Rendőrkapitányság
6900 Makó, Teleki L. u. 4. (62) 511-260, Fax: 511-262 BM telefon/fax: 33 10-77 Dr. Márton István r. alezr. kapitányságvezető (62) 511-261
Szám: 283-230/4/2005.ált.
Hiv.szám: I.10-5/2005.
BESZÁMOLÓ a helyi közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről I. A Rendőrkapitányság munkájáról legutóbb 2004. októberében számoltunk be az Önkormányzat előtt. A testület a tájékoztatást elfogadta, és elismerését fejezte ki a városi rendőrkapitányság állományának az érzékelhető minőségi munkavégzésért, a közbiztonság fenntartása, javítása érdekében kifejtett erőfeszítésekért. A közbiztonság megítélésének legfontosabb szempontja a bűnügyi helyzet alakulása. Megállapítható, hogy az értékelt időszakban közel azonos volt az ismertté vált bűncselekmények száma, ezen belül lényeges átrendeződés nem történt, továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények határozzák meg a terület bűnözését. Makó város és a térség polgárainak jogos elvárása, hogy biztonságban éljen, ezen belül személy- és vagyonbiztonsága biztosított legyen. Szubjektív biztonságérzetét a „Látható rendőrség” programja hivatott biztosítani, ezért ezen a téren további erőfeszítésekre van szükség. Célkitűzésünk a bűnözéshez mért eredményesség megtartása, a lakosságot legérzékenyebben érintő bűncselekmények felderítése, a fiatal korosztály körében fokozatosan tért hódító kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, az elkövetői csoportok feltérképezése és büntetőeljárás alá vonása volt. A közbiztonságot érintő stratégia központjában az állampolgárok biztonságérzetének javítása, a közterületi jelenlét és a reagáló képesség növelése volt, amelyet a jelentős létszámhiány ellenére többé-kevésbé sikerült megvalósítani. Elmondható, a személyi állomány a stratégiai célokra épülő konkrét feladatokat végrehajtotta. Vizsgálat tárgyát képezte az ún. lakótelepi rendőrség, mint speciális alegység létrehozásának lehetősége, de Makó város vonatkozásában nincsenek meg azok a kritériumok, ami miatt célszerű lenne az elképzelést megvalósítani.
2 Ugyan a városban található lakótelepi településszerkezet, de az ott lakók létszáma az országosan elfogadott létszámot nem éri el. Ez évben a rendőrség átszervezéseket hajtott végre, mely ez idáig a rendőrkapitányságot nem érintette, a jelenlegi szervezeti struktúra alkalmas a rendőrkapitányság feladatainak ellátására. A bűnügyi szakterület célkitűzései közé sorolható a minőségi előrelépés érdekében az ismertté vált bűncselekmények számának csökkentése, a bűnözés struktúrájának kedvező irányba történő befolyásolása és a felderítés eredményességének további javítása. Munkánk során figyelembe vettük az állampolgárok és önkormányzatok igényeit, ennek köszönhetően hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk az önkormányzatokkal. E körülményekhez igazodva kellett elfogadható biztonságot teremteni az itt élő állampolgárok számára, hogy lehetőségeink legoptimálisabb kihasználásával, hatékonyan lépjünk fel a bűnözés ellen. II. Makó térsége az ország bűnügyileg közepesen fertőzött területei közé tartozik. A bűnügyi helyzet értékelésénél az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika 2004-2005. I-IX. havi összehasonlító adatait vettük alapul. • A nyomozás befejezések száma területünkön 1242-ről 1359-re változott. • A bűncselekmények kriminalisztikai szempontú strukturális megoszlását és ismérveit áttekintve, továbbra is a vagyon elleni bűnözés dominanciája jellemző. E fő csoporton belül növekedett a lopás, viszont csökkent az egyéb járműlopás, az üzletbetörések, a lakásbetörések száma. A vagyon elleni bűncselekmények legagresszívabb alakzatának számító rablás a beszámolási időszakban 8 esetben történt, az előző évi 4-el szemben, melynek oka, hogy új jelenségként tapasztalható, hogy fiatalkorúak egymás sérelmére követnek el bűncselekményt. Ebben a kategóriában a felderítési mutató 66 %-ról 87 %-ra emelkedett. • A személy elleni bűncselekmények száma 49-ről 57-re változott. • A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni deliktumok száma 21-ról 12-re csökkent. • Az államigazgatás, igazságszolgáltatás és közélet tisztasága elleni jogsértések száma 7-ről 9-re nőtt. • A közrend elleni bűncselekmények száma 427-ről 238-ra csökkent.
3 • A vagyon elleni bűncselekmények száma 528-ról 732-re módosult, a struktúrájában lényeges változás nem következett be, bár meg kell jegyezni, hogy a lakásbetörések száma 78-ról 33-ra, míg az egyéb betörések száma 41-ről 33-ra csökkent. A hagyományosan támadott vagyontárgyak (kerékpár, műszaki cikkek, szerszámok) mellett tömegesen jelentkezik a mobiltelefonok eltulajdonítása, amely cselekményeknél fokozottan jelentkezik a vagyon elleni cselekményeknél sértettekre jellemző figyelmetlenség, hanyagság, óvatlanság. A kerékpárokhoz kötődő bűncselekményeket leginkább Makó város területén 4 helyszínhez kötődően (Spár áruház parkolója, autóbusz-pályaudvar, Szegedi utcai kerékpártároló, valamint a Kórház kerékpártárolója) követik el. Az eljárási adatok szerint gyermekkorú és fiatalkorú személyek szerepelnek elkövetőként, így 9 személlyel szemben kezdeményeztünk eljárást 35 ügyben. A közterületi szolgálat segítségével 12 db korábban eltulajdonított kerékpárt kutattunk fel. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, de észlelhető, hogy a város területén egyre több gépkocsi parkol, s ezzel arányosan növekedett a gépkocsi feltörések száma. • Városunk elhelyezkedéséből - nagyvárostól való távolságából adódóan - nálunk kevéssé érzékelhetőek a szervezett bűnözés ismérvei. Bár időnként előfordulnak az e bűncselekményi körbe tartozó zsarolások, önbíráskodások, a bűnözés szervezettsége nálunk nem jellemző. A szervezett bűnözés speciális megnyilvánulási formái között számon tartott prostitúció területünkön korábban szinte kizárólag a nagylaki terminálnál fordult szórványosan elő. A nem szervezett formában megjelenő alkalmi prostituáltakat azonnal eljárás alá vontuk, mozgásterüket megszüntettük, így a beszámolási időszakban prostitúciós tevékenységet nem észleltünk. • A kábítószer bűnözés tekintetében meghatározó tényező, hogy nemzetközi tranzit útvonal húzódik át területünkön, de a nagy mennyiségi előfordulást a határátkelőhelyen lefoglalt kábítószer jelenti. A kábítószerrel visszaélés felderítését fontos feladatként kezeljük. Értékelésünk szerint kezd kialakulni egy szűk, de stabil fogyasztói réteg, amely tagjai rendszeres fogyasztók és vagyon elleni bűncselekményeket is elkövetnek. • A nyomozáseredményességünk jelenleg 58,75 % • Az ismeretlen tettes felderítési mutató 44,24 % Jelenleg a kapitányságon 7 sorozat ügy vizsgálat folyik, melyben összesen 100 bűncselekményt meghaladó ügyet derítettünk fel, többnyire vagyon elleni bűncselekmények, egy esetben visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt.
4
Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a bűncselekmény észlelését követően a legrövidebb időn belül elrendeljük a személy- és tárgykörözést, fokozva a forrónyomos üldözés hatékonyságát. A felderítést nehezítő körülmények között továbbra is meghatározóak a nyomszegény helyszínek, az észlelésig eltelt hosszú idő, a környezet közömbössége, illetőleg a vagyonvédelmi eszközök hiánya. Az év további részében a bűnügyi helyzetben különösebb változás nem várható, így ennek megfelelően stratégiai célként a bűnözés dinamikájához igazodó eredményesség megőrzését, a lakosság számára elfogadható biztonság garantálását tűztük ki. III. A közterületek rendje, közlekedésbiztonság, igazgatásrendészet A közterületek, közösségi életterek és nyilvános helyek közbiztonsági helyzete továbbra is stabilnak, jónak értékelhető. Kiemelten súlyos a lakosság szélesebb körében riadalmat keltő erőszakos bűncselekmény, rendzavarás nem valósult meg. A közterületi rendőri jelenlét a folyamatosan fennálló létszámhiány miatt 59.241 óráról 50.994 órára csökkent. A reagáló készség és aktivitás javulását mutatja, hogy a saját kezdeményezésű intézkedések száma nőtt. Továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az ügyeletre érkező bejelentésekre történő reagálás idejének csökkentésére. Alapvető elvárásként fogalmazódik meg a küldött járőr számára, hogy a helyszínre történő érkezéskor a lehető leggyorsabban mérje fel a helyzetet és döntést követően a legpraktikusabb intézkedéseket vezesse be. Az idegenforgalom szempontjából jelentős területek és útvonalak rendjének fenntartására a kialakult gyakorlatnak megfelelően időben felkészültünk. Az együttműködő felek megítélése szerint megfelelő színvonalon szavatoltuk a területünkre látogatók személy- és vagyonbiztonságát, ezáltal érvényesítettük az idegenforgalom fellendüléséhez fűződő érdekeket. A nagyobb tömeget vonzó programokon (karácsonyi vásár, sörfesztiválok, Majális, Hagymafesztivál, Megyei Vadásznap) jogsértés nem történt, az állampolgárok nyugodtan szórakozhattak. A kisebb sport- és kulturális rendezvények biztosítását megfelelő erőkkel, a rendezőkkel együttműködve eredményesen végrehajtottuk. A közrendvédelmi állomány szolgálat ellátási rendszere a mindenkori operatív bűnügyi helyzethez igazodik, minden napszakban közel azonos mértékű rendőri jelenlétet biztosít, ugyanakkor a hétvégeken, péntek-szombat éjjel több rendőrt vezénylünk szolgálatba, és a jövőben célirányosan nagyobb gondot fordítunk az olyan szórakozóhelyek ellenőrzésére, ahol jelentős a vendégek száma (pl. diszkók).
5 Az ellenőrzést komplex módon közlekedési kontrollal kombinálva kívánjuk megoldani annak érdekében, hogy a szórakozóhelyről gépjárművekkel távozó vendégek körében megakadályozzuk a súlyos következményekkel járó közúti balesetek kialakulását. A főbb intézkedési mutató a vezényelhető létszám csökkenése ellenére jelentősen nem csökkent. A FAMA LIGHT sebességmérő műszer beállításával jelentősen emelkedett a helyszínbírságok és szabálysértési feljelentések száma. Rendszeressé váltak a mini akciók a frekventált területeken. A kialakult gyakorlatnak megfelelően a járőrök és körzeti megbízottak nagyobb mértékben vesznek részt a bűnügyi nyomozati munkában. Az országos elvárásoknak megfelelően el kívánjuk érni, hogy a nyomozások 25 %-át az egyenruhás állomány folytassa le. Ez természetesen csak az egyszerű megítélésű ügyekre vonatkozik. A parancsnoki ellenőrzések megállapításai szerint a közterületi szolgálatellátás színvonala folyamatosan javul, az intézkedések jogszerűek, szakszerűek. Rendőreink 40 esetben alkalmaztak kényszerítőeszközt, döntően bilincselést és testi kényszert, súlyosabb eszközre és fegyverhasználatra nem volt szükség. A kényszerítőeszközök és személyes szabadságot korlátozó intézkedések ellen panasz nem érkezett. Útjainkon a közlekedésbiztonsági helyzet kiegyensúlyozott, a sérüléses balesetek száma növekedett, 39-ről 48-ra. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a halálos balesetek száma 2-ről 4-re emelkedett. Továbbra is jellemző baleseti ok a gyorshajtás, a kanyarodás és az elsőbbségi jog meg nem adása. Harmadik év óta emelkedő tendenciát mutatnak a főbb intézkedési mutatóink. A kiszabott helyszíni bírságok összegében jelentkezik csökkenés. Ennek több oka is van. Kihelyezésre kerültek Makó városban a várost keresztül szelő 43.-as főközlekedési úton a 4O km/órás sebességkorlátozó táblák. Kiépítésre kerültek a körforgalmak, gyalogosokat védő járdaszigetek, melyek tovább csökkentették a közlekedésben részt vevő járművek sebességét. Az új FAMA LIGHT sebességmérő készülék üzembe helyezésével hatékonyabb lett a közlekedők ellenőrzése. E tényezők együttes hatása eredményeként egyre csökken, kevesebb azoknak a gépjárművezetőknek a száma, akik túllépik közlekedésük során a megengedett sebességhatárokat. • Az ittas vezetők kiszűrésére évek óta fokozott hangsúlyt fektetünk, az értékelt időszakban létszámgondjaink ellenére szinten tartottuk a büntetőeljárások számát, és növeltük a gépi meghajtású járművel és kerékpárral ittasan közlekedők felderítési arányát.
6 • A sérüléses baleseteknél jelentős számban szerepelnek kerékpárosok, ezért fokoztuk a közlekedés ezen résztvevőinek ellenőrzését. Kiemelten ellenőriztük az ittasan kerékpározókat, figyelemmel arra, hogy 5-ről 10-re emelkedett a sérüléses baleseteken belül az okozó kerékpárosok részvétele. Véleményünk szerint a közrendvédelmi és közlekedési állománynak a jövőben továbbra is a szolgáltató, védelmező közösségi rendőrség megvalósítására kell a hangsúlyt helyezni. Az igazgatásrendészeti szakterületen dolgozók munkájukat változó jogi környezetben, törvényesen végezték, működése kiegyensúlyozott, teljes körű számítógépes feldolgozással feladatait jó színvonalon látja el. Az értékelt időszakban 1051 szabálysértési eljárást folytattak le. Az év végéig várhatóan emelkedni fog az eljárások száma, amely meghaladja az elmúlt évi szabálysértési eljárások számát. A magas pénzbírságok és a jövedelmi viszonyok alakulása miatt jelentősen megnőtt a kiszabott pénzbírságok végrehajtása érdekében foganatosított intézkedések száma. Nagyon jónak volt értékelhető a polgármesteri hivatal illetékes szerveivel az ez irányú együttműködés. Sajnos, a behajtási eljárás feladatát 2004. augusztus 1-el a rendőrségnek tették kötelességévé, az ezzel kapcsolatos bürokratikus előírásokkal, adminisztrációval, és e többletfeladathoz semmiféle fejlesztést nem kaptunk. Fontos munkaterület a fegyvertartási kérelmek elbírálása, az engedéllyel rendelkezők és a fegyverek nyilvántartása, a helyszíni ellenőrzések. Jelenleg a rendőrkapitányság illetékességi területén 250 fő természetes személy, 1 fő jogi személy rendelkezik fegyvertartási engedéllyel. A 250 fő természetes személy birtokában 387 sörétes, 204 golyós vadászlőfegyver, 50 db kisgolyós lőfegyver és 9 db sportcélú maroklőfegyver van. A közbiztonsági tevékenységet támogathatja a személy- és vagyonőri munka, ezen a területen 2005-ben 58 személy- és vagyonőri igazolványt adtunk ki. Az állomány valamennyi tagja megfelelt az évente előírt fizikai, alapismereti és lövészeti felméréseken. Az erkölcsi-fegyelmi helyzet jónak minősíthető, fegyelmi fenyítést néhány esetben figyelmetlenség, hanyagság miatt kellett kiszabni. A magyar rendőrség elkötelezte magát a minőségbiztosítás ügyének. A miskolci egyetem támogatásával a TQM rendszer rendőrségi alkalmazásának kidolgozása és bevezetése folyamatban van. Ennek eredményeként munkánk értékelésében a belső szakmai mutatók mellett nagyobb hangsúlyt kap a külső társadalmi megítélés, megelégedettség mérése.
7 IV. A közterületek rendje szoros összefüggésben van az állampolgár személy- és vagyonbiztonságával, hiszen a deliktumok egy része közterületen valósul meg. Az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét legjobban a közterületi rendőri jelenlét befolyásolja pozitív irányba. Az adott terület biztonságának színvonala az adott területen élő közösség közös produktuma, amely megteremtésében természetesen nagyon komoly felelőssége van a rendőrségnek, de ezen kívül a civil közigazgatás számos szervezetének, a lakossági önszerveződéseknek, és nem utolsó sorban maguknak az egyes polgároknak. Az elmúlt év áprilisában hirdettük meg a „Gyermekeink biztonságáért, a biztonságos gyermekkorért” kistérségi programot, amely célja, hogy a makói kistérség 17 településén összehangolja a gyermek- és ifjúságvédelemben érintett szervezetek munkáját azért, hogy a bűnüldözés, a gyermek- és családvédelem, a szociálpolitika, az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás- és településpolitika területén hatékonyabban érvényesüljenek a bűnmegelőzési szempontok. A program a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájával harmonizáló intézkedések legfontosabb területei közül a gyermek- és ifjúkori bűnözés megelőzésére, e korosztály áldozattá válásának megelőzésére és a családon belüli erőszak megelőzésére irányuló intézkedések kidolgozására vállalkozik a társadalmi bűnmegelőzés szereplői között. A feladatok közül a rendőrség végrehajtotta a felkészítés a nyári szünidő veszélyeire és az iskolakezdésre való felkészülés rá vonatkozó pontjait. A jövő célkitűzése a Makó Kistérségi Bűnmegelőzési Tanács megalakításának megszervezése. A „Gyermekeink biztonságáért, a biztonságos gyermekkorért” program megvalósulása esetén jelentősen csökkentheti a kistérségben a gyermek- és ifjúkori bűnözést, korlátozhatja a bűnözői utánpótlás felnövekvését, a bűnelkövetés felé sodródó és áldozattá váló fiatalok számát. A családon belüli erőszak kezelésére vonatkozó szakmai eljárások és szervezetek közötti együttműködések megszakíthatják az erőszak generációs körforgását. A környezeti tényezők és bűnözés közötti összefüggésekkel kapcsolatos információk terjesztése, valamint a lakossági jogsegély szolgáltatás kialakítása segíti a lakosok önvédelmi képességének javítását. Alapvető feladatunk, hogy a jogszabályok adta keretek között kezdeményező, aktív és felelősségteljes partnerként együttműködve segítsük elő a közrend, közbiztonság javítását, a félelemtől mentes életminőség kialakítását és megőrzését. Ennek érdekében legfőbb célunk a törvények betartása, betartatása és a bűnelkövetők igazságszolgáltatás elé állítása. • Kiemelt feladatként kezeltük a családon belüli erőszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtását. Ilyen események észlelésekor minden eseten tájékoztattuk az illetékes szerveket.
8
• A bűnmegelőzés társadalmasítása érdekében a tanya-program továbbfejlesztéseként Makón és Pitvaroson tovább működtetjük az ún. civil hírláncot, amely célja, hogy az együttműködő szervezeteknél felmerülő információkat a megfelelő helyre, az intézkedésre jogosulthoz juttassák. • A Városi Televízió közszolgálati hirdetési oldalain baleset- és bűnmegelőzési célból helyeztünk el felhívásokat, a gépkocsi feltörések, mobiltelefon-lopások, kerékpáros és személygépkocsi közlekedés témakörben. • Működési gondjaink megoldásában a makói önkormányzat 3 fő közmunkás rendőrségen történő foglalkoztatásával segít a Térségi Közbiztonsági Társuláson keresztül. Ezen kívül 7 db segédmotor-kerékpárt adományozott a rendőrkapitányságnak, melyet a nyári időszakban jól hasznosítottunk. Makó város Önkormányzat Testülete adományozott 2 db számítógépet, 1 db projektort, 1 db kivetítő vásznat, valamint 1 db FAMA LIGHT készüléket sebességmérésre. • A terményőrzésben, a hatékonyan dolgozó mezőőrség és polgárőrség mellett működtünk közre, így évek óta tartósan alacsony szinten tudjuk tartani a mezei terménylopások számát. • A polgárőrséggel folyamatos és hatékony az együttműködésünk, ezt példázza, hogy 49 alkalommal 150 fő 625 szolgálati órát teljesített. • Drogstratégiánkat következetesen végrehajtjuk a kábítószerrel való visszaélések korlátozása, felderítése érdekében. A közoktatási osztály felkérésére egész évben az ifjúsági bűnözéssel, a fiatalokat fenyegető veszélyekkel és kábítószerrel kapcsolatos problémákkal foglalkozó előadásokat tartunk. • A Városi Baleset-megelőzési Bizottság irányításával szervezzük a közlekedési balesetmegelőző tevékenységünket, amely valamennyi korosztályra kiterjed. Az értékelt időszakban a „Mezőgazdasági téli esték” keretében Makón két alkalommal, s a környező településeken, ahol igény volt rá, a művelődési házakban előadásokat tartottunk a mezőgazdasággal foglalkozó, abból él, főleg őstermelők részére a lassú gépjárművek, mezőgazdasági vontatók, forgalomban történő részvételének előírásairól. Az előadások közül egyre Nagyéren ez év tavaszán került sor. Nem csak a mezőgazdasággal foglalkozó személyeket szólítottuk meg, hanem a fiatalokat az óvodás és a kisiskolásokat is. Rendészeti napot szerveztünk Csanádpalotán, Apátfalván, Nagyéren, Kiszomboron és Nagylakon is. E rendezvényekre meghívtuk a társszerveket többek között a Polgárőrséget, Polgárvédelmet, Tűzoltóságot, és a Határőrséget. Mindegyik szervezet bemutatta
9 tevékenységét játékos akadályverseny, illetve vetélkedő formájában ismerhették meg a gyerekek a szervezetek munkáját. Egy-egy ilyen rendezvényen részt vettek a teljes iskola tanulói, illetve óvoda gyermekei. Lebonyolítottuk az általános iskolások felmenő ágú kerékpáros versenyét. Majd ezt követően a megyei középiskolások komplex (kerékpáros, segéd-motorkerékpáros és személygépjármű vezetői) közlekedési versenyét. • A rendőrség utánpótlásának céljából létrehozott gimnáziumi osztályok munkáját folyamatosan figyelemmel kísérjük, részükre programot adunk, közvetítjük a szakmai, emberi elvárásokat. Összességében elmondhatjuk, hogy lehetőségeinkhez, erőnkhöz mérten teljesítjük a ránk szabott feladatot. Megköszönjük és továbbra is kérjük az Önkormányzat megértő támogatását. M a k ó, 2005. október 10. Dr. Márton István r. alezr. Kapitányságvezető