Kedves Olvasók! Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendõt kívánunk! Tamási Táj szerkesztõi
Tisztelt Ügyfeleink! A Tamási Városi Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Ügyfelek figyelmét, hogy a hivatalban az ügyfélfogadás a 2010. december 11-ei munkanapon (szombaton) szünetel. Szíves megértésüket köszönjük! Tamási Város Jegyzõje
Adventi gyertyagyújtás A karácsonyvárás, advent kezdetén, november 27-én délután került sor az elsõ adventi gyertya meggyújtására a Kossuth téren. Az ökomenikus ünnepi rendezvényen Hegedüs János katolikus plébános és Óvári Péter evangélikus lelkész együtt, közösen lobbantotta lángra a az adventi k oszorú gyertyáját. A mûsorban felléptek a hittanos diákok és a templomi kórus is. A téren megjelenteket az egyházközösségek vendégül látták egy pohár teára, forralt borra, illetve pogácsára, süteményre.
2010. DECEMBER 31-ÉN 23 ÓRÁTÓL
SZILVESZTERI VIGALOM VIDÁM ÓÉV BÚCSÚZTATÓ A KOSSUTH TÉRI TÁBORTÛZNÉL JÓSNÕVEL, FORRALT BORRAL, PEZSGÕZÉSSEL, A LÁNGVIRÁG TÛZSZÍNHÁZ MÛSORÁVAL AZ ÓÉVET ELÉGETI: RIBÁNYI JÓZSEF POLGÁRMESTER TÛZIJÁTÉKKAL KÖSZÖNTJÜK AZ ÚJ ÉVET Tisztelettel hívjuk városunk zenekedvelõ közönségét
a Tamási Koncert-Fúvószenekar
ÚJÉVI KONCERTJÉRE 2011. január 15-én 18 órára, a mûvelõdési központ nagytermében. Támogatói jegyek 600-Ft-os áron, 2011. január 4-tõl elõvételben kaphatók a Mûvelõdési központ pénztárában.
A város idei kitüntetettjei Ünnepi testületi ülés keretében adták át a város kitüntetõ címeit a mûvelõdési központban Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy novemberben ünnepi testületi ülés keretében adják át a város kitüntetõ címeit, jutalmazzák a kiemelkedõ tanulmányi és sporteredményeket elért tanulókat. Idén erre az alkalomra december 11-én délután került sor a Városi Mûvelõdési Központban. A Himnusz elhangzását követõen Széles András alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Elsõként a 20 éve alapított „Tamási város jó tanulója-jó sportolója” valamint a „Tamási város testneveléséért és sportjáért” kitüntetõ címeket adta át, s egyúttal megköszönte a felkészítõ nevelõk, edzõk munkáját, és a szülõk támogatását. Díjat vehetett át János F ruzsina (a TONIEPSZ Béri Balogh Ádám Gimnázium tanulója, kézilabdázó), Juhász Dániel (bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium, labdarúgó). A 2009-ben megalapított „Tamási Város Sportembere” kitüntetõ címet, 2010-ben Savanyú Péter atlétának ítélte oda a testület nemzetközi sikereiért. Az intézményektõl ebben az évben az érdemes pedagógus kitüntetõ címre négy felterjesztést küldtek. A testület áprilisi döntése értelmében 2010-ben Andokné Fekete Zsuzsannának és Vidáné Tanka Évának (Vályi
Szakképzõ Iskola) ítélte oda a “Tamási Város Érdemes Pedagógusa” kitüntetõ címet: Az önkormányzat által fenntartott intézményekben dolgozók részére alapított „Tamási Város Érdemes Közalkalmazottja” kitüntetõ címet Schell Józsefné kapta. Tizedik alkalommal ítélték oda „Tamási Város Érdemes Köztisztviselõje” címet, melynek ez évi jutalmazottja Csontos Zoltánné. Az ünnepséget követõen a kitüntetettek és a meghívottak állófogadáson vettek részt.
Wurzeni vendégek Német testvérvárosunk négyfõs küldöttsége látogatott el városunkba A német testvérváros, Wurzen négyfõs küldöttsége látogatott el városunkba november 25-28. között. A vendégeket pénteken délelõtt a hivatalban fogadták a város vezetõi, s egyeztettek a két település és partner iskolák közti kapcsolatokról. Ezt követõen a küldöttség tagjai Tamási nevezetességeivel ismerkedetek. Délután a Würtz Általános Iskolába látogattak, ahol az iskola vezetõi, tanárai az épület bejárása közben megmutatták a „Wurzen-termet” is, amelyet a testvérváros adományából bútoroztak be. Itt a vendégek „karácsonyi” meglepetés csomagokat adtak át a házigazdáknak, köztük egy projektort is, amely nagyban segíti majd az oktatást. Az iskolalátogatást követõen még lehetõség nyílt a fürdõ építkezésének megtekintésére. A szombati programot a Német Kisebbségi
Önkormányzat állította össze számukra. Délelõtt a nemzetiségi napon vettek részt, ahol megtekintették az óvodások, az iskolások és a pári asszonykórus mûsorát, s bekapcsolódtak a kézmûves
foglalkozásba is. Délután az ozorai vár nevezetességeivel ismerkedhettek meg. A wurzeni vendégek vasárnap délelõtt utaztak haza. ÖJ
2
TAMÁSI TÁJ
A polgármester válaszol Ribányi József polgármestert ezúttal az elmúlt hetek legfontosabb történéseirõl kérdeztük • Elöljáróban gratulálunk egy újabb rangos megbízatásához, Önt választották meg a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnökének. Milyen feladatokkal jár ez a funkció, milyen lehetõségeket adhat ez a város számára? – Dr. Gémesi Györggyel, Gödöllõ polgármesterével, a MÖSZ nemrég újraválasztott elnökével együtt tagja vagyok a brüsszeli Régiók Bizottsága magyar küldöttségének. Õ kért fel erre a feladatra, amelyet én megtiszteltetésnek éreztem és elfogadtam. Azt gondolom, hogy ezzel önkormányzatunk súlya is növekedni fog a hazai „önkormányzatok családjában”. Jobban tudjuk az önkormányzatok, ezen belül Tamási érdekeit képviselni a kormány és más egyéb irányokban. Azt hiszem, hogy városunk ezzel gazdagabb lesz, több lehetõségünk adódik arra, hogy az általunk megfogalmazott ötleteket, javaslatokat nagyobb nyilvánosság elé tudjuk vinni, s próbálunk hozzájuk mind anyagi, mind erkölcsi támogatást szerezni a kormánytól, a pénzügyi szektortól, a vállalkozóktól, a civil szférától egyaránt. • November 3-án egy megbeszélésen vett részt, melynek témája a Tamási-Lepsény kerékpárút volt. Mi hangzott el ezen? – Az elõzõ ciklusban elkezdett turisztikai fejlesztések, azon belül a kerékpárutak továbbgondolásáról van szó. A Tamási-Pári kerékpárút sikeréhez, a megvalósulás elõtt álló rácvölgyi és a Tamási-Regöly közti vonalakhoz jól illeszkedik egy Bala-
ton irányába tervezett szakasz. Ez a 35 km hosszúságú út Szabadhídvéig a hajdani vasúti töltésen vezetne. Ezzel ismét egy már használaton kívüli mûtárgynak adnánk új funkciót, újra hasznosítanánk. Megkerestük a tervezett beruházásban érintett településeket, így Szabadhídvég, Felsõnyék és Fürged önkormányzatait, akik kedvezõen fogadták a javaslatunkat. Felvettük a kapcsolatot Siófok és Ádánd polgármestereivel is, hisz a két település közt már kiépült egy kerékpárút a Sió-csatorna töltésén, s ennek meghosszabbítása elérheti, keresztezheti Szabadhidvégnél a mi vonalunkat. Az Ádánd és Szabadhidvég közti rész Fejér megyéhez tartozik, ezért a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács vezetõit is tájékoztattuk szándékunkról. A vonalak egybeépülése esetén Tamásiból közvetlenül elérhetõ lenne a Balaton körüli kerékpárút körgyûrû. A tó partján aktívan pihenõ vendégek könnyedén eljuthatnának Tamásiig, megkóstolhatnák a felsõnyéki borokat. A Dél-dunántúli Fejlesztési Tanács alelnökeként tudomásom van arról, hogy 1,5 milliárd forintot különítettek el kerékpárutak kiépítésére a régióban 2011-13.as évekre, van tehát megpályázható összeg. A tervezõvel - aki a Tamási-Pári közti szakaszt is elkészítette- felvettük már a kapcsolatot. A becsült összeg 1 milliárd forint, melyre 90-95%-os támogatás nyerhetõ el, az önrészt kell az érintett településeknek felvállalni. A javaslatunkat minden érintett kedvezõen fogadta, ezek
után már keressük a megvalósítás lehetséges módját. • November 11-én újabb egyeztetés folyt Tamási és Pári önkormányzatai közt az évek óta húzódó vagyonvitáról. Közeledtek-e az álláspontok? – Az álláspontok sajnos nem közeledtek. A szomszéd település- vezetése továbbra is ragaszkodik a pári lakosonkénti 1 millió Ft-os összeghez, ennyit kellene Tamásinak vagyonrészként Párinak megfizetni szerintük. A vagyonmegosztás ügye már a bíróságon van, s majd a valamikor meghozandó ítélet fog dönteni e vitában. • A somi hulladéklerakó átadása után mikor várható a már elkészült tamási hulladékudvar üzembe helyezése? Esett-e errõl is szó a Dél-balatoni és Sió-völgyi Hulladékgazdálkodási Konzorcium kistérségi ülésén november 17-én? – A kistérségi tanácskozáson nem errõl esett szó, hanem arról, hogy a kistérség önkormányzatai képviselõt delegálhatnak a konzorciumba. Süvegjártó Csabát, Iregszemcse polgármesterét bíztuk meg érdekeink képviseletével. A hulladékudvarra vonatkozóan azt tudom elmondani, hogy a beruházás során jelentõs környezetszennyezést tártunk fel, melynek kármentesítése megtörtént, s hamarosan megkapjuk a mûködés elindításához még hiányzó engedélyeket. A majdani üzemeltetõtõl kapott utolsó információ szerint még az idén szeretnék a hulladékudvart megnyitni. • Köszönjük a tájékoztatást.
Téli készülõdés A Polgármesteri Hivatal Mûszaki Osztályának hírei
2010. december
Testületi ülésen történt Költségvetés helyzete és tervezetének koncepciója A képviselõ-testület november 25-én tartott munkaterv szerinti ülésén elsõként a lejárt határidejû testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót, illetve a testület tevékenységét érintõ fontosabb intézkedésekre, közéleti eseményekre vonatkozó polgármesteri tájékoztatót tárgyalták meg. Szintén a polgármester úr adott tájékoztatást a városi önkormányzat 2010. évi költségvetésének háromnegyed éves helyzetérõl. Az írásban benyújtott és szóban kiegészített tájékoztató részletesen tartalmazta az 5446 milliós költségvetés idei alakulását. A város változatlanul nincs könnyû anyagi helyzetben, amelyet tovább rontott, hogy a központi költségvetésbõl származó támogatások drasztikusan csökkentek. A következõ napirendi pontban a 2011-es költségvetési terv koncepcióját tárgyalták, amelynek kiindulási pontja nem lehetett más, mint az elõzõekben tárgyalt 2010-es pénzügyi év alakulása. A 2011-es várható bevételek és kiadások elemzésén túl mindkét területre vonatkozóan meghatároztak feladatokat, amelyek az állami költségvetés elfogadása után még pontosításra szorulnak. A negyedik napirendi pontban felülvizsgálatra kerültek a földhaszonbérleti díjak. Módosult az ÉVÜ Kft. alapító okirata is, mert a termálfürdõ üzemeltetését 2010. november 1-jétõl a Thermalplus Kft. végzi az ÉVÜ Kft. helyett, míg a kemping mûködtetése változatlanul az ÉVÜ Kft. feladata marad. Zárásként döntött a testület a Tamási Táj önkormányzati újság szerkesztõbizottsági tagjairól, Miskolczi Zoltánné, Lakatos Sándor, Örményi János és Sógorka Péter kapott megbízást a 2003 júniusa óta megjelenõ lap további szerkesztésére. A testületi ülést követõen a képviselõ-testület közmeghallgatást tartott.
Tisztelt Tamási Lakosok! Tamási város önkormányzata tájékoztatja Önöket, hogy a tamási város önkormányzati képviselõ-testületének képviselõi 2010. december hónapban az alábbiak szerint tartanak ügyfélfogadást a Tamási Városi Polgármesteri Hivatal 35. számú irodájában (7090 Tamási, Szabadság u. 46-48.). Dec. 9. (csütörtök) 10.00-11.00 Miskolczi Zoltánné Dec. 16. (csütörtök) 10.00-11.00 Pécsi Gábor és Ribányi Péter Dec. 23. (csütörtök) 10.00-11.00 Dr. Bujtás István Dec. 30. (csütörtök) 10.00-11.00 Szijártó László Tamási Város Önkormányzata
Novemberben a következõ munkálatok zajlottak a város területén. Ároktisztítást végeztek közmunkásaink a Móra Ferenc utca végében, a Termál és a Szent Márton utcákban, valamint a Tamási-Pári kerékpárút melletti csapadékvíz elvezetõn. A kerékpárút letakarítása, seprése is megtörtént. A temetõben tereprendezést, kerítésjavítást, az újonnan készült urnafal alapásását végezték munkásaink. Adorján-újtelepen a nyári árvizekkor elbontott átereszt építették újra. Sajnos a belterületeken felhalmozódott lomb elszállítását egyelõre nem sikerült megoldani, a nagy mennyiségû zöldhulladékot a város szállítójármûvei még nem gyõzték elfuvarozni. Ezzel kapcsolatosan több bejelentést is kaptunk. Kérjük a lakosság türelmét, sajnos több esetben gépeink mûszaki hibája akadályozta a munkát. Szintén halasztódik az árkokból kitermelt föld, valamint az energiaszolgáltató munkásai által lemetszett gallyak elhordása, de ahogy az idõjárás és a gépjármû-kapacitás engedi, ezt is elvégezzük. A november 1-jével üzemeltetõ-váltás történt a strandfürdõnél ezért a fürdõ és a kemping területén megtörtént az utolsó lombeltakarítás, valamint az ÉVÜ telephelyére való költöztetés. Folyamatosan zajlik a felkészülés a téli hó- és síkosság-mentesítésre, sajnos a tél korai beköszönte miatt már használni is kellett a betárolt szóróanyagokból. A síkosság-mentesítésben részt vevõ jármûveket is felkészítettük a téli üzemre.
Anyagi lehetõségeink függvényében igyekszünk a sérült/kopott vagy eltûnt KRESZ táblákat kicserélni, pótolni illetve néhány helyen új jelzõtáblákat helyezünk ki. Ennek kapcsán szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét néhány változásra a forgalom szabályozásában: „Megállni tilos” jelzõtáblákat fogunk kihelyezni a Földhivatal épülete mögött, ugyanis az épület mögé parkoló gépjármûvek sok esetben akadályozzák a kialakított parkolóhelyekre történõ ki- és beállást, valamint a közlekedést. Szintén „Megállni tilos” jelzõtáblákat helyezünk ki a Bocskai köznek és az Eötvös utcának a Würtz Ádám tagiskola melletti részein. Mindkét egyirányú útnak mind a két oldalán tilos lesz megállni, egészen az iskolaudvarok bejáratáig, ugyanis ezek a szakaszok tûz esetén a tûzoltók gépjármûvei számára felvonulási területként funkcionálnak. Az Illyés Gyula utcában, illetve a Csortos utca benzinkút felõli végénél 30 km/h-ás sebességkorlátozó táblák kerültek ki lakossági kezdeményezésre a rendõrséggel egyeztetve. A Zrínyi utcai „lámpás” keresztezõdésben mûszaki hiba miatt a Zrínyi utca felõl érkezõk csak nagyon rövid ideig kapnak szabad jelzést. A közút kezelõje a hibát megvizsgálta, és ígéretet tett a hibás áramköri elem cseréjére, ami az aszfalt felbontásával jár, addig kérik az arra közlekedõ autósok türelmét. A MÁV menetrendje december 12-étõl megváltozik, ezt követõen Pincehelyen megállnak a Budapest-Pécs vonalon közlekedõ InterCity járatok. A Gemenc Volán ezért
szintén változtatott négy Tamási és Pincehely között közlekedõ buszjárat menetidején, hogy ezáltal csatlakozást biztosítson a Budapest felõl érkezõ, illetve Budapestre induló InterCity szerelvényekhez. A Gemenc Volán menetrendváltozásai a Polgármesteri Hivatal hirdetõtábláján megtalálhatóak. Felhívjuk a lakosok figyelmét továbbá a következõkre: - a 27/2008. (XII.1.) számú önkormányzati rendelet alapján a járdaszakaszok tisztántartásáról, síkosságmentesítésérõl az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni. A napokban beköszöntött téli idõjárás miatt kérjük erre fokozottan figyeljenek az ingatlantulajdonosok! - a csapadékos idõjárás miatt a burkolatlan utakról, szántóföldekrõl a gépjármûvek nagy mennyiségû sarat hordhatnak fel a burkolt közutakra. Helyszíni bírság szabható ki, vagy szabálysértési feljelentést tehetnek azzal a jármûvezetõvel szemben, aki gépével, autójával beszennyezi az utat, és nem takarítja le a burkolatot! - 2010.december 31-ével megszûnik a Leokádipusztára vezetõ út mentén lévõ állatihulladék-telep. A jövõben az állati tetemek elszállításra egyedi szerzõdést kel kötni az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt.-vel, miután az önkormányzat a 2011-es évtõl ennek elszállíttatását nem biztosítja tovább. Kérjük, hogy 2011. január 1. után állati tetemeket ide ne szállítsanak, ugyanis a konténerek is elszállításra kerülnek! Aki mégis ezt teszi, szabálysértést követ el!
Rólunk írták Átadás márciusban A közelmúltban egy MTI cikk is foglalkozott a tamási termálfürdõ építésével. A 696 millió forint uniós támogatással épülõ, összesen 1,6 milliárd forintos beruházás mûszaki átadásának eredeti határideje 2010. november 1-je volt, és ez év végéig kellett volna véglegesen üzembe helyezni.
Volencsik Zsolt, az Aquaplus Kft. ügyvezetõ igazgatója úgy nyilatkozott az újságírónak, hogy a mûszaki átadás határidejét több tényezõ együttes hatása miatt (idõjárás, pénzintézeti nehézségek) 2011. március 15-re módosították. A fürdõt változatlan mûszaki tartalommal építik meg. A 3.000 négyzetméteres, összesen 800 négyzetméternyi vízfelülettel épülõ, kiemelten akadálymentes, úgynevezett ability-fürdõ szolgáltatásait mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élõk, vakok és gyengénlátók is teljes körûen igénybe tudják majd venni.
VIII. évfolyam 12. szám
TAMÁSI TÁJ
3
Antli István sikere
Dámtrófea-bemutató
Az Év természetfotósa 2010 pályázat
Dámbarcogás után, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt-nél
Immár 18. alkalommal hirdette meg Magyarország és a régió legrangosabb természetfotó pályázatát a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége. A pályázat kiírói azokat igyekeztek megszólítani, akik a természet szépségét a fotográfia eme rendkívül nehéz és áldozatos, mégis gyönyörû ágával szeretnék megmutatni a világnak. Kétszázhu szonhét pályázó mintegy négyezer pályamûve közül választotta ki a szakmai zsûri az egyes kategóriák díjazott fotográfiáit, valamint azt az összesen száztizenkét képet, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeum hagyományos kiállításán a nagyközönség is megcsodálhat. Antli István a Gyulaj Zrt. termelési- és kereskedelmi vezérigazgató helyettesének a "Soványmalac - vágta" címû képe magasra értékelt minõsítést kapott és szerepel a kiállított képek között. Gõbölös Péter
Lefejezték az artézi kutat A novemberi számban beszámoltunk a budai ártézi kút felújításáról. A lapunk megjelenését követõ napokban több ott lakó sajnos arról értesített bennünket, hogy kút fejrészét valaki vagy valami elvitte. Ki tehette? Mivel senki nem látta az esetet, vagy legalább is eddig nincs róla tudomásunk, s használható cipõnyomokat sem láttunk, ezért csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Biztos, hogy nem ember tette, hisz épeszû nem rongálja a közösség értékeit. Fémtolvaj sem lehetett, mert a „szakember” azonnal láthatta, hogy a díszes kútfej önmagában értéktelen alumíniumlemez. Nem marad más eshetõség, mint hogy egy, a csordájától elszakadt vagy egy közeli ház istállójából elszabadult ökör lehetett, amely a kút melletti vályút kereste, s a szarvával véletlenül leverte a tetõt. Ettõl annyira megijedhetett, hogy vad vágtába kezdett, s csak egy közeli ház udvarának téglarakásába szarvát bedugva tudott terhétõl megszabadulni, ott találták meg a kupakot a gyanútlan járókelõk. Joggal feltételezhetõ, hogy ugyanez a négylábú állat rúgja ki a buszmegállók kereteit, tapossa ki a városban elültetett virágokat, ökleli ki a jelzõtáblákat, borogatja fel a kukákat, padokat idõrõl idõre. Talán nem alaptalanul gyanúsítjuk azzal, hogy ronggyal ez dugaszolta el a kút kifolyóját is. Ezért nyomatékosan felhívjuk az állattartókat, hogy barmaikat (baromfiaikat) tartsák rövidebb istrángon, s ellenõrizzék, hogy merre csatangolnak éjjelente ezek a fékevesztett négylábúak. Ez azért is fontos, mert az állat által elkövetett rongálásért, ha az még növendék korú, akkor a gazda a felelõs. Az emberek többsége természetesen állatvédõ, s ezért nem biztos, hogy az istállóban való tartást javasolnák. Lenne más mód az ökör megfékezésére. Csak egyszer kellene elkapni, majd a következõ hetekben „Milka-tehénnek” öltöztetve fel-alá sétáltatni, természetesen felügyelettel, s ha már ilyen ügyes, akkor talán a szarva közé rakott seprûvel söpörgethetne is. Mivel az emberek tudnák, hogy mik ezek az állatok, néhány odavetett kedves szó is segítene a megjuhászodásukban. A kutat felújító ÉVÜ Kft. nem hisz a mi feltételezésünkben, s ember által elkövetett károkozásra gyanakszik, s megtette a rendõrségi feljelentést ismeretlen elkövetõvel szemben. Az eseményhez tartozó információ még, hogy a megtalált kútfejet azóta az ÉVÜ Kft. munkatársai visszahelyezték, s szegecsekkel megerõsítették. Várjuk a fejleményeket.
Véradók napja Sokszoros véradókat köszöntöttek A Magyar Vöröskereszt Szervezetei országszerte november-december hónapban köszöntik a sokszoros véradókat. A tamási városi területi szervezet az idén 148 sokszoros véradót köszönt a területen emlék lappal és egy kis ajándékkal. A városi ünnepségre november 20-án került sor. Ezen a vidéki 50 véradószámot meghaladó jubiláló véradók is részt vettek. Õk a tamási 10-20-30-40-szeres véradó mellett az 50-szeres a tamási Kovács László, az iregszemcsei Vódli Gyula,a gyönki Horváth László, 60 szoros az értényi Horváth László, a gyönki Laszk György és Wilhelm Konrád, a hõgyészi Kovács Miklós és az iregszemcsei Györke Sándor,70-szeres a hõgyészi Séllei Lajos, 75-szörös a tamási Vörös László. Véradásszervezésért ezüst kitüntetésben Szabó Józsefné, a tamási polgármesteri hivatal szervezõje részesült. A véradó mozgalom támogatását Maráth Tamásnak, a hõgyészi mûvelõdési ház igazgatójának emléklappal köszönte meg a Vöröskereszt. Természetesen köszönet és elismerés nem csak a jubiláló véradóknak jár. Ezuton fejezzük ki nagyrabecsülésünket valamennyi véradónak, szervezõnek, kívánunk nekik és családjuknak békés ünnepeket és jó egészséget.
A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Óbíród vadászháza adott helyszínt a 2010. évi dámtrófea-bemutatónak. A szemlén kiállításra kerülõ lapátok a tamási-gyulaji és a pincehely-kisszékelyi területekrõl kerültek kiválasztásra. Mindkét gazdálkodó egység bemutatta a legjava trófeáit, ugyanakkor kiállításra kerültek az érdekes-abnormális és a legkorosabb bikák is. Vadászkürtök nyitották a mustrát, majd Gõbölös Péter, a Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Méltatta a sikeres barcogási szezon eredményeit, amelyek valóban nem mondhatóak átlagosnak. A Gyulaj Zrt. területein terítékre hozott 115 db dámbika trófeája között 2 is volt, amelynek tömege meghaladta a bûvös, 5 kg-os határt. Palánki Gábor, a Tamási Erdészet vezetõje vette át a szót és tájékoztatta a vendégeket a gyulaji területen folyó szakmai munkáról, távlati céljainkról. Ezt kiegészítendõ számolt be Dr. Király István, az OMVK Tolna megyei titkára, az általunk közösen m egkezdett dámagancs-vizsgálat elsõ eredményeirõl. A folyamatban lévõ és szándékunk szerint folytatódó kutatásoktól azt várjuk, hogy általuk a jövõben mélyebbre tekinthessünk a vadta-
karmányozás, vadföldgazdálkodás és állománykezelés tudományában, a kapott eredményeket átültetve a mindennapi munkába. Ezt követõen a látogatók birtokba vették a majd’ 40 darabos kollekciót, aprólékos vizsgálatnak vetve alá minden ágat, csipkét, érdekességet. Legnagyobb sikere talán a Belecskáról származó 5,03 kg-os, 201,21 bírálati pontszámú és az ugyanonnan való, 4,45 kg tömegû, többszörösen osztott szárú trófeáknak volt. De minden bika újra és újra bírálatra került, alapos be-
szélgetés, értékelés, vagy éppen parázsló szakmai vita során. Úgy hisszük, hogy aki részt vett az eseményen, feltétlen gazdagabban térhetett haza. Egymástól némileg eltérõ, de egyazon szándéktól vezérelt szakemberek eszmecseréje kizárólag hasznára lehet vadgazdálkodásunknak, fõként a jövõ egyik lehetséges nagyvadjának kikiáltott dámvad esetében. Találkozzunk 2011 késõ õszén is! Gálos Csaba, vadászati ágazatvezetõ
Szavalóverseny a könyvtárban Túrmezei Erzsébetre emlékeztek Meghitt ünnepség helyszíne volt november 19-én a Városi Könyvtár. A 2000-ben elhunyt tamási származású költõnõ, Túrmezei Erzsébet emlékére elsõ ízben hirdettek szavalóversenyt a könyvtár dolgozói. A három kategóriában összesen 23 versmondónak a költõnõ verseibõl vagy mûfordításaiból kellett egyet kiválasztania, és elmondania a Némethné Pálinkás Veronika vezette zsûri elõtt, melynek tagjai Hegedûs János plébános és Krecsman Margit, az evangélikus gyülekezet presbitere voltak. A 4-5 osztályosok kategóriájában 1. Szabó Emese. 2. Genye Gabriella lett. A 7-8. osztályosoknál hat versmondót is dobogósnak ítélt a zsûri, kiemelve magas színvonalú felké-
szültségüket. 1. Oszkó Csenge, 2. Lencsés Erik, 3. Erdõsi Szabina és Ambrus Petra, 4. Göndör Rebeka és László Alexandra lett. A felnõtt kategóriában egyedül induló Piszkerné Mézes Lujzát eredményes részvételéért díjazták.
A r endezvény elõtt Miskolczi Zoltánné, könyvtárigazgató elmondta, hogy hagyománnyá szeretnék tenni az elkövetkezõ években az Erzsébet – napi szavalóversenyt, és röviden ismertette Túrmezei Erzsébet életútját. Felkérte a jelenlévõket, hogy a program befejezéseként együtt keressék fel a költõnõ szülõháza helyén álló emléktáblát, és helyezzék el a megemlékezés virágait. A helyszínen Deák Istvánné, Tamási Város Érdemes Pedagógusa, a Pro Urbe Tamási díj birtokosa méltatta az evangélikus diakonissza költõnõ munkásságát, és a városhoz fûzõdõ kapcsolatát.
A nagy mesemondó Vendégünk volt Berecz András volt az elõzetes érdeklõdés, hogy a könyvtár olvasóterme kicsinek bizonyult, így a Tamásiból és környékérõl összegyûlt közönség a mûvelõA népszerû mesemondó Angyal- dési ház nagytermében szórakozhafütty címû mûsora iránt olyan nagy tott, nevethetett tapsolhatott és énekelhetett együtt a kiváló A Könnyü László Városi Könyvtár és mesemondóval. A könyvtár olvasótermében ez Helytörténeti Gyûjtemény alkalomból mese(ADÓSZÁMA: 15419868-1-17) könyv-kiállítás köszönetet mond mindazoknak, akik a 2009.évi nyílt az olvasók álszemélyi jövedelemadójuk 1 %-nak felajánlásával tal rendelkezésre támogatták az intézményt. bocsátott kedves A könyvtár a befolyt összeget (34.775-, Ft) a családi könyvekHelytörténeti Gyûjtemény számára vitrinek beszer- bõl. Köszönjük a zésére fordítja. felajánlóknak:
A Családi olvasás éve programjaihoz kapcsolódott Berecz András ének és mesemondó elõadása.
Barkóczi Jánosnénak, Horváth Jenõnek, Kántor Istvánnénak, Kurucz Gézánénak, Linder Juditnak, Martin Józsefnének, hogy a kiállítás létre jöhetett. A kiállítás ez év végéig tekinthetõ meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
4
TAMÁSI TÁJ
2010. december
Haza a múltban (72.)
MÁR KAPHATÓ A
A tamási elsõ világháborús evangélikus hõsi halottak emléktáblájáról
TAMÁSI KALENDÁRIUM 2011
A vérzivataros elsõ világháború után minden kisebb-nagyobb közösség emlékmûvekkel, emléktáblákkal igyekezett megörökíteni a világégésben hõsi halált halt tagjaik emlékezetét. Tamásiban a község hõsi emlékmûvét 1924. augusztus 20-án avatták fel, de emellett két vallási közösség is emléktáblát készíttetett elhunyt tagjainak: a tamási zsidók mára eltûnt emléktáblájának avatásáról nem ismerünk részleteket, a helyi evangélikusok ma is meglévõ emléktáblájának állíttatási körülményeit egy 1925-ös újságcikkbõl azonban pontosan ismerjük. A Tolnamegyei Ujságban jelent meg Emléktábla leleplezés Tamásiban címmel a következõ rövidhír: „A tamási ág. hit. ev. leányegyházközség a világháboruban meghalt 13, az ellenforradalom alatt elesett 2 hõsének emlékére felállittatott emléktáblát ünnepélyes keretek között folyó évi október 31-én leplezte le, hol valláskülönbség nélkül megjelentek az egyházközségek, valamint az összes hivatalok és testületek is. Az ünnepély az imaházban kezdõdött, hol »Erõs vár a mi Istenünk« c. ének három versének eléneklése után dr. Schlitt Gyula lajoskomáromi ev. lelkész magasszárnyalású és nagy hatást keltõ hazafias beszédet tartott. Majd az emlitett ének utolsó versének eléneklése után a közönség kivonult az emléktáblához, amely kivülrõl az imaház falába erõsíttetett. Itt az egyházközség férfi dalárdája Révfy: »Szentelt hantok« c. énekét adta elõ zábori Záborszky Kálmán ev. tanító vezetésével. Fábry László nagyszokolyi ev. lelkész lélekemelõ és magasztos beszéd kíséretében leplezte le és koszoruzta meg a hõsök emléktábláját. Györke Mária »Édesapám« c. versnek hatásos elszavalása után csokrot helyezett el, a politikai község pedig koszorut tett. Ezután Kiss Lajos nagyszokolyi ref. lelkész szivbõl fakadó beszédben különösen figyelembe ajánlotta az emléktáblához fûzõdõ kegyelet megõrzését, mert ezek a hõsök adták a legtöbbet, életüket és vérüket áldozták a hazáért. Ujból a fenti dalkörnek »Imádság a hazáért« éneke következett, majd a közönség az imaházba vonult, hol dr. Schlitt Gyula lelkész imája, áldása és a »Himnusz« eléneklése után az ünnepély véget ért. Az igazi áldozatra
- Formula papírbolt - Posta - Amon Ré könyvesbolt - Tourinform Iroda Érdekes írások, fotók 220 oldalon!
Bemutatkozás Az evangélikus gyülekezet hírei Tisztelt Uram/Hölgyem! Kedves Testvérem! valló készség hozta össze az egyházközség tagjai között ezen emléktáblának árát s a késõ unokáknak is hirdetni fogja a maroknyi tamási evengélikusoknak önzetlen áldozatkészségét és a hazáért meghalt hõsei iránti kegyeletét.” Az 1925. október 31-én, a reformáció emléknapján felavatott tábla ma nem eredeti helyén, a templom külsõ falán, hanem annak toronyaljában látható. Babérkoszorúba foglalt Krisztus-monogram (Krisztus görög nevének X és P kezdõbetûje) alatt az alábbi felirat olvasható rajta: „A világháboruban elesett tamásii ág. hitv. ev. egyházközség hõs fiainak emlékére. 1914-1918.”, alatta 13 név: Bertalan József, Gyõri Sz. István, Györe József, Kovács József, Kránic György, Kránic István, Maixner János, Pesthy György, Pruck János, Szabó István, Szakács József, Szakács János, Szalay János. A cikkben említetthez képest még egy különbséget fedezhetünk fel az eredeti és a
mai tábla között, egykor ugyanis nemcsak a háborúban meghaltak, hanem az 1919. május 31-i ellenforradalmi megmozdulás során, utcai harcban elesett két evangélikus földmûves, Kéri József és Molnár János neve is szerepelt rajta. Az õ neveiket ma már sajnos hiába keressük az emléktáblán, talán akkor – bizonyára 1945 után – kerülhettek le róla, amikor azt az utcai falról a kapun belülre kellett „menekíteni”. Az avatás kapcsán érdemes még megemlékezni az avató beszédet tartó dr. Schlitt Gyula (1893-1969) lajoskomáromi evangélikus lelkészrõl, aki éppen 1925-ben szerzett jogi doktorátust is, késõbb majosi és bonyhádi lelkészként alesperes is volt, és jelentõs irodalmi munkásságot is kifejtett élete során. Felhasznált irodalom: http://nemfelejtjuk.blog.hu/2009/1 0/16/7090_tamasi_iii#more143759 3 K. Németh András
Óvári Péter vagyok a Tamási és Környéke Evangélikus Gyülekezet lelkipásztora. Tamásiban egy befogadó, családias közösséget szeretnénk építeni, amely reménységet ad a jövõre. Amennyiben úgy érzi, hogy jó lenne valahova tartozni, szeretettel hívjuk és várjuk alkalmainkra. ISTENTISZTELETEK minden vasárnap 11.00 órától, közben gyermekfoglalkozás. KERESÕK DÉLUTÁNJA a hó 3. vasárnapján 16.00, kötetlen beszélgetõs-zenés együttlét – gyerekeknek is. ZENÉS VASÁRNAP a hó 4. vasárnapján 11.00, versek, trombita- és gitárkíséret és a 16. századi orgonánk is megszólal. Keddenként ANYA-GYERMEK KÖR 16.00, FELNÕTT KÖR 18.00 - lehetõség a csendességre, éneklésre, lelki táplálékra. HITOKTATÁS: Óvoda kedd: 8.30-9. 00. Würtz Ádám Általános Iskola: A hét 14.00 7. o. terem, a B hét 12.00 5.o. terem. Szerda IFIÓRA: 19.00 Vályi fiúkollégiuma, csütörtök Béri Balogh Ádám Gimnázium 13.00 5. o. terem. Tamási Evangélikus Egyházközség, Kossuth tér 18. Telefon: 06(20)8242058.
Tamási Caritas Egyesület Téli cipõt kaptak a rászorulók
Advent a tamási egyházközségben
A Tamási Caritas Egyesület minden évben a rossz idõ beállta elõtt téli, meleg cipõt adományoz a rászoruló iskolás gyerekeknek.
November utolsó vasárnapjával elkezdõdik az adventi várakozás, készület ideje. A tamási egyházközség idén is sokrétû programokkal szeretné lelkileg tartalmassá tenni advent napjait. November 28-án, szombaton délelõtt adventi játszóház és karácsonyi ajándékkészítés volt a gyermekek részére a Plébánián. Este 16.30-kor újra megtartjuk az ökumenikus ünnepi gyertyagyújtást a Kossuth téren, amit szeretetvendégség követ. Az este 17.30-kor kezdõdõ szentmisén Gál József kalocsai egyházmegyés fi-
atal pap lesz a vendégünk, akinek adventi elmélkedését hallgathatják meg a hívek. November 28-án, vasárnap 11 órakor az evangélikus templomban Decsi-Kiss András tart mûsort megzenésített versekbõl, A várakozás öröme címmel. November 29-én, hétfõn délelõtt az óvodában lesz adventi gyertyagyújtás és beszélgetés a gyerekekkel az adventi várakozásról, a karácsonyról.
Újabb kereszt megáldása Keresztszentelés a temetõ sarkán Mindenszentek ünnepén, november elsején, a Vörösmarty és Szabadság utcák keresztezõdése mellett, a temetõ sarkán, a helyreállított és felújított talapzatra egy új kereszt került. A corpusszal ellátott keresztet Hegedûs János plébános áldotta meg és szentelte be a nagyszámban jelenlévõk elõtt. Beszédjében köszönetet mondott a készítõknek, az adakozóknak és a város vezetõinek az új kereszt felállításáért. Koppán Endre Ferenc
December 5-én, vasárnap, a délelõtt 9.30-kor kezdõdõ ünnepi szentmisén megemlékezünk Szent Miklós püspökrõl és vendégünk lesz a Mikulás. December 11-én, szombaton az esti szentmise után a Pro Cultura Humana vegyeskar tart karácsonyváró hangversenyt a katolikus templomban. December 12-én, vasárnap délután újra megrendezésre kerül a Hársfa Panzióban a gyermekek adventje, melyre szeretettel várják a gyermekeket és szüleiket. A hittanosok segí tségével i dén i s felelevenedik a betlehemi történet. December 18-án, szombaton immár hagyományosan egyházközségi kirándulást szervezünk a bécsi adventi vásárba, december 24-én, szenteste délutánján pedig a hittanos gyermekek karácsonyi mûsorát tekinthetik meg az érdeklõdõk a templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk rendezvényeinkre. Áldott adventi készületet és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk!
Az iskola gyermekvédelmi felelõsei az osztályfõnökök közremûködésével 2010. októberében felmérték, kik a legrászorultabbak szociális helyzetük alapján. A felmérés eredményét tartalmazó névsort és cipõméreteket eljuttatták Egyesületünkhöz. Még októberben 67 pár téli cipõt vásároltunk. Az átadásra 2010. november 25-én került sor az új iskola aulájában. Ebben az évben elõször 10 db új dzsekit is vittünk magunkkal. Az adományokat a gyermekek, a pedagógusok, az iskolavezetés nagy örömmel fogadták. Tamási Caritas Egyesület
VIII. évfolyam 12. szám
TAMÁSI TÁJ
A mi iskolánk
Az ÉVÜ Kft.-nél jártunk Miklós Károlyt, az ÉVÜ Kft ügyvezetõjét kérdeztük a termálfürdõvel, a temetõvel és a hajdani tüdõgondozó épületével kapcsolatban. – A 2009. májusában -az új fürdõ épületének építésére és a Tamási Termálfürdõ üzemeltetésére- megkötött közbeszerzési szerzõdés értelmében 2010 november 1-jével az ÉVÜ Kft. átadta üzemeltetésre a termálfürdõt. A 2010 szezon megnyitása óta készültünk az átadásra, felkészítettük az új partnert, s annak szakembereit a termálfürdõ megismerésére, az üzemeltetés zökkenõmentes átadás-átvételre. Véleményem szerint a váltás gördülékenyen történt, a fürdõvendégek szinte semmit sem vettek belõle észre. A jegyárak, a nyitva tartás és a szolgáltatások nem változtak, és az október végén ott dolgozó ÉVÜ Kft.-s kollégáink továbbra is a termálfürdõben dolgoznak. Ezúton is tisztelettel szeretném megköszönni a termálfürdõben jelenleg és az üzemeltetési idõszakunkban ott dolgozó valamennyi kollégámnak az eredményes munkáját.
• Nem okoz majd gondot az idén váltott bérletek hátralévõ idõszakban történõ használata? – Nem, mert az idén általunk kiadott bérletek érvényességi idejét is az átadás szerinti dátummal állapítottuk meg. • Az átadás mellett kérem, hogy röviden értékelje a termálfürdõ 2010-es évét. – Az idõjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, mind a május, június, valamint az augusztus és szeptember az átlagosnál jóval csapadékosabb volt, sok vendéget távol tartott. A többi hazai fürdõhöz hasonlóan mindez nálunk is megmutatkozott a vendéglétszám csökkenésében. Szerencsére a kemping forgalmán ez nem látszott, ott sikerült megtartani a tavalyi látogatottságot. Az év során a vendégek figyelemmel kísérhették az új termálfürdõ épületének építését és érdeklõdve várják megnyitását. • A kemping mûködtetése változatlanul az ÉVÜ Kft. feladata maradt. Milyen változtatásokat, fejlesztéseket kívánnak a jövõben megtenni? – Az új fürdõ megnyitásáig a kemping vendégeink is a hagyományoknak megfelelõ módon használhatják a termálfürdõt. Az új fürdõépület megnyitását követõen is megállapodást kívánunk kötni az üzemeltetõvel, hogy a kempingbe érkezõ vendégeink továbbra is szabadon vehessék igénybe a szomszédos fürdõt. Szeretnénk a kempingben, a fürdõhöz hasonlóan biztosítani az akadálymentes közlekedést. Terveinkben szerepel a motel és a vizesblokkok felújítása, valamint önálló „apartmanházak” építése. • Ez évtõl a temetõ üzemeltetésében is a változások történtek. A hírek szerint sikerült elõrelépni az évek óta hiányt jelentõ urnasírok ügyében. – 2010-es évben kötött üzemeltetési szerzõdés értelmében az ÉVÜ Kft temetõ üzemeltetési jogai kiterjedtek a sírhelyek megváltására, az ehhez kapcsolódó kegyeleti, gazdasági feladatokkal, kötelezettségekkel együtt. Korábban az épülõ téglakerítés falában alakítottak ki urnasírokat, de ezek elfogytak. A hozzátartozók szorgalmazták a kerítés bõvítése elõtti mielõbbi megoldást. Az õsz végével, a tél közeledtével a kerítésben elhelyezett urnafal építését nem tartottuk megvalósíthatónak, ezért úgy döntöttünk, - melyhez az egyház és az önkormányzat is hozzájárult– hogy önálló urnafalakat alakítunk ki a Vörösmarty utcával párhuzamosan. A tereprendezés, az élõsövényfal és fák ültetése után elkészítettük az elsõ szabadonálló urnafalat, melyet továbbiakkal is folytatunk. Az itt létrejövõ beépítéseknek köszönhetõen ezzel hosszabb távon megoldjuk a kegyeleti igényeket. • Új szerepet kap a hajdani tüdõgondozó épülete. Mire fogják felhasználni? – Az épületet bérlõ KIÚT Tolna Megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. munkanélküli fiatal felnõttek átképzésével, oktatásával foglalkozik. A képzés idõtartama alatt a résztvevõk, elméleti és gyakorlati oktatásban vesznek részt. A célcsoportok közül a kõmûves és épületgépészeti szakemberek gyakorlati képzését az ÉVÜ Kft. biztosítja. A terveink közt szerepel, hogy a gyakorlati képzés ideje alatt önkormányzati tulajdonú épületekkel foglalkozzunk. • Az ÉVÜ Kft. feladata télen a város közterületeink síkosság mentesítése. – A lehetõségeinket figyelembe véve, gépeinkkel, eszközeinkkel felkészülten várjuk a téli idõszakot. A napokban beköszöntött a tél, s a mai ónos esõ miatti védekezés sok feladattal járt. A több területen párhuzamosan indított munkavégzés ellenére, a város teljes területét nem tudjunk azonnal elérni. Kérjük a lakókat, lakóközösségeket, hogy a házuk, lakótömbjük elõtti területen végezzék el a síkosságmentesítést. A mai reggel is idõben megkezdtük az ónos esõ elõtti védekezést. Ennek ellenére egyes szakaszokon a járdák síkossá, veszélyessé váltak. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy ilyen rendkívüli idõjárás esetén, kellõ óvatossággal közlekedjenek és csak szükség esetén induljanak el otthonról.
5
„Majd az új iskolában ... ” mondogattuk évek óta Tamásiban, ha a cserepek hullása miatt nem mertük kiengedni a gyerekeket az udvarra, ha besüvített a szél a kallantyúkkal rögzített ablakokon, ha a tornaszobában szálka szúródott a kisgyerek bõre alá a parkettából, s a tavalyi évben is, amikor négyfelé gyalogoltunk füzet és könyvcsomagokkal órát tartani. Közben bizakodva néztük, mennyit haladt napról napra az építkezés. Már itt vagyunk. A WÜRTZfelirat alatti bejáratnál, az aulában gyülekeznek reggelente a hajdani két iskola felsõsei. Ezek a percek számukra az iskolában töltött idõ legfelhõtlenebb pillanatai: új barátok, büfé, nyüzsgés… Aztán elõkerülnek a kulcsok az „amerikás” szekrényekhez, s az órarend, amelybõl kiderül, melyik teremben is lesz az elsõ óra. A dallamcsengõ hangjára eloszlik a zsivaj a folyosókon. A tágas tantermekben már ott a digitális tábla is a hagyományos mellett, az ablakok, mint egy-egy festményt, keretbe foglalják a város körüli táj részleteit. A felelések, dolgozatok évszázados izgalmait a XXI. századi környezet sem csillapítja, de az ismeretek élményszerûbb megszerzését, mélyítését biztosítja. Az óra végét jelzõ dallamra („dó, mi, szó, dó”) kitódulnak a kamaszok, ellepik a folyosókat, lépcsõházat, udvart, felerõsödik a zsibongás… Majd – iskolás fõvel túl hamar - felcsendül az órakezdést jelzõ Bach-menüett, szavára felkígyózn ak a sor ok a p adl óf û téses termekbe. Az udvaron a testnevelés órára még a fenyvesalji épületbe induló osztályok sorakoznak. „Majd az új tornacsarnokban, ahol egy idõben két osztály is elfér…” reménykednek a testnevelés szakosok, miközben gyorsabb tempóra ösztönzik a csapatot. A feladat addig is ugyanaz. Mert az iskola nem csupán téglafal és berendezések összessége, ha-
nem - Apáczai Csere János szavaival – „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak.” … Elrepült egy negyedév, egy szempillantásnak tûnik. Egyre jobban belakjuk az iskolát, egyre jobban otthon érezzük magunkat benne, egyre több hang, gyerekmunka, tudás, közös élmény, játék, eredmény, tapasztalat köt bennünket egymáshoz. A gyerekek megszokták az új környezetet, a pedagógusok igazi tantestületté váltak, szorgalmas, alkotó munka zajlik mindenhol. Könnyû volt a jót megszokni! Ugyanezt mondhatjuk el a megújult zeneiskoláról is, ami immár mûvészeti iskolává bõvült. A képzõmûvész tanárok sokféle lehetõséget kínáltak, amik közül a tanulók örömmel válogattak. Az új épületben sikerült a délutáni mûvészeti órák helyét egy közös „blokk”-ban elhelyezni. A három teremnek egy változatos eszközöket felsorakoztató szertárat alakítottunk
ki, mely segíti az egyénre szóló alkotói munkákat is. A közösen született, gyönyörû alkotások már az õszi kiállításunk színvonalát is emelték. A csodálatos egyéni és csoportos munkákkal az iskolánk folyosóit, tereit szeretnénk a jövõben vidámmá, széppé tenni. ermészetesen a zene sem szorult háttérbe. A zenemûvészeti ágazaton 5 (zongora, fúvós, gitár, ütõ, magánének) tanszakon folyik a tanítás. A gyerekek élvezik, hogy épületen belül csak „átfutnak” egy folyosón, és máris a zeneiskolában találják magukat. Büszkeségünk a modern hangversenyterem ! Népszerû a mûvészeti iskola a tanulók körében, színjátszó foglalkozásokra is szívesen járnak. Élvezik a fellépéseket, szavalóversenyeket, az egyéni és a csoportos bemutatókat. Pedagógusként is jó tudni, hogy gyerekeink megtalálhatják a számukra megfelelõ elfoglaltságot itt helyben, hiszen bõ választékot kínál új iskolánk. Andokné Fekete Zsuzsanna, Városiné Mátyás Éva, Nyírõné Rill Mária, Csukorné Hegedüs Márta pedagógusok
Adomány a devecserieknek 2010. október 4-e tragédiát hozott a devecseri emberek életébe. A vörösiszap ellepett mindent, ami az útjába került, embert, házat, állatott, nem kímélve senkit és semmit. Devecser városát a vörösiszap-katasztrófa kettészelte, 120 lakatlan, fertõzött ház áll most üresen, az élet nyomait hordozza. A házakat lebontják, a talajt fertõtlenítik, s egy emlékpark lesz a helyén mementóként. A fájdalom, a sebek még frissek, de az új élet megkezdõdött. Lakóparkot építenek a rászorulók részére. A tragédia az egész országot megrendítette, s segítségnyújtásra késztette. Ehhez a segítségnyújtáshoz csatlakozott a Tamási Civil Kerekasztal Egyesület is, amelynek szervezésében november 14-én jótékonysági délutánt, és azt követõen egy jótékonysági bált rendezett a támogatni akaró és érzõ szívû tamási lakosok részére. Nyitott emberekre találtunk, köszönjük a támogatásukat. Az adományt, 526.700 Ft-ot november 24-én személyesen adtuk át az összegyûjtött pénzt Toldi Tamásnak, Devecser polgármesterének, aki köszönetet mondott minden támogatónak. A találkozást követõen bejártuk a vörösiszappal elöntött és azóta már részben megtisztított utcákat, megnéztük a pusztítás után maradt romokat, az elhagyott háza-
kat, kihalt kerteket. A döbbenetes látvány és gyomorszorongató érzés még napok múltán is elõtör bennünk, a szörnyû látványra még sokáig fogunk emlékezni. A szervezõk ezúton is köszönetet mondanak a fellépõknek a remek mûsorokért, a Tamási Városi Mûvelõdési Központ munkatársainak a rendezvény zökkenõmentes lebonyolításáért, a Sprint zenekarnak a
báli muzsikáért, a tamási vállalkozóknak a felajánlott tombolatárgyakért és természetesen minden érzõ szívû, segíteni akaró Tamási és környékbeli lakosnak, akik részt vettek a rendezvényen vagy adományukkal hozzájáru ltak a vörösi szap katasztrófa k árosultjainak megsegítéséhez. Regéczy Antalné Witzl Zsolt
6
TAMÁSI TÁJ
Hírek a Vályiból
Versenyeredményeink
A TISZK rendszer fejlesztését segítõ projektek zárása az SZLTISZK-ben és a Vályiban 2008. július 1-jétõl a Vályi már nem csupán egy intézmény, hanem része egy intézmény együttesnek, a Szent László TISZK-nek. Az évtizedes hagyományokhoz hûen továbbra is megvan a lehetõség a fejlõdésre, noha a keretek újak. Az iskolai humánerõforrás folyamatosan fejlõdik, szakmai mûhelyek alakulnak és mûködnek. A pedagógusok hatékonyabban képesek oktatni, hiszen a TISZK fejlesztését segítõ TÁMOP 2.2.3 pályázat keretében megvalósuló szakmai képzéseken szerzett tudás rögtön a tanítási órák-
jektrendezvényen vettük számba, mi mindennel gyarapodott e támogatásoknak köszönhetõen intézményünk. A Vályiba a TIOP pályázat kapcsán mintegy 134 millió forint értékben kerültek beszerzésre szakmai képzést segítõ korszerû eszközök. A fejlesztések az alábbi szakmai területeket érintették, csak néhány eszközt említve a több százból: - informatika (számítógépek, két új számítógépterem teljes felszerelése, fénymásolók, CISCO hálózati eszközök, szoftverek stb.) - gépészet (szártépõ, eke, Gütt-
2010. december
gépszerelõ tanmûhely lett. Állapota ugyan már akkor is hagyott kívánni valót maga után, de az iskolának a felújításra nem volt anyagi lehetõsége. Most a TIOP beruházás kapcsán megújult, korszerûsödött, tanulóink és oktatóink számára – akik a mostoha körülmények ellenére sorozatosan szép szakmai sikereket értek el a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen - méltó körülményeket biztosítva. Ugyancsak a rendszerváltást követõen került önkormányzati vásárlás útján 1994-ben az iskola tulajdonába a megszûnt Építõipari Szövetkezet Rákóczi utcai épülete, ahogy ma is
A tamási Látássérültek Esélyegyenlõségéért Egyesület városi vers- és prózamondó versenyén elért eredmények:1. helyezés Zareczky Tamara (7.d) felkészítõ: Páliné Rauh Judit. 2. Erdõsi Szabina (7.a) (f: Páliné Rauh Judit), 3. Farkas Bence (7.b) Andokné Fekete Zsuzsanna.
Rajzeredmény Október 13-án a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés Világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázatán Harta Boglárka 4.b osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Felkészítõ nevelõ: Molnárné Németh Erika.
1%
A Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Würtz Ádám Általános Iskola Tehetségért és Képességfejlesztésért Alapítványa (adószámunk: 18852888-1-17) tisztelettel köszöni támogatóinak, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával, 309.136,-Ft-tal támogatta az alapítvány tevékenységét. A befolyt összeget tanulóink versenyeztetésére, jutalmazására, versenyek útiköltségeire fordítottuk.
Óvodai hírek Búcsúzunk Margit nénitõl, óvodánk egykori vezetõjétõl Kersák Jánosné (született Berta Margit) 1936-ban, mint segédóvónõ kezdett dolgozni a tamási óvodában. 1941-tõl vette át az óvoda vezetését, amely a II. világháború alatt is mûködött kis megszakításokkal. Margit néni pedagógiai munkájában fontos szerepet kapott a gyermekek iránti szeretet mellett a természet megismerése.
ba illeszthetõ. A TIOP 3.1.1 keretében megvalósuló beruházásoknak és az eszközbeszerzéseknek köszönhetõen pedig eszközeik a legmodernebb elvárásoknak megfelelõ órai demonstrációt tesznek lehetõvé, legyen szó elméleti vagy gyakorlati képzésrõl. A TISZK rendszer fejlesztésére uniós források álltak rendelkezésre. A Szent László TISZK létrehozását két nyertes pályázat is segítette. A TÁMOP 2.2.3/07/2 „A TISZK rendszer továbbfejlesztése” projekt a szervezetfejlesztést, a pedagógus továbbképzést, a tananyagfejlesztést, a korszerû pedagógiai módszerek bevezetését támogatta. A TIOP 3.1.1/-08/1 pályázatból a „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésre” nyert a TISZK támogatást. 2010. november 22-én az iskola tanszállójában tartott pro-
ler-henger, AWI és CO2 hegesztõk, komplett hegesztõmûhely kialakítása, fúrógép stb.) - építõipar (betonkeverõ, állványzat, rotoros betonsimító, lapvibrátor, önjáró elektromos falfûrészelõ, keverõtartály, vakolatmaró, beton és falcsiszoló gép, magasnyomású szóróberendezés stb.) - környezetvédelem (teljes laborbútorzat, gázkromatográf, elszívó berendezés, robbanásbiztos szekrény, termosztátszekrény, vegyszerek, stb.) - grafika (karos szitaasztal, szitakimosó, szárító állvány, levilágító boksz, présgép, montírasztal, festékek stb.) A Tamási Állami Gazdaság 1991-92-es felszámolása lehetõvé tette, hogy Tamási-Fornádon az önkormányzat megvásárolja és az iskola kezelésébe adja azt a valamikori uradalmi épületet, ami a mezõgazdasági
emlegetjük: a LAKISZ. Ez az épület lehetõséget biztosított gyakorlati képzõhelyek kialakítására, bõvítésére. A LAKISZ épületegyüttesét az évek folyamán pályázati forrásokból több alkalommal sikerült bõvíteni, korszerûsíteni. Az egyre bõvülõ tanmûhelyi bázis szükségessé tette, hogy további szociális blokkok kerüljenek kialakításra (öltözõk, wc-k, zuhanyozók), amelyet az épület tetõterében tudtunk a pályázat támogatásával megvalósítani. Az iskola diákjai és testnevelõi évek óta álmodoztak egy konditeremrõl, ami remélhetõleg kedvet csinál a tanulóknak a testedzéshez, növelve ezzel állóképességüket. A TIOP beruházások kapcsán az iskola udvarában álló rossz állapotú faház felújításával teljesülhetett ez a kívánság is.
Ifjú tehetségek találkoztak Kistérségi Tehetséggondozó Szolgáltató Központ Ifjú tehetségek találkoztak november 24-én a Tamási Mûvelõdési Központban. A Tolna Megyei Önkormányzat SZLTISZK Vályi Péter Szakképzõ Iskolai Tagintézménye az Oktatásért Közalapítvány pályázatát megnyerve Tamási vonzáskörzetében Kistérségi Tehetséggondozó Szolgáltató Központot hozott létre. A Tehetséggondozó Központ fontos feladata, hogy tehetségkutató programokat szervezzen elsõsorban a zene, a képzõmûvészet és a tánc területén. A munka már az elõzõ tanévben megkezdõdött a Vályiban egy kétfordulós rajzverseny szervezésével, melynek a gyõztesei a találkozó színpadán kapták meg az ajándékokat. Ezek a diákok felvételi vizsga nélkül bekerülhetnek a Vályi grafika szakára.
A találkozót Szabó-Bakosné Rosta Margit, a Tamási - Simontornya Kistérségi Társulás ügyvezetõje nyitotta meg. Ezután vette kezdetét az ifjú tehetségek bemutatkozása. A rendezvényt Mayer Marianna, a Kistérségi Tehetséggondozó Szolgáltató Központ vezetõje, a Vályi Péter Szakközépiskolai tagintézmény tanára, a találkozó megálmodója vezette. A kistérség iskolái meghívókat kaptak, hogy a legtehetségesebb gyerekeket küldjék el bemutatkozni. Jelentkeztek is Hõgyészrõl, Iregszemcsérõl, Ozoráról, Páriból, Gyönkrõl, Pincehelyrõl, Simontornyáról, Tamásiból szép számmal, összesen 34 produkcióval. A fellépõket rangos zsûri értékelte. Elnöke Mészöly Katalin Liszt Ferenc-díjas érdemes mûvész operaénekesnõ, a Halhatatlanok Társulatának örökös
tagja volt. Czink Judit és Bori Katalin a verses és táncos produkciókat értékelte. A találkozó elsõdleges célja az volt, hogy egy csokorba szedje és bemutassa a kistérségben folyó tehetséggondozó mûhelyeket, a gyerekek felléphessenek, tapasztalatokat szerezzenek, és nem utolsó sorban a közönséget, egymást szórakoztassák. A szünetben a helyi civil szervezetek és vállalkozók segítségével szendvicsekkel, süteményekkel üdítõ italokkal láttuk vendégül a gyerekeket. Sok igazán tehetséges gyerek mutatkozott be. A fellépõk és a felkészítõ tanárok üdvözölték a kezdeményezést, melyet remélhetõen 2011-ben egy újabb sikeres Ifjú tehetségek találkozója követ majd. Mayer Marianna
Errõl így vallott: „A virág bimbójának a n a p f é n y si m ogatására van szü k sége, hogy gyönyörû virággá nyíljon, a gyermekeknek is simogatásra és szeretetre van szükségük, hogy érzelmük és értelmük rányíljon erre csodálatos világra.” 1 9 7 1 -i g v o l t intézményvezetõ, majd 1974-ben nyugdíjba vonult. Emlékét kegyelettel és szeretettel megõrizzük! Az óvoda nyugdíjas és jelenlegi dolgozói
Gimnáziumi hírek November 26-án befejezõdött az õszi érettségi idõszak. Ketten emelt szinten, nyelvvizsgát érõ eredményt értek el német nyelvbõl, Eicher Evelin 13. b osztályos 80%-ot ért el (60% a jeles alsó határa). Ketten középszinten jeleskedtek, hárman pedig angol nyelvbõl tettek középszintû elõrehozott vizsgát. Közülük Németh Dávid 13. a osztályos 90%-ot ért el. Az OKTV 2. fordulójára bejutott angol nyelvbõl Kocsis Ágnes (13.b), földrajzból Böröczi Belián (12.b) és Susóczki Tamás (12.a). A megyei matematika verseny továbbjutói: Földesi Patrik (13.a), Kolocz Péter (13.b) és Koncz Gergõ (13.a). A Varga Tamás matematika verseny megyei fordulójának résztvevõi: Bori Dániel (8.a), Oszkó Csenge (7.a) és Põcz Annamária (7.a).Német nyelvbõl megyei továbbjutó Fölker Laura, Hohmann Lilla és Szabó Kamilla, valamennyien 7. osztályosok. A Spiel und Gewinn levelezõs verseny 4. fordulóján van már túl a 7. a osztály csapata. A sportban is jeleskedtek diákjaink. A VI. korcsoportos kézilabdás lányok megnyerték a megyei fordulót, s ezzel együtt a területi forduló rendezésének jogát is. Simon Márton (12.b) és Horváth Bence (8.a) súlyemelõk pedig csapatban 5. helyezettek lettek egy lengyelországi nemzetközi tornán. A pincehelyi asztalitenisz versenyen 1. lett Nagy Katalin(8.a), 2. Bõzsöny Bálint és Nagy Dávid. 6. osztályos tanulók. Elindult a színházi szezon is. Ismét nagyon sok diákunk vett bérletet a kaposvári színház elõadásaira. Az elsõ hangversenyre is sor került, 12 osztályunknak van bérlete. December 3-án pedig Mikulás-moziba mentek Pécsre két busszal a gyerekek. A gimnáziumban külön is gyûjtöttek a diákok a vörösiszap-károsultak javára. A befolyt összeget a Nemzeti Kármentesítõ Alap számlájára fizetjük be.
VIII. évfolyam 12. szám
TAMÁSI TÁJ
TAMÁSI VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT
Decemberi program 7090 Tamási, Szabadság u. 50. Telefon/fax: 74/471-105 December 11. 14.00
NYUGDÍJAS EGYESÜLET KARÁCSONYI RENDEZVÉNYE december 14. 13.30
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS hópehely-készítés quilling technikával 2. c. osztály részére december 14. 14.00.
BARANGOLÓ játszóházi foglalkozás 4.a. osztály részére december 14.
ESTHAJNAL NYUGDÍJAS KLUB KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGE december 15. 13.30
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS hópehely-készítés quilling technikával 2. b. osztály részére december 15. 13.30
MESÉL AZ ERDÕ- JÁTSZÓHÁZI FOGLALKOZÁS
Szilveszter 2010.DECEMBER 31-ÉN 20.30 ÓRÁTÓL A TAMÁSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN
SZILVESZTERI BULI 21 ÓRÁTÓL SOMOGYI ANDRÁS A SHOWDER KLUBBÓL ISMERT HUMORISTA MÛSORA ZENE: A BONYHÁDI DYMANIC EGYÜTTES KAPUNYITÁS 19.30 ÓRÁTÓL, BELÉPÕDÍJ: 2.800 FT
Jegyek csak elõvételben válthatók a mûvelõdési központban december 6-tól. Asztalt foglalni csak a belépõdíj befizetésével lehet.
a 3.b. osztálynak december 15. 19.00 Mozi
ÍZEK IMÁK SZERELMEK Színes feliratos amerikai film jegyár: 600 Ft december 16. 14.00
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS – a gimnázium kollégistái részére december 17. 14.00 Gyermek mozi
ÕRZÕK LEGENDÁJA Magyarul beszélõ amerikai-ausztrál animációs film Jegyár: 350 Ft december 18. 15.00
„SZERETET KARÁCSONY” karácsonyváró játszóház December 31-én 20.30 órától a tamási mûvelõdési központban
SZILVESZTERI BULI
Meghívó Advent a Hársfa Szállóban A tamási Hársfa Szálló udvarában 2010. december 12-én vasárnap 14 órától adventi ünnepséget tartunk. Programjaink: 15:30-kor kezdõdõ adventi mûsor- karácsonyi bazár- körhinta- arcfestés- karácsonyi díszek festése Ezenkívül ingyenes forralt bor, gyerek puncs, zsíros kenyér, pogácsa stb. várja az ide látogatókat. Sok szeretettel várunk mindenkit!
21 órától SOMOGYI ANDRÁS a Showder klubból ismert humorista mûsora zene: a bonyhádi DYMANIC zenekar Kapunyitás 19.30 órától Belépõdíj: 2.800 Ft Jegyek csak elõvételben válthatók a Mûvelõdési Központban december 6-tól. Asztalt foglalni csak a belépõdíj befizetésével lehet. 2010. december 31-én 23 órától
SZILVESZTERI VIGALOM Vidám óév búcsúztató a Kossuth téri tábortûznél jósnõvel, forralt borral, pezsgõzéssel, a Lángvirág tûzszínház mûsorával. Az óévet elégeti Ribányi József polgármester. Tûzijátékkal köszöntjük az új évet
Kiállítások December 8-tól december 24-ig a Tamási Galériában (Tamási, Szabadság u. 29/A, Kultúrák Háza, a volt Bíróság udvarán)
RONGYHEGESZTÕK FOLTVARRÓ CSOPORT kiállítása válogatás az elmúlt évek munkáiból Megnyitó: 2010. december 8. 16.30 óra Megnyitja: Márkus Regina az SZLTISZK Vályi Péter Szakképzõ Iskolai Tagintézmény tanára Megtekinthetõ naponta 14-18 óráig. Hétfõ szünnap. December 13-tól december 20-ig a Mûvelõdési Központban
„KARÁCSONY FÉNYEI” pályázat kiállítása Eredményhirdetés december 18-án, a „Szeretet Karácsony” játszóház keretében Megtekinthetõ az intézmény nyitva tartási idejében.
7
Bajnokok elismerése Az országos versenyeken kimagasló sikereket, eredményeket elért sportolóknak és felkészítõiknek adott át pénzjutalmat és oklevelet Ribányi József polgármester október 25-én a Városháza dísztermében. A jutalmazottak: Hetényi György, Kustán Szilveszter, Savanyú Péter (fotón), Katona Bálint, Kolocz Lilla, Tislér Krisztián, Varga Péter versenyzõk, Bachmann Béla, Uhrin János, Lacza András edzõk.
A Koppány SE eredményei November 6-án Pécsett rendezték a Viczay Alajos Országos Emlékversenyt, ahol 69 kilógrammos súlycsoportban Bachmann Béla felnõtt korcsoportban elsõ helyen végzett 162 kilógrammos összteljesítménnyel. A 41. Mûegyetem Kupa következett november 13-án, ahol egy-egy junior- ifúsági és négy serdülõ elsõséget értek el versenyzõink. Serdülõ korcsoport 45 kilós súlycsoportban Borbély Gergõ elsõ 96 kilós teljesítménnyel, 56 kilóban Sárvári Viktor elsõ 135 kilós teljesítménnyel, 62 kilóban Orsós István elsõ 155 kilós teljesítménnyel, 69 kilóban Molnár Máté elsõ 140 kilogrammos összteljesítménnyel. Ifjúsági korcsoportban Szûcs Dávid a +94 kilogrammos súlycsoportban végzett az elsõ helyen 200 kilós összteljesítménnyel. Junior korcsoport +105 kilgorammos súlycsoportban Lendvai Szilárd elsõ 165 kilógrammos összteljesítménnyel. November 19-20-án Tatabányán rendezték meg az idei Férfi és Nõi Felnõtt Egyéni Országos Bajnokság küzdelmeit. Hetényi György 56 kilóban indult és a IV. helyen végzett, Mizov Márton 77 kilógrammos súlycsoportban a VI. helyezést érte el.
Tar Alexandra junior országos bajnok A Dunántúl egyik kis városában, Kisbéren rendezték az idei férfi és nõi súlyemelõ utánpótlás országos bajnokság küzdelmeit. Bachmann Béla edzõ így összegezte a tamási eredményeket. – Örömmel tölt el, hogy kisvárosunk sportolói ilyen jó eredményeket értek el. Többen is egyéni csúcsot javítva, jól teljesítettek és dobogós helyen végeztek. Minden eredménynek nagyon örülünk, mert ezek a fiatalok a saját fizikai határait feszegetik, az eredmények mutatják, hogy ezt egyre nagyobb sikerrel teszik. Tar Alexandra Országos Bajnok junior korcsoport 58 kilógrammos súlycsoportjában 77 (32; 45) kilós teljesítménnyel. Hetényi György ezüstérmes ifjúsági 56 kilógrammos súlycso-
Tamási Hársfa u 20. ( Termál fürdõ utcájában, a Relax fölött) Tel: 06 74/472-775
Anyakönyv Októberben születtek: Lukács Bálint Szakács Bende Védónõk
Novemberben házasságot kötöttek: Kárpáti Erika Melinda Hideg Róbert Sok boldogságot az ifjú párnak! Novemberben elhunytak: Lehr Jánosné Grósz Magdolna Siklós István Májer lajosné Németh Julianna Baranyai Antalné Görcsi Ilona Ignácz Imre Részvétünk az elhunytak hozzátartozóinak! Bencze Gyöngyi anyakönyvvezetõ
portban 155 (70; 85) kilóval. Sárvári Viktor bronzérmes serdülõ 56 kilóban 127 (55, 72) kilós teljesítménnyel, Szûcs Dávid ugyancsak bronzérmes ifjúsági korcsoport +94 kilógrammos súlycsoportban 195 (90; 105) kg-os teljesítménnyel. Legalább olyan értékes Molnár Máté hetedik helyezése serdülõ 69 kilóban 127 (57; 70). Orsós István 56-ból kényszerült 62 kg-ba és egyéni csúccsal nyolcadik helyen végzett 147 (67; 80) kilógrammos teljesítménnyel. Volt olyan is, akinek a kudarc nehéz terhét kellett elviselni, Borbély Gergõ kiesett a versenyen.” Úgy tartjuk, hogy a sport megtanít a kitartásra, a becsületes küzdelemre, mert aki megtanul küzdeni, az életben is megállja a helyét és képes a fair play szellemében élni. A Koppány Sportegyesület szeretné megköszönni a segítõknek, támogatóknak az erkölcsi és anyagi segítséget, amivel nagy mértékben támogatták sportolóinkat. Támogatóink: Pech Tibor, a Pataki Autó, Hirt Ferenc és a Hirt Autó Kft., valamint a Tamási Önkormányzat.
8
TAMÁSI TÁJ
2010. november
Azinfluenzaveszélyeslehet Aktuális információk az idei influenza helyzetrõl Az ÁNTSZ által mûködtetett figyelõszolgálatban résztvevõ orvosok 45. heti jelentése alapján a Dél-dunántúli Régióban a betegforgalom a 44. heti négynapos adatgyûjtéssel összevetve csak 8%-kal emelkedett.
TAMÁSI RÁDIÓ TAMÁSI FM 101.9 Mhz
BONYHÁD FM 92.8 Mhz Hirdessen 2010-ben is hangsebességgel a Tamási Rádióban korrekt és változatlan árakon! A Tamási Rádió már 7. éve megbízható és jó hallgatottsági mutatókkal mûködik. Adásunk 2 frekvencián Tamásiban a 101.9 és Bonyhádon a 92.8 hallható! Így közel 60.000 ezer em-
bert érünk el egyidejûleg.
Az Egészségügyi Világszervezet 2010. augusztus 10-én bejelentette, hogy a világjárványt követõ idõszakba léptünk. A járványveszély ma jóval kisebb, mint egy évvel ezelõtt volt. Az új influenza vírus 2009-ben bebizonyította, hogy képes gyorsan terjedni - nemcsak télen, hanem õsszel vagy akár nyáron is - és képes súlyos megbetegedéseket okozni nemcsak a kockázati csoportokban, hanem az egyébként fiatal, egészséges felnõttekben és gyermekekben is. A 2010-2011-es szezonban a H1N1 vírus cirkulációja mellett számítani kell egyéb szezonális influenzavírusok (H3N2, B) jelenlétére is, melyek leginkább a kockázati csoportba tartozók – idõsek, krónikus betegek – számára jelenthetnek veszélyt. Szeretnénk, hogy mindazok, akiknek ajánljuk az oltást, kérjék azt háziorvosuktól saját egészségük védelmében. A védõoltások beadásának ideális az õsz, még mielõtt az influenza vírusok erõsebb cirkulációja beindulna. Tavaly két oltást javasolt az ÁNTSZ: az egyik a szezonális influenza ellen védett (Fluval AB), a másik a pandémiát okozó H1N1 ellen (Fluval P). Erre azért volt szükség, mert a H1N1 azt követõen terjedt el a világban, hogy a szezonális influenzaoltás gyártása befejezõdött. Az idén valamennyi influenza elleni oltóanyag – beleértve a szezonális influenza elleni háromkomponensû vakcinát – tartalmazza a 2009-es H1N1 vírust is. Többféle oltóanyagot is biztosítunk térítésmentesen a célcsoportok számára. Az idei influenzaszezonban bárki számára ingyenesen elérhetõ a Fluval P vakcina, melyet mindenki a háziorvosától igényelhet. Novembertõl már a háromkomponensû oltás is elérhetõ, amelyet a krónikus betegeknek, és 65 éves kor fölött mindenkinek javasolunk. A kockázati csoportba tartozó 3 éven aluli gyermekek számára külön oltóanyagot biztosítunk. Az oltások elölt vírust tartalmaznak, biztonságosak és hatásosak. A védõoltások mellett további óvintézkedéseket is javasolunk: gyakori kézmosással, zsúfolt helyek és influenzás betegekkel való érintkezés elkerülésével mindannyian tovább csökkenthetjük kockázatunkat. A témában érdeklõdõk további információkhoz juthatnak az alábbi honlapokon: Egészségügyi Minisztérium, Budapest: www.eum.hu, Országos Tiszti Fõorvosi Hivatal, Budapest: www.antsz.hu , Országos Epidemiológiai Központ, Budapest: www.oek.hu Európai Betegségmegelõzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), Stockholm: www.ecdc.europa.eu , Egészségügyi Világszervezet: www.who.int
2010. december 15-tõl - december 31-ig Coop Akció , a Kop-Ka Zrt. valamennyi élelmiszer üzletében! Fogy. ár Egységár COOP haltörzs 1 kg gyf. 749,- Ft/kg Tolle szel.trappista sajt 125 g 279,- Ft/db 2232,- Ft/kg Gyulai fóliás virsli 180 g 229,- Ft/db 1272,22 Ft/kg Mizo boci tég.túró 250 g 249,- Ft/db 996,- Ft/kg Gyerm.cérnácska 8.toj. 250 g 199,- Ft/db 796,- Ft/kg Pepsi-Ccola 2,5 l pet 279,- Ft/db 111,60Ft/l Pickwick zöld tea variációk20*2,5g 319,- Ft/db 7975,- Ft/kg Omnia örölt kávé 250 g 599,- Ft/db 2396,- Ft/kg Tchibo Family örölt 250 g 439,- Ft/db 1756,- Ft/kg Milka törtmogyorós 100 g 249,- Ft/ db 2490,- Ft/kg Coca-cola 2,5 l pet 269,- Ft/ db 107,60 Ft/l Coca Lift 2,5 l pet 139,- Ft/db 55,6 Ft/l Naturaqua ásványvíz 1,5 l pet 89,- Ft/db 59,33 Ft/l És még több száz terméket kínálunk akciós áron „Amíg a készlet tart”
06-20-481-48-65.
Minden kedves vásárlónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Esztendõt kíván a Kop-Ka Zrt. vezetõsége és dolgozói
E-mail:
2010. december 12-tõl változik A hamarosan életbe lépõ új menetrend különlegessége, hogy Pincehelyen is megállnak a IC vonatok. Ennek köszönhetõen 15-20 perccel rövidül a Pincehely-Budapest, illeve a Pincehely-Pécs menetidõ. Pincehely 03.02 04.59 06.32 06.59 08.32 08.59 10.32 10.59 12.32 12.59 14.32 14.59 16.32 16.59 17.23 18.32 18.59 20.32 20.59
Budapest 05.00 Déli pu. 06.40 Déli pu. 08.05 Déli pu. 08.40 Déli pu. 10.05 Déli p0u. 11.00 Déli pu. 12.05 Déli pu. 13.00 Déli pu. 14.05 Déli pu. 14.40 Déli pu. 16.05 Déli pu. 16.40 Déli pu. 18.05 Déli pu. 19.00 Déli pu. 19.15 Déli pu. 20.05 Déli pu. 20.40 Déli pu. 22.05 Déli pu. 23.00 Déli pu.
Budapest Pincehely 05.01 Déli pu. 06.57 05.56 Déli pu. 07.21 07.16 Déli pu. 08.57 07.56 Déli pu. 09.21 09.01 Déli pu. 10.57 09.56 Déli pu. 11.21 11.01 Déli pu. 12.57 11.56 Déli pu. 13.21 12.41 Déli pu. 14.21 13.16 Déli pu. 14.57 13.56 Déli pu. 15.21 15.16 Déli pu. 16.57 15.56 Déli pu. 17.21 17.16 Déli pu. 18.57 17.56 Déli pu. 19.21 19.16 Déli pu. 20.57 19.56 Déli pu. 21.21
Átszállás Pusztasz. Pusztasz. Pusztasz. Pusztasz.
Vonatnem személy sebes Baranya IC sebes Tenkes IC személy-személy Tettye IC személy-személy Misina IC sebes Mecsek IC sebes Dráva IC személy-személy Kapos IC (vasár.) Sopianae IC sebes Zengõ IC személy-személy
Átszállás Pusztasz. Pusztasz. Pusztasz. -
Vonatnem szem.-szem. Baranya IC sebes Tenkes IC személy-személy Dráva IC személy-személy Tettye IC gyors (péntek) sebes Misina IC sebes Mecsek IC sebes Sopianae IC sebes Zengõ IC
Jóval Jobban Jár!
KEDVEZMÉNYES AJÁNLATUNK
Napi sugárzás 3 szori elhangzással: 1.600,-Ft + ÁFA. 10 nap, napi 2 szeri elhangzással: 12.000,-Ft + ÁFA. HIRDETÉS, REKLÁM:
2011-es vasúti menetrend
Szerkesztõség:
Balassa Zoltán, Miskolczi Zoltánné, Örményi János, Sógorka Péter, Szántó Zoltán, Varga-Pintér Rudolf Felelõs szerkesztõ:
Örményi János 7090 Tamási, Szabadság u. 52. E–mail:
[email protected] Felelõs kiadó:
Ribányi József 7090 Tamási, Szabadság u. 46. Telefon: 74/ 570–800 Kiadja: King Company Kft. 7174 Kéty, Hegedûs Gy u. 256. Nyomda: KC Press 7090 Tamási, Vágóhíd u. 1. ISSN 0865-218X