Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
BELÜGYMINISZTER BM/4338/2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)-(7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. március 12-én
KIM/538/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az épületek energiahatékonyságának követelményeiről és az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti költség-optimalizált követelményszint eléréséről
Budapest, 2013. március
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 2
E G Y E Z T E T É S I
L A P
1. Az egyeztetés alapadatai honlapon való közzététel időpontja: közigazgatási egyeztetésre megküldés: közigazgatási egyeztetés lezárása: államtitkári értekezlet időpontja: kormányülés időpontja
2013. március 4. 2013. március 11. 2013. március 14.
2. Az egyeztetésben részt vevők 2.1. A Kormány ügyrendje / jogszabály alapján egyetértésre vagy véleményezésre jogosultak intézmény
egyetért
Miniszterelnökség Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Külügyminisztérium Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetgazdasági Minisztérium Vidékfejlesztési Minisztérium
nem ért egyet
nem adott észrevételt X
észrevétele maradt fenn
X X X X X X X
2.2. Egyéb állami szervek (Legfelsőbb Bíróság, Legfőbb Ügyészség, Alkotmánybíróság stb.) egyéb állami szerv
egyetért
nem ért egyet
nem adott véleményt
észrevétele maradt fenn
egyetért
nem ért egyet
nem adott véleményt
észrevétele maradt fenn
2.3. Társadalmi szervezetek társadalmi szervezet
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 3
V E Z E T Ő I
Ö S S Z E F O G L A L Ó
1. Az előterjesztés célja Az energiahatékonyság javítására szolgáló intézkedési terv elfogadása Az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2010/31/EU irányelv) 5. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak az Európai Bizottság által meghatározott összehasonlító módszertani keret alapján ki kell számítaniuk az energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelmények költségoptimalizált szintjeit, és a számítás eredményeit össze kell vetniük az energiahatékonyságra vonatkozó, hatályos minimumkövetelményekkel. E számítások eredményeit 2013. március 21-ig jelenteni kell az Európai Bizottságnak. A jelentés tartalmát az EKTB jóváhagyta, és javasolta, hogy mivel az egy határidőre teljesítendő uniós kötelezettség, ezért a határidő előtt kerüljön benyújtásra. Ha az elvégzett összehasonlítás azt mutatja, hogy az energiahatékonyságra vonatkozó hatályos energiahatékonysági minimumkövetelmények szintje több mint 15 %-kal eltér (a költség-optimum %-ában) a kiszámított optimális szinttől, a tagállam ezt a különbséget a Bizottság felé a jelentés részeként írásban megindokolja. Ha az eltérés nem indokolható, akkor egy tervet csatol, amely megfelelő lépéseket vázol fel az eltérésnek az energiahatékonyságra vonatkozó követelmények következő felülvizsgálatáig történő jelentős csökkentésére. A terv felvázolja a különbség megszüntetéséhez teendő lépéseket 5 éven belül. A jelentés a tagállamok számára előírt módszerrel, az épületállományukat reprezentáló épületeknél az élettartamuk alatt várható legkisebb összköltséget eredményező energiahatékonysági szint – a költség-optimalizált szint – kiszámítását tartalmazza, a hatályos energiahatékonysági követelményszintekhez való összehasonlítással. A jelentés az előterjesztés 3. melléklete. A hazai számítások alapján a jelenleg hatályos jogszabályban előírt összesített energetikai jellemző követelménye a költség-optimális szinthez képest családi házak esetében kb. 55 %-kal, új építésű irodák iskolák esetében 60 %-kal kevésbé energiahatékony, tehát az eltérés jóval meghaladja a 15%-os értéket, ezért intézkedési tervet kell készíteni és a jelentéshez csatolni. Az előterjesztés elfogadása szükséges a Nemzeti Energiastratégiában kitűzött energiahatékonysági célok elérése érdekében a) a költség-optimalizált követelményszint elérését szolgáló intézkedések nemzeti épületenergetikai stratégiába foglalása;
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 4
b) a jelenlegi követelménynél szigorúbb, költség-optimalizált követelményszintek érvényesítése az energia megtakarítási pályázatok és állami támogatások kiírásaiban, amelyek az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet hatálya alá esnek; c) az energetikai követelményértékek épülettípusonként költség-optimalizált szinten történő bevezetésére 2015. január 1-jétől; d) lakossági, és intézményi tájékoztató kidolgozása a költéség-optimalizált szintről, és annak elérésének műszaki megoldásaira vonatkozóan; e) az költség-optimalizált követelményszinten vagy annál energiatakarékosabb építési és felújítási beruházások számára kedvezmények és ösztönző programok kidolgozása, amelyek kompenzálhatják részben, vagy egészben az emelt követelmények kezdeti beruházási többlet költségeit az építtetők számára. 2. Az igénybe vett eszközök 2.1. Jogalkotás Az előterjesztés célja a költség-optimalizált szint 5 éven belüli eléréséhez szükséges intézkedések kormányhatározattal történő jóváhagyása. A bizottsági jelentés mellékletét képező intézkedési terv a Kormányhatározat, amely a szükséges intézkedéseket tartalmazza. Amennyiben nem nyújtana be Magyarország az előírt jelentés mellett írásbeli indokolást vagy intézkedési tervet kötelezettségszegési eljárást indíthatna az Európai Bizottság. 2.2. Egyéb intézkedés Nem szükséges. 2.3. Alternatívák Az előterjesztésnek nincs más alternatívája. 3. Kormányprogramhoz való viszony Az előterjesztés összhangban van a Kormányprogrammal, a Nemzeti Energiastratégiával, továbbá a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervvel. Az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési programja is kiemelten kezeli az energiahatékonyságot, annak fejlesztését. „Az energiahatékonysággal kapcsolatos intézkedések központi szerepet játszanak abban, hogy az éghajlatváltozás és az energiapolitika terén kitűzött célok a lehető legkisebb költségek mellett legyenek elérhetők, különösen az épületek és a közlekedés energiafelhasználását illetően. Ennek érdekében számos intézkedést kell alkalmazni a lakossági szektor, az állami és önkormányzati szektor, az ipari szektor, a vállalkozói szektor, valamint a közlekedés területén. A legnagyobb megtakarítási lehetőséget a lakóépületek, háztartások, az önkormányzatok és a közintézmények területén lehet elérni.” 4. Előzmények, kapcsolódások Az előterjesztés kapcsolódik a Nemzeti Energiastratégiáról szóló 77/2011. (X. 14.) OGY határozathoz; készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 5
a 1374/2011. (XI. 8.) Korm. határozattal elfogadott, és az Európai Bizottságnak már 2011-ben benyújtott, „Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervéről 2016-ig, kitekintéssel 2020-ra” című dokumentumhoz, azzal összhangban van; a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról szóló 1307/2011. (IX. 6.) Korm. határozathoz; a 2010/31/EU irányelvet bevezető jogszabályokhoz, különösen a o az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelethez, és o az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelethez. 5. Európai uniós vagy egyéb nemzetközi kapcsolódások A 2010/31/EU parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a tagállami energiahatékonysági minimumkövetelmények költségoptimalizált szinten legyenek megállapítva. E költségoptimalizált szintek meghatározása érdekében a tagállamoknak a Bizottság 2012. január 16-i 244/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelete szerinti összehasonlító módszertani keretet kell alkalmazniuk, és ezt a keretet ki kell egészíteniük nemzeti paraméterekkel. A módszertan kidolgozása során több alkalommal tartott szakértői szinten egyeztetést az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóság illetékes főosztálya, valamint Internetes véleményezésre is volt lehetőség. A 244/2012/EU rendelet szerinti számítások elvégzésére pedig kétnapos tréninget tartottak 2012. szeptember 25-26-án. 6. Országgyűlési tárgyalásra vonatkozó információk Az előterjesztés Országgyűlési tárgyalást nem igényel. 7. Társadalmi egyeztetés Az előterjesztést megalapozó tanulmányok több alkalommal szakmai egyeztetésre és ismertetésre kerültek 2012. tavaszán az Országos Építésügyi Fórum 3/2 almunkacsoportja keretében. A tanulmány és a jelentés elérhető jelenleg is az e-építés honlapon, és több hónapig írásbeli észrevételezésre is volt lehetőség. A számítások és a jelentés kiegészítésére 2012. harmadik negyedévében és 2013. év elején került sor. A költség-optimalizált szint valójában a leggazdaságosabb korszerűsítési megoldás révén elért energiahatékonysági szint. Az egyeztetések során az építőipari szakma képviselői kifejtették, hogy 2010/31/EU irányelv 9. cikkében a 2019-re előírt elérendő közel nulla energiafogyasztású épületek követelményei hirtelen, egy lépcsőben nem valósíthatóak meg, túlságosan nehezen kezelhető terhet fog jelenteni nemcsak az építtetőknek és az építőanyag-gyártóknak, hanem a tervezőknek és kivitelező szakembereknek is. Ezért indokolt egy korábbi időpontban, a két követelményszint
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 6
közötti szintre való szigorítást megvalósítani az energetikai követelmények terén. A közbenső követelményszint a költség-optimalizált szint lehet. A szigorítás mellett több érv is szól: - A közel nulla szint közvetlen bevezetése esetén a magyar építőipar a hirtelen megnövekedő szigetelő anyag igényeket nem tudná fedezni. Így nagymértékű importra lenne szükség, ami növelné az ország külkereskedelmi mérleg hiányát. Egy köztes szint bevezetése kellő felkészülési időt biztosítana, hogy a hazai szigetelőanyag ipar fokozatosan tudja növelni a gyártási kapacitásait. - A fokozatos szigorítás kisebb társadalmi feszültséggel járna. A közel nulla szint követelmény közvetlen bevezetése komoly értetlenséget okozna mind a lakosság, mind pedig a szakértők körében. - A jelenlegi követelménynek a költség-optimális szintre történő szigorításával elkerülhető a kérdésben a kötelesség szegési eljárás. 8. Vitás kérdések 8.1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma észrevételében jelezte, hogy az előterjesztés javaslatot tesz a műemléki védelem alatt álló épületek vonatkozásában is a módszertan kidolgozására, azonban azzal érdemben nem foglalkozik. Az előterjesztő egyetért a tárca azon álláspontjával miszerint az oktatási intézmények jelentős része (különösen a felsőoktatási intézmények) védett épületben működik, elengedhetetlen ezekre is kidolgozni pályázati feltételeket, energiahatékonysági számítási módszereket. Az épületek energetikai jellemzőinek megállapításáról szóló 7/2006 (V.24) TNM rendelet hatálya nem terjed ki a műemlékekre. A számítási módszertan elsődlegesen a tagállami kötelező követelményszintek összehasonlítására szolgál, ezért a jelentésben csak azokra az épülettípusokra kell kitérni, amelyekre jelenleg érvényes követelmények vannak megállapítva. A rendelet számítási módszertana műemlékekre is alkalmazható, ahogy az egyes épületszerkezetekre vonatkozó követelmények is megkövetelhetőek. 8.2.1. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) vitatja a 3. mellékletben szereplő számítások megalapozottságát. A melléklet panel épületek esetében a bruttó beruházási költséget alig több mint 10 ezer Ft/m2 értében adja meg. Ezzel szemben a ZBR pályázati adatok szerint a fajlagos beruházási költség 28 ezer Ft/m2 körül van. A számítások adatait minden esetben hiteles adatok és információk alapján állapítottuk meg, a forrásokat a tanulmány megjelöli. A mintegy 1,5 éve tartó munka minden fázisában széles szakértői egyeztetés történt, a számítások bemutatása mellett. A 3. mellékletben vizsgált, optimális megoldásban csak a felületek hőszigetelése történt, a gépészeti rendszer felújítása nélkül. A komplex felújítás költsége valójában a tanulmány szerint akár 23-29 ezer Ft/m2 körül van. A bemenő költségeket a tanulmány készítői a panelpályázatok adatai alapján vették figyelembe.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 7
8.2.2. Az NFM álláspontja szerint a vizsgált épületek tipológiája nem egyezik a későbbiekben kidolgozandó Nemzeti Épület Energetikai Stratégiában tervezettel. A számításban figyelembe veendő épülettípusokat és összetételüket meghatározza a kötelezően alkalmazandó módszertanban a 244/2012/EU rendelet és a hozzá készített módszertani tájékoztató. Az épületek kiválasztása ennek megfelelően történt. A lakóépületek esetében felhasználásra kerültek a 2011-ben végzett Negajoul reprezentatív felmérés és kutatás megállapításai. A Debreceni Egyetem megbízásunkra készített tanulmánya alapul veszi a számításokban alkalmazott épület tipológiát. 8.2.3. Az NFM javasolja, hogy ne a Stratégiában, hanem az Energiahatékonysági Cselekvési Tervben kerüljenek rögzítésre a költség-optimalizált szint eléréséhez szükséges lépések. A javaslattal nem értünk egyet. A 2010/31/EU irányelv előírásának lényege az, hogy az épületek energetikai követelményei az élettartamuk alatti leggazdaságosabb szinten legyenek megállapítva. Ez egy olyan stratégiai jellegű alapvetés, amelynek rögzítése kihatással van nemcsak a követelményekre, hanem a támogatások hatékony felhasználására és a hazai ipar versenyképességére egyaránt. 8.2.4. Az NFM javasolja, hogy a Korm. határozat tervezetének 1. e) pontja az NFM tekintetében határozzon meg feladatot a költség-optimalizált követelményszinten vagy annál energiatakarékosabb építési és felújítási beruházások számára igénybe vehető programok kidolgozására. A javaslattal az előterjesztő nem ért egyet. Az előterjesztés kifejezetten olyan pénzügyi konstrukciók kidolgozását tartja kiemelten fontosnak, amelyek a kezdeti beruházási költségek növekedését képesek ellensúlyozni. A javaslat nem érinti az NFM feladatát energiahatékonyságot növelő programok kidolgozására, hiszen az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 89. § (2) bekezdés e) pontja ezt egyébként is rögzíti, külön kormányhatározatban szükségtelen előírni. 9. Az előterjesztés kommunikációja 1. Milyen kommunikáció javasolt az előterjesztés elfogadása esetén? követő vagy kezdeményező* *a kívánt kommunikációs forma aláhúzandó! 2. A tájékoztatás módja: Kormányülést követő szóvivői tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató 3. Fő üzenet (4-5 mondat) (a kormányzati kommunikáció készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
igen/nem igen/nem igen/nem tartalma, az előterjesztő jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 8
kommunikációs szándéka): Az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerint a tagállamoknak az Európai Bizottság által meghatározott összehasonlító módszertani keret alapján ki kell számítaniuk az energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelmények költségoptimalizált szintjeit, és a számítás eredményeit össze kell vetniük az energiahatékonyságra vonatkozó, hatályos minimumkövetelményekkel. A Korm. határozat célja a költség-optimalizált szint 5 éven belüli eléréséhez szükséges intézkedések jóváhagyása.
Kérem a Kormányt, hogy az előterjesztést és a határozati javaslatot fogadja el. Budapest, 2013. március
dr. Pintér Sándor
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 9
H A T Á R O Z A T I
J A V A S L A T
A Kormány megtárgyalta és elfogadta az épületek energiahatékonyságának követelményeiről és az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti költség-optimalizált követelményszint eléréséről szóló előterjesztést, és elrendeli az előterjesztés 1. mellékletében szereplő tervezetnek a Kormány határozataként a Magyar Közlönyben való közzétételét.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 10
1. melléklet a BM/4338/2013. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány …/2013. (….…) Korm. határozata az épületek energiahatékonyságának követelményeiről és az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti költség-optimalizált követelményszint eléréséről
1.
A Kormány a Nemzeti Energiastratégiában kitűzött energiahatékonysági célok elérése érdekében az Európai Unió Bizottsága részére készített jelentéshez szükséges intézkedések érdekében a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a költség-optimalizált követelményszint elérését szolgáló, az 1. b-d) pontok szerinti intézkedéseket a Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervéről 2016-ig, kitekintéssel 2020-ra című 1374/2011. (XI. 8.) Korm. határozat nemzeti épületenergetikai stratégiájába foglalja. Felelős: Határidő:
nemzeti fejlesztési miniszter 2013. december 31.
b) felhívja a belügyminisztert, hogy készítsen előterjesztést az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet módosításáról az energetikai követelményértékek költség-optimalizált szinten való meghatározására, és a költség-optimalizált követelményeket a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet hatálya alá tartozó épületekre vonatkozóan 2015. január 1-jétől vezesse be. Felelős: Határidő:
belügyminiszter 2013. december 31.
c) felhívja az érintett minisztereket, hogy a meghatározott költség-optimalizált követelményszintet érvényesítsék azon energia megtakarítási pályázatoknál és állami támogatások kiírásaiban, amelyek 2014. január 1-jét követően kerülnek kihirdetésre, és amelyek az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet hatálya alá esnek. Felelős: Határidő:
az érintett miniszterek 2013. december 31.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 11
d) felhívja a belügyminisztert és az érintett minisztereket, hogy dolgozzanak ki lakossági, és intézményi tájékoztatót a költség-optimalizált szintről, és annak elérésének műszaki megoldásaira vonatkozóan. Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető államtitkár nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2013. december 31. e) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozzon ki a költség-optimalizált követelményszinten vagy annál energiatakarékosabb építési és felújítási beruházások számára igénybe vehető olyan pénzügyi konstrukciókat vagy programokat, amelyek kompenzálhatják a beruházások kezdeti többletköltségeit, azonban a költségvetés számára nem jelentenek számottevő terhet. Felelős: Határidő:
nemzetgazdasági minisztert 2013. december 31.
2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 12
R É S Z L E T E S
E L Ő T E R J E S Z T É S
A hazai lakosság energiafogyasztása az ország fogyasztásának közel 40 %-a, összesen 108000 GWh. Ebből a lakóépületekben felhasznált energiaért 1432 milliárd forintot fizet a lakosság, ami a GDP 4,65 %-a. Ezért igen fontos, hogy gazdaságos beruházásokkal javítsuk az épületek energiahatékonyságát. Az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv előírja, hogy a tagállamoknak az épületek energiahatékonysági követelményeit a költség-optimum szinten kell megállapítani az adott ország sajátosságait figyelembe véve. Ehhez egy kötelező számítási módszertant készített, ami a 244/2012/EU számon bizottsági rendeletben megjelent. Költség-optimális szint az energiahatékonyság azon szintje, amely a megadott számítási időszak (30 év) alatt egy épület működése során a legalacsonyabb összköltséget (globális költséget) eredményezi. Az összköltséget az energiához kapcsolódó befektetési költségek, a karbantartási és üzemeltetési költségek, valamint adott esetben az ártalmatlanítási költségek figyelembevételével kell meghatározni. A számításokat jelenértéken, konkrét költségek figyelembe vételével az egyes országok épületállományát jellemző épülettípusokra kell elvégezni. A jelentés főbb elemei, a számítás lépései: A jelentést a 244/2012/EU rendelet III. melléklete szerinti mintával megegyező táblázatok, adatok és grafikonok adják, amelyek ennek az előterjesztésnek az 2. mellékletét képezik. 1. A 244/2012/EU rendelet által előírt, kötelezően vizsgálandó épülettípusok az alábbiak: a) családi házak b) társasházak c) irodaépületek d) a 2010/31/EU irányelv I. mellékletének 5/d – 5/i bekezdései szerinti egyéb épületek közül azok, amelyekre nemzeti követelményértékek vannak érvényben. Ezek a hatályos hazai szabályozás szerint az oktatási épületek. Minden épületkategória esetében legalább egy referenciaépületet kellett meghatározni az új épületekre, legalább kettőt pedig a meglévő, jelentős felújításra váró épületekre vonatkozóan. 2. Energiahatékonysági intézkedések meghatározása meglévő épületeknél és új építés esetén. Minden épülettípus esetében 12-21 intézkedési korszerűsítési csomag hatását vizsgálták, beleértve az ablakcserét, az épületek szigetelését három különböző szinten, továbbá az épületgépészeti rendszerek egyenkénti, vagy komplex cseréjét, továbbá megújuló energiaforrások alkalmazását. 3. Az összesített energetikai mutatót a hatályos jogszabályban meghatározott számítási módszerrel számolták ki, az épületállomány jellemző épületeinél, az előzőleg meghatározott energiahatékonysági intézkedések esetében. 4. Globális költségek meghatározása a 244/2012/EU rendeletben meghatározott költségkategóriák és számítási módszertan szerint. készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 13
5. Érzékenységi vizsgálat készítése bizonyos bemenő paraméterek (energiaárak és diszkontráta) tekintetében. 6. A különböző energiahatékonysági intézkedésekre vonatkozó számítások globális költségeinek vizsgálata és a költség-optimumok meghatározása. 7. Az eredmények összehasonlítása a jelenleg érvényben lévő nemzeti követelményértékekkel. A költség-optimalizált számítások legfontosabb tanulságai, eredményei: Azokban az esetekben, ahol a határoló szerkezetek hőszigetelése indokolt, a jelenlegi előírásokhoz képest sokkal jobb hőszigetelőképesség bizonyult optimálisnak. Ennek megfelelően a komponens követelmények szigorítása indokolt. A hőszigetelő képesség javítása, vagyis az U tényező csökkentése, ahhoz vezet, hogy kisméretű épületek energiaigénye jelentősen csökken. Ennek megfelelően indokolt az EP összesítet energetikai jellemzőre vonatkozó követelményt a kis épületekre vonatkozóan szigorítani (kis épületek olyan épületek, amelyek A/V tényezője 1-1,3). Nagy tömegű (0,3-0,4 körüli A/V arányú) épületek felújításának esetében az eltérés a költségoptimum szinttől nem szignifikáns, ezért ott szigorítás nem indokolt. Közepes méretű, (0,77 A/V arányú) többlakásos lakóépületek – kistársasházak – esetében, a követelmény szigorítása indokolt. A 2. mellékletében szereplő értékek a költség-optimális követelményszinteknek megfelelően lettek megállapítva. Műszaki megoldások kiértékelése: 1. A meglévő épületeknél annak az esetnek az összköltsége a legmagasabb a 20 (illetve 30) éves időszakra kiszámítva, amikor az épületet nem újítják fel, azaz marad a jelenlegi állapotában. 2. A kizárólag ablakcserével történő felújítás csak az iskoláknál jelent számottevő csökkenést a globális költségek tekintetében és az energiahatékonyság szempontjából sem eredményez lényeges javulást és minden esetben fennáll az épület károsodásának veszélye. 3. Kedvező a határoló szerkezetek teljes körű kiegészítő hőszigetelése. 4. Az esetek egyharmadában a költség-optimum eléréséhez már komplex felújítás szükséges; azaz a kiegészítő hőszigetelés, az ablakcsere és a gépészeti felújítás együttesen. Ahol a gépészeti felújítással kiegészített komplex felújítás nem eredményezett optimumot, ott csak határoló szerkezet hőszigetelése bizonyult optimálisnak. 5. Viszonylag jó hőszigetelésű épületek korszerűsítése esetében a gépészeti felújításban a kazáncsere, alapvezetékek hőszigetelése és helyiségenkénti szabályozók (termosztatikus szelep) beépítése jelentős előrelépést jelent.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 14
6. Komoly javulást hoz iskolák esetében gépi szellőzésnél hővisszanyerő beépítése. Irodákban és lakásokban való alkalmazása energia-megtakarítást eredményez, de az optimálisnál magasabb összköltség mellett. 7. Iskolák esetében a napelemek alkalmazása igen kedvezőnek bizonyult, de az optimálisnál magasabb összköltség mellett. 8. Kedvező még családi házak esetében a földgázfűtésről fatüzelésre való átállás. Ez nem alkalmazható minden esetben, továbbá sűrűn lakott települések esetében nem javasolható*. 9. A vizsgált esetekben a hőszivattyúk és a pellet kazán beépítése az energiamegtakarítás ellenére a halmozott költségek tekintetében nem eredményezett javulást. Költségek, megtérülés A meglévő épületek költség-optimum szintre való felújítása az épület hasznos alapterületére vetítve, bruttó értékben kifejezve: - családi házak esetében mintegy 30 ezer Ft/m2, - más felújítási esetekben a költségek nem általánosíthatóak. A felújítási költségek általában 3-11 év alatt megtérülnek, így az életciklus fennmaradó hányadában a felújítás gazdasági és beruházói szinten is hasznot termel. Az új épületek esetében az a többletköltség, ami jelenlegi követelményhez képest a költség-optimum szint eléréshez szükséges 3-7 ezer Ft/m2 tartományba esik. Ez a többletköltség 4-11 év alatt térül meg. A megtérülési idő* hosszában fontos szerep jut a kiinduló épület minőségének, az energiahordozó árának, és választott energiahatékonysági technológia árának. Ennek megfelelően minél rosszabb a jelen állapot energetikai minősége, minél drágább az energiahordozó, minél olcsóbb a fejlesztés költsége, a fejlesztés annál gyorsabban térül meg. Az 1. táblázat „Meglévő iroda nem hőszigetelhető” típusa esetében a megtérülés azért ilyen rövid, mert a számításba vett padlás és pince födém hőszigetelés igen olcsó, emellett a meglévő, kiinduló szerkezet minősége igen gyenge. Hasonló a helyzet „Meglévő iskola tégla” esetében is, bár itt már homlokzatszigetelés is készül. „Meglévő családi ház porotherm 250” típus” esetén a felújítás kedvező, mert csak kazáncserére volt az olcsóbb tüzelő anyagra váltáshoz. A komplexebb felújítást igénylő épületek esetén relatíve magasabb beruházási költségek már nem párosulnak akkora ugrással. Így a megtérülés bár némileg hosszabb időre adódik, a vizsgálat 20-30 éves élettartamában mégis alacsonyabb globális költségek. Lábjegyzet: *: az emberi erőforrások minisztériuma szerint: a fatüzelésre való átállás a környezeti levegő aeroszol terhelésének számottevő növekedéséhez vezet. PM10-re, vonatkozó egészségügyi határértékek – éves szinten 40 μg/m3; napi: 50 μg/m3 (egy évben maximum 35ször léphető túl) – betartása nem valoósul meg **A megtérülés a beruházási költség és az éves energiaigény csökkenésből adódó költségmegtakarítás egyszerű elosztásából képzett érték. Az éves költség megtakarítás a jelen állapot energia költségének és az abból levont felújítás, feljavítás utáni energia költségből adódik. A felújított, feljavított állapot energia költségei a 2. melléklet 6 mellékletében 4. és 5. oszlopaiból származik. Ugyanígy a jelen állapot energiai költségei is innen származnak új épületek esetén, még felújításoknál az 2. melléklet 5. mellékletének energia mennyiségei és a 2. melléklet 10. mellékletének első évi energiaár szorzatiból adódnak.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
1. táblázat: Költség-optimalizált számítások elemzése alapján készült összesítés: Oszlopok száma:
1. Intézkedés száma
Referenciaépület szint
2. Jelenlegi jellemző fogyasztás
3. Költségoptimális szint*
4. 5. 6. Jelen Jelen követelmény 3. mínusz 4. követelményaz optimum oszlop ek százalékában
Ep (kWh/m²a)
CSH-1 Meglévő családi ház vályog CSH-2 Meglévő családi ház tégla CSH-3 Meglévő családi ház B30 CSH-4 Meglévő családi ház Ikersejt CSH-5 Meglévő családi ház Porotherm 250 CSH-6 Új építésű családi ház Porotherm 120 TH-1 Meglévő társasház panel 10em. TH-2 Meglévő társasház gangos TH-3 Új építésű társasház I-1 Meglévő iskola panel I-2 Meglévő iskola tégla** I-2 Meglévő iskola tégla*** I-3 Új iskola tégla IR-1 Meglévő iroda hőszigetelhető IR-2 Meglévő iroda nem hőszigetelhető**** IR-3 Új iroda tégla Költséghatékony szint családi házak átlag Költséghatékony szint társasházak átlag Költséghatékony szint iskola épületek átlag Költséghatékony szint iroda épületek átlag Átlag költséghatékony szint
7. Hasznos alapterület
8. 9. Bruttó kezdeti beruházási költség (újnál többlet k öltség)
10. Megtérülési idő*
%
m2
Ft
Ft/m2
év
11
449
118
208
-90
-76
80
2 897 035
36 213
7
14
331
115
205
-90
-78
90
3 147 901
34 977
9
6
385
188
206
-18
-10
100
1 531 976
15 320
5
11
566
138
204
-66
-48
110
3 844 907
34 954
5
21
163
110
187
-77
-70
250
620 000
2 480
3
6
164
134
224
-90
-67
120
810 272
6 752
4
6
175
115
110
5
4
22075
224 221 000
10 157
8
9
308
175
135
40
23
1772
30 471 264
17 196
7
8
193
133
167
-34
-25
448
1 404 000
3 134
10
11
246
69
133
-64
-93
2880
108 778 516
37 770
10
5
335
219
171
48
22
845
5 949 728
7 044
3
11
335
111
171
-60
-54
845
31 257 919
36 992
10
11
106
63
111
-48
-76
2709
19 624 697
7 244
10
6
199
156
132
24
15
18163
77 309 776
4 256
5
6
256
227
132
95
42
13281
12 060 142
908
2
11
101
84
134
-50
-60
10891
62 999 980
5 785
11
-
343
134
206
-72
-54
-
225
141
137
4
3
-
256
116
146
-31
-27
185 156 133 23 15 -19 270 135 153 -14 *Egyszerűsített módszerrel a 2. melléklet költség-optimalizálási tanulmány adataiból képzet értékek. A 8. oszlopban kerültek a 2. melléklet 6. mellékletének 3. oszlopából a beruházási költségek meglévő épületeknél; újjak esetében csak a többlet költésségek jelennek meg. Az alapterület adatok a 2. melléklet 1. és 2. mellékletének 8. oszlopából származnak. **A csak homlokzat szigeteléses intézkedés alacsonyon energia ár emelkedés és 5% diszkontráta, beruházói szemléletű számítás mellett optimális, minden más esetben a ***-gal jelölt felújítási változat tekinthető költség-optimálisnak, ami komplex felújítást tartalmaz. **** Nem jelentős mértékű felújítás – az összesített energetikai jellemző követelményt nem kell figyelembe venni.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
-
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Javasolt intézkedések 1. Költség-optimalizált követelmények bevezetése A költség-optimalizált követelmények bevezetését általánosan csak később javasoljuk, 2015. január 1-jétől. Azonban az állami támogatással megvalósuló pályázatok esetében a pályázati kiírásban már az idei évtől kezdve javasoljuk érvényesíteni. A külső határoló szerkezetekre vonatkozó követelmények A költség-optimum elemzés megállapította, hogy az egyes szerkezetekre vonatkozó költség optimális követelményszint közel azonos a 2011-ben a Magyar Mérnöki Kamara által készített javaslatban a 2015-re javasolt értékekkel. Gyengébb gépészetű épületekben ennél kissé szigorúbb követelmények tekinthetőek a leggazdaságosabbnak. A költség-optimalizált követelmények a 2. mellékletben kerülnek ismertetésre a jelenlegi követelményrendszerrel azonos szerkesztéssel. Fajlagos hőveszteség tényező követelmények A fajlagos hőveszteség tényezőt a külső határoló szerkezetek hőátbocsátási követelményeihez igazodva, a lehetséges épületkonfigurációk megvalósíthatóságát figyelembe véve kell megállapítani. Összesített energetikai jellemző követelmény szintek 2. táblázat: A követelmény szint időbeli áttekintését a következő táblázat mutatja be:
Oktató
közel nulla új épületre (2019)***
Iroda
közel nulla meglévő épületre (2019)***
Lakó
A/V* <0,3 >1,3 <0,3 >1,3 <0,3 >1,3
költség-optimum (2015)**
Funkció
jelen követelmény 2006-tól
Összesített energetikai jellemző követelmény (kWh/m 2a) nemzeti referencia érték
110 230 132 260 90 254
110 140 132 160 90 150
100 120 120 120 85 85
50 72 85 102 50 60
*A/V a fűtött épületrész felület és térfogataránya 0,3 a nagy épületekre 1,3 a kis épületekre jellemző ** 2013-ban a költség optimalizálási tanulmány és a többi követelmény alapján adaptált értékek *** 2012 és 2013-ban Debreceni Egyetem által kidolgozott tanulmány közel nulla szintre
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 17
Az energetikai rendelet megkülönbözteti az épületeket A/V arányuk alapján. Ez a jellemző azt mutatja meg, hogy mekkora fűtött alapterület jut egységnyi fűtött épülettérfogatra. Az arányt befolyásolja az épület tagozottsága (falak ki-be ugrásaink mennyisége) és az épület mérete. Jellemzően a kis családi-ház méretű épületek esetén ez a szám 1,3 körüli értékre adódik, míg az igazán nagy, ezer négyzetmétere feletti épületeknél akár 0,3 vagy annál alacsonyabb is lehet. A megkülönböztetésre azért van szükség, hogy a követelmény kis épületek esetén se legyen aránytalanul szigorú. Meg kell jegyezni, hogy az épületek szigetelésénél minél hatékonyabb, annál kisebb különbségtétel indokolt. Az EU tagországok között hasonló megkülönböztetést alkalmaz még Ausztria és Horvátország. A jelenlegi épületenergetikai követelmények 2006 óta változatlanok. A hazai energiahatékonysági követelményszint jelentősen elmarad a szomszédos országok követelményeinek színvonalától. A költség-optimalizált számítások kimutatták, hogy az épületek becsült élettartamára vetített összköltségek akkor csökkenthetők a leggazdaságosabb szintre, ha a jelenleg hatályos követelményeket a költség-optimalizált követelményszinten állapítják meg. Ez megegyezik a 2010/31/EU irányelv 4. cikk (1) bekezdésében előírt – kötelezően bevezetendő – elvárással. A követelményszint költség-optimalizált szinten történő megállapítása, kismértékű szigorítást jelent, amelynek következtében az új épületek és a felújítási munkák beruházási költségei az 1. táblázat 9. oszlopában bemutatott fajlagos költséggel növekedhetnek átlagosan. Emellett korszerű épületgépészeti berendezések beépítésére van szükség, amelyeknek az előállítására és a várható mennyiségi igények teljesítésére a hazai vállalkozásoknak fel kell készülni. A gazdasági válság következtében az épületenergetikai követelmények szigorítását sem 2013ban, sem 2014-ben nem látjuk reális célnak. A felkészülés érdekében a tervezett hatályba lépést megelőzően szükségesnek tartjuk jogszabályban közzétenni a követelményeket. A 2010/31/EU irányelv 5. cikk (3) bekezdése, valamint a 4. cikk (1) bekezdése alapján a jelentéshez csatolt intézkedési tervben a költség-optimalizált követelményszint eléréséhez szükséges lépéseket kell rögzíteni a következő felülvizsgálat idejéig. További szempont, hogy a 2010/31/EU irányelv 9. cikk (1) bekezdésében előírt közel nulla követelményszintet 2019-től (új közintézményekre), illetve 2021-től (valamennyi új épületre) be kell vezetni. A jelenlegi követelményszinthez képest a közel nulla szint elérése igen nagy energiahatékonyság különbséget jelent. Bevezetése, még kevéssé ambiciózus célok mellett is problémát okozhat. Ezért célszerű 2019. előtt bevezetni a költség-optimalizált követelményszinten megállapított követelményeket. A közel nulla energiaigényű épületek fogalmának meghatározásához azt javasoljuk, hogy azok a költség-optimalizált követelményeket teljesítő épületek legyenek, amelyeknél az energiaigény egy részét megújuló energiaforrások alkalmazásával biztosítják. A költség-optimalizált követelmények bevezetésére javasolt időpont a 2015. január 1. A Magyar Mérnöki Kamara, valamint a közel nulla energiaigényű épületek követelményszintjére vonatkozó tanulmányban a Debreceni Egyetem kutatói is megállapították, hogy az egyes épületek esetében elérendő költség-optimális szint elérhető készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 18
napkollektor, továbbá levegő hő-visszanyerő nélkül is. Így ezen eszközök használatával a költség-optimum szintű épületek később közel nulla szintre lesznek fejleszthetőek. Összesített energetikai jellemző követelmények más EU tag országoknál Az alábbi táblázat (3. táblázat) a tagállamok korábbi követelményértékeit foglalja össze, mivel a költség-optimalizált számítások eredményei még nem ismertek.
Slovák, 2008as
Osztrák, 2010es**
134 158 168 158
126 160 240 124
69 104 63 50
Észt, 2008-as
EP (kWh/m2a) 120 150 130 142 180 130 179 220 130
Cseh, 2010-es
Litván, 2007es
130 130 100 100
Spanyol (hideg), 2006os
Funkció Lakó, társasház 110 53 Lakó, családi ház 230 53 Iroda 132÷260 71 Oktatási 90÷254 71
Belga, 2011es
Dán, 2011-es*
Ország, bevezetés éve
Magyar jelen 2006-tól
3. táblázat Néhány EU tagállam esetében a fajlagos, éves energiaigény követelménye primer energiában kifejezve
* A megadotton felül követelményhez épületenként 1650 kWh/a év hozzá adódik ** Osztrák új épületfűtési energia követelmény megnövelve magyar átlagnak megfelelő HMV-vel és világítással
Fontos még megjegyezni, hogy a tagállamok szabályozásában a támogatott beruházások esetében szigorúbb értékek is megjelennek. Így például Ausztriában, ha lakóépület építéséhez támogatást szeretnének igénybe venni az épületet 11-18%-kal kevesebb fogyasztásúra kell építeni a követelménynél. Németországban az olyan új építésű épület kaphat támogatást, amely a követelményértéknél 30%-kal kevesebb energiát használ fel, de az ennél is kedvezőbb energia hatékonyságú épület több kedvezményre jogosult. Pályázati követelményszint bevezetése A költség-optimalizált szint biztosítja a leggazdaságosabb felújítási korszerűsítési megoldást egy épület esetében. A rendelkezésre álló pályázati források és egyéb költségvetési támogatások esetében a források leghatékonyabb felhasználását teszi lehetővé a kiírásban célként a költség-optimalizált követelményszint elérésének kitűzése. A pályázati szintet célszerű a jelenlegi követelményeket megállapító jogszabályban rögzíteni, annak érdekében, hogy szerződésekben, pályázati kiírásokban egyértelműen hivatkozható legyen. A pályázati követelmények több EU tagországban szigorúbbak az általános követelménynél.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 19
Követelmények szigorítása A követelményszigorítás az új épületek tekintetében és a jelentős felújításoknál optimális globális költségeket eredményez. A követelmények megállapításánál azt is számításba kell venni, hogy 2020. december 31-étől minden új épületnek közel nulla energia szintűnek kell lennie 2010/31/EU 9. cikkelye szerint. (Az állami hatóságok új épületeinek esetében két évvel korábban kell ezt a szintet bevezetni.) Ugyanakkor a közel nulla követelményszint a jelenlegi követelményekhez képest igen nagy ugrást jelent, így a közeljövőben indokolt egy köztes érték bevezetése. A költség-optimum szintű követelmény bevezetésnek időpontját érdemes előre meghatározni, a bevezetendő értékekkel egyetemben. Ésszerű ebben a kérdésben a Bizottság felé a 2015. január 1. bevezetést előirányozni. 2. Épületenergetikai tájékoztató költség-optimális beruházásokhoz Az egyes épülettípusok esetében meghatározhatóak olyan optimális költségű energiatakarékos felújítási csomagok, amelyek a 30 éves számítási időszakra a legkisebb összköltséget eredményezik. Ezekkel az optimális felújítási javaslatokkal az építtetőket és a szakembereket meg kell ismertetni, annak érdekében, hogy a felújításokhoz rendelkezésre álló források a leghatékonyabban legyenek felhasználva. Széles körű tájékoztatást tartunk szükségesnek, annak érdekében, hogy a lakossági, a versenyszféra, valamint a közszféra beruházásainak előkészítésben közismerté és elfogadottá váljon a költség-optimális szint mértéke és annak gazdasági előnyei. Ennek érdekében javasolt egy gyakorlatias, közérthető műszaki tájékoztató kiadása külön háztartások, társasházak, intézmények és irodaházak üzemeltetői számára. A tájékoztató az átfogó elveken felül tartalmazhatna műszaki megfelelési követelményeket és azok vizsgálati módját, mivel az energetikai felújításokat gyakran tervek és műszaki ellenőrzés nélkül végzik, így a minőségük felügyelete az építtetőre marad. Ez a módszer hozzájárulhatna ahhoz, hogy az energetikai felújítások jövőbelátóak és tartósak legyenek. Célszerű lenne ezt műemlék- vagy védett épületekre is kidolgozni. 3. Lehetséges pénzügyi támogatási programok Többletköltségek kompenzációja A jelen állapothoz képest a költség optimumra történő szigorítás 2-4% többletköltséget jelent. Automatikus, kiszámítható és mindenki számára elérhető utólagos visszatérítésen alapuló támogatás segíthetné a beruházásokat. A kérdés vonatkozásában 2010/31/EU irányelv 10. cikke előírja: „Pénzügyi ösztönzők és piaci akadályok (1) Annak fényében, hogy fontos megfelelő finanszírozást és egyéb eszközöket biztosítani az épületek energiahatékonysága és a közel nulla energiaigényű épületekre való áttérés előmozdításához, a tagállamok megfelelő lépéseket tesznek a legrelevánsabb ilyen eszközök készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 20
megfontolására a nemzeti körülmények fényében…(6) Amikor ösztönzőket nyújtanak épületek felépítéséhez vagy jelentős felújításához, a tagállamok figyelembe veszik az energiahatékonyság költségoptimalizált szintjeit.” Javasoljuk mérlegelni, hogy a költség-optimum szintre való beruházások esetében az igazoltan ilyen szintet elérő épületek áfa-visszatérítésben részesüljenek. Ilyen esetekben az áfa alapú támogatás ésszerű szintje nagyságrendileg 5-10%*. Ez segíthetné a gazdaság kifehérítését, javíthatja az építőipar versenyképességét, ösztönözheti a beruházásokat, megindíthatja a gazdasági növekedést. Kezdeti költségek csökkentése A legnagyobb különbséget a jelen épület állományállapota és a költség-optimális szint között a családi házak esetében lehet tapasztalni. A kezdeti költségek csökkentése itt igényli a legnagyobb segítséget. Ennek megfelelően javasolt, hogy a költség-optimum szintet elért épületek beruházási kedvezményben részesüljenek. A felújítások ösztönzésére számos finanszírozási forma megfelelő lehet, azonban célszerű, hogy a kezdeti beruházási költségek csökkenjenek, és a ne legyen szükség a támogatások teljes összegének előzetes kifizetésére, mert a hitelfelvétel további költséggel jár. Példamutató beruházások Minden intézkedés közül a legpozitívabban példa értékű felújítások szolgálhatják a költségoptimum elérését. Ezek egyszerre szolgálhatják a szemléletformálást, a tájékoztatást és egyszerre csökkenthetők az energetikai ráfordítások. Ezen felül a beruházásoknak rövidtávon közvetlen jelentős gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő hatása van. A példamutató beruházások között kiemelt szerepet célszerű adni az általános iskoláknak. Jelen állapotok mellett az iparosított technológiával épület iskolák szerkezetei a legrosszabbak közé tartoznak, így ezek felújításával érhető el a legnagyobb energiamegtakarítás. A termenkénti hő-visszanyerős szellőzéssel nemcsak költség-optimum elérése lehetséges a felújítás során, de az állandó stabil és szobahőmérsékletű friss levegő biztosításával javul a diákok koncentrációs képessége, egészségesebb levegő biztosítható számukra. Az általános iskolákat e mellett sok család látogatja, így a korszerű technológiák sokak számára ismerté válhatnak. Ez az energiahatékonyság megértéséhez, céljainak elfogadásához társadalmi támogatást jelenthet.
Lábjegyzet: * A Honvédelmi Minisztérium javasolja, az áfa visszatérítés helyett az áfa mentesség biztosítását, mivel a költségvetési szervek részére csak így csökken ténylegesen a beruházás összege.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 21
Azokban a meglévő épületekben, ahol van gépi szellőzés, ott általában a hővisszanyerő is a rendszer része. A meglévő iskolaépületek általában nincsenek gépi szellőzéssel ellátva. Meglévő iskoláknál sem gazdaságossági sem épületgépészeti szempontból nem célszerű a teljes épület központi szellőzési rendszerének utólagos kialakítása. Hazai gyártókkal történt konzultáció alapján célszerű néhány alaprajzilag összetartozó tanterem egy szellőzővel és hőcserélővel való kiszolgálása. Ennek költsége 3 tanterem együttes kiszolgálása esetében kb. 2,0 millió Ft/terem Tantermenkénti külön-külön hővisszanyerős szellőzők beépítése kb. 2,9 millió Ft öltséggel járhat.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 22
2. melléklet a BM/4338/2013 számú kormány-előterjesztéshez Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelt által definiált követelményekre vonatkozó módszertannal azonos módon alkalmazva: 1. A hőátbocsátási tényező pályazati szintű szintű követelményértékei A hőátbocsátási tényező követelményértéke Um W/m2K
Épülethatároló szerkezetek
1 2 3 4 5 6 7 8
Homlokzati fal Lapostető Fűtött tetőteret határoló szerkezetek Padlás és búvótér alatti födém Árkád és áthajtó feletti födém Alsó zárófödém fűtetlen terek felett Üvegezés Különleges üvegezés*
0,24 0,17 0,17 0,17 0,17 0,26 1 1,2
9
Fa vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró (>0,5m2)
1,15
Fém keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró Homlokzati üvegfal, függönyfal Üvegtető Tetőfelülvilágító, füstelvezető kupola Tetősík ablak Ipari és tűzgátló ajtó és kapu (fűtött tér határolására) Homlokzati, vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó Homlokzati, vagy fűtött és fűtetlen terek közötti kapu Fűtött és fűtetlen terek közötti fal Szomszédos fűtött épületek és épületrészek közötti fal Lábazati fal, talajjal érintkező fal a terepszinttől 1 m 20 mélységig 21 Talajon fekvő padló (új épületeknél) 22 Hagyományos energiagyűjtő falak (pl. tömegfal, Trombe fal) 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
1,4 1,4 1,45 1,7 1,25 2 1,45 1,8 0,26 1,5 0,3 0,3 1
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 23
*Magas akusztikai vagy biztonsági követelményű üvegezés követelményértékek. 2. A pályázati szintű hőveszteség tényező követelményértékei: A/V 0,3 0,3 A/V A/V 1,3
qm = 0,16 qm = 0,079 + 0,27 (A/V) qm = 0,43
1,3
esetén
érvényes
[W/m3K] [W/m3K] [W/m3K]
A fenti összefüggéssel megadott értékek a 2.1. ábrából is leolvashatók.
2.1 ábra. A fajlagos hőveszteség-tényező követelményértéke
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 24
3. A pályázati szint összesített energetikai jellemző követelmény értékek 3.1. lakó, és szállásjellegű épületek esetén A/V 0,3 EP = 110 0,3 A/V 1,3 EP = 30 (A/V) + 101 A/V 1,3 EP = 140
[kWh/m2a] [kWh/m2a] [kWh/m2a]
A fenti összefüggéssel megadott értékek az 3.1. ábrából is leolvashatók.
3.1. ábra: Lakó- és szállásjellegű épületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (nem tartalmazza a világítási energia igényt)
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 25
3.2. irodaépületek esetén: A/V 0,3 EP = 132 0,3 A/V 1,3 EP = 28 (A/V) + 123,6 A/V 1,3 EP = 160
[kWh/m2a] [kWh/m2a] [kWh/m2a]
A fenti összefüggéssel megadott értékek az 3.2. ábrából is leolvashatók.
3.2. ábra. Irodaépületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (a világítási energia igényt is beleértve)
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 26
3.3. oktatási épületek esetén: A/V 0,3 EP = 90 0,3 A/V 1,3 EP = 60 (A/V) + 72 A/V 1,3 EP = 150
[kWh/m2a] [kWh/m2a] [kWh/m2a]
A fenti összefüggéssel megadott értékek az 3.3. ábrából is leolvashatók.
3.3 ábra: Oktatási épületek összesített energetikai jellemzőjének követelményértéke (világítási energia igényt is beleértve)
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 27
3.4 Egyéb funkciójú épületek A 3.1, 3.2, 3.3. pontban meghatározott funkciótól eltérő rendeltetésű épületekre az összesített energetikai jellemző követelményértékét a következők szerint meghatározott épület és épületgépészeti rendszer alapján lehet meghatározni: - a fajlagos hőveszteségtényező értéke a vizsgált épület felület/térfogat viszonya függvényében a 2.-ban megadott megadott követelményérték; - az éghajlati adatok az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelt 4. mellékletben megadottaknak felelnek meg; - a fogyasztói igényeket és az ebből származó adatokat: légcsereszám, belső hőterhelés, világítás, a használati melegvízellátás nettó energiaigénye az épület használati módjának (használók száma, tevékenysége, technológia, stb.) alapján a vonatkozó jogszabályok, szabványok és a szakma szabályai szerint kell meghatározni. Az épület szakaszos üzem korrekciós szorzójának értéke σ = 0,9. Az ezen igények kielégítését fedező bruttó energiaigényt az alábbiakban leírt épületgépészeti rendszer adataival kell számítani: - a fűtési rendszer hőtermelőjének helye (fűtött téren belül, vagy kívül) a tényleges állapottal megegyezően adottságként veendő figyelembe, - a feltételezett energiahordozó földgáz, - a feltételezett hőtermelő kondenzációs kazán, - a feltételezett szabályozás termosztatikus szelep 2K arányossági sávval, - a fűtési rendszerben tároló nincs, - a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező (az elosztó vezeték fűtött téren belül, vagy kívül való vezetése), - a vezetékek hőveszteségének számításakor az 55/45 °C hőfoklépcsőhöz tartozó vezeték veszteségét kell alapul venni, - a szivattyú fordulatszám szabályozású, a fűtővíz hőfoklépcsője 10 K, - a melegvízellátás hőtermelője földgáztüzelésű kondenzációs kazán, - a vezetékek nyomvonala a ténylegessel megegyező, - 500 m2 hasznos alapterület felett cirkulációs rendszer van, - a tároló helye adottság (fűtött téren belül, vagy kívül), - a tároló indirekt fűtésű, - a gépi szellőzéssel befújt levegő hőmérséklete a helyiséghőmérséklettel egyező, a léghevítőt az alacsony hőmérsékletű, földgáztüzelésű kazánról táplálják, a szellőzőrendszer 70 % hatásfokú hővisszanyerővel van felszerelve, a szellőzőrendszer légmennyisége, a vezetékek ellenállása és a működési ideje a ténylegessel megegyező, - a légcsatorna hőszigetelése 20 mm vastag, a nyomvonala a tényleges állapottal megegyezően adottságként veendő figyelembe. A gépi hűtés energiaigényének számítását az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V. 24.) TNM rendelt 3. melléklete szerint kell elvégezni.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 28
3. melléklet a BM/4338/2013. számú kormány-előterjesztéshez Az „Épületek energetikai követelményeinek költségoptimalizált szintjeinek megállapítását meglapozó számítások” című döntés előkészítő, szakértői, háttértanulmány külön csatolva az előterjesztéshez.
készítette: Soltész Ilona Zorkóczy Zoltán dr. Fülöpcsei Zsolt
látta: Magyar Mária főosztályvezető dr. Harsányi Zsolt főosztályvezető dr. Szaló Péter helyettes államtitkár dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár
jóváhagyta: dr. Felkai László államtitkár