extra 43.
gyümölcstermesztőknek
Az almaágazat múltja, jelene és jövőbeni kilátásai Dr. Gonda István DE AGTC, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Kertészettudományi Intézet Dr. Apáti Ferenc DE AGTC, Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, Gazdálkodástudományi Intézet, Agrobiznisz Menedzsment intézeti nem önálló Tanszék
Bevezető gondolatok Az elmúlt másfél évtized: állandósult változatlanság Közel két évtized óta számtalan elemzés, tanulmány, stratégiai terv látott napvilágot. Ezek többségében szinte a szocialista tervgazdaság szelleme sugárzott vissza, mivel olyan direkciószerű vágyak fogalmazódtak meg bennük, mint: mennyi étkezési almát, mennyi ipari almát kell termelnünk, mennyi hektáron kell ezt tennünk, mennyit fogyasztunk, illetve fogunk fogyasztani stb. Soha nem olyan oldalról közelítették meg a kérdést, hogy mennyi gyümölcsre van piacunk akár a szüretet követő időszakban, akár tárolás után, és milyen körülmények között lehet gazdaságos termelést folytatni. A mindenkori piac hatásai tehát nem köszöntek vissza ezekben a munkákban, ami a használhatóságukat is meghatározta. Mi történt, illetve mi valósult meg az elmúlt másfél-két évtizedben az almaágazat kedvezőtlen helyzetének javítása érdekében? Az ültetvények elöregedtek, évről évre felszínen tartva, illetve újratermelve annak minden problémáját. A termesztők a társadalom egészéhez hasonlóan polarizálódtak (kevés számú tehetős, jó infrastruktúrával és termesztési feltételekkel, illetve nagyszámú elaprózott ültetvényfelületekkel rendelkező, versenyképtelen termelő). 2012. január
A kereskedői összetartás nyilvánvaló megléte mellett teljes mértékben hiányzik a termesztői összefogás, ami miatt azok kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az EU-hoz való csatlakozás számos problémát és ellentmondást eredményezett, illetve hozott felszínre (értékesítési csatornák irányának, volumenének, jellegének változása, menynyiségi és minőségi korlátok megjelenése stb.). A szakmai (érdekvédelmi, érdekképviseleti) szervezetek tehetetlensége, lehetőségeik korlátozottsága. A globális klímaváltozással is öszszefüggő termesztési és értékesítési, valamint jövedelmezőségi kudarcok gyakoriságának növekedése. Mindössze néhány folyamatosan fennálló problémát vázoltunk számos más közül, amelyekkel a következőkben is foglalkozunk. Jelen
tanulmányban nem célunk az ágazat részletekbe menő, tudományos mélységű elemzése, helyzetértékelésünket csak a legfontosabb tényezőkre (erősségek, gyengeségek) alapozva végezzük el, majd ezekből kiindulva igyekszünk felvázolni kiutakat, lehetséges megoldásokat is. A magyar almatermelés helyzetértékelése (múlt és jelen) Ökológiai és termőhelyi adottságok Magyarország almatermesztésének ökológiai adottságai Európában átlagosnak, illetve közepesnek tekinthetők, ha a tőlünk különböző égtáji irányokban található országok adottságait hasonlítjuk össze. A jó minősítésnél gyengébb adottságunk egyrészt a csapadékmenynyiség hiányából (800 mm kellene), és az ebből adódó alacsony relatív páratartalomból, másrészt a negatív hőmérsékleti hatások (őszi, tavaszi,
7
extra 43.
gyümölcstermesztőknek téli fagykárosodások, nyári légköri aszály stb.) eredményeként adódik. Az elmúlt egy-másfél évtizedben létesült magas tőszámú intenzív, nagy biológiai teljesítményű alany-fajta kombinációjú ültetvények 40-50 t/ ha-os jó minőségű termésteljesítményei csak optimális, minden tekintetben kedvező termőhelyeken realizálódtak. Sajnos jelentős számú az ennél gyengébb teljesítményt produkáló ültetvények felülete, amely a termőhely gyengébb minőségével hozható összefüggésbe. Ez felhívja a figyelmet a termőhely megválasztás rendkívüli fontosságára. Nyugat-európai fő versenytársaink az elemi károk kisebb gyakoriságával jellemezhető termőtájainak (Dél-Tirol, Bodeni-tó) 60-70 tonnás, folyamatosan, évről évre megtermelt hektáronkénti termésmen�nyiségével és kiegyenlítetten jó minőségével szemben nem, vagy csak kevésbé vagyunk versenyképesek. A magas biológiai teljesítményekhez hozzájárul jelentős mértékben a legalább egy hónappal hosszabb vegetáció (korábbi vegetációs kezdet és annak későbbi befejeződése) igen jelentős hatása, amely a kritikus nyári időszakokban egy lényegesen magasabb relatív páratartalommal párosul. Kisebbek tehát a stresszhatások miatti mennyiségi és minőségi veszteségek, amelyek a technikai lehetőségeikkel, előnyeikkel (jégvédő háló, fagyvédő öntözés stb.) is tovább mérsékelhetők. A mi kontinentális klímánk alatt az őszi, tavaszi és téli fagykárosodásainknak a gyakorisága, valamint a nyári légköri aszályok stresszhatásai determinálják a hazai ültetvények legnagyobb részét a maximum 30-50 t/ha körüli átlagos terméshozásra. Nem arról van szó, hogy egy-egy évben, egyegy fajta esetében intenzív, de akár hagyományos termesztési körülmények között is nem érhető el a 60 tonna körüli termésmennyiség. Ilyen a korábbi évtizedekben is előfordult, amit azonban kiábrándítóan alacsony termés(ek) követtek, tehát a folyamatosság nem volt elérhető. A globális klímaváltozás sajnos egyre inkább érzékelhető hatásai eredményeként már az utóbbi néhány évben is megnövekedett az
8
elemi károk (jégesők, fagykárok) gyakorisága, ami igen komoly rentabilitást veszélyeztető tényező. Ez felveti a védekezési lehetőségek minél hamarabbi és minél nagyobb felületeken történő alkalmazásának szükségességét, mert már rövidtávon belül is nehéz helyzetbe kerülnek a termesztők. A termőhely jó megválasztásának tehát igen nagy a fontossága, amit bizonyít az, hogy az ország különböző területein a hasonló gyümölcsültetvények termésmennyiségei és minősége igen nagy szóródást mutatnak. Sajnos nem elhanyagolható azoknak az ültetvényeknek a száma, felülete, amelyek eltelepítésük pillanatában már kudarcra voltak ítélve. Ezt a nem kellően megválasztott, gyakran mély fekvésű, átmenetileg vagy tartósan vízzel borított és fagyzugos, esetleg rendkívül heterogén talajú és felszínű ültetvényterületek bizonyítják. Sajnálatos, hogy az 1995 után támogatással létesített, így termőhelyi kataszterrel rendelkező, azaz „ellenőrzött” ültetvények között is vannak ilyenek. Jó lenne a jövőbeni támogatások feltételévé tenni az 1970-80-as évek gyakorlatát, a gyümölcsültetvény telepítését megelőző, ún. helyszíni bejárásokat. Ennek során az akkori ültetvénytervező vállalat, az OMMI, a kutatóintézetek, a különböző hatóságok képviselőinek és a helyi üzem vezetőinek bejárás utáni megállapodása és nyilatkozataik alapján engedélyezték vagy zárták ki egy adott ültetvény létesítését. Gyakori volt az, hogy más helyet javasoltak, vagy annak hiányában kizárták a pályázót a telepítés lehetőségéből. Művelési rendszer, alany- és fajtahasználat A rendszerváltás után létesült újabb, intenzívebb ültetvényekben, illetve termesztésben a leegyszerűsödött, azaz kis számú alanyhasználat a jellemző. A féltörpe (M26) és törpe (M9) növekedésű alanyok dominanciája mellett nem számottevő mértékben a középerős növekedésű MM106-os alanyokat használjuk. A mérsékeltebb növekedési erélyű alanyok használatával az elmúlt mintegy másfél évtized telepítéseiben az
550-2.500 db fa/hektár állománysűrűségű félintenzív és intenzív minősítésű ültetvények létesültek. Az 1.500 darab feletti tőszám nélkülözhetetlen támrendszere nagyobb beruházási költségeket vont maga után. Sajnos az öntözés nem minden ültetvényben vált a technológia részévé, ami egyaránt segíti a men�nyiségi és minőségi alternanciát. Valószínűsíthető – a jelenlegi válsághelyzet remélhető javulását követően –, hogy az elkövetkezendő telepítésekben a 2.000 fa/hektár körüli, illetve afölötti sűrűségű ültetvények létesülnek. Ezeken lehet biztosítani a szükséges mennyiség mellett a kiváló gyümölcsminőséget a kézimunkák elvégzésének könnyebbsége miatt. Az 1990-es évek elejétől számos új fajtát próbáltak ki a termesztésben a domináns arányú Jonathan csökkentése, illetve leváltása érdekében. A tapasztalatok eredményeként mára alaposan lecsökkent a számuk, és gyakorlatilag 4-5 fajta, illetve ezek változatai (Idared, Jonagold, Golden Delicious, Gala, Pinova) jelentik az új ültetvények fajtahasználatát. Az Idared túlsúlya sok problémát okoz, ami miatt csökkent, illetve csökken a telepítésekben az aránya. A fajtahasználat csökkenése világjelenség, amely a déli féltekén is megmutatkozik. Ezt a kereskedelem, valamint a nagy tételű, azonos fajtájú és minőségű árutömegek értékesíthetőségének előnyei motiválják. Ennek megfelelően a jelenlegi világfajták a következők: Red Delicious, Golden Delicious, Gala, Granny Smith, Jonagold. Ezek rövid időn belüli jelentős bővülése nem valószínű, ami azt jelenti, hogy a magyarországi fajtaválaszték is hasonlónak tekinthető. A klubfajták kevésbé vagy egyáltalán nem befolyásolják a világpiaci tendenciákat, főleg csak lokális jelentőségűek. Nálunk sem várható ezek előretörése. A globalizáció információ és árucserét motiváló hatásai tehát igen erősen befolyásolják és fogják befolyásolni a továbbiakban is a fajtahasználatunkat. Termelői szervezettség, piaci háttér Az örökzöld témához sorolandó a 2012. január
extra 43.
hazai termelők társulási képtelensége, ami a termelői értékesítői szervezetek (TÉSZ) szinte nem is értékelhető tevékenységében mutatkozik meg. Gyakorlatilag nincs egyetlen TÉSZ sem abban a helyzetben, hogy folyamatosan, egységesen jó minőségű, nagy tömegű árualapokkal lépjen a piacra. Ennek oka részben a TÉSZ-ek nagy számának, így szétforgácsolódásának, árualapok, azaz beszállítók hiányának (gyakran még a TÉSZ-tag is a szervezetet kikerülve adja el termését), és nem utolsósorban a tőkehiánynak tulajdonítható. A hazai TÉSZ-ek erőtlenségének egyik bizonyítéka, hogy a kívánatosnak tartható 50-60 % helyett, a zöldség-gyümölcs forgalomnak mindössze 18-20 %-át bonyolítják. Az almával is foglalkozó termelői szervezetek néhány ezer, esetleg páran közülük néhány tízezer tonna árualappal rendelkeznek. Ezzel szemben Nyugat-Európában legalább 100-200 ezer tonna almaforgalom kötődik egy szervezethez, sőt Dél-Tirolban az 1,0 millió tonna termés mindössze két TÉSZ-en megy keresztül. Az elmúlt néhány év krízishelyzetei is nagyrészt a közös termelői fellépés elmaradásával hozhatók összefüggésbe. Csak remélni lehet, hogy az utóbbi évek értékesítési szezonjainak minden időknél rosszabb helyzete talán ráébreszti a termesztők és kereskedők egy részét – akik még egyáltalán folytatni kívánják tevékenységüket – arra, hogy szövetkezzenek. Az elégtelen termelői szerveződésért azonban nem csak a termelők felelősek, még akkor sem, ha ennek egyik fő oka a termelők TÉSZ-ekkel szembeni jelentős bizalomhiánya. Ez a bizalomhiány – jelentős részben – arra vezethető vissza, hogy a 2000-es évek elején, amikor elkezdte „virágkorát” élni a TÉSZ-ek létrehozása, ezen szervezetek többségét zöldség-gyümölcs kereskedő cégek hívták életre. Ezek igazából semmi többet nem tettek, mint létrehoztak egy gazdasági társaságot vagy szövetkezetet, ebbe beléptették az addig is nekik beszállító termelők egy részét (esetleg saját termelő vállalkozásukat is), majd „fizikailag” minden 2012. január
gyümölcstermesztőknek úgy folyt tovább, mint ahogyan azt megelőzően is. Az ilyen szervezetekben szinte semmilyen termelői kontroll nem volt, ugyanúgy megmaradt a termelő-kereskedő ellentétes érdekeltségi viszony. Az állami támogatások felhasználásának lazább kontrollja miatt ezen pénzek jelentős része vélhetően nem szolgálta a szakpolitika által kitűzött célok megvalósulását. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az EU-csatlakozásunkat követően a TÉSZ-ek addigra százat közelítő száma két éven belül a felére zsugorodott, valószínűsíthetően az EU-támogatások sokkal szigorúbb kontrollja miatt már nem volt egyszerű a pénzek felhasználása, így – a létrehozó számára – a szervezet működtetésének egyik fontos motivációja szűnt meg. Azt gondoljuk azonban, az előzőekben leírtakkal alapvetően nem is az a baj, hogy kereskedő hoz létre ilyen szervezetet, hiszen például Németországban is több – ma is sikeresen működő – TÉSZ így jött létre az 1960-70-es években. Ennek logikus magyarázata az, hogy a kereskedőnek voltak piaci kapcsolatai, addig is ő fogta össze a termelőket, ő volt tehát olyan kiinduló helyzetben, hogy a termelőket is szervezni tudta, és még megfelelő piaci háttérrel is rendelkezett. A kereskedői érdekeltség tehát nem probléma, de amíg a kereskedő és a termelő nem ismeri fel egy ilyen szervezetben, hogy kölcsönös egymásra utaltság áll fenn közöttük, amíg nem alkalmazzák az „élni és élni hagyni” elvét, amíg mindenki a másik rövid távú kihasználására törekszik, addig sikeres szerveződés nem képzelhető el. Úgy véljük tehát, hogy hazánkban elsősorban egy komoly szemléletváltásnak kellene ezen a téren bekövetkeznie. Alulról szervezett, termelői kezdeményezésre létrehozott hazai TÉSZekre is volt jó példa, ahol kereskedői érdekeltség mint probléma fel sem merülhetett. Itt azonban a termelők által megbízott menedzsment volt az, amely a közös vagyonnal vélhetően nem a legnagyobb felelősséggel és hozzáértéssel bánt, más motivációk vezérelték a döntéshozatalban, és a szervezet csődbe jutott. Ebben az esetben több száz beszállító termelőnek jelentős pénzei vesztek
oda, és egy ilyen eset után a termelőket nehéz meggyőzni arról, hogy nekik a TÉSZ jó! Minden esetben az alapprobléma az, hogy nincs érdekazonosság és bizalom a kereskedő, a termelő és a menedzsment között. Ezért – is – van az, hogy a tag sokszor a TÉSZen kívül adja el termését, mert így legalább biztos pénzt lát. Márpedig, amíg a szervezetnek nincs biztos árualapja, addig nem tud piacot építeni, amíg pedig nincs biztos piaca, addig bizalom hiányában nem lesz biztos árualapja, és a kör bezárult, illetve kezdődik elölről. utatás-fejlesztés, K szaktanácsadás A több mint fél évszázada létrehozott, a magyar gyümölcstermesztés, így az almatermesztés fejlesztését szolgáló kutatóintézeteink az utóbbi évtizedben kilátástalan helyzetbe kerültek. Az állam szinte teljes mértékben kivonult ezen intézményeknek a részbeni fenntartásából is. Fiatal, az utánpótlást jelentő kutatók kerültek reménytelen helyzetbe, és a nagy értékű biológiai alapok (törzsültetvények, fajtagyűjtemények) fenntartásának lehetősége is bizonytalanná vált. Amikor a világon rendkívüli módon kiéleződött a verseny az új fajták előállítása és adaptálása, valamint a technológia fejlesztése területén, a gyümölcstermesztés termelési költségeinek csökkentése és terméshozamainak növelése érdekében, akkor az ilyen lépés alaposan megkérdőjelezi a racionalitás alapjait is. Összeszámolni is nehéz, hogy hány szervezet (minisztérium, kutatóintézetek, oktatási intézmények, falugazda hálózat stb.) szándékozott létrehozni egy országos, vagy akár regionális hatáskörű szaktanácsadási rendszert. A próbálkozásokból egyetlen sikeresnek nevezhető eredmény sem született. Ez egyértelműen hátrányt jelent azon országok termesztéséhez képest, ahol a termesztők naprakész információkkal rendelkeznek. A hazai termelők nagy részének magárahagyatottsága csorbítja a termesztés sikerét, melyet pedig a mennyiségi és minőségi áruelőállítás kényszere határoz meg.
9
extra 43.
gyümölcstermesztőknek A támogatási rendszer működése A számtalan probléma között gyengeségnek érezzük a támogatási rendszer működését is, értve ez alatt az EMVA beruházási támogatásainak rendszerét. Az EU-csatlakozásunktól azt vártuk, hogy egy hosszú távon – jelen esetben 2007-2013 között, hét éven keresztül – kiszámítható rendszer jön létre, amelyben a fejlesztések, beruházások hosszú távon előre tervezhetőek lesznek. A hazai megvalósítás azonban akadályokat gördít ezen elképzelések elé. Az egyes jogcímeket szabályozó rendeletekben megfogalmazott támogatási feltételek egyik évről a másikra olyan mértékben képesek módosulni, hogy az teljesen kiszámíthatatlanná teszi a jövőt, és ellehetetleníti nemcsak a hosszú, hanem a rövid távú tervezést is. Minden évben teljes a bizonytalanság a körül, hogy lesz-e egyáltalán az adott évben ültetvénytelepítési – vagy más kertészetet érintő – támogatás, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Ennél fogva a mai környezetben lehetetlen például eldönteni, hogy aki tavaly megfelelt a kiírás feltételeinek, az idén is meg fog-e. Majd, ha nehezen is, de végre megjelenik a támogatást szabályozó rendelet, mindössze – jó esetben – 2-3 hét van a tervezésre, mert már kezdődik is a támogatási kérelmek benyújtása, ami újabb 4-5 hét múlva le is zárul. A támogatási kérelmek benyújtását aztán tovább nehezíti, hogy a szabályozó rendelet általában jócskán tartalmaz kertészetiszakmai és jogértelmezési hibákat, melyek súlyuknál fogva gyakran lehetetlenítenek el egy-egy ültetvényberuházást vagy bizonytalanítják el a termelőt a kérelem benyújtásában. Ahhoz pedig szintén hozzászoktunk, hogy a kérelem benyújtása után annak elbírálása és a támogatási döntés megszületése újabb közel egy esztendőt igényel. A gondok a pozitív támogatási döntés kézhez vétele után sem szűnnek meg: következik a támogatás kifizetésének szinte felmérhetetlenül hosszú ideje (általában a kifizetési kérelem benyújtásától számított egy év), ami egy vállalkozás likviditási helyzetét romokba döntheti.
10
Ilyen hektikusan változó és kiszámíthatatlan támogatási rendszerben a még – számos nehézség ellenére – fejleszteni szándékozó vállalkozások is teljesen elbizonytalanodnak. Jövőbeni kilátások Az eddigiekben elsősorban a jelenlegi helyzet tényszerű bemutatására és értékelésére törekedtünk. E fejezet alatt megkíséreljük bemutatni, illetve előre jelezni, hogy mi várható a jövőben elsősorban a piaci viszonyok, értékesítési árak, értékesítési biztonság és a konkurencia terén. Akármilyen irányból nézzük az elmúlt időszak hazai almatermelésének helyzetét, meg kell állapítanunk, hogy almatermelőink jelentős része nem versenyképes az új, megváltozott piacgazdasági körülmények között. Nagyon sok problémát jelentett a múltban a szinte csak léalma-termesztésre alkalmas versenyképtelen, kiöregedett ültetvények léalmatámogatások révén történő sok éven keresztüli „erőltetett” fenntartása, ami szinte máig konzerválta a nem kívánatos állapotokat. A léalmatermesztés gazdaságtalanságának megoldására véleményünk szerint teljesen alkalmatlan kísérlet a döntően rezisztens fajtákra alapozott ipari célültetvények létesítése is. Már tíz évvel ezelőtt is számos külföldi és hazai mértékadó vélemény fogalmazódott meg az ipari céltermesztés bizonytalanságáról és az értékesítés várható nehézségeiről. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a léalma ára évenként változó, de hosszabb távon inkább lefelé tendál (Kína és más fejlődő országok növekvő piaci részesedése és az egész világot érintő almatúltermelés eredményeként). A léalma árbizonytalanságát növeli továbbá a déli félteke citrusféléinek termésingadozása, valamint a sűrítmény raktárkészleteinek mindenkori alakulása. Felmerült sokszor a kettős termesztés (étkezési és ipari minőség egy ültetvényben való előállítása) gondolata is. Ez esetben is hozzátartozik a tényekhez, hogy a célültetvények extenzívebb vagy legjobb esetben is félintenzív művelésűek, azaz a megcélzott nagyobb
terméstömegek érdekében a fák mérete nagyobb, így az állománysűrűsége kisebb, mint az intenzív ültetvényeké. Ezeken a fákon nem lehet megvalósítani – a léalma ára el se bírná – azokat a kiegyenlítettebb terméshozást célzó ápolási műveleteket (pl. gyümölcsritkítás), amelyekkel folyamatosan biztosítani lehet az egyenletesen magas terméshozást. Törvényszerűen nagyobb tehát az alternancia (egyik évben nagy, másik évben kiábrándítóan alacsony termés), amely a léalma ára mellett további bizonytalansági tényezőnek tekinthető. Teljesen egyértelmű, a jövőre vonatkozó meglátásunk az, hogy nem számíthatunk hosszú távon sem az utóbbi évek többségében nagyon alacsony (10-20 Ft/kg) léalmaárak emelkedésére. Gondoljuk ezt abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy a világon az almasűrítmény harmadát (!) Kína egymaga állítja elő, ráadásul nagyon alacsony önköltségen, mely költséggel és piaci részesedéssel ármeghatározóvá vált a világpiacon. Ehhez hasonló jelenség az európai piacon belül Lengyelország az évi 1,0-1,5 millió tonna léalmájával. Ezen tényezők az árak emelkedését egyértelműen visszafogják vagy ellehetetlenítik. Nem azt mondjuk, hogy néha nem fordulhat elő 30-40 Ft/kg körüli léalmaár, mert ilyen a múltban is volt (legutóbb éppen 2011-ben). Hosszú távon azonban feltételezhetően a 10-20 Ft/kg közötti ársávban fog mozogni, és csak négy-öt évente egyszer számíthatunk „kiugró” árakra. Azt is meg kell jegyezni, hogy jó léalmaár is általában csak akkor volt, amikor valamilyen nagy terméskiesés sújtotta hazánkat (pl. 2007, 2011), ilyenkor viszont a termelők többségénél termés nem párosult a „magas” árak mellé. A léalma nyomott árai a gazdaságosság minimális szinten tartásához sem elegendők, mert – tényadatokon alapuló gazdasági számításaink szerint – sokéves átlagban 20-25 Ft/ kg önköltség alatt léalmát előállítani semmilyen körülmények között nem lehet. Véleményünk szerint nincs az a művelési rendszer, nincs az a fajta, nincs az a technológia, amelyben a múltra jellemző 10-20 2012. január
extra 43.
Ft/kg felvásárlási árak mellett az iparialma-termelés tartósan nyereséget eredményezne. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az ipari célültetvényekkel rendelkezők is igyekeznek termésük egy részét (30-50 %) az étkezési piacon eladni, ami már elegendő lehet egy szűk nyereség eléréséhez. A nyereséges léalma-termeléshez enélkül minimum 30-40 Ft/kg-os ár lenne szükséges, ami várhatóan az évek nagyon kis részében fog csak teljesülni a jövőben is. Meg kell említeni azt is, hogy az országos léalma-mennyiségnek a többsége nem a termőkorban lévő célültetvényekről, hanem az elöregedett ültetvényekből származik (ezek területe kb. 10-12 ezer hektár), melyekben az alacsony hozamok (515 t/ha) tovább rontják a termelés gazdaságosságát. Így ezek többségében esetleg a ráfordítások minimalizálásával, nem fizetett családi munkaerő alkalmazásával van mód egyes években némi nyereség előállítására. Ezen ültetvényfelületünk ös�szességében mindenképpen élet- és versenyképtelennek tekinthető, és néhány éven belül a kivágás sorsára jut. Megjegyzendő, hogy e felületveszteséget kompenzáló telepítések közel sem várhatóak, mely maga után vonja almaágazatunk nagymértékű területi zsugorodását. Az almaágazat helyzetét és hanyatló sorsát „ágazati átlaggá” kivetíteni azonban nem szabad, hiszen a kedvezőtlen folyamatok nem mindenki sorsát takarják. Az ágazat piaci szereplőkből, termelő vállalkozásokból áll, amelyek között vannak és lesznek sikeresek és eredményesek (feltehetően a tőkeerős kisebbik hányad), és lesz nagyon sok termelő, aki felhagy az almatermeléssel, beszünteti tevékenységét. Korábbi gazdasági elemzéseinkből kiderül, hogy a hazai, korszerű, intenzív étkezésialma-termelés gazdaságossága a magas agrotechnikai, termelési színvonallal és 85-90 % étkezési áruhányaddal rendelkező, korszerű üzemeket alapul véve lényegében nem marad el jelentősen a nyugat-európai (pl. német, olasz) üzemekétől, sőt egyes esetekben pozitívabb képet is mutat. Kedvezőtlen azonban, hogy e megállapítás almaültetvény-felületünk mindössze 2012. január
gyümölcstermesztőknek
A jégesők elleni védekezés egyre inkább nálunk is a versenyképesség feltételévé válik 8-10 %-a (3-4 ezer hektár) esetében igaz. Ki kell hangsúlyozni, hogy a jelenlegi 70-80 Ft/kg-os értékesítési átlagárak mellett ezen ültetvényekben is csak 40-50 t/ha átlagtermések esetén lehet igazán gazdaságos termelést folytatni. A versenykörnyezet szigorodása, a konkurencia erőteljes növekedése a jövőben nemcsak az ipari almatermelést fogja érinteni, hanem egyre nehezebb feltételekkel kell számolniuk a korszerű, étkezésialma-termelő üzemeknek is. Gazdasági elemzéseink arra engednek következtetni, hogy az ilyen üzemeink előnyei a nyugat-európai konkurenciával szemben elsősorban a következő három tényezőben rejlenek: jelenleg és még huzamosabb ideig 60-80 %-kal alacsonyabb munkabérek, 15-30 százalékponttal magasabb beruházási támogatási intenzitás, a hazai vállalkozások – a jégesők és a fagyok viszonylag ritka előfordulása miatt – a múltban még nagyobbrészt nélkülözhették a rendkívül költségigényes fagyvédelmi és jégvédelmi rendszereket. Fel kell hívni a figyelmet azonban
arra, hogy ezek mindössze jelenlegi komparatív előnyeinkből adódnak, és a termelőtől teljesen független tényezők! A munkabérek növekedésével, a beruházási támogatási lehetőségek beszűkülésével, a káros időjárási jelenségek felszaporodásával ezek az előnyök – a termelő által nem befolyásolhatóan – folyamatosan elolvadnak. Sőt ezek közül az időjárási tényezők, azaz a természeti környezet jelentős rosszabbodását a 2007. és 2011. év fagykárai, valamint az elmúlt évek sokéves átlag fölötti jégkárai kapcsán már konkrétan érzékelünk is. Ezért hosszabb távon semmiképpen nem a termelési költségek csökkenésére, hanem – akár jelentős mértékű – növekedésére kell felkészülnünk. Ugyanígy nem kedvez az almatermelés fejlődésének a jelenleg uralkodó gazdasági világválság sem, ami a gyümölcsfogyasztásra is rányomja bélyegét, és egész Európában – napjainkban is – a gyümölcspiac pangását eredményezi. Hazánkban az évek többségében az étkezési alma esetében is – elsősorban az őszi és a téli időszakban – rendkívül nyomott értékesítési árakkal találkozhatunk. A hazai termelői árszínvonal mintegy 20-40 %-kal alacsonyabb, mint a németországi, Olaszországról már nem is beszélve. A jövőbeni tendenciák tekintetében
11
extra 43.
gyümölcstermesztőknek azt lehet mondani, hogy az étkezési alma árának jövőbeni tendenciózus növekedésére nem lehet számítani. Ezt támasztja alá, hogy mind Olaszországban, mind Németországban mint legjelentősebb almatermelő országokban is csökkenő vagy stagnáló ártendencia volt tapasztalható az elmúlt évtizedben. Mindezek összegzéseként elmondhatjuk, hogy – véleményünk szerint – sem az ipari céltermesztés, sem a kettős termesztés nem jelentheti a magyar almatermesztés megújulását, hanem csak a világon gyakorlatilag mindenütt megcélzott, 100 %-ot közelítő étkezési minőséget produkáló ültetvények létrehozása és támogatása lehet a cél. Le kell azonban szögezni, hogy az étkezési alma előállítása terén
sem korlátlanok a lehetőségeink. A jelenlegi almafogyasztásunk (1520 kg/fő/év) az ország 10 millió lakosával számolva mintegy 150-200 ezer tonna étkezési alma belföldi elhelyezésére ad lehetőséget. Ha ehhez hozzáadjuk az exportált vagy potenciálisan exportálható mennyiséget, és levonjuk az importált alma mennyiségét, a következő 5-10 évre vonatkozón azt kapjuk, hogy jó esetben is csak mintegy 200-300 ezer tonna étkezési alma előállítására és értékesítésére van lehetőségünk. Ezt a mennyiséget ma már 10 ezer hektár ültetvény produkálni képes, kalkulálva természetesen azzal is, hogy – elemi károk vagy növényvédelmi okok miatt – nem érhetők el a teljes termőterületen egyszerre 30-40 t/haos termések.
Mindezek egyben azt a hosszú távú tendenciát is előrevetítik, hogy a 10 évvel ezelőtti 40.000 hektáros és a jelenlegi kb. 25.000 hektáros almaágazatunk – az étkezési mellett az ipari termelés valamilyen szintű lehetőségét is figyelembe véve – a következő szűk egy évtizedben mintegy 15-20 ezer hektárra zsugorodik. Ennek elkerülése vagy tompítása csak egy alaposan kimunkált és nagy ívű ágazati stratégia mentén végrehajtott, összehangolt fejlesztés révén lenne lehetséges. A jelen tanulmány alapjául szolgáló kutatás a MAG ZRt. és az NFÜ támogatásával, az OM-00270/2008. és az OM-00042/2008. számú kutatási téma keretében készült. n
Könyvajánló
Gonda István, Fülep Imre: Az almatermesztés technológiája A szerzők évtizedek óta ismertek az almatermesztők köreiben. Gonda István kutató és oktató munkássága során számos generációt tanított a termesztéstechnológiai fejlesztések területén. A negyed százados kutatói pályájának méltó megkoronázása az általa vezetett tanszék, majd intézet valamint Kutatóműhelyének szinte egyedülálló magas színvonalú kialakítása és irányítása. Fülep Imre is mintegy négy évtizede tevékenykedik a szakmában. Termesztői, technológiai és kereskedelmi ismeretei mellett, hűtő tárolási tapasztalatokkal is rendelkezik, amelyeket szaktanácsadói tevékenysége során sikeresen kamatoztat. Kiváló szerzői párosítást jelentenek tehát, akiknek a tapasztalatai közkinccsé válhatnak ebben a kiadványban. Egyedülálló vállalkozásnak tekinthető a könyvük, amely az alma termesztéstechnológiájának helyzetét, illetve változásait mutatja be részletesen. Könyv, illetve könyvek jelentek már meg az egyes termesztéstechnológiai elemekkel kapcsolatosan (metszés, öntözés, tápanyag-utánpótlás stb.), de ilyennel, amely együttesen a teljes technológiára irányítja a figyelmet, még nem találkoztunk. A rendszerváltozás után elkezdődő a korábbinál nagyobb intenzitású telepítések, illetve azok fenntartásának számos bizonytalansága mára már letisztultnak tekinthető. A szerzők ennek a letisztulási folyamatnak az eredményeit mutatják be rávilágítva a továbblépés, a fejlődés megállíthatatlan folyamataira. Ajánlom ezt a könyvet mind a kezdő, mind a már gyakorlattal rendelkező termesztőknek, kutató és fejlesztő szakembereknek, és nem utolsósorban szaktanácsadóknak. A kézikönyvként hasznosítható kiadvány tehát az érdeklődők nagy táborának tetszését válthatja ki.
12
Prof. Dr. Nyéki József egyetemi tanár 2012. január
