Golf. Das Auto. Ha egyetlen autóra számíthatnál egész hátralévő életedben, melyik lenne az? Nem kérdés. Harmincnyolc év, hat széria és több mint 29 millió eladott autó után 2012 szeptemberében bemutatkozott a Golf VII, amely valamennyi részletében újat ad a Golf-vásárlóknak. Egy autót, amelyre akár egy életen át számíthatnak…
címlapsztori
címlapsztori
Az aprólékosan kidolgozott belső térben igényes műszeregyüttes, s a vezető felé forduló középkonzol teszi még élvezetesebbé és biztonságosabbá a vezetést.
Az új Golf magában hordoz za a z előző szériák génjeit, különösen a neg yed i knél megjelenő, erőteljes és egyedi C-oszlop-kialakítást, a kerékjáratokat, valamint a tető- és az oldalablakok vonalvezetését. A formai örökség tisztelete mellett az új modellt úgy tervezték, hogy vásárlói az abszolút tökéletesség dimen ziójába n érezzék mag ukat, amikor „belépőt váltanak” a Golf VII világába. A világba, ahol nincs jó és jobb, kizárólag a legjobb. A tető vonalvezetését teljesen újraformálták, és ugyanitt új elemként, a tetővonal meghosszabbításaként az A-oszlopon végigfut egy törésvonal, amely a motorháztetőn keresztül a lámpák és a hűtőrács találkozásánál ér véget. Többek között ez az elem biztosítja oldalról a Golf minden eddiginél hatásosabb megjelenését. Fontos design elemként funkcionálnak az első és a hátsó lámpák is, amelyek egyenes vonalvezetésükkel erőteljes hangsúlyt s karakteres keretet adnak az autó elegánsan karcsú alakjának. A fényszórók nappali menetfénye a hűtőmaszk krómbetétjével a lökhárító és a sárvédő elem találkozásában hosszabbodik meg. Az alsó levegőbeömlőket alulról a karosszéria színére fényezett keret védi. A megjelenésével ily módon új korszakot nyitó Golf VII sajátos jegyként viseli az L alakú mintázattal ellátott hátsó lámpákat – a modern, futurisztikus megjelenésű lámpatestek szintén az új Volkswagen-stílusjegyek közé tartoznak. Markánsabb lett a csomagtérajtó kialakítása is, illetve mélyebbre került a rakodóperem, amely saját kategóriájában még mindig a legalacsonyabb (665 mm).
címlapsztori
Egy „mázsával” könnyebb Az autógyártóknak évről évre komoly fejtörést okoz, hogy a technológiai fejlődés mellett miként kerüljék el az újonnan gyártott modell súlyának növekedését. Az új Golf esetében a tervezők méltán lehetnek büszkék bravúros, egyben döbbenetes teljesítgenerációs ményükre: a VI-oshoz A legújabb t rendszer képest hozzávetőleg infotainmen ál, 100 kilót sikerült lefazerre navig s y g e tat, ragniuk. A má zsáés szórakoz t ta z o k jé tá ny i sú lycsök kentés k beépített megoszlását tekintve: mely funkció yő mínusz 6 kilót jelent az keresztmotoros építőszekrény elv. Ezen érintőképern . k tő e lh e elektronika, 40 kilót a z technológia a nag y szilárdságú fémek e k l segítségéve motor, 26 kilót a váltó és és a különleges gyártási eljárás elegyét 37 kilót a felépítmény. Az jelenti eg y új padlólemezben életre keltve, ilyen jellegű súlymegtakarítás manapság már-már amelynél a súlycsökkentés ellenére a karosszéművészet, amelyet az új Golf esetében a gyártók ria nagyobb és merevebb lett elődjéhez képest. kisebbrészt különleges anyagokkal, ám nagyobbrészt mesteri hozzáértést igénylő, finom technikai Harmonikus, nagyobb terek és gyártási megoldásokkal értek el. A felépítmény A hetes Golf belső tere szintén finomodott, stíluesetében csak a klíma 2,7 kilóval lett könnyebb, míg sos és igényes műszeregyüttest kapott, a vezető maga a karosszéria 23 kilóval nyom kevesebbet, felé forduló középkonzollal. Az autó ugyanakkor mint az előző szériában. A műszerfal 0,4 kilóval szinte minden paraméterében nőtt: 4255 mm-es „karcsúsodott”, ám merevsége ennek ellenére 20%hossza az eddiginél 56 mm-rel lett több, míg kal nőtt. Mindkét változás a thermoplasztik – hőre szélessége 59 mm-rel 2637 mm-re növekedett. lágyuló – műanyagnak köszönhető. A kis módoEgyedül a magasság csökkent 28 mm-rel, így az sításoknak és a gyártási eljárásnak (FEM – Finite mindössze 1452 mm. A méretbeli növekedésnek Element Method – végeselem számítási módszer), köszönhetően a belső tér is nagyobb lett, amelyet valamint a nagy szilárdságú fémek kombinációmind a lábtérnél, mind vállban, mind a fejtérnél jának köszönhetően az első, de leginkább a hátsó élvezhetnek az utasok. ülések is megszabadultak némi súlyfeleslegtől: itt A kormány aszimmetrikus kialakítású, 7 kilót faragtak le a mérnökök. háromküllős, amelybe természetesen a főbb A karosszéria esetében a kulcsszó az MQB kezelőszerveket és a hifi irányításához szüksé(Modulare Querbaukasten), azaz a moduláris ges funkciókat is integrálták. A középkonzolon lévő kijelző változattól függően 5, 5,8 vagy 8 colos, mindhárom érintőképernyős, és hazánkban a szériafelszereltség részeként a legkisebb is színes. A csúcsot képviselő Discover Pro készüléknél, amely már navigációt is tartalmaz, 64 GB-os merevlemezes háttértár szolgálja ki a feltöltött médiatartalmat, illetve opcióként UMTS telefon is csatlakoztatható hozzá. Különlegessége a rendszernek, hogy wifi hot-spotként üzemel, azaz menet közben mobiltelefon, tablet, esetleg laptop is kapcsolódhat hozzá. Szintén egyedi megoldás, hogy a középkonzol aljában elhelyezett mobiltartóban – ahol a multimédiás csatlakozók is
címlapsztori
találhatók – egy külső antennát találunk, amely hurokként öleli körbe a telefont, és külső anten nakapcsolata segítségével növeli annak térerejét, illetve biztosítja, hogy az utastérbe ne kerüljön a kelleténél több „elektroszmog”. A Golf csomagtere a karosszéria- és a futómű-változtatások következtében (motorváltozattól függően kétféle futómű-kialakítást vezettek be a hátsó kerekeknél) szintén növekedett, 30 literrel. Így az új Golf tulajdonosai 380 literrel gazdálkodhatnak, illetve annak előnyeit is élvezhetik, hogy a csomagtér mérete széltében és hosszában is megnőtt.
Az autó vigyáz ránk Az új Golf az eddigieken felül további aktív és passzív biztonsági elemeket is kapott. A Volkswagen a világon első gyártóként kínál kompakt autójához Multi Collision Brake fékrendszert, amely a hozzá kapcsolódó biztonsági berendezésekkel baleset esetén segít elkerülni a további részvevőkkel történő ütközést. A rendszer a légzsákok érzékelőin keresztül jeleket kap, amelyek alapján az ESC-n keresztül működésben tartja a fékeket, amíg az szükséges. Amennyiben a vezető a rendszer beavatkozásánál erősebben fékez vagy gázt ad, a rendszer automatikusan kikapcsol, hogy a vezető „irányíthasson”. Ehhez kapcsolódik az ütközést megelőző PreCrash proaktív utasvédelmi rendszer, amely felismeri a vészhelyzetet, és előfeszíti a biztonsági öveket, illetve felhúzza az ablakokat, vagy épp bezárja a tetőablakot. A felsőbb kategóriás Volkswagenekből már ismert biztonsági-kényelmi funkciók, mint az ACC automatikus követésitávolság-szabályozó, amely automatikusan gyorsítja vagy szükség esetén fékezi az autót, valamint a Front Assist, amely vészhelyzetben készültségbe helyezi , s a fékeket és figyelmezteti a vezetőt az é n le je Stí lusos meg esetleges balesetre, mind-mind elérheGolfot tők az új Golfban. Ezekhez kapcsolóamely az új iginél d d dóan szintén rendelhető majd a City e n e d in m m iu Emergency Braking rendszer, amely a m jobban a pré zi. városi ráfutásos baleseteket előzi meg elye osz tályba h hatékonyan, illetve a fáradtságérzékelő is, amely hosszú távú vezetésnél igen hasznos kiegészítője az új „hetes” Golfnak. Szintén a biztonságunkra vigyáz a Lane Assist sávtartó
címlapsztori
asszisztens, amely arra ügyel, hogy mindig a saját sávunkban maradjunk. Az új Golfba ezek mellett szériában elektromeTökéletes erg chanikus kézifék kerül, illetve rendelhető onómia és technika a dinamikus távolságifény-szabályozás is igényes (DLA – Dynamic Light Assist), amely a fortálalásban. galmi helyzettől és a szembejövőktől fügA kiemelked ő mérnöki gően automatikusan változtatja a fényszóteljesítmény rók fényének hatótávolságát. Ezenkívül az megérdemli , új Golfban van közlekedésitábla-felismerő hog y ü n nep lőbe funkció, valamint Park Assist 2.0 rendszerével öltöz tessék. a parkolást is automatikusan megoldja.
Új motorok, kisebb fogyasztás Az új Golf hoz szinte természetes, hogy megújult és vadonatúj motorok is járnak, amelyek 23%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint az elődmodellben teljesítő erőforrások, s károsanyag-kibocsátásuk is 23%-kal csökkent. Az új motorok esetünkben tényleg új motorokat jelentenek. Minden motorváltozat szériaelemként Start-Stop rendszerrel szerelt (csak ez 4%-kal csök kenti az autó fog yasztását), amelyhez fékenergia-visszatáplálás is tartozik. Elsőként a Golf történetében a VII-esnél elérhető a vezetési stílus kiválasztásának lehetősége, amely alapvetően négy – a DCC (Adaptive Chassis Control) adaptív futómű-szabályozással együtt öt – opciót jelent. Ezek Eco, Sport, Normal, Individual és a DCC-vel kiegészülve Comfort névre hallgatnak. Eco módban a légkondicionálót és a motorvezérlést egyaránt a fogyasztás optimalizálásához állítja be, továbbá lejtmenetben, amikor a vezető leveszi a lábát a gázpedálról, az automata váltó is „üresjáratba” kapcsol, pontosabban kiemel a tengelykapcsoló (szabadonfutó üzemmód). A benzines motorválaszték közvetlen befecskendezéses és turbóval ellátott TSI-motorokat tartalmaz. A kezdetben forgalmazott kétféle erőforrás alapjaiban más-más karakterisztikát biztosít. Az „alapmotornak” számító 1.2-es TSI 86 LE (63 kW), míg az erősebb 1.4-es TSI 140 LE (103 kW) teljesítményű. Az alapmotor az elődmodell belépő szintű erőforrásához mérten 0,6 literrel fogyaszt kevesebbet (4,9 liter/100 km az átlagfogyasztása). A nagyobb motorhoz már speciális technika is jár: hamarosan elérhető az ACT (Active Cylinder management) aktív hengermenedzsment, amely közepes fordula-
címlapsztori
ton (1400–4000 fordulat/perc között), illetve kis terhelésnél automatikusan leállít két hengert. A négyhengeres motornál a világon elsőként alkalmazott megoldással a 122 LE-s (90 kW-os) elődmodellhez képest, amely 6,2 litert fogyasztott száz kilométeren, az új TSI mindössze 4,8 liter benzint igényel vegyes használat mellett. A dízelmotorok terén szintén minden megújult. A két dízel erőforrás 1,6 és 2,0 literes változatban érhető el, 105 LE (77 kW) és 150 LE (110 kW) teljesítménnyel. A kisebbik dízelmotor fogyasztási értéke igazán kitűnő, mindössze 3,8 l/100 km, amit az elődnek számító 6-os Golf csak a BlueMotion technikával volt képes elérni. Az erősebb dízelmotor sem szégyenkezhet: 150 lóerő teljesítménye ellenére mindössze 4,1 liter
Ha egyetlen autóra számíthatnál egész hátralévő életedben, melyik lenne az? hu.onething.com
gázolajat éget el száz kilométeren, amelyhez mindössze 106 g/km CO2-kibocsátást produkál. Az új BlueMotion modell pedig igazi csemegének ígérkezik: átlagos fogyasztása 3,2 liter gázolaj lesz, míg CO 2-kibocsátása mindössze 85 g/km, amely tökéletes bizonyítéka annak, hogy a Volkswagen igenis él a fogyasztást csökkentő technológiákkal.
Számokba fojtva Motor
1.2 TSI
1.4 TSI
1.6 TDI CR
2.0 TDI CR
Hengerűrtartalom (cm3)
1197
1395
1598
1968
Teljesítmény (kW/LE)
63/86
103/140
77/105
110/150
Max. nyomaték (Nm)
160
250
250
320
Átlagfogyasztás (l/100 km)
4,9
5,3 (5,0)
3,8 (3,9)
4,1 (4,4)
Maximális sebesség (km/h)
179
212
192
216 (212)
Gyorsulás 0–100 km (s)
11,9
8,4
10,7
8,6
CO 2-kibocsátás (g/km)
113
121 (116)
99 (102)
106 (117)
A zárójeles értékek a DSG automata váltóra vonatkozó adatot jelölik.