ALISTAIR MACLEAN: ZSILIP. Szkennelte, javította: Balogh Róbert; Tördelte: Dr. Kiss István; 2003

ALISTAIR MACLEAN: ZSILIP Szkennelte, javította: Balogh Róbert; 2003. Tördelte: Dr. Kiss István; 2003.

Mindkét különos módon hasonló eset február harmadikán történt, és mindkettőben a hadsereg fegyverraktára szerepelt. Mégsem volt nyilvánvaló kapcsolatuk. A hollandiai De Doorns-i esemény rejtélyes, látványos és tt~agikus eset. volt; a nyugat-németországi 1~Tetnitzben lezajlott jóval kevésbé volt titokzatos, jószerével unalmasnak volt mondható, és volt benne valami enyhén komikus. A hollandiai lőszerraktárnál három katona teljesített szolgálatot. A raktárt egy betonbunker védte De Doorns falutól másfél kilométernyire északra. Körülbelül éjjel fél kettőkor a falu ébren lévő két lakosa géppisztolyropogásra lett figyelmes. 11~Iint .később kiderült, az őrök szolgálati fegyvere éppen géppisztoly volt. A fegyverropogást elképesztő robbanás zaja követte; hatvan méter széles, tizenkét méter mély krátert vágott a földbe. A falu házaiban keletkeztek ugyan kisebbnagyobb károk, de halott ne:n volt. A feltételezés szerint az őz°ök tüzet nyitottak az illetéktelen betolakodókra, s egy eltévedt golyó 5 okozta a robbanást. Az őrök és a feltételezett betolakodók is nyomtalanul eltűntek. Nyugat-Németországban egy magát Vörös Hadóereg Frakciónak nevező jól ismert és kitűn'óen szervezett terroristacsoport bejelentette, hogy könnyűszerrel bejutottak a Metnítz melletti amerikai NATO-fegyverraktárba, minthogy a két fös őrség éberségét igazán nem volt nehéz kijátszani. Állításuk szerint mindkét katona ittas volt, s amikor a betolakodók távoztak, pokrócokba csavarták őket - kegyetleniil hideg volt az éjszaka. Az Egyesült Államok hadserege tagadta az őrök ittasságára vonatkozó vádat, de a pokrócokról nem tett említést. A betolakodók azt állították, hogy nagy mennyiségű pusztító fegyverhez ju-

tottak, s ezek között néhány olyan korszerű fajta is akadt, amely még mindig a titkos fegyverek listaiján szerepelt. Az amerikai hadsereg ezt is tagadta. A nyugatnémet sajtcS határozottan a betolakodók változatának hitt. A katonai támaszpontokra való behatolás tekintetében a Vörös Hadsereg Frakció imponáló statisztikával büszkélkedhetett; a bázisok őrzésének dolgában ezzel szemben az amerikai hadsereg meglehetősen szegényes eredményeket mutatott. A Vörös Hadsereó Frakció rendszerint aprólékos gonddal beszámol hadizsákmányáról. Az állítólag megszerzett titkos fegyver ekről azonban ilyen részletes lista a sajtóban nem jelent meg. Feltételezhető, hogy amennyiben a terroristák állításai igazak, az Égyesült Államok hadserege -- esetleg a nyugatnémet kormány közvetítCaQvel - hírzárlatot rendelt el. EíüY - Világos, hogy csak valami őrült tehette jegyezte meg Jan de Jong, a schipholi repülőtér magas, szikár aszketikus alkatú igazgatója megl.ehetősen ingerült hangon, s eközben igen elborult az arckifejezése. A körülmények ismeretében minden oka megvolt az ingerültségre és borúra. - Csakis valami őrült lehetett. Dühöngő őrültnek, közveszélyes pszichopatának, mániákusnak kell lennie annak, aki egy ilyen vad, esztelen, értelmetlen, céltalan dologra képes. - Akárcsak a szerzetesképű professzornak, akire annyira hasonlított, de Jongnak is gyengéje volt a rokon értelmű szavak használata, s ezzel - mint most is - kissé fontoskodóra sikerültek a mondatai. - Elmebajos. - Érthető, hogy ezt mondja - felelte de Graaf. Van de Graaf ezredes, ez a zömiek, középtermetű, cserzett arcbőrű férfi pontosan olyan zavarba hozhatatlannak tűnt, éppen olyan ellentmondást nem tűrő jelenség volt, ahogy azt egy főváros rendőrfőnökétől elvárja az ember. Megértem, miért mondja, amit mond, de csak bizonyos mértékig értek vele egyet. Tisztában vagyok vele, hogyan érez, drága barátom. Kedves repülíítere, Euröpa egyik legkitűnőbb Iégilcikö-.

tíije... - Nem az egyik, hanem a legkitűnőbb repülőtér Európában - mondta de Jong rutinszerűen, miközben gondolatai másfelé jártak. - Legalábbis az volt. - És ismét az is lesz. Az a bűnöző, aki mindezért felelős, bizonyos, hogy nem normális. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű lesz mngta?álnunk. Lehet, hogy egyszerűen nem kedveli magát. Lehet, hogy elszámolnivalója van magával. Lehet, hogy az 'vn valamelyik részlegvezetője valami olyasmiért elbocsátotta, ami szerinte tö= kéletesPn megfeaelő indok lehetett, csakhogy az illetőnek más a véleménye. Lehet, hogy a tettes lcöunyékbeli lakos, itt lakik valahol Amszterdam közelében vagy Aalsmer és Amszterdam között, és túlságosan hangosnak találja a gépek motorjainak dübörgését. Lehet, hogy lelkes környezetvédő, aki szemlátomást igen határozottan ellenzi s légszennyező sugárhajtású gépeket; márpedig ezek valóban szennyezik a levegőt. Ebben az orszáában - mint maga is tudja - a kelleténél több lelkes környezetvédő található. Lehet, hogy nem tetszik neki a kormány politikája. - De Graaf végigsimított kezével vastag szálú, acélszürke haján. - Minden lehetséges. De az is lehet, hogy éppen olyan normális, mint maga vagy én. - Ezredes úr, gondoljon csak bele - mondta de Jong. Kezét egymás után többször ökölbe szorította, majd ismét elernyesztette; vadul reszketett. CSnkénteien volt mindkettő, de külünbüz,~i okaik voltak. Az előbbi pontosan jelezte hatí~lmas, ám tehetetlen haragját; az utóbbi egyszerűen annak volt betudható, hogy amikor jéghideg észak-északkeleti szél fúj az Ijsselmeer mellől Szibéria irányából, a schipholi repülőtérépület teteje nem éppen a legkellemesebb tartózkodási hely. - Éppen olyan normális, mint maga vagy, én? Hogy maga t=agy én elkövetnénk ilyen . . borzalmas tettet? Nézze csak, ezredes úr, nézze! De Graaí pedig nézte. H~a ő lett volna a repülőtér igazgatója, aligha vidította volna fel a szívét a látvány, ezzel maga is tisztában volt. A schiphoti repülütér egyszerűen eltűnt, a helyén végelátha-

tatlem.hosszan elterülő tó fodrozódott. A vízbetűrés nyomát igazán nem volt nehéz megtalálni: a repülőtér legszélén, a hatalmas üzemanyagtartályo'~c közelében, széles hasadék tátonott a déli irányban húzódó csatorna védőgátjában; a hasadék két oldalán, a töltés tetején szétszó.~ódoít törmelék, kövek és sár jelezte, hogy a rés nem i.ermészetes eredetű. A beeíramló víz óri;';si pusztítást vitt véghez. Maguk a reptéri épületek - bár a földszintet és az alagsort elöntötte a víz - sértetlenek maradtak. Az érzékeny elektromos és elektronikus berendezésekben így is nagy károk keletkeztek; helyreállít.zísuk vagy kicserélésük minden bizonynyal több millió guldenbe kerül majd. Az épületek szerkezete ép maradt; a schipholi repülőteret kitűnl5re tervezték, és biztos alapokra épű:ették. A repülőgép, sajnos, igen kényes jószág, amikor nem a ma;a természetes közegében találhat.<í; s~: természetesen nem lehet lehorgon~>ozni. De 8 Crraafnalc csak egy kissé kellett elfordítania e~ szemét, hogy lássa, mennyire fájdalmasan igaz ez. A kisebb gépek észak felé sodródtak. Néhány még most is céltalanul lebegett a víz színén. Néhányról tudták már, hogy elsüllyedt, kettőnek pedig - ezeket az egymotoros gépeket az orrmo» tor húzta a víz alá - már csak a farka látszott ki. Néhány kétmotoros utasszállító gép - Boeing-737-esek és DC-9-esek -, valamint hárommataros Trident 3-asak és Boeing-727esek elúsztak, és most teljes összevisszaságban lebegtek a reptér területén, orrukkal különböző irányba fordulva. Kettő az oldalára dőlt, két másik félig má:r elmerült, s csak a géptest felső része látszott. Futóműveik összeroskadtak, nem bírták a terhelést. A nagy gépek, a 747-ese~lc, a Tri-Starak, a DC-10-esek még a helyükön volta;k, ezeket óriási súlyuk egy helyben tartotta üzemanyaggal feltöltve némelyikük három-négyszáz tonnás volt. Kettő közülük mégis oldalára dőlt, feltehetően, mert a bezúduló víztől távolabb lévő futóműveik nem bírták a nyomást. Nem kellett repülőmérnöknek lenni hozzá, hogy lássa az ember: mindkét gépet nyugodtan le lehet, íz-ni

az állományból. Mindkettő bal oldali szárnya körülbelül húszfokos szögben felfelé állt, s a jobb oldali szárnynak csak a töve látszott; mindkét szárny nyilván kettétört valahol. Az egyik kifútcípályán, néhány száz méternyire egy futómű ágaskodott a víz fölé. Ott egy Fokker Friendship akart volna felszállni. A pilóta hiába próbált elmenekülni a betörő víz elől. Talán nem is vette észre a bezúduló vizet, de valószínűbb, hogy úgy gondolta, lgy vagy úgy, nincs veszítenivalója. Így hát nyilván tovább gyorsftott, de már nem tudott úgy felgyorsulni, hogy kievickéljen a vízből. Az lehetetlennek tűnd, hogy a gépet elborította volna a víz; a megfigyelők szerint az első pillanatokban mindössze üt-hat centiméteres víz borította a kifutópályát, de ez elebendő volt ahhoz, hogy a Fokkert szánalmas vízisivé változtassa. A kiszolgáló gépjárművek és teherautók egyszerűen eltűntek a víz alatt. Járműnek nem is volt nyoma sehol, leszámítva egy beszálló lépcső felső három-négy fokát, valamint egy benzinszáLlító tetejét; még két „harmonika" beszállófolyosó vége is bánatosan mer ült á szürkés vízbe. De Graaf sóhajtott egyet, megrázta a fejét, és de Jonghoz fordult., aki még mindig csak nézte, de nem Látta az elpusztult repülőteret; szemlátomást nem volt képes felfogni azt a szörnyűséget, ami itt történt. - Igaza lehet, Jon. I4'laga meg én normálisak vagyunk, vagy legalábbis úgy gondolom, hogy a világnak ez rólunk a véleménye, és valóban nem lehetséges, hogy ilyen iszonyú rombolás véghezvitelére képesek lettünk v alna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az a bűnöző, aki ezt a vad, esztelen rombolást elkövette, nem normális; nyilvánvalóan rá fobunk jönni - vagy saját erőnkből, vagy mert úgy dönt, hogy tájékoztat róla -, hogy a tettesnek igen nyomós indítéka volt. Nem is lett volna az „esztelen" szót használnom, és nem lett volna szabad olyan szavakat használnia magának sem, mint az „esztelen" vagy a „célta10 lan". Ez itt nem valamiféle találomra véghezvitt pusztítás, nem egy elszabadult elmebeteg hirte-

len elhatározásból elkövetett őrült cselekedete; előre megtervezett akció, amellyel pontosan kiszámított hatást akartak elérni. Mintha rettentő erőfeszítésébe kerülne, de Jong nagy nehezen elfordította tekintetét az elárasztott repülőtérről. - Miféle hatást? Rám például egyetlen hatást gyakorol: hogy kimondhatatlanul fel vagyok háborodva. Miféle egyéb hatásról lehetne szó? Van talán valami elképzelése? - Nincs. Nem volt még rá időm, hogy gondolkodjam a dolgon. Ne felejtse el, hogy csak nemrégen éutesítettek az egészről. Igaz, már tegnap bejelentették, hogy ez fog történni, de magam is és sokan mások is úgy gondoltuk : az ötlet annyira elképesztő, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. Volna viszont két javaslatom. Egyrészt: sommit nem érünk el azzal, ha itt bámuljuk a schipholi tavat. Másrészt senkin és semmin nem segítünk vele, ha még sokáig ítt lebzselünk, és tüdőgyulladást lüzpunk. De Jong egy pillanatra eltorzulö arcvonásai sejtetni engedték, hogyan vélekedik a „schipholi tó" kifejezésről, de szólni nem szólt semmit. Az étkezde valóban valamicskét jobb hely volt a tetőnél, minthogy bent nem fújt a szél; sokkal melegebb azért nem volt: A villanyfűtés a rövidzár?at miatt nem működött, a becipelt butánhősu~árzók pedig még alig változtattak valamit a helyiség hőmérsékletén. Jó forró kávé volt bvven, ez segített; de Graaf maga is iígy vélte, hogy rendjén való volna valami hatékonyabb fűtőfolyadék. l~xn mindazokban, akik inkább a snapszot vagy a gint kedvelték, az igazgató jelenléte kifejezetten gátlásokat okozott. Ascketikus megjelenéséhez illő módon de Jong megrögzött absz~nens volt, ami Hollandiában nem is könnyű dolog. Soha nem csinált ebből nagy gondot, soha nem is hallotta senki, hogy ilyesmit említett volna, mégis valahogy senki nem ivott kávénál és teánál erősebbet, amikor de Jong is a közelben volt. - Foglaljuk röviden össze, mit tudunk mondta de Graaf. - Röviden, mert' alig tudunk valamit. Tegnap délután három egyforma üzenet

futott be három helyre: egy szerltesztőségbe, a repülőtéri hatóságokhoz - egészen pontosan de Jong úrhoz - és a Közlekedési és Közmunkaügyi Minisztérium vízügyi osztályához. Kis szünetet tartott, majd a pillantása egy nagydarab, fekete szakállú férfira esett, aki békésen szenyny ezte az atmoszférát egy igen-igen ódonnak látszó pipa füstjével. - Á, persze! Van der Kuur úr, a Rijkswaterstaat helyettes vízügyi főmérnöke! Mennyi időbe telik mindezt rendbe hozni? Van der Kuur letette a pipáját. - 142áris megkezdtük a munkát. Fémlemezekkel lezárjuk a csatornába vágott rést, ami ugyan csak ideiglenes megoldás, de hatékony. Azután majd . . . nos, nekünk vannak a világon a legnagyobb és legjobb szivattyúink. Rutinmunka. - Mennyi ideig tart? 13 -- Harminchat óráig. Kívülről csináljuk. -Volt valami nagyon megnyugtató i~uur higgadt és tárgyilagos viselkedésében. - Feltéve persze, hogy együttműködnek majd velünk a vontatósok, a bárkások és azoknak a hajóknak a tulajdonos~~i, amelyek pillanatnyilag a csatorna iszapjában fekszenek. Azokkal a hajókkal, amelyek vízszintesen állnak az iszapban, nem lesz gond; azok viszont, amelyek oldalra dőltek, könnyen feltöltődnek vízzel. Gondolom, nekik is érdekükben áll, hogy együttműködjenek. - Nem esett kár emberélciben a csatornán? Nem sebesült meg senki? - kérdezte de Graaf. - Annyit jelentett az egyik felügyelőnk, hogy a megfeneklett hajók tisztjei és legénysége lcürében igen nagy az akut magas vérnyomásban szenvedők száma. Ettől eltekintve a haja szula se görbült senkinek. - Köszönjük. A három üzenet olyan valakitől vagy valakiktől származik, aki vagy akik az F'FE' kezdőbetűket használják. Arról nem volt szó, hogy mit jeienteneh ezek a bet "uk. Az illető vagy illetők szándéka az volt, hogy megmutassák: országunk bármely pontját képesek elárasztani egyszerűen úgy, hogy egy stratégiai fontosságit gátat felrobbantanak: ezt akarták most .nekünk

kicsiben bemutatni, méghozzá úgy, hogy senkinek az életét nem kockáztatják, s a lehető IegÓ kisebb kényelmetlenséget okozzák vele. -- A telető legkisebb kényelmetlenséget.! Kicsiben! - De Jong ismét ökölbe szorította a hezét. - Vajon milyen lenne egy nagybani bemu< ta tó? De Gr.aaf bólintott. - lÍgy, ahogy mondja. Megmondták: Schiphol a célpontjuk, és a víz pontosan tizenegy öra~kor fag betörni. Egyetlen perccel se korábban, egyetlen perccel se később. Mint már tudjuk, a robbantás pontosan tizenegy órakor történt. A. rendőrség az igazat megvallva ostoba tréfának tartotta a dolgot . . . Végül is ki a fene akarná Schipholt laeltengerré változtatni? Talán valami szimbolikus jelentőséget láttak a helyben: végtére is a holland hajóhad annak idején éppen itt győzte le a spanyol flottát, s akkoa~iban Schiphol valőban tenger volt. Tréfa vagy nem, kockázatot nem vállalhattunk. A csatorna ~ayilvánvaló célpontnak tűnt egy szabotázsakció számára, tehát a csatorna északi partjának mindkét oldalát alaposan átvizsgáltuk. Semmi olyan rendellenességet nem tapasztaltunk, ami arra utalt volna, hogy valaki fel akarja robbantani r~ gátat. Úgy gondoltúk, valóban valami tréfáról van szó. De Jong vállat vont, kezét széttárta. - Mint most már tudjuk, semmi sem áll távolabb az FFF észjárásától, mint. az efféle tréfák. A balján ülő férfihoz fordult. - Peter, magának vo'.t rá ideje, hogy gondolkodjon. Van valami ötlete . . . elnézést, uraim, bocsánat. Talán nem mindegyikük ismeri a kollégámat, Peter van Effen hadnagyot. Van Effen hadnagy az egyiii legtapasztaltabb . nyomozónk, robbanóanyagszakértő, s ráadásul ő a város tűzszerész-különítményének a vezet~íje. Rájött mái°, hogy csinállák ? Peter v°án Effen nem volt különösebb feltűnést 14 15 kelni figura. Akárcsak főnöke, ő is középt~erm2td; rendkívül zűmök férfi volt, és gyanúsan hajlamos a pocakosodásra. Harminc-, legfeljebb nzgyvenéves lehetett, fekete, vastagszálú hajú, fekete

bajuszú férfi, akiből valamifélQ állandó szeretetreméltóság sugárzott. Nem úgy festett, mint egy magas rangú nyomozótiszt, még azt se mondta volna rá senk2, hogy rendőr. Sakazr - köztük a holland börtönök számos lakója - van Effen könnyed és kellemes modorának talán jobban is hittek a kelleténél. - Nemigen xe~llett sokat találgatni, uram. egy utólag könnyű. De ha előre tudtunk volna mindent, akkor sem tehettünk volna semmit. Majdnem bizonyos, hogy kiderül majd: két hajót egymáshoz kötöttek az északi part mentén. Nem szokványos dolog ugyan, de nem tiltja a törvény, hogy ha lerobban valakinek a motorja, egy arra haladó másik hajótól segítséget kérjen. rTgy képzelem, hogy a két hajó lopott lehetett, mivel a csatornán nagy a forg.alam, s a rendszea-esen arra hajózók később azonosíthatták volna őket. A két hajó úgy állt, hogy fedezetükben könnyűbúvárok kényelmesen dolgozhassanak. Ha éjszaka vagy szürkületkortörtént a dolog - és ebben bizonyos vagyok -, erősen kivilágíthatták a fedélzete.t, s ha ott erős fényt használnak, a hajópárkány alatti teljes terület tökéletes sötétben marad. Ny2lván volt náluk valamilyen fúrószerkezet, mondják valami olyan, amit a fúrótornyokon használnak, osak persze ez nyilván kisebb teljesítnnényű gép volt, és nem függőlegesen; hane~cn vízszintesen dolgoztak vele. Biztos, hogy 16 villanymotorral mizkvdtették, akkumulátor vagy generátor segítségével, mivel a benzin- v~ gy a dízelmotor túl nagy zajt csapott volna. Egy szakember számára - és az Észalr~-tengeren százával dolgosnak ehhez értők - pofonegyÓszer ű művelet a? egész. Befúu°nak, mondjuk, a túlsó fal előtt úgy harminc centiméternyire - biztosak lehetünk benne, hogy előtte gondos számításákat végeztek -, kivájják, amit kifúrtak, és a beton helyére vízhatlan vászontartályt tesznek tele robbanóanyaggal, például egyszerű dinamittal vagy TNTvel. Lehet, hogy igazi szakember egy irányban ható robbanótöltetet használna. Hozzákötnek egy időzített robbanószerkezetet, semmi különlegesség, a régi jó vekker is kitűnően megtesz2, betö-

mik a réWt iszappal és sóderrel - nem mintha volna a~hár egy a millióhoz esélye is annal~, hogy vai.aki odatéved véletlenül -, és elhajóznak. - Elhinném, ha valaki azt mondaná, van Effel úr, hogy ön agyalta ki a hadműveletet - mondta van der Kuur. - Szóval így csinál ták. - Én mindenesetre így csináltam volna, és bizonyos, hogy ő~k is hasonlóképpen csinálták. Másképp nem is megy.--Van Effen de Graafra nézett. - Szakemberekkel van dolgunk, s aki irányítja őket, érti a dolgát. Tudják, hogyan kell hajót lopni; tudnak hajózni; tudják, honnan lehet fúrószerkezetet lopni; használni is tudjak a bLrendezést; tudják, hogyan kell bánni a robbanóanyagokkal. Ezek nem elborult tekintetű, jelszavakat kiabáló őrültek; ezek profik. Szóltam a központnak, hogy azonnal értesítsenek, ha valamelyik gyártól, nagykereskedőtől vagy üzlettői 17 ~rnqa olyan bejelentés érkezik, hogy fúróberendezést lopott valaki. És értesítsenek, ha kíder ült, hogy valamilyen vízi járművet elloptak abban a körzetben. - És? Ezenkívül? - kérdezte de Graaf. - Semmi. Nincsenek nyomok. De Graaf bólintott, és a kezében tartott papírba nézett. A titokzatos FFF üzenete. Semmi nem utal arra, hogy mi áll e mögött a beígért - és most már valóra is váltott - szabotázs mögött. Mindössze egy figyelmeztetés, hogy senki ne tartózkodjon a helyszínen ma délelőtt tizenegy órakor, és vagy tegnap délután vagy ma délelőtt minden gép szálljon fel, menjen a szomszédos repülőterekre, minthogy a felesleges rombolás nem része a terveiknek. Nagyon figyelmesek, mondhatom. És még ennél is nagyobb figyelmességre utal az a hívás, Jon, amit ma reggel kilenckor kaptál, amelyben felszólítottak, hogy azonnal ürítsenek ki minden gépet. Mindannyian tudtuk persze, hogy csak valami tréfáíÓól lehet szá, és nem hallgattunk rájuk. Felismernéd azt a hangot, ha megint hallanád, Jon`? - Kizárt dolog. Női hang volt, fiatal női hang,

és angolul beszélt. Nekem minden fiatal női hang egyforma, ha angolul beszélnek. - De Jong ökölbe szorított kézzel dobolt az asztalon. - Még csak nem is említik, hogy mi a céljux ezzel a . . . borzalmas akcióval. Mit értek el vele? Semmit. Az égvilágon semmit. Csak ismételni tudom, hogy aki ilyesmire képes, akár egyvalaki műve volt, akár több emberé, az csakis dühöngő őrült lehet. I8 - Elnézést, uram, de ellent kell mondanom önnek - felelte van Effen. - Magam is úgy vélekedem, ahogyan az ezredes úr. Amit odafent a tetőn mondott: majdnem bizonyos, hogy éppen olyan normálisak, mint bárki közülünk. Egy őrült nem vihette volna v éghez ezt a műveletet. Márpedig - mint mondtam is - ezek nem elborult tekintetű terroristák, akik zsúfolt áruházakban bombákat dobálnak. Kétszer figyelmeztettek: megtettek minden tőlük telhetőt, hogy se emberi ' életeket, se ért'ekeket ne tegyenek kockára Felelőtlen emberek nem viselkednek így. - Akkor ki felel annak a három embernek a haláláért, akik a felszállni készülő Fokkar Friendshipen vesztették életüket? - Közvetve a szabotőrök. De ugyanígy mondhatjuk azt is, hogy maga, szintén közvetve. Végül is számolhatott volna azzal, hogy a fenyegetés nem otromba tréfa, gondolhatott volna ezzel a lehetőséggel, ha mégoly valószínűtlennek tűnt is, és megtagadhatta volna a Fokkertől a felszállási engedély t ráadásul pontban tizenegy órakor. De ha jól tudom, maga személyesen adött a gépnek felszállási engedélyt. Teljességgel bizonyos, hogy a szabotőrök gondosan átvizsgálták a menetrendet, és úgy intézték, hogy a kérdéses időben, illetve akörül egyetlen gép se szálljon se le, se fel. A Fokkar egy német gyáriparos magángépe volt, tehát nem szerepelhetett a hivatalos menetrendben. De Jong úr, véleményem szerint hiábavaló dolog volna bárkit is felelőssé tenni annak a három embernek a haláláért. Balszerencse, a két esemény szerencsétlen időbeli egybe19

esése, valamiféle istencsapása - nevezze; am.inek akar ja. Senki nem akarta, nem tervezte ezeknek az embereknek a halálát. Senki nem tehet róla, hogy így történt. De Jong most ökle helyett ujjéival dobolt az asztalon. - Ha azok a gonosztevők olyan figyelmesek, ahogyan maga mondja, akkor miért nem halasztották el a robbantást, ha látták, hogy valaki száll fel a Fokkerre? - Nem tudunk róla, hogy abban a helyzetben lettek volna, hogy bármit is lássanak; de ha láttak volna is, szinte biztos, hogy ekkor már semmit nem tehettek volna. Persze, ha a robbanőszerkezetet rádióval hozták volna működésbe, akkor közbeléphettek volna. De mint már mondtam, teljesen biztos vagyok benne, hogy elektromos időzítőt használtak, s ahhoz, hogy azt hatástalanítsák, újra hajóra kellett volna szállniuk, könnyűbúvár-felszerelésben lemerülniük, mindezt fényes nappal, méghozzá perceken belül. A rendelkezésre álló idő erre semmiképpen nem volt elég. De Jong homlokín enyhén, de félreérthetetlenül gyöngyözni kezdett az izzadság. - Telefonon is figyelmeztethettek volna. Van Effen egy hosszú másodpercig de Jongra nézett, majd annyit mondott: - A ma délelőtti ~.elefonjaikkal mennyi-t törődött? De Jong nem válaszolt. - Azt mondta az imént, hogy a szabotőrök semmit, abszolút semmit nem értek el ezzel az akcióval. Tudom, uram, hogy fel van dúlva, és nem szép tolom, hogy erőltetem ezt a dolgot, de valóban ennyire naiv, hogy ezt higgye? Kláris elértek valamit, nem is keveset. Elérték, hogy félelem és bizonytalanság uralkodik, s ez a hangulat az idő múlásával csak fokozódni fog. Ha egyszer lecsaptak - a Jenhalványabb nyilvánvaló indíték nélkül -, nem valószínű-e akkor, hogy ismét le fognak csapni`? Ha így lesz, mikor? )?a hol `? És mindenekelőtt ott a miért kérdése. Miféle nyomós okuk van arra, hogy azt tegyék, amit tesznek? - De Graafrawézett. - Megtörni az áldozatot, s ugyanakkor bizonytzlanságban

hagyni afelől, milyen céllal tör fenik mindez. Újfajta zsarolásról van itt szó, és nem látom be, hogy miért re sikerülne. Erősen az az érzésem, hogy nagyon hamar újra hallunk az FFF felől. Nem azért lépnek majd kapcsol<~tba velünk, hogy elárulják, mi késztette őket az akciójukra, és semmiképpen nem azért, hogy konkrét követelésekkel álljanak elő. Nem, nem, szó sincs róla. Nem azért. Nem így folyik a pszichológiai hadviselés. A kerékbetörésnél lassan, nagyon lassan forgatják a kereket, pontosan kiszámítva a hatást. Hagyni kell az áldozatot, hogy alaposan átí~rezze helyzete reménytelenségét, miközben lelki ellenállóképessége egyre csökken. Legalábbis úgy vélem; így gondolkodhattak a középkorban, amikor a kerékbetörés módszerét még valóban használták. . - Űgy látom, igen sokát tud a bűnözők gondolatvílágárol - mondta de Jong savanyúan. - Tudok egy keveset - mosolyodott el barátságosan van Effen. - V iszom nem vállalkoznék 20 Ezek szerint ez itt az üzenetük, méghozza igencsak arrogáns stílusban. A szöveg: „Legközelebb talán Amszterdam felelős polgárai odafigyelnek arra, amit mondunk; elhiszik, amit mondunk, és aszerint cs:elekednek. Azéx-t került ma sor erre a szerenesétlenségre, mert nem hitték el, amit mondtunk. A szerencséíaenségért csakis egyedül de Jong urat tesszük felelőssé. Ideaében figyelmeztettük, ő pedig nem törődött figyelmeztetésünkkel. Sajnálatosnak tartjuk a Fokker Friendship fedélzetén elpusztult három utas szükségtelen haláléi, de elhárítjuk marunktól a felelősséget. Nem volt módunk megakadályozni a robbanást.", 1?e Graaf szünetet tax°tott, majd van Effe:nr~ nézeit. - Érdekes, nem? - Nagyon is. Tehát volt egy megfigyelőjük. Soha nem fogunk rájönni, kicaoda. Lehet, hogy útt volt a reptéren, de hát naponta több szá> olyan ember jár itt, aki nem itt dolgozik. De aT is lehet, hogy valahonnan távcsővel figyelte valaki a repteret. 1Vem érdekes. Az a négy elsősegélynyújtó, akik a legsúlyosabb sebesültelvet

behozták, akkor még nen a tudhatták, hogy a később halottként bejelenieft utas él-e, vagy máris halott. Ketten közülük a kórházban haltak mes, de hivatalosan csak kés(íbb jelentették be, hog5° halottak. Honnan tudta meg akkor az F'FF? Sem az oxwos, se.n a mentzísök nem sziváro;tathatíák ki a hírt, mivel a gyanú azonnal rájuk terelődött volna, és igen könnyű lenne ellenőrizni öket. T<íliik eltekintve mindazok, akik a három utas hal,iláx~ól tueitak, űt ~~anmik ebben a teremben, --Van Effen kényelmesen köubejártatta a szemét az étkezde as-rbalaínál ülő tizenhat férfin és három nQn, majd de Jonghoz fordult. - Ennél világosabban nem lehet fogalmazni, ugye, uram? Valaki befurakodott közénk, és tájékoztatja az ellenséget. - Ismét lassan végignézett a termen. - `'ajon ki lehet? - Ebben a teremben? - De Jong egyszerre látszott hitetlennek és boldogtalannak. - 1~Tem hiszem, hogy meg kellene ismételnem, annyira egyértelmű. De Jong a kezére nézett, amely most keményen markolta az asztalt. - Nem. IZ1em. Persze hogy nem. De hát . . . majd megtaláljuk az illet6t. Waga biztosan megtalálja. - A szokásos aprólékos vizsgálati a gc~ndal? Kikérdezünk mindenkit ebben a teuemben, hol járt, mit csinált, miután a Fokperrel a szerencsétlenség történt? Derítsük ki, melyikük telefonálhatott, sőt ki volt a telefonáló`? Hogyne, rendre kihallgathatunk mindenkit. Semmit sem fogunk találni. - Semmit? - De Jongon látszott a megdübbenés. - Hogy lehet ebben előre ennyire bizonyos'? - Úgy - mondta Graaf -, hogy a hadnagy rcndor módjára gondolkodik, és úgy véli, nem jó őket alábecsülni, igaz Peter'? - Van eszük. De Jong de Graafrbl van Effenre nézeit, azután mEgint de G_ raafra. - Ha elmagyarázná vc'Ógre valaki . . . -- Egyszerű a doÍo- feielie de Graaf. -24 ~.~ 25 Nem jutott eszébe, hogy az FFF=nek nem kellett

elárulnia nekünk, hogy tud a három halálesetről? Felesleges információ, ha úgy tetszik. Tudhatták, hogy mi tudunk róla. Tudhattálk - amint a hadnagy úr az előbb rámutatott -, hogy rájövünk: valaki tájékoztatja őket, s az a valaki köztünk van. Biztosak lehettek benne, hogy utána fogunk járni, nem telefonált-e innen valaki, így hát vigyáztak rá, hogy ne is telefonáljon senki. Az illető szóban "ertesített egy másik személyt, aki nem tartózkodik ebben a teremben, és ez a másik személy telefonált. Attól tartok, Jon, van itt egy másik tégla is, esetleg nem is egy. Akkor azzal is tisztában lehet, hogy minden itt elhangzó szóról tájékoztatják az FFF-et, akárkik is legyenek azok. Természetesen sorra elvégzünk minden vizsgálatot, felte-szünk minden rutinkérdést. És ahogy van Effen mondia, természetesen kudarcot fogunk vallani. - De hát ez annyx;ra értelmetlen - mondta de Jong. - Miért nyúlnak ilyen eszközökhöz, hogy azwtán ne érjenek el vele semmit? - Nem azért nyúlnak ilyen eszközökhöz, hogy semmit ne érjenek el vele. Például bizonyos mértékben demoralizálnak minket. Ennél is fontosabb, hogy tudatják velünk: olyan erőt képviselnek, amellyel számolnunk kell, hogy befurakodhatnak közénk, amikor csak nekik tetszik, A tudomásunkra hozzák, hogy kitűnően szervezett csoporttal van dolgunk, akik képasek bev áltani a fenyegetéseiket, s akiket nem lehet koekázat nélkül figyelmen kívül hagyni. - Ha már fenyegetésről és kockázatról van szó: térjünk csak vissza az FFF legújabb telelonhívására. A szöveg így folytatódik: „BízonSÓosak vagyunk benne, hogy a holland nép pontosan tisztában van vele: egy olyan támadóval szemen, amelynek eltökélt szándéka, hogy téx^dre kényszerítse, a hollandok a világ legvédtelenebb nemzete. Nem a tenger az ellenségük. Mi vagyunk azok, és a tenger a szövetségesünk. Nem kell, hogy emlékeztessük önöket rá, hogy Hollandiában a tengergátak körülbelül 1306 kilométer hosszúságban húzódxlak. Egy bizonyos Cornelius Rijpma, az egyik fx-ieslandi ármentesített területet felügyelő leeuwardeni bizottság

tagja néhány hónapja azt mondta, hogy körzetén a gátak egyszer'úen homokrétegekből állnak össze, és egyetlen nagyobb vihar elég hozzá, hogy beszakadjanak. »Nagyobb viharon. feltehetően valami olyasmit kell érteni, mint axni 1953-bon átszakította a gátat, és 180 ember életét követelte. A minisztérium vízügyi osztályáról kapott információink szerint . . ." - Mi? Micsoda? - Vari der Kuur vörössé vált a méregtől, talpra ugrott, és szinte hebegett. - Azt merik állítani ezek a gazemberek, hogy tőlünk szerzik be az értesüléseiket? Hát ez fantasztikus! Kizárt dolog! - Hadd fejezzem be, van der Kuwr úr. Nern veszi észre, hogy a régi jó módszert alkalmazzák megint, megpróbálnak bizalmatlanságot szítani és demoralizálni minket? Csak mert tudjuk, hogy kapcsolatban állnak de Jong úr néhány emberével, még nem biztos, hogy a maga emberei26 veI is kapcsolatuk van. Rosszabb hír is akad egyébként. Így folytatódik az üzenet: „Információink szerint az 1953-as vihar 75 százalékánál nem nagyobb erősségű vihar elegendő volna a gátak pusztulásához. Rijpma úr a sebezhető gátakról beszélt. Hollandia 1300 kilométerny i gátja közül pontosan 300 kritikus állapotban van. Az elkövetkező tizenkét éven belül a legoptimistább 'oecsiések szerint sem kerül sor a veszélyes állapotú gátak kijavítására. Valójában csak az elkerülhetetlenül bekövetkező eseményeket gyorsítjuk fel." De Graaf szünetet tartott és körbetekintett. Hüvös csend ereszkedett az ebédlőre. Csak ketten néztek rá; a többiek vagy a padlót nézték, vagy valahová a távolba meredtek: így vagy úgy, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem tetszik nekik, amit látnak. „A gátak<~t nem lehet rendbe hozni, mert ninca rá pénz. A rendelkezésre'állcí pénzt és valamennyi pénzt, ami rendelkezésre fog állni, az észak-scheldti hullámtörő gát építésére fogják fordítani, amely gát az Északi-tenger féken tartására létrehozandó úgynevezett Deita-terv részeként épül. Az építési költségek csillagászati

összegekre rúgnak. Az eredeti meglehetősen hibás költségkalkuláció, a közben megemelkedett árak és az infláció miatt a végső költség alighanem kilencmillió guldennél is magasabb lesz. Ráadásul mindezt egy olyan tervre költik, amely egyes szakért'ók szer int amúgy is felesleges. A terv szerint hatalmas, 1~ ezer tonnás szabadon álló betonpillérek között hatvanhárom zsilipkapu épül. A tervet ellenző szakértők szerint a tenger elmozdítl2atja a pillér eket, eltorlaszolhatja a zsilipeket, és használhatatlanná teheti a kapukat. Két centiméternyi elmozdulás elegendő lenne ehhez. Kérdezzék meg van der Kuur urat a vízügyi osztálytól.'' De Graaf szünetet tartott és felnézett. Van der Kuur ismét felpattant, szinte szétrobbant a dühtől, éppen úgy, mint az ,imént: nyilvánvalónak tűnt, hogy van der Kuur pöfékelő háborítatlansága csak látszat. - Hazugság! - üvöltötte. - Ol~talan beszéd! Szégyentelen rágalom! Hazugság, ha mondom, szemenszedett hazugsá~! - Maga felel az építkezésért. Maga biztosan tudja. Nincs rá oka, hogy annyira felizgassa magát. - De Graaf hangja enyhe, békítő volt. - Az FFF említett bíráló szakértőket . . . azal~nak nincs vízmérnöki képesítésük'? - Azok . . . Alig néhányan . . . De, igen. Képesítésük? Persze. Papírjuk, az van, amennyit akar. A tervet illetően egyetlennek sincs semmiféle gyakorlati tapasztalata. - Létezik egyáltalán valaki, akinek van? Mármint gyakorlati tapasztalata ebben a kérdésben`? - kérdezte van Effen. - Ha jól tudom, Kelet-Scheldtnél tökéletesen új technológiákat alkalmaznak, azaz gyakorlatilag mindenki számára ismeretlen-terepen mozognak. - Felemelte a kezét, amikor van der Kuur megint feI akart állni. - Bocsánat. Ez valójában mind nem fontos. Az a fontos, hogy van az FP'ir-nél valaki vagy valakik, akik nemcsak felettébb intelligen2g ~ 29 sek, de kiválcian tisztában vannak a pszichológiai hadviselés mikéntjQvel is. Először is kételyt ébresztenek, széthúzást keltenek, és megbontják a

biza'mat a schphalzak között. Azután ugyanezt az eszközt vetik b~e a vízügyi osztály ellen is. Most pedig ~~c~lamennyi országos lap segítségével, sőt bizonyosan a rádió és a tévé révén is, vagy még ma este vagy holnap délelőtt, ugyanezt az esu.krtiszínek. - Brinkman, szóljon be a központba. Feltehetően nem sürgős a dolog, mindenesetre ellenőrizze, tudnak-e már róla a szigetiek, mí vár rájuk. V an der Kuur úr, gondolom, magára bízhatom, hogy kéznél legyenek a szükséges felszerelések. = Ismét belenézett a papírlapba. - l~'incs szó nagy akcióról, azt mondják: „Biztosak vagyunk benne, hogy a kár mínimális lesz, Oosterend és De Wall lakosai mégis helyesen teszik, ha a hajók mellett tartózkodnak, vagy a padlásokra mennek 4 óra 30 után pár perccel. Méghozzá gyorsan." - Fenemód arrogánsak. Ezt üzenik a végén: „Tudjuk, hogy a két helységnévből meglehe-

tősen pontosan kiderül, hova helyezzük el a tölteteket. Keressék meg őket." - Ennyi? - kérdezte van der Kuur. - Ennyi. - Semmi magyarázat, semmi arról, hogy minek ez a sz~~cnyűsé~? Semm? - Semm:. - bTégiscsak azt mondom, hogy dühöngő őrültekkel állunk szemben. - Én pedig azt mondom, hogy nagyon is okos és számító bűnözőkkel állunk szemben, akiket pillanatnyilag kielégít az, ha hagynak főni a saját levünkben. A maga helyében egyelőre nem is törődnék a követeléseikkel. Majd idővel megtudjuk. Nos, most már ennél többet aligha tehetünk, nem mintha eddig valamit is tettünk. volna, ha jobban meggondoljuk. Viszlát, de Jong úr, remélem, holnapra már rendben fognak üzemelni. 3p r 31 A földszinti berendezéséh kijavítása, gondolom, még napokig is eltart. Kilelé menet van Effen intett de Graafnak. Látszólag oda sem figylve körülnézett, hogy meggyőződjön róla, senlü nincs hallótávolságon belül, majd azt mondta: - Szeretnék a mcst távozó ural: közül néhányra ráállítani valakit. - Hát nem vesztegeti az idejét, mondhatom. Gondolom, megvan rá az oka. - Figyeltem őket, amikor elmondta nekik a teYeli akció tervét. Megütköztek rajta. A legtöbbjük a messzeségbe bámult; s akik rem, azok a padlót tanulmányozták. 1~~Tindegyikükön látszott, hogy belegondolnak a rettenetes következm~nyekbe. Ketten azonban ehelyett végig csak magát nézték. Lehet, hogy azért nem reagáltak, mert a hír nem volt újdonság számukra. - Szalmaszál. Szalmaszálakba próbál kapaszkod:Zi. - Nem az illik a fuldoklóhoz? - Amennyi víz máris körülvesz bennünket, s amennyit még beígértek, ahhoz képest esetleg kevésbé- fájdalmas kifejezést is választhatott volna. Kik azo'.~? - Alfred van Rees. - Aha. A Vízügy zsilip- és duzzasztógát-

szakértője. Lehetetlen. Jó barátom. Olyan becsületes, hogy az már túlzás. - Lehet, hogy csak napnyugta után jönnek elő a csúnya tulajdonságai. Meg Klassen. - Klassen! A schipholi biztonsági főnök! Lehetetlenség. - Már másodszor? Vagy ő is a b~arátj~a? - Húsz éve szolgál itt hűséggel. A biztonsági főnök ? - Ha maga búnőző volna, és meg akarna környékezni valakit egy nagy szervezetben, kit választana? De Graaf egy hosszú pillanatig nézett rá, azután csöndben tavábbment. 32 KET@~ Bak eren és Dekker volt a neve annak a két hajótulajdonosnak, akiket az előző éjjel megszabadítottak járműveiktől. Mint kiderült, sógorok. Bakkeren egykedvűen viszonyult hajója kölcsönvételéhez, és az sem különösebben izgatta, hoby még nern vizsgálhatta meg az esetleges károkat. Dekker ezzel szemben - igencsak érthető módon - for tyogott a dühtől: kertvárosi otthonába való megérkezésük után, húsz másodper cen belül, tájékoztatta de Graafot és van Effent, hogy az előző este a tettesek meglehetősen durván bántak vele. - Hát senki nincs biztonságban ebben az istenverte városban? - Nem mondta, hanem kiabálta a szavakat, de gyanítani lehetett, hogy nem ez a szokásos társalgási modora. - Rend<írség! Szóval maguk a rendőrség! Szépen végzik a munkájukat, mondhatom! Védik a becsületes amszterdamiakat! Ott ülök, nem ártok senkinek, ülök a saját hajómon, erre az a négy gengszter... - Egy pillanat! - mondta van Effen. - Volt rajtuk kesztyű? - Kesztyű? - Az alacso:~y, csupa energia férfi felháborodva és hitetlenkedve nézett rá. - Kesztyű? Durván megtámadtak, itt áll az áldozat, maga meg másra sem tud gondolni, mint... - Kesztyű.

Van Effen hangjában volt valami, ami áthatolt a férfi dühén, és szinte látni lehetett, hogy lejjebb megy a vérnyomása. - Kesztyű? Vicces. Volt, igen. Voit. Mind kesztyűben voltak. Van Efíen az egyik egyenruhás őrmesterhez fordult. - Bernhard! - Igen, uram. 14Tegmondom az ujjlenyomatosoknak, hogy menjenek haza. - Elnézést, Dekker úr. Mondjon el mindent a maga módján. Ha v olt valami, amit különösnek talált, azt is. - Rohadt furcsa - mondta Dekker ingerülten. Mint már mondta, ült a kabinjában, foglalat~skodott- valamivel, amikor valaki felkiabált a partról. Kiment a fedélzetre és látta, hogy egy magas férfi áll ott. Megkérdezte, kölcsöne ehetné-e a hajót egy éjszakára. Azt mondta, egy ülmgyárból jött, és néhány éjszakai jelenetet akarnak felvenni. Felajánlott ezer guídent. Dekker, rendkívül különösnek találta, hogy egy ilyen ajánlatot ilyenkor, éjszaka és ilyen kurtán-furcsán tegyen meg valaki; visszautasította. Legközelebb arra lett figyelmes, hogy három másik férfi jelent meg a színen, lerángatták a hajóról, begyömöszölték egy kocsiba, és hazavitték. - Maga mondta, merre menjenek? - kérdezte van Effen. 34 ~ 35 - 1Megbolondult? - Valóban hihetetlennek tűnt, hogy ez a mérges kis ember önként szolgóltat ki információkat bárkinek is. - Tehát már figyelik egy ideje. Nem tűrt fel, hogy valaki a nyomában jár? ° - Hogy hol jár ? - Hogy valaki követi, figyeli, hoby többsz ör látj a u gyanazt az idegent? - Ki figyelne és követne egy halkereskedőt? Legalábbis ki gondolná, hogy v,,?aki követi? Szóval bevonszoltak a házba . . . - Egyszer sem próbált menekülni? - Figyeljen ide . . . - Hekker érthetően mogor~Óa volt. - 1~~Teddig jutottaf.z volna a háta;m mögött megbilincselt kézzel? - Megbilincselt kézzel?

- Maga biztosan azt gondolta, hogy csak a rendőrség használ ilyesmit. Szóval beráncigáltal~ a fürdőszobába, összekötözték a lábamat egy ruhaszárító kötéllel, és leragasztották a számat. Aztán kívülről rám zárták az ajtót. - Semmit nem tehetett? - Semmit. - A kis ember arca elsötétült, ahogy eszébe jutottak a tegnapi esem.4ny~_k. - Sikerült talpra álinam, de francot se .értem vele. Nincs ablak a fürdőszobában. Ha lenn. ~e tudom; hoáy tudhattam volna kitörni, és meg ha ki is törtem volna, nem tudtam volna se~ítsé gért kiabálni, ugyebár. Ott volt a számon az a pár méter ragasztószalag. Három-négy óra múlva, nem tudom, pontosan mennyi volt, viss~ajöttek és kiszabadítottak. A magas férfi aaa mondta, ezerötszáz guldent hagytak a konyhaasztalon. Ezret a hajúért, és ötszázat az esetle= ges költségeke°e. - Miféle költségekre? - Honnan tudjam? - Dekker kimerültnek tűnt. - Nem mondták. Egyszerűen elmentek. - Látta őket elmenni? Milyen kocsival voltak, mi volt a rendszáma, ilyeneket? - Nem láttam í>ket elmenni. l~Tem láttam a kocsit, még kevésbé a rendszámot. - Dekker úgy beszélt, mint aki csak nagy-nagy erőfeszítések árán tud uralkodni magán. - Amikor azt mondtam, hogy kiszabadítottak, úgy értettem, hogy kinyitották és levették a bilincset. Pár percig tartott, míg le tudtam venni a ragasztót, ráadásul rohadtul fájt, megtÉpte a bőrömet és a szakállamat is. Akkor átugráltam a konyhába, és a kenyérvágó késsd levágtam a lábam-ról is- a kötelet. A pénz tényleg ott volt, és nagyon örülnék, ha felajaínlhatrám a rendőrségnek, mert én ugyan nem nyúlok a kc;szos pénzükhöz. líülönben is, majdnem biztos, hogy lopott pénz. Addigra persze már a kocsi sehol se volt. Van Effen diplomatikus, együttérző hangnemben folytatta. - Ha meggondoljuk, min ment keresztül, Dekker úr, igen nyugodtan viselkedik. Le tudná írni őket? - Rendes ruha volt rajtuk. Eséíkabát. Ez

minden. - És az arcuk? ~- Sötét volt a parton, söi.ét volt a kocsiban; és mire ideértünk, mindegyiken csuklya volt. í~iairmint hármon. Az egyik a ha jón maradt. 36 , 37 - A csuklyán meg csak egy hasíték, mi? Van Effen nem volt csalódott, mivel nem is számitott másra. - Inkább kerek lyukak. - Nem beszéltek egymással? - Egy szót se. Csak a főnök beszélt. - Miből gondolja, hogy ő volt a főnök? - A főnökök adják az utasüásokat, nem? - Na igen. Felismerné a hangját? Dekker habozott. - Nem tudom. Hát, azt hiszem, igen. - Aha. Volt talán valami szokatlan a hangjábon? - Igen. Szóval oly an furcsán beszélt hollandul: - Furcsán? - Nem is tudom . . , hogy mondjam . . . olyan nagyon is hollandul. - Rosszul beszélte a nyelvet? - Nem. Éppe~x fordítva: Nagyon is jól. Túl jól. Mint a tévé- meg rádióbemondók. - Túl szépezi beszélt, igaz? Mintha egy könyvet olyasa. Talán külföldi volt? - Gondolom, igen. - Nincs valami ötlete, hogy hová való lehet? - Hát, nincs, hadnagy úr. Soha nem jártam külföldön. Sokszor hallom, hogy odabent a városban sokan beszélik az angolt, németet vagy mind a kettőt. Én csak hollandul tudok. Az én boltomba nem járnak külföldi turisták. Hollandul árulom a halat. - Mindenesetre köszönjük. Lehet, hogy segített. Van még valami erről a főnökről? Ha~ő volt a főnök . . . 38 - Nlagzs volt. Nagyon magas. - Dekker először mosolyodott el a délután során. - Nem kell ugyan valami magasnak lenni hozzá, hogy énnálam magasabb legyen valaki, de ennek még

a válláig sem értem. Tíz-tizenkét centivel magasabb magánál. És nagyon-nagyon sovány. Hoszszú, kék esőkabát volt rajta, és ahogy állt rajta, a vállán, ahogy leéx-t a térde alá, olyan volt, mint egy ruhafogas. - A csuklyákon lyukak voltak, azt mondta; ugye, nem hasítékok. Nem látta ennek a magas férfinak a szemét? - Nem, sajnos, azt sem. Sötét napszemüveg volt raja. - Napszemüveg? De hát kértem, hogy mondja el, ha valami különös volt azokban az embex~ekben. Nem gondolja, hogy furcsa, ha valaki éjszaka napszemüveget hor3? - Furcsa? Miért lenne furcsa? Nézze, hadnagy úr, a mag~xnfajta agglegény jó sok tévét néz. és sokat jár moziba. A rossz emberek mindig napszemüvegben vannak. Onnan lehet tudni, hogy ők a rossz emberek. - Igaz, igaz. - V an Effen Dekker sógorához fordult. - Maga tehát, Bakkeren úr, szerencsésen elkerülte a találkozást ezekkel az urakkal. - Tegnap születésnapja volt a feleségemnek. Bent voltunk a városban, elmentünk egy mulatóba, vacsoráztunk. Egyébként is bármikor ellophatták volna a hajömat, soha meg nem tudtam volna. Ha Maksot követték, akkor biztosan engem is figyeltek, és tudhatták, hogy a hétvégeken soha nem megyek a hajónak még a közelébe sem. 39 Van Effen de Graafhoz fordult. - 1~Teg akarja nézni a hajókat, uram? - Gondolja, hogy találunk valamit? - Nem. Vagyis lehet, hogy kiderül, pontosan mire kellett nekik. Sár biztos vagyok benne, hogy semmiféle nyomot nem hagytak hátra a szegény dolgozó rendőröknek. - Akkor legfeljebb elpocsékolunk még egy kis időt. A sógorok a saját kocsijukon mentek, a két rendőr van Effenében, egy rozoga Peugeot-bar, amelynek a motorja azonban távolról sem volt rozoga. Egyáltalán nem volt rajta rendprségi jelzés, és még a rádiotelcfont is álcázták. De Graaf

kényelmesen elhelyezkedett a nyikorgó és gyakorlatilag rugók nélküli ülésen. - Peter, nem akarok én panaszkodni, tudom, hogy még pár száz hasonló roncs csikorog az amszterdami utcákon, és megértem, hogy szereti a névtelenséget, de abba csak nem halna bele, ha kicseréltetné vagy újrahúzatná a vezető melletti ülést'? - Gondoltam, így olyan `Óalódinak tűnik. De meglesz. nMire jutott Dekkeréknél? - Alighanem semmi olyasmire, amire maga nem. Érdekes, hogy a magas, sovány férfit némák taírsask parancsokat oszt.ogaioit, ami arra utalhat, hogy ő~k is beszélnek, vagy lega'ábbis értenek hollandul. Persze nem feltétlenül. Lehet, hogy az utasításolcnak semmi értelmük nem volt, csak arra szolgáltak, hogy meggyőzzék róla a hallgatóságot, hogy a többiek is hollandok. Kár, hogy Dekker soha nem járt meg a határon túl. Lehetséges, hogy talán azonosítani tudta volna a hang tulajdorosának a nemzetiségét. Én két-három nyelvet beszélek. maga, Yeter, még többet. Gondolja, hogy ha hallotta volna az illetőt, meg tudná mondani, hová való? - Esetleg. Nem vagyok benne biztos. Tudom, mire gondol, uuam. Arca a felvételre, amit az a szerkesztő készített a hívásról. Ott persze, sokkal kisebbek az esélyeink - a telefon nagyon el tudja torzítani a hangot. Egyébként meg nem úgy tűnik, mintha ilyen nyilvánvaló hibákat követnének el. De meg ha meg is tudnánk mondáni, milyen országba valók, hogy a fenébe tudnánk a nyomukra jutni? De Graaf rágyírjtott egy igen fekete szivarra. Van Effen letekerte az ablakot. De Graaf oda se figyelt. - Nagyon vigasztaló, amit mond. Tudnánk csak még egy pár tényt. Hát járjunk utána, és máris sokkal többet tudunk. Ai.tól az egyébként sem megerősített információtól elte-

kintve, hogy az illető esetleg külföldi, összevissza annyit tudunk erről a pofáról, hogy magas, leginkább egy fogyókúrázó gerebly ére hasonlít, é~ valami baja van a szemével. - Baja van? Mármint a szemével, uram? Csak annyit tudunk biztosan, hogy éjjel napszemüveget hord. Csakhogy ez a világon semmit ... ~0 ~ ~l nem jelent. Lehet, hogy divatozik. Lehet, hogy imádja a napszemüveget. Dekker szerint napszemüveg nélkül egy jobb gonosztevő nem is valódi. Lehet, hogy azért van rajta - mint az amerikai elnök testőrein -, mert a tömegben a potenciális gonosztevő soha nem tudhatja, nem őt nézik-e éppen, s esetleg ez tartja vissza tőle, hogy akcióba lépjen. De az is lehet, hogy egyszerűen nyctalapiás. - Aha. Nyctalopiás. Minden gyerek tudja. Talán felvilágosíthatna, Peter. - Különös, régi szó egy különös, régi betegcégre. Úgy tudom, ez az egyetlen olyan szakszó, amelynek két homlokegyenest ellentétes jelent.ése van. Egyrészt farkasvakságot jelent, s ennek az okairól alig-alig tudunk valamit. Másrészt viszont jelent nappali vakságot ís: az illető csakis napnyugta után lát júl. Ennek az okai pontosan ugyanannyira rejtélyesek. Ritka, de jól doku:nantált betegség, akármelyik jelentését veszszük is a szónak. l~Tapszemüvegbe kitűnően behely ezhetők a korrekciós lencsék. - Nekem az a véleményem, hogy egy olyant bűnöző, aki a fenti kórok bármelyikében szenved, igencsak hátránnyal indulna a többiekkel szemben. A nappal dolgozó és az éjjel működő betörő egyaránt kényelmetlenül érezné magát, akkor is, ha riapp;ali, akkor is, ha szürkületi vakságban szenved. Nekem ez egy kicsit hihetetlen így, Peter. ~n inkább a hagyományos okokra szavazok. Csúnya. seb van a szeme körül, l~artc~al. Erősen hunyorog. Többszínű ~a szivárványhártyája. Foltos a szaruhártyája, vagyis o;yan 4Z világos az írisze, hogy alig lehet megkülönb
kidülled a szeme, mint Popeye-nek. Lehet, hogy csak fél szeme van. fgy vagy úgy, valamilyen értelemben fiziológiailag abnormális, és így sötét szemüveg nélkül könnywn azonosűható volna. - Akkor nincs más dolgunk, mint elkérni az Interpoltól a szembetegségben szenvedő bűnözők listáját. Lehet vagy tízezer. És ha csak tízen vannak rajta, akkor se megyünk vele semmire. Nagy valószínűséggel nincs is nyilvántartva elmélkedett van Effen. .- Lehet, hogy el kellene kérnünk tőlük az összes albínó gengszter lisiáját. Azoknak is napszemüveg kell, ha el akarják rejteni a szemüket. - A hadnagy úr, látom, tréfálkozni méltóztatik - mondta de Graaf morcosan. Mélyet szívott a szivarból, azután szinte csodálkozva mondta: ~ A fenébe is, Peter. Lehet, hogy igaza van. Előttük Dekker lelassított, majd megállt. Van Effen követte. Két hajó volt kikötve a part mellett, mindkettő tizenegy-tizenkét méter hosszü, ;két-két kabinnal, nyitott h
t~iszont mindketten bizonyosak voltak, hogy legalább húsz_ liter üzemary ag hiányzik mind a két tartalyból. - Húsz liter mindkettőből? - kérdezte van Effen. - Nem haszn<ílhattak el két liternél többet oda és vzssza, a rept'r melletti csatornátöl. Tehát valami eg3-éb Célra használták a motort. Kinyitná a motorházat, és adna egy elemlámpát? ~'w Effen másodpercek alatt végzett az akkumuiátor vizsgálatával, Éa ennyi neki elég is volt. - Uraim, használt valaha valamelyikük krokodilcsipeszt, amikor a telepeket használják vagy töltik? Tudják, azt a rug<~s kapcsot, aminek cakkos fogai vannak. Nem? Valaki pedig hasznult ily et a múlt éjszaka. Látni lehet a horzsolásokat a pónisokon. A két hajó telepeit összekötötték, pái~huza,mosan vagy sorosan, mindegy, mert nyilván használtak transzfai°mátort, és jái~<~tizík a motorokat, hogy az akkumulátorok állandóan töltődjenek. Ezért hi'anyzik negyven liter. - Ezek szerint - mondta Dekker -, erre gondolt az a gengszter, amikor esetleges költségekről beszélt. - Ezek szerint igen. De Graaf különösebb tiStakozás nélkül ismét elhelyezkedett az ósdi Peugeot nyikorgó első ülésén, amikor megszólalt a rádiótelefon. Van Effe~n felvette, majd átadta a kagylót de Graafnak, aki röviden beszélt, és visszatette a telefont rejtekhelyére. - Ettől féltem - mondta de Graaf. Kimerül~tnek hatott a hangja. - A miniszterem azt akarja, hogy repüljek vele Texelbe. Gondolom, a fél kormányt magával akarja hozni. - Te jó Isten! Azok a buzgó mócsingok! Mi a fenét gondolnak, mire mennek vele, ha mind odacsődül? Csak útban lesznek mindenkinek, és Lehetetlenné teszik a munkát. De hát ebben van gyakorlatuk. - Szeretném figyelmeztetni, van Effen hadn,agy, hogy a Korona választott minisztereiről beszél. - Ha korholásnak is sz'anta a szavakat, de Graaf szíve-lelke nemigen volt benne. - Hasznavehetei.len és tehetségtelen társaság. Fontoskodnak, bekerül a nevük a lapokba,

lehet, hogy egy-két szavazatot nyernek a bizonytalanabb szavazóknál. Mégis, biztos vagyok benne, hogy élvei fogja, uram. De Graaf .szúrósan ránézett, majd reménykedve mondta: 4 ~ 1 ~15 - Gondolom, nem akar jönni, Peter? - Jól gandolja, uram. Egyébl~ént dolgom van. - Gondolja, hogy nekem nincs? - De Graaf igen borongósnak tűnt. - Neeem. De én csak rendőr vagyok. Maga rendőr is, diplomata is. Kirakom majd a központnál, jó? - Velem ebédel? - Szeretnék, uram, de olyan helyen ebédelek, ahol az amszterdami rendőrség főnöke aligha szeretne mutatkozni. Úgy hívják, hogy La Caracha. A felesége és a lányai nem örülnének neki, uram. - Munkaebéd? - Természetesen. Elbeszélgetek eby kicsit egy pár krakersbeli ismerősömmel. Pár hónapja maga kért meg, hogy diszkréten, nem hivatalosan is tartsam szemmel őket. Időnként információkat kapok, általában a La Carachában. - Aha! A Krakerek! Az utóbbi két hónapban nemigen volt rá időm, hogy felőlük gondolkozzam. És hogy vannak a csalódott fiataljai, a minden ellen lázadó diákjai, a virággyermekek, a hippik, az önkényes lakásfoglalók? És az utcai kábít«szer-kereskc>dők és a fegyverkereskedők? Mintha már nem a régi formájukat hoznák. Nleg kell mondanom, hogy boldogabb vagyok - nem, ez nem jó szó -, hogy kevésbé aggódom, amikor vasrudakat és téglákat hajigálnak egyenruhás rendőrségünkre,amikor néha felborítanak és felgyújt.anak egy-egy kocsit, mert akkor legalabb tudom, hányadán állunk; most, hogy mindenütt ea a szokatlan békesség és nyugalom uralkodik, minden ilyen nem jellemző mlsdan csea~des. úgy érzem, mindenütt valami baj készül. - Csak nem kifejezetten a bajt keresi, Peter? - Van egy kellemetlen érzésem, hogy előbbutübb úgyis m btalálom. Nemigen kell keresem. Tegnap délután, amikor befutott az FFF-

t31 a hívás, a legjobb két emberemet küldtem ki a körzetbe. Hátha találnak valamit. Próba, szerenese. Az amszterdami bűnözés egyre inkább a Kraker ek birodalmában összpontosul. Az FFF ugyebár, bűnözőkbol áll? - Madarat tolláról? Lehet. Csakhogy úgy tűnik, az FFF meglehetősen okos fiúk gyülekezete, sőt. alighanem túl okosak ahhoz, hogy közük Ie~yen a Krákerékhez, akiket aligha lehet az in~telle~tuális bűnözés titánjainak tekinteni. - Az FFF . . . Mink van eddig? Egy jó magas pofa, akinek Tehet, hogy valami szembaja vagy, és lehet, hogy külföldi. Ezzel el is mondtam, amit tudunl~. - Nem áll jól magának a szarkazmus. Jól van, jól van, minden követ megmozgatni, bár-mi jobb, mintha semmit nem csinálnánk. Mílyen a Ia Caracha konyhája? - A környékhez képest meglepően jó. Ettem ott néhányszor . . . - Abbahagyta és de Graafra nézett. - Megtisztel minket az asztalunknál, ~rram? - Nos, arra gondoltam, mint rendőrfőnök . .: - Hogyne, hogyne. Kitűnő. -- És sen.ks nem fogja tudni. hol vagyok. De Graaf felvidámodott a gondolatra. - Az a ' 4& ~ ~7 rohadt rádió tőlem annyit csörögh~t, am.enn3Óit akar. N~ f°gom meghallani, hál' Istennek. - senki más sem fogja meghallani. Azt a rohadt rádiót, ahogyan nevezte, kikapcsoljuk, amint leparkolunk. Mit gondol, hogyan reagálnának ezek a derék dokklakók, ha meghallják, hagy megszólal a telefon ebben a műtárgyban`? Továbbhajtottak. De Graaf hamarosan rágyűjtott egy szivarra, van Effen letekerte az ablakot; de Graaf megszólalt: - Nyilván ellenőrizte a La Garacha tulajdonosát. Hogy hívják? - Azt szereti, ha egyszer "úen George-nak szólitják. Viszonylag jól ismerem. A helybeliek egy ~szteletben tartják. - ~ kedves George bácsi? Mindenki jóteTehát becsületes polgár, azt mondja? - Esuítólag három, talán négy sikeres bűnszövetkezet kiemelkedő tagja. Semmi kábítószer,

semmi prostitúció; ezeket lenézi, serromi köze hozzájuk. Állítólag a rablás az erőssége, rendszerint fegyv~~ rablás, erőszakkal vagy anélkül, attól függ ki mennyi ellenállást tanúsít. Egyébként egészen vad tud lenni. Azt magam is tanúsíthatam. Persze, nem velem szemben alkalmazott erőszakot. George-ról igazán nem lehet elmond.aní, hogy olyan bolond, hogy megtámadjon egy rendőr hadnagyot. - Kitűnő érzékkel választja ki a barátait vagy segíttitársait, Peter. - De Graaf beleszippantott a szivarba, s ha netán kissé dühös volt is, nem mutatta ki. - Miért nincs rács mögött ez a rablóvezér? -- Iv'em le~he~t valakit letartóztatni, vád alá he.. lyezni, bíróság elé állítani és elítélni, szób..yszéd alapján. Csak nem mehetek oda George-hoz egy biiinccs.el: „George, az emberek mindenfélét beszélnek, be kell hogy vigyelek." Egyébként is, barátok vagyunk. - Maga mondta, hogy vzd, hogy erőszakot is alkalmaz. Ez elég alap, nem? - Nem. Joba van hozzá, hogy bár kit kidobj , ha az illető részeg, hangoskodik, káromikodik, vagy valamilyen csetepatét kezdeményez. Idáig terjed a George használta erőszak. Kidob néha valakit. Általában két embert egyszerre. A törvény lehe`~ősé.get ad rá. Mi vagyunk a törvény. - >~rdekes jellem lehet. Nem mindennapos. Kettőt egyszerre, azt mondja`? - Várjon csak, amíg meglátja George-ot. - Hogyan szándékozik neki b°mutatni? - ~1em kellene hangsúlyozni, hogy a rendőrséghez tartozik. Egyszerűen de Graaf ezredes, mondjuk félhivatalos látogatáson. - Lehet, hogy felismer. - Ezredes úr, nincs a városban valamit is magára adó bűnöző, aki fél kilométerről fel ne ismerné magát. Mikor rosszalkodnak a gyerekeik, nyilván előveszik és megverik a maga fényképét, megmutatják a csemetéknek, és megmondj~.!r nekik, hogy ha nern viselkednek jól, jön a mun.__:~ és elviszi őket. - Nagyon ~ `fás, Peter, maga se kifejezetten

ismeretlen itt. Iiívúncsi volnék rá, mit gondolnak magáról errefelé a bűnözők. - Sohase legyen kíváncsi. Azt hiszik, korrupt vagyok. 48 ~ 49 A La Caracha nem túl megn5-emő bejárata olyan szűk kis utca közepén volt, hogy autóval nem is lehetett megközelíteni. A kis előtér ütöttkopott kövezete, a lepattogzott, halovány festék egészen másfajta helyet sejteteti:, mint ami mögötte feltárult. A helyiség világos és tiszta volt, valódi fenyőburkolatú falakkal és vagy fél tucat asztallal, amelyek körül nem a szokásos fémvagy műanyag székek álltak, hanem négy-négy kis karosszék; a félkör alakú bárpult mögött pedig ott állt a mixer. Ha az emberi rápillantott, hamar elfeledkezett a terem többi részéről. C?riási figura volt, nagyon magas, nagyon szélc~s, és alighanem nyomhatott vagy sz.ízharminc kilát. Meglehetősen cifra mexikói sombrerót viseit - lehetett valami kapcsolat a mixer kalapja és a bár akár latin-amerikai hangzású nev e köQött -, fehér ing, keskeny fekete nyakkendő, nyitott fekete mellény és fekete bőunadrág volt rajta. Az ember valahogy hiányolta a pisztolytartót és a Peacemaker típusú coltot. Sötét szeme, bozontos fekete szemöldöke volt, s az úgyszi~ntén bozontos, szája két szélén lelógó, elegáns fekete bajusz kitűnően kiegészítette a látványszámba menő sombrerót. A csontos arcot mintha gránitból faragta volna ki egy lelkes, ám tehets~c_gtelen kőszobrász. A férfi mintha a múlt századi amerikai ivók falait ékesítő körözési plakátok alakjait kívánta volna tökéletesen utánozni. - Ez George? - Van Effen nem válaszolt a felesleges kérdésre. - Gondolom, amikor két embert dob ki egyszerre, csak az egyik kezÉ~t használ ja. George megpillantotta őket, és odasietett, arcán széles, barátságos mosollyal, amely látni engedte feltűnően fehér fogait. Minél k
ám a megtiszteltetés. - Úgy szorongatta meg az ezredes kezét, mintha húsz éve nem látott ikertestvérét üdvözölné. De Graaf elmosolyodott. - Tehát ismer? - Ha van olyan valaki a várasban, aki nem ismeri fel a mi rendőrfőnökünket, hát vagy vak az illető, vagy soha nem olvas újságot és folyói~ratokat. - Pet~er, ebben a pillanatban híres, befutott ember lettem. - De Graafra nézett, és lehalkította a hangját. - Feltéve persze, hogy nem hivatalosan jár nálunk. - Egyáltalában nem - mondta de Graaf. - Tekintse úgy, hagy a hadnagy íu' v endége vagyok. - Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen ritka pillanatot élhetek át - mondta George. - Whisky, sör, bor? A La Caracha borpincéje a legjobb egész Amszterdamban. Én mégis a gint ajánlanám az uraknak. Már jege:;edik a teteje. ZVIegnyalta a szája szélét. - Nincs hozzá fogható. És valóban. A George szervírozta bessenjenever - ribizliből készült gin - nemcsak fenséges, de óriási adag ital is volt. George velük maradt pár percig; sok mindenről beszélgettek, de legfőképpen a gátszakadásról, amelynek köszönhetőe~n ismét magjelent a rég eltűnt haarlemi tó. 50 ~ 51 ,a!-'-`-,~,: , : ::..-. .-~:.._...:.. - Nem érdemes az eset elkövetőit a holland profi bűnözők között keresgélni. - George igen magabiztosnak tűnt. - Azért használom a „profi" szót, mert az olyan szánaamasan amatőr bűnözőket, mint a Krakerek, ezeket a forrófejű, bármilyen atrocitás elkövetésére képes őrülteket, akik nem törődnek vele, hány ártatlan áldozatot szednek zavaros és ostoba eszméin nevében, ezeket a teljes mértékben amorális ámokfutókat, esztelen idiótákat, akik a pusztítás kedvéért pusztítanak, ki kell zárni a szóba jövők sorából. De hát ezek nem is hollandak, jóllehet, esetleg ennek az országnak a szülöttei; egy olyan végtelenül beteg szubkultúrának a tagjai, amelyet számos más országban is megtalálunk. Nem hiszem azonban, hogy ők lennének a felelősök a schipholi repülőtér elárasztásáért. Akármeny-

nyire elítéljük is a szabotőrök akcióját, nem lehet nem csodálni azt a világos fejre valló intelligenciát, amely mögötte áll. Nincs az a világosan gondolkodó, intelligens bűnözfi, aki kapcsolatot venne fel azokkal a fejlődésben visszamaradt alakokkal a Krakerek között - bár ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Kra.kereket nem használhatnánk fel valamilyen feladatra, ahol nem kötnénk annyit az orrukra, hogy veszélyt jelentsenek. De nincs olyan holland, akármilyen veszélyes bűnöző, aki egy ilyen tettet elkövetne. Minden holland azzal a meggyőződéssel, azzal a tudattal születik, hogy gátjaink sebezhetetlenek; ez szinte vallásos hit kérdése. Én ugyan nem vagyok . . . Mi is a helyes kifejezés, uraim?, nem vagyok xenofób, de ezt idegenek agyalták kí, ~s 52 idegenek vitték véghez. És ez m~b csak a kezdet. Lesznek még újabb atrocitások. `'árják csak ki a végét. - Nem kell sokat várnunk - mondta de Graaf. - Ma délután négy óra harminckor felrobbantják a texeli tengergátat. George bólintott, mintha a hír nem lepné meg. - Tehát máris. Ilyen hamar. Aztán a következő gát, azután megint a következő. Amikor rneátudjuk a feltételeiket - és biztosan hamarosan kiderül, mit akarnak, hiszen emögött csakis valami zsarolás állhat -, alaposan meg fot;unk lepődni. - A bárpult felé pillantott, ahol néhányan integetve jelezték, hogy mindjárt szom;an halnak. - Bocsássanak meg, uraim. - Figyelemre méltó jelenség - mondta de Graaf. - Kitűnő politikus lett volna belőle. Aligha lehet azzal v~ídolni, hogy keresgéli a szavakat. Különös figura eóy olyan bűnözőnek, aki állítólasg vad és erőszakos tud lenni: intelligens és nyilv ánvalóan művelt ember. Persze, ez ugyanígy elmondható sok híres vagy inkább hírhedt, de sikeres bűnözőről. De ő valahogy mégis egészen különös. Kilűntien ismeui a bűnözőn észjárásái, ugyanakkor úgy beszél és gondolkodik, mint egy rendőr. Sőt azonnal arra következtetett, hogy az elkövetők esetleg külföldiek, sokkal hamarabb, mint mi, ráadásul íit - velünk ellen-

téi:ben - semmi konkrétum nern segíteti.e a következtet.ésben. Lehet, hogy sokkal kevésbé va;yunk okosak, mnt gondoljuk.- _ __ _ , . . .. :_=f.` . . ".. ." . - " .. . George-ot ónmesternek és gátszakadás-vizsgálcínak. Nem hangzik rosszul, mi? - A cím nem rossz, az ötlet igen. „Rablóból Lesz a legjobb pandúr" - ez soha nem volt igaz. Ne tréfálkozz feljebbvalóddal nehéz perceiben. Percekről jut eszembe, Már soha nem eszünk? - Kérdezzük meg George-ot. - George újabb adag bessenjeverrel tért vissza. - Szeretnénk ebédelni, George. - Az ezredes úr itt fog ebédelni ? A La Caracha duplán meg van tisztelve. Megfelel ez az asztal? - Vascót és Annemarie-t is várom. - Per$ze. George felvette az italastálcát, és áttessPkelte ó~ket egy kellemesen világos, másik terembe, amely olyan apró volt, hogy csak két asztal fért el benne. Étlapokat vett elő. - Minden éttelünk kitűnő, a rodekool met rolpens egyenesen fantasztikus. - Egy'úk a fanta.sztikusat, Peter? - kérdezte de Graaf. - Jó. George! Minthogy itt van velünk a reazdőrfőnök úr, azt hiszem; elbírja a számla; ha rendelünk valami ihatóbb bort is. - Ihatóbbat? Nem hiszek a fülemnek! Egy olyan fantasztikus ételhez, mint amilyen a rodekool met rolpens, amit csakis a La Carachában fogyaszthatnak, különlegesen finom bor dukál! Talán egy üveg Chateau Latourt? Mondtam, hogy az enyémnél nincs jobb borospince Amszterdamban. Az sem vitatható, hogy nekem van" '~gjobb Bordeaux-i boraim is. --- George 54 átnyújtotta az aperitifeket. - Gerjesszék az étvágyukat, uraim. Igérem, hogy Annelise kitesz magáért. Amikor George eltávozott, de Graaf megtkérdezte: - Kicsoda az az Annelise? - A felesége. Feleakkora, mint ő. George retteg tőle. Egyébként csodálatos szakács.

- Ö tud erről a - hogy is fogalmazzam . . . profilon kívüli tevékenységéről? - Semmiről nem tud. - Említett egy bizonyos Vascót és Annemarie-t. Ők tehát az infarrnátorak. George pedig tud róluk, igaz? - Kitűnően ismeri őket. Jó barátok. - Arról is tud, hogy titokban magának dolgoznak? Van Effen bólintott, és de Graaf összevonta a szemöldökét. - Lölcs dolog ez? Helyes politi4ca? A fenébe is, egyáltalán helyes ez így szakmailag? -' Megbízom George-bon. - Maga megteheti. Nekem nem kell bíznom benne. Nem kis dolog, ha valaki azt állítja, hogy az övé a legjobb amszterdami bordeaux-i bor. Jó kis pénzbe kerülhet. Emberrablással és csempészéssel is foglalkozik ez a George, vagy eleget keres a profilon kívüli tevékenységekkel ahhoz, hogy becsületes vásárló lehessen a nyílt piacon? - Nézze, uram. Én soha nem mondtam, hogy George gonosztevő, tolvaj, rahló, gengszter vagy bármi efféle volna. ~n mindössze azt idéztem, amit a környék gondol felőle. Azt akartam, alkosson maga róla véleményt. Szerintem egyébként meg is van már a véleménye, csak mé;; mindig fenntartásai vannak, mivel már csak ilyen csúnya, gyanakvó a gondolkodása - hát persze, ennek köszönhetCíen maga a város rend8rfonöke. Annelise pedig azért nem tud semmit George profilon kiv üli tevékenységéről, mert nem létezik ilyen. George életében r~em keresett egyetlen illegális guldent sem. A létezo legbecsületesebb ember; annyit a, hogy ha Amszterdamban mindenki ennyire becsületes volna, akkor ön, ezredes úr, estére beállhatna a munkaközvetítő iroda elé. Biztos voltam berme, hogy gyanút fo, amikor em?ítEtte, hogy úgy gondolkodik és beszél, mint egy rendőr. Rendor is vagy legalábbis az volt. hlég~hozzá kegyetlenül jó rendőr. Őrmester volt, és már kinézett neki a felügyelői cím, amikor tavaly úgy döntött, ho?y visszavonul. Hívja fel a groningeni rendőrfűn
zacskó aranyat adna, ha visszavehetné a csapa tba. - llMegáil az eszem - mondta de Graaf, h'em úgy tűnt, mintha megállt volna az esze; nyul;odtan ült, úgy szívta a sziva~~ját és úgy szopogatta, mintha az időjárásról vagy az aratási munkálatokról beszélgettek volna. - 11Zás. Igen, más. Nem mondta, mi más. - AzéFt csak figyelmeztethetett volna. - Gondoltam, kital.ilj~, uram. Lesír róla, hogy zsaru. Legalábbis lesírt, amíg bajuszt nem növesztett. - Volt valami specialüása? - Iíábítószer- és terroristavadászat. >~gy kel_ lett vo?na persze mondanom: kábítószer-, majd terroristavadászat. - Kábítószer? Groninben környékén az egyetlen kábítószert ginesüvegben tárolják. Itt van G orge helye. Vagy, ha jól érlettem, amit mond, tt volt a helye. Miért állították le'? Ki állított le? - S nki. A természet állította le. Ha valaki kőbitós at akar üldözni és sikerrel akar járni, teljesen bele kell simulnia a háttérbe. Látta George- t. Nem olyan, mint aki akármibe belesimul. - Te ~oristát például míg csík nem is láttak azok ott, északon. - Há azért terrorista itt, délen sem terem sűrűn, ram. Lehet, hogy azért hagyta ott George a céget, emmi iz;alorn. Nem volt semmi doha. - Nagy kár. Hogy ily en intelligenciával valaki annak szentelje az é'.etét, hc by újabb feli sleges kalóriákat szolgáljon fel amúgy is túlsúlyos amszt~rrda~miaknak . . . Könnyen hasznossá tehetné maffiát. Lehet, hogy valóban meg kellene fontolni, hogy idonként alkalinaz Óuk. Szükség esetén bármikor behívh~tm:ri~. - Igen, uram. Azt hittem, hogy ehhez egy bizottság többségi döntése szükséges. - Egyetlen többségi döntés létezik az amszterdami rendőrségnél, és az az enyém. Ha gondolja, hogy George a segítségünkre lehet, csak szóljon nekem. Sőt ne is szóljon. Éhes vagyok. - Ja, igen. Geor ge rendszerint előételt is

szolgál fel. Nyilván nem tudta, hogy ilyen nagy a veszély. - Szemrevételezíe de Graaf jelent<3s 56 1 57 z... y i~l1!;%°';~4 . . %:/" . , ~ !-.Ó'_ ... ._.. . , .. ,..-'r ..r . tömegét. - Felesleges kalóriák. Hm . . . Ugyanakkor . . . - Felkelt, kinyitott egy faajtót, amely mögött eóy hűtőszekrény rejtőzött, kinyitotta azt is, és sorolni kezdte: - Fél füstölt lazac. Füstölt pisztráng. Parasztsonka. Gouda, edami sajt meg még jó pár finomság. - Maga még sokra viszi, fiam. Néhány perccel később, amikc- az éhit ideiglenesen sikerült némiképp elvernie, de Graaf azt mondta: - Ha túl sok a dolga, vagy túl bátortalan hozzá, hogy elkísérjen Texel.be, hadd kérdezzem meg, mit szándékozik tenni? - Attól függ, mit tudok meg Annemarie-tól és Vascótól. Nlár ha egyáltalán megtudok valamit. Egyébként, azt hiszem, megyek és teszem, amit szegény George nem tehet: észrevehetetlenül beolvadok a Krakerek közé kies kertvárosukban. - It~Iaga?! Maga megőrült. A Kraker-birodalam páratlan béte noir-ja! Megérkezése után két perccel mindenki megmerevedik és elhallgat. - Nemegyszer jártam arrafelé, de soha senki nem merevedett meg. Egyébként nem ez a szép csíkos öltöny van rajtam, de nem is a hivatalos egyenruhám. A másikban vagyok. A Krakeregyenruhámban. Érdekes, azt hiszem, még soha nem beszélgettünk a ruhatáramról. Van Effen kortyintott a bessenjeneverből. - Fókabőr dzsekit viselek, jó sok lelógó bojttal és egy mosómedvekalapot, amelyikről hátul borzfarok lóg. Tényleg nagyon elbűvölő. De Graaf behunyta a szemét, összeszorította, majd ismét kinyitotta. - A nadrág is valami borből van. Nem tudom, milyen bőr, mindenesetre oldalt sok kis bőrdarabka fityeg róla. Ja, és mokasszin. Az hiba volt. Mármint a mokasszin. Beázik. A hajam meg a bajuszom barnásszőke, nem platinaszŰke, az túl feltűnő volna. - A szerelés t'vbbi része nem az?

- A festék a legszívósabb zivatarnak is ellenáll. Különleges szerrel kell mindig lemosnom. Fájdalmas procedúra. Aztán van rajtam vagy fél tucat gyűrű, súlyos rézgyűrűk, a bal kezemen. - Azzal a kezével vec^ekszik? - Többek között greenpeace-es vagyok, atomerőmű-ellenes, kör; yezetvédő pacifista. Van azután a nyakamban egy nagyon színes dupla gy&ngysor, a fülemben pedig egy fülbevaló: Gsak egy. Kettő az manapság már olyan snassz. - Hát azt egyszer tényleg meg kell néznem. - Kaphat egyet, ha akar. De Graaf megint becsukta a szemét. George és az ebéd megérkezése pedig felmentette egy újabb megjebyzés kötelezettsége alól. George felszolgálta a rodekool met rolpenst, a helyzethez illő ünnepélyességgel kinyitotta az üveg Chateau Latourt, majd távozott. Az étel egyszerű volt - vörös káposzta, fűszerezett húste~kercsek és almaszeletek -, de ahogy George megfgérte, kitűnően volt elkészítve; amszterdami szokás szerint elég lett volna négy személynek i~s. A bor is fantasztikus volt. Éppen befejezték, amikor George behozt a a kávét. - Annemarie odakint vár. 58 I 59 - Jö,ijün csak be. Annemaríe tagadhatatlanul különi'>s jelenség volt. Bizonytalan színű kámzsanyakú pulóver volt rajta, amely valaha fehér lehetett. Körülbelül négy számmal volt nagyobb a kelleténél; ezt azzal próbálta ellensúlyozni, hagy bordái magasságában tíz centi széles, szögecsekkel kivert övet tekert szorosan maga köré. Minthogy megl~hetősen karcsú volt a dereka, a hatás kifejezetten kétségesre sikerült: leginkább egy középtájon aíbkötött krumpliszsákhoz hasonlított. Kapott, foltozott farmeuradrágja a visszaha j 1.ásnál divatosan foszladozott; rövid, pecsétes, nevetségesen magas tűsarkú bőrcsizmájában nem bejött, hanem beimbolygott a helyiségbe. Melírozott szőke hajának állapota arról árulkodott, hogy a fésülködést felesleges luxusnak tartja. A szurokfekete szemhéjfestékkel éppen olyan bőkezűen

bánt, mint a türkiz szemhéjfestékkel. Holtsápadt arcszíne, amelyet csakis valami olcsó púder kímaetlen alkalmazása eredményezhetett, kiáltó módon elütött az arcára mázolt két kerek, piros folttól, melyeket szintén nem a természetnek köszönhetett. Rúzsa vörös színű volt; vérvörös ki>römlakkja, ami igen jól mutatott, amint szipkáját kivette sárga fc>gai közül, kopott és töredezett. Olcsó kölnijének olyan orrfacsaró szaga volt, mintha abban fürdött volna, jóllehet, az embernek az a benyomása támadt, hogy jó ideje nem f ürdÜtt semmiben. Réz f ülönfüggői csilingeltek, amint beimbolygott a kis terembe. Van Effen de Graafra pillantott, de az nem nézett vissza rá; teljességgel hipnotizálta a látvárt'. Van Efíen hangosan megkösz<Srülte a tork<~t. - Uram, ez itt Annemarie. - Igen, igen. Annemarie. - De Graaf méb mindig a nőre meredt, és láthatóan óriási erőfeszítéssel sikerült csupán elfordítania a fejét, hogy van Effenre nézzen. - Persze, persze. Annemarie. Van azonban még egy-két dolog, amit nem sikerült megbeszélnünk, és . . . - Értem, uram. Annemarie, kedvesem, még egy pár percre' . . . George biztos üd v alamit inni addió. Annemarie mélyet szippantott a cigarettából, elmosolyodott és kit~íntoyott a szobából. - Annemar ie, kedvesem. Annemanie, kedvesem. - De Graaf, úby látszott, határozottan jól szórakozik. - P,Zaja abban a Kraker-égyenruhában, meg ez a . . . ez a nőszemély . . . micsoda szép pár lehetnek! Magát olyan jóa_anul gondolkodó és normális embm-nek hittem . . . ez csak valami tréfa lehet. Hol a fen; ben szedte fel ezt a boszorkányt, ezt az utcanőt, ezt a prostit, ezt a hullaháji jelenést? Te jó Isten, az a festék, az a pacsuli! - Nem vall önre, uram, ha a külsőségek alapján ítél. Az ilyen elkapkodott ítéletek . . . - Elkapkodott ítélet? EAz a rettenetes cipő! Az a koszos, gorillára szabott pulóver! - Igen praktikus pulóver. fgy aztán senki nem gyanakszik rá, hogy egy Biretta automata

revolvert hord egy szíjon, a dereka alatt. - E~y Birettát? Ez a nőszemély . . . ez a jelenés? Egy automata fégy-verrel jár~ká~l? ,Ez a 60 I 61 karikatúra-pisztolyt hord magánál? 1~Iaga m^gőrült. - Nagyot szívott. a szivarból. - Jór nern őrült meg. Nem panaszkodni akarok, Peter, de ez nekem egy kicsit sok volt. - Azt látom, uram. Nyilván figyelmeztetnem kellett volna. Annemarie meglehetősen mély benyomást tesz az emb^rre; amikor először találkozik vele. Ez a szörnyű boszorkány egyébként egy igen kedves fiatal ht>Igy, vagy legálábbis az lenne, ha egy órán át áztatná. Igazaíból igen elbűvölő, intelligens, nvgy nyelven beszél, egyetemet végzett, és azonkívül rotterdami rendőrnő. Nézze, uram, nem véletlen, ami történt. Ha rá tudja szedni a rendŰrfőnököt, akibol: többek közt épp azért lett rendőrfőnök, mert kevesebben képesek rászedni, mint báuki mást, akkor mindenkit rá tud szedni. - Hol tett szert erre a tőké?etes példányra? - Cserealapon. Nem valami b°csületes csere persze. Tudtam, hogy P~otterdamban töltött már hat hcínspot „föld alatt.'', ita meg nem volt alkalmas ember erre a munkára. Nem volt könn~Óű kiverekedni, de a rotterdami kolléga jó barátom. - l~Tiért nem szóltak nekem erről? - Szabad kezet kaptam, emlékszik? Szóltam volna, ha van mit jelentenem. Márpedig eddig semmi. Jelentéktelen dolgGkkal nem akartam zavarni. De Graaf elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy ez a fiatal hölgy örülne, ha jelentéktelennek aposztrofálja. Hívassa be, jcí? Van Effen bekérette Annemarie-t, de Graaf pedig széles mozdulattal hellyel kínálta. - Elnézést, hogy megvárattuk. Tudja, hogy ki vagyok? - Természetesen. Van de Graaf ezredes úr. A főnök. - A fiatal nőnek kissé fátyolos, alacsony, kellemes volt a hanjja, szöges ellentétben állt. megjelenésével. - Van Effen hadnagy elmondta? - Nem kellett elmondania. Neki dolgozom, és tudom, högy ő magának dolgozik. A fényké-

pét pedig vagy egy tucatszor láttam. - Annemarie, ez a ruha . . . Nem gondolja, hogy kissé feltűnő benne? . - Azok kőzött, akik között nyomoznom kell? Biztosíthatom, uram, hogy a többiek közül sokhoz képest igen visszafogott az öltözékem. Nem fgy van, Peter? - Szóval csak így: Peter. Keresztnevén szólítja a felettesét'? - fgy szál a parancs. Sokszor dolgoztunk tudniillik már eddig is együtt, és . . . - A . . . barátaik között'? = Igen, uuam. - Hát azt megnéztem volna. - 11'Ieylehetűsen szép pár vagyunk. Mondtam Anne~arie-na.k, hogy nem volna okos, ha ebben a társaságban hadnagy úrnak szólítana, tehát csak szólítson mindig Peteinek, és úgy is gondoljon rám, mint Péterre. Akkor nem követ el az ember semmi baklövést. Még évekkel ezelőtt sulykolta belém ezt egy illető. - Mármint én. I;az. Hölgyem, ib~az, hoby revolvert hord? Tudja is használni? - Kaptam kikí:pzést a rendőrségi lőtéren. 62 ~ 63 - Használta már valaha? - Nem. És bevallom, remélem, soha nem is kell használnom. - Használná? - l~'em tudom. Ha meg kellene akadályoz:~i, hogy vala kit megöljenek, nos . . , akkor igen. De nem tudnék senkit megöl~.ni. Nem szeretem a pisztolyokat. Félek, hogy nem vagyok valahai bátor, uram. - Ugyan már. Tökéletesen helyes, amit érez. Pontosan ugyanígy vagyok ezzel én is. Egyétr ként csap eóy bátor lány merészkedik a Kz-akerek birodalmába. Annemarie megengedett egy félmosolyt. Erre jó a kámzsanyakú pulóver. Senki nem látja, hogy ver az ér a nyakamon. - Ördögöt. Hogy állnak a dolgok a barátainál? Van valami izgalmas? Nem sántikálnak valamiben? - Nem valami izgalmas népség az, uram. Vol-

taképpen igen unalmasak. A legtöbbjük nem az a társadalom és tekinté'_y ellen lázadó harcos, aki_ , nÓ~k hinni szeretné magát. Ott vannak persze a kábítószer-kereskedők meg a narkósok. Persze, Van egy ke;né~ny maj, a kábítószeresek, a fegyVenhereskedflk, akik orosz kézifebyvereket adnak el az Ír Köztársasági Hadseregnek, mis más efféle elégEdetlen.k,.dö elemeknek. De Peter rizt mondta, oda se figÓ;eljek a fe~yverkeresk:vde= lemr e. - Elégedetlenkedő elemek? Hát ez nagyon tetszik. A hölgy tehát nem foglallcozik a fagy_ Wrcsempészc~kkel. 1VIiért? 64 - Ön kérdi tőbem, uram? Amerika, Oxoszország, Anglia és Franciaország több milliárd , dollár értékű fegyverrel üzletelnek évente - legálisan. Az izraeliek és az irániak, a líbiaiak és még a jó ég tudja, hány ország, ugyanúgy. Mind a kormányuk áldásával. Kik vagyunk mi, hogy moralizáljunk,- és pápábbak legyünk a pápánál, amikor megjelennek a színen a magánkeresked~ík? Egyébként is, tudom, hogy magát ez a vonal nem is izgatja, mivel csak a kábítószer meg a királyi családot és a kormány tagjait érintő, titokzatos és egyre sűrűsödő fenyegetések foglalkoztatj ák. - Na persze. Így igaz. Van valami érdekes ezen a vonalon? Annemarie megrázta a fejét. - Vasco . . , hallott már Vascóról? - Igen. De személyesen nem ismerem. Ma kell találkoznunk. Igazából úgy tudtam, magával lesz, úgy fogunk találkozni. - Én is úgy tudtam. A megbeszélés szerint egy közeli kávéházban kellett volna találkoznunk, majdnem egy órával ezelőtt. Sehol semmi, és ez roppant szokatlan Vascótól. - Ez a Vasco . . , valódi, hamisítatlaai Kraker? - Annak látszik, de ugyebár nem lehet az. Vannak amolyan vezetőféleségeik - nem igazán jelentős személyiségek, semmi karizmatikus erő -, van egy tanácsféléjük, és Vasco ennek a tagja, vagy legalábbis közel áll hozzájuk. De

azt mondja, voltaképp ellenük van, és én hiszek 65 _ s.. ~ .. neki. Végül is ő szintén magának dolgozik. Bizonyos értelemben. - Végül is nem tudja, mit gondaljon róla? - Az eszem, ha lehet ily enről beszélni, azt mondja, hogy . . , nos, ambivalens módon viszonyul hozzá. Az ösztöneimmel viszont megbízom benne. - Peter? - Annemarie ösztönei tökéletesek. Vasco is rendőr. Nyomozó őrmester. - Rendőr! - Annemarie összeszorította a száját, szemében harag látszott. - Köszönöm. I~'agyon szépen köszönöm. - Ne gyérekeskedjen - mondta van Effen. - Maga talán megmondta neki, hogy rendőr? Annemarie nem felelt, de Graaf pedig sietv e hozzátette: - Per sze, mert az ember mindent tudni akar. Még nekem se mondta el. Gondolom, úgy vélte, nem kell tudnom róla. De valamit mondani akart Vascóról. - Igen. Fontos lehet. Nem tudom. Tegnap es- , te azt mondta, lehet, hogy nyomra akadt. Megkeresték ebből a bizonyos tanácsból, egy olyan valaki, aki tudta, hogy Vasco sokat jár a „világban". Ami túl van a birodalmuk határain, az nekik „világ". Éjfél körül egy fontos valakivel volt találkozója. Nem tudom, ki az illető. - Ki volt az, aki megkereste? Le tudná írni? - kérdezte van Effen. - Igen. Alacsony, kopaszodó, őszülő szakállú férfi. A jobb szeme kancsalít. be Graaf van Effenre nézett. - Megint egy szemhiba, ezúttal biztosan valódi. Neve van az illetőnek? - Julius. - Milyen Julius? - Csak úgy. - Annemarie habozott egy pillanatig. - JL~lius Caesar. őrült ötlet, de hát ezek tényleg őrültek. Egyikük se használja soha a valódi nevét. Jelenleg úóy tűnik, a történelmi nevek vannak divatban. Már csak ilyen a nyáj-

szellem. Van Nagy Sándor, Dzsingisz kán, Nagy Károly, Nelson, . Szép Heléna, Kleopátra - lehetne folytatni. Férfias férfiak és nőies nők neveit szeretik, mivelhogy ők éppen hogy nem azok. Szóval Julius Caesar. - Ennyit tud mindössze? Nem derült ki, hogy milyen nyomra bukkant Vasco? - kérdezte van Effen. - Nem. - Annemarie csücsörített a szájával. - Ami nem jelenti azt, hogy ő ne tudná. - Érdekes megjegyzés - mondta de Graaf. - Ha~y érti ezt`? - Semmi. Egyszerűen ,nem tudom, vajon Vasco tudja-e. ~e - Édes Istenem. - De Graaf sokat se jtetően tanulmányozta a nőt. - Nem bízik meg a kollégájában? - 6 nem bízik bennem. - Istenem, Istenem. Mondhatom, szép kis munkakapcsolat. Van Effen közbevágott: - Westenbrink őrmester nem bizalmatlan Annemarie iránt. Mindössze arról van szó, hogy ha valaki három évig 66 r inkognitóban dolgozik, titkolódzóvá válik, a maga feje után kell mennie. - Tehát Westenbrink. Azt hittem, valamenynyi őrmesteremet ismerem. - Utrechtbe való. - Nagy gyűjtőterülettel dolgozik, van Effen hadnagy. Annemarie tehát ugyanúgy van itt, mint Vasco, és gondolom, neki sem ez a valódi neve. Az ember, ugye, mindent szeretne tudni. Jis még maga bántódik meg, amikor engem tájékoztatnak ennyire hiányosan? George lépett be, bocsánatot kért, felvette a telefont egy fal melletti asztalról, és Annemarie elé helyezte. Az felemelte a kagylót, két percig figyelte a recsegő hangot, annyit mondott: „Köszönöm, öt perc", majd letette. - Gondolom, a Vadászkürt. Mit üzen Vasco? - kérdezte van Effen. - A Vadászkürt . . . - De Graaf összevonta a szemöldökét. - Remélem, nem az a bizonyos

Vadászkürt, amelyik . . . - Amszterdamban egyetlenegy . , , intézmény fut ezen a néven. Egy koldus ne válogasson. A La Carachától eltekintve, az egyetlen biztonságos hely a városban. Magánjellegű a kapcsolat, ezredes úr. Az amszterdami rendőrség hírnevén nem esik csorba. - Jobb semmit nem tudni - morogta de Graaf. - Semmit se tudni. - Félig igaza van - mondta Annemarie, szinte kényszeredetten. - Szóval a Vadászkürt volt. De nem Vasco. - Egy szóval se mondtam, hogy Vasco az. Azt kérdeztem: Wit üzen Vasco? Ilcnri volt az. Henri a tulajdonos, uram. Vascót szívósan követi valaki, de akárki is követi, nem tudta, nem tudhatja, hogy Vascót gyakorlatilag lehetetlen követni anélkül, hogy ne tudna róla. Ide tehát nem jöhetett. Aki vagy akik követik, nagyon elcsodálkoztak volna, ha itt találják magával. Az is rémes hatással lett volna rájuk, ha engem itt látnak, ez a kettő így, e gyütt, viszont kisebb katasztrófát jelentett volna mindannyiunk szárrára. Azzal Vasco is, én is, egy életre hasznavehetetlenné válva, kivontuk volna magunkat a forgalomból. Vascónak így csak a Vadászkürt maradt hátra. Telefonálni azonban még onnan sem telefonálhatott, mivel még mindig figyelhetik. Irt tehát egy üzenetet Henrinek, aki aztán telefonált helyette, iVTost kérdeznie kell valamit tőlem, mert öt percen belül szállítania kell Henrinek a vülaszomat. Annemarie teLaóhajtott. - fgy elrontani a játékomat! - Azután felélénkült. - De mindenre azért nem jü.tt rá! - Kitűnőén kitalálom a nyilvánvalö dolgokat, de nem vagyok látnok. Amire nem j~itt~m rá, az várhat. Például hogy miért hív vissza Vasco. - Nem mondtam ilyet. - De Henri igen. Az üzenet? Annemarie elbiggyesztette a száját. - fgy szól: Két árnyék. Lerázni nem lehet. Találka . . . Két : . De Graaf félbeszakította: - Ez meg mit jelentsen?

- `Vestenbrink-féle gyorsírás -' válaszolta 68 ~ 69 van Effen. - Csak kétféleképpen szabadulhat nieg az árnyékaitól. Vagy bedobja 'őket a le~közelebbi csatornába - erre egészen biztosan képes is lenne --, vagy könnyűszerrel lerázhatta volna őket - amit szintén biztosan meg tudna tenni. Mindkét megoldás azonban véget vetett volna azoknak a kapcsolatoknak, amelyeket már létrehozott. Annemarie folytatta: -- Találka két-három embervrel, 4.30-kor a Vadászkürtben. - Atnyújtott egy papírlapot. - Steph.an Danlov - olvasta van Effen. Leng~cl. Radomi. Robbantécsi szakértő. Olajkútüizek. Texas. Világos. Elég érdekes, uram? - Az bizony. Mit szólna egy kis bankrobbantáshoz? - Érdekes lenne egyszer a túlsó oldalról látni a törvény°t. Biztosan hoznak magukkal valakit, aki tud lengyelül. - 1Maba szerint ez egy lengyel bűnbanda? kérdezte Annemarie. - Nem. Csak azért, hogy ellenőrizzenek. - De ha lengyelül kezdenek magával beszélni . . . - Nos, kedvesem, akkor lengyelül is válaszol - vágott közbe de Graaf -, mivel igen jöl beszél lengyelül. A maba utrechti barátja, Peter, tej'rhészetesen ezt jól tudja. -~ De hát . . . felismerik - mondta Annemarie. - 9bban a . . . gettóban mindenki isrneLi, azazhogy tudja, kicsoda. --Ó Már bocsánat, de figyeljen ide. Ha tíby g°ndolJa, hogy van Effen hadnagynak öltö2UJ-n r0 be, akkor nyilván nem érzi jól magát. Igyekszem az alkalomhoz illően, minél alaposabban álcázni magam. Vagy húsz kilóval leszek kövérebb. Van egy jól kitömött ingem és zakóm, kövérebb less a pofám, befestem a hajam, bajuszt ragasztok, csúnya sebhelyem lesz, és fekete bőrkesztyűt fogok viselni. Hogy eltakarjam azokat az ijesztő sebeket és égési sérül'eseket, amiket akkor szereztem, amikor . . . lássuk csak . . , amikor azt a

szaúd-arábiai olajtüzet oltottuk, vagy melyiket is? Fantasztikus, mire képes egyetlen fekete kesztyű. Az az embernek a legfőbb ismertetőjegye, mindenki csak azt látja és arra emlékszik. Ha nincs rajtam, nem én vagyok, ha értik, mire gondolok. És ne nevezze a Krakerek birodalmát gettónak; sérti vele a zsidók önérzetét. - Nem akartam . . - Tudom. Bocsánat. Hívja Henrit, mondja meg neki, hogy rendben van, de várjon egy pár percet, mielőtt jelzi Vastónak, hogy mehet a dolog. - Minden renden. Pár perc - mondta Annemarie telefonálás után. Van Effenie nézet.t. - Minden eészletet tud. Miért kell Vascónak telefonálnia`? - Miért kell telefonálnia? - Van Effen megpróbált türelmesnek látszani. - Vasco minded délután elmegy abba az üres lakásba, amit ezek kisajátítottak maguknak. A tanáccsal - vagy hogyan nevezik magukat - történt tegnap esti balátkozó óta figyelik, és alapos okunk van azt gondolni, hogy a vadászkürtbeli találkozóig követni is fogják. Hogy ,lépett volna kapcsolatba 71 f Ri

i 'velem, hogy ezt a találkozót összehozza? Telcpatikusan'? De Graaf a torkát köszörülte, és Annemarie-ra nézett. - Bocsássa meg a hadnagynak ezt a régimódi lovagiasságot. Visszamegy most arra a szörnyű helyre? - hamarosan. - És ott tölti az éjszakát is? Annemarie játékosan megborzongott. _ -- A rendőrség iránti hűségemnek is van határa, uram. Nem, aludni nem ott szoktam. - Nem orrolnak meg érte a testvérek`? - Egyáltalán nem, uram. Van nekem egy barátom, egy úriember, aki minden este értem

jön. A Krakerek megértik az ilyesmit. - És reggelente visszamegy ? - Igen, uram. - Szájához emelte a kezét, hogy elrejtsen eby mosolyt, de Graaf észrevette. -- Látom, jól szórakozik, kislány - hangja most nem volt már olyan meleg és szívélyes. Hát igen. Mulatságos egy kissé, uram. Az ön hangja és ahogy szemlátomást nincs ínyére ez a dolog. Ez a bizonyos barátom tényleg gáláns lovag. Különösen, mivelhoy házas emfaei°. - Természetesen. -- De Graafnak nem tetszett a dológ. - Elvisz az unokatestvéréhez, otthagy, és reggelente értem jön. Hát ezért gáláhs lovag, mivel nagyon szerelmes a feleségébe. Az unokatestvére, ezredes úr, igazi úrihölgy. De Graaf bevallotta: A rend.őrf~nők ismét a szokásos helyzetér ben leledzik: Kissé Ie van maradva. - Észrevehetűen megkönnyebbült: - Pefer, ezt az unokahúgot, ezt az úrihölgyet, ugye, ellenűniztette'? - IVem. Nem ellenőriztettem - mondta van Effen egy kis felháborodással a hangjában. Nem merném. De Graaf rándított egyet szemöldökén, de azután hátradőlt, és elnevette magát. - Nézze csak; Annemarie, a bátortalan h~adnabyot! Fél á saját húbát<íl. Tehát Julie-nél lakik, Annemarie'? - Ismeri őt, uram? - Legkedvesebb nőismerősöm egész Amszterdamban. Mármint a feleségem és a két lányom után. Én vagyok a keresztapja. Megszólalt a telefon. Van Effen felvette, vagy iél percig figyelt, majd azt kérdezte: - Kihallgat valaki, ha beszélek'? Feltehetően nem állt fenn ennek a veszélye, ment van Effen így folytatta: - Mondja azt, hogy ad egy fél percet, hogy átgondoljam. - Aztán, van Effen ismét megszólalt. - Mondja a következőt: „Stephan, esküsem, nem csapda. Az életemre esküszöm. És mit ér az életem, ha a~ egy csapda, mi? Ne hülyéskedj." Pár pillanat múlva ~ran Effen azt mondta: Ez jól ment. Velük jön? Rendben. Akárki jön is

magával, ne felejtse el megmondani nekik . . . biztos, hogy nem azok az urak lesznek, akik most köv etik . . . hogy engem Lengyelországban köröz a rendőrség, és az Egyesült Államok a kiadatásomat kéri. Az egyik kezemen fekete bőrkesztyűt viselek. - Letette a kagylót. - Szép volt ez az izé a körözési ő1 meg a ki~2 ~ 73 adatásról - mondta de Graaf. - B-iztosan meg: hatja őket. És ezt aztán igazán nem tudják ellenÓ őrizni. Pisztoly azért lesz magánál? - Hogyne. El is várják tőlem, hogy legyen. A vállamon lévő szíjon lesz, hogy a vak is lássa, hogy fegyver van nálam. Annemarie kétkedve mondta: - Lehet, hogy elveszik ínagától, mielőtt a tárgyalás elkezdődne, Gsak úgy elővigyázatból. - Ennyit kell kockáztatni. Bátor leszek. - Peter igazából úgy érti - mondta de Graai szárazon -, hogy mindig van nála másik pisztoly. Olyan ez, mint a kesztyűelmélet; az emberek egyszerre csak egy dologra figyelnek. Ez is biztos benne van abban a könyvben. Ha az embernél találnak egy pisztolyt, hát szinte betegesen gyanakvónak kell lenniük ahhoz, hogy egy másik után kezdjenek keresgélni. - Ez nincs benne a könyvben. Nem hiszem, hogy ilyenekkel törődnének a bűnözők. Furcsa, uram, hogy pontosan négy ára harminckor mindketten valami igen érdekessel fogunk foglalkozni. Ön és a miniszter pálinkáspohárral a kézben ülnek a helikopteren, és biztos távolságból bá ~ulják a texeli gátat, én meg bemegyek az oroszlán barlangjába. - Bármikor szívesen cserélnék magával mondta de Graaf morcosan. - Hatkor alighanem visszaérek Texelből. Nem mintha bánrnit is érne, hogy odamegyek . . . Találkozzunk hétkor. - Mármint ha mindkénen túléljük. Ön a pálinkát, én az oroszlánt. A 444 megfelel, ugye, ura.m'? De Graaf nem mondta, hogy megfelel; igaz, azt se mondta, hogy nem. l1 AIr~()1~I A Chinook helikopternek, ennek a hatalmas

kísérleti modellnek, amelyet az Egyesült Államok hadseregétől kaptak bemutatóba, ujyanaz volt a hibája, mint a többi kisebb, kevésbé korszerű modellnek: rendkívül zajos volt. A motorzúgás időnként teljességgel -lehetetlenné tette a beszélgetést. Ezen az sem igen segített, hogy a gépen a szokásos egy légcsavar helyett kettő volt. Az utasok ibazán vegyes társaságot alkottak. De Graafon és Robert Kondstall igazsá ;ül;yminiszteren kívül volt még a fedélzeten né y miniszter, bár közülük egyedül a hadügyminiszternek volt oka rá, hogy az utasok köznnyű belátni, mi szükség van a jelenlétükre. Annak a j<í néhány újságírónak és tévésnek, akik a fedélzeten voltak, legalább jő oka volt erre; később azonban éík is kénytelenek cÓaltak beismerni, hogy útjuknak aligha volt valami- értelme. A Clinook,
~V~zddenzee máris áramlott befelé a keskeny ré-sen. elárasztva a szárazföldet. A hasadéktól nem egészen fél kilométerre egy vontatóhajó már a rés felé tartott. Amikor a pilóta a Chinookot nyi~gat felé fordította, nyilv~ín azért, hogy lássák, milyen állapotok ur alkodnak az ár°térben, de Graaf odahajolt az egyik vízügyes szakéi-tőhöz. U~~dítania kellett, hog„v megértesse magát. - 1~Tennyire súlyos a helyzet, Oklierse ú~~? Mennyi időbe telik eltömni a rést? - Hogy az Isten yerj,. meb őket' Ar Is1;en veuje mcbl Gazemberelt, gonosztevvk, s«;~~izy,L_ Legek! - Okkerse ősszeszoritotta az öklét. - Szörnyétegek, uram, szörnyetegek; én mandorn. - Okkerse érthető mádon fel volt dúlva. Végtére is gátak, zsilipek, csatornák építése és karbantartása volt az élete ér telme. - Szörnyetegek bizony - kiabálta de Graaf. Ó-- Mikorra lehet helyrehozni`? - Egy pillanat. - Okkerse felállt:, előrebotorkált, mondott valamit a pilótának, majd visszabotorkált az üléshez. - Meg kell néznem előbb: Lejjebb visz minket a pilóta. A Chinook megfordult, végigrepült a bezúdulo` ~r fölött, majd körülbelül tizenöt méteres magasságban lebegni kezdett. Okkerse az ablaknak nyomta az orrát. Pár másodperc múlva megfordult, és intett a pilótának, hogy mehet. A Chinook megindult a szárazföld belseje felé. - Ravasz ördögök - kiabálta Okkerse. -~Tagyon ravaszak. Egész keskeny rés, és pont a megfelelő pillanatot választották ki. - Mit számít az időpont? - Nagyon sokat. Vag~ís az árapály számít: nem dagálykor robbantottak, mert akkór igen nagy lett kolna a pusztítás. - Akkor nem is annyira szörnyetegek? Okkerre mintha meg sem hallotta volna. --- ~s nem is az apályt választották, mert tudták hogy honnan tudhatták, azt el nem tudom képzelni -, hogy azt fogjuk tenni, amii e éppen készülünk: hogy egy hajó oldalával lezárjuk a rési Azért van ott az a vontatóhajó. Alacsony vízállásnál alighanem nem tudna elég közel jönni a tengergáthoz. - A fejét csóválta. - Egy cseppet

sem tetszik nekem ez az egész. ;s - Gondolja, hogy a barátaink belső információhoz jutnak hozzá? - Nem mondtam ilyesmit. = Pedig magam is erre céloztam Jon de Jongn.ak. Hogy ezeket a gazembereket a Vízügytől valaki informálja. - Nevetséges! Lehetetlen, Tőlünk? Elképesztő ! - Körülbelül Jon is ezt mondta. Pedig semmi sem lehetetlen. Mibőlgondolja, hogy a maguk emberei közé nem lehet beférkőzni? Nézze meg a Secret Service-t, ahol pedig a titoktartás szinte vallás. Közéjük is beférkőznek néha, méghozzá fájdalmasan sokszor. Ha velük megtörténhet, az ti eszközeik mellett, akkor magukkal tízsze"résen is megtörténhet. De ez most mellékes. Mennyi id(ít vesz igénybe, míg rendbe hozzák a csatarnát? - A vontató a beáramló víz körülbelül nyolcvan százalékát visszatarthatja. Már kezdődik az apály. Minden készen áll: a betontömbök, a rőzsekévék, a búvárok, az acéllemezek, a gyorsan kötő beton. Pár óra. Tulajdonképpen rutinmunka. Nem is ez a ggaszt. De Graaf bólintott, megköszönte az informáeiót, és visszaült Kondstaal mellé. - Okker-se szerint nem probléma, uram. Egyszerű javítási munka. - Nem is gondoltam, hogy nehézseet fo,~ jelenteni. Azok a gazemberek azt mondták, minimális lesz a kár, és úgy tűnik, tudják, mit bes-rélnek. Nem ez aggaszt engem. - Pont ezt moxzdta az imént Okkerre is. Peraze, az a nyugtalansió, ho5y ilyen pimaszul be tudják váltani a fenyegetéseiket:. Lehetetlen helyzetben vagyunk. Nagyon csodálkoznék, ha nem kapnánk újabb fenyegetést még ma este. - Én is. De nincs értelme azon töprengeni, miben sántikálnak. Biztosan időben tudatni fog~'ak velünk. Gondolom, annak sincs értelme, hogy megkérdezzem, mire jutottak eddig. De Graaf egy újabb szi~Óar meggyújtásával fog lal.atoskodott, és nem válaszolt semmit.

~4'estenbrink őrmester egykor fehér színről árulkodó kezeslábast c°iselt, alatta rikítő mintázatú színes hawaii inget, amelyet a végig kigombolt ruha teljes pompájában látni engedett. Fejét vízhatlan holland ten;;erészkalap és egy darab kerek réz fülbevaló ékesítette. Azokhoz képest, akik között Vasco élt mostanában, van Effen szerint kifejezetten szolidan volt öltözve, de még így is elég feltűnő jelenség volt ahhoz, hogy mellette van Effen és a Vadászkürt egyik bokszában vele szemben ülő két féx°fi a tisztes polgártársadalom alappilléreinek tűnjön. Egyikük, aki tc>kéletes szabású sötétszürke öltönyben ült, körülbelül egyidős volt van Effennel. Szigoa~ú arcú, de jóképű, napbarnította, göndör hajú, fekete szemű férfi volt. Amikor - eléggé gyakran - elmosolyodott, kivillantak tökéletesen ép' nek tűnő fogai. Valamelyik mediterrán országból való - gondolta van Effen -, de legalábbis a papa vagy a nagypapa oda valósi. Társa, egy alacsony, kopaszodó férfi, aki úgy tsz-tizenöt évvel idősebb volt. a másiknál, hagyományos sötét öl78 ~ 79 tönyt viselt. Egyébként különös ismertetőjel nél.. küli arcán a keskeny bajusz volt az egyetlen igazán szokatlan. Fagyvkük sem úgy festett, ahogyan azt egy rendes bűnözőtől elvárná az ember, de hát az igazán sikeres gazfickók esetében ez hiár csak így van. A fiatalabbik, aki P.omero Agnelli néven volt ismert - s ez akár a valódi neve is lehetett -; ébenfekete cigarettatartót, török cigarettásdobozt és aranyberakásos öngyújtót vett elő. E tárgyal bármelyike aká~~ki másnál kifejezetten nőiesnek hatott volna, Agnellinél azonban egyszerűen el sem tudott volna mást képzelni az ember. Rágyújtott egy cigarettára, és van Effenre mosoly= gott. - Remélem, nem haragszik meg, ha felteszel egy-két kéad~st. - Kellemes bariton hangja volt; angolul beszélt. - Manapság nem lehet elég óva< tos az ember. - Én soha nem lehetek elég óvatos. I-ia a kérdés valóban ide tartozik, természetesen válaszolak. Ha nem - nem. És én . . . nekem is megada-

tik ez a lehetőség? - Hogyne. - Csak éppen maga több idevágó kérdést t.ehet fel, mint én. - Nem egészen értem. - Cs
- En sort kérek - mondta Agnelli. - ~s Helmut is azt kér egészen biztosan. - Tehát négy sör - mondta van Effen. Uasco, lenrxél szíves . . . - Vasco felállt, és elment a boksztól. - Régóta ismeri Vascót? - kérdezte Agnelli. Van Effen elgondolkodott. - Idevág. Két hónapja. Miért? - Azon t'únődött, vajon Vascónak is feltették-e ugyanezt a kérdést. - Pusztán kíváncsiságból. Agnelli - ezt van Effen kitűnően látta - nem az az ember volt, aki puszta kíváncsiságbcil kér dezősködik. - Tényleg Stephan Danilovnak hívják.o - Természetesen nem. De Amszterdamban ezt a nevet kaptam. - De lengyelnek valóban lengyel, nem? Az idősebb férfi száraz, precíz hangja tökéletesen illett kinézetéhez, amely leginkább egy közepese sikeres ügyvédre vagy egy könyvelőre emlékeztetett. Lengyelül beszélt. - Ez a büntetésem. - Van Effen felvonta a szemöldökét. - Persze, Vasco. - I en. Hol született? - Radomban. - Igen, tudom. Nem ismerem jól. Nagyon vidéki kis városnak tűnt. - Magam is úgy hallottam. - Úgy hallotta? De hát ott élt. - Né~y évet. Négyéves korban a iegvidékibb kisváros is a világi közepe. Apárn, aki nyomdász volt, másik városba költözött, mert jobb állást kapott. - Hovű? - Varsóba. - Aha. - Fenét aha. - Var. Elfennek nemi ingerültség volt a hangjában. - Úgy mondja, mintha ismerné Varsót, és most - megpróbálná kideríteni, hogy én- ismerem-e. Hogy miért, el sem tudom képzelni. IVÜaga nem ügyész véletlenül, Mr. . . . ne haragudjon, de nem tudom a nevét. - Paderiwski. Lrgyvéd vagyok. - Paderiwski. Azt gondoltam, jobbat is ki tud találni. Egyébként majdnem igazam volt . . . üyy-

véd. Nem szeretném, ha maga védene egy 'ügyben. Igen gyengén kérdez. Agnelli mosolygott, Paderiwski nem. Összeszorította az ajkát. Hirtelen megkérdezte: - Ismeri Ligyebár a Bádogtetős Palotát? - Természetesen. ' - Hol van? - Istenem, Istenem. 1~Ii ez itt? Az Inkvizíció? Á, köszönöm. - Elvett egy poharat a tálcáról, amelyet a Vasco mögött belépő pincér hozott be a lefüggöny
nézegetett válami útikönyvet. - Van Effen az asztalra tette a kezét; mintha felállni készülne.--Uraim, nem hiszem, hogy tovább kellene rabolunk egymás idejét. Egy dolog a diszkrét kérdezősködés, és egész más dolog, amikor egy készületlen kihallgató tiszt ilyen erőszakosan fab gatózik. Nem úgy látom, hogy kölcsönös bizalom alapján tudnánk dolgozni, és hadd mondjam meg őszintén, hogy sem munkára, sem pénzre nines szükségem. Felállt. - Viszlát, uraim. 84 Agnelli kinyújtotta a kezét. ^dem ért vahl Effenhez, csak tartóztatni akarta mozdulatával. - Kérem, üljön le, Danilov úr. Helmut talán valóban túlzásba vitte a feladatát, de hát találkozott már oly an ügyésszel, ak-i nem ennyire gyanakvó, bizalmatlan gondolkodással volt megáldva? H~lmut, mi, úgy látszik, rossz célpontot találtunk gyanakvásunkhoz. Helmut egyébként járt Varsóban, de - mint ön majdnem r°ajQtt csak egyszer, akkor is csak rövid időre. Nekem nincs felűre kétségem, hogy ön Varsóban csukott szemmel sem tévedne el. - Paderi~nTsk.in látszott, hogy szeretné, ha valahol másutt volna, bárhol inkább. - Tévedés volt.. Bocsánatot kérünk. - Kedves maguktól. - Van Effen leült, és újabb kor°tyat ivott. a söréből. - Rendben. Agnelli ismét mosolygott. Majdnem biztos, hoy minden hájjal mohkent gazember, gondolta van Effen, de elbűvölő példány. - ILIost, hogy erkölcslej így fölénk kerekede:tt, hadd erősítsem rneg ezt magam is azzal, hogy bevallom: szinte teljesen bizonyos, hogy nekünk nagyobb szükségünk van önre, mint önnek ránk. iVem könnyű túljárni az estón, gondolta van EfEen mosolyogva. - Nagy bajban lehetnek, Agnehi úr. - Feiemelte és z>izsgaílgatni kezdte üres poharát. Vasco, megkérhetnénk, hogy nézz ki és add me a szokásos SOS-jelet? - Természetesen, Stephan. - Félreismerhetetlen meókönnyebbülés ült az.arcán. I4Wglette, amire leérték, majd visszaült a helyére. u~J

- Vége a kihallgatásnak - mondta Ayneiii, - Rögtön rátérek a lényegre. Vasco barátjától halljuk, hogy ént valamicskét a robban~íanyagokhoz. - Vasco kissé finoman fogalmazott. Elég sokat tudok a robbánóanyagok~wól. - Neheztelően Vastóra nézett. - Nern gondoltam volna, Vasco. hogy idegenek előtt kibeszéled a barátodat. Mármint engem, ha nem tudnád, kiről van sz<í. - Nem beszéltelek ki. Annyit mondtam csók, hojy egy jó ismer ősömről van szó. - Nem baj. A rabbanc~an~rago~kat., mint mondtam, jól ismerem. Tudom, hogy kell bombát hatástalanítani. Továbbá igen jól értek fúrótororytüzek óltásához. De nem hiszem, hogy így kerestek volna meg, ha ilyesLni lenne a gondjuk. Inliább Texasba telefonálnának. Én is ott f:anultam ki a mestersége. - Nem olajról van szó - moso'.yodoti el Agnelli. - A bornbahatástalanitás, az már egészen mzis. Hol tanulta ki ezt a veszélyes szakmát? -- A hadseregben - felelte van Effen szűkszaví~an. Nem mondta, hogy melyikben. - És valóban hatástalanított már bombi3t? A.gnelli elismerő hanjja őszintének tűnt. - Nem is egyszer. - Nyilván jó szakember. - Miért? - Mert itt van. - Az is vagyok. De szerencsés is, ment ~;i~;;; _ mennyire érti is az ember a mesterségét, randi; lehet, hogy élete utolsó bombájával van dols~i. A bombaszakértő nem szokott békésen nyugdíjba vonulni. De minthogy gondolom, fel nem robbant bombájuk sincs több, mint olajkútjuk, ezek szerint: robbanóanyagok. Mármost robbanöanyag-szakértőből Hollandiában igazán nincs hiány. Csak fel kell adni egy hirdetést. Az, hogy ilyen nagy titokban kerestek meg, csakis arra utalhat, hogy valamiféle törvénytelen tevékenységhez van rám szükség. - fgy van. Soha nem végzétt még ilyen munkát? Már ami a törvénytelenséget illeti. - Minden azon múlik, hogy ki hat "arozza meg; mi a törvényes, mi a törvényellenes, és hogyan

határozza meg. Akadnak, akiknek a definíciói nem egyeznek meg az enyémmel, s erről folyton vitatkozni akarnak velein. Igen fárasztóak tudnak lenni az igazság eme bajnokai. Tudja, mit mondanak erre az angolok: nagy szamárság a törvény. - Van Effen elgondolkozott. - Azt híszem; világosan megmondtam, amit akartam. - D~e még nem kötelezte el magát. Megkérdezhetem, persze egészen tapintatosan, hogy vajon ez a definíciós vita, amelyet inkább elkerülne, összefügg-e amszterdami nyaralásával? - Megkérdezheti. (~sszefügg. Mit kell felrobbantanom? Agnelli felvonta a szemöldökét. - Hát, néha kissé nyersen fogalmaz. Majdnem annyira nyersen, mint amennyire - hogy is mondjam diplomatkus tud lenni. - Ez válasz? Egy robbanöanyag-szakértő egy dologra használható: hogy felrobbantson valamit. Kívánják, hogy felrobbantsak valamit? Igen v<~gy nem? &ö ~ 8? - Igen. - Van két dolog. Az egyik: bankot, hajót, hidat felrobbantok, és garantálom, hogy a munkámea nem lesz panasz. Semmi olyanban nen~ veszek részt, amiben valaki megsebesülhet, ne adj' Isten, meghalhat. - Soha nem fogunk ilyesmit kérni. Ezt viszont mi garantáljuk. És a másik dolog'? - Nem hízelegni kívánati, amikor azt mondom, hogy ön intelligens ember, Agnelli íu-. Nagyon is intelligens. Aki pedig ilyen, az rendszerint jó szervező. Az utolsó pillanatban egy ismeretlen segítségét kérni, hogy az hajtson végre valamit, ami nyilván jó ideje a tervezés stádiumában van . . , nos, erről nekem nem a jó előkészítés, a jó szervezés és a profizmus jut eszembe. Már ha rneengedi, hogy ezt mondjam. - Megengedem. Nagyon helyes megjegyzés. A maga helyében én is így hitetlei.kednék, vagy legalábbis kérdezősködnék. Kérem, higgye el, hogy egy ígen jól szervezett csoporthoz tartozom. ~De miit ön is tudja, a leggondosabban előkésrí~ett terv mellett is közbejöhet valami. Egy saj-

nőlatos baleset. Mindent töviről hegyire el lógok mondani, ebben a pillanatban azonban még nem áll módomban.Ó Így megfelel az ajánlatunk? - Nem tei.tek ajánlatot. - A k<'>vetkező az ajaínlat.unk: munkát, ha úgy tetszik: álland<3 munkát ajánl önnek a szervezetünk, úgy véljük, önnek is megfelelő fizetéssel, plusz jutalékkal. Az lesz a dolga, hagy bizonyos szerkezeteket semmisítsen meg. Hogy n~ilyeneket, azt későbbi időpontban konkreti~:"~i;: fogj uk. - Nagyon korrektül hangzik. ISs tetszik a jutalék, akármennyiről legyen is szó. Rendben van. Mikor és mivel kezdek'? - Kérem, legyen kissé- türelmes, Danil.ov úgy'. A mai feladatom csak a leglényegesebbre szorítkozott: derítsem ki, hogy elvben hajlandó-e nekünk dolgozni. Örömmel látom, hogy hajlandónak mutatkozik: Jelentést kell erről tennem. Igen hamar kapcsolatba lépünk onnel; biztos, hogy még holnap. - Nem ön ennek a szervezetnek a feje'? - Nem. - 1VIeglep. Egy olyan ember, mint ön, csak segédje valakinek . . . Találkoznom kell ezzel a fonökkei. - Találkozni fog v ele, ezt megígérhetem. - Hógyan lépnek kapcsolatba velem? A telefont., kérem, felejtsük el. - Természetesen. Vasco, vállalja a küldönc szerepét? - Örömmel, Agnelli úr, tudja, hol érhet el. - Köszönöm. - Agnelli felállt, és kezet nyúji.ott van Elfennek. - Ürültem a szerencsének, Danilov úr. A holnapi viszontlátásig. Helmut Paderiwski nem nyújtott kezet. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Westenbrink őr mester annyit mondott: - Meg kell innom egy sört, hadnagy úr. - Peter. Mindig Peter. - Elnézést. Ez az elGbb azén t meleg volt. Néha már nagyon vékony jégen jártunk. - Annál gyakorlottabban hazudok. Ha jól ér89 tem, olyan látszatot igyekezett kelteni, őrmester;

mintha veszélyes körözött bűnöző volnék? - Említettem, hogy pár országban nagyoz várnak a kiadatására. De nern mulasztottam el hangsúlyozn2, hogy amúgy egyenes, becsületen ember. 1Vlármint természetesen a többi bűnözővel való kapcsolatában. - Természetesen. A sör elán még telefonálnom kell egyet. Mindegy, azért csak hozza. Van Effeal a pulthoz lépett, é»s megszólította a mixert: - Henri, ha lehet, egy magánjellegű beszélge rést . . . Henri, a tulajdonos, magas, kórosan sovány; üresen szomorú tekintetű férfi volt. - Megint bajban vagy, Peter`? - Nem. De remélem, hamarosan valaki bajban lesz. Van Effen bement az irodába, és feltárcsázott eg y számot. - Triaríon? A főniaköt kérem. Nem érdekel; ha értekezleten van, akkor is. Van Effen hadnagy vagyok. - Várt pár pillanatot. - Charlesi Tégy m,eg nekem egy szívességet. Irjatok"be a vendégkönyvbe egy héttel ezelőtti dátuAmmal: Stephan Danilov névre, ha lehetne. 1Js szólnál a recepciónak és a portáanák? Igen, Biztosan érdelelődni fognak utánam. Mondja meg nekik: Nagyon köszönöm. Majd ha találkozurLk, elmer gyarázom. Visszament az asztalhoa!~ Stephan Danilovot bejelentettem egy szállodába, Agnelli feltűnc~e~ kerülte a kérdezősködést afe1Q1, hogy hol szállom meg, de mérget vehet rá, hogy az emberei végi5 telefonálják a város valamennyi szállodáját és penzióját, ha kell, hogy mégtaláljanak. - Tehát tudni fogják, hol lakik, vagy legalábbis, hogy hol kellene laknia - sóhajtotta Vasco. - Sokat segítene, ha mi is tudnánk, hogy 'ók hol szálltak meg. - Hamarosan tudni fogjuk. Két emberünk követi őket, amióta elindultak a Vadászkürtből. Van Effen immár normális öltözetben vot, amikor a Telegraph portáján az iránt a szerkesztő iránt érdeklődött, aki annak idején az FFF első telefonüzenetét rögzítette. Tapasztalatlan

képű igyekvő fiatalember volt az illető. - Morelis úr? - kérdezte van Effen. Rendőrség. - Igen, uram. Van Effen hadnagy, nemdebár? Vártam öm-e. Nyilván azokat a szalagokat akarja meghallgatni. Talán elmondom előbb, hogy most kaptunk egy újabb üzenetet az FFFtől, ahogyan magukat nevezik. - Valóban? Nos, nem vagyok meglepv e. Nyivánvaló volt. Feltehetően pompás hírek. - Aligha. Az üzenet első részében gratulálnak maguknak a texel,i munkához: milyen pontosak voltak, mennyire úgy történt, ahogyan e~őre jelezték, lám, nem követelt emberéletet. A második rész arról értesít, hogy az északi Csatornán Alkmaartól két kilométeri e északra holnap reggel kilenckor zajlani fog az élet. - Ez is előre látható volt. Mármint nem a . helyszín. csak az újabb fenyegetés. Ezt is fe:vette, ugye? 91 Ó=';nr,' .,....-.l;íí!~~~... - Igen. - Helyes. Mebhallgathatom a szalagot? Van Effen kétszer is meghallgatta a felvételt. Amikor befejezte, azt mondta More~lisnek: Nyilván maga is meghallgatta, ug3~e? - Többször is - mosolyodott el Morelis. Nyomou~sdit játszottam. Gondoltam, állást kínál. Azt,aín arra a következtetésre jutottam, hogy ez a detektívesdi nem is olyan egyszerű. - Semmi különöset r.em vett észre a felvételen? - Mindeóyiken uavanaz a nő szerepel. De hát ez nem soh. - Semmi nem tűnt fel a kiejtésében? I-ianglejtés, árnyalatok? - Nem, uram. De én nem vagyok mérvadó: Van is egy egészen kis problÉ:ma a hallásommal, semmi különös, de ahhoz elég, hogy esetleg tévesen ítéljek. Maga mire gondol, hadnagy? - A heilgy külföldi. Hogy hová való, fogálmam sincs. Ezt mindenesetre ne terjessze. - Nem fogom. Szeretnék szerkesztő maradni.

- Nem Moszkvában vagyunk, fiatálember. Rakja be ey zacskóba azokat a szalagokat; Egykét napon belül visszakapják. Irod~íj~íba visszatérve van Effen az ügyeletes c">rmestert kérette. Amikor megérkezett, azt mondta neki: - Néhány órája kértem, hogy állítsanak embereket Fred Klassenre és Alfréd van Reesre. Tudott erről? És ha igen, tudja, ki volt az a két emberünk, akiket rájuk állítottak? - Tudom, uram. Voight és Tindcman nyomozúk. 92 - Jcí. Jelentkezett már valamelyikük? - Mind a kettő. Nem egészen húsz perccel ezelőtt. Tindeman azt mondja, van Rees otthon van, és szemlátomást lefeküdni készül. Klassen még mindig szolgálatban van a repülőtéren, vagy legalábbis még mindig ott van. Szóval eddig semmi, uram. Van Effen az órájára nézett. - Megyek. Ha jön még valami érdemleges, hívjanak fel a Dikker en Tlzijsben. Kilenc után keressenek otthon. Van de Graaf ezredes nagyon régi, nagyon arisztokratikus és nagyon gazda] családból származott, a hagyományoknak pedig nagy tisztelője volt, így van Effen nem csodálkozott rajta, amikor szmokingban, a hozzáillő fekete csokornyakkendőben és egy szál vörös szegfűvel a kezében közeledett az asztalukhoz. Minden mozdulatában volt valami királyi: mntha mindenkihez lett volna egy üdvözlő szava, időnként megállt beszélgetni, és méltóságteljesen intett azok felé az asztalak felé, amélyek nem estek közvetlenül az útjába. De Graafról az a hír járta, hogy mindenkit ismer Amszterdamban, akit ismerni illik. A Dikker en Thijsben mindenesetre mindenkit ismert. Van Effen asztalától négy lépésnyire hirtelen úgy állt meg, mintha elvarázsolták volna, pedig csak a szeme árulkodott a varázslatról. A lány, aki van Effen asztalától felállt de Graaf üdvözlésére, teljesen érthető módon varázslatos hatást tett nem csupán de Graafra, de egész Amszterdam és számos más város férfitársadalmára. Középmagas volt, érett alakját bo93

kőig érő szürke selyemruha fedte, ékszert a^m viselt. Bármiféle ékszer teljesen felesleges lett valna, mert nem is vette volna észre senki. Mindenki - most éppen legfőképpen az elbűvölt ezredes - az arcvonások klasszikus tökéletességére figyelt, s ezt a klasfzikus szépséget, ha-ez egyáltalán lehetséges, csak fokozta mosolygás közben - azaz szinte állandóan - egy kis ferdén álló kivillanó szemfog. Ez a lány nem volt afféle nyafogó, üres fejű Miss Universe-jelölt, ákít valams kaliforniai típusú sztárgyárban egy kap~afára gyártottak. Finoman cizellált vonásai és tö= rékeny csontozata kiemelte jellemét és intelligenciáját. Ragyogó vörösesbarna haja, óriási zöld~abarna szeme, varázslatas mosolya volt. De Graafot mindenképpen elbűvölte. Van Effen megköszörülte a -torkát. - De Graaf ezredes, Hazdd mutassam be P!Iiss DZeijert. Miss Anne Meijer. - Örvendek, örvendek. - De Graaf mindkét kezével megraüadta a lány kinyújtott kezét, és erőteljesen megrázogatta. - Istenemi^e . . , engedje meg, l;ogy gratuláljal~. Hol találta ezt a gyönyörű t~.retntést? - Semmi az egész, uram. Kimegy az ember a sötét amszterdami utcára, kin~Óújtja a kezét, és kész. - Persze, persze, hogyne. - Fogalma se volt, mit mondtak neki. Azután rájött, hogy idétlen idők óta fogja és rázogatja a Lány kezét, s így kénytelen-kelletlen elengedte. - Hihetetlen, Nem mondta, mit talál hihetetlennek, de nem is kellelt mondania. - Nem lehet, hoby ebb~Óra a városban lakik. Nem sok minden ker üli el a rendőrfonök figyelmét, márpedig lehetetlen, hogy maga elkerülte volna, még egy ekkora városban is. - Rotterdam. - Hát, az nem a magá hibája, Peter. Nem habozom kimondani, hogy még egy ilyen megdöbbentően szép hölgy, aligha van Amszterdamban. - Lehalkította a hangját. - Rögtön azt is mondhattam volna, hogy a legszebb nő az egész városban, de feleségem és két lányom van, ezekben az éttermekben pedig a falnak is füle lehet.

Maga körülbelül annyi idí>s lehet, mint a lányaim. Megkérdezhetem, hány éves? - Bocsásson meg az ezredes úrnak - mondta van Effen. - A rendőrök már csak ilyenek: mindig faggatóznak. Néhány rendőrfőnök pedig egyenesen nem tudja, hol a határ. A lány de Graafra mosolygott, mi-közben van Elfen beszélt, s az ismét mintha a falnak beszélt volna. - Huszonhét - válaszolta a lány. - Huszonhét. Mint a nagyobbik lányom, Es hajadon! Nem is értem - ezek a mai holland fiatalok igazán szánalomra méltö népség, nincs bennük semmi vállalkozó kedv. - Van Effenré nézett, mintha az megtestesítené mindazt., ami rossz elmondható erről a mai nemzedékről, majd megint a lányra bámult. - Tudom, hagy furcsa, de a hangja valahogy ismerős, noha még sohasém találkoztunk. - Ismét van Effenre nézett, és arca enyhén rosszalló kifejezést öltött. - Igazán rendkívül örülök, hogy magával vacsorázhatok, de azt 95 hittem, Peter, lesz pár dolog, amit bizalmasan megbeszélhetünk. - Így van, uram. De amikor azt javasolta, hogy hétkor találkozzunk, nem tiltotta meg senkinek, hogy jelen legyen. - Nem értem. - Ezredes úr - mondta a lány. - Igen? - Tényleg az a véleménye, hogy egy boszorkány, egy utcanő, egy prosti, egy hullaházi jelenés vagyok? Vagy azért nem akar Péterrel magánügyben beszélni, mert nem bízik bennem? . De Graaf egy lépést tett előre, megragadta a lány vállát, majd egyik kezét levette, hogy odaintsen egy arra haladó pincért, és annyit mon-, dott: -- Egy dupla jonge jenévért. - Rögtön, ezredes úr. De Graaf ismét megragadta a lány mindkét vállát, belebámult az arcába - megpróbálta az előtte lévő látványt azonosítani a La Carachában látott alakkal -, a fejét csóválta, mormogott valamit magában egy névtelen istenséghez vagy istenségről, végül a legközelebbi székbe rogyott"

Van Effen e~Yüttérzést mutatott. - Érthető ~ sokkhatás. Velem is ez történt először, uram. Nem gondolja, hogy kitűnő maszkmester? Ha ez nyújt némi vigaszt, uram, egy ízben engem is megtévesztett. Hát most nincs álöltözék és smi~ - mindössze egy alapos mosdás a múltkormoz képest. - A lányra tekintett,' és tanulmányozni kezdte. - De azért . . , hm . .: meglehetősen Csinos, nem gondolja? - Csinos! i~ah! - De Graaf elvette a telcáról a jonge jenevert, és egy hajtásra kiitta a felét. Észvesztő. Az én koromban nem lenne szabad ilyen hatásoknak kitenni egy szervezetet. Anne'? Annemarie? Hogyan szólíthatom? - Akár így, akár úgy. - Nos. Anne, kedvesem. Olyan szörnyűségeket mondtam magáról. Lehetetlen . . . - Persze hogy az. Nem is hittem Peternelc, amikor elmesélte. Van Effen legyintett. - Mondjuk, pontatlanul idéztem. - Nagyon is. - De Graaf bölcs módon nem erőltLtte tovább a témát. - De mi a csodát keres egy ilyen lány, mint maga, egy ilyen pályán? - Azt hittem, tisztes foglalkozás. - Hogyne, hogyne. Úgy értettem, hogy . .. nos... - Az ezredes úr úgy értette - mondta van Effen -, hogy világhírű filmsztárnak vagy színésznőnek kellene lennie, esetleg egy párizsi divatszalont kellene irányítania, egy amerikai olajmilliomos - mit milliomos, milliárdos! - vagy egy angol gróf feleségének kellene lennie. Túl szép, az a baj. Nem így van, ezredes úr? - Magam se fogalmazhattam volna pontos~abban. - Istenem, Istenem - mosolyodott el Anne. - Nem vet valami jó fényt az amszterdami lányokra. Vagy maguk csak csúnya lányokat alkalmaznak? De Graaf az este folyamán először niosolyodott eI. - Én már valahogy magamhoz tértem. A rendőrfőnök híres róla, hogy gyorsan túlteszi 96 : Y~ 97 magát az efféle sokkokon. De maga . . . azr~k kö-

zött a borzalmas Krakerek között, beölt
imént még transzban lévő ezredesre. - Nem. - Nehéz helyzetbe hoz. Nem tetszik nekem, hogy éppen ezt a foglalkozást űzi. Magának szemlátamást tetszik. Az apjának nem tetszene. Kire hallgassak, magára vagy az apjára? - Ez a kérdés aligha merül fel, uram. Nem ismeri az apámat. - Maga gyerek! - Miért mondja ezt? Nem értem. - Ismerem az apját. Nagyon is jól. Több mint harminc éve barátom. = Lehetetlen! Nem ismerheti. Csak most ismert meg személyesen, eddig nem is tudott ró1am. - A lány nem próbált színészkedni; lathatóan feldiilt volt. - Ez . . : ez valami trükk. - Annemare. - Van L' ~ fen megérintette a karját. - Ha az ezredes úr azt mondja, hogy az apja barátja, akkor az is. Mondja el neki, uram. - Ismerem. Ha legközelebb ír vagy telefonál, 98 ~ 99 Anne - ha szokott egyáltalán -, adia á? baráti üdvözletemet David Joseph KarlmannNn!~eije~ne'..~. - A lánynak tágra nyílt a szer.~e. Szólásra nyitotta a száját, azután meggondolta magát, és van Effenhez fordult. - PJIost nekem van szükségem egy italra. De Graaf van Effenre nézett. - David jó b:~rátóm. Együtt jártunk vitorlázni, horgászni, síelni, vadászni, még az Amazonason is megfordultunk, mikor ez a hölgy még meg sem született. Hatalmas építőipari vállalat tulajdonosa. Az ölé azonkívül Hollandia egyik legnagyok;b cementgyára, van több olajfinomítója, tankhajója, e.y elektronikai vállalata, és a jó ég tudja, még mie. „Valamilyen munkával csak meg kell keresni a pénzt"! Pénzt keresni! Szegény árvát a kegyetlen háziúr kidobja a hóba télvíz idejtn! Ah! A mellette álló főpincérhez forduI~t. - Jó estét. A fiatalok választanak valamit nevem is. De előbb kérek még egy italt. - Annemarie-ra nézett. - Hogy belesírhasson a poharamba. Mondják. arra a gin a legjobb. Miután a főpincér felvette a rendelést, és szárnysegédeivel együtt távozott, van Effen azt

mondta: Ez a forgatókőnyz~ nem tetszik önnek, uram. - Egyáltalán nem tetszik. Két dolój: ha valami történik ezzel a fiatal hölggyel, nos, David Meijer haragját még nézni is iszonyatos, n~mhogy elviselni. A másik: altár áirul~zban van, akár sem, felfedhetik a kilétét. 1~Ie~ga is tudja, Peter, hogy megtörténhet: egy elszólás, egy óvatlan utalás, egy gondatlan lépés;- számtalan lehetósé ; adódhat. Eby koldusszegény Ks°akernek ölébe hullik a pénz. Vagy ami még annál is roszszabb: egy profi emberrablóm k a kezébe kerülhet. Az apja öt- vagy akár ~tizmillió guldent is kifizetne, hogy visszakaphassa. Nos, Peter, tetszik az ötlet? V~~n Effen szólni készüa, de azután a mellélépő pincérre néne-tt. - Van :Effen hadnagy úr, telefonja van. Vazn Effen elnézést kért. De Graaf ezúttal a lánynak tette fel a kérdést: - Hogy tetszik? Nüt szúl ahhoz, amit mondtam. - Alvogy ün fogalmazta, nem tetszik. Csakhogy . . . nem akarok tiszteletien:nak látszani, nem akarok ellentmondani a főnökömnek, de azt hiszem, kissé si>téten látja a helyzetet. Jó pár hónapja végzem ezt a munkát Rotterdamban, és o?t sem törtért veam soha semmi. És bár ott' lirakerek nincsenek, a bűnözők jóval keményebb fiúk, mint errefelé. Bocsánat, ezredes úr, de úgy vélem, eltúlozza a vEazélS~t. Elég jól tudom álcázni magam - önnek is ez volt a véleménye. V an pisztolyom. És a legföntosabb, hogy Amszterdamban senki nem ismer. - Én ismerem. - Az más. Peter szerint maga mindenkit ismer, és 'oe kell vallania, hogy az is csupán a v é-. latleven múlott, hogy ismeri a7 apámat. - Könnyen rájöhettem vo~na anélkül is. Peter tudta? - Csak a nevemc-t. Hogy ki vagyok, azt nem tudta mostanáig. ZVTeg kell mondtmom, hogy nem 100 101 tűnt valami meglepettnek. - Elmosolyodott. -Lehet persze, hogy nem érdekelte a dolog.

- Kedvesem, maga bókokra vadászik. Anne nem tiltakozott, de Graaf mégis felemelte a kezét. - A maga esetiében lehetetlen közönyösné~k lenni. A hadnagy sokat törődik az emberekkel. Ez nem jelenti azt, hogy állandóán ki is mutatja. Ezt a viselkedést b~gyakouolta. Tudom, hogy Peter nem tudta. Ugyanennyire biztos vagyok benne, hogy Julie viszont tudja. - Persze, Julie. Legkedvesebb amszterdami hölgyismerőse. - Most már két legkedvesebb hölgyismerősöm van Amszterdamban. Mármint a szokásos megszorításokkal. - Természetesen. A felesége és a két lánya. - Természetesen. Anne, n~e köntörfalazzon. Úgy látszik, nagyon ért hozzá, hogy elterelje az embert a témától. Most maga a téma; és ne próbálkozzon azokkal a nagy, ártatlan szemekkel. - Szóval Julie tudja. Honnan tudhatja, uram? - Mert ismerem Julie-t. Mert Julie okos. Mert nő. Olyannyira közel élnek egymáshoz, hogy nyilván észrevesz olyasmiket is, amiket mások nem vennének észre. Ruházat, ékszerek, személ~Óes holmik, mind olyasmi, amihez nem juthat hozzá egy átlagos dolgozó lány. Még az is, ahogyan beszél. Nem bánom, ha Julie tudja: a világétit nem mondaná el senkinek. Lefo7adom, hogy még a bátyjának se mondta el. Szeret ott lakni? - Nagyon. És Julie-t is nagyon szeretem. Azt (hiszem, kedvel ő Is. Abban a kegyben 'van részem, hogy ugyanabban a hálószobában lakom, amelyik Peteré volt. Azt hiszem, hat éve költözött el. - Anne a homlokát ráncolta. - Kérdeztem Julie-t, miért ment el Peter - veszekedés nem lehetett, mert láthatóan nagyon szeretik egymást -, de nem akarta elmondani. Azt mondta, kérdezzem meg Petert. - És..m~gkérdezte? - Nem. - Határozottan megrázta a fejét. Az ember nem tesz fel ilyen személyes kérdéseket a hadnagy úrnak. - Egyetértek, hogy ilyen benyomást kelt, de valójában nagyon könnyű közel férkőzni hozzá. Az sem titok, hogy miért ment el: megházaso-

dott. Egy Marianne nevű lányt vett el, A legkedvesebb lány Amszterdamban - akkor i.s ezt kell mondanom, ha a saját unokahúgom. - Marianne az unokah'uga? - Volt. - De Graaf hangja komorrá vált. Már akkoriban is Peter volt a város legjobb, lpgtehetségesebb rendőre, sakkali.a jobb nálam. De az Isten szerelmére, ezt meg ne mondja neki senki. Éppen egy különösen kegyetlen bandával számolt le, akik zsarolásra és kínzásra specializálódtak. Négy testvér, az Annecyk. Isten tudja, honnan. kapták a nevüket. Peter kettőt tizenöt évre hűvösre csukatott. A másik kettő egyszerűen eltűnt. Röviddel a két fiv'er börtönbe kerülése után egy hétvégén valaki - szinte bizonyos, hogy a másik két testvér valamelyike - Peter hajójának gyújtáskapcsolójára óriási bombát szerelt; ugyanazt a technikát alkalmazták, amellyel Lord Mountbattent meggyilkolták. Peter törté102 ~ ~,. 103 netesen nem volt a hajon azon a hétvégén. Csak Marianne a két gyerekkel. - Uramisten ! A lany összekulcsol t a a k ~ °~~ t. --- De bor°zalmas! Ez szöLmyű! - Azóta körülbelül háromhavonta kup ~'~y levelezőlapot a szabadlábon lévő Annecy fivérek valamelyikétől. Soha semm-i üzenet. Csak egy rajz: egy kötél és egy koporsó. Emlékeztetik rá, hoy a napjai meg vannak számlálva. Bájos, nem'? - Ez borzasztó! Egy-szerűen borzasztó! Egy pillanat nyugalma sem lehet! Tudom, én mit éreznék. Minden este úgy feküdnék le aludni, ha tudnék egyáltalában aludni, hogy nem tudom, felkélek-e reggel. - Nem hinném, hogy I'eter sokat aggodalmaskodik, ha így Ienne, akkor se mutatná soha, és tudom, hogy jól alszik. Ztiégis ezért nem tér vissza Julie-hoz, még ha soha nem is említi. I~Tem akat~ja, hogy a közelében legyen, amikor a bomba berepül az ablakán. - Hogy lehet így élni! iVliért nem meg valahová külföldre? Élhetne valahol álnéven. - Ha majd megismeri van Effent, úgy érteni, igazan megismeri, nem fogja érteni, hogy kér-

dezhette ezt. Anne, magának elragadó a mosolya. hadd lássam me5int. Anne arcán értetlen félmosoly jelent. meg. - Nem értem. - Yeter urast jön visszafelé. Lássam, meny_ nyíre jő színésznő. ka valoban: amikor van Effen visszatért az asztalhoz, a lány Tnár mosolygott, mintha telje104 _Y sen mejbélcült volna a világgal. Amikor felnézétt, és meglátta a férfi arckifejezését - vagy inkább arcának kifejezéstelen merevségét -; leherv~adt róla a mosoly. - El akarja venni az étvágyunkat, ugye, Peter? - kérdezíe de Úraaf. - Pedig milyen kit.űnő ételt rendeltünk. - Nem egészen. - Van-Effen halványan elmosolyodott. - De lehet, hogy már a harmacük üveg bordóit vagy burgundit vagy éfiélét nem isszuk meg. Lehet, 'hogy már a másodikat se. I-~add mondjam el röviden, mi történt eddig ma. Igen, uram, kérek egy kis bort; azt hiszem, egy kis szíven°ősítő jól jönne. Ahásajánlatat kaptam, méghozzá alighanem sokkal magasabb fizetésért, mint amit valaha is megkereshetek a rendű.~ségnél. Fel kell valamit robbantanom. Hogy mit, azt még nem tudom. Akár az Amszterdam-Pvotterdam Bank is lehet. De az is Iehet, hogy egy hajó, egy híd, egy uszály; egy laktanya, bármi. Mé nem mondták meg. Mint tudják, Vasco ma délután odajött a Vadászkürtbe azzal a két alakkal. Tiszteletre méltó, tehetős polgárok, de hát még Pgyetlen igazán mení5 bűnöző se látszott bűnüzőnek. Egyfolytában ravaszkodtunk, óvatoskodtunk; ők is, én is. Macska-egér játékot játsz«ttu.nk, igyekeztünk minél kevesebbet elárulni. Azi:án felajánlották ezt a munkát, és én igent mondtam. Jelenteniük kell a főnökeiknek, rxiit végezt~ek, de halnap mindenképpen megkeresnek és részletesebben beszélnek majd a"munkárc>1 ís, meg arról is, hogy mi lesz a jutalmam. Vasco hozza-viszi a híveket, ebben állapodtunk meg., I0~ Aztán úriemberek módjára kezet ráztunk, majd kölcsönös bizalomban és nagy barátságban vál-

tunk el. Ifiét csoportot állíttattam rájuk, hogy attól kezdve kövessék őket, hots~,y kijönnek a Vadászkürtből. Megkaptam a jelentést . . . - Kölcsönös bizalomban és barátságban? kérdezte Annemarie. De Graaf legyintett. - Szoktunk néha ilyen szépen fogalmazni ebben a szakmában. Folytassa, Peter. - Mindkét csoporttól kaptam hírt. Az egyik pár szem elől veszítette Agnellit és Paderiwskit. fgy mutatl~oztak be legalábbis . . . Egy dugóban veszítették el őket. Állítólag csak véletlenül, vagyis azol~ nem vették észre, hogy követik őket. A másik párosról szóló jelentés finoman szólva is elgondoll~oztatti. - Szóló? Nem a másiktól kapott? - Egy sötét mellékutcában bukkantak rájuk. Segítséget sem tudtak hívni, alig voltak eszméletüknél. Járóképtelenek mind a ketten, gyötrelmes fájdalmaik vannak. Mindkettejüknek összezúzták a térdkalácsát. Szicíliában és némely ame< rika.i városban járja ez a módszer: így közlik, ~iogY nem szeretik, ha követik őket. És hogy a Zcövet;ők jó ideig ne követhessenek senkit. Nem hasthciltak Zőfegyvert - vasrudakkal roncsolták szét a térdüket. Most operálják őket. Hónapokig nem fogn~l~ tudni lábra állni, és egyikük sem fog xendesen járni soha tűbbet. Sz~tp, nem? És új telepség ta~ards kis városunkban. Az amerikai kultNra térhóditásátlak újabb példája. -' Nyomorékak . , , - Annemarie hangja alig I Ob' volt hangosabb a suttogásnál. - Lletük végéig nyomorékok? Hogy tud ilyesmivel tréfálkozni`? - Bocsánat. - Van Effen ránézett, látta, hogy a lánynak kissé elfehéredett az arca, és közelebb Rolta hozzá a poharat. - Igyon. Töltök én is magamnak. Tréfálkozni? Biztosíthatom, hogy aligha voltam még kevésbé tréfás kedvemben. - Egyébként nemcsak amerikai módszer ez, uram. Az utóbbi két-három évben Észak-lrországban is népszerű szórakozás. - Tehát a másik kettő sem véletlenül nem tudta teljesíteni a feladatát: megléptek előlük. De Graaf belekóstolt a pohár bordóiba; a nyug-

talanító hír, úgy látszott, nem túlzottan viselte meg, mert elismerően csettintett. - Kitűnő. Barátaink ezek szerint kiválóan értenek a kitérő taktikához és a direkt akciókhoz. egyaránt. Profik. 1Js előjöttek a rejtekükből. Nincs minden veszve. Ztt a Chateaubriand. Azt mondta, kedveaem; megfelezi velem ezt a finomságot. A lány mintha kissé megrándult volna. ' - Tudom, hogy közhely, uram, de nem híezem, hogy egy falatot. is tudnék most enni. - Talán holnap előjönnek a vakondokok --mondta van Effen. - Még mindig abban reménykedem, hogy ígérei,ükhöz híven holnap ín~gkeresnek. Annemarie szinte üres kifejezéssel battnult rá: - Maga megbolondult - mondta halkan. Vaióban nem értette a dolgot. - Vagy eljönnek é~ magával is így, esetleg még csúnyábban, bánnak el, esetleg el is teszik az útból, vagy rem jelennek meg többet. b4iután ilyen kegyetlenül megrag támadtí~k azt a két szerencsétlent, nyílvád átkutattál~ őket, és rájöttek, hogy rendőrök. Biztosan volt velük valami, amiből kiderülhet, hogy rendőrök, lehet, hogy még fegyver is volt náluk. Valt pisztolyuk? Van Effen bólintott. - Akkor tudni fogják, hogy maga rendőr, mert tudják, hogy maga figyeltette őket attól kezdve, hoby kiléptek a Vadászkürthól. Öngyilkos akar lenni? - 1VTegragadta de Graaf csuklúját. - Nem hagyhatja, uram, hoby elmenjen. Meölik. - Rendes dolog, hoby aggódik. - Van Effen válaszolt, és úgy tűnt, nem indítja meg a lány könyörgő hangja. - De teljesen szükségtelen. Azok a gazemberek nem okvetlenül tudják, hogy én küldtem rájuk azt a két rendőrt. Az is lehet, hogy csak hosszú idővel az után vették észr^, hogy eljöttek a Vadászkürtből, és semmi okult, ho;y engem kapcsolatba hozzanak vetült. Ez az egyik. A másik: mé5 ha az apja az ezredes úr barátja is, a lánynak nincs joga hozzá, hogy tantícsokat osztogasson az ezredes úrnak. Eby zöldfüliz rendőrnő. A r endőrfőnöknek. 1~'evetsébes

volna. ha nem lenne ekkora szemtelenség. A lány ránézett - tekintetében olyan fájdalommal, mintha megütötték volna -, az_ utzín lesütötte a szemét, és az asztalterítőre bámult. De Graaf van Effenre nézett, a fejét csöv~lta, majd megfogta a lány kezét. - Valóban rerÓ.des dolog. hogy így agsvdik. De rólam ezek szerint nincs valami jo vélem~:nnyet~ 1V~~zzen a szémemk~e. - A l~íny ránézett, szeme egyszerre volt ünnepélyes és vádoló. - Van Effennek tökéletesen igaza van. A rőkákat ki kell csalni a rejtekükből, márpedig jelenleg ez tűnik az egyetlen megoldásnak. Peter tehát megy, é~n magam ugyan soha nem adnám neki parancsba, hogy menjen, méghozzá az én beleegyezésemmel. IV'Iit gondol, kislány, az Isten szerelmére, csaléteknek akaróm használni Peter,t, vagy feláldozni, Dánielként beküldeni az oreszIá.n barlangjába, kipányvázni, mint egy kecskét, hogy tigrist fogjunk vele? Hát . . . ezt egy kissé túl szépre sikerült fogalmazni. Bizto-s Iehet benne, kislány, hogy ha a találkozÚra sor kerül, a Vadászkürtben és környékén hemzsegni fognak a civil ruhás rendőrök. Péter olyan biztonságban lesz, mintha az irodában ülne. -= Túdom. ~ütaság volt. Bocsánat. - Ne hallgasson az ezredes úr nyugtatgató szavaira - mondta van Effen. - Valászínüleg alaposan megtépáznak a golyók: Már tudniillik rendőrségi fegyverekből származó golyÚk. Hacsak előre nem közlik velük, hogy én én vagyok, álruhában. Vieces lenne, ha engem Iónének le. Ugyanabban a ruhában leszek, mint a minap. Űgyhogy figyeljék a fekete kesztyűt. Az vagyok én. Egy Pincér jelent meg az asztalnál. - Elnézést, hadnagy úr. Megint telefonja van. Van Effen két perc múlva visszafért. - Nos, semmi meglepő hí.r. Megint az FFF, titokzatos üzenet. Szemlátomást folytatják a demoralizáló kampányt. Annyit mondtak, hogy holnap reggel 3-;kor esetleg lesz egy kis felfordulás AIkmaarZpg ~ 109 nál, az )~szZki-csatorna mentén, de semmi biztosat nem garantálnak: De annyit megígértek, hogy

valami komoly al~cióra mindenképpen sor ker ül. - Ennyi az egész? - kérdezte de Graaf. - Ennyi. Tökéletesen értelmetlennek tűnik a dolog. Mi az ördögben sántikálhatnak? - Nem értelmetlen. Éppen ez az értelme: hagy idegeskedjünk és azon gor~dolkodjurk, rni az ördögben sántikálhatnak. Bizonytalanságot akarnak, össze akarnak zavarni, demoralizálni akarnak bennünket, és nekem úgy tűnik, a legjobb úton haladnak. Az FFF-rtil jut eszembe`: milyen volt délután a texeli kirándulás, uram?: - Tökéletes időpocsékolás. Mint többé-kevésbé pontosan előre jelezte, egy csomó v°na.sszoríyny al kellett együtt utaznom. - 1Vem szándékozik holnap reggel kilenckor Alkmaarba menni? - Holnap reggel kilenckor Amszterdamban szándékozom lenni. Mihez kezdenék? Ott sünaörögjek és tartóztassak le mindenkit, aki gyanüsan viselkedik, például kárörvendően nézegeti a bűntény színhelyét? - Nem túl ígérétes. Uram, önnek vannak ismerősei az egyetemen, ugye? Például a nyelvészeti tanszéken is? De Graaf Annemarie-ra nézett: - Most meg kell lepődnöm ezen a hirtelen témaváltáson, és megkérdeznem: „Ezt mi a csodának kérdezi?" Van Effenhez fordult. - Nos, ezt mi a csodának kérdezi? -. Ma este meghallgattam az FFF-féle szalagokat a Telegraph szerkesztősébében. Női hang. Fiatal nőnek gondolom. )js biztos vagyok benne, hogy nem holland. - Érdekes. Nagyon is. Szóval megint a titokzatos külföldiek. Nincs valami ötlete, hogy melyik országba való a telefonáló? - Épp ez az, uram. Beszélek ugyan néhány nyelvem, de nyelvész nem vagyok. Az akcentusok, a finom árnyalatok, a kiejtés, ezekhez nem torlok hozzászólni. - És gondolja, hogy az egyetemen a segítség'únkre lesznek? - Meg lehet próbálni, uram. Ahogy mondani szokta: minden követ meg kell mozgatni. A szala.gok nálam vannak az irodában.

- Megteszem, amit tudok. Peter, akár fel is :~Ilhat. Egy pincér közeledik igen céltudatos képliel. Van Effén felállt, meghallgatta a pincért, mondott neki pár szót, majd kiment. Amikor visszajött, annyit mondott: - Mozgolódnak. Akárkik is legyenek, de mozgolódnak. A szálloda volt. A Trianon. Az üzenetet persze az irodámon keresztül adták. De Graaf türelmesen kérdezte : - Mióta lakik a Trianonban, hadnagy? Kitették a saját lakásából? - A vendégkönyv szerint két hete. Ma délután öt körül gondoskodtam róla, hogy ez álljon benne. - Nocsak. Szállodai vendégkönyvek m~hamisítása a büntető törvénykönyvbe ütközik. - Pillanatnyilag nem érek rá let:artöztatni magam. Romero Agnelli vagy egyik embere ny~illtc~ ~ Ill ván egy fél napot áttelefanált, hogy végre a Trianonban megtaláljon. Rám állíhottak valakit egy kis Fiatban ücsörög. Az illetőt most már egy másik illető is figyeli, az én kérésemre. Nem okozhatok nekik csalódást. Ma éjszaka valamikor meg kell jelennem a szállodában. - Mozgalmas életet él - mondta de Graaf. Gondolom, az éjszakát nem akarja ott tölteni? - Jól gondolja, uram. A hotel mögött fogom leállítania kocsimat, ott felvesz egy rendőrségi taxi, és kitesz a főbejáratnál. Átmegyek a szállodán, kisétálok hátul, és hazamegyek a kocsimmal. Kis kényelmetlenség, semmi több. - Itt meg egy újabb kis kényelmetlenség mondta de Graaf. - Istenemre, népszerű rna m.a este. Van Effen odanézett, sóhajtobt egyet, felállt, pár szót mondott a pincérnek, majd megint el1:űnt a telefonfülkék irányába. - Mozgolódnak, méghozzá megint ugyanazok, uram - mondta, amikor visszatért. - Á, egy konyaak. Köszönöm, uram. Wes~tenbrink őrmester volt, azaz Vasco. Természetesen megint az imodán keresztül jött az üzenet. Agnelli megkereste. Nagyon szeretnének velem találkozni holnap dél-

előtt 11-kor. Ugyanott. Ez pontosan két dolgot jelenthet. - Tudom, mit jelent - mondta de Graaf. Vagy lebuktunk, vagy nem búktunk le. Könnyen lehetséges, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy követték őket a Vadászkürtből való távozásuktőY kezdve. Ugyanilyen könnyen elképzelhető, hogy, r tudiák. Ha tudták, akkor csakis egy okuk lehet rá, hogy találkozni akarnak magával: hegy megtudják, mennyit tud, mennyire veszélyes az, amit tud, és miként tudják kiküszöbölni ezt a veszélyt. Szerintem nagyon diszkréten fog a dolog zajlani. Ha gyanakodnak magára, és gyanítják, hogy maga viszont gyanakszik rájuk, akkor nagyon ravaszak, mert ebben az esetben az lenne a természétes, hogy valami semleges helyen adjanak találkozót - hiszen ha gyanakodnak rá, hogy maga rendőr vagy a rendőrség ügy nöke, akkor arra is rögtön gyanakodniuk kell, hogy a Vadászkürtben több a zsaru, mint odabenn a rendőrségen. Ha viszont máshová kérnénk ta:álkozót, azzal elárulnák, mennyi mindent tudnak. - De Graaf sóhajtott egyet. - Nagyon-nagyon agyafúrt. Nagyon bonyolult. Mindenki összezavarodik mindkét oldalon.. Lehet, hogy az FFF-től vettek leckéket. Vagy fordítva. Még egy konyakot, Peter? Nem? Ebben az esetben azt javaslom, induljunk. Holnap alighanem hosszú napunk lesz. Van valami terve hólnapra ezzel a fiatal hölgóyel kapcsolatban? - Majd alkalmasint kitalálok neki valami fárasztó feladatót. Ebben a pillanatban nincs semmi. - Hm. - De Graaf elgondolkodott. - 1~Ragát, Anne, ugyebár meglehetősen gyakran látják Westenbrink társaságában? A lány elmosolyodott. - Nemigen tudok nem Vascöként gondolni rá. Igen, hogyne. Gyakran beszélnünk kell egymással, és a legjobb, r'aadásL>I a leshönnyebb, ha nyíltan tesszük. II? j 113 - Pantosan. Akkor jön és megy, amikor csak ákar? - Természetesen. Ez a dolog lényege. Nincs

kötött munkaidő, nincsenek szabályok. Az ember~ azt teszi, amihez kedve szottyan. Szabad, mint a madár. - Senkinek nem tűnne fel, ha mondjuk egy vagy két napig nem látnák? - Nem. - Annemarie habozott egy pillanaü,g. - Most okosnak kellene lennem, és kitálásr~om, mire céloz, ugye, uram? - Maga éppen elég okos, csak nincsen olyan ronda gyanakvó agya, mint van Effen hadnagyna,k. És remélem, nem is lesz soha. Annemarie szinte alib észrevehetően megrázta a fejét, majú kérdőn van Effem°e nézett, aki azt mondta: - Az ezredes úrnak, tudja, igaza van. - 1~Tem tudom. Illetve biztos vagy ak benne, hogy igaza van, de nem tudom, miben. Ha tréfát űznek belőlem, hát nem hiszem, hogy rendes dolag volna. - Annemarie, senki nem űz tréfát magából. Nem szoktunk mi azzal szórakozni, hogy ugrassunk vagy kigúnyoljunk valakit. Nézze. Összefüggnek a dolgok. Legalábbis valószínű, van rá ötvenszázaléknyi esély, hogy Agnelli és társulata gyanút fogott. Ebben az esetben Vasco is gyanúba keveredett, hiszen nekem ő mutatta be őket. Es mivel tudják, hogy maga Vasco barátja, maga is grranússá Lehet. - Az ezredes íer - szólt Peter - a:rz~ céloz, hogy meg kellene húznia magát egy vagy két napig. At~t61 függ, hogy alakulnak a dolgok. Az az érzésem, lehet, persze, hagy megalapozatlan, hogy a dalgak nagyan gyorsan fognak alakulni. Az ezredes úr se, én se gondolunk szívesen arra, hogy ezeknek az embereknEk a keze közé kerül. Gondoljon arra a két nyamozóra. Tudjuk, hogy akikkel szemben állunk, könyörtelenek és kegyetlenek: minden lelkifurdalás nélkül képesek fájdalmat okozni. Lehet, hogy kifejezetten élvezik is. Mit szólna, ha elkapnák és megkínoznák? Nem ijesztgetni akarom, Ann~marie. Olyasmiről beszélek, ami valahol a lehetőség és a valószínűség között van. - Azt hiszem, mondtam már . . . - a lány hángja egészen nyugodt volt -, . . . hogy nem vagyok különösebben bátor.

- Egyébként pedig rájönnének, ki van a kezükben. A bőrükből ugranának ki örömükben. Újabb zsarolási lehetőség lenne a kezükben a már náluk lévő és általunk nem ismert aduk mellé. A saját bőrét is a vásárra vinné, minket is lehetetlen helyzetbe hozna. - Magam sern fogalmazhattam volna jobban - mondta de Graaf. Marie haloványan elmosolyodott. - Gyáva vagyok. Azt teszem, amire utasítanak. - Nem utasítjuk, kedvesemé - mondta de Graaf. - Egyszerű javaslat volt. A lány ismét elmosolyodott. - Nekem nagyon jó ötletnek tűnik. Hová menjek? - Természetesen Julie-hoz - felelte van Elfen. - Egy tapintatos és észrevétlen rendőr fog maguk körül legyeskedni. De mielőtt kolostorba vonul, egy dolgot megtehetne nekem. . 114 J - 11~ - Hoáyne. - Reggel menjen el Vascóhoz. Mesélje el ~e~ki, amit itt hallott, és mondja meg, hogy tűnjön el egy időre. Tudom, hová fog eltűnni, és majd megkeresem, ha elmúlt a veszély. - Rendben. - Elhallgatott egy másodpercre. - Amikor megkért az előbb, hogy tegyek meg valamit, és én azt mondtam: „Hogyne" . . . nos, bár ne mondtam volna. Látja, mit tett velem; P~aer: Remegő ror_cs vagyok. Nem is reszket. Roncsnak meg éppen túl j<~ bőrben van, ha engem kérdéz. Úgy érti, hogy elkaphátják magát, és akkor gáláns Kraker táx~saí egyszerűen elfordítják a szemüket? - ~gy~ - Megszoktuk már, hogy ilyen igaztalanul ítélnek felőlünk, nem igaz, ezredes úr? Semmi sem történhet magáv aI. Állandóan szem előtt lesz. Állandóan, azaz egy percből pontosan hatvan másodpercen át. A derék van Elfen hadnagy, megfelelően elváltoztatva, pexrsze nem a Vadász~ürt-féle álöltözékben, no meg teljes fegyveri.árával felszerelve. Ezredes úr, azt hiszem, holnap, amikor Agnellivel és barátjával vagy barátaival találkozom, egy harmadik pisztoly is lesz nálam. Azt már tudják, hogy . . .

- Hogy két pisztolyt hord - mondta de Graaf -; tehát nem gandolrxak egy harmadik fegyver lehetőségére. Ez is nyilván benne van abban a maga könyvében. - Természetesen nincs. Az ember ne tanítsa ilyesmire a bűnözőket. De pontosan err~l van szó. Nincs baj, Annemarie. Egy pillanatra s`m leszek öt méternél messzebb. - Az jó. De boga;°at tett a fülembe. Ahogy fogalmazott: elkapni elkaphaanak mostantól kezdve egészen Julie hazáig bármikor és bárhol. - További igaztalan ~-ádak. Ne aggódjon. Saját limuziwom kényelmét és biztonságát ajánlhatom íel az útra. - LimLizin! - kiá?tott fel de Graaf. - Kényelem! Te jó Isten! - Érdeklődően a lányra pillantott. = P~emélem, nem feledhezeat meg a lé5párnájáról? - Nem értem, urarrx. - Majd megérti. Kiléptek a vendéglőből, és végi~.n^ntek az utcán, amíg de Graaf kocsijához nem értek, amely szokás szerint a tilosbx,n parkolt. De Gra~f jö nagy>bácsi módjára nzegcsákolta a lányt, elköszönt tőlük, és bemászott ragyogóan fényes Mercedesébe. A Mercedes hátsó üésére. De Graaf kocsijához természetesen sofőr is tartozott. - Éx°tem m<xr, mire gondolt az ezredes, amikör a légpaírmít említette - mondta Annemarie. - Apró kényelmetlenség - felelte van Efien: - Azonnal megjavítaatom. Az ezredes úx: utasítása. Mindig reklamálja. - Az ezredes úr ibencsal: szereti a kínyelmet, nem? - Nehezen keri;sli el az ember figyelmét. hogy az ezredes kifejezetten-kínnyelemre, termett. - Nag~Óon kedves ember, nem? Kedves, törődik másokkal, rendkívül udvarias . . . 116 117 - 1\Tehéz nem annak lenni, amikor kedvessége tárgya annyira szép, mint maga. - Maga aztán tud hízelegni, hadnagy úr. - Én aztán igen. Annemar°ie egy pillanatig hallgatott, majd annyit mondott: - De az ezredes nagy sznob is,

nem? Fél-elmetesen sznob. - A szolgálati fegyelem érdekében most szigorúnak kell lennem. 1~Tem várhatja, hogy áldásomat adjam rá, még kevésbé, hoby egyet is értsek vele, amikor a rendőrfőnökre lekicsiny'.ő megjegyzéseket tesznek. - Nem akartam. 14Zegfigyelés volt mindössze. IvTem szerelném, ha minden szavamra ügyelnem kellene. Nyílt társadalomban élünk, vagy ném'~ - Nos, ahogy vesszük. - Folytassa csak, Mondja, hogy ;;Kis jóakarattal" vagy effélét. - Nem folytatom. 14lindenesetre a sznobizmust illetően legalább annyira tévedésben van, mint amennyire a Melegszívű Arthur fejezet4el kapcsolatban tévedett. - Arthur? - Arthur a főnök keresztneve. Soha nem használja. Soha nem tudtam rájönni, W fért nem. Arthur király miatt? Igen; kedves és törődik másokkal. Ugyanakkor kemény, ravasz és könyörtelen - azért az, ami. És nem sznob. A sznobok mindig valaki másnak szeretnének látszani. A.z ezredes nagyon régi, nagyon arisztokratikus és nagy on gazdag családból származik, ezért nern lát soha olyasmit, hogy vitatkoznék vele, kifizessen egy éttermi számlát. Születését3l kérdve úgy tudja, érzi, hogy ő más, mint a többiek: az egy százalék egy százaléka. Soha eszébe nem jut, hogy másként is lehetne. Úgy gondolja, csak úgy áradnak belőle a demokratikus érzemények. - Kemény vagy sem, sznob vagy sem, én kedvelem. - Annemarie úgy beszélt, mintha ezzel lezárta volna az ügy et, anélkül, hogy kiderült volna, mi is az ügy. - Arthurnak, mint már nyilván megfigyelte, kitűnő a stílusa, ha nőkkel beszél. Különösen amikor nincs szolgálatban. Márpedig ma este úgy tűnt, így érezte. - Maga mindig szolgálatban van? Én állandóan csak rendőrnő vagyok? - Erre még soha nem gondoltam. Majd egyszer. Mármint majd egyszer elgondolkodom a dolgon. - Nagyon kedves. - A lány elhallgatott; meg

sem szálalt, míg céljukhoz nem értek. Csak van Effen beszélt. Felhívta a központot, és egy fegyveres őrt kért a húga házához. Nem volt nehéz megérteni, miért mondta de Graaf, hogy Julie van Effen a legkedvesebb amszterdami nőismerőse. Hc~llöfeketén csillogó hajával, finom vonalú arcával, szlávos arccsontjával nem egyszerűen csinos volt; de Graaf szemében - nyilván sok más férfihoz hasonlóan nevetős sötét szeme és szája tette vonzóvá. Szinte folyton jókedve volt, csak ha igazságtalansággal, kegyetlenséggel, gonószsággal, önzéssel és jó néhány hasonló elítélendő dologgal találkozott, akkor vett rajta erőt a düh. Úgy látszott, azok X18 kivételével, akik az effé~3e dolgokat elkövetik, az egész világot szereti. Azon ritka emberek küzé tartozott, akikből szinte árad az öröm; emiatt azután nem is volt könnyű azonnal észrevenni finom intelligenciáját. A kabinetminiszterek ritkán alkalmaznak ostoba tit:kárn'áket, márpedig; Julie az egyik miniszter személyi titkára volt, pontos megbízható és diszkrét. Ráadásul házias is volt: amint megérkeztek, azonnal főzni akart nekik valamit. Könnyű volt elhinni, hogy ez a sokoldalúan tehetséges fiatal hölgy szakácsversenyeket is nyer - mint ahogyan valóban a Lordon Bleu tulajdonosa is volt. SzendvicselLet is kínált, s csak akkor adta fel, amikor megtudta, hogy vendégei már ettek. - A Dikker en Thi jsben? E1há! Hát . . : a rendőrség mindig tudott :;ondoskodni magáról. A doIgozó embernek meg ot t a hering, a vöröskáposzta meg a kolb~ísz. - Ennek a dolgozó embernek itt - jnondta van Effen - éppenséggcÓ1 ott a minisztériumi étkezde. Gourmet-paradicsom, mint hallom. minket, rendűröket természe~tes~n a közelébe se engednek. Julie-nek sajnos nincs akaratereje, nem tud ellenállni az ételnek, csa-k i°á kell nézni. Julie-nek egyébként a lehető legtökéleteseb!~ alakja volt-. Ezt a csipkelődést: némi rosszallással hallgatta, felborzolta van Effen haját, majd a konyhába ment, hogy kávét és hozzá italt készítsen.

Annemarie Julie távozó alakja után nézett, van Effenhez lordült és elmosoly>odota. - Akármikor a kisujja köré csavaoja magit, igaz? - Akármikor és bármikor -felelte vidáman van Effen. - És sajna, tudja is. Szemtelen frusk
- Természetesen. - A levelezőlapokról tud? Van Effen gondterhelten nézett a lányra. Arckifejezése nem változott meg akkor sem, am2kor Annemarie mebfogta a vállát, mintha dühében meg akarná rázni; ez alighanem hiábavaló kísérlet lett volna, hiszen van Elfen igen erőteljes férfi volt. - Nos, tud róluk? - Igen. De nehéz is lenne nem tudnia. A levelezfílapok erre a címre érkeznek. Ez az Annecy fivérek egyik módszere arra, hogy elérjenek. - Te jó Isten . . . de hát ez . . . szörnyű. Hogy tud Julie~ ilyen . . . ennyire vidám lenni? - A lány van Effen vállának támasztotta a fejét, mintha hirtelen nagyon elfáradt volna. = Hogy tud? - A régi jó mondás, gondolom. Nevetni jobb, mint sírni. Nem fog most sírni, ugye? - Nem. - A régi mondás itt nem egészen érvényes. Windig is életvidám gyerek volt. Csak éppen most meg kell dalgozni.a érte. Julie jött be a kávéval, hirtelen megállt, és megköszörülte a tor kát, w - Nincs kissé túl korán? Letette a tálcát. - Remélem, a süketség csak ideiglenes károSodás. Mondom . . . Ismét megállt., arckifejezése aggodalmat mu~atott, odament hozzájuk, megölelte Annemarie-t, majd gyengéden maga felé fordította a fejét, hogy lássa az arcát. - Sírsz? Hiszen zokogsz. Ruhaujjából csipkezsel~kendöt húzott elő. hfit csinált ez a gengszter? - A gengszter semmit nem csinált - felelte van Effen kedvesen. - Annemane mindenről tud, Julie. Mariarine-ról, a gyerekekről, rólad, rólam, az Annecy testvérekről. - Fogadjunk, hagy az ezred~es~től. - Nyertél. - Tudom, Annemarie, milyen érzés lehet -mondta Julie. - fgy egyszerre, ez felér egy sakkal. Nekem apránként adagolták. Ift v an egyébként a legkit'únőbb orvosság: dupla rum a kávéba.

- Nagyon kedves tőled. Bocsánatot kérek . . . - Annemarie megfordult; és kisietett a szobából. - Julie hangjából neheztelés hallatszott ki. - Látod, mit csináltál? - Én? - Van Elfen őszintén meg volt lepve. - Ugyan mit kellett volna tennem? Az ezredes volt az, aki . . . - Nem arról van szó, hogy mit tettél, hanem hogy mit nem tettél. - Julie a bátyja vállá3~a tette a kezét, hangja elIágy ult. - Amit nem vettél észre. - Értem. Azaz nem értem. - Van Effen hangja óvatosra váltott. - Mit nem vettem észre? 122 ~ I23 - Te bah~;c. Julie a fejét csóválta. - Annemarie-t. I~Tézd meg az arcát, a szemét. Ez a lány szerelmes beléd. - Micsoda? Te beteg vagy. Semmit nem vettem eddig észre! - Drága jó, nehézkes felfogású bátyám. Jó, ne higgy nekem. Kérd meg csak a kezét. Most. Külön engedéllyel - amit könnyűszerrel megkapn:.íl - éjfélre házas lehetnél. Van Effen kissé kábának tűnt. - Nagyon biztos vagy magadban, úgy látom. - Amit mondok, holtbiztos. - De hát alig ismer. - Tisztában vagyok vele. Végül is csak hányszor találkoztatok? Hússzor, harmincszor, negyvenszer`? - A fejét rázta. - A rétégett nyomozótiszt, pszichológiakönyv-szerző, az egyetlen pillantással vesc'~kbe látó lélekelemző . . . Nos, eln~életbéíl ötös, gyakorlatból elégtelen. - Jó, hogy éppen te mondod mindezt. A hír es házassági tanácsadási szakértő - hogy ne mond7a~n: házasságközvetítő . . . Ha, ha. Hatszor kérték meg a kezét - én csak ennyir(~l tudtak, de lehetett akár húsz is -, ő meg mindet visszaulasítja. Hát ha valaki ért a témához, akkor az tényleg te vagy. - Ne próbálj eltérni a tárgytól. - Julié barátságosan mosolygott. - Igenis értek a témához. EgyÓikültet sem szerettem. Annemarie vi-

szont fülig szerelmes belesd. Nem egészen értem, v,z j on miért. -- Mt,száj meginnom valamit. -- Van Éffen kinyitott egy közeli szel~rényt. -- Már tettem a kávéba snzpszot. - Először egy tisztára van sLükségem, Aztán jöhet a kávéd. 1~,Tem eáy pszichiáterre van szükséged? Mit gcndolsz, mitől van úgy feldúlva Annemarie? - Mert annyira ér zékeny, attól. - Nagyszerűen illenétek egymáshoz. Neki a szíve lágy, neked az agyad. - Julie kezébe vette a bátyja fejét, és gondosan tanulmányozni kezdte a szemét. - A sólyomsZefllu, ny>omozó hadnagy. Szemüvegre volna szükséged: És elmulasztottad észrevenni a biztatást. Legalább egy tuca tszor. - Miféle biztatást? - Istenem. Ez az üldözött, lelkiismeret-furdaIásról árulkodó tekintet inkább bűnözőre vall, mint rendőrre. Miféle biztatást? „A:kkor se venném el; ha az egyetlen lány volna a világon." Ez lett volna a te feleleted a biztatásra. Ez a papírforma szer inti válasz. Megint elmosolyodott. Pei°sze te nem a papíjforma szerint játszol. - Hallgass már el. - Kiváló érvelés. - Leült és kezébe vette a kávéját. - Aóyi rt>vid'átás. Úgy tudom, gyógyíthatatlan. - Hát, nem iudotn. Te biztosan rátalálsz majd a gyógymódra. - Van Effen ismét a régi volt: nyuodt, magabiztos, kieáyensúlyozott. - Nemigcn kedvelr_m a szenvtelen, fels5'obrendűséget árasztó, kitűnően szórakozó klinikai orvostudorokat, dL azt b.' kell vallanom, ez esetben hatásas kúrát eszeltél ki. ~a bármiféle érdeklődést tanúsítottam is valaha e fiatal holgy iránt, hát 124 ~ I25 te naast kigyógyítottál belőle. Persze lehet, hogy éppen ezt akartad. h,Tem tudom. - Julie tátott szájjal és értetlen arckife jezéss.el nézte. - Nincs szükségem . . , nem kérek a tanácsaidból, a segítségedből, az együttérzésedből. IVTemcsak azért, mert nem kértelek rá, hogy tanácsokat adj - nincs is rájuk szükségem -, hanem azért is,

mert tökéletesen meg tudom szervezni az életemet egy kotnyelesked~í húg folytonos beleszólása nélkül is. Megyek és megnézem, a hely én van-e aZ Őr. Kiment. Julis némán bámult a becsukódó ajtóra. Hitetlenkedő és vigasztalhatatlan volt, s még akkor is ebben a helyzetben ü17r, arcán ugyanazzal a sértett csodálkozással még mindig az ajtót bámulta, amikor Annemarie belépett a szobába. Megállt, meglepetten nézte Julie bold~gtalannzk tíinő arcát, odasietett a székéhez, térdre ereszkedett, és azt kérdezte: - Mi a baj, Julie? Mi baj? Julie elfordult az ajtói.ól, lassan odanézett. - Semmi. Semmi baj. - Semmi baj? Te jó Isten! Semmi. E18bb én, most me.g te. Sírsz. Annyira . . . annyira kétségbeesettnek tűnsz. - Annemarie megölelte. - Sernmi baj! Julie, ne bánj vgy velem, mint egy idiótával ! - Én vagyok az idióta. Nagy hibát követtem el. - Te? Nem hiszem el. Hibát? Miféle hibát? - Azt a hibát, hogy elfelejtettem: Peter rem csupán a bátyám, hanem rendér is, ráadásul az ezredes szkénE,k örőktise. Ezt nem tudtad, ugye? Julie szipogott e;y%et. - Mindenki tudja. De Űraaf még idén nyugdíjba megy, de addig nem sietős a dolga, amíg Peter úgyis elvégzi helyette a munkája legnagyobb mészét. - Ne törődjLink most az ezredessel. Hol az a gengszter? Julie megpróbált. mosolyogni. - Ma este már két lány is gengszternek nevezte. Fogadnék, hogy soha nem történt még vele ilyesmi. Elment. - Elment? Nem marad éjszakázna? - Dehogy. Csak kiment megnézni az őrt. Julie ismét megpróbált mosolyogni, ezúttal nagyobb sikerrel. - Lehet; hogy tehetsége van hozzá, hogy embereket megríkasson, de törődik velünk, annyi biztos. - Furcsán mutatja ki. Veled mit: teta, Julie? Mit mondott? - Tenni természetesen nem tett semmit. Hogy mit mondott? Kiléptem a sorból, ő meg ismét

felzárkóztatott. Ennyi az egész. - Ennyivel elégedjek is meg? - Nem, nem. De most hadd ne mondjak t.öbbet. Jó`? Mire van Effen vissz;~tért, végeztek is a kavéval. Úgy tűnt, semmi rendkívülit nem talált, nagy ha i~en, hát nem említette. - Az őr odakint van. Állig felfegyverkezve. Nekem most már mennem kell. - De a kávéd . . . - I~iajd máskar. Szólít, hógy úgy mondjam. a kötelesség. Julie, valamit meg kell ten-ned. iVlegkévhetnéek r~á. hogy . . . 127 - Kell? Julie elmosolyodott. -- Níost akkor parancs vagy kérés? - Nem mindegy? - Van Effen hangja kívételesen bosszankodó volt. - Bérlek, tedd, amit mondok - figyelted, ugye, azt mondtam: kérlek -, különben elviszem Annemarie-t magammal. - No nézd!- Micsoda fenyegetés. ?;s ha úgy dönt, hogy marad? Vagy én kérem, hogy maradjon? - Rotterdam. Holnap reggel. Egy volt rendőrnő. Az ember végrehajtja az utasításokat, vagy ha nem, hát búcsút mond a rendőrségnek. Annemarie, ne harabudjon, ez nem maga ellen irányult. Julim-nek ma este nem jó a felfogása. Kishúgom, ne nézz ilyen döbbenten, ha nem látod, hogy komolyan beszélek, hát szolkatlanul lass~ jár az eszed ma este. Egy-két napra legyen diplomáciai influenzád. Annemarie ugyanannyira veszélyben van, mint te, és azt akarom, hogy itt együtt legyetek. Annemarie, kilenc-tizenötkor. Az ajtóhoz ment, kinyitotta, ránézett a két ünnepélyes arcra, és megrázta a fejét. - A gáláns hadnagy kilép a veszélyekkel teli sötét éjszakába. Csendben becsukta maya mögött az aitnt N>~GY A víztől csöpögő esőkabátot hordó magas; vékony férfi aligha hívta fel magára a figyelmet; legfeljebb annyit lehetett volna róla mondani, hogy nem valami szívet-lelket gyönyörködtető

látvány. Ezt az érzést csak erősítette sima fekete haja, amit a zuhogó eső egyenletesen a fejére tapasztott, valamint rosszul nyírott kis fekete bajusza. Valójában a bajusz sehogyan sem volt nyírva; aznap reggel a szokottnál is jobban sietett, s egy kissé ferdén ragasztotta fel. Majdnem a tér közepén állt, amikor meglátta a lányt,. aki szinte egyenesemfeléje tartott. Annemarie'- ezúttal ismét teljes harci díszben - éppen olyan szánalmasnak és elgyötörtnek látszótt, mint-a fiatal férfi, aki most elébe állt. - Annemarie, ugyebár? A lány szeme tágra nyílt, amint hirtelen körülnézett. A patakokban ömlő eső ellenére jó pár járókelő volt a téren; egy virágos- és egy zöldségesstand alig néhány méterre volt tőlük. A lány ismét a fiatal férfira nézett, aki most már mösolygott, méghozzá általános külsejét meghazudtolóan kellemes mosollyal. - Ne féljen, kisasszony. Ez nem az a hely, T 79 ahol bárki is emberrablást tervezne. Maga nyilván Annemarie: a személyleírás, amit kaptam, aligha illene rá másra. Rudolph Engel nyomozó vagyok. Jelvényt vett elő a zsebéből és felmutatta a lánynak. - Persze lophattam is a jelvényt. Van Effen hadnagy látni kívánja. A kocsiban várja. - Miért higgyek magának? Miért küldte magát? Tudta, hol vagy ok. Eljöhetett volna, ha látni akar. Milyén kocsija van? - Fekete Peugeot. - Ezt persze mindenképpen tudhatja . . . - Igen. - A fiatalember türelmes volt. - Ha az ember öt éven át dolgozik valakinek, tud róla ezt-azt. Azt mondta a hadnagy úr: Meijer kisasszony roppant gyanakvó. Említse meg neki az Amazonast, édesapját, az ezredes urat meg egy 1~izonyos illetőt, akinek „nincs elég bátorsága". fogalmam sincs, mindezt hogy kell érteni. - Nekem van. - $elekarol t a f É: rf i.ba. - Bo~sánat. Van Effen, aki a kormány mögött pihent, ezúttal széles karimájú filckalapot viselt; hatalmas fekete szakálla volt, olyan, amilyet a szefárd

zsidók hordanak. Amint Annemarie kinyitotta a vezető melletti ülés ajtaját és benézett, a had~agy körbepillantott. - Jó reggelt, kedvesem. - Azt mondja, jó reggelt. Mit keres itt? - Itt húztam meg magam az eső elől. Mintha dézsából öntenék. Bizonyára maga is észrevette. ~ljön be hamar. 130 w Annemarie beült, és vádlóan a férfira tekintett. - (fit méter, mi? Soha nem lesz öt méternél távolabb. Minden egyes percben hatvan másodpercen át. Ezt mondta, nem? Megígér te, hogy vigyáz rám. Szép kis ígéret. - Ember tervez, Isten végez. - Ha van Elfennek lelkifurdalása volt, hát kitűrően leplezte. Egyébiránt vigyáztam magára. Távvigyáztam. Ne mondja, hogy nem vette észre azt az enyhén hajlott hátú, szürke szakállas, szürke kabátos öregurat, aki fehér bottal tipegett ott a könnyéken. Ő vigyázott magára. - Láttam. Az a kripli? Egy cicára se tudna vigyázni! - Bármit is j~lents~n az, hogy cica, az a kripli fiatal, erős, judózik, és igen jbl lő célba. - Álszakáll . . . - A lány szinte magában motyogott. - Álszakáll, álbajusz. Mást sem tudnak kitalálni. Álöltözék'. Jó, köszönöm, valaki valóban ott volt, maga v iszom akkor is megszegte az ígéretét. - Jó okom volt rá. A nyomában voliam, és száz méternyire se volt a randevú színhelyétől, amikor nem mást vettem észre, mint Paderiwski barátunkat, aki még nálam is szorosabban a nyomában volt. Paderiwski úr agyafúrt, jó megfigyelő, engem pedig nemigen szeret, ami így együtt igen kellemetlen összejátszása a tényeknek. Könnyen észrevehetett volna, külön'ósen míg olyan szorösan a maga nyomában voltam. Voltam annyira elővigyázatos, hogy két nyomozót is magammal vittem. Jó, ne higgye el, hogy nyilvánvalóan n<~gyon ággódunk maöáért.. MinI 31 1

Jenesetre úgy gondoltam, jobb lesz a dolgot diszkréten kezelni, mint hősködni. Úgyhogy váltottunk. Engel behajolt van Effen ablakán. - Kíván még valamit, uram? - Nem. Itt most nem. Ne veszítse szem elől a barátunkat. - Már láttam is, uram. Lehetetlen, hogy mén egy kopasz, szürke szakállas, kancsal alak mászkáljon a városban. - Julius Caesar? - kérdezte Annemarie. - Senki más. Nem mondtam el Rudolphnak, hagy így hívják. Úgyse hitte volna el. Figyelje közelről,. de ne túlságosan közelről a mi Juliusunka~t. És ügyeljen, hogy mindig legyen pár ember a közelben. Inkább róla mqndak le, ha már muszáj, mint magáról. Ne felejtse el, mi történt tegnap azzal a két kollégával. - Nem felejtem, uram. - Rudolph arcára volt írva, hogy komolyan gondolja. Megfordult, és eltűnt az esőben. - Megenyhült már? - Van Effen beindította a motort, és gázt adott. - Valamelyest. - Annemarie halványan elmosolyodott. - Miért kellett elmondania neki, hogy gyáva vagyok? - Nem mondtam ilyet: Azt mondtam, hogy valaki gyáva. - Mindegy, ha egyszer én, az a valaki tényleg gyáva vagyok. Bizonyítja, hogy például nem szeretek ezzel a kocsival furikázni. - Az ülés kijavítása nem megy egyik napról a másikra, Egyébként mi köze van ennek . . . 132 - Jaj, jaj . . .. Űgy értem: ezt a kocsit mindcnki ismeri. Mármint a bűnözők. - Százszámra szaladgálnak az ilyen kocsik a városban. - Ugyanilyen rendszámmal szaladgálnak százszámra? - kérdezte kedvesen a lány. - Nlit akar a rendszámmal? Maga talán ismeri ennek a kocsinak a rendszámát? - Nagyjából. Rotterdami. Három kilences. Arra készíten,.k fel minket, hogy jí>1 figyeljünk meg mindent, nem emlékszik?

- Ha mindent, akkor azt miért nem, hogy ezek a rendszámtáblák nem csavarozva vannak, hanem csak úgy felpattintva? A mai napra ez egy Párizsban bejegyzett autó, rajta nagy F felségjellcl. Rendszámtáblám annyi van, amennyit csak akarok. - Annemárie kis fintort vágott, de nem szólt semmit. - Fontosabb dolgokra kellene koncentrálnia - folytatta Peter. - Mint például az FFF legújabb csínytevései. - Éspedig? - Nem robbantottak az Északi Csatornán. Tíz _ perccel ezelőtt betelefonáltak az újszígoknak és a '' rendőrségre is. Roppantul meg vannak magukkal elégedve. Azt mondják, sohasem ígérték, hogy robbantanak a gáton - ez egyébiránt tökéletesen igaz -, csak annyit ígértek, hogy szép kis felfordulás lesz arrafelé ma reggel kilenckor. Mint jelentik, valóban szép felfordulás volt - ez szintén így igaz. Ott volt minden mentőkülÜnítmény, szervizbrigád, várt mindenki; ott volt egy sereg rendőr, kivonult a hadsereg, ott köröztek a légierő helikopterei. Az FFF azt állítja,- hogy 133 légi felvételeket is készitetiek a helyszínről, nyilván emléknek. - Ezt is elhiszi nekik? - Hogyne. Nincs rá okom, hogy kételkedjem benne. - Node légi felvételeket? Az hogy lehetsébes? - FélQk, hogy pofonegyszerűen. Több tucat helikopter keringett a levegőben. Senkinek nem tűnhetett fel, hogy eggy el több van, különösen, ha valami hivatalos jelzést használtak - ami igen valószínű. - Mi lehetett az értelme ennek az esztelen akciónak? - Egyáltalán nem esztelen akció, és nagyon is van értelme. Nehoby elfelejtsük, mi is a játszma tétje. Azt mondták, huszonnégy óra alatt sikerült elérnüik, hogy az ország - de lebalábbis a hatósáyok - tehetetlennek érezzék magukat. Az úgynevezett hatóságok --jó néhány cinikus és igen kcalemetlen jelzővel illették a kórmányt, a renddrsé ;et a hadserebet és mindazokat, akiknek az volt a feladatuk, hogy a gátak, csatornák, zsüi-

pc~k és ki tudja, miféle egyéb rendszerek biztonsá5ára ügyeljenek - tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak a feladatuk ellátására. Nem is tudták megakadályozni az akciót. Az FFF embereinek annyit kellett mindössze tenniök, hogy otthon fogják a térképet, beleszúrnak valahol egy gombostűt, betelefonálnak az űjságoknak, kényelmesen hátradőlnek, és egy tapodtat sem kea mozdulniuk ahhoz, hoby a törvény - a hadseL'eg, a szervizbrigádok, a mentőalakulatok .- teljes készültségben a helyszíni°e vonuljon. Azt I.34 mondták most telefonon, hogy az előállott helyzet megnyugtató és mulatságos volt egyszerre. Nem nehéz megérteni, mitől támadt ez az érzés ük. - Egyetlen szó sincs a céljaikról? Egyetlent utalás sincs arra, hogy mi van emögött? - Nincs. De céloznak rá, hogy hamarosan megtudjuk; milyen követelésekkel állnak elő. Nem használják éppen a követelés szót, de semmi másra nem gondolhattak, Azt mondták, hogy holnap az ország terülel;ének valőban nagy részét elárasztják, azután alighanem tárgyalni fognak a kormánnyal. Mit szól ehhez? NTicsoda pimaszság' Mintha egy önálló állam lennének. Legközelebb talán felszólalnak az ENSZ-ben, nem? - Van Effen az órájára nézett. - Bőven van időm. Két perc alatt el lehet tüntetni ezt a szereiést, mosás, áztatás ezúttal nem szükséges, és öt perc alatt magamra tudom venni a Vadászkürt-uniformist. Javaslom, igyunk egy kávét. Annemarie van Elfen karjára tette a kezét. Tehát tényleg odamegy, Peter? - Természetesen. Megmondtam. Valakinek mennie kell. s minthogy én vagyok az egyetlen, aki kapcsolatban áll velük, nekem kell mennem. Mit gondol, hogy érhet el valamit a törvény, ha néha-néha valaki nem kezdeményez? - Szeretném, ha nem menne, Peter. Biztos vagyok benne, hogy valami történni fog. Valami szörnyűség. Megsebesülhet, még meg is öIhetik, vagy ami még annál is rosszabb, élete végéig nyomorékká tehetik. Tudja, mi történt azzal a két nyomozóval, Pet.er!

135 'z=:= . 9 .. ': ,.-.'.::~a:_ .~'..i-: .. Elhallgatott egy pillanatra, aztán azt mond- Ha a felesége volnék, nem hagynám. - Mit tenne? - Nem tudom - mondta a lány szánalmas hangon. - A jobbik eszére apellálnék, valami mondanék, hogy ha szeret, ha számítok magának; ne menjen. Valami okosat találnék ki mondta keserűen. - Nos, nem a feleségem. De ha az lenne is, akkor is mennék. Ne haragudjon, ha konoknap és önzőnek hangzik, amit mondok, de ez a feladatom, és mennem kell. - A lány karjára tette a kezét. - Maga nagyon rendes lány, és nagyon kedves, hogy íyy látszik magán az aggodalom. - Rendes lány? Aggodalom? - Annemarie megfogta va.n Effen csuklóját, és gyengéden elette a férfi kezét a karjáról. - Aggodalom . . . - Annemarie! - Van Effen őszintén meglepődött. - Az ég szerelmére, mi a baj ? - Semmi. Az égvilágon semmi. Van Effen kábán előrebámult néhány pillanat, felsóhajtott, majd azt mondta: - Azt hiszem, soha nem fogom megérteni a nőket. - Én is-azt hiszem. - Annemarie mintha habozott volna, azután azt mondta: - Nem szeretnék kávézóba menni. - Ha nem, nem. De miéi t? - Nemigen szeretem, ha nyilvánosan ezzel az ábrázattaal kell mutatkoznom. -Ahol rendes embenek vann4k. Odaát nem számit. la nem hina~ém, hogy maga lelkesedik érti, ha egy ilyen figurával látják együtt. - IJn tudom, mit takar ez a harci festék, tehát engem nem zavar. - Szünetet tartott. - Lehet, hogy semmit nem tudok a nőkről, de azt az egyet mindig megérzem, ha füllentenek. - Füllentettem? - Persze. - Nos, jól van. Nem kávézhatnánk Julie-nál? Öt perccel volna csak hosszabb az út. - Dehogynem. Időm az van. TL~dom, hogy

ma~yon kedveli Julie-t, de ezek szerint aggódik is érte? - Azt hiszem, ő aggódik értem. Ha tudta is; fogy maga is ott lesz, mégsem örült, hogy viszszamegyek arra a helyre. - Nem válaszolt a kérdésemre. Nem aggódik . . . egy icipicit nem aggódik érte? - Annemarie hallgatott. - Az Annecy fivérek - folytatta Peter. E1hiW é, ha azt mondanám, hogy soha nem láttam egyiküket sem? Meglehetősen távoli fen~~egetésnek tűnnek. - Az a veszély, amire én gondolok; sokkal közelebbi. Nem is veszély. Inkább gond. - Ez valami új dolog ,lehet. Semmiség, akármi legyexl is. Mi a neve ennek a valakinek, ennek a problémának, majd én utánajárok. - Valóban, hadnagy úr? - Anncmare hanSjában volt valami, ami megragadta van Effen figyelmét. Hosszasan, gondterhelten méregette a lányt. - Mégis, hogy jár utána ennek a semmisc:gnek, amikor ez a semmiség saját maga, hadrxagy úr? _ - Szóva~Ó megint én. Nem kell megismételnem, ugye, a régi panaszgs kérdést? 136 i 137 Mégpedig? Mi a fenét kellett volna megint tennem? A saját értékrendje szerint abszolúte semmit. - Mintha némi gúnyt vélnék ebből kihallani: Vagy iróniát? Mintha egyre többet hallanék betőle. Nem illik magához, Annemarie. Tennie kellene valamit ebben az ügyben. Nos. Mit követtem el? , - Megríkatott egy bájos hölgyet. Nem is egyszer, de háromszor: És amikor azt mondom, hogy bájos, nem egyszerűen úgy értem, hogy szép, a legkedvesebb,. legrendesebb, legmele ;szívűbb valaki, akit csak ismerek. Háromszor sírt. De ahogy mondtam: a maga értékrendje szerint az semmiség. - Julie? - Julie! Ki másra gondolnék? Vagy egy egész csoportképnyi fiatal hölgyet ríkatott meg tnos»

tanában? - Miért sírt? - Miért? Nem is tudom, mit mondjak erre: Ném tudom elhinni, hogy maga ennyire kegyetlen, hogy ennyire közömbös. Nem érdekli, hogy Julie így felizgatta magát? - Persze hogy érdekel. Még jobban érdekelne; ha tudnám, vajon min izgatta fel magát. - Hát, ebben nem vagyok annyira biztos: Viccesnek fogja találni. Először is: tegnap éjjel úgy jött el, hogy meg se csókolta a húgát. Julie azt mondja, erre még sohasem volt példa. - Viccesnek találom; azt mondi;a? Nevetnem kell. Az emberim a műtőben, egy csapat ámokfutó azzal fenyegetőzik, hoby vízzc;l árasztják el az országot, egy másik banda fel akar fogadni a királyi palota vagy mi az ördög felrobbantására, nemzetek hullanak a pouba, én meg puszik miatt izgassam magam. l~a ez az a semmiség, hát hamar orvosolhatjuk. ` - Persze. Orvosolni fanja. Legközelebb dupla adag meghatott búcsúzást ír fel . . . A lány hantija most valóban nyersre váltott - lehet, hogy semmiség. A lényeg az, hogy Julie úgy érzi, két embert is megbántott, mert beleütötte az orrát mások dolgába. A mások, gondolom, maga me én. Azt mondja, úgy gondolta, hogy segít, de fagy túl ostoba, vagy túl okos volt. - Pontosan ez a baja. Et;y kis önelemzés soha s~~ nem ártott meg senkinek. - Önelemzés! Maca mondta neki, hogy beleüti az orrát a mások dolbába, és túl sokat okoskodik. - Ezt Ju1ie mondta el? - Természetesen nem Julie. Sokkal lojaílísabb annál, bár alighanem jobban is megválaszthatta volna lojalitása tárgyéi. Julie soha nern mondana ilyesmit: sokkal önzetlenebb annál, semhogy saját mabára gondoljön. De pontosan el tudom képcelni, hogy maba ezt mondta. - Bocsánatot fogok tőle kérni. Megmondom neki, hogy borzasztóan sajnálom. - És persze elmondja neki, hogy én kértein meg r á. - Nem. Meg kell mondanom, igen szomorú

érzés, ha az em'oer t az a két lány, akit szenet, ilyen kevésre tartja. ms ! les - A hadnagy úrnak gúnyolódni támadt kedve `.' - kér dezte hűvösen Annemarie. - Gúnyolödni? Soha. Nem hisz nekem' - Nem. Nem hiszek magának. - IVIaga nagyon sokat jelent nekem. Elvi kérdés azonban, hogy a fegyelem érdekében a fisztek és a legénység közötti távoaág megmaradjün. - Ugyan, liall~ásson? - Annernarie hangja reménytelenül kimeuüit volt. - De mint látom, az elv nemigen működik --mondta van Effen börongó hangon. - A távolság pedig . . . Ennyit a fegyelemről. Annemarie nem adta jelét; hogy akár egyetlen szót is hallott t=olna. Az udvarias, de tartózkodó Julie kiment kávé készíteni, Annemarie elindult a fürdőszobába, van Effen pedig az őrrel beszélgetett. A Thyssen nevű férfi biztosította róla, hohy minden csendes, s társának, akit felváltott, ugyanilyen eseménytelen volt az éjszakája. Julie éppen akkor ert a nappaliba, amikor van Effen. Hüga még mindig szótlan volt; el sem mosolyodcn't. - Julie? - Igen. - Pocsánat. - Miért? - Megbyntottalak. - Igen? Mikor? I-lobyan? - Igen, Megkönnyhetnéd a dolgomat. Tu-. dom, hogy felizgattad magad? sőt valcíszír~űleg most is ideges vagy. Annemarie mondta. .-- Azt is elmondta, hogy miért? - Nem. De híres elemző agyammal, amelyen mindig gúnyolódsz, nem tartott sokáig, hogy rájöjjek. Így utólag valóban tapintatosabb lehettem volna. De hát túl sok minden jár az eszemAaen. Túl sok. Ráadásul te ideges vagy, és én is ideges vagyok, mer t ti ketten idegesek vagytok. Muszáj dolgoznom, egy sereg nekivadult bűnözőt kell ráncba szednem, úgyhogy nem engedhetem meg magamnak az idegeskedést. C?vatosnak,

ügyesnek, ravasznak, számítónak, agyafúrtnak és könyörtelennek kell lennem, de ezek egyike sem tudok lenni, ha ideges vagyok. Márpedig csak. ideges tudok lenni, ha ti ragaszkodtok hozza, hogy idegeskedjetek. Aztán egész életetekben furdalhat a lelksmeret, ha valami történik velem, mondjuk fejbe lőnek, ledobnak egy jn magas épületről, esetleg egy csatornába fojtanak: Na, még mindig ideges vaby? 3ulie közelebb jött, átfogta a férfi nyakát, és a vállára hajtotta a fejét. - Persze ho7y az vagyok. Nem az este miatt, hanem amiatt, amit most mondtál. Te vagy az egyetlen bátyám, és ugyebár valakit csak szeretnem kE:Il. - Erősebben átkarolta van Effen nyakát. - Egy napon a gáláns hadnagy kimegy a veszélyekkel terhes éjszakába, és a gáláns hadnagy nem tér vissza. - Még csak reggel van, Julie. - Kérlek, Peter. Tudod, mire gondolok. Rossz előérzeteim vannak. Érzem, hogy ma este valami szörnyűség fog történni. - Még szorosabbra vonfa a karjait. - Annyira nem szeretném, hogy elmenj. A világon mindent megtennék, hogy meg13ti / 141 akadályozzam. Tudod, hogy nem most el
gukkal vigyenek, főt megígérem, hogy sehová nem megy ek velük a Vadászkürtből. Meghallgatom, amit mondanak, azután aszerint alakítom a tervemet. Egyébként azt hiszem, annyi fog történtti, hogy egy általam választott időpontra újabb találkozót beszélünk meg, mármint miután megtudtam, mik a terveik velem. Tehát? Megbeszéltük? Ha megígéred, hogy egy órára főzöl eby olyan díjnyertes kékszalagos ebédet, persze a legjobb francia borokkal, akkor megígérem, hogy itt leszek egyre. ' Julie, aki még mindig van Effen nyakára kulrsolva tartotta a kezét, most hátradőlt és a férfína nézett. - Itt leszel? - Most mondtam, nem'? Furcsa_ a szemed. Csak nem könnyeket akarsz hullatni a gáláns hadnagyért? = Ilye smire bondoltam. - Julie elmosolyodott. - MejSondoltatn magam. Mostantól inkább az ebédre fogok koncentrálni. Bejött Annemarie. Jó pár számmal nagyobb fürdőköpeny volt rajta, még vizes fején törülköző. Elmosolyodott, és azt mondta: - Nehéz ebben a házban anélkül járkálni, hogy az ember ne szakítson félbe egy magánbeszélgetést. Bocsánat, hogy ilyen ijesztően nézek ki. - Maga bármikor megijeszthet - mondta vidáman van Effen. - Net-n fest valami rosszul, mi, Julie? - Nem láttál még nála szebb lányt. - Nem sok lánnyal találkozik az ember az én szakmámban, se széppel, se csúnyávah - Vizsgálóan nézett Julie-ra. - Te se nézel ki rosszul. De hát a te arcodhoz már hozzászoktam. Egyenlő az állás. És ki vagyok én, hogy egy ilyen mezónyben döntnök legyek? - A hadnagy úrnak könnyednek és jókedvűnek lennie méltóztatik, Julie - mondta epésen Annemarie. - Ma délelőtt. éppenséggel nem volt ilyen kedvében. Mit tettél azóta vele? - Kölcsönös csodálatunkat fejeztük ki egymásnak - válaszolta van Effen. - Nem. És nem is próbáltam meg hatni a jobbik énjére, fogalmam sincs, hol kellene ilyesmi után kutatnom. Lehet, hogy kissé igaztalanok

143 vagyunk szegény emberhez, Te is, én is, mint kiderült, tele vagyunk rossz sejtelmekkel, és egyfolytában arról károgunk, miféle borzalmak fogy ják érni. Ború és levertség vett erőt a hadnagy úron, ennyi az egész. - Nem ő volt az egyetlen - mondta Annemarie. - Egyébként mintha a te fejed felől is kissé arrébb vonultak volna a felhők. - Megfojtasz - mondta van Effen. - Ja . . . - Julie enyhített a szorításon. -. Peter azt mondja, semmiféle bátor tettet nem hajt ma végre. Elmegy a Vadászkürtbe, találkozik valakivel, újabb találkozót beszél meg, majd visszajön. Kideríti, mik a terveik vele. Szóval egyenesen odamegy, ott a jó ég tudja, hány állig felfegyverzett detektív vigyáz rá, majd azonnal visszajön. Annemarie elmosolyodott, ugyanúgy szemlátomást megkönnyebbült, mint' Julie. - Akkor jó: - Lassan eltűnt a mosoly. - Honnan tudjuk, hogy megtartja a szavát? - Egy rendőrtiszt szava . : : - kezdte van Effen. - Onnan, hogy egyre vissza kell érnie. Ebédre. Méghozzá különleges ebédre. Francia borokxal. Tudja, mire számíthat tőlem, ha lekési az ebédemet, nem is beszélve ar ról, ha meg sem jelenik. Tudja, hogy többé soha nem főznék neki. - Életfogytig? Neeem, azt már nem. Itt leszek. Garantálom. - Miattunk jön vissza, vagy az ebéd miatt? -kérdezte Annemarie. - Természetesen az ebéd miatt. Minket bármikor láthat. 144 - Nem vagy-vagy, hanem is-is - mondta van Effen. - Hogy eltöltsek egy nyugodt órát. Könynyen lehet, hogy kettő körül üjabb programom adódik. Az FFF jóvoltából. - Azt hittem - mondta Annemarie -, holnap egy bizonyos ideig nem terveznek semmit. - El akartam mondani, csak félbeszakítottak. - Téged valaki félbeszakított? - kérdezte Julie.

- Igen: Annemarie. Vagy ő is aggodalmaskodott, mint te, vagy valami egyébbel mászott az idegeimre. - Mivel? - érdeklődött Annemarie. - Hogy emlékezhetnék egy etlen konkrét esetre a sak közül? Szóval az FFF megígérte, hogy ma délután kettőkor ismét gondoskodik a szórakoztatásunkról. Ugyanott, ahol reggelre is ígérték: Alkmaartól északra, valahol az Északi Csatornán. Tegnap óta már elhelyezték a tölteteket, azt mondják, úgy döntöttek, nem robbantják fel őket. TaláljLak meg a robbanóanyagot mi. Mellesleg ugyanez áll a hagesteini zsilipre. - Arról mit kell tudni? - kérdezte Julie. - Zsilip. Szabályozható. Betonszerkezet, mellyel a víz áramlását szabályozzák. Utrechttől délre, a Rajna alsó folyásánál. Azt mondják vagy az egyiket, vagy a másikat fogják választani; esetleg mindkettőt, vagy egyiket sem. Bizonytalanságot akarnak, a régi módszer szez-int. Nos, ideje felöltöznöm a randevúhoz. Megszorította a húga vállát, megcsókolta; ugyanezt tette a megdöbbent Annemarie-val, 145 annyit mondott: - Valakinek meb kell védenie a törvényt - majd távozott. Julie a csukott ajtóra bámult és a fejét ingatta. - Van, amikor úgy érzem, valakinek ellene is törvényt kellene hoznia. Van . Effen ugyanúgy volt öltözve, mint `'előző délutáni találkozóján. Kocsiját - nem a Peugeot-t - a Vadászkürttől három saroknyira egy mellékutcában állította le, majd elindult az. étterem hátsó bejárata felé. Minthogy a Vadászküt_t nem éppen a legelegánsabb vidéken működött, ez az ajtó állandóan zárva volt. Van Effennek volt hozzá kulcsa. Belépett, besurrant a félhomályos folyosóra, s éppen kulcsra zárta maga mögtitt az ajtót, amikor a hátának szegeztek valami fájdalmasan kemény tárgyat. - Ne mozdulj. Van Effen nem mozdult. - Ki az? - kérdezte. - Rendőrség. - Neve van?

- Emelje fel a karját. - A háta m.ügött felkattintottak egy zseblámpát. - Jan, nézd meg, nincs-e nála fegyver. Kezek matattak a kabátj~íban; érezte, hogy va_ laki kiveszi a vállán lévő tokban tartott pisztolyt. - Jó. A karom Fent van. Pisztolyom már nincs. Megfordulhatok? - Lehet. - Van Effen hátrafordult. - Komis őrmester, így tanítja az embereit motozni? Leengedte a kezét, és felhajtotta mindkét nadrágszárát, A lábaira szíjazott apró pisztolytáskákban egy-egy Lilliput lapult. - Gyújtsa fel a villanyt. Meggyulladt a fény. - Te jó ég. Van Effen hadnagy. Ne haragudjon, uram - mondta a pisitolyos férfi. -'Amíg szitává nem lő, őrmester, addig nincs harag. Nincs miért elnézést kérnie. Félhomályban voltunk, háttal álltam magának, nem láthatta rajiam a cégjelzést, a sebhelyet meg a kesztyűt. És persze nem várta, hogy innen lépek be. Inkább örülök, hogy maga meg az emberei ilyen óvatosak. - Még a hangját sem ismertem fel. - Ki van bélelve a képem. Bizony elváltoztatja kissé a hangot. Hány embere van itt, őrmester? - Öt, uram. Ketten géppisztollyal. - És odakint az utcán? - Ott is öt. Első emeleti ablakokban. Náluk is van két géppisztoly. - Nagyon megnyugtató. Jó látni, hogy az ezredes úr ilyen sokra értékeli hadnagya életét. A fiatal rendőrhöz fordult, aki még mindig a kezében tartotta a pisztolyt. - Visszakaphatnám a tulajdonomat? - Hogyne, uram. Elnézést, uram. Máris. Nagyon zavarban volt. - Nem fogok még egyszer hibázni: - Tudom, hogy nem. Menjen. kérje meg Henrit, jöjjön ide. Tudja, az a nyomorúságos külsejű alak a bárpult mögött. Henri sugárzott, mint mindig. - Hallom. Peter, magára szegeztek egy pisztolyt. Szokatlan éí146 ~ 147

mény lehetett. Az én hibám. Elmulasztóttam megmondani az mesternek, hogy saját kulcsa van. Nem is vártam egyébként, hogy hátul jön be. - Semmi baj. Vendégek? Hányan vannak. - Összesen hárman. A törzsvendégek. Ha többen is bejönnek, amikor majd leül beszélgetni, távol tartom őket. Senki egy szót sem hall abból, amit tárgyalnak. - Kivéve magát, pej°sze. Henri majdnem elmosolyodott. - Kivéve engem. Volt itt egy úriember, az azt mondta, akkor se találnák meg a mikrofont, ha keresnék. Megkért, keressem csak meg, de nem találtam. A saját. éttermemben. Azt mondta, egyébként is valószínűtlen, hogy keressék. - Szerintem is: Amint belépnek, kapcsolja be az irodában a magnót. Most megyek, és bejövök elölről, ahogy illik. Biztosan figyel valaki. Van Effen már az ajtdhoz legközelebb eső bokszban ült, amikor a három férfi Agnellivel az élen belépett. Van EffQn felállt és kezet .fogott Agnellivel, aki éppen olyan derűs és barátságos volt, mint előző alkalommal. - Nagyon ör ülök, hogy ismét láaom, Danilov ür - mondta Agnelli. - Helmuto.t már ismeri. Paderiwski nem nyújtott kezet. -- Ez itt az öcsém, Leonardo. Ixonardo Agnelli kezet fogott van Effennel. Nem is hasonlított a bátyjára. Alacsony, tömzsi, bozontos, fekete szemöldökű férfi volt. A szemöldök persze még nem jelent semmii; így született. 1A maga csúf múdján éppen olyan ártalmat3annak tűnt, mint bátyja, ami természetesen megint csak nem jelentett semmit. A bemutztkozaís befejeztével van Effen leült. Agnalli és a másik két fr fi állva maradt. - Ez a kedvenc boksza, Danilav úr? - kérdezte Agnelli. Van E~fen kissé meglepettnek látszott. - Nincs kedvenc bokszom. Ez uz asztal esik legmesszebb a többi vendégtől. Gondoltam, szeretné, ha mat;unkra maradnánk. - Hogyne. Szeretném. ZvTégís átmehetnénk cgy másik bokszba?

Van Effen rátett egy kissé az előző meglepett arckifejezésre. - Természetesen. De azt hiszem, jagom-van tudni, miért. Áílj! - Wegvan. Az elrejtet.t mikrofon. Kitűnő alap a kölcsönös bizalomhoz. - Elgondolkozott. - Lehet, hogy én is ezt kérném. - Maga ért a robbanóanyagokhoz. - Agne11l hangja bocsánatkérti volt. - Az olyanok, mint maga. általában kitűrően értenek az elektronikaíhoz.. Van Effen elmosol5-odott, felállt, kiment a két asztalsor közé, és kezével egy üres boksz felé intett. - Ezer guldent annak, aki megtalálja a mikrofont, amelyet az imént rejtettein el a tulajdonos és a vendégek megütközött pillantásai közepette. Ezer gulden néhány másodperces munkúért. Természetemnél fogva bőkezű vagyok. Agnelli elnevette mayát. - Ez esetben nem hiszem; hogy faíradnunh kellene. - Leült, és in148 ~ 1~9 tett a másik két férfinak. hogy kövessék példájat. - Nem tart velünk, Danilov úr'? - Amikor beszélek, akkou . . . - Persze. Azt hiszem, mi sört kérünk. Van Effen rendElt, leült, és azt mondta: L'raim, térjünk a tárgyra. - li eltétlenül. - Agnellí elmosolyodott. Magam is így gondoltam. Jelentést tettünk a főní>künknek, aki egyetért a választásunkkal. - Abban reménykedtem, hogy ma délelőtt találkozom vele. - Ma este találkozhat vele. A Dam térén. A királyi palotát - helyesebben egy részét óhajtjuk ugyanis felrobbantani az ~n szakértő segí tségével. - lt~icsoda? - Van Effen kiloccsantott egy kís sört a pohárból, amelyet éppen felvett.. - r1 királyi palotát? A királyi palotát mondta? -r- Azt. r-- MaSuk mebíoültek. Teljesen megőrültek mdndta van Effen mly me 7gyozí>déssel. .,- Mi más véleményen v~igyunk. Nem i5 ;;,',_ fál~nk. Megcsinálja? f-- Semmi pénzért. ~gnelli ismét könnyedén eImosolyodot.t.. -.-

Hia~telen győzött a jobbik énje? Rájött, hogy törvénytisztelő állampolgár, hogy az egyenes utat ~keÓveli? j Be kell vallanom, hogy egyik sem. De meg kell erteniük, hogy bár ha törvényen kívül élek is g múltam rem foltta'an, ami azt illet-i, telis-teli vart foltokkal, általában normális polgárnak vagy~~ mondható. Megszerettem a hollandokat. s bár igazán nincsenek közős őseink, a királyi esaládot is tisztelem, sőt becsülürn. - Tiszteletre méltó, ahogyan érez, Danilov úr, és higgye el, magam sem érzek másként. De nemigen hiszem, hogy ez az igazi oka annak, hogy most nemet mond. Tegnap délután azt mondta, soha nem venne részt olyan akcióban, amelyben valaki megsebesülhet, nem is beszélve arról, hogy életét veszíti. Nem igy van? - Van Effen bólintott. - Biztosíthatom, hogy minden effélét kizártunk ma estére. - Tehát mindössze egy ártalmatlan robbanást akarnak a palotán belűi? - Pontosan. - L'gyan mi az ördögnek akarhatnak egy ártalmatlan robbanást okozni a palotában? - Ezzel ne foglalkozzon. Mint nyilván kitalálta, pusztán pszichológiai jellegű akcióról van szó. - Honnan tudjam, hogy valóban ártalmatlan lesz az a robbanás? - Erről könnyen meggyőződhet, ha majd ott lesz. A robbantásra egy üres pincében kerül sor. A.pincé~ mindkét oldalon ugyancsak üres pincék határolják. Mind a négy ajtó kulcsra zárható, a kulcsot pedig magunkkal visszük, miután bezártuk a pincét. A helyiség felett is üres pincék vannak. Semmiféle veszély nem fenyeget senkit - Minket igen. A palotát komoly őrség őrzi. Mesélik, hogy az őrök minden betolakodót kl= hallgatnak, miután lelőtték. Amikor azt mondom; hogy nem szeretném, ha az akció valakinek aa életébe kerülne, a saját életemet is beleérten. 1b0 ~ 151 - Kérem, Danilov úr : : . Iv'em vagyunk ostobák. ÍJby nézek ki, mint aki úgy kezd egy ilyen akciúba, hogy előtte nem dolgozott részletesen ki

minden apró részletet? - Nem így né-r. ki. - Akkor lebyen nyugodt, nem lesz semmi baj. Ha ez még jobban megn5Óugtatja; a főnökünk is, én is ott leszek. Legalább annyira nem óhajtjuk rács möptt végezni, mint maga. - Csakhogy lehet, hogy nem olyan vastag a rendőrségi dossziéjuk, mint az enyém. - Annyira vastag vagy kevésbé, annyi biztos, hogy ha valakit a palotaín belül robbanóanyaggal a táskájában elkapnak, annak mindenképpen nehéz dolga lesz. - Príma. - Van Effen válasza keserűnek hatott. - Mindenesetre maguk tudják, hogy az én dossziém sűrűn teleírt lapokból áll, én meg semmit nem tudok a ma5ukéról. - Nincs sok jelentősége. - De ha van, most meg nem tudnám mondani, micsoda. Biztosan akkor jut majd eszembe, mikor már késő. 14'Iilyen az a bomba? -'Pontosan nem tudom. - Agnelli elmosolyodott: hiszen van Effen gyakorlatlob már igent mondott. - Én nem vagyok robbanóanyag-szakértő. Amennyi tehetséáem van, az másutt keresendő . . . mondjuk a szervezés fenén. Úgy tudom. három- vagy négykilós, és egy amatol nevű anyagból koszült. - Miból vannak a pincék? - hogy miből'? DRármint a falak? - Mi más? - Nem tudnám mebmondani. - Mindegy. Csak a robbanás hatásár a akarí,am következtetni. Ha a pincék mélyen vannak és... - Nagyon mélyen vannai~. - Értem. És minthogy felül ott a palota, jelentős súlyt kell elbírniuk. Nem tudom, milyen régi a palotának ez a része, mert egyáltalán nem ismerem az épületet, de a falaknak nyilván igen masszívaknak kell lenniük. Nem valószínű, hogy vasbetonból vannak. Alighanem faragott kőből, méghozzá komoly vastagságú kőből. Ez a kis tűzijáték nemigen tesz kárt bennük. A palotában kis rázkódást fognak érezni, ha egyáltalán észrevesznek valamit. Olyan csekélyet, hogy akárhol

is legyen a legközelebbi földrengésjelző állomás, a szemöldöküket se fogják tőle összevonni. Ami a hanghatást illeti, észrevehetetlen lesz. - Biztos ebben? - Agnelli hangja szokatlanul élesen csengett. - Ha feltevéseim helyesek, és nem látom be, miért ne lennének azok, akkor igen. - Semmi hangos robbanás? - A palota termeiben se hallják meg, nemhogy a Dam téren. - Hogyan lehetne elérni, hogy meghallják? - Hozzanak elég auratolt, hadd nézzem mez a falaljat, akkor meg tudom mondani. Egyébként mondja: egyszerűen ott akarják hagyni a robbanószert, bezárni az ajtókat; eldobni a kulcsokat . . . nyilván eszükbe jutott az is, hogy vannak másolatok? - Azok is nálunk vannak. I52 1 153 - ~s jó nagy robbanást idéznek elő, miután eltűntek a palota környékéről? - Agnelli bólintott. - Akkor mi a fenének kellek én egy ilyen egyszer°ű munkához? Nem túl jó az erkölcsi érzékem, de kifejezetten bűnösnek érezném magam, ha egy ilyen munkáért pénzt fogadnék el. Egy fizikával vagy kémiával fél éve kísérletező kamasz is meg tudná csinálni. Kell hozzá egy akkumulátor, egy öreg ébresztőóra, egy vasalózsinór, egy fulminát- vagy higanydetonátor, egy gyut.acs, és mehet a dolog. Sőt még egyszerűbb: kell egy lassan égő RDY gyújtózsinór. Egyvalami biztosan nem !rell: robbantási szakértő. >Jn. Agnelli úr. ez sérti a szakmai önérzetemet. - 14'Iárpedig ez profinak való munka. A bombát rádióvezérlésre; robbantjuk fel. - Jó. Akkor eáy terjes éve fizikával kísérletező kamasznak való. Maguk nem tudják megcsinálni? - Jó okunk van rá, hegy szakértővel végeztessük el. Fiogy miféle ok, azzal nem kell törődnie. - Megvannak ennek a rádióvezérlésű múszernek az adatai? - Használati utasításra szorul a profi? - Csakis egy amatőr tehet fel egy pr ofinak

ilyen ostoba kérdést. Természetesen szükségem van a használati utasításra, ha már ragaszkodik ho2zá, hogy így nevezze. Ezek a rendszerek rettentő egyszerűek, ha az ember tudja, hogyan működnek. A baj az, hogy nagyon sok eltérő rendszer létezik: nem használati utasításra van szükségem, ha~e~ a műszaki adatokra. A mü1~4 szerre és vezérlésére vonatkozóan jó néhány adatot kell ismernem: feszültség, teljesítmény, huIlámhossz, a rádió sávtartománya, a detonátor típusa, a kioltómechanizmus fajtája, az árnyékolás típusa és még néhány hasonló apróság. bTegvannak? Mármint ezek az adatok? - Meg. Ma este szállítom álcet. - Remélem, nem sértem meg, Agnelli úr, de csakis egy amatőr ötlete lehet, hegy a helyszínen ismerkedjem meg a készülékkel. Pontoszn ismernem kell minden adatot, hogy ne kelljen magammal vinnem a hasznáIa~i utasítást a helyszínre. F.oegalább egy órával előbb szükségem van az adatokra. - Különben nem vállalja? - Nem szeretném fenyegetőzéssel vagy zsarolással megsérteni. Azt hiszem, egy logikusan gondolkodó ember belátja, ha logikus egy kérdés. - Belátom. Elküldjük, mondjuk, ma délután hat ára harminckor. - Kitűnő. - ~'an Effen kis szünetet tautott. - Lám lám. Szóval szorgos kis nyomozást folytattunk? - Nem is volt túl nehéz. Akkor most térj űnk rá a díjazás kényes kéndérére, bár annyit már megígértem, hogy nagylelkű luesz az ajánlatunk. - Emlitette azt is, ug5-ebár, hogy állandó alkalmazás is szóba jöhet. - Úgy van: - Ebben az esetben tekintsük cet a munkát próbaidőnek. Tudja: hatékonyság, megbízhatórág, professzionalizmus. Ha beválok, majd megbeszélhetjük az elkövetkező munkák díj~ít. I~b r ~~-~,-`sr/. ...'.Ó . - Hclyes. Nagylelkű ötlet. Annyira az, hogy

szinte félek előhozakodni a következő kényes kérdéssel. - Semmiképpen nem szeretném, ha zavarba kellene jönnie. hadd hozakodjak én elő a problémával. - Ez több mint kedves magától. - Ilyen vagyok. Maguk titkos és igen értékes információkat adtak ki nekem, amiért a rendőrség bizonyára gavallér módon megjutalmazna. Agnelli alig észrevehető arcrándulásából, majd újea felvett mosolyából van Effen tudta, hogy eltalálta. mi lett volna a következő kérdés. - Én nem szolgáltatom ki a rendőrségnek ezeket az információkat. Hogy miért? Egy: nem szoktam nettős játékot játszani. Kettő: nem szeretem a rendőrséhet, és ők sem szeretnek engem. Egyetlen rendéírhöz sem akarok túl közel ker ülni. Három: önz~ anyagi megfontolás: bizonyos vagyok benne, hOgY többet kereshetek, ha önöknek dalgozom hosszú távon, mintha egyszer elárulom magukat. NéSY: nem óhajtom hátralévő életemet úY leélni hogy nerci tudom, mikox áll mögöttem valaki, alpi fejbe akar kólintani. -. Agnelli már szclesnn mosolygott. - Az ötödik a legnyomósabb ok: abból, amit most elmondott, világosan kiderúl, h°gy vannak informátoraik a palotában, ezen p~íig' azonnal felhívnák a figyelmüket a rehd~nsé,° jelenlétére. Minthogy csak egyvalaki árulhatta el magukat,- alighanem azonnal megszabadulnának tőlem, jóllehet szerintem elegánsabbnak találnák, ha átadnak a rendőrségnLk azzal, hogy jól nézzék meg a Lengyelországban és az Egyesült Allamok.ban körözött személyek listáját. Azt hiszem, az Egyesült Államokat választanám, ott legalább volna esélyem egy valódi tárgyalásra emlékeztető valamire. Persze nern Danilov néven keresnek, de a bűnözőkről adott személyleirás általában meglehetősen pontos, és nem sok körözött személy mászkál olyan sebbel az arcán és olyan bal kézzel; mint az enyém. Megértheti, Agnelli úr, miért igyekszem kerülni a rendőrséget, ha tehetem. - El kell ismernem, magának r-neg a törvénynek nem sok közük van egymáshoz. Köszönöm, Danilov úr, hogy elvégezte helyettem ezt a ké-

nyes feladatot. Pontosan erre gondoltam. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy igen értékes tagja lesz kis csapatunknak. - Tehát megbízhatnak bennem, úgy gondolja - Feltétel nélkül. . - Akkor kétszeresen is meg vag5-ak tisztelve. - Agnelli kérdőn felvonta szemöld
- Hazudsz. Ma a is. - Én? - kérdezte Annemar;., - Egy szót se szóltam. - De akart. Az aggodalom e,~r.yébként teljesen jogos lett volna. Egy dupla jann.~ jenevert kérek. Mondhatom, á halál torkából . , - Mesélj a hős Dánielről - ~~londta Jule, - Egy pillanat. Elébb fel k. ,~ hivnoin a2 ezre. I~8 dest. Bizonyára szétveti az izgalom hű hadnagya miatt. - Tizenkettő harminc van - mondta Julie. Ha jól ismerem azezredes urat, pillanatnyilag egyetlen dolog izgatja: hogy milyen aperitifet igyon ebéd előtt. - Igazságtalan vagy ve3e. Mellesleg velem is. - Elvette a poharát a húgától. - Bemehetek a hálószobába'? - Hogyne. - Azt hittem, hogy . . - kezdte Annemarie. - Van ott egy telefon. - .Aha. Államtitok. - Egyáltalán nem. Jöjjön. Gyertek mind, a ketten. Ne kelljen még egyszer elmondanom. Leült Julie ágyára, kinyitotta az éjjeliszekrényt, és kivett egy telefont. - Furcsa szerkezet - mondta Annemarie. - Ha valaki netán le akarja hallgatni, csak zagyva r ecsegést hall benne. Amit itt mond bele az ember, csak ugyanilyen telefonnal lehet meghallgatni, egyébként értelmetlen összevisszaság jön belőle. Titkosszolgálatok és jobb kémek használnak ilyet. De a bűnözők körében is népszerű. Eredetileg nálam volt a másik készülék, de moat már de Graafot is tudom hívni vele. Az ezredes azonnal felvette. - Jó napot, ezredes úx . . . Nem, nem támadtak meg, nem raboltok el, nem kínoztak meg, nem gyilkoltak meg, semmi egyéb mí~don nem kezdtek k~ velem . . . Ellenkezőleg. Kifejezetten szívélyes . . . Nem, egy új barátunk is megjelent. Romero Agnelli öccse. Barátságos maffiózó típus, tényleg. Szemlátomást 159 1 tetszik neki a Leonardo Agnelli név ís. Igen, prí-

ma név . . . Igen, megbeszéltünk egy s mást. Ma este nyolckor felrobbantom a királyi palotát. Nem, uram, nem tréfálok. - Kezével letakarta a kagylót, és a két tágra nyílt szemű lányra nézett. - Azt hiszem, az ezredes úrnak cigányútra ment az aperitif. Igen, uram. Auratollal. Távirányítással. A rádiókészülék részletes adatait ma este kapom meg. Persze hogy meg akarom csinálni. Számítanak rám. Nem . . . mélyen lent a pincében. Senki nem forog veszélyben. Rendben van. Egy k kezével letakarta a kagylót, á másikkal Julie-nak adta az üres poharat. - Most tisztelettudóan, csendben ki kell várnom, míg meghányja-veti magával, mit tegyen. Nincs szükségem rá, hogy megmondja, mit tegyek, de egyébként is bizanyos, hogy nem értek egyet azzal; amit tanácsol. - Felrobbantani a királyi palotát? - Annemarie Julie-ra nézett, aki most hozta be az újabb pohár jonge jenevert. - A palotát. Felrobbantani. Megőrült. Maga . . . maga mégiscsak rendőr! - Nehéz a rendőr sorsa. Az e~nber, ugye, kénytelen alkalmazkodni. Igen, figyelek! - Hasszú szünet következett. Julie és Annemarie lopva, de figyelmesen tanulmányozták van Effen arcát, de az nem árulta el, mire gondol, bár időnként, amint újabb kortyokat húzott a jange jeneverből, néha megengedte magának, hogy jelentőségteljes pillantásokat küldjön feléjük. Azután levette kezét a kagylóról. - Igen. Értem, uram. Az alternatívák. Elősztir: teljes egészében elveheti tőlem az ügyet s minthogy megvannak ehhez az eszközei, el kell fogadnom ezt a döntést. Csakhogy van különbség aközött, ha elvesz tőlem egy ügyet, és aközött, ha megint visszaadja. Ha netán itt egy ránk zúduló robbantássorozatról van szó - márpedig ön tudhatja a legjobban, hogy az ilyesmi szinte mindig ciklusokban történik -, akkor másodszorra már vissza kellene utasítanom a feladatot, mivel korábban volt szerencsém ennek a csoportnak a tevékenysége után nyomozni, ön pedig eivette tőlem ezt a lehetőséget . . . Hogyne, uram, akkor kérhetné, hogy mondjak le önként, azon az alapon, hogy megtagadtam a parancsot. De

nem volnék hajlandó önként lemondani. El kellene bocsátania. Akkor persze el kellene magyaráznia a miniszterének, hogy azért bocsátott el, mert hibát követett el, mert nem volt hajlandó hallgatni rám, mert nem , hagyta, hogy megakadályozzak egy esetleges újabb bűntényhullámot, mielőtt az végképp átcsapott volna a fejütlk felett, mert a saját ítéletére hallgatott az enyém helyett, és tévedett. Dobjon csak annyi gesztenyét a tűzbe, amennyit akar, ezredes úr. Én nem vagyok hajlandó kikaparni őket. Én nem vagyok hajlandó lemondani. Ne haragudjon, uram. Julie közben leült mellé az ágyra, és a készüléket tartó karjára tette mindkét kezét, 111intha el akarná vonszolni onnét. - Hagyd abba, Peter. Hagyd abba. - Bár van Elfen - igen bölcsen - kezével letakarta a mikrofont, Julie hangja halk volt, noha feszülten és sürgetően csengett. - Nem beszélhetsz így az 160 / 161 ezredes úrral: Nem érzed, hogy lehetetlen helyzetbe hozod szegény öreget? Van Effen Annemarie-ra nézett. Összeszorított ajkából és fejének lassú ingatásából világosan kiderült, hogy Julie-val ért egyet. - Van Effen ismét a húgára nézett, aki bátyja arckifejezésétől szemlátomást visszahőkölt. - Végighallgathatnál ahelyett, hogy a tegnap estéhez hasonlóan csak beleavatkozol a dologba, és olyasmibe ütöd az orrodat, amihez nem értesz. Szerinted az ezredes lehetetlen helyzetben van? Hallgass meg, és utána döntsd el, milyen helyzetben vagyok én. Julie lassan elvette a kezét, s csak bámult van Effenre értetlenül. Az ismét a füléhez emelte a telefont. - Elnézést az iménti közjátékért, ezredes úr. Julie azt mondja, nincs jogom így beszélni: szerinte lehetetlen helyzetbe hozom önt. Sajnos, Julie nem tudja, mit beszél. Annemarie, aki szin2én itt van, vele ért egyet, d.e ő se igen tudja, miről van szó. Az igazsághoz hozzátartozik: abból, ahogy bámulnak egymásra, az derül ki, hogy szerintük én nem tudom, miről beszélek: Maguk csak nézik a mérkőzést; odalent a küzdőtéren én

vagyok. Lehetetlen helyzet, azt mondja Julie. Nézzük csak az ezredes úr alternatíváját: A m~egbeszéltek szerint tovább csinálom a dolgot az Agnelli-céggel. Ön, mint mondja, gondoskodik a biztonságomról. Először is: kötelessége - állítja ön - értesíteni a királyi családot arra a jó néhány fenyegetésre hivatkozva, amit az utóbbi hónapokban kaptak. Láthatatlan mesterlövészekkel kell benépesítenie a Dam tér környékét. Terturistaellenes egysegexet xem vezenyem~e ma~;dba a palotába. Nyilván nem jutott eszébe, hogy ezek jól működő informátorhálózattal rendelkeznek, akii azonnal jelentik, ha a kelleténél akár csak egy rendőrrel is több van a környéken. Engem figyelmeztettek, hogy ha ilyesmit tapasztalnák, tudni fogják: csakis egyvalaki lehetett, ak révén ez az értesülés eljutott a rendőrséghez Nem hiszem egyébként . . . tudóm, hogy a palo~ tát szánalmasan gyengén őrzik, tehát a kémeil~ szabadon mozoghatnak a kapukon b°lül is. Vegy< csak fel azt a telefont, tárcsázza a palotát, tár csázza a terroristaellenes különítményt, hívjon oda egy csomó rendőrt . . . Ezzel az erővel akár a tolláért is nyúlhat, hogy aláírja a halálos ítéle~ temet. - Van Effen tisztában volt vele, hogy es így meglehetősen túlzás, hiszen, ugye, a legrosz szabb esetben is csak kiszolgáltatáshoz, nem halá los ítélethez lehetett volna hasonlítani a kocká~ zatot, még abban a bizonytalan esetben is, h: álcáját leleplezik. De hát ez nyilván nem az a pillanat volt, amikor ilyen árnyalatokba bong o lódik az ember. - Biztosítja a védelmemet? - folytatta. Inkább a halálomat. Éjfélre már egy jobb világ ban lennC~k. Mit számít, hogy egy nyomozó had naggyal kevesebb, amikor a kicsinyes szabályai ról és merev előírásairól van szó? Lehet - nem egészen biztos -, hogy Julie és Annemarie pillanatban nem nagyon szeretnek, mégis nemé lém, szíveskednek majd a vizsgálatnál tanúsítani hogy mindent megtettem nyomorúságos bőrön megmentése érdekében. Ez persze a lehető lég . . ... i 62 ~ 1 fi.3 rosszabb eshetőség, én mindenesetre nem kívá-

nok részt venni benne. Gondolkodtam beszéigetésünk közben, és egyetlen dolgot illetően már elhatározásra jutottam. Két lehetőséget kínált fel. Az egyik alternatíva következménye-ként elbocsát, a másik ahhaz vezet, hogy aluirá~l szagolhatom az ibolyát. Nem vagyok még teljesen hasznavehetetlen, s úgy vélem, könn~Óen találnék oly an munkát, ahol sem elbocsátás, sem korai vég nem fenyeget. Hia egyik emberét ideküldi Julié lakására, odaadom neki írásos lemondásomat. Ugyanakkor odaadom neki a Vadászkürtben ma délelőtt készített szalagot. Remélem, barátai az egyetemen végül kihoznak valamit abból is meg a többi felvett telefonüzenetből is. Sajnálom, ezredes úr, de ön tehet róla, hogy nem tehetek másként; úgy néz ki a dolog, hogy nincs több változat. - Visszarakta a telefont az éjjeliszekrénybe, és kiment a szobából. Amikor Julié és Annemarie utánamentek, keresztbe tett lábbal, kezé'r~en e;y pohár jenévért tartva, nyugodtan ült egy karosszékben. Ahhoz képest, hogy égy perccel korábban ilyen nagy horderejű döntést hozott, rendkívül egykedvűnek tűnt. . - Mondhatok valamit? - kérdezte Julié. - Hogyne. Az ezredes úr mondókájáva?, valamnt azzal összevetve, amit ebben a pillanatban gondol, a te csúzülövedékeid és nyilaid igazán nem szá.mítana>~. Julié halványan elmosolyödott. - Jó még az ítélőképességem és a memóriám. Nem áll szándékomban, hogy . . . mint tegnap este olyan kedvesén fogalmaztad . . : szóval, hogy úgy viselkedjek, mint egy hűv~s, közömbös, felsőbbségét éreziető valaki, aki kéretlen tanácsokat osztogat. Elnézést amiatt, amit a hálószobában mondtam. Nem tudtam, hogy ennyire lehetetlen helyzetbe kerültél. De ha most azt mondom, hogy szerintem áz ezredest meg te hoztad igen kellemetlen helyzetbe, akkor azt fogod mondani: igazán kedves tőlem, hogy e ;y hadnagy életét kevesebbre tartom, mint az ezredes érzéseit. Nos, akkor is azt mondom, hogy sajnálom, csakhogy . . . Annemare félbeszakította: - Julié?

- Igen? - ~.n nem kérnék még egyszer bocsánatot. Egy pillanatig sem hiszem el, hogy lehetetlen helyzetben van. Nézz raí. Majd megfeszül az igyekezettől, hogy hangosan el ne nevesse magát. Vizsgálóan P.eterre nézett. - Mintha tétlenkedne. Azt hittem, aze`rt jött át ide, hogy megírja a lemondását. Péter felvonta a szemöldökét, felnézett, valahová kettejük közé bámult, majd azt mondta: - Nem emlékszem rá, hogy ilyesmit mondtam v olna. - Mivel egy percig sem állt szándékában, hogy megírja a lemondzasát. - Nos, jó. NIagábbl méb női nyomozó lesz, akárki meglássa. Teljesen igaza van, kedvesem: nem állt szándékomban. Hogy is tehetném? hogy hagyhatnám, hogy Arthur bácsi egyedül birkózzon meg a növekvő amszterdami bűnözéssel? Szüksége van rám. 16~ ~ ' 165 Annemarie Julie-hoz fordult: - Ha azt mondanám neki, hogy nemcsak egy Machiavelli, de beképzelt is, vajon elbocsátana, vagy egyszerűen mondana valamit, amitől elsírnám magam? kérdezte. Van Effen kortyolt. egyet a jeneverből. - Szerencsére ilyesmi nem jut eszembe. Egyébként pedig soha ne keverje össze a machiavellizmust a diplomáciai érzékkel, a beképzeltséget az intelligenciával. - Igazad van, Annemarie. Sajnálom, hogy elnézést kértem tőle - mondta Julie, és kedvesnek igazán nem mondható pillantással van Effenre nézett. - És most mihez kezdesz? - tJlök. Várok. - Mire vársz? - Hogy megszólaljon a telefon. Hogy hívjon az ezredes úr. - Az ezredes úr? Azok után, amit mondtál neki? - felelte Julie. - Mármint azok után, amit ő mondott nekem, .nem? - Akkor sokáig. várhat - mondta Annemane meggyőződéssel a hangjában.

- Drága gyermekeim, szomorú dolog, hogy így alábecsülitek az ezredes urat. Sakkal, de sokkai agyafúrtabb bármelyikőtöknél. Nagyon is tisztában van vele, hányadán állunk. Vár a hívással, mert olyan visszavonulási stratégiát akar kidolgozni, amely nem v etet presztizsveszteség_ hez. Mármost, ha mindenképpen ehhez ra~aszkodtok, ő valóban Machiavellihez méltó észjá_ rású, ha az ember negy~Ócn éve harcol az alvilág1 gal, ez kialakul: azt mondtam az ezredesnek, hogy ő tehet róla, ha nincs hová mennem. De Graaf pedig - éppen mivel de Graaf - azonnal megértette, mire gondolok. Hogy neki nincs hová mennie. - ' Most, hogy láttuk, milyen okos vagy, megmondanád . . . - kezdte Julie. - Nem kell gorombáskodni. Nézd, én vált.ozatlanul udvariasan, mondhatnám: lovagiasan beszélek veletek. - Na igen. És mit foá mondani az ezredes úr? - Azt, hogy meggondolta, illetve újragondolta a dolgot, és . . . nos . . . szabad kezet kapok: A ma esti nyolc órai megbízatás tehát marad. - Szép lenne, ha egyszer azt látnánk, hogy tévedsz - mondta Julie. - Nem, ezt nem gondoltam komolyan. Egyszerien csak remélem, hogy tévedsz. Egy ideig senki nem szólt. A lányok időnként a dohányzóasztalon lévő telefonra pillantottak. Van Effen semmilyen irányba nem nézett. Megcsörrent a telefon. Van Effen felvette. - Értem. Jó. fgy rendben van. Talán kicsit elvetettem a sulykot. De ön tehet róla. - Van Effen hirtelen mozdulatot tett, s a telefonttávolabb tartotta a fülétől. - Igen, uram, arról viszont én tehetek . . . Igen. Tökéletesen igaz. Igen bölcs döntés, ha megengedi, hogy ezt mondjam . . . Természetesen. Mindenről tájékoztatni fogom, uram . . . Nem . . . nem bíznak meg bennem. Igen, uram, itt vannak. Viszonthallásra. 16G ! 167 Ifetette, és Julie-ra nézett. - Miért nem vagy

a konyhában, kislány ? Határozottan érzem, hogy odaégett valami. Ebédre voltam xneghíva . . . - Hallgass már. Mit mondott? - Szabad kéz. 1\?yolc órakor. Julie mozdulatlan arccal nézte egy ideig, ami nagyon hosszú időnek tűnt, de lehet, hogy csak pár másodperc volt; majd megfordult és kiment a konyhába. Annemarie néhány lépést tett feléje, megállt;, és annyit mondí>tt: - Péter . . . - Ne is mondja tovább. Egy nehéz helyzeten már tűl vagyok. 1Ve hozzanak Julié-val ezúttal lehetetlen helyzetbe. - Nem hozzuk, megígérem. Jól tudja, hogy nem teltetünk róla, ha úgy érzünk, ahogy érzünk. És nem hib~íztathat érte. De ha beszélni kezdenénk róla, akkor hibáztathatna. úgyhogy nem beszéaünk. Ez biztos. Elmosolyodott. - Hát nem szép tőlünk? - De, nagyon. Tudja, Annemarie, azt hiszem, kezdem ma:gkedvelni magát. - Kezd megkedvelni? - Talányosan nézett a férfira. - Ezek szerint még csak nem is kedvelt, aznikoc ma délelőtt búcsúzóul megcsókolt minket? Persze nyilván szórakozottságból tette. V~;y csak úgy rutinból megcsókol nvnden rendornőt'? Bizonyára a munkakedvüket akarja fokozni , . . - Maga az első. - És nyilván az utolsó is. De hát mindannyian hibázunk, akármit is értek ezen a rejtélyes megjegyzésen, Ki nem bízik meg mayában? - MiCSOda? - Az ezredesnek mondta. - Ja. A bűntársaim. A V'adászkürtbűl úgy jöttünk el, hogy kölcsönös bizalmunkról bizto~ítottuk egymást. Azért cz nem zavarta őket abban, hogy a Trianonban rám állítsanak egy ember t. Bosszantó apróság, semmi több. - És ebéd után? - Itt maradok egy ideig. Az ezredes úr me~int felhív. Már azután, hogy megtudtuk, mit agyalt ki két órára az FFF - mármint ha egyáltalán sántikálnak valamiben. Az ezredes úr me:g van győződve róla, hogy nem robbantják fel a Hagesteint. A búvárak nyomát sem találták i°obbanóanyagnal~ arrafelé.

Van Effen betelefonált az irodájába, és az ügyeletes őrmestert kérte. - Akik Fred Klassent és Alfréd Reest követ.i:k. Jelentkeztek délben? Egy ideig az őrmester beszélt. - Szóval van Rees éttűnt szem elől. Véletlenül vagy szándékosan, nem lényeges. Nyilv~zn megvan a rendszáma. Minden járQr tudjon róla. Nem beavatkozni. Csak tudjunk róla, merre jár. írja fel ezt a számot, és itt hívjon. A kitűnő ebéd ünnepinek aligha volt nevezhető. Julié és Annemarie szándékoltan túl széllémesék, tál vidámak voltak, a feszültség néhol minden igyekezetük ellenére átütött. Ha van Elfen észre is vett valamit, nem teát megjegyzést; Julié pedig tudta, hogy bátyja figyelmét ritkán kerüli el valami is. A nappaliban kávéztak. Röviddel két óra után fiatal moi.oros rendőr érkezett, hogy magával vigye a Vadászkürtben készített magnófelvételt. 16S - Hallom, az ezredes úr telefonjára vársz - mondta Julie. - És azután? - Megyek az ágyba, drágám, ha megengeded. Nem tudom, mikor alhatok ma éjjel, ha egyáltalán le tudok feküdni. Úgyhogy egy-két óra alvás most jól jönne. Az alváshoz meg persze jól jönne az a kis brandy, amivel - érthetetlen módon - ez idáig még nem kínáltál meg. Az ezredes akkor telefonált, amikor a brandy felével már végzett. Rövid és egyoldalú beszélgetés volt. Van Effen néha egy „Igen"-t, néha egy „Értem"-et mondott, azután elbúcsúzott az ezredestől és letette a kagylót. - Az FFF pontban kettőkor robbantotta fel a gátat az Északi Csatornán. Hosszú szakaszon zúdult be a víz, de sekély maradt; emberéletet nem követelt az áradás. Legalábbis az első jelentések szerint. A hagesteini zsilipnek a közelébe se mentek. Mint mondta az ezredes, erre számított is. A búvárok nem találtak robbanószert, az ezredes pedig meg van róla győződve, hogy vagy netn tudtak a zsilip közelébe férkőzni, vagy a robbanóanyagot nem tudták elrejteni. Meg van győződve arról is, hogy a technikájuk igen kezdetleges, s csak olyan egyszerű akciókra képesek, mint gá-

tak és csatornák felrobbantása. - Te viszont nem vagy erről megg~~őződve, ugye? - kérdezte Julie. - Meggyőződne sem erről, sem az ellenkezójéről nem vagyok. Semmivel nem tudok a dologról többet, mint mondjuk te. Lehetséges, hogy a2 ezredes egyszerűen jobban érzi magát, megnyug.~ tatGbbnak tartja, ha így vélekedhet; lehet, hog~r az FFF kifejezett szándéka, hogy az ezredes -mi, mindannyian, az egész ország - így vélekedj-en. Az FFF minden eddigi jel szerint ravasz és kitűnően szervezett társaaág. Egyébként lehet, hogy ez is csupán látszat. Lehet, hogy ostoba banda, akik megpróbálják velünk elhitetni, hogy ravászak, de az is lehet, hogy éppen ellenkezáleg. Találjátok ki. Én nem tudom. Megyek, lepihenek. Kapcsold be a rádiót, légy szíves. Az FFFnek, úgy tűnik, szokásává vált, hogy felhívást olvastat be a rádióban, amint a maguk által látható.an mesterinek tartott akcióikat kitervelték. Felébresztenetek persze nem kell csak azért, bögy közöljétek a legközelebbi csúnya fenyegetésüket. Sőt: semmi miatt ne ébresszetek fel. Alig szundikált el, amikor Julie jött be és felrázta. Kinyitotta a szemét., s szokása szerint azonnal ébren is volt. - Ilyen, amikor nem zavarsz? Ránk szakadt a mennybolt? - Ne haragudj. Leveled jöi.t. - Levelem?? Egy kimerült embert azért rángatnak fel álmából,hogy . . . - Ajánlott - válaszolta .Julie türelmesen. Tele ván pecsételve azzal, hogy „Sürgős". - Hadd lássam. - Elvette Julie-tól a borít.ékot, rápillmtott a címzésre meg a postai pecsétre, kinyitotta a borítékot, kissé kihúzta a tartalmát, megint visszacsúsztatta, majd. a párnája alá rakta. - Ilyenekkel zavarnak. Az egyik kolléga szellemeskedik. Legközelebb tényleg csak akkor ébresszetek fel, ha ránk szakadt az ég. - hadd nézzem, mi van abban a levélben l7D e ~ Iil mondta éles hangon Julie. Az ágyon ült, van Effen karjára tette a kezét, majd halkan mondta: - Peter. Kérlek. Van Effen szólni akart, de nem mondott sem-

mit, csak benyúlt a párna alá, kivette a borítékot és tartalmát odaadta Julie-nak. Nem levél, hanem levelezőlap v olt benne. Az egy ik oldalán semmi, a másikon egy koporsó és egy akasztófahurok rajza. Julie megpróbált mosolyogni. - Három hónappal ezelőtt jött a legutóbbi, nem? - Na és? - Van Effen hangja k'vzömbösen csenbet.t. - Úgy, ahogy mondod. Három hónap: És mi történt az alatt a h<írom hónap alatt? Sernmi. És mi az ördögnek történne bármi is a következő három hónapban? - Ha annyira lényegtelen, miért rejtetted el? - N em re jtett~em el. A kishúgom szeme láttára raktam el, akit nem akartam vele felizgatni. - Megnézhetném azt a borítékot? - Elvette; ránézett, és azonnal visszaadta. - A többi mind külföldről jött. Erre Amszterdamban ütötték rá a pecsétet. Ezt láttad meg rögtön, és ezért dugtad el. Az Annecy testvérek Amszterdamban v annak. - Kehet. És lehet az is. hogy nem. Báuhonnan jöhetett a lap. Feladhatták egy amszterdami ismerűsüknek, aki azután továbbította erre a címre. - Nem hiszem. Kishúg ide vagy oda, felnőttem és nagylzíny vagyok. A magam eszével gonÓ dolkodom és érzem, amit érzek. Tudom, hoby Amszterdamban vannak. Abban is biztos vag3Óok, hogy te is tudod. Peter . ~ . nem bírom tovább. ~ Az egyik őrült társaság el akarja árasztani az országot, a másik felrobbantja a királyi palotát, most meg ez . . . - Megrázta a fejét. - Minden összejött. Miért, mondd? - A körülmények szokatlan egybeesése. - A körülmények , . . hagyd már ezt! Fogalmad sincs róla, mi folyik itt? - Semrüivel sincs több fogalmam,. mint neked. - Lehet. És az is lehet, hogy nem. Nem vagyok benne biztos, hogy hiszek neked. Most mit csinálunk? Mit tudsz csinálni? - Mit csináljak'? Addig járőrözzek az amszterdami utcákon, amíg sz°mbejön valaki, aki egy koporsót cipel a vállán, és egy hurok van a kezé-

ben? - A kezét Julie karjára tette. - Ne haragudj, hogy ingérült voltam. Semmit nem tehetek. Vagyis ha meggondoljuk, valamit mégis. Megyek vissza aludni. De most aztán már tényleg csak akkor ébressz fel, ha leszakadt az ég. - Reménytélen eset vagy. - Julie félig elmosolyodott, felállt, megint a fejét rázta, amikor meglátta, hogy a bátyja szeme máris lecsukódott, majd kiment a szobából. , Alig~szundított el másodszor, amikor Julíe visszajött. - Bocsánat, Peter. Az ezredes úr. Mondtam neki, hog5Ó alszol, de azt felelte, az se érdekli, ha meghaltál, élesszelek fel és vonszoljalak a telefonhoz. Nem hagyott kétséget afelől, hogy valóban sürgős a dölog. Van Effen az éjjeliszekrényhez nyúlt. Ii:' - Használhatta volna ezt a készüléket is. - Nyilván fülkéből beszél. Van Effen átment a nappaliba, felemelte a kagylót, rövid ideig figyelt, annyit mondott: Indulok - majd letette. - Hová? - kérdezte Julie. - Találkozom valakivel, aki az ezredes szerint esetleg barátunk. Nem tudom, hogy hívják. - Van Effen felvette pisztolytáskáját, nyakkendőjét és zakciját. - Ahogy mondtad, Julic, a dolgok összegönnek. Előbb a gótnál azok az őrültek: Aztán a palotában azok az őrültek. Most meg ez; - Akármi legyen is az a bizonyos „ez", Hol van a barátotok? - Jó kérdés. A hullaházban. ,„.:.a ' `~~ .. . ~S~' Kanyargó, fákkal szegélyezett csatornáinak, középkori bájának, romantikájának, a szinte tapinthatóan jelen lévő történelemnek, nosztalgikus szépségének köszönhetően Amszterdam óvárosa valóban egyedülálló látványossáb. A város hullaháza egyáltalán nem volt ilyen látványos. Egyetlenegy tetszetős tulajdonsága nem volt, bája se középkori, se modern, ezzel szemben tökéletesen és helyrehozhatatlanul csúnya volt. Kórházszerű, funkcionális, embertelen és egészében véve

taszító. Az ember arra gondolt, hogy csakis halotta~k lehetnek képesek egy ilyen helyet elviselni; mégis a fehér köpenyes személyzetet, ha nem is voltak fütyörészős kedvükben, míg munkájukat végezték, alig lehetett megkülönböztetni az átlag hivatalnoktól, gyári technikustól vagy mezőgazdaszígi dolgozótól. Ez colt a munkájuk, és tehetségükhöz mérten igyekeztek azt ellátni. Van Effenre már várt de Graaf és egy komoly arckifejezésű fiatalember, aki dr. Prins néven mutatkozott be. Dr. Prins a szokásos fehér köpenyből és sztetoszkópból álló egy enr uhát v iselte. Nehéz volt elképzelni, milyen szerepe lehet a sztetcszkópnak egy hullaházban; lehetséges, 17.i hogy ezzel vizsgálták meg a beérkezőket, hogy nyugodtak lehessenek felőle: aki ide bekerül, biztos halott. Valószínűbb persze, hogy egyszerűen az uniformishoz tartozott. De Graaf igen sötét kedvében volt, ám ez nem a helyszínnek volt tulajdonítható; a hosszú évek alatt tökéletesen hozzászokott a hullaházakhoz. Ahhoz nem szokott hozzá, hogy egy éttermi asztalon érintetlenü.l ott kelljen hagynia a halat és egy üveg Chablis-t. Dr. Prins egy hosszú, barlangszerű terembe kalauzolta őket, amelynek betonból, fehér csempéből, márványból és fémből álló berendezése kiválóan harmonizált a hűvös atmoszférával. A Prins közeledtét észrevevő alkalmazott kinyitott egy fémajtót, s egy könnyedén gördülő kerekes polcot húzott ki. A polcon egy lepellel letakau-t alak feküdt. Dr. Prins megfogta a lepel felső sarkát. - Uraim, figyelmeztetnem kell önöket: a látvány nem gyenge gyomrú embernek való. - A gyomrom aligha lehetne rosszabb állapotban - mondta de Graaf. Dr. Prins kíváncsian nézett raí - de Graaf nem óhajtott említést tenni az otthagyott halról és borról -, majd lehúzta a leplet. Alatta valóban nem kényes gyomornak való látvány tárult elébük. Dr. Prins a két rendőr arcára nézett, és enyhén csalódottnak tűnt: akármit érzett is a két férfi, arcizmuk egyetlen rándulásával sem árulták el.

- A halál oka, doktor úr? - kérdezte ue C~raaf. az ok? Majd a boncolás . . . - Boncolás! - Van Effen hangja olyan hideg volt, mint a hullaház maga. - Nem személyeskedni akarok, doktor úr, de mennyi ideje fob lalkozik ezzel? - Ez az első hetem. - Arcának fehérsége arra utalt, hogy dr. Prinsnek magának is küzdenie kell a szervezetével. - Vaóyis nem sók hasonló esetet látott. Ha látott egyáltalán. Ezt az embert meggyilkolták. IVem valami mágas épületről esett le, nem kamion ütötte el. Ha így lett volna, a koponya, vagy a mellkas, vagy a medence, vagy a combcsont, vagy a sípcsont szétroncsolódott vagy eltört volna. Egyik sem tört el. Ezt az embert vasrudakkal verték agyon. Az arca felismerhetetlen, térdkalácsai szét vannak zúzva, alkarja el van törve. Semmi kétség afelől, hogy védekezni akart a vasrudak ellen. - Nyilván ruhában volt, amikor behozták. Megvizsgálta valaki? ~- kérdezte a doktortól de Graaf. - Hogy sikerül-e megállapítanunk a személyazonosságát? - Erről van szó. - Nem találtunk semmit. - Nem baj - mondta van Effen. - Én tudom, ki ez. Megismerem a vállán a sebet. Rudolph Engel. Nyomozó. Egy Julius Caesar néven ismert embert követe`.t. Talán emlékszik rá: Annc~m.„.,;o r~mlífn+fo ~ T.~ (~ararh~~1~1T1 hogy ezzel vizsgálták meg a beérkezőket, hogy nyugodtak lehessenek felőle: aki ide bekerül, biztos halott. Valószínűbb persze, hogy egyszerűen az uniformishoz tartozott. De Graaf igen sötét kedvében volt, ám ez nem a helyszínnek volt tulajdonítható; a hosszú évek alatt tökéletesen hozzászokott a hullaházakhoz. Ahhoz nem szokott hozzá, hogy egy éttermi asztalon érintet1enü.1 ott kelljen hagynia a halat és egy üveg Chablis-t. Dr. Prins egy hosszú, barlangszerű terembe

kalauzolta őket, amelynek betonból, feltér cscmpéből, márványból és fémből álló berendezése kiválóan harmonizált a hűvös atmoszférával. A Prins közeledtét észrevevő alkalmazott kinyitott egy fémajtót, s egy könnyedén gördülő kerekes polcot húzott ki. A polcon egy lepellel letakart alak feküdt. Dr. Prins megfogta a lepel felső sarkát. - Uraim, figyelmeztetnem kell önöket: a látvány nem gyenge gyomrú ernb~ernek való. - A gy omrom aligha lehetni rosszabb állapotban - mondta de Graaf. Dr. Prins kíváncsian nézett rá - de Graaf nem óhajtott említést tenni az otthagyott halról és borról -, majd lehúzta a leplet. Alatta valóban nem kényes gyomornak való látvány tárult elébük. Dr. Prins a két rendőr arcára nézett, és enyhén csalódottnak tűnt: akármit érzett is a két férfi, arcizmuk egyetlen rándulásával sem árulták el. - A halál oka, doktor úr? - kérdezte de Graaf. 176 - Több súlyos seb, természetesen. Hogy mi az ok? W ajd a boncolás . . . - Boncolás! - Van Effen hangja olyan hideg volt, mint a hullaház maga. - Nem személyeskedni akarok, doktor űr, de menny i ideje foglalkozik ezzel? - Ez az első hetem. - Arcának fehérsége arra utalt, hogy dr. Prinsnek maüának is küzdenie kell a szervezetével. - Vagyis nem sók hasonló esetet látott. Ha látott egyáltalán. Ezt az embert meggyilkolták. IVem valami magas épületről esett le, nem kamion ütötte el. Ha így lett volna, a koponya, vagy a mellkas, vagy a medenoe, vagy a combcsant,, vagy a sípcsont szétroncsolódott vagy eltört volna. Egyik sem tört el. Ezt az embert vasrudakkal verték agyon. Az arca felismerhetetlen, térdkalácsai szét vannak zúzva, alkarja el van törve. Semmi kétség afelől, hogy védekezni akart a vasrudak ellen. - Nyilván ruhában volt, amikor behozták. Megvizsgálta valaki? - kérdezte a doktortól de Graaf.

- Hogy sikerül-e megállapítanunk a személyazonosságát? - Erről van szú. - Nem találtunk semmit. - Nem baj - mondta van Effen. - Én tudom, ki ez. Megismerem a vállán a sebet. Rudolph Engel. Nyomozó. Egy Julius Caesar néven ismert embert követet. Talán emlékszik rá: Annemarie említette a La Carachálaan. - 13onnan tud minderről? I77 - >~n mondtam Eng.elnek, hogy kövessr_ a' illetőt. Arra is figyelmeztettem, hogy .igen komoly a veszély. Hoby soha ne kerüljön olyan helyzetbe, ahol senki nincs a közelében. Emlékeztettem rá, mi történt azzal a két nyomozóval, akik Abnellit követték. Vagy megfeledkezett róla, 'vagy nem hallgatott rám, vagy óvatosságánál erősebbnek bizonyult a kíváncsisága. Akárhogy is van, az életébe került. - De ilyen vadállati módon végezni valakivel'? - De Graaf a fejét csóválta. - Egyáltalán, megolni. Hihetetlen módon eltúlozták a reakciój ukat. - Feltehetően soha nem fogjuk megtudni az dgazságot, uram. De ha megtudjuk, akkor alighanem az fog kiden ülni, hogy nemcsak azért végeztek vele, mert követett va.l.akit, hanem mert olyasmit tudott meg, ami rriiatt el kellett tennüik láb alól, hogy ne jelenthesse. Nagy a tét, ezredes úr. -- Nagy bizony. Segűene, ha válihainánk pár szót cel a . . . Julius Caesarral. -~lighanem soha nem találjuk meg. Nyilván eltűnt, egészségesebb éghajlatxva távozott, vagy - ami a legvalószínűbb - leborotváltatta őszülő szakállát, a kopasz fejére kerített magának egy parókát meg egy napszemüveget, hogy elrejtse a kancsalságát. Egyébként még ha elő is tu,~nánk keríteni, mi lenne ellene a vád? 14'tegköszönték dr. Prinsnek a segííséget, és iávoztak. Az elQCSarnokon mentek át éppen, amikox a pulttól egy férfi az ezredest szólította és átnyújtotta neki a telefont. De Graaf rlividen beszélt, visszaadta a készülékei, és ismét van Eff~n-

hez fordult. - Ez a mai délután nem ígérkezik könny űnek, attól tartok. A központ. A k<>r házból telefonáltak. Ott az egyik emberünk. Úgy tűnik,~fnost húzták ki egy csatornából. - Mit keres a kórházban? Ezek szerint nem fulladt meg. - Nem. Éppenhogy megúszta. Meg kellene néznünk. - Lehet tudni, hogy kicsoda? - Még nem állapítatták meg. Még nem tért magához. Se papírok, se a jelvénye. Van viszont egy pisztoly meg egy bilincs. >J`gyhogy gondolták, rendőr. . A kórházban egy első emeleti egyágyas szobába vezették é>két; éppen jött kifelé egy ősz szakdllú orvos. Meglátta de Graafot és elmosolyodott: ' - reg barátom! Te azután nem vesztegeted az idődet. Egyik embereteknek igen kellemetlen élményben volt része. Egy hajszálon múlt, de most már megússza. Sőt: egy-.két órán belül már el is mehet. - Ezek szerint eszméleténél van? - Eszméleténél, de cudar hangulatban van:. V'aigt a neve. - Mas Voigt? - kérdezte az ezredes. - Úgy van.. Egy kisfiú látta meg, amint arcóal lefelé sodródott. Szerencsére volt a közelben néhány dokkmunkás. Kihalászták és idehozták. Nem lehetett egy percnél régebben a vízben. Voigt ült az ágyon és meglehetősen boldogtaIí"8 1 I79 lan~nak látszott. Az egészségi állapotára . vonatkozó néhány udvarias kérdés után de Graaf azt kérdezte: - Hogy a csodába esett belé abba a csatornába? - Estem??? - Voigt fel volt háborodva. Hogyhogy estem? - Pszt - csitította az orvos. - Ezzel nem tesz jót magának. - Gyengén rüegfordította Voigt cfejét: a jobb füle mőgőtti kék és vörös sebek kezdtek már szép látványt nyújtani. - Úgy látszik, elfogytak a vasrudak - mondta van Effen.

De Graaf felvonta a szemöldökét. - Ez mit jelentsen már megint? - Barátaink megint aktivizálódtak. Voigt nyomozó Alfred van Reest követte, és . . . -' Alfred van Reest?? - Tudja. A Vízügytől. Zsilipek, gátak; csator~ák, effél"ek. Sajnálatos, de úgy tűnik, Voigt nyoanozó nem tudott egyszerre van Reesre is meg a saját hátára is figyelni. Voigt a legutolsó jelentés szerint szem elől tévesztette Reest, nem? - Egy járőr megint megtalálta. Megadta a címet. Odamentem, leparkoltam a csatorna mellett, kiszálltam, és . . . -~- Melyik csatorna mellett? - kérd.-zte van Eff~n. ~- A Croquiskade. ~ A Croquiskade! És van Rees! Nem éppen a Varos legúribb negyede. voigt a nyakát dörzsölgetté. - ~n se találtam tul~otban annak. Láttam, hogy van Rees és egy hasik férfi jön kifelé a házból, maid megint bementek. Hogy minek, azt rem tudom, i1Tem rendőrautóval voltam, és ha jól tudom, azelőtt soha nem láttak, nem is gyanították, hogy követem őket. Azután . . . nos, legközelebb csak arra emlékszem, hogy itt fekszem ebben az ágyban. Még csak egy lépést se hallottam a hátam mögött. 1 - A házszámot tudja? - Igen. Harmincnyolc. Van Effen felvett egy telefont az ágymellől, megmondta a központosnak, hogy a rendőrséntől beszé', és hogy sürgős a hívás, majd azt mon3ta de Graafnak: - Nem hiszem, huny valaki is lesz a 3~. számtí házban. De azért hátha találunk vyl.amit - mármint ha nem lát.tál~, amikor Voigtot kihalászták a csatornzíból. Ha látt~íli, akkor ott már a világon senkit. és semmit nem találunk. ftázkutatási en~edéiyt, uram`.' - A pokolba a házkutatási enbedéllyel! - De Graafot szemlátomást megrázta, hogy régi~barátja, van. Rees, illegális ügyekbe keveredett. ~1~Ten;jenek be mindenképpen. Van Elfen azonnal beszólt a központba, Ouds1-i<7orn őrmestert kérte, W et; is kapta, megadta

neki a házszámot, ellátta az őrmestert utasításokk
ha gyanakodott - az ellenkezőjére, Engel könynyen leeshetett volna mondjuk a Havengebouw tetejéről, vagy lehetett volna utcai vagy üzemi baleset áldozata. A hullaházba pedig nem-,szoktak behívni magas rangú rendőrtiszteket, hácsak nem gyanakodnak arra. hogy az áldozat nem természetes halállal halt meg. Nagyon valószínű tehát, hogy a hívás nem a kórházból jött. Bresser viszont igen fantáziátlan ember. A gondolkodás sem erőssége. A maga ötlete volt, hogy Julie-nál felhív és arra kér, hogy jöjjek el? - Kezd aggasztani, Peter, bár nem tudom, miért. Elhangzott a neve a telefonban, de hogy Bresser javaslata volt-e, hogy jöjjön, vagy az enyém, azt már nem tudom. Az ördög ezekbe az ebédekbe. - Egy pillanat, uram. - Van Effen a legközelebbi telefonhoz lépett és tárcsázott. Vagy tizenöt másodpercig hagyta kicsengeni, aztán újra tárcsázott. De Graaf először meglepetten, azután szorongva, végül - mikor derengeni kezdett neki, miről van szó - a megértés egyre növekvő aggodalmával figyelte. A kijárati ajtónál állt, és nyitva tartotta, amikor van Effenaetette a telefont, és futva elindult feléje. Van Effen nem is kopogott Julie ajtaján mielőtt a liftben előhalászott kulccsal kinyitotta. A nappali szoba tökéletesen normális állapotban volt, ami nem jelentett semmit. Julie hálószobájnban is minden rendben volt, de a fürdőszoba ~8' ~ 183 igazán másrdl árulkodott. Thyssen, az űr a földen feküdt, tökételesen eszméleténél colt, és szemlátomást ki volt téve annak a veszélynek, hont' gutaütést kap; hogy a dühtől-e, vagy attól, hogy nen i volt képes a csuklóját és bokáját szorító kötelektől megs-rabadulni, azt nehéz lett volna megmondai:. Lelet, hogy a szájában lévő pecek ni.at,t egyébként is nehezére esett a légzés. Kiszabádították és lábra segít-ették, mert egyedül nem tudott megállni a lábán. Ha az elkék'últ kezekb~íl köt=étkeztetett az ember, biztosra vehette, hogy a lnbában is alíg kering már a vér. Akárki kütűzte is meg, gonoszul jól munkát végzett. ÁttámogattGik a nappalin, és egy karosszékhez

vezették. Van Effen vérkeringést masscírozo2t a kezz:be és lábába, ami a férfi grimaszaiból ~s szarosan behunyt szeméből ítélve nem leheietk kellemes érzés. Közben de Graaf eby poh<~r brandyvel jelent meg, és Thyssen szájához tartot-ta, minthogy az méá nen~ tudta volna ha szmílni a kezét. - Van dér Hum -- rnondia de Graaf a brandyre mutatva. - Orvosságnak . . . a körülményeket figyelembe véve az előír°ás ellenére . . . Van Effen elmosolyodott. Nem olyan valakinek a kényszeredett mosolya volt, aki megpróbálja elleplezni az érzelmeit: figyelemre méltó, mennSire úgy látszott, hogy teljesen hidegen hagyjak a történtek. - Aki megalkotja az elűirásol.at, az meg is sze5heti őket. Nem lehet találni ebben semmi kivetniválót`, Lcram. Alig kortyolt egyet az italból, amikor Thyssenbe visszatért annyi erő, hoby c~g3'edül a szyj;íhoz tudja emelni saját poharát, és egyetlen kortyra küg5-a tartalma felét. Iiühécselt, meg-megszólalt., majd végre összefüggően is elkezdett beszélni. - Az istenit neki! I-Iadnagy úr! szörnyen sajnálom. A húga . . . és az a másik kedves hüigy . . . Iaiürítette a poharát. - Engem falhoz kellene állítani. - Item hiszem, hogy erre sort kerítenénk. Jan - mondta gSTen~éden van Effen. - Akármi is történt, nem a maga hibája. Egyébként mi tüni.ént? Thyssen annyira telve volt dühvel. keserűséggel és télkifurdalással, hogy beszámoi<">ja néhol az érthetetlenség határáig kusza volt; nemegyszert ismételte is magát. Elmondásából kide,~ült, hogy egyszer csak előtte termett egy férfi holland őrnagyi uniformisban - ki gyanakodna egy holland katonatisztre? -, előrántott egy pisztolyt, amely a hadseremre igencsak nem jellemző módon hangtompítóval volt felszerelve, arra kényszerítélte Thyss2nt, hogy nyissa ki az ajtót, belökte, maga is belépett, majd közölte a lányokkal, hogy bölcsebb, ha nem mozdulnak. Az egyenruhást rögtön három bútorszállító követte: legalábbis azt a vastag -bő:°kötényt viselték, amelyet költöztetésnél viselnek e szakma

művelői. Csuklyájuk és kesztyűjük ezLel szernben egyáltalW nem volt a szállítókra jellemző. Ettői fogva Thyssen semmi érdemlegyeset nem tudott mondani: behurcolták a fürdőszobába, összekötözték, a száját betömték, és otthahyták a padlón. Van Effen bement Annemarie hálószobzíjába I~4 / 1~5 = amely annak idején az ové volt -, körülnézett, és visszatért. - Annemarie ruhái egy halomban hevernek az ágyon, egy `ruhásszekrény pedig hiányzik. Megkötözték őket, betömték a szájukat, és abban vitték ki őket. Ha valaki látta is, amint kimentek, semmi feltűnőt nem találhatott a bútorcipekedésben. Nyilván követtek, uram, körülbelül attól kezdve, hogy felhívott az étteremből. A közelben nyilván itt parkolt a bútorszállító kocsis juk, s amint meglátták, hogy elmegyek, ide is álltak vele a ház elé. Igazán nagyon ügyes. A hölgyek számára igencsak kényelmetlen utazás - persze, gondolom. sokkal jobban meg voltak ijedve annál, semhogy a kényelmükkel törődjenek. Ironikus dolog, hogy délelőtt mindkettejüknek baljós előérzeteik voltak, mindketten rosszat sejtettek, mindketten valami szörnyűségré számítottak. Idegesek voltak, a maguk bevallása szerint is. Mind a ketten meg voltak győződve róla, hogy valami borzasztó dolog iol; velem történni: sajnos, nem miattam kellett volna aggódniuk. ' De Graaf fel s ála járkált, kezében újabb pohár Van der Hummal. A rendőrségnél eltöltött negyven év se tanította meg arra, hogy van Elfen módjára elleplezze érzelmeit: arcán hol düh, hol az aggódó izgalom kifejezése jelent meg, - Mi a fenét akarhatnak? Mit akarhattak? És ki kellett nekik? Annemarie? Julie? Vagy mindkettő? - Julie. - Van Elfen odanyújtotta neki azt a levelezőlapot, amelyet Ju1ie-val korábban együtt tanulmányoztak. Ide Gra~af elvette, a lapot és a borítékot egyaránt megvizsgálta, és azt kérdezte: - Mikor jött ez a lap? - Ebéd után. Julie-t nagyon felizbatta, én

meg megpróbáltam mebnyugtatni. Nevettem a dolgon. Az ügyes van Effen. A zseniális van Effen. - A bauátai tehát visszatértek, az Annecy testvérek itt vannak Amszterdamban. Nem soká.'g vártak, hogy hallassanak magukról. Jól megcsinálták. Peter, retbentl>en sajnálom. - A lányokat sajnálja. Különösen Annernarie-t. Borzasztó sajnálatos, hogy itt volt, amkor Julie-ért jöttek. Persze az az emeletes zseni, van Ef~n ravaszkodott hozzá, hogy maradjon itt, mert itt biztonságban lesz. Nemsokára megkapjuk a követeléseiket. Nyilván emlékszik rá, uram, hogy az Annecy testvérek zsarolási a specializzulták magukat, és bizonyos, hogy nem felejtették el a szakmát. - De Graaf a fejét csóválta, de nem szólt. - Kedve$ magától, hogy nem említi, de nyilván arra is emlékszik, hogy a kínzás a specialitásuk. Voltaképpen azért vadásztam ráj uk. - Eddig nem voltunk valami okosal~ - mondta de Graaf. - Szokatlanul zavarosak a dolgok. - Kedves, hogy azt mondja: „voltunk''. A helyzet az, hogy én nem voltam valami okos. Van Effen újra megtöltötte Thyssen poharát, megtöltötte a sajátját is, majd egy karosszékbe roskadt. Talán két per c múlt: a de Graaf ránézett, és azt mondta: - De hát csak tudunk valamihez kez18ő ~ 187 deni'. KérdezősködhetnÓLnl: a szomszédoknál, a szemközt lakúknál . . . - Azért, hogy biztosak lehessünk az emberrablók működési módszereiben? EzzLl csak az időnket pocséko'.WLnk, ezredes úr. Semm;vel többet nem tudnánk meg, mint most. tudunk. Profi bűnözőkkel van dolgunk. Csakhogy a profik is Ativeinek el hibákat. - Ebben az ügyben még nem vettem észre. -Az ezredes mogorvának tűnt. - Én sem. Abból indulok ki. hogy Julie volt a céljuk. - Van Effen a telefonért nyűit. - Szíves engedelmével, uram, megpróbálom megtudni. tényleg így van-e. Vasco. ~Vestenbrink ~r-

in~ster. Csak ő tudta, hol lakik Annemarie. Lehet, hogy Vascót követű.;k, és valamilyen módszerrel kiszedték belőle - hogy milyennel, arra jobb nem gondolni. - Valószínűnek . . , lehetségesnek tartja? Van Effen tárcsázott. - hehetségesnek igen, valószínűnek nem. Nem hiszem, hogy bárki akadna Amszterdamban, aki anélkül követni tudná Vascót, hogy észre ne vegye; ugyanígy azt sem hiszem. hogy van valaki a városban, aki észrevenné, ha V asco követi, Vasco? Itt Peter. Nem érdeklődött valaki maga iránt, anzüta délelőtt elváltunk? . . . Sen-kivel nem beszélt? Annemarie-t és Julie-t elrabolták . . . Lenfeljebb egy órája. Nem, fogalmunk sincs. Vegye fel a legjobb civil ruháját és jöjjön ide, jó? - Van Effen letette a kagylót és de Graafhoz fordult. - Julie volt a céljuk. Senki netn vágta fejbe Vascút egy vasrúddal. - Megkérte, hogy ji>jjön ide, Peter? - Igen. Túlságosan jó rendőr ahhoz, hogy semmit ne tegyen ebben az ügyben. És enge'delmével, uram, szeretném George-ot is bevonni. - A La Caracha-beli barátját? Maga mondta, hogy nemigEn alkalmas arra, hogy beieoivadjon a háttérbe. - George-nak rendkívüli népességei vannak, amint maga is láthatta: bárkinél jobban ismeri a bűnözok gondolkodását; fizikailag pedig kifejezett életbizatosítás. Úgyhogy alakul ez. Alakul, ha nem is nagyon. Azt hiszem, többé-kevésbé most már biztosak lehetünk benne, hoby az Annecy testvérek és a királyi palotát felrobbantani készülők összedolgoznak - különben honnan tudnák az Annecy fivérelv, hegy Rudolph Engelt, aki a robbantók egyik összekötőjét köv ette, kinyírták és bevitték a hullaházba? - Lehettek a robbantók is, ahogy nevezi őket, az ember rablók. Az Annecy fivérektől kaphat ták az információt. - hét dologi, uram. M:féle oka lehetett P.gnellinek és barátainak, hogy elrabolják van Effen hadnagy húgát? Semmilyen. Az Annecy testvérehnek ezzel szemben nyomés okuk volt rá. A másik dolog az, hogy egyáltalán nem számát,

vajon az Annecy testvérek adták-e mej Agnelliéknek ezt a címet; a lényeg az, hogy egészen biztosan ismerik egymást. - És mir e jó, hogy ezt tudjuk, Peter ? - Ebben a percben semmii °. Még hátrányunk is származhat belőle. iVem ostoba'_~, és nyilv án rájöttek, hogy rájöttünk, vagyis egészen biztosan 188 ~ 189 még óvatosabbak. Hogy mire ke'.1 vigyázniuk, azt, sajnos; el sem tudom képzelni. - Én sem. Nem teszünk az égvilágon semmit. És ha jól látom, semmit nern is tudunk tenni. - Egy-két apróságot mégis. Ott van Alfred Rees például. _ - R~Ti köze van Alfred Re,.snek Ágmellihez és: az Annecy testvérekhez? - Semmi. Legalábbis nem tudjuk. De legálább tennénk valamit az egyik ügyben. Két embert kellene van Reesre állítani. Egyikük figyelné van Reest, másikuk az elsőt. Gondoljunk bele; mekkora szerencséje van 1VIas Voigtnak, hogy, életben van. Azután javaslom, hogy nézzünk bele van Rees bankszámlájába. - Minek? - A Vízügynék ez az oszlopos tagja esetleg olyan értesüléseket szállít a zsiliprobbantóknak, amelyeket. azok máshonnan nem tudnának megs erezni. Nem ajándékképpen. Lehetsé~cs; hogy ha ilyen pénzeket vesz fel, más néven., más számlát~a helyezte el. A bűnözők - különösen, akik nem hivatásszerűen azok, márpedig van Rees nem az - néha gyakran m~bfeledkezn~k a legnyilvánvalóbb dolgokról. - Nem megy. Törvénybe ütközik. Semmi vád ellene. - 1~'álu:k van Julie és Annemarie. - Mi köze van miiek Reeshez? - Semmi. Vagy legalábbis - megint csak -nem tudjuk. Csak éppen arra gondoltam, amit Julie mondott: hogy miig en rendkívül különös, hogy a zsiliprobbantók meg a p-alotarobbantc~k mej az Annecy fivérek éppen egyszec-r~e lépitek működésbe. Lehet persze véletaeri is. Nem mondom, óriási véletlen. Lehet, hogy semmi. Lehet, hogy csak túlságosan gyűlölöm az egsz alvilá-

got. Felejtse el, uram. Csak egy ötlet volt. Megszólalt a telefon. Van Effen felvette, figyelt, annyit mondott: Köszönöm, majd letette. - Jó hír. Ez majd felvidámít. Az FFF tíz percen laelül -a rádióban beolvassa a legújabb nyilatkozatát. -- Elkerülhetetlen volt. Az ötletére visszatérve, Peter. Normális körülmények között azonnal elvetném. De ezeknek az ötleteknek a nyomán rendszerint sikerül valami. - De Graaf küiönösebb meggyőződés néll~ül elmosolyodott. - Lehet, hogy ugyanolyan jól használhatók az előérzetei, mint Julie megérzései. Ráállítunk van Rees.re két embert . . . úr isten, rágondolni is borzalmas: van Reesre embereket állítani . . . és a bankbetétjeit is diszkréten megvizsjáljuk. Alighanem a parlament -elé idéznek érte. Akkor persze magammal fogom rántani magát. - A telefonért nyúlt. - H~:dd intézkedjek. Miután szokásos hadvezéri stílusban elrendezte a dolgot, és letette a telefont, van Effen aza mondta: - Köszönöm. palamennyi szalag egyetemi nyelvész bu_ áfainál van, uram? Az is, amelyiket a Vadászkürthól hoztam? - De Graaf bólintott. - Mikorra várja az eredményt? - Majd készen lesznek v alomikor, gondolom. Ezek a tudományos malmok lassan őrölmek. Z~JO i91 - Nem lehetne kissé meggyorsítani őkE~, uram? Nemzeti érdek, ilyesmi. - Megpróbálhatom éppenséggel. - De Graaf feltárcsázott egy számot, beszélt egy Hektor nevű valakivel, azután - még mindig a telefonnal a kezében - van Effenhez fordult: - Hat óra? - Öt negyvenöt, ha lehetséges. De Graaf röviden beszélt, letette, és annyit mondott: = Micsoda időzítés! - Hite óra harmincra vendéget várok a T~~ianonba: árnak a rádiónak az adatait hozza, amelylyel a palota pincéjét fogjuk felrobbantani. - Ezt most hallom először. Rendkívül nehéz lépést tartani a programjával. Enyhén szólva is vicces, hogy egy rendőrtiszt egy bűnözővel való

találkán ilyen udvariasan ügyel a pontosságra. - Igen, uram. Nem ismer - úgy értem, személyesen - egy jó plasztikai sebészt? -- Plasztikai sebészt? Mi a fenének kell magának egy plasztikai . .. na jó, nyilván megvan rá az ok. Na de honnan vegyek egy plasztika sebészt? Gondolja, hogy tényleg mindenkit ite. merek ebben a városban? - Legjobb tudomásom szerint igen. Vagy legalábbis majdnem mindenkit. - Beszélhetek egy rendőrségi sebésszel? - De Witt nem plasztikai sebész, urám. - Megvan. Hugh. Öreg barátom. Kiváló! Hugh Johnson professzor. - Nem hangzik holland névnek. Nem holland, ugye? - Angol. East Grinsteadben tanult. Mondják, az Európa, ha rem a világ legjobb plasztikai sebészeti központja. Az az ember egy zseni. - De Graaf elmosolyodott. - Annyira perser nem okos, m;nt egy holland. Egészen konkrétan: mint az az o~~tos amszterdami hölgy, akivel annak idején egy tudományos csereúton ismerkedett össze. Hat hónapra rá összeházasodtak, ő meg azon vette észre magát, hogy ennek az országnak a lakosa. Még mindig nem tudja, hogy történt. Hát ő az. - De Graaf finoman megköszörülte a torkát. - Ha esetleg valami halvány célzást tenne rá, hogy mire kell ez a . . . - Hogyné: Amikor Agnellivel találkoztam, sebhelyes volt az arcom és a kezem. Erről jut eszembe: így fogok kinézni majd délután az egyetemen - különben nem ismer rám. Azt akarom, hogy legyenek még valódibbak azok a sebek, s ami még ennél is fontosabb: legyenek olyanok, hogy ne legyenek könnyen leszedhetők, lemoshatók vagy ledörzsölhétők. - Értem. Azaz nem értem. - De Graaf rövid ideig elgondolkozott. - Nem tetszik nekem ez az egész. Agnelliről és barátairól beszél, és arról, hogy esetleg gyanakodhatnak. Azt hittem, úgy gondolja, hogy megnyugtatóan stabil a Darilov úrról mint nemzetközileg körözött bűnözőről kialakult képük. - Egyre inkább úgy gondolom, uram. De úóy

tűnik, ezek nem olyanok, akikkel az ember szívesen kockáztat. Még az is megeshet, hogy ma valamikor módot találok arra, hogy bemutassam - pe: sze nem feltűnően - ezeknek a sebelvnek a valódiságát. Ige ~ 193 De Graaf felsóhajtott. - Romlott világ ez, amelyben élünk. Nem szeretném megbántani, Peter, de nekem úgy tűnik, nagyon otthorrasan mozog benne. Meglátom, mit tehetek. Már megint az a rohadt telefon. Van Effen felvette, hallgatott egy ideig, majd azt mondta: - Küldj~át őket valakivel. Várjon egy másodpercet. De Graafhoz fordult. - Oudshoor a őrmester az. A 38. szám alatt egy lélek sincs. A szomszédok szerint évek óta nem lakik ott senki. A bútor legnagyobb része is hianyzik. Oudshoorn őrmester fiatal és lelkes; mondtam, hogy élvezni fogja a feladatot; voltaképpen szabad kezet kapott hozzá. Átvizsgált néhány bezárt szekrényt és fiókot. - Feszűővassal meg v'esővel, gondolom. - Valószínű. Az viszónt igen valószínűtlen, hagy valaki is panaszt tegyen emiatt. Szóval talált néhány különös kinézetű térképet, vázlatol~at meg tervrajzokat, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Alighanem semmi jelentőségük, csak hát nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elszalasszunk akár egyetlen lehetőséget is. Megkértem Oudshoornt, hogy küldje el őket. Nem gondolja, hogy útközben a küldönc beugorhatna macakiért a Térképészeti Hivatalba, aki felvilágosítással tud szolgálni azakrcxl a térképekről? - 1\Te szalasszunk el egyetlen lehetőséget se . . Én végezzem el a piszkos munkát, mi ? - Ügy van, uram. - Most már a telefonba beszélt. - Mondja meg annak, aki a papírokat hozza, hogy útközben menjen be a Térképészeti Intézetbe, és hozzon magával valakit. Az ezredes tír már intézkedik. Amíg de Graaf telefonon intézkedett - soha nem kért, csak utasított -, van Effen bekapcsolta és lehalkította a rádiót. Amikor az ezredes befejezte a beszélgetést, még mindig nem hangosította fel - a legfrissebb slágerlista üvöltő

hangereje nem volt van Effen ínyére -; csak akkor, amikor a zene véget ért. Egy bemondó kellemes hangját hallották. - Rendkívüli híradással szakítjuk meg műsorunkat. Az FFF, amelynek akcióiról nyilván mindannyian hallották vagy olvastak az utóbbi negyvennyolc órában, újabb nyilatkozatot adott ki, melynek szövege a következő: „ígéretet tettünk, hogy az Északi Csatornán vagy a h.agesteini zsilipnél, esetleg mindkét helyen robbantani fogunk. A csatornát választottux. A zsilip csak azért nem pusztult el, mert ötven kilométernél közelebb se mentünk a zsiliphez. Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a katonaság, a rendőrségi erők, a légierő gépei, valamint a Vízügyi, Hivatal szakemberei igencsak imponáló tömegben vonullak fel. Senki előtt sem lehet kétséges, hogy képesek vagyunk bárhol és bármikor tetszőleges mértékű áradást előidézni. Mindezt büntetlenül, mivel n.em képesek a nyomunkra bukkanni. A hatóságok - mint már többször rámutattunk, s most ismételten bizon3Óítottuk - tökéletesen tehetetlenek. );ízonyosak vagyunk benne, hogy Hollandia . népe nem akarja, hogy ez az állapot fennmaradjon. Őszintére szólva mi sem szeretnénk. Vannak 194 ~ I95 bizonyos feltétélein;k, amelyekről beszélni kívánunk a kormány valamely felelős tagjávori. Javasolj ak, hogy a televízió és a rádió ma délután tizennyolc órakor hirdesse ki, mikor kerül sor erre a megbeszélésre: a helyszír~ lényegtelen, az időpont még ma este legyen. Miniszteri rang alatt senkivel nem vagyunk hajlandók tárgyalni. Nem javasoljuk, hogy tárgyaló küldöttünket letartóztassák, túszként őrizetbe vegyék, vagy bármilyen egyéb módon korlátozzák szabadságában. Ha a hatóságok akkora baklövést követnének el, hogy ezt megteszik, máris közöhetjük, hogy elhelyeztük robbanótölteteinket Lelystadiól északra és délr e. Hogy pontosan milyen távolságban északra és délre, azt ezúttal nem közölnénk. A robbanótöltetek sokkal nagyobbak, mint a megelőző alkalmakkor voltak, s a gátsza-

kadás rendbehozatala ezúttal napokat - ha nem heteket - is igénybe vehet. Ha küldöttünk a megadott időpontra nem térvissza, OostlijkFlevoland nagy területei víz alá kerülnek. A robbantás időpontjára vonatkozóan nem adunk újabb értesítést; valamikor éjszaka kerítünk sort rá. Szinte feleslegesnek tartjuk annak a hangsúlyozását, hogy Oostlijk-Flevolandnak és lakóinak az épségéért kizárólag a kormány felelős. Nem kérünk sokat: mindössze annyit, hogy tárgyalhassunk a kormány képviselőjével. Amennyiben a kormány kér ésünket figyelmen kívül hagyná, és nem jelölne ki tárgyalópartnert, elárasztjuk az említett területeket. Úgy gondoljt~k, ha majd ezt követően lépünk fel hasonló kéréssel és teszünk hasonló ígéretet, a kormány bizonyára bölcsebb lesz és hajlandó az együttműködésre. Biztosak vagyunk benne, hogy Hollandia polgárai egyetértenek vele: tűrhetetlen és megbocsáthatatlan volna, ha kizárólag sértett büszkeségének és makacs felháborodásának köszönhetően a kormány kockára tenné ennek á hatalmas területnek, valamint az ott élc"~knek a biztonságát. Most van itt az ideje az együttműködésnek, nem pedig akkor, amikor már 'felmérhetetlen - és elkerülhető - károk keletkeztek. A robbanóanyag a megfelelő helyen van." A rádióbemondó folytatta. - Ennyi volt a teljes üzenet. A kormány szeretné megnyugtatni az ország népét: bizonyos benne, hogy megvannak az eszközei arra, hogy ezzel vagy bármiféle hasonló fenyegetéssel szembenézzen. Van Effen kikapcsolta a készülé.:~et. - Az Isten óvjon minket 'a politikusoktól. A kormány szakásához híven már megint badarságokat beszél. Váratlanul érte a dolog, nem volt ide jük gondolkozni - az ember nagylelkűen megelőlegezi nekik a gondolkodás képességét -, s most másra nem képesek, csak hajtogatják a régi j61 bevált közhelyeket. Bizonyosak benne . . . eszközeik . . . ! Miben bizonyosáé? Az Isten szerelmére, semmiben nem lehetnek bizonyosak, a legkevésbé önmagukban! Bízzunk bennük, azt

mondják. Előbb bíznék egy diliház ápoltjaiban, mint bennük! - Súlyos szavak ezek, van Effen hadnagy, súlyos szavak: Ezért börtönbe csukathatnám: 196 ~ 197 - De Graaf felsóhajtott. - Csak az a baj, hogy agykor magamat is maga mellé csukathatnám, minthogy minden egyes szavával egyetértek. Ha a kormány őszintén reménykedik benne, hogy az emberek komolyan veszil~ ezt az üres locsogást, akkor még annál is rosszabb a helyzet, mint gondoltam. Mellesleg hozzátehetem, hogy ezt már lehetetlennek véltem. Lehetetlen helyzetben vannak. Maga szerint elképzelhető, hogy nem veszik észre? - Észre fogják venni. Abban a pillanatban, amint politikai létük forog kockán. Ha homokba dugják a fejüket, egy héten belül kiszorítják őket a hatalomból. Ha fenn akarják tartani a status gurít - mármint saját status quójukat -, csodálcra képesek. Máris nagy hibát követtek el az7a1, hogy bemondatták: megkérték, nem pedig felszólították a rádiót a közlemény felolvaszísára. Pedig utasították, nem kérték őket, különben a kommentátor nem használtavolna a ,;felháboR~ító követelés" ,kifejezést. Semmi felháborító nincs a követelésükben. Majd a találkozón előadott követelések - mert a megbeszélésre nylvánvalóan sor fog kerülni -, azok már valóban felháborítóak lesznek, ez több mint valószínű. - A jelen pillanatban csak találgathatunk mondta nyomatékkal az ezredes. - Márpedín b~~lálgatnnem érdemes. Van más, fontosabb dolgunk is ennél. -- Van például egy, amivel máris foglalkoznom kellene - felelte van Effen. - Találkám va:n a Trianonban. Találkafélém. Van ott egy alak, aki számít rám, de nem tud róla, hogy én 198 is számítok rá. Agnelli embere; ott ücsörög. Azt várja, hogy teljes bűnözői díszegyenruhában lát majd. Azt hiszi, az egész délutánt átaludtam megjegyzem, nem is lett volna olyan rossz -, és nem okozhatok neki csalódást. Megszólalt a telefon. De Graaf felvette, majá

átadta van Effennek. - Igen. Ig~An, van Effen hadnagy vagyok. Várok . . . Miért . . . - Kissé távolabb tartotta a kagylót a fülétül. - Valami majom azt tanácsolja, vigyázzak a dobhártyámra, és hogy . . . Abbahagyta, mert éles női sikolyt hallott a hangszóróból; nem is annyira a félelemé, mint inkább a fájdalomé volt ez a hang. A füléhez szorította a kagylót,, pár másodpercig figyelt, majd letette. - . Mi volt ez, az Isten szerelmére? - kérdezte de Graaf. . - Julie. Legalábbis azt mondta a férfi. A következő szavrakkal: - A húga kissé vonakodik együttm"úködn.i. Majd megint jelentkezünk, ha már beszél. - Kínozzák . . .' - mondta az ezredes. Hangja tompa volt, de a szemében őrült düh villogott. - kínozzák az én Julie-mat. Van Efí'en halványan elmosolyodott. - Az én Juiie-m is, ne feledje. Lehet. Az Annecy fivérek specialitása. De mintha kissé túl direkt, túl teátrális lett volna az egész. - Petér, az Istenért, a húga . . . - Igen, uram. Majd ha találkozom Annecyékkel;emlékeztetem rá őket is. - Derítse ki; honnan jött a hívás, az Isten áldja megl 399 - Semmi értelme, uram. Jó fülem van. Aligalig kivehet;"óen, de hallottam a magnó alapzaját. Bár-honnan érkezhetett a hívás. Ezér t gondolom, hogy a dolog valahogy nem valódi. - Akkor mi a fenének telefonáltak? - Két oka is lehet, bár az első inkább csak találgatás. Szerintem nem gondolják, hogy gyanítom: a hívás nem az, aminek be akarják állítani. Azt gondolták, annyira ideges leszek a húgom elrablása miatt, hogy mindent azonnal készpénznek veszek. A másik dolog persze az, hogy nem is Julié kell nekik, hanem én. Ez is - a pszichoiágus támadható okoskodása szerint legalábbis - a puhításhoz tartozik. De Graaf csendben ült egy darabig, felállt, újabb adag Va.n dér Humot töltött magának,

tTisazament a székéhez, gor~dal:kodott még egy sort, majd azt mondta: - Nem szívesen hozom szóba ezt a dolgot, hadnagy, de gondolt már arra, hogy az Annecy fivérélc legközelebb felhagynak a pszichológiai hadviseléssel, és, annyit mondanak: „Adja magát a kezünkbe, van Effen hadnagy, különben a húga meghal, és teszünk róla, hogy igen lassú halált haljon'?" Megtenné`? - Mit tennék-e meg? - A kezükbe adná magát? --- Természetesen. Uram, máris kések a Trianon-béli találkáról. Ha üzenetem jönne, kérem, ott keressen. Stephan Danilov, emlékszik, ugye`? Mennyi ideig szándéko-rik itt maradni, uram? -- Megvárom azokat a térképeket, vázlatokat vagy mi az ördögöt, amid Oudshoorn őrmester talált, és,megvárom, amíg Valken hadnagy felvá3t. Amcnn-yire tolom telik, tájékoztatom mindenről. - Minden tényről tud, uram. - Remélhetően - válaszolta talán3Óosan de Graaf. Amiikor van Effen elment, Thyssen kíváncsian azt mondta: - Tudom, hogy nem helyénvaló ilyet kérdezni, uram, de vajon tényleg megtenné a hadnagy úr? - Mit tenne-e meg? - Hogy a kezükre adná-e magát. - Hallotta a hadnagy urat. - De hát . . . az öngyilkosság volna, uram. ihyssen teljesen felindult volt. - Az a végét jelentené: - Valakinek a vC,gét jelentené, annyi biztos. - De Graaf nem tűnt túlzottan feldúltnak. Van Effen a hátsó bejáraton át viss2atért Trianon-belí szobájába, a recepciót hívta, és Charlest ktrte. - Charles? Van Effen. Visszatért a barátunk? . . . Jó. Tehát minden egyes szót hall, amit maga mond. Most mondja a telefonba a következ`óket: - ,,Hogyne, Danilov úr. Kávét azonnal, é~s ut~ína ne zavarják. Hat óra harmincra látogat.ót vár." Hívjon fel, ha eltűnt az emberünk. Vagy fél perc elmúltával Charles telefonált, hogy közölje: az előcsarnok üres.

Van Effen éppen átváltozott St2phan Danilovvá, amikor megszólalt a telefon. De Graa~ volt, még mindig Julié lakásán. Azt mondta, va1an:i érdekeset szeretne mutatni van Effen.nek, 200 ~ - 201 ha az át tudna ugorni egy időre. Tíz perc '- fe: lelte van Effen. Amikor van Effen visszatért a lakásbá, Thyssen már nem volt ott; helyét Valken hadnagy fog-, Jalta el. Valken alacsony, tömzsi férfi volt, köny nyedé~n vette. az életét, és imádott jókat enni: Zehet, hogy éppen ezért volt még mindig van Effen beosztottja, noha jó pár évvel idősebb volt nála - ez egyébként Valkent egyáltalán nem izgatta. Jó barátoz voltak. Valken ebben a pillanatban van Effent nézte kutató szemekkel, n~iÓ közben az ezredeshez beszélt. - Végre kimutatta az igazi énjét, nem gondolja, uram? Egy szélhámos és egy leánykereskedő keveréke, plusz még egy csipetnyi egy hamiskártyásbós valahol a Mississippin. 'Mindenesetre kiköpött bűnöző. De Graaf van Effenre nézett és hunyorított egyet. - Egyik lányomhoz sem engedném egy kilométernél közelebb. Még a hangja is kriminális. - Az asztalon heverő papírhalomra mutatott. - Mindet át akarja nézni, Petér, vagy csak azokat mutassam meg, amelyek az én érdeklődésemet is felkeltették? - Csak amelyek magát is érdeklik, uram. - Úristen, micsoda hang . . . Rendben. A legfelső ötöt. Van Effen mindégyiket átvizsgálta. Ugyanannák az épületnek különböző szintjeit ábrázoló tervrajzók voltak. A hely iségek számából egyértelműnek tűnt, hogy igen nagy épületről van szó. Van Effen felnézett és azt kérdezte: - És van Rees hol van? 202 - A fenébe is! - De Graaf láthatóan bosszankodott. - Honnan az ördögből tudta, hogy ezek ~ k:irályi palota tervrajzai? - Ön nem.ismerte fel? - Nem, én nem. - De Graaf mérgesen morgott, ami egyébként nern volt szakása. - Egé-

azen addig nem, amíg a Térképészeti Intézetből az a fiatal építész vagy micsoda meg nem mondta. Peter, maga aztán el tudja rontani egy öregember játékát. - De Graaf egyébként úgy tekin~Gett önmagára, mint aki csupán közelít élte virá~;jához. - Tudni nem tudtam. fisak kitaláltam. ntinthogy három óra Iefargása ~::att belül ott leszek, megértheti, hogy gyakran arra az épületre gondolok. És van Rees? = Régi bizalmas barátom . . . - De Graaf hangja érthető mödon keserű volt. - És én mé-g beajánlottam a klubómba, édes Istenem! dokkal korábban hallgatnom kellett volna magára, fiam. A bankszámláját is sokkal hamarább meg kellett volna vizsgálnunk. - Nincs bankszámlája? - V olt. Csak volt. - És, gondolom, eltűnt van Rees is. - 1~'égymillió gülden - mondta de Graaf. Négymillió. A bank igazgatója furcsállotta a dolgot, de . . . - Az ember nem kérdőjelezi meg a társadalom egy ilyen pillérének az indítékait, ugye`? - Ki fognak zárni - mondta sötéten de Graaf. - Elkerülhetetlen. 203 - Akadn<~k még kubok, uram. Gondosom, Sohiphol még nem üzemel, ugye? - Rosszul gondolja. - De Graaf hangsz~e mit sem változott. - Tíz-tizenöt perce hallottal . Az első KLM-járat már vagy húsz perce elindult Párizs felé. - Van Rees meg az első osztályon ül, és a mi~lióit szorongatja? - Igen. - ~s szó se lehet róla, hogy a kiadatását kérjük. Semmi vád nincs ellene. Valójában bizonyitéki.mksincs. De lesz bizonyíték, arról kezeskedem.Akkor majd megyek és elkapom. Mármint ha ennek itt véáe. - Ismerjük törvénybe ütköző hajlamait, hadnaby. - Igenis, uram. Közben hadd jegyezzem meg, hogy az én hajlamaim; az cin kizárása a klubjá-

ból és az, hogy van PLees alighanem ebben a piIlanatban lép be a francia légtérbe, mindez nem igazán lényeges. A fontos az, hogy-most már tudjmk: van Rees, aki már átadta a gátrobbantóknak a zsilipekre, gátakra, és ki tudja, mikre vonatkozc~ összes információt, ami valaha is érdekelheti ~>ket -- úgyhogy van Rees már nem is hiányzik nekik -, a palotarobbantókkal is kapcsolathun állt. Arról is meg vagyunk győződve, hogy az Annecy fivérek kapcsolatban unnak a pc~lotarobbantókkal. Ju1ie híata fel a figyelmet el~íször erre a lehetvségre - t!zI sck ítt a véletlen egybeesés, mondt<~, de kellő szerénységgel, és nemcsak így utólag! -, meg kell mondanom, hogy a leiaetőség bennem is felrnerüitE -- Becsületére válik ez a szerénység, hadnagy. - Köszönöm, uram.. E pillanatban tehát valószí~ü, sőt szinte bizonyos, hogy nem három kütönböző szervezettel, hanem eggyel állunk szem. Ez pedig megkönnyíti a dolgunkat. - Hogyne. Hogyne. - De Graaf csodálattelinek távolról sem nevezhető pillantással nézett van Effenre. - Mégis, hogyan? - Hogyan? - tűnődött van Effen. - Azt nem Ludam. - Akkor Isten óvja Amszterdamot - mormogta de Graaf. - Parancsol, uram? Az ajtó felől hallatszó kopogás meókímélte d.e Graafot attól, hogy bővebben ki kelljen fejtenie a^övid véleményét. Valken nyitott ajtót, és egy magas, sovány, őszülő urat engedett be, aki keret nélküli szemüveget viselt, s némileg arisztokratikus h,angula.tot árasztott. De Graaf felpattant és melegen üdvözölte. - Hugh, drága barátom. Mily en kedves, hagy eljött, méghozzá ily en hamar! Nyilván nem kis kényelmetlenséget okoztunk. - Szó sincs róla, kedves rendőrfőnök úr, szó sincs róla. Egy plasztikai sebész betegei nem halnak meg, ha azonnal meg nem kezdik a kezelésüket. Hathónapos várakozólista mellett néha-néha tud időt szakítani az ember egy-egy különösen fontos páciensre. De Graaf mutatta be egymásnak az urakat. -

Johnson professzor, van Effen hadnagy, Valken hadnagy. - A, van ~;ffen hadnagy úr. Az ezredes úr 2~~ 2Q5 elmagyarázta, mit kíván. Meglehetősen furcsa kívánságai vannak, még ebben a mi időnként bizarr szakmánklaan is annak számítanak. Rendszerint az a dolgunk, hogy eltávolítsuk a sebe: kel, nem az, hogy sebeket ej tsünk. >yZZind~nesetre . . . Megnézte a sebet van Effen arcán, majd nagyítót vett elő, és még alaposabban megvizsgálta. - Nem rossz. Egyáltalán nem rossz. Igen tehetségesnek mondható, kedves barátom. Engem ugyan nem tévesztene meg, de ez nem ia~ csoda, hiszen egész életemet sebek tanulmán3Óozásával töltöttem. Azt viszont kétlem, hogy egy laikus szemlélő megkérdőjelezné ennek a sebnek a valódiságát. Hadd lássam a kesztyű takarta másik szörnyű sebhelyet. - Ezt is megvizsgálta: - Istenemre, ez még jobb. Gratulálok. Nagyon kényelmes, hogy a bal kezén van, ugye? Csak ta!á:n gonosz bűnözc~i észjárással kissé gyanús? Természetesen jobbkezes, ugye? Van Effen elmosolyodott. - Csak így rám néz, és meg tudja állapítani? - Meg tudom állapítani, mivel balkezesek nem hordanak alig rejtett pisztolyt a bal hónuk alatt. - Ezen most mám nem változtathatok, uram. lY'Iár isrxiernek; tudják, hogy a bal kezemen hordom a kesztyűt. - >Jrtem. Ezek a sebhelyek feltétlenül kiállják a próbát. Gondolom, az a baj, hogy gyanítja: esetleg valamilyen módon bizonyítania kellhet a valödiságukat. Mondjuk, nem szabad lejönn:üik dörzsöléssel vagy meleg szappanos szivaccsal. - Pontosan: elég lenne hozzá egy meleg szappanos szivacs, és . . . - Általában e.gy tökéletesen eltávolíthatatlan sebhelyen hetekig keltene dolgoznom. De úgy tudom, időnek nem vagyunk bővében. Ezredes úr, nem egy üveg Van der Humot látok att? - Ide bizony. - Az ezredes töltött egy pohárral.

- Köszönöm. Nem szoktuk uyan nagydobra verni, de a mi szakmánkban . . . műtét előtt, tud. .Műtéét? - kérdezte van Effen. - Apróság - mondta Johnson megnyugtatóan. Ivott egy kis brandyt, majd kinyitott egy fémtáskát, amelyben teljes készletnyi csillogő orvosi műszer sorakozott; legtöbbjük egészen különleges jószágnak tűnt. - Különböző inert festéxeket fecskendezünk be bőr alatti injekció formájában. Hurkák nem lesznek, felpuffadni nem fog, megígérem. Helyi érzéstelenítést sem alkalmazok. Úgy hatásosabb. - Alaposan mega~ézte az arcon lévő sebet. - Ugyanezen a helyen, ugyanekkorának, ugyanilyen színűnek kell lennie, mint eddig, ez nyilvánvaló. A bal kéz nem fontos: azt a sebet, ha jól ér tem, még senki n.em látta. Így is sokkal meggyőzőbb és elborzasztóbb lesz, mint amilyen most. Kaphatnék akkor egy kis meleg vizet, szivacsot, szappant? Huszonöt perc múlva Johnson készen volt. Nem éppen a legnagyobb sikerem, de megteszi. Most már legalább senki ném tudja levakarni, sem lemosni ezeket a sebeket. Nézze csak, hadnagy úr. 206 ~ 207 Vun Elfen a tüköuhöz ment, belenézett, bólin. tott és visszament a helyére. - Elsö osztályú, uram. Kiköpött olyan, mint amit én festettem. - Szomorú csodálattal szemlélte láaszólag iszonyúan szétroncsolt hal kezét: - Na hát ez megvolna. Egy ilyen príma munka láttán nyilván hálátlanság, ha azt kérdezem: uenny2 ideig maradnak meg ezek a sebek? - Nem sokáig. Ezek a festékek egészen más vegyi összetételűek, mint a tetováláshoz használt anyagok. Abszorpciós idejük változó: két vagy három hét. Én a maga helyében nem aggódnék, hadnagy úr. Különben is nagyon jól áll. De Graaf és van Effen Hektor van Dam házának nappalijában találkozott van Dam prófeszszorral, Bemard Span professzorral és Thomas Spanraft professzorral. Egyáltalán nem tűntek professzoroknak, jobban mondva nem tűntek olyanoknak, amilyeneknek a professzoroknak állítólag lenniük kell. Inkább jól menő üzletem-

bereknek, szolid holland kispolgároknak látszottak. Egyformák voltak: valamennyien testesek, jókedélyu"ek és pirospozsgásak, ami vagy a túlfűtött szobának, vagy a kézről kézre járó hatalmas üveg bornak volt tulajdonítható. Van Dam beszélt. - Nos, uraim, úgy véljük, megvannak a válaszok a kérdéseikre. Valójában nem is volt nehéz a feladat. Országunkban éppen olyan kitűnő szakemberek - keléti és nyúgati nyelvekkel, de elsősorban keleti nyelvekkel foglalkozó nyelvészek - dolgoznak, mint laárhol másutt Európában. Nos, ebben a2 esetben keleti nyelvek ismecetére nem volt szükség. Spanraft professzor kifejezetten ezért jött fel Rotterdamból. Hadd kezdjem- talán a magam szerény hozzájárulásával. Van Effenre nézett. - Itt van ez a bizonyos Helmut Paderiwski nevű úr, akivel a kávéházban találkozott. Nem holland, és a legkevésbé sem lengyel. Egészen pontosan - és minden kétséget kizárőan - Írország déli részéről származik. Még pontosabban: dublini. Hogy hogyan lehetek ebben ennyire biztos? Egy évig voltam vendégelőadó a dublini Trinity College-bon. B~ernard? Span professzor kezével bocsánatkérő mozduIatot tett. - Az én dolgom igazán szár~almasan könnyű volt, még könnyebb Hektorénál. Tudom, hogy az a két csodálatos - bár talán kissé valószinűtlen - nevű úriember, akikkel a hadnagy úr találkozott abban a kávéházban, sötét hajúak, sötét szeműex, és egészében vév e mediterrán benyomást tesznek az emberre. Az ilyen fajta nem kizárólag az Alpoktól léire található meg. Még túlnyomórészt szőke, világos arcbőrű emberekből álló társadalmunkban,is megtalálhatók, mint nyilván vnök is tudják. Az Agnelli testvérek ilyenek. - Ebben teljesen bizonyos, uram? - kérdezte van Effen. - Jól ismerem Olaszországot, és . . . - Span professzor békítőleg felemelte a kezét. - Nem, nem, Hektor, a hadnagy úr kérdése teljesen érthető. Úgy veszem észre, hogy az ezredes úrral együtt rendkívül komoly természetű

ügyben nyomoznak. Elnézc~en mosolygott. - Máz 209 amennyire egy i.udós meg tudja áIlapitani. Hadnagy úr, legyen nyugodt, az a két úriember éppen olyan holland, mint maga vagy én. Űgy éljek. Sőt nyugodtan megkockáztathatom, hogy utrechtiek. Meglepi, mennyire bizonyos vagyok a dolgomban? Ne lepődjön meg. Holi~and vag3-ok, sut utrechti., Te jössz, Thomas. Spanraft elmosolyodott. - Hasonló forrásból vagyok én is olyan jól tájékozott, mint Hektor. Ez a hölgy - a rejtélyes telefonáló, fiatal, nem kétséges: művelt; fe:ltehet;ően igen művelt. ÉszakÍrországból, egészen pontosan Belfastből származik. Hogy én honnan tudom mindezt? )Jn is vendégelőadó voltam frországban, a belfastii Queen"s College-ban. - Elmosolyodott. - Lehet, hogy tanítottam is az illető hölgyet. " - Ha tanította - mondta sóhajtva de Graaf -, hát nem jóra tanította. De Graaf van ~rlennez torault, aki most egy Volkswagen kormányánál ült. Mivel nem volt elképzelhetetlen, hogy este megkérik, vezesse az A gnelli-féle csoportból valakinek a kocsiját, okosabbnak tűnt, ha nem a Pegueot-va~l közlekedik, mert abban esetleg felfedezik a rádiót. A kocsi papírjai természetesen Stephan Danilov névre voltak kiállítva. - Mit gondol erről az ír kapcsolatról, Peter? - Semmi ötletem, uram. Tudjuk, persze, hogy b"u`nö2ők kicsiben mindig is adtak el orosz és a keleti tömb egyéb országaiból származó fegyvereket az fr Köztársasági Hadseregnek, de ezek kisstílű bűnözők, akík nem komoly mennyiségek-kel dolgoznak. Ez most, úgy érzem, sokkal nagyobb szabású akció. Az Ír Köztársasági Iiadse. regnek, az IRA-nak sohasem volt Hollandiában említésre érdemes csoportja vagy szervezete. Az FFF-nek - igencsak úgy tűnik - van. Hol érem el estefelé, uram? - Csak ezt ne kérdezte volna - felelte borúsan de Gr aaf. - Nemrég még abban reménykedtem, hogy családi körben töltöm az estét. De most . . . Ha a kormány úgy dQnt, hogy küld va?akit az FFF-fel tárgyalni, akkor . . . te jó ég, Pe-

ter, teljesen megfeledkeztünk róla, hogy meghallgassuk a. hatórás híreket. Akkor mondták be, hal és mikor kerüljön sor a találkozójukra a kormánnyal. - Nincs jel.entűséóe. Csak a telefont kell fel emelnie. - Igaz. Ez a tárgyaló megbízott, akit említettem . . . Maga szerint mit lenne logikus kiválasztaniuk? - Az igazságügy-minisztert talán? - Senki mást. Uramat és parancsolómat, akit maga, Peter, több ízben határozottan és igen helyénvaló módon öreáasszonynax titulált. Mármost az öregasszonyok szeretik, ha kézen fogják őket. Maga szerint ki játszaná a legjobban a pesztra szerepét? - Ön, uram, ideális lenne a szerepre. Sót örömmel mondhatom, hogy csakis önre eshet a választás. Ne felejtsen el olyan esernyőt vinni, amely alá mind a ketten beférnek. Annyira zuhogott az eső, hogy a Volkswagen ablaktörlői nem bírtak már vele. - Nlegtisztei210 ~ 2tI tetésnek tekinthetné, uram, hogy ilyen előkelő helye van ennél az eseménynél, ami kisebbfajta fordulópont lehet a történelemben. - Inkább a saját karosszékemet választanám a kandalló mellett, ha lehetne. - De Graaf még inkább lehetetlenné tette a kilátást, mert hatalmásakat szippantott szivarjából. - De a~árhol ülök is ma este, biztos, hogy jóval nagyob-b biztonságban és kényelemben leszek, mint maga. Nem mintha egy pillanatra is úgy gondolnám, hogy vannak karosszékek a palota pincéiben . . . - De Graaf, aki láthatóan arra koncentrált, hogy a kocsiban még nagyobb legyen a füstfelhő,. rövid hallgatásba burkolózott, majd azt mondta: - Nem tetszik ez nekem, Peter. Egyáltaiában nem tetszik. Tül sok a ha, túl sok a kérdőjel. - Be kell vallanom, én se vagyok oda a dologért. De hát megállapodtunk - és csak így férkűzhetünk be közéjük. És még egy dolog van, ami nem t.úlsá.gosan tetszik, s ami miatt még jobban örülök, hogy a barátja olyan szép, meggyőző sebeket csinált nekem. Lehet, hogy olyan fenn-

tartásaik v annak velem kapcsolatban, amiket eddig nem is gyanítottam. - Mitől gyanakszik most mégis? - Az. egyik úriember az imént igen nyugtalanító megjegyzést tett. Span professzor volt az. Azt mondja, utrechti. Azon a véleményen van, hogy az Agnelli testvérek is odavalók. - Na és? - Nyilván megfeledkezett róla, uram, de Vasco - ~Vestenbrink őrmester - szintén utrechti. 212 - Az istenit! - mondta halkan de Graaf~ Azonnal át.iátta, mit jelenthet ez. - Az istenit! - Úgy bizony. A zsaruk és a bűnözők rendszerint kitíínően megismerik egymást munka közbe-n. Azért van itt szerencsére két dolog; Vasco Utrechtben javarészt titokban dolgozott, amikor pedig a Krakerek közé került, alaposan elváltoztatta a megjelenését. -hyen a véletlen, uram. már csak ilyen kiszámíthatatlan. - Peter, ha magának hosszú élete lesz, az is csak a véletlennek lesz köszönhető - mondta sötéten de Graaf. - A kötelesség persze . . . - Úgy van, uram, magam is úgy gondolom: a kötelesség az első. Fogalmazhatjuk úgy is: aki A-t mond, mondjon B-t is. Vagy: tudatos kockázatvállalás - jól kiszámított kockázat. Számítüsaim szerint nekem vannak a jobb esélyeim. Megérkeztek De Graaf házához. - Örülök, hogy én nem járok lóversenyre. Órájára nézett. - Hat tizenhét. Ha az elkövetkező egy-két órában el akarom érni, ugyebár a Trianon-beü szobájában megtalálom? - Csak rövid ideig, uram. Körülbelül negyven percig - mondjuk hat harmincöttől - a La Carachában leszek. - A fenébe is! A L,a Carachában . . . Azt hittem, valaki átad magának valamit a Trianonban, és azútán azt kell tánulmányoznia. - Nem kell tanumárry oznom. Tudom, amit tudni kell a rádióvezérléses robbantásról. Amikor a rádióval történő robbantás bonyolultságár~<íl magyaráztam nekik, azt két ;okból tettem. Iaőször is azért, hogy meggyőzzem őket róla,

213 hagy az vagyok, akinek mondUm magam: afféle fenegyerek a szakmában. MásodszoL~: mert meg akartam tudni, mennyire értenek ők a dologhoz. lJ`gy tűnik, meglepően kevéssé. Erre találjuk meg s választ, uram: miért ennyire szervezetlen egy ilyen nyilvánvalóan fontos területen eg~ egyébiránt jól szervezett csoport? Többek kozott ezért mondtam, hogy nekem vannak a jobb esélyeim: szerintem valóban nagy szükségük van rárnj így talán kénytelenek megbízni bennem. De igazáb~íl éppen a La Caracha miatt vagyok optimista. Nyilván emlékszik rá, hogy arra kéWem Vascót, Julie lakásán találkozzunk. Azután meggondol-tam magam: azt hiszem, minél in:káhb kehüli ő is. én is - mármint Dan-ilov - azt a lakást:, annál jobb. egy hát a La Carach<íban találkozunk. George.-ot is voltam bátor felhívni, és megkérdezni tole, nem volna-e kedve egy kicsit nekem segíteni. Azt mondta: ezer örömmel. Nem említettem az ön nevét . . . nem hivatkoztam önre, uram. Gondoltam, vannak dolgok, amelyekről - legalábbis hivatalosan - szeretne nem tudni. - Értem. Igaza van. Eltűnődöm néha azon, Petei, vajon milyen cok mindenről nem tudok be hivatalosan, se egyált<~Ián . . . De hát most erre nincs ido. ~gY értem, magának nincs erre ideje. Milyen mádon fognak ezek ketten segíteni abban, hogy hosszú élete legyen, PetPr? - Remélem, szemmel fognak tartani. Azt hiazc>m, en-,lítettem már, hogy Vasco felülmúlhatat.lan, h:a észrevétlenül követni kell valakit. George pedig . . , George-nak ott vannak az eg5Óéb erényei. - Magam is ügy vettem észre. Hát . : _ az égiek óvjanak mindannyiunkat. Agnelli küldönce pontosan hat őra harminckor érkezett, két perccel azután, hogy van Effen visszatért Trianon-beli szobájába. - Pompásan megfelel a szerepének - gondolta van Effen. Alacsony, szürke, jelentéktelen külsejű emberke volt, aki akár unokatestvére is lehetett volna annak a másiknak, aki olyan feltűnően kevés jonge jenevert~szokott fogyasztani odalent a hallban a recepció mellett. Átnyújtott egy sárga bo-

rítékot; elmondta, hogy vala)~i hat negyvenötkor vár rá, majd nem egész húsz másodperccel uió~bb távozott. - Nem - mondta Westerl~rinlc őrmester. Van Effennel és Geörge-dzsal együtt a La Caracha egyik apró termében ültek. - Nem ismerem az Annecy testvéreket. Mármint azt a kettőt, akiket nem ültettem le. - Ók magát ismerhetik? - Biztos, hogy nem. Soha nemkerültem kapcsolatba velük. Körülbelül három ével ezelőtt jöttek Amszterdamba. = Majdnem elfelejtettem. Hallotta valamelyikizk, mit olvastak be az FFF.,~zámára a rádióba? - Igen - felelte George: - Színhely: az igazságügy-miniszter háza; időpont: este nyolc óra. Garantálták az FFF küldöttek sértetlenségét. Űgy tűnik, a ' kormány hisz a fenyegetésnek, ZIq ~ 215 hog~r az Oostlijk-Flevoland csatoz°na ty5elletti területct tengerré ~Yáliozt~atják. ~ Jó, akkor ez most nem annyll-a fontos. Geo,x.~e, biztos benne, hogy be akar szállni? George elgondolkodott egy pillanatra. - Nehéz ig lehet, veszélyes is lehet. Esetlob erőszakkal is számolni kell. - Felvonta a szemöldökét, azu tán felvidult a tekintete. = De hát annyira bel~sfárad az ember, ha folyton radekool met rolPenst szolgál fel. --_ ,ló. Akkor arra kérem, hét óra negyvenre ~llj~n a kocsijával a Trianon elé - vagy mondjuk diszkréten valahová a közelbe. Lehet, hogy a saját Volkswagenemmel leszek, lehet, hol;y ann.al~ az illetőnek a kocsijában, aki értem jön. E y pillanatra sem hiszem, hogy szem elől téves~tene minket, mindenesetre tudjon róla, hogy a kxr$lyi palota felé fogunk elindulni. -- Tud rólunk, a terveinkről a rendőrfőnök úr? -,.. kérdezte George. - Tudja, hogy engem fognak, .remélem, jól, figyelni. A többiről nem tud. Nem lenne szép, ha kiderülne, hogy összeütközésbe kerülünk a törvéhy~yel. - Nem bizony - felelte George.

Pontosan hét óra negyvenötkor Romero Agnellí személyesen jelent meg a Trianonban van Effenért. ITAT Amennyire meg lehetett állapítani, Romero Agnelli széles jókedvében volt - de hát amenynyire meg lehetett állapítani, Romero Agnelli mindig széles jókedvében volt: Még a kecsi tetején doboló szakadó eső sem befolyásolta a hangulatát. A kocsi Agnellié volt: eáy hatalmas és - van Effen nagy megkönnyebbülésére - ríkítózöld színe miatt feltűnő Volvo. , - Szörnyű egy este - mondta Agnelli. Borzasztó, igazán. És a java még hátravan, egészen biztos vagyok benne. Szörnyű ez az évszak. Persze minden évszak szörnyű. Viharok, jeges ár, északi szél... Meg kellene hallgatnunk a nyolcórás időjárás-jelentést. Agnellit - gondolta van Effen - halán mintha a kelleténél is jobban érdekelnék az időjárási viszonyok. - Nehéz napja volt, Danilov úr? - Hát, ha az alvás maga szeuint nehéz, akkor igen, nehéz napom volt. Este nagyon későn, sőt reggel nagyon korán, kerültem ágyba, és nem tudhattam, meddig lesz ma este rám szükségük. Agnelli úr, igazán nem lehet mondani, hogy eddig túl sokat elárult volna a tei°veirol. 216 ~ 2Z7 - Maga nem így tett volna az én helyemben? Ne aggódjon, nem tartjuk fel sokáig. Az anyag; amit küldtem . . . tudta használni? - Pontosan az, amire szükségem volt. - Van Effen egy sárga borítékot vett elő a kabátja alól. - Köszönettel vissza is adnám. Nem akarom, hogy ezt megtalálják nálam. A rádió hol van? - A csomagtartóban. Tökéletes állapotban, megnyugtathatom. - Nem is kételkedem benne. Mindenesetre azért majd látni szeretném. Gondolom, az amatol, a gyújtószerkezet meg a többi viszont nerrx a csomagtartóban van, ugye? Agnelli derűsen nézett rá. - Nem ott vannak. Miért? - A detonátor miatt. Rendszerint fulmináló

anyagból van, általában valamilyen merkuriumszármazékból. Kényes dolog. Nem szereti, ha nagy rázkódásnak teszik ki. >sn meg nem szeretek a közelében lenni, ha mégis rázkódik. - Egy bérelt szobában vanmak a Kalvetsraat melletti utcában. - Nagy kíváncsiságra vallana, ha megkérdezném, miért nincs a rádió is a robbanóanyagokkal? - Egyáltalán nem. Egyenesen a Dam térrel akarom ugyanis felrobbantani a palotát. Akarja tudni, hogy miért? Akarom vagy sem, nem kérdezem meg. Minél kevesebbet tudok, annál jobb mindenki nek. Nem kell nekem mindent a világon tudnom. -~- Általában én is így gondoll~odom. - Ágnelli bekapcsolta a kocsi rádióját. - Nyolc óra. Ideijárás-jelentés, amely pár pillanat múlva máris következett, nem sok jöt ígért. Hetes erősségű és egyre erősödő északi-északkeleti szél, esők, a hőmérséklet csökken. Ezután kissé érthetetlenebb szakzsargon következett a légnyömás csökkenéséről, majd annak a semmi jóval nem kecsegtető hírnek a magabiztos bejelentése, hogy az idő a következő negyvennyolc órában tovább romlik. - Csúnya ügy - mondta Agnelli. Nem látszott rajba, hagy túlzottan mélyen átélné a dolgot. - Sokan, különösen a középkorúak és a jobb memóriájú idősebbek, nem lesznek valami boldogok a hírek hallatán, különösen most, hogy anynyit hallottak róla, milyen rossz állapotban vannak a gátak. Ugyanolyan az időjárás, mint annak idején az ötvenes években, amikor azok a szörnyű áradások voltak. A gátak pedig semmivel sincsenek jobb állapotban, mint akkor. - Kissé sötét színben látja a dolokat. Angelü úr, nem gondolja? Ott vannak azok a hatalmas hullámtörő gátak, amelyeket nemrég építettek a délkeleti deltavidéken . . . - Milyen garanciát lát arra, hogy az Északitenger lesz olyan figyelmes, és a deltavidéknél támad? Nem sok értelme van bezárni az elülső ajtót, amikor a hátsó ajtó már ki is esett a keretéből.

Agnelli a Voorburgwalban parkolt le. Hátranyúlt a hátsó ülésre, és két óriási esernyőt húzott elú. - Nem mintha ezekkel túl sokra mennénk eb218 ~ 219 ben a szakadó esőben . . . V árjon egy pillanatra, amíg kiveszem a rádiót a csomagtartóból. ~;gy perccel később már egy ajtó előtt állta'.i; amelyhez Agnellinek saját kulcsa volt. Az ajtó mögött rosszul megvilágított, repedezett linóleummal borított piszkos kis folyosó húzódott. Agnelli összecsukta az esernyőt, majd a jobbra esti legelső ajtón bekopogott: hármat, azután ej5~et, majd megint hármat. A magát Helmut Paderiwskinek nevező férfi nyitott ajtót; alig leplezett fintort vágott,' amikor meg:átta, ~icsoda az Agnellivel érkező személy, az azonban látszólag nem vett tudomást erről. - Helmuttal már találkozott - mondta Agnelli, és bement előttük a szobába. A folyosóval ellentétben a szoba tágas volt, világos, és meglepően kényelmesnek tűnt a berendezése. Leonardo A~nelli biccentett van Effen felé, és rámosolygott. Leonardón kívül négyen voltak a szobában: két férfi és két lány. Mindegyikük fiatal,'mindegyikük kellemes külsejű, jó megjelenésű. 1Vlint akik egy egyetemi előadásról szöktek ki - da bármely pái isi szalonban megállták volna a hely üket. Mind a négyen méllesleg ahhoz a típus-' hoz tartoztak amelyből Németországban és Olaszországban az utóbbi években á politikai célú terroristacsoportok szervezői és irányítói kikeri'zltck. Lényegisen veszélyesebbek voltak, mint a közönséges mezei bűnözők, akik mással sincse~ nek elfoglalva, mint hogy mihamarabb minél nagyobb vagyonra tegyenek szer t, de azonnal lemondanak törvénytelen úton szerzett javaikról; mihelyst veszély fenyegeti őket. Ez a típus viszont fanatikusakból áll, akik semmitől sem riadnak vissza, ha arról van szó, hogy elérjék dédeiBetett utópiáikat, akármennyire bizarrnak, betegesnek, borzasztónak és nemkívánatosnak tűnjenek is azok embertársaik többsége szemében. Lehettek volna persze valódi szalonértelmiségek is,

akik másra sem várnak, mint újabb alkalomra, hogy Proustról, Stendhalról, esetleg Hegel vagy Kant filozófiájáról beszélgethessenek. De hát az efféle magasabb igazságok keresői általában nem ilyen titokzatos körülmények között gyűlnek öszsze, különösen nem akkurátusan elrendezett tizenhat kilós amatoltömbök társaságában - márpedig van Effen ezekre lett figyelmes az egyik sarakban. Agnelli a két fiatal férfi felé intett. -,Ioop és Joachim. Vannak persze más neveik is, de ezeket most nem használják. Joop és Joachim - akik furcsán egyformik voltak, mivel mindkettő magas volt, enyhén görnyedten jártak, és szarukeretes szemüveget viseltek - kissé meghajolt, mosolygott, de nem viszonozták, amikor van Effen azt mondta, nagyos örül, hogy megismerkedtek. Agnelli egy kedvesen mosolygó fekete hajú lány felé fordult. - Ez pedig Maria, aki szintén elfelejtette a családnevét. - No hát - mondta van Effen. - Hogy lehet egy olyan nevet elfelejteni, mint Agnelli? Agnelli elmosolyodott. - Mindig tudtam, hogy nem sok minden kerüli el a figyelmét, Danilov ú:'- Igen, a húgom, Ez pedig Kathleen. - Az ap22ü ~ 221 ró; karcsú lánynak kék volt a szeme, fekete a haja, s mindehhez valamiféle fanyar, tréfás arckifejezése volt, ami egyáltalában nem jelentette azt, hogy nem volt nagyon, de nagyon csinos. - Kathleen? - kérdézte v an Effen. - De hát az ír név . . . És már meg ne haragudjon, de éppen úgy is néz ki, ahogyan az átlagférfi az ír lányokat elképzeli. Tudja, mint abban a dalban, hogy „HazaviszlE~k majd megint, Kathleen". A lány tréfásan eltúlozva pukkedlizett. - Ö~ri túlzásba viszi a bókot, uram. De persze nem bántott mf:g. Anyám ír. Igazi keltőhöz illően egyébként büszke is vagyok rá. ,~ Spanraft professzor egykori diákja, semmi kétség - gondolta van Effen. És ahhoz sem fér kétség, hogy ő volt az, aki telefonon beszélt a szer kesztöséggel. - Olyan ígéretet kaptam, hol;,y ma este talál-

kozo:m a főnökükkel - mondta van Effen. - Itt viszont nem látom. - 1VIegkért; hogy kérjek elnézést a nevében - válaszolt Agnell~i. - Halaszthatatlan találkozón kell részt vennie. Ha az emberben van eg5Ó szemernyi uüvariásság - gondolta van Effen -, valóban nem is mondja le igazságügy-miniszterekkel meóbeszélt találkozóit. - Ez a csoportjuk? - kérdezte van Elfen. - Nem. - Agnelli in tett a kezével. - Csak ma este éppen ők vannak itt velünk. - Kár, hogy tovább nem élvezhetem a társaságukat - mondta van Elfen. - Lehet, hogy ők itt vannak velünk, de én nem maralak ita velük. -- Az ajtó felé indult. - Remélem, tetszeni fog a pincékbe tett kirándulás. Ne haragudjon, Agnelli úr. Jó éjszakát. - Várjon egy percet! Várjon. - Agnelli már nem mosolygott: tökéletesen megdöbbentnek látszott: arcára kiült az értetlenség. - Egy percet? Egy másodpercet sem. Ebben a táraságban aztán nem. - Van Effen végignézett a szobában ülőkön, akik hasonlóképp meg voltak lepődve. Szeme és szája lekicsinylést és megvetést jelzett. - Ha úby képzelték, hogy egy tonna robbanóanyaggal bemerészkedek az ellenség területére - mert akármayen jók is az információi,k; a veszély a kor is fennáll -, miközben ezek az amatőrök a nyakamba lihegnek, akkor elment a józan eszük. Megfogta a kilincset. - Szerezzenek maguknak másik robbantószakértőt. Lehetőleg egy diliházból. - Szóval erről van szó? - Agnelli megkönynyebbült~en mosolygott. - Kedves barátom, ezek az emberek nem jönnek velünk. Gondolja, hogy talán én is a diliházból jöttef-n? Csak maga, Leonardo meg én megyünk. - Akkor ezek itt mind mit keresnek? Ne mondja, hogy semmi közöm hozzá. Nagyon is van. A szabadságomat , mindennél többre tartom, márpedig a szabadságomat veszélyezteti, ha felesle;esen kockáztatunk. 1~'en. tudja, hagy veszélyes, ha ernyien vagyunk? Nem gondolja, hogy ostobaság itt tartani ennyi embert, ennyire közel

ahhoz a hely hez, ahol törvénybe ütköző cselekedetre készül? Soha nem gondolja meg, kinek rF:{-rányit érdemes és szabad tudnia? 222 ~ 223 - Nem itt van a székhelyünk, Danilov úr. Egyetlen éjszakát töltünk csak itt. - Agnelli kissé védekezni kényszerült: mintha kényelmetlenül érezte volna magát. - Ezek az ember eI~ egyszerűen megfigyelől~ént vannak itt. - Mit figyelnek meg? - A robbanás hatását. - A hatását?? Jerikó falait, amint leomlanak? Semmiféle megfigyelnivaló nem lesz. - A lélektani hatást. Hogy hogyan reagálnak a robbanásra. Szükségünk van rá a további terveinkhez. - Kinek a lélektanát akarják megfigyelni? A Dam téren tolongó tömegét? - Van Effen hitetlenkedve nézett Agnellire. - Ümlik az eső. Egy terem tett lélek nem lesz ma este a téren. Lassan körbejártatta a tekintetét az arcokon. Már senki sem mosolygott. - Vasárnapi kirándulásra viszik a vasárnapi iskolát. Olcsó izgalom kell? Vagy úgy érzik, akkor tesznek igazán valamit, akkor vesznek igazán részt a dologban, ha ők is a helyszínen vannak? Az Isten óvjon mindannyiunkat. Hadd nézzem a felszerelést. - Akkor ennyi elegendő is lesz az erkölcsi fölényhez - gondolta van Effen_ - Hogyne. Agnelli - nem sok sikerrel - megpróbálta leplezni az arcán látszó megkönnyebbülést. - Joop? Igen, Agnelli úr. Joop kinyitott egy szekrényt és kivett néhány dobozt, letette a szőnyegre, és bontogatni kezdte őket. - Gyújtószerkezet. Detonátorok. Akkumulátor. Ez itt úgy működik, hogy . . . -- Joop. - Igen? - Maga robbant ezzel a szenKezettel? - Természetesen nem. - NTiért nem? - Mert nem vagyok szakember. Ja . . . elnézést. - Joop megszégyenülten elvonult. Van Effen Agnellire nézett.

- Magánál van a rádiószekrény kulcsa? - Igen. Hogyne. - Átadta a kulcsot. - Bocsásson meg nekünk Leonardóval egy pillanatra. Mindketten kimentek a szobából egy oldálajtón. Van Effen kinyitotta a rádiós doboz fémtetejét, és a készüléken lévő gombokat kezdte tanulmányozni. Bekapcsolta, itt egy gombot megérintett, ott egy totómétert arrébb húzott, néhány tárcsán igazított egyet, két hullámhosszgombot beállított. A jelenlévők közül - márpedig mindenki van Effent figyelte - senki sem kételkedhetett benne, hogy szakemberrel áll szemben. Megvizsgálta az időzítő tárcsáját, jegyzetblokkot és ceruzát vett elő, néhány gyors számítást végzett, majd elégedetten felegyenesedett. - Gyerekjáték, igaz? - kérdézte Kathleen mosolyogva. - Pontosan. El se tudom képzelni, mire kellek ide én. - Lehajolt, visszacsukta a doboz fedelét, a kulcsot pedig belső zsebébe tette. - l~'emigen bízik meg az emberekben, igaz? kérdezte Katllleen. - Nem. Különösen gyerekekben nem. De ha teszek róla, hogy ne is eshessenek kísértésbe, ak224 ~ 225 icor ugyebá-r nem eshetnek bele. Nem szeretném, ha ~ palota pincéjében felrobbarrfiék. Megfordult, mert Agnelli és öccse lépett be ismét a szobába. Mindketten rendőrnek voltak öltözve; Ramero Agnelli felügyelőnek, testvére őrmesternek. Van Effen végigmét~2e őket. - Kitűnő rendőrfelügyelő lenne magából, Agnelli úr. Prímán áll, igazán. A testvére sem rossz, egy dologtól eltekintve; legalább tizenöt centív el alacsonyabb, mintsem hogy rendőr lehetne. - Csak a lába rövid - felelte Agnelli szemrebbené~s nélkül. - A rendőrautó kormány a mögött ülve pont olyan magas, mint bármelyik rendőr. - Újabb meglepetés. Mármint a rendőrautó. Azt akarja mondani, hogy rendőrségi kocsijuk is . . . hogy arra is szert tettek? - Nem ebészen. Mondjuk úgy, hogy van egy olyan kocsink, amelyik pontosan úgy fest, mint

egy rendőrautó. Nem volt nehéz dolog. - Az órájára nézett. - Körülbelül húsz perc múlva váa°ják a palotához a rendőrségi kocsit. - Várják? - Ez csak természetes. Vannak ott barátaink. Megtették a szükséges előkészületeket. Joop, legyen szíves, rakja be a felszerelést. - Két szürke fémládára mutatott, amelyek ott hevertek mellettük. - Szóval csak odamegyünk és besétálu.nk? -k~érdezte van Effen. - Szeretjük, ha egyszerűen mennek a dolgok. I12agától értetődően. 226 -- Magától értetődően. Nem is kell megindokolnunk, miért megyünk be. Csak úgy besétálunk. - Úgy van. - A két fémládára mutatott, amelyekbe Jaop már rakodta a felszerelést. Ezekkel. - Hát természetesen. Meg is mondjuk, mI van bennük? - Hogyne. Elektronikus berendezés elrejtett robbanóanyag felkutatására. - Nem is tudtam róla, hogy van olyasmi. - Nem hiszem, hogy volna. Csakhogy ebben a mi elektronikus, komputerizált chip-korszakunkban az emberek mindent elhisznek. A robbanóanyagot, amit keresünk, állítólag valahol az alagsorhan rejtették el. Utazás az alvilágban. L'gyhogy szépen lemegyünk a pincébe, és -megnézzük. - Jók az idegeik - mondta van Effen. - Nem igazán. Kiszámított kockázat. Ráadásul úgy számítottuk, nem is olyan nagy kockázat. Az emberek ugyanis rendszerint nem szokták Bejelenteni, hogy olyasmire készülnek, aminek pontosan az ellenkezője igaz. Rendőregyenruhában, rendőrautóban és ilyen kitűnő ajánlásokkal nem hiszem, hogy valamivel is problémánk lenne. Még magának is szereztünk papírokat. - Príma. Papírokat. Nem érdekelnek a papírjaik. Mint ahogy az sem, hogy még arra sem vették a fáradságot, hogy nekem is szerezzenek

egyenruhát. Mégís, mit . . . - Nem lesz egyenruhában. Az iratai szerint, maga civil szakértő. 227 - Hadd fejezzem be. Maguk ketten lehet, söt biztos, hogy megússzák, ahhoz elég ez az áiöltözet. Én piszont hogyan rejtsem el a sebhelyes arcama~ é5 a sérült kezemet? Holnapra az ország valamennyi újságjában benne lesz a személyleírásay. Agnelli alaposan megnézte a sebet van Effen arcán. - Ha megenged egy megjegyzést . . . hát ez bizony tényleg szép. Joachim? Mit szól hozzá? Daiülov úr, Joachim képzőművésznek tanul; melleite pedig színjátszó csoportoknak maszkmesterként dolgozik. Jó nagy bőröndre van sz'úksége, ha mestersége minden kellékét magánál akarja hon= doni. Nyilván el tudja képzelni, hogy egy olyan szervezetben, mint a miénk, barátunk tehetségének igen nagy hasznát' vesszük. -- Van valami kifogása a szakáll ellen, Danilov úr? - kérdezte Joachim. --- Ha nem csúfítanak el még jobban, akkornincsen. - Jó néhánnyal tudok szolgálni a megfelelő vörösesbarna árnyalatban. A maga esetében, attól tartok, valami különlegesi e van szükségünk. Meg is van. Felrakok egy kis ragasztót. - Csak ha le is tudom majd szedni. - Negyvennyolc órán belül magától leesik felelte Joachim és kiment a szobából. - Ami pedig azt a fekete kesztyűt illeti; Danilov úr . . . - mondta Agnelli. - Attól tartok, azzal tényleg nem tudunk mit kezdeni. - l~Titől ennyire biztos ebben? - Hogy mitől vagyok ennyire biztos? Ha mapának ilyen volna a keze, gondolja, hogy nem próbálná meg minden lehető módon elrejteni? Van Effen ügyelt rá, hogy a hangjában s~pen megfelelő mennyiségű keserűség érződjék. - Azért, ugye, megnézhetem? - Agnel~li udvariasan, mégis ellentmondást nem tűrően tette fel a kérdést. - ígérem, nem kiáltok fel ijedtemben, nem ájulok el, semmi effélét nern fogok csi-

nálni. ' Van Effen azon igyekezett, hogy minél kevésbé tűnjön fel, mennyire kérkedik a sérülésével; hátat fordított a többieknek, és lehámozta a fekete kesztyűt. Kezét Agnelli arca eZé dugta. Agnelli általában élénk arca megmerevedett. - IVTegígértem, hogy nem kiáltok fel, semmi hasonlót nem csinálok, de ez . . . ilyet azért, még nem láttam. Hogy a csodába történt ez magával? Van Effen elmosolyodott. - Tökéletesen törvénvtisztelő munka közben szereztem, akár hiszi, akár nem. Valaki elkövetett egy hibát, mikor egy olajkúttüzet próbáltunk eloltani Szaúd-Arábiában. - Gondolom, meg is fizetett az illető a tévedéséért? ' - Azonnal. Szénné égett. - Értem. Ebben az esetben akár azt is mondhatnánk, hogy ma;ának viszont szerencséje volt. - Agnelli mebfogta van Effen csuklóját, és körmével megérintette a sebeket. - Eiztosan fáj, nem? - A legkevésbé sem. A bőr teljesen elhalt. Szúrjon bele gombostűket, vagy akár hámozza meg egy szikével. Semmit nem éreznék belőle. 228 ~ 229 Kellemetlen lenne - gondolta van Effen -, ha most Agnelli szaván fogná. - Mindegy. A lényeg az, hogy szembe tudom fordítani a hüvelykujjamat a többivel. Joachim tért vissza, Agnelli pedig megkérdezte: - Nem baj, ha Joachim is megnézi? - Ha érzékeny művésztípus, hát jobb, ha máshová néz. Joachim odanézett, és nem sikerült elrejtenie az arcán megjelen'ó_ iszony atot. - Ez . . . ez borzalmas! Nem is tudom . . , tlgy értem . . . hogy tud egyáltalán ilyen kézzel ... - Nincs választásom. Ez az egyetlen bal kezem. - V egye fel a keszty űt - mondta Joachim. Ezzel semmit nem . . . ezzel semmit se lehet kezdeni. - Ideje indulnunk - szólalt meg Agnelli. Helmut, magukkal a Dam téren fél óra, legfel-

jebb negyven perc múlva találkozunk. Ne feledkezzenek el a rádióról. - A rádióról? - kérdezte van Effen. -Ebben a monszunban akarják használni a rádiöt? - Van egy mikrobuszunk. Hol a rádió kulcsa? - A zsebemben - felelte van Effen. - Gondolt:am, ott jobb helyen lesz. - Alighanem igaza van. Magukhoz vei.ték a fémládákat és elindultak. Agnelli megállt egy ajtónál a bejárat közelében, kinyitotta, és bement. Egy kutyát vezetve tért vissza: a doberman, fajtájára jellemző módon, gyilkos tekintetű állat volt, de szerencsére szájkcxsár volt rajta. - Ez a kutya tényleg olyan vad, mint amilyennek látszik? - kérdezte van Effen. - Hála Istennek soha nem volt alkalmam kitapasztalni. Egyébként se támadni, se védekezni nem készülünk vele. A dobermanokat robbanó- _, anyagok felkutatására lehet betanítani. Repülótereken használják őket. Ez tény. - Tudom. Ezt a kutyát is betanították? - Őszintén szólva fogalmam sincs. Az is lehet, hogy teljesen elhaltak a szaglóidegei, nem tudom. - Kezdem azt hinni, hogy még a végén skerülni fog - mondta van Effen. A zuhogó eső ellenére viszonylag hamar megérkeztek oda, ahol a Volvót hagyták a Voorburgwalban. Van Elfennek már az ajtón volt a keze, amikor rájött, hogy az nem is az a kocsi, amelyen érkeztek; összetéveszthetetlenül rendőrautó volt. Hátra szállt be Agnelli mellé, és azt mondta: - Itt hagyja a kocsiját, és mikor visszajön, egy rend~irautót talál helyette. Tudja, most már tényleg azt hiszem, hogy sikerülni fog, ámilyen alaposan ezt megszervezték. _ ' - Minden a szervezésen múlik - felelte Agnelli. Minden úgy történt, ahogy Agnelli eltervezte. Vártak rájuk a palotánál, a papírjaikba csak futólag néztek bele; a kocsi is, minden annyira hivatalos volt, hogy a tüzetesebb vizsgálat teljesen feleslegesnek tűnt. .Különbe.n is ömlött az eső, s az őrök azon voltak, hogy minél hamarabb mene_dékbe kerüljenek.

Agnelli egy folyosóra vezette őket, amelyben olyan tökéletes sötétség uralkodott, hagy egy 23.0 ~ 231 apró zseblámpával kellett megkeresnie a kulcslyukat azon az ajtón, amelyhez - mint ígérte kulcsa volt. Ezen kívül is több kulcs volt nála: ezekkel két szinttel lejjebb nyitott ki néhány pinceajtót. Minden ajtó, minden vil-lant' kapcsoló Helyét ismerte. - Maga lakott ibt? - kérdezte van Effen. - Jártam már itt párszor. Az ember nem lehet eléggé előrelátó ezekben a dolgokban. - Egy teljesen üres pincén át egy ugyanolyan kopár pincébe vezette őket, majd ismét megszúlal~: =I~tt vagyunk. Ugye; nem volt nehéz? - Alig akarom elhinni - felelte van L3 !`e~n. - Vannak itt riasz-tóberendezések? - Úgy tudom, kitűnőek. De hát a biztonság relatív fogalom. Semmilyen biztonsági háló nem nyújthat tökéletes védelmet. Gondoljon a Buckingham-palotára. A világ egyik legjobb rias-rtórendszere - és mégis az utóbbi időben hányszor megesett, hogy félművelt figurák - és valciban~ mint kiderült, alacsony volt az intelligenciahányadosu.k - kedvük szerint ki-be járkálhattak. Darilov úr, önön a sor. - Pár perc az egész. Nyissa kz ezt az ajtót már ha van hozzá kulcsa. Agnellinek volt hozzá kulcsa. Van Ef@en mérószalagat vett elől, és a falak vastagságát kezdte méricskélni. - Hogyhogy ür esek ezek a pincék? - kér dezte. - Pár napja még nem voltak üresek. Nagyon is tele voltak r~ i bútorral, iratokkal - csupa . olyasmivel, ami egy ilyen palotában idővel öszszegyűlik. Nem arról van persze szó, hogy meg akaríuk volna kímélni ezeket a régiségeket, hlszen nagy részük amúgy is értéktelen kacat. De nem áll szándékunkban felgyújtani az épületet. Van Effen bólintott, de nem szólt semmit. Agnelli kíséretében kiment, és feljebb ment egy lépcsőfordulónyit, hogy a mennyezet vastagságát is megmérje. Visszatért, egy darab papíron számolgatatt valamit, majd azt mondta: - Az egész kell. Ezek a falak vastagabbak, mint gondoltam.

A robbanásnak viszont jó messzire kell hallatscania. - Mindig öröm látni, ha valaki ilyen hozzáértéssel dolgozik - mondta A.gnelli. - Nem nagyobb, mint amikor egy vándorkőművest néz az ember munka közben - felelte van Effen. - A kőműves is öt évig tanulja segédként a szakmát. Én is leszolgáltam az időmet. - Azért gondolom, van különbség aközött, ha leejt egy téglát, és aközött, ha leejt egy detonátoa~ t. - A jó iparos soha nem ejt le semmit. - Van Effen még két percig foglalatoskodott, majd azt kérdezte: - Ugye, jól emlékszem, hogy azt mondta: magánál vannak azoknak a záraknak a kulcsmásolatai is, amerre keresztüljöttünk? - Azt mondtam, és nálam is vannak. - Tehát senki nem jöhet ennek a helynek a közelébe? - Agnelli a fejét rázta. - Jó. Készen is vagyunk. Távozásuk ugyanolyan eseménytelenül zajlott, mint érkezésük. Nem egészen tíz perccel azután, hogy van Effen behelyezte a detonátort a gyúj?.3' 233 tószerkezetbe, már le is állítottaílc a kocsijukat egy halványan kivilágított mikrobusz mögött. Amikor kiszálltak, egy árny 1C~rm1 t elő a sötétből. Odament Agnellihez. - Mi:~!_ :: simán ment, uram? - Minden rendben, John. -. ~1 .`.~; "i beszállt a rendőrautóba és elhajtott vele. - Micsoda szervezettség - mondta van Effen. - Bámulatos. Az az öt ember, akit otthagytak a Voarbu~rgwal-beli szobában, a mikrobuszban ült. A jármű - tizennégy üléses lévén - jóval nagyobb volt, rtnint amire a neve utalt. Van Effe~n és Agne11~ hátul ültek a széles ülésen. - Szabad megkérdeznem, meddig szándékoznak még itt várni? - Hogyne: - Agnelli az utóbbi pár percben még többet mosolygott, mint annak előtte; kifejezetten joviális volt. A palotában sem lászottt rajta a fesziiltség, de azért egészen bizonyos, hogy ideges volt. - Az igazság az, hogy magam

sem tudom. Talán néhány percig. De húsznál ~iztosan nem többet. Először azonban nézzünk szét, nem ólálkodik-e a közelben valami gyanakvó rendőr. Leonardo? Kapd el. Odadobott valamit a testvérének, majd felállt, és magára ráncigált egy hosszú, szürke esőkabátot. Aztán leült, benyúlt az ülés alá, kivett egp rádió adó-vevőt, elkattintott eg'y kapcsolót, mire villogni kezdett egy piros lámpa, elővett egy fejhallgatót, majd a térdére fektette. Ismét benyúlt az ülés alá, és felvett egy mikrofont, amelynek a zsinórja feltehetően az adó-vevőhoz csavlakozo tt. ` - Ne haragudjon, hogy meg kell váratnom mondta őszintének tűnő bocsánatkérő hangon. TVieg kell vámom egy hívást. - Újabb példa a kitűnő szervezésre. Bámulatos. De egy pont mégis van, ahol tökéletlen a szervezés. . - Nyilvánvalóan. - Agnelli elmosolyodott. - Melyik volna az a pont? - Nincs fűtés ebben a járműben. - Mulasztás. Marin? - Ott van a rádió mellett. Agnelli az ülés alá nyúlt, nehézkesen elővett egy hatalmas fonott kosarat, majd az ülésre tette van Effen mellé. Felnyitotta a, tetejét: gazdagon megrakott piknikeskosár volt. - Ahogy mondta, Danilov úr. Piknikeskosár e vasárnapi iskola kirándulóínak. Ha fűteni nem tudunk, legalább legyen belső fűtésünk. - A kosár tartalma igazolni látszott a szavait. Két sor csillogó poháron és celofánba csomagolt étvágygerjeszt.ő szendvicseken kívül még néhány i~ívánatos üveg volt benne. - Crondoltuk, ma este alkalmunk lesz egy kicsit ünnepelni rnondta Agnelli, ismét szinte bocsánatkérő hangon. - És most ünnepelhetünk, Egy schnappsot, Danilov úr? - Feltétel nélkül visszavonom a szervezésre vonatkozó bíráló hegjegyzéseimet. Agnellinek arra sem volt ideje, hogy töltsön az italb~~l, amikor megszálalt az adó-vevő készülék. Felvette a fülhallgatót; beleszült, jelezte, ?34 ~ ZJJ

hogy veszi a hívást; majdnem egy percen át figyelt, azután annyit mondott: - Igen, ostobák. 11'incs hová menniük. Talán akkor egy kis rábeszélés segíthetne? Iüvjon vissza egy perc mú(va. - Levette a fülhallgatót. - Nos, ki vállalja, hogy megnyomja a gombot? - Nem volt vállalkozó. - Akkar talán majd maga, Danilov úr. Ntaga rzkt:a a helyükre a tölteteket, úgyis mindar~nyian magát fogjuk hibáztatni, ha a dolog balul üt ki, vagy ha az egész palota a levegőbe repü,l, tehát úgy helyénvaló, ha a gombot is maga nyomja meg. Így azután mindegyikünknek tiszta marad á lelkiismerete, csak a magáé . . . Nem volt ideje befejezni a mondatot. Van Elfen rácsapott a gombra, s nem egészen két másodperc múlva elfojtott, mély hangon, akár egy víz alatti robbanás, de azért mégis összetéveszthetetlenül - minden normális hallású ember i agy egy kilométeres távolságban meg kellett hogy hallja -, az amatolrobbanás zaja végzgdübörgcitt a téren. Van Eifen kivette Agnelli engedelmes kezéből az üveget - Agnelli ezú Ital nexn mosolygott. Szája tátva maradt, s mintha v ~K~ami távoli dolgot bámult volna -, és töltött mag~?(nak a schnxppsból. - Akkor gratulálhztok is magamnak. C2ép hangos robbanás, a királyi falak m~:gís épek, Ahogy ígértem. Egészségemre. - Kitűnő munka volt - mondta Agnell.i barátságos hangon. Isihét a szokásos mosoly ült az arcán. - Pazar munka, Danilov úr. Hogy egy ilyen hangos robbanás semmiféle kárt ne oko~_ zon . . . IIihetetien. - Egy csepp kir ályi bor azért alighanem kiömlött a királyi asztalterítőre. - Van Effen elhárító mozdulatot tett a kezével. - Nem szeretné~k túlontúl szerénynek tűnni - igazán nem a természetem -, de ez szinte semmiség. Majd legközélebb - már tudniillik, ha lesz legközelebb -, valami igényesebb munkát esetleg . . . - Lesz legközelebb. Ezt megígérhetem. És , biztos, hogy igényesebb lesz a munka. Azt is megígérem. - Szünetet tartott, hogy kortyoljon a schnappsból, eközben a többiek láthatóan ingatotban és lelkesülaen van Effenhez fordultak,

hogy gratulálja.rxak neki, majd amikor megint megszólalt az adó-vevő, csendre intette a társaságot.. - ~! Ott is hallatszott? Nagyon, nagyon meg vagyunk elégedve. Danílov úr állja a szavát. Egy percig hallgatott, majd megint megszólalt. - Igen. Egyetértek. Magam is hasonlóan gondoltam. Igazán kitűnő, ibazán . . . Köszönöm. Akkor tízkor. Visszatette a helyére a fülhallgatót és a mikrofont, és hátradőlt az ülésen. - Nos, most már igazán ideje pihennünk. - Maguk csak .pihenjenek - mondta van F~ffen. - Én nem pihenek. Ha nem mennek in/~xen, a maguk dolga. ~n mindenesetre megyek. Imduln,i készült, de a meglepett Agnelli megragadta a karját. - Mi a baj ? - Nekem semmi. Annyi mindössze, hagy - mint már mondottam - kínosan szeretek vigyázni az épségemre. Abban a pillanatban, 6 arcina a rendőrök észhez térnek - ha egyáltalán elveszítették a fejüket, amit erősen kétlek, mert igen ügyes társaságot alkalmaznak errefelé azonnal kérdezősködni kezdenek mindenkitől, akit csak a palota környékén találnak. Úgy képzelem, hogy egy nyolc főt szállító mikrobusznál, amelyik a Dam téren parkol ebben a zuhogó esőben, egészen bicto~san megállnak kérdezősködni. - Lerázta Agnelli kezét, és felállt. - Módfelett nem szeretem, ha a renriőrség kérdezősködik. Ha egy bűnöző - márpedig mi azok vagyunk ennek a helynek a közelében marad, az csakis elmebajos lehet. - tJljön vissza. Természetesen igaza van. Ostolaaság volt tőlem: az ember soha nem lehet elég óvatos. Helmut? Paderiwski, aki szemlátomást t
tünk. - Hát nagyobb (biztonságban vagyunk, mint ahol az előbb voltunk. De hogy pihenni . . , ) nem. Még mindig túl közel vagyunk. Ösztön? Egyszerű gyávaság? Nem tudom. Egyébként ~s találkozóm van még ma este. Kilenc harminckor. Agnellá elmosolyodott. - Ennyire biztos volt benne, hogy ma este újabb találkozóra tud m~~jc~ menni ? - Soha nem volt okom kételkedrü benne. Nem: azért ez így nem igaz. Abban soha nem volt okom kételkedni, hogy a robbantás egyszerű dolog ' lesz. Bőven volt. viszont okom kételkedni abbam, hogy be tud unni és ki tud hozni minket a palotából. De hát nem tudhattam előre, milyen ragyogó szervező. Ezentúl már semmiben nem frigók kételkedni. - A ma esti teljesítménye után már mi sem. Említettem, hogy esetleg állandó munkára alkaimaznánk. Nos, ez nem puszka lehetőség immár: ha maga is úgy gondolja, megbeszéltnek tekinthetjük a dolgoi. - Természetesen úgy gondolom. Ma este ingyenes bemutatót kaptak. Most már ör~izlnék, ha állándcí munkát kaphatnék. - Erre akartm rátérni. Azt hiszem, most már valóban a bizalmunkba fogadhatjuk. Van Effen csendesen ránézett, elgondolkozva kortyolt e;gy et az italból, majd elmosolyodott. 1Iogy valöban és teljesen, azt nem hinném. Nem fognak semmit mondania végső céljaikról. Semnlit nem mondanak el arról, hogyan kerültek össze. Nem fogják elmondani, ki és milyen módon pénzeli magukat. Nem mondják eJ, hol tartózkodnak állandóan - bár, ha akármennyire korlátozott mértékben, de együtt fogunk dolgozni, alighanem meg kell adniok egy összeköt<xnek a telefonszámát. Még azt sem fogjak elmondani, hogy egy egyébiránt ennyire kitűnően szeTVezett csoport miért ilyen elkésve kereste a szo'.gálat.aimat. Agnelli gondterheltnek látszott. - Sok dologról bizonyosra veszi, hogy nem mondjuk el magának. Vajon miért'? ~38 ~ 239

Van Effen kissé türelmetlennek tünt. - Mert én is pontosan így tennék. Az alapelv: mindenki annyit tudjon, amennyit tudnia kell, nem többet. Erre nyilván nem kell még egyszer emlékeztetnem magukat. Egy dolog bizonyos: közvetlen operatív terveiket illetően igen korlátozott bizalmukba fogadnak. Ehhez semmiféle jósbehetség nem szükséges. Így kell tenniük. Mármint akkor, ha azt akarják, hogy a hasznukra legyek. - Minden részletében pontosan így van. Danilov úr, tud nekünk robbanóanyagot szerezni? - Te jó ég! - Ennyire rend'xívüli kérés volna ez egy robbanóanya.g-szakértőtől? - Nem azon lepődtem meg, hogy engem kérnek erre. Az lep meg; hogy egy ilyen jól szervezett csoport ilyen - nyilván igen ambiciózus tervbe kezd anélkül, hogy a szükséges anyagokkal rendelkezne. -- Van néminemű anyagurLk, ahogy maga nevezi. Lehet viszont, hogy nem elegendő. Tud segíteni? - Közvetlenül nem. --- ?~;s közvetve? - Esetleg, Utána kell járnom. -- Természetesen diszkréten. Van Effen felsóhajtott. - Kérem, ne Tegyen olyan naiv. Ha különleges engedély nélkül robbanáanyaghoz lehetne juhi Hollandiában, akkor már szereztek volna. -^ Bocsánat. Buta megjegyzés volt. De óvatosna~k kell lennünk. A maga kapcsolata - ha tud szerezni - ugyebár nem törvénytelen módon jutrabbanóanyágokhoz? - Nem követek el indiszkréciót, ha elárulom, hogy legjobb tudomásom szerint a kapcsolatom még életében nem bonyolított le törvényesnek nevezhető tranzakciót. Úgy érezné, az szakma erkölcsi kódexét sérti. Egyébként az egyetlen ember ebben az országban, aki nálam jobban ért a robbanószerekhez. - Úgy hangzik, olyasvalakiről van szó, ákivel érdemes megismerkednünk. - Agnelli a poharát vizsgálgatta, majd van Ef~enre nézett. - Nem

véletlenül Vasco barátjáráI van szó? Aki bemutatott minket a Vadászkürtben? - Neem, nem. - Van Effen összevonta a szemöldökét és összeszorította az ajkait. - Vascót aligha lehet a barátomnak nevezni, Agnelli úr. 'Kihúztam egyszer a siamasztikábál, és egyszerk-kétszer nem túl igényes feladatoknál doigo-` zott nekem. De barátok semmiképpe.-~ sem vagyunk. Biztosan tudom, hogy Vasco~ egyáltalán nem ért a robbanóanyagokhoz, szerezni sem tud. Még az is nehézséget okozna neki, hogy egy áruházban jáiékpisztolyt vásároljon. Agnelli a testvéréhez fordult és vállat vont. L~ tod, Leonardo, ha ezt tudjuk, nem kerestük doha annyit ma déluí,án. - Vasco gyakran eltűnik. Azt hiszem, Utrechtb~n van egy barátnője. liomolyum mondja, hogy Vasco szolgálatait akarták igénybe venni? - Nem pontosan erről . . . -- Az a helyzet. hogy ha bejön az elülső ajtón, én kimegyek a hátsón - mondta van Effen. -240 ~ 241 1 Vasco megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, és kifejezetten veszélyes, akár az akar lenni, akár nem. - Nem egészen értem, mire gondol. - Én meg magát nem egészen érteri2. Azt akarja mondani, hogy soha nem vették a fáradSágot, hogy ellenőrizzék Vasco előéletét? - A magáét sem ellenőriztük. - Nerri is nagyon kellett - mondta nyersen ván Effen. - Az a pár kiadatási kérelem, ami . . . Agnelli elmosolyodott. - Ez ma délelőtt volt, és már el is felejtettük. Nyilván tud valami olyasmit Vastóról, amit mi nem. - Nyilván. Velejéig romlott. A vadőrből lett vadorzó klasszikus esete. Köpönyegforgató. Tele van gyűlölettel. Gyűlöli a törvényt és a társadalmat, amelyet ez a törvény védelmez = vagy legalábbis védelmezni kellene. A lehető legveszéIyesebb bűnöző: a rossz útra tévedt volt rendőr. - Rendőr?? - Agnelli vaw Effen szerint kitűnCíen játszotta a meglepettet. - Rendőr? - Volt rendőr. Nem hozták nyilvánosságra, hogy miért bocsátják el. Tárgyalás sem volt. In-

doklás nélkül kidobták - Vastónak persze minden bizonnyal megindokolták. Menjen csak el az utrechti rendőrségre, és érdeklődjön diszkréten egy bizonyos Westenbrink nevű volt őrmester iránt, majd meglátja, milyen homályos v~yaszokat kap. George - a barátom - egészcvn más ember. Benne ibazán van betyárbécsület, Talpig becsületes bűnöző - ha lehet ilyen ellentmondcían fogalmazni. - Ez a George a robbanóan5ragos barátja? V an Eífen bólintott. - Van családneve is? 24? - Nincsen. - Hajlandó lenne nekem dolgozni? - George soha nem valakinek dolgozik. Lehetséges, hogy hajlandó lesz dolgozni magával. És egy másik dolog: George sohasem dolgozik közvetítőn keresztül. Még rajtam keresztül sem. Roppant óvatos ember. Nincs priusza, és szeretné, ha nem is lenne. Csak főnö~kJs tudni fogja, hogy jó okom van rá. Hol érem el, Agnelli úr? - Majd én keresem magát. A Tr ianonban. - Nem fűzük hozzá megjegyzést, mennyire megható a bizalmuk irányomban. Holnap dé:előtt? - Még ma este. Tíz órakor. - Magának, úgy látszik, tényleg sietős. Gondolom, nincs értelme, hogy megkérdezzem, miért ilyen szörnyen sürgős az a határidő, amelyhez a j~Íek szerint alkalmazkodnia kell? Egyébként mondtam már, hogy kilenc harminckor találkozóm van valakivel. - Tíz óra. - Agnelli felállt. - Így hát nyilván azonnal megpróbál kapcsolatba lépni ezzel a barátjával. .A rendelkezésükre bocsátok egy autót, jó? - Kérem, Agnelli úr. Ne legyen annyira naiv.

2-13 r ~n ~:',rx HAT - egy különleges iszfahán perzsaszőnyegre csöpögteti a vizet - mondta de Graaf ezredes. Nagyon ritka, nagyon drága darab. - Valamire le kell csurognia - válaszolta igen logikusan van Effen, aki az ezredes fényűzően berendezett könyvtárszobájában a kandalló előtt állt. Ruhája erősen gőzölgött. - Nekem nem jár sofőr a limuzinhoz. Nekem maradna~k a taxisok, akik persze a legelső esőcseppnél hazasietnek szunyókálni. Ráadásul mindenkit láthatóan az érdekelt, hová megyek. Nem tűnt bö~zcs dolognak elmondani nekik, hogy a rendőrfőn k házába készülök. - Agnelli barátja nem bízik meg magában? - Nehéz megmondani. Bizonyos, hogy Agnelli volt az, aki utasítást adott, hogy kövessenek, más nem lehetett. Abban viszont nem vagyok biztos, fogy gyanakszik rám; gondolom, inkább elvből nem bízik senkiben. Nehéz belelátnia fejébe, gondolataiba. Ünnek alighanem tetszene. Igen barátságos, kifejezetten szeretetre méltó, hehezen lehet összefüggésbe hozni olyan dolgokkal, mint a zsarolás vagy a kínzás, de még így sem egyszerű az ember dolga, hogy erről meggyezze önmagát. Ami persze rem jelent semmit. Gondolom, kitűnő volt az estélye, uram: nem kellett dacolnia az elemekkel, nem kellett azzal a gondolattal élnie, hogy bármelyik pillanatban hátba lőhetik. De Graaf legyintett, ami azt is jelenthette; hogy az efféle szempontok lényegtelen aprcíságok, meg azt is, hogy őt magát amúgy sem érinthetik. - Érdekes találkozás volt, de csak egy bizonyos fokig. Sajnos, Bernhard nem volt különösebben fogékony vagy éppen együtl:működő kdvében. - Bernhard nem más volt, mint Bernhard Dessens igazságügy-miniszter. - Tutyimutyá öregasszony, úki semmiért nem meri vállalni a felelősséget, nem akarja elkötelezni magát, és rmindent másokra iöyekszik tolni?

- Pontosan. Magam sem fogalmazhattam volna jobban . . . Peter, mondtam már, hogy így nem beszél az ember kabinetminiszterekr&1. Az FFFt.ől ketten voltak egyébként: egy Itiord~an és egy Samuelson nevű. Az egyiknek - a Riordan nevűnek - alighanem el volt változtatva a k~ilseje. A másik meg sem kí.séreit ilyesmit, ami csak azt je:entheti, hogy valami miatt nagyon is biztonságban érzi magalt. Riordannak hosszú, fekete Haja van. Egész a vállára lóg, azt hittem, az már !t:vekkel ezelőtt kiment a divatból. Napbarnította bőre van, napszemüveget és olyan kalapot visel, mint a holland uszályokon a-matrózok. .- Ha ilyen feltűnő, valóban csak álöltözet lehet. - Van Effen elgondolkodott egy pillanatra. - Nem volt véletlenül nagyon magas és természetellenesen sovány? 244 ~ 245 ;~` De Graaf bólintott. - Gondoltam, hogy röbtön eszébe fog jutná magának is. Az .az aaak, aki Schipholban Dekker hajóját elkötötte . . . - Ez lesz az a férfi, akit Dekker leíW. >Js akármi legyek, ha nem értek egyet a maga bizarr ötletével, hogy ez a poca, Riordan, vagy bárhog~ is hívják, albínó. Sötét napszemüveg, barnaság, hogy elrejtse a hófehér arcbőrt, fekete haj, hogy ne látszódjon a fehér. A másik alaknak, ennek a Samuelsonnak, vastag szálú, göndör fehér haja van, fehér bajusza és fehér kecskeszakálla. De n,em albínó, ez biztos: kék a szeme. A fehér haj, bajusz meg szakáll miatt idősebb férfira kellene gondolnunk, viszont az arcon egyetlen ránc sincs. Igaz, kövérkés férfi: ez is magyaráz~hatja a sima bőrt. Ahogy az ember a tipikus amerikai szenátort vagy valami felfuvalkodott olajmilliárdost elképzel. - Lehet, hogy egyszerűen jobb a maszkmestezÓe, mint Riordannak. - Lehet. Mindketten angólul beszéltek, amiböl arra kellett következtetnem, hogy Samuelson nem tud hollandul. Mindketten hangsúlyozták, hogy amerikai írek, és nem is kétlem, hogy azok. Nem kell nyelvésznek lenni hozzá: erős északdCeleti vagy New York-i akcentussal beszélték az

angolt. Majdnem végig Ii.iordan beszélt. - Azt kérte - nem, nem kérte: köve~elte -, hogy lépjünk kapcso.atba a brit kormannyal. Pontosabban azt követelte, ho;y közvetítsünk az FFF és a brit kormány között, hiszen az angolok nyilván sokkal inkább tárgyalnak egy másik kormánnyal, mint egy i.Iy^en ismeretlen csoporttal. 24G Amikor Bernhard megkérdezte- tőlük, ugyan mi a csodát akarhatnak a brit kormánnyal tárgyain,i, azt felelték, Faiak-frországról akarnak beszélni, de ennél többet nem voltak hajlandók mondani addig, amíg a holland kormány nem mutatkozik késznek az együttműködésre. - De Graaf felsóhajtott. - Mire a mi igazságügy-miniszterünk, aki tajtéikozott a dühtő~,l, minthogy nagyon jól tudta, hogy sarokba szorították, fejült a magas lóra és közölte: elképzelhetetlen, hogy egy szuverén nemzet egy terrorista banda nevében tárgyaljon. Körülbelül öt percet beszélt ebben -a hangnemben, de most, ha lehet, ennek a parlamenti retorikának a részleteitől megkímélném. Végül közölte, hogy ő személy szerint inkább meghal, minthogy teljesítse a kérést. - Riordan azt mondta: kétli, hogy Dessens ilyen messzire el fog menni, s azt is mondta, meg van győződve róla : tizennégymillió holland homlokegyenest ellenkező nézeteket vall, mint az igazságügy=miniszter. Ekkor igen kellemetlenül személyeskedő és fenyegető hangot ütött meg. Azt mondta, egyáltalán nem érdekli, ha Dessens akár a helyszínen öngyilkosságot követ is el, mivel az oostlijk-flevolandi védőgát Lelystad közelében éjfébkor úgyis a levegőbe repül, ha a kormány éjjel tizenegyig nem egyezik bele, hogy tárgyajni fog. Elővett ezután egy cédulát: helységne%ek voltak rá felírva, amelyeket - mint mondta - bármely pillanatban közvetlenül fenyeget a pusztulás veszélye. Nem mondta, helyeztek-e el már robbanóanyagot ezekben a körÓ 247 zetekben. Azaz meóim csak bizonytalanságban akarnak tartani minket. - A helységnevek között - s olyan sok volt. fogy a felét el is felejtettem - obt szerepeit

Leeuwarden, az északkeleti terület Urk szomszédságában, az Amstelmeer, a Wi-éningermeer, Putten meg a Pettentől, Schouwentől, Diuv eland~től, és Walcherentől délre fekvő területek. Megkérdezte: emlékszünk-e, mi történt ~rValcher~nnel a háború alatt. - A Scheidt keleti és nyug~ati t.oz~kolata egyaránt a listájukon szerepel. Ráadásul Észak- és Dél-Hollandia a további lehetűségek valóságos ta~háza. fgy ez a felsorolás csak afféle reprezentatív minta. Riord.an ezután igen baljós megjegyzéseket tett az időjárásról: észrevettük vajon, mennyin e megemelkedett az Északi-térbér ví7~szinije, észrevettük-e, hogy az erőscdő szer k egy re északabbra húzódnak, s nyakun~kcn a tavaszi áradás? Miközben, ugye, a Rajna, a Waal, a Mari és a Scheldt vízállása minden eddiginél alacsonyabb. I~Tem emlékezteti mindez Dessent 19á3 februárjára? - Ezután azt követelte, hogy olyan miniszterekkel beszélhessenek, akiknek dönteni is van joguk és Bátorságuk, ne jajveszékelő aktakukaeokkal, akiknek egyetlen célja nyomorúságos politikai karrierjük megóvása. Ez, úgy láttam, kissé megviselte Bernhardot. - RioW lan ekkor közölte: úgy kíváryJák kifej~ezni a tárgyalások ilyetén nehézkes alakulása miatti eléfedettségüket, hogy felrobbantanak néhány szerkezetet a fűváros különböző középliletétben. (5&szesúgtak Samuelsonnal, és Riordan 248 bejelentette, hogy a királyi palotára esett a választásuk, majd felszólított mindenkit, próbálják megtalálni a robbanószert, addig nem lépnek akcicíba. Senki életét nem kockáztatja a robbantás, amely re távozásuk után öt percen belül sor kerül. Mintha csak úgy utólag jutna eszébe. hozzátette: ha bárki megpróbálja feltartóztatni őket, akadályozni távozásukat, vagy megkísérli követni 3ket, az esetben az oostlijk-flevolandi gát nem éjfélkor, hanem már kilenckor felrobban. Ezzel az örömteli hírrel azután távoztak. A palotában, mint talán tudja, sor is került a robbantásra. - Tudom, igen. - A pillanat nem látszoi.t a legalkalmasabbnak arra, hogy közölje de Graaffal: ő volt az, aki megnyomta a gombot. Meg-

borzongott és a perzsaszőnyeg egy szárazabb helye fölé állt. - Azt hiszem, tüdőgyulladást kapok. - Ott van brandy. - De Graaf legyinte4,t, amivel egyszerre jelezte azt, hogy fontosabb dolga van ennél, valamint azt, mennyire bosszantja, hogy valaki ilyen tájékozatlan legyen a tüdőgyulladás elleni gyógyszerek dolgában. - Van schnapps, skót whisky . . . - Abbahagyta a felsonolaíst, mert valaki kopogott a könyvtárszoba ajtaján. Egyenruhás rendőr vezette be George-ot és cascót, akik, ha lehetséges, még van Effennél is jobban át voltak ázva. - Még két előrehaladott eset-, ha jól Iátom. - Tessék, ezredes úr? - kérdezte George. - Tü~őgyulladxis. Szolgálják ki magukat. Meg kell móndanom, hogy nem számítottam az urakra. 219 ~ád~9 - A hadnagy úr azt mondta . . . - Tudom. Csak kiment a fejéből. - Sok mindent kell mostanában benne tartanom - mondta van Effen. - Nos? - Jól megnéztük őket, amikor kijöttek a házból, hogy beszálljanak abba a kis buszba. Azután jól megnéztük őket a Dam téren is. Bárhal felismerném őket. - George elgondolkozott egy pillanatig. - Ártalmatlan társaságnak tűntek. - Látott már fényképeket a Baader-Meinhof-féle banda ifjú gyilkosairól? Éppen csak a hárfa hiányzik a kezükből és a glória a fejük felől. Amikor azt mondtam: „Nos"?, nem éppen erre gondoltam. - Ja. Értem. Igen. Hát . . . - George kissé zavarban volt. - Amikor elhagyía a házat láttuk, hogy távozik, de nem mentünk közelebb, mivel megkért, hogy ne tegyük, ha netán követik =, tudja, hogy tényleg követte valaki? - Tudom. - Az utca túloldalán vártunk vagy tíz percig, azután odamentünk a kivilágított ablakhoz. Az az eső . . . A Niaáara alatt állni semmi ahhoz pépest. - Együttérző megjegyzésre várt, s amikor senkitől nem érkezett, folytatta: - Újabb tíz

percet vártunk. Zenét és beszédfoszlányokat hallottunk. - Nem csodálom. Tehát: elegük lett az esőböl, elfogyott a türelmük, gyanút fogyÁ.k, és bementek. A világítás bekapcsolva, a magnóban hosszan játszó kazetta. A madárkák a hátsó ajtón kirepültek. Nem valami eredeti. Tehát mg mindig nem tudjuk, hol rejtőznek. Nem a maguk hibája, Agnelli mindig túlbiztosítja mayát. - Azért jobban is csiná'.hattuk volna - mond~ta Vasco. - Majd legközelebb . . . Éles hangon megszólalt a telefon, de Graaf felvette, figyelt egy ideig, annyit mondott: „Egy pillanat, uram'', majd letakarta a kagylót. Várrató volt. Dessens. A kabinetet kissé megrázta a palotabeli robbanás; most meg vannak róla győződve, hogy a oostlijk-flevolandi csatorna is a levegőbe repül éjfélkor. Ezért tárgyalni akarnak. Azt akarják, hogy én is leg5-ek ott, és időpontnak este tizenegy órát javasoltak. Szeretném, ha maga is ott lenne. Nos? Tizenegykor? - Nem lehetne tizenegy harminc, uram? Van pár elintéznivalóm addig. De Gra.af beszélt még--egy ideig, majd letette. - Igencsak sűrűn tele lehet írva a határidőnaplója, hadnagy. Nem emlékszem, hogy eg5-et is emlí±ett volna az esti pr ogramjai közül. - Nem volt még érkezésem. A Trianonban kell lennem tíz órakor. Mert oda telefonál Agnelli. Szűkében van robbanóanyagoknak, én meg megígértem, hogy szállítok neki. - Hogyne, persze. Robbanóanyagot. Magától é~rtetődih. - De Graaf alig öntött mellé pár cseppet, ahogyan egy brandyt töltött. magának. -Most, hogy felrobbantotta a palotát - a túlzás a körülmények ismeretében talán megbocsáthátó volt -, most ugyebár nem várható el magától, hogy megül a babérjain. Honnan óhajtja megszerezni a robbanószert? Remélem, néhány má= zsa TNT-nél, vagy ami kell, nem nagyabb menynyiségre van szwksége? Hogy én honnan óhajtom? Sehonnan. Ne251 kem nincs idom. De felh -atalmazásom sincs rá. De gondoltam, uram, majd ön latba veti a befo-

lyását és . . . - Én?? A rendőrfőnök?? Illegálisan szerzett robbanóanyagokkal lássak el egy terrorista bandát? - De Graaf kis hatásszünetet tartott. Gondolom, úgy képzeli, majd én személyesen szállítom a helyszínre. - Semmi esetre sem. Itt lép majd be George. Ne haragudjon, George, znég nem volt időm, hogy mindent elmagyarázzak. Ma este hosszasan elbeszélgettem Agnellivel magáról meg Vascóról. Attól tartok, Vasco, hogy helywehozhatatlanul befeketítettem a jellemét Agnelli szemében. Rossz útra tévedt rendűr, jellemtelen, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan alak, csoda, hogy nem zárt bsztályon ül. Ilyeneket mondtam' neki magáról. Agnelli mintha egy kisé túlsábosan is félvállról vette volna, amikor magár'ol kérdezosködött, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy tudja: rendor, vagy rendőr volt. Agnelli is utrech'~i. Ez persze nem akadálya annGk, hony alkalmazza magát, majd hamarosan végzünk egy kis átalakítást a hüisejében és az élettörténetében. - George, maga fegyv~rkeresk~dő. Abból van jó pár a piacon, de ilyen nem sok szaladgál. 147aga a király. A szakma legnagyobbja. Leopárdunk? SAM-rakéta? Torpedóhajó? George-hoz forduljon! S minthogy maja a király, fontos ember. Csakis fontos embeuekkel áll szo~a. Nem tárgyal küzvetítőlckel, még velem sem. Szemé13-esen. Vagy nincs üzlet. - Beszélnem kell ezzel az Agnellivel? Be akar vonni a dologba? - Van egy olyan érzésem, hogy jól jönne egy kis segítség. Inkább előbb, mint utóbb. Nincs persze jogom kérni. Ott van Annelise és a gyereicek. Lehet, hogy nem könnyű az ügy . . . - Nem lesz könnyű! - De Graaf igazán szarkasztikus tudott lenni, ha akart. - N em lesz könnyű. Nem mondom, hogy őrültség, mert semmi nem őrültség, ha akár csak egy lehetőség is van Tá, hogy sikerül, de ez egyáltalán nem tetszik. Van Effen abból indul ki, hogy nem gyanakodnak rá, márpedig ennek a feltevésnek semmi alapja. Eddig természetesen együtt dolgoztak, de csak- azért, mert mindkét félnek megfelelt. De ha

gyanakodnak és egyszer úgy döntenek, hogy már nincs szükség magára, akkor meg fognak magától szabadulni, méghozzá egyszer s mindenkorra. Van joga hozzá, hogy George-ot erre kérje? - Éppen erre kértem. - Megint megszólalt a telefon. De Graaf felvette. - Á, Valken hadnagy . . . Igen, igen. De Graaf arca egészen elhalványult. - Ne törődjön vele, ha még soha nem hahotta. Várjon, kerítek egy darab papírt meg egy tollat. - De Graaf lejegyzett pár szót, elbúcsúzott Valkentől, és letet-t.e a kagylót. Poharáért nyúlt. - Julie és Annemaz-ie? - kérdezte van Effen. - Igen. Honnét tudja? - Valken hadnagy, az ezredes úr az-ca, a brandy. Nagyon rossz hír? - Elég rossz. Telefonhívás az Annecy testvérektől. Azt mondják, a lányok éppen olyan jól vannak, ahogy az elvárható, ami bármit jelerthet. Rotteudamba is küldtek egy részvéttávira253 1 tot. - Felvette a papíc~t, anure írt. - Dav:d Joseph Karlmann Meijernek. Van Effen kortyolt a brandyjéből és nem szólt semmit. George és Vasco értetlen pillantást vetettek egymásra. Végül George szólalt meg. -Kicsoda az a Meijer? - El is felejtettem, hogy maguk nem tudhatjáik - válaszolta de Graaf. - Anne, azaz Annemarie apja. - Igen - mondta George. - Azaz nem értem, ezredes úr. Mi van Annem.arie-val? De Graaf hitetlenkedve nézett van Effenre. Ezek szerint nem mondi.a el nekik? - Nem hiszem, hogy elmondtam volna. - Te jó Isten! - De Graaf a fejét rázta. Mindenki csak annyit tudjon, amennyit feltétlenül szükséges tudnia, ugyebár. Egy szép napon elfelejtesz szólni magadnak valamiről, Peter, akkor pedig véged van. - De Graaf George-ról Vascóra nézett. - Annemarie-t és Julie-t, van Effen hadnagy húgát, elrabolták. Az Annecy testvérek. - Az Annecy testvérek. - George elhallga-

taft néhány' másodpercre. - Azok a gyilkos gonosztevők . . . ~n küldte kettejüket tizenöt évre rács mé. - Egy kis helyesbítés: van Effen küldte őket a rács mögé, s az a kettő, amelyik megúszta, azóta egyfolytában azzal fenyegeti, hogy elkapják. Most előnyre tettek szert. Náluk van Julie. - Jól ismerem Julie-t. És mi annak az üzenetnek a jelento"cége, amit Annemarie apja kapott? 2:~4 . - Az apa személye. Lehet, hogy nehezen fogja elhinni, George, dé annák a maskarának az apja, akit oly gyakrán látott a Le Carachában, ~Iollandáa egyik leggazdagabb embere. Lehet, hógy éppen a leggazdagabb. És igen nagy hat.almú émber. Hallgat a szavára az egész kormány. Körülbelül olyasmi a"helyzete, mint a repülőgépgyáros Dassault-nak Franciaországban. Vannak olyan dolgok, amelyekben semmiféle döntést nem hoznak, amíg az ő véleményét ki nem kérik, vagy legalábbis meg nem hallgatják, mit gondol a dologról. Van vagyona, van hatalma; van egy lánya. De a lánya most ezeknél a banditáknál van, s azok a vagyonát s a hatalmát könnyen a javukra fordíthatják. Anne 1Vleijer az eszményi túsz minden emberrabló számára. Van Effen letette a poharát, és az órájára pillantott. - Itt az idlí, George. - Uramisten! Nem is hiszem e.l. Ránéz arra a n5ravalyás óráí'a és annyit mond: Itt, az idő. Eszébe se jut, hagy elgondolkodjon rajta, hogy a fenébe szerezték meg ezt az információt David Meijerről. - Valamiféle rábeszéléssel, természetesen. - Rábeszéléssel! Kínzással. Megkínozták azt a szegény lányt! - Melyik szegény lányt? - Jól érzi magát, hadnagy? Természetesen Arnnemarie-t. - Van Effen határozottan megrázta a fejét. Nem. Nem Annemarie-~t. Az Annecy testvérek, Segalábbis az a kettő, akit rács mögé juttattunk, soha nem kínoztak senkit ok nélkül, akármilyen 2á5

aljas ok lett légyen az. Vagy a bosszú vezette őket, vagy valamilyen információt akartak megszerezni. Miért állnának bosszút Annemarie-n~ Mit ártott ő bármelyiküknek? És miféle információt tudnának tőle megkapni? Nem tud;~ak,' kicsoda, nem tudják, ki az apja. Vagyis nem tudták. Az ő szemükben Annemarie mindössze Julie barátnője, s egyszerűen azért vitték magukkal; mert ő is ott volt. Ha valakit megkínoztak egyébként gyánítom, hogy csupán fenyegetőztek a kínzással, ho5y rólam szerezzenek információkat -, akkor Julie-t kínozták. Az a véleményem, Annemarie szándékosan árulta el nekik, hogy kinek a lánya, hogy a figyelmüket az óriási üsszegű váltságdíjra terelje. Még az is elképzelhető; hogy megemlítette, hogy apja befolyásos ember a kormánynál, bár az olyanok, mint az Annecy testvérek, ezzel amúgy is nyilván tisztában vannak, mert el akarta a figyelmüketterelni Julieról. Annemarie nem ostoba, ha az lenne, nem hoztam volna fel Rotterdamból. Tudja, hogy az ilyen Annecy-félék pragmatikusan gondolkodnak, s bármi olyasmi, ami segítségükre lehet a terveik megvalósításában, jobban érdekli nőket, mint az, hosy nekem egyszerűen fájdalmat okozzanak. - Halvérű alak - mormogta de Graaf. - Tessék, uram? - Lehet, hogy igaza van, mint ahogy az is lehet, hogy -téved. Így vagy úgy, a h~lyzet mindenképpen súlyos. Ha igaza v_an, akko az Annecy fivérek pozíciója jelentősen megerősödött, David Meijer pénztárcája pedig igencsak vékoryabb lebt, vagy hamarosan az lesz. Ha téved, akkor egyenesen belehelyezz a fejét annak az akasztókötélnek a hurkába, amelyet az Annecy testvérek a levelezőlapjaikra rajzolgatnak. Ha téved, akkor Annemarie esetleg sok mindenről neszélt, főképp arról is, hogy Stephan Danilov azonos Peter van Effennel. Nem indulhatunk ki abból, hogy esetleg nem téved. Az a parancsom, hogy ezt í,gy nem csinálhatják tovább. - Normális viszonyok közt eszembe sem jutna, ezredes úr, hogy ne engedelmeskedjek - felelte George. - De ezek most nem normális kö-

rülmények. Amikor nem hallgatok a kérésére, nem helyezem magam törvényen kívül, és nem jelzem, hogy nem vagyok többé rendőr. Egyszerűen a magam feje után akarok menni. De Graaf bólintott. - Megállítani nem tudom. Viszont azt megtehetem . . . - Úgy is kényszerítheti, hogy a saját feje után menjen - mondta George -, ha lemonda~tja. Ezt soha nem bocsátaná meg saját magának, ezredes úr. De Graaf mordult egyet, újra megtöltötte a poharát, beleroskadt egy karosszékbe, és a tűzbe t~ámult. Van Effen intett Vastónak, s a három férfi kiment a szobából. Amikor van Effen és George visszatért a Trianonba, az ismerős megfigyelő nem volt ott a hallban a szokott helyén. Volt viszont egy másik - ha lehet, még jelentéktelenebb - figura, aki nem jonge jenevert, hanem sört kortyolgatott. I\Tem volt kétséges, hogy uóyanannak a cégnek az embere. Amint elhaladtak a recepcüí előtt, az igazgató odaszólt nekik. - Most érkezett ez az üzenet, Danilov úr. Odaadta van Effennek a papírlapot, amelyen ez állt: „Találkozhatnánk a szobájában? Két perc." - Köszönöm. - Van Effen zsebre tette a papírt, majd a lifthez kísérte George-ot. Két perc miílva az igazgató megérkezett van Effen szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, vizsgálóan nézett George-ra, és egyelőre habozott megszólalni. - Minden rendben - mondta van Effen. Ez itt a barátom. Az angyalokkal van ő is. George, ez Charles, az igazgató. Charles, ez George. Szintén rendűr. - Aha. Figyelmeztetni szeretném, hadnagy úr. Ma este nem kellene a hátsó kijáratot igénybe vennie: egy ismeretlen valaki többé-kevésbé állandó tábort vert a hátsó ajtónál. Egy ócska DAF kiskocsiban van. 1~,Tyilván észrevette, hogy a hallban kicserélték az emberüket: most egy még feltűnőbb alak ül ott. Van egy másik is, az most kezdett enni az étteremben. Az ajtó mellett ül, így mindenkit lát, aki bejön az előcsarnokba. Ismerik egymást az új emberrel. Nem szóltak

persze egymáshoz, csak egy rövid pillarLtást váltottak és még rövidebben bólintottak egymásnak. Azt hitték, nem kockáztatnak vele semmit: nem gondolhatták, hogy figyelem őket. Ezért vártam két percet: látni akartam, megmozdul-e valamelyikük. Nern is kellett csalódnom. Az étteremben űló b~araűunk azonnal a telefonfülkében volt, amint becsukódott maguk mögött a liftajtó. Megvártam, amíg befejezi a beszélgetést, jelentette, hogy a hadnagy úr megérkezett. Figyeltem mind a kettőt, amikor a vacsorázó barátunk kijött a fülkéből. 1VTegint bólintottak egymásnak, de semmi több. - Ha csődbe jut, Charles, bármikor jöhet hozzám dolgozni. Majd vigyázok rájuk. - Az igazgató elhagyta a szobát. - Nos - mondta George. - Akkor most már. minden pillanatban telefonálhatnak. A vacsorázé közölte Agnellivel, hogy George, a robbanóanyag-szakériő és fegyverkereskedő kíséretében megérkezett Stephan Danilov. Vajon milyen oroszlánbarlangot vagy viperafészket szemeltek ki a randevú számára? - A 203-as szobában, ahol vagyunk, se oroszlánok, se viperák nincsenek. Charlestól tudjuk, hogy Agne112 - mert csak Agn~lli lehetett - két másik hűséges, bár nem túl intelligens pribéket rendelt ki mára. Miért? Ahhoz egyed-en ember is elég lett volna, a hallban sörözgető barátunk, hogy értesítse, h,a megérkezünk. A másik kettő egyszerű őrszem, Agnelli ennyire óvatos. Ne felejtse el, hogy Agnellinek semmi oka azt gondolrü, hogy tudunk a jelenlétükről. Lehet, hogy mégl többen vannak, olyanok, akikről Charles Sem tud. Agnelli nyilván úgy képzeli, hogy nem itt akarunk velük találkozni, hiszen ezen a helyen aligha tudunk fogadóbizottságot felvonultatni. Amikor pedig majd telefonál, nyilván azt jelenti be, hogy perceken belül itt lesz, hogy ne is legyed időnk ilyesmire. Van Effennek mindkét dologban igaza volt. 259 Agnelli személyesen telefonált, hogy bejelentse: a Trianonban lesz a találkozó, s barátaival öt percen belül ott lesz.

- Barátaival. Többes számban - mondta van Effen, miután letette a kagylót. - Azt hísaem, Romero Agnelli senkiben sem bízik. Agnelü szívélyes, joviális arckifejezésből úgy tűnt, van Effen tévedett: ebben 'az emberbe csakis bízni lehet. Három embert hozott rnabával: testvérét, Leonara~t, aki, la lehet, még jobban haso,nlítct;t egy maffiataghaz, mint z mált alkalommal, valamint két másik férfit, akit vari Effen még soha nem látott. Egyiküket, egy termetes; vöröses bőrű, kellemes megjelcnésü és meghatározl~.atatian korú figurát - negyven és ötven között lehetett vzn Effen szerint, de birtosat nem lehetett mcndari róla - Lam O'Br_~nkér.t mutatták be. Akcentusábcl és nevéből : télve nyilvánvalóan ír volt. A másikat, egy jóképű, fekete hajü, sötét arcbőrű fiatalembert Iieir.rich Danikennek hívták, s bármilyen nemzetíse~ű lehetett. Agnelli nem tartotta szükségesnek, hogy elárulja, mi a két társ dolga a megbeszélésen. A bemutatkozás befejeztével frissítőket kínáltak, amit a vendégek el is fogadtak, majd Agnelli George-ot szólította meg: - George-nak hívjam, vagy van másik neve is'? - Szólítson csak egyszerűen George-nak. Elmosolyodott. - iv'etn jutott másik név. Agnelli végigmérte az előtte álló hústornyot. - IVIásbcíl viszont igen bőven jutott. Kern jelent ez hátrányt a szakmájában'? Akármi i~ legyen persze a mestersége. - Hátrányt? Kifejezetten előny. Békeszer~aű ember vagyok, gyűlölöm az erőszakot. S amikor valaki ekkora, mint én, rendszerint nem is akarnak vele kikezdeni. - George, gondolta v an Effen csodálattal, úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. - És természetesen mindenki vagy majdnem mindenki, azok, akik a törvény betartására esküdnek fel, úgy gondolja, hogy ha valaki ekkora, olyan jókedvű és ártalmatlan, mint én vagyok, ókkor az illető biztosan kitűnően éivan anélkül, hogy gondolkodni is képes volna - folytatta George. - Mintha ez lenne a természet törvény e. I~'os, nem vagyok egy Einstein; de azért szellemileg visszamaradt. sem. De nem azért jöt-

tünk össze, hogy személyeskedjünk, ugyebár, Agnelli úr? Öt kémlés: Mit kíván? Mennyit? Mikor? Hol? Mennyiéri? Agnelli jóindulatú mosoly a mindössze csak annyi időre tűnt el az arcáról, hogy csak a legjobb megfigyelő vehette észre, de még igy is vélhette úgy, hogy képzelodik. - iVlondhatom, gyorsan rátér a lényegre, George. Látom, nincs ideje az udvarias locsogásra. Értem. Nos, én is így szeretem. Ahagy önnek, nekem sincs rá időm, hogy kerteljek: én is üzletembernek tartom magam, akárcsak ön. - Belső zsebéből papírlapot vett elő. - Íme, itt a vásárl5listám. Szép hosszú, nemdc:bár? George r
-- Akkor felvilágosítom. A műszaki adatok, ahogy Stephan barátom mondatta. Robbanóanyagok - műszaki adatok nélkül. P,,akéták - műszaki adatok sehol. S ez mindkét típusra vonatkozik. Milyen gyújtószerkezetek? Milyen detonátorok? Gyújtók - itt még az sem szerepel, hogy zsinórok vagy vegyi gyújtók. Az sem, hogy lassan vagy gyorsan égők-e. Ezt a listát nnm szakértő állította össze. Amatőr munka. Egy hozzá nem értő pancser műve. Kié? Agnelli egy ideig a poharát tanulmányozta, majd megszólalt. - Én vagyok az az amatőr. De az itteni három úrtól kaptam némi pancser segítséget. - Az ég óvjon mindannyiunkat - mondta van Effen. - Egy iskolai Kis Kémikus készlettel sem kellene szabadon mászkálniuk. Nem először ugyan, de meg kell kérdeznem: hol a fenébe vannak a szakértőik? Agnelli bűntudatosan masolygatt és széttárta a kezét. - Teljesen őszinte leszek magukkal. - Van Effen láthatta, hogy Romero Agnelli valami egészen elképesztő hazugságra készül. - Pillanatnyi zavarba kerültünk. Annak a két embernek, akivel dolgozni szoktunk, más dolga akadt, és pár napig nem is fogjuk látni őket. De arra gondoltunk, hogy önök, uraim, mindketten robbanóanyagszakértők, és . . . - Nem probléma - mondta Geor ge. - Tudjuk, mire van szükségük, és majd adunk hozzá egyszerű használati utasítást, nehogy felrobbantsák azt az ostoba fejüket. A rakét'ak persze egészen más ügy. Azokat csak képzett szakember kezelheti. - NIennyi időre van szükség a kiképzésre? - Egy hét. Tíz nap. - George erős-e~n túlzott, tudta ezt van Effen is, ám a négy férfi láthatóan annyim járatlan volt mindenfajta katonai dologlxan, hogy nyúgodtán túlozhaaott. - Minket ne Z63 i;r~rjenek meg, nem vagyunk katonák. Nem értünk hozzá jobban maguknál. Agnel.li egy ideig hallgatott, azután hirtelen megszólalt: - Ismernek valakit; aki ért? Ért az

ilyesmihez, úgy értem. - Jól értem, hogy mire gondol? - Azt hiszem, igen. - Ismerek. - George kissé tür elmetlen hangnemben mondta az „Ismerek' szót, jelezvén vele, mennyire nyilváavaió dolog, hogy ismer ilyen valakit. - Ki az-: G-eorge szánakozóan nézett rá. - Nincs neve. -- Csak hívják valahogy. - A hadnagy. . -- Miért? - 142ert hadnagy. - Nyilván elbocsátott katonatiszt. - Nyilván nem. Egy elbccsátobt hadnaggyal semmire. nem mennék. Azt hittem, magának is világos, hogy csakis másad- vagy harmadkézből tudok dolgozni. Közvetítovel, ha úgy cetszik, vagy kett
is igényt tartanak. Agnelli mosolyogva felállt; ismét a régi, nyugodt, barátsávos Agnelli volt. - Temnészetesen. 1VIeg kell mondjam., nem is csillagászati összeg. - Csak egy dolgot, Agnelli úr - mondta van Effen. - N3~ilván tisztában van vele,. hogy ha más néven másik szállodába költöznék, úgy aligha volna rá reményük, hogy még egyszer bármelyikünkre is rátalálnak? - Aligha volna? Semmi esélyünk nem volna rá. - Agnelli felvonta a szemöldökét. - Ugyan miért beszél ilyesmiről`? - 1Vos, kölcsönös bizalommal viseltetünk egymsiránt, nemde? - Természetesen. - Agnelli hangjában még rx~i.ndig hallatszott a n.eglepetés. 2G~ ~ ~ 2G5 l~7"`,` n - Ilát, ha így van, vigye a házőrző kutyáit ~ hallból, az étteremből és a hátsó ajtó elől. - A házűrzó kutyáimat? - Agnelli arcán látszott, hogy noha nem lepődött meg, szeretne némi időt nyerni. - Ha nem viszi őket innen, bedobjuk őket a csatornába, persze megfelelően gúzsba kötve, ét elköltözünk innét. Agnelli ránézett van Effexvre: arca kivételesen kifejezéstelen volt. - Maga tény leg nagy tételben játszik. Látornr valóban megtenné . . . Istenemre. - Elmosolyodott és kezet nyújtott. - Szégyen, gyalázat. Rendben, házőszök visszavonva. Szégyen . . . I?e hát nem is voltak alkalmasak erre a feladatra. Amikor elmentek, van Effen George-hoz fos.. dint. - Bűnözőnek kellett volna mennie. Késő bánat. Egyébké.n~t az ezredes urat már évekkel ezelQtt agyvérzésbe kergette volna. Fogadjunk, hogy ArLnelisének fogalma sincs róla, milyen prírtia hazudozó. Túljárt Agnelli eszén, bohócot csinált bejőle, lefegyverezte, demoralizálta, legalábbis reméljük. Megmondaná ma este Vascó~nak~ hogy hadnagyi rangban állást ajánl neki, pel ~ze ha előtte alaposan elváltoztatta a külsejét, Ne felejtsük el; Agnellinek bőven volt rá alkalma, hogy Vascót közelről tanulmányozza.

Nem lesz semmi gond. - George átnyűjtotta van Effennek Agnelli vásárlólistáját. ~ Mit nem adnék érte, ha nézhetném az ezre,Eles arcát, mikor meglátja, mi mindent kell vásárolrda holnap reggel! Gondplom, egy órán belül találkoZnak. Gondolt már arra, hogy esetleg Agnelli ts ott lesz Riordannal_ meg ezzel a Samuelsonnal együtt'? - Érdekes ötlet, de máa- nekem is eszembe jutott. ' F~? - Mi és? -- Mi és, azt kérdezi. Tudjuk, hogy Agnell nem más, mint Annecy, nem? - Kilencvenkilenc százalékban. Ile ne felejt~e el, hagy soha nem láttam azokat az Annecy pestvéreket, akiket nem sikerült bür tönbe juttatc~unk. - Az, hogy nem ismeri, nem jelenti azt, hogy ó se ismeri magát. Per sze hogy ismeri magát, tucatszor láthatta a fényképét annak idején, amikor a tárgyalás zajlott. Mit gondol, mit fog szólni, ha meglátja, hogy nem egyszerűen a retienett van Effen hadnaggyal van dolga, de azzal a rettegett hadnaggyal, akinek a húgát elrabo~Ita, valami odúban tartja valahol, és - mit tudjuk mi - esetleg a legújabb hüvelykujjszaggató modellt próbálja ki rajta . . . - Érdekes lesz látni. - De Graaf ezredesnek igaza volt - morogta George. - Halvérű alak. A tenger mélyén volna a helye. - „Az ön tíz centje segít megölni egy brit katonát. Ilyen jó vásárt még nem csinált.'' Ezt kiabálják a gyűjtők, akik azokat a rohadt bádogdobozokat csörgetik az egyesült államokbeli ír kocsmákban. Különösen az északkeleti államok fr bárj.a.iban és még inkább New Yorkban. Leg266 ~ 267 irxkább pedig Queensben, ahol a legtöbb ír él. Tíz cent. Csák c=nnyit kérnek: tíz centet. És persze csörgetik a doboz
nevezik magukat -, ame'.yek fegyvervásárló-sra gyűjtenek, akkor nem ebben az évszázz~dban élek, vagy a homokba dugják a fejüket. Azt állítják. persze, hogy azt a sok millió dollárt, amit az évek során gyűjtöttek, olyan IRA-tagok özvevegyeinek és árváinak a megsegítésére fordították, akiket az ádáz br itek orvul meggyilkoltak. I14éghogy özvegyek és árvák támogatására! Az egyik ilyen szervezet alapítója egyszer elkövette azt a hibát, hogy ibaz:at beszélt, mert ezt monda: „Minél több buit katona tér haza Ulsterbtil koporsóban, annál jobb." Jack Lynch, a volt ír miniszterelnök azzal vonult be a történelembe, hogy úgy n5rilatkozota: azt a pénzt egyetlen célra szánják - hogy minél több özvegy és árva legyen. Brit özvegyek és árvák. Riordan, ez az- abnormális mólon ma ;as és abnormálisan vékony, fekete hajú, napbarnítoRa bőrű férfi, aki majd bokáig érő fekete esőkabátot visElt - ami hilaeteilen alakját még jobban kihangsúlyozta -, szó szerint remegett a dühtől, amint ott állt hallgatásága előtt, ökle az előtte álló asztalon összeszorítva. CSszinteségéhez és fcaháborodásához nem fért hétség; kirobbanó eleje szinte fenyegető volt. - Elég szörnyű dologi, hogy ezeknek a p~~nzeknek a nag5Ó része becsületes, istenfélő, niéIyen vallásos kafolikusokt.ól származik, akiket megtév esztenek, akiket meggyőznek ar ról, hogy rxemes ügyhöz járuljanak hozzá - mikor pedig máaziákus gyilkosokat pénzelnek, akikhez képest a maffia bérgyilkosai csak játszogató óvodások. Az a pénz közvetlenül az IRA szervezőihez jut. Egy részéből még rZew York-i feketepiacokon rendszerint bronYi, queensi vágy broo.klyni építési területeken vagy használaton kívüli parkolókban éjszaka tartott árveréseken - vásárolnak fegyvereket. A fegyver, uraim, igen könynyen beszerezhető portéka New York csodás városában. - Riord,an szinte fröcskölte a szavakat keserűségében. - A pénz maradékát más IRAszervezűk használják fel: ezek a déli meg a középnyugati államokba utaznak, ahol a fegyverviselési engedély ismeretlen dolog. Akárhonnan származnak is ezek a fegyverek, előbb-utóbb

mind New York környékér e ér keznek, ahonnan; szinte mindig New Jerseyből vagy Brooklynból, hajóval szállítják őket el a rakodók szakszervezeteinelc és az Egyesült Államok vámhivatalának egyetértí~ cinkosságával, ugyanis ezek között is sok az első vagy második generációs ír, akik a gyilkos IRA vértestvéreinek tekintik magukat. Minthogy a vámhivatal az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának az irányítása alatt áll; logikus feltételezni, hogy ezek a halálkereskedők az amerikai kormány tudtával, ha nem közreműködésével tevékenykednek. Az íreknek a Kongresszusra gyakorolt jelentős befolyása közismert fény. - Egy pillanat, Riordan úr, ha megengedi. 269 ._:___. Aaron Wieringa hadügyminiszter, ez a na~gyda. rab, vöröses ábrázatú, kék szemű, rendkívül higgadt férfi szakította félbe a szónoklatot. Wieringát az egész országban nagy tisztelet övezte, pár éve miniszterelnök is válhatott volna belőle, ha nem indult volna politikus számára végzeti hátránnyal: tökéletesen megvesztegethetetlen volt. - Látjuk - aligha kerülte el bárkinek is a figyelmét -, hogy ön igen haragos ember. Biz1,osí~thatom róla, hogy nem vagyunk tizenkilencedik századi struccok, sőt azt hiszem, elmondható, hogy ebben a teremben egyetlen olyan ember sincs, aki ne értené meg, hogy az ön haragja teljességgel jogos és indokolt. Odáig nem mennék el; hogy abban is egyetértsek, ahogy az amerikai kormányról és a Kon~~resszusról nyilatkazott, ám ez a jelen konkrét körülmények között aligha érdekes. A bizonyítható tények felsorakoztatását(rl eltekintve egyébként az ön véleményének sincs közvetlen jelentősége. Ami bennünket a jelen pillanatlaan érint, az, hagy ön vajon miért irányította haragját éppen a mi országunkra, konkrétan pedig Amszterdamra. Ebben a pércben elképzelni sem tudom, jóllehet nyilván nerrt hagy minket sokáig tudatlanságban. Az eddig elnaondottakban azonban semmi olyan nem szerepelt, ami igazolná, miért akarnak bennünkzt zsarolással arra kényszeríteni, hogy önök és a

brit kormány között közvetítő szerepet vá al jynk. 14'Iegértern: nyilván nyomós okaik van~:ak r~i, hogy azt akarják: a brit csapatok vonuljanak kí Észak-Írországból. Az viszont sehagyan setzt fér a fejembe, hogyan képzeli, hogy rrLi rá t~~ci270 juk venni Nagy-Britanniát arra, hogy engedjen elképeszt<í követeléseiknek. Semmiféle okot nem lát.ak r á, miért kellene engedniük. - Létezik egy tökéletesen érthetv ok: az emberiességi megfontolások. Az emberiesség szempontjai, amelyeket önök is, ők is figyelembe vehetnének. - Hogy kormányaink nem szívesen néznék, h~a Hollandiát elárasztanák, és ezrek, esetleg százezrek fulladnának vízbe? Mielőtt errvl beazélgetnénk, kérem, válaszoljon egyetlen kérdés~emre. Miért pont mi? Mert földrajzi helyzetünknek köszönhetően különösen alkalmasak v~~gyunk rá, hogy ilyen népirtással fenyegessenek ? - Azért esett önökre a választás, mert az egész fegyverszállítási műveletnek Amszterdam á lelke. Amszterdam már jó néhány éve ÉszakEurópa fegyverkereskedelmének a központja, ahogy az európai heroinkereskedelem központja is. Mindkét tény köztudomású; az pedig, hogy ez ilyen régen tar t már, csakis arra utalhat, hogy a kormányzati és a végrehajtási szintet egyaránt mélyen átitatta a korrupció. - A tiltakozó Wieringa félbe akarta szakítani, de Riordan egyetlen határozott mozdulattal csendre intette. - Más városokat is érint a fegyverkereskedelem konkrétan például Antv~~erpent -, de Amszterdamhoz viszonyítva Antwerpen csak második osztályban játszik. Wieringát, aki a rá annyira nem jellemző módon most szinte kiabált, ezúttal nem lehetett el271 ,',3t,ai.:,1~ ~t~:~'~;,~' hallgattatni. - ÍTgy érti talán, hogy Lelgiuxnot lehetetlen elárasztani, nem? Riordan folyhatta, mintha semmit nem hallott volna. - Természetesen az Amszterdamon keresztülmenő fegyverek közüa nem mindegyik ke-

rül Írországba. - Egy részük a VHF-h~ez kerül; egy másik részük . . . - VHF?? - Szinie nyilvánvaló volt, hogy Bernhard Dessens, az igazságügy-miniszter fog megszólalni, aki híres volt arról, hogy semmiféle vitához soha használható gondolattal nem járult hozzá. - Mi az ördögről beszél? - Maradjon csendben, maga idióta! - Úgy tűnt, esetenként Riord.an el tud feledkezni a szónoki stílusról;. amelyet oly kiválóan értett. - A Vörös Hadsereg Frakcióról beszélek, a BaaderMeinhof-csoportnak, ezeknek a hetvenes évek elején ténykedő gyilkosoknak az utódjáról. A fegyverek többi része a Nyugat-Németországban megjelenő, Szicíliából irányított maffiaszerű gengszterbandákhoz ker'úl. De a zömük frországba megy. - Tudja, milyen a hely zet Észak-lrox-szágban, miniszter úr? - senki neni találta szükségesnek, hagy kövesse Riordan tekintetét, hogy lássák: a hadügyminiszterhez, nem pedig az igazságügyrniniszterhez intézi szavait. - El tudja képzelni; milyen pokoli állapotok uralkodnak ott, miféle borzalmakat követnek el az IRA és a UVH, az Ulsteri Önkéntes Hadsereg emberei, hogyan tombol az őrült gyilkolás tizennégy éve egyfolytában. El tudja képzelni azt az országot, amelyet a rettegés korrhányoz, s amely darabjaira huni szét? Észak-Írországban a két valláai közösség, a protestánsok és a katolikusok képviselői soha nem fognak együtt kormányozni - annál sokkal jobban magosztják "óket a vallási és kisebb mértékben a faji különbségek. Másfél millió ember él ott egy kis területen, de a köztük levő külör~bségek ellenére mindkét oldalon az emberek k!ilencven.kilenc egész kilenctized százaléka soha nem ártott senkinek, soha nem is állt szándékukban. Egyetlen dolog köti össze ezt a kilen.cvenklenc egész kilenctized százalékot: gyűlölik a terrorizmust, s semmi egyébre nem vágynak, mint hogy békében élhessenek. Ez a vágyuk - a dolgo'.~ jelenlegi állása alapján ítélve - sohasem teljesülhet. A konvencionális politskusok, akármennyi legyen is a gyengeségük és a hibájuk, legalább betartják z~ konvenciókat. Ulsterben aa

ilyen polibikus kihalt fajnak tekinthető. Senki nem gyakorol önmérsékletet. Demagógok és fegyveresek uralkodnak. Az országot maroknyi elmezavarodott gyilkos irányítja. R~.iord~n most tartott eltiször szünetet, alighaneín most is csupán azért, hogy egy kis lélegzethez jusson, de senki nem óhajtotta kihasználxx~ a hirtelen támadt csendet. - A gyilkosoknak, még az őrúlteknek is; fegyverre van szükségük. Meg is kapják tehát Amszterdamból: általában, bár nem mnci;ig, bütorok belsejébe rejtve szállítják őket. A fegyv~erek persze leplombált konténerekben utaznak, s h,a az amszterdami vámhatóság ember ei minder ről nem tudnak, akkor Európa legvaksibb, legrosszabb vagy legkorruptabb hivatalnokai. Tíz 272 ~ 273 esetből kilencben a hajók Dublinben rakodnak ki. Hogy a konténerek hogyan jutnak át a dt.vbhni vámon, megvallom: nem tudom. De nem hi< szem, hogy összejátszanának a vámhatóságokkal. Ha ilyesmiről volna szó, akkor a hatóságok négy éve nem koboztak volna el egy több millió dollár Értékű fegyverszállítmányt, amelyet az IRA-nak szántak. A legtöbb fegyver mégis átjut calahogyan. Dublinből a fegyv ereket tartalmazó konténereket különböző címkékkel ellátva - de általában háztartási eszközöknek címkézve -, teherautóval egy 1l~Ionaghan megyei raktárba srállítják, onnan pedig egy Louth megyei faiskola területére. Ne kérdezzék, honnan tudom mindez~t; igen nehéz lenne nem tudni róla: az ottaniak mindenről tudnak, csak nemigen beszélnek. Innen a fegyvereket )fszak-frországba szállítják, de nem éjsz<~ka csempészik át a határon a félelmet nem ismerő IRA-tagok, hanem fényes nappal gépkocsikba-a viszik át többnyire kacagó gyermekekkel körülvett fiatal no"k. Minden nagyon szép és ártatlan. - Nagyon-nagyon hosszú utat kell megtenni'ük a fegyvereknek, miután az amerikai középnyugaton megvásárolják üket, amíg valami sötét belfasti vagy londonderryi utcán rejtőző elmebeteg gyilkos kezébe kerülnek. Hosszú az ú.t. S ezen a hosszú úton a leglén3-egesebb pont, a kö-

zéppont, a gyújtópont - Amszterdam. Ezért. jöttünk Amszterdamba. Riordan leült. A beálló csendet eby ideig még senki nem t~r~te meg. Üsszesen nyolc férfi ült Dessens fényűzően berendezett szalonjában. Hárman Riordant kísérték el az igazságügy-miniszterhez: S~amuelson, akit de Graaf annak idején leírt van Effennek; O'Brien, aki ott volt a Trianonban és Agnelli, akiről George megjósolta, hogy ott lesz. Samuelson és O'Brien al~ighamem úgy vélték, semmi hasznosat nem tudnak hozzáadni a Riordan által élmondott.akhoz, Agnelli pedig még nyilv "an nem találta meg a megfelelő hangot. Amikor belépett, és az ismét normális öltözékű és hétköznapi kinézetű van Effent meglátta, szeme egy pillanatra kitágult, ajka egy másodpercre szétnyílt, s mintha arca egy kissé - de azért észrevehetően - elhalványult volna. Majdnem biztos, hogy van Effen volt az egyetlen, aki észrevétie a változást, de hát az is biztos, hogy van Effen volt az egyetlen, aki figyelte Agne112t. A tárgyalóasztal másik felén szintén négy férfi ült: a két miniszter, de Graaf és van Effen. Ebben a pillanatban semmi mondanivalójuk nenn volt, mégpedig két okból: egyrészt semmi olyat nem mondhattak, atr~ bármilyen értelemben hasznos lehetett volna, másrészt mindegyiküknek el kellett ismernie, hogy Riordan igen nagy meggyőző erővel adta elő az álláspontját, akármilyen ésszerűtlenek, fenyegetőek vagy abszurdak is voltak a követelései. Aaron Wieringa három társára pillantott, majd megtörte a csendet. , - Az uraknak nincs megjegyeznivalójuk, mielőtt válaszolok? - Nekem volna - mondta van Effen. 27~ - Hadnagy úr? - Riordan úr meglepő mádon egy dologról nem tett említést. Tudnllik arról, hogy miért akarja, hogy a brit befolyás teljes egészében megszűnjön -Észak-frországban. Ha tárgyalni kívánunk, gondolom; jogunk van ism.erní az indítékait, a szándékait. Lehetséges, hogy szándékai olyannyira rettenetesek, hogy inkább vállaljuk

az országot érő bármily katasztrófát, mintsem hogy teljesítsük követeléseit. Abban persze természetesen nincs okunk hinni, hogy Riordan úr az igazat fogja mondani. - Világos - mondta Wieringa. - 1Vos, Riordan úr ? -- Semmi értelme megesküdnöm, hagy igazat beszélek: így tenne mindenki, ak~i.hazudni készül - Riordan ismét felállt, s most megint félelmetesen föléjük magasodott - mintha így kcnnyebb lenne számára a beszéd. - Említettem azt a bizonyos kilencvenkilenc egész kilenctized százaléknyi rendes, becsületes embert ebben a háborúskodás tépázta országban, akik felett egyszázaléknyi mániákus gyilkos uralkodik. Egyetlen célunk az, hogy megszabaduljunk ettől az egy százaléktól annak érdekében, hogy Uister népe ny ugodt., békés körülmények között alakíthassa jövőjét. - Megszabaduljanak? - kérdezte óvatosan Wieringa. - M'ít ért e7,en egész pontosan? - Mindkét oldalon végzünk a nyomorult gyilkosokkal. Eltávolítjuk a beteg daganatot. Így elég világos? - Riordan leült. - Nemes célnak tűnik - mondta van Fffen. Nem próbálta leplezni a hangjából kihallatszó mewető kételkedést. - Nemes, emberséges célnak. Nyugodtan alakíthassák jövőjüket. Nemigen illik azonban ahhoz, amit a z előbb mondott, hogy tudniillik Észak-Írországot sohasem fogják a két közösség képvisel<>i kormányozni. Nem gondolja, hogy ha a legádázabb IRA-vezet.űk egyike ülne itt ebben a székben, pontosan íagy beszélne, ahogy maga beszél, s ugyanezt akarná elérni, hogy a briteket bármilyen áron kiszorítsák Észak-Írországból? Egyáltalán: milyen biztosítékot tud adni arra nézve, hogy éppen nem maga az a bizonyos ádáz IRA-vezető? - Semmilyet. - Riordan ezúttal nem állt fel, hangja szokatlanul nyugodt volt. - Ennél többet nern tehetek. Ha nem látják, menny ire gy űIölöm az IRA-t minden megnyilvánulásával ebyütt, akkor vakok. A feltételezés annyira megdöbbent, hogy nem is találok szava-kat. Újabb, még hosszabb csend következett, majd

Wieringa szóhalt meg: - Nos, ezt hívják patthelyzetnek. - Patthelyzet. ~Tgy, ahogy mondja - felelte Riordan. Még mindig ült; a szf>noklat ideje ezek szerilat elmúlt. - VarLnak azonban bizonyos olyan tényezők, aW elvek megszüntethebik ezt a patthelyzetet. Oostljk-Flevoland például. Leeuwarden. Az északkeleti területek. V'ieringermeer, Putten, Petten, Schouwen, Walcheren. Azt nem említettem egyébként, hogy aláaknáztuk a királyi palotát? - A palotát? - kérdezte Wi^ringa. Nem látsz~~tt különösebben feldúltnak. 276 1 2?? ~,.,~ w . :,~. ,.~.~.r. :._ - Szeretném önöket enzlékezteín~i .a ma esti tűzijátékra. Kis bemutató volt csupán. Hogy megmutassuk, szánalmas biztonság intézkedéseik mennyire könnyen kijátszhatók. - Ne fáradjon, Riordan - csattant fel ~~'ieringa. Nem is úgy mondta: „Itiordan úr''. - A fenyegetések ideje elmúlt.. Érl~ölcsi meg emberiességi megfontolások maradiak, nem? - Féle-fele - mondta van Effen. Wieringa néhány másodpercig rámeredt, majd b<Slintott. - 14'fagam is így gondolom. Köszönöm, hadnagy úr. Nem könnyű szerencsejáték alapon dönÓ feni az embernek a hazája vízbe fojtásáról. --Riordanr a nézett. - . Felhatalmazásom van rá, hogy döntéseket hozzak. Kapcsolatba fogok lépni a brit nagykövettel. A nagykövet kapcsolatba lép a londoni külügyminisztériummal. Be fogunk olvastatni egy megfelelő övatos hangvételű ~'ádiónyilatkozatot. Ezt a három dolgot megígérhetem. A t
Riordan és társainak távozása után csend honolt a teremben, amíg Wieringa el nem intézte a telefonját. Amikor letette a kagylót, lassan kortyolt egyet brandyjéből, elmosolyodott, , ma jd G~ f Ó annyit mondott: - Hozzászólások, uraim? - Fígyelemre méltáan higgadt emb$r volt. - Felháborító, arcpirító pimaszság - mondta Dessens nagy hangon. Most, hogy elmúlt a tettek és a döntések ideje, határozottan tűzbe jött. Hollandia jó hírn.ev e és becsülete a sárban hever. - Talán mégis jobb,~mint ha polgárai hevernének a víz mélyén - mondta Wieringa. - Ezredes úr? - Nyilvánvalóan figyelembe kellett vennie valamennyi eshetőséget - mondta de Graaf. -A döntése, uram, nem egyszerűen helyes döntés volt: szükségszerűen így kellett döntenie. - Köszönöm, ezredes úr. Hadnagy úr? Mi hasznosat mondhatnék még, uram? - szintén szólva nem tudom. De az ezredes úr szerint - és meg kell vallanom, igen szép tőle, hogy elismeri - ~in közelebb áll ezekhez a gazemberekhez; mint bárki más Amszterdamban. - Elmosolyodott. - Természetesen a „közel áll" kifejezést nem a szó megbélyegző értelmében használtam. - Köszönöm, uram. Reménykedtem is benne. - Nem igazán bőbeszédű a hadnagy úr. - Rám egyébiránt nem jellemző bizonybaSanság. A város nangidtis nyomozó hadnagy a vagyok ugyan, de ebben a kiváló társaságban igen alacsony rangúnak számítok. Miről kellene részletesebben beszélnem, uram? Wieringa a mennyezetet nézte egy darabig, majd váratlanul .azt mondta: - Fontos kérdésekben kellett döntenem. - Van Effenre nézett, -- ~Ün hitt Riordannak? 279 ~,~A ~iF 3'~'~,

Van EffE~ felvette a poharát, de ncm ivott belile, csak riéLPgette: lvthatóan a gondolatait ren-

dezte. - Hadd bontsam ezt négyfelé, miniszter úr. Két Joli'°t elhiszek Riordannal kapcsolatban; egyet, nerrl tud°m, elhiggyek-e vay sem; a negyediket víSZ°nt Ilatározota:an nem hiszem. - Aha. ~~rt mondta olyan rejtélyesen, hoby „fele-fele"Ó -~ Valami ilyesmiért. Egy : elhiszem, hogy semmiképpen nem az IRA embere. - EIhisZi~ hadnagy úr? Ez esetben megkérdezhetem, ri~lért Provokálta ezen a ponton? ,,rlég biztosabb akartam lenni. De biztos voltam bering Előtte ís. Az a beszéd - a!nilyen szene edélyesén kifakadt az IPLA és módszerei ellen . . . Rendkívüli képességű színésznek kall ahhoz lenni, hogy valaki ilyen gyűlölettel tudjon beszélni. !'snnylt~a viszont már nem lehet valaki jó színész, hogy a nyakán ennyire gőzkalapácsként IükteSSenek ~z erei. - Ezt. nenz is vettem észre - mondta ~Vierináa. pe C,rNafl~a és Dessensre nézett. - Az urak talán , . : ~- Nem fejezte be, mivel mindketten témán menl'ázták a tejüket. - Kettő ` folytatta van Effen. - Ügy gandolc~~ nem Riordar7 a vezető, nem ő a fáni~k. Miérti ~erpmi bí7onyítckom nincsen, de.azt hiszerrl túlságosan heves, t.úl labilis, túl kiszámít~atatlan ahhoz, hogy tábornők legyen. ~ Nem sLeretne alatta harcolni, van Elfen? rernöa félig mosol~rgott,"félig valóban kí~a~~i volt.. lVem, u~'am. X411 le~in.:e egy másik erezető-n.ek. Abban is bizonyos vagyok ugyanis, hogy nem Agneili a főnök. Holtbiztos, hogy nem O'Srien a főnök, minden jel arra mutat, hogy Ie~gfeljebb őrmester lehet. Nem mondom, hogy nem Samuelsom az. Az az ember egy rejtély. Jelenléte azonban teljesen megmagyarázhatatlan, s ha valakinek a jelenléte ennyire megmagyarázhatatlan, akkor annak komoly mabyarázatának kell lennie. - Három. Amit nem tudom, elhihetünk-e, az az, amit Észak-frországról mondott Riordan. Egyetlen célja, azt mondja, hogy megszabaduljanak ezektől a szöi°nyetegektől. Amit mondott, úgy tűnt, igen komoly an mondja, s

xnár említetnem, hogy szerir_tem nem arról van szó, hogy jó színész. - Van Effen felsóhajtott, a fejét csóválta, és belekortyolt a brandybe. - Tudom, hogy zavaros ügy ez, uraim. Hadd fogalmazzak a következőképpen: elhiszem, hogy hisz abban, amit mond, de nem hiszem, ho;y amit hisz, az szükségképpen igaz. Többek között az ért nem gondolom, hogy ő volna a vezér. Két dolog: n~-ilvánvaló ellen±mondáson kaptuk, ám szemlátomást nem volt vele tiszf.
-- Kettő - folytatta van Effen. - Ügy gondoiom, nem Riordan a vezető, nem ő a fűnlyk. Miért? Semmi bizonyítékom ninescn, de . azt hiszem, túls~ígosan heves, túJ labilis, túl kiszámíthatatlan ahhoz, hogy tábornok legyen. - Nem szeretne alattá harcolni, van Effen? - ~~4'iernga félig mosolygott, "félig valóban kíván~csi volt. --- Nerc, uram. Bell lezínie egy másik ~etü-. n:ek. Abban is bizonyos vagyok ugyan a, hogy nem Agneili a főnök. Holtbiztos, hogy nem O'Srien a főnök, minden jeI arra mutat, hogy legfeljebb őrmester lehet. Nem mondom, hogy nem Samuelsom az. Az az em'r~er egy rejtély. Jelenléte azonban teljesen megmagyarázhatatlan, s ha valakinek a jelenléte ennyire megmagyarázhatatlan, akkor annak komoly magyarázatának kell lennie. - Három. Amit nezű tudom, elhihetünk-e, az az, amit Észak-frországról mondott Riordan. Egyetlen célja, azt mondja, hogy megszabadui_janak ezektől a szornyetegektől. Amit mondott, úgy tűnt, igen komolyan mondja, s már említettem, hogy szerintem nem arr
mondjam inkább így: el sem tudjuk képzelni. -. Pontosan erre gondoltam én is. - Wieringa nagyon lassan beszélt. - Ugyanerre. Csak nem tudtam ilyen jól összeszedni. Elmosolyodott. Nos, ennyi elég is egy napra . . . De mondta azt is, hogy valamit nem hisz el. - Igen, uram. Az a negyedik pont. A fenyegetéseit nem hiszem el. Mármint a közeljövőt érintő fenyegetéseket. A hosszú távú fenyegetések, az más kérdés. De amit itt ma mondott, s amiről korábban de Graaf ezredesnek beszélt, azt Oostlijk-Flevoland kivételével nem hiszem. Puszta blöff. Különösen ami a palota elpusztítását illeti. - Ha ön_ mondja, hadnagy úr, hát átkozott legyek, ha nem hiszem el magának - mondta W:ieringa. - Honnan tudja? - Mert nem hiszem, hogy aláaknázták volna a palotát. Ma este kifejezetten fontos volt nekik, hogy a robbanás zaja elég messzire hallatszék. Mert meg akartak győz~nz minket, hogy valóban képesek beváltani az ígéretüket. Wieringa arcán látszott a meglepetés. - Meglehetősen biztosnak tűnik ebben, hadnagy úr. - Kifejezetten biztos vagyok benne. - Hogyan lehet ennyire biztos? - Vannak információim. Wieringa elgondolkozva nézett rá, de nem szólt semmit. Nem így Dessens. Egész este szóhoz sem tudott jutni, most viszont biztos talajt érzett a lába alatt; így hát úgy gondolta, visszászerez valamit a tekintélyéből. - Mily en forrásból szerzi az információit, hadnagy úr? - Bizalmas. - Bizalmas! - Hogy Dessens a válasz miatt gurult-e azonnal dühbe, vagy azért, mert van Elfen nem tette hozzá a kötelezőnek számító „uram"-ot vagy „miniszter Ur"-at, azt nehéz lett volna megmondani; alighanem maga sem tudta. - Bizalmas! - Megpróbálok diszkrét lenni, uram, ennyi az egész. Nem szeretném kiadni a forrásaimat, mert azzal komoly, de szükségtelen zavart kelthetnék. Ezt nyilván ön is mebérbi; rendőri kö-

rökben annyiz°a természetes dolog ez, ho ;y szinte nem is kell említeni. Eóyszerűen higgye el, hogy így van. - Megérti ! Természetes ! Egy szerűen higgyem el ! - Dessens ábrázatának a színe a pulyka bőrlebernyegéhez lett hasonlatos. - Maga arrogáns . . . maga . . . - Láthatóan azon volt, hogy ne kapjon agyvérzést. - Szeretném emlékeztetni, hadnagy úr - er ősen megnyomta a „hadnagy" szót -, hogy én az igazságügy-miniszter vagyok - ezt a szót is nyomatékkal ejtette -, maga pedig annak a szervezetnek a tisztje, amelynek én magam . . . - Ez így nem igazságos, uram. - De Gnaaf hangja személytelen volt. - Utánam va,n Effen ennek a városnak a legmagasabb rangú rendőrtisztje, és . . . - Ne avatkozzon ebbe bele, de Gr aaf ! -Dessens megpróbált hűvös hangon megszólalni, ~ ~ :1.° 282 ~ 283 de nem tudta beállítani a megfelelő hőmérsékletet. - Van Effen! Hallotta, amit mondtam. - Hallottam - felelte van Effen, majd ut.íIag hozzátette: - Uram. Onnan t:zdcm, amit mondtam, hogy én helyeztem el a robbanóanyagot a királyi palota pincéjében. - Mii? IV'Iicsoda?? - Dessens arcának a színe most már minden pulykakakast megszégyenített volna. - Te jó Isten. Ezt nem is hiszem el. - Félig felemelkedett a székéből. - Nyilv án nem jól hallobtam. - J(>1 hallotta, uram. Én nyomtam meg azt a bizonyos gombot. Dessens egy ideig nem szólt semmit. Iszonodva gondolt a kihályi családot fenyegető veszélyre; ez a borzalmas felségsértés valósággal bilincsbe verte és elnémította. Van Effen ismét felvette a poharát, s nem is próbálkozott vele, hegy leplezze az igazságügy-miniszterről alkotott véleményét. - Tartóztassa le ezt az embert, de Graaf! -üvöltötte Dessens. - Ebben a pillanatban: - Mi a vád ellene, uram? - l~Zi a vád? Maga is megőrült, mint. ez a...

mint . . . I-Iaz.aárulás, ember! Hazaárulás! - Értem, uram. Csakhogy ez több pr oblémát is felvet. - Problémát? Ember! Tegye a dolgát! - Igen, problémát. Én vagyok ennek a városnak a rendőrfőnöke. Minden amszterdami rendőr beószt.ottam. - De Graaf arisztakra ősei egyszerre szólaltak meg. - Amszterdamban senkinek nincs joga rá, hagy engem letartóztasson. Dessens csak bámult rá, dühe lassan-lassan elképedéssé változott, A fejét rázta. de egy szót sem szólt. - iJa van Effen hadnagyot hazaárulás vádjávál le akarja tartóztatni; akkor engem is le kell csukatnia, mert én is éppen annyira áruló vagyok, mint ő. - D2 Graaf eltűnódöt.t. - Sőt: még inkább, _minthogy végső soron feljebbvalója vagyok, magam támoatiarz és hagytam jóvá a hadnagy valamennyi lévését. - Látszólag következetlenül, alighanem az2rt, hogy Dessens ~sszeszed'nesse a gondolatait, de Graaf van Effenhez fordult, és azt mondta: - Azt ei~nulasztotta ve?em közölni, hogy személyesen nyo~nta meg azt a gombot: Van Effen bacsánathérő~n vállat vont. - Tudja, hogy v an ez, uram. _ - T~~dona - felelte de Graaf nyomatékosan. - Annyi mindenre kéli mostanában gondolnia. Ezt mintha már mondta vol.za. - 11~Ziért nyúltak törvénytelen eszközökhöz, ezredes úr? _ Wieringa hangjában nem volt neheztelés; egyszerű kérdés volt, ő maba továbbra is higgadt maradt. - Nem nyúltunk törvénytelen eszközökhöz, uram. Zt-'Iindent megtettünk, és ezután is megteszünk annak érdekében, ho5y érvényt szerezzünk a törvénynek. Sikerült beférkőznünk nem kic veszély árán van Elfen hadnagynak siker'ült beférkőznie -, az FF F soraiba. Ez nem egyszerűen veszélyes, kifejezetten öngyilkos vállalkozás. Van Effen hadnagy azonban meggyor, ~.../ 284 I 2~á zött róla; s nekem, sajnos, egyet kellett vele ér-

tenem, hogy ez az utolsó reményünk. Az egyetlen reményünk. Dessens még mindig kábán nézett a két rend~>rre, de agya ismét m'úködnkezdett, persze a maga módján. - Hogy lehetséges ez? Van Effent minden bűnöző ismeri Amszterdamban. - Megfelcdkezett róla, hogy van Effent pár pillanattal ezelc>tt még szinte közrendőrként kezelte. - Úgy van. De nem azt a van Ef@ent ismerik, akit önmaga előtt lát. Megjelenését, hangját Egész szemÉ~lyiségét annyira elváltoztatta, hogy a nyugdíjamba fogadom: egyikük sem ismernéfel Stephan Danilovot, mert ideiglenesen ezt az átnevet vette fel. - Valami egyébbe is fogadh:atna, gondalfa van Effen; de Graaf olyan vagyonos volt, hogy a nyugdíja aligha számított sokat, - Hogy az FFF fenntartás nélkül elfogadta-e Stephan DaW lnvot, azt nem tudhatjuk. Hihetetlennek tűnik számomra, de eddig mintha elfogadták volna. Ha nem, vagy ha rájönnek a dologra, akkor Amszteudam kereshet egy új ranbidős tisztet helyette. De kereshet új rendőrfőnököt is, amit a hadnagy alighanem apróságnak fog tartani, mivel nekem ez esetben le kell mondanom. Hollandia pedig kereshet új igazságügyrninisztert, mert ön, Dessens úr, szintén benne van a dologban. Csak Wieringa úr száműhat hosszíj, nyugodt hivatali időszakra. Dessens megütközöttnek látszott. - Nem mondtam, hogy bármiben is benne volnék. Wieringa gyengéden karon fogta. - Bernhard, mondhatok ~~alamit négy szemközt? - A terem egyik távoli sarkába vonultak - a helyiség szerencsére amilyen fényűző volt, éppen annyira tágas is -, és halk beszélgetésbe kezdtek. Jobbára persze Wieringa beszélt. - Mit gondol, miféle nagy fontosságú ügyről diskurálnak mélyen tisztelt minisztereink? kérdezte van Effen. De Graaf elmulasztotta megróni van Effent illetlen és komolytalan szóhasználatáért. - Nem adnám fel ezt a kérdést egy fejtöyő játékban. Wieringa úr azt. magyarázza Dessens úrnak, hogy teljesen mindegy, hogyan dönt: ha nem megy bele a játékba, Hollandia akkor is új igazságügy-

miniszter után nézhet. Ha Dessens nem kardoskodott volna annyira, hogy árulja el neki, honnan származnak az információi, most nem volna ebben a lehetetlen szituációban. Ő maga kereste a bajt. - Nem mondhatni, hogy de Graaf ne-.n talált meglehetős élvezetet a dologban. Kényelmesen elhelyezkedett, felsóhajtott, s a brandysüvebért nyúlt. - HáI' Istennek azért csak vége a napnak. Van Effenben volt annyi együttérzés, hogy hagyta, de Graaf töltsön magának és igyon egy kortyot, mielőtt megmut;~~tta volna neki Agnelli vásárlólistáját. - Félek, hogy még nem egészen, uram. Itt van ez a kis csekélység. De Graaf dermedt arccal átfutotta a listát, majd megint átolvasta. Ajka mozgott, de e1íSször nem tudobt megszólalni. Arrükor Wieringa és Desset~s visszaértek, még csupán odáig jutott, hogy annyit dünnyögjön magában: - Ez a kia csekélység . . , ez a kis csekélység . . . - ~'ieringa n ~..if I , i,, i ,Í' , 28fi I Z87 t a megszokott önmaga volt, űt nehéz volt kiho?~i a sodrából, Dessens viszont úgy festett, mint egy ókori keresztény, akinek éppen megmutatták az oroszlánokat a római arénában. - Miféle csekélység, ezredes úr? - Ez itt. - De Graaf átadta neki a listát; egyik könyökét a szék karfájára támasztotta, kezét a homlokához támasztotta, mintha valami szörnyű látványtól akarná megkímélni magát. - Robbanóanyagok - olvasta Wieringa. Gyújtók. Detonátorok. Gránátok. Föld-föld rakéták. - Érdeklődően, de alig meglepődve nézett van Effenre. - Mi ez? - Vásárlólista. Az ezredes urat szerettem volna megkérni, hogy szerezze be ezeket. - Dessens, aki most ugyanúgy ült, mint de Graaf, halkan felnyögött. - Minthogy ön a hadügyminiszter, az ezredes úrnak amúgy is önhöz kellett volna fordulnia. Szeretném ezenkívül kölcsönkérni a hadsereg egy teherautóját is, ha lehet. F-la

van egy kis szerencsénk, még az is lehet, hogy vissza tudom juttatni. Wieringa ránézett, belepillantott a kezében tartott papírba, azután megint van Effenre. - Elrhez a listához képest egy teherautó igazán szerény kérésnek hat. Mindezt nehézség nélkül meg tudom szerezni. Sokat hallottam magáról, van Effen, és még többet tudtam meg magáról ma este. Nem szívesen kérdőjelezem meg az ítéletét - Elgondolkozott egy pillanatig. - Azt hiszem, előbb kérdőjelezném n~eg a sajátomat, úgyhogy nem kérdőjelezem meg a magáért. Nem kétséges; hogy puszta kíváncsiság a részemről, de mégis csak jó volna tudni, mire kellenek ezek a holmík. - Az FFF láthatóan nincs bővében a robbanóanyagaknak és a támadó fegyvereknek, így hát megígértem, hogy szállítok nekik. - Hogyne - válaszolta Wieringa. - Hogyne, - A hadügyminiszter gyakorlatilag rendíthetetlennek tűnt. Legalábbis a szemében semmi isyesmi nem látszott. De Graaf és Dessens szeme sem árult el semmit; ez azonban nem jelentette azt, hegy tényleg jól tűrik a csapásakat; kezüket még mindig szemük előtt tartották, s ez eltakarta e.őlük a durva világot annak szörnyű valóságában. - F;,obbaniási szakért"óknak is híján vonnák, így tehát felajánlottam a szolgálataimat. - F:rt a robbanóanyagokhoz? De Graaf kénytelen volt elvenni a kezét a sz~eme elől. - Kiválóan ért a robbanóanyagokhoz. Egyébiránt bombákat is kiválóan hatástalanít. Bárcsak ez is olyan egyszerű volna - mondta keserűen -, mint egy féltonnás bomba hatástalanítás i. - Igen, uram. - Van Effen most de Graafhoz beszélt. - George-ot és Vascót is felfogadtam. George-ot mint robbanóanyag,szakért,~it. Ugye, megérti, hogy nem volt érkezésem önnel megbeszé':ni ezt a dolgot sem. - 1VIindenre maga sem gondolhat - felelte de Graaf unottan. Látható meglepetésére felfedezte, hogy brandyspohara üres, és nekilátott, hogy kiköszörülje a csorbát.

- Semmi illegális nincs ennek a két ember288 ~ 289 nel~ az alkalmazásában, Wieringa úr. Mindketten rendőr őrmesterek. Egyébként önkéni jelentkeztek a feladati°a. A robbanóanyagokkal nincs mit tenni, de ha inté7~kedne, hogy hatástalanítsák a rakétákat, igen hálás lennék - nsondta van Effen. De Graaf letette a poharát, - Én is, Én is. Nemigen tért még vissza az élet a hangjába. - Ismét csak a kíváncsiság kérdezteti velem, de miért vállalja ez a két barátja ezt a hatalmas kockázatot? - Kiszámított kockázatot vállalnak, Egyszerű az oka. Az ezredes úr azt mondta: síkerült beférkőznünk az FFF soraiba. Ez így netn egészen pontos. A kapujukban állunk, és eddig elfogadtak, vagy legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy elfogadtak. A pókháló szélén vagyunk. Nem tudjuk, hol a p<5k. De ha a listán szereplő dolgokat elvisszük nekik, meg fogjuk tudni. A rakétákat és a rakétakilövőket nem hagyhatják a pályaudvari csomagmegőrzőben. -- Kikezdhetetlen logika, van Effen. Tökéletes, Csak persze egyetlen apró hiba van benne. - Éspedig, uram? - A pók esetleg befonja magukat. Örült terv, teljesen őrült: és éppen ez az e;yetlen Qk, ami miatt sikerülhet. Éi°dekelne, hol és mikor rewdezte ezt így el. - Úgy másfél órája. Agnellivel, italozás közben. Wieringa egy kedvű nyugalmát most sikerül t első ízben megzavarni. - Agnellivet, italozás közben? ~gnellivel? Agnel~i! Eg'S~ike azoknak, akik az imént távoztak? - Stephan Danilov voltam. Nos, más már nem jut eszembe, úgyhogy akkor engedelmükkel mennék is. Kíváncsi vagyok a ma éjszakai időjárásjelentésre: a legfrissebb jelentések szerint a következő huszonnégy órában az 1953. februárit is meghaladhatja a víz szintje, és így az árvízveszély. Barátainknak kedvez az időjárás, a brit kormánnyal folytatandó tárgy alásokra pedig alig

hagy időt. Ne feledjék: mondtam, hogy nem his7~k Riordan rövid távú fenyegetés-eiben, de a hosszú távú fenyegetés, az ország elárasztása nagyon is valós, és elő is készítették. Egyetlen apróságot még, ezredes úr: Riordan korrupciós vádjai a vámhatóságaink ellen. Nevetségesek. Én tudom, hogy azok. Ön is tudja, hogy adok. A világ nem tudja. Meg vagyok róla győződve, hogy az üzletet az Ijsselmeeren, a Waddenzeen vagy odakint a nyílt tengeren bonyolítják le. Ez hát a haditengerészet dolga: Így is épp elég rossz a hírünk mint fegyvercsempész-gócpontnak; azon tűnődöm, milyen lesz a hírünk, ha ennek az egésznek vége? - Van Elfen elmosolyodott. - Mindenesetre ezt nem egy rendőrtiszt fogja mego'dani, ezzel csakis a ~hadübyminisztérium és az igazságügy minisztérium birkózhat meg. Jó éjszakát, uraim. - Egy pillanat, Peter. Egy pillanat. - De Graaf szólalt meg, látvatóa::z feszengve. - Csak van valami, amiben segíthetünk? - Igen, uram, van. Ne csináljanak semmit. Abszolúte semmit. Ha bárhogyan megpróbálnak 290 ~~`~ ~ rs segíteni, azzal csak a sírunkat ássák meg. Az ellenfélnek van esze, és nincs vesztenivalóin: k~rem, ne próbáll~ozzanak tehát semmivel. Ne kövessék a teherautót. Akkor se, ha úgy gondolják, hogy senki nem veszi majd észre. Semmi helikopter, semmi vak kintornás - semmi. Es semmiképpen se próbálkozzanak azzal a hiábavaló és gyermekes dologgal, hogy nyomjelző rádióadót szereltetnek a teherautóra; ha azok nem gyengeelméjűek, azt fogják először keresni. Semmit. Semmit ne csináijanah. - Világos - felelte szárazon ~dieringa. Semmit nem csiná'unk. - Hangszíne meváltozott: - Az alapján, amit elmondott . . . nincs az a biztosítótársaság, amelyik magukat vállalná. Mégis csinálják. Még egyszer utoljára megkérdezem, miért? - Hallotta, mit rriondatt Dessens úr. Hollandia jó hírneve és becsülete a sárban hever, lakói bármelyik pillanatban a tenger alatt. Ezt ugye-

bár nem hagyhatjuk. - És a húga? - Mi van a húgommal? - Az ezredes úr ma este mesélt róla. Hóbyan 1> epes minderre ezek után . . . ? Én nem tudnám csinálni. Elrabolták - tette hozzá Dessens kedv éért. - Ez a kockázathoz tartozik. - Nem szeretnék annak a szerencsétlen gazembernek a bőrében lenni, amikor majd összefut magával. - Már összefutottunk azzal a szerencsétlerinel. - IVÜcsoda`?.? - ~Z'ieringa mólt másodszor veszítette el az önuralmát, de hamarosan visszanyerte. - PMikor'? - Ma este. - Hol ? - It t. Asnelli az. - fAgnelli? - Szitává kellett volna főnőm? Nem tehetem - rendőr vagyok. Tisz Leletben kell tartanom a törvényt. Felesküát.em rá, ugyebár. Kiment a teremből. ~~'ieringa megszó?alt. Kezdek elhinni néhány történetet, amit van Effenről mesélnek. A csúnyábbakat. ÍTristen, Arthur, mégiscsak a ní>vérér'o'1 van szó. Nincs vér az ereiben. E y csöpp se. Csak jeges víz. - Azért reméljük, hogy Agnelli egy ujjal sem nyúlt. Julie-hoz. - Hoóy érti ezt? - bTert akkor halott. Van Effen fLlesküdött, ez igaz, tiszteletb=:.~n kell tartania a törvény t - de csak ha tanúk is jelen vannak. Wierínga rábámult, azután lassan bólintott, és a poharáért nyúlt. ~~, 232 NI'OLC Annak a februári napnak a delén az amszterdami utcák alkonyi sötétbe borultak. Ugyanannak a napnak a delén az utcák olyan kihaltak voltak, mint egy kísértetváros utcái. A jeges északi szél kergette felhő bizonyára vastag, fekete felhők voltak, de látni nem lehetett őket;

a néptelen utcákon zuhogó eső miatt felfelé is mindössze néhány méternyire lehetett látni. Aki csak tehette, nem merészkedett ki az utcára ebben a déli órában. Van Effen, George és Vasco azon kevesek között volt, akik ezt semmiképpen nem tehették. A Trianon bejáratánál álltak, az üvegajtó mögött kerestek menedéket a monszunszerű eső elől. Van Effen kritikus szemivel vizsgálgatta Vascót. - Nem rossz, Vasco, egyáltalán nem rossz. Ha nem tudnám, hogy maga az, nem hinném, hogy felismertem volna. Biztos vabyok benne, hogy az, utcán úgy mentem volna el maga mellett, hogy meg se fordulok. Ne felejtse el persze, hogy Romero Agnelli annak idején a Vadászkürtben alaposan megnézhette magának. Igaz, olyan vad volt az öltözete, hogy az arcát aligha tanulmányozta sokáig. A célnak megfelel. Vasco igencsak alapos változáson ment át. Vállára omló szőke fürtjei helyett most rövidre nyírt, gondozott, a bal oldalon milliméteres pontossággal elválasztott frizurát viselt. Haja ráadásul ugyanolyan fekete volt, mint szemöldoke, valamint makulátlanul szabályos bajusza - új szerzemény -, s ezek mindegyike kitűnően illett barnára sült, csontos arcához. Va.amennyi festék garantáltan vízhatlan volt. Minden ifjú hölgy pontosan így képzeli el az ideális fiatal tisztet; inge, nyakkendője, zakója, övvel összefogott katonakabátja mind hasonlóképpen makulátlan volt. - Elmehetne plakátokon reklámozni a hadsereget - mondta George, aki egyszerűen George maradt. Számára lehetetlen lett volna bármilyen álöltözetet kitalálni. - És ez a hang - mondta van Effen. Agnelli miatt nem aggódom, ő egy-két szónál többet nem hallott magától. Viszont Annemarie... Nem tudom, vajon mennyire jó színész, menynyire tud uralkodni az érzelmein, de gyanítom, hogy nem. Elrontaná kissé a dolgot, ha a nyakába ugrana és felkiáltana: - Megmentőm! - Csúnyán meg vagyok fázva - mondta Vasco rekedtes hangon. - Olyan a torkom, mint a smirgli. - Normál hangon, de meglehetősen

morózus hangnemben folytatta. - N em is csoda ebben a rohadt időben. Egyébként férfiasan hallgatagra veszem majd; annyit beszélek csak, amennyit muszáj. - Én meg majd megpróbálok a háttérben maradni, amíg nem szól a lányoknak, hogy én is 294 1 29 att vagyok, mái~mint ha egyáltalán ott lesznek - mondta George.' - De akkor gyorsnak kell lenni. - Olyan gyorsak IeszürLk, amennyire csak lehet, George - felelte van Effen. - érthető, hogy nem lehet valami könnyű sokáig a háttérben maradnia. Abban pedig egy pillanatig sem kételkedem, hogy a lányok ott leszne',~. - Hónalja alatt tartott űjságjána csapott. - Minek van az embernek egy csomó aduja, ha nincs a kezében? Az FFF utolsó közleménye igen egyszer ű, egyenes és tárgyszerű volt. Két fiatal hölgy van náluk - mondották, mert az olyan durva szavakat, mint az „elrabol" vagy „túsz", gondosan kerülték; egyikük az ország egyik leggazdagabb gyárosának a lánya, másikuk az amszterdami rendőrség magas rangú tisztjének a húga. Azután a nevek következtek. A szüleiknek és a bátynak egyaránt küldtek sajnálkozó táviraiot, amelyben biztosították őket, hogy a höl:~yeknek kitűnően megy a saruk, s kifejezték abbéli jám= bor reményüket, hogy továbbra is jó esyészségben maradnak. - Nagyon várom; hogy találkozhassak ezekkca a híres kártyásokkal - mondta vágyakozva George. - Ördögien ügyesek, nem? Vajon meIyik amerikai - vagy íror szági `? - egyetemen tartanak összevont terrorizmus- és pszichológiakuuzüst? - Hát nem kifejezetten ostobák - mondta von Elfen. - Igaz, soha nem is gondoltuk, hogy aztik. Üjabb próbálkozás, hogy kicsavarj~ík a kormány kezét, újabb, mc~g If~hetetlenebb helyzet. Azzal fejezik be az üzenetüket: remélik, hogy továbbra is jó egészségben maradinak..: Semmi fenyegetőzés, semmi utalás arra, mi történhet esetleg a lányokkal, se kínzást, se halált

nem említenek. Serr,.znit. Ismét csak teljés bízonyt.alans<~gban akarnak tartG.ni. Gondolkozhatunk rajta, vajon mit akarhatnak? Az emberi természet pedig olyan, hogy ilyenkor mindenki természetesen a lehető legrosszabbra gondol. ~~z is épp elég volna, hogy elárasztassal fenyegetik az országot, de nem: a lágyszívű, romantikus emberek s7ámá.~a - márpedig még az érzelmeiket ki nem mutaió hollandok között is szép számmal akadnak ilyenek - még ször nvűbb annak a gandolata, hogy milyen borzalma-k várhatnak erre a két szép, ártatlan, fiatal lányra. - Van egy ~Tigaszunk - mondta Vasca, ismét előbbi haldokló hangján. - Biztosak lehetünk benne, hagy ez volt a húga testi épségét érintő utolsó fenyegetés, hadnagy úr. - Stephan - helyesbített van Elfen. - Stephan. Tudom. De ezúttal nem kérek eInézést. - Vasco ismét normális hangján szólalt) meg. - Amint meglátom azt a díszes társaságot, soha többé nem feledkezem meg róla. - Igaza van - felelte van Effen. - 1Jn felejtem el állandóan, hagy éppen eleget dolgozott bűnözők között ahhoz, hogy ne hibázzon. Egyetértek: több fenyegetés nem éc-i ,Tulie-t. Egyébként azt sem hiszem, hagy David Meijerböl v~aióban pénzt akarnának kiszedni. Amellett, hogy nyilván így is kiapadhatatlanak a forrásaik, Da= 296 ~ 297 vid Meijer sokkal hasznosabb számukra, mint Iaavid 1~Jíeijer. Orran ember, akire - ha nem is hivatalosan - mégiscsak hallgat a kormány, és befolyásolni képes őket, akármilyen döntésről is legyen szó. N.em mintha a kormán5Ó ebben a pi-1lanatban bármilyen döntést fontolgatna. Tökél~etesen kikerült a kezükből mindenfajta kezdeményezés: mint az amerikaiak mondják, a labda a brit térfélen van. - A brit kormány bőrében sem szeretnék lenni - mondta George. - A helyzetük, h,a lehetséges, még rosszabb, mint a mi kormányunké volt. Vajon hagyják, hogy egy olyan csoport diktáljon nekik, amely mégiscsak egy terrorista banda, akármilyen nemes célokat tulajdonítson iás saját magának. Wi lenne Észak-Írországban,

ha az angolok tényleg kivonulnának? Szenvedés, gyilkolás, esetleg olyan mésaár lás, amely több ember életét követelné, mint ahány emberélet Hollandiában forogna veszélyben? . . . És persze fogalmunk sinr_Ós, hogy itt Hollandiában mekkora' lenne az áldozatok száma. Százak, százezr ek halnának meg? Vagy az angolok csak ássák be magukat, ne moccanjanak, és hagyják a hollandokat vízbe fúlni? Ezzel azt érnék el, hogy leprásak lesznek a világ szemében, nemzedékek során át minden olyan nemzet elítéli őket - mert rernélhetőleg marad még jó néhány ilyen, akármilyen gonosz világban élünk is -, amelyeknek számít a bisztesség és számítanak az emberiesség eszméi. - Nem maradna csöndben egy kicsit, George? -- Van Effen hangja kivételesen majdnem dühödten csengett. - Nagyon is világosan fogalmazta a dólgot. Dióhéjban: fej vagy írás. Vagy x számú ember Ulsterben, vagy y számú ember Hollandiában. - Van Effen elmosolyodBtt, de nem jókedvében. - Nehéz egy enletet megoldani, ha még azt sem tudjuk, mennyi a két ismeretlen. Minden teljességgel kiszámíth.atablan. Ezzel még a kvantummechnika professzorai sem boldógulnának. Én inkább feldobnék egy pénzdarabot. - Szóval fej vagy írás - mondta George. Vajon melyik felére esne a pénz? - Halvány fogalmam sincs. Nyilvánvalóan senki soha nem tudhatja, melyik oldala lesz felül. De van egy tényező, amelyik azért valamicskét határozottabb a többinél, akármennyire kiszámíthatatlan: az pedig az emberi természet. Úgy hogy azt mondanám, a britek beadnák a derekukat. George hallgatott pár másódpercig, hatalm<~s fezével állát simogatta, majd megszólalt. - A britek szokása nemigen az, hogy beadják a derekukat. Elegendő mennyiségű sör, skót whisky vagy tudom is én, mi kell csak egy angolnak, és nagy valósz~;nűséggel arról kezd mesélni, hagy idegen ellenség bizony ezer éve nem tette a láhát szent földjükre. Ami mellesleg igaz is, és nincs a világon még egy ország, amelyik ugyan-

ezt elmondhatná. - Igaz, igaz. De erre az esetre igazából nem alkalmazható. Itt nem arról van szó, hogy Chz,wch.ill bejelenti: harcolni fogunk az utcákon, a hegyekben, a tengerparton, mindenütt, de meg nem 298 / 299 adjuk magunkat. A valódi fegyverekkel vívott háború esetére igaz, amit mond, mert ott az arcvonalak tisztán láthatók; világos, ki miért hsrcol. Itt viszont lélektani hadviselés folyik, ahol nem ennyire tisztgyík és egyértelműek a dolgok. Értenek a britek a lélektani hadviseléshez? Nem vagy ok benne biztos. Mellesleg nem vagyok benne biztos, hogy bármely ország igazán ért hozzá, túlságosan sók a bizonytalansági tényező. - Egyébként még csak azt sem hiszem, hogy a hadviselés katonai vagy pszichológiai jellege a flí kérdés. Ha valami számít, akkor az az emberi természet. Alighanem a következtiképpe.n fog történni: az angolok blöffölnek, szónokolnalc, kertelnek, dühöngenek majd - el kell ismerni, hogy ehhez mindenki másnál jobban értenek -, égnek emelik a tekintetüket és a két kezüket, az igazságosságra apellálnt~k, azt mondj~ík, 'ók ártatlanak olyan fehérek és tiszták, mint a frissen hullott hc5, s ezt ebben a pillanatban - nem is annyira távoli véres történelmükről elfeledkezve ....- némi joggal állíthatjzLk is. Mi olyat tettek, kérdik majd, amivel kiérdemelték a sorstól ezt a tűrhebetlen helyzetet? Miért őket, ártatlan bárányokat kell a vágóhídra hajtani, miért nekik kell lehetetlen megoldást találniuk egy ilyen helyzetre, amiért nem eík a feleleísek? Ez is mind xgaZ, persze. Miért nem mozdítja meg a kisujját sem a Tágon senki, hogy segítsen rajtunk, kiab`'l~~ majd. Iiülönösen azok a tunya, gerinctelen gyáva, tehetetlen hollandok, akik még arra a nÉh<íny másodpercre sem tudnak megválni a 'ajljliktól mes a tulipzínjaiktól mes a ginjüktől, amikor meg kellene semmisíteniök a soraikba behatolt szörnyeteget. A világon senki nem hallgat majd persze rájuk. Amikor azt mondom, rájuk, akkor persze nem az angol népet értem . ezen, hanem a Whitehallt, a Külügyminisztériumot, az egész kormányt. És itt lép b~ először az

emberi természet. Az angolok mindig büszkék voltak rá, milyen érző teremtmények, mennyire igazságosak és toleránsak, mennyire együtt érezn~ek az elnyamattakkal - bár erről a Brit Birodalom néhány százmillió volt alattvalójának a véleményét is érdemes volna meghallgatni -, mennyire szeretik a kutyánkat, macskáikat és bármilyen más állatot, amely akár csak futólag érdekli őket. Hogy netán az illúziók boldog világában élnek, az lényegtelen; számukra a lényeg az, hogy amit mások vel'úk kapcsolatban merő képmutatásnak tartanak, az az ő szemükben maga a kikezdhetetlen igazság. Ez számukra az élet változhatatlan valósága, legalábbis az angol életé. Így tehát ha szegény hollandoknax vizes lesz a lába, hát az angolok erkölcsi méltatlankodása garantáltan félelmetes. Hatalmasan feldühödnek, határtalanul felháborodnak; íme, minden eszme, amelyet szentnek tartanak, lábbal taposva, ér~ékeny lelkük a sárba tiporva. A Times levelező rovatát elárasztják a levelek, melyek azt követel,iik: azonnal vonják felelősségre a bűnözőket, akiknek mindez köszönhető. X számú fejet követelnek, X számú vádpont alapján. Keresztelő Szent János az n-ellik hatványon. lJs most az emberi természet rriásodi~k szelete: a Whi~tehall, akormány pontosan tisztában van vele, kik len~Ol a3ének a Keresztelő Szent Jánosok. A kormány r- persze minden kormány - tagjai lehet, hogy államférfiaknak vagy minisztereknek tartják magukat, de a meghunyászkodó szívük mélyén nagyon is jól tudják, hogy mindössze felkapaszkodott politikusok, akik ideig-óráig vannak csupán a színen. Politikusok - és félegyemmel teli szívük mélyén mindig is politikusok maradnak. Kicsi, önző politikusagyuk pedig ritka kivételek-' től eltekintve - a mi holland hadügyminiszterünk ilyen kivétel - csak azzal van elfoglalva, hogy minél tovább maradjanak hivatalban, mi-` riél tovább élvezhessék a hatalom áldásait. Az önmagukról alkotott kép élteti őket, s ha ez eÍpusztul, nekik is végük van, vagy legalábbis hosszú időre száműzik őket a politika porondjáról. A legközelebbi választásokon elsöprő vereség-

re számíthatnak, vagy ami ennél is valószínűbb: hamarosan meg kell válniuk hivataluktól. A2 átlagminiszter szemében ez a lehetőség annyira szörnyű, hagy gondolni sem mer rá. Nem lesz tehát vizes a mi holland lábunk. Nem azért, mert a Londonban ül<ík szánalomra méltóan félnek, gyávák, kapzsik, és mindennél jobban szeretik a hatalmat, hanem mert, ugye, diadalra viszik az emberiesség eszmeit; s a Whitehal!1 gáláns módon fejet hajt a terroristák eltitt. Hosszú csend következett, amelyet csupán az eső kopogása, valamint a távoli mennydörgés állandó zaja zavart meg. George szGlalt meg. --Soha nem tartotta va.iam~ sokra a politikusokat, ugye, Peter? - Olyan a munkám, hogy sajnos, van szerenesém sokszor találkozni velük. George a fejét rázta. - Lehet. Akkor is nagyon, nagyon cinikus álláspont ez, Peter. - Nagyon, nagyon cinikus világban élünk, GeargQ. - Így van. Így van. - Kis szünet kö vetkezett, s ~ezúbtal George b~lintott. - Sajnos egyet kell értenem mindkét dologban. Ami a viaágot és ami a politikusokat illeti. Senkinek nem volt több mondanivalója, amíg az a mikrobusz a szálloda elé nem gördült, amelyet előző este a Dam téren használtak. Ro~nea-o Agnelli vezette. Letekerte az ablakot, háta mögött pedig kinyitotta az oldalajtót. - Ugorjanak be. Mondják meg, hová megyünk. - Ugorjon ki - felelte van Bffen. - Beszélni ákarunk magával. - Beszélni? Mi a baj, az Iat~en szerelmére? - Beszélgetni akarunk, ennyi az egész. - Beszélgethetünk a buszban is. , - Lehet, hogy ez a busz nem megy sehová. - Nincs meg a . . . ? - Minden megvan. Itt fogunk ácsorogni eb sZ rop és kiabálni egymásnak a zuhogó esőben? Agnelli berántotta a hátsó ajtót, kinyitotta a sajátját, majd kiszállt. Leonardo, Danikenlés (~'Brien követte. Gyorsan felmentek a lépcsőn, hogy menedéket találj;an:ak az eső elől.

- Mit képzelnek, a fenébe is? - kérdezte ,Agnelli. Az édeskés máz mintha kezdett volna lepattogzani. - És mi a fenét . . . 302 ~ 303 - Mit gondol, kivel beszél, a fenébe is? mondta van Effen. - Nem vagyunk az alkalmazottai. Partnerek vagyunk, legalábbis azt gondoltuk. - Azt hiszi, hogy maga . . . - Agnelli félbeszakította mondanivalóját, felvonta a szemöldökét, elmosolyodott. Lassan összeszedte magát. Ha beszélgetnünk kell, és ezek szerint keld; nem lennodabent kellemesebb? - De bizony. Ez itt egyébként a hadnagy. Van Effen mindenkinek sorrá bemutatta a kapitányt. Vasco kelletlenül és rekedten bemutatkozot~t, miközben sűrűn. elnézést kért a torka állapotáért. 1`'yilvánvaló volt, hogy Agnellinek nincs fogalma róla, hogy Vasco kicsoda; látszott, hogy még csak elképzelni sem tudja, hogy más lehetne, mint katonatiszt. A szállóban letelepedtek a hall egy távoli sarkában; van Effen kinyitotta az újságot, és Agnelli elé tárta az asztalra. - Ugye, látja ezeket a szalagcímeket? - Nos, ami azt illeti, látom őket. - Aligha történhetett volna meg, hogy nem látja, mivel a címet a létező legnagyobb betűből szedték. Az FFF KÉT ORSZÁGOT IS MEGZSAROL - így hangzott a cím, amelyet több kisebb betűvel szedett cím követett: ezek javarészt az FFF galádságáról, a holland kormány hősi döntéséről, a brit kormány határozott fellépéséről szóltak, és még pár hasonló hazugság volt közöttük. - Nos, gondoltuk, hogy olvasta ezexet az újság'okat - mondta ASpeui. - Azt fs gondoltuk,' hogy egy kissé zavarba jön. De csupán egy kissé. Ami engem illet, én n.em látom, hogy aggodalomra volna oka, sem azt, hogy a helyzet bármi lényeges mcxíon magváltózott volna. Tudta, miért alkalmazzuk - bocsánat: hogy miért társult velünk -, és tudta, mit tesz. Akkor most mi változott me~ tegnapról mára? George válaszolt: - Csak ennyi: az egész do-

log mé: etei. Az egész tervük mibenléte. Nézze, Abnelli úr, én holland vagyok. A hadnagy úr is holland. Danilov úr nem hollandnak született, de jóval inkább holland, mint bármi egyéb, azt pedig nem fogjuk végignézni, ahogy az országot vízbe fojtjál~. Az országot: ez azt jelenti, Agnelli úr, hogy az embereket. Kétségtelen, hogy hármmrk közül egyikünk sem űz 1°gális mesterséget, de az is bizonyos, hogy egyikünk sem űzne illegális mesterséget, ha úgy gondolnánk, hogy ezzel valakinek az életét veszélyeztetjük. Ettől függetlenül is: ez már meghaladja a mi szintünket. Nem vagyunk piti tyúktolvajok, de nemzetközi szinten azért nem dolgozunk. Mit akarnak Észak-Írországtál? Miért akarják, hogy a britez kimenjenek onnét? Miért zsarolják a holland és a brit kormányt? Miért fenyegetőznek azzal, hogy több ezer hollandot vízbe fojtanak? Miért fenyegetőznek azzal, hogy felrobbantják a királyi palotát? Vagy nem olvasták az újságokat? rllind megőrültek? - Nem őr ültünk meg. - Agnelli hangja szinte fáradtan csengett. - 1~Taguk őrültek meg, ha elhiszik mindazt, ami az újságokban olvasható. Az újságok azt közvlték, amit a kormány diktált ne30:i xik. A kormány pedig azt diktálta nekik, amit mi mondtunk. Pontosan követték instru~kcióinkat.. Egy árva léleknek sem szándékozunk ártani. - Észak-frország mégsem zsarolja a holland kormányt egy kis készpénzért - mondta Effen. - Azt hittük, ez volt a maguk eredeti szándéka, és ezzel egyet is tudtunk volna érteni. Nagyon szívesen egyetértettünk volna. Semmi okunk szeretni a kormányt. - A messzeségbe bámult. - Nekem például sok kormányt van okom nem szercini. - Annak alapján, amit elmondoít, ezt meg is i.udom érteni. Agnelli elmosolyodott, ébenfekete szipkát vett elő, beleillesztett egy török cigarettát, arannyal berakött öngyújtójával meggyújtotta. Mindez arra volt jó, trogy mutassa, mennyire visszanyerte józan ítélőképességét, mennyire a helyzet magaslatán áll, visszanyerve önuralmát, ha egyálta-

lán elveszítette az imént. - Csakis készpénzről van szó, uraim, csakis készpénzről. Hogy pontosari miről és menny i pénzrfSl, arról most nem árulhatok el többet, de biztosíthatom önöket, hogy a pénz az egyetlen indítékunk. Arról is biztosíthatom önöket, hoby a világon senkinek nem kívánunk ártani. Ugyanaxkor őszintén be kell vallanom, hogy emberbaráti érzelmek bennünket nem befolyásolnak annyira, mint önöket. A szervezett bűnözés, ha ilyen nagyban űzik, igen nagy üzlet, s mi az űrlrt. tör~;ényeinek szellemében dolbozunk. Az ér$elem semmi, a szárvitás minden. A gyilkosság nemcs..~k hogy nem hajt hasznot, de kifejezetten improdu~litív. A rablót üldözi ugyan a törvény, d~e csak ésszerű határokon belül; de azt, aki gyilkol rablás közben, élve vagy halva előkerítik. Nem, uraim, nem: mi pusztán pszí~:hológiai hadviselést folytaturLk. George átnyúlt az asztal fölött, és egy másik főcímre mutatott. - Az emberrablás - fiatal hölgyek elrablása - talán szintén a pszichológiai hadviselés része? - Maír hogyne volna az. A pszichológiai ráhatás egyik legjobb eszköze a zsarolás. Igazán közel lehet vele férkőzni az ember szívéhez, maga nem úgy gondolja? - Maga aztán egy hidegvérű gazember mondta George szívélyesen. Amikor George a leginkább szívélyesnek tűnt, ak:ko.r volt a legfenyegetűbb, s AgnelLi összeszorított ajkaiból úgy látszott, tudatában van e fenyegetés jelenlétének. - Mit szólna hozzá, ha a felesége, húga vagy lánya fejének pisztolyt szegeznének, vasy a torkuk elé kést tartanának? És most emelje fel szörnyülködve a kezét, hogy mi semmi ilyesmit . . . A zsarolók soha nem ejtenek túszokat anélkül, hogy ne fenyegetőznének azzal, mi történik a túszokkal, ha nem érik el céljaikat. A fenyegetéseket pedig nemritkán valóra is v áltj~k. Ez esetben miről lenne szó? Átadják őket valamelyik gátlástalanabb alkalmazőttjuknak pár órányi örömszerzés c jára? Megkínozzák őkzt? Vagy a legvégső eszk~zhöz nyúlnak? Mint már ismételten hangsúlyoztuk, nem szeretjük az erő-

szakot. De ha ezeknek a fiatal hölgyeknek bármifél~e bántbdaísa történne - ha a hajuk szála 307 meggörbülne -, akkor oly an tettekre Fennénk képesek, amelyeket maguk is szélsőségesen er őszakos cselekedeteknek tartanának. Ezt jobb ha elhiszi, Agnelli úr. Agnelli elhitte. Bár a hangulat a Trianon tialljában kifejezetten hűvös volt, Agnelli homlokán hirtelen parányi verejtékcseppek jelentek meg. - Miért kellett például ezt az Anne Maijert elrabolniuk? - kérdezte George. - Mert az apjának kisebbfajta saját királysága van, így feltehetően befolyásolni képes a kormányt? Agnelli szótlanul bólintott. - Ez meg itt . . . megfordította az újságot, hogy megnézze a lány képét -, ez itt Julié van Effen. Egy rendőr húga. Ezerszámra szaladgálnak Hollandiában a rendőrök. - I3e van Effen csak egy van. - Agnelli mélyen átérezte szavainak jelentőségét. - Tudjuk, hogy az egész országban halálra keresnek bennünket, és azt is tudjuk, ki vezeti a hajszát. Van Effen. Ha a kezünkhen van a húga, ,meg tudjak kissé nyesegetni a szárnyait. - 1Vem úgy hangzik, mintha nagyon kedvelné ezt az embert. - Agnelli nem felelt, de szeméből kiderült a válasz. - És mégis arra kér, higygyem el magának, hogy nem vetnek be a lányokkal szemben valamiféle enyhe vagy kevésbé enyhs rábeszélést, hogy elérjék a céljukat`? - Nem igazán ér lekel, hogy hisz nekem vagy nem. - Ag°nelli hangja ismét több mint fáradtna.k tűnt. - Elhiszem, hogy képes megtenni, amit kilátásba helyezett arra az esetre, ha kiderül, hogy becsaptuk. Nem kétlem, hogy alaposan cel van szerelve pisztolyokkal. Javaslom; jt>jjcr.~ek és győződjenek meg róla a saját szemükkel. Akkor a túszokat is megn2zhetik. Még ma délután. Ha nem tetszik, amit találnak, el is mehetnek, vagy tehetnek bármit; amit csak jónak látnak. Ennél többet nem mondhatok, és ennél nyíltabban nem beszélhetek. - Stephan? - kérdezte George.

- Meáyünk. Agnelli úr érvei kissé soványkák mgyan, de ha elhisszük a lényegét annak, amit mond - és nem látom okát, hogy miért ne higgyük -, akkor sokat veszíthetünk azzal, ha valami olyan helyzetet ellenzünk, ami nem is áll fenn. Ez pedig nem lenne valami biMcs dolog a részünkről. Ahogy Agnelli úr mondta: menjürik és győződjünk meg róla a saját szemünkkel. - Köszönöm, ura-m. - Agnelli nem törolte meg a homlokát, vagy azért, mert nem volt az a fajta, vagy - sokkal valószínűbben - azért, mert. nem tartotta volna politikus dolo;nak. `~,gyáltalán nem voltam benne bizonyos, hogy sikerül meggyőznöm önöket - kivételesen nehéz tárgyalópartnerek, ha megengedik, hogy ezt mondjam -; de örülök, hogy sikerült. Önmérséklet, ésszerűség, udvariasság - most, hogy úgy vélte, megerősítette pozícióit, Agnelli úgy érezte, megteheti, hogy bőven mutat fel ezekből a jó tulajdons~iyokból. - Nos, hol az a teherautó? - E~;y közeli garázsban. - Egy garázsban? Biztonságos ez így? - Enyém a garázs. Az Isten szerclrnere, Agnelli úr, gondol ja, hogy most először . . .? --- Bocsánat. Buta kérdés volt. X03 ~ 3ft9 -- Pár kérdésünk azért van még - mondta van Effen. - Most már elköteleztük magunkat, és nem óhajtunk több kockázatot vállalni, mint maguk. Egy pillanatra sem hiszem, hogy megtudjuk, hol ez a hely, amíg oda nem érünk. El tudják rejteni a teherautót? - Igen. - Hány ember jön 4'elünk? - Rajtunk kívül? Mi hárman, Riordan úr, akivel még nem találkozott, de olvashatott már róla, Joop és Joachim. Miért? - Kérem. Most hadd kérdezzek én. A mikrobuszban jönnek? - 1~'em. Úgy gondoltuk, a teHerautóban bőven lesz hely. Persze - gondolta ~%an Effen. - Szemmel akarnak tartani bennünket meg az értékes rakományt. - Lány kocsi van mabukkal? - Hány kocsi? - Agn-elli enyhén meglepett-

nek tűnt.. - Nincsenek velünk kocsik. Miért? - Hogy miért? - Van Effen előbb a men,nyezetre nézett, aztán George-ra, majd ~ megint Agz~ellire. - Miért? Mondja, Agnelli úr, szállított rn~ valaha lopott kincstári tulajdont? ^ Nem. Ez új tapasztalat lesz a számomra. ^ Két gépkocsi kell. Az egyik két-háromszáz mét~j~nyire kövesse a teheraut~St, a másik az eIsőt kövesse hasonló távolságból. ^~ Ja, értem már. Nem akarja, hagy kövessék. ^- Határozottan gyűlölöm a gondolatot, hogy esel,leg követnek. Ha csak egy ezredszázalék esély van rá, akkor is. Ennyi kockázatot sem óhajtok vállalni. - Jól van, jól van: Joop, Joachim. Megyek, telefonálok. - Utolsó kérdés. Ezt nem beszéltük meg. Visszajövünk még a városba? - Nem. - Mondhatta volna. Egy fogkefére azért csak szükségünk van. Mindenesetre készültünk, és csomagoltunk valami holmit. Három perc múlva, a hallban. A szobájában van Effen megjegyezte: George, már mondtam, de még fogom is mondani. Teljesen rossz pályát választott. Tökéletesen rossz szakmát. Ez kitűnő volt, egyszerűen k2tűnő. George álszerény mozdulatot tett, hagy elhárítsa a dicséretet. - Semmiség, ugyan. - Hogyan érjünk el erkölcsi fölény t. Első óra, első lecke. Mostantól majd' hasra esnek, nehogy a lábunkra lépjenek. Nem volt egyébként az az érzése, hogy nagyobb szilségük van ránk, mint nekünk rájuk? Legalábbis ők így gondolják. - Be. 1Jrdekes. - Nagyon. A másik dolog: tudják, hagy senki nem fogja követni őket. A mi ötletünk volt, tehát meg lehet bízni bennünk. - Nyilvánvaló. Remélem, lankad is az éberségük. - Reménykedjünk. Harmadszor: hála megint csak n-Lagának, bizonyos, hogy Agnell:inek fogalma sincs róla, ki v agyok. Agnelli iskolába járhatna magához. Rasszul leplezs az érzelmeit, túl

hevesen reagál. Teljesen lehetetlen, hogyha tud-. 31~ ~ 311 ta volna, ki vagyok, úgy ült volna velem egy aczt.alnál, hogy nem árulja el magát. Végül pedig: majdnem biztos, hogy ameddig nem jönnek rá, kik vagyunk, illetve amíg szükségük van ránk, mert még nem érték el a céljukat - de nem hiszem, hogy elérnek -, addig biztonságban érezhetjük magunkat. Megérteném, ha meó akarnának szabadulni tőlünk, ha fel akarnánk fedni a kilétüket, de a személyazonosságuk r.~ár közismert: azoknak a nevei, akik tegnap ott voitak Dessensnél, ma t~ggelre Európa minden ko-molyabb újságjában szerepéinek. De ma estére mindenképpen. Meg a tévében és a rádióban. IbIegkértem Wieringa urat, hogy erről feltéilenül gondoskodjon. És nem volt gyönyörű, amit Agnelli mondott? Hogy csakis a pszichológia meg a pénz érdekli őket? Természetesen elhitte neki, ugye? - Ki ne hinne egy olyan úriembernek, mint Agnelli ? Agnelli, O'Brien és Danikon már várta őket az előcsarnokban. - Rendben? - kérdezte van Effen. - Igen. De egy dologról elfeledkeztünk azaz elfeledkeztem. Azt mondtam, majd visszahívom őket. Nem tudtam, mondjam-~: nekik, hogy jöjjenek ide, vagy ne. - Majd szólunk nekik; ha elindultunk a teherautúv al. - Miért nem hívjuk fel őket inasén? Van Effen megütközve nézett Agnellre. --Maga talán szokott kétszer telefonálni ugyanarrcíl a számról? -- Hlogy szoktam-e . . . - Agnelli a fejét csóvúlta. - És én n~ég azt hittem, hogy én vagyok a leggyanakvóbb, legóvatosabb ember a világon ~. . . 14renjünk akkor. - A holla:~d katonai teherautók fűtése némi kívánnivalót hagy maga után. 3avaslom, igyunk egy schn<.ppsot. Belefér az id5nkbe, ugye:? - Bele. Kit:znő. Amíg le néni jön a hadnagy ű r. - riTem jon le. Majd később találkor_unk vele.

Ezért is mond ~m, hogy még ihatunk egy et. Időbe telik, míg odaér. - Értein. Illetve nem értem. Most akkor a hadnagy nem . . . - A tűziépcsőn jön le. A hadnagy úr imád ilyen különleges helyeken át távozni. Egyébként szégyenlős: n~m szenti felhívni magára a figy,.lmet. - 'szégyenlős. I~?em szereti felhívni magára a figyelmet. Most már világos. - Az apró, erősen kivilágított, eg5Óébként üres garázsban Agnel_li szemrevételezte Vasco impon,íló figuráját, aki vadonatíaj kapitányi egyenruhában állt egy újonnan festett katonai teherautő mehevt. - Értem. A Trianon poni:ás:a kiessé feltűnőnek talált<~z volna ezt a hatalmas változást. De . . . azt hittem, hogy a hadnagy . . . hadnagy. - A megszokás. Az ember ugyebár nem ad új nevet valakinek csak azért, mert az illető ruhát cserél. A múlt hón apb.an léptették e'.ő. A királynőnek és a hazának tett szolgálataiért. - A király rti.n.ek és . . . értem. - Agnelli 3I2 1 313 szemlátomást egyáltalán nem értette. - És mi légyen az a villogó narancssárga nyíl a h "ú tőrácson? - „Hadgyakorlat. Maradj távol." - Hát maga semmiről sem feledkezik meg, az tény - mondta Agneili. - Benézhetek? - Természetesen. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy zsákbamacskát vásárolt. - Ez a lehető legfurcsább kinézetű zsákbamacska, amit valaha láttam. = Agnelli szemügyre vette a teherautó gondosan elrendezett, csillogó-villogó rakományát, és most egyenesen a kezét dörzsölte. - Ragyogó. Príma. Istenemre, Danilov úr, ha George-nak az ember odaad egy listát, hát tényleg szállítja az árut. Nem hittem volna. George legyintett. - A hadnagy úr segített egy ben s másban. LegközeleLb valami nehezebbet kérjen. - Fantasztixus. - Agnelli a jármű elejét és az el'úlső ülések mögotti sűrűn lefüggönyözött pótülést nézte. - Még ez is? Látom, Danilov úr,

tin is szeret zavartalanul a gondolataiba mélyedni. - Nem én. Magas rangú holland katonatisztek hadgyakorlatokon. - IVTindenesetre Riordan úr el lesz ragadtatva. I-Ia találkoznak, majd meglátja, miért, Meglehetősen figyelemre méltó külsejű ember, akit igen nehéz elrejteni a bámész tekintetek elől. Sajnos, mert ő is szeret egyedül maradnia gondolataival. -- Agnelli szünetet tartott, majd a torkát köszörülte. - Tekintettel azokra a rendkívüli elővigyázatossági intézkedésekre, amelyeket hoztak, Banilov úr, egy kissé bátortalanul kérdezem: mit szólna hozzá, ha O'Brien úr egy kissé közelebbi vizsgálatot tartana? Van Effen elmosolyodott. - Sokat tűnődtem már, mi lehet vajon O'Brien úr funkciója. Na de hogy ez? Kissé me5 vagyok lepve. Ha O'Brien úr jobban ért hármunknál a robbanóanyagokhoz meg a fegyverekhez, akkor a:ighanem Európa legkitűnőbb szakértője, szolgálatainkra pedig ny lvánv alóan nincs szükség. - Robbanóanyag, Danilov úr? - O'Brien könnyedén mosolygott, hangja kellemes bariton volt. Ilyen hanggal énekelnek ír népdalokat. Félek a robbanóanyagoktól. Én az elektronikához értek valamicskét. - O'Brien úr szerénykedik - mondta Agnelli. - A szakma egyik legjobbja. Biztonsági és riasztóberendezések; szerelés, hatástalanítás. - Ah,a. Betörés elleni védelem, foioceliák. Mindig szerettem volna találkozni valakivel, aki ehhez ért. Öröm lesz nézni, ahogy dolgozik. Nem hittem vo3na, hogy egy elektronikai szakembernek valami dolga lehet egy katonai teherautón. Várjon egy percet. - Van Effen kis szünetet tartott, majd elmosolyodott. - Hogyne, O'Brien úr, végezze csak a dolgát. De lefogadom, hogy egyet sem talál. ' - Micsodát, Danüov úr? - Olyan apró kis nyomkövető rádióadót. Agnelli és O'Brien gyors pillantást váltottzk. Agnell.i szólalt meg: - Apró kis . . . úgy éi~i.i, hogy... 314 ~ 315

- F~eggel eltávolítottam ebyet. Azaz a hadnrigy úr vette ki. Agnelli, mint van Effen célzott rá, nem volt ~éppcn az Oscar-díj várományosa. Megdöbbent, haragos és gyanakvó volt egyszerre. - De miért volt . . . mármint honnan tazdták, hogy . . . - Ne izgassa föl magát. - Van Elfen mosolygott. - Igen egyszerű a magyarázat. Nézze . . . - De hát ez egy katonai teherautó . . . - Éppen ez az. Nem ritka dolog a hadsereá t.eherau2óin. Ostoba hadgyakorlatokan használják őket, különösen éjszaka, amikor nem kapcsolhat.ják be a reflektorokat, és szlgcnúan tilos a rádió haszmílat.a is. Csak egy mcdon tudnak egymás hollétéről. A hadnagy úr tudta, hol szoktá.k elrejteni őket. Megtalálta és eltávolította ezt itt. , Vasco kinyitotta a vezetőülés melletti térképtartót, kivett egy apró fémtárgyat, és átnyújtotta van Effenn.ek, aki átadta O'Briennek. - F~endl?en van, rendben van - mondta O'Brien. Kétkedve nézett Agnellire. - 1Vos, Romero, akkor . . - Nem, nem - mondta van Effen. - Keressen csak. Nyilván boldoggá teszi. Lehet, hogy tele van velük ez a nyavalyás teherautó, mit lehet tudni. Én azt sem tudnám, hol keressen. Agneldá, aki ismét nem sok sikerrel próbálta leplezni megkönnyebbülését, bólintott O'Brienreh. Van Effen és George ottl:ag3-fák a teherautót, céltalanul sétálgattak és unott beszélgetést folytattak. Agnelli láthatóan nagy érdeklődéssel figyelte, mint dolgozik O'Bricn, velül~ azonban egyáltalán nem törődött. Egy távoli sarokba>i van Effen azl; mondta: - Érdekes foglalkczás Iehet hívat,ásszerűen szétszedni riasztóberendezéseket. = Nagyon. És hasznos. IIa mondjuk egy müliomos magángyűjteményére vet szemet az ember. Vagy egy katonai támaszpontra akar bejutni. Vagy egy bank páncélszekrényébe. - Akkor is hasznos, ha az ember egy csatornát vagy egy zsilipet akar felrobbantani? - Nem. - Szerírtam sem.

Bár csak déli egy óra múlt, amikor elhagyták a garázst, a világosságbál ítélve akár éjszaka is lehetett volna. És bár lehetetlennek tűnt, hogy az eső ennél is erősebben essen, még jobban rázendített: a teherautó két s:ebesséóú ablaktörlő>;kel vol~ felszerelve, d.e akár ne is lett volna. A szél egyre erősebben fújt észak fai"ú1. Időnkcnt elhalaclt mellettük egy-egy villamos, egyébként az utcák kihaltak voltak. Ügy tűnt, az FFF -r_ek nincs is szüksége rá, hogy beváltsa a fenyegetését: Hollandia szépen elsüllyed az esővízben. Agnelli végül a garázsból telefoná'_t. Miután végzett, már nem haladtak sokáig, aműcor Agnelii szólt a teherautót vezető Vastónak, hogy álljon meg egy jelentéktelen külsejű kávéház előtt az Utrechtsestraat közelében. Két kis Renault várta őket. Agnelli kiszállt, és sietősen maradott valamit a két láthatatlan sofőrnek; oka volt sietni, nem volt esernyője, kabátja pedig nem nyújtott védelrl.et a ki~nyörteien es
így még hihetet:enebbül magasnak és csontvázszerűnek tűnt, e~kerülhetetlenül feltűnést keltett. Mindenkit meglehelősen udvariasan üdvözölt amikor nem az IRA ellen szónokolt, komoly, megfontolt . emberr~~k látszott -, fele~onta a szem
tulajdonosa. - Nem gondoltam. Mégis kellemes hallani. - Nem. .~ helikopter nem katonai. De a meg-, Riordan megint felvette a fejhallgatót és elhe- tévésztésig olyan. Ide egy kis festék, oda egy kis lyezkedett a sarakban. Arcán a várakozás és aa festék, néhány gondosan megválasztott azonosíátszellemültség valamiféle elegye 'ült. Riordan- t.ási szám... de hát,ez nem fontos. Menjünk be~ nak küldetése volt - ő aztán nem akart kima- és nézzük, mit kínál a régi jó derűs holland venradni semmvből. dégszeretet. - Most, hogy küldetését Agnelli ~ Úgy húsz perc múlva a teherautó jobbra 'for- befejezte - vagy legszázszázalékos sikerrel dult egy kisebb útra, majd néhány kilométer alábbis úgy gondolta -, valósággal sugárzott beután egy egészen keskeny földútra. Az épület- lőle a szívélyesség. Lehet, hogy ez 'Alik jobban a nek a v erandája, amely előtt megállt, erősen ki természetéhez, gondolta van Eff~en; biztosan nem volt világítva. arra a szellemi párbajra termett, amelyben dél- PMegérl:eztünk - mondta Agnelli. - Íme után olyan sok része volt. a főhadiszállásunk - egyik főhadiszállásunk -- - Én ugyan nem - mondta George. - Üzs éjszakai menedékünk. Azt hiszem, itt nem lesz letemb~er vagyok, és egy üzletember azt szereti, rossz dolguk maguknak sem. ha először , . . - Szélmalom - mondta van Effen. - Ha a fizetségre gondol, George, biztosítha- Meglepi? - kérdezte Agnelli. - Errefelé tom, hogy . . egyáltalán nem ritkaság. Malomként más nem - Fizetségre? Nem a fizetségre gondolok. használják őket, de laknak bennük. Kibővítik és George megbántottnak tűnt. - A bevett üzleti modernizálják őket. xülön előnye, hagy igazán gyakorlatról beszélek. Hadnagy úr, van itt vilámindentől távol esik. Ott oldalt láthatják:á kosz-gítás? Köszönöm. George egy köteg papírt nőlaton kívüli fészert. Oda lehet rejteni a bokorvett elő belső zsebéből és átnyújtotta őket Agnelautót. linek. - Itt a leltár. Majd alá kell írnia az elis- És mellette az a más_k fészer vagy kocsimervényt, de csak ha már ellenőriztem minden szín? egyes darahat - megértheti, hogy reggel nem

- Államtitok. volt rá időm. Meg kell néznem, hogyan bírták az - Helikopter. utat. Ezt kívánja az üzleti etika. - Semkinek Agnelli nevetett a sötétben. - Ennyit az álnem tűnt különösnek, hogy lopott holmival kaphiszen elmond- csolatban használja az etika szót. - De azért aa lamtibkokról. Persze nyilvánvaló , a vendégszeretet jólesne. Egy kis sör akadna? tuk annak idején, hogy Alkmaartól északra a Noord Holland csatornán megkapó lé;i felvét~eleket is készítettünk. 320 32I - Hogyne - felelte Agnelli, majd udvariasan megkérdezte: - Segítségre nem lesz szüksége? - l~Tem igazán. De a vevő vagy a vásárló képviselője jelen szokobt lenni. O'Brien urat javasolnárrl. Az elektroműszerészek ismerik az afféle finom kis jószágokat, mint a detonátorok. Véletlenül elejt valaki egyet, Agnelli úr, és ebből a szélmalomból nem sok marad. I3e a benne lévökből sem maradna sok. Agnelli egyetértően bólintott, és a szélmalom elé épített tornáchoz vezette őket. A bejáratnál magas, tüskehajú, borostás ifjú állfa útjukat, akinek legszembetűnőbb vonása a haja és szemöldöke közötti igen kis távolság volt. Jobb kezén géppisztolyt tartott. - ~n vagyok az, Willi - mondta Agnelli éles hangon. - Azt látom - vicsorgott. Willi, és szúrósan van. Effenre nézett. Olyanfajta arca volt, amely mis érzelemnyilvánításra nemigen alkalmas. Ez ki? - Ezt nev ezen vendégszeretetnek - mondta van Effen. - Kedves, házigazdánk, semmi kétrég. Az Isten óvjon bennünket. Errefelé ilyen~eket fogadnak fel segítségnek? Willi géppisztolyát fel~emelve fenyegetően előbbre lépett, majd a földre zuhant. A gyomrát fogta fá3dalmában; a gyomorszájára mért ütés nem volt éppen barátságos pasko-lás. Van Effen elvette a géppisztolyt, kivette belőle a tárat, a fegyvert pedig a zihalG Willire hajította. Hitetlenkedve bámult Agnelline. -- Őszintén szólva meg vagy ok döbbenve.

Egyáltalában nem tetszik ez a dolog. Ez a tipikus? Úgy értem, ez a jellemző, hogy szellemi fogyatékosok vannak a munkatár sai között? Ezekkel akarnak . . . mi az, hogy akarnak, ezek zsarolnak meg országokat, ezek a . . . egyszenűen nem is találok szavakat. Soha nem hallottak a leggyengébb láncszem-tételről? - Pontosan ez a véleményem nekem is mondta zordan Riordan. - Romero; emlékezz, hogy megmondtam, fenntartásaim vannak ezzel az alakkal krapcsolatban. Most még őrszemként is - márpedig világos, hogy másra nem alkalmas - kiderült. meddig terjednek a képességei. - Egyetértek, Riordan úr, teljesen igaza van. - Nem lehet azt mondani, hogy Agnelli zavarba jött, de már nem ragyogott úgy, mint korábban. - Willi nagy csalódás, mennie kell. Willi az oldalára fordult; félig volt eszméleténél, á könyö kéne támaszkodott; és ezúttal a fájdalon-ltól vicsorgott. Van Effen Willi földre terített alakja fölött a nyitott ajtót néne. Ott átlt húga, mellette Annemare, mögöttük Samuelson. A két lány arckifejezése feltűnően hasonló volt - szemük tágra nyílt, meglepetés és értetlenség tükröződött benne. Van Effen egy pillanatig nyugtatta rajtuk a tekintetét,. majd közömbösen félrenézett. - Willinek mennie kell, Agnelli úr? Ha ő megy, akkor én is megyek. Nem látja, hogy ösz> sze van láncok-a vele, akár tetszik, akár nem. Öss7~láncolva, földön és pokolban. Ha elengedi, rohan, és az első dolga az lesz, hogy egy rendőrnek kiönti a szr~-ét. Talán ha nem i;s drasztikus 322 ~ 323 eszközökkel, de el kell érni, hogy hallgasson. Remólem, a testőrgárda többi tagja egy fokkal jobb, mint ez a madárijesztő. - A többi testőr ahogy nevezi őket, jobb ennél a nyomorultnál. - A vöröses képű, kerekded, mosolygó Samuelson ma még inkább egy bankárra emlékeztetett, mint az előző napon, talán csak még gazdagabbnak tűnt. Gyengéden félretolta a lányokat, és kilépett a tornácra. Drága arcszesz illata áradt belőle. Tökéletesre manikűrözött kezével az állát dörzsölgetve né-

zett le Willíre, majd fel van Effenre. - Maga nem sokat teketóriázik, barátom. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy dicséretre méltóan hamar jut helyes következtetésekre. Bevallom, magam is többször éreztem már késztetést, hagy azt tegyem, amit maga tett, de hát az efféle hirtelen erőszakos cselekedet nem az erősségem. Láttam az egészet: nagyon, nagyon hatékony; Kezet nyújtott. - Samuelson. - Danilov. - Samuelson viselkedéséből és beazédéből van Effen biztosra vette, hogy ő az, aki számít. A beszéde . . . Samuelson olyan keveset szólt előző este, hogy 'bizonytalan volt, hová valósi. De Graaf amerikai írnek gondolta. De Graaf azonban tévedett, gondolta van Effen. Ez az ember angol-amerikai. Még az is lehet, hogy angol, csak annyit időt töltött az Egyesült Államokban, hagy ráragadjon egy enyhe amerikai akcentus. Van Effen a fekvő Willire bökött. - Emiatt ne haragudjon, Samuelson úr. Az ember nem szokott ilyen kurtán-furcsán bánni a vendé ;látója személyzetével, jlgyanakkor e1 kell ismernie; hogy a vendég álhalában nem is találja magát szemben égy g~ppisztol~lyal. - Nagyon igaz, Danilov úr. - Agnellihez hasonlóan Samuelson is értett a széles, barátságos mosolyokhoz. - Csorba esett a vendégszeretetünkön. Most utoljára, minthcgy erről személyesen gondoskodott. Minden rendben, Romero? - Tökéletesen, Samuelson úr. Minden a legnagye>ü.b rendben. Ahogyan Danilov úr ígérte. - Kitűnő. Danilov Óúr igencsak hatékonyan dolgozik. Fáradjanak be. Cudar időjárás. Ilyen pocsék időt! - Most már egész biztosan angol - gondolta van Elfen: - Jó estét, kapitány úr. Úgy tudtam, hadnagy. - Egészen friss kapitány - válaszolta Samuelsonnak borízű hangján Vasco. - Elnézést a torkom miatt. '- b, istenkém - Samuelson igazán aggódni látszott. - Azonnal egy forró grogot. - Samuelsont a legkevésbé sem hozta zavarba, hogy a hadsereg egy tényleges kapitánya van a társaságukban. De hát egy ennyire sima, ránctalan arcú férfi sok mindent természetesen fogad anélkül,

hogy bármiféle módon jelét adná érzelmeinek. - Hadd mutassam be elragadó vendégeinket. Miss Meijer, Miss van Effen. Van Elfen szórakozottan bólintott. - Ők azok, akik ma r eggel minden címlapon szerepeltek? A fotókon nem voltiak valami hízelgőek. - Danilov úr és barátai meglehetősen aggódtak a hölgyek miatt, ~Samuelson úr - mondta Agnelli. - Á, igen. Mégiscsak honfitársaik. Semmi 325 azüxség aggodalomra. Mint láiják, mindkelten kitűnő egészségnek örvendenek. A szobában még öt ember volt, mind férfiak. Kettejük komoly értelmiségi formájú fiatalember, éppen, mint Jo~aehim és Joop. A másik három idősebb, nagyobb darab, és határozottan t>adabb knézetű férfi volt, bár ez nem jelentette azt, hogy valóban veszélyesebbek is leiiek volna. Attól eltekintve, hogy nem viseltek napszemüveget, a megszólalásig oly anok voltak, mint az amerikai elnökök bizt~:~nsági emberei. Mindeneset-e semmi bűnözőszerű nem volt a megjelenésükben. Samuelson nem Látta szükségesnek bemutatni őket; láthatatlan jelre csendesen el is tűntek a szobábúl. - Nos. - Van Effen Samuelsonra, Agnellire, rtiajd Riordanra nézett. - Nem tudom, melyikükhöz forduljak. Nem is lényeges. Me.~hoztuk az an5Óagot - egyikünk ebben a pillanatban ellenőrzi a robbanóanyagokat és a fegyvereket, hogy biztosak lehessünk benne: használható áI?apotban vannak. Tisztában vagyunk vele, hogy esetleg szolgálatainkra is szükség lesz. A szakértelmünkre, hogy úgy fejezzem ki magam. Ha nincs ránk szükség, akkor nincs értelme, hogy tovább maradjunk. Nem szeretnénk ráerőszakolni magunkat senkire. - Le ;szívesebben mennének tehát? - mosolygott Samuelson. Viszonzásképpen elmosolyodott van Effen is. - Azt hiszem, nagyon jól tudja, hogy légszívesebben maradnánk. E'agyok én is annyira kíváncsi, mint akárki más: Meg azután érdekes lenne látni, hogy mi történők, nem pedig az ú;~.ságokbcíl

olvasni. - Akkor maradnak - mondta 9amuelson. Álghanem szükségürük lesz a szakértelmükre. Ami azt illeti, vannak is terveink. Előbb azonbam talán ihatnánk e.gy kis borreltjét; öt óra van, és ~a jól tudom, ezt az orvosságot öt órakor kell bevénni. Leonardo - ezt Agnel~li öccsénex mondaki ebben a pil~l~anatban légett be I~anikennel együtt -, légy szíres, hozass egy kis forró vizet a konyhából. - Vagyis egészen biztosan Samuelson a főnök, gondolta van Effen. - És egy kis mézet. Tennünk kell valamit a kapitány úrnak ezzel a szörnyű náthájával. Jöjjenek velem. Az ablaktalan hátsó falba épített nyitott kandallóban lobogott a tűz. A kandalló mellett félkör alakú, kicsi, d~e példásan felszerelt töMgyfa bárpult állt.' Samuelsan bement a báxpult mögé; Riordan kimentette magát: - Megbocsátanak, ~,gye? - Hogyne, Jam~és, természetesen. - felelt S~amuelson. Van Effen kissé meglepődött. Úgy látszott, Riord~an olyan ember, akinek nincs iás keresztneve. Riordan bcíli,ntott a társaság felé, és felment egy csigalépcsőn. - Riordan úr nem helyesli ezt a pogány gyakorlatot, hogy ebben az órában borreltjét fogyasztunk? - kérdezte van Effen. - Riordan úrnak semmi kifogása ellene. Nem aszik, nem is dohányzik, de nincs kifogása ellene. Azt is elárulhatom -egyébként úgyis meglátja majd -, hogy Riordan úr ebben az órában rends~resem felmegy imádkozni és medit'alni. Na326 I 327 ponti többször feljár imádkozni, márpedig aki ennyire mélyen hisz valamiben, azt csakis tisztelni lehet. Igen istenfélő ember - ebyébként felszentelt pap. - Meglep, amit mond - mondta van Effen: Kissé elgondolkozott. - Bár voltaképpen ~gyáltalán nem lep meg. Nagyon is illik a karakteré-. hez. Ahhoz képest, hogy ennyire istenfélő ember, a tisztelendő úr igencsak beeresztette a macskákat az európai galambdúcokba. - Ne gondoljon semmi rosszat Riordanuól, de ne is becsülje le. - Samuelson nagyon komo-

lyan mondta ezeket a szavaltat. - Riordan egy evangélista, egy buzgó misszionárius. Ami Eszakfrországban tözvténik, v alóban őszintén megrendít , és hisz abban, ha vérnek 1{ell folynia ahhoz, hogy végre béke honoljon ebben a sokat szenvedett országban, akkor vér is fog folyni. Ahogy ő fogalmazza: készen áll rá, hogy az ördög eszközeivel harcoljon az ördög ellen. - 1Vlaga pedig támogatjá mindebben? - Természetesen. Mi másért volnék itt? Azt bizony; tényleg érdekes lenne tudni gondolta van Effen -, miért van itt Samuelson, de nem ez volt a megfelelő hely és időpint, hogy ezt a kérdést tisztázzák. Leült egy bárszékre, és körülnézett. A két lány subtogva beszélgetett. Agnelü és Danikon már elfoglalták a bárpult túlsó vébén a két helyei. Vasco, aki eddig körben járkált cs a festményeket meg a réz műtárgyakat nézegette a falakon, most lazán odalépett a bárpulthoz és leült'1?aníl~en m~eilémajd már megszokott bor= ízű hangján harsány beszélgetésbe kezde#a vele: - Samuelson úr. - Julie volt az, aki megszólalt. - Azt hiszem, felmegyek a szobámba.' Faj kissé a fejem. Van Effen mintha meb sem hallotta volna; ujjaival dobolt a bárpulton; olyan ember benyo= másái tette, aki tvkéle~tesen harmóniában van a világgal. Pedig egyáltalán nem volt elégedett mikor meghallotta, amit Julie mondott. A legkevésbé éppen azt szerette volna, ha bármelyik Qány felmegy a szobába. A bárplrlt- mögött épp lehajoló Samuelsan jött tudtán kívül a segítségére. -= Julie, kedvesem! - Ha nem tudta volna olyan jól, mit fog legközelebb mondani Samuelson, van Effen alighanem megütötte volnia. -Szó sem lehet róla. Ii.t egy kis finom Tio Pepe. Garantáltan elmúlik tőle a fejfájása. Csak nem fosztana meg a társaságától? A lányok alighanem könnyű szívvel megfosztottaík volna a társaságuktól, de nyilván bölcs~ebbnek találták, hogy azt tegyék, amit mond a rabok rendszerint azt teszik, amit őrzőik parancsolnak; mindketten a bárpulthoz léptek és

kényszeredetten leültek, Julie éppen a bátyja mellé. A lány ránézett - pillantásából világosan kiderült, mi a véleménye az efféle durva fráterel~űl, akik ilyen gátlástalanul társalogn-ak arróly mint kellene nem kívánatos személyektől megszabadulni -, azután máshová pillantott. Szinte azonnal visszanézett, de szerencsére nem tú;l hi~telen, valami hozzáért a jobb combjához. Ráné328 329 nett van )Jffenre, knssé felvon~ba a szemöldökét, majd lefelé pillantott. Azonnal elfordult, s amint S~amuelson feje ismét eltűnt a bárpult mögött, odasúgott v~alarrrit Annemarie-nak: Tökéletes - gondolta van Effen. - Egyszerűen tökélei~es. Ehhez a lányhoz Amszterdam legnagyszerűbb férfia sem lenne elég jó. Julié kissé erőltetett, de megfelelő udvarias mdsoldyal elvette Samuelsontál a sherryt, belekortyolt, letette a poharat a bárpultra, kínyitotba ölében tartott kis táskáját, s cigarettát és öngyúj~tót vett elő. Tényleg tökéletes - gondolta 'van Efíen. Julié rágyújtott a cigarettára, a cigarettatárcát visszatette a táskába, de az öngyújtót elöl hagyta. Eközben egyfolytában halkan beszélt Annemarie-hoz, mialatt a bárpultnál üló férfiak~at figyelte; leeresztette a kezét, amíg a keze hozzá nem ért van Effenéhez. Egy szempillantás múlva az öngyújtók, a nemrég még van Effen két ujja között tartott eétlula iás Julié csukott táskájában volt. Van Effen legszívesebben átölelte és megcsókolta volna; el is határozta, hogy a l.egelső adódó alkalommal meg is teszi. Addig is a második lehetséges legjobb megoldást választotta: egyetlen mozdulattal felhörpintette a borreltj "et. Soha nem kedvelte igazán ezt az itala, de ezúttal olyan volt, mint az istenek nektárja. Samuelson, a házigazdák gyöngye, odasietett, hogy újra megtöltse a poharát; van Effen sűrűn hálálkodott. A másödi~k pohár borreltje ugyanúgy lecsúszott, mirnt az első. 3uI,ie bezárta maga mögött a hálószobaajiót< kinyitotta a táskáját és kivette, majd széthajtovatta a cédulát. Annemarie kíváncsian nézte. - Mí az? És miért remeg a kezed, Julie? - Szeyelmes levél. Most kaptam a bárban egy

epekedő udvarlótól. Neked nem remegne a kezed, ha egy epekedő udvarlótól szerelmes level~et kapnál a bárban? - Kisimítottá a cédulát, hogy mindketten olvashassák. Gépelt Levél volt, tehát nem az utolsó pillanatban vetették papírra.w „Elnézést a maskaráért és a furcsa beszédért; megérthetitek, hogy a rendes ruhámban és a rendes hangomat használva nem mászkálhatok. Ez a szívtipró kapitány Vasco. Érthető, miért fáj a torka. Annemarie esetleg egy kissé meglepődött volna, ha a normális hangját meóhallja: Agnelli pedig nagyon meglepődött volna. George is velünk van. Az előbb még nem jöhetett be velünk egyiztt, mert George-ot, ugye, elég nehéz elmaszkírozni. Nem lett volna jó, ha apró kis nűi sikolyok közepette ráugrotok és megölelitek. Nem ismertek, és ne is akarjatok ismerni bennünket. Tautsátok magatokat távol tőlünk, de r.e túl feltűnően. Viselkedjetek semlegesen, hűvösen; annyira legyetek velünk udvariasak, amennyire más közönséges bűnözőkkel volnátok. Semmi okoskodással ne próbálkozzatok. Semmit ne próbáljatok csinálni. A férfiak alighanem rbem veszél3-esek, de a nőkkel vigyázzatok. Ravasz népség, és körmönfont észjárásuk van. Azonnal semmisítsétek meg ezt az üzenetet. Szeretlek mindkettőtöket.'' 3~0 ~ 331 - ;~.s alatta ott az ó ö5szetéveszthetet-len aláíTása - mondta Julie. Keze még mindig remege tt. - Megmardt.ad, hogy eljön - felelte Annema~°ie. Hangja éppen úgy remegett, mint Julie kese. - Lrgye, hogy megmondtam? Bár ilyen hamar nem számítottam rá. Most mit csináljunk, sírjunk a megkönnyebbüléstől? - Semmiképpen. - Annemarie kis fintort vágott. - Megkímélhetett volna azoktól a megjeg3rzésektől az apró kis női sikolyokról meg a csavaros női észjárásról. - Julie meggyújtotta a cédulát a mosdó fölötti; majd a hamut leengedi,e a lefolyóba. - Tehát akkor mit csinálunk? - L7nnepelni fogunk.

- A bárban? - I-Iol egyebütt? - És rájuk se hr~deritun.k. - Pontosan. I~f i,E~'C A garázsként szolgáló fészer hideg, huzatos és csupa lyux volt, s bár már évek óta nem tarthat~ak benne semmdt, mégis tele volt a dohos széna kellemebltm szagával. De ahhoz elég tiszta és világos volt, hogy kiderüljön: az újonnan mázolt teherautó alvázát vastag sárréteg borítja. George és O'Brien a szállítólista fölé görnyedve állbak, amikor van Effen belépett. George felézett O'Brien válla fölött, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Van Effen válaszképpen röviden bói:intott, majd annyát kérdezett: - Lassan befejezik? - Készen vagyunk - felelte George. - Minden itt van, teljes épségben, azt hiszem. - Azt hiszi!? - mondta O'Brien. - Megnézte egyszer, azután ellenőrizte, majd harmadszor is ellenőrizte. Életemben nem láttam még ilyen alapos embert. De sok újat tanultam a robbanóanyagokról. Ugyanannyit a sörivásról. Leoltották a villanyt, lelakatolták az ajtót, George pedig látványosan zsebre vágta a kulcsöt, miközben mormolt valamit arról, hogy az aláírt számla a lényeg, majd beléptek a malomba: Julie és Annemarie a tűz mellett 'últek eby asz333 falnál, mind'kettó előtt egy kis pohár, am~ib81 van Effen bizonyosra vehette, hogy olvasták a levelét. Elégedetten nyugtázta, hogy a két lány nyílt kíváncsisággal figyeli érkezésüket; lehetetlen, hogy valaki közömbös maradjon, amikor először látja George hatalmas alakját. Egy másik aszfalnál - szintén a kandalló közelében - Samuelsan ült; épp most helyezte vissza egy kitűnónek látszó rádió adó-vev ő kagylóját. Az FFF szemlátomást nem a használtcikk-piacon szer^ezte be hiányzó felszerelését. - Rendben minden? - kérdezte Samuelson. - Minden - felelte O'Brien. - George éppen csak hogy a fogával nem próbálta ki a detonáiorokat. Egész szép kis arzenál van odaát,

S~amuelson úr. - Itt írja alá, legyen szíves. - George három példányban Samuelson eié helyezte a leltárt; az aláírta - megerősítve ezzel, hogy valóban ő a főnök a házban -, elmosolyodott, majd visszaadta őket George-nak, aki ünnepélyesen átadta neki a garázs lakatkulcsát. - Öröm önnel üzletet kötni, George. Mi lngzen akkor a fizetséggel? - Még nem jött el az ideje a fizetségnek ~- felelte George. - A leltár csupán ígéret. Várja meg a garanciát - nézzük meg, működnek-e azok a vacakok. Samuelson ismét elmosolyodott. - Azt hiíaem, az üzletemberek szállítás után azonnal kérik a készpénzt. - Nem mindegyik. Persze, ha úgy dönt, hogy nem használja fel ől~et, akkor :is ben~Óújtotn a számlát - gondolom, megérüi, hogy nem vihe~em vissza a holmit a raktárba. Vagy ha úgy határoz, hogy nem veszi tovább igénybe a szolgála tarokat. - Még egysaer: öröm önnel dolgozni. De bíztas vagyok benne, hogy az árura és a szakértelmükre egyaránt szükségünk lesz. Nas, uraim, amit most fogunk hallarni, az egy meglehetősen . . . - Félbeszakította van Effe~nre né7.ett, meg'ú~tögette a rádiót., és azt kérdezte: - Tudja, mi ez, ugye? - Adó-vevő. RCA. Talán a legjobb. Ha kedve szottyanna, akár a Holddal is kapcsolatot teremthet vele. - Csak Amszterdammal szándékozom, Helmutta.l. I-ielmut PaderiwÓskivel. Már találkozlak, szt híszern. - Igen. Csodálkoztam ís, hogy hol lehet Helmut. - Amsaterdamban ő az emberünk. Most íntézte el, hogy mondják be a legfrissebb üzenetünket. -. A faliórára pillantott. - Pontosa nyolc perc múlva bemondja a tévé és a rádió. Úgy határoztunk, nem vacakolunk többet az újságokka.l. Lalán nem veszi nagyzolásnak, de most már azonnal adásba kerülünk, amikor csak akarunk. Azt hiszem, mindannyian meglehetc3sei~

érdekes üzenetnek - üzeneteknek - fogják tartani. Nem gondolod, hagy helyes, ha előre szólunh nekik róla, Romero? Danlov úr azt mondta, szereti, ha tudja, mi készül, mielőtt olvas vagy a tévében hall róka. -- Természetesen, ahogy jónak látod. - Agnelli 33~ w ~ 335 mosolygott, mint mindig. -.- Én jobban örülnél:, ha a tévéből értesülnének róla. Érdekes lenne tudni, miként reagál rá a holland átlagpolgár. - Meglátjuk. Nem fontos. Egyébként aligha nevezném őket hármójukat átlagos holland polgárnak. Á, megérkezett az e-llátmány. Az a két lány lépett be, akiket előző este van Effen a Voorburgwalnál már látott; mindkettő. nél bevásárlókosár volt. Egy fiatal férfi követe őket, aki alig-alig boldogult egy óriási fonott kosárral. - Isten hozta magukat! - mondta nyájasan S~zmuelson. - Látom, sikerrel jártak. Persze - a bemutatkozás: Danílov úrral már találkoztak; ez az úr George, ez itt a kapitány úr, akit valarnilyen rejtélyes oknál fogva hadnagynak szólía-. nak. Marig. Kathleen. Meglepettnek látszik, Danilov úr. - Rengeteg ez az élelem. - Valóban. De hát sok éhező szájról keli gondoskcdni. - Hosszú az út Utrechtig és vissza. - Utrechtig? Kedves barátom, itt helyben szerezzük be a szükségleteinket a falusi boltban. Örülnek a vásárlóknak. Értem, hogy a névtelenség? - Elnevette magát. - Romero. Lennél olyan szíves . . . Rómero a bejárati ajtóhoz vezette van Effent, kinyitotta, és intett. A lépcsőnél sötétkék furgon állt. Az oldalán aranybetűs Goldan Gate Film Productions felirat volt olvasható. - Ötletes - mondta van Effen. - Az bizony. Nem elég híres név ahhoz, Hogy az egész ország ránk figyeljen, de a helybeliek jól ismernek. Már majd egy hónapja vagyunk itt. l~,gy forgatócsoportunk állandóan járja a vidéket. ?(sten háta mögötti hely ez; mi pedig egy kis izgalmat viszünk szürke hétköznapjaikba. Nyugod-

tan felvehetünk a helybeliek közül kisegítő személyzetet; bőkezűen fizet~:nk; a környéken kifejezetten kedvelnek minket. - Még jobban kedvelnék magukat, ha tudnák; hogy ez alighanem Hollandia egyetlen pontja, amely sértetlen maradna egy árvíz esetén. - Így igaz. Így igaz. - Samuelsónnak határozottan tetszett az ötlet. - Háborús filmet forgatunk, mondanom sem kell. Azért van szükségünk helikopterre is. Kellett persze hozzá hivatalas engedély, de az csak puszta formaság v olt. - Csodalkoztam is, hogyan oldot~,ák meg a helikopterdolgot. 1Vem szívbajcsak, azt meg keJ~ hagyni. - Egyszerűen .csak egy ötlet. Itt ez a teherautó,. az új szerzemény. Átfestjük, és nyugodtan utazgathatunk vele. Háborús film - katonai teherautó. Logikus, nem? - De. Természetesen ezt is ön eszelte ki, ugye? - Igen. De miért „természetesen"? - Van némi tehetsége a rejtelmes szervezéshez. A nyakkendős, öltönyös, az alkalomhoz illo"en komor' arckifejezést öltött tévébemondó mintha gyászbeszédet készült volna tartani. „Ebben a pillanatban kaptuk meg a komm'úni= 336 337 két Londonból, ame~y mindössze annyit tai'talmaz, hogy a tárgyalások a holland válság ügyében folytatódnak. Egy órán belül újabb komrnüniké várható. Számítani lehetett rá, hogy a magát FFF-nek nevező terrorista szervezettől újabb bejelentés érkezik. Tizenöt perce meg is kaptuk a legfrissebb üzenetüket. Nem is annyira üzenet, mint inkább a legsúlyosabb hangú fenyegetés. Először is, az FFF elvárja, hogy éjfélig arról értesüljön: holnap reggel nyolc óra előtt határozott és pozitív válasz érkezik, amelyben elfogadják követeléseiket. At~ennyíben éjfélig ezt nem erősítik meg, az oostlijk-flevo.landi csatornát öt perccel éjfél után felrobbantják. Lelystad polgárai azonnal tegyék mi~g a szükséges óvintézkedéseket. Ha nem, az FFF nem vállal fele-

lősséget a sorsukért. Másodszor: az FFF közli, hogy nukleáris robbanóeszközök vannak a birtokában, s ha a szükség úgy kívánja, céljaik elérése érdekében ezekrtek a haaználatátbl sem riadnak vissza. Az FFF siet megnyugtatni Hollandia polgárait, hoby e nukléáris eszközök nem valamiféle hidrogénvagy atombomba kaliberűek; repülligépről vagy rakétakilövő állomásról ir_díthat<5 taktikai harctéri fegyverek. Mindegyikük atneri~kai gyártmány, vannak közöttük olyanok, amelyek még a titkos fegyverek listáján szerepelnek. Valamenynyiüket nyugat-németorszábi NATO-támaszpontokról szerezték. Kezünkben v=an természetesen ezeknek az eszközöknek a gyártási száma - világosan rájuk van bélyegezve -, s a 1V'émntor-srágban állomásozó amerikai csapatok megerősíthetik, hogy ezek a harci eszközök valóban hiányoznak, már tudnllk ha hajlandók ezt megerősífieni." Szünet következett; a bemondó elvett ejy papít'lapot stúdióbeli kollégájától. Az, ijedt~arckiTejezéséből ítélve, már olvasta az üzenetet. Van Effen körbejár tatfa a szemét a szobán. Biztos volt benne, hagy tévébemondót ilyen feszült figyelemmel még nem figyelt senki. George és a hadnagy arca kifejezéstelennek tünt, ám csak azért, mert a mostanihoz hasonló körülmények között nemigen volt szükségük kifejezésekre; szemük azonban nag~-on nyugodt volt. Julie és Annemarie megdöbbentnek látszottak. Kathleen és Marfia mos~olyog~tak, de mösolyuk nem igazán volt szívből jövő, s némi aggodalom is látszott benne. Nem volt kérdéses, hogy előre tudták, mi fog kivetkezni, mégsem hallgatták szívesen. Agnelli, O'Brien és Daniken a gondo~ataikba mélyedtek; nem tűnbek különösebben e'.égedettnék. A mindig szívélyes Samuelson viszont a műsor mindQrt másodpercét élvezte. Igaz, most is mosolygott:, de mosolyában nem volt melegség; az éhes krokodil mosolyában, amely megpillantja gyan~ttlan áldozatát, persze nem is lehet. „LTjabb üzenet érkezett az FFF-tői'' - folyt~tta a bemondó. - ,.Az áll benne, hogy egyfelől

bármikor készek kiadni ezeket a gyártási szárnokat; másfelől úgy érzik, egy kis előzetes bemu= tató meggyőzőbben bizony ítaná, hogy az et~nlít.ett eszközöli valóban a birtokukban vannak. En338 ~ 33~ rs~k m~egfeleloen holnap kora délután az egyik; nukleáris eszközt felrobbantják az Ijsselmeeren, A töltet körülbelül egy kilótonnás - ezer tonna ';' TNT-nEk felel meg. Ez a mennyiség arra elegendő, hogy felkavarja a vizet, a robbanás nyomán keletkező szökőár, a tsunarrci várható magassága azonban nem ismeretes. Remélhetőleg az Ijsselme~er környéki lakosoknak nem okoznak kényelmetlenséget. Kényelmetlenséget!" A bemondó szinte fröcskölte a szót, amely - legalábbis az ismétlés - nyilvánvalóan nem szerepelt a szövegben. Ismét összeszedte magát. A bemutatót azért halasztották délutánig, hogy s brit komrány minisztereinek legyen idejük Hollandiába repülni, és holland kollégáikkal együtt megszemlélni. A robbantás pontos idejé: és helyét később közlik, A robbanószerkezet már a helyén van, teszi hozzá az üzenet. Végezetül pénzt követelne. A pénzt, mint mondják, visszatérítik. Nem zsarolnak, nem váltságdíjat követelnek, csupán kölcsönt kérnek, hogy költségeiket fedezzék. A fizetség részleteit az este folyamán még majd közlik - időt akarnak adni az érintett feleknek. Százmillió guldent követelnek a kormánytól, húsz.milldót David Joseph Karlmann Meijertöl, a rotterdami gyárostól." A bemondó letette papírját: „Nézőink nyilván emlékeznek rá, hogy Meijer úr lányát. Annemarie-t, a terroristák túszként fogva tartják." S~amuelson megnyomott egy gombot, es a kép-, ern3Óő elsötétedett. - Csak ne nc~wÓzne bennün340 ket tem~eristáknak - mondta Samuelson panaszos hangon. - Emberbarátot kellene mondania, ne az a rész a költségeinkről, az tetazett. Anne, kedvesem, üljön le. Nagyon izgatottnak látszik. Annemarie, aki szemlátomást és érthető mfr don nagyon izgatott volt, felpattant., arca halo-

v<~ny volt, ajkait összeszorította, öklét rázta. - Maga szörnyeteg - suttogta. - Maga vele~é:; romlott szörnyeteg. - Úgy gondolja, kedvesem? - Samuelson mosolyogva k örüinézett a szobában. Van Effen is azok között volt, akik visszamosolyogtak rá; t-gnúk is jelen voltak. - Egyáltalán nem. Emberbarát. A felesleges vagyon egyenlő újraelosztása. De még csalt nem is er ről van szó. Mint hallotta, Egyébként is csak kölcsön. Ne mondja, hogy Hol1Wdia legg~zda,g~abb emberének hiányozni fog az a pénz. Jól tudom, ki az. apja. - Maga gyilkos - mondta halkan Annemarie. Marját már leeresztette, nyugodtan állt. Maga gyilhoe. - Könnyei lefolytak az arcán; möst már Jule is állt, karját Annem~anie vállaira tette. - Jf>I-tudja,~ki az, apám.. . Akkor jól tudja, ho~ry most a legutóbbi infarktusa után négy napja jött ki a kórházból. Maga megölte az apámat. - Hangja és válla egyaránt reszketett. Megölte az apámat. S<~rnuelson már nem mosolygott. Felvonta szemöldökét, és azt mondta: - Erről nem tudtam. Isten látja 121kemet, nem tudtam. Látszólat gondolkodás nélkül az adu-vevő k
úr? - Agnellinek nem esett nehezére beszélni; akár a t;tibbiek a helyiségben, alighanem ő is za! varónak érezte, hogy ne nézzen Samuelsonra, aki már a második brandyt fog~Óasztotta, és nem törődött senkivel. - Biztosíthatom, hogy komolyan gondoljuk őket. És be is fonjuk őket váltani. - Ennyit ér a maga szava, Agnelli. - Nem értem. - Fene rossznak kell lennie a memóriájának, ha nem érti. Pár órája csak awn~ck, hogy azt ígért, egyetlen hollandnak sem csík bántódása. Figyelmeztetik Lelystad lakosait; hogy tegyék meó a szükséges óvintézkedéseket: Ember, koromsötét van odakint, az eső meg ömlik. Nem is látnak, nemhogy óvintézkedese:ket tegyenek. - Nem kell látniuk. A víz nem lesz ma;asabb fél méíemnél. Számtalanszor megnéztük azt a területet. Nagyon sok a második eme:eti szoba é~s a padláshelyiség - bár akár a földszenten is maradhataz2k, ha nem bánják, hogy vizes lesz a lábuk, és rengeteg csónak meg hajó van arrafalé. Azt is megnéztük. Az üzenet lényege a megfélemlítés, ezt maga is megértheti, nem? - Biztosan. Hol van az öreg Hajlékony Lelküsrneret? _ - Kicsoda? - Riordan. Az a folyton imádkozó papzsák. Az az istenfélő tiszteletes..Miért nem ,nézte ő i9 az adást? Agnelli bágyadóan elmosolyodott. - A Sátán művégiek tekinti a televíziót. Megjegyzem, lehet, hogy igaza is van. Mint látta, szinte hozzánőtt a fejhallgatójához. A rádió is bemondba az üzenetet. - Tényleg vannak atomfegyvereik? Hiheíetl~en. - Megmutathatom őket. - Ezek szerint tényleg. Tehát ez a békés, jcíaharatú ember készen áll rá, hogy halálos robbanáanyagokkal játszadozzon. - Hallotta, mit mondott nemrég Samuelson úr. - Agnelli gyors pillantást vetett a bárpult felé. S~amuelson még mindig a semmibe bámult, de feszültnek látszott, s újabb pohár brandyvel volt elfoglalva. - Riordan úr kész a Sátán esz-

közeit felhasználni a Sátán elleni harcban. - Szerintem túl késő van már ahhoz, hogy szemforgató, álszent közhelyekről beszélgessünk. honnan szerezték éket? 3,1 ~ ~ 343 --= Hallotta.= A NATO=tál. Nyubat-Németorr . a~~.gból. Ebészen konkréf;~an ümerik:ai támasz pontoki~áL - Ezt valóban hallottam. Ugy értem, hogyan szerezték őket? - Van Effen félrenézett egy pnllanatra, majd ismét Agnellm: -- Tudom. A ' Vörös Hadsereg Frakció. i - Igen. Megmondtam volna, de minthogy kita.lálta, vagy úgyis tudta - igen, - Jézus! Annak a szent embernek odafenn tc"~nyleg a végtelenségig tágítható, ruganyos lelk.üsmerete lehet. A VHF! ~s még tegnap este = ahogy az újságírók írták, de helyesbítsen, ha té védek - arról beszélt Wieringának, a hadügyminiszternek, hogy a Vörös Hadsereg Frakció hidegvérű gyi-lkosokat, a Baader Me:inhof c~oport véres köpenyének ör°ököseit jelenti. Hogy .-0 saját kezét is vér mocskolja be, szemlátomást . Pgyáltalán nem zavarja a tisztelendő urat. Ist.enemre, hamarább is rájöhettem volna. Néhány hete törtek be abba a I~annover környéki arnerikai fegyverrakt<íuba. A Vör<Ss Hadséreg Frakció vállalta magára a betörést, s ezt általában mindenki el is fogadta; meglehetősen értenek az' ilyen betörésekhez, az amerikáiak pedig elég gyengén őrzik az ilyen jellegű létesítményeket. Nukleáris fegyverekr~il nem beszéltek. A VHFre jellemző lett volna, ha erről is emlűést tesz; feltehetően meg is t~tfe; de az amerikai hadsereg vagy a kormány - a hadsereg nyomására hírzárlatot rendelt el. Németorszábban anélkül is elég erős az atomfegyver-ellenes hangulat,-hagy az emberek tudnák, hogy valahol atom344 fegyverekkel az aktatáskájukban szabadon szaladgál egy csapatnyi zöldfülű terrorista. - Nem jár díj érte, hagy kitalálta, Danilov úr. Csak így lehetett. fgy is volt. - Az információjuk természetesen ugyanonnan származik, mint az eszköz~ik maguk.

- Honnan máshonnét? - Joachim és Joop. Meg az a két babaarcú kóristafiú, akik itt voltak, amikor délután idE érkeztünk. -- Ki más? - Vasárnapi terroristák; ahogy a nyu.7atnémetek nevezik őket. Csak éjszaka és hétvégeken dolgoznak. Amióta a hírhedt Chx-ist.ian Klart két barátnőjével együtt - Nlohnhaupinak és Schultznak hívták őket, azt hiszem - elfobták, é`s több po3itikus, ügyész, bankár, gyáros megy iskolásáért vád alá helyezték őket, a VIiF állítólag kissé összehúzta magát és áttette a székhelytt a szomszédos országokba. Kézenfekvő, hogy Holiandi~ra esett a választásuk. Olyan lehet, mint a második otthonuk. - Van E~fen kise elgondolkodctt, majd elmosolyodott. - Egyfelől a VHF, másfelől maguk, akik zsarolják a holland kormányt. Nem tolóija pazúr ötletnek, Agneili úr, hogy, a holland kormány fizetni fog a VHF-rak a hollandok ellen bevetendő fegyverekért? Agnellinek nem volt ideje rá, hogy elmondja, pazarnak tartja-e waby sem, mert megszálalt az adó-vevő hívójele. Felemelte a kagylót, bejelentkezett, mxxjd azt mondta: - Samuelson úr, mal;át hívják. 345 S!amuelson elvette a kagylót, hallgatott egg darabig, annyit mondott: „Köszönöm, Helmut, nagyon kösz~hnüm"; letebte, majd. az órájára néze2t. - Négy perc. Felmegyek a szobámba, Romero, de vacsorára itt leszek. Riordan úr szintén. Négy perc múlva a tévében megint hírek lesznek; el ne mulasszák megnézni. - A lépcső felé menet megállt Annem;arie asztalánál. - Ne l~aragudjon, Miss M~eijer. - Semmi „kedvesem"; semmi „Anne". - Nem tudtam. A hírek, amelyek egy megfeleló~en borongós H~ndel-müve~t scakű.~ttak félbe a Conc~ertgebouw-bcíl, pontosan azt tartahrrnazták, amire van Eff~en számított. A hírhedt terrorista csoport, az FFF, jElen~tette, hogy bizonyos okokból, amelyeket nem kíván közölni, viss7.avonta húszmillió guldenes kö-

vetelésüket David Meijerrel szemben. Miss Anne M~jert szabadon engedik, és visszaengedik édesapjához, amint megfelelv alkalom adódik rá. A kormánytál követelt összeg ennek megfelelően százhúszmillió guldenre emelkedik." Egy lassú fejrázást'al eltekintve, . ami b<írmit jelenthetett, de alighanem a teljes é~^tetlenségre utalt, Annem.arie egyáltalán nem reagált a fejléményekre. Ju~ie mosolygott örömében, és megülelte Anne-t. George megütögette van Effen ~,érdét, és azt kérdezte: - Nos, myt gondol eriv, bar átom? - Ragyogó ötlet. Ragyogó. Kissé azért igaiaágtalan a rendőrölk hügaiwal szemben. El kellett volna engedniük őt is. - 142eg kell vallanom -- folyhatta van lltfen -, hogy így most kissé nehezebb Iesz megölni, ha ne adj' isten, erre lenne szükség. Ha persze Bamuelson barátunkat egyedül az embe~riességi szempontok vezérlik. Nem szabad tévesen ítélkeznünk az emberünk felett. Lehet.; hogy eszébe jutottak azok a szép napok, amikor mamája térdén imádkozott, és megindult a szíve. Az is lehet, hogy még annál is számít~bb gazember, mint eddig gondoltuk. - Nem tudom, miért mondja ezt - feie'.te Vasco. A tornácon sétálgattak fel s alá. Kegyetlen hideg volt, a szél orkánerősségűvé fokozódott. Qdakint végre magukra maradhattak bent lehetetlen lett volna magánbeszélgetést folt' tatniuk -, de csak félig-meddig. A ga.Ó~ázs fölött kívülről lépcsőn megközelíthető kis szénapadlás volt, mint más helyeken is azon a vidéken. Korábban láttak valakit felmenni, majd est' másik alakot lejönni a lépcsőn. Egészen biztosan az őrségváltást látták, s emberük ott ül a szénapadlás ablaka mögöit. Könnyen lehet, hogy tűbben is ülnek valahol: a másik fészerben vay mayában a malomban. Hogy a bentlévők kiju',ásának a megakadályozása--e a céljuk, azt leÓhetetlen lett volna megmondani. Mindenesetre nagyon diszkréten csinálták. A malomban „civaeket" foglalkoztattak, s egy őrszem = kivált egy fegyveres őrszem - jelenlétére való uta'ás nemigen tett volna jót a Golden Gate Film Froduc-

tions szavahihetc~ségének. - Nemcsak lehet, hogy rettentően ravasz gazember - mondta van Effen. - Egészen biztos vagyök benne: 14Tegindító; szívtépő nyílatkoiat 348 34? volt, hogyre: egy alapvetően rendes emberben felülkerekedett a tisztesség. Hallották a nyilatkozatat: Miss Anne Meijert szabadon engedk, amint megf°lelő alkalom adódik. Csak hát nem fog megfelelő alkalom adodni. PJIindenki azt gondolja majd, hogy szegény ember mindenáron vissz-a akarja juttatni Annemarie-t családja kebelére, de tervei és saját biztonsága veszélyeztetése nélkül erre nincs lehetőség. De felajánlatta. David Meijer úr, aki - gondolom - nem azért gyűjtötte össze a miilicűt vagy milliárdjait, nuert semmi sütnivalója, pontosan tudni fogja, hányadán állunk; nem lesz felőle kétsége, hogy a lán~Ta ugyanannyira eszköz a kezükben, mint eddig, azaz továbbra is -felhasználhat] 'ak arra, hogy az apán keresztül befolyásolják a kormány döntéseit. Természetesen ebben az ügyben a brit kt>rmány döntései számítanak, s azokat Meijer nem befolyásolhatja. A holland kormányt azonban isten, s így közvetve az angolokat is ami -Samuelson szemszögéből nézve pontosan ugyanaz. - Gondoljuk csak el, rrvi történt volna, ha Danid Meijer valóban meghal, miközben a lánya az FFF túsza. Nem valószínű - d.e ez most nem is lényeges. Az embereket nagyon könnyű megindítani, a legkönnyebben a gyógyíthatatlan romantikus lelkeket. Mindig is sokan hittek a „belehalt bánatába"-féle magyarázatban. A bánatlan persze valóban bele lehet halni, csakhogy nern egyik raprál a másikra, hanemlassan, hosszú hónapok és évek során. Mindegy. I3a meghalt volna, az emberek még inkább elborzadva fordultak volna el Samuelsontól és az FFF-től; mindenki azt akarta volna, hogy a kormány álljon a sarkára; az utca embere azt mondta volna: „A fenébe ezzel a kegyetlen, vérengző gyilkossal. Soha né engedjünk. Soha. Jöjjön inkább, aminek jönnie kell." Ezt pedig, úgy gondeiom, Samuelson és társulata a legkevésbé akarja. Visszatérve

a közleményhez. Figyeljük meg, milyen szép, nemes gesztus, hogy nem okolják meg döntésüket. Én nem tudtam, hogy David Meijernek beteg a szíve, de ettől még lehet, hogy köztudom ú. Ha nem is az, lefogadcm, tesznek róla, hogy hamarosan az legyen. Helmut Paderiwski, az „amszterdami emberük" majd gondoskodik róla: a rádiót és az újságokat névtelenül, diszkréten értesíteni fogja valaki, hogy David Meijernek komoly baja van a szívével - ezt hamar ellenőrizni lehet -, és célozni fognak rá, hogy derék leánya az apja életéért könyörgött. Az újságok kapnak egy ilyen megindító történeten. Ha ezt meglo~csolják a szokásos émelyítő sajtónyelvszósszal, az valóságos manna lesz Samuelsonnak. akit akár bulvárszentté is lehet majd avatni. Akármit is tett eddig, akármivel fenyegetőzik, élnyeri az emberek szimpátiáját, s követeléseit így k~inynye~bben teljesítik. Mindenki szereti a jó útra tért gonosztevőt, az aranyszívű haramiát. Éljen az amszterdami Robin Hood. - Hihetően hangzik - mondta George. , Számos eddig tü.kolt jó tulajdonságom egyike, hogy értek valamicskét jiddisül. Igazán nem sol~at, még azt se mondhatom, hagy nem tudnának eladni, de valamicskét mégis. Nem tudtam, 348 ~ 349 miféle zagyva utasításokat ad ennek a Paderivvskinek Amszterdamban. Most már tudom. Minden világos. - Végezetül. A hollandok h;hetet?enül tisztelik a guldent. Azt mondjzík majd: nem lehet eléggé dicsérni azt az emlaert, akS egy bájos leány szem-ében megcsillanó könnycseppek láttán lemond húszmillió guldenről. Hogy nem az övé, és hogy alighanem amúgy sc~m kapta vona meg, az lényegtelen. Jó, azt a híiszmilliót a kormány számlájához írja, de kit izgat, ha megcsapolj~ilc kissé a kormányt? Még mindig úgy véli, Vasco, hogy Samuelsont csakis emberiességi megfontolások vezették? - Igy, ezek után már be~k~ll ismernem, hogy nem. Rendkívül ravasz gazembernek kell lennie. Engem meggyőzött, Peter, cs~~k az a kár, hogy tizennégymillió holland nem hallotta ezt az ér=

velést. Biztos vagyok benne, hogy tövábbra is éppen az ell.enkezőjér6l lesznek meggyőződve. - Nem mindenki. Ad;j unk nekik egál kis időt, majd rájönnek. A nagy többsí:g persze soha nem fog rá,yönni; ez a fé'_e,metes Samuel~onban. Jő sok időbe telt, mig rájöttem, honnan fúj a szél, pedig benne vagyok a dolog sűrűjében. Samuelsonnak számítógépagya van. ~tusodpercck alata kombinálta ki mindet, látszólag automatikusan. Dehogy volt az automatikus. Az az ember nagy koponya. É.s roppant veszélyes. Hosszú legy en a kanalunk, ha az ördöggel - esEaünkbcÓn Samuelsornal - vacsorázunk. - Itt vagyunk megint az ördögnél, mi? -mondta George: - Az ördeiá a kulcsf.igu~°a, csak 8 illik pontosan a képbe, senki más. Ő az, aki azt mondja, hogy Riordan kész az ördög eszközeivel harcolni az ördög ellen. Kíváncsi vagyok, vajon Riord.an is hosszú kanállal vacsor ázik-e, ha Samu~elsonnal ül egy asztalnál. Napi több ezer dollárba kerülhet fenntartani ezt a kis társulatot. Lehet, hogy több tízezerbe. Agnellinek nincs ennyi pénze, azt pedig kétlem, hogy Riordan keresett volna valaha is egy centet életében. - Samuelson a kincstárnok, ez nyiZvámaló. - Kár, hogy nem tudjuk m.~gnézetni az Interpoldal. - Nem sokra mennénk azzal sem. Ha annyi esze van, mint gondoljuk, biztosan nem. Az InterpoI nyilván még csak nem is hallott róla. Az Interpoln~ak egyszerűen fogalma sincs róla, kik a világ első számú bűnözői. Azért első számúak, persze. Még az is lehet, hogy bűnözői múltja sincs, nemhogy büntetett előélete, mert az aktákban nem szerepel, az biztos. Lehet, hogy igaz, amit Arthur bátyánk mondott: felfuvalkodott plutokrata. Gazdag olajmágnás vagy efféle. - Akkor már hallottunk volna róla. - Lehet, hogy hallottunk, lehet, hogy nem. >Vlásik néven, természetesen. Lehet, hogy fénykép nem is készült róla soha. A világ leggazdagabb embereiről rendszerint soha nem készül fénykép. - Ha annyira gazdag, mint gondoljuk, miért akar akkor újabb pénzeket kiszedni a hollandök-

ból? - kérdezte George. - Csakia azért, hogy félrevezessen. Biztos vagyok benne, hogy . Samuelson egy fillért sem 35~ ~ 351 akar, de nincs is szüksége rá. Mindenesetre lehet, hogy meggyőzte társait arról, hogy kiapadóban vannak a forrásai, s most ezzel a követeléssel el akarja terelni a figye~,et arról, hogy a pénz nem számít neki, mert egészen más érdekli. Agnelli 'nem titkolja, hogy nagyon is érdekli a pénz, Samuelson pedig nyilván ezzel köti magához. Nagy legénységről kell gondoskodnia, akik nyilvánvalóan boldogak, ha látják, hogy Samuelsont is ennyire izgatja a pénz. Úgy tűnik, Samuelsannak ránk is szüksége van. Hogy pontosan mire, azt még nem tudhatjuk - az is lehet, hogy csak egyik lehetséges változatként kellünk neki -, mindenesetre minket is fizetnie kell. Mindenekelőtt pedig pénzelnie kell Riordant, mert Riordannak ugyebár szilsége van arra az istentelen pénzre, hogy elérhesse azokat az istenes céljait. - Istentelen pénz istentelen célokra - mondta George. - Skizofrén agy. Kell lennie valaminek ebben az ír--amerikai kapcsolathon. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik herointwadnak el nagy zsák aranyakért, hogy 'úgymond nemes ügyet segítsenek vele. Elvakultság? Ez jó kifejezés? - Valami olyasmi. Csőlátásuk van, perifériás látásuk nincs. El kell fogadnunk, hogy ez is egy betegség, és lehetőségeinkhez mérten kezelni. - Hogyan fogjunk hozzá a kezeléshez? Van valami ötlete a professzor úrnak? = Még a termetes George is megremegett a süvöltő szélben: - Valami csodaszer? - Elkéstünk a gyógyszeres kezeléssel, - Sebészeti úton? Azt se tudnám, hogy fogjam meg a szikét. - Nem is kell. Jelenleg, hogy precízen fejezzem ki magam, a sebészeti beavatkozás ellenjavallott. George finoman megköszörülte a torkát, ami persze ilyen orkánszerű szélben nem könnyű dolog. - Mióta törődik ennyire ezeknek a gyilko-

soknak a testi épségével? Akik készek rá, hogy Isten tudja, hány honfitársunkat a vízbe fojtsák? - Semmi ilyesmiről nincs szó, George. Van üt egypár nehéz fiú meg pszichopata, de tényleg komolyan kételkedhet benne egy pillanatra is, hogy meg tudnánk ölni Riordant, Samuelsont és Agnellit, a lányokat pedig épségben kivinni innét ? - Tudom, hogy meg tudnánk csinálni. Viszszavonom a lágy szívére vonatkozó nevetséges megjegyz'est. Vasco tekintete nem éppen megdöbbenést, de valam-fiféle értetlen csodálkozást mutatott. - Mégiscsak rendőr . . . Uram. Felesküdött a törvényre. Szóval legalább ahogy mondani szokták: legyen egy pártatlan tárgyalás, és úgy akasszuk fel őket reggel. - A bíróság én vagyok; én 'pedig le is lőném őket, mint a kutyákat, ha azzal bármit i9 megoldanánk - de nem oldanánk meg semmi. Két okból: az egyik pszichológiai, a másik gyakorl~ati. A pszichológiai: a kíváncsiság. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezek hárman közönséges bűnözők. Nem vagyok meggyőződve 352 ~ 353 róla, hogy Remero Agnelli az a kegyetlen gyilkos; akinek hisszük. Egyáltalán nem hasonlít a testvéreire, akik valóban szadista fenevadak volt~ak. Alátámasztja ezt az is, lxogy Anne~m~arie-hoz ~s Julie-hoz egy ujjal se nyúltak. Vagy Riordan: ő sem pszichopata. Teljesen őrült, rettenetes nagy dexí~:agág -- de csak időnként. Azért, mert 'o`rült, még nem bizonyos, hogy diliházban a helye: Sok olyan ember van az elmegycígyintézetekben, akik meg vannak győződve, hogy rajtuk kívül nincs normá:is ember a köxwyezetükben. Arról is meg mannák győződve, hagy ott az a sok ember, akik a háborúkról, éhínségről, betegségekről tehetnek, ott vannak a heroinnal üzletes lő~k, aztán azok, akik olyan könnyedén beszélnek a nukleáris megsemmisítésről meg néhány hasonló triviális dologról - a diliházban ülők szerint ezeknek kellene bent lenniük helyettük. És ki tudja, nincs-e igazuk?

- Ott van azután a demagógia tényezője. Nagyon sok ember imád a vezért hallgatva őrjöngeni. Ma is vannak a világban hitlevek, mussolinik és hasonszőrűek. Vannak persze jó demagógok és rossz demagógok. A szó eredetáleg olyan embereket jelentett, akik ellenezték a tsevett törvényeket. Krisztust, ha tetszik, demagógnak lehetne nevezni. Nos, Riordan nem szent, de őszinte és komoly demagbgna.k tartom, akármennyire tévelygő is legyen. Nem hiszem, hagy a velejéig romlott volna. - Minden Samuelsontól ered. Az az ember val<>di rejtély. Tudják, hogy angol? 1Vlindkebten a fejüket rázták. - Az. Gazdag ember. Nyilvánvalóan nagyon gazdag. A gazdagok persze általában arra törekednek, hogy még gazdagabbak legyenek, de ennek is van határa. Samuelson szerintem elérte ezt a határt. Olyan normális ember, hogy ilyet ribkán tal~.lni. Ez a nagy kedélyesség és barátságosság alighanem egy megszállottat takar. S muelsont hajtja, űzi valami. Szeretném tudni, mi az. Mit gondolnak Kathleenről? Mindketten rábámultak. George megszólalt: - Egy pillanat. Bement a malomba, s hamarosan három óriási pohár brandyval tért vissza. -Ha sokáig beszélgetünk ebben a szib'eri~ai időjárásban . . . Hogy érti, hogy mit gondolunk Kathleenrői? - Ahogy mondom. Mi róla a véleményük? - Alig ismerjük - felelte George. - Szeretetre m~itó gyermek, természetesen. - Tessék. A középkorú férfi megszólal. Vasco? - Ahogy George mondta. Soha nem láttam . . , Nem folytatta. - Kedvesnek, szeretetre méltónak tűnik, és . . . - Jó színésznő? Egy Mata Hari? - Vasco egy szót se szólt: - A mosolygós késelő a gyilkos szerszámmal a köpenye alatt? - Nem! - mondta Vasco egészen szenvedélyesen. - Nem bizony. Mikor ma este Kathleen a tévébemondót nézte, maguk nem néztek a képernyöre, mert @~athleént bámulták. Nem hibáz-

tatom magukat, van is mit nézni rajt. De nem azért bámulták. Nem ide tartozik, Vasco, de azt 3 i4 1 355 hiszem; magából kiválo felügyelő lenne. Persze csakis úgy, ha George vigyáz magára, akit remélem, rá tudok beszélni, hogy hagyjon fel ezzel -a rosszul sikerült vendéglősszereppel. - Engem? - George úgy nézett rá, mintha valamelyiküknek vagy mindkettejüknek elment volna a józan esze. - Magát. Elpazarolja a tehetségét. A La Carachát persze tartsa meg. Annelise Amszterdam legjobb szakácsa, kidobónak meg mindig felfogadhat megtér t bűnözőket, hogy ellássák ezt a hálátlan feladatot. Na de ez csak úgy eszembe jutott. Miröl árulkodtak Kathleen szemei, Vasco? A szemei? - Vasco egy pillanatra elveszítétte a forLalat. - Kathleen szemei. A szemét figyelték, nem az arcát. - Honnan tudta, hogy . . . - Agyafúrtság, ravaszsáá; tapasztalat. Gyakorlat teszi a mestert. Félelmet? Nyugtalanságot? - Valami olyasmi. Kifejezetten bolelogtalannak tűnt. Ideges volt. Az a furcsa, hogy már az élőút is, hogy felolvasták azt a nyilatkozatot. Tudta, mi következik, vagy azt gondo-lta vagy meg volt róla győződve, hogy tudja, má következik, és egyáltalában nem tetszett neki. - Újabb űzött vad - mandba van Effen. - Ha már az űzött vadaknál vagyunk - szólalt meg George -, Mara Agnellit is megemlíthetnénk. Sokat nyalogatja a szája szélét ez a mi Marfánk. Mindannyian láttunk már olyat, hogy emberek nyalogatták a szájuk szélét, amikor szadista múdjára vártak valamire, de ilyenkor nem remeg a szájuk. Az övér pedig remegett. Idegességéhen, nyugtalanságában. . - Ezt nem vettem észre - mondta van Effén. - Egy embernek csak két szeme van mondta George, és teljesen igaza volt. - Ahhoz viszont fél szem is elég volt, hogy lássa valaki: S~amuelson az adás minden másodpercét alapo-

san kiélvezi. Tehát akkor? Három űzött vad. Egyikük; Samuelson, egyben űző is. Mvdfelett veszélyes, kanyargós hegyi úton jár, az út mentén~ meredek szakadék. A másik kenő meg fél, nehogy az egyik szakadékba zuhanjanak a következő hajtűkanyarban. V~asco szólalt meg panaszos hangon. - Kissé túl gyors ez így nekem. Maguk szerint a két lány, ugye, szinte veszélytelen, lehet, hogy direkt rendes lányok. Joach.im, Joop meg a két másik babaarcú - a Baader-IVIeinhof-csoport vagy a VHF, vagy mit tudom én, minek az emberei -, ők aztán nem rendes fiúk. - Ezzel ők aligha értenének egyet - mondta van Effen. - Olyan új Messiások ok, akik egy nemesebb. jobb világ megteremtéséért fáradoznak. Csakis e rossz útra tévedt világ ostobaságának küsvonhető, hogy a gyilkolás és a bakfikai atomfegyverek használata lett a szakmájuk. - Az a két lány viszont munkatársuk és cinkosuk - mondta Vasco keserű hangon. - Vagy csak úgy belenyúl az ember ebbe a gyiLkosságbol, kínzásból, zsarolásból, terrorizmusból 356 ~ 357 rablásból főzött boszorkánykotyvalékba, azi.án patyolattisztán veszi ki a.kezét? - A kor mot talán kissé le kell tisztítani. Álcázás. Egy kis erőszak ítt, egy kis zsarolás ott, tévútra tévedt szénelem, tévútra tévedt hűség, hibás erkölcsi kódex, hamis szentimentalitás, igazságok és hazugságok tudatos ötvözete. - Szóval behúzták őket. a csőbe. Azt hiszem, ezt a kifejezést keresi - mondta George. - De akkor igazán senki nem húzta csőbe őket, amikor elrabolták Julie-t. Dehogynem. Persze engem is el akartak kissé bátortalanítani, de ez csak a látszólagos ok. Romero Agnellinek soha nem jutott volna magától az eszébe. Azt pedig mondtam már, mit gondolok Agnelliről: egy bogárra se lépne rá, nemhogy a húgomat bántsa. A testvérei - Giuseppe és Orlando - rendelkeztek így, az a kedves ducí, akiket két éve hűvösre tettem. - De hát börtönben vannak. Van Effen felsóhajtott. - Vasco, Vasco. A vi-

lág leggonoszabb bandáit olyan főnökök irányítjak, akik ideiglenesen magánzárkában kénytelenek ülni valahol egy börtcinben. Palermo, Cagliari, Ajaccio, Marseille, az Egyesült Államok j<-í pár városa, sőt London, Amszterdam és Nápoly: itt ülnek celláikban az alvilág igazi főnökei, és onnan a Bellából is élet és halál urai. Szerintem Romero testvérei rendelkeznek úgy, hogy azokat a fenyegető levelezőlapokat küldjék nekem; ők adtak parancsot Julíe elrablására is. De nem Julie kell nekik. IVTég csak azt sem hiszem, hagy engem akarnak meghajszolni: Az elítélt bűnözők furcsa módon nem haragszanak azokra a rendőrÜkre, akik eifogi;ák őket; inkább a bírákkal van bajuk, akik az ítéletet hozták. Olaszország klasszikus példája ennek. - Ha nem maga és nem Julie a célpontjuk - mondta lassan George -, akkor azzal a rendkívüli intelligenciámmal arra kell gondolnom, hogy valami más kell nekik. És ha belegondolok, hogy Samuelsonnak v olt képe azt inandani, hogy Riordan hajlandó az ördög eszközeit is felhasználni az ördvg elleni harcban . . . Én pedig azt mondtam, hagy legyen hoszszú a kanala annak, aki az ördöggel akar vacsorázni. - Az ördögről jut eszembe - szóláp meg Vasco -, és persze kellő tisztelettel megkérdezem: mi az ördögről beszélnek? - Az ördögről - felelte George. - Illetve ördögökről. Lehet, hogy azon múlik az ország elárasztása, kiengedik-e Romero .gyilkos testvéreit a bür-tönből, esetleg - Isten ne adja - kegye~lmet kapnak. Rövid szünetet tartottak, míg George bement a malomba, hogy újabb megfázás elleni szereket hozzon ki nekik. Amikor visszatért, van Effen szólalt meg. - Ennyit akkor az elméletro"l. Azt hiszem, most már mindent kikövetkeztettünk; kivéve azt, hogy végső fokon mik Samuelson indítékai. De ebben Bern tévedünk - egyszerűen sejtelmünk sincs. Nézzük akkor most a gyakorlabi dolgokat; az nem tarthat sokáig. Lehetőségeink korlátozottak, és különben is fene hideg van.

353 ~ 359 - R2egállapodtunk benne: nincs még itt az ideje, hogy megszabaduljunk ettől a három főgazembertől. Ennek egyébként vannak egyéb, nem elméleti okai is. Lehet, hogy Samuelson nem a főparancsnok, bár én meg vagyok erről gyűzűdve. Lehetnek mások is. Kell valakinek lennie az Ijsselmeer környékén, hogy felrobbantsa a francos nukleáris eszközüket. Oktalan módon azt is elárultaik, hogy ez csak ideiglenes főhadiszállásuk. Lehetséges; hogy a másik a nagyobb, és majdnem bizonyos, hogy onnét akarj "ak mérni a végső csapást. >t~Ieg kell találnunk, vagyis e gy eIőre maradnunk kell. - Több mint valószínű, hogy röviddel éjfél után valóban át fogják robbantani a Lelystadtól északra és délre fekvő gátakat, és elárasztják Fl.evoland keleti és déli területeit, mert egészen biztos vagyok benne, hogy az angolok időt akarnak nyerni, és az első gondütésig ne:-n dobják be a tönülközLít. Ha szerencsénk van, emberéletben nem esik kár - hogy az állatokkal mi történik, ai~~~a persze gondolni se jó. A holnap délután az Ijsselmeeren felro'obantzndó nukleáris eszkfiz nag5Óobb veszél5Ót: jelent - úgy gondolom egy ébként, hogy a Iv'farkerwaardon lesz. Nem szeretnék Wauken vagy Volend
helikopterrel nagyon nehéz leszállni, bár kitűnően képzett te,ngéri mentőpilóták gyakran m°g: teszik. De ebben a szé-lben, vaksötétben, zuhogó esőben - azaz zéró látási viszonyok mellett egycne-~.en öngyakassaíg, kivált, h,a a rakomány egy vésze holmi bizonytalan nukleáris eszköz. I-i<ít ezért nappal. - Tehát lehet, hogy még pár napig mai°adunk - mondta George. - Ha nem tévedek, holnap hajnalban indulunk. N~Óilván az Zkció színhelyéhez közelebbi főh:adiszállaíson akarnak berendezkedni. lídfástalarították azokat a föld-föld- és föld-levegő rakétákat' George bólintota. - Mennyire ért a taktikai atomfegyverek hat~istalanításához'? - Látni se láttam még taktikai atomfegyvert. H~a megvizsgcilhatnám a tervrajzot - nos, akkor fiolán. Különben szó se nc>la. Tudom, hogy nem Csr ennék senumit, mégse nagy on szeretnék hamuvá válni. - Nos, majd akkor ma este megnézzük őket: Valahol itt vannak a közelben. Keresni se kell. I-lallott~k, mit mondott Agnelli: ;.H:a akarj:í.k, megmutatom őket..'' .36 Z - Nem fognák gyanút? - kérdezte George. - Hogy nem rögtön akartuk látni őket? Azt fogják hinni, hogy közben megbeszélést tartottunk, és valami ördögi tervet eszeltünk ki. - Higgyenek, amit akarnak, és gyanakodjanak, amennyire csak akarr~ak. Tökéletes biztonságban vagyunk. Nélkülözhetetlenek vagywnk, barátaim. - George és Vasco egymásra pillantottak, az~rtán van Effenre néztek, de nem száltak semmit. - Emellett azonban nem vagyumk igazán éleseszűe~k. Joop, Joachm vagy valamelyik pszichopata VHF-teli barátjuk február harmadikán lopta el azokat az atomfegyvereket a Metnitz melaetti amerikai NATO-fegyverrakt'arbál. Még valami történt azon az éjszakán. - Február harmadika - mondta George. Hát persze. Tényleg nem voltunk valami okosak. Azon az éjsraká.n törölte el a föld színéről egy robbanás a De Doorns-i fegyverraktárat. Samuelson robbanóanyag-szakértői megpróbálták

feltöltezli a készleteiket. Egy hatalmas kráter maradt a raktár helyén, fgy hát se készlet, se szaakértvk. Nem csoda, hogy az FFF-nek olyan nagy szüksége volt az árunkra és a szolgá'_at.ainkra. Alighanem mi vagyunk a környéken az egyetlenek, akik lángi°a tudunk lobbantani egy görögtüzet. Ennél tökéletesebb életbiztosítás nem is kell. - Valóban tökéletes - mondta Vasco. - Arra nem gondol, hogy Joop és Joaehim vagy valam-elyik pszichopata barátjuk esetleg tudja, hog~van kell h~asz~nálr~ azokat a nukleáris esrlközöket - Gondoltam - mondta van Effen. - Tehát vagy a pszichopatákkal, vagy a fegyverekkel kell foglalkoznunk. Vagy mindkettővel. De mielőtt bármelyikkel foglalkoznánk, javaslom, menjünk be, mosakodjunk, frissüljünk fel egy kissé, nézzük meg, mennyire alaposan vizsgálták át a csomagunkat, hallgassuk meg a holland vagy a bt'it kormány, vagy az FFF következő lebilincselő közleményét, azután üljünk asztalhoz vendégszerető házigazdáinkkal. Egy olyan házigazda, mint Samuelson, nyilván megengedheti magának, hogy mesterszakácsot alkalmaz. Romero Agn:elli beléptűkkor szívélyesen üdvözölte őket, s azonnal egy-egy jonge jenevert nyomott a kezükbe. - Biztos jót tesz majd ez után az idő után. Szörnyű hideg van odakint. - Mi bírjuk - válaszolta van Effen. - Imádjuk a friss levegőt. - Azt hittem, csak az angolok. Remélem, jót sétáltak. - Ha sétánk nevezi, hogy valaki fel s alá járkál a verandán - akkor igen. Jót sétáltunk. - Van Effen tudta: Agnelli tökéletesen tisztáan van vele, hogy el sem hagyták a verandát.. - És nyilván jót beszélgettek. - Agnelli még mindig mosolygott. - Nos, igen. A jövőnkről beszélgettünk, émelyről olyan keveset tudunk. Végtére is maga és a barátai nem valami közlékenyek. Nem tudjuk, miért vagyunk itt, mit sárnak el tőlünk,'mit 10`11 csinálunk, hová megyünk, més azt sem tUdjuk; mikor mebyünk el innen.

362 ~ 3tS3 - E legutóbbi információval máris szolgálh:~tok: lonap reggel nyolckór. Ami pedig a többit filleti: maga is, én is úgy gorLdoljuk, mindenki Fannyit tudjon, amennyit feltétlenül érdemes tudnia. - Igaz, igaz. Egy 'dolgot azonban csak tudnunk kellene: hol alszunk az éjszaka? A padlcn? - Ugyan. Ez nem a Ritz, de azért nem lesz okuk panaszra. Jöjjenek, megmut:at.om. A csomagjukat már felvitettem. Felvezette őket a csigalépcsőn, vég-i.gmentek egy folyosón: A folyosó végén lévő közepes méxÓetű szobában három ágy volt. A;gnelli a szoba túlsó végén lévő ajtóra mutatott. - A fürdőszoba. Nincs benne márványkád, és nincs aranyból a csap, de meg fog felelni. - Az órájára nézett. - A vacsora húsz perc múlva ktazen van. - Még mindig mosolyogva távozott. V an Effen és George leültek az ágyukra és semmitmondó beszélgetésbe kezdtek, mialatt Vasco körülnézett. Ebben a fajta körülnézésben Vasco igazi s-r..akértőnek számított: igen alapos ember volt. Par perc múlv a megszálalt: - Beszélhetünk. Nincs poloska. Georgi a térdér e emelte közepes méretű tus~kzíját: amolyan elegáns, kombinációs zári al műk~irlű diplomatatáska volt, négy-négy számjegygY~Ll mindkét zár felett. George figyelmesen megvizsgálta. ^~ R kombináció érintetlen? - kérdezte van Effen. ^- A sz~lmok ugyanazok, de nem érintetlen< Egészen apró karcolások vznnak rajta. Ez a tásJ !J'@ ka vadonatúj, egyszer se használtam még. El nem tudnám viselni, hogy ezzel a menedzserj~elképnek beí~llő táskával lássanak, de hát Annelisétől kaptam a születésnapomra, és az életeminel játszanék, ha otthon hagytam volna. Ki is nyitották, be is zárták, méghozzá igen rövid idő alatt. Nem ismerek olyan mackóst Hollandiában, aki erre képes lenne. Bárki ki tud nyitni egy hagyományos széfet, ha érti a szakmáját - jó fül vagy sztetoszkóp kell hözzá, és hallani, am~i-

kor kattannak a peckek. Csakhogy ezen olyasrr~i nincs: - Szerintem O'Brien egy hajtűvel ki tudná nyitni az Amszterdam-Rotterdam Bank legnagyobb trezorjait - mondta van Effen. - Nem kétlem. - George beállította a kombinációt és kinyitotta a táskát - Rendszerető a barátunk. Leszámítva, hagy az úton minden kissé összekuszálódott, pontosan a helyükön vannak a dolgok. - A magáé, Vasco? Vasco kinyitotta a táskáját. - Hozzá se nyúltak. A tartalék Smith & t~4esson tárak a helyükön vannak. - Természetesen. - Van Effen kinyi.tot.ta saját táskáját - be s-em volt zárva -, elővett egy viharvert neszesszert, kivett belőle egy krómkupakos sprayt, amelyen a következő fe1irat állt: Yves Saint Laurent - Pour Hamme Mousse á Raser. A palackban persze nem borot= vahab volt. - Hát ezt senki nem bolygatta - mondta George. - Nem is szagolt bele. 365 - Nyilvánvalóan. - Van Effen visszarakta a sprayt. - Ha bolygatták volna, még mindig itt ~enrrének. A szűny~egen fekve. Nem is hiszem; hogy kinyitották a nLszesszert. Ha valamit érdem.esnek taiálhatt~,k kinyitni, az csakis George garantáltan betörésbiztos táskája lehetett. - A neszesszerből kivett egy apró szappant és Vascónak adta. - Tudja, mi ezzel a teendő. - Hogy n.e, első a tisztaság. - Vasco a f ürdőszobába ment, mialatt van Effen és George átment az ágyukkal szembeni ablakhoz és kinyitották. Amennyire a sötétben megállapítható volt, körülbelül öt méterre voltak a macskakör ves udvar fölött, amelyet t2ikélet~s sötétség borí tott. - Príma, nem gondolja, George? - Az. Csak az a baj, hogy nagy kerültit kell tenni, hogy az ember a sötétben maradjon, ha a fészer háta mögé akar kerülni. És a tányéraknákra sem szeretek valahogy gondolni. Tudja, arra a fajtára, amelyik egy méternyire felpattan,

mielőtt robbanna. - De George. Az itteni személyzet szinte teljesen a helybeli falusiakból áll. Ha mondjuk a mosott ruhával a kezében felrobbanna egy dolgára siető leány . . . - Igaz. Világos. De ha belerohan egy őrÓ szembe . . . - Aki egy ilyen éjszakán kint őrködik, az kliÓ pikai eset. Szélvihar, ömlik az eső, jéghideg van, bármelyik pillanatbún belécsaphat az emberbe a villám . . . - De hát . . . _ - Nem fogok belerohanni senkibe. I-Iogy valaki esetleg belém rohan, az más. Aura való a bársonykesztyű. Vasco igen ráérősen c=égzi a dolgát. - A fürdőszobaajtóhoz mentek, megpróbálták kinyitni, de zárva vfllt. Van Effen megrázta a kilincset. - Oltsák le a villanyt - mondta Vasco. Megt=ették. Akkor Vasco kinyitotta a kos°omsötét fürdőszoba ajtaját. - Ne haragudjanak, uraim, de nem szeretném, hogyha az a süt~:tben rejtőzködő megfigyelő tudná, hogy egy másik sötétben rej~tcizködő megfigyelő Éppen szemléli. Nem mintha persze a kollég'ank túlzottan rejtőzködne. A fürdoszobaabl~lk pontosan a katonai teherautót rejtő fészer ablakára nézett: Odalent a bejáratnál álló férfi szemlátomást nem törődött v~eie, hagy észreveszik, a malom verandájáról odavilágító lámpa fénye pedig meglehetősen erős volt: _ - Nem olyan„ mint aki őa-iz valakit vagy valamit - mondta van Effen. - Nem nagy benne a lelkesedés. Ne hibáztassuk. Egy ilyen éjszalán elég felesleges gyakor latozásnak tűnhet. - És meglehetősen fázhat - mondta George. - Gondoskodik a fűtésről - szólalt meg Vasco. - Várjunk csak:' Nem kellett soká várniuk. Két perc sem telt béle, az őr hátranyúlt, szájához illesztett egy ü~Óeget, és hatalmasat húzott belőle. - Bizonyosan nem ásványvíz - mondta van Effen. - Menjünk vissza. Bcasukták maguk mögött a fürde5zobaaj tót, majd felkapcsoItá;k a hálószobában a villanyt.

áí>fí ~ 36,7 Vasco nejlonba csomagolt apró fémtárgyat nyújtott át van Eff~ennek, aki becsúsztatta azt a zsebébe. - Összeragasztottam a két szappandarabot és forró vízben hagytam - mondta Vaseo. - Hamar összeragadnak. Van egy öletem. Amikor bementem a fürdőszob~~, láttam, hogy valaki átmegy az udvaron és a fészer felé tart. Akkor oltottam l:e a villanyt. Eltűnt a fészer háta mögött - tudják, ahol a külső lépcső van -, aztán odament ahhoz az ~lakhoz~ aki akkor állt az ajtónál. Szóval őrségváltás. Ez pontosan hétikor volt. Arra gondoltam, milyen j~> volna, ha a torkom állapota annyira rosszabbodna, hogy nem tudnék lemenrü vacsorázni. H~znos volna megtudni, mennyi időnként váltj "ak egymást. - Bizony hasznos -- mondta van Effen. Kitűnő ötlet, Vasco. Nekem is eszembe juthatott volna. Garantált előléptetés - már ha túléljük. Samuelson rettenetesen fogja sajnálni. Biztosan ragaszkodni fog hozzá, hogy küldjenek fel még egy gr ogot. - Akkor nagy adag legyen, jó? Roppantul gyengének érzem magam. - Danilov úr! George! - Ahogy van Elfen és George lejöttek a lépcsőn a nappaliba, Sarnuelson ragyogva üdvözlésükre sietett, mint aki rég nem látott bará faival találkozik ismét. Éppen most ke2dődnek a hírek. Azután v~acsora~ De hol marad a mi energikus, fiatal hadnagy urunk? - A hadnagy Lzr nemigen érzi magát energikunnak. Rosszabbodott a torka. Nyilván influenza. Samuelson csettintett néhányat, és a fejét rázta. - Mindenütt ez az átkozott influenza mostanában. Ez a borzasztó idő . . . Fontos, hogy holnapra már jobban legyen. Herta! - Ezt egy szalmasárga hajú fiatal lánynak,kiáltotta, aki az asztalt terítette a vacsorához. - Grogot! Jó erőset. Vigye fel a hadnagy úr szobájába. Istenem, Istenem... Agnelli felhangosította a televíziót; a képernyőről eltűnt a némán. játszó rockzenekar, és át-

adta a helyét a megszokott bemondónak, aki ha lehet, még gyászosabban festett, mint az előző alkalommal. „A Hadügyminisztérium most adott ki egy közleményt a magát FFF-r.~k nevező terrorista csoport fenyegetéseivel kapcsolatban. A brit és a holland kormány állandó összeköthetésben áll egymással, a tárgyalások kimenetelére vonatkozóan azonban addig nem közölhetünk semmit, amíg a Whitehall és a Stormont között is folynak a tárgyalások. A Storrnont annak az ÉszakÍrországnak a parlamentje, amelyet Hoilandia után a legközvetlenebbül érintenek e tárgyalások eredményei. A Whitehall, tehát a brit kormány rendkívül nehéz és sajátos helyzetben van. Ulster, azaz Észak-Íror szág, Nagy-Britannia integráns része ugyan, a jövőjét érintő kérdésekben mégis bizonyos fokú önkormányzata van. Amint újabb hírekkel tudunk szolgálni, azonnal értesítjük kedves nézőinket. Az FFF közölte, hogy ezt az adást követően 368 ~ 3E9 újabb nyilatkozatot tesznek közzé, ame'yef húsz ínakor fe unk sugározni: A körülményekre való tekintettel igen fontosak a Meteorológiai Intézettől kapott jelentések. A kilences erősségű északi szé'1 tovább erősödik. A skandináv államok nagy r észén és még inkább I~ollandia fölött, szakad az eso. Az Északi-tenger az utőbbi negyedszázad legmagasabb vízszintjét éri el a követl~ező negyvennyolc őrában." A bemondó alakja eltűnt a képernyőről; Agnelli kikapcsolta a készüléket. - Istenkém - mondta Samuelson. - l~Tagyon rosszul állnak a dolgok. Vagy nagyon j~Sl. Piézőpont kéadése. - A bárpult felé intett. -~Romero, gondoskodjon a barátainkról. Bocsássanak meg, hölgyeim és uraim. Nemsokára üt vagyok. - Eltűnt a lépcsőn. Míg az Agnelli testvérek a bárpultnál sürögtek-forogtak, van Effen céltalanul dgyeigett a szobában, és láaszólag a falakat díszítő réz műtárgy al~:at vizsgálgatta. Rövid pillantást vet=ett a telefonra; száma gondosan fel volt írva a készü)ékre - ez nem is zavarta, nem is lepte rneó.

Meglehetősen biztos volt benne, hogy aznap este megadhatná a számot az amszterdami rendűrség központjának - a Marnixstraatnak -, és ebből pontosan meg tudnák határozni a szélmalom helyét. Ez azonban nem felelt volna meg céljának: az FFF mesterkedéseinek a kulcsa mzsutt rejl~ett. Samuelson nyilván azért ment fel, hogy az FFF legfrissebb nyilatkozatát bediktálja; s hogy miért a másik készüléket használja, azt ii tud ja a legjobban. Különösre sikerült aznap a vacsora. Nem mintha az étellel valami baj lett volna. Mesterszakács persze több mérföldes körzeten belül nem volt található. A hollandok - mindent egybevéve nem nagy ínyencek. Az átlagos holland szakács vagy háziasszony akkor büszke, h.a az étel alatt a tányér egyetlen négyzetcentimétere sem látsz:i~c xi. Az étel ízletes volt, de Lucullus azért nem tért v olna vissza másodszor is. Ami igazan különössé tette a vacsorát, a résztvevőik ellentétes hangulata volt. Samuelson, Romero Agnelli, van Effen és George széles jó kedvükben voltak; Daniken meg-meószólalt néha, de szemlátomást nem volt beszédes kedvében. A szentéletű Riordan egy terjengős - és a körülményeket figyelembe véve meglehetősen képm~;tató - asztali áldás kivételével az egész- étkezés alatt komoly és szótlan maradt, teljesen a gondoLat:aiba mélyedt. Riordan - gondolta van Effen -, ha ne-m is őrült vagy háborodott, de teljesen eltávolodott a valóságtól, s valami hihetetlen naivitás jellemzi. Leonardo ubyanilye.n szótlan volt. Az ő gondolatait is lefoglalta valami, de szemlátomást csak az evés: ahhoz képest, hogy milyen aprő termetű férfi volt, meglepő étvággyal tudott falatozni. Csak akkor beszéltek, ha szóltrak hozzájuk, ritkán mosolyodtak el; az étkezés egész ideje a:att szinte csüggedtnek tűntek. Van Effe~n egyszer csak megkérdezte Rornero Agnellitől: - Hol marad ma este O'Brien barátunk? P~emélem, nem kapta meó ő is az influenzát? 3f0 ~ 371 -, Egészséges, mint a makk. Másutt van dolga.

- Aha - válaszolta van Effen. Samuelson elmosolyodott. - Magából igazán hiányzik a kíváncsiság, Danilov úr. = Jobb lenne nekem attól, ha tudnám, hol van és mit csinál? - Nem. R,omero többször is mesélt nekem a magá filozófiájáról. Mindenki annyit tudjon . . . tudja. Egyébként tökélEtesen egyetértek vele. Az őrájár~a pillantott. - Romero, egy perc múlva rxyolc. Ugyanaz a bemondó jelent meg. Mintha éppen most értesült volna róla, hogy egész családja repülőgép-katasztxófa áldozata lett. „Megérkezett az FFF legújabb nyilatkozata." Egyáltalán nem úgy hangzott, mintha egy bemondó olvasta volna fel a szöveget; úgy intonált, mint egy temetésen celebráló pap. „A nyilatkozat igen szűkszavú; a következőket tartalmazza: »I~'em bízunk a Hadügyrninisztéx2um közleményében. Ügy véljük, a brit és a holland kormány vagy az időt húzza, vagy rLem hisz fenyegetéseinknek. l~fsetleg mindkettő. Mi nem szeretnénk huzni az időt. Azt szeretnénk, ha komolyan vennék a fenyegetéseinket. A Lelystadtól északra és délre fekvő gátak pár_ perccel éjfél után a levegőbe repülnek. Az Ijsselmeeren holnap 14 árakor felrobbantjuk az említett nukleáris eszközt. Kérjük, higgyék el: az első két robbanás semmiség lesz ahhoz a katasztrófához képest, amely a nukleáris eszköz felrobbanását kö~nető huszonnégy órán belül sújtja majd Hollandiát.« Ezzel a nyilatkozat véget is ér." 372 „A hadügyminisztériumtól újabb kt>ziem~nyt kaptunk. Eszerint nincs hozzáfűzni valójuk ehhea a legutolsó nyilatkozathoz, minthogy a terroristák irracionális gondolkodását lehetetlen követniük." Samuelson csett.intett,' és szomorúan a fejét csóválta. „A hadizgyminisztériuxn elég őrülteknek tartja sa terroristákat ahhoz, hogy bcv áltsák őrült f~enyegetéseiket:" Samuelson újra csak csettintett, és megint a fejét csóválta.

,.A hadügyminisztét-:úm nem tehet többet annál, minthogy felhívja a he15=i szervek figyelmi, hozzanak meg minden szükséges óvíntézl~edést." „Holland szakértők és brit atomtudósok közösen kiszáműották a nukleáris robbanás va'_'oszínű hatását. A robbantásr~Sl felt:ehetlí, hogy a Markerwaardon h,ajtjaík végre. Amennyiben az eszközt a Markerwaard közelében vagy ónnak kt5zéppontjában helyezték el, a partot elérő tsu.nami -. a szökőár - magassága nem túl nagy; hatvan és hetven centiméter között lesz. Ha netán azonban a nultleáris szerkezetet a parthoz ennek többszöröse is lehet, ami a robbanás közvetlen színhelyén katasztrofális következményekkel j árh.at. Az esetleges további fejleményekről haladéktalanul tájékoztatni fogjuk nézőinket." Agn~~lli kikapcsolta a készüléket. Samueison halvány mosollyal van Effenre nézett. - Jál l~ítc~m: mirifha neheztelne, Danilov úr? - Van Elfen a7 / d nem felelt. - Romero mondta, ho;y készek fizikai erőszakkal reagálni, ha kiderül, hogy honfitársai - vagy inkább fogadott hazája polgárainak - élete veszélyben forog. Romero azon a véleményen van, hagy maga és két barátja igen veszélyes emberek. Egy etértek vele. Gondolom, fel vannak fegyverkezve. Van Effen széttárta a zakóját, hogy megmutassa, nincs nála a Smith & 1~~'esson, majd a mellette ülő Agnelli felé fordult, keresztbe tette a lábát és felhúzta jobb nadrágszárát, hogy az lássa, a Lilüput sincs nála. - Nem hiszem, hogy a pisztolyaim a vacsoraölíözék elengedhetetlen darabjai lennének. Gondolja, hogy megőrültem, hogy négy szép fiatal hölgy társaságában lövöldozni 1~-ezdjek? És egyáltalán: hölgyek társaságában? - Dehogy. Elnézést. A nukleáris eszköz a Maű~kerwaardon van, de annak pontosan a közepén. Hisz n:~~_n~n? - Ha olyan kcll~~o:eílenül gyanakvó agyam volna, mint magának, azt mondanám, hogy megvárom a holnap öt órát. De ,hiszek önnek, .Samuelson úr. Talán tudja egy-éhként, hogy nem

szeretem magamat mások dolgába ártani, de rz.eg kell vallanam, kissé aggaszíanak azok a nukleaíris szerkezetek. Két barátom és jómagam ugyan elismert robbantási szakértők vagyunk, de a nukleáris eszközökhöz egyáltalán nem éri.i;nk. Fel sem ismernénk egy ilyet, nem beszélve a felszereléséről, működésbe hozataláról vagy hatástalaniíásáról. Azt viszont tudjuk, hogy szeszélyes, kiszámíthatatlan játékszerek, Tudom, hogy van itt egypár belőlük, bár hogy mennyi, arról nincs tudomásom. Azt is tudom, hogy egószséges életösztön dolgozik bennem, Úgy gondalom, innen elviszik őket - itt semmi szükség nem lehet rájuk. Nem kívánok azon a járművön lenni, amelyik ezeket az eszközöket innen elszállítja, akármilyen jármű legyen is az, és akárhová szállítsák is őket. Samuelson elmosolyodott. - Daniken úr pontosan ugyanígy érez. - Hogy jön ide Da~niken úr ? - D.aniken úr a helikopter pilótája. Nem óhajtja szállítani azokat áz eszközöket. - Nem mondtam, hogy nem szállítom őket, Samuelson úr - mondta DarLiken. - Azt mondtam, hogy nem szívesen szállítom "ókét, mert nagy a kockázat. Egyetértek Danilov úrral. Hogy mennyire k~iszámíthatatl,anok vagy szeszélyesek szak a vacakok, azt nem tudom. A repülési feltételek rémesek, éppen csak fel lehet szállni. Egy felfelé vagy lefelé irányuaó léghuzat, és két másodpere alatt harminc-negyven méíert emelkedhetünk, zuhan~haturLk, vagy a földhöz csapódhatunk. - Danilov úrral együtt megnyugodhatnak. Korábban is emlífihettem volna, de csak most vacsora előtt gondoltuk meg magunkat. Nem lesz helikopter. LTgy határoztunk, hogy a teherautón szállítjuk, amiről Danilov úr és barátai voltak szívesek gondoskodni.. Azok az eszközök elég kicsik ahhoz, hogy kényelmesen elrejthetők legyenek pár ta~rbaléküzemanyag-tartályban. Há374 375 rom embert egyenruhába ~~ltöztetünk. Ylvsaker alezredes lesz. A többiek pedig . . .

- Honnan vették az egyenruhákat? - kérdezte van Effen. - Említettem már - felelte tüiÓelmesen Samuelsorr. - Háborús filmet forgatunk. A többiek a helikopterrel mennek. - Komoly kis hélikopter lehet. - Háborús filmekhez kellett, mondtam, Hatalmas harci helikopter. Jött a vietnami háború vége, az Ebyesült Apamoh légierejének meg egy csomó a nyakán maradt. Szinte ingyen jutottunk hozzá. Öreg, de kitűnően működik. Fegyverzet nincs rajta, de jó utanzatokat rendeltünk. JavasIom, hogy a brandyhez vagy a likőrhöz h~lyezkedjünk el k~ nyelmesebben. - I~a megbocsátanak, én meánézném a hadnagyot - mondta ~-an h'fen. - Biztosítsa egy=üttérzésemről - mondf a Samuelson. - Gondolom. elkelne még egy grog. - Közönjük. Egész biztos. Ha ubyan nem a~lszi!~. ~'a~sco nem aludt. A fürd(>szobában ült egy pro, de kényelmes karosszékben. Van Effen az úü lcészlet.ében található zseblámpa legke skenyebb sugarát odairányítva átadta Vastónak á poharat. - Samuelson úr üdvözletét -küldi. -'MT~ezgyon rendes tőle. Most nyolc óra húsz v=an, és még mndg ugy anaz a pofa az őrszem. Abbí>1 ítélve, amit azzal az üveggel művel, jól el lehet ázva. &Iint láthatják, karossz~l~et is talált, akárcsak Én. Csodálom, hogy nem szunyókált n~ég el. Mindenképpen megvárom, amíg váltanak. A grog majd'segít ébren maradni. Van Effen röviden kivonatolta Vastónak a I-iadizgyminisztérium nyilatkozatát és az FFF válaszát, ígéretet .tett rá, hogy George-dzsal együtt kilencig visszajönnek, majd távozott. Mire a nappaliba visszatcrt, a karosszékekben ülő társaság jelentősen megfogyatkozott. - A hadnaby úrnak, úgy hátszik, jót tett az Belső grog. 14iá,r nem annyira csúnya a hangja. Nagyon áamos, de azért annyira nem, hogy ne kezdett volna bele a másodll~ba. Koszöni szépen. A szép hölgyek már eitávozt:ak? Nagy kár. Persze nem lep meg: nemigen voltak kitörő jó ked-

vükben az asztalnál ma este. - Azt mondták, fáradtak - mondta Samuelson. - VGn Effen tudta, hogy Ju:lie nem fáradt volt: mándig nagyon rosszul bírta a repülést, és a helikopteren v aló utazást rettegve várta. - Mi olyat csináltak, amitőa elfáradtak? - Semmit. Egy: zerűen idegesek. Aggódnak. - Mint George és jómaáam. Samuelson egykedvűen m~;~regette. - Kétltem, hogy maga és círiáa b~araítj.a valaha is ideg~a'l:edtek vagy aSgodalmaskodtak volna. - Egyszer el kell kezdeni. És a sz~entéietű Riordan úr? - Tudja, hogy Riordan nem iszik. De nemcs~ak erről van szó. Minden este lefekvés előtt egy órát imádsághal é,s meditációval tölt. - Remény^kedjünk benne, hogy imájáb,~ be37ű 1 377 Iefoglaija nul~:eárüs játékszeresnek áldozatait is - mandta komoly hangon van Effen. A beálló csend, amelyet - úgy tűnt - van Effen észre sem vesz, enyhén szólva zavarbaejtci volt. Romero szólalt meg, nyilvánvalóan csak azért, hogy megtörje a csendet. - Ha már nukleáris játékokról esett szó - ahogy maga nevezi őket -, említettem, hogy megmutatom őket. Gondolom, mint robbantási szakértőt, érdeÓ 1~elni . . . - Engem ugyan nem - intett a kezével van Effen. - Egyrészt, ugye, a csak-annyit-tudni fiIozófiám, másrészt meg mire m-ennéj~ vele? Tisztában -volt vele, hogy George alig észrevehetően felhúzza a szemöldökét, azt is tudta, hogy más nem vette észre. Kis szünetet tartott, mintha valami az eszébe jutott volna, majd folytatta: - valakinek fel kell robbantania azokat a szerkezeteket. N~e mondja nekem, hogy Joop és pszichopata pajtásai . . . - De bizony; ahogy olyan magtiszte-lően mondja: Joop és pszichopata pajtásai. - Sámuelson szavaiban neheztelés bujkált, de a hangsúlyában nem. Nem kellett hozzá telepátia, hogy valaki rájöjjön: Samuelson osztja van Effennek a Vörös Hadsereg Faakcióról alkotott véleményét: - Amikor Metnitzben szert tettek azokra a szer-

kezetekre, a dokumentációt is elhozták. Az egyik a m
barátai nyilván a következő híreket várták. Van ~Effen megint Samuelsonra nézett. - Elveám? Arra gondol, ugyebár, hogy mi v'egezzük el a piszkos munkát azok helyeit az elmebk so.rából. Azt egyáltalán nem szeretném. - hTézzük azokat a rajzokat. Romero Agnelli egy csomó fiapírt vett elő, egyet George-na~k, egyet van Effennek adott. CGeorge szólalt meg először; de csak pár másodperc múlv a. - Ez nem félxilós. Ez csak ötven tonna TNTnek felel meg. Samuelson elégedetten vigyorgott. - Nekem tíz tonnának megfelelő ugyanennyire megfelelt velrrz. Fas~nos ki~aé eltúlozni a veszély mértékét, nem gondolja? Z an Effen nem közölte, hogy mid gondol. Nem telt bele egy perc, ismét felnézett, és azt mondba: - Nem annyira bonyolult, viszont nagyon precíz. Két bökk~erő van csupán. Az egyik az, fogy Joop töri az angolt, és ha valal~inek egy nyelv primitív használatával is problémái vanbak, az rendszerint -reménytelen eset, ha írni vagy olvasni kell. A másik a zsargon. - Zsargon? - Szakzsargon. Akár szanszkritul is lehetne, ami Joopot illeti. - Tehát? Van Effen visszaadta a papírt Agnellinek. Gondolkodnunk kell még, és meg kell beszélnünk a dolgot. Samuelson nem nagy sikerrel próbálta meg Jeplezni afeletti elégedettségét, hogy elérte, amit akart. Vagy két-három percig brandyjüket iszogattá.k viszonylag barátságos csendben ; ekkor az énekesek - ha azok voltak - eltűntek a képernyőről, és átadták a helyüket a már jól ismert tragikus kinézetű bemondónak. „Most érkezQtt a hír, hogy az FFF két újabb követelést juttatott el a kormányhoz. Az első a százhúszmillió gulden átadására vonatkozik. A

kormány nem kívánja közölni, t^ljesíti-e a követelést; és nem kíván az átadás részleteiről tárgyalni. ll4ásodszor: az FFF azt követeli, hogy a kormány bocsásson szabadon két bűnözőf, akiket évekkel ezelűt~ börtönöztek be igen súlyos bűncselekményekért. A nevüket a kormány nem óhajtja nyilvánosságra hozni. Emlékeztetjük nézőinket, hogy éjfélkor ismét jelenbkezünk, amikorra már kiderül, hogy az FFF valóban felrobbantotta-e a flevolandi gátakat." Agnelli kikapcsolta a készüléket. - Kitűnő mondta ~amuelson. A kezeit dörzsölgette. Tökéletes. 380 ~ 381 - I1'ekem meglehetősen ostobának és értelmetlennek tűnt - mondta van Eifen. - Egyáltalán nem. - Samuelsen ragyogott. - Az egész ország megtudta, hagy a kormány értesült követelé~eiazk részleteiről, s minthogy nem tag~.dták meg azonnal a teljesítésükét, aligl~unem ergedri fcgna~k. Kiderült be'.őle, milyen gyenge válójában a kormány, nekünk pedig milyen kedvező a helyzetünk. - Nem erre gondoltam. Ostobaság volt ezt így bejelenteniük. Egyáltalán nem kellett beolvastatniuk ezt a közleményt. - De mer~nyir°e hogy be keleti olvastatr_iuk. MegmGrd~tlek, hogy ha nem olvassák be-a tévében, elküldjük a közleményt rádie>n Varsóba, ahol kapni fognak az alkalmón, hogy leadják egész Nyugat-Európa számár a. - Van olyan adójuk is, amelyikkel Varsót el tudják érni? - EgyálW lóban nincs adónk. Varsóban pedig nincs ennberünk. L~e a fenyegetés éppen elég volt. A maguk kormányát - mondta Samuelson látható elégedettséggel - sikerült annyira megfélemlítenünk, hogy most rnár elhíszík, bármit mondunk. Eléggé kellemetlenül érintené őket, ha ez a bejelentés Lengyelországon keresztül érkezott volna, nem gondolja? Van Effen nem kért több brandyt - jó oka volt rá, hogy az elkövetkező pár árára megőrizze a józanságát -, és jó éjszakát kívánt.

Samuelson meglepetten bámult rá. - De lej'ón megnézni az éjféli híradást, nem? 382 - P~em hiszem. Nem kételkedem benne, hogy be tudják váltani a fenyegetéaüket: - 1Vlegyek én is - mondta George -, de én visszajövök. MegS-ek, megnézem, hogy van a hadnagy. Er~r~öl jut eszembe, Samuelson ú.r, ha lehet, ókkor . . . - Hogyne, még egy grogot a hadnagy úrnak. Hogyne, barátom, természetesen. - Lehet, hogy lesz egy kis fejfájása reggelre _-- mondta George -, de hogy már félig meg is gyógyult, az biztos. Vasco tö:kéletes.en rendben volt, sőt >áejfájásnak sem mubat:kozott semmi jele. - Még mindig ubyanaz a pofa. Gondolom, kilenckor váltják eg~tmást. Szép kis őr. A feje a mellére bukik, csak néha ébred fel. - Reménykedjünk benne, hogy a váltótárs hasonlóan kiváló őrszem lesz. Megyek; szundíto.k egyet. H.a kilenc húszkor még m_ndig ő volna ott, rázzanak fel. H~a kilenckor felváltják, ébresszenek fel tízkor. Hogy működik annak a tehea~autbnak a rádiúj;a? És mayen távolságra használható? - Korlátlanul. Ügy értem, száz-kétszáz kilométer, nem tudom. Egyszerű ~a kezelése. Felemelí az ember a kagyl<~t, és megnyomja a piros gombot. A hullámhossz a legközelebbi katonai támaszpontra van állítva. l~Iindi~g van ott valaki. - Nincs dölgom a hódsereggel. A Marnixstraattal széuetnék beszélni. - Egyszerű. Szabályos tárcsája van, a szokásos~ak a hulláml^~osszok, a beállító gombot ki lehet vílá,;ítani. Van Effen bólintott, einyújtózot~t az ágyon, és behunyta a .szemét. TÍZ George tíz órakor ébresztette fel van Elfent. - Kilenckor jött meg az új őr. Nemigen jobb az előzőnél. Illetv e a mi szempontunkból határozattan. Középkórú, kövér, két nagykabát van rajta, pokróccai az ölében ül a karosszékben, és - örömmel jelenthetem - ennek is üveg van a

,kezében. - Ez az én emberem. - Van Effen felkelt, levette a nadrágját, és farmert vett fel. - Ez mi? Harci öltözék? - kérdezte Vasco. - Mit szólna Samuelson, ha csuromvizes vagy olyan gyűrött nadrágban látna meg, mintha a folyóból húzták volna ki. - Aha. Hát éppen eléggé megázik, az biztos. Jobban esik, mirvt valaha. Az ajtóban álló alakot időnként nem is látni. - Príma. Azt a fészert nem tegnap építették, úgyhogy a deszka nyiaván recseg-ropog. Most, hogy így kopog az eső a tetőn, semmi nem fog belőle hailatszani. Abból a leírásból ítélve, amit George adott az őrről, alighanem kissé süket is: Felcsatolta Smith & Wessonját, belebújt a zakójába, egyik zsebébe dugta a sprayt, amiben nem borotvahab volt, a másikba a zseblámpát. - Bársonykesztyű - mondta George. - Az mi? - kérd-ezte Vasco. - Hangtompítós pisztoly és kábítógázpalaok. Ezt nevező a hadnagy bársonykesztyűnek. Van Effen benyúlt egyik belső zsebébe, kivett egy kis bőrtárcát, elhúzta a tippzárat, eiőazedett belőle néhány fémtárgyat, megvizsgálta őket, majd visszatette a tárcába, azt pedig a zsebébe. - Álkulcsok - mondta George elismerően. - Valamirevaló detektív nem is lehet meg né~lkülük. - Mi legyen, h.a nem jön vissza, uram? -kérd~ezte Vasco. - Visszajövök. Ü~t perccel múlt tíz. Tíz harmincra itt vagyok. Ha nem lennék itt tizenegyre, menjenek le. Egy szót se szóljanak. Semmi baljós beszéd, semmi figyelmeztetés, hogy itt a vég. Öljék meg Samuelsont. Tegyék nyomorékká az Agnelltestvé~ek~et és Danikernt, s ha Riordan is ott van, őt is. Vegyenek el persze minden fegyvert; egyikük vigyázzon, nehogy valamelyikük kitántor ogjon a szobából és segítséget hozzon; másikuk menjen a lányokért. A pisztolyok hangtompítósak, tehát senki nem fog felriadni. Azután tűnjenek el. Amerre a szemük lát. Ha valaki az útjukat állná, tudják, mi a dolguk. - Értem. - Vasco hangja és arckifejezése

egyaránt eny~:e megütközést árult cl. - És hogy t "únj ünk el ? Van Effen ahhoz a zs~ebéh~ez nyúlt, amelybe az imént a tolvajkulcsot tette. - Mit gondolnak vajon ezek mire v alók? - Aha. A teherautó. i I ~ti ~.s 384 385 - Pontosan. Am.imt eltűntek, hívják a h~adsereget vagy a rendőrséget. Adjak meg ennek a he~ynek a hozzávetőleges helyzetét: tudjuk, hogy valahol Leerdam és Gorinchen között van. A többit bízzák rájuk. - Megpróbálhatnak a helikopteren elmenekülni - mondta Vasco. - Két lehet'óségük van: vagy lőjenek bele Daniken mindkét vállába, vagy vigyék magukk?al. Egyétaként meg vagyok róla győződve, hogy erre a változatta nem fog sor keri'tlni. Nem is akarnám, méghozzá nem elsősorban aDért, mert addigra alighanem halott lennék, hanem azért, mert ez annak a beismerése lenne, hogy hibáztunk, és nem szeretem, ha bármilyen módon kudarccal hoznak összefüggésbe. Roppant szerencsétlen megoldás lennie: egyáataláb~an nem. is lenne megoldás. Samuelson több helyen is táborozik, és több társa is van; O'Brien nyilván velük balálkozott, azért ment el. Közösük esetleg mások is véghez tudják vinni a terveit - bár ezt valójában nem hiszem. - Kinyitotta az abZakot. - Akkor tíz harminckor. Lecsúszott a két összecsomózott lepedőn, és eltűnt a sö~tétb:en_ t~eorge évs Vasco bemeritek a sötét fürdőszobáb~a. - Hidegvérű alak, mi? - mondta Vasco. -- Bizony - felelte George. -- De gyilkol, ha kell. -- Tudom, hogy ölt már, és bármikor meg is tenné. De azért a mi Petetűnk megnézi, hogy ki ez. Senki oly aa nem távozott még el ebből a világból miatta, akit különösebben meggyászolt volna a társadalom.

Négy perccel később Vasco megragadta George karját. - Látod? Láttáik. Az őr nagyot húzott az üvegből, lerakta mx~ga mellé, pokrócán összekulcsolta a kezeit, és egy jógit megszégyenítő elmélkedésbe fogott. A mögötte megjelenő árny határozottan vzn Effen összetéveszthetetlen alakjának bizonyult, és jobb keze a férfi arca elé nyúlt. Egykét másodpercig egészen közel Tartotta hozzá a sprayt. Azután csebre tette, az őr térde alá nyúlt, és kissé előrehúzta, nehogy olGalra essen ki a karosszéíkb~l, felvett a földről egy üveget, tart.aln~án;ak felét az őrszérn arcára -locsolta, a marallékat a ruháira öntötte, az üvegre helyezte az eszméletlen férfi jobb kezének ujjait, félig a pokróc alá dugta az üveget és az őr kezét:, meghúzta a pokrócot, hogy az őr üveget tartó keze a helyén maradjon, azután ismét eltűnt a sötétben. - Hát nem fagj.a jelenteni, hogy elaludt őrségben, mert beszívott - mondta Vasco. - Ez a mi Peterönk nem végez félmunkát. Nézziik csak. Két másodperces adagot k:apotvt. Körülbelül fél óra múlva t.ér majd magához. Egyszer Peier elmagyarázta. - Nem fogja tudni, hogy elkábították? - Ez benne a szép. Nem marad nyoma. Miért, egyébként mit szálnál, ha úgy ébrednél, hogy a ruhád bűzlik az italtól, a kezedben mz~g egy üres üveget szorongatsz? . 387 A széles, nyikorgó lépcső éppen az alvő őrsz~em háta mögött egyenesen az ideiglenes garázzsá, átalakított fészerbe vezetett. Van Effen zseblámpával a kézben lesietett, meglazította a bejárati ajtón a rebeszt, rrnajd a teherautóhoz ment. A rendszámtáblákat kicserélték, egyébként pontosan olyan volt, mint annak előtte. Bemászott a kocsi alá, az első tengely előtt egy k7s darabon levakarta a sarat az alvázról, és a tengelyre erősítette azt a fémszerkezetet, amelyet annak idején Vasco vett ki a szappanból: Harminc másodperccel később a vezetőülésen ült és a Marnxstraattal beszélt. - Adja az ezredes urat, legyen szíves.

- Ki beszél? - Ne törődjön vele. Az ezredes urat. - Otthon van. - Nincs otthon. Ott van. Tíz másodpercet kap, különben holnapra már nem lesz rendőr. Tíz másodpercen belül az ezredes ott volt a vanal végén. - Kissé gorombán bánt szegény fiúval - mondta az ,ezredes úr panaszos hangon. - Vagy hülye, vagy nem érti a dolgát, vagy rossz utasításokat kapott. Világosan megmondták neki, hogy tartson nyitva egy nem azonosítandó vonalat. - Van Effen lengyelül beszélt, amit az ezredes is kitűnően értett. A holland rendőrség időnként hullámhosszat vált, s éppen aznap sor is került erre. Mint a világ bármely nagyvárosában, a bűnözők Amszter damban is időnként rá tudtak állni a rendőrségi hullámhosszua. De annak az esélye, hogy egy bűnöző rátaláljon az éppen megváltoztatott hullámhosszra és még lengyelül is beszéljen, miközhen ott hallgatózik, igazán elhanyagolható volt. - Kapcsolja be a magnót: Nem tudom, mennyi időm van, és nem szeretnék semmit elismételni. - Folytassa. - Visszafelé fogom betűzni a neveket. Név köve tkezk . . . Utrec:httől délre vagyunk . . . Újabb név . . . Leerdam és . . . újabb két név . .. Gornchen között. Megvan? - Megvan. - Ne próbáljam k megtalálni, ne próbálkozzanak támadással. A főnökök másuat vannak . . . - Ez ugyan hazugság volt, de az ezredesnek ezt most nem kellett tudnia . . . - és öt ember halálát okoznák, akik nem érdemlik meg, hogy megh-alar.ak. Tudja, kikre gondosak, ugye? - Tudom. - Iit a katonai .teherautó. Tudja, melyik. Le~erélték a rendszámtáblá.~at. Megadom az új számot. Visszafelé. - Van Effen bediktált:.a a számot. - Rajta Seszrek azok a bizonyos nukleáris szerkezetek. - Micsoda'. ! - Mágmaes poloskát raktam az aljára. Legyen itt a közelben holnap reggel héttől kezdve

egy autó tele r endőrökikel. Biztos távo-l.ságból kövesse a i.c:herautót. A rendőt~ségi kocsi álljon rádiúkapcs.ol~aban két vagy három katonai teh~erüutó~ al tőlü,nk nyugatra. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy teherautówk Scheadt ki'>rzeie felé indul. Hárman lesznek rajta; mi~ndhárman holland katanai ,egyenruhában, egyikük 388 ~ 389 egy ezredes, akit ~'lvisakernek hívnak. Még az i~s lehet, hegy ez a valódi neve. Kapják eJ a teherautót és fogy k el a benne üloket, de mindezt tarisák a legteljesebb tito.kb~an. 1-Ia valami kiszivárog, akkor az or°szág elárasztásának a felelőssége egyedül magát fogja terhelni. D~e Graaf hangja még panaszosabbra váltott. - Engem nem kell fenyegetnie, fiam. - Bocsánat. Sürget az idő, és a lehető legvilágosabban szeretném magam kifejezni. Méh egy dolog. Mo-ndass~:k be a tévében meg a rádióban, hogy lezárják és megfigyel'es alatt tat-tják a rotterdam-scheldti körzetet, lndokol ják azzal, hogy azt. akarják: minden polgár legyen éber, és minden gyanús vagy szokatlan dolgot jelentsen a rendűrségnek. Csakis pszichológiai okból. 1Vem hiszem, hogy a barátaink nagyon E:rtenének a pszichológiához. Attól eltekintve viszont, hogy a teheti°autót a legnagyobb titokbran feltartóztatják, ne legyen semmi egyéb beavatkozási kísérlet. - Világos. Van itt valaki, aki szeretne pár szót váldani magával,, és aki jobban laeszél lengy elül, mint maga vagy én. - betűzze a nev ét visszafelé. De Gra~af hátrafelé betűze ~~'ieringa nevét. --- Gratulálok, fiatal barátom. - Az egy kissé korai, miniszter úr. NE:m tudcm megakadályozni például sem a flevolandi gátak, sem a Markerwaardon lévő szerkezet fe'.rwbbant.ását. Viszont eszembe jutott még valami. A té~~é m~~g a rádió azt is bemor.dh.atná, hogy a W'hit.E:hall é.s a Stormont rne~;állapodásra jutottak, hogy azonnali tárgyalásokba kezdenek. - Nem biztos, hogy tetszeni fog a két panlamentnek. - Én holland vagyok. Utasítsa ől~et, hogy

tc ssék nekik. - Megint v_al~mi rejtélyes pszichológiai té~yező,, gondolom. Jó, rendben. Hogyan állnak az esélyeink, d:e őszint~>n? - Jobban nem is állhatnának, m;ni~zter úr. Bíznak bennünk. Bízniuk .kell. - Röviden elmagyarázta, mi a helyzet a De Doorns-i fegy~-frraktár pusztulása után, és hogy az FFF nem iud mit kezdeni a rádiévezérlésű robbanóeszköreive 1. - Egy éhként nem egyszerűen biztos varyÓok benne, de tudom, hogy nem gyanakodnak i ánk. Alapjában véve naivak, beképzeltek, elbi;~akodottak. Ménnerc kell, uram. Amint lehetsc>grs; újra jelentkezem. A h~Iarnixstraatan megszólalt a hadüg~~miniszter. - Égyetért van Effen helyzetértékelésével, ezredes úr? - IIa ő így vélekedik, akkor én is. - Miért nem rend3rfőnök valahol ez a fiatalemtzer? Már úg3~ értem, hozzánk képest fiatal. - Itt lesz rendőufőnök, és nem is sokára. Addig szükségem van rá. - Mindannyiunknak - sóhajtott fel ~~ieringa. - Mindannyiunknak. Van Fffen felment a szénapadlásra,,szelíden megpaskolta az őr arcát, aki sernmilym módon 39t1 391 nem reagált, majd távozott. három péc~ccel késiíbb a hálószobájukban volt. Vasco célzatosan az 6rá,jára nézett.- Tíz harminchái°om - mondta vádlón. - Elnézést. Feltartotaak. Különben is, szépen fogadják azt, aki megmenekült a halál torkából. - Volt. valami baj? - Semmi. Mint az óramű. - Nem nyitotta ki az álkulccsal a garázsajtó Iahatját - mondta George szintén v~ídlón. - Puff. Hol marad a gra~tulácicí a sikeres küldetés után? 14'iellesleg maga kinyitotta tolna, h~a látja, hogy a fürdőszobánk melletti ablakból a szentéletű Riord~,n bámul ki az udvarra, aki ezek szerint állva meditál és nyitott szemmel imádkozik`? sem. Belülről reteszeltem ki a garázsaj tót. -- Remélem, nem felejtette el visszatolna

reteszt. - Geor~! - Eocsánat. Mi az, ami feltartotta? - Nem mi. Ki. Wieringa hadügyminiszter úr. Ott volt a Marnixstraaton de Graaf mellett. Ha ebbahagyná.k a kérdezősködést, elmondanám szóról s2óra, hogy zajlott a beszélget-és. Elmondta töviről hegyire. A végén George megszólalt. - Ragyogó. Tehát felrakta a polosICát. Minek kellett akkor ilyen hosszasan ravasz~odni, hogy belenézhessünk a szerkezetek in^a' 'tatba `? - Látott már olyan rendűrt - vagy akár l:a~onát -, aki soha nem hibázott? George elgondolkodott, Tllajd azt mondta: -.~9r A.jeltnlevák kivételével tényleg nem. Igaz, méb ~zükség.ünk is lehet rá, hogy ismerjük őket Yivisaker és barátai meg a hadsereg útlezáró egy5ége:i esetleg elkerülik egyxriást. De nem m9ndta neki, hogy helikopterrel megyünk. - Nem mondtam. Ugyanabból az okból, amiért nem válaszoltam Samuelson burkold ajánlatára, hogy elárulja nekünk, hová megyünk. H-a elmondtam volna, a hadügyminiszter azonnal úgy reagál, hogy felhívja brit kollégáját és átküldeti-'a Nimródot, ezt az angol bombázót, ami jóformán egy nagy repülő radar°állomás, s amely tudtunk nélkül követhetett volna minket ínnan bárhová. Elmosolyodott. - George, meglehet.ősen furcsa ábrázatot vág. Szintén eszébe jutott? - Igen - mondta George lemondóan. - És nagyon jó gondolatnak tautottam. - Nem az. Nem kétlem, hogy a Királyi Légierő örömmel beleegyezett volna; s ugyanígy nem kétséges, hogy nem sokkal megérkezésünket követően ejtőernyősök meg kommandósok szálltak volna a fejünkre, akik aztán nem sokat teketóriáznak. Nem tetszik az ötlet. Három okból nem. Nem szeretnék közelharcot, vér fürdőt. Ha megölnénk Samuelsont, azzal nem zárnánk le végleg az ügyet. Nem tudom, miért, de úgy érzem, van még elegendő embere ahhoz, hogy beváltsák a végső fenyegetését. Harmadszor p~edi~g nem szeretném, ha a hölgyek megsebesülnének, vagy

még annál is rosszabb történne velük. Nem akarnám, hogy le kelljen lőnöm egy honfitársunkat - még csak megsebesíteni sem, nemhogy megöLni -, mert veszélyezteti valamelyik lány életét. 3~~ .~ - .7ulie-ét és Annemarie-ét? - Egyikükét sem négyük közitl. - A másik kettő biznözó - mordba szelíden George. - Bűnözőkkel vannak együtt. Az egyáftalá~ nem ugyanaz. Ide h~a a kormány el is követné ezt az óriási ostobaságot, abban az esetben helyze-tünknél fogva leleplezhetnénk az akciót, és akkor is mi diktálhatnánk a feltételekei. Wieringa és de Graaf ezredes mellettünk álina, és úgyis es~ak ő~k ketten számítanak. D~e mindez akadémikus viba. Erre nem kerül sor. Egy pillanat, uraim. Ez a farmer eléggé átázott. Amikor átöltözött, azt mordba: - O'Bx~ien barátunk eltűnte a dolog kulcsa. Sokért nem adnám, ha tudnám, hol van ebben a pillanatban. A másik főhadiszállási a nem mehetett, mert ott nincs szüksé5ük az elektronikai szaktudására. Hogy azután hová mehetett, ahol használni tudja a szakértelmét, azt nalséstig találgattatnánk. - Elhanyagolom a kötelességemet - mondta Vasco. - Bocsánat. George, felgyújtanád újra? Leoltotta a vlan~~t, bement a fürti"ószobáb~a, b~eesukta az aj tót. George még szinte fel sc:m gyújtotta megint, amikor Vasco megkopogtatta az ajtót. George ismét lekapcsolta, a villanyt, mire kin~Tíit a fürdőszobaajtó. - Érdekes fej:emények - mondta Vasco. Az őr feje minduntalan előrebicsaklott. FGu' pillanat múlva kihúzta magát, majd megrázta a fejét. LTjabb másodpercek múlva - ahhoz t~~l sötét volt, hogy lássák az arckifejezését, de nyilván semmit sem égett - jobb kezét kive;.te a pakröc alól, az üvegre bámult,- felícrdította, látta, hogy üres, letette, majd ismét elhelyezkedett. - 14legint elbóbiskol - mondta Vasco, - h'em, nem - mondott ellent van Effen. Komoly deint;és előtt áll. Az őr meghozta azt a bizonyos komoly dön-

tést. Lehúzta m< gáról a pokrócot, nagy nehezen feltápászkodott, tártor°hott pár lépést előre, amivel veszélyesen közel került a fészer ajtajához. - Részeg - mond".a Vasco. - Nem az. Csuk éppen látta, hogy üres az üveg, s ebből, meg abból, hogy bűzlik az italtól, eszébe jutott, hogy részegnek kell lennie; igy Ennek megfelelően cselekszik. Autoszuggesztió. Kissé kínos lett volna, ha a váltótársa nem tudja felverni. Elég is. A hálószobában van Effen ismét megszó~alt: - Alighanem le kellene mennünk néhány percm. Magának is, Vasco, ha elég erősnek érzi mabiit. - Elvégre kapitány vagyok a holland hadseregben. Nem ismerek lehetetlent. - Azt mondta Samuelsonnak, nem jön le emlékeztette Georgé. - Ahogy változnak a körülmények, én is meggondolhatom magam néha, nem? Odakint f"arkasorditó hideg volt. Brandyre van szükségem. Még fontosabb: látni szeretném, hogyan reagálnak arra a hírre, hogy az FFF utáni kutatás a rotterdam-scheldti körzetre összpontosul. Ide még ennél is lényegesebb, hogy azt szeretném, ha azokat a rakétákat, robbanóanyagokat és egyéb játékszereket a teherautótál a helikopterre vinnék át. 394 ~ 395 - Miért? - kérdezte George. - Inrxen a rotterdam-scheldti körzetig v ezet6 utakon holnap reggel hemzsegni fognak a rendőrségi, d~e főleg a katonai járőrkocsik. Meggyőződésem, hogy Ylvisakert elfogják. Szükségem van azokra a rakétákra, mert az FFF akár védelem, akár támadás céljával valahol nyilván fel akarja állítani őket; minthogy csak mi tudjLxk, hogy tökéletesen hasznavehetetlenek, ők ettől tökéletes - persze tökéletesen illuzórikus - biztonságban fogják érezni magukat. - tJgyvédnek, politikusnak, Wall Street-i alkusznak vagy hivatásos szélhámosnak kelleti volna mennie - mondta George. - Ilyen észjárással semmi keresnivalója valakinek a rendőrség állományában.

- Éppen maga mondja, George? Gyanítom egyébiránt," hogy a robbanóanyagoknak, gránátoknak meg a többi holyi~nak esetleg nagyobb hasznát vesszük, mint ők. Amolyan megérzés. Vasco, mit tud á rakétaszállításra vonatkoző szabályokról? - Az égvilágon semmit. - Akkor találjunk ki néhányat. ` - Lefogadom, uram, hogy én találom ki a jobb szabályokat. - Uraim, uraim. - Samuelson krokodilmoBolya egy ark~a.ngyalt is megszégyenített volna: - Örülök, hagy látom önöket. Azt hifbem, nem jön le, Danilov úr. - Nem tudóam aludni - felelte van Effen olyan ártatlan képpel, amely megint csak zavarb~a hozta volna az iménti arkangyalt. - Nekem, mint hollandnap - ha csak örökbe fogadott holland vagyok is -, tu3ják, nem volt könnyű . . . Flevoland . . . megérthetik. - Hogyne, persze. Megértem. És a kapitány úr is . . , elnézést: a hadnagy úr is itt van. Örülök, hogy megint látom, barátom. Ezek szerint jobban van? - A hangom nemigen, de én már jobban felelte megszokott borízű hangján Vasco. - Hála a maga kedvességének, Samu~elson úr. - A csodaszer. Iát igen. Esetleg még egyet? - Van Effenre és George-ra pillantott. - Brandyt, uraim? Egy nagy pohárral? - Igazán kedves - mondta van Effen. Megvárta, míg Samuelson kiadja az utasításokat Leonardónak. - Tudja, hogy nem vagyok kíváncsi természetű, két dologra mégis felfigyeltem. Látom, visszatértek a hölgyek, pedig én úgy hallottam, még mindig ídeges~ek és aggódnak. " - Amennyire meg tudóm ítélni, ez valóban így van. A második kérdés? Van Effen elmosolyodott. - Lehet, hogy a második kérdésem meg is válaszolja az első, burkolt kérdést. Látom, megint be van kapcsolva a tévé. Nem volt nehéz észrevenni, hogy ilyenkor ez azt jelenti: újabb közleményt, kommünikét, nyilatkozatot vagy valami effélét vár-

nak. - Jól vette észre. - Most Samuelsonon vont a mosolygás sora. - Mindkét kérdésre m~egkap~ta a v álas.zt. IVTegbocsátanak egy pillanatra; 39ő 1 397 uaÓaim. Szólnom kell a tísztelenriű úrnak, hogy felveheti a fejhallgatóját. Leonardo odahozta hozzájuk az italokat. Van Effen megköszönte, két társát pedig kitessékelte a teraszaa. Senki még a szemöld'o`két sem vonta fel. Egyrészt már különc frisslevegő-imádók hirében állottak, másrészt ha magánbeszélgetést óhajtottak folytatni, azt már odafent régen mregtehették vclra. Vari F:ffen becsukta az ajtót. - Nos, mit száInak ehhez? - A négy ifjú hölgyhöz, akik mintha túltették volna magu3:at a kimerültségen? Beszés',getr~ek egymással - nem valami élénken, nem valami szívélyesen, de beszélgetnek. Egy pillanatig sem hiszem, hogy azért jöttek volna le, hogy megnézzék a legfrissebb híreket. - George gondterhelten kortyolgatta a brandyjét. - ~Talamelyikük beszélni akar velünk. V.an Effen bólintott. - Jul.ie. Lehetne Ánnemarie is, de va'_amit azt súgja, hogy Julie az. A fészer ajtajára pillantota, ahol az őszem fel s alá járkált, mintha mindig is a kőfelességét teljesítette volna. - Ha visszamegyünk - és az másodperceken belül lesz. mert itt olyan hideg van, akár egy jégveremben -, várjanak pár diszkrét pillanatot, azután ját°káljanak csak úgy céltalanul körbe-körbe, viselkedjenek így, mint egy joviális, középkorú szélh'amos - szóval egyszerűen adják önmagukat -, és próbáljanak meg néhány szót váltani Julie-val. Fór szőt. mindössze - ne r,.agyják, hogy ennél többet mondjon. Ha szükséges, mondják azt, hogy 98 ,.helíkopt.er". Tudr_i fogja, hogy arra gondolok, majd ott rnegprábálok a közelébe kerülni; egy helikopteren senki rem hallja, mit mond a másiak. Nem akarok most én magam közel menni hozzá. Ha Samuelson árgus szemekkel fiáyel ! valakit, az én vagyok.

- Egyszerű - mondta George. Bementek a nappaliba; van Effen is, Va~co is játszották, hogy erősQn dideregnek. George túlságos~an nagydarab és jól párrázott volt az üyesmihez. Romero Agnelli mosolyogva kérdezte: -14láris visszajöttek az urak? - Egy dolog a friss Levegő -- felelte van Effe~a -, és megint más ez a sarkvidéki ídójárás odakint. - A bekapcsolt, de néma teie~eziára nézett. - Samuelso~n úr még nem jött le? - Ideje sem nagyon Lehetett még felérni meg vissza - adta meó a logikus választ Agnalli. - A poharaik, uraim. - Lgen zord az iciő, és egyre zordabb lesz. Komolyan gondolja, roigy holnap biztonságos ! dolog felszállni? -- :c°z~clezte a b.`~.'huar,ál ~°an Ef f e.n. - Szokott repülnÓ~? - Utasként sokat. Var, ia'e?ve volt repü'őgép-vezetői jagositvá~nyom. De helikopteren é;c:te:mben nem ültem. - N ekem helikopterre szóló is van - v á!aszolta Agnelli. - Igaz, összesen körülbelül három órát töltötl;em egyedül odafent. Ilyen időben a pilótaülés százméteres közelébe se menn~ék. Dani;ken viszor_t több ezer ó~aít rclaült. h:váló pilóta. 399 - Nos, ez megnyugtató. - Van Etfen tisztában volt vele, hogy George és Vasco már megkezdték a kerengést a teremben, de szemével xr~eg sem próbálta követni őket. - Akárhová megyünk is, jólesik arra gondolni, hogy esetleg épségben érkezünk meg. - Ha Danik~en nem volna biztosa dolgában; nem szállna fel. ifiét vagy három percen át folytatták a csevegést hasonló témákról, amikor is megérkezett Sámueison: láthatóan ismét a szokott derűs h~angulat.ban. - Bármelyik pillanatban kezdődhet, hölgyeim és uraim. -3avaslom, foglaljuk el a helyeinket. A bemondó a régi volt, de mintha megörege-

dett volna legutóbbi szereplése óta. .,Két bejelentenivalónk van, mindkettő az FFF-fel kapcsolatban. Az első: London és a Stormont, azaz Észak-frország parlamentje megállapodott, hogy azonnal tárgyalásokba kezd országunk kormányával. A tárgyalások egyébként már meg is kezdődtek." Samuelson ragyogott. „A második. A kormány valamennyi holland polgártól azt kéri, ne csüggedjen: a hadügymiruisztérium azt gyanítja - noha nincs ok ai°ra, hogy biztosra vegye -, hogy az FFF tevékenységét máshová helyezi az Ijsselmeerről, ahová ígéretük szerint a holnapi gáti obbantás és nukdeári~s eszközök felrobbantása várható. Az FFF ugyanis soha nem csk~p le kétszer ugyanabban a körzetben. Az általúnos vélekedés az, hogy a 400 délnyugát.i területepre, még pontosabban Rott~:rdam és Scheldt körzetére fognak koncentráini. E közleményünk felolvasásával az a cétun~h, hogy ennek a körzetnek minden lakosa megismételjük: minden egyes lakosa, minthogy mindenkit ér°intő kéa~désről van szó - tartsa nyitva a szemca, s ha a szokásostól bármiféle módon eltérőt vagy gyanúsat észlel, jelentse a legközelebbi rendőuőrszobán vagy laktanyában. Tisztában vagyunk vele, rlogy az adás az FFF-hcz is eljut, de a kormány úgy véli, az FFF aligha fordíthatja ezt a hasznára, és ha igen, aa még mindig a kisebbik rassz. Samuelson már nem ragyogott. Van Effen összeráncolt homlókkal George-ra nézett, azután ugyanezzel a tekintettel Samuelsonra, majd annyit mondott: - Nem tetszik nekem ez a dolog. - Nekem se te`tszlk. Egyáltalán nem - válaszolt Samuelson. Arckifejezése szante mintha van Effen tül~örképe lett vo'_.na, mindkét keze ujja~:val dobolt a szék karfáján. Pár másodperc múlva van Effentiez fordult. - Ehhez a fejleményhez mit szól? Lám - gondolta van Effen -, Samuelson őt kérdezi mrg először; nincs valami rLagy bizo< dalm
mielőtt válaszolt volna; megvolt ugyan a válaszaa a legtöbb szóba j k~-rdésre, de Samuelsonnzah nem lett volna ínyére, ha gondolkodás nélkül felel. - Szerintem blö~föl:nek. Lehet, hagy azt h.'~szik, legl:~izelebb valaha: egészen máshol akar 401 lecsart~ni, s csak a gyanakwísát akarják eloszlatni, miközben ők ott akarnak magazra lecsapni, ahol ostoba módon hisaik, Yrogy van. Az is Ie=het, hogy nem i7löffülnek, és korlátozni akarják a mozgáslehetőségeit. Így vagy úgy, nem v'alamí bölcsek - de hát az igazságübyi miniszter, a hadigymniszter és az amszterdami rendőrféínök sohasem voltak híresek különleges iriteliigenciájukról. - Geor7e finoman köhintett, de az arca kifejezéstelen maradt. Samuelson kétkedni látszott. - Ne_felejtse el, hogy én talá'koztam is Wierir.:gával. Nem tűnt buta emberre:. - Nem buta. Egyenes; becsületes, a kormány legnépszerűbb tagja, de nincs meg benne az a wavaszlág, amellyel valaki a esúcsr°a emelkedhet. Az összeesküvésekhez egyáltalán nem ért. A másik dolog: h.a tudnák, hol vagyunk, nem gondolja, hogy régen látogatókat kaptunk volna - egy zászlóaljn~-i ejtőernyőst vagy kommandc>st, esetle; míndketiőt? - A . . . - A gondolat szemlátomást felviditotta Samuelsont. - És még egy dalolt. Ugyebár van másutt is e,gy főhadiszállása. Miért nem lép velük kapcsolatba, és kérdezi meg őket, háborgatta-e őket valaki? - Kitűnő ötlet. - Samuelson intett Romero Agnellinek. Az egy számot tárcsázott, röviden beszélt, majd letette. - Semmi - möndta. - Kitűnő. Akkor minden rendben. - Egyáltalán ninca. - ~'an Efíen határozottan rázta a fejét. - Hadnagy úr, nem lehetséges, hogy felfedezték, hogy hiányzik a teheráutó cs a fegyverek? - A tEherautó? Lehet. De nem valószínű. A fegyverek hiányát egészen biztosan nem vették

észre. A rendes leltár majd csak két hét múlva esedékes. - Samuelson úr, igazán nem az én dolgom, de nem kellene kicseréni a rcnd~zámot azon a teherautón? - kérdezte van Effen. S~amueison elvigyorodott. - Megtörtént. - Helyes. De van itt mL:g valami - mondta Vasco rekedt és meglehetősen bo'dogt.alan hangon. - Ahogy D4nilov úr mondja, a körzetben esetaeg itt a rendőrsc.g meg a katonaság. Ezek szerint nEmc::zk a r^cndőrt>k, hanem a katonaság is eltor laszelh-atja az utakat. A r~ nd~írscs nem is gond - de a katonák igen. A katonzík tudják, hogy amikor rakétákat száLítanak - és ez eleve ritka dolog -, mindig konvojban szállítják őket. )la el akar jutni velük az úti céljához, a helikopteren keld vinnünk őket. - De rem az én helikopterem-~n - mondta I)aniken határozottan. ' - Danikon úr, elhiszem, hogy kitűnő heli:kopterpiláta. - Vasccínak, aki ubyebár erősen meg volt fázva, nehezére esett:, hogy hűvösen csengjen a hangja, de a szeme éppen elég hide g volt. - A suszter m:arádjon a kaptafáná'.. Én értek a rakétákhoz. Egy rakétát nem lehet élesíteni, amíg nincs a levegőben. Nyilvánvaló, hogy soha nem ült mPg katonai helikopteuen. Mít gondal, mit használtak az oroszok Afganisztánban a 40.3 harci helikoptereken? Fúvóssüvet? - Danikon hallgatott. - A többi eszközt meg a robbanószerEket is el kellene hozni a teherautóról, különben meg megkér°dezik, melyik telepről melyik telepre vagy melyik egységnek szállítják őket. A katonai ellenőrzés igen alapos, kitartó munkát szokott végezni, és nagyon jó a szemük - kivált, amikor tudják, hogy országos riadókészültség van érvényben. D~~nikEn nagyon boldogtalannak Sátszott. De hv~ t a detonátorok . . . - A detonátorok - felelte ráérősen George - wattaí>~a csavarva a bársony torjukban lesznek, a tokok ólomborítású acéldobozban, a doIbozt pedig az ölemben tartom majd. - Bosz~szan.kodásra vallott a hangja. - Gondolja, hogy

.fel akarom robbantani magam, vagy akár a nya~~-alyás helikopter ét? - Nem hinném. - Samuelson volt az, aki válaszolt. - Mit gondolsz, Romero? - Nincs mn gondolkoznom, Samu~lson úr. - Nekem sincs. Ur aim, akkor ebben megegyeztünk. Tökéletes elővigyázatosságot. l~ra éjjel, hja már a szemÉrlyz~et aludni ment . . . ami persze késí'>n lesz, hiszen ny ilván ők is nézik a tévét - de nem is kell megvárnunk, hiszen me gszokták már, hogy ezek a filmesek egész éjjel jönnek-mennek . . . a teherautúval elmegyünk a helikcpterl;ez ea átrakjuk a rakétákat meg a többi holmit. Szüretet tartott. - Ur~~im, nem felügyelnének az an5nag átrakásánál? - Rendben - mondta azonnal George. - A Icgrcsszabb, aimixar .egy ilyen nagy melák emb~er gyáva. - Danixenre nézett. - Nem Lesz v^alami sima ez a holnapi repülés. Minthogy ez egy hajdani katonai helikopter, gondolom, vannak a fedélzetén kampók, hevederek meg effélék, hogy rögzítsük, amit rögzíteni kell? - Vannak - felelte Danikon. Kifejezetten szerencsétlenül festett. - Nos, ezzel alighanem meg is volnánk mindenn~el - mondta van Effen - Samuelson úr, szeretnék még egy et szunyókálni az éjféli hírekig. Nein mintha meg lennék róla győződve, . hogy látni ,is fogunk valamit. Még ha hajókkal meg helikopterekkel reflektoroznak is, ebben az esőben nem fogunk látni semmit. George? Hadnaby úr? - Én is megyek - mondta George. - Még egy korty ebből a brandyből és elejtem azokat a detonátorokat. V~asco máris felpathant. Anélkül, hogy akár csak egy pillantást is vetettek vólna a négy 3ányr:a, felmentek a lépcsőn. Odafönt a folyosón van Effen elismerően jegyezte meg: - Tényleg, hazudnak, mint aki könyvből Qlvassa . . . Sikerült beszélni Julie-val, George? - Nem. - George hencegő hangon folytatía. Mi, profik fejlettebb módszerekkel dolgozunk. - Zsebéből papirszrletet vett ki, majd visszatette.

- Kiváló. Vasco, közeledünk a hálószobaajtó felé; nem jutott eszébe valami? - Látogfatók. Odabent van Effen az.időjárást~ól, a helikopteren szállítandó rakéták és egyéb fegyverek 404 I 4°' riÓ>ffzítÉaéről beszélt, és kife~jezLe abbeli meg~~;yÓó5 ződését, hogy a tel.er:autó biztonságb~.n el ~f~~á jutni a rendeltetési helyére; ezalatt Vasco ismét alaposan átkutatta a szobát. Pár perc múlva visszajött a fürdőszebából, és szája elé tette a ke-rét. - Megyek lefeküdni. Van önkémes je'~°ntkező, aki virrkzszt éj jel kettőig? - Nincs rá szüxség; nálam van az ébres!t.őórám - felelte Vasco. Másodpercek múl;~a mindhárman a fürdi">szobáb~an voltak; a tükör fölötLí és a mennyezeti világítás enyaránt be volt kapcsolva. Van Eff<en és George mentek előre, az elsötétített hálószobabát egy mebint elsötétítEat fürdőszobába, majd Vasco küv~tte "óket, aki a fürdzszob~a ajtaját .résnyiu-e nyit-va t_~agyta, és újra felk~apcs~olta a villaÓr.yt, a:hegy belÉ~ett. Véóül megnyitotta a -r,uhany cszpiát. - Ncvm kell hozzá zseninek termi, hogy a2 ember kit~a.lálja, hegy O'Erien nincs itt velünk - monáta V'a~co.. - O'Ba~ien soha nem helyezte volna el azt a pr°imiiív szerkezetet az ágyam ai~att. Az a le~htaligatbkészülék, amelyet nem Lehet kik.apcscini anélkül, hony az illető, aki hallgatczi!k, tudr.~a róla, a zuhanyrózsában van megrahará, am_nt kicsaw~rju:k -, s ha több polosk~a volna is, a zuhanytól most úgysem lehetne hallani semmit. Fur cs~a. d~e íg;,Ó v an. - 11~haga pon".oson olyan, mint óriás baráti;n`~ - mondta van Effen. - Regen b2 kellett volna állnia a bűnözírk közé. Egy vagyc:nt keresett volna. Az FF'F-nek most már ~Ó~:n egy jö magnvfelv~étae~le, amelyből kiderül, hogy a lehető legjobban mennek a dolgok. Nézzük azt a cédulát, George. - George előhalászta, van Effen pedig felolvasta. „V'alamfolyik itt, amit se Annemarie, se én

nem értünk, de ti esetleg használni tudtok. Egészen jól összebarátkoztunk a két »emberrabló.~ lánnyal, s ha ők bűnözők, hát Annem:arie is ,meg én is azok vagyunk. A megrögzött bűnözők nem járká_nának egész nap sírva, mint a;ki ~aa.t hisz2, hogy íme, elérkezett az utolsó ítélet .napja. Ez a két lány meg éppen azt taszi." Van Effen abbahagyta az olvasást; elgonúolkozva George-ra nézett. - Nem látta senki, amikor Julíe odacsúsztatta ,ezt a cédulát? - Nem. - Mi wan akkor, ha Julie - akarom mond'ani, a húga, uram, hiszen tudja, hogy én nem 2aláikoztam vele -~ beszélt nekik rólunk? aggedalmaskodott Vasco. - Ostobaság. Nem ismeri Julie-t - mondta George. - Ugyano.yan tökél~e~tesen bízom az i,ntelligenciájában, az ítéletében, a megérzéseiben, mint Peter. Az igazság az - tette hozzá George bizalm.as~an -, hogy sokkal .több esze van, mint i~eternek. - Erre s~eunmi szükség nem volt - mondta hűvösen van Effen, majd folytatta a felólvasást, i, 'I,, 'I n 408 ~ 407 „Szem~átomást Kathleenre nehezedik a legnagyobb ,nycmás. Kifejezetten fél Samuelsontc<1 vagy at,tc~l, amit S~amuelson esetleg csinálni fog. Marfa kevésbé kínlódik, de ugy'anúgy rem tetazik neki, amire a bátyja, Romero készül. Ugyanakkor sz.ere~ti a bátyját, és meg kell v allar_om, hogy az igen udvariasan b "a.~nik velünk, amióta csak elraboltak bennünket. Az a véleményem, hogy voltaképpen ők is ugyanolyan foglyok, mint mi. Szerintem Ka,thlee~n és Nlaria x~yanúgy kényszer alatt cselekszik, ~rnint ahogy .mi is 'kénysze,rből v:agyunk itt, csak ez másf,ajt~a kény-szer." - Kényszer . . . - mcndta Vasco. - Pontos~a,n ~ez~t a szót l:asznáita, Peter, amikor kint ál~ltunk a verandán, emlé_'~szik?

- Em!ék;:~_-:::. ;,11~i Ar_nemarie-v~a 1 egyszerűen azért vagyunk it,t, mert elraboltak b'ennünke!t. Biztos vagyok abban, hogy ők ~~zéxyt vannak itt, mert megtéve~ztették cket, hazudtak nekik, mert szeretetükre vagy hűségükre, vagy valami rosszul éx'.telmezet.t k_ötelességérze~tre, vagy mindháromra ~apellálmak. Egészen biztos például, hogy Kathleent egész egy szerűen idecsalták valami hazug ürüggyel." - Uramisten! - George-ot mist az egyszer elhagyta irigylésre méltó nyugalma. - Ikrek között hallottam már efféle telepá~tiárói, de hát Julie a .húga. dVI!a,ga is szinte ugyanezt mondta: - Elnnek sermmi köze a telepátiához. A nagy cmék egyformán gondolkoznak. Még mindig megkérdőjelezi 'az intelligenciáját, ítéletéi és az előérzeteit, Vasco? Vasco többször, igen lassan me~grázt'a a fejét, de ném válaszolt semmit. Van Effen George-ra nézett. - No! És még mindig úgy gondolja Julie-nak több esze van, mi~r.~t nekem? - Gecrge megsimította az állát, és egy szót sem szólt. Van Effen tovább olvasott, és az arca hirtelen megmerevedett. - Megjegyzem, letet, hogy ebben igaza. volt, George. Hallgassák csak .meg az utolsó bekezdést. „Hogy Marta miért van itt, azt .tudom. Annak ellenére, hogy nem tetszik neki, amiben Romero sántikál, őszintén szeretik egymást. Ami Kafhleent illeti, említettem, hogy fél Samuelsontól és mindattól, amit képes lehet megtenni. Szeretetet és hűségetmondtam: meg vagyok rál~a győződve, hogy Kathleen Samuel-~son lánya." Hosszú csend következett, majd George szölalt meg. - Visszavonom, hogy több esze van Petex-nél. Több esze v an, mint hármunknak e~~yüh.tvéve. Egészen biztos, hogy igaza van. Nem is lehet más magyarázat. Van Effen meggyújtottva a cédulát, a hamut a mosdóba szórta és leöblítette. Elzárták a zuhanyt, és kimen.t~ek a fürdőszobából. 408 _ 409 vasco megrá~fa van Effen vállát. ,-- Ideje

imduIni, Danilov úr. Van Effen kinyitotta a szemét, s mW t mindig, ezcrr:al tökéletesenébren volt. - Nem hallottam az ébresztőórát. - Lekapcsoltam - már ébren vagyok egy t<dej~e. - George! Cs-ak Samue~lson; az Agnelli testvérek és Daniken volt a rapp~alib.an, amikor leértek. - Éppen időben, uraim, éppen ' időben mcndt~a Samuel~son. Bár általában jókedvű vart, ez éjfél különösen jó hangulatban találta, amit magyarázhatott volna akár a rzelIette ái3ló brandysüveg i-s, de ~a valódi ok egészen bizonyosan a várakozás szinte eufóriás hangulata volt. Tíz perc, és máris visszafekhetünk aágyba. - ~n ugy:an nem - mondta George. - ~n rnrarÓ<,dok. A rakodást-a feüigyele~k, l~likor kezdjük? - Persze, persze, mondjuk fél óra m~álwa. Leonardo, elhanyagoljuk a vendégeket. Amág L.eorardo nekiállt, hogy kiköszai. ülje a csorbát, van Effen megnézte magának SamucCsont. Egyáltalán nem hasonlított K;athleenre, de ez nEm j~elerxíétl semmit; a lány nyilvá~nvaláan ír édesanyjára ütött. Van Effen nem kétellsedett húga véleményében. Valamivel éjfél után a megszokott, de egy r'e búskomorabb bemondó jelent meg a képernycn. .,Sajr_álatt~ad kell bejelentenünk, hogy nc:ra 2.udjuk éitiben bemutatni a flevolandi gátrob4~antások~at, amennyiben azokra sor kez~ül. Televízi~s kanneráink h~aszrálhatatlanok ebben a tőkéle1es sötétségben és ö?rlű esőben. Több me figyelővel ugyanakkor rádiótelefon-összekö~tetésben vagyunk, és am;nt érdemi liírrel szolgwl~haturk, azonnal tájékoztatni fogjuk önöket." A bemomdó alakja eltün~t a képernyőről. - Kár - sajnákozatt Samuelson. Oseppet sem látszott csalóc;ottnak. - Megrázó látvány lett volna. Remélrető'.eg nem kall soi~at várnunk. Nem kellett soká vátniu'k. E%gy p~e~~rc sem telt bele, és megjel~eut a bemondó, aki éppen letette a telefont íróasztalán. „Körülbelül kilencven másodperce felrobban-

tak az oos~tlijk-fievolardi és zuidalt:jk-flevol~andi gáte:k. nTinclkét gátban jelentős sérülés történt, üe az időjárási vazonyok nem teszik i~~hetővé a ~:á~-ok súlyosságának felbecslését. Az iMietékes~ek szerint a károk pontos megállapításával meg 4ie11 várni a hajnalt. Ettől függetlenül óránként friss információkkal fogunk jelentkezni." Egy papírra pillantott, amelyet épp ekkor tettek elé. „Újabb te7efcnhívá,st 1@aptunk az FFF~től. Az ' .~1.Iarkerwaard ma 14 óra«." üzenet így szól. ^"' 4f0 Tl Z)~NEG Y Két emberre várt különösen fontos szerep annak a napnak a délelőttjén. Egyikük Druckxrrann Pírmester volt, akit két másik altiszt kísért. IVGindhárman civil ruhát viseltek. Kissé rozzant kocsijukat vastagon belepte a sár. A kocsi szokatlan mennyiségű elektronikus felszerelést - két rádió adó-vevőt és egy radarral működő nyomkövető berendezést szállított.; annyira sokat, hogy a jobb oldali hátsó ülés oltat, a kocsi padlóján helyezték el őket. , Kezelőjük hatalmas autótérképpel ült a bal old'ali hátaó ülésen. A szerkezeteket hanyagul ~letakautá;k egy pokróccal. A kocsi hat óra harminc őta állt a Gorinchenhez közéi eső bekötőúton. Pár m-árföldes körzetben két hasonló - és 1'~asonlóan felszerelt - rendőrségű autó is állt. Aznap reggel mégis Druckmann kocsija játszotta a főszerepet. A másik aznapi főszereplő egy Gropious nevű férfi volt, aki holland őrvezetői egyenruhát v iselt, és a kormánykerék előtt helyet foglaló közlegÉny mellett ült egy kis páncélozott szállí,cíjárművön. Hátul két másik katona. Gropioust serek-i nem .kélte volna fel, hogy a holland hadsereget plakátokon reklámozza, Ebyenruháj~a ljeesétes és gyűrött volt, hosszú szőke haja rakoncátlarkodott eészen ferdén ülő sapkája al-ott: a holland hadsereg - valamilyen csak aílta.uk ismert oknál fogva - engedélyezs, hogy kator_aíi el5^an hosszú hajat növesszenek, amelyért angol katonák legalább kétheti laktanya-,

fogságot kapnának. Ezek a szőke hajfürtök persze nem Gropious saját tulajdonát képezték. Az egyenruha ugyanolyan jelmez volt, mint a paróka. Grapious kétségtelenül katona volt, de nem éhvezető. Gropious alezredes a holland hadserf~g kcmmandócsoportjának tagja, egy különösen kemény és különösen elit egység külö= nősen kemC:ny parancsnoka volt. A reggel hét órai híradás - ~a legelső reggeli televíziös hírrszo~g~.~itataís a holland tévé történetében - lehangoló, de talán megnyugtató is volt. egyben. Flevofand több száz régyzet.mérföldjét elárasztotta
- Pontosan, am~ine számítottunk, hölg3=eim és uraim. Fontosan, amire számítottunk. - Van Effenre, George-ra és Vascóra nézett. - Lám, betartottam a sz~awamat, nemdebár, uraim? A maximális pszichológiai hatás, emberéletet mégsem követelt. Jól alakulnak a dolgok. - Sziinetet tartott: a verandán kopogó esőt hallautta, arcáról lassacskán e3ttínt a jókedv, ujjaival dobolt az asztalon, Danikenre nézett, majd foiybat~t.a. ~Ii a véleménye? - Nem tetszik. - Danikén felállt, kiment a verandát°a, és becsukta maga mögött az ajtót. Tíz másodpercen belül ismét a szobában volt. - A széS még mindig nem hagyott alább mondta. - Ettől persze még fel lehetne szállni.

De ez az esi hosszabb, mint amit valaha láttam; rosszabb, mint Indiában a monszun kezdetekor. Látni semmit nem lehet. Nem tudunk úgy repülni ilyen időben, hogy megmaradjunk az eredettervünknél. - Vagyis nem akar felszállni? Nem hajlandó repülni? - 1`?em látszott, hogy Samuelson k;zvönösebben izgatná magát. - Akkor sem, ha megparanesolja. Nem al~:aram; hogy én legyek a felelős azért, mert meghiúsulmindaz, amit terveztek. >~n vagyok a piIó~ta, és nem vagyok hajlandó vá~.Ialni a felelősséget huszonkét ember traláláért - márped.iS mindenki meghal, ha ragaszkodunk a tervhez. A tömeggyilkosság nem az esetem. Van Effen diszkréten megköszörülte a torkát. -- f1.It~alában egyáltalán nem vagyok kíváncsiskodö természetű, de nem tetszik nekem ,ez a beszed a tömeggyilkosságrmeg része vagyok. Valóban enynyire sürgős pontosan indainunk? - Voltaképpen nem. Romero Agnelli nálaszolfa meg a kérdést. - Samuelson ízr megtzsztelt vele, hogy rám bízta a szervezést. - Igencsak érti is a dal~~át. - Köszönöm. - Agnelli szinte bocsánatkér~en mosolygott. - Egyszerűen próbálok ra~asz.~odni a menetrendh ez. - Nem hinném, hogy ezúttal bármilyen menetnemdhez keI`lene mt~,át tartania - mondta t-an Effen. - Én ismerem ezt az országot, maKuk ne.m ismerik. Biztos c°agyok benne, hogy George és a hadnagy úr is meg fogják erősíteni: ebben az országban az efféle felhőszakadás ritkán tart egy óránál tovább, de kettőnél íovább oh~a. Ha má r ily-én kíváncsiskodó kedvemben vagyok: miről van szó, amikor Iégi útirányt meg eredeti tervet emlegetnek? - Semmi akadálya, hagy megtudja - válaszolia Samuelson. A van Effentől kapott információ szemlátomást megnyugtatta, -s jókedve visszatérni látszott. - Danikén rádión megküldte a repülési tervet a Maastricht közelében fekvő Z'~aikenburgba, ahol jóvá is hagyták. Hegy esdombos vidéken kell ma forgatnunk, Hollandia

egyetlen ilyen területe pedig éppen Limburg tartomány, ahol Valkenburg is található. Romero még arra is gondolt; hogy szállodai szobákat foglaljon le nekünk. - Ahová persze nem szándékoznak menni. Van Effen kétszer is mcginlatta a fejét.. - Na414 ~ 4I~ gyors űfiYcs. Clrepülnck Limburg fÓ^-lé, ami korülbelül dél--délkeleti irányban fekszik, azután Danikon Úr lejjebb ereszkedik és irányt ví~ltoztat. I4al~landia túlnyomórészt síks=ig> tehát igen alacsonyan kell repülni, hogy a radarernyőn ne vegyék észre. Magam is tudom, h~gY ilyen alacson3'~n a magasságmérők rendkívül mogbízhatatlanok, NEm tenne jót, ha .égy hir~~len lefelé ir~ínyuló szillökés nek~:csapná a géFet va?ami toronyhy2nák vagy azoknak üz óíási antenn
sodpercenként jelentkezünk. 8.47-kor huszonkét ember szállt be az óriás helikopteube. A négylány, van Effen 'es George kivételével mind holland katonai uniformisba holtak öltözve. S~amuelson elk'ószönt az esernyőt tartó négyfőnyi személyzettől, akik kijöttek, hogy kikísérjek őket, és biztosította őket, hogy másnap estére itt lesznek. Egy ember kivételével a katonái géppisztollyal voltak felszerelve; Willinek, a hasznavehetetlen őrszemnek csak a bilincs többletterhét kellett cipelnie. 8.49-kor a gép felemelkedett, és elindult déldélkeleti irányban. 8.49-kor Druckmann őrmester jelentette: Zérót két kilométeres távolságból követjük. Gorinchentől egy kilométernyire jár északra. Onnan kelet, dél és nyugat felé mehet tovább. Két per~en belül meg fogjuk tudni mondani, merre tart. Van Elfen a mellette ülő Romero Agnellihez fordult, tölcsért farmált a kezéből, és 'azt üvöltötte. - Két dolog azért érdekelne. Agnelli elmosolyodott, és felvonta a szemöld~két. - Azt mondták, hogy erről a gépről leszerelték a fegyverzetet, és utánaatot rakóak ~a helyébe. Márpedig ezek a gépágyúk igaziak. gyors ügyes. Elrepulnek Limburg fe'.é, ami kőrülbelül dél-délkeleti irányban fekszik, azut<ín Danikon úr lejjebb ereszkedik és irányt v~ltoztat. I-Iol~land:ia túlnyomórészt síkság, tehát igen alacson~Óan kell repülni, hogy a radarernyőn ne vegyék észre. Magam is tudom, hogy ilyen alacsonyan a magasságmérők rendkívül megbízhat-athanak. Nem tenne jót, ha .egy hirtelen lefelé irányuló széllö.k és nekicsapná a gépet valami toronyhaíznák vagy azoknak az óíási antennáknak, amelyek annyira divatosak errefelé. Daniken úrnak tehát látnia is kell. Vagyis meg kell mondanom, hogy százszázalékig egyetértek Da= niken úrral. - Danilov úr még nálam is jobban megfogairnazta - mondta Dani~ken. - Én mcg vele értek szánszázalékig egyet. - Mindkettőjükkel e;yetértek - kapcsolódott be S~amueison. - Leonardo, lény szíves,

sz(>lj Ylvi~sakernek, hogy később indul a teherautával. Nem akarom, hogy előbb érjen _oda, mint mi. Az új ezredesi egyenruhában feszítő Ylvisaker és közlegénynek, valamint őrmester°nek beöltözött két társa végül 8.45-kor indult el. A szél nem hagyott alább, de az esó - ahogy van Effen előre jelezte - már szinte csak szemerkélt. 8.4fi-kor megszC>lalt; Cornelius; a Druckmann őrmester kocsijának hátsó ülésén ülő z~endő:: - Indulnak, őrmester úr. Druckmann felvette a mikrofonját. - Druckm~ann őrmester. Zéró célpont elindult. A, E, C és D, kérem, nyugtázzák a hívást. A hadsereb öt járőrautója nyugtázta. - Két perc - legfeljebb három -, és tudni fogjuk, hogy zéró milyen útvonalon halad mondta Druckmann. - Attól kezdve hatvan másodpercenként jelentkezünk. 8.47-kor huszonkét ember szállt be az óriás helikopterbe. A négylány, van Effen és George kivételével mind holland katonai uniformisba voltak öltözve. S~amuelson elköszönt az esernyőt tartó négyfőnyi személyzettől, akik kijöttek, hogy kikísérjék őket, és biztosította őket, hogy másnap estére itt lesznek. Egy ember kivételével a katonák géppisztollyal voltak felszerelve; Willinek, a hasznavehetetlen őrszemnek csak a bilincs többletterhét kellett cipelnie. 8.49-kor a gép felemelkedett, és elindult déldélkeleti irányban. 8.49-kor Druckm~ann őrmester jelentette: -Zérót két kilométeres távolságból követjük. Gorinchentől egy kilométernyire jár északra. Onnan kelet, dél és nyugat felé mehet tovább. Két percen belül meg fogjuk tudni mondani, merre tart. Van Effen a mellette ülő Romero Agnellihez fordult, tölcsért formált a kezéből, és `azt üvöltötte. - Két dolog azért érdekelne. Agnelli elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét. - Azt mondtak, hogy erről a gépről leszerelfiék a fegyverzetet, és utánzatot raktak a helyéi~e. Márpedig ezek a gép~~gyúk igaziak. ~r~;

- Leszerelték a fegyverzetet. és utánzatot tettek a helyébe. Mi meg aztán valódi fegyverekkel cseréltük ki az utánzatokat. Nem nehéz az ilyesmihez hozzájutni, ha tudja, hol kell keresni. Mi a másik dolog? - Miért ne`m emelkedünk magasabbra? Még mindig csak száz méter alatt vagyunk. - Nézzen balra, és meglátja. Van Effen balra nézett. Nem egészen ötven méterre egy' sokkal kisebb helikopter repült m~ellettiz~~. A pilóta hátrahúzta az ab'.akát, hogy integessen nel~ik. Van Effen előrenézett. Daniken viazaintegetett neki. A pilóta becsukta az ablakot, és emelkedni kezdett. Danikon finoman megfordítatta a gépen, hogy pontosan dél felé repüljenek. - Nagyon ügyes - mondta van Effen. Ilyen időben nemigen lesznek idefE:nt magángépek. Ha valami unatkozó repülésirányító figyel ránk, elszórakozhat vele; hogy kivet egy helikoptert Yalkenburgig. Az a másik helikopter persze tényleg Valkenburg felé tart. - Agnelli bólintott. - Terméscetesen a maga ötlete, ugye? Agnells elmosolyodott, és legyintett, mintha azt mondta vo:na: semmiség. - Druckrna,nn. Zéró a sledrechtz úton nyugat felé halad. Melyik kocsi van a közelben? -- Az a járón - Aha. Gropious ezredes úr? - igen. >ű'i,akadályt látok S'.7edrechttől egy kilométerz~e keletre. Menjen közel, hogy lássák is őket. De ne túl közel. - Igenis, uram. ~érí~ nagyon ráérősen mondjuk inkább úgy: kök~ültekintően - halad. Nem egészen ötvennel. Kev esebb, mint húsa pere múlva maguknál lesznek, - Köszü.nöm, őrmester. Ylvi~aker kényelmesen hátradő'_t az ülésen, és rágyújtott egy szivarra. - Ezt nevezem mondta sóhajtva. -.Hál' Istennek nem vagyunk azon a francos helikopteren. A francos helikopter többé-kevésbé egyenletesen haladt nyugat-délnyugati irányban. Töiabé-kevésbé, mert Danikon kínosan ügyelt rá,

hagy kikerüljön minden várost, falut vagy bármilyen települést. Teljességgel fölösleges elővigyázatosság - gondolta van Effen. Diliért jelentené egy magányos farmer azonosítatlan és alig~anPm azonosíthatatlan helikopter elhaladását? Helikopterből tizenkettő egy tucat Iiollandiában: Van Effen körb~el,Óillantott a gépen. Az utasak legtöbbje kifejezetten szenvedett; are~zk változatos szírárn~-alatokat mutatott. Annemarie és Julie, akik egymás mellett ültek, érdekesen hasonló heiyzete~t vettek fel: kezüket ökölbe szorítottá~k, szemüket szorosan becsukták. Van Effen tökéletes biztonságban érezte mal;át: I3aniken kitűnő pilóta volt. Ismét tölcsért csinált a kezéből Agnelli fü`iénél. - Medriig megyeink még? - Ugy tizenöt perc~:t. 4t8 ~ X19 -- A szállás megjárja? Agnelli mosolygott. - Kellemes kis hely. Samuelson ízléséből ítélve az a kellemes kis hely - gondapa van Effen - alighanem akkora, mint a Dam téri királyi palota. A kék-sárga táblán az állt: ELLENŐRZÉS. A PIROS JELZÉSh?ÉL ÁLLJON MEG! Ylvisúker sofőrje lelassított, és azt kérdezte: - Most mit csináljunk? Ylvisaker ráérősen szippantott egyet szivarjából. - Menjen csak nyujodtan tovább. Gropious sofőrje leeresztette a látcsövét. Biztosan a Zéró, uram: Ismét a szeméhez emel're. - A szám egyezik. GropioL~s jáuműve a bal oldali sávban állt a szembe jövő forgalommal szemben. A jobb o:dali sávban, kissé mögöttük, egy másik cs:apatszállító állt. Két esernyőt tartó katona dőlt a jármű oldalának; mindket.ien cigarettáztak. - Nézzétek, milyen slampos népség! - kiáltott Ylvisaker. - Esernyő . . . cigaretta . . . Fogadjunk, hogy egész Rotterdamig egy árva tiszt sincs. Ezek azok a derék harcosok, akik életük árán is védik a NATO-t. Ahogy a piros jelzésnél lelassítottak, Gropious és két ember e bal kezében géppisztolyt lóbálva odajött a lopott katonai teherautóhoz. Gropious

el~rernent, két embere hátra. Ylvisaker kinyitotta az ajtót. - Mi a fenét akar, őrvezető? - Ezi°edes úr! - Gropious szinte meb iereve42Q dett, ~és olyan katonás tisztelgést vágott le az ezredes előtt, amilyen csak egy elhanyagolt külsejű őrvezetőtől elvárható. - Ezredes úr, ha tudtam volna, hogy . . . Ylvisaker megbocsátóan mosolygott. - Ez a parancs, uram. Utasításunk van rá, hogy állítsunk meg és vizsgáljunk át mrden járművet - a katonai teherautókat is -, é~ kutassunk illegálisan szerzett fegyver ek után. Eg-y bizonyos jármű rendszámát is megadták Ez nem az, Ylvisakerben mintha feléledt volna az érdeklődés. - Mit keresnek voltaképpen? - Rakétákat, uram. Föld-föld és föld-levegő rakétákat. Bevallom, uram, azt sem tudom, hogy mily en egy rakéta, csak annyitf hogy rézszínű és két méternél is hosszabb. - A kötelesség az kötelesség, őrvezető. Láttam, van hátul is két embere. Utasítsa őket, hogy kutassák át a teherautót. Ne érje,szó a ház elejét. Gropious kiadta az utasítást, kinyitották a hátsó ajtókat, de rakétát nem találtak. - Elnézést, ezredes úr . . . - Gropious habozatt egy pillanataig, majd jegyzetfüzetet és ceruzát vett elő. - Parancsom van rá, hogy valamennyi erre áthaladó személy adatait jegyezzem föl. Ylvisaher benyúlt zubbonya belső zsebébe. Nem, nem, uram, az ön esetében nem kellenek a papírok. Csak a nevét, ezredes úr . . . - Ylvisaker. - Ylvisaker ezredes. - Gropious nehézkesen lejegyezte a nevet a füzetbe. Milyen vicces gondolta -, hogy itt áll egymással szemben egy 421 I i II magát őrvezetőnék álcázó alezredes és egy magát ezredesnek álcázó civil - egy bűnöző. Eltette a jegyzetfüzetet, s ugyanabban a pillanatban emelte

tel a géppisztolyát, mint két társa a i~hérautó mögött. - Ha megmoccansz, meghalsz. Alig terelte ki Gropious és két embere Ylv isakert és két emberét az út szélére, Druckrnann őrmester kocsija máris fékezett mögöttük. Druckmannék kiszálltak; Druckmann több fémtárgyat tartott a kezében. Ránézett a szőke loboncix, rendezetlen ruhájú őrvezetőre, és tétován kérdezte meg: - Gropious alezredes úr? - Az. - Gropious levette a tányérsapkáját, lehúzta a parókáját, és az út szélére hajította. Viszket. a fejem ettől a vacaktól. - Gratulálok, uram - mondta Druckmann. Gropious, aki paróka nélkül most már feltu"nően hasonlított egy alezredesi e, élénken kezet rázott Druckmann-na1. - Én is, ősmester, én is. 14fi a neve? Csak azt tudom, hogy minden kocsiban ~irmesterek ültek. - D~°uckmann, ezI°edes úr. - Kiváló munka, Drurkmann őrmester. Roppant profi. De mi az a sak vasaru, amit cipel? - Kéz- és lábi~ilinesek, uram. Gondaltarn, ilyesmit a hadsereg nem tart. - Kitűnő. >?:gyik emberével rakassa is rögtön fel őket, legyen szíves. - Az egyik kai:onához farduit. - Utasítsa valamennyi jár'őr't, hogy térjenek vissza a bázisukra. Druckmann tirmester, javaslr~m; hogy ugyanezt m«ndják zneg a rendőrségi' kocsiknak is. Természetesen hangsúlyozzák, hogy a legteljesebb titoktartásra van szC~kség. - Azonnal, alezredes úr. De a teljes titoktartást neon szükséges hangsúlyoznunk. Mindegyikünket - engem is - de Graaf ezredes fenyegetett meg, hogy az ördögsziget semmi ahhoz képest, ahova akkor kerülünk, ha . . . - Áhá. Rettegett amszterdami rendőrfőnökünk. - Igen, uram. Kié a három fogoly? A maguké vaby a miénk? - Ebben a pillanatban a nemzet tulajdonai. A bázisra megyünk, felhívjuk Wi~ringa hadügyminiszter urat és de Graaf ez~~etlest, hogy mi a teendő velük. Addig is nézzük csak meg Ylvisaker teherautóját, vagyis lopott teherautóját.

A teheraut~ban Druckmann megkérdezte: Keveset tudak arról, mi is történik. Ezek az FFF emberei? - Azok bizony, és három dologgal is v ádolhatók. Egy: a hadsereg tisztjeinek adták ki magukat. Másodszor: lopott katonai teherautóval közIekedteh. - Gröpious kinyitotta a két üzemanyagtartály-nak álcázott fémláda tetej~Lt; alatta meglátták a két henger alakú, bronzszenű fémt.árgyat. - Harrr3adszor: természetesen riog kellene magyarázniuk, miért saállitanak két atombombát ezen a kies országúton. Visszacsukták a ládák tetejét és leszálltak a teherautóról. - Nern zavarja az alezredes urat, ha rágyújtok? - kérdezte Druckmann. - Az alezredes úr is éppen erre készül. ~« 1 423 Pár pillanat múlva Druckmann megszólalt. liendben van. Önként vállalom. Gropíous elmosolyodott. - Elviszi a teher autót a támaszpontra? - Ször nyen gyáva vagyok, ezredes úr. Nagyon fogok vigyázni. - fgy van az már csak a gyávákkal, őrmester. Mire odaérünk, ott lesz két amerikai szakért(í Néh~etországból, hogy hatástalanítsák ezeket a vacliokat. Ep megyek elöl, sziréna, villogó satöbbi, maga szorosan mögöttem jön, egy rendőrségi koesi pedig magát követi szouosan. Annyi vigasza lehet, Druckmann őrmester, hogy ha hamuvá ol1rad, mindannyian követjük. 9 óra 27 perc volt. Pontosan 9.27-kor Daniken egy másik magány os szélmalom mellett tette le a helikoptert. Sokkal nagyobb volt annál, amelyben az im~~nt voltak elszállásolva. Két férfi és két nő sietett elébük esernyővel a kezükben. Mosolyukból nyilvanvaló volt, hogy nemcsak ismerik és szívesen 1át~ák Samuelsont és barátait, de várták is őket. Ahogy Daniken kikapcsolta a motor t, a gép belsejében eg~~szerre halálos csönd lett. - Hát, annyi biztos, hogy van tehetsége a szervezéshez --- fordult van Effen Agnellihez. Az mosolygott, de nem szólt semmit. A szélmalom nappalija, amely előtt a másikhoz

hasonló veranda állt, lényegesen nagyobb és kény~lmesebb volt, mint amelyben az imént reggeliztek. Tízen voltak a helyiségben: Samuelson, az 424 Agnelli tesfv~érek, van Effen és társai, valamint a néc;y lány. Daniken - gondolta van Efíen nyilván valami közeli fészergarázsba vitte a helikoptert. Iiiordan felment az emeletre, nyilvánvalc>an megint imádkozni és meditálni. Samuelson, aki a kandallóban pattogó tűz előtt haross-rékéban ült, elégedevten felsóhajtott. - 1!Iint az óramű, barátaim, mint az óramű. Az utt=lsú előtti állomás. Tudom, hogy viszorylag borán van, de hát korán is fogunk ebédelni. Talan egy kis pohár jonge jenev~rt, ur aim? - Iio?-án ebédelünk. Ezek szerint továbbtnegyünk'? - kérdezte van Effen. . - Majd kéL óra után. - Samuelson a televíiió felé intett. - IIa megnéztük, mi történik a Markei~waardon. - 1Jrtem. - Van Eífen tett róla, hogy lóssék rajta: egyáltalában nem érti. - Nos, rendben: - Vállat vont. - Hány il3Óen szélmalma van Hollandiában? - Egy si~zcs. Ennek a tulajdonosai például a hahama-szigeteken sütkéreznek. A Golden Gate bí>kezű ctg. Ilyenkor nincsenek mezőgazdasági munkák. IJgy helybeli farmer viseli gondjsít az állatoknak, akit szinten busásan megjutalnnazunlt. Nincs itt semmi probléma. Tudja, hol vagyunk, Danilov úr? - Halvány fogalmam sincs, - A tapasztalat me:;tanítoita van Eifer.t teljes meggyőződéssel luazudn:: pontosan tudta, hol vannak. - Ilyen rövd repülés után, gondolom, még mindig Fiohaincliában. MZiért? Ner.1 mindegy? - Igazán rendkívüli, tlzennYire hiányzik ma9~zi gábc>l a kíváncsisig. hiiddelharnis közelében vagyunk. Hallott róla'? - i4Mddelharnis? - Van Eí'fen a szemöldökét ráncolta, majd hozzátette: - F`lakkee felett. Samuelson elmosolyodott, bólintott, de szólni nem szólt semmit. Van Effen letette a Leonardótól kapott pohaÓ

rat. Tekintete kifejezsstelen volt, pillantása jéghideg. - A Haringvliet - suttogta. - Szóval a Haringvlietre fáj a foga. - Valójában már jó ideje tisztában volt ezzel. A haringvlieti gátat gyakorta nevezték egész Hollandia szelepének ra zsilipkapujának. Ez zárta le a Haringvlietnél lévö folyótoré olatot: késő tavassza-1, illetve nyár elején, amikor az Alpok hava, a németországi és fnanciaor szági hó elolvad, a megduzzadt Rajna, a ~~aal -és a Maas vizt ílotterdam mellett ez a gát vezeti- el az LTj Viziútnak neve-nett csatornába, amely Europortn:íl torkollik az Északi-tengerbe; nem kell más hozzá; esik zárva tartani óriási, árammal hajtott hidraulikus kapuit. Amikor a folyóváz szintje tüiságosan magas, az Északi-tenger víz9zintje viszont pedig jelentősen alacsonyabb, a vizet közvetlenül a tengerbe vezeti; ehhez is mindössze annyi szünséges, hogy minél több kapuját kinyissák. Ebben a pillanatban aZOnban,,amikor a folyók vízszintje m;nden eddiginél alacsonyabb volt, fő rendeltetc'Óse az volt, hogy megakadályozza az Északi-ten,ger vizének beáramlását. Hogy 13oll,mdia zsi2iplcapujának a pusztulása felbecsülhetetlen károkkal és emberveszteséggel járna. aat igen kön~.~~ű volt belátni. 42 6 - Ügy van, Danilov úr. - Samuelson eg~az biztosan meg volt róla győződve, hogy az élete veszélyben forog, ennek ellenére nyugódinak mutatkozott. - Ahogy mondja: a Iiaringvlietre fáj a fogam. Van Effen roviden bólintott. - Ezért kellenek a nukleáris fegyverek, Istenemre, rém~Iem, feIrobbannak útközben, és Ylvisakert és társait kiröpítik a v ilágűrbe. - Enylx~~n szólva nem túl jóindulaté kívánság. - Samuelson korty olt egyet az italából; ha anegdühQdött is, igazán jól leplezte. - L,áto~m, magánáI van a Smith & Wessonja, Danilov úr. Nem kétlem, hogy a barátai is fegyvert viselnek. Romerónál, Leonardónál és jómagamnál nincs pisztoly - elvből nem viselünk fegyvert. Ha le óhajt lőni, nem tehetek ellene semmit. De nem találná

igazságtalannak, hogy lelőjön valakit, csak azért, mert maga tökéletesen félreérti a helyzetet? Samuelson láthatóan élvezte a szituációt. - b~ondja csak. - Azokat a nukleáris eszközöket három okböl nem kívánju'.-~ felhasználni a haringvlieti gátnál. Először is, nincs ínyemre, hogy hamuvá váljak magam is. ~;Iásodszor: azt szeretném, ha a zsilip érintetlen és tökéletesen működőképes maradna. Harmadszor: el akarom foglalni az építményt. Van Effen néhány pillanatig hallgaaagon kortyolgatta az italát, mintha töprenge?~e v<xl.amin. Pedig nemcsak arra jött rá m_ár régóta, hogy Samuelson célpontja a Haringvliet, de arra is, hogy esze ágában sincs elpusztítani. - Igen ambic:iőzus terv. 1flégis; hogy gondolja, elfoglalni? 427 is n Í - Flig-meddig máris elfoglaljuk. Kürtllb21ü1 negyven óraíja egy technikus szinie észrei-ehet.:flen kárt tett mindh<~rc?m t.uT~bó~en2ráí:>nl~'an. - Az ö:~dö~;be. Tt , .., .. ..,, w~!:m.t; -- TE'T'n12SZetL'SET7. - ~s holland? - Az. Ugy vettet?-T ~~si~ tv, 1-~z~,~ dÓ ltíc:~ .~:° ~~ 9 ~(at a legnagyobb hazafira is óriási hatást gyakc~a:.~l, Egyébiránt fogalma sem volt róla, mire készülünk.' Azut~ín ő kapta meg a feladatot, hogy derítse ki a hi'aa forrását. 1Víinthogy nem sikerült neki, Rotterdamból hívtalp szakértőket. Nünd a négyen itt vannak alattunk a pincében. Kitűnő dolguk van, amint arról maga is meggyőződhet. - SzüksébtElen. Aztán természetesen jött a maguk négy szakembere. - IJg y van. Sajnálatos, hog y mind a négy büntetett előéletű, de m°ntségükre szolgál,-hogy egyben ~5k az ország legjobb páncélszekrt:nyszakéri.öi. Kitűnően éT'tenek ezenfelül az ,~elektronilcához. - Nem lehetett könnyű ilyenekre szert tenni - mondta van Effen. - Kis szürEt után folytatta. - Tévedi:em. Nagyon könnyű lehetett. -

Romero Agnellire nézett. - Persze. A maja testvérei a börtönből. l~lyilván aL ország valamennyi bűnözőjét névről ismerik, specialitásukkal együtt. - Tehetséges emberek - mondta Samuelson de a betöréslTez jobban értenek, mint az elektronikához. - Én nyilván az a dolguk, hogy kéressenek m°g .és kapcsoljanak ki valaTnenTiYi, riasztóberendezést - nyomásra műküdá .lapot, gombokat, íot;ocellákat, mindent. IVIeg hogy kiderítsék az éppen szolgálatban levö meg pihenő őrük elhelyezkedését. - Nem kell kikapcsolniuk a berendezéseket. Még nem. Lehet, hogy nem is lesz rá szükség mondta Agnelli. - A többit jól mondta. Volt néhány dolog, amiben annyira bizonytalanok voltak, hogy engedélyt kértek rá, hogy behozhassák az ország legjabb tuT'bógenerátor-szakértőit. Van Effen bólintott. - És meg is kaptak még egy szakértőt, aki egy másik szakma legjobba: O'Brient. Nagyon ügyes, azt meg kell hagyni. Samuelson legyintett. - Mindez Ramero rnunkája. Első osztályú ellátótiszt válna belőle. Tényleg, visszajött n?ár O'Brícn`? Leonardo kiment, ~és O'Brienr~el tért vissza, aki egy csöppet sem hasonlítatt önmagára, minthogy bajusza és szakálla nőtt időközben. - Elnézést a maskaráért - mandta O'Brien. Fintor oltva letépte mágáról az álszőrzetet. - De mivel én is megyek a gépre, gondoltam, me;lepetést okozna, ha mérnökből hirtelen alhadnagygyá lépnék el~~. - Hogy állnak a dolgok? - kérdezte Samuelson. - Akár kezdhetjük is - felelte O'Brien. - Csak egy dolgot - mondta George. - MiT~ől fogjuk felismerni, hogy' melyik az a négy . . . rr=elyik a néby kollégaíjuk'? Nem szeretn~Ó~nk rájuk fogni a fegyvert. -. Jó kérdés - mondi:a Agnelli. - Mind a nébyen világoskék ov eT-ailt viselnek. - És csakis műszerelt vannak a szerszomostáskáj ukban'? rw 0

'' 4?g ~ 429 - Egy-egy pisztoly, néhány gázgránát, pár ílycn hasznos dolog azért van náluk. - Szeretnék én is - mondta van Ef.fen. Má:°mint gázgránátot. Egy kis aktatáskában. Akárcsak Samueison úrnak, nekem sincs ínyemse a felesleges erőszak. A gátrendszeren dolgozók pedig, akárhogy is nézzük, fogadott hazám állampolgárai. Ha már árt almatlanná kell tenni őket, sokkal szívesebben te.~rném egy kis bűzzel, mint egy frol,yóval. - Pontosan így érzek én is - möndta Samuelson. - Megkapja. - 11~Ség egy ,dólog. 1`~tivel magyarázzuk majd, hogy leét civil is van velünk? - kérdezte van Effd~n. - Ahá. - Samuelson szélesen elmosaly odott. -- Civilek, de nem ám közönséges civilek. A terv sze„int maguk az amszterdami rendőrség terroristaellenes 'csoportjának két tisztje. Megfelel, nem? - l~Iagyon. Mindig is rendőr szerettem volna Ienni. I3ogyan öhajt bejutni az épületbe, Samuelson úr? - Mi sem egyszerűbb. Leszállunk a gát teiején levő útra. Előbb persze rádión tnegü~enjük, fogy g'yanitani lehet: az FFF esetleg támadásra készül a gát ellen. Vagy a tenger, vagy a folyó felől. A folyón majd megérkezik néhány jár~rhajó, a tengerről pedig egy romboló. Termcszetesen mi érünk oda elsőnek - pár perc innen az út helikc>pteren. Utasítjuk őket, hogy ne haszrálj<~lc a rzídiót - se adásra, se véi:elre. - A valódi géntus:: terve mindig egyszerű mondta van Effen. - Tók az idegeik. A hölgyek, gondolom; itt maradnak. - Semmiképpen sem. A világért sem szeretném, ha Kathlcen és Maria kimaradna ebből a pompa v~2gkifejletből. A helikopter hátulját elfüggönyüzzük, s a négy hölgy ott marad, amíg el nem fo;laltuk a zsilipet. - Gondolt arra, hogy a másik két lány segítségért kiálthat, esetlég megpróbálhatja megtámadni Kathleent és Marfiát?

- Nehezen tudnának bárkit is megtámadni, amikor kezi:k a hátuk mögött össze lesz kötözve. hIellesle~ óvatosságb~íl Joop velük lesz. Joop iiitűnően bánik a pisztollyal. - Maga mindenre gondol - mondta van Effen. Remélte, hagy Joop nem óhajt bizonyítani, mert akkor Joopnak meg kell halnia. Samuelson felállt, egy asztalhoz lépett, és két ív papírt vett elő a fiókból. - Itt vannak a Raringvliet alsó és felső sa.intjének tervrajza. Leonardo, hívd ide a t~ibbieket..lVlindenkinek tudnia kell, mi a dolga, pontosan ti.~dnia, hol van minden e~~yÓes őr, me. re vannak a szolgálaton kívüli őrök és aL alkalrnazattáic, hol teljesít szolgálatom minden e~,~ye.s mérnök. ?~'em engedhetünk meg maguknak semmiféle hibát. Danikc:n abban a pillanatban tért vissza, amikor Leonaudo kiment. Pár pillanat múlva lreon~rdo is visszajöta. 1liagzíval hozta Joopot., Joa<°himot, a két névtelen VIIF-es férfit, akik a más::x saélmalor.~nál is ott voltak, négy idősebb tá.-sukat, űkik negyven-eg5méhaíny évesek lehetitek. s akiket van Effen még soha nem látott, vala430 ~ 431 mint két őrt, akikhez már volt szerencséj~.ik. P>z utóbbi hat igen kemény fickónak tűnt, ol~anoknak, akik értik a dolgukat. ZtTindannyían körbLallt~k az asztalt, majd van Effen, Vasco, George, Samuelson és Romero Agnelli, Danil~en és O'Brien is csatlakozott hozzájuk. Csak ketten hiányoztak: `Vilii, akit valahová a pincébe zártak, és Riordan, aki minden bizonnyal felette állt áz efféle világi dalgoknali. Bár Samuelson hívta össze az eligazítást, P~omero Agnelli vezette. Szervezői képességei valóban csodálatrz m@_ltók voltak. Egyenk~°nt elmagyarázta mindenkinek, hová kell mennie, és mi ott a dolga. Egyeztették az órájukat, hogy m:ndenki másodpercre pontosan ott legyen a helyén. IMindez körülbelül öt percet vett igénybe. Öt perc eltelí.ével újrakezdte. Amikor harmadszor is belefogott, .van Effen, George és Vasco határozottan elindultak a bár felé. Samuelson is mosolyogva utánuk indult, majd bement a bárpult mögé. - Könnyen elunja magát, Danilov úr `?

- Nem kell, hogy elmondják ugyanazt a doIgot kétszer, háromszor meg éppenséggel nem felelte van Effen. - Igaza lehet. Lehet, hogy kissé túl3~iztosítom magam. - Samuelson az órájára nézett. - Boszszantó. A teherautónak régen itt kellene lenni. - Nekem úgy tűnt, hogy Ylvisaker nem elveszett ember - mondta van Effen. - Baj van a motorral, nagy a forgalom, defekt, bármi lehet. l4ünderképpen hamar kid`rül. Azt mondta, vaty itt rádiójuk. A hadnagy úr kiválóan ért a kezeléséhez - Óés persze ismeri a teherautó frekvenciáját. 432 - Megtenné, hadnagy úr? Köszönöm. - Samuelson a helyiség túlsó felére mutatott. - Ott ~i készülék. Vaco helyet foglalt az .adó-vevő mellett. Felrakta a fejhallgatót, és elkezdett adni; két perc múlva levette, és visszament a bárpulthoz. - Semmi, Samuelson úr. - >;iztos benne? = Persze hogy biztos vagyok - felelte Vasco kissé ingerülten. - Tudom, mit csinálok. Ha nem hiszi el, próbálja meg Daniken. Ugyanolyan jól érti a dolgát, mint én. - Nem, nem. Ne haragudjon, hadnagy úr. Csak. tudja, aggaszt a dolog. - Két dolog történhetett, uram - mondta Vasco. - Lehet. hogy balesete volt. Ez lenne a komolyabb; de kevésbé valószínű eset. Valószínűbb az. hogy nincs bekapcsolva a rádiója. Samuelson homlokáról tünedezni kezdtek a ráncok. - Ha késésben van, miért nem hív minket? - Tudja, hogyan kell kezelni a rádiót? Samuel~on arcáról valamennyi ránc eltűnt. Egészen őszintén: nem tudom. - Felpillantott, amint egy kötényes felszolgálólány közeledett feléjük. . - Elnézést, uram - mondta. ~- Gondoltam, érdekelni fogja: két perc múlva beolvassák a kormány bejelentését. Most már nem is kell két perc. - Köszönjük, köszönjük. - Samuelson a bár-

pulthoz sietett, intett Agnellinek, hogy fejezze be az előadást, és bekapcsolta a készüléket. Fél per433 cen belül megjelent a képernyőn egy be.~mondcS; sokkal fiatalabb volt az előzőnél, de mintha ugy anannál a temetkezési vállalkozónál tanonckodtak volna. „A kormánynak három bejelentenivalója van. Először is: az angol kormány és a Stormont megállapodtak abban, hogy vaiamenn3Ói brit katonát visszarendelik a laktanyűkba. Minthogy a csapatok észak-Íror szág egész területén elszőrva állomá~oznak. Ez több őrát is igénybe vehet, de a katonák máris megindultak a laktan~Tákba. 1=Sár mzg hivatalos nyilatkozatot nem hoztak nyilvánosságra, a lépések így is jelzik London szánd~kai t." Samuelson ragyogott elégültségében. Ebben a pillanatban Ylvisakerre nem volt ideje gondolni. „A második: a brit küíügytnníszter, a vezérkari főnök és a tengerügyi főbiztos egy DC 10-es repülőgépen úton vannak Amszterdam felé, hogy tizennégy órakor tanúi legyenek a markerwaardi nukleáris robbantásnak. A harmadik bejelentés: a kormány amnesztiát adott annak a két egyelőre meg nem nevezett fogolynak, akiknek a szabadon bocsátása aa FFF k~.ivetelései között szerepelt. Tizennégy őrakor természetesen ismét jelentkezünk." - Hát - mondta van Effen -, ez bizony teljes fegyverletétel. - Kétségtelenül jő irányt vettek a dolgok -mondta szerényen Samuelson. - Nlíndegyikün'.~ a lehető legkisebb csomagot viheti magával. El kell rejtenünk a helikopter hátuijruban - szolgálatban levő katonak nem cipelnek magukkal b~ucindüket. Az ebéd tizenkettő harminckor lesz, azaz még két és fél aránk van hátra. Nem hiszem, hogy helyes volna, ha további jorge jenevereket fogyasrt.anánk, úgyhogy javaslom, pihenjünk le e y rövid idői e. Eár ma este nem jövünk v issza, gondosl:odturtl~ szállásrél, amelyet azonnal megmutatnak önöknek. Hadnagy úr, szándékozik egyet aludni?

- Nem. - Megtenné akkor, hogy úg5Ó húszpercenként lejön, és megpróbál kapcsolatot teremteni I'lvisakerrel? - Ha úgy gondolja, hogy érdemes, hát persze. Felmegyek, megmosakodom, összecsomagolom, ami kevés felszerelésem van, és húsz perc málva itt vagyok. Aztán akár lent is maradhatok. - Vasco elmosolyodott. - Nem látogatom titokban a bárpultot, megígérem. A szoba, ahová van Effent és társait vezették, szinte pontosan ugyanolyan volt, mint a másik szélmalombeli szállásL,k. Vasco szokásához híven átkutatta a helyiséget, és bejelentette, hogy minden rendben. - Samuelsont meglehetősen aggasztja, hágy I ~'lvisaker és társai - akik remélhetőleg már őfelsLge vendégszeretetét élvezik - nem értek még ide - mondta van Effen..- Ennél is fontosabb, hogy Samuelson úgy gand~' ~, a meccset máris megnyerte, csak éljenezni kell. Hogy kudarcot is vallhat, az fel sem merül benne. r1z pedig igen X34 ~ 435 veszélyei - mármint az ő számára veszélyes állapot, ha valaki így gondolkodik. - Mit. gondol, mít fog csinálni. ha megérkeztünk a gáthoz? - kérdezte George. - Elfoglaljuk. Azzal nem is lehet gondja. Azután megüzeni a kormánynak, hogy elfoglalta a zsilipet. Ilyen hamar a markerwaarcii robbanást követoen . . . a kormányra lesújtó hatással lesz a hír, mert nyilván felfogják, mit jelex~t ez a helyzet, és mégértik, hogy az FFF egyszerííen Hollandia torkára tette a kést. - Aztán szétrobbant egy-egy betonszerkezetet, hogy lássák, nem tréfadolog, amit mond mondta Vasco. - Semmi ilyesmit nem fog csinálni `- válaszolta van Effen. - Semmi durvaság. A robbanóanyag egyébként Agnell~ ötlete volt, akí nemcsak elsőrendű szervező, de igen körültekintő ís. Szerintem a robbanóanyagok csak a biztors~íg kedvéért kellenek, tartaléknak. Gyanítom ugyanis, hogy O'Brien többet tud a hidraulikus zsilípkapukról, mint a tervezőjük. Egyszerűen meg-

nyítják a zsilipeket. - És ha a szárazföldről - ha leh et így mondani - elvágják az energia-utánpótlásukat`? kérdezte Vasco. - Akkor jönnek a robbanóanyagok? - Nyilvánvalóan vannak tartalék generátoraik. O'Brien ennek is utánanézett. Az orszás biztonsága szempontjából a haríngvlieti~ zsilipek Hollandia legfontosa'ob létesítményei. Képzeljék el, mi történnék, ha apály idejé-n, nyitott zsilipek mellett egyszer csak valami baj támadna az energiaszolgáltataísukkal. Nem engedhetik meg maguknak, hogy egyetlen energiaforrásra támaszkodnak. l~iost viszont fontosabb ennél, hogy Samuelson és Agnelli voltak szívesek beavatni bennünket a terveikbe. George a kezét dörzsölte. - Most pedig lassuk a mi terveinket. - Lássuk. Negyven perccel azután, hogy Vasco lement a nappaliba, Samuelson kiivette. A rádió eiőtti karosszékben ült, egy magazint lapozgatott, és Samuelson érkeztére felnéz~at. - Van valami, hadnagy úr? - Semmi. Négyszer próbálkoztam - tíz-, nem húszpercenként, ahogy kérte -, de semmi. - Te jcí Isten? - Saját intésével mit sem tti~ rődve Samuelson a bárpult mögé lépett, és két jonge jeneverrel tért vissza. - Ylvisakernek réges-régen itt kellene lennie. I1rIi a fene tcirúénhetett vele'? - Gondolkodtam a dolgon, Samuelson úr. IVTem robbanthati;ák fel magukat, mert akkor az egész ország annak a hírét visszhangozná: Tegyük fel, hogy balesetet szenvedtek, vagy elromlott a teherautó. Tegyük fel továbbá, hogy nem tuti ja kezelni a rádicit. Ön mit tenne, uram' - A legka5zelebbi telefonról ideszóltam volna. Ebben az országban nem sokáig kell gyalogolni ahhoz, hogy egy fülkét vagy egy telefonnal fe1szerelt magánházat találjon az ember. - Pontosan. Ismeri Ylvisaker ezt a számot? Samuelson Vascóra meredt. - Soha nem járt itt. Várjon. 436 437

Kisietett a szobából, de egy percen belül elborult arccal visszatért. - A többség véleménye az, hogy Ylvisaker nem ismeri ennek a helynek a számát. - Ön viszont tudja, milyen útvonalon kellett vagy kellett volna haladnia, ugye? - Természetesen. Két ember egy gyors kocsival nyilván megtalálja őket. Köszőr.öm, hadnagy úr. Örömmel látom, hogy van azért ítt, aki gondolkodik. - Próbálkozzam még a rádióval, Samuelson úr? - Nem sok esély van, ugye? - Nem sok - vont vállat Vasco. - Ntás dolgom viszont nincsen. - Köszönöm. - Samuelson újabb hatalmas adag jonge ~jenevert hozott. - Aki még mindig ilyen világos fejjel gondolkozik, annak még egy kupica nem árthat meg. ' - Köszönöm. Azt hiszem, majd a verandán fogyasztom el, ha lehet. Kissé túlfűtik ezt a helyiséget. - Hogyne, hogyne. - Samuelson kiviharzott a nappaliból. A kocsi rozsdabarna, antwerpeni rendszámú BMW volt. Vasco nézte, amint két utasával eltűnik egy kanyarban, elgondolkozva iszogatott, majd visszament a szobába. A rádióhoz lépett, sávct és hullámhosszot váltott, és halkan, flamandult szólt bele. - Magnóra. Tizenkét másodpercig beszélt, majd visszaállt az eredeti hullámhosszra. 1VTegint megpróbálta Ylvisakert, de pultnál újabb italt' töltött magának, leült az adj vevő mellé a karosszékbe, megint lapozgatta e ideig a magazint, majd ismételten megpróbál' Ylvisakert elérni. A következő húsz percben mÉ kétszer nekirugaszkodott, ubyanennyi sikerrE Akkor is éppen próbálkozott, amikor Samuelsc visszatért. Ránézett Vascóra, a pult mögé men és két itallal lépett Vasco mellé. - Megszegem a saját sza'aályaimat, tudom, c maga rászolgált, én meJ érzem, hogy szüksége; van rá. Semmi. - Semmi. Süket. Tudom, hogy Danilov úrb< mennyire hiányzik a kíváncsiság, én viszont

hadsereg tisztje vagyok. Mennyire fontosak ör nek azok a nukleáris eszközök? - Szinte csak pszichológiai jelentőségűek. H szükség lett volna rá, arra használtam volna őke hogy a Haringvliet felé tartó bekötőutakat hass nálhatatlanná tegyem. - Ugyan, mi szükség lenne arra? Egyede holland katonai parancsnoknak sem jutna eszéb hogy támadást intézzen a haringvlieti gát ellep Bombázók? Soha. Harci gépek? Soha. Nemcsa arról .van szó, hogy itt a harci helikoptere, an igen kemény ellenfele a vadászgépeknek, és hog vannak föld-levegő rakétái. Ráadásul egy csom túsza is lesz, akiknek az életét semmi esetre sey akarnák vcs-rélyeztetni. Rombolók? Torpedóm szádok?~ A föld-föld rakéták háérzékelők. Azor nal végük lenne. - 1'`.s a bombázók? - Nli történne, ha szétbombáznák a gátat? 438 - Persze . . . Nincs értelme tovább próbzílkozni. Talán akkor mindketten pihenhetnénk egyet ebéd előtt. Vasco röviden ismertette van Effennel és George-dzsal a történteket. - Tehát meggy őzte Samuelsont, hogy tökéletesen sérthetetlen, és tett róla, hogy két emberi el kevesebbel kelljen elbánnunk a zsilipnél mondta van Effen. - Kit értesített rádión? - A rotterdami rendűrséget. - Szerintem még lehet belőle rendőr, netn gondolja, George? Akkor egy jó óránk van még ebédig. - Szundítok egyet - mondta Vasco. -, mégy adag jonge jenever egy=más után kissé soh az én tGrékeny fizikumomnak. - 11~Ticsoda? - Holland vendégszeretet. Ismerjük, milyen az, Az ebéd több mint bőséges volt, de jókedél3Óű aligha. Samuelson mE:gpróbálkozott azzal, hogy felöltse vidám álarcát, de nukleáris szerkezeteinek a ` sousa komolyan aggasztotta - annyira, hogy az étkezés utolsó félórájára teljesen esnémint.

A ~ kávé közben Samuelson azt mondta van Elfennek: - Nem gondolja; hogy Ylvisakert és társait elfogták a katomík vagy a rendőrök? - Roppant valószínűtlen. h'em'tudom elkép7fÓlni. Tt>kéletes biztonságban vannak. IIa el is fogták volna őket, beszélne Ylvisaker vagy valamelyik embere? - Hogy beszélhettek-e a haringvlieti zsilipről? Nem. Míg ma ide nem értünk, csak Riordan, Agnelli, Daniken és O'Brien tudtaK a tervről. Erőtlenül mosolygott. - Mindenki csak annyit tudjon, ugye, Danilov úr . . . - Nem szeretném, ha cinikusnak hatnék, de aljkor mi az ördögtől tart? „Mint látják, kedves nézőink" - mondta a bemondó -, „az időjárás miatt olyan rosszak a látási viszonyok, mint szürkületkor. Szakad az eső, és a nyolcas-kilences erősségű szél északnyugatira fordult. Négy helyen állítottuk fel kameráinkat: az egyiket Hoorn közelében, a másikat Volendamban, a Markerwaard nyugati oldalán, a harmadikat pedig a szemközti parton, Helystad mellett. Ez utóbbi sajnos gyakorlatilag használhatatlan: a védőernyő ellenére a lencsét elborítja a víz. A negyedik kameránkat egy helikopteren helyeztük el; az itteni stábnak igazán nem könynyű a dolga. Az idő 1.58. Első képeink a helikopterről fognak érkezni." Fehér tarajú hullámok jelentek meg a képernyőn. A kép ugrált, a részletek elmosódottak voltak; a helikopterről nyilvánvalóan körülményes lehetett szabályos képet sugározni. A helikopteren ülő tudósító hangja szólalt meg. „A .helikopterről jelentkezem. Biztosíthatom őn~ket, hogy stúdióbeli kollégám nem túlzott. Rettenetesek a körülmények, és meg kell vallanom, hagy az egyetlen közöttünk, aki nem ten4~fy ~ X41 geribeteg, az - hál' Istennek - a pilóta. Hétszáz méteres magasst,gban repülünk, plusz-mínusz ötven méter, attól függően; emelkedik vagy zuhan ez a ny avalyás gép. Remélhetőleg legalább biztonságos ez a magasság, ha ne adj Isten épp itt alattur_k kerülne sor a robbantásra. Egészen pontosan két óra van, és . . ." - a riporter hangja

éppen egy oktávnyit emelkedett - ,,Ott van!!! Ott van! Kellett nekem . . . Itt van pont alattttnk!" A kamera egész en közeli képet mutatott. A Markerwaard felszíne fehéren fortyogott; hatalmas vízoszlop tört fel a h~ likopter kamerája felé. ,,Nézzék! l~Tézzék!" - folytatta izgaiott hangon a tudósító. Nemigen volt szükség a biztatásra, minthogy Hollandiában ebben a pillanatban mindm szempár a képernyőre szegeződött. „Telistele permettel a levegő. Pilótaíné, amilyen gyorsan csak lehet, északnyugat felé kormányozza a gépet - szeretnénk mihamarább kijutni innen. Nincs könnyű dolga az északnyugati s,,éllel szemben, de nyilvánvalóan a'oban bízik, hogy ugyanez az északnyugati szél a permetet is elfújja. Ebben reménykedem én is.'' Van Effen Samuelsonra pillantott, aki szemlátomást valamiféle transzba esett. Csak a keze morgott: ujjait összekulcsolta; malmozott. Ismét a stúdióbeli bemondó jelent meg. „Sajnos, a helikopteren leve kamera lencséjét a vízfüggöny elhomályosítja. A másik három kamerával pedig nem tudunk képet adni. A robbanás úgy tűnik - pontosan a IV'tarkcr.vaard közepén következett be." Mebint a tudósító szólalt meg. „Elnézést, kedves nézőink, de az eső és a vízfüggöny miatt vakon repülünk, nyilván nem is látnak bennünket. Továbbra is északnyu atnak tag tunk. Várjanak csak . . . Egy pillanat. Ismét látunk." A vízoszlop visszazuhant; a kamera egy ideig lövette, azután a vízoszlop k~prnyékén a körkörösen kiinduló hullámokon pásztázott végig. „Ez tehát, az a bizonyos tsvnar,~i, noha innen a legkev ésbé sem tűnik különösen magas hullámfalnak, de hát ebbSl a magassáóból lehetetlen megbecsülni a víztömeg m~gass;.3gát.'' A kép elúszott, helyén a bemondó jelent meg. „Meápr~báljuk . . . - egy pillanat, bejött Volendam." A kamera a part vonalához közeledő hullámra közelített rá. A kommentátor lángja szólalt nleg: „Egyetértek helikopteres kollégámmal. Én sem igy képzeltem el a tsunamit. Igaz, állítólag a2

ilyen szökőár megemelkedik, ahogy a sekély víz fE.lé közeledik. IbZajcí meglátjuk." Nemigen volt rzit látni. Amikor a hullám kürülbelül száz tn~ternyire közelítette meg a partot, a kommentátor becslése szerint az egy méter magass
-- Gázzal. Nem Disztollval. 444 TIZENKETT6 A helikopter 14.38-kor landolt a Haringvlietgát tetején épített útra. Az őrnagynak beöltözött Romero Agnelli, aki most névleg a társulat vezetője volt, elsőként lépett le a gépről. Fiatal, szarukeretes szemüveget viselő szőke férfi lépett ki a bámészkodók csoportjából, Agnelli üdvözlésére sietett, és forrón kezet rázott vele. - Fene jó, hogy látom, őrnagy úr, fene jó, hogy jönnek. Látták, mit tettek azok a gazemberek a Markerwaarddal? - Láttuk bizony - felelte Agnelli komoran. - Láttuk bizony. - Mennyire vehető komolyan a Haringvlietet ért fenyegetés? - Nos - válaszolta Agnelli -, nincs fenyegetés. Egészen őszintén megvallva, én egyáltalán r~em veszem komolyan, de hát nekünk katonáknak nem dolgunk, hogy kérdezősködjünk. Az ország olyan pánikhangulatban van, hogy a titkosszolgálati információk és telefonbejelentések kilencvenkilenc százaléka tökéletesen alaptalan. Lehet, persze, hogy ez a századik, bár - mondom -- nem hinném. - Karon fogta a férfit, elsétált 445 vele a helikopter közeléből, miközben rt~tár katonák szállingóztak elő a gépből, mások pedig a rakodóajtúkat nyitották ki. - Megtudhatnám a nevét, uram? - Borodin. Max Borodin, igazgató. Mi a csodát rakodnak ott lci? - Rakétákat és a kilövőállványokat. Egyet az északi-tengerrel szemben, egyet a folyóval szemben állítunk fel. Föld-föld és föld-leverő rakétákát. Hőérzékélővel. Halálos fegyverek. Agnelli azt nem tette hozzá, ho~y könnyen elfordíthatók, hogy a zsiliphez vezető két útra irányíthassák őket. - Tökéletesen felesleges elővigyáz.~tosság. Az FFF éppen elég őeült, de annyira azért nem az, hogy frontális támadást intézzen a haringvlieti zsilip ellen. Hamarosan itt lesz egy romboi<í, a folyón pedig őrnaszádok jönnek. Me-

gint csak túlzott óvatosság. - Túlzott vagy sem, nagy gondot vettek le a vállamrúl. Ki légyen az a két testes és meglehetősen ártalmatlan kinézetű civil'? - Testesnek testesek talán, de hoby ártalmatlanok . . . Az amszterdami rendőrség magas rangú tisztjei. Egy különlec;es terroristaellenes különítmény kitűno szakemberei. 1VTegvizs,;áJják, nincsenek-e gyen;e pont-ok a védelemben. Fortnaság, de ragaszkodnak hozzá. Két embert itt hagyurk őt'ködni a rakj ták mellett. Danilov felügyelő úl - a kevésbé nagydarab - ahhoz is ragaszkodik, hogy az én embereim is jajjenek velünk. É~~thető talán, ha azt szeretné, hogy isznerked,jenek meg az épülatrk 2s a tulajdonképpeni zsilip belső elhelyezkedésével. 44fi Húsz perc sem telt bele, és Borodin urat alapos meglepetés éute: négy világoskék overallos technikus egy-egy Kalasnyíkov-géppisztolyt varácsolt elő a szerszámostaískájából. Tökéletesen - legalábbis fizikaila; - fájdalommentes és vértelen akció volt valamennyi érintett számára. Borodinnak és gárdájának nem volt esélye. Egyszerre csak a gát belsejében a számos hatalmas pince egyikében találták magukat. Agnelli az ajtóra már a kulcsot készült ráfordítani, amikor van Effen megállította. - Nem, nem. Kötözze is meg őket, Agnelli úr, hiszen maga az, aki soha semmiről sem feledkezik meg. - Megfeledkeztem volna valamiről? - Arról, hogy nem O'Brien az egyeben ember a világon, aki a világ minden zárját ki tudja nyitni. Agnelli bólintott. - Persze. Kötelet. - Kötelet kerítettek, annyit, hogy azzal száz embert is meg lehetett volna kötözni. Amikor Borodinnak és embereinek kezét-leíbát megkötözték, a Galliait meghódító győzedelmes római generáliskent feszítő Samuelson minden emberét az irányűóterembe hívta, Van Effen és két társa kissé hátramaradt; van Effen kinyitott eny aprú bádogdobozt és hat nedves vatta-labdacsot vett ki belőle. A vattát orrlyukaikba tömték. Vasco elfintoro-

dot. - Mi a fene ez? Kénsav? - Majd megszokja - felelte van Effen. - 1~..s mi volt ez a kiselőadás ar ról, hogy egyesek minden zárat ki tudnak nyitni? Egy a millió447 V. hoz annak az esélye, hogy odalenn is legyen egy O'Brien. - Kötélre lesz szükségii~xk. Jó sokra. Odalent most több száz méternyi van. Vasco George-ra pillantott. - Peter mindenre gondol. - A fejét rázta. - Ami minket illet, Agnelli nem az egyetlen, aki elféledkezik dolgokról. Beléptek a hatalmas irányítóterembe. A jobb oldali falat és a vele párhuzamos asztalokat öszszefüggő kapcsolótáblák sora borította. O'Brien ott állt a közelükben, de nem tanulmányozta őket; van Effen tudta, hogy már semmi szüksége rá. - Áá, a hadnagy úr; éppen magára van szükség - mondta Samuelson. - Wieringa hadügyminiszter úrral szeretnék beszélni. Vasco nem tűnt meglepettnek, mindtissze pár pillanatig gondolkozott. - A hadügyminiszter úr alighanem Vollendamban van. Persze, akárhol ül is - az irodájában, az autójában, avagy egy repülőgépen -, a telefon a keze ügyében van. Felhívom a hadügyminisztériumot, majd ők előkerítik. - Mennyi időre van ehhez szükség? - Egy perc vagy annyi se. - Egy perc ! ? - Hollandiában -felelte Vasco némi hazafias gőggel - a hadseregnek messzemenő elsőbbsége van. - Az ígért egy percen belül átadta a kagylót Samuelsonnak; az átvette, szeme úgy ragyogott, mint akinek valóra vált az álma. - Wieringa úr? Az FFF, azaz a Fighters For Fi eedom vezetője beszél. Remélem tetszett a Szabadág Harcosainak kis bemutatója ma délután a it-Tarkerwaardon. Van az ön számára egy kellemetlén hírem. Elfoglaltuk a haringvlieti zsilipet. Ismétlem: a kezünkben van a Ilaringvliet.

- Hosszú csend következett, majd Samuelson folytatta. - ~rülük, ~Vieringa W °, hogy tisztában van a dolog súly áz.°al. Ha bármiféle rrlódon - erőszakkal vagy csellel - met;kísí.rlik a zsilip viszszavételét, azzal katasztrofális csapást mérnek Hollandiára. Hozzátehetem, hogy alíaknáztuk a gátakat Hollandsch Diepnél és a Volker alnál. Emberink figyelik a helyszínt: ha netalán búvárokat küldenének oda, r
A pincébe belépve Vasco elvágta az elképedt Borodin kötelékeit, majd a kezébe nyomta a kést. - Szabadítsák ki egymást. Rendőrtisztek vagyunk. Igaziak. A sebhelyes van Effen hadnagy az amszterdami rendőrségtől. - Van Effen? - Borodin érthető módon megdöbbent. - Láttam a fényképét. Ez nem v. Emlékszem az arcaira. - Gondolkodjon kicsit. Nemcsak maga, Hollandia minden bűnözője emlékszik rá. - De hát az FFF? - Szunyókálnak. - Vasco összeszedte a felszabadult köteleket és to~yb'~roitani: Van^Effen ódament a tengerparti rakétát őrtó férfihoz. - Samuelson hívatja. Azonnal. Az irányílóterembe. Addig majd én őrködök. - Alig tűnt el az alakja, van Effen a különleges illatú Yves Saint Laurent-nal a kezében átment a folyónál levő rakétához. Elkábította az őrt, s mire az a földön hevert, a helikopterhez sic;teLt. Az őr, akit van Effen beküldött az épületbe, megállt, amikor me;látta a bátorítóan integető George-ot. Mikor elment mellette, George kissé megcsapta a tarkóját. Neki ez nem esett különösebben nehezére, ám az őr, ha eszméleb2t nem veszítette volna el, alighanem más színben látta volna a dolgot. George gyengéden a földre fel:tette. Van Effen elhúzta a függönyt. - A, itt van, Joop. Látom, rendesen őrködik. - Joop még két másodpercig tudott rendesen őrködni, mielőtt a helikopter padlójára zuhant volna. Van Effen elővette Smith & ~i~'essonját, Kathleen és Marta felé irányította, miközben elvágta Annemarie és Julie kötelékeit. Talpra segítette a lányokat, segített megszabadulni a peckektől, majd még mindig pisztollyal a kézben átölelte őket. - Drága Julie és drága, drága Annemarie. - Kathleen és l~ZZarie szeme igencsak kerekre nyílt a csodálkozástól. - Ráérősen csináltátok - mondta Julie. Könnyes volt a szeme. - Ez a hála - sóhajtott van Effen. - Akadályok jöttek közbe. - Vége? - Annemaríe suttogott. - Tényleg vége?

- Tényleg vége. A 450 `~ 451 - Szeretlek. - Majd akkor mondd ezt megint, ha normalis lelki állapotban leszel - felelte van Effen. A két ülő lány még mindig bámulta őket. A bátyád? - kérdezte Kathleen. Rekedtes és hitetlenkedő volt a hangja. - A bátyám. Peter van Effen. Az amszterdami rendönség második embere. - Kinos meglepetés, valljuk be - mondta van Effen. - Ami viszont most jön, az talán még, kellemetlenebb lesz. Vannak, akik látni szeretnék magukat; vagy maguk szeretnék 1<ítni c">ket. NIzírmint majd ha felébredtek. Az FFF alvó embereinek keze-lába vagy máris meg volt kötözve, vagy éppen most zajlott szakszerű kötözésük. - Nem rossz, nem rossz - mondta van Effen. - Mivel foglalatoskodtak addig, amíg távol voltam? - Nézzenek oda - háborodott fel Vasco. Látható élvezettel húzta szorosabbra a csomót a Samuelson lábát borító kötélen. - Először is: az amszterdami és dordrechti meseautók fele tizenöt percen belül itt van a zsilipnél. Magam talíltam ki. - Szépreményű rendőrtiszt, már említettem. - Van Effen Kathleenhoz fordult, aki holtra vált, ijedt tekintettel apját bámulta. -- Kathleen, miért csinálta ezt? A lány válasz helyett kinyitotta a táskáját, és gyöngyház-berakásos apró pisztolyt vett elö be452 lőle. - Samuelson urat nem fogják el. Ugye nem tudta, hogy az apám? - De igen, Kathleen, tudtam. - Tudta? - Megváltozott a hangja. - Flonnan tudta? - Julie-tól. Julie a pisztoly és van Effen közé lépett. Akkor előbb engem keli lelőnöd, Kathleen: Nem hősködök: tudom, hogy soha nem lennél képes,rá. Vasco csendben előrelépett, kivette a pisztolyt

a lány elern5Óedő kezéből, és visszatette a táskába. - 1Vliért csinálta ezt, Kathleen? - kérdezte ismét van Effen. - Úgyis . . . úgyis minden kiderül, nem? Folytak a könnyei. Vasco átö'.elte remegő vállát, a lány pedig nem ellenkezett, hanem mintha rátámaszkodott volna. - Apám angol. Alezredes volt a gárdánál, persze más néven. A nagy apám gx°óf volt. Hatalmas vagyont hagyott az apámra. A fiai - a két bátyám - a sandhursti katonai akadémi<íra jártak. Tdlindk~ttőt Észak-írországban ölték meg . . . Egyikük hadnagy volt, másikuk alhadnagy. Anyámat az IRA egyik szakadár csoportja ölte meg. Az apám azóta árnyéka a régi cinmagának. - Nem lep meg, amit mond. Lehet, hogy az apját ebben az orszá;ban állítják bíróság elé, lehet, hogy az angolok kérni fogják a kiadatását. - Van Effen hangja pontosan olyan fáradtan csengett, amilyen kimerült valóban volt. - lgy vagy úgy, mindez csökkenti a felelősscgét a tetteiért. 453 - Úgy érti . . . őrüli? - Nem vagyok elm°orvos. ÚFy gondolom, át:meneti zavarodottságról lehet szc~. Waaia, mondja, voa Romer ónak vagy Leonardúnuk valami ki>::e~ a feleségem és a gyerel~eim meggyilkolásáhaz`? - ivem! IvTern. Esküszöm, nem volt. A légynk se tudnának ártani. A bört~nberr levő két bát.yám . . . Tudom, hogy ok szer"vezték mey. -Velejéig romlott gyilkos mind a kettő. Esküvel is hajlandó vagyok ezt megerősíteni. - Akkor ez. azt jelenti, hogy kapnak még öttíz évet. - .Remélem, haláak:g benn is maradna k. - Maga és Kathl~s=a eaen nvm fognak vádat emelni. Egy dolog a bűni-észesség és m<ís dolog a kényszer alatti bűnpártolás. Vasco, bocsássa szabac~on ezt az ifjú hölgy et. és hív ja fel Arthur bácsit. Wondjon mindent el neki. George, vig~Te mind a réyy lányt, és aljon nt~kik valarii sziverősílőt. Az ebédnőjükben biztosan bőven találnak. Ha nem; a helikopter sem éppen üres. Az

esetlegyes öngyilkossági kísérletekre vigyázzon. - Nem hinném, hogy bárki is öngyilkos akarna lenni - s< bl t közbe Julie. - Értem. 1VÜi megérzés. Rendberi, elhiszem. George, nekünk is hozzon valamit. Naáyon gyengérz^lt érzem maga:. George elmosolyodott, és kikísérte a négy lányt az inán=~ítóterembts.l. Vasco két percig a telefonnál ült, majd leta~karta a kagylc>t és van Effenhaz fordult. - Azt hiszem, Arthur bácsi szeretne mondani p<xr s~~ót. 1~Tehetek . . . mehetek a hölgyek után? - Hogyne, hogyne. - Abban a pillanatban, amint van Effen felvette a kagylét, odakint megszólaitak a rendőrségi kocsik szirénái. De Graaf ezredes alig győzött gratulálni. Hosszasan gratulált `Vieringa is, áki végül visszaadta a telefont de Graafnak. - Ezredes úr, kezd elegem lenni belőle, hogy mindig én végzem a koszos edény mosogatását. Uj beosztást vagy f fizetésemelést akarok. Esetleg mindkettőt. - Meglesz, fiam, mindl~ettő. Az én beosztáÓ sommal' automatikusan megemelt fizetés jár. -De Graaf köhintett. - Itiondjuk hat hónap . . . maximum egy év n2úlva.