ÁRNYÉKTÁNC E L S Ő F E J E Z E T

ÁRNYÉKTÁNC

E

L S Ő

F E J E Z E T

Ez az esküvő nem tartozott a hétköznapi események közé. Hét nyoszolyólány és hét vőfély, három násznagy, két ministránsfiú és két felolvasó is emelte a fényét, ráadásul a templomban akkora tűzerő képviseltette magát, amennyivel ki lehetett volna irtani a fél gyülekezetet. Kettő kivételével még a vőfélyek is fel voltak fegyverkezve. A szövetségi ügynökök egyáltalán nem örültek a tömegnek, de tudták, hiába is vitatkoznának. Buchanan bíró, a vőlegény apja semmi pénzért ki nem hagyta volna a jeles eseményt, dacára az utóbbi időben kapott számos halálos fenyegetésnek. A bíró éppen egy nagyszabású zsarolási ügyet tárgyalt Bostonban, és a védelmére kijelölt szövetségi ügynökök munkája nem is ér véget addig, míg az ítélet meg nem születik. A templom zsúfolásig megtelt. A Buchanan népes família volt, olyannyira, hogy néhányan már nem is fértek el a vőlegény oldalán, és átszorultak a menyasszony vendégei közé. Legtöbbjük Bostonból érkezett a délkarolinai Silver Springbe, néhány unokatestvér azonban egyenesen a skóciai Invernessből utazott a kisvároskába, hogy tanúja legyen Dylan Buchanan és Kate MacKenna házasságkötésének. A menyasszony és a vőlegény ragyogott a boldogságtól. Az esküvő vidám hangulatban zajlott, ám soha nem kerülhetett volna sor rá, ha nincs Dylan húga, Jordan. Kate és Jordan barátnők és szobatársak volt még a főiskolán. Amikor Jordan első alkalommal hívta meg barátnőjét Nathan Baybe, valamennyi testvére ott tartózkodott, mivel apjuk születésnapját ünnepelték. Jordannek nem volt szándékában házasságszerzőt játszani, sőt észre sem vette, hogy Dylan bátyja és Kate között szikrázik a levegő, így aztán ő volt a legjobban meglepve, amikor évekkel később a szikrákból pusztító tűzvész kerekedett. A meglepetéssel azonban együtt járt az öröm is. A boldog eseményt a legutolsó apró részletekig gondosan kidolgozták. Kate-hez hasonlóan Jordan is nagy szervező volt, és ő felelt a templom feldíszítéséért. Tény, hogy kicsit túllőtt a célon. A templomot és környékét is elborították a virágok. A templomhoz vezető sétányokon málnapiros rózsák és krémfehér magnóliák bódító illata fogadta az érkező vendégeket. Széles, csipkeszegélyű szatén szalagok segítségével egybefont fátyolvirág, rózsaszín és fehér rózsa-füzérek díszítették a templom viharvert dupla ajtaját. Jordan még azt is fontolóra vette, hogy újrafesteti az ajtókat, de szerencsére az utolsó pillanatban észhez tért, és elállt a tervétől. Kate arra is megkérte Jordant, hogy gondoskodjon a zenéről, de a lány itt is túlzásokba esett. Eleinte úgy gondolta, hogy felbérel egy zongoristát és egy énekest, végül egész zenekart sikerült felfogadnia. Néhány hegedűst, egy zongoristát, egy fuvolást és két trombitást helyeztek el a karzaton. A zenészek Mozartot játszottak a gyülekező vendégek szórakoztatására. Amikor a vőfélyek felsorakoznak majd az oltár előtt, a zene elhallgat, és a trombitások adják meg a jelet. A tömeg feláll, és megkezdődhet a ragyogó ceremónia. A menyasszony és a koszorúslányok az öltözőben vártak. Itt az idő. Most kellene felharsannia a szertartás kezdetét jelző trombitaszónak, de semmit nem hallottak. Kate elküldte Jordant, hogy derítse ki, mi a késlekedés oka. Mozart kellemes dallamai elnyomták az ajtó nyikorgását, amint Jordan bekukucskált a templomba. Észrevette az egyik oldalfülkében álldogáló szövetségi ügynököt, és próbálta kiverni a fejéből, hogy miért is van ott. Igazából nincs szükség a testőrök jelenlétére, gondolta, tekintettel arra, hogy a család hány tagja dolgozik az

igazságszolgáltatásban. Hat fivére közül kettő FBI ügynök, egy államügyész, egy a Navy SEAL1 kiképzésén vesz részt, egy pedig zsaru. A legfiatalabb, Zachary főiskolára járt, és még nem döntötte el, az igazságszolgáltatás mely oldala a legvonzóbb számára. Ráadásul ott fog állni az oltárnál Noah Clayborne, a család közeli barátja, aki szintén FBI ügynök. Az apja védelmére kirendelt ügynökök nem törődtek azzal, hány másik szakmabeli van a templomban. Az volt a dolguk, hogy megvédjék a bírót, és ettől semmilyen ünnepi hangulat nem vonhatta el őket. Jordan végül úgy döntött, hogy jelenlétük inkább megnyugtató, mint bosszantó, tehát jobb lesz, ha az esküvőre összpontosít, és nem aggodalmaskodik tovább. Észrevette, hogy egyik bátyja a templom végébe tart. Alec volt az, Dylan tanúja. Jordan mosolyogva figyelte fivérét. Alec igazán kitett magáért az esküvő alkalmából. Éppen egy titkos megbízatáson dolgozott, de erre az alkalomra levágatta a haját, ami igencsak komoly figyelmesség volt a részéről. A munkája megkövetelte, hogy általában úgy nézzen ki, mint egy szakadt sorozatgyilkos. Jordan alig ismerte meg, amikor előző este beállított a próbára. Alec megállt, hogy szót váltson az egyik testőrrel. Jordan intett neki, hogy magára vonja a figyelmét, majd egy kézmozdulattal magához invitálta. – Miért nem kezdünk már? – kérdezte tőle suttogva, amint az ajtó becsukódott a férfi mögött. – Itt az idő. – Dylan küldött, hogy szóljak Kate-nek, pár percen belül kezdünk. Alec gallérja ferdén állt, és Jordan odanyúlt, hogy megigazítsa. – Begyűrődött a gallérod – mondta, mielőtt a férfi kérdezhette volna. – Ne ficánkolj! Amikor megigazította a gallért, majd a nyakkendőt is, hátralépett. Alec most igazán jól néz ki így kimosakodva, gondolta. Különös, hogy a felesége, Regan szereti, bárhogy nézzen is ki. A szerelem igazán különös dolgokra képes, döntötte el végül. – Nagyon aggódik Kate, hogy Dylan felveszi a nyúlcipőt? – kérdezte Alec, de a szemében csillogó vidám szikrák mutatták, hogy csak viccel. Alig pár perces késésben voltak. – Nem igazán – vont vállat Jordan. – Öt perccel ezelőtt meglépett. – Ez egyáltalán nem vicces – csóválta a fejét Alec, de vigyorgott. – Vissza kell mennem. – Váj! Még nem mondtad, miért késlekedünk. Csak nincs valami gond? – Ne aggódj! Minden rendben van. – Vissza akart menni a templomban, de hirtelen megtorpant. – Jordan! – Igen? – Csinos vagy. Ez igazi bóknak számított volna bátyjától, akinek nem volt szokása szépeket mondani, ha nem látszott volna rajta, hogy magát is meglepi a felismerés. Jordan épp viszonozni készült a bókot, amikor kivágódott az ajtó, és Noah Clayborne sietett be, menet közben kötve meg a nyakkendőjét. Ahol a férfi megjelent, mindig erős benyomást keltett. A nők imádták, és Jordan kénytelen volt elismerni, hogy nem ok nélkül. Magas, kisportolt, barátságos és jóképű – igazi férfi és a nők vágyálma. Homokszőke haja mindig zilált volt egy kicsit, mintha állandóan borbélyért kiáltana, átható kék szemében huncut szikrák csillogtak, amikor felvillantotta ördögi mosolyát. – Elkéstem? – Nem, még pont időben vagy – nyugtatta meg Alec. – Rendben, Jordan, most már kezdhetünk. 1

Az amerikai hadsereg tengerészetének elit egysége.

– Hol voltál? – kérdezte a lány bosszankodva Noah-tól. A férfi nem válaszolt, csak sebtében végigmérte, rámosolygott, és Alec után indult. Jordan megadta magát. Biztos nővel volt, vélte. Noah javíthatatlan. Bosszankodnia kellett volna, de önkéntelenül is elnevette magát. Szabad, mint a madár… szabad és gátlástalan… Jordan el sem tudta képzelni, milyen érzés lehet ilyennek lenni. De Noah kétségtelenül ismerte ezt az érzést. Jordan visszasietett az öltözőbe. – Itt az idő – jelentette be. – Mi volt a késlekedés oka? – kérdezte Kate. – Noah csak most érkezett meg. Ha engem kérdezel, valami nővel volt. – Ez nem is kérdés – suttogta Kate. – Ez tény. Fogalmam sem volt, micsoda szoknyavadász, amíg tegnap este a saját szememmel nem láttam, hogy meglóg a próbavacsoráról három koszorúslánnyal, és ma reggel a templomban mind a három úgy nézett ki, mint aki egy szemet sem aludt az éjszaka. Jordan keresztbe font karral körülnézett a szobában, azt találgatva, melyik lehetett az a három lány, akivel Noah elment. – Szégyellhetné magát! – jelentette ki. – Nem az ő hibája volt – morogta Kate. – A lányok önként és dalolva mentek vele. Nora, Kate nénikéje kijelentette, hogy sehová sem mennek, amíg meg nem hallják a trombiták hangját, majd felsorakoztatta a lányokat. Kate közelebb intette magához Jordant. – Szeretnék kérni tőled valamit. Nem lesz könnyű. Könnyű vagy sem, nem számított. Kate jóban-rosszban kitartott Jordan mellett, és Jordan is mindent megtett volna barátnőjéért. – Csak mondd, hogy mit akarsz, és megteszem! – Gondoskodnál róla, hogy Noah rendesen viselkedjen? Talán mégsem mindent, gondolta mély levegőt véve. – Lehetetlent kérsz – suttogta. – Nevetséges még a gondolat is, hogy valaki irányíthatja Noah-t. Könnyebb lenne egy medvét megtanítani a számítógép használatára. Csak bízd rám a macit, és megígérem, mindent bevetek. Na, de Noah-t illedelmes viselkedésre bírni? Ugyan már, Kate… – Igazából csak Isabel miatt aggódom. Láttad, hogy tapadt Noah-ra a próba alatt? – Ezért raktál engem a párjául az esküvőre? Így akartad távol tartani tőle a húgodat? – Nem, de a tegnap este után örülök, hogy így tettem. Nem hibáztatom Isabelt. Noah imádni való. Az egyik legvonzóbb férfi, aki ismerek, leszámítva természetesen Dylant. Csak úgy árad belőle a bűverő, nem? – Dehogynem – bólintott Jordan. – Nem akarom, hogy Isabel is egy legyen a NCH-k közül – mondta. – Még kevésbé akarom, hogy egyszer csak eltűnjön a lakodalmamról. – Mi az az NCH? – Noah Clayborne Háremhölgye – vigyorodott el Kate. Jordan elnevette magát.

– Egyelőre te vagy az egyetlen az ismerőseim közül, aki immúnis a bűverejével szemben. Ő pedig úgy bánik veled, mintha a húga lennél. Nora néni tapsolt egyet. – Figyelem, lányok! Ideje indulni! Kate megragadta Jordan karját. – Egy tapodtat sem mozdulok, amíg meg nem ígéred. – Jó, rendben, megteszem, amit tudok. Újra felharsantak a trombiták. Mivel Jordennek kellett elsőként végighaladnia a padsorok között, idegesen szorította magához a csokrát. A családban közismert volt ügyetlenségéről, de szilárdan megfogadta magában, hogy ezúttal nem fog elbotlani a saját lábában. Csak arra összpontosít, hogy szépen egymás után tegye a lábát. Az ajtóban várt, míg meg nem hallotta Nora néni suttogását: – Indulj! Mély lélegzetet vett, és elindult. A főhajó mérföldhosszúnak tetszett. Az oltár előtt Noah várt rá. Félúton járt, amikor a férfi eléjött. Fantasztikusan nézett ki a szmokingban. Jordan megnyugodott. Innentől kezdve már senki sem őt nézi. Minden tekintet – a női tekintetet legalábbis – Noah-ra szegeződött. A férfi mosolyára összpontosított, és megfogta a karját. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és Jordan meglátta a huncut csillogást a szemében. Jóságos Isten, ezt jól kifogta magának!

M

Á S O D I K

F E J E Z E T

A szertartás gyönyörű volt. Jordan arcán könnyek peregtek, miközben fivére és legjobb barátnője örök hűséget esküdött egymásnak. Abban reménykedett, hogy senki sem veszi észre kivörösödött szemét, de amikor a ceremónia végén Noah-ba karolt, a férfi odahajolt hozzá és a fülébe súgta: – Bőgőmasina. Nem csoda, hogy észrevette, hiszen semmi sem kerüli el a figyelmét. A fényképezkedés után a násznép kisebb csoportokra oszlott, és Jordan ott találta magát az ifjú pár kocsijában. Szerencsére a szerelmesek csak egymást látták, a lány akár a motorháztetőn is utazhatott volna, akkor sem veszik észre. Kate és Dylan kocsija ért oda először az étteremhez. A fiatalok bevonultak a terembe, Jordan azonban kint maradt, hogy bevárja a többieket. Gyönyörű este volt, de a levegő meglepően lehűlt, ami nem volt jellemző Dél-Karolinára az évnek ebben a szakaszában. A teraszra nyíló ajtót kinyitották, és a fehér abrosszal borított, rózsával és hortenziával díszített asztalokat egyetlen hosszú sorba rendezték. Jordan tudta, hogy a vacsora fantasztikus lesz, az ételek osztályon felüliek – néhány fogásba maga is belekóstolt –, a zenekar pedig hangulatossá teszi az eseményt. Ő azonban nem akart sokat táncolni. Hosszú volt a nap, és úgy érezte, kezd kimerülni. Hűvös fuvallat suhant át a teraszon, mire a lány megborzongott. Megdörzsölte csupasz karját, miközben megállapította, bármennyire szereti is ezt a ruhát, a pántnélküli rózsaszín estélyit nem arra tervezték, hogy melegen tartsa viselőjét. Nem a hideg volt az egyetlen dolog, ami zavarta. A kontaktlencséje majd megőrjítette. Szerencsére szemüvegét Noah szmokingjának zsebébe dugta a kontaktlencsék dobozával és egy rúzzsal együtt, mielőtt elindultak. Milyen kár, hogy nem jutott eszébe egy kardigánt is belopni abba a zsebbe!

Nevetést hallott, és éppen időben fordult meg ahhoz, hogy lássa, Isabel, Kate húga belekarol Noah-ba és hozzásimul. Egek, kezdődik! Isabel szőke, kék szemű szépség volt, akárcsak Noah. Színeit tekintve Kate húga nagyon hasonlított a férfira, és bár Noah valósággal fölé tornyosult, akár rokonok is lehetettek volna. Hátborzongató ötlet, gondolta látva, hogy a lány milyen gátlástalanul flörtöl Noah-val. Isabel még olyan ártatlan, Noah azonban nem! Kate húga mindössze tizenkilenc volt, és olyan csodálattal bámult fel a férfira, hogy egészen nyilvánvaló volt, máris a hatása alá került. Noah becsületére legyen mondva, nem bátorította a lánykát. Ami azt illeti, jóformán oda sem figyelt rá, mert a legifjabb Buchanan fiút, Zacharyt hallgatta odaadóan. – Most megvagy! Jordan nem hallott lépteket, így összerezzent a hangra. Egyik bátyja, Michael bukkant fel mellette, és úgy vigyorgott rá, mint valami idióta. Már gyerekkorában is az volt a kedvenc szórakozása, hogy a közelükbe lopózott, amikor Jordan a húgával játszott, és a frászt hozta rájuk. Imádta, ha sikítozni hallotta őket. Jordan remélte, hogy rég kinőtte már ezt a gyerekes szokást, de nyilvánvaló, hogy mihelyt valamelyik húga közelébe került, nyomban visszaesett. – Mit csinálsz idekint? – kérdezte Michael. – Várok. – Azt én is látom. De kire vagy mire vársz? – A többi koszorúslányra, de legfőképpen Isabelre. Az én feladatom lenne, hogy távol tartsam Noah-tól. Michael megfordult, szemügyre vette a lépcső alján álló párt, és elvigyorodott. – És hogy boldogulsz? – Eddig elég jól. Bátyja elnevette magát, miközben Isabelt figyelte. A lánynak végre sikerült felkeltenie Noah figyelmét. Arca teljesen kipirult. – Úgy látom, klasszikus szerelmi háromszöggel van dolgunk. – Hogy mondod? – Nézz csak rájuk! – intett a lépcső felé Michael. – Isabel ábrándos szemet mereszt Noah-ra, Zachary csak Isabelt látja, és nézd azt a nőt, aki úgy bámulja a barátunkat. Az arckifejezéséből ítélve ő már túl van az ábrándozáson. Ami azt illeti, ez nem is háromszög, hanem négy – Ez nem három-, négy- vagy tízszög – vitatkozott Jordan. – Szerintem a tízszöget már orgiának hívják. Hallottál már ilyesmiről? Jordan nem hagyta magát beugratni. Zacharyt figyelte. A fiú mindent megtett, hogy észrevetesse magát Isabellel. Jordan azon sem csodálkozott volna, ha öccse hátraszaltót csinál. – Milyen szomorú látvány! – csóválta a fejét a lány. – Zackre gondolsz? Jordan bólintott. – Nem hibáztatom. Isabel igazán első osztályú csaj. Remek a teste, gyönyörű az arca… kétségtelen, hogy… – Tizenkilenc éves. Michael, Isabel még csak tizenkilenc. – Igen, tudom. Túl fiatal Noah-hoz vagy hozzám, ő pedig nyilván úgy gondolja, hogy túl idős Zacharyhez. A szüleiket szállító kocsi is megérkezett. Jordan észrevette, hogy az egyik testőr pontosan apja mögött lépdel, ahogy a lépcső felé indulnak. Egy másik testőr pedig gyorsan elésiet.

– Nem kell aggódnod a testőrök miatt! – bökte meg Michael Jordant. – Téged nem nyugtalanítanak? – Talán, egy kicsit. De olyan régen húzódik már ez a tárgyalás, hogy egészen hozzászoktam apám árnyékaihoz. De már csak pár hét. Véget ér az egész, ha apa meghozza az ítéletet. – Újra megbökte húgát. – Próbáld félretenni az aggodalmaidat legalább erre az estére, rendben? – Jó, rendben – ígérte Jordan, bár maga sem tudta, hogy fogja ezt megvalósítani. – Pedig most igazán lenne okod ünnepelni – folytatta, látva húga aggodalmas arcát. – Most, hogy eladtad a vállalkozásod, szabad vagy, mint a madár, dúskálsz a pénzben, ráadásul a főrészvényeseid, azaz mi is úgy meggazdagodtunk, hogy akár az egész életünket boldog semmittevéssel tölthetjük. Te is azt tehetsz, amit akarsz. – És mi van akkor, ha nem tudom, mit akarok? – Idővel majd arra is rájössz – nyugtatta meg Michael. – Szerintem megmaradsz a számítástechnika területén, nem gondolod? Jordan maga sem tudta, hogyan tovább. Arra gondolt, hogy elvesztegeti a diplomáit, ha nem számítógépekkel dolgozik továbbra is. Egyike volt azon keveseknek, akik nő létükre is fel tudtak mutatni valami jelentős újítást ezen a területen. Eredetileg egy nagy cégnek kezdett dolgozni, a végén azonban létrehozta saját vállalkozását, majd hála a családi befektetéseknek, fel is virágoztatta. Az utóbbi pár évben megállás nélkül dolgozott. Amikor azonban az egyik vállalat felajánlotta, hogy megveszi tőle a céget, és hihetetlen árat kínált érte, Jordan egy pillanatig sem habozott. Úgy érezte, ideje váltani. – Talán elmegyek tanácsadónak – vont vállat. – Nem kétlem, hogy rengeteg tanáccsal tudnál szolgálni, de hallgass rám, Jordan, és pihenj egy kicsit, mielőtt belevágnál valami új dologba. Lazíts, élvezd az életet! A mai este Dylan és Kate estéje, emlékeztette magát Jordan. Ráér holnap is aggódni a jövő miatt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Noah felér a lépcsőn. Minduntalan megszólította valaki a családból vagy a baráti körből. – Miért nem mész be a terembe? – nógatta Michael. – Noah miatt nem kell aggódnod! Ő is tudja, hogy Isabel túl fiatal hozzá. Biztos nem tesz semmi helytelen dolgot. Noah-t illetően Michaelnek igaza volt, Isabelért azonban Jordan nem tette volna tűzbe a kezét. – Megtennéd, hogy beviszed Isabelt a terembe? Nem kellett kétszer kérnie. Mire az ajtónálló kinyitotta Jordan előtt az ajtó, a férfi már félúton járt a lány felé. Végül Jordannek mégsem kellett a házőrző szerepét játszania. Noah tökéletes úriemberként viselkedett, ahogy Michael meg is jósolta. Így is akadt néhány elszánt nőszemély, aki egy pillanatra sem tudott elszakadni a férfitól, és úgy tűnt, Noah-nak nincs is ellenére a nők kitűntető figyelmessége. Mivel valamennyien nagykorúak voltak már, Jordan úgy vélte, tudják, mit tesznek. Noah erényes viselkedése felszabadította a kötelezettségei alól, így lassan kezdte élvezni az estét. Kilenc órára azonban teljesen kikészült a kontaktlencsék miatt. Noah keresésére indult, mivel még mindig a férfinál volt a szemüvege és a kontaktlencsék tartója is. A táncparketten talált rá, karjai közt egy platinaszőke bombázóval ringatózva a zene ütemére. Jordan visszaszerezte a kontaktlencsék tartóját, és a női mosdó felé indult. Az előcsarnokban valamiféle lárma vonta magára a figyelmét. Egy különös kinézetű emberke vitatkozott az étterem biztonsági embereivel, akik mindenáron rá akarták venni, hogy távozzon, ám erőfeszítésük nem járt sikerrel. Az egyik szövetségi ügynök már megmotozta, nincs-e nála fegyver.

– Hallatlan, hogyan bánhatnak így egy vendéggel – méltatlankodott a férfi. – Már mondtam maguknak, Miss Isabel MacKenna alig várja, hogy találkozzon velem. Valahol elkavarodott a meghívóm, de biztosíthatom magukat, hogy én is a meghívottak között vagyok. Észrevette a feléjük tartó Jordant, és ragyogó mosolyt villantott rá. Egyik felső foga ráfeküdt a másikra, és éppen annyira állt előre, hogy alsó ajka folyamatosan beleakadjon, valahányszor megszólalt. Jordan nem tudta eldönteni, közbeavatkozzon-e. A férfi nagyon különösen viselkedett. Még mindig hadonászott, és a fejét csóválta, mintha vitatkozna valakivel, pedig már nem beszélt hozzá senki. A ruhája is furcsa volt. Bár nyár derekán jártak, a férfi vastag, bőr könyökvédős tweed kabátot viselt. Nem csoda, hogy izzadt, mint egy ló. Bozontos szakállát már teljesen átitatta a verejték. Bár néhány ősz szál is vegyült a szakállába, Jordan mégsem tudta volna megmondani a korát. Mellkasához viharvert bőrdossziét szorított, melyből papírok kandikáltak ki. – Segíthetek valamiben? – lépett oda hozzá Jordan. – A MacKenna esküvőn van itt? – Igen. A férfi széles mosollyal dugta hóna alá a dossziét, és beletúrt gyapjúmellénye zsebébe. Gyűrött, koszos névjegyet húzott elő, és odanyújtotta a lánynak. – Horace Athens MacKenna professzor vagyok – mutatkozott be büszkén. Megvárta, míg Jordan elolvassa a nevet a kártyán, majd kikapta a kezéből, és újra elsüllyesztette a zsebében. Néhányszor meg is paskolta a zsebét, és közben egyetlen pillanatra sem hagyta abba a mosolygást. A biztonságiak hátrább húzódtak, de továbbra is éberen figyeltek. Nem csoda, MacKenna professzor meglehetősen furcsa ember volt. – El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy itt lehetek – tárta szét a kezét a férfi, majd hozzátette. – Micsoda nagyjelentőségű esemény! Egy MacKenna hozzámegy egy Buchananhez! Döbbenetes! Én mondom, ez döbbenetes. – Kuncogva folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy MacKenna-őseink most forognak a sírjukban. – Én nem vagyok MacKenna – jegyezte meg a lány. – Jordan Buchanannek hívnak. A professzor mosolya eltűnt. Valósággal visszahőkölt, bár kezét nem kapta el a lány karjáról, látszott rajta, hogy csak egy hajszál választotta el attól, hogy megtegye. – Buchanan? Maga egy Buchanan? – Igen. – Persze – nyögte. – Hát persze. Hiszen egy MacKenna megy hozzá egy Buchananhez. Számíthattam rá, hogy Buchananekkel is találkozom. Ez magától értetődik, nem? Jordan nem nagyon tudta követni. A professzor erős akcentussal beszélt. Skót kiejtés keveredett a déliek vontatott beszédével. – Ne haragudjon! Azt mondta, hogy a MacKenna ősök forognak a sírjukban? – kérdezte, hogy megbizonyosodjon, nem értette félre a professzor szavait. – Igen, pontosan ezt mondtam, kedveském. Kedveském? Egyre furcsábban beszél ez az alak. – De gondolom, az istentelen Buchanan ősök is forognak a sírjukban – folytatta. – És miért tennék?

– A családi viszály miatt, természetesen. – Családi viszály? Nem értem. Miféle viszályról beszél? A férfi előrántotta a zsebkendőjét, és megtörölgette a homlokát. – Kicsit elébe vágtam a dolgoknak. Most bizonyára azt hiszi, őrült vagyok. Jordan pontosan ezt hitte. Szerencsére a professzor nem várt választ. – Elepedek szomjan – jelentette ki, és a bálterem felé fordította a fejét. – Jól jönne egy kis itóka. – Természetesen. Kérem, jöjjön velem! A férfi belekarolt, és gyanakodva pislogott a háta mögé, miközben a bálterem felé sétáltak. – A texasi Franklin Egyetem történelem professzora vagyok. Hallott már a Franklinről? – Nem – ismerte be a lány. – Még soha. – Remek iskola. Austin közelében van. Történelmet tanítok, vagy legalábbis tanítottam, amíg váratlanul pénzhez nem jutottam, így kivehettem egy kis szabadságot. Amolyan alkotói szabadságnak is nevezhetnénk. Tudja, tizenöt évvel ezelőtt kutatni kezdtem a családunk történelme után. Később aztán igazi hobbivá vált, amely erőt adott, hogy túllépjek a mindennapi nehézségeken. Tudta, hogy gyűlölködés van köztünk? – Nem várt választ. – Úgy értem, hogy a MacKenna és a Buchanan család között. Ennek az esküvőnek soha nem lett volna szabad megtörténnie. – A viszály miatt? – Pontosan, kedveském. Rendben, most már nyugodtan kijelentheti, hogy ez az ember őrült, gondolta Jordan. Hirtelen mély hálát érzett, hogy az ügynökök átkutatták a férfit, nincs-e nála fegyver. Semmi kedve nem volt bevezetni a terembe, kényelmetlen jelenettől tartott. Másrészről viszont teljesen ártalmatlannak néz ki, és Isabelt is ismeri… legalábbis azt állítja. – Ami Isabelt illeti – kezdte Jordan, elszánva magát, hogy kiderítse, mennyire ismeri Kate húgát a professzor. A férfit azonban túlságosan lefoglalta a saját mondanivalója, így nem figyelt rá. – A viszály évszázadokra húzódik vissza, és valahányszor azt hiszem, most eljutottam a gyökerekhez, újabb ellentmondásba botlom. – Élénken bólogatni kezdett, majd újabb gyors pillantást vetett maga mögé, mintha attól tartana, hogy valaki titokban mögé settenkedett. – Büszkén kijelenthetem, hogy egészen a tizenharmadik századig sikerült visszakövetnem a viszály történetét. Amint elhallgatott egy pillanatra, hogy levegőt vegyen, Jordan javasolta, hogy keressék meg Isabelt. – Biztosra veszem, hogy megörül majd önnek. – Vagy inkább megdöbben, tette hozzá magában. Tovább sétáltak a folyosón. Amikor elérték a báltermet, egy pincér sietett el mellettük, pezsgős poharakkal teli tálcát cipelve. A professzor levett egy poharat, egyetlen korttyal eltűntette az italt, majd gyorsan egy másik pohár után nyúlt. – Istenem, ez aztán jól esett! Akad itt valami ennivaló is? – szegezte neki egyenesen a kérdést. – Persze, természetesen. Jöjjön, keressünk egy helyet az asztalnál! – Köszönöm! – mondta a férfi, de nem moccant. – Ami Miss MacKennát illeti… – Tekintetét körbejáratta a termen, mielőtt folytatta volna. – Valójában még sohasem találkoztam vele. Talán jobb lenne, ha megmutatná, ki ő. Már egy ideje levelezünk egymással, de fogalmam sincs, hogy néz ki. Tudom, hogy fiatal, és egyetemre jár – tette hozzá. Ravasz oldalpillantást vetett Jordanre. – Gondolom, szeretné tudni, hogyan is bukkantam rá, nem igaz?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, a férfi áttette a vastag dossziét a másik hóna alá, majd intett a pincérnek, hogy hozzon még egy italt. – Szokásommá vált, hogy minden kezem ügyébe kerülő újságot elolvassak. Szeretek napra kész lenni – magyarázta. – Természetesen a nagyobb lapokat elolvasom a világhálón. Semmit sem hagyok ki, végigolvasom őket a vezércikktől egészen a gyászjelentésekig, és meg is jegyzem az olvasottakat – büszkélkedett. – Úgy bizony. Soha nem felejtek el semmit. Ilyen agyam van. A család történetét tanulmányozva találkoztam a skóciai birtok, Glen MacKenna nevével is. A bírósági jelentésekből azt is megtudtam, hogy pár éven belül Miss MacKenna fogja örökölni ezt a nagyszerű földdarabot. – Én is hallottam, hogy Isabel bácsikája jókora földdarabot hagyott rá Skóciában – bólintott Jordan. – Nem csupán egy egyszerű földdarabot, kedveském, hanem a Glenn MacKennát – oktatta ki a lányt. Most teljesen úgy beszélt, mint egy előadást tartó professzor. – Az a föld kapcsolódik a viszályhoz, és a viszály is kötődik a földhöz. A Buchananek és a MacKennák évszázadok óta harcban állnak egymással. Nem tudom, mi volt a vita kiváltó oka, de valami kincsről van szó, amelyet azok az alávaló Buchananek elloptak a völgyből 2, én pedig eltökéltem, hogy kiderítem, mikor is történt pontosan az eset. Jordan tudomást sem vett az őseit ért sértésről. Kihúzott egy széket a professzornak a legközelebbi asztalnál. A férfi lerakta a dossziéját. – Miss MacKenna nagyon érdeklődött a kutatásaim iránt – mondta. – Annyira, hogy meg is hívtam magamhoz. Annyi anyagom van, hogy nem tudtam mind magammal hozni. Hosszú évek kutatómunkájának termése. Várakozóan a lányra nézett. Jordan feltételezte, hogy valamiféle választ vár tőle, ezért biccentett, és megkérdezte: – Hol lakik, professzor úr? – A semmi közepén. – Elvigyorodott, majd magyarázkodni kezdett. – Az anyagi helyzetemnek… nem, inkább az örökségemnek hála egy békés texasi kisvárosba költözhettem. Serenitynek hívják a helyet. Az olvasás és a kutatás tölti ki a napjaimat. Élvezem a magányt. A városka maga az oázis. Igazán kellemes lenne ott eltölteni a nyugdíjas éveimet, de valószínűleg inkább visszamegyek a szülőföldemre, Skóciába. – Igazán? Hazamegy Skóciába? – Jordan tekintete Isabelt kutatta a teremben. – Igen. El akarok látogatni azokra a helyekre, amelyekről eddig csak olvastam. Egyáltalán nem emlékszem rájuk. – A dossziéra mutatott. – Leírtam a család rövid történetét Miss MacKennának. A legtöbb szenvedés a Buchanan klán hibájából érte a MacKennákat – jelentette ki a lány arca előtt hadonászva. – Ha akarja, maga is belenézhet a kutatásaimba, de figyelmeztetem, ha komolyan foglalkozni kezd ezekkel a legendákkal, előbbutóbb a megszállottjuk lesz. Másrészről azonban igazán üdítő kikapcsolódást jelent a mindennapok szürkeségéből. Nos, idővel akár szenvedéllyé is válhat. Szenvedély, még mit nem! Jordan matematikus és számítógépes mérnök volt, aki számokkal és tényekkel dolgozott, nem holmi fantáziaképekkel és legendákkal. Képes volt megtervezni bármilyen üzleti tervet, és a hozzátartozó szoftvert is. Imádta a rejtvényeket. Elképzelni sem tudott haszontalanabb időtöltést, mint legendák kutatását, de nem akart hosszas vitába bonyolódni a professzorral. Minél előbb meg akarta találni Isabelt. Miután MacKenna professzort leültette az asztalhoz, és elétett egy nagy tányér ételt, Isabel keresésére indult. Odakint bukkant rá a lányra. Isabel éppen le akart ülni, amikor Jordan megragadta a karját. – Gyere velem! – szólította fel. – A barátod, MacKenna professzor megérkezett. Neked kell törődnöd vele! 2

A glen szó keskeny völgyet, hegyszorost jelent.

– A professzor itt van? – csodálkozott Isabel. – Idejött? – Nem hívtad meg? A lány megrázta a fejét, aztán meggondolta magát. – Várjunk csak! Talán mégis meghívtam, ha nem is hivatalosan. Úgy értem, hogy nem volt rajta a meghívottak listáján. Kapcsolatban állunk egymással, és valószínűleg megemlítettem neki, hogy hol és mikor lesz az esküvő, mert azt írta, hogy szándékában áll Karolinába látogatni a nyáron, és errefelé is eljut majd. Tényleg eljött? Hogy néz ki? Jordan elmosolyodott. – Nem könnyű leírni. Jobb lesz, ha megnézed magadnak. – Beszélt a kincsről? – sietett Isabel Jordan után. – Egy keveset. – És a viszályról? Elmondta, hogy a Buchananek és a MacKennák évszázadok óta harcban állnak egymással? Mivel én öröklöm Glen MacKennát, a lehető legtöbbet szeretnék tudni a történetéről. – Úgy látom, nagyon lelkes vagy – jegyezte meg Jordan. – Jól látod. Már el is határoztam, hogy a történelmet veszem fel fő tantárgyként, és a zenét kiegészítőként. Magával hozta a professzor a kutatási eredményeit? Azt írta, hogy több doboznyi anyaga is van. – Csak egy dossziét láttam nála. – De mi van a dobozokkal? – Nem tudom. Azt tőle kell megkérdezned. A professzor Isabellel udvariasabban viselkedett. Felállt, és kezet rázott vele. – Igazán nagy megtiszteltetés számomra, hogy megismerkedhetem Glen MacKenna új tulajdonosával. Amikor eljutok Skóciába, elmondom a klán tagjainak, hogy találkoztam magával, és pontosan olyan csinos teremtés, amilyennek képzeltem. Jordanhez fordult. – Magáról is beszélek majd nekik. Ez felkeltette a lány kíváncsiságát. Nem is amit mondott, hanem ahogy mondta. – Rólam? – A Buchananekről – helyesbített a férfi. – Maga is tudja, hogy Kate MacKenna alantas házasságot kötött. Ez a kijelentés haragra gerjesztette Jordant. – Ugyan miért? – Mert mindenki tudja, hogy a Buchananek barbárok. Hát ezért. – A dossziéra mutatott. – Ezekben az írásokban csak néhány példáját találhatja, hogy milyen kegyetlenségeket kellett elszenvedniük a békeszerető MacKennáknak a vad Buchananektől. El kellene olvasnia, és akkor maga is megértené, milyen szerencsés a rokona, hogy elvehetett egy MacKennát. – Szándékosan sértegeti Jordant, professzor úr? – kérdezte döbbenten Isabel. – Ő egy Buchanan – vont vállat a férfi. – Én csak a tényeket szögezem le. – És mennyire helytállóak a kutatásai? – fonta össze a karját Jordan, és szúrósan nézett a modortalan emberre. – Történész vagyok – csattant fel az. – Tényekkel dolgozom. Megengedem, hogy a egy részük talán csak… legenda… de a kutatásaim alátámasztják a történetek nagy részét.

– Történészként azt állítja, hogy bizonyítékai vannak, melyek szerint a MacKenna klán csupa szentből állt, míg a Buchananek mindannyian bűnösök? – Tudom, hogy ez részrehajlóan hangzik, de a bizonyítékok vitathatatlanok. Tessék, olvassa el a papírokat! – Hangja kihívóan csengett. – Ha megteszi, maga is csak egyféle következtetésre juthat. – Mégpedig arra, hogy a Buchananek barbárok. – Attól tartok, igen – mondta vidáman a férfi. – És ráadásul tolvajok is – tette hozzá. Addig lopkodták a földet a MacKennáktól, míg Glen MacKenna majd a felére olvadt. És persze elrabolták a kincset is. – A kincset, amely miatt kitört a viszály. – Jordan meg sem próbálta elrejteni ingerültségét. A férfi rávigyorgott, majd egyszerűen hátat fordított neki, és Isabelhez intézte szavait. – Nem hozhattam magammal a dobozokat, és kénytelen leszek raktárt keresni nekik, amikor Skóciába utazom. Ha szeretne beleolvasni a papírokba, jöjjön Texasba valamikor az elkövetkező két hét során. – Már két hét múlva indul? De kezdődik az iskola, és… – Elhallgatott, majd mély levegőt vett. – Az első héten nyugodtan hiányozhatok – bökte ki végül. – Isabel, nem hiányozhatsz egy egész hetet! – szólt közbe Jordan. – Fel kell venned a tárgyaidat, meg kell venned a könyveket… nem futhatsz el Texasba! A professzor úr elküldhetné neked e-mailben is a kutatási dokumentumokat. – A legtöbb eredmény csak kézírással van meg. Alig néhány nevet és adatot vittem számítógépre. Azokat elküldhetem, amint hazaérek, de a papírok nélkül nem sokat fognak mondani. – És mi lenne, ha feladná postán? – Nem, arra soha nem lennék képes – tiltakozott a professzor. – A költségek… – Azt mi kifizetjük – ajánlotta fel Jordan. – Nem bízom a postában. Elveszhetnek a dobozok, és velük együtt a sok évi munkám. Nem, nem, ezt nem kockáztathatom. El kell jönnie Texasba, Isabel. Talán amikor visszajövök… bár… – Igen? – nézett rá Isabel reménykedve. – Lehet, hogy úgy döntök, mégis Skóciában maradok. Minden az anyagiaktól függ. Ha így lesz, akkor a dobozok is itt maradnak, amíg értük nem tudok jönni. Ha szeretné elolvasni a papírokat, akkor megteszi most, vagy soha többé nem lesz rá alkalma. – Nem tudna fénymásolatot készíttetni róluk? – kérdezte Isabel. – Nem ismerek olyan embert, aki megcsinálná, nekem pedig egyszerűen nincs rá időm. Fel kell készülnöm az utazásra. Magának kell fénymásoltatnia, amikor eljön hozzám. Isabel elkeseredetten sóhajtott fel. Jordan, látva, hogy milyen fontos ez a lánynak, együtt érzett vele. Bármennyire is bosszantotta, hogy a professzor elfogultságában elferdítette az őseivel kapcsolatos történelmi tényeket, sajnálta, hogy Isabel nem ismerheti meg jobban a családja és örökül kapott birtoka történetét. – Talán úgy döntök, hogy magam is kutatásokat folytatok – jelentette ki, miközben felállt, hogy magára hagyja Isabelt és a professzort. Az utálatos ember alaposan felidegesítette, ezért eltökélte, hogy előás néhány adatot, amellyel be tudja bizonyítani, hogy a professzor tévedett. A Buchananek mind barbárok? Milyen történelem professzor az, aki ilyen durva kijelentést képes tenni? Mennyire hiteles? Vajon tényleg a történelem professzora? Jordan úgy döntött, ennek feltétlenül utánajár. – Talán még azt is bebizonyítom, hogy a Buchananek mind szentek voltak – jelentette ki magabiztosan.

– Ez ugyancsak valószínűtlen, kedveském. A kutatási eredményeim mind helytállóak. – Majd meglátjuk – szólt vissza a válla fölött Jordan, és elsétált.

H

A R M A D I K

F E J E Z E T

Tíz óra is elmúlt, mire Jordan végre megszabadulhatott a kontaktlencséitől. Visszasétált a bálterembe, és megállt a bejárat mellett. Tekintete Noah-t kereste a zsúfolt táncparketten, mivel szemüvege még mindig a férfi zakójának zsebében volt. MacKenna professzor alig egy órája távozott, és Isabel nem győzött elnézést kérni a férfi modortalan viselkedése miatt. Jordan megnyugtatta, hogy egyáltalán nem sértődött meg, majd magára hagyta a lányt, aki még mindig azon tépelődött, hogyan juthatna hozzá a kutatás dokumentumait tartalmazó dobozokhoz. Jordanben felötlött, hogy felajánlja segítségét, végül azonban meggondolta magát. Bár, ahogy Michael is mondta, szabad volt, mint a madár, és a kíváncsiság is furdalta, hogy beleolvasson a nagy eséllyel hamis történetekbe, mégis visszariasztotta a lehetőség, hiszen ha él vele, az azt is jelenti, hogy még több időt kell eltöltenie a professzor társaságában. Köszöni szépen, de a világon semmi sem éri meg, hogy közös levegőt szívjon azzal az emberrel. – Mi ez a komor tekintet? Nick bátyja volt a kérdező, aki észrevétlenül odasompolygott hozzá. – Ez nem komor tekintet, csak hunyorgok. Nem látod valahol Noah-t? Nála van a szemüvegem. – Dehogynem, itt van majdnem előtted. Jordan még jobban összehúzta a szemét, észrevette a férfit, és tekintete valóban elkomorult. – Nézd azt a sok ostoba nőszemélyt, aki a társad nyakán liheg. Visszataszító! – Gondolod? – Igen. Ígérj meg nekem valamit! – Mit? – Ha valaha is így viselkednék, lőj le! – Boldogan – biztosította bátyja, mielőtt jót nevetett rajta. Noah kimentette magát rajongói köréből, és hozzájuk lépett. – Min mulatsz? – Jordan azt szeretné, ha lelőném. Noah végigpillantott a lányon, és Jordan egy-két másodpercig a férfi teljes figyelmét élvezhette. – Majd én megteszem – ajánlotta fel. Hangjából olyan élvezet csendült ki, ami sehogy se tetszett a lánynak. Már éppen ott akarta hagyni a két férfit, amikor észrevette, hogy Dan Robbins közeledik felé. Legalábbis úgy vélte, Dan az. Túl homályosan látott ahhoz, hogy biztos lehessen benne. Aznap este már táncolt Dannel, és szólhatott bármi – keringő, tangó vagy hip-hop –, a férfi a saját ütemére ugrándozott, amely leginkább a polka valami görcsös változatára emlékeztetett. Jordan azonnal meggondolta magát, és inkább nyugton maradt, sőt egy kicsit közelebb húzódott Noah-hoz, és rá is mosolygott. Úgy tűnt, taktikája bevált. Dan egy pillanatig habozott, majd elfordult tőlük. – Azt nem akarod tudni, hogy miért szeretné, ha lelőném? – kérdezte Nick barátját. – Már tudom – felelte Noah. – Unatkozik. Jordan a férfi zsebébe nyúlt, megtalálta a szemüvegét, és gyorsan feltette.

– Dehogynem – erősködött Noah. Beszéd közben elnézett a lány feje felett. Jordan úgy vélte, ezzel is bosszantani akarja. – Noah-nak igaza van – csatlakozott társa véleményéhez Nick. – Biztosan unatkozol, hiszen az egyetlen elfoglaltságot a céged jelentette, és mióta mindent eladtál… – Azóta? Nick vállat vont. – Azóta halálra unod magad. – Pusztán az, hogy nem azonos az érdeklődési körünk, még nem jelenti azt is, hogy unatkozom vagy boldogtalan vagyok. Társaságba járok és… – A holtak is többet járnak társaságba, mint te – szakította félbe Noah. – Úgy van – helyeset Nick. – Nem nagyon élvezed az életed, igaz? – Már hogyne élvezném! Imádok olvasni és… A két férfi leplezetlenül vigyorgott rajta. Micsoda pojácák! Már éppen meg akarta mondani nekik a véleményét, amikor Nick újra megszólalt. – Tényleg, hiszen te szereted a jó könyveket. Melyiket is olvastad pár napja? – Már nem emlékszem. Rengeteget olvasok. – Én emlékszem – szólt közbe Noah vidáman. – Amikor Nickkel és Dylannel visszatértünk a horgászásból, a stégen ültél és Stephen Hawking3 műveinek gyűjteményét olvasgattad. – Nagyon figyelemreméltó könyv volt. A fiúk jót nevettek rajta. – Elég volt! Ne rajtam szórakozzatok, inkább menjetek a csudába! Jobban is időzíthetett volna. Alighogy elküldte őket, észrevette, hogy Dan újra közeledik felé, mire gyorsan elkapta Noah karját. Biztosra vette, hogy a férfi is tudja, miben mesterkedik – vaknak kellett volna lennie, hogy ne vegye észre a feléjük ólálkodó Dant –, mégsem tette szóvá. – A húgod burokban él – jegyezte meg. Nick egyetértett vele. – Jordan, mikor tettél utoljára valamit csak azért, mert úgy tartotta kedved? – Sok mindent teszek pusztán kedvtelésből. – Hadd pontosítsam a kérdést! Mikor csináltál valami olyasmit a magad kedvéért, amely nem kapcsolódott a számítógépekhez, szoftverekhez vagy chipekhez? A lány válaszra nyitotta a száját, majd be is csukta. Semmi sem jutott az eszébe, de ez csakis attól lehet, hogy a fiúk feszélyeztetik. – Csináltál már valaha olyasmit, aminek semmi gyakorlati haszna nem volt? – érdeklődött Noah. – Abban meg mi a logika? – kérdezett vissza Jordan. – Most komolyan beszél? – fordult Noah Nickhez. – Attól tartok, igen – felelte Nick. – Mielőtt a húgomnak egyáltalán eszébe jutna valamit a pillanat hatása alatt tenni, először elemezné az összes adatot, majd kiszámolná a siker statisztikai valószínűségét…

3

Stephen William Hawking (1942-) – vezető elméleti fizikus

A két férfi remekül szórakozott azon, hogy gúnyt űztek belőle, és valószínűleg az idők végtelenségéig folytatták volna, ha nem lép oda hozzájuk dr. Peter Morganstern, a főnökük. A kezében lévő tányéron két szelet esküvői tortát hozott. Morganstern a család jó barátjának számított, és a világ minden kincséért sem hagyta volna ki az esküvőt. Jordan kedvelte és nagyra tartotta a férfit. Remek törvényszéki pszichiáter volt, aki egy különleges csoportot vezetett az FBI-on belül. Nick és Noah is tagjai voltak Morganstern csapatának, melynek az eltűnt gyermekek felkutatása volt a feladata. Jordan biztosra vette, hogy fivére és barátja tevékenysége komolyan közrejátszott a program sikerében. – Úgy látom, remekül érzitek magatokat ti hárman. – Hogy bír együtt dolgozni ezekkel az alakokkal? – kérdezte Jordan. – Akadnak pillanatok, amikor magam is megkérdőjelezem az épelméjűségemet. Különösen, ha róla van szó – biccentett Noah felé. – Igazán sajnálom, Pete, hogy a feleséged és te Iris nénikénkkel kerültetek egy asztalhoz – szabadkozott Nick. – Rájött már, hogy orvos vagy? – Attól tartok, igen. – Iris egy megszállott hipochonder – magyarázta Nick Noah-nak. – Mennyi az esélye, hogy a doktor pont egy hipochonder mellé kerüljön? – kérdezte Noah. Mindannyian Morgansternék asztala felé fordultak, ahol Iris néni ült. – Egy a százhetvenkilencezer-hétszázhoz – bökte ki Jordan, mielőtt visszafoghatta volna magát. A férfiak visszafordultak, és rábámultak. – Ez pontos szám, vagy csupán becslés? – kérdezte Morganstern lenyűgözve. – Hatszáz vendégen alapuló pontos szám. Én sohasem találgatok. – Gyakran csinál ilyeneket? – csodálkozott Noah. – Állandóan – felelte Nick. – Csak azért mert matematikus agyam van… – De józan paraszti ész nélkül – fejezte be a mondatot Nick. – Jó hasznát venném a csapatomban – jegyezte meg Morganstern. – Ha úgy dönt, hogy más területen szeretne karriert csinálni, jöjjön hozzám dolgozni. – Azt már nem! – jelentette ki nyomatékosan Nick. – Szó sem lehet róla! – tiltakozott azonnal Noah is. A doktor cinkosan a lányra kacsintott. – Nem fognám rögtön munkára. Előbb neki is végig kellene csinálnia a tréninget, amit ti elvégeztetek. – Pár pillanatig töprengőn nézett maga elé, mintha csak a lehetőséget fontolgatná. – Jó érzésem van Jordannel kapcsolatban. Azt hiszem, igazi főnyeremény lenne a csoportnak. – Nincs arra valami szabály, hogy a család két tagja nem dolgozhat együtt? – Az én egységemben nincs ilyen szabály – mondta Morganstern. – Nem küldeném az Akadémiára, inkább magam képezném ki. Noah egészen elborzadt. – Azt hiszem, ez mégsem jó ötlet… uram – erősködött, miközben Nick hevesen bólogatott egyetértése jeléül. Jordan dühösen fordult Noah-hoz.

– Idefigyelj, te minden lében kanál! Ezt nem te döntöd el, hanem én. A doktornak szemmel láthatóan tetszett, ahogy Noah a javaslatára reagált. – Fegyverem is lesz? – kérdezte Jordan. – A fegyver szóba se jöhet! – jelentette ki Nick. – Túl ügyetlen vagy, ráadásul igazi vakegér – vetette közbe Noah. – Csak magadat lőnéd le – jósolta. – Igazán kellemes volt önnel beszélgetni – mosolygott rá Jordan Morgansternre. – Most pedig, ha megengedi, itt hagyom ezt a két hülyét. Noah elkapta a karját. – Gyere, táncoljunk egyet! Mivel a férfi már húzta is a táncparkett felé, Jordan nem látta értelmét, hogy vitatkozni kezdjen. A menyasszonynak sikerült rávennie húgát, hogy énekeljen. Isabelnek csodálatos hangja volt, és amikor belekezdett Kate kedvenc balladájába, a násznép elnémult. Öreg és fiatal egyaránt lenyűgözve hallgatta az éneket. Noah szorosan magához ölelte. Jordan kénytelen volt beismerni, hogy nagyon is kellemesen érzi magát a férfi karjában. Tetszett neki, ahogy az izmost test az övéhez simul, és a férfi illatát vonzónak találta. Nagyon vonzónak. – Ugye, nem akarod komolyan fontolóra venni a doktor ajánlatát? Nem nézett rá, amikor feltette a kérdést, és hangjából némi aggodalom csendült ki. Jordan nem bírta megállni, hogy ne bosszantsa egy kicsit. – Csak akkor, ha veled dolgozhatok. Noah elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. – Arról szó sem lehet. Ugye, csak viccelsz? – Persze – biccentett a lány. – Nem fogok dr. Morgansternnek dolgozni. Most boldog vagy? – Én mindig boldog vagyok. Jordan a szemét forgatta. Egek, micsoda önteltség! – Dr. Morganstern nem gondolta komolyan. Csak viccelt, hogy felbosszantson benneteket Nickkel. És sikerült is neki, mert jól felhúztátok magatokat. – A doktor sohasem viccel, én pedig sohasem húzom fel magam. – Rendben, még ha komolyan gondolta is, akkor sem fogok neki dolgozni. Noah rámosolygott, és Jordan egy futó pillanatra el is felejtette, milyen bosszantó tud lenni. – Magam sem gondoltam, hogy érdekelne a dolog. Ez bosszantotta a lányt. – Akkor miért beszélünk róla egyáltalán? Ha tudtad, hogy mi lesz a válaszom, miért kérdezted? – Csak bizonyos akartam lenni a dologban. Lassan ringatóztak a zene ütemére, és Jordan éppen kezdte jól érezni magát, amikor a férfi mindent elrontott. – Különben is szörnyű lennél benne. – Miben? – Hát a munkában, amit a doktor felajánlott. – Honnan tudod, hogy jó vagy rossz lennék-e benne? – Mert a saját kis csigaházadban élsz, onnan tudom.

– Mi az, hogy csigaház? – Ahol élsz. Soha nem hagyod el a biztonságos övezetet, nem bújsz ki a csigaházadból – magyarázta. – Árnyékban élsz. – Mielőtt a lány bármit mondhatott volna, Noah gyorsan folytatta. – Fogadni mernék, hogy soha semmit nem tettél csak úgy spontán, vagy hogy életedben nem kockáztattál. – Rengeteget kockázatot vállaltam csak az elmúlt év során is. – Igazán? Csak egyet mondj! – Eladtam a cégemet. – Az egy előre kiszámított lépés volt, és hatalmas profitot söpörhettél be rajta – vetette ellen Noah. – Mondj egy másikat! – Sokat futottam. Arra gondoltam, hogy jövőre indulok a Boston maratonin – próbálkozott Jordan. – Ez csak életforma kérdése, amely fegyelmet követel. Ráadásul az egészségedért csinálod – mutatott rá Noah, és már nem nézett el a feje felett. Egyenesen a szemébe nézett, amitől Jordant kényelmetlen érzés fogta el. Végiggondolva az életét, egyetlen olyan esetet sem tudott felidézni, ahol spontán, a pillanat hatása alatt cselekedett, vagy kockázatot vállalt volna. Valóban ennyire unalmas lenne az élete? Ennyire unalmas lenne ő maga? – Nos, egy eset sem jut eszedbe? – Az még nem baj, ha az ember óvatos. – Remek, most meg úgy beszél, mint egy kilencvenéves anyóka. Egy pillanatra úgy tűnt, a férfi elneveti magát. – Igazad van – hagyta rá. – Nincs abban semmi rossz, ha az ember óvatos. Jordan rádöbbent, hogy valóban unalmas alak, és sejtette, hogy Noah is így vélekedik róla. Ez zavarba hozta, ezért el akarta terelni a beszélgetést magáról, és kimondta az első, eszébe ötlő gondolatot. – Ugye, milyen csodálatos hangja van Isabelnek? Egész éjjel el tudnám hallgatni. Tudtad, hogy ügynökök hadai járnak a nyomában, akik szeretnének sztárt csinálni belőle. Őt azonban nem érdekli a hírnév. Már eldöntötte, hogy a történelmet veszi fel fő tárgyként, és miután megkapta a diplomáját, tanítani fog. Érdekes, nem gondolod? Feladja a hírnevet és a gazdagságot a tanítás kedvéért. Ez csodálatra méltó dolog, igaz? Noah elbűvölő mosolyt villantott rá, ugyanakkor zavartnak is látszott. Nem csoda, hiszen összevissza beszél, mint valami idióta. Jordan tudta, hogy jobb lenne, ha befogná a száját, de képtelen volt abbahagyni a fecsegést. A férfi fürkésző pillantása nem tett jót az idegeinek. Az isten szerelmére, Isabel, fejezd már be végre a dalt! – És azt tudtad, hogy Isabel pár éven belül egy hatalmas skóciai birtok tulajdonosa lesz? Glen MacKenna a neve – folytatta gyorsan. – Meghívott valami furcsa alakot az esküvőre meg a lagzira. Épp az imént találkoztam vele, és minden kutatási anyaga be van dobozolva valahol Texasban. Ő is tanár, egy professzor, és a fél életét annak szentelte, hogy kiderítse a Buchananek és MacKennák közti ellenségeskedés okait. Azt állítja, hogy a két család már évszázadok óta harcol egymással. Szerinte Kate-nek és Dylannek soha nem lett volna szabad összeházasodniuk. A legenda valami kincsről is szól. Ez fantasztikus, igazán lenyűgöző. A lány kifulladva elhallgatott. Noah egy pillanatra megtorpant, és fürkészően ránézett. – Miattam vagy ilyen ideges? Puff neki! – Igen, zavar, amikor így nézel rám. Jobb lenne, ha újra modortalanul elbámulnál a fejem fölött, amikor hozzám beszélsz. Azért csinálod, ugye? Hogy modortalan légy?

– Persze – ragyogott fel a férfi arca. – És hogy felbosszantsalak. – Bevált a módszer. Sikerült igazán felbosszantanod. Soha nem fejezi be már Isabel azt a dalt? Mintha egy örökkévalóság óta énekelne. Jordan különösebb lelkesedés nélkül mosolygott a mellettük ellejtő párokra, miközben magában azért fohászkodott, bárcsak érne már véget a tánc. Hiszen az nem lenne túl udvarias, ha csak úgy elsétálna, nem igaz? Noah mutatóujjával felemelte a lány állát, és egyenesen a szemébe nézett. – Javasolhatnék valamit? – Hogyne, mondd csak! – El kellene gondolkoznod azon, hogy esetleg beszállj a játékba. A lány felsóhajtott. – Melyik játék lenne az? – Úgy hívják: az élet. Nyilvánvaló volt, hogy nem ússza meg, hogy meg ne hallgassa a férfi jó tanácsait arra vonatkozóan, hogyan is tehetné érdekesebbé unalmas egyéniségét. – Tudod mi a különbség kettőnk között? – kérdezte Noah. – Hirtelenében vagy ezer is eszembe jut. – Én a desszertet eszem. – Mégis, mit akarsz ezzel mondani? – Csak annyit, hogy az élet túl rövid. Néha jobb, ha az ember az édességgel kezdi. Jordan tudta, merrefelé tartanak. – Értem. Azt akarod mondani, hogy én csak szemlélem az életet, te pedig éled. Tudom, hogy azt hiszed, én képtelen vagyok bármit tenni anélkül, hogy előre megfontolnám és megtervezném, de tévedsz. Ami azt illeti, máris beleugrottam valamibe. – Igazán? – kérdezte kihívó hangon a férfi. – És mi lenne az? – Valami spontán… – húzta az időt Jordan. – De mégis, mi az? Látta, hogy a férfi nem hisz neki. Jöjjön, aminek jönnie kell! Akkor is tesz valami spontán dolgot, ha belepusztul. Ha sikerül letörölnie Noah arcáról a tudálékos kifejezést, már megérte az áldozat, legyen bármilyen logikátlan is. – Texasba megyek – jelentette ki erőteljes főbiccentéssel. – Minek? – Azt kérded, miért megyek Texasba? – Az első pillanatban semmi sem jutott eszébe, de szerencsére fürge gondolkodású volt. Mielőtt a férfi tovább bosszanthatta volna, már meg is válaszolta saját kérdését. – Kincset keresni.

N

E G Y E D I K

F E J E Z E T

Paul Newton Pruitt szerette a nőket. Minden szeretett rajtuk: puha bársonyos bőrüket, selymes hajuk finom érintését a mellkasán, a kéjes hangokat, melyeket kiadtak, amikor megérintette őket. Szerette a nevetésüket, mely gyakran ragadósnak bizonyult, és imádta a gyönyör sikolyait, melyek ajzószerként hatottak rá.

Nem tett különbséget a nők között. Mindegy volt, milyen a hajuk, szemük vagy bőrük színe – ő mindegyiküket kedvelte. Legyenek alacsonyak, kövérek avagy soványak – nem számított. Mindegyikük csodálatosnak és egyedinek találta. Különösen vonzódott azokhoz, akik egyfajta mosollyal néztek rá. Ha megkérdezik, nem tudta volna leírni ezt a mosolyt. Csak annyit tudott, ha valaki így nézett rá, szíve őrült dobogásba kezdett, és a csábítóereje olyan hatalmas volt, hogy nem tudott ellenállni neki. Képtelen volt nemet mondani. Szédítő és csábító mosoly, amely mindig hatással volt rá. Mielőtt a túlélés érdekében meg kellett változtatnia, és újra fel kellett építeni az életét, ugyancsak nagy sikereke volt a hölgyek körében. És ezt nem csak a hiúsága mondatta vele. Valóban ellenállhatatlannak tartották. Azóta azonban minden megváltozott. A régi életében, ha beleunt egy kapcsolatba, véget vetet neki. Nem fukarkodott persze a drága ajándékokkal, nehogy a nő ellenséges indulatokat tápláljon iránta. Nem bírta volna elviselni, ha szép számú kedvese közül akár csak egy is gyűlölettel gondolt volna rá. Előbb megbizonyosodott róla, hogy az aktuális hölgy valóban boldog és elégedett, csak aztán lépett tovább, egyenesen a következő elbűvölő virágszál karjaiba. Egészen addig, míg Mary meg nem jelent. Beleszeretett a lányba, és ezzel egész élete megváltozott. A régi élete a múlt homályába veszett, Paul Newton Pruitt örökre meghalt. Új név, új személyazonosság, új élet várt rá. Soha senki nem fog rátalálni.

Ö

T Ö D I K

F E J E Z E T

Bizonyára megőrült. Kincsvadászat? Ugyan, mi ütött belé? Nyilvánvaló. Sokkal jobban izgatja, hogy bebizonyítsa Noah Clayborne-nak, nem az a sótlan, unalmas teremtés, akinek képzeli, minthogy a józan paraszti észre hallgasson. Jordan tisztában volt vele, hogy csakis magát okolhatja jelenlegi nyomorú állapotáért, mégis inkább Noah-t hibáztatta, pusztán azért, mert ez jót tett a közérzetének. Nekidőlt a rozzant bérelt autó oldalának az istenháta mögötti, poros texasi országúton, és türelmetlenül várta, hogy lehűljön a motor, és ő feltölthesse a kiürült hűtőtartályt. Még szerencse, hogy korábban megállt, és ellátta magát pár palack ivóvízzel a hátralevő útra. Meglehetősen biztosra vette, hogy a hűtőtartály lyukas, de akkor is ki kell tartania a következő városig, ahol talál egy autószerelőt, aki megjavítja. Legalább negyven fok volt árnyékban, és persze a kocsi légkondicionálója is felmondta a szolgálatot vagy egy órával azelőtt, akárcsak a remek műholdas helyzet-meghatározó rendszer, amelyet az autókölcsönző cég dobott be mintegy vigaszdíjként, amiért elkavarta a rendelését, és egy vacak kocsit sózott rá. Izzadtság csordogált alá a mellén, szandáljának sarka belesüllyed a képlékennyé olvadt aszfaltba, az arcára és karjára kent napolaj feladta a küzdelmet. Bár Jordan barna hajú volt, érzékeny bőre alapján akár vörös is lehetett volna, ami azt jelentette, hogy elég volt kimennie a napra, máris beszeplősödött és leégett. Végül is választhat: vagy a kocsiban ülve várja meg, hogy lehűljön a felforrt víz, és közben megfullad, vagy kint a napon hamvad el szép lassan. Na jó, ez talán túlzás. De ezt teszi vele a hőség. Szerencsére nála van a mobiltelefonja. Soha sehova nem indul el nélküle. Csak az a gond, hogy itt a semmi közepén nincs térerő.

A texasi Serenity még legalább száz-száztíz kilométerre volt tőle. Nem sokat tudott kideríteni a városkáról, csak azt, hogy a térképen a legkisebb betűvel van szedve a neve, annyira kicsi. A professzor elbűvölő oázisnak nevezte Serenityt. Viszont amikor találkozott vele, a férfi éppen egy vastag tweedkabátot viselt a nyári hőség dacára. Mit tudhat egy ilyen ember arról, hogy mi az elbűvölő? Mielőtt elhagyta Boston, Jordan utánanézett a professzornak. Bármilyen furcsának és bogarasnak tűnt is, nem hazudott. Több diplomával is rendelkezett, és valóban tanított. Lorraine, a texasi Franklin Egyetem tanulmányi előadója valóságos dicshimnuszokat zengett a férfi oktatói képességeiről. Ha hihet neki, akkor a professzor előadásain életre keltette a történelmet. Mindig az ő kurzusa telt meg elsőnek. Jordan ezt sehogy se akarta elhinni. – Komolyan? – kérdezett vissza. – Bizony ám. A hallgatókat egyáltalán nem zavarta a professzor akcentusa, és valósággal itták a szavait, hiszen soha senki nem bukott el nála. Aha, kapcsolt Jordan. Egy könnyű jegy. A nő azt is elmondta, hogy a professzor nyugdíjba vonult, de ő nagyon reméli, hogy meggondolja magát, és hamarosan visszatér. – Az ember csak ritkán találkozik igazán jó tanárral – jegyezte meg. – Abból a fizetésből, amit kapnak, csak kevesen engedhetik meg, hogy ilyen fiatalon nyugdíjba vonuljanak. Hiszen MacKenna professzor legfeljebb negyven éves lehet. Lorraine-t szemmel láthatóan nem izgatta, hogy kifecsegi a tanári kar egyik volt tagjának személyes dolgait, és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy megkérdezze Jordantől, miért érdeklődik a professzor után. A biztonság kedvéért Jordan azt hazudta a nőnek, hogy a professzor távoli rokona, és Lorraine nem kért tőle semmilyen bizonyítékot. Szeretett fecsegni, ez nyilvánvaló volt. – Fogadjunk, azt hitte, hogy sokkal idősebb, nem igaz? – De igen. – Én is – ismerte be a nő. – Ha akarja, megnézhetem a születési idejét. A mindenit, igazán előzékeny! – Köszönöm, erre semmi szükség – mondta gyorsan Jordan. – Azt állítja, hogy hivatalosan is nyugdíjba vonult? Én azt hittem, hogy alkotói szabadságot vett ki. – Nem, nyugdíjba ment, higgye el – erősködött Lorraine. – De mindenki boldog lenne, ha visszajönne tanítani. Mégis kétlem, hogy így lesz, olyan szép örökség pottyant az ölébe – folytatta Lorraine. – Ő maga mesélte, hogy nem is számított erre a pénzre. Akkor határozta el, hogy vesz valami kis földet távol a nagyváros zajától. Komoly kutatásokat folytatott a családja után, és egy csendes, békés helyet akart találni, ahol nyugodtan dolgozhat. Körülnézve a vidéken Jordan nagyon is el tudta képzelni, hogy a professzor megkapta a hőn áhított békét és nyugalmat. Közel s távol egy lelket sem lehetett látni, és a lánynak volt egy olyan érzése, hogy Serenity is olyan kopár, mint az őt körülvevőt táj. Eltelt egy félóra. A motor végre lehűlt, és Jordan újra úton volt. Mivel a légkondicionáló nem működött, az ablakokat lehúzva tartotta, és a forró légáramlat szinte égette az arcát. A terep olyan lapos volt, mint a puding, amelyet egyszer felbuzdulásában elkövetett, de amikor az egyik kanyart elhagyva az út két oldalán kerítések jelentek meg, mintha kevésbé elhagyatottnak tűnt volna a vidék. Végre, valami életjel! A rozsdás, tüskés

drótkerítés úgy nézett ki, mintha legalább egy évszázaddal azelőtt állították volna, hogy bekerítsék az üres telkeket. Mivel egy szál gabonát sem látott, feltételezte, hogy legelőket lát. A kocsi gyorsan falta a kilométereket, ám a táj nem sokat változott. Végül néhány enyhe lanka után az út éles kanyart vett. Jordan megpillantott egy tornyot a távolban. Az út menti jelzőtábla szerint Serenity mindössze két kilométerre volt onnan. A lány a mobiltelefon után nyúlt, és látta, hogy újra van térerő. Az út hirtelen ereszkedni kezdett, majd egy meredek dombnak futott fel. A tetőre érve szeme elé tárult Serenity nyugati vége. A hely olyan benyomást keltett, mintha még ahhoz is túl fáradt lenne, hogy kimúljon. Tábla figyelmeztette, hogy nem mehet ötvennél gyorsabban. Elhajtott néhány kisebb ház mellett. Az egyik ház előtt rozsdás kisteherautó állt, kerekek helyett téglákon. A másik háznál egy kiselejtezett mosógép árválkodott az udvaron. A gaz és dudva között megbúvó kevés gyepet kiégette a perzselő nap. Egy utcával odébb egy elhagyatott benzinkút mellett hajtott el. A lepusztult épület falait valami kúszónövény nőtte be, és Jordan megborzongott arra gondolva, micsoda élősködők tanyázhatnak odabent. – Mi a csudát keresek én itt? – suttogta maga elé. – Soha nem kellett volna eladnom a cégemet! A büszkesége, az ugrasztotta bele ebbe az őrült kalandba. Nem akarta, hogy Noah Clayborne gúnyolódjon rajta. – Még hogy csigaház – morogta. – Ugyan mi kivetendő van abban, hogy nyugodt környezetben szeretne élni? Arra gondolt, hogy megállás nélkül keresztülhajt Serenityn, és meg sem áll a legközelebbi nagyvárosig. Ott pár kedves és keresetlen szó kíséretében visszaadja a bérelt autót, majd az első géppel Bostonba repül. Ezt azonban nem teheti meg! Megígérte Isabelnek, hogy találkozik a professzorral, aztán felhívja és elmeséli neki, mi mindent tudott meg. Igazság szerint, maga is kíváncsi volt az őseire. Egyetlen percig sem hitte le a professzornak, hogy valamennyi Buchanan barbár volt, és szándékában is állt bebizonyítani, hogy a férfi tévedett. Azt is tudni akarta, mi robbantotta ki az ellenségeskedést a Buchanan és a MacKenna klán között. Aztán ott van még a kincs kérdése. Vajon a professzor tudja, hogy egyáltalán milyen kincsről van szó? Jordan továbbhajtott, és elérte a fő utcát. Úgy látszott, a házakban laknak, de a kertek itt is elhanyagoltak voltak, és a minden ablakon be voltak hajtva a spaletták. Serenity városa körülbelül olyan vonzó volt, mint a pokol tornáca. A műszerfalon villogni kezdett a piros lámpa jelezve, hogy a motor megint túlmelegedett. Jordan megpillantott egy apró vegyeskereskedést, és leállította előtte a kocsit. Olyan meleg volt, hogy úgy érezte, háta odaragadt az üléshez. Az árnyékban parkolt le. Leállította a motort, hogy gyorsabban lehűljön, majd előhúzta a jegyzettömbjét rajta a professzor telefonszámával és tárcsázott. A negyedik csengetésnél a hangposta válaszolt. Jordan meghagyta a nevét és a számát, és már éppen vissza akarta tenni a mobilt a táskájába, amikor az megszólalt. A professzor biztosan figyeli a hívásait. – Miss Buchanan? MacKenna professzor vagyok. Sietnem kell. Mikor akar találkozni velem? Mit szólna egy vacsorához? Igen, a vacsora jó lesz. Találkozzunk a Billogvasban! A Harmadik utcán túl van. Csak menjen nyugatnak, és egyenesen nekihajt! Egy kedves motel is van az utca túloldalán. Ott megszállhat, felfrissítheti magát, és találkozzunk hatkor. Ne késsen! A férfi letette, mielőtt Jordan megszólalhatott volna. Hangja meglehetősen ideges, és talán aggódó is volt. Volt benne valami, amitől a lány kényelmetlenül érezte magát. Nem tudta volna megmondani, azért érez-e így, mert az egész férfiban volt valami nyugtalanság, vibrálás, és állandóan a háta mögé tekintgetett, mintha támadástól

tartott volna, vagy valami más zavarja vele kapcsolatban, valami, amit meg sem tud fogalmazni. Végül is mindegy, hogy mi volt az ok, Jordan életfilozófiája roppant egyszerű volt: jobb félni, mint megijedni, ezért úgy döntött, hogy csakis nyilvános helyen hajlandó találkozni a férfival. Olyan nyilvános helyen, ahol működik a légkondicionáló, tette még hozzá gondolatban. Teljesen eltikkadt a melegtől, patakokban folyt róla a verejték, és nagyon igyekezett, hogy ne érezze magát nyomorultul. Gondolkozz pozitívan, utasította magát. Mihelyt megszabadul átizzadt ruháitól, és lezuhanyozik, sokkal jobban fogja magát érezni. Még mindig arra vágyott, hogy egyenesen továbbhajtson, és mielőbb hazajusson Bostonba, de erről szó sem lehetett. A kocsi egész biztosan felmondaná a szolgálatot útközben, a gondolattól, hogy a legsötétebb éjszakában ott áll egyedül valahol a semmi közepén, összeborzongott. Mellesleg Isabelnek is ígéretet tett, és nem szegheti meg az adott szavát. Találkozik hát Csodabogár professzorral, elbeszélget vele a kutatásairól egy kellemes vacsora fölött, elkéri a másolatokat, reggel pedig az lesz az első dolga, hogy elhagyja a várost. Teremtőm, máris jobban érezte magát. Megvolt a terve, és elszánta magát, hogy meg is valósítja. – Jaj, ne! A terv máris meghiúsulni látszott, amint egy befordult a motel parkolójába, és alaposan szemügyre vette a MacKenna professzor által javasolt helyet. Meg mert volna esküdni rá, hogy Norman Bates4 vezeti a szállót. A bungalókhoz murvával felszórt, hepehupás utak vezettek. Nyolc házikó állt egymás mellett, mint valami nagy raktár konténerei. A fehér festék pergett a falakról, az ablakokat – minden házon egyet-egyet – vastag koszréteg homályosította el. Jordan fantáziája gyengének bizonyult, hogy elképzelje a szobákban uralkodó állapotokat. Erről a helyről még a poloskák is megfutamodnának, gondolta. Még nekik is nagyobb igényeik vannak. De egy napot talán ki lehet bírni, igaz? – Kizárt dolog – mondta ki hangosan. Biztosan talál valami jobbat. Egy olyan helyet, ahol le mer zuhanyozni anélkül, hogy fertőzéstől kellene félnie. Jordan nem tartotta magát elkényeztetett vagy sznob libának. Nem érdekelte volna, ha a motel egy kicsit lepusztult, de legyen tiszta és biztonságos. Márpedig ez a hely egyetlen kívánalmának sem felel meg. Mivel nem akarta itt tölteni az éjszakát, a szobákra már nem is volt kíváncsi. Jordan leállította a kocsit, és kihajolt az ablakon, hogy szemügyre vegye az utca másik oldalán levő éttermet. Elkövette azt a hibát, hogy karját a lehúzott ablak keretén nyugtatta. Alig ért hozzá a forró fémhez, megrándult, és sziszegve húzta vissza kezét a kocsiba. A Billogvas vonatra emlékeztette: az épület hosszú és keskeny volt, henger alakú tetővel. Az út felőli oldalán hatalmas tábla állt, melyen egy lila neon lópatkó villogott. Jordan feltételezte, hogy eredetileg billogvasnak készült az ábra. Miután látta a motelt és az éttermet is, Jordan határozottan beindította a motort, és kihúzott a parkolóból. Majdnem biztosra vette, hogy az autókölcsönző cégnek nincs helyi képviselete Serenityben, ami azt jelenti, hogy be kell érnie ezzel a csotrogánnyal, míg egy nagyobb városba nem jut, amely a térkép tanúsága szerint majdnem kétszáz kilométerre van innen. Úgy döntött, mihelyt bejelentkezik egy motelbe, felhívja az autókölcsönzőt, majd keres egy szerelőt, aki befoltozza neki a hűtőt, aztán a biztonság kedvéért vesz egy hektó vizet, mielőtt továbbindulna a városból. Elég volt arra gondolnia, hogy a semmi közepén autókázik egy megbízhatatlan 4

Hitchcock: Psycho

kocsival, és máris kilelte a hideg. Először szerelőt keres, gondolta meg magát, aztán még mindig ráér dönteni, hogyan tovább. Itt hagyhatja a kocsit, és keres valami közlekedési lehetőséget. Csak ját erre valami busz vagy vonat. Egy fahídhoz ért, amelyen tábla hirdette, hogy épp most hajt át a Parson’s Creeken5. A patakban egy csepp víz nem sok, annyi sem volt, és ahogy Jordan a deszkákon zötykölődött kocsijával, újabb figyelmeztetés ütötte meg a szemét, mely szerint a híd járhatatlan magas vízállás esetén. Emiatt ugyan fölösleges lenne most izgatnia magát, gondolta. A patak legalább olyan száraz volt, mint amilyen kihaltnak tűnt a város. A híd túloldalán zöld táblán hatalmas fehér betűk hirdették: ÜDVÖZÖLJÜK A GRADY MEGYEBELI SERENITYBEN (TEXAS)! LAKÓINAK SZÁMA: 1968. Alatta kisebb, kézzel festett betűkkel még egy felirat állt: A Grady Középiskola csapatának új otthona. Ahogy beljebb jutott a városba, a házak egyre nagyobbak lettek. Az egyik saroknál megállva gyereknevetést és kiabálást hallott. A hangok irányába fordult, és megpillantott egy uszodát. Végre nem úgy érzi magát, mintha temetőben járna. Embereket lát, hangokat hall. Az asszonyok napoztak, miközben csemetéik a medencében lubickoltak, a strandőr pedig magas székén aszalódva bóbiskolt. Amint áthajtott a hídon, a változás szinte kiáltó volt. A városnak ezen a részén az emberek locsolták a kertjüket, tisztaság uralkodott, a házakat gondozták, az utak és járdák újak, járhatók voltak. Az élet további jeleként a főútvonal mentén mindkét oldalon nyitott üzletek sorakoztak: baloldalon egy szépségszalon, vaskereskedés és egy biztosítási ügynökség, a jobboldalon pedig egy bár és egy régiségkereskedés. Az utca végén egy tábla Jaffee bisztróját hirdette, az utcafronton asztalok és székek csalogatták a pihenni vágyókat, de Jordan elképzelni sem tudta, hogy valaki kiüljön a szabadba ebben a rekkenő hőségben. Az ajtón a Nyitva táblácska lógott, erről Jordannek egyből eszébe jutott minden nyomora. A légkondicionált helyiség ígérete valóságos mennyországnak tűnt előtte, akárcsak egy jéghideg üdítő. Szerelőt és motelt keresni később is ráér. Leállította a kocsit, felkapta retiküljét és a laptop táskáját, és besietett. Térde szinte megbicsaklott, amint megcsapta a hűvös légáramlat. Mennyei érzés volt! Az egyik asztalnál egy nő ült, és az ezüst evőeszközöket göngyölte szalvétába. A nyíló ajtó hangjára felnézett. – Az ebéd már elfogyott, a vacsorához pedig még korán van, de szolgálhatok egy nagy pohár jeges teával, ha gondolja. – Az nagyszerű lenne, köszönöm szépen – mondta Jordan. A mosdót a folyosón találta. Jordan megmosta a kezét és az arcát, a fésűt is végighúzta párszor a haján, és újra embernek érezte magát. A bisztróban tíz-tizenkét asztalt számolt össze, mindegyiket tarkabarka abrosz borította, amely azonban színben passzolt a székek kárpitjához. Jordan a sarokban álló asztalt választotta, így kilátott az utcára, de a nap nem sütött a szemébe. A pincérnő alig perccel később már hozta is a zúzmarás üvegű poharat, benne a jeges teával. Jordan kért tőle egy telefonkönyvet. – Mit keres, kedvesem? – kérdezte a nő. – Talán segíthetek. – Autószerelőre lenne szükségem – magyarázta Jordan. – És egy tiszta motelre.

5

Lelkész-patak

– Nem gond. Csak két autószerelő van a városban, de az egyik szabadságon van a jövő hétig. Másikat Lloydnak hívják, és alig néhány utcányira van ide a műhelye. Nem könnyű ember, de a munkát rendben elvégzi. Hozom a telefonkönyvet, hogy megnézhesse a számát. Míg a telefonkönyvre várakozott, Jordan elővette és bekapcsolta a laptopot. Az előző este feljegyzett néhány dolgot, valamint egy sor kérdést, amit fel akart tenni a professzornak, és most arra gondolt, hogy újra átnézi őket. Jött a pincérnő, és hozta a telefonkönyvet annál az oldalnál kinyitva, ahol a Lloyd műhely száma volt. – Vettem a bátorságot, és felhívtam Amelia Annt, a barátnőmet – mondta a nő. – Ő vezeti a Távol az otthontól motelt, és van szabad szobája. Akár most rögtön átmehet. – Ez igazán kedves volt magától. – Barátságos hely. Amelia Ann férje néhány évvel ezelőtt meghalt, de egy árva petákot sem hagyott rá, még életbiztosítása sem volt, így Amelia Ann és a lánya, Candy beköltöztek a motelbe, és átvették az irányítását. Igazán kedves, otthonos hellyé varázsolták. Szerintem tetszeni fog magának. Jordan mobilján felhívta a műhelyt és azt az információt kapta, hogy másnapig senki sem tud foglalkozni a kocsijával. A szerelő azt mondta, hogy másnap reggel rögtön vigye be. – Arra mérget vehet – sóhajtotta a lány, és hangos csattanással összecsukta a telefont. – Átutazóban van erre, vagy csak eltévedt? – érdeklődött a pincérnő. – Remélem, nem tartja kíváncsiskodásnak! – tette hozzá gyorsan. – Természetesen nem. Találkoznom kell itt valakivel. – Ó, kedvesem! Egy férfival, ugye? Egészen eddig jött utána, igaz? Mondja, kérem, hogy nem! Mert én pontosan ezt tettem. San Antonióból futottam utána, de aztán nem lett belőle semmi. Az illető végül fogta magát, és továbbállt. – A nő megcsóválta a fejét. – Én pedig itt ragadtam, és próbálom megkeresni az útiköltség árát, hogy hazamehessek. Mellesleg, Angelának hívnak. Jordan is bemutatkozott, és kezet rázott a nővel. – Örülök, hogy megismerhetem, és nem, nem egy férfi után jöttem idáig. Valóban találkoznom kell itt valakivel, együtt fogunk vacsorázni, de tisztán üzleti ügyről van szó. Pár papírt és információt kapok tőle. – Ezek szerint nem valami romantikus dolog? Jordan maga elé képzelte a professzort, és majdnem összerázkódott. – Dehogyis! – Honnan jött? – Bostonból. – Igazán? A kiejtésén nem is érződik. Vagy nem nagyon. Jordan nem tudta, hogy bóknak vegye-e a megjegyzést, de a nő mindenesetre mosolygott. Kedves mosolya volt, és úgy tűnt, a természete is barátságos. Fiatalon biztos nagy napimádó lehetett, erről tanúskodtak a mély ráncok az arcán, és a bőre is olyan száraz volt, mint a pergamen. – Mióta él már Serenityben? – Majdnem tizennyolc éve. Jordan meglepetten pislogott. Ez a nő tizennyolc éve gyűjti a pénzt, hogy hazajuthasson? – Hol fog találkozni azzal az üzletemberrel? – kérdezte Angela. – Nem kell megmondania, ha nem akarja. Csak kíváncsi vagyok, ennyi az egész. – A Billogvasban vacsorázunk. Járt már ott?

– Hogyne – bólintott Angela. – De ott közel sem olyan jó az étel, mint itt, ráadásul a város rossz végén van. Az étterem helyi nevezetességnek számít, ezért nem zárják be, és hétvégeken elég nagy a forgalma. De sötétedés után nem biztonságos. Az üzletember, akivel találkozik, biztosan helyi, vagy valami ottani lakos ajánlotta neki a helyet. Aki nem Serenityből való, még csak nem is ismeri a Billogvasat, nemhogy ajánlani tudná. – MacKennának hívják, és történelem professzor. Van nála néhány papír számomra. – Még sosem találkoztam vele. Igaz, nem ismerek mindenkit a városban, de fogadni mernék, hogy új itt nálunk. – Angela megfordult, hogy távozzon. – Igya csak meg nyugodtan a teáját, magára hagyom. Mindenki azt állítja, hogy túl sokat fecsegek. Jordan tudta, a nő arra vár, hogy ő tiltakozzon. – Szerintem nincs igazuk. Angéla széles mosollyal az arcán fordult vissza. – Szerintem sincs. Csak barátságos vagyok, és ennyi. Milyen kár, hogy nem vacsorázhatnak itt. Ma este Jaffee specialitása lesz vacsorára. – Azt hiszem, a professzor azért akar ott enni, mert közel van a motelhez, amit javasolt. – A Luxhoz? – húzta fel Angela a szemöldökét? – A Luxot javasolta? Jordan elmosolyodott. – Luxnak hívják a motelt? A nő bólintott. – Valaha egy hatalmas kivilágítható felirat volt rajta, egész éjjel villogott a luxus szó. Aztán a feliratból csak az első három világított, és ezért hívják Luxnak. Éjszakánként jól megy az üzlet… igazság szerint, egész éjszaka üzemelnek. – Suttogóra fogta a hangját. – Az a görény, aki a motelt vezeti, egy órára adja ki a szobákat, ha érti, mire gondolok. Valószínűleg azt hitte, Jordan mégsem érti, mert sietősen magyarázott tovább. – Tudja, a szajhák járnak oda. – Igen – bólintott Jordan, nehogy a nő azt is elmagyarázza, mi az a szajha. Angela csípőjével az asztalnak támaszkodott, és továbbra is halk hangon beszélt. – Ráadásul igazi csapda, ha tűz ütne ki. – Gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjon, senki nem hallhatja, amit mond, de a bisztró üres volt. – Már évekkel ezelőtt le kellett volna bontani, de J. D. Dickey viszi a helyet, és senki nem mer ujjat húzni vele. Azt hiszem, lányokat is futtat. J.D. félelmetes alak, és borzasztó gonosz. Angela remek információforrásnak bizonyult, és szemmel láthatóan nem volt ellenére, hogy mindent elfecsegjen, amit csak tud. Jordan le volt nyűgözve. Szinte már irigyelte a nőt nyílt és barátságos természetéért. Jordan pontosan az ellenkezője volt. Mindent magában tartott. Fogadott volna, hogy Angela nyugodtan alszik éjjelenként. Neki bezzeg évek óta nem volt egy nyugalmas éjszakája. Elméje egy pillanatra sem pihenhetett, és voltak olyan éjszakák, amikor alvás helyett a szobáját rótta, és aggódva töprengett a felvetődő problémákon. Reggelre aztán kiderült, hogy egy problémája sem olyan súlyos, mint az éjszaka sötétjében tűnt. – Akkor miért nem záratja be a helyet a tűzoltóság vagy a rendőrség? Ha tűzveszélyes… – töprengett hangosan Jordan. – Ó, igen, az. – És a prostitúció tilos Texasban…

– Tilos, bizony – helyeselt Angela, mielőtt Jordan folytathatta volna. – De az nem nagyon számít. Maga nem értheti, hogy mennek a dolgok errefelé. Az a helyzet, hogy a város két megyéhez tartozik, és a Parson’s Creek a választóvonal. A két megyében pedig kétféleképpen intézik az ügyeket. Mi most Grady megyében vagyunk, de Jessup megye seriffje azok közül való, akik azt hiszik, szemet hunyhatnak a kisebb dolgok felett. Érti? Élni és élni hagyni, ez a jelszava. Én azt mondom, hogy fél ujjat húzni J. D.-vel. Azt is megmondom, miért. Jessup megye seriffje nem más, mint J. D. öccse. Úgy van, ahogy mondom. Az öccse. Ez már valami, nem igaz? Jordan biccentett. – És maga? Maga is fél attól az embertől? – Kedvesem, akinek csak egy csepp esze is van, fél tőle.

H

A T O D I K

F E J E Z E T

J. D. Dickey volt a város rosszfiúja. Veleszületett tehetsége volt ahhoz, hogy nem kelljen keményen dolgoznia azért, hogy az emberek meggyűlöljék. J. D. nagyon élvezte, hogy negatív képet alakíthat ki magáról, és hogy jó munkát végzett, bizonyította, hogy amikor végigment Serenity utcáin, az emberek sietve kitértek az útjából. Az arckifejezésük mindent elárult. Féltek tőle, és J. D. világában a félelem egyet jelentett a hatalommal. Az ő hatalmával. J. D. teljes neve ifj. Julius Delbert Dickey volt. Ám ez nem különösebben izgatta, főleg mert úgy vélte, nagyon lányosan hangzik ahhoz a kemény-mint-az-acél képhez, amelyet ki akart alakítani magáról. Így aztán már a középiskolában kezdte rászoktatni a város lakóit, hogy keresztnevének kezdőbetűin szólítsák. Azon kevesek, akik nem engedelmeskedtek, kipróbálhatták J. D. speciális, bár minden józan érvet nélkülöző meggyőzési módszerét: egyszerűen kiverte belőlük a szuszt is. A Dickey-fivérek ketten voltak, és mindketten Serenityben nőttek fel. J. D. volt az elsőszülött, Randall Cleatus Dickey két évvel volt fiatalabb bátyjánál. A Dickey-fiúk több mint tíz éve nem látták az apjukat. Az idősebbik Dickey-nek a kansasi állami börtön biztosított huszonöt évtől életfogytiglan tartó férőhelyet és ellátást fegyveres bankrablásért, amely – a férfi magyarázata szerint – balul ütött ki. Ahogy így visszagondol, magyarázta az idősebb Dickey a bírónak, talán mégsem kellett volna lelőnie azt a kotnyeles őrt, hiszen a férfi csak a munkáját végezte. Sela, a fiúk édesanyja egészen addig kitartott, míg a fivérek el nem végezték a középiskolát. Mikor ez megtörtént, Sela úgy döntött, elege van az anyaságból. A fáradt és megtört asszony, aki mindent elkövetett, hogy zabolátlan fiait távol tartsa a bajoktól, és aki csúfosan elbukott ebbéli igyekezetében, egyik éjjel összepakolta a holmiját, és megszökött a városból. A fiúk úgy vélték, egy ideig nem is fog visszajönni, mivel magával vitte az összes extra-hatékony hajlakkját. Anyjuk számára az egyetlen luxust a hajápolás jelentette, és a különleges hajlakkból állandóan tartott otthon legalább öt-hat flakonnal. A fiúknak nem hiányzott sem ő, sem az állandó panaszkodása, és mivel eddig is J. D. irányította a dolgokat, a család élete nem változott különösebben az anya távozása után. Előtte is szegények voltak, mint a templom egere, és ez később sem változott túl sokat. J. D. azonban elhatározta, hogy ezen változtatni kell. Nagy tervei voltak, csak sajnos ezekhez a tervekhez pénz is kellett volna. Rengeteg pénz. Saját farmot szeretett volna. Már ki is nézett magának egy csinos kis birtokot alig ötven kilométerre nyugatra a várostól. Texasi viszonylatban a föld ugyan nem volt nagy, de J. D. úgy képzelte, ha farmerként sikerül megszilárdítania a helyzetét, később

bekebelezheti a környező birtokokat is. A farmnak, melyet kinézett magának, kiváló termőföldje volt, néhány bővizű patakkal, amelyek természetes ivóhelyül szolgálnak majd a marháknak, melyeket venni fog, mihelyt rájön, hogyan tehet szert komoly pénzmagra. A birtok egy csinos horgásztóval is dicsekedhetett, és J. D. öccse, Randy nagyon szeretett horgászni. Úgy is van, cowboy lesz belőle. A legjobb úton halad a célja felé. Már megvette a csizmát és a kalapot, és két teljes nyarat dolgozott végig az egyik farmon még középiskolás korában. Igaz, csak pár petákot kapott érte, de az ott szerzett tapasztalat felbecsülhetetlen értékű volt. J. D. álma – jó magaviselet esetén – öt év késedelmet szenvedett. Kocsmai verekedés során megölt egy embert, amiért öt évet kapott. Voltak enyhítő körülmények. A tanúk vallomása szerint az idegen kezdte a verekedést, és rugós bicskájával kiosztott pár szép vágást, mielőtt J. D. kiütötte volna. J. D. nem akarta megölni a férfit, de olyan erősen megütötte, hogy az elesett, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy mire földet ért, már halott is volt. J. D. még elbüszkélkedett öccsének, hogy bizonyára több büntetést kapott volna, ha nem félemlíti meg fenyegető tekintetével az esküdtszék tagjait, miközben kivonult a tárgyalóteremből. Randy teljesen másként fogta fel az esetet. Bátyja bebörtönzése felnyitotta a szemét, és rádöbbent, hogy az igazi hatalom a törvény oldalán van. Így, mialatt J. D. rács mögött csücsült, Randyből törvénytisztelő állampolgár lett, és pár rövid éven belül olyan befolyásra tett szert a városban, hogy Jessup megye seriffjévé választották. J. D. rendkívül örvendetesnek találta a dolgok ilyetén fordulatát. Randy új titulusa és a közösségben betöltött pozíciója olyan előrelépés volt, amelyet meg kellett ünnepelni. Elvégre jól jöhet még, ha van a családban egy seriff.

H

E T E D I K

F E J E Z E T

Amelia Ann, Angela barátnője megbecsült vendégként fogadta Jordant. Amikor bejelentkezett a Távol az otthontól motelbe, nyomban kapott egy tágas szobát a hátsó fronton. Az ajtót két masszív zár is védte, a szoba négyszög alakú volt, és tiszta. A hatalmas ágy az ajtó felé nézett, az íróasztal és a két szék pedig az ablakkal szemközti falnál állt. Nem talált ugyan csatlakozót a laptopjának, sem Internet hozzáférést, de úgy gondolta, hogy egy éjszakát kibír nélkülük. Miután kipakolt, és megszabadult a ruháitól, hosszan és élvezettel zuhanyozott. Megmosta és megszárította a haját, szoknyát és blúzt húzott, és éppen annyi ideje maradt, hogy visszamenjen a Billogvasba. Idejét sem tudta, mikor vacsorázott utoljára este hatkor, de mivel reggel óta semmit nem evett, éhes volt. A vacsora felejthetetlen élménynek bizonyult… bár nem a szó jó értelmében. Mint kiderült, MacKenna professzor étvágya nyomasztó tud lenni. Bár alig múlt hat óra, a Billogvas parkolója már tele volt. Egy pincérnő várta az ajtónál, és az étterem hátsó részében levő bokszhoz vezette. – Vannak jobb helyeink is, de a férfi, akivel találkozik, magányos asztalt akart. Mindjárt odavezetem. Ha jót akar, ma este nem rendel halat. Furcsa szaga van – súgta bizalmasan, miközben az asztalok között lavírozott. – Ma este én fogom kiszolgálni – tette hozzá mosolyogva.

MacKenna professzor nem állt fel, amikor Jordan odaért hozzá, még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy megbiccentse a fejét üdvözlésül, amikor a lány leült vele szemben. Szája tele volt kenyérrel. Az ember azt várta volna, hogy előbb lenyeli a falatot, és csak azután kezd el beszélni, de nem így történt. – Késett – szólalt meg a férfi, hangsúlya élét némileg csökkentette a majd’ golflabdányi kenyérdarab, amely félig kilógott a szájából. Mivel alig pár perccel múlt el hat, Jordan nem érezte szükségét, hogy mentegetőzzön, vagy akár reagáljon a nevetséges szemrehányásra. Felkapta a szalvétát, széthajtogatta és az ölébe terítette, közben észrevette, hogy a férfi szalvétája még az asztalon fekszik. Jordan kétségbeesetten igyekezett, hogy ne bámulja meredten a csámcsogó szájat. Ha a férfi nem lett volna ennyire közönséges, még talán mulatságosnak is találja. Majdnem felállt, hogy megfutamodjon. Az ég szerelmére, mit keres itt? Talán nem volt boldog és elégedett, mielőtt sor került arra a szerencsétlen beszélgetésre Noah-val? Most pedig mit csinál? Faragatlan professzorral vacsorázik. Remek. Igazán remek kis kaland! Rendben, itt az ideje egy új tervnek. Túl kell esni a vacsorán, amilyen gyorsan és fájdalommentesen csak lehet, meg kell szerezni a dokumentumokat, hogy aztán mielőbb elpárologhasson innen. – Én már rendeltem vacsorát – mondta a professzor. – Nézze meg az étlapot és válasszon valamit! A lány kinyitotta az étlapot, és kiválasztotta az első szemébe ötlő ételt, valami fűszeres csirkét, és ásványvizet kért hozzá. A pincérnő kihozta az italt, szánakozó pillantást vetett rá, majd elsietett a másik asztalhoz, úgy téve, mintha észre sem venné, ahogy a férfi felé lengeti az üres kenyereskosarat. Jordan megvárta, míg a férfi lenyeli a falatot, és csak azután szólalt meg. – Mivel ön történelmet tanít – kezdte –, bizonyára tisztában van vele, hogy a Buchanan klán nem állhatott csupa rossz emberből. Az elmúlt évszázadok során minden bizonnyal… – elhallgatott, amikor látta, hogy a férfi MacKenna hevesen megrázza a fejét. – Valóban azt hiszi, mindannyian szörnyű emberek voltak? – csodálkozott. – Igen. Mind hitvány alak volt. – Mondjon valami példát arra, milyen aljasságot követtek el a Buchananek a szent MacKennák ellen? – kérdezte a lány kihívóan. A professzor viselkedése nyomban megváltozott, amint a kutatásairól kezdett beszélni. Szerencsére, éppen nem rágott, amikor belekezdett egyoldalú és elferdített történelem leckéinek egyikébe. – 1784-ben a nemes nemzetségfő, Ross MacKenna útnak indította egyetlen lányát, Freyát a Mitchell klánhoz. Úgy volt, hogy hozzámegy a laird legidősebb fiához, akiről mindenki tudta, hogy követni fogja tiszteletreméltó apját a nemzetségfő tisztségében. A kutatásaim szerint a Mitchell-birtokra tartó kis csapat szörnyű támadás áldozata lett. – A Buchananek támadták meg őket? – Nem a Buchananek volt – rázta meg a fejét a professzor. – A MacDonald klán támadott. A MacDonaldok vezetője ellenezte, hogy a MacKennák és a Mitchellek szövetségre lépjenek, mert attól tartott, hogy együtt túl erősek lesznek. A rajtaütés egy nagy tó partján történt, és a csata hevében Freya a vízbe esett. A professzor megállt, mintha valamiféle jelre várna, ezért Jordan bólintott. – És megfulladt? – kérdezte, azon töprengve, hogy fogja a férfi a lány halálát a Buchananek számlájára írni. – Nem, és azt is feljegyezték, hogy a leány tudott úszni. Azonban eleredt az eső, és a zápor felkorbácsolta a tó vizét. Hirtelen kiáltás harsant, és az egyik MacKenna éppen idejében nézett oda ahhoz, hogy lássa, egy Buchanan harcos kihúzza Freyát a vízből. A lányka még élt, mert erősen csapkodott a kezeivel.

– Akkor ez a történet inkább a Buchananek jóságát igazolja – mutatott rá Jordan. – Hiszen épp most mondta, hogy a Buchanan harcos megmentette a lány életét. A professzor egy pillanatra lehunyta a szemét. – Freyát soha többé nem látta senki. Nem is hallottak róla ezután. – Mi történt vele? – A Buchanan harcos magával vitte, az történt vele. Meglátta, megkívánta, és magával vitte. Jordan úgy vélte, a férfi mély megdöbbenést vár tőle, és bizonyára nem értékelné, ha most elnevetné magát. – Csak egyetlen tanúja volt a… a lányrablásnak? – Egy megbízható tanúja. – Egy MacKenna? – Igen. – Akkor talán egyetért velem abban, hogy a történetet valószínűleg erősen felnagyították azért, hogy a Buchananekre háruljon a felelősség. – Mielőtt a férfi vitatkozhatott volna vele, Jordan gyorsan folytatta. – Mondana nekem egy másik példát? Olyat, amelyet írásos dokumentumokkal tud alátámasztani? – Boldogan. Sajnos megérkezett a férfi salátája, és úgy kezdett bele a történetbe, hogy közben villájára szúrta az első falatokat. Jordan lehajtotta a fejét, és az asztalra meredt, hogy ne kelljen néznie. – Ha előveszi a történelem könyveit, abban is olvashatja, hogy 1691-ben III. Vilmos király megparancsolta a nemzetségfőknek, a következő év január elsején tegyenek hűségesküt előtte. Akkoriban a MacKennák voltak a legtiszteletreméltóbb és legmegbecsültebb nemzetség Skóciában. William MacKenna, a nemzetség feje november indult Inverarybe az embereivel, hogy letegye az esküt. Útközben találkozott egy hírnökkel, aki azt az üzenetet hozta, hogy királynak szándékában áll megváltoztatni a fogadalom módját, ezért a MacKennák térjenek haza, amíg újabb üzenetet nem kapnak. Amikor visszaértek a birtokra, döbbenten látták, hogy az állatokat szétkergették, és a házak többségét felgyújtották. Mire sikerült rendet teremteniük, túl voltak a határidőn. Csak ekkor tudták meg, hogy a hírnök hazudott nekik. Nem a király küldötte volt, és a hűségeskü időpontját sem tették későbbre. A professzor újabb mogorva tekintetet vetett Jordanre. Ohó, a lány már tudta, merre felé tart a történet. – És? – nógatta a férfit. – Mi történt aztán? – Elmondom, mi történt – ejtette le a professzor a villáját, és előrehajolt. – Vilmos király nagyon megharagudott a MacKennákra, amiért nem teljesítették a parancsát. Hatalmas pénzbírságot rótt ki rájuk büntetésül, és elvette a földjeik jó részét is. Ami még ennél borzasztóbb volt, hogy hosszú évtizedekre kiestek a király kegyeiből. – Erőteljes biccentéssel vette fel újra villáját, és beledöfte az egyik paradicsomszeletbe. – Kétség sem fér hozzá, ki küldte a hírnököt, és ki dúlta fel a MacKennák otthonát. – Hadd találgassak! A Buchananek? – Így van, kedveském. Az alávaló Buchananek. A professzor felemelte a hangját, és az „alávaló Buchananeket” már majdnem kiabálva mondta. A többi vendég kíváncsian figyelte, hallgatta. Jordant nem érdekelte, hogy a férfi jelentet akar rendezni, ő úgy döntött, hogy megőrzi a nyugalmát. – Volt rá valami bizonyíték, hogy a hírnököt a Buchananek küldték, vagy hogy ők támadták meg a MacKennák földjét?

– Nem volt szükség bizonyítékra – csattant fel a professzor. – Igazi, dokumentált bizonyíték nélkül ez a történet nem több, mint kitaláció. – Csak a Buchanan klán volt elég aljas ahhoz, hogy meg akarja fosztani a becsületétől a tiszteletreméltó MacKennákat. – Mondja ezt egy MacKenna. Gondolt már valaha arra, hogy a történet esetleg fordítva is igaz. Előfordulhatott, hogy a MacKennák támadták meg először a Buchananeket. A férfi zordon arckifejezése mutatta, hogy Jordannek sikerült az elevenébe találnia. Öklével az asztalra csapott. – Tudom, mit beszélek. Rengeteg adat áll rendelkezésemre. Ne felejtse el, a Buchananek kezdték az egészet. Ők voltak azok, akik ellopták a MacKennák kincsét. – Pontosan mi volt ez a kincs? – akarta tudni Jordan. Valójában ez a kérdés keltette fel leginkább az érdeklődését. – Valami nagyon értékes dolog, amely törvényesen is a MacKennákhoz tartozott – felelte a professzor, majd hirtelen kiegyenesedett, és komor pillantást vetett a lányra. – Magát csak a kincs érdekli, igaz? Azt hiszi, hogy sikerül megtalálnia a kincset… talán magának akarja. Nos, biztosíthatom, az eltelt évszázadok gondoskodtak róla, hogy jól el legyen rejtve, és ha nekem sem sikerült rábukkannom, magának esélye sincs, hogy megtalálja. A Buchananek nemzedékei során elkövetett számtalan kegyetlenség elhomályosította már a viszály okát, és nagyon valószínű, hogy soha senki nem is fogja már felfedni. Jordan maga sem értette, miért hagyta magát felbosszantani, de hirtelen úgy érezte, kötelessége megvédeni a családja becsületét. – Professzor úr, tudja, mi a különbség a valóság és a fantáziaszülemény között? Vitájuk egyre indulatosabb lett. Alig tudták visszafogni a hangjukat, hogy ne kiabáljanak egymásra, még akkor is, ha Jordan nem igazán talált megfelelő jelzőket, amelyekkel a férfi nemzetségét illethette volna. A beszélgetés megszakadt, amikor megérkezett a vacsorájuk. Jordan nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a hatalmas szelet, majdnem nyers húst, amit a professzor elé tettek. A hús mellé egy óriási, töltött sült krumplit szolgáltak fel. Saját sült csirkéje gyerekadagnak nézett ki a férfi vacsorája mellett. A professzor a tányérja fölé hajolt, és addig nem is emelte fel a fejét, amíg az utolsó falatot is el nem tüntette. Egyetlen apró porcogót sem hagyott a tányéron. – Kér még egy kis kenyeret? – kérdezte Jordan nyugodtan. Válaszként a férfi odalökte neki a kenyereskosarat. Jordannek sikerült magához intenie a pincérnőt, és udvariasan megkérte, hozzon még kenyeret. A nő gyanakvó arckifejezéséből kitalálta, hogy tanúja volt a vitájuknak, ezért szélesen rámosolygott, hogy megnyugtassa, minden a legnagyobb rendben van. – Látszik, hogy szenvedélyesen szereti a munkáját – bókolt a férfinak. Úgy vélte, ha nem jár a kedvében, a férfi még képes, és elmegy anélkül, hogy megmutatná neki a papírokat. Ez azt jelentené, hogy hiába autókázott el ide, a világ végére. – Maga pedig csodálja az odaadásomat – jelentette ki a professzor, mintha tényt állapítana meg, és belekezdett egy újabb történetbe, amely a Buchananek aljasságát bizonyította. Csak annyi időre szakította meg az elbeszélést, amíg desszertet rendelt, és mire az édesség megérkezett, egészen a tizennegyedik századig jutott vissza az időben.

Texasban minden nagy, beleértve az ételt is, gondolta Jordan. Némán bámulta a professzor feje búbját, míg az bekebelezte a méretes almás pitét és a két gömb vanília fagyit. Az egyik pincér leejtett egy poharat. A zajra a professzor felemelte a fejét, körülnézett a helyiségben, és feltűnt neki, hogy milyen zsúfolt az étterem. Összehúzta magát, és éberen figyelte a közelben elhaladókat. – Valami baj van? – nézett rá Jordan. – Nem szeretem a tömeget. Belekortyolt a kávéjába, mielőtt folytatta volna. – Az adatok egy részét flash drive-ra mentettem el. Az Isabelnek szánt dobozaim egyikében van. Tudja, mi az a flash drive? – Mielőtt Jordan válaszolhatott volna, a professzor már folytatta is. – Isabelnek csak be kell csúsztatnia a számítógépébe. Úgy néz ki, mint egy lemez, de több kötetnyi adatot képes tárolni. Leereszkedő hangja cseppet sem bosszantotta a lányt. – Gondoskodom róla, hogy megkapja. A férfi közölte a flash drive árát. – Feltételezem, hogy maga vagy Miss MacKenna megtéríti majd az árát. – Tőlem megkapja. – Most? – A zsebéből számlát húzott elő, és reménykedőn nézett a lányra. Nyilvánvaló volt, hogy azt hiszi, azon nyomban megkapja a pénzt, ezért Jordan elővette a tárcáját, és kifizette. A professzor nem az a fajta volt, aki vakon megbízik az emberekben. Gondosan megszámolta a bankjegyeket, mielőtt eltette volna. – Ami a kutatásaimat illeti… három nagy doboz van tele dokumentumokkal. Hosszasan elbeszélgettem Isabellel, és legjobb meggyőződésem ellenére arra jutottam, átadom magának a dobozokat, hogy fénymásolatot készíthessen a papírokról a húgának. Ő biztosított róla, hogy vállalja a teljes felelősséget, én pedig úgy döntöttem, hogy megbízom benne, hiszen ő is MacKenna. Tudni fogom, ha csak egy is eltűnik a papírok közül. Fotografikus memóriám van. Elég egyszer elolvasnom valamit, és soha nem felejtem el többé. Minden itt marad – kopogtatta meg a homlokát. – Minden névre, minden arcra emlékszem, akár tíz, akár húsz éve találkoztam vele. Az agyam mindent megjegyez, legyen az fontos dolog vagy jelentéktelen apróság. – Mennyi időre vihetem magammal a papírokat? – kérdezte Jordan, aki szeretett volna továbblépni. – Az utóbbi időben teljesen lefoglaltak az úti előkészületek. Korábban utazom el, mint terveztem. Itt kell maradnia Serenityben, és helyben kell elkészítenie a fénymásolatokat. Két napnál biztosan nem telik többe. Esetleg három nap. – Van a városban fénymásoló szalon? – Nem hiszem. De az élelmiszerboltban van egy fénymásoló gép, és bizonyára máshol is a városban. A professzor ivott még két kávét, majd kérte a számlát. Ahogy közeledett az elválás ideje, az idő mintha csigalassúsággal telt volna. Amikor a számla megérkezett, a férfi Jordan elé tolta. A lány már meg sem lepődött. Öccsének, Zacharynek mindig sikerült elérnie, hogy undort váltson ki belőle. Ebben mindegyik fivérénél jobb volt, ma este azonban MacKenna professzor elhódította öccsétől az undorkirály címet. A férfi megtörölte száját az összehajtogatott szalvétával, amely egész idő alatt összehajtogatva az asztalon hevert, majd felállt. – Haza akarok érni sötétedés előtt. Még legalább egy óráig világos lesz. – Messze lakik innen?

– Nem – mondta kurtán. – Találkozunk a kocsimnál, és odaadom a dobozokat. Ugye, vigyázni fog rájuk? Isabel nagyon elismerően beszélt magáról, és én hiszek neki. – Vigyázni fogok rájuk – ígérte Jordan. Tíz perccel később a számla ki volt fizetve, a dobozok Jordan kocsijában voltak, és a lány egyelőre megszabadult a professzortól. Úgy érezte magát, mintha börtönből szabadult volna.

N

Y O L C A D I K

F E J E Z E T

Jordan másnap már korán reggel felkelt. Elhajtott Lloyd műhelyébe, leparkolt előtte, és várta, hogy kinyisson. Abban reménykedett, hogy a mester gyorsan befoltozza a hűtőt, ő pedig indulhat az élelmiszerboltba fénymásolni. Ha minden jól megy, akkor az egyik doboz tartalmát sikerül lemásolnia, talán a másik doboz felét is. Kettő a dobozok közül dugig volt tömve, és még szerencse, hogy a professzor csak a papírok egyik oldalára írt, mert olyan tolla volt, hogy az írás átütött a másik oldalra. A műhely ajtaja tíz perccel nyolc után nyílt ki. A szerelő – egy vele korabeli, brutális férfi – felnyitotta a motorháztetőt, jó harminc másodpercig szemlélte a motort, majd nekidőlt a lökhárítónak, bokában keresztezte a lábát, és alaposan végigmérte, miközben kezét egy olajos rongyba törölte. Pillantásától Jordan hátán végigfutott a hideg. A férfi biztosan azt hitte, hogy kihagyott valamit a durva szemlélődés során, mert újra meg újra végigjáratta tekintetét a lányon. Jordan fogadni mert volna, hogy a kocsinak tized annyi figyelmet sem szentelt. Mégsem akaszthatott tengely a modortalan fickóval, mivel a következő hétfőig ő volt az egyetlen szerelő a városban. – Szerintem a hűtőtartály lyukadt – szólalt meg. – Mit gondol, be tudja foltozni? A férfi nevét – Lloyd – egy darab ragasztószalagra nyomtatták, és egyszerűen ráragasztották az ingzsebére. A szalag végei kezdtek felkunkorodni. Lloyd elfordult, a koszos rongyot az egyik állványra dobta, majd lassan visszafordult. – Be tudom-e foltozni? Az attóóó’ függ – húzta a szót. – Páratlanul nagy lyukról van ám szó. – Igazán? – Tuggya, szembeugróról. Lloyd nyilvánvalóan kedvelte a nagy szavakat, még akkor is, ha azoknak semmi értelme nem volt. Szembeugró? Van egyáltalán ilyen szó? – De meg tudja javítani, ugye? – Majdnem lehetetlen, édeském. Édeském?, füstölgött a lány. Magában elszámolt tízig, hogy lecsillapodjon kissé. Nem hangolhatja maga ellen azt az embert, aki képes megjavítani a kocsit! A jó öreg Lloyd közben lassan leért a lábfejéig, és tekintete újra elindult felfelé, miközben megszólalt. – Mondhassuk úgy is, hogy nagyon komoly helyzet alakult itt ki. – Valóban? – Jordan elhatározta, csak azért sem hagyja, hogy ez az alak felbosszantsa, ezért nyájasan bólintott. – Azt mondta, hogy majdnem lehetetlen megjavítani? – Így igaz, majdnem.

Jordan keresztbe tett karral várta, hogy a férfi befejezze az újabb fürkésző felmérést. Ennyi idő alatt akár meg is jegyezhette volna, hogy néz ki. – Megmagyarázná, kérem? – Kilyukad a kocsi hűtője. Jordan legszívesebben felsikoltott volna. Hiszen ő is ezt mondta. – Ideiglenesen talán meg tudom javítani, de nem garantálhatom, hogy ki is tart. – Mennyi idő alatt tudná megjavítani? – Az attó’ függ, mit találok a motorházban. – Jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét, és amikor a lány nem reagált, hozzátette. – Ugye, tuggya, mire gondolok? Jordan pontosan tudta. Lloyd egy nyomorult kretén. A lány türelme végére ért. – Már látta, mi van a motorházban – csattant fel. A lány nyilvánvaló haragja nem félemlítette meg a szerelőt. Már bizonyára hozzászokott a visszautasításhoz, vélte Jordan. Persze az is lehet, hogy annyit állt kint a tűző napon, hogy megzápult az agya. – Van férje, édeském? – Hogy micsoda? – Férje. Van férje? Tudnom köll, kinek kűgyem a számlát – magyarázta. – Küldje nekem! – Nem köll úgy kajabálni! Csak vendégszerető akartam lenni. – Mennyi idő alatt tudja megjavítani? – Egy nap… talán kettő. – Rendben – mondta kedvesen Jordan. – Akkor én megyek is. A férfi nem értette, míg Jordan meg nem kerülte, és kinyitotta a kocsiajtót. – Várgyon csak, el akar menni, amikor lyukas a… – Pontosan. – Nem jut messzire – horkant fel a férfi. – Kockáztatok. Lloyd azt hitte, csak tréfál, de a lány beindította a motort, és tolatni kezdett. – Délre talán meg tudnám javítani – bökte ki hirtelen. – Talán? – Jó, akkó’ biztosan – mondta gyorsan. – És nem is számolok fel érte sokat. A lány a fékre lépett. – Mennyit? – Hatvanötöt, talán hetvenet, de nyolcvannál semmiképp se többet. Nem fogadok el hitelkártyát, és mivel maga nem idevaló, csekket sem. Készpénzt kérek. Az ígérettől elcsábulva, hogy délre ismét kocsija lehet, Jordan beleegyezett, és átnyújtotta a férfinak a kulcsokat. Gyalog ment vissza a motelbe, és az előtérben megállt, hogy kérdezzen pár dolgot Amelia Anntől. – Van néhány doboznyi papírom, amit fénymásolni szeretnék – kezdte. – Tudom, a Parson’s Creek melletti élelmiszerboltban van egy fénymásoló, de az meglehetősen messze van innen gyalog, és azt szeretném tudni, hogy nincs-e fénymásoló készülék valamivel közelebb. – Körbetelefonálok, amíg megreggelizik. Talán találunk egy másik gépet magának.

A motel kamránál alig nagyobb kávézóval dicsekedhetett, és Jordan volt az egyetlen vendég. Nem igazán volt éhes, ezért csak pirítóst és narancslevet rendelt. Amelia Ann utána jött. – Szerencséje van, és csak pár hívásomba került. Charlene-nek a Nelson Biztosítótársaságnál van egy vadonatúj fénymásolója. A múlt héten kapták a kölcsönző cégtől kipróbálásra, szóval annyit másol, amennyit akar, feltéve, hogy kifizeti a papír árát. Steve Nelsonnál van biztosítva a motel is, szóval biztos nem lesz ellenére, hogy segítsen. – Ez csodálatos – örvendezett Jordan. – Köszönöm szépen! – Szívesen segítek, amiben csak tudok. Charlene azt mondja, hogy a gépnek van adagolója is, szóval villámgyorsan tud másolni. A jó hír betetőzéseként kiderült, hogy a biztosítótársaság irodája mindössze háromutcányira van a moteltől, és a fénymásoló gép külön szobában áll, így nem fogja Charlene-t vagy a főnökét munka közben zavarni. A gép maga volt az álom, és Jordan gyorsan haladt a másolással. Csak egyszer szakították félbe, amikor az egyik ügyfél, Kyle Heffermint benézett, és miközben Charlene az ügyeit intézte, a férfi észrevette Jordant a fénymásoló szobában. Kyle rögtön kinevezte magát egyszemélyes fogadóbizottságnak, és a falnak dőlve elbeszélgetett a lánnyal, aki fáradhatatlanul etette a masinát a papírokkal. Kyle kedves ember volt, és Jordan élvezettel hallgatta a városkával kapcsolatos történeteit, bár az a szokása, hogy beszéd közben állandóan a nevét ismételgette, és mondandóját hangsúlyozva mindig felhúzta a fél szemöldökét, egy kissé idegesítő volt. Miután Jordan negyedszer is visszautasította az ajánlatát, miszerint körbevezeti a városban, megjelent Charlene és kitessékelte a férfit a szobából. Jordannek sikerült még dél előtt két teljes doboznyi anyagot fénymásolnia. A súly alatt görnyedezve előbb az eredeti papírokkal teli dobozokat vitte vissza a motelbe, aztán visszatért a másolatokért. Néhány papírt berakott a táskájába a laptop mellé, hogy ebéd közben belekezdhessen a tanulmányozásukba. Háromnegyed tizenkettőkor érkezett Lloyd műhelyében, és a hűtőtartály a motor nagy részével együtt a kocsiból kiszerelve találta. Lloyd egy könnyű fémszékben terpeszkedett, és az összehajtogatott újsággal legyezte magát. Abban a pillanatban azonban, amikor észrevette a küszöbön álló lányt, félrelökte az újságot, és felugrott. Kezét védekezőn a magasba emelte. – Nehogy kajabálni kezgyen itt nekem! A hűtő csöve az állványon álló tartály köré volt tekerve. Jordan szemügyre vette a látványt. – Mik ezek? – kérdezte látszólag közömbösen. – Alkatrészek… a kocsijából. Egy kis probléma adódott – tette hozzá, de képtelen volt a lány szemébe nézni. – Meg akartam bizonyosodni róla, hogy valóban a hűtő lyukadt ki, és nem más, ezért kihúztam a csövet, nem-e az ereszt, de nem. Akkor úgy döntöttem, hogy megnézem a bilincset, de az is rendben volt, és akkor arra gondoltam, hogy ellenőrzök még egy-két dolgot. És tuggya mit… mégiscsak a hűtőtartály volt a lyukas, ahogy gyanítottam is. De jobb, ha bizonyosságot szerez az ember, nem gondolja? És a többletmunkáért nem is számolok fel semmit. Egy köszönömmel is beérem. Ja, és még egy dolog – folytatta sietve. – A kocsi kész lesz holnap délre, ahogy ígértem is. Jordan mély lélegzetet vett. – Azt ígérte, hogy ma délre lesz kész.

Annyira dühös volt, amiért átverték, hogy remegett a hangja. – Nem, csak feltételezte, hogy megjavítom ma délre. – Ma délre ígérte – erősködött a lány. – Soha nem mondtam, hogy ma. Csak annyit mondtam, hogy dél, és maga azt hitte, hogy az ma delet jelent. De én nem mondtam, hogy ma vagy holnap dél – jelentette ki, majd levegőt sem véve folytatta. – Mivel kénytelen itt maradni a városba’, és egy lelket sem ismer, mit szólna hozzá, hogy velem vacsorázzon? Lloyd nyilvánvalóan egy másik valóságban élt. – Rakjon vissza mindent! Azonnal rakjon vissza mindent! – Tessék? – Hallotta, mit mondtam. Szereljen vissza mindent a helyére! Most, ha kérhetem! Lloydnak valószínűleg nem tetszett a lány tekintete, mert gyorsan hátralépett. – Nem tehetem. Előbb be köll fejeznem egy sürgős munkát. – Igazán? Ezek szerint nem szunyókált, amikor beléptem. – Dehogyis, csak rövid szünetet tartottam. Jordan tudta, nincs értelme a férfival vitázni. – Mikor lesz kész a kocsim? – Holnap délben – mondta a férfi. – Hallotta, azt mondtam, holnap délben, szóval nem tudok kibújni alóla. Ha én egyszer megmondok valamit, az meg van mondva. Jordan meglepetten pislogott. Az ég szerelmére, ez meg mit akar jelenteni? Talán valamit rosszul hallott. – Ha egyszer megmond valamit, akkor… – Az meg van mondva – ismételte meg Lloyd biccentve. – És ez azt jelenti, hogy nem szívhatom vissza. – Azért szeretném, ha írásba adná. A pontos időt, amikor a kocsi kész lesz, és az árat is – tette hozzá. – Aztán írja alá! – Rendben, megteszem – ígérte, azzal elfordult, és átment a boltba. Egy perc múlva már jött is vissza tollal és jegyzettömbbel a kezében. A kocsinak dőlve megírta a kötelezvényt, még a dátumot is ráírta, anélkül, hogy a lánynak kérnie kellett volna. – Most elégedett? – kérdezte, miután átadta a papírt, és Jordan elolvasta. A lány bólintott. – Holnap délben itt leszek. Ne okozzon csalódást! – Mer’ különben mit csinál? Megver? – Még az is lehet – bólintott a lány, és kifelé indult. – Várgyon már! – Igen? – Valamit ennie köll. Vacsorázzon velem! Jordan igyekezett kedvesen visszautasítani. Még meg is köszönte a meghívást. Amikor ott hagyta, úgy tűnt, sikerült megbékítenie a férfit. Jordan lassú léptekkel indult Jaffee bisztrója felé. Kegyetlen hőség tombolt az utcán. Mire a bisztróhoz ért, úgy érezte, menten elpusztul a melegtől. Hogy bírják elviselni a helyiek ezt a forróságot? Az étterem falára felszerelt hőmérő harminchét fokot mutatott. Angela éppen az egyik asztalnál szolgált ki, amikor Jordan belépett. – Hé, Jordan!

– Hé, Angela! Teremtő Isten, már ő is úgy beszél, mint egy helyi. A felismerés mosolyra késztette. – Gondolom, szeretne a megszokott asztalához ülni? Mindjárt letakarítom. Az étterem majdnem tele volt, és minden vendég őt bámulta, ahogy a sarokban lévő asztalhoz sétált. Nyilvánvalóan kíváncsiak voltak az idegenre. – Siet, vagy elüldögél egy kicsit egy jeges tea mellett? – Ráérek, és a tea nagyon jól esne. Angela azonnal kihozta az italt, majd indult, hogy a többi vendéget is kiszolgálja. Jordan ezalatt megnézte az étlapot. Miután eldöntötte, hogy csirkesalátát rendel, kinyitotta és üzembe helyezte a laptopot, majd kiteregette maga elé a professzor papírjait, és olvasni kezdett. Jegyzeteket is készített, hogy bizonyos adatokat ellenőrizni tudjon, ha végre visszajut Bostonba. – Valósággal repül az ujja a billentyűzeten – szólalt meg mellette Angela. – Megzavartam a munkában? – Nem zavart meg – nézett fel Jordan. – Mit csinál? – Jegyzeteket készítettem, de most csak a naptáramat illesztettem be egy táblázatba. Tulajdonképpen semmi fontosat nem csinálok – zárta le a laptopot. – Szóval maga ért a számítógépekhez… tudja, hogyan működik, meg ilyesmi? – Igen, számítógépekkel dolgozom. – Jaffee-nek feltétlen beszélnie kell magával. Neki is van egy számítógépe, de sehogy sem akar rendesen működni. Talán beszélhetne vele pár szót, ha megebédelt. – Szívesen segítek. Mire Jordan végzett a salátával, az étterem kiürült. Angela a tulajdonossal együtt jött elő a konyhából. Bemutatta őket egymásnak. – Igazán elbűvölő hely – dicsérte Jordan az éttermet. – Természetesen rólam van elnevezve – vigyorgott szélesen a tulaj. – A keresztnevem Vernon, de az emberek szeretnek egyszerűen csak Jaffee-nek hívni. Én is kedvelem ezt a nevet – ismerte be. – Honnan érkezett hozzánk, Jordan Buchanan? – Jaffee-nek érdekes, rezgő hangja volt, mintha csak gitárt pengetnének. – Bostonból jöttem. És maga? Serenityben nőtt fel, vagy áttelepült, mint Angela. – Áttelepültem – mosolygott a férfi. – Egy egészen kis városból, aminek talán még a nevét sem hallotta. Rövid ideig San Antonióban dolgoztam. Ott találkoztam Lilyvel, a feleségemmel. Egy étteremben dolgoztunk, és tudja, hogy van ez… valahogy csíptük egymást. Tizennégy éve élünk együtt, de a kezdeti lángolás még ma sem múlt el. Milyen az idő Bostonban? Arrafelé is olyan hőség van, mint itt? Legalább tíz percig beszélgettek a kánikuláról. Jordan a meteorológusokon kívül senkit nem ismert, akit annyira érdekelt volna az időjárás, mint Jaffee-t. – Nem bánná, ha ideülnék magához egy kis időre? – húzott ki egy széket, és mindjárt le is telepedett rá. – Angela azt mondta, hogy szívesen válaszol egy-két kérdésemre a számítógépekkel kapcsolatban. – Így igaz. – Ízlett a salátája? A városi lányok mind szeretik a salátát, ugye? – Ez a városi lány feltétlenül – nevetett Jordan. Jaffee igazán kedves ember volt, és úgy látszott, beszédes hangulatban van.

– Reggel elég nagy tömeg volt, ahogy az általában lenni szokott. Ebédre már csak fele annyian jönnek. Az az igazság, hogy nemigen kell bezárnom, még a nyári hónapokban sem, de igazán jól ősszel megy üzlet. Olyankor még a feleségemnek is be kell állnia segíteni. A csokitortámat az egész vidéken ismerik. Délután bizonyára beugranak páran egy-két szeletre, de ne aggódjon, magának már félretettem egy szép nagyot. Jordan azt hitte, a férfi magára akarja hagyni, amikor megemelkedett a széken, ezért az egyik mappa után nyúlt, hogy újabb vérlázító történetet olvasson el a szent MacKennákról és a démoni Buchananekről. Jaffee azonban nem ment sehova, csak kényelmesebben akart ülni. – A csokitortának köszönhetem, hogy ebben a bisztróban végeztem. Jordan lerakta a mappát, és teljes figyelmével a tulajdonos felé fordult. – Hogyan történt? – Trumbo Motors – mondta. – Azaz inkább Dave Trumbo, hogy pontos legyek. Márkakereskedése van Bourbonban, ami körülbelül hatvanöt kilométerre van innen. Szóval, Dave és a felesége, Suzanne San Antonióban töltötték a szabadságukat, és abban az étterembe vacsoráztak, ahol én is dolgoztam. Én persze csokitortát készítettem, erre mit ad isten, Dave teljesen a rabjává vált. Három szeletet is megevett, mielőtt a felesége leállította volna. – Jaffee nagyon nevetett. – Dave igazi szerelmese a csokoládénak, de a felesége nem engedi, hogy túl sokat egyen belőle. A koleszterinszintje miatt aggódik. Elég az hozzá – folytatta –, hogy Dave képtelen volt kiverni a fejéből a csokitortámat, de ahhoz sem volt kedve, hogy rendszeresen megtegye azt a hosszú utat San Antonióba. Ezért tudja, mit csinált? Olyan ajánlatott tett, amelyet nem lehetett visszautasítani. Először is mesélt nekem Serenityről, meg arról, hogy van itt egy jó kis étterem. Aztán azt is elmondta, hogy találkozott Eli Whitakerrel, aki jó barátja. Eli nagyon gazdag farmer, akit mindig érdekel egy jó befektetés, Dave pedig meggyőzte, hogy hitelezze meg nekem a kezdéshez szükséges pénzt. Elié az épület, de addig nem kell bérleti díjat fizetnem, amíg elég nagy profitot nem termelek. Eli tulajdonképpen a csendestársam. Ritkán néz csak bele az üzleti könyvekbe, és néha, amikor megkapom a banki elszámolásom, azt látom, hogy valaki pénzt rakott a számlámra. Eli el nem ismerné, hogy ő volt, de én tudom, hogy ő vagy esetleg Trumbo támogatott ilyen módon. – Jó embereknek tűnnek. – Azok is – bólogatott Jaffee. – Eli inkább az a világtól elvonuló fajta. Gyakran jár ide, de nem hiszem, hogy az elmúlt tizenöt évben, mióta letelepedett itt, egyszer is elhagyta volna Serenityt. Ma délután valószínűleg találkozik is vele. Dave elhozza neki az új kocsiját. Eli minden évben vesz egy új kocsit. Jordan úgy látta, Jaffee távozni készül, ezért újra a mappa után nyúlt. – Dave a legjobb reklámozónk. Imádja a csokoládét, és sokan azért jönnek ide, mert Dave elmondta nekik, milyen jó itt az étel. – Van a Trumbo Motorsnak egy jó szerelője? – De még mennyire, hogy van. Nem is egy. – Jaffee nem bírta visszafojtani a kuncogást. – Hallottam, hogy Lloyd ugyancsak megkeserítette az életét. – Hallotta? – nyílt tágra a lány szeme. – Az meg hogyan lehetséges? – Ez egy kisváros, és az emberek szeretnek beszélni. – És rólam beszélnek? – Jordan nem tudta eltitkolni meglepetését. – Beszélnek bizony. Maga most itt a legfőbb beszédtéma. Idejön egy ilyen gyönyörű nő, mint maga, és cseppet sem beképzelt, szóba áll az egyszerű emberekkel is.

Jordan elképzelni sem tudta, kiről beszél a férfi. Hiszen ő nem gyönyörű. És ugyan milyen egyszerű emberekkel beszélt, és mit ért Jaffee azon, hogy egyszerű? – Látom, megdöbbent – vigyorgott a férfi. – Itt másként mennek a dolgok, mint Bostonban. Szeretjük azt hinni magunkról, hogy barátságosabbak vagyunk, de valójában csak a kíváncsiságunk nagyobb. Az ember lassan hozzászokik, hogy mindenki tud mindent. Szólok majd, ha Dave meghozza Eli kocsiját. Biztos bejön egy csokitortára, és akkor majd bemutatom magának. Bármibe le merném fogadni, hogy már tud a maga kocsijáról. – De hiszen azt mondta, hogy egy másik városban lakik… – Így igaz – erősítette meg a férfi. – Bourbonban lakik, de Serenityben mindenki tőle veszi a kocsiját. Neki van a környéken a legjobb márkakereskedése. Nem győzöm mondogatni neki, hogy a tévében is kellene reklámoznia magát, ahogy a többi városi fickó is teszi, de nem akarja. Nem akar fényképet magáról. Gondolom, nem bírja, ha fényképezik, és jobban szeret a helyiekkel kereskedni. Rendszeresen átjár Serenitybe, a felesége is az itteni szépségszalonba szokta megcsináltatni a haját meg a körmeit is, szóval értesül a legfrissebb hírekről a többi hölgytől. Jaffee végre eljutott az őt érdeklő kérdésekhez, és amikor Jordan elmagyarázta neki, hogy a különböző számítógépes parancsok mikre jók, nagyon elégedettnek tűnt. Visszament a konyhába, hogy nekilásson a szósznak, Jordant azonban tovább foglalkoztatták a kisvárosi élet furcsaságai. Aztán eszébe jutott a családja, és rájött, hogy előtte sem ismeretlen ez az életforma. Mind a hat fivére szeretette és kedves volt hozzá, de ugyanakkor szörnyen tolakodó is. Talán azért avatkoztak folyton az életébe, mert a foglalkozásukkal járt, hogy mindenbe beleüssék az orrukat. Négyen is az igazságszolgáltatásban dolgoztak, bár talán Theót mégsem kellene ideszámítani, hiszen ő az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, és Nicktől, Dylantől és Alectől eltérően neki nem kellett fegyvert hordania. Megszokták, hogy más emberek életében vájkáljanak, viszont mióta csak az eszét tudja, mindig világossá tették számára, hogy tökéletesen tisztában vannak vele, miben sántikál ő vagy a húga. Ha járni akart valakivel, mindig a frászt hozták a fiúra a fenyegetéseikkel. Jordan ugyan bepanaszolta őket az apjánál, de hiába. Gyanította, hogy apja titokban a fivérei pártján van. A nagycsaládok tulajdonképpen hasonlítanak a kisvárosokra, ez kétségtelen. Akárcsak a felföldi klánok, amelyekről olvasott. A professzor anyagai szerint a Buchananek mindenbe beleütötték az orrukat. Úgy tűnt, minden apróságot tudtak a MacKennákról, és a legcsekélyebb dolog is vad haragra gerjesztette őket. Soha nem felejtettek el egyetlen apró sértést sem. Jordan elképzelni sem tudta, hogyan voltak képesek számon tartani ellenségeik sorát. A papírokat kiteregette maga előtt az asztalon. Próbálta megfejteni a professzor széljegyzeteit, de semmi értelmet nem tudott kihámozni a látszólag véletlen összevisszaságban odavetett számokból, nevekből, dollárjelekből és más szimbólumokból. Mit jelenthet az a korona? Egyik-másik szám bizonyára évszámot jelöl. Talán valami fontos esemény történt 1284-ben? Meghallotta Jaffee nevetését, és amikor felnézett, látta, hogy a férfi éppen akkor jött ki a konyhából. A mögötte jövő férfi hatalmas szelet csokitortát hozott egy lapostányéron. Minden bizonnyal ő lesz Dave Trumbo. A nagydarab férfi egyenesen felé tartott. Sugárzott róla a magabiztosság. Kemény, jellegzetes arcvonásait mintha márványból vésték volna ki. Széles vállán ropogósra vasalt fehér ing feszült. Csíkos nyakkendője, sötétszürke nadrágja és kényelmes, fekete papucscipője mutatta, hogy öltözködésére is odafigyel. Trumbo az a

fajta ember volt, akit anyja csak jól vasaltnak nevezne. Levette elegáns napszemüvegét, és kuncogva hallgatta Jaffee-t. Mosolya megnyerő volt, és egész lényét valami könnyedség jellemezte. Amikor kezet fogott Jordannel, egyenesen a szemébe nézett, miközben biztosította arról, milyen megtiszteltetésnek érzi, hogy megismerhette. Valóban kellemes modorú ember. Meg sem kellett kérdeznie tőle, hogy egész életét Texasban élte-e le. „Jólvasalt” Dave lassan, vontatottan beszélt. Jordannek eszébe jutott, hogy Noah, aki Texasban született, néha szintén alkalmazta ezt a vontatott beszédmódot, különösen akkor, amikor lányokkal flörtölt. – Jaffee említette, hogy némi gondja akadt Lloyddal, amit sajnálattal hallok. Ha gondolja, szívesen beszélek a fejével. Ha pedig attól sem térne észre, akkor tudja, mit javaslok? Bevontatom a kocsiját Bourbonba, és az egyik szerelőm helyrepofozza magának. Milyen kár, hogy nem cserélheti le egy újra. Tudnék ajánlani egy vadonatúj Chevy Suburbant, amelynek egyszerűen nem lehet ellenállni. – Bérelt kocsija van, Dave – emlékeztette Jaffee. – Tudom – biccentett a férfi. – Ezért is mondtam, hogy milyen kár, amiért nem cserélheti le. Meg kell szorongatnia azt az autókölcsönző céget, akiktől bérelte. Nem tisztességesen üzletelnek, ha ilyen roncsot adnak az ügyfeleik alá. Jaffee elárulta Dave-nek, hogy Jordan Bostonból jött, és a lánynak egész sor kérdésre kellett válaszolnia a várossal kapcsolatban. A férfi még sohasem járt ott, de oda szerette volna vinni a családot nyaralni. – Dave-nek egy fia és egy lánya van – kotyogott közbe Jaffee. – Pontosan – biccentett a férfi. – Ezért is kell olyan keményen dolgoznom. Jobb lesz, ha a konyhában eszem meg ezt a sütit, hátha bekukkant ide a feleségem. Ma délután ő is a városba jön, hogy vegyen valamit, vagy talán azért, hogy megcsináltassa a haját. Úgy tökéletes az én asszonykám, ahogy van, de szeret lépést tartani a legújabb divatirányzatokkal, amelyeket az újságokban olvas, és ebbe beletartozik a táplálkozási divat is. Ha meglátja, hogy édességet eszem, biztos dührohamot kap. Zsírszegény, cukor- és ízmentes diétán tart. – Megpaskolta a pocakját. – Kicsit kiterebélyesedtem derékban, de ez a torta megéri azt a pár pluszkilométert a futógépen. Egyáltalán nem nézett ki kövérnek, inkább egészségesnek és fittnek látszott. Bár valószínűleg ez a külső nem sokáig lesz tartható, ha ennyi édességet eszik. Jordan észrevette, hogy az ingzsebéből is csokipapír kandikál ki. Dave tényleg szerette a csokoládét. Jaffee kinézett az ablakon. – Eli épp most állította le a kocsiját az utca túloldalán – jelentette be. – Vadonatújnak néz ki. – Ebben a hónapban lesz egyéves – mondta Dave. – Ezért is cseréli le. Eli bármilyen kocsit megengedhetne magának, és isten a tanúm, hogy megpróbáltam rábeszélni egy luxus szedánra, de ő ragaszkodik a megszokott márkájú kisteherautóhoz, csak épp mindig a legújabb modellt kéri. Még színén sem hajlandó változtatni, csak a fekete jó neki. Jordan látta, ahogy a farmer átballag az utcán. Eli Whitaker szemrevaló férfi volt, magas, sötéthajú és kifejezetten jóképű. A lány azt várta volna, hogy egy farmer cowboy csizmát és Stetson kalapot visel, de a férfin farmer, póló és teniszcipő volt. – Örülök, hogy megismerhetem, Jordan! – mosolygott rá szélesen a férfi, amikor Jaffee bemutatta neki a lányt. Jaffee gyorsan elmesélte neki, mit is keres Jordan a városban.

– Igazán sajnálom, hogy ilyen szerencsétlenül járt, de ha van az országban olyan hely, ahol érdemes lerobbanni, akkor a legjobbat választotta ki. Majd meglátja, hogy Serenityben élnek a legvendégszeretőbb emberek. Csak szóljon, ha valamiben tudok segíteni. – Köszönöm! – mondta a lány. – Itt mindenki nagyon segítőkész. A kocsim holnapra elkészül, és indulok is tovább. A három férfi még álldogált egy kicsit az asztalánál. Többnyire ők beszéltek, és Jordan hallgatta őket. – Nos, Jordan Buchanan, örülök, hogy találkoztunk – mondta végül Dave. – Ha legközelebb erre jár, feltétlen nézzen be a Trumbo Motorshoz. Senki nem adja nálam olcsóbban az autókat – büszkélkedett. – Te is akarsz egy szelet tortát, Eli? – karolta át barátja vállát. – Menjünk vissza a konyhába, és hagyjuk az ifjú hölgyet leckét írni. Leckét írni? Csak nem azt képzeli róla a férfi, hogy nyári iskolában van itt? – Az nem lecke, Dave – szólt közbe kéretlenül Jaffee. – Azokon a papírokon a skóciai rokonairól szóló történetek vannak. Az őseiről. Csak azért jött el idáig Bostonból, hogy elolvashassa ezeket a papírokat. Valami professzortól kapta őket. Igaz, Jordan? – Igen. Ezek itt mind MacKenna professzor kutatásai. Dave a válla felett belekukkantott a papírokba. – Maga ezt mind érti? – csodálkozott. – Igyekszem megérteni – nevetett Jordan. – Néha azonban elég zavarosnak tűnik az egész – vallotta be. – Nekem teljesen házi feladatnak látszik – ismerte be a férfi. – Hagyom dolgozni. Megfordult, és kezét továbbra is Eli vállán tartva a konyha felé indult. Jaffee követte őket. Jordan annyira belemerült az olvasásba, hogy észre sem vette az idő múlását. Négy óra is elmúlt, mire összeszedte a papírjait. Jaffee az ajtóban állva figyelte, ahogy a táskájába csúsztatja a laptopját, majd megvakarta a tarkóját. – Figyeljen csak, azok az utasítások… – Igen? – Nem működnek. Nem nagyon értünk errefelé a számítógéphez, de azért igyekszünk felzárkózni Texashoz meg a világhoz. A gyerekek más iskolákban tanulnak számítástechnikát, de Serenityben még nem tartunk ott. A város még csak most indult fejlődésnek. Csak nemrégiben épült fel az első középiskolánk, és abban reménykedünk, hogy hamarosan sikerül néhány jó tanárt is találnunk. Talán egy-kettő közülük még arra is vállalkozik, hogy minket, idősebbeket is tanítsanak. Az irodámban hátul van egy szép nagy számítógép, de egyetlen utasításra sem reagál azok közül, amiket adott nekem. Valamit csináltam… nem tudom mit, de tönkrement. – Tönkrement? – mosolyodott el Jordan. – Nem olyan könnyű tönkretenni egy számítógépet. Szívesen megnézem, ha gondolja. – Azt nagyon megköszönném. Telefonáltam a bourboni szakembereknek, de azok vonakodnak idejönni. A férfi annyira kedves volt hozzá, és egy szót sem szólt, amiért egész nap az étteremben dolgozott. Jordan úgy vélte, az a legkevesebb, hogy megnézi azt a számítógépet. Az iroda az egyik sarokban kapott helyet a hátsó ajtónál. A számítógép a modern mérce szerint igazi matuzsálemnek számított. Rengeteg kábel kígyózott körülötte, a legtöbbje teljesen fölösleges. – Mit gondol? – aggodalmaskodott Jaffee. – Meg tudja menteni? Újra tudja indítani a kislányt? – A kislányt?

– Néha Dórának hívom – ismerte be szégyellős mosollyal a férfi. Jordan nem nevetett. A tulaj arca rákvörös volt, és a lány tudta, milyen zavarba ejtő számára bevallani, hogy emberszámba vesz egy gépet. – Lássuk, mit tehetünk! Úgy vélte, rengeteg ideje van még, hogy visszamenjen a biztosítótársasághoz, és lemásolja az utolsó dobozban lévő papírokat. Már nem sok volt hátra, és ha ma mégsem jutna hozzá, még mindig ott van neki a másnap délelőtt. Jaffee visszament a konyhába, Jordan pedig nekilátott, hogy üzemképes állapotba hozza a számítógépet. Minden kábelt kihúzott, kettőt félrerakott, másik kettőt kibogozott, majd bedugott a megfelelő helyre. Miután ezzel elkészült, gyerekjáték volt beindítani a gépet. Következő lépésként megvizsgálta a feltelepített programokat. Ezerévesek voltak. Jaffee három különböző programot is akart futtatni, és mindegyik eléggé bonyolult volt. Ha Jordannek több ideje és megfelelő felszerelése lett volna, írt volna egy új programot a férfinak. Dórának is biztos tetszene… ó, te jó ég! Mit beszél itt összevissza? Jordan azon nyomban megfogadta, ha még egyszer elkereszteli és emberszámba veszi valamelyik számítógépet, örökre abbahagyja. Mivel új szoftvert nem tudott feltelepíteni, úgy döntött, a meglévő programok közül egyszerűsíti az egyiket. Amikor Jaffee legközelebb benézett, elragadtatással nézte a kéken villózó képernyőt. – Újra működik? Ó, hála istennek! De mi az a sok zagyvalék, amit gépel? Túl sokáig tartott volna megmagyarázni. – Elbeszélgetek egy kicsit Dórával. Mire befejezem, könnyebb lesz majd kezelni a programot. Az utolsó vendég fél kilenckor ment el. Jaffee bezárta az éttermet, majd leült Jordan mellé, hogy megbeszéljék a lány által végzett változtatásokat. Egy órát töltöttek azzal, hogy a férfi megbarátkozzon a számítógéppel. Tucatnyi jegyzet született, amelyekkel Jaffee kitapétázta a falat maga körül. Jordan elmentette az e-mail címét a címlistába arra az esetre, hogy a férfi tudjon neki írni, ha elakadna valahol. Jaffee elkérte a mobilszámát is arra az esetre, ha nem sikerülne e-mailt küldenie. Már azt hitte, hogy végzett, amikor Jaffee a kezébe nyomott egy halom e-mail címet, és könyörgött, hogy állítsa össze a címjegyzéket. A lista elején Eli Whitaker szerepelt, rögtön után Dave Trumbo következett. Jordan elmosolyodott, amikor meglátta a férfi címét: DangerousDealerDave 6. Szó nélkül írta be a gépbe, majd továbblépett a következő névre és címre. Amikor végzett, Jaffee ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a motelbe. – Tudom, hogy nincs messze, és az utcai lámpák is égnek, de akkor is magával megyek. Úgyis szeretném kinyúztatni a lábam. Még mindig nagy meleg volt odakint, de a hőmérséklet csökkent valamelyest a naplementével. Amikor elérték a motel bejáratához vezető utat, a férfi jó éjszakát kívánt, és elballagott. Jordan azzal a szándékkal lépett be az előtérbe, hogy azonnal a szobájába megy, de a helyiség zsúfolva volt asszonyokkal. Amelia Ann hozzásietett. – Annyira örülök, hogy mégis el tudott jönni! – Tessék? – csodálkozott Jordan.

6

dangerous: veszélyes; dealer: márkakereskedő (és persze díler is)

Candy, Amelia Ann lány a pultnál ült. Felírta Jordan nevét egy rózsaszín névkártyára, a lányhoz sietett, és a ruhájára tűzte. – Örülünk, hogy csatlakozik hozzánk – ragyogott tovább Amelia Ann. – Mihez is csatlakozom? – érdeklődött Jordan, és rámosolygott az őt bámuló nőkre. – Ma tartjuk Charlene leánybúcsúját. Emlékszik Charlene-re, ugye? – fogta suttogóra az asszony. – Ő az, aki megengedte, hogy fénymásolatokat készítsen a biztosítótársaság gépén. – Igen, tudom, ki ő – tekintett végig a mosolygó arcokon Jordan Charlene-t keresve. Igazán kedves, hogy meghívtak, de nem akarok betolakodni. – Ugyan már – tiltakozott Amelia Ann. – Szó sincs tolakodásról. Mindannyian szeretnénk, ha itt lenne. Jordan is halkabbra fogta hangját. – De nem hoztam neki ajándékot. – Ez nem gond – nyugtatta meg Amelia Ann. – Mit szólna egy porcelán étkészlethez? Charlene igazán csinos darabot választott. Egy Vera Wangot. – Persze, boldogan… – kezdte Jordan. – Egy percig se aggódjon! Holnap megrendelem, és a számlájához írom. Candy, fogj egy másik ajándékkártyát, és írd rá Jordan nevét! Jordan összesen huszonhárom asszonnyal találkozott, és hálás volt, amiért mindegyik viselt névkártyát. Az elkövetkező pár órában figyelte, hogyan csomagolja Charlene az ajándékokat, édes puncsot ivott, mentacsokit és ragacsos fehér bevonatú tortát eszegetett. Amikor végre visszavonult a szobájába, szervezete telítve volt cukorral. Kimerülten zuhant ágyba, és úgy aludt, mint akit agyonvertek. Másnap reggel megválaszolta a hívásait, és tíz óráig el sem hagyta a motelt. Azt tervezte, hogy átsétál a biztosítótársasághoz, befejezi a fénymásolást, a papírokat visszaviszi a motelbe, majd egyenesen Lloyd műhelyébe megy, és ott várja meg, amíg a férfi elvégzi a javítást. Márpedig elvégzi, ha az emelőrúddal kell is ösztökélnie. Egy dologban biztos volt: nem fogja engedni, hogy bármilyen kifogás vagy meglepetés késleltesse a munkát. Terve azonban kútba esett. Charlene rossz hírrel fogadta. – Felpakolták és elvitték a fénymásoló gépet alig egy órával azután, hogy Steve közölte az üzletkötővel, nem fogja megvenni. Sok fénymásolnivalód lett volna még? – Pár száz oldal. Jordan újra megköszönte Charlene-nek a segítséget, majd visszasétált a motelbe. Rendben, akkor új tervet kell kidolgoznia. Elmegy a kocsiért, megnézi az élelmiszerüzletben lévő fénymásolót, és ha a gépnek nincs külön papíradagolója, akkor keres egy másikat. Lloyd a műhely előtt járkált fel-alá, és amint megpillantotta a lányt, rákiáltott: – Kész van a kocsija. Teljesen rendben van. Korábban van ugyan, de megígértem, hogy megjavítom, és meg is tettem. Rendben? A férfi szemmel láthatóan ideges volt. Reszkető kézzel lökte oda neki a részletes számlát. Annyira szeretett volna mielőbb megszabadulni Jordantől, hogy meg sem számolta a lánytól kapott pénzt. – Valami baj van? – Nem, dehogy – sietett megnyugtatni Lloyd. – Nyugodtan útnak indulhat. – Azzal hátra sem pillantva besietett a műhelybe.

Jordan az anyósülésre tette a táskáját és a laptopot, majd beindította a motort. Úgy tűnt, minden rendben van. Lloyd furcsaságban felveszi MacKenna professzorral a versenyt, gondolta. Boldog volt, hogy nem lesz több dolga vele. Egyenesen az élelmiszerboltba hajtott, és örömmel látta, hogy a korszerű másológép minden igényének megfelel. Vissza a munkához, gondolta. Úgy számolta, ha siet, néhány óra alatt végez a másolással, utána felhívja a professzort, és visszaadja neki a dobozokat. Fő az elővigyázatosság jelszóval vett néhány palack vizet arra az esetre, ha a kocsi újra szeszélyeskedni kezdene. Azt is elhatározta, hogy megáll a benzinkútnál, és vesz fagyállót, hátha megint gond lesz a hűtőtartállyal. Végül négy palack vizet vett, kettőt-kettőt vitt mindkét kezében. A parkolóban rajta kívül senki sem volt. Nem csoda. Ugyan kinek van kedve ebben a rekkenő hősében vásárolgatni? Hunyorogva pislogott, a betonról visszaverődő nap elvakította. Úgy érezte, már annyi idő alatt is ropogósra sült, amíg átvágott a parkolón. A palackokat letette a földre a csomagtartó mellett. Miközben a kulcs után kutatott a táskájában, észrevette, hogy a lezárt tető alól egy műanyag darabka kandikál ki. Különösnek találta, hogy eddig nem vette észre. Megpróbálta kiszabadítani, de nem járt sikerrel. Végre megtalálta a kulcsot. Bedugta a zárba, és felnyitotta a tetőt, benézett a csomagtartóba… és jéggé dermedt. Majd nagyon lassan lecsukta a tetőt. – Nem! – suttogta. – Ez lehetetlen! – Hitetlenkedve csóválta a fejét. Bizonyára a képzelete játszik vele. A sok édességtől lehet, amit tegnap megevett… és a hőségtől. Igen, csakis a hőségtől lehet. Napszúrást kapott, csak nem vette észre. Újra felnyitotta a csomagtartó tetejét, és szíve megszűnt dobogni. Odabent, egy nagy, zárható műanyagzsákban, összegömbölyödve, mint egy cirmos cica, MacKenna professzor feküdt. Üveges tekintetével mintha egyenesen őt nézte volna. Jordan nem tudta, mennyi ideig állt ott, dermedten bámulva a férfit – talán kéthárom másodpercig –, de egy örökkévalóságnak tűnt, mire agya újra működni kezdett, és bénasága feloldódott. Teljesen kiborult. Táskáját elejtette, megbotlott az egyik palackban, miközben heves mozdulattal lecsapta a tetőt. Bármennyire is igyekezett, képtelen volt meggyőzni magát, hogy holttestet látott a csomagtartóban. Az ég szerelmére, mit keresne ott? Rendben, még egyszer ellenőrzi, de isten a tanúja, nem is akarja igazán tudni. Mély levegőt vett, lassan elfordította a kulcsot, miközben igyekezett lelkileg felkészülni a látványra. Istenem, tényleg ott van! A kulcsot a zárban hagyva rohant a kocsi elejéhez, és valósággal bebukott az ablakon a mobiltelefonjáért. Kit hívjon fel? A serenityi rendőrséget? A megyeit vagy a helyit? A seriffet? Vagy inkább az FBI-t? Jordan csak két dolgot tudott biztosan. Az egyik, hogy le fogják csukni, a másik, hogy egyedül nem tudja megoldani a helyzetet. A fenébe is, hiszen ő törvénytisztelő állampolgár! Nem szokott hullákkal a csomagtartóban furikázni, éppen ezért fogalma sincs, mi ilyenkor a teendő. Tanácsra van szüksége – méghozzá gyorsan. Az első ember, aki eszébe jutott, az apja volt. Ő mégiscsak szövetségi bíró, tehát tudni fogja, mit a teendő. Viszont állandóan aggályoskodik, mint minden apa. Ráadásul éppen elég teher van most a vállán a folyamatban levő tárgyalás miatt. Úgy döntött, Nicket hívja fel. Bátyja az FBI-nak dolgozik, majd ő megmondja, mit tegyen. Megcsörrent a telefon. Az éles hangra Jordan halkan felsikoltott, és kis híján eldobta a készüléket.

– Igen? – szólt bele olyan hangon, mint akit fojtogatnak. Húga volt a vonalban. Úgy tűnt, nem hallja Jordan hangjában a kezdeti hisztéria jeleit. – El sem fogod hinni, mit találtam. Még csak nem is ruhát kerestem, mégis a végén kettőt is vettem. Kedvezményes áron adták őket, és majdnem vettem egyet neked is, de aztán eszembe jutott, hogy mennyire különbözik az ízlésünk, és talán nem is tetszene neked. Szeretnéd, hogy visszamenjek és mégis megvegyem? Az árleszállítás nem tart már sokáig, és ha nem tetszik, hát vissza… – Micsoda? Jaj, Sidney, miről beszélsz? Mindegy. Otthon vagy? – Igen. Miért? – Van még otthon valaki rajtad kívül? – Nincs. Miért? Jordan, csak nincs valami baj? Jordan elképzelte, mit szólna húga, ha megmondaná neki az igazságot. De igen, Sidney, baj van. Egy hulla van a csomagtartómban. Nem mondhatja meg neki. Ha Sidney elhinné, csak felizgatná magát, és Bostonban úgysem tudna érte tenni semmit. Ráadásul, az ő imádott kishúga soha nem tudott titkot tartani. Az lenne az első dolga, hogy elfecsegje az anyjának és az apjának a dolgot. Ha jobban meggondolja, bárkinek elmondaná, aki hajlandó meghallgatni. – Majd később megmagyarázom – mondta. – Most leteszem, mert fel kell hívnom Nicket. – Várj! Mi legyen a ruhával? Szeretnéd, ha… Jordan megszakította a hívást, és bátyja számát tárcsázta. Nick nem válaszolt. Noah, a társa igen. Jóságos isten a mennyekben, miért üldözi őt a balszerencse? – Szia, Jordan! Nick most nem tud beszélni veled. Majd szólok neki, hogy hívjon vissza. Még mindig Texasban vagy? – Igen, de Noah… – Csodás hely, ugye? – Bajban vagyok. Hangjából páni félelem csendült ki. – Miféle bajban? – kérdezte Noah halkan. – Egy hulla van a kocsim csomagtartójában. Noah nem vesztette el a hidegvérét. – Jó vicc. Hogy lehet valaki ilyen blazírt? – Olyan lezárható műanyagzsákban van. – Igazán? Jordan maga sem tudta, miért érezte szükségét ezt elmondani, de abban a pillanatban létfontosságúnak érezte, hogy a férfi tudtára adja ezt az apró részletet is. – Kék-fehér csíkos pizsamát visel, de papucs nincs rajta. – Jordan, vegyél egy mély lélegzetet, és nyugodj meg! – Nyugodjak meg? Hallottad egyáltalán, hogy mit mondtam? Egy hulla van a kocsim csomagtartójában!

– Igen, hallottam, amit mondtál – felelte a férfi dühítően nyugodt hangon. Tisztára úgy beszélt, mintha az egész valami semmiség lenne, ami persze nevetséges, de a nyugalma mégis segített a lánynak, hogy összeszedje magát. – Tudod, ki az? – MacKenna professzor. – Jordan mély lélegzetet vett, és halkabbra fogta a hangját. – Dylan esküvőjén találkoztam vele, tegnap pedig együtt vacsoráztunk. Nem, nem tegnap, hanem két nappal ezelőtt. Meglehetősen visszataszítónak találtam. Úgy evett, mint egy disznó. Tudom, hogy szörnyű ilyet mondani valakire, aki már meghalt. De akkor nem volt halott… Jordan észrevette, hogy összevissza fecseg, és elharapta a szót. Egy kis furgon kanyarodott be a parkolóba, és leállt a bejárat mellett. Kiszállt belőle egy középkorú asszony, Jordanre sandított, majd bement a boltba. – El kell tűnnöm innen – suttogta a lány. – Meg kell szabadulnom a holttesttől, igaz? Különben bekaszniznak gyilkosságért, ez elég nyilvánvaló. – Jordan, hol vagy most? – Az élelmiszerbolt parkolójában, Serenityben. Annyira kicsi város, hogy épp csak egy pötty a térképen. Körülbelül hatvanöt kilométerre van Bourbontól. Talán ott megszabadulhatnék a hullától. Tudod, hogy értem. Keresnék egy elhagyatott helyet, és… – Sehol nem szabadulsz meg tőle, hanem azt teszed, amit mondok. Először is bejelented a holttestet, és is így teszek – tette hozzá. – Szólok egy-két FBI-ügynöknek is. Egy órán belül ott lesznek, maximum két óra. Phoenix nincs túl messze, szóval mi is gyorsan ott leszünk Nickkel. – Le fognak csukni, ugye? Jóságos isten, hallom a szirénákat! Értem jönnek, igaz? – Jordan, tedd most le, és hívd a rendőrséget, mielőtt odaérnek! Ha letartóztatnak, kérj ügyvédet, és ne mondj semmit. Megértetted? A szirénák jajgatása csak pár utcányira volt, amikor a 911 válaszolt a lány hívására. Jordan gyorsan elmagyarázta a helyzetet, majd megadta a nevét és a helyszínt. Az ügyeletes éppen utasította, hogy maradjon, ahol van, amikor egy szürke szedán kanyarodott be csikorgó kerekekkel a parkolóba. – Épp most ért ide a seriff kocsija. – A seriff? – Az ügyeletes hangja meglepettnek tűnt. – Igen. Ez van a kocsi oldalára festve, és ön is biztosan hallja a szirénát a telefonon keresztül. Jordan nem hallotta a következő kérdést. A kocsi alig pár méterre fékezett le tőle. Az anyósülésről egy férfi pattant ki. Nem volt rajta egyenruha. A lány felé rohant, arcán vérfagyasztó kifejezés ült. Jordan gyors villanást látott, és ösztönösen elfordult, hogy védje magát, de az ütés így is eltalálta a jobb arcát, és a földre zuhant.

K

I L E N C E D I K

F E J E Z E T

A hatáskörről vitatkoztak. Jordan kiabálást hallott, és éppen akkor nyitotta ki a szemét, amikor az egyik mentős jeges pakolást tett az arcára. Megpróbálta ellökni, de túl kába volt hozzá. – Mi történt? – kérdezte suttogva, és fel akart ülni. A beton égette a karját. Az egyik mentős – kék egyenruhás fiatalember – a karjánál fogva támogatta. Jordan még mindig szédült, ezért rátámaszkodott.

– Kapott egyet az arcára – felelt a kérdésre. – Az történt. Amikor Barryvel ideértünk, a Dickey-fivérek már itt voltak. Hallottuk, ahogy Randy seriff a bátyjával kiabál, mert J. D. kiugrott a kocsiból, és magára támadt. Igaz, amikor meglátta, hogy jövünk, abbahagyta a kiabálást. Most mindketten a serenityi rendőrfőnökkel vitatkoznak. – Miről vitatkoznak? – kérdezte Jordan. Feje fájdalmasan lüktetett, állát pedig mintha kiakasztották volna a helyéről. – J. D. erősködik, hogy maga ellenállt a letartóztatásnak, és ő csak a fivérének segített, amikor megütötte, hogy Randy seriff könnyebben meg tudja bilincselni magát. Jordan azonnal kijózanodott. – Ez nem igaz. – Tudom, hogy nem igaz – suttogta a fiatalember, nehogy a Dickey-fivérek meghallják. – Barry meg én hallottuk, amikor a kilenc-tizenegyet hívta, és olyan gyorsan jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk, ami nem is került sok időnkbe, mert a klinikánk itt van háromsaroknyira. Tudtuk, hogy történt magával valami, mert az egyik pillanatban még tisztán hallottuk a hangját, a következőben pedig valami furcsa, halk kiáltás-szerűséget. Ugye, érti, mire gondolok? – Kiütötték a telefont a kezemből. – J. D. darabokra törte. Attól tartok, kénytelen lesz egy új telefont venni. Most azonban nem a telefonról vitatkoznak. Randy seriff azt állítja, hogy eredetileg az ő területén volt, de aztán fogta magát, és átjött ide. Most Grady megyében van – magyarázta. – Randy Dickey Jessup megye seriffje, de az kibogozhatatlan rejtély számunkra, hogyan válhatott azzá. Biztos rengeteget ígérgetett. Mindegy, a lényeg, hogy az ő hatásköre véget ér a híd lábánál. Ha az ember a lábát a hídra teszi, attól kezdve Grady megyében van. Nekünk is van seriffünk, de ő most Hawaiion nyaral a családjával, és egyébként is csak hébe-hóba látjuk, mert távol innen keletre él, a megyeszékhelyen. Barry, a másik mentős eddig némán hallgatta a beszélgetést, csak a szájában lévő fogpiszkálót tologatta ideoda. – Randy seriff is csak azért jár erre gyakrabban, mert a bátyja itt lakik Serenityben. Szeret horgászni járni vele. Del, az arcánál kellene tartani azt a jeges pakolást. Már így is megdagadt a szeme alja. Azt hiszem, be kell vinnünk a klinikára, hogy megröntgenezzük. – Nem, köszönöm, jól vagyok. Semmi szükség röntgenre. – Nem kényszeríthetjük, hogy velünk jöjjön – mondta Del. – Ha visszautasítja a kezelést, semmit nem tehetünk, de ha szédül vagy hányingere van, csak szóljon, rendben? – Természetesen, szólni fogok. – Kérdezhetek valamit? – érdeklődött Del. – Milyen érzés volt hullát találni a kocsijában? Én biztos szívrohamot kaptam volna. Barry meg én arra gondoltunk, hogy magának biztosan nincs semmi köze a gyilkossághoz, mert ha lenne, eszébe sem jutott volna a kilenc-tizenegyet hívni, nem igaz? – Úgy látom, fáj valamije – szólalt meg Barry. – Jól vagyok. Csak a fejem fáj egy kicsit, ez minden, és nem akarok semmit bevenni, ami lecsillapíthatná a haragomat. Esküszöm az égre… – Csak nyugalom, kedvesem. Az nem tesz jót, ha felizgatja magát – intette Barry. – Különösen nem egy ilyen ütés után. Del közelebb intette magához Barryt.

– Ha Maggie Haden úgy látja, hogy ezt megúszhatja, habozás nélkül átadja a hölgyet Randy seriffnek és a fivérének. Barry egyetértően bólogatott. – Az biztos, hogy egy percig sem fog fájni a feje miatta. – Ki az a Maggie Haden? – kérdezte Jordan, közben a nyakát nyújtogatta, mert szerette volna tudni, mi történik a rendőrfőnök és a Dickey-fivérek között, de a két mentős eltakarta előle a kilátást. – Ő ott, a rendőrfőnök – válaszolta Del. – Neki és Randy seriffnek volt már egymással dolga, ha érti, mire gondolok. Mindenki tudja, hogy a seriff intézte el neki ezt az állást. – Amúgy nem kaphatta volna meg – dörmögte Barry. – Nem volt meg hozzá a képesítése. Az, hogy a bourboni rendőrségnél szolgált, még nem elég ahhoz, hogy ő legyen az itteni rendőrfőnök. De mivel Serenity békés város, és nem sok minden történik, az emberek szerintem nem sokat törődnek vele, hogy érti-e a dolgát, vagy sem. – Szája másik sarkába tolta a fogpiszkálót, és lekucorodott Jordan elé. – Ez egyfajta jóvátétel – suttogta. – Szerette volna megkapni ezt az állást, Randy meg az adósa volt, mert faképnél hagyta, és egy másik nőt vett el. – Milyen régen parancsnok már? – kérdezte Jordan. – Körülbelül egy éve – felelte Del. – Inkább két éve – szállt vitába vele Barry. – Ne hagyja, hogy megtévessze a külső. Sokkal keményebb nő, mint az ember hinné. Igazi vipera. Jordan oldalra hajolt, és elnézett Del mellett. A nő szinte fehérre szőkítette haját, és annyi festéket tett fel, amennyi egy cirkusznak is elegendő lett volna. – Errefelé nagy dolognak számít, ha valaki a rendőrség feje. Serenity egy kicsit mintha a múltban élne. A rendőrőrs még csak most kapott számítógépet, és az összes kilenc-tizenegynek szóló hívás Bourbonon megy át. – Már sokkal jobban érzem magam – mondta Jordan –, és belefáradtam abba, hogy csak a betonon üljek, és kívülállóként szemlélődjek. Hadd álljak fel, kérem! Barry talpra segítette, de nem engedte el. Rá akarta venni a lányt, hogy üljön le a mentő hátsó lökhárítójára. – Ha szédül, nyugodtan támaszkodjon rám. Jordan egyáltalán nem szédült, amin maga is meglepődött, ám sajgó arca emlékeztette, hogy a fivérek egyike megütötte. Fortyogott benne a düh. Éppen meg akarta kérdezni, a két férfi közül melyik J. D., amikor Barry megszólalt. – Figyeljen, ha Haden át akarja adni magát a fivéreknek, azt mondom majd, hogy be kell vinnünk a klinikára megröntgenezni. Higgye el nekem, jobb magának, ha nem megy sehova a két testvérrel! – Rendben – egyezett bele a lány. – Nagyon kedves öntől – tette hozzá. – Hálásan köszönöm! Tudom, hogy gyanús a helyzet. Idegen vagyok a városban, és… – Egy holttest van a kocsijában – vetette közbe Del. – Igen – bólintott a lány. – De ártatlan vagyok. Nem öltem meg senkit, és biztosíthatom, senki volt nálam jobban meglepve, amikor felnyitottam a csomagtartó tetejét. – Azt elhiszem. Egyébként engem Delnek hívnak, őt meg Barrynek. – Jordan Buchanan vagyok, és… – Tudjuk, ki maga. A rendőrfőnök már kivette a jogosítványát a tárcájából, és hangosan felolvasta a nevét. Nem emlékszik? Del, talán mégis be kellene vinnünk, hogy megröntgenezzük a fejét.

Jordan valóban nem emlékezett rá, hogy valaki elvette a tárcáját, és kivette belőle az iratait. Akkora ütést kapott volna, hogy elájult? Talán csak kihagyott az agya egy rövid időre. Anyja is mindig ezt kérdezte tőle, ha kiskorában valami helytelen dolgot tett. Talán kihagy az agyad? – Nincs szükségem röntgenre – ismételte meg. – És nem tettem semmi rosszat. – Bűnösnek kinézni és bűnösnek lenni két különböző dolog – jegyezte meg Del. Lekanyarintotta a sztetoszkópot a nyakából, és odanyújtotta Barrynek. – Azt hiszem, nem lesz semmi gond – suttogta Barry, miközben összehajtotta, majd eltette a sztetoszkópot. – Haden tudja, hogy maga nem Jessup megyében volt, és szó sem volt holmi autós üldözésről. Van egy tanú. – És ez a tanú nagyon megnehezítheti a rendőrfőnök dolgát, ha át akarná adni magát a Dickey-knek. – De mégis megteheti – mondta Del. – Szerintem nem – vitatkozott Barry. – Így, hogy tanú is van, így már nem. Egy nő éppen akkor jött ki a boltból, és látta az egészet. Ő is felhívta a kilent-tizenegyet, és elmondta az ügyeletesnek, hogy J. D. minden ok nélkül kiütötte Miss Buchanant. Azt is elmondta, hogy J. D. kiugrott a kocsiból, és úgy rohant oda magához, mintha egy méhraj üldözte volna. Kikapta a telefonját a kezéből, leütötte, aztán összetörte a készüléket. – Miss Buchanan imádkozzon, hogy J. D. ne jusson el a tanúhoz, mert akkor úgy megfenyegeti, hogy az azonnal megváltoztatja a vallomását. – Az se számítana. A központban minden hívást magnóra vesznek, azt még J. D. sem tudja megváltoztatni. A két férfi úgy beszélt Jordanről, mintha a lány ott sem lenne. Jordan azon csodálkozott, hogy senkinek eszébe sem jut, hogy kezdeni kellene valamit a holttesttel. Látta, hogy a rendőrfőnök belekukkantott a csomagtartóba, de más nem történt. Amennyire tudta, a többiek még csak meg sem nézték a hullát. Abban biztos volt, hogy a mentősök nem. Úgy tűnt, senkit nem érdekelt, ki lehet az áldozat. Kíváncsi lett volna, mikor jutnak ehhez a kérdéshez. – Gondolod, hogy elviszik Bourbonba a testet? – kérdezte Del. – Arra mérget vehetsz. Itt kell maradnunk, amíg meg nem érkeznek a helyszínelők, és a halottkém nem végez a hullával. Jordannek elege lett abból, hogy tétlen szemlélőként álldogáljon. Még egyszer megköszönte a mentősök segítségét, majd közelebb lépett a parancsnokhoz, és várta, hogy az észrevegye. A Dickey-fivérek egyikének feltűnt, hogy Jordan keze szabad. – Valakinek meg kellene bilincselnie a gyanúsítottat – jegyezte meg. – Valakinek, aki tudja a dolgát – tette hozzá. Jordan még közelebb lépett. – Maga ütött meg? A férfi nem nézett a szemébe, amikor válaszolt. – Senki sem ütötte meg! – csattant fel. – Az ég szerelmére, Randy, csak rá kell nézni, és rögtön látni, hogy valaki megütötte – kiáltott rá Maggie Haden. – És tanúnk is van. – Mivel a seriff határozottan meglepettnek látszott, nagyot biccentve erősítette meg: – Igen, van. Egy tanú látta, hogy a bátyád kikapta ennek a nőnek a kezéből a telefont, aztán ököllel az arcába vágott. – Lehalkította a hangját, úgy folytatta. – Szóval, te is láthatod, már semmit sem tehetek. Túl késő. Bírósági tárgyalás lehet a dologból. J. D. eddig a seriff kocsijának támaszkodva üvöltözött a parancsnokkal, de a hírre ellökte magát az autótól.

– Milyen tanú? Ki látta? Ha megvádolnak valamivel, amit meg sem tettem, jogom van tudni a tanú nevét. – Mindent a megfelelő időben, J. D. – Haden rendőrfőnök, szeretnék panaszt tenni – szólt közbe Jordan. – Maga csak hallgasson! – dörrent rá a nő. – Azt akarom, hogy letartóztassa! – erősködött Jordan. A nő megrázta a fejét. – Nem érdekel, hogy mit akar. Most pedig fogja be a száját! J. D. helyeslően biccentett, majd öccséhez fordult. – Randy, nem találod különösnek, hogy a rendőrfőnök arról panaszkodik, hogy kicsit erőteljesebben léptem fel egy erőszakos gyanúsítottal szemben, aki mellesleg megölt egy embert? A bizonyíték itt van az orrunk előtt, bárki megnézheti. A hulla nem az én kocsimban van, és nem is a tiédben, Randy, hanem az övében. Akkor pedig miért bánnánk kesztyűs kézzel egy gyilkossal? A Dickey-fivérek voltak a legvisszataszítóbb alakok, akikkel Jordan valaha is találkozott. Leginkább lestrapált birkózókra emlékeztettek, petyhüdt izmokkal, vastag, bikanyakkal és gömbölyű vállal. J. D. valamivel magasabb volt öccsénél. Randy jókora pocakkal és dupla tokával dicsekedhetett. Húsos arcukban apró szempár ült, csak J. D.-é egészen közel egymáshoz, mint a vadászgörényé. A rendőrparancsnok figyelme végre Jordan felé fordult. – Haden rendőrfőnök vagyok – mondta. – És maga? Mivel a jogosítványa ott volt a kezében, Jordan tisztában volt vele, hogy a nő pontosan tudja, ki áll előtte, ám ha mégis végig akar menni a bevett formulákon, Jordan úgy döntött, nem fog ellenkezni. Megmondta a nevét és a címét. – Szeretném, ha most rögtön megválaszolna néhány kérdést. Tudja, ki az a férfi a kocsi csomagtartójában? Az elhunyt. Tudja a nevét? – Igen. Horace Athens MacKenna professzornak hívják. – Honnan ismeri? Jordan gyorsan elmagyarázta, hol és hogyan ismerkedett meg a professzorral, és azt is, miért jött Serenitybe. Úgy tűnt, a rendőrfőnök egyetlen szavát sem hiszi. – Be fog jönni velem az őrsre, mert jó sok magyarázattal tartozik még. Meg kell várnunk, amíg a halottkém megérkezik. Addig ne csináljon itt nekem galibát, különben megbilincselem. Randy seriff és a bátyja szó nélkül mentek vissza a kocsijukhoz, J. D. arcán önelégült mosoly ült. – Haden parancsnok, kérdezhetek valamit? – szólalt meg Jordan. Még mindig forrt benne a düh, de kifelé igyekezett megőrizni a nyugalmát. Az, hogy kedves is legyen, már túl nagy feladat volt számára. – Csak gyorsan – mondta éles hangon a nő. – Honnan tudta a seriff, hogy holttest van a csomagtartómban? – Azt mondta, a bátyja kapott egy fülest telefonon. Azt nem tudnám megmondani, hogy ez igaz-e vagy sem. Randy seriff szó nélkül hagyta a megjegyzést, J. D. azonban nem. Megpördült és ráüvöltött a nőre. – Hazugnak neveztél? A rendőrfőnök nem válaszolt, de a férfi nem hagyta annyiban a dolgot. – Egy gyilkosnak hiszel inkább, vagy egy törvénytisztelő állampolgárnak? – követelte.

– Az FBI ellenőrizheti a seriff telefonját, és megkaphatja mindkét fivér telefonhívásainak listáját az elmúlt huszonnégy órából. Ez nagy segítséget jelentene, ugye, Haden parancsnok? – kérdezte Jordan. J. D. felhorkant. – Ja, persze, az FBI-nak más vágya sincs, minthogy egy istenháta mögötti kisváros gyilkossági ügyében segédkezzen. Szóba sem állnak magával. – Már felhívtam őket, és úton vannak ide – közölte Jordan. Bejelentésével sikerült mindenki figyelmét magára vonnia. – Miért hívta fel az FBI-t? – akarta tudni a rendőrfőnök. – Nick bátyám FBI-ügynök. A társával beszéltem, és ő megnyugtatott, hogy Nickkel együtt hamarosan itt lesznek, de addig is ideküldenek néhány ügynököt a területi irodából. Randy seriffet szemmel láthatóan nem zavarta, hogy az FBI-t is belevonták a nyomozásba, J. D. azonban döbbentnek, és határozottan dühösnek látszott. – Csak blöfföl a nő. Randy seriff folytatta útját a kocsijához. – Várjunk csak egy percet! – kiáltott fel J. D. – A fivéremnek joga van kikérdezni a nőt. – Nincs joga – mondott ellent Jordan. J. D. haragosan meredt rá, de a lány meg sem rezzent. Tudta, hogy a férfi meg akarja félemlíteni, de nem volt hajlandó gyáván meghunyászkodni. Akkor a férfi fenyegetően felé lépett. Csak rajta, gondolta Jordan. Az első ütés felkészületlenül érte, de ez még egyszer nem fordul elő. Ez alkalommal felkészülten várja. – Maggie, csak nem tűröd el, hogy az FBI idetolja a képét, és parancsolgasson neked? – nyavalygott J. D. – Mindazok után, amit Randy tett érted? Nem lennél nagymenő rendőrfőnök, ha ő… – Fogd be! – szakította félbe Haden. – Senkinek sem fogom hagyni, hogy parancsolgasson. Randy! – Mi van, Maggie? – fordult vissza a seriff. – Mit kerestél itt? És miért nem vagy egyenruhában? – Szabadnapot akartam kivenni. Nem látod a horgászbotokat a kocsiban? Azért jöttem, hogy pecázzak egyet a testvéremmel. – Eddig még mindig a kisteherautóddal jöttél, amikor horgászni indultál. – Ma viszont nem, amint az ábra is mutatja. – Azért nem kell leharapni a fejem. Menjetek horgászni, és hagyjátok, hogy végezzem a munkámat! – De az FBI… – kezdte J. D. Jordan szándékosan a szavába vágott. – Remélem, a rendőrőrs elég nagy, hogy befogadja a családomat Biztosra veszem, hogy mostanra már mindegyik fivérem hallott arról, mi történt, és úton van ide. Márpedig nekem sok bátyám van. A különös az, hogy majdnem mindegyikük az igazságszolgáltatásban dolgozik. Theo, a legidősebb köztük – mondta már szinte vidám hangon. – Bár nem szeret vele dicsekedni, de elég magas pozíciót tölt be a minisztériumban. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumában. Alecnek most ugyan titkos megbízatása van az FBI-nál, de biztosan ő is ide akar jönni. Ja, és ott van még Dylan. Ő maga is parancsnok a rendőrségnél – folytatta. – Szerintem szívesen elbeszélget majd Randy seriffel és J. D.-vel. Tudja, egyikük sem fogja elhinni azt a képtelenséget az autós üldözésről, és hozzám hasonlóan ők is roppant kíváncsiak lesznek, hogy ki hazudik és miért. – Te szuka! – vicsorgott J. D.

– Száll be a kocsiba, bátyó! – mondta Randy. – Maggie, szeretnék veled négyszemközt beszélni! – Ne mozduljon innen! – szólt rá Haden Jordanre. – Fiúk, tartsátok rajta a szemeteket! – kiáltott oda a mentősöknek, és a seriffhez sietett. Jordan figyelte, ahogy azok ketten tárgyalnak. A parancsnok olyan közel állt a seriffhez, ahogy csak tudott, és néhányszor bólintott is. Nyilvánvalóan egyetértett azzal, amit a férfi mondott. Nem jó jel, gondolta Jordan. Egyáltalán nem jó. Eltelt néhány perc. Végül a Dickey-fivérek beszálltak a kocsijukba és elhajtottak. Haden utálkozó arcot vágott. – Ki fogom deríteni, mi folyik itt. Mivel provokálta a seriffet? – Semmivel – állította Jordan. Mivel Jordan nem mondott többet, a nő folytatta. – El fogja mondani nekem, miért akarta magával vinni a seriff, hogy kikérdezze. Mit tud magáról? Mielőtt Jordan közölhette volna, hogy fogalma sincs, mi jár a Dickey-fivérek kificamodott agyában, és nem is óhajt találgatásokba bocsátkozni, rózsaszín sportkocsijával megérkezett a napszemüveget és Dallas Cowboys sapkát viselő halottkém. Del megfogta Jordan karját. – Jöjjön vissza a mentőhöz velünk várakozni! Jordan vele ment, de szemét Hadenen tartotta, aki a halottkémmel együtt a bérelt kocsi csomagtartója fölött állt, és halkan magyarázott valamit a férfinak. Amikor indulásra készen állt, belökte Jordant a járőrkocsi hátsó ülésére, de arra már nem vette a fáradtságot, hogy meg is bilincselje. Elhajtott a sarokig, és ott megállt. Felhívta a helyettesét, és üzenetet hagyott neki a feleségénél, hogy a lehető leghamarabb vegye fel a szolgálatot. – Mondja meg Joe-nak, hogy gyilkossági ügyről van szó! Jordan összerezzent, amikor meghallotta a hangjából kicsendülő élvezetet. A nő beindította a motort, majd jajgató szirénával végigsüvített a városon.

T

I Z E D I K

F E J E Z E T

A rendőrőrs rendkívül kicsi volt. Jordan arra gondolt, hogy pontosan úgy néz ki, mintha valami vadnyugati filmből kölcsönözték volna. Két íróasztal állt benne, köztük derékmagasságú fakorlát. Lengőajtó vezetett a belső szentélybe, a seriff vámbódénál alig nagyobb irodájába. A baloldali ajtó a folyosóra és az egyetlen börtöncellára nyílt. Az őrsön csak egy ember tartózkodott. Fiatal nő ült az íróasztal előtt, és sírt. Amikor a parancsnok és Jordan belépett, a nő gyorsan megtörölte a szemét a ruhaujjába, és lehajtotta a fejét. Jordan hallotta, hogy a parancsnok halkan átkozódik a bajsza alatt. – Még mindig nyavalyogsz, Carrie? – Tudja, hogy gyűlölöm ezt. – Persze, hogy tudom. Panaszkodáson kívül mást sem hallottam tőled, mióta elfoglaltad ezt az állást. – Nem foglaltam el az állást – morogta a nő. – Úgy kényszerítették rám. És nem is panaszkodtam annyit. – Ne vitatkozz velem a gyanúsított előtt! – Gyanúsított vagyok? – kérdezte Jordan.

Jordan arra számított, Haden rádörrent, hogy természetesen gyanúsított, a holttest az ő kocsijában volt, és a többi. Aztán majd felolvassa a jogait, ő pedig ügyvédet kér. Egyik sem történt meg. – Gyanúsított-e? – kérdezett vissza a nő, és fejét oldalra biccentve komoran ráncolta homlokát, mintha maga sem tudna elhatározásra jutni. – Ezt csak azután döntöm el, miután kikérdeztem magát. Jordan először azt hitte, tréfál, de a nő arckifejezése meggyőzte, hogy teljesen komolyan gondolja. Csak nem azt képzeli, hogy önként válaszolni fog a kérdéseire, hogy aztán még jobban belekeverje magát, és alkalmat adjon a letartóztatásra? Hihetetlen, gondolta Jordan. Ez egyszerűen hihetetlen. A folyosó végén balra levő cella azonban nagyon is valóságos volt. A parancsnok bevezette a lányt az apró helyiségbe, majd kilépett és becsukta maga mögött az ajtót. – Bezárom magát, hogy biztos lehessek, nem megy sehová, míg a helyszínelőkkel beszélek. A kulcsot is elviszem – tette hozzá – nehogy valakinek eszébe jusson kiengedni magát. Jordan nem válaszolt. Nem is tudott, mert egyszerűen elállt a szava. Meg kell nyugodnia, és rendbe kell szednie a gondolatait! Leült a priccsre, kezét tenyérrel felfelé a térdére helyezte, kihúzta magát, és tekintetét a szemközti kőfalra szegezte. Néhány perc múlva lehunyta a szemét, és igyekezett felidézni egy-két jógagyakorlatot, amely a tanítója szerint segítenek a belső béke elérésében. Na jó, a belső béke szóba sem jöhet, de legalább a heves szívdobogását lecsillapíthatná, és egyenletesen lélegezhetne. Az talán segítene a félelem legyőzésében is. Két teljes óránál is több eltelt, mire a parancsnok visszajött. Kinyitotta a cella ajtaját, és egy magas támlájú széket hozott be. Jordan hallotta, hogy az asszisztens morog valamit a másik helyiségben, de nem értette, hogy mit. – Az asszisztense sír? – kérdezte Jordan. – Természetesen nem – merevedett meg a parancsnok. – Az nem lenne szakemberhez méltó. Mindketten hallották a halk hüppögést. – Bocsánat, tévedtem – mondta Jordan. – Magnóra veszem a beszélgetésünket – jelentette ki Haden. Elővett egy kismagnót, és a priccsre rakta. A nő rendőrfőnök létére elképesztően ostoba volt. Jordan szívesen megkérdezte volna tőle, hogy nyomozott-e valaha gyilkossági ügyben, de attól tartott, a kérdés csak feldühítené a nőt, különösen, ha még azt is hozzátenné, hogy elfelejtette felolvasni a jogait. – Lenne egy-két kérdésem. Hajlandó válaszolni rájuk? – kérdezte, de meg sem várta a lány válaszát. – Kezdheti rögtön azzal, hogy elárulja, hogyan lehetséges, hogy nem tudott a csomagtartóban levő holttestről, pedig maga vezette a kocsit. A vádló hangsúly egyáltalán nem tetszett Jordannek. – Már mondtam magának, elhoztam a kocsit a műhelyből, de csak az élelmiszerboltnál nyitottam fel a csomagtartót. – És a barátja, ez a MacKenna professzor, az egyik nap találkozik magával, két nappal később pedig holtan találják… és magának fogalma sincs, hogyan történhetett. Igaz? – Azt hiszem, jogom van ahhoz, hogy jelen legyen egy ügyvéd, ha továbbra is ilyen kérdéseket akar feltenni – jegyezte meg Jordan udvariasan. Haden úgy tett, mintha nem hallotta volna, amit mondott.

Ketten játsszák ezt a játszmát, gondolta Jordan, és ettől kezdve úgy tett, mint aki egyetlen kérdést sem ért. A rendőrfőnök végül feladta. – Azt reméltem, barátságosan meg tudjuk beszélni ezt az ügyet. Jordan félrehajtott fejjel tanulmányozta az asszonyt. – Bezárt egy cellába, és magnóra veszi minden szavamat. Ez nekem nem tűnik barátságos beszélgetésnek. – Idehallgasson! Engem nem fog úgy megfélemlíteni az FBI meg az igazságügyi minisztérium emlegetésével, ahogy a Dickey-fivérekkel tette. Akkor hívhat magának ügyvédet, amikor én megengedem, és jobb, ha tudja, amiért nem működött együtt velem, mostantól nyugodtan a gyilkossági ügy gyanúsítottjának tekintheti magát. Kikapcsolta a magnetofont, és végre eljutott oda, hogy felolvassa Jordan jogait. Amikor végzett, kihurcolta a széket, és becsapta a cella ajtaját. Csak egy órával később dugta újra oda a képét. – Itt van a telefonkönyv. Kereshet magának ügyvédet. Ha akar, akár keletről is hozathat egyet, de addig fog ülni ebben a cellában, amíg nem válaszol a kérdéseimre. Nem érdekel, mennyi ideig fog tartani. – Benyújtotta a könyvet a rácsok között. – Szóljon, amikor telefonálni akar. Vajon bebörtönözhetik ártatlanul és megvádolhatják gyilkossággal? Bárcsak tudná, körülbelül mikor halt meg a professzor! Akkor kitalálhatná, hol volt éppen akkor, és látta-e valaki. Nagyon remélte, hogy a férfit nem éjszaka ölték meg, mert akkor nem tudná bizonyítani, hogy a motelszobájában volt. Nyugodtan mondhatnák, hogy éjjel átosont a professzorhoz és megölte. De hogyan rakta a testet a műhelybe bezárt kocsiba? Mi volt az indítéka? Talán kitalálnak majd valami hamis ürügyet? Így nem jut ötről a hatra. Nem áll elég információ a rendelkezésére ahhoz, hogy valami elfogadható magyarázatot… vagy alibit találjon magának. Még azt sem tudja, hogyan ölték meg a professzort. Annyira megdöbbentette a látvány, ahogy ott feküdt becsomagolva, mint valami maradék kaja, hogy eszébe sem jutott jobban szemügyre venni. Idegen terepen mozgott, vagy ahogy Noah mondaná, kikerült a biztonságos csigaházából. Ez az egész egyébként is a férfi hibája, döntötte el. Ő volt az, aki rádöbbentette, mennyire egyhangú és szürke az élete. Egészen addig boldogan élt, mit sem tudva arról, hogy unalmas alak. Most pedig tehetetlennek érzi magát. Ha az ember élni akar, élelemre és vízre van szüksége, Jordannek azonban számítógépre és mobiltelefonra is szüksége volt a túléléshez. Okos készülékei nélkül teljesen elveszett volt. Jordan utálta azt az érzést, hogy nem ő irányítja a dolgokat. Amikor kijut innen… ha kijut innen… rászán néhány évet, és elvégzi a jogi egyetemet. Ha ismeri a törvényt, a jogait, biztosan nem fogja ilyen sebezhetőnek érezni magát, nem igaz? A rendőrfőnök megjelenése félbeszakította az önsajnálkozó gyakorlatot. – Akkor most hív ügyvédet, vagy sem? – Úgy döntöttem, hogy megvárom a bátyámat. – Szóval ragaszkodik a sztorijához? – horkant fel a nő. – Csak halogatja az elkerülhetetlent. Sebaj, hamarosan meggondolja magát, mert addig sem enni, sem inni nem kap, amíg nem hajlandó együttműködni velem. Nem érdekel, mennyi időbe kerül. Ha kell, halálra éheztetem – fenyegette meg a lányt. – És az törvényes? – kérdezte kedvesen Jordan. Haden le sem tagadhatta, mennyire gonosz és kicsinyes. – Ebben a városban én vagyok az úr – mutatott magára. – Azt teszek, amit akarok. Megértette? És nem vagyok ám olyan kedves, mint amilyennek látszom.

Jordan nem tudott ellenállni, muszáj volt visszavágnia. – Senki nem mondaná magáról, hogy kedvesnek látszik. Sikerült a nő elevenére tapintania. Haden elvörösödött haragjában. – Majd megnézem, akkor is ilyen nagy lesz-e a szája, ha odalököm a Dickey-fivéreknek. Mutatóujját a lányra szegezte, és további fenyegetésekre készült, amikor Carrie félbeszakította. – Maggie! – Mondtam már neked, hogy Haden parancsnoknak hívj! – üvöltött rá a nőre. – Haden parancsnok! – Mi van? – Itt van az FBI.

T

I Z E N E G Y E D I K

F E J E Z E T

– Hol van? – kérdezte Nick. – Ez az én nyomozásom – jelentette ki Haden. – Az FBI-nak semmi keresnivalója itt. Nick és Noah abban a hiszemben léptek be a rendőrőrsre, hogy az igazságszolgáltatás egy hozzáértő képviselőjével lesz dolguk. Tévedtek. Ráadásul egyikük sem volt olyan hangulatban, hogy ostoba hatásköri kérdésekről nyissanak vitát. – Kérdeztek magától valamit – vakkantotta Noah. – Mégpedig azt, hogy hol van Jordan? – Semmi köze hozzá. Ahogy mondtam is, ez az én nyomozásom. Maga meg a barátja hordják el magukat az én őrsömről. Nick már azonosította magát, megmutatta az igazolványát, és elmondta, hogy Jordan a húga. Most a nőn a sor, és tesz róla, hogy válaszoljon a kérdéseire. Ha Haden visszakozott volna, megúszta volna a férfi haragját, de a düh eddigre már a csapdájába ejtette. Tudta, hogy rosszul fogta meg a dolgot, de akkor sem akart meghátrálni. Jobb lesz, ha a két férfi is minél előbb megtanulja, hogy itt ő a főnök. A férfi, aki Nick Buchanan ügynökként azonosította magát, félelmetes és indulatos alaknak nézett ki, de közel sem volt annyira ijesztő, mint a társa. Volt valami a másik ügynök átható tekintetében, ami arra figyelmeztetett, hogy jobb, ha nem áll az útjába. Haden érzékelte, nem kell sok ahhoz, hogy a férfi ugorjon, és nem akart ő a célpont lenni. Egyetlen lehetősége volt, ha támad először. Nick már majdnem elvesztette a türelmét, amikor a fiatal nő, aki a számítógép üres képernyője előtt ült, megszólalt. – A húga itt ül a cellában, a folyosó végén. Nincs semmi baja, csak várjon, míg meglátja. A nő egyik tincsét csavargatva Noah-ra mosolygott, míg közölte velük az újságot. – Bezárta a húgomat egy cellába? – Igen. A parancsnok ferde pillantást vetett az asszisztensére. – Mi a vád ellene? – Ezt az információt egyelőre nem oszthatom meg magával. És amíg nem végeztem a húgával, addig nem láthatja őt, és nem is beszélhet vele.

– Nick, csak nem azt mondta ez a nő, hogy amíg nem végzett a húgoddal? – kérdezte Noah. Hangja megtévesztően lágy volt. Nick le sem vette a tekintetét a rendőrfőnökről, úgy válaszolt. – De, pontosan ezt mondta. Haden szeme résnyire szűkült, állát harciasan előretolta. – Itt nincs joguk intézkedni. – A rendőrfőnök azt hiszi, hogy tengelyt akaszthat a szövetségiekkel – jegyezte meg Noah. Haden dühöngött. A két ügynök sarokba akarja szorítani. Belökte a lengőajtót, és elállta a cella felé vezető utat. Ezek a pimasz disznók azt hiszik, hogy elkábíthatják a dumájukkal, gondolta Haden. Mind a kettő úgy el van telve önmagától, úgy fontoskodik, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt. A hatalmukat akarják fitogtatni, de nem tudják, kivel állnak szemben. Az a tény, hogy nő létére ő lett a texasi Serenity rendőrfőnöke jelzi, hogy ő nem valami puhány alak. Igaz, hogy Serenity jelentéktelen kisváros, de akkor is keményen meg kellett dolgoznia, a szó szoros értelmében, hogy ide juthasson. A két izomagyúnak ugyan sikerült meglepnie egy percre a fegyverével meg a jelvényével, de már visszanyerte az önuralmát. Újra a régi önmaga volt, és senki nem fogja neki előírni, hogy mit tegyen. Dögöljenek meg! Ez itt az ő városa és az ő szabályai. Ő képviseli itt a hatalmat. – Megmondom én, mit tehetnek. Hagyják meg a telefonszámukat az asszisztensemnél, és amikor befejeztem a gyanúsított kihallgatását, felhívom magukat. – Nickhez intézte szavait. – Most pedig hagyják el az épületet, és hagyják, hogy végezzem a dolgomat! A gyanúsított bátyja rámosolygott. Haden egy pillanatra azt hitte, ki fogja nevetni, és ez a lehetőség egyáltalán nem tetszett neki. – Mit kezdjünk ezzel a helyzettel? – kérdezte. Haden harciassága azonnal alább hagyott, amint Noah megindult felé. A nő ellépett az útjából. Ha nem így tett volna, a férfi egyszerűen legázolja és átsétál rajta. Efelől kétséget sem hagyott. Noah a válla fölött Nickre nézett, és elvigyorodott. – Igen, látom, még mindig képes vagy rá – ismerte el barátja. Ez a „rá” a férfi megfélemlítő technikájára vonatkozott. Noah képes volt egyetlen pillantásával bárkit megdermeszteni, legyen az férfi vagy nő. Nick viszont – Noah szerint – még mindig nem vitte tökélyre ezt a művészetet. – Vedd el tőle a kulcsokat! – mondta Noah. – Na, ide figyeljenek! Nem engedem el azt a nőt, amíg nem hajlandó együttműködni – hangoskodott Haden, hangja nyers és goromba volt. A fal túloldalán Jordan türelmesen várta, hogy valaki érte jöjjön és kiengedje. Tudta, hogy Nick és Noah megérkezett, mivel hallotta, amint a rendőrfőnök vitatkozik velük. Amikor meglátta Noah-t, kis híján összeroskadt a megkönnyebbüléstől. Kimondhatatlanul boldog volt, hogy látja. A férfi viszont megdöbbent, amikor megpillantotta a lányt. – Mi történt veled? Szörnyen nézel ki! – Köszönöm! Én is örülök, hogy látlak.

Noah meg sem hallotta a gúnyolódást. Ilyen körülmények között a legtöbb nő zaklatott lenne, de Jordan más, mint a többi. Bármilyen szánalmasan nézett is ki, tartotta magát. Noah akaratlanul is elismeréssel adózott a bátorságának. Nekidőlt a rácsnak, és rámosolygott. – Szeretnél kijönni onnan? – Mégis, mit gondolsz? – kérdezett vissza Jordan. – Tudod, mit? Te elárulod, hogy mi történt a csinos pofikáddal, én pedig kiengedlek. Jordan óvatosan megérintette az arcát, és összerándult. – Valaki behúzott egyet. Nick még mindig odakint van? Nem hallom. – Csodálkoznék is, ha bármit hallanál, amilyen hangosan az a nő rikácsol. – Hogy jutottatok ide ilyen gyorsan? Azt hittem, a területi irodából küldtök ide néhány ügynököt. – Sikerült kibérelnem egy kis gépet, így aztán semmi szükség nem volt arra, hogy a területi irodát zaklassam ügynökökért. – És Nick önként beszállt egy kis gépbe. Hiszen a hatalmas utasszállító gépekre is úgy kell felrugdosni. Elképzelni sem tudom, hogy magától felüljön egy kis gépre. – Egy szóval sem mondtam, hogy magától ült fel, vagy igen? Rengeteg erőfeszítésembe került, mire fellökdöstem. A lány le volt nyűgözve. – És legalább rosszul volt? – kérdezte mosolyogva, mert tetszett neki a gondolat. Mulatságos volt elképzelni bátyját, amint elzöldül. – Persze. Jordan felnevetett. – Annyira örülök, hogy itt vagytok! – ismerte be. – Még szép, hogy örülsz. A férfi önteltsége ma nem zavarta különösebben. Hallotta, hogy a rendőrfőnök emelt hangon vitázik. – Mi folyik odakint? – Semmi különös. A bátyádnak van egy kis megbeszélnivalója a rendőrfőnökkel. – Haden parancsnok igazán kedves nő, nem gondolod? – Már amennyire egy csörgőkígyó kedves lehet – nevetett Noah. – Megpróbálja bemocskolni a szülőállamom nevét, de ne is törődj vele. Nick elboldogul a nővel. Jordan felállt, és igyekezett kisimítani a ráncokat a blúzán. – Gondolod, hogy sikerül megtalálnod a kulcsot, hogy még ma kijuthassak ebből a cellából? – érdeklődött kedvesen. – Rögvest, mihelyt elárulod, ki volt az, aki az arcodba öklözött. Abban a pillanatban a folyosó végén feltűnt Haden. Arcán savanyú kifejezés ült, kezében ott volt a kulcs. Kinyitotta a cella ajtaját, mormogott valamit az orra alatt, de Jordan úgy tett, mint aki nem is hallja. – Azt a… javaslatot kaptam, hogy üljünk le és beszéljük meg a dolgot. Próbáljuk meg együtt kideríteni ezt a… rejtélyt. Nick az ajtóban állt. Jordan arcát félig eltakarta a haja, de amikor hátrasimította a tincseket, a férfi meglátta a sérülést.

– Mi történt veled? – csattant fel. – Micsoda nyomorult… – Nincs semmi baj – vágott közbe gyorsan Jordan, mielőtt bátyja dühbe lovallta volna magát. – Jól vagyok, de tényleg. – Maga felelős ezért? – fordult vad haraggal a rendőrfőnökhöz Nick. – Természetesen nem én vagyok érte a felelős. Ott sem voltam, amikor az állítólagos incidens történt. – Állítólagos? – pördült a nő felé Noah is. – Jordan, ki ütött meg? – akarta tudni Nick. Haden kivágta az ajtót, amikor Nick feltette a kérdést. A nő egy tapodtat sem mozdult Jordan útjából, ezért Noah előrelépett, belekarolt a lányba, és magához húzta. – Jordan, válaszolj! – követelte Nick. – A neve J. D. Dickey. Nem tudom, a J. D. mit jelent. Az öccse, Randy Jessup megye seriffje. Mind a ketten Randy seriff autójában ültek. Most Grady megyében vagyunk – tette még hozzá. – Miért nem tartóztatták le a fickót, aki megtámadott? – Próbáltam panaszt tenni. – Mit értesz azon, hogy próbáltál? – Pontosan azt, amit mondok. Próbáltam, de a rendőrfőnök nem engedte. Nick és Noah szóhoz sem jutottak a döbbenettől. Ilyen fokú hozzá nem értéssel még egyikük sem találkozott. Valamennyien átmentek a külső irodába. Mivel nem volt elég szék, sem hely, ahová hozhattak volna, végül körülállták az asszisztens íróasztalát. Jordan észrevette, hogy Carrie mindent elkövet, hogy magára vonja Noah figyelmét. Igyekezetét nem koronázta siker. Maggie Haden megkerülte a csoportot, és felült az íróasztal sarkára, miközben lába türelmetlenül dobolt a padlón. – Be fogjuk hozni – ígérte Noah. – Pontosan hol tartóztattak le? – kérdezte Nick. – Három- vagy négyutcányira innen. – A húga egyáltalán nem volt letartóztatva – szólt közbe Haden. – Akkor miért zárt be a cellába? Emlékszik, mit mondott nekem? Hogy nem ad enni, sem inni, amíg nem válaszolok a kérdéseire. Azt is mondta, hogy nem érdekli, ha éhen halok. – Nem mondtam semmi ilyet. Carrie egyre csak Noah-t nézte, amíg meg nem hallotta, mit mond Haden. Akkor felkapta a fejét, és egy pillanatra még a hajcsavargatást is abbahagyta. – De igen, én hallottam – szólt közbe. – Csak blöfföltem. – Blöffölt? – nézett rá Noah. – Nick, ezt mi nem úgy hívjuk, hogy hazudott egy szövetségi ügynöknek, és akadályozta az igazságszolgáltatást? – De, pontosan így hívjuk – helyeselt Nick. – Te akarod letartóztatni, vagy rám bízod? – Hé, várjunk csak! – emelkedett meg Haden hangja egy oktávnyit. – A húga nem volt hajlandó együttműködni. Kénytelen voltam bezárni. – Igaz ez, Jordan? – Te mit gondolsz?

– Csak válaszolj a kérdésre! – követelte a férfi türelmetlenül. Nick most inkább úgy viselkedett, mint egy báty, nem pedig úgy, mint egy FBI ügynök, de Jordan annyira hálás és boldog volt, hogy nem is törődött a fölényes viselkedéssel. – Kértem ügyvédet – kezdte –, és arról is tájékoztattam Haden parancsnokot, hogy telefonáltam neked. Erre közölte, hogy nem vagyok gyanúsított, ennek ellenére ki fog hallgatni, és a beszélgetésünket magnóra veszi. Amikor nem voltam hajlandó ügyvéd jelenléte nélkül válaszolni a vádaskodó kérdéseire, meggondolta magát, és úgy döntött, hogy mégis gyanúsított vagyok. A savanyú képet vágó nőhöz fordult. – Nem emlékszem pontosan, ez az előtt vagy az után történt, hogy megfenyegetett, odalök a Dickeyfivéreknek? Valamennyien a rendőrfőnök felé fordultak, a magyarázatára várva. Haden mély lélegzetet vett. – Nem fenyegettem ilyesmivel. – De igen – szólt közbe újra Carrie. – Azt mondta, hogy… A parancsnok fenyegető pillantására azonban elhallgatott. – Fogd be a szád, Carrie, és foglalkozz a számítógéppel! Nem vakáción vagy, hanem külső munkán. A nő elvörösödött. Lehajtotta a fejét, és a billentyűzetre meredt. Jordan látta, mennyire bántja, hogy a két férfi is hallotta a parancsnok megjegyzését. – Nem tudok a számítógéppel dolgozni. Ez a vacak tönkrement. Jordan megsajnálta. Azon töprengett, mi lehet a rosszabb: egy pokolfajzat főnöknek dolgozni, vagy visszamenni a börtönbe, és letölteni a büntetést. – Fogalmam sincs, mit csináljak. – Carrie hangja szánalmasan csengett. Bármennyire is ellenére volt, hogy segítsen a rendőrfőnöknek, Jordan azt nem tudta megállni, hogy ne segítsen Carrie-nek. Halk sóhajjal áthajolt az asztalon, lenyomott két billentyűt, várt egy másodpercet, majd újra megnyomott pár billentyűt, mire a képernyő kivilágosodott. Carrie úgy nézett ki, mint aki csodát látott. Tágra nyílt szemmel bámult Jordanre. – Ezt meg hogy csinálta? – kérdezte áhítattal. Míg Jordan a nőnek magyarázott, Noah a hatáskörről vitatkozott a rendőrfőnökkel. Haden szemmel láthatóan imádta ezt a szót, és nyakra-főre használta a válaszaiban, akár odaillet, akár nem. – Megadta a halottkém a halál körülbelüli időpontját? – kérdezte Noah. – Ez az én hatásköröm, ezért az én ügyem. Semmi szükség arra, hogy maga beleüsse az orrát. – Miért nem hozta be J. D. Dickey-t és a fivérét? – Mi dolga magának a seriffel? – Mit keresett Jessup seriffje Gradyben? – Ez az én hatáskörömbe tartozik – fortyant fel a nő. – Mikor fogja letartóztatni J. D. Dickey-t? – faggatózott tovább Noah. Megszólalt Haden mobiltelefonja, mire a nő elfordult Noah-tól, és kilépett az asztal mögül. Kezével eltakarta a száját, úgy szólt bele a készülékbe. – Tudom, ki az – morogta az orra alatt. – Idefigyelj. Ezek azt akarják, hogy letartóztassalak. Hogy-hogy miért? – csattant fel pár másodperc múlva. – Mert behúztál a nőnek. Mégis mit gondoltál, miért?

– Tudja vajon, hogy minden szavát halljuk? – fordult Nickhez Noah. – Nyilvánvaló, hogy nem. – Mondtam már, hogy meg van kötve a kezem – emelte meg a hangját Hadán. – Minden tőlem telhetőt megteszek. Megszakította a hívást, és a telefont az asztalra dobta. Nick megvárta, amíg Haden megfordul, és csak azután tette fel a nyilvánvaló kérdést. – J. D. Dickey-vel beszélt? – Nem. – Ha maga nem tartóztatja le, majd megtesszük mi. – Ez az én hatásköröm. Noah újra megkérdezte, hogy a halottkém megadta-e MacKenna professzor halálának időpontját. – Erre a kérdésre már válaszoltam. Ez az én hatásköröm, az én ügyem. – Karját keresztbe fonta, és lábával türelmetlenül dobolni kezdett. – Azt akarom, hogy hordják el… – Nem megyünk el innen – szólt közbe Noah. – Mi volt a halál oka? – kérdezte Nick. – Az én hatásköröm – ismételte Haden, elhúzva a szót. És így folytatódott még egy ideig. Bármit is kérdeztek, Haden csak ezt az egy szót ismételgette. Jordan tisztára teniszmeccsen érezte magát, tekintete ide-oda járt bátyja és a rendőrfőnök között. Carrie megfogta a karját, hogy magára vonja a figyelmét. – Hogyan tudom rávenni a nyomtatót, hogy nyomtasson is? Jordan közelebb hajolt. – A nyomtató nincs a számítógéphez csatlakoztatva – közölte, és visszafordult a vitázókhoz, de Carrie újra elvonta a figyelmét. – Nem tudná megjavítani? – nézett rá esdeklőn. – Nem bánom. – Megtaláltam a számítógép használati utasítását – suttogta a nő, közben állandóan Hadent figyelte, nem hallja-e, amit mond. – De nem olvastam el. Azt mondtam neki, hogy megtettem, de… Tudja, hogy van ez. Volt más dolgom is. Azt hiszem, mégis el kellene olvasnom, nem? – Szerintem sem ártana. Jordan a géphez lépett, és nekilátott, hogy helyére dugja a megfelelő kábelt. Carrie közben tovább suttogott. – A bátyja igazán jóképű férfi, de jegygyűrű van az ujján. Ugye, az jegygyűrű? Jordan elmosolyodott. – Igen. – És él a felesége? Úgy értem, hogy vannak olyan férfiak, akik az asszony halála után is hordják a jegygyűrűt. – Igen, él a felesége, és igen, boldog házasok. Ami azt illeti, most várják a második gyereküket. Carrie még halkabbra fogta a hangját. – Jaffee is elég jóképű. Úgy értem, hogy kopaszodik meg minden, de az csak még vonzóbbá teszi. Tegnap a pihenőidőmben elsétáltam az étterem mellett, és kint volt a barátaival. Magával beszélgettek. Az a gazdag farmer… tudja, kiről beszélek… Whitakernek hívják… na, ő aztán tényleg jó falat… Igaz, elég vékonypénzű, de

én mondom, olyan izmai vannak… imádom az izmos pasikat! Fogadni mernék, hogy konditerembe jár. Mit gondol? Jordan nem válaszolt, de Carrie-t ez nem zavarta. – Az ott viszont – intett fejével Noah felé – a legszexisebb férfi, akivel valaha is találkoztam. Akad egyáltalán olyan férfi, akit Carrie nem talál vonzónak, töprengett Jordan. Vajon mennyi ideig volt börtönben? Remélte, hogy ezzel véget is ért a beszélgetés, de Carrie nem hagyta annyiban. – Úgy értem… magának nem ez a véleménye? – De igen, tényleg szexis – felelte Jordan. – Szerintem is. Jordan a férfire nézett, és rádöbbent, hogy az éppen őt figyeli. Vajon hallotta, miről beszélgettek? Jordan nagyon remélte, hogy nem. Haden újabb telefonhívást kapott, és Jordan megragadta az alkalmat, hogy kifaggassa bátyját. – Nick, most mi van? – Az ügyvédedre várunk. – Ki az? – Nem ismerem, de nagyon ajánlották. – Dr. Morganstern beszélt vele – mondta Noah a lánynak. Jordan döbbenten kapta a kezét a torkához. – Te elmesélted dr. Morgansternnek, mi történt? Mit mondtál neki? Dr. Morganstern nagyszerű ember volt, akinek a véleményére Jordan sokat adott. Nem akarta, hogy a férfi kevesebbre tartsa ezek után, vagy azt higgye, hogy valamilyen módon felelős a galibáért, amibe került. – Most mit izgatod magad? – csodálkozott Noah. – Nem lett volna szabad a doktort ezzel zaklatnod. Amúgy is van dolga elég. Nick megcsóválta a fejét. – Ne felejtsd el, hogy neki dolgozunk! Nem jöhetünk csak úgy el anélkül, hogy ne szólnánk neki. El kellett neki mondani, hogy hová megyünk és miért. – Miért zavar, hogy tudja? – kérdezte Noah. – Már mondtam. Van elég dolga e nélkül is. – Jordan odasétált Noah-hoz, és felült az asztal sarkára. – Nem zavar, csak nem akartam a magam bajával terhelni. Ennyi. – Igenis zavar – bökte oldalba Noah, majd a füléhez hajolt. – Nem te ölted meg azt a fickót, ugye? – kérdezte súgva. – Persze, hogy nem én – súgta vissza Jordan. – Akkor nincs miért aggódnod. – Ezt Hadennek mondd! – Ő már nem a te gondod. Mielőtt Jordan megkérhette volna, hogy magyarázza el, megszólalt Nincs telefonja. Bátyja ránézett a számra. – Chaddick az – tájékoztatta Noah-t. Füléhez emelte a telefont, és beleszólt. – Mit találtál nekem? – Ki az a Chaddick? – ütögette meg Noah karját Jordan. – Egy FBI-ügynök, aki elintéz pár hívást, és ellenőriz egy-két dolgot nekünk. Ha szükség lesz rá, ő is idejön.

– Köszönöm! – mondta közben Nick a telefonba. – Jó. Ott találkozunk. Felhívlak, amikor elindulok Serenityből. Te elrendezed? Az nagyszerű. Még egyszer köszönöm! Jordan és Noah várakozóan nézett rá, amikor befejezte. – Megfojtották – közölte a férfi minden bevezetés nélkül. – Ezek szerint személyes indíttatású volt – jegyezte meg Noah. – Hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság – bólintott Nick. – Kötelet használtak. Chaddick azt mondta, találtak néhány elemi szálat a bőrébe ágyazódva. – Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy megfojtsanak valakit. Kétlem, hogy Jordannek lenne ennyi ereje. Még ha hátulról is lepi meg… – Én senkit nem fojtottam meg! – Nem nézted meg a nyakát? – kérdezte Nick. – Nem láttál sérüléseket vagy elszíneződést? – Nem. – Viselted a kontaktlencséd? Láttál… – Igen, viseltem a kontaktlencsém, és jól láttam. – Akkor hogyan lehetséges, hogy nem láttad… – Figyelj! – szakította félbe bátyját ingerülten Jordan. – Azzal voltam elfoglalva, hogy úgy be van csomagolva, mint valami szendvics. Istenem, soha nem leszek képes ránézni ezekre a nyamvadt nejlonzsákokra anélkül, hogy ne a hullát látnám magam előtt! – Jordan, szedd össze magad! – szólt rá Nick. – Most nincs idő érzelmeskedésre. Tudom, hogy zaklatott vagy… – Zaklatott? – lökte el magát az asztaltól a lány, és közelebb lépett fivéréhez. – Amit most érzek, az jóval több a zaklatottságnál. – Nyugodj meg – tette a karjára a kezét Nick. – Csak szeretnék minél több információt összeszedni, mielőtt az ügyvéd ideér. Bárcsak a híres megfigyelőképességed… A lány még egy lépést tett felé. – Tudod, én mit szeretnék? Azt, hogy bárcsak Theót hívtam volna inkább. Noah elkapta a karját, és visszahúzta. – De nem Theót hívtad, hanem Nicket. Végy egy mély lélegzetet, rendben? Kényszerítette, hogy visszaüljön az asztalra. – Mit csináljunk vele? – kérdezte aztán, fejével a rendőrfőnök felé intve. A nő még mindig telefonált, beszélgetés közben fel-alá járkált az apró irodában. – Szerintem le kellene csukni, aztán eldobni a cella kulcsát. – Jordan! – suttogta Carrie. – Igen? – Nem szabad megharagudnia a bátyjára. Bárcsak nekem lenne egy fivérem, aki segített volna, amikor bajba kerültem! Van ugyan egy bátyám – tette hozzá őszintén. – Ő vezette a kocsit, amivel menekültek, de a zsaruk elkapták őt is, meg a társait is. Jordan nem tudta, mit válaszoljon erre, ezért csak bólintott. – Mivel segített nekem a számítógéppel, én is szeretnék segíteni. Tudta, hogy Maggie… azaz Haden parancsnok… együtt élt Randy seriffel? Mindenki azt hitte, hogy össze fognak házasodni. Maggie is, de aztán a seriff mégis valaki mást vett el. És tudja, mit hallottam még? Randy seriffnek az új felesége révén jó

összeköttetései vannak a város vezetőségével, és ő intézte el a rendőrfőnöki állást Maggie-nek, hogy ide kelljen költöznie Serenitybe. Azt is beszélik, hogy így is, úgy is kirúgták volna a régi helyéről. – A szája elé tette a kezét, mintha valami titkot osztana meg, és alig hallhatóan folytatta. – Akkoriban sem viselkedett különbül, mint most, és rengeteg szívességet tett a Dickey-fivéreknek. – Jordanre kacsintott. – Egy csomó balhét elnézett nekik. Legalábbis úgy hallottam. – És a helyettese? Ő milyen ember? – Ó, még csak nem is hasonlít Hadenre. Neki kellett volna megkapnia a rendőrfőnöki állást. Sokkal több tapasztalata van, és régebben is dolgozik itt. Azt hallottam, hogy állást keres, és itt akarja hagyni a várost. – Nem csodálkozom rajta – jegyezte meg Jordan. – Szörnyű lehet egy ilyen főnöknek dolgozni. – Meg tudom keresni magának, ha akarja. – Tényleg meg tudná találni? – Persze. Davis seriffhelyettes kemény ember, de talpig becsületes, és amennyire én tudom, nem csalta meg a feleségét sem. Velem is mindig rendesen bánik. – Szeretnéd, ha Carrie előkerítené nekünk a seriffhelyettest? – fordult Jordan Noah-hoz. – Az nagyszerű lenne – mosolygott rá Noah a nőre. Carrie nem moccant, csak ült és kábultan bámult a férfira. Jordan megveregette a vállát. – Noah azt mondta, hogy az nagyszerű lenne. – Mi? – Nagyszerű lenne, ha megkeresné nekünk Davis seriffhelyettest. – Ja… persze. – Tekintetét egy pillanatra sem vette le Noah-ról, úgy nyúlt a kagyló után, és a füléhez emelte. A zsinór azonban rövidnek bizonyult, és a készülék az asztalról felrepülve letarolta a kólásdobozt, valamint egy nagy halom aktát, amely hatalmas csattanással landolt a padlón. – A francba! – kiáltott fel Carrie. Felpattant, megkerülte az asztalt, és kezdte felszedegetni a papírokat. – Olyan ügyetlen vagyok! – Egyáltalán nem ügyetlen – hajolt le hozzá Noah, hogy segítsen. – Mindenkivel történhet baleset. – Különösen velem – mondta elkeseredetten a nő. Kivett néhány papír zsebkendőt a dobozból, és felitatta a kiömlött italt. – Olyan zavarban vagyok. Biztos úgy nézek ki, mint a főtt rák. Érzem, hogy lángol az arcom. Noah összerendezte a felszedegetett papírokat, és odanyújtotta a nőnek. – Szerintem, nagyon szép arca van. Amikor megfogta a karját, hogy talpra segítse, Carrie arcszíne bíborvörösre változott. – Köszönöm! – Gondolja, hogy elő tudná keresni nekem a városi tanács tagjainak a névsorát? – kérdezte Nick a szoba másik végéből. Carrie figyelme felé fordult. – Persze, benne vannak a névjegyzékemben. Csak hárman vannak. – Idehívjuk őket – mondta Nick Noah-nak. – Hivatalosan kell leváltani ezt a nőt. – Le akarják váltani Haden parancsnokot? – nyílt tágra Carrie szeme. Haden éppen akkor fejezte be a beszélgetést. Önelégült arckifejezéssel fordult feléjük, de akkor meghallotta Carrie kérdését.

– Senki sem vált le engem – jelentette ki, és kilépett az irodájából. Komor elégtétellel nézett Jordanre. – Tudtam, hogy igazam van magával kapcsolatban. Épp az imént beszéltem Lloyddal. Ugye, emlékszik rá? – kérdezte. Hogyan is felejthetné el? – Természetesen, ő javította a kocsimat. – Azt mondta nekem, hogy maga megfenyegette. – Hogy mit mondott? – döbbent meg Jordan. – Hallotta. Azt, hogy maga megfenyegette. – Ez nem igaz. – Márpedig ő ezt állítja. Szerinte, maga azt mondta neki, hogy meg fogja verni. Ohó! Jordan már emlékezett a párbeszédre. – Lehetséges, hogy… – Egy szót se többet! – szólt bele Noah. – Jordan, azt akarom, hogy ne mondj semmit! – Hadenhez fordult. – Hozzassa ide Lloydot! Most! – Maga engem nem utasítgathat! – Haden Jordan felé indult, keze a pisztolyán pihent. Amikor Noah útját állta, a nő felemelte a karját, és belekönyökölt a mellkasába. – Ebből elég volt. – Noah megragadta a nő karját, a cellába vezető ajtó felé fordította. – Haden parancsnok, jogában áll hallgatni… A nő szeme résnyire szűkült. – Ne jöjjön itt nekem a jogaimmal. – Kénytelen vagyok, ugyanis le van tartóztatva. Haden megpróbálta kirántani magát a szorításból. Felkapta asztaláról a bilincset. – Ez felháborító! – sziszegte. – Ehhez nincs joga. – Meglendítette a bilincset, és eltalálta Noah vállát. A férfi kicsavarta a bilincset a kezéből, kivette a pisztoly a tokjából, és a cella felé lökdöste. – A nyomozás akadályozása, egy szövetségi ügynök bántalmazása… azt hiszem, ennyi megteszi. – Vannak ismerőseim! – visította a nő, amikor Noah belökte a cellába. – Nem kétlem. – Befolyásos emberek. – Jó magának. – Noah becsapta az ajtót. – Itt marad, amíg el nem intézzük, hogy átszállítsák egy szövetségi börtönbe a további eljárás megkezdéséig. – Csak blöfföl. – Szüksége lesz ügyvédre. A maga helyében valaki nagyon jót keresnék. Haden végre rádöbbent, hogy az ügynök nem tréfál. – Hé, várjon csak! Várjon egy kicsit! Rendben, jól van. Hajlandó vagyok együttműködni. Carrie tágra nyílt szemmel bámulta az eseményeket. Legszívesebben hangosan felujjongott volna, de tudta, hogy abból komoly baja származhat. A felügyelőtisztje megmondta neki, hogy azért került ebbe a helyzetbe, mert képtelen uralkodni magán, és ha változtatni akar az életén, meg kell tanulnia, hogy előbb gondolkodjon, és csak azután cselekedjen. Különben is, a rendőrfőnök előbb-utóbb kikerül a börtönből, nem igaz?

– Semmit nem utálok jobban, mint egy tisztességtelen zsarut – szólt oda Noah Nicknek, ahogy elment mellette. Az ablakhoz lépett, és kinézett. Egy legújabb típusú szedán kanyarodott a járdához. A férfi, aki kiszállt belőle, egyik kezében aktatáskát tartott, a másikkal a mobiltelefont szorította a füléhez. Noah Jordanhez fordult. – Megjött az ügyvéded. T

I Z E N K E T T E D I K

F E J E Z E T

Louis Maxwell Garcia maga volt a kifinomultság és előkelőség megtestesítője. Magabiztosság és valami bűverő áradt belőle. Mosolya kedves, mégis komoly volt, modora csiszolt és udvarias. Méretre szabott méregdrága öltönyén és ropogósra vasalt ingén egyetlen ráncocskát sem lehetett felfedezni. A kölcsönös bemutatkozás után ragaszkodott ahhoz, hogy tegeződjenek. – Dr. Morganstern rendkívül elismerően beszélt rólad – jegyezte meg Nick. – Nem igaz, Noah? Noah egy szót sem szólt, csak közelebb lépett Jordanhez, és kifejezéstelen arccal keresztbe fonta két karját a mellén. Nem könnyen szavazott bizalmat bárkinek is, aki nem bizonyította, hogy arra érdemes. Márpedig hiába ajánlották melegen, Max még nem tett tanúságot rátermettségéről. – Köszönjük, hogy elvállaltad az ügyet, és ilyen gyorsan jöttél – mondta Nick. Max Jordant nézte. – Dr. Morgansternnek sosem tudok nemet mondani. – Miért nem? – szólalt meg Noah is. – Rengeteg szívességet tett nekem az évek során – felelte a férfi, majd visszafordult Jordanhez. – Le tudunk ülni valahol kettesben megbeszélni a dolgot? Jordan először a rendőrfőnök irodájára gondolt, de gyorsan meggondolta magát. Az apró szobában csukott ajtó mellett biztos rosszul lett volna a bezártságtól. – Errefelé nincs olyan hely, ahol kettesben lehetnénk – mondta. – Szerintem a legjobb lesz, ha kiülünk a padra, ha nem bánod a meleget. Max kedvesen rámosolygott. – Nekem nem gond, hozzá vagyok szokva a hőséghez. Hol van a rendőrfőnök? – nézett körül. – Először vele kell beszélnem, hogy megtudjam, mik a vádak. Jó lenne, ha a fickó hajlandó lenne együttműködni, és átadni a rendelkezésre álló információkat. – Nos, ez valószínűleg nem fog megtörténni – jegyezte meg Noah. – Haden parancsnok nő, és Noah-nak igaza van – tájékoztatta az ügyvédet Nick. – Nem fog együttműködni velünk. – Miért nem? – Mert be van zárva a folyosó végén lévő cellába. – Miért? – akarta tudni Max. – Mert letartóztattam – közölte vele Noah. Jordan arra gondolt, hogy Max egyáltalán nem néz ki meglepettnek, de aztán eszébe jutott, hogy ügyvédként biztosan remekül ért az érzelmei elrejtéséhez. – Értem – bólintott a férfi. – És miért tartóztattad le? Nick elmagyarázta neki. Amikor végzett, Max az állát dörzsölgetve kérdezte: – Van még valami meglepetésetek számomra, amiről tudnom kellene?

– Dr. Morganstern elmondta, hogy miért van szükségem ügyvédre? – kérdezte Jordan. – Igen, elmesélte, hogy találtál az autódban egy apró csomagot. Carrie integetett feléjük, hogy magára vonja Jordan figyelmét. – Sikerült elérnem Davis seriffhelyettest. Ki akar beszélni vele? – Én – mondta Noah, és az asztalhoz lépett. Elvette Carrie-től a kagylót. Max a cellához vezető folyosó felé nézett. – Megpróbálok beszélni ezzel a Hadennel. – Miért? – kérdezte tőle Nick. – Meg akarom tudni, milyen kártyákat tart a kezében. – Csak az idődet vesztegeted. Noah beszélgetése a seriffhelyettessel egy percig sem tartott. Miután azonosította magát, Noah közölte Davisszel, hogy a főnöke le van tartóztatva, és utasította, hogy a lehető leggyorsabban jelenjen meg az őrsön. Max tárgyalás Hadennel jóval több időt vett igénybe, bár nem a legjobban indult. Jordan döbbenten hallotta a rendőrfőnök rendkívül durva szavait, pár percen belül azonban Haden abbahagyta a kiabálást. Jordan feltételezte, hogy Maxnek sikerült elbűvölnie a nőt. – Mit gondoltok? – kérdezte Nick. – Elég nagy csend van odabent. – Talán Maxnek sikerült meggyőznie a nőt, hogy viselkedjen okosan – vélte Jordan. – Nem számít – vakkantotta Noah. – Akkor csak az idejét vesztegeti. – Ugye nem fogja kiengedni az a férfi? – kérdezte aggodalmasan Carrie Jordantől. Max visszatért a külső irodába. – A rendőrfőnök úgy véli, nincs szüksége egy ügyvéd tanácsaira, de abban igazat ad nekem, hogy bölcs dolog lenne együttműködni az FBI-jal. Abba is beleegyezett, hogy Jordannel leüljünk odakint, és amikor befejeztük a megbeszélésünket, leüljünk vele tárgyalni. – Arról szó sem lehet – rázta meg a fejét Noah. Max tudomást sem vett Noah megjegyzéséről. Nickhez fordult. – Te mit gondolsz arról, hogy elengedjük a nőt? Nick barátjára nézett, mielőtt válaszolt volna. Jordan látta, hogy bátyját mulattatja a kérdés. Csak nem azt várta Max, hogy felülbírálja Noah-t? – Ahogy a társam is mondta, erről szó sem lehet, és ez tényleg azt jelenti, hogy szó sem lehet róla. – Mielőtt Max vitatkozni kezdhetett volna, gyorsan folytatta. – A seriffhelyettes úton van ide. Max egyenesen Noah-hoz intézte a szavait. – Dr. Morganstern figyelmeztetett, hogy alaposan megnehezítitek majd a dolgomat. Noah vállat vont. – Nem áll szándékunkban senki dolgát megnehezíteni, de amikor eljön a cselekvés ideje, mi megtesszük, amit kell. Elvégezzük a munkánk. Max Jordan vállára tette a kezét. – Akkor kimegyünk egy kicsit? Nick kinyitotta nekik az ajtót. – Jordan, mivel megérkezett az ügyvéded, én elmennék Bourbonba, hogy megnézzem a testet. – Noah-hoz fordult. – Odafigyelsz itt a dolgokra, ugye?

– Még szép. Max felkapta az aktatáskáját, és kisétált az utcára Nickkel és Jordannel együtt. Noah követte őket, de előbb becsukta maga mögött az ajtót. A fullasztó levegő valósággal mellbe vágta Jordant. Alig kapott levegőt. Úgy érezte, ehhez soha nem lehet hozzászokni. Miután Nick elment, Max leült a padra Jordan mellé. Kinyitotta a táskáját, kivett belőle egy jegyzettömböt és a tollát. Amikor lecsukta a táska tetejét, Noah megkezdte a vallatást. – Melyik egyetemre jártál? – A stanfordira. Amikor végeztem, beléptem egy nyugati parti céghez, és egészen négy évvel ezelőttig ott dolgoztam. – Miért hagytad ott? – Változást akartam. – Miért? Max elmosolyodott. – Elegem lett a Szilícium-völgyi fiúkból, akik megkopasztották saját pont-com vállalataikat. Úgy döntöttem, hazajövök és újrakezdem az egészet. Max a pattogós kérdésekre ugyanolyan gyors válaszokat adott. – Hálásan köszönöm a segítségedet! – szakította félbe Jordan Noah faggatózását. – Megteszem, ami tőlem telik – mosolygott rá kedvesen a férfi, majd Noah-ra nézett. – Négyszemközt kell beszélnem az ügyfelemmel. Miután Noah alaposan végiggondolta a helyzetet, megfordult, és visszament az épületbe. – Jordan, ha valamire szükséged van, csak hívj – szólt még vissza. – Rendben – egyezett bele a lány. Noah-tól eltérően, az ügyvéd nem rohanta le a kérdéseivel. Csak megkérte, hogy idézze fel az eseményeket, kezdve az esküvőtől és első találkozásától a professzorral. Max figyelmesen hallgatta, és szorgosan jegyzetelt, amint Jordan elsorolta az aznap délelőtt eseményeit. Amikor J. D. Dickey támadásához ért, a férfi felhúzta a szemöldökét. – Mondtam Haden rendőrfőnöknek, hogy szeretném beperelni, de nem engedte. – Megindokolta, hogy miért nem tartóztatta le a férfit? Jordan megrázta a fejét, majd elmesélte, amit a Haden és a Dickey-fivérek között levő kapcsolatról hallott Carrie-től. – Feltétlenül beszélek Davis seriffhelyettessel, amint ideér – mondta Max. – Biztosíthatlak, hogy J. D. Dickey ellen vádat fognak emelni. Valószínűleg tovább kell Serenityben maradnod, mint tervezted… – Nem is tudom… – habozott Jordan. – Úgy érzem, hagynom kellene az egészet, és mielőbb itt hagyni a várost és ezt az egész rémálmot. – Megértelek – nézett rá a férfi együtt érzően, és megfogta a lány kezét. –Csak bízd rám, és majd meglátod, Mr. Dickey megfizet azért, amit veled tett. Noah az ablaknál állva figyelte a beszélgetést Jordan és Max között. Jordan végig maga elé meredt beszéd közben, és Noah biztosra vette, hogy a nap eseményeit idézi fel a lehető legrészletesebben. Max Garcia szorgosan jegyzetelt, közben időről időre törődő pillantásokat vetett a lányra.

– Ügyvédek! – morogta Noah enyhe undorral. Hirtelen egy autó állt le a járda mellett. Egy kék famert és kockás inget viselő férfi szállt ki belőle, aki odalépett Jordanhez és Maxhoz, és mindkettőjükkel kezet rázott. – Megérkezett Joe – kukkantott ki Carrie az ablakon. Joe Davis fiatal volt, de homlokára máris mély ráncokat rajzolt az élet. Azonnal észrevette Noah pisztolyát. – Maga az az ügynök, akivel telefonon beszéltem? – kérdezte. – Clayborne, igaz? – Igen – fogott vele kezet Noah. – Remélem, maga nem olyan, mint a főnöke, mert akkor nagy gondban leszünk. – Nem, uram, véletlenül sem hasonlítok rá – biztosította a férfi. – Jó nagy kavarodás volt. Egy barátomat látogattam meg a farmján a városon kívül, és a feleségem nem tudott elérni, amíg vissza nem értem. Három telefonhívást is kaptam a három városi tanácstagtól. Az elnök hamarosan itt lesz. – Miért jön ide? – érdeklődött Max. – Személyesen akarja kirúgni Hadent. Eddig csak az ürügyet keresték, hogy megszabaduljanak tőle, és most ezzel a téves letartóztatással és elmaradt vádemeléssel meg is kapták. Elég sok panasz volt Hadenre az elmúlt év során, az utóbbi pár hónapban pedig a panaszok száma jócskán megszaporodott. – Akkor mostantól fogva maga van felelős beosztásban – jelentette ki Noah. A férfi bólintott. – Közöltem a tanács tagjaival, hogy addig átveszem az ügyek intézését, amíg nem találnak megfelelő embert a posztra. Davis Maxre irányította figyelmét. – Készen áll az ügyfele arra, hogy beszéljen velem? Jordan bólintott. És az egész procedúra elölről kezdődött.

T

I Z E N H A R M A D I K

F E J E Z E T

J. D. őrjöngött. Tudta, most jobb lesz, ha elvonul a világtól, amíg lehiggad, mielőtt valami olyat tesz, amit később megbánna. Serenity külterületén, egy poros, eldugott földúton zötykölődött. Elfehéredett ujjakkal szorította a kormányt, a kocsi ki-kifarolt a kanyarokban. Közel járt hozzá, hogy elveszítse uralmát a jármű fölött. A kipörgő kerekek magasra felverték a port, és alig látta, merre tart, olyan vastagon borította a kosz a szélvédőt. Kis híján belehajtott a patakba, de jobbra kapta a kormányt, és a két kerék visszatért az útra. Akkor beletaposott a fékbe, kiugrott a kocsiból, és teljes erejéből rugdosni kezdte az ajtót, miközben vadul káromkodott saját ostobasága miatt. Annyira rettegett, hogy alig tudott gondolkodni. Tisztában volt vele, hogy elszúrta, de utólag már semmit sem tehetett. Már késő volt. Randy pokoli mérges volt rá, de azért megígérte, hogy megpróbálja elsimítani a dolgokat. Kárenyhítés, ez a cél jelen pillanatban. Tudta, mit mondana Cal, ha itt lenne, és látná, milyen szörnyű helyzetbe került. Egykori cellatársa arra bíztatná, hogy vállalja a felelősséget a kudarcáért, majd próbáljon rájönni, mit rontott el. Tanuljon a saját hibáiból. Amikor az ember kudarcot vall egy feladattal, létfontosságú, hogy megtalálja, hol hibázott, mielőtt

másik munkába kezdene. Ezt még egy bolond is tudja. Igen, Cal biztosan ezt mondaná, elvégre ő annyira okos ember volt. Mi az, amit ebből J. D. leszűrhet? Például azt, hogy túl mohó lett. Kényelmes élete volt, felfelé ívelő karrierje egészen addig, míg a professzor tele nem tömte a fejét mindenféle nagyravágyó gondolatokkal. Nem akarta, hogy a kellemes élet véget érjen, és semmiképpen nem akart visszakerülni a börtönbe. Még az is lehet, hogy ez alkalommal előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölést varrnak a nyakába. Elpártolt tőle a szerencse ebben az ügyben. Kétszer is visszament Jordan Buchanan motelszobájához, de egyszer sem tudott bejutni. Először Amelia Ann volt odabent és porszívózott, a második alkalommal éppen akkor szerelték a folyosói világítást az ajtaja előtt. J. D. abbahagyta az új autó rugdosását, és nekidőlt a lökhárítónak. Arcáról letörölte a verejtéket és a koszt. Megpróbált összpontosítani. Az a szuka mindent tönkretett. Nem, ez nem igaz. Megnehezítette ugyan az életét, de még nincs minden veszve. Még elrendezheti a dolgot. A csajt is elintézi, határozta el. Úgy van, majd őt is elrendezi. Kezdjük a lényeggel! Előbb be kell fejeznie a munkát, és ez azt jelenti, hogy addig itt kell tartani Jordan Buchanant, amíg ki nem deríti, hogy mit tud. Vajon menyi az esélye annak, hogy tisztában van azzal, miért is hallgattatták el a professzort? Gyakorlatilag nulla, vélte. De biztosra kell mennie!

T

I Z E N N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Véget értek végre a megpróbáltatásai, és aznap este fél nyolcra Jordant minden vádpont alól tisztázták. Amint az új rendőrfőnök megadta a halál időpontját, és ellenőrizte Jordan alibijét, azonnal elengedte. Jordan elszámolt neki az előző este minden egyes percével, közben rájött, hogy milyen szerencsés is, amiért egyetlen percre sem maradt egyedül, csak amikor lefeküdt, de akkor már MacKenna professzor rég halott volt. A városi tanács elnöke ragaszkodott hozzá, hogy Maggie Hadent azonnal mentsék fel az állásából, bár még rács mögött ült. Azt sem engedte, hogy Davis kiengedje a nőt, míg ő ott tartózkodik az őrsön. Maggie nem túl jól fogadta a hírt, hogy uralma véget ért Serenityben. – Tudnia kellett, hogy ez a nap hamarosan elérkezik – mondta neki Davis. Haden válaszul – ahogy az várható is volt – cifrán káromkodott, és mialatt összeszedte holmiját, egyfolytában nemi diszkriminációt emlegetett. – Az emberek azért panaszkodtak a városi tanácsnak, mert nő vagyok. Maga meg nem tudta elviselni, Davis, hogy én kaptam az állást, és állandóan baszogatta a tanácsot, hogy rúgjanak ki. – Nem hajlandó elismerni a saját felelősségét a történtekért, ugye? – Szerzek egy ügyvédet és beperelem az egész bagázst. Egy árva fillérjük sem marad, mire végzek magukkal. – Figyeljen, jobb lenne, ha abbahagyná a fenyegetőzést. Így is elég sok energiámba került, míg rábeszéltem Clayborne ügynököt, hogy ne jelentse fel magát tettlegességért. – Az csak egy mondvacsinált vád volt. Ránézett az asztal közepén álló kartondobozra, amelybe belepakolta a holmiját, majd felkapta és a falhoz vágta. – Nincs szükségem erre a sok szemétre.

– El kell hagynia az őrsöt – próbálta Davis megfogni a nő karját, de az kirántotta magát a kezéből. – Ne higgye, hogy sokáig terpeszkedhet a székemben! A maga rendőrfőnöksége tiszavirág életű lesz Serenityben. Az ügyvédem rákényszeríti a tanács tagjait, hogy visszakapjam az állásomat. Mire kettőt pislanthat, már újra én viselem a jelvényt és a fegyvert. Magát pedig hivatalosan is lapátra teszik. Az első intézkedésem az lesz, hogy megszabaduljak magától. Jordan a járda végéig kísérte Maxet, hogy elbúcsúzzon tőle, de ott is tisztán hallotta Haden hangját. Max átnyújtott neki egy névjegykártyát, amelyen az összes telefonszáma szerepelt, beleértve a mobilja titkos számát is. Biztosította, hogy a nap bármely szakában felhívhatja, ha valami gondja adódik. – Azt javaslom, hogy minél előbb hagyd itt a várost – tanácsolta. – Bárki is tette a holttestet a kocsidba, Jordan, jó oka volt rá. Én a helyedben nem maradnék itt, hogy az okot kutassam. Hagyd a nyomozást a rendőrségre! Ha Davis rendőrfőnöknek segítségre lenne szüksége, tudja, hogy bármikor fordulhat Noah-hoz vagy a bátyádhoz. – Elhallgatott, majd hirtelen témát váltott. – Mennem kell, de szerettelek volna megkérni… – Igen? – nógatta a lány, habozását látván. – A jövő hónapban Bostonba megyek egy konferenciára, és ha ráérnél, szívesen elvinnélek vacsorázni. Noah már megköszönte az ügyvéd segítségét, és az ajtónál állva várta Jordant, hogy elköszönjön tőle. Látta, hogy a lány Maxre mosolyog, de volt még valami az arckifejezésében, ami megragadta. Mintha meglepetést látott volna rajta. Ez felkeltette a kíváncsiságát, és már indult, hogy kiderítse, mit mondott a férfi Jordannek, de megszólalt a telefonja. Először nem akarta felvenni, de a számot látva meggondolta magát. Nick hívta. Jordan letette Max névjegykártyáját, majd figyelte, ahogy a férfi beszáll a kocsijába és elhajt. Búcsúzóul utána integetett. Ez a gesztus valamiért bosszantotta Noah-t. Annyira… személyesnek tűnt a mozdulat, túl barátinak. Eltöprengett, nem fogott-e tüzet az ügyvéd úr, majd arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg igen. Jordan végül is gyönyörű nő, és Noah-nak feltűnt, hogy ezt Max is észrevette. Ez is bosszantotta. Egyáltalán nem vall profira, és nem is etikus, hogy az ügyvéd személyes érdeklődést tanúsít Jordan bájai iránt. Persze, ő maga is szívesen rajta tartotta a szemét a lányon, de az egészen más eset. Az ajtó kivágódott mögötte, és Maggie Haden viharzott ki rajta. Azonnal észrevette Jordant, és felé indult. Jordan megfordult, és látta a dühöt a nő szemében, de állta a tekintetét, és nem próbált segítséget kérni Noahtól. Képes kiállni magáért. Nem moccant a helyéről, úgy várta, mit fog tenni az őrült nő. Mindenre felkészült, de alkalma már nem volt megtapasztalni, mire lenne képes Haden. Az egyik pillanatban még azt látta, hogy a lángoló tekintetű nő repül felé, a következőben már Noah hátát tanulmányozhatta. Elképzelni sem tudta, hogy a csudába kerülhetett olyan gyorsan kettejük közé. Haden a hőség kivételével mindenért őt hibáztatta. – Még nincs vége! – üvöltötte oda neki mintegy búcsúzóul. – De igen, vége van – mondta keményen Noah. Jordan megütögette a férfi vállát, de az nem fordult meg addig, míg Haden el nem tűnt a képből. – Igen? – Semmi szükség nem volt arra, hogy elém állj. Meg tudom védeni magam. A férfi rávillantotta a híres Noah Clayborne-mosolyt. Elhúzta a lány haját az arca elől, és gyengéden megpaskolta a duzzadt, kék foltot. – Igazán? Ha meg tudod védeni magad, akkor miért van feldagadva az arcod? Most megfogta.

– Mert meglepett a támadás – ismerte be őszintén. – Nem készültem fel rá. Csak miután kimondta, jött rá, hogy mennyire sántít ez a magyarázat. – Értem. Tehát, amikor felkészültél, és nem meglepetésszerűen támadnak meg, akkor meg tudod védeni magad? Mégis mennyi figyelmeztetésre van szükséged? Jordan úgy vélte, a gúnyos megjegyzés nem kíván választ. Különben sem jutott eszébe semmi. – A bátyáid nem tanították meg neked, hogyan védd meg magad? – Természetesen megtanították. Mindent elmagyaráztak a fegyverekről, a biztonságos használatukról, megtanítottak lőni és verekedni, mutattak néhány piszkos trükköt is, és még egy csomó dolgot, ami egyáltalán nem érdekelt minket. – Miért nem érdekelt? – Mert lányok voltunk, és a lányok a lányos dolgokat szeretik. – A számítógép szerelése lányos dolog? – kérdezte Noah mosolyogva. – Nick mesélte, hogy állandóan rajzoltál és terveztél. – Akkor is voltak lányos dolgaim – erősködött Jordan. – És Sidney-vel együtt odafigyeltünk a fivéreink leckéire is. De tényleg. Noah úgy döntött, hogy ideje témát váltani. – Éhes vagy? – Menten éhen halok. Találtam egy tökéletes éttermet, ahol vacsorázhatnánk. Ízleni fog neked az étel. Elmehetünk? Davis rendőrfőnök… – Tudja, hogy hol szállunk meg ma éjszaka. Nyugodtan elmehetünk. – Az étterem csak pár utcányira van innen. – A szemüvegem a táskámban van, a táskám pedig a bérelt kocsiban maradt – jegyezte meg a lány, amint elindultak. – Gondolod, hogy Nick elhozná, amikor visszajön? – Nick nem jön vissza Serenitybe. – Miért nem? Keresztülvágtak az utcán, és délnek fordultak. – Dr. Morganstern hívta, hogy találkozni akar vele Bostonban. Nick sem tudja, miért. – Neked is menned kell? – Nem, én itt maradok veled. – Azért még nem kellene ilyen zsémbesnek lenned – bökte oldalba Jordan. – Vagy ennyire kellemetlen velem lenni? Noah lenézett rá. Rendes körülmények között még élvezte is volna a feladatot, hogy egy gyönyörű nőre vigyázzon egész éjszaka, de ez a helyzet egyáltalán nem volt szokványosnak nevezhető, és Jordan sem volt mindennapi nő. – Tényleg kellemetlen? – noszogatta a lány, amikor nem kapott választ. Noah csak vállat vont. – Miért kért meg Nick arra… – Nem Nick kért meg rá – vágott a szavába a férfi. – dr. Morganstern utasított, hogy maradjak melletted. – Miért? – hajtotta oldalra a fejét csodálkozva Jordan. – Felmentettek minden vád alól. Igen, tudom, hogy a professzort az én kocsimba rakták, és azt is tudom, hogy mit gondolsz… – Fogadni mernék, hogy nem tudod – vigyorgott Noah.

– Mi van a bérelt kocsival? Tudod, mikor adják ki? – Nem. Az egyik területi FBI-ügynök hoz neked egy másik kocsit, de előbb Bourban kiszedi a holmidat a bérelt autóból. Egy társa követi, hogy utána haza tudja vinni. Felhívnak, amikor ideérnek. – És az autókölcsönző cég? – Kénytelenek lesznek kitalálni, hogyan kapják vissza a kocsijukat Bourbonból. Ez már nem a te gondod. – Az meg hogyan lehetséges? – Nick elbeszélgetett a tulajdonossal. Alighogy megemlítette egy per lehetőségét, a fickó azonnal más húrokat pengetett. A bátyád jogi végzettsége alkalomadtán kapóra jön. Odaértek Jaffee bisztrójához. Noah kinyitotta előtte az ajtót. Csak két asztal volt foglalt, mindkettő az utcai ablaknál. – Hé, Jordan! – Hé, Angela! A pincérnő a konyhába tartott egy üres tálcával. – Az asztalod készen vár. Noah a lány nyomában a sarokasztalhoz sétált. – Már saját asztalod van itt? – Úgy bizony. A férfi nevetett. – Nem viccelek. Itt szoktam ülni. És nézd csak, már hozzák is a szokásos italom. Noah a falnál álló két széket választotta, figyelte meg Jordan, és úgy vélte, az elővigyázatosság a férfi második természetévé vált. Biztosra vette, hogy Noah-t nem lehet csak úgy meglepni. Angela sietett az asztalukhoz egy pohár jeges teával, és két pohár vízzel. Rámosolygott Noah-ra. – És magának mit hozhatok? – Én is jeges teát kérek. A nő elsietett, de az ajtóban megállt, és Jordanre pillantva Noah felé intett a fejével, és feltartotta a hüvelykujját. – Gondolom, nem is sejti, hogy láttam – jegyezte meg Noah, hangjában nevetés bujkált. – Nem akart bántani. Jaffee sietett feléjük az étlapokkal. – Hé, Jordan! – köszönt már messziről. – Hé, Jaffee! – Ki ez? – kérdezte meg kereken, miközben átnyújtotta az étlapokat. Jordan bemutatta Noah-t. – Maga az FBI-ügynök, ugye? – Igen. Jaffee bólintott. – A bátyád is csatlakozik hozzád? – fordult Jordanhez. – Tudsz Nickről? – Persze, hogy tudok. Elfelejtetted, hogy milyen egy kisváros? – Nicket visszahívták Bostonba.

– Maga a testőre? – kérdezte Jaffee Noah-tól. Jordan válaszolt. – Noah a barátom. – Egy barát, aki fegyvert visel – jegyezte meg Angela, aki közben visszatért hozzájuk. Jordan nyugodtan fogadta, amikor azok ketten kihúztak egy-egy széket, és leültek melléjük. – Kezd az elején, édesem! – mondta Angela. – És ne hagyj ki semmit! – Fogadni mernék, hogy te többet tudsz, mint én. – Valószínűleg – biccentett beleegyezően a nő. – De tőled szeretném hallani, mi történt. Biztos nem akármilyen élmény lehetett megtalálni, amit te találtál a kocsidban. – Előbb hagynunk kellene, hogy nyugodtan megvacsorázzanak – szólt közbe Jaffee. – Utána is elmesélheti, mi történt. Angela engedelmesen bólintott, és székét hátra tolva felállt. – Joe Daves, a seriffhelyettes járt itt. – Ő most már Davis rendőrfőnök – emlékeztette Jaffee. – Pontosan, így igaz. És én mondom, éppen itt volt már az ideje – tette hozzá erőteljes főbiccentéssel. – Szóval Davis itt járt, hogy ellenőrizze, merre jártál a múlt éjjel, Jordan. Elmondtuk neki, hogy este tízig itt voltál velünk, és utána Jaffee kísért haza a motelbe. – Az igazat mondtuk – vetett egy gyors oldalpillantást Jaffee Noah-ra. – Nem kellett hazudnunk – csatlakozott hozzá Angela. – Ezt jó hallani – bólintott Noah. – Most hagylak benneteket. Nézzétek meg csak nyugodtan az étlapot. A párolt marhasült ma este igazán kiválóra sikerült, ha érdekel. Alighogy Angela és Jaffee visszatértek a konyhába, Noah Jordanhez fordult. – Joe Davis megkért, hogy holnap délelőtt menjek el vele MacKenna professzor házához. Abban reménykedik, hogy talán észreveszek valamit, ami neki elkerülte a figyelmét. – Veled mehetek? – kérdezte izgatottan a lány. – Miért is ne. Nem hiszem, hogy Joe-nak bármi kifogása lesz ellene. A bourboni nyomozók már megvizsgálták a helyet, de semmi fontosat nem találtak. Elmondanád, mit gondolsz a professzorról? – Feltételezem, az igazat akarod hallani. – Pontosan, csakis az igazat. – Visszataszító, otromba, nagyképű és unalmas alak volt. – Miattam ne fogd vissza magad! – nevetett Noah. – Nem túlzok – erősködött a lány. Jordan elmesélte a vacsorát, azt, hogy mennyire szenvedett a professzor undorító viselkedésétől. – Jól tudom, hogy vitatkoztatok? – Ezt meg honnan vetted? – A pincérnő az étteremből említette Joe-nak, hogy kiabáltál a proffal, Joe pedig elmondta nekem. – Nem kiabáltam. Azaz várj csak. Tényleg felemeltem a hangomat. De nem kiabáltam. A professzor folyamatosan sértegette a Buchananeket, én pedig úgy éreztem, Buchananként kötelességem megvédeni a család nevét.

– Nem lehet, hogy túl hevesen reagáltál? – Dehogy. Majd felolvasok neked egy-két dolgot a kutatásaiból, és akkor magad is eldöntheted. Ugyancsak egyoldalú történetek – tette még hozzá, mert valamiért fontosnak érezte megemlíteni. Angela hozta a vacsorájukat, majd magukra hagyta őket, hogy nyugodtan elkölthessék. Noah el sem akarta hinni, hogy ilyen fenséges estebédet kapott. – Jaffee bárhol megélhetne ezzel – jegyezte meg. – Kíváncsi vagyok, mi tartja Serenityben. – A csokitorta. – Tényleg? Evés közben Jordan elmesélte, amit Jaffee-től hallott. Beszélt Trumbról, a Trumbo Motorstól, és a gazdag farmerről, Whitakerről, aki csak azért ugrott be, hogy köszönjön egy hét Jaffee-nek, és megegyen egy szelet tortát Jordannel. – Hét? – ismételte Noah. – Édesem, mennyi ideje is vagy Serenityben? – Két napja. – Akkor miért mondod azt, hogy hé? – Csak alkalmazkodom a környezetemhez – mondta, majd még hozzátette. – Egyébként pedig, nem vagyok az édesed. – Mindig mindenkinek visszafeleselsz, igaz? – csóválta a fejét Noah, de közben vigyorgott. Angela leszedte a tányérokat, töltött a poharakba, majd újra leült az asztalukhoz. Jaffee sem akart kimaradni semmiből, ezért hamarosan csatlakozott hozzájuk. – A vacsora nagyszerű volt – mondta Jordan, majd amikor Noah egy szót sem szólt, megrúgta az asztal alatt. A férfinak eszébe jutott a jó modor, és ő is megdicsérte a vacsorát, de közben nem a tulajdonost nézte, hanem az ajtót figyelte. Az étterem lassan megtelt, és Noah nem szerette a tömeget. Szinte észrevétlenül közelebb húzódott Jordanhez, és keze is a fegyverére kúszott. Mindenre felkészült: nagygyűlésre és lincselésre egyaránt. Jordan észrevette, hogy milyen feszült lett a férfi, és kezét a combjára tette. – Hé, Jordan! – szólt oda egy fiatal nő. – Hé, Candy! – mosolygott rá a lány. – Hé, Jordan! – Hé, Charlene! – Hé, Jordan! – Hé, Amelia Ann! És így folytatódott a végtelenségig. Jordan mindenkit ismert, és mindenkinek köszönt, aki odament hozzájuk, míg egész tömeg vette körül őket. – Emlékszel Steve-re, ugye? – kérdezte Charlene. – Ő a főnököm. – Hogyne, emlékszem. Örülök, hogy újra találkoztunk, Steve. – Jordan, egyszerűen imádtam az étkészletet. Köszönöm szépen! – Szívesen. Remélem, jó hasznát veszed. Noah megbökte. – Étkészlet? – kérdezte súgva. – Egy Vera Wang – mosolygott Jordan.

Jaffee megfordította a széket, és lovagló ülésben ráereszkedett. – Rendben, elég sokáig vártunk türelmesen. Most már tudni szeretnénk, mi történt. – Hallottuk, mi történt. Mindenki arról beszél – mondta Angela. – De tőled még nem hallottuk. Milyen érzés volt, amikor megpillantottad a hullát? – Hátborzongató – válaszolta Candy Jordan helyett. Mindenki egyszerre kezdett el kérdezősködni. Noah érdekesnek találta, hogy Jordannek egy kérdésre sem kellett válaszolnia. Mindig akadt valaki, aki már tudta a választ, és boldogan felelt helyette. A kérdés-felelet buli kellős közepén megszólalt Noah telefonja. Mintegy varázsütésre, mindenki elhallgatott, hogy hallják, mit mond az ügynök. – Jordan, maradj itt! – mondta Noah a lánynak pár pillanat múlva. – Megérkezett az FBI-ügynök a kocsival. Mindjárt visszajövök. Charlene megvárta, míg a férfi elhagyja az éttermet, csak azután szólalt meg. – Meglehetősen jóképű fickó, nem igaz? – Ő Jordan barátja – közölte vele Angela. – Különleges barát? – akarta tudni Amelia Ann. A nők várakozóan néztek rá. – Csak egy barát – biztosította őket Jordan. – Itt maradsz éjszakára, ugye? – kérdezte Amelia Ann. – Igen. – És ő itt marad? – Persze. Amelia előrehajolt. – A te szobádban, vagy valahol máshol? – súgta. – Valahol máshol. – De az én motelemben, ugye? – Gondolom, igen… ha van szobád. – Megmondom, mit tudok tenni. Segítek neked, mert van megfelelő szobám. – Hogyan akarsz nekem segíteni? – A melletted levő szobába teszem. – Csak rajtad áll, hogy kinyitod-e a két szobát összekötő ajtót – kacsintott rá Charlene. – Charlene! – szólt rá Candy. – Lehet, hogy Jordannek már van valakije… valami komoly fiúja. Mit szólnának tíz valakihez, töprengett Jordan. Charlene játékosan megbökte a könyökével. – Milyen kár, hogy Kyle Heffermint nincs itt. Ma délelőtt úgy tűnt, nagyon érdeklődik utánad. – Csajok, ha megtárgyaltátok végre, kivel fekszik le Jordan, amivel mellesleg ugyancsak zavarba hoztátok, szeretném tudni, mit történt, amikor Maggie Hadent kirúgták. Charlene vőlegénye, Keith volt a közbeszóló. Mindenki találgatni kezdett, és felidézte, mit hallottak a témában. Végül újra Keith ragadta magához a szót. – A barátja, az FBI-ügynök megígérte Joe Davisnek, hogy egy ideig még itt marad. – Miért tett ilyen ígéretet? – kíváncsiskodott Charlene.

– Joe megkérte, hogy nézzen körül a halott házában. Mivel rengeteg tapasztalata van, Joe arra gondolt, talán észrevesz valamit, vagy tud valamilyen tanácsot adni, ami közelebb vezet a gyilkoshoz. Amelia Ann a torkához kapta a kezét. – Nem hiszem, hogy a gyilkos Serenityben élne. Bárki is ölte meg azt az embert, biztosan máshonnan jött. Mi barátságos népek vagyunk, és nem ölnék meg senkit. – Bármilyen barátságos emberek vagyunk is, nem tartjátok különösnek, hogy senki sem ismerte igazán közülünk MacKenna professzort? – kérdezte Jaffee. – Azért, mert olyan magának való ember volt – mondta Keith. – Azt hallottam, hogy innen olyan két kilométerre bérelt egy házat. – Egyszer sem tért be hozzám – bólintott Jaffee. – Egyszer sem. Még azért sem, hogy egyen egy szeletet a csokitortámból. – Jordan azt mondta, hogy tanár volt. – Sikerült lemásolnod az összes papírt? – fordult Jaffee Jordanhez. – Nem, még van egy dobozzal. – De most, hogy meghalt az a férfi, egyszerűen magadhoz veheted a dobozokat, nem? – kérdezte Candy. – Most már biztos nem kell neki. Jordan megrázta a fejét. – Azok a papírok most a nyomozati anyaghoz tartoznak, valamint MacKenna professzor örökségét képezik. Nem vihetem magammal a dobozokat. – Elolvashatnád ma éjjel a maradékot – javasolta a férfi. Milyen kedves tőle, hogy így törődik vele, gondolta Jordan. Ugyanakkor kételkedett abban, hogy aznap éjjel olvasással töltené az időt. Annyira kimerítette a hosszú, megterhelő nap, hogy tudta, amint lehajtja fejét a párnára, már aludni is fog. Noah visszajött az étterembe, de Steve Nelson és egy másik férfi megállította. Többnyire Steve beszélt, és meglehetősen komolynak látszott. Jordan kíváncsi lett volna, hogy nem egy biztosítási kötvényre akarta-e rábeszélni Noah-t. Noah mindenesetre bólogatva hallgatta. Hamarosan egész kis csoport gyűlt össze körülöttük, és a beszélgetés megélénkült. Jordan hallotta, hogy kérdésekkel és találgatásokkal bombázzák a férfit. Noah türelmesen hallgatta őket. Egyszer aztán felnézett, és Jordanre mosolygott. Nyilvánvaló volt, hogy Serenity városkájában évek óta nem történt ilyen izgalmas esemény. Ahhoz sem fért kétség, hogy Noah nagyon szolgálatkészen viselkedett. Az emberek beszélni akartak, és ő kész volt meghallgatni őket.

T

I Z E N Ö T Ö D I K

F E J E Z E T

Serenity jóravaló polgárai még sokáig tárgyalták izgatottan a városkát megrázó eseményeket, de Noah alig egy óra múlva elnézésüket kérve kimentette magukat, és közölte, ideje indulniuk Jordannel. A levegő még mindig fülledt volt, amikor kiléptek az éjszakába. Noah elfordította a légkondicionáló gombját az új autóban, és Jordan meglepett örömmel nyugtázta a technika működő csodáját. Táskáját a hátsó ülésen találta meg, és mindjárt magához vette. Újra hátrafordult a laptopjáért, de azt nem találta. Megnézte a padlón, de ott sem volt. – Jaj, ne! – jajdult fel.

– Mi történt? – kérdezte Noah. – Nincs itt a laptopom. – Megfordult és benézett az ülés alá. – Ma reggel még a bérelt kocsiban volt. – Láttad, hogy valaki elvette volna az élelmiszerboltnál? – Nem. Amikor Haden rendőrfőnök bevitt, nem engedte, hogy bármit is kivegyek a kocsiból. – Holnap telefonálunk egy-két helyre, és megkeressük – ígérte Noah. A motel hátsó udvarában állította le a kocsit. Visszasétáltak az előtérbe, ahol Amelia Ann már várt rájuk a kulcsokkal. Noah nem tett megjegyzést, amikor meglátta, hogy szobája szomszédos Jordanével. Szó nélkül belépett, a két szobát összekötő ajtóhoz ment, és kinyitotta, majd követte a lányt a saját szobájába. – Ne zárd be ezt az ajtót! – utasította a lányt, és várta, hogy az beleegyezzen. – Rendben, de nem akarok semmi meglepetést – ugratta a férfit. – Te is maradsz a te szobádban, én is az enyémben. Noah nevetve ment vissza a saját szobájába. – Emiatt igazán nem aggódnod! Jordan meglepődve vette tudomásul, mennyire fájnak neki a férfi szavai. Ha Noah vette volna a fáradtságot, hogy ránézzen, ő is látta volna a tekintetében a fájdalmat. Szerencsére eszébe se jutott visszanézni. Jordan tanácstalanul állt saját reagálása előtt. Ennek semmi értelme. Hiszen ő nem akarja, hogy a férfi a vonzó nőt lássa benn. De még mennyire, hogy nem akarja. Csakis azért juthatnak eszébe ilyen furcsa és őrült gondolatok, mert annyira fáradt és kimerült. Más oka nem lehet. Képtelen volt másra gondolni. Noah azt mondta, nincs miért aggódnia. De miért nincs? Miért nem kell aggódnia? Mi a baj vele? Noah állítólag majdnem minden útjába kerülő nővel kikezdett. Ha pedig neki nem kell aggódnia, csak azt jelentheti, hogy nem érdekli a férfit. De hát miért nem? Belépett a fürdőszobába, megnézte magát a tükörben, majd vállat vont. Rendben, el kell ismernie, hogy nem az a szépségkirálynő, és ma este amúgy sem a legjobb formáját hozza. Szeme véreres, mert túl sokáig volt bent a kontaktlencséje; haja csapzottan lóg az arcába, mely sápadt és vértelen, csak az ütés kékje-zöldje a szeme alatt képvisel némi színt rajta. Elég az önvizsgálatból, szólt rá magára. A külsejével úgysem tud mit csinálni, ma éjjel semmiképp. Különben is, ha még olvasni is akar, akkor jobb lesz, ha összeszedi magát. Kivette a kontaktlencsét, és hosszú, forró fürdőt vett. Ez segített. Megmosta a haját is, de arra már nem vette a fáradtságot, hogy megszárítsa és becsavarja. Csak úgy nedvesen hátrafésülte, majd szürke pólót és szürke-fehér csíkos laza sortot vett fel. Miután megmosta a fogát, feltette szarukeretes szemüvegét, és újra megnézte magát a tükörben. Remek, most meg úgy néz ki, mint egy pikkelysömör elleni krém reklámja. Olyan erősen dörzsölte az arcát, míg az egyetlen hatalmas vörös folttá változott. Jót nevetett magán. Ó igen, igazi szex istennő lett belőle, de legalább nem álmos már. Talán mégis olvas egy kicsit. Visszament a hálószobába, lehúzta az ágytakarót, gondosan összehajtogatta, és az éjjeliszekrény sarkára tette. Ezek után visszahajtotta a paplant, kivett a harmadik dobozból egy adag papírt, majd kényelmesen elhelyezkedett az óriási ágy közepén, és felkészült az olvasásra. Nem tudott azonban igazán belemerülni, mert fél szemével a szomszéd szoba felé pislogott, de nem látta Noah-t. Az ágyuk párhuzamosan állt, ami azt

jelentette, ha akarja, láthatja férfit aludni. A kutatási anyagra figyelj, utasította magát, és kezébe vette a legfelső papírt. A margón itt is jegyzeteket talált. És már másodszor találkozott az 1284-es számmal. Valami nagyon fontosnak kellett történnie akkor, ami a MacKennákat és a Buchananeket is érintette. De minek? Vajon ekkor kezdődött az ellenségeskedés a két klán között, vagy talán a kincset lopták el ebben az évben? Mi történhetett 1284-ben? Jordan csalódottan bámult maga elé. Bezzeg ha itt lenne a laptopja, máris rákereshetne az interneten. Mivel azonban nem áll rendelkezésére a világháló, kénytelen lesz várni, amíg visszamegy Bostonba. Felsóhajtott. – Rendben – suttogta maga elé, és olvasni kezdett. – Ezúttal mit követtek el a Buchananek? 1673-ban történt. Lady Elspet Buchanan, a könyörtelen laird, Euan Buchanan egyetlen lánya részt vett a Finlay Ford közelében tartott ünnepi játékokon, ahol véletlenül összetalálkozott Allyone MacKennával, a tiszteletreméltó laird, Owen MacKenna kedvenc fiával. A Buchananek később megvádolták Allyone-t, hogy aljas szándékkal beosont a táborukba és el akarta ragadni a tisztes leányzót, de a MacKennák minden kétséget kizáróan tudták, hogy az Elspet nevű nő volt az, aki gonosz varázslatot bocsátott vezetőjük fiára. Ennek ellenére, a véletlen úgy akarta, hogy Elspet is fülig beleszeressen Allyone-ba, hiszen az egyik legderekabb és legjóképűbb MacKenna harcos volt, ha hinni lehet a krónikáknak. Mivel varázslat alatt állt, Allyone ugyanúgy szerette Elspetet, mint a lány őt, de mindketten tudták, hogy soha nem lehetnek egymásié. Mégsem tudtak elválni egymástól. Elspet meggyőzte Allyone-t, hogy adja fel családját, pozícióját és becsületét, és szökjön el vele. Megbeszélték, hogy az erdőben találkoznak, ám a szökés előtti éjszaka a Buchanan uraság rájött, hogy mit tervez a lánya. Éktelen haragra gerjedt, és bezárta őt a kastély tornyába, majd összehívta harcosait, hogy megkeressék és megöljék Allyone-t. Elspet attól rettegve, hogy felbőszült atyja megöli szerelmesét, elhatározta, hogy mindenáron figyelmezteti Allyone-t. Ám amikor lerohant a kastély lépcsőjén, megcsúszott, a mélybe zuhant, és szörnyet halt. A feljegyzések szerint szerelmese nevét suttogva halt meg. Amikor Jordan ahhoz a részhez ért, hogy szegény Elspet szerelmese nevével az ajkán halt meg, ömleni kezdtek a könnyei. Bizonyára a kimerültség tette, hiszen nem volt az az érzelmes fajta. – Mi a fene van veled? Noah hangjára összerezzent. Felnézett, és a látta, hogy a férfi az ajtónyílásban áll és komoran bámul rá. Látszott rajta, hogy egyenesen a zuhany alól jött. Csak farmer volt rajta, semmi más. – Mi történt? – akarta tudni, amint beljebb jött a szobába, és egy fehér pólót húzott fel. – Semmi sem történt – fordult oldalra Jordan, és az éjjeliszekrényről elvette a papír zsebkendős dobozt. – Rosszul vagy, vagy mi? Jordan szerette volna abbahagyni a sírást, de képtelen volt rá. Kivett egy zsebkendőt a dobozból, és megtörölgette az arcát. – Nem vagyok beteg. – Akkor mi a fene bajod van, Jordan? Megsimogatta a lány haját, és teljes tizenöt másodpercig csak állt és nézte. Végül leült az ágyra, és magához ölelte.

– Mondd el! – követelte. – Én csak… – Elhallgatott, újabb papír zsebkendőt húzott elő. – Csak annyira… Noah úgy vélte, kitalálta, mi baja a lánynak, és közelebb hajolt hozzá. – Nincs semmi baj, édesem. Tudom, hogy nehéz napod volt ma. Biztos most jön ki rajtad a stressz. Csak sírd ki magad nyugodtan! Adj ki magadból mindent! Tudom, milyen szörnyű lehetett neked. Jordan már majdnem helyeselt neki, de aztán inkább nyelt egyet. – Mi? Nincs itt szó semmilyen stresszről. Csak annyira szomorú volt… – Szomorú? Én nem szomorúnak nevezném, amin ma keresztül mentél. Sokkal inkább fárasztónak. – Nem… csak a történet… A férfi a karját simogatta, és ezzel teljesen elvonta a figyelmét. Jordan hirtelen rádöbbent, hogy Noah meg akarja nyugtatni. És milyen imádnivalóan csinálta! Milyen kedves és gondoskodó… és… ohó! Jóságos isten, hiszen kezdi megkedvelni a férfit, méghozzá nem is csak mint jó barátot. Noah-nak is vannak érzelmei. Eddig soha nem vette magának a fáradtságot, hogy erről az oldaláról is megismerje. Eszébe jutott, hogy milyen kedves volt a férfi Carrie-hez aznap délután. Elérte, hogy a nő fontosnak és szépnek érezze magát. Most pedig azon igyekszik, hogy őt megvigasztalja és megnyugtassa. Hogy ne érezze magát olyan egyedül. – Gondolod, hogy a közeljövőben abba tudod hagyni a sírást? Jordan felnézett, és halványan elmosolyodott. Alig pár centire volt attól az igéző szempártól… a vonzó szájtól… Jordan hátrahőkölt, és gyorsan elkapta a tekintetét. – Már abba is hagytam – jelentette ki. – Látod? Nem sírok. – Abbahagytad? Akkor mi az a nedves folyam, ami a szemedből patakzik? Jordan beleöklözött a férfi vállába. – Ne légy ilyen kedves hozzám! Teljesen kiborítasz vele. Noah elnevette magát. – Amikor sírni láttalak az esküvőn, még azt hittem, hogy ez valami eltévelyedés, de most megint bőgsz. Itt azonban egészen más vagy. – Miben vagyok más? – Valahányszor Nathan Bayben jártam, mindig valami könyvet bújtál, vagy a számítógép fölött görnyedtél. Mindig nyakig voltál a munkában. És soha semmi szórakozást nem engedélyeztem magamnak, tette hozzá magában Jordan. – Nos, talán te is más vagy itt. – Ezt hogy érted? – Nem is tudom. Azt hiszem, egyszerűen csak… kedvesebbnek tűnsz. Talán azért, mert közel vagy az otthonodhoz. Texasban nőttél fel, ugye? – Nyolcéves voltam, amikor Houstonba költöztünk. Előtte Montanában éltünk. – Az apád a törvény embere volt, amikor nyugdíjba ment. – Úgy van. – És a nagyapád meg az apja is… – Olyan családból származom, ahol a férfiak nemzedékekre visszamenően a törvényt szolgálták.

Megint simogatni kezdte a lány karját, ezúttal azonban nem zavarta meg Jordant. Sőt, inkább nagyon is kellemes érzés volt. – Nick azt mesélte, hogy van egy iránytűd, amely még az üknagyapádé volt. – Cole Clayborne-nak hívták, és ő volt a seriff Montanában. Akkor adta nekem az apám az iránytűt, amikor dr. Morgansternnek kezdtem dolgozni. – Hogy soha ne térj le az útról. Ezt az anyám mondta. – Tényleg? – Tudod, mit mondott még rólad? – Ugyan mit? – Azt, hogy ő az egyetlen nő a világon, aki utasíthat, hogy mit tégy. Noah nagyot nevetett. – Igazat mondott. Kopogás szakította félbe őket. Noah visszament a szobájába megnézni, ki az. A küszöbön Amelia Ann állt, kezében egy jeges vödörrel, benne néhány sörrel. Amelia Ann habozott egy-két pillanatig, mielőtt megszólalt volna. – Hé! – mondta végül. – Öö… tudom, hogy nagyon sűrű napja volt… utazott és a többi… és… arra gondoltam, hogy talán szomjas – nyújtotta felé a jeges vödröt. Noah elvette tőle, és kedvesen rámosolygott. – Ez nagyon figyelmes magától. Köszönöm szépen! – Ha éhes – folytatta a nő –, tudok hozni valami harapnivalót. – Köszönöm, nem kérek, de nagyon hálás vagyok a sörért. – Be akarta csukni az ajtót. – Jó éjszakát! – mondta még. Amelia Ann félrehajtott fejjel kukucskált be a résen. – Ha bármit tehetek magáért… ha bármire szüksége van… csak szóljon le a portára! – Feltétlenül. Köszönöm! – mondta újra Noah, és becsukta az ajtót. Amikor visszament Jordan szobájába, már az egyik sört bontogatta. – A hölgy, aki a motelt vezeti… hogy is hívják? – kezdte. – Amelia Ann. – Igen, Amelia Ann. Hozott nekünk pár sört. Ez igazán kedves volt tőle, nem gondolod? Kérsz egyet? – nyújtotta felé az üveget. – Kösz, nem – rázta a fejét Jordan. – És nem hiszem, hogy nekünk akart kedveskedni a sörökkel. Noah nagyot húzott az üvegből. – Még mindig nem mondtad el, miért sírtál – emlékeztette. – Csak egy ostobaság miatt. – Azért mondd csak el! – Elolvastam ezt a történetet, amelyet a professzor leírt, és nagyon meghatott. Felolvassam neked? – Persze, olvasd csak! – bíztatta Noah, és az ágyra telepedett. Jordan tisztán, érthetően olvasni kezdett, de mire a történet végére ért, már remegett a hangja, és patakzottak a könnyei. Noah nem tehetett róla, de muszáj volt nevetnie.

– Tele vagy meglepetésekkel – jegyezte meg, és odaadta neki a papír zsebkendős dobozt. – Soha nem gondoltam volna rólad. – Mit? – Hogy romantikus vagy. – Nincs abban semmi rossz, ha valaki romantikus. Jordan újra kezébe vette a papírokat, és elolvasta a következő nevetséges történetet a barbár és vérszomjas Buchananekről. Ez nem romantikus legenda volt, hanem részletes leírása egy véres csatának, melyet MacKenna professzor szerint a Buchananek kezdeményeztek. – Miért is nem vagyok meglepve? – morogta maga elé Jordan. – Mondtál valamit? – Ez az ember mégiscsak történelmet tanított, az ég szerelmére! Középkori történelmet. De az óráit nyugodtan hívhatnánk fantazmagóriának is, mert pontosan azt tanította. Noah mosolyogva figyelte. Amikor Jordan belemelegedett valamibe, arca egészen felderült. Hogy nem vette eddig ezt észre? – Szóval, milyen tárgyra iratkoznál fel? Fantazmagória 101? – Inkább Agyaljunk ki hülyeségeket 101-nek hívnám. – Erre szívesen feliratkoznék – nevetett Noah. – Pofonegyszerű lenne vizsgázni belőle. Van a kutatási anyag között hiteles? – kérdezte. Belekortyolt a sörbe, és kényelmesen nekidőlt az ágytámlának. – Nem tudom – ismerte be a lány. – Minél távolabb jutok a történelemben, annál vadabbak lesznek a történetek. De újra meg újra említést tesz valami kincsről, amit elraboltak. – Tudod, mit szoktak mondani? Jordan kivette a kezéből az üveget, és beleivott. – Mit? – Minden hazugságban van valami igazság is. Van ötleted, hogy mi lehetett az a kincs? Jordan még egy kortyot ivott, mielőtt visszaadta volna a palackot. – Többször felbukkan egy ékköves korona a különböző történetekben, de említést tesznek egy ékkövekkel díszített kardról is. Újra elvette Noah-tól a sört, egyetlen hosszú korttyal felhajtotta a maradékot, majd visszaadta az üres üveget a férfinak. Az nem szólt egy szót sem, csak felállt, és hozott két teli üveget a szobájából. – Menj odébb, édesem! – mondta, és ledobta magát a lány mellé az ágyra. Jordan gyorsan elgurult az útjából. Amikor a férfi odanyújtotta neki a palackot, megrázta a fejét. – Kösz, nem kérek. Ma este nincs hangulatom a sörhöz. – Ne mondd? Jordan összeigazgatta a papírokat, hogy vissza tudja rakni őket a dobozba. – Még ha a professzor történetei teljesen egyoldalúak is, tényleg hitt abban, hogy létezik a kincs. Abban is biztos vagyok, hogy hite szerint a Buchananek lopták el a MacKennáktól. – És szerinted is létezett a kincs? Jordan zavarba jött. – Igen – ismerte be, majd gyorsan hozzátette. – Teljesen a hatása alá kerültem, egészen különös dolgok jutnak eszembe. – Ő is hátradőlt, és kinyújtotta a lábát. – Néhány történet… annyira érdekes… annyira távoli.

– Igazán? Mondj nekem esti mesét! Letette az érintetlen sört az éjjeliszekrényre a másik üveg mellé, majd keresztbe tette a lábát, és lehunyta a szemét. – Kész vagyok, édesem. Egyszer volt, hol nem volt… Mesélj nekem valami véresen kegyetlent. Jordan gyorsan átlapozta a papírokat, amíg rá nem bukkant egy különösen kegyetlen történetre. Meglehetősen szemléletes és valósághű volt, talán ezért is élvezte Noah annyira. Amikor befejezte, mesélt neki egy másik csatáról is. – A legenda szerint két angyal szállt le az égből, hogy a mennybe kísérje a harcost. Ez a legvadabb csata közepén esett meg. A feljegyzések szerint a csatamezőn mindkét táborhoz tartozó harcosok látták az angyalok eljövetelét. Az idő hirtelen megállt. Pár harcos éppen felemelte a kardját, mások a lándzsájukat készültek elhajítani, vagy a buzogányt meglendíteni, de valamennyien abba a tartásba merevedtek, amelyikben éppen voltak, és mozdulatlanul nézték, ahogy a harcos az égbe emelkedik. – És azután mi történt? – Gondolom, megszűnt a varázs, és ők folytatták a csatát ott, ahol abbahagyták. – Tetszenek nekem ezek a történetek. Olvass fel még egyet – kérlelte. – Valami romantikust akarsz hallani, vagy inkább megint véreset? – Várj, hadd gondolkozzam – mondta Noah, szemét ki sem nyitva. – Az ágyban fekszem, mellettem egy hiányosan öltözött nőszemély, aki ég a vágytól, hogy… – Nem vagyok hiányosan öltözött – bökte oldalba a férfit Jordan. – Van rajtam sort és póló. Semmi kívánnivalót nem hagy maga után az öltözékem. Noah továbbra is lehunyt szemmel feküdt, de már vigyorgott. – De én történetesen tudom, hogy semmit nem viselsz az alatt a póló és sort alatt. Jordan gyorsan lenézett a mellére, de szerencsére semmi nem sejlett át árulkodón az anyagon. – Csak azt hiszed, hogy nincs alattuk semmi. – Bármely férfi azt hinné. – Nem hiszem – csipkelődött a lány. – Pedig mind ezt tesszük – nevetett Noah. Jordan megpróbálta feljebb húzni a paplant, de az a férfi lábának csapdájába esett. – És mi lenne, ha egyszerűen nem gondolnál rá? Noah kinyitotta a fél szemét. – Ne gondoljak rá? – Most akarsz másik történetet hallani, vagy sem? – Aha. Jordan felsóhajtott. – Aha, mi? – Nem szálltál vitába velem az égető vágyról. Most megfogta. – Nem éreztem szükségét, hogy egyáltalán reagáljak egy ilyen nevetséges és alapvetően helytelen feltételezésre. Milyen történetet szeretnél hallani?

Sikerült újra teljesen kihoznia a sodrából a lányt. Nem tudta, miért élvezi annyira a méltatlankodását, de élvezte. – Az idegeidre megyek, édesem? – Ó istenem! – forgatta a szemét a lány. – Egyáltalán nem mész az idegeimre. Mindjárt elteszem ezeket a papírokat – fenyegetőzött. – Ne haragudj! Csak arról van szó, hogy olyan könnyű téged… – Minden fiú ezt mondja – szakította félbe Jordan tréfálkozva. – Igazán? De hiába, ugye? A lány szeme vidáman csillogott. – Te mit gondolsz? Noah először nem válaszolt. Csak bámult abba a hihetetlenül kék szempárba, és a gondolatai tótágast álltak. A szexuális évődés szinte a második természetévé vált, de most nem volt egy válasza sem. Képzeletében megjelent Jordan – meztelenül, amint szerelmeskedik –, és ettől a szava is elakadt. Felkapta a sörösüvegeket az éjjeliszekrényről, és a szobája felé indult. Amikor végre megszólalt, hangja rekedt volt. – Azt, hogy jobb lesz, ha eltűnök innen.

T

I Z E N H A T O D I K

F E J E Z E T

A két telefon egyszerre szólalt meg. Jordan felébredt a Noah szobájából jövő hangokra. Megfordult az ágyban, résnyire nyitotta a szemét, és hallotta, hogy a férfi felveszi a telefont, ami a mobiljának hangzott. Hallotta, hogy megkérte a Kedvest, tartsa egy kicsit, majd felvette a másik telefont is. Nyilvánvaló volt, hogy nem tetszik neki, amit hall, mert hangja megkeményedett, majd parancsokat kezdett osztogatni. Hallotta, amint a ne-kezdj-ki-velem! hangján utasít valakit, hogy legkésőbb délre várja az eredményt. Pár perccel később belépett az ajtón. – Joe Davis volt az… – kezdte. – Mielőtt elmondanád, hogy mit akart, beszélned kellene a Kedvessel, ha még a vonalban van. – Ó, a francba! – morogta Noah, és visszasietett a szobájába. Jordan hallotta, hogy bocsánatot kér a hívótól, miközben visszajött a szobába. Leült az ágy szélére, elkapta a lány pólójának szélét, amikor az ki akart mászni az ágyból, közben azt mondta: – Várj, éppen itt van! – A lány felé nyújtotta a telefont. – Sidney szeretne beszélni veled. Jordan nem hitte el, hogy húga van a vonalban, amíg az nem köszönt neki. – Honnan tudod Noah számát? – Fogalmam sincs. Mindig is tudtam. De most nem ez a fontos. Theótól hallottam, hogy mi történt. Már előtte is tudtál a hulláról? – Mi előtt? Már nem emlékszem. Mindenki tudja, mi történt? – Dylan és Kate nem, de ők most nászúton vannak, ezért Alec úgy vélte, nem kell őket ezzel zavarni. Jordan, jól vagy?

– Jól vagyok – biztosította húgát. – A rendőrség mindent tisztázott, és holnap hazamegyek. Akkor majd mindent elmesélek. Megígérem. Sidney… – kezdte. – Igen? – Anya és apa is tudják? – Nick felhívta őket, és mindent elmondott. – Nem kellett volna. Aggódni fognak, és éppen elég gondjuk van már így is a tárgyalás miatt. – Úgyis megtudták volna. Zack biztos kikotyogta volna. – És Zack honnan tudja? Hosszú csend következett. – Mintha én említettem volna neki – ismerte le Sidney. Jordan nem akart vitát. Pár percig beszélt még húgával, hogy megnyugtassa, majd letette a kagylót. – Dylant kellett volna hívnom, amikor megtaláltam a holttestet – mondta, amikor visszaadta a készüléket Noah-nak. – Miért? Mert Nick elmondta a családnak? Jordan bólintott. – Sidney szerint ugyan mindenképpen megtudták volna… – Az biztos. – Talán – engedett a lány. Miután felöltözött és összepakolta a holmiját, becipzározta a táskáját, és odament a két szobát összekötő ajtóhoz. Noah éppen felcsatolta a pisztolytáskáját. – El akartad mondani, miért hívott Davis rendőrfőnök. – Azt mondta, Randy seriffnek fogalma sincs, hol lehet a bátyja, és azt is, hogy embereket küldött ki a keresésére. – Hiszel neki? – Nem. A seriff pontosan tudja, hol J. D. Valószínűleg egyezkedni akar Davisszel, mielőtt a bátyja előbújna. Legalábbis én erre tippelek. – Grady megye seriffjének volt már gyilkossági ügye? – Igen, de Davis azt mondta, hogy most szabadságon van. – Igen, Hawaiion. Az FBI miért nem segít a rendőrfőnöknek? – Úgy tűnik, Davis azt hiszi, az FBI segítsége nélkül is boldogul. – És mi van Lloyddal? Davis beszélt már vele? – Nem, mivel senki nem találja. A műhelye nyitva volt, de Davis azt állítja, ez gyakori dolog. A legtöbb ember a városban nem szokta kulcsra zárni az ajtaját. – Fogadni mernék, hogy most már megteszik. Végül is, az egyiküket megölték. – Csak arról feledkezel meg, hogy MacKenna professzor nem tartozott közéjük. A ház nem a sajátja volt, csak bérelte. Ráadásul nem járt társaságba, kerülte az embereket. Senki sem ismerte igazán. – Azt hiszem, Lloyd tudja, mi történt. Ha nem ő ölte meg a professzort, akkor is tudja, hogy ki tette. Annyira ideges volt, amikor a kocsiért mentem, hogy nem lehetett nem észrevenni. Szerintem tudta, hogy a holttest a csomagtartóban van. – Azt mondanám, ő az elsődleges gyanúsított.

– Alig tudta kivárni, hogy elmenjek. Ami azért is különös, mert amikor első alkalommal ott jártam, rám hajtott, és megpróbált rávenni, hogy menjek el vele vacsorázni. Itt akart tartani a városban. – Azután is randizni akart hívni, hogy megfenyegetted? – Nem is… jó, rendben, azt hiszem, fenyegetésnek is fel lehet fogni. De az egész helyzet olyan ostoba volt. Kíváncsiskodott, mit teszek, ha nem lesz kész a kocsim, mire visszamegyek érte másodszor is, és mielőtt válaszolhattam volna, azt kérdezte, hogy megverem-e. Úgy emlékszem, rámondtam, hogy igen. – Értem. – Nem hiszem, hogy érted. Lloyd történetesen egy behemót fickó. Székre kellene állnom, ha meg akarnám ütni. – Egy székre, mi? Jordant bosszantotta, hogy a férfi szórakozik rajta. – Ezt egyszer már végigvettem Davis rendőrfőnökkel is, és ha jól emlékszem, te is ott voltál. Figyeltél egyáltalán? – Lloyd fel fog bukkanni – jósolta Noah. Jordan bólintott. – Mikor találkozunk Davisszel a háznál? A férfi az órájára nézett. – Egy órán belül. – Nem bánnád, ha előbb megállnánk az élelmiszerboltnál? Szeretném fénymásolni a harmadik doboz anyagát. Nem fog sokáig tartani, ígérem. – Mindegyik dobozt át kell adnod Davisnek? – A másolatokat nem. Meg akarom kérni Candyt, hogy postázza el nekem őket Bostonba. Candy a pultnál dolgozott, és nagyon szívesen segített Jordannek, különösen, hogy ezzel egy kis plusz költőpénzhez jutott. Jordan kitöltötte a feladóvevényt, megmondta Candynek, hogy elhozza neki a postáznivaló dobozokat, előre fizetett, majd visszatért a szobájába. Noah az ajtónak támaszkodva beszélgetett Amelia Ann-nel, mikor Jordan visszaért. A tulajdonosnő kávét és házi sütésű fahéjas zsemlét hozott a férfinak. Jordan azt is észrevette, hogy Amelia Ann kifestette magát. Blúzát betűrte a nadrágjába, és a legfelső három gombot elfelejtette begombolni. Jordan esküdni mert volna rá, hogy a tulajdonosnő push-up melltartót visel. Amelia Ann ideges nevetése szállt utána, amint Noah mellett belépett a szobába és felkapta az asztalról a kocsi kulcsait. – Leviszem a kocsiba ezeket a dobozokat – szólt oda a férfinak. – Rögtön megyek utánad – válaszolta Noah. Rögtön ám, gondolta Jordan. Rögtön, amint Amelia Ann befejezi a flörtölést. Lecipelte az első dobozt, megkerülte az épületet, és azonnal észrevette, hogy kocsijuk hátsó kereke lapos. – Remek – suttogta maga elé. A kerék vagy kilyukadt, vagy csak fel kell pumpálni, de amilyen a szerencséje mostanában, Jordan az előbbire tippelt. Letette a dobozt a járdára, becsúsztatta a kulcsot a csomagtartóba, majd hátralépett, ahogy a tető felnyílt. Nem akarta elhinni, amit látott. Moccanni sem bírt. Szorosan lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta, de semmi sem változott. – Ó, gyerünk már! – suttogta.

Lecsapta a csomagtartó tetejét, és amilyen gyorsan csak tudott, visszarohant Noah szobájába. Ököllel kezdte verni az ajtót. A férfi azonnal tudta, hogy baj van, amint megpillantotta az arcát. – Mi történt? Jordan megragadta az ingét, és lihegve nyögte a szavakat: – Egy holttest van a kocsink csomagtartójában.

T

I Z E N H E T E D I K

F E J E Z E T

Lloydot úgy összehajtogatták, mintha gumiember lenne. Az egyik lába a teste alá volt gyűrődve, a másikat pedig a tarkójához préselték. Arcán döbbenet ült. Semmi félelem, csak döbbenet. Pontosan olyan üveges szemmel bámult a világba, mint a horogra akadt ponty. Jordan nem hitte, hogy egyhamar elfelejti a férfi arcát. – Igazad volt, Jordan, Lloyd tényleg behemót fickó volt. Noah a nyitott csomagtartó előtt állt, és a hullát bámulta, majd hátranézett a lányra. Jordan a kőfalon ült arra várva, hogy ő befejezze a holttest vizsgálatát. Nem volt hajlandó még egy pillantást vetni szegény Lloyd földi maradványaira. – De legalább nem nejlonzsákban van – nyögte. Fogalma sem volt, miért olyan fontos ez számára, de abban a pillanatban annak érezte. – Tényleg nem – értett vele egyet Noah. Joe Davis rendőrfőnök ott állt mellette. A két férfi időközben összetegeződött. A gyilkosság elejét vette a formalitásoknak. Davis közelebb hajolt a csomagtartóhoz. – Szóval, egyetértünk? Egyetlen ütés érte a tarkóján. Utána rakták be a csomagtartóba, igaz? – Nagyon úgy néz ki, Joe – bólintott Noah. – Az ütés betörte a koponyáját – vonta le a következtetést Joe. – Akárki volt is, erősnek kellett lennie. Nagyon erősnek. A két férfi egyszerre fordult meg, hogy végigmérje Jordant. Csak nem azon gondolkodnak, hogy elég erős-e ahhoz, hogy megölje Lloydot? A lány összefonta két karját maga előtt, és komoran Noah-ra meredt. Jobb lesz, ha kiveri a fejéből ezt az ostobaságot! Joe újra Lloydra nézett. – Mi folyik itt? – Határozottan elkeseredettnek hangzott. – Két holttest mennyi is? Két nap alatt? Vagy három? – Ez az első gyilkossági ügyed? – nézett rá Noah. – A második, ha MacKenna professzort is beleszámítjuk. Bár nem láttam a holttestet, a nyomozás akkor is az én feladatom. Serenityben ez a második gyilkosság mióta csak létezik a város. Mi békés kis közösség vagyunk. Illetve azok voltunk, míg a barátnőd rá nem bukkant a városra. Azóta hullanak az emberek, mint a legyek. Noah hagyta elsiklani a feltételezést, miszerint Jordan a barátnője. – Te is tudod, hogy nem ő tette. Egyik férfit sem ő ölte meg. – Lloyd volt az első számú gyanúsítottam. Nála volt Jordan kocsija, tehát volt rá lehetősége. – És mi lett volna az ok? – kérdezte Noah. Joe csak a fejét rázta. – Azt még nem találtam ki. Hamarosan kapok segítséget. Két seriffhelyettes is jön, akiknek jóval több a tapasztalatuk, mint nekem.

– Gyilkossági ügyekben is? – Azt nem tudom – vont vállat Joe. – Bourbonból is elindult egy nyomozó. – Hol van a halottkém? – nézett Noah az órájára. – Már háromnegyed órája várunk rá. És hol vannak a helyszínelők? – Te is tudod, hogy egy kisvárosban lassabban mennek a dolgok. Mindenki valahonnan máshonnak jön Serenitybe. De már úton vannak – biztosította Joe Noah-t. – Tudod, hogy vannak barátaim, akik segíthetnek. – Tudom – biccentett Joe. – És ha szükségem lesz az FBI segítségére, szólok. – Mi van Randy seriffel? – Ma délután találkozom vele. Úgy volt, hogy délelőtt találkozunk. Az éjjel felhívott – magyarázta. – De most, hogy az ölembe pottyant ez az ügy – intett fejével Lloyd felé –, kénytelen voltam a találkozót háttérbe szorítani, ahogy MacKenna professzor házának szemrevételezését is. – Szeretnék veled menni – mondta Noah. Joe megrázta a fejét. – Inkább ne. Randy engem ismer. Ha te is ott vagy, nem fog beszélni a bátyjáról. – Hol van a bátyja? És ne kezd nekem, hogy nem beszélhetek vele! – Nem tudom, hol van J. D., de Randy el fogja árulni nekem. Akkor majd eldöntöm, mit tegyek. Mi van itt eldönteni való? J. D. megtámadta Jordant. Le kell csukni érte. Ezen semmi eldönteni való nincs. – Ha te nem hozod be, akkor majd behozom én. Joe harciasan felkapta a fejét, és komoran rámeredt Noah-ra. – Ezt vegyem fenyegetésnek? – De még mennyire! – csattant fel Noah is. – Jól van, jól – emelte magasba békítően kezét Joe. – De kérlek, engedd meg, hogy egyedül beszéljek Randyvel. Én itt élek – emlékeztette Noah-t. – Meg kell próbálnom rendes úton-módon elintézni ezt a dolgot, szóval egyszerre csak egy lépést. Joe-tól eltérően Noah-t nem izgatta, hogy ki mit gondol róla. Éppen meg akarta mondani Joe-nak, hogy nem lesz türelmes, és így vagy úgy, de mind a két Dickey-vel beszélni fog, ám Jordan elvonta a figyelmét. A lány leugrott a falról, és odasétált hozzá. – Joe! – szólalt meg, miközben megsimogatta Noah karját. – Noah és én mindenben segíteni fogunk, amiben csak tudunk. Nem igaz, Noah? – A férfi lenézett rá. Amikor nem válaszolt, Jordan hozzásimult és megismételte a kérdést. – Nem igaz? – Persze – mondta végül. Ez volt a legképtelenebb helyzet, amelybe valaha is került. A csomagtartóban ott hevert egy hulla, a nyomozást egy teljesen tapasztalatlan és valószínűleg alkalmatlan rendőr vezeti, és a nő, aki lassan az őrületbe kergeti, most kedveskedni akar neki. – Feltételezem, hogy egy ideig még Serenityben maradtok. – Nem kérdés volt, inkább utasítás. – Igen – bólintott Noah. – Mivel egyelőre Jordan az egyetlen kapcsolat a professzor és Lloyd között. – Szólok Amelia Ann-nek, hogy ma éjjel is szükség lesz a szobákra – ajánlotta Jordan. Noah megfogta a karját, és visszatartotta. – Itt maradsz szorosan mellettem! – Én csak szólni…

– Már tudja – intett a férfi fejével az ablak felé. Amelia Ann és Candy is ott állt, és tágra nyílt szemmel bámult kifelé. Szerencsére, abból a szögből nem lehetett rálátni a csomagtartó hátborzongató tartalmára. Joe azt tanácsolta, hogy mindketten menjenek vissza a motelbe. – Nekem itt várnotok velem! Azonnal felhívlak, mihelyt itt végeztem, és beszéltem Randyvel. Noah átkarolta a lány, és befelé indult vele. – Noah! – szólt utána Joe. – Igen? – Szükségetek lesz egy másik kocsira. – Nagyon úgy néz ki. – Noah érezte, hogy a lány válla megroskad a keze alatt. – Jól vagy, édesem? – kérdezte tőle. – Remekül vagyok – sóhajtotta Jordan. – Csak épp kezdem úgy érezni, hogy ez a barátságos kisváros mégsem annyira barátságos.

T

I Z E N N Y O L C A D I K

F E J E Z E T

Bár Chaddick és Street ügynököket a területi FBI-irodából nem bízták meg hivatalosan a nyomozással, mindent megtettek, hogy segítsenek Noah-nak kitalálni, mi folyik Serenityben. A két férfi újabb kocsit hozott Noah-nak és Jordannek, ezúttal egy Toyota Camryt. Jordan, aki már mindenhol rémeket látott, ragaszkodott hozzá, hogy valamelyikük kinyissa és megnézze a csomagtartót, mielőtt beül az autóba. Street ügynöknek meglehetősen kificamodott humorérzéke volt, és roppant mókásnak találta, hogy Nick húga még egy holttest talált. Nagy vidáman csak hulla-mágnesnek szólította. Chaddick egy nagy, barna borítékot nyújtott át Noah-nak. – Minden benne van, amit kértél. Másolatok MacKenna bankszámlájáról egy évre visszamenőleg, de ha kell, a korábbiakat is megszerzem. – Az biztos, hogy MacKenna valamiben benne volt – mondta Street. – Az utóbbi nyolc hónapban csak készpénzbefizetése volt. Ötezer dollár minden második héten. – És egészen Austinig autózott, hogy befizesse ezt a pénzt – tette hozzá Chaddick. – Egy új kocsit is vett nyolc hónappal ezelőtt, és a kilométeróra szerint rengeteget utazott azóta. Az egyik volt kollegája azt mondta, hogy a professzor valami örökséghez jutott. – Elég furcsa örökség – jegyezte meg Street. – Készpénz minden két hétben, amit ráadásul nem lehet visszakövetni. – Mi van a telefonhívásokkal? – kérdezte Noah. – Annak a listája is a borítékban van – felelte Chaddick. – A nyolc hónap alatt, amíg abban a házban élt, csak pár reklámhívást kapott. Ő maga sem telefonált, kivéve egyetlen rövid alkalmat, alig félórával azelőtt, hogy J. D. Dickey állítása szerint fülest kapott, hogy Jordan kocsijában holttest van. – Azt mondod, hogy valaki MacKenna házából hívta fel J. D.-t? – Pontosan. – De én is telefonáltam a professzornak – szólt közbe Jordan. – Amikor ideértem Serenitybe. Megadta a számát. Annak a hívásnak rajta kellene lennie a listán. – Mi van a mobiltelefonjával? – faggatózott tovább Noah.

– Nem találtunk egyetlen mobilt sem, amelyet MacKenna néven regisztráltak volna – mondta Street. – Jordan, ha ideadja a számot, amit hívott, ellenőrizni fogjuk. – Néhány emberünk átvizsgálja MacKenna kocsiját. De fogadni mernék, hogy csak a saját ujjlenyomatait fogják megtalálni – mondta Chaddick. Ez a feladat meghaladja Joe Davis képességeit, mégsem kér segítséget. Akarod, hogy közbelépjünk? Átvehetnénk az ügyet, és ti ketten elszabadulhatnátok innen. Noah megrázta a fejét. – Még ne! – majd Jordanre nézve, újraértékelte a helyzetet. – Nem is tudom. Talán jó ötlet lenne, ha őt elvinnétek… Jordan tudta, merre tart, és elhatározta, hogy csírájában fojtja el a próbálkozást. – Itt maradok veled, Noah. Különben is, megígértem Davis rendőrfőnöknek, hogy maradok még egy napot. Mindannyian tudjuk, hogy akármelyik pillanatban a letartóztatásom mellett dönthet. – Eszébe sincs ilyet tenni, és ha arra gondolok, hogy… – Ez nem vita tárgya – vágott közbe a lány. – Nem megyek el. – Hogy nyomatékosabbá tegye szavait, mereven Noah szemébe nézett. – Tisztára a bátyja – jegyezte meg mosolyogva Chaddick. – Csak sokkal szebb – tódította Noah. Miután megköszönte a két férfinak a segítségüket, és megígérte nekik, hogy tartani fogja velük a kapcsolatot, kinyitotta Jordan előtt a kocsi ajtaját, majd maga is beült a volán mögé. – Menjünk autókázni! – Tetszik az ötlet – lelkesedett Jordan. – Ha van rá időnk, jó lenne bemenni Bourbonba. Szeretnék venni egy új mobiltelefont. – Nem tudsz meglenni pár napig mobil nélkül? – Ezt te nem értheted. A mobil az én PDA-m, a fényképezőgépem, a határidőnaplóm, telefonkönyvem, a globális helymeghatározó rendszerem, és ami a legfontosabb, a mobil az én személyi számítógépem is. Elérem róla az internetet és az e-mailjeimet, és küldhetek is képeket, szöveget vagy akár videó klipet. – Tudod, mire használhatod még? Telefonálhatsz vele. – Igen, arra is jó – nevetett Jordan. – Ha pedig megvettük, szeretném, ha megállnák a rendőrségnél. Beszélni akarok a nyomozókkal, hogy mi lett a laptopommal. – Nick már megkérdezte őket. Azt mondták, színét sem látták. – Nem sétálhatott csak úgy el. A bérelt kocsiban volt, a mellettem levő ülésen. Maggie Hadennek látnia kellett, amikor átkutatta a táskámat az irataim után. Miután engem lecsukott, visszament a parkolóba. Lehet, hogy ő vette el. – Tovább keressük majd, de most Joe Davisszel találkozunk MacKenna házánál, emlékszel? – Miután beszélt Randy seriffel – bólintott a lány. – Csodálom, hogy nem akartál ott lenni, amikor ez megtörténik. – Engem jobban érdekel a bátyja. – Átadott a lánynak egy papírt, amelyen két cím volt, és az, hogyan lehet eljutni oda a moteltől. – Mi ez? – Arra gondoltam elhajthatnánk J. D. Dickey háza felé, és megnézhetnénk, otthon van-e. – És ha otthon van? Noah beindította a motort, és sebességbe tette a váltót.

– Akkor beugranánk hozzá, hogy odavessek egy hét neki. – Egy hét? – Csak próbálok beilleszkedni, drága. – És a másik cím? – Régi barátnődé, Maggie Hadené. – Hozzá miért akarsz elmenni? – Megvan J. D. kocsijának rendszáma. Egy piros kisteherautót vezet. Lehet, hogy a nőnél van. Te mondtad, hogy Hadennek mind a két Dickey-vel dolga volt. Jordan bekapcsolta a légkondicionálót. – És ha ott van? – Majd meglátjuk. – Megengeded? – nyúlt Jordan a boríték felé, amelyet Chaddick adott Noah-nak. – Szeretném megnézni a bankszámla kivonatait. – Csak tessék. Add össze a készpénzbetéteket – javasolta. – Ha fél évig kéthetente betett ötezer dollárt, az annyi mint hatvanezer dollár. Miután összeadta a befizetéseket, kiderült, hogy valójában kilencvenezer dollárról van szó. – Az utolsó két hónapban megnőtt az összeg és a befizetések gyakorisága is. Honnan származhatott ez a pénz? – Ez a kilencvenezer dolláros kérdés. – Mit gondolsz, mibe keveredett bele? Kábítószer? Hazárdjáték? Nem olyan fajtának látszott, aki képes ilyen bűnös dolgokkal foglalkozni. – Szerinted hogy néz ki a hazardírozó típus? MacKenna olyan fajta embernek látszott, aki képes azt hazudni, hogy örökséghez jutott? – Egy-null oda. – Nézd meg, hogy jutunk el Dickey házához! Jordan engedelmeskedett. – A sarkon fordulj jobbra! – mondta, amikor meglátta a Hampton Streetet jelző utcatáblát, majd tovább találgatott. – A professzor azt mondta, hogy megváltoztak a tervei, és korábban indul Skóciába, mint eredetileg tervezte. – Van még valami? – Nagyon ideges lett a vacsoránál, amikor észrevette, hogy megtelt az étterem. Arra gondoltam, hogy biztosan klausztrofóbiás. Noah lassított. – Az ott Dickey háza a sarkon. Közönséges tanyaház volt, nem nagyobb vagy kisebb, mint az utcában lévő többi ház, de kétségtelenül a legszebb. Nemrégiben festhették szürkére, és a fekete spalettákon is látszott, hogy mostanában kaphattak új köntöst. A tető is új volt, az udvar pedig meglepően rendezett. Még egy virágágyás is húzódott a sövény előtt, teli körömvirágokkal. – Ez nem lehet az ő háza. Túl szép és barátságos – mondta Jordan. – Street ügynök ezt a címet adta meg. Biztos az lesz. Gondolom, amikor Dickey nem nőket ver, akkor a gyepet gondozza.

Dickey kocsija nem parkolt a felhajtón. – Nem is igazán számítottál rá, hogy itthon lesz, ugye? – Nem, de látni akartam, hol lakik. Szívesen körülnéznék odabent. – Én is – suttogta, mintha ennek a ténynek még a beismerése is bajt hozna rá. – Még csak az ablakon sem nézhetünk be, mert be vannak zárva a spaletták. – Beharapta az alsó ajkát. – Kíváncsi lennék, odabent van-e a laptopom. Annyira komoly volt a hangja, hogy Noah visszafojtotta a nevetést. – Édesem, jobb lesz, ha lemondasz róla. – A laptopomról? Soha! Vissza akarom kapni! – Bármikor vehetsz egy újat. Nem érti. Jordan maga programozta a gépet, kicserélte az összes chipet, egy tonnányi memóriát rakott bele. Abban a laptopban van az egész élete. – Ha elvesztenéd a fegyvered, mit éreznél, ha azt mondanám, felejtsd el, és vegyél egy újat? Úgy látszik, a laptopja érzékeny téma számára. Noah úgy döntött, hogy hagyja az egészet. – Lássuk, hogy jutunk el Haden házához – mondta. Csak néhány utcával kellett továbbmenniük. A ház pontosan olyan volt, amilyenre Jordan számított: kopár és barátságtalan, az udvart felverte a gaz. Dickey házához hasonlóan itt sem volt garázs, és a felhajtón sem állt kocsi. – Semmi kedvem körülnézni odabent – jegyezte meg Noah. – A nő biztos koporsóban alszik. – Az én laptopommal. – Jordan, lazíts már! A rendőrség keresi a gépedet. Igaza van a férfinak. Tényleg túlzottan ragaszkodott a laptophoz. – Lehet, hogy Haden felpakolt és elhagyta a várost. – Kétlem, hogy elment volna. Nem, biztos nem adja fel ilyen gyorsan. Túl nagy hatalma volt ahhoz, hogy harc nélkül hagyja kicsúszni a kezéből. – Tudnia kell, hogy nem kaphatja vissza az állását – vélte Jordan. – Valószínűleg bevackolta magát valahova, hogy kidolgozza a megfelelő stratégiát arra, hogyan kényszeríthetné a tanács tagjait, nevezzék ki újra rendőrfőnöknek. Noah befordult a következő sarkon, és Jordanre nézett. – Hol akarsz enni? – Csak egyetlen helyre mehetünk, Jaffee-hez. Vannak ugyan más éttermek is a környéken, de ha máshová megyünk, Jaffee megtudja, mert itt mindent elfecsegnek egymásnak az emberek. – És akkor mi van, ha megtudja? Nagy dolog. – Megsértődik. – Jordan nem viccelt. – Mit foglalkozol azzal, hogy… – Annyira kedves volt hozzám, és kedvelem is. Mellesleg, neked is ízlett az étel, nem? – Rendben – bólintott Noah. – Jaffee-hez megyünk. Visszahajtott a motelhez, és a hátsó parkolóban leállította a kocsit. A Chaddicktől kapott borítékot Jordan vitte, ahogy az étterem felé mentek. Amikor elsétáltak Lloyd műhelye előtt, végigfutott a hátán a hideg.

– Először azt hittem, Lloyd ölte meg és tette a kocsimba a professzort, és azért volt annyira ideges. Azt nem tudtam ugyan, mi lehetett az indítéka, de abban biztos voltam, hogy Davis talál majd valamit. De most Lloyd is halott. Akarod hallani az új elméletemet? – Persze – mosolygott Noah. – Lloyd bizonyára meglátta, amikor a gyilkos a kocsiba tette a hullát. Nem gondolod, hogy így történt? – De, lehetséges. – Ez nem volt valami lelkes. Tudom ám, mit gondolsz. Miért nem ölte meg rögtön a gyilkos Lloydot? Mire várt? Szerintem nem tudta, hogy Lloyd látta őt, de ha tényleg így van, akkor hogyan tudta meg? Noah-nak nem kellett válaszolnia a kérdésre. Jordan elvégezte helyette. Feltette a kérdést, azután kidolgozta elméjében a választ, majd előállt a szerinte valószínű magyarázattal. Jaffee étterme majdnem üres volt. Néhány üzletember üldögélt a jeges kávéja mellett, és a nap eseményeit vitatták. Egyikük Kyle Heffermint volt, akivel Jordan előző nap találkozott a biztosítótársaság irodájában. – Ismersz közülük valakit? – kérdezte Noah, miközben elsétáltak az utcai kirakat mellett. – Csak az egyiküket, Kyle Heffermintet. Az a fajta, akit én névbuzinak szoktam nevezni. Noah ki nem állhatta az olyan embereket, akik azon a jogon követeltek maguknak figyelmet, hogy ismernek valakit, aki híres. – Nem kedvelem az olyanokat, akik folyton hírességekre hivatkoznak – jegyezte meg, és kinyitotta Jordan előtt az ajtót. A kis csoport elnémult, amint Jordan és Noah belépett. A lány rámosolygott Kyle-ra, amikor az odabiccentett neki, majd a sarokasztal felé indult. Angela máris hozta a szokásos jeges teát. A férfiak egyre csak őket bámulták. A pincérnő csípőre tett kézzel rásandított a csoportra, majd újra Jordanre nézett. – Ne is törődj velük! Csak a nap eseményeit beszélik meg. – Miért bámulnak így rám? – Először is, olyan csinos lány vagy, hogy a férfinép szívesen megnéz magának, másodszor pedig, te vagy a nap fő eseménye. Hallottuk, hogy megtaláltad Lloydot, meg ilyesmi. – Rontást hoztam Serenityre. – Hm, azt azért nem mondanám. Csak épp szokásoddá vált hullákat találni a környezetedben. Egy kicsit hasonlít arra a filmre. Tudod, amelyikben a halottak egy kisgyermekhez beszélnek. Csak az a különbség, hogy ezek a halottak nem beszélnek hozzád. Van kedvetek ma a marhához? Jaffee marhasültes szendvicseket készít, és egy nagy fazék marhapörköltet is főzött. Alighogy Angela visszament a rendelésükkel a konyhába, Kyle odasündörgött hozzájuk. Közeledtét már messziről jelezte csillogó övcsatja, amely egy Cadillac hűtőrácsának is beillett volna. – Hé, Jordan! – Hé, Kyle! – Hogy hívják a barátod? Jordan bemutatta őket egymásnak. Kyle kezet rázott Noah-val, majd rögtön visszafordult a lányhoz. – Hallottam, hogy még itt maradsz egy ideig a városban, Jordan. Mit gondolsz, vacsorázhatnánk ma este együtt? – Sajnálom, nem. Más terveink vannak Noah-val. De köszönöm, hogy elhívtál. A férfi ez alkalommal nem erősködött.

– Jordan, hallottam, hogy mi történt veled, és meg kell, hogy mondjam, Jordan, fogalmam sincs, mit tennék, ha egyszer egy hullára bukkannék a kocsimban, erre tessék, te mindjárt kettőt is találtál. Ez egyfajta rekordnak számít, Jordan, nem gondolod? – kérdezte, szemöldökét felhúzva. Mialatt beszélt, Noah átkarolta Jordan székét, és valahányszor Kyle kimondta a lány nevét, Noah gyengéden meghuzigált egy-egy fürtöt. – Clayborne ügynök, talán szolgálhatok magának némi információval. Valamelyik éjszaka történetesen Lloyd garázsa mellett hajtottam el, és fényt láttam az irodájában. Még gondoltam is magamban, milyen különös, hogy ilyen későn bent van valaki az irodában, mivel Lloyd mindig korán befejezte a munkát. – Látta Lloydot? – kérdezte Jordan. – Egy férfi árnyképét láttam, Jordan, de nem hiszem, hogy Lloyd lett volna. Csak egy-két másodpercig láttam, de az árnyék nem tűnt olyan nagynak vagy szélesnek, mint Lloyd. – Ezúttal mindkét szemöldökét megemelte, úgy kérdezte: – Segít ez magának valamit, Clayborne ügynök? – Igen – mondta kurtán Noah. – Jordan, igazán szeretnék újra találkozni magával. Itt van… Noah félbeszakította, mielőtt még egy szót kiejthetett volna. – Jordannek velem van programja. A lány igyekezett enyhíteni Noah udvariatlanságát. – Köszönöm a meghívást. Amikor Kyle otthagyta őket, Jordan suttogva fordult Noah-hoz. – Nagyon durva voltál vele. Mi ütött beléd? – Jordan, a világon semmi, Jordan. A lány elnevette magát. – Mondtam neked, hogy névbuzi. – Teljesen beléd zúgott – mondta komoran a férfi. – Ha jobban meggondolom, nagyon úgy néz ki, hogy mióta itt vagy a városban, a férfiak legalább fele beléd zúgott azok közül, akikkel találkoztál. – Kisimított egy fürtöt a lány arcából, ujjai végtelen gyengédséggel érintették meg a bőrét. Jordan lélegzete elakadt. Alig érintette meg a férfi, és ő máris reagált rá. Mindig azt hitte, hogy immúnis Noah bűverejére, de mostanában kezdett aggódni, hogy még sincs így. – Belém? – kérdezte hitetlenkedve. – Nem én vagyok a nagy szám, hanem te. Carrie a rendőrőrsön épp csak fejre nem állt, hogy magára vonja a figyelmed. És mi van Amelia Ann-nel és a sörösüvegeivel meg a fahéjas zsemléivel? Határozottan kedves hozzád. – Magam is észrevettem – vigyorgott szélesen Noah. – De azt hiszem, te is az vagy. Jordan azonnal hátrahúzódott. – Ó, egek! Nem minden nő esik térdre előtted. Csak későn döbbent rá, mit is mondott. Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi ezt nem hagyja elsikkadni. – Igazán? – nevetett. – Pazar ötlet. Gondolod, hogy egyszer majd te is… – Soha! Jordan fülig vörösödött, és ez nagyon tetszett Noah-nak. Élvezte, ha zavarba hozhatta a lányt, mert ilyenkor személyiségének egy másik oldalát mutatta: a sebezhető, édes és ártatlan oldalát. Gyönyörű lány volt, és úgy tűnt, ezt Serenity férfilakossága is észrevette.

De miért zavarja ez őt? Hiszen ő nem az a féltékenykedő fajta. Ráadásul nincs is semmi oka arra, hogy féltékeny legyen. Jordan a jó barátja, és nem több. Akkor miért érzi magát ilyen kényelmetlenül, amikor vele van? Erre nem volt válasza. Hogyan is magyarázhatná meg azt, amit maga sem ért? Egy dologban biztos volt: egyáltalán nem tetszett neki a gondolat, hogy valami férfi közel kerülhet a lányhoz. A pokolba is! Akarta őt.

T

I Z E N K I L E N C E D I K

F E J E Z E T

Jordan evés közben nézte át a professzor telefonhívásainak listáját. – Azt hittem, éhes vagy – jegyezte meg Noah. – Alig ettél valamit. – Ettől a hamburgertől egy hattagú család is jól lakna. Éppen annyit ettem, amennyit akartam. – Jordan úgy vélte, ideje áttérni fontosabb témákra. – Amikor beértem a városba, felhívtam MacKenna professzort, de én nem ezt a számot hívtam. Arra is emlékszem, hogy Isabel megemlítette, többször is telefonált a professzornak. Az ő száma sincs itt. – Fogadni mernék, hogy eldobható mobiltelefont használt. Az kinyomozhatatlan. – Amióta a professzor Serenitybe költözött, az egész élete kinyomozhatatlan lett. Jordan felkapott egy hasábburgonyát, és bele akart harapni, de mozdulat közben meggondolta magát, és a krumplival Noah-ra mutatott. – És miért költözött Serenitybe? Miért éppen ezt a kisvárost választotta? Mert ennyire elszigetelt? Vagy mert ez volt közel ahhoz a törvénytelen dologhoz, amibe belekeveredett?

Azt tudjuk, bármit csinált is, az

törvénytelen volt. Ki az, aki teljes kilencvenezer dollárt képes betenni a bankba készpénzben? Noah elvette tőle a burgonyát, és a szájába dobta. A lány a különböző lehetőségeken gondolkozott. – Az nyilvánvaló, hogy bárki is ölte meg a két férfit, feltett szándéka, hogy engem itt tartson. Egyetértesz? – Mielőtt Noah válaszolhatott volna, Jordan már folytatta is. – Mi másért tette volna a holttesteket az én kocsimba? Noah szerette nézni a lány arcát, miközben az hangosan gondolkozott. Annyira élénk és lelkes volt! Noah tisztában volt vele, hogy az évek során meglehetősen cinikus ember lett belőle, de az ő munkája mellett óhatatlan volt, hogy előbb-utóbb megkérgesedik az ember lelke. Megtanulta, hogy nem szívjon mellre semmit, és ne legyenek elvárásai, de még mindig nem sikerült megfejtenie, hogyan tudná a munkát és a magánéletét különválasztani. – Tudod, mire van szükségünk? – szegezte Noah-nak a kérdést. A férfi bólintott. – Egy gyanúsítottra. – Pontosan. Van valami ötleted? – J. D. Dickey-é az első hely a listámon. – Mert tudta, hogy a holttest a kocsimban van? – Igen. Megkértem Streetet, hogy nézzen utána a fickónak, és J. D.-nek komoly múltja van. Elmondta Jordannek, mit tudott meg J. D.-ről. Amikor befejezte, még hozzátette, ha Joe Davis nem hozza be és kérdezi ki hamarosan a fickót, ő maga veszi kézbe az ügyet. – Ez azt jelenti, hogy Serenityben maradsz?

– Ez azt jelenti, hogy Chaddick és Street folytatja a nyomozást. Ez az ő területük – tette hozzá. – Mi pedig elmegyünk innen. – Ha itt hagyjuk ezt a helyet, rögtön visszamész dolgozni, vagy kiveszel pár napot, és hazalátogatsz? – Nincs olyan hely, ahova hazamehetnék. Eladtam a farmot, amikor apám meghalt. – Akkor hol van az otthonod? – Hol itt, hol ott – mosolygott a férfi. – Ohó, itt jön a gyalogság. Jaffee és Angela közeledett az asztalukhoz. Jordan tudta, mit akarnak. A hátborzongató részleteket arról, hogyan találta meg Lloydot. Noah szerencsésen megmenekült a kérdések özönétől, mivel Davis rendőrfőnök hívta. – Mennünk kell – mondta, és gyorsan fizetett. Amint kisiettek az étteremből, Jordan elkapta Angela mozdulatát, amint felemeli a hüvelykujját. – Még mindig nem jött rá, hogy látom őt a kirakatban – jegyezte meg Noah nevetve. – Joe-val találkozunk? – igyekezett lépést tartani a férfival Jordan. – Azt mondta, jó húsz percre van innen. Ennyi idő alatt el tudjuk vinni a kutatási anyaggal teli dobozokat MacKenna házához. – Miért pont oda? – Mert Joe így akarja. Talán azért, mert a rendőrőrs túl kicsi. Nincs hova tennie, amíg lesz ideje átnézni őket. – Nem tudom, mire számít, mit talál. Csupa történelem az egész. – Akkor is át kell néznie őket. – Nem bánnád, ha rövid időre megállnánk az élelmiszerboltnál úton a professzor házához? Noah-nak nem volt kifogása ellene, és míg kivitte a két dobozt a kocsihoz, addig Jordan az utolsó kétszázvalahány oldalt, amely még fénymásolásra várt, gyorsan belesüllyesztette a bevásárló táskájába, majd kivitte a harmadik, üres dobozt is. Az üzletben nem kellett várakoznia. Alighogy belépett, a vásárlók sietve menekültek a közeléből, aztán egy kupacban megálltak, és izgatott suttogásba kezdtek. Jordan hallotta, amint az egyik azt súgja: Ő az a nő. Mosolyt erőltetett az arcára, és a fénymásoló-gép felé indult. Egy nő és két férfi várakozott a sorára a gép előtt, de alighogy meglátták Jordant, ők is elinaltak. Ez nagyon fájt neki. Noah viccesnek találta a lányt övező figyelmet, Jordan nem. Végtére is, ő semmi rosszat nem tett. Ezt csak akkor mondta ki, amikor már mindketten újra a kocsiban ültek. – A közeledbe kerülő emberek hajlamosak meghalni – mutatott rá a férfi. – Csak ketten haltak meg. – Jordan felsóhajtott. – Istenem, hallottad, mit mondtam? Csak kettő? Teljesen érzéktelenné váltam. Két ember halála hidegen hagy. Hová lett az együttérzésem? Valaha olyanom is volt. Befejezte a papírok szétválogatását, és az eredeti példányokat átadta Noah-nak. – Beletennéd ezeket az üres dobozba? – kérte. – Félsz kinyitni a csomagtartót, igaz? – Dehogyis. Csak tedd meg, kérlek! Tényleg nem fél, győzködte magát. Csak egy kicsit nyugtalan. De ezt sem akarta bevallani. A másolatokat visszagyűrte a táskájába, amit letett a földre, aztán kényelmesen hátradőlt. Hirtelen szörnyen fáradtnak és gyengének érezte magát.

– Nicknek már Bostonban kell lennie – mondta Noah-nak, amikor az visszaült a kormány mögé. A férfi előbb beindította a motort, csak azután válaszolt. – Biztos vagyok benne, hogy felhív, amikor hazaér. – És ha telefonál, elmondod neki Lloydot? – kérdezte, majd nyomban válaszolt is. – Hát persze, hogy elmondod. – Azt szeretnéd, ha nem tenném? – Nekem mindegy. Csak nem szeretném, ha újra gépre szállna, hogy idejöjjön. Azt is tudom, hogy Nick el fogja mondani a családnak, köztük a szüleimnek is, pedig nekik már így is… – Van miért aggódniuk – fejezte be Noah helyette. – Jordan, az teljesen normális dolog, hogy néhanapján izgulnak érted egy kicsit. A lány erre nem mondott semmit, csak a kopár tájat bámulta. A hőség mindenre rányomta a bélyegét. A kiégett fű barna csomókban kókadozott a száraz, repedezett földön. Miért is jött ide? Mit akart? Bátyja és Noah is provokálta azért, hogy elhagyja az ő kényelmes kis csigaházát, de nem reagált volna így a kihívásukra, ha nem lett volna elégedetlen az életével. Az élete tökéletesen rendezett és szervezett volt… szinte gépies. Pontosan tudta, mit akar, amikor erre az útra vállalkozott. Azt a bizonyos izgalmi tényezőt. Csak az a gond, hogy az nem létezik. Legalábbis számára nem. Valahogy haza kell jutnia, és felhagyni ezzel az őrült ábrándozással. Az útja ki van jelölve. Gondosan meg van szerkesztve. Ehhez van hozzászokva, és erre van szüksége. Minden újra értelmet kap, mihelyt megint Bostonban lesz. Csak egyetlen apró probléma van. Noah észrevette csüggedt arckifejezését. – Mi baj van? – Soha nem fogok kijutni ebből a városból, ugye?

H

U S Z A D I K

F E J E Z E T

MacKenna professzor egy csendes zsákutcában élt alig két kilométerre a Fő utcától, lehangoló környezetben. Sem fű, sem fa vagy bokor nem enyhítette a komor házak sorát, amelynek többségére ugyancsak ráfért volna már a felújítás. Joe Davis rendőrfőnök már várt rájuk. Inge eleje már nedves volt az izzadtságtól. Míg Noah és Jordan előkászálódtak a kocsiból, a rendőrfőnök zsebkendőt húzott elő, és megtörölgette a tarkóját. – Régen vársz már? – kérdezte Noah. – Csak néhány perce jöttem, de átkozottul meleg van. Elnézést, hölgyem, amiért csúnyán beszéltem a jelenlétében. – Joe kinyitotta az ajtót. – Odabent még melegebb van. MacKenna zárva tartotta az összes ablakot, és a spalettákat is be voltak állandóan be voltak hajtva, és amennyire én tudom, nem használta a légkondicionálót sem. Nézzetek a lábatok elé! – figyelmeztette őket. – Valaki alaposan felforgatta a helyet. Jordan kis híján öklendezni kezdett, amint belépett a nappaliba. A levegőt teljesen átjárta a szétfőtt hal bűze, ami valami fémes szaggal keveredett. Az egész ház nem lehetett nagyobb hetvennégy négyzetméternél. Csak kevés bútor volt benne. A hatalmas ablakot fehér lepedő takarta függöny helyett. A szemközti falnál szürke kockás huzatú kanapé terpeszkedett,

olyan rozoga, hogy Jordan gyanította, a professzor valahol az utcán bukkant rá, mert már rég kidobták. A kanapé előtt alacsony, tölgyfából készült dohányzóasztal állt. Volt még a szobában egy apró, kerek asztal is, rajta tépett burájú lámpa. A sarokban ősöreg Philips televízió ült egy faállványon. Azt nem lehetett tudni, hogy van-e szőnyeg a nappaliban, ugyanis a padlót teljesen elborították az újságok – némelyik már egészen megsárgult –, tépett jegyzetfüzetek és szakadt tankönyvek. Egyik-másik papírkupac harminc centinél is magasabb volt. Átvágták magukat a szeméthegyeken az ebédlő felé. Itt mindössze egy hatalmas íróasztal árválkodott bútorként. A professzor összehajtható faszéket használt, de azt valaki a falhoz vágta, darabjai ott hevertek a padlón. Az íróasztalon lévő elosztóba öt mobiltelefon töltője volt bedugva, a készülékek azonban hiányoztak. Jordan majdnem elbotlott egy hosszabbító zsinórjában. Noah elkapta a derekát, mielőtt lefejelte volna az asztalt. – Minden rendben? – kérdezte Joe. Jordan bólintott. Elhúzódott Noah-tól, és a sötét konyha felé indult. A szag erősebb, elviselhetetlenebb lett. A mosogató tele volt koszos edénnyel, igazi lakomát kínálva a munkapulton mászkáló svábbogaraknak. A szemét kibuggyant a hátsó ajtó közelében levő bevásárlószatyorból, amelyet a professzor szemetesnek használt. Ételmaradék rohadt benne. Jordan a nappalin keresztül visszatért a folyosóra. Az egyik oldalon a fürdőszoba volt – meglepően tiszta a többi helyiség állapotát figyelembe véve –, a másikon pedig egy kis hálószoba. A komód fiókjait kirángatták és a földre szórták. A dupla ágy matracát kifordították a helyéből, és késsel felhasították. Noah a lány mögé lépett, és vagy öt másodpercig némán szemlélte a pusztítást, majd megfordult, és visszament az ebédlőbe. – Gondolod, hogy aki felforgatta a lakást, megtalálta, amit keresett? – ment utána Jordan. – Valószínűleg nem egyedül volt – jegyezte meg Joe. – Mi hiányzik, Jordan? – kérdezte Noah. – A takarítóeszközökön kívül? A professzor számítógépe. – Pontosan – bólintott a férfi. – A vezetékek még mindig itt vannak – mutatta Joe. – Látjátok? A padlón, az íróasztal mögött. És nézzétek azokat a töltőket. Fogadni mernék, hogy csupa olyan telefont használt, amit nem lehet lenyomozni. Jordan úgy látta, mintha valami megmozdult volna az egyik újság alatt. Talán egy egér. Nem sikított, csak majdnem. – Kimegyek… egy kis friss levegőt szívni. Nem várt engedélyre. Amikor kiért a járdára, megdörzsölte a karját, és összerázkódott a gondolattól, hogy valamelyik rovar a ruhája alá juthatott. Noah és Joe tíz perccel később jöttek ki. – Megijedtél az egértől, ugye, édesem? – súgta oda neki Noah, amint elment mellette. Néha Jordan azt kívánta, bárcsak Noah ne lenne olyan jó megfigyelő. – Hé, Jordan, szeretnéd te kinyitni a csomagtartót? – szólt oda neki Noah a kocsi mellől. – Ez egyáltalán nem vicces – morgott a lány. De a férfi vigyorán látszott, hogy ő igenis annak tartja. Miután felemelte a tetőt, Joe-hoz fordult. – Biztos vagy benne, hogy itt akarod tárolni a dobozokat? Percek alatt megszállják a bogarak.

– Teljesen lezárom őket. A helyetteseim segítenek majd átvizsgálni az egész házat, beleértve a dobozokat is. Laponként fogjuk átnyálazni a tartalmát. Nem tudom, mit keresünk, de remélem, kibukik valami. Jordannek hirtelen eszébe jutott valami. – Davis rendőrfőnök úr, van nálam egy flash drive, amit a professzortól kaptam. Arra is szüksége lesz? – Mindenre szükségem van, ami támpontot adhat – mondta Davis. – Gondom lesz rá, hogy visszakapja, ha vége ennek az egésznek. Felkapta az egyik dobozt, és a ház felé indult. – Ha befejeződött az ügy, elküldöm ezeket valamelyik rokonának. Már ha találok egyet is – tette hozzá. – A MacKenna klán tagja, de kétlem, hogy bármelyikük is elismerné magukénak a professzort – jegyezte meg Jordan. – Elviselhetetlen alak volt. Jordan lelkiismeret-furdalást érzett, amiért így beszél egy halottról, de csak őszinte volt. Joe megállt az ajtónál. – Volt alkalma elolvasni az összes papírt? – Nem, csak néhány beszámolót néztem át mindegyikből, többre nem jutott időm. Noah kinyitotta a kocsi ajtaját, majd átadta neki a kulcsokat. – Te ülj csak be, és kapcsold be a légkondit! Egy perc és én is jövök. – Mintha dühös lennél. – Nem vagyok dühös, csak bosszankodom. Igazán előzékeny és szolgálatkész voltam, és te tudod a legjobban, hogy mennyi erőfeszítésembe kerül nekem az ilyesmi, de kitartottam, igaz? Jordan elfojtott egy mosolyt. – Igen. – Tudom, hogy Joe beszélt Randy seriffel, de nekem eddig nem mesélt róla. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy valamiféle megállapodásra jutottak. Így aztán… – Ohó! – Többé nem leszek előzékeny és szolgálatkész. Szállj be a kocsiba! Joe kilépett a házból. Noah elindult felé,és el is csípte, mielőtt az be tudta volna zárni az ajtót. – Elfelejtetted elmesélni, mit mondott Randy Dickey. – Nem felejtettem el. Arra gondoltam, hogy később megbeszélhetjük egy sör mellett. – Most akarom hallani. – Meg kell értened. Amíg a bátyját szabadlábra nem helyezték, Randy nagyon is jó munkát végzett seriffként. Az embereket elégedettek voltak vele. De J. D. heves természetű fickó, és Randy szeretne egy második esélyt adni neki, hogy jóvátegye a hibáját. Én pedig egyetértek vele. – Ezt nem te döntöd el. – De igen – mondta csendesen Joe. – Hacsak Jordan nem jelenti fel azért az ütésért. Egyébként nem tehettek ellene semmit. Nem akarok ellenkezni veled, csak megmondom őszintén, hogy mi a helyzet. És ahogy már korábban említettem, nekem kell ebben a városban élnem, ez azt jelenti, hogy nekem kell boldogulni az emberekkel már csak hivatalból is. Randy seriff pedig megkeserítheti az életemet. Nem számít, hogy másik megye seriffje, akkor meg tudja tenni. – Ó, persze, ez tényleg úgy hangzik, hogy Randy remek seriff. – Most nem erről van szó. Csak egy szívességet kér tőlem, nem többet. – És ha nem kapja meg ezt a szívességet, akkor pokollá teszi…

– Elég, rendben – emelte fel megadóan a kezét Joe. – Tudom, mit mondtam. De J. D. a bátyja – ismételte meg. – És vissza is zsuppolhatják a börtönbe, mielőtt csettinthetnél egyet, ha a lány feljelenti. Viszont ha nem, Randy a lekötelezettem lesz. – Azt hittem, nem akarod megtartani ezt az állást. Joe zavartan bámult rá. – A feleségem szerint, nem szabad, hogy az érzékenységem befolyásoljon. Igaz, hogy a fejem fölött nevezték ki Hadent, de most én vagyok a rendőrfőnök, és ha a tanács azt akarja, hogy maradjak, hagyom magam rábeszélni. – Beszélni akarok Randyvel. – Említettem neki, és neki nincs kifogása ellene. – Neki nincs kifogása ellene? – Noah érezte, hogy agyát elönti a vér. – Hol van most? – Az igazat akarod hallani? – Nem, Joe, hazudj nekem valamit! – Hé, ne húzd fel magad! Randy a bátyját keresi. Esküszöm az élő istenre, hogy ő sem tudja, hol van, és betegre aggódja magát, hogy J. D. valami őrültséget tesz. – J. D. már túl van az őrültségi fokon. – Előbb-utóbb felbukkan, és akkor Randy áthozza, hogy leüljünk tárgyalni. – Tárgyalni? J. D. egy gyilkossági ügy gyanúsítottja. – De az én gyilkossági ügyemé. Noah meg sem hallotta ezt a kijelentést. – A feltételek nem változtak, Joe. Randynek holnapig van ideje, hogy megtalálja J. D.-t. – És ha nem sikerül neki? – Akkor majd én megtalálom

H

U S Z O N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Egész nyomorult életében J. D. most először komolyan félt. Olyan mélyre ásta magát a gödörbe, hogy fogalma sem volt, képes lesz-e valaha kimászni belőle. A gondot a munkaadója jelentette. A férfi halálra rémítette. Elég volt ránézett a maga különös módján, és J. D. érezte, hogy ereiben megfagy a vér. A börtönben látta ugyanezt a kifejezést. Azoknak az életfogytiglanosoknak a szemében, akiknek nem volt mit veszteniük. Ezt is jelentette: nekem nincs vesztenivalóm. Cal megtanította neki, hogy térjen ki az ilyenek útjából, és számát sem tudja, hányszor védte meg tőlük. Senki sem kezdett ki Callel – senki sem, aki józan eszénél volt. De Cal most nincs itt, hogy megvédje. J. D. teljesen magára van utalva, és főnöke semmiben sem különbözik azoktól, akik elől a börtönben bujkált. Ugyanúgy gondolkodott, viselkedett, csak épp sokkal gonoszabb volt, mint a legtöbbjük. J. D. látta, hogyan kapja fel és vágja a falhoz a professzort. Mégsem a mozdulat könnyedsége volt az, amitől J. D.-nek inába szállt a bátorsága, hanem a férfi tekintete, amint kiszorította a szuszt is az áldozatából. J. D. tudta, hogy az a tekintet egész hátralévő életében kísérteni fogja.

A mohóság okozta MacKenna vesztét, és a mohóság volt az, ami J. D.-t rávette, hogy bűnrészességet vállaljon a gyilkosságban. Most pedig már túl késő volt visszakozni. Benne volt a gödörben, és szinte érezte, ahogy a rögök maguk alá temetik. A főnök J. D.-re bízta, hogy szabaduljon meg a holttesttől, és megparancsolta neki, hogy tartsa a nőt a városban, amíg ki nem deríti, menyit is tud. J. D.-nek csak egyetlen megoldás jutott eszébe: gyilkosság gyanújába keveri, Randy pedig lecsukja. J. D. legalábbis így képzelte, de szépen kigondolt terve csődöt mondott, mert a nő rossz megyében volt, amikor megtalálta a hullát. Tisztában volt vele, hogy túl hevesen reagált a dologra, amikor azonban meglátta a kezében a mobiltelefont, csak arra tudott gondolni, hogy elvegye tőle. Nem, ez így nem igaz. Egyáltalán nem gondolkodott. Ha megtette volna, biztos nem üti meg a nőt. Ostoba módra, abban reménykedett, hogy Maggie majd elsimítja a dolgot. Mégiscsak ő a rendőrfőnök, és tudta, hogy a nő mindent megtesz, amire utasítja. Baj bajt követ, szokta mondogatni Cal, és J. D. csak most értette meg, mire is gondolt. Maggie semmit sem tudott elsimítani, mivel kirúgták, és ezzel a hatalma is odalett. Mintha ez még nem lenne elég baj, a Buchanan nőnek remek kapcsolatai voltak az FBI-jal. J. D. nem mert szólni a főnöknek, hogy a nő bátyja FBI-ügynök, és a másik fickóról sem, aki úgy rátapadt a nőre, mint a rossz parfüm az új zakóra. Szerencsére, a főnök már tudott az FBI-sokról. Nem számít, hányan vannak, mondta J. D.-nek, akkor is a városban kell tartani a nőt egészen addig, míg végül sikerül egyedül kapnia és kikérdeznie. A kikérdezni szót úgy ejtette ki, hogy J. D. legszívesebben elmenekült volna. De már késő volt. Túl késő. A Lloyddal való incidens is mutatta. Nem véletlenül futott össze a szerelővel éppen akkor, amikor az összepakolt, hogy elhagyja a várost. Maggie figyelmeztette, hogy Jordan Buchanan mindenkinek elmesélte, milyen gyanúsan viselkedett Lloyd, amikor elhozta tőle a kocsiját. Még annak a lehetőségét is felvette, hogy Lloyd tudta, hulla van a csomagtartóban. J. D. csak azért ment Lloydhoz előző nap, hogy beszéljen vele. Meg akarta tudni, látott-e valamit a férfi, de alighogy Lloyd észrevette őt, rögtön berohant a házba, és megpróbálta elbarikádozni magát. – Csak beszélni akarok veled, Lloyd – kiáltott be J. D. – Menj el, vagy hívom a seriffet! – üvöltött vissza a szerelő. – Nem viccelek, tényleg megteszem. – Tán elfelejtetted, hol élsz? – Ez meg miféle kérdés? – Jessup megyében élsz, te idióta, és ez azt jelenti, ha kihívod a seriffet, a bátyámat fogod hívni. Azt meg te is tudod, hogy Randy bármit megtesz, amit mondok neki. J. D. természetesen hazudott. Lloyd átkozódott. – Nincs semmi baj, Lloyd – kiáltotta J. D. – Beengedsz, és megbeszéljük a dolgot. Itt várok türelmesen, amíg eldöntöd, mit is akarsz. Nem foglak bántani. – De azt a másik férfit bántottad. – Nem. Esküszöm neked, hogy nem bántottam. Már halott volt, amikor rábukkantam. Valaki… nem mondhatom meg, hogy ki, azt mondta, hogy tegyem a testet a nő kocsijába. Nem csináltam mást. – Ha hiszek neked, megengeded, hogy elhagyjam a várost? Csak addig, míg elalszik az ügy, és az FBIügynökök elmennek Serenityből. – Pontosan erre szerettelek volna kérni. Hagyd el a várost, amíg az FBI itt van.

– Akkor miért kell bejönnöd? – Nem kell, és tudod mit? Ha akarod, felhívhatsz, és elmondhatod nekem, hová vackoltad be magad. Ha nincs túl messze, elküldöm hozzád a legjobb lányomat, hogy ne unatkozz. Legalább egy éjszakát veled tölthet, hogy kielégítse minden igényedet. Adhatok neked… – Jó, majd felhívlak – szakított félbe mohón Lloyd. J. D. tudta, hogy a szerelő a kémlelőnyíláson át figyeli, ezért nem mosolygott. Miután meggyőződött róla, hogy Lloyd nem fogja hívni Davist vagy a seriffet, visszasétált a kocsijához. A sarkon túl megállt, leállította a motort, és várta, hogy Lloyd elinduljon, és követhesse. Nem kellett megölnie. Csak felhívta a főnökét, és közölte vele, hol találja Lloydot. J. D. úgy vélte, nem csinált semmi rosszat. Csak némi információt szolgáltatott.

H

U S Z O N K E T T E D I K

F E J E Z E T

A Cripple Creek Bár és Grill tartotta a megye hivatalos rekordját, miszerint itt található a legtöbb állatfej a falakon. Néhány kitömött kígyó pedig egyenesen a gerendákról lógott le. Régebben többen is voltak, de a mennyezeti ventillátorok nagy pusztítást vittek véghez köztük, a vendégek pedig egyáltalán nem értékelték, hogy száraz kígyóbőrdarabok hullanak alá a mennyezetről, miközben ők ebédelnek. Street ügynök adta meg a címet Noah-nak, azzal a javaslattal, hogy tudomást se vegyenek a dekorációról, valamint azzal az ígérettel, hogy a Cripple Creekben lehet az államok legjobb pizzáját kapni. A séf egyenesen Chicagóból érkezett, magyarázta. Az épület homlokzata hatalmas fakunyhót formázott, akkorát, amelyben még Paul Bunyan 7 is elférne. A belseje leginkább egy síparadicsomra emlékeztette Jordant: magas, nyitott mennyezet, jól látható gerendákkal és a táncparkettre néző erkéllyel, mind-mind fenyőfából. A légfrissítők is fenyőillatot árasztottak, a zenekar pedig a régi idők hangulatát idéző country- és western-zenét játszott a sarokban megbúvó kis pódiumon. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, Noah belekarolt a lányba, és úgy vezette át a tömegen. Street egy hátsó boksz mellett állva várta őket. Noah megvárta, amíg Jordan becsusszan a bokszba, csak azután ült le mellé. – Mi van a mappában? – érdeklődött Jordan. – Szerintem tegeződjünk, és szólíts csak Bryce-nak – ajánlotta fel az ügynök, és már válaszolni készült, amikor a pincér megjelent az asztaluk mellett, hogy felvegye az italrendelésüket. – Nem vagy szolgálatban, ugye? – nézett Noah-ra Bryce. – Hivatalosan nem vagyok szolgálatban már jó pár napja, csak a barátomnak segítek. – Akkor iszol egy sört? – Persze – bólintott. – Jordan? – Diétás kólát kérek. Alighogy a pincér eltűnt a láthatárról, Bryce megszólalt.

7

Paul Bunyan: mesebeli favágó, akit az amerikai favágók kreáltak az 1800-as években, hogy vigaszt, tiszteletet adjon munkás életükben. A legenda szerint csodás ereje volt: egy karsuhintással félerdőt vágott ki, s tett termőfölddé.

– Rengeteg információm van a Dickey-fivérekről. Randyvel minden rendben, de J. D.-nek többször is meggyűlt a baja a törvénnyel az évek során. Gyakran keveredett verekedésbe, míg az egyik ilyen kakaskodás után a börtönben kötött ki. Noah türelmesen várta, hogy valami újat is halljon. – Ami ennél érdekesebb – folytatta Bryce –, hogy J. D. volt cellatársa még most is jól megérdemelt büntetését tölti gyilkosságért. Húsz évtől életfogytiglan tartót kapott. Cal, ahogy J. D. hívta, egy őrző-védő társaságnak dolgozott. Jól elboldogult a különböző megfigyelő szerkentyűkkel, és ismerte a legmodernebb kütyüket is. Szeretett napjában többször

is elhajtani a saját

háza mellett, hogy belehallgasson

a felesége

telefonbeszélgetéseibe. – Nem bízott meg az asszonyban – vonta le a következtetést Jordan. – Mint kiderült, jó okkal. Egyik délután az utca végében parkolt, és végighallgatta az asszony enyelgését egy férfival, akivel munka közben ismerkedett meg. Cal később azt mondta a nyomozóknak, hogy a hűtlenséget még csak megbocsátotta volna, de azt már nem bírta elviselni, hogy a nő kigúnyolta a… szerszámát. – Bryce gyors pillantást vetett Jordanre, mielőtt folytatta. – Cal szerint a felesége levirslizte a férfiasságát. – Ez tényleg több a soknál – dőlt hátra Noah. – Szóval megölte a nőt, igaz? – Még szép. Szerencséjére a bíró férfi volt, így nem a legsúlyosabb büntetést kapta. – A bíró együtt érzett vele – biccentett Noah. Jordan nem tudta eldönteni, hogy a két férfi csak viccelődik, vagy komolyan gondolják. – Az a férfi megölte a feleségét! – Igen, tudom – mondta Noah. – De akkor sem szabad csúfot űzni egy férfi szerszámából. Bryce hevesen bólogatott egyetértése jeléül. Jordan csak akkor döbbent rá, hogy Noah ugratja, amikor a férfi rákacsintott. Megérkeztek az italok, majd miután a pincér távozott a néhány pizza különlegességre szóló rendeléssel, Bryce folytatta beszámolóját. – Cal mindent megtanított J. D.-nek, amit a megfigyelésről tudott. Az őrök egyike azt mondta, hogy Cal egyfajta technikai gurunak tartja magát. – Találtál valamit J. D. pénzügyeiről? – kérdezte Jordan. – Igen. Ő is sokszor tett be pénzt a bankba az utóbbi fél évben, de MacKennától eltérően ezek az összegek sohasem haladták meg az ezer dollárt alkalmanként. – Zsarolás – közölte Jordan. – Kihallgatta az embereket, aztán megzsarolta őket. – Én is erre tippelek – helyeselt Bryce. – Szívesem körülnéznék a házában – jegyezte meg Noah. – Házkutatási engedély nélkül nem teheted. Itt van minden anyag, amit eddig sikerült összegyűjtenem – nyújtotta át a mappát Bryce Noah-nak. – Ha valamire szükséged van, csak szólj. – Köszönöm, igazán hálás vagyok a segítségért! – Szívesen tettem. Örülök, hogy végre együtt dolgozhattam veled. Te és Nick Buchanan gyakorlatilag legendának számítotok az ügynökségen. Hallottam néhány ügyetekről, és igazán szép eredményekkel dicsekedhettek. Noah elkomorodott. – Bárcsak még eredményesebbek lennénk! Nem minden ügyünk végződik úgy, ahogy szeretnénk.

– Tudom – bólintott Bryce. – De néhány igen. Hallottam a dallasi Bains-ügyről. Jó ideig beszédtéma volt. Legutóbb pedig azt hallottam, hogy Jenna Bains idén felvételizett a dallasi metodista egyetemre. – Igen – csillant mosoly Noah szemében. – Nagyon jól tanul. Jordan érdeklődve hallgatta a beszélgetést. – Ki az a Jenna Bains? – kérdezte. – Egy gyerek, aki nem azt érdemelte, amit kapott – felelte Noah. Bryce látta Jordan zavarát Noah ködös válasza hallatán, és úgy döntött, hogy elmagyarázza a dolgot. – Jenna szülei meghaltak, amikor még kislány volt, és egyetlen rokonára bízták, egy nagybácsira, aki történetesen drogkereskedő volt. A dolgok igazán rosszra fordultak a nagybácsi házában. A férfit gyakran kivonták a forgalomból. Néhány gonosztevő ezt kihasználta, és átvette az üzletét. Jennának jó néhány évig ezekkel a szemét alakokkal kellett élnie. Amikor nem zárták be a kamrájába, akkor amolyan személyes rabszolgának használták. Végül a hatóság kiszimatolta a drogügyletet, és lecsapott, de sajnos a banda vezérét figyelmeztette valaki, és a rajtaütés előtt kereket oldott. Jennát is magával vitte túszként. Ekkor lépett a képbe Noah és a bátyád. A fickó több mint két hónapig tartotta magánál Jennát, és állandó mozgásban volt, ezért nem volt könnyű elcsípni, de végül sikerült sarokba szorítani egy elhagyatott bérházban. Azt hallottam, hogy amikor odaértek, Jenna úgy össze-vissza volt verve, hogy beszélni se nagyon tudott. – Bryce Noah-ra nézett megerősítésre várva. Noah-t még most is elfogta a harag, ahogy eszébe jutott az eset. – Szinte eszét vesztette a rémülettől, amikor rátaláltunk. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete függne tőle, és csak azt hajtogatta, hogy ne hagyjam ott. Bryce újra Jordanre nézett, majd folytatta. – Amikor a lányt kiengedték a kórházból, megjelent a gyámügy, de Noah talált neki egy nagyon rendes családot. – Azok az emberek a barátaim – magyarázta Noah. – Tudtam, hogy náluk jó kezekben lesz. Nem akartam, hogy beszippantsa a rendszer azok után, amin keresztülment. – Azt beszélik, hogy valami ismeretlen jótevő kifizette a tandíját, és a pletyka szerint te voltál az. Noah nem válaszolt Bryce megjegyzésére. – Jenna nagyszerű gyerek, és tanár szeretne lenni. – Akkor szép dolog volt, amit tettél. Noah egy vállrántással elhárította magától a dicséretet. – Sok ember van, aki ugyanezt tette volna a helyemben. A beszélgetést a pizza érkezése szakította félbe. Jordan beérte egy szelettel, de a két férfi gond nélkül befalta a többit, közben pedig a Dickey-fivérekről beszélgettek. Jordan a fapadon hátradőlve hallgatta a társalgást, de nem igazán hallotta, mit mondanak. Noah-t nézte. Azt mindig is tudta, hogy elkötelezettje a munkájának, azzal is tisztában volt, hogy a férfi milyen jó kedélyű tud lenni, ám nyilvánvaló, hogy vannak olyan vonásai, amelyeket még nem ismer. Noah kiitta a sörét, és ásványvizet rendelt. Jordan figyelte, amint két karját összefonva az asztalra támaszkodik, és figyelmesen hallgatja Bryce nyomozással kapcsolatos javaslatait. Neki van a legnagyszerűbb profilja, gondolta. És amikor mosolyog…

Jézusom! Jordan tudta már, mi történik. Hol van Kate, amikor szüksége lenne rá? Természetesen a mézesheteit tölti. Kate észre tudná téríteni, de ő most nincs itt, és Jordan hirtelen rádöbben, hogy nagy bajban van. Kezd behódolni Noah Clayborne-nak. Arról ábrándozott, milyen érzés lenne, ha a férfi megcsókolná. Ha megérintené… ha belé… – Jordan, készen vagy? A lány összerezzent. – Készen mire? – A távozásra. – Igen, persze. Bryce, igazán örültem, hogy megismerhettelek! – mosolygott rá az ügynökre. – Tudom, hogy rengeteg munkád van, és szeretném, ha tudnád, nagyon hálás vagyok a segítségért. – Szívesen tettem, nem kell megköszönnöd. Természetes, hogy segítek, hisz Nick húga vagy. Együtt mentek ki, Bryce az ajtóban elköszönt tőlük. – Mi is a határidő? – kérdezte. – Holnap dél – felelte Noah. – Ha addig nem sikerül a Dickey-fivérekkel beszélnem, átveszed a nyomozást. – Nekem megfelel. Jordan egy szót sem szólt a motelbe vezető úton. Noah néhányszor ránézett, és megkérdezte, hogy érzi magát. – Jól vagyok, köszönöm – mondta minden alkalommal a lány, de nem mondott igazat. Noah-n kívül semmi másra nem tudott gondolni. Össze kell szednie magát, és el kell hessentenie ezeket az őrült gondolatokat. Nem szabad arról ábrándoznia, milyen lenne lefeküdni vele. Ne menj bele, parancsolt rá magára. De minél inkább intette magát, hogy ne gyötrődjön a férfi miatt, annál többet gondolt rá. Jóga. Ez lesz a megoldás. Jógáznia kell. Amikor visszaérnek a motelbe, gyorsan lezuhanyozik, pizsamába bújik, és lótuszülésben az ágy közepére telepszik. Néhány mély lélegzet, és máris kitisztul a feje. Akkor a férfi majd nem tud befurakodni a gondolatai közé, mert ő fogja uralni azokat, nem Noah. – Mi bajod van? – kérdezte Noah. – Miből gondolod, hogy valami bajom van? – Abból, ahogy rám bámulsz, édesem – nevetett el magát a férfi. Jordan gyorsan előhozakodott valami mondvacsinált magyarázattal, aztán az út hátralevő részén kibámult az ablakon. Jordan belépett a szobájába, majd nyomban megtorpant. A Noah szobájába vezető ajtó nyitva volt. Az ágy meg volt vetve, és a párnán csokoládé várta a férfit. Saját ágya érintetlen volt. Jordan fejcsóválva nevetett. – Csodálom, hogy Amelia Ann nem az ágyban várt rád. Noah mosolyogva sétált be a szobába. – Nem az esetem a nő. A lány szívesen megkérdezte volna, hogy milyen is az esete, de erőt vett magát. Felkapta a pizsamáját, és a fürdőszoba felé indult. Mire lezuhanyozott, tényleg jobban érezte magát, gondolatai sem kavarogtak összevissza. Megmosta a haját, sőt kényelmesen meg is szárította.

Miközben lehúzta a védőtakarót az ágyról, látta, hogy Noah telefonál. Azt is hallotta, hogy minduntalan felnevet. Gyanította, hogy Nickkel beszél. Alighogy elhelyezkedett az ágyon egy paksaméta fénymásolattal, Noah lépett be a szobába. – Nick szeretné, ha visszahívnád, de várj pár percet, mert Morgansternnel beszél a másik vonalon. – Odaadta a lánynak a mobilt. – Megyek zuhanyozni. Senkinek ne nyisd ki az ajtót, megértetted? – Meg. A férfi bevonult a fürdőszobába, mielőtt Jordan megkérdezhette volna tőle, hogy elmondta-e Nicknek Lloydot. Persze, hogy elmondta. Talán bátyjának van valami mondanivalója számára. Nem akarta, hogy Nick visszajöjjön Serenitybe. Ha minden jól megy, holnap már úton lesz Boston felé. Miután elrendezte maga körül a papírokat, beütötte bátyja számát a telefonba. Nick már a második csengetésre felkapta. Nem vesztegette az időt üdvözlésre. – Találtál még egyet, mi? – mondta helyette.

H

U S Z O N H A R M A D I K

F E J E Z E T

Jordan az ágy közepén ült, és egy kegyetlen és véres csata vérfagyasztó beszámolóját olvasta. A Buchananek és a MacKennák is harcba szólították a szövetségeseiket abban a reményben, hogy sikerül kiirtani a másik nemzetséget. Annyira magával ragadta a történet, hogy észre sem vette az ajtóban álló Noah-t, ami őt figyelte. A férfi győzködte magát, hogy legjobb lenne megfordulni, és visszatérni a szobájába, de nem tudta rávenni magát. A lány mágnesként vonzotta anélkül, hogy tudott volna róla. Szeretett a közelében lenni, beszélgetni vele, hallgatni az őrült meséket és elméleteket, gyönyörködni a mosolyában. De a legcsodálatosabb az volt benne, hogy meg tudta nevettetni. Egyetlen más nő társaságában sem érezte azt, amit Jordan mellett. Ráadásul átkozottul csinos. Még akkor is, amikor rajta van a szemüvege, mint például most. Noah-nak fogalma sem volt róla, miért izgatja fel annyira ez a látvány, de tény, hogy teljesen elvesztette tőle az eszét. Amikor Nathan Bayben találkoztak, és a lány szemüveget viselt, Noah mindig elnézett a feje felett, nehogy elvonja a figyelmét. Egyszer dr. Morganstern észrevette, mit csinál és nem hagyta szó nélkül. Noah most azon töprengett, hogy vajon a doktor már akkor észrevette, hogy vonzódik a lányhoz, amikor ő maga még nem is sejtette. Mikor szűnt meg Jordan társának kishúga lenni, és vált csodálatosan vonzó nővé, akit szeretett volna ágyba vinni? Már tudta, mit fog tenni, mielőtt belépett volna a szobába. A következményekre pedig fittyet hányt. Nesztelenül lépett az ágyhoz, pisztolytáskáját a fegyverrel együtt az éjjeliszekrényre tette, és leült a lány mellé. A lány felnézett, és rámosolygott. Noah annyira lazának tűnt kopott farmerjában és kifakult, szürke pólójában. Figyelte, amint elhelyezkedik az ágyon. Mind a két párnát a feje alá gyűrte, és kicsit meglapogatta, hogy kényelmesebb fekvés essen rajta. Hatalmasat ásított, kezét összefonta a mellkasán, és lehunyta a szemét. – Kényelmesen fekszel? – kérdezte Jordan. Noah ki sem nyitotta a szemét, úgy kérte: – Mesélj nekem valamit! – Ez a történet meglehetősen kegyetlen. – Szeretem a kegyetlen történeteket.

– Miért is nem lepődöm meg? – ugratta a lány. – A pontos dátum bizonytalan, de a csata valószínűleg valamikor 1300 és 1340 között zajlott. A MacKenna uraság azt állította, hogy a Buchananek újabb kincset raboltak el tőle. A kincs nem volt más, mint egy darabka föld a MacKenna-birtok mellett, amely a laird szerint őt illette meg. – Ki adta a földet a Buchananeknek? – Az nem derül ki a történetből – rázta a fejét Jordan. – A MacKenna uraság hónapig fortyogott a galádság miatt, majd az egyik őszi délutánon elfogtak egy ifjú Buchanant a saját földjükön. – A MacKenna uraság úgy döntött, hogy csak váltságdíj fejében engedi szabadon a fiút. A váltságdíj pedig nem volt más, mint az a bizonyos darabka föld. Ez volt a terv egészen addig, míg néhány túlbuzgó MacKenna harcos véletlenül meg nem ölte az ifjút. Pontosan ezekkel a szavakkal írták le. Eredetileg csak kínozni akarták, nem megölni. – A Buchananek beleegyeztek, hogy átadják a földet, mielőtt a fiút megölték volna? – Arra már nem került sor, hogy beleegyezzenek, vagy megtagadják. Amikor meghallották, hogy a fiút meggyilkolták, összehívták az embereiket, és háborút indítottak. Mindig is hadakoztak a MacKennákkal, de ez most más volt. Tudta ezt a MacKenna uraság is, ezért ő is összehívta a szövetségeseit. Az nem derül ki, hogy hány klánról van szó, de hármat név szerint is megemlítenek. – És mi van a Buchananekkel? Jordan a papírt tanulmányozta. – Ők egy szövetséges klánt hívtak harcba. Nem tudom, azért-e, mert csak egy szövetségesük volt, vagy azért, mert annyi is elég volt a harchoz. A MacHugh-król azt tartották, hogy könyörtelen és elpusztíthatatlan harcosok. Még a Buchananeknél is kegyetlenebbek voltak a fáma szerint. – A csatára a Hunter Point melletti mezőn került sor. A Buchananek és a MacHugh-k szánalmasan kevesen voltak, ezért a MacKennák ostobán azt hitték, könnyedén lemészárolják mind a két klánt. Mivel már fájt a háta, Jordan hátradőlt, és elfészkelődött Noah vállán. Maga elé emelte a papírt, és úgy folytatta. – A MacKennák és szövetségeseik szánalmas tévedésben voltak az esélyeiket illetően. A MacHugh-k nem hittek a könyörületesség erényében, és a Buchananek sem kegyelmeztek senkinek. A MacKennák végül is egy gyereket mészároltak le. Mire a harc véget ért, a csatamezőt szétszórt testrészek borították, és a földet lucskosra áztatta a kiömlött vér. Ennek a csatának az emlékére ezt a területet a mai napig Vérmezőnek hívják. – Mi történt aztán a MacKennákkal? – Aki életben maradt, elmenekült. Másnap visszatértek, hogy összeszedjék és tisztességesen eltemessék a halottaikat, de egyetlen holttestet sem találtak. Mind eltűnt. Így aztán nem is tudtak harcoshoz méltó temetési szertartást tartani nekik. – Megtalálták valaha a testeket? – Nem. – Jordan a könyökére támaszkodott, és belenézett a férfi szemébe. – Márpedig abban az időben, ha egy harcos nem kapta meg a neki járó végtisztességet, nem juthatott át a másvilágra. Arra kárhoztatott, hogy örök időkre megrekedjen a túlvilág küszöbén, és ott kószáljon magányosan és mindenki által elfeledve. – Hány embert öltek meg a csatában? Arról beszámol a krónika? – Nem. De ha ez a történet igaz, el tudod képzelni, milyen lehetett körbejárni a csatamezőt… a vértől felázott mezőt, és összegyűjteni a testrészeket? Itt egy kar, ott egy láb, amott…

– Egy fej… A lány elfintorodott. – Örülök, hogy nem akkor éltem. – Nem is tudom. Annak az időnek is megvoltak a maga előnyei. Nem kellett felolvasni a Mirandát mindenféle gennyes alaknak, sem végignézni, amint egy bíró elengedi őket holmi szakmai melléfogásra hivatkozva. Akkoriban, ha tudtad valakiről, hogy bűnös, simán megszabadultál tőle. Ilyen egyszerű. Tudod, mit mondok még neked? Ha ebben a történetben csak egy csipetnyi igazság van, nem érdekel, hogy hány harcost öltek meg azon a csatamezőn. Nem lehetett olyan magas a számuk, hogy igazságot szolgáltasson egy gyerek meggyilkolásáért. Mivel a férfi szeme még mindig csukva volt, Jordan úgy vélte, nyugodtan gyönyörködhet benne. Úgysem veszi észre. Milyen vonzó, igazi szívtipró! Nagy nehezen elszakította tőle a tekintetét. Ez nem vezet sehová, fedte magát. De akkor is akarta a férfit. Össze fogja törni a szívét, és otthagyja majd, mondogatta magának. Nem, köszöni szépen, erre nincs szüksége. Ő nem lesz a rajongója, nem bizony. Ám a helyzet ennél is rosszabb volt. A legjobb úton volt afelé, hogy beleszeressen Noah-ba. Hirtelen megriadt. Gyorsan lepattant az ágyról, összeszedte és az asztalhoz vitte a papírokat. Gondosan egy kupacba rendezte őket a táskája mellett, majd visszasétált az ágyhoz. – Noah? – suttogta és megbökte a férfi vállát. – El ne aludj itt nekem! – A férfi nem válaszolt, mire újra megbökte. – Le akarok feküdni! Épp arra készült, hogy erősebben meglökje, amikor Noah elkapta a csuklóját és magához rántotta. Mielőtt egy szót is szólhatott volna, átkarolta és a hátára gördítette. Térdével szétfeszítette a lábait, és elnyúlt rajta. Két könyökére támaszkodva tanulmányozta a lány elvörösödött arcát. Jordan szíve hevesen dobogott. Mozdulatlanná dermedve várta, mit tesz a férfi. Csak el ne engedjen, gondolta izgatottan. – El ne engedj! – Nem foglak, drága. Jordan szorosan lehunyta a szemég, és felnyögött. – Hangosan is kimondtam, ugye? A férfi gyengéden levette a szemüvegét. Mellkasa hozzáért az övéhez, amint az okulárét az éjjeliszekrényre tette a pisztoly mellé. Amikor orrával megcsiklandozta a nyakát, Jordan beleborzongott a gyönyörűségbe. A férfi lélegzete édesen simogatta bőrét, amikor pedig finoman szájába vette a fülcimpáját, a vágy hullámzott végig a testén. – Ez rossz ötlet – suttogta, és oldalra hajtotta a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen. Felnyúlt, megsimogatta a nyakát, játékosan meghúzogatta a haját. Szerette volna, ha a másik megcsókolja. Noah elhúzódott tőle. – Szeretnéd, ha abbahagynám? Jordan úgy tett, mint aki komolyan fontolóra veszi a kérdést. – Nem. – Felemelte a fejét, és megcsókolta a férfi állát. – Csak azt mondtam, hogy ez rossz ötlet. Jordan már bánta, hogy megszólalt, mert most aggódhatott, mi lesz, ha a férfi hirtelen észre tér, és otthagyja. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy megérintse, a karjaiban tartsa, szerelmeskedjen vele! – Jordan! – A férfi hangja nem volt több rekedt suttogásnál. Jóságos isten, most itt akarja hagyni! A lány nagyot nyelt.

– Igen? – A szádat akarom! Noah nem mozdult. Várta, hogy a lány döntsön. A bűntudat, vagy a következmények miatti aggodalom nyomban kiröppent Jordan fejéből. Csak Noah számára maradt hely odabent. Belenézett a gyönyörű kék szempárba, és lassan magához húzta a férfi fejét. Noah-nak nem is volt szüksége több bátorításra. Szája birtokba vette a lányét. Csókja édes volt és puha. Nem követelt semmit. Maga volt a gyönyörűség. Hamarosan azonban többre vágyott ennél. Elég volt csak megízlelnie az édes ajkat, hogy még többet akarjon belőle. Nyelve kutatóan merészkedett előre, és találkozott a lány nyelvével. Nem kapkodott. Alaposan kiélvezett minden pillanatot, míg végül ez sem volt elég. Szorosabbra vonta ölelését, és elmélyítette a csókot. Mohón habzsolta a gyönyört, és biztosra vette, hogy a kezdeményező, míg a lány meg nem rángatta a pólóját. Nyögve emelte fel a fejét. – Mondd el, mit akarsz! – Hangja érdes volt. – Mindent – suttogta. – Azt akarom, hogy mindent vegyél le! Jordan megremegett a férfi tekintetében felvillanó meleg fénytől, az ajkát cirógató ujjak érintésétől. – Tudtad, hogy nagyon édes vagy? – Mint s méz? – Még annál is édesebb – mormolta. Felhúzta a lány blúzát, ugyanakkor a saját pólóját is le akarta húzni, ám a könyöke megakadályozta benne. Hirtelen olyan lelkesedést és szenvedélyt érzett, mintha ez lett volna az első alkalom az életében. Pontosan tudta, hogyan kell kielégíteni egy nőt, de még mennyire, hogy tudta. Az évek során tökéletesre csiszolta a technikáját. Mégis, Jordannel valahogy más volt, mert Jordan maga is más volt. Különleges. Annyira szeretett volna vele lenni, hogy az szinte fájt. Korábban soha nem érzett még így. Gyorsan levette a pólóját, majd a lány blúzát is. Jordan nem szégyenlősködött, és nem is habozott. A hátát, vállát, karját simogatta. Érezte szívének heves dobogását, és amikor megérintette a mellét, a lány halkan felnyögött, és teste ívben hozzáfeszült. Noah megcsókolta a nyakát, majd ajka lassan, kényelmesen lejjebb vándorolt, szelíden gyötörve, izgatva a lányt. Nyelve játékosan csiklandozta a kulcscsontját, majd amikor a melléhez ért, érezte, hogyan feszül meg a lány teste, és fonja szorosabbra ölelését. Jordan szinte eszét vesztette a férfi érintésétől. Eddig nem tudta, hogy melle ennyire érzékeny, de Noah nyelvének érintése megfosztotta önuralma utolsó morzsáitól is. Noah önuralma is romokban hevert. Mély, reszketeg lélegzetet vett, majd újra szenvedélyesen megcsókolta a lány. Keze reszketett. A csók egyre vadabb lett, majd Noah hirtelen elhúzódott. – Rögtön visszajövök… – Még egy gyors puszit nyomott a szájára, majd leszállt az ágyról. – Szeretnélek megvédeni. Jordan szíve hevesen dobogott. Alighogy a férfi otthagyta, felkapta a párnát, és szorosan magához ölelte. Egyetlen csókocska, és ő máris elolvadt. Felsóhajtott. Az biztos, hogy Noah tudja, hogyan kell csókolni. Soha senki nem kavarta még fel ennyire, mint ő.

Az ágy besüppedt a visszatérő férfi súlya alatt. Noah elvette Jordantől a párnát, és a lány nem ellenkezett. Hátradőlt, de a tekintetét nem vette le Noah-ról. A férfi a csípőjéhez nyúlt, és lassan lehúzta róla a sortot. Saját nadrágját már levette, és amikor elnyúlt a combjai közt, testének érintésétől Jordannek elakadt a lélegzete. Pihekönnyű ujjakkal cirógatta a férfi hátát, míg a szájuk újra össze nem forrt. Keze akkor görcsösen megmarkolta a vállát, így követelve, hogy ne kínozza tovább. – Noah! Nem tudta, sikoltotta a nevet, vagy sóhajtotta. A férfi keze a combjai közé csúszott, mire elvesztette az eszét. Pontosan tudta, hol érintse meg, hogy felizgassa. Nyugtalanul vonaglott a karjában, így esdekelve, hogy közelebb tudja magához. Érezni akarta minden porcikáját, el akart veszni az ölelésében. A férfi lélegzete zihálóbb lett, amivel még inkább felizgatta a lányt. Belepusztul, ha még sokáig kínozza. Noah tartóztatta magát, amíg csak bírta. Szeretett volna legalább annyi gyönyört okozni a lánynak, amennyit tőle kapott. Ám Jordan heves reakciója lehetetlenné tette a további várakozást. Tudta, a lány már készen áll. Érezte, amint körmei a vállába mélyednek, teste az övéhez feszül. Szájuk újra egymásra talált, és közben Noah óvatosan becsusszant az izgatóan nedves forróságba. Annyira szoros volt, annyira tüzes, hogy a férfi felnyögött a tiszta gyönyörtől. Tökéletes mozdulatlanságba dermedt, és zihálva súgta a lány nevét. Amikor Noah beléhatolt, Jordan felkiáltott. Az élmény szinte megsemmisítő erejű volt. – Jaj, Jordan! – lehelte a férfi. – A fenébe! A lány nem hagyta, hogy összeszedje magát. Minden idegszála megváltásért remegett. Lábával átkulcsolta a derekát, hogy még mélyebben magába fogadja, és lassan mozogni kezdett. Jaj, hogy mennyire szerette volna kielégíteni a férfit! Viszonozni a gyönyört, amit tőle kapott. Az őrületbe kergetni, ahogy ő a férfi is tette vele. Vállába harapott, megcsókolta a száját, majd a nyakát. Már ő is zihált. Noah visszahúzódott, majd újult erővel tört előre, és Jordan szemébe könny szökött. A lelke mélyéig megrázta az őt elárasztó érzelmek sokasága. A férfi mozdulatai erőteljesebbek, követelőzőbbek lettek, minden elsöprővé váltak. Csodálatos volt! Noah eddig még a legnyersebb szenvedély közepette is képes volt megőrizni önuralmát annyira, hogy ő diktálja az iramot. Most azonban nem volt ura cselekedeteinek, egyre vadabbul nyomult előre, képtelen volt lassítani. A lányt ugyanúgy átjárta a szenvedély, mint a férfit. A feszültség egy nőtt benne, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kitörjön enyhülésre vágyva. A gyönyör hullámai elöntötték, átcsaptak rajta. Soha nem tapasztalt még csak hasonlót sem. Hagyta, hogy magával ragadja, az élvezet hullámain bukdácsolt, emelkedett és süllyedt, miközben idegei pattanásig feszültek. Noah megcsókolta, majd a vállgödrébe temette az arcát, így próbált magához térni. – A fenébe! – suttogta újra. Szitokszó… és mégis, mintha a lelkét simogatták volna! A férfi ott lihegett a fülénél. Vagy talán ő maga liheg? Jordant annyira megrendítették az események, hogy gondolkozni is képtelen volt. Noah tökéletes idiótát csinált belőle! Jordan nem akarta elengedni. Soha többé! Noah az oldalára gurult, majd magához húzta a lányt. Szorosan átölelte és simogatta. Érintése most végtelenül gyengéd volt. Egyikük sem szólt, csak élvezték a pillanat varázsát. A percek lassan teltek, és Jordan álomba merült.

Az éjszaka közepén felébredt. A férfi még mindig ott volt mellette.

H

U S Z O N N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Hatalmas csattanás ébresztette fel Jordant az álmából. Úgy pattant fel az ágyban, mintha attól rettegne, hogy a motelszoba kettéhasad körülötte. Koromsötét volt. Álmos és zavart elméje nem tudta felfogni, mi történik. A következő mennydörgés megremegtette a mennyezetet, sőt az ágy is megmoccant a lány alatt. Jordan felugrott, majd megnyugodott. Csak a vihar. Odakint villám fénye hasította ketté az éjszaka sötétjét, melyet újabb fülsiketítő dörrenés követett. Az éjjeliszekrényen álló rádiós óra hajnali ötöt mutatott. Túl korán van ahhoz, hogy felkeljen. A vihar kissé aggasztotta, mivel különösen vadnak bizonyult. Az eső úgy verte az ablakot, mintha egy dühöngő őrült dörömbölne rajta, és a szél is baljóslatúan süvített. Csak nem tornádó közeledik? Még soha nem tapasztalta meg személyesen, milyen az, de többször is látta a tévében. Megszólaltatják a szirénákat, ha komoly veszély fenyeget? Van egyáltalán Serenityben sziréna? Jordan kisöpört egy rakoncátlan tincset a szeméből, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Újabb villám csapott le, és a mennydörgés hangja még sokáig visszahangzott a szobában. Texasban még a vihar is nagyobb, gondolta Jordan. – Minden rendben – súgta neki Noah. – Aludj csak tovább nyugodtan! – mondta, és gyengéden magához ölelte. Aludjon tovább nyugodtan? Képtelenség! Hiszen itt fekszik anyaszült meztelenül Noah mellett. Az alvás volt az utolsó dolog, amire most gondolni tudott. Elméje tele volt az éjszakai szeretkezés emlékeivel. Teremtőm, Noah-val szerelmeskedett… nem is egyszer! Halkan felsóhajtott. Csodálatos volt… és elképesztő… és tökéletes. Ugyanakkor döbbenetes felfedezést tett: ki hitte volna, hogy a szex ennyire jó lehet? Ő még csak nem is sejtette, míg le nem feküdt Noah-val. Elég volt rágondolnia, hogyan érintette meg a férfi, és máris reszketni kezdett… és többet kívánt. A világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy a férfi karjaiban aludt el. Biztonságban érezte magát. És érezte, hogy szeretik, ismerte be magának. Ha csak álomkép is, hogy Noah szereti, még ha csak egy éjszakára is, ő alaposan ki akarta élvezni. Ugyan mi rossz van ebben. Elvégre nagylány már. Meg tudja védeni magát. Gondolatban felidézte mindazokat a csodálatos dolgokat, amelyeket a férfi tett vele. A különböző módokat, ahogy szerette. És szíve újra hevesebben kezdett dobogni. Noah telhetetlen szeretőnek bizonyult. Nem volt olyan dolog, amelyet ne próbált vagy próbáltatott volna ki vele. Cseppet sem volt félénk vagy szégyellős, és ezt újra meg újra be is bizonyította. Hajnali kettő körül felébresztette… vagy ő volt az, aki felkeltette a férfit? Jordan úgy vélte, nem volt olyan pont a testén, amelyet a férfi ne simogatott vagy csókolt volna meg. Nyilvánvaló, hogy ő is túl mohó. A férfi karjaiban igazi amazonná válik, és Noah-t ismerve, Jordan soha nem tudja meg nem történtté tenni a dolgokat. Oldalra fordult, és megcsókolta a férfi nyakát, szája elidőzött a szaporán lüktető verőéren. Szerette az illatát – annyira férfias és vonzó! – és bőrének az ízét. Újra megcsókolta, de a férfi nem reagált csak akkor, amikor simogatni kezdte. Ajak és ujjai ösvényt húztak a mellkasán, körbecirógatták a köldökét, majd még lejjebb vándoroltak. Noah felnyögött. – Megölsz, édesem!

Ez azt jelenti, hogy hagyja abba? Jordan elhúzódott. – Azt szeretnéd, ha… – Ó, igen, nagyon szeretném! A hátára fordította a lányt, és ráfeküdt. Éhesen csókolta, és megmutatta neki, mennyire kívánja. Szeretkezésük vad volt, mint a vihar, mely az ablakon túl tombolt. Jordan jóllakottan omlott a férfi karjaiba, és újra elaludt. Noah csak délelőtt kilenckor ébresztette fel. Jordan az oldalára fordult, hogy megcsókolja, de amikor kinyitotta a szemét, látta a férfit elsétálni. Noah teljesen fel volt öltözve. – Igyekezz, Jordan! – szólt vissza. – Indulnunk kell! Semmi csók, semmi becéző szó. Még csak egy „jó reggelt” sem! Jordan csak nézte, ahogy a férfi eltűnik a szomszéd szobában, majd a hátára fordult, és a mennyezetre meredt. Miért nem csókolta meg a férfi? Ne menj bele, figyelmeztette magát. Ne engedd, hogy a múlt éjszaka történtek valami nagyobb részévé váljanak… mint például szerelemmé egy olyan ember iránt, aki soha nem szánná rá magát arra, hogy egy életre szóló kapcsolatba bonyolódjon. Az elmúlt éjszaka világrengető volt, de a napfénynél mindig más színt kapnak a dolgok. Jordan hangosan felnyögött nyújtózkodás közben, majd kényszerítette magát, hogy kimásszon az ágyból, és a fürdőszobába vánszorogjon. Zuhanyozás közben az agya is kitisztult. Noah bizonyára megcsömörlött már. Tény, hogy viselkedése megközelítette a közönyöst. Hajszárítás közben ezen gondolkozott. A férfi szólt neki, hogy indulniuk kell, de hogy hová mennek, egy szóval sem említette. Talán elmennek végre a városból? Belebújt egy szoknyába, és a hozzá illő halványkék blúzba. Nagyon remélte, hogy itt hagyják a várost. Muszáj elmennie Serenityből és Noahtól is, mielőtt túlságosan a hatása alá kerülne érzelmileg, mielőtt valami olyanná válna, amit mindig is megvetett: zöldfülű tinilánnyá, aki tíz körömmel kapaszkodik a pasijába. Ez soha sem történhet meg! Mire bekente magát napvédő krémmel és kisminkelte magát, lelki egyensúlya is helyrebillent. Felkapta a kontaktlencsék tartóját, és visszament a hálószobába. Noah éppen telefonált. Jordan az ajtóban várta meg, míg befejezi. – Hová megyünk? Összepakoljak és jelentkezzek ki? Noah megrázta a fejét. Fel sem nézett, miközben felcsatolta a pisztolytáskát. – Tízkor találkozunk Randy seriffel. Ráérünk kijelentkezni, miután onnan visszajöttünk. – Jövök, csak hozom a kulcsom és a szemüvegem. – Még mindig az éjjeliszekrényen vannak. Ez a kijelentés már közel állt annak elismeréséhez, hogy a férfi az éjszakát Jordan ágyában töltötte. – Kész vagy? – kérdezte Noah. Felkapta kulcsait, és az ajtó felé indult. Jordan beleszórt néhány dolgot a táskájába. Hogyan tud ilyen érzéktelenül beszélni az éjszakáról? És az hogyan lehetséges, hogy ő viszont ilyen átkozottul érzékeny? Megsajdult a szíve, de megkeményítette magát, és a férfi után indult. Tudta, Kate mit mondana. Azt, hogy ez a különbség férfi és nő között. Talán igaza is van. De most ez sem érdekelte. Noah viselkedése fájt neki, nemcsak érzéktelen, hanem gonosz is volt. A piszok disznó! Rendben, máris jobban érzi magát. Megtalálta a bűnbakot. Noah-val van gond, nem vele. Komor tekintetet vetett rá, amint kisétált az ajtón, de úgy tűnt, a férfi észre sem veszi rosszkedvét, vagy ha mégis, nem tartja fontosnak megemlíteni.

Szakítottak a hagyományokkal, és egy lepusztult étkezdében reggeliztek a város északi részén. Minden zsírosnak nézett ki, még a narancslé is. Jordan végül egy szelet pirítós és forró tea mellett döntött, Noah ellenben Texas-méretű reggelit rendelt. A lány lassan rágcsálta a pirítóst, és közben a férfit nézte az asztal túloldalán. – Valami zavar? – kérdezte végül Noah. Jordan bólintott. A férfi rámosolygott. – Elmondod, vagy ki kell, hogy találjam? – Tegnap éjjel szerelmeskedtünk, méghozzá rengeteget. Sajnos, Jordan pontosan akkor tette ezt a nyomatékos kijelentést, amikor a pincérnő kihozta a számlát. Az idősebb asszony idétlenül vihogott, mint valami tizenéves fruska. Jordan megdermedt, és érezte, hogy arcát elönti a forróság. Noah szeme vidáman felcsillant, mosolya vigyorrá szélesedett. Határozottan élvezte a lány zavarát. A pincérnő elsietett. Kétség sem fért hozzá, hogy azonnal megosztja kollegáival a hármas asztalnál hallottakat. Mihelyt eltűnt a közelükből, Noah biccentett. – Így igaz. – Akkor rendben – dőlt hátra Jordan. – Akkor rendben? – ismételte meg Noah értetlenül. – Csak ennyit akartam – bólintott Jordan. – Egy visszaigazolást. Ami Jordant illette, a témát lezártnak tekintette. Összehajtogatta a szalvétáját, és az asztalra tette, majd az órájára nézett. – Jobb lesz, ha sietünk. Mindjárt tíz óra. A szakács meredten bámult utánuk, ahogy elhagyták az étkezdét, akárcsak a két pincérnő a pult mögül. Jordan magasra emelt fejjel, kimérten lépkedett. Tudta, hogy Noah nem érti, miért volt szüksége igazolásra, de nem törődött vele. Ettől a pillanattól a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba. A férfi bátyja barátja és társa lesz számára, ő pedig ugyanaz az unalmas nőszemély, aki azonban határozottan jól érzi magát a maga biztonságos kis csigaházában. Noah becsusszant a kormány mögé, és csak akkor vette észre a lány komor ábrázatát. – Mi van veled? – Komoly felfedezést tettem. – Igazán? És mi légyen az a felfedezés? – A csigaházakról gondolkodtam… az én csigaházamról. Tudod, az a hely, amelyre azt mondtad, hogy unalmas és biztonságos. – Mert valóban unalmas és biztonságos. Emlékszem, mit mondtam. – Csak azon töprengtem… mi is hiányzik az én szürke és unalmas életemből? – A szex. Persze, az is, ismerte el magának Jordan. – A szexen kívül – morogta. – Móka? Kacagás? Rengeteg szex? Megőrjíti ez a pasi! – A szexet már említetted – emlékeztette. – Bocsánat!

Jordan tudomást sem vett a gúnyos hangról. – Megmondom én neked, hogy mi hiányzott. A hullák, Noah. Az én biztonságos kis csigaházamban soha nem volt egy hulla sem.

H

U S Z O N Ö T Ö D I K

F E J E Z E T

J. D. gyakran dicsekedett öccsének azzal, ha nem akarja, hogy megtalálják, hát nem is fogják megtalálni. Ismeri az összes búvóhelyet Serenityben és környékén. Randy tudott J. D. egyik-másik rejtekhelyéről, de nem ismerte valamennyit. Például J. D. soha nem mesélt Randynek arról az elhagyatott bányáról, amelyre véletlenül bukkant rá tavaly év végén, amikor keresztülvágott Eli Whitaker földjén. Tudta, hogy tilosban jár, de mivel Eli nem húzott fel kerítést a birtokán, J. D. úgy vélte, teljesen rendjén való dolog, amit tesz, különösen, ha nem mondja el senkinek. A bánya volt az ő titkos menedéke. Amikor ott meghúzta magát, úgy érezte, hogy ütött egyet Elin, és ez jó érzéssel töltötte el. Elvégre nem volt helyes, hogy a férfi rátette a kezét a legjobb földekre, és ő fölözte le a pénzt is. J. D. második otthona nem volt szemrevaló, de neki így is megfelelt. A földre lerakott néhány hálózsákot, és beállított magának egy kisebb hűtődobozt, amit aztán időnként feltöltött jéggel és sörrel. Ezenkívül csak két elemlámpa és néhány tartalék elem tartozott a berendezéshez. Nem akarta, hogy pont akkor merüljön az elem, amikor az egyik szexmagazinját olvasgatja. Büszke volt arra, hogy a cikkeket soha nem olvassa el. Tökéletesen kielégítette, ha a meztelen lányok képeit nézegethette. Még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy kihoz ide néhány lányt a Luxból egy kis etyepetyére, de aztán mégsem tette. Tetszett neki, hogy van egy rejtekhelye, amiről senki sem tud. A menedék egyszerűen tökéletes helyen volt. Elég messze a várostól ahhoz, hogy megfeledkezzenek róla, de elég közel ahhoz, hogy még használni tudja a mobiltelefonját. Az utóbbi napokban állandó készültségben volt, hátha a megbízójának szüksége lesz rá. Néhányszor fontolóra vette, hogy felhívja Randyt, adtak-e ki ellene elfogatóparancsot, de valahányszor nekilátott, hogy beüsse a számot, mindig meggondolta magát. Semmi kedve nem volt újabb erkölcsi prédikációt végighallgatni. Különben is, a főnök úgyis tudni fogja, van-e J. D. ellen elfogatóparancs. Neki remek kapcsolatai vannak, és csak pár telefonjába kerül, hogy kiderítse, az a Buchanan szuka tette-e feljelentést vagy sem. Szerencsére az eldobható telefon hátulján, amelyet MacKenna professzor házából hozott el, ott volt a száma is, és a főnök volt az egyetlen, aki ismerte ezt a számot. J. D. egyre idegesebben várta, hogy felhívja. Nem csak azt akarta megtudni tőle, körözi-e a rendőrség, de aznap volt esedékes a pénze is, és isten a tanúja, jól jönne most egy kis készpénz. Kis híján felugrott, amikor a telefon megszólalt. – Igen, uram! – Úton vagyok. – A házhoz? J. D. hosszú ideig csak a csendet hallgatta. – Igen. Úgy egyeztünk meg, hogy ott találkozunk. – Igen, uram. Azonnal indulok.

– Ne felejtse, legalább három utcával odébb parkoljon, és gyalog jöjjön a házhoz! – Úgy lesz – ígérte J. D. – Ugye emlékszik, hogy ma fizetésnap van? – Természetesen emlékszem. Még sok szálat kell ma elvarrnunk az éj leszállta előtt. – Tudom. Megtudott valamit az elfogatási parancsról? – Még nem. – Az új rendőrfőnök nem fogja hagyni, hogy a két gyilkossági ügy megoldatlan maradjon. Arra gondoltam, hogy előállhatnánk néhány névvel. Ha lenne arra lehetőség, hogy rátereljük a gyanút… – Már van egy-két nevem, akikre ráhúzhatnánk a vizes lepedőt, de ahhoz a segítségére lesz szükségem. Egy hét alatt elintézhetjük az egészet. – Gondoltam, hogy kitalál valamit. Nagyon furfangos ilyen kérdésekben. – Van már gyakorlatom benne. Most pedig, siessen! Még rengeteg tennivalónk van.

H

U S Z O N H A T O D I K

F E J E Z E T

Amikor Jordan és Noah besétáltak a rendőrőrsre, Randy seriff Davis rendőrfőnök irodájában volt, és az íróasztal előtt próbált sétálni. Mivel az iroda parányi volt, csak két lépést tudott tenni, aztán már fordulhatott is. Noah ragaszkodott hozzá, hogy Jordan maradjon mögötte, amikor beléptek. A lány tudta, nem akar még egy lehetőséget adni J. D.-nek, hogy újra megüsse. De J. D.-t nem látták sehol. Joe észrevette őket, és intett nekik. – Gyertek csak be! Noah nem pazarolta az időt bemutatkozásra. – Hol van a bátyja? – Nem tudom – felelte Randy. – Esküszöm, mindenhol kerestem már, és legalább öt üzenetet hagytam az otthoni telefonján, és kétszer annyit a mobilján. Meghagytam neki, hogy feltétlen jöjjön ide, mert minden rendben van, mivel Miss Buchanan beleegyezett, hogy nem tesz feljelentést… – Igyekezett Noah mögé nézni. – Jól mondta, ugye, Miss Buchanan? Joe azt mondta, nem akar feljelentést tenni. Bár Noah betöltötte majdnem az egész ajtókeretet, Jordannek azért sikerült kikukucskálnia mögüle. – Nem akarok. – Köszönöm! Mindent megteszek, hogy segítsek J. D.-nek jó döntéseket hozni, de ez elég fáradtságos feladat. Hangja komoly volt, és bűnbánó. Jordan hirtelen megsajnálta. Szörnyű lehet kordában tartani verekedős kedvű bátyját. Randy újra Noah-hoz fordult. – Tudom, hogy elszúrta, de mégis csak a testvérem, és az egyetlen rokonom is egyben. Tényleg mindent elkövetek, hogy távol tartsam a bajtól, és újra a jó útra térítsem. Azt hittem, már sikerült. Lezárta a Luxban történteket, és ez igazán pozitív lépés volt tőle. Noah-t ez nem érdekelte. – Honnan tudta J. D., hogy Jordan kocsijának csomagtartójában egy hulla van? – Nekem azt mondta, telefonon kapta a tippet. – Pontosan tudni akarom, mit mondott magának J. D.!

– Úgy volt, hogy horgászni megyünk. Átmentem hozzá, hogy felvegyem. Rohanva jött ki a házból, és elmondta, hogy milyen fülest kapott. – Ki hívta? Elmondta azt is, hogy kitől kapta a fülest? – Egy nő. Elég időmbe került, míg ezt is kiszedtem belőle. A nevét azonban nem volt hajlandó elárulni. Azt mondta, meg kell védenie, hogy megígérte neki. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy igazat mondott-e. Isten az égben, remélem, hogy igazat mondott! – tette hozzá buzgón. Legyőzötten dőlt az íróasztalhoz. – J. D. mindig is nagyra törő volt. Arról álmodozik, hogy farmot vesz magának. Annyit ért a gazdálkodáshoz, mint a tyúk ábécéhez, de őt ez nem érdekli. Azt hiszi, nagyon okos, de nem így van, ezért is kerül mindig bajba. Elkövetett néhány ostobaságot, és a vére is heves, de arra képtelen lenne, hogy megöljön valakit. – Azért csukták le, mert megölt valakit – mutatott rá Joe. – Az kocsmai verekedés volt, és nem J. D. kezdte. Egyszerűen csak nem volt szerencséje. – Úgy tűnik, J. D.-t kerüli a szerencse – jegyezte meg Joe. – A seriffhelyettesek az egész megyét átfésülik utána – fordult Noah-hoz, majd hirtelen észrevette Jordant. – Hová tettem a jó modoromat? Jordan, jöjjön be, és foglaljon helyet! – Köszönöm, jól vagyok itt is. – Akkor rendben. Noah, gondolkodtam, ki lehet az a nő, akiről J. D. azt állította, hogy felhívta, és Maggie Haden jutott eszembe. Nagyon is rá vallana. – Nekem is eszembe jutott – ismerte el Randy. – Egy ideig jártak együtt közvetlenül azután, hogy megnősültem. Akkor elég utálatosan viselkedett. – Haden mindig is utálatos volt – mondta Joe. – Csak te nem láttad. Randy vállat vont. – Őt is kerestetem. A mobilján csak a hangposta jelentkezik, otthon pedig nincs üzenetrögzítője. – Miért akarod behozatni? – kérdezte Joe. – Mégis mit gondolsz? – nézett rá a válla fölött a seriff. – Talán tudja, hol van J. D. Ez az egyetlen ok, amiért hajlandó vagyok újra felhívni. – Randy felállt. – Vissza kell mennem az irodámba. Folyamatosan kerestetem J. D.-t, de ha te és Noah előbb találnátok meg, azonnal értesíts! Aggódom miatta. Noah félreállt az ajtóból, hogy Randy elmehessen mellette. A seriff az ajtóhoz sétált, ott habozott egy-két pillanatig, majd megfordult és az ügynökre nézett. – Beszélhetnék magával négyszemközt? – Persze. Noah kikísérte Randyt az autójához, és a két férfi ott beszélgetett néhány percig. Joe fogadott egy telefonhívást, míg Jordan Noah visszatértére várt. – Hol van Carrie? – kérdezte a férfitól, mikor az befejezte a hívást. – Pihenőideje van? – Nem, vissza kellett mennie a börtönbe. Azt ígérték, hogy küldenek helyette valakit holnapra, de addig azok a hívások, amelyeket nem tudok fogadni, egyenesen Bourbonba futnak be. Mivel az iroda túl kicsi volt ahhoz, hogy egy második szék is beférjen, a lány az ajtókeretnek dőlt. – Miért kellett visszamennie a börtönbe? Részt vett abban a programban, amely a jó magaviseletű raboknak engedélyezte, hogy külső munkán vegyenek részt, nem?

– De igen. – Joe félretolt néhány papírt az asztalon, majd rákönyökölt. – Maggie utolsó intézkedéseként még bosszút állt rajta. Felhívta a börtön, és borzasztó jellemzést adott róla. Azt mondta, teljesen alkalmatlan a munkára. – És maga is alkalmatlannak találja? A férfi megrázta a fejét. – Voltak ugyan gondjai a számítógéppel, de a telefon kezelésében és az üzenetek átvételében jó volt. – Akkor miért nem kéri vissza? – Maggie azzal is megvádolta, hogy ellopott bizonyos dolgokat, bár én nem hiszem, hogy ez igaz lenne. – Joe, valamit tennie kellene érte. – Próbálkozom. Az nem elég, gondolta Jordan. Alighogy Noah visszajött az irodába, Jordan rögtön elmondta neki, mi történt Carrie-vel. Nem kérte, hogy tegyen valamit, mert tudta, a férfi úgyis intézkedni fog. – Itt már nem tudunk mit csinálni – jelentette ki Noah. – Ezért visszamegyünk a motelbe, kijelentkezünk, és elindulunk. Ki akarom vinni Jordant a repülőtérre, hogy visszamenjen Bostonba. Ha valamire még szükséged lenne… – Te visszajössz, ugye? – Chaddick és Street ügynök átveszik az ügyet, ha szükségét érzed. Nem kell mást tenned, csak kérned. Joe megrázta Noah kezét. – Bárcsak itt maradhatnál, de megértem, hogy el kell menned. Vissza kell térned a saját életedhez és a munkádhoz. – Jordanhez fordult. – A végén majd tárgyalás lesz, és akkor vissza kell jönnie tanúskodni. – Visszajövök – ígérte a lány. Jordant elfogta a megkönnyebbülés, amikor elhagyták az őrs épületét. Végre elhagyhatja Serenityt. Egyiküknek sem tartott sokáig összepakolnia a holmiját. Noah úgy tervezte, hogy miután kiviszi a csomagjaikat a kocsihoz, elintézi a kijelentkezést Amelia Ann-nél. Egy telefonüzenet azonban megváltoztatta a terveit. – Noah, Joe vagyok. Ég a MacKenna-ház.

H

U S Z O N H E T E D I K

F E J E Z E T

– Az ég szerelmére, mi folyik itt? Joe hangja remegett, amikor a kérdést feltette. Jordannel és Noah-val együtt a járdán állt, szemben MacKenna professzor bérelt házával, és együtt nézték, ahogy a tűz elemészti az épületet. – Kiadós esőnk volt a múlt éjjel – jegyezte meg, zsebre dugva a kezét. – Teljesen át kellett volna áztatnia a tetőt, de úgy látom, nem így történt. Nézzétek, hogy ég! – Megcsóválta a fejét. – Még sohasem láttam, hogy egy tűz ennyire gyorsan elpusztított volna egy házat. Jól jönne most egy újabb vihar, gondolta Jordan. Kezével ernyőt formált a szeme elé, és felnézett az égre. Egyetlen felhőcskét sem lehetett látni. A nap hétágra sütött, könyörtelenül felforrósítva a levegőt. – De nem ám – mormolta Joe maga elé. – Még sohasem láttam hasonlót.

Bár kétsége sem volt afelől, hogy szándékos gyújtogatásról van szó, mégis szerette volna, sőt szüksége volt rá, hogy valaki megerősítse véleményét. – Nézd, hogyan terjed, egyszerre mind a négy oldalról. Mintha valaki napalmot dobott volna rá. – Joe elszakította tekintetét a tűztől, és Noah-ra nézett. – Tudom, hogy a tűzoltóké a döntés, de szerintem ez gyújtogatás. Egyetértesz? – Nagyon úgy néz ki – biccentett rá Noah habozás nélkül. – És azt mondanám, nagyon hatékony égésjavítót használtak, hogy fellobbantsák és életben tartsák a tüzet. – Még sohasem láttam házat ilyen gyorsan égni – ismételte meg Joe. Szemmel láthatóan lenyűgözte a látvány. – Viszont nem értem, mi szükség volt arra, hogy felgyújtsák? A nyomozók és a bourboni helyszínelő csapat már a padlástól a pincéig átvizsgálta a házat. Az esetleges bizonyítékokat összeszedték és elszállították a laborba. Te is jártál odabent, és láttad, és láttad, mi maradt. Csak régi papírok és néhány rozzant bútor. Láttál bármit, amit érdemes felgyújtani? Mert én nem. Joe előbbre lépett, és meglátta Jordant, a ki Noah másik oldalán állt. – Sajnálom, hogy a dobozok is elégtek. Tudom, hogy abban reménykedett, később visszakapja őket. A lány nem javította ki a tévedést. Joe nyilván elfelejtette, hogy másolatot készített a papírokról, vagy talán azt hitte, hogy maradt még másolnivalója. Végül is mindegy, többé már nem számított. A kinyomtatott példányok a professzor örökségét képezik, és neki nincs rájuk szüksége. – Nem hiszem, hogy bárkinek is megérné a fáradtságot, hogy poring égessen egy házat csak azért, hogy megszabaduljon néhány öreg papírtól – vonta le a következtetést Joe. Jordan az önkéntes tűzoltókat figyelte. Már feladták a próbálkozást, hogy megmentsék a professzor házát. Minden igyekezetük arra irányult, hogy megóvják a szomszéd házat a tűztől. Ha feltámad a szél, az egész utcára átterjedhetnek a lángok. – Gondoskodott róla, hogy a lakók elhagyják a házukat? – kérdezte. Joe bólintott. – Csak az öreg Scott néni okozott gondot. Nem engedett a közelébe, hogy lesegítsem a lépcsőn. Végül az egyik tűzoltó cipelte ki a sikoltozó és rúgkapáló asszonyságot. Tudja, mit mondott? Nem akarja elszalasztani az aktuális sorozat következő részét. – Miért nem engedte magát a közelébe? – Mert úgy gondolja, hogy neki senki sem elég jó. Igazi kellemetlen öregasszony. Egyik nap Randy seriffet hívja, a másik nap nekem panaszkodik valamiért. Nem törődik vele, kinek a körzetébe tartozik. Ha valaki átsétál az udvarán, menten dührohamot kap. Azzal vádolja, hogy az illető megszegte a törvényt. Valamelyik nap meg azért hívott fel, hogy egy kölyök letiporja a virágait. Övé a második ház innen. Most nézze meg, maga virágnak nevezné azokat a gyomokat? Noah vissza akarta terelni Joe-t az eredeti témához. – Beszéltél a szomszédokkal? Megkérdezted, hogy láttak-e valakit MacKenna háza körül őgyelegni? – Még nem mindegyikkel beszéltem – ismerte be a férfi. – Csak néhány perccel előttetek értem ide, és teljesen lefoglalt, hogy mindenkit kimenekítsek a házakból. Mindjárt megkezdem a kérdezősködést. Segítenél? – Elindult az utca végénél ácsorgó csoport felé, majd újra megállt. – Sok ez nekem egyszerre – mondta. – Nincs elég tapasztalatom, és nem lehetek ott mindenhol egy időben. Azt hiszem, jól jönne az FBI-os barátaid segítsége. Megtennéd, hogy szólsz nekik?

Már éppen ideje volt, gondolta Noah, de csak annyit mondott: boldogan, és rögtön elő is vette a telefonját, mielőtt Joe meggondolná magát. A hívásra Chaddick hangpostája válaszolt, és Noah üzenetet hagyott neki, hogy hívja vissza. – Hol vannak a helyettesek? – kérdezte Jordan, amint a szomszédok felé sétáltak. – Tudom, hogy Grady megye seriffje Hawaiion nyaral, de nem kérte meg a helyetteseit, hogy segítsenek? – Segítenek – mondta a férfi. – Éppen most fésülik át a két megyét J. D. után. Legalább ezernyi búvóhelye lehet, de addig nem adják fel, amíg meg nem találják, és be nem hozzák kihallgatásra. MacKenna szomszédai égtek a vágytól, hogy elmesélhessék, mit tudnak, de sajnos egyikük sem látott semmi rendkívülit. Az egyik asszony ugyan látta, hogy egy szőnyegtisztító furgon végighajtott az utcán, de abban is meglehetősen biztos volt, hogy a kocsi befordult a következő utcába. Mrs. Scottnak ugyan voltak hírei, ő viszont minden alkalommal hátat fordított, és az eget kémlelte, amikor Joe megpróbált beszélni vele. Végül Noah-ra maradt, hogy elbűvölje az asszonyt. Egy kis mosoly és némi együttérzés, és máris megeredt a nő nyelve. – Ami azt illeti, én láttam valakit – jelentette ki fontoskodva. – Láttam, amikor az a semmirekellő Dickey-fiú keresztülvágott a hátsó kertemen. Olyan tisztán láttam, mint most magát. A mosogatónál álltam, és a meggyes üdítőmet készítettem éppen, mert szeretek iszogatni, miközben a kedvenc műsoraimat nézem. – Itt megállt és szemrehányó pillantást vetett Joe-ra. – Akkor láttam a Dickey-fiút elosonni. Volt valami a kezében, aminek a fogója a benzines kannáéra hasonlított. Arra készültem, hogy kinyitom az ajtót, és rákiabálok, hogy tűnjön el a kertemből, de olyan gyorsan mozgott, hogy mire kiakasztottam volna a zárat, már el is tűnt. Alig öt perccel később már hallottam is, hogy valaki tüzet kiált, és rögtön utána dörömbölni kezdtek a bejárati ajtómon, így aztán kikászálódtam a fotelből, és felhangosítottam a tévét, hogy halljam a műsort. – Újra Joe-ra nézett. – Biztos benne, hogy J. D. volt az? – kérdezte a férfi. – Biztos vagyok benne, hogy veled nem beszélek – csattan fel az idős hölgy. – Na már most, ha ez a kedves úriember kérdezi, akkor a válaszom az, hogy igen, J. D. volt az. Tisztán láttam a súlyos ezüstveretes övet, amit hordani szokott. Ő volt az, ha mondom. Joe és Noah megköszönte a szomszédoknak a segítséget, és tovább indultak az utcán. Jordan hátramaradt az asszonyokkal beszélgetni. Amint Noah észrevette, hogy a lány nincs vele, azonnal megfordult, és azt látta, hogy Mrs. Scott hadonászik az orra előtt. A férfi erre visszasétált, hogy szóljon, ideje menniük. – Az utcából vagy a városból? – kérdezte Jordan, miután búcsút intett az asszonyoknak. Őszintén szólva, Noah maga sem tudta. Szerette volna minél felrakni a lányt egy gépre, ami Bostonba viszi, ugyanakkor Jordan állt ennek az egész őrületnek a középpontjában. Amíg rá nem jön, hogy a gyilkos miért akarta belekeverni a bűnügybe, és mindenáron a városban tartani a lányt, addig egyetlen pillanatra sem akarta magára hagyni. Soha többé nem akarja magára hagyni, vágott hirtelen belé a felismerés. Megcsóválta a fejét, hátha így sikerül helyreráznia a gondolatait. – Tudod, hogy szólított Mrs. Scott? – kérdezte Jordan. A férfi lassított. – Hogy? – Maga ott. – És? – mosolygott Noah. – Azt akarta tudni, hogy „maga ott” – ez lennék én – miért jött Serenitybe.

– És mit mondtál neki? – Hogy felforgassam a várost. – Jó válasz. – Azt mondta, hogy Serenity nyugodt hely volt. – Amíg te a városba nem jöttél. – Azt is szerette volna tudni, hogy mikor hagyom el a várost. Szerintem, azt tervezi, hogy zárt ajtók mögött várja ki a nagy pillanatot. – Ami hamarosan bekövetkezik – ígérte Noah nevetve. – Egy-két óra, és úton leszünk. Joe megkért, hogy várjam meg, amíg Chaddick és Street megérkezik. Elég ideges. Ez komoly ügy, és nem akarja elszúrni. Tudom, hogy szeretnél már indulni… – Ami azt illeti, meglehetősen bizonytalan vagyok. – Igazán? Az meg hogy lehet? – Szeretnék ugyan elmenni, de ugyanakkor azt is tudni akarom, hogy ki, mit és miért. Van egy olyan fura érzésem, hogy a válasz itt van az orrom előtt. – Mindent elolvashatsz majd az újságokban, ha lezárják az ügyet. Az újságok említése megmozdított valamit Jordan elméjében, de annyira bizonytalan volt, hogy nem tudta megfogni. – Miután kiraksz a repülőtéren, visszajössz ide? – Édesem, nem raklak ki sehol. A kocsi felé húzta a lányt. Jordan hátranézett, és látta, hogy Joe az utca közepén áll, és az egyik tűzoltóval beszélget. – Akkor mi a terv? – Egészen Bostonig kísérlek, szóval a válaszom, nem, bármennyire szeretnék is segíteni, nem jövök vissza. Ez végül is nem az én területem. Chaddick a felelős most a nyomozásért – vagyis ő lesz, mihelyt visszahív –, és ő tudja, mit tesz. Egy ideje már a szakmában dolgozik, és rengeteg tapasztalata van. Odanyújtotta a lánynak a kulcsokat. – Ülj be, és kapcsold be a légkondicionálót! Mindjárt visszajövök. Jordan beült a volán mögé, beindította a motort, és beállította a légkondicionálót. A visszapillantó tükörből figyelte Noah-t, aki csatlakozott Joe-hoz, és most ő is a tűzoltóval beszélgetett. Aztán Joe előhúzta a mobiltelefonját, és felhívott valakit, Noah pedig visszaindult a kocsihoz. A fejét csóválta, és csalódottnak látszott. Egyenesen az anyósüléshez ment, de Jordan intett neki, hogy ő vezessen, és átmászott a másik ülésre. Noah beült. Nyakán izzadság folyt, ezért a légkondicionálót úgy állította be, hogy egyenesen rá fújja a hideg levegőt. – Miért nem akarsz vezetni? – kérdezte a lánytól. – A forgalom miatt. Utálok vezetni, ha erős a forgalom. Beletelt pár másodpercbe, mire Noah felfogta, mit is mondott a lány. Nagyot nevetett. – Milyen forgalomról beszélsz? Három vagy négy kocsi van előtted? – Rendben, megfogtál. Egyszerűen nem szeretek vezetni. – Mielőtt a férfi megjegyzést fűzhetett volna hozzá, gyorsan megszólalt. – Mi történt Joe-val? – kérdezte. – Házkutatási parancsot kér J. D. házába. Épp most beszél a bourboni bíróval.

– Én is veletek megyek. Fogadni mernék, hogy ott lesz a laptopom. És ha tényleg ott… – Akkor mi lesz? Mit fogsz csinálni? – Valamit. Minden fájlom rajta van a gépen, a számláim… – Attól félsz, hogy valaki hozzájut a bizalmas információdhoz? – Attól nem. Minden titkosítva van. Senki nem juthat be a dokumentumaimba. – Akkor miért aggodalmaskodsz? – Egyszerűen csak érzem, hogy az ott tárolt adatok segítségével meg tudnám fejteni ezt az ügyet. Noah kibámult az ablakon. – Kíváncsi vagyok, mennyi időbe kerül Joe-nak, hogy beüljön abba az átkozott kocsiba, és elhúzzon J. D. házához. Szerintem olyan öt másodpercbe. – A becslést arra a tényre alapozta, hogy a rendőrfőnök futva indult feléjük. – Alá van írva a parancs – kiáltotta oda Noah-nak. – De anélkül is bemehetnénk. Az egyik szomszéd most telefonált, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva áll. A következő pillanatban már úton is voltak. – Nem kellene valakinek Randy seriffet is felhívnia. – Majd Joe telefonál neki – rántotta meg a vállát Noah. – A seriff pálfordulatot vett. Majdnem hogy… alázatosan viselkedett a rendőrőrsön, de amikor a bátyjával együtt behajtottak a parkolóba, és látta, hogy J. D. megüt, nagyon utálatosan viselkedett. – Próbálja úgy keverni a kártyát, hogy kimentse a testvérét a bajból. Tudja, hogy… – Mit tud? – J. D. reménytelen eset. Ennek ellenére megértem őt. J. D. mégiscsak a fivére. – Szerinted J. D.-ben is megvan ez a fajta hűség? Én fogadni mernék, hogy nincs. Randy seriff jobban járna, ha a bátyja visszakerülne a börtönbe. – Hirtelen megborzongott. – Ha J. D. otthon van, óvatosnak kell lenned. Volt valami őrület a tekintetében. Nem is tudom, hogyan magyarázzam. Utálatos volt… és alattomos. – Alig várom, hogy találkozzunk. Én is átkozottul utálatos tudok lenni. – Ne felejtsd el, hogy ártatlan, amíg nem bizonyítják a bűnösségét! – Megütött téged. Azt nem felejtem el. Joe behajtott J. D. házának kocsibejárójára, Noah megállt mögötte. – Várj meg itt! – utasította a lányt. – Az ajtót tartsd zárva! Gyorsan mozgott. Előhúzta pisztolyát, és az oldalánál tartva a házhoz indult. A bejárati ajtónál találkozott Joeval. – Ha bent vagyunk, te balra menj, én meg jobbra indulok. Jordan szíve kihagyott egy ütemet, amikor látta, hogy Noah fegyverrel a kezében berohan a házba. Egyre csak azt mondogatta magának, hogy minden rendben lesz. Elvégre a férfi szövetségi ügynök, tudja, hogyan kell megvédenie magát. Hallott néhány esetről, amikor veszélyes helyzetbe került, és ezt bizonyítják a sebhelyek is. Noah tudja, mit csinál. Minden rendben lesz vele. Jordan nagyot bólintott, mintegy megerősítéskén. Mégis rettegve gondolt arra, hogy bármikor történhet baleset, és elég egy váratlan meglepetés… a rosszabbik fajtából. Teljesen belelovallta magát, ahogy anyja szokta mondani. Aztán Noah megjelent az ajtóban, és a nap újra fényesebben sütött. Jordan háta annyira kicsi volt, hogy néhány perc alatt meggyőződhettek róla, senki sincs otthon.

Kinyitotta a férfinak az ajtót. – Úgy tűnik, J. D. sietve távozott, és az ajtó nem csapódott be mögötte – mondta Noah. – Várj, amíg meglátod… Joe rohant ki a házból, félbeszakítva Noah-t. – Megtalálták J. D.-t! – kiáltotta oda nekik.

H

U S Z O N N Y O L C A D I K

F E J E Z E T

Aztán hárman lettek. J. D. Dickey-t a hamu közt találták meg. A tűzoltók fedezték fel a maradványait egy még mindig füstölgő kőkupac alatt a valahai hátsó ajtó közelében. Az utolsó zsarátnokokat árasztották el vízzel, amikor észrevették a maradványait. Csak a rikító övről tudták, hogy valóban ő van a kövek alatt. A végei ugyan megolvadtak és megfeketedtek, de a hamis kövekből kirakott kezdőbetűk még mindig olvashatóak voltak. Jordan a kocsiban ült a ház füstölgő romjai előtt, és Noah-t figyelte. A férfi Chaddick ügynökkel és Joe-val beszélgetett, miközben az FBI helyszínelő csoportjára vártak. Újra és újra a lány felé nézett, hogy ellenőrizze, jól van-e. Három hulla egyetlen hét alatt: MacKenna professzor, Lloyd és most J. D. Dickey. Serenity eddig azzal dicsekedett, hogy milyen békés és biztonságos itt az élet, ám ez már a múlté volt. És ezért a város Jordan Buchanant kárhoztatta. Hiszen ő volt az összekötő kapocs a három holttest és a tűz között. Jordan azon sem csodálkozott volna, ha a helyiek vasvillával és fáklyákkal akarnák elkergetni a városból. Fülében még ott csengtek az idős Scott néni vádjai. Ebben a városban soha nem történt gyilkosság, amíg ő ide nem jött… és MacKenna professzor házát leszámítva, tűz sem volt soha. És a kocsik csomagtartói sem voltak tele holttestekkel, amíg Jordan meg nem jelent Serenityben. A statisztika nem hazudik. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy elhagyta a szerencséje. Ez már felér a bibliai hét csapással. Még ő is szeretett volna elfutni saját maga elől! Jordan tudta, hogy a babonának semmi köze a logikához, de ebben az ügyben semmi logikus nem volt. Csak egy dolog biztos: mióta találkozott a professzorral, azóta igazi sorscsapás lett belőle. Lehetetlen volt megjósolni, mi történik még ezután, de amíg Noah-ra várt, Jordan mégis megpróbálta. Ez hiábavaló vállalkozásnak bizonyult, mivel nem állt rendelkezésére elegendő adat, ráadásul az elmúlt napok szörnyű eseményei minduntalan betolakodtak gondolatai közé. Ahhoz, hogy újra józanul tudjon gondolkodni, ki kell törölnie ezeket a képeket az elméjéből. Hátranyúlt, a hátsó ülésről felvette MacKenna egyik mappáját, és olvasni kezdett. Noah odanézett, és látta, hogy a lány fejét lehajtva a papírokba mélyed. Amikor megmondta neki, hogy azt szeretné, ha a kocsiban maradna, mert nem akarja, hogy lássa J. D. megégett maradványait, Jordan döbbenten nézett rá, majd halkan megkérdezte: Az ég szerelmére, miért gondolod, hogy egy elszenesedett test látványára vágyom? Noah úgy vélte, sose fogja elfelejteni az arcát, amikor ezt mondta. Tényleg, miért is? Borzalmas látvány volt. S míg Noah-t és Chaddicket hidegen hagyta a látvány, Joe-nak komoly nehézséget okozott, hogy tartsa magát. Arca betegesen szürke színt öltött, amilyet Noah még soha nem látott, és öklendező hangokat hallatott. Noah megsajnálta. – Joe, könnyebb lesz, ha nem nézel rá.

– Tudom, de olyan ez, mintha autóbalesetet látnál. Nem akarod nézni, mégsem tudod megállni. Chaddicket bosszantotta a férfi viselkedése. – Maga mégiscsak rendőr – emlékeztette. – Ha összefut egy hullával, akkor meg is kell néznie, vagy nem? – Maga is tudja, mire gondolok. Az egyik önkéntes tűzoltó intett nekik az udvarról. Miguel Morenónak hívták, és valaha Houstonban tűzoltóskodott. Miután nyugdíjba vonult, vett magának egy kis farmot. Ő képezte ki az önkénteseket, ezért volt a kis csapat ennyire jól szervezett, gyors és hatékony. Mióta átvette az irányítást, egyik embere sem szenvedett sérülést az oltások során. Moreno már alaposan áttanulmányozta a helyszínt, és most készen állt arra, hogy beszámoljon Noah-nak a tapasztalatairól. – Kétségtelen, hogy J. D. maga okozta a tüzet, de bármibe fogadni mernék, hogy fogalma sem volt arról, milyen gyorsan belobban a tűz. Ha tudta volna, biztos nem gyújtja meg, amíg a házban tartózkodik. Joe ellépett a holttesttől. – J. D. talán véletlenül gyújtotta meg a tüzet túl korán – vélte. – Ahogy én látom a dolgot: bejött a házba, mindent alaposan meglocsolt, majd arra gondolva, hogy ugyanazon jut ki, ahol be is jött a hátsó ajtóhoz ment. Arra gondolhatott, ha már egyszer kint van, majd bedob valami égő tárgyat, talán egy benzinnel átitatott szőnyeget, vagy valami papírt, amit előtte meggyújt. – Lehetséges – bólintott Moreno. – Egy szikra is elég volt, hogy belobbanjon az egész. – Márpedig szikrát nem nehéz csiholni. – Joe égett a vágytól, hogy elmondja a feltételezéseit. – Talán amikor kinyitotta az ajtót, hogy távozzon, a csizmája fémsarka szikrát vetett a küszöbön… és ennyi elég is volt. – Csak egy gyújtogatási szakértő tudná megmondani, mi is történt pontosan – jelentette ki Moreno. – Hívtak szakértőt az esethez, Chaddick ügynök? – Természetesen. Joe, mit gondol, el tudja ezt itt intézni Morenóval? Lezárják a területet, amíg ideér a csapatom? Én szeretnék átmenni Dickey házához Noah-val. – Nyugodtan ránk bízhatja – biztosította Joe az ügynököt. – Street ügynök talált már valami érdekeset? – Mihelyt találkozom vele, kiderül. – Noah, van egy perced? – indult Joe a férfi után. – Igen? – fordult meg Noah. – Gondolod, hogy az ügynökök félre fognak állítani most, hogy átvették az ügyet? – kérdezte halk hangon. – Nem akarok az útjukba állni, de… – Egy vállrántással fejezte be a mondatot. – Talán kérdezzük meg a legilletékesebbtől! – javasolta Noah, és intett Chaddicknek. Joe zavartan tette fel a kérdést az ügynöknek is. Chaddick volt két ügynök közül a diplomatikusabb. Mielőtt válaszolt volna, gyors pillantást vetett Noah-ra. – Gondolom, jó pár történetet hallott már arról, mennyire szeretünk hatalmaskodni a helyiek felett, meg átgázolni rajtuk, és a történetek többsége valószínűleg igaz is – tette hozzá egy grimasszal. – Nem szeretjük, ha a helyi hatóságok beavatkoznak a munkánkba, de Noah említette, hogy ez a helyzet más. Maga, Street meg én együtt fogunk dolgozni ezen az ügyön. – Hálásan köszönöm – bólintott gyorsan Joe. – Ez nagyszerű alkalom a számomra, hogy a legjobbaktól tanuljak. Miután mindent így elrendeztek, Noah a kocsihoz indult. Látta, hogy az ablakok le vannak húzva, és Jordan valami papírokat olvasgat, miközben időről időre belekortyol a kezében tartott üvegbe, amiben valószínűleg

langyos víz volt. Szegény Jordan! Ugyancsak megvárakoztatta, de a lány egy szóval sem panaszkodott, nem is sürgette. Amikor Jordan észrevette, hogy Noah közeledik, gyorsan összeszedte az ülésen szétteregetett papírokat. Annyira melege volt, hogy azt hitte, bármelyik pillanatban hőgutát kaphat. Nem akarta fölöslegesen járatni a motort, de azzal, hogy leállította, megfosztotta magát a légkondicionálótól is. Lehúzta az ablakokat, és egy kis szellőért imádkozott. Korábban, Noah parancsa ellenére, kiszállt a kocsiból és leült a diófa árnyékában, de az utcában összegyűlt emberek pillantásaitól kényelmetlenül érezte magát. Egy pillanatra sem vették le róla a tekintetüket, miközben egymással sutyorogtak. Ki tudja, miről beszélgettek? Talán arról, hogy szurokba és tollba kellene őt hentergetni, esetleg máglyán megégetni. Amikor eljöttek J. D. házától, Jordan felajánlotta, hogy visszatér a hotelbe, és ott várja meg Noah-t. Amikor pedig a férfi végzett a professzornál, csak fel kellett volna hívnia, és ő érte jön a kocsival. Noah azonban hallani sem akart róla. Nem akarta szem elől téveszteni a lányt, és a hangjának határozottságából Jordan tudta, fölösleges is lenne vitatkoznia. Noah beült a kocsiba, beindította a motort, és vele együtt a légkondit is, csak aztán fordult a lányhoz. Jordan arca piros volt a melegtől. A haját feltűzte ugyan, de a tarkóján elszabadult tincsek izzadtságtól nedvesen lógtak a nyakába. Ruhája nedvesen tapadt rá, bőre fénylett. Gyönyörű volt, ugyanakkor szörnyen bágyadt is. Noah gyűlölte magát azért, amit vele tesz. – Hogy bírod? – Jól. Tényleg jól vagyok. – Nem szívesen kérek tőled ilyesmit, de fontos lenne visszamenni Dickey-hez. Át akarom vizsgálni a… – Semmi gond – szakította félbe a lány. – Nem kell magyarázkodnod. Neked dolgod van, én meg remekül elvagyok, hidd el! Nem akarta újra szóba hozni, hogy Noah vigyek vissza a motelbe, mert tudta, hogy úgyis megtagadná. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy vele maradjon, és ha ezzel segíthet a munkáját, hát megteszi, amit kér. Noah csak akkor vette észre, mennyi az idő, amikor J. D. háza előtt leállította a kocsit. Lassan kifutott az időből. El sem akarta hinni, hogy ilyen sokáig volt MacKenna házánál, és tudta, még több idejébe fog kerülni, míg átvizsgálja J. D. otthonát. – Lehet, hogy még egy éjszakát itt töltünk – mondta, amikor beállt Chaddick kocsija mögé. – Tudom. – Nincs kifogásod ellene? – Nincs – biztosította a férfit. – Reggel rögtön indulhatunk. – Istenem, hányszor hitte már így! Chaddick már odabentről jött ki, hogy szóljon Noah-nak. – Ez tetszeni fog – kiáltotta oda neki. Noah odabólintott, mielőtt visszafordult volna Jordanhez. – Ha akarsz, bejöhetsz, de ne nyúlj semmihez.

H

U S Z O N K I L E N C E D I K

F E J E Z E T

Noah Quantico óta nem látott ennyi megfigyelő berendezést.

Street ügynök lenyűgözve bámult. – Abból, amit eddig hallottam a fickóról, azt hittem, hogy valami ostoba alakkal van dolgunk. De most… – Tekintetét végighordozta a kémeszközök sokaságán. – Ezek közül egyik-másik ugyancsak komoly műszer, és elég bonyolult a kezelése. Úgy látom, a fickó nagyon is tudta, mit csinál. – És mit is csinált pontosan? – Jordan az ajtóban állt, és figyelte, ahogy Chaddick előhúz valami szerkentyűt az egyik dobozból, és a padlóra helyezi. Street odanyújtott Noah-nak egy pár kesztyűt, miközben megválaszolta Jordan kérdését. Rámutatott valamire, ami leginkább egy apró parabolaantennára hasonlított. – Ez egy parabolamikrofon. Háromszáz méteres körzeten belül le lehet vele hallgatni a beszélgetéseket. Noah közelebb sétált, hogy jobban szemügyre vegye. – Úgy látom, van benne beépített magnó kimeneti csatlakozóval. – Kíváncsi lennék, mennyi magánbeszélgetést hallgatott ki – mondta Jordan. – Nemcsak hallgatózott – közölte Street. – Várjatok, amíg meglátjátok a videofilm gyűjteményét! Be vannak kamerázva a szobák abban a lerobbant motelben, amit ő vezetett, és filmre vette a lányait a kuncsaftokkal. A felvevőket valószínűleg a füstérzékelőkbe vagy a mennyezeti világításba beépítve találjuk. Chaddick bólintott. – Láttad a filmeket? – Csak egyet. Jó minőségű. Egyáltalán nem szemcsés. – Az ügynök hangja objektív volt. – Valósághű felvétel. – Remek! – morogta Jordan. Csupán attól, hogy J. D. házában tartózkodott, úgy érezte, hogy elkaphat valami fertőzést. – Nézzétek ezeket a távcsöveket! – Noah felvette az egyiket, és megvizsgálta. – Van rajta nagyítólencse. Csúcstechnológia. – Pontosan – helyeselt Chaddick. – J. D. egyszerre nézett és hallgatott. – És rögzített is – tette hozzá Street. – Egyik-másik a műszerek közül vadonatúj. Az elemek ki sincsenek csomagolva. Szerintem valami egész komoly üzletre készült. Az egyértelmű, hogy zsarolásról van szó. És akinek ilyen komoly felszerelése van, az biztosan vezet nyilvántartást is az ügyfeleiről, igaz? Különben hogyan tudná követni, hogy ki fizetett, és mikor? – Talán – vélte Chaddick. – Találtál valami feljegyzést, könyvet? Street megrázta a fejét. – Feltételezem, hogy a számítógépében tárolta az adatait. – Van számítógépe? – Chaddick határozottan meglepettnek nézett ki. – Hol? – A konyha mögötti kuckóban. Észre sem vetted? – Még nem jutottam túl ezen a rengeteg műszeren. Jordan nem nagyon figyelt a beszélgetésre. J. D. készpénzbetéteire gondolt. A professzor nagy összegeket rakott be, de J. D. csak ezer dollár alkalmanként. Talán csak nemrég fogott bele a vállalkozásába? De akkor honnan vette a pénzt erre a felszerelésre? Biztosan egy vagyonba került. Az ablakhoz sétált, és míg az utcát bámulta, gondolatban próbált kapcsolatot találni a professzor és J. D. között. Miután az utolsó dobozt is átvizsgálta, Noah felállt és megkérdezte Streetet, hogy volt-e ideje bejutni a számítógépbe.

– Bekapcsoltam, de egyik fájlba sem tudtam bejutni. Mindegyikhez blokkolva van a hozzáférés. Kénytelenek leszünk bevinni a központba, és rászabadítani az egyik technikusunkat. Rengeteg időbe fog kerülni, mire eredményre jutunk. – Talán mégsem – mosolygott Noah, és az ablak felé fordult. – Jordan, lenne kedved feltörni egy számítógépet a kedvünkért? A lány ránézett a válla fölött. – Boldogan – mondta, és magában hálát adott, hogy neki is tudják valami hasznát venni. – Még véletlenül sem laptopról van szó, ugye? – Egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg. – Édesem, nem azt beszéltük meg, hogy nem foglalkozunk többet ezzel? – Csak kérdeztem – mosolygott rá kedvesen Jordan. – Komolyan azt hiszed, hogy képes vagy rá? – kérdezte Street. – Komolyan. Követte Noah-t a kuckóba. A számítógép egészen új volt, és lenyűgözte Jordant. Carrie elmesélte neki, hogy börtönben lett volna lehetősége számítógépes ismereteket tanulni, de őt nem érdekelte. Talán ott is volt informatikaoktatás, ahol J. D. raboskodott, és ha így volt, nagyon úgy nézett ki, hogy a férfi figyelmes tanítvány volt. Noah széket húzott a géphez. – Láss neki! Egy pillanat, és már hozzá is fért J. D. adatállományához. A fájlokat megnyitni azonban hosszabb munkának ígérkezett. – Szólj, amikor bejutottál! – kérte Noah. Chaddickkel együtt visszament a nappaliba. Street ottmaradt és figyelte, milyen ördögi gyorsasággal mozognak a lány ujjai a billentyűzeten. Jelek és számok töltötték be a képernyőt. A férfinak fogalma sem volt róla, hogy mit csinál a lány, de Jordan szemmel láthatóan tudta, és csak ez számított. Jordan teljesen megfeledkezett az időről, annyira a számítógép képernyőjére és a feladatra összpontosított. Végül sikerült bejutnia. – Bent vagyok! – kiáltotta. Éppen akkor nyitotta meg az egyik mappát, amikor Noah a vállára tette a kezét. – Mit találtál? – Egy listát. – Közelebb hajolt a képernyőhöz. – Vezetett nyilvántartást. Felállt, hogy odaengedje a géphez Streetet. Háta merev volt, és látta, hogy odakint már sötétedik. Mennyi ideje ülhetett a gép előtt? Hátrafeszítette a testét, hogy megnyújtóztassa az izmait. – Tudjuk használni valamire? – hajolt közelebb Chaddick. – Úgy tűnik, igen. Csak keresztnevek vannak a listán. Nem ír dátumokat, csak napokat, magát a tettet, a törlesztést, egy-két helyszínt. – Hirtelen elnevette magát. – Én mondom nektek, ha ezek az emberek mind Serenityben élnek, ez a város ugyancsak szorgalmas az ágyban. – Kik vannak a listán? – kérdezte Noah. – Van itt egy Charlene nevű nő, aki pénteken négyszáz dollárt fizetett egy bizonyos biztosítótársaság irodájában. – Charlene? – kapta fel a fejét Jordan. – Miért fizetett J. D.-nek négyszáz dollárt?

Street rávigyorgott. – Egy videofelvételért, amin összefekszik valakivel. – A vőlegényével? Mind a három ügynök ránézett, és a lány is rájött, hogy ostobaságot kérdezett. Ha Charlene a vőlegényével feküdt volna le, miért zsarolná őt J. D.? – Jó, rendben, fáradt vagyok – legyintett. – Megcsalta a vőlegényét. – Hirtelen düh fogta el. – Én meg még porcelánt ajándékoztam neki! Egy Vera Wangot! Chaddick újra a képernyőt tanulmányozta. – Fizet már egy ideje. – Csalja már egy ideje a vőlegényét – tette hozzá Street. – Úgy látszik, nem bánta, hogy fizetnie kell. – Kivel feküdt le? – kérdezte Jordan. – Várj, ne áruld el! Nem akarom tudni. De igen, mégis. Ki volt az? – Egy Kyle nevű fickóval… – Csak Kyle Hefferminttel ne! – kapott a torkához Jordan. Noah mulatságosnak találta a lány reakcióját. Odament hozzá és átkarolta. – Ő a névbuzi, ugye? És veled is kikezdett. – Ő az – erősítette meg Jordan. – Van itt egy Steve N. – folytatta Street. – Biztosan Steve Nelson – vélte Noah. – Találkoztam vele az étteremben. Ő vezeti a biztosítótársaságot. – Ő Charlene főnöke – tette hozzá Jordan. – Nemcsak a főnöke – vigyorgott Street. – Te jó ég, csak nem feküdt le vele is? Nem, azt már nem hiszem! – Meg akarod nézni a filmet? – Istenem, tehát lefeküdtek egymással! És Steve-nek felesége van. – Pontosan – mondta szárazon Noah. – Ezért hajlandó fizetni egy zsarolónak. Nem akarja, hogy kitudódjanak a kis félrelépései. – Kinyomtatom – mozdította meg Street az egeret az egérpadon. – Két példányban, így egyet te is magaddal vihetsz, Noah. – Mielőtt elhagyom Serenityt, szívesen találkoznék ezzel a Charlene-nel – jegyezte meg Chaddick. Hallották, ahogy egy kocsi megáll a ház előtt. Noah az ablakhoz ment. – Megérkezett a csapat – jelentette be. – Remek – örvendezett Street. – Mindjárt be is csomagolhatják ezt a sok kütyüt. – A nyomtatóhoz lépett, szétválogatta a papírokat, és egy példányt átnyújtott Noah-nak. – Korán reggel indulunk – mondta neki Noah. – Ha valamire szükségetek van, csak értesítsetek! És folyamatosan tájékoztassatok mindenről! Jordan alig várta, hogy otthagyják J. D. házát. – Azt hiszed, ismersz valakit, aztán kiderül róla, hogy szexőrült – jegyezte meg, amikor már úton voltak. – De te nem is ismered igazán Charlene-t. Hiszen csak néhány napja találkoztatok először, nem? – Ez igaz. De akkor is elkeserítő. – Ha csak nem akarsz más éttermet kipróbálni, visszamegyünk Jaffee-hez. Rendben? – Az attól függ. Rajta van a listán?

– Meg akarod nézni? – nevetett a férfi. – Te nézd meg! Noah lehúzódott az útról, üresbe tette a sebváltót, és gyorsan átfutotta a listát. Látta Amelia Ann nevét, és arra gondolt, hogy fog Jordan reagálni, ha megtudja. – Jaffee nincs a listán – közölte. – Akkor jó – sóhajtott fel a lány. Noah arra gondolt, mennyi mindenen kellett a lánynak aznap átmennie az ő jóvoltából. – Igazi csapatjátékos vagy, ugye tudod? – Egy hosszú másodpercig csak bámult rá, majd megfogta a tarkóját, és gyengéden magához húzta. – Mi a… – kezdte Jordan. A férfi szája határozottan az övére tapadt. Jordan nem számított ugyan a csókra, mégis rögtön szétnyitotta ajkait utat engedve a férfi nyelvének. Noah élt a lehetőséggel és birtokba vette a száját. Ő soha nem végzett fél munkát. A csók nem volt hosszú, ám annál alaposabb. Amikor Noah visszaült a helyére, Jordan szíve úgy dörömbölt a mellkasában, mintha ki akarna onnan ugrani. Erőtlenül zuhant hátra az ülésen, és próbált levegőhöz jutni. Noah-n ugyanakkor nem látszódott, hogy gondjai lennének a lélegzetvétellel. Sebességbe tette a kocsit, és elindult. – Halra vágyom – közölte. – És egy jéghideg sörre. A csókról bezzeg egy szót sem szólt. Még annyit sem kérdezett, hogy neki jól esett-e, háborgott magában Jordan. Noah gyors oldalpillantást vetett rá. – Valami baj van? – kérdezte, hogy láthatta, hogy igenis van. A lány komoran bámult rá. – Mintha bosszús lennél. – Úgy látod? Nem, semmi baj. – Akkor rendben. – Csak azon töprengtem, hogyan lehetsz ilyen lazán… tudod… unott? – A laza és az unott két külön fogalom. – Márpedig te mindkettő vagy. Épp az imént csókoltál meg. – Tessék, mégis kimondta, és most már beszélni kell róla. – Mmm, az biztos. – Csak ennyi? „Az biztos” és kész? Annyira dühösnek hangzott, hogy Noah elmosolyodott. Jordan nagyon vonzó volt, amikor felhúzta magát. – Mit akarsz, mit mondjak? Biztosan viccel a férfi. Hiszen pontosan tudja, mit szeretne hallani. Hogy a csók neki is jelentett valamit. Hogy csodálatos volt. Ám nyilvánvaló, hogy Noah számára nem. Ki tudja, hány nőt csókolt már meg. Mi volt ez neki: a régi nóta, mindig ugyanaz? Jordan arra gondolt, hogy emlékeztethetné az együtt töltött vad éjszakára. Arról is beszélhetne, hogy aznap reggel a férfi úgy viselkedett, mintha semmi különösebb nem történt volna az éjjel. Azzal is tisztában volt, ha a férfi megkérdi tőle, mit akar hallani, képes lesz, és behúz neki egy hatalmasat. Fogadni mert volna, hogy azt sohasem felejti el.

Mégis, bármennyire vonzó volt is az adott pillanatban ez a lehetőség, az erőszak soha nem megoldás semmire. Megálltak a piros lámpánál, és Noah újra ránézett. – Mi jár a fejedben, édesem? Ugyancsak zavart képet vágsz. – Az erőszak – vágta rá a lány nyomban. – Az erőszakról gondolkodtam. Noah nem erre számított. – Mi van vele? – Nem lehet megoldás semmire. Erre tanítottak a szüleim engem és a húgomat. – És a fivéreidet? – Ők állandóan azzal voltak elfoglalva, hogy a földbe döngöljék egymást. Gondolom, ezért is lett belőlük olyan jó sportoló. Nem kellett mást tenniük, csak lesöpörni a másik csapatot a pályáról. – És te hogy szabadultál meg az erőszakos hajlamaidtól? – kérdezte kíváncsian Noah. – Tönkretettem a dolgokat. – Ne mondd! – De nem vandalizmusból – magyarázta a lány. – Csak azért szedtem szét mindent, hogy utána összerakhassam. – Gondolom, az őrületbe kergetted a szüleidet. – Valószínűleg, de azért nagyon türelmesek voltak velem, és egy idő után hozzászoktak a mániámhoz. – Milyen dolgokat rontottál el? – Ne felejtsd el, hogy akkor még csak kislány voltam, tehát apró dolgokkal kezdtem: kenyérpirító, egy régi ventilátor, a fűnyíró… – Fűnyíró? A lány elmosolyodott. – Apámnak még ma is fájó pontja. Egyik délután korábban jött haza a munkából, és ott találta kedvenc fűnyíró gépének a darabjait, egészen a legkisebb csavarig, szétrakva a kocsibejárón. Nem örült neki túlzottan. Noah-nak nem volt könnyű maga előtt látni a lányt olajos arccal és kézzel, amint gépeket szerelget. Annyira nőies volt most! El sem tudta képzelni. – Összeraktad végül a fűnyírót? – A bátyáim segítségével, amire mellesleg semmi szükségem nem volt. A következő héten apám hazahozott egy lerobbant számítógépet. Azt mondta, az enyém lehet, de meg kell ígérnem, hogy ezentúl békén hagyom a háztartási eszközöket, a fűnyírókat és az autókat. – Autókat. – Soha nem nyúltam egyhez sem. Azok valahogy nem érdekeltek. És miután megkaptam a számítógépet… – A sorsod eldőlt. – Azt hiszem, igen. És veled mi a helyzet? Milyen voltál kisfiúnak? Már akkor is pisztolyt viseltél? – Makacs kölyök voltam. Én is kivettem a részem a verekedésekből, de ne felejtsd el, Texasban éltünk, és ez egyet jelentett a focival középiskolában. A suliban mindig mintadiák voltam. – Arra már nem volt képes, hogy rezzenetlen arccal hazudjon. – Akkoriban nem nagyon szerettem a szabályokat. – És most sem nagyon kedveled őket. – Így van. – Lázadó típus vagy.

– dr. Morganstern is így hív. – Kérdezhetek valamit? Noah befordult a Távol az otthontól Motel parkolójába. – Persze. Mit akarsz tudni? – Volt már valaha olyan kapcsolatod, amely egy vagy két hétnél tovább tartott? Elkötelezted már magad valaha egy nőnek, akár csak egy kis időre is? A férfi egy pillanatig sem habozott a válasszal. – Nem. Ha Noah azt remélte, hogy gyorsaságával és határozottságával sikerül elérnie, hogy ejtsék a témát, nagyot tévedett. – Jó ég. Te aztán nem vagy érzékeny fajta. – Édesem, egyetlen érzékeny porcikám sincs. Ebben ugyan tévedett, de Jordan nem akart vele vitatkozni. – Na és mi van veled? – fordított a beszélgetés menetén Noah. – Neked volt már hosszabb párkapcsolatod? Mielőtt Jordan válaszolhatott volna, Noah megkerülte a kocsit és kinyitotta neki az ajtót. Megfogta a lány kezét, és az utca felé indult vele. A parkoló félhomályba burkolózott, mivel csak egyetlen lámpa próbálta bevilágítani a telek túlsó végén. Csak az éjszaka csendje hallatszott körülöttük. A férfi megtorpant, és a lány szemébe nézett. – Tudom, hová akarsz kilyukadni, Jordan Buchanan. – Remek, és elmagyaráznád nekem is? – Nem. Ezzel a téma le volt zárva.

H

A R M I N C A D I K

F E J E Z E T

– Azt máris közlöm, ha Jaffee bárja tele van, akkor a hátsó ajtón megyek be, és a konyhában fogok enni. Bár nyilvánvaló volt, Noah azért megkérdezte. – Miért? Jordan szemrehányóan nézett rá, mintha szerinte a férfinak is tudnia kellene a választ. – Nem akarok egy újabb inkvizíciós eljáráson keresztülmenni. Azt pedig pláne nem akarom, hogy mindenki engem bámuljon evés közben. Nem tesz jót az emésztésnek. – Az emberek csak kíváncsiak, ez természetes – érvelt a férfi. – Ezzel szembe kell nézned, édesem. Te vagy itt a szenzáció. – Ó, persze, a szenzáció. Tényleg az vagyok – mondta keserűen a lány. – Mióta megérkeztem, három ember is meghalt. Ha figyelembe vesszük, hogy hányszor voltam itt, a lakosok és a váratlan halálesetek számát, valamint számolunk egy statisztikai anomálivával… – Ami gondolom, te lennél. – Pontosan, én vagyok a deviáció a számításaimban. – Még szép, hogy te vagy – jegyezte meg szárazon a férfi. – Mindent összevetve egyetlen következtetést vonhatunk le.

– Mégpedig? – Elindítottam egy járványt. – Csak így tovább! – karolta át a lány vállát Noah, és közelebb húzta magához. – Ez egyáltalán nem vicces. – Dehogynem, édesem. Jordan felsóhajtott. El sem akarta hinni, hogy mostanában bármilyen apróság fel tudta izgatni. – Rendben, az utóbbi időben kissé ésszerűtlenül viselkedem, ami mellesleg egyáltalán nem vall rám. Én mindig értelmes vagyok. De itt… úgy látszik, képtelen vagyok józanul gondolkodni. – Különösen, ha a közeledben vagyok, tette hozzá magában. Befordultak a sarkon, és átsétáltak az utcán. Ott volt előttük a Jaffee, és Jordan látta, hogy csak pár vendég van odabent, az asztalok többsége üresen árválkodott. – Bemegyünk, eszünk valamit, aztán kijövünk. Rendben? – Igazán izgalmasan hangzik. Leülhetünk, vagy állva eszünk? – érdeklődött Noah, miközben kinyitotta az ajtót. Úgy tűnt, Angela örül nekik. – Hé, Jordan! – szólt oda. – Hé, Angela! Ugye, emlékszel Noah-ra? – Persze – mosolygott szélesen az asszony. – Az asztalotok készen áll. Annyi minden történt ma veletek, hogy biztosan megéheztetek. – Felvette az italrendelést. – Éppen időben értetek. Már készültem levenni az asztalterítőt. – Csendes estétek van? – kérdezte Jordan. – Mint mindig a póker-estéken. Egy órával korábban zárunk, hogy Jaffee még össze tudja takarítani a konyhát. Utálja lekésni a pókercsatát. Noah kiment a mosdóba, és mire visszaért, az italok már az asztalon voltak, és Angela is ott várt rá. – Igazán nem akarlak siettetni benneteket, és ígérem, hogy békén hagylak, mihelyt leadtátok a rendelést, de Jaffee nagyon szeretne már nekikezdeni a vacsorátoknak. Tett néhány javaslatot, majd miután felvette a rendelést, besietett a konyhába. Jordan megnyugodva dőlt hátra a széken. Az utolsó asztaltól is távoztak a vendégek, és az étteremben csak ő és Noah maradtak. Angela és Jaffee sem zavarta meg őket. Noah magasba emelte a sörösüveget. – Az utolsó esténkre Serenityben! A lány habozott egy kicsit, mielőtt ő is felemelte volna a poharát. – Remélhetőleg az utolsó esténkre Serenityben! A férfi nagyot kortyolt a söréből. – Még egy gyilkosság, és megváltoztathatják a város nevét.8 – Azt hiszem, kissé túlreagáltam a dolgot – mosolygott a lány. – Biztosra vettem, hogy tömeg lesz megint, és nem hagynak élni, mindenfélét kérdeznek majd a tűzről meg J. D.-ről. De nézd csak, mienk az egész étterem, és nyugodtan megvacsorázhatunk. Ez igazán szerencse, nem gondolod? Noah is mosolygott, de nem szólt semmit. Angela szorgosan hajtogatta az asztalterítőket, de a férfi észrevette, hogy a tálcán, amelyet az egyik asztalra tett, már ott volt néhány pakli kártya. Nyilvánvaló volt, hogy a 8

Serenity jelentése: derű, nyugalom

pókerestet Jaffee-nél tartják. Noah kíváncsi volt, mennyi időbe telik, míg Jordan is rájön. A lány azonban egyáltalán nem figyelt Angelára. Teljesen lefoglalta, hogy a Streettől kapott listán töprengjen. – Mi történik azokkal a felvételekkel, amelyeket J. D. készített? – kérdezte suttogva. – Nyilvánosságra hozzák? – Valószínűleg nem. – Tudod, mit nem értek? Úgy tűnik, itt mindenki tisztában a másik ügyeivel. Akkor Charlene hogyan tudta eltitkolni a kis… hobbiját? – Hobbiját? – nevetett Noah. – Még sohasem hallottam, hogy ezt így hívták volna. – Hogyan volt képes az a sok ember a listáról titokban folytatni az üzelmeit? – Ha az ember nagyon akar valamit, akkor a módját is megtalálja, hogyan kaphatná meg – vont vállat a férfi. A lány oldalra biccentett a fejét, és kíváncsian fürkészte. – Előfordult már, hogy annyira akartál valamit, hogy hajlandó voltál kockára tenni mindent? Noah egy hosszú percig csak bámult rá. – Igen, azt hiszem – felelte aztán csendesen. A beszélgetésnek Angela érkezése vetett véget, aki az üres edényekért jött. Jaffee is kidugta a fejét a konyhából, hogy köszönjön nekik, valamint hogy megkérdezze Jordant, vetne-e egy pillantást Dórára. – Ki az a Dóra? – állt fel Noah Jordannel együtt. – A számítógép. Mindjárt visszajövök. Idd meg nyugodtan a söröd! – Majd én vele maradok – ígérte Angela. – Hozzak még egy sört? – Nem, köszönöm, ez elég lesz. Mikor kezdődik a póker? – Negyedórán belül. Szerintem hamarosan megérkeznek az első fecskék. Nézze csak, Dave Trumbo már kászálódik is ki a kocsijából, és magával hozta Eli Whitakert. Mindig ők érkeznek először. Jó barátok – tette hozzá. – Eli a leggazdagabb ember Serenityben. Vannak, akik szerint egész Texasban ő a leggazdagabb. A nő előretolta a csípőjét. – Fogadni mernék, hogy kíváncsi lenne, honnan jött ez a sok pénz. Senki sem tudja biztosan, de mi szeretünk spekulálni. Én arra gondoltam, hogy talán örökölte. Persze, egyikünk sem meri megkérdezni tőle. Nem gyakran jár be a városba. Magának való ember. Igazából eléggé visszahúzódó, Dave meg pont az ellentéte. Azt mondja, még soha nem találkozott olyan emberrel, akit nem kedvelt volna. – A nők nem szoktak pókerozni? – Dehogynem, de nem szeretünk a férfiakkal játszani. Túlteng bennük a versenyszellem, és nem szeretnek úgy trécselni játék közben, mint mi. Nekünk külön pókerestünk van. Á, itt jött Steve Nelson. Nem tudom, találkozott-e vele tegnap. Övé az egyetlen biztosítótársaság a városban. Jordan leült Jaffee számítógépe elé. Fogalma sem volt, hogy odakint közben érkeznek a pókerjátékosok. Noah kíváncsi lett volna, a lány hallja-e a növekvő hangzavart. Nem tartott sokáig, hogy megteljen az étterem. A lány gyorsan megoldotta a számítógép problémáját. Jaffee összekevert két utasítást. Bár hallotta a beszélgetést, csak az előtte álló feladatra összpontosított. Meg akarta értetni az étteremtulajdonossal, hogy mit rontott el, nehogy legközelebb is elkövesse ugyanezt a hibát. – Ne felejtsd el! – mondta neki. – Dóra nem harap. Jaffee megtörölte a kezét, és biccentett. – De ha valami gond akadna…

– Akkor írj egy e-mailt, vagy fel is hívhatsz. Jordan adott még jó tanácsot a hibaelhárítással kapcsolatban, de a férfi kifejezéstelen tekintetét látva tudta, hogy egy szót sem értett belőle. Volt egy olyan érzése, hogy egy jó ideig napi telefonkapcsolatban lesz Jaffeevel. Erre a gondolatra elmosolyodott. Visszaindult az asztalához. Ez az este mégiscsak a pihenés estéje lesz. Legnagyobb gondja most az volt, hogy rendeljen-e édességet vagy sem. A hangok végre eljutottak a tudatáig, és dermedten torpant meg az ajtónyílásban, ahogy meglátta a tömeget. Noah figyelte az érkezését, és arra gondolt, hogy a lány arckifejezése leírhatatlan. A tömeg elnémult, és minden szempár a lányra szegeződött, amint az odasétált a férfihoz. – Mi ez itt? – súgta neki? – A pókerest. – Itt? Itt tartják a pókercsatát? Miért is hittem… én csak feltételeztem… Gondolod, hogy angolosan távozhatunk? – Kétlem. – Kisurranhatnánk hátul… – A surranás szóba sem jöhet – csóválta meg a fejét a férfi. Jordan csak akkor értette meg, miért, amikor megfordult. Minden férfi állt, és aki még nem ismerte, most arra várt, hogy bemutatkozhasson. Jaffee celebrálta a bemutatkozást. Annyian voltak, hogy Jordan a nevek felét sem tudta megjegyezni. Mindegyikük úgy köszöntötte, hogy „Hé!”. A bemutatkozások után nyomban kérdésekkel kezdték bombázni. Nemcsak a tűz vagy J. D. szörnyű halála érdekelte őket. Azt akarták, hogy megint idézze fel, hogyan fedezte fel a professzor majd Lloyd holttestét. Jordan azon sem lepődött volna meg, ha valamelyikük megkéri, hogy játssza el az egészet. Minden kérdést megválaszolt, némelyiket kétszer is. Néha még nevetni is képes volt, és a kérdések között, Dave – a született üzletember – megpróbált eladni neki egy új autót. Noah sem úszta meg a kérdezősködést. – Rájött Joe, hogy J. D. ölte meg azt a két embert? – kérdezte Jaffee. – Okos fickó az – dicsérte a rendőrfőnököt Dave. – Lefogadom, hogy kitalálta. – Azt hallottam, hogy J. D. eltűnt – vetette közbe egy Wayne nevű férfi. – Elég bizonyíték van Joe kezében ahhoz, hogy letartóztassa? – Megint Dave volt a kérdező. – Már nem számít. Hiszen halott az ürge – emlékeztette a csapatot Steve Nelson. – Mondja csak, Clayborne ügynök, átvizsgálták Joe-val J. D. házát? Noah alig tudta visszafojtani a mosolyát. Jól tudta, merre tapogatózik Steve. Tudni akarta, hogy J. D. vezetette nyilvántartást a zsarolásairól. – Igen, átvizsgáltuk. A másik két FBI-ügynök mindent összepakolt és magával vitt. Bár nem sok mindent találtak. Steve nem dicsekedhetett azzal, hogy pókerarca van. Noah jól látta a szemében a megkönnyebbülést, és az okát is tudta. Nemcsak azért volt a neve a listán, mert lefeküdt Charlene-nel. Néhány gyanús biztosítási ügylet is száradt a lelkén. – Gondolja, hogy valaha is kiderül, miért ölte meg J. D. azokat az embereket? – szerette volna tudni Dave. – Joe el fogja nekünk mondani, ha megtud valamit – jelentette ki határozottan Steve.

– Randy Dickey-t azért sajnálom. Egész rendes seriff lett belőle. Ez kemény csapás lesz neki. Azt hiszem, J. D. volt az egyetlen hozzátartozója – jegyezte meg Dave. Noah-nak feltűnt, hogy Eli Whitaker a csoportban álldogál, hallgatja a beszélgetést, de keveset szól. – Mivel keresi a kenyerét, Eli? – szólította meg. – Lovakat tenyésztek, meg marhát. – Milyen fajtát? – Hosszú szarvú texasit. Ők élnek meg leginkább ezen a vidéken. Noah feltett még néhány kérdést Eli tevékenységére vonatkozóan, és mielőtt elváltak volna egymástól, még hosszas beszélgetést folytattak a marhatenyésztésről. – Még soha nem láttam Elit ennyit beszélni egy jövevénnyel – vigyorgott Dave. A körülöttük állók egyetértően bólintottak. – Tudom, hogy nem túl régen vannak itt – fordult Steve Jordanhez –, de egyáltalán nem érzem magukat jövevényeknek. Jó sok izgalmat hoztak a város életébe. Mikor hagyják el Noah-val Serenityt? – Holnap. – Igazán örülök, hogy megismerhettem magukat! – Azt hiszem, eleget kérdezősködtetek már mára – jegyezte meg Jaffee. – Javaslom, hogy fogjátok meg a poharatokat, és üljetek le. A legtöbb ember elballagott az asztalokhoz. Dave és Eli Jaffee-vel együtt közelebb léptek, hogy elbúcsúzzanak Jordantől. – Nekem biztos hiányozni fogsz – jelentette ki Jaffee. – Annyira sajnálom, hogy elvesztek a professzor papírjai! Hallottam, hogy ott kellett hagynod a professzor házában. Mennyit nyűglődtél, hogy lemásold őket, erre végig kellett nézned, ahogy hamuvá égnek. – Szégyen és gyalázat. Nem azt mondta, hogy csak azokért a papírokért jött el egészen idáig Bostonból? – kérdezte Dave. – Azt akarja mondani, hogy mind elégett? – csodálkozott Eli fennhangon. Jordan végre szóhoz jutott. – A másolatok megvannak. Nem égtek el, és el is postáztam őket haza, mielőtt az eredetiek megsemmisültek volna. Ha Joe és a két ügynök látni szeretné őket, akkor küldhetem őket vissza postán. – Ez igazán jó hír – örvendezett Jaffee. – Akkor mégsem jöttél hiába. A vacsorára a vendégeim voltatok. Ne is próbálj vitatkozni! Dóra és én tiszta szívből köszönjük a segítséget. Remélem, egyszer visszajösz még! Megölelte búcsúzóul, Noah-val pedig kezet fogott. – Ha bármelyiküknek is autóra lenne szükségük, jussak eszükbe! Szívesen elviszem Bostonba – ajánlotta fel Dave. – Meg is teszi – szólt vissza Eli, miközben az asztala felé indult. Noah tetemes borravalót adott Angelának, majd nagy köszöngetések közepette az ajtó felé terelte Jordant. Egyikük sem szólalt meg. Jordan csak egy utcával arrébb törte meg a csöndet. – Hmm, pókerest. Erre nem számítottam. – Még soha nem láttam olyan arckifejezést rajtad, mint amikor észrevetted a tömeget – nevetett Noah. – Nem is volt olyan rossz ez az este. Remek vacsorát kaptunk, és senki nem zavart meg evés közben, ráadásul néhány igazán elbűvölő úriemberrel is találkozhattunk.

– Elbűvölő és… érdekes – mondta még nagyot bólintva. – Tudod, mi érdekes még? – Mi? – Hogy ezeknek az elbűvölő úriembereknek a fele rajta van a listán.

H

A R M I N C E G Y E D I K

F E J E Z E T

Jordan a zuhany alatt állt, és a nap izzadságát mosta le magáról. Épp a haját szappanozta a barack illatú szappannal, amikor belévágott a felismerés: nem akar hazamenni. Azonnal el is vetette a nevetséges gondolatot. Még szép, hogy haza akar menni! Vissza akarja kapni jól szervezett életét, nem igaz? Amikor eladta a cégét, jókora hasznot sepert be, most pedig ideje eldöntenie, mit is kezdjen vele. Eljátszott a gondolattal, hogy befekteti a pénzét egy új processzorba, egy olyan összetett processzorba, amely még a legbonyolultabb, multimédiás alkalmazásokat is sokkal gyorsabban képes futtatni a jelenlegieknél. Még a terveket, és a prototípust is maga előtt látta. Csak egy baj volt azzal a tervvel, hogy újra megrázkódtassa a Szilícium-völgy óriásait: semmi kedve nem volt hozzá. Ráhagyja másra, hogy előálljon a legújabb típussal, amelytől még gyorsabban forog majd a világ. És nem az volt az egyetlen megrázó felismerése, hogy nem kíván visszaszállni a játékba. Rájött, nem izgatja már, hogy mielőbb beszerezze az új laptopot és mobiltelefont. A múltban ezek életének szerves részét képezték, de többé nem érezte laptop-függőnek magát. Különösen kellemesnek találta, hogy nem kell ötpercenként felkapnia a telefont. Határozottan megvolt annak az előnye, hogy nem elérhető a nap minden percében. – Kezdek megijedni magamtól – súgta maga elé. Mi történik vele? Mintha kezdene átváltozni egy teljesen másik személlyé. Talán megzápult az agya, míg tűz romjait vizsgáló Noah-ra várt az ötvenfokos hőségben. Lehet, hogy egyszerűen elolvadtak az agysejtjei. Vagy az itteni víz mosta őket simára zuhanyozáskor. Olyan sokáig volt kitéve a napnak, hogy kiszáradt. Csak ez lehet a baj. Felvette a pólóját és sortját, majd nekilátott a fogmosásnak. A fogkefével a szájában letörölte a párát a tükörről, és alaposan szemügyre vette magát. Kipirult bőr és szeplők. Igazi főnyeremény, különösen ebben a jellegtelen pizsamában. Letette a fogkefét, levette a polcról Kate egyik különleges testápolóját, és kinyitotta az ajtót. Régebben soha nem izgatta, hogy néz ki, most azonban teljesen kifordult magából. Tudta, mi a gond, csak egészen eddig a pillanatig magának sem volt hajlandó beismerni. Noah. Ó igen, a férfi tehetett mindenről. Felforgatta az életét, és ő nem tudta, mit kezdjen most vele. Azzal nem segít, ha aggodalmaskodik. Egy okos nő elfutna az ellenkező irányba olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud. Jordan úgy vélte, ő semmiképpen nem tartozik az okos nők közé, mivel e pillanatban semmi másra nem tudott gondolni, minthogy mikor bújhatna újra ágyba a férfival. Valamit tennie kell, hogy kiverje fejéből a szexet. Úgy döntött, összegömbölyödik az ágyon a professzor papírjaival, és elolvas egy újabb ijesztő mesét valami vérontásról, lenyakazásról, megcsonkításról és babonákról. Az biztos segíteni fog, hogy megfeledkezzen Noah-ról.

Hol van a szemüvege? Azt hitte, otthagyta a kontaktlencsék tartója mellett a fürdőszobában, de ott nem találta. Átbotorkált a szobán az íróasztalhoz, közben bevágta a nagylába ujját az egyik szék lábába. Nyöszörögve ugrált egy lábon, miközben feltúrta a táskáját. – Noah! – adta fel végül. – Nem láttad a… – Az asztalon van – kiáltott át a férfi a szomszéd szobából. Honnan tudta, hogy mit akar? Csak nem gondolatolvasó? A szemüveg pontosan ott volt, ahol Noah mondta. – Honnan tudtad, hogy… – Hunyorogsz – közölte a férfi, mielőtt Jordan befejezhette volna a kérdést. – És épp az imént botlottál bele a székbe. – Csak nem figyeltem, hova lépek. – Nem láttad, hogy hova lépsz – nevetett Noah. Jordan vízpettyeket vett észre a lencsén, ezért visszament a fürdőszobába. Mintha kopogást hallott volna, ezért kikiáltott: – Noah, ajtót nyitnál? Pár pillanattal később női hangot hallott a férfi szobája felől. Ezek szerint Noah ajtaján kopogtak, nem az övén. Mivel kíváncsi volt, gyorsan megtisztította a szemüveget, feltette és kisietett a hálószobába. Remek! Noah egyéni kiszolgálást kap, maga Amelia Ann veti meg az ágyát. A férfi az ajtónak dőlve figyelte a tulajdonosnő tevékenységét, de amikor meghallotta Jordant, hátrapillantott és rákacsintott a lányra. Szemmel láthatóan élvezte a kivételes bánásmódot. Jordan már nem annyira. Le nem vette a tekintetét Amelia Annről. A nő olyan öltözékben feszített, mint egy sokadrangú kis bár pincérnője: parányi sort, pár pántból álló vörös tűsarkú szandál, mélyen kivágott blúz, amelynek elfelejtette begombolni a felső gombját. Egyértelműen kihívó volt. A mozdulat, amellyel az ágy fölé hajolt és elsimította a takarót, nevetségesnek hatott, Jordannek mégsem volt kedve kacagni. Amelia Ann botrányosan viselkedett. Jordan morogva a saját ágyához ballagott, és lehúzta róla a védőtakarót. A sarokba hajtogatta, az ágy közepére halmozott egy adag papírt, magához vett egy palack ásványvizet, és leült olvasni. Megszólalt a telefon. Húga, Sidney hívta. – Soha nem találod ki, hol vagyok. – Nem akarok találgatni. Mondd meg, hol vagy! – Nincs hívásazonosítód? – A motelszobában hívtál fel, Sidney. Nagyon jól tudod, hogy itt nincs hívásazonosító. – Los Angelesben vagyok, és körülöttem tele van a szoba dobozokkal. Mivel még másfél hétig nem tudok bejelentkezni a koleszba, kénytelen voltam szállodába menni. Ami azt illleti, igazán jó kis hotel – ismerte be. – A boy hozta fel az összes holmimat. – Azt hittem, anyával együtt mentek Los Angelesbe a jövő héten. Hogy kerültél oda ilyen korán? – Hirtelen változott a terv. Az egyik éjszakát még a barátnőmnél, Christynél töltöttem, és mire másnap reggel hazaértem, anya már mindent elrendezett. Mint aki alig várja, hogy mielőbb megszabaduljon tőlem. Azt hiszem, majd beleőrül, annyira aggódik apáért. – Ezek szerint most teljesen magadra vagy utalva. – És nagyon élvezem. Kicsit átestem a ló másik oldalára, ami a szobaszervizt illeti, de mit csináljak, ha egyszer nem tudok beköltözni a koleszba? Remélem, apa nem kap gutaütést, ha megkapja a hitelkártya elszámolást.

– Hogy van apa? – Azt hiszem, jól. De ismered őt. Nem ijed meg néhány halálos fenyegetéstől. Anya viszont egész más tészta. Kész idegroncs, de igyekszik nem mutatni. Mindenki nagyon feszült a tárgyalás miatt. – Lehet tudni, hogy mikor ér véget? – Nem. Úgy tűnik, apa testőrei tartósan berendezkedhetnek Nathan Bayben. Akárhova nézek, csak őket látom, állandó emlékeztetőként, hogy valaki holtan akarja látni apát. – Mihelyt kihirdetik az ítéletet, a fenyegetések is megszűnnek. – Hogyan lehetsz ebben olyan biztos? Mindenki ezt mondogatja, de Jordan, ismerd el, hogy ez nem akármilyen ügy. Panamázás… nagyon komoly. Jordan hallotta húga hangján, hogy mennyire aggódik. – Tudom. – És ha azt a szörnyű embert el is ítélik, a rokonai meg az üzlettársai nem fognak apán bosszút állni? És ha nem ítélik el, a másik oldal… – Csak magadat teszed tönkre, ha ezzel foglalkozol – szakította félbe Jordan. – A legjobbakban kell reménykedni! – Könnyű azt mondani. Igazán örülök, hogy korábban elszabadultam otthonról. Csak megnehezítettem volna anya dolgát. Most, hogy Laurant miatt is aggódhat… és Nick is majd megőrül… – Várj csak egy percet! Mit mondtál? Mi van Nickkel és Laurant-nal? – Nickkel semmi. Laurant miatt kell aggódni. Azt hittem, tudod, hogy… – Mit kellene tudnom? – türelmetlenkedett Jordan. – Laurant-nál jelentkeztek a szülési fájdalmak… egész komoly fájdalmak. Az orvos azonnal bevitette a kórházba. Még nem szülheti meg a kisbabáját. Csak a hatodik hónapban van. – Ez mikor történt? – Nick tegnap vitte be a kórházba. Én már úton voltam Los Angelesbe. Beszélt a bátyjával azóta? Jordan nem emlékezett rá. – Ugye, milyen jó, hogy Nick korábban hazajött, és Noah maradt ott veled? Borzasztó lett volna, ha olyan távol van, amikor a gondok kezdődtek Laurant-nal. – Szegény Laurant! Mit mond az orvos? – Nem tudom. Anya azt mondta, hogy intravénás infúziót kap. Lelassították az összehúzódásokat, de nem tudták teljesen megszüntetni. Figyelj, mikor mész haza. Anyára ráférne egy kis támogatás. Te mindig olyan hűvös és nyugodt vagy. Semmi nem tud kihozni a sodrodból. Azok az idők már elmúltak, gondolta Jordan. Noah-nak hála, a legkisebb apróság is fel tudta izgatni. A szeme sarkából látta, hogy Noah sétál felé, és abban a pillanatban kiröppent a fejéből minden gondolat. A férfi farmert és tiszta pólót viselt. A pisztolyát a tokkal együtt az éjjeliszekrényre tette, majd elnyújtózott a lány mellett az ágyon. – Jordan, hallottad, mit kérdeztem? Mikor indultok haza? – Micsoda… öö… én… – Még hogy mindig hűvös és nyugodt! – Holnap – nyögte ki. Noah közben átölelte és közelebb húzta magához. – Korán. Holnap korán reggel indulunk. Jó messze van az austini repülőtér. – Ellökte a férfi kezét. Odafordult hozzá és megfenyegette az ujjával. – Azonnal hagyd abba! – suttogta. – Mit hagyjak abba? – kérdezte Sidney.

– Semmit. Mennem kell. – Várj! Gondolod, hogy haza kellene repülnöm? Talán segíthetnék vala… – Nem, nem, maradj csak ott, ahol vagy! Semmi szükség arra, hogy te is ott légy. Felhívlak, mihelyt hazaérek. – Ne tedd még le! Meg sem kérdeztem még, hogy te hogy vagy. Noah a nyakát csiklandozta, amitől egész teste megborzongott. – Jól – nyögte. – Remekül érzem magam. – Megtalálták már azt az őrültet, aki a holttesteket a kocsidba dugta? – Igen. Holnap beszélünk. Szia, vigyázz magadra! Letette, mielőtt Sidney tiltakozhatott volna, aztán szembefordult Noah-val. – Megpróbáltad elvonni a… Csak idáig jutott. Noah levette a pólóját, és a látványtól Jordannek elakadt a szava. Micsoda vonzó teste van! Olyan izmos a felkarja, és a hasizmai… Jordan igyekezett kiragadni magát a kábultságból. – Mit csinálsz? – Kényelembe helyezem magam. Jordan elkapta a férfi kezét, mielőtt az levehette volna a farmerjét. – Az ég szerelmére! Hacsak nem akarsz bebújni a takaró alá, hagyd magadon azt a nadrágot! – Csak nem szégyelled magad? – Noah szemmel láthatóan zavarba jött. – Édesem, láttad és megérintetted minden… – Tisztán emlékszem, mit tettem – szakította félbe a lány, majd hirtelen elnevette magát. – Nincsenek gátlásaid, igaz? Bármibe fogadni mernék, hogy képes lennél anyaszült meztelenül végigsétálni a Newbury Streeten, Bostonban, és a legcsekélyebb mértékben sem feszélyezne, hogy nincs rajtad ruha. – Az attól függ – vigyorgott a férfi. – Mitől? – Hogy nyár vagy tél van. Jordan a szemét forgatta. – Nagyfokú önhittségre vall, hogy csak úgy besasszézol ide, és azt hiszed, velem aludhatsz. Noah elizgatta a párnát a feje alatt. – Először is, én nem sasszézom sehova, másodszor pedig még egy jó ideig nem tervezem, hogy aludni fogok. Szóval, azt akarod, hogy elmenjek? A lánynak nem kellett a válaszon gondolkodnia. – Nem! Fölé hajolt, kezét megtámasztotta a mellkasán, és megcsókolta. Aztán belecsípett a vállába, és felült. – Tudom, hogy beszéltél Nickkel – mondta vádlón. – Miért nem szóltál arról, hogy mi folyik? – Sidney elmondta? – nézett rá meglepetten Noah. – Nem gondoltam volna, hogy tudja. Az anyád korábban elküldte Bostonból, nehogy tudomást szerezzen róla. – Nicknek engem is fel kellett volna hívnia. – Nick nem akarta, hogy aggódj, és tudta, hogy amikor visszamegyünk Bostonba, úgyis hallasz róla. – Miről nem volt szabad Sidney-nek tudomást szereznie? – ült a sarkára a lány. – Várjunk csak! – vonta össze a szemöldökét Noah. – Pontosan mit mondott neked a húgod?

– Nem, előbb a te változatodat akarom hallani! – Valaki betört hozzátok, és üzenetet hagyott apádnak a könyvtárban. Késsel szúrták a falba. – Mikor találta meg? Noah utálta, hogy neki kell megmondania. – Nem apád találta meg, hanem anyád. – Felsóhajtott. – Akárki volt is, éjjel jutott be. Anyád másnap reggel találta meg a papírt, mielőtt apád lejött volna az emeletről. Jordan elképzelte, amint valami őrült késsel a kezében átlopózik a házon, fel a lépcsőn. Kilelte a hideg. – Aludtak? Hol voltak a testőrök? – Jó kérdés. Ketten voltak, egy kint és egy bent. Egyikük sem hallott vagy látott semmit. Jordan gyomra felfordult. – Akár a hálószobájukba is bemehetett volna. És Sidney… – Ő nem volt otthon – szólt közbe a férfi. – Egy barátnőjénél éjszakázott. Jordan bólintott. – Akármikor apához juthatnak, igaz? – Nem. Most már a bátyád is benne van, és megerősítette a biztonsági rendszert. Senki nem juthat még egyszer ennyire közel hozzá. A lány nem hitt neki. – Mi volt az üzenetben? – Nem igazán emlékszem… – Mondd el! – erősködött Jordan. – Jordan, ez csak megfélemlítési taktika. – Tudni akarom, mi állt az üzenetben, Noah! Mondd el! – Rendben… – egyezett bele a férfi vonakodva. – Csak annyi: Figyelünk!

H

A R M I N C K E T T E D I K

F E J E Z E T

Jordan családja iránt aggodalma nem csökkent. Nem tudott mása gondolni, minthogy apja és anyja a szobájukban alszik, míg valami hidegvérű gyilkos kóborol a házban. Ami még félelmetesebbé teszi a helyzetet, hogy két profi testőr is szolgálatban volt, és a betolakodó képes volt hangtalanul és észrevétlenül elosonni mellettük. Noah a karjában tartotta, úgy hallgatta, hogy a lány végigjátszik minden lehetőséget: mi történhetett volna, mi nem történt meg, és mi történhet még a jövőben. Hallotta már valamennyit Nicktől, aki valóságos dührohamot kapott, amikor tudomást szerzett a betörésről. – Tudtál Laurant-ról, igaz? – kérdezte Jordan. Noah nem válaszolt elég gyorsan ahhoz, hogy megnyugtassa. – Ugye tudtál róla? – Aú! Ne csipkedj! És igen, tudtam Laurant-ról. – Akkor nekem miért nem mondtad el? Noah gyorsan elkapta a kezét, mielőtt újra belecsíphetett volna. – Nick nem akarta, hogy szóljak. – Hadd találjam ki! Meg akart kímélni attól, hogy aggódjak. – Úgy van.

A lány visszahúzta a kezét, odébb húzódott és felült. – Az apám és Laurant… Milyen titkok derülnek itt még ki? – Amennyire én tudom, nincs több titok, és azzal sem használsz senkinek, ha most felhúzod magad rajta. A férfi higgadtsága csak olaj volt a tűzre. – Kösz, de már felhúztam magam. – Ne légy olyan kemény a bátyáddal! Nick csak téged akart megóvni. – Ne védd! – Csak azt mondom, hogy Nick arra gondolt, így is van elég gondod. Úgy tervezte, hogy mindent elmesél, amikor visszamész Bostonba. És Laurant-nal is jól van. – Kórházban fekszik, szóval ne mondd, hogy jól van! – De ott megkapja azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. Jordan megcsóválta a fejét. – Ha te lennél a bátyám, és én eltitkolnék valamit előled, hogy éreznéd magad? A férfi gyors oldalpillantást vetett rá. – Édesem, ha a bátyád lennék, sokkal komolyabb problémával kellene most szembenéznünk. Hogy bizonyítsa álláspontját, kezét becsúsztatta a lány pólója alá, és megrángatta a sort korcát. – Jó, ez rossz példa volt. – Összeszedegette a papírokat. – Egyszerűen gyűlölöm a titkokat – morogta. – Tényleg? Pedig te magad is átkozottul jó vagy a titoktartásban. Dühösen csengett a hangja. Jordant meglepte a hirtelen hangulatváltás. – Ezt meg miért mondtad? Én nem szoktam titkolózni. – Mesélnél valamit arról a kis sebhelyről a jobb melleden? Nem volt értelme úgy tenni, mintha nem értené, miről beszél. Noah-t ismerve, a férfi felemelné a pólóját, és rámutatna. – Mi van vele? – Úgy rémlik, hallottam valamit emlegetni a műtétedről. – Az már… régen volt – mondta a lány, közben azon töprengett, hogyan juthatna ki a csapdából, amit saját magának köszönhetett. – És nem is volt olyan komoly dolog. – Jó, akkor most én kérdezek. Egy csomót találtál a melledben… – Csak egy egészen kis csomót. A férfi zavartalanul folytatta. – És nem jelentkeztél be a kórházba műtétre anélkül, hogy szóltál volna róla a családodnak? Jordan mély lélegzetet vett. – Igen, de az csak rutineljárás volt… szövetmintát vettek… – Az nem számít. Nem akartad, hogy mások aggódjanak érted, igaz? Mi lett volna, ha valami nem úgy sikerül, ahogy kell? Mi történt volna, ha a rutineljárásból hirtelen komoly műtét lesz? – Kate vitt be a kórházba. Ha gond van, ő felhívott volna mindenkit. – És azt hiszed, ezzel rendben is van minden? – Nem – ismerte el Jordan. – Helytelenül cselekedtem. De annyira meg voltam rémülve! És ha mindenkinek elmondom, attól még valóságosabbá tette volna az egészet. Különös módon, Noah megértette őt. Megfogta a kezét és megszorította.

– Mondok én neked valamit. Csak egyszer próbálj meg engem is rászedni, alaposan megfizetsz érte. – Már a lehetőség is feldühítette, hogy a lány elhallgat előle valami komoly dolgot. – Nem lesz több titok – ígérte Jordan. – Az egyszer biztos! Jordan megpróbált felkelni. – Mit csinálsz? – Olvasni akartam, de most semmi kedven nincs rég volt családi viszályokkal foglalkozni. – Akkor olvass fel valamit nekem – húzta vissza a férfi. – Talán egy csata történetét – javasolta. – Attól majd megnyugszol. – Csak egy férfi képzelheti, hogy egy véres csatáról szóló történet megnyugtathatja az embert. Jordan úgy döntött, hogy humorosan fogja fel a dolgot. Közelebb fészkelődött a férfihoz, a vállának dőlt, és az egész paksamétát az ölébe ejtette. Noah a válla fölött belekukucskált a papírokba. – Meddig jutottál vissza az időben? – Magam sem tudom. Csak véletlenszerűen húztam elő egy-két történetet évszázadonként. Otthon majd ráveszem magam, hogy mindet elolvassam. – Mit értesz azon, hogy ráveszed magad? Ha azt hiszed, hogy ezek közül akár egy is pontos… – Jó, mindet el akarom olvasni! Utána majd én is nekilátott a saját kutatásomnak. Meg akarom tudni az igazat! – tette hozzá. – Biztos vagyok benne, hogy van ezekben a történetekben valami igazság is. A legtöbbje apáról fiúra szállt. – A férfi kezébe nyomta a paksamétát. – Te válassz egyet! Figyelte, amint a férfi átlapozza a papírköteget. – Várj csak! – állította meg, és kihúzta az egyik papírt a halomból. – Ha jól láttam… Tessék, megint itt van. Kihúzott egy lapot, és a magasba tartotta. – Látod? A margón. A professzor újra ideírta az 1284-es évszámot. Már két másik lap margóján is láttam. És mi lehet ez? Korona? Vagy inkább kastély? Biztosan 1284-ben kezdődött a viszály a két család között, nem gondolod? – Talán – hagyta rá Noah. – A számjegyek vastagok, mintha újra meg újra átírta volna őket, hogy soha el ne felejtse. – Tévedsz. Semmi szükség nem volt arra, hogy többször is leírja a dátumot. Ha igaz volt, amit a memóriájáról mondott nekem, akkor semmit sem kellett felírnia, mert mindenre emlékezett. Szerintem inkább csak szórakozottan firkálgatott, miközben a gondolatai máshol jártak. – Várj csak! Mit mondott a memóriájáról? – Hencegett vele. Azt mondta, egészen különleges. Soha nem felejt el egyetlen arcot vagy nevet sem, akármennyi idő telt el azóta, hogy látta vagy hallotta. Csak azért írta le ezeket a történeteket, hogy rendszerbe foglalja azok számára, akik majd egyszer el szeretnék olvasni, de minden kis részlet el volt raktározva az agyában. Azt is állította, hogy valósággal falja a betűket. Amelyik újságot nem tudta megszerezni, azt elolvasta az Interneten keresztül. Noah emlékezett a professzor nappalijának padlóját borító újsághalmokra. – Lapozzuk át az egész paksamétát! – javasolta. – Lássuk, találunk-e más rajzot vagy dátumot a margókon! A lány nem talált a saját papírjain semmit, de Noah felfedezett egy-két skiccet az utolsó papírok némelyikén. – Szerinted mit akar ez ábrázolni? – mutatott az egyik lap felső margójára.

– Talán egy kutya vagy macska… az a nagy sörényes pedig… oroszlán. Igen, fogadni mernék, hogy ez egy oroszlán. Az utolsó rajzot volt a legkönnyebb azonosítani. Egy újabb koronát ábrázolt. Egy gyengén megrajzolt, aszimmetrikus koronát. – Tudod, mire gondolok? – nézett rá Noah. – MacKenna professzor őrült volt. – Elismerem, elég furcsa alak volt, és megszállottja a munkájának. – Szerintem az egészet ő maga találta ki. – Nem hiszem – csóválta meg a fejét Jordan. – Lehet, hogy én is őrült vagyok, de szerintem igenis létezik az elrejtett kincs. Noah tovább lapozgatta a papírokat. – Néhányon nincsen dátum. – Olyan ez, mint egy kitalálós játék. Az egyiken a király nevét említik meg… a másikon egy új fegyvert, mondjuk az íjpuskát. Ezek alapján körülbelül behatárolhatjuk időben, de minden más csak találgatás. – Ezt olvasd! – nyomta a férfi a kezébe az egyik lapot, és hátradőlt. Aztán mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, közelebb vonta magához a lányt, és átkarolta. Jordan halk, csengő hangon kezdett olvasni.

Szeretett királyunk halott. Ezekben a vészterhes időkben a klánok egymás ellen fordulnak, egyik csatát a másik után vívják, hogy hatalmat nyerjenek a többi klán felett. Jelentkezett egy trónkövetelő, aki kemény harcot folytat, hogy uralkodhasson rajtunk, és mindennapossá váltak az udvari intrikák. Vezetőink szívében a kapzsiság vert gyökeret. Egyikünk sem tudja, hogyan fog ez végződni, és aggódunk a gyermekeinkért. Nem találni egy talpalatnyi helyet, melyet vér ne áztatott volna, egy barlangot,

melyben

ifjaink

és

öregeink

menedéket

lelnének.

Az

utak

elhagyatottak.

Megtapasztalhattunk gyilkosságot, hűtlenséget és most árulást is. A MacDonaldok a MacDougalokkal állnak harcban, és a nyugati partvidék a csataterük. Délen a Campbellek hadakoznak a Fergusonokkal, keleten pedig a MacKeyek és Sinclairek ontják vérüket. Nincs menekvés! De északon most leginkább az árulás réme fenyeget bennünket. A MacKennák új szövetségesre találtak a szent cél érdekében, hogy elpusztítsák ősi ellenségeiket, a Buchananeket. A MacKenna uraság nem akarja ellopni a Buchananek földjét, sem uralma alá kényszeríteni a harcosokat, bár mint tudjuk, ezt amúgy sem lehetne véghezvinni. Nem! Lehetséges, hogy korábban ez volt a MacKenna vezetőjének szándéka, de többé már nem. Csak arra vágyik, hogy valamennyiüket elpusztítsa: minden férfit, asszonyt és gyermeket. Haragja nem ismer határokat. Erről ugyan nem beszélhetünk nyíltan, sőt suttogva sem, mégis hisszük, hogy a MacKenna uraság ördögi szövetségre lépett Anglia királyával. A király elküldte hozzá a megbízottját, egy herceget, aki olyan távoli tartományból érkezett, ahol most a király az úr. Az egyik tanú a saját szemével látta a titkos találkozót, és biztosak lehetünk abban, hogy nem hazudik, mert Isten embere ő. A király meg akarja vetni a lábát északon, és mohó kezét a Buchanan-föld felé nyújtotta ki, mivel annak legelőnyösebb a fekvése a Felföldön. Ha sikerül meghódítania azt a területet, a katonái könnyen

eljutnak majd délre és keletre. Leigázza egész Skóciát, egyszerre mindig csak egy nemzetséget, és amikor tervét sikerre viszi, megerősödve fordulhat északnak, az óriások földje ellen. A herceg elmondta a lairdnek, hogy a király hallott a Buchananek és MacKennák között dúló ellenségeskedésről, és bár úgy véli, az is elegendő jutalom lenne, hogy segítségével a MacKennák eltörölhetik a föld színéről a Buchananeket, meg akarja édesíteni egyezségüket azzal, hogy rangot és ezüstkincset ad a nemzetségfőnek. A kincs önmagának is elég lesz, hogy a MacKennák vezetőjét a többi klán fölé emelje, mivel a kincset titokzatos erő övezi. Ha ez a kincs az ő tulajdonában lesz, legyőzhetetlenné válik. Megkapja a vágyott hatalmat, és méltó bosszút áll a Buchananeken is. A kapzsiság erősebbnek bizonyult a lairdnél, és nem tudott nemet mondani az ördög ajánlatára. Egybehívta szövetségeseit, de nem mesélt nekik a küldönccel való találkozóról, sem a megállapodásról, melyet vele kötött. Kiagyalt egy történetet, mely hűtlenségről és gyilkosságról szólt, és felszólította embereit és szövetségeseit, hogy kövessék őt a háborúba. Félünk ugyan a Buchananek haragjától, ám ezt a mészárlást mégsem tűrhetjük el, ezért elhatároztuk, hogy egyikünk felkeresi a nemzetségfőt, és beszámol neki az összeesküvésről. Nem engedhetjük, hogy Anglia királya uralkodjon a mi földjeinken. A MacKenna uraság ám adja el a lelkét, ha neki úgy tetszik, de mi nem követjük a példáját. Bátor barátunk, Harold erős felbuzdulással, de reszkető tagokkal indult el, hogy beszéljen a Buchanan urasággal. Nem kísérte senki. Amikor nem tért vissza, mindannyian azt hittük, hogy a Buchananek megölték. De Harold később sértetlenül tért vissza hozzánk, ám elméjét megzavarta a rémület, mivel kijelentette, hogy látta őt. Harold szellemet látott. Egy ködbe burkolózott oroszlánt.

– Mit látott? – szakította félbe Noah a lányt. – Harold szellemet látott, egy ködbe burkolózott oroszlánt – ismételte meg Jordan. – Oroszlánt Skóciában? – mosolygott a férfi. – Talán csak egy jelképes oroszlánról van szó – kockáztatta meg Jordan. – Végül is ott volt nekik Oroszlánszívű Richárd. – Folytasd! – unszolta Noah.

– Összehívta a Buchanan uraság a szövetségeseit – kérdeztük. – Nem – érkezett a válasz. – Hírnököt menesztett északnak, és csak egy harcost hívott magához, nem többet. – Akkor mindannyiunknak végünk van. – Igen, mindannyian meg fogunk halni – mondta egy másik. – Az angol király annyira biztos volt a győzelemben, hogy elküldött egy légiónyi katonát…

Noah megint félbeszakította. – Egy légiónyit? Menj már! Tudod, hogy az hány embert jelent? – Noah, eddig már szó volt egy szellemről és egy ködbe burkolózott oroszlánról. Miért olyan nagy dolog egy légió? – Igazad van – nevetett a férfi.

– Most folytassam vagy sem? – Folytasd csak! Ígérem, nem szakítlak félbe többet. – Hol is tartottam? Ó igen, a légiónál. Jordan megtalálta a helyet, és tovább olvasott.

Az angol király annyira biztos volt a győzelemben, hogy elküldött egy légiónyi katonát a kinccsel a MacKenna urasághoz. Azt is megparancsolta a katonáknak, hogy a laird oldalán harcoljanak a Buchananek ellen. A MacKenna urasághoz éppen most jutott el a hír. Már nem állíthatja meg őket, és ő is tudja, hogy szövetségesei ellene fordulnak, mihelyt tudomást szereznek a királlyal kötött egyezségről. Nem fognak az angol katonák oldalán harcolni.

Jordan maga elé ejtette a papírt. – Szándékosan tette. – Ki tett mit? – A király. Katonákat küldött, mert tudta, hogy akkor az addigi szövetségesek a laird ellen fordulnak majd. Azzal is tisztában volt, hogy napvilágra kerül kettejük egyezsége is. A klánok megtudják, hogy MacKenna a királlyal szövetkezett. A kincsért. Beszélni fognak az árulásról. – És a végén halomra gyilkolják egymást. – Igen, és a királynak pontosan ez volt a célja. Hogyan is hihette a MacKenna uraság, hogy az angol király megtartja a szavát? – Kapzsiság. Elvakította a hatalom és a kincs utáni vágy. Megkapta végül a kincset? Jordan újra felemelte a lapot. – A csata a Buchananek győzelmét hozta. – Én is nekik drukkoltam – mondta vontatottan Noah. – Ők voltak kevesebben. Különben is, egy ágyban fekszem egy Buchanannel. Hűségesnek kell lennem. Jordan elengedte a füle mellett a megjegyzést. Tovább olvasott, majd abbahagyta. – Jaj, nem! Nem fogom felolvasni a csata hű leírását. Röviden összefoglalva, az egész csatateret testrészek borították, és eltűnt az elesettek feje. Az a néhány katona, aki túlélte a mészárlást, hazatért Angliába. Bárcsak tudnám, ki volt akkor a király! – Mi történt a MacKenna urasággal? A lány a következő oldalra lapozott. – Aha, megvan. „A MacKenna uraság elvesztette a kincset és a király által ígért rangot is.” – Milyen rangot ígért neki a király? – Nem tudom, de elvesztette. Élete hátralévő napjait becstelenként kellett leélnie. És ezt kapd ki. A MacKennák a Buchananeket hibáztatták. Esküdni mernék, hogy a professzor is megtalálta a módját, hogyan kenje a dolgot a Buchananekre. – De mit? – Mindent. Az angol katonákat, a kincset… – Gondolom, a lairdnek ugyancsak ki kellett facsarnia a tényeket, mire meggyőzte a nemzetséget, hogy higgyenek neki.

Ezzel Jordan sem vitatkozott. – Ebben a legendában minden benne van: kapzsiság, árulás, titkos találkozók, gyilkosság, és kétségtelen, hogy a hűtlenség is. Biztos benne volt az is, csak átsiklottam felette. – Nem sok minden változott az évszázadok során. Emlékszel J. D. zsarolólistájára, amelyet Street nyomtatott ki? Ismerős történet, igaz? Hűtlenség, kapzsiság, árulás. Mindegyik bűn rajta van az általad említettek közül. – Szeretném azt hinni, hogy erősen túlzol. Tudom, hogy Charlene megcsalta a vőlegényét, de mindig akad valaki, aki nem illik a képbe. Láthatnám a listát? A férfi fel akart kelni, de Jordan visszalökte. – Nem fontos. Nem is kell látnom. Csak azt mondd meg, Amelia Ann rajta van a listán? – Igen, bár semmi törvényelleneset nem művelt. Nemi betegséggel kezelték, és J. D. tudott róla. Amelia Ann száz dollárt fizetett, hogy J. D. ne árulja el a lányának. – Nem lehetett neki könnyű azt a száz dollárt összespórolni. Nem akarta, hogy a lánya csalódjon benne. Rosszabb is történhetett volna. – Történt is. Emlékszel azokra a filmfelvételekre, amelyeket J. D. házában találtunk? – Igen. – J. D. nemcsak az áldozatait vette videóra. Láthatóan szerette nézegetni a saját szexuális kalandjairól készült felvételeket is. Az egyik kazettán Amelia Ann neve állt. Jordan eltátotta a száját. – Komolyan mondod? Amelia Ann és J. D.? – Beletelt egy percébe, mire megemésztette az információt. – Ez azt jelenti, hogy akár J. D.-től is kaphatta a nemi betegséget, ugye? – Lehetséges. – Remélem, Candy soha sem tudja meg. Nem tudom, mi ütött az emberekbe manapság. Hát nem hallottak még a kábeltévéről? – Édesem, a szex magasan veri a kábeltévét a nap vagy az éj bármely szakában. Jordan a fejét csóválta. – Ez akkor is rossz. Nagyon rossz. Eleget hallott már a titkokról, a helyiek életének szennyfoltjairól. Összeszedte a papírokat, bedugta őket a táskájába, majd visszamászott az ágyba. Noah lehunyt szemmel feküdt. – Noah? – Hmm? – Tetszenek neked azok a nők, akik túlságosan rövid sortot és tűsarkút hordanak? A férfi a könyökére támaszkodott, hogy ránézhessen. – Ez most honnan jutott eszedbe? Ki hord túlságosan rövid sortot és tűsarkút? – Amelia Ann. – Igazán? – Ó, kérlek! Ne mondd, hogy nem vetted észre! – Nem az esetem a nő. Jordan elmosolyodott. Átnyúlt a férfi mellkasa fölött, hogy eloltsa a lámpát. – Jó válasz.

H

A R M I N C H A R M A D I K

F E J E Z E T

– El sem hiszem, hogy ilyesmit bevallok neked, de hiányozni fog Serenity. Jaffee bisztrója mellett jártak, amikor Jordan ezt a kijelentést tette. Éppen csak virradt, a felkelő nap első sugarai lágy, aranyfénybe fonták körülöttük a világot. Az étterem ablakai sötétek voltak. Jaffee még órákig nem nyit ki. – Egészen pontosan mit fogsz hiányolni? – Olyan tapasztalatban volt itt részem, amely az egész életemet megváltoztatta. Noah nem bírta megállni, hogy meg nem kérdezze. – Ennyire jó volt a szex? A lány bosszankodva csóválta a fejét. – Nem erről beszéltem, de ha már így szóba került a szex… – Átkozottul jó volt a múlt éjszaka. Alaposan kifárasztottál. Nem csupán jó volt, gondolta Jordan. Elképesztő volt, hihetetlen és csodálatos, de ha ezt elárulja, a férfi önteltsége az egeket fogja verni. – Ne próbálj zavarba hozni, úgysem fog sikerülni! – figyelmeztette. Noah nem mondott neki ellent, bár a lány szemmel láthatóan tévedett. Igenis sikerült zavarba hozni. A lány arca piros volt, mint a feslő rózsa. – Mi volt az az életedet megváltoztató tapasztalat? – Talán inkább döntésnek kellene neveznem. Rádöbbentem, hogy eddig a technika rabja voltam, de ez a jövőben meg fog változni. Az élet nem csupán abból áll, hogy az ember számítógépeket rak össze, és valami nagyobbat, jobbat és gyorsabbat tervez… – Jordan hatalmasat sóhajtott. – Többet akarok az életemtől! Noah ragyogó mosolyt villantott rá. – Jó tudni. – Amint hazaérek, első dolgom lesz, hogy összeállítsak egy listát, mit is akarok. A főzés áll a lista élén – biccentett erélyesen. – Beiratkozom egy főzőtanfolyamra. Nincs több házhozszállítás. – Összeállítasz egy listát, mi? – Úgy van. Hosszú volt az út az austini repülőtérre, és rengeteg idejük volt beszélgetni. Sok téma szóba került. Egyik ezek közül a kettejük neveltetésbeli különbsége volt. Noah egyedüli gyerek volt, míg Jordannek egész fészekalja testvére volt, ahogy ő mondta. Noah számára soha nem tűnt fontosnak saját élettér kialakítása, hisz mindig is volt neki. Jordan elmesélte a férfinak, mennyire vágyott rá néha, hogy egy kicsit egyedül lehessen. Leginkább azonban fivérei ugratásai miatt panaszkodott. Noah nagyokat nevetett, ahogy a lány felidézte némely csínytevésüket. A férfi úgy gondolta, hogy valóságos áldás lehet ekkora családban felnőni – mintha az ember mindennap bulit tartana. Néha szünet állt be a beszélgetésben, de Jordan annyira jól érezte magát a férfi mellett, hogy nem volt kedve fölösleges csevegéssel megtörni a csendet. Eltelt egy-két óra, mire a lány fel merte hozni a témát, amely jó ideje foglalkoztatta. – Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy tudod, hova akarok kilyukadni? Mit értettél ez alatt?

– Biztos, hogy tudni akarod? – nézett rá Noah. Ugyan mi baja lehet belőle? – Biztos. – Régóta ismerlek már, és tudom, hogyan működik az agyad, különösen amikor férfiakról van szó. Szereted kézben tartani a dolgokat. Szeretsz irányítani mindent és mindenkit. – Ez nem igaz! A férfi tudomást sem vett a tiltakozásról. – Különösen szereted irányítani azokat a férfiakat, akikkel randevúzol. Találkoztam néhányukkal, édesem, és tudom, miről beszélek. A gyengékre hajtasz. De amikor keresztülgázolsz rajtuk, már nem kellenek tovább. Fogadni mernék, hogy egyikkel sem feküdtél le. Talán azért választod ezt a típust, hogy kerülj érzelmileg közel hozzájuk. Igazam van? – Nincs. Szeretem az olyan férfiakat, akiknek érzelmeik is vannak. – Mégis velem feküdtél le, márpedig rólam sok mindent el lehet mondani, de hogy érzelmes volnék, azt nem. – A szavaidból ítélve, igazi szörnyeteg lehetek. – Nem vagy szörnyeteg, hanem egy nagyon is édes teremtés. Egy olyan édes teremtés, aki szeret másokon uralkodni – tette hozzá vigyorogva. – És egyáltalán nem akarok másokon uralkodni – tiltakozott a lány hevesen. – Én azonban nem félek – folytatta a férfi zavartalanul. – Engem soha nem fogsz az orromnál fogva vezetni. – Miből gondolod, hogy ez lenne a szándékom? – fonta össze a két karját maga előtt Jordan. – És ne merészeld azt mondani, hogy nem tudok magamnak parancsolni! – A legjobb úton vagy, hogy felhúzd magad. A fenébe! – Ami pedig a szexet illeti… – kezdte. – Mi van vele? – Ismered azt a kifejezést, hogy „Ami Vegasban történik, ott is marad”? – Igen, láttam a reklámot. – Helyes. Azt javasolnám, hogy ami köztünk Serenityben történt, maradjon is Serenityben. Valószínűleg a jövőben is összefutunk párszor Nathan Bayben. Eljössz horgászni valamelyik bátyámmal, és ha én is éppen ott időzöm a családnál, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad… – Elhallgatott, mert rájött, hogy mit mondott. – Jó, rendben, te biztos nem fogod magad kényelmetlenül érezni, de azt sem akarom, hogy amiatt aggódj, én hogy érzem magam. – Valóságos beszédet tartott. – Érted, hogy mit akarok mondani? – Igen, de miért aggódsz amiatt, hogy… – Csak mert olyan vagyok, aki aggódik. Inkább arra felelj, hogy áll az alku? – Ha téged boldoggá tesz az… – Áll az alku? – Áll. Arra gondolt, az már túlzás lenne, ha azt javasolná, rázzanak kezet a megállapodásra, de örült, hogy sikerült elrendeznie ezt az ügyet. Nem lehet olyan nehéz úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna. Tettetésben ő profi volt. Elvégre azt is remekül színlelte, hogy nem szeretett bele Noah-ba… nem igaz?

H

A R M I N C N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Jordan jóval éjfél után érkezett haza. Noah felvitte a csomagjait a lakásba, ellenőrizte a szobákat, csakhogy megbizonyosodjon, minden a legnagyobb rendben van, majd megcsókolta búcsúzóul, aztán otthagyta anélkül, hogy visszanézett volna. A férfi máris túljutott rajta, gondolta Jordan. És neki is pontosan ezt kell tennie. Alighogy bezuhant az ágyba, máris mélyen aludt. Amikor reggel felébredt, ösztönösen Noah-t kereste, de a férfi nem volt ott. Csalódottan dobta le magáról a takarót, kedvenc agyonmosott köntösét vette fel, és kibotorkált a konyhába. Megnyomta az üzenetrögzítő gombját, és amíg elkészítette a reggeli teáját, meghallgatta az üzeneteit. Mind a negyvenkilencet. Három hívás Jaffee-től érkezett. A férfi azt szerette volna tudni, mennyire komoly a delete gomb, mert véletlenül megnyomta, amikor a receptgyűjteményét akarta elmenteni, és most nem találja a recepteket. Nagyon remélte azonban, hogy vissza tudja őket kapni. Megtenné Jordan, hogy küld neki egy e-mailt, és leírja, hogy mi a teendő, ha van egyáltalán remény? – A levelező programom tökéletesen működik – magyarázta. – Ott semmit nem kavartam össze, szóval biztosan meg fogom kapni a leveled. Már hagytam két üzenetet a telefonodon, ez a harmadik. Gondolom, még haza sem értél. Nézd meg, kérlek, az e-mailjeidet, amint bekapcsolod a gépet. Milyen komoly a delete gomb? Jordan elmosolyodott. Úgy vélte, tényleg akadnak emberek, akiknek alapos szüksége lenne egy számítógépes tanfolyamra. Jaffee kétségtelenül közéjük tartozik. Később majd felhívja. Miután meghallgatta, majd törölte a többi üzenet is, a teával átsétált a nappaliba, összegömbölyödött a Charles Riverre néző ablaknál, és csak bámult kifelé. A szerelem egyáltalán nem valami kellemes érzés. Mennyi ideig fogja még ilyen nyomorultul érezni magát? Mivel még soha senkit nem szeretett úgy, mint Noah-t, nem volt semmi támpontja. Nagyon remélte, hogy a férfi elfelejtésének első fázisa az önsajnálat, mert ő éppen abban dagonyázott. Mivel nem kellett sehova sietnie, egész délutánig pizsamában maradt. Három óra körül belenézett a tükörbe, és megriadt a látványtól. Gyorsan lezuhanyozott és felöltözött. Alighogy betette a kontaktlencséjét, megszólalt a telefon. Nick volt a vonalban. – Már éppen hívni akartalak – mondta Jordan. – Hogy van Laurant? A kórházba nem akartam telefonálni, nehogy felébresszem, ha éppen alszik. Fogadhat látogatókat? – Jól van. Az orvos bent akarja tartani még legalább egy napig, én pedig igyekszem távol tartani a látogatókat, hogy tudjon pihenni. – Akkor ma nem megyek be. Puszild meg helyettem, és mondd meg neki, hogy holnap meglátogatom. – Készülj fel rá, hogy rengeteg kérdésre kell válaszolnod! Ó, Jézusom! Vajon mit tud Laurant? – Miért? – kérdezte idegesen. – Milyen kérdéseket? Miért akar Laurant engem kifaggatni? Lehetne ennél bűntudatosabb? Hallatszik vajon a hangján? Nick észrevette? – Jordan, mi bajod van? Persze, hogy észrevette! – Mi bajom van? – ismételte meg a kérdést. – Semmi az égvilágon. Csak kíváncsi voltam, hogy a feleséged miért akar kérdéseket feltenni nekem.

– Mit tudom én. Talán azokról a hullákról akar hallani, amiket a csomagtartóban találtál – vágott vissza csípősen Nick. – Ó persze, a hullák! – El sem akarta hinni, hogy valóban megfeledkezett róluk. – Rendben, felelek a kérdéseire. – Rám haragszol? Azért vagy ilyen ingerült? Ennyit bátyja kiváló nyomozói képességeiről. – Aha, úgy van. Haragszom rád. – Elmondod miért? – Tudod te azt nagyon jól. – Azért, mert ott hagytalak Serenityben, igaz? Jó kezekben voltál Noah-nál, de a fivéred vagyok, és melletted kellett volna maradnom. Igazam van, ugye? Ezért haragszol rám? Csak ezért az egy hazugságért pokolra fog jutni. – Úgy van, ezért. – Dr. Morganstern visszarendelt Bostonba, és nem érzek lelkiismeret-furdalást, mert a munkám végeztem, Jordan. Mellesleg, így itt voltam, amikor Laurant-nál jelentkeztek a fájások. Itt volt szükség rám. – Rendben, akkor megbocsátok. – Ez gyorsan ment. – Azt tetted, amit tenned kellett – mondta nagylelkűen a lány. – Most mennem kell. Valaki van az ajtónál. Pá! Tényleg volt valaki az ajtónál. A futárszolgálat hozta a professzor kutatásai anyaggal teli dobozait. Miután Jordan behurcolta és lerakta őket az előszobai szekrény elé, bement a szobájába, hogy bekapcsolja a számítógépet. Meg akarta nézni a postáját, mielőtt kiküld egy körlevelet az ismerőseinek, amelyben megmagyarázza, hogy miért nem lesz egy ideig elérhető. Azt nem fogja megírni, hogy meddig. A délutánt és az este egy részét azzal töltötte, hogy végigolvassa és megválaszolja az e-mailjeit. Még mindig nem hívta vissza Jaffee-t, és gondolatban feljegyezte, hogy másnap reggel az legyen az első dolga. Vacsorára mikróban készített pattogatott kukoricát evett. Elnyújtózott a kanapén, és a csatornákat váltogatásával próbálta kiverni Noah-t a fejéből. De az minduntalan befurakodott a gondolatai közé. Mit csinált vajon egész nap? És most mit csinálhat? – A fenébe, ezt azonnal abba kell hagynom! Elszántan igyekezett valami másra is gondolni Noah-n kívül. Gondolatban felidézte, és újra végigment kalandos texasi útja minden percén. Az ártatlannak induló utazásból a végén igazi tűzvihar lett, amely három halott embert és egy zavart várost hagyott maga után. Ha valaki előre megmondta volna neki, minek néz elébe, biztos nem hitt volna neki. Még így is sok megválaszolatlan kérdés maradt, és Jordan nagyon remélte, hogy Chaddick és Street képes lesz a dolgok mélyére ásni, és gyorsan felgöngyölíteni az esetet. A rengeteg ármánykodás és félrevezetés elég volt ahhoz, hogy az ember elméjét alaposan összezavarja, ezért Jordan most arra összpontosított, hogy megpróbálja kibogozni a szálakat, MacKenna professzoron kezdve. Az örökségről szóló sztori csak mese volt. Nyilván azért költözött Serenitybe, mert onnan jött a pénz. De vajon kitől? Együtt dolgozott volna J. D.-vel? J. D. ölte volna meg a professzort, mert megtudta, hogy az valamit elhallgat előle? A professzor ötezret kapott készpénzben, míg J. D.-nek csak morzsák jutottak. Az olyan lobbanékony természetű ember, mint J. D., könnyen megölhette. Aztán maga is odaveszett a tűzben, amikor próbált még több bajt keverni.

Ha együtt dolgoztak. Az nyilván megoldaná a rejtély egy részét, de Jordan sehogy sem értette, hogyan tudott ez a két ember társulni. A professzor különös figura volt, igazi remete. Nem jött ki másokkal. Akkor miért szövetkezett volna J. D.-vel? Ez így sehogy nem stimmelt. Fontolóra vette a második lehetőséget. J. D., ez az alattomos csúszó-mászó rájött, hogy a professzor rendszeresen pénzt kap valakitől, és megpróbálta megzsarolni. Csakhogy a dilis professzor nem hagyta magát. Ha MacKenna azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrségre megy, J. D. nagyon jó tudta, hogy az számára egyet jelent a börtönnel. Ezt nem kockáztathatta, ezért megölte a professzort, hogy elhallgattassa. De valami itt is zavarta. Jordan arra gondolt, hogy valószínűleg a professzor is benne volt valami törvénytelen ügyletben. Kitől kapta a professzor a pénzt? Ez volt az egymillió dolláros kérdés. Néha egyszerűem hagyni kell a problémát ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre. Jordan elaludt, miközben arra várt, hogy ez megtörténjen. Másnap reggel, amikor felébredt, még mindig arra várt, hogy beugorjon a megoldás. Délre azonban feladta. A gond csak az volt, hogy nem szokott hozzá a kudarchoz. Nyilvánvaló, egészen új helyzet állt elő. Kezében a kocsi kulcsaival az ajtó felé indult, hogy meglátogassa Laurant-t, amikor megszólalt a telefon. – Jordan, Chaddick ügynök vagyok. Van néhány érdekes hírem. Megtaláltuk a laptopodat. – Megtaláltátok? És hol? – Az eBayen. – Hol? – Maggie Haden vitte el, és megpróbálta eladni az eBayen keresztül. Gondolom, búcsút mondhat a reménynek, hogy újrakezdheti a karrierjét. Jordannek nem volt ideje megemészteni az újságot, amikor Chaddick újra megszólalt. – Fel kell vennem a másik vonalon. Majd visszahívlak. Jordan levetette magát az egyik székre. Maggie Haden. A pofátlan… a nyomorult… Újra megszólalt a telefon. – Jordan, megint én vagyok. Figyelj, most kaptam egy újabb hírt. Nem a legjobbat, sajnos. – Mi az? – kérdezte habozva a lány. – Megkaptuk az előzetes jelentést J. D. boncolásáról. Gyilkosság volt. Jordan minden korábbi feltételezése értelmét vesztette. Új, sokkal nyugtalanítóbb problémával kellett szembenéznie: a gyilkos még mindig szabad.

H

A R M I N C Ö T Ö D I K

F E J E Z E T

Paul Newton Pruitt nem fogja hagyni, hogy bárki is lerombolja új életét. Keményen megdolgozott azért, hogy eljusson ide, és nem állt szándékában megfutamodni, bujkálni, hogy aztán elölről kezdje az egészet. Ez alkalommal nem! Hosszú utat tett meg. A gyilkosság többé nem nyugtalanítja. Először ott volt az a skót ki mitugrász, aztán Lloyd, az a lomha idióta, végül pedig buzgó, ám ostoba módon túl mohó segítője, J. D.

Nem volt finnyás természetű. Nem zavarta, hogy megölte őket. Lelkiismeret-furdalást sem érzett. Pruitt már korábban is gyilkolt, és jól megtanulta a leckét. Bármit megtesz, hogy megvédje magát. Azt hitte, tökéletes balekra talált J. D.-ben. Azzal, hogy Jordan Buchanan kocsijába rakta a hullákat, még több időt nyert. Miután pedig eltette láb alól J. D.-t, az utolsó, Pruitthoz vezető nyomot is eltakarította. Eddig legalábbis azt hitte. Az elsők között volt, akik megkapták J. D. boncolásának eredményét. Nem lett volna szabad, hogy bármi maradjon utána, amit megvizsgálhatnak, de mégis maradt. A betört koponya elárulta, és J. D. véletlen halálából gyilkossági ügy lett. Létfontosságúvá vált számára, hogy megszerezze MacKenna professzor kutatási eredményeinek másolatát.

H

A R M I N C H A T O D I K

F E J E Z E T

Noah már második napja minden idejét szemináriumokon töltötte dr. Morgansternnel, és minden percét utálta. Nem az a fajta ügynök volt, aki szeretett szemináriumokra járni, és ezt többször meg is említette a doktornak, de panaszai nem izgatták főnökét. Morganstern nagyobb költségvetést akart. Az eltűnt személyek felkutatására kidolgozott programja hatalmas siker volt, és lenyűgöző eredményeikkel Noah és Nick voltak a doktor legjobb reklámjai, amikor a program kiterjesztéséért lobbizott. Minden maratoni szeminárium azzal ért véget, hogy a hallgatók kérdezhettek. Mivel Nick hiányzott, az összes kérdés Noah-ra zúdult. Ha Nick ott lett volna, átveszi a stafétabotot barátjától, és vállalja a kérdésözön megválaszolását. Ráadásul ő jóval udvariasabb és diplomatikusabb volt, mint Noah. Mivel azonban felesége, Laurant kórházban volt, Nick megúszta a konferencián való részvételt. A szerencsés gazfickó! A második nap végére Noah már alig bírt civilizáltan viselkedni a többi résztvevővel. A folyosó végén álló asztalnál ülve várta a következő szeminárium kezdetét a doktorral együtt. Morganstern nyugodtan ült mellette, de Noah már megtanulta, főnökét semmi sem hozza ki a sodrából. A tiszteletreméltó dr. Peter Morganstern megengedte Nicknek és Noah-nak, hogy tegezzék, de csak akkor, amikor magukban voltak. – Hé, Pete – súgta oda Noah. – Szeretnék kérdezni valamit. Mit gondolsz, akkor is megkapod a nagyobb költségvetést, ha elkezdem lelövöldözni az embereket? Mert ha még egyszer végig kell hallgatnom valami véget nem érő, unalmas előadást, istenemre mondom, lelövök valakit… aztán magamat is. És az is lehet, hogy téged is magammal viszlek odaátra, amiért arra kényszerítettél, hogy öltönyt és nyakkendőt vegyek fel. – Pszichiáterként arra képeztek, hogy észrevegyem az apró jeleket, és minden bizonnyal feltűnne… – Apró jeleket? – nevette el magát Noah. Pete elmosolyodott. – Akárhogy is, mivel én is ugyanúgy érzek az előadásokkal kapcsolatban, mint te, nem aggódnék túlzottan, bár néhány megjegyzésed a legutóbbi csevegésünk alkalmával meglepett. Noah tudta, hogy a csevegés szó volt Morganstern kódolt kifejezése saját, külön tárgyalásaikra. Pszichiáterként az volt a célja, hogy belelásson Noah fejébe, és gondoskodjon arról, nehogy embere túlzottan kijöjjön a béketűrésből. A jó doktor mindig megtalálta a módját, hogy megoldja ezt a feladatot.

– Aggódsz miattam? – A legkevésbé sem. Milyen volt a texasi utad? – Életben tartottam a lányt – vont vállat Noah. – Ennyi. Biztosra veszem, hogy mindent tudsz a történtekről. – Igen, tudok. – Chaddick és Street átvette a nyomozást. – Ahogy kellett is, elvégre Serenity az ő területük. – Cseppet sem tetszett, hogy fel kellett adnom – ismerte be Noah. – És mi van Jordannel? – Mi lenne vele? – kérdezte élesen Noah. Pete felhúzta a szemöldökét. – Csak arra voltam kíváncsi, hogyan birkózott meg a stresszel. – Jól. Nagyszerűen helyt állt. – A férfi hangjából büszkeség csendült ki. – Jordan mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. A feleségem és én nem szoktunk kivételezni senkivel, de ha mégis megtennénk… Csodálatos lány, igaz? – tette hozzá. – Igen – mondta halkan Noah. – Beszéltél már vele, mióta visszajöttetek? – Nem. A gyors válasz nem kerülte el Pete figyelmét, de szó nélkül hagyta. Felvett egy ceruzát, és pörgetni kezdte az ujjai között, és várta, hogy Noah megszólaljon. Nem kellett sokat várnia. – Mit akarsz tőlem? – akarta tudni, és mivel Pete még mindig nem válaszolt dühösen felcsattant. – Mi után szaglászol? – Feltűnt, hogy milyen ideges vagy, mióta visszajöttél. Csak kíváncsi vagyok, hogy miért. – Azt hittem, ez teljesen világos. Mondtam, hogy ki nem állhatom a szemináriumokat. – De nem emiatt aggódsz, igaz? – A pokolba, Pete! Még hogy aggódom! Szórakozol velem? Pete újra elmosolyodott. – Amikor készen állsz arra, hogy megbeszéljük, mi történik veled, csak szólj! Ezzel egyelőre lezárta a témát. Noah akár felkelhetett és elmehetett volna, de mégsem tette. Hátradőlt a párnázott széket, és üveges tekintettel figyelte, ahogy Pete a jegyzettömbön firkálgat, közben azon töprengett, mennyire feszült és ideges volt az utóbbi időben. – Mit rajzolsz? – kérdezte egy perc múlva. Pete gondolatai is máshol jártak. Pár pillanatig csak nézte a rajzot. – Nem tudom. Talán egy naptár. – Biccentett. – Talán így próbál a tudatalattim figyelmeztetni, hogy emlékeznem kellene egy dátumra. – Ti pszichiáter tényleg azt hiszitek, hogy azok a macskakaparásra emlékeztető vonalak jelentenek valamit, ugye? – Én nem, de egy folytonosan visszatérő ábra vagy krikszkraksz… igen, ahogy így közelebbről megnézem. – Az órájára pillantott. – Azt hiszem, az utolsó előadást nyugodtan kihagyhatjuk. Noah úgy érezte magát, mint aki az akasztófa alatt kapta meg a kormányzó felfüggesztő végzését. Pete-tel együtt sétált le a garázsszintre. Amikor elértek a harmadik emeletre, Pete jobbra ment, Noah balra.

Pete már a kocsi ajtaját nyitotta, amikor meghallotta, hogy Noah szólítja. Felnézett. – Igen? – Mi késztetett arra a döntésre, hogy engem Serenityben hagyj, és Nicket visszahívd? Volt valami találkozó, amelyen Nicknek meg kellett jelennie? Vagy valami más? – Mégis, mit gondolsz? – vigyorgott rá Pete, és beült a kocsiba. Noah a garázs sarkában állva figyelte, ahogy főnöke elhajt. Az igazság valósággal főbe kólintotta. Kijátszották… és még ő tartja magát jól képzett, ravasz és a-legkisebb-jelet-is-észreveszi ügynöknek. Ennyit a remek és kivételes képességeiről. – Gazember! – suttogta maga elé. Pete-nek sikerül meglepnie. Noah egyetlen percig sem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a doktornak valami mögöttes célja van. Hihetetlen! Amikor tájékoztatta Jordan helyzetéről Serenityben, Pete azon nyomban döntött. Ott hagyja Noah-t, és hazahozza Nicket. – Gazember! – morogta megint. Pete házasságszerzésre adta a fejét. Noah a kocsiból felhívta Nicket. Amikor társa felvette, Noah a hallotta a háttérben Nick kétéves kislányának, Samanthának a nevetését. – Úton vagyok a feleségedhez a kórházba. – Vegyél fel engem is. Sam, tedd azt le azonnal! – Noah nagy csattanást hallott, aztán Nick sóhaját. – Esküszöm az élő istenre, fogalmam sincs, Laurant hogy csinálja. A túszszedőkkel való alkudozás gyerekjáték egy kétéveshez képest. Óriási volt a forgalom, de ez teljesen normális volt Bostonban. Noah Serenityre gondolt. Ott nincs forgalom. Nick a teraszon várta, karján a kis Sammel. Egy lélegzetelállítóan szép barna nő vette át tőle a kislányt, amikor Noah a ház elé kanyarodott. – Ez az új pótmama? Még soha nem láttam. – Ő amolyan biztonsági tartalék – magyarázta Nick. – Sam szereti? – Igen. – Nick kivárt egy percet, majd meglepetten kérdezte. – Nem vagy kíváncsi, hogy van-e férje? Nincs neki. Kéred a telefonszámát? – Nem az esetem – rázta a fejét Noah. Bár Nick nős volt, és hű élete nagy szerelméhez, így is észrevette, mennyire vonzó nő a pótmama. – Az meg hogyan lehetséges, hogy nem az eseted? – Egyszerűen nem, és kész. Nick, úgy nézel ki, mint aki nem aludt egy hónapja. Sam nem hagy pihenni éjszakánként? – Nem, elég egy mesét felolvasnom neki, és végigalussza az éjszakát. Velem van a gond. Elég különös, egyébként. Amikor távol vagyok valamilyen munka miatt, remekül alszom, de ha itthon vagyok, fontos, hogy Laurant mellettem legyen. Mivel most nincs itthon, én sem alszom. Noah nagyon is megértette. Ő sem sokat aludt, mióta hazajött. – Van valami ötleted? – kérdezte Nick. – Persze. Ne viselkedj úgy, mint egy kislány! Bármit is mondott Noah, nem tudta megbántani Nicket. Talán azért, mert nagyon hasonló volt a humorérzékük és a személyiségük is.

– Milyen volt a konferencia? – kérdezte Nick komoly arccal. Pontosan tudta, menyire utál társa mindent, ami csak a legcsekélyebb mértékben is köze lehetett a bürokráciához. – Igazán sajnálom, hogy nem lehettem ott. – Nagyon vicces. Nick jót nevetett. – Furcsa, hogy még nem tettél megjegyzést apám ítéletéről. – Micsoda? Megszületett az ítélet? – Az összes hírcsatorna hozta. Bűnös minden vádpontban. – Egész nap be voltam zárva azokra az átkozott előadásokra, és nem hallottam. Az apád most biztosan megkönnyebbült. Meddig tartott, míg megszületett az esküdtszék döntése. – Csak pár óráig. És nem ez az egyetlen jó hír. Az egyik nyomozó felhívott, hogy vizsgálják az egyik fickó unokatestvérét, mert őt gyanúsítják a Nathan Bay-i betöréssel. – Mennyire biztos a dolog? – Annyira, hogy már be is vitték. Még akkor is az ügyről beszélgettek, amikor Noah leállította a kocsit a kórház földalatti garázsában. – Az apád biztosan boldogan szabadul meg a testőreitől. Tudom, hogy szinte az őrületbe kergette, hogy mindenhová követik. – Fogadok, hogy már el is küldte őket. Noah levette az öltöny zakóját és a nyakkendőt, és a kocsiban hagyta. Megmozgatta a vállát, miközben elindultak. Egy magas, hosszú lábú szőke szépség ment el mellettük. Lassított is, a férfiak reakciójára várva. Rámosolygott Noah-ra, egy pillantást vetett a pisztolyra az oldalán, majd továbbment. Nicknek feltűnt, hogy társa tudomást sem vett a szőkéről. Még csak nem is lassított. – Valami bajod van? – aggodalmaskodott. – Láttam a nőt. – Noah megrántotta a vállát. – De megint csak azt tudom mondani, nem az esetem. A felvonó közvetlenül a sürgősségi állomással szemben volt. Nick megnyomta a gombot. Megszólalt Noah telefonja. A férfi csak ránézett a hívásazonosítóra, és máris felpattintotta a tetejét. – Chaddick az – mondta. Az ápolónő és a biztonsági őr rosszallóan nézett rá. A nővér rámutatott a falra, és megcsóválta a fejét. A lift hívógombja melletti táblán felirat hirdette, hogy tilos a mobiltelefon használata. Egy telefon rajza is volt a táblán vastag piros kereszttel áthúzva. – Igen? – szólt Noah a telefonba. A szövetségi ügynök azonnal a tárgyra tért. – Noah? Chaddick vagyok. J. D. halálát gyilkosságnak nyilvánították. Noah hangosan elkáromkodta magát. A biztonsági őr elindult felé, ezért Noah előhúzta és felmutatta FBIigazolványát, miközben Chaddick magyarázatát hallgatta. Az őr visszalépett. Noah éppen akkor kattintotta be a telefon fedelét, amikor a felvonó ajtaja kinyílt. Fejében egymást kergették a gondolatok. Több tucatnyi gyanúsított szerepel J. D. zsarolólistáján, és Serenity is legalább ezer kilométerre van onnan. Mégis, Noah-t – aki megtanulta, hogy hallgasson az ösztöneire – hirtelen szorongás fogta el. Hol van Jordan, amikor a gyilkos szabadon mászkál?

H

A R M I N C H E T E D I K

F E J E Z E T

Jordan eltökéltsége megingott, és mégis vett magának egy másik mobiltelefont, hasonlót ahhoz, amelyet J. D. tört össze, mielőtt kiütötte volna. Vehetett volna valami újabb típust is, de az íróasztalán a feltöltőben várta egy extra elem, és a kocsijába való vezetéket is speciálisan a régi telefonjához tervezte. Egyre azt hajtogatta magának, ez nem jelenti azt, hogy visszatérne a régi, modern technikától függő énjéhez, csak okosan viselkedik. A mobiltelefon végül is a biztonságát szolgáló eszköz, különösen olyankor, amikor kocog, vagy egyedül ül a kocsiban. Ha bármi történik vele, a segítség csak egy telefonhívásnyira van – feltéve persze, hogy van térerő. Megtartotta a régi telefonszámát, és amikor hazaért, azonnal csatlakoztatta az új készüléket a számítógéphez, hogy beprogramozza. Mire átöltözött, megfésülködött és kifestette magát, az új telefon is üzemképes volt. A látogatási időből még másfél óra lehetett hátra. Mivel szerette volna elkerülni a dugókat, inkább a kisebb utcákon haladt célja felé. Sajnos, rengeteg más vezető is úgy gondolkodott, mint ő. Kocsiját a sürgősségi részleg bejáratánál állította le. Jól megvilágított terület volt, és az emberek állandóan jöttek-mentek. A mentőállomás az automata ajtók közelében volt. A bejárat előtti padon egy nővér ült, csokoládét eszegetve. A csokiszelet Jaffee csokoládétortájára emlékeztette Jordant. Még mindig nem hívta fel az étteremtulajdonost. Vajon mióta várja már, hogy kapcsolatba lépjen vele? Előhúzta a telefonját, és látta, hogy van térerő. Talán most telefonálhatna neki. Vagy mégis jobb lenne később. Ha Jaffee-nek túl sok kérdése lenne, akkor egy örökkévalóságig tarthat a hívás, márpedig a látogatási idő mindjárt befejeződik. Jordan mindenképpen látni szerette volna Laurant-t. De történjék bármi, fogadkozott, amint kijött a kórházból, felhívja Jaffee-t. Amikor belépett Laurant különszobájába, meglepődve tapasztalta, hogy kisebbfajta tömeg van odabent. Apja közvetlen előtte érkezhetett, mert éppen hajolt le menyéhez, hogy arcon csókolja. Nick is ott terpeszkedett az egyik széken, és félig-meddig aludt. És persze Noah is ott állt, és az ablakpárkányhoz dőlve várta, hogy beszélhessen a bíróval, aki felemelkedett és felé fordult. Két karját keresztbe fonta maga előtt, és tökéletesen nyugodtnak látszott. Jordant kíváncsi volt, mit fog érezni, ha legközelebb találkoznak. Pontosan olyan volt, amilyennek korábban elképzelte: éles fájdalom hasított a szívébe. Noah haragudott magára, amikor rájött, mennyire megkönnyebbül, hogy sértetlenül viszontlátja a lányt. Hol a pokolban volt eddig? Nick elmondta neki, hogy húga úton van a kórházba, de az biztos, hogy nem kapkodta el. Csak nem New Hampshire-en keresztül jött? A várakozás kis híján megőrjítette. Felhívta a lány otthoni számát, de csak az üzenetrögzítő válaszolt. Ha meglenne az átkozott mobiltelefonja, akkor útközben is elérte volna, és meggyőződhetett volna róla, hogy biztonságban van. A bizonytalanság volt az, ami teljesen kikészítette Noah-t. Jordan megölelte apját, és megszorította Laurant kezét. Mivel Nick úgy nézett ki, mint aki alszik, őt egyelőre nem zavarta. Végül Noah-ra emelte a tekintetét, és mosolyt erőltetett az arcára, de fogalma sem volt, mit mondjon neki. – Szia! – Ez nem vallott valami nagy képzelőerőre, de ez volt a legtöbb, amit ki tudott csikarni magából. Az „Igazán örülök, hogy újra látlak” lett volna a másik választása, de hála istennek, mégsem azt mondta. A férfi kiegyenesedett. – Beszélnünk kell!

Ő sem üdvözölte valami forrón. Leginkább egy kiképző őrmesterre emlékeztette a stílusa. Megragadta a kezét, és az ajtó felé vonszolta. – Rögtön visszajövünk – szólt még vissza. A folyosó közepén megállt, felé fordult. – Figyelj… – Igen? – Jordan ugyanolyan halkan beszélt, mint a férfi. – Jól vagy? A lány nem tudta, mit válaszoljon. Az igazság szóba sem jöhetett. Elképzelni sem tudta, hogyan reagálna a férfi, ha megmondaná neki, hogy köszöni szépen, de nincs jól – hála neki. – Háát, tudod… – húzta a szót. Noah a homlokát ráncolva várt. – Miről akartál beszélni velem? – kockáztatta meg a lány. – Chaddick hívott. Jordannek hirtelen elmúlt a feszélyezettsége. – Nekem is telefonált. El tudod ezt hinni? Téged is annyira megdöbbentett, mint engem? – Nos, kissé meglepett a dolog. – A pofátlan! – A milyen? – Az a pofátlan Haden nevű nőszemély. Rögtön az eBayen! Ugyan miből gondolta, hogy nem kapják el? – Jordan, mi a csudáról beszélsz? – A laptopomról. Maggie Haden megpróbálta eladni az eBayen keresztül. Noah lehajtotta a fejét. – Édesem, most egy sokkal komolyabb problémával kell szembenézned. Nem hallottad, hogy J. D. halálát gyilkosságnak nyilvánították? – De, hallottam, és igazad van: ez tényleg nagyobb probléma. Sokat töprengtem rajta, de úgy tűnik, csak a kérdések szaporodnak, a válaszok nem. Mit gondolsz, ki áll e mögött? – Nem tudom – ismerte be Noah. – Gyanúsítottakban nincs hiány, hála J. D. listájának. De én mondom neked: addig nem lesz egy nyugodt pillanatom sem miattad, amíg a gyilkost el nem fogják és rács mögé nem dugják. – Serenity nagyon messze van ide, Noah. Fölösleges miattam aggódnod. Odalent Texasban egyszerűen rossz helyen voltam, és rossz időben. – Egy kicsit a kedvemben járhatnál. Vigyázz magadra, jó? – kérte a férfi. – Jó, persze. – És vegyél egy átkozott mobilt! Ez meg hogy jutott eszébe? – Micsoda elbűvölő alak vagy! – súgta neki, miközben visszasétáltak a kórterembe. Apja Nicknek és Laurant anekdotázott az árnyékairól, ahogy a csapatnyi testőrt nevezte, akik az utóbbi hónapokban állandóan a nyomában jártak. Jordan boldog volt, hogy újra nevetni látja apját. A gond mély ráncai elsimultak az arcán, és úgy nézett ki, mint akinek hatalmas terhet vettek le a válláról.

Míg Nick a Nathan Bay-i védelem hiányosságaira hívta fel a figyelmet, apja elbagatelizálta a dolgot, és fennhangon dicsérte az ügynököket odaadásukért és szakmai hozzáértésükért. Ugyanakkor azt is elismerte, örül, hogy végre megszabadult tőlük. A beszélgetést Laurant orvosának érkezése zavarta meg, aki esti ellenőrző körútját végezte. Mindenki megkönnyebbülten hallotta, hogy a doktor mennyire elégedett a kezelés és a vizsgálatok eredményeivel. Laurant fájdalmai megszűntek, és ha aznap éjszaka sem lesz gond, másnap korán reggel haza is mehet. Jordan megígérte bátyjának, hogy másnap beugrik és vigyáz egy kicsit Samre, majd néhány perccel a látogatási idő lejárta előtt elindult haza. Noah azonnal utánament. – Várj meg! – szólt rá. – Elkísérlek a kocsidhoz. – El kell intéznem egy hívást, amelyet halogatok már egy ideje – húzta elő Jordan a telefonját, és felmutatta. – Amint látod, már vettem egy átkozott mobilt. – Akkor rendben – vigyorgott rá a férfi. – Hívd fel, akit akarsz, de várj meg odalent, a bejárat mellett az előtérben. – Jó – egyezett bele a lány. – Az apád is hamarosan távozik. Vele jövök le. Jordan belépett a felvonóba és megfordult. Noah figyelte, amint az ajtó lassan becsukódik kettejük között.

***

Odakint Paul Pruitt türelmesen várta Jordant. Lebukva ült a volán mögött, és biztos lehetett benne, hogy senki nem fogja észrevenni. Ugyanakkor úgy érezte, hogy tökéletes helyet talált magának. Két szedán közé állt be bérelt kocsijával. Közel tolatott a hátsó autóhoz, hogy könnyen el tudjon menekülni, amikor eljön az ideje. Már nem tarthat sokáig. A fegyver lövésre készen várakozott az anyósülésen. Egész napja a várakozásról szólt. A délután nagy részét a Jordan lakása melletti parkban töltötte. Korábban felismerte a lány kocsiját, így biztos lehetett benne, hogy odabent van. Az volt a terve, hogy addig vár, míg el nem megy otthonról. Akkor betör a lakásba, és elviszi, amire szüksége van. Nem számított, meddig kell várnia: egy óra vagy tizenkettő, neki egyre megy. Gondosan kidolgozta a stratégiáját. Miután bejut a lakásba, bepakolja az összes papírt, amit a lány Serenityből idepostázott. Csak erre a célra hozott magával néhány nagyobb kartondobozt. Ha az összes dokumentum a birtokában lesz, köddé válik, és minden bizonyíték, amely elvezethetne Paul Pruitthoz, eltűnik vele együtt. Egy pillanatig fontolóra vette azt is, hogy feldúlja a lány lakását, mintha betörő járt volna ott, de hamar elvetette a gondolatot. Ugyan miért törne be valaki egy nagy halom papírért? Hadd törje csak a fejét Jordan, hová tűntek a dokumentumok! A másolatok nélkül soha nem fog rájönni. Pruitt pedig megtarthatja szép új életét. Sajnos, a tervet kissé módosítani kellett, amikor bejutott végre a lakásba. A nappaliban járt, amikor megszólalt a telefon. Az üzenetrögzítő gyorsan válaszolt. Jordan apja volt a vonalban. Csak azért telefonált, hogy elmondja, a St. James Kórházban találkoznak, és emlékeztesse, Laurant szobájának a száma 538. Remek, nyugtázta Paul. Ezek szerint a lány úton van a kórházba. Azt nem tudta, ki lehet az a Laurant, de nem is érdekelte. Úgy tervezte, hogy hetedhét határon is túl jár, mire Jordan visszajön és felfedezi a lopást.

A szerencsének tulajdonította, hogy észrevette az íróasztalon heverő jegyzettömböt. Amikor azonban meglátta, hogy mi van ráírva, egy pillanatra a szívverése is elállt. A lap közepén hatalmas számokkal, mintha csak neonfény villogna, ott állt: 1248. A szám körül pedig kérdőjelek sokasága. Túl közel jutott! Paul letépte a felső lapot, és miközben a számjegyeket bámulta, gondolatai szélsebesen száguldottak. Minden megváltozott. Már megint. De ezúttal is tudta, mit kell tennie. A lány apja… igen, az apja, Buchanan bíró a kórházban van. Tökéletes lehetőség. Paul gondosan utánanézett Jordan Buchanannek, és pontosan tudta, ki az apja. Azonnal felismerte, amikor a híradóban meghallotta a nevét. Nem lehetett eltéveszteni. A mediában csak a nagy ügyről, az ítéletről, és az ítéletet hozó bíróról lehetett hallani. A hírekben megemlítették a halálos fenyegetéseket is, amelyeket a bíró kapott. Remek az időzítés, gondolta, mert így olyan látszatot kelthet, hogy Buchanan bíró volt a célpont, nem a lánya. És most itt ült, a külső parkolók egyikében, amelyből jó rálátás nyílt a kórház ajtajára. Ha a szerencse tényleg az ő oldalán áll, a bíró és a lány bármely pillanatban kisétálhatnak azon az ajtón. Paul hirtelen kiegyenesedett. Ez ő lenne? Igen… Jordan Buchanan éppen most jön ki az ajtón. Pruitt a fegyverért nyúlt, és várta a megfelelő pillanatot.

***

Jordan kilépett a sürgősségi részleg ajtaján a parkolóba, és bekapcsolta a mobiltelefonját, majd hívta a tudakozót, hogy kiderítse Jaffee telefonszámát. Ránézett az órájára. Az időeltolódást leszámítva biztosra vehette, hogy Jaffee még az étteremben lesz. Tudta, hogy a telefonközpontos közvetlenül kapcsolni fogja a hívást, de szerette volna leírni a számot arra az esetre, ha vissza kellene hívnia a férfit. Beletúrt a táskájába egy darab papírt és tollat keresve. Vállával szorította a telefont a füléhez, és úgy várta, hogy meghallja a számot. Két pad is állt a bejáratnál, egy betonoszlop két oldalán. Mindkettő üres volt. Az üveg tolóajtó feletti éles fény zavarta a szemét, ráadásul az egyik cső vibrált, és idegesítően zümmögött. A telefonközpontos bemondta a számot, ám az ajtón éppen akkor jött ki néhány mentős hangosan beszélgetve, így Jordan semmit nem értett belőle. Megkérte a nőt, hogy ismételje meg, és gyorsan felfirkantotta magának. Letelepedett a padra, úgy várta, hogy létrejöjjön a kapcsolat. – Halló! – hallotta Angela hangját, és kezét a másik fülére tette, hogy kizárja a külvilág zajait. – Szervusz, Angela! – Jordan? Hé, Jordan! Hogy vagy? Jaffee nagyon boldog lesz, ha meghallja a hangodat. Nagyon aggódik Dóra miatt. – Sokan vannak most az étteremben? Hívjam vissza később? – Zárva vagyunk. Bankszünet van. Jaffee tripla nagyságú csokoládétortát sütött, és áthajtott vele Trumbóhoz Bourbonba. Suzanne, Trumbo felesége ma tartja a szokásos havi bridzspartit. – Sajnálom, hogy nem sikerült elérnem Jaffee-t. Mondd meg neki, kérlek, hogy holnap feltétlenül felhívom. – Ó, nem kell holnapig várnod. Elérheted Trumbónál. Jaffee felesége is tagja a bridzsklubnak, ezért Jaffee elviszi Bourbonba, és megvárja, amíg véget ér a parti, hogy utána hazahozhassa. Minden hónapban ugyanaz a nóta. Jaffee visz egy hatalmas csokitortát Suzanne-nek és a vendégeinek, és egy üveg jófajta ír whiskyt Davenek és magának a kávéhoz. Mivel neki kell hazafelé is vezetnie, ő persze nem bolondítja meg a kávéját. Csak

üresen issza. Biztos most is ott üldögél Dave Trumbo konyhájában, szóval nyugodtan hívhatod az otthoni számukat. Szerintem nagyon feldúlná, ha nem hívnád fel ma este. Jordan megígérte, hogy azonnal felhívja Jaffee-t. Próbálta befejezni a beszélgetést, de Angela még rengeteg mondanivalója volt. – Hallottad a nagy újságot? Azt beszélik, hogy J. D.-t meggyilkolták. – Igen, én is hallottam. – Nem mondhatnám, hogy vérzik érte a szívem. Az emberek azonban elég furcsán viselkednek, mióta tudomást szereztek a dologról. Általában, ha valami nagy dolog történik a városban, az étterem zsúfolásig megtelik. Mindenki itt akar lenni, hogy megtárgyalják az újságot… mint amikor megtaláltad a professzor és Lloyd holttestét, emlékszel? Egy tűt sem lehetett leejteni nálunk. De most nem jönnek, hogy J. D. haláláról beszéljenek. Mintha mindenki elbújt volna a házában. – Biztosan mindenki fél. Amíg le nem tartóztatják a… – Tudom, mit akarsz mondani. Addig az őrült gyilkos szabadon kószál a városban, és mindenki halálra van rémülve. Mégis, valami más is történik. – Nem értem, mire gondolsz. – Hirtelen, mintha senki nem merne a szemembe nézni. Mintha zavarban lennének, vagy valami ilyesmi. Bementem az élelmiszerüzletbe, hogy beszerezzek pár dolgot az étteremnek, és láttam, hogy Charlene is ott van. Odamentem hozzá, hogy köszönjek – tudom, hogy meglátott –, és erre mit csinál? Otthagyja az áruval teli kosarát a bolt közepén, és kisiet az üzletből, az arca meg vörös, mint a cékla. Aztán azt hallom Mrs. Scott-tól, hogy vele is valami hasonló történt a vaskereskedésben. Csak neki nem Charlene, hanem Kyle Heffermint volt az, aki nem nézett a szemébe, és pánikszerűen elhagyta a boltot. Bárcsak tudnám, hogy mi folyik itt! – sóhajtott Angela. Jordan tudta: a videofelvételek. Charlene és a listán szereplő többi ember nyilván nem tudta, hogy hallott-e valaki a városban a kis üzelmeikről. Kétségtelen, hogy rettegnek, mi lesz, ha minden kiderült. – Ez nagyon furcsán hangzik – mondta Angelának. – Szerintem is. De legjobb lesz, ha most leteszed, hogy felhívhasd Jaffee-t… Ó, de még mielőtt megteszed, csak arra lennék kíváncsi… – Igen? – Sokat töprengtem rajtad és Noah-n, és azon, hogy milyen jól néztek ki együtt. És csak arra lennék kíváncsi, hogy vele maradsz-e. A kérdés teljesen váratlanul érte Jordant. – Én… nem is tudom. – Noah kétségtelenül jó fogás. De te is az vagy, erről ne feledkezz meg! Jaffee azt mondja, biztos benne, hogy látta már valahol a képedet. Valamelyik szaklapban. Ez most bók akart lenni? Szaklapban? Csak nem a Favágók Hetilapjára gondolt? – Biztos, hogy nem a Glamour volt az? – nevetett. Viccnek szánta, de Angela komolyan vette. – Te olyan Ralph Lauren típus vagy, ugye tudod? – Köszönöm, de…

– Csak az igazat mondom – szakította félbe Angela. – Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én is, Jordan! Ne várj tizennyolc évet egy férfira! Semmilyen férfira. Ha az nem veszi észre, hogy milyen ajándékot kaphatna a sorstól, soha nem is fog tudomást szerezni róla. Miután kimondta a verdiktet, Angela végre letette a telefont. Jordannek sikerült találnia egy másik üres papírfecnit a táskájában, és megint felhívta a tudakozót. Angela szavain gondolkozott, míg arra várt, hogy a telefonközpontos megtalálja neki Dave Trumbo telefonszámát. Mögötte kinyílt az ajtó. Egy nő jött ki rajta, kezében egy kosárnyi hervadt virággal. Jordan körülnézett, és látta, hogy apja akkor lép ki a felvonóból, Noah-val a nyomában. – Két címem is van Dave Trumbo nevére – hallotta a telefonközpontos hangját. – A Dave Trumbo Motors a Frontage Road 9818 száma alatt, és egy Dave Trumbo a Royal Street 1248 szám alatt. – Az otthoni… Várjon! Megismételné a második címet a Royal Streeten, kérem? 1248-at mondott? – Igen. Royal Street, 1248. A száma… Jordan annyira megdöbbent, hogy a telefont az ölébe ejtette. Dave Remek-üzletet-köthet-velem Trumbo a Royal Street 1248-as szám alatt lakott. Várjunk csak, amíg ezt Noah megtudja! Jordan felkapta a telefont, és bedobta a táskájába, majd talpra szökkent. Hatalmas, fülsiketítő csattanás hallatszott az egyik kocsiból. A mellette lévő betonoszlop egy darabja a levegőbe fröccsent. A kocsiból újabb lángnyelv csapott ki, és Jordan hatalmas lökést érzett hátulról. Felsírtak a gumik, és az egyik autó hatalmas sebességgel suhant el mellette. Szeme sarkából még sikerült egy pillantást vetnie a sofőrre, mielőtt lába felmondta a szolgálatot. Úgy történt minden, mint a filmeken. Mintha lassított felvételt látna: Noah ellöki apját, kiabálva felé rohan, futtában húzva elő a pisztolyt a tokjából. Jordan lehunyt szemmel zuhant a járdára.

H

A R M I N C N Y O L C A D I K

F E J E Z E T

A kórház vesztegzár alá került. Egy lélek sem mehetett be vagy ki, amíg biztonságban nem tudtak mindenkit odabent. A rendőrök lezártak minden bejáratot, és a sürgősségi részleg ideiglenesen átkerült egy másik intézetbe. A rendőrség az egész épületet és a garázst is szintről szintre átkutatta, hogy meggyőződjön arról, nincs több lövész a kórház területén. Egy szövetségi bíró ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nagy szenzációnak számított, és a kórház környékét megszállták a televíziós csatornák stábjai. Egymással versengve próbáltak elcsípni valakit, aki esetleg riportot adhatna nekik a történtekről. A jelentések szerint Buchanan bíró lányának állapota kritikus. Az egyik riporter azt taglalta – természetesen élő adásban –, ha Jordan Buchanan nem kap szinte másodperceken belül szakszerű segítséget, akkor el is vérzett volna. Nem igazán ez volt, amit a Buchanan-család hallani szeretett volna. Valamennyien összegyűltek a sebészet várószobájában, és halkan beszélgetve, vagy fel-alá járkálva várták, hogy Jordant kitolják a műtőből. Két rendőr állt az ajtó két oldalán, és teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy egyetlen pillanatra sem fogják szem elől veszteni Buchanan bírót, amíg a testőrei meg nem érkeznek. Kettő közülük máris úton volt a kórház felé.

Jordan apja húsz évet öregedett, mióta látta lányát a betonra omlani. Noah a falnak lökte, hogy kimenekítse a tűzvonalból. A bíró hallotta, amint azt üvölti: A földre! Le a földre!, és látta, amint a férfi Jordan felé rohan. Soha nem fogja elfelejteni Noah arckifejezését, amint lánya mellé térdelt. Teljesen össze volt törve. Jordan anyja leült férje mellé, megszorította a kezét. Arcán könnyek csorogtak. – Valakinek fel kellene hívnia Sidney-t. Nem akarom, hogy a hírekből tudja meg! Valaki értesítette már Alecet? És Dylant? Hol van Tom atya? – Úton hazafelé Holy Oaksba. – Valakinek őt is fel kell hívnia. Biztos tudni akarja. És szükségünk van egy papra. – Nem fog meghalni! – kiáltotta dühösen Zachary, a legfiatalabb. Noah a családtól elkülönülve állt. Nem akart senkivel beszélni. Nem tudott most beszélni. Az ablak előtt állva vakon bámult ki az éjszakába. Nehezére esett még a lélegzetvétel is, képtelen volt gondolkodni. Jeges félelem szorongatta. Vér… mindenütt csak vér! Érezte, amint Jordan lassan eltávolodik tőle. A várakozás kikészítette. Lőtték már meg, tudta mennyire fáj az, mégis, azt a fájdalmat össze sem lehet hasonlítani azzal, amely most marcangolja. Ha elveszíti a lányt… Édes istenem… nem veszítheti el… nem tud nélküle élni… Nick lement Laurant szobájába, hogy elmesélje neki, mi történt. Felesége mélyen aludt, mire úgy döntött, hogy nem ébreszti fel. Kifelé menet kihúzta a tévé zsinórját, és szólt az ügyeletes ápolónőnek, hogy ne említsék a lövöldözést. Az asszony másnap is ráér megtudni a rossz hírt. Amikor Nick visszatért a sebészeti osztályra, észrevette a különálló Noah-t. Odament mellé, és együtt vártak tovább. Húsz perccel később dr. Emmett, a sebész lépett be a váróba. Mosolygott, amint lehúzta a műtőssapkát. Buchanan bíró elésietett. – Jordan jól van – nyugtatta meg a doktor. – A golyó behatolt a mellkasba, és sok vért is vesztett, de teljes gyógyulás várható. A bíró megrázta az orvos kezét, és hosszasan hálálkodott. – Mikor láthatjuk? – kérdezte. – Most a posztoperatív őrzőben van, és lassan ébredezik az altatásból. Egyikük bemehet hozzá, de csak egy percre. Pihennie kell. – A sebész az ajtó felé indult. – Kérem, kövessen. A bíró nem mozdult. – Noah! – Uram? – Ha magához tér, mondd meg neki, hogy szeretjük! Nicknek kellett meglöknie, hogy mozduljon. A megkönnyebbüléstől, hogy Jordan rendbe jön, olyan gyengeség fogta el, hogy kis híján összeesett. Követte az orvost végig a folyosón. – Csak egy percet kap! – figyelmeztette újra a doktor. – Azt akarom, hogy a beteg aludjon! Jordan volt az egyetlen beteg a szobában. Egy nővér ellenőrizte az infúziót, és amikor meglátta Noah-t, odaengedte az ágyhoz. A lány lehunyt szemmel feküdt. – Vannak fájdalmai? – fordult a nővérhez Noah. – Nincsenek. Hol magához tér, hogy elalszik.

Noah az ágy mellett állt, elégedetten, hogy az álmát figyelheti. Kezét a lány kezén nyugtatta, érezte annak melegét. Arcába lassan visszatért a szín. Lehajolt és homlokon csókolta. – Szeretlek, Jordan! – súgta a fülébe. – Hallod? Szeretlek, és soha nem engedlek el magamtól. – Noah… – A lány hangja alig volt több rekedt suttogásnál. Nem nyitotta ki a szemét, miközben kimondta a férfi nevét. Noah nem volt biztos benne, hogy Jordan hallotta-e őt, ezért próbálta megnyugtatni. – Szeretlek! Meg fogsz gyógyulni. Túl vagy a műtéten, és most pihenned kell! Aludj, édesem! A lány megpróbálta felemelni a kezét, homlokát ráncok barázdálták. – Aludj! – súgta neki Noah, és megsimogatta a haját. – Rám lőtt – szólalt meg újra a lány gyenge, de meglepően tiszta hangon. – Igen, meglőttek, de meg fogsz gyógyulni. Jordan küszködött, hogy kinyissa a szemét, de elnehezült szemhéja nem engedelmeskedett akaratának. – Láttam, ki lőtt rám. Újra elszenderedett. Noah várt. A lány látta a lövészt? Vajon tudja, mit beszél? – Láttam, ki lőtt rám – suttogta újra Jordan. Hangja elhalkult. Noah fölé hajolt, fülét a szájához tette. Alig hallhatóan ugyan, de lassan és érthetően mondta: – Meg akart ölni… Dave… Trumbo… volt. Azzal újra elaludt.

H

A R M I N C K I L E N C E D I K

F E J E Z E T

Tudja vajon Jordan, hogy mit mondott most neki? Vagy csak az altató hatása alatt hallucinált? Noah-nak bizonyosságot kellett szereznie. Türelmesen várakozott az ágy mellett, és valahányszor a lány felébredt, megkérdezte tőle, kit látott. A válasz mindig ugyanaz volt: – Dave Trumbót. A lány szeme most nyitva volt, és Noah látta benne a fájdalmat. – Hagynia kell, hogy aludjon – feddte meg a nővér. – Már egy negyedórája itt van. Lejárt az idő. –Fájdalmai vannak – mondta Noah aggódva. – Tudom, éppen most akartam adni neki valamit. Fontos, hogy megóvjuk a fájdalmaktól. Holnapig aludni fog. Addigra átvisszük az intenzív osztályra. A nővér beadta az injekciót. Noah megvárta, míg végez, és csak azután kérdezte meg: – Tudja, hogy mit beszél? – Kétlem. A legtöbb beteg csak értelmetlenséget zagyvál össze, és holnap már ő sem fog emlékezni arra, amit most mondott. Noah még egyszer megcsókolta, majd kiment a folyosóra. Nick a falnak dőlve várta. – Nem tudom, mit tegyek – mondta Noah. – Képtelen vagyok gondolkodni… – Jordannel minden rendben lesz. Végy egy mély lélegzetet, Noah. Nem lesz semmi baj. Nem érti.

– Igen, én is tudom, hogy Jordan meggyógyul. Nem is ez a gondom most. Mondott valamit, és nem tudom, hogy hihetek-e neki vagy sem. – Mit mondott? – Látta a merénylőt. Nincs nagyon magánál – ismerte be Noah –, de mindig ugyanazt hajtogatta. A hangja egyre erősebb és éberebb lett. Azt hiszem, tényleg látta, ki lőtt. Én is hallottam, ahogy elhúz egy kocsi, de túl későn értem ki, hogy lássam is a nyomorultat. – Nem tudom, hihetsz-e neki. Végül is az altató hatása… Noah a hajába túrt izgalmában. – A nővér azt mondta, hallott már egy-két vad dolgot, de akkor is… – Meg kell várnod, amíg Jordan magához tér. Valószínűleg olyan erős fájdalmai lesznek, hogy legalább huszonnégy órán keresztül nyugtatózni fogják. Eltelik egy kis idő, mire újra világosan tud beszélni. Noah a fejét rázta. – Jordan látta a merénylőt, és meg is mondta nekem, hogy ki volt. Dave Trumpo. Ő az a fickó, aki kocsikat árul Bourbonban. Nagymenőnek számít Serenityben. Nem hiszem, hogy találkoztál vele. – Miért jönne el egy autókereskedő egész Bostonig, hogy lelője Jordant? – Nem tudom, de tíz az egyhez, hogy nem jönne ide, hacsak nem hinné azt, hogy Jordan kapcsolatba tudja hozni a nevét a Serenityben elkövetett három gyilkossággal. Nem óhajtok addig várni, míg Jordan elméje fel nem tisztul a gyógyszerek hatása alól. – Nem hozhatod nyilvánosságra a nevét. Mi van, ha az egész csak Jordan képzeletében létezik? Több bizonyíték kell ahhoz, hogy utána vethesd magad. – Trumbo lesz az – bólintott Noah elszántan. – Nem nehéz ellenőrizni, hogy ő volt-e az. Hívd fel otthon. Ha felveszi a kagylót, legalább tudhatod, hogy Jordan csak álmodta az egészet. Nick megszerezte a számot a tudakozótól. Ellenőrizte, hogy a hívott fél nem azonosíthatja a szám alapján, majd átnyújtotta a telefont Noah-nak. Trumbo felesége vette fel a kagylót. – Jó estét! Bob vagyok. – Noah hangja szinte csöpögött a kedvességtől. – Ne haragudjon, hogy ilyen későn telefonálok. – Ó, még egyáltalán nincs késő. – Beszélhetnék Dave-vel? Azt mondta, hívjam fel nyugodtan, ha valami kérdésem lenne a kocsival kapcsolatban, és átkozott legyek, ha értem ezt a távriasztás dolgot. – Annyira sajnálom, Bob, de Dave nincs itthon. Atlantába ment valami nagy autós bemutatóra. Ha megadná a számát, szólnék a férjemnek, hogy hívja vissza. – Az a helyzet, hogy nagy bajban vagyok. Nem tudom, hallja-e, de a kocsi riasztója úgy bömböl, mint egy oroszlán, és felébreszti az összes szomszédomat. Nem tudja véletlenül, hogy szállt meg Dave Atlantában? – Sajnos nem. Szégyellem magam. Alig pár perce beszéltem Dave-vel, de annyira sietett, hogy csak egy-két szót váltottunk, és elfelejtettem megkérdezni a szállodája nevét. Úgy tervezte, hogy holnap hazajön, de azt mondta, valami közbejött és lehet, hogy tovább kell Atlantában maradnia. Mit szólna hozzá, ha megadnám a szerviz vezetőjének a számát. Biztos vagyok benne, hogy boldogan segít magának.

– Hálásan köszönöm, de attól tartok, ezt a problémát magamnak kell kibogoznom. Remélem, Dave jól érzi magát Atlantában. Jó éjt! Noah befejezte a hívást, és Nickre nézett. – Itt van az a gazember. Azt mondta a feleségének, hogy Atlantába ment egy autós bemutatóra, de itt van, Nick. Elindultak a várószoba felé. – Mit tudsz erről a Dave Trumbóról? – kérdezte Nick. – Autókkal kereskedik. Körülbelül ennyit, kivéve még két dolgot. Nincs otthon, és azt mondta a feleségének, hogy Atlantában van. – Ennél azért több kell ahhoz, hogy gyanúba fogjuk. Az is lehet, hogy a szeretőjével enyeleg Atlantában, vagy tényleg egy autós bemutatón van. Szólok pár atlantai ügynöknek, hogy nézzenek utána. Holnap reggel, amint megkezdődik a bemutató, ellenőrizhetik is. Noah biccentett. Nick nyugodt hangja rá is kijózanítóan hatott. – Jó, rendben. Meg kell néznünk, mit találunk erről a Trumbo gyerekről. Hívd fel Chaddicket, és mondd el neki, mi történt! Hátha neki van ötlete, hogyan találhatnánk meg. És szólj neki, hogy találja meg a módját… csak úgy fű alatt… hogyan szerezhetné meg Trumbo ujjlenyomatait. – Gondolod, hogy priusza van? – Ez az, amit meg kell tudnunk. Mindent tudni akarok, ami tudható róla! Nick bólintott. – Lefuttatom a nevét, és meglátjuk, mit kapunk. Csak egy telefon, és a rendelkezésünkre áll az egész élete. – Az apád még itt van? – Igen, miért? – Azt akarom, hogy Jordan huszonnégy órás őrizetet kapjon, és azt, hogy az állapota továbbra is válságos maradjon. Az apádnak tudnia kell róla, hogy a nagyközönség számára Jordan állapota továbbra is válságos. – Rendben. Még valami? – Találd meg Trumbót! Ha Jordan tud valamit, ami összekapcsolhatja őt a három gyilkossággal, akkor újra próbálkozni fog.

N

E G Y V E N E D I K

F E J E Z E T

Nick elfoglalta a kórház egyik várószobáját, és kinevezte hadiszállásnak. Kiugrasztotta Pete Morgansternt az ágyból, mert jól tudta, hogy a doktor sokkal gyorsabban megszerzi a szükséges információkat, mint ő vagy Noah. Noah is a telefonon lógott. Chaddick igazán beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Noah-nak fogalma sem volt róla, hogyan csinálta, de az ügynök bejutott Trumbo irodájába, és elhozott onnan pár dolgot, amiben biztos volt, hogy rajta lesz a férfi ujjlenyomata. Az egyik tárgy egy kávésbögre volt, amelyen az a felirat állt: „A világ legjobb apukája”. Chaddick úton a laborba elmondta a legfrissebb híreket. – Néhány órán belül meg kell lennie az eredményeknek… úgy értem, egy-két óra, és remélhetőleg lesz valami – pontosított ígéretén. – Hogy van Jordan?

– Jól. Most alszik. – Pokoli egy helyzet! Street úton van az irodába. Lefuttat egy számítógépes keresést Trumbóra, és meglátjuk, mit talál. Most már legalább négy ügynök keresgélt az FBI kiterjedt adatbázisában, de dr. Morganstern volt az, aki a különös újságot hozta Noah-nak. – Dave Trumbo élete tizenöt évvel ezelőtt kezdődött. A nyilvántartás szerint előtte nem létezett. Új társadalombiztosítási szám, új név, új minden. – Tanúvédő program? – Talán. Még további információkat várok. Ha lennének ujjlenyomataink, azzal sok időt megspórolnánk. Ha bármilyen lehetőség… Noah beszámolt neki Chaddick akciójáról. – Amint megtud valamit, azonnal fel fog hívni. Fogadni mernék, hogy az ujjlenyomatai szerepelnek a nyilvántartásban. Noah megkereste Nicket, és beszámolt neki mindarról, amit Morgansterntől megtudott. Nick nem volt meglepve. Korábban hallott pár dolgot egy másik forrásból. Noah kis időközönként benézett Jordanhez, hogy megbizonyosodjon, a lány mélyen alszik. Annyira megismerte a monitor kiírásait, hogy már meg sem kellett kérdeznie, hogy reagál a teste az őt ért traumára. Pulzusa és vérnyomása rendben volt. A szív működését ellenőrző műszer egyenletes csipogása megnyugtatta a férfit. Egy pillanatra sem hunyta le a szemét egész éjszaka, és amikor reggel hét körül Jordanhez indult, látta, hogy éppen akkor költöztetik át egy magánkórterembe. – Csak egy lépésre van az intenzív osztálytól – magyarázta a nővér. – Jól érzi magát a beteg. Amint elhelyeztük, mellette maradhat a szobában. Ez remek hír volt. Kifelé indult, amikor a nővér utána szaladt. – Elnézést… Clayborne ügynök! – Igen? – A beteg állapota… még mindig válságosként kell kezelnünk? – Igen. – Attól tartok, ki fog szivárogni. Valaki elárulhatja a médiának. Mindig akad valaki… Ezt Noah is tudta. – Csak egy kis időt akarunk nyerni. Mindenáron ki akarta deríteni, kicsoda Trumbo, mielőtt a média róla is tudomást szerez. Nick véleménye az éjszaka folyamán száznyolcvan fokos fordulatot vett. Most már mindenhová szerette volna kiplakátolni Trumbo nevét és képét. Noah próbálta visszatartani. – Nyilvánvaló, hogy tizenöt évvel ezelőtt személyiséget váltott. Ezt most is megteheti – érvelt. – És akkor nem fogunk tudni róla, ha újra el akarná tenni Jordant láb alól. Meg kell várnunk, míg Chaddick eredményre jut. Mindketten tudjuk, hogy a fickó bujkál valami elől, tehát az ujjlenyomatainak meg kell lenniük a nyilvántartásban. Noah nyugtalanul korzózott egy ideig, majd bement Jordan új, steril és fehér szobájába. Megállt az ágy lábánál, és zsebre dugott kézzel figyelte, ahogy a lány alszik. Nick egy perccel később csatlakozott hozzá.

– Öregem, te rosszabbul nézel ki, mint ő – suttogta. Mindketten észrevették a lány mosolyát. Csak egy villanás volt, de mindketten látták. – Hallasz minket, Jordan? – kérdezte Noah. A lány újra elmosolyodott, majd megint álomba merült. – Hogy van? A bíró állt az ajtóban. Noah intett a fejével, hogy jöjjön közelebb. – Jól – mondta halkan. – Elüldögélek itt egy ideig – húzott közelebb egy széket a férfi az ágyhoz. – Menjetek, pihenjetek egy kicsit! – parancsolt rá mindkettőjükre, bár pontosan tudta, hogy egyikük sem fog engedelmeskedni. Noah kiment. Nick megfordult, hogy kövesse barátját, amikor apja utána szólt. – Nicholas! – Igen, apa? A bíró felállt és kiment a folyosóra, nehogy felébressze lányát. – A feleséged szeretne beszélni veled. – Már felébredt? – lepődött meg Nick, majd gyors pillantást vetett az órájára. – Hét óra? Azt hittem… – Megrázta a fejét. – Valahol kimaradt négy óra az életemből. Laurant tudja már, hogy mi történt Jordannel? – Igen, tudja. Éppen a híradót nézte, amikor anyáddal besétáltunk. – De hiszen kihúztam a tévét. – Valaki nyilvánvalóan visszadugta. Most édesanyád van ott vele, és mindketten szeretnék tudni a legfrissebb híreket Jordan állapotáról. Később majd helyet cserélek anyáddal. Biztos ő is szeretne Jordannel lenni. Nick a lépcsőn indult Laurant szobájába, míg Noah visszament a várószobába, hogy felhívja Chaddicket. Minden félórában kapcsolatba lépett vele. Valószínűleg az őrületbe kergette az ügynököt, de nem érdekelte. Nem zaklatja tovább, mihelyt megkapja az őt érdeklő információt. Az ajtónyílásban dr. Morganstern tűnt fel. Noah felemelt ujjal kért tőle türelmet, míg Chadickkel beszél. – Megvan a neve – bökte ki Chaddick diadalmasan. – Ki az? – Paul Newton Pruitt. Noah elismételte a nevet Morgansternnek. – Hallottál már róla? – kérdezte Chaddick. – Nem. Mesélj! – Kezdetnek annyit, hogy tizenöt éve halott. Jó, tudom, hogy nem halott – folytatta sietve. – Csak azt mondom, amit olvastam. Tanúskodott egy Chernoff nevű fickó ellen, aki összeköttetésben állt a maffiával. Ray Chernoff. Biztos hallottál már róla. Pruitt tanúskodásának köszönhetően a fickó többszörös életfogytiglant kapott. Úgy volt, hogy Pruitt védőőrizetben marad még két tárgyalás erejéig, ahol tanúskodni fog, aztán bekerül a tanúvédelmi programba. – És mi történt? – kérdezte Noah a tarkóját dörzsölgetve, remélve, hogy ezzel a feszültségtől is megszabadul. – Pruitt felszívódott, az történt. Az ügynökök csak vért találtak a lakásban. Rengeteg vért, és mind az övé volt. Viszont sehol egy holttest. Hosszas nyomozás után azzal zárták le az ügyet, hogy valószínűleg Chernoff egyik embere gyilkolta meg. Arra a következtetésre jutottak, hogy soha nem fogják megtalálni a holttestét sem. – Megrendezte a saját halálát, és újra kezdett mindent.

– És nagyszerű munkát végzett egészen mostanáig – tette hozzá Chaddick. – Chernoff tárgyalása nagy esemény volt? – Még szép. – Rengeteg tudósítással és kamerával? – Amennyire emlékszem, nem. Igyekeztek a sajtót távol tartani, hogy megvédjék a tanúkat, de tudod, hogy megy ez. Miért kérded? – Jordan mesélte, hogy a professzor azzal kérkedett neki, hogy ő soha nem felejt el egy arcot sem. Fogadni mernék, hogy meglátta Pruittot, és felismerte. Ez az! – mondta Noah. – A készpénzbetétek. MacKenna zsarolta. Veszélyes játék – morogta Chaddick. – Úgy tűnik nekem, hogy J. D. fél Serenityt zsarolta, de arra eddig nem tudtam rájönni, mi köthette a professzorhoz. Úgy látszik azonban, hogy ő még jövedelmezőbb forrást talált. Noah ledobta magát a heverőre, és előregörnyedt. – Szóval, most már tudjuk. – Én mondom neked, minden épkézláb ember a fickó nyomába fogja vetni magát. Tömegével fognak jelentkezni az ügynökök, akik benne akarnak lenni az ügyben. Ha pedig Chernoff emberei meghallják, hogy Pruitt feltűnt, ők is üldözni kezdik. Csak remélni merem, hogy nincs máris szökésben. – Nem, még itt van Bostonban. – Biztos vagy benne? – Chaddick nem várt megerősítésre. – Felülök a következő gépre, és repülök Bostonba. Én is benne akarok lenni. Beszéltem Trumbóval. Úgy értem Pruitt-tal. Az ördögbe, hiszen kezet fogtam vele! – Komolyan beszélsz? Tényleg idejössz? – Még szép! Addig ne öld meg, amíg oda nem érek, rendben? Igazán mulatságos volt, hogy Chaddick feltételezte, Noah meg fogja találni Pruittot, és az is, hogy megöli. De tény, hogy Noah pontosan ezt tervezte.

N

E G Y V E N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Most elvégezte a munkát vagy sem? Jordan Buchanan életben marad vagy meghal? Ironikus módon, Pruitt élete is kockán forgott. Ha a lány túléli a lövést, vissza kell mennie, hogy befejezze, amit elkezdett. Ám ha meghalt, Pruitt visszatérhet a családjához és a munkájához. Jordan Buchanan állapota még mindig kritikus volt. Pruitt kétszer is telefonált az éjszaka folyamán a kórházba. Másodszorra pillanatok alatt kapcsolták neki az intenzív osztályt, ahol a fáradt nővér közölte vele, hogy a lány még nem nyerte vissza az eszméletét. Egy lerobbant motelbe jelentkezett be a repülőtér közelében, hogy kivárja, mi lesz. Csak néhány órát aludt, és már kora reggel bekapcsolta a tévét. A Hetes Csatorna részletesen ismertette Buchanan bíró lenyűgöző pályafutását. Egy másik helyi csatorna interjút közölt egy szalmasárgára fakított hajú és festett szemöldökű idősebb nővel, aki azt állította, hogy látta a lövöldözést. Meglehetősen élénk stílusban adta elő a történteket. Éppen akkor lépett ki a kórházból, amikor eldördült az első lövés. Erősködött, ha csak egy perccel később érkezik, akkor ő lett volna az ártatlan áldozat, nem a szegény szövetségi bíró lánya. Azt mondta a riporternek, hogy a kocsijához indult, és egy mentőautó mögött járt, amikor kitört a lövöldözés.

A tűzharc leírásánál azonban meg sem közelítette a valóságot. Azt állította, hogy két embert látott a bíróra tüzelni. Az egyik merénylő a legújabb típusú Chevy szedán utasülésének ablakából lógott ki. Ahogy a kocsi csikorgó kerekekkel befordult a sarkon, a sofőr is, és ez a férfi tüzet nyitottak. Ha az ember logikusan végiggondolta, azonnal rájött, hogy lehetetlen, amit a nő állít. Ha két férfi volt, és mindketten tüzeltek, akkor az egyiküknek a parkoló kocsikat kellett volna lőnie. A riporter azonban nem vette észre a következetlenséget. Hangja csepegett az ál-szimpátiától. – Ez bizonyára szörnyű élmény volt az ön számára. Látta azt is, amint Buchanan bíró lánya a földre zuhant? Emlékszik rá, hány lövés dörrent? Látta a merénylőket? Tudná azonosítani őket? – Nem – felelte a nő. Az egész interjú ideje alatt ez volt az egyetlen pont, ahol idegesnek látszott. Nem, valószínűleg egyiküket sem tudná azonosítani, mert eltakarták az arcukat, és mindketten csuklyát viseltek. És így ment a végtelenségig. Minél több együttérzést és érdeklődést tanúsított a riporter, annál nagyobb és szörnyűbb lett a történet. A nő mindent megtett, hogy kihozza a legtöbbet a dicsőség és hírnév pillanataiból, amelynek részese lehetett. Égett a vágytól, hogy kielégítse és lenyűgözze hallgatóságát. Belemosolygott a kamerába, és tovább cicomázta, színezte a történetet. A jó hír Pruitt számára az volt, hogy a következő kiadás is ugyanazzal a főcímmel indult: merényletet kíséreltek meg egy szövetségi bíró ellen. Automatikus feltételezés volt, amelyet senki nem kérdőjelezett meg. Miért is tette volna? A bíró tucatjával kapta a halálos fenyegetéseket. Természetes, hogy csakis ő lehetett a célpont, és a lánya csak az ártatlan áldozat. De akkor is meg kell semmisítenie a professzor kutatási eredményeinek másolatát. Úgy döntött, hogy vesz egy iratmegsemmisítő gépet valamelyik irodaszereket árusító boltban. Már át is lapozta a telefonkönyvet, és talált néhány üzletet, amelyek legalább negyven kilométerre voltak a kórháztól. Aztán úgy tervezte, hogy visszatér a motelbe, és a délutánt azzal tölti, hogy megsemmisíti az iratokat, és a konfettit műanyag szatyrokba tömi. Amikor befejezi, a szatyrokat a motel mögötti kukába dobja, és ezzel meg is oldotta a problémát. Az az ostoba kisember majdnem tönkretette az életét. Pruitt egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem érzett, amiért megölte. Az a gazember zsarolta, tehát megérdemelte a halált. Az ostoba nem jött rá, hogy Pruitt akár a végsőkig is elmegy, hogy megvédje magát. A sors ostoba tréfája, gondolta Pruitt, nem volt más. Valaki besétált a bemutatóterembe, hogy körülnézzen, míg a kocsiját a szervizben javítják. Meglátta Pruittot – ahogy később magyarázta a telefonban –, és felismerte. Emlékezett rá, hogy a Chernoff tárgyalásáról szóló híradásokban látta. A férfi azzal dicsekedett, hogy ő még soha egy arcot sem felejtett el, Pruitt arca pedig különösen emlékezetes maradt számára. A tárgyalás egy pontján Pruittot bevezették a bíróság épületébe, hogy tanúskodjon a Chernoff család feje ellen. Próbálta ugyan eltakarni az arcát, amint besietett az épületbe, de a törvény őreinek minden erőfeszítése ellenére néhány kamerának sikerült egy-két egész jó képet készítenie róla. Azzal, hogy tanúskodott és családi titkokat árult el, megszegte az íratlan szabályokat, de büntetlenséget ígértek neki, és Pruittnak bármi árat megért a szabadsága. A Chernoff-család pénzbehajtójaként dolgozott, és kiadta az ügyésznek az őt érdeklő neveket. Ráadásul eskü alatt vallotta, hogy saját szemével látta, amikor munkaadója, Ray Chernoff megölte feleségét, Marie Chernoffot. Pruitt olyan pontos részleteket közölt a gyilkosságról, hogy a bíró hitt neki. Amikor aztán ezt a bűnügyet is hozzáadták Chernoff mérföldes bűnlajstromához, Chernoff háromszoros életfogytiglan büntetést kapott.

Pruitt vallomásának nagy része igaz volt. Elég pontos adatokkal szolgált azokról a gyilkosságokról, amelyeket főnöke rendelt meg, amikor valamelyik „ügyfele” nem volt hajlandó együttműködni. Csak néhány fontos tényt másított meg. Hazudott, amikor azt állította, hogy ő maga senkit nem ölt meg. Az sem feddte a valóságot, hogy látta, amint Ray brutálisan halálra szurkálja a feleségét. Valójában Paul Pruitt gyilkolta meg Marie Chernoffot. A lehetőség azonban adta magát, és Pruitt Chernoffra kente a gyilkosságot. Az ítélet kimondása után úgy kellett kivonszolni az üvöltöző Chernoffot a teremből, aki megesküdött, hogy szörnyű bosszút áll Pruitton. Marie meggyilkolása volt a legnehezebb dolog, amit Pruitt valaha is tett, és azóta sem tudta őt kiverni a fejéből. Istenem, mennyire szerette azt a nőt! Meglehetősen nagy szoknyavadász volt, mielőtt azon a karácsonyi partin találkozott Marie-vel. Szerelem volt az első látásra. Még aznap éjjel viszonyt kezdtek egymással, és ő örök, el nem múló szerelmet vallott neki minden titkos találkozójukon. De az édes Marie-nek feltámadt a lelkiismerete. Hajlandó volt találkozni vele, és széttenni neki a lábát, de rögtön utána felöltözött és a templomba ment, hogy gyertyát gyújtson az elkövetett házasságtörésért. Egy idő után már ez sem volt elég. Azt akarta, hogy vessenek véget a viszonyuknak, mert ő be akarja vallani bűneit a férjének, hogy a bocsánatáért esdekeljen. Pruitt emlékezett rá, hogy felkapta a kést, és elindult a nő felé. Nem akarta megölni. De Marie hisztérikus rohamot kapott, és képtelen volt megállni. Sírt, amikor agyonszurkálta. Azzal nyugtatta meg a lelkiismeretét, hogy nem volt más választása. Lehet, hogy Ray megbocsátott volna feleségének a hűtlenségért, de biztosan nem bocsátott volna meg Pruittnak. Végeredményben csak két lehetősége maradt: ő gyilkol, vagy őt ölik meg. Pruitt úgy vélte, ha sikerül félreállítania Chernoffot, akkor lehet valami esélye. De rájött, hogy elszámította magát. Bár Chernoff rács mögött csücsült, még mindig rengeteg kapcsolata volt a külvilággal, a kormány ígérete pedig, hogy megvédik, egyszerűen nevetséges volt. Még ha más helyre költöztetik is, akkor is állandóan figyelni fogják. Köszöni szépen, ebből nem kér. Tud ő vigyázni magára. Néhány hétig úgy élt, mint valami paranoiás. Aztán egy napon, amikor hazaérkezett, egy árnyat látott a lépcsőházban. A napnál is világosabb volt, hogy egy emelettel feljebb rejtőzik valaki, aki fegyverét az ő ajtajára irányítja, és rá vár. Pruitt megfordult, és elhagyta a házat. Egy közeli kiskocsmában rejtőzve várta meg, míg tiszta lesz a terep. Aztán óvatosan visszatért a lakásba, és tette, amit tennie kellett. A világ azóta úgy tudja, hogy Paul Pruitt meghalt azon a napon. Az elmúlt tizenöt évet hazugságban élte. Annyira óvatos volt. Az első tíz év után lassan megnyugodott. Olyan távol költözött otthonától, amennyire tudott, és egy texasi kisvárosban telepedett le. Egy autókereskedő cégnél kapott munkát, és kemény munkával küzdötte fel magát, míg végül ő lett a tulajdonos. Még feleséget is talált magának. Olyat, aki nem kérdezett sokat. Amikor azt javasolták neki, hogy többet, szélesebb körben reklámozza magát, visszautasította. Soha többé nem akart kamerát látni maga körül. Elégedett volt az életével. Elég pénze volt ahhoz, hogy fontosnak érezze magát. Szerette, amikor az emberek felnéznek rá. Dave Trumbo neve tiszteletet keltett a maga kis világában, és élvezte, hogy az emberek örülnek, ha megjelenik valahol. Az ismeretlen hívása, hogy felismerte őt, azzal fenyegetett, hogy mindezt elveszik tőle. Az első telefon után megpróbálta lenyomozni a hívót. Minden egyes alkalommal, amikor borítékba tette a pénzt, és feladta egy újabb postafiók címre, megpróbálta kideríteni, ki a zsaroló. De valahányszor felhívta a titokzatos ismeretlen, mindig más címet adott meg. Egyszer még azt is megtette, hogy elrejtőzött és két napig figyelte a postát, hogy ki jön a sárga fluoreszkáló tintával megjelölt borítékért. De két nap és két éjszaka hiába ült a kocsijában Austin egyik

utcájában, ölében a látcsővel. Senki nem jött a borítékért. Amikor aztán a következő hónapban több pénzt követelt a zsaroló, Pruitt kezdett pánikba esni. Szorongatott helyzetének J. D. Dickey vetett véget. Pruitt még sohasem találkozott vele, de hallott már róla. Tudta, hogy megjárta a börtönt, és azt is, hogy az öccse Jessup megye seriffje. Elismeréssel adózott J. D. bátorságának, amiért fényes nappal besétált az irodájába, becsukta maga mögött az ajtót, és nyugodt hangon közölte vele, hogy talán segíthet megoldani a kis problémát, amely megnehezíti az életét. Pruitt emlékezett rá, hogy megkérdezte, hogy mi lenne az a probléma. J. D. akkor mindent kitálalt. Elmagyarázta, hogy újfajta üzletbe kezdett, amely meglehetősen jövedelmező. Zsarolással foglalkozik. Mielőtt Pruitt bármit mondhatott volna, felemelt kézzel biztosította őt, hogy nem ő a zsaroló, és a jövőben sem áll szándékában megzsarolni. Szeretett volna neki dolgozni. Pruitt szinte szóról szóra emlékezett mindenre, amit J. D. mondott neki aznap. Elmesélte, hogy cirkál az utcákon, és megfigyelő berendezése segítségével hogyan hallgatja a házakban zajló beszélgetéseket. Ha valami érdekeset hall, például, hogy valaki megcsalja a házastársát, akkor azt rögzíti. Néha még a lakásba is bejutott, és sikerült egy mikrofont vagy kamerát elhelyeznie. Rájött, hogy ha filmre veszi a szexet, sok pénzt kaphat érte. Némely serenityi lakosnak meglehetősen különös szexuális szokásai voltak. Példákat is mondott rá. Beletelt egy kis időbe, míg J. D. visszajutott Pruitt kis problémájához, de Pruitt nem bánta. Tetszett neki, amit hallott. J. D. végre elérkezett Pruitt zsarolásához. Elmagyarázta, hogy az utcán áll a kocsijával egy férfi háza előtt, és hallotta, amint Pruitt-tal beszél az egyik mobiltelefonján. Azt nem tudta, mit követett el Pruitt, de feltételezte, hogy tiltott viszonyba keveredett valakivel, vagy adócsalást követett el. J. D. azt mondta, hogy nem is érdekli, mit tett, de segít neki megszabadulni a zsarolótól. El tudja űzni a városból, ígérte. Mindezt ingyen, csak annyit kér, hogy Pruitt vegye fel a fizetési jegyzékbe. Talán alkalmazhatná mint tanácsadót, javasolta J. D. Pruitt gyorsan beleegyezett. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy J. D.-nek fogalma sincs róla, ki is ő valójában. Gyorsan eldöntötte, hogy felhasználja a férfit arra, hogy megszabaduljon a zsarolótól, aztán ő is megszabadult J. D.-től. Amikor J. D. elárulta a professzor nevét, nem is sejtette, hogy ezzel aláírta MacKenna halálos ítéletét. Pruitt azt mondta, hogy beszélni akar a professzorral, mielőtt J. D. elijeszti a városból. Megkérte J. D.-t, hogy jöjjön MacKenna házához, J. D. azonban nem tudta, hogy a professzor meg fog halni. Pruitt emlékezett rá, milyen jó nevetett, amikor közölte J. D.-vel, hogy most már ő is bűnrészes gyilkosságban, és aztán utasította, hogy szabaduljon meg a professzor hullájától. J. D. halálra rémült, de Pruitt nem törődött vele. Utasította, hogy kövesse a parancsait, és akkor minden rendben lesz. A legfontosabb azonban, hogy szabaduljon meg a holttesttől. Így utólag visszagondolva, Pruitt rádöbbent, hogy pontosabban kellett volna fogalmaznia. Azt is észre kellett volna vennie, hogy J. D. milyen ostoba. Még most is a fejét csóválta, ahogy felidézte az eseményeket. J. D. azt hitte, hogy nagyon okosan jár el, ha a hullát Jordan Buchanan kocsijába rejti, mivel a lány idegen a városban. Arra gondolt, hogy az egészet ráfoghatja, és akkor minden rendben lesz. Legalábbis J. D. Arra azonban nem számított, hogy Lloyd a szemtanúja lesz annak, ahogy a hullát begyömöszöli a csomagtartóba. Mint ahogy arra sem, hogy Pruitt – azaz Dave, mert J. D. így ismerte őt – bármire képes, hogy befogja Lloyd kövér száját. Ami azt illeti, J. D. nem sok mindent gondolt végig. Azt például biztos nem hitte volna, hogy Pruitt őt is megöli.

Paul Pruitt összefonta kezét a mellkasán és hátradőlt. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden érintett számára, ha J. D. egyszerűen kiviszi a professzor hulláját a sivatagba és eltemeti, ahelyett hogy megpróbál okos lenni. Pruitt úgy aludt el, hogy közben azon töprengett, vajon halálos volt-e az ütés, amit J. D. fejére mért. Vagy csak elkábította a férfit, és az érezhette, amint a tűz felzabálja a húsát.

N

E G Y V E N K E T T E D I K

F E J E Z E T

Amikor Noah valamivel később, délután benézett a kórterembe, Jordan az ágyban ült párnákkal körülbástyázva. Nagyon sápadt volt, amit a férfi nem is hagyott szó nélkül, és amikor a nővér végzett a hőmérőzéssel, szólt neki. – Nos, ma felkeltünk és tettünk pár lépést – mondta az vidáman. – Így most fáradtak vagyunk. Jordan minden alkalommal józanabb volt, valahányszor Noah benézett hozzá. Most megragadta a lehetőséget, hogy megint szóba hozza a kérését. – Kaphatnék egy pohár vizet, kérem? – Nem – rázta meg a fejét a nővér határozottan. – Szájon át egyelőre semmit. Hozok egy nedves szivacsot, és esetleg egy-két jégszilánkot. Mit kellene csinálnia a szivaccsal? Noah megvárta, amíg a nővér kimegy, csak akkor ment oda a lányhoz, és gyengéden megfogta a kezét. – Hogy érzed magad? – Mint akit meglőttek – felelte rosszkedvűen. – Nos, pontosan ez történt, édesem. Ennyit az együttérzésről. A délelőtt nagy részében ott ült mellette az édesanyja, és valahányszor Jordan kinyitotta a szemét, az anyja a könnyeit törölgette, és arról faggatta, mit tehetne, hogy Jordan jobban érezze magát. Ráadásul állandóan „szegény kicsi drágámnak” hívta. Noah viszont pontosan ellenkezően viselkedett, és úgy tett, mintha egyáltalán nem lenne olyan nagy ügy, hogy meglőtték. Jordannek jobban tetszett a férfi hozzáállása. – Fogadok, alig várod, hogy visszatérhess a saját életedhez – mondta halkan a lány. Hangja szánalmasan csengett. Szemét lehunyta egy pillanatra, így nem látta a férfi dühös arckifejezését. – El ne aludj még! – Végre valami változatosság. Mindenki más, aki bejön, folyamatosan arra buzdít, hogy aludjak. – Emlékszel még, hogy mit mondtál nekem a műtét után? A lány gyanakodva nyitotta ki a szemét. – Sokat fecsegtem? – Nem igazán – nevetett Noah. – De mondtál valamit a lövöldözésről. – Igen – nyílt tágra a lány szeme, ahogy emlékei visszatértek. – Dave Trumbo meg akart ölni. – Aztán, mintha csak akkor értette volna meg, mit is mondott, elcsodálkozott. – Miért lőtt rám? Mit vétettem ellene? – Gondolkodott egy percig. – Azt hiszem, mégiscsak vennem kellett volna tőle egy kocsit – jegyezte meg csúfondárosan.

Lehunyta a szemét, és gondolkodni próbált. Tudta, hogy még valamit akart mondani Noah-nak, de nem jutott eszébe, hogy mit. – Semmit nem vétettél ellene – nyugtatta meg a férfi. – Nyugodtan alhatsz. Majd később beszélünk. Noah közelebb húzta a széket Jordan ágyához, és leült. Annyira fáradt volt. Ha csak egy percet is pihenhetne… – Rájöttél már? Mert én igen – szakította félbe a lány hangja az álmodozást. Ránézett, és látta, hogy mosolyog. – Mire jöttél rá? – Az évszám… 1284. És a korona… – Miről beszélsz? – MacKenna professzor papírjain. Emlékszel? – Igen, emlékszem. – A számok nem dátumot jelölnek. Vajon tisztában van vele a lány, hogy semmi értelme nincs annak, amit mond? – Rendben – egyezett bele próbaképpen. – Trumbo címét jelentik. Royal Street 1284-es szám. Ott lakik. Szóval, menj és hozd ide! Szeretnék elbeszélgetni vele! Noah elmosolyodott. Ez már újra a régi Jordan. – El sem hiszem, hogy nem találtam ki hamarabb. Ám mentségemre legyen mondva, a történelmi kutatásokra koncentráltam. És tudod, mit mondok még? – Mit? – Trumbo meglátta. Csak így lehetséges, hogy tudott róla. – Mit látott meg? – Jaffee éttermében találkoztunk először, és az asztal tele volt a professzor papírjaival. Trumbo házi feladatnak hívta. Akkor kellett meglátnia. A lány szája kiszáradt, a torka fájt. Nagyot nyelt, mielőtt folytatta. – Trumbo meglátta az 1284-es évszámot, és a koronát. De az ő szemében ez mást jelentett. Ő a saját címét látta MacKenna papírjain, de mi ezt nem tudhattuk. A dobozok, amelyeket elpostáztam… a lakásomon vannak. Talán más terhelő dolgok is vannak azokon a papírokon Trumbóról. Valakit el kell küldened értük! Most már bizonyítéknak számítanak. Noah ott rögtön felhívta Nicket. – Az embereink úton vannak – nyugtatta meg a lányt. – Szükségük lesz a kulcsaimra. – Nem lesz rá szükségük. Anélkül is be tudnak menni. Most már pihenhetsz. – Szóval még nem kaptad el? – Nem, de el fogom. Jordan lehunyta a szemét. Noah megvárta, míg a lány elalszik, és csak azután követte a példáját. Nick rázta fel egy órával később. – Várnak ránk. Noah felpattant, keze automatikusan a pisztolyáért nyúlt. – Mi a…

– Ébredj! Várnak ránk – ismételte Nick. – Csendesebben! Felébreszted Jordant. – Ő már rég ébren van – nevetett Nick. – Te voltál kiütve. Jó pár perce itt beszélgetünk már. Noah csak akkor vette észre, hogy a bíró és Jordan öccse, Zachary is a szobában van. Nick intett neki, hogy kövesse. Noah még az utolsó pillanatban észbe kapott, és nem utasított egy szövetségi bírót, hogy ne fárassza ki a saját lányát. – Rossz hírem van – jegyezte meg Nick a felvonó felé tartva. – Pruitt betört Jordan lakásába és elvitte a másolatokat. – A fenébe! – átkozódott Noah saját ostobasága miatt. – Előbb is eszembe juthatott volna, hogy odaküldjek valakit. – Jordant lelőtték. Ő volt a fontosabb… mindkettőnknek. Noah mély lélegzetet vett. Muszáj résen lennie. Most sokkal inkább, mint eddig bármikor. Jordan kedvéért. – Kávéra van szükségem. – Pete a kávézóban vár ránk. A kaja ugyan pocsék, de enned kell valamit. Én már ettem, mondhatom, borzasztó volt. – Ez aztán a reklám! Alig várom, hogy megkóstolhassam! Mivel a lift nem akart jönni, gyalog vágtak neki a lépcsőnek. Dr. Morganstern egy sarokasztalnál ülve várta őket. Noah felkapott egy ásványvizet és csatlakozott hozzá. Pete előtt egy érintetlen saláta fonnyadozott a tányéron. Noah gyanakodva nézte. – Azokra a napokra emlékeztet, amikor még az orvosi egyetem padjait koptattam – szólalt meg Pete, aki látta ügynöke pillantását. Undorodva tolta el magától a tányért. – Lássunk munkához! Jó néhány ügynök érdekelt az ügyben. Égnek a vágytól, hogy elkapják Pruittot, és élve akarják elkapni. – Várjunk csak! – mondta Nick. – Csak nem hiszik, hogy egy újabb lehetőséget adnak neki, ha tanúskodik Chernoff néhány embere ellen is? – Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nem lehet belőlük egy egyenes választ kihúzni. – Pruitt megölt három embert Serenityben, és Jordant is megpróbálta lelőni. Az egyszerűen lehetetlen, hogy ezt megúszhassa holmi tanúskodással – érvelt Nick. – Ezt nem mi döntjük el… – De igen! – csattant fel Noah. – Átkozottul igaz – támogatta barátját Noah is. Pete nem utasította rendre alkalmazottait. – Történetesen egyetértek veletek. – Hol vannak ezek az ügynökök? – kérdezte Nick. – A város legkülönbözőbb pontjain várják az engedélyt. – Az engedélyt mire? – Hogy nyilvánosságra hozzák a körözést Pruitt ellen – sóhajtott Pete. – Ez ostobaság – háborgott Noah. – Azonnal eltűnne. – És te mit javasolnál? – nézett rá érdeklődve Pete. – Rosszul kezdtek hozzá az egészhez – morogta Noah. – Hallgatlak.

– Pruitt most azt hiszi, hogy biztonságban van. De azt nem tudja, mi van azokban a papírokban, és azt sem, hogy kiderítettük-e már, hogy ki ő. – De hogyan lehetsz ilyen biztos abban, hogy ezt hiszi? – Mert itt van. Mindenki őt keresi, de senki sem találja. Pruitt óvatos. Jordan elmesélte, hogy kiteregette előtte azokat a papírokat, és ott volt a házszáma tisztán és világosan. Szerintem azt gyanítja, hogy más terhelő adat is lehet a professzor kutatásai között. – Azt hiszi, hogy még mindig rendbe hozhatja a dolgokat – tette hozzá Nick. – És a legjobb úton van afelé – szögezte le Noah. – Betört Jordan lakásába, és elvitte a másolatokat. – Akkor most mi van? – kérdezte Pete. – Jordan a kulcs – jelentette ki Noah. – Pruitt csak arra vár, hogy Jordan túléli-e a lövést, vagy sem. – Ha most bedobjuk a nevét a médiába, elveszítjük – dobolt ujjaival az asztalon a doktor. – Pontosan – mondta Noah, és Nick rábólintott. – Ezt nem engedhetjük. Van egy terved, igaz? Noah boldog volt, hogy Pete megkérdezte. – Igen, uram, van. Csapdát állítunk ennek a patkánynak. – Hol? – kérdezte Nick. – Visszacsalogatom Pruittot Jordan lakására, de gyorsan kell cselekednünk. Nick mosolygott, de Pete gondterhelten ráncolta a homlokát. – És mégis hogyan akarod azt elérni, hogy Pruitt visszamenjen Jordan lakására? – Csak egy telefonhívás – felelte Noah. – Annyi elég is lesz.

N

E G Y V E N H A R M A D I K

F E J E Z E T

– Angela? Noah Clayborne vagyok. – Ó, istenem! Noah! – Hallani lehetet, hogy a vonal másik végén mennyire meg van lepve a nő. Halk csörömpölést hallott, és Noah kíváncsi lett volna, hogy vajon a pincérnő ejtett-e le valamit Jaffee edényei közül. – Szegénykém! Hogy van? Hallottunk az elkeserítő hírt Jordanről. Mindenki erről beszél most Serenityben. Jordan hogy van? Azt hallottuk, hogy kritikus az állapota. – Igen – mondta Noah. – Igyekszem… nem feladni a reményt. Tudja, hogy van ez? Nagyon nehéz. – Ó, pontosan tudom. Mindannyian imádkozunk érte. És magáért is. – Még nem nyerte vissza az eszméletét. Noah lenézett a jegyzettömbjére, és áthúzta a legfelsőt azok közül az információk közül, amelyeket meg akart osztani Angelával. – Még nem? Annyira sajnálom! Bárcsak tehetnék érte valamit! – Az ok, amiért hívom… – Igen? – kérdezte Angela lelkesen. – Ideadták nekem a holmiját… tudja. Ahogy átnéztem a táskáját a mobilja után, hogy kikapcsolhassam, találtam egy cetlit, amire az volt írva, hogy fel kell hívnia Jaffee-t az étteremben. Nem is tudom… Csak arra lettem volna kíváncsi, hogy telefonált-e neki. Ha igen, akkor valószínűleg Jaffee volt az utolsó, akivel… – Noah hangja elcsuklott.

Áthúzta a második sort is. Nem játssza túl? Úgy tűnik, Angela elhitte. – Nem, Jordan nem tudott vele beszélni. Velem beszélt. – A nő hangja elakadt. – Akkor valószínűleg én voltam az utolsó, akivel beszélt. Annyira boldognak és vidámnak tűnt. Azt mondta, fel fogja hívni Jaffee-t, de nem tette. – Igen, bizonyára pont akkor történt. A merénylő Jordan apját akarta lelőni, de Jordan valahogy az útjába került. Csakis magamat hibáztathatom – tette hozzá szomorúan. – Ugyan miért hibáztatná magát? – csodálkozott Angela. – Jordan rám várt, de összefutottam pár emberrel, és elbeszélgettük az időt. Vissza akartunk menni a lakásásra, mert annyira izgatott volt, hogy megmutassa nekem… – Noah hangja megint elcsuklott. – Mit akart megmutatni? – sürgette Angela. – Emlékszik arra a sok papírra, amelyekről másolatokat csinált? – Hogyne. Azt mondta, valami történelmi kutatásnak az eredményei. – Úgy van. De nekem azt is elmondta, hogy amikor ellenőrzött néhány adatot a számítógépen, talált valamit, amit nekem szerinte feltétlen látnom kellene. Valamit, aminek semmi köze nincs a történelemhez, de nem mondta el, hogy mi az. Újabb sort húzott át, majd folytatta. – Arra gondoltam, hogy talán Jaffee-nek elmondta, de ha nem, akkor kénytelen leszek magam átmenni, és megnézni a számítógépét. De nem most. Egyelőre itt maradok a kórházban. Nem voltam mellette, amikor a lövést kapta, de most egyetlen pillanatra sem hagyom el addig, amíg magához nem tér. Ráérünk együtt is megnézni azokat az adatokat a számítógépén, amikor jobban lesz. Akármit is talált Jordan, még várhat. Amikor befejezte a beszélgetést, Noah Nickre nézett. – Máris megindult a szóbeszéd. – Mennyi idő alatt jut el Pruitthoz? – Egy óra, legfeljebb kettő.

***

A csapdát felállították. Két ügynök figyelte az épület bejáratát, ahol Jordan lakott, ketten pedig a hátsó bejáratot. Mind a négyen jól elrejtőztek. Pruitt akkor sem vette volna őket észre, ha közvetlenül mellettük sétál el. Noah és Nick az utca végén ültek Nick kocsijában, és két másik ügynök is figyelte kocsijából az utca másik végét. Még egy autó parkolt az épületek közötti beállóban, szintén két szövetségivel. Ha Pruitt megjelenik az utcán, nem menekülhet. Ha megjelenik. Több mint két órája vártak már. Nick szerette volna, ha megváltoztatják a helyszínt, és Jordan lakásában várhatnak a férfira. – Elkaphatnánk a számítógép mellett. Mindent gondosan elrendezhetnénk, aztán egyszerűen ráugranánk. Nem szeretnél pár percre kettesben maradni vele? Mert én nagyon. Noah ellenezte a tervét. – Rossz ötlet.

– Rendben. Akkor is ráugorhatunk, amikor kinyitja a lakás ajtaját. – Nem fog működni. Ez is rossz ötlet. Nick felsóhajtott. – Miért? Csak azt mondtam, hogy ráugorhatnánk… Noah elnevette magát. – Mi van veled? Mi ez az ugrálási kényszer? – A meglepetés ereje – magyarázta Nick rezzenetlen arccal. – Rendben. Amennyire értem, kényszert érzel, hogy ráugorj Pruittra, márpedig nem engedem, hogy odafent állj lesben. Nick előhúzott a zsebéből egy almát. Gondosan megtörölgette az ingujján, majd nagyot harapott bele. – Meséltem neked a tűzről a MacKenna-háznál? – kérdezte Noah. Nick újra beleharapott az almába, és tele szájjal válaszolt. – Azt mondtad, leégett. – Nem egyszerűen leégett, Nick. Az a tűz pusztító erejű volt. Látnod kellett volna. Mintha az egész berobbant volna. Néhány perc alatt hamuvá lett az egész hely, bár utána még sokáig parázslott. – Sajnálom, hogy kihagytam. – Pruitt gyújtotta azt a tüzet. Elég jól kiismeri magát a vegyszerek között. – Kitelepítették Jordan szomszédait, nem? – De igen. Néhány percig egyikük sem szólt. Csak Nick rágcsálása hallatszott, ahogy az almát ette. – Milyen kár, hogy nem ugrálhatunk! – mondta végül. – Valaki jön – hallották az egyik ügynök izgatott hangját a fülhallgatóban. – Én is látom. Ez ő lesz – mondta a másik. – Biztos vagy benne? – kérdezte az első. – Fekete futószerkó felhajtott csuklyával… augusztusban. Ő lesz az. Nagyon lassan megy. A csuklyás alak közelebb ért hozzájuk, már ők is láthatták. Noah előrehajolt, hogy jobban megnézze magának. – Visz valamit? Igen. Mi lehet az? – nézett Nick társára. – Csak nem egy másik tüzet akar gyújtani? A férfi befordult, és neki indult a Jordan házához vezető lépcsőn. – Nem engedhetjük be a házba! Még idekint el kell kapnunk – mondta a férfihoz legközelebb lévő ügynök. – Rajta! – üvöltötte. – Ne, várjatok! – szólt rájuk Noah, de más késő volt. Három túlbuzgó ügynök rohant elő, kezükben fegyverrel. Kettő ráfogta a pisztolyát a férfira, egy pedig elkapta a csomagot, amelyet az majdnem elejtett. Nick és Noah is odarohant. – Ez nem ő! – kiáltotta Noah dühösen. – Mit akarnak tőlem? Nem csináltam semmit – dadogta a fiatalember, aki még alig nőtt ki a kamaszkorból. Arca borostás volt, és haja is úgy nézett ki, mint amit már hónapok óta nem mostak. – Csak óvatosan azzal a dobozzal! – figyelmeztette őket. – Törékeny. Nem szabad még megráznom sem. – A punk annyira rémült volt, hogy alig tudott beszélni. – Mi van a dobozban? – kérdezte tőle az egyik ügynök.

– Nem tudom. Egy fickó adott száz dolcsit, hogy vigyem el a barátnőjének. Az ajtaja előtt kell hagynom. Figyeljenek! Tényleg nem csináltam semmit. Becsszóra! Noah megfordult, és a visszarohant a kocsihoz. Nick szorosan a sarkában loholt, de még visszakiáltott az ügynököknek. – Azonnal rendelje ide a tűzszerészeket! – Rámutatott az egyik férfira. – Megértette? – Igen, uram. Nick abban a pillanatban ugrott be a kocsiba, ahogy Noah beindította a motort. – Hívd fel a kórházat, hogy minden rendben van-e Jordannel! – kiáltott rá Noah. – A biztonság kedvéért. Két keréken vette be a kanyart. Tövig nyomta a gázpedált, és bekapcsolta a szirénát. – Gondolod, hogy Pruitt rájött, a nyomában vagyunk? – Kizárt dolog. Pruitt valószínűleg a kölyökre hagyta a piszkos munkát, és talán már úton van hazafelé Texasba, de az is lehet, hogy valami más is van még a tarsolyában. Bármi is a terve, meg kell bizonyosodnunk róla, hogy Jordant nem érinti.

N

E G Y V E N N E G Y E D I K

F E J E Z E T

Csak jól kell időzítenie. A küldönc most már bármelyik pillanatban odaérhet az ajándékpapírba csomagolt dobozzal Jordan ajtaja elé. Folyékony tűz. Így nevezte saját speciális keverékét. Csodásan bevált MacKenna házánál. És most is remekül be fog válni. Elegendő vegyszer volt a dobozban, hogy a felső szintet, ahol Jordan lakott, az égbe lője, az épület maradékát porig égesse. Talán kicsit túlzásba esett, de az biztos, hogy többé nem kell aggódnia amiatt, hogy bármit is megtudhatnak róla Jordan Buchanan számítógépe segítségével. Beállította az időzítőt, és pontosan egy órája van a robbanásig. Még a robbanás előtt be kell jutnia Jordanhez. Amikor felrobban a lakása, a rendőrség és az FBI úgy fog nyüzsögni az ágyánál, mint a hangyák a piknikes kosár körül. Addigra már tudni fogják, hogy a lövöldözés célpontja Jordan volt, nem az apja. De ha ma Pruitt be tud jutni hozzá, akkor senki sem fogja tudni, miért. Az isten áldja meg a kisvárosi pletykát! Pruitt éppen csak visszaérkezett a motelbe, kezében az iratmegsemmisítővel, amikor a felesége, Suzanne hívta. Éppen most hallotta Jaffee feleségétől, Lilytől, aki Jaffetől hallotta, akinek viszont Angela mondta el, hogy Jordan Buchanan élete csak egy hajszálon múlik. Annyira szomorú, hogy ennyire aranyos és fiatal teremtésnek így kell végeznie. Hová tart ez a világ? Három embert meggyilkoltak Serenityben, és akkor ez a szeretetre méltó fiatal nő, akit már amúgy óriási megrázkódtatás ért, hazamegy Bostonba, és erre lelövi valami őrült, aki az apján akart bosszút állni. És arról a jóképű FBIügynökről, Noah Clayborne-ról is kiderült, hogy sokkal többet jelent neki, mint egy barát. Felhívta Angelát, de alig tudott beszélni, annyira megviselték a történtek. Angela mondta, hogy szegény Noah teljesen elveszettnek hangzott a telefonban. Nagyon úgy nézett ki, hogy szegény Jordan talán sohasem tér magához, de azért nem adta még fel a reményt. Próbál csak arra gondolni, hogy Jordan egészségesen hazatér a kórházból. Az utolsó dolog, amiről Jordan még beszélt neki, azok a papírok voltak, a professzor kutatási eredményeivel, amiért a lány Serenitybe jött. Szerette volna, ha Noah is megnézi, mit talált ezzel kapcsolatban. Elmentette a számítógépen. Valami olyan információ, amit a professzortól kapott papírokban talált. Jordan igazi számítógépes zseni, mindenki ezt mondja. De lehet, hogy Noah soha nem tudja meg, mit akart neki Jordan mutatni. Ez az egész annyira szomorú…

Suzanne tovább kotkodácsolt, de Pruitt már nem figyelt rá. Milyen más információt találhatott Jordan a professzor jegyzeteiben? Mi lehet a számítógépén? Talán már mindent kitalált. Észrevétlenül sikerült bejutnia a kórházba. Tekintetét a cipőjére szegezte arra az esetre, ha esetleg egy biztonsági kamera pont ráirányulna. Amiatt nem aggódott, hogy bárki is felismerné. A rendőrség olyan bűnözőket keres, akik Buchanan bíró ügyével állnak kapcsolatban, nem igaz? És ha Jordan látta is Dave Trumbót, arra már nem lesz alkalma, hogy azonosítsa is. A biztonságiak nem fordítottak rá különösebb figyelmet. Miért is tették volna. Idefelé jövet megállt egy nagy szupermarketnél, ahol a fogkefétől az egyenruháig bármit meg lehetett venni. Beszerzett magának egy műtősruhát. A St. James kórház egy óriási orvosi központ volt, ahol teljesen természetes látványnak számított az orvosok és nővérek nyüzsgése. Pruitt nem keltett feltűnést köztük. Alighogy megnyomta a gombot, ki is nyílt a felvonó ajtaja. Egymaga ment fel az ötödikre, közben gondolatban elpróbálta, mit fog mondani, ha belebotlik egy nővérbe. Abban a pillanatban, ahogy kilépett a liftből, keresni kezdte a szobaszámot, amit akkor kapott, amikor felhívta az információt. Egy nyíl mutatta, hogy Jordan Buchanan szobája jobbra a folyosón, a sarkon túl van. Befordult, majd rögtön meg is torpant. A szoba előtt egyenruhás őr ült. Pruitt irányt változtatott. A terveit is meg kell változtatnia. Nem számított ugyan őrre, de ez várható volt. Természetes, hogy az apja megerősítette az őrséget. Visszatért a felvonóhoz, és szemügyre vette a kórház falra kifüggesztett alaprajzát. Megnyomta a második emelet gombját. Senkit sem látott, amikor kisétált a radiológia üres folyosójára. Csak pár hívásába került, hogy megtudja Jordan sebészének és belgyógyászának nevét. Aztán felhívta az ötödiket, és közölte a nővérrel, hogy dr. Emmett röntgenvizsgálatot írt elő Jordan Buchanan számára. A hangjából ítélve a nővér fiatal és tapasztalatlan volt. Nem tett fel kérdéseket. Egyszerűen letette a kagylót, majd rögtön hívta is a radiológiát, és átadta nekik a doktor szóbeli üzenetét. Pruitt hallotta, hogy az ügyeletes fogadja a hívást. Szerencsére, nem volt túl forgalmas az este, és a radiológia üres volt. Pruittnak így is tíz percet kellett várnia, míg a lomha szőke ügyeletes a felvonóhoz indult, hogy fogadja Jordant. Zsebében iPod készülék volt, fülében apró fülhallgató, és valami azonosíthatatlan dalt dúdolgatott. Pruittnak tetszett búvóhelyének elszigeteltsége. Sötét szobák, sötét folyosók és üres recepciós pult. Körülnézett, és talált egy tökéletes helyet az egyik öltözőfülkében, közvetlenül a lengőajtó mögött a röntgenszobában. Vajon az őr ide is elkíséri Jordant? Nagyon valószínű. Előbb őt kell ártalmatlanná tennie. Mögé kerül, és leüti, aztán pedig elveszi a fegyverét. Hacsak az ügyeletes nem őgyeleg ott. Pruitt remélte, hogy csak leteszi az eszméletlen Jordant, aztán megy, hogy előkerítse a röntgenasszisztenst. Ha nem így történne, akkor őt is el kell intéznie. Nem lesz nehéz, és hangtalanul fog dolgozni. Pruitt nagyon jó volt abban, hogyan némítsa el hajdani ügyfeleit. Különös, hogy bizonyos dolgokat soha nem felejt el az ember. A lengőajtón túl néhány öltözőfülke sorakozott, ahol a páciensek levehették a ruhájukat a röntgen előtt. Mindegyiknek zárható ajtaja volt. A polcokon köpenyek vártak a betegekre, és nézz csak oda, egy fémfogas műanyagakasztókkal. Eredetileg azt tervezte, hogy betör az egyik fülkébe, és keres valami használhatót, amivel le tudja ütni az őrt, de a fogas is megteszi. Pruittnak csak pár percébe került, hogy egy tízcentes segítségével meglazítsa a csavarokat. A húsz-huszonkét centi vasdarab tökéletes lesz erre a munkára. És jól illik a kezébe.

Behúzta a fülke ajtaját, csak egy kis rést hagyva, hogy lássa, amikor betolják Jordant. Megfigyelte, hogy amikor a lengőajtó gombját megnyomják a másik oldalon, kigyulladnak a fények. Szeme lassan hozzászokott a sötétséghez. Nem volt benne biztos, hogy mennyi idő telt el, míg meghallotta a hangokat. Egy perccel később felgyulladtak a lámpák, és hallani lehetett, amint az ajtó lassan kinyílik. Ne kapkodj, figyelmeztette magát. Az időzítésnek tökéletesnek kell lennie. És egyszerre csak ott voltak. Először Jordant látta meg, aztán a széket toló ügyeletest. Az őr mögötte jött. Ez aztán a szerencse! Az őr az utolsó, de őt fogja leszedni legelőször. Megmarkolta a fémfogast, lassan kinyitotta az ajtót és kilépett. Az őr nem hallotta meg. Pruitt keményen tarkón csapta, és a pisztolyáért nyúlt, ahogy a férfi a földre zuhant. Az ügyeletes a zenén át is meghallotta a zajt, és megpördült. Tekintetében zavar tükröződött. – Hé… mi…? Nem tudott többet mondani. Az ütés a halántékán érte. Olyan gyorsan történt az egész, hogy nem volt ideje lebukni. Az ügyeletes nekiütközött Jordannek, és kilökte őt a tolószékből a padlóra. Pruitt félrerúgta a tolószéket az útból, és felkapta a pisztolyt. Szeme hidegen, gonoszul villant meg. Jordannek egy pillanatra az eszébe ötlött, hogy talán ez könyörtelen tekintet lesz utolsó, amit a halála előtt látni fog. Felsikoltott, és összegömbölyödött, hátha így megvédheti magát. Hirtelen Noah rontott be az ajtón. Pruitt épp csak odafordította a fejét, amikor Noah golyója eltalálta a vállán. Megpördült, hogy elkapja Jordant, de Noah újra lőtt. Ezúttal a mellkasára célzott, és Pruitt döbbent arckifejezéssel roskadt le. Kétségbeesetten tapogatózott a pisztoly után, amikor Noah megint lőtt. A robbanás fülsiketítő volt, és hosszan visszhangzott az üres folyosón. Jordan elvesztette az eszméletét.

N

E G Y V E N Ö T Ö D I K

F E J E Z E T

Jordan összekuporodva feküdt a kanapén a télikertben, és úgy tett, mintha aludna, mert nem akarta, hogy anyja tovább sürgölődjön körülötte. Már betakarta egy könnyű gyapjúkendővel, és azzal fenyegette, hogy hoz egy melegebb takarót is. Az ablakok nyitva voltak, és a hűvös levegő kellemesen felüdítette. Hallotta, ahogy a hullámok a partot nyaldossák a közelben. Szülei Nathan Bay-i házát három oldalról víz vette körül. Telente az ablakokat vékony jéghártya fedte, nyáron a víz felől fújó hűvös szellő tette kellemesebbé a forró, száraz napokat. Csodálatos dolog volt hazalátogatni, de Jordan nem szándékozott ide is költözni. Úgy érezte, csak gondot okoz anyjának. És hiányzott a saját ágya, valamint a kis kuckója az ablaknál. De leginkább Noah hiányzott neki. Azóta a szörnyű éjszaka óta hiányzott neki, amikor a kórházban a karjába kapta, és visszavitte a szobájába. Nickkel együtt új feladaton dolgoztak. Laurant elmondta Jordannek, hogy Nick minden este felhívja, amióta elment. Négy hosszú napja már, de Laurant másnapra várta haza férjét. Jordan nem kérdezte Noah-ról. Ami volt elmúlt, és a férfi visszatért a saját életéhez. Ami Serenityben történt… Felsóhajtott. Ha nem kel fel rögtön, és keres magának valami hasznos elfoglaltságot, menten sírva fakad. Más nem is kell az anyjának. Akkor aztán ágyba kényszeríti. Ott fog állni fölötte, és egyfolytában babusgatni fogja.

A bordái még mindig fájtak, és arca megrándult, amikor felállt. Leah, a házvezetőnő az edényeket pakolta a konyhában. – Majd én megcsinálom – ajánlotta fel Jordan. – Nem, nem. Pihenned kell! – Leah, tudom, hogy csak jót akarsz, de már elegem van abból, hogy mindenki csak azt mondja, hogy pihenjek. – Rengeteg vért vesztettél. Mrs. Buchanan azt mondta, hogy nem szabad kifárasztanod magad. Jordan észrevette, hogy hány tányér van Leah-nél, ezért utána ment az ebédlőbe. A hosszúkás asztal elfoglalta az ebédlő nagyobb részét. Hat-hat széknek volt helye a két oldalán, és egynek-egynek a két végén. – Lássuk csak! Itt lesz Laurant és Nick – számolta Leah. – A kicsi Sammel – tette hozzá. – Behozom azt a magas széket, csak előbb jól lesúrolom. Michael is hazajön, és persze itt lesz Zachary. Alec és Regan a jövő hétvégén jönnek haza. – Szóval, csak a család lesz itt. – Mivel Zachary mindig magával hozza egy-két csoporttársát, ezért hozzászoktam, hogy többre tervezzek. Jordan még egyszer megkérdezte, hogy segíthet-e valamit, és amikor Leah elhessentette, felment a régi szobájába. A szülei mostanában vendégszobának használták. Hallotta, hogy Kate és Dylan visszatértek Dél-Karolinába, és Kate azt szerette volna, ha Jordan meglátogatja őket, és náluk lábadozik. Jordan még nem döntötte el, hogy menjen vagy sem. Az utóbbi időben nyugtalan volt és rosszkedvű. A délután hátralevő részét a szobájában töltötte. Olvasgatott. Szerencsére a rendőrség sértetlenül találta meg MacKenna professzor papírjait Pruitt bérelt kocsijában. Most pedig, hogy hozzáférhet minden adathoz, ellenőrizheti a professzor meséinek valódiságát. Napnyugtakor Michael ment fel érte. Volt mersze azt javasolni, hogy az ölében viszi le. – A gyógyulásomat ezúton hivatalosan is befejezettnek nyilvánítom – jelentette be a vacsoránál. – Nem akarom, hogy tovább babusgassatok! – Ez nagyszerű, drágám –duruzsolta anyja. – Biztos, hogy eleget ettél? Jordan elnevette magát. – Igen, köszönöm! – Nick a télikertben van. Nem köszönsz neki? Jordan elindult a télikert felé, de a nevetést hallva megtorpant. Ismerte ezt a hangot. Noah is a bátyjával van. Hátralépett, megint megállt, átgondolta a dolgot, majd újabb lépést tett hátra. Ekkor hirtelen feltűnt neki, hogy nagy a csend mögötte. Hátranézett, és látta, hogy az ebédlőben mindenki előrehajolva őt figyeli. Most már kénytelen bemeni a télikertbe, hogy köszönjön a fiúknak. Jordan nagy lélegzetet vett. Nick a kanapén terpeszkedett, Noah az egyik széken ült, és mindketten söröztek. – Hé, Nick! Hé, Noah! Mindketten elnevették magukat. – Szia! – köszönt vissza Nick. – Neked is hé. Jordan, most nem Serenityben vagy – jegyezte meg Noah. – Hogy érzed magad? – Jól. Köszönöm, remekül érzem magam. Gondolom, később majd találkozunk. A lány megfordult, és indult kifelé.

– Jordan! – szólt utána Noah. Jordan megfordult. Noah letette a sörét az asztal sarkára. – Igen? A férfi felállt, felé indult. – Emlékszem az alkunkra? – Persze. – Milyen alkuról van szó? – ébredt fel Nick kíváncsisága. – Nem számít – mondta Jordan, majd Noah-hoz fordult. – Mi van vele? – Milyen alkuról van szó? – kérdezte újra Nick. – Amikor elhagytuk Serenityt, Jordan és én megegyeztünk, hogy külön utakon járunk tovább. – Muszáj volt elmondanod neki? – zsémbelt Jordan. – Igen, mivel kérdezte. – Ugye, megbocsátotok? – fordult sarkon újra a lány. – Jordan! – Igen? – állt meg ismét. A férfi lassan közeledett felé. – Ahogy mondtam is… az alku, amit kötöttünk… – Megállt közvetlenül előtte. – Szó sem lehet róla. Jordan kinyitotta a száját, hogy vitába szálljon, de nem tudott mit mondani. – Hogy érted ezt? – Felmondom a megállapodást, úgy értem. Nem fogunk külön utakon járni. – Magatokra hagylak benneteket – állt fel Nick a kanapéról. – Nincs szükség arra, hogy magunkra hagyj – tiltakozott Jordan. – Dehogy nincs – mondott ellent Noah. – Miért? – Mert egyedül akarok veled lenni, hogy elmondjam, mennyire szeretlek. Jordan elakadt a lélegzete. – Mármint hogy te… Na, várjunk csak egy pillanatot! Te minden nőt szeretsz, nem igaz? Nick halkan becsukta maga mögött az ajtót. Noah a karjaiba zárta Jordant, és a fülébe súgta mindazokat a szavakat, amelyeket a szíve diktált, majd felemelte a lány állát, és megcsókolta. – Te is szeretsz engem, ugye, édesem? Jordan minden védőbástyája leomlott. – Igen, szeretlek! – Gyere hozzám feleségül! – És ha megteszem? – A világ legboldogabb emberévé teszel. – Noah, ha összeházasodunk, többet nem randevúzhatsz más nőkkel. – Tessék, már megint kezded. Nekem nem kell más nő, csak te! – Talán visszaveszek az iramból, de nem adom fel a számítógépes munkát – figyelmeztette a lány. – Miből gondolod, hogy én azt szeretném, ha feladnád?

– A csigaházam? Emlékszel a kis beszédedre? – Hogyne. Az vett rá, hogy kimozdulj a lakásodból, nem igaz? – És vezetett egyenesen az ágyadba – tette hozzá a lány. – Tudod, hogy döntöttem? Írok egy olyan programot, amelyet egy négyéves is megért. Aztán kitalálom a módját, hogyan lehetne olyan olcsó számítógépeket gyártani, amelyeket az iskolák és a művelődési házak is megvehetnek maguknak. Ha a gyerek elég korán megismeri a gépet, akkor természetessé válik számára a használata. A technológia körbevesz minket, és én arra akarom használni, hogy jövőt írjak a segítségével. – Kezdetnek ez jó – bólintott a férfi. – Egy egészen egyszerű program. Biztos vagyok benne, hogy Jaffee kibújik a bőréből örömében, ha ezt meghallja. – Ha már Jaffee szóba került. Beszéltem tegnap Angelával. Azt mondja, az étterem zsúfoltabb, mint valaha, mióta tudomást szereztek Trumbóról. A városban másról sem beszélnek, csak róla. – Az utóbbi időben sok mindennel kellett megbirkózniuk. Chaddick azt mondja, hogy ez a szenzáció háttérbe szorítja még a J. D. listája felett érzett aggodalmukat is. Ő és Street lassan felgöngyölíti a dolgokat. Jordan megosztotta még néhány ötletét a férfival, majd meghallgatta, amit a munkájáról mesélt. Noah munkája tele volt stresszel, ám rengeteget jelentett neki, ha sikert ért el. A kudarc viszont szinte megsemmisítette. Szüksége volt egy otthonra, ahova hazatérhet, és ezt az otthont Jordan jelentette számára. Noah leült a kanapéra, és az ölébe húzta Jordant. – Le kell, hogy térdeljek előtted? – Nem könnyű téged szeretni – mosolygott rá a lány. – Gyere hozzám feleségül! – Öntelt vagy és önző… – Jordan szünetet tartott –, … és édes, szeretetreméltó, mókás és elbűvölő… – Hozzám jössz feleségül? – Igen, hozzád megyek feleségül. Noah szenvedélyesen megcsókolta, és amikor rájött, hogy abba sem akarja hagyni, lassan elhúzódott tőle. – Gondolom, gyűrű is kell. – Még szép. – És nászút? – Esküvő előtt vagy után gondoltad? – csiklandozta meg a férfi nyakát. – Utána. – Skócia. Skóciába kell mennünk nászútra. Megszállhatnánk Gleneaglesben, aztán ellátogathatnánk a Felföldre. – És megkeresnénk a kincset? – Nem kell keresni. Tudom, hol van. – Igazán? Megfejtetted a viszály eredetét? – De meg ám – kérkedett Jordan. – Mondd el! – Az egész egy hazugsággal kezdődött… – fogott bele a lány a mesébe.