EME BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
201
BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL HORVÁTH IRINGÓ
A
z elmúlt évek folyamán sikeres kezdeményezések indultak veszendő értékeink feltérképezésére. Lassan sorra kerülnek, az épületek után, egyházi ingóságaink is, amelyeknek egyes típusai napjainkra csaknem a feledés homályába merültek. Ebbe a munkába kapcsolódtam be évekkel ezelőtt, kutatási területemet a régi erdélyi református textíliák képezik. Több Maros menti településen megfordulva találkoztam báró Wesselényi Kata adományaival, amelyek többsége hímzett kendő és terítő. Számukra és változatosságukra való tekintettel döntöttem úgy, hogy egy tanulmányban összefoglalom legfontosabb jellemzőiket. Palotay Gertrúd, az erdélyi textíliák legavatottabb kutatóinak egyike 1942-ben közzétett tanulmányában az alábbi „helyzetjelentést" fogalmazta meg: „A magyar református egyház úrasztali terítőinek ismertetésére, történetük vázolására elsősorban arra lenne szükség, hogy valamennyi egyházközség emlékeit ismerjük. Ma, sajnos, még csak hozzávetőleg sem tudjuk, nem ismerjük sem a terítők számát, sem mivoltukat, csak sejtjük látatlanban, hogy mi minden lappang még fölfedezetlenül főként kicsiny falusi eklézsiák ládáiban. A legtöbb egyháznak még mai napig sincsen megbízható leírással készített leltára ingó műemlékeiről: ezért nem meglepő, hogy sok becses darab került magánkézre vagy néha-néha múzeumokba, különösen a használatra már kevéssé alkalmas, »meglengetegült« kendők közül, vagy hogy a szakadozottak, mint értéktelen ócskaságok, kiselejteződtek, s a magyar református múlt ismeretének, de az egyetemes magyar művelődéstörténetnek is örök kárára elpusztultak. Egyfelől tehát meg kell állapítanunk, hogy régi és becses úrasztali terítők után kutatva a valamikori gazdagságnak már csak romjai között járunk, másfelől, hogy annak a gazdag és becses anyagnak, amellyel még ma is rendelkezünk, csupán töredékrészét ismerjük, mert még e maradéknak sem történt meg sem tudományos feldolgozása, sem ismertetése, de még egyszerű számbavétele vagy lajstromozása sem." 1 A helyzet napjainkig nem sokban változott. Igaz, azóta több olyan munka is napvilágot látott, amely az egyházi textíliákkal foglalkozik, de valamennyi csak a magyarországi gyűjteményekben szereplő darabokat ismerteti. Ilyen például a Takács Béla által írt, 1983-ban megjelent Református templomaink úrasztali térítői, amely elsősorban a debreceni, sárospataki, pápai és kecskeméti múzeum anyagát dolgozta fel, valamint az Iparművészeti Múzeum kiállítása mellé szerkesztett katalógus, amely László Emőke bevezető tanulmányait tartalmazza.2 Ezzel szemben a magyarországinál jóval gazdagabb erdélyi emlékanyag esetében Palotay Gertrúd tanulmányai és Debreczeni László inventarizáló munkásságán kívül napjainkig hiányoznak még a legalapvetőbb publikációk is. Valamennyi szerző felhívja a figyelmet az úrihímzés egyediségére. Ezek nagy gonddal készültek, ám anyaguk gyakori károsodásának köszönhetően fokozott figyelmet igényelnek. A tanulmányban szereplő textíliák többségével terepbejárásaim során találkoztam. Ezekre a kiszállásokra legtöbb esetben úgy került sor, hogy előzetesen már szóbeli vagy írásos forrásom volt arra nézve, hogy báró Wesselényi Kata által adományozott tárgyak találhatók a református gyülekezet
1
PALOTAY 1 9 4 2 , 2 8 9 .
2
LÁSZLÓ 2 0 0 1 .
202
EME
HORVATH IRINGÓ
tulajdonában.3 A helyszínek többségén további 17. és 18. századi darabok mellett előkerültek a várt terítők, kendők is. A kivitelezés minősége mellett a textíliák állapota jónak tekinthető. Azt azonban előre kell bocsátanom, hogy ez az anyag korántsem számítható teljesnek. Forrásaink - mint Debreczeni László rajzai, illetve egy 19. századi Szatmár környéki egyházmegyei összeírás 4 - arra utalnak, hogy még kerülhetnek elő hasonló darabok. A textíliákkal való foglalkozás már önmagában is elhanyagoltabb területét képezi a művészettörténetnek, kutatásuk is jobbára csak gyűjteményi szinten valósult meg. A magyar szakirodalom erre az anyagra támaszkodik, akár a Palotay Gertrúd, Takács Béla vagy a László Emőke által publikált írásokat vesszük figyelembe. Helyszíni kutatásnak egyedül a Debreczeni László munkáját tekinthetjük, amelyet az Erdélyi Református Püspökség felkérésére végzett 1928 és 1937 között. Ez a „felmérés" valamennyi ingatlanra és ingóságra kiterjedt, talán egy képes vizitációnak is nevezhetnénk. Számomra is ez az anyag nyújtotta a legtöbb információt arra nézve, hogy milyen területen kereshetném a báró Wesselényi Kata által adományozott további térítőkét. Míg a Lorántfly Zsuzsanna vagy Árva Bethlen Kata által készített terítőknek viszonylag bő irodalma van, addig érdemben senki nem foglalkozott a báró Wesselényi Kata által adományozott darabokkal. E terítők néhány darabjának részletesebb ismertetésével Palotay Gertrúdnál találkozunk. A szakirodalom tanulmányozása során, majd a levéltári kutatásoknak köszönhetően sikerült tudomást szerezni a Marosvásárhelyen, Kibéden, Erdőszentgyörgyön, Hagymásbodonban és Uzdiszentpéteren fennmaradt textíliákról. A helyszíneket felkeresve egy-egy adatlap és fényképes dokumentáció összeállítása volt a cél, amely részben meg is valósult a kutatás során. A gyülekezetek hiányos nyilvántartása nehezítette a tárgyak azonosítását.5 Báró Wesselényi Kata és adományai Wesselényi Kata (1735-1788), Wesselényi Ferenc és Rhédei Zsuzsanna lánya 1751-ben ment férjhez Rhédei Zsigmondhoz (1722-1758). Fiatalon, 23 esztendős korában maradt özvegyen, majd pár év múlva elvesztette egyetlen gyermekét, a 15 esztendős Ferencet. A kortársak szépségét, rendkívüli bölcsességét emlegetik. Férje halála után maga igazgatta a családi birtokokat. Jó szervezőkészségéről, gazdasági rátermettségéről vallanak az általa megrendelt marosvásárhelyi és malomfalvi építkezések. Marosvásárhelyen a ma Teleki Tékaként ismert épület régebbi szárnyát alakíttatta át, amint címere és monogramja az egyik ajtókereten tanúsítja. Malomfalván már egy jóval nagyobb kőtábla emlékeztet az átalakításokra.6 Műveltségére utalnak a marosvásárhelyi Teleki Tékában fennmaradt könyvei és kéziratai, amelyeket unokahúga, iktári gróf Bethlen Zsuzsanna örökölt tőle.7 Gazdag egyházpártoló tevékenységének adják tanújelét az Erdőszentgyörgyön, Bánffyhunyadon faragtatott kő szószékek8, valamint a ránk maradt klenódiumok - kupák, kannák, textíliák. „Wesselényi Kata számos, ma még jórészt fel sem tárt hímzései, amelyek különösen erdélyi templomokban maradtak fenn, sok esetben hasonló értékűek. Föltárásukra jó útmutató, hogy ott látjuk - sokszor a virágba illesztve, mint az itt bemutatott marosvásárhelyi terítőn is - a Wesselényiek címerképét, a hableányt."9 ' A sáromberki anyag képezi a tanulmány alapját, ugyanis, amint majd látni fogjuk, a motívumok nagy része ismétlődik a különböző településeken térítői esetében. 4
SZATMÁRI 2 0 0 6 .
5
Sáromberke kivételesnek számít, itt ugy anis részletes leírást tartalmaz egy 1959-ben összeállított leltár.
6
KELEMEN 1977. DEÉ NAGY 1 9 9 7 .
7 8 9
B . MURADIN 1994. PALOTAY 1 9 4 2 , 2 9 0 - 2 9 1 .
BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
EME
203
Báró Wesselényi Kata nevét vagy monogramját eddig összesen 29 terítőn azonosíthattuk. Ezek a textíliák különböző településeken találhatóak, és a tanulmányozott források arra mutatnak, hogy a darabok többsége eredetileg is ezekre a helyekre készült. E települések a mai Maros megye területén, egyházi szerveződés szempontjából eltérő egyházmegyékben találhatók: Erdőszentgyörgy (4 darab), Hagymásbodon (3 darab), Kibéd (3 darab), Marosvásárhely (4 darab), Sáromberke (11 darab) és Uzdiszentpéter (4 darab). 10 Egyes helyszínekhez, mint lakóhelyeihez, Erdőszentgyörgyhöz, Marosvásárhelyhez közvetlenül kötődött az adományozó, mások pedig - Sáromberke, Uzdiszentpéter - mint a Teleki család birtokai részesültek adományaiban. Báró Wesselényi Kata ugyanis a hetvenes években Sáromberkén lakó gróf Teleki Sámuel feleségének, Bethlen Zsuzsannának volt a nagynénje.11 Kedvelt unokahúga lett az örököse, s ennek köszönhető, hogy a Teleki-birtokok református egyházközségeit is adományban részesítette. Wesselényi Kata textíliái A textíliák már a kezdeti időktől meghatározó szerepet játszottak a templomokban. Ezt bizonyítja a ránk maradt gazdag és változatos textilanyag is a reformációt megelőző korszakokból. A reformáció lényegesen megváltoztatta a protestáns templomok berendezését. Eltűntek a díszes oltárok, stallumok, éneklőpultok, és az új liturgiának megfelelően egyetlen központi elem maradt, éspedig az úrasztala. Erre kerülnek a díszes klenódiumok - kelyhek, kannák, tányérok - és természetesen köztük a terítők és kendők, amelyeket ugyancsak igyekeztek minél gazdagabban díszíteni. Az úrasztali terítők műfaja a 16. századtól napjainkig él. A 16-18. században készült darabok díszítésében egyaránt fellelhetők nyugati és keleti stílusjegyek, motívumok. Ezeknek az elemeknek a sajátos ötvözésében rejlik az a formanyelv, amit ma magyar stílusként emlegetünk.12 Ezeknek a terítőknek egy csoportja az ún. úrihímzések nevet viseli. Ez az elnevezés nem csak az egyházi darabokra vonatkozik, hanem kiterjed a világi munkákra is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a viselet és a háztartás vászonneműinek díszítésén is ugyanaz a reneszánsz ornamentika jelentkezik. Az úrasztali terítők különleges csoportját alkotják a magyar hímzéseknek, ennek ellenére a művészettörténészek figyelme csak az 1930-1940-es évek óta fordult az „úrihímzések" irányába. A modern elnevezés eredetére nézve Lovag Zsuzsa az Iparművészeti Múzeum Katalógusához írt bevezetőjét idézném: „A félreismerhetetlenül önálló mintakincset hordozó textíliákat először az Iparművészeti Múzeum 1918-ban rendezett magyar hímzéskiállításának katalógusában nevezték úrihímzésnek, a - sajnos lefordíthatatlan - elnevezés hamarosan elterjedt a hazai szakirodalomban. A név és a hímzések eredetére utal, a nemesi kastélyokra és udvarházakra, ahol a ház úri asszonyai és leányai vagy általuk felfogadott hímzőasszonyok készítették ezeket a színpompás kézimunkákat. Egyúttal meg is különbözteti a többi, hivatásos mesterek által készített és a népművészet körében kialakult mintakincstől."13 A református templomok esetében leggyakrabban az úrvacsorai kendőkön, az úrasztali térítőkön, szószékek és éneklőpultok takaróin fordulnak elő hímzett díszítések. 10
Az ismétlések elkerülése végett esett döntésünk a textíliák motívumkincsük szerinti részletesebb bemutatására. Az azonosítás érdekében valamennyi település esetében az aktuális leltár számozását követtük. Ennek köszönhetően például Sáromberkén az 1959-ben, Marosvásárhelyen az 1971-ben készült gyülekezeti leltár számozása szerepel. 11 Wesselényi Kata Bethlen Zsuzsanna anyjának, iktári Bethlen Domokosné Wesselényi Máriának volt a testvére. Lásd DEÉ NAGY 1997, 45-46. 12
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 7 .
13
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 7 .
204
EME
HORVATH IRINGÓ
A keszkenőknek és terítőknek világi szerepük is volt. Már Palotay Gertrúd is felhívta arra a figyelmet, hogy a felhasznált anyagot, technikákat és motívumkincset tekintve nem beszélhetünk lényeges különbségekről a különböző szerepet betöltő textíliák között.14 Az általam tanulmányozott textíliák, kivétel nélkül, református egyházközségek tulajdonát képezik. Egyaránt találunk közöttük úrvacsorai kendőket és úrasztali térítőkét. A kendők széleinek mérete általában 70 és 90 cm között volt, anyaguk finom szövésű len- vagy pamutvászon, amelyeket a leltárak különböző megnevezéssel illetnek: batiszt, gyolcs, patyolat, esetleg cinadof. Az általam vizsgált leltári leírásokban viszont csak a gyolcs és patyolat jelzőkkel találkoztam. „Keszkenőink többsége azonban skófiummal, arany- és ezüstfonallal és selyemmel hímzett" - állapítja meg László Emőke15, és ezt érvényesnek kell tekintenünk a következőkben bemutatandó tárgyak esetében is. Később így jellemzi a kendők általános díszítését: „A négyzetes formájú, kisebb-nagyobb keszkenők hímzése szegletesen, tehát az oldalak mentén körben helyezkedett el, de többségüket a sarkokba és néha az oldalak közepére hímzett minta jellemzi." 16 Megfigyelhetjük a tanulmányozott daraboknál, hogy valóban a sarkokra helyezett hangsúlyos minta jelenik meg csaknem valamennyi esetben. Amíg a keszkenők többsége hasonló méretű, a terítők vagy abroszok mérete rendszerint az asztal nagyságától függött. A nagyobb abroszokat két vagy három szélből szabták, a széleket sima vagy díszvarrással illesztették össze. Hímzéssel a terítők oldalát díszítették, vagy különböző kisebb motívumok találhatóak szórtan a felületen. A terítők egy másik fajtája táblásán kialakított felületet mutat, ilyen példát is találunk a báró Wesselényi Kata által adományozott terítők között. A műfaj ismerői kitérnek arra, hogy az egyházi textíliák gyakran a világi használatból kerültek adományként a templomokba. Erre az egyik leggyakrabban említett példa a fogarasi (eredetileg talán olthévízi) úrasztali terítő, amelyet Árva Bethlen Kata adományozott, és amelyet saját menyasszonyi szoknyájából készített.17 Ugyanakkor gyűjteményekben több olyan keszkenő is található, amelynek felirata is jelzi, hogy korábban eljegyzési ajándék volt. Az általunk ismertetett munkák közül viszont egyik sem tartozik ebbe a csoportba. Bár egyes darabok esetében - mint például a sáromberki A/8, lelt. számot viselő darab (2. tábla / 4) - felmerül a kérdés, hogy milyen szerepe lehetett az átalakított terítőnek. Ugyanakkor az adományozó neve és az adományozás évszáma mellett valamennyi hímzésnél megjelenik funkciója is, miszerint az úrasztalára adományozták őket. Nagy segítséget jelent az azonos fonallal és azonos pontossággal hímzett felirat, ugyanis ennek köszönhetően datálhatjuk a textília készítését is az adományozás körüli időpontra. A fentebb említett terítő esetében a felirat anyaga kék selyem, míg a hímzett részeket csupán aranyozott skófiummal készítették, ezért jogos a kérdés, hogy valóban azonos időben készültek-e a különböző részek. A kimondottan egyházi használatra készült kendők egy másik jellemző vonását a következőképpen fogalmazza meg László Emőke: „A 17. század végén és a 18. században az egyházaknak varrott vagy varratott úrvacsora kendőket az adományozó feliraton kívül csak a szegélyük különbözteti meg a más célokra készült kendőktől. Szélüket arany- és ezüstfonalból sodort zsinór szegi, melyből a sarkokban és az oldalak közepén kis hurkokat képeztek. [...] Ezek a hurkok nem szolgálhattak díszként, hiszen alig vehetők észre, valószínűleg valamilyen liturgikus vagy praktikus okból készülhettek."18 Ilyen keszkenőt is találunk az általunk ismertetett textíliák között, Marosvásárhelyen (213. lelt. szám - 6. tábla / 4).
14
PALOTAY 1 9 4 2 , 2 9 1 .
15
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 1 1 .
16
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 1 3 .
17
PALOTAY 1 9 4 0 , 1 4 .
18
PALOTAY 1 9 4 0 , 1 6 .
BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
EME 205
A hímzésre használt vásznak valószínűleg kivétel nélkül külföldről származtak, bár különböző leltárak tanúsítják, hogy itthon is változatos anyagokat szőttek. Leggyakoribbak a len-, kender- és pamutvásznak, a selyem használatára az egyházi textíliák esetében csak a 18. századtól vannak példák. Az egyszerű alapra - rendszerint gyolcs, vászon vagy ritkábban selyem - kerültek a rendszerint selyemmel hímzett motívumok. A selyemfonál, akárcsak az alapanyag, nagy valószínűséggel szintén külföldi áru volt. Elsősorban Bécsből és a felvidéki városokból vásárolták, ám a hódoltság ideje alatt a keleti áruk részesültek előnyben, főleg a görög kereskedőktől származó selyem- és fémfonalakról, valamint skófiumról tudunk. A fémfonalak közül a skófium volt a legértékesebb, amelyet ezüstből vagy aranyozott ezüstből húztak. Nagyrészt Törökországból szállították, bár tudomásunk van arról, hogy a 18. század elejétől Bártfán is működött skóflumhúzó műhely. A változatos alapanyagok mellett megállapíthatjuk, hogy a 16. századtól ismert és használt hímzésmódok szinte minden fajtája képviselve van az úrasztali térítőkön is, és mindemellett „motívumgazdagságról, tökéletes stílusérzékről és nem utolsósorban magasfokú technikai készségről tanúskodnak ezek a textíliák".19 A magyar hímzések többsége lapos öltés, amelynek V. Ember Mária kb. huszonötféle variációját számolta meg. Ezek közül a dolgozatban megjelenő textíliák többsége kétoldalas lapos öltéssel és hamis lapos öltéssel készült. László Emőke a lapos öltésekkel kapcsolatosan megfigyelte, hogy „a magyar úrihímzések mintázott lapos öltése a spanyol szövetek hatására alakult ki".20 A virágok szára, az indák viszont már leggyakrabban száröltéssel készültek, ám egyes terítők esetében láncöltést alkalmaztak ezeknek az elemeknek a megformálásában. Az ezüst- és aranyozott ezüstfonalakat rendszerint selyemmel, mintásán rögzítették. Esetünkben egy ilyen módon készített terítővel találkozunk, Sáromberkén (A/8, lelt. szám - 2 . tábla / 4). A textíliák csoportosítása több problémát is felvet. A bizonytalan meghatározások miatt el kell vetnünk a kor szerinti vagy területi osztályozásokat. így egyedül az ornamentika szerint való rendszerezés tűnik megvalósíthatónak. Ehhez az Iparművészeti Múzeum 2001-ben kiadott Katalógusának szerkezetét vettem alapul, ám csak azokat az egységeket említem, amelyek közé a bemutatott textíliák is besorolhatók. Geometrikusán stilizált mintával egy esetben találkozunk, Hagymásbodonban, a 31. lelt számú terítőn (7. tábla / 4). Ugyancsak egy térítőnél - Sáromberke, A/8, lelt. szám (2. tábla / 3) -beszélhetünk különálló szimmetrikus virágbokorról, viszont ezen a hímzés egy másik motívummal is kiegészül, amely már szórtan jelentkezik a felületen. Két motívumot sorolhatunk a csigavonalasan kunkorodó indákból építkező csoportba (Sáromberke, A/7, és A/14, lelt. szám - 2. tábla / 2. és 3. tábla / 3). A legtöbb textílián viszont aszimmetrikus különálló virágtövekről beszélhetünk: Sáromberke, A/23, lelt. szám (4. tábla / 4) vagy Marosvásárhely, 213. lelt. szám (6. tábla / 4.) stb. A magyar hímzéseken az egyik legszebb reneszánsz eredetű motívum a szimmetrikusan megkomponált virágbokor vagy virágtő. Jellegzetessége, hogy mindig páratlan számú virágból áll, ez a nyugat-európai hatásnak tudható be, amely nem szűnt meg a hódoltság idején sem. Állhat különkülön egy-egy kendő, terítő sarkában vagy egymás mellé sorakozva a szegélyhímzéseken. Ez utóbbira találunk példát a sáromberki terítők között (A/8, lelt. szám - 2. tábla / 4). Megfigyelhetjük, hogy a 18. század második felére ezek a csokrok fellazulnak, virágaik főként kontúrvonalakkal és csak kevés kitöltő öltéssel vannak hímezve, indáikat gyakran csak vékony vonalakkal ábrázolják. Ez viszont nem érvényes a fenn említett térítőnél. Viszont a mellette látható virágelemek már egy lazultabb rendszerről tanúskodnak.
19
PALOTAY 1 9 4 0 , 2 3 .
20
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 2 0 .
206
EME
HORVATH IRINGÓ
Az olasz reneszánsz ornamentika leggyakrabban ábrázolt motívuma a gránátalma. Keleti közvetítéssel került nyugatra, hozzánk pedig mindkét irányból érkezett. Jellegzetes formái alakulnak ki a 18. század folyamán, ám ezeknek tanulmányozása már külön kutatást igényelne. A báró Wesselényi Kata adományozta térítőkön többféle gránátalma is megjelenik. Az egyik típusnál a gránátalma magházát egyszerű körként hímezte készítője, ám a magok ábrázolása helyett az így kialakult felületbe figurális elemek kerültek. A magház tetejére egy-egy hármaslevél került. A kinyílt gránátalma alapját kettős ívelt levél képezi, rajtuk egy-egy barokk ízlésű levél áll, amelynek felületét pöttyökkel díszítették. Ilyen például a Sáromberkén található A/21, és A/22, lelt. számú (4. tábla / 1) keszkenők motívuma. Az A/6, lelt. számú textília (1. tábla / 1) esetében zárt gránátalmával találkozunk, amelynek kialakításában a vagdalásos technika is közrejátszott. Itt az egyszerű kerek formát három részre tagolták, és a középső, mandula alakú részt más mintával alakították ki. Tetején ismét ott látjuk a hármas levelet, ún. levélvirágot, amely itt már íves kialakítást kapott. A második leggyakrabban alkalmazott motívum a tulipán, amely szintén keleti eredetű, és a 16-17. században török közvetítéssel került Európába. Az általunk tanulmányozott textíliák között csak kisebb méretű elemekként jelentkeznek a különféle stilizált tulipánok. Fontosabb díszítőelemként csupán két darabnál találkozunk: Hagymásbodonban a 22. lelt. számú textília (7. tábla / 3) esetén és Kibéden az 59. lelt. számú darabon (7. tábla / 2), amely viszont az előző ismétlése. Magyar hímzéseken rendszerint három- és ötszirmú változataikkal találkozunk, ezen esetben egy nagyon egyszerű háromszirmos kialakításról van szó. A vagdalásos technikával készült sáromberki térítőkön találkozunk a tulipán motívumával, de mindannyiszor a folytonosan kialakított mustra egyik elemét képezi. A szegfű mediterrán eredetű növény, a magyar hímzéseken legelőször a 16. században jelenik meg. A legkedveltebb virágok között tarthatjuk számon, leggyakoribb ötszirmú ábrázolása. A tanulmányozott textíliák esetében viszont csak egy sáromberki terítőn (A/8, lelt. szám - 2. tábla / 3) látunk szegfű-ábrázolást. Még egy fontosabb motívumot említenék, a rózsát, amely az antik és középkori művészet kedvelt díszítőelemei közé tartozott, továbbá az iszlám szent virága is. Rendszerint a textíliákon mint kinyílt virág jelentkezik, amelyet szemből ábrázolnak. Egyik jellegzetesen stilizált formája a rozetta, amelynek ún. küllős válfaja gyakori az úrihímzéseken. Erre találunk példát a sáromberki A/13, és A/6, lelt. számú terítőn (3. tábla / 2 és 1. tábla / 1), valamint a hagymásbodoni 22. lelt. számú darabnál (7. tábla / 3). Az egyházi térítőkét és kendőket figyelve azt is „megállapíthatjuk, hogy a selyemmel, skófiummal hímzett textíliáink mintegy fele feliratos, és ezek a feliratok a terítők, abroszok szélein vagy a középrészen helyezkednek el, rendszerint kör alakú formában vagy koszorúval körülvéve".21 Valamennyi alább bemutatandó textílián a felirat a széleken található, egyenletesen tagolva, és egységes mondattá áll össze. Ugyanakkor „e szövegek írásmódja, stílusa figyelemre méltó nyelvemlékké avatja a feliratokat, művészi, elsősorban grafikai szempontból viszont a meglepően sokféle, finoman megrajzolt betűtípus érdemelne több figyelmet".22 Ismertetett darabjaink mindegyikén egyazon betűtípus jelentkezik, és hímzésmódjuk is megegyezik. Ezért nem tudom, mennyire különíthetjük el egymástól az eltérő fogalmazású „készítette" meg „készíttette" feliratokkal jelzett darabokat.
21
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 82.
22
PALOTAY 1 9 4 2 , 2 9 1 .
BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
EME
207
A textíliák ismertetése A vizsgált hímzések alapanyaga, valamint a felhasznált fonal minősége is változó. Találunk közöttük durva szövésű vásznat és finom patyolatot. Méreteik a hordozóanyag függvényében 200 x 155 cm és 76 x 78 cm között váltakoznak. A hímzőfonalak többsége színezett selyem, de egyes térítőknél skófiumot - hengeres vagy szögletes ezüst- vagy aranyozott ezüstdrót - is használtak. A többféle hímzőtechnika közül a leggyakrabban a kétoldalas lapos öltést, a hamis lapos öltést és a száröltést alkalmazzák, míg a fémszálak rögzítésére leöltéseket is használnak. A motívumok csaknem kivétel nélkül a növényi ornamentika világából valók. Csupán néhány esetben találkozunk figurális elemmel, ám ezek is mindig a növényi díszítésekbe foglalva jelentkeznek. Ezek a motívumok tökéletesen illeszkednek a késő barokk és a rokokó formakincsébe. Az egymáson áthajtó virágtövek végén stilizált virágábrázolások találhatók. Máshol egy csigavonalra épülő szerkezettel találkozunk, amely a keleti török-perzsa hatásnak köszönheti elterjedését. Néhány textíliánál viszont teljes szimmetriára törekedett a hímző, amely még a reneszánsz szervezőelv továbbélését jelzi.23 A sáromberki gyűjtemény A/6, lelt. számú darabja (1. tábla / 1, 3) egy gyapotból készült abrosz, amelynek alapszövése vászon, gyolcs. Nagyságát (155 x 200 cm) úgy érték el, hogy két azonos méretű darabot (75 x 200 cm) összevarrtak, és szélét karéjosan alakították ki. Egységes, növényi ornamentikájú díszítmény övezi a karéjosan alakított széleket. Felirata a díszítést követve fiit körbe. A szimmetrikusan felépített növényi motívumkincsbe a készítő egy-egy figurális elemet is elhelyezett: a Wesselényi család címerében megjelenő szirén alakját. Ezek az elemek a terítő négy sarkában egy-egy nagyobb akantuszvirágra emlékeztető formába vannak hímezve, amelynek szárán két levél, majd később három körteforma található. Két másik szár indul még a virág motívumából, amely ívesen haladva alakítja a szegély díszítését. A körbefutó virágdísz zártságát és szimmetrikus jellegét a reneszánsz motívum-szerkesztés továbbélésének kell tekintenünk, ám a hullámzó vonalú száron elhelyezett virágformák már a barokk megfogalmazását hordozzák magukon. A teljes szabályossággal ismétlődő egységek tulipán, zárt gránátalma, küllős rózsa motívumaiból, valamint olyan más elemekből épülnek fel, amelyeket kissé nehezebb már azonosítani. Ezek levélformára, makkformára vagy akár virágra (gránátalma, tulipán, poenia ?) emlékeztetnek. A növényi kiképzésű sáv fölött találjuk a feliratot, amely csaknem valamennyi textília esetében azonos: Bfáró]: VESSELENYI: KATA / KÉSZÍTETTE / U R . ASZTALÁRA / A[nn]0 1772 Technikáját tekintve a terítő kialakítása nagyon változatos. A vagdalásos díszítés sokféle megoldását látjuk. Néhol ezt szálhúzásos technikával egészítették ki. A körvonalat zárt láncöltéssel vagy huroköltéssel hímezték, így rajzossá vált a motívum. Hogy a szár ne tűnjön túlságosan finomnak a hangsúlyos virágok között, a hímző megkettőzte a kettős láncöltéssel kialakított vonalat, míg az így kialakult felületet csomóöltéssel díszítette tovább. A felirat esetében kétoldalas lapos öltéssel találkozunk. Hasonló mintával hímzett térítőkét találunk az erdőszentgyörgyi (139. lelt. szám, méretei: 172 x 173,5 cm - 1. tábla / 4) és uzdiszentpéteri (25. lelt. szám, méretei: 167 x 170 cm - 1. tábla / 2) református gyülekezetek tulajdonában. Ezek megoldása abban tér el, hogy csupán színes selyemmel hímezték, elmaradtak a vagdalásos és szálhúzásos részek, valamint szélüket nem karéjosan alakították ki. 23
A Wesselényi Katához köthető textíliák leggazdagabb csoportját a Sáromberkén található terítők és kendők képezik, ezért az emlékanyag ismertetésénél ezekre helyeztük a hangsúlyt. Nem tartottuk lényegesnek kvalitatív fontossági sorrend felállítását, ezért a terítők, kendők leltári számok szerinti bemutatása mellett döntöttünk.
208
EME
HORVATH IRINGÓ
A technika tekintetében utóbbi térítőkön a hímző változatos öltéstípusokat használt. Hogy a szár ne tűnjön túlságosan finomnak a hangsúlyos virágok között, megkettőzte a kettős láncöltéssel kialakított vonalat. Még egy eltérést észlelhetünk, ha összevetjük a sáromberki textíliával, éspedig, hogy a sarkokban hímzett szirénalak ebben az esetben jóval kisebb. Felcsúszott ugyanis a virágforma felső részébe, míg alatta egy esetlen körforma kapott helyet, amelynek tetején egy levelet (esetleg tulipánt?) látunk. A feliratokat kétoldalas lapos öltéssel hímezték. Az erdőszentgyörgyi egyazon évben készült a sáromberkivel, míg az uzdiszentpéteri terítő 1776-ban. A második sáromberki textília - A/7, lelt. szám (2. tábla / 1, 2) - alapanyaga vastagabb szövésű vászon.24 Három darab (2 db 72 x 178 cm, 1 db 35 x 178 cm) összeillesztéséből nyerték azt a felületet (178 x 205 cm), amelyet egyenletesen hímeztek színes selyemfonállal. A terítőn látható 12 motívumot azonos logika szerint hímezték vörös, kék, sárga és zöld selyemfonállal. A csigavonalra épülő virágtő egy kacsból indul ki, majd egy zárt gránátalma zárja le az íves vonalat, és egyben a motívum hangsúlyos középrészét képezi. A zárt köralakot karéjok övezik, középen a fogazott levélre emlékeztető forma, a magház. Ennek tetején meg két tulipánhoz hasonló elemet találunk, amely a gránátalma stilizált motívumának része. A szár két oldalán kisebb zárt gránátalmák, vékony fogazott levelek és kacsok váltakoznak. A motívum legnagyobb részét hamis lapos öltéssel hímezték, ám a gránátalmák belsejét, valamint a központi elem karéjait már kettős keresztszemes öltéssel díszítették. A terítőt selyemfonállal, egyszerű huroköltéssel szedték, ugyancsak váltakoztatva a vörös, kék, sárga színeket. Egy egészen egyedi sáromberki darabot (A/8 lelt. szám, méretei: 150 x 112 cm, amelyből 105x70 cm a középrész; a kék sáv 20 cm, míg a piros sáv 4 cm széles - 2. tábla / 3, 4) említenék a következőkben. Hasonló megoldásra még nem bukkantam a szakirodalomban. Bár előfordulnak színes alapra hímzett terítők is, a megmaradt textíliák nyomán mégis arra következtethetünk, hogy a 18. század folyamán a hímzések túlnyomó többsége fehér len-, illetve pamutvászon alapanyagra készült. A gyűjteményekben található munkák azt tanúsítják, hogy színezett alapanyagként többnyire selymet használtak, a leggyakrabban alkalmazott hímzőfonal pedig a skófium volt. Ez alól a most következő példa sem kivétel. Egyedisége az összeállításában áll. A középső selyem - de vászonszövésű - vörös téglalap felületet bokréta-motívumok díszítik, amelyeknek elrendezése arra utal, hogy csak részlettel lehet dolgunk. E központi felületet kék, díszítetlen selyem sáv, majd vörös selyem szalag keretezi. Utóbbin kék selyemmel hímzett felirat látható. A különböző színű alapanyagok összeillesztését többféle, finoman megmunkált aranycsipke takarja. Az arannyal hímzett virágmotívumok egy része (13 db) csúsztatott sávos - vagy másképpen: szórt - rendszerbe van foglalva. Ennek a terítőrésznek csak az egyik oldalán találunk egy gazdagabb, méreteiben nagyobb bokrétákból (5 db) alkotott sávot, amely igazodik az előbbi rendszerhez. Feltevésemet, hogy „átszabott" darabról van szó, azzal is igazolni látom, hogy a „legfelső" virágsort teljesen beszorították a felületre, és az elválasztó aranycsipke ráfut ezekre. A hímzett motívum is arra mutat, hogy esetleg egy korábbi darab beillesztéséről beszélhetünk. Ugyanakkor a felirat anyaga egyszerű kék selyemfonal, amely nem illeszkedik a terítő harmóniájába, és a többi terítőt, kendőt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a hímzés anyagával egyezik. Motívumait kétféle típusú mintából válogatta készítője. Az egyik egy szimmetrikusan szerkesztett, a fenti leírás alapján stilizált búzavirágokból kialakított bokréta. Az öt virág hangsúlyosságát nagyobb méreteik és kitöltött felületeik adják. Egy középső szívszerű, tömötten hímzett felületből nő ki a középső egyenes szár, amely hamarosan kettéágazik, és egy-egy indát hajtva, végén „teremnek" az öt sziromból álló szegfűk. A tövön továbbhaladva egy újabb virágot 4
A Sáromberki Református Egyházközség 1959-ben készült leltára gyolcsként nevezi meg.
EME BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
209
találunk, amelynek hat szirma közül négyen indákat is megfigyelhetünk. Ezután ismét két mellékhajtás következik, amelyeken az indák mellett leveleket is látunk. Ennek a résznek a megoldása bokrétánként különböző. Az ismétlődő kisebb virág után két levél előzi meg a tő végén található ötödik szegfut, amelynek két inda is hangsúlyozza szimmetriatengelyként szolgáló szervező jellegét. A szegfűmotívumos merev rendszert nem csak a csúsztatott megoldással próbálta enyhíteni a hímző, hanem egy aszimmetrikus virágdíszt is választott ehhez a részhez. A közös tövet két levél határolja, amelyek után két egymásba hajló szár egy díszítetlen ovális felületet határol. Mindkét száron indákat találunk. Az ismételten kettéváló szárak végén ismét egy-egy levélpárt látunk, amelyeket egyegy hármas bimbó (bibe) zár le. Legyen bár különleges a megoldás, ebben az esetben is ott találjuk a feliratot: B[áró]VESSELENYIKATA / KÉSZÍTETTE / UR-ASZTALARA / A[nn]0.1755 A következő terítő - AJ 13. lelt. szám (méretei: 167 x 170 cm - 3. tábla / 2) - rendszerét tekintve kilenc darabból áll össze, amelyek közül csak a négy sarokban és a középen található darabokra hímeztek motívumokat. Ezek növényi ornamentikájú díszítése hasonló „szerkesztést" követ (sarok- és középdísz). A sarkokban található aszimmetrikus virágtövek párosan egymás fele hajlanak. Az egy tőről fakadó két szár egymást keresztezi, ezeken található egy kisebb levél, inda, két bimbóhoz hasonló forma, majd következik az akantuszvirág. A középső elem egy hatszirmú virág. Az üresen maradt felületekre ugyanazok a mondatelemek kerültek, mint a már említett esetekben, ezúttal vörössel hímezve: B[áró]:VESSELÉNYI:KATA / KÉSZÍTTETTE / UR-.ASZTALÁRA / A[nn]0:1776 Az egész terítőt huroköltéssel szegték be, és ennek megfelelő módon varrták össze a különböző darabokat, szintén vörös fonállal. Egyetlen csigavonalra épülő növényi motívum ismétlődése alkotja a két darabból (85 x 167 cm) összevarrt terítő (A/14. lelt. szám, méretei: 167 x 170 cm - 3. tábla / 3) díszítését. Az indákból, levelekből, makkocskákból felépülő minta középpontjában egy akantuszvirágra ismerhetünk. A minta a négy sarkon kívül megtalálható az oldalak középtengelyében, valamint még négy darab ezen a külső „kereten" belül. Technikáját tekintve a virágmotívumok hímzésének legjobban a száröltés felelt meg, míg a feliratnál hamis lapos öltéssel találkozunk. Minden oldalon feliratrészlet található, amely a következő mondattá áll össze: B[áró], VESSELÉNYI KATA/ KÉSZÍTTETTE/ UR:ASZTALÁRA/ A[nn]0 1776 E terítő a következőképpen szerepel az 1800-as leltári jegyzékben: „7°. Egy kék Sellyemmel varrott alsó keszkenőt, mellyet készíttetett említett L[iber], B[aro]. Veselenyi Kata Aszony 1776ban."25 Az aláhúzott kifejezés a terítő funkciójára mutat rá, vagyis úrvacsoraosztáskor ez került az asztalra a kehely és tányér alá. Azonos darab található Kibéden (49. lelt. szám, méretei: 170 x 172 cm - 3. tábla / 1), ám a felirat tanúsága szerint azt még 1772-ben adományozta báró Wesselényi Kata a gyülekezetnek. A továbbiakban azt a két, valószínűleg egyszerre készíttetett terítőt említeném, amelyek évszáma a legkorábbi a báró Wesselényi Kata által hímeztetett munkák közül. Alapanyaguk, díszítésük is meglepően közel áll egymáshoz. A gazdag felirattal ellátott terítők alapanyaga nagyon finom szövésű vászon. Az A/21, lelt. számú (méretei: 88x92 cm - 3. tábla / 4) textília felirata a következőképpen hangzik:
25
Sáromberki Református Egyházközség Levéltára. Liber Ecclesiae Saromberkiensis. 1/2; 326. 1800. Augustus.
210
EME
HORVATH IRINGÓ
G[róf| Rfhédei] S[igmondné] / B[áró] W[esselényi] K[ata] / A[nn]0 / 1755 / MIKÉNT TSENDES IDŐN A HATTYÚ ZENGEDEL / ES SIREN TENGERI HAB KÖZÖTT ENEKEL / SZOLGÁD ES SZOLGÁLOD URAM IGY EBREZD FEL / MIND JO S BAL SORSUNKBAN HOGY NE TSÜGEDJÜNK EL, míg az A/22, lelt. számú (méretei: 89 x 89 cm - 4. tábla / 1 ) kendőn ezt olvashatjuk: G[róf] Rfhédei] S[igmondné] / B[áró] Wfesselényi] K[ata] / A[nn]0 / 1755 / HATTYÚ VÍZ FOJT A BAN MATZOR NEM ENEKEL / HANEMHA SZÉP CSENDES IDŐRE VIR AD FEL / SIRENIS ZUGASI KÖZT VÍZ HABJAINAK / NEM VET VEGET EGRE ZENGŐ SZAVAINAK Mindkét esetben az idézet felett találjuk oldalanként elosztva a monogramot és az évszámot. Szinte ezek közé ékelődik a négy sarokba hímzett hangsúlyos motívum. Az egy tőről fakadó szárak egy levélpár után szétválnak, majd keresztezik egymást. Az általuk meghatározott felületet a hímző apróbb különféle virágokkal díszítette. Az indákkal és levelekkel mintázott szárak végén egyegy - összesen négy - gránátalma található. Ezeknek külön érdekessége, hogy közepükbe - a magvak helyett - kétféle alak került. Az egyik a Wesselényi-címer központi figurája, a szirén, míg a másik a Rhédei-címer hattyúja - ezek az alakok jelennek meg ugyanis a feliratokban 26 -, amelyek a négy virágon belül váltakozva kaptak helyet. Az egyik kihajtó virágszáron még két hangsúlyos fogazott szélű levelet figyelhetünk meg. Ezeknek köszönhetően a motívum még zártabb egységgé alakul. A feliraton kívül a fonalak váltakoztatását tekinthetjük eltérésnek a kettő között. Míg az előbb említett kendőn csak aranyfonalat - skófiumot - használtak, a másik darabot rózsaszín és arany fonal várakoztatásával hímezték. E térítőknél használt mintarajzzal több adománynál is találkozunk, ám egyetlen esetben sem használt skófiumot készítője, csupán színes selyemfonalat. Elmarad a díszes felirat, helyette a jól ismert mondatot találjuk: B[áró] VESSELÉNYI: KATA / KÉSZÍTTETTE. / UR. ASZTALÁRA / A[nn]0 1772 (Erdőszentgyörgy: 142. lelt. szám - 4. tábla / 2 és Marosvásárhely: 270. lelt. szám - 4. tábla / 3) vagy B[áró]. VESSELENYI KATA / KÉSZÍTETTE / UR. ASZTALÁRA / A[nn]0 1776 (215. lelt. szám). Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy ezeket a térítőkét már a hetvenes években keltezték. Ilyenek például Erdőszentgyörgyön a 142. lelt. számú (méretei: 80x84 cm) vagy Marosvásárhelyen a 215. (méretei: 90 x 90 cm) és a 270. (méretei: 82 x 82 cm) lelt. számú textíliák. Az A/27, lelt. számú terítő (méretei: 80 x 86 cm) négy sarkában egymáson áthajtó virágtövekből alkotott mintát találunk. Közöttük olvasható a felirat: B[áró]:VESSELÉNYI:KATA/ KÉSZÍTTETTE/ UR-.ASZTALÁRA/ A[nn]o 1776 A négy nehezen azonosítható virág mellett leveleket és indákat hímeztek, míg a motívumon belül a szárak által létrejött felületet három ponttal egészítette ki készítője. A munkát mind a négy oldalán huroköltéssel szegélyezték. Egy azonos mintájú és feliratú terítő található az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében,27 de párdarabja Sáromberkén is megtalálható (A/23, lelt. szám, méretei: 77 x 87 cm - 4. tábla / 4).28 Sáromberkén kívül is több helyen fellelhető ez a motívum. Az összesen hét, csaknem azonos térítőből álló csoport darabjainak kivitelezése más és más, előfordul, hogy a különböző színű selyemfonalakat váltakoztatva alkalmazzák. Erdőszentgyörgy (135. lelt. szám, méretei: 79 x 81 cm), Kibéd (58. lelt. szám,
2b
Hasonló feliratok találhatóak az erdőszentgyörgyi, bánffyhunyadi és marosvécsi templomok szószékén.
27
LÁSZLÓ 2 0 0 1 , 1 1 7 .
28
„27, Egy fehér len kis terítő, a 13. sz. alatti úrasztali terítőnek párja és ugyanolyan szegélyekkel, virágokkal és körirattal ellátva." (Hibásan jelzett szám, a 13. helyett 23-at kell érteni). Sáromberki Református Egyházközség Levéltára VIII/BC/3-1959.
EME BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
211
méretei: 85 x 77 cm), Hagymásbodon (21. lelt. szám, méretei: 70 x 65 cm) és Uzdiszentpéter (27. és 26. lelt. szám, méretei: 50 x 50 cm) református gyülekezeteinél találjuk ezeket a darabokat. A gyapotból készült sáromberki kendő (5. tábla / 2) az A/24, lelt. számot viseli, vászon szövésű alapját (79 x 76 cm) csupán fehér selyemmel hímezték, mozgalmasságot a vagdalásos és szálhúzásos részek nyújtanak. Ugyanakkor a szél itt is karéjos. Ebben az esetben is olyan megoldással kell számolnunk, ahol a kendő szélére kerülnek a hangsúlyos motívumok. A körbefutó indás, virágokkal díszített sáv nagyon aprólékos, finom munka. A reneszánsz formakincsének a továbbélése figyelhető meg a 18. századi textília esetében. Egyenletesen és szimmetrikusan ismétlődnek a sávot alkotó elemek. A motívum nagyon finom, vékony vonalak játékára épül, ezek hullámzó folytonossága vezeti körbe a szemet. Az ívelő szárak egymást keresztezik, és az így létrejött felületek vagdalásos kialakítást kaptak. A szárak végén tulipánnal és más virágrajzokkal találkozunk. Mellettük még kunkorodó kacsok egészítik ki a sávszerű felületet. A szár hímzésénél kettőzött láncöltést alkalmaztak, míg a kacsoknál csak láncöltést látunk. A virágokat vagy más tömöttebb felületeket huroköltéssel varrták. A növényi díszítésű sávot követi itt is a felirat, amelyet ugyancsak fehérrel hímeztek. Technikáját tekintve kétoldalas lapos öltésről beszélhetünk. B[áró]. VESSELÉNYI- KATA / KÉSZÍTETTE / UR ASZTALÁRA / A[nn]0 1772 A kendő közepén találjuk a szirén alakját, amely ugyancsak nagyon finom kialakítású, az egyes felületek pikkelykeltő hatásukat a szálhúzásos megoldásnak köszönhetik. A figurát csaknem beszorítja az őt övező négy pár akantuszlevél. A levelek belsejét is vagdalásos technikával készítették, míg ezt a felületet körülrajzoló láncöltés után huroköltés segítségével alakították ki a fogazott széleket. Társának tekinthetjük az Uzdiszentpéteren található darabot (28. lelt. szám - 5. tábla / 3, 4). A vászon szövésű alapot (79 x 80 cm) sárga, kék, barna selyemmel hímezték. Ugyanakkor a karéjos szélű megoldást csak a felületre ráhímezve találjuk. Úgy tűnik, készítője túl üresnek érezte a kendő középső részét, így köréje még egy virágkoszorút is elhelyezett. Ezt a motívumot viszontlátjuk a következő sáromberki keszkenőn. A „karéjos" szélű kendő - A/25, lelt. szám (méretei: 78 x 76 cm - 6. tábla / 1,2) — szintén egyedi darabnak számít a sáromberki gyülekezet textíliái között. A fehér fonallal hímzett motívumok bizonyos elemeit szálhúzásos módszerrel (azsúrozás) készítették. A karéjokban található növényi motívumok többségét tulipánok és levélformák alkotják, ezek mellett kisebb méretű geometrikus és egyéb virágelemeket, indákat találunk. Ezeket követi egy feliratos sáv, amely mind a négy oldalról keretezi a központi motívumot. Ennek díszítését kétféleképpen megmunkált azsúr jelenti, míg a betűk tömör lapos öltéssel készültek. Felirata a következő: B[áró] VESSELÉNYI KATA/ KÉSZÍTTETTE/ UR ASZTALÁRA/ A[nn]0 1772 A központi motívum több fontosabb elemből tevődik össze. A külső „gyűrűt" egy szálhúzásos alapon körbefutó inda alkotja, amelyen váltakozva találunk különböző növényi elemeket (virágok, levelek, kacsok); ezek szimmetrikusan helyezkednek el az inda külső, illetve belső oldalán. A kendő középpontjában a Wesselényi-címer szirénalakja áll, amelyet többféle öltésmóddal hímeztek. Ezt a figurát négy párból álló akantuszlevél fogja körbe. Ezt a sablont más textíliák esetében is használta báró Wesselényi Kata. Az erdőszentgyörgyi darabot (136. lelt. szám - 6. tábla / 3) színes selyemmel hímezték. Mérete 83,5 x 80 cm, a sáromberki terítővel összevetve megfigyelhetjük, hogy itt következetesen váltja át a vagdalásos és szálhúzásos részeket különböző öltéstechnikákra, például a középmotívum hímzésénél téglaöltésre. így kívánja a készítő megőrizni azt a hatást, amelyet a sáromberki darabnál elért. A következőkben azokról a textíliákról kell szólnunk, amelyek nem Sáromberkén találhatók, és motívumkincsük is eltér az ottani darabokétól. Egy keszkenő és egy terítő közülük a
212
EME
HORVATH IRINGÓ
marosvásárhelyi Gecse utcai egyházközség tulajdona. Korábban a Vártemplom tulajdonában voltak, egyelőre ismeretlen okokból a 20. század folyamán kerültek mostani helyükre. A finom gyolcs alapra hímzett keszkenőt (213. lelt. szám, méretei: 75 x 75 cm - 6. tábla / 4) a négy sarkában díszítették egy-egy aszimmetrikus virágtővel. Hímzőfonalként arany és ezüst skófiumot használtak, míg technikája a lapos öltés variációira és száröltésre korlátozódik. A sarlós virágtövek eredetét a török motívumkincsben kell keresnünk, amelynek itt egy stilizált, magyaros formájával találkozunk. A levelekkel, indákkal és kisebb zárt gránátalmákkal tagolt félköríves szár végén egy szegfut látunk. Ám a központi elemet egy nyílt gránátalma alkotja, amely közvetlenül a motívumot indító inda után, egy kisebb száron található. Készítője erre a rövidebb szakaszra is hímzett egy pár indát, így jobban kapcsolódik ez az elem a motívum egészéhez. A négy virágtő között felirat húzódik: B[áró].VESSELENYI.KATA / KÉSZÍTETTE / UR.ASZTALÁRA / A[nn]o-1772 A terítőt skófiummal szegélyezték, amelyből valamennyi oldalon hurkot is képeztek. Ez a zsinór sajnos több helyen is elvált az alapanyagtól. Maga a terítő is igen megrongálódott, több hasadás, folt van rajta, valamint a korábbi kiegészítések is jól láthatók. A két darabból (méreteik: 100 x 235 cm) összevarrt terítő (216. lelt. szám, méretei: 235 x 200 cm - 7. tábla / 1) egyedi darabnak számít a Wesselényi Kata által adományozott textíliák között, nemcsak ornamentikáját tekintve, hanem, mert változik a felirat szövegezése is: B[áró] VESSELENYI KATA / [UR ASZT]ALÁRA / [ATT]A A felirat szintén a terítő négy oldalán található, ám állapota a selyemfonal károsodása révén nagyon rossz, néhol már nem is lehet következtetni az eredetire. Például az adományozás időpontját csak a korábbi leltárak alapján tudtam megállapítani. A két darabot két motívum várakoztatásával díszítették, mindkettőn a hímzett sáv keretet alkot. A sarkokban egy harmadik elemmel találkozunk, amely tökéletesen illeszkedik a háromszögű felületbe. A szimmetrikus csokrok tengelyét egy középső egyenes tő képezi. A tövön egy tulipánt, míg a szimmetrikusan elhelyezkedő szárakon két pár másik stilizált virágformát találunk. A másik motívum esetében a tövön lévő virág egy zárt gránátalma, és a szárak nem a tőről fakadnak, hanem egy szívre emlékeztető formából. A tőnél még kis bimbót látunk, amelyet szintén szimmetrikusan helyezett el a hímző, és ana szolgál, hogy kitöltse a tő és az oldalra hajló szárak között keletkezett üres teret. A sarkoknál a hímző lemond a tő ábrázolásáról, hogy a motívum elemeit szabadon átrendezhesse. A középső virágformából egyenesen vezeti a két szárat, amelyek végén szintén egy virágpár helyezkedik el. Alattuk már csak virágelemeket találunk, itt is megőrizte készítője a szimmetriát. Valamennyi motívum és a felirat keresztszemes öltéssel készült, a hímző következetesen alkalmazza a színeket. Az egész díszített sáv egyenletes kialakítású. A következő két textília táblás szerkezetű, megjelenésüket tekintve kapcsolhatók össze. Az elsőként említendő (59. lelt. szám, méretei: 84 x 77 cm - 7. tábla / 2) Kibéden található. Első látásra ez a textília a táblás szerkezetű terítők közé sorolható, egymást követik rajta a hímzett és díszítetlen felületek. Egyszerű vászonsávval vették még körül, erre került a felirat. A középső táblát egy madáralakos csipkebetét képezi, amelyet Palotay Gertrúd29 tót eredetűként ír le. Feltehetően ez kívánta a táblás szerkezetet, amelyet igyekezett megteremteni azzal, hogy a két szélső sávot is úgy hímezte, mintha több darabból illesztette volna össze. A csipkén található selyemszálmaradványok arra utalnak, hogy valamikor hímzéssel is kiegészítették ezt a felületet. A sarkokban egy-egy tulipánt találunk, rövid szárára két különböző levélformát hímeztek. A középdíszt egy küllős rozetta jelenti, amely több Wesselényi Kata adományozta terítőn is megjelenik. A textílián
29
PALOTAY 1 9 4 7 . 1 5 - 1 6 .
EME BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT TEXTÍLIÁIRÓL
213
a sárga és a kék szín váltakozik. A virágokat ábrázoló mintákat száröltéssel alakították ki. A felirat már kétoldalas lapos hímzéssel készült. Minden oldalon feliratrészlet található, amely a következő mondattá áll össze: B [áró]: VES SELÉNYI-KATA / KÉSZÍTTETTE / UR: ASZTALÁRA / A[nn]o.l772 A hagymásbodoni gyülekezeté a másik textília. A fehér vászon terítőt (22. lelt. szám, méretei: 82 x 78 cm - 7. tábla / 3) kilenc kisebb négyszög alakú darabból varrták össze, majd egy szintén fehér vászonsávval keretezték úgy, hogy a sarkai kerekítettek legyenek. A virágokat ábrázoló mintákat száröltéssel alakították ki. A terítő szerkezetének megfelelő az egyes darabok ornamentikája, ezért a négy sarokban és középen találunk díszítést. A piros selyemmel hímzett virágminták az előbb említett textília motívumrendszerét követik. A különböző részek összeillesztésére és a terítő beszegésére is ugyanazt a selyemfonalat használták. A felirat a megszokott módon jelentkezik kétoldalas lapos öltéssel hímezve: B[áró]-VESSELÉNYI-KATA/ KÉSZÍTTETTE-/ UR-ASZTALÁRA/ A[nn]o. 1774 Utolsóként egy másik hagymásbodoni terítőt (31. lelt. szám, méretei: 140 x 140 cm - 7. tábla / 4) említenék, amelyet vastagabb lenből készült vászonra hímeztek. A terítőt kilenc négyszögű darabból (kb. 52 x 45 cm) varrták össze, az összeillesztéseknél is ugyanazt a piros selyemfonalat használták, amelyikkel hímezték. A sarkokon és középen hímzett darabok azonos logika szerint vannak összeállítva. Ugyanaz a motívum ismétlődik a sarkokon és középen is. A kör rajzolatú forma stilizált virágábrázolás, amelyet keresztszemes öltésekkel hímeztek. Az „üresen" maradt táblákra került a hagyományos felirat, amelyet szintén keresztszemes öltésekkel „írtak": B [áró]: VES SELÉNYL KATA / KÉSZÍTTETTE / UR:ASZT ALARA / A[nn]0-1772 A tárgyalt textíliacsoportban egyaránt találunk megmunkálásukban igényesebb, finomabb darabokat és olyan emléket, amelynek alapanyagát durvább vászonszövéssel készítették. Hímzőfonalként viszont ezeknél is selymet használtak, ám a keszkenők között találunk arany és ezüst skófiummal hímzetteket. Leggyakoribbak a kétoldalas lapos öltés változatai, továbbá a lánc- és száröltés a legtöbbet alkalmazott technika a vonalszerű elemek hímzésénél. Összegzés Valamennyi itt bemutatott textíliáról elmondhatjuk, hogy jellemző darabjai annak a kornak, amelyben készültek. Motívumrendszerüket tekintve tökéletesen beilleszkednek a 18. század második felének növényi ornamentikájú formakincsébe. A kacskaringós indák közül előbukkannak a legkedveltebb elemek, mint például a gránátalma, amely különösen jellemző az erdélyi területekre, ugyanakkor megjelennek olyan figurális elemek is, mint a szirén vagy a hattyú. Megfigyelhetjük, hogy egyformán jelen vannak - már egy ilyen kis közösségben megmaradt alkotások esetében is - a szimmetrikus és aszimmetrikus, valamint a csigavonalra épülő motívumok, amelyeknek - a virágokon kívül - leggyakoribb elemei között tarthatjuk számon az indákat, leveleket. Ugyanakkor egyaránt megtalálható a református egyházi textíliák két legjellemzőbb csoportja, a finom alapra hímzett keszkenők, valamint a terítők, amelyeket már durvább vászonra is készítettek. Többféle technikát képviselnek, az egyszerű selyemmel készült daraboktól kezdve a skófiummal hímzett darabokon keresztül a vagdalásos és szálhúzásos megoldásokig. A leggyakrabban a kétoldalas lapos öltést alkalmazták készítőik, majd a szár- és láncöltést. Egyetlen darabon találkozunk keresztszemes öltéssel. A feliratok ferde lapos öltéssel készültek, a terítők és kendők többségét huroköltéssel szegték. Aprólékos, figyelmes kivitelezés jellemzi a báró Wesselényi Kata adományozta
EME
HORVATH IRINGÓ
214
textíliákat, ez utolérhető az egyenletes öltéseken, a következetesen felépített díszítésen, valamint a harmonikus színválasztáson. Jelentőségüket is több oldalról közelíthetjük meg. Kultúrtörténeti szempontból ezek a textíliák megfogható képet adnak a kor ízléséről, szín- és formavilágáról. Megfigyelhetjük egy-egy motívum többféle alkalmazását, gyakoriak a variációk. Természetesen ez akkor lenne teljes értékű, ha részletesebb felmérés állna rendelkezésünkre. A második fontos szempont, hogy némi fogalmat alkothatunk arról, milyen formában történt az egyház, egyes gyülekezetek támogatása a módosabb társadalmi rétegek részéről. A források között kutatva több olyan adatra bukkantunk, amely bizonyítja, hogy a kor főúri patrónusai épületek mellett a berendezésre is nagy gondot fordítottak, támogatásukkal készültek a bútorzat különböző elemei, valamint a klenódiumok. Megjegyzendő, hogy korántsem tekinthető teljes egészében feltárt anyagnak az, amit próbáltunk bemutatni, itt csak azok a textíliák szerepelnek, amelyekre konkrét utalást találtunk. Valamennyi tárgy felkutatása és tanulmányozása már meghaladná e dolgozat kereteit. Végezetül elmondható, hogy a sáromberki, erdőszentgyörgyi, hagymásbodoni, uzdiszentpéteri és marosvásárhelyi református egyházközség tulajdonát képező 18. századi úrasztali terítők muzeális értékű vászonalapú hímzések. Értékük régiségükben, a felhasznált anyagok nemességében és finom technikájukban rejlik. Sáromberkén a fennmaradt textíliák kivételesen jó állapota az azokat féltve őrző és a 20. század közepétől már szakmai szempontokat is kielégítő körülmények között tároló elöljáróknak, lelkipásztoroknak köszönhető. A többi egyházközségben már nem ennyire megnyugtató a helyzet, a textíliák ugyan mindenütt jó állapotban találhatók, viszont tárolásukra több figyelmet kellene fordítani. Fontos feladat lenne a gyülekezetek tagjaiban tudatosítani, mennyire kiemelt helyet érdemelnek ezek a műtárgyak, és hogy eszmei értékük jóval meghaladja az anyagit. Reméljük, hogy legalább a Sáromberkén tapasztalható állapotban sikerül korunknak is a következő nemzedékekre hagyni a 18. század ezen értékes örökségét. IRODALOM CLPÄIANLI, A . M .
Tipurile compoziţionale ale broderiilor din colecţia Muzeului Judeţean de Istorie Cluj. In: Muzeografie. Restaurare-Conservare. Patrimoniu. ClujNapoca. On a Medieval Embrodery Belonging to The History Museum of Transilvania Materiale şi tehnici utilizate la broderiile transilvănene din secolele XVIIXVIII. In: Muzeologie. Patrimoniu. Cluj-Napoca. DEBRECZENI L.
1928-1936
Vázlatkönyvek 1928-1936. Az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára, Darkó-Debreczeni gyűjtemény.
DEÉ NAGY A .
1997
A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár.
1981
Úrihímzés. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye . Budapest.
1977
Művészettörténeti tanulmányok. EL Bukarest.
1983 2001
Hímzőművészet. In: Régiségek Könyve. Szerk. Voit Pál. Budapest. 307-328. Magyar reneszánsz és barokk hímzések. Vászonalapú úrihímzések In: Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményei II. Budapest.
1994
Faragott kőszószékek Erdélyben. Budapest-Kolozsvár.
V . EMBER M . KELEMEN L. LÁSZLÓ E.
B. MURÁDINK.
EME BÁRÓ WESSELÉNYI KATA REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKNEK ADOMÁNYOZOTT
TEXTÍLIÁIRÓL
215
E. NAGY K. ET ALLI
1993
Textiltechnikák. Budapest.
1940
1947
Árva Bethlen Kata fonalas munkái. Erdélyi Tudományos Füzetek 117. Kolozsvár. Református templomaink úrasztali térítői. In: Magyar református templomok I. Szerk. Kováts István, Budapest. Tót csipke, tót hímzés a XVIII. századi Erdélyben. Kolozsvár.
1983
Református templomaink úrasztali térítői. Budapest.
2006
„Nagy Atyáink is az Attyaik szerzették..." A Szatmári református egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1808/1809. Debrecen.
PALOTAY G.
1942
TAKÁCS B. SZATMÁRI
LEVÉLTÁRI FORRÁSOK
Sáromberki Református Egyházközség Levéltára VIII/BC/3-1959. Marosvásárhelyi Vártemplom Levéltára, a Marosi Egyházmegye Gyűjtőlevéltára, Marosvásárhely. Az Erdőszentgyörgyi Református Egyházközség iratai. A Marosi Egyházmegye Gyűjtőlevéltára, Marosvásárhely. A Kibédi Református Egyházközség iratai. A Marosi Egyházmegye Gyűjtőlevéltára, Marosvásárhely. A Hagymásbodoni Református Egyházközség iratai. A Marosi Egyházmegye Gyűjtőlevéltára, Marosvásárhely.
THE TEXTILES OF BARONESS KATA WESSELÉNYI DONATED TO CALVINIST CHURCHES (ABSTRACT)
The textiles of different ecclesiastical collections during the last century had a hard destiny. Though they are important examples of the decorative arts from the 16th and 18th centuries they were kept in poor conditions and represented no interests in art historical studies or researches in Transylvania. During the year 2005 I had the opportunity to examine in details some textiles donated to the Calvinist congregation of Sáromberke (Dumbrăvioara) by Baroness Kata Wesselényi. They were used during the liturgy in order to cover the communion table and the other objects. Most of them were designed and prepared in a masterly manner and even now the remained pieces - 11 in total - are in good conditions. This raised my interest for a deeper research, which is presented in this study. During my investigations - studying a narrowly existing bibliography - I found 29 embroideries donated by the same person to the Calvinist congregations of Erdőszentgyörgy (Sângeorgiu de Pădure), Hagymásbodon (Budiu Mic), Kibéd (Chibed), Marosvásárhely (TârguMureş), Uzdiszentpéter (Sânpetru de Câmpie). These textiles were mostly made of linen and cotton, only in one case was used silk. For embroidered parts they used white, coloured silk and metallic threads. The majority of motifs indicate the second part of the 18th century but sometimes they remind us of older - renaissance - patterns. The floral ornaments are dominant - pomegranates, tulips, roses, etc. - but one can meet also figurative elements like the mermaid and the swan. These last two are representations of the coat-of-arms of the Wesselényi and Rhédei families. The most frequently used structures of patterns are the accentuated motifs in the corners or grouped in a band on the margins. The identification of these textiles represented an easy task because all of them have at least one inscription with the name of the donator and the years of her donating acts (between 1755 and 1776).
EME
EME
1. tábla
1. Sáromberke, A/6. lelt. szám; 2-3. Sáromberke, A/6, lelt. szám (részlet); 4. Erdöszentgyörgy, 139. lelt. szám (részlet)
EME
2. t á b l a
1. Sáromberke, A/7, lelt. szám; 2. Sáromberke A/7, lelt. szám (részlet); 3. Sáromberke, A/8, lelt. szám; 4. Sáromberke A/8, lelt. szám (részlet)
EME
tábla
1. Kibéd, 49. lelt. szám (részlet); 2. Sáromberke, A/13, lelt. szám; 3. Sáromberke, A/14, lelt. szám; 4. Sáromberke, A/21, lelt. szám (részlet)
EME
4. t á b l a
1. Sáromberke, A/22, lelt. szám; 2. Erdőszentgyörgy, 142. lelt. szám; 3. Marosvásárhely, 270. lelt. szám; 4. Sáromberke, A/23, lelt. szám
EME
5. t á b l a
1. Sáromberke, A/24, lelt. szám; 2. Sáromberke, A/24, lelt. szám (részlet); 3. Uzdiszentpéter, 28. lelt. szám; 4. Uzdiszentpéter, 28. lelt. szám (részlet)
EME
6. t á b l a
1. Sáromberke, A/25, lelt. szám (részlet); 2. Sáromberke, A/25, lelt. szám; 3. Erdőszentgyörgy, 136. lelt. szám; 4. Marosvásárhely, 213. lelt. szám
EME
7. t á b l a
1. Marosvásárhely, 216. lelt. szám (részlet); 2. Kibéd, 59. lelt. szám; 3. Hagymásbodon, 22. lelt. szám; 4. Hagymásbodon, 31. lelt. szám
EME
