MáriaInfo Balatonmáriafürdő Önkormányzatának havonta megjelenő kiadványa
IV. évfolyam III. szám 2010. március
Juhász Gyula: Március idusára (2. versszak)
” Ó, akkor, egykor ifjú Jókai, És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett, zászló lobogott, A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Szépség, igazság, lassan megy előre Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe!”
Tisztelettel meghívjuk Balatonmáriafürdő község polgárait nemzeti ünnepünk méltó megünneplésére, melyet 2010. március 12-én /pénteken/ 18 órakor tartunk. Koszorúzás a Mindszenthy téren, majd azt követően ünnepi megemlékezés a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Ünnepi beszédet mond: Kovács József, Balatonkeresztúr község polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek: Bárdos Lajos Nőikar, Festetics Kristóf Általános Iskola tanulói, Gyöngyvirág Népdalkör, Balaton M. & K. Fúvószenekar.
Balatonmáriafürdőn VÁR ÜZLETHÁZ UDVARA Keszeg u.12. 2010. április 05. hétfő 14: 00 órától Előadás: Vaslabán Csaba plébános – Húsvéti módon élni Kabai Gergely néprajzkutató – Húsvéti népszokások KÉZMŰVES MŰHELYEK GYERMEK PROGRAMOK: nyúl keresés, tojás játékok, tavaszi, locsoló és húsvéti versmondás, mesefilm vetítés, arcfestés, … MUSICAL: Kiss Renáta, Szabó Eszter és barátaik DIVAT SHOW: Maria's Fashion Shop 18: 00 órától Bot Gábor, Debrei Zsuzsanna, Hertelendy Attila operett műsora Baglas Néptánc Együttes, HONIMesztegnyői Hagyományőrzők és a Fergeteges Forgatag 19: 00 órától LOCSOLÓ MULATSÁG – DJ. WAGNER VÁSÁR, ÍZLETES CSEMEGÉK! SZERETETTEL VÁRNAK MINDEN CSALÁDOT, A RENDEZVÉNYT TÁMOGATÓ, KÖZREMŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK, MAGÁNSZEMÉLYEK, ÉS VÁLLALKOZÓK IS!
MáriaInfo
2
2010 március
HÍREK A KÖZSÉGHÁZÁRÓL Balatonmáriafürdő Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. február 6-án (szombaton), 14.00 órai kezdettel a Regens Wagner Közhasznú Alapítvány konferenciatermében tartotta a 2010. évi közmeghallgatást, melyen 23 fő érdeklődő jelent meg. A közmeghallgatáson a képviselőtestület 2006-2010. évi gazdasági programjáról, a 2009. évben elvégzett feladatokról hangzott el tájékoztatás, valamint ismertetésre került az Önkormányzat 2010. évi költségvetési terve. Az ülés második felében a megjelent lakossági érdeklődők mondták el véleményeiket,javaslataikat, észrevételeiket. A képviselő-testület 2010. február 24én (szerdán), 14.00 órai kezdettel, nyilvános testületi ülést tartott, amelyen elfogadta: - a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, valamint a két ülés között történt fontosabb intézkedésekről szóló szóbeli tájékoztatót, - az alapító okiratok módosítását (Csillagvirág Művészeti Modellóvoda, Festetics Kristóf Általános Iskola, Körjegyzőség, Alapszolgáltatási Központ, Önkormányzat, Településüzemeltetési Iroda), - az Önkormányzat 2010. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló beszámolót, továbbá megállapította a polgármester 2010. évi cafetériakeretét, - a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2009. IV. negyedévi tevékenységéről, a szociális keret felhasználásáról szóló beszámolót, - a Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községi Önkormányzatok Körjegyzőségének Ügyiratkezelési Szabályzatát és Irattári tervét. A képviselő-testület döntött továbbá az alábbiról: - mint a Balatoni Közoktatási Társulás (Balatonboglár) tagönkormányzata a Társulási Megállapodást a 2009/2010. tanév utolsó napjával – 2010. augusztus 31. – felmondja, és kezdeményezi a Társulás megszüntetését, A képviselő-testület megtárgyalta: - a Balatonmáriafürdő – Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesület kérelmét és az „Üdüljön Itthon” című turisztikai kiadvány megjelenésére 140.000 Ft + ÁFA összegű támogatást biztosít az Önkormányzat 2010. évi költségvetésből, a tartalék terhére. A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a települési honlap első oldalán összesen két link jelenjen meg, az egyik a települési honlapra utaljon és lépjen, a másik pedig turisztika, vagy turizmus címmel a Turisztikai Egyesület honlapjára. - Bácsai Zoltán vállalkozó logo használati kérelmét és az Önkormányzat 2010. évi
költségvetéséből, a reklám és propaganda kiadás terhére 100.000 forint támogatást biztosít. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a támogatási szerződés megkötésére. A képviselő-testület megismerte: - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2010. évi pályázati kiírását a településőrség vonatkozásában, mely ismeretek alapján: nem kíván településőrt foglalkoztatni. - a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. kommunális szolgáltatásra vonatkozó indikatív ajánlatát, (a hulladékszállítás teljes vertikumára, Balatonmáriafürdő területére vonatkozó komplex árajánlatot), és mivel az a jelenlegi szolgáltatással közel azonos tartalmú, azzal nem kíván élni. Aképviselő-testület egyetértett: - a Marcali Központi Orvosi Ügyeletre vonatkozóan azzal, hogy az orvosi ügyeletet ellátó orvosok óradíja 100 Ft-tal emelkedjen, továbbá, hogy az orvosi ügyelet indokolatlan igénybevételének szankcionálására esetenként 1.000 Ft-os díj bevezetésre kerüljön. A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a szankcionálásra vonatkozó díj bevezetéséről a lakosságot tájékoztassa. - a Marcali Többcélú Kistérségi Megállapodás módosításával, mely szerint a Társulási Megállapodás XI., 1. d) az intézmény működési körénél meghatározott települések köréből a családsegítés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, gyermekjóléti feladatokról történő gondoskodás feladatok esetében Csömend, Nikla települések kikerülnek. A képviselő-testület megalkotta: - a szociális ellátások helyi szabályozásáról, - az önkormányzat költségvetésének előterjesztésekor, illetőleg a zárszámadáskor a képviselő-testület részére tájékoztatásul bemutatandó mérlegek tartalmának meghatározásáról és - az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendeleteket. A képviselő-testület 2010. február 25én (csütörtökön), 14.00 órai kezdettel Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületével együttes testületi ülést tartott, ahol elfogadták a Körjegyzőség 2010. évi költségvetését. A képviselő-testület március hónapban az alábbi időpontban ülésezik: 2010. március 17. (szerda), 14.00 óra. Az ülés helye: az önkormányzati épület emeleti tanácskozó-terme. Téma: aktuális ügyek. Zárt ülésen : Díszpolgári cím, valamint „Balatonmáriafürdőért” Kitüntető cím adományozása – előkészítése. /Galácz György polgármester/
PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓ Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett „DDOP-20095.1.5.B – Települési bel- és külterületi vízrendezés” projekten 22.837.296 forint támogatást kapott a Balatonmáriafürdő Nyárfa, Bem, Daru és Kossuth L. utcák belvízelvezetésének rendezésére. A beruházás teljes költsége: 25.424.000 Ft. Aberuházás 2010. évben valósul meg. KÖZLEMÉNY A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének közleménye szerint: a hidrológiai előrejelzések alapján, a Balaton vízgyűjtőjén elhelyezkedő hótakaró olvadása esetén a tómederben 10 cm-es vízszintemelkedés várható. Ez a jelenleg 104 cm-es vízszint 114 cmre történő emelkedését jelenti, mely március közepére prognosztizálható. Ebben az esetben a Balaton vízállása meghaladja az Üzemeltetési Szabályzatban rögzített maximális 110 cm-t és apasztó vízeresztést kell elrendelni. Az előrejelzések alapján az apasztó vízeresztés megkezdését a Középdunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltsége március közepére tervezi. Az önkormányzat mindent megtesz a tavaszi káros elöntések elkerülése érdekében, de kérjük a lakosságot, hogy a belvízelvezető árokrendszert – különös tekintettel az átereszekre - tisztítsák ki és biztosítsák a területen összegyűlt víz befogadóba történő, gyors, akadálymentes bevezetését. /Galácz György polgármester/
Ezzel a szerény tavaszi virággal köszöntünk minden kedves hölgyolvasónakat a Nőnap alkalmából !!!
MáriaInfo
3
2010 március
KÖZMEGHALLGATÁS Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 06-án, 14.00 órai kezdettel, a Regens Wagner Közhasznú Alapítvány konferencia-termében közmeghallgatást tartott.
A gyülésen a Képviselő-testület jelenlevő tagjai mellett 23 fő érdeklődő vett részt. A napirend előadója Galácz György polgármester volt. Az előadását projektoron kivetített szemléltetéssel, adatokkal illusztrálta. Néhány kiragadott gondolat az előadásból: 1. Napirend: Tájékoztató a képviselőtestület (2006-2010 évi) gazdasági programjáról. - A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 91. § -ában megfogalmazott kötelezés alapján került sor. -Az önkormányzat törekszik arra, hogy a gazdasági programjában meghatározott célkitűzéseket lehetőség szerint minél több pályázati forrás bevonásával valósítsa meg. Sajnos az idei évben 18 millió forintot vonnak el központilag az önkormányzattól, tehát ennyivel csökken a költségvetés. Az eddigi fejlesztéseket hitelfelvétel nélkül tudták biztosítani, mely a jövőben már nem így lesz.. Az önkormányzat településfejlesztési politikájának legfőbb célkitűzése, hogy az önkormányzati vagyon ne csökkenjen. Cél: Csak olyan fejlesztéseket vállaljon, melyekkel a megvalósuló eszközöket a működtetés során is zökkenőmentesen finanszírozni tudja. Településfejlesztés: A polgármester a megvalósult tervekről és a folyamtban levő beruházásokról beszélt. Turizmus: ATDM modell és a Turisztikai Egyesület helyzetéről: a koncepciót újra kellett gondolni, jelenleg éppen a közösségre ható megújulás irányába van elmozdulás. 2. Napirend - Tájékoztató a 2009. évi elvégzett feladatokról, programokról. Galácz György beszámolt és áttekintést adott a község jelenlegi helyzetéről. Legfontosabb adatok természetesen a vagyongazdálkodást érintik – ezekből néhány :
Az önkormányzat vagyona a 2009. évi zárómérleg alapján 3.928. 663 millió forint. A vagyon az elmúlt 8 évben jelentős növekedést mutat. Az állami megszorító intézkedések hatására az eddigi gyakorlattól eltérően minden idegenforgalmi adóból beszedett 1,- Ft mellé 1,- Ft-ot kapunk (az eddigi 2,Ft helyett) az állami költségvetésből. 2009 évben beruházásra fordított összeg: 123.141.000 Ft, Ebből pályázati forrás: 78.388. 000 Ft. 2006-2009. dec. közöttt beruházás összesen :172 850.000 Ft , ebből pályázati forrás :11904.000. Ft volt 3. Napirend: A 2010. évi költségvetési terv ismertetése Atervezett nagyobb dologi, felhalmozási kiadások: - Körjegyzőség fenntartására (a költségek 50 %- a) 30.649.000 Ft, mely 2009-ben 32.337.000 Ft volt. - Hajóállomás szabad strand felújítás tervezett költsége 96 225.000 Ft. Erre a feladatra kapunk 47.453.000 Ft pályázati pénzt.Asaját erő 48.772.000 Ft. - Fizető-strand épület felújítás 19.101.000Ft összegben került költségvetésünkbe. Erre a feladatra kapunk 15.281.000 Ft pályázati pénzt. A saját erő 3.820.000 Ft. - A Nyugdíjas Klub épületfejlesztésre 40.913.000 Ft összeget terveztünk. Erre a feladatra kapunk 37.730.000 Ft pályázati pénzt.Asaját erő 3.183.000 Ft. - Csapadékvíz-elvezetés beruházásra 25.424.000 Ft került tervezésre. Erre a 22.874.000 Ft a pályázati pénz. A hozzáadott saját erő 2.550.000 Ft. - Összességében a beruházások saját erő része 58.325.000 Ft. A beruházások összes kiadása, mely az önkormányzat vagyonát növeli, 181.663.000 Ft, a pályázati bevétel 123.338.000 Ft. - Természetesen a költségek ezzel nem érnek véget: vízelvezetés, hulladékszállítás, közfoglalkoztatás és sok minden egyéb feladatot meg kell oldani… Elkészült az idei rendezvényterv, amelynek költsége 5.472.000 Ft, melyhez még hozzájönnek a pályázaton nyert összegek (DDOP pályázaton a Konzorcium 25 millió forintot nyert.) Az Önkormányzat 2010-re évre tervezett egyenlege: 429.480. 000 Ft, reálisan tervezve, melyet a sikeres pályázatok akár pozitív irányba is módosíthatnak. 4. Napirend : Lakossági észrevételek Wolf Jánosné vállakozó felszólalásaiból: Kérdőre vonja a polgármestert a Vár üzletház ügyében zajló per miatt. Tudni akar az erről szóló testületi szavazásről és a
jogász díjazásról. Szeinte nem elérhetőek a testületi ülések jegyzőkönyvei, miért nincsenek a könyvtárban? Sérelmezi, hogy a társasházforma közös költséggel jár, amit nem áll szándékában fizetni. További kifogásai vannak a közös udvar használatával (rendezvények) és egyéb, az üzletközpontra vonatkozó építőhatósági ügyekkel kapcsolatban. Galácz György válaszából: A per tárgya: az önkormányzat el akarja érni, hogy aláírják a társasházzá alakítási szerződést, mert az előnyösebb, átláthatóbb szervezeti forma lenne. A per még tart, a döntések és jegyzőkönyvek a Web-en és az önkormányzatnál bármikor elérhetőek. Közli, a polgármester nem tesz intézkedéseket a testületi hozzájárulások nélkül. Temesvári Sándor: A zagytéri hotel terve iránt érdeklődik, aláírták-e a szerződést? Galácz György: Valóban érkezett egy vételi szándék, az ajánlattevő hátterét vizsgálják, tárgyalás zajlik, semmilyen szerződést nem írtak alá. Kocsis Károlyné :AzAdy utca kanyarban törött a járda, balesetveszélyes. Galácz György: utánanéznek,és keresnek lehetőséget a kijavításra. Kandler Edit: Mi igaz abból, hogy a Rákóczi utcát egyirányúsítják és a Balaton utcába tevődik át a forgalom? Galácz György: egy forgalom–rendezési koncepció készült, amelyet megvitatásra szántak, ezt értették félre néhányan. Terveznek ez ügyben majd egy fórumot. Biztosan nem terelik a forgalmat a Balaton utcába. Bándi Margit: A kritikák után örömmel dícséri meg a szép faluközpontot, a Helytörténeti Múzeumot, a sok rendezvényt. (Újságunk is kap néhány jó szót-, köszönjük !! ) Mátrai Józsefné: elmondja, hogy Márián rossz az ellátás, bezárt a Reál – bolt, a COOP- ABC-ben nincs választék és drága, nagybevásárlásra el kell utazni. Némi vita alakul ki ismét- többek szerint elég a bolt és jó a választék. Hajas Béla – Ez piacgazdasági kérdés, és nem önkormányzati feladat. Az összejövetel 16 órakor ért vet. ( A beszámoló pontos számadatai és az ülésről készült részletes jegyzőkönyv is a www.balatonmariafurdo.hu oldalon a letölthető dukumentumok között van ).
/Kép és szöveg: Benczik Ildikó/
MáriaInfo
4
2010 március
KÖZ-ÉLETÜNK A TAVASZ AKTUALITÁSAIRÓL A 2010-es tervekről beszélgetünk Galácz György polgármesterrel. Galácz György: A legújabb jó hírünk, hogy február 22-én átadásra került a munkaterület a kivitelezőnek a központi strandon. A közbeszerzési eljárás keretében nyertes Pandur Tibor somogyszentpáli vállalkozó emberei megkezdhették a munkát.
A felázott talajon jelenleg a szabadtéri színpad alapozásának előkészítő munkái zajlanak, de nekifogtak párhuzamosan a tetőszerkezet készítésének is. A beruházást legkésőbb május végére kell befejezni, tehát a feladat elvégzésére bőven van idő. A beruházás bruttó értéke: 27.071.250-Ft. Ehhez 15.281.326 Ft támogatást kaptunk az Európai Mezőgazdasági VidékfejlesztésiAlapból. Mi a helyzet a hajóállomásra tervezett felújításokkal? Galácz György: Az előkészítő munkák hosszadalmasak és rendkívül bonyolultak, de végre a megvalósulás szakaszába érünk. Jelenleg a közbeszerzési eljárás van folyamatban. Remélem, április elején szerződést tudunk kötni a kivitelezővel. A munkák megkezdését április 15-én tervezzük, a befejezés várható időpontja december 31. A nyári szezonban nem lesz munkavégzés. Igyekszünk olyan körülményeket teremteni ami nem zavarja majd a vendégeket. Hogyan érinti az önkormányzat idei költségvetését a kurtaxa után kapott központi támogatás csökkenése? Galácz György: Az állami normatíva és az idegenforgalmi adó állami kiegészítés egy részének elvonása miatt kb. 17 Mill Ftal kapunk kevesebbet, mint tavaly. Ezért ezt az évet nálunk is a takarékosság és megszorítások jellemzik, de a jelentős támogatást kapott beruházásokról nem mondunk le. Az idei költségvetést alapos megfontolás után a február 26-i testületi ülésen fogadtuk el. Csökkentettük a működési költségeket, de kénytelenek voltunk többek között megemelni az idegenforgalmi adót és a strandi belépőt. Ön az Aranyhíd Kulturális Szövetség Elnöke. Most volt a szövetség közgyűlése, milyen döntéseket hoztak? Lesznek –e közös rendezvények?
Galácz György: A február 24-i közgyűlésen elfogadtuk a 2009 évre vonatkozó közhasznúsági jelentést és a 2010 évi költségvetést. A közgyűlés úgy döntött, hogy (a Nemzeti Civil Alapprogram keretében) 5 Mill. Ft működési költségre pályázunk. Új munkatársat választottunk, Klász Klára titkár személyében, aki a Marcali Önkormányzat dolgozója. Természetesen tervezünk közös rendezvényeket idén is, március 15-ig a tagok elkészítik a maguk végleges programtervét, ezután kerül nyilvánosságra a közös program. A takarékosság érinti a nyári rendezvényeket is? Galácz György: Remélhetőleg rendezvények nem maradnak el, de új forrásokat is fel kell kutatni és minden pályázati lehetőséget meg kell ragadni. A Nemzetek Fesztiválja 2009-2010. programsorozatra létrehozott Aranyhíd Konzorcium a DDOP.-nak benyújtott „A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” című pályázat jelenlegi állása nem éppen bíztató. A beadott 50 millió Ft–os projekt 50%-os támogatásban részesült, de a hiánypótlások és néhány a kiírásban szereplő – a magyar ember számára értelmezhetetlen- feltétel miatt a támogatási szerződést még nem tudtuk megkötni. Az érintett önkormányzatok a tavalyi programokat saját erőből finanszírozták. Amennyiben nem tudunk a jelenlegi feltételeken változtatni, akkor megkérdőjeleződik a projekt megvalósítása. Bízom benne, hogy sikerül megoldást találni! / Benczik Ildikó / ISMÉT ELRAJTOL A BALATON SZUPER MARATON MEZŐNYE 2010. március 18-án. A Rajt-Start ismét Siófokon lesz, 4 nap alatt teszik meg a versenyzők a 195 km – es embert-próbáló távot. A 4 fős csapatok, és egyéni vesenyzők futnak. A rendezvény látványos, izgalmas sportesemény, nagy médiaérdeklődés kíséri. Balatonmárián ismét lesz pihenő és váltópont a központban. Idén szurkolhatunk a „Balatonmáriafürdői Lokálpatrióták” csapatának, Tengerdi Győző, Bíró Géza és társaik öregbítik a sportban falunk hírnevét. A verseny 2. napján, 19-én érkezik a mezőny hozzánk, várhatóan 11 órakor lesz a váltás. Sok sikert és szép időt kívánunk a résztvevőknek! Jöjjön és szurkoljon velünk !!! / Benczik Ildikó/
MÁRCIUS 15. - ANNO 1901. március 17-én, a Marczali című hetilapban a szerkesztő Dr. Bernáth Béla (1864-1924) ügyvéd, a mária-telepi fürdő kultúra egyik elindítója írt vezércikket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Ennek az írásnak egy részletével kívánunk emlékezni mi is nemcsak a 48-as eseményekre, hanem a nevezetes ügyvédre, Bernáth Aurél festőművész édesapjára is. / Közreadja: Huszár Mihály / „Soha nem alkotott a nemzet annyit, mint 1848. mártiusában. Ennek köszönhetjük, hogy gondolataink nincsenek békóba verve, hanem a sajtó útján szabadon közölhetjük, hogy a nemzet ura lett önmagának, saját maga szabja meg törvényeit az állandó országgyűlés által, és önmagát kormányozhatja a felelős minisztérium és népképviselet által, hogy a nemességet eltörölték, az úrbériséget eltörölték, s a papság a tizedről örökre lemondott. – 9 millió ember szabadult fel egyszerre, s ezeknek földjét az állam vette meg számukra. Az országgyűlés mindeme fontos törvényeket 3 hét alatt megalkotja, s V. Ferdinánd király április 12-én szentesíti. A szabadság nagy emlékei mártius 15-höz fűződnek, mert a nemzet szabadsága e napon született meg, április 11-én pedig a keresztelője volt. (…) A hála ünnepe ez, amikor kegyelettel kell megemlékezni azokról, kiknek a törvényhozás nagy alkotásait, köszönjük, és áldást kérünk azokra, kik hazájukért és a szabadságért elvéreztek. Az egyenlőség ünnepe ez, mert ekkor omlott le a válaszfal, mely az embereket egymástól elkülönítette.” TARTSON VELÜNK! Kis-Balaton biciklitúrára invitálja Önöket március 15-én hétfőn a Turisztikai Egyesület! A táv kb. 40 km. Találkozás 10.45-kor a máriafürdői vasútállomásnál. Útvonal: Fenékpuszta ott megnézni a látnivalókat, majd kilátó, vízesés és hazafelé út természetesen a Bokrosi hegyen át vezet. Kívánságra lehetne hazafelé a csillagvárban ebédelni, de maradhat a szendvicses megoldás is. Visszatérés du. 16 óra körül. Ami feltétlenül szükséges: Működőképes kerékpár, sárgamellény, megfelelő ruházat és cipő, mindenkinél víz, vagy tea, kávé, kinek mire van szüksége. Akinek távcsöve van, hozza magával. Túravezető Orth Tamás. (Rossz idő estén: vonattal Tapolcára, Tavasbarlangbarlang túra.) Szabó Zoltánné, 06-30/557-0200 e-mail:
[email protected]
MáriaInfo
5
2010 március
CIVIL OLDAL TÁJÉKOZTATÓ A HORGÁSZ-
KÖZGYŰLÉS TARTOTT
KÖZGYŰLÉSRŐL
A TŰZOLTÓ EGYESÜLET
Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr és Környéke Horgászegyesület 2010. január 31-én tartotta a 2009. évet értékelő közgyűlését, a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Feltehetően a rossz idő miatt csak 55 fő vett részt a közgyűlésen. Az elnöki beszámoló után, mely tartalmazta a vezetőség 2009. évi tevékenységét, horgászversenyek eredményeit, a taglétszám alakulását, követte Végh József gazdasági felelős, aki ismertette a 2009. évi bevételeket és kiadásokat. Ezt követően Fliszár László felügyelőbiztos adott tájékoztatást megállapításairól.A következő napirendi pontban Gaál László HE titkár ismertette a 2009. évi mérleget és a 2010. évi költségvetés tervezetet. A közgyűlés a tisztségviselők beszámolóit, valamint az egyesület 2010. évi költségvetését egyhangúlag elfogadta. A közgyűlésen meghívott vendégként jelen volt Szakál Tamás úr a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. megbízásából, aki tájékoztatást adott a Zrt. átalakulásáról, és válaszolt a felmerült kérdésekre. Az egyesület taglétszáma 2009. évben 714 fő volt. Felnőtt 653, ifjúsági 15 és gyermek 46 fő. TURISZTIKAI EGYESÜLET Február 23-án közgyűlést tartott Balatonmáriafürdő Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesülete. A napirenden elsőként a szervezetet érintő személyi változások szerepeltek. Hajas Béla és Ifj. Balla György beszámoltak az un” Zenefalu” projekt aktuális történéseiről. Megtörtént egy marketing partner kiválasztása, a cég a kreatív feladatok mellett a számba jöhető pályázati lehetőségek optimális kihasználásában is szükség esetén közreműködik. Velük további tárgyalások folynak. Az egyesület hirdetést jelentet meg két alkalommal az „Üdüljön itthon” kiadványban, melyhez mindkét település önkormányzata támogatást adott. Megismerhettük a készülő új ideiglenes honlapot, amely a községek Web-oldalán máris elérhető. Tartalma folyamatosan feltöltés alatt. / Benczik Ildikó / FELHÍVÁS ! Balatonmáriafürdő - Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesülete 2010. február 23án kedden megtartott közgyűlése u.n. tag revizió végrehajtásáról rendelkezett, erre azért van szükség, mert a jelenlegi elnökségnek, nem áll rendelkezésére a teljes
A Balatonkeresztúr – Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesülete 2010. február 27-én a Pelso Panzióban tartotta meg éves közgyűlését. A tagbeléptetés és jegyforgalmazás a megszokott helyen Vég József horgász – barkács üzletében történik 2010. évben is. 2009. december közepe és 2010. január 15. között ismételten forgalmaztunk akciós balatoni éves területi engedélyeket. Ennek köszönhetően ebben az időszakban 400 fő váltotta ki 2010. évre szóló horgászengedélyét. Sokan vették igénybe azt a lehetőséget, hogy üdülési csekkel is lehet éves balatoni területi engedélyt váltani. Az egyesület 2010. évi rendezvényeiről információkat lehet beszerezni gazdasági felelősünktől, valamint Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő községek internetes honlapjairól. Köszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták egyesületünket és továbbiakban is számítunk támogatásukra. Adószámunk 18760431-114. /Bende Ottó Horgászegyesület Elnöke/
belépési nyilatkozatok gyűjteménye, az új elnökség létrejötte után a volt turisztikai manager azt hiánytalanul nem adta át. A megkapott elektronikus címlistára küldött levelekre alacsony az aktívitás. Az elnökség arra kényszerül, hogy végső esetben hivatalosan, ajánlott levelekkel vegye fel a kapcsolatot, vélt, vagy valós tagjaival információ szerzés céljából. Az ajánlott levelek sok ezer forintba kerülhetnek. Ezért az egyesület elnöksége tisztelettel kér minden tagot, akik ezt még nem tették meg, hogy február 7-ig jelezzék további szándékukat az egyesületben történő működésükkel kapcsolatban. Egyszerű nyilatkozatokra van szükség, hogy tagsági viszonyukat továbbra is fent kívánják tartani, vagy sem. Kérjük segítsék működésünket a kapcsolat-felvétellel. A nyilatkozatokat meg lehet tenni írásban vagy személyesen Jelentkezni lehet még az egyesület által meghirdetett számítógépes tanfolyamra is !! Elérhetőség: Szabó Zoltánné elnök Telefonon: +3630 835 8856 E-mail-ban:
[email protected] /Egyesület Elnöksége/
Meghívott vendégként jelen volt Farkas László a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Greffer József tűzoltó alezredes a Marcali Tűzoltóparancsnokság parancsnoka, Bozsek József a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség titkára, Kovács József Balatonkeresztúr polgármestere, Berkes Györgyné Balatonmáriafürdő polgármester helyettese. Bárdos János elnök úr és Gaál Elemér tűzoltóparancsnok úr beszámoltak a 2009es év szakmai- és pénzügyi eseményeiről, valamint előzetes tájékoztatót tartottak a 2010. évi eseményekről és pénzügyi tervekről. Kovács József elmondta, hogy a 2006. évhez képest jelentős fejlesztéseken ment át a tűzoltószertár és környéke. Nagyon eredményes három és fél évet zárhatott az egyesület. Nagy örömhír még az is, hogy megjelentek újra a fiatalok is az egyesület környékén, ezzel biztosítva van a hosszú távú fenntarthatósága és működtethetősége az egyesületnek. Greffer József elmondta, hogy 50 település tartozik a Marcali Tűzoltóparancsnokság körzetéhez, ebből 11 településen van tűzoltó egyesület. Büszkeséggel tölti el, hogy lakhelyén jól működik az egyesület, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél korszerűbb körülmények között tudjanak működni és szükség, esetén számítanak az egyesületekre. Említést tett a tűzoltóversenyről is, ami május 29-én, Böhönyén kerül megrendezésre. A gyűlés befejeztével egy szerény vacsorára hívta meg a vezetőség a vendégeket és az egyesület tagjait, majd a 2009-ben történt események fotóinak vetítésével zárult a délután. / kép és szöveg: Gaál Balázs /
MáriaInfo
6
2010 március
ZÖLD OLDAL TEGYÜNK EGYÜTT KÖRNYEZETÜNKÉRT – 4. RÉSZ ISMERJÜK MEG BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJÁT!
Törvényi szabályozás értelmében minden Önkormányzatnak rendelkeznie kell érvényben lévő települési környezetvédelmi programmal. Községünkben a jelenleg érvényben lévő, aktualizált Környezetvédelmi Program 2009-ben készült el, mely megfogalmaz egy 6 évre szóló feladattervet, a környezetvédelmi problémák csökkentésére illetve megszüntetésére. A program az egyes környezeti elemeket külön-külön és egy egészként is vizsgálja. A bevezető részben a település éghajlata, környezeti elemeinek (levegő, víz, föld, stb.) állapota kerül bemutatásra. Majd a Kommunális infrastruktúrát feltáró részből olyan adatokat tudhatunk meg, hogy a település vízellátása a Nyírádi Vízbázisról és a Fonyódi Felszíni Vízműről, a regionális vízellátó rendszeren keresztül kerül biztosításra. Szennyvízelvezetés- és tisztítást tekintve községünkben a csatornázottság mutatója 95 % az ivóvíz ellátásba bevont lakások és szennyvízelvezetésbe bevont lakások száma arányát nézve. A községben összegyűjtött szennyvíz a balatonújlaki szennyvíztisztító telepre kerül. Csapadékelvezetést tekintve Balatonmáriafürdő területén mintegy 30, 8 km hosszú árok gyűjti össze a lehullott csapadékvizeket. A településen a hulladékszállítást a ZÖLDFOK Zrt. végzi. Ahogy már korábban említésre került, községünkben 2008 óta működik a szelektív hulladékgyűjtés, 9 db hulladékgyűjtő szigettel. 2007. évben összesen 1562 tonna hulladék került elszállításra, a lomtalanítás során pedig további 85 tonna hulladék. A község energiaellátása az elektromos áram szolgáltatásban és a gázszolgáltatásban mutatkozik meg. 2007-es adatok alapján a háztartások részére szolgáltatott villamosenergia mennyisége 2807 MWh/év volt (3201 háztartásra vonatkoztatva). A gázszolgáltatást jelenleg is az E.ON KözépDunántúli Gázszolgáltató Zrt. Kaposvári Régiója végzi. Az energiaellátás problémájának csupán az tekinthető, hogy alacsony a megújuló energiafelhasználás, illetve nem teljes körű a gázhálózatra történt csatlakozás. Balatonmáriafürdő közlekedési infrastruktúráját tekintve elmondhatjuk, hogy szinte minden közlekedési eszközzel jól megközelíthető. Délről a 7. számú főút határolja a községet, illetve egy 8 km hosszú vasútvonal halad végig rajta.
A vízi közlekedés is lehetséges a Nyugati övcsatorna torkolatában találató személyhajó és vitorláskikötőből, ahonnan nyáron a rendszeresen induló hajójárat egyikével áthajózhatunk akár Badacsonyba is. Balatonmáriafürdő zajterhelését különösen nyári időszakban leginkább a közlekedés zajhatása jellemzi, ezen belül is a vasúti illetve a közúti közlekedés. A településszerkezetet tekintve a község közigazgatási 2 2 területe 26, 76 km , melyből 23, 48 km a Balaton vízfelülete. Jó dolog, hogy a 2 településen, mintegy 50.000 m , zöldfelület található, a sétányok nagysága pedig 2.300 2 m . A tavaly elkészült körforgalom környezetén is bátran pihentethetjük a szemünket, különösen a tavaszi virágzások idején. További érdekesség, hogy a település területén 11 helyi védelem alatt álló építmény illetve 3 régészeti lelőhely található. Továbbá községünk Környezetvédelmi Programjának bevezető része tartalmaz még demográfiai, népességi adatokat, foglalkoztatási viszonyokat, valamint az intézményi rendszert is leírja. A Program következő szakasza különös figyelmet fordít a lakosság egészségi állapotára, illetve a környezetegészségügyi összefüggések is megjelennek. Természetvédelmi szempontból szintén jelentős, hogy Balatonmáriafürdőn a Natura 2000 hálózat jelölte a Balaton tómedrét a Különleges madárvédelmi területek közé, illetve a tó felszíne időszakosan nemzetközi jelentőségű vízimadár élőhely. Olyan fokozottan védett vízimadarak is megjelennek nálunk, mint a például a hegyi réce,
kontyos réce, vagy a nyári lúd. A település ezen felül a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozik. Községünkben elsősorban a szolgáltatás jellegű tevékenységek a jellemzőek, melyek nem jelentik a környezeti elemek közvetlen károsítását. A Környezetvédelmi program második fő részében a község környezetvédelmi stratégiájának elemei kerülnek ismertetésre. A Program alapelvei összhangban vannak a Nemzeti Környezetvédelmi Program stratégiai alapelveivel, illetve a Balaton törvénnyel (2008. évi LVII. Törvény) is. A már említett környezeti elemek védelme, (a levegőtisztaságvédelem, felszíni és felszín alatti vizek védelme, talajvédelem) mellett megjelenik települési és épített környezet védelme, a kommunális infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos feladatok, az emberi egészség védelme, a természet és táj védelme, a zaj és rezgés elleni védelem, az éghajlatváltozás és végül a környezetbiztonság, valamint ezek javítását, fejlődését szolgáló célok és feladatok. Végül pedig településünk Környezetvédelmi programjában felsorolásra kerülnek azok az operatív intézkedések, melyek mind a gazdálkodó szervezetek, mind pedig az önkormányzat elé fontos környezetvédelmi feladatokat állítanak. Balatonmáriafürdő Települési Környezetvédelmi Programja elérhető községünk honlapján. Olvassák el Önök is! Figyeljünk oda környezetünkre! /Mátrai Eszter munkatárs Településüzemeltetési iroda /
Impresszum Mária Info; Havonta megjelenő információs újság; Felelős kiadó: Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata, 8648 Balatonkeresztúr, Ady u. 52. Tel: 06-85-575-810; nyilvántartási száma: 163/743/1/2007. Felelős Szerkesztő: Benczik Ildikó; tel: 20-9691-087, E-mail:
[email protected] , megjelenik 300 példányban; Nyomdai munkák: Kapos Color Print Kft. Kaposvár, Városház u. 1. (82)311-892
MáriaInfo
7
2010 március
ESEMÉNYEK A GYERMEKINTÉZMÉNYEKBEN ISKOLA-ALAPÍTVÁNYI BÁL 2010. JANUÁR 30. Az Általános Iskoláért Közalapítvány által szervezett bált 2010. jan. 30-án rendeztük. A szervezés kicsit nehezen ment, kevesebb volt a lelkesedés, kevesebb embernek és szervezetnek volt adakozó kedve. Már majdnem feladtuk, hogy talán nem is kellene a bál. Aztán erőt gyűjtve, egymást támogatva /kuratórium, iskola dolgozói, szülők kis csapata/ jobb kedvre hangolódtunk. Az utolsó pillanatban sok szép tombola ajándék érkezett, sok szülő támogatójegyet vásárolt és elkelt 86 báli belépő is. Feleannyian voltunk, mint tavaly, de a hangulat nagyon jó volt. Az iskolás gyerekek /6.o./ vidám műsorával kezdődött a szórakozás. A zalaegerszegi Wolf Együttes kiválóan zenélt, jól lehetett táncolni.Abüfé forgalma is megugrott a szakácsnők finom vacsorája után. /kolbásszal töltött karaj, mustárosmézes csirkecomb vegyes köret, káposzta saláta/.
Sportrendezvényeink: Focistáink részt vettek a kiskörzeti Diákolimpián: III.kcs-ban III. helyezést, II. kcs-ban IV. helyezést I. kcs-ban IV. helyezést értek el. BEÍRATÁS
Fotó : Óvoda
Tisztelt Szülők ! Értesítjük Önöket, hogy a tanköteles korba lépett gyermekek 1. osztályba való beíratása az alábbi időpontokban lesz: 2010. márc. 17-én / szerda / 9 órától-12 óráig és 2010. márc. 18-án / csütörtök / 13 órától-16 óráig Helye: Általános Iskola igazgatóhelyettesi iroda. Kérem, szíveskedjen magával hozni az alábbiakat: - diákigazolvány igénylésre - 1 db fényképet – és 550 Ft-ot, - biztosítás: az alapcsomag ingyenes, kiegészítő biztosítást lehet kötni 500-6.000 Ft-ig - a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, - a szülő személyi igazolványát és benne a gyermek személyi lapját, - az óvodai szakvélemény
KIKELETI KALENDÁRIUM Kivonat az óvoda márciusi programjából : Március 12. Huszárgyerek – Így fedezzük fel a világot! Versek, dalok, mondókák, huszártánc Felvonulás a Kossuth-kopjafához, közös éneklés, mécses gyújtás, virágok elhelyezése. Március 18. Húsvéti látogatás Müller Irén csokimúhelyében Március 22. Tavaszváró-ünnep Március 22. 10. 00 óra Kiszebáb égetése az óvoda udvarán Téltemető-tavaszváró játékok Március 30. Tojásfestés, Látogatás Ivanicsné Szabó Gitta tojásfestő műhelyébe. Április 7. Várjuk a nyuszit!
/Gelencsér Lászlóné Igazgató /
CSALÁDI SPORTNAP Családias volt a bál, jó beszélgetések zajlottak, örültek egymásnak az emberek. Éjfél után következett a tombolahúzás izgalma, melyet megnyugtatásul virsli evés követett. Ezek után a legelszántabb bálozók hajnali 3-ig ropták a táncot. Köszönet minden segítőnek, adományozónak és résztvevőnek. A bál nettó bevétele 376 ezer forint volt, melynek egy részét az adományok tették ki. A támogatók, adakozók között voltak cégek, vállalkozók, többek között a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet, Kovács László vállalkozó, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő és Balatonújlak községek Önkormányzata, az Ősz Idő Nyugdíjasklub. A bevételből tervezett támogatások 2010-ben: osztálykirándulások, táborok. Kiváló eredményt / tanulás, sport / elért tanulók jutalmazása, tanulást-tanítást segítő eszközök, oktató programok vásárlása. Kívánunk minden bálozónak, támogatónak sikeres évet, jó egészséget. Iskoláért Közalapítvány Kuratóriuma
Egészségedre – Így fedezzük fel a világot! A több éve hagyománnyá vált sportnapunkra, örömünkre sok család döntött úgy, hogy családjukkal – gyermekeikkel töltik a szombat délutánjukat. Sportoltak velünk még unokatestvérek, nagymamák, baráti családok, szomszéd falubeliek és itt nyaralók is. Ezen az izgalmas, nemes versengéssel teli délutánon, mindenkinek lehetősége volt a mozgásöröm megélésére, erejük, ügyességük, bátorságuk bizonyítására. A játékos, vidám feladatok nagy figyelmet igényeltek mindenkitől, mert a szabályokat be kellett tartani, s az ügyességi feladatokat pedig pontosan végrehajtani, ha a csapatnak pontot akartak szerezni. Gyermekeink pedig büszkén vehették át a „Hétügyes Kisasszony” és „Hétpróbás Lovag” címet és a vele járó ajándékot. / Részlet Juhászné Darázs Anikó Óvodapedagógus beszámolójából /
Április 8-9. XVI. Nemzetközi Esztétikai Tanácskozás, Szarvas. Óvodánk zárva tart! Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Kedves Szülőknek, hogy gyermekeik elhelyezéséről gondoskodnak. /Újságh Andrea óvodavezető /
HIRDETÉS Avon és Ganoderma (immunerősítő, étrend-kiegésztő, méregtelenítő, emésztést elősegítő szerek, fogkrém, tusfürdő, tea, kávé) termékek forgalmazása. SzabónéAncsa , Tel :06-30/538-5527 Június 15-től szeptember **** 15-ig angol tanítás Balatonmárián 30 %-os kedvezménnyel www.belbudatanoda.hu **** Adóbevallások készítését vállalom. Gorzóné Lázár Edina, Tel.: 30 589 6121
MáriaInfo
8
2010 március
„ FARSANG FARKA „ FARSANGI VIGASSÁG Nagy készülődés és izgalom előzte meg az iskolai karnevált. Felnőttek és gyerekek szorgalmasan dolgoztak, hogy minden a legjobban sikerülhessen.
A Szülői Munkaközösség tagjai az idén is hetekkel előbb hozzáláttak a szervezéshez az iskola Diákönkormányzatával közreműködve. Megszervezték a büfét, jelmezbe bújtak, és finomságokkal örvendeztették meg csemetéiket. Az ő segítségükkel vásárolhattunk nagy értékben tombola tárgyakat. Az „Iskoláért Közalapítvány„ értékes fődíjakat adományozott. Nagyon ötletes jelmezeket láthattunk. A jó hangulatot a színjátszó szakkör Csipkejózsika című darabja teremtette meg, s ez csak fokozódott, mikor a gyerekcsoportok bemutatták humoros, többnyire táncos produkcióikat. Szülő, gyerek és pedagógus egyaránt kivette részét a munkából, de megérte! Aki eljött a nagy havazás ellenére, nagyon jól érezhette magát. Állt a bál este 7-ig. A zenét Varga József segítségével fia, Benjamin szolgáltatta. Elballagott tanítványaink is meglátogattak bennünket, a zsűri tagjai közt is üdvözölhettük kettőjüket, Vígh Szilvesztert és Németh Cintiát. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segített, hogy farsangi bálunk ilyen jól sikerülhetett. / Horváthné Nagy Katalin/ TÁNCHÁZ AZ ALAPÍTVÁNYNÁL
Február 19-én délután kedves összejövetelre gyűltünk össze a Regens Wagner
Alapítvány meghívására a konferencia teremben. Farsangi műsort és táncházat rendeztek a benntlakók és vendégeik számára a keszthelyi Tátorján együttes közreműködésével. Moldvai csángó népdalokat és gyimesi népzenét hallgattunk az együttes zenészei és tisztahangú fiatal énekesnője előadásban. Megismerkedhettünk érdekes népi hangszerekkel: mint a koboz, különböző furulyák, megtudtuk mi az a „ bardon”vagy népies nevén úgy is mondták hogy: ”csípi s, üti „- pengető és ritmus hangszer, vagy tekerő. A műsor után igazi táncház hangulat kerekedett, táncra perdültek a fiatalok . / Benczik Ildikó /
FARSANGI KOCSONYÁZÁS AZ ŐSZ-IDŐ KLUBBAN! Az idén is farsangoltunk. Úgy terveztük, idén nem rendezünk bált, nem öltözünk jelmezbe, mert „öreg csontjaink ezt már nem viselik el”. Egyszerüen csak egy családi délutánt rendezünk. Aztán jöttek az ötletek: Ezt is, azt is kellene mégis tenni, elvégre farsang van! Főzzünk valamit! De mit? A sok ötlet közül végre a kocsonya fözésben állapodtunk meg. A hozzávalókhoz a pénzt összedobtuk és az ötletből valóság lett. A klub szakácsnője, Edit asszony remek ételt készített, 56 tányér kocsonya készült el. Klubtagjaink sem jöttek üres kézzel. Volt, aki fánkot sütött, volt, aki finom hazai bort hozott, sütemény, pogácsa is került az asztalra. Amikor megszólalt a harmonika és a talp viszketni kezdett, néhány pár táncra is perdült. A finom borok is megtették a hatásukat. A vidám társulat körbefogta a zenészünket és megszólaltak a kívánság nóták. Végezetül a takarítók söpörték ki az utoló vidám csoportot. Sokszor a spontán rendezvények sikerülnek a legjobban. Ez is ilyen volt. / Käsz Józsefné/
MASZKABÁL AZ OVIBAN
Végre mindenki jelmezbe öltözhetett: tündérek, királyok, pókemberek, supermanok, hercegkisasszonyok csodás ruháiba. Természetesen nemcsak a gyermekek, hanem óvodánk dolgozói (mindig egy mese szereplőinek), és sok szülő is jelmezt öltött. Miközben mindenkinek farsangi arcfestés készült, a gazdagon megterített asztalnál gyermekeink falatozhattak, vagy vigadozhattak, táncolhattak. A felvonulásban bemutatkozott minden jelmezes, majd sok játék várt a gyerekekre: találós kérdéseket lehetet kitalálni, táncos székfoglalóban, tréfás seprűtáncban; mókás vetélkedőben ügyeskedni. A mese és pihenés után farsangi dalokból összeállított - óvónői koncertet hallhatott a nagyérdemű. Végül táncházi mulatságban rophatta mindenki a táncot. / részlet Vozik Lajosné Óvodapedagógus beszámolójából / KOLBÁSZTÖLTŐ VERSENY Fergeteges hangulatú kolbásztöltő versenyt rendeztek február 27-én Fonyódon. Mi, ”Máriai páratlanok” ősi titkos recept alapján dolgoztunk. Virult a pirospaprika, illatozott a fokhagyma. Páratlanul szép és gazdagon terített asztalunkhoz özönlött a nép. Elismerően kóstolgatták a friss pogácsát, töpörtyűt, zsíros kenyeret, kolbásztmondta a csapatkapitány: Hajas Béla. / Benczik Ildikó /