Téti Híradó l Városi Folyóirat l XVII. évfolyam 3. szám l 2012. Õsz
Az új kenyér ünnepe Téten Államalapító királyunkat és az új kenyeret ünnepeltük 2 0 1 2 . augusztus 20án megtartott ü n n e p i megemlékezésen a kettõskeresztnél. Augusztus 20-a az egyik legõsibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, majd ezt eltörölték, de az egyházi ünnepek sorában még 1947ig ünnepelhették nyilvánosan. Az akkori rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható. Szent István õsi ünnepébõl az „Új kenyér ünnepe” lett, majd az új alkotmányt, mint az új szocialista államalapítást 1949. augusztus 20-ra idõzítették. Ettõl fogva 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepeltük. A rendszerváltás óta 1989-tõl a régi tradíciók szerint rendezik a Szent Jobb körmenetet.
Szent István ünnepének igazi újjászületése azonban csak 1991-ben történt meg. Az elsõ szabad választásokon létrejött Magyar Országgyûlés 1991. március 5-ei döntése Szent István napját hivatalos állami ünnepnek nyilvánította. A helyi állami ünnepen jelen lévõ lakosságot és meghívott vendégeket dr. Kukorelli László polgármester úr köszöntötte, majd ezt követõen ünnepi beszédet tartott. Beszédében felhívta a figyelmet Szent István jelentõségére, tevékenységére, melyet a nemzetek közötti egységet segítették elõ, beszélt fiához írt intelmeirõl is, melyek éppen úgy idõszerûek most, mint uralkodása idején. Hangsúlyozta a nemzet
Bereczkiné Dr. Kovács Piroska jegyzõ
XI. téti városnapon
Lehet, hogy sokaknak feltûnt, hogy kicsit más volt, mint az elõzõ években megszokott, de úgy gondoltuk, amint a városnapi megnyitón is elmondtam, csináljunk egy családias városnapot, ahol lehetõsége van mindenkinek amellett, hogy szórakozik, egymással beszélgetni, egymást megismerni. Sajnos eljutottunk odáig a mai társadalomban, hogy lassan a szomszédok nem ismerik egymást és lassan nem beszélgetnek egymással. Ebben az esetben nagyon nehéz olyan dolgot elvárni a lakosságtól, amelyre most már vannak kezdeményezések. A Kisalföldben is lehetett olvasni, hogy úgynevezett faluvigyázó szolgálat mûködik egyes
egységének jelentõségét. Az evangélikus gyülekezet nevében Deák Ágota lelkész, a katolikus egyházközség nevében Kántor Antal kanonok-kerületi esperes hirdette az igét, és tartotta a hagyományos kenyéráldást, illetve szentelést. Az ünnepi megemlékezésen színvonalas mûsort adott a Téti Hajnalcsillag Dalkör, a Kisfaludy Károly ÁMK diákja Horváth Zsolt versse, a „Csillagfény” majorettek a Téti Ifjúsági Fúvószenekar zenészei. Az ünnepi megemlékezés méltó volt Szent István örökségéhez a több mint 1000 éves magyar állam fennállásához. Az ünnep rámutatott arra, hogy a múltunk tisztelete nélkül és a nemzet egysége nélkül nem lehet sikeres a nemzet. Az ünnepség megrendezésében részt vevõ összes segítõnek, közremûködõnek ezúton is köszönetet mondunk. A mindennapi kenyér az élet jelképe, kívánom mindenkinek jusson belõle elegendõ.
településeken, de az csak akkor mûködik, hogyha az emberek ismerik a szomszédjukat, tudják, hogy ki õ, akarnak vigyázni rá és akarnak szólni akkor, hogyha baj történik. Talán egy ilyen rendezvény is lehetõséget adott arra, hogy azok az emberek, akik eddig nem ismerték egymást, esetleg csak arcról ismerték a környezetükben élõket, ritkán találkoztak, leüljenek egymás mellé és beszélgessenek egymással. Bízom benne, hogy aki kilátogatott a XI. városnapra jót beszélgetett, jól szórakozott és jól érezte magát abban a közegben, ami itt fogadta. Dr. Kukorelli László polgármester
(Az ünnep alkalmából hangzott el) Kedves ünneplõ tétiek! Köszönöm az augusztus 20-i ünnep szervezõinek különösen Baranyai Lajos és feleségének azt az áldozatos szeretetet, amivel immár 12 éve folyamatosan minden esztendõben vendégül látnak bennünket. A hét elején villámlátogatást tettem Lengyelországban a Csestochowa-i Madonna kegyhelyén, így kedves Lajos és Klára szeretném átadni nektek a Szûzanyának ezt a képét, a Szûzanyáét, akinek felajánlotta Szent István királyunk annak idején a koronáját. Kívánom, ahogy mint Ti ökumenikus család, hiszen Lajos evangélikus, Klára katolikus, megvalósítjátok azt, amit mi szeretnénk mindannyian, - hogy egység és szeretet legyen közöttünk keresztények között. Isten áldjon benneteket és fogadjátok szeretettel Tõlünk! Kántor Antal kanonok
Tartalom
Városnap
Augusztus 20.
Nagycsaládosok
Határtalanul
Iskolai könyvtár fejlesztés
Fejleszt a Sokoró Kft.
Ökumenikus Istentisztelet
Olvasónapló
Segítsünk a tûzoltóknak!
Vezetõváltás a dalkörben
Szerencse
Szülõföldem
2 Megköszönjük az ünnepélyen részt vett szereplõknek, (Ifjúsági Fúvószenekar, Csillagfény Majorettek, Hajnalcsillag Dalkör, Horváth Zsolt és Kovács Balázs tanulóknak. Felkészítõknek (Steszli Tibor, Hajnal Nikolett, Szabó Hajnalka, Czifrik Sarolta) színvonalas mûsort. Baranyai Lajos és családjának, Makkos Dezsõné és családjának, Bognár László és feleségének, Nagy László és feleségének, Giczi Gyulánénak, Soós Dezsõné és családjának, Langné Balázs Ilonának, Borsodi családnak és az õket segítõ szomszédoknak, civil személyeknek a már hagyományossá vált beszélgetõs „zsíros kenyér partit”. Köszönet és nem utolsó sorban a Pedró pékségnek a megáldandó új kenyérért és pogácsáért is.
l Téti Híradó
Tisztelt Támogatóink!
2012. augusztus 20.
2012. városnapot támogatók és segítõk Tét Város Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak a cégeknek, magánszemélyeknek, vállalkozóknak, akik támogatták mind anyagilag, mind személyes munkájukkal a 2012. évi városnap megrendezését! Köszönettel: Tét Város Önkormányzata
Ackermann László, Bánfi Lajos, Boros Zoltán, Czéhmester Árpád, Diabetesz klub, Együtt Egymásért Egyedülélõk és Nyugdíjasklub Egyesület, Gács Zoltán, INO dolgozói, Katona Szabolcs, Langné Balázs Ilona, Nagycsaládosok Egyesülete, OTP, Pedró pékség, Polgárõrök, Sima Károly, Téti Sokoró FC sportolóinak és sportvezetõinek, Tóth Tihamér és Sallai Péter, Tûzoltók, Yan-
2012. Õsz
Yan kínai bolt, Vöröskereszt téti szervezete, Zsolnai Ferenc és minden aktívan részt vett intézményi és önkormányzati dolgozó segítségét köszönjük. Fellépõk: Csillagfény majorettek, „Kiszenekar”, Ifjúsági Fúvószenekar, Hajnalcsillag dalkör, Balance TáncSport Egyesület, Voke La Vida Sweethearth
Az óvódás szülõk nevében szeretnénk megköszönni a kedves vásárlóinknak, hogy a téti városnapon egy-egy süteménycsomag megvásárlásával hozzájárultak új játékok beszerzéséhez, melynek nagyon fognak örülni az ovis gyermekeink. Külön köszönjük a finom süteményeket a téti cukrászoknak (Géber-, Mokka-, Õsze cukrászda) és a szódavizet (Mohai és Mohai Szikvíz Bt.), További támogatóinknak (Gazdíg család, Baresz papír), mellyel hozzájárultak a szülõi munkaközösségi tagok sütemény csomagjainak sokrétûbb és mennyiségileg nagyobb kínálatához, azok csomagolásához. Nem utolsó sorban köszönjük Tóth Tihamér és családjának a sátort, ami alatt hûsölhettünk és a hûtõt az üdítõk hûtésére. Támogatást kaptunk Tét Város Önkormányzatától és a piacot üzemeltetõ Nagy János úrtól is. Egyúttal kérnénk is, hogy októberben megrendezendõ bábszínházas mûsorunkra is jöjjenek el gyermekeikkel, a jókedvet, palacsintát, meleg teát biztosítjuk, csak a vidám gyereksereg hiányzik! Várjuk támogatni szándékozó lakosok adományait az óvodai játszótér felújítására nyitott számlaszámunkra, köszönettel vesszük. Téti Takarékszövetkezet 59800091-35046419 Óvodai Szülõi Munkaközösségi tagok
gyermekcsoport,.Szórádi Nosztalgia Band. Köszönjük a helyi gyermekekbõl, felnõttekbõl álló alkotó mûvelõdési közösségeknek egyesületeknek, zeneiskolának, hogy színesítették produkcióikkal v á r o s n a p i rendezvényünket, megmutatták a lakosságnak és a rendezvényünkre l á t o g a t ó vendégeknek t u d á s u k a t , ösztönözve fiatalt, idõset arra, hogy köreikbe lépjenek és legközelebbi években újabb s z e m é l y e k részvételével, de továbbra is színvonalas bemutatókat láthasson a rendezvényre érkezõ közönség. (szervezõk)
2012. Õsz
Szülõföldem
Nagycsaládosok hírei Hosszú hónapok nem túl látványos, de megfeszített munkájának eredményeként, 2012. februárjában végre megalakulhatott Téten a Gyermekeinkért Nagycsaládosok Egyesülete (GyeNE), a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szárnyi alatt. A megalapítás célja elsõsorban az volt, hogy támogatást nyújtsunk azoknak a családoknak, akik elöregedõ társadalmunk megfiatalításához három, vagy több gyermek nevelésével járulnak hozzá. Bár a köztudatban az a téves elképzelés él, hogy három gyermek felett minden „ingyen van”, aki kicsit is nyitott szemmel jár, az tudhatja, hogy durva elferdítése ez a valóságnak. A több gyermek gondozása nagyobb anyagi teher, több munka, ugyanakkor sokkal több élmény is. Munkánk során szeretnénk a feladatokban támogatás nyújtani, de a nagycsaládos lét örömeit is megjeleníteni, elõtérbe helyezni. Tagjaink sorába szeretettel várunk minden olyan Téten, és a téti kistérség területén élõ nagycsaládost, aki szeretne egy olyan közösség tagja lenni, ahol az egymásért tenni hajlandó emberek bebizonyíthatják, hogy ami egyedül lehetetlennek látszik, azt együtt meg lehet valósítani. A GyeNE nem segélyszervezet, ami adományokat osztogat. Tagjai a kedvezményekre való jogosultság fejében tagdíjat fizetnek (6000,Ft/év/család), a különbözõ feladatok elvégzéséhez munkájukat, kreativitásukat és jókedvüket adják. Sajnos a kötelezettségvállalás felelõssége rögtön a kezdetekkor okozott lemorzsolódást, a mûködéshez szükséges anyagi feltételek (könyvelési feladatok, nagycsaládos kártya gyártási költsége, NOE tagdíjfizetéshez kötött adományának átadása) a tagdíj befizetések késlekedése miatt megcsúsztak, de el nem maradtak. Mi történt a megalakulás óta? Húsvétváró foglalkozást tartottunk 2012. 03. 30 -án, amihez Deák Ágota lelkész asszony biztosított helyet az evangélikus közösségi teremben. Az összegyûlt gyerekek és (gyermeklelkû) felnõttek megtanulhatták a tojás írókázás alapjait, sógyurmából alkothattak, csuhéból virágokat készíthettek, WC-papír gurigákból nyuszit, kiscsibét kelthettek életre. Azok a fiúk és lányok, akiket kevésbé kötöttek le a húsvéti készülõdés örömei, a csocsó asztal mellett szereztek élményeket. Május 12-én részt vettünk a NOE családi napján, Budapesten, ahol számos programot vehettünk igénybe óriási kedvezményekkel,
l Téti Híradó
többek között a Természettudományi Múzeumba is bejutottunk. A gyerekeknek óriási élmény volt a vonatozás, a sárga villamos, a kifogyhatatlan gyermekprogramok sora. Kézmûves foglalkozással mi is bemutatkozhattunk a közönségnek. Nagy büszkeséggel töltött el minket, hogy Csizmazia Attiláné, Andi a Mosolyvirág Debreceni Nagycsaládosok Egyesületének „Életmesék” címû pályázatán különdíjat nyert, amelyért oklevelet vehetett át a szervezõktõl. Család-rajz pályázaton Doktor Tamarát szintén különdíjjal jutalmazták. Gratulálunk nekik! Az eseményt némileg beárnyékolta, hogy a tagdíjbefizetések elmaradása miatt az útiköltségre pályázni nem volt lehetõségünk. Azonban meghazudtolva a téti emberekrõl alkotott negatív sztereotípiákat, több helyrõl is kaptunk támogatást és segítséget. 2012. június 02-án a hitoktatásban részesülõ gyermekek ökumenikus tanévzáró istentisztelete után rendezett családi napon vettünk részt, ahol szintén kézmûves foglalkozást tartottunk: makksipkából készültek gyönggyel díszített hajgumik, dióhéjból kishajók, papírgurigákból virágok. Fantasztikus élmény volt gyereknek, felnõttnek egyaránt 2012. június 10-én sor került az elsõ adományok szétosztására is. A NOE-n keresztül jó minõségû (Vénusz) étolajat adhattunk át a tagdíj idõarányos részét befizetõ tagjaink számára. Költségként csupán a szállítási díj merült fel (literenként 35,- Ft). Így családtagonként 5-10 liter olajhoz jutottak hozzá tagjaink. A városnapon a legapróbbak szórakoztatására biztosítottunk játékteret, amit a gyerekek örömmel birtokba is vettek. Kudarcként könyveltük el, hogy az általunk megkeresett tanszergyártóknál nem sikerült támogatást k i h a r c o l n i m a r o k n y i csapatunk számára. Az év hátralevõ idejében már a mikulásra és a karácsonyi készülõdésre
3 koncentrálunk. Tagjaink vállalkozó kedvû gyermekeinek szeretnénk biztosítani a Mikulásvonat egész napos rendezvényen való részvételt, maradandó jó élményeket szerezve nekik. Reméljük, minél többen érzik át a közösség örömét és erejét, és csatlakoznak hozzánk. Jelentkezési lapot lehet kérni e-mailen a
[email protected] címen, vagy személyesen Doktor Attiláné, Szabó Ilona egyesületi elnöknél (tel: 20/47163-32), vagy Somogyiné Müller Mónika egyesületi segítõnél (70/220-73-95). Azok számára, akik év közben csatlakoznak hozzánk, a NOE által nyújtott kedvezmények 2012-re sajnos nem elérhetõek, de az egyesület saját maga által megszerzett támogatásaira jogosultságot szereznek. Feltétel az idõarányos tagdíj megfizetése (minden tagként eltöltött teljes hónapra 500,Ft/család), amelyet a téti Ta k a r é k s z ö v e t k e z e t n é l v e z e t e t t 59800091-15136518-as számú bankszámlára lehet befizetni, és a banki bizonylattal igazolni. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni mindazok segítségét, akik lehetõségeikhez mérten támogattak minket már akkor, amikor mûködésünk még szinte el sem kezdõdött. Köszönetet mondunk Tét Város Képviselõt e s t ü l e t é n e k , a T é t i Takarékszövetkezetnek, a Vadrózsa Gyógyszertárnak, a BARESZ papírírószer boltnak, és minden olyan személynek, aki kétkezi munkáját, ötleteit, „szabad”idejét, mosolyát adta hozzá ezekhez a hónapokhoz! A GyeNE vezetõsége.
4
Szülõföldem
l Téti Híradó
2012. Õsz
A Sokoró ismét fejleszt, ezúttal uniós forrást is nyert A Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. 112 millió forint uniós támogatást nyert a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” címû pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A közel fél milliárd forintos összköltségvetésû beruházásból nemcsak raktárat bõvítenek, új gépeket szereznek be, de új munkahelyeket is teremtenek. A több mint 60 éves múlttal rendelkezõ, téti székhelyû Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. a kistérség gazdasági életében kiemelkedõ jelentõséggel bír. A részben fémipari profilú, részben jármûipari összeszereléssel foglalkozó cégnél nagy gondot fordítanak a folyamatos fejlesztésekre, melyeket nagyrészt saját forrásból valósítanak meg. A 2012-es év ebbõl a szempontból meghatározó, hiszen hosszú évek óta most nyílt ismét lehetõség arra, hogy a saját forrásokat a beruházások terén uniós támogatással is kiegészítsék. A 488 millió forintos projekt keretében ingatlanfejlesztésre is sor kerül: új raktárépület épül, mellyel megoldhatóvá válik az alapanyagok fedett területen való tárolása. Ennek következtében az üzemi területen olyan átrendezõdés valósulhat meg, mellyel a gyártási folyamatok átláthatósága növelhetõ, a kényszerû
anyagmozgatások a töredékére csökkenhetnek. Technológiai korszerûsítést jelentõ gépbeszerzések (lézervágó, CNC esztergagép, profilhajlító berendezés, kompresszorok) is történnek, melyek a szélesebb körû fémmegmunkálási lehetõségek miatt a társaság értékesítési potenciálját is pozitívan befolyásolják. A környezetvédelmi, energiahatékonysági szempontok szintén elõtérbe kerülnek, hiszen hatékony elszívó berendezést telepítenek a már mûködõ hegesztõrobotok mellé, illetve az üzemcsarnokok világítása is korszerûsítésre kerül. A projekt keretében a korábbi átlagos létszám megtartása mellett 25 új munkahely létrehozása is szerepel. A cégrõl és a fejlesztésekrõl bõvebb információt a www.sokoro.co.hu oldalon olvashatnak. Kapcsolat: Majsa Sándor, ügyvezetõ igazgató Telefon/fax: 0696/461-011; 0696/461-235 Email:
[email protected]
Ékszerdoboz a város közepén Az utazó megcsodálhatja az evangélikus templommal szemben egy éve épült rózsákkal körülvett két tornyú szemet gyönyörködtetõ épületet. Részben hasonlít az elõzõre, ami a Silbersdorff család tulajdona volt 1945-ig. a vezetõség ma is õrzi és ápolja a család emlékét. Gondozzák Silbersdorff Ferenc és felesége Kertész Anna sírját a római katolikus temetõben. Az épület stílusában megõrizte az elõzõ irodaház formáját és azt megemelve csodálatos épületet hozott létre, melyben korszerû, tágas és a kor elvárásainak megfelelõ színvonalú munka folyhat. A Hagyományõrzõ Egyesület köszöni, hogy a Sokoró Kft. vezetõsége õrzi és ápolja a múlt emlékét. További sikerekben gazdag éveket kívánunk nekik. Kiss Lászlóné
A Kisfaludy Károly Általános Mûvelõdési Központ sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt. Által kiírt Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - címû felhívásra. A támogatásként 673 500 Ft érkezik az „Az ismeri az én országomat, aki állt már a szivárvány alatt.” címû program megvalósítására. A pályáztató szándéka az, hogy a magyarországi közoktatási intézményekben tanuló hetedikesek megismerkedjenek a határon túli magyarlakta területeken élõ magyarság értékeivel tanulmányi kirándulás keretében. Kirándulásunk célja, hogy megismerkedjünk Erdély történelmi helyeivel, természeti kincseivel, a határon túli magyarság értékeivel, hagyományaival, magyarságtudatával, problémáival. A tanulmányi kiránduláson tananyag tartalmak kerülnek feldolgozásra élményszerûen, az adott történelmi helyszínen. Reményeink szerint a projekt keretében közelebb tudjuk hozni tanulóinkhoz Erdélyben élt és munkálkodott tudósainkat, költõinket, íróinkat, történelmi személyiségeinket.
"Építsük egy újabb kor Bábelét"- Kisfaludy Károly Általános Mûvelõdési Központ általános iskolai könyvtárának infrastruktúra-fejlesztése címû pályázata 5499476 Ft összegû támogatásban részesül az NFÜ döntéshozóinak jóvoltából. A Kisfaludy Károly Általános Mûvelõdési Központ szervezeti keretei között mûködõ iskolai könyvtár 294 tanuló tanulás-tanítás folyamatában jelentkezõ szaktanáritanulói igények kielégítését végzi. Az iskolai könyvtár az ÁMK szerves része, az oktató-nevelõ munka egyik eszköztára, szellemi bázisa. A tervezett infrastrukturális fejlesztés célja a könyvtár-pedagógiai program megvalósíthatóságának
biztosítása; a helyi pedagógiai programban rögzített célok megvalósításának segítése; a tanulók önálló tanulásának, könyv és könyvtárhasználati ismereteinek elmélyítése; könyvtárhasználatra épülõ órák feltételeinek a 21. sz. oktatási követelményeinek eleget tevõ megteremtése. A fejlesztés eredményeképpen erõsödik az iskolakönyvtári oktatásban, képzésben betöltött szerepe, alkalmassá válik más könyvtárakkal való IKT alapú kapcsolattartásra. A fejlesztés szervergép és munkaállomások, könyvtári szoftverek, fogyatékkal élõk esélyegyenlõségének növelését szolgáló eszközök beszerzésére irányul. Fodor Pálné igazgatóhelyettes, pályázatíró
2012. Õsz Tisztelt Lakosság! Te l e p ü l é s ü n k e g y e s útkeresztezõdései balesetveszélyessé váltak az úttestre kihajló növények (díszfák, sövények, diófák, gyümölcsfák, stb.) miatt, amelyek akadályozzák a szabad kilátást, és az úton történõ balesetmentes közlekedést. Kérem a kihajló fent említett növényeket az érintett ingatlan tulajdonosa (használó, bérlõ) visszavágni szíveskedjenek. Szíves közremûködésüket köszönöm! Tisztelettel: Bereczkiné Dr. Kovács Piroska jegyzõ 2012. 06. 25-ei ülés: ! Tét Város Önkormányzat Képviselõ-testülete felhatalmazta Dr. Kukorelli László polgármestert, hogy az OPTIMÁLIS BIZTOSÍTÁSI PORTFOLIÓ KFT-VEL (1181 BUDAPEST, ÜLLÕI U. 395.) a szerzõdést megkösse, azzal, hogy a kft. a jelenlegi biztosítási szerzõdésekkel maximum azonos áron, több, szerzõdésben rögzített
Szülõföldem
l Téti Híradó
Önkormányzati hírek szolgáltatással adjon ajánlatot biztosítási szerzõdésre. A biztosítási szerzõdés felülvizsgálata folyamatban van. ! T é t V á r o s Önkormányzatának képviselõtestülete úgy határozott, hogy az iskolabõvítési beruházáshoz az NYDOP-5.3.1/A-10-20100016 azonosító számú támogatási szerzõdésben foglalt támogatás kiegészítéseként 29 300 e Ft 10 év futamidejû beruházási hitelt kíván igénybe venni a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-tõl. A hitel biztosítékaként az önkormányzat a Gyenesdiás, Tulipán u. 3 sz. alatti 417. h e l y r a j z i s z á m ú önkormányzati tulajdonú üdülõt ajánlotta fel. A képviselõ-testület kötelezettséget vállalt a hitel és járulékai visszafizetésére, ezen kötelezettségeket a hitel futamideje alatt az éves költségvetésében megtervezi és jóváhagyta. A beruházási hitel elbírálás alatt van.
! Tét Város Képviselõ
Testülete folyószámlahitel igénybevételét rendelte el. A hitel célja: mûködési b e v é t e l - k i a d á s i ütemeltolódás áthidalása (átmeneti likviditási szükséglet kezelése). A hitel összege: 40 000 000,- Ft. A hitel futamideje: 2012. december 21.Hitelfedezet:az Önkormányzat Képviselõ Testülete kötelezettséget v á l l a l t : a h i t e l visszafizetésére, valamint arra, hogy a futamidõ alatti évek költségvetésébe a felvett hitelt és járulékait betervezi és jóváhagyja. Az Önkormányzat a hitel fedezeteként ajánlja fel valamennyi költségvetési bevételét, annak hitel fedezetéül történõ engedményezését, továbbá az Önkormányzat tulajdonában álló 9100 Tét, Rákóczi u. 1/b. 138/1 hrsz-ú (lakóház épület) és 9100 Tét, Gyõri u. 12. 759/6 hrsz-ú (raktár épület), valamint a 9100 Tét, Gyõri u.
Olvasói levél A Szülõföldem Téti Híradó városi folyóirat következõ számában szeretném, ha néhány sor és egy fénykép erejéig hírt adnának arról a számunkra fontos eseményrõl, hogy édesapánk, Farkas Károly Gyõri út 21. szám alatti lakos betöltötte 90. életévét július 11-én, ezzel belépett a "szépkorúak" táborába. Ezen alkalomból polgármester úr, alpolgármester úr és jegyzõ asszony ünnepélyes keretek közt adta át a kormány és az önkormányzat "Emléklap"-ját. Ez utóbbin Arany János Toldi estéje c. versébõl való - találó - idézet is található: Õszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele, Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, És hosszúkat alszik rá, midõn megfutja. Ami Édesapánk nacionáléját illeti: anyai ágon a morvaországi Brno-ból, apai ágon KapuvárBabótról jöttek Tétre az õsei, és Õ a Farkas asztalos dinasztia utolsó tagja, akinek keze munkáját sok téti ház (is) hirdeti. Kortársaihoz hasonlóan Õ is világot járt ember: Mosonmagyaróvár, Gyõr, Fehérvár, Seregélyes, Bécs, Pozsony, Záhony, Kijev, Moszkva, Karpinszk - mind-mind egy régmúlt korszak állomásai, röpke 5-6 év alatt. Ami végigkísérte életét: élni és tenni akarás, a nehézségek leküzdése, a dolgos hétköznapokat követõ szórakozás, erõgyûjtés az elkövetkezendõ feladatokhoz. Aztán gyermekek, majd unokák,
5 12. 759/7/A/3 (iroda épület) üzleti vagyonnak minõsülõ, tehermentes ingatlanokat. ! Tét Város Önkormányzat Képviselõ-testülete hozzájárult ahhoz, hogy a Kisfaludy Károly ÁMK pályázatot nyújtson be az „Iskolai tehetséggondozás” TÁMOP-3.4.3-11 kódszámú pályázatra. A „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” TÁMOP-3.2.13-12/1 kódszámú pályázatra. Az „Innovatív iskolák fejlesztése” TÁMOP-3.1.412 kódszámú pályázatra, és az Óvodafejlesztés TÁMOP3 . 1 . 11 - 1 2 / 2 k ó d s z á m ú pályázatra, azzal a feltétellel, hogy bármely nyertes pályázat esetén a szerzõdéskötés elõtt újratárgyalja ezt a témát a képviselõ-testület. A pályázatok a megfelelõ idõpontokban benyújtásra kerültek, elbírálásuk folyamatban van.
A játszótérért!
akik sokszor hallgathatták hadifogságának az idõ távlatából egyre meseszerûbb, szívmelengetõ, néhol humoros történeteit. Három emberöltõt felölelõ 90 esztendeje alatt volt része bánatban, kínban, fájdalomban, örömben, boldogságban és szeretetben egyaránt. Elkövetkezendõ éveiben csak az utóbbiakat kívánjuk neki. Lánya: Farkas Mária Gyöngyi és Fia: Farkas Károly Viktor
Tavaly õsszel, nagyrészt adakozásból, elkészült a játszótér elsõ üteme,a városunk apró lakóinak nagy örömére. Gyakran kilátogatok a kisunokámmal, és sajnos sokszor azt tapasztalom, hogy kevés a játék, és sokszor a kicsiknek sorba kell állni, hogy valamelyik játékot kipróbálhassák. A város költségvetése nagyon szoros, a futó beruházások önrésze minden anyagi erõt felemészt (iskola- óvodabõvítés), és nem jut a játszótér továbbfejlesztésére. Ezért fordulok a város kis lakói nevében a téti lakosokhoz, vállalkozókhoz, hogy segítsenek a játszótér fejlesztésében. Meghirdetnénk egy olyan akciót, hogy „Ajándékozz egy játékot a téti gyermekeknek”. Természetes, a tehetõs polgárok, vállalkozok egyedül is, de összefogva is vásárolhatnak egy-egy játékot, amin azután egy kis táblán feltüntetjük az adományozó(k) nevét. A kérés csupán az lenne, hogy aki úgy határoz, hogy részt vesz az akcióban, a szándékát egyeztesse a PM hivatallal, mert csak a szabványnak megfelelõ, mûbizonylattal ellátott játékok kerülhetnek elhelyezésre. Talán mondanom sem kell, hogy az új játékok milyen örömet fognak okozni a város ifjú polgárainak! Köszönettel a téti gyermekek nevében! Zsolnai Ferenc
Szülõföldem
6
l Téti Híradó
Ökumenikus Istentisztelet a Római Katolikus templomban. 2012. június 23-án megtelt a katolikusok nagyon szép temploma katolikus és evangélikus hívekkel. (Kisbabotról is érkeztek evangélikusok a szentmisére.) Végül nem lenne nagy hír, hiszen már több alkalommal is volt ökumenikus istentisztelet: idõsek napja, óvódások szereplése mindkét templomban, ökumenikus esküvõ 2001-ben, feszületszentelés Szentimrén, legutóbb 2012-ben az új iskola alapkövének megáldása. Ökumenikus = keresztények egymásra találását jelenti. A június 23.-i rendhagyó Istentisztelet (szent mise volt abból az alkalomból, hogy Kántor Antal kanonok úr meghívta a már 7 éve ismert lelkésztársát a fiatal (30év körüli) indiai papot Chavvakula Lourdurrajut. A misén közremûködtek Kántor Antal kanonok úr, Deák Ágota evangélikus lelkész, Szabó
Olvasónapló:
Ferenc volt polgármester és Bognár Eszter tanuló, orgonált Trombitás Balázs. Az indiai pap elmondta, hogy Magyarországon tanult, Budapesten szentelték pappá. Érthetõen választékosan beszéli nyelvünket (az ékezetek kivételével). A budapesti szentelést követõen Indiába, s z ü l õ v á r o s á b a Rayawaromba utazott (8ezer lakosú város), ahol szülei és testvérei (2 lány, 1 fiú) társaságában 6 órán át tartott ünnepség keretében nagy tömeg elõtt misszionáriussá szentelték. Indiai szokás szerint a család elsõszülött fiútagjának kell gondoskodni idõs szüleirõl és mivel Lourdu atya nem megy egyenlõre vissza Indiába a korban legidõsebb fiútestvéréé lesz ez a feladat. Szeptembertõl Pécsett fog szolgálni egy évig, mint káplán. Az atya beszélt az
indiai emberek nehéz anyagi helyzetérõl, mint mondta legfõbb gondot a tiszta víz, az ivóvíz okozza. Híradásokból tudjuk, hogy az ökumenikus segélyszervezet segíti a fejlõdõ országokat Etiópiát, Indiát is. Vizet visznek, pénzt gyûjtenek (telefonhívással is lehet segíteni). A segélyszervezet dolgozói megtanítják az ottani embereket, hogyan tartsák karban kútjaikat. Munkájukért fizetést is kapnak, legutóbb Etiópiában jártak. Ebben a rohanó világban, ahol sok esetben az önzés uralkodik, jól esik megtapasztalni, hogy nem feltétlenül kell ennek így lenni. Lourdu atya is így gondolja. Tét után Gyõrben is misézett. Köszönjük Kántor Antal kanonok úrnak, hogy részt vehettünk mi evangélikusok is ezen a különleges Istentiszteleten. Kiss Lászlóné
Sumérek Téten?
dr. Nagy Sándor téti származású „õstörténet kutató” tanulmánya a magyar nép kialakulásának a történetérõl Budapesten, 2011-ben jelent meg. Mivel a városunk és környéke neveit sokszor idézi a tanulmányában, mint érdekességet, néhányat ismertetek a tanulmányából. dr. Nagy Sándor, aki az USA-ban halt meg 1972-ben, a kutatásai alapján azt állítja, hogy Krisztus elõtt hatezer évvel ezelõtt Mezopotámia déli részén - élt sumer nép szétszóródott a világban, így a vándorlásai során eljutott a Kárpát medencébe is. Ez évszázadokkal a honfoglalás elõtt történt. A honfoglaló magyarság tehát már itt találta az õsi sumérek utódait, akikkel keveredett. dr. Nagy Sándor az elsõk között volt, aki a régészet és a nyelvészet tudományát ötvözte õstörténeti kutatásaihoz. Az alábbiakban azokból a nyelvtudományi kutatásaiból ismertetek néhányat, amely a városunkkal kapcsolatos és a sumer magyar rokonságot igyekszik bizonyítani. Sumer eredetû családi nevek a következõk. Bana, Kernya, Csanda, Csupor, Csemez, Barta, Barsza, Nagy, Mészáros, Süke, Salamon, Szabó, stb. A Kernya név a sumer keri vagy kirina szóból származik. Jelentése nagy kert.
Ez a név emberre vonatkoztatva nagy kertût, tehát gazdag embert jelent. A Csanda név elemezve: cson-du, vízadót, vízforrást jelent. A Csupor kielemezve: cso-poharu, jelentése vizespohár. A Csemez jelenthet kis mezõt, de lehetett az õsi alakja a csomazu is. Ennek a jelentése vizes mezõ. A Mészáros szó sumer õse a maszaru, a jelentése pedig szétvágó. A mészáros tényleg szétvágja a húst. A Süke szavunk a sumer „saku” szóval egyezik. A Salamon a sumer „alamu” szóból származik, jelentése szelíd, békés. dr. Nagy Sándor következtetése, hogy a Kárpát medencei õstelepes magyar népben a mezopotámiai õsi hazájából kiüldözött sumer nép élete folytatódik. Említésre érdemes, hogy a téti határnak azt a részét, amely valaha a besenyõké volt, ma is Kangérnak nevezik. Ez pedig a török kán-gár szóból származik, és a kán seregét vagy népét jelenti. Sajnos e ismertetés írójának a családi nevét sem a sumer, sem a török nyelven nem olvastam az ismertetett írásban. T-TI H László
2012. Õsz SEGÍTSÉGET KÉRNEK A TÛZOLTÓK Július elején sajnálatos dolog történt tûzoltás közben. Gépkocsink szivattyúja elromlott. A szivattyú szétszedése is több napba telt, de a javításhoz szükséges alkatrészek beszerzési forrásának felkutatása, az alkatrészek beazonosítása még több idõbe. Ez egy 30 éves szivattyú, még szerencse, hogy lehet hozzá alkatrészt kapni. Az általunk megjelölt alkatrészekre közel 800.000,- Ft-os árajánlatot adott a forgalmazó cég. Egyes alkatrészekre próbáltunk javítót keresni, de a szükséges alkatrészek ára így is meghaladja az 500.000,Ft-ot. Ez csak az anyagok ára mivel a javítást magunk, illetve segítõkkel végezzük.
Kérném azok segítségét, akik hozzátudnak járulni a fenti költségek fedezéséhez, hogy támogatásukat a Téti Takarékszövetkezetben lévõ 59800091-10006162 számú számlánkra juttassák el. A jól mûködõ tûzoltó gépkocsi mindnyájunk biztonságát szolgálja. A lakosság tûzbiztonsága érdekében, kicsit átalakítottuk autónkat a javítás idejére. Most egy sokkal kisebb hordozható szivattyút helyeztünk a gépkocsiba, amivel szükség estén tudunk tüzet oltani. (Csak ez sokkal gyengébb teljesítményû.) Reményeink szerint egy hónapon belül sikerül visszaszerelnünk a már megjavított szivattyút. Ezért kérjük, aki tud, segítsen az új alkatrészek megvásárolásában. Van vidámabb dolog is az egyesület életében. A Városnapon bemutatkozott iskolás csapatunk. A rendelkezésre álló rövid idõ alatt is nagyon ügyesen elsajátították a kismotorfecskendõ szerelés fogásait. Gratulálok nekik! Várjuk még a hasonló korú (10-14 év közötti) gyerekeket! Akik esetleg kedvet kaptak a Városnapon látottakhoz, és érdeklik õket a tûzoltós dolgok, jöjjenek bátran, nem fogják megbánni! Nyugodtan érdeklõdhetnek az iskolás csapatunkhoz tartozó gyerekektõl. Jelentkezni lehet: Bõsze Gábornál a + 36 30 4022 911 vagy a +36 20 5698 307 (ügyeletes telefonon), Varga Miklós Zsoltnál a +36 20 3345 319 telefonszámon. Segítségüket elõre is köszönjük, az iskolás csapatba jelentkezõket pedig várjuk! Tisztelettel: Tét Város Tûzoltó Egyesülete nevében Varga Miklós Zsolt elnök
Szülõföldem l Téti Híradó 2012. Õsz A Hajnalcsillag Dalkör - vezetõváltás 2006 õszén Kereszt Kálmán régi nagy álmát valósította meg azzal, hogy újraszervezõdött Téten a dalkör, mely 2007 óta egyesület formájában mûködik. A környezõ települések (Gyarmat, Gyõrszentiván, Csikvánd, Rábaszentmiklós stb.) rendezvényein, a meghívásoknak eleget téve szerepelünk a különbözõ programokon. Téten rendszeres fellépõk vagyunk az ünnepi megemlékezéseken, rendezvényeken, városnapon is. Idén harmadszorra került megrendezésre a „Téti Dalkörtalálkozó”. Ebben az évben, a Rábapatonai Nyugdíjasklub Énekkara, és a Rábaszentmihályi Ének és Citerazenekar mellett rendhagyó módon, - a Rábaszentmiklósi Marcal Néptánc Egyesület is felkérést kapott. Úgy gondolom - a fellépõknek köszönhetõen, - ismét sikerült színes és szórakoztató estét varázsolni a közönség számára. Hagyományosan, novemberben az aktuális évet zárva Önálló Estet tartunk. A régebben tanult és az új dalok mellett, a dalkör tagjai egyéni elõadásaikkal teszik különlegessé, színessé a mûsort. Az országos dalkörminõsítõn az eddigi két alkalommal ezüst fokozatot értünk el. Az idei évre a célkitûzés hasonló jó eredmény megszerzése. Az októberben zajló versenyre már megkezdtük a felkészülést. E b b e n a hónapban egy másik hasonlóan r a n g o s versenyen szeretnénk részt
venni: a II. Országos népek tánca, népek zenéje gyõri regionális elõdöntõjén. Jelentõs változás történt a Téti Hajnalcsillag Dalkör Egyesület életében. Kereszt Kálmán halálával az egyesület, vezetõ nélkül maradt. A Dalkör tagjai felkértek az egyesület vezetésére, melyet a májusban összehívott közgyûlés - egyöntetû véleményt formálva, - szavazással hivatalossá is tett, egyúttal az új tisztségviselõk is megválasztásra kerültek. Ezúton szeretnék bemutatkozni: Lakatos Györgynek hívnak, 43 éves vagyok, születésem óta Téten lakom. 20 éve házasságban élek, fiú gyermekeim 13, és 17 évesek. Az elsõ szakmám géplakatos. Az évek során folyamatosan változó követelményekhez alkalmazkodva, több szakmáról is rendelkezem bizonyítvánnyal. Legmagasabb végzettségem a fõiskolai diploma, melyet 5 évvel ezelõtt kaptam. Jelenleg Gyõrben, mérnöki beosztásban dolgozom az Audi H. M. Kft.-nél. Az egyesület vezetésének elvállalása többletfeladattal jár, igyekszem ennek megfelelni. A mûvészeti vezetõvel, Hajnal Nikolettel és a citerás Németh Jánossal együtt azon munkálkodunk, hogy a fellépésekre az adott alkalomhoz illõ, - olyan színvonalú mûsort állítsunk össze, ami a közönség körében tetszést arat. A népdalok és az éneklés szeretete, mindannyiunk számára motiváció, a próbákon lelkesen gyakorolunk, igyekszünk megfelelni a nézõk elvárásainak. A honlap szerkesztését magamra vállaltam, a weblapon a dalkör életével kapcsolatos információk, képek, videók tekinthetõk meg: www.hajnalcsillagdalkor.webnode.hu Lakatos György
7 Rábaközi magazin aug. 29.
8
Szülõföldem
l Téti Híradó Szerencse!
Ezeken a településeken nézhetõ a Rábaközi Televízió adása.
Sallustius szerint: mindenki a maga szerencséjének kovácsa (Faber est suae quisque fortunae) Igaz is ez a mondás, meg nem is, mert akinek az elõdei már megalapozták a szerencséjét, vagyis aki beleszületett a készbe, arra szokták mondani: „a Jóisten két kézzel dobta a szerencsébe” neki sok dolga nincs, csak élvezni a jót, amit örökölt! A másik út, ami a szerencsének megalapozhat, az a munka, a tanulás! Ez egy nehéz fáradságos út, ami nem is biztos, hogy a mai világban eredményre vezet! Próbálkozni kell, mert, ahogy mondani szokták „a sült galamb nem repül az ember szájába”Tehát: „Adj lehetõséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetõséget a s i k e r n e k , h o g y bekövetkezzék!”Nagyon sok mindenen múlik az ember jövõje. Elsõ, és legfontosabb a család, az hogy milyen légkörben tölti az elsõ éveit a gyermek. Szeretet, és törõdés veszi körbe, vagy pedig magára hagyatva nõ fel, mint az útszéli virág! Nagyon fontos az óvoda, és az általános iskola, ahol, ha a tanítónak jó szeme, és megfelelõ tudása van, már tudatosan irányítja a
Szülõföldem Téti Híradó 2012.3 Kiadja: Tét Város Önkormányzata (9100 Tét, Fõ utca 88.) Lapszerkesztés: Vámosiné Wurm Mária; Katona Szabolcs Szerkesztõség: 9100 Tét, Mûvelõdési Ház, Fõ utca 80. Telefon: 462-193 E-mail:
[email protected] Megjelenik: negyedévenként, 1300 példányban Nyomdai munkák: Palatia Nyomda, Gyõr
2012. Õsz gyereket a megfelelõ pálya felé! Az igazi pályára irányítás a középiskolában történik, itt már megmutatkozik, kinek mihez van tehetsége, és itt lehet mérlegelni, hogy az adott tehetségre épülõ foglalkozás „eladható e” a munkaerõ piacon! Mérlegelni kell, hogy például, akinek a tanításhoz van tehetsége, az egyetem elvégzése után talál-e munkát, és mint tanítóra biztos jövõ vár, vagy mint diplomás munkanélküliként kuncsorog valamilyen állásért! Példaként a lányomat említeném, aki bölcsész akart lenni, de két pont híján lemaradt a felvételi vizsgán. Elvégezte a tanítóképzõt, de nem talált megfelelõ tanítói állást, és egy közhivatalba helyezkedett el, ahol azóta is dolgozik. Közben szerzett még egy diplomát, mert,mint mondja - csak a tudás, no meg a szerencse viszi elõre az embert! Meg kell próbálni mindent, mert a szerencsét nem csak akarni kell, de tenni is kell érte! Tehát fiatal barátaim Napóleon császárt idézném, aki azt mondta „nálam minden közlegény a tarsolyában hordja a marsallbotot”, és csak rajtatok múlik, hogy tábornokok lesztek vagy maradtok közkatonák! Zsolnai Ferenc