Az európaiság kialakítása. és a sokszínűség kormányzása Russell Blair

Az európaiság

kialakítása és a sokszínűség kormányzása

© 2016 Russell Blair

Tartalomjegyzék Előszó: Az európaiság kialakítása 1. fejezet Főbb kifejezések és fogalmak 2. fejezet Kommunikáció és identitás 2.1 A kommunikációs szerep: Közvetítő nyelvek 2.1.1 Pidzsinek és Lingua Franca 2.1.2 Az angol mint Lingua Franca 2.2 Az identitás szerep: Nyelvi közösségek 2.2.1 Identitás hozzáadása: A pidzsintől a kreolig 2.2.2 Identitás összetartás szerint: A héber nyelv Palesztinában 2.2.3 Identitás különbözőség szerint: Jugoszlávia szétesése 2.3 Kétnyelvűségi identitás 2.3.1 Kétnyelvűségi identitás egyénileg 2.3.2 Kétnyelvűségi identitás mint kormányzati elv 2.4 A tanulság: a közvetítő nyelv nem alkot közösséget 3. fejezet Az elért kongruencia: Európa nemzetállamai 3.1 Európa egynyelvű nemzetállamai 3.1.1 „Az állam az első” kongruencia: A forradalmi Franciaország 3.1.2 „A nemzet az első” kongruencia: Németország elképzelése 3.2 Kivétel nélküli kivételek: Svájc, Luxemburg és Belgium 3.2.1 Svájc: Egynyelvű a felszín alatt 3.2.2 Luxemburg: Kongruencia egyenlő készletekkel 3.2.3 Belgium: A problémás személyiségi irányelv 3.3 A tanulság: A kongruencia növeli a legitimitást 4. fejezet Az egybehangzóság hiánya: többnyelvűség és elit kétnyelvűség 4.1 Többnyelvűség az Európai Unióban 4.2 Elit kétnyelvűség a posztkoloniális nemzetállamokban 4.3 A tanulság: Egy önmagával meghasonlott ház nem állhat stabilan 5. fejezet Legyen könnyen megtanulható 5.1 Inkább sematikus vagy inkább naturalista? 5.1.1 Inkább sematikus: Könnyű megtanulni 5.1.2 Inkább naturalista: Könnyű megérteni  

2  

5.1.3 Tanulható vagy érthető? 5.2 Személyre szabott: Intranyelvek és internyelvek 5.2.1 Az Afrançaise intranyelv 5.2.2 Az Americano intranyelv 5.2.3 Angol+ internyelvek: spangol és frangol 5.3 A tanulság: Egy méret nem illik mindenkire 6. fejezet Aki elsőként cselekszik, az válassza ki a tervezetet 6.1 Regionális szervezetek: Európa, Afrika és Latin-Amerika 6.2 India, Kína, Mexikó és Brazília, Kanada vagy bármely nemzetállam 6.3 A tanulság: Egy többközpontú világ 7. fejezet A kongurencián túl: A sokféleség megőrzése 7.1 Nyelvek és kultúrák védelme 7.2. Még több sokféleségnek való kitettség 7.3 A tanulság: Bhinneka Tuggal Ika 8. fejezet Rövid áttekintés és ötven döntő szó 8.1 Szükséges, de nem elegendő 8.2 Kormányzás és kétnyelvű identitás 8.3 Gazdaság és kétnyelvű identitás 8.4 Globális problémák és kétnyelvű identitás 8.5 Ötven szóban

 

3  

„Megalkottuk Olaszországot. Most meg kell alkotnunk az olaszokat.“ Massimo Taparelli, marquis d‘Azegli (1867)

Előszó: Az európaiság kialakítása A Brexitnek (Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének) nem kellett volna megtörténnie, de megtörtént. Most egy erős és pozitív válaszra van szükségünk az Európai Uniótól. Olaszország születésekor Massimo Taparelli patrióta megértette az olasz démosz (nép) és az érzelmi legitimitás iránti igényt, melyet „patriotizmusnak“ nevezünk. Ma a legfontosabb kérdés, amellyel az Európai Unió szembesül: „Hogyan alakítsuk ki az európaiságot?” A válasz, legalábbis egy válasz, nyilvánvaló - de még nem vették figyelembe. A franciák franciául beszélnek. A németek németül beszélnek. A spanyolok spanyolul beszélnek. .... Európának van zászlaja és himnusza, de nincs nyelvi identitása. A nyelvi identitás kommunikációs közösséget hoz létre. Társulva a meglévő Európai Uniós intézményekkel, Európának démosza és államközössége is lesz. Az Európa számára szükséges hatékony és demokratikus legitimitás létrehozásához, hogy elérhessük az „egyre szorosabb uniót“, ez az esszé egy kétnyelvű identitásról szóló EU politikát javasol. A kétnyelvűség lehetővé teszi az egyik nyelv számára, hogy tükrözze Európa jelenlegi nyelvi sokféleségét és a nemzetállamok identitását, miközben a második nyelv egy kiegészítő európai identitást tükröz. Jóval azelőtt, hogy az európai kommunikációs közösséget teljes mértékben megvalósítanánk, az európai nyelvi identitás tanítása és elsajátítása köti össze az európaiakat. Erre gondolok: egy, a csoportképződésről és csoportközi dinamikáról szóló korszakalkotó tanulmányban 22 fiút toboroztak össze, hogy három hetet töltsenek egy nyári táborban. A nyári tábor keretében az Oklahomai Egyetem egy irányított társadalmi antropológiai kísérletet végzett. (Robbers Cave Tanulmány)

 

4  

A fiúkat két csoportra osztották. Külön érkeztek, külön voltak elhelyezve, és nem volt tudomásuk egymásról. Az első héten minden csapat olyan tevékenységet folytatott, amelynek célja a csoportos identitás létrehozása és a csoportos kohézió támogatása volt. Különálló körletben laktak, kiválasztottak egy nevet a csoportnak (Sasok és Csörgőkígyók), és terveztek egy pólót, amin a nevek álltak. Az első hét végén a csoportokat közelebb költöztették egymáshoz, így nem látták, de hallották egymást. A másik csoport közelségének puszta ismerete a területhez tartozás érzetét keltette. Mindkét csoport spontán módon negatív érzéseket fejezett ki a nem látott csoporttal szemben. A második héten a csoportokat bemutatták egymásnak, és különféle versenyeken vettek részt. Ahogy várható volt, a verseny növelte mindkét csoport összetartását, és a „többiek“ iránti ellenszenvét. A második hét végén a fiúk néha erőszakos gondolatokat fejeztek ki, és olyan viselkedést mutattak, ami miatt a személyzetnek közbe kellett avatkozni. Nagyon könnyű volt létrehozni az ellenségeskedést. Az utolsó héten a csoportokat összevonták és olyan szituációkat teremtettek, hogy a fiúknak össze kellett fogniuk, vagy kompromisszumot kellett kötniük ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményt. Az utolsó hét végén az eredeti csoportok szinte minden feltűnési vágyukat elhagyták, és kialakult köztük egyfajta általános bajtársiasság. A „fölérendelt célok“ elérése érdekében való együttműködés a gyanakvást és ellenségeskedést szolidaritásra és közösségre cserélte. Egy kijelölt európai nyelvi identitás elsajátítása – a kétnyelvű identitás vezérelve alatt – olyan fölérendelt céllá válhat, amely összehozza az európaiakat. Az egyetlen kérdés az, hogy melyik nyelvet kellene használni. Ezt a döntést azután kellene meghozni, miután a kétnyelvű identitás szélesebb körben elterjedt. De hogy tovább folytassam, számos példa létezik az elv megvalósítására, és a választási lehetőségek sokkal vonzóbbak és nagyobb számban érhetők el, mint azt gondolnák.

 

5  

„Tudom, hogy nincs nagyobb szüksége egy közösségben élő embernek, mint hogy kormányozzák, önmagát kormányozza, ha lehetséges, szerencsés esetben jól kormányozzák, de a közösséget mindenképpen kormányozni kell.“ Walter Lippmann, New York Harald Tribune, 1963. dec. 10.

1. fejezet Főbb kifejezések és fogalmak Az esszé arról szól, hogyan javítsuk a kormányzást a kormányzati intézmények és a kommunikációs közösségek összehangolásával. Az ilyen összehangolás hiánya fennálló probléma az Európai Unióban. Nemzeti szinten az intézmények és közösségek közötti összehangolás hiánya jelentős probléma számos posztkoloniális államban. Ez az esszé azt javasolja, hogy az összehangolást a kétnyelvű identitási politika elfogadásával kell létrehozni. A kétnyelvű identitás a területi egynyelvűség egy alternatívája, az összehangolódás elérésének hagyományos módja. A területi egynyelvűség létrehozására használt múltbéli módszerek már nem megvalósíthatók, kívánatosak vagy szükségesek. A kétnyelvű identitás két nyelvet egyesít. Az egyik nyelvi identitás egy szélesebb körű kommunikációs közösséget alkot, amely összhangban van a kormányzati intézményekkel. A másik nyelvi identitás az egyén preferenciája, és általában az anyanyelve lesz. Ez a kombináció eléri az összhangot, de egyúttal megőrzi a sokféleséget is. Ez az esszé: 1. ismerteti a modern nemzetállamok sikerét a területi egynyelvűség tekintetében, hogy összehangolja a kormányzati (állami) intézményeket a kommunikációs közösségekkel (nemzet), 2. ismerteti az EU arra irányuló sikertelen próbálkozását, hogy túllépje a nemzetállam modellt az EU intézmények és az európai kommunikációs közösségek közötti összehangolódás hiányának fényében,

 

6  

3. szemügyre veszi a kormányzati nehézségeket azokban az államokban, ahol a nyelvi ésszerűsítésre irányuló próbálkozás nem tudta összehangolni a kormányzati intézményeket a kommunikációs közösségekkel, 4. megmutatja, hogy néhány változtatással akár drámaian könnyebbé válik a természetes és a hibrid nyelvek tanulása. A nyelvek sematizálásának és szabályozásának képessége megnyitja a lehetőséget a kongruencia elérésére bármely többnyelvű államban vagy régióban, 5. elmagyarázza, hogyan segít a kétnyelvű identitás megőrizni több ezer nyelvet és azok kapcsolódó kultúráit, növelve a sokféleséghez való hozzáférésünket, és 6. elmagyarázza, hogy a kétnyelvű identitás felismerése hogyan támogat egy olyan policentrikus világot, amely jobban tükrözi a kisebb országok érdekeit. Igyekszem bemutatni a kétnyelvű identitás esetét. De először is, meg kell határoznom néhány kifejezést. Kongruencia. A kongruencia, vagyis egybehangzóság a kormányzati intézmények és kommunikációs közösségek közötti összehangolást jelenti. A kongruencia javítja a kormányzat legitimitását, szolidaritását és hatékonyságát. Kommunikációs közösség: Bármely közösség létfontosságú szempontja az a képesség, hogy tagjai képesek kommunikálni. Amint létrejön egy kommunikációs közösség, ha az össze van hangolva az intézményekkel, létrejön a démosz (nép) és az államközösség. Területi egynyelvűség: A területi egynyelvűség a nyelv ésszerűsítése egyetlen nyelv előnyben részesítésével. Ez az európai nemzetállamok meghatározó jellemzője. A kongruencia szükséges feltétel volt Európa demokráciáinak létrejöttéhez.

 

7  

Kétnyelvűségi identitás: A kétnyelvűségi identitás a nyelvi ésszerűsítésre utal két nyelv kiegészítő párosításával. A szélesebb értelemben vett nyelvet az összehangolás (kongruencia) érdekében az adott egyén korlátozás nélkül kiválasztott nyelvével kombinálják. Ez kongruenciát teremt területi egynyelvűség nélkül. Elit kétnyelvűség: Az elit kétnyelvűség egy hiányos kétnyelvűségi identitás. Számos posztkoloniális államban a nyelvek ésszerűsítésének igénye az egykori gyarmatosok nyelvének előnyben részesítéséhez vezetett. Az egykori gyarmati nyelv tűnt a legkevésbé problémás választásnak. Sajnálatos módon az exogén, azaz kívülről származó nyelv hiányos elsajátítása olyan kasztrendszert hozott létre és állandósított, amely az egykori gyarmati nyelvet beszélőket részesítette előnyben. Intranyelv: Jelentése: „a nyelven belül”. A kifejezés egy természetes nyelven belüli dialektusra utal. Az 5. fejezetben bemutatom az Afrançaise intranyelvet. Az Afrançaise egy prototípus a kétnyelvű identitás létrehozására a frankofón Afrikában. Internyelv: Jelentése: „nyelvek között”. Használatával a két vagy több nyelvet egyesítő hibridekre utalok. Számos internyelv jelenik meg a 5. fejezetben: az interlingua, az americano, a frangol és a spangol.

Ez az ábra bemutatja a néhány kifejezés közötti kapcsolatot.  

        Kongruencia hiánya

Laissez Faire Többnyelvűség

→

         Nyelvi racionalizálás → ⎮

Elit → Kétnyelvűség

Elért kongruencia

Identitás → Kétnyelvűség

Területi Egynyelvűség

Bár a kétnyelvűségi identitás olyan környezetet teremt, amely kevésbé racionalizált, mint a területi egynyelvűség, ez nem egy hiányosság. A területi egynyelvűség szélsőséges szintre viszi a nyelvi racionalitást és a folyamat közben szükségtelenül csökkenti a sokféleséget. A modern világban a

 

8  

kétnyelvűségi identitás jobban kiegyensúlyozza egy nagyobb egység iránti igényünket a sokféleség vágyával együtt.

 

9  

„... a nyelvi különbözőségek miatt az összes közös emberi vonásuk sem elegendő ahhoz, hogy egy közösséggé egyesítse őket. Mennyire igaz a mondás, hogy egy ember sokkal jobban érzi magát a kutyája társaságában, mint egy idegen emberében.“ Szt. Augusztin (354-430) City of God

2. fejezet Kommunikáció és identitás Ez a fejezet a nyelv két szerepével foglalkozik. A nyilvánvalóbb rendeltetése a kommunikáció, de a nyelvek közösségeket is teremtenek. A második rendeltetést a nyelv „identitás szerepének“ fogom nevezni. Egy nyelvi közösség tagjának lenni létfontosságú az identitás szempontjából, mert gondolatainkat saját közösségi anyanyelvünkön formáljuk. Gyermekkorban az anyanyelv az az eszköz, amellyel a családunkhoz kötődünk. A nyelv tesz bennünket emberré. Viszont távoli csoportokra is oszt minket. 2.1 A kommunikációs szerep: Közvetítő nyelvek Ahhoz, hogy különböző anyanyelvű közösségek kommunikálhassanak, „hidakra”, azaz közvetítő nyelvekre van szükség. A közvetítő nyelvek használata a különböző nyelvi közösségek tagjai között nem hoz létre közös identitást. Ez szemben áll az intra közösségi nyelv használatával, amely egyesíti a kommunikációs szerepet és az identitás szerepet. 2.1.1 Pidzsinek és Lingua Franca. A közvetítő nyelvek két fajtáját különböztetjük meg: pidzsinek és lingua franca. A pidzsin két vagy több nyelv keresztezése, amelyet különböző nyelveket beszélő emberek használnak. Ezzel szemben lingua franca bármely olyan létező nyelv, amely rendelkezésre áll, mint közvetítő nyelv. Ma a lingua franca szinte mindig rendelkezésre áll, ezért a pidzsinekre ritkán van szükség. Pidzsin. A pidzsin szó eredete bizonytalan. Az egyik elmélet szerint ez a kínai kantoni kiejtése az angol „business“ (üzlet) szónak. A pidzsint akkor hozzák létre, amikor hosszan tartó vagy gyakori kapcsolat áll fenn különböző

 

10  

nyelvi közösségek között, és a lingua franca nem áll rendelkezésre. _ A pidzsin nyelv hiányos. Csak bizonyos célok eléréséhez szükséges szintre fejlődik, mint például a kereskedelem. A definíciójából adódóan a pidzsint senki sem beszéli anyanyelvi szinten. Az igazi pidzsinek elenyészően ritkák a lingua franca elérhetősége miatt, de néhány nyelvet, amely pidzsinként kezdte, még mindig „pidzsinnek“ neveznek. Ez tükrözi eredetüket, de kreol nyelvekké váltak. Hacsak nem válik kreol nyelvvé, a pidzsin nem tart tovább, mint a körülmény, amely motiválta létrejöttét. Kreol. Ha a pidzsint elsődleges nyelvként használnák, az anyanyelven beszélők első generációja egy minden célra felhasználható komplett nyelvvé dolgozná ki. A pidzsin ezután kreol nyelvvé válna. Egy kreol nyelven beszélő közösség nagyobb lehet, mint bármely más nyelvi közösség a forrásnyelvén, legalábbis a kapcsolati területen. Helyileg részben, vagy egészében kiszoríthatja egy vagy két forrásnyelvét. Ez gyakori, ha a forrásnyelvi közösségek diaszpórák, mivel ez a helyzet számos telepes kreol esetében. A kreol nem egy közvetítő nyelv, hanem egy normál nyelv, amely egyesíti a kommunikációt és az identitás szerepet azok számára, akik anyanyelvi szinten beszélik. Lingua franca. A „Lingua Franca“ név jelentése a „Frankok nyelve“, és a pidzsinre utal, amelyet több századon keresztül használtak a Földközi-tengeri kereskedelemhez. A „lingua franca“ (kisbetűvel) általános kifejezés sokkal később került használatba, és bármely olyan már kialakult nyelvre utal, amelyet közvetítő nyelvként használnak. Ez lehet valakinek az anyanyelve, vagy egy mindenki számára második nyelv. Ha a lingua franca az egyik felhasználó anyanyelve, akkor az nagy előnyben van. Például ha két üzletember lingua franca nyelven tárgyal, és az valamelyiküknek az anyanyelve, míg a másiknak az egy idegen nyelv, az anyanyelvi szinten beszélő fél előnyös helyzetet élvez. Bár csak néhány nyelv használatos széles körben lingua franca-ként, bármely megtanult idegen nyelv lingua franca, azaz közvetítő nyelv lehet az azt anyanyelvi szinten beszélők felé. Az emberek általában olyan idegen nyelvet (lingua franca) tanulnak meg, amely egy nagy, közeli vagy tekintélyes közösség

 

11  

anyanyelve. Minél nagyobb és hatalmasabb egy nyelvi közösség, annál nagyobb haszna van a nyelvének lingua francaként. Egy olyan világban, ahol több ezer nyelv él, a fő lingua franca ismerete gyakran nagyon hasznos, különösen a viszonylag kisebb nyelvi közösségekbe tartozó emberek számára. Az alábbi lingua francák fontosak voltak: Arámi. Kb. Krisztus születése előtt 600-ban, miután I. Dareiosz meghódította Mezopotámiát, az arámi lett Mezopotámia lingua francája, és a perzsa birodalom hivatalos nyelve. Ez volt az a nyelv, amelyen a Talmud és az Ószövetség íródott. Jézus valószínűleg arámi dialektusban prédikált. Még Kínában is dokumentálták a használatát. Bár manapság veszélyeztetett nyelvként tartják számon, az arámi dialektusokat még mindig használják a KözelKelet egyes szétszórt közösségeiben. Görög. A görögöt a katonai és a kormányzati hatékonyság érdekében szabványosították. Ez áthelyezte a lingua franca arámit a Földközi-tenger medencéjének hellenizált régióiban. Ez volt az Újszövetség eredeti nyelve, és a Bizánci Birodalom lingua francája. A rómaiak úgy élvezték a nagy görög értéket, mint egy tudástárat, és használták is néhány akadémiai írásban. Latin. A latin használata lingua francaként a Római Birodalom terjeszkedésével virágzott. Túlélte Róma bukását, mert ez volt a római katolikus egyház nyelve – amelynek papjai a feudális Európa írástudói voltak. A XVIII. század utolsó évtizedeiben az Európában kiadott könyvek többsége még mindig latinul íródott. Francia. Mind a „puha”, mind a „kemény hatalom” a franciát tette a legfontosabb lingua francává az európai bíróságokon és az európai diplomáciában, a XVII. századtól kezdve egészen a második világháborúig. Azóta túlszárnyalta az angol. Miközben a franciául beszélők száma tovább növekszik, főként Afrikában, a franciát továbbra is kiszorítja az angol lingua franca. Fontos lingua franca marad az Európai Unióban és Afrikában.

 

12  

  „Ha  az  emberek  angolul  beszélnek,  nyitottak  lesznek  Anglia  kulturális   eredményei,  közösségi  értékei  és  üzleti  céljai  iránt.“             The  British  Council,  English  2000  (1995)  

2.1.2 Az angol, mint Lingua Franca. Az angol manapság a legszélesebb körben elterjedt lingua franca. Hogy egy nyugati parti európai átlagos méretű ország nyelve globális lingua franca legyen, nem jár semmi olyan jellemzővel, amely az angolt különösen megfelelőnek találná a szerepre. Inkább azért érhette ezt el, mert a britek sikeresen alapítottak olyan telepes kolóniákat, amelyek a bennszülött lakosságot kiszorították Észak-Amerika és Ausztrália hatalmas területeire, és újranépesítették azokat anglofónokkal. Amikor a XX. század első felében Európát megtizedelte a két háború, a gazdasági és katonai vezetés eltolódott a korábbi kolóniákhoz, amelyek a földrajzi elhelyezkedésük miatt megmenekültek az általános pusztítástól. A második világháború után az Amerikai Egyesült Államok a világ tetemesen lecsökkent bruttó hazai termékének (GDP) több mint felét termelte.   „A  nyelv  irányításának  hatalma  sokkal  nagyobb  jutalmat  ígér,  mint  az,  ha   elvesszük  az  emberek  tartományait  vagy  földjeit,  vagy  kizsákmányoljuk  őket.  A   jövő  birodalmai  az  elme  birodalmai.“                 Winston  Churchill  (1943)  

Amint a világ magához tért, még az anglofón nemzetek által termelt világszintű GDP százalék elengedhetetlen csökkenése ellenére sem volt hanyatlás az angol nyelv lingua francaként való használatában._ Az internet és más kommunikációs és szállítási technológia fejlődése kiterjesztette az angol, mint lingua franca használatát. Négy oka van az angol lingua franca erősségének: Hálózati külsőségek: Ha több felhasználó növeli a hálózat használhatóságát, az emberek inkább a több felhasználóval rendelkező hálózatot használják, mint egy kisebb hálózatot. Az emberek azért csatlakoznak a Facebookhoz, mert már eleve több millió felhasználója van. A pozitív hálózati  

13  

külsőségek egy „mozgalmi“ effektust hoznak létre. Az angolnak, csakúgy mint a Facebooknak, nagyon pozitív hálózati külsőségei vannak. Útfüggőség. Ha egy gyakorlat megalapozott, könnyebb hozzá alkalmazkodni, mint megváltoztatni a szabványt. Egy klasszikus példa erre a QWERTY elrendezés az angol billentyűzeteken. A gombok elrendezése furán véletlenszerűnek tűnik, de ezt tulajdonképpen azért tervezték így, hogy nehezebb legyen gyorsan gépelni. Abban az időben, amikor a hagyományos kézi írógépek mindig beragadtak, a sebesség nem volt igazán előny. Manapság, bár a kézi írógépek már elavultak, és a billentyűk beragadása nem probléma, még mindig a QWERTY billentyűzet a szabvány. Miután a billentyűzet használók milliói sajátították el a QWERTY elrendezést, az átrendezést nem indokolta volna meg az a kis nyereség az írási sebességben. Az angol a lingua franca QWERTY-je. Valószínűségi érzékenység. Az emberek nem tanulnak meg egy nyelvet, hacsak nincs ésszerű valószínűsége annak, hogy a nyelv későbbi használata megéri az erőfeszítést. Egy ilyen valószínűség nélkül nincs elegendő motiváció semmilyen nyelv tanulására. Az emberek világszerte arra számítanak, hogy az angolt sokkal gyakrabban és szélesebb körben (intenzíven és extenzíven) fogják tudni használni, mint bármely más idegen nyelvet. Szóval a valószínűségi érzékenység ösztönzi az angol, mint idegen nyelv tanulását, és használatát lingua francaként. Maximin kommunikáció - A „maximin“ fogalom a minimum maximalizálása, a vegyes repertoárral rendelkező csoportok magyarázatára szolgál. _ A nyelvileg heterogén csoportok tagjai maximalizálni szeretnék a megértés minimális szintjét. A legegyszerűbb példa, amikor két ember képes beszélni egymás nyelvén. Míg mindkét nyelv használható, a kommunikációt úgy maximalizálják, hogy annak a személynek az anyanyelvét használják, akinek a tanult nyelve alsóbbrendű. Európában a „maximin“ kommunikációra irányuló vágy gyakran az angol használatát eredményezi a nyelvileg különböző csoportoknál, még akkor is, ha senkinek sem anyanyelve az angol.

 

14  

  „A  férfiak  és  nők  nem  úgy  választanak  kollektív  személyazonosságot,  mint   egy  cipőt,  tudva,  hogy  egyszerre  csak  egy  párat  tudnak  viselni.”         Erix  Hobsbawm,  Nations  and  Nationalism  Since  1780  (1990)  

2.2 Az identitás szerep: Nyelvi közösségek Legalább három módja van az identitás összekapcsolásának. A pidzsin kreollá válhat. Egy heterogén csoport összetarthat, hogy egy egyesült nyelvi közösséggé váljon. Egy nyelvi közösség különválaszthatja nyelvhasználatát, és hasonló identitású, különálló közösséggé válhat. 2.2.1 Identitás hozzáadása: A pidzsintől a kreolig. Az a képesség, hogy egy létrehozott pidzsin nyelvet kreollá lehet kidolgozni, csak néhány évtizeddel ezelőtt bizonyosodott be, két nicaraguai kormányzati iskolában, ahol siket gyerekeket tanítottak. Az 1970-es évek végéig Nicaraguának nem volt siket közössége. A siketek el voltak szigetelve és kézjelekkel kommunikáltak, amelyeket minden család külön alkotott meg. 1977-ben Managuában létrehoztak egy programot az általános iskolás korú siket gyerekek számára. 1980-ban ez egy siket kamaszok számára kialakított szakközépiskolával bővült. Az iskolák kevés sikert értek el kitűzött céljaik terén, hogy írott spanyolt és szájról olvasást tanítsanak. Kiegészítésképpen és spontán módon, az iskolaudvaron és az iskolába jövet-menet a gyerekek megtanultak kézjelekkel kommunikálni. Ez egy jelbeszéd pidzsin volt, hibrid a családjaikban használt jelekből.   „Láttuk  azt,  hogyan  képesek  a  gyerekek  –  nem  a  felnőttek  –  nyelvet   generálni,  és  sikerült  ezt  a  folyamatot  tudományos  részletezéssel  rögzíteni.  És   ez  volt  az  egyetlen  alkalom,  amikor  tulajdonképpen  azt  láttuk,  hogyan  jön  létre   egy  nyelv  a  semmiből.“           Stephen  Pinker,  The  language  Instinct  (1994)  

 

15  

Mivel a tantestület nem értette saját diákjai jelbeszédét, segítséget kért, és az Oktatási Minisztérium kapcsolatba lépett a Massachusettsi Technológiai Intézettel. A Technológiai Intézet egyik végzős diákja tanulmányozta és dokumentálta a diákok jelbeszédét, és azt látta, hogy a fiatalabb diákok nagyobb szókinccsel rendelkeznek és sokkal összetettebb nyelvtant használnak, mint az idősebb diákok. Azok a diákok, akik serdülőként kezdték az iskolát, általában megálltak a nyelvi fejlődésben, amikor elérték a pidzsint. A fiatalabb diákok, akik a pidzsinnek voltak kitéve azon évek alatt, amikor a gyerek az anyanyelvét tanulja, játékosan kísérleteztek a pidzsinnel, és azt kreollá bővítették. Egy normális nyelvi közösséggé váltak. Az idősebb diákok pidzsinje a Lenguaje de Signos Nicaragüense (LSN) (Nicaraguai jelnyelv) nevet kapta. A fiatalabb diákok által létrehozott kreol az Idioma de Señas de Nicaragua (ISN) (Nicaragua jelei) nevet kapta. 2.2.2 Identitás konvergencia szerint: A héber Palesztinában. Amikor egy többnyelvű csoport közösséggé szeretne válni, egyetlen nyelvvé állhatnak össze. Az ilyen konvergencia érdekes példája a héber modern történelme. Az írott héber újjáéledése a publikációkban az irodalmi elit projektjével kezdődött a zsidó diaszpórában. Az identitás szerep későbbi fejlődése Palesztinában történt. A héber újjáéledése Palesztinában általában három időszakra osztódik: az első (farmerek) Aliyah_, a második Aliyah és a Brit mandátum. Az Aliyah, ami azt jelenti „felfelé menni“, a diaszpórából Izrael földjére való visszatérésre utal (Eretz Yizrael). Az első Aliyah néhány mezőgazdasági területén, nevezetesen Rishon LeZion-ban 1886 körül, az iskolák hébert tanítottak, és néhány osztályban a hébert az oktatás nyelveként használták. Problémát jelentett, hogy mind az askenázi, mind a szefárd nyelvet szabványosítás nélkül használták. Ennek a problémának a megoldásáért 1890-ben létrejött a Héber Nyelvi Bizottság (Va‘ad ha-Lashon ha-’lvrit), hogy szabványosítsák a beszélt hébert. A második Aliyah idején erős vágy alakult ki az Eritz Izraellel szembeni elkötelezettség kifejezése iránt, ezért tudatosan elkülönítették az egyik identitást

 

16  

a diaszpóra korábbi életétől. Ez ösztönözte a manapság szabványosított héber használatát. A héber bekerült a közéletbe, különösen olyan találkozókon, amely többnyelvű közösségekből állt. 1909-ben Jaffa peremén létrejött Tel Aviv, mint egy tudatosan héberül beszélő város. 1913-ban, amikor a német zsidókat támogató vállalat egy tudományos és mérnöki iskolában azt a német nyelvet akarta használni az oktatásban, amelyet Tel Aviv-ban hoztak létre, az ellenreakció kényszerítette a héber használatát. A héber újjáéledés harmadik időszaka a Török Birodalom végére tehető, az első világháború végén. A brit protektorátus Tel Avivjában a Nyelv Védőlégiója közösségi nyomást gyakorolt a bevándorlókra, néha már a kényszerrel határos módon, hogy tanulják és használják a hébert. Bármely más nyelv használata, akkor is, ha csak meghallották, tiltakozást váltott ki – „Ivri, daber ivrit“ (a héberek héberül beszélnek). Így már Izrael 1948-as megalapítása előtt lefektették az alapkövet a hébernek, hogy ez legyen a nyelvi identitás. 2.2.3 Identitás divergencia szerint: Jugoszlávia szétesése. A konvergencia ellentéte a divergencia. Amikor egy közös nyelvet beszélő közösség távoli közösségekké különül, a nyelvhasználat eltérő identitásokat alapoz meg. Kedvenc példám a divergencia szerinti identitásra egy kis dialektus létrehozása Pápua Új-Guineában. A buin nyelvi közösség megalkotta az uisai dialektust úgy, hogy felcserélte a jelzőket a különböző nyelvtani nemek kategóriájába tartozó szavaknál. Ez az egyszerű változtatás ijesztő volt a normál buint beszélők számára, és ennek következtében megalkottak egy eltérő identitást a használóinak. Konvergencia és szabványosítás. Számos példa létezik a divergencia szerinti identitásra. Az egyik most is megtörténik a Balkánon, Jugoszlávia felbomlásának utóhatásaként. Történelmileg a balkáni nyelv a szláv kontinuum része volt. A változás a szabványosítással kezdődött a XIX. század közepén, az írástudó elit vezetésével. A szerb és horvát írók és tudósok úgy döntöttek, hogy törvénybe iktatnak egy nyelvet és a Zágrábban beszélt dialektust használják. A szabványosítás szükséges volt ahhoz, hogy elősegítse a könyvek nyomtatását és eladását. A szabványt az 1850-es Bécsi Irodalmi Egyezményben tették közzé.

 

17  

Bár számos nevet használtak (szerb, horvát, szerbhorvát, és horvát-szerb), a Bécsi Irodalmi Egyezmény egy írott nyelvet egyesített. Az I. világháború után a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság a Bécsi Irodalmi Egyezmény szabványát választotta írott nyelveként. Úgy nevezték, „szerb-horvát-szlovén“. Az átlag és gyakran írástudatlan személy számára még mindig a szláv nyelvi kontinuum volt a nyelvi környezet. 1941-ben Németország elfoglalta Jugoszláviát. A náciellenes ellenállás figyelmen kívül hagyta az elit szabványt, mivel a partizánok főként alacsony írástudású mezőgazdasági közösségekből érkeztek. A második világháború után az újonnan megalakult Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság több hivatalos nyelvet ismert el, ahelyett, hogy a dialektusokat az elit szabvány befogadásával stigmatizálta volna. 1954-ben Jugoszlávia írói és tudósai ismét közzétették szabványosítási igényüket. Az Újvidéki Egyezmény nevű nyilatkozatban egyetlen nyelvhez, a szerbhorváthoz ragaszkodtak, két dialektussal: nyugati (Zágráb) és keleti (Belgrád). Elfogadták vagy a latin vagy a cirill írásmód használatát is. Később a kormány alkalmazta a hivatalos szerbhorvátot, mert a nyelvi racionalizációt hasznosnak találták mind a kormányzati hatékonyság, mind a dolgozói szolidaritás szempontjából. A sokféleség érvényesült. 1967 márciusában 130 befolyásos horvát író és tudós kifejezve az etnolingvisztikai nemzetiséget, kiadta a Horvát irodalmi nyelv státuszáról és nevéről szóló nyilatkozatot. A kiadás dátumát évente megünneplik a horvát kultúrának szentelt ünnepi héten. A Bécsi Irodalmi Egyezmény és az Újvidéki Egyezmény szerzőivel ellentétben az eltérő nyelveket szorgalmazták. Sok közülük horvát nacionalista volt, akiket feldühített az, hogy a horvát nyelvet vidéki dialektusként kezelték. Horvát nyelvi identitást akartak. Tito bevetette a szükséges erőket, hogy elnyomja a nacionalizmust. Azonban, hogy enyhítsék a fenyegető regionális zavart, 1974-ben egy új alkotmány drámaian decentralizálta Jugoszlávia kormányzatát. A szuverenitás átkerült a regionális egységekhez, miközben a szövetségi kormány megtartotta

 

18  

korlátozott hatáskörét, amelyet az alkotmány határozott meg. Ez megteremtette a kongruencia lehetőségét a regionális nyelvi közösségek és a kormányzati regionális intézmények között. Az 1974-es decentralizáció elősegítette Jugoszlávia későbbi felbomlását, a Varsói Szerződés 1991-es felbontása után. A véres részleteket átugorva, az eredmény négy hivatalos nyelv: horvát, bosnyák, szerb, és montenegrói. Mivel a négy nyelv írott formája a Bécsi Irodalmi Egyezmény szerbhorvátján alapul, úgy lehetne rájuk tekinteni, mint egy többközpontú nyelv változataira. Azonban számos felhasználó nem úgy érzékeli őket. Ezek nyelvi identitássá váltak különálló közösségek számára, mivel a különbségek továbbra is halmozódtak. 2.3 Kétnyelvűségi identitás A „Kétnyelvűségi identitás“ kifejezés neologizmus, de a mögöttes fogalom nem új. Létezik példa az egyéni nyelvi repertoárokban és a kormányzati nyelvi irányelvekben is. 2.3.1 Kétnyelvűségi identitás az egyénekben. Az egyik bátyám Japánba költözött angol nyelvet tanítani. Ott maradt és feleségül vett egy japán nőt. Két gyerekük van. A gyerekek úgy nőttek fel, hogy angolul beszéltek az apjukkal és japánul az anyjukkal. Japánban és Hawaiin is jártak általános iskolába. Az egyik gyerek Indianában járt gimnáziumba, és főiskolai kurzusokra járt Hawaiin, mielőtt lediplomázott a tokiói Sophia Egyetemen. A másik gyerek angol irodalmat tanult a kiotói Doshisha Egyetemen. Mindkét gyerek könnyedén használja a japánt és az angolt is. Két nyelv közötti átállás két különböző kultúra között mindenféle látható nehézség nélkül, ezek a kétnyelvű identitás példái egyéni szinten. Van egy létfontosságú különbség az egyéni kétnyelvű identitás és az idegen nyelv tanulása között. Amikor egy idegen nyelvet tanulunk, a tanuló felépít egy lingua franca közvetítő nyelvet, de az idegen nyelvet beszélő személy nem két közösség tagja. Az egyéni kétnyelvű identitásban a kétnyelvű egyént mindkét közösség tagjaként fogadják el. 2.3.2 Kétnyelvűségi identitás mint kormányzati irányelv. Néhány állam olyan nyelvi politikával rendelkezik, amely felér a kétnyelvűségi identitással, bár

 

19  

ők nem használják ezt a nevet. Röviden ismertetem Indonézia és Tanzánia helyzetét. Indonézia. Indonézia nemzeti mottója: „Bhinneka Tunggal Ika“. A mondat egy XIV. századi versből származik, amely a buddhisták és muszlimok közti toleranciát ünnepli. Jelentése: „különböző, de ugyanaz a fajta.“ Ezernyi szigettel, több száz nyelvvel és etnikai sokasággal, faji és vallási közösségekkel, Indonézia kivételes módon tükrözi a sokféleséget mind földrajzilag, mind a népesség szempontjából. Hogy felszámolja a demográfiai és geográfiai akadályokat az egyesüléshez, a frissen függetlenné vált Indonézia a leghathatósabb eszközt választotta az identitás felépítéséhez: kijelölt egy közös nyelvet. Viszont ez nem próbálta csökkenteni a nyelvi sokféleséget. Nem volt célja a területi egynyelvűség. A riau malájt, egy kereskedelmi nyelvet választották meg Indonézia hivatalos nyelvének. A bahasa jelentése nyelv. Bahasa Indonézia azt jelenti, hogy Indonézia nyelve. A riau maláj volt az anyanyelve Indonézia népességének 10%-ának. Ezzel szemben a jávai volt a domináns – Jakarta elitje és Indonézia lakosságának majdnem fele ezt beszélte. Ösztönző volt a döntés, hogy egy kisebb kereskedelmi nyelvet használjanak az előnyben részesített jávai helyett. A bahasa indonézia nem erősítette Jakarta és a jávaiak hatalmát. Nem tűnt úgy, hogy alkalmazása előmozdítaná a hegemóniát, ezért nem volt ellenreakció. Mint minden kereskedelmi nyelv esetén, a riau malájból is annyira lefaragták a szükségtelen komplikációkat, szabálytalanságokat és díszítéseket, hogy úgy kapcsolódjon a nyelvekhez, mint kagylók a hajóhoz. Ez tette a bahasa indonéziát viszonylag könnyen tanulhatóvá, amely egy alapvető előny. Amikor arra a döntésre jutottak, hogy a bahasa indonéziát elfogadják, a kormányzat további akadályokba ütközött: (1) alacsony az írástudók száma, (2) szegényes iskolák számos területen, (3) szegényes tömegközlekedési infrastruktúra és kommunikáció, és (4) kevés közös múlt a holland gyarmatosítás és a japán megszállás kivételével. Indonézia mégis túltette magát ezeken az akadályokon. A bahasa indonézia tanulásának fölérendelt célja szolidaritást

 

20  

alkotott, és a közös célért folytatott munkára való képességet és a munka értékét bizonyította. A riau maláj kijelölése Indonézia nyelveként lényegében a kormányzat „kétnyelvűségi identitás“ politikája volt. Egy identitás a bahasa indonéziába van kódolva, a másik pedig minden egyén anyanyelvébe. Nem történt erőfeszítés más nyelvek elmozdítására. A jávai nyelven beszélők és más nyelvi közösségek nem engedték volna meg. Ma a bahasa indonézia lehetővé teszi az indonézek számára, hogy a szigetvilágban bármerre elutazhassanak, és polgártársakként kommunikáljanak.   „Tanzániát  gyakran  ostorozzák  szocialista  kísérletének  sikertelensége   miatt,  de  nagyon  ritkán  említik  meg  sikerét  a  szárazföldi  nemzeti  integrációban.   A  kiszuahéli  ennek  az  integratív  diadalnak  a  része.”             Mazuri  &  Mazuri,  The  Power  of  Babel:  language  and           governance  in  the  African  experience.  (1998)  

Tanzánia. Nem csak Indonézia ért el kongruenciát a kétnyelvű identitással. Tanzánia ugyanezt tette a kiszuahélivel. A „ki“ előtag a „bahasa“ funkcionális megfelelője. Csakúgy, mint a riau maláj, a kiszuahéli is a kereskedelem nyelve volt, és a lakosság mintegy 10%-nak az anyanyelve. 1962-ben a kiszuahélit nemzeti nyelvvé választották, de más nyelveket nem szorítottak ki. A kormányzatnak sem vágya, sem erőforrásai nem voltak a területi egynyelvűség elérésére. 1967-ben a kiszuahéli a kormány egyetlen hivatalos nyelve lett. 1968-ban ez lett az általános iskolákban az oktatás nyelve. 1984-ben a kiszuahélit a közösségi és politikai kör, valamint a felnőtt oktatás nyelvének jelölték ki. Az angolt pragmatikusan megtartották a középiskolai és egyetemi oktatáshoz. 2015 februárjában a tanzániai Oktatási és Szakképzési Minisztérium kihirdette, hogy az iskola rendszer megújítása részeként a kiszuahéli minden szinten felváltja az angolt. A kiszuahéli különösen fontos olyan városokban, ahol a regionális nyelveket beszélők közösségileg és gazdaságilag eggyé válnak a kiszuahélivel. Tanzánia

 

21  

vágya a nyelvi racionalizálásra területi egynyelvűség nélkül a kétnyelvűségi identitás tényleges (de facto) politikája volt. 2.4 A tanulság: a közvetítő nyelv nem alkot közösséget A közvetítő nyelv és a nyelvi identitás közötti különbség alapvető. Egy idegen nyelv tanulása és annak lingua francaként való használata nem tesz bennünket egy második közösség tagjává. Az idegen nyelv csak egy híd, amelyen átmegyünk a látogatások alkalmával. Kizárólag az anyanyelvi szinten beszélőket ismerik el egy nyelvi közösség tagjaként. Vannak szürke területek a periférián, de az alapvető kettősség jelentőségteljes. A kétnyelvűségi identitás nem csupán egy hidat épít, a kormányzati intézmények kongruenciája és a natív kétnyelvűség egy második identitást ad hozzá.

 

22  

„Az erős európai államok, melyek a 19. században emelkedtek fel, egy olyan nemzeti alapelv köré épültek, amely a nyelvet és az etnicitást a nemzeti identitás központjává tette.” Francis Fukuyama, Political Order and Political Decay (2014)

3. fejezet Az elért kongruencia: Európa nemzetállamai Ez a fejezet az európai nemzetállamok felemelkedését ismerteti, valamint azt, hogy azok hogyan igazították kormányzati intézményeiket az egynyelvű kommunikációs közösségekhez. 3.1 Európa egynyelvű nemzetállamai Poszt-feudális monarchiák. A poszt-feudális államok a vesztfáliai békével jöttek létre a harmincéves háború (1618-1648) végén. A vesztfáliai béke létrehozta a vesztfáliai szuverenitást, a nemzetközi törvények hatálya alá tartozó államok egyenlőségét, és kizárólagos szuverenitást egy meghatározott területen belül. A hivatalos állami nyelvek későbbi felemelkedéséből ered a konfliktus a poszt-feudális (abszolút) monarchiák és a feudális elsőbbségüket megőrizni kívánó nemesek, valamint az egyház között, amelynek szintén kiterjedt előjogai voltak. A hatalom megszilárdítása érdekében a monarchiák a nemesség és a papok lecserélésével növelték kormányzati irányításukat. A köznép sokkal lojálisabb volt a független erőforrások hiánya miatt, és sokkal alkalmasabb volt, mert a tisztségek nem öröklődtek. A kormányzat egy nemzeti nyelv előnyben részesített dialektusára való átváltása növelte a potenciális hivatalnokok érdekszövetségét, és csökkentette a papság polgári hatalmát, amely kinőtte magát az írástudás latin monopóliumából. A nemzetállam felemelkedése. Az európai nemzetállam egy elképzelt és megépített etnolingvisztikai közösség (nemzet), amely kongruens a

 

23  

kormányzati intézményekkel és földrajzilag körülhatárolt (állam). Ez egy ideális forma, az európai nemzetállam egy nemzet, egy állam, egy nyelv. A köznyelvi kongruenciához két út vezetett: (1) első az állam: amely egy meglévő állammal kezdődött és létrehozott egy nyelvi egyöntetűséget saját határain belül és (2) első a nemzet: amely megrajzolta egy meglévő etnolingvisztikai nemzet valós vagy elképzelt határát, majd hozzáadta a kormányzati intézményeket. A második esetben a körülhatárolt terület vagy egynyelvű volt, vagy pedig egy kontinuum része. Ha a beszélt nyelvben sokféleség állt fenn, mint például Németországban, akkor egységesség volt az írott nyelvben. Néhány esetben, ahol több nyelv állt fenn, a kormányzat elsősorban az egynyelvű alegységek funkciója volt. Mindkét modell esetében a területi egynyelvűséget a kommunikációs közösségek és a kormányzati intézmények összehangolására használták. 3.1.1 „Első az állam” kongruencia: Forradalmi Franciaország. Az első nemzetállamok egy meglévő monarchikus határral kezdték (állam). A határok a monarchia azon képességét tükrözték, mely kivetíti a katonai erőt és megtartja a hódítás vagy hozomány által öröklött területeket. Ha a természetes korlátok jelentősek voltak, az államhatár gyakran hozzá idomult. A természetes határok használata gyakran figyelmen kívül hagyta az etnolinvisztikus közösségek eloszlását. Így, mivel a katalán és baszk nyelvi közösségek keresztezik a Pireneusokat, mindkettő meg van osztva Franciaország és Spanyolország között.

  „A  francia  forradalom  nem  csak  a  népszerű  politikai  részvétel  iránti   igényt  szabadította  el,  de  egy  új  identitás  formát  is,  amely  által  egy  megosztott   nyelv  és  kultúra  lenne  az  egyesülés  központi  forrása  az  új  demokratikus   közéletnek.”         Francis  Fukuyama,  Political  Order  and  Political  Decay  (2014)     A monarchiákban a nyelvhasználat csak gondot okozott az elit számára. Például az Académie Francaise egy válogatott francia polgárokból álló csoportként kezdte, akik szabványokat akartak alkotni az írástudó franciák

 

24  

számára. 1634-ben Richelieu bíboros, XIII. Lajos király első minisztere alkalmazta ezt, akinek feladata egy szabványos francia szótár és nyelvtan kidolgozása volt. Richelieu bíboros célja a király hatalmának további megszilárdítása volt, egy olyan bürokratikus igazgatás létrehozása által, amely szabványosított köznyelvet használt. Ez csökkentette mind a nemesség, mind a papság hatalmát. 1648-ban és 1651-ben két polgárháború dúlt Franciaországban. Együttesen a Le Fronde (a parittya), a királyhoz hű erők, legyőzték a parlamentet és a bíróságokat (a parlament Fronde-ja), majd később a nemességet (a herceg Fronde-ja). Forradalmi Franciaország. Az 1789-es francia forradalom drámaian megváltoztatta Franciaországot. A területi egynyelvűség politikájának alkalmazása a radikális változtatások között volt. Az egynyelvűséget lényegesnek vélték a forradalom megszilárdításához és fenntartásához, mert a forradalmi kormány hatáskörét és politikai üzeneteit minden egyes polgár tudomására kellett hozni. Az első alkalommal még számított, mit mondanak és értenek meg az emberek. A forradalom utáni összeíráskor kiderült, hogy a polgárok csak egy kisebb része beszél franciául. Hárommillióan használták elsődleges nyelvüknek, és másik hárommillióan valamennyire tudtak franciául. Tizenkilencmillióan alig, vagy egyáltalán nem beszéltek franciául. A kisebbségi nyelvi közösségek gyakran vidékiek, vallásosak és politikailag konzervatívak voltak. Ezek a tulajdonságok késztették őket a kisemmizett papság és nemesség általi ellenforradalmi próbálkozásokra. A regionális vagy kisebbségi nyelv további használata volt az egyik oka a forradalmi rend-elfogadás meghiúsulásának. 1974. június 6-án Grégoire apát, aki az összeírásért is felelős volt, jelentést nyújtott be a forradalmi kormánynak. A címe ez volt: „A dialektusok megszüntetésének szükségessége és a francia nyelv használatának egyetemesítése.” A jakobinusok legradikálisabb frakciója, a montagnardok úgy hitték,_ hogy az erősen központosított kormányzati és területi egynyelvűség létfontosságú lenne a forradalom sikeréhez. Egy második frakció, a Girondin, sokkal nyitottabb volt a föderalizmusra és jobban elfogadta a nyelvi sokféleséget.

 

25  

Nézeteltéréseiket, beleértve a központosítás és egynyelvűség problémáját, végül a nyaktilóval rendezték el. Bár sok montagnard végezte hasonló módon, állami központosítási és egynyelvűségi politikájuk végül győzött. Napóleoni Franciaország. A forradalom által elviekben létrehozott területi egynyelvűség, amelyet idő és erőforrások hiányában nem sikerült teljesen végrehajtani, később tovább fejlődött Napóleon katonai kalandjai következtében. A francia forradalmi harcok és a napóleoni háborúk megmutatták, hogy egy egynyelvű hadsereg jobban teljesít a csatában. Egy közös nyelvet beszélve sikerült elkerülni a parancsok félreértését. A közös identitás alapú patriotizmus javította a harci teljesítményt is. Bár Napóleon hadserege kezdetben egyetlen területről érkezett katonákból állt, és néhány egység még a regionális pâtois-t vagy egy nem szabványos dialektust használt, a tartalékosokat véletlenszerűen rendelték ki. Mivel a hadjáratok felemésztették a katonákat, az egységek egyre változatosabbak lettek és függtek a szabványos franciától. 1880-tól Franciaország az általános iskolai oktatásban a szabványos francia nyelvet rendelte el. A forradalom és a háború hatásai, az egyetemes oktatás, az iparosítás miatti igény az írástudó dolgozók iránt, és a kereskedelmi nyomtatás növekedése mind egyesült, hogy elérjék a feudalizmus Iaissez faire többnyelvűségéből való átállást a francia nemzetállam területi egynyelvűségére. Hogy mennyi időbe tellett Franciaországnak területileg egynyelvűvé válnia, azt nehéz megállapítani. Az 1790-es összeírás kijózanító közzététele után a nyelvhasználat kérdései csökkentek a későbbi összeírásokhoz képest. Akármennyi időbe is telt, az eredmények világosak. A franciák nagyon ragaszkodnak a nyelvükhöz. Például a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Alapokmányának hatásai csökkentésére 1992-ben Franciaország módosította alkotmánya második cikkelyét, hogy meghatározza: „A köztársaság nyelve a francia.“ Nem mintha kétséges lett volna, de nyilvánvaló alkotmányosítása azért történt, hogy meghiúsítsa az EU erőfeszítéseit a kisebbségi nyelvek támogatására. 3.1.2 „Első a nemzet” kongruencia: Németország elképzelése. Az európai nemzetállammá váláshoz vezető második út, a „nemzet az első“ modell

 

26  

államhatárt húzott a valódi és az elképzelt „nemzet“ köré, amelyet egy közös nyelv, vagy a dialektusok kölcsönös érthetősége szerint azonosítottak. A nyelv volt a kulcs, mert ez a módja a kultúra kifejezésének, és elsődleges eszköze a fenntartásának. A nemzet az első modell leginkább Németországhoz kötődik. A német dialektust beszélők voltak a Szent Római Birodalom (SzRB) központjai, de a SzRB olyan lényeges népességet is magában foglalt, akik a cseh, szlovén, lengyel, olasz és francia dialektust beszélték. Egy többnyelvű birodalomban, amely több száz mini-állam gyűjteményéből állt, a nyelv nem volt fontos szervezeti elv. Nagy erőfeszítésbe tellett volna „kifaragni” egy németül beszélő nemzetállamot. Az 1517-es reform századában a lutheranizmus lett a Szent Római Birodalom északi felének jelentős részében a hivatalos vallás. A római katolicizmus dominált délen, így egy vallási törésvonal alakult ki. Végül is a vallási intolerancia és a politikai opportunizmus vezetett a harmincéves háborúhoz (1618-1648), és eredményezte a Szent Római Birodalomban élő németül beszélő lakosság egyharmad részének a halálát. 1648-ban a vesztfáliai béke véget vetett a harmincéves háborúnak, és megalapította a vesztfáliai szuveneritást. A vesztfáliai béke nem volt olyan békés, amennyire remélték. Rendelkezései között szerepelt az osztrák vezetés meglazítása a Szent Római Birodalom részein. Ez lehetővé tette Brandenburg-Poroszország számára, hogy Ausztria riválisaként lépjen fel. A vesztfáliai béke és a francia forradalom közötti években Poroszország és Ausztria között háborúskodás dúlt. Nevezetesen, ebbe tartozott az osztrák örökösödési háború (1740-1748) és a hétéves háború (17561763). A forradalmi Franciaországot, harcolva a forradalom védelméért és a Francia Birodalom dicsőségéért, elpusztította a vesztfáliai béke és a SzRB. Franciaország és az európai monarchiák közti első küzdelem az Első Koalíció Háborúja volt (1792-1797). Egy rövid szünet után ismét harcoltak, ez volt a Második Koalíció Háborúja (1798-1802). Ezek a háborúk vezettek Napóleon felemelkedéséhez. A Harmadik Koalíció Háborújával (1803-1806) kezdődően a

 

27  

francia forradalom védelmének célját felváltotta a francia hatalom kiterjesztésének célja. A szervezetlen Szent Római Birodalom volt a fő célpont. 1805-ben az austerlitzi csatában Napóleon erői (beleértve néhány szövetséges német államot is) elpusztították a Szent Római Birodalmat. A következő évben II. Ferenc császár lemondott. A Szent Római Birodalom megszűnésével Napóleon megalkotta a Rajnai Szövetséget. Kizárta Ausztriát és Poroszországot, és az államok számát 300-ról 39-re csökkentette. A Rajnai Szövetség csak kilenc évig tartott, Napóleon legyőzésével és a bécsi kongresszussal ért véget (1814-1815). A bécsi kongresszus nem akarta újraegyesíteni a Szent Római Birodalmat, mivel a németül beszélő emberek lehetséges erejük összetéveszthetetlen jeleit mutatták. Ehelyett a bécsi szerződések megalapították a Német Szövetséget, amely 35 államból állt, és Ausztriából, valamint Poroszországból csupán részeket tartalmazott. A cél az volt, hogy összegyűjtsék a megosztott és hatástalan független tartományokat, ami megakadályozta volna, hogy Ausztria vagy Poroszország egyesítse a németül beszélő embereket. A felvilágosodás, a francia forradalom és a napóleoni reformok hatására a Német Szövetség néhány állama olyan alkotmányokat vázolt fel, amelyek magukban foglalták a polgári jogokat. A karlsbadi határozatok formájában, melyet 1819-ben a Bundestag bocsátott ki, egy konzervatív ellenreakció következett be. A Német Szövetség egyetlen, frankfurti központi intézménye, a Bundestag volt a nemesek küldötteinek kongresszusa. A karlsbadi határozatokra adott liberális reakció több, mint egy évtizedes szórványos zavargáshoz vezetett a Német Szövetség különböző területein. Vajon hogyan válhatnának egyetlen nemzetállammá a különböző német dialektust beszélő emberek tucatnyi kormányzati egységre osztva? Az egyik sikerrel biztató válasz indítványozója Johann Fichte (1762-1814) német filozófus volt, aki szorgalmazta az ötletet, hogy az államoknak egyesült etnolingvisztikai közösségekké kell válniuk. A németül beszélő nemzetállam szükségességébe vetett hitét világosan kifejezte 1808-ban íródott, Beszéd a

 

28  

német nemzethez (Reden an die Deutsche Nation) című nagy hatású könyvében: „Azok, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, láthatatlan kötelékek sokaságával kapcsolódtak egymáshoz maga a természet által, jóval az emberi művészet kezdete előtt; megértik egymást, és megvan a hatalmuk ahhoz, hogy egyre világosabban megértsék egymást; összetartoznak a természet által, és egy elválaszthatatlan egészet alkotnak.” Ha lenne egy egyesített Németország, meg kellene oldani a Poroszország és Ausztria közti háborúskodást. A szövetségi intézmények hiánya ellenére 1843-ban a Német Szövetség nagy része a vámunióban egyesült. (Zollverein) Hogy erősítse pozícióját Ausztriához képest, Poroszország gondoskodott arról, hogy Ausztriát ne vegyék be. Poroszország szorgalmazta a „kisnémet egység“ ötletét is, amely kizárta Ausztriát. 1848-ban egy sor liberális forradalom tört ki Európa-szerte, beleértve Franciaországot, Ausztriát és a Német Szövetséget. A Német Szövetségben ez önkényuralomra erőltette mind a német nacionalizmust, mind az ellenzéket. A középosztály tulajdon-minősítés nélküli politikai jogokat, liberális politikát, német egységességet és alkotmányos monarchiát követelt. A munkásosztály jobb munkakörülményeket és radikális demokráciát követelt. A középosztály és a munkásosztály együttes ereje megfélemlítette a német arisztokráciát, és sikerült felváltani a Bundestagot parlamentre. 230 ülés után kompromisszumot kötöttek, de ez csak a konzervatívok és a középosztály között jött létre, és kizárta a munkásosztályt, amelytől mindkét fél tartott. A kompromisszumot az 1849-es Birodalmi Alkotmány fejezte ki. Ez biztosította a kétkamarás parlamentet, alkalmazta a „kisnémet egység“ modellt, és megalapította az alkotmányos monarchiát. Az ideiglenes hatalom leváltotta a Német Szövetséget, és az alkotmányos monarchia koronáját a porosz I. Frigyes Vilmosnak ajánlotta. Arra számítottak, hogy Vilmos elfogadja, mivel az alkotmány úgy döntött, hogy versenyre kel Ausztriával Poroszország javára. Meglepő módon, legalább is a középosztály liberálisai számára, I. Vilmos visszautasította a koronát, mivel az alkotmány korlátozta volna a hatalmát. Ez  

29  

világos jel volt a konzervatívoknak, hogy a liberálisokkal kötött koalíciójukat hatályon kívül kell helyezni. A korábbi megoszlás, amikor a középosztály elhagyta munkásosztály szövetségesét, most mutatta meg jelentőségét. Az ellenzék megoszlása lehetővé tette a porosz hadsereg számára, hogy megszorongassa őket. A frankfurti parlament feloszlott, és a Német Szövetség újra megalakult. Otto von Bismarckot 1862-ben megválasztották Poroszország miniszterelnökének és külügyminiszterének, és még abban az évtizedben három háborút folytatott, amely a németül beszélő államokból 25-öt egyesített. Az első háború, amely 1864-ben tört ki, Dánia ellen irányult, hogy megoldják a ScheswigHolstein irányítási problémáját. A nagyobb cél a porosz vezetés mögötti északi németek egyesítése volt. A második háború 1866-ban tört ki Ausztriával. Ezzel Poroszország lett a németül beszélő népek vezetője. 1867-ben a Német Szövetséget leváltotta az Északnémet Szövetség, Poroszország irányítása alatt. A német konszolidáció harmadik és utolsó háborúja 1871-ben tört ki Franciaországgal – azon német déli államok hozzáadásáért, amelyek határosak voltak Franciaországgal, és amelyeket a franciák ütközőként akartak megtartani. Párizs bombázása alatt a győzelem küszöbén I. Vilmos porosz királyt Németország császárává koronázták. Németország egyesítése a „kisnémet” modell szerint létrehozott egy etnolingvisztikai nemzetállamot az „első a nemzet” modell használatával. 3.2 Kivétel nélküli kivételek: Svájc, Luxemburg és Belgium Nem mindegyik európai nemzetállam ragaszkodott az egy nemzet, egy nyelv ötletéhez; de minden esetben még mindig ott a kongruencia a kommunikációs közösségek és a kormányzati intézmények között. Európa kivétel nélküli kivétele Svájc, Luxemburg és Belgium.

  „Lehet,  hogy  Svájc  négynyelvű,  de  területének  minden  tekintetben  minden   egyes  pontja  egynyelvűnek  tekinthető.”         Francois  Grin,  Language  Policy  in  Multilingual  Switzerland         Multilingualism  and  Government  (2000)  K.  Deprez,  et  al.    Ed.  

 

30  

3.2.1 Svájc: Egynyelvű a felszín alatt. Svájc egy olyan ország, amelyre sokszor úgy hivatkoznak, mint egy kivételre Európa egynyelvű nemzetállam modelljében. Viszont a svájci polgárok túlnyomórészt egynyelvű közösségekben élnek. A nyelvi jogok területiek, nem személyesek. Ha Svájc valamelyik más részére költözünk, akkor annak hivatalos nyelvét kell beszélnünk, ha a kormánnyal van dolgunk. Svájc nyelvileg szegregált és a látszólagos többnyelvűség felszíne alatt a területi egynyelvűséghez ragaszkodik. A legjobb svájci vagy németül (70%), vagy franciául beszél (20%). Kevesebb mint 10% vagy olasz (8,4%), vagy rétoromán (0,7%) anyanyelvű. Svájc 26 kantonja közül 22 beszél egy hivatalos nyelvet (17 német, 4 francia és 1 olasz), és a kormányzat legtöbb funkcióját a kantonok, vagy azok választókerületei és önkormányzatai látják el. A négy nem egynyelvű kanton közül három kétnyelvű, német és francia: Bern (Berne), Fribourg (Freiburg), Valais (Wallis). A negyedik, Graubundën, háromnyelvű. A három kétnyelvű kantonban a kongruenciát egynyelvű kerületekkel és önkormányzatokkal érték el. Például Wallisban 6 franciául beszélő kerület van (Alsó-Wallis) és 8 németül beszélő kerület (Felső-Wallis). Freiburg kantonban a francia kerületek nyugaton, a német kerületek keleten vannak. Hasonló belső nyelvi területiség áll fenn Bernben (Berne), _ és még a háromnyelvű Graubündenben is._ 3.2.2 Luxemburg: Kongruencia egyenlő halmazokkal. A parányi Luxemburg csupán fél millió lakosával és 2600 négyzetkilométer alatti területével a kongruencia egyedi példája: olyan eset, ahol három nyelv határoz meg egyetlen közösséget. Matematikailag kifejezve, Luxemburg nyelvi közösségei egyenlő halmazok. (Az egyenlő halmazokban ugyanazok az elemek találhatók, de nem szükségszerűen ugyanabban a sorrendben). Így Luxemburg nem is annyira különbözik a területi egynyelvűségtől, mint amennyire elsőre tűnik. Még mindig van egy jelentős kongruencia az egységes nyelvi közösségek és a kormányzati intézmények között. Luxemburg viszont tanulságos abból a szempontból, hogy bebizonyítja, hogyan képes egy nemzetállam kombinálni a kongruenciát a kétnyelvűség nyelvi

 

31  

politikájával_, vagy ahogyan Luxemburg esetében, a háromnyelvűségével. Hadd osszak meg néhány lényeges információt: (1) Luxemburg polgárai háromnyelvűek ugyanabban a három nyelvben: 90% luxemburgi (77% anyanyelvű, 13%-nak a második nyelve), 92% német (4% anyanyelvű, 88%-nak a második nyelve), és 96% francia (6% anyanyelvű, 90%nak a második nyelve). Luxemburg így nyelvileg egyesített. (2) A luxemburgi hasonló a némethez, de egy jelentős francia behatással. Ez elsődlegesen egy szóban használt nyelv. Az írott formája csak 1975-ben lett hivatalos. A luxemburgi egymagában, vagy a háromság részeként előhívja az identitás funkciót. Ez valószínűleg tükrözi a vágyat, hogy megkülönböztessék hatalmas szomszédaitól, Franciaországtól és Németországtól. (3) A francia egy presztízsnyelv, de olyan széles körben beszélik, hogy elsősorban ezt használják a hivatalos területeken. Például a francia a jogrendszer nyelve, amely a napóleoni kódex alkalmazását tükrözi. (4) Az újságok főként németül íródnak, de franciával tarkítva. A francia gyakori a luxus termékek reklámjaiban, közleményekben és erős európai vagy kulturális fókusszal rendelkező történeteknél. Azt feltételezik, hogy az olvasók megértik mind a németet, mind a franciát. A sugárzott média főként luxemburgi nyelvet használ, de a hírek gyakran németül, vagy luxemburgi keverékével szólnak. (5) A kormány főként franciául és németül ír, csak alkalmanként luxemburgiul. Viszont a luxemburginak is van helye. A luxemburgi nyelvet informális szituációkban használják. Egyetemes többnyelvűsége fenntartásának kulcsa a luxemburgi iskolarendszer. A tanároknak mindhárom nyelven kitűnőnek kell lenniük. A diákok mindhárom nyelvet tanulják és az órákat is mindhárom nyelven tartják. Az óvodai és az általános iskolai oktatás általában luxemburgi nyelven folyik. Az általános iskola magasabb osztályaiban, egészen a 9. osztályig a tanulók átállnak a németre. Szükségszerűen a segítség és a magyarázatok luxemburgi nyelven folynak. A matematika és a tudomány oktatása franciául történik. A 1013. osztályokban a humán tárgyak oktatásában franciára váltanak. A

 

32  

szakközépiskolába lépő diákok általában németül folytatják. A segítség és magyarázat mindig elérhető luxemburgi nyelven, szükség szerint. A lényeges pont az, hogy Luxemburg egyesített háromnyelvűsége kongruenciát ért el. Ha az egyesített háromnyelvűség (háromnyelvűségi identitás) működhet Luxemburgban, akkor a legtöbb nemzetállam képes lesz végrehajtani a kétnyelvűségi identitás kevésbé ambiciózus politikáját. 3.2.3 Belgium: A problémás személyiségi elv. Belgiumot nagymértékben kormányozzák a területi egynyelvűség használatával: Holland a kormányzati nyelv északon (Flandria), a franciát pedig délen használják (Vallónia). Van egy nagyon kicsi terület északon, amely németet használ. _ Ebből a szempontból Belgium ugyanolyan módon egynyelvűsített területileg, mint Svájc. Viszont van két kivétel, ahol a személyiségi elv közbelép: a kétnyelvű Brüsszel Fővárosi Régió (BCR) és 21 önkormányzat a nyelvi közösségek határai mentén, létesítményekkel olyan polgárok részére, akik a második leggyakoribb nyelvet beszélik. Brüsszel Fővárosi Régióban_ a polgárok intézhetik a kormányzati ügyeket franciául és hollandul is. A lakosság többsége a franciát használja, de a kormány mindkét nyelven működik. Megzavarva az először arra látogatókat, Brüsszel minden utcájának francia és holland neve is van. A brüsszeli fővárosi régió beékelődött Flandriába, de nagyon közel van a határa Vallóniához. BCR többsége hollandul beszélt egészen a XX. század közepéig, de mára súlyosan frankofónná vált. A francia és holland nyelvet beszélők közötti súrlódást csökkentette a BRC hivatalos kétnyelvűsége, kivéve a BCR-el szomszédos hat másik önkormányzatot, ahol bár a frankofónok vannak többségben, az önkormányzatok és létesítményeik még mindig hollandul működnek és néha vonakodva állnak a franciául beszélők segítségére. A frankofónok megsértett érzékenysége, csalódott törekvései és a hollandul beszélők védekezése bőséges táptalajt ad a politikai tüzekhez, amelyek időszakosan törnek ki a perlekedő BCR külvárosokban, és aztán lángra lobbantják a nemzetet.

 

33  

Bár a konfliktus elsődleges helye, a BRC és külvárosai lehet a fő oka annak, hogy Belgium (még) nem szakadt két egynyelvű nemzetállammá. A kettéváláshoz Belgiumnak el kellene döntenie, hogy mit kezdjen a BRC-vel és külvárosaival. A döntésképtelenség annyira zavarba ejtő probléma, hogy könnyebb krízisből-krízisbe evickélni, mint eldönteni a BCR és külvárosai szakítás utáni állapotát. De a frankofón BCR és külvárosainak növekvő demográfiai mutatója még nehezebbé teszi az átevickélést. Egy kis történelem segít megérteni Belgium megosztott személyiségét, és hogy a nyelvhasználat politikája miért van mindig középpontban, időnként azzal fenyegetve, hogy Belgium a varrás mentén szétesik. Nem tudok igazságot szolgáltatni ilyen rövid helyen, ez bevezetőnek számít. (1) Az 1846-os belga összeírás a nyelvhasználatról kérdezett. A lebontás szerint 40% francia és 60% holland beszélő volt. A francia volt az elit és a kormány egyetlen nyelve, mégis a hollandul beszélők voltak többségben. Az elit francia választása fontos tényező volt az 1830-as háborúban, ahol a Hollandiától való függetlenségért harcoltak, és csak a függetlenség után hét évtizeddel vették be a hollandot, mint második hivatalos nyelvet. 2) 1921-ben Belgium a területi nyelvi jogokat választotta a személyi nyelvi jogok helyett. A frankofón vallonok aggódtak, hogy a személyiségi elv kétnyelvűséget kívánna a kormányzati munkákhoz. Ez a flamandot részesítené előnyben, akik sokkal valószínűbben tudtak franciául, mint a vallonok hollandul. Területi egynyelvűséggel, a kormány franciául beszélt délen (Vallónia) és hollandul északon (Flandria). 3) 1932-ben a parlament elfogadott egy törvényt, amely szerint az önkormányzatok nyelvhasználatát a polgárok összeírás szerint használt nyelve alapján állapítják meg. Olyan esetekben, ahol a kisebbségi nyelvi közösségek elérték a 30%-os küszöböt, a főbb nyelvet beszélő kormány „létesítményeket” hozott létre, hogy segítsék a kisebbségi nyelvet beszélőket. A létesítménnyel rendelkező önkormányzatok a területi és személyiségi elvek hibridjei voltak. Nem volt világos, hogy a létesítmények átmeneti szállásként szolgáltak, amíg a kisebbség meg nem tanulja a területi nyelvet, vagy esetleg tartós szállások

 

34  

voltak, amelyek lehetővé tették a kisebbség számára, hogy fenntartsa önmagát, és talán, végül többséggé váljon. A flamandok az előbbit hitték, és a vallonok az utóbbit, legalábbis így utólagosan nézve. 4) A következő betervezett összeírást az 1940-es német invázió miatt nem végezték el. A következő elvégzett összeírás 1947-ben, nem került hivatalosan nyilvánosságra a politikai problémák miatt, amit az eredmények alkalmazása teremtett volna. Amikor az összeírás adatait 1954-ben végre nyilvánosságra hozták, nem használták fel azokat. Helyette egy ad hoc kompromisszum átköltöztetett három önkormányzatot (Evere, Ganshoren és Szt. Agatha-Berchem) Flandriából a kétnyelvű BCR-be. Francia nyelvű létesítményeket hoztak létre négy másik önkormányzatban (Kraainem, Linkebeek, Drogenbos és Wemmel), amelyek szomszédosak voltak a BRC-vel. 5) 1960-ban egy főbb demográfiai váltás miatt BCR-ben és külvárosaiban a frankofónok javára, a flamandok bojkottálták a nyelvi kérdéseket az összeírásban és tömeges utcai demonstrációba kezdtek, állandó nyelvi határokat követeltek, valamint a BRC 19 önkormányzatra való korlátozását. Erőfeszítéseik sikert arattak, és az összeírás nyelvi kérdésekre vonatkozó adatait ismét figyelmen kívül hagyták. A flamandok követelése szerint a BRC-t 19 önkormányzatra korlátozták. Egy másik ad hoc kompromisszumban a frankofónoknak létrehozott létesítményeket adtak még két önkormányzathoz BCR külvárosaiban (Wezenbeck-Oppem és Sint-Genenosis-Rode). Viszont a francia létesítményeket hat másik önkormányzatban elutasították (Alsemger, Beersel, Sint-Pieters-Loew, Dilbeek, Strombeek-Bever és Sint-Steven-Woluve), amelyek valószínűleg meghaladták a 30%-os küszöböt az 1947-es összeírás után. Úgy tűnt, hogy a nyelvi határok elmozdítását az összeírás adatai alapján lehetetlen elvégezni. 6) 1964-ben a flamand bojkott és az utcai tiltakozások korai sikere a Frankofón Demokratikus Front megalakulásához vezetett. Ellenezték az állandó nyelvi határokat és a BRC korlátozását 19 önkormányzatra. Azt látták, hogy a frankofón trend azt eredményezné, hogy a BRC-t a jövőben a déli külvárosain keresztül a frankofón Vallóniához csatolnák. A BRC már nem volt többé

 

35  

körülvéve a flamandokkal. A BRC Vallóniához való csatolásának sikere fontos politikai cél volt a vallonok számára, és annak megakadályozása ugyanolyan fontos célja volt a flamandoknak. 7) 1970-ben négy nyelvi közösséget (francia, holland, kétnyelvű BRC és német) beírtak az alkotmányba (4. cikk), mint kiegészítő kormányzatok._ A nyelvi alapú regionális pártok támogatása a 60-as évek választásain azt eredményezte, hogy a nemzeti politikai pártok nyelvileg szegregált párokra szakadtak. 1968-ban a kereszténydemokraták egynyelvű hollandul beszélő párttá, és egy franciául beszélő ellenzékre szakadtak. 1972-ben a liberálisok is két nyelvspecifikus párttá szakadtak. 1978-ban a szocialista párt francia szocialista párttá és holland szocialista párttá szakadt. 8) Egy 1988-as alkotmánymódosítás a BCR-t politikailag egyenlővé tette a holland és francia területi kerületekkel. 1990-ben az alkotmányt ismét átdolgozták, hogy nehezebb legyen nyelvet változtatni az egyéni önkormányzatokban. A franciák ezt úgy látták, hogy ettől a nyelvi létesítmények állandóak lesznek. A flamandok nem értettek egyet, és néhány esetben még nehezebbé tették a már meglévő létesítmények használatát. Azt akarták, hogy a jobb gazdasági lehetőségek miatt északra költöző franciák tanuljanak meg hollandul. Ezzel a háttérrel jobban méltányoljuk a vitákat, amelyek egy fél évtizedre megbénították Belgium nemzeti kormányát, 2007-től 2012-ig.   „Belgium  –  három  régió  összevisszasága  (flamandok,  franciául  beszélő   Vallónia  és  Brüsszel),  három  nyelvi  közösség  (flamand,  francia  és  német)  és  egy   gyenge  szövetségi  kormány  –  működésképtelen.  Ennek  a   működésképtelenségnek  a  legfájóbb  kifejezése  a  fővárosban  mutatkozik,  ahol  a   flamand  geográfia  és  a  francia  kultúra  nem  illeszkedik  össze.”           Roger  Cohen  (Op  Ed)  Wall  Street  Journal,  2016.  április  11.   Belgium egzisztenciális krízise: 2007-2012. A 2003-as választások után Belgium Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánított egy választási kerületet, amely a BRC-t egyesítette a Flamand-Brabant tartomány egyes

 

36  

részeivel (Halle és Vilvoorde) (BHV). Ez a döntés egyenlőtlen szavazati jogokon alapult. Halle és Vilvoorde (flamand terület) frankofónjai a francia nyelvi közösségek választásain szavazhattak. Aszimmetrikus módon, a szomszédos francia Brabantban élő flamandul beszélők nem szavazhattak a holland nyelvi közösségi választásokon. Az alkotmánybíróság a 2003-as választások eredményét állni hagyta – hogy a politikai eljárás megoldhassa a problémát. Ez eléggé optimistának tűnt. A 2007-es általános választást követően Belgium képtelen volt szövetségi kormányt alakítani 196 napig. A BHV ügye volt a legnagyobb akadály, de a költségvetési politikai viták megerősítették a nyelvi megoszlást._ A 2007. augusztus 24-i közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a flamandok 45,8%-a akarta, hogy a flandriaiak kinyilvánítsák a függetlenségüket. 2007. szeptember 1-jén a flamand nyelvű De Standard újság egy egész kiadványt szentelt a kérdésre, hogy a flandriaiak hogyan boldogulnának különálló országként. Novemberre a dolgok annyira rosszul álltak, hogy a tárgyban eljáró bizottság flamand törvényhozói megpróbáltak egyoldalúan intézkedni. Ez a vallon tagok sztrájkját eredményezte, és egy rendelet behívását, amely az ügyet 60 napra elhalasztotta. A BHV problémát elhalasztották 2008 márciusáig, lehetővé téve egy ügyvivő kormány megalakulását. A március megoldás nélkül telt el. 2010-ben az ügyvivő kormány feloszlott a BHV probléma miatt és új választásokat tartottak. A flamand szeparatista párt, az Új Flamand Szövetség (NVA) nyert Flandriában. Az anti-szeparatista Francia Szocialista Párt nyert Vallóniában. A szöges ellentétben álló platformok regioniális sikere a koalíciós kormányt lehetetlenné tette. Nem jött létre a pártok kombinációja és Belgiumnak nem volt működő szövetségi kormánya az elkövetkező 485 napban. Mivel a nyilvánosság frusztrációja haraggá változott, végül egyezségre jutottak egy alkotmánymódosítás elfogadásával, amely néhány kormányzatot a szövetségi szintről a területi és nyelvi kormányzatokhoz decentralizált. A flamand nacionalisták úgy fogadták a decentralizációt, mint egy lépést a jövőbeni függetlenség felé. A kompromisszum megoldást javasolt a BHV problémára._

 

37  

Bár az azonnali krízist megoldották, még ha ez is volt a modern kori történelemben a leghosszabb holtpont utáni kormányalakulás, Belgium megosztott személyisége megmaradt. Mivel a BCR külvárosaiban élő franciául beszélők tovább gyarapodtak abszolút és relatív tekintetben, a frankofónok elnyomásként érzékelték, hogy a holland nyelv hivatali státusza növekedett. 2014-ben a politikai különbségek elnémultak, amikor az NVA flamand nacionalistái koalíciós kormányt alakítottak, de a folytonossági hiány a végéhez közeledik. 2016 elején az NVA párt vezetője, Bart De Wever kezdeményezte a további decentralizáció tervezetét. Amikor jogszabályként vezetik be, ezeket a terveket erősen ellenezni fogja a legtöbb frankofón. A jövőbeni választások valószínűleg olyan vitásak és megosztóak lesznek, mint Belgium történelmében bármikor, és a választások utáni kormányalakítás annak megfelelően bonyolult lesz. A demográfiai trendek végül egyesítik majd a BCR-t, ténylegesen (de facto), de akár jogi értelemben (de jure) is, Vallóniával._ Az elidegenedés érzése növekedni fog. A belgiumi decentralizálódás, csak úgy, mint 1974-ben Jugoszláviában, kikövezi az utat a jövőbeni feloszláshoz. A kiváltó ok a BCR-ben és külvárosaiban tapasztalható kongruenciahiány lesz.   „A  rokonszenv  nélküli  emberek  között,  különösen  ha  különböző  nyelven   olvasnak  és  beszélnek,  az  egységes  közvélemény,  amely  a  képviselő  kormány   működéséhez  szükséges,  nem  képes  létezni.”             John  Stuart  Mill,  On  Liberty  and  Other  Essays  (1861)  

3.3 A tanulság: A kongruencia növeli a legitimitást 1. A területi egynyelvűség lehetővé tette az európai nemzetállamok számára, hogy elérjék a kongruenciát kormányzati intézményeik és kommunikációs közösségeik között. Az európai nemzetállam olyan siker volt, különösen a demokrácia növekedésével, amely globális modellé vált.

 

38  

2. Abban a néhány esetben, ahol történelmi okok miatt az „egy nemzet, egy állam, egy nyelv” eszménykép nem volt lehetséges, a kormányzat alacsony szintű területi egynyelvűsége biztosított kongruenciát. 3. Területi egynyelvűség uralkodik Belgiumban. Tanulságos módon, éppen azokon a településeken hiányzik a kongruencia, ahol Belgium olyan komoly, zavaró problémákkal küzd, hogy a feloszlással kell szembe néznie. 4. Egy érdekes és tanulságos példa a területi egynyelvűségből való elmozdulásra, a parányi Luxemburg. Egy egyesült nyelvi közösséggel rendelkezik, amely történetesen háromnyelvű. Bár a háromnyelvűség szokatlan, Luxemburg mégis rendelkezik kongruenciával. Az egynyelvűségből való indulás azt mutatja, hogy nem önmagában az egynyelvűség ad magyarázatot az európai nemzetállam modell sikerességére, hanem a kormányzat és egy egyesített nyelvi közösség közti kongruencia.

 

39  

„… a konfliktus megkerülése végett. Az európai intézmények eddig elkerülték a nyelvi kérdések megoldását.” Peter A. Kraus, A Union of Diversity: Language, Identity and Polity Building in Europe (2008)

4. fejezet Az egybehangzóság hiánya: többnyelvűség és elit kétnyelvűség Ez a fejezet azt tanulmányozza, hogy a kormányzat részleges áthelyezése az európai nemzetállamokból az Európai Unióba hogyan eredményezte a kongruencia elvesztését. Azt is megnézzük, hogy néhány országban a függetlenség kikiáltása utáni, a nyelv racionalizálására irányuló kísérletek miért voltak sikertelenek a kongruencia elérése szempontjából, megrekedve az elit kétnyelvűségnél. A kétnyelvűségi identitás mindkét esetben felhasználható a kongruencia létrehozásához. 4.1 Többnyelvűség az Európai Unióban A folytatás előtt megéri áttekinteni a 8. oldalon található ábrát:

Kongruencia hiánya Laissez Faire Többnyelvűség

→

→ Nyelvi racionalizálás → ⎮ Elért kongruencia

Elit → Kétnyelvűség

Identitás → Kétnyelvűség

Területi Egynyelvűség

Az európai monarchiák tették meg az első lépést az egynyelvűségtől az elit kétnyelvűség felé. Majd, hogy nemzetállamokká váljanak, az elit kétnyelvűségből területi egynyelvűségbe mentek át. A nyelvi politikák és az EU mulasztásai visszavitték az európai kormányzatot a politikai spektrum bal végére azokért a kompetenciákért, amelyeket az EU-ba helyeztek át. Európa az elit kétnyelvűség felé halad, ahol az angol az elit nyelv.

 

40  

Európa nemzetállamaiban a területi egynyelvűség létrehozásához szükséges jogi kényszer fényében nem meglepő, hogy a nyelvi racionalizálás nem volt elsődleges fontosságú az EU alapítói számára. De a tény, hogy a területi egynyelvűség nem opció, nem zárja ki a nyelvi racionalizációt. Az EU képes kongruenciát létrehozni kétnyelvűségi identitással. Nyelvi paralízis. Az EU azt állítja, hogy intézményeiben mind a 24 hivatalos nyelv egyenrangú. A gyakorlatban az angol az első az egyenlőek között. A francia a második és a német a harmadik, viszont előfordulhat, hogy a második és a harmadik hely felcserélődik. Mindenki hallgatólagosan elfogadja azt, hogy a való világban a 24 hivatalos nyelv egyenlősége csak hiú ábránd. Mégis, ha a tényleges (de facto) politikát jogi értelemben vett (de jure) politikaként indítványoznák, az Európai Parlament teljes káosszá válna. A többi hivatalos nyelvi közösség képviselői gutaütést kapnának. Milyen szomorú, hogy ami kifejezett politikaként teljesen elfogadhatatlan lenne, az ténylegesen (de facto) elfogadott, amíg nincs szükség szavazásra. Ez az EU nyelvi racionalizációs paralízise. Az elit többnyelvűség az elit egynyelvűség előfutáraként van jelen Európában, mert mind a kínálat, mind a kereslet erőltetett: 1) a nyilvános iskolák csak kis számú idegen nyelv választékot nyújtanak és 2) a tanulói keresletet az idegen nyelv használata határozza meg. Egy kérdőívben az általános iskolások és az alacsonyabb középiskolai szinten lévő tanulók 83%-a, a felsőbb középiskolai szinten lévő tanulók 94%-a tanulta az angolt, mint idegen nyelvet. Néhány nyelvi közösség abban reménykedik, hogy Európa több nyelven konvergál majd, beleértve saját nyelvüket. Ez megtörténhet átállási fázisként, de irreális azt gondolni, hogy ez stabil lesz. 2005 és 2012 között 13 százalékkal csökkent azok száma, akik úgy érezték, hogy gyermekeiknek fontos franciául tanulni. A német nyelvről így gondolkozók száma kevésbé csökkent, csak 8 százalékkal. (Eurobarometer 386). Ha Nagy-Britannia 2016 nyarán az EU elhagyására szavaz, akkor Európa sodródása az anglofón elit egynyelvűség felé lelassul, vagy visszafordul. Továbbá, a mesterséges intelligencia és a gépi fordítás kifinomult fordító

 

41  

alkalmazásokban egyesül, hogy bármely idegen nyelv tanulását még haszontalanabbá tegye. Lehetséges, még valószínű is, hogy az összes lingua franca megszerzése elérte a tetőpontját, vagy hamarosan el fogja. Az identitás egy külön dolog. Az európaiak véleménye. 2012-ben az Európai Bizottság kiadta a Special Eurobarometer 386-ot, „Európaiak és nyelveik” címmel. Az adatok között az alábbiak szerepeltek: 1. Az európaiak többsége (81%) úgy gondolja, hogy az EU-ban beszélt összes nyelvet egyenlően kell kezelni. Más szóval a kormányzatoknak nem kellene előnyben részesíteniük semmilyen etnolingvisztikai közösséget vagy egynyelvű nemzetállamot. 2. Körülbelül tízből hét (69%) azt is gondolja, hogy az európaiaknak egyetlen közös nyelvet kellene beszélniük. Ez az európai kommunikációs közösség ötletének jóváhagyása. Az európaiak látszólag egymásnak ellentmondó preferenciái megvalósíthatók a kétnyelvűségi identitással. Egy olyan nyelvi identitással, amely egyik nemzetállamnak sem a hivatalos nyelve, az EU képes lesz polgárai semlegességi igényeinek megfelelni, és mégis létrehozni a kívánt kommunikációs közösséget.   „A  demokrácia  elválaszthatatlanul  kötődik  a  nyelvhez,  és  az  ember   csodálkozik,  hogyan  lehetne  azt  kezelni  egy  kommunikációs  közösség  nélkül.  A   jelentőségteljes,  többnyelvű  demokrácia  egy  olyan  kihívás,  amelyet  még  nem   vetettek  fel.  Talán  ez  a  legnagyobb  kihívás,  hogy  túljussunk  az  EU  demokratikus   hiányán.”         Susan  Wright,  Community  and  Communication:  The  Role  of         Language  in  Nation  State  Building  and  European  Integration  (2000)  

A nyelvi paralízis hatásai: Az EU még mindig küzd az euróövezet válságával, ahol a pénzügyi politikák megfelelőek Észak-Európa számára, de rosszak Dél-Európa számára, és a nemzetállam fiskális politikái túl szerteágazóak. Bármely megoldás a tagállamok pénzügyi politikájának

 

42  

harmonizálását kívánná meg, amihez arra lenne szükség, hogy a nemzetállamokból áthelyezzék a fontos pénzügyi hatóságot az EU-ba. A költségvetés eredendően vitatható és politikai feladatához, hogy demokratikussá váljon, európai démoszra, azaz népre van szükség, amely biztosítja a legitimitást. Egy ilyen démosz nem képes létrejönni addig, amíg nincs európai kommunikációs közösség._ Vegyük figyelembe a demokrácia meghatározását Abraham Lincoln gettysburgi beszédében: „a nép kormánya, a nép által, a népért.” Európának nincs „népe”. A többségi szabálynak csak akkor van értelme, ha az a közösség többségéhez tartozik, és kongruens a kormányzati intézményekkel. A választások között csak identitás funkcióval rendelkező nyelv teszi lehetővé a folyamatos párbeszédet, amely előfeltétele a valós demokráciának. Amikor választásokat tartanak, a „mások” általi leszavazást önkényuralomként tapasztalják, nem pedig demokráciaként. Egy közös nyelv csökkenti annak az érzésnek a kockázatát, hogy mások kormányoznak minket – ez az érzés az EU legitimitási válságának alapja. Az euróválság mellett az EU a bevándorlási válsággal is küzd. Ennek az írásnak az idején a tagok változatos koordinálatlan válaszai annyira ellentmondóak és nemzetállam centrikusak, hogy félő a schengeni térség feloszlása. A hatóság áthelyezése, amely a bevándorlás ügyének koherens és igazságos megoldásához szükséges, nem történhet meg nagyobb megértés és empátia nélkül az eltérően érintett tagállamokban. Erősebb közösségtudatot és közösségi identitást igényel. Egy európai közösség jobban ellensúlyozza az idegengyűlöletet, amely a bevándorlás és az elvándorlás miatt lépett fel.   „Nincs  kétség,  belső  koherenciánk  és  nemzetközi  jelentőségünk   elválaszthatatlanul  összekapcsolódott.”             Jose  Manuel  Durao  Barrosso,  EU  Elnök           Az  Unió  helyzetét  értékelő  beszéd,  2013.  szeptember   11.  

 

43  

Mindkét válság megmutatja azt az igényt, hogy Európának regionális szinten is létre kell hoznia azt a kongruenciát, amely a nemzetállamok kormányzatában található. Európai démosz nélkül nem lesz olyan az európai politikákhoz szükséges hatékony és demokratikus törvényesség, amely időben és hatékonyan válaszolna a bonyolult ügyekre. Az európai démosz lehetővé teszi a politikai pártok számára, hogy kampányokat szervezzenek Európa-szerte, és ne csak olyan választást követő nemzetállam pártokból álló koalíciókat hozzanak létre, amelyeknek a tényleges terve a következő nemzetállami választásokon elérendő siker. Az EU-nak kétségbeejtően szüksége van egy kiemelkedő európai identitásra, az pedig egy kommunikációs közösséget igényel. 4.2 Elit kétnyelvűség a posztkoloniális nemzetállamokban A XX. század második felében számos újonnan függetlenséget nyert állam volt nyelvileg változatos, és kényszerű szükségét látták a nyelvi racionalizációnak. Viszont nem akartak területi egynyelvűséget. Viaskodva a szolidaritás elérésének problémájával forradalmuk alatt, fokozottabban voltak tudatában annak a megosztó lehetőségnek, hogy mivel jár, ha egy bennszülött nyelvi közösséget részesítenek előnyben. Legtöbb esetben a „legbiztonságosabb” nyelv a racionalizálásra az egykori gyarmati nyelv volt. Az egykori gyarmati nyelv használata a kormány nyelveként a kétnyelvűségi identitás kísérlete volt egy exogén természetes nyelvvel, ez a legnehezebb módja a kétnyelvűségi identitás elérésének. Mivel a kormányzat figyelmen kívül hagyta az emberek igényeit, ennek eredményeképpen az újonnan függetlenné vált államoknál hiányzott az erős oktatási rendszer. Erőforrásokból is hiány volt, hogy felépítsék azt. Az eredmény egy hatástalan kísérlet volt a gyarmati nyelv oktatására és a méltánytalan előnyben részesítése azoknak, akik ismerték azt. Azoknak az embereknek, akik a gyarmati kormány adminisztratív részein dolgoztak, dupla előnyük volt: 1) ismerték a kormányzat elit nyelvét és 2) megértették a bürokratikus kormányzás szerepét és erejét. Szinte elkerülhetetlenül, a gyarmati nyelvet folyékonyan beszélők voltak az új államok elitjei. Nem meglepő módon az önérdek miatt kevésbé ösztönözték azt, hogy egyre többen beszéljék az elit nyelvet. Az

 

44  

eredmény leíró jelleggel címkézve „elit kétnyelvűség” lehet. Az elit kétnyelvűség súlyos akadály a felfelé irányuló mobilitásban és a középosztály megalkotásában. Az elit kétnyelvűség nem biztosít kongruenciát. A kongruencia elérésének legjobb módja a kétnyelvűségi identitás, amely nehéz a természetes nyelvekkel. A kereskedelmi nyelvek, mint például a riau maláj (bahasa indonézia) és a kiszuahéli valamivel könnyebbek, mint a legtöbb természetes nyelv. Ez természetesen minden államigazgatásnak a saját döntése. Viszont sokkal hatékonyabb lesz (költségvetési szempontból is és gyorsabb) a nyelvi politika számára, ha a standard európai dialektust módosított dialektusra cseréli, kikerüli a szükségtelen bonyodalmakat, amelyek a természetes nyelv tanulását nehézzé és drágává teszik. A következő fejezet ezt a pontot taglalja.      

„És  ha  egy  ház  meghasonlik  önmagával,  az  a  ház  nem  állhat  meg.”    

 

 

 

Márk  evangéliuma  3:25      King  James  változat  

4.3 A tanulság: Egy önmagával meghasonlott ház nem állhat stabilan Több évtizednyi erőfeszítés, rendszerint vérontás és kényszer eredményeként sikerült elérni a territoriális egynyelvűséget, amely az európai nemzetállamok kongruenciáját biztosította. A drága ár mellett azonban az eredmény is óriási volt. A nyelvi racionalizáció a demokratikus legitimáció egyik szükséges feltételét biztosította: a kongruenciát. Európa jelenlegi dilemmáját azon képtelensége jelenti, hogy a nemzetállami legitimációval összehasonlítható legitimációt érjen el az EU szintjén. Mindaddig, amíg nem valósul meg az EU kormányzati intézményei és az európai kommunikációs közösség közötti kongruencia, hiányozni fog az érzelmi és demokratikus legitimáció. Az EU képtelen lesz a „legszorosabb unió“ felé továbbhaladni, ezért előbb vagy utóbb széttöredezik, és szilánkjaira hull. Az EU-hoz hasonlóan az egyéb regionális szervezetek is komoly erőfeszítéseket tettek a gazdasági és politikai integráció irányába. Az EU sikere vagy kudarca tanulságot jelent majd számukra arról, hogy mit tegyenek meg, és  

45  

mit kerüljenek el. Mindez nem azt jelenti, hogy ezen szervezetek nem lennének képesek vezető szerepet betölteni a nyelvi racionalizáció területén a kétnyelvű identitás EU előtti alkalmazásával. A posztgyarmati államok számos bennszülött nyelvükkel ugyanazzal a problémával néznek szembe, mint az EU. A kétnyelvűségi identitás egy választható lehetőség, ahogyan azt Indonézia és Tanzánia példája is mutatja. A jelenlegi elit kétnyelvűségtől a kétnyelvűségi identitás irányába történő elmozduláshoz ki kell választaniuk, illetve ki kell alakítaniuk a saját külön államigazgatásuk számára optimális nyelvet. A korábbi gyarmati nyelvek nem működnek elég jól. Ironikus módon mind a korábbi gyarmatok, mind az európai gyarmattartó hatalmak a kongruencia hiányától szenvednek. Ahogyan azt látni fogjuk a közös kihívás néhány potenciális együttműködési lehetőséget kínál. Ez egy későbbi fejezet témája lesz.

 

46  

„...reménytelenül szükségtelen, hogy egy magára hagyott nyelv milyen nagyfokú komplexitásba áll össze.“ John McWhorter, What Language Is (2011)

5. fejezet Legyen könnyen megtanulható Ez a fejezet bemutatja, hogy bármely nyelv módosítható oly módon, hogy sokkal könnyebb legyen azt megtanulni. A könnyű relatív fogalom. Egy nyelv, amely a nyugat-európaiak számára könnyen tanulható, a kelet-európaiak számára nagyobb nehézséget okozhat. Ugyanez fordítva is igaz. Ugyanakkor minden nyelv mindenki számára könnyebbé tehető a szükségtelen díszek és rendhagyó elemek eltávolításával, és világos szabályok alkalmazásával. Annak érdekében, hogy felneveljünk egy olyan generációt, amely élvezheti a kétnyelvű identitás előnyeit, kulcsfontosságú, hogy a szélesebb nyelvi identitást nagyon könnyű legyen elsajátítani. Amennyiben nem lesz könnyű, elit kétnyelvűséget eredményez, ami nem fogja megvalósítani a kongruenciát. Számos, természetes nyelvet racionalizálni próbáló posztgyarmati állam jutott erre a sorsra.   „Miért  kell  egy  nyelvnek  olyan  alakokat  tartalmaznia,  amelyeket  állandóan   megtörnek  a  szabály  alóli  kivételek?  Mire  jók  ezek,  azon  kívül,  hogy  a   gyerekeknek  aranyos  hibák  elkövetésére  nyújtanak  lehetőséget,  humoros  versek   alapját  adják,  és  megnehezítik  az  idegen  nyelvet  tanuló  diákok  életét?“             Steven  Pinker,  Words  and  Rules  (1999)  

5.1 Inkább sematikus vagy inkább naturalista? A mesterséges nyelvek sematikus (szabályalapú) és naturalista (természetes) elemek kombinációjából áll. Egyesek inkább sematikusak, mások inkább naturalisták. Ebben a fejezetrészben rövid áttekintést nyújtunk két mesterséges nyelvről, egyről, amely inkább sematikus (eszperantó) és egy másikról, amelyik inkább naturalista (interlingua).

 

47  

5.1.1 Inkább sematikus: Könnyű megtanulni. Az eszperantó az egyetlen mesterséges nyelv, amely bekerült a köztudatba. A XIX. század végén Lazarus L. Zamenhof alkotta meg. Zamenhof célja egy könnyen tanulható és kulturálisan semleges nyelv létrehozása volt, amely előmozdítja a különböző nyelvi közösségekből származó emberek közötti harmóniát. Ezt ő maga fejtette ki egy levelében: Bialystok lakossága négy nemzetiségből állt: oroszokból, lengyelekből, németekből és zsidókból; ezek mindegyike a saját nyelvét beszélte és az összes többit ellenségének tartotta. Egy ilyen városban egy érzékeny természetű lélek sokkal jobban érzi a nyelvi megosztottság okozta szenvedést, mint máshol, és minden egyes lépésnél érzékeli, hogy a nyelvi megosztottság az első, illetve legalábbis a legmeghatározóbb alapja a családok ellenséges csoportokra szakadásának. Egy olyan időszakban, amikor a nacionalizmus forradalmasította az európai politikát, Zamenhof idealisztikus projektjét néhányan úgy fogadták, mint az etnolingvisztikai idegengyűlölet általi esetleges rombolás ellenszerét. A nacionalizmus győzelmet aratott, de csak átmenetileg. Az idők változtak és ma már mások a szükségleteink. Ami jó az eszperantóban: Tanulhatóság. Zamenhof bölcsen rendkívül sematikusra tervezte a nyelvet annak érdekében, hogy könnyű legyen elsajátítani. Az eszperantó szabályokra épül, emiatt sokkal könnyebben elsajátítható, mint egy természetes nyelv. Mennyivel könnyebb? A németországi Kibernetikai Pedagógiai Intézet összehasonlította, hogy mennyi időre van szükségük francia gimnazistáknak ahhoz, hogy elsajátítsák az eszperantót, illetve mennyi idő alatt sajátítják el a következő három természetes nyelvet ugyanolyan szinten: angol, német és olasz. Az eredmények rendkívüli benyomást tettek: _ Német Angol Olasz Eszperantó  

2000 óra 1500 óra 1000 óra 150 óra 48  

Mivel mind a francia, mind az olasz az újlatin nyelv, a francia tanulóknak kevesebb időre volt szükségük az olasz nyelv elsajátításához, mint a német nyelv ugyanilyen szinten való megtanulásához. Az angol, habár a germán nyelvcsaládhoz tartozik és erőteljes hatást gyakorolt rá a francia nyelv, a német és az olasz közé esett a tanulhatóság könnyűségét illetően. A legjelentősebb szám a bármely természetes nyelv és az eszperantó tanulásához szükséges idő közötti különbség. Aki valaha megtanult egy idegen nyelvet, tisztában van vele, hogy egy természetes nyelv megtanulása nagyon nehéz. A kétnyelvűségi identitás elérése és az elit kétnyelvűség elkerülése érdekében fontos, hogy egy könnyen tanulható nyelvet használjunk. Zamenhof ezért helyesen a legfontosabb szempontra koncentrált azzal, hogy a kétnyelvű identitás tágabb értelmét választotta: könnyen tanulhatónak kell lennie. Ezek a drámai eredmények – korpusztervező tanulmányokban megismételve – azt mutatják, hogy a kétnyelvű identitás a megfelelő tervvel miért jobb megközelítés, mint a kongruencia egy meg nem reformált természetes nyelvvel való elérése.   „Amennyiben  valaki  egy  természetes  nyelvet  választ,  ahol  tíz-­‐  vagy  akár   százmillió  anyanyelvi  beszélője  van  az  adott  nyelvnek,  a  tanuló  garantáltan  szert   tesz  a  velük  való  kommunikáció  képességére,  ami  erőteljes  ösztönzést  és   lehetőségek  óriási  tárházát  jelenti.  Egy  mesterséges  nyelv  esetén  erre   egyszerűen  nincs  garancia.  Hogy  az  erőfeszítés  megtérül-­‐e,  alapvetően  azon   múlik,  hogy  vajon  elegendő  számú  másik  ember  (vagy  kormány)  lesz-­‐e  hajlandó   fontolóra  venni  ugyanazon  mesterséges  nyelv  elsajátításának  erőfeszítését  és   használatát...“         Prof.  Philippe  Van  Parijs,           Linguistic  Justice  for  Europe  and  for  the  World  (2011)  

Ami rossz az eszperantóban. Az alapvető hiba, amit Zamenhof elkövetett, az a gondolat volt, hogy a tervezésnek semlegesnek kell lennie. Egy nyelv megtanulásából fakadó előnyöknek meg kell haladniuk a tanulás költségeit, különben egyetlen racionális ember sem fog vesződni vele. Egy olyan nyelv, amely minden kultúrától elkülönül, számos olyan tulajdonságot nélkülöz, amely

 

49  

motiválja a nyelvtanulókat. Szörnyű külső hálózati hatásai lesznek, és a valószínűségi érzékenységen alapuló tanulás sokkal többet nyom a latba, mint egy olyan nyelv, amely mögött nem áll koherens közösség. Még ha sokkal könnyebb is az angolhoz képest eszperantót tanulni (ami egyértelműen igaz), csak kevéssé éri meg az erőfeszítést. Az eszperantisták (leginkább) Európaszerte szétszóródó emberek véletlenszerű közösségéből áll. A semlegesség megnehezítette az eszperantó kialakulását és terjedését. Ugyanakkor ez nem befolyásolja az eszperantó alkalmasságát egy identitási kétnyelvűségi politikában történő felhasználásra. Amennyiben bármely kormány kiválasztja, azonnal koherens közösségre tesz szert és továbbra is könnyű lesz megtanulni. Ugyanakkor mindaddig amíg az eszperantót egy kormány nem támogatja, egy szűk kör igényét betöltő nyelv marad néhány szerény számú idealista számára. 5.1.2 Inkább naturalista: Könnyű megérteni. A Nemzetközi Segédnyelv Egyesületet (IALA - International Auxiliary Language Association) 1924-ben hozták létre. Az elsődleges feladata a legismertebb mesterséges nyelvek értékelése volt: az eszperantó (1887), a latino sine flexione (1903), az ido (1907) és az occidental (1922). Később hozzáadták a novial (1928) és az eszperantó II (1937) nyelveket. A legnagyobb egyetemek kiváló nyelvészeinek Európában és az Egyesült Államokban végzett több éves vizsgálatai alapján az IALA arra a következtetésre jutott, hogy egyik mesterséges nyelv sem optimális, valamint, hogy a legjobb terv sokkal naturalistább lenne. Érvelésük szerint egy főként sematikus nyelv szükségtelenül elidegenítő, bármennyire is elegáns legyen a kialakítása. A létező nyelvi közösségek általi könnyű érthetőség meggyőződésük szerint sokkal fontosabb, mint a könnyű tanulhatóság. A könnyű tanulhatóság a könnyű megértés következménye. Az IALA végül a meglévő mesterséges nyelvek tanulmányozásával felhagyva megalkotott egy naturalista és szándékosan eurocentrikus nyelvet: az interlingvát. Egy eljárást (algoritmust) alkalmaztak a szókészlet megtalálásához. Ellenőrző nyelveket alapul véve (angol, francia, olasz, spanyol és portugál, valamint másodlagos nyelvként a német és az orosz), az IALA összevetette az

 

50  

ellenőrző nyelvekben található szinonim szavakat és kiválasztotta azokat, amelyek a legtöbb közös tulajdonsággal bírtak. Emiatt választották az interlingva, azaz „nyelvek közötti” nevet. Mivel az IALA által alkalmazott technikával sematikus szóalkotás helyett természetes nyelvekből választottak szavakat, az interlingva az eszperantóhoz képest egy sokkal naturalistább mesterséges nyelv. 1954-ben az IALA kiadott egy interlingva nyelvtankönyvet és egy 27.000 szócikket tartalmazó interlingva-angol szótárt. Ami jó az interlingvában: Modális szókészlet. Az interlingva szisztematikusan összeköti a legtöbb európai nyelvcsoportot a modális (leggyakoribb) alakjukkal._ Számos szava rendelkezik rokon, illetve rokon közeli szavakkal több, mint egy európai nyelvben. A latinnak a forrásnyelvekre gyakorolt erőteljes befolyása miatt bármely újlatin nyelvet beszélők könnyen el tudják sajátítani az interlingvát. Az interlingva valójában sok európai számára szinte azonnal érthető. Ami jó az interlingvában: Minimális nyelvtan. A nyelvtanhoz az IALA ugyanazon ellenőrző nyelveket használta fel. Annak érdekében, hogy az interlingva könnyen tanulható legyen, minimálisra csökkentették a nyelvtanát azzal, hogy kihagytak minden olyan tulajdonságot, ami nem volt jelen mindegyik ellenőrző nyelvben. Például mivel az angolban nincs kötőmód, és mivel a franciában nincsenek folyamatos igeidők, az interlingvában se kötőmód, se folyamatos igeidők nincsenek. A kevesebb nyelvtan jó a tanulóknak és nem gyengíti az interlingva kommunikációs lehetőségeit. Nincsenek nyelvtani nemek. Az interlingva nyelvtanának takarékosságára egy jó példa a nyelvtani nemek hiánya. A nem szó ebben a szövegösszefüggésben csak egy kategóriát jelent – mint egy fajtát – de a nyelvekben gyakran vannak hímnemű, illetve nőnemű főnevek és melléknevek. A német nyelv a semleges nem hozzáadásával együtt három nemet tartalmaz: der Löffel (kanál) hímnemű, die Gabel (villa) nőnemű, és a das Messer (kés) semlegesnemű. Három különböző nem csak az evőeszközökhöz? Néhány európai nyelv még összetettebb nyelvtani nemeket tartalmaz. A cseh nyelvben van hímnem, nőnem és semlegesnem. A hímnemű szavakat

 

51  

tovább bontva megkülönböztetünk élő és élettelen, különböző alakú főneveket, miközben ez a nőnemű és semlegesnemű szavakra nem igaz. A mellékneveket egyeztetni kell a főnevekkel – kivéve, ha az élő hímnemű szavak csak tárgyesetben/birtokos esetben és egyes számban fordulnak elő és többes szám alany esetben. Tényleg! Az angolban már nincsenek nyelvtani nemek, ezért a nyelvtani nemek komoly akadályt jelentenek az angol anyanyelvűek számára a kontinentális nyelvek tanulásakor. Mivel a nemek szavakhoz rendelése nem egységes az európai nyelvekben, ezért a nemek még azon tanulók számára is problémát jelentenek, akiknek az anyanyelvében szintén jelen vannak. Miért más nemű egy spanyol orr, mint egy portugál orr? A nyelvtani nem teljes mértékben szükségtelen és nincs is jelen az interlingva nyelvben. Ettől független természetesen ténylegesen van nem. A személyes névmások alanyesete magában foglalja a hím- és a nőnemet is. A személyes névmások birtokos esete is magában foglalja a hím- és a nőnemet is.

  „Bármilyen  csodálatos  és  bosszantó  is,  a  ragozás  mellékes  a   kommunikációban.  Minden  nyelv,  amely  tartalmazza  ezeket,  túlbecsüli  a   szükségességét...  És  biztosan  azokra  a  kellemetlen  rendhagyó  igékre  sincs   szükség...  ahhoz,  hogy  valaki  meg  tudja  értetni  magát,  és  semmilyen  értelemben   nem  kulturális  elemek  –  pusztán  az  útburkolat  évezredes  taposás-­‐  és  napsütés-­‐ okozta  repedései.“           John  McWhorter,  The  Power  of  Babel  (2001)  

Kevesebb igeragozás. Az újlatin és a germán nyelvekben használt igék rengeteg ragozott alakkal bírnak. Ez a toldalékok hozzáadására vonatkozik. A ragozásuk utal az alanyra (én, te, ő...). Az igék ragozása mutatja az igeidőt is, ami az igének az idő dimenziójában való elhelyezését jelenti (múlt, jelen, vagy jövő idő). Az igék ragozásának célja, hogy az idő vonatkozásában megadják a nézőpontot, ami egy ismétlődő eseménytől a folyamatos időszakig terjedhet. Az igemódra is utal az igeragozás, ami mutathat szükséget, kötelezettséget, valószínűséget vagy képességet.

 

52  

Az igeidő, az időre való vonatkoztatás és az igemód (TAM- tense, aspect and mood) egyetlen toldalékba is kombinálható, mint például a múlt idő folyamatos aspektusa a folyamatos igeidő alakjával – ami egy befejezett múlttól eltérő ragozást jelent. Mind az alanyra és a TAM-ra vonatkozó ragozás rendkívül zavaró a nyelvtanulók számára. Különösen akkor jelent problémát, amikor megpróbáljuk megérteni a beszédet, a normál beszéd sebessége és tömörítése miatt. Egy nyelv könnyen tanulhatóvá tételének egyik legegyszerűbb módja az, ha töröljük belőle a személyre vonatkozó toldalékokat. Az ige személyre vonatkozó ragozása az alanyi névmás funkcióját duplikálja. Az újlatin nyelvekben annyira nyilvánvalóan felesleges, hogy a spanyol, és portugál ajkúak általában ki is hagyják az alanyi névmásokat. A tanulók számára könnyebb az alanyi névmásokat használni és a ragozást kihagyni. Mindössze néhány oldalon belül látni fogja a ragozásnak azt a bámulatos lecsökkentését, amit az afrançais nevű mesterséges nyelvvel sikerült elérni. Szabályos igék. Ha a ragozás önmagában nem lenne elég nehéz a tanulók számára, a terhet tovább növeli a rendhagyó igék gyakorisága – általában a gyakrabban használt igék inkább rendhagyóak. Néha a szótő rendhagyó, amihez a toldalékok kapcsolódnak. Néha a toldalék rendhagyó. Néha mindkettő rendhagyó. Az interlingva soha nem rendhagyó, leszámítva azt, hogy néhány nagyon gyakran használt igének van rövidített alakja. Mindig főnévi igenév alak az igető és csak néhány szabályos TAM toldalék kapcsolódik az igetőhöz. Ezt a tervezési elemet az afrançaise nyelvről szóló részben is bemutatjuk. Ami rossz az interlingvában: Nincs támogatója. Az interlingva egy csapat szakértő által alkotott rendkívül jó mesterséges nyelv. Tehát miért csak néhány ezren beszélik?_ Mert nincs kormányzati támogatója. Tehát akárcsak az eszperantó esetében, nincs megfelelő ösztönzés a megtanulására. Az a tény, hogy bizonyos fokig több százmillió európai számára érthető már, kiváló érv arra, hogy az EU fontolóra vegye, azonban egyéni szinten ez mindaddig nem elegendő érv a tanulására, amíg nincs kormányzati támogatója. Akárcsak az eszperantó, ha kiválasztják, akkor működni fog.

 

53  

5.1.3 Eszperantó vagy interlingva? Tanulható vagy érthető? Nincs tudomásom semmilyen tanulmányról, amely az eszperantó és az interlingva tanulhatóságát vetné össze. Minden kormánynak, amelyik a két nyelv valamelyikén gondolkodik, össze kellene hasonlítania őket. Amelyik könnyebb az adott kormány polgárainak, azt kell választani – hacsak nem találja úgy a kormány, hogy saját mesterséges nyelvét még könnyebb elsajátítani. Bemutatjuk, hogyan néz ki az eszperantó és az interlingva. Eszperantó Patro Nia, kiu estas en la ĉielo, via nomo estu sanktigita. Venu via regno, plenumiĝu via volo, kiel en la ĉielo, tiel ankaŭ sur la tero. Nian panon ĉiutagan donu al ni hodiaŭ. Kaj pardonu al ni niajn ŝuldojn,kiel ankaŭ ni pardonas al niaj ŝuldantoj. Kaj ne konduku nin en tenton,sed liberigu nin de la malbono Amen. Interlingva Patre nostre, qui es in le celos, que tu nomine sia sanctificate; que tu regno veni; que tu voluntate sia facite como in le celo, etiam super le terra. Da nos hodie nostre pan quotidian, e pardona a nos nostre debitas como etiam nos los pardona a nostre debitores. E non induce nos in tentation, sed libera nos del mal. Amen. Véleményem szerint az eszperantó a kelet-európaiak számára, az interlingva pedig a nyugat-európaiak számára jobb választás. Annak eldöntéséhez, hogy az egész EU számára melyik lenne jobb, tudni kellene, hogy a germán, újlatin, szláv és más európai nyelvűek számára melyik könnyebb. 5.2 Személyre szabott: Intranyelvek és internyelvek Ebben a fejezetrészben a naturalista megközelítést tovább bontjuk intra- és internyelvekre. Az intra valamin belüliségre, míg az inter dolgok közöttiségre utal.

Az intranyelv egyetlen természetes nyelv módosításával jön

létre. Az internyelv két vagy több természetes nyelv kombinálásával jön létre és ezért lesz a forrásnyelvei „közötti“. Az interlingva egy internyelv, ami az öt forrásnyelve között helyezkedik el.

 

54  

Intranyelvek. Mivel egyetlen forrásnyelve van, egy intranyelv az egyetlen forrásnyelvének egy dialektusa. Az intranyelvek a forrásnyelvet beszélők számára azonnal hozzáférhetőek, nagymértékben hozzáférhetőek a hasonló nyelveket beszélők számára és sokkal könnyebben tanulhatóak minden más nyelvet beszélők által. Az intranyelvek különösen azon államok területén jelentenek kiváló választást, ahol jelenleg az elit kétnyelvűség problémájával küzdenek. A tanulók és a kormányok költségeinek csökkentésével egy mesterséges intranyelv dialektus sokkal hatékonyabban növeli az elit kétnyelvűségből a kétnyelvűségi identitásra átváltó emberek számát. Néhány oldalon be fogom mutatni az afrançais nyelvet, ami egy intranyelv. Az afrançais egy mesterséges francia dialektus, ami felhasználható lehet az elit kétnyelvűség csökkentésére a frankofón Afrikában. Emiatt kapta ezt a nevet. Amennyiben egy vagy több frankofón országot, illetve regionális szervezetet érdekel, egy komoly vizsgálatot kellene lefolytatniuk és ki kellene alakítaniuk egy teljes intranyelvet, esetleg beépítve azokat a mesterséges elemeket, amiket be fogunk mutatni. Internyelvek. Mivel ezek a forrásnyelvek bármely kombinációját tartalmazhatják, egy meghatározott internyelv alakítható ki, hogy hatékonyan állítson egymás mellé minden közösségi csoportot és azok kormányait._ A jelen fejezet bemutatja az americano nyelvet, ami Latin-Amerika számára lenne különösen megfelelő. A latin-amerikai és karibi államokat logikus támogatóknak látom. Akárcsak az afrançais a frankofón Afrikában, az americano minden potenciális támogatójának átfogóan meg kell vizsgálnia a nyelv kialakítását; és az americano, használhatósága mértékéig, nem lenne több, mint egy kiindulópont. Nyilvánvaló folytonosság van az intra- és az internyelvek között. A skála bal végén helyezkednek el az intranyelvek. Közvetlenül az intranyelvek mellett jobbra állnak azok az internyelvek, amelyeknek két hasonló forrásnyelvük van. Ahogyan a forrásnyelvek száma emelkedik, a pozíció úgy tolódik jobbra. Az azonos számú forrásnyelveket tartalmazó mesterséges nyelvek közül a nagyobb

 

55  

hasonlóságot mutató forrásnyelvekkel rendelkező mesterséges nyelvek helyezkednek el a skála bal feléhez közelebb. Így nézne ki a skála: afrançais → (intra)

americano → (2 közeli forrás)

frangol és spangol (2 távoli forrás)

→ interlingva (5 forrás)

Általában minél inkább balra helyezkedik el egy nyelv, annál gyorsabban válik hozzáférhetővé a forrásnyelvi közösségek számára. Minél inkább jobbra helyezkedik el egy nyelv, annál nagyobb számú közösség, illetve regionális nemzetállamok számára lenne hasznos. A források számát és választását a támogató kormány igényei határozzák meg. Ebben az összefüggésben vegyünk fontolóra egy intra prototípus nyelvet (afrançais) és három inter prototípus nyelvet (americano, spangol és frangol).   „Nehéz  elhinni,  hogy  valódi  és  tartós  fejlődést  lehet  elérni  ...  ,  amikor   annyi  ember  nincs  tisztában  alkotmányos  és  egyéb  jogaival,  nem  tudja   megérteni  a  kormánya  fejlesztési  céljait  és  ennélfogva  nem  képes  alapvető   demokratikus  jogait  gyakorolni  csak  azért,  mert  azokat  egy  idegen  nyelven   írták  le.“     Pauline  G.  Djite,  Language  Problems  and  Language  Planning  (1990)  

5.2.1 Az afrançaise intranyelv. Az afrançais a franciának egy „mesterséges dialektusa” és nem egy mesterséges nyelv. Három különbség van az afrançais dialektus és a szabványos francia között: nincsenek rendhagyó igék, az igeragozása sokkal könnyebb és nincsenek nyelvtani nemek. Ez a néhány egyszerű, de annál hatásosabb különbség teszi az Afrançais nyelvet sokkal könnyebben tanulhatóvá, miközben megmarad a többi francia dialektussal a kölcsönös érthetőség. Az Afrançais dialektus elsajátításának könnyedsége kibővítheti és elmélyítheti minden frankofón közösség kommunikációját azzal, hogy az elit kétnyelvűséget átalakítja kétnyelvűségi identitássá. Egy támogató kormány könnyedén belefoglalhatna más elemeket is.

 

56  

Az afrançais három tervezési eleme Ez a három elem jelenti a könnyen megvalósítható célokat, drámaian megnövelik néhány egyszerű módosítás elsajátítását. A francia nyelv elsajátításának első két éve a rendhagyó igék és más igék ragozásának megtanulásával telik. A rendhagyó alakok elhagyása és a ragozás egyszerűsítése sokkal könnyebbé teszi az afrançais elsajátítását. A harmadik változás a szabványos francia nyelvtani nemének elhagyása. Főnévi igenévi szótövek = 100% szabályos igék. A szabványos franciában a rendhagyó igék nem következetesen rendhagyóak, ezért a tanulóknak memorizálniuk kell a következőket: 1) hogy melyik igék rendhagyóak, 2) hogy mely igeidőkben rendhagyóak, 3) hogy a rendhagyóság a szótövet, a toldalékot vagy mindkettőt érinti-e, továbbá 4) a rendhagyó alakot. A rendhagyó alakok különösen sok gondot okozhatnak, mert aránytalanul tartalmazhatják a leggyakoribb igéket. A következő táblázat a tíz leggyakoribb francia igét mutatja egyetlen igeidőben (kijelentő mód, jelen idő). Csak a parler (félkövéren szedett) nem rendhagyó ige. Szabályos (-er) végződései alá vannak húzva. A kilenc rendhagyó ige sem következetesen rendhagyó. Ezek után lehet csodálkozni azon, hogy miért tanulja bárki is a franciát, mint idegen nyelvet, de a francia csak átlagos nehézségű. Az afrançais minden francia igét szabályos igévé tesz azzal, hogy az ige teljes főnévi igenévi alakját használja (azaz úgy, ahogyan a szótárban szerepel) a ragozás töveként._ A főnévi igenévi alak szótőként való használata könnyen felismerhetővé teszi mind írásban, mind szóban. Az azonnali felismerés a kulcsa a folyamatos beszédnek és óriási segítség az olvasásnál. Például a korábban rendhagyó „être” ige szótöve mindig „être”, és a korábban nem rendhagyó „parler” ige szótöve mindig „parler.” Nem lehet könnyű megtanulni a szótöveket az igék azonosításához.

 

57  

être – lenni (je suis, tu es, il est, nous sommes, vous êtes, ils sont) avoir – birtokolni (j'ai, tu as, il a, nous avons, vous avez, ils ont) parler – beszélni (je parle, tu parles,il parle, nous parlons, vous parlez, ils parlent boire – inni (je bois, tu bois, il boit, nous buvons, vous buvez, ils boivent) faire – tenni, csinálni (je fais, tu fais, il fait, nous faisons, vous faites, ils font) vouloir– akarni, kívánni (je veux, tu veux, il veut, nous voulons, vous voulez, ils veulent) voir – látni (je vois, tu vois, il voit, nous voyons, vous voyez, ils voient) aller - menni (je vais, tu vas, il va, nous allons, vous allez, ils vont) pouvoir – képesnek lenni valamire (je peux, tu peux, il peut, nous pouvons, vous pouvez, ils peuvent) savoir – tudni (je sais, tu sais, il sait, nous savon, vous savez, ils savent)  

Öt végződés = könnyű igeragozás. A következő különbség a könnyű igeragozás. Az igeragozás a toldalékoknak a személyre, igeidőre, aspektusra és módra való utalás miatti szótőhöz való hozzáadását jelenti. A francia nyelvben az igéknek 84 féle toldalékuk van a következő ábra szerint és ezek csak az -ir végű igék végződései. Ezen kívül vannak az in-, ar-, er-, és -re végű igékhez tartozó toldalékok is. Az ábra mutatja, hogy az afrançais drasztikusan lecsökkentette a toldalékok számát, mert a szabványos franciával ellentétben nem jelöli meg az igéket úgy, hogy az mutassa a „személyt.“ Mivel mindig használják az alanyi névmást, az igék személyraggal való megtoldása szükségtelen. A felesleges személyragok elhagyása azt jelenti, hogy mindegyik TAM kombinációhoz csak egy végződésre van szükség._ Ugyanaz a végződés használható függetlenül az igetövek végződésétől, így a tanulók memóriájának terhelését több mint 90%-kal csökkenti. Mivel az összetett igeidők ugyanazokat a végződéseket használják, mint a vonatkozó egyszerű igeidők (plusz a jelen idejű melléknévi igenevet), így elég hét végződést ismerni. A hét végződés a következő: 1) az ékezetes „ó“ betű hozzáadása adja a kijelentő mód jelen idejét, 2) az „ió“ hozzáadása alkotja a kötőmód jelen idejét, 3) az „á“ alkotja a kijelentő mód múlt idejét, 4) az „é“ hozzáadása alkotja a jövő időt, 5) az „ú“ hozzáadása alkotja a feltételes módot,

 

58  

6) az „í” alkotja a múlt időt, és 7) az „ía” hozzáadása alkotja a kötőmód múlt idejét. A következő ábra egy ige szabványos francia nyelv és afrançais szerinti ragozását hasonlítja össze. Csak részben mutatja be, hogy mennyivel egyszerűbb a toldalékolás, mivel csak az -ir végű igékhez tartozó francia toldalékokat mutatja, miközben az afrançais ugyanazon toldalékokat alkalmazza minden igéhez. (A toldalékok a saját választásaim és eltérő toldalékok is használhatók.) Az alanyi névmásokat nem tartalmazza a táblázat. A táblázat nem tartalmazza a felszólító módot sem. A felszólító mód a főnévi igenévi alakot használná. A hangsúly és a hangerő árulják el a sürgősség szintjét. (A szabványos francia négy végződést alkalmaz a felszólító módhoz.) Mivel egy nyelv elsajátításakor a legnagyobb kihívást a normál beszélgetés megértése és gyakorlása jelenti, óriási előnyt jelent, ha csak egy kis töredékét kell felismerni és beszélni ahhoz képest, amit egy szabványos dialektus igényel. A könnyű ragozhatóság és az, hogy nem kell rendhagyó igéket memorizálni, azt jelenti, hogy az afrançais dialektus igéinek megtanulásához annak az erőfeszítésnek a töredéke szükséges csak, mint ami a szabványos francia dialektus igéinek megtanulásához kellene. Ahelyett, hogy az igék tennék ki a tankönyv felét, mindössze egy fejezetet fognak igénybe venni.

 

59  

French Simple Tenses

dors dors dort

Indicatif Présent dormons dormez dorment

Indicatif Imparfait dormais dormions dormais dormiez dormait dormaient

Indicatif Futur dormirai dormirons dormiras dormirez dormira dormiront

Indicatif Passé Simple dormis dormîmes dormis dormîtes dormit dormirent

Conditionnel Présent dormiras dormirions dormiras dormiriez dormirait dormiraient Subjonctif Présent dorme dormions dormes dormiez dorme dorment Subjonctif Imparfait dormisse dormissions dormisses dormissiez dormît dormissent

Afrançais

French Compound Tenses

dormiró

Indicatif Passé Composé ai dormi avons dormi as dormi avez dormi a dormi ont dormi

dormirá

Indicatif Plus-Que-Parfait avais dormi avions dormi avais dormi aviez dormi avait dormi avaient dormi

avoirá dormite

dormiré

Indicatif Future Antérieur aurai dormi aurons dormi auras dormi aurez dormi aura dormi auront dormi

avoiré dormite

avoiró dormite

Indicatif Passé Antérieur dormirí

dormirú

eus dormi eus dormi eut dormi

eûmes dormi eȗtes dormi eurent dormi

Conditionnel Passé (1re form) aurais dormi aurions dormi aurais dormi auriez dormi aurait dormi auraient dormi

dormirío

Subjonctif Passé aie dormi ayons dormi aies dormi ayez dormi ait dormi aient dormi

dormiría

Subjonctif Plus-Que-Parfait eusse dormi eussions dormi eusses dormi eussiez dormi eȗt dormi eussent dormi

 

 

Afrançais

60  

avoirí dormite

avoirú dormite

avoirío dormite

avoiría dormite

Nincsenek nyelvtani nemek. A harmadik tervezési elem a nyelvtani nemek kiiktatása. Ugyanaz érvényes itt, amit az interlingvával összefüggésben kifejtettünk. Szókészlet. Az afrançais szókészlete a szabványos franciáé. Ez a tulajdonság az, ami miatt az afrançais inkább a francia egy dialektusa, mintsem olyan mesterséges nyelv, mint az eszperantó, vagy az interlingva. 5.2.2 Az americano intranyelv. Mivel egy internyelvnek legalább két forrásnyelve van, egy internyelv még akkor sem minősül dialektusnak, ha a forrásnyelvek nagyfokú rokonságot mutatnak. Azonban egy olyan internyelvet, amely hasonló nyelveket kombinál, bármelyik forrásnyelv beszélője szinte azonnal képes elsajátítani.

  „A  nyelvek  keveredése  nem  csak  mindennapos,  de  ártalmatlan  is.  Két  vagy   több  nyelv  egymással  való  elegyítésekor  nem  áll  fent  az  a  veszély,  mint  a  ló  és  a   szamár  keresztezésekor,  amely  egy  steril  öszvért  eredményez.“           John  McWhorter,  What  Language  Is:  And  What           It  Isn't  and  What  It  Could  Be  (2011)  

Americano. Az americano a saját magam által használt név egy olyan internyelvre, amelynek a spanyol és a portugál a forrásnyelvei. Mivel a legtöbb spanyol-, és portugálajkú ember Latin-Amerikában él, ezért az americano hasznos internyelv lenne a latin-amerikai összetartozás szempontjából. 2010. február 23-án, a mexikói Playa del Carmenben harminchárom ország létrehozta a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségét. A résztvevő államok lakossága mintegy 560 millió főt tesz ki, ami 230 millióval több, mint az USA lakossága és 60 millióval haladja meg az EU népességét. A Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének ahhoz, hogy a népességarányának megfelelő befolyásra tegyen szert, szoros gazdasági és politikai együttműködésre van szüksége. Egy americano nyelvre alapozott latin-amerikai identitás segíthet a tagállamoknak elérni ezt az együttműködést. Ha Ön beszél portugálul, vagy spanyolul, valószínűleg meg tudja érteni az americano nyelvet. Íme egy példa:

 

61  

Según o nuevo testamento, apos o gran inundación, o primero ciudad será o reconstrucción de Babel. Otras fuentes lo llamaró Babilu, o nombre acadio para Babilonia. Sus ruinas seró encontraró em o Irak. Babel será um ciudad cosmopolita, a o gente de grandes distancias. A diferencia de o ciudades cosmopolitas de hoy, todo o mundo hablará o mismo idioma. O dirigentes de Babel quererá ambicioso, impresionante arquitectura e comenzará o construcción de um torre de altura que será suficiente para alcanzar o cielo. O torre no será para glorificar Dios, será para glorificar a hombre. Por será vanidad, Dios infligirá um multitud de Babel de o lenguas. O consiguiente incapacidad para comunicarse crearadó tanta discordia que trabajará en la torre, se detenerá. Alejaradó de la gente de Babel. Pronto, o mundo será llenar de o comunidades con lenguas mutuamente ininteligibles e amargó antagonismos. Az americano nyelv kialakítása. Az americano kialakításához megosztottam a szókészletét a spanyol eredetű lexikális (tartalmi) szavak és a portugálból eredő nyelvtani (funkcionális és strukturális) szavak között. A vegyes szókészletet összekombináltam az afrancaise-ben talált három fontos kialakítási elemmel: a szabályos ragozású igékkel, csökkentett ragozással és nyelvtani nemek mellőzésével. Szókészlet. A nyelvtani szavakat „zárt“ kategóriának nevezik, mert ezek stabilak. A hozzáadások, törlések és módosítások nem jellemzőek. Ezzel szemben az americano spanyol-alapú lexikális szavai „nyitott“ kategóriát jelentenek sokkal gyakoribb hozzáadásokkal, törlésekkel és módosításokkal. Például az internet létrehozása számos új lexikális szót adott hozzá (web, bot, google), de csak kevés nyelvtani szót, ha egyáltalán adott. Miközben kevesebb nyelvtani, mint lexikális szó van, nagy gyakorisággal fordulnak elő. Úgyszintén fontosabb a megértés szempontjából a nyelvtani szavak jelentésének ismerete. Miközben általában szinonimák és alternatív kifejezési módok segítenek egy lexikális szó értelmének közvetítésében, és a szövegösszefüggés is segítséget nyújt a megértéshez, ha egy nyelvtani szót

 

62  

nem ismer, gyakran megakad. Ilyen módon míg a spanyol ajkúnak kevesebb szót kell megtanulnia, kisebb a hibatűrés is. A rokon fogalmak gyakorisága azt jelenti, hogy mindkét nyelvi közösségnek kis terhet jelent a szótanulás. Egy fontos indok a portugál nyelvtani szavak használata mellett az, hogy általában rövidek és tipikusan mindkét nyelvben megtalálható fonémákat használnak. Ekképpen az americano a sokkal szabályosabb spanyol fonológiát (hangok) és ortográfiát (helyesírás) használja. Ez nagyon hasznos a tanulók számára. Remélhetőleg ez a spanyol és portugál „közreműködés” közötti egyensúly racionális, működőképes és méltányos. Az olyan finomítások, mint például a portugál szavak használata a sorszámnevekre és tőszámnevekre felboríthatja az egyensúlyt mindaddig, amíg az egyenlőség nem minősül helyreállítottnak. A nagyobb, spanyolul beszélő csoport és a kisebb, portugálul beszélő csoport közötti megfelelő egyensúlyt a szerkezetet véglegesítő kormányok határozzák meg. Főnévi igenév, mint szótő. Az afrançaise-hez hasonlóan az americano igék is a főnévi igenévi alakjukat használják szótőként. Ez azt jelenti, hogy mindig szabályos ragozásúak lesznek. A rendhagyó igék komoly gondot okoznak egy természetes nyelv tanulóinak, de az americano nyelv tanulóit ez nem érinti. Egyszerűsített ragozás. Akárcsak az afrançaise, az americano igeragozása is csökkent azzal, hogy a személyragokat nem tartalmazza. Más szavakkal a toldalékok ugyanazok az első, a második és a harmadik személy, valamint az egyes számú és a többes számú alakok esetében is. Vesse össze a következő ábrát az afrançaise ábrájával. Minden internyelv esetében, amelyiknek a forrásnyelvei az igék ragozásában utalnak a személyre, ahogyan ez sok európai nyelvre jellemző, érdemes fontolóra venni ezt a tervezési elemet.

 

63  

Spanish Simple Tenses Present Indicative como comemos comes coméis come comen Past Indicative comía comíamos comías comíais comía comían Preterite comí comimos comiste comisteis comió comieron Future comeré comeremos comerás comeréis comerá comerán Conditional comería comeríamos comerías comeríais comería comerían Present Subjunctive coma comamos comas comáis coma coman Past Subjunctive comiera comiéramos comieras comierais comiera comieran comiese comiésemos comieses comieseis comiese comiesen

Americano

comeró

comerá

comeré

comerí

comerú

comerío

comería

Spanish Compound Tenses Present Perfect Indicative he comido hemos comido has comido habéis comido ha comido han comido Past Perfect Indicative había comido habíamos comido habías comido habíais comido había comido habían comido Preterite Perfect hube comido hubimos comido hubiste comido hubisteis comido hubo comido hubieron comido Future Perfect habré comido habremos comido habrás comido habréis comido habrá comido habrán comido Conditional Perfect habría comido habríamos comido habrías comido habríais comido habría comido habrían comido Present Perfect Subjunctive haya comido hayamos comido hayas comido hayáis comido haya comido hayan comido Past Perfect Subjunctive hubiera comido hubiéramos comido hubieras comido hubierais comido hubiera comido hubieran comido hubiese comido hubiese comido hubiese comido

 

 

64  

hubiésemos comido hubieseis comido hubiesen comido

Americano

haberó comerado

haberá comerado

haberí comerado

haberé comerado

haberíe comerado

haberío comerado

habería comerado

5.2.3 Angol+ internyelvek: spangol és frangol. Legalább két tényező gátolja az angol használatát a nyelvi racionalizáció céljára: 1) nem méltányos tovább privilegizálni a világ legnagyobb hatalommal rendelkező nyelvi közösségét, és 2) az angolt nehezebb megtanulni, mint a legtöbb európai nyelvet. Méltányosság. Az angol kiválasztása a nyelvi racionalizáció céljára alapos aggályokat vetne fel egy nyelvi kasztrendszer megerősítésével kapcsolatban. A kasztrendszer metaforáját Dzsaváharlál Nehruhoz, India első miniszterelnökéhez kötik. _ Az ENSZ-tolmács Claude Piron dolgozta ki: „Az emberek számos privilégiummal rendelkeznek, ha a megfelelő társadalomba születnek: ahol angolul beszélnek, pl.: lusta lehet és... mégis élvezheti a nemzetközi kapcsolatokhoz való hozzáférést, sőt, még arra is számíthat, ami megalapozott indoknak tűnik, hogy bárhova utazik a világban, képes kommunikálni.... A felső kaszton kívüli emberek nem csak hogy rá vannak kényszerítve arra, hogy hosszú-hosszú órákat szenteljenek a felső kasztbeliek nyelvének elsajátításának, de ráadásul amikor egy felső kasztbelivel kell tárgyalniuk, hátrányos helyzetben vannak: az ellenfelük a maga előnyére fordíthatja a gazdag szókincset és a magabiztos nyelvhasználatot, amit a kívülállók mindig nélkülözni fognak. Ellenfelük mesterien használja a nyelvi fegyvert, míg ők erre nem képesek.“          

„A  modern  angol  nyelvtan,  egyetlen  szóban  összefoglalva,  furcsa.“      

   

   

   

John  McWhorter,  Our  Magnificent  Bastard   Tongue:  The  Untold  Story  of  English  (2008)  

A méltányosság egyenlő méltóságot követel valamennyi ember és kultúra számára. Ez az, amiért, ahogyan korábban említettük, az európaiak 81%a egyetért azzal a javaslattal, hogy az EU minden nyelvét egyformán kell kezelni. Ez a rendkívül nagy többség egyértelmű tiltakozást jelent bármely európai természetes nyelv, ideértve az angolt és talán főleg az angolt, privilegizálásával szemben. A méltányossági tiltakozást enyhítené egy internyelv, ami pusztán

 

65  

magában foglalja az angolt, mint az interlingva – ahol az angol csak egy az öt forrás közül. Az angol egy bonyolult nyelv. Nehéz meghatározni egy nyelv bonyolultságát, mert a bonyolultság a tanult nyelvnek a tanuló anyanyelvéhez való hasonlatossága szerint változik. A korlátozottan rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az angol, a többi európai nyelvhez viszonyítva az átlagosnál bonyolultabb. Philip Seymour által a Dundee Egyetemen végzett kutatás szerint 18 hónappal tovább tart gyakorlott olvasói szintre eljutni az angolban, mint egy átlagos kontinentális európai nyelven. Az angoltanulás nehézségének megbecsléséhez gondoljon arra, hogy mennyire eltér egymástól az angol szavak hangzása azok írásmódjától (ortográfiai komplexitás). Egy könnyen tanulható nyelven a tanulók egy szó helyesírását annak kiejtéséből tudnák. Az angolban egyáltalán nem ez a helyzet. Az angolban például az „i“ fonémának megfelelő hang (a hang, ami az „i“-nél szerepel a nemzetközi fonetikai ábécében) tizenegy különböző módon írható le: he, see, sea, seize, Caesar, people, amoeba, key, silly, believe, vagy marine. Amikor lát egy angolul írott szót és ki szeretné ejteni, fordítva szembesül a problémával. Ugyanaz a betű többféle hangot képviselhet (ortoépiai komplexitás). Például az „a“ betű különböző hangokat takar ebben a nyolc szóban: a, and, badly, dame, father, many, village és wanted. A tanulóknak a kiejtés és a helyesírás közötti eltérés egy kész rémálom. Még az angol anyanyelvűek is rengeteg időt fordítanak elemi tanulmányaik során a helyesírás megtanulására. A bonyolultság növeli az elit kétnyelvűség kockázatát. Angol+ hibridek. Az angol miatti aggályok jelentősen eloszlathatóak, ha azt egy második nyelvvel kombináljuk. Két használható angol+ inter nyelv lenne a spangol és a frangol. Mindkét esetben a beszélő nevek mindkét forrásnyelvre utalnak. A Spanglish (spangol) név korábban is az angol és a spanyol informális keverékéhez kapcsolódott a Mexikói Egyesült Államok és az Amerikai Egyesült Államok közötti határ mindkét oldalán. Úgyszintén lehet egy informális Frenglish (vagy Franglish, azaz frangol) Quebecben.

 

66  

A következő fejezetben megvitatjuk egy angol + spanyol, vagy angol + francia mesterséges hibrid regionális használhatóságát. Az én elképzelésem szerint ezek az internyelvek az újlatin nyelvekből vennék az igék struktúráját – azaz a frangol ugyanazon igéket tartalmazná, mint az afrançaise és a spangol ugyanazon igéket tartalmazná, mint az americano. Ez az átfedés megkönnyítené az inter-, illetve intranyelvek egyikének beszélője számára a háromnyelvűvé válást. A többi szerkezeti elem, mint a főnévi igenévi szótövek és a nyelvtani nemek hiánya is érvényesülne. Ez egy jó kezdet. 5.3 A következtetés: Egy méret nem illik mindenkire Egy inkább sematikus, illetve egy inkább naturalista mesterséges nyelv közötti választáshoz, illetve arról való döntéshez, hogy vajon egy naturalista mesterséges nyelvet egy nyelvre (afrançaise), két nyelvre (americano, frangol, spangol), vagy több nyelvre (interlingva) alapozzunk, nem nyelvészeknek való döntés. Ez egy kétnyelvűségi identitási elvén alapuló nyelvi racionalizációt fontolgató államnak, illetve regionális kormánynak való döntés. A helyzet kulcsa a meglévő közösség szükségleteinek teljes megismerésével való kezdés. A struktúrával indítva az eszperantó és az interlingva esetében mindez pont fordítva történt. A kétnyelvűségi identitás azzal a politikai döntéssel kezdődik, amely a nyelvhasználat racionalizálására irányul anélkül, hogy területi egynyelvűségre törekednénk. A politikusoknak, nem pedig a nyelvészeknek kell eldönteniük, hogy mire van szükség. Azután – és tényleg csak azután – lehet bevonni a nyelvészeket (szoros felügyelet mellett), hogy kidolgozzanak egy vagy több mesterséges nyelvet, ami megfelel az adott kormány különös szükségleteinek.

 

67  

„Hivatalos elismerés nélkül a legjobb rendszer sorsa is bizonytalan; hivatalos elismeréssel viszont bármely séma, amely nem teljesen működőképes, elég jól fog teljesíteni.“ Albert Leon Gerard, A Short History of the International Language Movement (1921)

6. fejezet Aki elsőként cselekszik, az válassza ki a tervezetet Az ENSZ mérete és tagjainak sokszínűsége, valamint kormányközi természete azt jelenti, hogy a nyelvi racionalizáció nem képezi megfontolás tárgyát a szervezet számára. Nem rendelkezik köznéppel és nem érdekelt abban, hogy létrehozzon egyet. A legnagyobb politikai szervezetek, amelyek számára a kétnyelvűségi identitás hasznos lesz, regionális szintűek. Úgyszintén hasznos lehet a soknyelvűség a több etnolingvisztikai közösséggel bíró államok számára. Azonban a kétnyelvűségi identitás minden előrelátó kormány által támogatható, ahogyan azt ebben a fejezetben láthatjuk. 6.1 Regionális szervezetek: Európa, Afrika és Latin-Amerika A kormányközi szervezeteknek nincs szükségük kongruenciára, azonban vannak olyan regionális szervezetek, amelyek egyesítik a szupranacionális (nemzetek fölötti) és a kormányok közötti intézményeket, illetve amelyeknek szupranacionális ambícióik vannak. Ezek közé tartozik az Európai Unió, az Afrikai Unió, valamint a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége. A leginkább nemzetek feletti az EU.   „Világos,  hogy  valamennyi  európai  sürgető  szükségét  érzi  annak,  hogy   csatlakozzon,  ha  az  Európai  Unió  valaha  több  lesz  egy  többnyelvű  nemesi   technokraták  által  zsarnoki  módon  működtetett  kereskedelmi  szövetségnél...  A   nehézséget  annak  eldöntése  jelenti,  hogy  mindezt  hogyan  tegyék...  Először  is,   hogy  melyik  nyelvet  támogassák...  és  másodszor,  hogy  hogyan  vegyék  rá  az   európaiakat  az  elsajátítására.”           Susan  Wright,  Community  and  Communication  (2006)  

 

68  

Az Európai Unió. Ahogyan azt az aktuális makroökonómiai és migrációs problémák is mutatják, az EU-nak nagyobb érzelmi és demokratikus legitimációra van szüksége, mint amit a kongruencia kínál. Az utolsó fejezet bemutatott négy nyelvet, amelyek alkalmasak az EU-ban a kétnyelvűségi identitás elérésére: eszperantó, interlingva, spangol és frangol. Különösen, ha Anglia elhagyja az EU-t, egy módosított luxemburgi lehetne egy ötödik intra nyelv a francia és a német forrásnyelvként történő használatával. Mekkora a valószínűsége annak, hogy az EU komolyan fontolóra vegye a kétnyelvűségi identitást? Három tényező miatt vagyok optimista. Az első az, hogy a válságok a demokratikus szervezeteket sokkal energikusabb és kreatívabb cselekvésre sarkallják. A viták elkerülésének bevett tendenciája ritkán kerül felfüggesztésre, kivéve ha égető körülmények vannak, és jelenleg ilyen égető körülmények állnak fenn az EU-ban. A második tényező az a képesség, hogy az ötleteket az internetalapú közösségi médián keresztül lehet népszerűsíteni. Kevés politikus van tudatában annak, hogy mi történik online, így meghiúsulhat az EU intézményeinek azon tendenciája, hogy a saját tartalmaikat megfelelően kezeljék. A harmadik tényező a közvetlen állampolgári részvétel mechanizmusának nemrégiben történt elfogadása. Ezt Európai Állampolgári Kezdeményezésnek (ECI) hívják, habár sokkal pontosabb megnevezés lenne a strukturált petíciós eljárás. Legalább hét EU-tagállam állampolgárainak csoportja jogalkotást kezdeményezhet, mint például a kétnyelvűség identitásra vonatkozó EU szabályzat elfogadása, és a Bizottsággal nyilvántartásba vetetheti javaslatát. A regisztrációt követően a csoportnak egy éve van, hogy megszerezze egymillió EU állampolgár aláírását. Amennyiben ezt a számot elérik: 1. a Bizottság képviselője találkozik a csoporttal a javaslatuk tisztázása és a követendő eljárás áttekintése céljából, 2. az állampolgári csoport egy közmeghallgatás alkalmával bemutatja a javaslatát az Európai Parlamentnek, és

 

69  

3. a Bizottság elfogad egy formális választ, az indokaira hivatkozva és kész lehet arra – de nem elvárás vele szemben –, hogy a szokásos eljárás szerint kezdeményezzen jogalkotást. Remélem, hogy ez az esszé segít az Európai Polgári Kezdeményezés kétnyelvűségi identitás népszerűsítésére történő felhasználásához szükséges érdeklődést felkelteni. EU-állampolgárként és eurofilként (európabarátként) támogatni fogom az ilyen törekvéseket. Az Afrikai Unió. Az AU még nem olyan mértékben nemzetek feletti, mint amennyire komoly hangsúlyt kap benne a nyelvi racionalizáció, azonban egyértelmű szándék van arra, hogy sokkal inkább nemzetek felettivé váljon. Az AU-nak hat fázisból álló terve van a jövőre. Amennyiben el akarja érni a hatodik fázist, éppannyira szüksége lesz a kétnyelvűségi identitásra, mint amennyire arra az EU-nak jelenleg szüksége van. Hiba lenne várni, mivel a kétnyelvűségi identitás kivitelezése jelentős időt fog igényelni. UEMOA. Az AU hét Regionális Gazdasági Közösséggel (REC-Regional Economic Communities) rendelkezik. Ezek egyike, a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS - Economic Community of West African States) magában foglal egy másodlagos gazdasági és monetáris uniót NyugatAfrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA - West African Economic and Monetary Union) néven. Az UEMOA közös számviteli rendszerrel rendelkezik, felülvizsgálja a tagállamok makroökonómiai stratégiáját a konvergenciakritériumok alapján, regionális tőzsdét alapított és rendelkezik egy regionális bankrendszer felállításához szükséges jogi és szabályozási kerettel. Az UEMOA nyolc tagja frankofón állam, és mind a belső, mind a csoportkongruenciát elérhetné az afrançais nyelvvel.

 

70  

Az AU hat fázisa Első fázis: A hét Regionális Gazdasági Közösség (REC) megerősítése. Második fázis: Felállítani egy menetrendet a regionális és a régiók közötti kereskedelem liberalizációjához, egységes vámok kialakítása és a szektorok integrációjának erősítése; különösen a kereskedelem, mezőgazdaság, pénz és finanszírozás, fuvarozás, kommunikáció és energia terén. Harmadik fázis: Mindegyik REC szabadkereskedelmi övezetté alakul, majd ezt követően vámunió jön létre. Negyedik fázis: A vámok és a vámnak nem minősülő korlátok REC-ek közötti összehangolásával és harmonizálásával létrehoznák a kontinentális vámuniót. Ötödik fázis: Afrikai Közös Piac (ACM) létrehozása. Hatodik fázis: Létrehozzák a Pánafrikai Parlamentet. Az ACM struktúráinak megszilárdítása és megerősítése, beleértve az emberek és a termelési tényezők szabad mozgását. Pánafrikai Gazdasági és Monetáris Unió, az Afrikai Központi Bank és az Afrikai Valuta létrehozása.   Az ECOWAS szintén élvezheti a kétnyelvűségi identitás előnyeit, azonban frankofón és anglofón tagjainak keveredése alapján valószínűleg előnyben fogja részesíteni a frangol nyelvet. Az AU valószínűleg szintén fontolóra kívánja venni a frangol nyelvet a többi választási lehetőséggel együtt. A Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége. A Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének céljai túlmutatnak a gazdasági integráción. 2010. februárjában a mexikói La Jornada című újság írta: „A ... létrehozása egy globális és kontinentális változás része, amit az Egyesült Államok hegemóniájának csökkenése és az új globális egyensúly részét képező regionális blokkok felemelkedése jellemez.“ Érthető, hogy Latin-Amerika ellenzi az USA hatalmi fölényét. Az USA Latin-Amerika területén gyakran bizonyította az önös érdekei miatti terrorizálásra és erkölcsi képmutatásra való képességét. Nem arról van szó, hogy az USA különösen alkalmatlan a szuperhatalmi létre. A hegemónia mindig problémás, mert egyetlen ország érdekei sem állnak

 

71  

összhangban a szélesebb regionális és globális érdekekkel. Egy többpólusú világ minden nemzet javát szolgálná, beleértve az USA-t is. Az az irreális elképzelés, hogy képes a világot saját képére formálni, vezetett az USA által elkövetett költséges hibákhoz. Drága hibák mások és saját maga számára is. Az USA-nak sokkal szerényebb hozzáállást kéne elsajátítania, ez jobb eredményeket jelentene úgy a saját polgárai, mint a világ többi része számára. Ha a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége egy kétnyelvűségi identitásra vonatkozó politikát készülne elfogadni, mind az americano, mind a spangol nyelv megfelelő kiindulópont lehet számára. Egy harmadik választási lehetőség a következő három forrásnyelv használata lenne: spanyol, portugál és angol. 6.2 India, Kína, Mexikó és Brazília, Kanada vagy bármely nemzetállam A regionális szervezeteknek az a hátránya, hogy különböző kormányokat kell összehangolnia. Ha ez azt jelenti, a regionális szervezetek számára kevésbé valószínű, hogy kezdeményezők lesznek, vannak olyan önálló államok, amelyek hasonló méretekkel bírnak: India, Kína, Brazília és Mexikó. A méret ugyanakkor nem alapvető fontosságú. Minden előrelátó kormány megfelelő vezetést adhat, és ezzel learathatja az elsőség előnyeit. India: Egy indoeurópai internyelv. Indiában érdekes történelme van a nyelvek versengésének. Az angolt használták a hindi hegemóniájának megakadályozása érdekében. Mind az angol, mind a hindi az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik. Az indoeurópai nyelvcsalád két végén állnak. A legnyugatibb indoeurópai nyelv az angol. Az indoeurópai régi délkeleti közösségei a hindit/urdut használják. _A világ 7 milliárdnyi lakosából 3 milliárd ember indoeurópai nyelvet beszél. Az indoeurópai nyelvcsalád tíz legnagyobb tagja: angol, hindi/urdu, spanyol, portugál, bengáli, orosz, pándzsábi, német, francia és a maráthi. Néhányuk lehet forrásnyelve egy internyelvnek? Amennyiben India egy internyelv létrehozása mellett dönt, a forrásnyelvek tekintetében a döntése a céljain múlik: gazdasági növekedés, regionális elsőség, vagy stratégiai autonómia. A gazdasági növekedésnek két oldala van: belső és globális. Amennyiben India a belső gazdasági növekedésre

 

72  

szeretné helyezni a hangsúlyt, talán egy hindit/urdut egy dravida nyelvvel kombináló internyelv lenne a leghasznosabb számára. Ennek alternatívájaként, amennyiben a cél a maximális globális növekedés, az angol mindenképpen szerepet kapna. Amennyiben a cél a regionális elsőség, különösen ha az északi határral kapcsolatos aggályok alapvető fontosságúak, mindenképpen lenne tibeti-burmai forrásnyelv. Nem vagyok illetékes abban, hogy erről hosszan értekezzek. Csak utalni tudok az indiai lehetőségek széles körére. Kína. A demokratikus kötöttségektől mentes Kína a XX. század második felében territoriális egynyelvűséget alakított ki. Jelenleg belső kongruenciával bír, azonban ahhoz is elegendő kapacitással és motivációval rendelkezik, hogy az angol hegemónia globális kihívója legyen. Kína igyekszik csökkenteni a dollár tartalékvaluta szerepét, miért ne törekedne az angol nyelv hegemóniájának megtörésére? Egy internyelv megalkotása lenne erre a legjobb megoldás. Egy ideografikus írást használó tonális nyelv, a mandarin valószínűleg nem lenne jó forrásnyelv az angollal folytatott globális versenyben. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a kínai kormány döntött az egyik korábban bemutatott internyelv támogatásáról, talán Indiával, az Európai Unióval, az Afrikai Unióval vagy a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségével egyetértésben. Amint egy internyelvet kialakítanak vagy kiválasztanak, a kínai kormány elkötelezettsége azt azonnal versenytárssá teszi. Az anglofónok azt gondolják, hogy alapesetben nyertes helyzetben vannak, és valószínűleg egészen addig nem kezdenének versengésbe, amíg már túl késő lenne a hegemónia megtartása, illetve visszaszerzése. Idézzük fel azt a négy tényezőt, ami az angol lingua franca minőségét segíti: hálózati externáliák, fejlődésipálya-függőség, valószínűségérzékeny nyelvtanulás és a maximin kommunikáció. Idézzük fel a hátrányát is: bármely természetes nyelv megtanulásának nehézségét. Az angol kihívására szolgáló nyelv kialakításában, illetve kiválasztásában Kína képes lenne arra, hogy egy kimondottan erre célra kialakított nyelvel versenyezzen. Minden döntés, illetve terv Kína milliárdnyi erős hálózati externáliájával kezdődne. Ugyanazért, és

 

73  

gazdaságának mérete miatta is jó valószínűség-érzékeny tanulási jellemzői lennének. Használhatóságát növelné azon régióval való minden szövetség, amelynek előnyben részesítésére kiválasztották vagy kialakították a nyelvet (pl.: az americano Kína és Latin-Amerika között teremtene kapcsolatot, valamint könnyen hozzáférhető lenne minden újlatin nyelvet beszélő számára.) Amennyiben Kína és India képes lenne megegyezni a választásról, azonnal erős ellensúlya támadna az angol lingua francának. Mivel az angol egy viszonylag nehezen tanulható nyelv, minden szabályozott internyelv jobb pozíciót biztosítana Kínának a nyelvek piacán. Számos lehetőség van, és az egyetlen akadály az a nyilvánvaló vakfolt, amely megakadályozta eddig, hogy Kína felismerje az ebben rejlő lehetőséget. Talán ez a mandarin nyelven is elérhető esszé változtat a helyzeten. Amennyiben Kína döntést hoz és elkötelezi magát, a puha hatalmi előnyök igencsak igazolnák az erőfeszítést. Az internyelvet oktató tanárok iránt világszerte nagy lenne a kereslet, ami a kínai fiatalok számára a munka, és a nemzetközi tapasztalatszerzés lehetőségét nyújtaná. A Békehadtest jó példa erre, de nem kellene kizárólag filantrópnak lennie. Az angoltanítás egy globális iparág, és a kínai internyelv által támasztott verseny „fegyverkezési versenyt“ indíthatna el az egyik, illetve mindkét nyelvet oktató vállalkozások között. Mexikó vagy Brazília: americano kontra spangol. Mexikó és Brazília már elérték a kongruenciát. Számukra egy internyelv a regionális vezető szerep bizonyításának egyik módja lenne. Sok elemző szerint Mexikó és Brazília természetes versenytársak Latin-Amerika vezetésében. Különböző internyelvek támogatása a verseny egyik produktív módja lenne. Brazília esetében a struktúra valószínűleg az americanóra emlékeztetne és a célpiac Latin-Amerika lenne. Mexikó esetében a struktúra valószínűleg magában foglalná az angolt és a célpiac a teljes nyugati félteke, valamint Európa lenne. Egy Brazília által támogatott americano kihangsúlyozná LatinAmerikának az anglofón északtól való függetlenségét. Ez népszerű gondolat DélAmerikában. Másfelől, egy Mexikó által támogatott spangol a teljes nyugati félteke integrációját hangsúlyozná a spanyol és angol nyelvűek közötti egyenlő

 

74  

feltételekkel. A világ két legnagyobb spanyolnyelvű közössége Mexikóban (125 millióan) és az Amerikai Egyesült Államokban él (50 millióan). Mivel a spangol a germán és az újlatin nyelvek közötti internyelv lenne, potenciálisan mindenki számára ideális és az Európai Unió által elfogadható lenne. Ha a nyugati féltekén kialakítják, egy brazil americano szintén vonzó választási lehetőség lenne az EU számára, de talán némileg kevésbé, mint a spangol. Kanadai frangol az EU és az AU részére. Az előző fejezet felvetette a francia és az angol kombinálását (frangol). Ez mind Európa, mind Afrika számára hasznos hibrid lenne – azaz együttesen mintegy 1,5 milliárd ember számára. Most pedig gondoljunk bele a kanadai vezetés lehetőségébe. Kanada két legnagyobb nyelvi közösségét a frankofónok és az anglofónok alkotják. Amennyiben Kanada egy frangol internyelvet készülne kialakítani, az közös nyelvet adna a kanadaiaknak azzal a járulékos előnnyel, hogy még inkább megkülönböztetné Kanadát déli szomszédjától. Nagyon fontos ezen kívül, hogy a frangol exportálható lenne mind Európába, mind Afrikába. Mindkét esetben ezeket a tengerentúli piacokat a saját kétnyelvűségi identitásukhoz illő nyelvvel ajándékozná meg. A kanadai tervezésű frangol nyelv legelső nyertesei a frissen végzett kanadai diplomások lennének. Új és vonzó lehetőséget kapnának a frissen végzettek: a frangol nyelvet taníthatnák Európában, illetve Afrikában. Talán csak átmenetileg néhány évig, mintsem teljes karrierként. Ez hasznos nemzetközi tapasztalatot jelentene számukra, mielőtt beindítják a karrierjüket vagy továbbtanulnak. Amennyiben a frangol nyelvet Európában vagy Afrikában átvennék, óriási kereslet lenne a frangol nyelv tanárai iránt és hamar globálissá válna a nyelv. A kanadai frangol tanárok élveznék az elsőként cselekvők előnyeit. A tanárok és a nyelvoktatás piaca, mint minden gondosan megtervezett internyelv esetében, dollár-, illetve eurómilliárdokra rúgna. Bármely posztgyarmati nemzetállam. Egy intranyelvet támogató posztgyarmati állam esetében kézenfekvő lenne, ha azt legalább részben a korábbi gyarmati nyelvre alapozná. Gabon vagy Elefántcsontpart viszonylag könnyen ki tudná alakítani az identitási kétnyelvűséget az afrançaise nyelvvel,

 

75  

mivel a korábbi gyarmati nyelvet (franciát) széles körben beszélik. Azok a frankofón államok, ahol alacsonyabb százalékot tesz ki a szabványos franciát beszélők száma, nem találnák olyan könnyűnek ennek elsajátítását, azonban több előnyük lenne a kommunikációs közösséggé válásból. Ez a megállapítás különösen igaz lenne azon országokra, amelyeknek nagyszámú bennszülött nyelvük van: Kamerun (280+), Kongói Demokratikus Köztársaság (200+), Csád (131), Közép-Afrikai Köztársaság (72), Burkina Faso (68) és a Kongói Köztársaság (61). Lehetséges, hogy Kamerun a frangolt részesítené előnyben történelmi és demográfiai okokból. Még akár Kanadát is megelőzhetné. 6.3 A következtetés: Egy többközpontú világ Van több olyan potenciális elsőként cselekvő, akinek megvan a kapacitása ahhoz, hogy kialakítson vagy kiválasszon egy nyelvet, amely megfelel a kongruenciával kapcsolatos egyéni igényeinek. A különböző helyeken természetesen különböző internyelvek jöhetnek létre. Mindaddig, amíg mindegyik szélesebb körben ismert nyelv megfelelő a hazai közigazgatási számára, a növekvő pozitív externáliák és a valószínűségérzékeny tanulás azokat a kiindulási helyükön túl is vonzóvá teszik. Ahogyan azt megjegyeztük, ha egyszer a spangolt elfogadják a nyugati féltekén, rendkívül népszerű választás lesz második idegen nyelvként az európaiak és világszerte mások számára is. EU-állampolgár vagyok. Amennyiben az EU a kétnyelvűségi identitást választja, haladéktanul elkezdek tanulni függetlenül a választástól. A multicentrikus világ ellenzőjeként szívesen fogadom a vezetést az AU, ASEAN, Kína, India, Kanada, illetve bármely kormányzat részéről. Boldogan tanulnék americano, spangol, eszperantó, interlingva, frangol, afrançaise, indiai tervezésű indoeurópai nyelvet vagy bármilyen hivatalosan kiválasztott hibridet. Mindig anglofón leszek, de egy nyelv nem elegendő. Kétnyelvű identitást szeretnék. A világ nagy részének szüksége van rá.

 

76  

„Ama bűnös intuíció ellenére, hogy a „primitív“, gyűjtögető-vadászó életmódot folytató emberek „egyszerűbb“ nyelveket beszélnének, valójában az ilyen csoportok azok, ahol a nyelvek valószínűleg a leginkább kidolgozottak.“ John McWhorter, The Power of Babel (2001)

7. fejezet A kongruencián túl: A sokféleség megőrzése Kormányzati szempontból a kétnyelvűségi identitás fokozza az érzelmi és demokratikus legitimációt. A vállalkozások és a fogyasztók szempontjából a kétnyelvűségi identitás könnyebbé teszi a kereskedelmet. Van egy harmadik oldala a hatásnak: a sokféleség megőrzése és a sokféleséghez való nagyobb hozzáférés. 7.1 Nyelvek és kultúrák védelme Az Ethnologue 16. kiadása 6909 nyelvet sorol fel: 2.110 Afrikában, 2.322 Ázsiában, 1.250 a csendes-óceáni térségben, 993 a nyugati féltekén és 234 Európában. Mintegy 500 áll a kihalás szélén és hasonló számban vannak a biztonságban lévő nyelvek. Ezeken kívül közel 6000 nyelv van, amelyek sorsa még nincs meghatározva. A kétnyelvűségi identitás valószínűvé tenné, hogy közülük több maradjon fenn, ezzel nagyobb kulturális sokszínűséget tartva fenn. A tíz legnagyobb nyelvet több, mint két és fél milliárd ember beszéli. A 20 legnagyobb nyelv a világ népességének több, mint felét teszi ki. Az 500 „biztonságban lévő“ nyelvet a világ népességének 90%-a beszéli. Az emberiség azon 10%-a, amelyik ezekből a nagy nyelvekből egyiket sem beszéli, politikailag és gazdaságilag a periférián áll. Lehetséges, hogy a nyelvük szabványos dialektussal és írásbeli alakkal sem rendelkezik. Mit kellene tennünk, ha egyáltalán tehetünk bármit, a veszélyeztetett több ezer nyelvért? Nyelvészek és nyelvőrzők könyvek tucatjaiban és akadémiai cikkek százaiban elemezgetnek ehhez hasonló kérdéseket: 1) Hány nyelvre van szükségünk? Szüksége van Pápua Új-Guineának 900 nyelvre? A Salamon-szigetek félmillió lakosának szüksége van 70 nyelvre?

 

77  

2) Melyik nyelv menthető meg és melyik nem? Elegendő írásbeli és szóbeli feljegyzéseket készíteni egy nyelvről, vagy mindenképpen szükség van a nyelvet beszélő népességre? Ha igen, hány ember kell? 3) Meghatározhatjuk egy nyelv értékét? Mennyibe kerül egy nyelv megmentése? Kinek kellene kifizetnie? Ki hajlandó fizetni érte? 4) Ha többféle dialektus van, és nincs egyetértés abban, hogy melyiket válasszák ki szabványként, mindegyik dialektust meg kell mentenünk? Amennyiben nem, hogyan juthatunk megállapodásra, hogy egy konszenzusos szótárt és nyelvtant készítsünk? Kik döntenek és milyen kritériumokat kell alkalmazniuk? Számomra a válasz a választás megőrzésében rejlik – és nem a nyelvek megőrzésében. Ha emberek meg akarnak menteni egy nyelvet, nincs szükség egyéb indokra. Ha nem akarják, semmilyen indok nem elegendő. A következő kérdést kellene feltennünk: „Hogyan gyakorolhatják az emberek a saját nyelvi preferenciáikat úgy, hogy még teljesen részt vegyenek a helyi közösségükben, a nemzeti közösségben és a regionális közösségben?“ Kétszavas válaszom: kétnyelvűségi identitás. 7.2. Még több sokféleségnek való kitettség Egy 1964-es esszében, amelynek címe „Az afrikai író és az angol nyelv“, Chinua Achebe elmagyarázta, hogy miért döntött úgy, hogy angolul ír: elég rugalmas volt ahhoz, hogy kifejezze afrikai kalandját, és ez sokkal nagyobb közönséget tett számára elérhetővé, mint bármely afrikai nyelv. Felidézte, hogy angol fordításban olvasta Jorge Amodo Gabriela című művét. Ez bepillantást engedett számára az „izgalmas afrolatin kultúrába, ami Brazília büszkesége,és szinte semmilyen más kultúrához nem hasonlít.“ Megjegyezte, hogy százával voltak más brazil írók, azonban „túlnyomó többségük örökre rejtve marad a világ többi része előtt, közöttük kétségtelenül néhány kiváló író művei is.“ Mindenki, aki olvasta Mr. Achebe műveit angolul, hálás az ő nyelvi ügyességéért. Olyan volt, mint az unokahúgom és az unokaöcsém, példa egyéni kétnyelvűségi identitásra?

 

78  

A kétnyelvűségi identitás egy szélesebb körű és könnyen tanulható nyelv alkalmazásával kibővítheti a periférián élő írók olvasótáborát. Ez egyszerre gazdagítja az érintett írókat és hozza őket közelebb az olvasóikhoz. 7.3 A következtetés: Bhinneka Tuggal Ika A kétnyelvűségi identitás alkalmazható a kormányzás fejlesztése érdekében, legyen szó akár többnyelvű államokról, akár nemzetek feletti szervezetekről, de ennél sokkal több hatása van. A periférián lévő nyelvi közösségek bekapcsolódnak a globális kommunikációba és a perifériáról ezáltal mindenki jobban hozzáfér a gondolatokhoz. Különösen fontos, hogy az interkulturális hozzáférés növekedése nem a nyelvi eltolódás árán valósul meg, mivel a kétnyelvűségi identitás legalább részleges védelmet nyújt a kisebb nyelvi közösségek és a kapcsolódó kultúrák számára, az aktuális nyomás ellen, ami nyelvi eltolódást és csökkenő sokféleséget eredményez.

 

79  

„Tudom, hogy nincs nagyobb szüksége egy közösségben élő embernek, mint hogy kormányozzák, önmagát kormányozza, ha lehetséges, szerencsés esetben jól kormányozzák, de a közösséget mindenképpen kormányozni kell.“ Walter Lippmann, New York Herald Tribune, 1963. dec. 10.

8. fejezet Rövid áttekintés és ötven végső szó Az EU, az AU, a Latin Amerikai és Karibi Államok Közössége, az ASEAN, a MERCOSUR és tucatnyi egyéb potenciálisan nemzetek feletti szervezet küzd egy többpólusú világ létrehozásáért. A kétpólusú hidegháború majdnem globális katasztrófát idézett elő (ld. a kubai rakétaválságot), az USA hidegháborút követő hegemóniája pedig jelentős problémákat okozott (ld. Irak). A világ ártatlan szemlélőinek is helyet kell foglalniuk annál az asztalnál, ahol a jövőjükről határoznak. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, szükségük van a nemzetek feletti gazdasági és politikai integráció valamilyen formájára. A szükséges integráció elérése érdekében racionalizálniuk kell a nyelvi repertoárjukat. A kétnyelvűségi identitás a legkevésbé zavaró és legkevésbé drága módja ennek. 8.1 Szükséges, de nem elegendő A kétnyelvűségi identitás nem egy mágikus fal, ami megóvja az EU-t és lehetővé teszi másoknak, hogy kövessék nemzetek feletti lábnyomait. Szükség van rá a kongurenciához, azonban a kongruencia nem biztosítja a jó politikákat. Íme három teszt: Rossz kormányzás minden nyelven. Minden nyelven lehet jó és rossz politikát alkotni. A kétnyelvűségi identitás elősegíti a demokratikus kormányzást. Lehetséges, hogy a demokratikus kapacitás fejlesztése növeli az elszámoltathatóságot és a teljesítményt. Semmi sem garantált. Kultúrák megőrzése = törzsi rendszer megőrzése. A kétnyelvűségi identitás óvja a kisebb nyelveket és a hozzájuk kapcsolódó kultúrákat. A kultúrák és közösségeik megóvása bizonyos fokig az ahhoz kapcsolódó törzsi rendszert is megvédi. A törzsi rendszer írja le azt a megosztottságot, ami Belgiumban a  

80  

flamandok és a vallonok között van, akárcsak Nigériában az igbo, hausza-fuláni és a joruba népesség között. A törzsi rendszer megóvásával szemben a változatos etnolingvisztikai közösségekből érkezőket befogadó városokban a kétnyelvűségi identitás kapcsolatot teremt és remélhetőleg növeli a megértést. Egy közös nyelv segíti a vegyes régiókat, mivel kevésbé lesz szükségük az odaérkező beköltözőknek arra, hogy etnolingvisztikai „nyelvszigeteket” keressenek. A kétnyelvűségi identitás az üzleti és társadalmi kapcsolattartást is könnyebbé teszi. Ez a három tényező remélhetőleg rendkívüli módon kiegyensúlyozza a negatív hatásokat. A béke hazugsága. Semmilyen nyelvpolitika, ideértve a kétnyelvűségi identitást, nem állíthatja magáról, hogy békítő hatása lenne. Az emberek küzdenek az erőforrásokért, és ezt ritkán teszik azért, mert nem értették, hogy mi hangzott el. Az eszperantisták néha túllőnek a célon és a nyelvüket a béke nyelveként állítják be. Emlékezzünk, hogy Dr. Zamenhofot az a vágy motiválta, hogy csökkentse a nyelvi közösségek közötti ellenségességet szülővárosában, Bialystokban. Az idealista remény, hogy egy közös nyelv kibékítheti az emberiséget, hozzájárul ahhoz a benyomáshoz, hogy az eszperantó projektje irreális. A történelemben előfordult minden polgárháború cáfolja azt a gondolatot, hogy az egy nyelvet használó emberek nem fognak harcolni egymással. Az azonban igaz, hogy egy másik csoporttal folytatott beszéd a róluk történő beszéd helyett segíthet eloszlatni néhány félreértést. Az is igaz, hogy amilyen mértékben a kétnyelvűségi identitás fejleszti mind a demokratikus kapacitást, mind a demokráciák számát a világban, olyan mértékben csökkenti a háború kockázatát is – mivel a demokráciák általában nem viselnek hadat más demokráciák ellen. Ez minden, és ez is jelentős. 8.2 Gazdaság és kétnyelvűségi identitás 2009 februárjában a European Economic Review Jan és Janko Fidrmuc egy tanulmányát közölte, ami a lingua franca angolban való jártasságnak a kereskedelemre gyakorolt hatását vizsgálta az Európai Unióban. A tanulmány megállapította, hogy az EU-n belül páronként véletlenszerűen kiválasztott magánszemélyek 22%-os eséllyel tudtak egymással angolul kommunikálni. Ha

 

81  

ugyanezt a vizsgálatot a 15 legrégebbi Európai Uniós (EU) tagállamra korlátozták, az arány 30%-ra emelkedett. Az EU államok közötti kereskedelem elemzését követően a következő következtetésekre jutottak: 1) A közös nyelv előnyei egyenlőek a közös pénznemből származó előnyökkel. 2) A lingua franca EU-n belüli gyakorisága (angol) 30%-kal növelte a kereskedelmet, ami a nemzetközi kereskedelem fő hajtóereje Nyugat-Európában. 3) Ha az EUtagállamok 10%-kal növelnék angoltudásukat, a közöttük folyó kereskedelem 14%kal nőne. 4) Amennyiben más EU-tagállamok el tudnák érni Hollandia sikerét az angoltanulásban (50% feletti), azzal az EU kereskedelme 70%-kal növekedne. 5) Az Anglia és Írország közötti kereskedelem 80%-kal csökkenne, ha a két országban nem ugyanazt a nyelvet beszélnék. 6) Az újabb EU-tagállamokban és tagjelölt országokban még nagyobb az angoltudás hatása a kereskedelemre. A kereskedelem 74%-kal nagyobb, mint amekkora a korlátozott angoltudásuk nélkül lenne. 7) Miközben a magánszemélyek bármely nyelv elsajátításából profitálhatnak, az országok csak egy lingua francát beszélők számának növeléséből profitálhatnak. Az integráció gazdasági hatásai jelentős mértékben kapcsolódnak a nyelvi racionalizációhoz, mivel a gazdasági integráció növelésével a politikai integrációnak is lépést kell tartania. Ez az a lecke, amit az EU-nak most a nehezebb úton kell elsajátítania. A teljes gazdasági előnyök megvalósításához az egybehangzóságnak meg kell jelennie. Mindkettő gyorsabban és sokkal méltányosabban érhető el a kétnyelvűségi identitással. 8.3 Kormányzás és kétnyelvűségi identitás A fejezet elején található idézet azonos az első fejezet kezdetén található idézettel. Ez nem egy hiba. Ez a hangsúly miatt van. Nem azért írtam ezt az esszét, mert érdekel a nyelvészet. Azért írtam meg, mert a kormányzás érdekel. Kifejezett céljaim vannak. Szeretném növelni a demokratikus kormányzás globális kapacitását és előmozdítani egy többpólusú világot. Az egybehangzóságot elért országok számára a többpólusú világrend támogatása a kétnyelvűségi identitás sokkal fontosabb hatása lehet. A nemzetek feletti szervezetek létrejötte szempontjából remélhetőleg mindkettő számít.

 

82  

A kétnyelvűségi identitás növelheti az érzelmi és demokratikus legitimációt minden politikában az európai nemzetállamok legitimációjának területi egynyelvűség nélküli reprodukálásával. A nemzetek feletti szervezeteknek és számos posztgyarmati államnak szüksége van rá, hogy elérje az európai nemzetállami modell kongruenciáját, megpróbálva ellenállni a vágyakozó gondolkodásnak – mivel az EU hivatalos jelmondata is egy oximoron: „Egység a sokféleségben.“ A technológia fel fogja váltani a lingua francát, beleértve az angolt is, éppúgy, ahogyan a lingua franca elavulttá tette a pidzsin nyelvet. Senki sem fog több ezer órát tölteni egy olyan nyelv megtanulásával, amely többé nem ad kilátást egy magasabb fizetésre, és semmivel sem könnyíti meg jobban az utazást, mint egy alkalmazás a mobiltelefonon. Egy második nyelv értékét nem a kommunikációs szerepe, hanem az identitási szerepe adja. A többnyelvű közösségeknek és azok kormányainak továbbra is szükségük van a közösségeik és kormányzati intézményeik összehangolására. Sohasem lesz telefonos alkalmazás az identitáshoz. A célom nem az, hogy bármely kongruenciára kijelölt nyelvet támogassak bármely országban, vagy régióban. Az állampolgárok a kormányukon keresztül meghozzák a saját döntéseiket. Mindaddig, amíg a kiválasztott nyelv könnyen tanulható, számos jó választás van. Néhány kormány úgy fog dönteni, hogy a legjobb választás egy „polcról levett“ nyelv, mint az eszperantó, vagy az interlingva, míg mások inkább saját maguk alkotnak egyet. Úgy tűnik, hogy kollektíven van egy vakfoltunk, amikor a nyelvtervezésről van szó. Terveztünk egy gyorsabb lovat, autónak hívják. Terveztünk egy jobb ökröt, traktornak hívják. Miért gondolja annyi ember, hogy csak a „természetes“ nyelvek működhetnek megfelelően? Nincs okunk azt hinni, hogy nem tudjuk növelni semmilyen természetes nyelv, illetve hibrid kombináció használhatóságát, és nem tudjuk jobban kielégíteni nyelvészeti szükségleteinket. Biztos, hogy megpróbálhatjuk. Még csak nem is nehéz.

 

83  

8.4 Globális problémák és kétnyelvűségi identitás A világnak nagyobb közösségekre van szüksége, nem pusztán hidakra. Amilyen mértékben a világ közel 200 nemzetállama képes kisebb számúra összeállni, mint például egy Európai Unióvá a 24 európai nemzetállam helyett, a globális problémák olyan mértékben lesznek kezelhetőbbek. A kisebb országok, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagynak, sokkal jelentőségteljesebb bemenetet jelentenek. Talán túlzottan optimista vagyok, de a tény, hogy annyi állam törekszik a regionális koherencia növelésére, azt sugallja, hogy nem vagyok egyedül a meggyőződésemmel. Még a pesszimistáknak is csak két választásuk van: vagy feladják, vagy megcáfolják a pesszimizmust, amit éreznek. 8.5 Ötven szóban A kétnyelvűségi identitás szépségét az adja, hogy a nyelvi racionalizációt ötvözi a sokféleség megőrzésével. Ezeket a célokat korábban összeférhetetlennek tartották. Remélem, hogy meggyőztem Önöket róla, hogy nem azok. Amennyiben egyetért, kérem, hogy adja tovább ezt az esszét a barátainak és munkatársainak.

Biztos vagyok benne, hogy ez az esszé még jobbá tehető. Kérem, hogy ossza meg velem javaslatait. [email protected] Ha szeretné letölteni ezt az esszét francia, spanyol, portugál, kínai, vagy angol nyelven, az url-cím: www.identitybilingualism.com

 

84  

Bibliography Abley, M. (2008). The Prodigal Tongue. Boston, MA, Houghton Mifflin. Ager, D. (1997). Language, Community and the State. Exeter, UK, Intellect. Alesina, A. and Spolaore, E. (2003). The Size of Nations. Cambridge, MA, MIT Press. Anderson, B. (2006 Rev. Ed.) Imagined Communities, London, UK, Verso. Anderson, Benedict R.O’G (2006). Language and Power: Exploring Political Cultures in Indonesia. Sheffield, UK, Equinox Publishing. Banchoff T. and Smith, M.P. (Ed.) (1999) Legitimacy and the European Union. London, UK, Routledge. Barbour, S. and Carmichael, C. (Ed.) (2000). Language and Nationalism in Europe. Oxford, UK, Oxford University Press. Bass, P. (1974). Language, Religion and Politics in North India. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Blair, R. (2010). Americano: Una lengua comun para la Comunidad de Estados Latinoamericanos y Caribenos. M. Hernandez, Mexico, Libros para Todos. Blair, R. (2012). Afrancais. Previously available on-line. Benhabib, S., Shapiro, I. and Petranovic, D. Ed. (2007). Identities, Affiliations, and Allegiances. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Bickerton, D. (1995). Language and Human Behavior. Seattle, WA, University of Washington Press. Bodlore-Penlaez, M. (2011). Atlas of Stateless Nations in Europe: Minority Peoples in Search of Recognition. Talybont, Wales, UK, Y Lolfa. Bootle, R. (2014). The Trouble With Europe. London, UK, Nicholas Bealey Publishing. Brass, P.R. (1974). Language, Religion and Politics in North India. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Byram, M. and Parmenter, L. (2012). The Common European Framework of Reference: The Globalization of Language Education Policy. Bristol, UK, Multilingual Matters. Calvert, L. (1998). Language Wars and Linguistic Politics. Oxford UK, Oxford University Press. Castiglione, D. and Longman, C. (Ed.) (2007). The Language Question in Europe and Diverse Societies. Oxford, UK, Hart Publishing. Checkel, J. and Katzenstein, (Ed.) (2009). European Identity. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Colomer, J. (2007). Great Empires, Small Nations. London, Routledge. Cooper, R. (2004). The Breaking of Nations. London, UK, Atlantic Books. Crystal, D. (1997). English as a Global Language. Cambridge, UK, Cambridge University

 

85  

Crystal, D. (2005). How Language Works. Woodstock, NY, Overlook Press. Press. de Schoutheete, P. (2000). The Case for Europe. London, UK, Lynne Reinner. de Swaan, A. (2001). Words of the World. Cambridge, UK, Polity Press. Deprez, Kas and Du Plessis, T. (Ed.) (2000). Multilingualism and Government: Belgium, Luxembourg, Switzerland, Former Yugoslavia, South Africa. Pretoria, SA, Van Schaik. Diamond, L. (2008). The Spirit of Democracy. New York, NY, Henry Holt and Co. Distin, K. (2011). Cultural Evolution. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Fukuyama, F. (2011). The Origins of Political Order. New York, NY, Farrar, Straus and Giroux. Fukuyama, F. (2004). State Building: Governance and World Order in the 21st Century. Ithica, NY, Cornell University Press. Gellner, E. (1983). Nations and Nationalism. Oxford, UK, Blackwell. George, S. and Bache, I. (2001). Politics in the European Union. Oxford UK, Oxford University Press. Gode, A. and Blair, H. (1951). Interlingua Grammar. New York, NY, Storm Publishing. Gode, A. (1951). Interlingua-English Dictionary. New York, NY, Storm Publishers. Goodman, M. (2015). Future Crimes. New York, N.Y., Random House / Doubleday. Greene, R. (2011). You Are What You Speak. New York, NY, Delacorte Press. Grin, F. (2005). L'enseignement des langues étrangères comme politique publique. http:// www.hce.education.fr/gallery_files/site/21/104.pdf Habermas, J. (2012). The Crisis of the European Union: A Response. Cambridge, UK, Polity Press. Habermas, J. (2009). Europe: The Faltering Project. Cambridge, UK, Polity Press. Hardacre, A. (2011). How the EU Institutions Work and ... How to Work with the EU Institutions. London, UK, John Harper Publishing. Hertzler, J.O. (1965). A Sociology of Language. New York, NY, Random House. Hewitt, G. (2013). The Lost Continent. London, UK, Hodder & Stoughton. Hix, S. (2008). What’s Wrong With the European Union and How to Fix It. Cambridge, UK, Polity Press. Hix,S., Noury, A.G., and Roland, G. (2007). Democratic Politics in the European Parliament. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Hobsbawm, E.J. (1990). Nations and Nationalism Since 1780. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Hogan-Brun, G. and Wolff, S. (Ed.) (2003). Minority Languages in Europe: Frameworks, Status, Prospects. New York, NY, St. Martin’s Press LLC. Huntington, S.P (1968). Political Order in Changing Socities. New Haven, CT, Yale

 

86  

Huntington, S.P. (1996). The Clash of Civilizations. New York, NY, Simon & Schuster. University Press. Ingleton, R. (1994). Mission Incomprehensible. Clevedon, UK, Multilingual Matters. Jesse, N. and Williams, K. (2006). Identity and Institutions: Conflict Reduction in Divided Societies. Albany, NY, State University of New York Press. Johnson, L. (1996). Central Europe: Enemies, Neighbors, Friends. Oxford, UK, Oxford University Press. Judt, T. and Lacorne, D. (2004). Language, Nation and State. New York, NY Palgrave Macmillan. Kamusella, T. (2008). The Politics of Language and Nationalism in Modern Central Europe. Hampshire, UK, Palgrave Macmillan. Kaplan, R. and Baldauf Jr., R. (1997). Language Planning: From Practice to Theory. Clevedon, U.K., Multilingual Matters. Kissenger, H. (1995). Diplomacy. New York, NY, Simon & Schuster. Kissenger, H. (2014). World Order. New York, NY, Penguin Press. Kjaer, A. and Adamo, S. (2011). Linguistic Diversity and European Democracy. Farnham, UK, Ashgate. Kraus, P. (2008). A Union of Diversity: Language, Identity and Polity Building in Europe. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Kriesi, H. and Trechsel, A. (2008). The Politics of Switzerland: Continuity and Change in a Consenses Democracy. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Leconte, C. (2010). Understanding Euroscepticism: The European Union Series. New York, NY, Palgrave Macmillan. Lee, N. et al. (2009). The Interactional Instinct: The Evolution and Acquisition of Language. Oxford, UK, Oxford University Press. Leonard, Mark (2006). Why Europe Will Run the 21st Century. New York, NY, Public Affairs. Leung, C. an Jenkins, J. Ed. (2006). Reconfiguring Europe: The Contribution of Applied Linguistics, Vol. 20 British Studies in Applied Linguistics. London, UK, Equinox. Liddle, R. (2014). The Europe Dilemma: Britain and the Drama of EU Integration. London, UK, I.B. Tauris. Linder, W. (2010). Swiss Democracy Possible Solutions to Conflict in Multicultural Societies. 3rd Ed. New York, NY, Palgrave Macmillan. Majone, G. (2009). Europe as the Would-be World Power: The EU at Fifty. Cambridge, UK, Cambridge University Press. McWhorter, J. (2001). The Power of Babel. New York, NY, Times Books. McWhorter, J. (2008). Our Magnificent Bastard Tongue. New York, NY, Gotham Books. McWhorter, J. (2011). What Language Is. New York, NY, Gotham Books.

 

87  

Meunier, S. and McNamara, K. Ed. (2007). Making History: European Integration and Institutional Change at Fifty (The State of the European Union Vol. 8). Oxford, UK, Oxford University Press. Mufwene, S. (2008). Language Evolution: Contact, Competition and Change. London, UK, Continuum International Publishing. Mulaik, S. (2012). Interlingua: Grammar and Method. San Bernadino, CA. Self Published. Nye, J. and Donahue, J. (Ed.) (2000). Governance in a Globalizing World. Washington, D.C., Brookings Institute Press. Ostler, N. (2006). Empires of the Word. New York, NY, Harper Perennial. Phillipson, R. (2003). English-Only Europe? Challenging Language Policy. London, Routledge Piketty, T. (2014). Capital in the 21st Century. London, UK, Harvard University Press. Pinker, S. (1994). The Language Instinct. New York, NY, Harper Collins. Pinker, S. (2000). Words and Rules. New York, NY, Harper Collins. Pisani, E. (2015). Indonesia, Etc.: Exploring the Improbable Nation. New York, NY, W.W. Norton & Co. Pisani-Ferry, J. (2011). The Euro Crisis and its Aftermath. New York, NY, Oxford University Press. Reynolds, M. (2011). Shattering Empires. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Ricento, T. (2006). Language Policy: Theory and Method. Malden, MA, Blackwell Publishing. Rieu, A. and Duprat, G. (Ed.) (1993). European Democratic Culture. London, UK, Routledge. Risse, T. (2010). A Community of Europeans: Transnational Identities and Public Spheres. Ithaca, NY, Cornell University Press. Sachs, J. (2012) The Price of Civilization. New York, NY, Random House. Schiffman, H. (1996). Linguistic Culture and Language Policy. London, UK, Routledge. Schmid, C. (1981). Conflict and Consensus in Switzerland. Berkeley, CA, University of California Press. Seidentop, L. (2001). Democracy in Europe. New York, NY, Columbia University Press. Sherif, M. et al. (1961). Intergroup Conflict and Cooperation: The Robbers Cave Experiment. Norman, OK, University of Oklahoma Press. Singh, I. (2000). Pidgins and Creoles: An Introduction. London, UK, Arnold. Smith, A. (1996). Nationalism and Modernism. London, UK, Routledge. Smith, A. (2012) Nationalism 2nd Ed. Cambridge, UK, Polity Press. Smith D. and Wright, S. (Ed.) (1999). Whose Europe?: The Turn Towards Democracy. Oxford, UK, Blackwell Publishers.

 

88  

Spolsky, B. (2004). Language Policy. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Staab, A. (2011). The European Union Explained, 2nd Ed. Bloomington, IN, Indiana University Press. Steinberg, J. (1976). Why Switzerland?. Cambridge, UK, Cambridge University Press. Tilly, C. (2005). Identities Boundaries & Social Ties. Boulder, CO, Paradigm Publishers. Van Parijs, P. (2011). Linguistic Justice for Europe and for the World. Oxford, UK, Oxford University Press. Volpi, V. (2011). Why Europe Will Not Run the 21st Century. Newcastle upon Tyne, UK, Cambridge Scholars Publishing. Watson, A. (1992). The Evolution of International Society. London, Rutledge. Weber, M. (1967). From Max Weber: Essays in Sociology (Ed. Gerth, H and Mills, C.W.). London, UK, Routledge. Weber, M. (1978). Economy and Society (Ed. Roth G. and Wiltich, C.). Berkeley, CA, Univ. of California Press. Wiener, A. and Diez, T. (2009). European Integration Theory 2d Ed. Oxford, UK Wolfson, N. and Manes, J. (Ed.) (1985). Language of Inequality. Berlin, Germany, Mouton. Wright, S. (2000). Community and Communication. Clevedon, UK, Mutilingual Matters Ltd. Wright, S. (1999). Language, Democracy & Devolution in Catalonia. Clevedon, UK, Multilingual Matters. Wright, S. (2004). Language Policy and Language Planning. New York, NY, Palgrave MacMillan Zimmerman, H. and Dur, A. (Ed.) (2012). Key Controversies in European Integration. New York, NY, Palgrave Macmillan. Zielonka, J. (2006). Europe as Empire: The Nature of the Enlarged European Union. New York, NY, Oxford University Press. Zweifel, T. (2002). Democratic Deficit?. Oxford, UK, Lexington Books.

 

89