsény város közötti együttmőködés kialakítása - Hulladékválogató kialakításának ügye - TOURINFORM-Szécsény 2009.évi marketingterv megtárgyalása -Beszámoló a pályázatokról és a beruházásokról - A Legszebb házeleje pályázat 2009.évre történı kiírása 2009. szeptember 3. Kihelyezett ülés Benczúrfalva településrészen Napirend: - Helyszíni szemle a településrészen -A temetı állapota -Helyi védettség alá helyezett ingatlanok - településrész kereskedelmi ellátottsága - Fı úti ingatlanokkal kapcsolatos felvetések - üdvözlı tábla a településrész bejáratánál - hirdetıtábla elhelyezésének ügye - Benczúr Gy. utcai szennyvízcsatorna - Orgona út helyállítása
2009. szeptember 4. Kihelyezett ülés Pösténypuszta településrészen Napirend: - Helyszíni szemle a településrészen - A temetı állapota - önkormányzati tulajdonú ingatlanok hasznosítása - településrész kereskedelmi ellátottsága - Szécsényi Napló kézbesítése 2009. október 13. Mőemléki Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Településrészi Bizottság összevont ülésén Napirend: - A Romániai Pusztadaróc és a szlovákiai Alsósztregova Község és Szécsény Város közötti együttmőködési kialakítására együttmőködési megállapodás - Állami földek tulajdonba kérése
- Javaslat 2009. évi Legszebb Házeleje pályázat díjakra 2009. december 21 Napirend: - A bizottság 2009. évi munkájának értékelése 2010. január 21. Mőemléki Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Településrészi Bizottság összevont ülésén Napirend : - Szécsény Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének megtárgyalása - Történelmi Városmag forgalmi rend változás - A Tekergı Állatvédı Közhasznú Egyesület kérelme - Rendezési terv módosítás - Könyvtár elhelyezésének ügye - Egyebek - Magyar úti gyalogosforgalom kérdése - idegenforgalmi tábla készítés - gyógyszertár megszőnése 2010. augusztus 5. Pösténypuszta településrész helyszíni bejárása Napirend: - A temetı állapota - Önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos felvetések - A településrész kereskedelmi ellátottsága 2010. augusztus 6. Benczúrfalva településrész helyszíni bejárása Napirend: -A településrészen lévı ingatlanokkal kapcsolatos felvetések -Helyi védettség alá helyezett ingatlanok megtekintése -A temetı állapota - ingatlanok jó karbantartása, gyomtalanítása - A bizottság az eltelt négy év munkájáról szóló beszámoló megtárgyalása
JELENLÉTI ÍV Készült: 2006. évben tartott Településrészi bizottsági üléseken való részvételrıl
Név Daróczi Tiborné Sümegi Tamás Pintér Sándor Kelecsényi László Vizi Zoltán Dr. Havasi Zoltán
11.22. x x x x x
2006.évben az ülésen való részvételi arány: 83 %
Készült: 2007. évben tartott Településrészi bizottsági üléseken való részvételrıl
Név Daróczi Tiborné Sümegi Tamás Smelkó István Pintér Sándor Kelecsényi László Vizi Zoltán Dr. Havasi Zoltán
02.12. 03.20. 09.20. 10.19. 11.26. 12.22. x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x -
2007.évben az üléseken való részvételi arány: 90 % Készült: 2008. évben tartott Településrészi bizottsági üléseken való részvételrıl
Név Daróczi Tiborné Sümegi Tamás Smelkó István Pintér Sándor Kelecsényi László Dr. Havasi Zoltán
02.29. 04.29. 09.19. 09.30. 12.02. 12.15. x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x -
2008.évben az üléseken való részvételi arány: 87 %
Készült: 2009. évben tartott Településrészi bizottsági üléseken való részvételrıl
Név Daróczi Tiborné Sümegi Tamás Smelkó István Pintér Sándor Kelecsényi László
02.12. X X X X x
05.14. X X X X x
09.03. X X X X X
09.04. X X X X X
10.13 X X X X -
12.21. X X X X x
2009.évben az üléseken való részvételi arány: 97 % Készült: 2010. évben tartott Településrészi bizottsági üléseken való részvételrıl
Név Daróczi Tiborné Sümegi Tamás Smelkó István Pintér Sándor Kelecsényi László
01.21. X X X X X
02.18. X X X X X
08.05. X X X X X
08.06. X X X X X
2010.évben az üléseken való részvételi arány: 100 %
Megjegyzés : - Dr. Havasi Zoltán mőemléki és idegenforgalmi tanácsnok Úr tanácskozási joggal,tanácsnoki tisztségének ideje alatt- meghívott vendégként vett rész a bizottsági üléseken . - Vizi Zoltán képviselı Úr helyét a bizottságban Smelkó István képviselı Úr vette át 2007.ben