Az új görög katholíkus egyházmegye székhelykérdése* =
Alkotmány
1912. október Szerző
1. neve alatt.
=
Az új görög katholikus egyházmegye felállítása köztudomás szerint nemcsak a románoknál váltott ki nagy ellenérzést, hanem a székhely kérdése miatt az új egyházmegyébe átcsatolt egyházközségek közt is ellentétek támadtak. Az „Alkotmány" ismételve is helyesen rámutatott arra, hogy az új egyházmegye létsítése túlnyomóan hitéleti követelmény volt és így a románok ellenkezésének semmi erkölcsi alapja nincsen, De ha már egyszer ez az ellenérzés nemcsak feltámadt, hanem ismeretes vehemenciával kifejezésre is jutott és mai napig se csillapodott le, akkor annál kívánatosabb lett volna, hogy legalább az érdekelt magyar egyházközségek kebelében ne legyenek ellentétek még egy olyan, tulajdonképpen csak másodrangú kérdésben sem, mint aminő a székhelykérdés. Sajnos, ezek az ellentétek nem voltak elkerülhetők, még pedig tisztán anyagi, pénzügyi okok miatt. Ismeretes dolog, hogy már Trefort Ágost egykori nagynevű kultuszminiszterünk is foglalkozott az új egyházmegye eszméjével és emlékezetes az a kijelentése, hogy a püspökség székhelyét nem lehet olyan helyre tenni, ahol nincsenek meg a szükséges kulturális előfeltételek. Erre az álláspontra helyezkedett igen bölcsen a magyar püspöki kar is akkor, amikor az új egyházmegye felállítása aktuálissá vált és köztudomás szerint székhelyül Debrecent ajánlotta. Debrecen városa azonban semmi áldozatot sem akart hozni a székhely elnyeréseért, ellenben Hajdúdorog olyan
250
meszszemenö pénzügyi ajánlatot tett, amely sokak felfogása szerint még a város teljesítő képességét is meghaladja. így jutott bele Hajdúdorog a pápai bullába. Igaz ugyan, hogy Nyíregyháza nyomban követte Hajdúdorog példáját, de mégis elkésett; mert az akkori politikai viszonyok közt a kormánynak nem volt szabad napokig késnie, hogy a megelőző diplomáciai tárgyalások eredményét egy közjogi szempontból szükséges aktussal leszögezze és nem volt szabad megengednie, hogy a székhely kérdése ezt az aktust késleltesse. Főleg anyagi indokok késztették az illető egyházközségeket, papságot és kántortanítóságot is arra, hogy úgy a pápai bulla leérkezése előtt, mint ezt követőleg is Nyíregyháza mellett foglaljanak állást. Még pedig nem csupán a székhelylyel való könynyebb és olcsóbb közlekedés miatt, hanem leginkább azért, mert ezt a papi és kántortanítói állásra készülő gyermekeik iskoláztatása és egyáltalában családi érdekeik szempontjából öszszehasonlíthatatlanúl előnyösebbnek találták. Kiválóan anyagi érdekek izgatják végre Hajdúdorogot is, amikor olyan szívósan ragaszkodik a pápai bullában megállapított székhelyhez. Mint a görög katholikus magyarok országos bizottságának elnöke, én kötelességszerűleg állást foglaltam ebben a kérdésben, mihelyt az ellentétek első megnyilatkozását észrevettem. Csírájában igyekeztem elfojtani az ellentéteket s emiatt mindkét fél neheztelését vontam magamra. De most is abban a meggyőződésben vagyok, hogy a legjobb úton jártam. Az új egyházmegye székhely-kérdését ugyanis közmegnyugvásra s az egyházi és állami érdekeknek legmegfelelőbb módon lehetetlen a sablonos úton elintézni, hanem csakis azon bifurkáció útján, amelynek példáit a csanádi, munkácsi, gyulafehérvár-fogarasi és körösi egyházmegyékben látjuk. A három előbb nevezett egyházmegyénél ez abban áll, hogy teljes székhelye Temesvárra, Ungvárra, illetőleg Balázsfalvára helyeztetett át, a körösi egyházmegyében pedig a helyzet az, hogy csak a szoros értelemben vett püspöki székhely van Kőrösön, ellenben a szeminárium és a többi kulturális intézetek Zágrábban vannak. Arra nézve, hogyan történjék a bifurkálás, eleinte nem volt tiszta nézetem s ezt különben is a kinevezendő püspöknek kellett átengedni. Ez okból tehát én a kérdést pusztán csak az ellentétek kiegyenlítése szempontjából tárgyaltam és számolva Hajdúdorog-
nak nemcsak erkölcsi, hanem anyagi érdekeivel is, a kiegyeztetésre eleinte a körösi egyházmegye példáját találtam a legalkalmasabbnak. Nagyon nehéz volt a helyzetem azért, mert az a fegyverbarátság, amelv országos bizottságunk és a hajdúdorogi végrehajtó-bizottság közt 1898-ban létrejött és hoszszú ideig olyan üdvösnek mutatkozott, egy Hajdúdoroghoz közel álló és túlzó felekezeti szellemtől áthatott protestáns agitátornak machinációi következtében már 1905-ben megingott, a múlt év őszén pedig, mikor Hajdúdorogon a székhely kérdését idő előtt és napirenden kívül felvetették, véglegesen felbomlott. Mindazonáltal én a további egyenetlenség kikerülése érdekében félretettem minden érzékenységet és Hajdúdorog mellé állottam, de mint ezt mindenki, a hajdúdorogiak is jól tudják, kifejezetten csakis a bifurkáció alapján. Részem van tehát abban, hogy Hajdúdorog mint székhely bejutott a pápai bullába s bárha ezért az utólagosan megnyilatkozott többség neheztelését és kritikáját vontam is magamra, de nyugodt lélekkel viselem érte a felelősséget, még pedig a következő okokból: Az a kísérletem, hogy elejét vegyem a további egyenetlenségnek, nem sikerült; még pedig a már említett nehéz helyzeten kívül leginkább azért, mert a dorogiakban a pápai bullában lefektetett írott jog alapján felébredt a kapzsiság és megfeledkeztek a bifurkáció tekintetében tett igéreükről s mert a már szintén említett túlzó protesáns agitátornak befolyását nem voltam képes ellensúlyozni. E tekintetben tehát csak azzal vígasztalhatom magaamt, hogy: magna et voluisse sat est. De ha nem is sikerült elejét vennem a görög katholikus magyarság e legújabb és remélhetőleg a legutolsó kálváriaútjának: a közmegnyugvásra való későbbi megoldás alapját csakis ezen az úton lehet megvetni. A bifurkáció módjára nézve időközben megváltozott a véleményem, mert beláttam, hogy a püspöki székhelyet nem tanácsos elválasztani a kulturális intézményektől és az előttem lebegett körösi példa viszszás helyzetet jelent; nem marad tehát más hátra, mint a többi felsorolt egyházmegyék példáját követni. Ilyen, bárha csak legújabb kálváriaútunk befejeztével várható, közmegnyugvásra való megoldás ugyanis nem képzelhető máskép, mint úgy, hogy Hajdúdorog megtartsa azt az erkölcsi satisfactiót, hogy az új egyházmegye örök időkre hajdúdoroginak
neveztessék. Ezt pedig — amenynyire én az egyház jogban jártas vagyok —- lehetetlen volt máskép biztosítani, mint úgy, hogy a pápai bullában Hajdúdorog neveztessék meg székhelynek. Ez indított engem arra, hogy a kritikus pillanatban Hajdúdorog mellett foglaljak állást. Hogy a Hajdúdorognak biztosított ezen erkölcsi elégtétel elengedhetlen előfeltétele a későbbi közmegnyugvásra való megoldásnak, azt talán fölösleges is bővebben bizonyítanom. Az ország mit sem tud arról, hogy a hajdú dorogi utódok egy túlzó protestáns férfiú befolyása alatt menynyire lerombolták azt, amit dicső őseik építettek. Ezt a szomorú valóságot és a köztünk kiütött házi perpatvart mi természetesen nem igyekeztünk dobra ütni és így a valódi helyzetet nem ismerve, Hajdúdorog mellett az egész ország közvéleménye megnyilvánúlt akkor, amikor a püspökség felállítása aktuálissá vált. A kiütött viszálykodás ellenére mi, Hajdudorogon kivüli görög katholikus magyarok sem voltunk képesek megfeledkezni a hajdúdorogi ősök érdemeiről és nincs köztünk senki, aki ne látná szívesen azt, hogy az új egyházmegye hajdúdoroginak neveztessék, ha különben a tényleges székhely kérdése a túlnyomó többség kívánságához képest oldatik meg. Maga Hajdudorog is könynyebben meg fog nyugodni a túlnyomó többség óhaja szerinti megoldásban, ha legalább az erkölcsi satisfactiót megtarthatja és ha majd belátja, hogy menynyire tévútra lett vezetve egy túlzó protestáns agitátor által. És talán még minden más indoknál fontosabb az, hogy a felekezeti béke szempontjából nemcsak kívánatos, hanem egyenesen szükséges, hogy akár Nyíregyháza legyen a tényleges székhely, akár pedig Debrecen (amint ezt eleinte úgy a magyar püspöki kar, mint a kormány kívánta), az új püspökség mégis hajdudoroginak neveztessék. Ezt sem szükséges bővebben fejtegetni, mert világos, hogy akár a nyíregyházai, akár a debreceni protestáns többség felekezeti érzékenységét a tényleges székhely odatétele kevésbbé érintené, ha az új püspökség továbbra is hajdú doroginak fog neveztetni. Hogy pedig a túlnyomó többség csakugyan Nyíregyháza mellett van, ez világosan kitűnik abból, hogy Hajdúdorog mellett rajta kívül mindeddig csak három egyházközség nyilatkozott s hír szerint még három egyházközség készül nyilatkozni, ellenben Nyíregyháza mellett a munkácsi és eperjesi megyéből átcsatolt
hetvenkilenc egyházközség közül már eddig is ötvenhét egyházközség, tehát több mint kétharmad többség küldte be nyilatkozatát. Habár pedig minden várakozás ellenére a román püspökök a mai napig az elvi negáció álláspontján vannak s emiatt a tőlük átcsatolt nyolcvanhárom egyházközség nem nyilatkozhat szabadon, mégis jellemző, hogy Nyíregyháza mellett a román egyházmegyékből átcsatolt egyházközségek részéről is tizennyolc nyilatkozott. Kétségtelen, hogy már csak a közlekedési viszonyok miatt is, a többiek is csaknem kivétel nélkül Nyíregyháza mellett fognak állást foglalni, mihelyt a lelkek felszabadúlnak. Jellemző az utóbb említett egyházközségek megnyilatkozása abból a szempontból is, mert fényes világot vet arra, hogy a román egyházmegyékből átcsatolt egyházközségeknél csakugyan a lelkek felszabadításáról volt és van szó.
