01-454 harmadikbirodalom tordelt
10/17/12
3:06 PM
Page 190
A SÖRPUCCS
I Az elsô világháború végén Erich Ludendorff tábornok, aki a konfliktus utolsó két esztendejében Németország katonai diktátora volt, bölcsebbnek vélte, hogy egy idôre eltûnjön a közéletbôl. Amikor a császár 1918. október 25-én kinevezett utolsó, liberális kormánya éles hangú, elkeseredett vita után megfosztotta a hadsereg fôparancsnoki tisztségétôl, egy ideig Berlinben idôzött, majd álszakállban és fekete szemüvegben Svédországba menekült, hogy biztonságos távolságra legyen a forradalomtól. 1919 februárjában úgy vélte, az ország túljutott a megpróbáltatások nehezén, és hazatért. A háború alatt olyan tekintélyre tett szert, hogy a radikális jobboldal azonnal elfogadta szimbolikus vezetôjének. A háború éveiben Ludendorff pángermán hódító terveket szövögetett, szívbôl gyûlölte a versailles-i békerendszert, és azonnal konspirálni kezdett, hogy a köztársasági rendszert megbuktassa. Maga köré gyûjtötte korábbi embereit, és lelkesen támogatta Wolfgang Kapp különítményeseinek rövid életû berlini puccskísérletét 1920 márciusában. Ennek bukása után otthagyta Berlint a barátságosabb Münchenért. Itt hamarosan kapcsolatba került egy korábban ismeretlen figura, Adolf Hitler körül szervezôdô ultranacionalista körrel.36 Ludendorff csatlakozása idején Hitlert már körülvette néhány lelkes követôje és bizalmasa, akik késôbb kulcsszerepet játszottak a nemzetiszocialista párt és a Harmadik Birodalom felépítésében. Legelszántabb híve, Rudolf Hess a Müncheni Egyetem geopolitika-professzorának, Karl Haushofernak a tanítványa volt. Hess apja, egy tekintélyelvû üzletember a háború elôtt megtiltotta fiának, hogy tanuljon. A jelek szerint a fiatalember erôs egyéniségû vezért keresett, akit feltétel nélkül tisztelhet és követhet. A nemzetiszocialista mozgalom több más vezéralakjához hasonlóan Hess sem a Német Birodalomban született, hanem az egyiptomi Alexandriában 1894-ben. Végigszolgálta a háborút, és 1918-ra a légierô hadnagya lett. A hadseregben megtalálta a tekintélyt, amelynek engedelmeskedhet, és Haushoferban a mestert, akitôl tanulhat. Mégis elégedetlen maradt, és ezen nem változtatott az sem, hogy a szabadcsapatok és a Thule Társaság tagja lett. Végül rátalált Hitlerre, akivel 1920-ban ismerkedett meg. Az antiszemitizmus közös szenvedélyük volt: Hess megvetette a „zsidó falkát”, amely hite szerint elárulta Németországot 1918-ban, és már Hitlerrel való talál-
01-454 harmadikbirodalom tordelt
10/17/12
3:06 PM
A NEMZETISZOCIALIZMUS ELÔRETÖRÉSE
Page 191
191
kozása elôtt sorra járta München munkásnegyedeit, hogy több ezer antiszemita pamfletet osszon szét a kétkezi munkások között.37 Hess Hitler személyében megtalálta hôskultusza vágyott ideálját. Rudolf Hess naiv, idealista fiatalember volt, akit nem fûtött személyes becsvágy és mohóság; Haushofer nem tartotta különösebben ragyogó elmének. Fogékonyságot mutatott az irracionális és misztikus tanokra, például az asztrológiára, Hitler iránti rajongó kutyahûsége már-már vallásos imádatra hasonlított, a vezért egyfajta messiásnak tekintette. Találkozásuk után Hitler csendes, passzív rabszolgája lett, a Café Heck asztalánál lelkesen itta a mester szavait, és fokozatosan levette Hitler válláról a gyûlölt rutinfeladatok terhét. Emellett megismertette Hitlert a közkeletû pángermán „élettérelmélet” (Lebensraum-Theorie) egy kifinomult változatával, amellyel Haushofer igazolni próbálta a kelet-európai német hódítási igényeket. Az elmélet legnépszerûbb megfogalmazása Hans Grimm A tér nélküli nép (Volk ohne Raum) címû könyve volt 1926-ban.38 Hitler számára másként bizonyult hasznosnak a megismerkedés egy raszszista fûzfapoétával és bukott drámaíróval, Dietrich Eckart egykori orvostanhallgatóval, aki már 1918 decemberében mozgolódni kezdett a müncheni szélsôjobboldali körökben. Néhány bajor üzletember és a hadsereg támogatásával belefogott az Auf gut Deutsch címû politikai hetilap kiadásába. Eckart biztosra vette, hogy színdarabjait a zsidó kulturális dominancia miatt nem tûzik mûsorra a színházak. Személyes kapcsolatban állt más rasszista és „árja” felsôbbrendûség-hívô szerzôkkel, például Houston Stewart Chamberlainnel, akinek mûveit Németországban népszerûsítette. Sok antiszemitához hasonlóan a „zsidó” egyet jelentett számára a „felforgató” és „materialista” elemekkel; közéjük sorolta Lenint és II. Vilmos császárt is. A jó kapcsolatokkal rendelkezô, jómódú Eckart Hesshez hasonlóan belépett a Thule Társaságba, és elég pénzt gyûjtött össze barátaitól és a hadseregtôl, hogy megvásárolja a náci pártnak a társaság gyengélkedô újságját, a Völkischer Beobachtert. Eckart lett a kéthetente megjelenô lap fôszerkesztôje, és újságírói rutinjának köszönhetôen 1923-ra rendes napilappá fejlesztette. Viszonylagos függetlensége és fölényeskedô hozzáállása miatt viszonya idôvel megromlott Hitlerrel, így már 1923 márciusában el kellett hagynia a fôszerkesztôi pozíciót, s alig egy évvel késôbb meghalt.39 A Thule Társaságból magával hozott két társa sokkal megbízhatóbban és jóval tovább szolgálta Hitlert. Egyikük, Alfred Rosenberg, egy balti német származású építész más vezetô nemzetiszocialistákhoz hasonlóan a birodalmon kívül, az észtországi Revalban született 1893-ban. Elmenekült az orosz forradalom elôl, intenzív gyûlölet alakult ki benne a bolsevizmussal szemben, és a háború végén Münchenben kötött ki, ahol Eckart aprócska
01-454 harmadikbirodalom tordelt
192
10/17/12
3:06 PM
Page 192
A HARMADIK BIRODALOM SZÜLETÉSE
lapjának újságírója lett. Tizenhat évesen elolvasta Houston Stewart Chamberlain könyvét, és már 1914 elôtt antiszemitává vált. Megszállottan hitt a Cion bölcseinek jegyzôkönyve címû koholmányban, amelyet a cári titkosrendôrség kreált, hogy igazolja a zsidó világ-összeesküvés legendáját. Szívesen olvasta Gobineau-t és Nietzschét, és a háború után polemikus pamfleteket írt a zsidók és a szabadkômûvesek ellen. Fôként arra vágyott, hogy elismerjék lángelmének és vezetô kulturális teoretikusnak. 1930-ra elkészült magnum opusával, amelynek példaképe, Houston Stewart Chamberlain iránti tiszteletbôl A 20. század mítosza (Der Mythos des 20. Jahrhunderts) címet adta. Rosenberg ezzel a nemzetiszocialista mozgalom ideológiai alapvetését akarta megírni. A könyv 1945-ig több mint egymillió példányban kelt el, és egyes gondolatai valóban nem maradtak hatástalanok. Hitler azonban saját bevallása szerint csak egy kisebb részletet olvasott a mûbôl, és egyáltalán nem szerette álvallásos stílusát. Valószínûleg nagyon kevés olvasó rágta át magát az egész fullasztó szövegtengeren. A müncheni kávéházakban folytatott társalgásaik során Rosenberg hívta fel Hitler figyelmét az általa zsidó konspirációnak tartott kommunizmus veszélyére, és elhitette vele, hogy Szovjet-Oroszország valójában törékeny politikai képzôdmény. Az orosz antiszemitizmus szélsôséges összeesküvés-elméletei és népirtó indulatai Rosenbergen keresztül szivárogtak be a náci párt ideológiájába az 1920-as évek elején. A „zsidó bolsevizmus” Hitler gyûlöletének egyik elsôdleges célpontja lett.40 Szintén Eckart hozta a nemzetiszocialista mozgalomba Hans Frankot, egy karlsruhei ügyvéd 1900-ban született fiát, aki kezdetben apja nyomdokán jogot tanult, de 1919-ben csatlakozott a Thule Társasághoz, beállt Epp különítményébe, és részt vett München lerohanásában. Frank gyorsan Hitler hatása alá került, de soha nem jutott be a bizalmasok szûk belsô körébe. Amikor 1920 januárjában meghallgatta egyik szónoklatát, sokakhoz hasonlóan ô is úgy érezte, hogy Hitler a szívébôl beszél: „Kimondta, ami minden jelenlévô tudatában ott lappangott” – emlékezett vissza késôbb. Egész életében tágra nyílt szemmel csodálta az erôszakot: istenítette a tett brutális embereit, és más náci pártvezéreknél direktebb és agresszívabb módon alkalmazta az erôszak nyelvét, talán éppen azért, hogy közéjük valónak tûnjön, de jogi képzettsége és családi háttere miatt megmaradt benne a jogtisztelet némi maradéka. Mindez különös ellentmondásban állt a durva stílussal, amellyel a gyilkos tetteket védelmezte. 1924-ben jogi doktorátust szerzett, és jogi szaktudása – bár korlátozott volt – jó szolgálatot tett a nemzetiszocialista pártnak. 1933-ig több mint 2400 esetben képviselte a párt perbe fogott tagjait, általában különféle erôszakos bûncselekmények ügyében. Nem sokkal azután, hogy elôször elvállalta néhány náci
01-454 harmadikbirodalom tordelt
10/17/12
3:06 PM
A NEMZETISZOCIALIZMUS ELÔRETÖRÉSE
Page 193
193
verôlegény védelmét, egyik volt tanára így kérlelte: „Kérem, hagyja ezeket az embereket! Semmi jó nem származik ebbôl! Azok a politikai mozgalmak, amelyek a tárgyalóteremben kezdôdnek, ott is érnek véget.”41 A szárnyát bontogató mozgalomnak ebben az idôben már volt hivatalos programja, ezt Hitler és Drexler, Gottfried Feder „faji közgazdász” segítségével, közösen állította össze, és 1920. február 24-én elfogadták. A 25 programpont között szerepelt „valamennyi német egyesülése Nagy-Németországban”, az 1919-es versailles-i békeszerzôdés felmondása, „terület és föld (gyarmatok)” követelése „népünk ellátásának biztosítására és népfeleslegünk betelepítésére”, a „nem német elemek” bevándorlásának megakadályozása, valamint „a közönséges bûnözôk, uzsorások, spekulánsok stb. halálbüntetéssel való sújtása”. A zsidókat megfosztották volna német állampolgárságuktól, idegen személyként regisztrálták volna ôket, és megtiltották volna, hogy német újságok tulajdonosai legyenek vagy azokba írjanak. Szocialista húrokat pengettek, amikor követelték a „munka és fáradság nélkül szerzett jövedelem megszüntetését”, a „más társaságok tulajdonában lévô üzemek (trösztök) államosítását, a „nagy áruházak köztulajdonba vételét” és a „kamatrabszolgaság megtörését”. Az utolsó pont követelte mindezek „megvalósítása érdekében a birodalom erôs központi hatalmának megteremtését”, vagyis a köztársasági parlamentek felváltását vagyoni és foglalkozási alapon szervezôdô korporációkkal.42 A nemzetiszocialista párt programja a korszak jellegzetes szélsôjobboldali dokumentuma. A gyakorlatban nem sokat jelentett, és a szociáldemokraták 1891-ben elfogadott erfurti programjához hasonlóan gyakran semmibe vették és mellôzték a mindennapi politikai harcokban, bár a pártvezetés hamarosan „kôbe vésettnek” nyilvánította, hogy megelôzze a párton belüli viszályokat.43 A belviszály mégis kitört, amikor Drexler bejelentette, hogy szeretné egyesíteni a pártot a bajor fôváros más szélsôjobboldali csoportocskáival. Drexlert különösen érdekelte a Német Szocialista Párt, amelynek nagysága és programja nagyjából megegyezett a nemzetiszocialista pártéval, velük ellentétben viszont az északi országrész területén is jelen volt. Az egyesüléssel több befolyáshoz jutottak volna azok, akik Federhez hasonlóan taszítónak érezték Hitler lázító szónoklatainak közönséges stílusát. Hitler attól tartott, hogy háttérbe szorul az új mozgalomban, ezért 1921 áprilisában megtorpedózta a tárgyalásokat, azzal fenyegetôzve, hogy lemond. Újabb válság bontakozott ki, amikor Hitler Eckart társaságában Berlinbe utazott, hogy pénzt gyûjtsön a Völkischer Beobachter számára. Távollétében az egyesülési tárgyalások újraindultak, de ezúttal egy harmadik antiszemita kispárt is csatlakozott, amelynek Augsburg volt a központja, és amelyet egy sokak által Hitlerrel egyenrangú szónoknak tartott politikus, Otto Dickel vezetett. Hitler,
01-454 harmadikbirodalom tordelt
194
10/17/12
3:06 PM
Page 194
A HARMADIK BIRODALOM SZÜLETÉSE
mivel nem tudta megakadályozni, hogy párttársai csatlakozzanak a Dickel által megálmodott Nyugati Liga (Abendländischer Bund) nevû szervezethez – amely A Nyugat feltámadása (Auferstehung des Abendlandes) címû, kissé misztikus rasszista szerzeményérôl kapta nevét –, megsértôdött, és minden párttisztségérôl lemondott. A tárgyalások megakadtak, Drexler viszszakozott, és kérlelni kezdte Hitlert, hogy térjen vissza a mozgalomba. Végül kevesen akadtak, akik vették volna a bátorságot, hogy megváljanak attól a férfiútól, aki demagóg szónoklataival elindította a párt gyors növekedését az elmúlt hónapokban. Az egyesülési terveket ejtették. Hitler összes feltételét fenntartások nélkül elfogadták a párt július 29-i különleges nagygyûlésén: közfelkiáltással megválasztották a párt „diktátori hatalommal” felruházott elnökének, és elhatározták, hogy megtisztítják a pártot a „befurakodott idegen elemektôl”.44 Hitler tehát teljesen az ellenôrzése alá vonta a nemzetiszocialista pártot, s háta mögött a mozgalom teljes támogatásával, propagandakampányt indított, amely hamarosan erôszakos provokációkba torkollt. 1921. szeptember 14-én egy csapat fiatal náci Hitlerrel együtt elment a Bajor Liga nevû szeparatista szervezet gyûlésére, és felmasírozott a szónoki emelvényre, hogy belefojtsa a szót a beszédet tartó Otto Ballerstedtbe. Valaki lekapcsolta a lámpákat, és amikor újra felkapcsolták ôket, a nemzetiszocialisták Hitler nevét skandálva megakadályozták, hogy Ballerstedt folytassa a szónoklatát. A hallgatóság tiltakozott, mire a verôlegények rátámadtak a politikusra, ütlegelni kezdték, és durván letaszították az emelvényrôl. Ballerstedt súlyos fejsérülésekkel, vértócsában hevert a földön. Hamarosan megjelent a rendôrség, és véget vetett az incidensnek. Ballerstedt beperelte Hitlert, aki annak rendje s módja szerint egy hónapot ült a Stadelheim börtönben. A rendôrség figyelmeztette, hogy ha nem változtat a viselkedésén, kitoloncolják Ausztriába mint jogtalanul Németországban tartózkodó idegen állampolgárt. Hitler ettôl nem ijedt meg. Nem sokkal a szabadulása után, 1921. november elején újabb verekedésbe keveredett egy sörözôben, ahol iszogató nemzetiszocialisták és szociáldemokraták söröskorsókat dobáltak egymáshoz. A nemzetiszocialisták hamarosan bokszerekkel, gumibotokkal, pisztolyokkal, sôt gránátokkal fegyverezték fel magukat. 1922 nyarán egy náci csoport köpködéssel, fütyüléssel és kiabálással fejezte ki gyûlöletét a Münchenbe látogató Friedrich Ebert köztársasági elnökkel szemben. Egy náci banda 1922 októberében Coburg városában durva verekedésbe keveredett egy nacionalista tüntetésen a szociáldemokratákkal, és gumibotjaikkal megfutamították ôket.45 A pártot a legtöbb német államban hamarosan betiltották, különösen Rathenau külügyminiszter 1922 júniusában történt meggyilkolása után, amikor a berlini kormány lesújtott a szélsôséges szerve-
01-454 harmadikbirodalom tordelt
10/17/12
3:06 PM
A NEMZETISZOCIALIZMUS ELÔRETÖRÉSE
Page 195
195
zetekre, akár részt vettek a merényletben, akár nem. A jobboldali Bajorországban viszont szabadon garázdálkodhattak.46 A nemzetiszocialista párt tevékenységében felbukkanó erôszakos elem elsôsorban a mozgalom félkatonai szárnyának megerôsödését jelzi. A „teremvédô” (Saalschutz) csoportot 1920 elején alapították, majd hamarosan átnevezték „NSDAP Boksz- és Sportszekcióra” (Box- und Sportabteilung). A barna inget és bricsesznadrágot, csizmát és sapkát viselô verôlegények – végleges uniformisuk csak 1924-re alakult ki47 – nemsokára megszokott látvánnyá váltak a müncheni utcákon, rendszeresen megtámadták az ellenfeleiket, vagy bárkit, akit zsidónak néztek. A verôlegények csapata olyan események hatására alakult át komoly paramilitáris szervezetté, amelyeknek nem sok közük volt Hitlerhez. A rendôrség nem nagyon zaklatta ôket, mivel a Gustav Ritter von Kahr vezette bajor kormány rokonszenvezett az 1919– 20-as „fehérterror” fô végrehajtóinak számító szélsôjobboldali félkatonai alakulatokkal. Hermann Ehrhardt kapitány, korábbi különítményparancsnok létrehozott egy hálózatot, amelynek tagjai politikai merényleteket követtek el Németország-szerte, több köztársasági politikust meggyilkoltak, és saját társaik közül is megölték azokat, akiket kettôs ügynöknek véltek.48 Kahr miniszterelnök a köztársaságot porosz kreációnak tartotta, és Bajorországot a köztársaság-ellenes „rend” központjává akarta tenni. Ennek érdekében nagy létszámú „Polgári Véderôt” hozott létre közvetlenül a tanácsköztársaság bukása után, 1919 januárjában. Az állig felfegyverzett, katonai felszereléssel ellátott véderô léte nyilvánvalóan sértette a versailles-i békeszerzôdés rendelkezéseit, ezért 1921 elején feloszlatták. A bajor radikális jobboldal ezután kénytelen volt újjászervezni magát, az erôszakos cselekmények száma hirtelen megnövekedett, és a véderô korábbi tagsága egy sor kisebb fegyveres szervezetet hozott létre. Több közülük bajor szeparatista irányultságú volt, és mindegyik antiszemita.49 Ehrhardt 1921 augusztusában beléptette különítményes veteránjait a nemzetiszocialisták boksz- és sportszekciójába. Ezek a harcedzett verôlegények már túlestek a tûzkeresztségen a lengyelekkel folytatott sziléziai összetûzésekben, miután a németek nagy bánatára a tartomány egy részét a versailles-i békeszerzôdés értelmében át kellett adni az újonnan alakult Lengyel Köztársaságnak. Ehrhardttal a megállapodást Ernst Röhm hozta tetô alá, egy másik különítményes veterán, aki 1919 kora tavaszán részt vett München lerohanásában. Az 1887-ben született Röhm, egy bajor vasúti hivatalnok fia, 1906-ban belépett a hadseregbe, és két évvel késôbb tiszti rangra emelkedett. A háborúban frontszolgálatot teljesített, de két súlyos sebesülés után – egy srapnel szétroncsolta az orrát és súlyosan felsértette az arcát, majd Verdunnél mellkaslövést kapott – áthelyezték a hátországba.
