AZ IRÁNI DÖNTÉSHOZATALI FOLYAMATOK

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK Levelező tagozat Nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakirány

AZ IRÁNI DÖNTÉSHOZATALI FOLYAMATOK

Készítette: Hegyesi Ferenc

Budapest, 2012

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK ........................................................................................................3 I. AZ IRÁNI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG BEHATÁROLÁSA......................................5 I. 1. FÖLDRAJZI FEKVÉS, GAZDASÁGI TÉNYEZŐK, LAKOSSÁG ............................................... 5 I. 2. POLITIKAI BERENDEZKEDÉS ........................................................................................... 6

II. MILYEN TÖRTÉNELMI HÁTTERE VAN A MAI IRÁNI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG KIALAKULÁSÁNAK? ..........................................................................7 II. 1. A NAGYHATALMAK MEGJELENÉSE ÉS A SHAH RENDSZER „TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA” 7 II. 2. KHOMEINI A DE FACTO VEZETŐ ...................................................................................... 9 II. 3. IRÁN KONTRA IRAK ...................................................................................................... 12 II. 4. KHAMENEI A MÚLT ÉS A JÖVŐ ...................................................................................... 13 II. 5. NEO – AHMADINEJAD - KONZERVATÍV ........................................................................ 19 II. 6. AHMADINEJAD ATOMPROGRAMJA I. ............................................................................ 20 II. 7. AHMADINEJAD BELPOLITIKAI NÉPSZERŰSÉGÉNEK ALAKULÁSA .................................. 21 II. 8. AHMADINEJAD ATOMPROGRAMJA II. ........................................................................... 22 II. 9. A VISSZASZORULÁS JELEI – MÉRSÉKELT ELŐNY .......................................................... 22 II. 10. AHMADINEJAD ATOMPROGRAMJA III. .......................................................................... 24 II. 11. A KIS-NAGY MEGLEPETÉS: AHMADINEJAD ÚJRAVÁLASZTÁSA (2009)......................... 25 II. 12. AHMADINEJAD ATOMPROGRAMJA IV. ......................................................................... 27 II. 13. KORMÁNYVÁLSÁG – KÜLPOLITIKAI „NYITÁS” ............................................................ 27 II. 14. A JELEN ......................................................................................................................... 29

III. IV.

ÖSSZEGZÉS ..............................................................................................................30 AZ IRÁNI POLITIKAI ELIT ÉS A DÖNTÉSHOZATAL .......................................31 IV. 1. ÁLLAMFORMA, KATEGORIZÁLÁS, MEGHATÁROZÁS .................................................... 31 IV. 1. 1 Totalitárius (1979-1989) .................................................................................................... 32 IV. 1. 2 Autokrata (1989-től) .......................................................................................................... 33

IV. 2. POLITIKAI ELIT MEGHATÁROZÁSA ............................................................................... 34 IV. 3. IRÁNI POLITIKAI SZÍNTÉR.............................................................................................. 36 IV. 3. 1 Geopolitikai sajátosságok .................................................................................................. 36 IV. 3. 2 Az iszlám vallás jelenléte .................................................................................................. 38 IV. 3. 3 Politikai berendezkedés alkotóelemei................................................................................ 38

IV. 4. HIVATALOS HATALMI STRUKTÚRA FELÉPÍTÉSE ........................................................... 39 IV. 4. 1 Vallási felügyeleti szervek (Döntéshozói és tanácsadási testület) ..................................... 40 IV. 4. 2 Köztársasági Intézmények (hatalmi ágak) ......................................................................... 43 IV. 4. 3 Az iráni fegyveres erők...................................................................................................... 44 IV. 4. 4 Vallási alapítványok .......................................................................................................... 44

3

IV. 5. A NEM HIVATALOS HATALMI STRUKTÚRA ................................................................... 45 IV. 5. 1 Politikai frakciók ............................................................................................................... 46 IV. 5. 2 Hatalmi erővel rendelkező személyek csoportja ............................................................... 46

IV. 6. POLITIKAI FRAKCIÓK „VERSENGÉSE” ........................................................................... 47 IV. 6. 1 A fordulat bekövetkezte..................................................................................................... 49 IV. 6. 2 Ki az igazi vezér? – egyensúlyi politika felsőfokon .......................................................... 50

IV. 7. A KÜLPOLITIKAI GYAKORLAT ...................................................................................... 52 IV. 8. KÜLPOLITIKAI TERÜLETEK ........................................................................................... 54 IV. 8. 1 Közel-Kelet ....................................................................................................................... 54 IV. 8. 2 Oroszországi Föderáció ..................................................................................................... 56 IV. 8. 3 Amerikai Egyesült Államok .............................................................................................. 57

V. VI.

AZ IRÁNI POLITIKAI BERENDEZKEDÉS – ÖSSZEGZÉS .................................59 A JÖVŐ, AVAGY AZ IRÁNI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA ................................60 VI. 1. A HÁTTÉR ..................................................................................................................... 60 VI. 2. AZ ÖSSZEFOGLALÓ STRATÉGIA .................................................................................... 63 VI. 2. 1 Az iráni atomprogram........................................................................................................ 63 VI. 2. 2 Elmélet............................................................................................................................... 64

VII. IRODALOMJEGYZÉK .............................................................................................69

4

A vizsgált ország elhelyezkedése miatt is központi szerepet játszik a régió politikai, vallási, kulturális és gazdasági relációiban. Ezek a tényezők olykor fontossági sorrendben felcserélődnek, azonban többnyire egyirányú stratégiai elképzelések mellett haladnak egymás mellett. Értem ezalatt, hogy az egyes elemek előretörésével, mint például az iszlám vallás, bizonyos kulturális, gazdasági és egyben, természetesen politikai irányok rajzolódnak ki. Az alárendeltség fokai mindig függnek az aktuális vezetői réteg szemléletétől, mely réteg egyben a politikai elitet is jelenti. Ennek az elit körnek a behatárolásával, jellemzésével elérhető egy teljesebb kép megmutatása, amelyből számos bel –és külpolitikai döntést meg lehet érteni, illetve a jövőre nézve, előre lehet jelezni.

I.

Az Iráni Iszlám Köztársaság behatárolása

I. 1. Földrajzi fekvés, gazdasági tényezők, lakosság Az Iráni Iszlám Köztársaság a közel-keleti térségben helyezkedik el. Északról a Kaszpi-tenger, Örményország, Azerbajdzsán, és Türkmenisztán, keleten Afganisztán és Pakisztán, délen a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl, nyugaton pedig Irak és Törökország határolja. Területe 1,648,195 km2, melyen 74,733,230 ember alkotja az ország lakosságát.1 A sokszínű és egyben nagyszámú szomszédságból kifolyólag számos konfliktus helyzet adódott a történelemben, melynek során a békés együttélés veszélybe került. Az iráni gazdaságot nagyban befolyásolják azok a körülmények, amelyek az ország földrajzi elhelyezkedéséből adódóak. Gazdasági erejük alapja a kőolaj és a földgáz, így az ország gazdasági fejlődésének az üteme nagyban függ a fenti termékek világpiaci árától, mind a keresleti, mind a kínálati oldal változásait figyelembe véve. A külföldi működőtőke megjelenése nem jelentős, amely számos okra vezethető vissza. Megemlíthetjük itt az infrastruktúra

kellő

fejlettségi

szintjének

hiányát,

illetőleg

a

kommunikációs

infrastruktúrájának elmaradottságát is. Az előző tényező bemutatására egy kiváló adat nyújt segítséget, még pedig az internetet használók száma (természetesen itt nem csak az esetleges kommunikációs eszközök hiánya játszik közre, hanem a politikai ráhatás faktora is). 2009-ben a lakosság 11,3%-a rendelkezett internet hozzáféréssel, míg ez a teljesen másik oldalon álló Izraelben több mint 23%.2 1

STATISTICAL CENTRE OF IRAN (2011) – Population of Iran – http://amar.sci.org.ir/index_e.aspx – 2012.03.01. 10:45 CENTRAL BUREAU OF STATISTICS IZRAEL (2008) – www.cbs.gov.il – Internet Users; STATISTICAL CENTRE OF IRAN (2009) – Internet Users – 2012.03.01. 10:50 2

5

I. 2. Politikai berendezkedés Ahhoz, hogy egy ország politikai berendezkedésével és így egyben a döntéshozatali mechanizmusával megismerkedjünk, fontos áttekinteni azokat a történelmi fordulatokat, amelyek kétségkívül közrejátszottak számos jelenlegi politikai fordulatban is. Irán esetében ez hatványozottan igaz, nem csak a történelmi tények puszta ismerete miatt, hanem azért is, mert egy olyan országot kívánunk megismerni, amely teljesen különbözik attól a mentalitástól, ideológiától és gondolkodásmódtól, amely a „nyugati” civilizációt jellemzi. Igenis szükséges egy olyan jól megszerkesztett és mélyreható áttekintést megtenni, amely közelebb hozza hozzánk ezt a közel-keleti iszlám államot. •

Milyen történelmi háttere van a mai Iráni Iszlám Köztársaság kialakulásának? Milyen

külső

hatások

formálták

az

iráni

szellemiség

kialakulását? Melyek voltak azok a fordulópontok, amelyek elvezettek az 1979-es események bekövetkezéséhez? Külpolitika jellegének alakulása a régiós és globális viszonyokat figyelembe véve, milyen relációba állítható az adott nagyhatalmi politikai szereplőkkel? • Mi az a „velayet-e fagih” rendszer és milyen kapcsolatban ál a Legfőbb Vezető tisztségével? • Kik alkotják a politikai elitet az Iráni Iszlám Köztársaságban? • Kik hozzák meg a döntéseket? • Mi határozza meg a döntéshozatali folyamatot? • Kinek van igazi hatalma, és milyen a személyi nimbusz mértéke? •

Az atomprogram tényleges fenyegetés, vagy „csupán” presztízskérdés?

6

II.

Milyen történelmi háttere van a mai Iráni Iszlám Köztársaság kialakulásának?

A következőekben leírt háttér információk lényeges része a Europeworld sorozat kiadványából kerültek közlésre (FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp.255-290.). Egy olyan több éves elemző munka eredménye a minden évben megjelenő kötet, amely biztonsággal használható, és kiválóan alkalmas történelmi forrásanyagok elemzéseinek kiegészítéseire.

II. 1. A nagyhatalmak megjelenése és a Shah rendszer „tündöklése és bukása” A történelmi áttekintés a XIX. század végi és a XX. század eleji időszak áttekintésével kezdődik. Ennek oka a fokozódó nemzetközi befolyás a térségre, amely nagyban kihatott a későbbi külpolitikai berendezkedésre. A XIX. század közepétől megjelentek a modernista irányzatok, amelyek Nagy-Britannia és Oroszország szerepvállalásával fokozódtak. Különböző jogok megszerzésével indult útnak egyfajta működőtőke beáramlás, amely kiterjedt a vasúthálózatok fejlesztésén át, különböző bányászati koncessziós jogok megszerzésén keresztül, egyéb hitelügyletekkel bezárólag. 1914-ig a kétoldalú kereskedelmi megállapodások útján, folyamatosan nőtt a külkereskedelmi tevékenység. Más részről azonban ezek a folyamatok nem okoztak osztatlan sikert, mivel számos esetben ellenállást váltott ki néhány kereskedelmi intézkedés. Példaként erre kiválóan alkalmazható az a dohányipari monopólium elnyerése, amelyet a britek szereztek meg, és ami ellen fel is szólaltak a különböző vallási és világi vezetők egyaránt. Ezzel együtt azonban kijelenthető, hogy a fejlődés vitathatatlanul megindult a térségben és a két nagyhatalmi szereplő megjelenésével, modernizációs folyamatok játszódtak le. 1907-ben aláírták az „Anglo-Russian”3 alapszerződést, amely felosztotta a tibeti, afgán és perzsiai területeket, Nagy-Britannia és Oroszország érdekeltségei közt. Ezzel egyrészről nyugalmi helyzetet idézett elő a két nagyhatalom, más részről pedig egyfajta kooperációt az adott térségekben. Ez a kooperáció nem csak gazdasági eszközt jelentett az országok diplomáciai eszköztárának, hanem szövetségi kapcsolatrendszerek kialakításához is 3

FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp. 386.

7

hozzájárult. Ezt követően Nagy-Britannia kiválóan tudta kihasználni azt a hatalmi struktúrából

következő

lehetőséget,

amellyel

különböző

jövőbeni

szövetségi

megállapodásokat építhetett ki, többek között Oroszországgal. Ezekben az időkben már levegőben volt az I. világháború, ahol talán először kellett kialakítani globális szövetségi viszonyrendszereket. Az I. világháborúban (1914-1918) Perzsia semlegesként lett megjelölve, azonban a háború végeztével kaotikus állapotok alakultak ki. Az angolok, befolyásuk fenntartásának megtartása céljából, sürgették a helyzet normalizálódását, mégis orosz ráhatással lett Reza Khan (a későbbi Reza Shah) a háború minisztere (1921). Ezt követően 1923-ban Reza Khan miniszterelnök lett, és számos intézkedésével állította helyre az egységes államhatalmi berendezkedést, és általánosította a külkapcsolatokat. Várható volt a fokozatos szakítás a külföldi érdekeltségekkel, melynek következtében felmondták az Anglo-Persian Oil vállalat4 koncessziós jogait. Mindennemű modernizációs törekvéssel együtt, Reza Khan egy kezdeti totalitárius rendszer alapjait helyezte le, katonai háttérrel. A II. világháborúban ismételten semlegesként viselkedett az ország, azonban különféle térségbeli német aktivitás miatt, a szövetségesek 1941. augusztus 26-án megszállták Perzsiát. Ezt követően Reza Shah átadta vezetői tisztségét fiának, Muhammad Reza-nak. Ezt a megszállást azonban nem tekintették az ország bizonyos függetlenségének teljes feladásaként, bár az igaz, hogy bármely megszállás az adott államhatalmi eszközök korlátozását vonta maga után. Ez kijelenthető. 1946 januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett kérelem útján, a szövetségi erők kivonultak Perzsiából (Tripartite Treaty5 megszűnésével), azonban a szovjet befolyás továbbra is fennmaradt a térségben. Ezt követően elkezdődtek az olajipar államosítására irányuló intézkedések, melyek kapcsán ellentétbe kerültek a perzsa és angolszász (brit, amerikai) érdekek. A folyamat végére 1953 februárja tette a pontot, amikor a perzsa kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Nagy-Britanniával és az USA-val. Ezzel ellentétben azonban mégis megszületett egy olyan kétoldali katonai megállapodás, amely biztosította Iránt, egy esetleges támadás során bekövetkező védekezés segítésére az Amerikai Egyesült Államok részéről. Távolabbról tekintve az eseményeket kijelenthető, hogy itt egy felsőbb cél érdekében történő segítőkéz nyújtása történt, mivel a közel-keleti térség befolyási hálózatának fenntartása már akkor is napirenden volt. 4

BBC ONLINE NETWORK (1998)- The Company File From Anglo-Persian Oil to BP Amoco - news.bbc.co.uk http://news.bbc.co.uk/2/hi/business/149259.stm - 2012.03.01. 15:10 5 FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp. 386.

8

Az elkövetkező időszakban számos miniszterelnök váltotta egymást. Feladatuk a gazdasági stabilitás fenntartása, illetőleg az államhatalmi rendszer vezetői pozíciójának megszilárdítása volt. A különböző frakciók megjelenésével párhuzamosan jelentek meg azok az erők, amelyek már a felsőbb vezető legitimitását is megkérdőjelezik. Ez a kérdőjel túl az egyéb fórumokon megnyilvánuló ellentétek kifejezésén, tettekben is megmutatkozott. 1965. január 21-én Mansu miniszterelnököt megölte egy merénylő, aki nyíltan a jobboldali Fedayin Iszlám csoporthoz tartozott. Ezt a vallási csoportot vezette Ayatollah Ruhollah Khomeini, a Síita muszlim vallás vezető személyisége. Ezzel nem csak a belpolitikai berendezkedés stabilitása kérdőjeleződött meg, hanem a teljes hatalmi struktúra is. A 60-as évek végén Irán államközi aktivitása felértékelődött a térségben, mivel a brit katonai erők úgy határoztak, hogy 1971 végére kivonják csapataikat az öbölből, ezzel nyitva hagyva az ellenőrző hatalmi kérdést az arabok és a perzsa erők közt. A Hormuzi-szoros felügyelete stratégiai kérdés, ami a mai napig befolyással van az aktuális politikai és gazdasági viszonyokra. A Pahlavi rezsim bukásának számos előzménye volt, melyek mind előre jelezték egy esetleges rendszerváltás bekövetkezését. 1975-ben Shah úgy vélte, hogy a több frakció jelenléte a politikai színtéren hátrányosan befolyásolja az ország stabilitását, így egypártrendszer bevezetését rendelte el. Amir Abbas Hoveida miniszterelnökségével elkezdődött egy új korszak, ami éppen Shah korszakának végét jelentette, ugyanis a pártrendszer átalakítása nem hozta a tőle elvárható pozitív változásokat.

II. 2. Khomeini a de facto vezető 1977 és 1978 táján a „Nagy változást” megelőző időszakban az egyetemek játszották a vezető szerepet. Shah összes intézkedése ellenére az elégedetlenség folyamatosan nőtt és megállíthatatlanul terjedt az országban. Az ellenállás nem csak az országon belül szerveződött, hanem külföldről is. Száműzetését töltve, Ayatollah Khomeini Franciaországból kezdte szervezni az ellenálló mozgalmat. 1979 januárjában megalapította az Iszlám Forradalmi Bizottságot, amelyet követően iráni támogatói sürgették visszatérését. Khomeini egy hónap múlva megérkezett Teheránba, ahol hatalmas támogatói kör üdvözölte. A hatalmon lévő

döntéshozók

ekkor

már

tisztán

látták,

hogy

Khomeini

megjelenésével

visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el és a tényleges irányítás átkerült a Khomeini által kiválasztott Iszlám Forradalmi Bizottság kezébe.

9

Khomeini lett a de facto vezetője Iránnak, azonban a vallási nézeteinek beiktatása az államirányításba sorozatos ellenállásba ütközött, nem csak a külső támogatói réteg körében, hanem az Iszlám Forradalmi Bizottságon belül is. Nem csupán a vallási nézetek beemelésének mértéke jelentette a konfliktus elsődleges forrását, hanem egyáltalán a vallás megjelenítése. A kurdokkal fennálló autonómia felállításának vitája gyakran nyílt összecsapásokhoz vezetett, nem beszélve az iraki-iráni ellentétről, ami a Szunnita – Síita ellentéttel is teljesen azonosítható. Utóbbi konfliktust nem csak elméleti szinten folytatták, hanem tényleges háborút indítottak egymás ellen (19801986). 1979. november 4-én iráni diákok túszul ejtettek 53 főt az amerikai nagykövetségen, követelve a Shah hazatérését és egyben bíróság elé állítását Teheránban. Ez rányomta bélyegét az iráni-amerikai kapcsolatokra, ami addig sem volt problémamentes.6 Csak 1981. január 20-án engedték el a túszokat, egyfajta kegyet gyakorolva az újonnan megválasztott Ronald Reagen amerikai elnöknek. Khomeini rendszerének első intézkedései közt szerepelt az izraeli kapcsolatok megszakítása és ezzel együtt nyitotta meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet teheráni irodáját nem titkolt célt mutatva. 1979. április 1-én megalakult az Iráni Iszlám Köztársaság, amely teljesen átformálta az addig kialakított állami berendezkedést.7 Az első választott elnöke az új iráni köztársaságnak Abolhassan Bani-Sadr (75%-kal) volt. Az Iszlám Republikánus Párt mindenki által nyilvánvaló Khomeini általi támogatottsága rányomta a bélyegét a választásokra és ezzel együtt a miniszterelnök választott személyére is. Az igaz, hogy Khomeini engedélyezte május 7-én Bani-Sadr elnöknek, hogy kiválassza a miniszterelnököt, azonban ezt az IRP (Iszlám Republikánus Párt) ellenezte és ezzel el is érte, hogy a Majles (parlament) döntsön az adott tisztségről, nyilvánvalóan az ő érdekeinek előremozdítása miatt. 1980. július 18-án az Iszlám Forradalmi Bizottság átadta az irányítást, azonban a kormány megalakítása eltolódott, meghatározott személyi kérdések miatt. Khomeini, BaniSadr és Beheshti (az IRP elnöke) hármasa alakította ki azt a kört, amelynek meg kellett felelnie az adott jelöltnek. Ha Khomeini-nek „tetszett” az adott jelölt, akkor Behesti-nek nem. Emiatt húzódott el az első kormány megalakítása, amelynek nem kisebb feladatot kellett végrehajtania, mint stabilizálni egy teljesen új politikai elittel rendelkező állam politikai 6

Az amerikai fél kiszabadító akciót szervezett az 53 túsznak, amit azonban a küldetés utolsó fázisában lefújtak. Az ügy azért nyert nyilvánosságot, mert a hazautazó helikopterek összeütköztek és 8 ember meghalt a balesetben. 7 Ennek az államhatalmi rendszernek a felépítése a későbbiekben kerül elemzésre.

10

helyzetét. Muhammad Ali Rajai személye megfelelt az elnöknek és így hivatalosan is miniszterelnök jelölt lett. Ezután 1981 júniusában a Legfőbb Vezető (Supreme Leader) Khomeini felmentette tisztségéből Bani-Sadr-t, mint a Fegyveres Haderők parancsnokát, ami után Bani-Sadr le is mondott elnöki tisztségéről is.8 Ezután következett az a pár hónap, amikor kérdésessé vált az egész új rendszer létjogosultsága és veszélybe került az egész ország stabilitása. 1981. június 28-án egy bombarobbantási merénylet során meghalt az az Ayatollah Behesti, aki az IRP vezetője volt, illetve elhunyt 4 miniszter és 20 parlamenti képviselő. Ezek után 1981. július 24-én megtartották az időközi elnökválasztást, ahol Muhammad Ali Rajai (az előző miniszterelnök jelölt) nyert és Muhammad Javad Bahonar lett az újdonsült miniszterelnök. Nem sokáig örülhettek megszerzett tisztségüknek, 1981. augusztus 29-én újabb bomba robbant, megölve Rajai elnököt és Bahonar miniszterelnököt. A sorozatos merényletek és újraválasztásokat követően Ayatollah Muhammad Reza Mahdavi Kani lett az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. A kétfordulós elnöki választást pedig toronymagasan Hojatolaslam Ali Khamenei nyerte meg (16 millió szavazattal a 16,8 millióból).9 Október végére ismételten új miniszterelnököt kellett kijelölni (Mir Hossein Mousavi), miután Ayatollah Muhammad Reza Mahdavi Kani lemondott. Ne felejtsük el, hogy mindeközben háború folyt Irán és Irak közt, így elképzelhetjük, hogy milyen belpolitikai helyzet jellemezte az akkori Iszlám Köztársaságot. Az iráni forradalom bekövetkezte után, az iraki elnök Szaddam Husszein úgy vélte, hogy a meggyengült, belpolitikailag bizonytalan Iránt most időszerű kivonni a térségből. Mindezt egy céltól, a közel-keleti hatalom megszerzésétől vezérelve. Első lépésként Irán megtámadását tartották célszerűnek, egyrészről a jövőben szükséges, a megnövekedett igények kielégítéséhez megfelelő olaj készletek biztosítása miatt, másrészről pedig egyfajta erődemonstráció végett.

8

Ezután Franciaországba menekült és megalakította a Nemzeti Ellenállási Bizottságot (National Council of Resistance) 9 FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp. 389.

11

II. 3. Irán kontra Irak 1980 szeptemberében Szaddam Husszein megtámadta Iránt. A kezdeti sikereket követően azonban az iraki előrejelzésekkel ellentétben az iráni belpolitikai irányítási rendszer és a hadsereg nem omlott össze. Ráadásul újabb területeket nyert az ellentámadásba lendült Khomeini által vezetett ország. 1985 áprilisában az ENSZ főtitkár Javier Perez de Cuéllar ellátogatott Teheránba és Bagdadba is, hogy kieszközölje a béketárgyalások indítását és ezzel együtt a tűzszüneti megállapodásokat. Iráni részről – mivel állításuk szerint őket támadták meg – olyan követelési listát nyújtottak át, amely többek között Husszein és a Baathist párt10 lemondását és 350 milliárd dollár jóvátételi kifizetést tartalmazott. A békekötésre nem került sor, érthető okok miatt az iraki fél nem hátrált meg.11 A későbbiekben kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államok 1985 közepe óta szállított harcászati eszközöket Iránnak,12 nem kis elégedetlenséget keltve a világ közvéleményének körében. Az iráni-amerikai kapcsolatokat egy túszdráma hozta felszínre, miután egy Libanoni Síita szélsőséges csoport, amerikaiakat ejtett foglyul. Iránt, mint Síita közreműködő fél került a középpontba, azonban a külpolitikailag kényes ügy, belpolitikai bizalmatlansági problémákat gerjesztett. Az elnök, illetve a miniszterelnök sem tudott róla, Khomeini és a tárgyalások levezetésére kijelölt majles-i házelnök (Speaker)13 Hojatoleslam Ali Akbar Hashemi Rafsanjani felelt az ügy sikeres lezárásáért. Ali Khamenei-t újraválasztották az 1985-ös választásokon, így teljesen kitöltve első elnöki periódusát, ami nem feltétlenül meglepő az akkori viszonyokat tekintve. Aztán 1987 júliusában egy igen érdekes fordulat következett be. Az addigi vezető támogatottságú IRP feloszlatását kérte Rafsanjani - Khomeini engedélyével - mivel úgy vélte létjogosultságuk kérdésessé vált a stabilizált iráni politikai palettán.

10

Baathist párt: 35 évig uralták Irakot, legfőképpen Szaddam Husszein vezetése alatt. Leginkább Szunnita közeli csoportról volt szó, amely szocialista és nacionalista értékekkel is büszkélkedhetett. Az ő közreműködésükkel alakult ki az a rendszer, amelynek Husszein lehetett a teljhatalmú vezére. THE NEW YORK TIMES (n.d.) – Baath Party - topics.nytimes.com http://topics.nytimes.com/topics/reference/timestopics/organizations/b/baath_party/index.html – 2012.03.02. 8:32 11 Egyébként belegondolva egy esetleges visszavonulás lehetőségébe, teljesen hibás következtetéseket vontak le az ENSZ vezető tanácsadói. Husszein, mint az elsődleges állami és ideológiai vezető, a hadsereg főparancsnoka egyszerűen nem veszíthet harcot, mivel ezzel megkérdőjelezné létjogosultságát a hatalomra. 12 Az Amerikai Egyesült Államok, a hivatalos tiltó rendelkezések ellenére fegyver kereskedelmet folytatott Iránnal. A szállítmányok egyfajta ellenszolgáltatást nyújtottak az iráni félnek a túszdrámában való segédkezésért. 13 Az iráni parlamenti intézményben a házelnök pozíciója jelentős hatalmi tisztséget jelent

12

A harmadik parlamenti választásokon 1988 áprilisában és májusában a reformista erők kerültek előtérbe (az IRP megszűnésének is köszönhetően). Rafsanjani ismételten házelnök lett, biztosítva így egyre növekvő befolyási erejét. 1987-88-as iráni-iraki háború folytatása kapcsán kijelenthető, hogy a kezdeti több éves lendületet felváltotta az erőtlen manőverek alkalmazása, ami rövidtávon az újonnan megszerzett iráni területek fokozatos elvesztését eredményezte. A tűzszünet megkötése után egy semleges országban történtek a béketárgyalások, 1988. augusztus 25-én, Genfben. Az egyik leglényegesebb kérdéskört a „ki kezdte a háborút?” jelentette. Egymásra mutogatván a felek nem tudtak megállapodni, így egyikük sem lett megjelölve úgy, mint a hibás fél. A svájci közreműködés – a semleges fél bekapcsolása a tárgyalásokba – meghozta az eredményt és kinyilvánították a felek, hogy a tényleges háborút Irak indította 1980. szeptember 22-én. Ez lényegtelen tényezőnek tűnhet sokak számára, azonban a nemzetközi tárgyalások során, illetőleg ilyen esetekben a nemzetközi jog gyakorlásakor, igenis az egyik leglényegesebb, hogy ki támadott meg kit, és ez támadásnak minősül, vagy csak megelőző csapásnak. A kölcsönös kártalanításról nem tudtak megegyezni, viszont fogolycserék, területi viták lezárása és hivatalos tűzszünet következett be a genfi tárgyalásokat követően.

II. 4. Khamenei a múlt és a jövő 1989. június 3-án elhunyt Ayatollah Khomeini, a forradalom hőse, így hagyva maga után hatalmas űrt a politikai elitben. A hirtelen jött változást és bizonytalanságot sürgősen stabilizálni kellett, hiszen a 80-as évek eleji választási problémák (sorozatos merényletek) kihatottak az iraki háború bekövetkeztére. A Szakértők Közgyűlése (Assembly of Experts)14 az addigi elnök Khamenei-t választotta meg a Legfőbb Vezetőnek, mely poszttal ő politikai karrierjének csúcsára érkezett. Természetesen egy ilyen döntés sikeres eredményéhez szükséges egyfajta széles körű támogatottság, ami Khamenei-nél meg volt. Ezek után Rafsanjani bejelentette igényét az elnöki posztra, mindemellett még meghosszabbították 1 évvel házelnöki megbízatását. Talán a fenti háborús történésekből is kifolyólag hirtelen egyetértés támadt a különböző politikai erők közt Rafsanjani elnökjelöltségével kapcsolatosan. Mindenkinek az volt az érdeke, hogy a hirtelen megüresedett pozíciók betöltésre kerüljenek, és stabilizálódjon a belpolitikai helyzet. A július 28-án megtartott elnöki választásokat követően Rafsanjani csaknem totális győzedelmet könyvelhetett el, a

14

A Szakértők Közgyűlésének (Assembly of Experts) feladatának és jogkörének leírása a későbbi fejezetben kerül kifejtésre

13

szavazatok 95,9%-t szerezte meg.15 Ezt követően 1989. augusztus 17-én iktatták be hivatalosan is, ezután kezdve el egy merőben más külpolitikai hangvételű kormányzást, amely inkább „nyugat” és reform közeli. Ez mindenképpen hasznot jelentett Irán gazdaságának, a jövőbeni befektetések megindulását tekintve, azonban ezzel párhuzamosan erősödtek azok a félelmek, amik az iszlám vallás értékeinek veszélybekerülését tekintették fő problémának. 1990 augusztusában, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, Irán teljes mellszélességgel kiállt a kis állam mellett, ezzel együtt elitélve az iraki agressziót, biztosítva egyéb öböl menti államokat védelmi segítségéről Irakkal szemben. Mindezek mellett megelégedéssel nyugtázta az iraki-iráni háború lezárásaként, az iraki fél által elismert jóvátételi passzusokat. A kuvaiti háború számos külpolitikai aggodalmat vetett fel az újonnan megválasztott Rafsanjani számára. Egyrészről voltak olyan politikai erők, amelyek úgy vélték, hogy Irak mellett egyfajta vallásháborút kellene folytatni (Khamenei és a konzervatív erők), másrészről pedig olyanok, mint Rafsanjani, aki elfogadta a „nyugati” erők jelenlétét, azonban biztosítékot kívánt, hogy az incidens lezártával kivonulnak a térségből. Iraknak nem sikerült „belerángatnia” az iszlám ideológiát a háborúba és így nem is tudott a közel-keleti térségből jelentős támogatói erőkre szert tenni. Irán álláspontja megegyezett az ENSZ Biztonsági Tanácsának közleményével, amely kimondta az azonnali tűzszünet elrendelését, illetőleg az iraki haderő kivonulását Kuvaitból és a nemzetközi erők távozását az öbölből. Mindezek mellett Irán elítélte Izrael „West Bank-i” és a Gázai Övezeti bevonulását is, hasonlítva az iraki eseményekkel. A fenti ellentétek felerősítették a rivalizálást a szembenálló pártok között. Rafsanjani kihasználta elnöki pozícióját és politikai befolyását, amivel elkezdődött a konzervatív erők lassú gyengítése. A soron következő majles-i választásokon átbillent a mérleg nyelve a Rafsanjani-t támogató erők felé, 70%-os többséget szerezve meg a döntéshozásban. Az elnök új házelnököt választott Ali Akbar Nateq Nouri személyében, aki a konzervatív Mahdi Karrubi-t váltotta. Ezzel a lépéssel is kinyilatkoztatta hatalmának megerősítését. Rafsanjani elsődleges külpolitikai célja az integráció volt, hogy párbeszédet nyisson a világ, vezető nagyhatalmaival. Ez többé-kevésbé sikerült, azonban Bill Clinton beiktatását követően, az USA mérsékelt politikát folytatott Iránnal és csökkentette az országba irányuló gazdasági tevékenyégének mértékét, és gátolta nemzetközi adósságuk újraütemezését. 1995 elején USA, Nagy-Britannia és Izrael először hívta fel a figyelmet egy esetleges atomfegyver 15

REUTERS (1989) - Rafsanjani Declared Iran Election Winner - New York Times – History – www.nytimes.com http://www.nytimes.com/1989/07/30/world/rafsanjani-declared-iran-election-winner.html - 2012.03.02. 11:00

14

fenyegetettségre Irán részéről, amit az Atom Energia Ügynökség (IAEA) nem erősített meg. A tiltás ellenére (felfedezhető egy „kis” hasonlóság a jelenlegi helyzettel) Oroszország legalább 1 db 1,000-MW nukleáris reaktort adott el Iránnak, mely széleskörű kritikát váltott ki.16 Ezek után az USA megtiltotta a közvetlen tőkebevitelt Iránba, az amerikai illetőségű cégeknek, mellyel nyomást kívánt gyakorolni a Rafsanjani elnöksége alá tartozó kormányra. Ez az embargó azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, mivel az Európai Unió és Japán se követte az Egyesült Államok gyakorlatát. Irán régiós politikája rendeződött az elmúlt időszakban. A kuvaiti háború során sikerült egyfajta vezető szerepet betöltenie Iránnak, amit mindig is szeretett volna elérni. Rendezte viszonyát Jordániával, Tunéziával, Egyiptommal és az öböl-menti államokkal. A Szunnita többségű Szaúd-Arábiával is normalizálódott a helyzet és félretették vallási nézetkülönbségeiket.17 Iránt negatívan érintette, hogy nem sikerült megalkotnia az egységes régiós védelmi rendszert, amely biztosította volna helyzetét a térségben, azonban a Szovjetunió 91-es szétesésével, jelentősen megnőtt a közép-ázsiai régióban függetlenedett államok száma, és így Iránnak lehetősége nyílt kétoldalú megállapodásokat kötve, egy szövetségi rendszert kiépítenie. Az 1996-os majles-i választásokat megelőzően nyílt versengés folyt a felerősödő konzervatív és liberális erők közt, akik megpróbáltak úgy helyezkedni, hogy minél nagyobb támogatottságot szerezzenek meg, az 1997 májusi elnökválasztások előtt (Az Alaptörvény ugyanis nem engedélyezte a harmadszori elnöki megválasztást.). Márciusban Rafsanjani-t megválasztották az „Iszlám Vallás Szükségszerűségét Megállapító Bizottság”18 élére (amely bizottság az Őrzők Tanácsa és a Majles közt hívatott a kapcsolatot fenntartani), ezzel is biztosítva politikai befolyását az elkövetkező 5 évre. Az Őrzők Tanácsa 4 jelöltet állított fel az 1997. május 23-án tartott elnökválasztásra, a konzervatívoknak nem sikerült egy fő kizárólagos küldöttet sem kiválasztani. Khatami első megválasztásával (2001-ben ismételten ő lett az elnök, kiemelkedő támogatottságot szerezve), nem csak a reformista erők kerültek hatalomra a konzervatívokkal szemben,

hanem

egyfajta

rendszer

ellenességi

üzenetet

is

megfogalmazott

Irán

választópolgárainak köre. A 2001-es ismételt megválasztását követően, az előző megállapítás

16

IRAN WATCH (Idézi: RISK REPORT) (1995) – Nuclear Suspicion Grows – www.iranwatch.org http://www.iranwatch.org/wmd/wmd-nuclearupdate-1995.htm - 2012.03.02. 12:01 17 Hadzs évében kb. 115.000 zarándok érkezett 1991-ben Szaúd-Arábiába Iránból. A Hadzs az Iszlám 5 alapparancsolatának egyike. 18 Council to Determine the Expediency of the Islamic Order – a magyar megfelelője szabadfordításban lett megadva

15

teljességgel helytállónak bizonyult, hiszen nagyobb számú szavazattal nyert az elnök, mint előző ciklusában, így cáfolva meg azokat a konzervativista állításokat, hogy a reform intézkedések

meggyengítik

az

iráni

központi

államhatalmi

rendszert.

A

97-es

megválasztásakor azt mondta a választópolgároknak, hogy konszolidálni fogja a demokratikus intézményeket és támogatni fogja a szólásszabadságot. Ebben az időben következett be a konzervatívok viszonylagos szétválása, egy középre húzó és egy szélsőségesebb irányelveket követő frakcióra. Khatami elnökké való megválasztásával, az addigi reform törekvések nem szakadtak meg, és még inkább izoláció ellenes külpolitikai fordulat vette kezdetét a nemzetközi tárgyalások során. Az USA-val történő egyezkedés és tárgyalás jelentette mindig azt a témát, ami a legmegosztóbb volt az iráni politikai elit körein belül. Azonban a párbeszédek félrecsúsztak, mivel az amerikai fél olyan témakörök tisztázását vettette fel elsődleges lépésként, ami Iránt nyilvánvalóan egy irányba sodorta, választási lehetőség nélkül (ilyen volt a nukleáris fegyverkezés, a terrorizmus, illetőleg a közel-keleti békefolyamatok témája). A nemzetközi párbeszédek hangnemét ismételten negatívan befolyásolta az orosz féllel kötött nukleáris megállapodás, amely során befejezték az első reaktor beszerelését, illetve folytatták azoknak a jövőbeni terveknek a kidolgozását, amelyek 3 további helyszínen tennék lehetővé egyéb reaktorok további felszerelését. A megállapodást az orosz fél részéről Yevgenii Adamov, a nukleáris ügyekért felelős miniszter, iráni részről pedig Muhammad Aghazadeh, az iráni Atomenergia Egyesület vezetője írta alá. Az ellenvetések ellenére Irán előzőleg aláírta és ratifikálta az atomsorompó-egyezményt és teljes betekintést engedett a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökségnek, hogy meggyőződhessenek a polgári felhasználás kizárólagos céljairól. 2000 decemberében Oroszország megállapodott Iránnal egy bizonyos védelmi rendszer kialakításáról, amely során harcászati eszközöket adtak el és technológiai segítségnyújtásról biztosították Khatami elnököt. 2001 márciusában, miután a nemzetközi közvélemény megkérdőjelezte az előző megállapodás védelmi minőségét, Putyin kijelentette, hogy csakis védelmi célból szállít fegyvereket az iráni félnek. A New York és Washington DC ellen elkövetett 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően Khatami azonnal kinyilatkozta teljes együttérzését. Ez a nyilatkozat Ayatollah Khamenei-től elmaradt és csaknem 1 hét múlva adta ki közleményét, amelyben elítélte az ilyen fajta terrorcselekményeket, illetőleg óva intett Afganisztán esetleges megtámadásától, az ezzel járó civil áldozatok magas száma miatt. Ezzel a kijelentéssel nem csak a konzervatív sajtó értett egyet Iránban, hanem a liberális is, 16

leszögezve, hogy nem támogatják tevőlegesen az esetlegesen bekövetkező amerikai beavatkozást. Ezek után az USA vezette harcoló alakulatok megtámadták Afganisztánt 2001 októberében. Mindeközben felerősödtek a reform mozgalmak Iránban és az év végére már 60 felszólalót zártak börtönbe, Majles-ban tett nyilatkozatuk miatt. Khamenei szigorúan védte azt az utolsó vonalat, amely kikezdhette volna neki, mint a Legfőbb Vezetőnek az alakját és a hozzáfűződő vallási intézmények létjogosultságát az államirányítási rendszerben. Ezeknek a reformista megnyilvánulásoknak egy feltételezhető új szintű párbeszéd lehetősége adta a táptalajt, amit az amerikai féllel folytattak volna. Az afgán beavatkozás jelentős problémát jelentett a menekültekkel kapcsolatosan, így az iráni politika folyamatos nyomás alá került. A térség háború sújtotta területei kényes kérdéseket vetettek fel a jövőre nézve, és ebben a felek óvatosan nyilatkoztak. Kérdéses volt a háború lezárása és egyáltalán a kivonulás ideje. Problémát jelentett, hogy a harcnak nem volt igazi célja, és így nem igazán lehetett kinyilvánítani a győzelmet. A terrorizmus elleni háborúban közvetlenül beazonosítható ellenfelek, akiket pedig sikerül lokalizálni, azok is kisebb csoportokat alkotnak. Az afganisztáni küldetés célja köztudott volt, azonban azt senki sem tudta, hogy mi lesz azután. Már pedig egy ilyen akció leglényegesebb pontja, hogy miként fognak kimenni onnan az amerikai csapatok. Az iráni reformista törekvéseknek Bush vetett véget egy januári beszéde kapcsán. 2002. január 29-én Bush elnök egy lapon említette Iránt, Irakot és Észak-Koreát, és úgy jellemezte őket, mint a „gonosz tengelye” (Axis of Evil).19 Ez a nyilatkozat végérvényesen megmutatta, hogy hányadán állnak egymással. Ezzel együtt kézzelfogható fenyegetettséget jelentett az amerikai jelenlét Afganisztánban. 2002-ben viszonylag normalizálódott a helyzet az afgán területeken, és az esetleges Szaddam Husszein elleni fellépésnek is csak az Izraelpalesztin konfliktus felerősödése szabhatott gátat. Az amerikai jelenlét egyre jobban növelte azokat a félelmeket, amelyek a térség függetlenségének tényét kérdőjelezték meg. Iránban például kinyilvánították, hogy bárki, aki a sajtóban az Egyesült Államokkal való párbeszéd lehetőségét veti fel, bűncselekményt követ el. Mindemellett az oroszokkal való nukleáris együttműködés továbbra is fennakadás nélkül folytatódott, és Putyin biztosította az iráni vezetést, hogy a jövőben is számíthatnak a megállapodásban foglaltak betartására. Természetesen ez az amerikai és a „nyugati” félnek finoman szólva nem tetszett és további szankciók meghozatalát tervezték. Khatami elnök

19

A tengely elnevezést a második világháborúban használták, a szövetséges erők ellenségeinek gyűjtőneveként.

17

kijelentette az esetleges iraki beavatkozás kapcsán is, hogy mélységesen elítéli az amerikai beavatkozást, és már nem csak veszélyforrásnak, hanem egyenesen fenyegetésnek veszi az ilyen fajta tevékenységeket. Nyilvánvalóvá vált az iráni döntéshozók számára, hogy elérhető közelségbe került annak a lehetősége, hogy Irán legyen a következő a sorban. 2003-ban a helyközi választásokon rendkívül alacsony részvétel mellett, a reformista erők vereséget szenvedtek és ismételten felerősödtek a konzervatív irányelveket követő hangok. Ennek volt köszönhető, hogy csekély számú ismeretlen konzervatív jelölt is megválasztásra került, akik szélsőségesebb hangnemet ütöttek meg a törvényhozásban. A szélsőségek térnyerésének növekedése egyenesen arányos módon növekedett az amerikai jelenlét egyre erősödő mértékével a térségben. Az iraki előkészületek nem érintették hidegen Teheránt sem, mivel folyamatosan két oldal közt kellett állást foglalniuk. Egyfelől támogattak egy bizonyos mértékű rendszerváltást Irakban, Szaddam Husszein leváltásával, másrészről pedig keményen elhatárolódtak a katonai beavatkozás lehetőségétől, és az ENSZ közreműködését sürgették. A terrorizmus kényes témája Irántól is olyan reakciót váltott ki, amelynél tisztában voltak azzal, hogy teljesen el kell minden e féle cselekménytől határolódniuk. Ha esetleg bármiféle kapcsolat derülne ki a terrorcsoportok és a teheráni vezetés között, az beláthatatlan következményeket jelentett volna. A minden körben visszatérő nukleáris fenyegetettségből adódó konfliktushelyzetek periódikusan jelentek meg. Khatami kijelentése, miszerint jól haladnak az atomlétesítmények fejlesztési munkálatai, újabb olaj volt a tűzre. USA nyomatékosan felszólította a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (IAEA), hogy vizsgálataival bizonyítsa be, hogy nem csak polgári célból kerülnek kifejlesztésre az atomlétesítmények. Putyin nem csak gazdasági megfontolásból folytatta továbbra is a kérdéses ügyleteket, hanem véleményem szerint presztízskérdésből is. A „már csak azért sem” politikát szívesen folytató orosz fél, nem volt hajlandó szélsőséges lépésekre, viszont a mérsékelt politika eszközeivel élve folyamatosan konfrontálódott az USA-val. 2003. október 31-én határidőt szabott ki az IAEA, mégpedig egy jegyzőkönyv

szerződés

aláírására.

Ebben

az

egyezményben

Irán

nyilatkozik

atomlétesítményeinek nem harcászati szempontból való felhasználásáról, illetve nagyobb betekintést enged a nemzetközi szakértők bizonyos csoportjainak. Ez azonban dilemma elé állította a döntéshozókat, ha ugyanis „behódolnak” az amerikai nyomásnak, úgy lényeges pozícióvesztést könyvelhetnek el a régióban, és tekintve az iraki és afgán történéseket, ez igen kényesen érintheti az iráni ideológiát. Ha viszont megtagadják, és nem írják alá, akkor olyan sorsra juthatnak, mint Észak-Korea, mely csaknem teljes izoláltsággal néz szembe. Az utóbbi 18

elkerülése végett Irán biztosította az IAEA-t, az aláírás megtételéről, amivel egyidejűleg időt nyert a fokozódó nemzetközi nyomás ellen. Ha teljesíti az összes, az Ügynökség által felállított követelést, akkor békésmódon tud olyan atomlétesítményeket fenntartani, ami folyamatos fenyegetettségi szintet képes mutatni a térségben. Nem feltétlenül az atomfegyver megléte jelenti ugyanis a tényleges erőt, hanem a lehetőség a meglétére. A hetedik parlamenti választásokat megelőzően jelentősen nőtt a politikai bizonytalanság az országban. A konzervatív és a reformista erők továbbra is szemben áltak egymással azonban ebben az esetben más tényező is megzavarta ez a versengést. 2004. január 11-én az Őrzők Tanácsa elutasította a jelöltek felét, így akadályozva meg a reformista erők túlzott jelenlétét a február 20-ai választásokon. Ez nyilvánvalóan a Legfőbb Vezető Khamenei egyetértésében történt, mivel az ő felügyelete alatt zajlottak a jelölt vizsgálati folyamatok. Az ügy olyannyira elmérgesedett, hogy a reformista erők a választások elhalasztását kérvényezték, de ezt Khamenei elutasította. Ezután sikerült rendezniük soraikat, de számos olyan demonstrációt tartottak, mellyel nyíltan kinyilvánították elégedetlenségüket a meghozott döntésekkel kapcsolatosan. A jelöltállítási huzavona után a reformista erők nem tudtak elég jelöltet kiállítani a meghatározott majles-i helyekre és a kétfordulós választások után, eléggé jelentős vereséget szenvedtek a konzervatív erőktől, akik jelentős nyereségként nyugtázták az eredményeket.

II. 5. Neo – Ahmadinejad - Konzervatív A 2005-ös elnöki választásokat megelőző jelölt állítási tiltást, már megszokható tevékenységnek is tekinthetjük, mivel ismételten több száz reformista jelöltet vettek le a listáról az Őrzők Tanácsának tagjai. A május közepi elnökválasztás jelöltjei a következő személyekből tevődtek össze: Ali Akbar Hashemi Rafsanjani, a volt elnök, Muhammad Baqir Qalibaf, a volt rendőrfőkapitány, a Rádió és Televízió Tanács volt elnöke Ali Ardeshir Larijani, Mahdi Karrubi, a volt házelnök, és végül Mahmoud Ahmadinejad, a populista teheráni polgármester. Visszatekintve itt láthatjuk, hogy az előzetes helyközi választásokon megjelenő szélsőséges konzervatív erők részvétele, mekkora hatást gyakorolt Irán jövőbeni politikájára. Az első forduló mérsékelt győzelmet hozott Rafsanjani-nak (21%), Ahmadinejad pedig (19,5%) a második helyen állt, nem sokkal lemaradva. A reformista erőknél problémát jelentett, hogy számos jelöltjük azonos nézetet képviselt, kisebb különbségekkel, így elaprózva a szavazatokat egymás közt. Rafsanjani győzelmére sokan fogadtak, és számos érv mellette szólt. Khamenei beiktatásakor ő volt az első elnöke az új Legfőbb Vezetőnek, és 19

folyamatosan jelen volt a politikai elitben a kétciklusú elnökségének lejárta után is. A meglepetésként berobbanó Ahmadinejad támogató tábora leginkább a városi szegényekből tevődött össze, akik konzervatív értékekkel egyetértésben álltak ki a polgármester mellett. Ennek ellenére az első forduló után is úgy gondolták az elemzők, hogy a reformista Rafsanjani fog befutni a végső fordulóban. A második és egyben utolsó fordulóban Ahmadinejad 12 millió szavazatot gyűjtött be és ezzel toronymagasan megverte a második helyen végző Rafsanjani-t. Úgy tűnik, hogy a teheráni polgármesternek sikerült megnyernie a szegényeket a vagyon újraelosztásával, az állami bürokrácia leépítésével és a civil erő megjelenítésével az államhatalmi berendezkedésben. Habár ez a választás a reformisták feletti győzelemként volt elkönyvelve, az is kiderült, hogy a konzervatív értékeket felvállaló frakció két irányba tolódott el. Egyrészről jelen voltak a „hagyományos” konzervatívok, a bazaari-k20 és a papság, a másik részről pedig az új iszlám populista csoport (Ahmadinejad vezetésével).

II. 6. Ahmadinejad atomprogramja I. Az új elnök megjelenésével, erősödött a nyomás a nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos témákban. Az urándúsítási program beindításával az ENSZ Biztonsági Tanács elé került az iráni dosszié, mely már az Európai Unió, vezető politikusainál is kiverte a biztosítékot. Teherán olyan nyilatkozatot tett, mely szerint nem hajlandó az urándúsítási eljárást kiszervezni Oroszországba, és az iráni területeken kívánja elvégezni. Ezzel ismételten holtpontra kerültek a tárgyalások, mivel ezzel a nyilatkozattal Irán nyíltan ellentmondott a „Nyugatnak”. Ez nyilvánvalóan nem tekinthető meglepő fordulatnak, ha számításba vesszük az újonnan beiktatásra került neo-konzervatív Ahmadinejad-ot. Az Atomenergiai Ügynökség felszólította Iránt ismételten az urándúsítási program leállítására, viszont ennek megszegése esetén nem derült ki, hogy milyen szankciókkal fogják sújtani az országot. Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy a jól bevált „húzd meg, erezd meg” politika fogásaival él Teherán. Kihasználják azokat a nemzetközi jogi szabályozásokat, melyek betartásával nem képesek ellenlábasaik gyakorlati korlátozásokat foganatosítani. Kérdésként merülhet fel természetesen, hogy ezt a politikát meddig lehet sikeresen folytatni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa különböző határidőket szabva ki, várt arra, hogy a lépéskényszerbe került Irán döntsön. Ennek elmaradásával már a korlátozások fajtáinak 20

Gazdasági és politikai befolyási erővel bíró csoport, legfőképpen a városok központjában található. Történelmi hagyományokkal rendelkezik, és gyakran működik együtt szociális csoportokkal, illetőleg különféle politikai frakciókkal (leginkább a konzervatív vonalon). HARRIS, K. (n.d.) – The Bazaar – United States Institute of Peace – iranprimer.usip.org – http://iranprimer.usip.org/resource/bazaar -2012.03.02. 19:35

20

beiktatásával foglalkoztak, és előtérbe került a tényleges válaszlépés lehetősége is. Ahmadinejad azonban megelőzte a Tanácsot, és 2006. május 8-i levelében – Bush elnöknek címezve – javaslatokat közölt a jelenlegi globális problémákból való kilábalás lehetőségeinek felsorolásával. Többek között kitért arra is, hogy érdekes számára az a tény, hogy azok ellenkeznek legjobban atomprogramja ellen, akik számos nukleáris töltetű harcászati eszközzel rendelkeznek.21 A továbbiakban ellensúlyozva az izolációval járó nemzetközi súlyvesztést, Ahmadinejad számos - hozzá közeli - ideológiájú országot keresett fel, így gyűjtve nem feltétlenül támogatókat, hanem egy olyan kört, amely azt bizonyítja, hogy Irán mégsem egyedüliként van jelen az ellenkező oldalon. Ebben a körben jelen volt Venezuela, Oroszország, számos muzulmán és öböl-menti állam, és egy Shanghai Co-operation Organization22 (10 állam) néven elhíresült tanácskozás, ázsiai résztvevőkkel. Ahmadinejad nemcsak a nemzetközi szervezetekkel és USA-val került összetűzésbe, hanem a közel-keleti térségben található Izraellel is. Irán elnöke ugyanis egyik beszédében megkérdőjelezte a Holocaust tényét. Egy mítosznak jellemezte, amit szándékosan felnagyítottak a zsidóság képviselői, hogy ezzel jogot gyakorolhassanak a jelenlegi államuk területeire.23 Abban megoszlanak a vélemények, hogy ez pusztán egy provokáció, vagy tényleges ideológiai szembenállás, az azonban biztosra vehető, hogy ez eléggé behatárolta a két ország párbeszédeit az elkövetkezendő időkre.

II. 7. Ahmadinejad belpolitikai népszerűségének alakulása Ahmadinejad 2005-2006-ig terjedő időszakban növelte népszerűségét belföldön, és talán párhuzamosságot is felfedezhetünk a belpolitikai népszerűség növekedése és a külpolitikai térvesztés növekedése között. Ez nem meglepő, hiszen az elszegényedett lakosság az újdonsült elnökben látta azt az erőt, amely képes felemelni őket a nyomorból. A szélsőséges konzervatív nézetek egyre nagyobb volumenű terjedésével, kissé a saját csapdájába eset Ahmadinejad. Gyakran kellett olyan konfliktushelyzetekbe bonyolódni, ami lényegében csakis a belföldi szélsőséges nézetek táplálását szolgálta. 2006 közepén úgy tűnt, hogy ez a megszerzett támogatottság bőven kitart a 2009-es elnökválasztásig, amikor egy esetleges újraválasztás következhet be. Természetesen nem ellenvetés nélkül történt a kormányzási gyakorlat, azonban úgy tűnt, hogy a nemzetközi helyzet eltereli a figyelmet a 21

FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp. 402. GLOBALSECURITY.ORG (n.d.) – Shanghai Cooperation Organization (SCO) – www.globalsecurity.org http://www.globalsecurity.org/military/world/int/sco.htm - 2012.03.03. 10:45 23 IRAN’S AHMADINEJAD ON HOLOCAUST (2006) – [videofelvétel] riporter: BRIAN WILLIAMS, MSNBC – YouTube – http://www.youtube.com/watch?v=ykd-syzZ4ZY – 2012.03.03. 11:00 22

21

tényleges gazdasági, népjóléti és ideológiai vitákról. Az urániumdúsítás körüli huzavona mindaddig szolgálta az elnök érdekeit, ameddig a lakosság nem igen érzékelte a szankciók bevezetésével járó életminőség csökkenést.

II. 8. Ahmadinejad atomprogramja II. 2007. február 21-én nyílt fordulatot vett az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalás. Ahmadinejad kijelentette, pár nappal az aktuális 60 napos ultimátum előtt, hogy kész a nyitott tárgyalásokra bárkivel, aki olyan követeléseket fogalmaz meg az országával szemben, amit ő is betart. Itt árnyaltan utalt arra, hogy addig nem hagy fel urándúsítási programjával, ameddig az őt bírálók, ugyanilyen eljárással hasznosítják az atomenergiát. Ez nem maradt válasz nélkül, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország korlátozások bevezetését rendelte el, így átlépve azt a határt, amit eddig csak a fenyegetés jelentett. A korlátozások kiterjedtek a teljes harcászati eszközök embargójára, és az iráni állampolgárok külföldi utazásainak megszorítására. Ahmadinejad törvénytelennek tartotta az ilyen szintű államközi beavatkozásokat és tiltakozásának adott hangot számos fórumon. Továbbra is azt állította, hogy atomprogramjuk békés, és törvényes, melynek gyakorlásakor ugyanolyan jogok illetik meg országát, mint a többi atomlétesítménnyel rendelkező államot. A nemzetközi ellenőrök nem találtak semmi olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a vádakat, azonban azt is kijelentették, hogy Iránban 3-8 évig terjedő időszakra tehető az atomfegyver elkészítésének lehetősége. 2007 közepére érkezett el a szankciók hatása az iráni állampolgárokhoz, nőttek az árak és ezzel egyenesen nőtt az infláció is. 20-30%-ot meghaladó értékre ugrott fel az infláció, mely már jelentős hatást gyakorolt a gazdaság reálmutatóira is. A pénzügyi szektor is összeomló félbe került, egyrészről a pánikhangulat miatt, másrészről pedig Ahmadinejad utasítására levágott kamatlábak hatása miatt. Ezek az alacsony kamattartalmú kölcsönök voltak hívatottak támogatni azt a szegényebb réteget, amelynek az elnök biztosítékot adott a felemelkedésre. Az egész folyamat addig gyűrűzött, amíg benzinvásárlási limitet kellett bevezetnie az államnak. Ezt az intézkedést számos agresszív válasz követte, mely során megtámadtak néhány benzinkutat, áruházat és pénzügyi intézetet. Júliusban Hugo Chávez, venezuelai elnök, segítségéről biztosította Iránt, még pedig venezuelai olajszállítmányokkal.

II. 9. A visszaszorulás jelei – mérsékelt előny A nyolcadik majles-i választást megelőzően számos miniszteri pozícióban változás következett be, amely egyfajta felkészülés volt a nagy megmérettetésre. A már meg szokott 22

forgatókönyvnek megfelelően számos reformista jelöltet töröltek a választási listából, azonban ez már nem okozott akkora közfelháborodást, mint az előző időszakokban. Ahmadinejad nem állított külön listát, viszont így is bekövetkezett egy bizonyos frakció szakadás (ez azonban nem összekeverendő a nyugati demokráciákban fellelhető pártszakadásokkal, mivel ebben az esetben csak nézetkülönbségek kiéleződése kerül előtérbe nem pedig a teljes elfordulás). Egyrészről megalakult az Ahmadinejad-ot támogatók köre, a „United Principlist Front”, akik az ultra-tradicionális vonalat képviselik, másik oldalról pedig a „Broad Principlist Coalition”,24 akik pedig nem értenek egyet az elnök által képviselt külpolitikai és gazdaságpolitikai tevékenységgel. Ezt a vonalat Ali Larijani, Muhammad Baqir Qualibaf, Teherán polgármestere, Mohsen Rezai, a Forradalmi Erők volt főparancsnoka képviseli. Ennek az iránynak a megjelenése egy olyan színt vitt bele a konzervatívok és reformisták közötti versengésbe, amely mint utóbb kiderült Ahmadinejad-nak kedvezett. A kétfordulós parlamenti választásokat követően a konzervatív oldal 70%-ot ért el, mely eredményben az is közrejátszott, hogy Ali Khamenei Legfőbb Vezető további támogatásáról biztosította a volt teheráni polgármestert és így az általa képviselt tradicionális politikát. A reformista oldal, jelentős vereségét sokan a sorozatos választási csalásoknak könyvelték el, és természetesen amellett sem lehet elmenni, hogy a választásokat megelőzően, egyszerűen megtizedelték a jelöltek listáját. A választásokat követően, Ahmadinejad egy olyan külpolitikai nyitást tett, amely azon túl, hogy ellensúlyozta a „nyugati” világ által kikényszerített izolációt, egy olyan régiós vezetői pozíciót hívatott megerősíteni, amelyre nyilvánvalóan a jövőben is támaszkodni kíván az iráni vezetés. 1979 óta először látogatott el az iráni elnök Bagdadba, ahol az iraki vezetéssel egy olyan tárgyalássorozaton vett részt, mely során számos kétoldalú megállapodást kötöttek gazdasági és kulturális vonalon egyaránt. Azonban nem feltétlenül az utazás ténye jelentette mindazt, amit a fentiekben leírtam. Az elnöki delegáció ugyanis nem légi úton közelítette meg a bagdadi palotát, hanem az úton, amely számos veszélyt rejt. Ez a tett egy olyan demonstratív politikai eszköz, amely kétségkívül kizár bárminemű hitetlenkedést az adott vezetői ambícióval kapcsolatosan. Ahmadinejad megmutatta a világnak és legfőképpen az USA-nak, hogy nincs félni valója.25

24

MENASHRI, D. (2008) – Iran’s parliamentary elections: The conservatives’ mandate – JUF News – News: World – www.juf.org - http://www.juf.org/news/world.aspx?id=31642 – 2012.03.03. 20:37 25 JOHNSON, A. (2008) – Ahmadinejad: US power crippling in Iraq – USA Today – News World – www.usatoday.com - http://www.usatoday.com/news/world/2008-03-03-1695908690_x.htm - 2012.03.03. 20:49

23

II. 10. Ahmadinejad atomprogramja III. Izrael mindeddig a háttérben maradt, bár sejteni lehet ráhatását számos amerikai megmozdulásra. 2008. június 6-án Shaul Mofaz, az izraeli miniszterelnök-helyettes, említést tett egy esetleges megelőző csapásról. Az eddig áttekintett történelmi események sorozatán, ez a kijelentés jelentette a fordulópontot Irán atomprogramjának megítélésekor. Az eddigi tárgyalássorozatok és diplomáciai erőméregetések, mind a békés rendezést vetítették elő. Még a gazdasági-kereskedelmi szankciók is arra voltak hívatottak, hogy más szintre helyezzék a párbeszédeket. Ettől a ponttól, és dátumtól azonban valósan kell számolni egy izraeli megelőző csapással, amely már beláthatatlan következményeket hordozna magával. A miniszterelnök-helyettes kijelentését tettek követték, még pedig egy katonai gyakorlat formájában. Az izraeli hadsereg 1.500 km távolságú bevetést vezényelt le a Földközitengeren, amely távolság éppen megegyezik az egyik iráni atomlétesítmény vélt helyével.26 A gyakorlatot követően, az iráni forradalmi bíróság halálra ítélte Ali Ashtari-t, egy üzletembert. A vád ipari kémkedés, illetőleg bizalmas anyagok kiszivárogtatása az urániumdúsítási programból. A katonai erődemonstráció sem maradt el iráni részről. Július 9-én az iráni Forradalmi Hadsereg tesztelte az 1.200 km hatótávolságú föld-levegő rakétáit, amivel nyilvánvalóan azt kívánta megmutatni, hogy képes az ellentámadásra és akár Izrael területét is elérheti. 2008 októberében iráni területre érkezett IAEA szakértők azt a javaslatot tették, hogy készek nukleáris működtető anyagot juttatni az iráni létesítményekbe, ha Teherán hajlandó felhagyni az évek óta húzódó urándúsító tevékenységével. A válasz egy kitérő nem volt, mely aggodalomra adhat okot, és bizonyíthatja Irán harcászati céljait a nukleáris energia kutatásával. Azonban ne feledjük, hogy a régiós politikában kiemelt szerepet játszik az a presztízsfaktor, amely egyszerűen nem engedhet az ilyen fajta külpolitikai nyomásnak. A feltehető kérdésre adható válasz igen egyszerű. A belpolitika stabilitása mindenek feletti, ráadásul Ahmadinejad politikájában prioritást is élvez. Ennek bizonyítása képen 2009 áprilisában az iráni elnök hivatalosan megnyitotta az első nukleáris üzemanyag előállító üzemet, Isfahanban. A program elleni felszólalók azt nyilatkozták, hogy ez a gyár jelenti azt a közeli lépést, ami egy atomfegyver előállításához szükséges utolsó lépcsőfok egyike. Ez már nem csak vélt fenyegetettséget jelent, hanem nyílt provokációt, amire Benjamin Netanjahu

26

GORDON, M. R. – SCHMITT, E. (2008) – U.S. Says Israeli Exercise Seemed Directed at Iran – New York Times – www.nytimes.com - http://www.nytimes.com/2008/06/20/washington/20iran.html?_r=1&pagewanted=all – 2012.03.03. 21:12

24

hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint Irán egyedüli célja Izrael megsemmisítése, mi több eltörlése a Föld színéről. 2009 januárjában iktatták be Barack Obama-t, az Amerikai Egyesült Államok új elnökét, mely esemény joggal kihatott az Irán-USA kapcsolatokat, és ezzel együtt az egész térség napi politikájára. Obama nem kevesebbet üzent Irán lakosságának, mint hogy rendezni kívánja a kétoldalú kapcsolataikat és szakítani kíván az elmúlt időszak izolációs politikájával. Ahmadinejad felismerte az üzenetben rejlő lehetőséget és, kampányfogásként pozitívan reagált az újdonsült elnök hozzáállására. Ha sikeresen szerepel az elnöki választásokon (2009), változtatni fog külpolitikájának merőben nyugat ellenes színezetével. Természetesen ezt nem kellett akkor sem készpénznek venni, viszont mindenképpen bizakodásra adhatott okot. Az új szereplő megjelenése (Obama) mindig egyfajta újító hatással van a már meglévő viszonyokra. Ez aztán vehet jó, illetve rossz fordulatot is. Egy azonban biztos, ekkor mozdult el a holtpontról, vagyis inkább a patthelyzetből a két ország kommunikációja. Az eddigiek során ugyanis egyik fél sem tudott számottevő hatást gyakorolni a másikra és így folyamatosan eltolódott a párbeszédek hangneme és távolságtartás lett a jellemző állapot. Nem kell azonban ezt a jelenséget túlértékelni, viszont kiválóan mutatja ez a példa is, hogy a személyi kérdés milyen fontos a kétoldalú külpolitikai kapcsolatokban.

II. 11. A kis-nagy meglepetés: Ahmadinejad újraválasztása (2009) A már említett elnökválasztás sorsdöntő volt Irán életében. Nem csak a belpolitikai helyzetről döntöttek, hanem a külpolitikai irányvonalat is meghatározták az eredmények. Ahmadinejad újraválasztását ciklusának elején biztosra vették az elemzők, azonban az embargók kivetése során bekövetkezett belföldi gazdasági válság megállította a népszerűségi hullámot. Az eddigi szegény rétegű választók még nehezebb helyzetbe kerültek. A kérdés csak az volt, hogy ezt miképpen tudja a maga hasznára fordítani Ahmadinejad.27 A választásokat megelőző napokban számos véres robbantási merényletet követtek el, amely során jelentős számú embert hunyt el. Május 28-án egy öngyilkos merénylő robbantott, 20 halálos és 125 súlyosan megsérült áldozatot követelve. Nem voltak mindennaposak ezek az erőszakos merényletek Iránban, azonban a választásokat megelőzően általában kiéleződtek az ilyen cselekmények. A Jundallah terrorista csoport28 vállalta magára merényleteket, mely 27

Megjegyzés: Félreértés ne essék, itt nem kívánok ítélkezni az adott személy céljainak minősítésével, pusztán a politikai elemzés kapcsán felmerülő indokokat szándékozom feltárni. 28 THE IRAN PRIMER (2011) – U.S. Terrorism Report: MEK and Jundallah – United States Institute of Peace iranprimer.usip.org - http://iranprimer.usip.org/blog/2011/aug/23/us-terrorism-report-mek-and-jundallah – 2012.03.05. 15:54

25

további következtetéseket vont maga után. Ez a terrorista csoport a Szunnita vallás ideológiájával azonosult, amely élesen bírálja a Síita vallású Irán hatalmi vezetését. Néhány iráni tisztségviselő azt állította, hogy ezek a támadások összeköthetőek az USA-val, melyet Barack Obama nyilvánvalóan tagadott. A robbantásokat követően még számos helyszínen történtek erőszakos cselekmények, amelyekre az iráni hatóságok szigorú választ adtak. A Jundallah csoport számos tagját tartóztattak le és végeztek ki gyorsított eljárás eredményeképpen. Az iráni ítélkező bíróság állítása szerint, az összes tárgyalás törvényes volt, és a kiszabott büntetések arányban állnak az elkövetett cselekményekkel. Mindezeket követően Ayatollah Khamenei levélben közölte az „ellenséggel”, hogy semmifajta összeesküvés nem fog gátat szabni az időszakos választások lebonyolításának.29 A későbbi eredményeket

figyelembe

véve

megfigyelhető

egyfajta

összefüggés

az

erőszakos

cselekmények és Ahmadinejad népszerűségének ismételt növekedése között. Távol álljon tőlem az a megállapítás, hogy az iráni vezetést kapcsolatba hozzam a fenti emberellenes történésekkel és a történtek kényességét számításba véve nem is hagyatkozom találgatásokra az elkövetkezendőben. A 2009-es iráni elnökválasztások eredménye kétséget kizáróan győzelmet jelentett a neo-konzervatív vonalnak, és egyben az újraválasztást vonta maga után. Ahmadinejad több mint a szavazatok 63%-ával nyert, amely igen figyelemreméltó eredmény tekintve az elmúlt választások százalékos megoszlását. Ellenfelei Mousavi, Mohsen Rezai és Mahdi Karrubi kínosan leszerepeltek, és ez nyílt üzenet volt a reformista erőknek. A jelöltek személyével nem volt gond, egyszerűen a külpolitikai viszonyokból nem tudtak akkora előnyt kovácsolni, amivel megnyerhették volna az elnöki helyért folyó harcot. Nem kívánok itt kitérni arra, hogy törvényesek voltak-e a részvétellel és a leadott szavazatokkal egybevetett számok, mivel ezt nem lehet hitelesen cáfolni, illetve hitelesíteni. Mousavi, aki az eredmények fényében 33%-ot könyvelhetett el magának, sokkal nagyobb számú szavazatra számított. Ő volt az, aki kampányában kitért az USA-val való megegyezésre, még pedig oly módon, hogy az ország elleni izolációs folyamatok megszűnjenek. Ez jóval mérsékeltebb, mi több, kompromisszumosabb hangvételt jelentett a „Nyugattal”, mint azt Ahmadinejad vezette elnökség valaha is el kívánt volna érni. A választások eredményét megkérdőjelezve Mousavi és Rezai panaszt nyújtott be az Őrzök Tanácsába, miszerint visszaélések gyanúja ál fenn és azonnali vizsgálatot követeltek az ügyben. Ayatollah Khamenei nem zárkózott el az ügytől, sőt támogatásáról biztosította a

29

FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp. 406.

26

közreműködő feleket. Az Őrzők Tanácsa a szavazatok 10%-át minősítette hiteltelennek, amely már sokkal kisebb távolságot jelentett a két fél között (konzervatív-reformista). Mousavi nem akart nyíltan, az utcán szembeszállni az elnökkel, és erre fel is hívta támogatóinak figyelmét, elkerülvén így az esetleges agresszív ellenlépéseket. A tüntetések azonban széles körben terjedtek és számos esetben halálos áldozatot is követeltek a demonstrációk. Számos külföldi riportert letartóztattak, és sok tüntetőt szállítottak rabkórházba, előállításukat követően. Az Őrzök Tanácsa a vizsgálatok megtétele után érvényesnek nyilvánította a választásokat és nem alkalmazott további intézkedéseket, a Legfőbb Vezető pedig nem kívánta megváltoztatni az eredményeket a közvélemény nyomására. Két hét kellett tehát a hivatalos lezárásra, azonban az ár hatalmas volt. 1979 óta nem tapasztalt tömeg volt jelen az utcákon, kikényszerítve a durva állami beavatkozást.

II. 12. Ahmadinejad atomprogramja IV. A régi-új elnök továbbra is fenntartotta az atomprogramjával kapcsolatos kommunikációt, habár azért árnyalatnyit mérsékelte a válaszreakcióit. Az IAEA által szervezett találkozó, 2009 októberében, amelyen amerikai, francia, iráni és orosz tárgyalófelek vettek részt, megállapodás született egyfajta kompromisszumos megoldásról. Az urándúsítási folyamatot tiltó rendelkezések nem engedélyezik a folyamat továbbvitelét Irán országhatárán belül, azonban külföldön megengedhető az elvégzése. Ezzel a megoldással létrejött egy bizonyos hozzájárulás az iráni atomprogramhoz, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb előrelépése. 2010 folyamán meg is kötötték az első szerződéseket, amelyek törökországi szállításokról szóltak. A kérdés azonban továbbra is fennállt, vajon befejezi-e Irán az urándúsító eljárást? A kérdés megválaszolásától függetlenül az ENSZ Biztonsági Tanácsa fenntartotta, sőt, szigorította az Iránra kivetett embargós eljárásokat.

II. 13. Kormányválság – Külpolitikai „nyitás” A 2009-es elnökválasztások után a miniszterelnök és egyben az iráni Atomenergiai Szervezet elnöke, Gholam Reza Aghazadeh, lemondott mindkét pozíciójáról. Az okok mögött pártpolitikai okok húzódhattak, mivel köztudott volt Aghazadeh közeli kapcsolata a reformista Mousavi-val. A másik ok a már említett neo-konzervatív erők erősödése a sikeres elnökválasztást követő időszakban. Az előző majles-i választások óta megerősödő reformista erők, ismételten teret vesztettek az ideológiai csatározásban, mivel külpolitikai elképzeléseik súlytalanná váltak a lakosság szemében (itt leginkább az USA-val kapcsolatos kommunikációt lehet számba venni). A Miniszterek Bizottságának válságával folytatódó 27

történetben egy igen kínos helyzet állt elő. A személycserék azonban nem álltak meg ezzel, több miniszter is lemondott posztjáról és ezzel kormányválságot idéztek elő. Az iráni törvények szerint, ha a miniszteri helyeknek az 50%-a megüresedik, parlamenti bizalmatlansági választásra kerül sor. Ezt elkerülvén Ahmadinejad-nak sikerült megállítani a sorozatos személycserékkel járó aggodalmakat és megalakította miniszteri tanácsát. A belpolitika rendbetétele után folytatódott az elszigetelődés elleni küzdelem, mellyel az iráni vezetés tagjai bizonyítani kívánták az egyes eljárások törvénytelenségét. Ezzel ellentétben ismételten felerősödtek az Izrael-ellenes nyilatkozatok, amellyel bizonyosan nem tűnt fel jó színben az iráni elnök. Nyilatkozataiban ismételten bírálta Izraelt külpolitikájával kapcsolatosan és egyáltalán megkérdőjelezve létjogosultságukat a Közel-Keleten. Az ilyen fajta retorikai elemekkel élve Ahmadinejad „kiválóan” elérte azt, hogy ismételten kínossá váljon a külföldi politikusoknak Iránnal tárgyalni. Ez a kettős játék egy folyamat része, amelyet megválasztása óta képvisel a külpolitikájában. Egyrészről az atomprogram állandó erőltetése és olyan szinten tartása, amely nem veri ki teljesen a biztosítékot a „nyugati” államok körében. Másrészről egy bizonyos kommunikációs fordulat használata, mellyel hol megegyezés lehetőségét mutatja, hol teljes eltávolodást. Ez a kettőség mindezidáig megfelelően szolgálta bel- és külpolitikai céljait, kérdés természetesen, hogy ez meddig tartható. Egy külügyminiszteri sajtótájékoztatón Hillary Clinton az Egyesült Államokat képviselve, egy új fejezetet nyitott az iráni atomprogrammal kapcsolatosan, még pedig egy védő ernyő kiterjesztésének megemlítésével. Ez már nem csupán gazdasági szankciók bevezetésének fenyegetése, hanem a katonai erő mozgósításának egyre növekvő lehetősége, melyre minden bizonnyal folyamatosan készül az amerikai hadsereg. Ez mindenképpen egyenesebb közlés volt az eddigieknél és ezzel tisztázódni látszott az Obama-politika a közelkeleti térségben. 2010 decemberében ismételten napirendre került Irán az ENSZ Biztonsági Tanácsának genfi ülésén. Két megoldás született, az egyik ajánlás (nem véletlen ennek a kifejezésnek a használata), hogy Iránnak jobban átláthatóvá kell tennie nukleáris kutatásainak irányvonalát és így jobban lehetővé tenni az IAEA szakértőinek megfigyelő és egyben jelentő tevékenységét. A másik pedig a nukleáris fűtőanyagok kereskedelme, mint például ami Oroszország és Irán között zajlik. Ami viszont elméletben működőképes, nem feltétlenül alkalmazható a gyakorlatban. A megbeszéléseken nem született semmiféle dokumentum aláírás, vagy esetleges gyakorlati szándéknyilatkozat. Maradt minden a tárgyalóasztalnál.

28

Irán kiválóan értett az eddigiekben is ahhoz, hogyan puhatolózza ki regionális helyzetét, melyet mindig is kényesen kezelt. A nem titkolt vezetői szerep elfogadtatása a Közel-Keleten talán soha nem volt ilyen közel. Az egyiptomi politikai fordulatot követően, Mubarak lemondása után pár nappal, hadihajók jelentek meg a Szuezi-csatornában gyakorlatozás céljából. Megszerezték az áthaladási engedélyt, amivel számos környező ország szerint megszerezték Egyiptom támogatását is a jövőben. Ezt Izrael nyílt provokációnak állította be. A változó politikai környezet azonban belpolitikai fenyegetéssel is párosul, ez alól nem kivétel Irán sem. Az országon belül egyre felerősödő demokratikus vonal nagyobb teret kívánt magának, és tüntetések sorozatát kívánta elindítani. Ezt az iráni kormány különböző sajtóorgánumok tiltásával és egyéb szankciókkal (gyülekezési jog felfüggesztése) próbálta megoldani, több-kevesebb sikerrel.

II. 14. A jelen 2012 márciusában parlamenti választásokra került sor, amely egyfajta megmérettetést jelent az elnöki választások előtt álló jövőbeni jelöltjeinek. Ezek a jelöltek azonban csak részben voltak képviseltetve a választásokon, ugyanis a reformista erők bojkottálták az eseményt, így igazából két konzervatív csoport, az Ahmadenijad-ot támogatók és az Ali Hamenei, Irán vallási vezetőjéhez köthető csoportok között.30 Az eredmények kihirdetése után Hamenei könyvelhette el a győzelmet, amely így Ahmadenijad számára jelent nehézségeket az elkövetkező másfél évben. Az elnök mögött ezután nem az őt támogató Majles áll majd, hanem a másik konzervatív csoport képviselői fogják a törvényhozói hatalmat gyakorolni. Persze ez csak külsőleg látszik nagy eredménynek, hiszen mindkét csoport közel azonos állásponton áll a bel- és külpolitikai kérdésekben, így a Hamenei képviselte mérsékeltebb nézőpont is ugyanabba a körbe tehető.

30

NÉPSZABADSÁG ONLINE (2012) – Reformpárti ellenzék nélkül zajlott az iráni választás – nol.hu http://nol.hu/kulfold/reformparti_ellenzek_nelkul_zajlott_az_irani_valasztas – 2012.03.08. 13:16

29

III.

Összegzés

Az Iráni Iszlám Köztársaság vizsgálata kapcsán, jelentős hangsúly tevődik a történelem ismeretére. Irán távolsága nem csak földrajzi léptékkel számít jelentősnek, hanem a politikai berendezkedése, a kulturális és ideológiai háttere és egyben vallási meggyőződése is számos tényezőben eltér az általunk megszokott, „nyugati” civilizációs irányvonalaktól. Ahhoz, hogy megismerhessük ezt a speciális országot, fontos tisztában lennünk történelmével, és egyben azokkal a fordulatokkal, amelyek végigvezették azon az úton, ami a mai állapotát eredményezte. Nem elegendő puszta rendszer-elemzéseken keresztül megtekinteni az adott intézmények, illetve döntéshozóik működését, hanem igenis mélyebbre kell menni. Az egyes bekezdésekhez tartozó történések mindenegyes része lényeges tényező. Ahmadinejad megválasztása például nem egy hirtelen jött, szerencsés fordulat, hanem egy hosszan elnyúló folyamat vége, amelynél az újonnan megjelenő Neo-konzervatív erők térnyerésével átértékelődött a belpolitika és a külpolitika egyaránt. A fejezet rész megtekintésével képesek vagyunk egy olyan Iránt meghatározni, amely nem egyenlő a napi sajtóban megjelenő, különböző kisebb részleteken alapuló véleményhalmazzal, hanem egy teljes képet ad a közel-keleti térség egyik vezető államáról. Az elemzésben szereplő nevek és beosztások, mind lényeges információt hordoznak, amelyekkel olykor kirajzolódik egy egész folyamatábra, mely az elkövetkezendőkben felhasználhatóvá válhat egy jövőbeni döntés kikövetkeztetésére. A történelem ismerete magában nem jelent biztosítékot a következtetések meghozatalára, azonban lényegesen lecsökkenti azt a szubjektív faktort, ami biztosra vehetően elferdíti az elemzés tárgyát jelentő, jövőbeni döntés behatárolását.

30

IV.

Az iráni politikai elit és a döntéshozatal

Az előző átfogó téma elemzéséhez hasonlóan itt is egy megjelölt forrás jelenti a bemutatás alapját. Eva Patricia Rakel, a Power, Islam, and Political Elite in Iran című művében31 használt elemzéseket kiegészítve készülhetett el, az iráni politikai elit meghatározása. Egy ország politikai berendezkedésének működése nagyban függ egy meghatározott politikai elit jellegétől. Ezen túlmenően fontos tehát megvizsgálni, hogy milyen intézményrendszereken alapul a konkrét döntéshozatali folyamat, és hogy ez az intézményrendszer milyen jogosultságokkal rendelkezik az adott hatalmi viszonyok befolyásolása terén. Az államok különbözőségét gyakran saját irányítási modell rendszerükön keresztül lehet hathatósan bemutatni, azonban a szükséges kategorizálás már számos nehézségbe ütközik.

Kik alkotják a politikai elitet az Iráni Iszlám Köztársaságban? IV. 1. Államforma, kategorizálás, meghatározás A politikai elit egy olyan fogalomhalmazt testesít meg, amely egyben egyfajta közeli és távoli kört tár fel. Meghatározásához a fent említett kategorizálás szükséges, mivel országonként változó sajátosságokkal rendelkeznek. Az általánosságok kibontásához szükséges egy bizonyos irány meghatározása, amely esetünkben az államhatalmi rendszer külső nézőpontból történő vizsgálata. Elsődleges lépésként érdemes leírni Irán hivatalos megnevezését. Iráni Iszlám Köztársaság nevében nyilvánvalóan feltűnik az államforma megnevezése, amely a kategorizáláshoz kiválóan megfelelne feltételesen, mivel éppen ennél az országnál találkozunk komplex államformai tényezőkkel, amelyek számos egyéb más jegyekkel rendelkezik. A konkrétumok útját követve kijelenthető, hogy a jelenlegi iráni politikai berendezkedés alapja a „velayet-e fagih” rendszer, amelynek alapjait 1979-ben fektettek le. Ez a rendszer hívatott képviselni a „nyugati” civilizációkban jelenlévő alaptörvényt, amely minden rendelkezés felett áll. Tehát demokratikus vagy nem demokratikus? Egy bizonyos csoportosítási módot felhasználva feloszthatóak a demokratikus és nem demokratikus ágak különböző 31

RAKEL, E. P. (2009) – Power, Islam, and Political Elite in Iran – Leiden, Boston

31

alkotóelemekre. A demokratikus tényezők jóval közelebb állnak saját társadalmunkhoz is, többek között engedi a szabad politikai erők megalakulását, szólásszabadságot ad az állampolgároknak, szabad gyülekezési jogot lehet gyakorolni, stb.. Számunkra azonban a nem demokratikus államformák „érdekesek”, mivel ezek között találhatunk az iráni hatalmi rendszerre legjobban ráilleszthető elemeket. A megjelölt spanyol szociológus LINZ, J. J. (2000) szerint két ágra bomlik, még pedig a totalitáriusra és az autokratára.32 A totalitárius politikai rendszerekben, meghatározott politikai frakciók a hozzájuk közel álló, mozgósítható szervezetekkel együtt, egy olyan hatalmi kört alkotnak, amely nem köthető egyik nagyobb választókerülethez sem, és nem lehet leváltani békés eszközökkel. Az autokrata politikai rendszer, korlátozott, nem felellős politikai többelvűséget foglal magában, bonyolult felépítésű vezető ideológia nélkül, egyfajta megkülönböztethető nézetfelfogással, amely nem rendelkezik számottevő mozgósítási lehetőséggel, csak akkor, amikor a kijelölt csoport vezetőjének hatalma esetlegesen veszélybe kerül. A két ág között különbséget egy lényeges elem megléte határozza meg, még pedig a pluralizmus, amely magában hordozza a demokráciák lényeges alkotóelemeit, amelyből példánkat tekintve a leglényegesebb darabja a politikai törekvések egyidejűleg létezésének lehetősége. Ezzel a szétválasztással – visszakanyarodva Iránhoz – kiválóan lehet szemléltetni az adott ország államhatalmi formájának kialakulását. A kiinduló pontot a velayet-e fagih rendszer bevezetése nyújtja, mely után totalitárius államberendezkedés volt jelen Iránban. IV. 1. 1 Totalitárius (1979-1989) • karizmatikus vezető (Khomeini a legmagasabb rendű vallási és politikai vezető egyben) • velayet-e fagih rendszer, amelynek szabályozó elemei kiterjednek a teljes államhatalmi irányításra • egy párt rendszer (IRP – Iszlám Republikánus Párt) •

iszlám vallás határozza meg az adott értékeket

Az iszlám bevezetésével, kettős helyzet alakult ki. Folyamatos érdekütközések jelentek meg a politikai eliten belül, amely egyben állandó feszültség alatt tartotta a vezetést. Ez a fajta feszültség mindenképpen hátráltatta az újonnan formálódó állami berendezkedés megszilárdulását, azonban éppen a vallásközpontúság jelentette a stabilizáló erőt, amely a

32

LINZ, J. J. (2000) – Totalitarian and Authoritarian Regimes - Lynne Rienner Publishers

32

megoldását is jelentette a konfliktusnak. A vallás vita alapot szolgáltat, viszont egy bizonyos pont után megkérdőjelezhetetlen tényeket állít fel, amivel egyszerűen nem lehet vitába szállni. IV. 1. 2 Autokrata (1989-től) • legfőbb vezető jelenléte, azonban megjelent egyfajta erőmegosztás az imént megjelölt pozíció és az államfő személye közt • a politikai szereplők tagolódása, nézeteik felvállalásának lehetőségével (azonban nyíltan nem támadhatják egymás nézeteit) • a politikai elit tagolódása az iszlám vallás fokozatos térvesztésével párhuzamosan •

iszlám vallás ideológiai alapot nyújt

Khomeini halálát követően látványosan csökkent az iszlám szerepe a mindennapi irányításban, mivel nem töltötte be azt a meghatározó tényezőt, amellyel 1979-ben össze tudták fogni a különböző nézetekkel rendelkező erőket. A forradalmi időkben szükséges volt, hogy egységesen tudjon mozdulni Irán lakossága és az őket összegyűjtő hatalmi erők köre. Az ehhez szükséges irányt az iszlám szolgáltatta, amely egyben kiiktatta a széthúzás lehetőségét. Ezt követően – a karizmatikus vezető halálával – megszűnt az összetartó erő, amit az iszlám képviselt és fokozatosan kiszorult a döntéshozatali folyamatokból. Kiiktatása természetesen lehetetlen volt, azonban mint ideológiai háttér, megalkotta azt az alapot, amely keretet tud nyújtani a további politikai fejlődésnek, egy adott értéket képviselve. A két időszak közti különbség tehát, a különböző államformák megjelölésén túl, az a vallási funkcióváltás, amely kiszolgálta az adott politikai elit célkitűzéseit az államirányítási rendszer keretein belül. A kezdeti értékbeli háttér, olyan felületet adott a vezetésnek, amely totális döntéshozatali szinteket valósított meg, amelyekben nem volt helye vitáknak, így kialakítva a megkérdőjelezhetetlen karizmatikus vezető alakját. Ennek megszűnésével szükségessé vált egyfajta irányváltás, amelynek egyenes következménye volt a vallási tényező megközelítésének átformálódása. Az ideológiai háttér sokkal tágabb teret enged a különböző nézeteknek, ezzel megvalósítva a többféle nézettel rendelkező politikai erők megjelenését.

33

IV. 2. Politikai elit meghatározása A politikai elit meghatározásához MOSCA – Ruling Class (1939)-es művében33 szereplő

csoportosítási

tényezőket

veszem

alapul,

amelyek

behatárolják

azt

az

embercsoportot, amely jelentősen befolyásolja az adott politikai döntéseket. Igaz, hogy az írás 1939-ben született, de mégis olyan alapfelvetések köré gyűjti a meghatározandó ismérveket, amelyeket nyugodtan alkalmazhatunk elemzésünk elkészítéséhez. • van egy első és egy második szintű csoportja • jól szervezett • olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek kiemelik őket a törvényhozói körből Az első pontban megjelölt első szinthez az a néhány személy tartozik, akik közvetlenül befolyásolja a politikai döntéseket, a másodikhoz pedig azok, akiknek megvan a képessége a vezetéshez és a közvetlen ráhatáshoz, azonban különféle okokból kifolyólag ezeket a lehetőségeket nem tudják megvalósítani. Ezt továbbfűzve a politikai stabilitás függvénye a második vonal viselkedési modelljének, moráljának és aktivitásának alakulása. Ha a második kör elégedetlen az aktuális első körben lévő személyek döntéseinek minőségével, nagyban befolyásolják a stabilitás alakulását. A lépcsőzetességet fenntartva lépjünk tovább a politikai elit színterére. A demokratikus államokban a népnek kiválasztott képviseletre van szüksége, akik elméletben az ő érdekeik szerint működnek, dolgoznak. Az elméletben szó itt kiemelendő, hiszen az elméleti és gyakorlati megközelítés közti különbséget hívatott bemutatni. A politikai elit az előzőekhez mérten nem feltétlenül egy fajta társadalmi csoportból válik ki, hanem leginkább a legkülönbözőbb nézetekkel rendelkezők közül. •

politikusok

• vallási vezetők • vallási közösségek •

33

társadalmi, gazdasági és külügyi szakértők

MOSCA, G. (1939) – The ruling Class – McGraw Hill Book Company, (n. p.)

34

A vizsgált időszakban, a forradalmi fordulat után, egy teljesen más rendszer alakult ki, amely átírta Irán irányítási és döntéshozói berendezkedését. BUCHTA, W. (2000) könyvében34 lényeges megállapításra kerül sor a sajátos iráni politikai elittel kapcsolatosan. BUCHTA, W. (2000) azt állítja, hogy az adott korban, általában nem egy konkrét csoport gyakorolta a hatalmat, hanem számos – a politikai elithez tartozó – kör. Ennek a gondolatnak a kibontásával tehát kijelenthető, hogy lényegében Iránban két fajta politikai elit működik. Az egyik a mindenki által ismert, törvényben lefektetett jogosultságokkal és kötelezettségekkel rendelkezők tartoznak. A másodikba pedig azok a kapcsolati tőkével rendelkező személyek, akik informális hatást gyakorolnak a politikai döntéshozókra, így kerülve be a sokat említett elit körbe. BUCHTA, W. (2000) megállapításait részben igazolhatónak tartom. A csoportok hatalmi törekvéseit azonban csak Khomeini halála után érzem jelenlévő folyamatnak, az azt megelőző időszakban teljes totalitárius politikai rendszer működött, amelyben végig egy csoport volt domináns. Azonban az érvelés második része teljességgel elfogatható. Az előző részekben megjelölt meghatározások a politikai elittel kapcsolatosan általános leírások, amelyeket mindenképpen ki kell egészíteni az iráni speciális viszonyok szerinti részletekkel. Ezzel együtt nyújtanak ugyanis teljes képet az adott helyzet leírása kapcsán. BUCHTA, W. (2000) leírásában szerepel még egy általa elnevezett „semi-opposition” csoport (a továbbiakban elő ellenzéki kör), akik a politikai elit (mindkét részét beleértve) és a társadalom között alkotnak egyfajta összekötő közeget (pl. Iráni Liberális Mozgalom, Iszlám nők egyenjogúságáért küzdő szervezetek stb.)35 Az iráni politikai berendezkedést tehát ebből kifolyólag nem lehet csupán a hivatalos, formális politikai erők vizsgálatával befejezni, hanem ki kell egészíteni azt a nem formális körrel is, illetve azokkal a csoportosulásokkal, akik képesek egy-egy kijelölt témában bizonyos tömeget mozgósítani. Összefoglalva:36 a. Inner circle elite (Belső kör): ide tartoznak a legnagyobb hatalommal rendelkező személyek, a törvényhozói, végrehajtói, és bírói hatalmi ágakat felölelve. Lehetőségük van lényeges stratégiai döntések meghozatalára és 34

BUCHTA, W. (2000) – Who rules Iran – The Structure of Power in Islamic Republic – Institute of Near East Policy, Washington 35 MUHAMMAD, S. (2011) - The Nationalist-Religious Movement | Part 1: Patriots and Mosaddeghists – PBS Frontline – www.pbs.org - http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/tehranbureau/2011/06/the-nationalistreligious-movement-part-1-patriots-and-mosaddeghists.html - 2012.03.09. 20:13 36 BUCHTA, W. (2000) – Who rules Iran – The Structure of Power in the Islamic Republic – Institute of Near East Policy, Washington

35

egyben megakadályozására is, kül –és belpolitikai ügyekben egyaránt (Őrzők Tanácsa - Council of the Guardian; Szakértők Közgyűlése – Assembly of Experts; Hasznosítási Tanács – Expediency Council; a vallási csoportok vezetői, a Legfőbb Vezető képviselete) b. Administrative elite (Adminisztratív elit): a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmi ágak képviselői, tartományi kormányzók, fontosabb városok polgármesterei és a technokraták tartoznak ide. Ráhatásuk van a politikai stratégiai döntésekre. A nem túl lényegeses politikai kérdésekben döntéshozók. c. Discourse elite (Egyeztetői elit): azok a személyek, akik tagjaik a politikai elitnek és közvetlen vagy közvetett ráhatásuk van az egyes döntések meghozatalára. Ide tartoznak a belső kör tagjai, az adminisztratív elit tagjai, újságírók és írók. Folyamatos konfrontáció van a különböző körök között. A már említett politikai stabilitás az ő reakciójuktól függ az egyes kérdések kapcsán, amely során lényeges konfliktusok éleződnek ki. Az egyes körök közötti átjárás, átfedés elképzelhető, mivel a felsorolásban is említett személyek egyszerre is tagjai lehetnek például a Belső körnek és az Egyeztetői elitnek is. Mindig az adott téma alapján sorolnak be az egyes pozíciókba az érdek ütköztető felek.

IV. 3. Iráni politikai színtér Miután meghatároztuk a politikai elit szerepét és az oda tartozó személyek behatárolható körét, érdemes megvizsgálni azt a színteret, amelyet befolyásolni képesek. A világon rengeteg profilú ország létezik, amelyek éppen külpolitikai viszonyrendszerük alapján különböznek egymástól. Az esetünkben vizsgált Irán lényeges külpolitikai szereplő, és a belpolitikai viszonyainak jelentős ráhatása van a régiós viszonyokra. Ennek eredményeképpen tehát kijelenthető, hogy a politikai elit vizsgálatával nem csak az ország bel viszonyainak alakulását ismerhetjük meg, hanem a térségbeli pozíciójának alakulását is. A külpolitika alakítása kapcsán elengedhetetlen egyfajta rövid elemzésre kitérni, még pedig a geopolitika kapcsán. IV. 3. 1 Geopolitikai sajátosságok A földrajzi sajátosságai kapcsán, ami az egyik leglényegesebb geopolitikai összetevő, Irán speciális helyzetben van, mivel 15 különböző méretű állammal határos, így folyamatos 36

egyeztetésre szorul a környező térségben. Ez az egyeztetés nem feltétlenül konfliktuskerülő viselkedést von maga után, inkább azt a megállapítást teszi, hogy Irán bármely lépése jelentős hatással bír az őt körülvevő államok külpolitikájára. A leglényegesebb pontokkal folytatva ki kell térni a Hormuzi-szoros politikai jelentőségére. Minden lényegesebb forgalmat bonyolító szoros felügyelete, egyfajta külpolitikai arculatot ad az adott országnak. Ezt az arculatot csak alakítani lehet, azonban teljesen átformálni lehetetlen. Mindig ott lesz a lezárásának a lehetősége, amely kiváló eszköz, különböző külpolitikai, vagy esetleg gazdasági nyomás gyakorlására. Esetünkben a Hormuzi-szoros nem csak egy egyszerű kereskedelmi útvonalat jelent, mivel itt halad át a tengeren szállított kőolaj kevesebb, mint fele.37 Az útvonalak leírása helyett érdemes megvizsgálni az alábbi térképet, amely tökéletesen szemlélteti, hogy milyen globális hatása lehet egy adott útvonal nyitottságát befolyásolni, és belekeverni az adott külpolitikai stratégia kialakításába. 1. sz. térkép: „A Hormuzi-szoros geopolitikai jelentősége”

38

Forrás: The Military Balance, CIA World Factbook, Le Monde/Népszabadság-grafika

37

MIKLÓS, G. (2012) – A Hormuzi-szoros lezárása a vörös vonal – Népszabadság Online – nol.hu http://nol.hu/kulfold/20120120-_a_hormuzi-szoros_lezarasa_a_voros_vonal_ - 2012.03.12. 11:32 38 Letöltve: NÉPSZABADSÁG ONLINE (2012) – nol.hu - http://nol.hu/kulfold/20120120-_a_hormuziszoros_lezarasa_a_voros_vonal_ - 2012.03.12. 11:40

37

Összességében tehát Irán geopolitikai kultúráját a múlttól eredeztethető történelmi viszonyok és az ezzel szoros összefüggésbe hozható identitás kérdése („Nyugattal” együtt vagy nélküle?), és a földrajzi elhelyezkedési viszonyok alkotják. Ezek a tényezők határozzák meg a különböző politikai erők külpolitikai gondolkodásmódját is, amely egyfajta állandó skálára helyezi az adott érdekérvényesítési folyamatokat. A fentieken felül van egy olyan tényező is azonban, amely még inkább speciális helyzetbe hozza az Iszlám Köztársaságot. Ez a Síita vallás beemelése az államigazgatásba. Azért lényeges megemlíteni a geopolitikai résznél is, mivel a történelemben fellelhető számos cselekmény hátterét nyújtja, illetve olyan kapcsolódási pontot jelent a közel-keleti térségben, amely konfliktussorozatok egész folyamát indította el. IV. 3. 2 Az iszlám vallás jelenléte A velayet-e fagih rendszer jelenti az Iráni Iszlám Köztársaság alapját. Ez az alapokmányként is funkcionáló ideológiai, vallási és politikai alap határozza meg az ország irányítási módját. Az előzőekben már kitértem az összekötő kapocs említésére, amelynek létjogosultsága vitathatatlan egy újonnan formálódó állam létrejövetele során. Feltehetjük azonban azt a kérdést, hogy az iszlám vallás, mint egy eszköz az adott politikai elit kezében, és így, mint befolyásoló tényező szerepel, vagy ezzel szemben egy bizonyos kialakító erő, amely egyben formálja is az adott döntéshozatali folyamatokat. A Khomeini által bevezetett iszlám vallásalapú rendszer nem csak a Síita dogmákat tartalmazza, hanem kiegészül olyan összetevőkkel is, amelyek még nagyobb hatalmat adnak az adott Legfőbb Vezetőnek. Ezzel az átalakítással egy olyan államirányítási módot építettek ki, amelyben az iszlám vallás igenis befolyásoló erővel bírt és a kezdő időkben számos esetben határozta meg a döntéseket. A jelenleg folyó döntések meghozatalánál elképzelhetetlen figyelembevétele nélkül gazdasági és társadalmi reformokat meghozni. A bevezetéstől kezdve azonban a fokozatos térvesztés a jellemző, de ettől eltekintve még mindig ideológiai keretet nyújt az iráni döntéshozói szereplőinek. IV. 3. 3 Politikai berendezkedés alkotóelemei Az 1979-es forradalom alapvetően átírta a politikai elit erőviszonyait Iránban. Az előző részekben leírt befolyásolási tényezők, mind egy már kialakult felállást mutatnak be. Khomeini halála után, 1988-ban egy újabb faktorral bővült a már meglévő velayet-e fagih rendszer, így kiépítve a teljes vallási ellenőrzést az ország irányításával kapcsolatosan. 38

A rendszer alkotóelemei tehát a következők: A. Formális (hivatalos) elem •

állami szervezetek, intézmények

•

a fentiek működéséhez kapcsolt, összehangolt intézmények (vallási felügyeleti csoportok, köztársaságpárti intézmények és vallási alapítványok.

B. Nem formális (nem hivatalos) elem •

különböző politikai nézetekkel rendelkező pártok (Konzervatív, Pragmatista, Reformista)

•

illetőleg a politikai elit (lásd a Buchta-féle csoportosításban: Belső kör, Adminisztratív elit, Egyeztetői elit)

Mivel az előzőekben már tényként közölt speciális köztársasági modell jelenik meg az iráni politikai életben, a három megjelölt frakció nem csak politikai irányvonalat képvisel, hanem egyszersmind lefedi a teljes politikai palettát az országban. Iránban nem lehet más pártot alapítani, ez jelenti igazából a speciális faktort. A pártrendszer kialakulása nem hasonló a „nyugati” demokráciákban lévő párt fejlődési folyamattal. Iránban a pártok nem működnek hivatalos csoportosulásokként, hanem egyfajta keretet nyújtanak az egyes politikai szereplőknek. Ezzel összefüggésben nem is támadják egymást névleg, hanem inkább csak utalást tesznek egy másik nézettel kapcsolatosan. A velayet-e fagih rendszer működésének köszönhetően, vizsgálódásunk kapcsán megállapítható, hogy a személyi kapcsolati hálózat befolyásolási ereje igen jelentős, gyakran túlmutat a hivatalos állami intézmények befolyási erején is.

IV. 4. Hivatalos hatalmi struktúra felépítése Az általános politikai struktúra felvázolása után érdemes azzal a folyamattal foglalkozni,

amely

a

forradalmi

idők

után

hagyományrendszert formálta.

39

kialakulófélben

lévő

iráni

politikai

Hivatalos hatalmi struktúra felépítése:39

Legfőbb Vezető Vallási felügyeleti testületek (The religious supervisory bodies)

Köztársasági intézmények (Republican Institutions)

Vallási alapítványok (Religious Foundations)

A Legfőbb Vezető teljhatalmú döntéshozó, aki a fenti három intézményi szerve támaszkodik. Az 1979-es velayet-e fagih rendszer rögzíti az alapjait a formális politikai hatalmi struktúrának. A Legfőbb Vezető jogai: • háború indítása, hadüzenet megtétele • haderő átcsoportosítása • számos vezető felmentési jogának gyakorlása (szenior pozíciók) A szenior pozíciók nevükben foglalva olyan vezetői beosztásokat foglalnak magukban, amelyeknek hatalmi háttere jelentősen befolyásolja a döntéshozatali folyamatot. Ide tartoznak többek között a bírói hatalmi ág vezetője, a rádió és televízió (állami) vezetője, az Iszlám Forradalmi Erők parancsnoka, reguláris katonai és rendvédelmi szervek vezetője, és az Őrzők Tanácsában helyet foglaló vallási jogászok. Ezeknek a beosztásoknak a felügyeletével (felmentési jog), a Legfőbb Vezető ráhatással élhet az adott döntések meghozatalára és nyomás gyakorlásával szorosan egybefonódik a különböző intézmények működésével. IV. 4. 1 Vallási felügyeleti szervek (Döntéshozói és tanácsadási testület) a. Őrzők Tanácsa (Council of Guardian) b. Szakértők Közgyűlése (Assembly of Experts) c. Hasznosítási Tanács (Expediency Council) d. Legfőbb Vezető Képviseletének Irodája (Office of the Representatives of the Supreme Leader) e. Pénteki Imádság Egyesületének Vezetői (Association of Friday Prayer Leaders) 39

BUCHTA, W. (2000) – Who rules Iran – The Structure of Power in the Islamic Republic – Institute of Near East Policy, Washington – 1. sz. diagram, pp. 8.

40

f. Papság Rendkívüli Bírósága (Special Court for the Clergy) Az utolsó három kiemelt csoport (d, e, f,) biztosítja, hogy az államvezetésnek megmaradjon az iszlám vallás által megalkotott szerkezete. Sokkal közelebbi szervezetek a Legfőbb Vezető személyéhez kötődve, mint a többi (a, b, c,). Ezen testületek mellett még működik, egyfajta nem hivatalos intézetek csoportja, amelyek a Legfőbb Vezető kiterjesztett hatalmi erejét hívatottak képviselni. a. Őrzők Tanácsa: A tanács 12 fő jogászból áll, akiknek fele vallási, másik fele pedig világi küldött (a vallási küldötteket a Legfőbb Vezető választja ki, az utóbbiakat pedig a Majles). A védők elsődleges feladata ellenőrizni a Majles által elfogadott törvényeket a velayet-e fagih alapján, és ezzel együtt az iszlám vallás dogmái szerint. Ez a tanács felügyeli a választások (parlamenti, elnöki) lebonyolítását, és a Szakértők Közgyűlésének megalakulását is. Meghatározzák tovább azokat a lehetséges személyek körét, akik a parlamenti vagy elnökségi pozíciókért indulhatnak. Ez utóbbi jogosultság jelenti a legnagyobb hatalmat, mivel így kizárhatóak azok a potenciális politikai hatalomra nagy valószínűséggel szert tevő személyek, akik veszélyeztethetik a hatalmi struktúra felépítését. A történelmi visszatekintés kapcsán is számos esetben észlelhettük ezt a fajta belenyúlást a „szabad” választásokba, amivel elérhetővé vált a reformista erők háttérbe szorítása. b. Szakértők Közgyűlése A közgyűlésben 86 fő vallási vezető foglal helyet, akiket az iráni választópolgárok szavazatai alapján állítanak ki 8 éves időintervallumra. A választási folyamat első körében az Őrzők Tanácsának el kell fogadnia a jelölteket és csak utána mehetnek a választók elé. A Szakértők Közgyűlésének nem kisebb feladata van, mint a Legfőbb Vezető személyének kiválasztása. c. Hasznosítási Tanács 1988-ban alakult meg a tanács, azzal a céllal, hogy közvetítő szerepet töltsön be a Majles és az Őrzők Tanácsa között. 31 tagja van, akik kinevezésére a Legfőbb Vezető ad engedélyt. A tanács feladatai közé tartozik a Legfőbb Vezető személyére adott javaslat tétel. A különböző tanácsok és közgyűlések hatalom átmentési funkciót is betöltenek. Hashami Rafsanjani kétciklusú elnökségét követően, 1997-ben a Hasznosítási Tanács vezetőjévé

41

választották, majd 2007-ben pedig a Szakértők Közgyűlésének az elnöki posztjára nevezték ki. A pártpolitikai fordulatok ismeretében, ez egyfajta egyensúlyi politizálást jelent, amit a Legfőbb Vezető előszeretettel alkalmaz. Nem titkolt célja ezzel, az alatta lévő hatalmi struktúra folyamatos ellenőrzés alatt tartása úgy, hogy egymással szemben álló erők kapnak különféle döntéshozói jogosítványokat. Rafsanjani személye a reform folyamatokkal köthető össze, mégis a konzervatív erők térnyerése során bennmaradt a politikai elitben, mégpedig hivatalos vezetői tisztségben. d. Legfőbb Vezető Képviseletének Irodája A Legfőbb vezető kiválasztásával kerülnek kijelölésre tagjai, akik ellenőrző szerepkört töltenek be. Jelen vannak a politikai döntéshozás csaknem minden egyes szintjén. Feladatok továbbá a Legfőbb Vezető akaratából születő döntések betartását nyomon követni, így nyújtva információs hálót a Vezető döntéseinek kiszolgálásának céljából. Nem csak a döntéshozatali folyamat állomáspontjain vannak jelen, hanem minden állami, civil és katonai szervezetben is. A katonaságnál külön irodájuk van, még pedig a Politikai és Ideológiai Bíróság névre hallgató szervezet. Ezzel a fajta jelenléttel nyomás alá tudják helyezni nem csupán a politikai elit körét, hanem még az egyetemi oktatás színterét is. A felsőoktatási intézményekben külön felügyelő szervezetként működnek. Ez az ellenőrzés mindenképpen hatásos eszköz a Legfőbb Vezető kezében, az már más kérdés, hogy így milyen módon lehet valamilyen szintű független politikát kialakítani az alsóbb szinteken. e. Pénteki Imádság Egyesületének Vezetői A Legfőbb Vezető választja ki tagjait, akik leginkább külpolitikai döntésekben érvényesíti befolyási erejét. gyakran használják a különféle vezetők, nézeteik terjesztésére, egyfajta fórumnak használva fel, ami kapcsolatot jelent a választópolgárokkal. f. Papság Rendkívüli Bírósága Az iráni-iraki háború során hozták létre (1980-1988) ezt a testületet, amely az egyik legnagyobb hatalommal bíró szervezet, amely védelmezi a vallási ideológiát. Ez a fajta védelmezés nem csak szóban érhető el, hanem tettekben is, különféle bebörtönzések kapcsán. Végig tekintve a különböző vallási felügyeleti testületek során, megállapítható, hogy egyik szervezetnek sincsen olyan hatalomgyakorlásra módja, amellyel szemben nem lenne jelen valamiféle ellenőrző erő. Ez egy bizonyos hatalmi erő szétosztását vonja maga után, amely azonban többnyire „csak” a Legfőbb Vezető döntéshozói jogosultságait védi. De ha 42

más szemszögből tekintjük működésüket, az is biztosított, hogy a politikai stabilitás fennmaradjon, és a különböző „fékező” erőkkel megakadályozza a szélsőségek térnyerését. IV. 4. 2 Köztársasági Intézmények (hatalmi ágak) • Végrehajtói • Törvényhozói • Bírói A Majles (törvényhozói hatalmi ág) tagjait 4 évente választják meg. Khomeini halálát követően fordítottan arányosan csökkent az iszlám vallás szerepe, illetve a parlamenti törvényhozás befolyásának alakulásának növekedése. Többek között feladatuk természetesen a törvényhozás, a meghozott törvények ratifikálása, a vészhelyzet mértékének megállapítása, költségvetési felügyeleti szerv összehívása, felmentési jog gyakorlása az elnöki és miniszterelnöki tisztség kapcsán, stb.. A törvényhozói ág feletti tényleges ellenőrzés a miniszterelnök kezében van, aki azonban nem a nép választ. Ezért alakult ki az a hatalmi erőviszony, amelyben a miniszterelnök személye mindig kisebb jelentőséggel bír, mint az elnöké, ugyanis az utóbbit a nép választja meg. Az elnök jelenleg minisztereket nevez ki és ment fel, amelynek gyakorlása során ügyelnie kell, hogy a miniszteri tisztségek 50%-ánál többet ne változtasson meg, mivel ekkor a Majles jelölését is figyelembe kell vennie. Vezeti a Költségvetési Ellenőrzési Szervezetet, kinevezi a Központi Bank vezetőjét és egyben Nemzetbiztonsági Tanács elnöki (National Security Council)40 pozíciót is betölt. Az Elnököt csak kétharmados többséggel lehet leváltani tisztségéből, és ezzel együtt is formálisan a második legnagyobb és legszélesebb hatókörű hatalommal rendelkező politikai személy az Iráni Iszlám Köztársaságban, a Legfőbb Vezető személyét követően. Ezzel szemben nincsen irányítási joga a katonaság felett és önállóan nem alakíthat ki külpolitikai stratégiát.

40

National Security Council (NSC) – Nemzetbiztonsági Tanács: 12 állandó tagja van, akik koordinálják az állami szerepvállalást a védelemben, titkosszolgálatokban és a külpolitika ide vonatkozó részeiben (biztonságpolitika). A tagjai a végrehajtói, törvényhozói, a reguláris haderő, illetve a Forradalmi Erők parancsnokaiból tevődik össze, továbbá a belügyi, külügyi és a titkosszolgálatok felügyeletéért felellős ágazati miniszterek is helyet foglalnak a tanácskozások során. A Legfőbb Vezetőt két fő képviseli és az ülések során az Elnök gyakorolja a vezetői jogokat.

43

IV. 4. 3 Az iráni fegyveres erők A külpolitika alakulása szempontjából lényeges tényezőt képvisel a fegyveres szervezetek feletti irányítási jog gyakorlása, és egyáltalán milyen struktúra szerint épülnek fel. Az iráni fegyveres erők két fő részből állnak:41 1. Reguláris Erők 2. Forradalmi Erők • Iszlám Forradalmi Őrségi Erők - Islamic Revolutionary Guards Corps (IRGC) • Törvényi Végrehajtási Erők – Law Enforcement Forces (LEF) A három szervezet közül az Iszlám Forradalmi Őrségi Erők és a Reguláris Erők a védelmi minisztérium alá tartoznak és felellősek a határvédelemért. A Törvényi Végrehajtási Erő szervezet fegyveres szervezet pedig a Belügyminisztérium alá. A forradalmi erők közötti feladatmegosztás az adott feladatok kiosztásán múlik, átjárhatóak a két szervezet közötti területi hatósági jogosultságok. A forradalom után az államvezetés meg akarta osztani a fegyveres erők hatalmát biztonsági célból, ennek értelmében megalkották az IRGC-t. A Forradalmi Őrségi Erők közel állnak az iráni iszlám ideológiához, ezért szorosan kötődik a regnáló politikai erőhöz. A jelenlegi elnök Mahmoud Ahmadinejad is számos vezetői posztját ajánlotta fel volt szervezeti parancsnokoknak. IV. 4. 4 Vallási alapítványok •

Alapítvány az elnyomottakért és a fogyatékkal előkért – Foundation for the Oppressed and Disabled

•

Vértanúk Alapítvány – Martyrs’ Foundation

•

Imam Reza Alapítvány

A Legfőbb Vezető jelöli ki az alapítványok vezetőit, és neki is tartoznak egyedüli elszámolással. Nagy részét felügyelik a gazdaságnak és őrködnek a forradalom és az iszlám eszméi felett. Ezzel egy időben szociális segítséget nyújtanak különböző állami és jótékonysági forrásokból a rászorulóknak. Együtt működnek a tevékenységükhöz közelálló minisztériumokkal és javaslatokat tesznek a szociális politikai kialakításakor hozott döntések 41

RAKEL, E. P. (2009) – Power, Islam, and Political Elite in Iran – Leiden, Boston – pp. 36.

44

kapcsán.

Nagy

vállalatokként

működnek

és

csaknem

az

iráni

gazdaság,

nem

energiahordozókhoz kapcsolódó részének a felét tartják ellenőrzésük alatt. Nagy előnyük, hogy adómentesen működnek és így versenyelőnyük letisztázott a piacon. A politikai szempontjából legfontosabb hasznosítható tevékenysége a tömegmozgató ereje. Alacsony jövedelműekkel kialakított társadalmi kapcsolataik gyakran használhatóak fel választási célokra. Nem kell messze menni ennek bizonyításához, hiszen Teherán volt polgármestere, a jelenlegi

elnök

is

ennek

a

társadalmi

rétegnek

„köszönheti”

támogatottságának

megnövekedését. Ezért is fontos a jelenlegi vezetésnek a Vallási Alapítványok feletti ellenőrzés fenntartása, mivel meg van a lehetőségük formálni a napi politikát közvetlen vagy közvetett módon, a köztársasági hatalmi ágakon keresztül.

IV. 5. A nem hivatalos hatalmi struktúra A hivatalos hatalmi struktúra áttekintése után érdemes megvizsgálni a nem hivatalos oldalt. Ez az oldal nem feltétlenül jelent kisebb döntéshozatali ráhatást, csak a szervezettségi felépítésében különbözik a másik résztől. A nem hivatalos hatalmi struktúra felépítése:42 Hatalmi erővel rendelkező személyek csoportja

Politikai frakciók

Az iszlám forradalmat követően a forradalmi erők nem voltak képesek egységes politikai hatalmat formálni. Ennek következtében számos nem állami intézményt vontak be a politikai életbe, aminek meg volt a hatalmi biztonság megteremtésének az oka, illetőleg még szorosabb összeköttetés kialakítása a vallással. A parlamenti választásokkal egy szélesebb körre kiterjesztett párbeszéd alakulhatott ki a szavazók és jelöltjeik közt. Ez megadta azt a lehetőséget a jövőbeni parlamenti tagoknak, hogy egyfajta társadalmi támogatottsággal a hátuk mögött végezzék munkájukat. Ezzel azonban nem teljesen valósult meg a köztársasági államforma teljes átvétele. A tényleges köztársasági mivolt eléréséhez ugyanis egy felülről jövő változtatási kényszernek kellene bekövetkeznie, kezdve a frakciók, pártok szabadon való megalakulásának és a szabad jelöltállításnak. Ennek kialakulását mindenképpen gátolja a velayet-e fagih rendszer, ami éppen a fenti két tényező ellen építi fel az ellenőrző hatalmi folyamatokat. 42

BUCHTA, W. (2000) – Who rules Iran – The Structure of Power in the Islamic Republic – Institute of Near East Policy, Washington – 1. sz. diagram, pp. 8.

45

IV. 5. 1 Politikai frakciók A „nyugati” típusú demokráciákkal ellentétben, Iránban nem képviselnek a pártok olyan éles különbségekkel rendelkező nézeteket. Tagjaik egyfajta csoportosulási elvet követve sorakoznak egymás mellé. Ez lényeges tényező, mivel Iránba a pártoknak nincsen kinevezett vezetője, így nem is hivatkoznak egymásra, és egymás ellenében sem. Ha egy adott beszélgetésben szóba kerül egy másik frakció szerepköre, vagy nézete, mint „mások” kerülnek megemlítésre. Így nem találkozhatunk kivont kardokkal hadakozó, vitákban belefeledkező pártpolitikusokkal. A nem szoros kötelékben működés megengedi, hogy külön fajta új csoportosulások alakuljanak meg, illetőleg új szövetségi kapcsolatokat kössenek. Azonban a laza struktúrából kifolyólag, nem rendelkeznek a csoportosulások konkrét programokkal, konkrét politikai stratégia tervekkel – hozzáteszem – hivatalosan. Az összes parlamenti, illetőleg elnöki választást megelőzte valamiféle kampány, amely éles nézetkülönbségeket mutatva próbálta megosztani az állampolgárok szavazatait. Ezzel együtt megállapítható, hogy hosszú távú tervek kialakítására nincsen mód, így mindig az adott kérdés felmerülése során derül ki, hogy melyik oldalon is állnak a frakciók. A frakciók közötti különbségek azonban nem csak nézeteik különbözőségén keresztül lehet lemérni. Gazdasági hátterük is jelentős eltéréseket mutat, mivel bevételeik nem ugyanazokból a forrásokból származnak. Mindegyik párt részesül állami és egyéb fiskális bevételekből, viszont csak a Konzervatív vonal jogosult anyagi jövedelem megszerzésére a Síita szent helyekről befolyó összegekből, a vallási alapítványokon keresztül. Éppen az előzőek miatt tud folyamatos domináns szereplője lenni, mind a politikai, mind a gazdasági iráni közegnek. IV. 5. 2 Hatalmi erővel rendelkező személyek csoportja • Belső kör Tulajdonképpen ez a csoport megegyezik az iráni politikai elitet alkotó személyek körével. Ráhatásuk az egyes politikai döntésekre számottevőnek mondható, melynek egyenes következménye a kapcsolatrendszerek kialakulásának jelentősége. Az iráni ismeretségi viszonyok behálózzák az államirányítást, így nyújtva egy komplex, érdekekkel teletűzdelt színteret. A velayet-e fagih rendszer nyújtja ezeknek a személyeknek azokat a jogosultságokat, amelyekkel befolyásolhatják azokat az intézményeket, amiket lényegében nem a szavazók választanak.

46

Ahmadinejad megválasztásával, ebben a körben jelenleg a konzervatív erők a dominánsak. Ez természetes folyamat, ami elősegíti az elnök munkájának hatékonyságát, ezen túlmenően pedig nyilvánvalóan a hatalmának megerősítésében is segédkezik. A megválasztásának évéig (2005) ezt a kört csak a papság tagjai alkották, ezután léptek be a vallásos laikusok, amire 1979 óta nem volt példa. A belső körbe tartozik a Legfőbb Vezető, a Szakértők Közgyűlésének, az Őrzők tanácsának és a Hasznosítási Tanács tagjai, azok a vezetők, akik a legfőbb vezető által kerültek kinevezésre (pl. IRGC vezetője, a reguláris hadsereg főparancsnoka stb.), a Legfőbb Vezető képviseletét nyújtó személyek, akik a lényeges szervezetekben töltenek be tisztségeket és a különböző vallási alapítványok vezetői. • Adminisztratív elit Az adminisztratív elit azon személyek köréből kerül ki, akik részt vesznek a gyakorlati döntéshozatali folyamatokban, tanácsot adnak, vagy egyben maguk is döntenek. Ezt a kört mindhárom politikai frakció együttes jelenléte jellemzi, hol nagyobb, hol kisebb arányban megosztva. Az elitet alkotó személyek legtöbbje civil, akik képviselik a három hatalmi ág nyújtotta döntéshozói modellt. Több ellentétes politikai nézetet hordoznak, mint a Belső körben lévő személyek. • Egyeztetői elit Az egyeztetői elitet formáló személyek a gazdasági, szociális és kulturális témákban folytatnak vitákat, megbeszéléseket és többek között a külpolitikában is járatosak. Tagjaik mindkét fenti körből adódnak össze, tehát míg valaki a Belső kör tagja, egyidejűleg lehet az adminisztratív szinten is. A Belső kör és az adminisztratív kör közötti viszony alakítja a politikai harmónia alapját Iránban. Az új gondolatok megjelenésével előtérbe került az a feltevés, hogy nem feltétlenül van szükség az iszlám vallás tényezőjére az államigazgatásban, vagy nem ilyen arányban. Az ilyen radikális reformista törekvésekkel szemben igazából az Egyeztetői elitnek kell vitákban szembe szállnia első körben, természetesen a Legfőbb Vezető szemszögét érinthetetlennek tekintve.

IV. 6. Politikai frakciók „versengése” A teljes formális és informális politikai struktúra vizsgálata után érdemes megvizsgálni azt a színteret, ahol a tényleges politikai versengés folyt és folyik napjainkban is 47

a különböző frakciók között. A két fő frakció, a konzervatív és a reformista erők vitája jelentett a politikai változatosság fogalmát Iránban. Az alap hármas kérdéskör köré gyűjtve vallottak különböző nézeteket a gazdaság, szociális – kulturális és külpolitika terén. Az egyes időszakokban kialakuló vitahelyzetek befolyásolták az adott kor tényleges napi politikai történéseit, természetesen a Legfőbb Vezető felügyeletével. Azért érdemes kitérni a Legfőbb Vezető személyének jelentőségére, mivel az egyes periódusok elteltével alakultak ki azok a hatalmi viszonyok, ahol elvették, illetve megnövelték az adott politikai csoportosulások erejét valamilyen szándék okánál fogva. • 1979 – 1989 • 1989 – 1997 • 1997 – 2005 • 2005 – napjainkig Az időszakok kiválasztásánál leginkább a különböző pártok térnyerésének aránya játszott szerepet, a kezdeti forradalmi időktől kezdve, az enyhülés időszakán át, egészen a konzervatív, majd a neo-konzervatív vonulatig. Az első években két fajta irány frakció létezett, még pedig a Konzervatív és a Radikális Bal párt. Az 1980-as évek közepétől vált ki a Konzervatívok sorai közül a Pragmatista csoport, a Radikális Bal pedig lassan átformálódott a Reformistává. Az előzőekben közölt két fő irányvonal azonban továbbra is fennmaradt, függetlenül a három csoport megjelenésével. Ahogyan azt fentebb leírtam, Iránban nem lehet teljesen elkülöníteni a frakciókat egymástól, csakis nézeteikben fellelhető főbb különbségek teszik egymástól különbözővé őket. Ayatollah Khomeini, mint a forradalmi erők vezetője alkotta meg azt a hatalmi erőket szétosztó rendszert, melyben, mint a Legfőbb Vezető foglalt helyet. Kényesen kellett ügyelnie, hogy az autokrata Shah rendszer megbuktatása után, a jelenlévő liberális mozgalom lendületét lassan visszaszorítsa. A Síita vallás ilyen szintű alkalmazásával, képes volt mozgósítani a legnagyobb arányú lakosságot, amely hatalmi politikájának alapját szolgálta. Khomeini halála utáni felerősödő reformista irányvonalak következtében folyamatosan visszaszorult a vallás szerepe, amelynek a későbbiekre nézve lett következménye. A külpolitika alakulása is sokkal mérsékeltebb hangsúlyt fektetett le, amelyből számos gazdasági előny származott (külföldi működőtőke térnyerése). A frakciók erejének térnyerésével fokozatosan szorult vissza a Legfőbb Vezér személye. 48

A 1989-2005-ig terjedő időszakban valamiképpen átalakult az államirányítási rendszer, mivel a nép által megválasztott elnöknek egyre nagyobb hatalma lett. Az enyhülés folyamata 1997-ben tetőzött, amikor a konzervatív erők nem voltak képesek egységes jelölteket állítani, és Khatami lett az újdonsült elnök. Ez egyfajta rendszerellenességet is hordozott magában, amely az utolsó években már ténylegesen veszélyeztette azt az egyensúlyt, melynek közepén a Legfőbb Vezető tisztsége állt. IV. 6. 1 A fordulat bekövetkezte Az elmúlt eseményeket követően következett be az éles neo-konzervatív fordulat. Mahmoud Ahmadinejad megválasztásával, nem csak a reformista gondolatoknak vetettek véget, hanem minden téren egy sokkal radikálisabb vonalat képviseltettek az iráni vezetés körein belül. Ahmadinejad gyerekkora óta erősen hitt nézeteiben, ami kiemelte őt az 1970-es évek szkeptikus közegéből. Személyiségének fejlődési útja tette őt először Teherán polgármesterévé, majd aztán Irán elnökévé is. Ezt természetesen kicsit erős ilyen formában kijelenteni, azonban tény, hogy megjelenésével nem az addig megszokott retorikájú politizálás kezdődött meg. Ő jelentette a 2005-ös választásokon a legerősebb ellenfelet a reformista erők számára. Khamenei Legfőbb Vezető, új vezetést keresve támogatta Ahmadinejad elnöki ambícióit, aki később újból megválasztásra került. Sikerességét két megközelítésből lehet vizsgálni. Egyrészről a „hivatalos” oldalról, amelyből kiderül, hogy a teheráni polgármester konzervatív háttere, illetve a szegényebb sorsú emberekhez fűződő viszonya tette őt nyerő emberré. Beszédeiben sokszor hangoztatta a vagyoni egyenlőséget, amely során az energiahordozókból származó bevételeket kívánta újból, igazságosan elosztani a nép sorai közt. Ellenfele az a Rafsanjani volt, aki az egyik leggazdagabb személy volt Iránban, és így nem igen tudott azonosulni a vallási alapítványok közreműködésével megszólított szegény emberek problémáival. A konzervatív színezetű alapítványok jelentették a kulcsot, a lényegesebben több második fordulós szavazat megszerzését illetően. A másik oldalra áttérve viszont, nem ennyire logikus és egyértelmű a történet lefolyása. A már megemlített reformista irányvonal egyre szélesedő elterjedésével, a Legfőbb Vezetőnek mérlegelnie kellett az ország, a régiós szerep és egyben a saját pozíciójának jövőjét. A politikai bizonytalanság már egyszer háborúba sodorta az államot (Irán-Irak – 1980-1988), és akkor sem volt nyugodtabb légkör a Közel-Keleten. Ahhoz, hogy az a bizonyos egyensúly megvalósuljon, szükségessé vált egy megosztó személyiség kiválasztása. Az iráni jelöltállítási szabályok eléggé tág mozgásteret adnak a jogosultságukat gyakorló intézmények számára, így

49

az előző feltevés nem ütközhetett akadályba. Az eredményeket tekintve sikeresen megtörtént az oldalváltás és először eléggé csendesen lezajlott a konzervatív térnyerés. Ahmadinejad megválasztásakor azonban más is történt az irányváltáson túl, még pedig egy új szemléletű ág nyúlt ki a Konzervatív frakcióból, az un. Neo-konzervatív frakció, amely lényegesebb mértékű radikális nézeteket vallott még a konzervatívoknál is. Az új elnök egy olyan fiatalokból álló csoportot képviselt, akik szorosabban kötődtek a forradalmi erőkhöz (IRGC). A legtöbben második generációs forradalmárok, akiknek nincsen politikai tapasztalata és így nincsen jelentős kapcsolatrendszere sem. A világnézetük központjában az 1979-es forradalmi események állnak, és úgy vélik, hogy nem sikerült azokat a célokat beteljesíteni, amit Ayatollah Khomeini tűzött ki, az új Iráni Iszlám Köztársaság megalakításakor. Ahmadinejad megválasztását megelőző időszakban többször is kiemelte a hiányos szociális ellátó viszonyokat, amiket Rafsanjani, majd Khatami sem tudtak orvosolni. Azonban az egyik leglényegesebb különbség mégis – az elődökhöz képest – az előzőket figyelembe véve nem meglepő módon, hogy Ahmadinejad nem a papság soraiból került ki. IV. 6. 2 Ki az igazi vezér? – egyensúlyi politika felsőfokon A megváltozott nézetek, amelyek félreértés ne essék, még továbbra is belefértek az iráni ideológia keretébe, olyan intézkedéseket is követeltek, amelyek egészen a felsőoktatási intézmények szintjéig nyúltak bele az addigi szokásokba. A sorozatos változtatási trend folytán kialakuló környezet egyre inkább egyoldalúvá vált és egyre jobban terjedt Ahmadinejad személyéhez köthető irányítási modell egyenjogúságának eltolódása. Már nem az volt a kérdés, hogy ki hozza a döntéseket, hanem az, hogy melyik – az elnöki vezetés alá tartozó – intézmény. Talán ennek egyenes eredményeképpen a Legfőbb Vezető kinevezte Hashemi Rafsanjani-t Majles Házelnökének, így nyújtva át, bizonyos ellenőrzési jogköröket az elnök felett. Az ellensúlyi politizálás egyik legkifinomultabb példáját találhatjuk Iránban, mivel ezzel nem csak Rafsanjani politikai ereje került átmentésre egy konzervatív erő vezette államirányításba, hanem előtérbe került az elnökválasztáson vesztes frakció, amely joggal készülhetett a majles-i választásokra. A túl konzervatív nézetek, túlzott tradicionális értékű intézkedéseket és terveket vonnak maguk után, amely veszélyt jelenthet a rendszerre nézve. Ezzel szemben a reformista erők pedig éppen ellenkezőleg kívánják megváltoztatni az erőviszonyokat, így kialakítva egy számukra megfelelő intézményi felépítést. Persze az, hogy ez saját elhatározás volt a Legfőbb Vezér részéről, vagy politikai nyomásból kifolyólag, kérdéses. Ahmadinejad friss leváltását mindenképpen kerülni kellett, mivel az beláthatatlan

50

következményekkel járna a bel- és külpolitikára egyaránt. Ne felejtsük el, hogy az akkori közel-keleti térség milyen viszonyrendszerben működtette államközi konfliktushalmazát. Nem fejeződtek be az ellensúlyi intézkedések, mivel Khamenei létrehozott egy bizottságot, amely stratégiai külpolitikai döntésekben alkotott véleményt, és formált döntéseket. Ennek vezetőjévé Kharazzi-t választotta,43 aki Khatami elnök idején két ciklusában töltötte be a külügyminiszteri pozíciót. Ez mindenképpen visszalépés az elnök számára, hiszen így külpolitikai kérdésekben is vissza kell vennie, és mérsékeltebb hangnemet kell használnia. Egyébként, hogyha visszatekintünk a történelmi áttekintésre, akkor meg is figyelhetjük, hogy az olykor olyan radikális beállítottságú Ahmadinejad, miképpen változtatja külpolitikai viselkedési szokásait. A fokozatos térvesztés, fokozatos események során következett be, amelyek mindegyike egy szeletet ragadott ki a volt polgármester „tortájából”. 2007 márciusában például, amikor is 15 brit tengerész esett fogságba, a külpolitikai döntéshozatali folyamatokkal szöges ellentétben, teljességgel kimaradt a döntésből Ahmadinejad és Khamenei hozta meg a döntést, kizárva még az IRGC vezetőit is. A Legfőbb Vezetőnek az a Larijani volt a tanácsadója, aki a 2005-ös választásokon Ahmadinejad egyik kihívója volt. Ezt követően, ugyanezen év szeptemberében Rafsanjani lett a Szakértők Közgyűlésének vezetője, akik többek között javaslatot tesznek a Legfőbb Vezető személyére is, így nyilvánvaló, hogy mekkora hatalmat is jelent ennek a szervezetnek a vezetőjének lenni. Az

összes

eddig

felsorolt

lépcsőzetesen

felépülő

eseménysorozat

ellenére

Ahmadinejad a székében maradt, a viszonylag gyenge majles-i háttér ellenére (a 2008-as majles-i választásokon a Konzervatívok értek el tekintélyes eredményeket). A régiós politika és Irán stabilitásának kulcsa a belpolitikai folyamatosság, amelynek alárendelhetnek bármit, a lényeg az erős állam képének fenntartása. Ebben nagyban különbözik a térségben uralkodó viszonyrendszer az európaitól. A Közel-Keleten elképzelhetetlen, hogy egy állam gyengeségeit megmutassa, mivel azzal azonnal elveszthetné viszonylagos erejét, és így kiszolgáltatottá válna a szomszédaival szembetűnően.44

43

FULTON, W. (2011) – A Window into the Foreign Policy of Iran's Supreme Leader Ali Khamenei – IranTracker – www.irantracker.org - http://www.irantracker.org/analysis/fulton-window-khamenei-foreign-policynovember-16-2011 - 2012.03.12. 18:43 44 Érdemes ezt tovább gondolva visszatekinteni Szaddam Husszein személyére. Az iraki tömegpusztító fegyverek története sok érdekes dolgot vet fel, mégis ebben az esetben inkább a gondolkodásmódot emelném ki. A „nyugati” társadalmakban szocializálódott egyén, amikor olyan helyzetbe kerülne, mint az iraki diktátor, mindent megtennie annak bebizonyítása érdekében, hogy nem rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, és minden eszközt kihasználna, hogy bizonyítsa igazát. Azonban képzeljük csak el, hogy ebben a térségben kijelenteni, hogy az adott, domináns állam nem rendelkezik ilyenfajta fegyverzettel, kész külpolitikai

51

IV. 7. A külpolitikai gyakorlat Nézzük meg tehát a külpolitikáért felelős szerveket. Iránban a külpolitikai döntéshozatal,

annak

ellenére,

hogy

működik

a

Legfőbb

Vezető

által

nyújtott

hatalomgyakorlás, számos intézményen és pozíción ível át. A folyamat az alábbi vonalon vezethető végig. Külügyminiszter (majles-i ajánlásokkal)

Nemzetbiztonsági Bizottság (NSC) - az elnök irányítása alatt áll, a Legfőbb Vezető képviselete is

Elnök és külpolitikai tanácsadói

Legfőbb Vezető

Ebbe a folyamatba kapcsolódik be még a Majles, amely a frakciók arányához mérten alakítja ki álláspontját és az Őrzők Tanácsa, amely ajánlásokat ad és segítséget nyújt abban a tekintettben, hogy az egyes döntések ne legyenek ellentétben a velayet-e fagih rendszer által lefektetett alaptételekkel. A folyamat végén a Legfőbb Vezérnek van végszava, hivatalosan. Történt ugyanis egészen 1989-től, hogy az elnök és irodája jelenti gyakorlatilag a végső döntéshozó szervet, de mindig a Legfőbb Vezető egyetértésében alakítják ki, többnyire.45 A külügyminisztérium az elnöknek jelent az elnök képviseletének felügyelete alatt működve. A Majles nem szerepel a végrehajtási folyamatban, azonban véleményezési joga van a közvélemény felé. A kormánynak engedéllyel kell rendelkeznie a Majles-től, ha példának okáért nemzetközi megállapodásokban kíván részt venni. A külpolitikát formáló információk az iráni követségeken, médiaforrásokon, külföldi személyek értesülésein és a kulturális attasén keresztül érkeznek. A külpolitika színterén való nézeteltérés a frakciók közt, különböző geopolitikai tényezők alapján alakul ki. Konzervatív: visszatérés az iszlám értékrendszeréhez, az iszlám forradalom jelenti az alapot. Ahhoz, hogy ezt elérjék, jó viszonyt kell kialakítani a többi iszlám állammal és muszlim tömegekkel. Szükséges normalizálni a viszonyokat a „nyugati” társadalmakkal. A normalizálódás mértéke azonban személyenként változik. Egyszerű felfogás kérdése és az adott kérdéskör minősége határozza meg. öngyilkosság. A másik oldalról nézve pedig egy diktátor soha nem hátrálhat meg, már csak a pozíciójából adódó hatalomgyakorlás módja miatt is. Ez itt már presztízskérdés. 45 RAKEL, E. P. (2009) – Power, Islam, and Political Elite in Iran – Leiden, Boston – Dr. Abbas Maleki, a Kaszpi Tanulmányok Intézetének igazgatójának interjúja alapján (Teherán, 2005. november 9.)

52

Reformisták: Iránra, mint nemzetre tekintenek, és úgy vélik vezető szerepet kell játszania a nemzetközi kapcsolatokban. A nemzeti érdekek védelmét többnyire a nemzetközi kereskedelmi és politikai kapcsolatokon keresztül kívánják rendezni. Lényeges a jó viszony kiépítése a „nyugattal” és ezzel együtt kiemelten az USA-val. Ahmadinejad külpolitikájának vizsgálatakor, először is érdemes leszögezni, hogy semelyik előző csoporthoz nem tartozik, mivel kiválva, egy szélsőségesebb hangnemű, Neokonzervatív vonalat képvisel, amely a konzervatívhoz hasonlóan látja a külpolitika irányvonalát, azonban sokkal radikálisabban. Egyik leglényegesebb pontjának titulálta már a választási kampányában és ez nem is változott aztán sem. A stratégia felépítésénél a muszlim szerepvállalást tekinti elsődlegesnek a nemzeti és ideológiai szinten egyaránt. Ezzel párhuzamosan kritizálja a világhatalmi berendezkedést, többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsának működési rendjét, illetve az előző szerv által meghozott szankciós intézkedéseket. Ideológiai harcot hirdetett a „nyugati” ideológia ellen és ennek megfelelően építette ki védelmi stratégiáját. Ez nem feltétlenül különbözik a Konzervatív frakció álláspontjától, viszont ebben is radikálisabb vonalat képvisel, a reformista vonalat már nem is említve. Ahmadinejad közvetlen politikai támogató köre nagyrészből milicista, biztonsági körből került ki. Ez egyfajta szemléletmódot, arculatot alakít ki a vezetésben és többnyire az instabil állapotot részesíti előnyben. Persze ennek akkora befolyásolási ereje nincsen, de mégis megadja azt a szubjektív faktort, ami hatással van a regnáló elnök külpolitikai döntéseire. Ide tartozhat az atomprogram nemzeti kérdéssé való formálása és az Izrael-ellenes holokauszt tagadás is.46 Mind egyfajta konfliktus helyzetet generál, ahol Irán erődemonstráció útján tudja megmutatni politikai erejét és geopolitikai adottságainak kibontakozási lehetőségét. A Neo-konzervatív értékek megjelenésével egyébként nem csak a „nyugat” ellen fordult a külpolitika, hanem a Közel-Keleten is újra felerősödött az iszlám vallás „exportálásának” igénye, és így az iráni forradalom továbbterjesztése. Lényegébe ez a forradalmi ideológiai kivitel csak a libanoni Hezbollah Szervezetre vonatkozik, bár az, hogy ez ténylegesen az ideológiai egy oldalon állás, vagy a közös ellenségkép jelenléte alakítja ki, kérdéses. A Síita és Szunnita szembenállás is ideológiai, vallási alapon működik, azonban tényleges külpolitikai lépéseket nem von maga után. 46

HAFEZI, P. – SEDARAT, F. (2009) - Ahmadinejad says Holocaust a lie, Israel has no future – REUTERS’ – www.reauters.com - http://www.reuters.com/article/2009/09/18/us-iran-idUSTRE58H17S20090918 2012.03.14. 9:47

53

IV. 8. Külpolitikai területek Az általános áttekintés után a külpolitikai elemzés megköveteli, hogy az egyes területek, színterek szerint kerüljön csoportosításra a téma. Ide tartozik a közel-keleti térség, Oroszország, és az Amerikai Egyesült Államok, hozzátéve a teljesség igénye nélkül, ugyanis a mai külpolitikai döntéshozatal bonyolultságának egyik oka éppen a diplomácia sokszínűsége és az a globalizációs folyamat, amely összeköti az egyik szereplő meghozott döntéseit, egyik másik szereplőre ható eseménnyel. Ez olykor két teljesen más régiót von be a konfliktusba. IV. 8. 1 Közel-Kelet a. Izrael Ahmadinejad az adott állam létezésének kérdésességét veti fel, az állam létjogosultságát megkérdőjelezve. Ráadásul a Holokauszt tagadásával egy olyan mély ellentétet alakít ki, melynek rendezése már személyi kérdéssé vált. Ezekhez úgymond természetes tényezőkét hozzájárul még a palesztin-támogatás, bár ez eléggé erőtlen aktivitást eredményez. Azóta, amióta nyílt ideológiai háborút indított Irán az USA-val (legfőképpen a Perzsaöbölben állomásozó amerikai hadsereg okán) és az ENSZ-szel (a nukleáris programja miatti szankció rendszer bevezetése miatt), azóta szövetségi rendszert próbál kiépíteni az amerikai imperializmus ellen, több-kevesebb sikerrel. Az izraeli konfliktus alapja azonban – véleményem szerint – nem az ideológiai szemben állás, és nem is pusztán az atomprogram léte. Irán külpolitikai viselkedése elodázza a nemzetközi szervezetek hatásköréből adódó intézkedéseit, és nem reagál rájuk a megfelelő módon. Ez egyfajta erődemonstrációt hordozz magában, amellyel kiválóan ki lehet szolgálni az iráni belpolitikai helyzetet és eléggé széleskörű népszerűséget lehet szerezni. Az iráni-izraeli szembenállás azonban nem a konfliktusgóc alapja. Izrael valamilyen fajta „nyugati” álláspontot képvisel a térségben és igazából csak ő kötődik geopolitikailag Iránhoz, és ez megnöveli a térségben lévő fontosságát. Ez tény. Azonban az, hogy az iráni elnök milyen kijelentésekkel él, véleményem szerint nem több mint politikai húzás, és nem áll mögötte tényleges, erőszakos cselekedetre utaló erő. Iránnak a folyamatos elszigetelődés folyamán már nem olyan nagy érdeke kivívni a térség ellenszenvét, hiszen eléggé meggyengült gazdaságilag és ebből kifolyólag kiszolgáltatottá válhat. A másik oldalát szemügyre véve viszont megállapítható, hogy egy atomlétesítmények elleni, izraeli támadásnak sokkal nagyobb valószínűsége van, mint egy szélesebb kört érintő 54

atomháborúnak a térségben. Függetlenül attól, hogy milyen ideológiai és érzelmi különbségekkel rendelkezik a két fél, nem érdeke Iránnak, egy határain messze túlnyúló háború elindítása. Ezt kiegészítve viszont az is tény, hogy ezt nem közölheti és nem is képviselhet olyan mérsékelt politikát, amellyel bebizonyítaná, hogy tényleges csak polgári felhasználásra alkalmazza atomprogramját. b. Szaúd-Arábia 2007. március 3-i látogatásán, amely többek között az első hivatalos volt, Ahmadinejad találkozott a szaúdi királlyal, Abdullah-hal.47 Tárgyalásokat folytattak a Síita és Szunnita csoportok közötti konfliktusok iraki kezelésében, hogy megelőzzenek egy esetleges polgárháborút. A két vezető egyetértett a palesztin-rendezés szükségességében és további tárgyalásokat tűztek ki. Úgy látszott tehát, hogy kisebb lépések során rendeződik a két ország viszonya, amely – tekintve a történelmi viszonyokat – igen fontos lenne a térségnek. c. Gas Opec Oroszország, Irán, Katar, Algéria és Venezuela együtt 70%-át birtokolják a Föld földgázkészleteinek.48 A társulás megkötése azonban még várat magára, Venezuela már támogatásáról adott biztosítékot, viszont úgy tűnik, hogy a felek még kivárnak, leginkább Oroszország. Putyin részéről nem született megállapodás és kérdéses a további megállapodás megszületése, viszont azt mindenképpen érdemes látni, hogy egy ilyenfajta igény sokban megváltoztatná Irán gazdasági mozgásterét, amely most eléggé szűk határok közé van szorítva az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciós eljárásai kapcsán. d. Irak Nem jelent titkot, hogy Irán jelentősen érdekelt az iraki rendezési helyzetben. Egyrészről jelen van a Síita vallás által kialakított találkozási metszett, másik részről pedig szoros családi kötelékekkel rendelkezik a két ország leginkább a papság köreiben belül. Ezek a tényezők adják azt az érzelmekkel teli szubjektív faktort, amely megalapozhatja a két ország közti hatalmi befolyás kialakulásának lehetőségét, Irán érdekeit szem előtt tartva, mindenképp. Irán régiós politikájának mindig kiemelt helyén szerepelt a vezető szerep betöltése, amely gyakran akadályokba ütközött, néha éppen Irak jelenléte miatt (iráni-iraki 47

ARAB NEWS (2007) – Abdullah, Ahmadinejad Hold Wide-Ranging Talks – archive.arabnews.com http://archive.arabnews.com/?page=1§ion=0&article=104858&d=21&m=12&y=2007 – 2012.03.14. 10:20 48 THE ECONOMIST (2007) – A gas OPEC – www.economist.com - http://www.economist.com/node/8655645 2012.03.14. 10:29

55

háború: 1980-1988). Ez azonban a mai helyzetben elképzelhetetlen, mivel egy esetleges iráni politikai nyílt beavatkozás, túlzott erőegyensúlyi eltolódást eredményezne, és ez bizonytalanságot idézhet elő az iráni belpolitikai színterén, nem beszélve az az Egyesült Államok érdekeiről. 2008 márciusában Ahmadinejad látogatást tett Irakban, aminek jelentőségét jól mutatja, hogy ez volt az első ilyen alkalom a két ország közti háború óta. Ezzel nem csak a két állam közötti viszonyt stabilizálta, hanem domináns szerepkört betöltve tette nyilvánvalóvá vezető ambícióit. Habár – mint azt az előző bekezdésben lefektettük – nyílt befolyási rendszert nem kíván kiépíteni Irán, azonban készségesen használja azokat az eszközöket, amely igenis megkerülhetetlen szereplővé teszi (vallás). e. Afganisztán Nem véletlen, hogy ez az ország is felkerül a térség lényeges területei közé, hiszen itt is jelen van az amerikai hadsereg, mint ahogyan Irakban is. Ez mindenképpen megváltoztatja az adott államok geopolitikai minőségét, és új színezetű külpolitikai kommunikációt kíván kiépíteni. Irán állítása szerint veszélyt jelent a térség egyensúlyi helyzetére, ha az Egyesült Államok jelen van, nem említve a hadsereg bevetését. Az afgán-iráni kapcsolatok felértékelődését is egy államközi találkozó helyezte magasabb szintre. Érdemes átgondolni a jelentőségét ezeknek a találkozóknak, hiszen európai szemlélettel, ez nem jelent akkora nagy eseményt. Azonban a térség olykor agresszív konfliktushelyzetekkel tarkított diplomáciai viszonyrendszerében igenis megalapozza a lehetőséget az esetleges jó viszony, vagy rendezés kialakításának lehetőségére. Éppen ezért kerül kiemelésre Ahmadinejad külföldi útjainak nagy része. Afganisztán nem oly nagymértékben játszik szerepet Irán külpolitikájának stratégiai terveiben, azonban mindenképpen hasonló ismérvekkel rendelkezik, mint Irak, talán éppen az Egyesült Államok ténykedése miatt. IV. 8. 2 Oroszországi Föderáció Lényeges gazdasági és politikai érdekek fűzik Oroszországot Iránhoz, ami több különböző okra vezethető vissza. A politikai vonalon elindulva megállapítható, hogy a két ország államberendezkedéséből adódó hasonlóságok elenyészőek, azonban mégis van egy olyan tényező, amely összeköti érdekeiket. Ez nem más, mint a „nyugati” civilizációkkal való szembenállás, ezek közül is legfőképpen az Egyesült Államokhoz fűződő viszony. Nem mindig lehet élesen megállapítani, hogy egy-egy kérdésben csak azért támogatja az orosz fél az iráni elképzeléseket, mert ténylegesen egyetért álláspontjukkal, vagy azért mert az a 56

bizonyos álláspont élesen szembe megy az USA elképzeléseivel. Természetesen ennyire nem lehet leegyszerűsíteni a dolgokat, azonban mégis lényeges különbségek adódnak ebből a tényből a térség szövetségi rendszerét tekintve. Irán mögött nem úgy áll Oroszország, mint például Izrael mögött az USA, ameddig érdekük engedi egy irányban haladnak, vagy legalábbis Oroszország nem gátolja meg azt (tartózkodás). A másik tényezőre rátérve kijelenthető, hogy minden politikai döntésnek van gazdasági vonzata, ezért nem lehet élesen elkülöníteni a kettőt egymástól. Az Oroszországi Föderáció jelentős kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik az iráni féllel, leginkább az atomprogram területén, ugyanis az oroszok szállítják a nukleáris folyamatokhoz szükséges technológia nagy részét. Ezzel együtt is érdekes szerepkör jutott az ebben a pontban vizsgált országnak. Egyfajta mediátor szerepet tölt be az ENSZ biztonsági Tanácsa és Irán között, még úgy is, hogy gyakran saját maga szegi meg a Tanács által hozott embargós intézkedéseket, többek közt a fentiekben említett technológia

transzferrel.

Az

orosz

fél

azonban

nem

feltétlenül

támogatja

Irán

kezdeményezéseit, mint például az urándúsítás eljárás is bizonyítja ezt. A Föderáció nem támogatja az iráni területen történő dúsítási folyamatot, csak akkor adja áldását, ha az ő országában végzik el a szükséges beavatkozásokat. Ez teljes mértékkel átírta a két állam közti kapcsolatrendszert, azonban röviddel az aktuális Biztonság Tanács ülése után rendeződtek a viszonyok. Kína relációja folyamatosan növekszik, amellyel párhuzamosan nő befolyási faktora is. Kína energiahordozó „éhségének” elnyomása miatt lényeges stratégiai területté vált számára a Közel-Kelet, nem csak az ásványkincs készletek miatt, hanem a régió közelsége miatt is. IV. 8. 3 Amerikai Egyesült Államok Az amerikaiak rövid távú célkitűzése, hogy kialakítsanak egy olyan közeget, amelyből viszonylag nyugodtan megtörténhet hadseregük kivonása. A jelenleg uralkodó hangulat nem éppen stabil, ami várakozásra készteti az USA vezetését, amely azon túl, hogy belpolitikai népszerűség vesztést okoz (meglátásom szerint ez lehet az Obama-politika egyik legnagyobb támadható felülete), hanem elbizonytalanítja a térségben lévő államok álláspontját az amerikai csapatok jelenlétével kapcsolatosan. A kivárás biztosan újabb konfliktusokat fog gerjeszteni, melynek megoldása már nem lehetséges tartózkodó politikával. Ezen túl rövid távú terveik között szerepel az iráni atomprogram gerjesztette vita lezárása, viszont fegyveres erők bevetése nélkül. Nem érdeke az USA-nak még egy kérdéses háborúba bocsátkozni csak azért, mert kérdéses egy ország atomprogramjának felhasználási módja. Természetesen ezzel nem 57

elodázni kívánom a problémát, tényleges fenyegetést is jelenthet egy teheráni harcászati nukleáris program befejezése, viszont az is észrevehető, hogy a nemzetközi intézmények és így az USA intézkedései is enyhén súlytalanok. Nem követik őket tényleges eredmények, hanem csak újabb próbálkozások a befolyás erősítésére. Az USA kiváró hosszú távú stratégiájának az is az oka, hogy 2012-ben elnökválasztásokra kerül sor és ez eléggé kényes helyzetbe hozza Obama-t.

58

V.

Az iráni politikai berendezkedés - Összegzés

A politikai rendszer vizsgálatával megtettük azt az utolsó lépést, amely ahhoz szükséges, hogy a teljes iráni háttéranyagot megismerjük, hogy aztán megszerezzük azokat az ismereteket, amelyekkel biztosabban vagyunk képesek jövőbeni előrejelzéseket készíteni. A politika bonyolult felépítése mindig egyfajta igényt foglal magában, amely berendezkedési fajtáktól függően alakul a különböző államokban. Ahhoz, hogy tudjuk, mi ez az adott igény ismernünk kell a politikai elitet magában foglaló személyek körét, az államforma politikai hátterének felépítését és magát az egész folyamatmodell működését. Ezzel együttesen mondható csak el, hogy – talán megközelítőleg – tisztában vagyunk az adott „játékszabályokkal” és képesek vagyunk lefektetni azokat a súlyponti oldalakat, amelyek alkalmakként befolyásolják a döntéseket. Az Iráni Iszlám Köztársaság egyensúlyi politikai rendszere a kulcsa annak, hogy megértsük egy-egy múltbéli döntés okát, és egyben célját. Az előző fejezetben átvett történelmi áttekintés során bemutatott események kibontásához tehát a politikai elittel kapcsolatos fejezetek jelentik a megoldó egyenletet. Segítségével végigvezethetőek az egyes időszakok fordulatainak indokai, és így biztosabban lehet előre jelezni, a jelenlegi események folytán bekövetkező döntések valószínűségét. A cél annak a tényezőnek a mérséklése, amely az iménti valószínűséget csökkenti. A két elem – a történelmi és a politikai – ábrázolása nyújtja azt a bázist, amire biztosan lehet építeni a továbbiakban.

59

VI.

A jövő, avagy az iráni stratégia kialakítása

VI. 1. A háttér A XIX. század végén, illetve a XX. század elején fokozódó nemzetközi befolyás volt jellemző a közel-keleti térségre. Megjelentek a modernista irányzatok és ezzel együtt a nagyhatalmi szereplők, amelyek az országok ásványkincseinek felügyeletére pályáztak. A szereplők közül kiemelendő Nagy-Britannia, amely régiós jelenlétével domináns szerepkört töltött be, illetőleg Oroszország, amely mind nagyobb részt kívánt a térség befolyási rendszerében. Az 1907-es „Anglo-Russian” alapszerződés megkötésével felosztásra kerültek a tibeti, afgán és perzsa területek, és ez a megállapodás a nyugalmi helyzet kialakulásán túl gazdasági fellendülést is hozott a megjelölt területek számára, többek közt a működőtőke fokozatosan növekvő beáramlásának köszönhetően. Az I. világháborút követő időszakban kaotikus állapotok uralkodtak a térségben, amelynek következtében szükségessé vált egy hadügyminisztert kiválasztani. Ez a személy lett a később Reza Shah-ként ismert vezető, aki 1923-ban már, mint miniszterelnök tevékenykedett. Megszilárdította az államirányítást és általánosította a külkapcsolatokat. A fokozatosan kialakuló új rendszer mindinkább hasonlított egy totalitárius berendezkedéshez, amelynek katonai háttere biztosította a hatalmat. A II. világháború alatt, semlegessége ellenére, Perzsia megszállt terület lett, ahonnan csak az 1946-os ENSZ határozat (Tripartite Treaty) döntései nyomán vonultak ki a szövetségi erők. Reza Shah átadta vezetői beosztását fiának,

Muhammad

Reza

Pahlavinak,

aki

folytatta

az

államirányítási

rendszer

megszilárdítását. Az 1979-es fordulatot azonban nem tudta elkerülni. A külpolitikai kapcsolatok további alakulásánál mindenképpen érdemes kiemelni a geopolitikai faktor egyre erősödő térnyerését, és ezzel párhuzamosan Irán felértékelődését. Az Amerikai Egyesült Államok térségbeli aktivitása is folyamatos növekedést mutatott és mindinkább erősítette azokat a félelmeket, amelyek a „nyugati” térnyerés túlzott mértékét jelölték meg központi problémául. Az iráni szellemiség legnagyobb formálói éppen azok a nagyhatalmi szereplők voltak, amelyek megjelenésükkel és befolyásukkal egy csoportba rendezték az iráni lakosságot. A közös ellenség kép kialakítása és a függetlenség igénye más országokban is vezetett már forradalmakhoz, azonban itt ez másodlagos tényező volt. Az igazi

60

formáló erő a nagyhatalmi jelenlét mellett, a vallás lett, amely az élet minden színterén jelen volt, és máig jelentős hatalmi ráhatással bír. A történelmi áttekintések folyamatos konfliktushelyzetet írnak le, belföldön és külföldön egyaránt. A belföldi politikai csatározásokat többnyire behatárolja a Legfőbb Vezető személye és a hozzá köthető velayet-e fagih rendszer, amely valamilyenfajta egyensúlyi hatalmi állapotot kíván elérni, természetesen úgy, hogy az imént említett Vezető ereje ne sérüljön. Az egyes választások kiírásával egy olyan speciális struktúra épülhetett ki, amely demokratikus jegyeket hordozva szolgálja ki azt az államvezetést, amely sok esetben diktatórikus elemeket is tartalmaz. A Legfőbb Vezető által felügyelt intézmények mindenhol jelen vannak, és felügyelik az államirányítás minden szintjét. Az ellensúlyi rendszernek köszönhetően azonban létre tudott jönni az az ellenzéki erő, amelynek jelenléte éppen az egyensúlyt hívatott szolgálni. A Pahlavi rezsim bukásának éppen az egypártrendszer volt a legjelentősebb oka, hiszen túlzottan elnyomta azokat a változást követelő erőket, amelyek mindenképpen helyet követeltek maguknak, és az általuk képviselt eszméknek. Az iszlám forradalmat követően, a velayet-e fagih rendszer bevezetésével lehetőség nyílt a múlt hibáinak kijavítására, és egyfajta speciális államirányítás kialakítására. Ebben a rendszerben lehetőség van több frakció egyidejű működésére, azonban nem alakulhatnak hivatalosan is elkülöníthető, a „nyugatihoz” hasonló pártok. Lehetnek, sőt vannak is konfliktusok a különböző csoportosulások közt, de nyílt véleményháborút nem folytathatnak. Nem kampányolhatnak egymás ellen, hiszen nem is nevezhetik meg az éppen szembenálló frakciót. Nézetek vannak, amelyek mögé mindig az éppen arra érdemes politikusok sorakoznak fel. A választás lehetősége adott, azonban a különböző választásokon (elnöki-parlamenti) szereplő jelöltek listáját ellenőrzik. A különböző időszakokban felerősödő reformista nézetek térnyerését éppen ezzel az eszközzel hátráltatják, és itt érdemes megjegyezni, hogy mindezt ellenvetés nélkül fogadja el a lakosság. A megszűrt listára való szavazásokat követően, amelyet a lakosság szavazatainak összessége alkot, kihirdetik a győzteseket. A 2000-es években, pontosabban a 2009-es elnöki választásokkor már heves indulatokkal fűtött tüntetők lepték el Teherán utcáit, választási csalást hangoztatva. Ez a jelenség mindenképpen figyelemreméltó és intő jel az iráni legfelsőbb vezetés és a politikai elit számára. Egy új szereplő kíván bekapcsolódni a döntéshozásba és befolyásolni kívánja az egyes bel- és külpolitikai döntéseket. Az utcán szerveződő egyes csoportoknak csak idő kérdése, hogy nagyobb szervezettséggel rendelkezzenek és tevőlegesen is részt vegyenek az elkövetkező választásokkor. Hivatalosan ez az idő 1 év múlva jöhet el, azonban történhetnek olyan külpolitikai események, amelyek ezt megváltoztathatják. 61

A vallási tényező beemelése az államirányításba tökéletes választásnak bizonyult, annak elérése érdekében, hogy egységesítse az ország lakosságát és elmossa a fennálló nézetkülönbségeket. Természetesen nem kívánok itt leegyszerűsítést alkalmazva, pusztán hatalmi szempontok szerint összefoglalást készíteni, azonban szükségeltetik egyfajta külső szemlélőpont ennek a tényezőnek a vizsgálatához. A forradalom sikeres lezárását s egyben megnyerését követően szükség volt egy olyan közös pont megjelölésére, amely összeköt minden iráni lakost, hol közvetlenül, hol pedig közvetve. A vallási elemek alkalmazásakor egy fontos ideológiai hátteret biztosítottak a döntéshozók, amellyel sok esetben nem lehet vitatkozni. Az ország nevében is szereplő Iszlám szóhasználat nyíltan sugallja az ország gondolkodásmódját és kétséget kizáróan jelzi az ott uralkodó politikai elit döntési kereteit. Ez a keret az idő múlásával egyre tágult, folyamatosan alkalmazkodva az éppen uralkodó trendeknek. A jelenkori vezetésben például nagyobb arányban vannak nem papi döntéshozók, amely mindenképpen bizonyos visszalépést jelent a kezdeti vallási jelenléthez képest. Az eddig leírt történelmi befolyásolási tényezők, a belpolitikai struktúra felépítése és a vallási kötődés bemutatásán túl, ki kell térni a politikai elit szerepkörére is. A Belső kör, az Adminisztratív elit és az Egyeztetői elit alkotják azokat a köröket, amelyekből összetevődik a teljes iráni politikai elit. Ezeknek a köröknek az egymáshoz viszonyuló viselkedése határozza meg a napi politikai hangulatot, melynek stabilitása mindig központi kérdés marad Iránban. A hivatalos és a nem hivatalos államirányítási szervek működésének eredményeképpen rengeteg ellensúlyozó erő alakul meg, melynek folytán nem engedik egyes csoportok erejének túlzott növekedését. Példának okáért itt érdemes kitérni arra a döntésre, melynek során a nyíltan mérsékelt, néhol reform tényezőket tartalmazó politikát folytató Rafsanjani-t a Szakértők Közgyűlésének elnöki pozíciójára választották meg 2007-ben. A 2005-ös elnökválasztás utáni vereséget követően tehát vezető beosztásra tett szert, amely a neo-konzervatív Ahmadinejad térnyerését hívatott ellensúlyozni. Iránban tehát érdekes helyzet uralkodik. Egyrészről jelen vannak a frakciók, amelyek nézetbeli különbségekkel rendelkeznek, viszont nem képesek egymással nyílt politikai csatározásokat folytatni. Jelen van a választás intézménye, melynél a szavazó állampolgárok szabadon választhatnak a listán szereplő jelöltek közül, azonban ezt a listát a Legfőbb Vezetőhöz közel álló Őrzők Tanácsa ellenőrzi. Az ellenőrzés során lehetőség van személyeket kihúzni, amellyel közvetve befolyásolható a választás kimenetele. Másrészről pedig ott van a Legfőbb Vezető személye, aki a papsággal együtt gyakorolja a hatalmat, de éppen a fenti demokratikus jegyeknek köszönhetően nagyobb ellenvetés nélkül. Az iráni politikai berendezkedés és ezzel együtt a döntéshozói folyamatrendszer tehát kettős ismérvekkel 62

rendelkezik, és általában időszakonkénti egyensúlyra törekszik. Megfigyelhető, hogy az egyes elnöki választások lezajlásával adott oldalú erő került hatalomra, hol a reformisták, hol a konzervatívok részéről. Ahmadinejad második megválasztásakor a Legfőbb Vezető támogatásáról biztosította a volt teheráni polgármestert, annak ellenére, hogy a belpolitikai hangulat finoman szólva is ellenséges volt. Azonban ha átfogóbban szemléljük a múltbéli eseményeket, a jelenhelyzetben is megfigyelhető bizonyos távlati érdekek jelenléte. Ahmadinejad nem csak, mint elnök jelenik meg a külpolitikában, hanem, mint a külpolitikát formáló erő is. Igaz, ez nem teljesen így van, tekintve, hogy egyéb szervek (Nemzetbiztonsági Tanács) és a Legfőbb Vezető egyetértésében születnek meg ezek a döntések, azonban míg az elnök leváltható, addig a Legfőbb Vezető nem (beláthatatlan belpolitikai instabilitást eredményezne). Utalok itt arra, hogy az elnök személyének a megjelenítésével a külpolitikában, lehetőség nyílik a jövőben, olyan stratégiaváltásra, amely a régi, személyhez kötött politikát képes megváltoztatni.

VI. 2. Az összefoglaló stratégia Az

Iráni

Iszlám

Köztársaság

történelmét,

nagyobb

konfliktusait,

politikai

berendezkedését és döntéshozatali mechanizmusát végigtekintve, lehetőségünk nyílik gyakorlati előrejelzéseket készíteni és megfogalmazni egy lehetséges stratégiát a vizsgált állam számára. A döntéshozatali folyamatok az egyik leglényegesebb tényezője egy jövőbeni stratégiának, amely majd szerves része lesz a nemzetközi tárgyalásoknak. A teljes anyag összegzését lezárva egy olyan gondolatsort kívánok bemutatni, amelynek fontos eleme a személyes vélemény, illetőleg a jövőre utaló előrejelzés. Mind a vélemény, mind az előrejelzés számos helyen tartalmaz szubjektív elemeket, azonban a napjainkban folyó Iránnal kapcsolatos külpolitikai események megkövetelik, hogy aktuális kérdésekre is szülessen válasz. Véleményem szerint ennek a leírása a legjobban egy feltételrendszer megalkotásával történhet, melynek középpontjában az aktuális konfliktus áll. Az egyes feltételezéseknek az alapját a már leírt elemzés alkotja, és végtére ezen keresztül kívánom igazán összegezni az Iráni Iszlám Köztársasággal kapcsolatban leírtakat. VI. 2. 1 Az iráni atomprogram 1995 elején USA, Nagy-Britannia és Izrael először hívta fel a figyelmet egy esetleges atomfegyver fenyegetettségre Irán részéről, amit az Atomenergia Ügynökség (IAEA) nem erősített meg. Tehát ezt az évet vehetjük a kezdetnek, amikor is elindult egyfajta nemzetközi

63

nyomás kialakítása Iránnal szemben. A felszólaló hatalmak közt jelenlévő Izrael szerepe a dolgozat elkészítésének elején központi szerepkörben került meghatározásra, azonban a fokozatosan egyre mélyülő történelmi háttér felderítése során világossá vált számomra, hogy ez a régmúltra tehető, de időnként egyre erősebben jelentkező konfliktus nem Izrael és Irán közt zajlik. Sokkal inkább zajlik a „nyugati” demokratikus hatalmak és az Iszlám Köztársaság között, különböző nemzetközi szervezetek közbeiktatásával. Azok a nyilatkozatok, miszerint Irán elpusztítaná Izraelt csak külpolitikai fogás és egyfajta hatalmi nyomást hívatottak kialakítani a két ország közt.49 Tényleges szembenállásuk vallási alapon természetesen van, de jelen esetben inkább, mint egy eszközt használják fel a kétoldalú kapcsolatok alakítása során. Az atomprogram beindításakor mindenképpen számoltak a konfliktushelyzet kialakulásával, azonban ezt jól megalkotott külpolitikai stratégiával mindezidáig kezelni tudta az iráni vezetés. Iránnak egyrészről érdeke tényleges atomnagyhatalommá válnia (biztonságpolitikai szempontból), másrészről azonban céljai elérése érdekében elegendő a látszatot fenntartania. A folyamatos konfliktus fenntartásának célja kiszolgálja a konzervatív beállítottságú politikai erők érdekeit, így helyezve kimagasló pozícióba Iránt, amely szemben áll az őt elnyomni kívánó „nyugati” civilizációval. VI. 2. 2 Elmélet Az általános helyzetbemutatás után érdemes kitérni az elméleti háttérre,50 melynek segítségével elemezhető a konfliktus. A konfliktus kialakulásakor különféle érdekek ütköznek egymással, amelyeknek megoldásához különféle stratégiákat szükséges kialakítani. Ezeknek a stratégiáknak lényeges eleme a pontosított érdekek tisztázása, hiszen e köré épül majd fel a jövőbeni

cselekmény

gerincét

jelentő

tárgyalási

viselkedésmód.

A

konfliktus

feltételrendszerét figyelembe véve kell meghatározni azokat az eszközöket és módszereket, amelyek felhasználásával érhetőek el a lefektetett célok. Konfliktus helyzet: Az iráni atomprogram folytatása miatt nemzetközi feszültség növekedése tapasztalható, globális és regionális szinten. A nemzetközi szervezetek nem képesek szankcióikkal érdemben befolyásolni a történéseket. Globális szinten egyéb érdekek is ütköznek, mint például a kőolaj és földgáz export kapcsán, Dél-Korea, Japán, Kína és India részéről. 49

A kockázatvállalásuk tudatosságának kérdésére a későbbiekben teszek utalást. A következőekben Dr. Vándor János, Nemzetközi tárgyalási stratégiák c. tantárgyhoz tartozó előadás anyagát használom fel.

50

64

Érdekek: Irán szempontjából egyfajta belpolitikai stabilitás kialakítása, úgy, hogy provokáló külpolitikájukkal megmutatják regionális vezetői szerepigényüket. Nyílt háború folytatása nem érdekük, „maximum” egy esetleges izraeli légicsapás következtében kialakítható ellenállás, amely már vallási alapon működne (Ha Izrael megbombázná az iráni atomlétesítményeket, nem csak nemzetek közötti harcot lehetne hirdetni, hanem vallások köztit is.). Itt ki lehetne térni az iszlám vallás elnyomására és az ellene intézett támadásra, melynek következtében nem csak az iráni lakosság mutatkozna érintettnek a konfliktusban. Ezzel nem csak a támogatók körét lehet növelni, hanem a már régen áhított iszlám forradalom exportálását lehetne véghezvinni a térségben. Mindezek mellett azonban a leglényegesebb a „nyugati” függőségi rendszer elkerülése, melynek bekövetkeztekor búcsút lehetne inteni a térségbeli vezető pozíciónak. Eszközök és módszerek meghatározása: Mindenképpen szükséges a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalási folyamatok fenntartása, mivel ezzel egyfajta kompromisszum készséget mutat az iráni vezetés. A „húzd meg erezd meg” stratégia alkalmazásával lehet megnyerni azt az időt, amely lehetővé teszi az egész konfliktus helyzet elértéktelenítését, hiszen a folyamatos tiltás és az ezzel járó szankció eredménytelensége patthelyzetet alakít ki. Idő: A megfelelően kialakított stratégia hiánya, olyan veszteségekhez vezethet, amelyek veszélyeztetik az előzőekben kialakított célok és érdekek megvalósulásának lehetőségét. Esetünkben a 2009-es elnökválasztás olyan mozgásteret nyújtott Teheránnak, amely egy hosszabb távú cselekvési terv meglétét feltételezi. A soron következő 2013-as elnökválasztásig stabilizálni kell a térségben betöltött vezetői szerepkört, melynek folyamán mérsékeltebb, konzervatív beállítottságú politikai erő nyerhet vezetői beosztásokat, kielégítve így a belpolitikai igényeket.51 Ezeket a stabilizációs igényeket a következő eszközökkel lehet elérni: •

az értelmiségi réteg ellehetetlenítése (internet, szólásszabadság korlátozása), illetőleg politikai szerepvállalásuk folyamatos gátlása

51

Ahmadinejad elnökké választásával előtérbe kerülő neo-konzervatív politikai csoport egyre megosztóbb az iráni lakosság körében (radikális szemlélet és a gazdasági visszaesés kapcsolata).

65

• kulturális élet felügyelete, illetve az oktatás színterén folyó munka, folyamatos ellenőrzése (a Legfőbb Vezetőhöz tartozó képviselői irodán keresztül) •

a mérsékeltebb, reform gondolatokkal rendelkező politikai személyiségek hatalmai pozícióba helyezése, így elkerülvén az adott politikai elit kör teljes elégedetlenségét és az ezzel járó politikai instabilitás kialakulását. A fenti összefüggéseknek megfelelően alakuló iráni politikai döntéshozatali

folyamatban állandósult a kétoldalúság. Míg belföldön törekszik az egyensúlyra, addig külföldön az érdekellentétek mélyítése, illetve fenntartása a cél. A belpolitikai stabilitás nem csak az adott színtéren működő politikai csoportok versengésének mértékétől függ, hanem a külpolitikában kialakított konfliktuskereső magatartástól is. A közvélemény tényezője határokat szab a kompromisszum készségeknek. Egy adott külpolitikai döntés hihetetlen nagy népszerűség vesztést eredményezhet, ugyanakkor ez igaz fordítottan is. Ez magyarázatot adhat az Amerikai Egyesült Államok súlytalan politikájára is a kérdéses konfliktus kapcsán. Túlzott kockázatot jelenthet az erőszakos beavatkozás, hiszen az eddigi fegyveres konfliktusok (Afganisztán, Irak) sem hozták azokat az eredményeket, amiket tőlük elvártak. Az iráni politikai berendezkedés alkotta speciális választási mechanizmus gyakorlása során egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a pragmatista nézeteket való választópolgárok. Ahmadinejad megválasztásakor történt meg ugyanis először, hogy a második fordulóban legyőzött, mindenki által esélyesebbnek tartott Rafsanjani nem lett elnök. Ezt megelőzően nem volt nagyobb meglepetés egyik elnökválasztáson sem. A pragmatista szemléletű, szegényebb körökből előkerülő városi lakosság, hihetetlen nagy támogatást nyújtott a leendő elnöknek. Azonban ez a támogatottság nem egyenlő a különböző nézetekkel rendelkező választópolgárok bizalmával, ugyanis az ide tartozó emberek mindig az adott lehetőségek tükrében hozzák meg a számunkra leginkább kedvező döntést. A 2009-es választás kérdéses eredményét követően, lemorzsolódott a támogatói kör, és a 2012-es majles-i választásokon már a mérsékeltebb konzervatív erők nyertek. Éppen ezért lehet kijelenteni, hogy ha nem jönnek

az

eredmények

és

a

választási

ígéretek

sem

teljesülnek,

akkor

gyors

népszerűségvesztés könyvelhető el. Ezzel együtt Irán mozgástere lényegesen nagyobb a külpolitikai konfliktus rendezésénél, mivel egyfajta stabilitás adta háttér alakult ki, szemben például Izraellel. Izrael lehetőségei éppen a soron következő USA elnöki választás miatt behatároltak, mivel kérdéses

66

a jövőbeni elnök személye és így csaknem lehetetlen megjósolni egy esetleges izraeli támadás kiváltotta reakciót az Egyesült Államok részéről. Az elemzés végére érve megismerkedhettünk az iráni forradalmi fordulattal, a politikai berendezkedésének sajátosságaival és egyben döntéshozatali folyamatával is. Azonban egyvalami még megválaszolatlanul maradt. Vajon az iráni külpolitika számol-e a realitásokkal és így kellően felméri-e lehetőségeinek határait, vagy egyszerűen becsukja szemét és céljait előtérbe helyezve vakon száguld előre? Egyszerűen fogalmazva bátor vagy vakmerő az iráni döntéshozatal? Továbbvive a gondolatmenetet nem csak az a lényeg, hogy a stratégiájuk vakmerő vagy bátor, hanem, hogy tudatos tervezés eredménye-e. A külső fenyegetés folyamatosan nyomás alatt tartja az iráni vezetést, amely befolyásolja belpolitikai helyzetüket is. Mára már kijelenthető,

hogy

az

iráni

atomprogram

nem

csupán

biztonságpolitikai,

hanem

presztízskérdés is. Megfigyelhető, hogy függetlenül attól milyen beállítottságú (konzervatív – reformista) vezetéssel rendelkezett az Iszlám Köztársaság, az iráni atomprogram központi szerepet játszott a külpolitikában és a belpolitikában egyaránt. Nem Ahmedinejad elnöksége alatt vált ilyen kiélezetté a konfliktus, hanem már jóval megválasztása előtt elindult a folyamat. Még a „Nyugattal” is kiegyezni kívánó Khatami idején is sérthetetlen volt Irán számára saját atomprogramja és nem tett nagyobb engedményeket. Úgy tűnik az ország számára egyszerűen létkérdés a függetlenség látszatának fenntartása, hiszen erre épül államberendezkedésük és politikai rendszerük. Az Ahmedinejad folytatta külpolitikával, Irán rálépett egy olyan útra, amely elmérgesítette a felek közti viszonyrendszert és mérhetetlen bizalmatlanságot eredményezett. Egy esetleges, valós fenyegetést jelentő izraeli támadás bekövetkeztekor, számolni kell a radikális szemlélet térnyerésével, amely egy részről egységesíti az iráni választópolgárokat, egyfajta politikai stabilitást hozva, másrészről azonban beláthatatlan következményekkel járna az ország gazdaságára és természetesen társadalmára nézve. A támadással éppen az előző bekezdés végén leírt bizalmatlansági faktor jelenléte miatt kell számolni, amely az egyik fő mozgatórugója a fegyveres konfliktusok kialakulásának. A „nyugati” szemléletmód azt kívánja mondatni ebben az esetben, hogy egyszerűen csakis vesztesként kerülhet ki Irán egy fegyveres összecsapás után, ezzel szemben a közel-keleti térségbeli speciális viszonyok, merőben más döntéseket idézhetnek elő. Számos esetben tapasztalhattuk már, hogy pusztán személyi döntések kapcsán, egész konfliktus sorozatok indultak el. Lehet tehát tervezgetni és kigondolni különböző stratégiákat, de az igazság az, hogy bármikor elcsúszhatnak valamiféle szubjektív tényező bekövetkeztekor. 67

A feltett kérdés megválaszolásához érve, egyszerű megoldást találunk. Az iráni külpolitika egyszerre bátor és vakmerő. Bátor abban az értelemben, hogy milyen célokat fogalmaz meg magának és milyen pozíciót dimenzionál az Iszlám Köztársaságnak a térségben, és vakmerő, mert olyan politikát folytat, amelynek kapcsán nem lehet előre jelezni a külső szereplők viselkedését, és így teljesen bizonytalan miként fognak válaszolni az egyes intézkedésekre adott iráni reakciókra. Természetesen az imént leírtak csak lehetőségek, melyeknek megvalósulása rengeteg szubjektív tényező miatt kérdőjelezhető meg. A teljes elemzés elkészítése azt a célt szolgálta elsődlegesen, hogy megismertesse a „másik” oldalt is. Megismertesse történelmi hátterét, politikai berendezkedését, döntéshozatali folyamatait, politikai elitjének köreit és egyben érdekeit is. Nem kell igazságot tennünk a szembenálló felek között, azonban mindenféleképpen szükséges a presztízskérdés fogalomkörével tisztában lenni. A közel-keleti térség merőben más feltételeket teremt a jelenlévők számára, ahol a hatalom és az ezzel járó erő érzékeny dolog. A látszat fenntartása és a vallás tényezője teljesen átitatja az iráni államhatalmi vezetést. Meg kell értenünk, hogy Iránnak igénye van a vezető szerepre és erről nem fog lemondani. A presztízs tehát létkérdés lett.

68

VII.

Irodalomjegyzék

Könyvek: BODANSKY, Y. (2002) – The High Cost of Peace – Prima Publishing, Roseville – Fordítás: CSEREKLYEI, M ÉS LUKÁCS, I. (n. d.) – Békecsapda – Focus Kiadó, (n. p.) BUCHTA, W. (2000) – Who rules Iran – The Structure of Power in Islamic Republic – Institute of Near East Policy, Washington FISHER, W. B. (2011). Political Processes 2012 – Iran, Routhledge, pp.382-420. LINZ, J. J. (2000) – Totalitarian and Authoritarian Regimes - Lynne Rienner Publishers MOSCA, G. (1939) – The ruling Class – McGraw Hill Book Company, (n. p.) RAKEL, E. P. (2009) – Power, Islam, and Political Elite in Iran – Leiden, Boston ROSENBERG, J. C. (2006) – Epicenter: Why the Current Rumblings in the Middle East Will Change Your Future – Tyndale House Publishers (n. p.) – Fordítás: MORVAY, P. (2008) – Epicentrum: A világ jövője a Közel-Keleten dől el – Új Spirit könyvek, Budapest

Előadásanyag: DR. VÁNDOR JÁNOS (2011) – Nemzetközi tárgyalási stratégiák c. tantárgyhoz tartozó előadás anyaga

Internetes forrás: ARAB NEWS (2007) – Abdullah, Ahmadinejad Hold Wide-Ranging Talks – archive.arabnews.com http://archive.arabnews.com/?page=1§ion=0&article=104858&d=21&m=12&y=2007 – 2012.03.14. 10:20 BBC ONLINE NETWORK (1998)- The Company File From Anglo-Persian Oil to BP Amoco news.bbc.co.uk - http://news.bbc.co.uk/2/hi/business/149259.stm - 2012.03.01. 15:10 CENTRAL BUREAU OF STATISTICS ISRAEL (2008) – www.cbs.gov.il – Internet Users; STATISTICAL CENTRE OF IRAN (2009) – Internet Users – 2012.03.01. 10:50 FULTON, W. (2011) – A Window into the Foreign Policy of Iran's Supreme Leader Ali Khamenei – IranTracker – www.irantracker.org - http://www.irantracker.org/analysis/fultonwindow-khamenei-foreign-policy-november-16-2011 - 2012.03.12. 18:43

69

GLOBALSECURITY.ORG (n.d.) – Shanghai Cooperation Organization (SCO) – www.globalsecurity.org - http://www.globalsecurity.org/military/world/int/sco.htm 2012.03.03. 10:45 GORDON, M. R. – SCHMITT, E. (2008) – U.S. Says Israeli Exercise Seemed Directed at Iran – New York Times – www.nytimes.com http://www.nytimes.com/2008/06/20/washington/20iran.html?_r=1&pagewanted=all – 2012.03.03. 21:12 HAFEZI, P. – SEDARAT, F. (2009) - Ahmadinejad says Holocaust a lie, Israel has no future – REAUTERS – www.reauters.com - http://www.reuters.com/article/2009/09/18/us-iranidUSTRE58H17S20090918 - 2012.03.14. 9:47 HARRIS, K. (n.d.) – The Bazaar – United States Institute of Peace – iranprimer.usip.org – http://iranprimer.usip.org/resource/bazaar -2012.03.02. 19:35 IRAN WATCH (Idézi: RISK REPORT) (1995) – Nuclear Suspicion Grows – www.iranwatch.org - http://www.iranwatch.org/wmd/wmd-nuclearupdate-1995.htm 2012.03.02. 12:01 JOHNSON, A. (2008) – Ahmadinejad: US power crippling in Iraq – USA Today – News World – www.usatoday.com - http://www.usatoday.com/news/world/2008-03-031695908690_x.htm - 2012.03.03. 20:49 MENASHRI, D. (2008) – Iran’s parliamentary elections: The conservatives’ mandate – JUF News – News: World – www.juf.org - http://www.juf.org/news/world.aspx?id=31642 – 2012.03.03. 20:37 MIKLÓS, G. (2012) – A Hormuzi-szoros lezárása a vörös vonal – Népszabadság Online – nol.hu - http://nol.hu/kulfold/20120120-_a_hormuzi-szoros_lezarasa_a_voros_vonal_ 2012.03.12. 11:32 MUHAMMAD, S. (2011) - The Nationalist-Religious Movement | Part 1: Patriots and Mosaddeghists – PBS Frontline – www.pbs.org http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/tehranbureau/2011/06/the-nationalist-religiousmovement-part-1-patriots-and-mosaddeghists.html - 2012.03.09. 20:13 NÉPSZABADSÁG ONLINE (2012) – Reformpárti ellenzék nélkül zajlott az iráni választás – nol.hu - http://nol.hu/kulfold/reformparti_ellenzek_nelkul_zajlott_az_irani_valasztas – 2012.03.08. 13:16 REUTERS (1989) - Rafsanjani Declared Iran Election Winner - New York Times – History – www.nytimes.com - http://www.nytimes.com/1989/07/30/world/rafsanjani-declared-iranelection-winner.html - 2012.03.02. 11:00 STATISTICAL CENTRE OF IRAN (2011) – Population of Iran – http://amar.sci.org.ir/index_e.aspx – 2012.03.01. 10:45

70

THE ECONOMIST (2007) – A gas OPEC – www.economist.com http://www.economist.com/node/8655645 - 2012.03.14. 10:29 THE IRAN PRIMER (2011) – U.S. Terrorism Report: MEK and Jundallah – United States Institute of Peace - iranprimer.usip.org - http://iranprimer.usip.org/blog/2011/aug/23/usterrorism-report-mek-and-jundallah – 2012.03.05. 15:54 THE NEW YORK TIMES (n.d) – Baath Party - topics.nytimes.com http://topics.nytimes.com/topics/reference/timestopics/organizations/b/baath_party/index.html – 2012.03.02. 8:32

Videofelvétel: IRAN’S AHMADINEJAD

ON

HOLOCAUST (2006) – [videofelvétel] riporter: BRIAN

WILLIAMS, MSNBC – YouTube – http://www.youtube.com/watch?v=ykd-syzZ4ZY –

71