Andrzej Stasiuk: Taksim
Andrzej Stasiuk Taksim (Részlet) (Részlet)
MAGVETŐ
Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2915-2 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Andrzej Stasiuk: Taksim Czarne, Wołowiec, 2009 © Andrzej Stasiuk, 2009. Minden jog fenntartva © Hungarian translation by Körner Gábor, 2011
Taksim M.-nek
4
Ősszellátszik, meghal ez a város. Akik el akartak menni, már rég elmentek. Alkonyatkor égő levelek illatát érezni. A füst elkeveredik a köddel, beteríti a kültelkeket. Sárgásak, homályosak lesznek a fények. Vigyázni kell a járókelőkre, mert feketék, mint az aszfalt. Néha keresztül-kasul autózom a városon, és látom, nincs hol és miért kiszállni. Négy kereszteződés, egy körforgalom, a jelzőlámpa már este kilenckor sárgán villog. Ha északról fúj, érezni a büdöset a halott gyár felől. Már mindenki elment innen. Csak akik nem tudnak, azok maradtak. Reggel felkelnek, kinéznek az ablakon, és nem mennek sehová. Hacsak nincs kutyájuk. Akkor kiballagnak a főtérre, hogy megtekintsék a gyászjelentéseket, megnézzék, ki halt meg, és örüljenek, hogy még nem ők. Kilenckor halott minden. Csak a benzinkút él. Nem tankol senki. Mindenki alkoholt vesz, vagy beül a kocsmába. Egyre nagyobb, egyre olcsóbb és egyre régibb kocsijuk van. Seftesektől veszik, akik külföldi roncsokat árulnak. Igen, mindenki húz el, vagy behoz valamit. Itt nincs semmi. Az autók rögtön szétmennek, a padlójuk kiesik, a karosszéria pedig a városon túl, az erdőben landol. Azt már nem veszi meg senki. Rókák és foglyok ütnek tanyát bennük. A rókák okosak. A városhoz egyre közelebb szoktam látni őket. Az emberek kidobálják az ennivalót. Megveszik, és nem bírják megenni. Olcsó és gusztustalan. Pont a rókáknak való. Néha átfutnak az úton, mint a macskák vagy a kutyák. Ember készítette kolbászt zabálnak, rozsdás limuzinban laknak. Az ilyet nem takarítja el senki. Öreg, félholt ócskavas. De ezeket a fickókat a kútnál nem zavarja. Többnyire kopaszok, soványak és eláll a fülük. Mintha alultápláltak lennének. Néha tankolok éjszaka, és nézem őket az üvegen át. Rovarszerű, ideges mozdulataik vannak. Biztos verték őket gyerekkorukban. Hiába. Ostobák és megállás nélkül káromkodnak. De aztán, amikor elválnak egymástól, amikor egyedül maradnak, lopva osonnak a fal árnyékában, és nem emelik fel a tekintetüket. 5
A zsaruk is itt gyülekeznek. Többnyire ők is kopaszok. Csak kicsivel talán jóltápláltabbak, nagyobbak, testesebbek és magabiztosabbak. Ez azonban az amerikai filmekből ellesett magabiztosság. A városban a benzinkúton kívül csak a videotékák vannak nyitva. Az emberek kivesznek két, három, négy filmet, és visszamennek a lakásba. A zsaruk semmiben sem különböznek az emberektől. Talán csak úgy érzik, hogy jobbak a többieknél. De nem jobbak. Pont olyanok, mint az elálló fülű kopaszok. Ugyanazokat a filmeket nézik, és ugyanúgy ülnek a benzinkút bárjában. És ugyanúgy várnak valamilyen forradalomra, amely majd megváltoztat mindent. Ez érződik ebben a városban – a várakozás. Mindenki ideiglenes jelleggel foglalkozik az élettel. Egész idő alatt várnak és reménykednek, hogy egyszer majd minden a feje tetejére áll, teljesen más lesz, mint most, és az utolsókból végre elsők lesznek. Előző este a mellettem lévő asztalnál egy apa ült a fiával. Átutazók. Az ilyeneket könnyű felismerni: nem érzik biztonságban magukat. Jár a tekintetük. Ha nyugi van, akkor se bírják megállni, hogy ne kémleljenek jobbra-balra, mintha pofonra vagy provokációra számítanának. Az apa nagydarab, kövér, bajuszos ember. Hanyagul ledobta magát, de egyre csak kémlelődött jobbra-balra. A fiú hasonlított rá, már degeszre tömte magát a bőséges, olcsó kajával. Vártam valakit, és fél óráig hallgattam őket. Főleg az öreg beszélt. Valami kocsiról, pontosabban kocsiajtóról: megéri-e fényezni, és kicserélni az ajtóborítást. A fia alapvetően egyetértett mindennel és bólogatott. Legalább tíz-tizenötször hangzott el az „ajtóborítás” szó, ütemesen tagolva a színtelen előadást. Az öreg olyan súllyal beszélt, mintha az egész szövegelés atyai tanítás lenne az élet értelméről és csapdáiról. Bablevest ettek. A konyhában rántott hús sült nekik. A monológ egyszer csak észrevétlenül átsiklott valamilyen „most csomagban” árult, kedvezményes árú mobiltelefonra. A fiú ismét bólogatott, s közbevetett pár szótagot. Aztán felállt, és a pulthoz lépett a második fogásért. Sötétkék susogóban volt. Apja bőrdzsekiben. 6
