MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SEGÉDLETEI 18/3
AZ MDP SZERVEZŐ BIZOTTSÁGI ÉS EGYÉB ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGI ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI III. KÖTET 1948–1953
Magyar Országos Levéltár
AZ MDP SZERVEZŐ BIZOTTSÁGI ÉS EGYÉB ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGI ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI
AZ MDP SZERVEZŐ BIZOTTSÁGI ÉS EGYÉB ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGI ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI III. KÖTET 1948–1953
Összeállította: T. VARGA GÖRGY
Magyar Országos Levéltár Budapest, 2008
Megjelent a
támogatásával.
ISSN 1417–1848 ISBN 13-978-963-200-100-5
© Magyar Országos Levéltár, 2008. Minden jog fenntartva. A kiadásért a Magyar Országos Levéltár főigazgatója felel. A sorozatot szerkesztette és tördelte: Ólmosi Zoltán A névmutatókat készítette Fenyvesi Andrea A nyomdai munkát a MOL házinyomda végezte.
Tartalom
TARTALOM
Bevezető ................................................................................................................ 7 Szervező Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1948–1953) ........................ 11 Külügyi Bizottság (Külügyi Kollégium) napirendi jegyzékei (1948–1953)..... 159 Tömegszervezeti Pártkollégium napirendi jegyzékei (1949–1950) ................. 169 Belügyi Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1948) .................................. 171 Katonai Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1948) ................................. 173 Államvédelmi Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei (1948–1949)....................... 177 Agrárpolitikai Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei 1948)................................. 185 Szövetkezetpolitikai Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei (1948) ...................... 189 Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság (1948–1951)....................... 191 Agitációs és Propaganda Bizottság ülései (1948–1953) ................................... 223 Gazdasági és Pénzügyi Bizottság üléseinek napirendi jegyéke (1948–1949) .. 259 Az Államgazdasági Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1954)............... 283 Népgazdasági Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1953–1954) .............. 329 Gazdaságpolitikai Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei (1948–1953) ....... 335 Rövidítések jegyzéke......................................................................................... 339 Névmutató......................................................................................................... 343
5
6
Bevezető
BEVEZETŐ Kötetünk a 2005-ban és 2006-ben megjelent Magyar Dolgozók Pártja vezetőszervi üléseiről készült napirendi jegyzékek1 befejező darabja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkálatokat befejezettnek tekinthetjük. Felfogásunk szerint kívánatos a következő feladatok elvégzése: 1. Az MDP vezető szervei röpszavazásainak lajstromba vétele. Ezekre a „repülő” szavazásokra – az ügy sürgőssége miatt – az adott testület két ülése között került sor, olyan módon, hogy a javaslatot a vezető szervek tagjai aláírásukkal látták el 2. A legfelsőbb pártvezetők egymás közötti levelezéséből és egyéb írásbeli kommunikációjáról speciális segédlet készítése. Az egyéb részint a PB és a Titkárság tagjai között kőrözött iratokat, részint azokat a cetliket jelentik, amelyek az iratállomány hányattatásai és a szakszerűtlen kezelés miatt elkerültek rendeltetési helyükről. 3. Az MDP magas szintű bizottságai/kollégiumai intézménytörténetének tüzetes vizsgálata. 4. Az MDP KV apparátusa (a pártközpont osztályai) ránk maradt iratanyaga rendezésének befejezése. Enélkül ugyanis a döntési folyamat, a párt működési és hatalmi mechanizmusa vajmi kevéssé rekonstruálható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az MDP és az MSZMP napirendi jegyzékek2 szolgálnak alapul a már elérhető digitalizált vezetőszervek – kongresszus, Központi Vezetőség (Bizottság), Politikai Bizottság, Titkárság, Szervező Bizottság – üléseinek jegyzőkönyeihez, és annak keresőrendszere is az elkészült kötetek alapján működik. (Lásd www.digitarchiv.hu.!) Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korszak ismeretéhez legalább annyira nélkülözhetetlen – szintén MOL kiadványként közzétett – minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékeit.3 (Természetesen itt is akad elvégzendő feladak: kiadásra szánt segédlet elkészítése a kormányzati szervek iratanyagáról.)
1
Az MDP Központi Vezetősége, Politikai Bizottsága és Titkársága üléseinek napirendi jegyzékei. I. kötet. 1948–1953. Összeállította és a bevezetőt írta: T. VARGA GYÖRGY. Bp., 2005.; II. kötet. 1953– 1956. Bp., 2006. 2 Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei. I. kötet 1956–1962. Bp., 1995.; II. kötet 1963–1970. 1998.; III. kötet. 1971–1980. Bp., 1999., IV. kötet. 1981–1989. Bp. 2001. (Összeállította: NÉMETH JÁNOSNÉ) 3 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei 1944. december 23.–1947. május 31. Összeállította: CSAPÓ MÁRIA, HAÁSZ RÉKA, KURECSKÓ MIHÁLY, SZŰCS LÁSZLÓ, G. VASS ISTVÁN. Bp., 2003.; Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei. 1947. június 1.–1950. február 25. Összeállította: CSAPÓ MÁRIA, HAÁSZ RÉKA, KURECSKÓ MIHÁLY, SZŰCS LÁSZLÓ, G. VASS ISTVÁN. Bp., 2004.; Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei. 1950. február 25.–1952. augusztus 14. Összeállította: HAÁSZ RÉKA, KATONA KLÁRA, KURECSKÓ MIHÁLY, SZŰCS LÁSZLÓ, G. VASS ISTVÁN. Bp., 2005.; Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei. 1952. augusztus 14. –1955. április 18 . Összeállította: G. VASS ISTVÁN, HAÁSZ RÉKA, KATONA KLÁRA, KURECSKÓ MIHÁLY, RING ORSOLYA, VESSZŐS ZOLTÁN. Bp., 2007.
7
Bevezető
Csupán utalhatunk arra, hogy az MKP vezető szervei ülései napirendi jegyzékeinek elkészítése és kiadása a Politikatörténeti Intézet szándékán és lehetőségein múlik. Mint azt az I. kötetben is kifejtettük, célul tűztük ki, hogy a lehető legtöbb hasznosítható információt közöljük az olvasóval. A napirendi jegyzékeket szervek szerint tagolva, azon belül időrendben közöljük. Feltüntetjük az állagok őrzési egységeinek sorszámát (minden ülés külön ő[rzési] e[egység] számot kapott), az ülés dátumát és iratanyagának mennyiségét. Ezt követően megadjuk a jegyzőkönyv típusát, rögzítjük a hitelesítés vagy a hitelesítés hiányának tényét, kiegészítő adatokat is közlünk. (A részletesebb eligazítást lásd az I. kötet bevezetőjében!) Kiadványunk első két kötetében azok a vezető szervek kaptak helyet, amelyek az MDP egész időszakában működtek. A harmadik kötetnek mintegy felét a világhálón is elérhető szervező bizottsági jegyzőkönyvek adják, míg a többi bizottság/kollégium anyaga e kötet segítségével válik könnyebben kutathatóvá. A következő bizottságok napirendi jegyzékeit tartalmazza a segédlet, s egyúttal jelezzük működésük idejét is: Külügyi Bizottság/Kollégium (1948–1953), Agitációs és Propaganda Bizottság (1948–1953), Tömegszervezeti Pártkollégium (1949–1950). A Belügyi Bizottság (1948) és a Katonai Bizottság (1948) egyesítésével hozták létre az Államvédelmi Bizottságot (1948–1949), míg az Agrárpolitikai Bizottság (1948) és a Szövetkezetpolitikai Bizottság (1948) összevonásával a Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottságot (1948–1951). A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság (1948–1949) tevékenységét a rendszer jellegét jobban kifejező nevű Államgazdasági Bizottság (1948–1953) folytatta. A kötet lapjaiból kiviláglik, hogy ezeknek a grémiumoknak egy része már 1953 júniusa előtt megszűnt, vagy átalakult, s 1953 nyarától pedig már egyik sem létezett, szerepüket jórészt a Politikai Bizottság, kisebb részben a Titkárság vette át, illetőleg más informális csatornákon vagy közvetlen utasítással intézték az ügyeket. Érdekes, hogy 1956 után több, a vezetőszervek mellé rendelt bizottság újjáéledt, és a rendszerváltásig meghatározó szerepet töltött be. (Pl. az Agitációs és Propaganda Bizottság a kulturális élet irányításában.) A Szervező Bizottságról az első kötet bevezetője adott vázlatos képet, a többi magas szintű bizottságról/kollégiumról – szervtörténeti kutatás hiányában – keveset mondhatunk. A Szervező Bizottság az MDP országos vezető szervei közé tartozott, a többi e kötetben szereplő testület a hierarchia alacsonyabb szintjén helyezkedett el, az országos vezető szervek és a pártközpont osztályai között. Az osztályok – elvben legalábbis – javaslataikat, jelentéseiket nem terjeszthették közvetlenül az országos vezető szervek, hanem csak az illetékes magas szintű bizottság elé. Ezek döntöttek az előterjesztések további sorsáról: 1. Elfogadták (többnyire módosításokkal), és a) továbbították jóváhagyás végett azügyben illetékes országos vezető szervhez; vagy b) maguk döntöttek.; 2. elutasították, és átdolgozásra visszaküldték. Az MDP időszakában működött egyéb bizottságok két csoportba sorolhatók: az egyikhez azok az állandó bizottságok tartoztak, amelyek valamelyik osztály szervezetének részeként működtek, a másikhoz azok az ad hoc bizottságok, amelyeket egyegy feladat elvégzésre hívtak életre. 8
Bevezető
Érdekes mozzanatnak látszik az irategységek megbecsültsége a későbbiekben, hiszen míg a Titkárság iratait nem kötötték be az MSZMP időszak alatti őrzőhelyen, addig az SZB-t a PB-hez hasonlóan rendezés után őrzési egységenként kötetbe sorolták. Ez a szakmailag akkor és ma is vitatható lépés könnyebb kezelést tett lehetővé, azonban megakadályozza az utólag fellelt iratok beillesztését, és a figyelmetlen rendezésből vagy a kötészetnél előforduló lapkeveredés korrekcióját. A többi kollégium iratainál ilyen probléma nem merült fel, így az előforduló rendezési hibákat az esetleges digitalizálásig ki lehet javítani. A jegyzék készítésekor ügyeltünk arra, hogy az adatok felvétele megfeleljen a jövőbeni rendezési korrekciónak, így a kutató számára is gyors eligazodást tegyen lehetővé. Az MDP korszak elején – főként 1948–1949-ben – szakképzett munkaerő híján különösen nagy káosz uralkodott az iratkezelésben. Az ülések jegyzőkönyveinek készítésénél sem volt egységes alapelv, így szó szerinti jegyzőkönyv egyáltalán nem készült, a titkársági és a PB ülésekről is inkább csak 1953 után, de akkor sem mindig. Egy-egy Rákosi, Farkas hozzászólást rögzítettek csak az SZB üléseken, a többi bizottsági értekezleten még azt sem. Jónéhány bizottsági ülés jegyzőkönyve egy-két oldalas emlékeztető, s csupán az derül ki belőlük, hogy milyen napirendeket tárgyaltak. Emiatt a jegyzék nem mindig tükrözi a tényleges iratmennyiséget. (Ezért is tartottuk fontosnak – a korábbi kötetekhez hasonlóan – hogy megadjuk az adott őrzési egység lapszámát.) A kötetben feldolgozott bizottságok sorsa visszatükrözi a korszak hektikus irányítási módszereket követő hatalmi mechanizmusát, ugyanakkor a határozatok, jegyzőkönyvek nem utalnak a napi élet valóságára. Pl. Kádár János letartóztatásáról4, vagy Sztálin haláláról nem esik szó bennük. Viszont a napirendi jegyzékek témái árulkodnak a rendszer egész működéséről, arról, hogy a korabeli vezetés milyen – ma sokszor értelmetlenül fölöslegesnek tűnő – előterjesztéseket tárgyalt. Látható, hogy az – ipari, mezőgazdasági – termelési kérdésekre irányuló propaganda állt az előtérben, amely mögött az 1950-es évek elején kimondatlanul is a háborús készülődés érhető tetten Bízom abban, hogy e háromkötetes kiadvány méltó módon illeszkedik az MSZMP vezető szervei, ill. a minisztertanács üléseiről készített segédletekhez. Azt viszont csak remélhetjük, hogy a Magyar Országos Levéltár tevékenysége más levéltárakat hasonló munkálatok elvégzésére ösztönöz.
4
Mintha semmi sem történt volna, beiktatták Kovács Istvánt Kádár utódjaként. 9
Bevezető
10
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
Az MDP Központi Vezetősége Szervező Bizottsága üléseinek napirendi jegyzéke MOL M–KS 276. fond 55. csoport 1. ő. e.
1948. június 18.
79 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések. (A káderjavaslatok közül sok hiányzik!) Napirend előtt: A Szervező Bizottság vezetője, helyettesei és titkára. 1. 2. 3.
4.
A KV Propaganda Osztályának javaslata az egyesítő kongresszus népszerűsítésére. Szóbeli előterjesztés a Szervező Bizottság munkatervére. Különfélék. – Az MDP Nagybudapesti Pártbizottságának javaslata az osztályok munkáját koordináló titkárság létrehozására. – Az NBPB Szervezési Osztályának alosztályai. – A Dolgozók Világlapjának terjesztése. – Dicséret a kongresszusi nyomtatványok készítőinek. – Berei Andor és Andics Erzsébet szabadsága. – 500 osztrák gyermek nyaraltatása. – A tatatóvárosi olimpiai előkészítő tábor sportolóinak és sportvezetőinek politikai nevelése. – A rendőrség és a katonaság versenylovainak kölcsönzése az olimpiai előkészítő tábor céljaira. – Erdei Mihály szabadsága. – Kölcsön kiutalása Bacsó Ferenc részére. – Bábtanfolyam szervezése. – Napi- és hetilapok juttatása a pártközpont munkatársainak. – Nagygyűlés tartása Tiszakorodon. – Szakasits Árpád kinevezése a Magyar Hadigondozottak Szövetségének elnökévé. – Az MDP képviselete a debreceni vásár megnyitásán. – Pártmunkások kiszállásának napidíja. – Rádió juttatása az igénylő községeknek. – Az Eligazító Szolgálat létszámának növelése. Káderjavaslatok. Szabó Lajos, Czakó Imre, Papp János, Katona Sándor, Váczi Sándor, Székely János, Schmidt Ármin, Fábri Teréz, Molnár Lászlóné, Molnár Károlyné, Gömöri Endre, Szendrő Ferenc, Kulcsár Jenő, Barcza Sándor, Szenes Aladár, Sebestyén Endre, Sebestyén János, Hamburger László, Borsodi Jánosné, Molnár Lajos, Moldvai Sándor, Gajda Marcell, Rusz János, Balogh Éva, Váradi Gyula, Szabó Piroska, Tausz István, Tömpe István, Strém Ferenc, Hidasi Ferenc, Sipkai Zoltán, Tenigli László, Blaha Béla, Galambos István, Kovács Tibor, Molnár Sándor, László Endre, Kácsor Ferenc, Kolompár Pál, Markovics Jenő, Lakos Sándor, Mikula Mihályné, Salgó Erzsébet, Bartha István, Albrecht Béla, Lengyel Judit, Antal Dezső, Horváth János, Fischer Gyula, Szántó Mária, Szederkényi Ferenc. A Tűzoltó Szakszervezet elnökségének tagjai, központi vezetőségének és felügyelő bizottságának tagjai és póttagjai.
11
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
2. ő. e.
1948. június 22.
40 lap
Napirendi jegyzék. Határozati jegyzőkönyv Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
3. ő. e.
Az Agrárpolitikai Bizottság Titkárságának munkaterve. (Napirendről levéve.) A KV Propaganda Osztálya Népművelési Bizottságának javaslata a nyári szabadegyetemek szervezésére. A KV Oktatási Osztályának alternatív javaslata a központi pártapparátus felső pártmunkásainak önálló tanulására. Az Országos Munkaverseny Bizottság javaslata a munkaverseny-díjazás szabályozására. Javaslat a Műszaki Értelmiségi Hét előkészületeire. Különfélék. – Bútorkiutalás Szkladán Ágoston, Nógrád-Hont vármegye új főispánja számára. – Szeberényi Alfréd fizetése, Jellinek Kálmán kölcsöne – Szikra kiadványaira jogosult személyek Káderjavaslatok. Hajdók Béla, Tiszai Zoltán, Tolnai József, Bojtor András, Budai György, Dobozi Erzsébet, Mándi Árpád, Valkovics Géza, Zám István, Cele János, Kakukk András, H. Nagy István, Horváth Mária, Pozsonyi Ignác, Házi József, Grósz Lajos, Galambos Sándor, Láng József, Bakó Ágnes, Konok Ferenc, Gönczi István, Bodnár Ottó, Edelényi Katalin, Kiss Zoltán. A Magyar Hadigondozottak Szövetsége, ill. a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete vezető szerveinek tagjai. A kitüntetésre javasolt műszaki értelmiségi vezetők. György Ernő.
1948. június 25.
15 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
4. ő. e.
A Munkaverseny Pártbizottság javaslata országos értekezlet megrendezésére. Javaslat a KV Káder Osztályának átszervezésére. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata országos szövetkezeti értekezlet megtartására. Javaslat a centenáriumi év további rendezvényeire. Különfélék. – A KV Külügyi Osztályának négynyelvű Bulletinje. – Kőrös Sándor külön dicséretben részesítése. – Könyvtár és klubhelyiség a nagybudapesti szemináriumi előadók részére. Káderjavaslatok. Pálenyik Ferenc, Köves László, Gubis Ádám, Szabó Jánosné, Magyari Beck Vladimir, Nagy Gyula, Iliás Ferenc, Kovács István, Beér János (napirendről levéve), Szőcs Pál, Földes György, Dózsa Magdolna, Sárosi Gyuláné, Povázson Rozál, Igaz Istvánné, Kertész László, Tímár László, Szepesvári Gyuláné, Olt Lili, Magos Gábor, Benő Lászlóné, Hegedűs Magda, Váradi Gyula. Pártfunkcionáriusok külföldre utazásának bejelentési kötelezettsége.
1948. június 28.
8 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztés, valamint Rákosi Mátyás és Farkas Mihály hozzászólása az 1. napirendhez. 12
Szervező Bizottság
1. 2.
5. ő. e.
276. f. 55. cs.
A Szervező Bizottság munkaterve az 1948. július 1-től október 31-ig tartó időszakra. Különfélék. – A tagjelölt-igazolvány megjelenési formája. – A KV osztályvezetőinek szabadságára vonatkozó táblázat készítői; a megyei titkárok évente négy hét szabadságra jogosultak.
1948. július 2.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával; napirendi jegyzék. Előterjesztések, a 3. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
6. ő. e.
A Szervező Bizottság munkaterve az 1948. július 1-től október 31-ig tartó időszakra. Az Oktatási Bizottság javaslata a Vasvári Pál Akadémia vezetőségére, szakvezetőinek és előadóinak névsorára, előkészítő tanfolyamaira, a felvételi anyagára és a jelöltek névsorára, végül hároméves tananyagára. Javaslat a Szabad Nép és a Népszava előfizetési kampányára. Különfélék. – A Rendező Gárda szervezeti szabályzata, igazolványa, jelvénye és motorkerékpár-igénye. – A központi pártapparátus alosztályvezetőinek fizetése. – A Magyar–Román Társaság főtitkárának (Balázs Béla) leváltása. – A megyei tömegszervezők értekezlete. – Bíró Zoltán részvétele a SZIT vezetőképző iskola záróünnepségén. – Javaslat az iskolák államosításáért folyó kampányban részt vettek dicséretére. Káderjavaslatok. Koczina Gyula, Dénes Lipótné, Sömjén Endre, Czettel Ivánné, Paál Piroska, Vogl Antalné, Bánki Endre, Váczi József, Harmat Jenő, Somosi Judit, Bolczár János, Dévényi István, Légrádi János, Szűcs Pál, Koltai István, Molnár Gusztáv, Rácz Tamás, Váczy Miklósné, Gönczöl József, Nagy Katalin, Gyimóthy István, Tóth István, Uhrmann Jánosné, Kovács Tiborné, Fehér Lászlóné, Koblencz István, Bognár Ferenc, Turi Zoltán, Manger Lászlóné, Faludi Imre, Bán Erzsébet, Győri Gáspár, Győrfi Károly, Olasz Papp Sándor, Benedek Zsuzsa, Nagy József, Arany Tóth Ágnes, Magos Gábor, Vásárhelyi Imre, Takács István, Oroszi István, Kolozs Zsuzsa, Cs. Kiss Józsefné, Szántó Dénes, Káldor Gyula, Tiser Gyula, Gergely Lajos, Birizdó Imre, Kárpáti Ernő, Salgó lászló, Csapó Ferenc, Vámos Vilmos, Szilágyi Rózsa, Tóth Zoltánné, Balázs István, Varró Tibor, Bálint Tibor, Krasznai László, Nyíri András, Mison Nándor, Kulcsár Ferenc, Bártfai Tibor, Naisz Erzsébet, Szilágyi Sarolta, Kádár Endre, Székely Katalin, Bencsik Antal, Bonyhádi Károly, Cseh Rezső, Elek Pál. A Gépjárművek Szabad Szakszervezete vezetőségének tagjai. Piros István. A Rendező Gárda országos parancsnokságának tagjai. Elutasított javaslatok: Blázy Lászlóné, Szlávnits László, Bujtor László.
1948. július 6.
19 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1., az 5. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
A KV Katonai Osztályának javaslata 4000 főnek a Kossuth Akadémiára, 2000 főnek a határőrséghez való kiválogatására. A Katonai Bizottság javaslata a Honvéd Hét megrendezésére. 13
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 3. 4. 5. 6.
7.
7. ő. e.
Tervezet a Népszava agitációs kampányára. A Sajtó Osztály javaslatai. Javaslat az Állami Hivatalok Személyzeti Osztálya feladataira. (Napirendről levéve!) Különfélék. – Az osztályvezetők szabadsága. – Néhány fő romániai nyaralása. – Háy László szabadsága. – Az olimpiára utazó nem sportoló személyek névsorának vizsgálata. – Előírás az NBPB osztályai kérelmezésének módjára. Káderjavaslatok. Fekete Károly, Lakatos Miklós, Rob Antal, Szalai Béla, Váczi Miklós, Sömjén Ede. Elutasítva: Szobek Magda.
1948. július 9.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Farkas Mihály hozzászólása az 1. napirendhez. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
8. ő. e.
Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata az UFOSZ legsürgősebb feladataira. A Propaganda Osztály határozati javaslata a népnevelő (agitációs) munkára és a népnevelő csoportok újjászervezésére. A Propaganda és az Értelmiségi Osztály javaslata az iskola-patronálási mozgalom megszervezésére. A Szövetkezeti Osztály javaslatai a pártszervek feladataira a falusi szövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Tamás Aladár javaslata a Szikra Könyvkiadó különválasztására a Szikra Nyomdától és lapkiadótól. Különfélék. – Az MDP Szolnok Megyei Bizottságának kérelmei. – Rákosi Mátyás Gyermekotthonnal kapcsolatos beadvány. – A SZIT kéthetes szemináriumának kérelmei. – A Központi apparátusnak a bolsevik párt történetének tanulmányozására kötelezett munkatársai. – Rendező Gárda igazolvány. – Az útlevélkiadás centralizálása. Káderjavaslatok. Padányi Mihály, Zsurakovszki Mihály, Gulyás András, Balogh Endre, Felczán Andor, Csorvási Lajos, Csáki Béla, Kómé Mihály, Benei István, Fehér László, Ruzsás Ilona, Gál Géza, Fabinyi Endre, Kántás István, Satki Pál, Nagy Mihály, Szacsuri Mihályné, Tóth Gyula, Gábor Jenő, Németh Endre, Baráth Gusztáv, Szádvári Józsefné, Rudas László, Faragó József, Nyíri István, Várnai Ferenc, Ákos Edit, Bartos István, Czanka Lajos, Kisbán Gyula, Turi Pálné, Fonyó Sári, Harazin Sándor, Hevesi Gyula, Farkas Klára, Varga Gyula, Egri Jánosné, Tóth László, Kraus [vezérőrnagy], Kun Mihály, Pálinkás Márton, Hardi Róbert. A Színház és Moziélet című hetilap szerkesztőségének tagjai.
1948. július 13. Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Farkas Mihály hozzászólása az 1/a. napirendi ponthoz.
14
36 lap
Szervező Bizottság 1.
2. 3.
4.
9. ő. e.
276. f. 55. cs. A Szervezési Osztály javaslatai. a) A pártvezetésnek a faluhoz való közelebb vitele. (Járási pártbizottságok létesítése.) b) A népellenes elemek eltávolítása a pártból. c) A Szervezési Osztály átszervezése és a politikai „instruktázs” (instruktori munka) minőségi javítása. d) A tagjelölt-igazolvány ára. A Káder Osztály javaslata az Állami Hivatalok Személyzeti Osztálya feladataira, hatáskörére és szervezetére. Különfélék. – Betlen Oszkár részvétele a Szervező Bizottság ülésein. – A görög gyermekek elhelyezésének és ellátásának irányító szerve. – Magyar küldöttség a Nemzetközi Vöröskereszt konferenciáján. – A pártnapok rendszerének újjászervezése. – A Kossuth Akadémia hallgatóinak toborzása. – 2000 újonc behívása a határőrséghez. – A megyei közigazgatási felelősök értekezlete. – Előleg, ill. segély kiutalása. Káderjavaslatok. Pál József, Pásztor Sándor, Fekete Jánosné, Nagy Ida, Jenei Erzsébet, Karton Emilia, Puskás István, Zelenka Jolán, Nyíri Pál, Harcsa Júlia, Kiss János, Kiss József, Ványi Jenőné, Lőrincz Imre, Gyenes Antal, Fekete Sándor, Honti Lajos, Pataki (Poldauf) Béla, Tóth Árpád, Újhelyi Szilárd. A Magyar–Lengyel Társaság tisztikara. Az Építésügyi és Közmunkaügyi Minisztériumból, valamint az Építéstudományi Intézetből kitüntetésre javasolt személyek.
1948. július 16.
46 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
10. ő. e.
A Munkaverseny Pártbizottság javaslata új öthónapos tervszakasz versenymozgalmára. Az Értelmiségi Osztály javaslata az új Közgazdasági Egyetem megszervezésére. Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata a terméseredmények ellenőrzésére és a beszolgáltatási rendelet végrehajtására. A Közgazdasági Osztály javaslata a közigazgatási sajtó átszervezésére. Különfélék. – Háromhetes pártiskolai előadók és oktatási felelősök hathetes továbbképző tanfolyama. – A Pártmunkás fedőlapja és tartalma. – Augusztus 1-jei ünnepségek. – A Könyvbarátok Kulturegyesületének pártirányítása. – Olt Károly szabadsága. – Tiszteletdíjak a szemináriumi vezérfonalak írói számára. Káderjavaslatok. Maros Györgyné (Pápai Vera), Németh Zsuzsa, Lővey Anna, Stark András, Mayer Rezső, Csorvási Lajos, Jenei Artúr, Tímár Károlyné, Sándi Ottó, Rózsa Andor, Suder János, Kara Anna, Csáder István, Laczkó János, Kurucz Béla, Molnár István, Barabás Rezső, Fekécs Imre.
1948. július 20.
63 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával; előzetes napirend. 15
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
11. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának munkaterve 1948. második felére: Mellékelve: A pártiskolák működésének költségvetési adatai. A KV Oktatási Osztályának javaslata az őszi pártoktatási idény tananyagainak megírására, valamint az oktatási anyagok kiadás előtti ellenőrzését végző szerkesztő bizottság felállítására. – A tömegszervezeti és állami iskolán kívüli oktatási alosztály őszi munkaterve. Az Ifjúsági Bizottság jelentése és a Györffy István Kollégium Kommunista Bizottságának jelentése a NÉKOSZ-ról. Mellékelve: László Lenke jelentése a NÉKOSZ-ban történt legújabb eseményekről. – Rákosi Mátyás hozzászólása a NÉKOSZ-ügyhöz. – Bíró László levele a KEB-hez. Különfélék. – A központi pártapparátus osztályvezető-helyettesei és alosztályvezetői. – Bizottság felállítása a KV Propaganda és Értelmiségi Osztályai struktúrájának megváltoztatására Horváth Márton által készített javaslat alapján. – Mártír-ünnepélyek 1948. július 27-én és 29-én. – Beszolgáltatási plakát kiadása. – Megbízás a munkanélküliség problémájának megoldására irányuló javaslat kidolgozására. – Négyhetes újságíró pártiskola szervezése. – Réti László előadása az Osztrák KP kongresszusán. Káderjavaslatok. Molnár Imre, Duzsáky László, Eördögh Lajos. Beyer Alexandra, Nyeső Sándor, Gubis Ádámné, Jenei István, Solti Lívia, Rajk Júlia, Tamás István, Bathő Anna, Magyar Tibor.
1948. július 23.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv hitelesítés nélkül. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
16
A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának jelentése a gépállomásokról. Mellékelve: Farkas Mihály hozzászólalása. A KV Káder Osztályának 1948. július 1. és 1948. október 31. közötti munkaterve. Javaslat az MDP agitációs és propaganda munkájának egységes irányítására. A KV Propaganda Osztályának javaslata az augusztus 20-ai ünnepségek előkészítésére. Különfélék. – Mártírok emlékének megörökítése. – A Voix de la Grece című lap magyarországi nyomtatása. – Az ifjúság részéről Várnai Ferenc részvétele a Munkaverseny Pártbizottság ülésein. – Bizottság felállítása a magyarországi antifasiszta szlovákok szervezete munkájának felülvizsgálatára. – Az Igazságügyi Minisztérium javaslatának elutasítása a Centenáris Jogásznapok megrendezéséről. – Távolmaradás a brüsszeli és a hágai jogásztalálkozókról. – Három-öt fős delegáció kiutazása a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Egyesületének prágai kongresszusára. – Pénz kiutalása a Rákosi Gyermekotthon részére. – A KV Állampolitikai Osztálya mellett működő Szociálpolitikai Bizottság átszervezése. – Kenyeres Júlia lakásának felújítása.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
6.
12. ő. e.
Tanfolyam rendezése a tömegszervezetek országos propaganda vezetőinek oktatására. – Terven felüli papír kibocsátása a sportlapok számára a londoni olimpiai játékok idején. Káderjavaslatok. Dömötör Albert, Szántó Sándor, Karácsonyi Ferenc, Csécsi Barnabás. Három hónapos pártiskola oktatóinak átképzése (névsorral). Piszker Tibor, Valachi Gyula, Komornik Vilmos; Lázár Gyula, Balla Alajos, Raab György, Szőcs Pál, Zelits Elek, Beér János, Tömpe István, Hován András, Hüvös Sándor. Udvarhelyi Ödön, Pamlényi Pál, Lakatos Géza, Kelemen Zoltán, Rigler István, Sipos Béla, Friedrich Sándor, Hajdú István, Bakostopa István, Hacsovecz Béla, Fonyó László, Farchy Ferenc, Szabó Sándor, Gál Sándor, Stangl Ferenc, Jegyinák János, Simon Ferenc, Bíró Ferenc, Katona Antal, Krummer Ferenc, Tóth Vilmosné.
1948. július 27.
62 lap
Határozati jegyzőkönyv hitelesítés nélkül. Előterjesztések, a 10. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5. 6.
7. 8. 9.
Az Agrárpolitikai Bizottság jelentése a cséplési ellenőrzésről és a beszolgáltatásról, valamint javaslat a beszolgáltatási verseny szervezésére. Mellékelve: Az UFOSZ felhívása a dolgozó parasztsághoz a beszolgáltatás mielőbbi, hiánytalan lebonyolítására. A KV Propaganda Osztályának 1948. július 1. és október 31. közötti munkaterve. A KV Propaganda Osztályának javaslata a falusi kultúrmunkáról. (Napirendről levéve, előterjesztés nincs.) A Nagybudapesti Pártbizottság státuszjavaslata. A kiküldött bizottság javaslata az 1948. szeptember 11–19-én tartandó „100 éves a honvédség” ünnepségeire. Jelentés az Úttörő Köztársaság munkájáról. Mellékelve: Az Úttörő Köztársaság (Csillebérc, úttörővasút) megnyitása, belső élete és dekorációja. – Javaslat demokratikus gyermek-mozgalmak vezetőinek nemzetközi megbeszélésére Budapesten, 1948. augusztus 2– 3-án. Javaslat nemzetközi bőripari kongresszus megrendezésére Budapesten, 1948. augusztus 31-étől szeptember 5-éig. Vasutas pártkonferencia, ill. üzemi konferencia tervezete. (Utóbbi elfogadva.) Különfélék. – A Központi Eligazító Szolgálat javaslatára az őrség kibővítése 15 fővel. (Előterjesztés nincs.) – MEFESZ iskola igénybe vétele a Kossuth Akadémia előadóinak képzésére. (Előterjesztés nincs.) – A három hónapos előadóképző tanfolyam vezetésével megbízott személyek. (Előterjesztés nincs.) – Szalai András részvétele a stockholmi eszperantó kongresszuson. (Előterjesztés nincs.) – A színpadi szerzők világkongresszusának budapesti megtartása 1949ben. – A KV Szövetkezeti Osztály technikai munkaerői számának emelése. – Rosta Endre részvétele az Agrárpolitikai Bizottság ülésein. – Partizánok csehszlovák–magyar csereüdültetése. – A hathetes tanfolyam hallgatóinak fizetése. – Rosario Bentivegna magyarországi tartózkodási engedélyének megtagadása.
17
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
A Parasztpárt nem kapja ingyen a Szikra kiadványait. (Előterjesztés nincs.) – A közalkalmazotti fizetésemeléssel kapcsolatos felvilágosító munka. (Előterjesztés nincs.) 10. Káderjavaslatok. Széll Gusztáv. Kövi Béla, Komócsin Mihály, Réti Sándor, Tóth Márk, Laukó György, Blága Katalin, Kristóf S. Pál, Madarász László. 13. ő. e.
1948. július 30.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv hitelesítés nélkül. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4. 5. 6. 7.
8.
14. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának javaslata az alsófokú pártiskolák tematikájára, a három hónapos pártiskola programjára és az Anyag és adatszolgáltatás című folyóirat kiadására. Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata a mezőgazdasági termelési verseny díjazására, (napirendről levéve), ill. az Agrárpolitikai Bizottság és a megyei pártbizottságok kapcsolatára. Jelentés és munkaterv a nagybudapesti és a vidéki falujárásról. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata a gépállomási bizottság augusztus havi munkatervére. Jelentés a Népszava előfizetési kampányáról. A Nagybudapesti Pártbizottság észrevétele a szervezeti szabályzat 38. és 39. pontja közötti ellentmondásról. Különfélék. – A Nagy-Szegedi Pártbizottság szervezeti átépítése. – Felszabadult SZEB épületek kiutalása. – Oktatási vezérfonalak szerzői. – Magyar Természetbarát Szövetség felállítása; vezetőinek kinevezése a Sport Bizottság hatáskörébe utalva. – A szovjet hadifogságból hazatérők tagjelöltségi idejének ügye. – A központban dolgozó munkatársak ellátása sajtóanyaggal. – A KV Propaganda Osztályának egész napos értekezlete. – Mezőgazdasági küldöttség tanulmányútja Bulgáriában. – Tömegszervezetek külföldi útjainak kötelező jóváhagyatása a Szervező Bizottság titkárságával. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Szirmai György, Kenczler Ödönné, Pártos József, Bihari Lászlóné, Révai Dezső, Angyal György, Tóth Mihály, Róna Ferenc, Mód Aladárné, Lakatos Béla, Sztrehovszki György, Réti László, Kende István, Otta István, Soós Levente, Antal János, Zatykó Sándor, Hegedüs Zsuzsa, Zsidi Gyula, Juhász László, Linke Rezső, Killián József, Ladányi Péter, Mód Aladár. Baranya, Békés, Borsod, Győr, Nógrád, Somogy, Szabolcs, Szolnok, Veszprém és Zala megyébe a kádervezető mellé adminisztrátor beállítása. Elutasítva: Nagy György, Tulipán József. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének új központi vezetősége.
1948. augusztus 3. Határozati jegyzőkönyv, hitelesítés nélkül. Előterjesztések, a 2. és az 5. napirendi pont kivételével.
18
14 lap
Szervező Bizottság 1. 2.
3. 4. 5.
15. ő. e.
276. f. 55. cs. Az Agrárpolitikai Bizottság jelentése a cséplési ellenőrzésről és a beszolgáltatásról. A KV Tömegszervezetek Osztályának javaslata a Kisiparosok Országos Szabadszervezetek szeptember 3–5-ei kongresszusára, ill. a VHBSZ október 2–3-ai kongresszusára. (Utóbbi napirendről levéve.) A KV Értelmiségi Osztályának javaslata az új Közgazdasági Egyetem tanáraira és megbízott előadóira. Az Ifjúsági Titkárság előterjesztése a Varsóban tartandó Nemzetközi Ifjúmunkás Konferenciával kapcsolatban. Káderjavaslatok. Németi József, Daczó József, Kiss Sarolta, Galambos Sándor, Ondok János, Szabados Olga, Hébelt Ede. A jogászok prágai kongresszusára utazó küldöttség vezetője és tagjai.
1948. augusztus 6.
42 lap
Határozati jegyzőkönyv hitelesítés nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4.
5.
16. ő. e.
A Rima ózdi vasgyára és a MÁVAG üzemi pártszervezeteinek munkája. (Jelentések, feljegyzések, Kádár János hozzászólása.) A Munkaverseny Pártbizottság jelentése az 1948. augusztus 1-jén megtartott élmunkás kongresszusról. A KV Oktatási Osztályának javaslatai: a) Az 1948. augusztus 10-én induló, négyhetes pártiskolai előadók számára rendezendő továbbképző tanfolyam programtervezete. b) Az őszi pártoktatási idény tananyagai és a megírásukra felkért személyek. c) A három hónapos pártiskolai előadók továbbképző tanfolyamának programja. Különfélék. – A KV Szövetkezetpolitikai Osztálya létszámának felemelése. – A bulgáriai mezőgazdasági tanulmányút résztvevői. – Béki Ernő kiutazása a bolgár szakszervezeti mozgalom tanulmányozására. – A lengyelországi-szövetkezeti konferencia magyar résztvevői. – A feloszlatott Márta Ápolónő Egyesület házának átadsása az Egészségügyi Szakszervezetnek. – Az 1948. augusztus 20-ai ünnepségek előadói. – Lantos Dezső ideiglenes megbízása a Filmhivatal vezetésével. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Balázs Lajos, Turi József, Fehérvári Sándor, Békefi Sándor, Tóth Sándor, Malcsitzky László, Grétzy András, Kiss Endre, Horváth István, Koczán János, Dunai Zoltán, Kapus Ferencné, Mirtsov László, Szügyi Elek, Dékány János, Kraft Ferenc, Sin Sándor, Zsuraki József, Komló Sándor, Zelei András, Kucsmár János, Mokánszki Andrásné, Bakai Ferenc, Hernádi Ferenc, Kovács Elemér, Nagy Balázs, Kádár Jenő, Dénes István, Erdélyi Kálmán, Takács Erzsébet, Kádár Pálné, Sőtér Erik, Fischer Tibor, Gárdos György, Egyeki Sándor, Máj József, Incze Jenő, Szabó Sándor, Nagy Károly. Az Országos Közegészségügyi Orvosi Tanács összetétele. A Igazságügyi Orvosi Tanács tagjai.
1948. augusztus 10.
59 lap
Határozati jegyzőkönyv Rákosi Mátyás aláírásával. 19
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
Előterjesztések, a 10. napirendi pont kivételével. 1.
Jelentés a Magyar Szabadságharcos Szövetségről. Mellékelve: Javaslat a Szabadságharcos Szövetség további kiépítésére. (1948. május 29.) – Jegyzőkönyv a Szabadságharcos Szövetség Szervezése tárgyában az MKP Tömegszervezetek Osztályán tartott értekezletről. (1948. május 14.) – Rákosi Mátyás hozzászólása. 2. A KV Tömegszervezetek Osztályának javaslata a VHBSZ 1948. október 2-3-án tartandó országos kongresszusára. Mellékelve: A megyei tömegszervezők felszólalásai a VHBSZ-ről a megyei és városi tömegszervezők országos értekezletén, 1948. augusztus 1-jén. 3. Javaslat a hadigondozottak járadékainak emelésére. 4. A KV Tömegszervezési Osztály megbízása a mezőgazdasági foglalkozású hadigondozottak járadékára vonatkozó javaslat kidolgozásával. 5. Javaslat a Munkásmozgalmi Intézet szervezetére. 6. Jelentés a Magyarok Világszövetségéről. 7. A KV Gazdasági Osztályának javaslata az MDP központi székházában dolgozók étkeztetésére. 8. Az MDP Állami Propaganda Bizottságának javaslata a könyvkiadás irányítására. 9. Különfélék. – Az 1948. augusztus 10-én induló, négyhetes pártiskolai előadók számára szervezett továbbképző tanfolyam programtervezete. (Az előadások címe, az igénybe vett munkanapok, a javasolt előadók.) – A három hónapos pártiskolai előadók részére rendezendő továbbképző tanfolyam programja. (Az előadások címe, az előadók.) – Az egyetemekre és a főiskolákra jelentkezők szociális összetétele. – A karcagi pártszervezet részére ház vásárlása. – Az Agrárpolitikai Bizottság megbízása a „mintagazda” kitüntetéssel kapcsolatos körlevél kiadásával. – Az Akadémia utcai épület (az MDP központja) védelme. – Fodrászversenyen kiosztandó MDP-díjra vonatkozó javaslat elutasítása. – A londoni olimpián kiemelkedően szerepelt sportolók számára „pártbankett” rendezése. – Ismerkedési est az országos és a budapesti MDP központban, valamint a Szaktanácsban dolgozók részére. – Fogadás a Nemzetközi Dalosverseny alkalmával Budapesten tartózkodó vezetők számára. – A munkaérdemrend kiosztási határidejének meghosszabbítása szeptember 1-jéig. (Előterjesztés nincs.) – A Szabad Nép részvétele a Volksstimme (osztrák KP lapja) sajtónapján. – Miskolcon a honvédség épületének igénybe vétele a létesítendő pártiskola céljára, egy évi időtartamra. (Előterjesztés nincs.) 10. Káderjavaslatok. Gráber György, Tahy Pál. Sándor József, Dezső József, Rajki Sándor, Balabán György, Schramm Gusztávné, Nagy Béla, Kutika Károly, Galicza Károly, Liszt Vilmos, Lakatos Éva, Péntek László, Badari László. 17. ő. e.
1948. augusztus 13.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv Szőnyi Tibor aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
20
Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata az őszi mezőgazdasági kampány lebonyolítására. Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata a mezőgazdasági termelési verseny díjazására.
Szervező Bizottság 3. 4. 5.
6.
7.
18. ő. e.
276. f. 55. cs. Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata a mezőgazdasági termelési verseny vezetésének szervezetére és az MDP általi irányítására. A KV Szervezési Osztályának javaslata a tagjelöltek felvételére, ill. visszaminősítésére. A KV Szervezési, valamint Oktatási Osztályának közös javaslata kéthetes, függetlenített járási bizottsági tagokat és nagyközségi titkárokat képző iskola felállítására. Különfélék. – A Magyarországi Délszláv Ifjúsági Konferencia megtartására vonatkozó javaslat halasztása. – A NÉKOSZ államosításának későbbi időpontra halasztása. – A pártbélyegző kiadásának szabályozása. – Az olimpikonok fogadása. – Bakács Tibor és Földes Aladár részvétele a tuberkulózis elleni nemzetközi szövetség párizsi ülésén. – Személygépkocsik, teherautók és autóbuszok kiutalása az NBPB részére, az augusztus 20-ai ünnepségekkel kapcsolatban. – Az MSZHSZ albumának kiadása a honvédség fennállásának 100. évfordulójára. – Az Országos Falujáró Bizottság vezetője és tagjai. – A KV Szövetkezetpolitikai Osztályon egy politikai munkatárs beállítása a GF-hoz eltávozott Hegedűs Tibor helyére. – A budapesti három hónapos funkcionáriusképző pártiskola programja. – Szoba- és konyhabútor kiutalása Csendes Károly részére. – Az augusztus 20-ai ünnepségek költségei. – A megyei pártbizottságok nem kezdeményezhetnek nagyobb kiállításokat és vásárokat a Szervező Bizottság és a KV Állampolitikai Osztálya jóváhagyása nélkül. – A Szakszervezeti Tanács kongresszusának előkészítésével megbízott személyek. Káderjavaslatok. Spacsek Antal, Kuhmann Antal, Pális Ferenc, Manolovics Nándor, Zsigó László, Csonka Dezső, Molnár Mihály, Illyés János, Kovács Gyula, Török Károly, Czibulya György, Adamkó József (ifj.), Markó Dénes, Markotán István, Eleiner Sándorné, Sinka József, Ágyik Emilné, Becsei Károly, Rimaszombati Jakab, Paizs József, Vanatka János, Liszkóczi Gábor, Kuzma Ilona, Varga József, Várnyik Tivadar, Scheer János, Koplárovits István, Domokos József, Kálmán Rozália, Seres Márton, Dézsi Lajos, Henci Árpád, Gál János, Szerankó Dezső, Székely Sándor, Husovszky Kálmán (ifj.), Brenner József, Somogyi László, Wágner Györgyné, Dobrava Bella – Kraszner Jozefa, Ónozó József, Sala Sándor, Papp Lajos, Vígh Pál, Adler Árpád, Jánosi Ferenc, Konéta György, Herbkó János, Mogyorósi Mária, Simányi Miklósné, Pőcze Tibor, Molnár Ferenc, Nemes János.
1948. augusztus 17.
69 lap
Határozati jegyzőkönyv Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
A KV Értelmiségi Osztályának jelentése a „Dolgozók az iskoláért” mozgalomról. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának munkaterve augusztus 1-jétől október 1-jéig. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának előterjesztése a földbérlő szövetkezeti mozgalomról. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata a falusi szövetkezeti közgyűlések megszervezésére. 21
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 5. 6. 7.
8.
19. ő. e.
Jelentés az osztályéberség elhanyagolásáról a Diósgyőr vasgyári pártszervezetben. (Áttéve a KEB-hez.) Javaslat a Szabad Nép szeptember 1-jétől október 1-jéig tartó sajtókampányára és a sajtómunka rendszeresítésére a pártban. (Mellékletekkel.) Különfélék. – A belügyminisztériumi személyzeti politika szervezetté tétele és az ehhez szükséges apparátus. – A népvevő, ill. a közületi rádiókészülékek ügye. – Rádióklubok szervezése. – A volt szociáldemokrata nyugdíjasok és kegydíjasok névsora és felvételük a nemzeti gondozottak közé. – A KV képviselete a KIOSZ 1948. szeptember 3-ai kongresszusán. – Házitelefon felszerelése a Karolina úti pártiskolán. – A Pest megyei pártbizottság hetilap indítási kérelmének elutasítása. – Hat volt szociáldemokrata pártalkalmazott egyszeri segélyezése. – Losonczy Géza és a Központi Hadifogoly Iroda Nádor utcai étkezésének elutasítása. – Magyarország nem küld delegációt az International Law Association brüsszeli konferenciájára. – 18 000 forint kiutalása a Szabad Nép bécsi sajtókiállításával kapcsolatos költségekre. – Olimpikonok ünneplése a Margitszigeti Nagyszállóban. – Az olimpiai bajnokok tiszteletére a Sportcsarnokban rendezendő ifjúsági gyűlés és vacsora elutasítása. – A mezőgazdasági termelési verseny irányítására alakuló pártbizottság tagjai. Káderjavaslatok. Vass Piroska, Ádám Manóné, Poros (Probst) Tamás, Siklósi Miklós, Gróf Júlia, Szilasi László, Sándor István, Mátyási Lajos, Hargitai József, Asztalos Ferenc (ifj.), Bodnár Ferenc, Csányi József, Virok Dezső, Pozsgai Zoltán, Korom Mihály, Takács András, Kopasz István, Hegedüs István, Nagy Mihály, Holik János, Lászk Péter, Sarus János, Balázs Lajos, Mészáros László. Az Egészségügyi Alkalmazottak Szakszervezetének tagjai.
1948. augusztus 24.
43 lap
Határozati jegyzőkönyv Marosán György aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
22
Az Agrárpolitikai Bizottság Titkárságának három hónapos munkaterve (augusztus 1. – október 31.) Az FM által 1948. szeptember 8–9-én tartandó országos mintagazda-értekezlet tervezete. A KV Oktatási Osztálya tömegszervezeti és pártonkívüli oktatási alosztályának 1948. őszi munkaterve. Különfélék. – A „Közérdekű Hírszolgálat” megszervezése. – A Tőke ajándék példányát megkapó párt- és tömegszervezeti funkcionáriusok. – Ifjúsági csoportok külföldi csereutazásai, ill. az NDSZ párizsi tanácsülésére utazó delegáció tagjai. – Orbán László és felesége, valamint Szőnyi Tibor olaszországi üdülése. – Andrásfi Gyula bútorainak Bácsalmásról Szikszóra szállítása. – Szobabútor és szőnyeg kiutalása Ács Vilma részére. – Három volt szociáldemokrata pártfunkcionárius egyszeri segélyezése. – Egy-egy hangszóró és hangerősítő kiutalása az MDP KomáromEsztergom Megyei Bizottságának.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
5.
20. ő. e.
A Budapest VIII. kerületi Reviczky u. 4. sz. ház két helyiségét a Szakszervezeti Tanács Kultúrosztálya átengedi a Bethlen Gábor Szövetségnek. – Mód Aladár munkájának szeptember 1-jei kezdete a KV Oktatási Osztályán. – Szőnyi Tibor, Donáth Ferenc és Szirmai Ferenc megbízása az Orvosi Szakszervezet felülvizsgálatával. (Előterjesztés nincs.) – Szervezetek dicséretben részesítése az augusztus 20-ai ünnepségek rendezéséért. Káderjavaslatok. Schurecz József, Jánki Kálmán, Szebeni Lászlóné, Molnár László, Putnoki Gyula, Garai Imréné, Kadlót József, Széll Sámuel, Bodor Károly, Horváth András, Zámbó Károlyné, Hauk László, Sándor János, Ambrus István, Kelemen Ferenc, Bite Vince, Tiszai Ferenc, Lengyel Sándor. May József, Haász Árpád, Barabás Tibor. Létai Mátyás, Torma István, Balog Gyuláné, Szabó János (Vas megye), Ruzsits Józsefné, Kraller Ferenc, Mezősi János, Szabó János (járási titkár), Herczeg Ferenc, Szabó Sándor, Hajdú István, Füzik Imre, Tárnoki István, Nagy László, Miskó János, Wollner Miklós, Kechán Vilmos, Mészáros Pál, Nagy Ferenc, Kocsa László, Szikszai László, Baráth Károly, Tamás Imre, Széll László, Kovács János, Zsilák András, Böjte Márton, Potoczky István, Rohacsek István, Barth András, Krémer László, Béres István, Papp István, Tóth István, Szánthó István, Szabó József, Magyari János, Gaál József, Farkas István, Lupták István, Kovács József, Gyurity Branko, Boda Józsefné (özv.), Andó Gyula, Száraz János, Nánási Balázsné, Nagy Anna, Faragó József, Varga Ferenc, Hevitány Mihály, Terentyák Margit, Dénes Ferenc, Kiss Zoltán, Rátkai Tibor, Vaszlik Andrásné, Gigor István, Varga Margit, Fuchs András, Kiss Barna, Oprendek Sándor, Babus András. A KV Káder Osztálya és az NBPB megbízása 60–70 fő rendőrtiszti iskolára való kiválogatásával. Az új Közigazgatási Egyetem felvételi vizsgáztatói (nevek nélkül).
1948. augusztus 27.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv Marosán György aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
7. 8.
9.
A KV Értelmiségi Osztályának javaslata a munkás származású egyetemi, főiskolai és középiskolai tanulók arányszámnak növelésére. A fiatalok mozgósítási terve az öt hónapos munkaversenyre. A cserkészek és az úttörők szervezeti egyesítésének tervezete. Az MNDSZ szeptember-október-november havi költségvetésének tervezete. Jelentés az Állami Mezőgazdasági Gépüzem (ÁMG) felülvizsgálására és káderellátásának biztosítására alakult szakkádertanács 1948. július 15-e és augusztus 20-a között végzett munkájáról. A KV Sport Osztályának javaslata az olimpikonok kitüntetésére és jutalmazására. Mellékelve: Mellékelve: Berczelly Tibor kardcsapat olimpiai bajnok (honvéd őrnagy) 1946-os „B” lista kimutatása – akkori nyugállományba helyezése. – Gyarmati Olga és Németh Imre olimpiai bajnokok levele Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyetteshez a volt MAC-pálya kifejezetten atlétikai célra való átadása érdekében. A kihagyásokat felülvizsgáló központi bizottság jelentése és a jövőbeni fellebbezéseknek a KEB hatáskörébe utalása. A KV Oktatási Osztályának javaslata az őszi és téli városi és falusi szemináriumok tananyagára, valamint az 1948. szeptember 11–12-én tartandó országos oktatási értekezletre. A Filmpolitikai Bizottság javaslata ünnepi szovjet filmhét rendezésére. 23
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Mellékelve: Az MSZMT javaslata néhány vidéki nagyvárosban szovjet filmnapok rendezésére. 10. Különfélék. – A KV Nőtitkárság taxijegy-keretének felemelése. – Somogy megyei pártbizottságra további adminisztrátor felvételének engedélyezése. – A Kossuth Akadémiára bevonuló fiatalok ünneplésére irányuló kérelem elutasítása. – Az UNA genfi konferenciáján való magyar képviselet ügye. – Pénzösszeg kiutalása a Rákosi Mátyás Gyermekotthon részére. – A szakszervezeti napok időpontja. – Az 1948. szeptember 3-án az OSH Sportcsarnokban tartandó olimpiai tárgyú nagygyűlése. – A gépállomási vezetőképző tanfolyam tananyaga. 11. Káderjavaslatok. Balla Erzsébet, Boros Gergely, Bonyhádi Jenő, Soós Leventéné, Gyopár János, Stangl Ferenc, Lőke Endréné, Kamarás Márton, Barabás Tibor, Horváth István, Kiss Jenőné, Balogh János, Gula János, Nyámádi József, Ritzl András, Vollár János, Takács József, Kőnig János, Pekarek Géza, Béres Ilona, Sántha János, Pancsó Lajos (ifj.), Lendvai József, Lukács Béla, Blaszauer Jánosné, Pretz János, Szűcs György, Putnoki László, Tóth József, Péró Barnabás, Kupcsek Béla, Rózsavölgyi Béla, Gaál Ferenc, Lesniczky József, Galambos Györgyné, Zilahi István, Antalffy József, Pataki István. Zsigmondi László, Farkas Sándor, Kató István, Havas Ernő, Dobó János, Balogh Elemér, Vörös Gyula, Vilmos József, Becski Hanna, Barla Szabó Ödön, Manninger Miksa. Az Orvos Szakszervezet vezetősége (nevek nélkül). A NÉKOSZ vezetősége és a régi vezetőkre vonatkozó döntések. A Magyar–Román Társaság főtitkára Szirmai István, titkára Kánya „elvtársnő”. 60. születésnapján Tersánszky Józsi Jenő tiszti, Nagy Péter kiskeresztet kap.
21. ő. e.
1948. augusztus 31.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 3. és a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Szikra Sándor szóbeli jelentése a falusi pártszervezetek stagnálásáról. 1. 2. 3. 4. 5.
24
Az Agrárpolitikai Bizottság Titkárságának javaslata az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésére. Az FM által 1948. szeptember 8–9-én tartandó országos mintagazda-értekezlet tervezete. Javaslat a rendőri pártszervezetek visszaállítására. (Előterjesztés nincs.) A KEB jelentése a diósgyőri vasgyárban az osztályéberség elhanyagolása kérdésében lefolytatott vizsgálatról. Különfélék. – Szikra Sándor, Gerő György és Szirmai István megbízása a tagfelülvizsgálatról szóló PB határozat szövegének gondozásával. – Rákosi Mátyás kecskeméti beszédének feldolgozása. (Előterjesztés nincs.) – A KV Káder Osztályának megbízása a megyei, a járási bizottsági és a falusi pártszervezeti vezetők szociális összetételének vizsgálatával. (Előterjesztés nincs.) – Két finn ösztöndíjas részére a hazautazási költségek kiutalása. – A külképviseletek nem kaphatnak Pártmunkást, Agitátort, pártnap sillabuszt és szemináriumi füzetet. – Taxijegy kiadása a Pártmunkás szerkesztősége részére.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. – – – – – – –
6.
22. ő. e.
Szobabútor kiutalása Hegyi Gyulának. Kölcsön részletfizetésre Szabó Piroska részére. Balogh József számára segély és előleg kiutalása. Bálint Sándor nemzeti gondozás alá vonása. A VHBSZ könyvvásárlási engedményre irányuló kérelmének elutasítása. Honfoglalási emlékünnep Sövényháza-Alsópusztaszeren. Rusznyák István utazása a Román–Szovjet Kulturális Társaság vezetőségének meghívására. – A tatai MDP pártszervezet által ünnepség rendezéséhez kért autók kiutalásának megtagadása. (Mellékelve: az ünnepség plakátja.) – A lengyel-magyar kereskedelmi tárgyalásokra két fő kiutazása a Gázművek részéről. – A milánói L’ Unitá-napon kiállítandó propaganda-anyagra pénz kiutalása. – Képviselői beszámolók tartása 1948. szeptember 5-e és 20-a között. – A mintagazda konferencia résztvevőinek megajándékozása pártkiadványokkal. – Az MDP központi székházaiba szóló állandó és havi belépési engedélyek kiutalásának szabályozása. – Az osztrák gyermekek nyaraltatásával kapcsolatban érkezett bejelentések kivizsgálásának elrendelése. Káderjavaslatok. Személyi jelölések a Kultuszminisztérium Szabadművelődési Tanácsába. Zöld Sándor (kitüntetés). Orbán Ilona, Fazekas Zsuzsa, Szabó Jenő, Újvári József, Bán Sándor, Kovács Endre (előleg), Csukás István, Hanyecz Dezső Perecsi Ferencné, Korcsog György, Markos Miklós, Stock Kálmán, Palányi Máté, Prágai Lajos, Grichisch János, Tóth Ernő, Tiger Mihály, Demkó Imre, Tóth Sándor, Csuta Béla. Elutasítva: Liptai Ervin, Bőhm Gyula.
1948. szeptember 3.
35 lap
Határozati jegyzőkönyv hitelesítés nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Javaslat a Szabadságharcos Szövetség feladataira és szervezetére, a Katonai Bizottság javaslata a katonai elő- és utóképzésre. A Magyarországi Szlávok Szövetsége munkájának felülvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. A KV Értelmiségi Osztályának jelentése a „Dolgozók az iskoláért” mozgalomról. A KV Közigazgatási Osztályának javaslata a köztisztviselők politikai nevelésére, képzésére és utánpótlására. A Központi Bányász Kultúr Bizottság javaslata Bányászok vasárnapja című folyóirat kiadására. Különfélék. – Bizottság kiküldése a VHBSZ munkájának felülvizsgálatára. (Előterjesztés nincs.) – A KV Oktatási Osztály megbízatása a VHBSZ keretében folyó oktatás vizsgálatára. (Előterjesztés nincs.) – A VHBSZ bentlakásos tanfolyamára irányuló kérelem elutasítása. – A VHBSZ székházának helyreállítására igényelt összeg ügyének függőben tartása. – Ónody Miklós lakásfelújítási és kölcsön kérelme. – Szobek András szabadsága. – Száll József részvétele az UNA genfi konferenciáján. – Távolmaradás a Capriban rendezendő nemzetközi rádióértekezletről. 25
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – – – – –
7.
23. ő. e.
Berzeviczy Gizella ebédelésének engedélyezése a pártétkezdében. Két fő részvétele a párizsi pedagógus szakszervezeti értekezleten. Szentmihályi János római szabadságának elutasítása. Újhelyi Szilárd szabadsága. Részvétel francia és finn építőipari szakszervezeti rendezvényen. A négyhetes pártiskolai oktatók és a vidéki oktatási felelősök továbbképző tanfolyamait végzett hallgatók beosztása. – A KEB 1948. szeptember 2-ai határozata a Diósgyőri Vasgyár pártszervezete egyes tagjainak személyi felelősségéről. – Jelentés az osztrák gyerekek árpádföldi üdülőtelepéről. – A szeptemberben tartandó Országos Oktatási Konferencia résztvevőinek kiegészítése a megyei és a budapesti körzeti titkárokkal, ill. a megyei konferenciák oktatói és költségvetése. Káderjavaslatok. A Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával kitüntetett elhalt személyek (hét fő). Nagy Ferenc, Varga Péter, Benczés Béla, Erdős Ilus, Hegedűs Magda, Rév Erika, Béres Sándor. A Központi Eligazító Szolgálat öt tagjának fizetés-kiegészítése. Mikula János, Pajzer György, Végh András, Orosz János, Bárdkai István, Tóth János, Bálint Antal, Szabó József, Majercsik Ernő, Lupták István, Pál Sándor, Varga József, Tóth Géza. Elutasítva (a Szabadság Érdemrend kitüntetésre javasoltak): Ilku Pál, Szekeres Sándor, Borgos Gyula, Kutas István, Jánosi Ferenc, Vágó Ernő. Spiró Miklós (leváltva, mivel a KEB kizárta a pártból.).
1948. szeptember 7.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Köböl József szóbeli tájékoztatója a hathónapos tagzárlattal kapcsolatos nagybudapesti hangulatról. – Erdei Mihály szóbeli jelentése a földbérlőszövetkezetekről. 1. Az őszi mezőgazdasági verseny terve. 2. A Katonai Bizottság javaslata a katonai pártszervezetek párton belüli viszonyainak módosítására. 3. A KV Propaganda Osztályának javaslata Rákosi Mátyás kecskeméti beszédének népszerűsítésére. 4. Jelentés azokról a párttagokról (tíz fő), akiket az 1942. évi letartóztatásuk alkalmával tanúsított magatartásuk miatt a pártból kizártak, és később visszavettek. (Áttéve a KEB-hez.) 5. A KV Tömegszervezetek Osztályának javaslata a Magyar Vöröskereszt működési területére és feladataira. Mellékelve: A Vöröskereszt központi alkalmazottainak és felmondásban lévő tisztviselőinek névsora és havi bére. 6. A KV Értelmiségi Osztályának javaslata a Magyar Jogász Szövetség megalakítására. 7. A KV Értelmiségi Osztályának javaslata jogász vándorgyűlés megtartására 1948. szeptember 24–25-én. 8. Különfélék. – A Nemzeti Színház társulatának romániai vendégszereplése. (Előterjesztés nincs.) – Golden Robert New York-i egyetemi hallgató egyéves magyarországi tanulmányútjának ügye. – A Magyar Dolgozók Énekkarainak Szövetsége (Munkás Dalosszövetség) és a Magyar Dalosszövetség egyesítése. – Hajdú Gyula részvétele a Magyar–Bolgár Társaság pécsi ünnepségein. 26
Szervező Bizottság
9.
24. ő. e.
276. f. 55. cs. – Antal Jánosné olaszországi szabadságának engedélyezése. Káderjavaslatok. A Szovjetunióba utazó ösztöndíjas főiskolások első csoportjának névsora. A Magyar Hivatásos Zenészek és Artisták Szakszervezetének országos vezetősége (nevek nélkül!). Betlen Oszkár és Waldapfel József (kéthetes lengyelországi tartózkodás). Gergely Ödön, Egger Lajos, Bakó Emil, Sebestyén Erzsébet, Stein József, Túróczi János, Lipusz Ferenc, Kovács Béla, Kurányi István, Rajczi Sándorné, Koszorús Gyula, Éles Sándor, Fülöp Imre, Bíró János, Szeghalmi Mihály, Egri Ilona, Zsinkó Margit. A KV Állampolitikai Osztály mellett működő építőipari albizottság titkára és tagjai. A Magyar Hivatásos Zenészek Szakszervezetének köztársasági kitüntetésre javasolt tagjai. Elutasított javaslatok: Bajnok József, Fertemes Béla, ill. Horváth Mihály, Varser „elvtárs”.
1948. szeptember 10.
42 lap
Határozati jegyzőkönyv Kovács István aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pontok kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6.
7.
Javaslat a párttagság felülvizsgálásának végrehajtására. Mellékelve: Farkas Mihály hozzászólása. Az NBPB jelentése az Állami Hivatalok pártszervezetének felülvizsgálásáról. A KV Karhatalmi Osztályának javaslata a rendőrségi pártszervezetek visszaállítására. Mellékelve: A Belügyi Bizottság 1948. szeptember 4-ei ülése határozati jegyzőkönyvének 1. napirendi pontja. (A pártszervezetek visszaállítása a rendőrségen belül. Ea. Szilágyi József.) A Textilmunkás Szakszervezet javaslata országos textilipari értekezlet összehívására. Javaslat a Központi Székház pártszervezetének átszervezésére. Különfélék. – Bizottság kiküldése a tudományos intézetek pártszervezeteinek irányítására vonatkozó javaslat kidolgozására. – Üzemi nagygyűlések szervezése a munkás származású közép- és főiskolai tanulók arányszámának növelésére vonatkozó elképzelések ismertetésére. – Az MDP Ifjúsági Konferenciájának megtartása 1948. október 3-án. – Bizottság kiküldése a magyar–szovjet vegyesvállalatok helyzetének vizsgálatára. – Az Országos Oktatási Értekezlet 1948. szeptember 25–26-ára halasztása és a résztvevők számának 450 főre emelése. – Bíró Zoltán és Kovács István megbízása a megyebizottsági tagok könyvellátásra vonatkozó javaslat kidolgozásával. (Előterjesztés nincs.) – Heltai György családjával töltendő szabadságának engedélyezése Bernben. – Beszámoló öt nagy vidéki városban a wroclawi értelmiségi kongreszszusról. – Várkonyi Zoltán Szervező Bizottsághoz írott levele (önkritika). – A KV Külügyi Osztályának feladatköre az MDP megbízásából külföldre utazó személyek utazásainak technikai előkészítése. – Taxijegyek kiutalása Szikra Sándor és Kende István részére. – A Diósgyőri Vasgyár ügyével kapcsolatos személyi kérdések. Káderjavaslatok. A Kinevezési- és Alkalmazási Bizottság (KAB) összetétele. 27
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Háber Sándor, Fehér Ferenc, Szemes Lajos, Csonka Tiborné, Hajós Ferenc, Bőhm Gyula, Szalai György, Vándor László, Horváth János, Sándor János, Bartha Balázs, Bajnok József, Mikovics György (ifj.), Percze Zsigmond, Gyetvai Mihályné, Kurdi József, Somogyi István (ifj.), Vasas Ferenc, Molnár József, Tóth András, Busa Kelemen, Kövi Béla. A Gazdaság című lapba javasolt tagok (nevek nélkül!). Varga Rezső, Bánki Miklósné (Beck Edit). A honvédségnél kitüntetendő személyek (nevek nélkül!). Máté György szabadsága. Szovjet tanulmányútra utazó három fős küldöttség. Dénes István (továbbra is a SZIT-nél marad). Az Országos Sport Bizottság vezetője és tagjai. Kakuk József, Berend Miklósné (özv.) (elutasítva).
25. ő. e.
1948. szeptember 14.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
26. ő. e.
A Szervező Bizottság utasítása a PB tag- és tagjelölt-felvételi zárlatról szóló határozatának végrehajtására. A Munkaverseny Pártbizottság jelentése az 1948. augusztus 1-jével lezárult munkaverseny politikai és gazdasági értékeléséről, valamint a jelenleg folyó munkaverseny állásáról és feladatairól. Mellékelve: Tájékoztató jelentés a munkaversennyel kapcsolatos propagandamunkáról. Megjegyzés: A Munkaverseny Pártbizottság jelentése két változatban található az ülés anyagában; a második jelentés a propagandajelentéssel együtt a 3. napirend előterjesztése után olvasható. A NÉKOSZ munkaprogramja az 1948–1949-es tanévre. Különfélék. – Elvi hozzájárulás az NBPB II. kerületi szervezete székházvásárlásához. – Valkó Iván Péter, Duzs János és Zentai Béla részvétele a Tudományos Dolgozók Világszövetségének prágai ülésén. (Duzs helyett Lakatos Imre utazik.) – Engedély hadifogságból vagy külföldről hazatért, régi párttagságukat igazoló személyek számára ideiglenes pártigazolvány kiadására. Káderjavaslatok. A központi osztályokon dolgozó munkatársak áthelyezésének szabályozása. Szilágyi Pál leváltása a Rádió éléről. Az Érmelléki úti egyhónapos átképző tanfolyam hallgatóinak beosztása (nevek nélkül, kivétel: Gazdag Ervin és Csohány Gabriella). Szakasits Antal, Fazekas Zoltán, Révész József, Bürger Ferenc, Kiss István, Kakukk József, Döme Piroska, Freund Mihály, Leskó András, Torma Kálmán, Fazekas József, Pogány Ö. Gábor, Komornik Zoltán, Práger Miklós, Földes Erzsébet, Magyar (Ungár) József, Lenkei Lajos, Lefler László, Elblinger Ilona, Zoltai István, Hajcser János, Gimes Miklós, Bánki Miklósné (Beck Edit). Elutasítva: Halász Kálmán (a Rádió vezérigazgatójának).
1948. szeptember 18. Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével.
28
59 lap
Szervező Bizottság 1.
2. 3. 4.
5.
6.
7.
27. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV Propaganda Osztályának javaslata a népnevelő munka javítására, valamint jelentése a népnevelő munkáról. Mellékelve: A kiküldött bizottság jelentése a KV Propaganda Osztálya kiadásában megjelenő Népnevelőről és Agitátorról. – A Szervező Bizottság határozata a népnevelő (agitációs) munkáról és a népnevelő (agitációs) csoportok újjászervezéséről. (Nyomtatott határozat, 1948. július 16.!) – Az MDP Vas Megyei Bizottságának hangulatjelentése. – Farkas Mihály hozzászólása a népnevelő munkáról szóló jelentéshez. Az SZB által kiküldött albizottság javaslata a PB 1948. szeptember 2-ai határozatának népszerűsítésére. A NÉKOSZ munkaprogramja az 1948–1949-es tanévre. A KV Értelmiségi Osztályának javaslata az Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal (ODKH) felállítására. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete a tanulóotthoni nevelés és a diákjóléti ügyek intézésének egységes irányítására. A KEB jelentése az etyeki földműves szövetkezetben lefolytatott vizsgálatról. Mellékelve: Kivonat a Szövetkezetpolitikai Bizottság szeptember hó 13-án felvett jegyzőkönyvéből. (Gerő Ernő hozzászólása az etyeki földműves szövetkezet felülvizsgálatát tárgyaló napirendhez.) Különfélék. – Az Országos Oktatási Értekezlet jelszavai. – A nehézipari dolgozók központi pártiskolájának Kádár Jánosról való elnevezésére vonatkozó javaslat elutasítása. – Mérei Ferenc részvétele az Eisenachban tartandó pedagógus kongreszszuson. – A Kispesti Atlétikai és Football Club díszelnökének személye. – Háy Gyula németországi kiutazási kérelmének elutasítása. – Gallai Lajos OTI elnök szabadsága. – Állandó személygépkocsi a Katonai Osztály számára. – Haraszti Györgyné (Takács Marianna) utazási kérelmének elutasítása. – Betlen Oszkár helyett Akarat Endre utazása Lengyelországba Waldapfel Józseffel. Káderjavaslatok. Milutinovics László, Papp Tibor, Szörényi Erzsébet. A Szovjetunióba utazó ösztöndíjasok névsora. Cukor György, Papp Ferenc, Práth Károly, Marton József, Pocsai Péterné, Horváth Károly, Bajusznács Mihály, Császár Ferenc, Vidéki Mátyás, Fabulya István, Szabó Viktor, Kalmár Sándor, Majoros József, Misák Ferenc, Varga József, Porubszky Ferenc, Kovács Mihály, Szakasits György. A Dalos Szövetség vezetősége (nevek nélkül!). Garai Vera (Tisza Józsefné) (elutasítva), Réti Károly (elhalasztva).
1948. szeptember 20.
30 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A Szervező Bizottság körlevele a Politikai Bizottság tag- és tagjelölt felvételi zárlatról szóló határozatának végrehajtásáról. A kiküldött albizottság javaslata a katonai elő- és utóképzés átmeneti szabályozására. Az NBPB javaslata a főváros közegészségügyi szakszolgálatának átszervezésére. Javaslat a megyei aktívaértekezletek időpontjára és előadóira. A KV Oktatási Osztályának javaslatai. A Gépállomási Bizottság jelentése augusztus 1-től szeptember 15-ig végzett munkájáról és szeptember 15-től október 31-ig szóló munkaterve.
29
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 7. 8.
9.
28. ő. e.
A LEMP meghívása a volt politikai foglyok szervezeteinek wroclawi kongreszszusára. (Áttéve a PB-hez.) Különfélék. – E. Kovács Kálmán hazatérésének útvonala Párizsból. (Az iratot a határozati jegyzőkönyv lapjai közé keverték!) – Szántó Béla és Gönczi Iván részvétele a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének prágai kongresszusán. Káderjavaslatok. Kapuszta József, Katona Antal, Varga Jenő, Balogh Béla, Hegyi Ferenc, Rét Károly, Kökény Mihály, Kovács Sándor, Pécsi Ferenc, Párdi Imre, Vígh Sándor, Zöldi Margit, Siklós (Schön) András, Fónagy Ivánné, Borgos Gyula, Mikula Mihályné, Mohácsi Károly, Sólyom Zoltán, Lajtai Endre, Csuka Lajos, Lóránt Imre, Szolcsányi Ferenc, Csaba Imre, Király László, Schiller Dénesné. Haász Péter (elutasítva). Sebes Imre, Básta Rezső, Béki Ernő (mindhárom a Titkárság elé utalva); Szávai Nándor (a PB elé utalva); Zsurakovszki Mihály (napirendről levéve).
1948. szeptember 23.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv Farkas Mihály aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Javaslat az I. sz. kérdőívre. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
30
Javaslat az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésének végrehajtására. Az Agrár és a Szövetkezetpolitikai Bizottság közös javaslata gazdajegyző jelöltek és gazdajegyzők tanfolyamának szervezésére. Jelentés a Nőtitkárság munkájáról. Javaslat az MDP I. Ifjúsági Konferenciájára. (Napirendről levéve.) Különfélék. – A magyar olimpiai sikerek kihasználása a propagandában. – Négyhetes sportpártiskola felállítása. – A pártbélyegző használatának szabályozása. – A Szociális Titkárság, mint osztály megszüntetése. – Falujáró autóbusz felépítése. (Elutasítva.) – Centenáris szakmai gyógyszerész hét megtartása. – Ifjúsági küldöttek külföldi útjai. – Külföldről meghívandó egyetemi hallgatók. – Nyugati országokból érkezők csoportos beutazási engedélyek szabályozása. – Üzemi agitációs értekezletek tartása. – A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének prágai konferenciájára utazó küldöttség tagjai. – A Szovjetunióba utazó négy VKM ösztöndíjas anyagi megsegítése. – Horváth Zoltán és Vágvölgyi Tibor segélykérelme. Káderjavaslatok. Kolocz Géza, Bálint Róbert, Gondos István, Földes Ernő, Drexler Ignác, Albrecht Béla, Forgács László, Tubl Rezső, Pintér György, Csukás István, Kovács Tibor, Pásztor László, Cseterki Lajos, Gábor (Grüngold) Pál, Égető Lajos, Horváth Margit, Németh István, Gyopár János, Lévi Tibor, Villányi Ferenc, Nagy Kálmán, Glied Károly, Rusznák István, Laszli Pál, Juhász Ferenc, Balla Sándor, Szelei József, Tóth Mihály, Fehér Sándor, Pazonyi Lajosné, Vészi Éva, Szabó Zoltán, Vígh László, Kiss György, Murai István, Váradi József, Gyürki Jánosné, Halász Kálmán, Vogl Antalné, Mód Aladárné, Krekács András, Magos Gábor, Schlattner Jenő, Rácz Tiborné, Kovács Pál, Korányi Györgyné, Dejcző Gábor. Bognár Albert (a PB elé utalva).
Szervező Bizottság 29. ő. e.
276. f. 55. cs. 1948. szeptember 27.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Szurdi István szóbeli beszámolója a megyei székhelyeken tartott aktívaértekezletekről. – Négytagú bizottság kiküldése a MAORT pártszervezetek felülvizsgálására. 1.
2. 3. 4. 5. 6.
7.
30. ő. e.
Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata egyes mezőgazdasági érdekképviseleti szervek megszüntetésére. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozati javaslata. (A Titkárság elé utalva.) Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata az iskolán kívüli mezőgazdasági szakoktatásról. Javaslat a Szabad Föld Téli Esték megszervezésére. (Napirendről levéve) Határozati javaslat a népnevelő munka megjavítására. A KV Értelmiségi Osztályának javaslata a „Dolgozók az iskoláért” mozgalom munkájának továbbvitelére. Káderjavaslatok. Kállai Éva, Szilágyi Pál, Szemelka Ernő, Fazekas József, Osvald Klára, Tátrai János, Nemes Béla, Béki István, Löffler Erzsébet, Lipták Pál, Tóth Géza, Egri Ilona, VillányiLászló, Kóbor Ferenc, Csikely József, Sipos Károly, Újlaki István, Völgyi Sándor, Láng Pál, Gera Imre, Horváth Gyula, Micheller József, Kiveszki Pál, Bognár Ferenc, Medve Ferenc, Klér Mihály, Baronek János, Fodor Péter, Meiser Lajos, Nahalkó András, Kiss Zoltán, Balika Sándor, P. Nagy József, Bányai János, Ménesi Árpád. A pártközpont által kiküldött felülvizsgáló bizottság felelősei, továbbá azok, akikből a bizottság tagjai kikerülnek. (Névsorok.) Különfélék. – Pénz kiutalása a nagybudapesti Rendező Gárda szemleköltségeire. – Kornai János utazása Lengyelországba, a Szabad Nép képviseletében. – A Szabad Népben az MDP asztalos üzeme dolgozóinak dicsérete. – Gyűjtés az MDP Baranya Megyei Bizottsága könyvtárának felállítására. – Pártiskolai anyagok sokszorosítása. – A pártközpont könyvtárának ügye. – Feri Sándor szabadsága. – Dégen Imre hivatalos prágai útja. – A „Pártoktatók Háza” könyvtári költségvetése.
1948. október 4.
96 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Köböl József szóbeli tájékoztatója a Szabad Nép előfizetésével kapcsolatos agitációról. 1.
2.
Tervezet a Szakszervezeti Tanács XVII. kongresszusának megtartására és előkészítésére. Mellékelve: A szakmai szakszervezetek és az Igazságügyi Minisztérium kitüntetési javaslatai (név szerint és statisztikai összesítésben). Az Államvédelmi Bizottság Katonai Albizottságának javaslata a honvédségben működő pártszervezetek visszaállítására. Mellékelve: A Szervező Bizottság nyomtatott határozata. (Farkas Mihály aláírásával. – 1948. október 21.)
31
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 3.
A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának jelentése és határozati javaslata az 1948. augusztus-szeptember hóban megtartott megyei szövetkezeti konferenciákról. 4. A KEB és a Szövetkezetpolitikai Bizottság jelentése az etyeki földműves szövetkezetben lefolytatott vizsgálatról és javaslata a meghozandó döntésekre. Mellékelve: Az SZB által kiküldött bizottság jelentése az ágasegyházi gyümölcsösön alakult bérlőszövetkezetről. 5. A KV Oktatási Osztályának javaslata a párttagok és -tagjelöltek tömeges oktatására. 6. Különfélék. – A pártkapcsolat fenntartásának szabályozása a Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasokkal. – A Pártmunkás megjelentetése 20 oldalas terjedelemben. – Összevont tájékoztató készítése a Szervező Bizottság heti két üléséről. – Külön pártnyomda felállítása. (Előterjesztés nincs) – Hat fős bizottság felállítása az MDP-ből kihagyásra javasolt volt szociáldemokraták listájának felülvizsgálására. – A nemzetiségi tömegszervezetek munkájának irányítása és ellenőrzése. – A Rendező Gárda konferenciája, ill. a Rendező Gárda lapjának megszüntetése. (Előterjesztések nincsenek.) – Háy Gyula és felesége berlini utazása, a Tiszazug című színdarab bemutatójára. – A szakszervezeti napok októberi időpontja. – A Helsinkiben tartandó Női Világkongresszus küldöttségének tagjai. – A Lengyelországba utazó nőküldöttség tagjai. – Pénz kiutalása a NIK pártiskola fűtőberendezésére. – Két magyar küldött részvétele a lengyel vöröskereszt országos kongresszusán. – Bútorok kiutalása Kádár Iván részére – Házassági segély kiutalása Janik Éva részére. – A Vasas Sportegyesület szubvenció-kérelmének elutasítása. 7. Káderjavaslatok. Rattner Rezső (segély). Soós Leventéné, Láng István, Dávid János, Kapelláró Jolán, Kolozs Márta, Dénes Istvánné (Zafir Irén), Papp Katalin, Patkós Lajos, Pataki Károly, Méhes Lajos, Sárkány Jenőné, Vodál László, Marics László, Tóth József, Mitterbach Ferenc, Béres István, Hajdú Rezső, Rusz János, Majoros János, Keleti Ferenc, Frecska Miklós, Hankó János, Budavári Lajos, Király János, Juhász Sándor, Zágoni Ferenc, Madarász Endre, Földes Ferencné (Földes Vera), Mihály András, Sollner József, Dégen Imre, Váczi Mátyás, Szegő László, Földes Pál, Szántó Béla, Elek Tibor, Deszkás János, Győrffy Sándor, Jászói Béla, Szeremley Gyula, Rajki Sándor. A NÉKOSZ kommunista bizottsága, A Tudományos Tanács személyi összetétele (napirendről levéve), Szovjet ösztöndíjasok (nevek nélkül). Czinege Lajos, Surányi Éva, Kovács István, Bánki Endre, Kotymán István, Széles Elemér, Vadász István, Lennert Antal, Molnár Imre, Nagy Gyula, Németh Mihály, Hubai Ernő, Szabó János, Fejérvári Sándor, Blatniczky Ilona, Mayer Tiborné, Kaszás Klára, Menyhárt Pál, Szelei József, Bagó Jolán, Ács Miklósné, Ernst Sándor, Katona Ferenc, Szován Gyula, Szeri Lénárd, Koffán Károly, Oblath György, Hardi Róbert, Tóth „17” János, Pálinkás Zoltán, Fülöp Dénes. Az Ifjúsági Bizottság tagjai. Bulgáriába utazó zenészek (vendég ösztöndíjasok), három hónapos bécsi és római ösztöndíjas zenészek.
32
Szervező Bizottság 31. ő. e.
276. f. 55. cs. 1948. október 8.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Orbán László szóbeli tájékoztatója a Szabad Nép előfizetési kampányának állásáról. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
7.
32. ő. e.
A KV Értelmiségi Osztályának és Nőtitkárságának közös javaslata a szülői munkaközösségi munka átszervezésére. A KV Értelmiségi Osztályának javaslata a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének felállítására. A KV Oktatási Osztályának javaslata állandó megyei tömegszervezeti iskolák felállítására. A Szervező Bizottság által kiküldött öttagú bizottság javaslatai az egyetemek és a tudományos intézetek pártszervezetei szervezeti kérdéseinek rendezésére. A KV Tömegszervezetek Osztályának javaslatai a Magyar Hadigondozottak Szövetségének jövőjét illetően. Mellékelve: A Magyar Hadigondozottak Szövetségének jelentése a szervezet tevékenységéről. Különfélék. – A MINSZ fáklyás felvonulása a Szakszervezeti Tanács XVII. kongresszusa alkalmából. – A MEFESZ tanulmányi konferenciája. – A Szabad Nép gépkocsi-vásárlása Horváth Márton részére. – A Szikra Könyvkiadó tiszteletpéldánya a három hónapos pártiskoláknak és a megyei titkároknak. – A pártalkalmazottak ebédjének ára. – Az esti tagozatú pártiskolák számára felállítandó könyvtárak. – Pénzkiutalás a Rákosi Mátyás Gyermekotthon részére. – Az MDP központi apparátusában dolgozó adminisztrációs munkatársak szakmai színvonalának emelése. – Madarász Emil megbízása a Tartós Béke korrektúrájának olvasásával. – Naptár-évkönyv kiadása a külföldi magyarság számára. – Értekezlet szervezése a szomszédos városok polgármesterei részére. – Angyal György utazása Varsóba, Szófiába és Bukarestbe. – Boros Ferenc (a Világosság munkatársa) párizsi utazása. Káderjavaslatok. Villányi Sándor, Fehér László, Fóti Nőbert István, Lakatos Imre. Deszkás János, Illy Gusztáv, Szirmai István, Koós Imre, Seres Tibor, Visontai Ilona, Non György, Hidas Ferenc és Tardy István (a Katonai elő- és utóképző bizottság tagjai). Karczag Imre, Seres Tibor, Sebestyén János, Strém Ferenc és Hidasi Ferenc (az Iparfejlesztési Pártbizottságba). Györffy Barna, Bálint Péter, Kómár Gyula, Bölcsházy Kálmán, Domokos János, Lakatos Károly, Székely Katalin, Somos (Staugl) Ferenc, Bencsó S. Ferenc, Papp Gyula, Sánta Istvánné, Sólya János, Gergely Dénes, Sarkadi Sándor, Máté József, Varró Rózsi, Rét Rózsa, Lukács Alfréd, Kardos László, Kiss Tibor, Román Zoltán, Vántus Károlyné, Földes Istvánné, Buda Endre, Studniczky Lászlóné, Galambos József, Haász Péter, Vékony Sándor, Kánya Zoltánné, Nyerki Ilona, Soproni János, Karoczkai Sándor, Benkő Károly.
1948. október 11.
28 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével.
33
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
Napirend előtt: Erdei Mihály szóbeli tájékoztatója az őszi szántási és vetési munkálatokról és a földművesszövetkezetek megalakulásáról. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
33. ő. e.
A Magyar Szovjet Művelődési Társaság feladatai és átalakítása tömegszervezetté. Az Új Világ előállításával és terjesztésével kapcsolatos kérdések. Javaslat az MSZMT november 7-ei ünnepségekkel kapcsolatos programjára. Javaslat a Komszomol megalakulása 30. évfordulójának megünneplésére. Javaslat az új paraszti tömegszervezet szervezeti felépítésére. A KV Ifjúsági Titkárságának javaslata az EPOSZ művelődési mozgalmának megszervezésére. Különfélék. – Az MNDSZ kultúrautó útja. Káderjavaslatok. Balassa László, Czelleng Ilona, Győrffy Sándor, Fekete Sándor, Baracs György, Zentai Dénesné, Torda Ottó, Kelen Béla, Vidos Tibor, Hajduska István, Kürthy Hedvig.
1948. október 15.
25 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Köböl József és Kovács István szóbeli jelentése a tagfelülvizsgáló bizottságok munkájáról. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
34
A munkaverseny-pártbizottság javaslata a brigádmozgalom szervezésének irányelveire. A MINSZ jelentése az ifjúsági lapokról. Javaslat a Szabad Nép munkás- és általános levelezésének megszervezésére. Javaslat az MNDSZ megyei titkári értekezleteire. Különfélék. – A budapesti titkári értekezletek jegyzőkönyvei egy példányának átadása a KV Propaganda Osztálya számára. – Két fő utazása Bécsbe, az Osztrák Demokratikus Nőszövetség meghívására. – Száz magyar parasztfiatal cserelátogatása a népi demokratikus országokban. – Betlen Oszkár részvétele a Csehszlovák Újságíró Szövetség kongreszszusára. – Hat előadásból álló sportakadémia szervezése. – A hétnapos vándorszaktanfolyamok világnézeti előadói számára szervezett képzés kezdetének elhalasztása. – Pártszervezetek létesítése a tömegszervezetekben. – A KEB meghívása a fegyelmi ügyek tárgyalási módjának kidolgozásával. – Mód Aladár felmentésének elhalasztása. – A KV Közigazgatási Osztálya által szervezett értekezlet engedélyezése. – Helyiség biztosítása egy-egy kiállítás céljára. – A megyei és a kerületi ifjúsági titkárok pártstátuszba kerülése. Káderjavaslatok. Hasslein Anna, Szabó János, Barinkai Oszkár, Erdős Klára, Kenessey Zoltán, László Andrásné, Horváth Zoltánné, Nagy Ilona, Havas László, Vrobovszky András, Gábor Gyula, Szemanek Rezső, Szántó Margit, Hangonyi László, Fehér Lajos, Drapál János, Bajó János, Kandó Bertalan, Bacsó Alfréd, Kardos Sándor, Lengyel János, Bolla József, Gyalmos János. Bebrits Lajos, Surányi Endre.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. Pamlényi Pál, Soós Andrásné, Molnár Miklós. Pálffy György, Sólyom László, Kandó Bertalan. Gönczi Árpád, Keserű János, Sándi Ottó. Batár Attila, Király Gyula, Varga Mihály. A honvédség felső csapattiszti káderei. Pollák József.
34. ő. e.
1948. október 18.
20 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Kovács István a tagfelülvizsgálat menetéről szóló jelentésének időpontja. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
35. ő. e.
Az operatív bizottság javaslata a tagfelülvizsgálat további menetrendjére. A KV Szervezési és Instruktor Osztályának javaslata a tagsági könyvek kiadásával kapcsolatos technikai teendőkre. A kiküldött albizottság javaslata a téli falusi kulturális munkára. A KV Propaganda Osztályának javaslata az Októberi Forradalom pártünneplésére. Különfélék. – A pártvezetők sajtónapi lapterjesztésben való részvételére vonatkozó javaslat elvetése. Káderjavaslatok. Farkas Ferenc, Kovács János, Schiffer Pál, Berceller Antal. Kovács Ernő, Mód Aladárné, Buzás László, Falus György, Wels Tivadar, Kovács István, Láng István, Garamhegyi (Gifló) Imre.
1948. október 22.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A hazánkban állomásozó szovjet csapatok megajándékozása az Októberi Forradalom emlékünnepén. – Donáth Ferenc beszámolója a szántási-vetési munkákról és felhívás szerkesztése azok elvégzésére. – A tagfelülvizsgálat folytatása, ill. a sajtó ezzel kapcsolatos feladatai. 1.
2. 3.
4.
Az SZB által kiküldött bizottságok jelentése a Nagyszegedi Pártbizottság és a győri városi pártszervezet munkájáról. Mellékelve: A KV Szervező Bizottságának levele a Nagyszegedi Pártbizottság és a Győri Városi Végrehajtó Bizottság munkájáról. Az SZB által kiküldött albizottság jelentése a MAORT pártszervezet felülvizsgálásáról. Különfélék. – Négy fő kiutazása a Komszomol ünnepségére. – A Kultuszminisztérium és a minisztériumi pártszervezet felülvizsgálásával megbízott bizottság személyi összetétele. – Három fő részvétele a CTM (Conférence Technique Mondiale) VB ülésén. – A labdarúgó válogatottal Szófiába Hidas Ferenc, Bukarestbe Hegyi Gyula utazik. Káderjavaslatok. Káldor Gyula, Horváth Zoltán, Lázár György, Patyi Alajos, Baracs György, Csendes Károly, Kubitsch Imre, Mike Gyula, Varga Sándor, Vadász Ferencné, Abonyi Pálné, Volosin Pál, Steigerwald Jenő, Turtegin Elek (ifj.), Molnár Lász35
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság ló, Földes Ella, Szőke Emma, Révai Gizi, Kovács Éva, Németh Vilmos, Kosár Rozália, Kisházi Ödön, Saltai Alajos, Práth Ferenc, Mazár Ferenc, Csillag Béla, Szeles Dezső, Bosnyák József, Ragó Antal, Majoros Lajos, Háy László, Bechtler Péter, Lüllik Miklós, Barabás István, Forgács István, Madarász Ferenc, Kelemen Pál, Hajnal Balázs. A Tudományos Tanács elnöksége.
36. ő. e.
1948. október 25.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
37. ő. e.
Az SZB által kiküldött bizottság jelentése az Állami Hivatalok Pártszervezetének működéséről. A KV Propaganda Osztályának javaslata a „Szabad Nép Barátainak Köre” mozgalom elindítására. Javaslat a VHBSZ megszüntetésére. Az SZB által kiküldött albizottság javaslata a Központi Tanácsadó és a megyei, ill. városi panaszirodák megszüntetésére. Az MNDSZ javaslata a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség budapesti világkongresszusának előkészítésére. Különfélék. – A Szabad Nép est műsora. – Vásárlási segély a Szovjetunióba utazó, valamint a pártközpontban dolgozó ösztöndíjasoknak. – A Rendező Gárda énekkarának támogatása pénzzel és ruhával. – Előleg folyósítása Vadász Ferencnének. – A Pártanyagelosztó meghagyása a Szikra Lapterjesztő keretében. – A KV Sajtó Osztályának értekezlete a vidéki napilapok szerkesztői számára. – Bem-ünnepség rendezése. – Rózsa György követségi titkár megbízása a Szovjetunióba utazó ösztöndíjasokkal való kapcsolat tartására. – Állandó Bizottság felállítása a külföldi kereskedelmi küldöttségek mellé. – Bizottság felállítása a párközpont bizalmas aktakezelésére vonatkozó rendszabályok kidolgozására. Káderjavaslatok. Rácz Imre, Hegyi Ferenc, Kiss Tibor, Solt László, Füleki Istvánné, Gál András, Gara László, Heimer Jenő, Kelen Béla, Ács Vilma, Juhász Imre, Szávai Nándor, Galambos Andrásné, Papp Rózsi, Sipos Ilona, Ecseri Mihály, Csémi Károlyné, Zöld Sándor, Veres József, Komócsin Zoltán, Szebenyi Endre, Bíró Mihály.
1948. október 29.
39 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával; előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítő kongresszusával kapcsolatos teendők. 1. 2.
36
Kizárások és leváltások a salgótarjáni Acélgyárban. A KV Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslatai: a) Az ÁMG pártszervezetek feladatai, szervezeti felépítése és viszonya a megyei, a járási és a falusi pártszervezetekhez. b) A gépállomás és a szövetkezetek viszonya.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. c)
3. 4. 5.
6.
38. ő. e.
A nagyhaszonbérletek tárgyában kiadott kormányrendeletek végrehajtásának eredményei. Javaslat a KV Szakszervezeti Osztályának megszüntetésére, ill. az osztály dolgozóinak és iratanyagának elhelyezésére. Az SZB által kiküldött albizottság javaslatai a Vöröskereszt működési területére és szervezeti felépítésére. Különfélék. – A MAORT pártszervezeteinek megvizsgálása. – Bizottság felállítása az Eligazító Szolgálat [pártőrség] átszervezésére vonatkozó javaslat kidolgozására. – A demokratikus görög hadsereget bemutató kiállítás. – Iparvasút felavatásáról a KV képviselőjének távolmaradása. – Lukács Sándor bécsi utazása az Osztrák Demokratikus Tanítók és Nevelők Egyesülete közgyűlésére. – Három fő részvétele a lengyelországi bányász kongresszuson. – Összeg kiutalása a tanonciskolai pedagógusok túlóra díjazására. – Kölcsön folyósítása Szilágyi József részére. – Szabó László (sakkozó) elhelyezése. – Falusi szemináriumi oktatáshoz szükséges füzetek megírása. Káderjavaslatok. Feleky Gábor, Hollós Ervin, Fencsik László, Bérczes Henrik, Ladányi Lajos, Maróti Ödön, Koós Béla, Neiner János, Fehér Lászlóné, Harasta Katalin, Papp Lajosné, Veres Péter (Vác), Ágyik József, Koczina József, Sárosi Jolán, Veres Pálné, Kanyik Irén, Trencsik István, Bácsvány Jánosné, Szatmári Ferenc, Papp Károly, Benkovics Dezső, Nyemecz Lajos, Bácsvány János. Mályi Vilmos, Planetta Vilmos, Bogár András.
1948. november 5.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 2. és a 3. napirendi pontokhoz. 1. 2.
3.
4.
39. ő. e.
Szirmai István szóbeli javaslata az SZB következő négy hónapos munkatervére. A megyékbe, Nagyszegedre és Győrbe, néhány fővárosi vállalathoz és kerületbe, Csepelre, Pestszenterzsébetre és Pestszentlőrincre kiküldött tagfelülvizsgáló bizottságok személyi javaslatai. Különfélék. – Az SZB elutasítja, hogy a soroksári református gyülekezet templomalapkőletételi ünnepségén a KV képviseltesse magát. – Török János képviselő kéthavi fizetése folyósításának engedélyezése. – Helyiség átadása az MSZMT V. kerületi csoportja számára. – A KV Propaganda Osztályának értekezlete a megyei propagandisták részére. – A KMP megalakulása 30. évfordulója alkalmából rendezett pártnapok előadói. – A novemberi szakszervezeti napok időpontja és tematikája. Káderjavaslatok. Kovács Ferenc (Sporthivatal), Molnár Ferenc, Kemény Pálné, Zelk Zoltánné, Lovastyik Ilona, Kovács Ferenc (Ifjúsági Titkárság), Farkas Imre, Mészáros Gyula, Révész Gyula, Tóth Jenő, Dapey Károly, Vimi János, Polgár Sándor, Mező Imre, Veres József, Murai József, Molnár László, Végh Béla, Hárs István. A hathónapos csapattiszti tanfolyam résztvevői. 1948. november 8.
52 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 37
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
1. 2. 3. 4.
5.
40. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának beszámolója az 1948–1949. őszi-téli pártoktatási évad előkészítéséről. A KV Állampolitikai Osztályának feljegyzése a népszámlálás szervezeti kérdéseiről. Javaslat a Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály felállítására. Különfélék. – A „Dolgozók az iskoláért” mozgalom keretében szervezendő karácsonyi akció. – Megyei összvezetőségi ülések a Szakszervezeti Tanács kongresszusi anyagának feldolgozására; az ülések időpontja és előadói. – Molotov és Tyimosenko beszédének kiadása (Előterjesztés nincs!) – Részvétel a párizsi Langevin-Perrin ünnepségeken. – Tarnów polgármesterének és egy lengyel tábornoknak a meghívása a Bem-ünnepségekre. – A Magyar–Spanyol Társaság három tagjának párizsi útja. – Gépkocsi kiutalása a KV Külügyi Osztálya állandó használatára. – Rendkívüli pénzügyi támogatás a Rákosi Mátyás Gyermekotthon részére. – Segély kiutalása Tömpe István részére. – Gépkocsi kiutalása a KV Szövetkezetpolitikai Osztálya állandó használatára. – Az MSZHSZ kéthónapos iskolájának tananyaga. – A Kapás Sándor osztályvezető helyettesi [KV Tömegszervezetek Osztálya] kinevezésének elutasítása. – Ifjúsági titkár és ifjúsági bizottság működése a Nagybudapesti Pártbizottság mellett. – Donáth Ferenc előadása a vándoriskolai előadók tanfolyamán. – Egységes nyilvántartás létesítése a megyei és a kerületi pártbizottságok káderosztályán. Káderjavaslatok Mácsay Tivadar, Tiszai Ferenc, Koppány Jenő, Zámbó Károlyné, Halanda István, Mrázik János, Hajdú József, Zsurakovszki Mihály, Sarla Anna, Gém György, Blázy Lászlóné, Pelikán Béla, Kaluzsa Pál, Kovács László, Molnár István, Alle Pál, Somló Tamásné, Szabó Rózsa, Tamás István, Kovács István, Seres Tibor, Komor Imre, Pattantyús Imre, Lakatos Albert, Janza Károly, Szász Ferenc, Paulisz János, Bencsik Lajos, Batejka József, Fonó Lajos, Surányi Jenőné, Brocskó János, Herzka Imréné, Balogh Gábor, Aleva Lajos, Fischer Ferencné, Deák Ferenc.
1948. november 13.
175 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Szirmai István szóbeli javaslata a népszámlálásra vonatkozóan, valamint a kiküldött albizottság konkrét javaslatai a népszámlálás előkészítését és lebonyolítását illetően. 1. 2. 3.
38
A Szervező Bizottság munkaterve az 1948. november 15-e és 1949. március 15-e közötti időszakra. Az Agrárpolitikai Bizottság javaslata a mezőgazdasági szaksajtó átszervezésére. (Napirendről levéve!) Az Operatív Bizottság felülvizsgálatokra vonatkozó javaslatai [megyék, Rákosfalva, Rákoshegy, XII. kerület, Magyar Pamutipar, VIII. kerület, X. kerület, Pestszentlőrinc, III. kerület, Elektromos Művek, Csepel, Pesterzsébet, Cinkota, BSZKRT, Dunaharaszti, VII. kerület, Nagyszeged, Kistext, Újpest,
Szervező Bizottság
4. 5.
6.
41. ő. e.
276. f. 55. cs. Posta, XIV. kerület, Standard, WM, MÁV, Ganz-Hajógyár, XI. kerület, Pestújhely, IX. kerület, II. kerület, MÁVAG, Goldberger, Hoffer, V. kerület, Állami Hivatalok, VI. kerület, Ruggyanta, Ganz-Vagongyár, Soroksár, Nagytétény, Kispest, Békásmegyer, Csillaghegy, Sashalom, Pestszentimre, Rákosszentmihály, Albertfalva, Mátyásföld, Szikra, Fővárosi városháza, I. kerület, Budafok, Ganz-Villany, Rákospalota, IV. kerület]. A KV Oktatási, valamint Szervezési és Instruktor Osztályának közös javaslata a gépállomások párttitkárai tanfolyamának programjára. Különfélék. – Előadássorozat a Városi Színházban a bolsevik párt történetéről. – Apró Antal bejelentése a nyomdász, az élelmezési és a színész szakszervezet egyesítő kongresszusáról. – A Nemzetközi Újságíró Szövetség kongresszusa Budapesten. – Ifjúsági küldött (Szendrő Sándor) utazása Nápolyba. – Ifjúsági vezetők utazása Lengyelországba. – A KMP 30 éves évfordulója ünnepi szónokai: Kádár János és Horváth Márton. – Hegyi Gyula utazása Varsóba, sportpolitikai tárgyalásokra. – A Szikra kiadásában megjelenő marxista művek ingyenes megadása a tizennégy fővárosi kerület, valamint Újpest, Kispest, Rákospalota és Pesterzsébet pártbizottsága számára. – Az MDP képviseletére kijelölt személyek Malasits, ill. Papdi parlamenti képviselő temetésén. (Buchinger Manó, ill. Zöld Sándor.) – Az MDP parlamenti frakciója titkárává Mónus Illésné kinevezése Orbán László helyett. – Az MSZHSZ képviseletében két fő utazása Bécsbe. – Filmvetítő igénylésére irányuló kérelem elutasítása. – A hathónapos pártiskola szemináriumvezetői és a három hónapos pártiskolák vezetői fizetésének emelése. – Kéthónapos bentlakásos gyors- és gépíróképző tanfolyam. Káderjavaslatok. Sziklai Sándor, Rezi Károlyné, Popp Katalin, Dósa Rudolfné, Rév Lajos, Csergő János, Pendl Rudolf, Verő Tibor, Michalkó László, Kálló Iván, Lupták István, Tarr István, Révész Ferenc, Marcsik Jánosné, Szefcsik Imréné, Erdős Istvánné, Szirmai Jenő, Csontos Albertné, Csuhaj Ferenc, Tóth István, Ignáth Imre, Erdélyi Imre, Herpai László, Zara Pál, Metes Lajos.
1948. november 15.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. 1.
2. 3. 4.
A Szakszervezeti Tanács javaslata a szakszervezeteknek az ipar szervezeti felépítését követő (iparági) átalakítására. Mellékelve: Farkas Mihály hozzászólása. Javaslat a Magyar Vadászok Országos Szövetsége közgyűlésének előkészítésére. (Napirendről levéve!) Javaslat a KV Értelmiségi Osztályának átszervezésére. Különfélék. – Kovács Zoltán és Vas Zoltán megbízása a NAGYOSZ likvidálására vonatkozó intézkedések megtételével. – Mellékelve: Az ÁEK jelentése a NAGYOSZ-nál végzett felülvizsgálatról, Káldor Gyula Vas Zoltán számára írt kísérőlevelével. – A pártközpont kibővített osztályvezető értekezleteire meghívandók névsora. – Írógépek kiadása az MMI-nek, ill. az Intézet gépkocsi igénylésének elutasítása.
39
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
5.
42. ő. e.
Honoráriumok kiutalása szemináriumi füzetek és vezérfonalak szerzőinek. – Tard község (Borsod megye) gépállomásának ünnepélyes átadása. – A KEB javaslata a fegyelmi ügyek tárgyalásánál alkalmazandó eljárásra. – Vadász Ferenc és Vadász Ferencné csehszlovákiai családlátogatásának engedélyezése. – A Magyar Pedagógusok Szakszervezetének küldöttközgyűlése. – Szakszervezetek kongresszusának időpontja. Káderjavaslatok. Kuczka Péter, Gergely Istvánné, Orbán Ferenc, Horváth Jánosné, Ékes István, Balassa Gyula, Tímár István, Marton Jenő, Kun Miklós, Gárdos Emil, Rónai Imre, Szántó Jenő, Magyar Tibor, Katkó István, Vertike István, Laukó Mátyás, Göncz Ilona, Czárt Ferenc, Füzi Ferenc, Gajda József, Tarnóczy József, Csenge Géza, Bán Erzsébet.
1948. november 19.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A KV Propaganda, valamint Szervezési Osztályának megbízása a Mindszenty-ellenes tömegmozgósítás tervének kidolgozásával. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
40
Javaslat a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége megalakítására. A KV Propaganda Osztályának javaslata a népszámlálással kapcsolatos agitációs munkára. Javaslat a falujáró mozgalom kiszélesítésére. (Napirendről levéve.) A KV Szervezési és Instruktor Osztályának javaslata a szakmai szervező bizottságok megszüntetésére. Különfélék. – A szovjet alkotmány ismertetésének módja. – A KV Oktatási Osztályának munkája és szervezete. – A közigazgatásilag Zemplén megyéhez tartozó Hidasnémeti körzet politikailag is Zemplénhez csatolása. – Pálffy Györgyné dorgálásban részesítése a tagdíjfizetés elmaradásáért. Mellékelve: Pálffy Györgyné régi tagsági könyve. – Diczfalussy Ferenc rendőr vezérőrnagy párttagfelvételi kérelmének elutasítása. – A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kongresszusára kijelölt szinkrontolmácsok munkahelyi mentesítése. – Szirmai Éva, Kuruc István és Trencsényi Waldepfel Imre bulgáriai tanulmányútja. – A pártapparátus Szociális Bizottságának feladatköre. – Lakásberendezés kiutalása Rákos Ferenc részére. – Barta Lajos bútorkiutalási kérelmének elutasítása. – A KV-osztályok munkatársai vidéki utazásainak előzetes engedélyhez kötése. Káderjavaslatok. Nagy István [I.], Sági Istvánné, Nagy István [II.], Keleti Ernő, Kaszás Klára, Kánya Zoltánné, Szokolai István, Jávor Endre, Zeitenbach Ervin, Bánszegi Ferenc, Bartus Szilárd, Forbát György, Krakker György, Tarján Lajosné, Farkas István, Lőrinczi György, Medvegy Mihály, Koloncsár István (ifj.), Jámbor Ferenc, Trébel József, Cserba László, Hantos János, Paluska Ferenc, Molnár Lajos, Köpöczi Ferenc, S. Szabó Ferenc, Adorján József, Zöld Sándor, Varga Ferenc, Kengyel János (ifj.), Köller Lajos, Bajzáth Józsefné, Roska István, Pánczél Anna, Trencsényi Tibor, Balassa Sándor, Horváth Ernő, Illyés Lajos,
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. Bán István, Vanyek János, Vágó József, Gajda Marcell, Kanyó Ferenc, Váczi József, Fekete Sándorné. Varga Domokos, Karvaly Nándor, Jancsó Imre, Varjas Miklós.
43. ő. e.
1948. november 22.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A november 20-ai nagybudapesti pártaktíva értékelése. – A segélyezés mértékének változásával kapcsolatos propaganda-feladatok. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
44. ő. e.
Jelentés az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésének előkészítő munkálatairól és javaslat az egyesítő kongresszus napirendjére. Javaslat a Szabad Föld téli előfizetési kampányára. A Munkaverseny Pártbizottság javaslata a munkaverseny díjazására. Javaslat a propaganda anyagok terjesztésének megjavítására. Különfélék. – A SZIT tanulmányi versenye. – A közigazgatási pártszervezetek előtt álló feladatok. – Orbán László és Kovács István megbízása a Mindszenty-ellenes tömegmozgósítás tervének kidolgozásával. – A pártapparátusban dolgozók egységes könyvbeszerzése. (Napirendről levéve.) – A pártalkalmazottak szociális gondozásának kiterjesztése. Káderjavaslatok. Bugyi István, Czinkovszki Mártonné, Radványi Barna, Bolyós József, Erdélyi Irén, Katona József, Szíjártó Lajos, Vígh Lajos, Vonguszt József, Major Máté, Bottyán János, Hunya Miklós, Farkas Lajos, Kroszner László, Hortobágyi János, Gyűrűsi Gyula (ifj.), Kocsa László, Szerankó Rezső, Galambos István, Hidasi Ferenc, Kapusi Imre.
1948. november 29.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pontok kivételével. Napirend előtt: Orbán László szóbeli jelentése a klerikális reakció elleni tömegmozgósításról, Rákosi KV-ülésen elmondott beszédének kiadása és a klerikális reakció elleni harc soron következő feladatai. 1. 2. 3.
4. 5.
Az Operatív Bizottság jelentése és javaslata a párt szociális összetételéről. A KV Szervezési és Instruktor Osztályának javaslata a tagkönyvcsere végrehajtására. Az SZB által kiküldött bizottság javaslata a közhivatalok pártszervezeti munkájának megjavítására és a hivatali munka megjavítására irányuló mozgalom szervezésére. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az Állami Hivatalok pártszervezeteinek munkájáról. Javaslat a mezőgazdasági szaksajtó összevonására. Különfélék. – Gács László kinevezése a Könyvbizottságba, Nemes Dezső helyére. – Férfi Rendező Gárdisták részvételének tilalma a nőkongresszuson. (Előterjesztés nincs.) – Orbán László felszólalása a Jogász Szakszervezet helyére lépő Jogász Szövetség alakuló gyűlésére. 41
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – –
6.
45. ő. e.
Két db szobabútor kiutalása Várkonyi István részére. Kölcsön papírvásárlásra a Szikra Könyvkiadónak. Egy-egy speciális bizottság felállítása a Szovjetunióból hazatértek, ill. azok felülvizsgálatára, akiknek az illegalitás idején komolyabb fegyelmi ügyeik voltak. – A KV Gazdasági Osztályára alosztályvezetők kinevezése (Bartal György, Révész Imre, Varga Sándor). – Kapás Sándor fizetésének emelése. – A vándor szaktanfolyamok politikai előadásainak díjazása. – Gyenes Antalné tanulmányi szabadságának engedélyezése. – A KV Karhatalmi Osztálya gépkocsi-kérelmének elutasítása. – A nagykanizsai Fő út Rákosi Mátyásról szóló elnevezésére vonatkozó javaslat elvetése. – A Szikra Könyvkiadó minden kiadványából egy bírálati (recenziós) példány megküldése a Világosság szerkesztőségének. – A KV Propaganda Osztályának országos propaganda értekezlete 1949. január elején. – A KV Oktatási Osztályának értekezlete az oktatási felelősök részére 1949. január elején. – Az SZDP-központ „irományainak” és könyvtárának átadása a Magyar Munkásmozgalmi Intézet számára. – Szinkrontolmácsok szabadságolása a nemzetközi nőkongresszus idejére. – Három fő részvétele az olaszországi szakszervezeti kongresszuson. Káderjavaslatok. Farkas Mihályné, Rózsa Irén, Ráth Károly, Kassai Géza, Ilku Pál, Lakatos Éva, Simó Gyula, Molnár László, Breuer Lajos, Göncöl György, Láng János (ifj.), Ari Kálmán, Éles Sándor, Polyák Sándor, Raffai István, Gyárfás János, Perecsi János, Hajosovits Zsuzsa, Kárász Győző, Ragó Antal (napirendről levéve), Horvai János, Erlich Lajos. Hegyi Ferenc, Riesz István, Hidas Ferenc, Pesta László. Vásárhelyi Miklós, Vajna János, Halász Kálmán, Fehér Lajos, Justus Pál (a Rádióbizottság vezetője és tagjai). Losonczy Géza, Sala Sándor, Sebes Sándor, Hont Ferenc, Molnár Miklós, Major Tamás, Csillag Miklós, Dallos Ágnes (a Filmbizottság vezetője és tagjai). Vadász György (Veszely Jaroszláv), Barnus Mihályné, Percze Lajos, Gönczi Dezsőné, Balatoni Károly, Lévai János, Takács Ferenc, Lukács Ferenc, Bata István, Igaz Sándor, Földes Mihály, Mándi Péterné (Mándi Magda), Ferkó Imre, Riedl István, Istók Béla, Leisztinger Ferenc, Soroszinszky Márta, Szécsényi Istvánné, Komjáthy Ferenc, Nyitrai Imre, Farkas Sándor, Maár Ferenc, Sallós Gyula, Zsurakovszki Mihály, Magyari János, Kómé Mihály, Nyerges Andor, Berki Mihályné, Galló Olga, Sinkovits József, Solt Jenő, E. Kovács Kálmán, Magyar Béla, Villányi András, Erdélyi István, Schöpflin Gyula, Láng Imre, Benk Vilmos, Dorozsmai József (napirendről levéve), Szász Béla, S. Hegedüs László, Gém Ferenc, Kisházi Ödön, Fáy István, Vadász Ferenc, Fehér István, Deák György, Sobor Márta, Drucker Erika, Jancsó Imre, Szalai Pál, Dési Huber Istvánné. Rosta Endre, Láng István, Gál György, Horváth Zoltán, Vajna János, Baló László, Lőcsei Pál, Vági Ferenc (a Sajtóbizottság vezetője, tagjai és póttagja). Major Frigyes, Mike Gyula, Réti János, Gergely Sándor; Vajda Mártonné.
1948. december 3.
76 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A KV osztályai munkamódszerének felülvizsgálatára kiküldött bizottság személyi összetétele. – A megyei pártbizottságok munkamódszerének felül42
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. vizsgálatára kiküldött bizottság munkálatainak megindítása és a jelentéstétel határideje. – A falusi téli titkárképző iskolák, a gépállomások párttitkárai és a szövetkezeti szakkáderek iskoláztatási tervének elkészítésével megbízott bizottság személyi összetétele.
1. 2. 3.
4.
5.
6.
46. ő. e.
Az SZB által kiküldött bizottság jelentése az MSZMT munkájáról. Jelentés az SZHSZ munkájáról. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata a közös művelést folytató szövetkezeti csoportok szanálására. Mellékelve: Az előterjesztés két változatát szerelték a jegyzőkönyvhöz. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának jelentése a gépállomások munkájáról. Mellékelve: A Gépállomási Bizottság javaslata a gépállomások fejlődésével kapcsolatos döntő kérdésekről. – Javaslat a traktorvezetők és vezetősegédek téli foglalkoztatására. Különfélék. – A pénzügyi közigazgatás átszervezése. – Az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítése. – A pártszervek és -szervezetek anyagi ügyvitele és a pártszerűtlen gyűjtések. (Napirendről levéve.) – A KV Gazdasági Osztálya vezetőjének részvétele az SZB ülésein. (Előterjesztés nincs.) – Az új parasztszövetség központi lapja. (Előterjesztés nincs.) – A mezőgazdasági közép- és alsófokú iskolák. – A Magyar Munkásmozgalmi Intézet két vándorkiállítása. – Népnevelő Kiskönyvtár címmel új kiadványsorozat rendszeresítése. – A december havi szakszervezeti napok időpontja és tematikája. – Újhelyi Szilárd, Csillag Miklós, Vágó Ernő magasabb fizetése. Káderjavaslatok. Szőnyi Sándor, Baráth Antal, Tasnádi Sándor, Fonó Lászlóné, Major László, Sárosi Sándorné, Berki Margit, Mándi Péter, Bátkai Pál, Vályi Miklós, Barta László, Csetneki Mihály, Tiser Gyula, Szabó János, Kovács László, Rappai Gyula, Szántó István (ifj.), Pintér Vilmos, Nagy Mihály, Pötördy László, Horváth András, Deák Sándor, Rados Mihály, Tasnádi Elek, Kulcsár Ferenc, Stercz Jánosné, Polányi Máté, Dancsó József, Markó Gyula, Kenderessy Károly, Tatár Kiss Lajos, Gaál Elek, Koczor Lajos.
1948. december 6.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Kovács István szóbeli beszámolója a tagfelülvizsgálat menetéről. 1. 2. 3.
A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának munkaterve (1948. november 15. – 1949. március 15.) A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata az állami gazdaságok átszervezésére. Különfélék. – A Nagybudapesti Pártbizottság taxijegy-igénylése. – A külképviseleteknél nyilvántartott párttagok és a külföldön tanuló ösztöndíjas párttagok felülvizsgálata. – A szövetkezeti kérdéssel foglalkozó cikkek és brosúra. (Előterjesztés nincs.) – A Delhiben tartandó diákkongresszuson, ill. a Londonban rendezendő építészkongresszuson való részvétel elutasítása.
43
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
4.
47. ő. e.
Nagy András kiutazása a pozsonyi DIVSZ-konferenciára. (Előterjesztés nincs.) – A Népszava egy munkatársának részvétele a Turinban [Torinó] tartandó üzemi bizottsági konferencián. – Egy-egy rádió kiutalása két Komárom-Esztergom megyei pusztai pártszervezet részére. – Bútorkérelem teljesítése, ill. elutasítása. – Döme Piroska részére bútorok kiutalása. – Kende István szabadsága. – A Nagybudapesti Pártbizottság státuszjavaslatai. – Bizottság létesítése a felszabadulás előtti párttagság igazolására. – A termelő szövetkezeti csoportokat szanáló bizottságok központból kiküldendő vezetőinek névsora. Káderjavaslatok. Herczeg István, Székács Imre, Dósa Rudolf, Munk Károly, Jónai Imre, Dénes István, Lakos György, Kukucska János, Berend József, Elek Lajos, Mezőfi István, Rácz Pál, Pánczél József, Mágori Géza, Horoczy Géza, Jenei Jenő, Korcsog György, Nagy József, Lipták István, Schmutzer Gyula, Nagy László, Komócsin Zoltán, Farkas Jenő.
1948. december 10.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A december havi üzemi pártmunkás értekezletekre és szakszervezeti napokra kijelölt hét. – A pártszervezetek által rendezett iskolai karácsonyi ünnepségek időpontja. 1.
2. 3. 4.
44
A WM üzemi pártszervezetének, valamint a KV Szervezési és Instruktor Osztályának jelentése a WM üzemi pártszervezet munkájáról. Mellékelve: Rajk László és Farkas Mihály hozzászólása; a Szervező Bizottság határozata a WM pártbizottság munkájáról. A KV Propaganda Osztályának és Kultúrpolitikai Osztályának gépállomásokkal kapcsolatos munkaterve. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának jelentése az őszi mezőgazdasági kampányról. Különfélék. – Toborzás az államrendőrség részére. – Az iskolák államosításával kapcsolatban szükséges épületszétválasztások revíziója. – Mészáros Sándor Csanád megyei tömegszervező karácsonyi szabadsága. – A pártkiadványok három-három példányának kiutalása a Népszava archívuma számára. – Hegedüs András szabadsága. – Bútor kiutalás Andics Dávidné (Andics Erzsébet édesanyja) részére. – Lukács György és felesége párizsi útja. – Egy-egy falusi kalendárium ajándékozása az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítő kongresszusa küldötteinek. – Az ifjúsági világkongresszus és főiskolai világbajnokságok előkészítésére felállított bizottság vezetője és tagjai. – Kádár János és Jóború Magda részvétele Berki Mihályné főispán avatásán. – Az MDP országos központjában és a Nagybudapesti Pártbizottságon dolgozók tagfelülvizsgálata.
Szervező Bizottság 5.
48. ő. e.
276. f. 55. cs. Káderjavaslatok. Jancsecz Antal, Deutsch József, Molnár Lajos, Hazai Lajos, Parádi Ernő, Kovács Ferenc, Pala Derbál Lajos, Entz Rudolf, Grausz Miklós, Ambrus Jenő, Menráth István, Frank Ferenc, Diósi György, Gerencsér János. Felcsúti Lászlóné, Marián István, Németh István, Körmendi Pál, Bojecz Teréz, Haraszti Sándor, Naszódi György, Beregi Miklós, Varga István, Palotás Imre, Endrényi Rudolf, Belágyi Antal, Hollósi Mihály, Pintér Ferenc, Szabó Erdélyi Sándor, Kunsági Viktor, Kozma László, Schay Géza, Barta István, Zilahi Márton, Sipos József, Barna Sándor, Fehér János, Bene Jolán, Bihari Károly, Fogarasi József, Söjtör János, Kővári László, Tóth Imre, Kraft Ferenc, Kertész József, Hornok István, Bárdkai István, Pintér György, Bognár Dezső Barta József, Szőke Mátyás.
1948. december 13.
34 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Orbán László szóbeli jelentése a klerikális reakció elleni tömegmozgósításról. 1. 2. 3. 4.
5.
49. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának munkaterve (1948. december – 1949. március). A KV Káder Osztályának munkaterve 1948. december 1-jétől 1949. március 31-éig. A Nagybudapesti Pártbizottság javaslata a falujáró mozgalom kiszélesítésére. Különfélék. – Az Állam és Közigazgatás, ill. a Falu és Város szerkesztőbizottságának tagjai. – Két fő utazása Bécsbe, Ausztria és Magyarország újságexport és import ügyeivel kapcsolatos tárgyalásokra. – Jeney Erzsébet fizetése. – Szegény sorsú belga diákok vendégül látása a karácsonyi szünetben. – Egyhetes tanfolyam a megyei iskolai előadók és a megyei oktatási felelősök részére. Káderjavaslatok. Gábor Ernőné, Kecskédi István, Oszlács Mihály, Szilágyi Rózsa, Kisfalusi Lajos, Borhi Rezső, Erdei Lászlóné, Pendl Rudolf, Pál József, Kalamen Mátyás, Sáreczky Zoltán, Tukacs János, Takács Imre, Takács Sándor, Rajnák Ferenc, Zsiga József, Szokol Gyula, Kollet Richárd. Szendrő Károly, Czebe József, Dánosi Gyula, Szűcs Lajos, Dalmi Ferenc, Belcsik János, Bozsik József, Diósi György, Serfőző János.
1948. december 17.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
Az MDP Pest Megyei Bizottságának jelentése a megye munkájáról. Mellékelve: A KV Szervezési és Instruktor Osztályának jelentése a megyei bizottság munkájáról. – Javaslatok a Pest megyei pártmunka megjavítására. Jelentés a Nemzetközi Nőkongresszusról. Javaslat az öthónapos munkaverseny politikai előkészítésére és díjazására. Különfélék. – Tanfolyam a nemzeti vállalatokká átszervezett állami mezőgazdasági birtokok vezetői számára. – Behívások a Kossuth tisztképző iskolára. 45
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – –
5.
50. ő. e.
A Honvéd Pártmunkás című folyóirat megindítása. Hidas Ferenc és Jánosi Ferenc szigorú megrovásban részesítése és más munkakörbe helyezése. – Gács László Szikra kiadványok iránti kérelmének elutasítása. Káderjavaslatok. Seres Márton, Karácsonyi Károly, Vadász Ferenc, Ferencsik Józsefné, Balogh Elemérné, Révész Miklós, Nezvál Ferenc, Liebermann Albert, Nagy Lajos, Ragó Antal, Benedek Jenő, Dobó István, Zalka András, Berceli Béla, Domozi József, Kiss Sándor, Turán Pál, Hajós György, Jónás Ferenc, Dojcsán Imre, Nagy Ferenc, Babai Ferenc, Balogh István, Verő Tibor. A Szövetkezet című lap szerkesztő bizottságának tagjai: Dégen Imre, Schiffer Pál, Keresztes Mihály, Berend József, Erdei Ferenc, Csala István, Gáti István.
1948. december 20.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5.
51. ő. e.
A KV Propaganda Osztályának munkaterve 1948. december 15-étől 1949. március 15-éig. A SZOT előterjesztése az új kollektív szerződés bevezetésével kapcsolatos feladatokról. (Napirendről levéve!) A KV Kulturális Osztálya Szabadművelődési Alosztályának munkaterve 1948. december 31-étől 1949. március 31-éig. Különfélék. – Szobabútor kiutalása Barta Lajos részére. – A pártiskolai hallgatók fizetési rendszerének megváltoztatása. – Szikra kiadványok juttatása Komor Imre részére. – A szegedi új közúti híd elnevezése Rákosi Mátyásról, ill. emléktábla a Csillag börtön falán. – Pénz kiutalása a Rákosi Mátyás Gyermekotthon részére. – Vietnami ösztöndíjasok meghívása Magyarországra. – Francia diákdelegáció meghívása Magyarországra. – Utcák és terek nevének megváltoztatása. Káderjavaslatok. Bieber Ilona, Tóth János, Halmai Franciska, Kelemen Lajos, Lengyel András, Kálmán Endre, Schubert Ernő, Udvaros Márta, Nádaski Lázár, Nyilasi Péter, Vereska András, Bognár Ilona, Komlós Istvánné, Tóth Gyula, Rózsahegyi Tibor, Molnár Miklós.
1949. január 3.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Nemes Dezső javaslata a Tartós Békéért című lap terjesztésére. A SZOT javaslata az új kollektív keretszerződés és a normarendezés ismertetésére. Mellékelve: A KV Propaganda Osztályának, valamint Szervezési és Instruktor Osztályának közös körlevele a megyei, a városi és a nagyüzemi párttitkárokhoz és propagandistákhoz az új kollektív szerződés előkészítő munkájáról. 3. Javaslat a FÉKOSZ és az UFOSZ egyesítésére, valamint a DÉFOSZ alsóbb szerveinek megalakítására. Mellékelve: A DÉFOSZ tagfelvételi, ill. igazoló lapja. 3/a Javaslat a Szabad Föld terjesztési kampányára.
46
Szervező Bizottság 4.
5.
6.
52. ő. e.
276. f. 55. cs. Jelentés a Szülői Munkaközösségekben végzett munkáról. Mellékelve: Javaslat a Szülők Lapja átalakítására. – Javaslat a januári szülői értekezletek előkészítésére. Különfélék. – KEB-jelentés a Vegyipari Szakszervezet felülvizsgálásáról, a volt deményistákkal kapcsolatban. – KEB-jelentés a Népjóléti Minisztériumban lefolytatott vizsgálatról. – Gereblyés László kinevezése a Magyar–Francia Társaság főtitkárává. – Lenin-könyvek kiutalása az NPP pártiskolája számára. – Balázs Béla üdültetésének elutasítása. – Somogyi Endre részvétele a prágai ifjúsági sportkonferencián. – A norma-felülvizsgálatban részt vevő szakszervezeti tagok mentesítése a pártfelülvizsgáló bizottsági munka alól. – 1949. január 10-étől az SZB hetenként csak egy ülést tart. Káderjavaslatok. Konyhai Ibolya, Sinkovics Erzsébet, Bojecz Teréz, Pusztai Gabriella, Sidi Ferenc, Dolnyik Géza, Pála Károlyné, Juhász Imréné, Kálmán József, Takács Ferenc, Halász Károly, Wasmer János, F. Szabó István, Vereckei Sándor, Szenes Sándor, Fülöp Gábor, Rózsa Lászlóné, Erdős Tamás, Veres Péter (Vác), Oláh György, Donkó Antalné, Kerekes János, Török Károly, Kozmér Mihály, Rácz József, Szépe György, Pálfi Kálmán, Angyel Mihály, Pális Ferenc, Koleszár István, Ambrus Jánosné, Simonyi Pál, Pozsonyi György, Futó Pál, Kiss Györgyné (Kunovits Szilvia), Dávid Ferenc (dr.), Németi Józsefné, Berecz István, Kiss Tiborné, Horváth Mihály, E. Nagy Sándor, Igaz János, Angyal Gyula, Földi István, Soltész Pál, Nyerki Gyula, Gyöngyössy István, Péchy [Pécsi ?] Blanka, Román Zoltán, Ambrus János, Patocskai Kálmán, Koszler Károly, Rajczi Kálmán, Szegi Sándor, Karsai Mihály, Végh József, Adamkó József, Szőke Mátyás, Szűcs Imre, Várnai Miksa, Gém György, Cs. Nagy Imre, Papp János, Köpöczi Ferenc, Fülöp Imre, Berényi Mihály, Jámbor Miklós, Baráth István, Vámos József, Keleti Márton, Dávid Ferenc, Hárs Magda, Kadosa Klára, Igaz István, Bácskai Tamás, Misányi Ferenc, Csont Ferenc, Schmidt Lajos, Hernádi György, Vinkovits József, Sebes László, Andrássy Antal, Sásdi Nándor, Paukovits Tibor. Vészi Miklós, Jakus József.
1949. január 10.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 3. és a 6. napirendi pontok kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
A Nagybudapesti Pártbizottság javaslata az önköltségcsökkentési mozgalom elindítására. Kovács István beszámolója a tagfelülvizsgálatról. Mellékelve: A Szikra Nyomda könyvkötő műhelye dolgozóinak felajánlása az MDP tagsági könyv táblakészítésének (borító) munkaidőn kívüli elvégzésére. A klerikális reakció ellen tömegmozgósítást irányító bizottság jelentése. A KV Szervezési és Instruktor Osztályának jelentése a letenyei és a ligetaljai járási pártbizottság munkájáról. Mellékelve: A letenyei, valamint a ligetaljai pártbizottság jelentése. Különfélék. – Az Új Magyarország című film elkészítésében részt vett szovjet művészek kitüntetése. – A január 21-ei Lenin-ünnepségek színhelyei és előadói. – Előadóképző tanfolyamok a haladó szemináriumok vezetői részére.
47
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
6.
53. ő. e.
A bányászok, az építők, az orvosok (és egészségügyiek), a bőrösök és a famunkások áttérése az iparági szervezkedésre. – Az OMRE részvétele a lengyelországi repülő modellversenyen, ill. szlovák vendég meghívása a hazai versenyre. Káderjavaslatok. Sárosi Sándorné, Aranyossi Pálné, Pável Alajosné, Szegő Borbála, Szabó József, Belovics Ferenc, Bánhidi Józsefné, Dvorák József, Nádasdi András, Ács Imre, Hovanecz Béla, Szabó Imre, Nyári Lajos, Varga Lajos, Nagy Elemér, Miskei László, Czibere Ágnes, Barbai Kálmán, Oláh János, Alics János, Kanizsa József, Egri Károly, Szeberényi Alfréd, Kiss János, Lakatos Sándor, Karsai Lászlóné, Szabó József, Polonyi József, Bodán István, Czollner József, Krajcsovics István, Csendes Károly, Antonovics László, Benk Vilmos, Czottner Sándor, Pongrácz Kálmán, Lengyel Klára, Vida Ferenc, Takács László, Hermann Tibor, Erdei László, Szeri Lénárd, Kárász Győző, Köböl Józsefné (Vígh Ilona).
1949. január 17.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Erdei Mihály szóbeli jelentése a DÉFOSZ alakuló üléséről. 1.
2. 3. 4.
5.
54. ő. e.
Jelentés az V. és a IX. kerületi pártbizottság, valamint a Ganz-Vagongyári üzemi pártszervezet tagfelülvizsgálati munkájáról. Mellékelve: Az SZB határozati javaslata. Javaslat a honvédségi pártszervezetek szervezésének újbóli szabályozására. Javaslat a KV Sajtó Osztálya és a vidéki sajtó részlege átszervezésére. Különfélék. – Függetlenített káderfelelős beállítása a kiskunfélegyházi pártszervezetbe. – A KV Nőbizottságának tagjai. – A pártiskolára küldendők gyermekeinek elhelyezése. – Az Új Magyarország című film magyar alkotóinak kitüntetése. – Csehszlovák-magyar ifjúsági csereüdültetés. – A Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasok hivatalos ünnepe március 15.; sajtó- és szemináriumi anyagot a KV Külügyi Osztálya biztosít. Káderjavaslatok. Sági István, Friedmann Gábor, Kemény János, Ghajes Ida, Balogh Lajos, Fábián Sándor, Harcsa Mária, Béres Tibor, Pongrácz Kálmán, Szedlák Lajos, Antalffy György, Kovács Ferenc, Zsatkulák Nándor, Fái Bori, Szabó Árpád, Hegedüs András, Nagy Dániel, Hidasi Ferenc, Dégen Imre, Gábor Andor, Szita János, Kökény Mihály, Sebestyén János, Lőrinc Sándor, Bagdi Lajosné, Csondor Vilmos, Parragi István, Hegedűs László, Sárosi Miklósné, Feszleg Rudolf, Dobszai József, Vadon Antal, Bohoros József, Zalai István, Hajdú Sándor, Gáncs Sándor, B. Kiss Mátyás, Bugyik János, Eperjesi Ferenc, Duga József, Kőnig János, Harazin Sándor, Földi Vilmos, Marschal László, Béres Márton.
1949. január 27.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
48
Javaslat a Népfront-kongresszus előkészítésére. A KV Szervezési Osztályának javaslata a megyei pártbizottságok központi irányításának megváltoztatására, munkamódszerük és összetételük megjavítására. Mellékelve: Rákosi Mátyás és Farkas Mihály hozzászólása.
Szervező Bizottság 3. 4. 5.
6.
55. ő. e.
276. f. 55. cs. Jelentés a DÉFOSZ munkájáról. Javaslat országos rendőr pártkonferencia összehívására. Különfélék. – Országos vállalatvezetői konferencia összehívására vonatkozó javaslat elutasítása. – Laktanyák kiürítése – építkezés miatt. – Élmunkás, újító és brigádvezetői kongresszus megtartása április közepén. – Az országos szerkesztői értekezlet elhalasztása. – A Magyar–Francia, ill. a Magyar-Spanyol Társaság bútor-kiutalási kérelmének elutasítása. – Az MNDSZ oktatási tevékenységének kiegészítése. – Az egyhónapos ifjúsági iskolák pártstátusztba vétele. – MNDSZ-értekezlet letiltása. – MDP kiadványok kiutalása a Tájékoztató Iroda Titkársága részére. – Tizenöt ifjúmunkás osztrák sítáborba utazása. – Megyei termelési felelősök értekezlete. – Révész Mihály fizetése a Magyar Munkásmozgalmi Intézetben. – A kaposvári Esterházy-palota elkobzásának elutasítása. – A falusi káderek oktatásának felülvizsgálata. Káderjavaslatok. Gyopár János, Becző Miklós, Venéczi Jánosné, Steiner Endréné, Csillik András, Váczi Miklósné, Csikesz Józsefné, Bors Antal, Diósi György, Bonyhádi Károly, Pollner György, Gyetvai János, Fonó György, Dózsa Tihamér, Szőke Lajos, Polonyi Szűcs Lajos, Horváth Jenő, Antonovics László, Szinai Miklós, Hetényi István, Lakner Kálmán, Goór Zsigmond, Novics János, Gerő György, Horváth György, Mráz Ferenc, Bagaméri István, Prieszol József, Harmati Sándor, Weller Antal; elhunyt személyek kitüntetése; Bérczes Henrik, Borka Attila; honvédséghez irányított személyek.
1949. január 31.
29 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a Diósgyőri Vasgyár pártszervezetének munkájáról. Mellékelve: A gyári pártszervezet titkárának, Kóbor Ferencnek a jelentése. – Farkas Mihály hozzászólása. – A Szervező Bizottság levele a Diósgyőri Vasgyár pártszervezetéhez. (Egy gépelt, Farkas Mihály által aláírt és egy nyomtatott irat.) Különfélék. – Szolnok megyei bentlakásos tanfolyam szemináriumvezetők kiképzésére. – Állam és közigazgatás címmel szaklap megindítása. – A Magyar–Jugoszláv Társaság műsorral egybekötött előadásai. – Pártiskola Andics Erzsébetről való elnevezésének elutasítása. – Ék Sándor bécsi utazása. – A Dolgozók Világlapja és a Színház és Mozi című hetilapok átadása az Állami Lapkiadó kezelésébe és tulajdonába. Káderjavaslatok. Donhoffer Szilárd, Waldapfel József, Markos György, Andavári Ferenc, Berceller Antal, Oblath György, Alpár Zoltán; az Országos Munkabérmegállapító Bizottság összetétele.
49
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
56. ő. e.
1949. február 7.
70 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5.
6.
57. ő. e.
Dögei Imre és Rácz Gyula jelentése a DÉFOSZ munkájáról. A KV Szervezési Osztályának javaslata a Népfront kongresszusi küldötteinek megoszlására, pártok, tömegszervezetek és szociális összetétel szerint, ill. a Népfront ideiglenes megyei bizottságainak tagjaira. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a szövetkezeti közgyűlési kampányról. Javaslat a február–márciusi ünnepségek megrendezésére. Különfélék. – A tagdíjfizetés új rendje. – Az ócskavas-gyűjtési kampányt előkészítő bizottság tagjai. – SZIT-iskola Apró Antalról való elnevezésének elutasítása. – Szakszervezeti küldöttség csehszlovákiai utazása, üdültetési konferenciára. – A februári szakszervezeti napok tárgya. – A KV Oktatási Osztályának igénylése külföldi lapokra. – Drahos Lajos és lánya tartozásának ügye. Káderjavaslatok. Vándor Béla, Kelen Béla, Mészáros Jánosné, Koós József, Darabos Iván, Lopusán András, Bottyán István, Osváth József, Mrázik János, Kamarás Rezső, Merkl József, Sulyok Béla, Pataki Ferenc, Gyenes Antal, Poros (Probst) Tamás, Haász Árpádné, Rohonyi Katalin, Száva István, Vidos Tibor.
1949. február 14.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4.
58. ő. e.
A szakszervezetek üzemi szervezetei és üzemi bizottságai működési szabályzatának tervezete. Mellékelve: Szakasits Árpád, Kovács István és Farkas Mihály hozzászólása. Javaslat új munkaverseny szervezésére. Mellékelve: Farkas Mihály hozzászólása (zárszava). Különfélék. – Betlen Oszkár és Rosta Endre részvétele a csehszlovák újságírók értekezletén. – Lakás és irodabútor kölcsönzése a Német Távirati Iroda tudósítójának. – Hathónapos mezőgazdaság-képző iskolák szervezése a gépállomások mezőgazdászai részére. – Pável Alajosné, Hegyi Gyula és Baracs György fizetése. – Kende István kéthetes betegszabadságának engedélyezése. Káderjavaslatok. Farkas Mihályné, Kovács Endréné, Bedő Ferenc, Kakuk Józsefné, Feloszán Andor, Pavló Györgyné, Rudas Éva, Szántó Dénes, Bencsik János (ifj.).
1949. február 18.
76 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
50
Jelentés a Nagybudapesti Pártbizottság Káder Osztályának munkájáról.
Szervező Bizottság
2. 3. 4. 5.
6.
59. ő. e.
276. f. 55. cs. Mellékelve: Szőnyi Tibor (az MDP KV Káder Osztálya) hozzászólása a jelentéshez. Dögei Imre és Rácz Gyula jelentése a DÉFOSZ munkájáról. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a megyei termelési felelősök február 8-ai értekezletéről. Deszkás János jelentése a honvédségi pártszervezetekről. Különfélék. – A Magyar Munkásmozgalmi Intézet kiállítása. – A Tartós békéért népi demokráciáért népszerűsítése. – A Tartós Békéért Népi Demokráciáért népszerűsítése – A Magyar Vadászok Országos Szövetségének átszervezése. – Jelentés a NÉKOSZ helyzetéről. – Politikai és kulturpolitikai előadások elszámolása. – Politikai és kulturpolitikai előadások elszámolása. – Gobbi (Góby) Józsefné alosztályvezetői átminősítésének elutasítása. – Fogadás rendezésének elutasítása Magyarországon tartózkodó szovjet művészek és tudósok tiszteletére. – Simonyi Pálnénak előleg kiutalása. – A március 8-ai nőnapi budapesti nagygyűlések előadói. Káderjavaslatok. Kékkő József, Erős János, Sík Endre, Beck János, Veres Klára, Hajdú József, Várnai Ferenc, Koblencz István, Borka Attila, Bérczes Henrik, Básti Sándor, Makra Dezső, Csabai István, Móczi András, Bíró Mihály. A pártközpont megszűnő osztályain dolgozó politikai munkatársak elhelyezése: Fencsik László, Győri Imre, Hollós Ervin, Koczina József, Kovács Ferenc, Rácz Tamás, Soltész Károly, Rékai Miklós, Szilágyi József, Friss Anna, Kamarás Márton, Kovács Tibor, Kovács István, Szamel Lajos, Szabó Máté, Bagdi Lajosné, Horváth Jánosné, Molnár Károlyné, Magos Gáborné, Révai Józsefné, Sárkány Jenőné, Szabó Jánosné, Szabó Kálmánné, Béki István, Terényi Imre; A pártközpont megszűnő osztályain dolgozó technikai munkatársak elhelyezése: Czelleng Ilona, Terényi Imréné, Lilienthal Gizella, Máté Jánosné, Balázsi Katalin, Bayer Margit, Hunyor Lajosné, Jurkovits Klára, Lazarovits Lajosné, Deszkás Dezsőné, Holacsek Irén, Farkas Gézáné.
1949. február 21.
19 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
Az MDP Hajdú Megyei Bizottságának jelentése. Megjegyzés: A jelentés hiányzik, viszont szerelték a KV Szervező Bizottságának határozatát a megyei pártbizottság munkájáról. Javaslat a megyei pártbizottságok munkamódszerének és központi irányításának átszervezésére. Megjegyzés: A javaslat hiányzik, de szerelték a KV Szervező Bizottsága határozatának fogalmazványát. A Szakszervezeti Tanács javaslata az üzemi bizottságok választására és a választások levezetésére. Különfélék. – A Rendező Gárda átszervezése. – Szobek András kinevezése a Mezőgazdasági–Ipari Tudományos Egyesület elnökévé. (Előterjesztés nincs!) – Révész Mihály fizetése. (Előterjesztés nincs!) – Apró Antal megbízása javaslat kidolgozására, brigádok elnevezése tárgyában. (Előterjesztés nincs!) – A Szabad Nép székháza („palota”) ügyében kiadandó körlevéltervezet. (Előterjesztés nincs!) 51
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – –
5.
60. ő. e.
Pintér György munkakörének szabályozása. Zsigmondi Endre feladata Csehszlovákiában és Nagy Józsefé Franciaországban. – Olt Lili kiküldése a görög nőkongresszusra. – Három szoba kiutalása a pártközpontban a Társadalmi Szemle szerkesztőségének. (Előterjesztés nincs!) Káderjavaslatok. Paulisz [János], Paizs István, Borhányi Antal.
1949. február 28.
47 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4. 5.
6.
61. ő. e.
Határozati javaslat a párttagfelvétel szabályozására. Megjegyzés: Az ülés anyagához két dátum nélküli különböző és egy 1949. március 5-én kelt szövegváltozatot szereltek. A KV Oktatási Osztályának javaslata a tagjelöltek oktatására és a pártmunkába való beállítására. Mellékelve: A KV Oktatási Osztályának javaslata a szervezett pártoktatásból (szemináriumok és előadássorozatok) kimaradt párttagok és tagjelöltek oktatására. (1949. március 5.) A Nagybudapesti Pártbizottság által kiküldött bizottság jelentése a Kispesti Pártbizottság munkájáról. Javaslat a MOSZK átszervezésére. Különfélék. – Gyűjtési kampány a Szabad Nép székház felépítésére. – Az MDP Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának munkája. (Előterjesztés nincs.) – Farkas Sándor fizetése. – Hegyi Gyula fizetése. – Előleg kiutalása Balla Berger Aladárné részére. – Tanfolyamok a megyei, járási és városi káderesek részére. – Országos irodavezetői értekezlet összehívása. – Szabó István és Mező Imre kiutazása az olasz szabadságharcos szervezet kongresszusára. – Továbbképző tanfolyam a járások és 16 nagyváros oktatási felelősei részére. – Küldöttek utazása külföldi nőszövetségek rendezvényeire. – Salgótarjáni napközi otthonok elnevezésére irányuló kérelem elutasítása. Káderjavaslatok. Koós Béla, Török János, Vörös Antal, Szalay Dezső, Deák Lívia, Vértes Géza, Petró József, Boros Béla Döme Piroska.
1949. március 7.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Bizottság felállítása a tagfelülvizsgálat zárókampánya részletes tervének kidolgozására. – A választási névjegyzékkel kapcsolatos feladatok és a végrehajtásért felelős személyek. 1.
52
A Szervező Bizottság által kiküldött bizottság jelentése (kimutatásokkal) a DÉFOSZ Központ munkájáról.
Szervező Bizottság
2. 3.
4.
62. ő. e.
276. f. 55. cs. Mellékelve: Javaslat és ütemterv a DÉFOSZ helyi szervezeteinek és vezetőségeinek felülvizsgálására. – Jelentés a tavaszi mezőgazdasági kampány előkészítéséről. – Rákosi Mátyás hozzászólása a DÉFOSZ-ról szóló jelentéshez. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a hitelszövetkezetek demokratizálására. Különfélék. – Mozgalom indítása ócskavas gyűjtésére. – Bizottság látogatása a Magyarországon üdülő német gyermekeknél. – Pénz kiutalása a tanácsköztársasági emlékkiállítás céljaira. – Az MDP Hadifogoly Irodájának megszüntetése. – Költségvetési összeg biztosítása a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége működéséhez. – Ifjúsági küldöttek utazása a Szovjetunióba, ill. Romániába. – Nevelési értekezlet megtartására irányuló kérelem elutasítása. – Munkaértekezlet a mezőgazdasági tanfolyamok előadói és irányítói számára. – A honvédségi pártszervezetek munkája. Káderjavaslatok. Balassa László [?], Pálffy György, Parragi György, Nógrádi Sándor, Balogh István, Kende Zsigmond, Seregélyes [?], Szőnyi Tibor, Murai István, Major László, Vég (Wéber) Béla, Bruttyó János.
1949. március 22.
65 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A Szabad Nép székház gyűjtéséért indított kampány megindításának tapasztalatai. 1. 2.
3. 4. 5.
A KV Szervező Bizottságának munkaterve az 1949. április 1-je és június 1-je közötti időszakra. A választási kampánnyal kapcsolatos feladatok. (Előterjesztés közös az 1. ponttal.) Mellékelve: Tervezet választási agitációs iskolák szervezésére. – Rákosi Mátyás hozzászólása az agitációs kampányhoz. Előterjesztés a DIVSZ II. kongresszusa, a VIT és a X. Főiskolai Világbajnokság budapesti megrendezésére. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata földművesszövetkezeti tagtoborzó kampány indítására. Különfélék. – A kötelező éberség elhanyagolása az MDP Borsod Megyei Bizottságán. – A kétosztályos pártiskolák státuszának emelése. – Pénzösszeg kiutalása a Nagytétényben működő egy hónapos agitátorképző bentlakásos iskola könyvtárának berendezésére. – Kassai Géza fizetése. – Két politikai és egy adminisztratív munkatárs beállítása a KV Gazdasági Osztályán. – A VIT kapcsolatokat ellátó két személy elutasítása. – A központi apprátus levelezésének szétküldésére postai kirendeltség felállítása az MDP központi székházában. – Belga gyermekek nyaraltatása. – Halász Kálmán és Baleczky Emil részvétele a varsói rádióértekezleten. – Lánczos János részvétele a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal genfi konferenciáján. 53
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
6.
63. ő. e.
Erdei Mihály és Kelemen István kiutazása a román mezőgazdasági szakszervezet kongresszusára. – Ritter Imre kiutazása a Dán Kommunista Ifjúsági Szövetség kongreszszusára. – Andics Erzsébet, Szőnyi Tibor, Szirmai István és Köböl József előadása a központi hathónapos pártiskolán. – Tömegszervezetek rendezvényeire készített jelszavak és dekorációs tervek előzetes bemutatásának kötelezettsége. – Az ócskavas-gyűjtési kampány tervezete. – A békevilágkongresszussal kapcsolatos kampány. – A Valahol Európában című film művészeinek kitüntetése. – A Központi Vezetőség 1949. márciusi ülése anyagának feldolgozása és népszerűsítése. Káderjavaslatok. Adorján Tibor, Kóbor Ferenc, Kozma József, Ács Ferenc, Erdős Péter, Dobó István, Tímár Mátyás, Toplák Ferenc, Galicza Károly, Székely Sándor, Alapi Gyula, Szabó István, Kádár Miklós, Bélai József, Somos András, Günter Károly, Magyari Beck Vladimír, Földes Alice, Selevácz Mihály, Molnár József, Szőnyi Tibor [kitüntetés!], Gyuricza Lajos; Országos Munkabérmegállapító Bizottság tagjai.
1949. március 28.
47 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Az antiimperialista kampány további teendői. (Előterjesztés van.) 1.
A KV Szervező Bizottságának munkaterve az 1949. április 1-je és június 1-je közötti időszakra. 2. A Szakszervezeti Tanács jelentése az üzemi bizottsági választásokról. 3. Az MDP Sportbizottságának jelentése a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomról. 4. Jelentés a gép- és traktorállomások pártszervezeteiről. 5. A KV Szervezési Osztályának javaslata pártszervezetek létesítésére az állami mezőgazdasági vállalatoknál. 6. Különfélék. – A Népszava és a Szabad Nép közös előfizetési kampányára vonatkozó javaslat elutasítása. – A pártapparátus dolgozóinak 1949. évi üdültetése. – Az állami szektorban foglalkoztatott munkavállalók kollektív szerződésének politikai előkészítése. – A Falu és Város kiadójának változása. – A Magyar Városok Országos Szövetségének megszüntetése. – Veress Sándor és Mihály András részvétele a palermói Zenei Héten. – Beatrice King angol pedagógus budapesti tanulmányútja. – Soós András és Ónody Miklós előléptetésére vonatkozó javaslat elutasítása. – Pável Alajosné fizetése. Káderjavaslatok. Erdős Tamás, Menráth István, Magos Gábor, Czinege Gábor, Béres Sándor, Sebestyén János, Czottner Sándor, Borovszky Ambrus, Tóth Béla, Iván Miklós, Boros István, Böszörményi Imre, Döme Piroska, Aczél Tamás.
54
Szervező Bizottság 64. ő. e.
276. f. 55. cs. 1949. április 5.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
65. ő. e.
A KV Agitációs Osztályának választási munkaterve. Javaslat a katonai elő- és utóképzés megindítására. Az MNDSZ javaslata falusi nőlap indítására. Jelentés a tavaszi mezőgazdasági kampány állásáról. Javaslat az állami szektorban foglalkoztatott mezőgazdasági munkavállalók kollektív szerződésének politikai előkészítésére. Különfélék. – A pártapparátus dolgozóinak 1949. évi üdültetése. – A központi szónoknyilvántartás megszervezése. – Szakszervezeti napok április 19–23-án. – Földes Alice és Weil Emil részvétele a lengyel egészségügyi szakszervezet kongresszusán. – Garai György és Petri Endre vendégszereplése Bulgáriában. – Kovács Imre és Kristóf István részvétele a Szakmai Tagozatok Előkészítő Bizottságának párizsi ülésén. – Svéd ortopéd professzor budapesti előadása. – A MAFILM és a SZOVEXPORT közötti szerződés. – Két fő kiutazása az osztrák úttörők kongresszusára. – A DIVSZ VB következő ülésének budapesti rendezése. – Film készítése a VIT-ről. – Beke Ödön, Lakó György és Fodor János utazása Finnországba. – Függetlenített titkár alkalmazása a mezőkövesdi pártszervezetben. Káderjavaslatok. Samu József, Osztrovszky György, Sándor Pál, Csergő János, Soós Leventéné, Keresztes Júlia.
1949. április 11.
54 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
Kovács Istvánnak, az Operatív Bizottság vezetőjének szóbeli jelentése a választások előkészítéséről. A Nagybudapesti Pártbizottság választási terve. A SZOT munkaterve az országgyűlési választásokkal kapcsolatban. Május 1-je fővárosi és vidéki megünneplésének terve. Különfélék. – A Népfront képviselőjelöltjeivel kapcsolatos feladatok. (Előterjesztés nincs.) – A KEB határozata Hajdú Jenő ügyében. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!) – A kispesti pártszervezet székháza. – Javaslat a MOSZK új nevére: SZÖVOSZ. – A Vasas Énekkar ausztriai vendégszereplésére vonatkozó javaslat elutasítása. – Függetlenített szervező beállítása a mosonmagyaróvári pártbizottságon. – Nagy András részvétele a DIVSZ VB párizsi ülésén. – A Fesztivál Technikai Iroda két munkatársának utazása Prágába, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség meghívására.
55
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
6.
66. ő. e.
Az MMI három munkatársának (Győrffy Sándor, Siklós András és Fónagy Ivánné) fizetésemelése, Práger Miklós kinevezése főosztályvezetővé. – A KEB öt munkatársának (Borgos Gyula, Fekete Károly, Nemes Béla, Csonka Tibor és Molnár Lajos), valamint Sipos Sándor (KV Tömegszervezési Osztály) fizetésemelése. – Megbízás a vidéki pártalkalmazottak fizetésének kategorizálására vonatkozó javaslat kidolgozására. Káderjavaslatok. Boldoczky János, Boros Tamás, Szánthó György, Széll István, Rácz Sándor, Dunai Zoltán, Horváth Nándor, Mikó Lajos, Bajzáth Józsefné, Papp Sándor, Sarok Antal, Kovács Gábor, Kincs István, Urbán Szabó Béla, Nánási Balázsné, Kovács Péter.
1949. április 15.
40 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések. 1.
Az MDP Vas Megyei Bizottságának választási munkaterve. Mellékelve: A Központi Szervezési Osztály értékelése a munkatervről. 1/b Az MDP Borsod Megyei Bizottságának választási munkaterve. Mellékelve: A Központi Szervezési Osztály jelentése a munkatervről. 2. A választási gyűlések 1949. április 21–24-i menetrendjének terve. 3. Különfélék. – Április hóra 40 000 forint kiutalása a Rákosi Mátyás Gyermekotthon részére. – Gyors- és gépíró tanfolyamok nagyüzemi munkásnők részére.
67. ő. e.
1949. április 15.
40 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Kovács István szóbeli jelentése a megyei pártbizottságok választási munkájáról. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
68. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának jelentése a központi ötnapos agitációs tanfolyamról és a vidéki és nagybudapesti egész napos tanfolyamok megindulásáról. A MINSZ választási munkaterve. Az MNDSZ választási munkaterve. A KV Kulturpolitikai Osztályának választási munkaterve. Mellékelve: Javaslat a pedagógusok mozgósítására a választási kampányban. Különfélék. – A Szikra Nyomda dolgozóinak dícséretben részesítése. Káderjavaslatok. Dózsa Tihamér, Pála Károlyné, Sinkó Antal, Kenéz István, Nagy Sándor, Mutató János. A Szabadságharcos Nevelés Országos Tanácsának elnöke és tagjai.
1949. április 25. Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével.
56
16 lap
Szervező Bizottság 1. 2. 3. 4. 5.
6.
69. ő. e.
276. f. 55. cs. Kovács István szóbeli beszámolója a választási előkészületekről. A Nagybudapesti Pártbizottság Propaganda Osztályának jelentése május 1-je előkészületeiről. Javaslat Anyák Napja megünneplésére. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a tavaszi mezőgazdasági kampány állásáról. Különfélék. – Politikus fényképek sajtóközlésének szabályozására. (Előterjesztés nincs.) – Sajtóképviselők politikai rendezvényekre való meghívásának szabályozása. – Non György utazása Romániába. – Az MTI bizalmas tájékoztatójának rendszeres megküldése Piros László és Gács József részére. Káderjavaslatok. Sticzai Rezső, Bojti János, Vermes Sándor, Molnár István; kitüntetések; moszkvai kiállításra utazók.
1949. május 2.
26 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4.
70. ő. e.
A Nagybudapesti Pártbizottság Titkárságának jelentése a választások és a május 1-jei ünnepségek előkészületeiről. Ea. Kovács István és Köböl József. Mellékelve: A XIV/8. számú esti agitációs iskola hallgatóinak tapasztalatai agitációs munkájuk során. A DÉFOSZ jelentése választási munkájáról. Különfélék. – Nyugat-európai munkások magyarországi üdülése. – A mozielőadások elhelyezése a pártközpont Akadémia utcai épületéből. – Négy gyorsírónő ideiglenes felvétele a Központi Pártiskola státuszába. – A négyhónapos előadóképző tanfolyam megindításához szükséges szovjet művek lefordítása. – Simonovits István és Bakács Tibor részvétele az Egészségügyi Világszervezet Rómában tartandó II. közgyűlésén. – Háy Gyula utazása Németország szovjet zónájába, színdarabjai bemutatására. Káderjavaslatok. Gergely Miklós, Balla Lászlóné, Kovács Zoltán, Tóth Károly, Czagány Lajos, Erdős József, Sipos István, Feleki Gábor, Varga Edit, Nemes Éva, Kelemen Pál, Richtmann Berta, Menyhárt Pál, Vasec Piroska, Urbán Ferenc, Kovács Lajos, Markovics Pál.
1949. május 9.
30 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
Kovács István szóbeli beszámolója a választási előkészületekről. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a Szovjetunióba utazó parasztküldöttség munkájára. A KV Oktatási Osztályának javaslata a hat hetes pártiskolák előadói, a középfokú tömegszervezeti iskolák előadói és a megyei, kerületi nagyüzemi oktatási
57
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
4.
5.
71. ő. e.
felelősök kéthónapos továbbképző tanfolyamának tematikájára, valamint az őszi oktatási idényt előkészítő nyári továbbképző tanfolyamok megindítására. Különfélék. – Lefèbre, Henri, valamint Beatrice King meghívása Magyarországra. – Török Júlia utazása Csehszlovákiába. – Az SZVSZ Főtanácsa, ill. az SZVSZ II. Kongresszusára utazó személyek. (Napirendről levéve.) – A lengyel–magyar vegyesbizottság magyar tagozatának tagjai. (A KV Titkárság elé utalva.) – Az Osztrák KP által szervezett, „Pünkösd a Balatonon” elnevezésű kétnapos kirándulás. – Domján Károly versenyző és Lantai Ede sportvezető részvétele a londoni salakpályás motorkerékpár világbajnokságon. – Megbízás bizottság felállítására a kiutazások, főkéntz az állami kiküldetések szabályozására. – Bizottság felállítása a MÉMOSZ munkájának vizsgálatára. (Előterjesztés nincs.) – A Magyar Jogász Szövetség pártfelügyeletének kérdése. Megjegyzés: Ismeretlen okból ennek az ülésnek az anyagához csatolták az SZB 1949. május 23-ai ülésének határozati jegyzőkönyvét, Farkas Mihály aláírásával és 1. napirendi pontjának előterjesztését, az új tagok és tagjelöltek felvételének szabályozásáról szóló határozat tervezetét. Káderjavaslatok. Turgonyi Júlia, Kovács László, Csohány Gabriella, Császár János, Markos György, Kutas István, Bérczi Márton, Kiss György; Raics István, Rideg Sándor, Gereblyés László, Újhelyi Szilárd; Sándor György, Perjési László, Máté György, Kornai János, Vadász Ferenc; Kálmán Endre; Petrei Barna.
1949. május 23.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1., a 3. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
58
Az új tagok és tagjelöltek felvételének szabályozásáról szóló határozat tervezete. (Az előterjesztés az előző ülés anyagának végén található!) A KV Agitációs Osztályának javaslata (két változatban) a népnevelő csoportok választás utáni munkájára. Bizottság kiküldése a beszolgáltatási kampány irányítására. A KV Kulturpolitikai Osztályának jelentése az iskolák szociális összetételének megjavítása érdekében végzett munkáról és a további feladatokról. Különfélék. – Úttörő Nap megtartása. – Az SZVSZ II. Kongresszusával kapcsolatos feladatok. – A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának körlevele a megyei pártbizottságokhoz. – Vizsgálat elrendelése az Orvos Hét megtartásának engedélyezéséről. – A Köznevelési Bizottság átszervezése. – Nagybudapesti Szakszervezeti Bizottság létesítése. – A vállalatvezetői beszámolók megszervezése és új felajánlási mozgalom elindítása. – Pamuk István (Nagyszegedi PB) Kolozsvárra utazása, házasságkötés céljából. – A Szikra kiadványainak megküldése Biszku Béla részére. – A Rákosi Mátyás Gyermekotthon átszervezése a pártközpont üzemi napközi-otthonává.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
6.
72. ő. e.
Pártiskolai előadók biztosítása a honvédség fegyvernemi tiszti iskolái részére. – Továbbképző tanfolyam a katonai elő- és utóképzés előadói részére. – A CSMTK–Hellas kézilabda mérkőzés elmaradása. – Úttörők cseretáborozása. – A svédországi magyar mezőgazdasági munkások hazahozatalát előkészítő bizottság összetétele. – Kassai Géza részére állandó személyautó biztosítása. – Bebrits Anna Prágába utazása, családi ügyben. – Bizottság felállítása a Magyar Kulturkapcsolatok Intézete megszervezésére. – Részvételünk a varsói Chopin-emlékünnepségeken. – Egy-egy osztrák fiatal meghívása üdülésre, ill. kórházi kezelésre. – Újságírók csereüdültetése. – A testvérpártok káderei üdültetésének szabályozása. – Goda Gábor Prágába utazása, a Székesfővárosi Hangversenyzenekar kísérőjeként. Káderjavaslatok. Magos Gábor, Pendl Rudolf, Ragó Jenő részvétele a Bulgáriában rendezendő szövetkezeti kongresszuson. Tatai Károly, Vágó Ernő. Berczeller Antal, Both Béla, Kiss József utazása a marienbadi filmfesztiválra. Lopusán András, Némethi Kálmán, Váczi Miklósné. Vajna János brüsszeli útjának elutasítása. Berecz Béla, Nagyobb Ferenc, Szalai Sándor. Csendes Károly, Padányi Mihály, Koós Imre, Vértes Imre, Hazai Jenő, Fekete Károly (az OMRE-ben lefolytatandó vizsgálatra felállított bizottság tagjai).
1949. június 3.
56 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A Puskin ünnepségek rendezésének hibái. 1. 2. 3. 4.
A Szervező Bizottság 1949. június 15. és október 15. közötti munkaterve. Mellékelve: Rákosi Mátyás és Farkas Mihály hozzászólása. A KV Mezőgazdasági és Szövekezetpolitikai Osztályának javaslata a cséplési ellenőrzéssel és a beszolgáltatási kampánnyal kapcsolatban. A SZOT Termelési Osztályának javaslata a munkaverseny 1949. március– júniusi szakaszának díjazására. Különfélék. – Újítási konferencia megrendezése. – A munkamódszer átadási (tapasztalatcsere) mozgalom kiszélesítése. – A Diósgyőri Ógyár és Újgyár felülvizsgálata. – Az országos kulturverseny költségkerete. – Értekezlet a megyei propagandisták részére, a KV Agitációs Osztálya szervezésében. – Státuszbővítés Mezőberény nagyközség pártszervezetében, valamint a soproni, a csepregi és a siklósi járási pártbizottságon. – Magyar tananyag megküldése Major István, a pozsonyi Pravda szerkesztője részére. – A négyhónapos előadóképző tanfolyam tananyagának fordítási és sokszorosítási költségei. – A négyhónapos előadóképző tanfolyam kapcsán egy-egy személygépkocsi biztosítása a Nagybudapesti Oktatási Osztály, ill. a KV Propaganda Osztálya részére. 59
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – –
5.
73. ő. e.
Gergely Sándor utazása Moszkvába, a Puskin-ünnepségekre. Szabolcsi Miklós varsói útjának letiltása. Tóth Béla (füzesgyarmati párttitkár) utazása Csehszlovákiába, családi ügyben. – Vendégfogadó-csoport létesítése a testvérpártok csereüdültetésére érkezők ügyeinek intézésére. – Antal István és Dénes Vera bukaresti vendégszereplése. Káderjavaslatok. Hegedűs Magda, Kun Mihály, Kovács Tibor, Garami György, Németh István, Molnár László, Deli György, Jellinek Kálmán, Jánosi Ferencné, Tóth Róbert, Szenes Aladár, Kürthy Pálné, Nagy Sándor (a KV Titkársága elé terjesztve), Becsei Károly, Nyíri Béla, Iglódi Eszter, Végh Józsefné, Bacsó Alfréd, Szántó Rezső, Zelk Zoltán, Preisich Kornél, Ries Frigyes (utazás Franciaországba), Telegdi Zsigmond (részvétel az UNESCO dokumentációs konferenciáján, ugyanerről letiltva: Lázár Péter és Duzs János), Berecz Bertalan, Hidasi Ferenc, Otta István, Willert Andor, Erdei István. Benke Valéria és Szebenyi Istvánné (külföldre utazás letiltása), Szakasits Árpád és Révész Mihály (megbeszélés utóbbi dokumentációs anyagának elhelyezéséről), Kálmán Endre, Rágyánszki András. Szántó Zoltán, Széll Jenő, Bolgár Elek, Hegyi Gyula, Szkladán Ágoston, Rostás István és Keresztes Sándor (valamennyi a KV Titkársága elé terjesztve).
1949. június 7.
20 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
74. ő. e.
Javaslat a Vasúti Főosztály Politikai Osztályának megszervezésére. A KV Agitációs Osztályának javaslata a békekonferenciával kapcsolatos feladatokra. (Előterjesztés nincs!) Javaslat a falujáró mozgalom választás utáni feladataira. Különfélék. – Információs és koordinációs értekezletek tartása gazdasági problémák összehangolt politikai kezelésére. – Mezőgazdasági és szövetkezeti felelősök beállítása a járási pártbizottságokhoz. – Javaslat készítése a telepes községek sváb ingatlanaival kapcsolatos mezőgazdasági kérdések rendezésére. – Személyek kijelölése az újonnan megírandó tankönyvek bírálatára. (A KV Titkárság elé terjesztve). – Javaslat készítése az építőiparban a Nemzeti Vállatoknál pártbizottságok és az egyes építkezéseknél üzemi alapszervezetek létesítésére. – A júniusi szakszervezeti napok időpontja és témája. – A megyei pártbizottságok épületeinek rendbehozása, átépítése és berendezése. – Bizottság felállítása – Kovács István, Bíró Zoltán, Sebes Sándor és Szirmai István – a külföldi pártok üdültetési csereakciójának lebonyolítására.
1949. június 13. Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések. Napirend előtt: Megyei aktívák tartása június 18-án, ill. 19-én.
60
43 lap
Szervező Bizottság 1. 2.
3. 4. 5.
6.
75. ő. e.
276. f. 55. cs. A Szervező Bizottság 1949. június 15. és október 15. közötti munkaterve. A KV Szervezési Osztályának javaslata a tagjelöltfelvétel végrehajtására. (Ütemterv.) Mellékelve: Rákosi Mátyás hozzászólása. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a mezőgazdasági termelési verseny állásáról. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a SZÖVOSZ megyei választmányi értekezleteinek és országos küldöttgyűlésének összehívására. Különfélék. – A KIOSZ szervezeti felépítése, létszáma és fenntartási költségei. – A kisipar központi lapjai és szaklapjai. – Művelt Nép című folyóirat megindítása. – Tíz napos előképző tanfolyam a mezőgazdasági Nemzeti Vállalatok párttitkárai részére. – Megyei titkári előadók listája. – Orbán László megbízása a Magyarországon megjelenő napilapok, folyóiratok és szaklapok listájának összeállításával. (Előterjesztés nincs.) – Párttagok külföldre utazásáról végérvényesen csak a Titkárság dönthet. (Előterjesztés nincs.) – A KV Kulturpolitikai Osztály megszüntetési ügyének a KV Titkársága elé terjesztése. (Előterjesztés nincs.) – A KV Oktatási Osztály szervezésében a gödöllői Ady Endre gimnáziumban tartandó előadóképző tanfolyamra az ÁVH négy őrszemének kirendelése. – A Szikra Könyvkiadó részére 1949. június–július–augusztus hónapokra folyósítandó kölcsön. – A balatonföldvári üdülő elnevezésére vonatkozó javaslat elvetése. Káderjavaslatok. Dömötör Ferenc, Birkás Imre, Kollet Richárd, Havas András, Végh László, Fazekas György, Stupiák László, Tóth István, Monda János (ifj.), Lázár Tamás, Zentai Béla, Vajna János, Sugár Lajos, Fonó Lászlóné, Révai Gizi, Birman (Landler) Jenő, Solt Jenő, Vágsellyei István, Rázsó Imre, Horn Artúr, Szekér Gyula, Rényi Alfréd, Baracs György (a KV Titkársága elé utalva). Harmati József, Kántor Károly, Radó Zoltán és Ráth Károly (napirendről levéve).
1949. június 20.
57 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések. Napirend előtt: Kovács István szóbeli tájékoztatója megyei aktívaülésekről. – A KV ülés anyagának további feldolgozása. – Orbán László és Bíró Zoltán megbízása sillabusz készítésével a taggyűlések előadói részére. – A járási értekezletek és a taggyűlések tematikája. 1. 2.
3. 4. 5.
A KV Agitációs Osztályának jelentése a választási népnevelő munkáról és javaslata a népnevelő munka további feladataira. A KV Szervezési Osztályának javaslata a tagjelöltfelvétel végrehajtására. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának javaslata a felülvizsgálat során nem tisztázott tagság rendezésére. Az MNDSZ jelentése a szervezet munkájáról. Mellékelve: Rákosi Mátyás hozzászólása. Javaslat a Tanulj tovább! – mozgalom 1949. június–július–augusztus havi propagandamunkájára. Különfélék. – Művészeti szövetségek és pártszervezetek alakítása. (Napirendről levéve.) 61
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
6.
A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Bizottsága albizottságaként működő gépállomási bizottság megszüntetése; a gépállomások szerződéses munkájának bevezetése. – A megyei tömegszervezeti iskolák felosztása az egyes tömegszervezetek között és a Tömegszervezeti Iskolák Titkárságának megszüntetése. – A nemzetiségi munka hiányosságainak megjavítása. (Napirendről levéve. A KV Titkársága elé terjesztve.) Káderjavaslatok. Vadas Sára, Kántor Károly, Varga Sándor, Harmati József, Révész Gy. István, Rajk Zoltán, Bata István, Janza Károly, Újvári József, Kovács Rózsa, Heltai György, Novobáczky Sándor, Lázár Tamás. Leváltások a Köztársasági Elnöki Hivatalban; Országos Diákjóléti Hivatal vezető funkcionáriusai; Szántó Rezső (a KV Titkárság elé terjesztve). Megjegyzés: Ismeretlen okból itt helyezték el az SZB 1949. június 27-ei ülésének, Farkas Mihály aláírásával hitelesített határozati jegyzőkönyvét.
76. ő. e.
[1949. június 27.]
27 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával: l. az előző ő. e. 1–5. lapján. Előterjesztések, a 3. és a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A kiküldött operatív bizottság szóbeli jelentése a cséplés és a beszolgáltatási kampány előkészítéséről. – A KV Agitációs és Oktatási Osztályainak jelentése Rákosi Mátyás május 31-ei KV ülésen elmondott beszédének népszerűsítéséről és feldolgozásáról a pártoktatásban. 1. 2.
3.
4.
Javaslat a megyei bizottságok átszervezésének végrehajtásáról. Ea. Kovács István. Javaslat a DÉFOSZ 1949. június–július–augusztus havi munkatervére. Ea. Rácz Gyula. Mellékelve: A DÉFOSZ üzemi szervezet és üzemi bizottság szabályzata. Különfélék. Kovács István és Köböl József megbízása az Állami Hivatalok Pártszervezete megszüntetésére vonatkozó javaslat kidolgozásával. Káderjavaslatok. Kovács Gábor, Serflek Gyula, Ádám Antal, Nezvál Béla, Nagy István, Cservenka Ferencné, Mathéser Jolán, Pongrácz Kálmán, Osztrovszky György, Tóth Károly, Solt Jenő, Újvári József, Földes László, Biszku Béla, Nagy Kálmán, Szikra Sándor, Horváth János, Elek László, Molnár József, Ignácz János, Simonyi András, Földi László, Ladányi Lajos, Molnár Ferenc, Ács Erzsébet, Erdősi Lászlóné, Sömjén Pál, Tanner József, Fürst Mihály, Szirmai György, Rostás István, Simics Sándor, Andrásfi Gyula, Krassalkovics Mátyás, Nagymarosi Kálmán. Zgyerka János, Havrán István és Német Imre részvétele az SZVSZ bányaipari tagozatának genovai alakuló ülésén. Megyjegyzés: Az ülés anyagában helyezték el az Építőmunkás Szakszervezet felülvizsgálatáról szóló jelentést.
77. ő. e.
1949. július 4. Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével.
62
55 lap
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
Napirend előtt: A Fejér megyei pártbizottság és Német István megyei titkár mulasztása a tagjelölt felvétellel kapcsolatban. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7. 8.
9.
78. ő. e.
A KV Káder Osztályának 1949. június 1. és október 15. közötti munkaterve. Mellékelve: Rákosi Mátyás hozzászólása. A VIT Bizottság jelentése a VIT előkészítéséről. A KV Szervezési Osztályának javaslata a termelőszövetkezeti csoportok pártszervezeteinek feladataira és felépítésére. Mellékelve: Az SZB Titkárságának határozati javaslata. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a Vármegyei Mezőgazdasági Igazgatóságok termelőszövetkezeti osztályainak megerősítésére. Javaslat a megyei mezőgazdasági és szövetkezeti osztályvezetők értekezletére. Javaslat az üzemeken belüli fokozott biztonsági és tűzrendészeti intézkedésekre. (Napirendről levéve, az Államvédelmi Bizottság elé utalva.) A SZOT javaslata az élmunkás kitüntetés végleges alapszabályára. – Munkaverseny a népi demokratikus államokkal. Különfélék. – A SZU-ból hazatért parasztdelegáció népszerűsítő munkája. (Előterjesztés nincs.) – A kétéves pártiskola hallgatóinak szociális összetétele és a jelölés egyéb szempontjai. – A megyei és a járási pártbizottságok gépkocsi-ellátása. – Az Országos Tűzoltóparancsnokság kiadványok iránti kérelmének elutasítása. – A székesfőváros által Bíró Mihálynak állítandó síremlék. – A Csehszlovákiában járt magyar partizánküldöttség látogatásának viszonzása. Káderjavaslatok. Nagy Lajos, Hazai Jenő, Vígh Dezső, Molnár József, Becz Imre, Ambrus Jenő, Komornik Vilmos, Liszkai Imre, Willert Andor, Huszár Gyula, Nagy László, Marócki Lajos, Florek Gyula, Farkas János, Hattyasi Dezső, Telegdi Zsigmond, Németh János, Geszti László, Gergely Miklós, Veres E., Sipos István, Széll S., Gömöri Jenő, Erdős József, László Aladár, Hazai Jenő, Geréb Sándor, Kovács László.
1949. július 11.
62 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Kristóf István szóbeli jelentése a tagjelöltfelvétel állásáról. 1.
A VIT Bizottság jelentése a VIT előkészületeiről. Mellékelve: Nagy András támogató előterjesztése a Trieszti Kommunista Ifjúsági Szövetség részvételére a VIT-en. 2. A Győr-Moson Megyei Pártbizottság 1949. június–július–augusztus havi munkaterve (két példányban). 2/b Az MDP Somogy Megyei Bizottságának 1949. június–július–augusztus– szeptember havi munkaterve. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának értékelései a két megye munkatervéről. – Kovács István hozzászólása a munkatervekhez. – A KEB tájékoztatója a Somogy megyei pártszervek munkájában tapasztalható „liberális szellem” tárgyában. 3. Jelentés a DÉFOSZ munkástagozatának munkájáról. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának jelentése a Békés megyei DÉFOSZ és munkástagozata helyzetéről.
63
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 4. 5. 6.
7.
79. ő. e.
A Szovjetunió mezőgazdaságának népszerűsítése a parasztküldöttség tapasztalatainak felhasználásával. A KV Oktatási Osztályának jelentése az üzemi pártoktatásról az 1948–1949. tanévben. Különfélék. – Az MSZT nagybudapesti vezetőségének megalakulása. – A Rákosi Mátyás Gyermekotthonban gondozott gyermekek után fizetendő hozzájárulás. – A KV Gazdasági Osztálya feladatkörének bővítése. – Függetlenített adminisztrátor beállítása balassagyarmati városi pártbizottsághoz. – Néhány szoba cseréje a pártközpontban. – A Herendi Porcelángyár szobrainak és plakettjeinek ügye. – A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének választásokkal kapcsolatos kiadásai. Káderjavaslatok. Becző Miklós, Bakó Ágnes, Vásárhelyi Miklós, Szabó József, Horváth András, Sándor László, Lövő Ferenc, Csákó Mihály, Nyemecz Lajos, Benkovics Dezső, Hardi Róbert, Haász Árpád, Rózsavölgyi József, Felcsúti M. László, Hajnal Balázs, Rajczi Kálmán, Tura Lajos, Kormányosi Károly, Szabó Pál, Hajdú Rezső, Korenkó Károly, Kovács Rudolf, Váczi Sándor.
1949. július 18.
86 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Hazai Jenő szóbeli jelentése a Mohácsi Kombinát építésével kapcsolatban. 1.
A KV Agitációs Osztályának jelentése a győri Wagongyár agitációs munkájáról. Mellékelve: Határozati javaslat a győri Vagongyár üzemi agitációs munkájának javításáról. – Petrovics Károly propagandista jelentése a gyár agitácós munkájáról. 1/b. A Nagybudapesti PB Propaganda Osztályának jelentése a Ganz Hajógyár üzemi propaganda- és agitációs munkájáról. Mellékelve: Az MDP Ganz Hajógyári Szervezetének jelentése a gyár agitációs és propaganda munkájáról. 2. A KV Oktatási Osztályának 1949. július 15. és 1950. január 15. közötti munkaterve. 3. Feljegyzés a VIT programjáról. 4. Jelentés a cséplési és beszolgáltatási kampányról. 5. Javaslat a Szovjetunió mezőgazdaságának népszerűsítésére a parasztküldöttség tapasztalatainak felhasználásával. 6. Különfélék. – Az Új Világgal kapcsolatos politikai és szervezeti kérdések megoldása. – Káderkonferencia terve. (Előterjesztés nincs.) – Az állami és pártfunkcionáriusok mezőgazdasági, gazdasági és igazgatóság tagság- vállalásának szabályozása. – A háromhetes újságíró előképző tanfolyam tematikája és munkamódszere. – Az Állami Hivatalok Pártszervezetének megszűnésével székházát az MNDSZ Nagybudapesti Központja kapja meg. – Bizottság felállítása a KIOSZ országos választmányi ülésének előkészítésére. – Lándor Béla nemzetgondozási ügye.
64
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
7.
80. ő. e.
Egy-egy függetlenített agit. prop. felelős beállítása Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló megyei városok, valamint Püspökladány vasúti csomópont pártbizottságához. – A torontáli járási pártbizottság székhelyének áthelyezése Kiszomborból Makóra. – Az Adolf Hennecke német sztahanovista meghívására vonatkozó javaslat elutasítása. – A Szabad Nép székháza biztonsági kérdéseinek megvizsgáltatása az ÁVH-val. Káderjavaslatok. Magyar János Hollai Imre , Szatmári Ferenc, Szinai Miklós, Szép József, Balogh Éva, Hegyesi Imre, Fock Jenő, Gál Tivadar, Kisfalvi István, Hegedűs József, Lovas [?], Znamenák János, Tari János, Maár Ferenc, Kasza Rezső, Szimonidesz [vezérőrnagy], Kovács Gyuláné (Pintér Márta), Münnich Ferenc, Andrásfi Gyula Safrankó Emánuel, Horváth Imre, Erős József, Kálló Iván.
1949. július 25.
57 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 11. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Hazai Jenő szóbeli jelentése a Mohácsi Kombinát építéséről. – Hegedüs András szóbeli jelentése az állami mezőgazdasági vállalatoknál mutatkozó szabotázs-jelenségekről. 1. 2.
A KV Szervezési Osztályának átszervezése. A VIT bizottság jelentése a VIT programjáról. Mellékelve: Feljegyzés a VIT-en résztvevő magyar fiatalok mozgósításáról. – Javaslat a VIT központi irányító szervére. 3. Javaslat az MT építőiparra vonatkozó határozata kapcsán indítandó kampányra. Mellékelve: Javaslat a Magasépítőipari Nemzeti Vállalatok pártbizottságainak létrehozásra. 4. Javaslat a termelőszövetkezeti csoportok eredményeit ismertető agitációs kampányra. 5. Javaslat a vidéki sajtó átszervezésére. 6. Javaslat az Állami Hivatalok Pátszervezetének megszüntetésére. 7. Javaslat az MDP Központi Székház Pártszervezetének feladataira. 8. Javaslat a KIOSZ 1949. augusztus 7-ei országos küldöttközgyűlésének előkészítésére. 9. Jelentés a Szovjetunióba utazó ösztöndíjasokról. Mellékelve: Feljegyzés a Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasokról. 10. Különfélék. – Bizottság felállítása a közkönyvtárak megvizsgálásra. – Kollektív szerződés kötése a központi pártapparátusban foglalkoztatott gépkocsivezetőkkel. – Magyar–lengyel és magyar-csehszlovák pedagógus csereakció. – Bizottság felállítása az alkotmány szervezési és propaganda tervének kidolgozására. (Előterjesztés nincs.) – Bolgár partizánküldöttség egy napos budapesti látogatása. – A szervezeti változásokkal kapcsolatos eljárás szabályozása. – Azok névsora, akik a Szabad Nép munkáslevelezési Osztálya által készített heti összefoglaló jelentéseket megkapják. – A tervkölcsönt előkészítő bizottság személyi összetétele. (Előterjesztés nincs.) 11. Káderjavaslatok. Tardos Andrásné, Komornik Vilmos, Láng György, Bernáth György, Seemann Ede, Simó Gyula, Vida Ferenc, Földes László, Bajtai Károly, Bottyán István, 65
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Eckl Gyula, Nagy László, Oroszi György (ifj.), Golács Ernő, Nagy József, Szél György, Vermes Miklósné, Szombati András, Demjén György, Kéri Vencel, Aixinger István, Kovács Tiborné, Bars Sára, Cserneczky József. Szendi Sándorné, Molnár József, Németh István, Padányi Mihályné, Baráth Antal.
81. ő. e.
1949. augusztus 1.
71 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 6. és a 10. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Donáth Ferenc szóbeli jelentése a cséplési és beszolgáltatási kampány állásáról. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata az őszi részleges tagosítási kampány lebonyolítására. 2. A KV Szervezési Osztályának javaslata a bányaüzemi pártszervezetek kiépítésére. 3. Jelentés a szakszervezeti oktatásról és tervezet annak feladataira. Mellékelve: Határozati javaslat a szakszervezeti oktatásról. 4. A VIT programjának tervezete. 5. A KV Agitációs Osztályának javaslata az Alkotmány népszerűsítésére. 6. Javaslat a hároméves terv idő előtti befejezésére. 7. A KV Káder Osztályának javaslata az ipari középszervek felülvizsgálatára. 8. A KV Agitációs Osztályának javaslata az augusztus 20-i vidéki ünnepségek megrendezésére. 9. Különfélék. – A szakszervezetek gazdasági vállalkozásainak megszüntetése. (Előterjesztés nincs.) – Bizottság kiküldése (Kovács István, Kristóf István, Mező Imre, Komócsin Zoltán, Földes László, Dénes István) a pártszervezetek decentralizálására vonatkozó javaslat kidolgozására. – Utasítás a téli tömegoktatás tervének kidolgozására felállítandó bizottságra vonatkozó javaslat átdolgozására. – A Szabad Nép pártrovat kollégiumának tagjai. – A termelőszövetkezeti csoportoknál megszervezendő szemináriumokra vonatkozó javaslat elutasítása. – A középfokú esti iskolavezetők és középfokú egyéni tanulásvezetők nyári továbbképzésére indítandó tanfolyamok költségvetésének módosítása. – Kiss Károly és Orbán László szabadságideje. – A népi demokratikus országok testnevelési főiskolai igazgatóinak öszszehívása megbeszélésre. – A Népsport terjedelmének növelése a Főiskolai Világbajnokság idején. – Az őszi nemzetközi vásár előkészítésére felállított bizottság személyi összetétele. – A tömegszervezetekben és az államapparátusban (KAB) folytatandó káderképző iskolák politikai előadónak képzése. – Az SZHSZ és az OSH oktatási munkájának átszervezésére vonatkozó javaslat elutasítása. – A Mohácsi Kombinát építkezésénél teendő intézkedések. – Alekszej Guszev emlékének megörökítése. – A megyei és a járási pártbizottságok, ill. a népi szervek gépkocsi használatával kapcsolatos intézkedések. 10. Káderjavaslatok. Balogh István, Uszta Gyula, Kánia István, Martin Ferenc, Borovszky Ambrus, Váczi Mátyás, Perényi György, Székely Andor, Vladár Ferenc, Kiszela Géza.
1.
66
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. Zsikla István és Oláh Pál kitüntetése. Farsang Péter, Márkus László, Veres Péter, Haraszti Sándor, Moravszki Erzsébet, Gerő György, Végh László.
82. ő. e.
1949. augusztus 8.
65 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. és a 8. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés a bizalmas ügykezelés terén a pártközpontban tapasztalt mulasztásokról. Mellékelve: Kovács István és Farkas Mihály hozzászólása. Bizottság felállítása (Hazai Jenő, Gyopár János, Komócsin Zoltán, Gábor Zoltán, Szabó István) a honvédségi toborzó kampány irányítására. 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7.
8.
A KV Agitációs Osztályának 1949. július 15. és október 15. közötti munkaterve. Javaslat a Nagybudapesti Pártbizottság átszervezésére és munkamódszerének megjavítására. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának tervezete az 1949. évi őszi talajmunkák és az őszi vetés végrehajtására. Javaslat az MNDSZ üzemi csoportjainak kiépítésére, az MNDSZ központi, megyei és járási apparátusával, valamint középfokú oktatásával kapcsolatban. Bizottság felállítása (Kovács István, Földes László, Marosán György, Szita János, Kristóf István) megbízása a hatásköri listára vonatkozó javaslat elkészítésével. Köböl József feljegyzése a VIT előkészületeiről. Különfélék. – A Szervező Bizottság határozata a tagjelöltfelvételről. – Művészeti szövetségek és pártaktívák szervezése. – Élmunkás kitüntetés rendszeresítése. (A KV Titkársága elé utalva.) – A SZU és a népi demokratikus országok küldöttségeinek meghívása az Országos Újítókongresszusra. – Megbízás az első osztályú futballcsapatok ügyére vonatkozó javaslat elkészítésével. (Előterjesztés nincs.) – Küldöttség utazása a kassai kerület nyári ünnepségére. – A KV Jogügyi Osztályának megszüntetése, Virág Miklós és Soós Mariann megbízása – referensi minőségben – a jogi ügyek intézésével. – A Szabad Nép Munkáslevelezési Osztálya heti jelentéseinek megküldése Lakatos Béla részére. – Katkó István és Szilánk András kirendelése a Moszkvai Rádió magyar hírszolgálatához. – A SZU-ba utazó ösztöndíjasokkal kapcsolatos intézkedések. (Az előkészítő táborok ügye.) – Az állami gazdaságok felülvizsgálása. – A Szikra című ifjúsági lap megjelenésének gyakorisága és példányszáma a VIT idején. – Kampány az Új Világ népszerűsítésére. – Tíz db tiszteletjegy a Főiskolai Világbajnokságra. – A VIT tolmácsvezetői. – Nógrádi Sándor utazása Csehszlovákiába, szabadsága idejére. (Előterjesztés nincs.) – Szita János szabadsága. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Boros Imre, Barabás Bálint, Szuszki Károly, Kolozs Jenő, Harsányi Szabolcs, Pálinkás Erzsébet.
67
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Az Ipargazdálkodási Bizottság tagjai: Zsofinyecz Mihály, Karczag Imre, Sólyom László, Lőrinc Sándor, Weller Antal, Szirmai György, Erős János és Bíró Ferenc. Krasznai Ibolya, Pável Magda, Roska István, Nagy Balázs, Akarat Endre, Zágoni Ferenc, Bárdi János, Bokor István, Sásdi Tibor, Pelbárt Oszkár, Bíró Ferencné, Tamás László, Gerő György.
83. ő. e.
1949. augusztus 15.
79 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A VIT előkészítésével kapcsolatos kérdések. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8.
9.
68
A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének őszi kampányterve, az állami gazdaságok őszi fejlesztési terve és az ÁMG őszi munkaterve. A tervkölcsönjegyzéssel kapcsolatos politikai, agitációs és szervezési feladatok terve. A KV Szervezési Osztályának javaslata a pártbizalmi-rendszer átszervezésére. Javaslat az 1949–1950. tanév szakszervezeti oktatására. Mellékelve: Határozati javaslat. – A szemináriumi anyag tárgykörei és feldolgozásának módja. A SZOT javaslata az üzemi bizottságok megerősítésére és a műhelybizottságok megválasztására. Feljegyzés a SZU-ba utazó ösztöndíjasokról. A KV Külügyi Osztályának javaslata a kétéves Külügyi Akadémia megszervezésére. Különfélék. – Külföldi kultúrcsoportok vidéki utazása, ill. külföldi szónokok küldése egyes vidéki augusztus 20-i ünnepélyekre. – Az augusztus 20-i gyűlések helyszínei, időpontjai és előadói. – Repülőnap Budaörsön, szeptember 4-én. – Szántó Miklós megbízása a VIT kulturális versenyeinek szervezeti irányításával. – Szakszervezeti napok augusztus végén – szeptember elején. – A pártvendégek fogadására létesített bizottság kibővítése. – Őrség kirendelése a hathetes előadói továbbképző tanfolyam épületének biztosítására. – A mohácsi építkezés vezetőjének ügye (Florek Gyula, Sebestyén János). – Utasítás a Groholy Jenő sikkasztási ügyével kapcsolatos felelősség kivizsgálására. – Rácz Gyula és Sebes Sándor szabadsága. – A bizalmas ügykezelés megszervezésére kiküldött operatív bizottság elnöke és tagjai (Kovács István, Sebes Sándor, Bíró Zoltán, Kristóf István, Dénes István). – A Csehszlovák Tájékoztatásügyi Minisztérium által a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének ajándékozott tíz vándorkönyvtár átvétele. – 200-200 Ft kiutalása a gödöllői kilenc hetes tanfolyam öt hallgatója részére. – A KV Szervezési Osztálya tájékoztatójára jogosult személyek listája. Káderjavaslatok. Végh László, Szilágyi József, Hidasi Ferenc, Tamás László, Jávor László, Virok István, Váczi Sándor, Mics Jánosné, Tóth József, Erdős Ilus, Futó Miklósné, Vágvölgyi Tibor, Pankász Ferenc, Tóth László, Domonkos László, Kende István (a KV Titkársága elé utalva), Cseterki Lajos, Tanner József, Ko-
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. vács László, Kovács Zoltán (a KV Titkársága elé utalva), Házi Árpád, Szobek András, Redő Éva, Tóth Gyula, Krizsán Ferenc, Szilágyi Béla, Oláh György, Lukács Sándor, Gyetvai János, Gattyán János, Vásárhelyi Miklós, Sós András, Köves András.
84. ő. e.
1949. augusztus 22.
70 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával.(Utolsó két lapját a kötet végére kötötték.) Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A VIT záróünnepélyének terve, ill. jelentés a DIVSZ II. Kongresszusának előkészületeiről. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
85. ő. e.
A KV Káder Osztályának javaslata a kádermunka hatásköri listájára. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata az Állami Mezőgazdasági Gépüzem politikai osztályának felépítésére és őszi feladataira. Az őszi részleges tagosítási kampány agitációs munkaterve. A SZOT jelentése az üzemi kultúrmunkáról. Mellékelve: Szirmai István feljegyzése Farkas Mihály részére. A KV Szervezési Osztályának jelentése az 1949. július havi tagjelöltfelvételről és taggyűlésről. Jelentés az MSZT káderhelyzetéről. Különfélék. – Az Őszi Vásár megrendezése. (Előterjesztés nincs, az Államgazdasági Bizottság elé utalva.) – A Magyar Jogász Szövetség kongresszusának programtervezete. – A Herendi Porcelángyár két szobra gyártási engedélyének letiltása. – Marosán György megbízása a párttagkönyv fedelét védő huzatra vonatkozó javaslat elkészítésével. (Előterjesztés nincs.) – Turák László kizárása a pártból. (Előterjesztés nincs.) – Hazai Jenő, Gerő György, Kürti András, Veres Pál szabadságának Romániában töltése. Káderjavaslatok. Horváth Zoltán, Szabó István, Medvegy Mihály, Sebestyén Jenő, Szabadi Ferenc. Hajdú Gyula, Beér János, Szabó Imre és Ries István egyetemi tanári kinevezése (a KV Titkársága elé utalva). Lakatos József, Stadinger István, Szigeti István, Faragó György (a KV Titkársága elé utalva), Sík Endre (a KV Titkársága elé utalva), Kuti (Kohen) Jenő, Szurovi Géza, Geszti Ottó Pál, Horváth András, Dezső József, Somos András, Turgonyi Júlia, Ambrus János.
1949. augusztus 29.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának összefoglaló jelentése a tagosítási kampány előkészítő szakaszáról. 1. 2. 3.
A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának 1949. augusztus 15. és október 15. közötti munkaterve. A DÉFOSZ Oktatási Osztályának 1949. augusztus–december havi munkaterve. A VIT bizottság jelentése a VIT-ről és a DIVSZ II. Kongresszusának előkészületeiről. 69
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
4. 5. 6. 7. 8.
9.
86. ő. e.
Mellékelve: Javaslat a VIT során feltűnt káderek további foglalkoztatására. – A VIT-en résztvevő szovjet kulturcsoportok további vendégszereplése. – Komornik Vilmos és Rédei Jenő foglalkoztatása a DIVSZ II. Kongresszusán. Jelentés az Országos Magyar Repülő Egyesületről. Javaslat az NB I-es labdarúgó csapatok szakszervezetekhez csatolásáról. Javaslat az OKISZ kongresszus 1949. szeptemberi megtartására. Javaslat a KV Szervezési Osztálya által végzendő statisztikai munkára. Különfélék. – A KEB és a KV Szervezési Osztály megbízása az elveszett tagsági könyvek pótlására vonatkozó javaslat kidolgozásával. – A bizalmas ügykezeléssel kapcsolatban lefolytatott razzia ügyének az SZB következő ülése elé terjesztése. (Előterjesztés nincs.) – A mezőgazdasági termelési verseny irányítására létrehozott bizottság vezetője Rácz Gyula helyett Borbás Lajos. – A Tiszántúli Néplap terjesztésére tervezett sajtóagitáció elutasítása. – Balázs Anna írónő egy havi tanulmányútja a Diósgyőri Vasgyárban. Káderjavaslatok. Horváth Gizella, Csikesz József, Lévai Imre, Dehelán József, Tarcsai Tibor, Csepesz István, Polányi Máté, Haász Péter, Kummer Károly, Leisztinger Ferenc, Bacsa József, Rappai Gyula, Mohácsi Károly, Székely (Szikor) Béla, Rózsa Miklós, Sárosi Sándorné, Lakatos Sándor, Ambrózy Kálmán, Marosi (Klein) Béla, Berár Demeter, Jenei István, Izsák Júlia, Kovács Gyuláné (Pintér Márta), Biszku Béláné, Ákos Edit, Sági Istvánné, Ács Miklósné, Kozmann György, Deme László, Váczi Sándor, Maleskovics Lajos, Kovács Sándor.
1949. szeptember 5.
94 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével.
1.
2.
3.
4. 5.
6.
70
A Veszprém Megyei Pártbizottság jelentése az üzemi pártszervezetek munkájáról. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának jelentése a KV 1949. május 31-ei határozatának megtárgyalásáról és végrehajtásáról Veszprém megyében az üzemi pártszervezetek feladataival kapcsolatban. – A kiküldött bizottság (Kristóf István, Dénes István és Komócsin Zoltán) határozati javaslata. Az ötéves tervkölcsön jegyzési kampányának agitációs terve. Mellékelve: Az ötéves tervkölcsönnel kapcsolatos gazdasági kérdések ismertetése. Összefoglaló jelentés a VIT-ről. Mellékelve: A Nagybudapesti Pártbizottság hangulatjelentése a Világifjúsági Találkozóval kapcsolatban. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a gépállomások politikai osztályainak megszervezésére és feladataira. Jelentés a tagosítás előkészületeiről. Megjegyzés: A tárgyalt napirendhez tartozó előterjesztés az anyagban nem található. Ezzel szemben itt helyezték el az 1949–1950. évi szántásvetésterv állásáról és a végrehajtás érdekében tett intézkedésekről készített jelentést. Különfélék. – A KV Káder Osztályának megbízása a DIVSZ Tanács magyar tagjaira vonatkozó javaslatnak a KV Titkársága elé terjesztésével. (Előterjesztés nincs.)
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
7.
87. ő. e.
Gábor Zoltán Tiranába, Tardos Tibor Szófiába utazása. (Előterjesztés nincs) – Az elveszett párttagsági könyvek pótlásának módja. – Pártiskolák építkezéseinek helyzete. – Szakszervezeti vezetők sokszorosított fényképeinek bevonása. – Fegyelmi határozatok az 1949. augusztus 15-16. között tartott ellenőrzés (razzia) során a bizalmas ügykezeléssel és a kötelező éberséggel kapcsolatban észlelt mulasztásokért. – Bútorozott lakás és rádió kiutalása Nyisztor György részére. – A Pest megyei sajtóagitációs hónapra vonatkozó javaslat letiltása. – A Baranya, ill. a Tolna megyei PB szövetkezeti osztálya politikai munkatársai számának növelésére vonatkozó javaslat elutasítása. – A Pártmunkás szerkesztő bizottságának kiegészítése, Köböl József egyidejű felmentésével. – A Magyar Természetbarát Szövetség béke ünnepélye a nagyvillányi menedékháznál. – A tagdíjbeszedés és nyilvántartás változatlanul hagyása. – A moszkvai békekonferenciával kapcsolatos beszámolók. – Az MSZHSZ motoros versenyei. Káderjavaslatok. Illés Béla, Lányi Sarolta, Ágoston József, Kálmán Alajos, Vajdai Lajosné, Szamuelly Vera, Maleskovics Lajos, Fülöp Endre, Mucsi Sándor, Gregász József, Bán Rozália, Zóka Béla, Dési Huber Istvánné, Rostás Oszkár, Gazdag Ervin, Altomáré Iván (a KV Titkársága elé terjesztve), Árokszállásy Sándor, Bokodi István, Gerő György, Baráth Antal, Balázs János (a KV Titkársága elé terjesztve), Filip Ferenc, Baráth István, Horváth Zoltán, Somos András (a KV Titkársága elé terjesztve), Kürti András, Soós Levente, Molnár Pál, Falus György, Adamkó József, Péter Gézáné, Nagy Józsefné, Erdei Ferenc, Soós András, Szurdi István, Dusek László, Kukk György, Bíró Vera, Dobozi Imre (a KV Titkársága elé terjesztve), Hódos János.
1949. szeptember 12.
70 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával.(Utolsó lapját a kötet végére kötötték!) Előterjesztések, a 10. napirendi pont kivételével.
1.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a Kistext üzemi pártszervezet munkájáról. Mellékelve: Az üzemi pártszervezet jelentése. – A KV Szervező Bizottságának határozata a Kistext gyár pártszervezetének munkájáról. 2. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a tagosítási kampányról. 3. Jelentés az őszi szántás-vetési kampányról. 4. Az 1949. évi őszi mezőgazdasági munkaverseny terve. 5. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a sváb községek birtokrendezési kampányának lebonyolítására. 6. A KV Szervezési Osztályának jelentése a honvéd tiszti tanfolyamra való toborzásról. 7. Javaslat a szovjet filmek népszerűsítésére. (Napirendről levéve.) 8. A KV Agitációs Osztályának jelentése a Nemzetközi Őszi Vásár előkészületeiről. 9. Javaslat az FVB sportolóinak és sportvezetőinek kitüntetésére és pénzjutalmára. 10. Különfélék. – A jugoszláv határ menti pártszervezetek megerősítése. (Előterjesztés nincs; utasítás javaslat elkészítésére.) – A szakszervezeti vezetők népszerűsítésének szabályozása. (Előterjesztés nincs.) 71
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
A diósgyőri üzemi pártszervezet vezetőségének megerősítése. (Előterjesztés nincs.) – Szirmai István részvétele a rákoskeresztúri izraelita temető mártíremlékművének avatásán. – A szeptemberi szakszervezeti napok időpontja és témája. – A pártszervezetek gyűjtéseinek szabályozása. – Olt Károly megbízása beszéd tartásával a Magyar Természetbarátok Szövetsége ünnepségén. – A Szabad Nép Munkáslevelezési Osztálya heti jelentéseinek eljuttatása Piros Lászlóhoz és Zsofinyecz Mihályhoz. – Az alapfokú ifjúsági pártiskolák átadása a MINSZ kezelésébe. – A Nők Lapja megjelenésének 1949. október 15-ére halasztása. – A párttagsági könyvek borítólapja. – Az Újító Kongresszus elhalasztása. – A Népsport terjedelmének kérdése. – A MINSZ segítségadása az osztrák és a spanyol ifjúsági mozgalomnak. – A Szikra Könyvkiadóval kapcsolatos kérdések. – A gimnáziumok I. osztályos francia könyvének bírálója Berei Andor helyett Aranyosi Pálné. – A gimnáziumi IV. osztályos történelemkönyv felülbírálója Andics Erzsébet. 11. Káderjavaslatok. Varga Ferenc, Nagy Gyula, Welther Dániel, Gilián Lajosné, Bánki János, Szabó József, Bozi József, Nyársik István, Gábor Ferenc, Komlós Istvánné, Kerekes Sándorné, Venéczi Jánosné, Farkas Sándor, Csányi József, Somogyi Antal, Acsádi József, Pásztor Sándor, Igaz Sándor. 88. ő. e.
1949. szeptember 19.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével.
1.
2. 3. 4.
5. 6. 7.
72
A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete vezetőségének jelentése a Vasas Szakszervezetek munkájáról. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának feljegyzése a Vasas Szakszervezet munkájáról. – A Szervező Bizottság Titkárságának feljegyzése a Vasas Szakszervezet munkájáról és munkamódszeréről. – Farkas Mihály hozzászólás a szakszervezet jelentéséhez. Az MSZHSZ jelentése a Szövetség munkájáról. Az állami gazdaságokat felülvizsgáló bizottság jelentése az állami gazdaságok helyzetéről. (Napirendről levéve.) Az őszi szántás-vetési kampány. Mellékelve: Határozati javaslat az őszi szántás-vetési kampány végrehajtásában megmutatkozó hibák és hiányosságok kijavításáról. (1949. szeptember 22.) Jelentés a begyűjtési kampányról. Az országos központ és az NBPB Bizalmas Ügykezelési Osztályának felépítése és feladatai. Különfélék. – A Szovjetunióba utazó 25 tagú pártdelegáció által tanulmányozandó kérdéscsoportok. – A Főiskolai VB győzteseinek érdemrendek átadása. (Előterjesztés nincs.) – A felekezeti és segélyszervek továbra is Szirmai István hatáskörében. (Előterjesztés nincs.) – A Szolnok megyei PB Káder Osztálya létszámának bővítése.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. – – – –
8.
89. ő. e.
A termelőcsoportok párttitkárai részére indítandó tanfolyam költségei. A szemináriumi tanfolyamok indításának időpontja. A vidéki sajtó átszervezésének elhalasztása 1949. november 1-jére. Függetlenített pártfelelős beállítása a pártszervezet nélküli településeken a tervkölcsön lebonyolítására. – Kovács István, Kristóf István, Donáth Ferenc és Dénes István megbízása a KV Tömegszervezési Osztálya átszervezésére vonatkozó javaslat kidolgozásával. Káderjavaslatok. Korcyl József, Tóth János, Párdi Imre, Nagy János, Nádor István, Horváth Pál, Sere Árpád, Földi Vilmos, Czéh József, Horváth György, Jánki Kálmánné, Vígh Illés, Csikesz József, Koós Béla, Gattyán János, Vértes György, Haraszti Sándor, Kató István. Tréfás Dezső és Hortobágyi János; Friss Istvánné (napirendről levéve), Nagy János, Jenei Jenő.
1949. szeptember 26.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével.
1. 2.
3. 4. 5. 6.
7.
Kovács István szóbeli jelentése a tervkölcsön-jegyzés előkészítéséről. A DÉFOSZ munkaterve. Mellékelve: A DÉFOSZ Központ szervezeti felépítése és státuszai. – Javaslat a DÉFOSZ három hónapos iskolájának tematikájára. – Javaslat a DÉFOSZ négy hetes megyei iskoláinak tematikájára. A KV Oktatási Osztályának javaslata a falusi tömegoktatásra. A KV Káder Osztályának jelentése a káderapparátus helyzetéről. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a földművesszövetkezetek fejlesztésének egyes kérdéseivel kapcsolatban. Különfélék. – Pártnapok tartása a következő héten. (Előterjesztés nincs.) – Jelentés kérése az OSH-tól a FVB kitüntetések és jutalmak kiosztásának megszervezéséről. (Előterjesztés nincs.) – A Szabad Nép őrségének megerősítése. (Előterjesztés nincs.) – A Baranya megyei bányaüzemi pártszervezetekkel kapcsolatos intézkedések. – A pártközpont valamennyi körlevelének rendszeres eljuttatása a pártközpont valamennyi osztályvezetője részére. – A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége által kiadandó naptár ügye. – Az adminisztrátorok létszámának emelése az MDP Sopron Megyei Bizottságán. – A VAOSZ és a Közalkalmazottak Szakszervezete egyesítése 1949. október 15-étől. – Dögei Imre szabadsága, Bárd András betegszabadsága. Káderjavaslatok. Mód Aladár, Vadász Ferencné, Noltész Lajos, Révai Gizi, Párdi Imre, Hortobágyi János, Nagy Tamás Berei Andor és Mihály András (mindkettő a KV Titkársága elé terjesztve), Garai Imréné. Derera Miklós (a KV Titkársága elé terjesztve), Virág (Wester) Ede. Murai István (a KV Titkársága elé terjesztve). Németh István, Fekete Mihály, Korcyl József, Jancsik Ferenc, Ivócs Béla. Házi Sándor (a KV Titkársága elé terjesztve), Hont János, Borka János, Propper Ferenc, Sütő László. 73
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Berecz Bertalan, Ménes János és Darvas József (Vegyipari Szakszervezet) – mindhárom napirendről levéve.
90. ő. e.
1949. október 3.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1., a 2. és a 6. napirendi pont kivételével.
1. 2. 3. 4. 5.
6.
91. ő. e.
A Szervező Bizottság három hónapos munkaterve. Ea. Dénes István. (Napirendről levéve.) Kovács István szóbeli jelentése a tervkölcsönjegyzésről. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata az őszi szántásvetési munkálatok meggyorsítására. Ea. Keresztes Mihály. Az MDP Sport Bizottságának javaslata a magyar sport szervezeti átépítésére. Ea. Terényi Jenő Különfélék. – A honvéd tisztképző iskolák toborzási kampánya. – Haladó fokú pártszemináriumok a Rádióban. – Az FVB díjkiosztó ünnepségére vonatkozó jelentés. – Rákosi Mátyás nagybudapesti pártaktíva előtt tartott beszédének kiadása szerb nyelven. – A szovjet sajtó propagálása. – A MEFESZ Központi Táncegyüttes vendégszereplése Berlinben és Kelet-Németország legfontosabb városaiban. – Pártfunkcionáriusok lakáshoz juttatása. – Bizottság (Kiss Károly, Sebes Sándor, Kristóf István, Dénes István) felállítása a pártszervezetek státuszkérelmeinek elbírálására. – Függetlenített oktatási felelős beállítása Kaposvár Városi Pártbizottságánál.– A BAZ megyei Mezőkövesden és két járásban pártiskola megindítása. – A zamárdi üdülő átadása. (Napirendről levéve.) – Az SZB tájékoztatójának megküldése Borbás Lajos és Jóború Magda részére. – Supka Gézáné dobogókői lakásának államosítása. (Elutasítva.) Káderjavaslatok. Gellért Tiborné, Pálvölgyi Erzsébet, Kukk György, Banó József, Deák Lívia, Fülöp Imre, Brandt Mihály, Soós András, Rónai Imre, Polonyi Szűcs Lajos, Koltai János, Krausz József, Tandi Gergely, Gerő György, Antolik Béla, Kurucz György, Pocskai József, Deli György, Soltész Károly, Smiri Irén, Csíkos Sándorné, Szilágyi Rózsa, Sollner József, Kubinyi István, Porpáczy Zoltán.
1949. október 10.
46 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Orbán László szóbeli jelentése a tervkölcsönjegyzésről. – Jelentés az őszi szántás-vetési kampányról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Az FM 4. őszi szántás- és vetésjelentése. 1. 2.
74
A Szervező Bizottság munkaterve. (1949. október 15. – 1951. január 15.) Ea. Dénes István. Az építőipari önköltség csökkentésével foglalkozó bizottság jelentése. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: Az SZB 1949. szeptember 6-ai állásfoglalása az építőipari önköltségcsökkentéssel kapcsolatban. – Rákosi Mátyás hozzászólása.
Szervező Bizottság 3. 4.
5.
92. ő. e.
276. f. 55. cs. A SZOT javaslata a szakszervezetek üzemi műszaki csoportjainak létrehozására. Ea. Apró Antal. Különfélék. – Práger Miklós bécsi útja könyvtári állománygyarapítás céljából. – Vass Henrik szabadságkérése. – Az MSZHSZ távirata a zsolnai szlovák partizánünnepségre. – A Herendi Porcelángyár Lenint és Sztálint ábrázoló termékei forgalmazásának letiltása. – A Blazsek László szobrászművész által mintázott Rákosi szobor terjesztésének tilalma. – A MINSZ vezetőinek meghívása Romániába. Káderjavaslatok. Serflek Gyula, László Lenke, Kubitsch Imre, Sipos Sándor, Solt Lajosné, Becző Miklós, Zottl Károly, Liszt Vilmos, Grimnyik József, Borbándi Antal, Domokos János, Borovszky Ambrus, Szemelka Ernő, Rajcsányi Károly, Alpári Pál, Györe József, Holló András, Haász Árpád, Darvas József (Vegyipari Szakszervezet), Mazár Ferenc. A szovjet ösztöndíjasok ügyével foglalkozó bizottság tagjai: Hegyi Gyula, Csendes Károly, Willert Andor, Kálló Iván és Szűcs Lajos. Szegő Zsuzsa, Kapás Sándor, Barabás Tibor. Maróti Ödön és Fodor Gábor (a KV Titkársága elé utalva).
1949. október 17.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés az őszi szántási-vetési kampányról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Kimutatás a rozs és a búza vetéséről, az 1949. október 15-i állapotnak megfelelően. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a tagjelölt felvételről és javaslata az új tagok felvételére. Ea. Hazai Jenő. Mellékelve: Tagfelvételi kérelem (nyilvántartási nyomtatvány). – Farkas Mihály hozzászólása. A DÉFOSZ féléves munkaterve (1949. október 15-től). Ea. Borbás Lajos. Mellékelve: A DÉFOSZ szervezeti felépítése és státuszai. A falusi népművelési munka őszi és téli terve. Ea. Ónody Miklós. Mellékelve: A falusi Szülők Iskolája tematikája. Határozati javaslat az építőiparról. Ea. Ács Lajos. Különfélék. – Vidéki lapok megyei előfizetésgyűjtő kampányai. – A KV Külügyi Osztályának átszervezése. – Lángos Józsa részvétele a moszkvai női sakkvilágbajnokságon. – A vármegyék területének és székhelyének újabb megállapításával kapcsolatos megbeszélés a megyei titkárokkal. – Megyei titkári értekezlet összehívása 1949. október 28-án, az oktatási munka megindításának előkészítésére. (Előterjesztés nincs.) – Felajánlási versenymozgalom Sztálin születésnapja tiszteletére. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Zsigmond Magda, Tarnóczi Jánosné, Trencsényi Tibor, Szabó József, Staczek János, Perényi Imre, Kercsmár Nándor, Trautmann Rezső, Czett József, Schenkerik Rezső, Gondos István, Koós Béla, Sárközi Sándor, Simó Gyula.
75
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
93. ő. e.
1949. október 24.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés az őszi szántási-vetési kampányról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Kimutatás a búza és a rozs vetéséről, az 1949. október 22-i állapotnak megfelelően. – Az őszi mélyszántási kampány terve. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
94. ő. e.
A Csongrád Megyei Pártbizottság munkaterve (1949. október 15. – 1950. január 31.). Ea. Bugár János. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának feljegyzése a munkatervről. – Farkas Mihály hozzászólása. Javaslat az MSZT munkájának megjavítására. Ea. Bernáth György. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának javaslata a termelőszövetkezeti csoportok felülvizsgálására. Ea. Sándi Ottó. Javaslat az államapparátus, a tömegszervezetek és a gazdasági élet vezető funkcionáriusainak oktatására. Ea Bíró Zoltán. Káderjavaslatok. Rappai Gyula, Sándor Gábor, Hódos János, Murczkó Károly, Molnár Győzőné, Kálmán Endréné, Fekete Károly, Horváth János, Kuti (Kohen) Jenő (a KV Titkársága elé terjesztve). Takács Zsuzsa, Csatári Dániel és Pozsonyi György (napirendről levéve). Különfélék. – Munkafelajánlási mozgalom Sztálin születésnapja tiszteletére. – Az építőipari önköltségcsökkentésre vonatkozó határozati javaslat. Mellékelve: Az Építőipari Bizottság személyi összetétele. (Apró Antal, Fodor Gyula, Kovács István, Szakasits Árpád, Török János és Ács Lajos.) – Az államosított üzemek nevének megváltoztatása. – Sztálin művei I. kötetének terjesztése és a kötet kiadásával kapcsolatos ünnepség. – Az Országos Újító Kongresszuson az MDP nevében tartandó beszéd előadója Gerő Ernő helyett Vas Zoltán. (Előterjesztés nincs.) – A NOSZF 32. évfordulójának előkészületei. – Egyéni tanulók számára olcsóbb könyvek (Lenin válogatott művei, A leninizmus kérdései). – Háromnapos tanfolyam a megyei nyilvántartásvezetők részére. – Megemlékezés Lőwy Sándorról, halála évfordulóján. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – Braun Éva és Rónai Sándor eltemetése a főváros által adományozott díszsírhelyen. (Előterjesztés nincs.)
1949. október 31.
83 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Kimutatás a búza és a rozs vetéséről az 1949. október 29-i állapotnak megfelelően; részadat a mélyszántásról. 1.
2. 3.
76
A KV Káder Osztályának munkaterve (1949. október 15. – 1950. január 15.). Ea. Kiss Károly. Mellékelve: Kádár János hozzászólása. Jelentés a tagjelöltfelvétel helyzetéről. Ea. Hazai Jenő. Jelentés a tervkölcsönről. Ea. Szurdi István. Mellékelve: Kimutatások üzemekről, megyékről és a fővárosról.
Szervező Bizottság 4.
5.
6. 7.
95. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV Szervezési Osztályának jelentése a három éves terv teljesítésében elmaradt üzemekről. Ea. Hazai Jenő. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a három éves terv teljesítésében elmaradt üzemekről. Káderjavaslatok. Glied Károly, Tóth Lajos, Szeles Kálmán, Kolozs Márta, Horváth István, Kara Anna, Jancsecz Antal, Vass József, Takács Zsuzsa, Pozsonyi György, Barabás Bálint, Tóth László, Zsirai Miklós, Beke Ödön, Tamás Lajos, Hermann József, Szabó Imre, Beér János, Ries István, Erdei Ferenc, Szűcs Lajos, Vadász Ferencné, Ács Lajos, Fodor Zoltán. Javaslat a sajtóterjesztés megszervezésre. Ea. Láng István. (Napirendről levéve.) Különfélék. – A Szabad Nép információs jellegének fokozása. – A Szabad Föld téli előfizető gyűjtésének terve. – A november 7-i ünnepség előkészítése. – Naptárak az 1950-es évre. – Az MMI két vándorkiállítása. – A SZÖVOSZ bélyegek kiadására vonatkozó javaslatának elutasítása. Mellékelve: A bélyegtervek.
1949. november 8.
37 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4.
5.
96. ő. e.
A KV Agitációs Osztályának munkaterve (1949. október 15. – 1950. január 15.) Ea. Bíró Lívia. A KV APO javaslata az ötéves terv ismertetésére. Ea. Bíró Lívia. Mellékelve: A KV APO kiegészítése a javaslathoz. Javaslat a természettudományos műveltség fokozott terjesztésére az iskolákban. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: Javaslat a természettudományos világnézeti nevelés kifejlesztésére és az egyházi reakció világnézeti befolyásolása korlátozására. Káderjavaslatok. Gyimóti István, Nagy Zoltán, Virágos Mihály, Neichel László, Mester Erzsébet, Bruttyó János, Kelemen István, Paraizs József, Újhelyi Szilárd, Redő Ferenc (napirendről levéve), Baczoni Jenő (kitüntetés), Csapó Ferenc. Különfélék. – Politikai munkatárs beállítása a budapesti és a kerületi pártbizottságok agitációs és propaganda osztályához az oktatási és agitációs munkához szükséges anyag terjesztésének irányítására és szervezésére. – Szakszervezeti napok tartása november 21. és 26. között. (Előterjesztés nincs.) – A Szakszervezeti Tanács összvezetőségi ülése. (Előterjesztés nincs.) – Sztálin születésnapjának előkészületei. – Mag András utazása Romániába. (Előterjesztés nincs). – Levelezési kapcsolat létesítése az egyéves Pártfőiskola és a lengyel testvérpárt főiskolája között. (Előterjesztés nincs) – A függetlenített pártfunkcionáriusok fizetésével kapcsolatos intézkedés.
1949. november 14.
63 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével.
77
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
Napirend előtt: Javaslat a DÉFOSZ központja és alsóbb szervei státuszaira. Ea. Borbás Lajos. Mellékelve: Kádár János hozzászólása. Jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Kimutatás a búza vetéséről és a mélyszántásról, az 1949. november 12-i állapotnak megfelelően. 1. 2.
3. 4.
5.
6.
97. ő. e.
Jelentés az őszi mezőgazdasági munkaversenyről. Ea. Borbás Lajos. A KV Szervezési Osztályának és Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának közös jelentése a termelőszövetkezeti pártcsoportok helyzetéről. Ea. Hazai Jenő. A KV Szervezési Osztályának jelentése a bányaüzemi pártszervezetekről. Ea. Hazai Jenő. A KV APO, valamint az Oktatási Osztály jelentése Rákosi Mátyás szeptember 30-i beszédének feldolgozásáról. Ea. Cservenka Ferencné. Mellékelve: Kádár János hozzászólása. Káderjavaslatok. Farkas László, Tóth Dezső, Rigó Lajos, Varga István, Erdélyi Kálmán, Szabadi Sándor, Holka Vilmos, Horváth László, Csatári Dániel, Pataky János, Gyenes Antal, Bajnok József, Lukács Sándor, Klenk Frigyes, Jakab Erzsébet, Péter Elemér, Járai Gézáné, Herz Pálné, Ladányi Lajos, Márton Miklós. Raffai János (napirendről levéve). Különfélék. – A PB pártoktatási munkára vonatkozó 1949. október 20-i határozata végrehajtásának irányítása és ellenőrzése. – Az MDP külföldre kihelyezett tagjainak szervezése és pártkapcsolatai. Mellékelve: Kádár János hozzászólása. – A megyei pártbizottságok gazdaságvezetőivel és ügykezelési felelőseivel kapcsolatos kérdések rendezése. – Megyei kultúrhetek rendezése. – Az MTESZ közgyűlése, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület kongresszusa. – Új protokoll-lista összeállítása. – 1500 forint előleg kifizetése Gonda György részére. – A Veszprém megyei PB üzemi munkájával kapcsolatos jelentés előkészítése. (Előterjesztés nincs.) – A dorogi szénbányák egyes aknáihoz függetlenített párttitkárok beállítása. – Függetlenített politikai munkatárs beállítása a Heves megyei PB Szervezési Osztályára. – Két függetlenített adminisztrátor és egy függetlenített fegyelmi referens beállítása a Pest megyei PB-hez. – Hat függetlenített őr beállítása az MMI-hez.
1949. november 21.
53 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. A KV Szervezési Osztályának feljegyzése a Veszprém megyei PB viszonyáról a Szervező Bizottság határozatához. Ea. Kristóf István. 2. Jelentés a Textil- és Ruházatipari Szakszervezet munkájáról. Ea. Döbrentey Károly. 3. A SZOT jelentése az egyéni versenymozgalomról. Ea. Apró Antal. 4. Az ötéves tervvel kapcsolatos agitáció terve. Ea. Komócsin Zoltán. 5. A KV Oktatási, valamint Agitációs Osztályának közös javaslata Rákosi Mátyás szeptember 30-i beszédének további ismertetésére. Ea. Cservenka Ferencné. 6. Káderjavaslatok. 78
Szervező Bizottság
7.
98. ő. e.
276. f. 55. cs. Gáspár Sándorné, Sándor János, Ötvös Gézáné, Svéd László, Pálvölgyi Erzsébet, Nagy György, Nagy János, Kovács Miklós, Sós Ernő, Szabó Piroska, Tóth József, Bányai Lajos. Bánhidi Józsefné, Kulcsár Ferenc, Nagy János, Vágvölgyi Lajos (napirendről levéve). Különfélék. – Az őszi mezőgazdasági munkák. (Kimutatási melléklettel.) – A DÉFOSZ átdolgozott státuszjavaslata. – Megyei kultúrhetek rendezése. (Napirendről levéve.) – A termelőszövetkezetek felülvizsgálására kiküldött bizottságok feladatainak csökkentése. – Politikai falitérkép, valamint az agitátorok részére zsebatlasz kiadása. – Az újbirtokosok és szegényparasztok adóhátralékának rendezése.
1949. november 28.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
Jelentés az őszi mélyszántási munkák állásáról. Ea. Keresztes Mihály. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának munkaterve (1949. november 15. – 1950. február 15.) Ea. Hegedüs András. A KV Szervezési Osztályának javaslata az állami gazdaságok pártszervezeteinek megszilárdítására. Ea. Szegedi Andor. A SZOT javaslata a sztálini műszakra és a munkaverseny mozgalom 1949. december 21. utáni feladataira. Ea. Apró Antal. Javaslat politikai és szakmai képzés megindítására a rendőrség állománya részére Ea. Veres József. Káderjavaslatok. Tettamanti Károlyné, Papp Sándor, Prandler Jánosné, Futó Tibor, Simonyi András, Lengyel Sándor, Szente Ferenc, Juhász János, Végh László, Bárdos György, Papp István, Feri Sándor, Hartai Jenő, Nagy János, Kincs István. Badari László és Végh Zoltán (napirendről levéve). Különfélék. – Karácsonyi ünnepségek rendezése. – Kitüntetések a VIT megrendezésében való közreműködésért. – A Kereskedelmi-, ill. a Magánalkalmazottak Szakszervezetének egyesítése 1950. januárjában. (Előterjesztés nincs.) – Jóború Magda üdvözlő beszédet tart az MDP KV nevében a Magyar Háztartási Alkalmazottak Szakszervezetének első országos küldöttközgyűlésén. – Az ötéves terv népszerűsítésének ütemterve. – A párttaggyűlések előkészítésével kapcsolatos feladatok. – A taggyűlések napirendje nyilvánosságra hozatalának tilalma. (Előterjesztés nincs.) – Bizottság felállítása a Baranya megyei PB falusi munkájának felülvizsgálására. (Előterjesztés nincs.) – A Rákosi Mátyás gyermekotthonban levő gyermekek utáni járulékok szabályozása. – Bizottság kiküldése a megyehatárok rendezésével kapcsolatos pártmunka irányítására. (Előterjesztés nincs.) – Második éjjel-nappali őrszem biztosítása az MMI részére. – Függetlenített titkár beállítása a Szegedi Tudományegyetem pártszervezetéhez. – Státuszok biztosítása a tatabányai pártbizottság és egyes tatabányai üzemek pártszervezetei részére. (Előterjesztés nincs.) – Függetlenített gondnok beállítása pápai PB-hez. 79
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – – – –
99. ő. e.
További két adminisztrátori státusz létesítése a Nagypécsi PB-nél. Bányászfelelős függetlenítése a sajószentpéteri járási pártbizottságnál. Gondnok beállítása a Veszprém megyei PB-nél. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) Szervező titkár helyett függetlenített propagandista beállítása a pápai PB-nél. Státuszok biztosítása a tatabányai városi PB., valamint tatabányai pártszervezetek részére.
1949. december 5.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5.
6.
100. ő. e.
A KB Szervezési Osztályának munkaterve (1949. október 15. – 1950. március 15.) Ea. Kristóf István. A KV APO jelentése az üzemi agitációról. Ea. Komócsin Zoltán. Az öt nehézipari üzem munkájának felülvizsgálására az SZB által kiküldött bizottság jelentése. Ea. Halmi Ferenc. Mellékelve: Dénes István feljegyzése az SZB 1949. december 5-ei, a hároméves tervteljesítésével kapcsolatos határozatának végrehajtásáról. (1949. december 29.) A KV Oktatási Osztályának javaslata a marxizmus–leninizmus propagandájára. Ea. Bíró Zoltán. Káderjavaslatok. Medgyes Béla, Bíró Mihály, Tolnai Ferenc, Princz Sándorné, Járai Gézáné, Birkás Imre, Tömpe István, Donkó Zoltán, Dömötör György, Illy Gusztáv, Temesi Ignác, Paizs Istvánné, Palotás Magda, Basch Tibor, Bence Pál, Katkó István, Korenkó Károly, Kende Péter, Philip Rudolf. Béres Tibor és Nemes (Nágai) László (napirendről levéve). Különfélék. – Jelentés az őszi mélyszántásról. – A párttagság statisztikai felvétele. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.) – Komócsin Zoltán behívása a Pártmunkás szerkesztő bizottságába, Orbán László helyettesítésére. – A járási aktívák előadóinak listája és pótlistája. – Függetlenített oktatási, káder, szervező és agitációs felelős beállítása a pécsi városi PB-hez. – A pécsváradi járási pb-hez beállítandó függetlenített szervezőre vonatkozó javaslat elutasítása. (Előterjesztés nincs.) – További három hónapra fizetés folyósítása a tatabányai Újtelep párttitkára és adminisztrátora részére.
1949. december 12.
58 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés az őszi mélyszántásról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Kimutatás a mélyszántásról, az 1949. december 10-i állapotnak megfelelően. 1. 2.
80
A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata az 1949–1950. évi tavaszi termelési szerződéskötés lebonyolítására. Ea. Hegedüs András A KV Szervezési Osztályának jelentése a Viharsarok vármegyéinek helyzetéről. Ea. Kristóf István.
Szervező Bizottság
3.
4. 5. 6.
7.
101. ő. e.
276. f. 55. cs. Mellékelve: Javaslatok a Viharsarok pártszervezeteinek munkájával kapcsolatban. A KPM I. Vasúti Főosztály Politikai Osztályának jelentése a Vasút Politikai Osztály helyzetéről. Ea. Horváth János. (Napirendről levéve.) Mellékelve: Az SZB Titkárságának feljegyzése a jelentésről. – A KV Szervezési Osztályának jelentése a VPO munkájáról a miskolci és a debreceni vasút politikai osztály munkájának megvizsgálása alapján. Jelentés a sajtó terjesztéséről. Ea. Láng István. Jelentés az üzemi MNDSZ csoportok megalakításáról és munkájukról. Ea. Jóború Magda. Káderjavaslatok. Vándor Béla, Török Gábor, Andó Gyula, Boros Imre, László Andor, Kovács András, Puskás János, Friss Antal, Kristóf Ödön László, Ötvös Géza, Tábori Andor, Hilbert Károly, Heimer Ödön, Kovács József. Junger Károly, Szalai Pál, Veres Pálné (napirendről levéve). Különfélék. – A Népsport 1949. december 15-étől a Szabadság Lapkiadó helyett az Állami Lapkiadóban jelenik meg. – A bel- és külföldi személyiségek képmásai sokszorosításának és forgalomba hozatalának szabályozása. – Önálló pártszervezetek létesítése a megyei pártbizottságokon. – Bizottság (Apró Antal, Mező Imre, Hazai Jenő) a Sztahanovmozgalomról szóló jelentés és javaslat elkészítésére. – Sebes Sándor szabadsága. – Varga Gyula nyugdíja. (Napirendről levéve.) – Egy-egy oktató beállítása 26 járási kéthetes iskolára és egy-egy aszszisztens alkalmazása hat üzemi hathetes iskolán. – Az SZB Tájékoztatója rendszeres megküldése Kassai Géza részére. – A tagjelöltfelvétellel kapcsolatos brosúra kiadása.
1949. december 19.
52 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4.
5. 6.
A KPM I. Vasúti Főosztály Politikai Osztályának jelentése a Vasút Politikai Osztály helyzetéről. Ea. Horváth János. A KV APO határozati javaslata (két változatban) az üzemi agitációs munka megjavítására. Ea. Komócsin Zoltán. A KV Oktatási Osztályának javaslata a vezető és középkáderek iskolán kívüli oktatására. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: Javaslat a megyei titkárok iskolán kívüli oktatására (az elméleti továbbképzés tematikájával). A KV Szervezési Osztályának javaslata pártszervezetek megszervezésére és megerősítésére az állami gazdaságokban. Ea. Szegedi Andor. Mellékelve: A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a termelőszövetkezeti csoportok és a gépállomások országos tanácskozásán résztvevő személyek kiválasztására. Javaslat a párt, az állam és a tömegszervezetek vezető kádereinek statisztikai feldolgozására. Ea. Gerő György. Káderjavaslatok. Ördög Károly, Derkovics Jenő, Kibédi Gyula, Bihari Ferenc, Drapál János, Povárny Jenő, Lakatos Imre, Springer Imréné, Buck Imre, Baleczky Emil, Oroszi István, Balázs Emil, Konok Ferenc, Gyopár János. Oblath György, Kánya Zoltán, Bencsik István (a KV Titkársága elé utalva). Bokor István, Csősz János (napirendről levéve).
81
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 7.
102. ő. e.
Különfélék. – A hathetes és kéthetes pártiskolai előadók továbbképző tanfolyama. – Bizottság kiküldése (Kristóf István, Földes László, Komócsin Zoltán, Mező Imre) a pártvezetőségek újjáválasztására vonatkozó terv kidolgozására. – A Magyar Filmalkalmazottak, a Magyar Hivatásos Zenészek, a Magyar Színészek és a Magyar Zeneművészek Szabad Szakszervezetének egyesítő kongresszusa 1950. január 27–28-án. – Könyvtárak létesítése a megyei és az üzemi hathetes pártiskolában. – Hegedüs András szabadsága. – Kétnapos, ill. három napos karácsonyi szabadság a budapesti, ill. a vidéki pártfunkcionáriusok részére. – Fizetési előleg kiutalása Párdi Imre részére. – Tisza József szabadsága. – Az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása ötödik évfordulójának reprezentatív megünneplésére vonatkozó javaslat elutasítása. – A Bács(-Kiskun) megyei PB felköltözése Kecskemétre 1950. január 15-én.
1950. január 2.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4. 5. 6.
7.
82
A KV Szervezési Osztály és Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály közös javaslata a termelőszövetkezeti csoportok pártszervezeteinek megerősítésére. Ea. Kristóf István. Jelentés a téli falusi tömegoktatás megindításáról. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: A KV APO jelentése a falusi népművelési munka őszi és téli tervének eddigi teljesítéséről. A KV Államgazdasági Osztálya és a KV APO közös javaslata a munkaerő gazdálkodásra és a szakoktatásra vonatkozó kormányrendelettel kapcsolatos agitációs feladatokra. Ea. Kovács Sándor. Jelentés a Munkára Harcra Kész mozgalomról. Ea. Béres Tibor. Jelentés a szovjet ösztöndíjasokról. Ea. Csendes Károly. Különfélék. – Központi propagandista-kataszter felállítása. – A DIVSZ irodalmi pályázat huszonöt nyertesének és egy francia lapterjesztő fiatalnak üdülése Magyarországon. – Az 1950. januári pártnapok témája. – Beck Istvánné (Czop Gizella) betegszabadságának meghosszabbítása. – Az NBPB három hónapos pártiskolájának megindítása 1950. februárjában. Káderjavaslatok. Surányi Pál, Kiss Ervin, Szilánk Magda, Vészi László, Lakatos János, Sütő István, Lakatos József, Seregély Aladár, Hajdú Gyula, Tímár Mátyás, Csák Ervin, Vágvölgyi Lajos, Keresztes Gy. Elek, Láncz Magda, Bokor István, Katkó István, Némethi József (a KV Titkársága elé utalva), Halanda István, Nagy Antal, Gilián Lajosné, Zóka Béla, Sarok Antal, Naisz Erzsébet, Szántó Mária, Mezősi János, Takács György (ifj.), Pál Kovács Miklósné, Fünster Józsefné, Fehér Sándorné, Dinda Béláné, Szőke Albertné, Szabó Irma, Rácz Tamás, Gáti Péter, Szován Gyula, Holics Sándor, Schőnek Albert, Vida Ferenc, Mestyán János, Pogány Ö. Gábor. Redő Ferenc, Tóth Mihály, Junger Károly (a KV Titkársága elé utalva). Kállai Éva, Szél Gyula, Máriássy Félixné (napirendről levéve).
Szervező Bizottság 103. ő. e.
276. f. 55. cs. 1950. január 9.
68 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
104. ő. e.
A Szervező Bizottság egyhónapos munkaterve. (1949. január 15. – február 15.) Ea. Dénes István. A KV Oktatási Osztályának jelentése a Politikai Bizottság 1949. október 2-i határozatának végrehajtásáról. Ea. Bíró Zoltán. A KV APO határozati javaslata (fogalmazvány és tisztázat) az üzemi agitációs munka megjavítására. Ea. Komócsin Zoltán. A Népgazdasági Tanács Titkárságának javaslata a vállalati fegyelmi szabályzat bevezetésének előkészítésére. Ea. Mándi Péter. Jelentés a KV Ügykezelési Osztályának munkájáról. Ea. Kiss Tiborné. Különfélék. – A termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások dolgozói országos tanácskozásának előkészítése. – A nagyüzemi pártbizottságok visszahelyezésének ügye a kerületi pártbizottságok közvetlen irányítása alá. – A KISOSZ négy hetes világnézeti iskolájának megszüntetése. – A pártközpont épületével (Akadémia u. 17.) szembeni ház kiürítése (a HM és az ÁVH kötelékéhez tartozó megbízható személyek beköltözésével), valamint az V. kerületi Zoltán u. 8–9. sz. ház kiürítése a pártapparátus céljaira. – ÁVH őrség állítása egész napra a központi pártgarázshoz, éjjelre a pártanyagelosztóhoz. – Fülöp Péter és Dénes István szabadsága. – Sebes Sándor MTI bizalmas tájékoztató iránti kérelmének elutasítása. – Politikai továbbképző előadások a Magyar Jogász Szövetségben. – Alsóbb pártszervek státuszkérelmei. Káderjavaslatok. Csernák Valéria, Gábor Zoltán, Harkai Sándor, Mohácsi Károly, Barna Sándor, Móri Kálmán, Gomolyák Gusztáv, Kállai Éva, Hárs Lajos, Bognár Mária, Molnár László, Szalvay Mihály, Székely (Szikor) Béla, Horváth Mihály, Zentai Ernő, Csongrádi Béla, Barabás Bertalanné, Bojtor György, Krausz György.
1950. január 16.
53 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5. 6.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a tagjelöltfelvételről. Mellékelve: Kimutatás a megyékben felvett tagjelöltekről. (Baranya kivételével.) A KV Mezőgazdasági Osztályának javaslata a tszcs és a gépállomási dolgozók I. országos tanácskozásának feldolgozására. A KV APO és a Népművelési Minisztérium Népművelési Főosztálya közös jelentése a falusi népművelési munka őszi és téli tervének teljesítéséről. Javaslat a Vasút Politikai Osztály munkájának megjavítására. A KV APO javaslata a politikai pártnapi tájékoztatás megjavítására. Különfélék. – A nemzetközi nőnap megünneplésének terve. – A Magyar Vöröskereszt újjászervezésének ügye. – A Szabad Nép Munkáslevelezési Osztályának tájékoztatójára, ill. a KV APO hangulat-jelentésére jogosult személyek. – Az SZB tájékoztatójának megküldése Kiss Tiborné részére. – Pártszervezet alakítása az egy- és a kétéves pártiskolákon. 83
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – –
7.
105. ő. e.
Újabb asszisztens státusz létesítése a három hónapos pártiskolákon. Az őszi mezőgazdasági verseny tapasztalatai. Szita János megbízása a megyei titkárok tanfolyamán a bevezető előadás megtartására. – Pénzsegély kiutalása Péteri István részére. – Szemes Mihály filmrendező visszahívása a debreceni pártiskoláról. Káderjavaslatok. Lóránd Sára, Vályi Péter, Farkas László, Suhajda József, Bányai Gyula, Vándor Béla, Laczkó Béla, Szabó Károly, Kovácshegyi János, Geréb Sándor, Pális Ferenc, Rév András, Sebestyén Endre, Földes János, Virág Sándor, Preisich Gábor, Lőrincz Imre. Tőzsér Ernő, Gózon Károly, Heller László. Erdős Imre, Salánki János, Gereblyés László (napirendről levéve).
1950. január 23.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A vasutas funkcionáriusok pártiskolai képzése. 1. 2. 3. 4. 5. 5.
6.
106. ő. e.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a rendőrségi pártszervezetek munkájáról, ill. javaslat politikai osztályok felállítására a rendőrségen. Ea. Hazai Jenő. Javaslat a pártiskolákon folyó kádermunka megjavítására. Ea. Magyar János. Jelentés az OMRE munkájáról. Ea. Rédei György. A Népművelési Minisztérium jelentése a Békés megyei kultúrhétről és javaslata további kultúrhetek rendezésére. Ea. Bíró Vera. A Tömegszervezeti Pártkollégium javaslata a Magyar Vöröskereszt munkájának megjavítására. Ea. Kapás Sándor. Különfélék. – A külföldre kihelyezett párttagok pártirányítása. – Az MDP KV és apparátusa protokoll-listája. – 10–15 személyes ház berendezése külföldi vendégek részére; további gépkocsi biztosítása a KV Külügyi Osztálya részére, valamint további három politikai munkatárs beállítása a külföldi vendégekkel való foglalkozásra. – A fellebbezési ügyek felülvizsgálatának kérdése. – Nappali garázs építése a központi pártház közelében. – Bálint Sándor felmentése megbízatása alól. – Megbeszélés összehívása a megyei pártbizottságok irodavezetői részére. – Gépkocsi Rudas László állandó használatára. Káderjavaslatok. Erős Dénes, Kovács Gyula, Dobos Ferenc, Nagy István, Balázs [?]. Erdős Imre (a KV Titkársága elé utalva), Kiss Jenő, Erdős András, Slamovics Zoltán, Gyimóti Dénes, Tarján Endre. Rét Ferenc, Lakatos Dezső (a KV Titkársága elé utalva).
1950. január 30.
40 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
84
A KV Szervezési Osztályának javaslata a pártszervezetek vezetőségének beszámolójáról és újjáválasztásuk előkészítéséről. Ea. Kristóf István. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a tavaszi növénytermesztési munkák végrehajtására.
Szervező Bizottság 3. 4. 5.
6.
107. ő. e.
276. f. 55. cs. Javaslat a magyar sztahanovisták I. országos értekezletének előkészítésére. Ea. Apró Antal. Javaslat a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjának előkészítésére Ea. Csillag Miklós. Különfélék. – Várospolitikai Osztály felállítása a Nagybudapesti Pártbizottságon. – Termelési szerződések megkötése. – A KV Szervezési Osztálya által kiadott tájékoztató megszüntetése. (Előterjesztés nincs.) – Horváth János (VPO) szabadsága. (Előterjesztés nincs.) – Öntödei selejtkonferencia megrendezése 1950. március 11-én. (Gerő Ernő kézírásos megjegyzése.) – A februári pártnapok témája. – Az 1949–1950. pártoktatási év eddigi tapasztalatai. – Falusi tömegoktatási munka. – Tszcs és gépállomási dolgozók megyei tanácskozásai 1950. február 5-én. – A KV Szervező Bizottságának nyomtatott körlevele a megyei pártbizottságokhoz a fellebbezési ügyek rendezése tárgyában. Káderjavaslatok. Tisza József (a KV Titkársága elé utalva), Egri Jánosné, Sós Dezső, ifj. Nagy József, Tóth Pál, Földes Erzsébet, Bencze Károly, Tóth Ödönné, Sulyán György, Leiter Ernő, Horváth István, Nagyobb Ferenc, Csabai István. Fejér Lipót és Riesz Frigyes kitüntetése. Csönge Éva, Koós Imre, Szőke Györgyné, Rózsa László, Pollák Károly. Kálmán Lajos (napirendről levéve).
1950. február 6.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4. 5.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a nagylétszámú pártalapszervezetek decentralizálásáról, valamint javaslata a decentralizálás végrehajtására. Ea. Kristóf István. Javaslat a pártvezetőségek újraválasztására, a választmányok összeállítására és a pártértekezletek küldötteinek kijelölésére. Ea. Földes László. Javaslat a KV 1950. február 10-i határozatának feldolgozására a pártoktatásban. Mellékelve: A KV APO javaslata a KV határozat és Rákosi Mátyás beszéde népszerűsítésére. A KV APO, a SZOT és a MINSZ közös javaslata az 1950. évi három hónapos üzemi kultúrversenyre. Ea. Apró Antal. Különfélék. – A községek, a tanyaközpontok és a tanyafalvak ellátása mozival, ill. vándormozival. – A Vörös Hadsereg felállítása 32. évfordulójának megünneplése. – Ünnepségek 1950. február 13-án. – Nemzetközi vegyipari konferencia megtartása 1950. márciusában. – A Nagyszegedi Pártbizottság megszüntetésével kapcsolatos intézkedések. – Az országos állatösszeírással kapcsolatban a pártszervezetekre háruló feladatok. – 600 000 forint kiutalása a IV. kerület (Újpest) pártszékházának építésére és berendezésére. – A Pártoktatók Házának építkezéséhez igényelt párthitel ügye.
85
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 6.
108. ő. e.
Káderjavaslatok. Csonka Tibor, Kálmán Lajos, Kovács Endre, Linke Rezső, Fazekas Józsefné, Erdődi József, Csépai Pál, Csath János, Bozsóki Ferenc, Berecz Béla, Kovács Márton Ernő, Pinczési Pál, Csillag Miklós. Pollák Károly (napirendről levéve).
1950. február 13.
52 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. és a 6. napirendi pont kivételével. Az 1. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1. 2.
3. 4. 5.
6.
109. ő. e.
A Szervező Bizottság munkaterve (1950. február 15. – július 1.). Ea. Dénes István. – Hozzászólások a munkatervhez. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a tavaszi mezőgazdasági verseny megszervezésére. Ea. Hegedüs András. Mellékelve: A tavaszi verseny célkitűzései. A KV APO és Oktatási Osztály közös javaslata a KV 1950. február 10-i határozatának feldolgozására. Ea. Bíró Zoltán. Javaslat a párton kívüli káderek nyilvántartására és a velük való foglalkozásra. (Napirendről levéve.) Különfélék. – A tagsági könyvvel nem rendelkező párttagok ügyének rendezése. – Az országgyűlési képviselők beosztása (megyék, járások és városok szerint). – Nemzetközi vitorlázó verseny esetleges megrendezése Magyarországon. Káderjavaslatok. Rusz János, özv. Huszár Györgyné, Balogh Endre, Szabó József. Terényi Gyula, Kelemen Gyula, Kertész Imre. Soós Sándor, Buzás Lajos, Kun Miklós. Sárkány Jenő, Salánki János [?] (a KV Titkársága elé utalva). Rácz Gyula (napirendről levéve).
1950. február 20.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5.
86
Jelentés a megyei választmányi ülésekről, a KV 1950. február 10-i határozatának feldolgozásáról. Ea. Kristóf István. Jelentés a MINSZ úttörő mozgalomról. Ea. Donkó Zoltán. Jelentés az MSZHSZ 1949. évi munkájáról és javaslat 1950. évi feladataira. Ea. Kenéz István. Mellékelve: Az MSZHSZ központ szervezési és állománytáblázata, valamint az MSZHSZ szervezeti tagozódása. A tanyakérdés megoldásának agitációs szempontjai és munkaterve 1950. február 15-étől július 1-jéig. Ea. Hegedüs András. Különfélék. – A pártalkalmazottak üdültetése. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.) – A korábbi határozat módosításával az országos üzemi kulturversenyt a MINSZ rendezi a SZOT helyett. (Előterjesztés nincs.) – Az budapesti kulturális vagy politikai rendezvények esetében a protokoll-lista összeállításáért és a meghívások lebonyolításáért a NBPB felelős. (Előterjesztés nincs.)
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. – – – –
6.
110. ő. e.
Az államosítás előkészítésében részt vett személyek kitüntetése. A márciusi pártnapok témája. A Szikra Híradó nyomdai előállítása. Az üzemi párttitkárok figyelmének felhívása a fokozott éberségre. (Előterjesztés nincs.) – Orvos kongresszus megtartása 1950. február 25–26-án, Balatonkenesén. – Fizetési előleg folyósítása Gonda György részére. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Polgár András, Kiss György, Kerekes György, Farkas Lídia, Horváth András, Háder István, Villányi Ferenc. Szép Józsefné, Bérces Henrik. Gyöngyösi Nándorné (napirendről levéve).
1950. február 27.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, Marosán György aláírásával. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5.
111. ő. e.
Kristóf István szóbeli jelentése a megyei és budapesti választmányi és aktívaülésekről. A KV Káder Osztályának munkaterve (1950. február 15. – július 1.) Ea. Kiss Károly. Az NBPB APO jelentése a budapesti pártoktatásról. Ea. Bíró László. Különfélék. – A Titkárság 1949. augusztus 10-i, a bizalmas ügykezelés bevezetésére vonatkozó határozatának módosítása, ill. kiegészítése. – Fegyelmi határozatok az 1950. január 10-én éjjel a megyéknél tartott ellenőrzés alapján. – A KV Gazdasági Osztályának új státusza. – Gazdasági osztályok létesítése a megyei pártbizottságokon. – A Bács-Kiskun megyei pártiskola létszámának 25-ről 50 főre emelése. – Politikai pártnapok márciusban a nemzetközi kérdésekről. – Az MDP központi székházában felállítandó információs irodára vonatkozó javaslat elvetése. – A nagylétszámú pártalapszervezetek decentralizálása. (A határozati jegyzőkönyvben végén – röpszavazással elfogadva. Káderjavaslatok. Izsák Eszter, Petróczy László, Beck Istvánné (Czop Gizella), Pintér Ferencné, Csatári Dániel, Simon Ferenc, Salánki János, Weiner Györgyi, Sós Tibor, Hajdú Elemér, Kocsa László, Surányi Pál, Janza Ferenc, Rubesch Ferenc, Márczis Antal, Hajdú Gyuláné. Erdős Ilus (a KV Titkársága elé utalva). Aleva Lajos, Valkó Márton, Somogyi Antal, Galicza Károly, Sasvári Lajosné, Rákosi Endréné (Friedenstein Éva), Bognár Mária, Molnár János, Földvári László, Tarján Endre, Sándor János. Radó Istvánné (Bőthi Edit) és Bugár János (napirendről levéve).
1950. március 6.
55 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. A 4. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a KV 1950. február 10-ei határozatát megtárgyaló taggyűlésekről. Ea. Kristóf István. 87
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 2. 3. 4. 5.
6.
112. ő. e.
A KV Szervezési Osztályának munkaterve. (1950. február 15. – június 15.). Ea. Kristóf István. A KV APO munkaterve (1950. március 1. – július 1.) Ea. Komócsin Zoltán. Jelentés a dolgozó ifjúság egységes szövetségének előkészítéséről és javaslat a további feladatokra. Ea. Szűcs Lajos. Különfélék. – A pártalapszervezeti vezetőségek reszortjai. – A tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítése. – A legelőkérdés részleges rendezése. – Március 15. megünneplése. – Március 21-e megünneplése. – A Pártmunkás szerkesztőségének megerősítése. (Előterjesztés nincs.) – A Zoltán u. 12. sz. ház helyett az Akadémia u. 13. sz. alatti ház helyreállítása a pártapparátus számára. (Előterjesztés nincs.) – ÁVH őrség állítása a Szabad Nép székházának III. emeletére. – ÁVH őrség a szegedi városi pártbizottságnál. (Előterjesztés nincs.) – Szörényi Imre professzor felvétele a protokoll-listára. – Kölcsön kiutalása Bernáth Lászlóné részére. – Andics Gabriella tagfelvételi ügye. (Feri Sándor, Kiss Károly, Sárfi Rózsi és Szirmai István írásbeli véleménye.) Káderjavaslatok. Fehér László, Füredi László, Fülöp Dénes, Barla Szabó Ödön, Déri Ernő, Tőzsér Ernő, Berényi Margit, Menczel Béláné, Kovács István, Horváth Anna, Molnár Istvánné, Kovács Győző, Bugár Ános, Lakatos Sándor, Vándor József, Osváth Zsuzsa, Rácz Gyula, Molnár Sára, László Júlia, Weisz Ferencné. Pécsi János (napirendről levéve).
1950. március 13.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
88
A KV Szervezési Osztályának feljegyzése a taggyűlések megyei kiértékeléséről és az első újjáválasztásokról. Ea. Kristóf István. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának munkaterve (1950. március 1. – július 1.). Ea. Hegedüs András. A KV Szervezési Osztályának jelentése az április 4-ei munkafelajánlásokról. Ea. Kristóf István. Jelentés a honvédségi pártszervezetekről. Ea. Nógrádi Sándor. Különfélék. – A megyei pártbizottságok státuszai. – Új járási pártbizottságok létesítése: Vámospércs, Tiszapolgár, Gyula, Szarvas, Gyoma, Békés; átszervezés Bács-Kiskun megyében; Füzesabony; Csongrád (Kistelek helyett). – A szakszervezeti napok megszüntetése. – A pártapparátus dolgozóinak üdültetése. – A megyei sajtó átszervezése. – Pikler Emmy felmentése – saját kérésére – a Rákosi Gyermekotthon vezetése alól. – AZ MSZHSZ új egyenruha-tervezetének elutasítása. – Az SZB tájékoztató terjesztésének bővítése. – A pártbélyegzők kiadásának és ellenőrzésének rendezése. – Segély kiutalása Bakóczi János részére. Káderjavaslatok. Bognár Kálmán, Lengyel Klára, Kerekes Pál, Pécsi Ferenc, Köves László, Borsa Gábor, Garai Vera (Tisza Józsefné), Gubis Adámné (Szilágyi Zsuzsanna),
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. Mészáros Mihályné, Bencsik Zoltán, Csohány Gabriella, Kálmán Endre, Rácz Mihály, Lénárt Gábor, Markovits Mihály, Berecz József, Kiss Árpád. Pandurovics József.
113. ő. e.
1950. március 20.
100 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
114. ő. e.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítéséről. Ea. Kristóf István. A KV Oktatási Osztályának munkaterve (1950. március 1. – július 1.) Ea. Lakatos Éva. A KV Szervezési Osztálya, az NBPB és a SZOT közös jelentése az április 4-ei munkafelajánlási mozgalomról. Ea. Szurdi István. Jelentés az egyetemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Szurdi István. Különfélék. – 200 fős parasztdelegáció utazása a Szovjetunióba. Mellékelve: Névsor, náhány adattal és rövid jellemzéssel. – Tavaszi mezőgazdasági munkák. – Pártépítés Kiskönyvtára címmel kiadványsorozat indítása. – Az április 4-e alkalmából kitüntetendő pártfunkcionáriusok listája. (Összesített kimutatás a 30. lapon.) – Az MSZHSZ új egyenruhájának tervezete. (Szövetmintával). – Munkaérdemrenddel kitüntetettek listája. – Az SZB tájékoztató megküldése az NBPB Várospolitikai Osztályának. Káderjavaslatok. Rágyánszki András, Nemes Béla, Rózsa Irén, Bartal Ernő, Vass Henrikné, Magos Gábor, Andrássy Antal. Komócsin Mihály, Eckl Gyula (napirendről levéve).
1950. március 27.
54 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5. 6.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a vezetőségválasztó taggyűlésről. Ea. Kristóf István. A KV Szervezési Osztálya, az NBPB és a SZOT közös jelentése az április 4-i munkafelajánlási mozgalomról. Ea. Szurdi István. Mellékelve: Kimutatások az április 4-ei munkafelajánlásokról. Az MDP Tolna Megyei Bizottságának munkaterve (1950. március 1. – július 1.) Ea. Sipos János. Mellékelve: A KV Szervezési Osztályának feljegyzése a Tolna megyei PB munkájáról. – Farkas Mihály hozzászólása a munkatervhez. A KV Oktatási Osztályának jelentése az öt és a három hónapos pártiskolákról. Ea. Lakatos Éva. A KV APO javaslata május 1-je megünneplésére. Ea. Komócsin Zoltán. Különfélék. – A kéthetes titkárképző tanfolyamok és az öthetes előadóképző tanfolyam tematikája. – Az áprilisi elméleti pártnapok témája. – A párttagokról szóló igazolás kiadásának szabályozása. – Pajor Rudolfné (özv.) és Vajda (Weinberger) Bertalan ügye. (Utóbbi nem szerepel a határozati jegyzőkönyvben.) – A Falu és Város szerkesztő bizottságának tagjai. 89
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 7.
115. ő. e.
Káderjavaslatok. Pável Alajosné, Földes István, Aleva Lajos, Lassú Lajos, Bognár Ilona, Molnár Dezső, Német Béla, Magyar László, Rezső Tibor, Kovács Lajos, Beck Zsuzsa, Polgár Teréz, Barczi Gyula; Egressy Kálmán, Feleki Zoltán, Sebestyén Gyula. Somogyi Imre; Háy László, Salunszky István, Winkler Imre, Incze Jenő, Molnár Júlia. Szántó Dénes, Baltazár Lajos, Szántó György, Salgó Márta, Farkas Dezsőné. Sándor Imre, Csík János, Kolozs György, Szabó István, Kovács Márton Ernő; Lakatos Éva, Széll Jenő, Frank Rudolf, Elek László. Horváth Teri, Soós Imre, Szabó Ferenc, Ceglédi István, Sebes Gusztáv, Köves László
1950. április 11.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Az 1. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1. 2. 3. 4.
5.
116. ő. e.
A SZOT munkaterve (1950. március 1. – július 1.). Ea. Apró Antal. A KV Szervezési Osztályának jelentése a vezetőségválasztó taggyűlésekről. Ea. Kristóf István. A KV Szervezési Osztályának javaslata központi pártszervezők beállítására a legfontosabb nagyüzemi pártbizottságok élére. Ea. Hazai Jenő. Különfélék. – Tavaszi mezőgazdasági munkák. – Kommunista pedagógus aktíva a húsvét utáni hétre. – A májusi elméleti pártnapok témája. – Április 17. és 24. között külpolitikai pártnapok tartása. – A megyei pártbizottságok agitációs és propaganda osztályainak kiegészítése egy-egy politikai munkatárssal és adminisztrátorral. – A MINSZ egységes szervezeti közlönyének (Ifjú Gárda) kiadása. – A dolgozó parasztfiatalok országos tanácskozása a MINSZ rendezésében. – Gyógyszer beszerzése Svájcból Hárs István részére. – Személygépkocsi kiutalása a csömöri három hónapos pártiskola részére. – Tervbeszámoló és tervismertető értekezletek tartása az üzemekben. Káderjavaslatok. Pelesek János, Csonka Dezső, Kovács Margit, Ajtai Zoltán, Ackermann János, Arany Tóth Ágnes, Csont Ferenc, Roszjár János, Verebes Jenő, Mics János, Győrfi Károly, Pataki János, Széll Emma, Padányi Mihály, Somogyi Miklós, Pataki Tiborné, Horváth Rózsa.
1950. április 17.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5.
90
A KV Szervezési Osztályának javaslata az aláírásgyűjtési mozgalom és a békevédelmi bizottságok megszervezésére. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály javaslata a tavaszi növényápolási munkákra és a mezőgazdasági szocialista munkaverseny továbbfejlesztésére. Ea. Keresztes Mihály. Jelentés a SZIT kongresszusi felajánlási mozgalomról. Ea. Kádas István. Javaslat az SZVSZ budapesti ülésének előkészítésére. Ea. Apró Antal. Különfélék. – Az ősszel induló pártiskolákkal kapcsolatos teendők. – A pártapparátus dolgozóinak üdültetése. (Előterjesztés nincs.)
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. Mellékelve: Farkas Mihály felszólalása. A Somogy megyei pártiskola létszámának ideiglenes felemelése. A Pest megyei PB elhelyezésére irányuló kérelem elutasítása. Az Akadémia u. 13. sz. ház beosztása. Három-három asszisztens beállítása a három hónapos pártiskolákra. Értekezlet tartása a megyei pártlapok és hat vidéki üzemi lap szerkesztői részére. – Asztalos Géza és fia utazása Brassóba, szabadságra. – Hathetes üzemi titkárképző pártiskola felállítása Pest megyében. – Elméleti és módszertani konzultáció tartása konferenciavezetők, tanulókör vezetők és ellenőrök részére. Káderjavaslatok. Kapornai Mihály, Vígh Ferenc, Sztrimbely György, Markovics Jánosné, Fekete János (ifj.), Sárosi Jolán, Várkonyi György, Rozsnyai Mihályné, Wachtler Gyula, Kresz Károly, Katona Dezső, Kelemen István, Ravasz Erzsébet, Futaki Bernát, Killián József, Szegedi Gábor. Kádár Iván, Kürti András, Bodnár Ferenc és Kovács Emil (napirendről levéve). Polgár Ibolya. Kálló [?], Szipka József, Osztrovszky György, László Aladár. – – – – –
6.
117. ő. e.
1950. április 24.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirendi előtt: A békemozgalom fejlesztésével (aláírásgyűjtési akció, békebizottságok létrehozása) kapcsolatos teendők. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
118. ő. e.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a vezetőségválasztó taggyűlésekről. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Kimutatás az újjáválasztott vezetőségekről. A KV Szervezési Osztályának jelentése az egyetemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Hetényi István. A KV Szervezési Osztályának jelentése az 1950. február–március havi tagjelöltfelvételről. Ea. Kristóf István. A KV APO jelentése a mezőgazdaság szocialista szektorában folyó agitációs munkáról. Ea. Bíró Lívia. Különfélék. – Pártmunkás könyvtárak felállítása. – A pártiskolák ellátása szemléltető oktatási eszközökkel. – Mezőgazdasági aktívaértekezletek szervezése májusban. – Az 1950–1951. évi tankönyvek pártbírálói. – A megyei Népművelési Bizottságok átszervezése és a Járási Népművelési Bizottságok felállítása. – A május 1-i vidéki nagygyűlések előadói. – A megyei pártbizottságok gazdasági osztályai vezetői kijelölésének a KV Káder Osztálya hatáskörébe utalása. – Bugár János fizetése. – Kristóf István villájának helyreállítása, pártköltségen. Káderjavaslatok. Molnár István, Barczi Gyuláné, Dóczi Róbertné, Kovács Emil, Vető József. Szabó Mária.
1950. május 2.
30 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. 91
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
5.
119. ő. e.
A KV Szervezési Osztályának jelentése a vezetőségválasztó taggyűlésekről, a járási és a kerületi pártértekezletek előkészítéséről és az alapszervezetek decentralizálásáról. Ea. Kristóf István. A KV Szervezési Osztályának jelentése a Vasas Szakszervezet munkájáról. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A Vasas Szakszervezet jelentése a Szakszervezeti Tanács Elnöksége határozatának végrehajtásáról. Javaslat az ifjúsági szövetség kongresszusi küldötteinek megválasztására. Ea. Szűcs Lajos. Különfélék. – Az SZB ülésein napirendre kerülő előterjesztések gondosabb előkészítése. (Előterjesztés nincs.) – A Bács-Kiskun és a Békés megyei kéthetes titkárképző pártiskola létszámának emelése. Káderjavaslatok. Vértes Imre, Horváth Lajos, Bánki Miklós, Ádám Antal, Palitz Mihály, Meggyesi Imre, Kocsis Lajos, Jenei Artúr, Szabó László, Tóth Elemérné, Nagy Ferenc, Veres Klára. Búza Márton; Arany Tóth Lajos; Komáromi Istvánné (napirendről levéve).
1950. május 8.
25 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4.
120. ő. e.
A KV Oktatási Osztályának jelentése a vezető és középkáderek iskolán kívüli oktatásáról 1950. első négy hónapjában. Ea. Bíró Zoltán. A KV Oktatási Osztályának kiértékelése a kéthetes járási pártiskolák 1949– 1950. évi tanfolyamairól. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: A KV Oktatási Osztályának javaslata a járási pártiskolai előadók továbbképző tanfolyamára. Különfélék. – A június 1-i gyermeknap megünneplése. – A kádertitkárok nyári továbbképzése. – Önálló megyei pártnapilapok létesítése Somogy, Veszprém, SzabolcsSzatmár és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Mellékelve: Kimutatás az 1949. december 31-i helyzetről. – A Szikra Könyvkiadó új terjesztési központjának létesítése a XIII. kerületben. Káderjavaslatok. Cseterki Lajos, Mics Jánosné, Mayer Tiborné, Balog János, Bugár Jánosné. Szilágyi András. Rostás Istvánné (napirendről levéve).
1950. május 15.
61 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
92
A KV Szervezési Osztályának jelentése a taggyűlésekről és a választmányok előkészítéséről. Ea. Kristóf István. A KV Szervezési Osztályának jelentése az MSZHSZ munkájáról. Ea. Szurdi István. Mellékelve: Farkas Mihály hozzászólása a jelentéshez.
Szervező Bizottság 3. 4.
5. 6.
7.
121. ő. e.
276. f. 55. cs. Az ifjúsági szövetség kongresszusi előkészítésének és lebonyolításának terve. Ea. Szűcs Lajos. Jelentés KV PB DÉFOSZ-ra vonatkozó határozatának végrehajtásáról. Ea. Borbás Lajos. Mellékelve: Határozati javaslat a DÉFOSZ munkájával kapcsolatban. A KV MSZO zárójelentése a tavaszi mezőgazdasági munkákról és a mezőgazdasági versenyről. Ea. Hegedüs András. Különfélék. – Függetlenített pártitkárok beállítása a jelentősebb építkezéseken. – A külföldi csereüdültetésben részt vevő pártmunkások listája. – A júniusi elméleti pártnapok témája. – A Központi Előadói Iroda által kidolgozott előadások tiszteletdíja. – A tízhetes pedagógus vezetőképző iskola elnevezése Földes Ferencről. Elutasítva. – A magyar–csehszlovák ejtőernyős cserelátogatás tervének elvetése. – Párton kívüli technikai munkaerők alkalmazásának lehetősége a pártapparátusban. – Termelési értekezletek májusban. (Röpszavazás) – A nagybudapesti pártszervezetek státusza. (Röpszavazás.) – Az SZVSZ májusi üléseinek előkészítése. (Röpszavazás) – A Magyar Jogász Szövetség vidéki beszámolói. Káderjavaslatok. Beyer Alexandra, Perjési László, Pécsi János, Stiller Róbert, Kardos György. Kapás Sándor, Reményi Béla; Gábor Glória és Hollai Imre (napirendről levéve); Rácz Gyula fizetése. Politikai és adminisztratív munkatársak beállítása pártbizottságokhoz. (Név nélkül).
1950. május 22.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5.
6.
7.
Jelentés a járási, városi és nagyüzemi küldöttértekezletekről. Ea. Hazai Jenő. A debreceni városi pártbizottság jelentése a KV 1950. február 10-i határozatának végrehajtásáról. Ea. Hazai Jenő és Pincés András. Mellékelve: A KV PTO jelentése (két változatban) a Debreceni Városi Bizottság munkájáról. A KV Káder Osztályának javaslata a kádernyilvántartás fejlesztésére. Ea. Kiss Károly. Javaslat a Rendező Gárda megszüntetésére. Ea. Kovács István. Javaslat a Vöröskereszt munkájának megjavítására. Ea. Csendes Károly. Mellékelve: Jelentés a Magyar Vöröskereszt országos központjában dolgozó káderek felülvizsgálásáról. Különfélék. – Speciális titkárképző tanfolyam a déli határ menti települések alapszervezeti párttitkárai részére. – Az OMRE repülő-vándorkiállítása. – Kultúrfelelősök kiképzése a megyei agit. prop. osztályok és a vidéki nagyüzemi pártbizottságok részére. – Megbeszélés a legfontosabb építkezésekhez kiküldött párttitkárok részére. Káderjavaslatok. Gábor Glória, Kozma Györgyné, Garam József, Eszter Károly, Baracs György, Mester Albert, Horváth Rózsa, Luca Mária, Perczel Lajos, Goda László. Fábik János (napirendről levéve).
93
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
122. ő. e.
1950. június 5.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
123. ő. e.
Javaslat a KV 1950. május 31-i határozatával kapcsolatos feladatokra. Ea. Kádár János. Jelentés a Nógrád megyei kádermunkáról. Ea. Földes László. A megyei pártválasztmányok káderstatisztikája. Ea. Földes László. Jelentés a Dolgozó Ifjúság Szövetsége kongresszusának előkészítéséről. Ea. Szűcs Lajos. Különfélék. – Az SZB üléseinek gondosabb előkészítése. (Előterjesztés nincs.) – A gépállomások szerződéskötési kampányának végrehajtása. – Központi pártszervezők beállítása a nagyüzemek pártbizottságainak élére. – A megyei pártbizottságok és a megyei tervhivatali kirendeltségek kapcsolatának szabályozása. – Az aratási, cséplési és begyűjtési munkával kapcsolatos járási értekezletek. – Az MTESZ közgyűlés. (Előterjesztés nincs.) – Bebrits Anna prágai utazása, családi ügyben. – A jóváhagyott pártmunkás könyvtárak költségei. – Szakszervezeti beszámoló taggyűlések júniusban. – A Borsod megyei és a diósgyőri pártiskolák létszámának emelése. – A hajdúszoboszlói pártiskola ügye. – A Dunántúli Hétfő ideiglenes beszüntetésének ügye. – A megyei, járási, városi pártbizottságok vezetőségének újjáválasztásával kapcsolatos költségek. (Röpszavazás.) Káderjavaslatok. Egy-egy kimutatás a megyei tanácsok és a megyei tanács véghajtó bizottságainak összetételéről. Holics Ferenc, Csatár György, Fenyvesi András, Szabó Sándor, Komlós Istvánné, Fábrik János, Szőnyi Sándor, Csenterics Sándor, Szabó József, Berend József, Kurucz István. Gubis Ádám (napirendről levéve.)
1950. június 12.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Jelentés az MSZHSZ-szel kapcsolatos döntések végrehajtásáról. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
94
A KV APO előterjesztése a KV május 31. - június 1. ülésével kapcsolatos agitáció feladatairól. Ea. Horváth Márton. Határozati javaslat a Baranya megyei PB mezőgazdasági munkájáról. Ea. Szikra Sándor. Jelentés a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek Pártbizottsága munkájáról. Ea. Kelen Béla. Az aratási és cséplési munkák agitációs terve. Ea. Horváth Márton. Javaslat a nagy termelőszövetkezetek fejlesztésére. Ea. Hegedüs András. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok ipari üzemek általi patronálásának megszervezésére. Ea. Hegedüs András. A KV PTO javaslata a déli határ menti járások megerősítésére. Ea. Hazai Jenő.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
8.
A KV APO Sajtó Alosztályának javaslata a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közgyűlésére és az újságírók szakszervezetbe tömörítésére. Ea. Nemes Dezső. 9. Különfélék. – Az elméleti pártnapok későbbre halasztása. – A Szikra Könyvkiadó könyveinek rendszeres megküldése a Szabad Nép szerkesztő bizottsága tagjai részére. – Angyal Mihály segélykérelmének elutasítása. – Pártfunkcionáriusok külföldi üdülése. (Röpszavazás.) – A Ludas Matyi és a Világ ifjúsága című filmek alkotóinak kitüntetése. 10. Káderjavaslatok. Antonovics László, Andricsák János, Péter András, Kanalovics Dezső. Kóródi Géza (napirendről levéve). 124. ő. e.
1950. június 19.
29 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 5. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
125. ő. e.
A KV MSZO jelentése az aratási, cséplési és begyűjtési kampány előkészítéséről. Ea. Donáth Ferenc. A KV PTO javaslata a járási pártbizottságok összetételének és munkamódszerének megjavítása. Ea. Hazai Jenő. A KV PTO jelentése a megyei és a budapesti kerületi pártértekezletekről. Ea. Hazai Jenő. Javaslat a budapesti és a megyei pártbizottságok káderosztályának feladataira, munkamódszerére és hatásköri listájára. Ea. Földes László. Az OMRE előterjesztése. (Napirendről levéve). Különfélék. – A Rákosi per című könyv olvasásának megszervezése. – A pártfőiskolák elhelyezése. – Utasítás a szakszervezeti funkcionáriusok fizetésének vizsgálatára. (Előterjesztés nincs.) – Lapszerkesztői értekezlet tartása június 21-én az aratási és cséplési munkákkal kapcsolatban. (Előterjesztés nincs.) – A KV PTO megbízása a párttagság nyilvántartásának vizsgálatával. (Előterjesztés nincs.) – Személygépkocsi kiutalása az MDP Debreceni Szervezete részére. – A falusi párttitkárok távolmaradása őszig a titkárképző iskolákról. Káderjavaslatok. Szluka Emil (ifj.), Takács László, Láncz Sándor, Felcsúti Lászlóné, Lakatos Károly, Omaszta Lajos, Gál István, Szekeres László, Kuhár András, Kovács Tibor, Horváth Zoltán, Serflek János, Naszódi Ferenc, Czine János, Zischka Jenő, Zimmermann Jenő, Sáros József, Csorba Sándor, Jeszenovits Mihály, Kerekes József, Tóth Imre, Vígh Pál, Mándi Árpád, Donáth Béla Pallai Gyula, Bergó Imre. Pósa Péter, Sebők István (napirendről levéve).
1950. június 26.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések. 1.
A KV APO és PTO közös javaslata a KV 1950. május 31. - június 1-i ülése határozatának feldolgozásáról. Ea. Horváth Márton. 95
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
126. ő. e.
Mellékelve: Rákosi Mátyás hozzászólása. Jelentés az MNDSZ munkájáról. Ea. Jóború Magda. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése és kiegészítő feljegyzése. A Vasút Politikai Osztály munkaterve az őszi csúcsforgalom idejére. Ea. Horváth János. Jelentés a KV Titkársága 1949. november 23-ai, a magyar sport átszervezésére vonatkozó határozatának végrehajtásáról. Ea. Hegyi Gyula. Határozati javaslat a Rákosi Mátyás Művek üzemi pártbizottságának munkájáról. Ea. Mező Imre. A KV PTO határozati javaslata a debreceni városi pártbizottság munkájának megjavítására. Ea. Kristóf István. A KV PTO határozati javaslata a Magyar Vöröskereszt munkájára. Különfélék. – A SZOT külföldi csereüdültetésében részt vevő személyek listájának kiegészítése, ill. módosítása. – A Pártfőiskola elmaradt előadásai. (Napirendről levéve.) – A pécsi városi PB ÁVH őrség iránti kérelmének elutasítása. – Pártbizottság létesítése Oroszlányban és a tatabányai cementgyárban. Káderjavaslatok. Puja Frigyes, Tomcsik Vilmos, Kiss Antal, Varga Mihály, Galasi József, Pelesek János, Táborosi Mária, Mátai József, Berndl Imre, Szilágyi Mária, Korányi Ernő, Balogh István, Halász József, Róna Imre, Dinda Béla, Liszkai Imre. Fodor Margit; Fock Jenőné (Sztankó Judit) (napirendről levéve).
1950. július 3.
43 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével. A 2. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
127. ő. e.
Jelentés az aratási, cséplési és begyűjtési munkákról. Ea. Donáth Ferenc. A Szervező Bizottság 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Dénes István. A KV APO javaslata a normarendezéssel kapcsolatos tennivalókra. Ea. Horváth Márton. Jelentés az MNDSZ munkájáról (két példányban). Ea. Sárfi Rózsi. Javaslat az MTESZ vezetőségére. (Napirendről levéve.) Különfélék. – Körlevéltervezet a járási pártbizottsági tagokról bekért adatok tárgyában. – A pártiskolára küldött tagok státuszbővítés nélküli helyettesítése a pártapparátusban. – A Pártfőiskola hallgatóinak tanulmányi szabadsága. – Eligazító státusz létesítése a megyei pártbizottságokon. – Révész Ferenc szabadsága. – Tura Lajos tárgyalásai Csehszlovákiában és Lengyelországban. – Nyársik István szabadsága. Káderjavaslatok. Sárosi Gyuláné, Buzás Lajos, Schillinger István, Deli György, Kálmán József, Korányi Jenő, Füzy Pál, Lenkei László, Gábri Mihály; Fock Jenőné (Sztankó Judit).
1950. július 10.
57 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 96
A KV PTO 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Kádár János.
Szervező Bizottság 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
128. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV PTO jelentése a pártvezetőségek újjáválasztásáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Statisztikai kimutatások. Jelentés az OMRE helyzetéről. Ea. Mező Imre. Mellékelve: Javaslat az OMRE átszervezésére. Javaslat a Vasút Politikai Osztály, a vasutas és a területi pártszervezetek feladataira az őszi csúcsforgalom idején. Ea. Horváth János. A KV PTO határozati javaslata a debreceni városi pártbizottság munkájára. Ea. Kristóf István. A KV APO javaslata az MTI országos hírszolgáltatásának megjavítására. Ea. Láng István. A KV Gazdasági Osztályának levéltervezete a megyei pártbizottságokhoz a tagsági bélyegek ügyében. Ea. Sebes Sándor. Különfélék. – A Magyarországi Román Kulturszövetség lapindítási kérelme. (A KV Titkársága elé utalva.) – Pártnapi előadók. – Intézkedések a megyei pártbizottságok munkaterveinek elkészítésével kapcsolatban. – Az MTESZ vezetőségének tagjai. – A nem helyettesíthető pártfunkcionáriusok felmentése a tartalékos tiszti tanfolyam alól. – A Pártmunkás cikkíróinak tiszteletdíja. – A Pártmunkás nevének megváltoztatása Pártépítésre (a KV Titkársága elé utalva). – A KV PB 1950. június 29-i, a pártszervezetek fegyelmi tevékenységéről szóló határozatának ismertetése a megyei titkári értekezleten. – Gábor Józsefné díjazása, orosz nyelv tanításáért. – A Szabad Nép hangulatjelentéseinek megküldése Zöld Sándor részére. (Előterjesztés nincs.) – A Státusz Bizottság javaslatai. Káderjavaslatok. Szabó Béla, Oláh György, Oláh Lajos, Sebők István, Nagy László, Cser Lajos, Király Gergely.
1950. július 17.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5. 6. 7.
A SZOT három hónapos munkaterve (1950. július 15. – október 15.). Ea. Apró Antal. Mellékelve: A jóváhagyott munkaterv. (1950. augusztus) – Farkas Mihály hozzászólása a munkatervhez. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Hegedüs András. A KV MSZO jelentése a termelőszövetkezeti mozgalom őszi fejlesztése és a részleges tagosítás előkészítéséről. Ea. Hegedüs András. Jelentés az aratási, cséplési, begyűjtési munkákról. Ea. Donáth Ferenc. Mellékelve: A KV APO levele a megyei titkárokhoz. – Donáth Ferenc, az országos operatív pártbizottság vezetőjének levele a megyei titkárokhoz. A KV PTO javaslata a községi pártszervezetek egységes vezetésére. Ea. Kádár János. A KV Államgazdasági Osztályának javaslata az ipari tanulóképzésnek a pártszervezetek, a DISZ és a szakszervezetek általi támogatásra. Ea. Csatár György. Javaslat a könyvjuttatás rendszerének megváltoztatására a pártapparátusban. Ea. Sebes Sándor.
97
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 8.
9.
129. ő. e.
Különfélék. – Költségvetés a pártiskolák szemléltető oktatási anyagokkal való ellátására. – A Népjóléti Minisztérium által a megyékbe küldött személyek párttámogatása. (Előterjesztés nincs.) – A megyei pártbizottságok gazdasági osztályára további egy-egy politikai és adminisztratív (BAZ megyében két adminisztratív) munkatárs beállítása. – 2000 Forint segély kiutalása Gonda György részére. – A KV APO által szervezett értekezlet a megyei pártlapok és az üzemi pártlapok szerkesztői részére. (Röpszavazás.) Káderjavaslatok. Szabó Józsefné, B. Varga Sándor, Dallos Ferenc.
1950. július 24.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8.
9.
130. ő. e.
A KV PTO és APO közös javaslata az alapbéremelésre és a normarendezésre vonatkozó határozat végrehajtásáról. Ea. Kristóf István. A Szervező Bizottság határozatának tervezete a cséplési és begyűjtési versenyről. Ea. Donáth Ferenc. A KV APO 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Bíró Zoltán. A KV Káder Osztályának 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Kovács István. A DISZ három hónapos munkaterve (1950. augusztus 1. – október 30.) Ea. Szűcs Lajos. A KV PTO javaslata a megyei pártbizottságok járási bizottságokat irányító munkájának megjavítására és a járási bizottságok megerősítésére. Ea. Kristóf István. Javaslat a magyar rádiósport átszervezésére és fejlesztésére. Ea. Berczeli Béla. Különfélék. – Napirendi javaslat az SZB 1950. július 31-i ülésére. (Előterjesztés nincs.) – Békegyűlések tartása a jugoszláv határ mentén. – Üzemi párthetilap kiadása a pécskörnyéki MESZHART üzemek számára. – A pártfőiskolákról szóló jelentés beterjesztésének elhalasztása. – Hadanich Gyula kizárás elleni fellebbezésének elutasítása. – 500 Forint segély kiutalása Révai Antal részére. Káderjavaslatok. Csárt Ferenc, Borbándi János, Förgeteg Sándor, Matusz József, Fehér Lajos, Szabó Pál, Karmazsin Imre, Keserű Jánosné, Fabulla János, Szmolényi Sándor, Szabó Sándorné, Ilku Pálné, Simon Péter, Pellek Gizella, Boros Béla.
1950. július 31.
34 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
98
A KV PTO és APO közös jelentése az alapbéremelésről és a normarendezésről. Ea. Kristóf István. A KV PTO jelentése a párttagság szociális összetételéről és az egyéves tag- és tagjelöltfelvételi munkáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Egy-egy kimutatás a tag-, ill. a tagjelöltfelvételről.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
3.
A KV APO jelentése a Diósgyőri Kohászati NV, Gépgyár NV és Nehézszerszámgépgyár NV pártbizottságainak agitációs munkájáról. Ea. Komócsin Mihály és Dusek László. A KV APO javaslata az augusztus 20-ával kapcsolatos agitációs mukára. Ea. Komócsin Mihály. Javaslat a pártközpontban kiadott utazási engedélyek és magánlevelek aláírásának új szabályozására. Különfélék. – Napirendi javaslat a Szervező Bizottság 1950. augusztus 7-i ülésére. – A pártapparátus dolgozóinak lakás- és bútorkérelmeit elbíráló bizottságra vonatkozó javaslat elutasítása. – Koltai Ferencné (Palotás Éva) csereüdültetése a Tátrában. – Értekezlet a Szovjetunióból nyári szabadságra hazatért ösztöndíjasok részére. Káderjavaslatok. Roska István, Bárd Károlyné, Faskó Pálné, Tóth Mária, Tanhauser Emil (ifj.), Viczián István, B. Nagy János, Papp István, Árokszállásy Sándor, Várnai Ferenc, Tóth István, Kovács József, Csató László. Csányi József, Antal Elek (napirendről levéve).
4. 5. 6.
7.
131. ő. e.
1950. augusztus 7.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előterjesztések, a 7/c. napirendi pont kivételével. A 7/a és 7/b napirendi pontok vitájának jegyzőkönyve. 1. 2. 3.
4.
5. 6. 7.
8.
A KV PTO és APO közös jelentése az alapbéremelésről és a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Kristóf István. Donáth Ferenc szóbeli beszámolója a begyűjtési munkákról. Mellékelve: A Belkereskedelmi Minisztérium kimutatásai. A KV PTO jelentése a veszprémi és az abaújszántói járási pártbizottságok munkájáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A jelentés véglegesített szövege. (1950. augusztus 28.) Jelentés a KV 1950. január 22-i, a munkaversenyre vonatkozó határozatának végrehajtásáról. Ea. Apró Antal. Mellékelve: Kádár János hozzászólása. A KV Admin. O. javaslata a rövidhullámú rádióamatőr mozgalom átszervezésére. Ea. Berczeli Béla. A KV MSZO jelentése a nagy termelőszövetkezetekre vontakozó határozatok ellenőrzéséről. Ea. Hegedüs András. A KV Káder Osztályának előterjesztései. Ea. Kovács István. a) Javaslat a kádernyilvántartás felfrissítésére bekérendő életrajzok megírásának szempontjaira. (Levéltervezet.). b) Javaslat a káderjavaslatok kidolgozására. c) Káderjavaslatok. Ácsfalvi Márton, Benda Zsuzsanna, Kádár Jenő, Berényi Dezső, Papp János, Janza Ferenc, Marczevics József, Kocsis Ferenc, Havas József, Tóth János, Pajer László, Bakaricz Ferenc, Nagy Piroska, Mátyus Ernő, Gyimesi Ferenc, Paricsán László, Ónozó József. Mészáros Sándor és Vas János (napirendről levéve). Különfélék. – Fodor Zoltán, Hidas István Sebes Sándor, Nógrádi Sándor és feleségeik, valamint Réti László szabadsága Romániában. – A szeptemberi elméleti pártnapok témája. – Szlovák kultúrnap tartása Szarvason. – Napirendi javaslat az SZB 1950. augusztus 14-i ülésére. 99
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
132. ő. e.
1950. augusztus 14.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1.
A KV PTO, APO és Államgazdasági Osztály közös jelentése az alapbéremelés és a normarendezés végrehajtásáról, valamint a Koreai Hétről. Ea. Kristóf István. 2. Jelentés a KV 1950. január 22-i, a munkaversenyre vonatkozó határozatának végrehajtásáról. Ea. Apró Antal. Mellékelve: Javaslat a szocialista munkaverseny továbbfejlesztésére. – Kovács István és Kádár János hozzászólása. 3. A KV MSZO javaslata az 1950. évi földbirtokrendezés végrehajtására. Ea. Hegedüs András. 4. A KV PTO javaslata a községi pártszervezetek egységes vezetésére. Ea. Kristóf István. 5. A KV Adm. O. és a BM Kollégium közös javaslata a Falu és Város című lap helyett Helyi Tanácsok című lap megindítására. Ea. Beér János. 6. A KV APO javaslata a KAB iskolák irányításának átszervezésére. Ea. Bíró Zoltán. (Napirendről levéve.) 7. Különfélék. – Napirendi javaslat az SZB 1950. augusztus 21-i ülésére. – A szeptember havi szakszervezeti taggyűlések témája. – Az alapszervezeti politikai iskolák tananyagának lefordítása horváth nyelvre és kiadása 2000 példányban. – Az SZB ülésein Betlen Oszkárt – esetenként – Sárkány László helyettesíti. – Bárd András és felesége szabadsága Romániában. – Az Úttörő Vasút hűvösvölgyi új vonalrészének átadási ünnepsége. (Röpszavazás.) – Plakátmelléklet. 8. Káderjavaslatok. Becző Miklós, Pintér Ferencné, Cifra Sándor, Flórián (Gottfried) István, Kálmán Sándor, Molnár Ferenc, Laczó László, Németh Ernő. Korcyl József és Oros Lajos (napirendről levéve). Kiss Imre, Rátkai Márton, Száll Mihály, Pusztai Lajos, Sztrihinácz Mátyás, Csizmazia József, Burányi László, Wertheimer Róbert, Urbán Katalin, Balogh István. 133. ő. e.
1950. augusztus 21.
52 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 2. és a 8. napirendi pont kivételével. A 3. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1.
2. 3. 4.
100
A KV PTO, APO és Államgazdasági Osztály közös jelentése az alapbéremelés és a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A SZOT jelentése az 1950. augusztus 18-i helyzetről az alapbéremeléssel és a normarendezéssel kapcsolatban. Jelentés a Rendőrség Politikai Osztálya munkájáról. Ea. Veres József. (Napirendről levéve.) A KV PTO javaslata a járási pártbizottságok munkájának megjavítására, megerősítésére és munkájuk színvonalának emelésére. Ea. Kristóf István. A KV PTO javaslata a vezetőségek újjáválasztására abban a 215 községben, ahol az egyénileg gazdálkodó parasztokat kiszorították a vezetésből. Ea. Kristóf István.
Szervező Bizottság 5. 6. 7.
8.
134. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV MSZO és APO közös javaslata a Szovjetunióben járt parasztküldöttség tapasztalatainak felhasználására. Ea. Hegedüs András. A KV Ügykezelési Osztály javaslata adminisztrátorképző iskola indítására. Ea. Laczkó Pálné. Különfélék. – Napirendi javaslat az SZB 1950. augusztus 28-i ülésére. – Előadások Koreáról. – A megyei oktatási felelősök részére tervezett értekezlet letiltása. – Operatív bizottság (Kádár János, Piros László, Hidas István, Komócsin Mihály, Sulyok Béla, Budai István) felállítása a tervkölcsönnel kapcsolatos teendők kidolgozására és a végrehajtás irányítására. Káderjavaslatok. Viczián István, Török Antal, Kántor Károly, Csernák Valéria, Varró Tibor, Markos Antal, Kállai Éva, Valach Irma, Jávor Endre, Láncz Magda, Tóth Gyula, Mohácsi László, Schrik Antal, Molnár Pál, Várkonyi Tibor, Orbán Lászlóné (Mautner Janka), Burger Magda, Szakács Kálmán, Kurucz Imre, Pozsonyi György, Barna Andrásné (Davidovits Erzsébet), Kukucska Jánosné (Kiss Rózsa), Radó Istvánné (Bőthi Edit), Kiss Györgyné (Kunovits Szilvia). Fekete Ferenc. Győri Gáspár, Fülöp Gábor, Kubits Imre [Posta], Csikós (Kolmann) György, Benke István, Vértes Ágnes (napirendről levéve).
1950. augusztus 28.
47 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Utasítás a KV APO részére kiadványok visszavonására. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
8.
A kiküldött operatív bizottság jelentése az aratási, cséplési és begyűjtési kampány végrehajtásáról. Ea. Donáth Ferenc. A KV PTO jelentése a párttagság nyilvántartásáról. Ea. Kristóf István. A KV APO javaslata a békekölcsön jegyzésével kapcsolatos feladatokra. Ea. Komócsin Mihály. A KV PTO javaslata a termelőszövetkezeti és a falusi pártszervezetekkel kapcsolatos intézkedésekre. Ea. Kristóf István. A KV PTO javaslata a tömegszervezetek vezetőségválasztásainak időpontjára. Ea. Szurdi István. A KV PTO határozati javaslata a megyei, kerületi, járási, városi tanácsok hivatali pártszervezeteinek megszervezésére. Ea. Szurdi István. Különfélék. – Napirendi javaslat az SZB 1950. szeptember 4-i ülésére. – Az MSZHSZ új egyenruhájával kapcsolatos kérdések. (Előterjesztés nincs.) – A Hámán Kató emlékmű leleplezési ünnepélye. – A termelőszövetkezetek fejlesztése, a tagosítás és az őszi szántás-vetési munkák. (Röpszavazás.) – Nemzetközi Szövetkezeti Nap megtartása. (Röpszavazás.) Káderjavaslatok. Molnár Miklós, Nemes György, Szabó Máté, Kiss Papp Béla, Szabó István, Nagy György, Markács György, Mándi Péterné (Mándi Magda), Kovács Ernő, Simon Ferenc, Rákosi Endréné (Friedenstein Éva), Kiss Sándor, Rusz Pál, Gergely István, Hegedüs Vince, Hollós Gyula, Sajgó Ferenc, Kovács Ottó. Kassai Géza, Nemes László, Sós Levente, Rózsa Lászlóné.
101
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
135. ő. e.
1950. szeptember 4.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 1., a 3. és a 10. napirendi pont kivételével. 1.
Jelentés az alapbéremelésről és a normarendezésről. Ea. Kristóf István. (Napirendről levéve.) 2. A KV MSZO jelentése a nyári és az őszi szántás-vetési munkák menetéről. Ea. Keresztes Mihály. 3. Javaslat a helyi tanácsok megválasztásával kapcsolatos feladatokra. Ea. Horváth Márton. 4. Jelentés az MDP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának munkájáról. Ea. Györe József. Mellékelve: Javaslat a megyei pártbizottság munkájának megjavítására. – A KV PTO kiegészítő jelentése. 5. A KV PTO javaslata a pártcsoportok megerősítésére, a pártbizalmi rendszer megszilárdítására, a párttagokkal való foglalkozás megjavítására. Ea. Kristóf István. 6. Javaslat a megyei pártiskolák létszámára és előadói státuszára. Ea. Bíró Zoltán. 7. Javaslat a HM Politikai Főcsoportfőnökség Pártpolitikai Értesítő című lapjának kiadására. Ea. Hazai Jenő. 8. A KV Államgazdasági Osztályának javaslata a tömegszervezetek feladataira a papírhulladék gyűjtésével kapcsolatban. Ea. Vályi Péter. 9. Különfélék. – Értekezlet az egyetemek és főiskolák pártszervezeteinek, valamint az egyetemekkel és főiskolákkal rendelkező kerületek, városok pártbizottságainak titkárai részére. – A kétéves pártfőiskola másodéves hallgatóinak gyakorlati pártmunkája. – Bajka Mátyás szabadsága, Romániában. 10. Káderjavaslatok. Garamhegyi (Gifló) Imre, Kádár Endre, Cserni Antal, Pál Kovács Miklósné, Lipták István, Takács Zsuzsa, Déri Ernő, Esti Béla, Őze József, Gompercz István; Szabó József (napirendről levéve). 136. ő. e.
1950. szeptember 11.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 6., a 8. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5. 6. 7. 8.
102
A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. A Zala Megyei Pártbizottság jelentése kádermunkájáról. Ea. Darabos István. Mellékelve: Kovács István jelentése a Zala Megyei Pártbizottság kádermunkájáról. A SZOT javaslata az 1950. évi munkaverseny és Sztahanov-mozgalom továbbfejlesztésére. Ea. Apró Antal. (Napirendről levéve.) Mellékelve: A KV APO agitációs irányelvei az ipari munkaversennyel kapcsolatban. A KV APO kölcsönjegyzési és választási munkaterve. Ea. Horváth Márton. A KV PTO kölcsönjegyzési és választási munkaterve. Ea. Kristóf István. (Az Operatív Bizottság elé utalva.) Javaslat a Szabad Föld téli estékre. (Az SZB következő ülésére halasztva.) A KV APO javaslata az őszi és a téli természettudományos propagandára. Ea. Bíró Zoltán. Javaslat a Titkárság megyei szövetkezeti szövetségek létrehozásáról szóló határozata végrehajtásának szervezeti teendőire. (Az SZB következő ülésére halasztva.)
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
9.
Javaslat az Szikra Könyvkiadó kettéválasztásának végrehajtására. Ea. Csonka Tibor. 10. A KV Adm. O. és az MTH közös javaslata az ipari tanulók testnevelésének bevezetésére. Ea. Péri János. 11. Káderjavaslatok. Molnár Ferenc, Jakab Ferenc, Daróczi Vince, Varga Sándor, Pataki József, Mándi Péterné, Fazekas Sándor, Holsbrin Gábor, Terzics Józsefné, Korcyl József, Fejér (Feuer) Klára, László Géza. Zubek József (ifj.) (napirendről levéve.) 137. ő. e.
1950. szeptember 18.
59 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
12.
13.
138. ő. e.
Dénes István szóbeli jelentése a békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztás előkészületeiről. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. A KV PTO, APO és Államgazdasági Osztály közös összefoglaló jelentése az alapbéremelés és a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Kristóf István. A Győr-Sopron Megyei Pártbizottság terve a békekölcsön és a tanácsválasztás végrehajtására. Ea. Gonda György. Mellékelve: A KV PTO értékelése a munkatervről. A KV APO javaslata az 1950–1951. évi Szabad Föld Téli Esték szervezésére. Ea. Széll Jenő. Javaslat a Megyei Szövetkezeti Szövetségek létrehozásáról szóló határozat végrehajtásának szervezeti teendőire. Ea. Dögei Imre. A KV APO javaslata a Központi Előadói Iroda munkaközösségei személyi öszszetételének részleges megváltoztatására. Ea. Bíró Zoltán. A Budapesti Pártbizottság javaslata a kerületek és az üzemek gazdasági önállóságának megvalósítására. Ea. Mike Gyula. Javaslat az MDP országos központjában létesítendő szakszervezeti bizottságra. Ea. Bíró Mihály. A KV Államgazdasági Osztály javaslata Bér és norma című folyóirat megindítására. Ea. Csatár György. Javaslat az MDP pártözpontban és megyei pártbizottságoknál kiadott utazási engedélyek és megbízói levelek aláírásának új szabályozására. Ea. Dénes István. Mellékelve: Határozati javaslat az MDP pártközpontban (a KV apparátusában) és a megyei (budapesti) pártbizottságoknál az aláírások szabályozására. Különfélék. – Lendvai Andorné szabadsága, Csehszlovákiában. – A Szabad Nép heti tájékoztatói megküldésére jogosultak névsorának módosítása. – A békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztás irányítására létesített operatív bizottságok egyesítése. (Röpszavazás.) – Az egyetemi ideológiai előadások előadóinak névsora. Káderjavaslatok. Virok Dezső, Kiss Papp Béla, Polgár Ibolya, Kerekes Zoltán, Vajda Lajos, Kurucz István, Benke István, Búza Márton, Béres József, Mészáros Sándor, Tebeli Mihály, Szabó János, Kummer Emil, Vajda Gábor, Sárközi Andor, Balassa Iván.
1950. szeptember 25.
35 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 8. napirendi pont kivételével. 103
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
1.
2.
3. 4.
5. 6. 7.
8.
139. ő. e.
Dénes István jelentése a békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztás előkészítéséről. Mellékelve: Feljegyzés a kecskeméti tapasztalatokról. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Az FM Növénytermelési Főosztály kimutatása az 1950. szeptember 20-ig elvégzett őszi vetési munkálatokról távirati jelentések alapján. Jelentés az újpesti Magyar Pamutipar pártszervezetének munkájáról. Ea. Fehér Istvánné. A SZOT Titkárságának jelentése a szakszervezeti kádermunkáról. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a szakszervezeti kádermunkáról. (Nyomtatott határozat. 1950. október 21.) A KV MSZO jelentése a megyei pártbizottságok mezőgazdasági osztályainak munkájáról. Ea. Szőke Mátyás. A KV APO és Gazdasági Osztály közös javaslata az egy és két éves pártiskolák hallgatóinak fizetésére. Ea. Sebes Sándor. Különfélék. – A Dunai Vasmű üzemi lapja. (Napirendről levéve.) – Két különböző füzetsorozat kiadása az agitátorok és propagandisták számára. Káderjavaslatok. Tarnóczi János, Lipták Pál, Barna Sándor, Kálmán István, Gerencsér Gyula, Habos Mihály, Jámbor István, Vilmos József, Aradi Vilmos, Vas János, Rácz Tamás, Selényi József, Kővágó István, Gonda Mihály, Pál Gyula. Csáder Sándor. Mészáros Lajos, Menyhárt Mihály, Fülöp Frigyes, Füzi Gábor, Bloch Júlia, Rozsnyai Zoltán (napirendről levéve).
1950. október 2.
34 lap
Határozati javaslat, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4. 5. 6.
7.
104
Dénes István szóbeli jelentése a békekölcsönjegyzésről és a tanácsválasztások előkészítéséről. Mellékelve: Kimutatások a kölcsönjegyzésről. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Az FM Növénytermelési Főosztály kimutatása az 1950. szeptember 27-ig elvégzett őszi árpa és rizsvetés munkálatairól távirati jelentések alapján. Jelentés a megyei, városi, járási, kerületi és községi tanácsok jelöltjeinek szociális összetételéről. Ea. Földes László. Mellékelve: Kimutatások. A KV APO jelentése a nagybudapesti agitációs munkáról. Ea. Horváth Márton. Mellékelve: Az SZB határozati javaslata. A KV APO javaslata vidéki vándorkiállítás rendezésére a magyar munkásmozgalom történetéről. Ea. Réti László. Különfélék. – Bíró Zoltán megbízása beszéd megtartásával a jugoszláv politikai emigránsok tanfolyamának záróünnepségén. Káderjavaslatok. Lipcsik István, Molnár János, Pataki József, Salamon János, Keresztes Gy. Elek, Barabás Tibor, Haraszti Sándor, Alpári Pál, Hegedűs Zoltán, Clamba Gusztáv, Zöld Sándorné, Hegyi Ferenc, Réti Lajosné, Bedő Lajos, Kovács Endre.
Szervező Bizottság 140. ő. e.
276. f. 55. cs. 1950. október 9.
34 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
141. ő. e.
A KV PTO jelentése a tanácsválasztás előkészületeiről. Ea. Kovács István. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. A KV APO javaslata a Szabad Nép terjesztési kampány szervezésére. Ea. Betlen Oszkár. Az OMRE alapszabályának tervezete. Ea. Rágyánszki András. A KV APO javaslata a rádió ideológiai oktatási munkájára az 1950–1951. oktatási évben. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – Bizottság (Kádár János, Horváth Márton, Dénes István, Szűcs Lajos, Bacsó Ferenc) kiküldése a DISZ által kidolgozott szabályzat megvizsgálására. – A Kincses Kalendárium megjelenése félmillió példányban. – Határozati javaslat a szakszervezeti kádermunkáról. (Röpszavazás) Káderjavaslatok. Kovács István, Bagota Béla, Nagy Etel, Both Zsigmond, Keszerics Ferencné, Filó Dezsőné (özv.), Liptai Károly, Csotó István, Pápai Gyula, Szíjártó Lajos, Cseh László, Lakatos Imre, Gerencsér György, Zalka Andrásné, Mátrácz Árpád, Kató István, Noltész Lajos, Gosztonyi Ignác, Balga Józsefné, Vígh Dezső. Kolozsvári Lajos, Muhai József (napirendről levéve).
1950. október 16.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5. 6. 7.
8.
142. ő. e.
A KV PTO és APO közös jelentése a választási munkáról. Ea. Kovács István. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Az FM Növénytermelési Főosztály kimutatása az 1950. október 11-ig elvégzett vetési munkálatokról, távirati jelentések alapján. A KV APO jelentése az őszi pártoktatási évad előkészítéséről és beindításáról. Ea. Bíró Zoltán. A BPB jelentése az építőipari pártszervezetek munkájáról. Ea. Hidas István. (Napirendről levéve.) Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. A KV APO javaslata az Országos Békekongresszus megszervezésére. Ea. Komócsin Mihály. Javaslat a kiutazási és átköltöztetési költségek térítésének egységes szabályozására. Ea. Sebes Sándor. Különfélék. – A Kincses Kalendárium kiadása 650 000 példányban. – A Hajdú megyei pártiskola hallgatói létszámának emelése. – Tíznapos előadói tanfolyam a falusi alapfokú politikai iskolák előadói részére. (Röpszavazás.) Káderjavaslatok. Bárd Károlyné, Balla Vencel, Legény Ibolya, Fazekas László, Molnár László. Andó Gyula (napirendről levéve.)
1950. október 24.
30 lap
Határozati jegyzőkönyv, Farkas Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 105
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7.
8.
143. ő. e.
A KV PTO és APO közös feljegyzése a választás napjáról. Ea. Kovács István. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Az FM Növénytermelési Főosztály kimutatása az 1950. október 18-ig elvégzett vetési munkálatokról, távirati jelentések alapján. A KV APO jelentése az Országos Békekongresszus előkészítéséről. Ea. Komócsin Mihály. (Napirendről levéve.) Javaslat a vezetőségek megválasztására a DISZ szervezeteiben. Javaslat a közlekedés és a szállítás területén működő szakszervezetek egyesítésére. Ea. Apró Antal. A BPB APO javaslata a Sztálin híd felavatási ünnepségére. Ea. Hidas István. Különfélék. – Az 1950. novemberi pártnapok témája. – A Szervező Bizottság körlevele a megyei és a járási bizottságokhoz a községi tanácsok alakuló üléséről és a végrehajtó bizottságok megválasztásáról. (Repülőszavazás.) – Az SZB határozata a Magyar Pamutipar pártbizottságának munkájáról. (Repülőszavazás.) Káderjavaslatok. Halmi Tibor, Pozsonyi György, Molnár Jánosné (Somlyai Magda), Horváth István, Németh István, Földeák János, Mocsár Gábor, Takács Imre, Zelics Sándor, Bartók Aladár, Kelemen István, Palócz Tamás, Póczos László, Ladányi Sándor, Gáti Ferenc, Rácz Pál. Varga István, Béres Sándor, Bognár István (napirendről levéve).
1950. október 30.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 9. napirendi pont kivételével. Az 1. napirendi pont vitájának jegyzőkönyve. 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7.
8.
106
Komócsin Mihály szóbeli javaslata az Országos Békekongresszus megrendezésére. A DISZ Szervezeti Szabályzatának tervezete (melléklettel). Ea. Szűcs Lajos. Javaslat a vezetőségek megválasztására a DISZ alapszervezeteiben. Ea. Szűcs Lajos. Javaslat az SZB pártszervezetekhez intézendő levelére a DISZ vezetőségek megválasztásával kapcsolatban. Ea. Dénes István. Jelentés a Pártépítés szerkesztőségének munkájáról. Ea. Kálmán Endre. Mellékelve: Javaslat a Pártépítés szerkesztő bizottságának tagjaira. – Javaslat a Pártépítés szerkesztősége munkájáról szóló határozatra. A KV APO és az MSZT közös javaslata a Magyar–Szovjet Társaság I. Országos Kongresszusának előkészítésére. Ea. Bernáth György A KV APO javaslata a falusi és a városi művészegyüttesek országos versenyének megszervezésére. Ea. Széll Jenő. Különfélék. – A tömegszervezeti vezetőségválasztások időpontjainak megváltoztatása. – Az egyetemi pártszervezetek vezetőségválasztásának időpontja és előkészületei. – A KV Káder Osztály által szervezett kádertanfolyamok – Rákosi legutóbbi KV ülésen elmondott beszédének kiadása a funkcionáriusok részére. – A hadsereg egyes főtisztjeinek mentesítése a pártoktatásban való részvétel alól. – A Szabad Nép bizalmas tájékoztatójának rendszeres megküldése Csikesz Józsefné és Piros László részére.
Szervező Bizottság 9.
144. ő. e.
276. f. 55. cs. Káderjavaslatok. Dékány Rózsa, Ladányi Benedek, Pécsi László, Varga Árpádné, Tóth Sándor, Sárvári György, Békési István, Vándor Vera, Hollai Imréné, Horváth Istvánné, Szalkai Imréné, Fejes Gábor, Ölyüs Sándor, Kocsa László, Vígh Pál, Öcsenás István. Bélai József (napirendről levéve).
1950. november 13.
75 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
8.
145. ő. e.
A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési és betakarítási munkákról, valamint a termelési szerződések megkötéséről. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat a KV APO 1950. november 1. – 1951. március 1. közötti munkatervére. Ea. Horváth Márton. Javaslat a tagnyilvántartással kapcsolatban. Ea. Kádár János. a) Határozati javaslat a párttagság nyilvántartásáról és a pártstatisztikáról. b) A határozat végrehajtási terve. c) A pártszervezetek és a párttagság nyilvántartási besorolása. Mellékelve: A tagnyilvántartás formanyomtatványai. A KV PTO jelentése a bányász pártszervezetek munkájáról. Ea. Kristóf István. Jelentés és javaslatok a munkaversenyről a bányászok között. Ea. Apró Antal. A KV Adm. O. és a BM közös javaslata a rendőrségi politikai osztályok munkájáról szóló, 1950. november 9-i határozat végrehajtására. Ea. Szilágyi János. Különfélék. – Az MDP országos központjában létesítendő Szakszervezeti Bizottságra vonatkozó határozat elutasítása. – A tag- és tagjelöltfelvétel új rendje. – Üzemi lap indítása a Tatabányai Cement és Mészműveknél és a Borsodvidéki Építőipari Központnál. – Termelési értekezletek november végén. – Szlovák nyelvű naptár, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége kiadásában. – A Szabad Föld előfizetési kampánya. – A pártoktatási évad beindítása. (Röpszavazás.) – A KV legutóbbi ülése anyagának feldolgozása a pártbizottságok és a pártszervezetek ülésein. (Röpszavazás.) – A KV Ügykezelési Osztályának egy napos országos irodavezetői értekezlete. – A terménybegyűjtéssel kapcsolatos feladatok. (Röpszavazás.) Káderjavaslatok. Várvölgyi Ferenc, Farkas Sándor, Lőrinc József, Dékány Kálmánné, Pataki Lászlóné (Szirmai Hédi), Kerekes Sándorné, Gyenes József, Csapala János, Novics János, Csizmár Pál, Vonsik Gyula, Forgács Tibor, Békei Józsefné, Haraszin Tibor, Rozsnyai Zoltán, Garai Erzsébet, Raffai József, Balázsi István, Molnár Sándor, Farkas Ottó, Szép János, Hajós Andor Tamás, Dejcző Gábor. Marosvölgyi Ede, Bokor Ferenc, Vámos Gyula, Mészáros Lajos (napirendről levéve).
1950. november 20.
87 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 12. napirendi pont kivételével.
107
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 1.
A KV PTO 1950. november 15. - 1951. március 1. közötti munkaterve. Ea. Kristóf István. (Javaslat és végleges változat.) 2. Határozati javaslat, ill. határozat a párttagság nyilvántartásáról és a pártstatisztikáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Javaslat a pártszervezetek és a párttagság nyilvántartási besorolására. – A Szervező Bizottság határozata a párttagság nyilvántartásáról és a pártstatisztikáról. (Nyomtatott határozat. 1950. november 24.) – A Titkárság határozata a pártszervezetek és a párttagság statisztikai besorolására. (Nyomtatott határozat. 1950. november 24.) 3. A KV PTO javaslata a tag- és tagjelöltfelvétel új rendjére. Ea. Sándor József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a tag- és tagjelöltfelvétel új rendjéről. 4. A KV PTO javaslata a bányász pártszervezetek munkájának megjavítására. Ea. Sándor József. Mellékelve: A Szervező Bizottság javaslata a bányász pártszervezetek munkájának megjavítására. (1950. november 24.) 5. Javaslat a munkaverseny-mozgalom fejlesztésére a bányászok között. Ea. Apró Antal. 6. Javaslat a honvédségi pártvezetőségek és pártbizottságok újjáválasztására. Ea. Nógrádi Sándor. 7. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetek és csoportok vezetőségeinek újjáválasztásával kapcsolatos feladatokra. Ea. Matolcsi János. 8. A KV MSZO javaslata az állattenyésztés kétéves tervének széleskörű ismertetésére és végrehajtásáért mozgalom szervezésére. Ea. Sándi Ottó. 9. A KV MSZO 1950. november 1. – 1951. március 1. közötti munkaterve. Ea. Hegedüs András. 10. A KV APO javaslata az általános iskolai lemorzsolódás elleni harcra. Ea. Jóború Magda. 11. Különfélék. – A függetlenített pártalkalmazottak bérezése betegségük idején. – A Nemzetközi Nőszövetség megalakulása 5. évfordulójának megünneplése. – Národni Kalendár megjelenése, a Magyarországi Délszávok Demokratikus Szövetsége kiadásában. – Berényi Dezső szabadsága Hetényben (Csehszlovákia). – A Magyar Repülő Szövetség (MRSZ) alapszabálya. (Röpszavazás.) – A Pártfőiskola egy éves tanfolyama külső előadóinak listája. 12. Káderjavaslatok. Beck Istvánné (Czop Gizella), Nagy László, Gelber Miklósné (Ritecz Margit), Véghelyi József, Gyarmati Sándor, Kelen Béláné (Goldfinger Edit), Mester Sándor, Laszli Pál, Szabó József, Kiss Kálmán, Tóth István, Réti Károly, K. Nagy Sándor, Antal István, Woik Károly, Kreil Vilmos, Scherer Mihály, Szabó László, Víg Pálné (Bognár Ilona), Vilmos József, Varga Dezső, Pápai Gyula, Kádár Iván. Földes István (napirendről levéve). A Státusz Bizottság státuszbővítési javaslatai (név nélkül). 146. ő. e.
1950. november 27.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előterjesztések, a 11. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Az őszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos problémák kivizsgálása. 1. 2.
108
Jelentés a földművesszövetkezeti közgyűlésekről. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Feljegyzés a közgyűlések számszerű értékeléséről. Javaslat a SZÖVOSZ II. Országos Küldöttgyűlésének összehívására. Ea. Dégen Imre.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
3.
A KV APO javaslata a Népnevelő jellegének, szerkesztésének és megjelenésének megváltoztatására. Ea. Nemes János. Mellékelve: Címlapterv. 4. A KV APO javaslata a II. Béke Világkongresszus határozatainak ismertetésére. Ea. Komócsin Mihály. 5. Javaslat az építőiparban foglalkoztatott DÉFOSZ-tagoknak az Építők Szakszervezetéhez csatolására. Ea. Apró Antal. 6. A DISZ jelentése a Dunai Vasmű építéséhez ifjúsági brigádok mozgósításáról. Ea. Kádas István. 7. Javaslat a Magyar Vöröskereszt Egyesület új alapszabályára. Ea. Flórián (Gottfried) István. Mellékelve: Az alapszabály véglegesített szövege. 8. A KV Adm. O. és az OSH közös javaslata a szakszervezetek és közületek mellett működő sportegyesületek megszervezésére. Ea. Hegyi Gyula. 9. Javaslat a pártfunkcionárisok 1951. évi üdültetésére. Ea. Csonka Tibor. 10. Különfélék. – Az ÁVH önálló sportegyesületének létrehozása. – Üzemi lap indítása a Hortobágyi Állami Gazdaságnál. – A KV PB agitációról szóló határozatának feldolgozása. – A Szovjetunióban járt parasztküldöttség országos értekezlete. – Központi vezetőségi pártszervező beállítása a Nagybereki, ill. a Sinatelepi Állami Gazdaságokhoz, valamint a Gödöllői Mezőgazdasági Akadémiához. – Kádár János megbeszélése a DISZ vezetőivel a vezetőségválasztások lebonyolításáról. – A Szervező Bizottság levele a megyei pártbizottságokhoz a gépállomások munkatársai más területre vitelének szabályozásáról. (Röpszavazás.) 11. Káderjavaslatok. Jén Mihályné, Halász Józsefné, Jóna József, Nádori Pál, Benedek Mihály, Áldott István, Béres Sándor, Pavlicsek József, Somfai Zoltán, Darvas József, Bölöni György, Puskás János, Bíró József, Mészáros Lajos, Bojtos Gyula, Gál Lajos, Dudra Kálmán. Röpszavazással: Sas Imre, Libertinyi Sándor, Pikler Tamás, Dáni Sándor, Brebál János, Liber József, Tóth Lajos, Fazekas Antal, Hajas György, Udvardi Károly, Balogh József, Szegedi Gyula, Galambos János, Nagy Ferenc, Hanzlik Pál, Horváth Pál. Molnár Lajos és Tóth István (napirendről levéve); Treit László.
147. ő. e.
1950. december 4.
24 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 16. napirendi pont kivételével.
1. 2. 3.
4. 5.
A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetésről és a szerződések megkötéséről. Ea. Tisza József. A KV PTO javaslata a nagyobb községekben függetlenített párttikárok beállítására. Ea. Kristóf István. A KV PTO módosító javaslata a Szervező Bizottság 1950. augusztusi, a községekben lévő pártszervezetek együttműködésének átmeneti rendezéséről hozott határozatához. Ea. Kristóf István. Jelentés a DISZ alapszervezeti vezetőségválasztások előkészületeiről és tapasztalatairól. Ea. Szűcs Lajos. Különfélék. – Az alapszervezeti tag- és tagjelöltfelvételek jóváhagyására jogosult üzemi pártvezetőségek. 109
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
6.
148. ő. e.
A KV Káder Osztály megbízása a téli külföldi csereüdültetésre tett személyi javaslatok felülvizsgálatával. – Az MDP pártközpont pártszervezetéhez függetlenített propagandista beállítására vonatkozó javaslat elutasítása. – Horváth János szabadsága. Káderjavaslatok. Kálmán Alajos, Papp Sándor, Fazekas Anna, Czinege Gábor, Zámbó József, Kurcsics József, Tóth Lászlóné, Bartha Antal Fürjes Sándor (röpszavazás). Kerkovits Margit, Káldor Jenő. Barinkai Oszkárné, Toldi János, Tóth István (napirendről levéve).
1950. december 11.
42 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
8.
9.
149. ő. e.
A KV MSZO jelentése az őszi mezőgazdasági munkákról és a termelési szerződésekről. Ea. Tisza József. A KV MSZO jelentése a Szovjetunióban járt parasztküldöttség munkájáról. Ea. Szőke Mátyás. (Napirendről levéve) A KV APO és Államgazdasági Osztály közös javaslata az 1951-es tervév beindításával kapcsolatos teendőkre. Ea. Komócsin Mihály. Jelentés a DISZ alapszervezeti vezetőségválasztásokról. Ea. Szűcs Lajos. Javaslat a párt-, állami és tömegszervezeti káderekről elkészítendő statisztikai kimutatás szempontjaira. Ea. Földes László. A KV APO és az MSZHSZ közös javaslata a Magyar Szabadságharcos Szövetség munkájára 1951. márciusában megtartandó II. kongresszusáig. Ea. Kenéz István. A KV Adm. O. és az OSH közös jelentése az MHK 1950. évi eredményeiről és javaslata az 1951. évre. Ea. Hegyi Gyula Mellékelve: Az előterjesztés átdolgozott változata. (1951. január 10.) Különfélék. – A KV Ügykezelési Osztálya által tartott éjjeli ellenőrzés kilenc-tíz megyei pártbizottságon. – Fülöp Péter szabadsága. (Előterjesztés nincs.) – Munkaerőtartalék című folyóirat megjelentetése. – Begyűjtési hét szervezése. (Röpszavazás) Káderjavaslatok. Eperjesi (Engelberger) László, Karasz Lajos, Pálinkás Zoltán, Dávid Endre, Toldi János, Fábián Sándor, Tóth István, Fehér László, Csontos Béla, Popovics János, Török Antal, Vértesi György, Páricsy Bertalan, Pomucz Péter, Barinkai Oszkárné; Mátéffy József (napirendről levéve).
1950. december 18.
31 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
110
Javaslat az MDP 1951. februári kongresszusára szervezendő szocialista munkaversenyre. Ea. Apró Antal. A Láng-gyári üzemi párttitkár jelentése a gyári pártszervezet munkájról. Ea. Somodi János. Mellékelve: A KV PTO és a BPB közös kiegészítő jelentése. Jelentés a DISZ alapszervezeti vezetőségválasztásokról. Ea. Szűcs Lajos.
Szervező Bizottság 4. 5. 6. 7.
8.
150. ő. e.
276. f. 55. cs. A DISZ javaslata ifjúsági brigádok mozgósítására a Dunai Vasműhöz. Ea. Szűcs Lajos. A KV PTO javaslata az SZB 1950. március 3-ai, decentralizálásról szóló határozatának módosítására. Ea. Sándor József. A KV APO javaslata a koreai kérdés újabb fejleményeiről szóló propagandaelőadások szervezésére. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – Függetlenített ifjúsági felelősök beállítása az ÁMG megyei központjainak politikai osztályára. – Petróczy László utazása Csehszlovákiába, szüleihez. Káderjavaslatok. Sziklai Sándorné, Mezei Rezső, Mátéffy József, Lukács Béla, Lénárd Miklós, Jármai Géza, Lusztig Zoltán, Halmai József, Kóbor Ferenc, Halas Lajosné. Bélai József; Serényi György (napirendről levéve).
1951. január 2.
42 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5.
6.
7.
151. ő. e.
A KV MSZO összefoglaló jelentése az 1950. év nyarán és őszén elvégzett tarlóhántási, betakarítási és szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Határozati javaslat az őszi szántás-vetési munkákkal kapcsolatban. Jelentés a békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztás során kitűnt káderek kiemeléséről és felhasználásáról. Ea. Daczó József. Jelentés a DISZ alapszervezetek vezetőségválasztásáról. Ea. Bacsó Ferenc. A KV Adm. O. és az OSH közös javaslata a szakszervezetek és a közületek mellett működő sportegyesületek megszervezésének végrehajtására. Ea. Hegyi Gyula. Mellékelve: Az OTSB, a szakszervezetek és a közületek mellett működő sportegyesületek szervezési és agitációs ütemterve. A KV Adm. O. és az MRSZ közös javaslata a Magyar Repülő Szövetség 1951. január 27–28-án tartandó kongresszusára. Ea. Rágyánszki András. Mellékelve: A kongresszust előkészítő ütemterv. Különfélék. – Szakszervezeti összvezetőségi ülés és szakszervezeti beszámoló taggyűlések. – Az SZB 1950. szeptember 23-án hozott, a pártapparátusban történő aláírásának rendjét szabályozó határozatának módosítása. – A KV irodájához tartozó részleg létszámának emelése. Káderjavaslatok. Szilánk Magda, Siklós (Strack) János, Flak József, Gáspár Bálint, Bodócs István, Magyar László, Banga László, Horváth Rozália, Háder Károlyné, Dobó István, Csáder Sándor, Kőműves Imre, Pencz Etelka, Tóth György, Székely Tibor; Bélai József. Szehr Gyula, Vida Ferenc, Varga Mihály (napirendről levéve).
1951. január 8.
12 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Javaslat a párton belüli információs munka megjavítására. Ea. Szegedi Andor. A KV MSZO javaslata az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozóinak alapbér és normarendezésére, valamint kollektív szerződésük módosítására. Ea. Tisza József. 111
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 3. 4.
5.
152. ő. e.
A SZOT javaslata a Vendéglátóipari Munkások, ill. a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének egyesítésére. Ea. Apró Antal. Különfélék. – Néhány vezető funkcionárius figyelmeztetése a tájékoztatók és a párthatározatok gondosabb kezelésére. (Előterjesztés nincs.) – Üzemi lap indítása a Szegedi Pamutipari NV-nél. – A középiskolások sportkörökbe szervezésének lehetősége. Káderjavaslatok. Köböl Józsefné (Vígh Ilona), Rozsnyai Mihály. Pártszervezők jelentősebb építkezéseknél: Végh Pál, Salamon János, Balogh István, Leisztinger Ferenc, Orbán Mihály, Duga József, Szabó József, Csor Lajos, Déri Dezső, Kondorosi Imre, Skornyák Lajos, Zimmermann Jenő, Kiss Barna, Szűcs János, Malák István, Kőhalmi Imre, Stancsik Károly, Dobi Mihály, Shor Rudolf. Molnár Sándor, Sebők István (napirendről levéve).
1951. január 15.
21 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4.
153. ő. e.
A KV PTO jelentése a budapesti kerületi, járási és városi küldöttválasztó pártértekezletről. Ea. Kristóf István. Jelentés a pártkongresszus tiszteletére megindított munkaversenyről. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozatai a kongresszusi munkaversennyel kapcsolatban. – A KV APO javaslata a kongresszusi zászló odaítélésének feltételeire. Különfélék. – Pártügyeleti rendszer bevezetése. (Nyomtatott határozat is! 1951. január 18.) – A Központi pártszékház pártszervezete felülvizsgálatára kiküldött bizottság munkájának meghosszabbítása. (Előterjesztés nincs.) – Értekezlet a megyei Pártoktatók Háza felelősei részére. Káderjavaslatok. Varga Mihály, Turóczi Irén, Hárs Lajosné, Labádi Lajos, Herbály Lajos, Bánszegi Ferenc, Laczkó Béla. Előd Erzsébet (napirendről levéve).
1951. január 22.
35 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
112
A KV APO jelentése a Szabad Nép terjesztési kampányáról. Ea. Juhász László. Mellékelve: Kimutatás az új előfizetők szociális megoszlásáról, a kampány első hetében. A KV PTO, APO, Káder O. és a BPB közös jelentése a Láng Gépgyár pártszervezetének munkájáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Láng gyári pártszervezet munkájáról. (1951. január 30.) Összefoglaló jelentés a DISZ alapszervezeti vezetőségválasztásokról. Ea. Bacsó Ferenc. A SZOT javaslata a minisztériumi dolgozói szakszervezetek hovatartozására. Ea. Apró Antal.
Szervező Bizottság 5. 6. 7.
8.
154. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV Ügykezelési Osztályának javaslata az iratkezelés egyszerűsítésére. Ea. Fekete Sándorné. Javaslat a Szervező Bizottság 1951. január 25-e és március 5-e között tartandó üléseinek előzetes napirendjére. Ea. Donáth Ferenc. Különfélék. – Az 1951–1952. évi tankönyvek pártbírálata és pártbírálói. – A Pártépítés kéthetenkénti szombati megjelenése. Káderjavaslatok. Medgyes Béla, Barabási Rezső, Lajtai Endre, Kelen Béláné (Goldfinger Edit), Rózsás Ignác, Blaskó Lajos, Pál Magda, Becski Istvánné, Lugossy Jenő, Kövi Béla, Horváth Ferenc, Vida Ferenc, Neumann Lajos, Gabos Pál, Bacsó Ferenc. Csontos Irma (napirendről levéve.)
1951. január 29.
25 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
155. ő. e.
A SZOT jelentése a kongresszusi munkaversenyről. Ea. Apró Antal. Kristóf István szóbeli jelentése a megyei pártértekezletekről. A KV APO javaslata a munkaerőtoborzással kapcsolatos agitációs feladatokra. Ea. Szamosi Károly. A KV MSZO javaslata a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésére. Ea. Keresztes Mihály. Különfélék. – A technikai káderek nyilvántartásának ügye. (Napirendről levéve.) – A Szabad Föld terjesztési kampánya. – A Zeneművész Szövetség pártszervezetének megalakítása. – A megyei pártbizottságok MSZO vezetői részére rendezendő tanfolyam februárról májusra halasztása; értekezlet februárban a megyei MSZO vezetők részére. – Üzemi lap indítása a MOM-ban. – A Vasbeton Gyárépítési Vállalat üzemi lap indítására irányuló kérelmének elutasítása. Káderjavaslatok. Sándor János, Havas József, Kovács István, Gál Antal, Tóth Lajosné (Schmiedl Magda), Fehér Boldizsár, Rákos Ferenc. Treit László (napirendről levéve).
1951. február 5.
46 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
A SZOT jelentése a kongresszusi munkaversenyről. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A KV Államgazdasági Osztályának jelentése a KV Kongresszusi Zászlaja elnyerésének feltételeiről. – Kádár János hozzászólása. A KV PTO jelentése a tag- és tagjelöltfelvételről 1950. utolsó négy hónapjában. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Kimutatások. A KV MSZO jelentése a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről, valamint a termelőszövetkezetek és csoportok vezetőségválasztásáról. Ea. Matolcsi János. A KV Államgazdasági Osztálya, PTO és APO közös javaslata a munkaerőtoborzással kapcsolatos feladatokra. Ea. Varga Edit.
113
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 5.
6.
156. ő. e.
Különfélék. – A kiutazási tervek készítésével kapcsolatos SZB határozat módosítása. (Előterjesztés nincs.) – A február havi párttaggyűlések időpontja. (Előterjesztés nincs.) – Egyes megyei és járási pártbizottságok MSZO státuszának felemelése. – A Státusz Bizottság státuszbővítési javaslatai. Káderjavaslatok. Karaszi József, Becz Imréné, Salánki János, Fülöp Katalin, Táborosi András, Gubis Ádám, Antonovics László, Sándor Ferenc, D. Nagy Mária, Halics Sándor, Galambos István, Szehr Gyula, Garami Jánosné, Petrei Lajos, Osváth Zsuzsa. Surányi Antal (napirendről levéve).
1951. február 12.
39 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5.
157. ő. e.
A SZOT jelentése a kongresszusi munkaversenyről. Ea. Apró Antal. Mellékelve: Kimutatások a KV zászlajáért folyó versenyről. – A KV Államgazdasági Osztály feljegyzése a verseny állásáról 1951. február 8-án. – Kádár János hozzászólása a jelentéshez. A KV PTO jelentése a Békés és Pest megyei állami gazdaságok pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Kristóf István. A KV APO javaslata a Szabad Föld terjesztési kampány szervezésére. Ea. Komócsin Mihály. Különfélék. – A technikai káderek nyilvántartásának felfektetése. – A kiszállási költségekre vonatkozó határozat végrehajtása. – A pártfunkcionáriusok kategóriák szerinti besorolása. – A pártfunkció változása nélkül történő fizetésemelés szabályozása. – A Fejér megyei PB pártiskolája a dunapentelei és az inotai építkezésen dolgozó párttagok számára. – A Dunántúli Hétfő című hetilap megszüntetése. Káderjavaslatok. Such János, Fónagy Ivánné, Kovács János, Szőllősi Gyula.
1951. február 19.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
114
A KV PTO jelentése a kongresszusi munkaversenyről. Ea. Sugár Lajos. Mellékelve: A KV Államgazdasági Osztály feljegyzése a verseny állásáról 1951. február 15-én. A KV APO összefoglaló jelentése a Szabad Nép terjesztési kampányról. Ea. Juhász László. Mellékelve: A kampány statisztikai adatai. A KV PTO és APO közös javaslata a pártkongresszus anyagának feldolgozására. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – A KV MSZO termelőszövetkezeti alosztálya létszámának emelése. – Jánosi Ferenc és Erdei Sándor bevonása a KEI kulturpolitikai munkaközösségébe.
Szervező Bizottság 5.
158. ő. e.
276. f. 55. cs. Káderjavaslatok. Bába István, Gyarmati Sándor, Tóth Lajos, Marcsingó János, Násztor Sándor, Rózsa István, Mádi Lajos, Terék György, Kriston András, Savanya József, Petrovics János, Molnár Károly, Bajtai István, Sulán Béla, Fábián Sándor, Marton Károly, Zsurakovszki Mihály. Sütő Sándor, Lukács József, Péter János, Várkonyi Péter (napirendről levéve).
1951. március 5.
12 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Az SZB vezetője Kádár János, helyettese Kovács István. – Az SZB üléseire tanácskozási joggal meghívottak: Bíró Zoltán, Keleti Ferenc, Vas Istvánné, Szűcs Lajos, Betlen Oszkár (Sárkány László helyettesítheti) és Kálmán Endre. 1. 2.
3.
159. ő. e.
A SZOT javaslata a szakszervezeti szervek újraválasztására. Ea. Apró Antal. (Napirendről levéve.) A KV Adm. O. és a Magyar Vöröskereszt közös javaslata a Magyar Vöröskereszt országos értekezletének megtartására. Ea. Flórián (Gottfried) István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Magyar Vöröskereszt országos értekezletének megtartásáról. Káderjavaslatok. Riedl Gyula, Rampacher Pálné, Nyúl Lajos, Vesztróczi János, Takács Géza, Papp Rozália, Majoros János, Lukács Mátyás, Turcsányi Lajos.
1951. március 12.
9 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
Kristóf István szóbeli jelentése a megyei pártértekezletekről. Különfélék. – A függetlenített községi párttitkárok fizetésének megállapítása. – Termelési értekezletek az üzemekben, műhelyenként. – Szűcs Lajos nem állandó résztvevője az SZB ülésének, funkciója megváltozása miatt. (Előterjesztés nincs.) – Társadalmi munkára önkéntes brigádok szervezése a Népstadion építéséhez. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a sportolók önkéntes brigádmunkájára a Népstadion építkezéseinek meggyorsítására. (1951. április 3.) Káderjavaslatok. a) Az öt hónapos pártiskola hallgatóinak elosztása: Horváth József, Csecsetka János, Pozsgai Zoltán. Tárnoki Jenő, Puskás Ferenc, Smigura Sándor, Baki Sarolta, Virág József (napirendről levéve). b) A kétéves Pártfőiskola hallgatóinak elosztása: Fekete Sándor, Szabó Elemér, ifj. Lászk Péter, Soczó József, Babai Ferenc, Rácz Sándor. c) Zalai Györgyné, Lévai Imre, Gróf Júlia, Molnár Mihályné, Lévai Sándor, Koltai Ferenc, Földi Istvánné, Reiff Frigyes, Tóth Lajosné (Ákos Edit), Szilágyi Lujza, Fehér András, ifj. Bányai Lajos, Dojcsán Imre, Hersiczki Lajosné, Vas Piroska, Nagy István, Baracs Lajos, Benkő József, Liktor József, Dékány József, Kovács István, Borhi Rezső, Tóth Lajos, Tóth Lászlóné. 115
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság d) Kékkő József és Sellő Istvánné (napirendről levéve).
160. ő. e.
1951. március 19.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 8. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5. 6. 7.
8.
161. ő. e.
A KV MSZO tájékoztató jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkák menetéről. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: A KV MSZO kiegészítése a jelentéshez. A KV MSZO javaslata az állami gazdaságok dolgozóinak országos tanácskozására. Ea. Erdei Mihály. A KV PTO tájékoztató jelentése a megyei, nagyvárosi, budapesti kerületi és nagyüzemi pártaktíva és népnevelő értekezletekről. Ea. Kristóf István. A KV PTO és APO közös javaslata a pártinformáció megjavítására. Ea. Szegedi Andor. Mellékelve: A pártinformációs munka feladatai. (1951. március 28.) A KV PTO javaslata a módosított Szervezeti Szabályzat egyes pontjainak végrehajtására. Ea. Sándor József. Javaslat a DISZ bizottságok megválasztására. Ea. Dénes István. Különfélék. – A Népstadion felépítésére jelentkezett önkéntes brigádok megszervezése. – Kéthónapi időtartamra 8–8 függetlenített politikai munkatárs beállítása a sásdi és a pécsi járási pártbizottságok mellé. – Értekezlet tartása a megyei pártbizottságok káderosztályainak vezetői részére. – A KV PGO által javasolt értekezlet elutasítása. Káderjavaslatok. Balla Vencel, B. Varga Sándor, Tarcsai Tibor, Nezvál Béla, Kovácsik János, Váradi Gyuláné, Pohánka József, Szabó Sándor, Zóka Béla, Ördögh László, Stadinger István, Ambrus Jenő, Novics János, Bene Jolán, Seregély Aladár, Dvorák József, Barnai Albert, Bondor József, Seres János, Gubis Ádám, Tárnok Jenő, Majoros Lajos, Somos (Staugl) Ferenc, Garab Éva, Beér János, Kiss János, Barkóczi Imre, Gombos Károly, Kapás Mátyásné, Czeglédi József, Kettler Pál, Katona Károly, Hideg Erzsébet, Hritz Zsófia, Kerekes Pálné, Szirmai Alíz, Kovács László, Kalász Lajos, Muzsek Béla, Szeszlerné Simon Judit, Klapoff Mária, Bód László, Bónus Rókus, Gergely Artúr, Stupiák László, Nagy Béla, Rácz Dezső, Gyertyános Zoltán, Fülöp Margit, Fekete Gáborné, Sárkány Jenőné, Pálóczi László, Remák Géza, Kátó Ferenc, Varga Lajos, Káfony János, Bangha Tibor, Hasznos Gyula, Tóth András, Szőnyi Gyula, Indig Mihály, Hlogyik István, Orbán Lajos, Magyar Barna, Kasslik István, Palkó Sándor, Kovács János, Tóth János, Berek János, Kovács Kálmán, Mayer László, Naisz Ferenc, András Ernő, Szabó Elemér, Babai József. Murányi Mihályné (napirendről levéve). A Státusz Bizottság státusztbővítési javaslatai.
1951. március 27.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
116
A KV Káder Osztályának jelentése a BPB kádermunkájáról. Ea. Apró Antalné. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a budapesti kádermunka feladatairól. (Tervezet.)
Szervező Bizottság 2. 3. 4.
5.
162. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV PTO javaslata a termelőszövetkezetek, a gépállomások és az állami gazdaságok pártszervezetei munkájának megjavítására. Ea. Sándor József. Javaslat az MNDSZ státuszával kapcsolatban. Ea. Vas Istvánné. Különfélék. – A KV székháza (pártközpont) pártszervezetének munkája; függetlenített oktatási felelős beállítása. – Értekezlet a megyei pártbizottságok gazdasági osztályainak adminisztrátorai számára. – A Szolnok megyei PB autó-kérelmének elutasítása. – A módosított Szervezeti Szabályzat egyes pontjainak végrehajtása. (Röpszavazás.) – A pártbizottságok feladatai a DISZ választmányok és bizottságok megválasztásával kapcsolatban. Káderjavaslatok. Szatmári (Szukovics) István, Bártfai Viktória, Murányi Mihályné, Farkas István, Csillag Géza, Sándor György, Gál Pál, Pesti Sándor, Gyenes József, Bacsó Ferenc, Kádas István, Váradi Gyula, Boksai István.
1951. április 2.
17 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A kongresszus határozatainak végrehajtásával kapcsolatos feladatok. 1. 2.
3. 4.
5.
163. ő. e.
Az FM jelentése a mezőgazdasági és gépállomási kollektív szerződésének kiegészítéséről és a normák bevezetéséről. Ea. Erdei Ferenc. A KV Államgazdasági Osztály jelentése a munkatoborzás helyzetéről. Ea. Varga Edit. Mellékelve: Kimutatás a munkaerőtoborzásról 1950. február 24-e és március 29-e között. A KV APO és a SZOT közös javaslata az Európai Munkáskonferenciával kapcsolatos legsürgősebb teendőkre. Ea. Apró Antal. Különfélék. – Tervismertető értekezletek tartása, műhelyenként. – A Magyar Zeneművészek Szövetsége pártszervezetének titkára Szabó Ferenc, szervező titkára Marton Károly. – A Szabad Föld terjesztési kampány fokozása.(Röpszavazás) Káderjavaslatok. Bátkai Pál, Árok József, Bodnár András, Petrovics Károly, Kovács Ferenc, Kertész István, Moll Lajos, Németh József, Burai Sándor, Zsoldos László, Rajnák Ferenc, Varga Ferenc, Király József, Kiss Mihályné, Petrovics János, Kapás Mátyásné.
1951. április 9.
28 lap
Határozati jegyzőkönyv, KádárJános aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Jelentés az 1950. évi mezőgazdasági munkaversenyről és javaslat a verseny továbbfejlesztésére. Ea. Borbás Lajos. A KV APO javaslata az állami begyűjtési rendelet agitációs ismertetésére. Ea. Simó Tibor. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a begyűjtéssel kapcsolatos agitációs munkáról. (1951. július 21.)
117
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 3. 4.
5.
164. ő. e.
A BPB javaslata a május 1-i felvonulás megrendezésével kapcsolatban. Ea. Hidas István. (A KV Titkársága elé utalva.) Különfélék. – A megyei pártbizottságok MSZO vezetőinek fizetése. (Napirendről levéve.) – Értekezlet a PTO vezetők részére. – Értekezlet a KV építkezéseken és állami gazdaságokban működő pártszervezői részére. – A megyei pártbizottságok titkárainak látogatása a Dunai Vasmű építkezésén. – Státuszbővítés az ÁMG központban és a gépállomásokon. – Üzemi lap indítása a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, a Földalatti Vasútépítő Vállalatnál és a Bammert Bányagépgyárban. Káderjavaslatok. Varga Rezső, Végh Ernő, Recska László, Takács Kálmán, Kovács Sándor, Pusztai Ferenc, Grimnyik József, Ránki József, Horváth István.
1951. április 16.
52 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kádár János aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5. 6.
7.
118
A KV APO jelentése a békealáírási kampányról. Ea. Benke Valéria. Mellékelve: A KV APO feljegyzése a béke kisgyűlésekről. Az MNDSZ javaslata a magyar gyermekek nevelésével és jövőjével foglalkozó konferencia összehívására. Ea. Vas Istvánné. Mellékelve: A költségvetés tervezete. A KV APO javaslata a pártkongresszus anyagának feldolgozására a pártoktatásban. Ea. Bíró Zoltán. A KV Államgazdasági Osztály és APO közös jelentése a munkafegyelemről és javaslatai annak a megszilárdítására. Ea. Varga Edit. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a munkafegyelem megszilárdítására. (1951. április 24.) – A Szervező Bizottság határozata a munkafegyelem megjavítására. (1951. május 7.) – Gerő Ernő észrevételei az utóbbi tervezethez. (1951. május 7.) – A Szervező Bizottság határozata a munkafegyelem megjavítására (1951. május 4.), Apró Antal kísérőlevelével. – Várnai Ferenc kísérőlevele az 1951. április 24-i tervezethez. – A Szervező Bizottság néhány tagjának észrevételei a határozattervezethez. (D. n.) A KV APO és PGO közös jelentése a postai hírlapterjesztésről. Ea. Sebes Sándor. Különfélék. – A pártapparátusban dolgozók munkakönyvvel való ellátása. – A megyei pártbizottságok osztályvezetőinek fizetése. – A május 1-i vidéki ünnepségeken résztvevő KV tagok névsora. – Szakmai tanfolyam a megyei pártbizottságok MSZO vezetői részére. – Pártbizottság létrehozása Záhonyban. Káderjavaslatok. Klapoff Mária, Kisgyőri Károly, Maczej Mátyás, Pusztai János, Molnár Ernő, Novák József, Lipták József, Kardos István, Szűcs Imre, Papp János, Pálfi Kálmán, Szügyi Elek, Csikós Lajos, Tóth Imre, Tóth Elemérné. Parádi Ernő, Papp Lajos, Petró József, Peck György, Právicz Béla, Kovács Miklós, Pallagi Ervin, Bárdosi Gyula, Venesz József, Jurmics László, Vágási Kálmán, Tóth Károly, Barabás Bálint.
Szervező Bizottság 165. ő. e.
276. f. 55. cs. 1951. április 27.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. és a 8. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: A Szervező Bizottság vezetője Kovács István; Kristóf István részvétele az SZB ülésein. 1. 2.
3. 4.
5.
6. 7.
8.
166. ő. e.
A BPB jelentése a május 1-jei ünnepség előkészületeiről. Ea. Hidas István. A KV Államgazdasági Osztály javaslata fémhulladékgyűjtési hét szervezésére. Ea. Varga Edit. Mellékelve: Az agitáció általános szempontjai. Javaslat a technikai minimumrendszer bevezetésével kapcsolatos agitációs munkára. Ea. Varga Edit. A KV Államgazdasági Osztály javaslata az üzemi kollektív szerződések megkötésére. Ea. Apró Antal. Mellékelve: Friss István, Várnai Ferenc és Gerő Ernő észrevételei a határozattal kapcsolatban. – A Szervező Bizottság határozata az üzemi kollektív szerződések megkötésével kapcsolatos párt- és szakszervezeti feladatokról. [Fogalmazvány (1951. április 27.) és tisztázat (1951. május 4.)] A KV PTO javaslata az 500 párttagnál nagyobb létszámú üzemek, hivatalok, intézmények pártválasztmányainak, pártbizottságainak megválasztására. Ea. Sándor József. Mellékelve: Kimutatás az 500 párttagon felüli üzemekről, hivatalokról, intézményekről. Az MNDSZ javaslata a Nemzetközi Gyermeknap megünneplésére. Ea. Vass Istvánné. Különfélék. – A megyei PB titkárok szabadságának beosztása, ill. távollétük idején helyettesítőjük neve. – Pártválasztmány és pártbizottság megválasztása a Dunántúli Ásványolaj Mélyfúró Termelő és Gépjavító Vállalatnál. – A katonai szolgálatra bevonuló pártalkalmazottak fizetése. – Szakszervezeti taggyűlések május második hetében. Káderjavaslatok. Bánki Miklósné (Beck Edit), Ónodi György, Áldott Margit, Kunsági Viktor, Gubis Ádám, Vendrei Ottó, Szabó József, Szilasi László, Kozma János, Drgács József, Kovács Gyuláné (Pintér Márta), Tatai Ottó, Jámbor Imre, Módra László, Pukánszky Ferenc.
1951. május 7.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
Komócsin Mihály szóbeli jelentése és a KV APO feljegyzése a május 1-i ünnepségekről. A KV APO javaslata megyei „Népnevelő” füzetek kiadására. Ea. Komócsin Mihály. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a megyei „Népnevelő” füzetek kiadására. A KV PTO és APO közös jelentése a jelentősebb építkezések pártszervezeteinek és pártszervezőinek munkájáról. Ea. Sándor József. A KV Adm. O. és az OTSB közös javaslata új sportegyesületek létrehozásáról. Ea. Hegyi Gyula. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata új sportegyesületek felállítására. A DISZ KV jelentése a DISZ választmányok és bizottságok megválasztásáról. Ea. Dénes István. 119
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 6.
7.
167. ő. e.
Különfélék. – Braun Éva és Rónai Ferenc ünnepélyes temetése. – Az MRSZ kiképző táboraiba javasolt DISZ tagok fizetése. – A Bélapátfalvi Cementgyár üzemi lapjának ügye. Káderjavaslatok. Sági Pálné, Berényi Zsigmond, Szőke Lajos, Kamarás Mártonné, Slamovics Zoltán, Biszku Béla, Nagy Józsefné.
1951. május 21.
56 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5.
6.
168. ő. e.
A KV APO jelentése az egyetemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Mód Aladár. A Kaposvári Járási Pártbizottság jelentése munkájáról. Ea. Gajdos László. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Kaposvári Járási Pártbizottság munkájáról. A DISZ KV jelentése a DISZ választmányok és bizottságok megválasztásáról. Ea. Bacsó Ferenc. Mellékelve: A DISZ KV Információs jelentése a DISZ választmányok és bizottságok megválasztásáról. – A KV PTO Ifjúsági Alosztály kiegészítő feljegyzése. A KV APO és PTO közös javaslata az új üzemi előfizetési rendszerre és a lapterjesztés megjavítására. Ea. Mike Gyula. Különfélék. – Kéthetes tanfolyam az agit. prop. titkárok részére. – Függetlenített termelőszövetkezeti párttitkár beállítására vonatkozó javaslat (Hódmezővásárhely, Székkutas) elutasítása. – Függetlenített párttitkár beállítása a Szegedi Ruhagyárban. – A Vasút Politikai Osztály, a Közlekedési Minisztérium és a Vasutas Szakszervezet közös lapjának kiadása. – Nógrádi Sándor szabadsága. Káderjavaslatok. Kisgyőri Károly, Varga György, Radosza Miklós, Demkó Imre, Bernáth Béla, Heinisch István, Druskó István, Kukucska Jánosné (Kiss Rózsa), Józsa Gyula, Salamon János, Végh Pál, Dajka Ferenc, Kovács Sándorné, Kelemen Sámuel, Pápista Lajos, Pászti Gábor, Sárdi János, Tóth Kornél, Vajda Gábor, Pomucz Péter, Moldován Illés, Vakles György, Szegedi Edit. Szépvölgyi (Szehr) Rudolf (napirendről levéve).
1951. május 28.
31 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5.
120
A Komárom-Esztergom Megyei Pártbizottság jelentése munkájáról. Ea. Párdi Imre. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. A KV Államgazdasági Osztály javaslata az Alkotmány tiszteletére megindítandó munkaverseny mozgalomra. Ea. Csatár György. A Dunai Vasmű önkéntes építőmunkájában részt vevő diákfiatalok mozgósítási terve. Ea. Kádas István. A KV APO javaslata a megyei kulurfelelősök és tömegpropaganda felelősök nyári tanfolyamára. Ea. Ónody Miklós. Különfélék. – Képviselői beszámolók. (Napirendről levéve.)
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. –
6.
169. ő. e.
A SZOT öt hónapos iskoláira kerülő káderek részére indítandó két hónapos pártiskola. – Tizenegy állami gazdaságban függetlenített párttitkár beállítása. – A gépállomások tavaszi munkájának értékelése, a cséplésre és a tarlóhántásra való felkészülésük megtárgyalása a megyei pártbizottságokon. Káderjavaslatok. Fajt Zoltán, Lipinszky Károly, Balogh Lajos, Balogh László, Tistyán Ernő, Nadarai Kálmán.
1951. június 4.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
5.
170. ő. e.
A KV Káder Osztályának jelentése az FM közép- és alsó szerveinek kádermunkájáról. Ea. Puja Frigyes. Mellékelve: Kristóf István észrevételei (1951. július 17.) és Simon Jolán kísérőlevele (1951. július 13.) az átdolgozott előterjesztéshez. – Jelentés a Földművelésügyi Minisztérium kádermunkájáról. (1951. július 7., Erdei Ferenc aláírásával.) A SZOT javaslata a szakszervezeti szervek újraválasztására. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A SZOT Elnökségének határozata a szakszervezeti alapszervezeti választások módjáról. A SZOT javaslata a bányásznap tiszteletére megindítandó munkaverseny mozgalomra és a bányásznapi ünnepségekre. Ea. Apró Antal. Különfélék. – A mezőgazdaság megerősítése további munkáskáderekkel. (Napirendről levéve.) – Négy hetes bentlakásos iskola létesítése alapszervezeti pártitkárok részére a Vasút Politikai Osztály szervezésében. – Értekezlet a megyei pártbizottságok PGO vezetői részére. Káderjavaslatok. Végh András, Dézsi István, Drávucz István, Molnár János, Takács János.
1951. június 11.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6.
Sándor József szóbeli jelentése a kibővített járási pártválasztmányi ülésekről. Az MDP Túrkevei Városi Bizottságának jelentése munkájáról. Ea. Konti Mihály. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a túrkevei városi pártbizottság munkájáról. (1951. június 16.) A Szervező Bizottság határozata az Esztergom-Komárom Megyei Pártbizottság munkájáról. (1951. június 14.) A KV APO jelentése a békemozgalomról. Ea. Benke Valéria. A KV PTO határozati javaslata a begyűjtés végrehajtására. Ea. Szegedi Andor. Különfélék. – Az Állam és Közigazgatás új szerkesztő bizottsága. – A KV osztályok körlevelei kiküldésének újbóli szabályozása. – A megyei pártbizottságok osztályvezetőinek évi szabadságideje egységesen négy hét. – Az agit. prop. titkárok tanfolyamának időpontja. – A Szabad Nép hangulatjelentései és az MTI bizalmas tájékoztatói megküldése Lakatos Évának, Komócsin Mihály helyett. 121
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
7.
171. ő. e.
Az MTI bizalmas tájékoztatóinak megküldése Kristóf István és Hegedüs András részére. Káderjavaslatok. Bisztri János, Hajdú Sándor, Kovács Endréné, Váradi Géza; Bíró Mihályné (napirendről levéve).
1951. június 18.
28 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5.
6.
172. ő. e.
Kovács István szóbeli javaslatai a Szervező Bizottság munkájának megjavítására. A DISZ KV javaslata a tagkönyvcserére és a tagnyilvántartás rendszerére. Ea. Dénes István. Jelentés az 1950-1951. évi DISZ oktatás tapasztalatairól és javaslat az 1951-1952. év oktatási munkájára. Ea. Dénes István. A KV Adm. O. és az OTSB közös jelentése az MHK testnevelési rendszerről. Ea. Hegyi Gyula. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MHK testnevelési rendszerről. Különfélék. – Mohács város pártbizottságainak járási pártbizottsághoz csatolása. – Non György szabadsága. – Vass Istvánné szabadsága. Káderjavaslatok. Kovács István, Véghelyi József, Bagdi Lajosné, Peták Pál, Ács Miklósné, Petrák István, Széll Gusztáv, Farkas Vladimirné, Somogyi Ferenc, Seemann Tibor, Krinizs Károlyné, Csath Ferenc, Komlós Ferenc, Kővári Péter, Laky Teréz, Pethő László, Serfőző Pál. Bartos Pál, Bunna Gyula (napirendről levéve).
1951. június 25.
47 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5.
6.
173. ő. e.
A KV PTO, Káder O. és APO közös javaslata az alapszervezeti pártvezetőségek és a választmányok újraválasztására. Ea. Kristóf István. Jelentés az Építőipari Szakszervezet egy évi munkájáról. Ea. Köböl József. Mellékelve: A KV PTO és APO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata az Építőipari Szakszervezet Munkájáról. Jelentés a Győr-Sopron Megyei Hírlap munkájáról. Ea. Kardos Márton. A KV PTO határozati javaslatai Csongrád, Tolna és Győr-Sopron megye begyűjtési lemaradás miatti felelősségre vonására. Ea. Kristóf István. Különfélék. – A négy hetes megyei pártiskolák tanfolyamai. – A függetlenített termelőszövetkezeti titkárok fizetése. – A harmadik negyedévi tervet ismertető termelési értekezletek. Káderjavaslatok. Orbán Mihály, Orbán János, Korcsog György, Mikó Lajos, Mohácsi László, Eke Béla, György József, Marai László, Bartos Pál, Tomcsik Vilmos, Sárfi Rózsi, Koller Jánosné. – A Státusz Bizottság státuszbővítési javaslatai.
1951. július 9.
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. 122
30 lap
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
174. ő. e.
Az FM jelentése a nyári mezőgazdasági munkák állásáról. Ea. Keresztes Mihály. A KV APO javaslata a KV osztályai munkájának megjavítására. Ea. Kovács István. A KV PTO határozati javaslata a pártcsoportok megszilárdítására, megalakítására és a párttagokkal való foglalkozás megjavítására. Ea. Kristóf István. A KV APO jelentése és javaslata a Szabad Nép előfizetők számának lemorzsolódásával kapcsolatban. Ea. Sátor János. Különfélék. – Az Alkotmány második évfordulójának megünneplése. (Röpszavazás) – Értekezlet a megyei titkárok, a tömegszervezetek főtitkárai, a KV osztályvezetői és helyetteseik részvételével. – A járási, városi, kerületi, nagyüzemi pártbizottságok nyilvántartás vezetőinek átminősítése politikai munkatársakká. – Az MTI bizalmas tájékoztatóinak megküldése a Szabad Ifjúság szerkesztőségének. – A Szabad Nép hagulatjelentéseinek megküldése Sebes István, Ferencsik Mihály és Juhász László részére. – Juhász László rokoni látogatása Romániában. Káderjavaslatok. Herczeg Ferenc, Fülöp Sándor, Forján Gyuláné, Kulcsár Ferenc, Futász Dezső, Podvarcsek Bertalan, Katona Lajos, Cseterki Lajos, Felkai István, Székely Sándor, Nemeskéri János, Török Károly, Balogh István, Kurucz Béla, Dóczi Róbertné, Jászai Ilona, Ignáth Imre, Kovács Pál, Kocsmár János, Budai Károly, Uszta Gyuláné, Füle János, Várkonyi Endréné, Szeifert Péter, Sánta Istvánné, Babirák Ilona, Dékány Sándor, Stimakovics Kálmán, Sebestyén Ferenc, Kövér Tibor, Suhajda József, Kovács Ernő, Szabó Zoltán, Szendrődi Rudolf, Gólya József, Krizsán János, Berta János, Vígh Illésné, Kelemen Jenő, Csomós Miklós, Csoposz István, Szabó Lászlóné, Harcsa Mária, Békési László, Pankász Ferenc, Nemes János, Pintér Vilmos, Oláh János, Tóth Antal, Szegedi Mária, Szarvas Aladár, Salgó László, Bakos Gyula, Szántó György, Luca Márta, Dósa Rudolfné, Szecsődi László, Bieber Ilona, Varró Rózsi, Blaskovics János, Csikesz Emília (Fekete Ferencné), Balló István, Mikle János, Földes Istvánné, Miskolci László, Tóth László, Asztalos (Albrecht) Róbert, Csatár Imre, Vass Henrik, Juhász Károly, Vajdai Lajosné, Pintér Lídia, Nagy Gyula, Virágos Mihály. Zalai Emilné, Zákány József, Jenei Sándor, Papp Károly, Fazekas Jenő és Györkös Mihály (napirendről levéve). A Státusz Bizottság státuszbővítési javaslatai.
1951. július 23.
31 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
A XIII. kerületi pártbizottság jelentése munkájáról. Ea. Horváth Vince. Mellékelve: A KV PTO határozati javaslata a XIII. kerületi pártbizottság munkájának megjavítására. A KV MSZO és APO közös javaslata a Szovjetunióban tartózkodó parasztküldöttség hazai agitációs munkájára. Ea. Szőke Mátyás. A KV APO és PGO közös javaslata a pártsajtó üzemi előfizetésének megszervezésére. Ea. Sátor János. Különfélék. – Az eredetileg alkalmazott foglalkozású tagjelöltek felvétele.
123
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
5.
175. ő. e.
A Szovjetunióba utazó ösztöndíjasok (Szalai Béla, Komornik Vilmos, Kukucska János, Kálmán István, Takács Vilmos) segélye. – Cseterki Lajos és Horváth Sándor utazása Romániába, szüleik meglátogatására. Káderjavaslatok. Csuhaj Ferenc, Gerencsér János, Bagi László, Jedlicska Gyula, Tóth Gyuláné, Hernyák János (ifj.), Gulyás Béla, Zalai Emilné, Benedek Béláné, Németh Ernő, Szakály Katalin, Wágner József, Lohn József, Simon Péter, Szatmári Ferenc, Szabó József, Cser Lajos, Nagy Richárd, Kozák Sándor, Szívós Gábor, Németh János, Bartos Antal, Csatár Imre, Váczi Miklósné, Kerekes Pál, Péteri István, Dóczi József, Áschin Margit, Valach Irma, Fogarasi András, Hörömpöli József, Ambrus Jenő, Hankó János, Halmi Ferenc, Benke István, Szendrői Erzsébet, Kelemen László. Turóczi János. Mosberger Kálmán, Mikó B. Károly, Nyíri István, Gajda László, Kerekes György (napirendről levéve).
1951. augusztus 6.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5.
6.
124
A KV MSZO jelentése a terménybegyűjtés, a termelőszövetkezeti fejlesztés és a tagosítás helyzetéről. Ea. Tisza József. Mellékelve: A KV MSZO határozati javaslata a begyűjtésről és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről. A KV Államgazdasági Osztály javaslata az 1951. évi őszi csúcsforgalommal kapcsolatos politikai feladatokra. Ea. Rózsavölgyi József. A KV Államgazdasági Osztály javaslata az 1952. évi tervet ismertető értekezletekre. Ea. Varga Edit. Jelentés a Gazdasági és Műszaki Akadémia hallgatóinak kiválogatásáról. Ea. Földes László. Mellékelve: Kimutatások a javasolt hallgatókról. Különfélék. – A KV apparátus munkatársainak tanulása az egyetemi levelező tagozaton. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – Az agit. prop. titkárok tanfolyama. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Karpov Ferenc, Dikó Etelka, Boár Milos, Bognár János, Soós Dezső, Szűcs István, Szabó Sándor, Tóth Miklós, Lázár József, Pólya Bálint, Schubert Emma, Ecsedi Tibor, Somogyi Sándor, Tóth Sándorné, Tóth Mátyás, Szilánk Magda, Fazekas Jenő, Gyökös Mihály, Koczán János, Vári Lajos, Uzsoki István, Csondor Vilmos, Rozsnyai Mihály, Mucsi Sándor, Papp László, Bogdán Miklós, Balogh András, Csécsi János, Takács Kálmán, Mátyás István, Szabó István, Wágner József, Kővári Antal, Fabók Zoltán, Jakab Sári, B. Kiss Mátyásné, Juhász János, Takács István, Gál István, Filyó János, B. Kiss Mátyás, Tamás Jánosné, Nagy András, Moravecz Imréné, Török Károly, Kovácsvölgyi Sándorné, Kerekes György, Imrecze Zoltánné, Zubály Lajosné, Lánci József, Arany József, Bérces Gyula, Baranyai Bertalan, Klein Zoltán, Galina József, Nyakas Sándorné, Beck József, Lukács László, Zele Ferenc, Topor István, Vígh Mártonné, Selevácz Mihály, Kiss Tiborné, Hajós Ferenc, Nyemecz Lajos, Márton Lajos, Gerőj József, Domján József, Józsa István, Balogh József, Nánási Illés. Róth Gizella, Török Gábor, Vörös Lajos. Olt Károlyné, Sándor János, Csernitzky Gyula, Varga Sándor, Kertész István (napirendről levéve). A két éves és az egy éves Pártfőiskola hallgatóinak névsora.
Szervező Bizottság 176. ő. e.
276. f. 55. cs. 1951. augusztus 27.
13 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Ács Lajos szóbeli jelentése a vezetőségválasztások előkészítéséről. Jelentés a párton belüli ügykezelési munkáról és az irattárak helyzetéről. Ea. Fekete Sándorné. 3. Különfélék. – A megyei pártiskolák paraszthallgatóinak anyagi támogatása. (Napirendről levéve.) – Az Állam és Közigazgatás című folyóirat nevének Állam és Igazgatásra változtatása, a szerkesztő bizottság kiegészítése Jóború Magdával és Jánosi Ferenccel. 4. Káderjavaslatok. Tábori Andor, Csillag Pál, Janza Ferenc, Pados Istvánné, Kovácsik János, Jánki Kálmán, Tóth Ödönné, Mezei György, Matécz János, Tóth Lajosné, Abelovszki Vladimir, Marczevicz József, Birkás Imre, Erdélyi Ferenc, Sukerek Lajosné, Bernáth Rezső, Szabó József (ifj), Dobszai József, Tóth György, Németh István, Halmai János, Pacsai István, Hajnal Szilveszter, Rényi Péterné, Várhegyi Györgyné, Blaskó Lajos, Sós Tibor, Kállai Róbertné Kelemen László, Polgár András, Horváth István, Szabó Kálmánné, Strém Ferenc, Novics János, Fabók Zoltán, Englert Pál, Pankász Ferenc, Tóth Gyuláné, Stifft József. A két éves és az egy éves pártfőiskolára pótlólag javasolt személyek névsora és néhány személlyel kapcsolatos korábbi döntés módosítása.
177. ő. e.
1951. szeptember 10.
40 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
a.) A KV PTO és APO közös jelentése a vezetőségválasztások előkészítéséről. Ea. Ács Lajos. b.) A KV PTO tervezete: Végrehajtási utasítás az alapszervezeti vezetőségek és pártbizottságok beszámolási kötelezettségéről és újjáválasztásáról. (A PB elé terjesztve.) A KV PTO, APO és Államgazdasági Osztály közös jelentése a Bányásznap előkészítéséről és az ünnepségek lefolyásáról. Ea. Sándor József. A KV APO jelentése az 1951–1952. pártoktatási év előkészítéséről. Ea. Bíró Zoltán. A KV MSZO munkaterve 1951. szeptember 1. és 1952. január 1. között. Ea. Hegedüs András. Különfélék. – Az állami gazdaságok függetlenített titkárai fizetése. – Berényi Dezső szabadsága Hetényben (Csehszlovákia). Káderjavaslatok. Wéber Ernőné, Koczina József, Kiss Ignácz Mátyás, Hanák Gyula, Kapornai Mihály, Szilágyi Béláné, Bojti Istvánné, Váradi Józsefné, Somogyi Kálmán, Rudovits Zsuzsa, Schillinger István, Szabó Béla, ifj. Takács György, Juhász János, Németh István, Csankó Andrásné, Izmán Károly, Ducsai Jolán, Laczkó Miklós, Faludi Andor, Vas János, Mándi Magda, Tóth Lajosné, Bernáth György, Körmöci Vera, Rozsnyai Mihályné, Sebestyén Endre, Fazekas Sándor, Pál Magda, Fülöp Katalin, Várkonyi György, Bartalos János, Szabó Kálmán, Kerekes György, Kiss György,Varga Péter, Módra László, Suszter József (ifj.), Csécsi János, Balogh István, Csernitzky Gyula, Szabó István, Benyák Béla, Moravszki Antal, Kara Vendel, Forgács József, Tóth Sándor, Balla Lászlóné, Pálinkás György, Majzik Mihály, Gyenis Albert, Aleva Lajos. 125
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság Pável Alajosné, Vadász György (Veszely Jaroszláv), Becski Istvánné, Takács Zsuzsa, Hollós Ervinné, Hárs Lajos és Jakab Sándor (napirendről levéve). A Státusz Bizottság státuszbővítési javaslatai. (Röpszavazás)
178. ő. e.
1951. szeptember 17.
27 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
Az Operatív Bizottság információs jelentése a II. békekölcsönjegyzés előkészítéséről. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: A SZOT jelentése a II. békekölcsönjegyzéssel kapcsolatos előkészítő munkáról. 2. A Rákosi Mátyás Művek Pártbizottságának jelentése az 1951. évi vezetőségválasztások előkészítéséről. Ea. Koczina Gyula. Mellékelve: A BPB kiegészítő jelentése. – Feljegyzés a vezetőségválasztások előkészületeiről. 3. Különfélék. – A megyei, budapesti három hónapos és négy-öt hetes pártiskolai hálózat módosítása, az egy éves esti pártiskola hálózata. – A Kincses Kalendárium kiadása. (Napirendről levéve.) 4. Káderjavaslatok. Kovács László, Pásztor János, Szerb Ferencné, Rádi Ferenc, Vígh Lajos, Godó György, Sós Dezsőné, Pável Alajosné, Fencsik László, Varga Sándor.
179. ő. e.
1951. szeptember 25.
31 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5.
6.
180. ő. e.
Az Operatív Bizottság jelentése a békekölcsönjegyzés előkészítéséről. Ea. Ács Lajos. Hegedüs András szóbeli jelentése a begyűjtés helyzetéről. A KV APO feljegyzése a Néphadsereg Napjával kapcsolatos vidéki pártnapokról. Ea. Lakatos Éva. Az OTSB jelentése az MHK testnevelési rendszer helyzetéről. Ea. Hegyi Gyula. Mellékelve: A KV Adm. O. kiegészítő jelentése. – A KV Adm. O. és az OTSB közös javaslata az SZB 1951. szeptember 25-i határozatának végrehajtására. (1951. október 15.) Különfélék. – A gépállomások politikai helyettesei. (Napirendről levéve.) – Az állami gazdaságok függetlenített titkárainak fizetése. Káderjavaslatok. Tátrai Ernő, Szántó Sándor, Hárs Lajos, Jávor Endre, Nagy Béla.
1951. október 1.
37 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 126
A KV MSZO jelentése az őszi mezőgazdasági munkák menetéről. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az őszi mezőgazdasági munkákról. (1951. október 15.) A Hevesi Járási Pártbizottság jelentése falusi munkájáról. Ea. Pocsai Péterné.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs.
Mellékelve: A KV MSZO határozati javaslata a Hevesi Járási Pártbizottság munkájáról. – Roska István észrevételei a jelentéshez. 3. Ács Lajos szóbeli jelentése a II. békekölcsönjegyzésről. Mellékelve: A KV APO feljegyzése a kölcsönjegyzés érdekében folyó agitáció tapasztalatairól. – A KV PTO és APO közös feljegyzése a békekölcsönjegyzés nyolcadik napjáról (1951. október 4.) a megyei pártbizottságok telefonjelentései és a főinstruktorok beszámolói alapján. (1951. október 6.) 4. Különfélék. – A Kincses Kalendárium kiadása. – Pártaktíva értekezletek a pártoktatásról. 5. Káderjavaslatok. Szilágyi József, Tóth László, Zsilák András, Varga Sándor, Szabó József, Antal János, Biletz Lajos, Vadászi Elemérné, Krcsma Pálné. 181. ő. e.
1951. október 8.
46 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4.
5.
6.
182. ő. e.
Kristóf István szóbeli jelentése a vezetőségválasztások előkészítéséről. A KV Káder Osztályának 1951. utolsó negyedévi munkaterve. Ea. Kovács István. Mellékelve: A véglegesített munkaterv. (1951. október 11.) Jelentés a Központi Székház Pártszervezetének munkájáról. Ea. Bíró Mihály. Mellékelve: Feljegyzés a jelentéshez. (aláírás nélkül.) (1951. október 6.) – Koczina József véleménye. (1951. október 8.) Jelentés a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének munkájáról. Ea. Blaha Béla. Mellékelve: A KV PTO és APO közös kiegészítő jelentése. – Roska István észrevételei a jelentéshez. – A Szervező Bizottság határozata a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének munkájáról. (1951. november 1.) Különfélék. – Györe József Szabolcs megyei titkár szabadsága. – Az októberi pártnapok témája. – Értekezlet 1951. október 19-én a megyei titkárok részére. (Előterjesztés nincs.) Káderjavaslatok. Az Előadói Munkaközösséggel kapcsolatban: Ilku Pál, Sebes István, Bozsóki János, Fekete Sándor, Vágó Ernő, Imre István, Rétei Ferenc, Hídvégi [?], Juhász László, Simon Jolán, Mekis József, Győrffy Sándor, Füredi László, Kristóf Ernő, Kubitsch Imre.
1951. október 15.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Horváth Márton szóbeli információja a pártoktatási év beindításáról. 1. 2. 3. 4. 5.
A KV MSZO javaslata a gépállomások politikai helyetteseivel kapcsolatban. Ea. Hegedüs András. A KV PTO jelentése a vezetőségválasztásokról. Ea. Kristóf István. A KV APO 1951. utolsó negyedévi munkaterve. Ea. Horváth Márton. Mellékelve: A véglegesített munkaterv. (1951. október 19.) Jelentés a november 7-e tiszteletére indított munkaversenyről. Ea. Apró Antal Különfélék.
127
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – A megyei és a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztályain dolgozó káderek szakmai képzésére. 6. Káderjavaslatok. Jaklin Gabriella, Pocsai Péterné, Vadász György (Veszely Jaroszláv), Nagy Sándor, Kolozsvári Miklósné. A Státusz Bizottság káderbővítési javaslatai.
183. ő. e.
1951. október 22.
59 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5.
6.
7.
184. ő. e.
Hidas István szóbeli jelentése a BPB vezetőségválasztási munkájáról. Mellékelve: A KV PTO és a BPB közös javaslatai a pártvezetőségek újjáválasztásával kapcsolatban. – Egy-egy fővárosi kimutatás az alapszervezeti taggyűléseken megválasztott vezetőségi tagok szociális megoszlásáról, általában, ill. üzemi jelleg szerint. – Országos kimutatás az 1952. október 12-e és 19-e között újjáválasztott vezetőségi tagok számáról és szociális összetételéről. – Instruktori feljegyzés a Heves megyei vezetőségválasztásokról. – Instruktori jelentés a Baranya megyei vezetőségválasztásokról. – Összefoglaló feljegyzés a vezetőségválasztásokról. – Feljegyzés a Komárom-Esztergom megyei vezetőségválasztásokról. – Instruktori feljegyzés a Rákosi Mátyás Művek vezetőségeket újjáválasztó taggyűléseiről. – Instruktori feljegyzés a rétsági járásban tartott titkári értekezletről. – Roska István feljegyzése a vasárnapi titkári értekezletek tapasztalatairól. Az FM jelentése az őszi mezőgazdasági munkák állásáról. Ea. Erdei Ferenc. A KV PTO jelentése az osztály munkájáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Javaslat a KV PTO státuszára. A KV PTO jelentése az 1951. harmadik negyedév tag- és tagjelöltfelvételi munkájáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Kimutatások. – Kézírásos észrevételek a tagjelöltfelvétellel kapcsolatban. Javaslat a szakszervezeti szervek beszámolására és újraválasztására. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A SZOT Elnökségének határozata a szakszervezeti alapszervezeti választások módjáról. (1951. március 16.) – Kézírásos észrevételek a javaslathoz. Káderjavaslatok. Csatt Ferenc, Konéta György, Szilágyi Béláné, Kerti Henrik, Szabó Sándor, Pápai László, Fodor István, Nagy József, Koós József. Különfélék. – Egyéves sportvezetőképző iskola felállítása. – Értekezlet a megyei négy hetes pártiskolák vezetői részére. – Értekezlet a megyék, fontosabb nagyvárosok, kerületek irodavezetői részére.
1951. október 29.
63 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
128
Az MDP Veszprém Megyei Bizottságának jelentése a vezetőségek újjáválasztásának előkészületeiről. Ea. Vándor Béla. Mellékelve: A KV PTO, APO és Káder Osztály kiegészítő jelentése. – A KV PTO Információs Alosztályának tájékoztató feljegyzése a vezetőségvá-
Szervező Bizottság
2. 3.
4.
5.
6.
185. ő. e.
276. f. 55. cs. lasztó taggyűléskről. – Instruktori feljegyzés Veszprém megye devecseri és veszprémi járásának vezetőségválasztási előkészületeiről. – Feljegyzés a salgótarjáni, nagykátai és komáromi járásban szerzett tapasztalatokról. – Kézírásos észrevételek a Veszprém megyei jelentéshez. – Kimutatások az 1951. október 12–24-én megválasztott hivatali, üzemi és falusi- területi alapszervezetek vezetőségi tagjairól, öszszehasonlítva az augusztus 15-ei állapottal. Jelentés a november 7-e tiszteletére kezdeményezett munkaversenyről. Ea. Apró Antal. Az MSZHSZ jelentése a Szövetség munkájáról. Ea. Szabó József. Mellékelve: A KV Adminisztratív Osztályának kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Magyar Szabadságharcos Szövetség munkájáról. A DISZ KV Szervezési Osztályának jelentése a DISZ tagkönyvcsere munkájáról. Mellékelve: Kimutatás a tagkönyvcseréről. – Kézírásos észrevételek a jelentéshez. Káderjavaslatok. Dercze Istvánné, Bátori István, Hetényi Józsefné, Lantos János, Sebők Ernő, Bátori Lajos, Horváth Imre, Lipics József, Nagy József, Tóth Lajos. Különfélék. – Pártmunkás könyvtárak létesítése. Mellékelve: A KV APO körlevele a megyei pártbizottságokhoz. (1951. december 14.) – DISZ bizottságok létrehozása azokban a szakérettségis kollégiumi, közép- és főiskolai DISZ szervezetekben is, ahol a tagság létszáma 500 fő alatti. – A november havi pártnapok témája. – A gépállomások pártoktatási napja. – Pártfunkcionáriusok mezőgazdasági szakmai képzése. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!)
1951. november 5.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
A KV PTO jelentése az alapszervezeti vezetőségválasztásokról és a pártértekezletek előkészítéséről. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: Kimutatások a falusi-tanyai, üzemi, hivatali alapszervezetek október 12-étől november 6-ig megválasztott vezetőségi tagjairól, összehasonlítva az augusztus 15-i állapottal. – A BPB kimutatása 120 alapszervezet vezetőségválasztó taggyűléséről. – Jelentés a XI. kerületi pártbizottságok vezetőségválasztást és beszámoló taggyűléseket előkészítő munkájáról; a BPB kiegészítő jelentése, kézírásos észrevételek. Az FM javaslata a termelőszövetkezetek és a gépállomások élenjáró dolgozóinak tanácskozására. Ea. Márczis Antal. Mellékelve: A KV MSZO határozati javaslata. – A Szervező Bizottság határozata a termelőszövetkezetek és a gépállomások élenjáró dolgozóinak tanácskozására. (Nyomtatott határozat.) Jelentés a Mávag Mozdony- és Gépgyár termelési munkájáról. Ea. Balogh Lajos. Mellékelve: Nagy Mária feljegyzése a feladatokról. – A termelékenység alakulásának mutatói. – Feljegyzések a MÁVAG munkaversenyről, ill. a Gazda-mozgalomról. – Koczina József észrevételei. – Kézírásos észrevételek. – Határozati javaslat. (1951. november 29. Repülő szavazás.) 129
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 4.
5.
186. ő. e.
Különfélék. – Az alapfokú pártoktatás tananyagaihoz szükséges szemléltető eszközök kiadása. Káderjavaslatok. Kardos (Kalap) Gyuláné, Stoll Dánielné, Kertész István, Varga Sándor, Dóka László, Sebestyén Ferenc, Stifft József, Hetesi Károly, Antal Éva, Vajda Márton, Kapusi Erzsébet, Murányi Mihályné; Tarczi Tibor.
1951. november 12.
29 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4. 5.
187. ő. e.
Az MDP Mezőkovácsházi Járási Bizottságának jelentése a vezetőségválasztási munkáról. Ea. Párkány János. Mellékelve: A KV PTO, APO és Káder Osztály közös kiegészítő jelentése. – Országos kimutatások: a) A régi vezetőségi tagokról.; b) Az újonnan választott vezetőségi tagokról.; c) Az üzemi, falusi-tanyai, hivatali alapszervezetek november 6-áig megválasztott vezetőségi tagjairól, összehasonlítva az augusztus 15-i állapottal. A SZOT Titkárságának javaslata a szakszervezeti választások ütemtervére. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A SZOT Titkárságának tájékoztatója az MDP KV Titkársága részére a szakszervezeti választások ütemtervéről. (1951. november 21.) A DISZ KV Titkárságának jelentése a DISZ tagkönyvcseréjéről. Ea. Dénes István. Az FM jelentése az őszi mezőgazdasági munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Káderjavaslatok. Kádár Róbertné, Pintár Vilmos, Nedeleczki Pál, Porrogi István, Bencsik Antal, Woik Károly, Popovics János; Tóth Géza (napirendről levéve).
1951. november 19.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4.
5.
6.
130
A KV PTO tájékoztató feljegyzése az alapszervezeti vezetőségek újjáválasztásáról és a pártétekezletekről. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Kimutatások. A DISZ KV Intéző Bizottságának jelentése a DISZ alapszervezetek munkájáról, különös tekintettel a szervezetek vezetésére. Javaslat a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete apparátusának felépítésére és létszámára. Ea. Pécsi Ferenc. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete apparátusának felépítéséről és létszámáról. (1951. december 5.) Javaslat az MNDSZ alapszervezetek nagyüzemi, városi, járási, megyei vezetőségének és választmányainak újjáválasztására. Ea. Vass Istvánné. Mellékelve: Költségvetés a választásokkal kapcsolatos kiadásokról. Káderjavaslatok. Szabó Ferenc, Gondos Ernő, Pataki (Poldauf) Béla, Simon Ferenc, Kasoly József, Andó István, Csörge István, Czeiner Ferenc, Pozmán András, Szigetvári Illés, Kócs Árpád, Nagy Antal, Tóth István, Geiger Béla, Mayer Rezső. Lassú Lajos (napirendről levéve). Különfélék. – Az alapszervezeti párttitkárok pártiskolai oktatása.
Szervező Bizottság
276. f. 55. cs. – – –
188. ő. e.
A Sztálinvárosi Pártbizottság megalakítása. Harmati Sándor szabadsága. A Kincses Kalendárium kiadásának elhalasztása.
1951. december 3.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
5.
189. ő. e.
Javaslat az MNDSZ alapszervezetek nagyüzemi, városi, járási, megyei vezetőségeinek és választmányainak újjáválasztására. Ea. Vass Istvánné. Mellékelve: Egy-egy aláírás nélküli vélemény az előterjesztéshez. – Koczina József észrevételei. – A Szervező Bizottság határozata az MNDSZ vezetőségeinek újjáválasztásáról. (1951. december 4. Információként kiküldve: 1952. január 7-én.) A KV Adm. O. és az MRSZ közös jelentése a Magyar Repülő Szövetség munkájáról. Ea. Rágyánszki András. Mellékelve: Aláírás nélküli, ill. Koczina József által tett észrevételek a jelentéshez. – A Szervező Bizottság határozata a Magyar Repülő Szövetség munkájáról. A KV Ügykezelési Osztályának jelentése a dolgozók leveleinek feldolgozásáról és megválaszolásáról. Ea. Fekete Sándorné. Mellékelve: Egy-egy aláírás nélküli feljegyzés, valamint Koczina József észrevételei a jelentéshez. Káderjavaslatok. Soltész Károlyné, Horváth Vince, Molnár Ernő, Havas (Handl) Ferenc, Kiss Dezső, Grabinszky Dezső, Németh János, Kígyósi János, Szendrői Pál, Dudás Antal, Zsuró György, Hudák Imre. Különfélék. – Gyors- és gépíró adminisztrátorképző iskola létesítése. – A Státuszbizottság státuszbővítési javaslatai.
1951. december 17.
54 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4.
5.
6.
A KV PTO jelentése a pártalapszervezeti vezetőségek és a pártválasztmányok újjáválasztásáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Kimutatás. – Aláírás nélküli vélemény a jelentésről. – Kiegészítő adatok a vezetőségek összetételéről. A KV APO javaslata az 1951. december 1-i párt- és kampányhatározattal kapcsolatos falusi népnevelő munkára. Ea. Horváth Márton. A SZOT jelentése a szocialista munkaverseny és Sztahanov-mozgalom helyzetéről. Ea. Apró Antal. Mellékelve: Aláírás nélküli vélemény az előterjesztésről. A DISZ KV Titkárság jelentése a DISZ tagkönyvcsere munkájáról. Ea. Dénes István. Mellékelve: Aláírás nélküli vélemény a jelentésről. A SZÖVOSZ előterjesztése a földművesszövetkezetek munkájának megjavítására és továbbfejlesztésére vonatkozó határozat alapján végrehajtandó intézkedésekről. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Aláírás nélküli vélemény. – Átdolgozott jelentés. Káderjavaslatok. Hunyor Lajosné, Grondzsák Rózsa, Gelber Miklósné, Lassú Lajos, Szabó Béla, Szigeti Zsuzsa, Fehér László, Kertész István, Zottl Károly, Szigeti (Steiner) 131
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
7.
190. ő. e.
Ernő, Béres Ilona, Földvári (Fischer) János, Tálos László, Végh Pál, Viskevics Elemér, Nyíri István, Sárkány Géza, Kovács Margit, Erős Gyula, Gubis Ádám, Fodor Mihály, Molnár János, Gajdács András, Nagy Sándor, Szabó József, Scherer Mihály, Zsuró György, Arany József, Szendi László, Csecsetka János, Borhi Rezső, Mágori Géza, Őze József, Szvisztumi László. Bozó Sándor, Tóth Istvánné (napirendről levéve). Különfélék. – Szakszervezeti bizottság létrehozása a Központi Székházban. – A Szabad Nép 10. évfordulójának megünneplése. – A Pártépítés új formában való megjelenítése. (Előterjesztés nincs.) – Az egy éves sportvezetőképző iskola megindításának elhalasztása.
1952. január 7.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
5. 6.
7.
191. ő. e.
A KV PTO, APO és Káder Osztály közös javaslata az újjáválasztott alapszervezeti pártvezetőségek megszilárdítására. Kristóf István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az újjáválasztott alapszervezeti pártvezetőségek megszilárdítására. Az RM Művek Pártbizottságának jelentése a Fogaskerék című üzemi lap munkájáról. Ea. Kiss Dezső. Mellékelve: A KV APO határozati javaslata. – A Szervező Bizottság határozata az üzemi újságok színvonalának emeléséről (a Fogaskerék című lap megvizsgálása alapján). (1952. március 14.) A SZOT jelentése a munkabiztonság helyzetéről. Ea. Apró Antal. A KV APO javaslata az új tervév beindításával kapcsolatos versenyfeladatokra. Ea. Horváth Márton. Mellékelve: Átdolgozott javaslat. (1952. január 19.) Jelentés a termelőszövetkezetekben működő MNDSZ Szervezetekről. Ea. Vass Istvánné. Káderjavaslatok. Csatár György, Fehér Györgyné, Medvegy Mihály, Szentivánszki Sándor, Mosonyi István, Cs. Kovács István, Békési László, Buzás Ferenc, Dankó József, Szabó József, Barta Balázs, Törekes Ferenc, Sándor Lajos, Berényi Mihály, Farkas Gézáné, Mohácsi László, Török István, Mezei József, Tőzsér Ernő, Baktai Ferenc, Sziki Vilma, Pajzs Gábor, Bogdán István, Teszler Vendel, Bozó Sándor. Különfélék. – Gábri Mihály és Sebes Imre szabadsága. – Értekezletek a pártiskolai vezetők részére. – Tanfolyam az agit. prop. titkárok részére.
1952. január 21.
28 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
132
A Szervező Bizottság munkaterve 1952. január 28-tól március 31-ig. Ea. Kovács István. A KV MSZO javaslata a pártbizottságok és pártszervezetek feladataira a begyűjtési rendelet ismertetésében és a jövő évi begyűjtés előkészítésében. Ea. Tisza József. Az MNDSZ javaslata a falusi és városi MNDSZ szervezetek megerősítésére. Ea. Vass Istvánné.
Szervező Bizottság
4.
5.
6.
192. ő. e.
276. f. 55. cs. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a termelőszövetkezetekben lévő MNDSZ szervezetek munkájáról. (1952. április 30.) A KV Káder Osztály jelentése a Gazdasági és Műszaki Akadémia 1952. évben végző hallgatóiról és javaslata elosztásukra. Ea. Kovácsik János. Mellékelve: Módosított javaslat az elosztásra. (1952. január 29.) Káderjavaslatok. Rácz István, Lévai Sándor, Pálinkás Zoltán, Szabó Gyuláné, Bacsa Mihályné, Gulyás Béla, Tóth József, Fehér László, Vincze Edit, Gerencsér Gyula, Pincés András, Fülöp Gábor, Werlein Ferenc, Csohány Gabriella, Marosi (Klein) Béla. Provics Ilona, Takács Zsuzsa, Horváth Mihály (napirendről levéve). Különfélék. – Állandó munkaversenybizottság létrehozása a pártközpontban a Rákosi Mátyás születésnapjára indított szocialista munkaverseny rendszeres értékelésére.
1952. február 4.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5. 6.
7.
193. ő. e.
Csergő János szóbeli jelentése a Rákosi Mátyás születésnapja tiszteletére indított munkaverseny helyzetéről. A KV Adminisztratív Osztályának 1952. első negyedévi munkaterve. Ea. Keleti Ferenc. Jelentés a Közalkalmazottak Szakszervezete választási munkájáról. Ea. Zentai Ernő. A KV PTO javaslata a bányász pártbizottságok, bányász szakszervezeti bizottságok és bányász DISZ bizottságok átszervezésére. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: Kimutatás a trösztösítéssel kapcsolatos átszervezésről. – A Szervező Bizottság határozata. (1952. február 18.) A KV PGO javaslata a pártokmányok kezelésére a KV osztályain és a pártbizottságoknál. Ea. Fekete Sándorné. Káderjavaslatok. Zsidi Gyuláné, Pribék István (ifj.), Dankó László, Bene István, Kovács Erzsébet, Kővári István, Paszternák László, Gazsó Pál, Paulovkin Imréné, Mosberger Kálmán, Szűcs Zoltán, Benkő László, Kozák Róza, Jakab Ferenc, Botos László, Labádi Lajos, Kiss Erzsébet, Tóth Gábor, Varró György, Pajzer György, Legény Ibolya, Egerszegi Ferenc, Beke István, Móna Gyula, Róna Ilona, Siklós (Strack) János, Olt Károlyné, Braun Vilmos, Gyimesi Ede, Hernádi Béla, Gajda László, Nárai János, Gulyás András, Kreil Vilmos, Bohár Károly, Kozma János, Sztrehovszki György, Jakubcsik András, Berényi György, Bilka Pál, Gáti István, Pessuth András, Zsurakovszki Mihály, Siklósi Norbert, Lantos József, Dobszai József, Takács Zsuzsa. Különfélék. Értekezlet összehívása a megyei pártbizottságok, valamint öt városi és öt vidéki nagyüzemi pártbizottság káderesei részére.
1952. február 11.
56 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. és a 8. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Apró Antal felmentése SZB tagsága alól; Csergő János és Ács Lajos részvétele az SZB ülésein, meghívottként.
133
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 1. 2. 3. 4.
5.
6.
7.
8.
9.
194. ő. e.
A KV Államgazdasági Osztályának jelentése a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára indított munkaversenyről. Ea. Csergő János. Ipari és közlekedési, valamint adminisztratív osztályok létesítése a megyei pártbizottságokon. Ea. Kovács István. Vass Istvánné szóbeli tájékoztatója az MNDSZ vezetőségválasztási munkájáról. Az MNDSZ feljegyzése a falusi és városi MNDSZ szervezetek megerősítésének feladatairól. Ea. Vass Istvánné. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MNDSZ feladatairól üzemi szervezeteinek megszüntetése után. (1952. július 7.) Javaslat a pártszervek és pártszervezetek gazdasági ügyeiben megnyilvánuló pártszerűtlenségek megszüntetésére. Ea. Sátor János. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a pártgazdasági munkáról, a pártszervek és pártszervezetek gazdasági ügyeiben megnyilvánuló pártszerűtlenségek megszüntetéséről. (Nyomtatott határozat. 1952. április 9.) A KV Adm. O. és az MSZHSZ közös javaslata az MSZHSZ választmányainak és bizottságainak megválasztására. Ea. Szabó József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MSZHSZ választmányainak és bizottságainak megválasztásáról. A KV Adm. O. és az MSZHSZ közös javaslata az MSZHSZ tagsági könyvek kicserélésére. Ea. Szabó József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MSZHSZ tagsági könyvek kicseréléséről. (1952. március 20.) Káderjavaslatok. Kovács György, Kiss Antal, Bartal György, Putics József, Ambrus Jenő, Bakó Lászlóné (Rácz Hermina), Szabó Ferenc, Szász Gábor (ifj.), Györe Lajos, Szögeczki László, Nagy János, Huszár Béla, Neményi János. Tibel Ferenc (napirendről levéve). Különfélék. – A komlói városi pártbizottság létrehozása. (Előterjesztés nincs.) – A Rákosi életével foglalkozó anyagok kiadásának szabályozása. – Kéthetes tanfolyam a rendőrségi pártszervezetek titkárai részére. (Napirendről levéve.) – Bíró Zoltán megbízása a Propagandista c. folyóirat szervezésével. – A tokaji járási pártbizottság megszüntetése, a tokaji járás megszűnése miatt. – A Hortobágyi Állami Gazdaság megszüntetése. (Előterjesztés nincs.) – Felajánlásokkal kapcsolatos aláírások és ajándékok küldése Rákosihoz. (Előterjesztés nincs.) – A honvédségi tiszti klubok látogatásának engedélyezése a pártfunkcionáriusok és családtagjaik számára.
1952. február 18.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 4., 5. és 6. napirendi pont kivételével. 1.
Csergő János szóbeli jelentése a Rákosi Mátyás születésnapja tiszteletére indított munkaversenyről. Mellékelve: Üzemek teljesítése a versenyben. – Február első harmadának tervteljesítési adatai a legfontosabb nehézipari cikkekből. 2. Jelentés a Nógrád megyei bányász pártbizottságok és bányász pártszervezetek munkájáról. Ea. Nagy Kálmán. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Nógrád megyei bányász pártbizottságok és bányász pártszervezetek munkájáról.
134
Szervező Bizottság 3.
4.
5.
6.
195. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV MSZO jelentése az üzemi patronázscsoportok munkájáról és javaslata a munkásosztály közvetlen támogatásának fokozására a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Ea. Szőke Mátyás. Mellékelve: A Szervező Bizottság 1952. február 18-i határozata az üzemi patronázscsoportok munkájáról (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. március 5-én.) Javaslat az öt hónapos pártiskola hallgatóinak elosztására, valamint kimutatás és javaslat a következő öt hónapos pártiskola és az öt hónapos szakosított tanfolyam hallgatóira. Ea. Mathéser Jolán. Káderjavaslatok. Selevácz Mihály, Láda András, Sebők Ernő, Tibel Ferenc, Fehér Boldizsár. Szabó Ferenc; Halász Péter György (napirendről levéve). Különfélék. – A Szabad Nép státuszkérdése.
1952. február 25.
37 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. és a 4. napirendi pont kivételével. 1.
A KV Káder Osztály és APO közös jelentése a pártiskolai káderosztályok munkájáról. Ea. Daczó József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a pártiskolai káderosztályok munkájáról és feladatairól. (1952. március 18.) 2. Vass Istvánné szóbeli tájékoztatója az MNDSZ vezetőségválasztási munkájáról. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MNDSZ vezetőségválasztási munkájáról. (1952. május 26.) 3. A IV. kerületi pártbizottság jelentése az agitációs munkáról. Ea. Szendrődi Rudolf. Mellékelve: A BPB kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a IV. kerületi pártbizottság és pártszervezetek munkájáról. (Fogalmazvány. 1952. április 7.) 4. Káderjavaslatok. Imrich Imre, Kővári István, Becski Istvánné, Király Ferenc, Blaskó Lajos, Jancsik Aranka, Gál István, Tímár Henrik, Gombás Ilona, Krancz Pál, Györkő Antal, Szabó Ferenc. Kónya Sándor (napirendről levéve). 5. Különfélék. – A honvéd tisztiklubokat látogatható személyek körének kiterjesztése a tömegszervezeti funkcionáriusokra. (Előterjesztés az előző ülésen.) – Március 15-e megünneplése. – A Szovjetunióban járt sportvezető küldöttség jelentésével kapcsolatos javaslat. – A Státuszbizottság státuszbővítési javaslatai. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.) 196. ő. e.
1952. március 3.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1., a 3. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Csergő János szóbeli jelentése a Rákosi Mátyás születésnapja tiszteletére indított munkaversenyről. Jelentés a Győri Vagongyár Pártbizottságának politikai irányító, ellenőrző és mozgósító szerepéről a termelésben. Ea. Nagy Gyula.
135
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
3. 4.
5.
6.
197. ő. e.
Mellékelve: A KV Államgazdasági Osztály kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Győri Vagongyár Pártbizottságának munkájáról. (1952. május 24.) Javaslat a KV PGO szervezeti felépítésére. Ea. Sátor János. Javaslat az MNDSZ III. kongresszusának megtartására. Ea. Vass Istvánné. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MNDSZ III. Kongresszusa előkészítéséről, menetéről. (1952. május 26.) Káderjavaslatok. Ördög Károly, Gál Géza, Kelli István, Duga József. Hajduska István, Rózsa László, Szabó I. László, Csák Gyula, Racskó István (a Néphadsereg szerkesztő bizottságának tagjai). Nádas Lászlóné (napirendről levéve); Déri Dezső, Gallai (Skornyák) Lajos. Különfélék. – Értekezlet a Pártoktatók Háza függetlenített munkatársai részére.
1952. március 10.
61 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
Jelentés a Zala Megyei Tanács munkájáról. Ea. Farkas József. Mellékelve: A KV Adm. O. kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Zala Megyei Tanács munkájáról (Fogalmazvány). – A KV Adm. O. jelentése a határozat végrehajtásáról. (1952. november 27.) 2. Jelentés a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének munkájáról. Ea. Szabó László. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének munkájáról. 3. Jelentés az 1951. évi párttagdíj-fizetésről és javaslat a további feladatokra. Ea. Sátor János. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a tagdíjfizetésről és a további feladatokról. (Nyomtatott határozat. 1952. április 10.) 4. Káderjavaslatok. Váci Miklós, Vígh Illés, Gyorsok István, Adorján Gyula, Varga Zoltán, Veres Imre. 5. Különfélék. – A BAZ és a Veszprém megyei pártbizottság státuszának bővítése. – Komló város pártbizottságának és tanácsának átszervezése. – Az MTI bizalmas propaganda tájékoztatójának elosztása.
198. ő. e.
1952. március 17.
39 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
136
A KV MSZO jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: A Szervező Bizottság által elfagadott jelentés a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről. (1952. április 1.) A RM Művek Szerszámgépgyár pártszervezetének jelentése. Ea. Heszberger Nándor. Mellékelve: Kiegészítő jelentés (KV PTO, Államgazd. O., BPB PTO, IKO). – A Szervező Bizottság határozata az RM Művek Szerszámgépgyár pártbizottságának munkájáról az 1952. január 12-i gazdasági aktíva határozatainak végrehajtásában.
Szervező Bizottság 3. 4. 5.
6.
199. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV Államgazdasági Osztály jelentése a Rákosi Mátyás 60. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyről. Ea. Csergő János. A KV PGO jelentése a tömegszervezetek ügykezelési munkájáról. Ea. Fekete Sándorné. Káderjavaslatok. Sándor Béla, Frank Irén, Bognár Béla, Horváth Imréné, Váradi József, Korponai Péter, Molnár Lajos. Különfélék. – Kossa István kinevezése a Bér és Norma című szakfolyóirat szerkesztőjévé.
1952. március 24.
53 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
A BPB jelentése a budapesti pártválasztmányok, pártbizottságok és alapszervezeti vezetőségek fluktuációjáról. Ea. Hidas István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a budapesti pártválasztmányok, pártbizottságok és alapszervezetek fluktuációjáról és megszilárdításáról. (1952. május 9.) 2. Az FM Személyzeti Főosztály jelentése a minisztérium kádermunkájáról. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Kiegészítő jelentés (véleményezés). – A Szervező Bizottság határozata a Földművelődésügyi Minisztérium kádermunkájáról. (1952. május 16.) 3. Jelentés az MNDSZ vezetőségválasztási munkájáról. Ea. Vass Istvánné. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MNDSZ vezetőségválasztási munkájáról. (1952. április 24.) 4. Jelentés a Pedagógus Szakszervezet munkájáról. Mellékelve: A KV PTO és APO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Pedagógus Szakszervezet feladatairól. 5. Káderjavaslatok. Beér János, Kanyó István, Kovács Sándor, Illyés János, Albert János, Kőszegi Ferenc. 6. Különfélék. – Kiállítás a Pravda megalakítása 40. évfordulója tiszteletére. (Napirendről levéve. A Titkárság elé utalva.) – Rákosi Mátyás Népi demokráciánk útja című előadásának feldolgozása. – Az április 4-i ünnepségekre hazánkba érkező küldöttségekkel tartandó gyűlések. – Értekezlet a szervező titkárok részére.
200. ő. e.
1952. március 31.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1.
A KV Államgazdasági Osztály jelentése a 11 megvizsgált nagyüzemben mutatkozó lemaradásról a Rákosi születésnapja tiszteletére indított munkaversenyben. Ea. Csergő János. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a munkaversenyben mutatkozó lemaradás felszámolásáról. (Kiküldve: 1952. május 26-án.)
137
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 2.
3.
4.
5. 6.
7.
201. ő. e.
A KV MSZO jelentése a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztályainak munkájáról, káderhelyzetéről és javaslata a munka megjavítására. Ea. Szőke Mátyás. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztályainak munkájáról. (Nyomtatott határozat. 1952. április 22.) Jelentés a III. kerületi pártbizottság munkájáról. Ea. Zentai József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a III. kerületi pártbizottság munkájáról. (1952. május 28.) Jelentés a Bőripari Dolgozók Szakszervezete vezető szerveinek beszámolóiról és újjáválasztásáról. Ea. Csákó Mihály. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Bőripari Doglozók Szakszervezete választások utáni feladatairól. (Fogalmazvány és tisztázat. 1952. május 15.) A KV PGO javaslata a szigorúan bizalmas anyagok kezelésére. Ea. Fekete Sándorné. Káderjavaslatok. Gáspár Sándor, Szilágyi Lujza, Viszlai Sándor, Szabó Lajosné (Szilágyi Mária), Lukács Józsefné, Bálint Károly, Arany József, Lippai Sándor, Molnár János, Szemanek Rezsőné, Vígh József, Bunyik Ágostonné, Lászki Pál. Pajor Katalin. Különfélék. – Pártszervezet felállítása a Képző- és Iparművészek Szövetségében. (Előterjesztés nincs.) – A SZU pártfőiskolájára elfogadott személyek munka alóli mentesítése.
1952. április 15.
48 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
138
A KV MSZO jelentése a tavaszi szántás-vetési munkákról. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: A Szervező Bizottság által elfogadott jelentés a tavaszi szántásvetési munkákról. (1952. május 6.) A Vas Megyei Pártbizottság 1952. második negyedévi munkaterve. Ea. Kovács Rudolf. Mellékelve: A KV PTO, APO és MSZO kiegészítő jelentése. A Sztálinvárosi Pártbizottság jelentése agitációs munkájáról. Ea. Földes László. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Sztálinvárosi Pártbizottság agitációs munkájáról. (Kiküldve: 1952. június 10-én) A XIII. kerületi Darugyári Pártbizottság jelentése a darugyári pártbizalmiak és pártcsoportok munkájáról. Ea. Czeller Ferenc. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Ganz Darugyár pártcsoportjainak munkájáról. (1952. május 29.) Káderjavaslatok. Bíró József, Kállai Józsefné, Györe János, Szőke Lajos, Pápai Antal, Bori Rudolf, Farkas Sándor, Sajnovics János, Galambos Mihályné, Petrák Lajos, Rotter József, Hrabovszki Mihály, Koblov Erzsébet, Grubics István, Vermes Györgyné, Vajna Sándor, Német János, Harmat László, Kálmán Lajos, Róder Imre, Kriston András, Pápai Gyula, Vígh Pál. Különfélék. – A megyei négy hetes pártiskolák májusi tanfolyamának elhalasztása. – A Státusztbizottság státuszbővítési javaslatai. (Előterjesztés nincs.)
Szervező Bizottság 202. ő. e.
276. f. 55. cs. 1952. április 21.
29 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4.
5.
6.
203. ő. e.
Csergő János szóbeli beszámolója a május 1. tiszteletére indított munkaversenyről. A KV Államgazdasági Osztály javaslata a gépek jobb kihasználásával kapcsolatos mozgalom megszervezésére. Ea. Csergő János. Mellékelve: A Szervező Bizottság 1952. április 21-i határozata a gépek jobb kihasználásával kapcsolatos mozgalom megszervezéséről (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. május 8-án.) Jelentés az Ózdi Kohászati üzemek Pártbizottsága alapszervezeti pártvezetőségeket irányító és agit. prop. munkájáról. Ea. Balázs Zoltán. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az Ózdi Kohászati Üzemek Pártbizottságának munkájáról. (1952. június 2.) A KV APO jelentése a bányász pártszervezetek oktatási munkájáról. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: A Szervező Bizottság 1952. április 21-i határozata a bányász pártszervezetek oktatási munkájáról. (Nyomtatott határozat.) Káderjavaslatok. Rozgonyi András. Bólya József, Forgács József, Sándor Ferenc (napirendről levéve). Különfélék. Józsa Gyula öt hónapos pártiskolai tanulmányai megszakítására irányuló kérelme.
1952. április 28.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4.
5. 6.
Jelentés a Veszprém Megyei Pártbizottság kádermunkájáról. Ea. Vándor Béla. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Veszprém Megyei Pártbizottság kádermunkájáról. (1952. június 3.) A KV PTO javaslata az 1952. évi párttagsági könyvcsere végrehajtására. Ea. Ács Lajos. A KV Adm. O. jelentése az 1951. évi MHK munkáról és javaslata az 1952. évi feladatokra. Ea. Sebes Gusztáv. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az 1951. évi MHK munkáról és az 1952. évi feladatokról. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetekre vonatkozó minisztertanácsi határozat ismertetésére. Ea. Matolcsi János. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a termelőszövetkezetek gazdasági megszilárdítására és munkafegyelmének megerősítésére vonatkozó minisztertanácsi határozat tudatosítására. (1952. április 30.) Káderjavaslatok. Forján Gyuláné, Rákosi Sándor. Különfélék. – Értekezlet az üzemi lapokra vonatkozó határozat, valamint a normafelülvizsgálattal kapcsolatos feladatok megtárgyalására. – A pártiskolai előadók továbbképző tanfolyamainak megszervezése, a három hónapos pártiskolák oktatói státuszának felemelése. (Határozat is! 1952. május 9.) – A Szolnok Megyei Néplap átszervezése napilappá. (A KV Titkársága elé terjesztve.)
139
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság –
204. ő. e.
Az ózdi közbeeső pártbizottságok felállításával kapcsolatos intézkedések.
1952. május 5.
51 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
5. 6.
205. ő. e.
A Baranya Megyei Pártbizottság két, formailag eltérő jelenése a PB 1951. január 18-i határozatának végrehajtásáról Ea. Szikra Sándor. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. Jelentés a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete versenyszervező munkájáról. Ea. Blaha Béla. Mellékelve: A KV PTO és Államgazd. O. kiegészítő jelentése. – A Szervező Bizottság határozata a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének versenyszervező munkájáról. (Fogalmazvány.) A KV Államgazd. O. tájékoztató jelentése a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Csatár György. Mellékelve: A Szervező Bizottság 1952. május 5-i határozata a normarendezés végrehajtásáról. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. május 10-én.) A KV PTO határozati javaslata a budapesti és megyei pártbizottságok munkaterveinek tárgyában. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a budapesti PB és a megyei pártbizottságok három hónapos munkatervéről. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. június 10-én.) Káderjavaslatok. Csapala János, Rabecz Lajos, Farkas László, Angyal Sándor. Különfélék. – A Státuszbizottság javaslatai. (Előterjesztés nincs.) – A Nemzetközi Gyermeknappal kapcsolatos propaganda anyagok kiadása. – Értekezlet a megyei tanácselnökök és titkárok részvételével. – Értekezlet az 56 városi pártbizottsági titkár részére.
1952. május 19.
59 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
140
Az MDP Adonyi Járási Pártbizottságának jelentése a járás területén lévő gépállomások pártszervezeteinek helyzetéről és politikai munkájáról. Ea. Pilók János. Mellékelve: A KV MSZO kiegészítő jelentése. – Várnai Ferenc észrevételei. – Aláírás nélküli észrevételek. – A Szervező Bizottság határozata az adonyi járás területén lévő gépállomások pártszervezeteinek politikai munkájáról. (1952. május 19.) A SZOT javaslata az Alkotmány ünnepének tiszteletére az iparban, a közlekedésben és a mezőgazdaságban megindítandó szocialista munkaversenyre. Ea. Kristóf István. Mellékelve: Várnai Ferenc megjegyzései. – Aláírás nélküli észrevételek. – Az SZB határozata. A postaügyi miniszter jelentése a posta káderhelyzetének megszilárdításáról, a legfontosabb vezető funkciók megerősítéséről. Ea. Katona Antal. Mellékelve: Várnai Ferenc észrevételei. – Aláírás nélküli észrevételek. – A Szervező Bizottság határozata a posta káderhelyzetének megszilárdításáról, a legfontosabb vezető funkciók megerősítéséről.
Szervező Bizottság 4.
5.
6.
206. ő. e.
276. f. 55. cs. A BPB APO jelentése a faliújság mozgalomról. Ea. Csikesz Józsefné. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az üzemi faliújság-mozgalom fejlesztésére (Nyomtatott határozat is!) – Várnai Ferenc észrevételei. – A határozat fogalmazványa. Káderjavaslatok. Kalmár Sándor, Zsigmond Magda, Krinizs Károlyné, Szikes Tibor, Orbán János, Turi József, Zsurkán János, Kovács József, Závori József, Pozdorai László, Jankó Árpád, Zsuga Miklós, Ádám András, Mágori Géza, Sebők Ernő, Nagy György, Győri Mihály. Különfélék. – A megyei titkárok szabadságidejének beosztása. – A Diósgyőri Kohászati Üzemekben önelszámoló egységenként létrehozandó pártbizottságok státusza.
1952. május 26.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
Az MDP Szolnok Megyei Bizottságának jeletése a tavaszi mezőgazdasági munkákról, valamint az aratásra és cséplésre való felkészülésről. Ea. Dávid Ferenc. Mellékelve: Észrevételek a jelentéshez. – A Szervező Bizottság határozata. (1952. június 6.) 2. A KV Államgazdasági Osztály tájékoztató jelentése a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Csatár Gyögy. Mellékelve: Észrevételek a jelentéshez. – A Szervező Bizottság határozata a normarendezés végrehajtásának munkájáról. 3. A KV PGO javaslata a pártapparátus írásos anyagainak kezelésére. Ea. Fekete Sándorné. Mellékelve: Javaslat a titkos, szigorúan bizalmas, bizalmas anyagok nomenklaturájára. – Észrevételek az előterjesztéshez. 4. A KV APO jelentése az általános és középiskolai pártszervezetek munkájáról. Ea. Mód Aladár. Mellékelve: Várnai Ferenc észrevételei. – A Szervező Bizottság határozata az általános és középiskolai pártszervezetek munkájáról. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. július 4-én.) 5. Káderjavaslatok. Somi Benjámin, Tóth Lajos, Majoros Ilona, Horváth Sándor, Luca Ferenc, Szokol Gyula, Balogh József. 6. Különfélék. – Értekezlet a tagnyilvántartás vezetői részére.
207. ő. e.
1952. június 9.
58 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
Az MDP Fejér Megyei Bizottságának jelentése a falusi agitációs munkáról szóló PB-határozat végrehajtásáról. Ea. Sebes Imre. Mellékelve: Aláírás nélküli vélemény a jelentésről. – Határozati javaslat (1952. április 5.) és a Szervező Bizottság határozata (1952. június 18.) Az MDP Szombathelyi Járási Bizottság jelentése a járási titkárok országos értekezlete anyagainak feldolgozásáról. A KV TPKO jelentése a normarendezés végrehajtásáról. Ea. Csatár György. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a normarendezés végrehajtásáról. 141
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 4.
5.
6.
208. ő. e.
Jelentés a pártaktívák helyzetéről a Ganz Villamossági Gyárban. Ea. Vida Gyula Mellékelve: Aláírás nélküli vélemény a jelentésről. – Kovács István vitaösszefoglalója. Káderjavaslatok. Apró Antal, Zamek Ferencné, Pados Istvánné (Matheser Jolán), Horváth Gizella, Dékány Rózsa, Várkonyi Endréné, Barkóczi Imre, Koltai István, Sánta Istvánné, Füle János, Szívós Péter, Tóth György, Fekete Károly, Konok Ferencné, Takács Imréné, Zalai Emilné, Farkas István, Szűcs István, Kerek István, Halmi Tibor, Tamás István, Szemere Imréné, Jászai Ilona, Sebő László, Dejcző Gábor, Pólya Bálint, Tóth Miklós, Lászk Péter, Szép János, Berényi Dezső, Lázár József, Derkovics Jenő, Zöldi Margit, Pajor Katalin, Bérces Jenő, Kovács Béla, Sebestyén Lajos, Tamás Istvánné (Valach Erzsébet), Gódor Ferenc. Különfélék. – A pártapparátus 1952. évi üdültetése. – A megyei agit. prop. titkárok elméleti zárókonferenciája. – Berényi Dezső nyári szabadsága Csehszlovákiában.
1952. június 23.
24 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
209. ő. e.
A Szervező Bizottság 1952. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Kovács István. Az MDP Békés Megyei Bizottságának jelentése a DISZ szervezeteket irányító, ellenőrző és segítő munkáról. Ea. Nagy Antal. Mellékelve: A KV Iroda (Koczina József) feljegyzése a jelentésről. – Roska István feljegyzése. A KV IKO és a Közlekedési Minisztérium közös jelentése a Titkárságnak a MÁV káderhelyzetéről szóló határozata végrehajtásáról. Ea. Bebrits Lajos. Káderjavaslatok. Balogh János, Hercz Pálné, Váradi Gyuláné, Orbán József, Kisignác Mátyás, Bencze (Benkovics) Gyula, Boár Milos, Petrák István, Gombás Ilona, Halmi Ferenc, Turi József, Fenyves Géza, Gyepesi János, Krichó István, Iváncsik Lajos, Szikszai László, Palkó József, Jenei Béla, Csörge István, Andó István. Szántó József. Németh József, Mackó István, Laky Kálmán, Surányi József. Szelei József (napirendről levéve). Különfélék. – Értekezlet a bányász pártbizottságok titkárai részére. – Új párttagsági könyv kinyomtatása.
1952. június 30.
17 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1.
2.
142
A KV PTO jelentése a pártbizalmiak megválasztásáról és a pártcsoportok munkájáról. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: Koczina József észrevétlelei, valamint aláírás nélküli vélemény. Káderjavaslatok. Andréka Károly, Hajdú József, Csepesz István, Csomós Miklós, Klaukó Mátyás, Takács András, Gregor Sándor, Kiss László, Tóth Imre, Turóczi János, Jóna József, Leszkovár István, Halanda István, Moór József, Guba Pál, Kertész István, Barta K. Gyula, Szőke György, Szatmári András, Molnár János, Tóth Zoltán, Csernák Valéria, Balogh Sándor, Baráth Györgyné, Ripp Géza, Sallós
Szervező Bizottság
3.
210. ő. e.
276. f. 55. cs. Gyula, Polyák Jánosné, Lipkovics Károly, Gyurkó Pál, Geréb Sándor, Erdődi József, Cser József, Gyimóti Dénes, Szilágyi Júlia, Szimon József, Kovács István, Elter Pál, Havas Ferenc, Hernádi Béla, Kerekes Antal, Nádas József, Harcsa Júlia, Kolozsvári Ernő. Sipos Károly, Hajdú Elemér, Benedek Emma, Komor Mihály, Sterbinszky Béla; Gulyás Emilné; Honti János. Különfélék. – Függetlenített párttitkárok az állami gazdaságokban. (Előterjesztés nincs.) – A KV 1952. június 27–28-ai ülése anyagának feldolgozása. – Alapszervezetek létesítése a járási pártbizottságoknál. – Gábri Mihály nyári szabadsága, Romániában.
1952. július 21.
50 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5. 6.
7.
211. ő. e.
A KV MSZO jelentése az aratás-cséplés, valamint a begyűjtés menetéről. Ea. Sándi Ottó. A Fémáru és Szerszámgépgyár Pártbizottságának jelentése a termelés pártellenőrző munkájáról. Ea. Drexler István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a Fémáru és Szerszámgépgyár termelés pártellenőrző munkájáról. Jelentés az Építésügyi Minisztérium személyzeti munkájáról. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az Építésügyi Minisztérium személyzeti munkájáról. Javaslat a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete apparátusának felépítésére és létszámára. Ea. Martin Ferenc. A KV PGO javaslata a pártapparátus írásos anyagainak kezelésére. A) Az öt hónapos szakosított tanfolyam, valamint az öt hónapos központi pártiskolák hallgatóinak elosztása. B) Káderjavaslatok. Tóvizi Sándor, Torják Gábor, Kóczán Magda, Dojcsán Imre, Pomp Károlyné, Hankó Mihály, Sárosi János, Szaló Lajos, Vukits László, Kisdeák József, Huzsvári Kálmán, Bíró Mihály, Lapusnyik Andrásné, Teknős Pálné, Keresztesi József, Szatmári András, Márton Miklósné, Lestyán István, Pálinkó Sándorné, Varga Ferencné, Vá ri Lajos, Varró Tibor, Holczer Ferenc, Borbély Mihály, Gyökös Mihály, Gém György, Márkus Mihály, Plenter János, Frankovics Mihályné, Ripkovics Géza, Honti János, Végh József, Kalmár András, Zsurakovszki Mihály, Vígh Pálné, Vámosi Ferenc, Tóth László. Különfélék. – Az 1952. június 27–28-ai KV ülés beszámolóinak újabb kiadása.
1952. július 28.
36 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
A KV IKO és a SZOT Titkárság közös jelentése az augusztus 20-i munkaversenyről. Ea. Csergő János. Mellékelve: Feljegyzés az ülés 1–3. napirendi pontjával kapcsolatban. – A Szervező Bizottság határozata az Alkotmány tiszteletére indított munkaversenyről. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. augusztus 4-én.)
143
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 2.
3. 4.
212. ő. e.
Az MDP Ceglédi Járási Bizottságának jelentése a falusi pártszervezetek munkájáról. Ea. Iglódi Ferenc. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata a ceglédi járási pártbizottság falusi munkájáról. (1952. augusztus 16.) – Nyomtatott határozat formájában kiküldve: 1952. augusztus 27-én. A KV MSZO jelentése a tsz patronázsmozgalomról és javaslata a további feladatokra. Ea. Szőke Mátyás. Káderjavaslatok. Bayer Alexandra, Lipták Pál, Marik Mihály, Suri Károly, Kocsis Lajos, Varga Zsigmond, Nagy Mihály, Halász Mátyás, Karaszi Márton, Bognár Antal, Garai Károly, Osztrovszki József, Mallák István, Vincze Farkas, Pintér József, Tóth Lajos, Dezső József, Jenei Artúr, Virovecz József, Csatári Ernő, Birincsik János, Molnár Sándor, Komonyi József, Török Károly, Kertész Paula, Dobó Ilona, Fürtös Ferencné, Hacsavecz Sándor, Nagy Tiborné, Molnár János, Fábián József, Kun László, Csicsmann István, Nótári Sándor, Papp József, Kovács Miklós, Tajti Gyula, Szrogh Károly, Horváth Zoltánné, Suhajda József, Tóth István, Molnár Lajos, Harcsa Mária, Légrádi Károly, Zsidi Gyuláné, Sőtér Erik, Nagy Olga, Apró Antalné, Schurecz József, Ács Ferenc, Nagy Mária, Körösi Lászlóné. Schárle Erzsébet, Futó Pálné, Sajtai Imréné, Csorba Lászlóné, Kovács Sándor. Szakonyi József, Nagy Sándor, Ferkó István, Árus Tibor, Rácz Sándor.
1952. augusztus 11.
42 lap
Határozati jegyzőkönyv, Hidas István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Daczó József szóbeli tájékoztatója az 1–2 éves pártfőiskolák hallgatóinak kiválogatásáról. 1.
2.
3.
4.
5.
144
A KV IKO és a SZOT közös jelentése az augusztus 20-i munkaversenyről. Ea. Csergő János. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az augusztus 20-ra indított munkaversenyről. (1962. augusztus 15.) Jelentés a káderosztályok megszüntetéséről és a kádermunka decentralizálásáról a Heves megyei pártszervekben. Ea. Egri Gyula. Mellékelve: Az MDP Heves Megyei Bizottságának jelentése a KV Titkárságához. (1952. december 27.) Az MDP X. Kerületi Bizottságának jelentése az üzemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Biszku Béla. Mellékelve: Kimutatás a Kőbányai Textil, a Kőbányai Sörgyár és a BVK Rt alapszervi vezetőségi tagjairól. Káderjavaslatok. Osztényi Zoltán, Heksch György, Malinovszki Béla, Garab Éva, Friss Istvánné, Fehér Istvánné, Zentai József, Nagy Józsefné, Geiger Béla, Hegedűs Péter, Szőke Pál, Percze Zsigmond, Bali József, Druskó István, Berta János, Miskolci László, Vad András, Dikó Etelka, Ágoston József, Povorai György, Sárosi Jánosné, Pintér Ágnes, Pécsi Ilona, Balogh István, Gerő Ernőné (Fazekas Erzsébet), Marai László, Német János, Váradi Józsefné, Tarjányi Sándor, Papp Ferenc, Szikra Sándorné (Lőrinczi Auguszta), Gungl Ferenc, Tóth László, Csikesz Emília (Fekete Ferencné), Molnár Jánosné (Somlyai Magda), Pesuth András, Vojuteczky Emil, Szabó Rózsa. Bajó Mária (napirendről levéve); Szabó Imre. Különfélék. – A Mezőgazdasági Akadémia végzős hallgatóinak elosztása. – A pártoktatás propagandistáinak kiválasztása. (Határozat is!) – A Szocialista Vasútért című lap hetenkénti megjelentetése.
Szervező Bizottság
213. ő. e.
276. f. 55. cs.
1952. augusztus 25.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
5.
214. ő. e.
A KV PTO és APO közös javaslata a III. békekölcsönjegyzés politikai és szervezeti előkészítésére és lebonyolítására. Ea. Ács Lajos. A KV Adm. O. és az MSZHSZ közös jelentése a Szövetség 1952. január 1-től július 31-ig végzett munkájáról. Ea. Szabó József. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az MSZHSZ 1952. január 1-től július 31-ig végzett munkájáról. A KV PTO jelentése az 1952. első félévi tagdíjfizetésről. Ea. Daczó József. Káderjavaslatok. a) Pártfőiskolai és központi pártiskolai jelölések. b) Pohánka József, Kása Lajos, Tatai Károly, Köte Sándor, Krajkó András, Csillag Pálné, Fazekas Anna, Csató Istvánné, Vielkievitz Éva, Bassa Endre, Korom Mihály, Viszlai Sándor, Vonsik Gyula, Ducsai Jolán, Jámbor Imre, Hudák Zsuzsanna, Kecskeméti Jenő, Horváth Imre, Gregor Sándorné, Forgács Dezső, Csendes Károlyné, Csakmag György, Varsóczi Károly, Haász Andor, Hódos János, Bánki Endre, Tolnai Ferenc, Pataki (Pollák) Ferenc, Sehács Antal, Bajtai Károly, Kanyó István, Mátyás István, Lipták Pál, Marik Mihály, Unyatinszki Mátyásné, Kész József, Barna Ernő, Ambusits József, Nyársik István, Szegedi Andor, Pajor Katalin, Balázs Zoltán, Simon Mihály, Szamolai József, Cziráki Józsefné, Kolter László, Háncs Ernő (röpszavazás), Vojuteczky Emil, Szűcs Ferenc, Kukk Istvánné (Tiszttartó Laura), Csenterics Sándor, Kovács Sándor, Harcsa Mária, Csicsvári István. Különfélék. – A marxizmus–leninizmus egyetemi oktatásába bevonandó külső előadók. (Javaslat, az előadók névsorával.) – Nemzetközi Szövetkezeti Nap megszervezése. – Értekezlet a megyei pártbizottságok szervező titkárai és nyilvántartásvezetői részére. – A KV MSZO, TPKO és IKO futárkérdése. – A SZU új ötéves tervére vonatkozó irányelvek és az SZK(b)P szervezeti szabályzat tervének kiadása. – A szeptember 1-i titkári értekezlet napirendje. (Előterjesztés nincs.)
1952. szeptember 15.
28 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
A KV IKO és a SZOT közös javaslata az 1952. évi terv sikeres befejezésének elősegítésére megindítandó szocialista versenyre. Ea. Csergő János. A KV APO jelentése az 1952–1953-as pártoktatási év előkészítéséről. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: A KV APO információja az 1952–1953-as pártoktatási év előkészítéséről. (1952. szeptember 18.) – A Szervező Bizottság határozata az 1952–1953-as pártoktatási év előkészítéséről. (Nyomtatott határozat. Kiküldve: 1952. szeptember 19-én.) A Pest megyei PB titkára és Ács Lajos szóbeli tájékoztatója a békekölcsönjegyzés előkészítéséről. Káderjavaslatok. Baranyai Gyula, Kiss Janka, Petróczy László, Sági István, Mezei György, Sárosi Jolán, Szakali Józsefné (Bogó Jolán), Szarvas Imre, Gubán Dezső, 145
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
5.
215. ő. e.
Kurusta József, Ozimák István, Borsányi Teréz, Búza Márton, Habas Mihály, Gurbán György. Németh Vendel (napirendről levéve). Pánti Béla, Fehér Lajosné (Kaliska Lídia). Milassin Teréz, Holop Gyuláné (napirendről levéve). Különfélék. – A vidéki öt hónapos pártiskolák státuszának megállapítása és egyes három hónapos pártiskolák státuszának csökkentése. – Megyei értekezletek az állami gazdaságokban dolgozó aktivisták részére. – Értekezlet a két éves esti pártiskolák vezetőinek részvételével. – Két személy pótlólagos javaslása a pártfőiskolára. – A Propagandista című folyóirat példányszámának elmelése. 1952. szeptember 22.
26 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5.
6.
216. ő. e.
Az Operatív Bizottság szóbeli jelentése a békekölcsönjegyzés előkészítéséről. Ea. Ács Lajos. Az MDP Csongrád Megyei Bizottságának jelentése járási pártbizottságokat irányító munkájáról. Ea. Jegyinák János. A SZOT és a MEDOSZ jelentése az utóbbi szervezet munkájáról. Mellékelve: A KV határozata a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének munkájáról. (Kiküldve: 1953. január 15-én.) A KV MSZO jelentése a pártszervezetek és a tömegszervezetek munkájáról a gabonabegyűjtésben. Ea. Tisza József. Káderjavaslatok. Pusztai József, Csatári Dániel, Rajki Sándorné, Bakos Ferenc, Lajtai (Lauer) Géza. Holop Gyuláné. Különfélék. – Az állami gazdaságok párttitkárainak továbbképzése és a függetlenített párttitkárok számának növelése.
1952. október 13.
58 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Ács Lajos szóbeli beszámolója a tagösszeírás előkészítéséről. Az MDP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának jelentése a tagdíjfizetési munkáról. Ea. Györe József. Az MDP IV. Kerületi Bizottságának jelentése a tagdíjfizetési munkáról. Ea. Szendrődi Rudolf. Mellékelve: Határozati javaslat a IV. lerületi és a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság tagdíjfizetési munkájáról. 3. A KV APO előterjesztése a termelési (munkaverseny) agitáció feladatairól 1952. utolsó negyedében. Ea. Jenei Jenő. 4. Javaslat a Szervező Bizottság 1952. negyedik negyedévi munkatervére. Ea. Kovács István. 5. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: Az FM kimutatásai az őszi vetések teljesítéséről az október 10-i helyzet szerint. – A KV határozata az őszi szántás-vetési munkákról. 6. A KV MSZO javaslata a KV és az MT állattenyésztési terve megvalósításának legfontosabb feladataira. Ea. Sándi Ottó.
146
Szervező Bizottság
7. 8.
9.
217. ő. e.
276. f. 55. cs. Mellékelve: A KV határozata a pártszervezetek feladatairól az állattenyésztés fejlesztésére vonatkozó határozat végrehajtásában. (1952. október 22.) A KV APO és a BPB közös javaslata a Népstadion építkezéséhez szervezendő társadalmi munkára. Káderjavaslatok. Regős Gábor, Kiss Márton, Majoros Aladárné, Gerelyes Ede, Németh Vendel, Novobáczky Sándor, Gölöncsér József, Tóth Sándor, Balla Balázs, Násztor Sándor, Zámbó József, Mónus Antal, Geiger Béla, Sukerek Lajosné, Bedő Lajos, Kováts Zoltán, Rádkos Jenő, Miklós Imre, Tóth Kornél. Különfélék. – A BPB és a megyei pártbizottságok havi jelentési kötelezettsége. – Az elveszett párttagsági könyvek bejelentési kötelezettsége. – Az Elméleti Munkaközösségek személyi összetétele. (Napirendről levéve.) – A Bér és Norma című szakfolyóirat szerkesztő bizottságának megváltoztatása. – A Rudabányai Üzemi Pártbizottság létrehozása.
1952. október 20.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. , a 3., a 4., a 6. és a 8. napirendi pont kivételével. 1.
A KV PTO jelentése (két példányban) a párttagok és tagjelöltek összeírásának tapasztalatairól. Ea. Daczó József. Mellékelve: Feljegyzés az elhangzott észrevételekről. 2. A KV PTO határozati javaslata a párttaggyűlések színvonalának emeléséről. Ea. Daczó József. Mellékelve: A KV határozata a párttaggyűlések színvonalának emeléséről. (1952. november 4.) 3. Bíró Zoltán szóbeli beszámolója a propagandamunkáról. 4. Az MDP Tolna Megyei Bizottságának szóbeli beszámolója a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos pártmunkáról. Ea. Király László. Mellékelve: Matolcsi János kísérőlevele Kovács Istvánhoz és Keresztes Mihály jelentése Nádudvari Sándor FM osztályvezető-helyettes elbocsátásáról. – Feljegyzés az elhangzott észrevételekről. 5. A KV PTO jelentése a minisztériumok pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Ács Lajos. (A KV PB elé utalva.) 6. Csergő János szóbeli beszámolója a munkaverseny állásáról. Mellékelve: Feljegyzés a napirendi ponthoz. 7. A KV TPKO javaslata az üzemek dolgozóinak bevonására az 1953. évi üzemi részlettervek készítésébe. Ea. Varga Edit. 8. Káderjavaslatok. Pogány Róbert, Berényi Margit, Borsa Gábor, Turóczi Katalin, Vitai József, Ocsenás István, Solymár Géza, Scherer Mihály, Láposi Balázs, Csányi József. 9. Különfélék. – Az Elméleti Munkaközösségek tagjainak névsora. 218. ő. e.
1952. október 27.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
A KV IKO jelentése az Alkotmány tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítéséről, a KV IKO feljegyzése a minisztériumokhoz tartozó vállalatok csatlakozásáról a IV. negyedévi munkaversenyhez, a KV IKO és a SZOT közös jelentése 147
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
2.
3.
4.
219. ő. e.
az Alkotmány tiszteletére indított munkaverseny tapasztalatairól. Ea. Csergő János. Mellékelve: Feljegyzés az ülés 1. és 2. napirendi pontjának hozzászólásairól. Az MDP Fejér Megyei Bizottságának jelentése a sertésbegyűjtésről. Ea. Sebes Imre. Mellékelve: A KV MSZO kiegészítő jelentése. – A KV határozata (fogalmazvány) Fejér megye sertésbegyűjtési munkájáról. (1952. november 3.) Különfélék. – A termelőszövetkezeti patronázscsoportok vezetőinek országos értekezlete 1953. januárjában. – A megyei, járási és városi pártbizottságok mezőgazdasági osztályain dolgozó káderek téli továbbképző szaktanfolyama. – Tanfolyam a járási pártbizottságok titkárai részére. – Bányász pártaktíva értekezletek szervezése. – Kibővített megyei titkári értekezlet megtartása. Káderjavaslatok. Róna Ilona, Zottl Károly, Kapuszta József, Gajda József, Pintér József, Stozicski Ferenc, Csicsvári Istvánné.
1952. november 17.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4.
5.
220. ő. e.
Az MDP Nógrád Megyei Bizottságának jelentése a kommunisták helytállásáról. Ea. Nagy Kálmán. A KV PTO javaslata a párttagság átjelentkezési rendjére. Ea. Daczó József. A SZOT jelentése az üzemi kollektív szerződésekről szóló KV határozat végrehajtásáról és az 1953. évi kollektív szerződések megkötéséről. Ea. Kristóf István. Káderjavaslatok. Fehér Lajos, Kállai Józsefné, Gellért Tiborné, Szecsődi Márton, Szabó Béla, Salamon János, Borbély Sándor, Bogdán István, Jóna József, Somogyi Kálmán, Osztényi Zoltán, Kovács Sándor. Különfélék. – Kimutatás az egy éves pártiskola mellett működő levelező tanfolyamra javasoltakról, valamint a javasolt hallgatók névsora. – A pártfőiskola levelező tanfolyamára küldenő pártiskolai előadókkal kapcsolatos javaslat. – Függetlenített fegyelmi referens beállítása az MDP Miskolci Városi Bizottságához. – Három hetes speciális pártiskola szervezése a gépállomások párttitkárai részére. – A szervező titkárok 1952. november 27-i értekezletének témája. – A pártgazdasági és ügykezelési osztályvezetők 1952. december 9–10-i értekezletének napirendje.
1952. november 24.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. Az MDP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács VB közös jelentése a Szabolcs-Szatmár megyei tanácsok tömegkapcsolatairól. Ea. Bodogán János. Mellékelve: A KV Adm. O. kiegészítő jelentése. – A KV határozata a SzabolcsSzatmár megyei tanács tömegkapcsolatairól. (1953. január 25.) 148
Szervező Bizottság 2. 3. 4.
5.
221. ő. e.
276. f. 55. cs. A KV PTO jelentése a párttagsági könyvcsere tapasztalatairól. Ea. Daczó József. A KV PGO javaslata a tagdíjfizetés nyilvántartásának és elszámolásának új rendszerére. Ea. Sátor János. Káderjavaslatok. Hantos János, Kövi Béla (napirendről levéve). Sajgó Ferenc, Laczkó András, Stozicski Ferenc, Földi Vilmos, Molnár László. Különfélék. – Az állami gazdaságokban lévő függetlenített párttitkárok számának növelése. (Napirendről levéve.) – A békekölcsönjegyzés politikai tanulságaiból adódó feladatok. – A népszaporodás érdekében folytatandó agitációs munka. – A városi pártbizottságok státuszának megvizsgálása. (Szóbeli.) – Magyar János (KGM) jelölése a pártfőiskola két éves levelező tanfolyamán. (Szóbeli.) – Függetlenített titkári státusz engedélyezése a Békéscsabai Ruhagyár pártszervezetéhez.
1952. december 1.
33 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. és a 6. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
222. ő. e.
A SZOT jelentése a IV. negyedévi tervek túlteljesítéséért folyó verseny állásáról. Ea. Martin Ferenc. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata az 1952. IV. negyedévi tervek túlteljesítéséért folyó munkaversenyről. (1953. január 23.) – Feljegyzés az 1–4. napirendi pontok hozzászólásairól. Az MDP Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának jelentése a termelőszövetkezetek és a gépállomások pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Barczi Gyula. A KV MSZO jelentése a mezőgazdasági munkaversenyről. Ea. Matolcsi János. A KV APO jelentése az értelmiség bevonásáról a pártoktatásba. Ea. Bíró Zoltán. Káderjavaslatok. Szatmári István, Kádár Róbertné, Nagy József (Celldömölk), Rózsa Géza, Slánicz Károly, Rózsa Ferenc, Patyi Sándor, Bakkai Albert, Guba Pál, Pincés András, Nagy József (pártiskolai hallgató), Vétek József, Oravesz János. Bernáth György, Sztanó István (napirendről levéve). Különfélék. – A Státuszbizottság státuszbővítési javaslatai. – A DIMÁVAG Gépgyári Pártbizottság státuszrendezése.
1952. december 15.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
A KV PTO jelentése a párttagsági könyvek cseréjéről és javaslata az új párttagsági könyvek kiosztására. Ea. Daczó József. Mellékelve: Feljegyzés az 1–4. napirendi pontokkal kapcsolatban. 2. Javaslat a SZOT XVIII. Kongresszusával kapcsolatos szervezési feladatokra. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata (fogalmazvány) a SZOT XVIII. Kongresszusával kapcsolatos szervezési feladatokról. (1953. január 15.) 3. Jelentés a XIII. és VI. kerületi lakóbizottságok választásáról és működésük tapasztalatairól. Ea. Pongrácz Kálmán. 149
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
4.
5.
6.
223. ő. e.
Mellékelve: A XIII., valamint a VI. kerületi lakóbizottságok tagjainak megoszlása. – A KV Adm. O. kiegészítő jelentése. – A Budapesti Városi Tanács határozata a lakóbizottságok, házfelelősök feladatáról és hatásköréről (1953. január 21.) – A KV határozata a XIII. és VI. kerületi lakóbizottságok választásáról és működésük tapasztalatairól. (1952. január 20.) A KV Adm. O. és az OTSB közös jelentése az MHK munkáról és az 1953. évi feladatokról. (1953. február 15.) Mellékelve: A KV határozata az 1952. évi MHK munkáról és az 1953. évi feladatokról. (1953. február 15.) Káderjavaslatok. Pataki Tiborné, Halmi Tibor, Varga Edit (Gergely Miklósné), Marenics János, Ózdi Béla, Révész József. Különfélék. – Az RM Művek Pártbizottságának megszüntetése, ill. átszervezése. – A megyei pártbizottságok mezőgazdasági osztályvezetőinek értekezlete. – A Pártfőiskola levelező tanfolyam hallgatóinak tanulmányi szabadsága. – A járási titkárok országos tanfolyamának későbbi időpontra halasztása.
1952. december 22.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4. 5.
6.
224. ő. e.
Az MDP Zala Megyei, valamint a XIII. Kerületi Bizottságának jelentése az SZKP XIX. Kongresszusa anyaga feldolgozásának tapasztalatairól. Ea. Darabos Iván, Horváth János. Mellékelve: A KV APO kiegészítő jelentése a Zala megyei jelentéshez. – A KV határozata az 1953. október 23-i határozat végrehajtásáról Zala megyében és Budapest XIII. kerületében. (1952. december 30. Két változatban.) Az MDP Szolnok Megyei Bizottságának jelentése az agitációs munka szervezeti kérdéseiről. Ea. Dávid Ferenc. Mellékelve: A KV APO határozati javaslata a Szolnok megyei népnevelő munka szervezeti kérdéseiről. – Dávid Ferenc és Kovács István szóváltása (vitája). A KV PTO, IKO, APO és a SZOT közös javaslata az 1953. évi munkaverseny beindítására. Ea. Kristóf István. A Szervező Bizottság 1953. első negyedévi munkaterve. Ea. Kovács István. Káderjavaslatok. Dóczi Róbertné, Botos László, Jakubovics Gyula, Kispál Jenő, Zárai (Zottl) Károly, Sátor János, Kraller Ferenc, Kerner Lajos; Lehota István, Tóth Ferenc, Bereczki János, Oszvald Ernőné (napirendről levéve). Nánási Imréné. Különfélék. – Függetlenített párttitkár beállítása a Kaposvári Textilművekhez. – Körlevelek kiküldés előtti kötelező bemutatása az SZB titkárságán. (Szóbeli.) – A megyei pártfunkcionáriusok Budapestre hívásának koordinálása. (Szóbeli.)
1953. január 12.
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével.
150
28 lap
Szervező Bizottság
1.
2. 3.
4.
225. ő. e.
276. f. 55. cs.
Az MDP Békés Megyei Bizottságának 1953. első negyedévi munkaterve. Ea. Nagy Antal. Mellékelve: A véglegesített munkaterv. (1953. január 21.) A KV PGO jelentése az 1952. évi pártüdültetésről és javaslata az 1953. évi üdültetésre. Ea. Sátor János. Káderjavaslatok. Rozsnyai Mihály, Pamuk István, Cseszkó Sándor, Wágner József, Erdész József, Jenei István, Korbély Lajos, Benczekovics Lajos, Siklós (Schön) András, Kozma Béla, Lapusnyik Andrásné, Rozsovits István, Szarvas Ernő, Oszvald Ernőné. Gedő (Lővinger) Imre (napirendről levéve). Különfélék. – Az üzemi pártlapok kiadásának szabályozása. – A megyei pártbizottságok IKO vezetőinek értekezlete. – A Magyar Néphadsereg pártszervezeteinek újjáválasztása. – A megyei kádernyilvántartók értekezlete.
1953. január 26.
27 lap
Határozati jegyzőkönyv, Kovács István aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4.
5.
226. ő. e.
Az MDP Győr-Sopron Megyei Bizottságának jelentése a PB 1952. április 10-i határozatánk végrehajtásáról Ea. Hortobágyi János. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. Az Építésügyi Minisztérium jelentése az SZB személyzeti munkáról szóló határozatának végrehajtásáról. Ea. Szíjártó Lajos. Mellékelve: A KV határozata az ÉM személyzeti munkájáról. (1953. február 24.) Javaslat a központi öt hónapos pártiskolák hallgatóira. Ea. Daczó József. Káderjavaslatok. Rozsovits István, Heinisch István, Asztalos (Albrecht) Róbert, Kanyó István, Nyemecz Lajos. Szabó József (napirendről levéve). Különfélék. – A februárban rendezendő pártnapok témája. (Napirendről levéve) – A megyei és kerületi fegyelmi bizottsági elnökök és referensek értekezlete. (Napirendről levéve.)
1953. február 9.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi Mátyás aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. és az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
A KV PTO jelentése a megyei pártbizottságok üléseinek munkájáról. Ea. Ács Lajos. Mellékelve: A KV határozata (fogalmazvány) a megyei pártbizottságok üléseinek munkájáról. A BPB jelentése a Villamosgép- és Kábelgyárban a takarékosságért folytatott politikai munkáról. Az FM és a KV MSZO közös jelentése a gépállomások gépjavítási munkájáról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: A KV határozata a gépállomások gépjavítási munkájáról. (1953. február 27.)
151
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 4.
5.
6.
227. ő. e.
Kimutatás az öt hónapos központi pártiskolák hallgatóinak elosztásáról Ea. Daczó József. A vitás kérdésekben hozott döntések: Szatmári Lajos, Balogh János, Pallagi Gábor, Posztós Vince, Tomek József, Bognár József, Kocka Jusztina, Csizmadia Ernő. Káderjavaslatok. B. Tóth György, Tóth László Pál, Papp Ferencné, Babai Ferenc, Puskás István, Gubis Ádámné (Szilágyi Zsuzsanna), Buzás Lajos, Galasi József, Balogh Péter, Szedlacsek Éva (Baranyai Tiborné), Kovacsics Gizella, Gyenes András, Vida József, Balogh János, Maruzs József, Barna Andrásné (Davidovits Erzsébet), Orosz Sándorné, Farkas Lídia, Kiss Györgyné (Kunovits Szilvia), Molnár János, Lakos Sándor, Károlyi Mátyásné, Valach István, Pásztor Mihályné (Fejős Mária), Hercz Pálné, Bajusz Imréné (Vogel Ibolya), Sipos János, Burger Magda, Polgár Sándor, Bukva Pál. Szatmári Lajos. Különfélék. – A három hónapos pártiskolák vezetőinek évi értekezlete. – A Nemzetközi Nőnap megünneplése. – A megyei pártbizottságok IKO vezetői értekezlete időpontjának megváltoztatása. – A budapesti megyei és nagyvárosi Adm. O. vezetőinek értekezlete. Mellékelve: A KV Adm. O. tájékoztató jelentése a megyei és városi adminisztratív osztályok megalakulásáról és munkájáról.
1953. február 16.
46 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések. Napirend előtt: Gerő Ernő bejelentése Ács Lajos (KV póttag) a Szervező Bizottságba való kooptálásáról – és a KV végleges határozatáig – kinevezése az SZB elnökének. 1. 2.
3.
4.
5.
6.
152
A KV PTO tájékoztató jelentése a tagkönyvek kiosztásáról és a tagkönyvcsere végrehajtásáról. Ea. Daczó József. A DISZ KV jelentése a DISZ munkájáról a nagyüzemekben. Ea. Dénes István. Mellékelve: Határozat a DISZ munkájáról a nagyüzemekben. (1953. május 27.) Megjegyzés: A határozat eredetileg a KV PTO jelentése. Az RM Acélművek Pártbizottságának jelentése a KV 1952. november 29-i határozatának végrehajtásáról. Mellékelve: Az SZB BPB által megküldött határozata. (1953. június 10.) A SZOT jelentése a Bányász Szakszervezet, valamint a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete műszaki értelmiségiek körében végzett munkájáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A Szervező Bizottság határozata. (Fogalmazvány. 1952. április 16.) Káderjavaslatok. Bánki Miklósné (Beck Edit), Nemeskéri János, Schubert Emma, Rusz János, Béres József, Simon Ferenc, Sarus János, Ocskai János, Kiss Ferenc, Tóth Andrásné, Kovács Ferenc, Szili József, Veres Júlia, Terék György, Fábián Sándor, Dajka Ferenc, Mersits György, Kállai Róbert. Fekete Miklós, Szilágyi Menyhért, Benedek Zoltán (napirendről levéve). Különfélék. – A HM Politikai Főcsoportfőnök helyetteseinek ellátása a Szikra kiadványaival. – A Baranya megyei öt hónapos pártiskola létszámának felemelése. – Március 15. megünneplése. – Pártszervezők beállítása bányaüzemekhez, bányavállalatokhoz. (Egy hétre levéve a napirendről.)
Szervező Bizottság 228. ő. e.
276. f. 55. cs. 1953. március 2.
43 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
5.
229. ő. e.
A SZOT jelentése a bányászat és a kohászat Sztahanov-mozgalmáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A KV határozata a bányászat és a kohászat Sztahanovmozgalmáról. (1953. április 1.) A KV MSZO jelentése a Csongrád és a Tolna megyei pártbizottságok munkájáról a tavaszi mezőgazdasági feladatokkal kapcsolatban. Ea. Matolcsi János. Mellékelve: A KV PTO feljegyzése a Tolna megyei pártbizottság munkájáról. Az MDP Veszprém Megyei Bizottságának jelentése a KV 1950. február 10-i határozatának végrehajtásáról. Ea. Párdi Imre. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. Káderjavaslatok. Szontágh Jenő, Gyurkovics Endre, Györe Lajos, Sárközi Andor, Tóth Ferenc, Halász Józsefné, Farkas István, Bárányos József, Varga Ilona, Bertus Imre, Vawra Lajos, Lantos János, Bárány István, Varga Lajos, Szabó Pál, Rózsa János, Kertai Sándor, Vékony Lajos, Németh Ferenc, Pintér János, Krivik András, Dér Ambrus, Kovács Ferenc, Vándor Vera, Egerszegi Ferenc, Szecsődi Laszló, Savanya József, Rácz István, Marián István, Szaló Lajos, Holics Ferencné (Repka Irén) (özv.). Nyári Mihály (napirendről levéve). Különfélék. – Pártszervezők beállítása bányaüzemekhez, bányavállalatokhoz. – Az Építők Lapja átalakítása hetilappá. – Kéthetes szakmai továbbképző tanfolyam szervezése a budapesti, megyei és kerületi pártbizottságok PGO munkatársai részére. – A tagnyilvántartásvezetők értekezletének összehívása. – A Szabad Nép tájékoztatójának megküldése Komócsin Zoltán részére.
1953. március 16.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
5.
A SZOT jelentése az 1952. IV. negyedévi versenyről és az 1953. I. negyedévi verseny megindításáról. Ea. Kristóf István. Mellékelve: A KV határozata az 1952. IV. negyedévi és az 1953. I. negyedévi versenyről és a II. negyedévi verseny megindításáról. (1953. április 1.) A BPB jelentése a PB 1950. november 21-én (az agitációs munkáról szóló) határozatának végrehajtásáról. Ea. Földvári Rudolf. Jelentés a DISZ munkájáról a nagyüzemekben. Ea. Dénes István. Jelentés a KV 1952. november 29-i határozatának végrehajtásáról a Ganz Vagon- és Gépgyárban. Ea. Dózsa Tihamér. Mellékelve: A KV IKO kiegészítő jelentése. Káderjavaslatok. Fock Jenőné (Sztankó Judit), Hegyi Gyula, Fekete Miklós, Zsurkán János, Gubán Dezső, Zeke Sándor, Gáti József, Horváth Jánosné, Mezősi János, Kurucz Béla, Lakatos Péter, Pukánszky Ferenc, Halmai János, Gotyár Gyula, Baranyai János, Göncz László, Benedek Zoltán, Hörömpöli József, Toldi Lajos, Deák Katalin, Lőrincz Gyuláné, Juhász Ferenc, özv. Holics Ferencné (Repka Irén), Németi Ferenc, Tolnai Ferenc, Jámbor István, Csomós Miklós. Korom Mihály, Varga Ilona, Hlobocsányi János és Laszli Pál (napirendről levéve). Pális Pál, Ragoncsa János, Pálinkás György, Erős Gyula, Bihari (Böhm) Gyula. 153
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság 6.
230. ő. e.
Különfélék. – Függetlenített párttitkár beállítása a hejőcsabai cementgyárhoz. – A PGO szakmai továbbképző tanfolyama hallgatói létszámának felemelése.
1953. március 23.
56 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3.
4. 5.
6.
231. ő. e.
A Komárom-Esztergom, valamint a Baranya megyei pártbizottság jelentése a bányász pártszervezetek megerősítéséről és munkájuk megjavításáról. Ea. Práth Károly és Egri Gyula. Mellékelve: Végrehajtási terv a Komárom megyei bányász pártbizottságok, pártszervezetek munkájának megjavítására. (1953. április 1.) – A KV PTO kiegészítő jelentése a Baranya megyei jelentéshez. Az MDP Heves Megyei Bizottságának választási munkaterve. Ea. Váczi Sándor. A KV Adm. O. és a BM közös jelentése a járási tanácsok tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészüléséről. Ea. Györe József. Mellékelve: Az MDP KV határozata a járási tanácsok tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészüléséről. A BPB jelentése a Felszabadulási Hét első két napjának tapasztalatairól. Káderjavaslatok. Tajkov Sándor, Idesz Imre, Kiss O. József, Juhász József, Balázs Béla, Mészáros István, Káli Lajos, Lukács Endre, Mátyás László, Tóth Ernő, Menich Károly, Birincsik János, Nyári Mihály, Babai Ferenc, Simon János, Árvai István, Törő József. Különfélék. – A budapesti kerületi pártbizottságok felruházása azzal a joggal, hogy az egy évnél hosszabb idő óta tagjelöltek ügyének rendezéséről szóló határozat végrehajtása során kizárt személyek, valamint az ügyükkel kapcsolatos fellebbezések ügyében is dönthessenek.
1953. március 30.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
Az MDP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács közös jelentése a megye termelőszövetkezeti városainak megszilárdításáról. Ea. Dávid Ferenc. Mellékelve: A KV MSZO kiegészítő jelentése. – Határozat (fogalmazvány) a Szolnok megyei termelőszövetkezeti városok megszilárdításáról. (1953. április 23.) 2. A Vasút Politikai Főosztály javaslata a vasutas pártszervezetek egységes irányításának megvalósítására. Ea. Bognár Imre. 3. A BPB jelentése a budapesti nagyüzemek kádermunkájáról. Ea. Földvári Rudolf. Mellékelve: Határozat (fogalmazvány) a budapesti nagyüzemi pártszervezetek kádermunkájáról. 4. A SZOT javaslata az 1953. II. negyedévi tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért megindítandó munkaversenyre. Ea. Kristóf István. 5. Káderjavaslatok. ÓnodyMiklós, Sághi Vilmos, Bálint József, Panák László, Porubszky Ferenc, Koltai István, Nagy József, Kiss Endre. 154
Szervező Bizottság
6.
232. ő. e.
276. f. 55. cs. Kerekes Lajos (napirendről levéve). Különfélék. – A SZOT központi iskola tanárainak és hallgatóinak tartalékos tiszti kiképzése.
1953. április 6.
39 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4.
233. ő. e.
Az MDP Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának jelentése az országgyűlési választások megyei előkészületeiről. Ea. Barczi Gyula. Az MDP Vas Megyei Bizottság jelentése a kádermunkákról és a végrehajtás ellenőrzéséről. Ea. Kovács Rudolf. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő jelentése. – A KV határozata a Vas Megyei Pártbizottság kádermunkájáról. (1953. május 4.) A DISZ KV jelentése a tszcs DISZ szervezetek megerősítéséről és fejlesztéséről. Ea. Dénes István. Mellékelve: A KV határozata a tszcs DISZ szervezetek megerősítéséről. (1953. szeptember 1.) Káderjavaslatok. Bihari Lászlóné, Schurecz József, Kovács György, Csóka István, Veres Sándor, Woik Károly, Tóth Mihály, Marosi (Klein) Béla, Erdei Zoltán, Skoda István.
1953. április 13.
54 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5.
6.
7.
A Szervező Bizottság 1953. második negyedévi munkaterve. Ea. Ács Lajos. A postaügyi miniszter jelentése az SZB 1952. május 19-i határozatának végrehajtásáról. Ea. Katona Antal. Mellékelve: A KV IKO kiegészítő jelentése. – A KV határozata a Postaügyi Minisztérium káderhelyzetéről. (1953. május 25.) Az MDP Pest Megyei Bizottságának jelentése a pártiskolai hallgatók kiválogatásáról. Ea. Nagy János. Mellékelve: A KV PTO kiegészítő feljegyzése. A KV PTO és PGO közös jelentése az SZB 1952. április 10-i (tagdíjfizetésről szóló) határozatának végrehajtásáról. Ea. Daczó József. Jelentés a tagdíjfizetés helyzetéről a Vasas és az Építő Szakszervezetben. Ea. Pécsi Ferenc. Mellékelve: A KV határozata a szervezettség és a tagdíjfizetés megjavítására a Vasas és az Építőipari Szakszervezetekben. (1953. május 22.) Káderjavaslatok. Pintér Lídia. Berki Mihályné (napirendről levéve). Kiss Antal, Balogh János, Csikesz József, Bogyó Gézáné, Csaszni Imréné, Rákli István, Juhász Ferenc, Simon István, Fülöp Margit, Lauthán Ferenc, Agárdi Tibor, Gaál Elek, Liptai Károly, Flórián (Gottfried) István. Sárosi Lajosné (napirendről levéve). Különfélék. – Az adminisztrációs státusz emelése a kerületi pártbizottságoknál.
155
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság
234. ő. e.
1953. április 20.
22 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
235. ő. e.
Az MDP Szeged Városi Bizottságának jelentése az egy évnél hosszabb idő óta tagjelöltek ügyének rendezéséről. Ea. Zombori János. A BPB jelentése a pártszervezetek tapasztalatairól a Felszabadulási Hét előkészítésével és lebonyolításával, valamint a választási békeverseny megszervezésével kapcsolatban. Ea. Földvári Rudolf.
Káderjavaslatok. Huszár István, Gergely Istvánné, Vratni József, Török Antal. Különfélék. – Az 1953–1954. évi öt és három hónapos pártiskolák keretszámai. – A Pártépítés szerkesztő bizottságának átalakítása. – Az SZB 1952. december 15-i (az értelmiségiek számára tartandó előadásokról szóló) határozatának módosítása. – Új üzemi lapok indítása. (Napirendről levéve.)
1953. április 27.
49 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6.
236. ő. e.
A KV PTO jelentése a képviselőjelölő gyűlésekről. Ea. Matusek Tivadar. Az MDP Fejér Megyei Bizottságának jelentése a párttagok átjelentkezésének új rendjéről. Ea. Sebes Imre. Mellékelve: A KV PTO körlevele a megyei pártbizottságokhoz és a BPB-hez a Fejér megyei tapasztalatokról. A KV APO jelentése a Felszabadulási Hét munkaversenyének nyilvánosságáról, szemléltető agitációjáról az üzemekben. Ea. Jenei Jenő. A KV MSZO jelentése a mezőgazdasági munkaversenyről. Ea. Sándi Ottó. Káderjavaslatok. Lukács Mátyás, Omaszta Lajos, Bertus Imre, Bognár János, Zsidai Sándor. Különfélék. – A pártapparátus szabadságidejének rendezése. (Határozat is! 1953. május 28.) – A Nemzetközi Gyermeknap kiadványai. – A káderek átcsoportosítása az MDP Somogy Megyei Bizottságán. (Napirendről levéve.) – A Státuszbizottság státuszbővítési javaslatai. (Az 1953. április 21-i ülés jegyzőkönyve.
1953. május 4.
45 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. Napirend előtt: Földvári Rudolf szóbeli beszámolója a budapesti választási nagygyűlés előkészítéséről. 1.
156
Az MDP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának jelentése a választás előkészítéséről. Ea. Varga Sándor.
Szervező Bizottság 2. 3. 4. 5.
237. ő. e.
276. f. 55. cs. Az MDP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának jelentése (fogalmazvány és tisztázat) kádernyilvántartásának helyzetéről. Ea. Németi József. A Gheorghiu Dej Hajógyár pártbizottságának beszámolója a választási munkaversenyről. Ea. Ózdi Béla. Káderjavaslatok. Mónus Antal, Danyi László, Kovács Gyula, Geréb Tibor, Prims Ferenc. Különfélék. – A Státuszbizottság státuszbővítési javaslatai. (Az 1953. április 21-i ülés jegyzőkönyve. Megyei kérések.) – Tömegszervezeti funkcionáriusok pártüdültetése.
1953. május 11.
34 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5.
238. ő. e.
Az MDP Békés Megyei Bizottságának jelentése a választások politikai előkészítéséről. Ea. Nagy Antal. A KV APO javaslata az 1953–1954-es pártoktatási év előkészítésére. Ea. Lakatos Éva. A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének jelentése a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár szakszervezeti munkájáról. Ea. Mekis József. Mellékelve: A KV határozata a MÁVAG szakszervezeti munkájáról. (1953. június 5.) A KV MSZO jeletése az osztály kádermunkájáról. Ea. Matolcsi János. Mellékelve: Határozat a KV MSZO munkájáról (1953. május 14.) Káderjavaslatok Zángó Zoltán, Terényi Imréné, Zsigmond László, Nemes Dezső, Tóth László, Zsidai Sándor, Alexa László, Székely Zoltán. Borgos Gyula (napirendről levéve). Novics János, Fónai János, Kalmár József, Gergely Viktor.
1953. május 25.
34 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
Az MDP Veszprém Megyei Bizottságának jelentése (két példányban) a választási munkaverseny tapasztalatairól. Ea. Párdi Imre. A KV APO javaslata az egységes egyetemi és főiskolai pártszervezetek létrehozására. Ea. Mód Aladár. A DISZ KV jelentése a Szövetség taglétszámáról, tagdíjfizetéséről és tagnyilvántartásáról, az 1953. február 1-i állapotnak megfelelően. Ea. Dénes István. A KV Apparátus Pártbizottságának jelentése a KV apparátusában dolgozó politikai munkatársak tanulásáról. Ea. Bíró Mihály. Káderjavaslatok. Komoróczki Sándor, Halász József, Orbán Lászlóné (Mautner Janka), Birkás Imre. Ágoston József. Kőműves Imre, Duga József (napirendről levéve). Különfélék. – Az SZB 1952. december 29-ei (a függetlenített propagandisták beállításáról szóló) határozatának módosítása. – A júniusi pártnapok témája. – A megyei pártbizottságok titkárainak 1953. évi szabadsága.
157
276. f. 55. cs.
Szervező Bizottság – – –
239. ő. e.
Az SZB 1953. április 27-i (a tanulmányi szabadságidőt szabályozó) határozatának hatályon kívül helyezése. A pártbizottságok terv-, pénzügyi és kereskedelmi előadóinak értekezlete. A megyei pártbizottságok agit. prop. titkárainak értekezlete.
1953. június 1.
32 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
240. ő. e.
A KV PTO határozati javaslata a budapesti, kerületi, megyei, járási, városi és üzemi pártaktívákról. Ea. Daczó József. Az MDP Baranya Megyei Bizottságának jelentése (két példányban) a megye pártkádereinek összetételéről. Ea. Egri Gyula. Az MDP Somogy Megyei Bizottságának jelentése a termelőszövetkezetek és a gépállomások pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Tóth István. A KV APO javaslata a pártbizottságok és pártszervezetek feladataira a gabonabetakarítás és begyűjtés idején. Ea. Komócsin Zoltán. Káderjavaslatok. Takács Imréné, Dóczi Róbertné, Imrich Imre, Terényi Imréné, Csontos Gábor, Halmai János. Nagy Lajos, Kisdeák József, Szikszai László (napirendről levéve). Különfélék. – A BPB és a megyei pártbizottságok tagnyilvántartás-vezetőinek értekezlete. – A megyei kádernyilvántartás-vezetők tapasztalatcsere értekezlete.
1953. június 8.
23 lap
Határozati jegyzőkönyv, Ács Lajos aláírásával. Előzetes napirend. Előterjesztések, az 1. és a 3. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3.
4.
158
Az MDP Pest Megyei Bizottság szóbeli beszámolója a mezőgazdasági munkák végzéséről. Ea. Nagy János. Mellékelve: A KV MSZO jelentése a tavaszi növényápolási munkákról. – A KV MSZO javaslata a növényápolási munkák meggyorsítására. A KV Adm. O. és az OTSB közös jelentése az 1953. évi MHK testnevelési rendszer helyzetéről. Ea. Sebes Gusztáv. Mellékelve: A KV határozata az 1953. első félévi MHK munkáról és a feladatokról. Káderjavaslatok. Kovács Béla, Méhes Lajos, Földes Lajosné (Róth Gizella), Veszelka István, Dala István, Kakas István. Mester Sándor (napirendről levéve). Különfélék. – KV osztályvezetők (Keleti Ferenc, Bebrits Anna, Sátor János) nyári szabadsága. – A megyei titkárok 1953. júnus 16-i értekezlete. (Szóbeli.)
Külügyi Bizottság
276. f. 80. cs.
A Külügyi Bizottság (Külügyi Kollégium) napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. fond 80. csoport 1. ő. e.
1948. július 6.
3 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3.
Magyarország romániai követelései (CASBI ügy.) Magyar–csehszlovák határmegállapítási tárgyalások. Személyi kérdések: Münnich Ferenc, Cinkóczi [Czinkótszky Jenő], Odescalchi Margit, Szekeres György, Oltványi Jenő, Szász Béla. 4. Részvételünk a FAO növényvédelmi konferenciáján. 5. A Külügyi Bizottság és a külügyminisztériumi pártaktíva összejövetele. 6. Mende Tibor gazdasági kiküldetése Indiába. 7. Diplomata útlevelek kiadását szabályozó rendelet. 8. Szekfű Gyula követ szabadságkérése. 9. Új emberek felkutatása a külügyi utánpótlás biztosítására. 10. Diplomáciai viszony felvétele Argentínával. Napirenden kívül: Teendők a Nemzetközi Vöröskereszt konferenciája kapcsán. – A Dunakonferencia előkészületei. – A Magyar–Jugoszláv Társaság fenntartása. 2. ő. e.
1948. augusztus 18.
8 lap
Előzetes napirend. (Hiányos) Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések a 2. és a 3. napirendi pont kivételével. 1. 2.
A Külügyi Bizottság üléseinek rendszeresítése. Ea. Rajk László. A külfölddel való kulturális kapcsolatok központosítása: a Szovjetunió szervezetéhez (VOKSZ) hasonló intézmény létesítése. Ea. Antal Helén. 3. A román–magyar kulturális vegyesbizottság bukaresti értekezletére utazó magyar küldöttség tagjai. Ea. Horváth Márton és Antal Helén. 4. A wroclawi értelmiségi konferenciára utazó küldöttség összetétele, vezetője és direktívái. Ea. Horváth Márton és Antal Helén. 5. Heltai Jenő javaslata a színpadi szerzők nemzetközi kongresszusának budapesti megtartására. Ea. Antal Helén 6. Kiadványok. a. A népközi kulturtársaságok folyóiratainak megjelentetése. (Napirendről levéve.) b. A „Dunavölgyi hét nyelvű zsebszótár” kiadására vonatkozó javaslat elutasítása. c. Az új Magyarországról szóló könyv kiadása. 7. Új külképviseletek létesítése. Ea. Rajk László. a. Finn követség (Molnár Erik megbízása) b. Libanoni külképviselet. (Gulácsy György megbízása.) 8. A Tribune des Nations titkos pénzügyi támogatása. Ea. Heltai György. 9. A szakminisztériumok külföldi kapcsolatainak a Külügyminisztérium ellenőrzése alá rendelése. Ea. Rajk László. 10. A Külügyminisztérium átszervezése. Ea. Rajk László. 11. Pénzügyi kérdések. Ea. Rajk László. a. Megbízás az új Külügyminisztérium építkezési költségei tervezetének kidolgozására. b. Ház vásárlása Washingtonban. (A Gazdasági Bizottság elé utalva.) 12. A Casbi-bizottság tárgyalásai megkezdésének időpontja és a bizottság vezetője.
159
276. f. 80. cs.
Külügyi Bizottság 13. Mód Péter és Komját Irén megbízása a szovjet–magyar határmegállapító bizottság magyar tagjaira és időpontjára vonatkozó javaslat elkészítésével. 14. Az ázsiai nőkonferencia támogatásának ügye. 15. Az Újságírók Nemzetközi Szövetsége VB budapesti ülése, ill. a Szövetség székhelyének Prágából Budapestre helyezése. (Utóbbi elutasítva.) 16. Bentley USA követségi titkár egész Magyarországra szóló alkonzuli megbízása. 17. Követségeink ellátása élelmiszerrel. 18. Az amerikai konzuli illetmények kérdése. 19. Az amerikai magyar gazdasági attasé terminushoz kötött kinevezése, ill. összes gazdasági attasénk névsorának összeállítása, kádervéleményezéssel.
3. ő. e.
1948. szeptember 8.
6 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend előtt: CASBI kérdés. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Határrendezési kérdések. (Osztrák, román és szovjet viszonylatban.) Személyi ügyek: Kádár [?], Balog [?], Odescalchi Margit. Ea. Heltai György. A dunai hajózás kérdései. Ea. Heltai György. Részvételünk a BIT kongresszuson. Ea. Heltai György. Amerikai és kanadai visszavándorlók érkezése Fiumébe, szeptember 14-én, valamint a 100 kanadai NÉKOSZ ösztöndíjas ügye. Ea. Heltai György. A külképviseleteknél dolgozó más kormányszervekhez tartozó párttagoknak a Külügyminisztérium pártszervezetéhez való kapcsolása. Ea. Mód Péter.
Napirend után: Mód Péter megbízása a stockholmi, berni és kairói követi állások betöltésére vonatkozó javaslat előterjesztésével. – Az olasz történész kongresszusra történt meghívások elutasítása. Megjegyzés: A „Javaslat a külfölddel való kulturális kapcsolatok központosítására” című előterjesztés az előzetes napirendben szerepel, de a határozati jegyzőkönyvben nem. 4. ő. e.
1948. szeptember 30.
20 lap
Előzetes napirend (kísérőlevéllel). Előterjesztések (cetliken), a 12., a 16–18. és a 20. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Az Action című demokratikus francia lap pénzügyi támogatása. Ea. Mód Péter. Rajk László külügyminiszter gépkocsijának ütközése Olaszországban. Ea. Mód Péter. 3. Az 1923-ban kötött finn–magyar kereskedelmi szerződés érvényességének kérdése. Ea. Rajk László. 4. Amerikai és kanadai visszavándorlók érkezése Fiumébe, szeptember 14-én, valamint a 100 kanadai NÉKOSZ ösztöndíjas ügye. Ea. Heltai György. 5. Németország amerikai övezete: a magyar egészségügyi anyag hazaszállításával és a magyar vagonok kiadatásával kapcsolatos problémák. Ea. Gyöngyösi [?] 6. Jegyzék küldése az ausztriai és németországi amerikai megszállási övezetekben dolgozott magyar hadifoglyok munkabérének kifizetése érdekében. Ea. Gyöngyösi József 7. Böhm Vilmos nyugdíjjogosultságának elutasítása. Ea. Rajk László. 8. Vígh Károly kérelme a KÜM-höz könyve (Ezeréves magyar–orosz történelmi kapcsolatok) kiadásának pénzügyi támogatása tárgyában. Ea. Rajk László. 9. A MEFESZ hozzájárulási kérelme brosúrája kiadásához. Ea. Rajk László. 10. Globális pénzügyi tárgyalások Csehszlovákiával. Ea. Gyöngyösi József 11. A Nemzeti Színház romániai vendégszereplése és viszontmeghívása a Román Nemzeti Színház és a Székely Társulat részére. Ea. Major Tamás. 160
Külügyi Bizottság 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 5. ő. e.
276. f. 80. cs.
Általános vízügyi egyezmény Jugoszláviával. Albán követség vagy konzulátus felállítása. Ea. Rajk László. Huszonöt albán ösztöndíjas Magyarországra küldése. Ea. Rajk László. Csorba Tibor lektor visszahívása Krakkóból. Ea. Mód Péter. Magyar–lengyel hét 1948. októberében. Ea. Rajk László. Követi posztok betöltése. Ea. Rajk László. A New York-i főkonzulátus betöltése. Ea. Rajk László. Bizottság kiküldése a Külügyi Intézet tanfolyamainak felülvizsgálatára. Ea. Rajk László. Javaslat a külfölddel tartott kulturális kapcsolatok összpontosítására. Ea. Alexits György. Javaslat az amerikai magyar nemkívánatos elemek listájának elkészítésére. Ea. Bebrits Lajos. A Szovjetunióval kötendő állampolgársági egyezménnyel kapcsolatos teendők. Ea. Beér János. Az ázsiai nőkonferencia (Calcutta) pénzügyi támogatása. Ea. Komját Irén.
1948. október 7.
22 lap
Előzetes napirend (kísérőlevéllel). Előterjesztések a 4. napirendi pont kivételével, téves lapszámozással. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8. 9. 6. ő. e.
Az UNESCO bejrúti konferenciájával kapcsolatos teendők. Javaslat a magyar-argentin diplomáciai kapcsolatok felvételére. A KAB által létrehozott szakkádertanács felvételi javaslatai: Komló László, Mányik Pál, Gombócz István, Sipos Gyuláné, Márkus Jánosné. Követi posztok betöltése. Javaslat magyar–osztrák újságíró-cserére. A Külügyminisztériumban tervezett tanfolyamok (gépírónői, fogalmazógyakornoki, estin: fogalmazói, konzuli igazgatási). Mellékelve: A javasolt előadók névsora, valamint a tanfolyamok költségvetése. Képviselők (Varga István, Niko Pavics) letartóztatása Jugoszláviában. (Bejelentés). Az 1948. november 22–28-án Lengyelországban tartandó Magyar Hét részletes programtervezete és hozzávetőleges költségvetése. Magyar értelmiségiek meghívása Csehszlovákiába.
1948. október 14.
32 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
Javaslat a magyar-román kulturális vegyesbizottság bukaresti útjának előkészítésére. Ea. Nógrádi Sándor. Mellékelve: A vegyesbizottság működésének és a román-magyar kulturális egyezmény gyakorlati alkalmazásának szabályzata. – A Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság együttműködésére létrejött magyar–román vegyesbizottság munkaterve az 1948. november 1-jétől 1949. november 1jéig terjedő érve. (Három változatban.) A magyar-román vegyesbizottság magyar tagjai.
Napirend után: Konzulátus felállítása Kolozsvárott. – Román nyelvű sokszorosított tájékoztató bulletin kiadása, hetenként. (Két példányban. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – A külföldön tanuló magyar egyetemi hallgatók ellátása propaganda- irodalmi és sajtóanyaggal. (Előterjesztés nincs, csak a határozati jegyzőkönyvben szerepel.)
161
276. f. 80. cs. 7. ő. e.
Külügyi Bizottság 1948. október 28.
7 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 3. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok felvétele Koreával. Nem működő külképviseletek vagyontárgyainak kérdése. Javaslat a Külügyi Intézet kétéves külpolitikai és diplomáciai szaktanfolyamának megszervezésére. A Külföldi Kulturális Kapcsolatok Hivatalának felállítása. (A Politikai Bizottság elé utalva.) Holland festők meghívásának kérdése. A bécsi ügyvivő kijelölése és egyéb külügyi káderügyek. Javaslat a Nemzetközi Sajtó és Tájékoztató Intézettel kapcsolatban. (Napirendről levéve.)
Napirend után: Ferenczy Edmund és Komját Aladárné utazása Beyruthba, az UNESCO konferenciájára. – Bizottság kiküldése a Külügyminisztérium pártszervezete helyzetének felülvizsgálására. – Nemzetközi spanyol hét rendezése. – Szalai Sándor megbízása az UNESCO magyar tárgyú könyvének (Új Magyarország) összeállításával. – Küldöttség utazása a lengyelországi Bem ünnepségekre. 8. ő. e.
1948. november 8.
24 lap
Előzetes napirend, kísérőlevéllel. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7. és a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
A Magyarországi Délszlávok Nase Novine című lapjának és a Magyar–Jugoszláv Társaság Déli Csillag című folyóiratának pénzügyi támogatása. A külföldi művelődési társaságok, mint önálló társadalmi szervek megszüntetése, a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság kivételével. Konzuli hatáskörrel ellátott, de más név alatt működő külképviselet felállítása Kolozsvárott. Nógrádi Sándor jelentése a Magyar–Román Kulturális Bizottság bukaresti tárgyalásairól. (A Titkárság elé terjesztve.) Javaslat a Külügyi Intézet kétéves külpolitikai és diplomáciai tanfolyamának megszervezésére. Javaslat az MDP KV Külügyi Osztályának megszervezésére. A vándor könyvkiállítások külföldi rendezésére vonatkozó javaslat elutasítása. A Jövő című argentínai magyar hetilap segélyezésével kapcsolatos döntés elhalasztása. Javaslat hathónapos fogalmazó-gyakornoki tanfolyam szervezésére.
Napirend után: Az UNESCO-val kapcsolatos kérdések. – Görög gyerekek színjátszó csoportjának meghívása Magyarországra. 9. ő. e.
1948. november 8.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés az 1. napirendi ponthoz. 1. 2. 3.
162
Az UNESCO-val kapcsolatos kérdések. A magyar–argentin diplomáciai kapcsolatok felvétele. Komló László, Mányik Pál, Gombócz István, Sipos Gyuláné és Márkus Jánosné felvétele a Külügyminisztériumba.
Külügyi Bizottság 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. ő. e.
276. f. 80. cs.
A New York-i főkonzul személye. A magyar–osztrák újságíró-cserére vonatkozó javaslat elvetése. Továbbképző tanfolyamok a Külügyminisztériumban. Tiltakozás a jugoszláv kormánynál Varga István letartóztatása miatt. Magyar–Lengyel Kultúrhét. Magyar értelmiségiek meghívása Csehszlovákiába.
1948. november 26.
16 lap
Előzetes napirend, kísérőlevéllel. Előterjesztések, a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Javaslat a Külügyminisztérium átszervezésére. Feljegyzés a magyar–csehszlovák pénzügyi kérdések rendezésére irányuló tervezett tárgyalásokról. 3. A román és a magyar követségek nagykövetségi rangra emelése. (A döntés elhalasztva.) 4. A külföldi sajtó képviselőivel való érintkezés szabályozása. 5. A magyar hatóságok érintkezésének módja külképviseleti szervekkel. 6. Részvétel a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal műszaki értekezletén. (Függőben.) 7. Izraeli javaslat főkonzul küldésére és magyar zsidók letelepítésére. 8. Javaslat a népi demokráciák népjóléti minisztériumainak együttműködésére. (Napirendről levéve.) 9. A kanadai visszavándorlók kérdése. 10. 10 000 forint folyósítása a Magyarok Világszövetsége számára. Napirenden kívül: A Csehszlovákiában lefoglalt 31 gép és a diósgyőri géppark kérdése. – Az olaszországi magyar lektorátusok fokozatos megszüntetése. 11. ő. e.
1948. december 3.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv (hiányos), aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
12. ő. e.
A Les Lettres Francaises támogatása. Csehszlovák meghívás a magyar kulturális élet képviselői számára. (A Titkárság elé utalva.) A magyar–francia kapcsolatok ügye. A Külügyi Szemle újraindításának megvizsgálása. A Külügyi Akadémia tanári kinevezései. (Nevek nélkül.) Magyar–csehszlovák iratcsere-egyezmény. Svéd állampolgárok kitüntetésének kérdése. Odescalchi Margit visszahívása. Böhm Vilmos nyugdíj-ügye. (A Titkárság elé utalva.) Szőnyi Tibor, Berei Andor és Schramm Gusztáv megbízása a KKKI-vel kapcsolatos javaslat kidolgozására. A jugoszláv menekültek kérdése. (A Titkárság elé utalva.) A KV Külügyi Osztályának jelentése a külügyi tömegszervezetekről. Különfélék. – Theodor Balk meghívása. – Barabás Tibor és Képes Géza részvétele a Botev-ünnepségeken. – A Palesztinába kivándorló orvosok kórházi gyakorlata.
1949. január 3.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 163
276. f. 80. cs.
Külügyi Bizottság
Megjegyzés: Az előzővel azonos határozati jegyzőkönyv az 1–2. lapon, a gépelt dátum (1948. december 3.) piros ceruzával javítva. Folytatás a különfélék 3. tételétől. – A Palesztinába irányuló orvoskivándorlás tilalma – Kapcsolattartás a szovjet (oroszországi) ösztöndíjasokkal. – Lukács Sándor, ill. Alpári Pál részvétele külföldi kongresszuson. (A KV Szervező Bizottsága elé utalva.) – A Kisebbségi Szemle (pécsi egyetem) megindításának elutasítása. Napirenden kívül: Beér János előterjesztései a magyar–román vegyes bizottsági tárgyalásokra. 13. ő. e.
1949. szeptember 28.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 14. ő. e.
A Külügyi Kollégium további munkája. Követi konferenciák legfeljebb kétszer egy évben. Az UNESCO üléssel kapcsolatos állásfoglalás. Távolmaradásunk az UNESCO felnőttoktatási konferenciájáról. Október 6-án delegáció utazása Aradra. (Összetételéről a Titkárság dönt.) Dokumentáció összegyűjtése a jugoszláv–amerikai jegyzékkel kapcsolatban. Az olasz KP kérése két kisfilm ingyenes átadására.
1949. október 4.
6 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 2., a 4. és az 5. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5.
A szlovákiai magyarok tervezett áttelepítése. Nagykövetség létesítése Koreában, ill. a népi demokráciákban működő magyar külképviseletek átalakítása nagykövetségekké. A Kulturkapcsolatok Intézete és a német Kulturbund keretszerződése. Küldöttség utazása Moszkvába, a magyar–szovjet rádióegyezmény megkötésére. Olt Károly utazása a bukaresti magyar követség dokumentációs kiállításának megnyitására. (A Titkárság elé utalva.)
Napirenden kívül: A Harrison üggyel kapcsolatos nyilatkozat kérdése. – Tolnai Gábor viszszaküldése Rómába, családja nélkül. – Javaslat Páris Jenő a protokoll osztály vezetésére szóló megbízatására. 15. ő. e.
1949. október11.
13 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések a 3. napirendi pont kivételével. 1. Egyezmény tervezet a magyar–csehszlovák kulturális együttműködésről. 2. Javaslat a KV Külügyi Osztályának átszervezésére. 3. A külföldi magyar intézetek kérdése. (Napirendről levéve, a Titkárság elé utalva.) 4. Bulgáriában rendezendő Kossuth ünnepségek. 5. Feljegyzés a Külügyminisztérium legsürgősebb káderszükségleteiről. (Napirendről levéve, a Titkárság elé utalva.) Napirenden kívül: Lukács György kiküldése a római békekongresszusra. (A Titkárság elé utalva.) – Távolmaradásunk a belga békekongresszustól. 164
Külügyi Bizottság
276. f. 80. cs.
16. ő. e.
1949. október31.
9 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. Javaslat a meglévő Magyar Intézetek fenntartására és újak létesítésére Mellékelve: Feljegyzés a Magyar Intézetek helyzetéről. 2. Javaslat a magyar filmek népszerűsítésére a külképviseletek útján. 3. Feljegyzés az MDP külföldre kihelyezett tagjainak szervezéséről. 4. Fogarasi Béla és Illés Béla kiküldése a német Kulturbund kongresszusára. 5. A bulgáriai Kossuth ünnepségekre utazó küldöttség (Mihályfi Ernő, Mód Aladár) kiegészítése Gergely Sándorral. 6. Kulturális egyezmény megkötése a demokratikus német kormánnyal. Napirenden kívül: Részvétel a dunai konferencia első értekezletén. 17. ő. e.
1949. november 15.
7 lap
Előzetes napirend. Előterjesztés az 1. és az 5. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 18. ő. e.
Tárgyalás magyar–NDK kulturális egyezmény megkötéséről. Mellékelve: Az egyezmény tervezete. Tárgyalás a magyar–román kulturális egyezmény végrehajtásával kapcsolatos 1950. évi munkatervről. Válasz a határ menti aknásításokra vonatkozó osztrák jegyzékre. A követségek politikai informálása. Követségi káderkérdések. A csehszlovák áttelepítések során elszakított családok kérdése.
1949. november 22.
11 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések a 2., a 3., az 5. és a 7.napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 19. ő. e.
Kulturális egyezmény megkötésének tárgyalása az NDK-val. A magyar–román kulturális egyezmény 1950. évi munkatervének szempontjai. Feljegyzés a szegedi és a debreceni olasz tanszék tárgyában átadott olasz jegyzékről. A követségek politikai informálása. Követségi káderkérdések. A csehszlovák áttelepítések során elszakított családok kérdése. A Hágai Nemzetközi Bíróság átiratára adandó válasz.
1950. január 4.
13 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
A londoni, párizsi, római és stockholmi követek értekezletének összehívása. Külföldi magyar kulturális attasék, valamint a Magyar Intézetek vezetői. Csehszlovák rendelet nem magyar állampolgárok Magyarországra való kitoloncolásáról.
165
276. f. 80. cs.
Külügyi Bizottság 4. 5.
Magyar Hét rendezése Berlinben. Francia haladó katolikus vezetők (Gilbert de Chambrun, képviselő és Petit tábornok) meghívása Magyarországra. (Napirendről levéve.) Mellékelve: A párizsi követség jelentése francia haladó keresztények magyarországi tanulmányútjával kapcsolatban. 6/a Plojhár atya (egészségügyi miniszter), Petr közlekedésügyi miniszter és a szocialista párt egy képviselőjének meghívása Magyarországra. 6/b A csehszlovák áttelepítések során elszakított családok kérdése. 7. Az új bukaresti magyar követ személye. (Szóbeli) 8. Javaslat a nemzetközi tárgyalások és a külföldre küldött delegációk kötelező bejelentésére a Külügyminisztériumnál. 9. Károlyi Mihály és felesége útlevélkérelme. (A KV Titkársága elé utalva.) 20. ő. e.
1950. január 10.
13 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
Jelentés a bukaresti magyar követség munkájáról, különös tekintettel Széll Jenő követ működésére. A Jugoszlávia szóbeli jegyzékére adandó válasz tervezete. Választervezet a Hágai Nemzetközi Bíróság megkeresésére. Javaslat a külföldi beosztásban lévő párttagok szervezésére. (A KV Szervező Bizottsága elé utalva.) Pulai Gábor új beosztása.
Napirenden kívül: A bonni kormánynak küldendő válaszjegyzék. (Előterjesztés nincs.) 21. ő. e.
1950. február 1.
15 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A magyar–finn kulturális egyezmény tervezete. Választervezet a Sanders-üggyel kapcsolatban átadott angol jegyzékre. Indonézia elismerése. (Vietnam elismerésével együtt a KV Titkársága elé utalva.) A stockholmi követség vezetőjének kérdése. (A KV Titkársága elé utalva.) Széll Jenő visszarendelése Bukarestből, ill. külügyminisztériumi beosztása. Szekeres György első beosztott visszahívása Rómából és helyére Murai István kiküldése. A londoni magyar követség első beosztottjának személye. (Kürti Hédi vagy Száll József.) Bizottság kiküldése a csehszlovák–magyar kulturális egyezmény tárgyalására. (A KV Titkársága elé utalva)
Napirenden kívül: Magyar könyvesbolt megnyitása Prágában.
22. ő. e.
1950. február 23. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.
166
12 lap
Külügyi Bizottság
276. f. 80. cs. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
A csehszlovák–magyar kulturális kapcsolatok egyes kérdései. A Nemzetközi Vöröskereszt – a görög gyermekek hazaszállítása ügyében összehívott – nemzetközi értekezletére szóló meghívás elutasítása. Gilbert de Chambrun képviselő és Petit tábornok meghívása. (A KV Titkársága elé utalva.) A párizsi magyar kulturális intézet vezetőjének [Dobossy László] visszahívása. Javaslat a Romániában és Lengyelországban tanuló magyar ösztöndíjasok anyagi helyzetének javítására. Kiadvány megjelentetése Geiger Imre és társai peréről. [Vogeler-Sanders ügy.] Díszalbum kiadása április 4-e alkalmából. A svábok hazatérésével kapcsolatos eljárás.
Napirenden kívül: A jugoszláv jegyzékre adandó válasz időpontja.
167
276. f. 80. cs.
168
Külügyi Bizottság
Tömegszervezeti Pártkollégium
276. f. 82. cs.
Tömegszervezeti Pártkollégium napirendi jegyzéke MOL M–KS 276. fond 82. csoport 1. ő. e.
1949. október 27.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, Szakasits Árpád és Kapás Sándor aláírásával. 1. 2. 2. ő. e.
A Tömegszervezeti Pártkollégium célja, munkaköre és feladata. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének átszervezése.
1949. november 3.
8 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 3. ő. e.
Szakasits Árpád tájékoztatója a politikai helyzetről és a fontosabb párthatározatokról. Feljegyzés a Magyar Vöröskeresztről; az intézmény átszervezése. Az Ifjúsági Bizottság átszervezése. A KV Szervezési Osztályának jelentése a KISOSZ munkájáról.
1949. december 1.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend előtt: Szakasits Árpád ismerteti a Tájékoztató Iroda legutóbbi határozatait. 1. 2. 3. 4. 5. 4. ő. e.
A Tömegszervezeti Pártkollégium munkaterve. A Szabadságharcos Szövetség átszervezése. (Napirendről levéve.) A Magyar Vöröskereszt munkaterve, valamint megbízása javaslatok kidolgozásával. MSZT-felelősök kijelölése a tömegszervezetek központjába. Különfélék.
1950. január 12.
3 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, Szakasits Árpád aláírásával. 1. 2. 3. 4. 5. ő. e.
Tájékoztató a politikai helyzetről. A tömegszervezetek és a pártszervezetek kapcsolata. Az MNDSZ agitációs munkája. Ea. Jóború Magda. A KIOSZ és az OKISZ munkája. (Napirendről levéve.)
1950. február 2.
3 lap
Jegyzőkönyv, Szakasits Árpád aláírásával. 1. 2. 3.
Politikai beszámoló a nemzetközi helyzetről és a kapcsolódó hazai feladatokról. A KIOSZ jelentése és munkaterve. Ea. Sipos István. Az OKISZ jelentése és munkaterve. Ea. Erdős József.
169
276. f. 118. cs.
Tömegszervezeti Pártkollégium 4.
6. ő. e.
A MINSZ javaslata a VIT-tel kapcsolatos kitüntetésekről. (Nevek nélkül!)
1950. február 9.
6 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, Szakasits Árpád aláírásával. Előterjesztés az 1. napirendi ponthoz. 1. 2. 3.
7. ő. e.
Az Eszperantó Szövetség sorsa. Ea. Kapás Sándor. A Szabadságharcos Szövetség jelentése. Ea. Kenéz István. A tömegszervezetek feladatai a Magyar–Szovjet Barátság Hónapjában. Ea. Bernáth György.
1950. március 9.
4 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3.
8. ő. e.
Az MNDSZ terve az április 4-ei ünnepségek előkészületeire. Ea. Jóború Magda. Az MSZHSZ Jelentése a KV Szervező Bizottsága határozatának végrehajtásáról Ea. Kenéz István. Javaslat a Magyar Vöröskereszt munkájának megjavítására. Ea. Kapás Sándor.
7 lap Kapás Sándor összefoglaló jelentése a Tömegszervezeti Pártkollégium működéséről. (D. n.) – Szakasits Árpád kísérőlevele a Farkas Mihálynak megküldött jelentéshez. (1950. február 16.) Kapás Sándor feljegyzése arról, hogy a Tömegszervezeti Pártkollégium mely tömegszervezetekkel foglalkozott. (1950. május 4.)
170
Belügyi Bizottság
276. f. 118. cs.
A Belügyi Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. fond 118. csoport 1. ő. e.
1948. július 6.
8 lap
A határozati jegyzőkönyv két – hosszabb és rövidebb – változatban maradt fenn. Előterjesztések nincsenek. A napirendi pontok előadója Rajk László volt. 1. Az ÁVO előléptetési rendjének szabályozása. 2. A Belügyi Bizottság személyi összetétele. 3. Javaslat a rendőrség átszervezésére (az ÁVO mellé rendelt külön karhatalom felállítására). 4. Javaslat új szerv létesítésére a Belügyminisztériumban. Napirenden kívül: – A szolnoki ház átadása a rendőrségnek – A KALOT-ingatlanok feloldása 2. ő. e.
1948. július 12.
11 lap
Határozati jegyzőkönyv és szerkesztett jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3.
3. ő. e.
Javaslat a rendőrségi fizetések emelésére. Ea. Rajk László. Előterjesztés a rendőrségnek átadandó honvédségi fegyverek fajtájáról és mennyiségéről. Ea. Rajk László. Javaslat az ÁVO átminősítésére másodfokú hatósággá. Ea. Rajk László és Péter Gábor.
1948. szeptember 4.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv. A 2. napirendi ponthoz előterjesztés. 1. 2.
Javaslat a rendőrségen belüli pártszervezetek visszaállítására. Ea. Szilágyi József. Javaslat az ÁVO másodfokú hatósággá való átszervezésére. Ea. Kádár János.
171
276. f. 118. cs.
172
Belügyi Bizottság
Katonai Bizottság
276. f. 119. cs.
A Katonai Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. fond 119. csoport Az ülésekről csak határozati jegyzőkönyvek maradtak fenn, ezekben nem nevezik meg a napirendi pontok előadóit. 1. ő. e.
1948. június 29. 1. 2. 3. 4.
2. ő. e.
A Tájékoztató Iroda határozatának feldolgozása a hadseregben. Rendelettervezet a honvédségi pártszervezetek feloszlatására, ill. a Kossuth Körök megalakítására. A Honvéd Hét programjának tervezete és javaslat honvédségi „központi kultúrcsoport” létesítésére. Javaslat a honvédségi szolgálati idő felemelésére, a tartalékos tisztképzés szabályozására és a hivatásos tiszthelyettesi kar felszámolására.
1948. július 7. 1. 2. 3.
4. 5. 6.
3. ő. e.
2. 3. 4. 5.
6.
4 lap
A honvédség káderutánpótlásának biztosítása. A magyar honvédség segítése szovjet fegyverekkel és katonai tanácsadókkal. A szolgálati idő újbóli felemelése 1949-ben; a csapattiszt-helyettesi kar felszámolására vonatkozó, ill. azzal összefüggő szabályozások javaslatának a Politikai Bizottság elé terjesztése. A hadsereg ellenséges tevékenységgel szembeni védelmének problémái. Javaslat a honvédségi vezető és középkáderek tudományos és ideológiai továbbképzésére. Különfélék. – 80 fő sürgős behívása az 1. önálló repülő osztályhoz. – A Haditechnikai Intézet bizalmi hitelkeretéhez tartozó igénylések hitelesítésének szabályozása.
1948. július 12. 1.
2 lap
7 lap
A Kossuth Akadémiai toborzással kapcsolatos feladatok, ill. a katonai bevonulásokkal kapcsolatos pártálláspont és kampány. A „Pilis II.”, a „Klapka” és a „Bem” hadrend életbe lépésének időpontja. Az új karhatalmi katonai segélynyújtási utasítás tervezetének módosításai. Személyi döntések. (Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagy, Lőrinc Sándor vk. alezredes, Horváth Barna őrnagy, és Pálos Géza rep. őrnagy). A honvédelemmel kapcsolatos kérdések (a légoltalom megszervezésének sürgős intézkedései, emberek és lovak beszállítására alkalmas helyiségek országos összeírása, a Tudományos Tanács keretén belül haditechnikai szaktor létesítése.). Különfélék. – A nyugdíjas katonatisztek egészségügyi ellátását a Vöröskereszttől az OTBA vegye át. – A gyógyfürdőház a HM rendelkezése alá kerüljön, és ne maradjon közös kezelésben a Vöröskereszttel. Megjegyzés: Az ülés anyagában az 1. napirendhez kapcsolódó három dokumentumot helyeztek el: – Az MDP KV katonai Osztályának javaslata a Kossuth Akadémia hallgatóinak toborzásáról a határőrséghez (d. n.).
173
276. f. 119. cs.
Katonai Bizottság – –
4. ő. e.
1948. augusztus 23. 1. 2. 3.
5. ő. e.
4.
6. ő. e.
2. 3. 4.
3 lap
A katonai elő- és utóképzés időszerű feladatai. A határőrség fejlesztése (létszámemelés, a kiképzési idő növelése stb.) A katonai pártszervezetek felülvizsgálatának elosztása (személyekalakulatok). Különfélék. – Hathónapos pártiskolára javasolva: dr. Szeremley Gyula alezredes és Pataki R. Attila őrnagy. – A honvédségi és a rendőrségi pisztolynak lehetőleg legyen egyforma kalibere. – A népszámlálási kérdőívre iktassanak be egy-két fontos katonai kérdőpontot. – A Munkaerőgazdálkodási Központban egy katona is legyen. – A tábori lelkészi kart 3-4 fővel ki lehet egészíteni. – A Honvéd Hét sportdélutánját Takács Károly [olimpiai bajnok lövészetben] nyitja meg. – Katonák javaslásának módja a Szaktanács jubileumi albumába. – Politikai előadás tisztek átképző tanfolyamán. – Propaganda a leszerelő katonák körében a rendőrséghez jelentkezésre. – Jelentés készítése a Szervező Bizottság számára a Kossuth Akadémiára való toborzásról.
1948. szeptember 6. 1.
2 lap
A honvédségi pártmunkával kapcsolatos teendők (kiemelten: a katonai pártszervezetek párton belüli viszonyainak módosítása). A Katonai Osztály munkaterve. Különfélék. – Zentay Vilmos kizárása és nyugdíjának megvonása. – A Honvéd Szövetkezet önállóságának kérdése. – A honvédség anyagi értékeinek igénybe vétele a pártszervezetek által. – A lovas sportszövetség szervezetére és politikai vezetésére vonatkozó javaslat kidolgozása.
1948. augusztus 30. 1. 2. 3.
174
A Szervező Bizottság elfogadja a Katonai Osztály javaslatát. (1948. július 6.) Feljegyzés ugyanezen tárgyban, a Szervező Bizottságban kialakult vita figyelembe vételével. (1948. július 9.)
2 lap
Háromtagú albizottság (Pálffy György, Jánosi Ferenc, Elek Tibor) felállítása a honvédségi pártszervezetek visszaállítására vonatkozó javaslat kidolgozására. A katonai elő- és utóképzésre készítendő átdolgozott javaslat. Konkrét hadiipari kérdések. Különfélék. – A honvédség gazdálkodásának ellenőrzése a Legfőbb Állami Számvevőszék hatásköréből az Állami Ellenőrzési Központhoz kerül. – A Katonai Osztály gépkocsit kap.
Katonai Bizottság
276. f. 119. cs. – – –
7. ő. e.
A honvéd bíráskodás hatályának kiterjesztése és a Honvéd Törvényszék visszaállítása. Elek Tibor beszámolója a Kossuth Akadémiára való toborzásról. A Kossuth Akadémiával kapcsolatos egyéb teendők.
1948. szeptember 10.
1 lap
Farkas Mihály tájékoztatója aktuális kérdésekről.
175
276. f. 119. cs.
176
Katonai Bizottság
Államvédelmi Bizottság
276. f. 84. cs.
Az Államvédelmi Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei MOL M–KS 276. fond 84. csoport Az üléseket a pártközpont V. ker. Akadémia u. 17. sz. épületében, Rákosi Mátyás szobájában tartották 1. ő. e.
1948. október 26.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. Napirend előtt: – – –
1. 2. 3. 4. 5.
A Bizottság titkára Deszkás János Javaslat Révész Géza ÁVB-tagságára. Háromtagú (Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Kádár János) operatív bizottság létesítése az államvédelmi szervek állandó kooperálására.
Javaslat a hadsereg haderejére és 1949. évi költségvetésére. Ea. Pálffy György. Beszámoló a hadsereg tisztikarának összetételéről. Ea. Illy Gusztáv. Javaslat újabb szovjet katonai tanácsadók kérésére és újabb csapattiszteknek a Szovjetunióba való küldésére. Ea. Illy Gusztáv. A rendőrségi toborzás megszervezése. Különfélék. – Kádár készíttessen összeállítást a rendőrség tisztikaráról. – Kádár János és Pálffy György tegyenek javaslatot a rendőrség és a hivatásos honvédállomány fizetési pótlékára. – Kádár János vizsgáltassa felül a rendőrség kiképzését és szerelését. – Kádár János terveztessen egyenruhát az ÁVH karhatalmi személyzete számára. – A jövőben minden javaslatot írásban kell az ÁVB elé terjeszteni.
2. ő. e.
1948. november 17.
12 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával. Meghívó (a napirend ismertetésével), Deszkás János aláírásával. Előterjesztések, az 1., a 2. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3.
4. 5. 6. 7.
A Honvédelmi Minisztérium átszervezésének tervezete. Ea. Sólyom László – Szervezetábra mellékelve. Javaslat újabb szovjet katonai tanácsadók kérésére és tisztek kiküldésére szovjet katonai iskolákba. Ea. Illy Gusztáv. A tételes kérelem és az iskolára vezénylések tervezete – megjegyzésekkel. Javaslat szovjet rendőrségi (közrendészeti és államvédelmi) szakértők kérésére, valamint államvédelmi és közrendészeti rendőrtisztek Szovjetunióba küldésére. Ea. Kádár János. Javaslat az ÁVH és a Katonapolitikai Csoportfőnökség hatáskörének elhatárolására és tevékenységük koordinálására. Ea. Farkas Mihály. Javaslat a belügyi költségvetés rendőrségi részének felemelésére. Ea. Kádár János. Javaslat a HM politikai főcsoportfőnök kijelölésére. Ea. Farkas Mihály Javaslat a Gazdasági Rendőrség önállóságának megszüntetésére és Villányi András polgári vonalon való elhelyezésére. Ea. Kádár János.
177
276. f. 84. cs.
Államvédelmi Bizottság
3. ő. e.
1948. december 2.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, meghívó, előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 4. ő. e.
A hadiipar 1949. évi fejlesztésének tervezete. Ea. Sólyom László. Javaslat szovjet hadianyagok megrendelésére. Ea. Sólyom László. Javaslat a Szovjetunióból kérendő szabadalmi jogokra. Ea. Sólyom László. Javaslat a Szovjetuniótól kért, lefordítandó és kiadandó katonai szabályzatokra. Ea. Sólyom László. Honvédségi és rendőrségi fizetésemelés. (Napirendről levéve!) Javaslat a határvédelem megerősítésére. Ea. Szalvay Mihály.
1948. december 31.
24 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával. Meghívó Deszkás János aláírásával. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A hadiipar 1949. évi fejlesztésének átdolgozott tervezete. Ea. Karczag Imre. Javaslat a politikai tiszti intézmény bevezetésére a hadseregben. Ea. Nógrádi Sándor. Javaslat a honvédségi eskü szövegére. Ea. Jánosi Ferenc. Révai József jelentése és javaslatai az Oktatási Tanács nevében a rendőrség világnézeti oktatása tárgyában. Ea. Mátyás László. Veres József javaslata a rendőrség törzstiszti kara összetételének megváltoztatására. Ea. Oszkó Gyula. Javaslat az ország kilenc rendőri kerületre való felosztására. Ea. Veres József.
Napirenden kívül: Határozat az ÁVH egyenruhájáról. 5. ő. e.
1949. február 17.
11 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi Mátyás szignójával és Farkas Mihály aláírásával. Meghívó, Deszkás János aláírásával. Előterjesztés a 3. és a 4. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 6. ő. e.
Beszámoló a Szovjetunióban járt katonai bizottság moszkvai tárgyalásairól. Ea. Sólyom László. A meglévő repülőterek (Pápa, Kaposvár, Székesfehérvár, Ferihegy, Őcsény, Kecskemét) korszerűsítése. Ea. Sólyom László. Az Iparfejlesztési Ipari Igazgatóság (IFIG) 1949. évi január havi munkája. Ea. Karczag Imre. A rendőrségnél felállítandó törzstiszti tanfolyam tervezete. Ea. Veres József.
1949. március 19.
7 lap
Határozati jegyzőkönyv, meghívó. A napirendi pontok előadója Sólyom László. Előterjesztés az 1. és a 2. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4.
178
Javaslat a honi légvédelem megszervezésére. (Mellékelve egy-egy szervezetábra: a honi légvédelmi szervezetek és vezetése békében, ill. háborúban.) Javaslat a légoltalmi szempontok figyelembe vételére az építkezéseknél. Javaslat a hadsereg fejlesztésére 1950. október 1-jéig. Javaslat a Tudományos Tanács és a Honvédelmi Minisztérium együttműködésére, a HM Haditechnikai Bizottság felállítására.
Államvédelmi Bizottság
276. f. 84. cs.
7. ő. e.
1949. április 26.
35 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi szignójával; meghívó Deszkás János aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Veres József javaslata nevelőtiszti hálózat kiépítésére a rendőrségnél. Ea. Mátyás László. Javaslat a rendőrtisztek honvédségi alapkiképzésére és gyalogsági harcszabályzat elsajátítására felállítandó táborokra. Ea. Veres József. Javaslat a HM határőrségének a BM-nek való átadására és az ÁVH szervezetébe illesztésére. Ea. Pálffy György. Javaslat a HM 1949. évi póthitel-igénylésre a honvédség új hadrendjének (gyorsított ütemű fejlesztésének) szükségleteire. Ea. Sólyom László. Javaslat a Szovjetuniótól vásárlandó további hadianyagokra. Ea. Sólyom László. Jelentés a repülőterek építéséről Ea. Sólyom László. Javaslat az országmozgósítás (hadiállapotba helyezés) megszervezésére. Ea. Sólyom László.
8. ő. e.
1949. július 21.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4. 9. ő. e.
Sólyom László beszámolója. (Tárgya nem állapítható meg.) Javaslat az Államvédelmi Hatóság továbbfejlesztésére. Ea. Kádár János. Javaslat a rendőrség és az ÁVH fizetési rendjének szabályozására. Ea. Kádár János. Javaslat belügyminisztériumi elbocsátásokra. Ea. Vadász János.
1949. szeptember 2.
3 lap
Napirend (meghívó) és határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4.
10. ő. e.
Javaslat Magyarország légoltalmi szervezetére. Ea. Sólyom László. Javaslat az államvezetés részére tervezett óvóhelyekkel kapcsolatban. Ea. Sólyom László Javaslat a repülőterek 1950. évi bővítésére. Ea. Sólyom László. Különfélék. – Szovjet katonai tanácsadók kitüntetése. (Nevek nélkül.) – Az ÁVH-nál lévő szovjet tanácsadók kitüntetése. (Nevek nélkül.) – A határőrség 1950. március 1-jén kerüljön át az ÁVH-hoz.
1949. szeptember 29.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Javaslat a határőrség átadására. Ea. Révész Géza. Javaslat a déli határok műszaki lezárására. Ea. Görgényi Dániel. Újabb hadianyag kérése a Szovjetunióból. (Napirendről levéve!) Beszámoló az országmozgósító munkáról és javaslatok. Ea. Sólyom László. Javaslat a vasúti rakodóra. Ea. Bebrits Lajos. Javaslat a Ratulovszky János kinevezésére. Ea. Kádár János. 179
276. f. 84. cs.
Államvédelmi Bizottság 7.
Javaslat a moszkvai magyar nagykövetség katonai attaséja mellé műszaki szakértő kirendelésére.
11. ő. e.
1949. december 24.
6 lap
Határozati jegyzőkönyv, Gerő Ernő, Kádár János, Farkas Mihály, Péter Gábor és Szűcs Ernő aláírásával.[A jelenlévők közül Révész Géza aláírása hiányzik.] Előterjesztés nincs. Napirend: Határozatok az Államvédelmi Hatóság átszervezésével kapcsolatban. 12. ő. e.
1950. március 4.
5 lap
Napirend: Javaslat tizenegy honvéd visszahívására szovjet katonai iskolákról (1950. február 28.) és határozat az említettek visszahívására. Rákosi, Gerő Ernő, Marosán György, Kádár János és Farkas Mihály aláírásával. 13. ő. e.
1950. április 22.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, Rákosi aláírásával és előterjesztés. Napirend: Az ÁVH legfontosabb vezető kádereinek felülvizsgálatára a Titkárság által kiküldött négytagú bizottság jelentése.
Katonai Albizottság 14. ő. e.
1948. szeptember 22.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1.
2. 3. 4.
180
Farkas Mihály politikai tájékoztatójával kapcsolatos döntések (Farkas Mihály beszédének ismertetése, a párt népszerűsítése, az antiimperialista propaganda fokozása, a honvédségi pártszervezetek visszaállításának napirendre tűzése, a tisztek magánéletének rendezése.) Jelentés a Kossuth Akadémiára való jelentkezésekről. Javaslat a párttagság felülvizsgálatára a hadseregben. Különfélék. – A közép- é s felsőközép káderek részére indítandó tanfolyam előkészítése. – Elek Tibor a Hadiakadémia nevelő tisztje; javaslat készítése a KV Katonai Osztálya vezetőjére. – A honvéd büntető bíráskodás illetékességének kiterjesztése polgári személyekre. – Repülő és ejtőernyős pótdíj. – Kandó Bertalan jelölése a Tervhivatal katonai csoportja vezetőjének tisztére. – A KV Állampolitikai Osztályán Iparfejlesztési Bizottság létesítése. – Pártfunkcionáriusok behívása tartalékos tiszti kiképzésre.
Államvédelmi Bizottság 15. ő. e.
276. f. 84. cs. 1948. szeptember 30.
1 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4.
Megbízás jelentés készítésére a hadseregben folyó politikai munkáról. Megbízás a honvéd tisztikar összetételének vizsgálatára és politikai jellemzésére. A honvédségi pártszervezetek visszaállítására vonatkozó javaslat átdolgoztatása. Különfélék. – A szovjet fegyverek elleni hangulatkeltés megszüntetése a Haditechnikai Intézetben. – Bartha Albert volt honvédelmi miniszter egyenruha viselési jogának felfüggesztése. – Szász Ferenc vezérőrnagy ügye egyelőre levéve a napirendről. – Pálffy György beszámolója a Jogügyi Bizottság elé vitt javaslatok sorsáról. – Négy fő Hadbiztosi Akadémiára küldése. – Elek Tibor hathónapos pártiskolára küldése.
16. ő. e.
1948. október 11.
5 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. Napirend előtt: Megbízás Illy Gusztávnak a honvédségi eskü vagy fogadalom letételének kiegészítésére; megbízás javaslatok előterjesztésére a szakszolgálatos tiszthelyettesek ügyében. 1.
Jelentés és javaslatok a PB 1948. szeptember 2-ai, a párttagság felülvizsgálatára vonatkozó határozatának honvédségi végrehajtásával kapcsolatban. Javaslat a honvédségi törzstiszti és főtiszti tanfolyamra. Rendelet tervezete a továbbszolgáló rendszer bevezetésére a honvédségnél. Jelentés a Szanyi- ügyről. A honvédség anyagi javainak igénybevételével kapcsolatos problémák. Javaslat a honvédség központi hetilapjára. Javaslat a honvédség központi művészegyüttesére.
2. 3. 4. 5. 6. 7.
Napirenden kívül: – Deszkás János terjessze a következő ülés elé részletes tervezetet a honvédségi pártszervezetek visszaállítására – Jánosi Ferenc terjessze a következő ülés elé a november 7-e megünneplésére vonatkozó javaslatát. 17. ő. e.
1948. október 19.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. Napirend előtt: Illy Gusztáv hívja össze a katonai elő- és utóképzéssel foglalkozó bizottságot, miután Deszkás János kikérte a Szervező Bizottság döntését a bizottság vezetőjére vonatkozóan. 1. 2. 3.
Farkas Mihály tájékoztatója Földy Lajos leváltásáról (helyére, a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnökség élére Révész Géza kerül); a Földy-ügy tanulságai. Javaslat a pártszervezetek visszaállítására a hadseregben. Illy Gusztáv beszámolója a honvéd tisztikar politikai állapotáról.
181
276. f. 84. cs.
Államvédelmi Bizottság 4. 5. 6. 7.
Rendelet tervezete a szakszolgálatos tiszthelyettesek tiszti állománycsoportba való bejutására. Javaslat november 7-e megünneplésére a hadseregben. Javaslat a Katonapolitikai Főcsoportfőnökség BSZKRT kedvezményére. Különfélék. – A honvédség ellenőrzése a Legfőbb Állami Számvevőszéktől az Állami Ellenőrzési Központban megszervezendő katonai csoport hatáskörébe kerül. – Deszkás János dolgozzon ki javaslatot a katonai szolgálat alóli felmentésre. – Ugyanő tegyen javaslatot az iskolák államosításakor felmerült honvédségi pénzösszeg kiutalására. – A KV Katonai Osztályának munkatársait nem a honvédségből kell az osztályra vinni. – Illy Gusztáv készítse el a Honvéd Akadémiára vonatkozó rendeletet. – Határozat a munkás főtiszti és törzstiszti tanfolyam ünnepélyes megnyitásával kapcsolatban.
18. ő. e.
1948. november 2.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4.
A Katonai Albizottság féléves munkaterve. (1948. november 1. – 1949. május 1.) A szovjet katonai főtanácsadó jelentésével kapcsolatos feladatok. Az új katonai nyilvántartás előkészítő munkálatainak megindítása. Különfélék. – Szász Ferenc vezérőrnagy ügye (nyugdíjazás, párttagság). – A honvédségi tagfelülvizsgáló bizottságok tagjai. – Bejelentés a katonai elő- és utóképzés kérdéseivel foglalkozó bizottságról. – A törzstiszti és főtiszti tanfolyamok előkészületeinek tudomásul vétele. – Katonák kiküldése külföldi ünnepségekre. – Utasítás a Néphadsereg felelős szerkesztőjére vonatkozó javaslatra. Határozat az albizottság ülésének előkészítésével kapcsolatban. 19. ő. e.
1948. november 16.
13 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előkészítés a 2. napirendhez. Napirend előtt: Király Béla jelölése a Magyar Sport- és Testnevelési Tanács előkészítő bizottságába. 1. 2. 3. 4. 5.
Az V. Katonai Konferencia értékelése. A Katonai Albizottság (egyben a Honvédelmi Minisztérium) hathónapos munkaterve. (1948. november 15. – 1949. május 15.) A honvédség vezetése és a Honvédelmi Minisztérium átszervezése. A Vezérkari Főnökség szervezése és ügyköre. (Napirendről levéve.) Tanácsadók és kiképző tisztek kérése a Szovjetuniótól és magyar tisztek kiküldése szovjet katonai iskolákba.
20. ő. e.
1948. december 28. Határozati jegyzőkönyv.
182
3 lap
Államvédelmi Bizottság
276. f. 84. cs.
Előterjesztések nincsenek. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7.
Javaslat a politikai tisztek feladatkörére. Ea. Nógrádi Sándor. Beszámoló az V. Országos Katonai Konferencia határozatainak végrehajtásáról, ill. a KV Katonai Osztályának három hónapos munkaterve. Ea. Deszkás János. Javaslat az egyenruha viselés újabb szabályozására. Ea. Illy Gusztáv. Javaslat a hivatásos katonák és a polgári alkalmazottak illetményének rendezésére. Ea. Somogyi Imre. Javaslat a katonai eskü szövegére. Ea. Jánosi Ferenc. Bejelentés a Katonai Albizottság munkatervével kapcsolatban. Ea. Deszkás János. Jelentés a tagfelülvizsgáló bizottságok munkájáról. (Napirendről levéve.)
21. ő. e.
1949. január 24.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4.
Farkas Mihály ismeretlen tárgyú politikai tájékoztatója. Jelentés a honvédségi tagfelülvizsgálatról. Ea. Deszkás János. Javaslat a honvédségi csapattisztképzés reformjára. Ea. Sólyom László. Javaslat a katonai elő- és utóképzés megindítására. Ea. Illy Gusztáv. (Napirendről levéve.)
183
276. f. 84. cs.
184
Államvédelmi Bizottság
Agrárpolitikai Bizottság
276. f. 120. cs.
Az Agrárpolitikai Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei MOL M–KS 276. fond 120. csoport 1. ő. e.
1948. július 9.
9 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, a testület körbélyegzőjével, aláírás nélkül. Előterjesztés nincs. A mezőgazdasági termelési verseny kérdéseinek rendezése. Ea. Moharos József. 2. ő. e.
1948. július13.
7 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés nincs. A termelési verseny díjazási rendszere. 3. ő. e.
1948. július 14.
32 lap
Előzetes napirend az APB Titkársága körpecsétjével, Hargitai Árpád aláírásával. Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a napirenden kívüli pontok kivételével. (A jegyzőkönyvben a napirenden kívüli pontok 1. napirendi pontként szerepelnek, a többi ennek megfelelően 2–3–4. Ezt a jegyzékben figyelmen kívül hagytuk.) Napirenden kívül: Az FM átszervezésével kapcsolatos teendők. – Nagy Imre helyettesítése szabadsága idején.
1.
2.
3. 4. 5.
4. ő. e.
Az 1948. őszi minőségi vetőmag akció hitelszükségletének tervezete. Ea. Lázár Vilmos. Mellékelve: Az FM I. A.-1. termelési ügyosztályának feljegyzése a teendőkről és azok elvégzésének határidejéről. Tervezet a földművelődésügyi szakoktatás egységesítése tárgyában. Ea. Révy Dezső. Mellékelve: Feljegyzés az iskolán kívüli szakoktatásról. – A GF elé terjesztendő határozattervezet a földművelődésügyi szakoktatás egységesítése tárgyában. Az Agrárpolitikai Osztály Falusi Alosztályának három hónapos munkaterve. (1948. július 1. – október 1.) Ea. Szikra Sándor. A pártszervek és szervezetek feladatai a terméseredmények ellenőrzésével és beszolgáltatási rendelet végrehajtásával kapcsolatban. Az APB Titkárságának feljegyzése az állattenyésztő egyesületek államosítása tárgyában. (A szerkesztett jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1948. július 21.
11 lap
Előzetes napirend, az APB Titkársága körbélyegzőjével, Hargitai Árpád aláírásával. Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések az 1. és a 3. napirendi pont kivételével. 1.
A szántási hitel kérdése. Ea. Klinger Pál.
185
276. f. 120. cs.
Agrárpolitikai Bizottság 2.
Javaslat az Országos Mezőgazdasági Termelési Versenyiroda (OMTVI) szervezeti hovatartozására és pártirányítására. Ea. Hont János. Az FM átszervezése. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat az állattenyésztési egyesületek államosítására. Javaslat az APB és a megyei pártbizottságok kapcsolatára. Ea. Hont János. Javaslat a Budapesti Őszi Vásár mezőgazdasági részére. Ea. Hargitai Árpád. Mellékelve: A Budapesti Őszi Vásár szerkezeti vázlata.
3. 4. 5. 6.
5. ő. e.
1948. július 29.
5 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. 1. 2.
Javaslat a sertéspestis elleni oltások kötelezővé tételére. Ea. Kádár Tibor. Javaslat 200 mintagazda szeptember elejei kitüntetésére. Ea. Moharos József.
6. ő. e.
1948. augusztus 4.
16 lap
Előzetes napirend, az APB Titkársága körpecsétjével, Hargitai Árpád aláírásával. Jegyzőkönyv nincs. Előterjesztés az 1. és a 2. napirendi ponthoz. 1.
A mezőgazdasági termelési verseny díjazásának tervezete. (Mellékletekkel). Ea. Moharos József. Javaslat az őszi szántási és vetési terv végrehajtására. Ea. Pokomándi Gyula. Beszámoló az FM munkájáról. Ea. Keresztes Mihály. Beszámoló az őszi vásár előkészítéséről. Ea. Keresztes Mihály.
2. 3. 4. 7. ő. e.
1948. augusztus 12.
26 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés (fogalmazvány és tisztázat) a 4. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4.
8. ő. e.
Javaslat az őszi mezőgazdasági termelési tervre. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat „Mintagazda” kitüntetés rendszeresítésére. Ea. Donáth Ferenc. Javaslat az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésére. Ea. Donáth Ferenc. Az APB Titkárságának három hónapos munkaterve. (1948. augusztus 1. – október 31.)
1948. szeptember 29.
5 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. Napirend előtt: Fülöp Péter bejelentése az iskolán kívüli mezőgazdasági szakoktatás tárgyában. 1. 2. 3. 4.
186
Javaslat a mezőgazdasági szaksajtó összehívására. Ea. Fehér Lajos. Javaslat az új paraszti tömegszervezet felépítésére. Ea. Dögei Imre. Az új paraszti tömegszervezet oktatási terve. Ea. Markovics Pál. Különfélék. – Rendelettervezet a közellátási bűncselekmény miatt lefoglalt cséplőgépekkel kapcsolatos eljárás tárgyában. – Nagy Imre javaslata a következő ülés napirendjének kiegészítésére.
Agrárpolitikai Bizottság
276. f. 120. cs.
9. ő. e.
1948. október 21.
5 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv. Előterjesztések nincsenek. Napirend előtt: Szemző Béla (a COSZ miniszteri biztosa) megbízatásának visszavonása. 1. 2. 3. 4.
A házhelyrendezéshez szükséges ingatlanok biztosítása. Ea. Hont János. A beszolgáltatási verseny nyerteseinek díjazása. Ea. Szobek András. Az FM iskolán kívüli tanfolyamának tananyaga. Ea. Ónody Miklós. Járulék kivetése az állami kezelésbe vett apaállatok után. Ea. Béres Sándor.
187
276. f. 120. cs.
188
Agrárpolitikai Bizottság
Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 121. cs.
A Szövetkezetpolitikai Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei MOL M–KS 276. fond 121. csoport 1. ő. e.
1948. augusztus 9. Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés az 1. napirendi ponthoz. 1. 2. 3.
2. ő. e.
10 lap
Az etyeki földműves szövetkezet felülvizsgálása. Ea. Magos Gábor. A szerződéses termelés őszi terve. Ea. Kelemen Zoltán. A rizs-szövetkezetek kérdése. Ea. Berend József.
1948. augusztus 16.
5 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 3. ő. e.
A megyei szövetkezeti központok kiépítésének rendje. A burgonya és a hagyma termesztésére létesítendő nemzeti vállalat, ill. e termények termelői és fogyasztói ára. A szövetkezeti közgyűlések megtartása. Megyei szövetkezeti konferenciák. Földbérlő szövetkezeti mozgalom. Hitelszövetkezeti Tanács felállítása.
1948. szeptember 13.
5 lap
Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4.
4. ő. e.
Az etyeki földműves szövetkezet felülvizsgálása. Ea. Magos Gábor és Bárd András. A MOSZK, a megyei központok és a nemzeti vállalatok viszonyának tisztázása. Ea. Szántó Béla. A KÜLBART és a MOSZK viszonya. Ea. Hegedűs Tibor. Hegedüs András beszámolója az előhaszonbérleti rendelet végrehajtásával kapcsolatos munkákról.
1948. október 4. Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
5 lap
Jelentés a termelési szerződésekkel kapcsolatos munkákról. Ea. Kóbor György. A gépállomások és a szövetkezetek viszonya. Ea. Haász Péter. A megyei megbeszélések terve. Ea. Hegedüs András. A szövetkezetek áruellátása. Ea. Hegedűs Tibor. A hagyma termeltetése és ára. (Termelési szerződés.) Ea. Czinege Gábor. A borfelvásárlás szabályozása. Ea. Sárdy [?]. A paprikatermesztés szabályozása. Ea. Berend József. A mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletével kapcsolatos rendelet kiegészítése. Ea. Hegedűs Tibor.
189
276. f. 121. cs.
Szövetkezetpolitikai Bizottság 9.
A Népszava műtrágya kérdésről szóló cikkével kapcsolatos állásfoglalás. Ea. Schiffer Pál. 10. Malac-akció. (Pótlólag felvett napirend.)
5. ő. e.
1948. október 11. Szerkesztett jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések nincsenek. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
190
6 lap
Jelentés a felülvizsgálásokról. Ea. Magos Gábor. A táblás szövetkezeti mozgalom elvi kérdései. Ea. Hegedüs András. A földbérlő-szövetkezeti táblás csoportok működési szabályzata. Ea. Réczei László. Szövetkezeti oktatás. Ea. Tímár János. A tejszövetkezetek ügye. Ea. Voloncs [?]. Cukorrépa termelési szerződés. Kristóf Pál. A kétnapos szövetkezeti értekezlet részletes terve. Ea. Magos Gábor.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság MOL M–KS 276. fond 85. csoport 1. ő. e.
1948. november 3.
37 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1.
Javaslat a Politikai Bizottság számára a Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság felállításáról. Ea. Gerő Ernő. 2. Feljegyzés a földművesszövetkezetek illetékkedvezményeiről. Ea. Gönczi Iván. Mellékelve: A pénzügyminiszter 246.100/1948.XI. PM számú rendelete (tervezet) a földmívesszövetkezeteket terhelő egyes illetékek váltságösszegben lerovása tárgyában. 3. Kormányrendelet tervezete a nem élethivatásszerűen rizstermeléssel foglalkozók hozzájárulás fizetésére kötelezése tárgyában. Ea. Berend József. Mellékelve: Tihanyi Miklós feljegyzése a rendelettel kapcsolatban. 4. A GF Titkárságának feljegyzése a MDSZK VII. (terménykereskedelmi) főosztálya nemzeti vállalattá való átalakításáról. Ea. Hegedűs Tibor. 5. A MOSZK sajtóosztályának működési terve, különös tekintettel a Földművesszövetkezetek Lapjára. Ea. Bányai Sándor. Mellékelve: Feljegyzés a lap témaköreiről, rovatairól. 6. A gyümölcsösök kérdésében kiküldött bizottság javaslata gyümölcstermelő nemzeti vállalat létesítésére. Ea. Kristóf S. Pál. 7/a Kormányrendelet tervezete egyes szövetkezetek egyesülésével kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában. Ea. Magos Gábor. Mellékelve: Észrevételek a rendelettervezethez. 7/b Kormányrendelet tervezete egyes szövetkezeti alkalmazottak szolgálati jogviszonyával kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában. Ea. Magos Gábor. Mellékelve: Észrevételek a rendelettervezethez. 8. Az OSZH oktatási (szövetkezeti káderképzés) munkaterve és mellékletei. Ea. Keserű János. Mellékelve: Feljegyzés a járási szövetkezeti felelősök oktatásával kapcsolatban. Megjegyzés: A dossziéban két 1949. évi kormányrendelet tervezetét is elhelyezték! a) a Magyar Országos Szövetkezeti Központ, az Országos Szövetkezeti Tanács és a szövetkezeti felügyelői állások megszűnéséről. b) A Szövetkezetek Országos Szövetségének megalakulásáról. 2. ő. e.
1948. november 10.
11 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2.
3.
Javaslat az állami gazdaságok átszervezésére. Ea. Keresztes Mihály. Az Agrárpolitikai Bizottság Titkárságának javaslata a Mezőgazdasági Szakemberek Országos Szövetségének feloszlására és az új paraszti tömegszervezetbe való beolvadására. Ea. Erdei Mihály. Javaslat Szövetkezeti Ellátó Nemzeti Vállalat létesítésére. Ea. Hegedűs Tibor.
191
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 4.
3. ő. e.
Javaslat albizottságok felállítására és összetételére. [Gépállomási Bizottság, FM irányító bizottság, UFOSZ–FÉKOSZ irányító bizottság, Telepítési (tanyai) albizottság, Mezőgazdasági és Szövetkezeti káderbizottság, Agrár és szövetkezeti káderbizottság.] Ea. Hegedűs Tibor. Megjegyzés: Az előzetes napirendben szereplő, a talajjavítási, ill. a szervestrágya gyűjtő és kereskedelmi nemzeti vállalat létesítéséről szóló javaslatokat a Gazdaságpolitikai Bizottság elé utalták.
1948. november 17.
37 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Előterjesztések. 1.
Javaslat a közös művelést folytató szövetkezeti csoportok szanálására. Ea. Hegedüs András. Mellékelve: A táblás termelőszövetkezeti csoport, az átlagelosztású termelőcsoport és a közösen termelő csoport működési szabályzata. (Tervezet.) [lásd még az 5. ő. e. első és a 10. ő. e. első napirendi pontját.] 2. Javaslat az állattenyésztési alapok és állattenyésztési egyesületek megszüntetésére, a magántulajdonban lévő apaállatok állami tulajdonba vételére és állattenyésztésünk tervszerű irányításának megszervezésére. Ea. Hont János. Mellékelve: Feljegyzés a lótenyésztés várható bevételéről és kiadásairól. – Feljegyzés a szarvasmarhatenyésztés várható bevételéről és kiadásairól. – A birkák és mének állami tulajdonba és kezelésbe vételének pénzügyi kérdései. 3/a Kristóf István feljegyzése az öntözéses gazdálkodás 1949. évre szóló megszervezése tárgyában. Ea. Keserű János. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete az öntözéses gazdálkodás elősegítése tárgyában. 3/b Kristóf István feljegyzése a rizstermelő nemzeti vállat létrehozása tárgyában. Ea. Keserű János. 4. Javaslat a föld adás-vételének korlátozására és az állami földelővételi jog gyakorlására. Ea. Sándi Ottó. 5. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályának 1948. november 15-e és 1949. március 15-e közötti időszakra szóló munkaterve. Ea. Hegedüs András. 6. Javaslat a mezőgazdasági szaklapok összevonására. Ea. Fehér Lajos. 7. Kormányrendelet tervezete a szőlő- és gyümölcsgazdálkodási járulék tárgyában. Ea. Iliás Ferenc. 8. Különfélék. – További vetőmag felszabadítása a közellátási kötött készletből a földbérlő szövetkezetek részére. – Szövetkezeti jutalék szerződéses termeltetés esetén.
4. ő. e.
1948. november 24.
25 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések, az 1., a 3. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
192
A MOSZK és az FM átszervezése. Ea. Dégen Imre. A KV MSZO 1948. november 15-e és 1949. március 15-e közötti időszakra szóló munkaterve. Ea. Hegedüs András. Jelentés a Gépállomási Bizottság munkájáról és javaslat további gépállomások felállításáról. Ea. Haász Péter.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 4. 5. 6. 7. 8.
5. ő. e.
276. f. 85. cs.
Jelentés a szövetkezeti vonalon dolgozó, ill. szövetkezeti munkára szánt káderek vizsgálatáról. Ea. Magos Gábor. Jelentés a felülvizsgálásokról. (Napirendről levéve.) Kormányrendelet tervezete a mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmának szabályozásáról. Ea. Hegedüs András. Kormányrendelet tervezete a szőlő- és gyümölcsgazdálkodási járulék tárgyában. Ea. Hegedüs András. Különfélék. – Kormányrendelet tervezete a földművesszövetkezetek gazdasági tevékenységéről. – Feljegyzés a cukorrépamag termeltetésének rendezéséről. – Feljegyzés a rostnövények szerződéses termeltetéséről.
1948. december 2.
29 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. és az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7.
6. ő. e.
Javaslat a közös művelést folytató szövetkezeti csoportok szanálására. Ea. Hegedüs András. Mellékelve: A táblás termelőszövetkezeti csoport, az átlagelosztású termelőcsoport és a közösen termelő csoport működési szabályzata (Tervezet). – Javaslat a táblás és a kollektív csoportok gazdasági támogatására. A közösen termelő csoportok szanálásának alapelvei. Ea. Hegedüs András Az őszi mezőgazdasági kampány értékelése. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat a rendelkezésre álló területek hiánya miatt ki nem elégíthető jogos házhelyigénylők házhelyhez juttatásáról. Ea. Erdei Mihály. Javaslat az FM Oktatási Osztályának átszervezésére. Ea. Keresztes Mihály. Feljegyzés a közös legelők ügyében. Ea. Hegedűs Tibor. Feljegyzés a földművesszövetkezetek jutalékának szabályozásáról a szerződéses termelési rendszerben. Ea. Hegedűs Tibor.
1948. december 13.
29 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5.
6. 7. 8.
Az 1949. év mezőgazdasági termelési terve. Ea. Erdei Mihály A szerződéses termelés 1949. évi terve. Ea. Kristóf Pál. Javaslat tejalosztály felállítására a MOSZK-ban, a tejszövetkezetek szövetkezet-politikai és termeléspolitikai irányítására. A Magyar Vas- és Fémmunkások Szabad Szakszervezete Oktatási Osztályának javaslata a gépállomás mesterképző tanfolyam elvi felépítésére. Ea. Haász Péter. Mellékelve: A gépállomások téli feladati. Javaslat a föld adás-vételének szabályozásáról kiadandó kormányrendelet végrehajtási rendeletének és belső utasításának elvi szempontjaira. Ea. Sándi Ottó. Feljegyzés a reprezentatív mezőgazdasági statisztikai felvétel kérdőíveinek szempontjairól. Ea. Sándi Ottó. Javaslat a legelőtársulatok demokratizálására és a Zöldmező Szövetség megszüntetésére. Ea. Hegedűs Tibor. Javaslat a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének feloszlatására. Ea. Erdei Mihály. Mellékelve: A DOSZ vagyonkimutatása. 193
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 9.
7. ő. e.
Különfélék. – Feljegyzés baromfifarmok létesítéséről és Baromfitenyésztő és Keltető Nemzeti Vállalat alapításáról. – A mezőgazdaságban dolgozó munkavállalók karácsonyi segélyezésének szabályozása. 1948. december 30.
32 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
8. ő. e.
Feljegyzés a mezőgazdasági bérkérdésről és az 1949. évi mezőgazdasági keretszerződésről. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés a mezőgazdasági és szövetkezeti hitelellátásról Ea. Schiffer Pál. Mellékelve: Hitel felosztási terv 1949. első félévére. Javaslat a vadászati kérdés egységes rendezésére. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés az 1949. évi rizstermelési szerződésekről. Ea. Keserű János. Mellékelve: Három tipusú rizstermelési szerződés tervezete. Javaslat a tavaszi mezőgazdasági kampány lebonyolítására. Ea. Keresztes Mihály. Munkaterv a FÉKOSZ és az UFOSZ egyesítésére az alsóbb szervekben. Ea. Dögei Imre. Feljegyzés az Állami Hal- és Nádgazdasági Üzemek Nemzeti Vállalattá átszervezése tárgyában. Ea. Hegedűs Tibor. Különfélék. – Feljegyzés a baromfipestis elleni védekezés tárgyában. – Javaslat Méhészeti Nemzeti Vállalat létesítésére. – Feljegyzés a szövetkezeti tanfolyamok hallgatóinak illetménytérítéséről, ill. tanulmányi segélyéről.
1949. január 2.
20 lap
Előterjesztések. Hiányos anyag, felbomlott irattári rendben! A jegyzék a lerakás állapotát tükrözi. – –
–
–
9. ő. e.
(2.) A mezőgazdasági beruházások 1949. évi előirányzata. (Mellékletekkel.) Feljegyzés a mezőgazdaság hitelellátásának elveiről. Mellékelve: Az 1949. évi hitel és pénzforgalom. – Ügyrendtervezet a helyi hitelvéleményező bizottságok részére. – Határozati javaslat a hitelfolyósításról (1949. január 28.) (7.) Javaslat a gépállomások tavaszi munkájánál alkalmazandó tarifa meghatározására és szerződéses munkák bevezetésére. Mellékelve: Határozati javaslat (1949. január 28.) Megjegyzés: Itt helyezték el az Egyesített Mezőgazdasági Kísérleti Intézetek Központjának tervezetét. (8.) Az FM V. Gépesítési Főosztály határozati javaslata a szántási kötelezettséget nem teljesítő magántulajdonban lévő traktorok igénybe vételére. Mellékelve: FM rendelet tervezete egyes mezőgazdasági traktorok igénybevétele tárgyában.
1949. január 14. Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével.
194
27 lap
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
1. 2.
3. 4. 5. 6.
7.
10. ő. e.
276. f. 85. cs.
Tanyai kérdés. (Munkaterv.) Ea. Dégen Imre. Feljegyzés a mezőgazdasági bérkérdésről, az 1949. évi mezőgazdasági keretszerződésről és a munkavállalói jogviszonyról. Ea. Gönczi Iván. Mellékelve: Határozati javaslat. Határozati javaslat az 1949. évi mezőgazdasági tervre. (Mellékletekkel.) Ea. Hont János. Feljegyzés a vadászati kérdés egységes rendezéséről. Ea. Gönczi Iván. Mellékelve: Határozati javaslat. Rizstermelési szerződések (Lásd a 7. ő. e. 4. napirendi pontját!) FM rendelet tervezete a földreform, illetőleg a telepítés végrehajtása során juttatott vagyontárgyakért járó szolgáltatásokról és az évenként esedékes juttatási árelőleg fizetéséről szóló 49.999/1948. FM számú rendelet kiegészítése tárgyában. Ea. Sándi Ottó. Különfélék. – Feljegyzés az Állami Hal- és Nádgazdasági Üzemek Nemzeti Vállalattá átszervezése tárgyában. (Uaz, mint a 7. ő. e. 7. napirendi pontja.) – Baromfipestis kérdése. (Előterjesztés nincs. Lásd a 7. ő. 8. napirendi pontját!) – Cukorgyárak mezőgazdasági ingatlanainak átadása állami gazdaságok részére. (Az előterjesztést lásd a következő ülés 7. napirendi pontjában!)
1949. január 21.
53 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2.
3. 4. 5. 6. 7.
11. ő. e.
Jelentés a termelőszövetkezeti csoportokról, 103 csoport felülvizsgálata alapján. Ea. Berend József. Mellékelve: Teendők az első hullám munkájának befejezése és a második hullám megindulása után. – Kimutattások a termelőszövetkezeti csoportokról. – Az FM rendelet tervezete a földműves szövetkezet és a földbérlőszövetkezet termelőcsoportjának működési szabályzatáról. – A táblás termelőszövetkezeti csoport, az átlagelosztású termelőcsoport és a közösen termelő csoport működési szabályzata. (Tervezet.) Jelentés a szövetkezeti közgyűlési kampányról. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Határozati javaslat (mellékletekkel) a közgyűlési kampányok során tapasztalt hibák kiküszöbölésére. Feljegyzés az FM és alsó igazgatásának átszervezéséről. Ea. Keresztes Mihály. A mezőgazdasági beruházások 1949. évi előirányzata. (Mellékletekkel.) Ea. Hont János. Mezőgazdasági mintakörzetek terve. Ea. Sándi Ottó. Feljegyzés a lótenyésztés egységesítéséről. Ea. Vincze János. Feljegyzés a cukorgyárak mezőgazdasági ingatlanainak a cukorgyárak részére történő átadásáról.
1949. január 31.
48 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont és a különfélék kivételével. (A határozati jegyzőkönyv és a lerakás rendje eltér egymástól. A jegyzék az utóbbit követi.)
195
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1. 2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
12. ő. e.
Jelentés a DÉFOSZ alakuló gyűlésekről. Ea. Erdei Mihály. A mezőgazdasági beruházások 1949. évi előirányzata. (Mellékletekkel.) Ea. Hont János. (A határozati jegyzőkönyvben 6. napirendi pontként szerepel.) Javaslat a mezőgazdasági tudományos intézetek átszervezésére. Ea. Krámer Mihály. Mellékelve: Határozati javaslatok. (A határozati jegyzőkönyvben 5. napirendi pontként szerepel.) Javaslat a mezőgazdasági hitelellátás rendjére. (Határozati javaslattal és számos melléklettel.) Ea. Schiffer Pál. (A határozati jegyzőkönyvben 2. napirendi pontként szerepel.) Feljegyzés az 1920-as, az 1936-os és az 1945-ös földreformmal kapcsolatos kintlevőségek tárgyában. Ea. Schiffer Pál. Mellékelve: Határozati javaslat. (A határozati jegyzőkönyvben 3. napirendi pontként szerepel.) Javaslat a gépállomások tavaszi munkájánál alkalmazandó tarifa meghatározására és szerződéses munkák bevezetésére. Ea. Szőcs Pál Mellékelve: Határozati javaslat. (A határozati jegyzőkönyvben 7. napirendi pontként szerepel.) Az FM V. Gépesítési Főosztály határozati javaslata egyes mezőgazdasági traktorok igénybevétele tárgyában. Ea. Szőcs Pál. Mellékelve: FM rendelet tervezete egyes mezőgazdasági traktorok igénybevétele tárgyában. (A határozati jegyzőkönyvben 8. napirendi pontként szerepel.) Az FM V. Gépesítési Főosztály feljegyzése az Országos Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet felállítása tárgyában. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) Különfélék. – A szerződéses termelésű napraforgómag árának megállapítása. (A határozati jegyzőkönyvben 4. napirendi pontként szerepel.) – Dohánytermelési akció. (A határozati jegyzőkönyvben 10. napirendi pontként szerepel.) – Tanyai ügyek. (A határozati jegyzőkönyvben 11. napirendi pontként szerepel.) – A tej átvételének módja. (A határozati jegyzőkönyvben 12. napirendi pontként szerepel.) – Az FM javaslata az 1949. évi tavaszi lucerna és vöröshere vetőmagakcióra. (1949. január 29.) – Feljegyzés a dohánytermelés dolgozó paraszti, ill. szövetkezeti vonalra való „átépítéséről”. (1949. január 24.) – Feljegyzés a szerződéses termelésű napraforgómag ármegállapítása tárgyában. (1949. január 28.) – Feljegyzés az Országos Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet felállítása tárgyában. (1949. január 20.)
1949. február 7.
27 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
2.
196
Az MDP Hajdú Megyei Bizottságának jelentése a szövetkezeti, a mezőgazdasági, valamint a paraszt kérdésekről. Ea. Horváth [?]. Mellékelve: Kivonat a Hajdú megye mezőgazdasági és szövetkezeti munkáját vizsgáló bizottság jelentéséből. Javaslat a termelőszövetkezeti csoportok, a földbérlő szövetkezetek és a termelőszövetkezetek kérdésével kapcsolatban. Ea. Hegedüs András.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 3. 4. 5. 6.
13. ő. e.
276. f. 85. cs.
Feljegyzés a rizstermelésről. Ea. Karsai Mihály. Mellékelve: Javaslat a rizskérdés rendezésére. A mezőgazdasági termelési verseny elvi kérdései. Ea. Hont János. A tanyai építkezések megtiltásáról szóló rendelet. Ea. Dégen Imre. Feljegyzés a tavaszi hitel folyósítása tárgyában. (Napirendről levéve.) Különfélék. – A mezőgazdasági kiállítás és a tenyészállatvásár alapelvei. – Feljegyzés az igazságügyi letartóztató- és nevelőintézetek mezőgazdasági ingatlanainak átszervezéséről. – Az Állami Gazdaságok Központja részére haszonbérletként felajánlott ingatlanok ügye. – Az 1949. évre előirányzott 500 000 kh. napraforgó vetésterület biztosítása. (Előterjesztés nincs.)
1949. február 14.
31 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5.
6. 7. 8.
14. ő. e.
Jelentés a megyei termelési felelősök 1949. február 8-ai értekezletéről. Ea. Erdei Mihály. Javaslat az öntözéses gazdálkodás szabályozására. Ea. Bartos István. Javaslat a Kereskedelmi és Szövetkezetügyi Minisztérium szövetkezeti részlegének átszervezésére. Javaslat a munkaegység bevezetésére a III. típusú termelő-szövetkezeti csoportoknál. Ea. Berend József. Mellékelve: Az FM Termelőszövetkezeti Főosztályának feljegyzése az őszi búza termelésére vonatkozó munkateljesítmény-táblázat összeállításáról. (A táblázatok szerelve.) Feljegyzés a nem állami erdőkben folyó erdőpusztítások megakadályozásáról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Határozati javaslat. Az ÁMG tavaszi idényterve. Ea. Szőcs Pál. Mintakörzetek terve (28–31. lap) Ea. Sándi Ottó. Különfélék. – Mezőgazdasági dokumentációs osztály létesítése a Mezőgazdasági Tudományos Intézetek Központjában. Ea. Sándi Ottó. – Javaslat a magyarországi német nemzetiségű és anyanyelvű lakosságra vonatkozó egyes kérdések megoldására (sváb ingatlanok). – Javaslat a talajjavítások térítési összegének megállapítására. – Javaslat a kisparaszti sertéstenyésztés fejlesztésére. – Az állami gazdaságok 8 órás munkanapja. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.)
1949. február 21.
33 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések az 5., a 7. és a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2/a. b.
Javaslat a mezőgazdasági termelési rendszer elvi szempontjaira. Ea. Dögei Imre. Javaslat mezőgazdasági főiskola felállítására. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: Határozati javaslat. Javaslat a mezőgazdasági szaktanárok hat hónapos átképző tanfolyamára. Ea. Sándi Ottó. Megjegyzés: A javaslat két példánya található az anyagban, a második példányon Gerő Ernő kézírásos megjegyzései és javításai láthatók. 197
276. f. 85. cs.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
15. ő. e.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
c. Javaslat a hat hónapos mezőgazdászképző iskola szervezésére. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: Határozati javaslat. Feljegyzés a hitelszövetkezetek demokratizálásáról. Ea. Schiffer Pál. Mellékelve: A hitelszövetkezetek tagságával kapcsolatos elvi kérdések. A termelőszövetkezeti csoport tulajdonára vonatkozó kérdések. Ea. Gönczi Iván. Az állami gazdaságok kollektív szerződése. Ea. Sándi Ottó. Jelentés a gép- és traktorállomások pártszervezetének helyzetéről. Ea. Horváth János. A földfelajánlások kérdése. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.) Jelentés a szövetkezeti gyümölcsösökről. Ea. Karsai Mihály. Mellékelve: Javaslat a gyümölcsösök rendezésére. Különfélék. – Szálastakarmány Nemzeti Vállalat létesítése. – Mezőgazdasági Építő Nemzeti Vállalat felállítása.
1949. február 26.
47 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. A mezőgazdaság öt éves tervének alapvető kérdései. Ea. Hont János. 16. ő. e.
1949. március 10.
25 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. (Rongált lap, a hátlapon kézírásos megjegyzésekkel.) Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7.
8. 9.
17. ő. e.
A KV Agitációs Osztályának javaslata a szövetkezeti agitáció munkatervére. Ea. Simó Tibor. Javaslat mezőgazdasági és szövetkezeti osztályok létesítésére az MDP megyei bizottságain, valamint mezőgazdasági és szövetkezeti felelősök beállítására a járási bizottságoknál és a nagyobb mezőgazdasági városok pártbizottságaira. Ea. Szőke Mátyás. Javaslat a teljesítménybérezés bevezetésére az állami gazdaságokban. Ea. Rácz Pál. Feljegyzés a kulákok és más ingatlantulajdonosok földfelajánlásával kapcsolatban. Ea. Hegedüs András. A mezőgazdasági szakoktatás kérdése. Ea. Hajdú Gyuláné. Javaslat a magántraktorok és cséplőgépek kérdésében. Ea. Haász Péter. Mellékelve: Javaslat a mezőgazdasági üzemanyagárak szabályozása tárgyában. Határozati javaslat a vízdíj szabályozására. Ea. Keserű János. Mellékelve: FM rendelet tervezete az öntözővizek használatáról szóló kormányrendelet (szintén tervezet) végrehajtása tárgyában. Javaslat az általános földműves szövetkezeti taglétszám növelésére (tagtoborzó kampány). Ea. Czinege Gábor. Különfélék. – Feljegyzés a dohánytermelési szerződésekről és javaslat a termelőszövetkezeti csoportoknak a dohánytermelésbe való bekapcsolására. – Tenyészbikák eladása a tavaszi mezőgazdasági kiállításon népi demokratikus országok részére. – Határozati javaslat a GF részére az 1949. évi műtrágyaakció módosítása tárgyában. – Premizálás bevezetése a gépállomásokon, az üzemanyag megtakarításának és a gépek karbantartásának ösztönzésére.
1949. március 14.
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával.
198
18 lap
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Megjegyzés: Az ülés elmaradt! A kiküldött anyagot a bizottság tagjainak március 14-ig vissza kellett küldeniük. Feljegyzés a mezőgazdasági magánszektorokra készített munkabér határozat elvi jelentőségű pontjaihoz. (Mellékletekkel.) 18. ő. e.
1949. március 21.
53 lap
Előzetes napirend, Erdei Mihály aláírásával. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6.
7.
8.
19. ő. e.
Az MDP Somogy Megyei Bizottságának jelentése a megye mezőgazdasági és parasztpolitikai helyzetéről. Ea. Molnár László. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának munkaterve 1949. március 15-étől augusztus 1-jéig. Ea. Erdei Mihály. Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági ingatlanok, élő és holt gazdasági felszerelések felajánlásának szabályozása és ezzel kapcsolatos egyes jogszabályok kiegészítése, illetőleg módosítása tárgyában. Ea. Hegedüs András. A termelőszövetkezeti csoportok szociális kérdései. Ea. Gönczi Iván. Javaslat a mezőgazdasági üzemanyagárak újabb szabályozására. Ea. Haász Péter. Kormányrendelet tervezete a MOSZK megszűnéséről, valamint kormányrendelet tervezete a Szövetkezetek Országos Központjának megalapításáról. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Kivonat a SZOK alapszabályából (küldöttgyűlés, körzeti választmányok). – Törvényjavaslat tervezete a szövetkezetekről szóló 1947. évi XI. törvénycikk újabb módosítására. Javaslat a szerződéses sertéshízlalási és sertéstenyésztési akció megszervezésére. Ea. Kóbor György. Mellékelve: A szerződéses hízlalási és tenyésztési akció munkaterve. Különfélék. – Az 1949. évi vetőmagcsávázás megoldása. – Szarvasmarha-, sertés- és juhtenyészetek „konstrukciójának” megállapítása a termelőszövetkezeti csoportoknál.
1949. április 4.
33 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Feljegyzés az új Szövetkezeti Központ feladatköréről és szervezeti felépítéséről. Ea. Dégen Imre. Kormányrendelet tervezete a MOSZK megszűnéséről. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Tájékoztatás a tervezet korábbi jogszabályokra történő utalásairól. – Az FM új szervezetábrája. Javaslat a földhivatalok átszervezésére, ill. a MÁK megszüntetésére. Ea. Keresztes Mihály. Jelentés az MDP falusi politikájának Tolna megyei elhajlásairól. Ea. Magos Gábor. Kormányrendelet tervezete a mezőgazdálkodás tervszerűségének fokozottabb biztosítása tárgyában. (Kényszerintézkedések.) Ea. Hegedüs András. Jelentés a tavaszi mezőgazdasági kampány állásáról. Ea. Keresztes Mihály. Adatközlés a termelőszövetkezeti csoportokról az 1949. március 12-ei állapot szerint. Ea. Berend József. A gépállomások felállításának 1949. évi ütemterve. Ea. Szőcs Pál. Javaslat a gyümölcs és a szőlőtermelő tszcs-k ügyének rendezésére. Ea. Karsai Mihály. Változtatások az FM-ben, a mezőgazdasági igazgatóságok felállítása következtében. Ea. Keresztes Mihály. 199
276. f. 85. cs. 11. 20. ő. e.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság Különfélék. – Állami bárányfelvásárlási akció. 1949. április 16.
48 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10.
21. ő. e.
Javaslat a Szövetkezeti Szövetség szervezeti felépítésére. Ea. Dégen Imre. Feljegyzés az FM szervezetében szükséges átalakításokról. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat a növénynemesítés átszervezésére és fejlesztésére. Ea. Sándi Ottó. Javaslat a mintakörzetek tervére. Ea. Szőke Mátyás. Mellékelve: A Komárom és a Szolnok megyei mintakörzet 1949. évi, valamint ötéves terve. Feljegyzés a sertésfelvásárlás szervezetének átalakításáról Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés az 1949–1950. gazdasági év sertéshízlalási átadási kötelezettségéről. Ea. Horváth Lajos. Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági szolgálati jogviszonyból eredő követelések érvényesítéséről. Ea. Rácz Gyula. Kimutatás az erdőgazdasági alkalmazottak korábbi és az új kollektív szerződésben tervezett átlagos béréről. Ea. Balázs Emil. Feljegyzés a tagszövetkezeti alkalmazottak felülvizsgálata tárgyában. Ea. Dégen Imre. Különfélék. – A rizstermelést előmozdító hozzájárulásról szóló kormányrendelet módosítása. – Tenyészüsző felvásárlás az állami gazdaságok részére. – A termelőszövetkezeti csoportoknak juttatandó szarvasmarha törzstenyészetekkel kapcsolatos kérdések.
1949. május 2.
16 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések, a 2., a 3., a 4. napirendi pont, valamint a 11. napirendi pont második tétele kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
200
Feljegyzés az FM szervezetében szükséges átalakításról. Ea. Keresztes Mihály Mellékelve: Az FM új szervezetábrája. A Mezőgazdasági Akadémia és a mezőgazdasági tanfolyamok anyaga. Ea. Hajdú Gyuláné. Az állatorvos-kérdés rendezése. Ea. Kádár Tibor. Javaslat a földreform lezárására és a földhivatalok átszervezésére. Ea. Padányi Sándor. Feljegyzés a gyümölcstermelési szerződésekről. Ea. Kristóf Pál. Javaslat a termelőszövetkezeti csoportok állatorvosi ellátásának rendezésére. Ea. Berend József. Javaslat az erdei legeltetés megtiltásáról szóló kormányrendelet kiadására. Ea. Keresztes Mihály. Feljegyzés az új gazdajegyzők alkalmaztatásával, ill. a régi gazdajegyzők előléptetésével kapcsolatban. Ea. Magos Gábor. Javaslat a termelőszövetkezeti tagok által a csoportnak felajánlott szarvasmarhák és igásállatok átvétele tárgyában. Ea. Berend József. Feljegyzés a mezőgazdasági részes munkabérek szabályozásához. Ea. Rácz Gyula. Különfélék. – A földművesszövetkezeteknél létesített szarvasmarha-, sertés- és juhtenyészetek további elhelyezése és új konstrukciójának megállapítása. – A Mezőgazdasági Akadémia és a mezőgazdasági tanfolyamok hallgatóinak segélyezése.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 22. ő. e.
1949. május 9.
276. f. 85. cs. 67 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5. 6.
7. 8.
23. ő. e.
Feljegyzés az 1949. évi cséplési és beszolgáltatási kampányról. Ea. Szőke Mátyás. Feljegyzés a faluvillamosítás kérdéséről. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés a Tanyai Tanács működéséről és problémáiról. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete a tanyaközpontok kialakításához szükséges területek biztosításáról. – Kormányrendelet tervezete a tanyaközpontok kialakításának biztosításáról. (Gerő Ernő kézírásos észrevételeivel.) Feljegyzés a mezőgazdasági részes munkabérek szabályozásáról. Ea. Rácz Gyula Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági szolgálati jogviszonyból eredő követelések érvényesítéséről. Ea. Rácz Gyula. Egy-egy feljegyzés a kertészeti és szőlészeti magánszektorra készített munkabérhatározat, ill. a kertészeti, gyümölcstermesztési állami szektorra készített kollektív szerződés elvi jelentőségű pontjaihoz. Ea. Rácz Gyula. Az ÁMG 1949. évi cséplési terve. Ea. Szőcs Pál. Javaslat a Mezőgazdasági Akadémia, a mezőgazdász képző iskola és a tszcs vezetőképző iskola hallgatóinak kiválasztására. Ea. Hajdú Gyuláné. Mellékelve: A 12 hónapos paraszti káderképző tanfolyam anyaga. (Tervezet.) – Javaslat az új mezőgazdasági szakkáderképző iskolák tanítási anyagára. – Javaslat az új mezőgazdasági káderképző iskolákra behívott káderek fizetésének rendezésére.
1949. május 23.
59 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. A 3., a 6., a 7., a 9. és a 12. napirendhez meghívottak névsora. Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Az őszi mezőgazdasági fejlesztési terv vázlata. Ea. Hegedüs András. Javaslat az őszi tagosítás tervének elkészítéséhez. Ea. Hegedüs András. Javaslat a minta termelőszövetkezeti csoportok fejlesztésére. Ea. Berec József. Feljegyzés a termelőszövetkezeti csoportok gazdasági megsegítéséről. Ea Gönczi Iván. Előterjesztés az előjegyzett és az előjegyzés nélkül működő termelőcsoportok ügyében. Ea. Berend József. A termelési szerződések fejlesztési terve. Ea. Hont János. Jelentés az állami gazdaságok átszervezéséről és jelenlegi helyzetéről. Ea. Borhi Rezső. Feljegyzés a kulák-középparaszt határ megvonásáról. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés a közadó behajtási eljárásról szóló rendelet-tervezet egyes részleteiről. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés a földbérlő-szövetkezetek önállóságának megszüntetésével kapcsolatban. Ea. Dégen Imre. Javaslat (két példányban) a mezőőri kérdés rendezésére. Különfélék. – A szerződéses napraforgó termesztés kiterjesztése. – A lucerna- , vöröshere- és baltacimmag kötelező termesztése és kicséplése. Mellékelve: FM rendelet tervezete a lucerna- vöröshere- és baltacimmag kötelező termesztéséről és kicséplésének biztosításáról. – A Műtrágya- és Növényvédőszer-értékesítő NV feletti főfelügyelet, valamint műtrágya- és növényvédőszer forgalmi bizottság létesítése. – A Budapest környéki álőstermelők és kulákok őstermelői igazolványai kiadásának rendezése.
201
276. f. 85. cs. 24. ő. e.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. június 4.
42 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések, a 8. napirendi pont, valamint a 9. napirendi pont első tétele kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
25. ő. e.
Jelentés a termelési verseny állásáról az állami gazdaságokban, a gépállomásokon és a termelőszövetkezeti csoportokban. Ea. Hont János. Előterjesztés a minta termelő-szövetkezeti csoportok kialakításáról. Ea. Pendl Rudolf. Javaslat a SZÖVOSZ megyei választmányainak és Országos Küldöttgyűlésének öszszehívására. Ea. Dégen Imre. A DÉFOSZ 3 hónapos munkaterve. (1949. június 1 – augusztus 31.). Ea. Rácz Gyula. Mellékelve: Feljegyzés a munkatervvel kapcsolatban. Javaslat a Gyümölcstermelő NV átszervezésére. Ea. Kristóf Pál. Javaslat az általános jövedelemadóról szóló rendelet módosítására. Ea. Antos István. Mellékelve: Kimutatás az állatállománnyal kapcsolatos adókról. Javaslat a gépállomások szerződéses munkájának bevezetésére az 1949–1950. gazdasági évben. Ea. Jenei István. Teendők a kulákok földfelajánlásival kapcsolatban. Ea. Haász Péter. Különfélék. – A tszcs-k könyvelésének megszervezése. – Az 1949. évi svájci tenyészmarha import. – A földművesszövetkezetek mész és cementáru kereskedelmi tevékenysége.
1949. június 13.
24 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Az 1., a 2., a 4. és az 5. napirendhez meghívottak névsora. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5.
26. ő. e.
Az MDP Csongrád Megyei Bizottságának jelentése falusi munkájáról. Ea. Borbás Lajos. A DÉFOSZ három hónapos munkaterve. (1949. június 1. – augusztus 31.) Ea. Rácz Gyula. Kormányrendelet tervezete egyes haszonbérleti szerződések alapján követelhető haszonbér mértékéről. Ea. Haász Péter. Feljegyzés az 1949. évi gabonaárak tárgyában. Ea. Gönczi Iván. Mellékelve: Az előző gazdasági évben a Nemzeti Vállalatok által felvásárolt termények mennyiségéről és termelői áron számított értékéről. Az FM Szakoktatási Főosztály javaslata az agráregyetemi hallgatók nyári gyakorlatára. Ea. Sándi Ottó.
1949. június 27.
76 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. A 2., a 3. , a 4., az 5. és a 7. napirendhez meghívottak névsora. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
202
A mezőgazdaság beruházási előirányzata az ötéves tervre. (Gerő Ernő kézírásos megjegyzésével.) Ea. Hont János. A növénytermelés ötéves terve; a gyümölcstermelés, a méhészet és a selyemhernyótenyésztés ötéves terve; a szőlészet és borászat ötéves terve. Ea. Nagy Gyula. Az állattenyésztés ötéves terve. Ea. Hont János. A mezőgazdaság gépesítésének ötéves terve. Ea. Raab György. Az állami gazdaságok ötéves terve. Ea. Fáy István. Az ötéves öntözési terv vázlata. Ea. Serf Egyed. A gazdasági épületek építésének ötéves terve. (Gerő Ernő kézírásos megjegyzésével.) Ea. Hont János.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Megjegyzés: Sem az előzetes napirendben, sem a határozati jegyzőkönyvben nem szereplő anyag: A villamosítás és az ötéves terv. (51–71. lap) 27. ő. e.
1949. július 1.
51 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
28. ő. e.
A mezőgazdasági termelőszövetkezet (IV: típus) alapszabály- tervezete. Ea. Berend József. A KV Szervezési Osztályának javaslata a termelőszövetkezeti csoportok pártszervezeteinek feladataira és felépítése. Ea. Horváth János. A termelőszövetkezeti csoportok vagyoni kérdései. Ea. Berend József. A termelőszövetkezeti csoportok mérleg- és jövedelemelosztása. Ea. Berend József. Feljegyzés az 1949. évi árugabonáról. Ea. Gönczi Iván. Feljegyzés egyes fontosabb mezőgazdasági cikkek termelői áráról. Ea. Gönczi Iván. Javaslat a mezőgazdaság magánszektorában lévő esedékes kölcsönök behajtására. Ea. Schiffer Pál. Javaslat a megyei titkárok és a mezőgazdasági és szövetkezeti osztályvezetők országos értekezletének összehívására. Ea. Szőke Mátyás. A KV MSZO jelentése a cséplési és terménybegyűjtési kampány előkészítéséről. Ea. Hont János. Javaslat a Közgazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági szakának megszervezésére és tananyagára. Ea. Nagy Tamás. Különfélék. – A marhafelvásárlás egyes pénzügyi kérdései. – Öntözővíz-díjrendelet kiadása. – A termelőszövetkezeti csoportok ellátása növendékbikával. – Az állami gazdaságok központja által indítandó üzemi szaklap.
1949. július 12.
65 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Törvénytervezet a részleges tagosításról. Ea. Hegedüs András. Az agrárigazgatás átszervezésének terve. Ea. Magos Gábor. Az FM 1949–1950. évi növénytermelési terve. Ea. Hont János. Mellékelve: FM rendelet tervezete a kötelező tarlóhántásról. A szerződéses termelés 1949–1950. évi terve. Ea. Hont János. A SZÖVOSZ 1949–1950. tanévre szóló oktatási munkaterve. Ea. Dégen Imre. Dolgozó parasztok tszcs-látogatásának megszervezése. Ea. Berend József. Beszámoló a Szovjetunióban járt parasztdelegáció munkájáról. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat a gépállomások mellett gépállomási tanácsok felállítására. Ea. Szőcs Pál. Különfélék. – A földreform kezelésével kapcsolatos egyes problémák (a földreform befejezése). – Tenyészbikáknak alkalmas bikaborjak szerződéses felnevelése; az 1949. évi borjúnevelési akció ütemterve és pénzügyi előirányzata. – A határozati jegyzőkönyvben: Mezőgazdasági munkabér vizsgálat. Az előterjesztés: Feljegyzés a mezőhegyesi állami gazdaság munkavállalóinak területi bércsoport besorolása. – A gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezeti csoportok levelezése a Szovjetunió szovhozaival, gép- és traktorállomásaival.
203
276. f. 85. cs. 29. ő. e.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. július 18.
101 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2.
A tagosítási kampány terve. Ea. Hegedüs András. Rendelettervezet a földműves termelőszövetkezet alakulásáról. Ea. Berend József. Mellékelve: A földműves termelőszövetkezet (önálló III. típus) alapszabály-tervezete. – Bevezető az önállóvá átalakuló csoportok részére. – Gerő Ernő kézírásos megjegyzései. 3. Az ÁMG 1949. évi őszi terve. Ea. Szőcs Pál. 4. FM rendelet tervezete a termelőszövetkezeti csoportok részére az 1949–1950. gazdasági évben szükséges mezőgazdasági munkaerő biztosításáról. Ea. Szőcs Pál. 5. Javaslat az ÁMG politikai osztálya megszervezésére. Ea. Fülöp Péter. 6. Jelentés a Szovjetunióban járt parasztküldöttség munkájáról. Ea. Fehér Lajos. 7. Javaslat a földművesszövetkezetek országos küldöttgyűlésének összehívására és lebonyolítására. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: A megyei választmányi ülések értékelése. – Az országos küldöttgyűlés napirendje. – Kivonat a SZOK alapszabályából. 8. A KV MSZO feljegyzése a földhözjuttatottak előlegeinek behajtásáról. Ea. Antos István. 9. Javaslat az Agrártudományi Egyetem szakosítására és átszervezésére. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: A mezőgazdaság-tudományi a kertészeti és az állatorvosi kar, valamint a pedagógiai szak tanterve. 10. Különfélék. – Határozati javaslat a magyar–román birtokcsere-egyezmény végrehajtására. Mellékelve: A magyar–román birtokcsere-egyezmény adatai. – Vidéken szervezendő mezőgazdasági kiállítások. – A Gyümölcstermelő Nemzeti Vállalat decentralizálásával kapcsolatos egyes kérdések.
30. ő. e.
1949. július 25.
16 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések, a 2., a 3., a 6. és a 7. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
31. ő. e.
Rendelettervezet a mezőgazdasági termelőszövetkezet (IV. típus) alakulásáról. Ea. Berend József. Mellékelve: A mezőgazdasági termelőszövetkezet (IV. típusú) alapszabály tervezete A termelőszövetkezeti csoportok gazdasági megsegítése. Ea. Berend József. A tszcs alapszabály módosítása. Ea. Berend József. A KV MSZO javaslata az állami gazdaságokban tapasztalt hibák kijavítására. Ea. Erdei Ferenc. Feljegyzés a sváb ingatlanok problémájáról. Ea. Keserű János. Téli mezőgazdasági káderoktatás. Ea. Sándi Ottó. Agráregyetemi munkaterv. Ea. Sándi Ottó. Javaslat a földbirtokrendezés pénzügyi lebonyolítása tárgyában. Ea. Antos István. Különfélék. – A SZÖVOSZ alapszabályának módosítása.
1949. augusztus 1.
56 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
204
Az FM féléves munkaterve. Ea. Erdei Ferenc.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Az 1949. évi őszi talajmunkák és az őszi vetés végrehajtásának terve. Ea. Keresztes Mihály. 3. Javaslat az állami gazdaságok őszi fejlesztési tervére. Ea. Borhi Rezső. 4. Javaslat az állami gazdaságok felülvizsgálására. Ea. Koczor Lajos. 5. Javaslat a földművesszövetkezetek fejlesztésére. Ea. Dégen Imre. Mellékelve: Gerő Ernő kézírásos megjegyzései. 6. Javaslat a felajánlott ingatlanok átvételével kapcsolatos kérdések megoldására. Ea. Keserű János. 7. Javaslat a tagosítási törvény végrehajtásával kapcsolatos elvi kérdések megoldására. 8. Feljegyzés a mezőgazdasági üzemstatisztikai felvétellel kapcsolatban. Ea. Sándi Ottó. 9. Javaslat a mezőgazdasági gépek felajánlása tárgyában. Ea. Haász Péter. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági gépek felajánlásáról. 10. Jelentés a terménybegyűjtési kampányról. Ea. Hont János.
2.
32. ő. e.
1949. augusztus 8.
9 lap
Az ülés elmaradt! A kísérőlevéllel véleményezésre megküldött előterjesztések: 1. 2. 33. ő. e.
Az ÁMG 1949. évi őszi munkaterve. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének őszi kampányterve.
1949. augusztus 15.
60 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3.
4. 5.
6. 7. 8. 9.
A KV MSZO jelentése a tagosítás előkészítéséről és a további feladatokról. Ea. Hegedüs András. Mellékelve (szerelve): A KV MSZO összefoglaló jelentése a tagosítási kampány előkészítéséről. (1949. augusztus 22.) A KV MSZO munkaterve 1949. augusztus 15-étől október 15-éig. Ea. Hegedüs András. Javaslat a vetésforgó kérdésével kapcsolatban. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: Füves vetésforgó példák a Közép-Dunavidékre, talajtípusok szerint. Javaslat az állami gazdaságok üzemi szabályzatára. Ea. Borhi Rezső. Jelentés a kollektív szerződések végrehajtásának vizsgálatára az állami gazdaságokba és a nemzeti vállalatokhoz kiszállt bérbizottságok munkájáról. Ea. Győri Mihály. Jelentés az ÁMG önköltségi helyzetéről és javaslat annak javítására. Ea. Szőcs Pál. A SZÖVOSZ országos küldöttgyűlésének értékelése. Ea. Dégen Imre. Jelentés a termelési szerződések előirányzattól való nagymérvű elmaradásának okairól. Ea. Sándi Ottó. Különfélék. – A burgonyatermesztés feljavítása. – A hegyközségek tulajdonában volt egyes vagyontárgyakkal (szeszfőzdék, gyümölcsaszalók) kapcsolatos javaslat.
Megjegyzés: Ebben a dossziéban helyezték el a földműves szövetkezeti alkalmazottak felülvizsgálásáról készített jelentést. (46. lap)
205
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
34. ő. e.
1949. augusztus 23.
21 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
35. ő. e.
A KV MSZO összefoglaló jelentése a tagosítási kampány előkészítéséről. Ea. Hegedüs András A szerződéses termeltetés új szervezete. Ea. Soós Gábor. A termelőszövetkezeti csoportok 1949–1950. évi üzemterve. Ea. Berend József. Javaslat az 1949–1950. évi borbeszolgáltatásra és a bor- (must-) ár megállapítására. Ea. Nagy Gyula. Javaslat a mezőgazdasági szakoktatás intézményei mellett működő nagyüzemi tangazdaságok szervezésére. Ea. Hajdú Gyuláné.
1949. szeptember 5.
68 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8. 9.
36. ő. e.
Feljegyzés a sváb községek őszi birtokrendezési kampányának lebonyolításáról. Ea. Hegedüs András. Javaslat a sváb községek őszi tagosítási kampányának lebonyolítására. Ea. Hegedüs András. Az 1949. évi őszi mezőgazdasági verseny terve. Ea. Borhi Rezső. A növénynemesítés 1949–1950. évi terve. Ea. Somos András. A tenyészállatgazdálkodás megszervezése és Állattenyésztési Központ felállítása. Ea. Boros Gergely. Szerződéses termelés. Ea. Soós Gábor. a) Feljegyzés az 1948–1949. évi szerződéses termelésről, az 1949– 1950. év szerződéses termelési terve (két változatban), javaslat a termelő apparátus átszervezésére. b) A szerződéses növénytermelés megszervezése. c) A szerződéses termeltetés fejlődése és jelenlegi konstrukciója. d) A szerződéses termelés közelebbi és távolabbi lehetőségei. Jelentés az 1949–1950. évi szántás-vetési terv állásáról és a végrehajtás érdekében tett intézkedésekről. Ea. Keresztes Mihály Feljegyzés a termelőszövetkezeti csoportokhoz beállítandó könyvelők alkalmazásáról. Ea. Keresztes Mihály. Különfélék. – Az 1949. évi őszi vetőmagellátás kiterjesztése. – A terménybegyűjtési verseny jutalmazása. – Mezőgazdasági kiadványok terve. – Az ÁMK üzemegységeinek területén lévő üzemek helyzetének szabályozása.
1949. szeptember 19.
61 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
206
Jelentés az állami gazdaságok helyzetéről. Ea. Ács Lajos. Tervezet az állami gazdaságok átszervezéséről. Ea. Borhi Rezső. A vetőmagellátás és a növénynemesítés terve. Ea. Somos András. Javaslat a Mezőgazdasági Akadémia párhuzamos tagozatának (Zsámbék) felállításáról. Ea. Markovics Pál.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Jelentés az őszi szántás-vetési kampányról. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Kimutatás a szeptember 10-ei helyzetnek megfelelően. 6. A KV MSZO jelentése a tagosítási kampány helyzetéről és a telekkönyvezés megoldásáról. Ea. Hegedüs András. 7. A KV MSZO feljegyzése a telepes községek osztályerőviszonyairól. Ea. Hegedüs András. 8. Az Országos Közellátási Hivatal feljegyzése az állami takarmányszükségletek biztosításáról. Ea. Szobek András. 9. Jelentés az állami terménybegyűjtés állásáról. Ea. Hont János. 10. A KV Oktatási Osztályának javaslata a falusi tömegoktatásra. 11. Különfélék. – Az ország baromfi törzsállományának baromfipestis elleni védőoltása. – Az állami gazdaságok területén lévő erdők üzemeltetése. – Az állatfelvásárlás helyzete.
5.
37. ő. e.
1949. október 3.
44 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7.
8. 9.
38. ő. e.
Keserű János szóbeli jelentése a földbirtokrendezési kampányról. A termelőszövetkezeti csoportok őszi és téli megszilárdításának terve. Az állami gazdaságok megszilárdításának terve. Ea. Borhi Rezső. Tervezet az állami gazdaságok átszervezésére. Ea. Borhi Rezső. Mellékelve: Gerő Ernő kézírásos észrevételei a jelentéshez, ill. az átszervezési javaslathoz. A KV MSZO hat hónapos munkaterve. Ea. Hegedüs András. Javaslat az őszi szántás-vetési munkálatok meggyorsítására. Ea. Keresztes Mihály. Feljegyzés állami zöldségtermesztő üzemek létesítése, valamint termelőszövetkezeteknél a szerződéses konyhakerti termelés bevezetése tárgyában. Ea. Hegedűs Tibor. Mellékelve. Feljegyzés (két változatban) a hagymatermelési szerződés elvi szempontjainak kidolgozására. Jelentés a Szabad Földdel kapcsolatban. Ea. Fehér Lajos. Különfélék. – Az állami gazdaságok területén lévő erdők üzemeltetése. – Az FM sajtó- és propagandaosztályának átszervezése.
1949. október 17.
35 lap
Kézírásos előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pont kivételével. Megjegyzés: a jegyzék a lerakás rendjét követi. 1. 2. 3. 4. 5.
A termelőszövetkezeti csoportok felülvizsgálásának terve. Ea. Berend József. A termelőszövetkezeti csoportok igazgatásának átszervezése. Ea. Berend József. Jelentés a vetési kampány állásáról. Ea. Keresztes Mihály. A tejszövetkezetek demokratizálása és beolvasztása a földművesszövetkezetekbe. Dégen Imre. A SZÖVOSZ javaslata a földműves szövetkezeti tagtoborzás kampányszerű fejlesztésére. Ea. Dégen Imre.
207
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság Javaslat az őszi mezőgazdasági termelési verseny szervezeti felépítésére és irányítására. Ea. Borbás Lajos. 7. Javaslat a volt üzemi szőlők és gyümölcsösök helyzetének rendezéséről. Ea. Kristóf Pál. (A határozati jegyzőkönyv 9. napirendi pontja.) 8. Javaslat az őszi mélyszántási kampány végrehajtására. Ea. Keresztes Mihály. 9. Jelentés a Szabad Föld hátralékos előfizetők között végzett közvélemény kutatásról, valamint javaslat a Szabad Föld tartalmának átalakítására és kibővítésére. Ea. Fehér Lajos. (A határozati jegyzőkönyv 7. napirendi pontja.) 10. Feljegyzés a dolgozó parasztokkal kötendő sertéshizlalási és tenyésztési szerződésekről. Ea. Bihali Andor. 6.
39. ő. e.
1949. október 31.
44 lap
Előzetes napirend, Sándi Ottó aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1.
A KV MSZO jelentése a telepes községek birtokrendezési kampányáról. Ea. Keserű János. 2. Jelentés az őszi szántás-vetési kampányról. Ea. Keresztes Mihály 3. Az állami gazdaságok pártszervezetei. Ea. Szőke Mátyás. 4. Tervezet a közületi tulajdonban és használatban álló mező- és erdőgazdasági ingatlanok nyilvántartásba vételére, illetőleg ideiglenes használatára. Ea. Podányi Sándor. 5. Jelentés az őszi mezőgazdasági termelési versenyről. Ea. Borbás Lajos. 6. A termelőszövetkezetek zárszámadásaival felmerülő hitel- és vagyonjogi kérdések elvi rendezése. Ea. Berend József. 7. Az Országos Tervhivatal és az Országos Árhivatal közös feljegyzése a szerződéses alapon termelt termények ármegállapítása tárgyában. Ea. Soós Gábor. 8. Feljegyzés a juttatott gyümölcsösök és szőlők szervezési kampányának költségkihatásairól. (Napirendről levéve.) 9. Feljegyzés a dolgozó parasztokkal kötendő sertéshizlalási és -tenyésztési szerződésekről. Ea. Bihali Andor. (A határozati jegyzőkönyv 10. napirendi pontja) Mellékelve: Az 1949. és az 1950. évi hízottsertés mérleg. 10. A mezőgazdasági szakoktatási intézmények tangazdaságai. Ea. Somos András. (A határozati jegyzőkönyv 9. napirendi pontja.) 11. Különfélék. – A tanfolyamon (iskolán) résztvevő termelőszövetkezeti csoporttagok ösztöndíjainak (segélyezésének) módosítása. – Ideiglenes jellegű mezőgazdasági statisztikai bizottság felállítása.
40. ő. e.
1949. november 14.
38 lap
Előzetes napirend, Sándi Ottó aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1.
A KV Szervezési Osztály és MSZO közös jelentése a termelőszövetkezeti csoportok pártszervezeteinek helyzetéről. Ea. Szőke Mátyás. 2. A KV MSZO jelentése a szántás-vetési kampányról. Ea. Keresztes Mihály 3. A KV MSZO zárójelentése a mezőgazdaság szocialista szektorának őszi fejlesztéséről. Ea. Keserű János. Mellékelve: A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének őszi kampányterve. (1949. augusztus 4.)
208
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 4. 5.
6. 7. 8.
41. ő. e.
276. f. 85. cs.
Gépállomások felállításának 1950. évi terve (térképmelléklettel). Ea. Szőcs Pál. Javaslat az állami és közületi tulajdonban, illetőleg használatban álló mezőés erdőgazdasági ingatlanok nyilvántartására. Ea. Podányi Sándor. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!) Javaslat a Mezőgazdasági Tudományos Egyesület megalakítására. Ea. Bihari Imre. A KV MSZO jelentése a termelőszövetkezeti csoportok felülvizsgálásáról. Ea. Karsai Mihály A KV MSZO javaslata a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozók üdültetésére. Ea. Karsai Mihály.
1949. december 5.
41 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 8. és a 9. napirendi pont kivételével. A jegyzék a lerakás rendjét követi. 1.
A KV MSZO jelentése a mezőgazdasági szakkáderképzés helyzetéről és javaslatai a hibák és hiányosságok kiküszöbölésére. Ea. Hajdú Gyuláné. (A Hjkv. 4. napirendi pontja.) Mellékelve: Jelentés a mezőgazdasági szakiskolai oktatás helyzetéről. 2. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások dolgozói országos tanácskozásának összehívására. Ea. Hegedüs András. (A Hjkv. 1. napirendi pontja.) 3. Javaslat a termelőszövetkezeti csoportok üzemterveire. Ea. Hont János. (A Hjkv. 2. napirendi pontja.) 4. Az önálló III. típusú termelőszövetkezetek aláírása és alapszabályuk elvi kérdései. Ea. Berend József. (A Hjkv. 3. napirendi pontja.) 5. Az FM javaslata a járási és községi agrárigazgatási szervek kiépítésére. Ea. Keresztes Mihály. (A Hjkv. 7. napirendi pontja.) 6. Javaslat a juttatott szőlők és gyümölcsösök felülvizsgálatára. Ea. Kristóf Pál. (A Hjkv. 8. napirendi pontja.) 7. A földművesszövetkezetek 1950. évi tervével kapcsolatban eldöntendő kérdések. Ea. Dégen Imre. (A Hjkv. 5. napirendi pontja.) 8. A mezőgazdasági területen dolgozó vezető káderek szakmai tanulásának biztosítása. Ea. Keserű János. (A Hjkv. 6. pontja.) 9. Az állami tulajdonba került ingatlanok nyilvántartásba vétele. (Napirendről levéve.) 10. Különfélék. – Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészvásár megrendezése.
42. ő. e.
1949. december 19.
32 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2.
A mezőgazdasági termelés termelékenységének emelését szolgáló tervezet alapkérdései. Ea. Erdei Ferenc. A KV MSZO javaslata a szerződéses termelés terén tapasztalt hibák és hiányosságok kiküszöbölésére. Ea. Keresztes Mihály.
209
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 3. 4. 5. 6.
43. ő. e.
Az állami gazdaságok 1950. évi termelési terve. (Melléklettel) Ea. Borhi Rezső. Javaslat a SZÖVOSZ alkalmazottak 1950. évi létszámának megállapítására. Ea. Dégen Imre. Zöldség- és Gyümölcstermeltető NV felállítása. Ea. Erdei Ferenc. Különfélék. – A hitelszövetkezetek demokratizálása.
1950. január 2.
56 lap
Előzetes napirend, Sándi Ottó aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, a napirendi pontok téves számozásával, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
6.
7. 44. ő. e.
A KV MSZO javaslata a tanyakérdés megoldására. Ea. Keserű János. A KV MSZO két jelentése az állami gépállomások őszi munkájáról. Ea. Szőcs Pál, Sándi Ottó. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok könyvelésének átszervezése tárgyában. Ea. Nyers Rezső. A Népgazdasági Tanács Titkárságának javaslata az állami földmérés átszervezésére. Ea. Szita János. Jelentés az FM féléves munkatervének végrehajtásáról és javaslat a téli munkatervre. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Gerő Ernő kézírásos észrevételei. Az FM javaslata a tavaszi növénytermelési munkák végrehajtására. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Adatok az 1950. évi tavaszi vetőmaghelyzetről és feljegyzés az 1950. évi tavaszi műtrágyahelyzetről. Javaslat a tszcs tagok üdültetésére. Ea. Berend József.
1950. január 16.
82 lap
Előzetes napirend és határozati jegyzőkönyv, mindkettő aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2.
3. 4.
5.
6.
45. ő. e.
A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete és továbbfejlesztésének irányelvei. Ea. Hegedüs András. A KV MSZO tervezete a növénytermesztés színvonalának emelésére. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: Agrotechnikai rendszabályok. Jelentés a termelési szerződésekről. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok és a gépállomások küldöttei országos tanácskozása anyagának ismertetésére és propagandájára. Ea. Matolcsi János. Jelentés a termelőszövetkezeti csoportok 1949. évi gazdasági megsegítésére és javaslat az 1950. évi gazdasági megsegítés elvi szempontjaira. Ea Keresztes Mihály. A KSH javaslata általános országos állatösszeírásra. Ea. Mód Aladárné. Mellékelve: Állatstatisztikai kérdőív. – Állatstatisztikai lajstrom (két változatban).
1950. február 6. Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.
210
82 lap
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
276. f. 85. cs.
Napirend előtt: Szóbeli beszámolók a megyei termelőszövetkezeti tanácskozások tapasztalatairól. 1.
2. 3. 4. 5.
6.
46. ő. e.
A KV MSZO javaslata a tavaszi mezőgazdasági verseny megszervezésére az állami gazdaságokban, a gépállomásokon és a termelőszövetkezeti csoportokban. Ea. Sándi Ottó. Feljegyzés az ÁMG kollektív szerződés kiértékeléséhez. Ea. Borbás Lajos. Az FM javaslata a mezőgazdasági nagygépek állami szektorba történő fokozatos átvételére. Ea. Fleisch György. A tanyakérdés megoldásának agitációs szempontjai és munkaterve. Ea. Keserű János. Az FM jelentése az 1950. évi tavaszi szerződések előkészítéséről. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Az FM jelentése a tavaszi vetésterv végrehajtási munkáinak állásáról. Különfélék. – Az állatorvosok államosításának egyes kérdései. (Előterjesztés nincs.) – A termelőszövetkezeti csoportok egyes 1949. évi kölcsön- és árkérdéseinek rendezése.
1950. február 20.
54 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4.
5. 6. 7.
47. ő. e.
Jelentés a legelőgazdálkodásról és javaslat a legszükségesebb intézkedésekre. Ea. Erdei Ferenc. Munkaterv a földművelés szántófüves rendszere bevezetésének előkészítésére. Jelentés az 1949. évi sertéshelyzetről és az 1950. évi tervek. Ea. Makra Dezső, Nyers Rezső. Mellékelve: Kimutatások, valamint Gerő Ernő kézírásos észrevételei. Feljegyzés a Vágóállat- és Zsiradékforgalmi NV alakulásáról, szervezetéről és 1950. évi programjáról. Ea. Török Géza, Nyers Rezső. Mellékelve: A KV MSZO feljegyzése az NV működéséről. Javaslat a juhkérdés rendezésére. Ea. Boros Gergely. Javaslat a baromfikérdés rendezésére. Ea. Boros Gergely. Különfélék. – A termelőszövetkezeti csoportok pénzgazdálkodásának szabályozása. – Intézkedések a földművesszövetkezeti mozgalom fejlesztésére. – A munkagépkezelőként foglalkoztatott tszcs tagok javadalmazása.
1950. március 6.
96 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
Az MDP Baranya Megyei Bizottságának jelentése falusi munkájáról. (kimutatásokkal.) Ea. Szikra Sándor. A mezőgazdasági szakoktatás ötéves terve. (Mellékletekkel) Ea. Birkás Imre. Jelentés a Zsámbéki Mezőgazdasági Akadémia első félévi munkájáról. Ea. Tímár János. 211
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 4.
5.
6. 7. 48. ő. e.
Jelentés az erdészet helyzetéről és javaslat az erdőgazdálkodás fejlesztésére. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Az FM Erdészeti Főosztályának szervezete és létszáma. – Az erdőgazdasági megyei központok szervezete és létszáma. – Az erdészet létszámának tervezett alakulása a szervezet jelenlegi létszámához viszonyítva. Az FM jelentése a tavaszi munkálatok előkészítéséről és a termelési szerződések kötésének befejezéséről. Ea. Soós Gábor Mellékelve: A KV MSZO határozati javaslata a tavaszi szántás-vetési munkákkal és a munkaversennyel kapcsolatban. A KV MSZO 1950. március 1. – július 1. közötti munkaterve. Ea. Hegedüs András. Jelentés az 1950. évi sertéstervekről. (Mellékletekkel.) Ea. Makra Dezső.
1950. március 20.
42 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6.
7. 49. ő. e.
A KV MSZO javaslata a kulákság korlátozása terén mutatkozó hibák és hiányosságok kiküszöbölésére. Ea. Hegedüs András. Mellékelve: Rendszabályok a kulákság korlátozásának politikájában, a gyakorlatban mutatkozó ferdítések, hibák és hiányosságok kiküszöbölésére. Az árukenyérgabona termelésének alakulása a mezőgazdaság egyes szektoraiban az 1948–1952-es években. Ea. Hont János. Jelentés a falusi ifjúság helyzetéről és javaslat az ifjúságpolitikán mutatkozó hiányok megszüntetésére. Ea. Gosztonyi János. Az FM feljegyzése a földművelés szántófüves rendszerének bevezetését előkészítő munkák fő problémáiról. Ea. Erdei Ferenc. Jelentés a Növénytermeltető NV helyzetéről és javaslat a vállalat munkájának megjavítására. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkákról és munkaversenyről, valamint javaslat a hiányosságok megszüntetésére. Ea. Keresztes Mihály A KV MSZO jelentése a legelők részleges rendezéséről. Ea. Sándi Ottó.
1950. április 7.
37 lap
Előzetes napirend, Hegedüs szignójával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5.
212
A KV MSZO jelentése (mellékletekkel) az erdőgazdálkodásról és javaslata annak fejlesztésére. Ea. Tisza József. A KV MSZO javaslata a mezőgazdasági haszonbérletek egyes kérdéseinek rendezésére. Ea Keserű János. A KV MSZO javaslata a tavaszi növényápolási munkák végrehajtására és a növényápolási szakaszban a szocialista munkaverseny továbbfejlesztésére. Ea. Keresztes Mihály. Az FM Növénytermelési Főosztály jelentése a tavaszi munkák állásáról. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO jelentése a legelők részleges rendezéséről.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 50. ő. e.
1950. április 28.
276. f. 85. cs. 68 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti mozgalom őszi fejlesztésére és annak előkészítésére. Ea. Matolcsi János. 2. a) A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésénél súlypontkörzetek kialakítására. Ea. Matolcsi János. 2. b) A KV MSZO jelentése a mintakörzetek helyzetéről. Ea. Matolcsi János. 3. A KV MSZO javaslata az 1950. évi tagosítás előkészítésére. Ea. Keserű János. 4. Az ÁMG Politikai Osztály jelentése munkájáról. Ea. Fülöp Péter. 5. A KV MSZO jelentése a Hortobágyi Állami Gazdaságról és javaslata a gazdaság továbbfejlesztésére. Ea. Tisza József. 6. Tervezet a földművelés füves-vetésforgás rendszere bevezetésének előkészítésére. Ea. Erdei Ferenc. 7. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok elnökeinek, brigád- és munkacsapat vezetőinek, valamint könyvelőinek munkaegységeire. Ea. Matolcsi János. 8. A KV MSZO jelentése a legelők részleges rendezéséről. Ea. Sándi Ottó. 9. Az FM jelentése a tavaszi munkák állásáról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Távirati vetésjelentés (országos kimutatás). 10. Különfélék. – Progresszív tagsági járulék bevezetése a DÉFOSZ üzemi szervezeteiben. – A mezőgazdasági szaksajtó egyes kérdéseinek rendezése. – A mezőőri járulékok megállapítása. 1.
51. ő. e.
1950. május 15.
42 lap
Előzetes napirend, Tisza József aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. (A jegyzék az iratok lerakási rendjét követi.) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
52. ő. e.
A KV MSZO zárójelentése a tavaszi mezőgazdasági munkákról és a mezőgazdasági versenyről. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata (melléklettel) az aratási és tarlóhántási munkák elvégzésére. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata a cséplési és begyűjtési kampányra. Ea. Nyers Rezső. Az ÁMG Politikai Osztályának jelentése a gépállomások üzemi pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Fülöp Péter. A KV MSZO javaslata az 1950. évi birtokrendezés előkészítésére a telepes községekben. Ea. Keserű János. A KV MSZO javaslata súlypontok kialakítására a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Ea. Matolcsi János. Különfélék. – A terményben fizetendő gépi munkák árai és a fizetési határidő.
1950. május 30.
37 lap
Előzetes napirend, Sándi Ottó aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. A KV MSZO jelentése a gyapottermelésről és javaslata a további teendőkre. Ea. Sándi Ottó 213
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 2. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok és az állami gazdaságok munkaerőhiányának kiküszöbölésére. Ea. Matolcsi János. 3. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti csoportok ipari üzemek általi patronálásának megszervezésére. Ea. Matolcsi János. 4. Az FM javaslata az ország mezőgazdasági területének művelési ágankénti megállapítására, valamint a mezőgazdasági statisztikai felvételek és jelentések rendjére. Ea. Erdei Ferenc. 5. Az FM Növénytermelési Főosztályának jelentése a növényápolási munkákról. Ea. Keresztes Mihály. 6. A KV MSZO javaslata a tarlóhántási munkák végrehajtására és másodtermények vetésére. Ea. Sándi Ottó.
53. ő. e.
1950. június 11.
39 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
54. ő. e.
Az FM jelentése a Mezőgazdasági Akadémia 1950–1951-es tanévének előkészítéséről. Ea. Keserű János. Az FM jelentése a mezőgazdasági technikumok 1950–1951-es tanévének előkészítő munkálatairól. Ea. Tímár János. A KV MSZO jelentése a KV PB 1950. március 27-ei – a kulákság korlátozásáról szóló – határozatának végrehajtásáról. Ea. Szőke Mátyás. Az OT javaslata a mezőgazdaság 1951. évi tervének fő iránya elveire. Ea. Hont János. Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály javaslata a dolgozó kisiparosok felvételére termelőszövetkezeti csoportokba. Ea. Berend József. Az FM javaslata a kalászosok betakarításából és egyéb forrásból származó jövedelem felhasználására a termelőszövetkezeti csoportokban. Ea. Berend József. A KV MSZO javaslata a gabona és takarmány begyűjtési verseny megszervezésére. Ea. Nyers Rezső.
1950. június 26.
59 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6.
7.
214
A KV MSZO javaslata az állattenyésztés fejlesztésére. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: A szocialista szektor állatállományának fejlesztése 1952. végéig. (1950. július 13.) Jelentés a Földművelődésügyi minisztérium munkájáról. Ea. Erdei Ferenc. Az FM Kertészeti Főosztály jelentése a szőlőtermelésről és javaslata annak megjavítására. Ea. Erdei Ferenc. A KV MSZO egy-egy jelentése a Bábolnai, ill. a Mezőhegyesi Állami Gazdaságról. A KV MSZO javaslata a tanyakérdésben hozott határozat részbeni megváltoztatására. Ea. Keserű János. Az FM Növénytermelési Főosztály javaslata az 1950–1951. évi szerződéses termelés lebonyolítására. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: A szerződéses termelés 1951. évi mennyiségi terve. Az FM Növénytermelési Főosztály összefoglaló jelentése a növényápolási munkákról. Ea. Keresztes Mihály.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 55. ő. e.
276. f. 85. cs.
1950. július 10.
22 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
56. ő. e.
Jelentés a mezőgazdasági tudományos kutatómunka helyzetéről és javaslat a hibák kiküszöbölésére. Ea. Keserű János. Javaslat az őszi szántás-vetési munkák előkészítésére és végrehajtására. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok működési alapszabályának kiegészítésére. Ea. Matolcsi János.
1950. július 24.
36 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5. 6.
57 ő. e.
A KV MSZO javaslata az 1950. évi részleges tagosítás végrehajtására. Ea. Keserű János. A KV MSZO javaslata az 1950. évi tagosítás néhány problémájának megoldására. Ea. Keserű János. A KV MSZO jelentése a szőlőtermelésről és javaslata a hibák megszüntetésére. Ea. Adamkó József. Javaslat az egyéni tanulás megszervezésére a Mezőgazdasági Akadémia és az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Kara mellett. Ea. Németh István. Az FM Növénytermelési Főosztály jelentése (kimutatással) a tarlóhántás és a másodvetés elvégzett munkálatairól. Ea. Keresztes Mihály. Az FM Állattenyésztési Főosztály javaslata Tenyészállatgazdasági Irodák felállítására. Ea. Boros Gergely.
1950. augusztus 14.
57 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A KV MSZO javaslata az állattenyésztés fejlesztésének kétéves tervére. Ea. Boros Gergely. A KV MSZO jelentése az állami gazdaságokról és javaslata további fejlesztésükre. Ea. Tisza József. A KV MSZO jelentése a mezőgazdasági tudományos kutató-munkáról és javaslata az elvégzendő feladatokra. Ea. Keserű János. Jelentés a KV Titkárság erdészetről szőlő határozatának végrehajtásáról. Ea. Seregélyi József. A KV MSZO javaslata a gumipitypang nagyüzemi termelésének kiterjesztésére. Ea. Adamkó József. Javaslat az 1951. évi üzemtervek új tervsémáira a termelőszövetkezeti csoportokban, a gépállomásokon és az állami gazdaságokban. Ea. Hont János.
Megjegyzés: Itt helyezték el a KV MSZO javaslatát a mezőgazdasági tömegszaktanfolyamokra. Kelte: 1950. szeptember 1. (Napirendről levéve!) 58. ő. e.
1950. szeptember 4.
28 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 215
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 59. ő. e.
A KV MSZO jelentése a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről és a részleges tagosításról. Ea. Keserű János. Az FM Erdészeti Főosztály javaslata az erdőgazdasági dolgozók szeptember 16–17-ei országos tanácskozásának megszervezésére. Ea. Seregélyi József. A gépállomások felállításának 1951. évi terve. Ea. Szőcs Pál. Javaslat a citromfélék meghonosítására. Ea. Somos András. Javaslat a malacfelvásárlás folytatására. Ea. Hajdú István. A KV MSZO javaslata a mezőgazdasági tömegszaktanfolyamokra. (Napirendről levéve.) Az OT javaslata a téli alma árának megállapítására.
1950. szeptember 18.
42 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. 8.
60. ő. e.
A KV MSZO jelentése a megyei pártbizottságok mezőgazdasági és szövetkezeti osztályairól. Ea. Szőke Mátyás. A KV MSZO jelentése a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről és a földbirtokrendezésről. Ea. Matolcsi János. A KV MSZO összefoglaló jelentése a részleges tagosításról. Ea. Keserű János. A KV MSZO javaslata a mezőgazdasági szőlőtermelők csoportjainak megszervezésére. Ea. Dögei Imre. Az FM Szakoktatási Főosztály javaslata a mezőgazdasági tömegszaktanfolyamokra. Ea. Tímár János. Mellékelve: Kimutatás az alapfokú szaktanfolyamokról az 1950–1951. évre. – Tanításterv a sertésgondozó és -hizlaló munkások alapfokú szaktanfolyamához. Az FM Szakoktatási Főosztály javaslata a mezőgazdasági szaktanárképzésre. Ea. Tímár János. Javaslat brigádok szervezésére az erdőgazdaságokban. Ea. Seregélyi József. Az ÁMG Politikai Osztály javaslata a gépállomások és a javítóműhelyek dolgozói szociális helyzetének megjavítására. Ea. Fülöp Péter. Mellékelve: Költségvetési kalkuláció.
1950. szeptember 29.
8 lap
Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
216
Javaslat az ipari üzemek patronázs munkájának megszervezésére a termelőszövetkezeti csoportokban. Ea. Matolcsi János. Javaslat a termelőszövetkezeti csoportok zárszámadásainak elkészítésére. Ea. Márczis Antal. Jelentés a vetésterületek megállapításánál tapasztalt hibákról és javaslat azok kiküszöbölésére. Ea. Sándi Ottó. Jelentés a termésbecsléseknél tapasztalt hibákról és javaslat kijavításukra. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat mezőgazdasági tudományos ankét megszervezésére. Ea. Bencsik István. Javaslat az állatfelvásárlási szerződések kiterjesztésére. Ea. Makra Dezső.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 7. 61. ő. e.
276. f. 85. cs.
Javaslat a magánvágások utáni zsírbeadás fokozására. Ea. Makra Dezső.
1950. október.
16 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
62. ő. e.
A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok téli megszilárdítására. Ea. Matolcsi János. A KV MSZO javaslata a nagy termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti községek fejlesztésére. Ea. Matolcsi János. A KV MSZO jelentése a mezőgazdaság gépesítéséről. Ea. Haász Péter. Mellékelve: Kimutatás a következő két év mezőgazdasági gépesítésének szükségleteiről. A KV MSZO jelentése a minőségi vetőmagvak előállításáról és szaporításáról és javaslat a helyzet megjavítására. Ea. Bencsik István. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Az ÁMG jelentése a elvégzett őszi mezőgazdasági munkákról. Ea. Szőcs Pál. Az Igazságügyi Minisztérium javaslata a termelőszövetkezeti csoportok és az állami gazdaságok részére összevont táblákba került földek telekkönyvezésére és egyéb telekkönyvi kérdések rendezésére. (Napirendről levéve.)
1950. október 30.
16 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
63. ő. e.
A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok megszilárdítására. Ea. Matolcsi János. A KV MSZO javaslata (melléklettel) a takarmánytermelés kétéves tervére. Ea. Hajdú István. A KV MSZO javaslata a mezőgazdaságban magas termelési eredményeket elért dolgozók november 7-ei kitüntetésére. Ea. Sándi Ottó. Az FM Növénytermelési Főosztály javaslata a szerződéses termelés egyes kérdéseinek rendezésére. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata az étkezési szőlőre, valamint az áruborra kötendő termelési szerződések lebonyolítására. Ea. Czéh József. Különfélék. – A traktorosok biztosított bérének megszigorítása. – A méhészet szervezeti összefogása és a mézszállítási szerződés konstrukciójának kidolgozása.
1950. november 17.
74 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, Tisza József aláírásával. Előterjesztések. 1. 2.
A KV MSZO javaslata a szerződéses termelés szervezetére. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO jelentése az őszi szántás-vetés, a szerződéses termelés és a gyapotbegyűjtés munkájáról. Ea. Erdei Ferenc.
217
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 3.
A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok újraválasztásával kapcsolatos feladatok tárgyában. Ea. Matolcsi János. 4. A KV MSZO javaslata a nem mezőgazdasági főfoglalkozású (egyéb vagy kettős foglalkozású) földtulajdonosok ingatlan-felajánlásának meggyorsítására. Ea. Matolcsi János. 5. A KV MSZO javaslata a mezőgazdasági munkabérrendszer továbbfejlesztésére. Ea. Varga János. (Elutasítva, a következő ülésen újra napirendre tűzve.) 6. A KV MSZO javaslata a mezőgazdasági építkezéseknél mutatkozó lemaradások és hibák kiküszöbölésére. Ea. Haász Péter. 7. A KV MSZO javaslata az állattenyésztés hétéves tervének széleskörű ismertetésére és a végrehajtást elősegítő mozgalom szervezésére. Ea. Sándi Ottó. Mellékelve: MT rendelet az állattenyésztés fejlesztéséről. (1950. november 19.) 8. A KV MSZO jelentése az ÁMG 1951. évi traktorvezető létszámának biztosítására. Ea. Fekete János. 9. A KV MSZO javaslata a gépállomások 1951. évi felállításának módosítására. Ea. Szőcs Pál. 10. A KV MSZO javaslata a magánszektor tulajdonát képező traktorok és cséplők egy részének megvásárlására és kijavítására. Ea. Fekete János. 11. Különfélék. – Süldőnevelési szerződések kötése. 64. ő. e.
1950. december 30.
37 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7.
65. ő. e.
A Népgazdasági Tanács Titkárságának jelentése a sertés- és szarvasmarhaállomány alakulásáról. Ea. Pogácsás György. Az FM jelentése az 1950. nyarán és őszén elvégzett tarlóhántási, betakarítási és szántás-vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Jelentés a téli mezőgazdasági tömegoktatásról. Ea. Tímár János. A KV MSZO javaslata kongresszusi munkaverseny szervezésére a mezőgazdaságban. Ea. Borbás Lajos. A KV MSZO javaslata a mezőgazdaság szocialista szektorában a kollektív szerződést módosító függelék kiadására, valamint alapbér- és normarendezés végrehajtására. Ea. Borbás Lajos. A KV MSZO jelentése a mezőgazdasági tudományos tanácskozásról. Ea. Bencsik István. Az FM Öntözési és Talajjavítási Főosztály jelentése a mezőgazdasági vízügyekről és azok 1951. évi terve. (A következő ülésre halasztva.)
1951. január 29.
30 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András aláírásával. Előterjesztések. 1. 2.
218
A KV MSZO javaslata a tavaszi mezőgazdasági munkák végrehajtására. Ea. Keresztes Mihály. Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály javaslata a termelőszövetkezeti csoportok istállóépítési mozgalmára. Ea. Márczis Antal.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 3.
4.
5. 6.
66. ő. e.
276. f. 85. cs.
A SZÖVOSZ javaslata egyes speciális termelési ágakban a termelők csoportjainak létrehozására a földművesszövetkezetek keretében. Ea. Dégen Imre. A KSH javaslata a februári országos állatszámlálásra. Ea. Mód Aladárné, Hajdú István. Mellékelve: Javaslat állatnyílvántartási rendszer bevezetésére. A KV MSZO jelentése az 1950. évi mezőgazdasági szocialista munkaverseny eredményeiről és tapasztalatairól. Ea. Sándi Ottó. Különfélék. – Értekezlet szervezése a kiváló gyapottermelők részére.
1951. március 19.
46 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András (áthúzott) aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
67. ő. e.
Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály javaslata a termelőszövetkezetek és csoportok gazdasági megsegítésére. Ea. Márczis Antal. Az FM javaslata a felsőfokú mezőgazdasági oktatás 1951–1952. évi tervére. Ea. Tímár János. Az FM javaslata a mezőgazdasági tanfolyamos oktatás 1951–1952. évi tervére. Ea. Tímár János. A KV MSZO jelentése az 1950. évi mezőgazdasági munkaversenyről és javaslata a szocialista munkaverseny továbbfejlesztésére. Ea. Borbás Lajos. Az FM jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről és az elvégzett munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Javaslat az állami gazdaságok dolgozóinak 1951. április 15–16-ai országos tanácskozására. Ea. Erdei Mihály. Az FM jelentése (két példányban) a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar előkészületeiről. Ea. Erdei Ferenc. Különfélék. – A legelőgazdálkodás egyes kérdései. – A vízdíjak megállapítása. (Előterjesztés nincs. A következő ülésre halasztva.)
1951. április 23.
36 lap
Előzetes napirend, Tisza József aláírásával. Előterjesztések. 1.
2. 3.
4. 5.
6.
Az OT Mezőgazdasági Főosztály javaslata az állami gazdaságok, a gépállomások és a termelőszövetkezetek 1951. évi tervének módosítására és a tervezőmunka megjavítására. Ea. Kardos Géza. Az MDP Szolnok Megyei Bizottságának jelentése a termelőszövetkezeti városok helyzetéről és javaslata azok megszilárdítására. Ea. Dávid Ferenc. Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály javaslata a termelőszövetkezetek és csoportok megerősítésére. Ea. Márczis Antal. Mellékelve: Kiegészítés a javaslathoz. – Kimutatás a közép- és rövidlejáratú hitelek törlesztésének módjáról. Az FM Szakoktatási Főosztály javaslata a mezőgazdasági technikumok 1951–1952. oktatási évének tervére. Ea. Tímár János. Az FM jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Mellékelve: Vetésjelentés az 1951. április 14-éig elvégzett munkálatokról. Az FM jelentése a mesterséges termékenyítésről. Ea. Hajdú István. 219
276. f. 85. cs.
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 7.
68. ő. e.
Az FM javaslata a gépállomások 1951. évi munkaerőtoborzási tervére. Ea. Borka Attila.
1951. június 4.
40 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
69. ő. e.
A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésére és a tagosítás végrehajtására. Ea. Márczis Antal. Javaslat a termelőszövetkezetek és a III. típusú csoportok jövedelemelosztására. Ea. Márczis Antal. Az FM jelentése (melléklettel) a növényápolási munkákról. Ea. Keresztes Mihály. Az FM zárójelentése az 1951. évi tavaszi vetési munkákról. Ea. Keresztes Mihály. A KV MSZO javaslata (mellékletekkel) a gépállomások által végzett szolgáltatások 1951–1952. évi áraira. Ea. Borka Attila. Az FM javaslata a nem állami erdők egy részének állami kezelésbe vételére. Ea. Seregélyi József. Az OT Mezőgazdasági Főosztály javaslata a szocialista mezőgazdasági üzemek 1952. évi tervezésének alapelveire. Ea. Kóbor György.
1951. július 9.
43 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. (A jegyzék az iratok lerakási rendjét követi.) 1. 2.
3. 4.
5. 6.
7. 8. 9.
70. ő. e.
Az FM jelentése a nyári mezőgazdasági munkák állásáról. Ea. Keresztes Mihály. Az FM javaslata egyes állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben a füves vetésforgó bevezetésére, mezővédő erdősávok telepítésére és egyéb üzemen kívüli földrendezési feladatok végrehajtására. Ea. Erdei Ferenc. Javaslat a gödöllői Mezőgazdasági Akadémia következő évi oktatási rendjére. Javaslat a gödöllői Agráregyetem ideológiai oktatásának megjavítására, valamint az FM jelentése az új Agráregyetem elhelyezési problémáiról. Ea. Hont János. Jelentés a Szabad Nép mezőgazdasági rovatának munkájáról. Ea. Lénárt Gábor. Az FM Mezőgazdasági Kísérletügyi Központ jelentése a mezőgazdasági tudományos munka helyzetéről és javaslata az 1952. évi kutatási tervre. Ea. Bencsik István. A termelőszövetkezeti fejlesztés és a tagosítás részletes terve. Ea. Matolcsi János. Az FM Erdészeti Főosztály fásítási terve az 1951–1954. évekre. Ea. Erdei Ferenc. Az FM javaslata a Hortobágyi Állami Gazdaság fejlesztésére. Ea. Erdei Ferenc.
1951. szeptember 10.
21 lap
Előzetes napirend, Hegedüs András aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével.
220
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1. 2. 3. 4.
276. f. 85. cs.
Jelentés a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről és a tagosításról. Ea. Márczis Antal. Az FM Állattenyésztési Főosztály jelentése a termelőszövetkezetek közös szarvasmarha-tenyésztésének fejlesztéséről. Ea. Hajdú István. Az FM javaslata (melléklettel) az őszi betakarítási és szántás-vetési munkák végrehajtására. Ea. Keresztes Mihály. Az FM ÁMG Főosztály jelentése a szabatos normák bevezetéséről. Ea. Borka Attila.
Megjegyzés: A dossziéban megtalálható (7–9. lap) Simó Tibor feljegyzése az 1., a 3. és a 4. napirendi ponttal kapcsolatban. 71. ő. e.
1951. szeptember 10.
21 lap
Előzetes napirend, Tisza József aláírásával. Előterjesztések. Pogácsás György és Mándi Péter hozzászólásai. 1. 2. 3. 4.
5. 6.
7. 8.
Javaslat az állatnyilvántartási rendszer bevezetésére. Ea. Hajdú István. A KV MSZO javaslata a termelőszövetkezet állattenyésztésének támogatása tárgyában. Ea. Hajdú István. Javaslat állategészségügyi, valamint növénynemesítési kongresszus megrendezésére. Ea. Bálint Andor. Az FM Szakoktatási Főosztály javaslata a téli mezőgazdasági szakoktatás megszervezésére. Ea. Keserű János. Mellékelve: Kimutatás a mezőgazdasági szakoktatás téli tanfolyamairól. Az FM javaslata a téli mezőgazdasági tömegoktatás megszervezésére. Ea. Horváth Sándor. Az FM javaslata az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben a füves vetésforgó bevezetésére, mezővédő erdősávok telepítésére és az ezekkel összefüggő üzemen belüli földrendezési feladatok végrehajtására. Ea. Podányi Sándor. Javaslat az állami gazdaságokban lakó idegenek kitelepítésére. Ea. Erdei Mihály. Az OT Mezőgazdasági Főosztály előterjesztése a termelőszövetkezetek 1952. évi területi felfutása és annak tervezése tárgyában. Ea. Kardos Géza.
221
276. f. 85. cs.
222
Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
Az Agitációs és Propaganda Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. fond. 86. csoport 1. ő. e.
1948. november 2.
19 lap
Előzetes napirend, Orbán Jenő aláírásával. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. (A jegyzőkönyv és a lerakás rendje a 3. és a 4. napirendi pontot illetően eltér egymástól. A jegyzék a lerakás rendjét követi. Előterjesztés a 3. és a 4. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5.
2. ő. e.
Az Agitációs és Propaganda Bizottság megalakulása. Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat külpolitikai tájékoztató és propaganda szerv felállítására. Ea. Vági Ferenc. Javaslat (két változatban) a KV Értelmiségi Osztály átszervezésére. Ea. Kállai Gyula. Különfélék. – Magyar-szovjet kultúrhét rendezése 1949. februárjában Budapesten, majd Moszkvában. – A Kossuth díj kiosztásának előkészületei.
1948. november 9.
31 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 8. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7. 8.
3. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat a KV Kulturpolitikai Osztály és bizottságai személyi összetételére. Ea. Kállai Gyula. Jelentés a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat működéséről, valamint a Filmforgalmi és Mozgóképüzemi NV műsorpolitikai jelentése. Ea. Hont Ferenc és Kondor Jenő. A klerikális reakció elleni harc. (Napirendről levéve, a november 12-ei rendkívüli ülésre halasztva.) A KMP megalakulása 30. évfordulójára javasolt jelszavak. Ea. Orbán László. Kimutatás a karácsonyi könyvpiac újdonságairól, valamint az államosított könyvkiadók karácsonyi programja. Ea. Vértes György. A kolhoz népszerűsítésének terve. Ea. Révai József. Javaslat Sajtóbizottság felállítására. Ea. Horváth Márton. (A KV PB elé utalva.)
1948. november 12.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Révai József hozzászólása. Napirend: A klerikális reakció elleni harc. Ea. Horváth Márton. (Az előterjesztést lásd az előző ülésnél.) 4. ő. e.
1948. november 16.
27 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1., a 4. és a 9. napirendi pont kivételével.
223
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
5. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat a négyhónapos pártiskolák tematikájára. Ea. Révész Ferenc. Olvasókönyv az egyhónapos pártiskolák és a városi haladó szemináriumok számára. Ea. Andics Erzsébet. Néprádió. (Napirendről levéve.) Javaslat a Szabad Föld terjesztési kampányára. Ea. Fehér Lajos. Javaslat a népszámlálással kapcsolatos propaganda-feladatokra. Ea. Gondos Ernő Javaslat a KV Kulturpolitikai Osztály egyes bizottságai, ill. albizottságai személyi összetételére. Ea. Kállai Gyula. Az MMI javaslata a marxista–leninista könyvek kiadására való előkészítésével, ill. az SZDP irományainak és könyveinek elhelyezésével kapcsolatban. Ea. Réti László. Különfélék. – A Csillag című folyóirattal kapcsolatos feladatok. – Antiimperialista kiadványok. – Politikai Akadémia, ill. Értelmiségi Akadémia létesítésének előkészítése.
1948. november 23.
26 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
6. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. A klerikális reakció elleni harc. Ea. Horváth Márton. Javaslat a KV Oktatási Osztály átszervezésére. (A következő ülésre halasztva.) A pártiskola agrárpolitikai tanszékének tematikája. (A következő ülésre halasztva.) Javaslat a néprádió gyártására és forgalmazására. Ea. Losonczy Géza. Javaslat a bolsevik párt történetéről szóló előadás-sorozatra. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – A Rádióbizottság, a Filmbizottság és a Sajtóbizottság személyi összetétele.
1948. november 26.
20 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
224
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat a KV Oktatási Osztály átszervezésére. Ea. Bíró Zoltán. (Az előterjesztést 1ásd az előző ülésnél.) Javaslat a pártiskola agrárpolitikai tanszékének tematikájára. Javaslat a középiskolák egységesítése tárgyában. Ea. Szávai Nándor A KV Oktatási Osztály javaslata a Politikai Akadémia (előadássorozat) megszervezésére. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – A karácsonyi könyvpiac újdonságainak propagandája. – Az MDP Könyvbizottságán albizottság létesítése az ifjúsági irodalom megjelentetésének előmozdítására és ellenőrzésére. (Két példányban.) – Kiadványsorozat rendszeresítése, Népnevelő Kiskönyvtár címmel.
Agitációs és Propaganda Bizottság – 7. ő. e.
276. f. 86. cs. Rákosi és Révai MKP évfordulón elmondott beszédeinek kiadása.
1948. november 30.
18 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
8. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat az egységes pártiskola négyhónapos filozófiai szaktanfolyamának programjára. Ea. Havas Ernő. (Napirendről levéve.) Javaslat az ösztöndíjakkal kapcsolatos szervezeti és pénzügyi kérdések rendezésére. Ea. Szántó Rezső. Javaslat a rádió tulajdonjogi státuszával és költségvetésével kapcsolatban. Ea. Vásárhelyi Miklós. Javaslat Értelmiségi Akadémia helyett Kulturpolitikai Akadémia (szintén előadássorozat) szervezésére. Ea. Újhelyi Szilárd. Különfélék. – „Egyház és demokrácia” címmel gyűjtemény kiadása. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1948. december 7.
30 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4.
9. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. A KV Oktatási Osztályának négyhónapos (1948. december – 1949. március) munkaterve. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: Javaslat (két változatban) a KV Oktatási Osztály státuszaira. – Javaslat az alsófokú (négy-, ill. hathetes) pártiskolák tematikájának módosítására. Jelentés a szabadművelődés helyzetéről. Ea. Csillag Miklós. A KV Propaganda Osztály és Kulturpolitikai Osztály gépállomásokkal kapcsolatos közös téli munkatervre. Ea. Orbán László és Csillag Miklós.
1948. december 14.
59 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5.
Politikai információ. Ea. Révai József. Jelentés az Országos Könyvhivatal munkájáról. Ea. Vértes György. (Nagyszámú, több hónapot átívelő mellékletek, köztük Vértes György 1948. november 11-én kelt káderjellemzése.) A KV Kulturpolitikai Osztály Szabadművelődési Alosztályának négyhónapos (1948. december – 1949. március) munkaterve. Ea. Csillag Miklós. Javaslat a munkás és részben a szegényparaszt ifjak számarányának emelésére a középiskolákban. Ea. Horváth Márton. Különfélék. – Az alsófokú pártiskolai előadók és oktatási felelősök továbbképző tanfolyama. (Sem az előzetes napirendben, sem a határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
225
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
10. ő. e.
1948. december 17.
17 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 11. ő. e.
A KV Propaganda Osztály három hónapos (1948. december 15. – 1949. március 15.) munkaterve. Ea. Orbán László. Javaslat a KV Sajtó Osztály részleges átszervezésére. Ea. Láng István. Javaslat a Művészeti Tanács átalakítására. Ea. Csillag Miklós.
1948. december 28.
34 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4.
12. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. A KV Sajtó Osztályának munkaterve. (1948. december 1. – 1949. március 15.). Ea. Láng István. Javaslat a bölcsészeti kar átszervezésére. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) Különfélék. – Sztálin műveinek magyar nyelvű kiadása. – Kossuth-díjjal kapcsolatos kérdések. – A vezető értelmiség felülvizsgálata során felmerült vitás javaslatok APB elé terjesztése.
1948. január 4.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5.
13. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat a bölcsészeti kar reformjára. Ea. Szabolcsi Miklós. A KV Kulturpolitikai Osztályának munkaterve. Ea. Kállai Gyula. Javaslat a párttörténeti szemináriumok tananyagára. Ea. Lakatos Éva. Különfélék. – Kitüntetések az új magyar tárgyú szovjet film készítésében résztvevőknek. – Előadó változása a Politikai Akadémián. – Javaslat a Baumgarten-díjakra.
1948. január 11.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4.
226
Politikai információ. Ea. Révai József. A tudományos ösztöndíjak szétosztása. Ea. Szántó Rezső. A filozófiai tanszék tematikája. Ea. Havas Ernő. Különfélék. – A Talpalatnyi föld című film művészeinek kitüntetése. – „A magyar népi demokrácia története” című tankönyv kiadása. – A Mindszenty-üggyel kapcsolatos film készítése. – A Rádió marxista–leninista negyedórái.
Agitációs és Propaganda Bizottság 14. ő. e.
276. f. 86. cs. 1949. január 18.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
15. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Jelentés a filmgyártásról. Ea. Sala Sándor. Bizottság kiküldése a kitüntetendő tudósokra vonatkozó javaslat felülvizsgálására. Ea. Kállai Gyula. Javaslat a munkás- és paraszt ifjak számarányának növelésére a középiskolákban és a főiskolákon. Ea. Horváth Márton. Mártíremlékmű felállítása. Ea. Orbán László. Különfélék. – Az egészségügyi propaganda egységes irányítása. – Az Anyag- és Adatszolgáltatás című folyóirat átszervezése; új neve: Elmélet és gyakorlat.
1949. február 3.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 16. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Az agrárpolitikai tanszék tematikája. A Rádió kettős műsora. Ea. Vásárhelyi Miklós. Javaslat a Szovjet Kultúra Hónapja munkájára. Ea. Szendrő Ferenc.
1949. február 9.
22 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 17. ő. e.
Politikai információ Ea. Révai József. Javaslat az ideológiai harcra a pedagógia területén. Ea. Mérei Ferenc. A Szikra Könyvkiadó 1949. évi kiadási terve. Ea. Tamás Aladár.
1949. február 15.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 18. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Jelentés a színházak műsorpolitikájáról. Ea. Csillag Miklós. Középiskolai reform. Ea. Szávai Nándor.
1949. március 8.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5.
Az Agitációs és Propaganda Párt- Kollégium munkamódszere. Beszámoló Bíró Zoltán külföldi útjáról. A KV legutóbbi ülése anyagának népszerűsítése. Javaslat magyar kulturális delegáció külföldi útjára. Különfélék. – Az Új Magyar Könyvkiadó nemzeti vállalattá alakulása. – A Valahol Európában című film művészeinek kitüntetése. – Szabadságharcos hőseink életét megörökítő képek. 227
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
19. ő. e.
1949. március 18.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4.
20. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Jelentés a fővárosi színjátszás helyzetéről és javaslat a budapesti színházak államosítására. Ea. Csillag Miklós. Javaslat a KV Sajtó Osztály átalakítására és a Sajtóbizottság átszervezésére. Ea. Rosta Endre. Különfélék. – Kállai Gyula megbízása a SZU-ban tanuló ösztöndíjasok felügyeletével megbízott személy kijelölésére. – Bíró Zoltán megbízása jelentés készítésére az állami iskolák káderszükségletéről. – Munkaközösség létrehozása a középiskolai filozófiai tankönyv megírására.
1949. március 24.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 21. ő. e.
Politikai információ. Ea. Révai József. Javaslat kulturális delegáció kiküldésére Moszkvába. Ea. Csillag Miklós
1949. március 30.
1 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend: Országgyűlési választások 22. ő. e.
1949. április 1.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2.
228
A választási kampány dekorációs terve. Különfélék. – Agitátorképzés. – Az állami és pártiskolák oktatói káderszükséglete. – Megbízás a négyhónapos szaktanfolyamok tematikájának kidolgozására és KV Titkárság elé terjesztésére. – Megbízás az egységes egyéves felsőfokú pártiskola megindítására vonatkozó javaslat kidolgozására. – Megbízás a Vasvári Akadémia esetleges megindítására vonatkozó előterjesztés elkészítésére. – A párizsi béke világkongresszussal kapcsolatos kérdések. – A Kis Újság és a Hírlap példányszámának emelésére irányuló kérelem elutasítása. – A falusi nőlap megindítását célzó javaslat napirendre tűzése a testület következő ülésén. – Boldizsár Iván helyettese a Sajtóbizottságban (Javaslat kérése.) – Losonczy Istvánt távollétében Rosta Endre helyettesíti. – Az ifjúsági elméleti folyóirat kérdése.
Agitációs és Propaganda Bizottság 23. ő. e.
276. f. 86. cs. 1949. április 5.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3.
Az országgyűlési választások jelszavai. Ea. Orbán László. Javaslat falusi nőlap megindítására. Ea. Jóború Magda. A szovjet könyvek szerzői jogának kérdése. Ea. Szántó Rezső.
24. ő. e.
1949. április 20.
6 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1.
2. 3.
Az országgyűlési választással kapcsolatos kérdések és a KV Agitációs Osztály kiadványainak terve. Mellékelve: Feljegyzés (emlékeztető) az ülésen felvetett kérdésekről. Javaslat a pedagógusok státusz-rendezésére. Javaslat a világnézeti oktatók képzésére.
25. ő. e.
1949. május 4.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 26. ő. e.
Információ. Ea. Orbán László. Javaslat a párt- és tömegszervezeti iskolai előadók és oktatásszervezők nyári továbbképző tanfolyamára. Ea. Bíró Zoltán. Művészeti szövetségek felállítása. Ea. Csillag Miklós. Bizottság kiküldése a Vállalatvezetői Akadémiára vonatkozó javaslat megvitatására. Ea. Szita János Javaslat tanítóképző tanfolyamok szervezésére. Ea. Mérei Ferenc.
1949. május 16.
1 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend: A választások utáni feladatok. 27. ő. e.
1949. május 20.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend: Az Agitációs és Propaganda Kollégium hathetes munkaterve. 28. ő. e.
1949. május 26.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4.
A békekonferencia terve. Az Agitációs és Propaganda Kollégium hathetes naptári munkaterve. A sajtó átszervezése. Különfélék. – Művelt Nép című lap kiadása. – Bizottság kiküldése a képzőművészettel kapcsolatos állásfoglalás kidolgozására. – A Bartók Béla Szövetség pünkösdi dalosünnepélye. – A Tartós békéért, népi demokráciáért című lap terjesztése. 229
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
29. ő. e.
1949. augusztus 9.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4.
30. ő. e.
Az alapfokú és a haladó szemináriumok tematikája. Ea. Lakatos Éva. A Népművészeti Minisztérium szervezete és vezető káderei. Ea. Losonczy Géza. A tervkölcsön propaganda-terve. Ea. Komócsin Zoltán Különfélék. – A Független Magyarország árának leszállítása. – Meghívás a SZU-ba utazó MSZT delegáció összetételére vonatkozó javaslat kidolgozásával. – Javaslat Pavlov születése évfordulójának megünneplésére. (Előterjesztés van.)
1949. augusztus 22.
7 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 31. ő. e.
Feljegyzés a csoportos újságolvasásról. Jelentés a Rákosi Mátyás Gyermekotthon nevelői munkájáról. Javaslat a művészeti főiskolák reformjára. A DÉFOSZ oktatási terve.
1949. szeptember 6.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirenden kívül: A Nemzetközi Békenap megünneplése. 1. 2. 3. 4.
32. ő. e.
A SZU-ba utazó művészeti és tudományos delegáció. Rajk László és társai ügyének sajtó- és rádió-propagandája. Javaslat az Írószövetség új vezetőségére. Különfélék. – Megbízás a természettudományos propagandáról szóló jelentés készítésével. – Megbízás a középiskolák helyzetének vizsgálatára. – Az MTT javaslata a vidéki szónokokra.
1949. szeptember14. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4.
33. ő. e.
Javaslat a kétéves párfőiskola megszervezésére. Feljegyzés a középiskolák első osztályába fel nem vett tanulók ügyében. Javaslat az Olvasókönyv tematikájának megváltoztatására. (A KV Titkársága elé utalva.) Javaslat a művészeti főiskolák reformjára.
1949. szeptember 23. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül.
230
3 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
Napirend előtt: Határozat a politikai információhoz. 1. 2. 3. 4.
34. ő. e.
Az MSZT munkaterve. A Könyvtárbizottság jelentése. Ideológiai oktatás az egyetemeken. Különfélék. – Vallásoktatás. – Kétféle oktatás bevezetése a rádióban. – Sztálin életrajzának kiadása.
1949. szeptember 29.
6 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés a 4. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 35. ő. e.
Javaslat az egyetemi reformra. Javaslat a kétéves pártfőiskola felállítására. Javaslat a szovjet filmek propagandájára. Javaslat az üzemi kultúrmunka feladataira.
1949. október 7.
12 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés az 5. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5.
36. ő. e.
Javaslat az MSZT munkájának megjavítására. Javaslat a falusi népművelési munkára. Javaslat a szabad vallásoktatás tárgyában. Javaslat az egyetemek munkájának megjavítására. Határozati javaslat a pártkáderek marxista–leninista nevelésének megjavítására. Mellékelve: Bíró Zoltán kísérőlevele (feltehetően Farkas Mihályhoz.) – Vélemény a határozati javaslatról (vélhetően Farkas Mihálytól).
1949. október 14.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend előtt: Bizottság kiküldése a természettudományos világnézeti oktatás és tömegszerelésre vonatkozó javaslat kidolgozására. – Az Agitációs Osztály megbízása a november 7-ei ünnepség alapvető szempontjainak kidolgozásával. – Sztálin születésnapja megünneplése alapelveinek kidolgozása. 1. 2. 3. 4.
A SZU propagálása a sajtóban és a rádióban. Javaslat az időszaki lapok számának csökkentésére. Javaslat a pártkáderek felsőfokú oktatására. Különfélék. – A Színművészeti és Filmművészeti Szövetség vezetőségének ügye. (Nevek nincsenek). – Négy naptár kiadása az 1950. esztendőre. (Előterjesztés van. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
231
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
37. ő. e.
1949. november 11.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend előtt: Bíró Zoltán, Lakatos Éva és Gimes Miklós megbízása az APK munkatervére és munkamódszerére vonatkozó javaslat elkészítésével. 1. 2. 3. 4. 38. ő. e.
Javaslat az ötéves terv ismertetésére. Javaslat Sztálin születésnapjának megünneplésére. Javaslat a sajtóterjesztés megjavítására. Javaslat az egyetemi reformmal kapcsolatos intézkedésekre.
1949. november 25.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Napirend előtt: Bíró Zoltán, Lakatos Éva és Gimes Miklós megbízása az APK munkatervére és munkamódszerére vonatkozó javaslat elkészítésével. 1. 2. 3. 4. 39. ő. e.
Javaslat az 1950. évi tankönyvek elkészítésére. Általános iskolai erkölcstan-könyv vázlata. Javaslat a falusi népnevelők tanfolyamára. (Napirendről levéve.) Az MMI javaslata brosúra-sorozat kiadására.
1950. január 5.
27 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4.
40. ő. e.
Javaslat ideológiai tárgyakat előadó egyetemi tanárok (Szalai Sándor, Karácsony Sándor, Kondor Imre, Várkonyi Dezső, Ostoros Gyula) leváltására. Ea. Mód Aladár. A Szikra Könyvkiadó 1950. évi terve. Ea. Tamás Aladár. Javaslat a Tájékoztató Iroda határozatainak feldolgozására. (Mellékletekkel.) (Napirendről levéve) Különfélék. – A pártnapi tájékoztatás megjavítása. – Megemlékezés Lenin halálának 26. évfordulójáról.
1950. január 13.
41 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
232
A Politikai Akadémia előadásainak tematikája. Javaslat a magyar történettudomány ötéves tervének fő szempontjaira. Az MMI beszámolója az 1949. évi munkájáról és 1950. évi munkaterve. Különfélék. – Kultúrhetek rendezése Borsod, Komárom-Esztergom, Szabolcs és Vas megyében. – Ünnepség Lenin halálának 26. évfordulóján. – Április 4-e megünneplése. (Előterjesztés nincs.)
Agitációs és Propaganda Bizottság 41. ő. e.
276. f. 86. cs. 1950. január 20.
30 lap
Meghívó. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. a) b) c) 2. 3. 4.
42. ő. e.
Köznevelési javaslatok. Ea. Horváth Márton. Az általános és a középiskolai tanterv reformja. Az egyetemek utolsó évfolyamain lévő fasiszta egyetemi hallgatók eltávolítása. A műszaki egyetemek és az ipar kapcsolatának megjavítása. Javaslat Újságíró Akadémia felállítására. Ea. Losonczy Géza. Javaslat az APK 1950. január 27-ei, február 3-ai és február 10-ei ülésének napirendjére. Különfélék. – A magyar történelem periodizálásának nyilvános megvitatásával kapcsolatos teendők.
1950. január 27.
17 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1./a) Április 4-e megünneplése. (Napirendről levéve.). b) Javaslat a Vörös Hadsereg születése 32. évfordulójának megünneplésére. Ea. Komócsin Zoltán. 2. Javaslat a Magyar–Szovjet Barátság hónapja megrendezésére. Ea. Bernáth György. 3. Különfélék. – A budapesti Műegyetemen az új karok dékánjai: Major Máté, Liska József, Erdei László. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) 43. ő. e.
1950. február 6.
17 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések az 1. napirend kivételével. 1.
2. 3. 44 ő. e.
Előterjesztés a magyar irodalom helyzetéről. Ea. Horváth Márton. (Napirendről levéve.) Megjegyzés: Az ülésen Horváth Márton Politikai Akadémián tartandó előadásának (Magyar irodalom–szovjet irodalom) vázlatát vitatták meg, továbbá megbízták Lakatos Évát és Gimes Miklóst az Olvasó Mozgalom ellenőrzésére vonatkozó javaslat kidolgozásával. Jelentés a két éves pártfőiskola munkájáról. Ea. Andics Erzsébet. Jelentés az egy éves pártfőiskola munkájáról. Ea. Kassai Géza.
1950. február 17.
45 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
A szakszervezetekben, az MNDSZ-ben és a DÉFOSZ-ban folyó tömegpropagandamunka értékelése. Az NBPB APO jelentése a budapesti pártoktatásról. (A következő ülésre halasztva.) Tervezet az Egyetemi Orosz Intézet, mint önálló fakultás megszervezésére. Mellékelve: A szovjet professzorok javaslata az Orosz Intézet újjászervezésére. (Memorandum) – Az 1949–1950-es tanév II. szemeszterének tanterve.
233
276. f. 86. cs. 4.
45. ő. e.
Agitációs és Propaganda Bizottság Különfélék. – Három hónapos országos üzemi kultúrverseny 1950-ben. – Az öthónapos pártiskola vizsgája. – A KV határozatának propagandája. – Az MTI információs munkájának megjavítása. (Az előzetes napirendben és a határozati jegyzőkönyvben sem szerepel.)
1950. március 3.
27 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4.
46. ő. e.
Jelentés az egyetemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Szurdi István. A KV Agitációs Osztályának munkaterve (1950. március 1. – július 1.). Ea. Komócsin Zoltán. Javaslat az ifjúsági (kongresszusi) kultúrversenyre. Ea. Bánki László. Mellékelve: A MINSZ javaslata az ifjúsági kongresszusi kultúrverseny kötelező számára. Javaslat az 1950-ben végző egyetemi hallgatók elosztására. – Az iparostanulók oktatóit képző iskola. (Előterjesztés nincs.) – A hároméves tervvel foglalkozó könyv kiadására vonatkozó javaslat elutasítása. – A Comenius ünnepségekkel kapcsolatos teendők megtárgyalása a következő ülésen.
1950. március 31.
43 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1/a. Javaslat műsoranyag pályázatra. Ea. Nemes Dezső. b. Javaslat Szabad Föld Tavaszi Vasárnapok szervezésére. Ea. Nemes Dezső. c. Javaslat a Megyei Népművelési Bizottságok átszervezésre és a Járási Népművelési Bizottságok felállítására. Ea. Nemes Dezső. 1. A KV Oktatási Osztály javaslata a KV Agitációs és Propaganda Osztály megszervezésére. 2. A KV Oktatási Osztály jelentése az iparostanuló-képzés helyzetéről és problémáiról. Ea. Lakatos Éva. Mellékelve: Javaslat az iparostanuló iskolák ideológiai tankönyvének tematikájára. – Javaslat az iparostanulók oktatóit képző iskola tárgyában. 3. A KV Oktatási Osztály javaslata (mellékletekkel) az 1950–1951-es tankönyvek pártbírálóira és a tankönyvkiadással kapcsolatos papírellátási nehézségek kiküszöbölésére. Ea. Mód Aladár. 4. A KAB terve az államapparátusban dolgozók 1950. évi szakmai továbbképzésére. Mellékelve: A KV Oktatási Osztály kiegészítése a jelentéshez. 5. Javaslat a szovjet sajtó és irodalom fordításával foglalkozó szervek munkájának öszszehangolására. Ea. Haász Árpád. 47. ő. e.
1950. április 24.
45 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
234
A KV Oktatási Osztály javaslata az 1951-ben kiküldendő szovjet ösztöndíjasok kiválogatására. Ea. Hegyi Gyula.
Agitációs és Propaganda Bizottság 2.
276. f. 86. cs.
A KV Oktatási Osztály javaslata (mellékletekkel) az általános iskolai és az általános gimnáziumi óraterv módosítására. Ea. Mód Aladár. A KV Oktatási Osztály javaslata (április 21.) és átdolgozott javaslata (április 26.) az 1950–1951-es tanév beiskolázására. Mellékelve: Javaslat a kollégiumi helyekre és egyéb diák-szociális juttatásokra. – Feljegyzés az egyetemek és a főiskolák tanulmányi osztályainak megerősítése tárgyában. Tervezet (két példányban) az 1950. évi könyvnapok megrendezésére. Ea. Lukácsy Sándor. A KV Oktatási Osztály javaslata a két párfőiskola következő tanévbeli szervezetére és a hallgatók felvételére. Ea. Andics Erzsébet.
3.
4. 5.
48. ő. e.
1950. május 15.
34 lap
Előzetes napirend (pótlással), aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
Az 1950–1951. tanév ösztöndíjcsere-terve a népi demokratikus országokkal. Ea. Trencsényi Waldapfel Imre. Mellékelve: Kimutatás az 1950–1951. évi tanévben a népi demokráciákban tanuló ösztöndíjasokról. – Az 1950–1951. tanévben a népi demokráciákba küldendő ösztöndíjasok országonkénti és szakmai megoszlása. Megjegyzés: A pótlólag megküldött előterjesztést az őrzési egység végén helyezték el. A KV Oktatási Osztály javaslata a tömegszervezetek propaganda és kulturális munkájának átszervezésére. Ea. Széll Jenő. Mellékelve: Útmutató a falusi kultúrotthonok működéséhez. A természettudományos propaganda munka értékelése. Ea. Tettamanti Károlyné Javaslat az orosz nevek és szavak átírására. Ea. Czóbel Ernő.
2.
3. 4. 49. ő. e.
1950. június 4.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4.
Javaslat a rádió rövidhullámú adására. Ea. Ráth Károly. A kiküldött bizottság jelentése az Új Világról. Ea. Illés Béla. Az MMI javaslatai. Ea. Réti Jenő. Különfélék. – A színházi terv végrehajtása.
50. ő. e.
1950. június 9.
4 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5.
Az MTA jelentése munkájáról. Ea. Alexits György. A KV APO feljegyzése a gimnáziumi magyar nyelv- és irodalomtanítás problémáiról. Ea. Mód Aladár. A kultúrotthon mozgalom megindításának ütemterve, 1950. június 1. – december 31. Ea. Széll Jenő. Mellékelve: A falusi-városi kultúrotthonok működési szabályzata. (KV Oktatási Osztály) A tömegszervezetekben (SZOT, MNDSZ, DÉFOSZ) folyó tömegpropaganda munka értékelése. Ea. Ónody Miklós. A KV Oktatási Osztály javaslata a Magyar Természettudományi Társulat átszervezésére, személyi javaslatokkal. Ea. Széll Jenő. 235
276. f. 86. cs. 51. ő. e.
Agitációs és Propaganda Bizottság 1950. június 22.
45 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2.
52. ő. e.
Javaslat Magyar Klasszikusok című sorozat megindítására. Ea. Király István. Feljegyzés a magyar filmgyártás helyzetéről és elvi kérdéseiről. Ea. Kende István. Mellékelve: Háy Gyula feljegyzése a magyar filmgyártás helyzetéről és elvi kérdéseiről, különös tekintettel a dramaturgia kérdéseire.
1950. július 6.
42 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. Az orvosképzés reformjának kidolgozására kiküldött bizottság javaslata. Ea. Rusznyák István. Mellékelve: Feljegyzés az orvoskari reformbizottság javaslatához. 2. A Természettudomány-kari reformbizottság javaslata. Ea. Rényi Alfréd. 3. Javaslat a Pártfőiskola 1950–1952. évi programjára. Ea. Andics Erzsébet. 4. Különfélék. – Feljegyzés a közgazdasági technikumokkal kapcsolatos vitákról. – Feljegyzés az általános iskolai erkölcstan tankönyvről. – Feljegyzés a gimnáziumi énektanításról. 53. ő. e.
1950. augusztus 3.
26 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
54. ő. e.
A KV APO javaslata a két pártfőiskola közös szervezeti felépítésére. Ea. Bíró Zoltán. A KV APO jelentése a budapesti agitációs munkáról. Ea. Pesti Endre. A KV APO jelentése (mellékletekkel) a nemzetiségi oktatásról. Ea. Darvas József. Különfélék. – A Kiváló Művész és Érdemes Művész címek odaítélése. – A Szabad Nép kétheti (augusztus 8–22.) terve. – A kollégiumok és ösztöndíjak kérdése. – Bizottság felállítása az Országos Dokumentációs Központ felülvizsgálására. – A DISZ rendszeres részvétele a VKM kollégiumi ülésén. – Új megyei pártlapok létesítése és vidéki kisgazda lapok megszüntetése. (Előterjesztés nincs.)
1950. augusztus 15.
60 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az aspirantúra bevezetésére. Ea. Friss István. 2. Javaslat az egyetemek új szervezeti felépítésére. Ea. Darvas József. 3. Javaslat az üzemek és városok 1950. augusztus 15. – október 15-e közötti békekultúrversenyére. Ea. Széll Jenő. 4. Javaslat a színházak 1950–1951. évadának műsortervére. Ea. Berczeller Jenő.
236
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
Megjegyzés: A következő előterjesztéseket – az előzetes napirenddel ellentétben – a határozati jegyzőkönyv tanúsága szerint nem tárgyalták. – A KV APO javaslata az 1950–1951. évi Szabad Föld Téli Esték tematikájára. (14–23.) – Jelentés a Szabad Nép helyzetéről, valamint a lap 1950. augusztus 22 – szeptember 3-a közötti munkaterve. (32–50. lap) – A Pajtás átalakítása hetilappá. (51–54. lap) – Az újságíró szövetség kiadványterve. (55. lap) 55. ő. e.
1950. augusztus 25.
54 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
Komócsin Mihály szóbeli tájékoztatója a testület határozatainak végrehajtásáról. A pártiskolák 1950–1951. évi programja, az iskolák típusa szerint. Ea. Bíró Zoltán. Javaslat a Szabad Föld Téli Esték 1950–1951. évi tematikájára. Ea. ÓnodyMiklós. Különfélék. – Az Újságíró Szövetség kiadványterve. Megjegyzés: A KV APO javaslata az őszi és téli természettudományos propagandára (46–54. lap) a határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.
56. ő. e.
1950. szeptember 22.
54 lap
Előzetes napirend, aláírás nélkül. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata a Magyar Írók Szövetsége I. Kongresszusára. Ea. Máthé György. 2. Javaslat a Szabad Nép októberi vezércikk-tematikájára. Ea. Betlen Oszkár. 3. A KV APO jelentése az NBPB agitációs munkájáról és javaslatai a munka megjavítására. Ea. Pesti Endre. 4. Jelentés és javaslat az Országos Dokumentációs Központ munkájával kapcsolatban. (Két példányban.) Ea. Kovács Sándor. 5. A KV APO javaslata a katolikus papok békemozgalmának továbbfejlesztésére. (Mellékletben: Az Országos Papi Békebizottság felhívása.) Ea. Kiss Zoltán. Mellékelve: Feljegyzés a Katolikus Papok Országos Békebizottságának munkájáról. – A KV APO jelentése a püspöki kar által kiadott körlevél felolvasásáról két csepeli templomban. Megjegyzés: A KV APO előterjesztésének egyik példányán kézírásos javítások olvashatók. 6. Javaslat a könyvkiadó vállalatok átszervezésére. Ea. Domokos János. 7. Különfélék. – A Szikra Könyvkiadó profilja. – Az Anyag- és Adatszolgáltatás című folyóirat jellegének megváltoztatására. – A Magyar Párttörténeti Munkaközösség megszervezése. 57. ő. e.
1950. október 13.
34 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, két példányban, az egyik Kádár János láttamozásával, a másik Komócsin Mihályra szignálva. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az Irodalmi Újság megindítására. Ea. Illés Béla. 237
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
2. A KV APO javaslata a marxizmus–leninizmus előadássorozataira. Ea. Bíró Zoltán. 3. A KV APO javaslata az üzemi ismeretterjesztő előadásokra. Ea. Ónody Miklós. 4. Javaslat a Központi Előadó Iroda elméleti munkaközösségeinek tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. 5. A Harc a klerikális reakció ellen című alapfokú szemináriumfüzet vázlata. Ea. Sánta Ilona. 6. Különfélék. – A Román Kulturszövetség havi tájékoztatójának megindítása. 58. ő. e.
1950. október 23.
30 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. Jelentés és javaslat a magyar könyvkiadással és könyvterjesztéssel kapcsolatban. Ea. Révész Ferenc. 2. A KV APO javaslata a falusi és városi művészegyüttesek országos versenyének megszervezésére. Ea. Széll Jenő 3. A KV APO javaslata az Országos Békekongresszus előkészítésének és lebonyolításának elvi szempontjaira. Ea. Mester Erzsébet. 4. Javaslat a Magyar–Szovjet Társaság I. Országos Kongresszusára. 5. Javaslat Vörösmarty Mihály születése 150. évfordulójának megünneplésére. Ea. Waldapfel József. 6. A KV APO és a Népművelési Minisztérium közös javaslata szovjet–magyar művészek kölcsönös delegációira. Ea. Csillag Miklós. 7. Különfélék. – Feljegyzés az 1950–1951-es tanévben a népi demokráciákba küldendő aspiránsoktól. (1950. augusztus 30.) – A belföldi aspiránsképzés Képesítő Bizottsága. (Napirendről levéve.) 59. ő. e.
1950. november 6.
49 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések (a lerakás sorrendjében). 1. a) A KV APO jelentése a magyar könyvkiadás helyzetéről. Ea. Révész Ferenc. b) Tíz kiválasztott könyv terjesztési adatai. c) A Szikra kiadványainak terjesztési adatai. Megjegyzés: Az állami könyvkiadók, Szikra, Népszava, 1951. kiadása című anyag napirendről levéve, előterjesztés nincs. 2. A KV APO javaslata a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tisztújítására. (Mellékletben: a Társaság részletes munkaterve.) Ea. Király István. 3. Javaslat az általános iskolai lemorzsolódás megszüntetésére. Ea. Darvas József. 4. A KV APO javaslata Országos Felsőoktatási Tanács létesítésére. Ea. Darvas József. 5. A KV APO jelentése (melléklettel) a magyar aspirantúra előkészítő munkálatairól. Ea. Mód Aladár. 6. Javaslat az MMI szerkesztésében a Szikra Könyvkiadónál megjelenő művekre. Ea. Réti László. Megjegyzés: A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel. 60. ő. e.
1950. november 14. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések.
238
51 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
1. A KV APO kiegészítő javaslata (mellékletekkel) a belső aspiránsképzés előkészítésével kapcsolatban. Ea. Mód Aladár 2. A KV APO jelentése a magyar könyvkiadás helyzetéről (november 8.), jelentése és javaslata a magyar könyvkiadás helyzetéről (november 8.), jelentése és javaslata a magyar könyvkiadás helyzetével kapcsolatban (november 8.); a Szikra Könyvkiadó 1951. évi tervelőirányzata. Ea. Révész Ferenc. Megjegyzés: Az állami könyvkiadók, valamint a Népszava kiadói tervéhez előterjesztés nincs, információk csak a határozati jegyzőkönyvből szervezhetők. Előterjesztés van az MMI szerkesztésében a Szikra kiadásában megjelenő művekről és A propagandista könyvtára című füzetsorozatról.” 61. ő. e.
1950. december 5.
43 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata Misztótfalusi Kis Miklós születése 300. évfordulójának megünneplésére. Ea. Nemes Dezső. 2. A KV APO és az MSZT közös jelentése a Magyar–Szovjet Társaság Kongresszusának előkészítéséről és javaslata annak lebonyolítására. Ea. Bernáth György. 3. A KV APO javaslata az 1951–1952-es tanévre elkészítendő tankönyvekre. Ea. Mód Aladár. 4. A KV APO javaslata az Írókongresszus lebonyolítására. 5. A Szabad Nép december havi munkájának fő szempontjai, javaslat vezércikkeire és főbb cikkeire. Ea. Betlen Oszkár. Megjegyzés: Az ülés anyagában helyezték el (28–32. lap) a Szabad Ifjúsággal kapcsolatos előterjesztést. 62. ő. e.
1950. december 15.
42 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. (A lerakás sorrendjében.) 1. Javaslat a DISZ agitációs és propaganda munkájának és a Szabad Ifjúság munkájának megjavítására. Ea. Várhegyi György. 2. Jelentés az 1950–1951-es beiskolázás végrehajtásáról és tervezet az 1951–1952-es beiskolázásokra. Ea. Orbán László. Mellékelve: Az 1951–1952. évi beiskolázás diákszociális juttatásainak fontosabb adatai. – A VKM 1951. évi beiskolázással kapcsolatos beruházási keretszámai. – Az 1951–1952. iskolai évvel kapcsolatos beiskolázás költségkihatásának előterve. 3. A Szabad Nép tematikája a pártkongresszusra. Ea. Betlen Oszkár. 4. A KV APO javaslata Nemzetközi Munkásmozgalmi Múzeum létesítésére. Ea. Réti László. 5. Javaslat szépirodalmi antológia kiadására a pártkongresszus tiszteletére. 6. A KV APO javaslata Koreáról tartandó propaganda előadásokra. Ea. Bíró Zoltán. 63. ő. e.
1950. december 22.
34 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések.
239
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
1. A KV APO javaslata az ÁVH függetlenített kórusának létrehozására. 2. A KV APO jelentése a nemzetközi kérdések propagandájáról és agitációjáról. Ea. Bíró Zoltán. 3. A KV APO javaslata a honvédség népszerűsítésére. Ea. Bakó Ágnes. 4. A KV APO javaslata a tankönyvek társadalmi megvitatására. Ea. Lengyel Klára. 5. A Pártkongresszusra készítendő album tervezete. Ea. Lakatos Éva. 6. A KV APO jelentése a falusi agitációs munkáról. Ea. Simó Tibor. 7. Különfélék. – Kongresszusi bélyegsorozat kiadása. 64. ő. e.
1951. január 5.
44 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Kádár János láttamozásával. Előterjesztések. 1. A KV APO jelentése (mellékletekkel) az illegális hitoktatásról. Ea. Lengyel Klára 2. A KV APO jelentése a falusi agitációs munkáról. Ea. Simó Tibor. 3. A KV APO jelentése a jugoszláv határ mentén élő délszlávok közötti agitációs- és propaganda munkáról. Ea. Szentivánszki Sándor. 4. A KV APO javaslata a Lenin halála 27. évfordulója alkalmával kapcsolatos teendőkre. Ea. Vadas Sára. 5. Különfélék. – Kongresszusi kiadványok – Kongresszusi jelszavak. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – Naggyűlés rendezése Tótkomlóson. – Napilapok könyvközleménye. (Előterjesztés nincs.) – DISZ-küldöttség utazása az NDK-ba. 65. ő. e.
1951. január 5.
44 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Révai láttamozásával. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
A KV APO jelentése a hadseregben folyó politikai oktatásról. Ea. Földes István. Jelentés az iskolák tanulmányi és fegyelmi helyzetéről. Ea. Jóború Magda. A KV APO jelentése az 1950–1951. pártoktatási év beindításáról. Ea. Bíró Zoltán. Az egyéves újságíró tanfolyam tanterve. Ea. Láng István. Mellékelve: A KV APO feljegyzése az egyéves újságíró tanfolyam előkészítéséről. – Az APB határozata a tantervről. (1951. január 16.) 5. A KV APO jelentése a kongresszusi album előkészítéséről. Ea. Gondos Ernő. 6. Különfélék. – Az orvoskarok átadása az Egészségügyi Minisztériumnak. – Az operaházi Lenin ünnepség elnöksége. – Az operaházi Lenin ünnepség jelszavai. – A pártkongresszusra készítendő képzőművészeti album. – Országos gyűjtés a Békevilág-alapra. – A szaklapok megjelenési engedélye kiadásának módosítása.
66. ő. e.
1951. január 23.
38 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Révai láttamozásával. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. Javaslat az öthónapos szakosított tanfolyamok tematikájára. Ea. Andics Erzsébet.
240
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
2. A KV APO jelentése (mellékletekkel) a marxizmus–leninizmus egyetemi oktatásáról. Ea. Kassai Géza. 3. Javaslat az egyetemi tanárok ideológiai oktatására. (A következő ülésre halasztva.) 4. Beadvány a magyar zenei élettel kapcsolatban. Ea. Szirmai István. 5. Különfélék. – Javaslat a SZU-ban járt íróküldöttség beszámolóira. – Kongresszusi jelszavak. (A KV Titkárság elé utalva. Előterjesztés nincs.) – A pártkongresszusra kiadandó képzőművészeti album. (Előterjesztés az előző őrzési egységben.) – Országos gyűjtés a Békevilág-alapra. 67. ő. e.
1951. január 27.
23 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3.
68. ő. e.
Jelentés az újjászervezett VKM munkájáról. Ea. Darvas József. Javaslat a Budapesten felállítandó köztéri szobrokra. Ea. Csillag Miklós. Különfélék. – Képsorozat Rákosi Mátyás életéről, brosúra a kommunista párt ifjú mártírjairól. – A Szovjet Hadsereg Napjának (február 23.) megünneplése. – Könyvnapok rendezése.
1951. február 2.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az egyetemi tanárok ideológiai oktatására. Ea. Mód Aladár. 2. A KV APO jelentése a rendőrségen folyó politikai oktatásról. Ea. Földes István. Mellékelve: Az APB határozata. (1951. február 8.) 3. A KV APO jelentése a gépállomásokon folyó agitációs és propaganda munkáról. Ea. Garai Vera (Tisza Józsefné). Mellékelve: Az APB határozata. (1951. február 8.) 4. A Szabad Nép február havi tematikája. Ea. Betlen Oszkár. 5. Különfélék. – A főiskolát végző pedagógusok elosztása. Megjegyzés: A KV APO könyvtármunkáról szóló jelentése (30–38. lap) a határozati jegyzőkönyvben nem szerepel. 69. ő. e.
1951. március 17.
36 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO jelentése a KV Titkárság kultúrotthonok hálózatának kiépítéséről szóló határozatának végrehajtásáról. Ea. ÓnodyMiklós. Mellékelve: Az APB határozata. Beszámoló a lengyelországi tanulmányút tapasztalatairól. 2. Jelentés a DISZ Úttörő Mozgalom nevelési munkájáról. Ea. Donkó Zoltán. Mellékelve: A KV APO feljegyzése a terep- és híradótechnikai ismeretek elsajátításáról az úttörők honvédelmi nevelésének keretében. 3. A KV AP javaslata Pedagógiai Szemle kiadására. Ea. Kovács József. 241
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
4. Különfélék. – A tömegpropaganda sorozatok részleges átszervezése. – A Zeneművészeti Szövetség pártszervezetének vezetősége. (Előterjesztés nincs.) 70. ő. e.
1951. március 23.
26 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 3. a) napirendi pont kivételével. 1. A KV APO jelentése a természettudományos propaganda-munkáról. Ea. Tettamanti Károlyné. Mellékelve: Az APB határozata. – Nemes Dezső feljegyzése Révai József számára. 2. Javaslat a falusi tömegoktatásra. Ea. Gobbi (Góby) Józsefné. 3. a) A Szikra és az állami könyvkiadók második negyedévi terve. Ea. Révész Ferenc. b) A KV APO javaslata Könyvbarát című folyóirat megindítására. 4. Különfélék. – Javaslat rektor- és dékán-helyettesekre. – Javaslat az április 3-ai operaházi felszabadulási ünnepély elnökségére. (Előterjesztés nincs.) – Javaslat az Újságíró Szövetség közgyűlésének megrendezésére. (Előterjesztés nincs.) 71. ő. e.
1951. március 30.
58 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A Katolikus Papok Országos Békebizottságának beszámolója 1950. november 1-je és 1951. február 1-je között végzett munkájáról. Ea. Kiss Zoltán. 2. Jelentés a szakszervezeti oktatásról: a) Tömegoktatás. Ea:Horn Dezső b) Káderoktatás. Ea. Háry Béla. 3. A KV APO javaslata a Zeneművészek Szövetségének átalakítására, a Szövetség és pártszervezete vezetőségére. Ea. Ónody Miklós. 4. A KV APO 1951. április 1. – december 31. közötti munkaterve. 5. Különfélék. – Tömegpropaganda előadássorozat a Jugoszláviával határos megyékben. Megjegyzés: Az ülés anyagában helyezték el a KV APO javaslatát az akadémikusok és kiemelt tudósok tehermentesítéséről. (16–23.lap) 72. ő. e.
1951. április 13.
52 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. Napirend előtt: A sajtó aktuális feladatai. 1. A KV APO javaslata a Pártkongresszus anyagainak feldolgozására. Ea. Bíró Zoltán. 2. Javaslat (mellékletekkel) az 1951. őszén a népi demokráciákba kimenő ösztöndíjasok szakmai kvótájára, kiválasztására és előkészítésére. Ea. Orbán László. 3. A Nemzetközi Újságíró Szövetség Végrehajtó Bizottság 1951. május 10–11-én Budapesten tartandó ülésének tervezete. a) Szóbeli beszámoló az Újságíró Szövetség Közgyűlésének előkészületeiről.
242
Agitációs és Propaganda Bizottság
4. 5. 6. 7.
73. ő. e.
276. f. 86. cs.
b) Javaslat az Újságíró Szövetség vezetőségére. Ea. Vadász Ferenc. Mellékelve: A Magyar Újságírók Országos Szövetségének működési tervezete. Javaslat a hathónapos kulturális iskola tematikájára. Ea. Gimes Miklós. Javaslat „A koreai gyermekekért” gyűjtési akció (május 15. – június 15.) lebonyolítására. Ea. Kovács Tiborné. Javaslat az Írószövetség elnökségére és szóbeli beszámoló a Magyar Írók Kongreszszusa előkészületeiről. Ea. Csendes Károly, Máthé György. Különfélék. – A Lenin Művei szerkesztő bizottságának tagjai. – Jelszavak május 1-jére. – Orosháza szovjet hősi emlékmű felállítására irányuló kérelmének elutasítása. – A Koreából hazatért orvosok által tartott békegyűlések. – A légoltalommal kapcsolatos agitáció. – A Szabad Nép áprilisi cikkeinek tematikája. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1951. április 20.
33 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. A KV APO javaslata az akadémikusok és kiemelt tudósok tehermentesítésére. Ea. Erdey Grúz Tibor. 2. Javaslat az 1951-ben tartandó tudományos kongresszusokra és konferenciákra. Ea. Erdey Grúz Tibor. 3. Javaslat az Oleg Kosevoj ösztöndíjas iskola következő tanévének előkészítésére. Ea. Orbán László. 4. A KV APO és a HM közös javaslata Honvédség Napja rendszeresítésére. Ea. Ilku Pál. 5. Javaslat „A magyar dolgozó népért. A magyar munkásmozgalom nagy halottainak és vértanúinak emlékalbuma” kiadására. Ea. Réti László. 6. Különfélék. – A Nemzetközi Újságíró Szövetség budapesti VB ülésének magyar résztvevői. Megjegyzés: Az ülés anyagának végén helyezték el a KV APO jelentését a kultúrverseny téli, falusi szakaszáról. (23–33. lap) 74. ő. e.
1951. május 7.
31 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések (a lerakás rendjében), a 12. és a 7. napirendi pont kivételével. 1. A Szabad Nép főbb cikkeinek tematikája május hóra. Ea. Betlen Oszkár. 2. Jelentés a legfontosabb építkezéseken folyó agitációs és propaganda munkáról. Ea. Lakatos Éva. 3. A Népművelési Minisztérium öt hónapos és tíz hónapos iskolájának tématerve. Ea. Nemes Dezső. 4. A VKM javaslata a vidéki tudományegyetemek átcsoportosításával kapcsolatban. Ea. Orbán László. 5. Javaslat a magyar gyermek nevelésével és jövőjével foglalkozó konferencia összehívására. Ea. Vass Istvánné. 6. A KV APO javaslata az 1951. évi könyvnapokra. Ea. Révész Ferenc. 7. Különfélék. – A Nemzetközi Újságíró Szövetség VB ülésének jelszavai.
243
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság –
75. ő. e.
A káderképző tanfolyamok, valamint az alap- és középfokú politikai iskolák év végi ismétléseivel és összefoglalóival kapcsolatos javaslat.
1951. május 11.
29 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések az 1. és a 4. napirendi pontok kivételével. 1. Javaslat a Színház- és Filmművészeti Szövetség átszervezésére és a pártaktíva vezetőség megalakítására. Ea. Ónody Miklós. 2. A KV APO jelentése az 1950–1951-es pártoktatási évről az 1951–1952-es pártoktatási év terve. Ea. Bíró Zoltán. 3. a) Javaslat a Magyar Történelmi Társulat Előadói Szakosztálya 1951–1952. évi előadásaira. Ea. Andics Erzsébet. b) Magyar Irodalomtörténeti Társaság javaslata irodalmi hagyományainkat népszerűsítő szakosztály megszervezéséről. Ea. Király István. 4. Különfélék. – Alpári Gyula, Lékai János és a Vadas testvérek emlékének megörökítése. – Szovjet levéltári szakember meghívása. – Magyar–szovjet kulturhetek rendezése. Megjegyzés: Az ülés anyagának végén (23–29. lap) helyezték el a Szabad Nép 1951. május 15–31-ei munkatervét, valamint a rovatok április havi tervteljesítését. 76. ő. e.
1951. május 18.
108 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az agit. prop. titkárok kéthetes tanfolyamára. Ea. Lakatos Éva. 2. Jelentés az 1950. évi felsőoktatási reform végrehajtásáról és javaslat továbbfejlesztésére. Ea. Darvas József. 3. Az ELTE marxizmus–leninizmus tanszékének jelentése (mellékletekkel) a marxizmus–leninizmus egyetemi oktatásáról és a tanszék munkájáról. Ea. Kassai Géza. Mellékelve: A KV APO jelentése az egyetemi pártszervezetek munkájáról. –a A KV APO feljegyzése a marxizmus–leninizmus alapjai tanfolyam programjával és óratervével kapcsolatban. 4. Jelentés a hitoktatásról. Ea. Jóború Magda. 5. Javaslat egyes budapesti színházak átszervezésére. Ea. Erdei Sándor. 6. A Népművelési Minisztérium Művészeti Főosztályának javaslata a Táncművészeti Szövetség megalakítására. Ea. Jánosi Ferenc. 7. Az MSZT javaslata a SZU-ban járt kulturális és művészdelegáció foglalkoztatására (élménybeszámolók, cikkek, szakelőadások). Ea. Kakuk Józsefné. Megjegyzés: Az ülés anyagában helyezték el az 1951–1952. évi beiskolázásokról szóló jelentést. (21–28. lap) 77. ő. e.
1951. május 25.
61 lap
Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András láttamozásával. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. A Szabad Nép 1951. június havi munkaterve. Ea. Betlen Oszkár. 2. A KV APO jelentése és javaslata a Győr-Sopron megyei Hírlap munkájáról.
244
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
3. A Népművészeti Minisztérium javaslata (mellékletekkel) a Magyar Irodalomtörténeti Társaság népszerűsítő munkájára. Ea. Király István. 4. A Magyar Klasszikusok című sorozat ötéves terve. Ea. Király István. 5. Javaslat az egyetemi levelező-oktatás megszervezésére. Ea. Orbán László. 6. Különfélék. – Az ipari technikumok óratervének megváltoztatása. – Az ipari technikumok feletti hatáskör kérdése. – Javaslat Rákosi születésnapja 60. évfordulójának megünneplésével kapcsolatban. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – Az ötéves terv legnagyobb építkezéseit ábrázoló makettek elkészítése, az ötéves tervet bemutató kiállítás előkészítése. – Kossuth-emlékkönyv kiadása 1952-ben. – A Zeneművészek Szövetségének elnöke Szabolcsi Bence. (Kodály Zoltán nem vállalta.) 78. ő. e.
1951. június 1.
41 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5.
A HM Pol. Fcsf-ség Jelentése a „Petőfi” Politikai Tisztképző Intézetben folyó politikai munkáról. Ea. Hazai Jenő. A KV APO jelentése az egyetemi pártszervezetek munkájáról. Ea. Mód Aladár. Tervezet a pedagógus továbbképzés 1951–1952. évi tanulmányi anyagára. Ea. Jóború Magda. a) A KV APO javaslata a három hónapos budapesti és megyei pártiskolák tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. b) A KV APO javaslata a politikai iskolák tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – A könyvnapokon árusítandó könyvek utánnyomása. – Pótjavaslat a Szikra 1951. évi kiadási tervéhez. – Az Idegen Nyelvek Főiskolájának felállítása. – A Kultúrkapcsolatok Intézete embléma elkészíttetésére irányuló kérelmének elutasítása. (Előterjesztés nincs.)
Megjegyzés: Az ülés anyagának végén (37–41. lap) található a marxizmus–leninizmus egyetemi oktatásáról és a marxizmus–leninizmus tanszék munkájáról szóló jelentést. 79. ő. e.
1951. július 3.
27 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A Szépirodalmi, az Ifjúsági, az Új Magyar és a Művelt Nép könyvkiadó 1951. második félévi terve. Ea. Kerek Gábor. 2. A Népművelési Minisztérium javaslata a Városi Színháznak az Állami Operaház kezelésébe való átadására. Ea. Csillag Miklós. 3. A Szabad Nép 1951. július havi munkaterve. Ea. Betlen Oszkár. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) 80. ő. e.
1951. augusztus 3.
22 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv.
245
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
Előterjesztések, az 1. és a 3. napirendi ponthoz. (A lerakás során a két napirendi pont felcserélve.) 1. Javaslat az egy és két éves pártfőiskola tematikájának módosítására, valamint az öt hónapos szakosított tanfolyam tematikájára. Ea. Andics Erzsébet. 2. Javaslat az újrendszerű tudományos fokozatokra, valamint az egyetemek és kutatóintézetek állásaira. Ea. Erdey Grúz Tibor. 3. A KV APO javaslata a klerikális reakció elleni harc feladataira. Ea. Horváth Márton. Mellékelve: Javaslat a római katolikus egyházzal kapcsolatos azonnali intézkedésekre. 4. Különfélék. – A Szikra kerete terhére pótlólag kiadandó könyvek. 81. ő. e.
1951. augusztus 17.
28 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az 1951–1952. évi kultúrverseny szervezésére. Ea. Ónody Miklós. 2. A KV APO javaslata a II. Békekölcsön agitációs tervére. Ea. Lakatos Éva. Mellékelve: Javaslat az 1951-es békekölcsön jelszavaira. – Tájékoztató a terv- és békekölcsönhúzásokkal és a II. Békekölcsön jegyzésével kapcsolatos kulturagitációs munkáról. 3. A KV APO javaslata az amerikai beavatkozásokkal foglalkozó Fehér Könyv vázlatára. Ea. Vásárhelyi Miklós. 4. Különfélék. – A Dunapentelét bemutató színes album kiadására irányuló kérelem elutasítása. – A mártírokról készítendő bélyegsorozatra vonatkozó javaslat elvetése. (Előterjesztés nincs.) 82. ő. e.
1951. augusztus 24.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO jelentése (melléklettel) a Magyar Képző- és Iparművésznek Szövetsége munkájáról. Ea. Rohonyi Katalin. (A napirend tárgyalásá időhiány miatt félbeszakították.) Mellékelve: a KV APO javaslata festőművészetünk helyzetének megjavítására. 2. A KV APO jelentése a Magyar Rádió Rövidhullámú Osztályának munkájáról. Ea. Láng István. 3. A KV APO javaslata a papi békebizottságok újjáválasztására. Ea. Lakatos Éva. 4. Javaslat az öt hónapos pártiskola tematikájának témaköreire és időbeosztására. Megjegyzés: Az ülés anyagának végén helyezték el a tisztiiskolás hallgatók kiválogatására vonatkozó (43. lap) és az 1951–1952-es tanévre készülő általános és középiskolai tankönyvekről (44–51. lap) szóló javaslatot. 83. ő. e.
1951. augusztus 31. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések.
246
43 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság
276. f. 86. cs.
1.a) Javaslat a Szabad Nép szeptember havi tematikájára. Ea. Betlen Oszkár. b) Javaslat a Szabad Nép megjelenése tizedik évfordulójával kapcsolatban. 2. A KV APO jelentése a munkás-paraszt levelezés helyzetéről. Ea. Láng István. 3. A BM javaslata a rendőrség 1951–1952. évi politikai oktatására. 4. A KV APO jelentése az 1951–1952. évi iskoláztatási terv teljesítéséről. Ea. Darvas József. 5. A KV APO javaslata Politikai Akadémia címmel előadássorozat szervezésére és tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. 84. ő. e.
1951. szeptember 7.
35 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1.
A KV APO jelentése az 1951–1952. pártoktatási évad előkészítéséről. Ea. Bíró Zoltán. 2. a) Az MSZT és a KV APO közös javaslata a NOSZF 34. évfordulójára rendezendő kiállításra. Ea. Lakatos Éva. b) Az MSZT jelentése 1951. évi munkájáról. Ea. Kelen Béla. Mellékelve: A KV APO kiegészítő jelentése. 2. Különfélék – A „Sztálin elvtárs rövid életrajza” című kádertanfolyam tematikája. – Tömegpropaganda előadássorozatok. 85. ő. e.
1951. szeptember 27.
41 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Révai láttamozásával. Előterjesztések, az 1. és az 5. napirendi pont kivételével. 1. Az MMI javaslatai. Ea. Réti László 2. A HM Pol. Fcsf-ség javaslata a Magyar Néphadsereg csapataiban folyó eszmeipolitikai oktatás 1951–1952. évi rendszerére és tematikájára. Ea. Nógrádi Sándor. Mellékelve: A KV APO kiegészítő feljegyzése. 3. A KV APO jelentése a hitoktatásra való jelentkezésről. Ea. Darvas József. 4. A Szikra Könyvkiadó 1952. évi tervelőirányzata. Ea. Tamás Aladár. 5. Javaslat a könyvkiadás 1952. évi tervére. Ea. Kerek Gábor. 6. Különfélék. – Újságíró tagozatok felállítása a pártfőiskolán és az ELTE-n. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) – A Magyar Építőművészek I. Országos Kongresszusának előkészítése. – Du Bois védelmi bizottság alakítása. – A Szikra Könyvkiadó negyedik negyedévi tervén felüli kiadványok és utánnyomások. 86. ő. e.
1951. október 5.
41 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. Jelentés a Népszava munkájáról. Ea. Apró Antal. Mellékelve: A KV APO kiegészítő jelentése. 2. A Szabad Nép október havi tematikája. Ea. Betlen Oszkár. 3. A közoktatás felemelt ötéves terve. Ea. Darvas József.
247
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
87. ő. e.
1951. november 26.
94 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2.
Javaslat a KEI elméleti munkaközösségeinek programjára. Ea. Bíró Zoltán. Beszámoló a Szikra Könyvkiadó 1951. évi tervteljesítéséről, valamint a Szikra Könyvkiadó 1952. évi terve. Ea. Tamás Aladár. Mellékelve: A KV APO kiegészítő jelentése a beszámolóhoz. Különfélék. – Előadássorozat szervezése Politikai Akadémia címmel. (16–17. lap) – Sztálin szobra leleplezési ünnepségének megrendezése. (89. lap) – Osztapenko kapitány szobrának leleplezése (90. lap) – A Kínában járt delegáció tapasztalatainak felhasználása.
3.
Megjegyzés: Az ülés anyagában helyezték el az 1950–1951. évi egyetemi és főiskolai lemorzsolódásról szóló jelentést (80–85. lap) és a kulturális vonalon dolgozó funkcionáriusok egyéni tanulására vonatkozó javaslatot. (86–88. lap) 88. ő. e.
1951. december 14.
40 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2.
A KV APO jelentése a falusi népszerelő munkáról. Ea. Horváth Márton. A KV APO jelentése a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó propaganda és agitációs munkáról. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. – A Szabad Nép 10. évfordulójáról szóló titkársági határozat végrehajtására vonatkozó javaslat. – A Rákosi életét bemutató kiállítást ellenőrző bizottság tagjai.
3.
89. ő. e.
1951. december 21.
12 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3.
Jelentés az egyetemi és főiskolai hallgatók lemorzsolódásáról. Ea. Orbán László. Előterjesztés az egyetemi tandíjak szabályozásáról. Ea. Orbán László. A KV APO javaslata a klerikális reakció és a vallásos ideológia elleni agitációs és propaganda munka megjavítására. Ea. Bíró Zoltán.
Megjegyzés: A határozati jegyzőkönyvben nem szerepelnek: – Jelentés az 1950–1951-es egyetemi és főiskolai lemorzsolódásról. (17–23. lap) – A KV APO jelentése a műegyetemi szakérettségis és munkáshallgatók tanulmányi munkájáról. (24–27. lap) – Előterjesztés az egyetemi tandíjak új szabályozásáról. Mellékelve: Az APB döntése. (38–40. lap) 90. ő. e.
1951. december 30. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések (a lerakás rendjében).
248
76 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság 1.
2. 3. 4.
276. f. 86. cs.
A KV APO feljegyzése (gépelt és stencilezett formában) az Újságíró Iskoláról. Ea. Komját Aladárné. Mellékelve: Javaslat az Újságíró Iskola hallgatóinak szám szerinti elosztására. – Javaslat tagozatok felállítására a Pártfőiskolán és az ELTE-n Az 1952-ben rendelkezésre álló rotációs, mélynyomó és írónyomó papír felosztása. Ea. Mihályfi Ernő. Javaslat a klerikális reakció és a vallásos ideológia elleni agitációs és propaganda munka megjavítására. Ea. Bíró Zoltán. Javaslat az 1952. évben esedékes kiemelkedő évfordulók megünneplésére. Ea. Jánosi Ferenc.
91. ő. e.
1952. január 5.
45 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A 1952–1953. tanév iskoláztatási feladatai. Ea. Darvas József. 2. A Közoktatásügyi Minisztérium javaslata a Felsőoktatási Szemle kiadására. Ea. Darvas József. 3. A Közoktatásügyi Minisztérium feljegyzése az orosz nyelvoktatás módszertani folyóiratáról. Ea. Darvas József. 4. Az Országos Béketanács Titkárságának jelentése (melléklettel) az Országos Béketanács munkájáról. Ea. Benke Valéria. 5. A KV APO javaslata a kulturális vonalon dolgozó funkcionáriusok egyéni tanulására. Ea. Jánosi Ferenc. 6. Különfélék. – A Kossuth-ünnepségre vonatkozó javaslat (Előterjesztés nincs.) A határozati jegyzőkönyvben nem szerepelnek: – – – – –
92. ő. e.
Jelentés (melléklettel) a falusi és városi kultúrotthonokról. (28–35. lap) Javaslat az Országos Béketanács keretében megalakuló kulturális bizottság tagjainak névsorára. Az Országos Béketanács jelentése (melléklettel) munkájáról. (45–51. lap) Javaslat a Felsőoktatási Szemle kiadására. (74–75. lap) A Közoktatási Miniszter feljegyzése az orosz nyelvoktatás módszertani folyóiratáról. (76. lap)
1952. január 11.
24 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
A KV APO jelentése a KV PB 1951. április 19-ei, a kultúrotthon hálózat továbbfejlesztéséről szóló határozatának végrehajtásáról. Ea. Nemes Dezső. Jelentés (melléklettel) a nemzetiségi népművelési munkáról. Ea. Nemes Dezső. Az MSZT Titkárságának javaslata az 1952. évi Magyar–Szovjet Barátság Hónapjára. Ea. Kelen Béla. Javaslat a Propagandista (a KV APO folyóirata) rovataira. Ea. Bíró Zoltán. Különfélék. (Előterjesztések nincsenek.) – A Pártfőiskola öt hónapos szakosító tanfolyamának megindítása. – A Pártfőiskola megbízása a SZU-ba utazó delegációra vonatkozó javaslat elkészítésével. – Díszelőadás a Honvéd Színházban a Lengyel Hét alkalmából. – Jánosi Ferenc megbízása a Kiadó Tanács létesítésére vonatkozó javaslat elkészítésével. 249
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
93. ő. e.
1952. január 25.
35 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Révai láttamozásával. Előterjesztések. 1.
Javaslat az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskola tanulóinak 1952. évi beiskolázására. Ea. Orbán László. 2. A KV APO jelentése a pártiskolák helyzetéről és a pártkáderek iskoláztatásáról. Ea. Bíró Zoltán .3. a) Javaslat a Milleniumi Emlékmű helyreállítására és új emléktáblák elhelyezésére. Ea. Csikesz Józsefné b) Javaslat a fővárosi utcanevek megváltoztatására. Ea. Csikesz Józsefné 3. A KV APO javaslata április 4-e megünneplésére. Ea. Szamosi Károly 4. A KV APO javaslata a „marxizmus–leninizmus elméleti munkaközösség” munkaprogramjára. 5. Különfélék. – A Magyar–Szovjet Barátság Hónapjával egyidőben a Szovjetunióba küldendő művészek. 94. ő. e.
1952. február 19.
26 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
95. ő. e.
A KV APO jelentése az egyetemi és főiskolai pártszervezetek munkájáról. Ea. Mód Aladár. A DISZ KV jelentése a DISZ egyetemi munkájáról. Ea. Dénes István. A KV APO javaslata egyetemi és főiskolai hallgatók részére, Rákosi Mátyás ösztöndíj létesítésére. Ea. Darvas József. A DISZ KV Titkárságának javaslata az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára megindítandó folyóiratra. Ea. Szirmai Éva.
1952. február 29.
42 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1.
A KV APO jelentése az ELTE marxizmus–leninizmus tanszékének munkájáról. Ea. Kassai Géza. 2. A pedagógus továbbképzés új terve (mellékletekkel) Ea. Révai Lili. 3. a) Az MT rendelettervezete a könyvtárügy fejlesztéséről. Ea. Nemes Dezső. b) Az ÁKV javaslata az irányított egyéni könyvterjesztés kifejlesztésére. Ea. Zala Imre, Kerek Gábor, Rényi Péter Mellékelve: Kimutatás a díjazásra javasolt népkönyvtárakról. – A Romániai Magyar Szó cikke: Az RNK kormányának határozata a könyvtárak működésének megjavítására. 4. A KV APO javaslata a Magyar Képző- és Iparművész Szövetség vezetőségére, valamint a Szövetség pártszervezetének vezetőségére. Ea. Ónody Miklós. 96. ő. e.
1952. március 7. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések.
250
17 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság 1. 2. 3.
97. ő. e.
276. f. 86. cs.
A KV APO jelentése a budapesti Egyetemi Orosz Intézet helyzetéről. Ea. Darvas József. A Pártfőiskola „Nemzetközi kérdések” szakosított tanfolyamának tematikája. (Javaslat) Ea. Berei Andor. Az Országos Béketanács javaslata a megyei béketalálkozók megrendezésére. Ea. Benke Valéria. Mellékelve: A béketalálkozók várható költségei.
1952. március 14.
43 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András láttamozásával. Előterjesztések. 1. 2.
3.
4. 5. 6.
98. ő. e.
Jelentés a rövidfilmgyártás helyzetéről és a HDF 1951. évi munkájáról. Ea. Szántó Miklós. A KV APO jelentése a budapesti Egyetemi Orosz Intézet helyzetéről. Ea. Orbán László. Mellékelve: Kiegészítő javaslat a jelentéshez. (35. lap) Az Országos Béketanács javaslata a megyei béketalálkozók megrendezésére. Ea. Benke Valéria. Mellékelve: A béketalálkozók várható költségei. – A KV APO jelentése a Békés megyében folyó békeagitációról. A BPB javaslata a Világosság új profiljára. Ea. Bíró László. Az április 4-ei ünnepségek kulturális programjának tervezete. Ea. Ónody Miklós Különfélék. – Rákosi Népi demokráciánk útja című előadásának feldolgozása. – A szovjet sajtó napján üzemi és faliújság-kiállítás rendezése.
1952. március 21.
30 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata az MTA Filozófiai Kutatóintézetének vezetésére. Ea. ErdeyGrúz Tibor 2. Jelentés a Rádió Agitációs és Propaganda Osztályának munkájáról. Ea. Hajdú Pál. Mellékelve: Kiegészítő jelentés a Rákosi születésnapját ünneplő rádióműsorokról. – A KV APO észrevételei a jelentéshez. 3. A KV AP jelentése a pártiskolák 1951–1952-es tanév első félévi munkájáról. Ea. Bíró Zoltán. 4. Különfélék. – A Pártfőiskola „Nemzetközi kérdések” szakosított tanfolyamának tematikája. (Előterjesztés nincs.) 99. ő. e.
1952. április 11.
29 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András láttamozásával. Előterjesztések (a lerakás rendjében). 1. 2. 3.
A KV APO előterjesztése a felsőoktatás helyzetéről és irányításáról. Ea. Orbán László. A KV APO jelentése a bányász pártszervezetek oktatási munkájáról. Ea. Bíró Zoltán. A BM Politikai Osztályának jelentése a rendőrségen folyó agitációs és propaganda-munkáról. Ea. Kopácsi Sándor.
251
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság 4.
A Népművelési Minisztérium Képzőművészeti Főosztályának javaslata a Földalatti Vasút kelet-nyugati vonalán elhelyezkedő állomások eszmei kiképzésére.
A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel: – Jelentés és javaslat zenei életünk néhány kérdésével kapcsolatban. 100. ő. e.
1952. május 30.
43 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. a) A KV APO jelentése az 1951–1952-es pártoktatási év tapasztalatairól és az 1952– 1953-as oktatási év terve. Ea. Bíró Zoltán. b) A KV APO javaslata az alsófokú pártoktatás 1952–1953. évi tematikájára, az egyes témák íróira és recenzoraira. Ea. Bíró Zoltán. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepelnek: – A KV APO javaslata (két változatban) a hittan-beiratásokkal kapcsolatos tennivalókra. (1952. május 29. és 1952. május 31.) (19–30. lap) – A KV APO javaslata egységes Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szervezésére. (31–36. lap) – A KV APO jelentése az üzemi kultur-tömegnevelési munkáról. (38–43. lap) 101. ő. e.
1952. július 4.
54 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések (a lerakás rendjében). 1.
2. 3. 4. 5.
102. ő. e.
A KV APO jelentése a tudományos fokozatok odaítéléséről. (Első csoport: egyetemi tanárok és az akadémiai kutatóintézetek vezetői.) Ea. Tolnai Gábor. Melléklet nevekkel (29–41. lap) A KV APO javaslata egységes „Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat” szervezésére. Ea. Nemes Dezső. Javaslat a hivatásos művészegyüttesek kérdéseinek rendezésére. A Szabad Nép július havi terve. Ea. Betlen Oszkár. Különfélék. – Javaslat a népi demokráciák távirati irodáinak budapesti értekezletére. – Javaslat a Rákosi Mátyásnak küldött ajándékokból múzeum létesítésére.
1952. július 11.
25 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3.
252
A KV APO javaslata a Pártfőiskola munkájának átszervezésére. Ea. Andics Erzsébet. A KV APO jelentése a KEI elméleti munkaközösségeinek munkájáról. Ea. Bíró Zoltán. A KV APO javaslata a három hónapos pártiskolák 1952–1953. évi tematikájára.
Agitációs és Propaganda Bizottság 103. ő. e.
276. f. 86. cs. 1952. július 25.
63 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A Külügyminisztérium javaslata a jelenlegi kétéves Külügyi Akadémia helyett hároméves Külügyi Főiskola és egyéves Diplomáciai Akadémia létesítésére. Ea. Kiss Károly. 2. A KV APO és PTO közös javaslata a pártiskolák új rendszerére. Ea. Bíró Zoltán. 3. Javaslat az 1952. évi ünnepi könyvhét megtartására. 104. ő. e.
1952. augusztus 9.
41 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. A KV APO javaslata a pártfunkcionáriusok általános műveltségének emelésére. Ea. Bíró Zoltán. 2. A KV APO javaslata a III. Békekölcsönjegyzés politikai előkészítésére és lebonyolítására. Ea. Lakatos Éva. Mellékelve: A KV PTO és APO közös javaslata a békekölcsönjegyzés politikai és szervezeti előkészítésére, lebonyolítására. 3. Javaslat a november 7-ei kiállítás rendezésére. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepelnek: – A KV APO javaslata a Bolsevik Párt Története tanfolyam programjának magyar vonatkozású kiegészítésére. – A Szabad Nép augusztus havi cikkterve. – A KV APO javaslata Kiváló Művész és Érdemes Művész kitüntetések adományozására. 105. ő. e.
1952. augusztus 18.
182 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések (a lerakás rendjében). 1. 2. 3. 4. 5. 106. ő. e.
Az állami könyvkiadók 1953. évi terve. Ea. Mikó Zoltán. Mellékelve: Kiegészítő javaslat az Ifjúsági Könyvkiadó tervéhez. (129–132. lap) Javaslat Móricz Zsigmond halála 10. évfordulójának megünneplésére. Ea. Mikó Zoltán A Szikra Könyvkiadó 1953. évi terve. Ea. Tamás Aladár. Mellékelve: Beszámoló a Szikra Könyvkiadó 1952. évi tervteljesítéséről. Tervezet az egyetemi és főiskolai oktató személyzet kötelező munkaidejének és fizetésének rendezésére. Ea. Darvas József. Feljegyzés a Kossuth évfordulóról. Ea. Révész Miklós.
1952. október 3.
24 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata a KEI elméleti munkaközösségeinek 1952–1953. évi tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. 2. A KV APO javaslata a Politikai Akadémia 1952–1953. évi tematikájára. Ea. Bíró Zoltán. 253
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
3. Javaslat az MTA és az MSZT közösen rendezendő előadásaira. Ea. Kelen Béla. 4. Javaslat az Országos Béketanács Kulturális Bizottsága előadássorozatára. Ea. Nemes György. 5. Különfélék. – A Magyar Építőművészek Szövetsége „Mesteriskolájának” felállítása. – Az MSZT művészeti és tudományos klubestjei. – Javaslat a Pártfőiskola levelező tanfolyamára. (Előterjesztés nincs.) – A november 7-ei ünnepség operaházi műsora. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel: – Javaslat központi cirkuszvállalat megszervezésére. 107. ő. e.
1952. október 10.
29 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Kristóf István láttamozásával. Előterjesztések. 1. A KV APO jelentése az MDP és a DISZ szervezeteknek az egyetemi hallgatók között végzett munkájáról. Ea. Mód Aladár. 2. A KV APO javaslata az SZKP XIX. Kongresszusa anyagának és Sztálin „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban” című művének feldolgozására a pártpropagandában és agitációban. Ea. Bíró Zoltán 3. A KV APO és az MSZT közös javaslata az MSZT II. kongresszusának előkészítésére és összehívására. Ea. Kelen Béla. 4. A KV APO és az Országos Béketanács közös javaslata a III. Magyar Békekongreszszus politikai irányvonalára, főreferátumának és hozzászólásainak politikai tartalmára. Ea. Benke Valéria. 5. Különfélék. – Az MMI javaslatának elutasítása. 108. ő. e.
1952. október 24.
37 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Hegedüs András láttamozásával. Előterjesztések. 1. Az MSZT javaslata a Magyar–Szovjet Barátság Hónapjára meghívandó szovjet személyekre. Ea. Kelen Béla. 2. A KV APO jelentése a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat előkészítő munkálatairól. (Napirendről levéve.) 3. Javaslat a tanárképzés és a szakképzés szétválasztására. Ea. Darvas József. 4. Jelentés a Szovjetunióban tanuló magyar egyetemi és technikumi hallgatók 1951– 1952. tanévi munkájáról. Ea. Darvas József. 5. Javaslat az 1952–1953-ban felállítandó, ill. megtervezendő szobrokra. Ea. Jánosi Ferenc. 6. A Népművelési Minisztérium javaslata Ady Endre születése 75. és József Attila halála 15. évfordulójának megünneplésére. 7. Különfélék. – Marx halála 70. évfordulójának megünneplése. 109. ő. e.
1952. november 14.
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések.
254
51 lap
Agitációs és Propaganda Bizottság 1.
2. 3. 4. 5.
110. ő. e.
276. f. 86. cs.
A KV APO jelentése a budapesti színházak pártszervezeteinek munkájáról. Ea. Rohonyi Katalin. Mellékelve: Javaslatok. Javaslat a múzeum- és műemlékügy átszervezésére. Ea. Jánosi Ferenc. A KV APO jelentése a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megalakításának előkészítéséről. Javaslat Országos Pedagógus Kongresszus rendezésére. Ea. Darvas József. Mellékelve: A KV APO feljegyzése. Különfélék. – Az írók egyéni tanulása. (Napirendről levéve. Előterjesztés nincs.) – A szerkesztőségekben dolgozó újságírók szakmai minimum vizsgája. – Német nyelvű kulturális lap megindítása. (Napirendről levéve.)
1952. december 5.
52 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1.
2.
3.
4. 5. 6.
a) Javaslat a KEI elméleti munkaközösségeinek 1952–1953. évi programjára. b) A KV APO jelentése a KEI elméleti munkaközösségeinek munkamódszeréről. Ea. Bíró Zoltán Mellékelve: Az APB határozata a KEI elméleti munkaközösségeinek munkamódszeréről. (1952. december 23.) a) Javaslat az MTA Sztálin közgazdasági művét tárgyaló januári összes ülésének tematikájára és előadóira. b) Javaslat az MTA jubileumi Marx-ülésének (március) tematikájára. a) A KV APO két javaslata (december 4. és december 15.) az Írószövetség vezető szerveinek személyi összetételére. b) A KV APO javaslata az írók egyéni tanulására. (A konzultánsok nevével.) Ea. Rényi Péter. Javaslat az általános és a középiskolai tanterv módosítására. Ea. Darvas József. A KV APO javaslata az 1953. évi képzőművészeti plénum megtartására. Ea. Erdei Sándor. Különfélék. – A budapesti Pedagógiai Főiskola elnevezése. – Az alsófokú pártoktatás tematikájának megváltoztatása.
A határozati jegyzőkönyvben nem szerepelnek: – A KV APO feljegyzése a Magyar Történész Kongresszus rendezéséről. – A KV APO és az MTA közös jelentése a tudóspótlékosok (II. kategória) tudományos minősítéséről. – A Magyar Írók Szövetsége Pártszervezetének jelentése irodalmunk helyzetéről a KEI irodalmi vitája után. 111. ő. e.
1952. december 26.
20 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. A KV APO javaslata Sztálin „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című művének tanulmányozására a káderképző tanfolyamokon. Ea. Bíró Zoltán. Mellékelve: A KV APO által kidolgozott tanterv a mű tanulmányozására az SZKP története káderképző tanfolyam II. évfolyamán. – A KV APO Útmutatója a tanfolyam propagandistái (konferenciavezetői) részére.
255
276. f. 86. cs.
Agitációs és Propaganda Bizottság
2. A KV APO javaslata (melléklettel) az újságírók egyetemi képzésére. Ea. Láng István. 3. Az MSZT javaslata a Társaság Kongresszusának tartalmára, időpontjára és helyére. Ea. Kelen Béla. Mellékelve: Az MSZT javaslata az 1953. évi Magyar–Szovjet Barátság Hónapja megnyitójára. 4. Különfélék. – Havonta megjelenő német nyelvű kulturális-politikai újság kiadása. 112. ő. e.
1953. február 13.
10 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések a 2. napirendi ponthoz. 1. Jelentés a magyar irodalom-történetírás helyzetéről. Ea. Király István. 2. A KV APO jelentése az SZKP XIX. Kongresszusa anyagainak feldolgozásáról a pártoktatásban. Ea. Földes István. 3. Az 1953. májusi magyar történeti kongresszus terve. Ea. Andics Erzsébet. 113. ő. e.
1953. február 27.
5 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. A magyar nyelvtudomány, anyanyelvi oktatás és a nyelvművelés helyzete és feladatai. Ea. Mód Aladár. 2. Jelentés az aspiránsképzés helyzetéről. Ea. Tolnai Gábor. 3. A történész kongresszus módosított terve. Ea. Andics Erzsébet. 4. Különfélék. – Feljegyzés a Békevilágtanács által javasolt évfordulók megünnepléséről. – Javaslat az április 3-ai díszelőadás műsorára. – Javaslat az „Ismerd meg a Szovjetuniót” című zsebkönyv kiadására. – Javaslat a Szikra tartalékívei terhére 1953-ban kiadandó könyvekre. 114. ő. e.
1953. március 27.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv (hiányos). 1. 2. 3. 4.
Jelentés a Béke Világtanács budapesti ülésének előkészítéséről. Ea. Lakatos Éva. Javaslat az egyetemi újságíróképzés bevezetésére. Ea. Láng István. Jelentés a dolgozók általános és középiskoláinak helyzetéről. Ea. Darvas József. Javaslat az 1953. évi művészeti díjakra.
115. ő. e.
1953. április 24.
2 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. 2. 3. 4.
256
Javaslat Sztálin közgazdasági műve és az SZKP XIX. Kongresszusa anyagainak érvényesítésére a pártoktatásban. Ea. Lakatos Éva. Javaslat a pártoktatás rendszerére az 1953–1954-es oktatási évben. Ea. Lakatos Éva. Javaslat az 1953–1954-es pártoktatási év előkészítésére. Ea. Lakatos Éva. A két éves népművelési iskola tematikája. Ea. Hárs László
Agitációs és Propaganda Bizottság 116. ő. e.
276. f. 86. cs. 1953. május 15.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. Jelentés az Oleg Kosevoj iskola oktató és nevelő munkájáról. Ea. Andics Erzsébet. 2. Javaslat „A mi hazánk” című tantárgy bevezetésére az MTH iskolákban. 3. Javaslat az 1953–1954. évi iskolai hittanbeíratásokra. Ea. Darvas József. 117. ő. e.
1953. május 22.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. Jelentés az ÁEH munkájáról. Ea. Horváth János. 2. Jelentés a Béke Világtanács budapesti ülésének előkészítéséről. Ea. Lakatos Éva. 3. Jelentés a Rákóczi ünnepségek előkészítéséről. Ea. Erdei Sándor. Információs jelentés az irodalomtörténet-írással kapcsolatos APB határozat végrehajtásáról. 118. ő. e.
1953. május 29.
4 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. 2. 3. 4.
Jelentés a Munkásmozgalmi Intézet munkájáról. Ea. Réti László. Előterjesztés az Idegen Nyelvek Főiskolája problémáiról. Ea. Erdey Grúz Tibor. Szóbeli beszámoló a történész kongresszus előkészítéséről. Javaslat a könyvek technikai és művészeti színvonalának emelésére. Ea. Haimann György.
119. ő. e.
1953. június 12.
3 lap
Határozati jegyzőkönyv. 1. Jelentés a Magyar Rádióhivatal műsorpolitikájáról. Ea. Hartai László. 2. Jelentés az üzemek kulturnevelési munkájáról. Ea. Cseterki Lajos. 3. Különfélék. – Sztálin életéről szóló irodalmi szemelvények kiadása és tömeges olvasómozgalom Sztálin életének megismerésére.
257
276. f. 86. cs.
258
Agitációs és Propaganda Bizottság
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
276. f. 87. cs.
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság üléseinek napirendi jegyékei MOL M–KS 276. fond 87. csoport 1. ő. e.
1948. június 16.
105 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. A lerakás rendjében előterjesztések, a 6, a 11., a 13. és a 18. napirendi pont kivételével. 1.
Az FM Országos Közellátási Hivatal feljegyzése az 1948–1949. gazdasági évre megállapítandó mezőgazdasási árakról. Ea. Erdei Ferenc. Mellékelve: Feljegyzés (két példányban) a mezőgazdasági árak rendezése tárgyában. – Kimutatások az árak alakulásáról. 2. FM rendelet tervezete (a mellékletben kimutatásokkal) a gabona forgalmának és őrlésének szabályozása tárgyában. Ea. Szobek András. 3. Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági különadó tárgyában. (GF előterjesztés az NT-hez.) Ea. Antos István. Mellékelve: A KV Állampolitikai Osztály 1. sz. betétfélíve (két azonos szövegű, de eltérő formájú példányban) az ügyirathoz. – Kimutatás a mezőgazdaságot terhelő beszolgáltatási kötelezettségekről. (Rongált, hiányos lap.) 4. A gazdasági munkavállalók társadalombiztosítása egyes bevételi tényezőinek felemelése a mezőgazdaságban. Ea. Olt Károly. 5. Az elhalasztott nyugbérekért (társadalombiztosítási járadékokért) nyújtandó járadéktöbblet kérdése. Ea. Olt Károly. 6. A Margit-szigettel kapcsolatos kérdések. Ea. Berei Andor. 7. A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a vezető állásúak fizetéséről szóló rendelet módosításáról, ill. kiegészítéséről. Ea. Almay György. 8. A KV Állampolitikai Osztály javaslata a hatnapos munkahét kötelezővé tételére. Ea. Almay György. Mellékelve: Az Országos Munkabérmegállapító Bizottság elnökének határozata. (1948. május 26.) 9. a) Költségvetési javaslat a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete állandó jellegű bentlakásos iskolájának felállításához és fenntartásához. Ea. Nemes Dezső. b) Javaslat az iskolák államosításával kapcsolatos kampányban – szakszervezeti küldöttként – részt vevő húsz pedagógus kiszállásának költségeire. Ea. Béki Ernő. 10. A GF előterjesztése az ÁEK működését szabályozó kormányrendelet módosítása tárgyában. Ea. Héczei György. 11. Az OMRE költségvetése. 12. Az ötéves gazdasági terv, valamint a tízéves öntözési és villamosítási tervek kidolgozása. Ea. Berei Andor. 13. Tárgyalások a Vagon-Lits átvételéről. 14. A közraktárak központosítására vonatkozó 1948. májusi bizottsági határozat módosítása. Ea. Präger [?]. 15. A földművesszövetkezetek mentesítése a nyereségtöbblet-adó fizetése alól. Ea. Berend József. 16. Hozzájárulás az MNDSZ kulturautók költségeihez. Ea. Jóború Magda. 17. A nyári ifjúsági táborok költségvetése. 18. Papírbehozatal Ausztriából. Ea. Háy László. 19. A külföldi részvények bejelentési határideje. Ea. Világhy Miklós. 20. Szita János bejelentése az ipari központ-tervekkel (trösztösítés) kapcsolatban. 21. A GPB pártbizottságot küld ki a külföldi érdekeltségű vállalatok tulajdonosaival folytatandó tárgyalások központi irányítására. (Szóbeli.)
259
276. f. 87. cs. 2. ő. e.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 1948. június 22.
35 lap
Előzetes napirend. Előterjesztések, a 2., a 4., a 11. és a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 3. ő. e.
Javaslat a kollektív szerződések alapján járó egészségügyi védőételek rendszerének egységesítésére. Ea. Almay György. A dolgozók esti iskolájával kapcsolatos kérdések. Ea. Zala Ferenc. A textiliparban alkalmazandó minőségi prémium alapelvei. Ea. Almay György. A FÉKOSZ-póthitel ügye. Ea. Balázs Emil. FM rendelet tervezete a gabona forgalmának szabályozása tárgyában. Ea. Szobek András. Javaslat a napraforgómag és a növényolaj forgalmával és felhasználásával kapcsolatos intézkedésekre. Ea. Gárdonyi Pál. Javaslat a Konzerv- és Baromfifeldolgozó Ipari Igazgatóság szétválasztására. Ea. Fajth Tibor. Javaslat Állami Borkereskedelmi Központ létesítésére. Ea. Héczei György. Javaslat a Külkereskedelmi Igazgatóság megszüntetésére és a Kereskedelemügyi Minisztérium külkereskedelmi főosztályának átszervezésére. Ea. Haász Árpád. Kormányrendelet tervezete táppénz folyósítására a dolgozó anyák részére gyermekük ápolásának időtartamára. Ea. Pikler György. A Timót utcai tanoncváros [!] költségvetése. Javaslat a külföldiek üzemlátogatásának szabályozására. Részvényletétbe helyezési határidő módosítása. Kormányrendelet tervezete az ipari központokról.
1948. június 30.
66 lap
Előzetes napirend. Előterjesztések, a 4., a 6., a 18. és a 20. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
260
A PM javaslata a júliusi pénz- és hitelgazdálkodásra. Ea. Fajth Tibor. Kormányrendelet tervezete az ipari központokról. Ea. Karczag Imre. Az államosított vállalatok nyugdíjkérdései. Ea. Aczél István. A vendégül látott görög és osztrák gyermekek ellátásának költségei. Ea. Olt Károly. Javaslat a Külkereskedelmi Igazgatóság megszüntetésére és a Kereskedelemügyi Minisztérium külkereskedelmi főosztályának átszervezésére. Ea. Haász Árpád. A harisnya és a gyapjúszövet exportjával kapcsolatos kérdések. Ea. Háy László. Javaslat a középítkezések (magasépítkezések) hatásköri kérdéseinek jogszabályi rendezésére. Ea. Major Máté. Javaslat a magasépítőiparban foglalkoztatott szakmunkások kéziszerszámmal való ellátására. Ea. Major Máté. FM rendelet tervezete a kenyérgabona vásárlási engedélyek kiadásának és felhasználásának szabályozása tárgyában. Ea. Petőházi Sándor. Póthitelkérelem az államosított iskolák helyreállítására. Ea. Angyal [?]. Póthitelkérelem szabadművelődési célokra. Ea. Kerékgyártó Elemér. A TIOSZ (Tanonc- és Ifjúmunkásotthonok Országos Szövetsége) költségvetése. Ea. Koós Béla. A BM kérelme csapatszállító kocsik kicserélése tárgyában. Kormányrendelet tervezete Állami Nyomtatványellátó Központ (ÁNEK) létesítésére. Ea. Elek György. Javaslat a gyári tűzbiztosítási díjak emelésére. Ea. Bálint Elemér. Javaslat az autótaxi tarifa emelésére. Es. Seres Tibor. GF rendelet tervezete az Állami Ellenőrzési Központ szervezetének és ügyvitelének szabályozása tárgyában. Ea. Héczei György. Egyes 5000 forinton felüli fizetések engedélyezése. A közületek ipari hizlaldáinak átadása a KÜLBÁRT részére. Ea. Gróf György.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
276. f. 87. cs.
20. Az egyszámla-folyószámlák vezetése. (A következő ülésre halasztva.) 4. ő. e.
1948. július 6.
53 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 4., a 8., a 10., a 11., a 13. és a 15–21. napirendi pontok kivételével. 1.
2.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
11. 12.
13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
5. ő. e.
Javaslat a MAORT termelési kérdéseiben. Ea Karczag Imre. Mellékelve: Székely Pál kormánymegbízott előterjesztése Vas Zoltán, a GF főtitkára részére a MAORT nyersolajtermelésének racionalizálása tárgyában. Spiró Miklós (NIK üzemgazdasági főoszt.vez.) feljegyzése az amortizációs tartalék és a folyósítás kérdésében, mellékletekkel és Friss Istvánnak címzett kísérőlevéllel. Ea. Karczag Imre. Feljegyzés (április 27.) és jelentés (május 3.) a MÁSZ deficitjének megszüntetése tárgyában. Ea. Karczag Imre. A Nemzeti Színháznak a Magyar Színház bérbevételével kapcsolatos kérdései. Ea. Major Tamás. Az OKH javaslata (mellékletekkel) a liszt- és a kenyérárak megállapítására. Ea. Gárdonyi Pál. Javaslat a beszolgáltatási árak megállapítására. Ea. Szobek András. Malmi árak. Ea. Fajth Tibor. Az UFOSZ állami támogatásának emelése. Ea. Dögei Imre. A BM javaslata a kéményseprőipar községesítésére. Szóbeli beszámoló a jóvátétel csökkentésével kapcsolatosan folytatott tárgyalásokról. Ea. László György. Mellékelve: Csikós Nagy Béla 1948. június 15-én kelt feljegyzése a jóvátétel csökkentése tárgyában. A mezőgazdasági jóvátétel lebonyolításának átvitele az AGRIMPEX vállalathoz. Ea. László György. Az Országos Házépítő Szövetkezettel (OHÉSZ) és az Országos Szövetkezeti Hitelintézettel (OSZH) kapcsolatos kérdések. Ea. Berend József. Mellékelve: Simor Dénes miniszteri biztos 1948. június 5-én kelt feljegyzése Friss István részére. A marónátron árának emelése. Ea. Láng János. Az OMB javaslata a fodrászok munkaidejére és a fodrászüzletek nyilvántartási idejére. Ea. Zala Ferenc. A közalkalmazottak fizetésével kapcsolatos elvi kérdések. Ea. Fajth Tibor. Az építőipar gépesítése. Állami gép- és állványkölcsönző vállalat létesítése. Ea. Major Máté. Az egyszámlarendszerrel kapcsolatos kérdések. Ea. Fajth Tibor. A vállalatok pénzügyi tervének elkészítése. Ea. Fajth Tibor. A tárcaközi külkereskedelmi értekezlet megszüntetésének elhalasztása. Ea. Háy László. Tárgyalások Angliával fizetési egyezmény létrehozására. Ea. Háy László. Az izmiri és a plovdivi vásárok költségei. Ea. Háy László. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1948. július 14.
66 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 3., a 4., a 13., a 18., a 20–23. napirendi pontok kivételével. 1. 2.
Kormányrendelet tervezete egyes kishaszonbérleti szerződések felmondásának felfüggesztése tárgyában. Ea. Fajth Tibor. Az OKH javaslolja, hogy szüntessék meg a beszolgáltatott termények (termékek) ellenértékének letiltását közadó tartozások fejében. Ea. Fajth Tibor. 261
276. f. 87. cs. 3. 4. 5.
6.
7. 8.
9. 10. 11. 12. 13.
14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 6. ő. e.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság Műtrágya-akció. Ea. Berei Andor. Rizsforgalmi rendelet. Ea. Gárdonyi Pál. Feljegyzés a következő évi olajosmag-gazdálkodási rendszerrel kapcsolatban és FM rendelet tervezete az olajosmagvak forgalmának, az olajütésnek és a növényi olaj forgalmának szabályozása tárgyában. Ea. Gárdonyi Pál. Az OKH javaslata (két példányban) az export minőségének javítását célzó vágómarha hízlalási akcióra. Ea. Mihályi László. Mellékelve: Petőházi Sándor feljegyzése az 1948–1949. évi hizlalási és ipari árpaszükséglet tárgyában. Az új öthónapos munkaverseny elvi kérdései. Ea. Mód Aladár. Javaslat a közüzemi alkalmazottak fizetésemelésére. Ea. Zala Ferenc. Mellékelve: Feljegyzés a közüzemi státuszban lévő alkalmazottak illetményének rendezése kérdésében 1948. július 12-én tartott megbeszélésről. Két feljegyzés a fővárosi közüzemi alkalmazottak előlegkérdéseiről. (Az egyik kitér a bérezés kérdéseire is.) Ea. Zala Ferenc. Az OMB javaslata a kollektív szerződések hatálya alá tartozó munkavállalók kiemelésének felülvizsgálata és újrarendezése tárgyában. Ea. Zala Ferenc. Javaslat a munkaerőgazdálkodás egységesítésére és Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal létesítésére. Ea. Zala Ferenc. A Munkatudományi és Racionalizálási Intézet (MRI) átszervezése és feladatköre. Ea. Berei Andor. A leírási kulcsok kérdése. Ea. Vas Zoltán. A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel: Feljegyzés a népbírósági tanácselnökök és népügyészek, valamint az uzsorabíróság különtanácsa (munkásbíróság) elnökeinek költségmegtérítéséről. Ea. Zala Ferenc. A Külkereskedelmi Bizottság javaslatai. Ea. Haász Árpád. Az MSZMT pénzügyi támogatás iránti kérelme. Ea. Szántó Rezső. A Filmpolitikai Bizottság javaslatai. Ea. Sebes [?]. Póthitel két ipari középiskola kibővítésére. Ea. Vajda Imre. Olasz vállalatok átadásával kapcsolatos kérdéseknek a PM hatáskörébe utalása. Az üzletek nyitvatartási kötelezettsége. Az olajfinomító vállalatoknál keletkezett többletnyereség lefölözésének kérdése. Ea. Vas Zoltán. A közmunkaváltság újabb szabályozása. Ea. Fajth Tibor. A svájci tárgyalásokkal kapcsolatos kérdések. Egyes vezető állású munkavállalók javadalmazásának megállapítása.
1948. július 20.
35 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 1–12. és a 19. napirendi ponthoz. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
262
A KV Állampolitikai Osztály javaslata az iparigazgatóságok árszabályozó hatáskörére. Ea. Szita János. Az Iparügyi Minisztérium javaslata (melléklettel) az államosított gyárak termékeit forgalomba hozó állami eladási szervek létesítéséről. Ea. Szita János. Javaslat az óvodák és a gyermekotthonok államosításának költségkihatására. Mellékelve: A KV Állampolitikai Osztály módosító javaslatai. Javaslat az ivóvíz-ellátással kapcsolatos ügyek intézésének az Országos Vízgazdálkodási Hivatal ügykörébe való központosítására. Javaslat a Magyarországra irányuló külföldi segélyadományok vámmentességének korlátozására. Kormányrendelet tervezete a 3.010/1948. korm. számú rendelet kiegészítése tárgyában. [Az eredeti rendeletet az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és a kohászatban foglalkoztatott munkavállalók által teljesíthető túlmunka korlátozása kapcsán adták ki.] Ea. Almay György.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
276. f. 87. cs.
A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a Pénzjegynyomdában tapasztalható bérezési visszaélésekkel kapcsolatban. Ea. Zala Ferenc. Egyes 3000 forinton felüli fizetések engedélyezése. Ea. Almay György. Javaslat a letartóztató intézetek alkalmazottainak fizetésrendezésére. Ea. Zala Ferenc. Javaslat a népbírósági tanácselnökök és a népügyészek, valamint az uzsorabíróság különtanácsa (munkásbíróság) elnökeinek fizetési pótlékára. Ea. Zala Ferenc. A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a pedagógusok illetményrendezésének néhány kérdéséről. Ea. Zala Ferenc. A Külkereskedelmi Bizottság javaslatai. Ea. Haász Árpád. A Nemzetközi Vásár textilpavilonjának megvásárlása. Ea. Kiss [?]. Egyetemi hallgatók alkalmazása a nyári szünidőben a közhivatalokban. A szállítmányozási ügyeknek a közlekedésügyi tárca hatáskörébe utalása. Harmincnyolc személygépkocsi vásárlásának engedélyezése a BM részére. Az üzleti zárórával kapcsolatos rendelkezések. A valutaértékre elhelyezett takarékbetétekre teljesített előlegfizetések. Ea. Fajth Tibor. A Foire Internationale de Prague levele Gerő Ernőhöz a szeptemberi prágai vásár magyar látogatói tárgyában. Ebédek és vacsorák engedélyezése a tervünnepélyeken.
7. ő. e.
1948. július 23.
1 lap
Határozati jegyzőkönyv. Napirend: Az 1948. augusztus 1-jétől december 31-éig terjedő időszak pénzügyi terve. 8. ő. e.
1948. július 27.
106 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 1., a 3., a 6., a 11., a 20. és a 21. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
A szabad forgalomban eladásra kerülő búza árának megállapítása. Ea. Szobek András. (Napirendről két hétre levéve.) Háber Sándor (IC Mezőgazdasági Ipari Főosztály) feljegyzése a kezdődő baromfiidénnyel kapcsolatos szükséges intézkedésekről. A rizs árának megállapítása. Az FM javaslata a gépesítési ügykör ellátásával kapcsolatban kiszállásokat végző alkalmazottak részére adandó pótdíj engedélyezésére. Ea. Keresztes Mihály. A PM javaslatai a cukorértékesítés megoldására. Ea. Gergő Zoltán. Mellékelve: Gergő Zoltán előzetes tájékoztatása az 1948–1949. évi cukorkampányról. A mezőgazdasági jóvátétel lebonyolítása. Ea. Fajth Tibor. Javaslat a napraforgómag és -olaj árára. Ea. Fajth Tibor. Az OMB javaslata a hazatérő hadifoglyok segélye és a hadifoglyok családtagjainak segélye tárgyában. Ea. Zala Ferenc. A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a falegyen (gleichni) pénz fizetésének szabályozásáról. Ea. Almay György. Javaslat a 15.500/1947. korm. sz. rendelet (OMB alaprendelet) módosításáról, ill. kiegészítéséről. Ea. Almay György. Magánalkalmazottak berendelése állami szolgálattételre. Ea. Világhy Miklós. Kormányrendelet tervezete az állami vállalatoknak nemzeti vállalattá alakításáról. Ea. Világhy Miklós. Az Iparügyi Minisztérium javaslata Vastömegcikk-értékesítő Nemzeti Vállalat létesítésére. Ea. Szita János.
263
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
14. Az Iparügyi Minisztérium javaslata állami cipőnagykereskedelmi szerv létrehozására. Ea. Szita János. 15. Az egyszámlarenddel kapcsolatos kérdések. Ea. Csikós Nagy Béla. 16. Az OT öthónapos beruházási terve. Ea. Berei Andor. 17. Feljegyzés Nagy-Budapest tűzifa helyzetéről és a feladatok megjelöléséről. Ea. Tasnádi Sándor. 18. A JOINT dollár behozatalával kapcsolatos kérdések. Ea. Csikós Nagy Béla. 19. Javaslat a vendéglátóipar különböző üzletköreinek egységesítésére. Ea. Fajth Tibor. Mellékelve: A Magyar Vendéglátóipari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének törvényjavaslatai és azok indoklása. – Strausz Vilmos feljegyzése a vendéglátóipar újjászervezésének és egységesítésének főbb irányvonalairól. – A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter rendelettervezete a vendéglátóipar egyes kérdéseinek szabályozása tárgyában. 20. Az MSZMT állami támogatása. Ea. Szántó Rezső. 21. Az OT tisztviselőinek jutalmazása. Ea. Berei Andor. 22. Magyar állampolgárok svájci követeléseivel kapcsolatos kérdések. Ea. Tauszk György. 9. ő. e.
1948. augusztus 3.
49 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 2., a 6., a 8., a 9., a 10., a 11., a 12, a 18., a 21.és a 22. napirendi pont kivételével. 1. A fűrészipar különválasztása a MÁLLERD-től. Ea. Mittelmann Miksa. Mellékelve: Feljegyzés a faipar szervezeti kérdéseiről. 2. A KÖZÉRT húsüzemének a Húsipari Központhoz való csatolása. Ea. Háber Sándor. 3. Feljegyzés a TIOSZ tanoncotthonai augusztus havi költséginek fedezése tárgyában. Ea. Karczag Andor. 4. A parlamenti alkalmazottak státusza (fizetésük rendezése). Ea. Zala Ferenc. 5. Az 1947–1948. és az 1948–1949. évi gabonabeszolgáltatási verseny díjazása. Ea. Szobek András. Mellékelve: A közellátási munkálatok sikeres lebonyolítása terén különleges eredményeket szerzett kormánybiztosok jutalmazása. 6. A honvédségi napok költségei. Ea. Illy Gusztáv. 7. A külkereskedelem öthónapos terve. Ea. Berei Andor. 8. A MONIMPEX feladatkörének módosítása. Ea. Haász Árpád. 9. A cukor exportálásának kérdései. 10. Az augusztusi pénz- és hitelgazdálkodási terv módosítása. 11. Az állami vállalatok augusztusi pénzügyi terve. Ea. Csikós Nagy Béla. 12. A Beruházási Bank finanszírozása. Ea. Tauszk György. 13. A BSZKRT tarifáinak rendezése. Ea. Nánai György. 14. Az MNDSZ 1948. július havi költségvetése. Ea. Jóború Magda. 15. Az Operaház helyárai, bérletrendszere és a Városi Színházban tartandó előadásai. Ea. Fajth Tibor. 16. Javaslat Textilnagykereskedői Nemzeti Vállalat létesítésére. Ea. Szilágyi Béla. 17. Kölcsön folyósítása a Bányászszakszervezet siófoki üdülőépítkezéseire. Ea. Pothornik József. 18. Az ÁVIRT székházépítése. Ea. Berei Andor. 19. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal költségvetése. Ea. Domán György. 20. Javaslat az 1948. évi termésű dohányok beváltási árára. Ea. Antos István. 21. A kőbányatermékek árának szabályozása. 22. Az öntöttvas radiátorok árának megállapítása. 10. ő. e.
1948. augusztus 9. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv.
264
79 lap
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
276. f. 87. cs.
Előterjesztések, az 1., a 12. és a 15. napirendi pont kivételével. 1.
A szabad forgalomban eladásra kerülő búza és rozs ára, és az önellátói vásárlási engedélyek kiadása. Ea. Szobek András. 2. Az FM OKH javaslata a kenyérgabonák őrlésének módosítására. Ea. Szobek András. 3. A FM OKH javaslata kötött kenyérgabona készletek közraktári tárolására. Ea. Szobek András. – A FM OKH javaslata kenyérgabona vásárlási engedélyek kötött készletekből történő beváltására. Ea. Szobek András. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) 4. A FM OKH javaslata az 1948. évi kukorica és olajosmagvak tárolására. Ea. Szobek András. (A határozati jegyzőkönyv végére került.) 5. Kormányrendelet (7.600/1948. sz.) tervezete az elhagyott javak kérdésének rendezéséről szóló 1948. XXVIII. tc. végrehajtásának tárgyában. Ea. Nógrádi Sándor. 6. A MÁSZ decentralizálási javaslata. Ea. Karczag Imre. Mellékelve: Az Üzemgazdasági Bizottság javaslatai. 7. Kormányrendelet tervezete a közületek által használt gépjárművek beszerzése, üzemben tartása stb. tárgyában kiadott 13.550/1947. korm. sz. rendelet módosítása és kiegészítése tárgyában. Ea. Seres Tibor. Mellékelve: A KV Állampolitikai Osztály álláspontja. – Gerő Ernő kézírásos ügyviteli rendelkezése. – Minisztertanácsi előterjesztés (fogalmazvány és tisztázat). – Feledi Béla kísérőlevele a Közlekedésügyi Minisztériumban tartott értekezletről. (rajta: Gerő Ernő kézírásos észrevételei) és az értekezleten elfogadott álláspont. – Egyéb apróbb feljegyzések. 8. A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a vasipari kollektív szerződés eldöntendő kérdéseiről. Ea. Zala Ferenc –A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a vállalatok szociális, kulturális, sport, segélyezés stb. kiadásainak egységesítésére. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!) 9. A Budapesti Őszi Vásárral kapcsolatos kérdések. 10. A KV Állampolitikai Osztály feljegyzése a Tudományos Tanács titkárságának költségvetési tervezetéről. Ea. Zala Ferenc. 11. Az államháztartás és hitelgazdálkodás 1948. augusztus–december havi előirányzata. Ea. Haász Árpád. 12. Bolgár–magyar kereskedelmi tárgyalások. Ea. Haász Árpád. 13. Bizóniával folytatott kereskedelmi tárgyalások. Ea. Haász Árpád (Feljegyzés mellékletekkel.) – A NÉKOSZ öt havi (1948. augusztus–szeptember) költségvetése. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) 14. A 4%-kal kamatozó búzanévértékű államadóssági kötvényekkel kapcsolatos kérdések rendezése. Ea. Dégen Imre. 15. Készpénz folyósítása a háztartási alkalmazottak második otthonának céljaira. Ea. Ember [?]. 16. Költségvetés 2760 görög gyermek egy esztendei elhelyezésére. Ea. Ember [?]. 17. Bankhitel a Zöldkeresztes Kalendárium megjelentetésére. Ea. Kálmán [?]. 18. Állami Édesség Bolt NV szervezése. Ea. Fajth Tibor. 19. Az államosított iparvállalatok tulajdonosainak folyósítható kártalanítási előleg. Ea. Fajth Tibor. 20. A Nemzetközi Bőripari Kongresszus költségei. 11. ő. e.
1948. augusztus 17.
102 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 2., a 21. és a 30. napirendi pont kivételével. 1. 2.
Rajk László belügyminiszter javaslata a rendőrség létszámának felemelésére. A Magyar–Szovjet Művelődési Társaság költségvetése. Ea. Szántó Rezső. 265
276. f. 87. cs. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
27. 28. 29. 30. 31.
12. ő. e.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság A NÉKOSZ 1948. augusztus-december havi költségvetése. Ea. Tímár [?]. A NIK decentralizálásával kapcsolatos kérdések. Ea. Sebestyén János. A görög gyermekek elhelyezésével és ellátásával kapcsolatos költségek. Ea. Ember [?]. Az egyházi tanoncotthonok államosításának költségkihatásai. Ea. Szita János. A tanulóotthonok államosításával kapcsolatban felmerült szükségletek (a tanulóotthonok konyhája). Az egyházi iskolák államosításával kapcsolatos kérdések. Ea. Újhelyi Szilárd. Mellékelve: Jegyzőkönyv a Köznevelési Bizottság 1948. augusztus 10-ei üléséről. – Szita János feljegyzése az egyházi tanoncotthonok államosításáról. – A KV Értelmiségi Osztály feljegyzése a GPB részére. A Szabadságharcos Szövetség hitelkérése egyenruhák készítésére. Ea. Kapás Sándor. A dohányárudák revíziója. Ea. Kapás Sándor. Őszi ínséges vetőmagakció az aszály sújtotta és elemi kárt szenvedett vidékeken. Ea. Keresztes Mihály. Vágómarha-hizlalás exportcélokra, valamint a tavaszi húsellátás biztosítása. Ea. Mihályi László. Fővárosi, községi, törvényhatósági vállalatok létesítése. Ea. Beér János. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet éves költségvetése. Ea. Réti László. „A 100 éves Honvédség Hete” ünnepségeinek költségelőirányzata. Ea. Nógrádi Sándor. Mellékelve: A miniszterelnökség Centenáris alosztálya költségvetési tervének részletezése 1948. december 31-éig. A külkereskedelmi árkiegyenlítés átszervezése. Ea. Háy László. Kamatrendezés. Ea. Sulyok Béla. A kisipari és a kisipari szövetkezeti hitelek szabályozása. Ea. Dégen Imre. Az OSZH egyes tagszövetkezeteinek támogatása. Ea. Dégen Imre. A Bankiroda további működése. Ea. Háy László. A vállalati jubileumok megünneplésének szabályozása. Ea. Almay György Egyes vezető állású munkavállalók részére 3000 forintot meghaladó jövedelem engedélyezése. Ea. Almay György. Az építőipari Munkaeszközkölcsönző Nemzeti Vállalat felállításával kapcsolatos költségek fedezése. Ea. Major Máté. A közületi megbízásból eredő és már folyamatban lévő magántervezések átadása az Építéstudományi Intézetnek. Ea. Karczag Imre. A pécsi munkásszövetkezet átvételének elutasítása. Ea. Salgó Erzsébet. a) A búza, a rozs és az ősziárpa vetőmag-utánszaporítás költségtervezete. Ea. Hegedüs András. b) A közületi ingatlanok kezelőségének kezelésében lévő lakások bérének arányosítása. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!) Sportszerkereskedelmi Nemzeti Vállalat létesítése. Ea. Korbacsics Pál [?] Egységes tandíjszabályzat bevezetése. Ea. Fajth Tibor. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. valamint az Orion Rádió és Villamossági Rt. exporttámogatása. A Fővárosi Anyagvizsgáló Intézet államosítása. A Mirelit Élelmiszeripari és Forgalmi Rt., valamint az Apis Mezőgazdasági Terméknemesítő és Értékesítő Rt. svéd részvényeinek felvásárlása.
1948. augusztus 24.
102 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv (két változatban). Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
266
15%-os lakásépítési hozzájárulás bevezetése. Ea. Vas Zoltán. A közüzemi alkalmazottak nyugdíjemelése. Ea. Almay György. A közüzemi vállalatok alkalmazottainak szolgálati jogviszonya. Ea. Almay György.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 13. ő. e.
276. f. 87. cs.
Kormányrendelet tervezete az üzemi étkeztetés szabályozása tárgyában. Ea. Vas Zoltán. A 12 órás műszakban foglakoztatottak munkájának szabályozása. Ea. Almay György. Az állami prózai színházak helyárainak felemelése. Ea. Antal Jánosné. A vidéki színházak szanálása. Ea. Antal Jánosné. Az élősertés felvásárlási árának leszállítása. Ea. Gárdonyi Pál. A jegyes étolaj elosztásának szabályozása. Ea. Fajth Tibor. Traktorjavítási hitel folyósítása szeptember és október hóra. Ea. Keresztes Mihály. Szántási hitel folyósítása szeptember és október hónapokra. Ea. Keresztes Mihály. A papírhelyzettel kapcsolatos kérdések. Ea. Nógrádi Sándor. Mellékelve: A fővárosi napilapok átlagos példányszáma 1948. első felében (havi bontásban), ill. a lapok rotvációs papírszükséglete a folyó gyártáshoz viszonyítva. A Postatakarékpénztár közvetlen hitelezéseinek letiltása. Ea. Sulyok Béla. Az állami hitelt igénybe vevő textilkereskedelmi és jelentősebb ipari magánvállalatok bekapcsolása az egyszámlarendszerbe. Ea. Sulyok Béla. A faluvillamosítással és bekapcsolásokkal járó vagyonszaporulat megoszlása. Ea. Pikler Ferenc. A tanítási idő kezdetének későbbre halasztása a fővárosi iskolákban (a reggeli csúcsforgalom enyhítése céljából). A közületi ingatlanok kezelőségének kezelésében lévő lakások bérének arányosítása (kimutatásokkal). Ea. Fajth Tibor. A Bartók Béla modern zenei emlékverseny költségei. Ea. Szilágyi Pál [?] Női télikabát-akció. Ea. Redő Éva. Szerb–horvát és román nyelvű tankönyvek kiadása. Ea. Újhelyi Szilárd. A Cukoripari Központ látszámának felemelése. Ea. Antos István. A Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat költségvetési előlege. Ea. Lantos Dezső.
1948. augusztus 31.
116 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv (két változatban). Előterjesztések, az 1/a, a 7/a., a 8., a 19. és a 23. napirendi pont kivételével. 1. a) 1948. szeptember havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Csikós Nagy Béla. b) Az állami vállalatok pénzgazdálkodása. 2. A köztisztviselői kölcsönök folyósításának szabályozása. Mellékelve: Javaslat önbiztosítás bevezetésére az állami vállalatoknál. 3. A Szakszervezeti Tanács bérletakciója. Ea. Csillag Miklós. 4. A Szabadművelődési Tanács párthitel-igénye. Ea. Csillag Miklós. 5. Ünnepi szovjet filmhét rendezése 1948. október elején. Ea. Csillag Miklós. 6. Malmi bizalmiak ellenőrzési munkája. Ea. Szobek András. 7. a) Kenyérárkiegészítési díj. Ea. Szobek András. b) A bányászok és a nehéz testi munkát végzők fejadagjának egységesítésre vonatkozó javaslat elutasítása. 8. Búzaértékre szóló magánjogi tartozások teljesítésének szabályozása. Ea. Szobek András. 9. Az Állami Mezőgazdasági Birtokok Üzemi átszervezése. Ea. Keresztes Mihály. 10. Tanfolyam szervezése háziipari felelősök képzésére. Ea. Hegedüs András. 11. Állandó jellegű traktorvezető-képző iskolák felállítása. Ea. Keresztes Mihály. 12. A gépesítési hozzájárulás (traktorszántási díjszabás) szabályozása. Ea. Keresztes Mihály. 13. A MOSZK szövetkezeti tanfolyammal kapcsolatos kérdések. Ea. Szántó Emil [?] 14. Burgonya- és hagymafelvásárlási nemzeti vállalat létesítése. Ea. Gárdonyi Pál. (Számos melléklettel.) 15. Baromfifeldolgozóipari és Értékesítési Nemzeti Vállalat alapítása. Ea. Szobek András. 267
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
16. A mozgófényképüzemek engedélyesei által befizetésre kerülő 12%-os közérdekű szolgáltatások összegének felhasználása. Ea. Aczél István. 17. A Magyar Vöröskereszt elmaradt mozipénz kiutalása iránti kérelmének elutasítása. Ea. Kárász Győző. 18. Gyűjtés engedélyezése a Magyar Vöröskereszt részére. Ea. Kárász Győző. 19. Fővárosi Tervezési Iroda létesítése. Ea. Fodor Gyula. 20. Fővárosi magas- és mélyépítő vállalatok létesítésének kérdése. Ea. Fodor Gyula. 21. Textilkereskedelmi Nemzeti Vállalat létesítése. Ea. Szilágyi Béla. Mellékelve: A BEOSZ (Beszerző Szövetkezetek Országos Szövetsége) két levele a KV Állampolitikai Osztályához. 22. A MASPED haszonkulcsának megállapítása. Ea. Forbáth [?] 23. A külkereskedelmi nemzeti vállalatok alaptőkéje. Ea. Háy László 24. Állami Nyomtatványellátó Központ létesítése. Ea. Szita János. 25. A munkásszármazású egyetemi, főiskolai és középiskolai tanulók arányszámának növelésével kapcsolatos költségek. Ea. Újhelyi Szilárd. 26. A Magyar Központi Híradó RT 1948. augusztus–december havi költségelőirányzata. Ea. Szilágyi Pál. 27. Jelentés a Csille Bányászellátó RT működéséről. Ea. Csillag Béla. 28. A Charité Poliklinika állami kezelésbe vétele. Ea. Simonovits István. 29. A pásztói alapítványi kórház államosítása. Ea. Simonovits István. 30. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének székház helyreállítására irányuló kölcsönkérelme. – Károlyi Mihály kártalanítása. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel!) 31. A közvagyon biztosításával kapcsolatos kérdések. Ea. Bálint Elemér. 32. A magyarországi olasz filmszínházak (Forum, Capitol) kártalanításának kérdése. 14. ő. e.
1948. szeptember 7.
72 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 19., a 22. és a 24. napirendi pont kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
268
Előhaszonbérleti úton bérlethez jutott földbérlő-szövetkezetek és kishaszonbérlők hitelellátása. Ea. Dégen Imre. A beszolgáltatási kötelezettség teljesítésére beszolgáltatott kukorica árának megállapítása. Ea. Szobek András. Mellékelve: Feljegyzés a kukorica beszolgáltatási árának túl magas megállapítása tárgyában. – A MOSZK javaslata a kötött kukoricaárak megállapítására és a beszolgáltatás elhalasztására. – Az Országos Árhivatal feljegyzése a kötött kukorica árának megállapítása tárgyában. A burgonya beszolgáltatási ára. Ea. Szobek András. Az üzemi dolgozók téli burgonyaszükségletének biztosítása. Ea. Szobek András. A rizs fogyasztói és felvásárlási árának megállapítása. Ea. Szobek András. A közérdekű munkáltatóknál dolgozó mezőgazdasági főfoglalkozású munkások, valamint a tanyai tanítók kenyérgabona ellátása. Ea. Szobek András A gazdacukor intervenciós felvásárlása és a következő évi kampány előkészítése. Ea. Antos István. Az őszi mezőgazdasági verseny díjazása. Ea. Hont János Az OVH alkalmazottainak fizetése. Ea. Zala Ferenc. Közszolgálati alkalmazottak természetbeni ruhajárandósága. Ea. Fajth Tibor. A normalazításokkal kapcsolatos kérdések. Ea. Zala Ferenc. A Ganz Rt. átalakítása nemzeti vállalattá. Ea. Világhy Miklós. Javaslat a NIK beruházások célját szolgáló tervhitel késedelmes felhasználásának megszüntetésére. Ea. Berei Andor. Mellékelve: Emlékeztető az Országos Tervhivatalban a NIK tervhitelei ügyében 1948. július 13-án tartott értekezletről. – Feljegyzés a NIK, az ÁVIRT és a MÁSZ beruházásainak ellenőrzéséről. – Feljegyzés Berei Andor, az OT főtitkára részére.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
276. f. 87. cs.
14. Javaslat a magasépítési és városrendezési tervpályázati szabályzat módosítására. Ea. Major Máté. 15. Az egyszámla vezetés decentralizációja. Ea. Sulyok Béla. 16. Az Egyházmegyei Takarékpénztárak (hét pénzintézet) beolvasztása. Ea. Sulyok Béla. Mellékelve: Kimutatás az egyházi földbirtokokról a földreform előtt és után. – Feljegyzés az Egyházmegyei Takarékpénztárak átvétele tárgyában. 17. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank költség- és kondíció előirányzata. Ea. Havas Lipót. 18. Inkasszórendszer bevezetése az egyszámlarendbe sorolt vállalatok körében. Ea. Sulyok Béla. 19. Állami vállalatok adósságának rendezése. (A következő ülésre halasztva.) 20. Az állami színházak szanálása. Ea. Fajth Tibor. 21. Az 1949. évi beruházási terv előirányzatai. 22. A titkos gazdasági adatok bizalmas kezelése. (Az OT megbízása részletes javaslat kidolgozásával.) 23. Állami vállalatok külföldi részvényeseinek részvénybejelentési határideje. Ea. Antos István. 24. Utasszállító repülőgép vásárlása a magyar kormány részére. 25. A TIOSZ 1948. szeptember-december havi költségvetése. 15. ő. e.
1948. szeptember 14.
36 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 1., a 13., a 14. és a 16. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8. 9. 10. 11.
12. 13. 14. 15. 16.
A szakmunkás utánpótlás kérdései. Ea. Berei Andor A nyugdíjban részesülő munkavállalók végkielégítésének szabályozása. Ea. Fajth Tibor. Egyes vezetőállásúak számára megállapított fizetések. Ea. Almay György. A kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók vasúti kedvezményének meghosszabbítása, majd 1949. január 1-jén megszüntetése. Ea. Zala Ferenc. Budapest Székesfőváros költségvetésének új alapokra helyezése. Ea. Friss István. Az Állami Villamosművek Iparigazgatóság szervezésével kapcsolatos kérdések. Ea. Pikler Ferenc. Mellékelve: Az Állami Villamosművek Iparigazgatóság szervezetábrája. A MASPED hatáskörének pontosítása. Ea. Bebrits Lajos. Őstermelői fejadag engedélyezése a traktormunkások részére. Ea. Horváth Lajos [?] Széntermelési és -értékesítési kérdések. Ea. Berei Andor. A községi földbérlő bizottságok tagjainak díjazása és a munkájukkal kapcsolatos költségek rendezése. Ea. Friss István. Javaslat Állami Lapterjesztő Vállalat létesítésére. Ea. Zsigmondi Endre. Mellékelve: A Szikra előterjesztése, a KV Állampolitikai Osztály kísérőlevelével. – Kormányrendelet tervezete (indoklással) az időszaki sajtótermékek előállításával foglalakozó kiadóvállalatok és a sajtótermékek terjesztésével foglalkozó harmadik személyek jogviszonyának rendezése tárgyában. – Tájékoztatás a lapterjesztéssel foglalkozók juttatásairól. Hitel folyósítása falazóanyagok felhasználását célzó kísérletekre. Ea. Győri László. Titkos gazdasági adatok bizalmas kezelése. (Berei Andor és Karczag Imre megbízása írásos javaslat elkészítésével.) Üzemi berendezések, gépek az üzem helyiségéből való eltávolításának, átcsoportosításának engedélyhez kötése. Ea. Karczag Imre. A mozivállalatok államosításával kapcsolatos kérdések. Ea. Sala Sándor. Francia háborús károsultak szociális segélye. Ea. Fajth Tibor.
269
276. f. 87. cs. 16. ő. e.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 1948. szeptember 21.
101 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 9., a 31., a 32. és a 33. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28.
29. 30. 31. 32. 33. 17. ő. e.
Az OT javaslata a műtrágyaakció hitelfeltételeinek megváltoztatására. Ea. Berei Andor. A kenyérgabona- és lisztgazdálkodás időszerű kérdései. Ea. Szobek András. A fejadagon felüli őrlésből származó liszt forgalmazásának korlátozása. Ea. Szobek András. A községi tanítók gabonaellátására irányuló előterjesztés. Ea.Szobek András. A minőségi vetőmagakció cseregabonájának helyettesítése már terménnyel. Ea. Kristóf István. Az Állami Mezőgazdasági Birtokok póthitel kérése. Ea. Sós Gábor. Bélértékesítő Nemzeti Vállalat létesítése a KÜLBÁRT bélosztályából. Ea. Gárdonyi Pál. Fogyasztási nemzeti vállalatok létesítése. Ea. Fajth Tibor. A mezőgazdasági munkások öregségi biztosításának előkészítése. Ea. Erdei Ferenc. Az előlegek és segélyek, valamint a vállalatok szociális, kulturális, egészségügyi és sport kiadásainak rendezése. Ea. Almay György. Egyes órabéres segédmunkások és tisztviselők fizetéséből származó fizetéstöbblet kérdése. Ea. Zala Ferenc. A fővárosi üzemi alkalmazottak státuszrendezéséből származó fizetéstöbblet kérdése. Ea. Zala Ferenc. A természetbeni járandóságok rendezése. Ea. Almay György. Az 1948. december 31-ei népszámlálással kapcsolatos kérdések. Ea. Zala Ferenc. A tanonctörvény tervezetének egyes kérdései. Ea. Zala Ferenc. Az Országos Árhivatal öt hónapos munkaterve. Ea. Szita János. A nyergesújfalusi Viscosa-gyár bővítése és új önálló viscosa gyár létesítése. Ea. Háy László. Az importált nyersanyag-készletekkel kapcsolatos kérdések. Ea. Szita János. A Dunavölgyi Timföldgyár Rt. építkezései. Ea. Szita János. A Szovjetuniónak átadott volt német szabadalmakkal és védjegyekkel kapcsolatos kérdések. Ea. Szita János. Pamut- és műselyem–export. Ea. Gergely György. A kereskedelmi vállalatok közellátási feladatokkal kapcsolatban előálló intervenciós veszteségei. Ea. Gergely György [?] A textilvállalatok 1%-os engedményének megszüntetése. Ea. Szilágyi Béla. A Nemzeti Bank takarékhálózatának csökkentése. Ea. Sulyok Béla. Az egyházmegyei takarékpénztárakkal való megegyezés kapcsán adandó illetékmentesség. Ea. Sulyok Béla. Újabb nagykereskedelmi ágak bevonása az egyszámlarendbe. Ea. Sulyok Béla. A bábszínház működtetése (helyiség, szubvenció). Költségvetés az egyetemre készítő egy éves szakérettségi munkástanfolyam és az üzemi munkások gyermekei számára felállítandó félbentlakásos V. gimnáziumi osztályok számára. Ea. Hegyi Gyula. A közgazdasági Egyetemen adandó állami ösztöndíjak. Ea. Nagy Tamás. A MÁSZ decentralizációs költségei. Ea. Osztrovszky György. Magyar–lengyel közös vagonkivitel Bizóniába Ea. Karczag Imre, A KSZM épületének költségei. Ea. Háy László. A kis- és nagygarancia kérdése. Ea. Berei Andor.
1948. szeptember 28. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 3. és a 15. napirendi pont kivételével.
270
84 lap
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 18. ő. e.
276. f. 87. cs.
Az október havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Csikós Nagy Béla. Az államosított vállalatok október havi pénzügyi előirányzata. Ea. Csikós Nagy Béla. Az állami vállalatok adósságrendezése. Ea. Csikós Nagy Béla. Az ÁVIRT javaslata az áramtarifa egységesítésére. Ea. Pikler Ferenc. Az OTI és a MABI egyesítésével kapcsolatos kérdések. Ea. Pikler György. A családpénztárak bevételeinek állami számlára történő befizetése. Ea. Fajth Tibor. A magánszolgálati nyugdíjak felső határa. Ea. Fajth Tibor. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete a magánjogi szolgálati viszony alapján járó nyugdíjakkal, valamint a vállalati nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában. Az egyetemi menza hitelkérelme. Ea. Olt Károly. Vezető állásúak reprezentációs költségei. Ea. Almay György. A talpalási utalványok rendszerének eltörlése. Ea. Vajda György. Az ipar és a külkereskedelem egyes kapcsolatainak rendezése. Ea. Háy László. A MOSZK és az AGRIMPEX egymás közötti elszámolása. Ea. Háy László. Az állami egyedárusági cikkek exportárai. Ea. Háy László. A TIOSZ október havi költségvetése. Ea. Szita János. Póthitel a MOSZK vidéki kirendeltségeinek helyreállítására. A szovjet–magyar vegyesvállalatok adatszolgáltatása.
1948. október 5.
63 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 13., a 15., a 16., a 19., a 21. és a 23. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
A budapesti vásárcsarnoki hordárok társadalombiztosítása. Ea. Aczél István. Egységes szénárak bevezetése. Ea. Osztrovszky György. Mellékelve: GF rendelet tervezete (mellékletekkel). A tej- és tejtermék árak szabályozása. Ea. Láng János. A mezőgazdasági és szövetkezeti hitelellátás rendezése és a hitelszövetkezetek átszervezése. Ea. Dégen Imre. Kormányrendelet tervezete a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről szóló 9.000/1948. Korm. számú rendelete kiegészítése tárgyában. Ea. Dégen Imre. Két magtermeltető nemzeti vállalat felállítása. Ea. Keserű János. Mellékelve: Feljegyzés az 1948. évi magtermesztési hitelekről. Jutalékos munkaszerzők alkalmazása az állami gazdaságoknál. Ea. Szőts Sándor [?] Malacnevelési akció. Ea. Szobek András. A marhahús és az élőmarha árának módosítása. Ea. Makra Dezső. A rizsarató és -cséplőrész kiadásának szabályozása. Ea. Szobek András. A kukorica-felvásárlással kapcsolatos kérdések. Ea. Szobek András. Burgonyapehely bekeverése kenyérbe. Ea. Szobek András. A gabonaexporttal kapcsolatos kérdések. Ea. Háy László. Az 1949. évi export ártámogatása. Ea. Háy László. A román tárgyalások során kialakítandó árkiegyenlítés. Beszámoló a moszkvai tárgyalásokról. Ea. Rónai Sándor. Az ODKH központi igazgatóságának költségvetése. Ea. Pintér György. Szállítási nemzeti vállalat létesítése. Ea. Seres Tibor. A Bartók Béla Zenei Verseny pótköltségvetése. Ea. Justus Pál. Egyes vezető állásúak javadalmazásának kivételes megállapítása. Ea. Almay György. A bábszínház állami támogatása. Ea. Fajth Tibor. A HM autóvásárlások kedvezményei. Tárgyalások Argentínával.
271
276. f. 87. cs. 19. ő. e.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 1948. október 12.
35 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 3., a 4., a 7., a 10., a 18-23. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 20. ő. e.
A Szakszervezeti Tanács pénzügyi támogatása. Ea. Apró Antal. A lisztgazdálkodás időszerű kérdései. Ea. Szobek András. Vállalatok szállítási szerződései. Ea. Háy László. Aszálysújtotta vidékeken a vetőmagellátás és a szántási hitelek meghosszabbítása. Ea. Keresztes Mihály. Fagy- és aszálykár címén földadó elengedése. Ea. Antos István. A WM egyes kérdéseinek tanulmányozására kiküldött bizottság. Ea. Vas Zoltán. Felmondás nélküli elbocsátások. Ea. Fajth Tibor. A magánszolgálati viszonyban állók végkielégítése. Ea. Fajth Tibor. Kormányrendelet tervezete az iparűzési jog elvonásának szabályozásáról. Ea. Világhy Miklós. Az exportvállalatok számára felszámítható termelői eladási árak. (Az 1770/1948. GF sz. határozat módosítása.) A FAKSZ, az OLH és az ONCSA kintlevőségeinek rendezése. Ea. Dégen Imre. Országos takarékossági akció. Ea. Dégen Imre. Központi Áruhitel Iroda szervezése. Ea. Felkai [?]. Az Országos Számviteli Bizottság október havi költségvetése. Ea. Szász A. A Külügyminisztériumban rendezendő tanfolyamok költségvetése. Egyes fényűzési adókulcsok módosítása. Ea. Antos István. A MAORT-tal kapcsolatos további feladatok. Ea. Kossa István. Előleg folyósítása az Országos Zsidó Helyreállítási Alap részére. Ea. Fajth Tibor. Az államosított iskolák felszerelése. A Szovjeunióba kerülő ösztöndíjasok felruházása. Vállalati teherautók igénybevétele pártcélokra. Az Állami Tervező Iroda új neve (szervezeti változások miatt): Nehézipari Tervező Iroda. Kukorica exportálása Angliába.
1948. október 19.
76 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 4., az 5., a 6., a 12. és a 14. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
14. 15.
272
Az 1949. év (III. tervperiódus) termelési, beruházási és felújítási előirányzata. Ea. Berei Andor. Zsírellátással kapcsolatos kérdések. Ea. Szobek András. Jelentés a KÜLBÁRT malacnevelési akciójáról. Ea. Szobek András. A rozs és a búza keverési aránya a kenyérben. Kenyérgabona kiutalása aszályos vidékek részére. A cukorjegy fenntartása november végéig. Ea. Antos István. A létesítendő új paraszti érdekképviseleti szerv november–december havi költségvetése. Ea. Rácz Gyula. A gazdasági vasutak átszervezése. Ea. Papp István. Közületi gépkocsik igénybevétele megánhasználatra. Ea. Seres Tibor. A tüzifa-ellátással kapcsolatos kérdések. Ea. Háy László. Román–magyar kereskedelmi kapcsolatok. Ea. Hardi Róbert. Lengyel–magyar tárgyalások. Ea. Hardi Róbert. Középítkezések rendje. – Budapest lakásügyi problémái. Ea. Győri László. Mellékelve: Kormányrendelet tervezete a középítkezések végrehajtása (a középítkezések rendje) tárgyában. A tégla–cserép és mész–cement- üvegipar felügyelete. Ea. Karczag Imre. Az ártéri adóval kapcsolatos kérdések. Ea. Bardos István.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
21. ő. e.
276. f. 87. cs.
A rendelkezési alapok kérdése. Ea. Rényi Béla. A Magyar Központi Híradó Rt. ügye. Ea. Halász Kálmán. A szövetkezeti oktatás költségei. Ea. Timár János. A válalatvezetők anyagi felelőssége. Ea. Fajth Tibor. Az ODKH október-december havi költségvetése. Ea. Fajth Tibor. A Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének székház építése. Ea. Vas Zoltán. A NIK decentralizációjával kapcsolatos költségek. Ea. Karczag Imre. A szabad petróleum forgalomba hozatala. Ea. Vas Zoltán. Szovjet vállalatok transzfer kérdései. Ea. Antos István. Egyes nem államosított vállalatokkal kapcsolatos kérdések. Ea. Karczag Imre. Mellékelve: Nem államosított vállalatok jegyzéke.
1948. október 26.
110 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 11. és a 23. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 22. ő. e.
A szabad tengeri felvásárlásának megindítása. Ea. Szobek András. A zsírdézsma-rendszer egyes kérdései. Ea. Láng János. A vaj jegyre történő kiadásának szüneteltetése. Ea. Láng János. A minőségi szarvasmarha és hús árának megállapítása. Ea. Láng János. Az Országos MezőgazdaságiTermelési Versenyiroda által szeptember–október hónapokra kért összeg folyósítása. Élelmezési Nemzeti Vállalat létesítése. Ea.Vas Zoltán. Magkereskedelmi Nemzeti Vállalat alapítása. Ea. Hegedűs Tibor. A PM javaslata az 1949. évi költségvetésre. Ea. Antos István. November havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Csikós Nagy Béla. Az egyszámla renddel kapcsolatos vállalatok adósságrendezése. (Kimutatás a 2342/1948. GF határozattal az adósságrendezésbe vont egyszámlás vállalatok bejelentéseiről.). Ea. Csikós Nagy Béla. A kezességi jutalékok rendezése. Ea. Sulyok Béla. 1949. évi üzemi költségvetés. Ea. Csikós Nagy Béla. Budapest 1949. évi költségvetésének előirányzata. Ea. Fodor Gyula. A Magyar Iskolaszanatórium Egyesület államosítása. Ea. Simonovits István. Mellékelve: Az Egyesület 1947–1948. évi költségvetése és annak indokolása. Népbolt elnevezésű nemzeti vállalatok létesítése. Ea. Balabán György. A külkereskedelmi vállalatokkal kapcsolatos kérdések. Ea. Háy László. Az 1949. évi árumintavásár. Ea. Haász Árpád. Mellékelve: Az ÁKÁRT által 1949-ben Budapesten rendezendő kiállítások tervezete. Két közlekedési igazgatóság létrehozása a Közlekedésügyi Minisztérium gépjármű főosztályából. Ea. Karádi Gyula. A varsói Magyar Kultúrhét programjának és költségeinek tervezete. Ea. Szentmihályi János. A MÁVAG-gal kapcsolatos bérkérdések. Ea. Zala Ferenc. A Jóvátételi Hivatal Nemzetközi Főosztályának szervezeti hovatartozása. Mellékelve: Kimutatás a főosztályra befutott kárigényekről. Üveg- és Porcelánértékesítő nagykereskedelmi nemzeti vállalat létesítése. Ea. Háy László. A jugoszláviai magyar munkások fizetésének átutalása. Ea. Háy László. A szovjet vállalatokkal kapcsolatos kérdések.
1948. november 2.
79 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 4., a 12., a 21. és a 22. napirendi pont kivételével. A lerakás rendjében. 273
276. f. 87. cs.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
Keresztbe-szervezések a gazdasági életben, ill. a horizontális szervek működése. Ea. Karczag Imre. Az állami vállalatok november–december havi költségvetése. Ea. Csikós Nagy Béla. A BM főhatósága alatt álló közületi (községi, városi, vármegyei), valamint közkórház jelleggel felruházott magánkórházak államosítása. Ea. Olt Károly. Sajtótermékek behozatala. Ea. Háy László. A kétszersült és a diabetikus gyógysütemények előállítása és forgalma. Ea. Szobek András. Húsiparosok munkaközösségének követelése a MAHUSZ-szal szemben. Ea. Fajth Tibor. A baromfiforgalom szabályozása. (FM rendelet tervezete a baromfi szállításának szabályozása tárgyában.). Ea. Horváth Lajos [?] Gyapot és Egyéb Különleges Növények Kísérleti és Termeltetési NV létesítése. Ea.Fajth Tibor. Néprádió gyártása, ára és forgalmazása. Ea. Tarján Gusztáv. Műszaki tapasztalatcsere-szerződés Franciaországgal. Ea. Varga Sándor. A mellékjárandóságok, az állandó mellékfoglalkozásúak díjazása, a szakértői és fordítói díjak, a nyelvtanfolyamok díjai, a vizsgadíjak, a szaktanfolyami díjak, a törvényszerkesztési díjak stb. előirányzásánál követendő egységes eljárás megállapítása. Ea. Fajth Tibor. A NIK által korábban eladott áruk átvételi ára. Ea. Háy László0000. A benzin keverése szesszel. Ea. Seres Tibor. Az állami tanoncotthonok november és december havi költségvetése. Ea. Kossa István. A külkereskedelmi vállalatok munkájának javítása. Ea. Háy László. Az érték- és terménytőzsde felszámolásának ügye. Ea. Gergely György. A jóvátételi gyártás egy részének átállításával kapcsolatos egyes lebonyolítási kérdések szabályozása. Ea. Fajth Tibor. Lakbérek mérséklése kivételes esetekben. A Forum és Capitol mozik játszási engedélyének olasz visszaigénylése. Ea. Háy László. A csehszlovák lakosságcsere-számla ügye. Szovjet olajszakemberek meghívása Magyarországra és magyar olajszakemberek kiküldése a Szovjetunióba. Ea. Karczag Imre. Román–magyar kereskedelmi ügyek.
23. ő. e.
1948. november 2.
79 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
274
Az állami közigazgatás 1949. évi költségvetési előirányzatának vitás kérdései. A magyar filmipar gazdasági kérdései. Ea. Sala Sándor. A MÁLLERD átszervezése nemzeti vállalatokká. Ea. Osváth István. A központilag ellátott üzemek zsiradék fejadagjának csökkentése. Ea. Vas Zoltán. A gazdahitelek visszafizetésének szabályozása. Ea. László Andor [?] Országos Központi Áruhitel Iroda létesítése. Ea. László Andor [?] A vállalati felszámolások rendjének újbóli szabályozása. Magánvállalatok bevonása az egyszámlarendbe. Ea. Sulyok Béla. Az állami vállalatok adósságrendezésében részt vett egyes személyek jutalmazása. Ea. Sulyok Béla. A Nemzetközi Nőkongresszus költségei. Ea. Fái Bori. A fizetések egységesítése a minisztériumokban és a fontosabb hivatalokban. Ea. Zala Ferenc.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
20.
21. 22. 23. 24.
24. ő. e.
276. f. 87. cs.
A vállalatok segély-, jóléti és egyéb alapjai. Ea. Zala Ferenc. A vállalatok beszerző csoportjainak megszüntetése. Ea. Almay György. Munkabér-kérdésekkel foglalkozó pártbizottság létesítése a KV Állampolitikai Osztályán. Ea. Zala Ferenc. Papírértékesítő NV alapítása. Ea. Fazekas István. Nyers- vagy hulladékanyagok begyűjtésével, ill. segédanyagok beszerzésével foglalkozó vállalatok szervezeti hovatartozása. Ea. Gergely György. Egyes iparcikkek értékesítési nehézségei, ill. az 1949. évi értékesítési terv elkészítése. Ea. Berei Andor. A tervhitelek fel nem használt maradványai. Ea. Berei Andor. Kormányrendelet tervezete (két példányban) az egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről szóló 1949. XXV. tc. végrehajtása tárgyában. Ea. Világhy Miklós. Közkereseti és betéti társaságok tagjai nevén álló ingatlanok irénybe vétele. (Kormányrendelet tervezete az 1948. XXV. tc. végrehajtása tárgyában kibocsátott jogszabályok kiegészítéséről.) Ea. Világhy Miklós. Lakásügyi kérdések. Ea. Világhy Miklós. Átszervezések a MÁV-nál. A kőbányai sörgyárak átszervezése. A NIK Vezérigazgatóság feljegyzése a bizóniai vagonrendelések ügyében. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1948. november 16.
135 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
Az 1949. évi költségvetés vitás kérdései. (Ösztöndíj Tanács, ODKH, OSH) Új kórházak létesítése 1949-ben. Ea. Solt Oszkár. A dolgozók üdültetése. Ea. Hódi [?] Az új kollektív szerződés elvi kérdései. Ea. Zala Ferenc. A nyomdaipari kollektív szerződés módosítása. Ea. Zala Ferenc. A magánszolgálati viszonyban állók végkielégítése. Ea. Aczél István. Az iparvállalati vezető tisztviselők új fizetési rendszere. Ea. Karczag Imre. A MAORT 1949. évi beruházásai. (Napirendről levéve, a következő ülésre halasztva.) Az ÁVIRT tarifáinak (ipari, háztartási) szabályozása. Ea. Pikler Ferenc. Az újítások díjazása. (Kormányrendelet tervezete a műszaki újítások díjazásáról és az újítási javaslatokkal kapcsolatos ügyek intézéséről. – Kormányrendelet tervezete az államnak felajánlott találmányok szerzői jogvédelméről és díjazásáról.) Ea. Hevesi Gyula. Karácsonyi akció. (Karácsonyi tárolási akció; dolgozók karácsonyi segélye; munkanélküliek segélye.) A szabadolaj keretben árusítható margarin és víz nélküli növényi zsír ára. Ea. Gárdonyi Pál. A napraforgómag beadásának premizálása. Ea. Gárdonyi Pál. A sertések magánvágásának korlátozása. Ea. Gárdonyi Pál. A FÉKOSZ 1948. november havi költségvetése. Ea. Csiky [?]. Szervestrágya-gyűjtő nemzeti vállalat létesítése. Ea. Fajth Tibor. Az Állami Borforgalmi Rt. működési körének kiterjesztése. Ea. Sárdi F. [?] A kenyér árával és minőségével kapcsolatos kérdések. Ea. Vas Zoltán. Típusbútor gyártása és részletakció megindítása. Ea. Schlanger [?] Len-kender és Juta Kereskedelmi NV létesítése. Ea. Fazekas István. A Danubian Trade ügye. A bőralapú téli cipők árának csökkentése. Ea. Láng János. A sójövedék üzemesítése (az Állami Sókereskedelmi Rt. átalakítása Sóértékesítő Nemzeti Vállalattá). 275
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 24. 25. 26. 27. 28. 29.
25. ő. e.
A lósport államosítása és a PM felügyelete alá helyezése. Gázértékesítési NV létesítése. Szövetkezeteket Ellátó NV felállítása. A csehszlovák áttelepítéssel kapcsolatos pénzügyi kérdések. A Kereskedelmi Kamara tagdíjainak megállapítása. A közmunkaügyi kisegítő munkaerők díjazása.
1948. november 23.
78 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9. 10. 11.
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
26. ő. e.
Az 1949. évben elkezdődő vas- és fémipari létesítményekre fordítandó beruházási tételek. Ea. Kökény Mihály. A MAORT 1949. évi beruházásai. Ea. Kökény Mihály. Az ipari beruházási kérések megakadályozása. Ea. Karczag Imre. Rostkikészítő és Termeltető Nemzeti Vállalat létesítése. Ea. Szilágyi Béla. A pamutárakkal kapcsolatos kérdések. Ea. Szilágyi Béla. A nyers juhbőrök árának szabályozása. Ea. Láng János. Törvényjavaslat tervezete az iparostanulókról és a kereskedőtanulókról. Ea. Kossa István. Jóvátételre szállító gyárak inflációs tartozásai és követelései. A jóvátétel csökkentése következtében előálló hitelszükséglet Ea. Csikós Nagy Béla. Az ipartestületek ügye. Ea. Solymár Géza. A nyomorék gyermekek kórházának és otthonának állami tulajdonba vétele. Ea. Vikol János A hatósági kezelésben levő gyógyszertárak kérdései. A mezőhegyesi kórház átvétele a Népjóléti Minisztérium tulajdonába. Ea. Vikol János Az Országos Mentőszolgálat szilveszteri gyűjtése. Ea. Vikol János [?] Az állam és a közületek által újjáépített lakások bére. Ea. Benedek Jenő. A szakmunkásképző tanfolyamok költségei.Ea. Lőke Endre. A BSZKRT 1949. évi beruházásai. Ea. Philip Rudolf. Mellékelve: A NIK autóbuszok árának megvizsgálása és leszállítása. Az 1949. évi külföldi nemzetközi vásárokon való részvételünk. Ea. Haász Árpád. A közalkalmazottak 1949-es létszáma. Ea. Fajth Tibor. Közületek építkezései 1949-ben. Ea. Vajda Imre. Magyar–izraeli kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. A csehszlovák lakosságcsere-számlán összegyűlt összegek transzferálása. Ea. Háy László. Az MTI keretében felállítandó külpolitikai tájékoztató és propaganda szerv költségvetése.
1948. november 30.
71 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 19. és a 20. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
276
December havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Csikós Nagy Béla. Az állami közigazgatás 1949. évi költségvetési előirányzata. Ea. Csikós Nagy Béla. A városok és a községek költségvetésével kapcsolatos kérdések. Ea. Tímár Mátyás [?].
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 4. 5. 6. 7. 8. 9.
10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 27. ő. e.
276. f. 87. cs.
A nem állami tulajdonban lévő villamosművek VIMIG (Villamosművek Igazgatósága) általi átvétele. Ea. Pikler Ferenc. A közös üzemi díjbeszedés előkészítése. Ea. Philip Miklós [?] Új traktortípusok kialakítása. Ea. Haász Árpád. Az Elektromos Művek kollektív szerződésre való áttérésének pénzügyi kihatásai. Ea. Kisfaludi Ervin. Az ipari üzemek (vállalatok) látogatásának szabályozása. Ea. Kossa István. Az iparfelügyelőségek megszüntetése. (Kormányrendelet tervezete az iparfelügyeleti szolgálat megszüntetéséről, továbbá az ipari balesetelhárítási, a munkaügyi felügyeleti és a kazánvizsgálati szolgálat ellátásáról.) Ea. Világhy Miklós. Az államosítási törvény kiegészítése. (Az államosított vállalatok ingatlanainak tulajdonjoga. Ea. Világhy Miklós. Iparegészségügyi rendelet tervezete. Ea. Olt Károly. – (Napirendről levéve.) A juta pótlására alkalmas maglen termelése. Ea. Szilágyi Béla. A házbérek emeléséből befolyt összeg egy részének kölcsönzése lakások helyreállítására. Ea. Fajth Tibor. Állami támogatás a MÉMOSZ székház építéséhez. Ea. Somogyi Miklós. A tanműhelyek és a tanonciskolák beruházásai. Ea. Vajda Imre. Beruházási hitelátruházások. Ea. Vajda Imre. Értékesítő nemzeti vállalatok létesítése. Bizottság felállítása a devizaszolgáltatásokkal kapcsolatos egyes kérdések eldöntésére. Magyar–csehszlovák pénzügyi tárgyalások. Az olasz fimszínházakért fizetendő kártérítés.
1948. december 7.
37 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 17. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
Az államosított tejipar átszervezése. Ea. Surány Pál. A malomipar kérdései. Ea. Szobek András. Mellékelve: Gerő Ernő kézírásos észrevétele. Marhahízlalási keret az AGRIMPEX részére. Ea. Mihályi László. A juh forgalmának és vágásának szabályozása. Ea. Mihályi László. A FÉKOSZ költségvetése. Ea. Tímár János. Az Országos Mezőgazdasági Termelési Versenyiroda november–december havi költségvetése. Ea. Moharos József. A kéményseprőipar kérdései. Ea. Világhy Miklós. A Ganz és a Rima[murányi Kőszénbányák Rt.] átalakítása korlátolt felelősségű nemzeti vállalattá. Ea. Világhy Miklós. A Evolut irodaszervező vállalat nemzeti vállalattá alakítása. Ea. Szita János. Az AVIRT decentralizációs költségei. Ea. Pikler Ferenc. A műselyemszövetek fogyasztói árának csökkentése. Ea. Demjén Gy [örgy]. Az állami vállalatok decentralizálása. Ea. Balabán György. Fűszer- és Gyarmatáru Nagykereskedelmi NV létesítése. Ea. Balabán György. Konzervértékesítő NV létesítése. Ea. Harcsa [?] Élesztőértékesítő NV alapítása. A bauxitexport árkiegyenlítése. Ea. Háy László. Az olasz filmszínházak ügye. Ea. Háy László.
277
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
28. ő. e.
1948. december 14.
89 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 18. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 29. ő. e.
Az 1949. évi cukorrépa termelési szerződés. Ea. Hegedűs Tibor. A napraforgómag beszolgáltatásával kapcsolatos kérdések. Ea. Szobek András. A napraforgómag és a növényi olajkészletek elosztásának újabb szabályozása. Ea. Fajth Tibor. A takarmánygabona és kukorica vámkeresmények felszabadítása. Ea. Szobek András. Az újjáépítési adó szabályozása. Ea. Antos István. Az új gyáripari árvetések elvi kérdései. Ea. Láng Imre [?] Az állami vállalatok év végi leltárkészítése. Ea. Szita János. Az ipari kulcsanyagok tárolása. Ea. Barabás Tibor. A bel-, ill. külkereskedelmi nemzeti vállalatok működési körének meghatározása. Ea. Balabán György. Fűrészáru és Épületfa Értékesítő Nemzeti Vállalat létesítése. Ea. Fajth Tibor. A szovjet tulajdonban levő textilvállalatok kereskedelmi hálózata. Ea. Háy László. Az OTBA és a SZASA, valamint a MAHABI beolvasztása az OTI-ba; a szülési és temetkezési segélyek egységesítése. Ea. Aczél István. Egyes 1949-es új ipari létesítmények. Ea. Sebestyén János. A lakóházak helyreállításáról szóló kormányrendelet módosítása. Ea. Feri Sándor. Városrendezési Bizottság felállítása. Ea. Major Máté. Testnevelési Főiskolára előkészítő szakérettségi tanfolyam. (Napirendről levéve.) Csehszlovák keményítőszállítási ajánlat. A rotációs papírellátás kérdései.
1948. december 21.
72 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
278
Az iparban rejlő belső tartalékok mozgósítása. Ea. Karczag Imre. Az 1949. évi leírás és felújítás rendezése. Ea. Szita János. Az új kollektív szerződés vitás és újabban felmerült kérdései. Ea. Zala Ferenc. A december 24-ei munkaidő. Ea. Zala Ferenc. A burgonya szeszfőzésre felhasználható mennyisége. Ea.Szobek András. A köles és a zab 1948. évi felvásárlásának megszüntetése. Ea. Szobek András. A növényi konzervgyártás racionalizálása. Gyümölcs és Zöldség Felvásárló és Értékesítő NV létesítése. Ea. Hegedűs Tibor. Villamos és Tömegcikkipari Kereskedelmi Vállalatok létesítése. (Napirendről levéve, a következő ülésre halasztva.) Vegyipari kutatóintézetek létesítése. Ea. Fazekas István. A bányatárspénztárak egyesítése. Ea. Ajtai Miklós. Az importpamut árának szabályozása. Ea. Háy László. Belföldi ár és árkiegyenlítés. Ea. Háy László. Az 1949. évi középítkezési program. Ea. Vajda Imre. Állami Autóműszaki Intézet létesítése.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
30. ő. e.
276. f. 87. cs.
1948. december 28.
82 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 9. és a 16. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
20.
31. ő. e.
Az ÉKM-en belül külön osztály létrehozása a területrendezési feladatok elvégzésére. Ea. Perczel Károly. 1949. első negyedévi pénzügyi előirányzatok. Ea. Sulyok Béla. A felújítási keret kérdése. Ea. Kolozs György. A Gyümölcs és Zöldség Felvásárló és Értékesítő NV tevékenységi köre. Ea. Hegedűs Tibor. A napraforgó prémium fizetési határidejének meghosszabbítása. Ea. Szobek András. Törvényjavaslat a hitbizományok megszüntetéséről. Ea. Fajth Tibor. A kivándorlási ingóságok kivitelének szabályozása. Ea. Fajth Tibor. A MOSZK kiadásainak fedezeti forrásai. Ea. Fajth Tibor. A MOSZK tanfolyamok hallgatóinak nyújtandó segély. Ea. Tímár János. Póthitel kérelem a téli gyermeküdültetés céljára. Ea. Olt Károly. Az ipartestületek vagyonának megóvása. Ea. Kovács Zoltán. Az 1949. évi külkereskedelmi terv. Ea. Háy László. A belkereskedelem szervezeti kérdései. Ea. Gergely Miklós. Az utókalkulácó elvégzése árkiegyenlítés esetén. Ea. Háy László. Vezető állásúak mutatószámos juttatásai. Ea. Almay György. A december 31-ei munkanap. Egyes állami vállalatok tűzbiztonságának kérdése. Ea. Bálint Elemér. A felállítandó Országos Találmányi Hivatal szervezeti felépítése. Ea. Hevesi [?] Találmányok Értékesítését Engedélyező Bizottság létesítése. Ea. Karczag Imre. Mellékelve: A kormányrendelet tervezete. A Magyar Szabadságharcos Szövetség 1949. január havi költségvetése. Ea. Tábori [?]
1949. január 4.
50 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
32. ő. e.
1949. január havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Rényi Béla. A középítkezések decentralizációja. Ea. Győri László. A DÉFOSZ 1949. évi költségvetése. Ea. Csiky [?] Mezőgazdasági és szövetkezeti hitelellátás. Ea. Schiffer Pál. A földművesszövetkezetek gazdasági tevékenységéről szóló kormányrendelet tervezete. Ea. Gönczi István. A zsírfelvásárlás kérdései. Ea. Mihályi László. A növényolajgazdálkodás racionalizálása. Ea. Hegedűs Tibor. A paprika termeltetése és értékesítése. Ea. Hegedűs Tibor. A vadnyúlbőr belföldi forgalmának szabályozása. Ea. Barabás Tibor. Villamos Tömegcikkipari Kereskedelmi NV létesítése. Ea. Balabán György.
1949. január 11.
82 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. 279
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
Előterjesztések, az 1., a 2. és a 16. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Az 1949. évi tatarozások. Ea. Philip Miklós. Az 1949. január havi beruházási terv. Ea. Vajda Imre. Az előlegnyújtás irányelvei az egyszámlás vállalatok körében. Ea. Csikós Nagy Béla. A DÉFOSZ munkaközvetítő szervezetének 1949. évi költségvetése. Ea. Csiky [?]. Az MSZMT költségvetése. Ea. Szendrő Ferenc. Az AVIRT ipari tarifa emelése. Ea. Vas Zoltán. Az új vasmű telepítési helye. Ea. Sebestyén János. A téli ellátásra tárolt burgonya ára. Ea. Szobek András. Mák felvásárlása exportra. Ea. Barabás Tibor. A traktorvezető, gépállomásvezető tanfolyamok, gépállomásmester képző tanfolyamok költségei. Ea. Szőts [?] Bizottság kiküldése a népbolt vidéki szervezésével kapcsolatos vitás kérdések eldöntésére. Ea. Gergely Miklós. Konfekció nagykereskedelmi NV létesítése. Ea. Zeigerné [?] A kerékpárok árának leszállítása. Ea. Fazekas István. Az állami vállalatok hirdetéseinek szabályozása. Ea. Láng Imre. Magyarországi olasz javak (vagyontételek) átadása a SZU tulajdonába. Ea. Berei Andor. Országos belső telefonhálózat kiépítése. A Cordatic és a MOGÜRT kérdése. A szállítmányozási megtakarítások elszámolása.
33. ő. e.
1949. január 18.
44 lap
Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztése. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 34. ő. e.
Tárgyalások folytatása külföldi tulajdonú vagy többségű vállalatok képviselőivel. Ea. Sulyok Béla. A vezető állásúak prémiumának szabályozása. Az öt éves terv alapvető kérdései. (Hiányos!) A keresztbe-szervezés egyes kérdései (ellenőrzések, ipari statisztika, pénzgazdálkodás). Az 1949. évi sertéshizlalási, ipari malacszaporítási keret és pénzügyi terv. Országos Munkaegészségügyi Intézet létesítése.
1949. január 25.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 14. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
280
A Rádió költségvetése. Ea. Halász Kálmán. Belkereskedelmi ütemterv. Ea. Háy László. Bizományos kiskereskedelmi hálózat létesítése. Ea. Háy László. Beruházási és fogyasztási javak szállítása hitelre Bulgáriába. Ea. Háy László. A külkereskedelmi kamarák elsorvasztása. Ea. Vas Zoltán. Magyar–szovjet Vegyesbizottsági tárgyalások. Ea. Antos István. Új kórházi ágyak létesítése. Ea. Solt Oszkár. 1949. évi tavaszi műtrágya akció. Ea. Lázár Vilmos. 1949. évi tavaszi takarmányvetőmag akció. Ea. Lázár Vilmos. Sertészsír- és húsellátás. Ea. Szobek András.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 11. 12. 13. 14. – 15. 16. 17. 35. ő. e.
276. f. 87. cs.
A marha- és sertésvágások költségei. Ea. Gergely Miklós Az általános iskolai, középiskolai és főiskolai diákság segélyezése. Ea. Horváth Márton. A Magyar Postatakarékpénztár NV megalakítása, valamint az MNB pénzforgalmi osztályának kialakítása. Ea. Gordon Ferenc. A dolgozók tüzelőszer ellátása. Ea. Fajth Tibor. Az egyadórendszer kiépítése. [A határozati jegyzőkönyben nem szerepel.] A Jugoszláviával szembeni gazdasági politikánk. Ea. Háy László. Találmányokat Értékesítő NV létesítése. Ea. Vajda Imre. A főváros községi beruházásai. Ea. Vajda Imre. 1949. február 1.
30 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 36. ő. e.
Az ipari vállalatok 1949. évi nyereségrészesedése. Ea. Karczag Imre. Az öt éves terv vasellátási kérdései. Ea. Vajda Imre. 1949. februári pénz- és hitelgazdálkodás, valamint tervberuházások. Ea. Csikós Nagy Béla. A takarék- és folyószámla betétek után fizetendő kamat. Ea. László Andor. Az MSZHSZ költségvetése. Ea. Rostás István. A bányatörvény módosítása. Ea. Világhy Miklós. A kukorica, a zab és a köles felvásárlásával kapcsolatos kérdések. Ea. Pallay Andor. Az OTI alkalmazottak fizetésének rendezése. Ea. Pikler György. A munka- és időelemzők képesítésének rendezése. Ea. Almay György.
1949. február 8.
61 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv.(Hiányos!) Előterjesztések, a 14. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Az állami vállalatok jogi képviseletének irányelvei. Ea. Kádár Miklós Javaslatok a sertésellátás megjavítására. Ea. Horváth Lajos. A rézgálic 1949. évi fogyasztói ára. Ea. Láng János. A külkereskedelmi árkiegyenlítési rendszer módosítása. Ea. Gergely Miklós. A keresztbe-szervezés egyes kérdései (árak, külkereskedelem). Ea. Szita János. A nyereségrészesedés befizetéséből történő visszatérítés. Ea. Kossa István. A 100 munkásnál kevesebbet foglalkoztató vállalatok szociális–kulturális alapja. Ea. Fajth Tibor. A közüzemi alkalmazottak kötelező áttérése a kollektív szerződésre. Ea. Seprényi Sándor. Traktorexport. Ea. Gergely Miklós. Vegyitermék Nagykereskedelmi NV létesítése. Ea. Gergely Miklós. A készletgazdálkodás irányelvei. Ea. Vajda Imre. A dunai vasmű létesítésével megbízott NV mellé kormánybizottság felállítása. Ea. Vajda Imre. Széntároló NV létesítése. Áruhitel nyújtása Albánia részére. Ea. Háy László.
281
276. f. 87. cs.
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
37. ő. e.
1949. február 15.
56 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
38. ő. e.
Az ÁEK átszervezése. Ea. Káldor Gyula. A tudományos intézményeknél, valamint a felsőoktatásban foglalkoztatottak fizetésrendezése. Ea. Zala Ferenc. Munkásokból lett aljegyzők fizetéskiegészítése. Ea. Zala Ferenc. Az adóinkasszó rendszerének módosítása. Ea. Csikós Nagy Béla. Köztisztviselői kölcsönök előleggé alakítása. Ea. Fajth Tibor. Belkereskedelmi ütemterv (pénzügyi és szervezeti kérdések). Ea. Háy László. A Méznagykereskedelmi NV létesítésére irányuló javaslat. Ea. Gergely Miklós. A zsiradékellátás javítását célzó intézkedések. Ea. Fajth Tibor. A háztartási és világítási célra szolgáló petróleum árának leszállítása. Ea. Láng János. Konzervipari exportunk árkiegyenlítése. Ea. Háy László. Moszkvai magyar ipari kiállítás. Ea. Kristóf Ödön László. Az albérleti díjak szabályozása. Ea. Fajth Tibor. A HM lakásigénye. Ea. Vajda Imre. A Jóvátételi Hivatal Nemzetközi Főosztályának beolvasztása a Pénzügyminisztériumba. Ea. Antos István.
1949. február 22.
86 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv. Előterjesztések, a 10. és a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
282
Az ipari kutatások 1949. évi terve. Ea. Varga Sándor. A Szabványügyi Intézet és a szabványügy átszervezése. Ea. Duzs János. A Szovjetunióban vásárolt fonoda elhelyezése, ill. Szeged iparosítása. Ea. Karczag Imre. A tej termelői és fogyasztói árának leszállítása. Ea. Surány [?] A fővárosi lakásépítés fokozása. Ea. Győri László. A temetkezések községesítése. Ea. Kisfalvi István. A vállalati tőkerendezés I. szakasza. Ea. Csikós Nagy Béla. Az MNDSZ székház építésének költségei. Ea. Jóború Magda. Az ecetmonopólium bevezetése. Ea. Grossz Ödön. Katonai előképzés. Ea. Hollós Ervin. Az állami vállalatok könyvelőinek helyzete. Ea. Fajth Tibor. Épületjavítási hozzájárulás és házadómentesség. Ea. Fajth Tibor. Áruhitel nyújtása Albánia részére.
Államgazdasági Bizottság
276. f. 112. cs.
Az Államgazdasági Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. fond 112. csoport 1. ő. e.
1949. március 1.
48 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1.
2.
3. 4. 5. 6.
7. 8. 9. 2. ő. e.
1949. március havi pénz- és hitelgazdálkodás. Ea. Csikós Nagy Béla. Mellékelve: Az OT feljegyzése az 1949. március havi tervberuházások tárgyában. A számviteli reform és a tárcák új költségvetési osztályainak megszervezése. Ea. Tímár János. Mellékelve: Feljegyzés a felállítandó új költségvetési ügyosztályok egyes kérdéseiről a vallás- és közoktatási tárcával kapcsolatban. – A dologi kiadások utalványozásának vázlata. Az Iparügyi Minisztérium alá tartozó iparágak önköltségcsökkentési ütemterve. Ea. Karczag Imre. Az ország sertés és zsírellátásával kapcsolatos kérdések. Ea. Szobek András. A KÖZÉRT decentralizációja (szétbontása nemzeti vállalatokká és a KÖZÉRT központ megalakítása). Ea. Gergely Miklós. Az Állami Áruházak decentralizációja (szétbontása tíz nemzeti vállalattá, Állami Áruházak Kereskedelmi Központ létesítése, a Párizsi Nagyáruház megszervezése berendezési tárgyak részletáruházává). Ea. Fazekas István [?]. A külkereskedelmi vállalatok decentralizálása. Ea. Háy László. A lakbérekkel és a lakás- igényjogosultsággal kapcsolatos egyes kérdések. Az Úttörő Köztársaság 1949. évi fejlesztési terve. Ea. Szendrő Sándor
1949. március 8.
30 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7–10. . napirendi pontok kivételével. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
10.
Az 1949. évi lakásépítési terv pénzügyi keretének emelése. Ea. Vajda Imre. A közszállítási szabályzat módosítása (irányelvek). Ea. Fajth Tibor. Mellékelve: A közszállítások lebonyolításának jelenlegi rendje. – Középítkezésekre vonatkozó közszállítási szabályzat. – A KV Államgazdasági Osztály módosító javaslatai a közszállítási szabályzattal kapcsolatos előterjesztéshez. Az Iparügyi Minisztérium alá tartozó üzemek önköltségcsökkentési ütemterve. Ea. Karczag Imre. A bizalmas adatok kezelése. Ea. Zala Ferenc. A BSZKRT, városi villamos és autóbusz, valamint gazdasági vasutak alkalmazottai kollektív szerződésének vitás kérdései. Ea. Zala Ferenc. A rendkívüli szabadságolások szabályozása. Ea. Fajth Tibor. Kereskedelmi központok létesítése. Ea. Balabán György. A belkereskedelmi vállalatok közötti munkaverseny. Ea. Gondos István. Külföldi tulajdonban levő vállalatokkal kapcsolatos tárgyalások vezetése. A háborús károkkal kapcsolatos kártalanítások. Angol tulajdonban levő kötvények visszavásárlása. Ea. Sulyok Béla. A vajexport kérdése. Ea. Háy László.
283
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
3. ő. e.
1949. március 16.
50 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 11. . napirendi pontok kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 4. ő. e.
A Közületi Ingatlan Központ felügyeleti hatóságának kijelölése. A kisipari szövetkezetek létesítésének irányelvei. Ea. Gergely [?] Ipari, valamint Kereskedelmi és Pénzügyi Akadémia létesítése a gazdasági vezető káderek továbbképzésére. Ea. Szita Sándor. Az édesipar átszervezése. Ea. Árokszállásy Sándor. A gyümölcspulp [sűrítmény] készlet feldolgozásához olcsó cukor (3 forint) rendelkezésre bocsátása. Ea. Árokszállásy Sándor. A burgonya feleslegek értékesítése (a szeszgyártási keret növelése) és a burgonya fuvardíjának felemelése. Ea. Szobek András. A Közlekedésügyi Minisztérium alá tartozó üzemek és vállalatok önköltségcsökkentési terve. Ea. Bebrits Lajos. A Felsőgallai Alumíniumgyár NV és a Magyar Bauxitbánya Rt. norvég céggel kapcsolatos licencia ügye. Ea. Világhy Miklós. A hernyóselyem árának leszállítása. Ea. Demjén György. A VIT költségvetése. Ea. Szalai Béla. Az építőipari kollektív szerződés életbeléptetésének időpontja. Ea. Zala Ferenc. A KIK főfelügyeleti hatóságának kijelölése. Ea. Antos István.
1949. március 22.
81 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
8. 9. 5. ő. e.
Az ipar ötéves tervjavaslata. Ea. Vajda Imre. A szénörlő malmok licencia jogával kapcsolatos kérdések. Ea. Pikler Ferenc. Az 1949. évi faluvillamosítási munkák. Ea. Pikler Ferenc. Mellékelve: Térkép a villamosításról. – Kimutatások. – Jelentés a Villamosművek Ipari Igazgatósága vállalatainak pénzügyi helyzetéről. Az Ipari tarifarendezés hibáinak kijavítása. Ea. Pikler Ferenc. 1949. második negyedévi beruházási programja. Ea. Vajda Imre. (A következő ülésre halasztva.) Az Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal féléves (1949. március 1. – augusztus 31.) munkaterve. Ea. Sándi Ottó. A nyugdíjellátás korlátozása. Ea. Mohácsi [?] Mellékelve: Rendelettervezet a nyugellátásnak az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges korlátozása tárgyában kiadott 6.800/1946. M.E. számú rendelet kiegészítése és módosítása tárgyában. Az Állami Áruházak társulati adófizetésének megállapítása. Ea. Balabán György. Az ásványolaj termékek exportjával kapcsolatos kérdések. Ea. Háy László.
1949. március 29. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1., a 4. és a 10. napirendi pont kivételével. 1.
284
A vezetékes rádió és a néprádió kérdése. Ea. Körös.
163 lap
Államgazdasági Bizottság 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
6. ő. e.
276. f. 112. cs.
Az államháztartás 1949. április havi előirányzata, második negyedév üzemterve és beruházási előirányzata. Ea. Antos István. A ODKH póthitel-kérelme. Ea. Pintér. [?] A MINSZ nyári táborozása. Ea. Non György. Az 1949. április-május havi hús- és zsiradék helyzete. Ea. Szobek András. Az Építésügyi Minisztérium javaslatai. Ea. Győri László. A katonai szolgálatot teljesítő munkavállalók szolgálati jogviszonyának rendezése. Ea. Almay György. Az MNB vezető tisztviselőinek illetményei. Ea. Zala Ferenc. Egyes vezető állású munkavállalók javadalmazásainak kivételes megállapítása. Ea. Zala Ferenc. A GF határozatainak bizalmas kezelése. Ea. Fajth Tibor. A WM gyártelepének körülkerítése. Ea. Kossa István. Az üzlethelyiségként (irodahelyiségként) használt lakás céljára alkalmas helyiségek bérének felemelése. Ea. Fajth Tibor. A Park Club igénybe vétele állami reprezentációs célokra. (Napirendről levéve.).
1949. április 5.
27 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
7. ő. e.
A nyereségrészesedési összegből a dolgozók részére visszatérítendő alap. Ea. Sulyok Béla. Könnyűfémipari Beruházási NV létesítése. Ea. Pikler Ferenc. A kenyér és a péksütemény minőségének megjavítása. Ea. Marosán György. A készletgazdálkodás 1949. második negyedévi terve. Ea. Kolozs György. Rozs exportja. A diagnosztikai és terápiás röntgencsövek utánpótlása, tartalékolása, ill. gyártása. Ea. Vikol János. A középítkezések pénzügyi lebonyolítása. Ea. Sulyok Béla. Finommechanikai és Optikai Kereskedelmi NV létesítése. Ea. Hardy [?] Kényszerhitelezés bevezetés a beszerzési megbízás (inkasszó) keretében. A vállalatok alapításakor követendő eljárás. Ea. Sulyok Béla. A szovjet vasércimporttal kapcsolatos kérdések. Ea. Karczag Imre. A nehézipari vállalatok munkavállalóinak háztartási szénellátása. Ea. Zala Ferenc.
1949. április 12.
102 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Az üzemek május 1-jei költségei. Építőipari javaslatok. Ea. Darvas [?] Az 1949. évi árpolitika irányelvei. Ea. Szita János. Az OKH alá tartozó vállalatok önköltségcsökkentési terve. Ea. Csatár. A PM alá tartozó vállalatok önköltségcsökkentési terve. Ea. Gerő Zoltán. A közalkalmazottak szociális-kulturális alapja. Ea. Vincze János. Könyvterjesztő NV felállítása. Ea. Vértes György. A vezetékes rádió és a néprádió kérdése (fogalmazvány és tisztázat). Ea. Tarján Gusztáv. Választási agitáció a kisiparosok és a kiskereskedők körében. Ea. Gergely [?].
285
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
10. 11. 12. 8. ő. e.
Mellékelve: Feljegyzés a kisipari szövetkezetekben dolgozók társadalombiztosításáról. A Nemzetközi Vásár elhelyezése. Ea. Fajth Tibor. Az 1950. évi kőszükséglet biztosítása. Ea. Vajda Imre. Az iparostanuló otthonok költségvetésének szabályozása.
1949. április 20.
33 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 9. ő. e.
Az 1949. első negyedévre tervezett beruházások elmaradásának okai és a behozásukra javasolt fontosabb intézkedések. Ea. Kóbor [?]. A traktor-árak leszállításának elhalasztása. Ea. Láng Imre. Az 1949. évi külkereskedelmi terv. Ea. Ádám [?]. A hadigondozással kapcsolatos javaslatok. Ea. Benedek Jenő. Az állami alkalmazottak létszámkérdései. Ea. Tímár János. A budapesti házhelyosztás megszüntetése. Ea. Simon. A május 1-je előtti munkanap harmadik szakmányának kérdése. Ea. Zala Ferenc. A munkaszüneti napok kérdése. Ea. Zala Ferenc. A kubikusok bérezése. Ea. Balázs József [?]. A Szövetkezeti Áruellátó NV átszervezése. Ea. Hardi Róbert.
1949. április 26.
75 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 10. ő. e.
A beszolgáltatás elvi és a végrehajtási ütemterv elkészítésével kapcsolatos tennivalók. Ea. Szobek András. Tenyészüsző felvásárlás az állami gazdaságok részére. Ea. Hegedüs Tibor. Erdőgazdasági kollektív szerződés. Ea. Osváth István. A sorozásra hazautazók költség- és munkabér-megtérítésének ügye. Ea. Almay György. Az egészségügyi alkalmazottak kollektív szerződése. Ea. Lakatos [?]. Az ipari központok munkavállalóinak bérezése. Ea. Almay György. A Szaktanács póthitelkérelme. Ea. Piros László. A MÁV kedvezményes tüzelőszer-ellátása. Ea. Fajth Tibor. A főváros műszaki igazgatásában dolgozó alkalmazottak fizetésével kapcsolatos kérdések. Ea. Philip Rudolf. A főispáni, alispáni és városi tisztviselői fizetések kiegészítése. Ea. Beér János. A faluvillamosítás 1949. évi terve. Ea. Pikler Ferenc. A MÁV pénzgazdálkodásainak szabályozása. Ea. Antos István. Az 1950. évi költségvetési munkálatok megindítása. Ea. Tímár János. Az egyetemi és főiskolai tandíjak és vizsgadíjak. Ea. Szántó György. Az 1948. évi ipari felújítási maradványok felhasználása. Ea. Kossa István.
1949. május 3.
70 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
286
Az államháztartás 1949. május havi előirányzata. Ea. Antos István.
Államgazdasági Bizottság 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 11. ő. e.
276. f. 112. cs.
Irányelvek a mezőgazdasági beruházás fogalmi körének tisztázására. Ea. Csikós Nagy Béla. Az Őszi Nemzetközi Vásár időpontja és a felépítendő csarnok ügye. Ea. Haász Árpád. A Vállalatvezetői Akadémiával kapcsolatos kérdések. Ea. Poros Tamás. Az állami és államosítandó színházak 1949–1950. évi költségvetési előirányzata. Ea. Csillag Miklós. Terményraktárak helyreállítása. Ea. Szobek András. Török likvidációs egyezmény. Ea. Száberszky József. Az inkasszó rendszer kiterjesztése a szovjet vállalatokra. Ea. Szántó Dénes. Az orvosi kettős állások kérdése. Ea. Olt Károly. Az Orvosi Nyugdíj és Segélyző Intézet beolvasztása az Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztárába. Ea. Olt Károly. Az Államgazdasági Bizottság 1949. második negyedévi munkaterve. Ea. Szita János. Hangszerkereskedelmi NV létesítése. Ea. Rónai Sándor. Játékáru Értékesítő NV létesítése. Ea. Rónai Sándor.
1949. május 10.
58 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 6. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. ő. e.
A minőségi ellenőrzés szervezete. Ea. Kökény Mihály. Tűzbiztosítási Berendezéseket Tervező, Kivitelező és Ellenőrző NV alapítása. Ea. Fajth Tibor. Beruházási vállalatok szervezése és irányítása. Ea. Kolozs György. A Beruházási Bank ügykörének kiszélesítése. Ea. Szász A. [?] Nehézipari Műegyetem felállítása Miskolcon. Ea. Zentai Béla. A kollektív szerződések besorolásai körül tapasztalható visszásságok. Ea. Kossa István. A könyvelők premizálása. Ea. Salamon János. A budapesti tejkereskedelem és a hozzá tartozó feldolgozóipar KÖZÉRT Központ alá rendelése. Ea. Gergely [?]. Az ipari üzemek leválasztása a Népbolt NV-ről. Ea. Fajth Tibor. Egyiptomba irányuló kivitelünk szabályozása. Ea. Háy László. Motorvonatok szállítása Argentínába.
1949. május 17.
54 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Az ötéves terv keretszámaival kapcsolatos kérdések. Ea. Vajda Imre. Önköltségcsökkentési mozgalom indítása a nem állami vállalatoknál. Ea. Kökény Mihály. A beruházási póthitelek szabályozása. Ea. Tímár János. Mozgalom szervezése a költségvetésben elérhető megtakarítások érdekében. Ea. Tímár János. A szovjet–magyar vegyesbizottsági tárgyalások egyes kérdései. Ea. Antos István. Jelentés az ÁVIRT tarifarendezésével kapcsolatban hozott határozatok végrehajtásáról. Ea. Pikler Ferenc. Egyes exporthitelek árának leszállítása. Ea. Láng János. A jóvátételre szállított áruk termelői árának szabályozása. Ea. Láng János. Az orvosi gyorssegély-szolgálat kipróbálása Újpesten. Ea. Vikol János. 287
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 10. 11. 12. 13.
14.
13. ő. e.
Az Országos Fürdőügyi Igazgatóság átszervezése. Ea. Tamás György. A dolgozók üdültetésével kapcsolatos kérdések. A munkaverseny díjazása. Ea. Piros László. Az építőipari munkások aratási idő alatti foglalkoztatása. Ea. Zala Ferenc. Megjegyzés: A napirendi ponthoz szerelt előterjesztés (feljegyzés) tárgya az építőipar és építőanyag-ipar 1949. és 1950. évi terhelési és fejlesztési programja. A svédországi magyar mezőgazdasági munkások hazatelepítésének ügye. Ea. Berei Andor.
1949. május 24.
85 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv (hiányos). Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. ő. e.
Az OKÁ részletakcióinak tapasztalatai. Ea. Felkai István Az ipari vállalatok forgótőke normái. Ea Kökény Mihály. Prémiumrendszer bevezetése a reprezentatív beruházásoknál. Ea. Zala Ferenc. Beruházási vállalatok létesítése. Ea. Sebestyén János. Mezőgazdaságot Villamosító NV alapítása. Ea. Pikler Ferenc. Földtani és Bányászati Kutatási Központ létesítése az országos földtani kutatási terv végrehajtásának irányítására. Ea. Osztrovszky György. A műegyetemi hallgatók nyári foglalkoztatása. Ea. Zala Ferenc. Számviteli Bizottság létesítése a Pénzügyminisztériumban. Ea. Sulyok Béla. A választások miatt elhalasztott intézkedések ütemterve. Az OKH-beszolgáltatás miatti-átmeneti létszámemelése. Ea. Szobek András. A KGST legközelebbi ülésszakán napirendre kerülő kérdések. Ea. Friss István. Az 1950. évi külkereskedelmi terv várható nehézségeinek orvoslására szánt javaslatok. Ea. Háy László. Az építkezési beruházások egyes kérdései. Ea. Vajda Imre.
1949. május 30.
44 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 11. napirendi pont kivételével. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
288
Az államapparátus átszervezésének egyes kérdései: az Iparügyi Minisztérium, valamint a Kereskedelmi és Szövetkezetügyi Minisztérium két-két minisztériumra osztása, a Közellátási Hivatal megszüntetése. Az 1949-ben épülő új lakóházak légoltalmi óvóhelyei építési költségeinek fedezése. Ea. Sólyom László. Az irodaházak részére biztosítandó hitelek. Ea. Vajda Imre. A közalkalmazottak fizetési rendszerének megváltoztatása. Ea. Zala Ferenc. A pénz- és hitelintézetek vezető állású munkavállalóinak illetménye. Ea. Zala Ferenc. A KGST következő ülésszakának egyes kérdései. Ea. Friss István. Tervárak alkalmazása az iparban. Ea. Mód Aladárné. 1949. júniusi államháztartási és beruházási előirányzat. Ea. Antos István. A mezőgazdasági munkavállalók társadalombiztosítása és családi pótléka. Ea. Gulácsi Iván. Az OKISZ szervezeti felépítése, létszáma és fenntartása. Ea. Gergely [?]. Az állami vállalatok forgótőke szükségletének megállapítása. (Napirendről levéve, a következő ülésre halasztva.) Hangversenyszervező NV létesítése. Ea. Fajth Tibor.
Államgazdasági Bizottság 15. ő. e.
276. f. 112. cs. 1949. június 7.
59 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 15-17. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 16. ő. e.
A középítkezések pénzügyi lebonyolítása. Ea. Fajth Tibor. A Budapest környéki (Budafok, Nagytétény és Budatétény) barlanglakások felszámolása. Ea. Dobó [?]. Az állami vállalatok forgótőke szükségletének megállapítása. Ea. Sulyok Béla. A mezőgazdasági társadalombiztosítás kérdései. Ea. Réti Károly. Az állami és közületi kórházak személyzeti létszámának emelése. Ea. Simonovits István. Az újításokból adódó megtakarítások egységes nyilvántartása és az újítási mozgalom fejlesztésének anyagi fedezete. Ea. Varga [?]. Az IBUSZ profiljának kialakítása. Ea. Svéd [?]. Javaslat a sajtótermékek olcsóbbá tételére. Ea. Rosta Endre. Az egyetemi és főiskolai meghívott előadók óradíjai. Ea. Szántó György. (Napirendről levéve) Vegyészmérnöki fakultás és Nehézvegyipari Kutató Intézet létesítése Veszprémben. Ea. Zentai Béla. A mezőgazdasági többletexport kérdése. Ea. Háy László. Az ORI tevékenységének rendezése. Ea. Fajth Tibor. A fűrészipar racionalizálása. Ea. Tóth Károly. A munkaszüneti napok megállapítása, valamint a munkaszüneti napok előtti munka kérdésének rendezése. Ea. Zala Ferenc. A szovjet biztosító vállalatokkal folytatott tárgyalások egyes kérdései. Ea. Balabán György. A nyersolajtermelés csökkentése. Ea. Osztrovszky György. A magyar–angol kereskedelmi tárgyalások egyes kérdései. Ea. Háy László.
1949. június 14.
98 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
A magas- és a mélyépítőipar időszerű kérdései. Ea. Fodor Gyula, Prieszol József. Az 1949. évi pótberuházások. Ea. Kolozs György. Javaslat az ötéves terv beruházásainak lebonyolítására és ellenőrzésére. Ea. Sulyok Béla. A mezőgazdasági beruházások fogalmi körének tisztázása. Ea. Csikós Nagy Béla. A tervezés alapjául szolgáló árak kérdésköre. Ea. Mód Aladárné. Jelentés a szakoktatás helyzetéről és javaslatok az ötéves szakoktatási terv előkészítésével kapcsolatban. Ea. Zala Ferenc. A házfelügyelői kollektív szerződés egyes kérdései. Ea. Zala Ferenc. A nyomda- és papíripari szerződés egyes kérdései. Ea. Zala Ferenc. A műszaki munkavállalók teljesítménybérezésének rendezése. Ea. Zala Ferenc. Egyes minisztériumok, közhivatalok új elhelyezése. A Népgazdasági Tanács megszervezésével kapcsolatos kérdések. Ea. Szita János. Gillemot László professzor fizetése. Ea. Karczag Imre. A növényi konzervek árának szabályozása az 1949–1950. gazdasági évre. Ea. Láng János.
289
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
17. ő. e.
1949. június 28.
135 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 8. és a 9. napirendi pont kivételével. 1.a) b) 2. 3.a) b) c) 4. 5. 6. 7. 8. 9. 18. ő. e.
Az állami belkereskedelem kiépítésének elvi kérdései. Ea. Vajda Imre. A bizományi szerződés elvei. Ea. Vajda Imre. A Budapesti Nemzetközi Vásár kérdései. Ea. Haász Árpád. Az államháztartás 1949. július havi előirányzata. Ea. Antos István. Az 1949. harmadik negyedévi hitelgazdálkodási terv. Ea. Antos István. Az 1949. harmadik negyedévi beruházási terv. Ea. Vas Zoltán. A magyarországi német javak és az ezzel kapcsolatos visszaigénylések. Ea. Antos István. A jóvátételi szállításokkal kapcsolatos új megállapodás. Ea. Gonda [?]. Mozgalom indítása a hároméves terv befejezésével kapcsolatban. Ea. Szita János. A Jugoszláviában dolgozó magyar munkások pénzátutalásai. Ea. Szita János. Motorvonatok szállítása Argentínába. Ea. Háy László. Kockacukor exportja.
1949. július 5.
67 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 19. ő. e.
Külkereskedelmünk helyzete és szervezeti kérdései. Ea. Háy László Az „5 éves tervkölcsön kibocsátása. Ea. Antos István. Az 1950. évi kenyér- és lisztellátási rendszer. Ea. Petőházi Sándor. Bérpolitikánk szervezeti és elvi kérdései. Ea. Zala Ferenc A kiküldetési rendszer és a kiküldetési költségek egységes rendezése. Ea. Zala Ferenc. (Napirendről levéve.) Építőipari bérkérdések. Ea. Zala Ferenc. A dohányipari munkavállalók nyugdíjának rendezése. Ea. Zala Ferenc. A MAORT gazdálkodása és az ásványolajipar szervezése. Ea. Osztrovszky György. A Magyar Philips Művek szanálása. Ea. Szántó Dénes A MESZHART széntermelésének értékesítése. Ea. Vas Zoltán. A szovjet–magyar vegyesbizottsági tárgyalások egyes kérdései.
1949. július 12.
66 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. –
290
A hadigondozás kérdései. Ea. Benedek. A filmszakma egyes gazdasági és szervezési kérdései. Ea. Berczeller Antal. A DÉFOSZ költségvetése. Ea. Tímár Mátyás. Az állami közigazgatás költségvetése terhére támogatásban részesülő, valamint közfeladatokat ellátó egyéb szervek tervszerű gazdálkodásának szabályozása. Ea. Tímár Mátyás. A traktorgyártás egyes kérdései. Ea. Kolozs György. Nagybudapesti Úttörő Otthon létesítése. Ea. Köböl József. A nemzetközi vonatkozású gazdasági megállapodások intézésének szabályozása. Ea. Karczag Imre. A tervezésnél alapul veendő árrendszerrel kapcsolatos korábbi döntés módosítása. (Előterjesztés nincs.)
Államgazdasági Bizottság 20. ő. e.
276. f. 112. cs. 1949. július 19.
53 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8.
21. ő. e.
A magyar-csehszlovák egyezménnyel kapcsolatos vitás kérdések. Ea. Antos István. A kiküldetési rendszer és a kiküldetési költségek egységes rendezése. Ea. Dékán István. Az építőipari bérek rendezése. Ea. Zala Ferenc. A közüzemi kollektív szerződések végrehajtása. Ea. Zala Ferenc. Mellékelve: Észrevételek az Államgazdasági Bizottsághoz előterjesztett közüzemi kollektív szerződés végrehajtása tárgyában. A szállítmunkások bérezési kérdései. Ea. Dékán István. A falu ellátása a termésfelvásárlás fő idejében (augusztus–szeptember). Ea. Vajda Imre. A Találmányokat Értékesítő NV feladatköre. Ea. Háy László.(Napirendről levéve.) A szövetkezetek feletti felügyelet hatáskörének szabályozása. Ea. Szita János.
1949. július 26.
43 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 22. ő. e.
A vidéki színészet átszervezése. Ea. Berczeller Antal. A kenyérgabona vásárlási engedélyek 1950. évi rendszere. Ea. Petőházi Sándor. Az édes csillagfürt termesztésének kiterjesztése. Ea. Adamkó József. Az építőipari munkavállalók bérezésével kapcsolatos kérdések. Ea. Dékán István. A kisipari termelőszövetkezetek és az önálló kisiparosok árainak rendezése. Ea. Balla Lászlóné. Építési hitel biztosítása a HM lakásépítési- és felújítási programjára. Ea. Beleznay István. Az Országos Tervhivatal ügybeosztása. Ea. Vas Zoltán. Az állami és községi vállalatoknál személyzeti és igazgatási osztály szervezése. Ea. Sebes István. Egyes nyugdíjasok nyugellátásának elvonása. Ea. Sebes István.
1949. augusztus 2.
37 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
Jelentés és javaslatok a termelékenység és a bérezés kérdésével kapcsolatban. Ea. Szita János. A tehergépkocsik forgalmának szabályozása és a teherautó-forgalom magánszektorának felszámolása. Ea. Bebrits Lajos. A KGST második ülésének kérdései. Ea Friss István. A közszükséglet biztosítása. Ea. Hegedüs Tibor. Póthitel igénylése az 1949. évi terménybegyűjtési verseny jutalmazására. Ea. Petőházi Sándor.
291
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
23. ő. e.
1949. augusztus 9.
43 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 24. ő. e.
A címváltozással kapcsolatos gazdasági intézkedések. Ea. Ajtai Miklós. A kórházakban dolgozó szerzetesnővérek leváltásának ütemterve. Ea. Ratkó Anna. A BSZKRT alkalmazottak nyugdíjügyének rendezése. Ea. Zala Ferenc. Kiváló tudósok és özvegyeik felemelt nyugdíja. Ea. Alexits György. Az óradíjak emelése. Ea. Szávai Nándor. A tudományos kutatások és céltámogatások 1949. második félévi költségvetése. Ea. Tímár Mátyás. Szovjet biztosító vállalattal folytatott tárgyalások. Ea. Sulyok Béla. Az Elhagyott Javak Felszámoló Bizottsága által letétbe helyezett értékek. Ea. Antos István. A Népgazdasági Tanács munkatervének alapelvei. Ea. Szita János. A Közgazdaságtudományi Egyetem külső előadó szükséglete és IV. (szakosított) évfolyamának tanrendje. Ea. Nagy Tamás. Angol–magyar pénzügyi és kereskedelmi tárgyalások.
1949. augusztus 16.
83 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
25. ő. e.
A burgonya- és hagymakereskedelem helyzete és az 1949–1950-es idényre előirányzott forgalma. Ea. Sásdi (Schwimmer) Sándor. Nagybudapest gyümölcs- és zöldségellátásának helyzete, valamint a Gyümölcs- és Zöldségfelvásárló NV fejlesztése. Ea. Hegedűs Tibor. A baromfi- és tojásforgalom helyzete, valamint a Baromfiértékesítő NV fejlesztése. Ea. Frank Rezső. A Szovjetunióba irányuló kereskedelmi gépszállítások elmaradása. Ea. Zsofinyecz Mihály. A Szovjet–Magyar Gazdasági Együttműködés Állandó Bizottsága II. ülésszakával kapcsolatban felmerült kérdések. Ea. Antos István. A külföldön levő magyarországi tulajdonú, illetve a Magyarországon levő külföldi tulajdonú javak és licenciák kérdése. Ea. Friss István. A több állást betöltő tudósok fizetésének rendezése. Ea. Zala Ferenc. Személyzeti és bérosztály szervezése az állami és községi vállalatoknál. Ea. Sebes Sándor. A Közgazdaságtudományi Egyetem IV. szakosított évfolyamának tananyaga. Ea. Nagy Tamás. A tankönyvek árának megállapítása. Ea. Antos István.
1949. augusztus 23.
74 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
292
Az ötéves terv keretszámainak módosítása. Ea. Vas Zoltán. Az MSZHSZ költségvetése. Ea. Kenéz István. (Napirendről levéve.) Az MNDSZ költségvetése. Ea. Mester Erzsébet. A borfelvásárlás és értékesítés kérdései. Ea. Hegedüs Tibor.
Államgazdasági Bizottság 5. 6. 7.
26. ő. e.
276. f. 112. cs.
A román közlekedésügyi delegációval folytatandó tárgyalások. Ea. Rónai Sándor. Angol-magyar kereskedelmi és pénzügyi tárgyalások. Ea. Berei Andor. Javaslat magyar-csehszlovák tudományos, műszaki és gazdasági együttműködési szerződés megkötésére. Megjegyzés: A határozati jegyzőkönyvben nem szereplő előterjesztések: a) Az 1949. évi termésű dohányok beváltási árának megállapítása. b) Az Országos Szövetkezeti Hitelintézet átszervezése.
1949. augusztus 30.
77 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 27. ő. e.
Állami Bolt-ok és belkereskedelmi igazgatóságok megszervezése. Ea. Gondos István. Az Országos Szövetkezeti Hitelintézet átszervezése. Ea. Sulyok Béla. Az Országos Tervhivatal megyei kirendeltségeinek felállítása. Ea. Vas Zoltán. A tűzifa és a háztartási szén árának megállapítása. Ea. Láng János. Az 1949. évi termésű dohány árának megállapítása. Ea. Hegedűs Tibor. Az MSZHSZ költségelőirányzata 1949. utolsó négy hónapjára. Ea. Kenéz István. A magyar devizagazdálkodás átalakítása és a PM devizahatósági ügykörének megállapítása. Ea. Baczoni Jenő. (Napirendről levéve.) A Szovjetunióval az 1950. évre kötendő árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Magyar–svájci kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László.
1949. szeptember 6.
86 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 10. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 28. ő. e.
Az 1950. évi költségvetés létszáma és dologi kiadásai. Ea. Rényi Béla. A külföldi kibocsátású értékpapírok letétbe helyezése. Ea. Száberszky József. A magyar devizagazdálkodás átalakítása és a PM devizahatósági ügykörének megállapítása. Ea. Sulyok Béla. Az aranyforgalom szabályozása. Ea. Sulyok Béla. Pénzérme- és bankjegygyártási program. Kereskedelmi tárgyalások Németország szovjet zónájával. Ea. Háy László. Kereskedelmi tárgyalások Németország nyugati zónájával. Ea. Háy László. Magyar–lengyel kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. A KV Államgazdasági Bizottság munkája bizalmas jellegének fokozottabb biztosítása. Angol–magyar kereskedelmi tárgyalások. Incze Jenő fizetése. 1949. szeptember 13.
50 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 4. napirendi pont kivételével. 1.
Az 1949–1950. évi ösztöndíjak tervezete. Ea. Tauszk György. 293
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 29. ő. e.
A kollégiumi létszám felemelése. Ea. Tauszk György. Az ingatlanforgalom szabályozása. Ea. Tauszk György. Javaslatok a táppénzvisszaélések megszüntetésére. Ea. Vikol János. Szovjet–magyar vegyesbizottsági tárgyalások. A szovjet és a szovjet–magyar nyereségrészesedés visszafizetésével összefüggő problémák. Ea. Száberszky József. A falujáráshoz használt gépkocsik költsége. A termelési eredmények kiértékelése. Ea. Piros László. Az 1950. évi külkereskedelmi terv egyes kérdései. Ea. Háy László.
1949. szeptember 20.
38 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a lerakás rendjében, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 30. ő. e.
Az ötéves tervkölcsön. A Belkereskedelmi Minisztérium átszervezése. A szerződéses úton termelt napraforgómag beszámítása a terménybeadási kötelezettség teljesítésébe. A tőkés országok devizáinak leértékelésével kapcsolatos intézkedések. A kukorica és a burgonya termelői ára. Magyarország részvétele a külföldi nemzetközi vásárokon. Magyar–svéd kereskedelmi tárgyalások. Az állami színházi alkalmazottak munkafeltételeinek megállapítása. Az új (ún. élmunkás) házak és a társbérletek kérdései. Az exportraktárak kérdése.
1949. szeptember 27.
85 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
31. ő. e.
Az Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal átalakítása Munkaerőtartalékok Hivatalává. Ea. Szita János. Az ötéves terv keretszámai. Ea. Vas Zoltán. A minőségi ellenőrzés egyes kérdései. Ea. Szita János. A kenyérgabona vásárlási engedélyek rendszere, valamint a sütőiparossal nem rendelkező teleülések ellátatlanjainak fejadagja. Ea. Szobek András. A magán nagykereskedelem további korlátozása. Ea. Vajda Imre. A Magyar Vöröskereszt 1950. évi költségvetési előirányzata. Ea. Falus Andor. A budapesti lakásárszabás kiterjesztése Nagybudapest peremrészeire. Ea. Karczag Imre. Az ötéves tervkölcsön egyes kérdései.
1949. október 4.
64 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2.
294
A munkabéralapok tervezése. Ea. Maróti Ödön. Az 1949–1950. iskolai év ösztöndíjainak terve és a kollégiumi létszám kérdése. Ea. Szávai Nándor.
Államgazdasági Bizottság 3. 4. 5. 6. 7. 8. 32. ő. e.
276. f. 112. cs.
Az 1950. évre szóló magyar–román árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Buzás József. A sertéshús és zsír árának leszállítása. Ea. Makra Dezső. Szovjet–magyar műszaki és tudományos együttműködés. Ea. Karczag Imre. Magyar–csehszlovák műszaki és tudományos együttműködés. Ea. Karczag Imre. Az 1950. évi szabadságolások terve. Ea. Vas Zoltán. Angol–magyar kereskedelmi tárgyalások.
1949. október 11.
29 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5.
33. ő. e.
A SZOT 1949. IV. negyedévi költségvetési előirányzata. Ea. Apró Antal. A fegyelmi eljárás szabályozása. Ea. Szita János. A Weiss Manfréd vállalatok és a Weiss család között 1948. április 2-án létrejött és 1948. május 5-én részben módosított szerződés érvényesítése. Ea. Száberszky József. Az 1950. évi magyar–lengyel kereskedelmi tárgyalások. Ea. Buzás József. Az 1950. évre szóló csehszlovák–magyar árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Buzás József.
1949. október 18.
152 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 34. ő. e.
A közszolgálati alkalmazottak illetményrendezése. Ea. Rényi Béla. (Az anyagban számos mellékletet és néhány rendelettervezetet helyeztek el.) A fegyelmi eljárás egyes kérdései. Ea. Friss István. Telepítési terv az 1950. évre. Ea. Vas Zoltán. A hároméves terv beruházásainak helyzete. Ea. Csikós Nagy Béla. A miskolci és a veszprémi műegyetem beruházási költségei. Ea. Kovács Sándor. A műszaki tanárképzés megindításának előkészítése. Ea. Kovács Sándor. Az állami kukoricaszükségletek biztosítása. Ea. Pallai Andor.
1949. október 25.
296 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
35. ő. e.
Az ötéves terv. Ea. Vas Zoltán. Az állami ellenőrzés új szervezetének kialakítása. Ea. Házi Árpád. A belkereskedelmi szervezet helyzete és felépítési terve. Ea. Vajda Imre. A mezőgazdasági termények, termékek és állatok felvásárlási szervezetének helyzete és átalakítási terve. Ea. Petőházi Sándor.
1949. november 8.
17 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a lerakás rendjében, a 4. és az 5. napirendi pont kivételéve.
295
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 1. 2. 3. 4. 5.
36. ő. e.
A nagybudapesti élelmiszerkereskedelem terve. Ea. Gondos [?] Az állami szálastakarmány szükségletek biztosítása. Ea. Keresztes Mihály. A borfogyasztási adónak a termelői forgalmi adóba való beolvasztása. Ea. Antos István. Az élőmarha- árak és a marhahús-árak újabb megállapítása. Ea. Makra Dezső. Ötéves telepítési terv. Ea. Vas Zoltán.
1949. november 15.
67 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 7. napirendi pont kivételéve. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 37. ő. e.
A külkereskedelmi árkiegyenlítések új rendje. Ea. Szita János. Az ipari minisztériumok műszaki szervezete. Ea. Karczag Imre. Javaslatok a dolgozók 1950. évi üdültetésével kapcsolatban. Ea. Vincze József. Magyar–argentin kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–francia kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–bolgár kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–svéd kereskedelmi tárgyalások Ea. Háy László. A baromfi-, szarvasmarha- és sertésexport helyzete. Ea. Háy László.
1949. november 22.
52 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a lerakás rendjében, a 6. és a 7. napirendi pont kivételéve. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 38. ő. e.
A kenyérgabona ellátás helyzete. Javaslatok a kenyérsütés átállítására. Ea. Gergely [?]. Az élőmarha-árak csökkentése. Ea. Makra Dezső. Az 1949. évi cukorrépa termelés. Ea. Marosán György. A budapesti földalatti gyorsvasút kérdése. Ea. Rostási [?]. Az állami vállalatok biztosításának kérdései. Ea. Sulyok Béla. Moszkvai pénzügyi tárgyalások. Az aranyforgalomra vonatkozó határozat módosítása. Ea. Sulyok Béla.
1949. december 6.
46 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
296
Az Államgazdasági Bizottság 1950. első félévi munkaterve. A Budapesti Nemzetközi Vásár időpontjainak és végleges elhelyezésének kérdése. Ea. Kristóf István. A mezőgazdasági export előirányzata. Ea. Háy László. A DÉFOSZ 1949. második félévi póthitele. Ea. Tímár Mátyás. Az 1949. decemberében forgalomba kerülő legfontosabb árucikkek menynyisége és ára. Ea. Vajda Imre. A kukorica begyűjtés fokozása. Ea. Petőházi Sándor. Az 1950. évi rádió gyártási terv és az elosztás szabályozása. Ea. Szalai [?]
Államgazdasági Bizottság 39. ő. e.
276. f. 112. cs. 1949. december 13.
55 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
40. ő. e.
A termelés műszaki színvonalának emelése. Ea. Szita János. A pedagógus kétéves továbbképzésének költségei. Ea. Szávai Nándor. Bankrendszerünk átalakításának időszerű kérdései. Ea. Sulyok Béla. Londoni pénzügyi tárgyalások. Ea. Sulyok Béla. Magasabb táppénz az egyhelyben hosszabb ideje dolgozó munkavállalóknak. Ea. Szita János. A kukorica begyűjtés és felvásárlás fokozására irányuló újabb intézkedések. Ea. Nyers Rezső. A szállítási szerződésekkel kapcsolatos rendszer megváltoztatása. Ea. Gergely [?]. Új árucsereforgalmi megállapodás Izraellel. Ea. Buzás József. Az 1950. évi lakásépítés tervezésének irányelve és a többlakásos lakóházak tervezési normái. Ea. Fodor [?].
1949. december 20.
31 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 41. ő. e.
Egységes földműves-szövetkezeti adó életbe léptetése. Ea. Antos István. Az 1950. évi kollektív szerződések előkészítésével kapcsolatos elvi kérdések. Ea. Dékán István. A textilipari bérezés módosítása. Ea. Végh [?]. A DÉFOSZ 1950. első félévi költségvetése. Ea. Tímár Mátyás.
1949. január 3.
86 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
A közalkalmazottak illetményrendezése. Ea. Tímár Mátyás. A tűzoltók és a letartóztató intézeti alkalmazottak illetményrendezése. Ea. Tímár Mátyás. A MÁV és a Posta alkalmazottainak fizetésrendezése. Az előirányzatos folyószámlába bekapcsolódó egyes tömegszervezetek költségvetése. (SZÖVOSZ, Rendőregyesületek Országos Központja, MNDSZ, Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége, Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, Budapesti Házmegbízottak Testülete, Országos Tűzoltó Egyesület, Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet, Országos Magyar Repülő Egyesület, Köztársasági Magyar Automobil Club, Magyar Kereskedelmi Kamara, Országos Kisipari Szövetség, Áruraktározási Iroda, Külföldi Sajtószolgálatok, Kulturális Kapcsolatok Intézete.) Az 1950. évi beruházási keretszámok. Ea. Somogyi Antal. Az 1950. évi termelési keretszámok. Ea. Somogyi Antal. A közületi vállalatok 1950. évi nyereség-befizetési terve. Ea. Somogyi Antal. Munkaterv az 1950. évi tervek végleges jóváhagyására. Ea. Somogyi Antal. Magyar–svéd kereskedelmi tárgyalások. Ea. Kossa István.
297
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
42. ő. e.
1949. január 10.
22 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4. 5. 43. ő. e.
A MÁV és a Posta fizetésrendezési tervezete. Ea. Papp István. A Pénzintézeti Központ felszámolói tevékenységének egyszerűsítése és felgyorsítása. Ea. Sulyok Béla. Párt-, tömegszervezeti és állami iskolák, valamint egész napos elfoglaltsággal járó tanfolyamok tanszemélyzetének és hallgatóinak fizetésrendezése. Ea. Szalai Béla. Magyar–olasz kereskedelmi tárgyalások. Ea. Buzás József. Magyar–norvég kereskedelmi tárgyalások. Ea. Buzás József.
1949. január 17.
154(+1) lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a lerakás rendjében. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 44. ő. e.
Az MTA rendes és levelező tagjainak illetményei. Ea. Tímár Mátyás. A külkereskedelmi vállalatok munkavállalóinak premizálása. Ea. Gergely [?]. Az áruházak és az árudák személyzetének premizálása. Ea. Lontai [?]. A fővárosi reggeli csúcsforgalom enyhítése. Ea. Pongrácz Kálmán. A tervgazdálkodás Büntetőjogi védelme. Ea. Ries István. A dolgozó parasztság terménybeadási hátralékainak begyűjtése. Ea. Petőházi Sándor. A borjú termelői árának leszállítása. Ea. Makra Dezső. Az MSZT 1950. évi költségvetése. Az 1950. évi beruházási keret megállapítása. Ea. Vas Zoltán. Az 1950. évi országos jelentőségű nehéz- és könnyűipari beruházások. Ea. Vas Zoltán. Az OKÁ hitelkeretének emelése. Ea. Sulyok Béla.
1949. január 24.
109 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 45. ő. e.
A munkaverseny és a sztahanovista mozgalom továbbfejlesztéséhez szükséges gazdasági intézkedések. Ea. Szita János. Budapest általános rendezési tervének összefoglaló leírása. Ea. Pongrácz Kálmán. Az 1950. évi országos jelentőségű ipari és közlekedési beruházások egyes vitás kérdései. Ea. Cséki Sándor. A SZOT 1950. első félévi költségvetése. Ea. Apró Antal. A gyermekruházat árának leszállítása. Ea. Bihari [?]. A Lengyel–Magyar Gazdasági Együttműködési Bizottság tárgyalásai. Ea. Berei. Az 1949. évi állami beruházások és hitelmaradványok. Ea. Somogyi Antal.
1949. január 31. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.
298
33 lap
Államgazdasági Bizottság 1. 2. 3. 4. 5. 6.
46. ő. e.
276. f. 112. cs.
Fagyasztott baromfi értékesítése. Ea. Barta [?]. A KÖZELBIZ-zel kapcsolatos kérdések. Ea. Szalai Béla. A hároméves terv eredményeinek értékelése. Ea. Vas Zoltán. Exportárak létesítése. Ea. Háy László. Az ipari lakótelepek kezelése. Ea. Sulyok Béla. Az állami, önkormányzati, MÁV és postás nyugdíjasok felülvizsgálata. Ea. Sebes István.
1949. február 7.
71 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 47. ő. e.
Egyes 1950. évi új létesítmények telepítése. Ea. Szita János. Az 1950. évi külkereskedelmi terv előkészítése. Ea. Háy László Magyar–dán árucsereforgalmi tárgyalások. A Belkereskedelmi Minisztérium jelentése az 1949. évi sertésprogram végrehajtásáról és javaslat az 1950. évi sertésprogramra. Ea. Makra Dezső. A MINSZ 1950. évi költségvetése. Ea. Szűcs Lajos. A SZOT 1950. évi költségvetése. Ea. Apró Antal.
1949. február 21.
61 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
48. ő. e.
A darabbérrendszer kísérleti jellegű bevezetése egyes üzemekben. Ea. Szita János. Az ÁMG kollektív szerződésének kiegészítése. Ea. Győri [?]. Az 1949. évi őszi mezőgazdasági munkaverseny jutalmazása. Ea. Borbás Lajos. Mellékelve: A KV MSZO véleménye a javaslatról. Javaslatok a takarmányhiány fedezésére. Ea. Petőházi Sándor. Alumíniumkohó telepítése Várpalotára. Ea. Vas Zoltán. A borsodi új létesítmények telepítése. (Szöveges előterjesztés nincs, csupán két darab melléklet.) Ea. Vas Zoltán. A vezető munkáskáderek műszaki oktatása. Ea. Szita János. Javaslatok az államigazgatás létszámának szabályzására. Ea. Szita János. Az első tényleges katonai szolgálatra bevonult személyek ellátatlan hozzátartozóinak segélyben részesítése. Ea. Szabó J. [?]. A Ganz gyár angol–argentin szerződéseinek kérdése. Ea. Száberszky József. Vámátalány bevezetése a külföldi egyéni ajándékcsomagoknál. Ea. Antos István.
1949. március 7.
151 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
Az 1950. évi külkereskedelmi terv. Ea. Vas Zoltán. Az 1950. évi faluvillamosítási terv. Ea. Vályi Péter. Az 1950. évi nagy létesítmények indokolásai. Ea. Cséki Sándor.
299
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
49. ő. e.
A mezőgazdasági lakosság 1950. évi adóztatásának irányelvei. Ea. Antos István. Az állami gazdaságok kollektív szerződésének kiegészítése. Ea. Kossa István. A darabbérrendszer bevezetésének kérdései (a próbaelszámolások tapasztalatai). Ea. Kossa István. A Közüzemi kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók bérezése. Ea. Kossa István. A kötelező munkaerőközvetítés megszüntetése. Ea. Mándi Péter. A közszolgálati alkalmazottak szolgálati idejének beszámítása. Ea. Fajth Tibor. Az elhagyott javak felszámolása. Ea. Tímár Mátyás. A népgazdasági mérlegrendszer kérdései. Ea. Vas Zoltán.
1949. március 21.
97 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 50. ő. e.
A nyersvas- és acéltermelésben az eddigi tervek szerint 1953-ban és 1954ben mutatkozó hiányok áthidalása. Ea. Vas Zoltán. A háziipar és a népművészet kérdéseinek rendezése. Szalai Béla. A közületi tulajdonban lévő lakóházak kezelése (a KIK átszervezése, illetve megszüntetése). Ea. Igaz Sándor. A végleges ipari vásártelep kijelölése és a szükséges beruházási összeg megállapítása. Ea. Pongrácz Kálmán. A táppénz, valamint a szabadságidőraj járó fizetés felső határának megállapítása. Ea. Réti [?]. Az 1950. évben elkezdődő nagylétesítmények. Ea. Cséki Sándor. A dohányipar racionalizálása. Ea. Vas Zoltán. Magyar–belga árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Az ipari anyaggazdálkodás szervezete. Ea. Friss István. Az alkalmazási jogkör új szabályozása. Ea. Sebes István.
1949. március 31.
173 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
51. ő. e.
NT határozat tervezete a vállalatokon belül önállóan elszámoló egységekről. Ea. Szita János. Az 1950-ben elkezdődő nagyberuházások. Ea. Cséki Sándor. Az 1950–1951. évi begyűjtési rendszer tervezete. Ea. Petőházi Sándor. A darabbér rendszer bevezetése az építőiparban. Ea. Kossa István. Az 1950-ben végző mérnökök elosztása. Ea. Maróti Ödön (Faluvillamosítás. – Napirendről levéve). A háztartási szén minősége és ára. Ea. Vas Zoltán. A kivitelre szánt ipari termékek gyártási terminusainak és minőségének ellenőrzése. Ea. Háy László.
1949. április 11. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.
300
46 lap
Államgazdasági Bizottság 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 52. ő. e.
276. f. 112. cs.
NT határozat tervezete a vállalatokon belül önállóan elszámoló egységekről. Ea. Szita János. Az 1950-ben elkezdődő nagylétesítmények. Ea. Cséki Sándor. A pamutipar termelési kérdései. Ea. Végh [?] A kisipari szövetkezetek helyzete. (Napirendről levéve, a következő ülésre halasztva.) A nyugdíjkérdéssel kapcsolatos intézkedések. Ea. Kovács [?] Több állást betöltő orvosok díjazása. Ea. Tímár Mátyás. A honvédorvosok illetményeinek rendezése. Ea. Felkai [?] A faluvillamosítási hozzájárulások és a tarifa-leszállítás. Ea. Vályi Péter. A nagyobb arányú munkáselbocsátások szabályozása. A Magyar Nemzeti Bank átalakítása. Ea. Olt Károly.
1949. április 18.
104 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 53. ő. e.
A vaskohászat perspektívikus fejlesztési terve, valamint a Diósgyőri MÁVAG Kohászati Üzemek NV átrendezési és fejlesztési terve. Ea. Vas Zoltán. Terménybegyűjtési előirányzat és rendszer. Ea. Vajda Imre. A Terményforgalmi NV átszervezése. Ea. Vajda Imre. A kisipar ötéves terve, valamint a kisipari szövetkezetek helyzete. Ea. Gergely Miklós. A típus méteráru megszüntetése, ill. a konfekcionált ruházati cikkek árleszállítása. Ea. Vas Zoltán. Külkereskedelmünk káderproblémái. Ea. Háy László. A tudományos céltámogatások előirányzata. Ea. Tímár Mátyás. Az OSH pótköltségvetése. Ea. Hegyi Gyula. A munkaverseny-adminisztráció egyszerűsítése és egységesítése. Ea. Kovács [?]. A darabbérrendszer kísérleti bevezetésének tapasztalatai és az egész iparban történő bevezetésének ütemterve. Ea. Kossa István. Új bérrendszer bevezetése a bányaiparban. Ea. Kossa István.
1949. május 5.
101 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Az NT jelentése a tervfelbontásról. Ea. Szita János. A kapun belüli munkanélküliség felszámolása az iparban. Ea. Maróti Ödön. A munkabéralapok egységes kiépítése. Ea. Maróti Ödön. Az 1951. évi népgazdasági terv kidolgozásának menete és módszerei. Ea. Vas Zoltán. 1950-ben elkezdődő nagylétesítmények. Ea. Cséki Sándor. A műszakok beosztása a három műszakban dolgozó üzemeknél. Ea. Kossa István. Új munkakönyv bevezetése. Ea. Sásdi Nándor. Vezető munkáskáderek műszaki oktatása. Ea. Poros Tamás. A pénzügyőrségi alkalmazottak illetményrendezése. A nyári napközi otthonok megszervezése. Ea. Érchegyi [?] A tervkölcsön-lebonyolítás hibáinak kiküszöbölése. Ea. Olt Károly. Az OTP átszervezése. Ea. Olt Károly. A lakásépítési szövetkezetek működése. Ea. Matejka József. 301
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 14.
54. ő. e.
Magyar–holland árucsereforgalmi tárgyalások Ea. Háy László.
1949. május 19.
161 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. és a 23. napirendi (hiányos) pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. – 22. 23. 55. ő. e.
A Nehézipari Minisztérium átszervezése. Ea. Zsofinyecz Mihály. A NIM anyaggazdálkodási szervezetének felépítése. Ea. Talyigás Ferenc. A Borsodi Kombinát diszlokációs terve. Ea. Osztrovszky György. A kisipar ötéves terve. Ea. Vályi Péter. Az 1950. évi beruházási tervfelemelése. Ea. Vas Zoltán. A belkereskedelem 1950. évi terve. Ea. Vas Zoltán. A Közgazdaságtudományi Egyetem 1950–1951. évi szakosítása. Ea. Nagy Tamás. Az ipari gimnáziumok óratervének reformja. Ea. Mód Aladár. A közgazdasági gimnáziumok és az irodai szakiskolák óratervének reformja. Ea. Mód Aladár. Jelentés a Gazdasági és Műszaki Akadémia első félévi munkájáról Ea. Poros Tamás. Árrendszerünk fejlesztésének elvei. Ea. Láng István. Javaslat a pamutszövet és cipőtermékek árrendezésére. Ea. Vályi Péter. A KAB munkája az államapparátus kádermunkájával kapcsolatban. Ea. Kovács [?] Javaslat a normarendezés tárgyában. Ea. Friss István. Jelentés az OMB és az egész bérapparátus munkájáról és javaslatok a munka megjavítására. Ea. Kossa István. Jelentés a darabbér bevezetésének eredményeiről a tapasztalatairól. Ea. Kossa István. Az állami gazdaságok és megyei központok vezetőinek premizálása. Ea. Kossa István. A kohómunkások szabadságidejének felemelése. Ea. Takácsné [?]. Jelentés az MTH munkaerő-gazdálkodási feladatairól és az ipari tanulók képzéséről. Ea. Sándi Ottó. Az NDK-val kötendő árucsere-bővítő megállapodás. Ea. Háy László. A Magyar–Lengyel Gazdasági Együttműködési Bizottság következő ülésén felvetődő legfontosabb kérdések. Ea. Berei Andor. (Az MDP ifjúsági szövetsége első kongresszusának költségvetése. – A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) A Hites Könyvvizsgálók Országos Szövetségének megszüntetése. Ea. KisKovács [?]. Árrendszerünk fejlesztésének elvei.
1949. június 2.
39 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
302
A tejtermelés és a tejipar helyzete és a fejlesztés kétéves terve. Ea. Barta [?] Az 1950. évi pamutszövet-termelés emelése. Ea. Vas Zoltán. A kisiparosok adóztatása. Ea. Antos István. Az OKISZ átalakítása tömegszervezetté. Ea. Kis-Kovács [?] A mezőgazdasági szakoktatás beiskolázásának költségei. Ea. Tímár Mátyás. A mezőgazdasági hitelek behajtása. Ea. Olt Károly.
Államgazdasági Bizottság 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 56. ő. e.
276. f. 112. cs.
A Budapest önkormányzatának irányításába átadandó vállalatok Ea. Vajda Imre. Találmányokat Értékesítő Külkereskedelmi NV létrehozása. Ea. Lantos [?]. A Magyar Külforgalmi NV, illetve a Nehézipari Külkereskedelmi NV decentralizálása. Ea. Lantos [?] Az ipari vállalatok elnevezéseinek megváltoztatása. Ea. Friss István. Az illetményreform értékelése. Ea. Tímár Mátyás A tanácsok vezető alkalmazottainak illetményei. Ea. Tímár Mátyás. A selejtelszámolás egységes rendezése. Ea. Kossa István.
1949. június 16.
224 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 57. ő. e.
Az 1951. évi népgazdasági terv. Ea. Vas Zoltán. A begyűjtéssel kapcsolatos őszi áruforgalom szabályozása. Ea. Vajda Imre. Az 1950–1951. évi gabonaforgalom szabályozása. Ea. Petőházi Sándor. A malomipar racionalizálási terve. Ea. Marosán György. Az ipari munkások prémiumrendszere. Ea. Kossa István. Az üzemi kollektív szerződések rendszere bevezetésének elvi kérdései. Ea. Kossa István. A vállalati jóléti keretek rendezése. Ea. Szita János. Teljesítményi illetményrendszer bevezetése a rendőrségnél. Ea. Veres József. A rendőrség áttérése új egyenruhára. Ea. Vályi Péter. A Mérnöktovábbképző Intézet átszervezése. Ea. Kovács Sándor. Az egyetemi hallgatók egészségügyi biztosítása. Ea. Kovács Sándor.
1949. június 30.
40 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. –
3. 4. 5. 6. 7. 58. ő. e.
A szövetkezeti kereskedelem megjavítása és továbbfejlesztése. Ea. Gergely Miklós. A Dunai Vasművel kapcsolatos új város kialakítása. Ea. Cséki Sándor. (A KV Államgazdasági Osztály és Államgazdasági Bizottság 1950. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Friss István. – A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) A lakbérek egységes rendezése. Ea. Láng [?] Az OTI fogellátás kiterjesztése. Ea. Kis-Kovács [?]. A tudományos és népszerű könyv- és folyóirat-kiadás átszervezése. Ea. Huszár Gyula. A külkereskedelmi propaganda és vásárügyek rendezése. Ea. Háy László. Az állami vállalatok egységes jogi formája. Ea. Szita János.
1950. július 14.
77 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3.
Az 1950–1951. évi tejleadási rendszer. Ea. Petőházi Sándor. A korcsmákkal kapcsolatos egyes kérdések rendezése. Ea. Gergely Miklós. Az 1951. évi népgazdasági terv előzetes keretszámai. Ea. Vas Zoltán. 303
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
59. ő. e.
Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. Ea. Cséki Sándor. A nehéz- és a könnyűipar ötéves műszaki fejlesztési terve. Az őszi vásárokra kiutazók megoszlása. Ea. Kánya Zoltán. A sportegyesületek és a tömegsport pénzügyi kérdéseinek rendezése. (Két változatban.) Ea. Huszár Gyula. A darabbér bevezetése a szállító- és rakodómunkásoknál. Ea. Kossa István. A kulákok borbeadási kötelezettségének újbóli megállapítása. Ea. Petőházi Sándor. Az 1950–1951. évi terült utáni sertéshizlalási és -átadási rendelet. Ea. Makra Dezső. Az aprómagvak 1950. évi szabadfelvásárlási ára és a mezőgazdasági termények 1951. évi termelői árai. Ea. Török Gábor.
1950. július 28.
90 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, hiányos, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 60. ő. e.
Az 1949. évi nemzeti jövedelem. Ea. Pikler György. Az 1951. évi nagyberuházások indokolása. (Második rész.) Ea. Cséki Sándor. Jelentés az állami tervező irodák működéséről és javaslatok további munkájukra. Ea. Perényi Imre. Az iparvállalatok számvitelének továbbfejlesztése. Ea. Szita János. A borsodi erőmű beruházásainak készélesítése. Ea. Kolozs György. Az állatvásárlás szállítási feltételei. Ea. Makra Dezső. A minőségi húsárak bevezetése. Ea. Makra Dezső. Az 1950–1951. évi kenyér- és lisztforgalom rendszere. Ea. Petőházi Sándor. Az 1950–1951. évi olajforgalmi rendszer alapelvei. Ea. Petőházi Sándor. A szállítási szerződés kiterjesztése a kukoricára és a burgonyára. Ea. Petőházi Sándor. A földműves-szövetkezeti kiskereskedelem megjavítása és továbbfejlesztése. Ea. Dégen Imre. Részvétel az 1950. évi bécsi őszi vásáron. Ea. Szobek András.
1950. augusztus 11.
173 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
304
Jelentés a beruházási szervezet működéséről. Ea. Cséki Sándor. A nagyberuházások tervezési rendszere. Ea. Cséki Sándor. Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. (Harmadik rész.) Ea. Cséki Sándor. A villamosenergia fejlesztésének és elosztásának ötéves tényleges és tízéves perspektívikus terve. Ea. Osztrovszky György. A szénbányászat ötéves tervének módosítása és a szénbányászat gépesítése. Ea. Osztrovszky György. A magasépítő-ipar termelési költségeinek csökkentése. Ea. Vályi Péter A 1950–1951. évi szálastakarmány-begyűjtés biztosítása. Ea. Petőházi Sándor. Az állami lapkiadás deficitjének további csökkentése és a lapterjesztés átszervezése. Ea. Nemes Dezső. A hitelezési és a betéti kamat szabályozása. Ea. László Andor. Kimutatás a külföldi magyar vállalati érdekeltségekről. Ea. Száberszky József.
Államgazdasági Bizottság 11. 12.
61. ő. e.
276. f. 112. cs.
Az Egyesült Izzó nyugat-európai Tungsram vállalatai. Ea. Száberszky József. A darabbérrendszer bevezetésének irányítására létrehozott bizottság megszüntetése. Ea. Friss István.
1950. augusztus 25.
133 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 62. ő. e.
Az ÁEK munkája és feladatai. Ea. Házi Árpád. A közlekedés és a távközlés ötéves műszaki fejlesztési terve. Ea. Vas Zoltán. Az IBUSZ átszervezése. Ea. Vasné [?]. A társadalombiztosítás átszervezése. Ea. Réti [?]. A betegség első három napjára fizetendő táppénz szabályozása. Ea. Apró Antal. Az ipari munkások prémiumrendszere és a selejt elszámolása. Ea. Kossa István. Áttérés a havi bérelszámolás rendszerére. Ea Kossa István. A Közgazdasági Egyetem esti tagozatának átszervezése. Ea. Kovács Sándor. Árucsereforgalmi tárgyalások Lengyelországgal. Ea. Háy László. Magyar–kínai kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László Magyar–pakisztáni kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. (Negyedik rész). Ea. Cséki Sándor. Az őszi fokozottabb adó- és hitelbehajtási eljárás irányelvei. Ea. Antos István. A városellátási övezetek kiépítése. Ea. Hegedűs Tibor. A napraforgómagot termelők részére kiszolgáltatható étolaj és olajpogácsa ára. Ea. Török Géza. Az 1950–1951. évi must- és borárak megállapítása. Ea. Vallus Pál. A cukorrépa szerződéses termelői ára 1950-ben. (Két változatban.) Ea. Török Géza. A vidéki városokban forgalomba hozott tej zsírtartalmának szabályozása. Ea. Altomáre Iván. A földműves-szövetkezetek felvásárlási tevékenységének megjavítása és fejlesztése. Ea. Dégen Imre. Az őstermelők által forgalomba hozott termékek ára. Ea. Gergely Miklós.
1950. szeptember 8.
116 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Az 1950–1951. évi központi takarmány-mérleg. Ea. Petőházi Sándor. Közellátási helyzetkép az 1950. szeptember–december hónapokra. Ea. Altomáre Iván. Az 1950–1951. évi szerződéses növénytermeltetés rendszere. Városellátó övezetek kiépítése. Ea. Pogácsás György. Az 1951. évi árutartalékolási terv. Ea. Osztrovszky György. Az adórészesedési rendszer kísérleti bevezetése a Pest és Komárom megyei tanácsoknál. Ea. Olt Károly. Jelentés a szakszervezetek pénzgazdálkodásáról Ea. Apró Antal. Jelentés a DÉFOSZ 1950. második félévi költségvetéséről. Ea. Tímár Mátyás. Az erdőgazdasági kollektív szerződés módosítása. Ea. Kossa István. 305
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 10. 11.
63. ő. e.
Az alapbéremelés és normarendezés végrehajtása után elvégzendő feladatok. Ea. Kossa István. Magyar–osztrák árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László.
1950. szeptember 22.
147 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1., a 4. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 64. ő. e.
A Dunai Vasmű építésének néhány sürgős kérdése. Ea. Sebestyén János. A magasépítőiparban dolgozók téli foglalkoztatása. Katonai szolgálatmentességi adó bevezetése. Ea. Antos István. A magánkereskedelem 1951. évi adóztatása. EA. Antos István. A Gazdasági- és Műszaki Akadémia új tanfolyamai. Ea. Poros Tamás. Az ásványolaj-bányászat ötéves terve. Ea. Csabai István. Összefoglaló jelentés az 1951-ben induló nagyberuházásokról. Ea. Osztrovszky György. A magas- és mélyépítőipar ötéves műszaki fejlesztési terve. Ea. Harmathy Lajos. Az 1951. évi külkereskedelmi terv keretszámainak módosítása. Ea. Osztrovszky György. Az Országos Központi Áruhitel Iroda átszervezése. Ea. László Andor. Nyugatnémet-magyar árucsereforgalmi egyezmény. Ea. Háy László. Magyar-svéd arucsereforgalmi tárgyalások Ea. Háy László Az ÁGB utolsó negyedévi munkaterve. Ea. Gerő Ernő.
1950. október 6.
56 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 65. ő. e.
Jelentés a PB és az MT munkaerő-gazdálkodásról és szakoktatásról szóló határozatának végrehajtásáról. Ea. Szita János. Javaslat a munkaerő-toborzás megszervezésére. Ea. Maróti Ödön. A munkatörvény elvi kérdései. Ea. Kossa István. A munkaügyi viták intézésének egységes rendszere. Ea. Szita János. A kisipari termelőszövetkezetek térítési rendszere. Ea. Erdős József. A községi tanácsok VB vezető alkalmazottainak illetménye. Ea. Antos István. Az úttörő palota ügye. Ea. Pongrácz Kálmán Az államháztartás negyedik negyedévi ütemterve. Ea. Antos István. A kiskereskedelem szocialista szektorának 1951. évi fejlesztési terve. Ea. Bognár József. Az állami kiskereskedelmi alkalmazottak munkaidejének megváltoztatása. (A sűrített munkahét és az üzleti zárás szabályozása.) Ea. Bognár József. A vágómarha átvételi árának újbóli szabályozása. Ea. Makra Dezső.
1950. október 20.
92 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
306
Jelentés a szeptember havi és október félhavi közellátási helyzetről. Ea. Altomáre Iván, Petőházi Sándor.
Államgazdasági Bizottság 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 66. ő. e.
276. f. 112. cs.
A selejttel kapcsolatos munkabér és kártérítés elszámolása. Ea. Kossa István. Az 1951. évre tervezett BNV elmaradása. Ea. Szobek András. Az 1951. évi külföldi vásárterv. Ea. Lantos Dezső. A magyar- és mélyépítőipar ötéves műszaki fejlesztési terve. Ea. Harmathy Lajos. A Dunai Vasmű építkezéseinek vezetése. Ea. Szita János. Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. (Hatodik része.) Ea. Cséki Sándor. Az ipar 1951. évi nemesacél szükséglete. Ea. Czottner Sándor Falvak, gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezeti csoportok villamosítása 1951-ben. Ea. Geszti [?]. A növényi konzervek 1951. évi fogyasztói ára. Ea. Altomáre Iván. Az állammal szembeni kötelezettségek (terménybegyűjtés, adóbehajtás) teljesítésének biztosítása. Ea. Antos István. Az 1951. évi egyenesadó- és illetékrendszer. Ea. Antos István. Országos pénzügyi terv elkészítése. Ea. Sulyok Béla. A szállítószemélyzet bérezése a bányászatban. Ea. Kossa István.
1950. november 3.
93 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, hiányos aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 67. ő. e.
A Szovjetunióval az 1951. évre kötendő árucsereforgalmi egyezmény. Ea. Háy László. Az 1951. évi magyar–csehszlovák árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Az NDK-val az 1951. évre kötendő árucsereforgalmi egyezmény. Ea. Háy László. A Magyar–Lengyel Gazdasági Együttműködési Bizottság novemberi ülésszakával kapcsolatos kérdések. Ea. Berei Andor. Az 1951. évi magyar–finn árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Az 1950. évi üdültetés tapasztalatai és az 1951. évi üdültetés rendszere. Ea. Apró Antal. Az 1950. november 1-jétől 1951. május 1-éig terjedő közellátási terv. Ea. Petőházi Sándor, Altomáre Iván, Gondos Ernő. A tudósok, kutatók, művészek és felsőoktatási alkalmazottak illetménykiegészítő járandóságának rendezése. Ea. Tímár Mátyás. Az 1951. évi költségvetés munkálatai. (Olt Károly szóbeli jelentése.)
1950. november 21.
126 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv,(hiányos) aláírás nélkül. Előterjesztések, a 10. és a 11. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5.
Az ipar 1951. évi termelési terve. Ea. Vas Zoltán. Az aluminiumipar ötéves termelési és beruházási terve. Ea. Osztrovszky György. A KGST országokkal kötendő hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmények tervezete. Ea. Háy László. MT határozat-tervezet a takarékosságról. (Háttéranyagokkal.) Ea. Szita János. Jelentés a Közgazdaságtudományi Intézet munkájáról és javaslatok következő évi tevékenységére. Ea. Friss István.
307
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
68. ő. e.
A külkereskedelmi szállítmányoknál követendő fuvarpolitika alapelvei. Ea. Almási [?] A vezetékes rádiórendszer kiépítése. Ea. Bebrits Lajos. A helyi gazdálkodás fejlesztése. Ea. Vas Zoltán. A műszaki fejlesztés központi szervezetének kiépítése. Ea. Vas Zoltán. Az 1951. évi forgalmiadó-rendszer kiépítése. Ea. Antos István. A kollektív szerződések ügye. Ea. Apró Antal Jelentés a tejbegyűjtésről és javaslatok a hiányosságok kiküszöbölésére. Ea. Keserű Jánosné. Az 1951. évi román–magyar árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László.
1950. december 8.
77 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv,(hiányos) aláírás nélkül. Előterjesztések, a 12. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 69. ő. e.
A munkaügyi törvény elvi kérdései. Ea. Kossa István. A fővárosi villamos- és trolibusz kocsivezetők, ellenőrök és egyéb alkalmazottak bérrendezése. Ea. Kossa István. Az időbérben végzett munkák és munkások besorolása, valamint az új időbéres bértarifa megállapítása. Ea. Kossa István. A textilipari többgépes munkák bérezése. Ea. Kossa István. A nyomdaipar munkáinak tervszerűbbé tétele. Ea. Tóth K. Jelentés a NIM 1950. évi munkájáról. Ea. Zsofinyecz Mihály. A gépjárműgyártás helyzete és perspektívája. Ea. Szűcs György. A forgácsoló szerszámgépgyártás fejlesztése. Ea. B. Sebestyén. A Csehszlovák–Magyar Műszaki Tudományos Együttműködési Bizottság második ülésén felvetődött egyes kérdések eldöntése. Ea. Karczag Imre. A szovjet–magyar hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény problémái. Ea. Háy László. 1951. évi albán–magyar árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Bolgár–magyar árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. A Dunai Vasműnek nyújtandó szovjet segítség. Ea. Karczag Imre. A tejbegyűjtés megjavítása. Ea. Altomáre Iván.
1950. december 22.
159 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv,(hiányos) aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
308
Tömegszervezetek (szakszervezetek, MSZT, MSZHSZ, DÉFOSZ, KISOSZ, KIOSZ) 1951. évi költségvetési előirányzata. Ea. Apró Antal, Tímár Mátyás. A lakosság 1951. évi közvetlen adóterhének kialakítása. Ea. Antos István. A műszaki káderképzés feladatai. Ea. Varga Edit. Az 1951-ben kezdődő nagyberuházások tervezési és kivitelezési határidejének összhangja. Ea. Vas Zoltán. A budapesti villamosenergia-elosztó berendezések átépítése. Ea. Geszti. [?] Egyes textil méteráruk, konfekcionált és rövidáru cikkek árának szabályozása. Ea. Vas Zoltán. Az OKISZ átszervezése és kisipari termelőszövetkezetek működésének megjavítása. Ea. Szabó. A belkereskedelem káderutánpótlási terve. Ea. Szászné. A mezőgazdasági és gépállomási kollektív szerződés módosítása és kiegészítése. Ea. Kossa István.
Államgazdasági Bizottság 10. 11. 12. 13. 14.
276. f. 112. cs.
A volt OTI körzeti rendelőintézeti, kórházi és üzemi orvosok fizetésrendezése. Ea. Simonovits István. Új iparostanulói bértarifa és prémium. Ea. Kossa István. Az 1950. évben ki nem adott fizetett szabadságokkal kapcsolatos eljárás. Ea. Kossa István. A Dunai Vasművel kapcsolatban tanulmányi küldöttség utazása a Szovjetunióba és szovjet szakemberek (tanácsadók) meghívása. Ea. Karczag Imre. Magyar-norvég árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Megjegyzés: Ide keveredett a bolgár–magyar árucsereforgalmi megállapodás (159. p.), valódi helye: 68. ő. e. 12 nr. pont.
70. ő. e.
1951. január 5.
71 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv,(hiányos) aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. és a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 71. ő. e.
Az ÁGB 1951. január–február havi munkaterve. Ea. Friss István. Jelentés a NIM 1950. évi munkájáról. Ea. Zsofinyecz Mihály. Jelentés az ÁGI-hoz kiküldött szanálási bizottság munkájáról. Ea. Jancsecz Antal. Az 1950–1951. évi beadási hátralékok begyűjtésének biztosítása. Ea. Petőházi Sándor. Jelentés az 1950. évi adóbehajtásról. Ea. Antos István. Jelentés a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának munkájáról. Ea. Karczag Imre. A katonai kiképzésre (átképzésre) bevonult tartalékosoknak a kiképzés idejére folyósítandó illetményei. Ea. K. Kovács. A nyereménybetéti rendszer kidolgozásának szempontjai. Ea. Sulyok Béla. Magyar–dán árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–francia árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. A könnyűipar hazai nyersanyagbázisának kiszélesítése. Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. (hetedik rész). Jelentés a KV 1950. május 31-ei határozatának végrehajtásáról.
1951. január 19.
250 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv,(hiányos) aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Jelentés az ÁMG átszervezéséről és az önköltségcsökkentési határozat végrehajtásáról. A munkatörvény végrehajtási utasításának elvi kérdései. Ea. Kossa István. A kiküldetési és áthelyezési költségek szabályozása. Ea. Kossa István. További bányászati dolgozók normarendezése. Ea. Kossa István. A tudományos kutatás 1951. évi terve. Ea. Vas Zoltán. Az ipari kutatás egyes kérdései. Ea. Karmazsin Imre A szabványosítás 1951. évi terve. Ea. Vas Zoltán. A nemzetközi műszaki tudományos együttműködés 1951. évi terve. Ea. Vas Zoltán. 1951. évi országos építési terv. Az OKISZ átszervezése. Ea. Erdős József. Magyar–izraeli kereskedelmi tárgyalások. Jelentés a cukor- és a lisztjegy bevezetéséről. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
309
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
72. ő. e.
1951. február 2.
147 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Az 1951–1952. évi állami begyűjtési rendszer. A borforgalom és a kocsmák adóztatásának új rendszere. Ea. Antos István. Technikai minimumrendszer bevezetése. Ea. Kossa István. A gépjárművezetők bérének rendezése. Ea. Kossa István. A magyar–csehszlovák hosszúlejáratú szerződés kérdései. Ea. Háy László. Magyar–egyiptomi kereskedelmi tárgyalások Ea. Háy László.
73. ő. e.
1951. február 16.
37 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2.
A nehézipar 1951. évi anyaghelyzete. Ea. Kincses Andor. A második és a harmadik műszak megszervezése a gépipariban. Ea. Csergő János. Az ipari technikumok szakosítása. Ea. Darvas József. Jelentés a szénbányászat fejlesztéséről szóló határozat végrehajtásáról. Javaslatok a szénbányászati oktatással kapcsolatban. A túlórapótlék és a munkaközi szünetre járó bér elszámolásának megváltoztatása. Ea. Kossa István. Árucsere-forgalmi tárgyalások Argentínával.
3. 4. 5. 6. 7. 74. ő. e.
1951. február 19.
63 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. a) b) c) 75. ő. e.
Az 1950–1951. gazdasági év begyűjtési rendszere. Ea. Nagy Imre. A tejbeadási kötelezettség új rendszere, a baromfi- és tojásbeadási kötelezettség bevezetése. Ea. Gergely Miklós. A beszolgáltatási cikkek 1951–1952. évi ára. Ea. Gajzágó Györgyné.
1951. március 9.
73 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
310
Javaslat az 1951. évi belkereskedelmi tervre. Ea. Vas Zoltán. Az állatfelvásárlás, hús- és zsiradékfogyasztás 1951. évi terve. (A fogyasztás mérlegei havi ütemezésben.) Ea. Vas Zoltán. Egységes nyugdíjrendszer életbe léptetése 1952. január 1-jével. Ea. Olt Károly Bankszervezetünk helyzete és továbbfejlesztésének irányelvei. Ea. Antos István. Országos Létszám Bizottság szervezése. Ea. Szita János. A biztosított bér megszüntetése. Ea. Kossa István. Jelentés a Külkereskedelmi Minisztérium 1950. évi tevékenységéről. Ea. Háy László. Magyar–holland és magyar–indonéz tárgyalások. Ea. Háy László.
Államgazdasági Bizottság 76. ő. e.
276. f. 112. cs. 1951. március 23.
36 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 77. ő. e.
A földműves-szövetkezetek fokozottabb bekapcsolása a piaci értékesítésbe. Ea. Dégen Imre. A termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok termékfeleslegeinek szabad piaci árusítása. Ea. Ragó Antal. Az 1951. évi zöldség- és gyümölcstermeltetés és begyűjtés kérdései. Ea. Petőházi Sándor. A kulákok 1950–1951. évi sertésbeadási kötelezettsége behajtásának helyzete. Ea. Kovács I. A vasutas szakoktatás kérdései. Ea. Csanádi György. A vidékről felhozott iparostanulók elhelyezése. Ea. Sásdi Nándor. A minisztériumi kollégiumok működésének szabályozása. Ea. Szita János.
1951. április 7.
150 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 13. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 78. ő. e.
A szerződéses termelés rendszerét egységesen szabályozó jogszabály kiadása. Ea. Erdei Ferenc. A szállítási és árusítási korlátozások szabályozása. Ea. Mándi Péter. Az 1951. évi zöldség- és gyümölcstermeltetés és begyűjtés kérdései. Ea. Petőházi Sándor. Jelentés az állatforgalomról. Ea. Kovács I. Javaslat a bor-, sör- és szeszesital helyzet rendezésére. Ea. Altomáre Iván. Az 1951. évi nagyberuházások indokolásai. (Nyolcadik rész.) Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Első rész). Ea. Vas Zoltán. A nők fokozottabb bevonása a termelésbe. Ea. Maróti Ödön. Jelentés a szénbányászat helyzetéről. Ea. Czottner Sándor. Jelentés a szénbányászat gépesítéséről. Ea. Czottner Sándor. Javaslat a baleset-elhárítás fokozására. Ea. Apró Antal. A PM szervezete. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezetben való részvételünk kérdése. Ea. Karczag Imre. Az ÁGB második negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1951. április 20.
150 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, a lerakás rendjében, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Dokumentum az 1951. évi terv első két hónapjának termelési tapasztalatairól és a feladatokról. Ea. Friss István. Az ipari üzemekben dolgozó kiöregedett munkások helyzetének rendezése. Ea. Csatár György. A Sztahanov-mozgalom továbbfejlesztésének egyes feladatai. Ea. Apró Antal. Az alkalmazottak új bérrendszere. Ea. Kossa István. A paraszti nevelésű malac és süldő árának rendezése. Ea. Vas Zoltán. A népgazdasági tervek ellenőrzésének rendszere. Ea. Vas Zoltán. 311
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 7. 8. 9. 10. 11. 12.
79. ő. e.
Az 1952. évi tervkészítés általános rendje. (Alapelvek és határidők.) Ea. Vas Zoltán. A városok és a községek osztályba sorolása. Ea. Vas Zoltán. A nehézipar 1951. évi anyaghelyzete. Ea. Zsofinyecz Mihály. Az állami nagykereskedelem elvégzett munkája és feladatai. Ea. Gondos [?] A PM átszervezése. Ea. Olt Károly. Magyar–lengyel vegyesbizottsági tárgyalások. Ea. Háy László (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1951. április 29.
192 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, Vas Zoltántól. 1. 2. 3. 4. 80. ő. e.
A begyűjtő és felvásárló kereskedelem 1951. évi terve. A belkereskedelem 1951. évi terve. A külkereskedelem 1951. évi terve. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Második rész.)
1951. május 10.
177 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, a lerakás rendjében, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 81. ő. e.
Javaslat a munkafegyelem megszilárdítására. Ea. Szita János. Az 1951. évi népgazdasági terv. Ea. Vas Zoltán. Törvényjavaslat az ötéves tervről szóló 1949. évi XXV. tc. módosításáról. Ea. Vas Zoltán. A Dunai Vasmű erőműveinek tervezése. Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai (Harmadik rész.) Ea. Vas Zoltán. Jelentés a lakásépítő szövetkezeti mozgalomról. Ea. Olt Károly Vasárnapi műszak bevezetése a szénbányászatban, május és június hónapokban. Ea. Czottner Sándor. A mezőgazdasági ingatlannal rendelkező választott tanácstagok mentesítése a kettő adóztatás alól. Ea. Olt Károly A vasúti tarifarendezés elvi kérdései. Ea. Bebrits Lajos. A magánkereskedelem további korlátozása és kiszorítása. Ea. Tausz János. A Belkereskedelmi Minisztérium átszervezése. Ea. Bognár József. Magyar–lengyel vegyesbizottsági tárgyalások. Ea. Háy László.
1951. május 19.
32 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
312
Az 1951. évi kenyérgabona és szemestakarmány begyűjtésének megszervezése. Ea. Nagy Imre. A magyar sport 1951. évi gazdálkodásának kérdései. Ea. Hegyi Gyula. A közalkalmazottak illetménykorlátozásának részleges feloldása. Ea. Varga János. Az alkalmazottak nyelvtudásának pótlékolása. Ea. Varga János. Az állóelőlegek elengedése. Ea. Varga János. Az 1950. végén fennállott közadóhátralékok rendezése. Ea. Olt Károly. Magyar–svájci árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László.
Államgazdasági Bizottság 82. ő. e.
276. f. 112. cs. 1951. június 1.
70 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
83. ő. e.
A műszaki egyetemek decentralizálása és szakosítása. Ea. Varga Edit. Jelentés az Építésügyi Minisztérium alá tartozó iparágak munkájáról. Ea. Sándor László. A főmérnökök felelősségének és hatáskörének szabályozása. Ea. Szita János. Az 1951. június–szeptember havi húsellátás biztosítása. Ea. Keserű Jánosné. Az újító-mozgalom szervezési kérdései és az Országos Találmányi Hivatal felülvizsgálása. Ea. Vas Zoltán. A vállalati lakások béreinek rendezése. Ea. Szita János. Az ár- és forgalmi adórendszer átalakítása. Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai (Negyedik rész.) Ea. Vas Zoltán. Előterjesztés a borsodi árucsereforgalmi megállapodás 1951–1952-re. Ea. Háy László. Magyar-izlandi árucsereforgalmi megállapodás 1951–1952-re. Ea. Háy László.
1951. június 15.
78 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
84. ő. e.
Jelentés az 1951–1952. évi begyűjtés előkészítéséről. Ea. Nagy Imre. Az 1951. évi termény-, takarmány- és lisztmérlegek. Ea. Vas Zoltán. Az 1951–1952. évi vágóállat-, hús- és zsírmérlegek. Ea. Vas Zoltán. Az üzemélelmezés fejlesztésének irányelvei. Ea. Bognár József. A művezetők és mesterek kötelességei és jogai. Ea. Csatár György. Jelentés a Könnyűipari Minisztérium munkájáról. Ea. Kiss Árpád. A helyiipar fejlesztési terve. Ea. Szabó János. Színesfém és más stratégiailag fontos nyersanyag-ellátásunk kérdései. Ea. Háy László.
1951. július 3.
50 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 85. ő. e.
Az 1951. évi beruházási terv felülvizsgálata. Ea. Vas Zoltán. A gyáripar 1951. első negyedévi önköltségi tervének teljesítése. Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi külkereskedelmi keretszámok. Ea. Vas Zoltán. Beszámoló az építőipar munkájáról. Ea. Sándor László. A begyűjtési tervek teljesítésének jutalmazása, külön iparcikk-juttatással. Ea. Gergely Miklós. Az ÁGB harmadik negyedévi munkaterve.
1951. július 20.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. 313
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
Előterjesztések, a 6. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
86. ő. e.
Jelentés a Gazdasági és Műszaki Akadémia munkájáról. Ea. Poros Tamás. Jelentés a közgazdasági szakkáderképzés helyzetéről. Ea. Varga Edit. Jelentés az 1951. első félévi szervezett ellátásáról. Ea. Bognár József. Javaslat új államkölcsön kibocsátására. Ea. Olt Károly. Az Ajkai Timföldgyár bővítése. Ea. Osztrovszky György. A társadalmi tulajdon védelmének megszilárdítása. A harmadik negyedévi toborzási terv végrehajtásához és a munkaerővándorlás csökkentéséhez szükséges intézkedések. Ea. Szita János. A bányavidékek és a termelőszövetkezeti falvak orvosainak fizetésrendezése és új egészségügyi körök szervezése. Ea. Simonovits István.
1951. augusztus 3.
52 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 5. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 87. ő. e.
Az ÁMG költségvetési gazdálkodása kialakításának irányelvei. Ea. Erdei Ferenc. A földműves-szövetkezetek alkalmazottainak bérmegállapítása. Ea. Varga János. Javaslat új erőművek telepítésére, figyelemmel szénféleségeink gazdaságos felhasználására. Ea. Osztrovszky György. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Negyedik rész.) Ea. Cséki Sándor. Javaslat a műszaki káderek tudományos képzésére. Ea. Varga Edit. Az 1952. évi külföldi vásárterv. Ea. Szobek András. Jelentés a műszaki–tudományos együttműködésről. Ea. Kovács Tibor.
1951. augusztus 17.
54 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 88. ő. e.
Jelentés a PM munkájáról, különösen az adóztatással kapcsolatban. Ea. Olt Károly. Az élőállatok és a kapásnövények begyűjtésének megszervezése. Ea. Nagy Imre. Az 1951–1952. évi beadási kötelezettség teljesítésének biztosítása. Ea. Nagy Imre. Az állami gazdaságok trösztösítése. Ea. Erdei Ferenc. Az Élelmezési Minisztériumnak átadandó állami gazdaságok. Ea. Nagy Imre. A műszaki és az adminisztratív alkalmazottak premizálási rendszere. Ea. Varga János. Az anyagtakarékosság premizálása. Ea. Varga János. Budapesten rendezendő kínai kiállítás. Ea. Szobek András. Magyar–osztrák árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Szobek András.
1951. augusztus 31. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztés. Az Országos Tervhivatal 1952. évi keretszám javaslata. Ea. Vas Zoltán.
314
126 lap
Államgazdasági Bizottság 89. ő. e.
276. f. 112. cs. 1951. szeptember 14.
54 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 90. ő. e.
Budapest tízéves városfejlesztési terve. Ea. Pongrácz Kálmán. A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium jelentése 1951. első félévi munkájáról. Ea. Czottner Sándor. A téli élelmiszertárolás tervszámai. Ea. Altomáre Iván. Az 1952. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Hatodik rész.) Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi BNV megrendezésére vonatkozó javaslat elutasítása. Ea. Háy László. A szakmunkáshiány csökkentése a kisiparban foglalkoztatottak igénybevételével. Az új nyugdíjrendszerrel kapcsolatos egyes kérdések. Ea. Antos István. A szabadságolási tervek végrehajtása. Ea. Apró Antal.
1951. október 1.
58 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
91. ő. e.
Beruházások a Hortobágyi Állami Gazdaságban. Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évi gyümölcs- és zöldségfélék felvásárlásának és értékesítésének megszervezése. Ea. Gergely Miklós. A MÁV havibére alkalmazottainak fizetésrendezése. Ea. Varga János. A Posta havibéres alkalmazottainak fizetésrendezése. Ea. Varga János. A pedagógusok fizetésrendezése. Ea. Varga János. A szénbányászat műszaki munkavállalóinak egyszeri tervprémiuma. Ea. Czottner Sándor. Jelentés a PM előtt álló feladatokról. Ea. Olt Károly. A beruházási szervezet átalakítása. Ea. Vas Zoltán. Az 1952. évre szóló magyar–finn árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Az ÁGB 1951. negyedik negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1951. október 12.
52 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9. 10.
A közoktatás ötéves tervének felemelése. Ea. Vas Zoltán. A vaskohászat termelési előirányzata az 1953–1955. évekre. Ea. Vas Zoltán. A Népstadion megnyitása. Ea. Vas Zoltán. A MÁV havibéres alkalmazottainak fizetésrendezése. Ea. Varga János. A Posta havibéres alkalmazottainak bérrendezése. Ea. Varga János. Bérrendezés a bányászatban. Ea. Varga János. Bérrendezés az építőanyag-iparban. Ea. Varga János. Az 1951-ben kötött felvásárlási, termelési és hizlalási szerződések költségkihatása, valamint javaslatok a szerződéskötések módosítására. Ea. Gergely Miklós. A viszontbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos kérdések. Ea. Antos István. Magyar–lengyel kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László. 315
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
92. ő. e.
1951. november 2.
108 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 93. ő. e.
Az állatbegyűjtés és felvásárlás megjavítása. Ea. Nagy Imre. Az 1952–1953. év begyűjtési rendszer alapelvei. Ea. Nagy Imre. A földműves-szövetkezetek tevékenységének megjavítása és továbbfejlesztése. Ea. Dégen Imre. Az ÁEK feladatkörének, szervezetének és módszereinek módosítása. Ea. Sebes István. A műszaki és az adminisztratív alkalmazottak bérrendezése, valamint a vállalatok besorolása. Ea. Varga János. A művezetők új bérrendezésének bevezetése. Ea. Varga János. Jelentés az 1951. harmadik negyedévi béralapok alakulásáról. Ea. Antos István. Jelentés az 1951. évi üdültetésről és az 1952. évi üdültetés előirányzata. Ea. Apró Antal. A kisipari szövetkezetek új alapszabálya. Ea. Szabó János. Kereskedelmi tárgyalások az NDK-val. Ea. Kővári László. Az egyetemi és a technikai hallgatók előszerződései. Ea. Varga Edit.
1951. november 23.
66 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 94. ő. e.
Az 1952. évi baromfi- és tojás begyűjtési rendszer tervezete. Ea. Nagy Imre. Az 1952. évi tejbegyűjtési rendszer alapelvei. Ea. Nagy Imre. A szarvasmarha begyűjtési terv biztosítása 1952. első félévében. Ea. Nagy Imre. A helyi tanácsok felügyelete alá tartozó vállalatokkal kapcsolatos egyes kérdések. Ea. Szita János. Javaslat a Könnyűipari Minisztérium átszervezésére. Ea. Kiss Árpád. A vaskohászati dolgozók bérének rendezése. Ea. Komjáthy László. A természetbeni juttatások és a kedvezményes vásárlások rendezése. Ea. Varga János. Az üzemi kollektív szerződések rendszerének kiterjesztése az 1952. évre. Ea. Martin Ferenc. Az egyéni takarékosság szervezete és feladatai. Ea. Olt Károly. Az 1951. évi magyar-kínai árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László. Kereskedelmi tárgyalások a Csehszlovák Köztársasággal. Ea. Háy László. Magyar–nyugatnémet kereskedelmi tárgyalások. Ea. Háy László.
1951. december 14.
74 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. – 2.
316
Az 1952–1953. évi állami begyűjtési rendszer (a gyümölcs és a zöldség kivételével. Ea. Nagy Imre. (Javaslat az 1951–1952. évi begyűjtési szervezet átszervezésére. – Napirendről levéve.) Az 1952. első félévi sertésszükséglet begyűjtésének biztosítása. Ea. Nagy Imre.
Államgazdasági Bizottság 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 95. ő. e.
276. f. 112. cs.
A mezőgazdasági lakosság 1952. évi adóterhének kialakítása és adóztatásának rendszere. Ea. Polonyi Szűcs Lajos. A hitelellátás rendszere és a hiteltervezés módszerei. Ea. Olt Károly A Nagybereki Állami Gazdaság fejlesztése. Ea. Vas Zoltán. A községek és a mezőgazdaság 1952–1954. évi villamosítási terve. Ea. Vas Zoltán. Jelentés a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium munkájáról. Ea. Czottner Sándor. A közétkeztetési költségek emelkedésével kapcsolatos egyes kérdések. Ea. Szita János. Az ösztöndíjaknak az ár- és bérrendezéssel kapcsolatos felemelése. Az ipari termelés ütemessége. Ea. Szita János. Kereskedelmi tárgyalások a Bolgár Népköztársasággal. Ea. Háy László. Kereskedelmi tárgyalások a Román Népköztársasággal. Ea. Háy László.
1951. december 28.
26 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, Gerő láttamozásával. Előterjesztések. 1. 2.
3. 4. 5.
Az 1951–1952. évi begyűjtési szervezet átszervezése. Ea. Nagy Imre. A KSH feladatkörének és szervezetének módosítása. Ea. Pikler György. Mellékelve: Javaslat a statisztikai szervezet káderutánpótlásának biztosítására. A tervfelbontás helyzete és feladatai az iparban. Ea. Szita János. A szovjet rendszerű műszaki normák bevezetése a pamutipar többgépes munkahelyeire. Ea. Kiss Árpád. Kereskedelmi tárgyalások az Albán Népköztársasággal. Ea. Háy László.
Napirenden kívül: Üzemi kollektív szerződések kötése 1952-ben. (Előterjesztés nincs.) 96. ő. e.
1952. január 11.
77 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, hiányos, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 97. ő. e.
A tömegszervezetek (SZOT, MNDSZ, MSZT, MSZHSZ, Országos Béketanács, SZÖVOSZ, KISOSZ, KIOSZ, OKISZ, DÉFOSZ) 1952. évi költségvetése. Ea. Olt Károly. A kisipar és a kiskereskedelem 1952. évi adóztatása. Ea. Olt Károly. A vasiparban és az építőiparban végrehajtandó normarendezés. Ea. Friss István. A mezőgazdasági karbantartók bérezése. Ea. Varga János. A fizetett munkaszüneti nap díjazásának szabályozása. Ea. Varga János. Az 1953. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Első rész.) Ea. Vas Zoltán. Az ÁGB 1952. első negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1952. január 25.
162 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
Az OT javaslata az 1952. évi népgazdasági tervre. 317
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 2. 3.
98. ő. e.
A céljutalmak kifizetésének szabályozása. Ea. Friss István. Technika Háza alapítása. Ea. Vas Zoltán.
1952. február 8.
68 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, az 1. és a 3. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 99. ő. e.
Jelentés a belkereskedelem káder- és oktatási helyzetéről. Ea. Bognár József. A munkakönyv kiállítás rendszerének átszervezése és a dolgozók munkakönyvének részbeni felülvizsgálata. Ea. Sásdi Nándor. Az ipari tanulóképzés színvonalának emelése és a toborzási munka megjavítása. Ea. Sásdi Nándor. Az 1953. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Második rész) Ea. Vas Zoltán. Az új ösztöndíjrendszer kidolgozásának szempontjai. Ea. Darvas József. Az 1952. évi sportköltségvetés.
1952. február 29.
60 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 100. ő. e.
A vasiparban végrehajtandó normarendezés. Ea. Friss István. A gyorsított megmunkálással kapcsolatos normakérdés. Ea. Martin Ferenc. Ideiglenes normák bevezetése. Ea. Varga János. A magyar–szovjet hosszúlejáratú egyezmény alapján történő áruszállítások biztosítása. Ea. Friss István. A mezőgazdaság munkaerő-szükségletének biztosítása. Ea. Herczeg Ferenc. Az 1951–1952. évi begyűjtés végrehajtásával kapcsolatos jelentés és javaslat. Ea. Tasnádi Sándor. A termelőszövetkezetek (termelőszövetkezeti csoportok) finanszírozása. Ea. Olt Károly. Javaslat az 1952. évi zöldség- és gyümölcsfelvásárlás biztosítására. Ea. Nyers Rezső. Magyar–svéd vegyesbizottsági tárgyalások. Ea. Háy László.
1952. március 14.
81 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
318
Az 1952–1953. évi beadási kötelezettség szabályozása. Ea. Nagy Imre. Az 1953. évi nagyberuházások indokolásai. (Harmadik rész.) Ea. Vas Zoltán. A vasipari normarendezést követő bérügyi intézkedések a többi iparágban. Ea. Varga János. A technikai minimumrendszer továbbfejlesztése. Ea. Varga János. A szállító és rakodómunkások egységes bérezése. Ea. Varga János. A műszaki alkalmazottak bérrendezése. Ea. Varga János. A műszaki és a vezető adminisztratív dolgozók prémiumrendszere. Ea. Varga János. A karbantartók bérezése. Ea. Varga János. Az élüzemek kitüntetésének új rendszere. Ea. Martin Ferenc.
Államgazdasági Bizottság 101. ő. e.
276. f. 112. cs. 1952. március 28.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 102. ő. e.
Az ipari és közlekedési minisztériumok személyzeti oktatási és munkaügyi szerveinek szervezete és működése. Ea. Csergő János. Javaslat az új ösztöndíjrendszer megvalósítására. Ea. Darvas József. Az ÁMG alkalmazottainak bérrendezése. Ea. Erdei Ferenc. Az 1952. évre tervezett bérpolitikai intézkedések. Ea. Varga János. A fizetett étkezési idő díjazásának rendszere. Ea. Varga János. Az élüzem címért folyó versenyben résztvevő vállalatok újabb csoportosítása és jutalmazása. Ea. Kristóf István. A külföldi ajándékcsomagok forgalmának szabályozása. Ea. Olt Károly. Az ÁGB 1952. második negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1952. április 18.
46 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.(Az előterjesztéseket fordított sorrendben rakták le!) 1. 2. 3. 4.
5.
103. ő. e.
Az ipari és közlekedési minisztériumok első negyedévi munkája a munkaversennyel kapcsolatban. Ea. Csergő János. Jelentés a MÁV 1951. évi forgalmi tapasztalatairól és javaslatok az 1952. őszi forgalom zavartalan lebonyolítására. Ea. Bebrits Lajos. A normák kezelését szabályozó MT rendelet módosítása és kiegészítése. Ea. Varga János. A SZOT és az MT vándorzászlajáért, valamint az élüzem címért folyó versenyben résztvevő vállalatok csoportosítása és jutalmazása. Ea. Martin Ferenc. A Nagybereki Állami Gazdaság fejlesztési tervének módosítása. Ea. Hegedüs András.
1952. május 2.
76 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3-4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Az 1952–1953. évi terménybegyűjtés megszervezése. Ea. Nagy Imre. Az 1952. évi aratás, hordás, cséplés, tarlóhántás és másodvetés végrehajtásának terve. Ea. Erdei Ferenc. A tanácsi alkalmazottak béralap- gazdálkodásának rendezése. Ea. Varga János. A vállalati jóléti keretek rendezése. Ea. Vas Zoltán. A helyi ipar 1952. évi vállalat- és szövetkezetalapítási terve. Ea. Szabó János. Dunai vízierőmű építése Visegrádnál. Ea. Osztrovszky György. Az 1953. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Negyedik rész.) Ea. Cséki Sándor. Jelentés a második békekölcsön behajtásáról. Egyes ipari nyersanyagok behozatalának biztosítása az 1952. évi külkereskedelemben. A termelőszövetkezeti csoportok saját beruházásaihoz felhasznált építőanyagának ára.
319
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság Megjegyzés: Az utolsó három napirendi pont nem szerepel a határozati jegyzőkönyvben, de az előterjesztéseket ide rakták le.
104. ő. e.
1952. május 15.
57 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A belkereskedelem átszervezése. Ea. Bognár József. 56 órás munkahét bevezetése az építőipar, az építőanyag-ipar és a KM I. főosztály (MÁV) eges területein a nyári időszakban. Ea. Szita János. A melegüzemi munkások (kohászat, vasipar) bérezésének rendezése. Ea. Varga János. 1952. második féléves külkereskedelmi terve. Ea. Vas Zoltán. Külkereskedelmi tárgyalások Argentínával. Ea. Szobek András. A kisipari szövetkezetek tagjainak társadalombiztosítása. Ea. Erdős [OKISZ] Hozzájárulás az állami gazdaságok dolgozóinak étkeztetéséhez. Ea. Hegedüs András.
Megjegyzés: Itt helyezték el a tájékoztatásul megküldött jelentést a normafelülvizsgálat munkálatairól. 105. ő. e.
1952. május 30.
62 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 106. ő. e.
A földműves-szövetkezetek gazdaságos működése érdekében szükséges intézkedések. Ea. Dégen Imre. A termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok 1953. évi tejbeadási kötelezettsége. Ea. Nagy Imre. Az 1951. december 1-jei párt- és kormányhatározat további végrehajtásához szükséges intézkedések, különös tekintettel a falura. Ea. Olt Károly. Az 1953. évi országos jelentőségű beruházások indokolásai. (ötödik rész.) Ea. Cséki Sándor. A túlóra felhasználás szabályozása. Ea. Buda János. Megtakarítások az 1952. évi tervben előirányzott béralapból. Ea. Buda János. (Napirendről levéve.) Az alkalmazotti munkakörben dolgozók kitüntetése. Ea. Kristóf István. (Napirendről levéve.) Külkereskedelmi tárgyalások Uruguay-jal. Ea. Háy László.
1952. június 6.
33 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
320
Az 1952. második félévi népgazdasági terv főbb kérdései. Ea. Vas Zoltán. A tervezés módszereinek és szervezetének fejlesztése. Ea. Vas Zoltán. Magyar–bolgár hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodás. Ea. Háy László.
Államgazdasági Bizottság 107. ő. e.
276. f. 112. cs. 1952. június 20.
83 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 108. ő. e.
Az Építésügyi Minisztérium tevékenysége az építkezési költségek csökkentése tárgyában. Ea. Szíjártó Lajos. Jelentés a Sztahanov-mozgalom helyzetéről és javaslatok a teendőkre. Ea. Kristóf István. Jelentés a Földalatti Vasút beruházásainak helyzetéről. Ea. Vas Zoltán. Az állattenyésztés 1952–1954. évekre szóló fejlesztési terve. Ea. Hegedüs András. Az 1952–1953. évi növénytermelési terv. Ea. Vas Zoltán. A kötelező tűz- és jégbiztosítás bevezetése. Ea. Olt Károly. A mezőgazdasági munkások kötelező biztosításának módosítása. Ea. Kristóf István. A termelőszövetkezeti tag traktorvezetők jogviszonyának, valamint társadalombiztosítási szolgáltatásainak szabályozása. Ea. Erdei Ferenc. A boltvezetők, boltvezető-helyettesek és áruházi osztályvezetők bérezése. Ea. Varga János. A műszaki és az adminisztratív dolgozók prémiumának elszámolása. Ea. Varga János. Az ÁEK megerősítése műszaki káderekkel. Ea. Sebes István.
1952. július 11.
51 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 109. ő. e.
A közétkeztetés fejlesztése. Ea. Bognár József. Jelentés az 1952. évi norma-felülvizsgálatról. Ea. Varga János. Új államkölcsön kibocsátása. Ea. Olt Károly. A Külkereskedelmi Minisztérium átszervezése. Ea. Szobek András. Árucsereforgalmi tárgyalás Mexikóval. Ea. Háy László. A Dózsa György úti felvonulási tér és útvonal közlekedése. Ea. Vas Zoltán. Az ÁGB 1952. harmadik negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1952. július 25.
138 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Az 1953. évi népgazdasági terv keretszámai. Ea. Vas Zoltán. Az 1953. évi országos jelentőségű beruházások keretszámai. Ea. Vas Zoltán. Az ötéves lakásterv teljesítésének előmozdítása. Ea. Vas Zoltán. Az állami szervek és a szakszervezetek hatásköre a munkabérek és munkafeltételek megállapításában és ellenőrzésében. Ea. Varga János. A béralap-túllépéssel kapcsolatban hozott intézkedések megváltoztatása. Ea. Martin Ferenc. A színházak, mozik és cirkuszok helyáremelése és a színházak deficitjének csökkentése. Ea. Jánosi Ferenc. Javaslat a vaskohászati termékek minőségének megjavítására. Ea. Karádi Gyula. A MÁV vonalain érvényes menetkedvezmények revíziója. Ea. Bebrits Lajos. 321
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság 9. 10. 11. 12. 13.
Gyógyszertérítés bevezetése a társadalombiztosítás keretében folyó gyógyszerellátásban. Ea. Varga Edit. Javaslat a táppénzzel való visszaélések kiküszöbölésére és a dolgozók egészségügyi ellátásának megjavítására. Varga Edit. A kereskedelem és közétkeztetés feletti társadalmi ellenőrzés szervezete és rendszere. Ea. Bognár József. Mezőgazdasági és Szövetkezeti Bank szervezése. Ea. Olt Károly. Külkereskedelmi tárgyalások Indonéziával. Ea. Szobek András.
110. ő. e.
1952. augusztus 15.
51 lap
Előzetes napirend. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 111. ő. e.
Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. Ea. Cséki Sándor. A társadalmi ellenőrzés szervezettebbé tétele. Ea. Bognár József. A társadalombiztosítás szervezetének továbbfejlesztése. Ea. Kristóf István. A béralap- és létszámellenőrzés biztosítására szolgáló egyes rendelkezések módosítása. Ea. Szita János. A függetlenített csoportvezetői és munkabeírói rendszer megszüntetése. Ea. Varga Edit. A kisipari szövetkezetek normafelülvizsgálata. Ea. Szabó János. Külkereskedelmi tárgyalások Ausztriával. Ea. Szobek András.
1952. augusztus 29.
63 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
112. ő. e.
Az 1952. évi beruházási terv várható teljesítése. Ea. Vas Zoltán. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Hetedik rész.) Ea. Vas Zoltán. Rendszabályok a széntermelés egyenletességének biztosítására. Ea. Czottner Sándor. Jelentés az ipari tanulóképzésről és javaslatok színvonalának emelésére. Ea. Varga Edit. Az élelmiszeripar és a belkereskedelem élelmezés-egészségügyének fejlesztése. Ea. Babos Zoltán.
1952. szeptember 12.
130 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
322
A szénbányászat távlati fejlesztési terve. Ea. Vas Zoltán. Az országos jelentőségű beruházások indokolása. (Nyolcadik rész.) Ea. Vas Zoltán. A Diósgyőri Kohászati Üzemek rekonstrukciós terve. Ea. Vas Zoltán. A kohók, az acél- és hengerművek munkásainak új bérezése. Ea. Kossa István. A műszaki dolgozók új bér- és prémiumrendszere. Ea. Szász Márton. A bérhelyzet alakulása a normarendezés után. Ea. Szász Márton. A felsőoktatás, a tudományos intézetek és az ipari kutatóintézetek dolgozóinak bérrendezése. Ea. Szász Márton. Külkereskedelmünk szerkezetének megváltoztatása. Ea. Friss István.
Államgazdasági Bizottság 9. 10. 113. ő. e.
276. f. 112. cs.
Magyar–svájci árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Az üres üzlethelyiségek hasznosítása. Ea. Friss István.
1952. szeptember 26.
75 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 114. ő. e.
A mezőgazdasági gépesítésének főbb kérdései. Ea. Vas Zoltán. Jelentés az állami erdőgazdaságokról és javaslat további feladataikra. Ea. Tömpe István. Az élelmezési normák és térítések rendezése. Ea. Olt Károly. Az 1953. évi üdültetés megszervezése. Ea. Vincze József. Javaslat a kisipari szövetkezetek megszilárdítására. Ea. Szabó János. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Kilencedik rész.) Ea. Vas Zoltán. A III. Országos Újító Kiállítás megrendezése. Ea. Vas Zoltán. Magyar–kínai árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–holland árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Az ÁGB 1952. negyedik negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1952. november 1.
126 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
115. ő. e.
A vegyipar fejlesztésének fő irányelvei. Ea. Vas Zoltán. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Tizedik és tizenegyedik rész.) Ea. Vas Zoltán. Javaslat a beruházások gazdasági és műszaki előkészítési rendszerére és Építési Hivatal felállítására. Ea. Vas Zoltán. Javaslat Országos Földtani Hivatal létesítésére. Ea. Czottner Sándor. A szénbányászat új bérrendszerének bevezetése. Ea. Czottner Sándor. Az 1952–1953. évi zöldség- és gyümölcsellátás biztosítása. (Két változat.) Ea. Bognár József. A dolgozók őszi és téli iparcikkellátása. Ea. Bognár József. Magyar–lengyel árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–román árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. Magyar–NDK árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László. A munkaképtelen és a kiöregedett magánkiskereskedők segélyezése. Ea. Gergely Miklós.
1952. november 14.
89 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
Az 1953. évi népgazdasági terv fő feladatai. Az 1953–1955. évekre szóló árucsereforgalmi tárgyalások Albániával. Magyar–bolgár árucsereforgalmi tárgyalások. Magyar–csehszlovák kereskedelmi tárgyalások.
323
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
116. ő. e.
1952. november 28.
80 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 9. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 117. ő. e.
A szocialista tulajdon védelmének megszilárdítása. Ea. Szita János. A lakosság 1953–1954. évi tüzelőanyag-ellátása. Ea. Bognár József. Az 1953. évi bérügyi intézkedések terve. Ea. Szász Márton. A lakásszükséglet fokozottabb kielégítése. Ea. Szita János. A népgazdaság forgóeszközeinek csökkentése és a forgási sebesség fokozása. Ea. Szita János. Országos Földtani Főigazgatóság felállítása. Ea. Czottner Sándor. Választékbővítést szolgáló árucsere a szocialista országokkal. Ea. Háy László. Az 1953. évi szovjet szállítások. Ea. Háy László. Szovjet–magyar szerződés. Ea. Szobek András. Magyar–iráni árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László Magyar–izlandi árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László Magyar–finn árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László Magyar–nyugatnémet árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László
1952. december 12.
80 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 118. ő. e.
A lakosság 1953. évi adóztatási rendszere. Ea. Olt Károly. A lakosság 1953. évi adóterhelése. Ea. Olt Károly. A magyar sport 1953. évi adóterhelése. Ea. Olt Károly. A földműves-szövetkezetek szabadfelvásárlási tevékenységének továbbfejlesztése. Ea. Dégen Imre. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai.(Tizenkettedik rész.) A munkások üzemi képzésének és továbbképzésének szabályozása. Az újítási és találmányi eljárásban szükséges módosítások.
1952. december 26.
46 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 119. ő. e.
A borsodi iparvidék vízellátásának egységes rendezése. Ea. Vas Zoltán. Jelentés a magánkereskedelem korlátozására vonatkozó határozat végrehajtásáról. Ea. Bognár József. Új egyetemi és főiskolai ösztöndíjak. Ea. Darvas József. A Postaügyi Minisztérium átszervezése. Ea. Katona Antal. Az 1953. évi külföldi vásárterv. Ea. Háy László. Az ÁGB 1953. első negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1952. január 9.
62 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2.
324
Az állami gazdaságok bér- és munkarendezése. Ea. Hegedüs András. A Gazdasági és Műszaki Akadémia megszüntetése. Ea. Friss István.
Államgazdasági Bizottság 3. 4. 120. ő. e.
276. f. 112. cs.
Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Első rész) Ea. Vas Zoltán. A külföldi ajándékcsomag-forgalom. Ea. Olt Károly.
1952. január 23.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
121. ő. e.
Javaslat a népgazdaság munkaerő szükségletének biztosítására 1953-tól 1956-ig. Ea. Szita János. A frontfejtések, valamint a szén- és meddő elővájárok ciklus premizálása. Ea. Czottner Sándor. A folyamatos termelő munkahét bevezetése a szénbányászat egyes üzemeiben. Ea. Czottner Sándor. A fiatalkorúak foglalkoztatásának szabályozása. Ea. Friss István. A vállalatok béralap ellenőrzési rendszerének továbbfejlesztése. Ea. Vas Zoltán. (Napirendről levéve.) Az önálló termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok kötelező betegségi biztosításának bevezetése. Ea. Kristóf István.
1952. február 13.
lapszám nélkül
Napirend: A népgazdaság második ötéves tervének kiinduló adatai. Ea. Herczeg Ferenc. 122 ő. e.
1952. február 27.
49 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 123 ő. e.
Az ipari és közlekedési minisztériumok kollégiumi munkájának tapasztalatai és javaslatok tevékenységük megjavítására. Ea. Marai László. Országos Vízgazdálkodási Főigazgatóság létesítése. Ea. Hidas István. A béralap ellenőrzés rendszerének módosítása és a státuszellenőrzés bevezetése. Ea. Herczeg Ferenc. A hitelreform végrehajtása és a hitelállományok további csökkentése. Ea. Olt Károly. A népgazdasági mérleg számítási módszerének egyes kérdései. Ea. Pikler György. Magyar–norvég tárgyalások. Ea. Szobek András.
1952. március 20.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
Az építőipari költségek csökkentése. Ea. Friss István. Mellékelve: Az MT Hivatalának észrevételei a javaslathoz. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai.(Második rész).Ea. Herczeg Ferenc. A könnyűipari nyersanyag-behozatal csökkentésével kapcsolatos tervmódosítás. Ea. Nagy Józsefné. A bolti dolgozók bérrendezése. Ea. Bognár József. A helyi tanácsok bérgazdálkodásának megszilárdítása. Ea. Olt Károly. 325
276. f. 112. cs.
Államgazdasági Bizottság
124. ő. e.
1953. április 10.
68 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 125. ő. e.
A helyi tanácsok pénzgazdálkodásának megszilárdítása. Ea. Olt Károly. Jelentés a beruházások telepítéséről a folyó ötéves tervben és a második ötéves terv telepítésének fő szempontjai. Ea. Herczeg Ferenc. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Harmadik rész.) Ea. Herczeg Ferenc. SZOT Munkavédelmi Tudományos Intézet létesítése. Ea. Kristóf István. A Komlói Szénbányászati Tröszt egyes bérkérdéseinek rendezése. Ea. Czottner Sándor. Magyar–francia árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Szobek András. Az ÁGB 1953. második negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1953. április 24.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 126. ő. e.
A túlóra, valamint a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végezhető munka szabályozásáról szóló párt- és kormányhatározat végrehajtása. Ea. Friss István. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai (Negyedik rész.) Ea. Herczeg Ferenc. A kőolajipar fejlesztésének feladatai. Ea. Herczeg Ferenc. Magyar-pakisztáni árucsereforgalmi tárgyalások. Ea. Háy László.
1953. május 8.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
127. ő. e.
Az önköltségcsökkentés alakulása 1952-ben és az 1953. évi feladatok. Ea. Szita János. Az ipari termékek minőségének megjavítása. Ea. Friss István. A szénbányászat egyes bérkérdéseinek rendezése. Ea. Czottner Sándor. A sütőipar fejlesztése. Ea. Altomáre Iván. Hosszúlejáratú árucsereforgalmi tárgyalások Bulgáriával. Ea. Háy László Az 1953. évi helyi tanácsi költségvetések teljesítése érdekében szükséges intézkedések, különös tekintettel a lakosság adófizetésére. Ea. Olt Károly.
1953. május 22.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
326
Jelentés a Tiszántúli Természetátalakító Tervbizottság munkájáról. Ea. Herczeg Ferenc. A villamosenergia-ipar helyzete és az energiaszolgáltatás feladatai. Ea. Czottner Sándor. Az építőipar második ötéves fejlesztési terve. Ea. Herczeg Ferenc. Az 1954. évi ár- és forgalmi adórendszer. Ea. Herczeg Ferenc.
Államgazdasági Bizottság 5. 6. 7. 8. 9. 128. ő. e.
276. f. 112. cs.
Az anyaggazdálkodás szervezete az Országos Tervhivatalban. (Napirendről levéve) A dolgozók belföldi kiküldetése alkalmával felszámítható költségek. Ea. Szász Márton. Jelentés a műszaki normák alkalmazásáról. Ea. Szász Márton. Az országos jelentőségű beruházások indokolási. (Ötödik rész.) Ea. Herczeg Ferenc. A munkaképtelen, idős, beteg kisiparosok segélyezése. Ea. Szabó János.
1953. június 5.
lapszám nélkül
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
4.
5. 6.
A népgazdaság 1953. évi tervének módosítása. Ea. Herczeg Ferenc. A Csehszlovákiával, Lengyelországgal, az NDK-val és Romániával folytatandó vegyesbizottsági tárgyalások. Ea. Háy László. Az országos jelentőségű beruházások indokolásai. (Hatodik rész.) Ea. Herczeg Ferenc. (Jelentés a kulákok beszolgáltatási és adózási kötelezettségéről. Nem került napirendre.) A községi, járási és vidéki városi adóigazgatási dolgozók munkaköreinek rendelése és az 1953. évi adópremizálási rendszer megállapítása. Ea. Olt Károly. Az Állami Kereskedelmi Felügyelet és a társadalmi ellenőrök munkája. Ea. Bognár József. A ruházati kereskedelem aránytalanságainak megszüntetése, valamint egyes ruházati áruféleségek premizálása. Ea. Bognár József.
327
276. f. 112. cs.
328
Államgazdasági Bizottság
Népgazdasági Bizottság
276. f. 113. cs.
A Népgazdasági Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. f. 113. cs. 1. ő .e.
1953. augusztus 21.
107 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. – 3. 4. 5. 6.
2. ő. e.
Az új begyűjtési rendszer alapelvei és előtervezése. Ea. Tisza József. A szerződéses termelési feltételek megváltoztatása. Ea. Hegedüs András. (Az 1953–1954. évi szerződés állattenyésztési és hizlalási akciók beindítása. – Napirendről levéve.) Fogyasztási cikkek és szolgáltatások árleszállítása. Ea. Bognár József. A Munka Törvénykönyvének módosítása. Ea. Kristóf István. Az 1953. évben végrehajtott és végrehajtandó bérügyi intézkedések. Ea. Kristóf István és Szász Márton. Javaslat a Népgazdasági Bizottság 1953. augusztus 15. és szeptember 30. közötti munkatervére. Ea. Friss István. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.)
1953. szeptember 4.
66 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. – 2. 3. 3. ő. e.
Az 1954. évi népgazdasági terv keretszámai. Ea. Szalai Béla. (A lakosság 1953. és 1954. évi pénzbevételei és kiadásai. – Napirendről levéve.) A vállalati alkalmazottak bérrendezése. Ea. Szász Márton. Egyes társadalombiztosítási szolgáltatások módosítása. Ea. Kristóf István.
1953. szeptember 25.
50 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4. 5.
4. ő. e.
A KV 1953. június 27–28-ai határozatának végrehajtását biztosító takarékossági feladatok terve. Ea. Varga Edit. Mellékelve: A KV TPKO kiegészítő feljegyzése. Egyes magasan képzett műszaki dolgozók fizetése. Ea. Varga Edit. Egyes alacsony összegű nyugdíjak emelése. Ea. Olt Károly. A kötelező biztosítás 1954. évi lebonyolítása. Ea. Olt Károly. A Népgazdasági Bizottság 1953. negyedik negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1953. október 23.
35 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 2. napirendi pont kivételével. 1.
Jelentés a kormányprogram utáni bérhelyzetéről. Ea. Szász Márton.
329
276. f. 113. cs.
Népgazdasági Bizottság
2.
3. 4.
5. ő. e.
Megjegyzés: A jelentés két változatban készült. A második változat kelte: 1953. október 26. A képzett szakmunkások kiemelt bérezése. Ea. Szász Márton. Megjegyzés: Az anyagban csak a TPKO-nak az előterjesztéshez fűzött észrevételei találhatók. Az önköltség 1953. első félévi alakulása. Ea. Olt Károly. Az 1954. évi tervjavaslat kidolgozásának módszere. Ea. Szalai Béla. Mellékelve: Szerkesztett jegyzőkönyv az 1954. évi népgazdasági terv keretszám-javaslatát tárgyaló értekezletről. (1953. október 26.)
1953. november 3.
87 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3. 4.
6. ő. e.
A szénbányászat bérhelyzete. Javaslat a hiányosságok megszüntetésére. Ea. Hidas István. Mellékelve: A KV TPKO és az MT Bértitkársága közös észrevételei a NIM előterjesztéséhez. Az 1954. évi terv egyes kérdései (nehézipar, általános gépipar, könnyűipar, lakásépítés). Ea. Szalai Béla. Az 1954. évi költségvetés terve. Ea. Olt Károly. Az mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a lakosság 1954. évi adóztatási rendszere. Ea. Olt Károly.
1953. november 6.
102 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2.
7. ő. e.
Az 1954. évi terv egyes kérdései (kohászat, belkereskedelem, az Egészségügyi Minisztérium, a Népművelési Minisztérium, az Oktatásügyi Minisztérium, a Kommunális és Lakásgazdálkodási Igazgatóság, az Élelmiszeripari Minisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, az Építésügyi Minisztérium és az országos főhatóságok 1954. évi beruházásával járó béralap-emelkedés. Ea. Szász Márton. A Munka Törvénykönyve módosításával járó béralap-emelkedés. Ea. Szász Márton.
1953. november 12.
61 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 8. ő. e.
Az 1953–1954. gazdasági év kenyérgabona begyűjtése és fogyasztása. Ea. Friss István. Az 1954. évi hús- és zsírellátás egyes kérdései. Ea. Nagy Józsefné. Vásárlóerő számítás az 1954. évre. Ea. Szalai Béla. Az 1954. évben végrehajtandó bérügyi intézkedések. Ea. Szász Márton.
1953. november 14. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések.
330
54 lap
Népgazdasági Bizottság
1. 2. 3.
9. ő. e.
276. f. 113. cs.
A népgazdaság 1954. évi fejlesztésének fő feladatai. A vaskohászat munkájának megjavítását célzó intézkedések. Ea. Zsofinyecz Mihály. Az 1953–1954. gazdasági évi burgonya begyűjtése és felhasználása. Ea. Bognár József.
1953. december 15.
59 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
10. ő. e.
Az 1954. évi bérügyi intézkedések terve. Ea. Szász Márton. Az államigazgatási szervek és az állami vállalatok státuszába tartozó dolgozók helyettesítése. Ea. Csonka Tibor. A dolgozók egyéni családi lakóházépítési akciójának fejlesztése. Ea. Szabó János.
1954. január 3.
40 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv (hiányos), aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
11. ő. e.
Javaslat a Földalatti Vasút lassított ütemben való építésére. Ea. Bebrits Lajos. A mezőgazdasági termékek szabadfelvásárlásának megszervezése és a piaci forgalom fejlesztése. Ea. Szalai Béla. A Népgazdasági Bizottság 1954. első negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1954. január 18.
63 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
12. ő. e.
Az 1954. évi tavaszi vetésű növények szerződéskötésének helyzete. Ea. Magyari András. Javaslat a zöldség- és gyümölcsellátás megjavítására. Ea. Nyers Rezső. Mellékelve: A KV TPKO kiegészítése a jelentéshez. Tőkehúsok, hústermékek, zsír és zsiradékok árcsökkentése. Ea. Friss István. A fogyasztói árak alakulása. Ea. Jávorka E. [?] A belkereskedelem 1954. évi tüzelőanyag-ellátása. Ea. Háy László. A lakosság takarékosságának fokozása és vásárlóerejének nagyobb mértékű lekötése. Ea. Friss István.
1954. február 2.
59 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
Javaslat a híradástechnika és a műszeripar fejlesztésére. Ea. Zsofinyecz Mihály.
331
276. f. 113. cs.
Népgazdasági Bizottság 2. 3. 4. 5.
13. ő. e.
Javaslat 1954. első háromnegyedévi hús- és zsírellátásának biztosítására. Ea. Nagy Józsefné. A pénzügyi jelzőszolgálat fejlesztése. Ea. Olt Károly. A lakosság megtakarításainak fokozására irányuló intézkedések. Ea. Olt Károly. Jelentés a kötelező biztosítás helyzetéről. Ea. Olt Károly.
1954. február 11.
31 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
1. 2. 14. ő. e.
A Racionalizálási Kormánybizottság javaslata a nacionalizálási munka irányelveinek, szervezetének, munkamódszerének és ütemének megállapítására. Ea. Házi Árpád. A vásárlóerő és az áruellátás alakulása. Ea. Szalai Béla. A népgazdaság fával való fokozottabb ellátása. Ea Herczeg Ferenc.
1954. február 25.
54 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5.
15. ő. e.
A begyűjtés költségeinek csökkentése, a begyűjtés szervezetének racionalizálása. Ea. Tisza József. A kenyérgabona szabadpiaci felvásárlásának növelése. Ea. Tisza József. A falusi kereskedelem egyes szervezeti kérdései. Ea. Dégen Imre. Az üzemélelmezés fejlesztése. Ea. Szalai Béla. A kisiparosok kölcsönös biztosításával kapcsolatos fedezeti kérdések. Ea. Kiss Árpád.
1954. március 23.
126 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. A második ötéves terv kidolgozásának irányelvei. Ea. Herczeg Ferenc. Jelentés a vasút helyzetéről. Ea. Bebrits Lajos. 16. ő. e.
1954. április 24.
86 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1.
2. 3.
332
A reálbérek és a reáljövedelmek alakulása és mérésük módszerei. Ea. Péter György. Mellékelve: A KSH kiegészítő megjegyzései. - A reálbérek és reáljövedelmek alakulása az 1938., 1949–1953. években. Az állami mező- és erdőgazdaságok, gépállomások és termelőszövetkezetek 1954. évi munkaerő ellátása. Ea. Hegedüs András. A táppénzes helyzet alakulása. (A határozati jegyzőkönyvben nem szerepel.) Mellékelve: A KV TPKO kiegészítő jelentése. – Az 1954. évi munkaerőgazdálkodási feladatok. (Napirenden kívül tárgyalva.)
Népgazdasági Bizottság 4.
17. ő. e.
276. f. 113. cs. A Népgazdasági bizottság 1954. második negyedévi munkaterve. Ea. Friss István.
1954. június 14.
26 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3.
Az ipar bér- és normahelyzetének megszilárdítása. Ea. Friss István. A kisiparosok és a magán-kiskereskedők új adórendszere. Ea. Olt Károly. A helyi ipar helyzete és munkaerő-elszívó hatása. Ea. Kiss Árpád.
333
276. f. 113. cs.
334
Népgazdasági Bizottság
Gazdaságpolitikai Bizottság
276. f. 114. cs.
A Gazdaságpolitikai Bizottság üléseinek napirendi jegyzékei MOL M–KS 276. f. 114. cs. 1. ő. e.
1954. augusztus 2.
20 lap
Meghívó. Előterjesztések. 1. 2. 2. ő. e.
Javaslat a Gazdaságpolitikai Bizottság feladataira és munkamódszerére. Ea. Friss István. Az állami vonalon szükséges legközelebbi intézkedések.
1954. augusztus 7.
24 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. Napirend: A Gazdaságpolitikai Bizottság 1954. augusztus havi munkaterve. 3. ő. e.
1954. augusztus 16.
69 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4.
4. ő. e.
Az 1955. évi árualap-vásárlóerő alakulása és megoszlása. Ea. Friss István. Az állami és a szövetkezeti szabadfelvásárlás irányelvei. Ea. Friss István. A nacionalizálás során feleslegessé váló dolgozók elbocsátásának irányelvei. Ea. Mekis József. Az árualap-vásárlóerő kérdéseivel foglalkozó terület munkaterv-javaslata. Ea. Bognár József.
1954. augusztus 16.
69 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
5. ő. e.
A gépipar 1954–1955. évi munkaerőhelyzete. Ea. Mekis József. Az ipari tanulókkal kapcsolatos állami kiadások csökkentése. Ea. Olt Károly. Az ifjúság foglalkoztatásának alapelvei. Ea. Mekis József. Az oktatás területén végrehajtandó költségvetési megtakarítások. Ea. Olt Károly. A belföldi kiküldetési költségek újabb megállapítása. Ea. Olt Károly. A tanfolyami kiadásoknál elérhető csökkentések. Ea. Olt Károly. A társadalombiztosítás területén elérhető megtakarítások. Ea. Olt Károly. Az 1954–1955. évi vágóállat begyűjtés és húsellátás egyes kérdései. Ea. Friss István.
1954. augusztus 30.
82 lap
Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések, a 3. és a 4. napirendi pontok kivételével.
335
276. f. 114. cs.
Gazdaságpolitikai Bizottság 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
6. ő. e.
A PB határozata a Gazdaságpolitikai Bizottság munkájáról. Ea. Gerő Ernő. Az 1954. második félévi és az 1955. évi munkaerőmérleg egyensúlyának problémái. Ea. Mekis József. A tervezőintézetek racionalizálása. Ea. Mekis József. Javaslat az államapparátusban és az állami vállalatoknál foglalkoztatott alkalmazottak létszámának csökkentésére. Ea. Mekis József. Javaslatok a beruházási tartalék felhasználására és ezzel kapcsolatban az 1955. évi árutermelés bővítésére. Ea. Bognár József. A tudományos kutatóintézetek racionalizálása. Ea. Olt Károly. A napközi-otthonoknál és a bölcsődéknél elérhető megtakarítások. Ea. Olt Károly. A népművelés területén végrehajtandó csökkentések. Ea. Olt Károly. A sport területén elérhető megtakarítások. Ea. Olt Károly. A nyugdíjrendszer újabb szabályozása és a nyugdíjjárulék bevezetése. Ea. Olt Károly. javaslat az illeték- és adóbevételek növelésére. Ea. Olt Károly. A mezőgazdasági lakosság új adórendszere. Ea. Olt Károly.
1954. szeptember 4.
80 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
7. ő. e.
Az 1955. évi népgazdasági terv néhány kérdése a Gazdaságpolitikai Bizottság munkájának figyelembe vételével. Ea. Friss István. A lakosság vásárlóereje és fogyasztásának reálértéke. Ea. Friss István. Az utazási kedvezmények felülvizsgálata. Ea. Olt Károly. Az üzemélelmezés új rendszere. Ea. Olt Károly. A munka- és védőruha juttatás szabályozása. Ea. Olt Károly. A védőétel juttatás rendezése. Ea. Olt Károly. A Gazdaságpolitikai Bizottság szeptember–október havi munkaterve. Ea. Friss István.
1954. szeptember 13.
60 lap
Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Az 1955. évi terv alakulása a minisztériumok elvégzett munkájának figyelembe vételével. Ea. Szalai Béla. Zsofinyecz Mihály szóbeli beszámolója a KGM 1955. évi tervéről. Egyes bérpótlékok megszüntetése. Ea. Olt Károly. Az áruforgalmon kívüli devizakiadások csökkentése. Ea. Olt Károly. A racionalizálás során elbocsátott dolgozók elhelyezése. Ea. Mekis József. A mezőgazdasági export növelése. Ea. Háy László. A külkereskedelmi forgalom 1955. évi volumene. Ea. Háy László. Az 1955. évi külkereskedelmi terv ütemezésének kérdései. Ea. Háy László.
Információként: Intézkedési jegyzék. (A GPB munkájához kapcsolódó állami intézkedések a mezőgazdaság terén.) 8. ő. e.
1954. szeptember 25. Előzetes napirend. Határozati jegyzőkönyv, aláírás nélkül. Előterjesztések
336
39 lap
Gazdaságpolitikai Bizottság
1. 2. 3. 4. 5.
6.
276. f. 114. cs.
A népművelődés területén elérendő megtakarítások. Ea. Olt Károly. Az IKKA forgalom növelése. Ea. Háy László. A KPM vásárlóerőt lekötő intézkedései. Ea. Vas Zoltán. Az 1955. évi exportrendelések helyzete. Ea. Háy László. A helyi ipar 1955. évi termelési keretszámai és a termelés átállítása a lakosság részére. Ea. Vas Zoltán. Mellékelve: A TPKO megjegyzései az előterjesztéshez. Kiss Árpád szóbeli beszámolója a könnyűipar 1955. évi tervéről.
337
276. f. 114. cs.
338
Gazdaságpolitikai Bizottság
Rövidítések jegyzéke
Rövidítések jegyzéke ÁEH ÁEK ÁGB ÁMG ÁNEK APB APO ÁVH ÁVIRT
ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL Állami Ellenőrző Központ Államgazdasági Bizottság Állami Mezőgazdasági Gépüzem Állami Nyomtatványellátó Központ Agrárpolitikai Bizottság Agitációs és Propaganda Osztály Államvédelmi Hatóság Állami Villamosművek Részvénytársaság
BAZ BEOSZ BKP BM BSZKRT BTK.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN Beszerző Szövetkezetek Országos Szövetsége Bulgária Kommunista Pártja Belügyminisztérium Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság Büntetőtörvénykönyv
CDU CGT CTM
CHRISTLICH–DEMOKRATISCHE UNION Francia Általános Munkásszövetség Conférence Technique Mondiale
CSMTK
CSEPELI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR
DEFA DÉFOSZ DISZ DIVSZ D. n., d. n. DOSZ
DEUTSCHE FILM-AKTIENGESELLSCHAFT Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége Dolgozó Ifjúság Szövetsége Demokratikus Ifjúsági Világszövetség dátum nélkül Dohánytermelők Országos Szövetsége
ELTE ÉM ENSZ EPOSZ
EÖTVÖS LORÁND T UDOMÁNYEGYETEM Építésügyi Minisztérium Egyesült Nemzetek Szervezete Egyesült Parasztifjúsági Szervezetek Országos Szövetsége
FAO FAKSZ FÉKOSZ FIR FM FVB
FOOD AND AQRICULTURAL OF THE UNITED NATIONS Országos Falusi Kislakásépítési Szövetkezet Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége Fédération Internationale de Résistants Földművelődésügyi Minisztérium Főiskolai Világbajnokság
GF
GAZDASÁGI FŐTANÁCS
Hjkv. HM
HATÁROZATI JEGYZŐKÖNYV Honvédelmi Minisztérium
IFIG IKO IM (Ig. Min.) JOINT (Joint)
IPARFEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG Ipari és Közlekedési Osztály Igazságügyminisztérium Joint Distribution Committee
KAB KEB KEI KGM
KINEVEZÉSI ÉS ALKALMAZÁSI BIZOTTSÁG Központi Ellenőrző Bizottság Központi Előadói Iroda Kohó- és Gépipari Minisztérium 339
Rövidítések jegyzéke KGST kh. KIK KIOSZ KISOSZ KKKI KMP KÖZÉRT KÖZELBIZ KP KPM KSH KÜM KV
Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa katasztrális hold Közületi Ingatlan Központ Kisiparosok Országos Szövetsége Kiskereskedők Országos Szövetsége Külföldi Kulturális Kapcsolatok Intézete Kommunisták Magyarországi Pártja Községi Élelmiszerkereskedelmi Részvénytársaság Közületeket Elhelyező Bizottság Kommunista Párt Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Központi Statisztikai Hivatal Külügyminisztérium Központi Vezetőség
LÁSZ LEMP
LEGFŐBB ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK Lengyel Egyesült Munkáspárt
MABI MAC MÁLLERD MAORT MASPED MÁV MDP MEFESZ MÉMOSZ MESZHART MHK MINSZ MKP MMI MNDSZ MOGÜRT MOL MOR MOSZK MRI MRSZ MSZHSZ MSZMT MSZO MSZT MT MTA MTH MTI MTSZ (MTESZ)
MAGÁNALKALMAZOTTAK BIZTOSÍTÓ INTÉZETE Magyar Atlétikai Club Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság Magyar Szállítmányozási Vállalat Magyar Államvasutak Magyar Dolgozók Pártja Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetsége Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége Magyar–Szovjet Hajózási Részvénytársaság Munkára! Harcra! Kész! [mozgalom] Magyar Ifjúság Népi Szövetsége Magyar Kommunista Párt Magyar Munkásmozgalmi Intézet Magyar Nők Demokratikus Szövetsége Magyar Országos Gépkocsiüzemi Rt. Magyar Országos Levéltár Mezsdunarodnaja Organizácia Radiovescsanija Magyar Országos Szövetkezeti Központ Munkatudományi és Racionalizálási Intézet Magyar Repülő Szövetség Magyar Szabadságharcos Szövetség Magyar–Szovjet Művelődési Társaság Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály (MDP KV) Magyar–Szovjet Társaság Minisztertanács Magyar Tudományos Akadémia Munkaerőtartalékok Hivatala Magyar Távirati Iroda Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
NAGYOSZ NBPB NDK NDSZ NÉKOSZ NÉKI NET NIK NIM
NAGYKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Nagybudapesti Pártbizottság Német Demokratikus Köztársaság Nemzetközi Diákszövetség Népi Kollégiumok Országos Szövetsége Népközi Kultúrkapcsolatok Intézete Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nehézipari Központ Nehézipari Minisztérium
340
Rövidítések jegyzéke NOSZF NT NV
Nagy Októberi Szocialista Forradalom Népgazdasági Tanács Nemzeti Vállalat
ODKH OHÉSZ OKH (FM) OKISZ OMB OMTVI OMRE ONCSA OSH OSZH OT OTBA OTI OTSB OTSH
ORSZÁGOS DIÁKJÓLÉTI ÉS KOLLÉGIUMI HIVATAL Országos Házépítő Szövetkezet Országos Központi Hitelszövetkezet Országos Kisipari Szövetkezet Országos Munkabérmegállapító Bizottság Országos Mezőgazdasági Termelési Versenyiroda Országos Magyar Repülő Egyesület Országos Nép- és Családvédelmi Alap Országos Sport Hivatal Országos Szövetkezeti Hitelintézet Országos Tervhivatal Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap Országos Társadalombiztosító Intézet Országos Testnevelési és Sport Bizottság Országos Testnevelési és Sport Hivatal
PB PGO PM Pol. Fcsf-ség PTO
POLITIKAI BIZOTTSÁG Pártgazdasági Osztály Pénzügyminisztérium Politikai Főcsoportfőnökség (HM) Párt- és Tömegszervezetek Osztálya
rep. RNK
REPÜLŐ
SED SZB SZDP SZEB SZHSZ SZIT SZK(b)P SZOK SZOT SZÖVOSZ SZU SZVSZ
SOZIALISTISCHE EINHEITSPARTEI DEUTSCHLANDS Szervező Bizottság Szociáldemokrata Párt Szövetséges Ellenőrző Bizottság Lásd MSZHSZ Szakszervezeti Ifjúsági Titkárság Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Szövetkezetek Országos Központja Szakszervezetek Országos Tanácsa Szövetkezetek Országos Szövetsége Szovjetunió Szakszervezeti Világszövetség
TIOSZ TPKO
TANONC- ÉS IFJÚMUNKÁSOTTHONOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály
UFOSZ UNA UNO UNESCO URB USA
ÚJBIRTOKOSOK ÉS FÖLDHÖZJUTTATOTTAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE United Nations Association United Nations Organisation United Nations Educational, Scientific and Cultural Organisation Csehszlovák Szövetkezeti Szövetség United States of America
VAOSZ VB VHBSZ VIT vk.
VÁROSI ÉS VÁRMEGYEI ALKALMAZOTTAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Végrehajtó Bizottság Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Világifjúsági Találkozó vezérkari
Román Népköztársaság
341
Rövidítések jegyzéke VKM VPO WM
342
Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Vasútpolitikai Osztály Weiss Manfréd (Csepel Művek)
Névmutató
Névmutató Abelovszki Vladimir ................................ 125 Abonyi Pálné..............................................35 Ackermann János .......................................90 Aczél István ...............260, 268, 271, 275, 278 Aczél Tamás ..............................................54 Ács Erzsébet ..............................................62 Ács Ferenc ......................................... 54, 144 Ács Imre ....................................................48 Ács Lajos ...74, 75, 76, 77, 125, 126, 127, 129, 133, 139, 140, 142, 145, 146, 147, 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158, 206 Ács Miklósné ................................32, 70, 122 Ács Vilma ............................................ 22, 36 Acsádi József .............................................72 Ácsfalvi Márton .........................................99 Ádám [?].................................................. 286 Ádám András ........................................... 141 Ádám Antal.......................................... 62, 92 Ádám Manóné............................................22 Adamkó József................ 21, 47, 71, 215, 291 Adler Árpád ...............................................21 Adorján Gyula.......................................... 136 Adorján József............................................40 Adorján Tibor.............................................54 Ady Endre.......................................... 61, 254 Agárdi Tibor ............................................ 155 Ágoston József ............................71, 144, 157 Ágyik Emilné.............................................21 Ágyik József ..............................................37 Aixinger István...........................................66 Ajtai Miklós ..................................... 278, 292 Ajtai Zoltán................................................90 Akarat Endre ........................................ 29, 68 Ákos Edit ......................................14, 70, 115 Alapi Gyula................................................54 Albert János ............................................. 137 Albrecht Béla ....................................... 11, 30 Áldott István ............................................ 109 Áldott Margit ........................................... 119 Aleva Lajos .............................38, 87, 90, 125 Alexa László ............................................ 157 Alexits György..........................161, 235, 292 Alics János .................................................48 Alle Pál ......................................................38 Almási [?] ................................................ 308 Almay György... 259, 260, 262, 263, 266, 267, 269, 270, 271, 275, 279, 281, 285, 286 Alpár Zoltán...............................................49 Alpári Gyula ............................................ 244 Alpári Pál....................................75, 104, 164 Altomáre Iván ... 305, 306, 307, 308, 311, 315, 326 Ambrózy Kálmán .......................................70 Ambrus István ............................................23 Ambrus János.............................................69 Ambrus Jánosné .........................................47
Ambrus Jenő..................45, 63, 116, 124, 134 Ambusits József ....................................... 145 Andavári Ferenc......................................... 49 Andics Dávidné ......................................... 44 Andics Erzsébet .. 11, 44, 49, 54, 72, 224, 233, 235, 236, 240, 244, 246, 252, 256, 257 Andics Gabriella ........................................ 88 Andó Gyula .................................. 23, 81, 105 Andó István ......................................130, 142 András Ernő............................................. 116 Andrásfi Gyula ...............................22, 62, 65 Andrássy Antal .....................................47, 89 Andréka Károly ....................................... 142 Andricsák János ......................................... 95 Angyal [?]................................................ 260 Angyal György .....................................18, 33 Angyal Gyula............................................. 47 Angyal Mihály........................................... 95 Angyal Sándor ......................................... 140 Angyel Mihály........................................... 47 Antal Dezső ............................................... 11 Antal Elek.................................................. 99 Antal Éva................................................. 130 Antal Helén.............................................. 159 Antal István ........................................60, 108 Antal János .........................................18, 127 Antal Jánosné......................................27, 267 Antalffy György......................................... 48 Antalffy József........................................... 24 Antolik Béla .............................................. 74 Antonovics László .................. 48, 49, 95, 114 Antos István.......202, 204, 259, 264, 267, 268, 269, 272, 273, 278, 280, 282, 284, 285, 286, 287, 288, 290, 291, 292, 296, 297, 299, 300, 302, 305, 306, 307, 308, 309, 310, 315, 316 Apró Antal... 39, 50, 51, 75, 76, 78, 79, 81, 85, 90, 92, 97, 99, 100, 102, 104, 106, 107, 108, 109, 110, 112, 113, 114, 115, 117, 118, 119, 121, 127, 128, 129, 130, 131, 132, 133, 142, 247, 272, 295, 298, 299, 305, 307, 308, 311, 315, 316 Apró Antalné ....................................116, 144 Aradi Vilmos ........................................... 104 Arany József ............................. 124, 132, 138 Arany Tóth Ágnes.................................13, 90 Arany Tóth Lajos ....................................... 92 Aranyosi Pálné........................................... 72 Aranyossi Pálné ......................................... 48 Ari Kálmán................................................ 42 Árok József.............................................. 117 Árokszállásy Sándor ..................... 71, 99, 284 Árus Tibor ............................................... 144 Árvai István ............................................. 154 Áschin Margit.......................................... 124 Asztalos (Albrecht) Róbert................123, 151 343
Névmutató Asztalos Ferenc (ifj.) ..................................22 Asztalos Géza.............................................91 B. Kiss Mátyás ................................... 48, 124 B. Kiss Mátyásné......................................124 B. Nagy János.............................................99 B. Sebestyén.............................................308 B. Tóth György ........................................152 B. Varga Sándor ................................. 98, 116 Bába István...............................................115 Babai Ferenc .......................46, 115, 152, 154 Babai József .............................................116 Babirák Ilona............................................123 Babos Zoltán ............................................322 Babus András. ............................................23 Baczoni Jenő ...................................... 77, 293 Bacsa József ...............................................70 Bacsa Mihályné ........................................133 Bácskai Tamás............................................47 Bacsó Alfréd ........................................ 34, 60 Bacsó Ferenc 11, 105, 111, 112, 113, 117, 120 Bácsvány János ..........................................37 Bácsvány Jánosné.......................................37 Badari László ....................................... 20, 79 Bagaméri István..........................................49 Bagdi Lajosné............................... 48, 51, 122 Bagi László ..............................................124 Bagó Jolán..................................................32 Bagota Béla ..............................................105 Bajka Mátyás............................................102 Bajnok József ................................. 27, 28, 78 Bajó János ..................................................34 Bajó Mária ...............................................144 Bajtai István .............................................115 Bajtai Károly...................................... 65, 145 Bajusz Imréné (Vogel Ibolya) ...................152 Bajusznács Mihály......................................29 Bajzáth Józsefné ................................... 40, 56 Bakács Tibor ........................................ 21, 57 Bakai Ferenc ..............................................19 Bakaricz Ferenc..........................................99 Baki Sarolta..............................................115 Bakkai Albert ...........................................149 Bakó Ágnes.................................. 12, 64, 240 Bakó Emil ..................................................27 Bakó Lászlóné (Rácz Hermina).................134 Bakóczi János.............................................88 Bakos Ferenc............................................146 Bakos Gyula .............................................123 Bakostopa István ........................................17 Baktai Ferenc ...........................................132 Balabán György...20, 273, 277, 278, 279, 283, 284, 289 Balassa Gyula.............................................40 Balassa Iván .............................................103 Balassa László...................................... 34, 53 Balassa Sándor ...........................................40 Balatoni Károly ..........................................42 Balázs [?] ...................................................84
344
Balázs Anna............................................... 70 Balázs Béla ................................... 13, 47, 154 Balázs Emil................................. 81, 200, 260 Balázs István.............................................. 13 Balázs János............................................... 71 Balázs József [?] ...................................... 286 Balázs Lajos......................................... 19, 22 Balázs Zoltán ....................................139, 145 Balázsi István........................................... 107 Balázsi Katalin........................................... 51 Baleczky Emil...................................... 53, 81 Balga Józsefné ......................................... 105 Bali József ............................................... 144 Balika Sándor ............................................ 31 Bálint Andor ............................................ 221 Bálint Antal ............................................... 26 Bálint Elemér............................ 260, 268, 279 Bálint József ............................................ 154 Bálint Károly ........................................... 138 Bálint Péter ................................................ 33 Bálint Róbert ............................................. 30 Bálint Sándor ....................................... 25, 84 Bálint Tibor ............................................... 13 Balla Alajos ............................................... 17 Balla Balázs............................................. 147 Balla Berger Aladárné................................ 52 Balla Erzsébet ............................................ 24 Balla Lászlóné ............................ 57, 125, 291 Balla Sándor .............................................. 30 Balla Vencel .....................................105, 116 Balló István.............................................. 123 Baló László................................................ 42 Balog [?].................................................. 160 Balog Gyuláné ........................................... 23 Balog János................................................ 92 Balogh András ......................................... 124 Balogh Béla ............................................... 30 Balogh Elemér ........................................... 24 Balogh Elemérné........................................ 46 Balogh Endre ....................................... 14, 86 Balogh Éva .......................................... 11, 65 Balogh Gábor............................................. 38 Balogh István.... 46, 53, 66, 96, 100, 112, 123, 125, 144 Balogh János....................... 24, 142, 152, 155 Balogh József...................... 25, 109, 124, 141 Balogh Lajos............................... 48, 121, 129 Balogh László.......................................... 121 Balogh Péter ............................................ 152 Balogh Sándor ......................................... 142 Baltazár Lajos ............................................ 90 Bán Erzsébet ........................................ 13, 40 Bán István.................................................. 41 Bán Rozália ............................................... 71 Bán Sándor ................................................ 25 Banga László ........................................... 111 Bangha Tibor ........................................... 116 Bánhidi Józsefné .................................. 48, 79
Névmutató Bánki Endre ..................................13, 32, 145 Bánki János................................................72 Bánki László ............................................ 234 Bánki Miklós..............................................92 Bánki Miklósné (Beck Edit).........28, 119, 152 Banó József ................................................74 Bánszegi Ferenc ................................. 40, 112 Bányai Gyula .............................................84 Bányai János ..............................................31 Bányai Lajos ...................................... 79, 115 Bányai Sándor .......................................... 191 Barabás Bálint ...............................67, 77, 118 Barabás Bertalanné.....................................83 Barabás István ............................................36 Barabás Rezső............................................15 Barabás Tibor.. 23, 24, 75, 104, 163, 278, 279, 280 Barabási Rezső......................................... 113 Baracs György..................... 34, 35, 50, 61, 93 Baracs Lajos............................................. 115 Bárány István ........................................... 153 Baranyai Bertalan..................................... 124 Baranyai Gyula ........................................ 145 Baranyai János ......................................... 153 Bárányos József........................................ 153 Baráth Antal................................... 43, 66, 71 Baráth Gusztáv...........................................14 Baráth Györgyné ...................................... 142 Baráth István ........................................ 47, 71 Baráth Károly.............................................23 Barbai Kálmán ...........................................48 Barcza Sándor ............................................11 Barczi Gyula ...............................90, 149, 155 Barczi Gyuláné...........................................91 Bárd András ................................73, 100, 189 Bárd Károlyné .................................... 99, 105 Bárdi János.................................................68 Bárdkai István ...................................... 26, 45 Bárdos György ...........................................79 Bardos István ........................................... 272 Bárdosi Gyula .......................................... 118 Barinkai Oszkár..........................................34 Barinkai Oszkárné .................................... 110 Barkóczi Imre................................... 116, 142 Barla Szabó Ödön................................. 24, 88 Barna Andrásné (Davidovits Erzsébet)..... 101, 152 Barna Ernő............................................... 145 Barna Sándor.................................45, 83, 104 Barnai Albert............................................ 116 Barnus Mihályné ........................................42 Baronek János ............................................31 Bars Sára....................................................66 Barta [?]........................................... 299, 302 Barta Balázs ............................................. 132 Barta István ................................................45 Barta József................................................45 Barta K. Gyula ......................................... 142
Barta Lajos ...........................................40, 46 Barta László............................................... 43 Bartal Ernő ................................................ 89 Bartal György .....................................42, 134 Bartalos János.......................................... 125 Bártfai Tibor .............................................. 13 Bártfai Viktória........................................ 117 Barth András.............................................. 23 Bartha Albert ........................................... 181 Bartha Antal ............................................ 110 Bartha Balázs............................................. 28 Bartha István.............................................. 11 Bartók Aladár .......................................... 106 Bartos Antal............................................. 124 Bartos István.......................................14, 197 Bartos Pál ................................................ 122 Bartus Szilárd ............................................ 40 Basch Tibor ............................................... 80 Bassa Endre ............................................. 145 Básta Rezső ............................................... 30 Básti Sándor .............................................. 51 Bata István............................................42, 62 Batár Attila ................................................ 35 Batejka József............................................ 38 Bathő Anna................................................ 16 Bátkai Pál ...........................................43, 117 Bátori István ............................................ 129 Bátori Lajos ............................................. 129 Bayer Alexandra ...................................... 144 Bayer Margit.............................................. 51 Bebrits Anna................................. 59, 94, 158 Bebrits Lajos 34, 142, 161, 179, 269, 284, 291, 308, 312, 319, 321, 331, 332 Bechtler Péter ............................................ 36 Beck Istvánné (Czop Gizella)........ 82, 87, 108 Beck János................................................. 51 Beck József.............................................. 124 Beck Zsuzsa............................................... 90 Becz Imre .................................................. 63 Becz Imréné............................................. 114 Becző Miklós.......................... 49, 64, 75, 100 Becsei Károly .......................................21, 60 Becski Hanna............................................. 24 Becski Istvánné......................... 113, 126, 135 Bedő Ferenc............................................... 50 Bedő Lajos........................................104, 147 Beér János . 12, 17, 69, 77, 100, 116, 137, 161, 164, 266, 286 Beke István.............................................. 133 Beke Ödön............................................55, 77 Békefi Sándor ............................................ 19 Békei Józsefné ......................................... 107 Békési István ........................................... 107 Békési László....................................123, 132 Béki Ernő ..................................... 19, 30, 259 Béki István............................................31, 51 Belágyi Antal............................................. 45 Bélai József................................. 54, 107, 111 345
Névmutató Belcsik János..............................................45 Beleznay István ........................................291 Belovics Ferenc ..........................................48 Bence Pál ...................................................80 Bencze (Benkovics) Gyula........................142 Bencze Károly............................................85 Benczekovics Lajos ..................................151 Benczés Béla ..............................................26 Bencsik Antal ..................................... 13, 130 Bencsik István ............. 81, 216, 217, 218, 220 Bencsik János (ifj.) .....................................50 Bencsik Lajos .............................................38 Bencsik Zoltán............................................89 Bencsó S. Ferenc ........................................33 Benda Zsuzsanna........................................99 Bene István...............................................133 Bene Jolán.......................................... 45, 116 Benedek Béláné........................................124 Benedek Emma ........................................143 Benedek Jenő ............................. 46, 276, 286 Benedek Mihály .......................................109 Benedek Zoltán ................................ 152, 153 Benedek Zsuzsa..........................................13 Benei István................................................14 Benk Vilmos ........................................ 42, 48 Benke István..............................101, 103, 124 Benke Valéria.......60, 118, 121, 249, 251, 254 Benkovics Dezső .................................. 37, 64 Benkő József ............................................115 Benkő Károly .............................................33 Benkő László............................................133 Benő Lászlóné............................................12 Bentivegna, Rosario....................................17 Bentley.....................................................160 Benyák Béla .............................................125 Berár Demeter ............................................70 Berceli Béla................................................46 Berceller Antal ..................................... 35, 49 Bérces Gyula ............................................124 Bérces Henrik.............................................87 Bérces Jenő ..............................................142 Berczeli Béla ........................................ 98, 99 Berczeller Antal.......................... 59, 290, 291 Berczeller Jenő .........................................236 Berczelly Tibor...........................................23 Bérczes Henrik ............................... 37, 49, 51 Bérczi Márton.............................................58 Berec József .............................................201 Berecz Béla .......................................... 59, 86 Berecz Bertalan .................................... 60, 74 Berecz István..............................................47 Berecz József..............................................89 Bereczki János..........................................150 Beregi Miklós.............................................45 Berei Andor .... 11, 72, 73, 163, 251, 259, 262, 264, 268, 269, 270, 272, 275, 280, 288, 293, 298, 302, 307 Berek János ..............................................116
346
Berend József...44, 46, 94, 189, 191, 195, 197, 199, 200, 201, 203, 204, 206, 207, 208, 209, 210, 214, 259, 261 Berend Miklósné (özv.).............................. 28 Berényi Dezső..................... 99, 108, 125, 142 Berényi György ....................................... 133 Berényi Margit....................................88, 147 Berényi Mihály ...................................47, 132 Berényi Zsigmond.................................... 120 Béres Ilona..........................................24, 132 Béres István ......................................... 23, 32 Béres József ......................................103, 152 Béres Márton ............................................. 48 Béres Sándor..................26, 54, 106, 109, 187 Béres Tibor .....................................48, 80, 82 Bergó Imre................................................. 95 Berki Margit .............................................. 43 Berki Mihályné ............................. 42, 44, 155 Bernáth Béla ............................................ 120 Bernáth György .... 65, 76, 106, 125, 149, 170, 233, 239 Bernáth Lászlóné ....................................... 88 Bernáth Rezső.......................................... 125 Berndl Imre................................................ 96 Berta János .......................................123, 144 Bertus Imre .......................................153, 156 Berzeviczy Gizella ..................................... 26 Bethlen Gábor............................................ 23 Betlen Oszkár ..... 15, 27, 29, 34, 50, 100, 105, 115, 237, 239, 241, 243, 244, 245, 247, 252 Beyer Alexandra .................................. 16, 93 Bieber Ilona ........................................46, 123 Bihali Andor ............................................ 208 Bihari (Böhm) Gyula................................ 153 Bihari [?] ................................................. 298 Bihari Ferenc ............................................. 81 Bihari Imre .............................................. 209 Bihari Károly ............................................. 45 Bihari Lászlóné...................................18, 155 Biletz Lajos.............................................. 127 Bilka Pál .................................................. 133 Birincsik János..................................144, 154 Birizdó Imre............................................... 13 Birkás Imre ....................61, 80, 125, 157, 211 Birman (Landler) Jenő................................ 61 Bíró Ferenc ................................................ 17 Bíró Ferencné ............................................ 68 Bíró János.................................................. 27 Bíró József........................................109, 138 Bíró László ................................... 16, 87, 251 Bíró Lívia ............................................ 77, 91 Bíró Mihály 36, 51, 63, 80, 103, 127, 143, 157 Bíró Mihályné.......................................... 122 Bíró Vera ............................................. 71, 84 Bíró Zoltán ..13, 27, 60, 61, 68, 76, 77, 80, 81, 82, 83, 86, 92, 98, 100, 102, 103, 104, 105, 111, 114, 115, 118, 125, 134, 139, 145, 147, 149, 224, 225, 227, 228, 229, 231,
Névmutató 232, 236, 237, 238, 239, 240, 242, 244, 245, 247, 248, 249, 250, 251, 252, 253, 254, 255 Biszku Béla ........................... 58, 62, 120, 144 Biszku Béláné ............................................70 Bisztri János............................................. 122 Bite Vince ..................................................23 Blága Katalin .............................................18 Blaha Béla...................................11, 127, 140 Blaskó Lajos .............................113, 125, 135 Blaskovics János ...................................... 123 Blaszauer Jánosné ......................................24 Blatniczky Ilona .........................................32 Blázy Lászlóné..................................... 13, 38 Blazsek László ...........................................75 Bloch Júlia ............................................... 104 Boár Milos ....................................... 124, 142 Bód László............................................... 116 Boda Józsefné (özv.) ..................................23 Bodán István ..............................................48 Bodnár András ......................................... 117 Bodnár Ferenc...................................... 22, 91 Bodnár Ottó................................................12 Bodócs István........................................... 111 Bodogán János ......................................... 148 Bodor Károly .............................................23 Bogár András .............................................37 Bogdán István .................................. 132, 148 Bogdán Miklós......................................... 124 Bognár Albert.............................................30 Bognár Antal............................................ 144 Bognár Béla ............................................. 137 Bognár Dezső.............................................45 Bognár Ferenc...................................... 13, 31 Bognár Ilona .................................46, 90, 108 Bognár Imre ............................................. 154 Bognár István ........................................... 106 Bognár János.................................... 124, 156 Bognár József.... 152, 306, 312, 313, 314, 318, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 327, 329, 331, 335, 336 Bognár Kálmán ..........................................88 Bognár Mária ....................................... 83, 87 Bogyó Gézáné.......................................... 155 Bohár Károly............................................ 133 Bohoros József ...........................................48 Bojecz Teréz ........................................ 45, 47 Bojti Istvánné........................................... 125 Bojti János .................................................57 Bojtor András.............................................12 Bojtor György ............................................83 Bojtos Gyula ............................................ 109 Bokodi István .............................................71 Bokor Ferenc............................................ 107 Bokor István................................... 68, 81, 82 Boksai István............................................ 117 Bolczár János .............................................13 Boldizsár Iván .......................................... 228
Boldoczky János ........................................ 56 Bolgár Elek................................................ 60 Bolla József ............................................... 34 Bólya József ............................................ 139 Bolyós József............................................. 41 Bondor József .......................................... 116 Bónus Rókus............................................ 116 Bonyhádi Jenő ........................................... 24 Bonyhádi Károly...................................13, 49 Borbándi Antal .......................................... 75 Borbándi János .......................................... 98 Borbás Lajos 70, 74, 75, 78, 93, 117, 202, 208, 211, 218, 219, 299 Borbély Mihály........................................ 143 Borbély Sándor ........................................ 148 Borgos Gyula.......................... 26, 30, 56, 157 Borhányi Antal .......................................... 52 Borhi Rezső . 45, 115, 132, 201, 205, 206, 207, 210 Bori Rudolf.............................................. 138 Borka Attila .......................... 49, 51, 220, 221 Borka János ............................................... 73 Boros Béla ............................................52, 98 Boros Ferenc.............................................. 33 Boros Gergely..................... 24, 206, 211, 215 Boros Imre............................................67, 81 Boros István............................................... 54 Boros Tamás.............................................. 56 Borovszky Ambrus .........................54, 66, 75 Bors Antal ................................................. 49 Borsa Gábor........................................88, 147 Borsányi Teréz......................................... 146 Borsodi Jánosné......................................... 11 Bosnyák József .......................................... 36 Both Béla................................................... 59 Both Zsigmond ........................................ 105 Botos László .....................................133, 150 Bottyán István.......................................50, 65 Bottyán János............................................. 41 Bozi József ................................................ 72 Bozó Sándor. ........................................... 132 Bozsik József ............................................. 45 Bozsóki Ferenc .......................................... 86 Bozsóki János .......................................... 127 Bőhm Gyula .........................................25, 28 Böhm Vilmos....................................160, 163 Böjte Márton.............................................. 23 Bölcsházy Kálmán ..................................... 33 Bölöni György ......................................... 109 Böszörményi Imre...................................... 54 Brandt Mihály............................................ 74 Braun Éva...........................................76, 120 Braun Vilmos........................................... 133 Brebál János ............................................ 109 Brenner József ........................................... 21 Breuer Lajos .............................................. 42 Brocskó János............................................ 38 Bruttyó János ........................................53, 77 347
Névmutató Buchinger Manó.........................................39 Buck Imre ..................................................81 Buda Endre.................................................33 Buda János ...............................................320 Budai György.............................................12 Budai István .............................................101 Budai Károly............................................123 Budavári Lajos ...........................................32 Bugár Ános ................................................88 Bugár János.................................... 76, 87, 91 Bugár Jánosné ............................................92 Bugyi István ...............................................41 Bugyik János ..............................................48 Bujtor László..............................................13 Bukva Pál.................................................152 Bunna Gyula ............................................122 Bunyik Ágostonné ....................................138 Burai Sándor ............................................117 Burányi László .........................................100 Burger Magda................................... 101, 152 Busa Kelemen ............................................28 Búza Márton............................... 92, 103, 146 Buzás Ferenc ............................................132 Buzás József..............................295, 297, 298 Buzás Lajos .................................. 86, 96, 152 Buzás László ..............................................35 Bürger Ferenc.............................................28 Ceglédi István.............................................90 Cele János ..................................................12 Chambrun, Gilbert de ....................... 166, 167 Cifra Sándor .............................................100 Cinkóczi [Czinkótszky Jenő].....................159 Clamba Gusztáv .......................................104 Cukor György.............................................29 Czagány Lajos ............................................57 Czakó Imre.................................................11 Czanka Lajos..............................................14 Czárt Ferenc ...............................................40 Czebe József...............................................45 Czeglédi József.........................................116 Czéh József ........................................ 73, 217 Czeiner Ferenc..........................................130 Czelleng Ilona ...................................... 34, 51 Czeller Ferenc ..........................................138 Czett József ................................................75 Czettel Ivánné.............................................13 Czibere Ágnes ............................................48 Czibulya György ........................................21 Czine János ................................................95 Czinege Gábor.....................54, 110, 189, 198 Czinege Lajos.............................................32 Czinkovszki Mártonné................................41 Cziráki Józsefné .......................................145 Czóbel Ernő..............................................235 Czollner József ...........................................48 Czottner Sándor.....48, 54, 307, 311, 312, 315, 317, 322, 323, 324, 325, 326
348
Cs. Kiss Józsefné ....................................... 13 Cs. Kovács István..................................... 132 Cs. Nagy Imre............................................ 47 Csaba Imre................................................. 30 Csabai István ................................ 51, 85, 306 Csáder István ............................................. 15 Csáder Sándor...................................104, 111 Csák Ervin ................................................. 82 Csák Gyula .............................................. 136 Csáki Béla ................................................. 14 Csakmag György ..................................... 145 Csákó Mihály......................................64, 138 Csala István ............................................... 46 Csanádi György ....................................... 311 Csankó Andrásné ..................................... 125 Csányi József .......................... 22, 72, 99, 147 Csapala János....................................107, 140 Csapó Ferenc ....................................... 13, 77 Csárt Ferenc............................................... 98 Császár Ferenc........................................... 29 Császár János............................................. 58 Csaszni Imréné......................................... 155 Csatár ..................................................... 285 Csatár György94, 97, 103, 120, 132, 140, 141, 311, 313 Csatár Imre .......................................123, 124 Csatári Dániel ......................... 76, 78, 87, 146 Csatári Ernő............................................. 144 Csath Ferenc ............................................ 122 Csath János ................................................ 86 Csató Istvánné.......................................... 145 Csató László .............................................. 99 Csatt Ferenc............................................. 128 Csecsetka János ................................115, 132 Csécsi Barnabás ......................................... 17 Csécsi János......................................124, 125 Cseh László ............................................. 105 Cseh Rezső ................................................ 13 Cséki Sándor..... 298, 299, 300, 301, 303, 304, 305, 307, 314, 319, 320, 322 Csémi Károlyné ......................................... 36 Csendes Károly 21, 35, 48, 59, 75, 82, 93, 243 Csendes Károlyné .................................... 145 Csenge Géza .............................................. 40 Csenterics Sándor................................94, 145 Csépai Pál.................................................. 86 Csepesz István ....................................70, 142 Cser József............................................... 143 Cser Lajos...........................................97, 124 Cserba László ............................................ 40 Csergő János..39, 55, 133, 134, 135, 137, 139, 143, 144, 145, 147, 148, 310, 319 Csernák Valéria .......................... 83, 101, 142 Cserneczky József. ..................................... 66 Cserni Antal............................................. 102 Csernitzky Gyula ..............................124, 125 Cservenka Ferencné ............................. 62, 78 Cseszkó Sándor........................................ 151
Névmutató Cseterki Lajos ..........30, 68, 92, 123, 124, 257 Csetneki Mihály .........................................43 Csicsmann István...................................... 144 Csicsvári István ................................ 145, 148 Csicsvári Istvánné .................................... 148 Csík János ..................................................90 Csikely József ............................................31 Csikesz Emília (Fekete Ferencné) ..... 123, 144 Csikesz József ...............................70, 73, 155 Csikesz Józsefné.................. 49, 106, 141, 250 Csikós (Kolmann) György........................ 101 Csikós Lajos............................................. 118 Csikós Nagy Béla ......261, 264, 267, 271, 273, 274, 276, 280, 281, 282, 283, 287, 289, 295 Csíkos Sándorné.........................................74 Csiky [?] ...................................275, 279, 280 Csillag Béla........................................ 36, 268 Csillag Géza............................................. 117 Csillag Miklós ... 42, 43, 85, 86, 225, 226, 227, 228, 229, 238, 241, 245, 267, 287 Csillag Pál........................................ 125, 145 Csillag Pálné ............................................ 145 Csillik András ............................................49 Csizmadia Ernő........................................ 152 Csizmár Pál .............................................. 107 Csizmazia József ...................................... 100 Csohány Gabriella ...................28, 58, 89, 133 Csóka István............................................. 155 Csomós Miklós .........................123, 142, 153 Csondor Vilmos ................................. 48, 124 Csongrádi Béla...........................................83 Csonka Dezső....................................... 21, 90 Csonka Tibor................. 56, 86, 103, 109, 331 Csonka Tiborné ..........................................28 Csont Ferenc ........................................ 47, 90 Csontos Albertné........................................39 Csontos Béla ............................................ 110 Csontos Gábor.......................................... 158 Csontos Irma ............................................ 113 Csoposz István ......................................... 123 Csor Lajos................................................ 112 Csorba Lászlóné ....................................... 144 Csorba Sándor ............................................95 Csorba Tibor ............................................ 161 Csorvási Lajos...................................... 14, 15 Csotó István ............................................. 105 Csönge Éva ................................................85 Csörge István ................................... 130, 142 Csősz János ................................................81 Csuhaj Ferenc..................................... 39, 124 Csuka Lajos................................................30 Csukás István ....................................... 25, 30 Csuta Béla..................................................25 D. Nagy Mária.......................................... 114 Daczó József 19, 111, 135, 144, 145, 147, 148, 149, 151, 152, 155, 158 Dajka Ferenc .................................... 120, 152 Dala István ............................................... 158
Dallos Ágnes ............................................. 42 Dallos Ferenc............................................. 98 Dalmi Ferenc ............................................. 45 Dancsó József ............................................ 43 Dáni Sándor............................................. 109 Dankó József ........................................... 132 Dankó László........................................... 133 Dánosi Gyula ............................................. 45 Danyi László............................................ 157 Dapey Károly............................................. 37 Darabos István ......................................... 102 Darabos Iván.......................................50, 150 Daróczi Vince.......................................... 103 Darvas [?] ................................................ 285 Darvas József.....109, 236, 238, 241, 244, 247, 249, 250, 251, 253, 254, 255, 256, 257, 310, 318, 319, 324 Darvas József (Vegyipari Szakszervezet)... 74, 75 Dávid Endre............................................. 110 Dávid Ferenc ............... 47, 141, 150, 154, 219 Dávid János ............................................... 32 Deák Ferenc............................................... 38 Deák György ............................................. 42 Deák Katalin............................................ 153 Deák Lívia ............................................52, 74 Deák Sándor .............................................. 43 Dégen Imre 31, 32, 46, 48, 108, 131, 192, 195, 197, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 205, 207, 209, 210, 219, 265, 266, 268, 271, 272, 304, 305, 311, 316, 320, 324, 332 Dehelán József........................................... 70 Dejcző Gábor.............................. 30, 107, 142 Dékán István.....................................291, 297 Dékány János............................................. 19 Dékány József.......................................... 115 Dékány Kálmánné.................................... 107 Dékány Rózsa ...................................107, 142 Dékány Sándor ........................................ 123 Deli György....................................60, 74, 96 Deme László.............................................. 70 Demjén György .......................... 66, 277, 284 Demkó Imre........................................25, 120 Dénes Ferenc ............................................. 23 Dénes István 19, 28, 44, 66, 68, 70, 73, 74, 80, 83, 86, 96, 103, 104, 105, 106, 116, 119, 122, 130, 131, 152, 153, 155, 157, 250 Dénes Istvánné (Zafir Irén)......................... 32 Dénes Lipótné............................................ 13 Dénes Vera ................................................ 60 Dér Ambrus ............................................. 153 Dercze Istvánné ....................................... 129 Derera Miklós............................................ 73 Déri Dezső........................................112, 136 Déri Ernő............................................88, 102 Derkovics Jenő ...................................81, 142 Dési Huber Istvánné..............................42, 71 Deszkás Dezsőné ....................................... 51 349
Névmutató Deszkás János.. 32, 33, 51, 177, 178, 179, 181, 182, 183 Deutsch József............................................45 Dévényi István............................................13 Dézsi István..............................................121 Dézsi Lajos.................................................21 Dezső József................................. 20, 69, 144 Diczfalussy Ferenc .....................................40 Dikó Etelka ...................................... 124, 144 Dinda Béla .................................................96 Dinda Béláné..............................................82 Diósi György........................................ 45, 49 Dobi Mihály .............................................112 Dobó [?] ...................................................289 Dobó Ilona ...............................................144 Dobó István.................................. 46, 54, 111 Dobó János.................................................24 Dobos Ferenc .............................................84 Dobossy László ........................................167 Dobozi Erzsébet .........................................12 Dobozi Imre ...............................................71 Dobrava Bella.............................................21 Dobszai József............................ 48, 125, 133 Dóczi József .............................................124 Dóczi Róbertné....................91, 123, 150, 158 Dojcsán Imre .............................. 46, 115, 143 Dóka László .............................................130 Dolnyik Géza .............................................47 Domán György.........................................264 Domján József..........................................124 Domján Károly...........................................58 Domokos János ............................ 33, 75, 237 Domokos József .........................................21 Domonkos László.......................................68 Domozi József............................................46 Donáth Béla................................................95 Donáth Ferenc ... 23, 35, 38, 66, 73, 95, 96, 97, 98, 99, 101, 113, 186 Donhoffer Szilárd .......................................49 Donkó Antalné ...........................................47 Donkó Zoltán ............................... 80, 86, 241 Dorozsmai József........................................42 Dósa Rudolf .............................................. 44 Dósa Rudolfné.................................... 39, 123 Dózsa Magdolna.........................................12 Dózsa Tihamér ............................. 49, 56, 153 Döbrentey Károly .......................................78 Dögei Imre ...... 50, 51, 73, 103, 186, 194, 197, 216, 261 Döme Piroska ............................28, 44, 52, 54 Dömötör Albert ..........................................17 Dömötör Ferenc..........................................61 Dömötör György ........................................80 Drahos Lajos ..............................................50 Drapál János......................................... 34, 81 Drávucz István..........................................121 Drexler Ignác..............................................30 Drexler István...........................................143
350
Drgács József........................................... 119 Drucker Erika ............................................ 42 Druskó István....................................120, 144 Ducsai Jolán......................................125, 145 Dudás Antal ............................................. 131 Dudra Kálmán.......................................... 109 Duga József ........................ 48, 112, 136, 157 Dunai Zoltán........................................ 19, 56 Dusek László ....................................... 71, 99 Duzs János.................................... 28, 60, 282 Duzsáky László.......................................... 16 Dvorák József .....................................48, 116 E. Kovács Kálmán ............................... 30, 42 E. Nagy Sándor.......................................... 47 Eckl Gyula........................................... 66, 89 Ecsedi Tibor............................................. 124 Ecseri Mihály............................................. 36 Edelényi Katalin ........................................ 12 Egerszegi Ferenc...............................133, 153 Égető Lajos................................................ 30 Egger Lajos................................................ 27 Egressy Kálmán ......................................... 90 Egri Gyula ................................ 144, 154, 158 Egri Ilona............................................. 27, 31 Egri Jánosné......................................... 14, 85 Egri Károly................................................ 48 Egyeki Sándor............................................ 19 Ék Sándor .................................................. 49 Eke Béla .................................................. 122 Ékes István ................................................ 40 Elblinger Ilona ........................................... 28 Eleiner Sándorné........................................ 21 Elek György............................................. 260 Elek Lajos.................................................. 44 Elek László.......................................... 62, 90 Elek Pál ..................................................... 13 Elek Tibor....................32, 174, 175, 180, 181 Éles Sándor.......................................... 27, 42 Előd Erzsébet ........................................... 112 Elter Pál................................................... 143 Ember [?]..........................................265, 266 Endrényi Rudolf......................................... 45 Englert Pál ............................................... 125 Entz Rudolf................................................ 45 Eördögh Lajos............................................ 16 Eperjesi (Engelberger) László................... 110 Eperjesi Ferenc .......................................... 48 Érchegyi [?] ............................................. 301 Erdei Ferenc.....46, 71, 77, 117, 121, 128, 137, 204, 207, 209, 210, 211, 212, 213, 214, 217, 219, 220, 259, 270, 311, 314, 319, 321 Erdei István................................................ 60 Erdei László........................................48, 233 Erdei Lászlóné ........................................... 45 Erdei Mihály 11, 26, 34, 48, 54, 116, 191, 192, 193, 194, 196, 197, 199, 219, 221 Erdei Sándor ......................114, 244, 255, 257 Erdei Zoltán............................................. 155
Névmutató Erdélyi Ferenc.......................................... 125 Erdélyi Imre ...............................................39 Erdélyi Irén ................................................41 Erdélyi István .............................................42 Erdélyi Kálmán .................................... 19, 78 Erdész József............................................ 151 Erdey Grúz Tibor ......................243, 246, 257 Erdődi József...................................... 86, 143 Erdős [OKISZ]......................................... 320 Erdős András..............................................84 Erdős Ilus....................................... 26, 68, 87 Erdős Imre .................................................84 Erdős Istvánné............................................39 Erdős József .................. 57, 63, 169, 306, 309 Erdős Klára ................................................34 Erdős Péter.................................................54 Erdős Tamás ........................................ 47, 54 Erdősi Lászlóné..........................................62 Erlich Lajos................................................42 Ernst Sándor...............................................32 Erős Dénes .................................................84 Erős Gyula ....................................... 132, 153 Erős János ............................................ 51, 68 Erős József .................................................65 Esti Béla................................................... 102 Eszter Károly .............................................93 F. Szabó István...........................................47 Fábián József............................................ 144 Fábián Sándor ..................... 48, 110, 115, 152 Fabinyi Endre.............................................14 Fabók Zoltán .................................... 124, 125 Fábri Teréz.................................................11 Fábrik János ...............................................94 Fabulla János..............................................98 Fabulya István ............................................29 Fái Bori.............................................. 48, 274 Fajt Zoltán................................................ 121 Fajth Tibor .260, 261, 262, 263, 264, 265, 266, 267, 268, 269, 270, 271, 272, 273, 274, 275, 276, 277, 278, 279, 281, 282, 283, 285, 286, 287, 288, 289, 300 Faludi Andor ............................................ 125 Faludi Imre.................................................13 Falus Andor.............................................. 294 Falus György........................................ 35, 71 Faragó György ...........................................69 Faragó József ....................................... 14, 23 Farchy Ferenc.............................................17 Farkas Dezsőné ..........................................90 Farkas Ferenc .............................................35 Farkas Gézáné.................................... 51, 132 Farkas Imre ................................................37 Farkas István ................. 23, 40, 117, 142, 153 Farkas János...............................................63 Farkas Jenő ................................................44 Farkas József............................................ 136 Farkas Klára...............................................14 Farkas Lajos ...............................................41
Farkas László................................ 78, 84, 140 Farkas Lídia........................................87, 152 Farkas Mihály....11, 12, 13, 14, 15, 16, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 43, 44, 45, 46, 48, 49, 51, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 59, 60, 61, 62, 65, 67, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 89, 90, 91, 92, 94, 95, 96, 97, 100, 102, 103, 104, 105, 170, 175, 177, 178, 180, 181, 183, 231 Farkas Mihályné ...................................42, 50 Farkas Ottó .............................................. 107 Farkas Sándor ............ 24, 42, 52, 72, 107, 138 Farkas Vladimirné.................................... 122 Farsang Péter ............................................. 67 Faskó Pálné ............................................... 99 Fáy István ...........................................42, 202 Fazekas Anna....................................110, 145 Fazekas Antal .......................................... 109 Fazekas György ......................................... 61 Fazekas István....................275, 278, 280, 283 Fazekas Jenő.....................................123, 124 Fazekas József ......................................28, 31 Fazekas Józsefné........................................ 86 Fazekas László......................................... 105 Fazekas Sándor .................................103, 125 Fazekas Zoltán........................................... 28 Fazekas Zsuzsa .......................................... 25 Fehér András ........................................... 115 Fehér Boldizsár.................................113, 135 Fehér Ferenc .............................................. 28 Fehér Györgyné ....................................... 132 Fehér István ............................................... 42 Fehér Istvánné...................................104, 144 Fehér János................................................ 45 Fehér Lajos ......34, 42, 98, 148, 186, 192, 204, 207, 208, 224 Fehér Lajosné (Kaliska Lídia) .................. 146 Fehér László ............ 14, 33, 88, 110, 131, 133 Fehér Lászlóné......................................13, 37 Fehér Sándor.............................................. 30 Fehér Sándorné .......................................... 82 Fehérvári Sándor........................................ 19 Fejér (Feuer) Klára................................... 103 Fejér Lipót ................................................. 85 Fejérvári Sándor......................................... 32 Fejes Gábor.............................................. 107 Fekécs Imre ............................................... 15 Fekete Ferenc............................ 101, 123, 144 Fekete Gáborné........................................ 116 Fekete János .......................................91, 218 Fekete János (ifj.)....................................... 91 Fekete Jánosné........................................... 15 Fekete Károly ....................14, 56, 59, 76, 142 Fekete Mihály............................................ 73 Fekete Miklós ...................................152, 153 Fekete Sándor ....................... 15, 34, 115, 127
351
Névmutató Fekete Sándorné ..41, 113, 125, 131, 133, 137, 138, 141 Felczán Andor ............................................14 Felcsúti Lászlóné.................................. 45, 95 Felcsúti M. László ......................................64 Feledi Béla ...............................................265 Feleki Gábor...............................................57 Feleki Zoltán ..............................................90 Feleky Gábor..............................................37 Felkai [?].......................................... 272, 301 Felkai István..................................... 123, 288 Feloszán Andor ..........................................50 Fencsik László.............................. 37, 51, 126 Fenyves Géza ...........................................142 Fenyvesi András.........................................94 Ferenczy Edmund.....................................162 Ferencsik Józsefné......................................46 Ferencsik Mihály......................................123 Feri Sándor..............................31, 79, 88, 278 Ferkó Imre..................................................42 Ferkó István..............................................144 Fertemes Béla.............................................27 Feszleg Rudolf............................................48 Filip Ferenc ................................................71 Filó Dezsőné (özv.)...................................105 Filyó János ...............................................124 Fischer Ferencné.........................................38 Fischer Gyula .............................................11 Fischer Tibor ..............................................19 Flak József ...............................................111 Fleisch György .........................................211 Florek Gyula ........................................ 63, 68 Flórián (Gottfried) István ... 100, 109, 115, 155 Fock Jenő ...................................................65 Fock Jenőné (Sztankó Judit)................ 96, 153 Fodor [?] ..................................................297 Fodor Gyula ........................76, 268, 273, 289 Fodor István .............................................128 Fodor János ................................................55 Fodor Margit ..............................................96 Fodor Mihály............................................132 Fodor Péter.................................................31 Fodor Zoltán......................................... 77, 99 Fogarasi András........................................124 Fogarasi Béla............................................165 Fogarasi József ...........................................45 Fónagy Ivánné.............................. 30, 56, 114 Fónai János...............................................157 Fonó György ..............................................49 Fonó Lajos .................................................38 Fonó Lászlóné ...................................... 43, 61 Fonyó László..............................................17 Fonyó Sári..................................................14 Forbát György ............................................40 Forbáth [?]................................................268 Forgács Dezső ..........................................145 Forgács István ............................................36 Forgács József .................................. 125, 139
352
Forgács László........................................... 30 Forgács Tibor........................................... 107 Forján Gyuláné .................................123, 139 Fóti Nőbert István ...................................... 33 Földeák János .......................................... 106 Földes Aladár............................................. 21 Földes Alice......................................... 54, 55 Földes Ella................................................. 36 Földes Ernő................................................ 30 Földes Erzsébet .................................... 28, 85 Földes Ferenc............................................. 93 Földes Ferencné (Földes Vera) ................... 32 Földes György ........................................... 12 Földes István................90, 108, 240, 241, 256 Földes Istvánné ...................................33, 123 Földes János............................................... 84 Földes Lajosné (Róth Gizella) .................. 158 Földes László.... 62, 65, 66, 67, 82, 85, 94, 95, 104, 110, 124, 138 Földes Mihály............................................ 42 Földes Pál .................................................. 32 Földi István................................................ 47 Földi Istvánné .......................................... 115 Földi László............................................... 62 Földi Vilmos................................. 48, 73, 149 Földvári (Fischer) János ........................... 132 Földvári László .......................................... 87 Földvári Rudolf......................... 153, 154, 156 Földy Lajos.............................................. 181 Förgeteg Sándor......................................... 98 Frank Ferenc.............................................. 45 Frank Irén ................................................ 137 Frank Rezső............................................. 292 Frank Rudolf.............................................. 90 Frankovics Mihályné................................ 143 Frecska Miklós........................................... 32 Freund Mihály ........................................... 28 Friedmann Gábor ....................................... 48 Friedrich Sándor ........................................ 17 Friss Anna ................................................. 51 Friss Antal ................................................. 81 Friss István 119, 236, 261, 269, 288, 291, 292, 295, 300, 302, 303, 305, 307, 309, 311, 315, 317, 318, 319, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 329, 330, 331, 333, 335, 336 Friss Istvánné......................................73, 144 Fuchs András ............................................. 23 Futaki Bernát ............................................. 91 Futász Dezső............................................ 123 Futó Miklósné............................................ 68 Futó Pál ..................................................... 47 Futó Pálné................................................ 144 Futó Tibor.................................................. 79 Füle János.........................................123, 142 Füleki Istvánné........................................... 36 Fülöp Dénes......................................... 32, 88 Fülöp Endre ............................................... 71 Fülöp Frigyes........................................... 104
Névmutató Fülöp Gábor ................................47, 101, 133 Fülöp Imre ..................................... 27, 47, 74 Fülöp Katalin ................................... 114, 125 Fülöp Margit .................................... 116, 155 Fülöp Péter........... 83, 110, 186, 204, 213, 216 Fülöp Sándor............................................ 123 Fünster Józsefné .........................................82 Füredi László ..................................... 88, 127 Fürjes Sándor ........................................... 110 Fürst Mihály...............................................62 Fürtös Ferencné........................................ 144 Füzi Ferenc ................................................40 Füzi Gábor ............................................... 104 Füzik Imre..................................................23 Füzy Pál .....................................................96 Gaál Elek ........................................... 43, 155 Gaál Ferenc................................................24 Gaál József.................................................23 Gábor (Grüngold) Pál .................................30 Gábor Andor ..............................................48 Gábor Ernőné .............................................45 Gábor Ferenc..............................................72 Gábor Glória ..............................................93 Gábor Gyula...............................................34 Gábor Jenő.................................................14 Gábor Józsefné...........................................97 Gábor Zoltán .................................. 67, 71, 83 Gabos Pál ................................................. 113 Gábri Mihály...............................96, 132, 143 Gács József ................................................57 Gács László.......................................... 41, 46 Gajda József....................................... 40, 148 Gajda László .................................... 124, 133 Gajda Marcell....................................... 11, 41 Gajdács András ........................................ 132 Gajdos László........................................... 120 Gajzágó Györgyné.................................... 310 Gál András.................................................36 Gál Antal.................................................. 113 Gál Géza ............................................ 14, 136 Gál György ................................................42 Gál István....................................95, 124, 135 Gál János....................................................21 Gál Lajos.................................................. 109 Gál Pál ..................................................... 117 Gál Sándor .................................................17 Gál Tivadar ................................................65 Galambos Andrásné....................................36 Galambos Györgyné...................................24 Galambos István............................11, 41, 114 Galambos János........................................ 109 Galambos József.........................................33 Galambos Mihályné.................................. 138 Galambos Sándor ................................. 12, 19 Galasi József ...................................... 96, 152 Galicza Károly ............................... 20, 54, 87 Galina József............................................ 124 Gallai (Skornyák) Lajos............................ 136
Gallai Lajos ............................................... 29 Galló Olga ................................................. 42 Gáncs Sándor............................................. 48 Gara László................................................ 36 Garab Éva.........................................116, 144 Garai Erzsébet.......................................... 107 Garai György............................................. 55 Garai Imréné.........................................23, 73 Garai Károly............................................ 144 Garai Vera (Tisza Józsefné)........... 29, 88, 241 Garam József ............................................. 93 Garamhegyi (Gifló) Imre.....................35, 102 Garami György.......................................... 60 Garami Jánosné........................................ 114 Gárdonyi Pál...... 260, 261, 262, 267, 270, 275 Gárdos Emil............................................... 40 Gárdos György .......................................... 19 Gáspár Bálint ........................................... 111 Gáspár Sándor.......................................... 138 Gáspár Sándorné........................................ 79 Gáti Ferenc .............................................. 106 Gáti István ..........................................46, 133 Gáti József ............................................... 153 Gáti Péter................................................... 82 Gattyán János........................................69, 73 Gazdag Ervin ........................................28, 71 Gazsó Pál................................................. 133 Gedő (Lővinger) Imre .............................. 151 Geiger Béla............................... 130, 144, 147 Geiger Imre.............................................. 167 Gelber Miklósné (Ritecz Margit).......108, 131 Gellért Tiborné ...................................74, 148 Gém Ferenc ............................................... 42 Gém György................................. 38, 47, 143 Gera Imre .................................................. 31 Geréb Sándor ................................ 63, 84, 143 Geréb Tibor ............................................. 157 Gereblyés László.............................47, 58, 84 Gerelyes Ede............................................ 147 Gerencsér György.................................... 105 Gerencsér Gyula ...............................104, 133 Gerencsér János ..................................45, 124 Gergely [?].. 284, 285, 287, 288, 296, 297, 298 Gergely Artúr........................................... 116 Gergely Dénes ........................................... 33 Gergely György ........................ 270, 274, 275 Gergely István.......................................... 101 Gergely Istvánné.................................40, 156 Gergely Lajos ............................................ 13 Gergely Miklós ..... 57, 63, 150, 279, 280, 281, 282, 283, 301, 303, 305, 310, 313, 315, 323 Gergely Ödön ............................................ 27 Gergely Sándor ............................. 42, 60, 165 Gergely Viktor......................................... 157 Gergő Zoltán............................................ 263 Gerő Ernő 29, 76, 85, 118, 119, 152, 180, 191, 197, 201, 202, 204, 205, 207, 210, 211, 263, 265, 277, 306, 336 353
Névmutató Gerő Ernőné (Fazekas Erzsébet) ...............144 Gerő György ......24, 49, 67, 68, 69, 71, 74, 81 Gerő Zoltán ..............................................285 Gerőj József..............................................124 Geszti [?]..................................................307 Geszti László..............................................63 Geszti Ottó Pál ...........................................69 Ghajes Ida ..................................................48 Gigor István................................................23 Gilián Lajosné ...................................... 72, 82 Gillemot László........................................289 Gimes Miklós ......................28, 232, 233, 243 Glied Károly......................................... 30, 77 Gobbi (Góby) Józsefné ....................... 51, 242 Goda Gábor ................................................59 Goda László ...............................................93 Godó György............................................126 Gódor Ferenc............................................142 Golács Ernő................................................66 Golden Robert ............................................26 Gólya József.............................................123 Gombás Ilona ................................... 135, 142 Gombócz István................................ 161, 162 Gombos Károly ........................................116 Gomolyák Gusztáv .....................................83 Gompercz István.......................................102 Gonda [?] .................................................290 Gonda György.........................78, 87, 98, 103 Gonda Mihály...........................................104 Gondos [?]........................................ 296, 312 Gondos Ernő ..................... 130, 224, 240, 307 Gondos István........................30, 75, 283, 293 Goór Zsigmond ..........................................49 Gordon Ferenc..........................................281 Gosztonyi Ignác........................................105 Gosztonyi János........................................212 Gotyár Gyula............................................153 Gózon Károly.............................................84 Gölöncsér József.......................................147 Gömöri Endre.............................................11 Gömöri Jenő...............................................63 Göncöl György...........................................42 Göncz Ilona................................................40 Göncz László............................................153 Gönczi Árpád .............................................35 Gönczi Dezsőné..........................................42 Gönczi István ..................................... 12, 279 Gönczi Iván. 30, 191, 194, 195, 198, 199, 200, 201, 202, 203 Gönczöl József ...........................................13 Görgényi Dániel .......................................179 Gráber György............................................20 Grabinszky Dezső.....................................131 Grausz Miklós ............................................45 Gregász József............................................71 Gregor Sándor ..........................................142 Gregor Sándorné.......................................145 Grétzy András ............................................19
354
Grichisch János.......................................... 25 Grimnyik József..................................75, 118 Gróf György ............................................ 260 Gróf Júlia............................................22, 115 Groholy Jenő ............................................. 68 Grondzsák Rózsa ..................................... 131 Grósz Lajos................................................ 12 Grossz Ödön ............................................ 282 Grubics István.......................................... 138 Guba Pál ...........................................142, 149 Gubán Dezső ....................................145, 153 Gubis Ádám..... 12, 16, 94, 114, 116, 119, 132 Gubis Ádámné (Szilágyi Zsuzsanna) ........ 152 Gula János ................................................. 24 Gulácsi Iván............................................. 288 Gulácsy György ....................................... 159 Gulyás András ....................................14, 133 Gulyás Béla ......................................124, 133 Gulyás Emilné ......................................... 143 Gungl Ferenc ........................................... 144 Gurbán György ........................................ 146 Guszev, Alekszej ....................................... 66 Günter Károly............................................ 54 Gyalmos János ........................................... 34 Gyárfás János............................................. 42 Gyarmati Olga ........................................... 23 Gyarmati Sándor ...............................108, 115 Gyenes András......................................... 152 Gyenes Antal ............................ 15, 42, 50, 78 Gyenes Antalné.......................................... 42 Gyenes József ...................................107, 117 Gyenis Albert........................................... 125 Gyepesi János .......................................... 142 Gyertyános Zoltán.................................... 116 Gyetvai János....................................... 49, 69 Gyetvai Mihályné....................................... 28 Gyimesi Ede ............................................ 133 Gyimesi Ferenc.......................................... 99 Gyimóthy István ........................................ 13 Gyimóti Dénes....................................84, 143 Gyimóti István ........................................... 77 Gyopár János ...................... 24, 30, 49, 67, 81 Gyorsok István......................................... 136 Gyökös Mihály .................................124, 143 Gyöngyösi [?] .......................................... 160 Gyöngyösi József ..................................... 160 Gyöngyösi Nándorné ................................. 87 Gyöngyössy István..................................... 47 Györe János ............................................. 138 Györe József ................75, 102, 127, 146, 154 Györe Lajos ......................................134, 153 Györffy Barna............................................ 33 Győrffy Sándor ....................... 32, 34, 56, 127 Győrfi Károly ...................................... 13, 90 György Ernő .............................................. 12 György József .......................................... 122 Győri [?] .................................................. 299 Győri Gáspár ......................................13, 101
Névmutató Győri Imre .................................................51 Győri László ..............269, 272, 279, 282, 285 Győri Mihály.................................... 141, 205 Györkő Antal ........................................... 135 Györkös Mihály ....................................... 123 Gyuricza Lajos ...........................................54 Gyurity Branko ..........................................23 Gyurkó Pál ............................................... 143 Gyurkovics Endre..................................... 153 Gyürki Jánosné...........................................30 Gyűrűsi Gyula (ifj.) ....................................41 H. Nagy István ...........................................12 Haász Andor ............................................ 145 Haász Árpád.... 23, 64, 75, 234, 260, 262, 263, 264, 265, 273, 276, 277, 287, 290 Haász Árpádné ...........................................50 Haász Péter ..... 30, 33, 70, 189, 192, 193, 198, 199, 202, 205, 217, 218 Habas Mihály........................................... 146 Háber Sándor ..............................28, 263, 264 Habos Mihály........................................... 104 Hacsavecz Sándor .................................... 144 Hacsovecz Béla ..........................................17 Hadanich Gyula..........................................98 Háder István...............................................87 Háder Károlyné ........................................ 111 Haimann György...................................... 257 Hajas György ........................................... 109 Hajcser János .............................................28 Hajdók Béla ...............................................12 Hajdú Elemér ..................................... 87, 143 Hajdú Gyula ................................... 26, 69, 82 Hajdú Gyuláné ..... 87, 198, 200, 201, 206, 209 Hajdú István...........17, 23, 216, 217, 219, 221 Hajdú Jenő .................................................55 Hajdú József..................................38, 51, 142 Hajdú Pál ................................................. 251 Hajdú Rezső......................................... 32, 64 Hajdú Sándor ..................................... 48, 122 Hajduska István.................................. 34, 136 Hajnal Balázs ....................................... 36, 64 Hajnal Szilveszter..................................... 125 Hajós Andor Tamás.................................. 107 Hajós Ferenc ...................................... 28, 124 Hajós György.............................................46 Hajosovits Zsuzsa.......................................42 Halanda István...............................38, 82, 142 Halas Lajosné........................................... 111 Halász József...................................... 96, 157 Halász Józsefné ................................ 109, 153 Halász Kálmán ...........28, 30, 42, 53, 273, 280 Halász Károly.............................................47 Halász Mátyás .......................................... 144 Halász Péter György................................. 135 Halics Sándor ........................................... 114 Halmai Franciska........................................46 Halmai János.............................125, 153, 158 Halmai József........................................... 111
Halmi Ferenc .............................. 80, 124, 142 Halmi Tibor .............................. 106, 142, 150 Hamburger László...................................... 11 Hanák Gyula............................................ 125 Háncs Ernő .............................................. 145 Hangonyi László........................................ 34 Hankó János .......................................32, 124 Hankó Mihály.......................................... 143 Hantos János.......................................40, 149 Hanzlik Pál .............................................. 109 Hanyecz Dezső .......................................... 25 Harasta Katalin .......................................... 37 Haraszin Tibor ......................................... 107 Haraszti Györgyné (Takács Marianna)........ 29 Haraszti Sándor....................... 45, 67, 73, 104 Harazin Sándor .....................................14, 48 Harcsa [?] ................................................ 277 Harcsa Júlia ........................................15, 143 Harcsa Mária ...................... 48, 123, 144, 145 Hardi Róbert ....................14, 32, 64, 272, 286 Hardy [?] ................................................. 285 Hargitai Árpád ..................................185, 186 Hargitai József ........................................... 22 Harkai Sándor............................................ 83 Harmat Jenő............................................... 13 Harmat László.......................................... 138 Harmathy Lajos ................................306, 307 Harmati József ......................................61, 62 Harmati Sándor...................................49, 131 Hárs István............................................37, 90 Hárs Lajos ..........................................83, 126 Hárs Lajosné............................................ 112 Hárs László.............................................. 256 Hárs Magda ............................................... 47 Harsányi Szabolcs...................................... 67 Hartai Jenő................................................. 79 Hartai László ........................................... 257 Háry Béla ................................................ 242 Hasslein Anna............................................ 34 Hasznos Gyula ......................................... 116 Hattyasi Dezső........................................... 63 Hauk László............................................... 23 Havas (Handl) Ferenc .............................. 131 Havas András............................................. 61 Havas Ernő ................................. 24, 225, 226 Havas Ferenc ........................................... 143 Havas József .......................................99, 113 Havas László ............................................. 34 Havas Lipót ............................................. 269 Havrán István............................................. 62 Háy Gyula .............................. 29, 32, 57, 236 Háy László.......14, 36, 90, 259, 260, 261, 266, 268, 270, 271, 272, 273, 274, 276, 277, 278, 279, 280, 281, 282, 283, 284, 287, 288, 289, 290, 291, 293, 294, 296, 299, 300, 301, 302, 303, 305, 306, 307, 308, 309, 310, 312, 313, 315, 316, 317, 318, 320, 321, 323, 324, 326, 327, 331, 336, 337 355
Névmutató Hazai Jenő... 59, 63, 64, 65, 67, 69, 75, 76, 77, 78, 81, 84, 90, 93, 94, 95, 102, 245 Hazai Lajos ................................................45 Házi Árpád..........................69, 295, 305, 332 Házi József .................................................12 Házi Sándor................................................73 Hébelt Ede..................................................19 Héczei György.................................. 259, 260 Hegedüs András 44, 48, 65, 79, 80, 82, 86, 88, 93, 94, 97, 99, 100, 101, 108, 122, 125, 126, 127, 145, 189, 190, 191, 192, 193, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 205, 206, 207, 209, 210, 211, 212, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 244, 251, 254, 266, 267, 319, 320, 321, 324, 329, 332 Hegedüs István ...........................................22 Hegedűs László ..........................................48 Hegedűs Magda.............................. 12, 26, 60 Hegedűs Péter...........................................144 Hegedűs Tibor .....21, 189, 191, 192, 193, 194, 207, 273, 278, 279, 292, 293, 305 Hegedüs Vince .........................................101 Hegedűs Zoltán ........................................104 Hegedüs Zsuzsa..........................................18 Hegyesi Imre ..............................................65 Hegyi Ferenc ...........................30, 36, 42, 104 Hegyi Gyula .... 35, 39, 50, 52, 60, 75, 96, 109, 110, 111, 119, 122, 126, 153, 234, 270, 301, 312 Heimer Jenő ...............................................36 Heimer Ödön..............................................81 Heinisch István................................. 120, 151 Heksch György.........................................144 Heller László..............................................84 Heltai György........................27, 62, 159, 160 Heltai Jenő ...............................................159 Henci Árpád ...............................................21 Hennecke, Adolf.........................................65 Henri..........................................................58 Herbály Lajos ...........................................112 Herbkó János..............................................21 Hercz Pálné ...................................... 142, 152 Herczeg Ferenc....23, 123, 318, 325, 326, 327, 332 Herczeg István............................................44 Hermann József ..........................................77 Hermann Tibor ...........................................48 Hernádi Béla .................................... 133, 143 Hernádi Ferenc ...........................................19 Hernádi György..........................................47 Hernyák János (ifj.) ..................................124 Herpai László .............................................39 Hersiczki Lajosné .....................................115 Herz Pálné..................................................78 Herzka Imréné............................................38 Heszberger Nándor ...................................136 Hetényi István ...................................... 49, 91
356
Hetényi Józsefné ...................................... 129 Hetesi Károly........................................... 130 Hevesi [?] ................................................ 279 Hevesi Gyula ......................................14, 275 Hevitány Mihály ........................................ 23 Hidas Ferenc............................. 33, 35, 42, 46 Hidas István .99, 101, 105, 106, 118, 119, 128, 137, 144, 325, 330 Hidasi Ferenc.................11, 33, 41, 48, 60, 68 Hideg Erzsébet......................................... 116 Hídvégi [?]............................................... 127 Hilbert Károly............................................ 81 Hlobocsányi János ................................... 153 Hlogyik István ......................................... 116 Hódi [?] ................................................... 275 Hódos János.................................. 71, 76, 145 Holacsek Irén............................................. 51 Holczer Ferenc......................................... 143 Holics Ferenc............................................. 94 Holics Ferencné (Repka Irén) (özv.) ......... 153 Holics Sándor ............................................ 82 Holik János ................................................ 22 Holka Vilmos............................................. 78 Hollai Imre .......................................... 65, 93 Hollai Imréné........................................... 107 Holló András ............................................. 75 Hollós Ervin.................................. 37, 51, 282 Hollós Ervinné......................................... 126 Hollós Gyula............................................ 101 Hollósi Mihály........................................... 45 Holop Gyuláné......................................... 146 Holsbrin Gábor ........................................ 103 Hont Ferenc ........................................42, 223 Hont János ...73, 186, 187, 192, 195, 196, 197, 198, 201, 202, 203, 205, 207, 209, 212, 214, 215, 220, 268 Honti János .............................................. 143 Honti Lajos ................................................ 15 Horn Artúr ................................................. 61 Horn Dezső.............................................. 242 Hornok István ............................................ 45 Horoczy Géza ............................................ 44 Hortobágyi János .......................... 41, 73, 151 Horvai János .............................................. 42 Horváth [?] .............................................. 196 Horváth András................... 23, 43, 64, 69, 87 Horváth Anna ............................................ 88 Horváth Barna.......................................... 173 Horváth Ernő ............................................. 40 Horváth Ferenc ........................................ 113 Horváth Gizella...................................70, 142 Horváth György ................................... 49, 73 Horváth Gyula ........................................... 31 Horváth Imre .............................. 65, 129, 145 Horváth Imréné........................................ 137 Horváth István ... 19, 24, 77, 85, 106, 118, 125 Horváth Istvánné...................................... 107
Névmutató Horváth János.... 11, 28, 62, 76, 81, 85, 96, 97, 110, 150, 198, 203, 257 Horváth Jánosné ............................40, 51, 153 Horváth Jenő ..............................................49 Horváth József.......................................... 115 Horváth Károly ..........................................29 Horváth Lajos.............. 92, 200, 269, 274, 281 Horváth László...........................................78 Horváth Margit...........................................30 Horváth Mária ............................................12 Horváth Márton..... 16, 33, 39, 94, 95, 96, 102, 104, 105, 107, 127, 131, 132, 159, 223, 224, 225, 227, 233, 246, 248, 281 Horváth Mihály .......................27, 47, 83, 133 Horváth Nándor..........................................56 Horváth Pál. ............................................. 109 Horváth Rozália ....................................... 111 Horváth Rózsa...................................... 90, 93 Horváth Sándor .........................124, 141, 221 Horváth Teri...............................................90 Horváth Vince.................................. 123, 131 Horváth Zoltán .............. 30, 35, 42, 69, 71, 95 Horváth Zoltánné................................ 34, 144 Hován András ............................................17 Hovanecz Béla ...........................................48 Hörömpöli József ............................. 124, 153 Hrabovszki Mihály................................... 138 Hritz Zsófia .............................................. 116 Hubai Ernő.................................................32 Hudák Imre .............................................. 131 Hudák Zsuzsanna ..................................... 145 Hunya Miklós.............................................41 Hunyor Lajosné.................................. 51, 131 Husovszky Kálmán (ifj.).............................21 Huszár Béla.............................................. 134 Huszár Györgyné (özv.)..............................86 Huszár Gyula ..............................63, 303, 304 Huszár István ........................................... 156 Huzsvári Kálmán...................................... 143 Hüvös Sándor.............................................17 Idesz Imre ................................................ 154 Igaz István..................................................47 Igaz Istvánné ..............................................12 Igaz János ..................................................47 Igaz Sándor ...................................42, 72, 300 Iglódi Eszter...............................................60 Iglódi Ferenc ............................................ 144 Ignácz János...............................................62 Ignáth Imre......................................... 39, 123 Iliás Ferenc......................................... 12, 192 Ilku Pál ................................. 26, 42, 127, 243 Ilku Pálné...................................................98 Illés Béla ............................. 71, 165, 235, 237 Illy Gusztáv.... 33, 80, 177, 181, 182, 183, 264 Illyés János......................................... 21, 137 Illyés Lajos.................................................40 Imre István ............................................... 127 Imrecze Zoltánné...................................... 124
Imrich Imre.......................................135, 158 Incze Jenő..................................... 19, 90, 293 Indig Mihály............................................ 116 Istók Béla .................................................. 42 Iván Miklós ............................................... 54 Iváncsik Lajos.......................................... 142 Ivócs Béla.................................................. 73 Izmán Károly........................................... 125 Izsák Eszter................................................ 87 Izsák Júlia.................................................. 70 Jakab Erzsébet ........................................... 78 Jakab Ferenc .....................................103, 133 Jakab Sándor............................................ 126 Jakab Sári ................................................ 124 Jaklin Gabriella........................................ 128 Jakubcsik András ..................................... 133 Jakubovics Gyula ..................................... 150 Jakus József ............................................... 47 Jámbor Ferenc............................................ 40 Jámbor Imre......................................119, 145 Jámbor István....................................104, 153 Jámbor Miklós ........................................... 47 Jancsecz Antal .............................. 45, 77, 309 Jancsik Aranka......................................... 135 Jancsik Ferenc............................................ 73 Jancsó Imre...........................................41, 42 Janik Éva ................................................... 32 Jánki Kálmán ......................................23, 125 Jánki Kálmánné ......................................... 73 Jankó Árpád............................................. 141 Jánosi Ferenc ...21, 26, 46, 114, 125, 174, 178, 181, 183, 244, 249, 254, 255, 321 Jánosi Ferencné.......................................... 60 Janza Ferenc ................................. 87, 99, 125 Janza Károly.........................................38, 62 Járai Gézáné .........................................78, 80 Jármai Géza ............................................. 111 Jászai Ilona .......................................123, 142 Jászói Béla................................................. 32 Jávor Endre................................. 40, 101, 126 Jávor László............................................... 68 Jávorka E. [?]........................................... 331 Jedlicska Gyula........................................ 124 Jegyinák János ....................................17, 146 Jellinek Kálmán ....................................12, 60 Jén Mihályné ........................................... 109 Jenei Artúr .................................... 15, 92, 144 Jenei Béla ................................................ 142 Jenei Erzsébet ............................................ 15 Jenei István........................... 16, 70, 151, 202 Jenei Jenő ............................. 44, 73, 146, 156 Jenei Sándor ............................................ 123 Jeney Erzsébet ........................................... 45 Jeszenovits Mihály..................................... 95 Jóború Magda ..... 44, 74, 79, 81, 96, 108, 125, 169, 170, 229, 240, 244, 245, 259, 264, 282 Jóna József................................ 109, 142, 148 Jónai Imre.................................................. 44 357
Névmutató Jónás Ferenc...............................................46 Józsa Gyula ...................................... 120, 139 Józsa István ..............................................124 József Attila..............................................254 Juhász Ferenc ............................. 30, 153, 155 Juhász Imre ................................................36 Juhász Imréné.............................................47 Juhász János ............................... 79, 124, 125 Juhász József ............................................154 Juhász Károly...........................................123 Juhász László .............. 18, 112, 114, 123, 127 Juhász Sándor.............................................32 Junger Károly....................................... 81, 82 Jurkovits Klára ...........................................51 Jurmics László..........................................118 Justus Pál ........................................... 42, 271 K. Kovács.................................................309 K. Nagy Sándor ........................................108 Kácsor Ferenc.............................................11 Kádár [?] ..................................................160 Kádár Endre ....................................... 13, 102 Kádár Iván.................................... 32, 91, 108 Kádár János... 9, 12, 19, 29, 39, 44, 76, 78, 94, 95, 96, 97, 98, 99, 100, 101, 105, 106, 107, 109, 110, 111, 112, 113, 114, 115, 116, 118, 171, 177, 179, 180, 237, 240 Kádár Jenő ........................................... 19, 99 Kádár Miklós...................................... 54, 281 Kádár Pálné................................................19 Kádár Róbertné ................................ 130, 149 Kádár Tibor ...................................... 186, 200 Kádas István........................90, 109, 117, 120 Kadlót József..............................................23 Kadosa Klára..............................................47 Káfony János............................................116 Kakas István.............................................158 Kakuk József ..............................................28 Kakuk Józsefné .................................. 50, 244 Kakukk András...........................................12 Kakukk József ............................................28 Kalamen Mátyás.........................................45 Kalász Lajos.............................................116 Káldor Gyula...........................13, 35, 39, 282 Káldor Jenő ..............................................110 Káli Lajos.................................................154 Kállai Éva ...............................31, 82, 83, 101 Kállai Gyula .............. 223, 224, 226, 227, 228 Kállai Józsefné ................................. 138, 148 Kállai Róbert .................................... 125, 152 Kállai Róbertné ........................................125 Kálló [?].....................................................91 Kálló Iván ...................................... 39, 65, 75 Kálmán [?] ...............................................265 Kálmán Alajos.................................... 71, 110 Kálmán Endre............ 46, 58, 60, 89, 106, 115 Kálmán Endréné.........................................76 Kálmán István .................................. 104, 124 Kálmán József ...................................... 47, 96
358
Kálmán Lajos................................ 85, 86, 138 Kálmán Rozália ......................................... 21 Kálmán Sándor ........................................ 100 Kalmár András......................................... 143 Kalmár József .......................................... 157 Kalmár Sándor ....................................29, 141 Kaluzsa Pál ................................................ 38 Kamarás Márton .................................. 24, 51 Kamarás Mártonné................................... 120 Kamarás Rezső .......................................... 50 Kanalovics Dezső....................................... 95 Kandó Bertalan ............................. 34, 35, 180 Kánia István............................................... 66 Kanizsa József ........................................... 48 Kántás István ............................................. 14 Kántor Károly............................... 61, 62, 101 Kánya ................................24, 33, 40, 81, 304 Kánya Zoltán ......................................81, 304 Kánya Zoltánné.................................... 33, 40 Kanyik Irén................................................ 37 Kanyó Ferenc............................................. 41 Kanyó István............................. 137, 145, 151 Kapás Mátyásné................................116, 117 Kapás Sándor38, 42, 75, 84, 93, 169, 170, 266 Kapelláró Jolán .......................................... 32 Kapornai Mihály.................................91, 125 Kapus Ferencné ......................................... 19 Kapusi Erzsébet ....................................... 130 Kapusi Imre ............................................... 41 Kapuszta József ..................................30, 148 Kara Anna ........................................... 15, 77 Kara Vendel............................................. 125 Karácsony Sándor .................................... 232 Karácsonyi Ferenc...................................... 17 Karácsonyi Károly ..................................... 46 Karádi Gyula ....................................273, 321 Kárász Győző ............................... 42, 48, 268 Karasz Lajos ............................................ 110 Karaszi József .......................................... 114 Karaszi Márton ........................................ 144 Karczag Andor......................................... 264 Karczag Imre .33, 68, 178, 260, 261, 265, 266, 269, 270, 272, 273, 274, 275, 276, 278, 279, 281, 282, 283, 285, 289, 290, 294, 295, 296, 308, 309, 311 Kardos (Kalap) Gyuláné........................... 130 Kardos Géza .....................................219, 221 Kardos György........................................... 93 Kardos István........................................... 118 Kardos László............................................ 33 Kardos Márton ......................................... 122 Kardos Sándor ........................................... 34 Karmazsin Imre ..................................98, 309 Karoczkai Sándor....................................... 33 Károlyi Mátyásné..................................... 152 Károlyi Mihály..................................166, 268 Kárpáti Ernő .............................................. 13 Karpov Ferenc ......................................... 124
Névmutató Karsai Lászlóné..........................................48 Karsai Mihály.............. 47, 197, 198, 199, 209 Karton Emilia.............................................15 Karvaly Nándor..........................................41 Kása Lajos ............................................... 145 Kasoly József ........................................... 130 Kassai Géza42, 53, 59, 81, 101, 233, 241, 244, 250 Kasslik István........................................... 116 Kasza Rezső...............................................65 Kaszás Klára ........................................ 32, 40 Katkó István..............................40, 67, 80, 82 Kátó Ferenc.............................................. 116 Kató István.................................................73 Katona Antal ................. 17, 30, 140, 155, 324 Katona Dezső.............................................91 Katona Ferenc ............................................32 Katona József .............................................41 Katona Károly.......................................... 116 Katona Lajos ............................................ 123 Katona Sándor............................................11 Kechán Vilmos...........................................23 Kecskédi István ..........................................45 Kecskeméti Jenő....................................... 145 Kékkő József...................................... 51, 116 Kelemen Ferenc .........................................23 Kelemen Gyula ..........................................86 Kelemen István .......................54, 77, 91, 106 Kelemen Jenő........................................... 123 Kelemen Lajos ...........................................46 Kelemen László................................ 124, 125 Kelemen Pál......................................... 36, 57 Kelemen Sámuel ...................................... 120 Kelemen Zoltán.................................. 17, 189 Kelen Béla . 34, 36, 50, 94, 247, 249, 254, 256 Kelen Béláné (Goldfinger Edit)......... 108, 113 Keleti Ernő.................................................40 Keleti Ferenc....................... 32, 115, 133, 158 Keleti Márton .............................................47 Kelli István............................................... 136 Kemény János ............................................48 Kemény Pálné ............................................37 Kenczler Ödönné........................................18 Kende István ............... 18, 27, 44, 50, 68, 236 Kende Péter................................................80 Kende Zsigmond ........................................53 Kenderessy Károly .....................................43 Kenessey Zoltán .........................................34 Kenéz István ..........56, 86, 110, 170, 292, 293 Kengyel János (ifj.) ....................................40 Kenyeres Júlia ............................................16 Képes Géza .............................................. 163 Kercsmár Nándor .......................................75 Kerek Gábor..............................245, 247, 250 Kerek István............................................. 142 Kerekes Antal........................................... 143 Kerekes György ..........................87, 124, 125 Kerekes János.............................................47
Kerekes József ........................................... 95 Kerekes Lajos .......................................... 155 Kerekes Pál.........................................88, 124 Kerekes Pálné .......................................... 116 Kerekes Sándorné ...............................72, 107 Kerekes Zoltán......................................... 103 Kerékgyártó Elemér ................................. 260 Keresztes Gy. Elek..............................82, 104 Keresztes Júlia ........................................... 55 Keresztes Mihály .... 46, 74, 75, 76, 78, 79, 80, 90, 102, 103, 104, 105, 106, 107, 111, 113, 116, 123, 130, 147, 151, 186, 191, 193, 194, 195, 197, 199, 200, 203, 205, 206, 207, 208, 209, 210, 212, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 221, 263, 266, 267, 272, 296 Keresztes Sándor....................................... 60 Keresztesi József...................................... 143 Kéri Vencel................................................ 66 Kerkovits Margit...................................... 110 Kerner Lajos; ........................................... 150 Kertai Sándor........................................... 153 Kertész Imre .............................................. 86 Kertész István ............ 117, 124, 130, 131, 142 Kertész József............................................ 45 Kertész László ........................................... 12 Kertész Paula ........................................... 144 Kerti Henrik............................................. 128 Keserű János 35, 191, 192, 194, 198, 204, 205, 207, 208, 209, 210, 211, 212, 213, 214, 215, 216, 221, 271 Keserű Jánosné ........................... 98, 308, 313 Kész József.............................................. 145 Keszerics Ferencné .................................. 105 Kettler Pál................................................ 116 Kibédi Gyula ............................................. 81 Kígyósi János........................................... 131 Killián József ........................................18, 91 Kincs István..........................................56, 79 Kincses Andor ......................................... 310 King, Beatrice.......................................54, 58 Király Béla .............................................. 182 Király Ferenc........................................... 135 Király Gergely ........................................... 97 Király Gyula .............................................. 35 Király István .............. 236, 238, 244, 245, 256 Király János............................................... 32 Király József............................................ 117 Király László ......................................30, 147 Kisbán Gyula ............................................. 14 Kisdeák József ..................................143, 158 Kisfaludi Ervin ........................................ 277 Kisfalusi Lajos........................................... 45 Kisfalvi István.....................................65, 282 Kisgyőri Károly ................................118, 120 Kisházi Ödön ........................................36, 42 Kisignác Mátyás ...................................... 142 Kis-Kovács [?]..................................302, 303 359
Névmutató Kispál Jenő...............................................150 Kiss [?].....................................................263 Kiss Antal .................................. 96, 134, 155 Kiss Árpád ... 89, 313, 316, 317, 332, 333, 337 Kiss Barna.......................................... 23, 112 Kiss Dezső ....................................... 131, 132 Kiss Endre.......................................... 19, 154 Kiss Ervin ..................................................82 Kiss Erzsébet ............................................133 Kiss Ferenc...............................................152 Kiss György ............................30, 58, 87, 125 Kiss Györgyné (Kunovits Szilvia)47, 101, 152 Kiss Ignácz Mátyás...................................125 Kiss Imre..................................................100 Kiss István..................................................28 Kiss Janka ................................................145 Kiss János .................................... 15, 48, 116 Kiss Jenő.............................................. 24, 84 Kiss Jenőné ................................................24 Kiss József ..................................... 13, 15, 59 Kiss Kálmán.............................................108 Kiss Károly ............66, 74, 76, 87, 88, 93, 253 Kiss László...............................................142 Kiss Márton..............................................147 Kiss Mihályné ..........................................117 Kiss O. József...........................................154 Kiss Papp Béla ................................. 101, 103 Kiss Sándor ........................................ 46, 101 Kiss Sarolta ................................................19 Kiss Tibor ............................................ 33, 36 Kiss Tiborné................................. 47, 83, 124 Kiss Zoltán ...................... 12, 23, 31, 237, 242 Kiszela Géza ..............................................66 Kiveszki Pál ...............................................31 Klapoff Mária................................... 116, 118 Klaukó Mátyás .........................................142 Klein Zoltán .............................................124 Klenk Frigyes .............................................78 Klér Mihály................................................31 Klinger Pál ...............................................185 Koblencz István.................................... 13, 51 Koblov Erzsébet .......................................138 Kóbor [?]..................................................286 Kóbor Ferenc...........................31, 49, 54, 111 Kóbor György ...........................189, 199, 220 Kocka Jusztina..........................................152 Koczán János...................................... 19, 124 Kóczán Magda..........................................143 Koczina Gyula.................................... 13, 126 Koczina József 37, 51, 125, 127, 129, 131, 142 Koczor Lajos ...................................... 43, 205 Kócs Árpád ..............................................130 Kocsa László...........................23, 41, 87, 107 Kocsis Ferenc.............................................99 Kocsis Lajos ....................................... 92, 144 Kocsmár János..........................................123 Kodály Zoltán...........................................245 Koffán Károly ............................................32
360
Koleszár István .......................................... 47 Koller Jánosné. ........................................ 122 Kollet Richárd...................................... 45, 61 Kolocz Géza .............................................. 30 Kolompár Pál............................................. 11 Koloncsár István (ifj.) ................................ 40 Kolozs György.... 90, 279, 285, 287, 289, 290, 304 Kolozs Jenő ............................................... 67 Kolozs Márta ....................................... 32, 77 Kolozs Zsuzsa............................................ 13 Kolozsvári Ernő....................................... 143 Kolozsvári Lajos ...................................... 105 Kolozsvári Miklósné ................................ 128 Koltai Ferenc ........................................... 115 Koltai Ferencné (Palotás Éva) .................... 99 Koltai István ............................... 13, 142, 154 Koltai János ............................................... 74 Kolter László ........................................... 145 Kómár Gyula ............................................. 33 Komáromi Istvánné.................................... 92 Kómé Mihály....................................... 14, 42 Komját Aladárné...............................162, 249 Komját Irén.......................................160, 161 Komjáthy Ferenc........................................ 42 Komjáthy László...................................... 316 Komló László ...................................161, 162 Komló Sándor............................................ 19 Komlós Ferenc......................................... 122 Komlós Istvánné .............................46, 72, 94 Komócsin Mihály.... 18, 89, 99, 101, 105, 106, 109, 110, 114, 119, 121, 237 Komócsin Zoltán36, 44, 66, 67, 70, 78, 80, 81, 82, 83, 88, 89, 153, 158, 230, 233, 234 Komonyi József ....................................... 144 Komor Imre ......................................... 38, 46 Komor Mihály ......................................... 143 Komornik Vilmos ..............17, 63, 65, 70, 124 Komornik Zoltán........................................ 28 Komoróczki Sándor ................................. 157 Kondor Imre ............................................ 232 Kondor Jenő............................................. 223 Kondorosi Imre........................................ 112 Konéta György....................................21, 128 Konok Ferenc ............................... 12, 81, 142 Konok Ferencné....................................... 142 Konti Mihály ........................................... 121 Kónya Sándor .......................................... 135 Konyhai Ibolya .......................................... 47 Koós Béla ..........................37, 52, 73, 75, 260 Koós Imre.......................................33, 59, 85 Koós József.........................................50, 128 Kopácsi Sándor........................................ 251 Kopasz István ............................................ 22 Koplárovits István...................................... 21 Koppány Jenő ............................................ 38 Korányi Ernő ............................................. 96 Korányi Györgyné ..................................... 30
Névmutató Korányi Jenő ..............................................96 Korbacsics Pál [?]..................................... 266 Korbély Lajos........................................... 151 Korcyl József ..............................73, 100, 103 Korcsog György............................25, 44, 122 Korenkó Károly.................................... 64, 80 Kormányosi Károly ....................................64 Kornai János ........................................ 31, 58 Kóródi Géza...............................................95 Korom Mihály.............................22, 145, 153 Korponai Péter ......................................... 137 Kosár Rozália.............................................36 Kossa István...... 137, 272, 274, 276, 277, 281, 285, 286, 287, 297, 300, 301, 302, 303, 304, 305, 306, 307, 308, 309, 310, 311, 322 Koszler Károly ...........................................47 Koszorús Gyula..........................................27 Kotymán István ..........................................32 Kovács [?].................................301, 302, 303 Kovács András ...........................................81 Kovács Béla ................................27, 142, 158 Kovács Elemér ...........................................19 Kovács Emil...............................................91 Kovács Endre ................................25, 86, 104 Kovács Endréné ................................. 50, 122 Kovács Ernő................................35, 101, 123 Kovács Erzsébet ....................................... 133 Kovács Éva ................................................36 Kovács Ferenc......... 45, 48, 51, 117, 152, 153 Kovács Ferenc (Ifjúsági Titkárság) .............37 Kovács Ferenc (Sporthivatal)......................37 Kovács Gábor....................................... 56, 62 Kovács György ................................ 134, 155 Kovács Győző ............................................88 Kovács Gyula................................21, 84, 157 Kovács Gyuláné (Pintér Márta)......65, 70, 119 Kovács I . ............................................... 311 Kovács Imre...............................................55 Kovács István 9, 12, 27, 32, 34, 35, 38, 41, 43, 47, 50, 51, 55, 56, 57, 60, 61, 62, 63, 66, 67, 68, 73, 74, 76, 88, 92, 93, 98, 99, 100, 102, 103, 105, 106, 111, 113, 115, 119, 120, 121, 122, 123, 124, 125, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 132, 133, 134, 135, 136, 137, 138, 139, 140, 141, 142, 143, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151 Kovács János......................... 23, 35, 114, 116 Kovács József.................. 23, 81, 99, 141, 241 Kovács Kálmán .............................30, 42, 116 Kovács Lajos........................................ 57, 90 Kovács László...... 38, 43, 58, 63, 69, 116, 126 Kovács Margit.................................... 90, 132 Kovács Márton Ernő............................. 86, 90 Kovács Mihály ...........................................29 Kovács Miklós .............. 79, 82, 102, 118, 144 Kovács Ottó ............................................. 101 Kovács Pál ......................................... 30, 123 Kovács Péter ..............................................56
Kovács Rózsa ............................................ 62 Kovács Rudolf ............................ 64, 138, 155 Kovács Sándor.30, 70, 82, 118, 137, 144, 145, 148, 237, 295, 303, 305 Kovács Sándorné ..................................... 120 Kovács Tibor ............... 11, 30, 51, 60, 95, 314 Kovács Tiborné............................. 13, 66, 243 Kovács Zoltán......................... 39, 57, 69, 279 Kovácshegyi János..................................... 84 Kovacsics Gizella .................................... 152 Kovácsik János ......................... 116, 125, 133 Kovácsvölgyi Sándorné............................ 124 Kováts Zoltán .......................................... 147 Kozák Róza ............................................. 133 Kozák Sándor .......................................... 124 Kozma Béla ............................................. 151 Kozma Györgyné....................................... 93 Kozma János.....................................119, 133 Kozma József............................................. 54 Kozma László............................................ 45 Kozmann György....................................... 70 Kozmér Mihály.......................................... 47 Köböl József ......26, 31, 34, 54, 57, 62, 67, 71, 122, 290 Köböl Józsefné (Vígh Ilona)................48, 112 Kőhalmi Imre........................................... 112 Kökény Mihály..............30, 48, 276, 287, 288 Köller Lajos............................................... 40 Kőműves Imre ..................................111, 157 Kőnig János ..........................................24, 48 Köpöczi Ferenc.....................................40, 47 Körmendi Pál............................................. 45 Körmöci Vera .......................................... 125 Körös [?].................................................. 284 Kőrös Sándor ............................................. 12 Körösi Lászlóné....................................... 144 Kőszegi Ferenc ........................................ 137 Köte Sándor............................................. 145 Kővágó István.......................................... 104 Kővári Antal ............................................ 124 Kővári István ....................................133, 135 Kővári László .....................................45, 316 Kővári Péter............................................. 122 Kövér Tibor ............................................. 123 Köves András ............................................ 69 Köves László ..................................12, 88, 90 Kövi Béla ............................. 18, 28, 113, 149 Kraft Ferenc..........................................19, 45 Krajcsovics István...................................... 48 Krajkó András.......................................... 145 Krakker György......................................... 40 Kraller Ferenc.....................................23, 150 Krámer Mihály......................................... 196 Krancz Pál ............................................... 135 Krassalkovics Mátyás................................. 62 Krasznai Ibolya .......................................... 68 Krasznai László ......................................... 13 Kraszner Jozefa.......................................... 21 361
Névmutató Kraus [vezérőrnagy] ...................................14 Krausz György ...........................................83 Krausz József .............................................74 Krcsma Pálné ...........................................127 Kreil Vilmos..................................... 108, 133 Krekács András ..........................................30 Krémer László............................................23 Kresz Károly ..............................................91 Krichó István............................................142 Krinizs Károlyné .............................. 122, 141 Kristóf Ernő..............................................127 Kristóf István..... 55, 63, 66, 67, 68, 70, 73, 74, 78, 80, 82, 84, 85, 86, 87, 88, 89, 90, 91, 92, 96, 97, 98, 99, 100, 101, 102, 103, 107, 108, 109, 112, 113, 114, 115, 116, 119, 121, 122, 123, 127, 128, 130, 131, 132, 140, 148, 149, 150, 152, 153, 154, 192, 254, 270, 296, 319, 320, 321, 322, 325, 326, 329 Kristóf Ödön László ........................... 81, 282 Kristóf Pál ..........190, 193, 200, 202, 208, 209 Kristóf S. Pál ...................................... 18, 191 Kriston András ................................. 115, 138 Krivik András...........................................153 Krizsán Ferenc............................................69 Krizsán János ...........................................123 Kroszner László..........................................41 Krummer Ferenc.........................................17 Kubinyi István............................................74 Kubits Imre [Posta]...................................101 Kubitsch Imre............................... 35, 75, 127 Kuczka Péter ..............................................40 Kucsmár János............................................19 Kuhár András .............................................95 Kuhmann Antal ..........................................21 Kukk György........................................ 71, 74 Kukk Istvánné (Tiszttartó Laura)...............145 Kukucska János .................................. 44, 124 Kukucska Jánosné (Kiss Rózsa) ........ 101, 120 Kulcsár Ferenc.........................13, 43, 79, 123 Kulcsár Jenő...............................................11 Kummer Emil...........................................103 Kummer Károly..........................................70 Kun László...............................................144 Kun Mihály .......................................... 14, 60 Kun Miklós .......................................... 40, 86 Kunsági Viktor ................................... 45, 119 Kupcsek Béla .............................................24 Kurányi István............................................27 Kurcsics József.........................................110 Kurdi József ...............................................28 Kuruc István...............................................40 Kurucz Béla................................ 15, 123, 153 Kurucz György...........................................74 Kurucz Imre .............................................101 Kurucz István ..................................... 94, 103 Kurusta József ..........................................146 Kutas István.......................................... 26, 58
362
Kuti (Kohen) Jenő................................ 69, 76 Kutika Károly ............................................ 20 Kuzma Ilona .............................................. 21 Kürthy Hedvig ........................................... 34 Kürthy Pálné.............................................. 60 Kürti András ...................................69, 71, 91 Labádi Lajos .....................................112, 133 Laczkó András......................................... 149 Laczkó Béla ........................................84, 112 Laczkó János ............................................. 15 Laczkó Miklós ......................................... 125 Laczkó Pálné ........................................... 101 Laczó László............................................ 100 Láda András............................................. 135 Ladányi Benedek ..................................... 107 Ladányi Lajos .................................37, 62, 78 Ladányi Péter............................................. 18 Ladányi Sándor........................................ 106 Lajtai (Lauer) Géza .................................. 146 Lajtai Endre ........................................30, 113 Lakatos [?]............................................... 286 Lakatos Albert ........................................... 38 Lakatos Béla ........................................ 18, 67 Lakatos Dezső............................................ 84 Lakatos Éva20, 42, 89, 90, 121, 126, 157, 226, 230, 232, 234, 240, 243, 244, 246, 247, 253, 256, 257 Lakatos Géza ............................................. 17 Lakatos Imre........................... 28, 33, 81, 105 Lakatos János............................................. 82 Lakatos József...................................... 69, 82 Lakatos Károly..................................... 33, 95 Lakatos Miklós .......................................... 14 Lakatos Péter ........................................... 153 Lakatos Sándor ...............................48, 70, 88 Lakner Kálmán .......................................... 49 Lakó György.............................................. 55 Lakos György ............................................ 44 Lakos Sándor ......................................11, 152 Laky Kálmán ........................................... 142 Laky Teréz............................................... 122 Lánci József ............................................. 124 Láncz Magda ......................................82, 101 Láncz Sándor ............................................. 95 Lánczos János ............................................ 53 Lándor Béla ............................................... 64 Láng [?] ................................................... 303 Láng György.............................................. 65 Láng Imre ........................... 42, 278, 280, 286 Láng István ....32, 35, 42, 77, 81, 97, 226, 240, 246, 247, 256, 302 Láng János...42, 261, 271, 273, 275, 276, 281, 282, 287, 289, 293 Láng József................................................ 12 Láng Pál .................................................... 31 Lángos Józsa.............................................. 75 Lantai Ede ................................................. 58 Lantos [?]................................................. 303
Névmutató Lantos Dezső...............................19, 267, 307 Lantos János..................................... 129, 153 Lantos József............................................ 133 Lányi Sarolta..............................................71 Láposi Balázs........................................... 147 Lapusnyik Andrásné......................... 143, 151 Lassú Lajos .................................90, 130, 131 Lászk Péter..................................22, 115, 142 Lászki Pál ................................................ 138 Laszli Pál ....................................30, 108, 153 László Aladár ....................................... 63, 91 László Andor............... 81, 274, 281, 304, 306 László Andrásné.........................................34 László Endre ..............................................11 László Géza.............................................. 103 László György.......................................... 261 László Júlia ................................................88 László Lenke........................................ 16, 75 Laukó György ............................................18 Laukó Mátyás.............................................40 Lauthán Ferenc......................................... 155 Lázár György .............................................35 Lázár Gyula................................................17 Lázár József ..................................... 124, 142 Lázár Péter .................................................60 Lázár Tamás......................................... 61, 62 Lázár Vilmos.................................... 185, 280 Lazarovits Lajosné .....................................51 Lefèbre.......................................................58 Lefler László ..............................................28 Legény Ibolya .................................. 105, 133 Légrádi János .............................................13 Légrádi Károly ......................................... 144 Lehota István............................................ 150 Leisztinger Ferenc .........................42, 70, 112 Leiter Ernő.................................................85 Lékai János .............................................. 244 Lénárd Miklós .......................................... 111 Lénárt Gábor ...................................... 89, 220 Lendvai Andorné...................................... 103 Lendvai József............................................24 Lengyel András ..........................................46 Lengyel János.............................................34 Lengyel Judit..............................................11 Lengyel Klára................................48, 88, 240 Lengyel Sándor .................................... 23, 79 Lenin, Vlagyimir Iljics... 47, 76, 232, 240, 243 Lenkei Lajos ..............................................28 Lenkei László.............................................96 Lennert Antal .............................................32 Leskó András .............................................28 Lesniczky József ........................................24 Lestyán István .......................................... 143 Leszkovár István ...................................... 142 Létai Mátyás ..............................................23 Lévai Imre.......................................... 70, 115 Lévai János ................................................42 Lévai Sándor .................................... 115, 133
Lévi Tibor.................................................. 30 Liber József ............................................. 109 Libertinyi Sándor ..................................... 109 Liebermann Albert ..................................... 46 Liktor József ............................................ 115 Lilienthal Gizella ....................................... 51 Linke Rezső..........................................18, 86 Lipcsik István .......................................... 104 Lipics József ............................................ 129 Lipinszky Károly ..................................... 121 Lippai Sándor .......................................... 138 Liptai Ervin................................................ 25 Liptai Károly ....................................105, 155 Lipták István.......................................44, 102 Lipták József............................................ 118 Lipták Pál ........................... 31, 104, 144, 145 Lipusz Ferenc ............................................ 27 Liska József ............................................. 233 Liszkai Imre..........................................63, 96 Liszkóczi Gábor......................................... 21 Liszt Vilmos .........................................20, 75 Lohn József.............................................. 124 Lontai [?]................................................. 298 Lopusán András....................................50, 59 Lóránd Sára ............................................... 84 Lóránt Imre................................................ 30 Losonczy Géza .............22, 42, 224, 230, 233 Losonczy István ....................................... 228 Lovas [?].................................................... 65 Lovastyik Ilona .......................................... 37 Lőcsei Pál .................................................. 42 Löffler Erzsébet ......................................... 31 Lőke Endre .............................................. 276 Lőke Endréné............................................. 24 Lőrinc József ........................................... 107 Lőrinc Sándor ............................... 48, 68, 173 Lőrincz Gyuláné ...................................... 153 Lőrincz Imre .........................................15, 84 Lőrinczi György......................................... 40 Lővey Anna ............................................... 15 Lövő Ferenc............................................... 64 Lőwy Sándor ............................................. 76 Luca Ferenc ............................................. 141 Luca Mária ................................................ 93 Lugossy Jenő ........................................... 113 Lukács Alfréd ............................................ 33 Lukács Béla ........................................24, 111 Lukács Endre........................................... 154 Lukács Ferenc............................................ 42 Lukács György ...................................44, 164 Lukács József........................................... 115 Lukács Józsefné ....................................... 138 Lukács László.......................................... 124 Lukács Mátyás..................................115, 156 Lukács Sándor ........................ 37, 69, 78, 164 Lukácsy Sándor ....................................... 235 Lupták István ..................................23, 26, 39 Lusztig Zoltán.......................................... 111 363
Névmutató Lüllik Miklós..............................................36 Maár Ferenc ......................................... 42, 65 Mackó István............................................142 Maczej Mátyás .........................................118 Mácsay Tivadar ..........................................38 Madarász Emil............................................33 Madarász Endre..........................................32 Madarász Ferenc.........................................36 Madarász László.........................................18 Mádi Lajos ...............................................115 Mag András................................................77 Mágori Géza............................... 44, 132, 141 Magos Gábor. 12, 13, 30, 54, 59, 89, 189, 190, 191, 193, 199, 200, 203 Magos Gáborné ..........................................51 Magyar (Ungár) József ...............................28 Magyar Barna...........................................116 Magyar Béla...............................................42 Magyar János ............................... 65, 84, 149 Magyar László.................................... 90, 111 Magyar Tibor ....................................... 16, 40 Magyari András........................................331 Magyari Beck Vladimír ..............................54 Magyari János ...................................... 23, 42 Máj József ..................................................19 Majercsik Ernő ...........................................26 Major Frigyes .............................................42 Major István ...............................................59 Major László ........................................ 43, 53 Major Máté... 41, 233, 260, 261, 266, 269, 278 Major Tamás .............................. 42, 160, 261 Majoros Aladárné .....................................147 Majoros Ilona ...........................................141 Majoros János..................................... 32, 115 Majoros József............................................29 Majoros Lajos..................................... 36, 116 Majzik Mihály..........................................125 Makra Dezső51, 211, 212, 216, 217, 271, 295, 296, 298, 299, 304, 306 Malák István.............................................112 Malasits [?].................................................39 Malcsitzky László.......................................19 Maleskovics Lajos ................................ 70, 71 Malinovszki Béla......................................144 Mallák István............................................144 Mályi Vilmos .............................................37 Mándi Árpád ........................................ 12, 95 Mándi Péter..... 42, 43, 83, 101, 103, 221, 300, 311 Mándi Péterné (Mándi Magda)....42, 101, 103, 125 Manger Lászlóné ........................................13 Manninger Miksa........................................24 Manolovics Nándor ....................................21 Mányik Pál ....................................... 161, 162 Marai László .............................122, 144, 325 Marczevics [Marczevicz] József.......... 99, 125 Márczis Antal87, 129, 216, 218, 219, 220, 221
364
Marcsik Jánosné......................................... 39 Marcsingó János ...................................... 115 Marenics János......................................... 150 Marián István......................................45, 153 Máriássy Félixné........................................ 82 Marics László ............................................ 32 Marik Mihály....................................144, 145 Markács György ...................................... 101 Markó Dénes ............................................. 21 Markó Gyula.............................................. 43 Markos Antal ........................................... 101 Markos György.................................... 49, 58 Markos Miklós........................................... 25 Markotán István ......................................... 21 Markovics Jánosné..................................... 91 Markovics Jenő.......................................... 11 Markovics Pál ............................. 57, 186, 206 Markovits Mihály....................................... 89 Márkus Jánosné ................................161, 162 Márkus László ........................................... 67 Márkus Mihály......................................... 143 Marócki Lajos............................................ 63 Maros Györgyné (Pápai Vera).................... 15 Marosán György 21, 22, 23, 24, 46, 47, 52, 67, 69, 76, 77, 78, 79, 80, 81, 87, 180, 285, 296, 303 Marosi (Klein) Béla..................... 70, 133, 155 Marosvölgyi Ede...................................... 107 Maróti Ödön ...37, 75, 294, 300, 301, 306, 311 Marschal László......................................... 48 Martin Ferenc66, 143, 149, 316, 318, 319, 321 Marton Jenő............................................... 40 Marton József ............................................ 29 Marton Károly ..................................115, 117 Márton Lajos ........................................... 124 Márton Miklós ....................................78, 143 Márton Miklósné...................................... 143 Maruzs József .......................................... 152 Marx, Karl ........................................254, 255 Mátai József............................................... 96 Máté György........................................ 28, 58 Máté Jánosné ............................................. 51 Máté József................................................ 33 Matécz János ........................................... 125 Mátéffy József ..................................110, 111 Matejka József ......................................... 301 Máthé György...................................237, 243 Mathéser Jolán ....................................62, 135 Matolcsi János .. 108, 113, 139, 147, 149, 153, 157, 210, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 220 Mátrácz Árpád ......................................... 105 Matusz József ............................................ 98 Mátyás István....................................124, 145 Mátyás László........................... 154, 178, 179 Mátyási Lajos ............................................ 22 Mátyus Ernő .............................................. 99 May József................................................. 23 Mayer László ........................................... 116
Névmutató Mayer Rezső ...................................... 15, 130 Mayer Tiborné...................................... 32, 92 Mazár Ferenc ....................................... 36, 75 Medgyes Béla..................................... 80, 113 Medve Ferenc.............................................31 Medvegy Mihály ...........................40, 69, 132 Meggyesi Imre ...........................................92 Méhes Lajos ....................................... 32, 158 Meiser Lajos ..............................................31 Mekis József ..................... 127, 157, 335, 336 Menczel Béláné..........................................88 Mende Tibor ............................................ 159 Ménes János...............................................74 Ménesi Árpád.............................................31 Menich Károly ......................................... 154 Menráth István ..................................... 45, 54 Menyhárt Mihály...................................... 104 Menyhárt Pál........................................ 32, 57 Mérei Ferenc ...............................29, 227, 229 Merényi Gusztáv ...................................... 173 Merkl József...............................................50 Mersits György ........................................ 152 Mester Albert .............................................93 Mester Erzsébet ...........................77, 238, 292 Mester Sándor .................................. 108, 158 Mestyán János............................................82 Mészáros Gyula..........................................37 Mészáros István........................................ 154 Mészáros Jánosné.......................................50 Mészáros Lajos .........................104, 107, 109 Mészáros László.........................................22 Mészáros Mihályné ....................................89 Mészáros Pál ..............................................23 Mészáros Sándor ...........................44, 99, 103 Metes Lajos................................................39 Mezei György .................................. 125, 145 Mezei József ............................................ 132 Mezei Rezső............................................. 111 Mező Imre................37, 52, 66, 81, 82, 96, 97 Mezőfi István .............................................44 Mezősi János.................................23, 82, 153 Michalkó László.........................................39 Micheller József .........................................31 Mics János ..................................... 68, 90, 92 Mics Jánosné........................................ 68, 92 Mihály András................................ 32, 54, 73 Mihályfi Ernő................................... 165, 249 Mihályi László .................. 262, 266, 277, 279 Mike Gyula ........................... 35, 42, 103, 120 Mikle János.............................................. 123 Miklós Imre.............................................. 147 Mikó B. Károly ........................................ 124 Mikó Lajos......................................... 56, 122 Mikó Zoltán ............................................. 253 Mikovics György (ifj.)................................28 Mikula János ..............................................26 Mikula Mihályné .................................. 11, 30 Milassin Teréz.......................................... 146
Milutinovics László.................................... 29 Mindszenty [József] ...................... 40, 41, 226 Mirtsov László........................................... 19 Misák Ferenc ............................................. 29 Misányi Ferenc .......................................... 47 Miskei László ............................................ 48 Miskó János............................................... 23 Miskolci László ................................123, 144 Mison Nándor............................................ 13 Mittelmann Miksa.................................... 264 Mitterbach Ferenc ...................................... 32 Móczi András ............................................ 51 Mocsár Gábor .......................................... 106 Mód Aladár.. 18, 120, 141, 157, 232, 234, 235, 238, 239, 241, 245, 250, 254, 256, 262, 302 Mód Aladárné...18, 30, 35, 210, 219, 288, 289 Mód Péter .........................................160, 161 Módra László....................................119, 125 Mogyorósi Mária ....................................... 21 Mohácsi Károly ...................... 30, 70, 83, 284 Mohácsi Károly [?] .................................. 284 Mohácsi László......................... 101, 122, 132 Moharos József ......................... 185, 186, 277 Mokánszki Andrásné.................................. 19 Moldován Illés......................................... 120 Moldvai Sándor ......................................... 11 Moll Lajos ............................................... 117 Molnár Dezső ............................................ 90 Molnár Erik ............................................. 159 Molnár Ernő .....................................118, 131 Molnár Ferenc..................21, 37, 62, 100, 103 Molnár Gusztáv ......................................... 13 Molnár Győzőné ........................................ 76 Molnár Imre..........................................16, 32 Molnár István...................... 15, 38, 57, 88, 91 Molnár Istvánné......................................... 88 Molnár János 87, 104, 121, 132, 138, 142, 152 Molnár Jánosné (Somlyai Magda) .....106, 144 Molnár József ..................... 28, 54, 62, 63, 66 Molnár Júlia............................................... 90 Molnár Károly ......................................... 115 Molnár Károlyné...................................11, 51 Molnár Lajos ..... 11, 40, 45, 56, 109, 137, 144 Molnár László23, 36, 37, 42, 60, 83, 105, 149, 199 Molnár Lászlóné ........................................ 11 Molnár Mihály........................................... 21 Molnár Mihályné ..................................... 115 Molnár Miklós ........................ 35, 42, 46, 101 Molnár Pál ..........................................71, 101 Molnár Sándor .................... 11, 107, 112, 144 Molnár Sára ............................................... 88 Molotov, Vjacseszlav Mihajlovics.............. 38 Móna Gyula............................................. 133 Monda János (ifj.) ...................................... 61 Mónus Antal .....................................147, 157 Mónus Illésné ............................................ 39 Moór József ............................................. 142 365
Névmutató Moravecz Imréné......................................124 Moravszki Antal .......................................125 Moravszki Erzsébet ....................................67 Móri Kálmán ..............................................83 Móricz Zsigmond .....................................253 Mosberger Kálmán ........................... 124, 133 Mosonyi István.........................................132 Mráz Ferenc ...............................................49 Mrázik János ........................................ 38, 50 Mucsi Sándor ..................................... 71, 124 Muhai József ............................................105 Munk Károly..............................................44 Murai István ............................30, 53, 73, 166 Murai József...............................................37 Murányi Mihályné .....................116, 117, 130 Murczkó Károly .........................................76 Mutató János. .............................................56 Muzsek Béla.............................................116 Münnich Ferenc.................................. 65, 159 Nadarai Kálmán........................................121 Nádas József.............................................143 Nádas Lászlóné ........................................136 Nádasdi András ..........................................48 Nádaski Lázár.............................................46 Nádor István...............................................73 Nádori Pál ................................................109 Nádudvari Sándor.....................................147 Nagy András ...........................44, 55, 63, 124 Nagy Anna .................................................23 Nagy Antal .................. 82, 130, 142, 151, 157 Nagy Balázs ......................................... 19, 68 Nagy Béla ... 20, 116, 126, 261, 264, 267, 271, 273, 274, 276, 280, 281, 282, 283, 287, 289, 295 Nagy Dániel ...............................................48 Nagy Elemér ..............................................48 Nagy Etel .................................................105 Nagy Ferenc ...................... 23, 26, 46, 92, 109 Nagy György.........................18, 79, 101, 141 Nagy Gyula ...... 12, 32, 72, 123, 135, 202, 206 Nagy Ida.....................................................15 Nagy Ilona..................................................34 Nagy Imre ... 47, 185, 186, 310, 312, 313, 314, 316, 317, 318, 319, 320 Nagy István ....................... 12, 40, 62, 84, 115 Nagy István [I.] ..........................................40 Nagy István [II.] .........................................40 Nagy János .............. 73, 79, 99, 134, 155, 158 Nagy József..... 13, 31, 44, 52, 66, 71, 85, 120, 128, 129, 144, 149, 154, 325, 330, 332 Nagy József (Celldömölk).........................149 Nagy Józsefné ......71, 120, 144, 325, 330, 332 Nagy Kálmán ........................30, 62, 134, 148 Nagy Károly...............................................19 Nagy Katalin ..............................................13 Nagy Lajos ................................... 46, 63, 158 Nagy László ................ 23, 44, 63, 66, 97, 108 Nagy Mária ...............................114, 129, 144
366
Nagy Mihály........................... 14, 22, 43, 144 Nagy Olga ............................................... 144 Nagy Péter ................................................. 24 Nagy Piroska ............................................. 99 Nagy Richárd........................................... 124 Nagy Sándor .... 47, 56, 60, 108, 128, 132, 144 Nagy Tamás.................73, 203, 270, 292, 302 Nagy Tiborné........................................... 144 Nagy Zoltán ............................................... 77 Nagymarosi Kálmán................................... 62 Nagyobb Ferenc................................... 59, 85 Nahalkó András ......................................... 31 Naisz Erzsébet ..................................... 13, 82 Naisz Ferenc ............................................ 116 Nánai György .......................................... 264 Nánási Balázsné................................... 23, 56 Nánási Illés .............................................. 124 Nánási Imréné.......................................... 150 Nárai János .............................................. 133 Naszódi Ferenc .......................................... 95 Naszódi György ......................................... 45 Násztor Sándor..................................115, 147 Nedeleczki Pál ......................................... 130 Neichel László ........................................... 77 Neiner János .............................................. 37 Neményi János......................................... 134 Nemes (Nágai) László................................ 80 Nemes Béla.....................................31, 56, 89 Nemes Dezső ...41, 46, 95, 157, 234, 239, 242, 243, 249, 250, 252, 259, 304 Nemes Éva................................................. 57 Nemes György..................................101, 254 Nemes János ............................... 21, 109, 123 Nemes László .......................................... 101 Nemeskéri János ...............................123, 152 Német Béla ................................................ 90 Német Imre................................................ 62 Német István.............................................. 63 Német János......................................138, 144 Németh Endre ............................................ 14 Németh Ernő.....................................100, 124 Németh Ferenc......................................... 153 Németh Imre.............................................. 23 Németh István..... 30, 45, 60, 66, 73, 106, 125, 215 Németh János.............................. 63, 124, 131 Németh József...................................117, 142 Németh Mihály .......................................... 32 Németh Vendel .................................146, 147 Németh Vilmos.......................................... 36 Németh Zsuzsa........................................... 15 Némethi József........................................... 82 Némethi Kálmán ........................................ 59 Németi Ferenc.......................................... 153 Németi József .....................................19, 157 Németi Józsefné......................................... 47 Neumann Lajos ........................................ 113 Nezvál Béla ........................................62, 116
Névmutató Nezvál Ferenc ............................................46 Nógrádi Sándor . 53, 67, 88, 99, 108, 120, 161, 162, 178, 183, 247, 265, 266, 267 Noltész Lajos ..................................... 73, 105 Non György .......................... 33, 57, 122, 285 Nótári Sándor ........................................... 144 Novák József............................................ 118 Novics János ............... 49, 107, 116, 125, 157 Novobáczky Sándor............................ 62, 147 Nyakas Sándorné...................................... 124 Nyámádi József ..........................................24 Nyári Lajos ................................................48 Nyári Mihály.................................... 153, 154 Nyársik István ...............................72, 96, 145 Nyemecz Lajos...................... 37, 64, 124, 151 Nyerges Andor ...........................................42 Nyerki Gyula..............................................47 Nyerki Ilona ...............................................33 Nyers Rezső 210, 211, 213, 214, 297, 318, 331 Nyeső Sándor .............................................16 Nyilasi Péter...............................................46 Nyíri András ..............................................13 Nyíri Béla ..................................................60 Nyíri István .................................14, 124, 132 Nyíri Pál.....................................................15 Nyisztor György.........................................71 Nyitrai Imre................................................42 Nyúl Lajos ............................................... 115 Oblath György................................ 32, 49, 81 Ocsenás István.......................................... 147 Ocskai János ............................................ 152 Odescalchi Margit. ................................... 160 Oláh György .................................. 47, 69, 97 Oláh János.......................................... 48, 123 Oláh Lajos..................................................97 Oláh Pál .....................................................67 Olasz Papp Sándor......................................13 Olt Károly ..... 15, 72, 124, 133, 164, 259, 260, 271, 274, 277, 279, 287, 301, 302, 305, 307, 310, 312, 314, 315, 316, 317, 318, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 329, 330, 332, 333, 335, 336, 337 Olt Károlyné .................................... 124, 133 Olt Lili ................................................. 12, 52 Oltványi Jenő ........................................... 159 Omaszta Lajos.................................... 95, 156 Ondok János...............................................19 Ónodi György .......................................... 119 Ónody Miklós . 25, 54, 75, 120, 187, 235, 242, 244, 246, 250, 251 Ónozó József........................................ 21, 99 Oprendek Sándor........................................23 Oravesz János........................................... 149 Orbán Ferenc..............................................40 Orbán Ilona ................................................25 Orbán János...................................... 122, 141 Orbán Jenő............................................... 223 Orbán József ............................................ 142
Orbán Lajos ............................................. 116 Orbán László22, 33, 39, 41, 45, 61, 66, 74, 80, 223, 225, 226, 227, 229, 239, 242, 243, 245, 248, 250, 251 Orbán Lászlóné (Mautner Janka).......101, 157 Orbán Mihály....................................112, 122 Oros Lajos ............................................... 100 Orosz János................................................ 26 Orosz Sándorné........................................ 152 Oroszi György (ifj.).................................... 66 Oroszi István.........................................13, 81 Ostoros Gyula .......................................... 232 Osvald Klára.............................................. 31 Osváth István ....................................274, 286 Osváth József............................................. 50 Osváth Zsuzsa.....................................88, 114 Oszkó Gyula ............................................ 178 Oszlács Mihály .......................................... 45 Osztényi Zoltán.................................144, 148 Osztrovszki József ................................... 144 Osztrovszky György 55, 62, 91, 270, 271, 288, 289, 290, 302, 304, 305, 306, 307, 314, 319 Oszvald Ernőné.................................150, 151 Otta István ............................................18, 60 Ózdi Béla..........................................150, 157 Ozimák István.......................................... 146 Öcsenás István ......................................... 107 Ölyüs Sándor ........................................... 107 Ördög Károly......................................81, 136 Ördögh László ......................................... 116 Ötvös Géza ................................................ 81 Ötvös Gézáné............................................. 79 Őze József ........................................102, 132 P. Nagy József ........................................... 31 Paál Piroska ............................................... 13 Pacsai István ............................................ 125 Padányi Mihály......................... 14, 59, 66, 90 Padányi Mihályné ...................................... 66 Padányi Sándor ........................................ 200 Pados Istvánné (Matheser Jolán)............... 142 Paizs Istvánné ............................................ 80 Paizs József................................................ 21 Pajer László ............................................... 99 Pajor Katalin............................. 138, 142, 145 Pajor Rudolfné (özv.) ................................. 89 Pajzer György.....................................26, 133 Pajzs Gábor.............................................. 132 Paizs István................................................ 52 Pál Gyula................................................. 104 Pál Gyula................................................. 104 Pál József..............................................15, 45 Pál Kovács Miklósné...........................82, 102 Pál Magda.........................................113, 125 Pál Sándor ................................................. 26 Pala Derbál Lajos....................................... 45 Pála Károlyné .......................................47, 56 Palányi Máté.............................................. 25 Pálenyik Ferenc ......................................... 12 367
Névmutató Pálffy György... 35, 40, 53, 174, 177, 179, 181 Pálffy Györgyné .........................................40 Pálfi Kálmán ...................................... 47, 118 Pálinkás Erzsébet........................................67 Pálinkás György ............................... 125, 153 Pálinkás Márton..........................................14 Pálinkás Zoltán........................... 32, 110, 133 Pálinkó Sándorné......................................143 Pális Ferenc.................................... 21, 47, 84 Pális Pál ...................................................153 Palitz Mihály..............................................92 Palkó József..............................................142 Palkó Sándor ............................................116 Pallagi Ervin.............................................118 Pallagi Gábor............................................152 Pallai Andor .............................................295 Pallai Gyula................................................95 Pallay Andor ............................................281 Palócz Tamás ...........................................106 Pálóczi László ..........................................116 Pálos Géza................................................173 Palotás Imre................................................45 Palotás Magda ............................................80 Paluska Ferenc............................................40 Pálvölgyi Erzsébet ................................ 74, 79 Pamlényi Pál ........................................ 17, 35 Pamuk István...................................... 58, 151 Panák László ............................................154 Pánczél Anna..............................................40 Pánczél József ............................................44 Pancsó Lajos (ifj.).......................................24 Pandurovics József .....................................89 Pankász Ferenc........................... 68, 123, 125 Pánti Béla.................................................146 Pápai Antal...............................................138 Pápai Gyula ...............................105, 108, 138 Pápai László .............................................128 Papdi..........................................................39 Pápista Lajos ............................................120 Papp Ferenc................................ 29, 144, 152 Papp Ferencné ..........................................152 Papp Gyula.................................................33 Papp István...................... 23, 79, 99, 272, 298 Papp János...............................11, 47, 99, 118 Papp József...............................................144 Papp Károly........................................ 37, 123 Papp Katalin...............................................32 Papp Lajos.................................... 21, 37, 118 Papp Lajosné ..............................................37 Papp László..............................................124 Papp Rozália ............................................115 Papp Rózsi .................................................36 Papp Sándor ............................13, 56, 79, 110 Papp Tibor..................................................29 Parádi Ernő......................................... 45, 118 Paraizs József .............................................77 Párdi Imre ............... 30, 73, 82, 120, 153, 157 Paricsán László...........................................99
368
Páricsy Bertalan ....................................... 110 Páris Jenő................................................. 164 Párkány János .......................................... 130 Parragi György........................................... 53 Parragi István............................................. 48 Pártos József .............................................. 18 Paszternák László..................................... 133 Pászti Gábor............................................. 120 Pásztor János ........................................... 126 Pásztor László............................................ 30 Pásztor Mihályné (Fejős Mária)................ 152 Pásztor Sándor ..................................... 15, 72 Pataki (Poldauf) Béla ..........................15, 130 Pataki (Pollák) Ferenc .............................. 145 Pataki Ferenc ............................................. 50 Pataki István .............................................. 24 Pataki János ............................................... 90 Pataki József .....................................103, 104 Pataki Károly ............................................. 32 Pataki Lászlóné (Szirmai Hédi) ................ 107 Pataki R. Attila......................................... 174 Pataki Tiborné.....................................90, 150 Pataky János .............................................. 78 Patkós Lajos............................................... 32 Patocskai Kálmán....................................... 47 Pattantyús Imre .......................................... 38 Patyi Alajos ............................................... 35 Patyi Sándor............................................. 149 Paukovits Tibor.......................................... 47 Paulisz János........................................ 38, 52 Paulovkin Imréné..................................... 133 Pável Alajosné ...................48, 50, 54, 90, 126 Pável Magda .............................................. 68 Pavics, Niko............................................. 161 Pavlicsek József ....................................... 109 Pavló Györgyné ......................................... 50 Pavlov ..................................................... 230 Pazonyi Lajosné......................................... 30 Péchy [Pécsi ?] Blanka ............................... 47 Peck György ............................................ 118 Pécsi Ferenc.......................... 30, 88, 130, 155 Pécsi Ilona ............................................... 144 Pécsi János........................................... 88, 93 Pécsi László............................................. 107 Pekarek Géza ............................................. 24 Pelbárt Oszkár............................................ 68 Pelesek János ....................................... 90, 96 Pelikán Béla............................................... 38 Pellek Gizella............................................. 98 Pencz Etelka ............................................ 111 Pendl Rudolf........................... 39, 45, 59, 202 Péntek László............................................. 20 Percze Lajos............................................... 42 Percze Zsigmond.................................28, 144 Perczel Károly ......................................... 279 Perczel Lajos ............................................. 93 Perecsi Ferencné ........................................ 25 Perecsi János.............................................. 42
Névmutató Perényi György ..........................................66 Perényi Imre....................................... 75, 304 Péri János................................................. 103 Perjési László....................................... 58, 93 Péró Barnabás ............................................24 Pessuth András......................................... 133 Pesta László ...............................................42 Pesti Endre....................................... 236, 237 Pesti Sándor ............................................. 117 Pesuth András .......................................... 144 Peták Pál .................................................. 122 Péter András...............................................95 Péter Elemér...............................................78 Péter Gábor ...................................... 171, 180 Péter Gézáné ..............................................71 Péter György .................................... 135, 332 Péter János ............................................... 115 Péteri István ....................................... 84, 124 Pethő László............................................. 122 Petit ................................................. 166, 167 Petőházi Sándor. 260, 262, 290, 291, 295, 296, 298, 299, 300, 303, 304, 305, 306, 307, 309, 311 Petr [csehszlovák közlekedési miniszter]... 166 Petrák István .................................... 122, 142 Petrák Lajos ............................................. 138 Petrei Barna................................................58 Petrei Lajos .............................................. 114 Petri Endre .................................................55 Petró József ........................................ 52, 118 Petróczy László ...........................87, 111, 145 Petrovics János................................. 115, 117 Petrovics Károly................................. 64, 117 Philip Miklós.................................... 277, 280 Philip Rudolf...............................80, 276, 286 Pikler Emmy ..............................................88 Pikler Ferenc ..... 267, 269, 271, 275, 277, 284, 285, 286, 287, 288 Pikler György..... 260, 271, 281, 304, 317, 325 Pikler Tamás ............................................ 109 Pilók János ............................................... 140 Pincés András..............................93, 133, 149 Pinczési Pál ................................................86 Pintár Vilmos ........................................... 130 Pintér Ágnes............................................. 144 Pintér Ferenc .................................45, 87, 100 Pintér Ferencné .................................. 87, 100 Pintér György..........................30, 45, 52, 271 Pintér János.............................................. 153 Pintér József..................................... 144, 148 Pintér Lídia ...................................... 123, 155 Pintér Vilmos ..................................... 43, 123 Pintér [?] .................................................. 285 Piros István ................................................13 Piros László.... 57, 72, 101, 106, 286, 288, 294 Piszker Tibor..............................................17 Planetta Vilmos ..........................................37 Plenter János ............................................ 143
Plojhár ..................................................... 166 Póczos László .......................................... 106 Pocsai Péterné............................. 29, 126, 128 Pocskai József............................................ 74 Podányi Sándor......................... 208, 209, 221 Podvarcsek Bertalan................................. 123 Pogácsás György....................... 218, 221, 305 Pogány Ö. Gábor........................................ 82 Pogány Róbert ......................................... 147 Pohánka József .................................116, 145 Pokomándi Gyula .................................... 186 Polányi Máté.........................................43, 70 Polgár András .....................................87, 125 Polgár Ibolya ......................................91, 103 Polgár Sándor .....................................37, 152 Polgár Teréz .............................................. 90 Pollák József.............................................. 35 Pollák Károly........................................85, 86 Pollner György .......................................... 49 Polonyi József............................................ 48 Polonyi Szűcs Lajos ...................... 49, 74, 317 Pólya Bálint ......................................124, 142 Polyák Jánosné ........................................ 143 Polyák Sándor............................................ 42 Pomp Károlyné ........................................ 143 Pomucz Péter ....................................110, 120 Pongrácz Kálmán.. 48, 62, 149, 298, 300, 306, 315 Popovics János..................................110, 130 Popp Katalin .............................................. 39 Poros (Probst) Tamás .... 22, 50, 287, 301, 302, 306, 314 Porpáczy Zoltán ......................................... 74 Porrogi István .......................................... 130 Porubszky Ferenc................................29, 154 Pósa Péter .................................................. 95 Posztós Vince .......................................... 152 Pothornik József....................................... 264 Potoczky István.......................................... 23 Povárny Jenő ............................................. 81 Povázson Rozál.......................................... 12 Povorai György........................................ 144 Pozdorai László ....................................... 141 Pozmán András........................................ 130 Pozsgai Zoltán ....................................22, 115 Pozsonyi György..............47, 76, 77, 101, 106 Pozsonyi Ignác........................................... 12 Pőcze Tibor................................................ 21 Pötördy László........................................... 43 Prágai Lajos............................................... 25 Präger [?]................................................. 259 Práger Miklós .................................28, 56, 75 Prandler Jánosné ........................................ 79 Práth Ferenc............................................... 36 Práth Károly .......................................29, 154 Právicz Béla............................................. 118 Preisich Gábor ........................................... 84 Preisich Kornél .......................................... 60 369
Névmutató Pretz János .................................................24 Pribék István (ifj.).....................................133 Prieszol József.................................... 49, 289 Prims Ferenc ............................................157 Princz Sándorné..........................................80 Propper Ferenc ...........................................73 Provics Ilona ............................................133 Puja Frigyes........................................ 96, 121 Pukánszky Ferenc............................. 119, 153 Pulai Gábor ..............................................166 Puskás Ferenc...........................................115 Puskás István...................................... 15, 152 Puskás János....................................... 81, 109 Puskin, Georgij Makszimovics.............. 59, 60 Pusztai Ferenc ..........................................118 Pusztai Gabriella.........................................47 Pusztai János ............................................118 Pusztai József ...........................................146 Pusztai Lajos ............................................100 Putics József.............................................134 Putnoki Gyula.............................................23 Putnoki László............................................24 Raab György ...................................... 17, 202 Rabecz Lajos ............................................140 Rácz Dezső...............................................116 Rácz Gyula 50, 51, 62, 68, 70, 86, 88, 93, 200, 201, 202, 272 Rácz Imre...................................................36 Rácz István....................................... 133, 153 Rácz József.................................................47 Rácz Mihály ...............................................89 Rácz Pál ..................................... 44, 106, 198 Rácz Sándor ............................... 56, 115, 144 Rácz Tamás.............................13, 51, 82, 104 Rácz Tiborné ..............................................30 Racskó István ...........................................136 Rádi Ferenc ..............................................126 Radó Istvánné (Bőthi Edit).................. 87, 101 Radó Zoltán................................................61 Rados Mihály .............................................43 Radosza Miklós ........................................120 Radványi Barna ..........................................41 Raffai István...............................................42 Raffai János................................................78 Raffai József.............................................107 Ragó Antal ..............................36, 42, 46, 311 Ragó Jenő...................................................59 Ragoncsa János ........................................153 Rágyánszki András........ 60, 89, 105, 111, 131 Raics István................................................58 Rajczi Kálmán...................................... 47, 64 Rajczi Sándorné..........................................27 Rajcsányi Károly ........................................75 Rajk Júlia ...................................................16 Rajk László .. 44, 159, 160, 161, 171, 230, 265 Rajk Zoltán.................................................62 Rajki Sándor......................................... 20, 32 Rajki Sándorné .........................................146
370
Rajnák Ferenc .....................................45, 117 Rákli István.............................................. 155 Rákos Ferenc ......................................40, 113 Rákos Jenő............................................... 147 Rákosi Endréné (Friedenstein Éva)......87, 101 Rákosi Mátyás .. 12, 14, 16, 19, 20, 23, 24, 26, 33, 38, 42, 46, 48, 53, 56, 58, 59, 61, 62, 63, 64, 74, 78, 79, 85, 94, 96, 126, 128, 133, 134, 135, 137, 151, 177, 178, 230, 241, 250, 252 Rákosi Sándor.......................................... 139 Rampacher Pálné ..................................... 115 Ránki József............................................. 118 Rappai Gyula ..................................43, 70, 76 Ráth Károly .................................. 42, 61, 235 Rátkai Márton .......................................... 100 Rátkai Tibor............................................... 23 Ratkó Anna.............................................. 292 Rattner Rezső............................................. 32 Ratulovszky János.................................... 179 Ravasz Erzsébet ......................................... 91 Rázsó Imre................................................. 61 Réczei László........................................... 190 Recska László.......................................... 118 Rédei György............................................. 84 Rédei Jenő ................................................. 70 Redő Éva ............................................69, 267 Redő Ferenc......................................... 77, 82 Regős Gábor ............................................ 147 Reiff Frigyes ............................................ 115 Rékai Miklós ............................................. 51 Remák Géza............................................. 116 Reményi Béla ............................................ 93 Rényi Alfréd .......................................61, 236 Rényi Béla .........................273, 279, 293, 295 Rényi Péter .......................................250, 255 Rényi Péterné........................................... 125 Rét Ferenc ................................................. 84 Rét Károly ................................................. 30 Rét Rózsa................................................... 33 Rétei Ferenc............................................. 127 Réti [?]..............................................300, 305 Réti János .................................................. 42 Réti Jenő.................................................. 235 Réti Károly ................................. 29, 108, 289 Réti Lajosné............................................. 104 Réti László.......16, 18, 99, 104, 224, 238, 239, 243, 247, 257, 266 Réti Sándor ................................................ 18 Rév András................................................ 84 Rév Erika................................................... 26 Rév Lajos................................................... 39 Révai Antal................................................ 98 Révai Dezső............................................... 18 Révai Gizi.......................................36, 61, 73 Révai József...... 178, 223, 224, 225, 226, 227, 228, 242 Révai Józsefné ........................................... 51
Névmutató Révai Lili ................................................. 250 Révész Ferenc 39, 96, 224, 238, 239, 242, 243 Révész Géza...................... 177, 179, 180, 181 Révész Gy. István.......................................62 Révész Gyula .............................................37 Révész Imre ...............................................42 Révész József ..................................... 28, 150 Révész Mihály................................ 49, 51, 60 Révész Miklós.................................... 46, 253 Révy Dezső .............................................. 185 Rezi Károlyné ............................................39 Rezső Tibor................................................90 Richtmann Berta.........................................57 Rideg Sándor..............................................58 Riedl Gyula .............................................. 115 Riedl István ................................................42 Ries Frigyes ...............................................60 Ries István ....................................69, 77, 298 Riesz Frigyes..............................................85 Riesz István................................................42 Rigler István...............................................17 Rigó Lajos..................................................78 Rimaszombati Jakab...................................21 Ripkovics Géza ........................................ 143 Ripp Géza ................................................ 142 Ritter Imre..................................................54 Ritzl András ...............................................24 Rob Antal...................................................14 Róder Imre............................................... 138 Rohacsek István .........................................23 Rohonyi Katalin ..........................50, 246, 255 Román Zoltán....................................... 33, 47 Róna Ferenc ...............................................18 Róna Ilona........................................ 133, 148 Róna Imre ..................................................96 Rónai Ferenc ............................................ 120 Rónai Imre ........................................... 40, 74 Rónai Sándor....................... 76, 271, 287, 293 Roska István.............40, 68, 99, 127, 128, 142 Rosta Endre..................... 17, 42, 50, 228, 289 Rostás István .................................60, 62, 281 Rostás Istvánné ..........................................92 Rostás Oszkár.............................................71 Rostási [?] ................................................ 296 Roszjár János .............................................90 Róth Gizella ..................................... 124, 158 Rotter József ............................................ 138 Rozgonyi András...................................... 139 Rózsa Andor ..............................................15 Rózsa Ferenc............................................ 149 Rózsa Géza .............................................. 149 Rózsa György.............................................36 Rózsa Irén ............................................ 42, 89 Rózsa István............................................. 115 Rózsa János.............................................. 153 Rózsa László ...................................... 85, 136 Rózsa Lászlóné .................................. 47, 101 Rózsa Miklós .............................................70
Rózsahegyi Tibor....................................... 46 Rózsás Ignác............................................ 113 Rózsavölgyi Béla ....................................... 24 Rózsavölgyi József..............................64, 124 Rozsnyai Mihály.......... 91, 112, 124, 125, 151 Rozsnyai Mihályné .............................91, 125 Rozsnyai Zoltán ................................104, 107 Rozsovits István....................................... 151 Rubesch Ferenc.......................................... 87 Rudas Éva.................................................. 50 Rudas László ........................................14, 84 Rudovits Zsuzsa....................................... 125 Rusz János .............................. 11, 32, 86, 152 Rusz Pál................................................... 101 Rusznák István........................................... 30 Rusznyák István..................................25, 236 Ruzsás Ilona .............................................. 14 Ruzsits Józsefné......................................... 23 S. Hegedüs László...................................... 42 S. Szabó Ferenc ......................................... 40 Safrankó Emánuel...................................... 65 Sághi Vilmos ........................................... 154 Sági István .............................. 40, 48, 70, 145 Sági Istvánné ........................................40, 70 Sági Pálné................................................ 120 Sajgó Ferenc .....................................101, 149 Sajnovics János........................................ 138 Sajtai Imréné............................................ 144 Sala Sándor....................21, 42, 227, 269, 274 Salamon János ........... 104, 112, 120, 148, 287 Salánki János .......................... 84, 86, 87, 114 Salgó Erzsébet ....................................11, 266 Salgó László .......................................13, 123 Salgó Márta ............................................... 90 Sallós Gyula .......................................42, 143 Saltai Alajos .............................................. 36 Salunszky István ........................................ 90 Samu József............................................... 55 Sándi Ottó 15, 35, 76, 108, 126, 136, 138, 143, 146, 156, 192, 193, 195, 197, 198, 200, 202, 204, 205, 208, 210, 211, 212, 213, 214, 216, 217, 218, 219, 284, 302 Sándor Béla ............................................. 137 Sándor Ferenc...................................114, 139 Sándor Gábor............................................. 76 Sándor György....................................58, 117 Sándor Imre ............................................... 90 Sándor István ............................................. 22 Sándor János.............. 23, 28, 79, 87, 113, 124 Sándor József...... 20, 108, 111, 116, 117, 119, 121, 125 Sándor Lajos............................................ 132 Sándor László .....................................64, 313 Sándor Pál ................................................. 55 Sánta Ilona............................................... 238 Sánta Istvánné............................. 33, 123, 142 Sántha János .............................................. 24 Sárdi F. [?]............................................... 275 371
Névmutató Sárdi János ...............................................120 Sárdy [?]...................................................189 Sáreczky Zoltán..........................................45 Sárfi Rózsi.................................... 88, 96, 122 Sarkadi Sándor ...........................................33 Sárkány Géza ...........................................132 Sárkány Jenő ..............................................86 Sárkány Jenőné............................. 32, 51, 116 Sárkány László ................................. 100, 115 Sárközi Andor .................................. 103, 153 Sárközi Sándor ...........................................75 Sarla Anna..................................................38 Sarok Antal .......................................... 56, 82 Sáros József................................................95 Sárosi Gyuláné ..................................... 12, 96 Sárosi János...................................... 143, 144 Sárosi Jánosné ..........................................144 Sárosi Jolán .................................. 37, 91, 145 Sárosi Lajosné ..........................................155 Sárosi Miklósné..........................................48 Sárosi Sándorné.............................. 43, 48, 70 Sarus János......................................... 22, 152 Sárvári György .........................................107 Sas Imre ...................................................109 Sásdi (Schwimmer) Sándor.......................292 Sásdi Nándor .......................47, 301, 311, 318 Sásdi Tibor .................................................68 Sasvári Lajosné ..........................................87 Satki Pál .....................................................14 Sátor János . 123, 134, 136, 149, 150, 151, 158 Savanya József ................................. 115, 153 Schárle Erzsébet .......................................144 Schay Géza.................................................45 Scheer János...............................................21 Schenkerik Rezső .......................................75 Scherer Mihály ..........................108, 132, 147 Schiffer Pál.... 35, 46, 190, 194, 196, 198, 203, 279 Schiller Dénesné.........................................30 Schillinger István................................ 96, 125 Schlanger [?] ............................................275 Schlattner Jenő ...........................................30 Schmidt Ármin ...........................................11 Schmidt Lajos.............................................47 Schmutzer Gyula ........................................44 Schőnek Albert...........................................82 Schöpflin Gyula..........................................42 Schramm Gusztáv.....................................163 Schramm Gusztávné ...................................20 Schrik Antal .............................................101 Schubert Emma ................................ 124, 152 Schubert Ernő.............................................46 Schurecz József .......................... 23, 144, 155 Sebes [?]...................................................262 Sebes Gusztáv ............................ 90, 139, 158 Sebes Imre................... 30, 132, 141, 148, 156 Sebes István 123, 127, 291, 299, 300, 316, 321 Sebes László...............................................47
372
Sebes Sándor .... 42, 60, 68, 74, 81, 83, 97, 99, 104, 105, 118, 292 Sebestyén Endre............................ 11, 84, 125 Sebestyén Erzsébet..................................... 27 Sebestyén Ferenc ..............................123, 130 Sebestyén Gyula ........................................ 90 Sebestyén János .. 11, 33, 48, 54, 68, 266, 278, 280, 288, 306 Sebestyén Jenő........................................... 69 Sebestyén Lajos ....................................... 142 Sebő László ............................................. 142 Sebők Ernő ............................... 129, 135, 141 Sebők István ................................. 95, 97, 112 Seemann Ede ............................................. 65 Seemann Tibor......................................... 122 Sehács Antal ............................................ 145 Selényi József .......................................... 104 Selevácz Mihály.......................... 54, 124, 135 Sellő Istvánné .......................................... 116 Seprényi Sándor....................................... 281 Sere Árpád................................................. 73 Seregély Aladár ..................................82, 116 Seregélyes [?] ............................................ 53 Seregélyi József ........................ 215, 216, 220 Serényi György........................................ 111 Seres János .............................................. 116 Seres Márton........................................ 21, 46 Seres Tibor .....33, 38, 260, 265, 271, 272, 274 Serf Egyed ............................................... 202 Serflek Gyula....................................... 62, 75 Serflek János.............................................. 95 Serfőző János............................................. 45 Serfőző Pál .............................................. 122 Shor Rudolf ............................................. 112 Sidi Ferenc................................................. 47 Sík Endre............................................. 51, 69 Siklós (Schön) András................... 30, 56, 151 Siklós (Strack) János .........................111, 133 Siklósi Miklós............................................ 22 Siklósi Norbert......................................... 133 Simányi Miklósné ...................................... 21 Simics Sándor ............................................ 62 Simó Gyula.....................................42, 65, 75 Simó Tibor.........................117, 198, 221, 240 Simon Ferenc.................17, 87, 101, 130, 152 Simon István............................................ 155 Simon János............................................. 154 Simon Jolán ......................................121, 127 Simon Judit.............................................. 116 Simon Mihály .......................................... 145 Simon Péter ........................................98, 124 Simonovits István. 57, 268, 273, 289, 309, 314 Simonyi András ................................... 62, 79 Simonyi Pál ............................................... 47 Simonyi Pálné............................................ 51 Simor Dénes ............................................ 261 Sin Sándor ................................................. 19 Sinka József ............................................... 21
Névmutató Sinkó Antal ................................................56 Sinkovics Erzsébet .....................................47 Sinkovits József..........................................42 Sipkai Zoltán..............................................11 Sipos Béla ..................................................17 Sipos Gyuláné .................................. 161, 162 Sipos Ilona .................................................36 Sipos István...................................57, 63, 169 Sipos János......................................... 89, 152 Sipos József................................................45 Sipos Károly ...................................... 31, 143 Sipos Sándor ........................................ 56, 75 Skoda István............................................. 155 Skornyák Lajos ........................................ 112 Slamovics Zoltán................................ 84, 120 Slánicz Károly.......................................... 149 Smigura Sándor........................................ 115 Smiri Irén...................................................74 Sobor Márta ...............................................42 Soczó József............................................. 115 Sollner József ....................................... 32, 74 Solt Jenő ........................................ 42, 61, 62 Solt Lajosné ...............................................75 Solt László .................................................36 Solt Oszkár....................................... 275, 280 Soltész Károly...............................51, 74, 131 Soltész Károlyné ...................................... 131 Soltész Pál..................................................47 Solti Lívia ..................................................16 Sólya János ................................................33 Solymár Géza................................... 147, 276 Sólyom László 35, 68, 177, 178, 179, 183, 288 Sólyom Zoltán............................................30 Somfai Zoltán........................................... 109 Somi Benjámin......................................... 141 Somló Tamásné..........................................38 Somodi János ........................................... 110 Somogyi Antal ...................... 72, 87, 297, 298 Somogyi Endre...........................................47 Somogyi Ferenc ....................................... 122 Somogyi Imre..................................... 90, 183 Somogyi István (ifj.)...................................28 Somogyi Kálmán.............................. 125, 148 Somogyi László..........................................21 Somogyi Miklós ................................. 90, 277 Somogyi Sándor ....................................... 124 Somos (Staugl) Ferenc........................ 33, 116 Somos András ..........54, 69, 71, 206, 208, 216 Somosi Judit...............................................13 Soós András ..............................35, 54, 71, 74 Soós Andrásné............................................35 Soós Dezső............................................... 124 Soós Gábor................................206, 208, 212 Soós Imre...................................................90 Soós Levente........................................ 18, 71 Soós Leventéné .............................. 24, 32, 55 Soós Mariann .............................................67 Soós Sándor ...............................................86
Soproni János............................................. 33 Soroszinszky Márta.................................... 42 Sós András................................................. 69 Sós Dezső .................................................. 85 Sós Dezsőné ............................................ 126 Sós Ernő .................................................... 79 Sós Gábor ................................................ 270 Sós Levente ............................................. 101 Sós Tibor ............................................87, 125 Söjtör János ............................................... 45 Sömjén Ede................................................ 14 Sömjén Endre ............................................ 13 Sömjén Pál................................................. 62 Sőtér Erik ...........................................19, 144 Spacsek Antal ............................................ 21 Spiró Miklós .......................................26, 261 Springer Imréné ......................................... 81 Staczek János............................................. 75 Stadinger István ..................................69, 116 Stancsik Károly........................................ 112 Stangl Ferenc........................................17, 24 Stark András .............................................. 15 Steigerwald Jenő........................................ 35 Stein József................................................ 27 Steiner Endréné.......................................... 49 Sterbinszky Béla ...................................... 143 Stercz Jánosné............................................ 43 Sticzai Rezső ............................................. 57 Stifft József.......................................125, 130 Stiller Róbert ............................................. 93 Stimakovics Kálmán ................................ 123 Stock Kálmán ............................................ 25 Stoll Dánielné .......................................... 130 Stozicski Ferenc................................148, 149 Strausz Vilmos......................................... 264 Strém Ferenc................................. 11, 33, 125 Studniczky Lászlóné .................................. 33 Stupiák László ....................................61, 116 Such János ............................................... 114 Suder János................................................ 15 Sugár Lajos.........................................61, 114 Suhajda József ............................ 84, 123, 144 Sukerek Lajosné................................125, 147 Sulán Béla ............................................... 115 Sulyán György........................................... 85 Sulyok Béla . 50, 101, 266, 267, 269, 270, 273, 274, 279, 280, 283, 285, 288, 289, 292, 293, 296, 297, 298, 299, 307, 309 Supka Gézáné ............................................ 74 Surány [?] ................................................ 282 Surány Pál ............................................... 277 Surányi Antal........................................... 114 Surányi Endre ............................................ 34 Surányi Éva ............................................... 32 Surányi Jenőné........................................... 38 Surányi József.......................................... 142 Surányi Pál ...........................................82, 87 Suri Károly .............................................. 144 373
Névmutató Suszter József (ifj.) ...................................125 Sütő István .................................................82 Sütő László.................................................73 Sütő Sándor..............................................115 Svéd [?]....................................................289 Svéd László................................................79 Szabadi Ferenc. ..........................................69 Szabadi Sándor...........................................78 Szabados Olga............................................19 Száberszky József..... 287, 293, 294, 295, 299, 304, 305 Szabó Árpád...............................................48 Szabó Béla .................... 56, 97, 125, 131, 148 Szabó Elemér ................................... 115, 116 Szabó Erdélyi Sándor..................................45 Szabó Ferenc ..........40, 90, 117, 130, 134, 135 Szabó Gyuláné..........................................133 Szabó I. László .........................................136 Szabó Imre ..............................48, 69, 77, 144 Szabó Irma .................................................82 Szabó István .. 47, 52, 54, 67, 69, 90, 101, 124, 125 Szabó J. [?]...............................................299 Szabó János23, 32, 34, 43, 103, 313, 316, 319, 322, 323, 327, 331 Szabó János (járási titkár) ...........................23 Szabó János (Vas megye)............................23 Szabó Jánosné ...................................... 12, 51 Szabó Jenő .................................................25 Szabó József 23, 26, 48, 64, 72, 75, 86, 94, 98, 102, 108, 112, 119, 124, 125, 127, 129, 132, 134, 145, 151 Szabó József (ifj) ......................................125 Szabó Józsefné ...........................................98 Szabó Kálmán .................................... 51, 125 Szabó Kálmánné................................. 51, 125 Szabó Károly..............................................84 Szabó Lajos ................................................11 Szabó Lajosné (Szilágyi Mária) ................138 Szabó László .............................. 92, 108, 136 Szabó László (sakkozó) ..............................37 Szabó Lászlóné.........................................123 Szabó Mária ...............................................91 Szabó Máté......................................... 51, 101 Szabó Pál...................................... 64, 98, 153 Szabó Piroska ................................. 11, 25, 79 Szabó Rózsa ....................................... 38, 144 Szabó Sándor......17, 19, 23, 94, 116, 124, 128 Szabó Sándorné ..........................................98 Szabó Viktor ..............................................29 Szabó Zoltán ...................................... 30, 123 Szabolcsi Bence........................................245 Szabolcsi Miklós ................................ 60, 226 Szacsuri Mihályné ......................................14 Szádvári Józsefné .......................................14 Szakács Kálmán .......................................101 Szakali Józsefné (Bogó Jolán)...................145 Szakály Katalin ........................................124
374
Szakasits Antal........................................... 28 Szakasits Árpád ......... 11, 50, 60, 76, 169, 170 Szakasits György ....................................... 29 Szakonyi József ....................................... 144 Szalai [?].................................................. 296 Szalai András............................................. 17 Szalai Béla...14, 124, 284, 298, 299, 300, 329, 330, 331, 332, 336 Szalai György ............................................ 28 Szalai Pál ............................................. 42, 81 Szalai Sándor .............................. 59, 162, 232 Szalay Dezső ............................................. 52 Szalkai Imréné ......................................... 107 Száll József .........................................25, 166 Száll Mihály............................................. 100 Szaló Lajos .......................................143, 153 Szalvay Mihály ...................................83, 178 Szamel Lajos ............................................. 51 Szamolai József ....................................... 145 Szamosi Károly.................................113, 250 Szamuelly Vera.......................................... 71 Szánthó György ......................................... 56 Szánthó István............................................ 23 Szántó Béla................................... 30, 32, 189 Szántó Dénes ...................13, 50, 90, 287, 290 Szántó Emil [?] ........................................ 267 Szántó György .................... 90, 123, 286, 289 Szántó István (ifj.)...................................... 43 Szántó Jenő................................................ 40 Szántó József ........................................... 142 Szántó Margit ............................................ 34 Szántó Mária........................................ 11, 82 Szántó Miklós .....................................68, 251 Szántó Rezső .60, 62, 225, 226, 229, 262, 264, 265 Szántó Sándor .....................................17, 126 Szántó Zoltán............................................. 60 Száraz János............................................... 23 Szarvas Aladár ......................................... 123 Szarvas Ernő............................................ 151 Szarvas Imre ............................................ 145 Szász A.............................................272, 287 Szász A. [?].............................................. 287 Szász Béla ..........................................42, 159 Szász Ferenc ............................... 38, 181, 182 Szász Gábor (ifj.) ..................................... 134 Szász Márton ..... 322, 324, 327, 329, 330, 331 Szászné.................................................... 308 Szatmári (Szukovics) István ..................... 117 Szatmári András................................142, 143 Szatmári Ferenc ............................ 37, 65, 124 Szatmári István ........................................ 149 Szatmári Lajos ......................................... 152 Száva István............................................... 50 Szávai Nándor.30, 36, 224, 227, 292, 294, 297 Szebeni Lászlóné ....................................... 23 Szebenyi Endre .......................................... 36 Szebenyi Istvánné ...................................... 60
Névmutató Szeberényi Alfréd................................. 12, 48 Szécsényi Istvánné .....................................42 Szecsődi Laszló........................................ 153 Szecsődi Márton....................................... 148 Szederkényi Ferenc ....................................11 Szedlacsek Éva (Baranyai Tiborné)........... 152 Szedlák Lajos .............................................48 Szefcsik Imréné..........................................39 Szegedi Andor........79, 81, 111, 116, 121, 145 Szegedi Edit ............................................. 120 Szegedi Gábor ............................................91 Szegedi Gyula .......................................... 109 Szegedi Mária .......................................... 123 Szeghalmi Mihály ......................................27 Szegi Sándor ..............................................47 Szegő Borbála ............................................48 Szegő László ..............................................32 Szegő Zsuzsa..............................................75 Szehr Gyula...................................... 111, 114 Szeifert Péter............................................ 123 Székács Imre ..............................................44 Székely (Szikor) Béla ........................... 70, 83 Székely Andor............................................66 Székely János .............................................11 Székely Katalin .................................... 13, 33 Székely Pál............................................... 261 Székely Sándor..............................21, 54, 123 Székely Tibor; .......................................... 111 Székely Zoltán.......................................... 157 Szekér Gyula..............................................61 Szekeres György .............................. 159, 166 Szekeres László..........................................95 Szekeres Sándor .........................................26 Szekfű Gyula............................................ 159 Szél György ...............................................66 Szél Gyula..................................................82 Szelei József..................................30, 32, 142 Szeles Dezső ..............................................36 Széles Elemér.............................................32 Szeles Kálmán............................................77 Széll Emma ................................................90 Széll Gusztáv ..................................... 18, 122 Széll István.................................................56 Széll Jenő60, 90, 103, 106, 166, 235, 236, 238 Széll László................................................23 Széll S. ................................................ 23, 63 Széll Sámuel ..............................................23 Szemanek Rezső.........................................34 Szemanek Rezsőné ................................... 138 Szemelka Ernő ..................................... 31, 75 Szemere Imréné........................................ 142 Szemes Lajos .............................................28 Szemes Mihály...........................................84 Szemző Béla ............................................ 187 Szendi László........................................... 132 Szendi Sándorné.........................................66 Szendrő Ferenc............................11, 227, 280 Szendrő Károly ..........................................45
Szendrő Sándor...................................39, 283 Szendrődi Rudolf ...................... 123, 135, 146 Szendrői Erzsébet .................................... 124 Szendrői Pál............................................. 131 Szenes Aladár .......................................11, 60 Szenes Sándor............................................ 47 Szente Ferenc............................................. 79 Szentivánszki Sándor ........................132, 240 Szentmihályi János..............................26, 273 Szép János ........................................107, 142 Szép József ...........................................65, 87 Szép Józsefné............................................. 87 Szépe György ............................................ 47 Szepesvári Gyuláné.................................... 12 Szépvölgyi (Szehr) Rudolf ....................... 120 Szerankó Dezső ......................................... 21 Szerankó Rezső.......................................... 41 Szerb Ferencné ........................................ 126 Szeremley Gyula.................................32, 174 Szeri Lénárd .........................................32, 48 Szeszlerné Simon Judit............................. 116 Szigeti (Steiner) Ernő............................... 132 Szigeti István ............................................. 69 Szigeti Zsuzsa.......................................... 131 Szigetvári Illés ......................................... 130 Szíjártó Lajos...................... 41, 105, 151, 321 Szikes Tibor............................................. 141 Sziki Vilma.............................................. 132 Sziklai Sándor............................................ 39 Sziklai Sándorné ...................................... 111 Szikra Sándor.....24, 27, 62, 94, 140, 144, 185, 211 Szikra Sándorné (Lőrinczi Auguszta) ....... 144 Szikszai László ........................... 23, 142, 158 Szilágyi András.......................................... 92 Szilágyi Béla........ 69, 264, 268, 270, 276, 277 Szilágyi Béláné .................................125, 128 Szilágyi János .......................................... 107 Szilágyi József ........... 27, 37, 51, 68, 127, 171 Szilágyi Júlia ........................................... 143 Szilágyi Lujza ...................................115, 138 Szilágyi Mária.....................................96, 138 Szilágyi Menyhért.................................... 152 Szilágyi Pál........................... 28, 31, 267, 268 Szilágyi Rózsa ................................13, 45, 74 Szilágyi Sarolta.......................................... 13 Szilánk András........................................... 67 Szilánk Magda ............................ 82, 111, 124 Szilasi László......................................22, 119 Szili József............................................... 152 Szimon József.......................................... 143 Szimonidesz [vezérőrnagy] ........................ 65 Szinai Miklós........................................49, 65 Szipka József ............................................. 91 Szirmai Alíz............................................. 116 Szirmai Éva ........................................40, 250 Szirmai Ferenc........................................... 23 Szirmai György...............................18, 62, 68 375
Névmutató Szirmai István.... 24, 33, 37, 38, 54, 60, 69, 72, 88, 241 Szirmai Jenő...............................................39 Szita János48, 67, 84, 210, 229, 259, 262, 263, 264, 266, 268, 270, 271, 277, 278, 281, 285, 287, 289, 290, 291, 292, 294, 295, 296, 297, 298, 299, 300, 301, 303, 304, 306, 307, 310, 311, 312, 313, 314, 316, 317, 320, 322, 324, 325, 326 Szita Sándor .............................................284 Szívós Gábor ............................................124 Szívós Péter..............................................142 Szkladán Ágoston................................. 12, 60 Szlávnits László..........................................13 Szluka Emil (ifj.) ........................................95 Szmolényi Sándor.......................................98 Szobek András. 25, 51, 69, 187, 207, 259, 260, 261, 263, 264, 265, 267, 268, 270, 271, 272, 273, 274, 277, 278, 279, 280, 283, 284, 285, 286, 287, 288, 294, 304, 307, 314, 320, 321, 322, 324, 325, 326 Szobek Magda............................................14 Szokol Gyula...................................... 45, 141 Szokolai István ...........................................40 Szolcsányi Ferenc.......................................30 Szombati András ........................................66 Szontágh Jenő...........................................153 Szován Gyula ....................................... 32, 82 Szőcs Pál 12, 17, 196, 197, 199, 201, 203, 204, 205, 209, 210, 216, 217, 218 Szögeczki László......................................134 Szőke Albertné ...........................................82 Szőke Emma ..............................................36 Szőke György..................................... 85, 142 Szőke Györgyné .........................................85 Szőke Lajos ................................ 49, 120, 138 Szőke Mátyás 45, 47, 104, 110, 123, 135, 138, 144, 198, 200, 201, 203, 208, 214, 216 Szőke Pál..................................................144 Szőllősi Gyula ..........................................114 Szőnyi Gyula............................................116 Szőnyi Sándor ...................................... 43, 94 Szőnyi Tibor...........20, 22, 23, 51, 53, 54, 163 Szörényi Erzsébet .......................................29 Szörényi Imre.............................................88 Szőts [?] ...................................................280 Szőts Sándor [?]........................................271 Szrogh Károly ..........................................144 Sztálin, Joszif Visszarionovics ....9, 75, 76, 77, 106, 226, 231, 232, 247, 248, 254, 255, 256, 257 Sztanó István ............................................149 Sztrehovszki György .......................... 18, 133 Sztrihinácz Mátyás ...................................100 Sztrimbely György .....................................91 Szurdi István ........31, 71, 76, 89, 92, 101, 234 Szurovi Géza ..............................................69 Szuszki Károly ...........................................67
376
Szűcs Ernő............................................... 180 Szűcs Ferenc............................................ 145 Szűcs György......................................24, 308 Szűcs Imre ..........................................47, 118 Szűcs István ......................................124, 142 Szűcs János.............................................. 112 Szűcs Lajos..45, 49, 74, 75, 77, 88, 92, 93, 94, 98, 105, 106, 109, 110, 111, 115, 299, 317 Szűcs Pál ................................................... 13 Szűcs Zoltán ............................................ 133 Szügyi Elek.........................................19, 118 Szvisztumi László .................................... 132 Tábori [?]................................................. 279 Tábori Andor ......................................81, 125 Táborosi András....................................... 114 Táborosi Mária........................................... 96 Tahy Pál .................................................... 20 Tajkov Sándor.......................................... 154 Tajti Gyula............................................... 144 Takács András ....................................22, 142 Takács Erzsébet ......................................... 19 Takács Ferenc ...................................... 42, 47 Takács Géza............................................. 115 Takács György....................................82, 125 Takács Imre ........................................45, 106 Takács Imréné...................................142, 158 Takács István ......................................13, 124 Takács János............................................ 121 Takács József............................................. 24 Takács Kálmán .................................118, 124 Takács Károly.......................................... 174 Takács László ...................................... 48, 95 Takács Sándor............................................ 45 Takács Vilmos ......................................... 124 Takács Zsuzsa................76, 77, 102, 126, 133 Takácsné [?]............................................. 302 Tálos László............................................. 132 Talyigás Ferenc........................................ 302 Tamás Aladár....... 14, 227, 232, 247, 248, 253 Tamás György ......................................... 288 Tamás Imre................................................ 23 Tamás István........................................ 16, 38 Tamás Istvánné (Valach Erzsébet) ............ 142 Tamás Jánosné......................................... 124 Tamás Lajos............................................... 77 Tamás László............................................. 68 Tandi Gergely............................................ 74 Tanhauser Emil (ifj.) .................................. 99 Tanner József....................................... 62, 68 Tarczi Tibor ............................................. 130 Tarcsai Tibor ......................................70, 116 Tardos Andrásné ........................................ 65 Tardos Tibor .............................................. 71 Tardy István............................................... 33 Tari János .................................................. 65 Tarján Endre ........................................ 84, 87 Tarján Gusztáv..................................274, 285 Tarján Lajosné ........................................... 40
Névmutató Tarjányi Sándor........................................ 144 Tarnóczi János.................................... 75, 104 Tarnóczi Jánosné........................................75 Tarnóczy József..........................................40 Tárnok Jenő.............................................. 116 Tárnoki István ............................................23 Tarr István..................................................39 Tasnádi Elek ..............................................43 Tasnádi Sándor............................43, 264, 318 Tatai Károly ....................................... 59, 145 Tatai Ottó................................................. 119 Tatár Kiss Lajos .........................................43 Tátrai Ernő............................................... 126 Tátrai János................................................31 Tausz István ...............................................11 Tauszk György..........................264, 293, 294 Tebeli Mihály........................................... 103 Teknős Pálné............................................ 143 Telegdi Zsigmond ................................ 60, 63 Temesi Ignác..............................................80 Tenigli László ............................................11 Terék György................................... 115, 152 Terentyák Margit........................................23 Terényi Gyula ............................................86 Terényi Imre ..............................................51 Terényi Imréné............................51, 157, 158 Terényi Jenő...............................................74 Tersánszky Józsi Jenő.................................24 Terzics Józsefné ....................................... 103 Teszler Vendel ......................................... 132 Tettamanti Károlyné....................79, 235, 242 Theodor Balk ........................................... 163 Tibel Ferenc ..................................... 134, 135 Tiger Mihály ..............................................25 Tihanyi Miklós......................................... 191 Tímár [?].................................................. 266 Tímár Henrik............................................ 135 Tímár István...............................................40 Tímár János190, 211, 214, 216, 218, 219, 277, 279, 283, 286, 287 Tímár Károlyné ..........................................15 Tímár László ..............................................12 Tímár Mátyás 54, 82, 276, 290, 292, 296, 297, 298, 300, 301, 302, 303, 305, 307, 308 Tiser Gyula .......................................... 13, 43 Tistyán Ernő............................................. 121 Tisza József29, 82, 85, 88, 109, 110, 111, 124, 132, 146, 212, 213, 215, 217, 219, 221, 241, 329, 332 Tiszai Ferenc........................................ 23, 38 Tiszai Zoltán ..............................................12 Toldi János............................................... 110 Toldi Lajos............................................... 153 Tolnai Ferenc ..............................80, 145, 153 Tolnai Gábor .............................164, 252, 256 Tolnai József ..............................................12 Tomcsik Vilmos ................................. 96, 122 Tomek József ........................................... 152
Toplák Ferenc............................................ 54 Topor István ............................................ 124 Torda Ottó ................................................. 34 Torják Gábor ........................................... 143 Torma István.............................................. 23 Torma Kálmán........................................... 28 Tóth "17" János......................................... 32 Tóth András........................................28, 116 Tóth Andrásné ......................................... 152 Tóth Antal ............................................... 123 Tóth Árpád ................................................ 15 Tóth Béla..............................................54, 60 Tóth Dezső ................................................ 78 Tóth Elemérné ....................................92, 118 Tóth Ernő ...........................................25, 154 Tóth Ferenc.......................................150, 153 Tóth Gábor .............................................. 133 Tóth Géza ..................................... 26, 31, 130 Tóth György ......................111, 125, 142, 152 Tóth Gyula.............................. 14, 46, 69, 101 Tóth Gyuláné....................................124, 125 Tóth Imre.............................. 45, 95, 118, 142 Tóth István... 13, 23, 39, 61, 99, 108, 109, 110, 130, 144, 158 Tóth Istvánné........................................... 132 Tóth János .........................26, 46, 73, 99, 116 Tóth Jenő................................................... 37 Tóth József ........................24, 32, 68, 79, 133 Tóth K . .................................................. 308 Tóth Károly .......................... 57, 62, 118, 289 Tóth Kornél ......................................120, 147 Tóth Lajos ............. 77, 92, 109, 129, 141, 144 Tóth Lajosné............................. 113, 115, 125 Tóth Lajosné (Ákos Edit) ......................... 115 Tóth Lajosné (Schmiedl Magda)............... 113 Tóth László......14, 68, 77, 123, 127, 143, 144, 152, 157 Tóth László Pál........................................ 152 Tóth Lászlóné ...................................110, 115 Tóth Mária................................................. 99 Tóth Márk.................................................. 18 Tóth Mátyás............................................. 124 Tóth Mihály............................ 18, 30, 82, 155 Tóth Miklós ......................................124, 142 Tóth Ödönné.......................................85, 125 Tóth Pál ..................................................... 85 Tóth Róbert................................................ 60 Tóth Sándor ...................19, 25, 107, 125, 147 Tóth Sándorné.......................................... 124 Tóth Vilmosné ........................................... 17 Tóth Zoltán.............................................. 142 Tóth Zoltánné ............................................ 13 Tóvizi Sándor .......................................... 143 Tömpe István .....................11, 17, 38, 80, 323 Törekes Ferenc ........................................ 132 Törő József .............................................. 154 Török Antal .............................. 101, 110, 156 Török Gábor ............................... 81, 124, 304 377
Névmutató Török Géza....................................... 211, 305 Török István .............................................132 Török János.................................... 37, 52, 76 Török Júlia .................................................58 Török Károly................. 21, 47, 123, 124, 144 Tőzsér Ernő.................................. 84, 88, 132 Trautmann Rezső........................................75 Trébel József ..............................................40 Tréfás Dezső ..............................................73 Treit László ...................................... 109, 113 Trencsényi Tibor .................................. 40, 75 Trencsényi Waldapfel Imre.......................235 Trencsik István ...........................................37 Tubl Rezső .................................................30 Tukacs János ..............................................45 Tulipán József ............................................18 Tura Lajos ............................................ 64, 96 Turák László ..............................................69 Turán Pál....................................................46 Turcsányi Lajos ........................................115 Turgonyi Júlia ...................................... 58, 69 Turi József.................................. 19, 141, 142 Turi Pálné...................................................14 Turi Zoltán .................................................13 Turóczi Irén..............................................112 Túróczi János .............................................27 Turóczi Katalin.........................................147 Turtegin Elek (ifj.)......................................35 Tyimosenko................................................38 Udvardi Károly.........................................109 Udvarhelyi Ödön ........................................17 Udvaros Márta............................................46 Uhrmann Jánosné .......................................13 Újhelyi Szilárd.....15, 26, 43, 58, 77, 225, 266, 267, 268 Újlaki István...............................................31 Újvári József ........................................ 25, 62 Unyatinszki Mátyásné...............................145 Urbán Ferenc..............................................57 Urbán Katalin ...........................................100 Urbán Szabó Béla .......................................56 Uszta Gyula................................................66 Uszta Gyuláné ..........................................123 Uzsoki István............................................124 Váci Miklós..............................................136 Váczi József ......................................... 13, 41 Váczi Mátyás........................................ 32, 66 Váczi Miklós ...........................14, 49, 59, 124 Váczi Miklósné ............................ 49, 59, 124 Váczi Sándor ..................... 11, 64, 68, 70, 154 Váczy Miklósné..........................................13 Vad András ..............................................144 Vadas ......................................... 62, 240, 244 Vadas Sára ......................................... 62, 240 Vadász Ferenc ........................ 42, 46, 58, 243 Vadász Ferencné..................35, 36, 40, 73, 77 Vadász György (Veszely Jaroszláv) ... 42, 126, 128
378
Vadász István............................................. 32 Vadász János ........................................... 179 Vadászi Elemérné .................................... 127 Vadon Antal............................................... 48 Vágási Kálmán......................................... 118 Vági Ferenc ........................................42, 223 Vágó Ernő .............................. 26, 43, 59, 127 Vágó József ............................................... 41 Vágsellyei István........................................ 61 Vágvölgyi Lajos................................... 79, 82 Vágvölgyi Tibor................................... 30, 68 Vajda (Weinberger) Bertalan...................... 89 Vajda Gábor......................................103, 120 Vajda György .......................................... 271 Vajda Imre. 262, 276, 277, 278, 280, 281, 282, 283, 284, 286, 287, 288, 290, 291, 294, 295, 296, 301, 303 Vajda Lajos.............................................. 103 Vajda Márton........................................... 130 Vajda Mártonné ......................................... 42 Vajdai Lajosné ....................................71, 123 Vajna János.....................................42, 59, 61 Vajna Sándor ........................................... 138 Vakles György......................................... 120 Valach Irma ......................................101, 124 Valach István ........................................... 152 Valachi Gyula ............................................ 17 Valkó Iván Péter ........................................ 28 Valkó Márton............................................. 87 Valkovics Géza .......................................... 12 Vallus Pál ................................................ 305 Vályi Miklós.............................................. 43 Vályi Péter....84, 102, 299, 301, 302, 303, 304 Vámos Gyula ........................................... 107 Vámos József............................................. 47 Vámos Vilmos ........................................... 13 Vámosi Ferenc......................................... 143 Vanatka János ............................................ 21 Vándor Béla.....................50, 81, 84, 128, 139 Vándor József ............................................ 88 Vándor László............................................ 28 Vándor Vera .....................................107, 153 Vántus Károlyné ........................................ 33 Vanyek János............................................. 41 Ványi Jenőné ............................................. 15 Váradi Géza ............................................. 122 Váradi Gyula ................................ 11, 12, 117 Váradi Gyuláné.................................116, 142 Váradi József ......................................30, 137 Váradi Józsefné.................................125, 144 Varga [?].................................................. 289 Varga Árpádné......................................... 107 Varga Dezső ............................................ 108 Varga Domokos ......................................... 41 Varga Edit ...57, 113, 117, 118, 119, 124, 147, 150, 308, 313, 314, 316, 322, 329 Varga Edit (Gergely Miklósné)................. 150 Varga Ferenc ...................23, 40, 72, 117, 143
Névmutató Varga Ferencné ........................................ 143 Varga György....................................... 7, 120 Varga Gyula ......................................... 14, 81 Varga Ilona .............................................. 153 Varga István.................. 45, 78, 106, 161, 163 Varga János218, 312, 314, 315, 316, 317, 318, 319, 320, 321 Varga Jenő .................................................30 Varga József................................... 21, 26, 29 Varga Lajos.................................48, 116, 153 Varga Margit..............................................23 Varga Mihály ........................ 35, 96, 111, 112 Varga Péter ........................................ 26, 125 Varga Rezső....................................... 28, 118 Varga Sándor .... 35, 42, 62, 98, 103, 116, 124, 126, 127, 130, 156, 274, 282 Varga Zoltán ............................................ 136 Varga Zsigmond....................................... 144 Várhegyi György..................................... 239 Várhegyi Györgyné .................................. 125 Vári Lajos ................................................ 124 Varjas Miklós.............................................41 Várkonyi Dezső........................................ 232 Várkonyi Endréné ............................ 123, 142 Várkonyi György................................ 91, 125 Várkonyi István..........................................42 Várkonyi Péter ......................................... 115 Várkonyi Tibor......................................... 101 Várkonyi Zoltán .........................................27 Várnai Ferenc.... 14, 16, 51, 99, 118, 119, 140, 141 Várnai Miksa..............................................47 Várnyik Tivadar .........................................21 Varró György........................................... 133 Varró Rózsi ........................................ 33, 123 Varró Tibor .................................13, 101, 143 Varser ........................................................27 Varsóczi Károly ....................................... 145 Várvölgyi Ferenc...................................... 107 Vas Istvánné..............................115, 117, 118 Vas János ....................................99, 104, 125 Vas Piroska .............................................. 115 Vas Zoltán..... 39, 76, 261, 262, 266, 267, 272, 273, 274, 275, 280, 290, 291, 292, 293, 294, 295, 296, 298, 299, 300, 301, 302, 303, 305, 307, 308, 309, 310, 311, 312, 313, 314, 315, 317, 318, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 337 Vásárhelyi Imre..........................................13 Vásárhelyi Miklós ....42, 64, 69, 225, 227, 246 Vasas Ferenc ..............................................28 Vasec Piroska.............................................57 Vasné [?].................................................. 305 Vass Henrik........................................ 75, 123 Vass Henrikné............................................89 Vass Istvánné .... 119, 122, 130, 131, 132, 134, 135, 136, 137, 243 Vass József.................................................77
Vass Piroska .............................................. 22 Vaszlik Andrásné....................................... 23 Vawra Lajos ............................................ 153 Vég (Wéber) Béla ...................................... 53 Végh [?]............................................297, 301 Végh András.......................................26, 121 Végh Béla.................................................. 37 Végh Ernő ............................................... 118 Végh József .................................. 47, 60, 143 Végh Józsefné............................................ 60 Végh László.............................. 61, 67, 68, 79 Végh Pál................................... 112, 120, 132 Végh Zoltán............................................... 79 Véghelyi József.................................108, 122 Vékony Lajos........................................... 153 Vékony Sándor .......................................... 33 Vendrei Ottó............................................ 119 Venéczi Jánosné....................................49, 72 Venesz József .......................................... 118 Verebes Jenő.............................................. 90 Vereckei Sándor......................................... 47 Veres E...................................................... 63 Veres Imre............................................... 136 Veres József......36, 37, 79, 100, 178, 179, 303 Veres Júlia ............................................... 152 Veres Klára...........................................51, 92 Veres Pál ........................................37, 69, 81 Veres Pálné...........................................37, 81 Veres Péter ................................................ 67 Veres Péter (Vác)..................................37, 47 Veres Sándor ........................................... 155 Vereska András.......................................... 46 Veress Sándor............................................ 54 Vermes Györgyné .................................... 138 Vermes Miklósné....................................... 66 Vermes Sándor .......................................... 57 Verő Tibor ............................................39, 46 Vértes Ágnes ........................................... 101 Vértes Géza ............................................... 52 Vértes György..................... 73, 223, 225, 285 Vértes Imre...........................................59, 92 Vértesi György ........................................ 110 Vertike István ............................................ 40 Veszelka István........................................ 158 Vészi Éva .................................................. 30 Vészi László .............................................. 82 Vészi Miklós.............................................. 47 Vesztróczi János ...................................... 115 Vétek József ............................................ 149 Vető József ................................................ 91 Viczián István.....................................99, 101 Vida Ferenc .....................48, 65, 82, 111, 113 Vida Gyula .............................................. 142 Vida József .............................................. 152 Vidéki Mátyás............................................ 29 Vidos Tibor ..........................................34, 50 Vielkievitz Éva ........................................ 145 Víg Pálné (Bognár Ilona).......................... 108 379
Névmutató Vígh Dezső......................................... 63, 105 Vígh Ferenc................................................91 Vígh Illés.................................... 73, 123, 136 Vígh Illésné..............................................123 Vígh József...............................................138 Vígh Károly..............................................160 Vígh Lajos.......................................... 41, 126 Vígh László................................................30 Vígh Mártonné .........................................124 Vígh Pál ................................21, 95, 107, 138 Vígh Pálné................................................143 Vígh Sándor ...............................................30 Vikol János........................ 276, 285, 287, 294 Világhy Miklós.. 259, 263, 268, 272, 275, 277, 281, 284 Villányi András .................................. 42, 177 Villányi Ferenc..................................... 30, 87 Villányi Sándor ..........................................33 Villányi László ...........................................31 Vilmos József ............................. 24, 104, 108 Vimi János .................................................37 Vincze Edit...............................................133 Vincze Farkas...........................................144 Vincze János .................................... 195, 285 Vincze József ................................... 296, 323 Vinkovits József .........................................47 Virág (Wester) Ede.....................................73 Virág József..............................................115 Virág Miklós ..............................................67 Virág Sándor ..............................................84 Virágos Mihály................................... 77, 123 Virok Dezső ....................................... 22, 103 Virok István................................................68 Virovecz József ........................................144 Viskevics Elemér......................................132 Visontai Ilona .............................................33 Viszlai Sándor .................................. 138, 145 Vitai József...............................................147 Vladár Ferenc.............................................66 Vodál László ..............................................32 Vogl Antalné ........................................ 13, 30 Vojuteczky Emil............................... 144, 145 Vollár János................................................24 Voloncs [?]...............................................190 Volosin Pál.................................................35 Vonguszt József..........................................41 Vonsik Gyula ................................... 107, 145 Völgyi Sándor ............................................31 Vörös Antal................................................52 Vörös Gyula ...............................................24 Vörös Lajos ..............................................124 Vratni József ............................................156 Vrobovszky András ....................................34 Vukits László ...........................................143 Wachtler Gyula ..........................................91 Wágner Györgyné ......................................21 Wágner József .................................. 124, 151 Waldapfel József .....................27, 29, 49, 238
380
Wasmer János ............................................ 47 Wéber Ernőné .......................................... 125 Weil Emil .................................................. 55 Weiner Györgyi ......................................... 87 Weiss Manfréd..................................295, 342 Weisz Ferencné.......................................... 88 Weller Antal ........................................ 49, 68 Wels Tivadar ............................................. 35 Welther Dániel........................................... 72 Werlein Ferenc......................................... 133 Wertheimer Róbert................................... 100 Willert Andor..................................60, 63, 75 Winkler Imre ............................................. 90 Woik Károly ............................. 108, 130, 155 Wollner Miklós.......................................... 23 Zágoni Ferenc ...................................... 32, 68 Zákány József .......................................... 123 Zala Ferenc 260, 261, 262, 263, 264, 265, 268, 269, 270, 273, 274, 275, 278, 282, 283, 284, 285, 286, 288, 289, 290, 291, 292 Zala Imre ................................................. 250 Zalai Emilné ............................. 123, 124, 142 Zalai Györgyné ........................................ 115 Zalai István ................................................ 48 Zalka András ............................................. 46 Zalka Andrásné........................................ 105 Zám István................................................. 12 Zámbó József....................................110, 147 Zámbó Károlyné .................................. 23, 38 Zamek Ferencné....................................... 142 Zángó Zoltán ........................................... 157 Zara Pál ..................................................... 39 Zárai (Zottl) Károly.................................. 150 Zatykó Sándor............................................ 18 Závori József ........................................... 141 Zeigerné [?] ............................................. 280 Zeitenbach Ervin........................................ 40 Zeke Sándor............................................. 153 Zele Ferenc .............................................. 124 Zelei András .............................................. 19 Zelenka Jolán............................................. 15 Zelics Sándor ........................................... 106 Zelits Elek ................................................. 17 Zelk Zoltán ................................................ 60 Zelk Zoltánné............................................. 37 Zentai Béla ........................... 28, 61, 287, 289 Zentai Dénesné .......................................... 34 Zentai Ernő.........................................83, 133 Zentai József.....................................138, 144 Zentay Vilmos ......................................... 174 Zgyerka János ............................................ 62 Zilahi Márton............................................. 45 Zilahi István.............................................. 24 Zimmermann Jenő ..............................95, 112 Zischka Jenő .............................................. 95 Znamenák János......................................... 65 Zóka Béla ..................................... 71, 82, 116 Zoltai István............................................... 28
Névmutató Zombori János.......................................... 156 Zottl Károly.................................75, 131, 148 Zöld Sándor......................... 25, 36, 39, 40, 97 Zöld Sándorné.......................................... 104 Zöldi Margit....................................... 30, 142 Zubály Lajosné......................................... 124 Zubek József (ifj.) .................................... 103 Zsatkulák Nándor .......................................48 Zsidai Sándor ................................... 156, 157 Zsidi Gyula ................................................18 Zsidi Gyuláné................................... 133, 144 Zsiga József................................................45 Zsigmond László...................................... 157 Zsigmond Magda................................ 75, 141 Zsigmondi Endre................................ 52, 269
Zsigmondi László ...................................... 24 Zsigó László .............................................. 21 Zsikla István .............................................. 67 Zsilák András......................................23, 127 Zsinkó Margit. ........................................... 27 Zsirai Miklós ............................................. 77 Zsofinyecz Mihály 68, 72, 292, 302, 308, 309, 312, 331, 336 Zsoldos László......................................... 117 Zsuga Miklós ........................................... 141 Zsuraki József............................................ 19 Zsurakovszki Mihály. 14, 30, 38, 42, 115, 133, 143 Zsurkán János ...................................141, 153 Zsuró György....................................131, 132
381