Az állami és társadalmi feladatok megoszlása az Egyesült-Államokban.*) Írta: VÁGÓ JÁNOS.
Az állam és a gazd álkodó társadalom. Az európai államokban a szervezett államhatalom mindenütt beleavatkozik a társadalom gazdasági életébe hol támogató, hol ellenőrködő tevékenységével. Az Egyesült-Államok megalakulásának idején, sőt még azután is csaknem egészen a legújabb időkig aránylag nagyon kevés nyomát találjuk az államhatalom ily irányú munkásságának. Az amerikai közfelfogás szerint mindenkinek joga úgy keresni a boldogulást, ahogy jónak látja. Persze, ha lehet, tisztességesen és mindenesetre a büntetőtörvény korlátain belül. Nem kell ez axióma gyanánt közszájon forgó mondásban valamely ösztönszerű, az élet valóságos körülményeitől függetlenül működő hajlamot látnunk. Ezt minden kétséget kizárólag nem a germán fajnak hagyományos individualistikus szelleme okolja meg, hanem a földrajzi, népességeloszlási adott tényezők. Hogy mennyire nem a germán, helyesebben az angolszász faj egyéni, egoistikus irányú szelleme magyarázza az amerikai államok magatartását, arra nézve elegendő lesz arra utalnunk, hogy az Egyesült-Államok lakosságának már a múlt század közepén több, mint kétharmadát nem angolszász, hanem más európai népek tették. Bármiképpen is magyarázzuk a jelenség okát, kétségtelen, hogy az állam tevékenységét a hadügyi, pénzügyi és külügyi teendőkön kívül általában csupán a jog rendjének fentar*) (Folytatása a Szemle április havi számában megjelent közleménynek.)
694
tására fordította. A nálunk lépten-nyomon felbukkanó sokféle gazdasági közigazgatási tevékenység ott teljesen hiányzott. Az Egyesült-Államok közigazgatásának – BRYCE szerint – még ma is legjellemzőbb tulajdonsága, hogy teljesen hiányzik. A gyarmatállamok korában valóban a teljes közönbösség elvét követte az állam. Talán mondanunk sem kell, hogy ennek nem a korszellem »laissez faire« iránya volt az egyedüli alapja, hanem az állami beavatkozás feleslegessége. Kétségtelen, hogy az angol faj már örökölt hajlamainál fogva is a »help yourself« (»segíts önmagadon«) eszméje felé hajlik s gazdasági eszménye a selfmade man, a maga erejéből kivált ember. Mégis az államnak magatartása mélyebb okokon nyugodott. Az ifjú gyarmatokban nem voltak ugyanis meg az alakulás idején sem a szükséges anyagi eszközök, sem a közigazgatási szervezet s az államok berendezésében a gyarmatosok, akik maguk is hijjával voltak a szükséges tőkének, a legnagyobb takarékosságra törekedtek. Szívesebben nélkülözték az állami támogatást, semhogy anyagi erejöket kimerítő adóztatásnak legyenek alávetve. Azonkívül főleg földmívelésből éltek; az ipari termelés a legkezdetlegesebb házi szükségletek kielégítésére szorítkozott; a kereskedelem pedig nagyobbára Anglia kezében volt. Mindez megváltozott a szabadságharcz után. A gyarmatok vagyonosodni kezdtek és szoros gazdasági viszony jött létre köztük s az európai államok között. A kereskedelem óriási arányokban fejlődött. Mi sem természetesebb annál, minthogy most már az állam jónak látta a kereskedelemből eredő előnyöket a maga számára lefoglalni és biztosítani. Az »embargo törvény« következtében a külkereskedelem, első sorban pedig a tengeren való szállítás kizárólag amerikaiak útján volt lebonyolítható. Ε törvény, mint Angliának hasonló czélt szolgáló« Navigation act«-ja, közvetett előnyeit nem tekintve, azt eredményezte, hogy nemcsak az amerikai kereskedelem, hanem a hajóépítő ipar is bámulatos fejlődésnek indult. Mint e törvény mutatja, a czélszerűség hamar megvál-. toztatta az Egyesült-Államok tartózkodó magatartását. Mégis még itt sem látjuk nyomát a közigazgatási ténykedésnek, közigazgatás alatt értve az államnak concret esetben való
695
intézkedéseit. Az állam csak a vezető, kormányzati rendelkezésig ment. Hasonló jellegű maradt a kereskedelem további szabályozása is, tekintettel az ipari termelés előmozdítására. Az állam számos irányító intézkedést tesz hol a nagytőke, hol pedig a szervezett munkásság követeléseinek engedve. A behozatalt, amennyiben a belföldi termelést nem érinti, vámmentesen tűri, vagy legfeljebb az állam jövedelmeinek szaporítására alacsony tétellel rójja meg. Sőt, ha a hazai termelés érdekében állónak látszik, kedvezményekkel, praemiumokkal támogatja. Ellenben az oly árúk behozatalát, amelyeket bármily okból károsnak találnak, nemcsak magas vámtételekkel korlátozzák, amelyek néha valósággal lehetetlenné teszik az importot, hanem szükség esetén egyenesen törvény útján tiltják el. Hasonlóképpen jár el az állam a kiviteli kereskedelmi politika irányításában. Gátolja különösen a nyersanyagok kivitelét, vagy teljesen eltiltja. Ellenben szabadjára hagyja, vagy éppen anyagi áldozatokat is hoz az árúczikkek gazdaságilag kedvező kivitelének emelésére. Mindezen törvényhozási intézkedések közül legnevezetesebb kétségkívül a védvámos politika, ami az Egyesült-Államok gazdasági életére oly nagy hatással volt, hogy a nélkül meg sem érthetők az ő csodálatos viszonyaik. Természetesen távol áll tőlünk az a szándék, hogy e tanulmány keretében a védvámos és a szabadkereskedelmi politikát összehasonlítsuk, megvitassuk s használhatóságuk, értékük tekintetében döntsünk. Az amerikai nemzet az 1908iki elnökválasztás alkalmával ismét védvámos politikust tett elnökévé. Ámde »Caesar non supra grammaticos« s még a legfelségesebb Caesarról, a nemzet többségéről sem állíthatjuk, hogy tudományos kérdések eldöntésében csalhatatlan volna. Mégis annyi kétségtelen, hogy az amerikai termelés alig" lett volna képes megküzdeni oly versenytársakkal, mint a minők az iparilag rendkívül fejlett Anglia, Francziaország stb. voltak, a magas védvámok mesterséges támogatása nélkül. Tekintsünk azonban egy pillanatra az őstermelés állapotára. A gyarmatállamok idejében a mezőgazdaság helyzete is olyan volt, hogy könnyen nélkülözte az állami segélyt. Föld
696
bőven állott rendelkezésre, csak munkáskéz kellett, hogy mívelje. A nagy bőség magától értetődőleg nagyrészt feleslegessé tette a közigazgatási támogatást, de másrészt az. egyes farmok annyira távol feküdtek egymástól, hogy eleinte még a lazább közigazgatási szervezet fentartása is aránytalanul nagy anyagi áldozatokba került volna. Mindazáltal ezen a téren is fellépett a közhatalom, mihelyt czélszerűnek látszott támogató törvényhozói intézkedések megtétele. Délen a rabszolgaság intézményének fentartásában, északon pedig a socialis agrárpolitikában fejt ki tevékenységet Ez utóbbinak tulajdonítható, hogy sehol az egész világon nincsenek oly democratikus birtokviszonyok, mint Amerikában. Az eredményt az Unió bölcs birtokpolitikája érte eh mely gondoskodott az állami kézben lévő birtokok kiosztása alkalmával, hogy se nagy, se törpe birtok ne keletkezzék. Sőt a polgárháború óta délen is fogyóban van a nagybirtok. Ámde ennek az említett tényezőkön kívül társadalmi okai is vannak és pedig az, hogy a nagybirtokkal nem jár sem társadalmi, sem politikai előkelőség, sőt ellenkezőleg városi ingatlan és ipari birtok annál sokkal nagyobb befolyást biztosít. Könnyen érthetők e viszonyok, ha meggondoljuk, hogy még a múlt század közepén is mérhetetlen területek várták az új települőket, a tőke ellenben ritka és keresett volt. A földjáradék, a mi napjainkban a nagybirtokos kiváló állásának az európai államokban alapja, Amerikában csak lassan fejlődött. De végre itt is magántulajdonba került a mívelhető föld s most már nemcsak a bevándorló munkásnak kell bérelnie a földet, amelyet megművel, hanem a született amerikai földmíves sem juthat ingyen új használható föld tulajdonához. A bérelt farmok egyre gyarapodnak. Ma már öt millió farm közül másfél millió után haszonbért fizet a mi velője. S a földjáradék emelkedésével előállanak az európai országokban oly jól ismert gazdasági bajok. A munkáskéz munkaalkalmat keres, munkájáért kenyeret kivan. A földtulajdonos ellenben csak akkor engedi a munkást birtokára, ha magas földhaszonbért préselhet belőle. A munkás menekülni igyekszik a jobbágyi viszonyból; a gyengén jövedelmező mezőgazdasági termelésről áttér az iparra, nemcsak a bevándorló, hanem
697
az amerikai is betolul a túlzsúfolt városi központokba: Chicagóba. Philadelphiába, New-Yorkba. A szokatlanul rohamos gazdasági fejlődés ragyogását ijesztő árnyék kíséri. Még nincs itt a veszély, még mindig paradicsoma a munkásnak az Egyesült-Államok, de a jövőnek rémképei már mutatkoznak. Egy-egy amerikai munkásstrike, amelyben néha több százezer ember vesz részt, van oly nagy jelentőségű, elpusztít annyi vagyont, sőt nem ritkán annyi emberéletet is, mint egy háború. Nem feladatunk e helyütt kutatni az amerikai munkásság jövőjét és megvilágítani helyzetét. Általános igazság gyanánt megemlítjük mégis, hogy bár a nemzeti vagyonosodás leghathatósabb eszközei az ipar és a kereskedelem, mégis egészséges mezőgazdasági viszonyok nélkül, alapjában van megtámadva a gazdasági jólét. És ha az őstermelés nem tud lépést tartani a népesség szaporodásával és ehhez képest növekvő igényeivel, a legnagyobb gazdasági haladás nyomában is csak szegénység és nyomor fakadhat. De itt már az állam közbelép. Új mi vélhető területeket akar a népességnek nyújtani s ezért állami kezdeményezésre hatalmas öntözőművek segélyével igyekszik használhatóvá tenni Texas, Arizona, NewMexico esőben szegény földjeit, melyek még részben köztulajdonban állván, szétosztásra vannak szánva. Állami vegyvizsgálókat tart, akik a mezőgazdákat ingyen kioktatják a legjövedelmezőbb művelési ág, a legalkalmasabb műtrágyák stb. használatára. Több állam jutalmakkal igyekszik előmozdítani bizonyos mezőgazdasági termények termelését. Sőt pl. California államköltségen hozat Ausztráliából ragadozó rovarokat, melyek egy bizonyos fajta kártékony narancsférget pusztítanak. Állami jutalmakat tűznek ki kártékony vadállatok (prairic-farkasok) pusztítására. Az állam birtokpolitikájához sorolhatók azon törvények, melyek a kisbirtokot és bizonyos minimalis birtokfelszerelést a végrehajtás alól mentesítenek. Az állam jelenleg éppen oly kevéssé áll a »Laissez íaire« elve alapján, mint az agrárpolitikát űző európai államok. Az ipar sem nélkülözhette sokáig az állami tevékenységet. Eleinte ugyan itt is feleslegessé tették azt az ország kimeríthetetlen gazdasági forrásai. »Inexhaustible natural resources«:
698
a dúsgazdag, szén-, vas-, réz-, ólom-, arany-, ezüstbányák, kő olaj források, a rengeteg erdőségek stb. A fentemlített védvámos politika megadta a szükséges támogatást s ha mesterségesen is, de a belfogyasztást nagyjában biztosította a beitermelés számára. A termelés hihetetlenül nagy arányokban folyt. A nemrég még tőkeszegény országban egyre szaporodnak a concentrait tőkék, s ma már a nagytőkések száma Amerikában nagyobb, mint bárhol másutt. Pedig örökösödési joguk nem kedvez a nagytőkék fennmaradásának. Az amerikai milliomos egyenlően felosztja vagyonát gyermekei között. S latifundiumok helyett egyetemeket, közkönyvtárakat s más közérdekű intézményeket alapít. Mégis a nyersanyag nagy bősége és olcsósága oly dúsan fizetővé teszi az ipari termelést, hogy a nagy tőkék újra meg újra előállanak s úgy látszik, mintha a felosztás még elősegítené gyarapodásukat. A rengeteg kiterjedésű állam korlátlan teret nyújt az üzleti tevékenység számára. A lakosság kielégítést nyerő – szükségletei, igényei pedig sokkal nagyobbak, mint bárhol másutt. Ennek következtében a fogyasztás kiterjedtsége, a forgalom csodás nagysága oly üzleteket is nagy vállalattá fejleszt, a melyek Európában kisméretűek maradnak, mire például hozhatnám fel az ipar és kereskedelemnek nálunk jelentéktelen ágait. A szabad verseny az Egyesült-Államokban az elképzelhető legszabadabb talajra talált. Itt mutatkozott legtisztábban előnyeivel és hátrányaival, erényeivel és bűneivel. A verseny már születésével magával hozta a halál csiráját. A verseny elpusztítja önmagát, minden külsőleg ható tényező nélkül, A kíméletlen élet-halál hajsza, melyet a termelők egymás ellen folytattak, olcsóvá tette ugyan a termelést, de új és új emberáldozatokat kívánt az újkor e molochja: a vállalkozók, az önálló kisiparosok és munkások osztályából egyaránt. A munkás bizonyult a harczban a leggyöngébbnek. Bére addig szállt alá, mígnem elérte a puszta megélhetést biztosító minimális munkabért. Azután következett az önálló kisiparos. Ezek sem bírták sokáig a lihegő versenyt. Kidőltek a sorból s munkásokká váltak magok is. De a vállalkozóknak sem kegyelmezett a verseny. Egymásután elragadta soraikból a gyengéket, a kezdőket, a tapasztalatlanokat. Végre egyedül
699
maradt a nagytőke rettegett hatalmának birtokában néhány kiválasztott, alkalmasnak, erősnek bizonyult nagytőkés. Folytatni a harczot egymás között veszélyes, koczkázatos dolog lett volna. Holott, ha egymás között megtudnak egyezni, a fogyasztót hatalmukban tarthatják és mindegyikükre annyi jut, amennyit éppen kivan. Békét kötöttek tehát egymás között a hatalmasok és szövetségre léptek egymással. Előállottak a mérhetetlen vagyonú kereskedelmi társaságok; megszületett a gazdasági élet mammuthja: a trust. A »trust« számos egyszakmabeli részvénytársaságnak s esetleg egyéni czégnek kartellben való egyesülése. Ámde míg a mi kartelljeink az egyesülés kevésbbé szoros voltánál fogva gyengébbek s létök bizonytalan, addig a trust a kartellnél állandóságánál és egységénél fogva jóval hatalmasabb. A társuló részvénytársaságok ugyanis egy kevésszámú tagból álló bizottság, sőt gyakran egyetlen ember, a trustee – megbízott – kezeihez teszik le részvényeik többségét, aki azután monarchikus, központi hatalmat nyervén az egyes vállalatok felett, belátása szerint vezeti az egész termelést az illető iparágban. A kereslet s kínálatnak rendkívül szakértelemmel kikémlelt aránya szerint megállapítja a szükséges termelvény menynyiségét, felosztja azt az egyes vállalatok között s szabályozza azok üzemét. Szükség esetén pedig egyik-másik vállalatot teljesen vagy ideiglenesen meg is szünteti, magától értődvén, a trust megalakulásakor az illető vállalat számára biztosított jövedelmi hányad érintetlenül hagyásával. A trustön kívül álló vállalatoknak pedig rendszerint nem marad más hátra, mint vagy beolvadni a trustbe, vagy pedig akár mert ellentálltak^ akár mert a trust be nem fogadta őket, el kell pusztulniuk. Ily módon a trust az állami egyedáruságoknál félelmesebb, nyomasztóbb és, ellenőrizhetetlen voltánál fogva, károsabb gazdasági monopóliumot teremt. A központosított termelésnek kétségkívül megvannak a maga gazdasági előnyei is. Hogy egyebet ne említsünk, sokkal olcsóbb, mint az egyéni szabad versenyen alapuló. Ámde a megtakarításból eredő többletet kizárólag a hovatovább tétlenné váló nagytőkés foglalja le a maga számára s a munkásra nem hogy előnyök származnának, hanem a trustök kegyel-
700
mére vannak bízva megélhetésük és munkafeltételeik tekintetében. S itt következik be az állam beavatkozása, mely a testületeket súlyos külön adóval – special taxes on corporations – sújtja; számos megszorítást alkalmaz reájuk és védi a munkást anyagilag és erkölcsileg egyaránt, sőt a munkásvédőtörvényekkel az Unió némely tekintetben messzebb menő beavatkozást gyakorol, mint az európai atyáskodó államok. Az ipari termelést gondozó állami intézkedések közé számíthatjuk a bevándorlás korlátozását. Az Egyesült Államok kezdetben a legszabadabb elvű bevándorlási politikát folytattak s törvényeik is a legteljesebb szabadságot biztosították az idegeneknek, faj, nemzetiség és valláskülönbség nélkül. Sőt ötévi ott tartózkodás után kívánatra megadja bárkinek az amerikai polgárjogot. Ez alapelveket azonban az Unió csakhamar feladnikényszerült. A kínai munkás, az igénytelen kuli a fehér munkást létében támadta meg s félő volt, hogy a fehér munkás hovatovább kénytelen lesz lealacsonyodni a kuli standardjához. A törvényhozás közbelépett tehát s a fehér munkás érdekében szigorúan eltiltotta a kínai kuli bevándorlását és jelenleg bármely kinai csak az esetben nyerhet partraszállítási engedélyt az Egyesült-Államok területére, ha igazolja, hogy kereskedelmi, tanulmányi utón van, vagy pedig hivatásos pályán működik. Ugyanezt a czélt szolgálja a teljesen vagyontalan vagy a már előre elszerződött bevándorlók kizárása is, kik bármely alacsony bér mellett dolgozni kénytelenek lévén, a munkabéreket csökkentenék s leszállítanák az »american standard of wages«, a munkabérek amerikai színvonalat. Meg kell azonban említenünk, hogy viszont általában még mindig tartózkodik az állam a positiv beavatkozástól s a fentemlítettek inkább mint kivételes jellegűek s az eredeti elvektől eltérők szerepelnek. Így pl. teljes szabadság van az iparűzés tekintetében és semmiféle képesítést nem kivannak az ipar bármely ágában. Teljesen ismeretlen Amerikában az a bonyodalmas közigazgatási szervezet, amely nálunk terhes külsőségeket, formaságokat ró reá ipartestületi, iparhatósági stb. bejelentések és ellenőrzések alakjában a kezdő kisiparosra. Láttuk, hogy az állam nem tartózkodott sem a mező-
701
gazdasági, sem az ipari termelés irányításától, ahol azt a czélszerűség javallta. Még feltűnőbb azonban az állam szabályozó, sőt nem ritkán vezető közreműködése a forgalom óriási mechanismusában. A Non-interference elvét már az Egyesült-Államok megalakulása idején megtörte a posta államosítása. A telegraph, telefon és a vasút még ugyan teljesen a magán vállalkozás kezében vannak, de nagy mozgalom tapasztalható ez intézmények államosítása érdekében és amíg e törekvésnek eredménye lesz, addig is szoros állami felügyelet alá kerültek a közlekedés legfontosabb tényezői. Az Egyesült-Államokban korán kifejlődött a vasúti közlekedés, s már a múlt század közepén nagy jelentőségű gazdasági tényezővé vált a belföld s az Atlanti-óceáni kikötök között való forgalom lebonyolításában. Nem is igen tudnók elképzelni, hogy miképpen állhatna fenn egy oly államóriás a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig s az Öt-tótól a mexikói öbölig, ha az összetarozás nem járna kölcsönös gazdasági előnyökkel, a különböző országrészek termékeinek kicserélése útján, ami csakis a szállítás eszközeinek bősége, könnyűsége és olcsósága által mehet végbe. A vasutak kétszeresen fontosak az Unióra. Mint elsőrangú gazdasági tényezők a rengeteg területek összekötői, forgalmuknak közvetítői, másodszor politikai tekintetben mint a nemzeti összetartozás, az egység megszilárdítói és fentartói. Az egyes államok természetszerűleg több irányú érdekösszeköttetésbe jutottak a vasúttársaságokkal. Ez utóbbiak' utóbbiak a nagytőke befolyásának meg és meg nem engedett eszközeit felhasználták arra, hogy a vesztegetett törvényhozások segélyével minél jobban kizsákmányolhassák a vaspályáktól átszelt területeket. A vasutak nagy fontossága azonban az egyes országrészek haladására csakhamar nyilvánvaló lett s az államok számos megszorításnak vetették alá őket. Jellemző erre nézve California alkotmánya, mely szabályozása alá von minden vasút-, csatorna- s bármiféle közlekedési vállalatot. Kimondja, hogyha valamely társaság leszállítja a tarifát, hogy egy versenyvállalatot letörjön, az állam engedélye nélkül azt később nem emelheti fel megint. Eltiltja a »Common Carriers«, a
702
közérdekű közlekedési vállalatokat attól, hogy bárminő egyenlőtlen előnyt nyújtsanak valamely vállalatnak. Akár utólagos visszatérítések, akár előzetes engedmények, kedvezményes díjszabás alakjában, akár oly módon, hogy bizonyos vállalat szállítmányát soron kívül, gyorsabban fuvarozzák el, mint másét. Három vasútfelügyelői kerületre osztják az országot, s mindegyik felügyelőnek (»commissioner«) feladatává tétetik, hogy szabályozza a tarifa díjtételeit és a szállítási feltételeket. Joga van ellenőrizni az egész üzletvezetést, a könyveket, sőt egyöntetűen megszabhatja ez utóbbiak vezetési módját. Ugyanily módon minden állam gondoskodni igyekezett a vasút-tarifa árszabásainak reá nézve kedvező megállapításáról. Az egyes államok érdekeinek összütközése folytán a küzdelem a congressus elé került. Érdekes, hogy a vasútügy tulajdonképpen az egyes államok belügye volt. Minthogy azonban az alkotmány szerint a szövetséges állam törvényhozása elé tartozik az egyes államok között a kereskedelem szabályozása, s a vasutak rendszerint legalább két állam területét érintik, könnyű volt az Unió hatáskörébe vonni az egész vasútügy szabályozását az egyes államok helyi vonatainak kivételével. Mindazáltal sokáig tartott, míg a congressus illetékességét elismerték s míg érdemleges határozathoz eljutott. Az »Államközi kereskedelmi bizottság«, az »Interstate Commerce Commission«-t állíttatott fel, melynek hatásköre kiterjed az egész Egyesült-Államok területére, a vasutszállítás és tarifa szabályozására, Sőt lassankint nemcsak a vasutakat, hanem a teher- és csomagszállító vállalatokat, a távírót, távbeszélőt is legfőbb ellenőrzése alá vonta a bizottság. Harmadévenkint az összes forgalomról statisztikai kimutatást követel az összes közlekedési vállalatoktól és az ily módon beszerzett adatok alapján időről-időre megállapítja a maximális tarifát és más tekintetben is közérdekű rendelkezéseket tesz. A társaságok eleinte heves küzdelmet folytattak e bizottság felállítása ellen. Rendelkezéseinek nem engedelmeskedtek és a bíróság előtt kétségbevonták felállításának alkotmányszerűségét. De végre most maguk is hasznát látják ez intézménynek. A kiváltságos árszabás, a titkos rabbatok eltiltása
703
reájuk nézve is előny, amennyiben senki sem kívánhatja tőlük, hogy közzétett tarifájuk árszabásaitól eltérjenek. Ε bizottság jelzi a közlekedés ügyében az állami beavatkozás mindinkább terjedő irányát. Sőt mind népszerűbbé válik az Unióban a közlekedési vállalatoknak teljes államosítása, a mitől az olcsóbb szállítást és a forgalom tökéletesebb lebonyolítását remélik. De a teljes államosításnak nagy akadályai vannak. Veszedelmes dolog volna a többségi párturalom zsarnoki kényére rábízni százezernyi hivatalnok és a közlekedési eszközök szolgálatát igénybevevő egyes államok sorsát. A tarifa egyenlőtlen megszabásával a mindenkori többség teljesen tönkre tehetné az ellenzéki államokat. Azután nem is volna alkalmas egy központi állami közeg – esetleg minister – azoknak a rengeteg kiterjedésű vállalatoknak vezetésére. Az amerikai vasút természetes helyzete a »bellum omnium contra omnes«; háborús állapot az állami hatalmak és a többi vasutak ellen. Egy téves tarifaszabás oly kárt okozhat a vasútnak, mint egy vesztett csata a hadviselő államnak. Nem volna tehát keresztülvihető a vasutak államosítása azért sem, mert az ily feladatok ezidőszerint sikeresen csak magántevékenység által oldhatók meg. »A vasútban két irány tűnik fel, amelyek jellemzők Amerikára, mondja BRYCE. AZ egyik a társulás hatalmát mutatja, amely ügyesen vezetett kereskedelmi társulatokat az egyénre félelmes erővel ruház fel, a másik pedig az a rendkívül érdekes jelenség, hogy a monarchikus elv elűzetvén a politika, teréről, felüti fejét a politikainál nem kisebb fontosságú ipari és pénzügyi küzdelemben.« A közlekedési eszközökkel, melyek a személy- és áruforgalmat bonyolítják le, fontosságban vetélkednek a nemzeti tőkének, termelésnek irányítói, a tőzsdék, a hol eldől, hogy mely iparágak művelése, gazdasági termények előállítása kívánatos nagyobb mértékben, s melyekből kell a tőkének visszavonulnia. A tőzsdék a szabad verseny alapján működő gazdasági életnek központi szabályozói. A tőzsdék állapítják meg az esetleg beteg gazdasági test diagnósisát s a tőzsdehírek szolgáltatják a világ legnagyobb és legféltettebb souverainjéről
704
a termelésről a hivatalos orvosi bulletineket. A tőzsdeintézmények közül legnevezetesebb a new-yorki értéktőzsde, a Wall-Streetben. Európában értékpapíirspeculatióval kizárólag egy bizonyos kereskedő osztály foglalkozik; míg az Egyesült-Államokban a játékszenvedély oly általános, hogy egyszerű munkások is érdekelve vannak a tőzsdén. Sőt San-Franciscoban cselédek, dadák is rendes szórakozásképpen spekulálnak bányapapírokban. Miután a sorsjáték szigorúan tiltva van, úgyszintén a lóverseny és más szerencsejátékok is, a különben is jó kereskedő amerikai a tőzsdét tette meg sorsjátékká, lóversenynyé és itt elégíti ki játékszenvedélyét. S ha New-York társadalmi, tudományos szempontból nem is első városa Amerikának, a pénzvilágnak bizonyára fővárosa. Az amerikai üzleti életnek szive, a pénz- és értékforgalom és a közlekedés központja a: Wall-Street. De e nagyfontosságú intézményre semmi hatással nincsen sem az európai hatalmak, sem magának az Egyesült-Államoknak tevékenysége. A háborús vagy békés idők persze hatnak az árak alakulására, de csak annyira, mint a pusztító vihar, vagy bő esőzés hírei, amelyekből jó vagy rossz termés várható. Közvetlenül sem a politika nem érinti a részvényeket, sem a részvények a politikát. Oly kölcsönhatás állam és tőzsde között, mint pl. Francziaországban van, ahol a külföldi értékpapírokban érdekelt tőkések miatt az államnak háborút kellene viselnie, az Egyesült-Államokban teljesen ismeretlen. Annál inkább, mert az amerikai nem igen vásárol külföldi papirt, sem nem ad el amerikait külföldön. De annál nagyobb szerepet visz az amerikai gazdasági élet fejlődésében. S a hitetlenül elterjedt játékszenvedély már többször óriási válságoknak volt főokozója, mint legutóbb is 1907-ben. Jellemző, hogy az ország összes gyapottermését évente ötször szokták eladni s 1887-ben a petróleumtermelés eredményét nem kevesebb, mint ötvenszer adták el. A nemzet gazdasági jóléte első sorban függ tehát a tőzsdék forgalmának egészséges lebonyolódásától és különösen nagyobb válságok után többször törekedtek már állami szabályozás alá vetni a tőzsdét és a tőzsdejátékosokat. Mindezideig azonban ez teljesen meddő igyekezet volt. A tőzsde megma-
705
radt önálló szövetkezetnek, amely mint a munkásuniók, még bejegyzett kereskedőtársulattá sem alakult – unincorporated – hogy függetlenségét meg ne kelljen csorbítani s ne legyen mérlegkészítésre és nyilvános számadásra kötelezve. III. Befejezés. Mint ezekből nyilvánvaló, hogy az állam nem tulajdonít magának souverainjogot a társadalmi tevékenység szabályozására, hanem megfordítva, mikor a társadalmi elemek belátják, hogy szükséges az állam beavatkozása, ők korlátozzák a saját szabadságjogaikat és kiterjesztik az állam jogkörét. Hogy félreértésre ne adjunk alkalmat, ezen világért sem azt értjük, mintha az európai államokban valami névtelen szörny érdekeit szolgálná az állami tevékenység. Az állam itt is csak az államtagok érdekében jár el. Ámde itt szabály az állami beavatkozás és az magától értődő. A kezdeményezés is a szervezett államot illeti. A társadalom minden rétege várja az államsegélyt, a subventiót, az állami] intézkedéseket. Kormányaik feladatuknak tartják, hogy minél több társadalmi bajt orvosoljanak, szükségletet elégítsenek ki. Ez az állapot azután az államról alkotott oly elméletben talál támogatást, hogy korunkban az emberek felismerték az államoknak, illetőleg az őket alkotó nemzeteknek személyi létét. Ezen elméletek szerint egy oly személyt ismerünk meg ma az államban, mely mindig megvolt – csak rejtve gyarló szemeink előtt – melyet nem belátás, hanem természetes növés, fejlődés az idők végtelensége óta meglévő czél hozott létre. Ezt a czélt a legmagasabb földi czélnak állítják. Önczélnak, melyért az egyének a másodlagos önczélú lények mindent, életüket is áldozatul kötelesek hozni. A köz érdeke az egyénét megelőzi. De nemcsak az egyes egoista egyének különös érdekeit, hanem az egész társadalom közös érdekeit is megelőzi a szervezett közhatalom, az állam érdeke. Ennek az elméletnek alkalmazása az élet irányítására mi más lehet, minthogy minden tevékenység a legbölcsebb, sőt tökéletes személyre, az államra bízassék s tőle várja a társadalom az útmutatást, a segélyt, a tanácsot és általában helyzetének javulását.
706
Az elmélet hasznosságára nézve kételyeink alig vannak. Németország példáján láthatjuk, hogy az állami személyiség elmélete alapján kifejtett tevékenység minő lendületet adott a német nemzet gazdasági emelkedésének. Csupán az iránt vannak némi aggodalmaink, hogy igaz-e ez az elmélet. I. Napoleon korában annak az öntudatos német személyiségnek feje vagy lába – a délnémet államok – különszakadtak a testtől és egy teljesen idegen személynek, a francziának testrészeivé váltak s akkor nem a nemzeti összetartozás érzelme volt az emberiség legmagasabb vezető elve. Visszatérve az Egyesült-Államokra, itt mit sem tudnak erről a személyiségi elméletről s a belőle folyó állami beavatkozási jog és kötelességről. Az Egyesült-Államokban uralkodó felfogás szerint szabály a társadalom önállósága, az állami szervezettől való független működése. S valahányszor beavatkozásra szánja el magát az állam, azt mindig kivételes jellegű intézkedésnek tartják, mely az állam rendes hatáskörén kívül áll. Ily esetben is a kezdeményező a beavatkozást kérő sürgető fél a társadalom. Mielőtt az állam intézkedésekre szánná magát, megvárja a közvélemény teljes kialakulását és csak ezután lép a cselekvés terére. Amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy Amerikában az állam nem bölcsebb, mint a szervezetlen társadalom s az állami intézkedések – amire például hozhatjuk fel az imént tárgyalt Interstate Commerce Commissionnak felállítását – nem valamely legfelsőbb, az egyes államtagok összegétől különböző önálló személyiség érdekében történnek, hanem igenis az egyének összegének, helyesebben többségének érdekeire vannak csupán tekintettel. CONCHA »Újkori Alkotmányok« czímű ismert művében találóan jellemzi az amerikai államalakulást: »Az Unió alkotmányát az annak ellenszegülő amerikai néptől a megsemmisüléssel fenyegető szükség csikarta ki, a grinding necessity. Az amerikaiak nem valamely magasabb sugallattól vezetve, nem is a genialitás szárnyain jutottak a federativ respublikához, amint ezt maguk s róluk mások is hiszik. Erdemök abból áll, hogy szükségét felismerve, hajlamaik ellenére elfogadtak. A nemzetek nagysága épp úgy mutatkozik a szenvedélyek[fölötti ily uralomban, mint új eszmék fölszinrehozásában«.
707
Az amerikai alkotmányban valóban nem találhatunk semmi újat a részletekben, amiképpen Fulton gőzhajója sem volt új, hisz ismerték a gőzgépet, a hajót is. De ha elgondoljuk, hogy a vitorláshajók és a mai »Mauretania« között micsoda különbség van, mily mélységes hatást gyakorolt a gőzhajózás a világkereskedelemre s általán a világgazdaságra, ennek kapcsán pedig az egész emberiségre, meg fogják engedni, hogy ha más nem is: az idea, az eszme nyomán fakadó ezer más idea: új. Épp úgy a Common law, a Locke-, Rousseau- s Montesquieu-féle eszmék, a biblia s az amerikai alkotmány megannyi forrása, mind évszázados, évezredes emlékek, eredményei az emberi gondolkodásnak, az emberi munkának. De hát az eredmény, az a hatalmas amerikai nemzet nem új? Házakat régóta épít az ember, a vas, a tégla, a fa mind régóta ismert építőszerek s mondhatjuk-e ezért, hogy a 40 emeletnél is magasabb felhőkarczolókban új nincsen? A »Mayflower« utasai nem szakíthattak azon eszmékkel, amelyekben nevelkedtek. Bár a fát kiemelték a régi talajból, az anyaföldből mégis tapadt néhány hant a gyökerek szálain. Magától értődik, hogy amiként az újszülött gyermek agya sem »tabula rasa«, úgy nem lehet feltennünk, hogy komoly, érett férfiak egy út alatt mindent elfelejtettek, szülőiket, hazájukat, szülőföldjüket és ami ezek felett van, egész civilisatiojukat. Ellenkezőleg mindent megtartottak, minden régit elvittek magukkal és mégis a vas- és szénből aczélt, az aczél-, tégla- és fából palotaóriásokat, felhőkarczolókat emeltek. A »munka« az új, ami a régi anyagot átalakította, az előálló értékkülönbség az »új« s ez az egész emberiség kincse, öröksége. A telepek fejlődésének, átalakulásának épp úgy, mint kezdetben a függésnek, gazdasági okai voltak. A gyarmatok olcsóbban kapták a védelmet Angliától, mintha a franczia Canada ellen kell egyre küzdeniök. Nem volt iparuk, kereskedelmük, földmívelők voltak s így kezdetben kedvező volt reájuk az angol gyarmatpolitika, mely ellátta őket iparczikkekkel s piaczot adott terményeiknek. Ámde mihelyt a szükség megszűnt s Anglia túlnagy árat akart fizettetni védelméért, bár az egyes államok chartái szerint lett volna joga
708
a megadóztatásra, ennek ellenszegültek és függetlenítették magukat. Ez is valóban nem a különös nemzeti genius, hanem a kényszerűség folyománya volt, de nem bámulhatjuk-e mégis méltán a nemzetet, mely oly hősiesen megállta a helyét a harczban, oly nagynak mutatkozott a békében és alig egy évszázados fennállás után ily eredményt ért el. Nem kis mértékben tulajdonítható a páratlan siker az államjogának s a jog könnyű fejlődésképességének. Az ő kezük sohasem volt gúzsba kötve praehistorikus hagyományokkal és a jog czélszerű megváltoztatását nem gátolták a meggyökeresedett régibb elméletek. Az amerikai elméletek alkotásával és azok logikus keresztülvitelével sohasem törődött s eddigi története is bizonyítja, hogy nem egyszer az alkotmányban deciaráit alapelveivel is ellenkezésbe jutott. Valóban még azok is, kiknek a szabályozás érdekében áll, jól megfontolják, hogy vajjon tért engedjenek-e az állam cselekvőségének. így a munkások általán elutasítják az állam atyáskodó gondoskodását és e helyett a maguk erejére támaszkodva külön társadalmi – nem politikai socialista – szervezetek, a munkás-uniók segélyével törekszenek, czéljaik: a nagyobb jövedelem és a kisebb munkaidő elérésére. Es e küzdelembe nem visznek semmi más fegyvert, mint a rideg utilitarianismust. A tőke és munkás együtt termel. Közös érdekök a termelvény mennyiségének minél nagyobb fokozása. Az osztozkodásnál pedig a tőke czélja a munkabért a létminimumra lenyomni, a munkásé pedig ellenkezőleg a tőkekamat oly leszorítása, amely még a tőkegyűjtést és fentartást érdemessé teszi a tőkés szempontjából. Tehát a tőke kisajátítására nem törekszenek. Már most a harczban az győz, aki erősebb. A munkás eszközei a győzelem kivívására nem az állami támogatás kieszközlése, hanem erő gyűjtése. S ezt az erőt a szervezkedés, de ismételten kiemeljük, nem politikai, hanem gazdasági, társadalmi szervezkedés adja meg. Röviden, valahányszor az állam egy concret ügyben új hatáskört nyer, az állampolgárok azt úgy fogják fel, mint az állam souverainitásának kiterjesztését és a társadalom szabadságainak korlátozását.
709
Mindazáltal tagadhatatlan, hogy egyre növekszik a központi államhatalom ereje. Az Egyesült-Államok mindig a concret czélszerűséget és sohasem a szépen hangzó jelszavakat követte. S ez szükségképi következménye az államok egyetemes czéljának, a lehető legnagyobb jó elérésére való törekvésnek. Azon állításommal, hogy az Egyesült-Államok a Rousseauféle – Contrat Social alapján kötöttek államalkotó szerződést, a világért sem azt akartam mondani, hogy teljes szervezetlenségben élő emberek kötöttek olyat, akik esetleg, ha meg nem egyeznek, tovább is külön-külön mászkáltak volna négykézláb az erdőkben. Annyi kétségtelen, hogy a győzelmes szabadságharcz után az apró államok, inkább egyénenkint, illetőleg mint társadalmak állottak egymással szemben, akik szabad egyezkedés útján állapították meg az Unió alkotmányát és formálták újjá a maguk külön részállami alkotmányát is. Ugyanerre vonatkozik az az állításom, hogy az Egyesült-Államokban a polgárok korlátolták az állam souverainitását és nem viszont. Az Unió alkotmányát a tizenhárom állam teremtette meg és határozottan kitűnt, hogy csak a legnagyobb óvatossággal és megszorításokkal bízták az államhatalmat a központi kormányra, féltékenyen részállami és egyéni szabadságjogaikra. S eleinte oly laza kapocs fűzte őket egymáshoz, hogy félniök kellett szabadságuk újra elvesztésétől és csak ,a szövetség második alkotmánya, a »more perfect Union« biztosította az erős központi kormányzatot és az állam egységét kifelé. Hogy mennyire nem hisznek az amerikaiak az állam korlátlan souverainitásának és önczélúságának elméletében, azt érdekesen mutatja California alkotmánya is. A Section 2. szerint: »Minden politikai hatalomnak a nép a birtokosa. Az államot a nép védelmezésére, biztonságára és jólétére alkottuk meg s a népnek joga van azt megmásítani, vagy átalakítani, amikor csak a közjó úgy kívánja.« És nem kétlem, hogy amennyiben a központi államhatalom, valamelyik részállam, pl. New-York hatalmi törekvése miatt más alapon, a korlátlan souverainitás alapján óhajtott volna berendezkedni, amelyből ő biztosít jogosítványokat a részállamoknak, a szövetség soha létre nem jött volna. Azt
710
azonban készséggel elismerem, hogy a mai EgyesültÁllamok már megmutatta, hogy nem érzi magát kötve az 1788-iki egyezményes alkotmánytól és az 1861-65-iki polgárháborúban kiderült, hogy midőn az egyetemes emberi eszme, illetőleg ennek egyik előfeltétele megvalósításáról van szó, akkor nem nagyon vizsgálják a szerződés pontjait, hanem az állam az összeütközésekbe kerülő érdekek között a fontosabbiknak javára dönt. Bizony hiába hivatkozott a »Dél« az alkotmány szerint teljesen jogos szabadságaira, az »Észak« bebizonyította a lehető legsúlyosabb érvekkel, hogy az ő álláspontja a helyesebb. Ez a háború eldöntötte a részállamok jövő sorsát, a lassú enyészetet. S amint az egyes államok háttérbe szorulnak a szöveséges állam mellett, úgy növekszik az állam befolyása a társadalom alakulására. Az első szövetség alapján az összkormány alárendelt volt az egyes államokhoz való viszonyában. CALHAUN szerint a részállamok már csak koordináltak az Unióval szemben. A »Federalist» ellenben már azt a nézetet vallja, hogy az alkotmány létrehozása szövetségi tény, de a souverain államok által létrehozott Unió részben íbederativ, részben egységes (federative, national), más szóval ez államok részben mellé rendeltek, de részben már a szövetség a fölérendelt hatalom. TOCQUEVILLE az utóbbi nézethez csatlakozik. Újabban végre az a nézet kezd uralkodóvá válni, hogy az összes amerikai nemzet souverain, az egyes államok pedig csupán széleskörű autonómiával bíró önkormányzati testek. Ez elméletek fejlődése és alakulása nézetünk szerint igen könnyen magyarázható s nem szükséges az állami személyiség feltevését elfogadnunk. Hiszen az csak nem természetes, hogy a világ minden népéből összeverődött társadalom amely bár a hasonlat nem egészen talál, de mégis némely tekintetben Rómára emlékeztet bennünket – valamely fölöttük és kívülük álló nemzeti szellem eszközeként működnék. A nagyrészt később bevándorló lakosok éppen azzal a ténynyel, hogy régibb hazájukat elhagyják, egész világosan bizonyították, hogy nem a nemzetnek az egyes felett álló érdekeit keresték, hanem a magukét és belátva, hogy régi hazájukban meg nem élhetnek, elhagyták azt. Az egyes rész-államok lakossága jogilag már nemzetet ké-
711
pez, de hol van e nemzetnek személyisége. Alig állíthatná valaki, hogy van. Ellenkezőleg a régi lakosokban is, de még inkább a bevándorlók és utódaikban elmosódóban van a külön állami lét tudata. A különböző területek népességében van ugyan valami elválasztó elem, amely őket egymástól megkülönbözteti. De ezt semmi szín alatt nem téveszthetjük össze az alkotmányból folyó és ez idő szerint már csak alakilag szereplő részállami önállósággal. Ennek a megkülönböztetésnek az alapja nem jogi, hanem néprajzi, climaticus és földrajzi, ezeken kívül pedig a gazdaságig érdekek különbözősége, amennyiben a Dél és Nyugot inkább őstermelő, míg a Kelet inkább iparűző és kereskedő. Ε válaszfalakból fennálló korlátok azonban nem nagy jelentőségűek és máris leomlóban vannak. A közlekedés fejlődése, a gazdasági viszonyok hatása valóban önkormányzati testekké sülyesztette az egyes államokat, bár ennek jogi elismerését most még senki sem merné javasolni, s ha tenné bizonyára eredménytelenül. Az alkotmányhoz való szívós ragaszkodás ugyanis az ily módon megosztott souverainitásban fontos alkotmánybiztosítékot lát az esetleges monarchikus törekvések ellen. Más oldalról viszont a gazdasági érdekek közösségén kívül van az Egyesült-Államok kezében egy nevezetes jogi eszköz is, melynek kétségkívül szintén nagy hatása van az emberek véleményére és maguktartására. Az állampolgárságot az Unió szabályozza s így a bevándorló azt az EgyesültÁllamoktól és nem – hogy úgy mondjuk – illetékességi államától nyeri. Mi sem természetesebb, minthogy az Unió polgárának tartja magát s alig gondol arra, hogy lakóhelye szerint még egy másik állam kötelékébe is tartozik. Valóban csak egy hazája van neki az Egyesült-Államok s büszkeségtől dagad keble, ha e haza csillagos lobogóját látja. Még egy dolog van, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A régi tizenhárom államon felül harminczegy új állam alakult s ezeknél már kezdetben is csak korlátolt részállami souverainitás volt meg. Az Unió aegise alatt fejlődött és jött létre az Egyesült-Államok nagyobb része s így itt a hazaszeretet érzelme a »United States«-hez kapcsolódott; New-York, Texas, Ohió stb. iránt semmi különös vonzódást nem éreznek már s érettök, külön részállami önállóságuk fentartásáért senki sem volna halni kész.
712
Az egyes államok fentartása kormányzati érdekből s a fentemlített földrajzi, néprajzi különbségekből tekinthető czélszerűnek. A történeti okok elmosódnak; az egyes államok alkotmányai, különösen az újabbak, csaknem teljesen azonosak egymással, ugyanazon »szellemtől« vannak áthatva. Az amerikai nemzet a jövőben valószínűleg ugyanez irányban fog haladni. Egy lesz a nyelvük, egy a hymnusuk, egyformák nemzeti intézményeik, eltűnnek közülök a vallási ellentétek maradványai is. Teljesen összeolvadnak egy nemzetté. Nincs az egyes államokban semmi, ami a nemzeti jellem és ennek járuléka, a souverainitás fentartását igazolná és a szemünk előtt végbemenő fejleményekből következtetjük, hogy az Egyesült-Államok erős, egységes állammá alakul, melynek talán meglesz a maga elmélete a nemzetszemélyiségről s a korlátlan souverainitású államról s az ezeket létrehozó külön amerikai szellemről.*) Mi azonban nem hisszük, hogy valamely individualistikus irányú angolszász szellemnek tulajdonítható az EgyesültÁllamok alakulása és fejlődése. Ami szokatlan és egyéni található a nagy köztársaságban, az csupán a különös kedvező földrajzi, climaticus és közlekedési tényezőkre vezethető vissza. Az állam ugyanolyan indokokból cselekszik az Egyesült-Államokban is, mint a föld akármely részén. Hogyha azonban minden áron valamely elméletből akarjuk levezetni az Egyesült-Államok magatartását, avagy helyesebben e magatartást valamely elméletben összefoglalva élesebb megvilágításba akarjuk helyezni, meg kell állapítanunk, hogy az állam önczélúságát s a nemzetszemélyiségnek korlátlan cselekvési lehetőségét valló tan az előttünk álló concret valóságon megtörik. Az Egyesült-Államok souverainje a közvélemény: a társadalom többségének megnyilatkozó akarata (Public opinion). Az állam czélja pedig semmi több, mint az államtagok összesége, vagy legalább többsége érdekeinek előmozdítása, közös javának minél teljesebb megvalósítása. Az Egyesült-Államok nem önmagáért, hanem – mint a nagy Lincoln monda – a népből, a nép által és a népért van. »A Government of the people, by the people and for the people.« *) A dolgozat szűk terjedelmére való tekintettel lását mellőzöm.
a néger kérdés tárgya-
