ad astra 1 Ray Kurzweil A szingularitás Küszöbén Kiadó Ad Astra Kiadás éve Oldalszám Tudományos Ismeretterjesztő ISBN Ár 5490 Ft

Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén

Ray Kurzweil A szingularitás Küszöbén Kiadó Ad Astra Kiadás éve 2013 Oldalszám 956 Tematika Tudományos Ismeretterjesztő ISBN 978-615-5229-25-1 Kötés keményfedeles Ár 5490 Ft Borító Csigás Gábor

ad astra 1

a képzelet kiadója


A szingularitás korában intelligenciánk egyre inkább nem biológiai alapokra kerül át, és billiószor hatékonyabb lesz, mint manapság. Új civilizáció hajnalán járunk, amely lehetővé teszi, hogy meghaladjuk biológiai korlátainkat és megsokszorozzuk kreativitásunkat. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója évtizedek óta a technológia jövőben játszott szerepének legnagyobb tisztelettel övezett és legprovokatívabb vizsgálója. Régóta hirdeti, hogy a számítógépek hamarosan elérik a legmagasabb emberi intelligencia szintjét, A szingularitás küszöbén című könyvében pedig szemlélteti a feltartóztathatatlan evolúciós folyamat következő lépését: az ember és a gép összeolvadását, ahol az agyunkba ágyazott tudás- és képességbázis az általunk létrehozott eszközök jóval nagyobb kapacitásával, sebességével és információmegosztó képességével ötvöződik. „Ray Kurzweil a legalkalmasabb személy, akit ismerek, hogy megjósolja a mesterséges intelligencia jövőjét. Lenyűgöző új könyvében olyan jövőt képzel el, melyben az információtechnológia olyan mértékben és gyorsan továbbfejlődött, hogy az emberiség képes meghaladni biológiai korlátait – elképzelhetetlen módokon változtatva meg életünket.” — Bill Gates „Kurzweil’s eclectic career and propensity for combining science with practical -- often humanitarian -- applications have inspired comparisons with Thomas Edison.” — Times Életrajz: Ray Kurzweil egyike a világ vezető feltalálóinak, gondolkodóinak és jövőkutatóinak, aki immár húsz éve szolgál pontos előrejelzésekkel. Kutatási területei a zeneszintézisre, a beszéd-és arcfelismerésre, olvasástechnológiára és virtuális valóságokra terjednek ki. Több tiszteletbeli doktori címmel és számos díjjal jutalmazták, többek között a MIT-Lemelson-díjjal. Honlapját, a Kurzweilai.net milliónál is több olvasó követi, és jelenleg ő a Google fejlesztési igazgatója.

2

„Úgy vélem, semmi sem fogható ahhoz a lázas izgalomhoz, ami akkor tölti el feltaláló szívét, amikor látja, hogy valamely agyszüleménye sikeresen megvalósul.” Nikola Tesla, a váltóáram feltalálója, 1896 Ötéves koromban az az ötletem támadt, hogy feltaláló leszek. Úgy hittem, a találmányok képesek megváltoztatni a világot. Amikor a többi gyerek fennhangon töprengett, hogy mi szeretne lenni, én már elégedetten nyugtáztam, tudom, hogy mi leszek. A holdrakéta, amelyet akkoriban építettem (közel egy évtizeddel azelőtt, hogy Kennedy elnök az ország ügyévé tette), nem működött. Aztán úgy nyolcéves korom körül a találmányaim kezdtek realisztikusabbak lenni, mint például a robotszínház, amelyben gépek mozgatják a díszletet és a szereplőket, vagy a virtuális baseball. A holokauszt elől menekülő szüleim, akik mindketten művészek voltak, világi, kevésbé provinciális, nem túl szigorú vallásos nevelést szántak nekem. Ennélfogva spirituális oktatásom egy unitárius templomban folyt. Hat hónapig tanulmányoztunk egy-egy vallást – eljártunk az istentiszteleteire, elolvastuk a szent könyveit, beszélgettünk a vezetőivel –, aztán folytattuk a következővel. „Sok út vezet az igazsághoz” – szólt a jelszavunk. Természetesen sok párhuzamot felfedeztem a világ vallási hagyományai között, és még az ellentmondások is megvilágosító erejűek voltak. Nyilvánvaló lett számomra, hogy az alapigazságok elég mélyek ahhoz, hogy meghaladják a látszólagos ellentmondásokat. Nyolcéves koromban felfedeztem a Tom Swift Jr. könyvsorozatot. Mind a harminchárom könyvnek (1956-ban, amikor elkezdtem olvasni őket, még csak kilenc jelent meg) ugyan az volt a cselekménye: Tom szörnyű helyzetbe keverte magát, amelyben az ő és a barátai, és gyakran az egész emberi faj sorsa lett a tét. Tom ilyenkor visszavonult alagsori laboratóriumába, és elgondolkodott, hogyan oldhatná meg a problémát. Ez adta a sorozat összes kötetének drámai feszültségét: milyen zseniális ötlettel áll elő Tom, hogy megmentse a világot?2 A tör ténetek tanulsága egyszerű volt: a megfelelő ötlettel még a látszólag megoldhatatlan problémák is megoldhatók. Mindmáig meg vagyok győződve ennek az alapfi lozófi ának a helyességéről: mindegy, milyen nehézségekkel kerülünk szembe – üzleti, egészségi, kapcsolati problémákkal, vagy korunk nagy tudományos, társadalmi 3


Előszó ----Az eszmék ereje


és kulturális kihívásaival –, létezik olyan ötlet, gondolat, eszme, ami lehetővé teszi, hogy felülkerekedjünk rajtuk. Mi több, meg is tudjuk találni ezt az ötletet, amikor pedig megtaláljuk, át kell ültetnünk a gyakorlatba. Ez az imperativusz formálta az életemet. Az eszmék ereje – már ez is egy eszme. Emlékszem, körülbelül ugyanakkor, amikor a Tom Swift Jr. sorozatot olvastam, nagyapám, aki anyámmal együtt menekült el Európából, két kulcsfontosságú élménnyel tért vissza az óhazából háború utáni első hazalátogatását követően. Az egyik az volt, hogy milyen barátságosan fogadták az osztrákok és a németek, ugyanaz a két nép, amelynek szülöttei elől 1938-ban menekülnie kellett. A másik egy ritka lehetőség volt: kezébe foghatta Leonardo da Vinci néhány eredeti kéziratát. Mindkét élmény emléke nagy hatással volt rám, de az utóbbihoz többször is viszszatértem. Nagyapám áhítattal mesélt az alkalomról, mintha magának Istennek a művét érinthette volna meg. Ebben a vallásban nevelkedtem: az emberi kreativitás és az eszmék hatalma tiszteletében. 1960-ban, tizenkét évesen, felfedeztem a számítógépet, és lenyűgözött a világ modellezésére és újrateremtésére való képessége. Állandóan Manhattanbe, a Canal Street-i elektronikai diszkontokba jártam (még ma is megvannak!), alkatrészeket gyűjtve saját számítógépeim megépítéséhez. Az 1960-as években elmerültem kortársaim zenei, kulturális és politikai mozgalmaiban, ám egy sokkal homályosabb divat is magával ragadott: az IBM által abban az évtizedben forgalmazott számítógép-szériák, kezdve a nagy 7000-esektől (7070, 7074, 7090, 7094) egészen a kis 1620-ig, ami gyakorlatilag az első miniszámítógép volt. A gépek évente kerültek piacra, mindegyik egyre olcsóbb és egyre erősebb lett, mint az előző – ma is ismerős ez a jelenség. Én egy IBM 1620-ashoz jutottam hozzá, és el is kezdtem programokat írni, előbb statisztikai elemzésekhez, majd komponáláshoz. Még ma is emlékszem, amikor 1968-ban bejutottam abba a hatalmas, őrzött épületbe, ahol New England akkori legnagyobb teljesítményű számítógépét, a csúcsmodellnek számító IBM 360 Model 91-et őrizték, egymillió byte (egy megabyte) ferritgyűrűs memóriával és lenyűgöző, másodpercenként egymillió utasításos (egy MIPS) sebességgel – és mindössze óránként ezer dollár bérleti díjjal. Írtam egy programot, ami a végzős középiskolásokat párosította össze az egyetemekkel, és lenyűgözve néztem, ahogy a vezérlőpult lámpái jellegzetes mintába rendeződtek, miközben a számítógép feldolgozta az egyes diákok jelentkezési lapjait. Noha kívülről ismertem a kód minden sorát, amikor a lámpák minden egyes ciklus végén elsötétültek néhány pillanatra mégis úgy tűnt, mintha a számítógép mélyen elgondolkodott volna. A gép igazából tíz másodperc alatt végezte el azt a munkát, amit mi kézzel tíz órán át, sokkal pontatlanabbul csináltunk volna meg. Az 1970-es években rájöttem, hogy találmányaimnak megalkotása során azt is mérlegelnem kell, milyen technológia szükséges a gyártásukhoz és milyen piaci erők működnek a piacra vezetésükkor, mivel a világ valószínűleg teljesen más lesz akkor, mint amikor ötletként megszülettek. Elkezdtem modelleket kidolgozni arra, hogy az egyes technológiák – az elektronika, a kommunikáció, a számítógép-processzorok, a memóriák, a mágneses adattároló eszközök és a többi – hogyan fejlődtek, és hogyan söpörtek végig változásaik hullámai a piacokon és végül a társadalmi 4

5


intézményeinken. Rájöttem, hogy a legtöbb találmány nem azért bukik meg, mert a kutatás-fejlesztés részleg nem tudja megvalósítani őket, hanem azért, mert rossz az időzítésük. A feltalálás nagyon hasonló a szörfözéshez: az embernek előre kell látnia az érkező hullámot, és a megfelelő pillanatban kell meglovagolnia azt. A technológiai trendek és következményeik iránti érdeklődésem az 1980-as években kelt önálló életre, és elkezdtem arra használni a modelljeimet, hogy megjósoljam és előre jelezzem a 2000-ben, 2010-ben, 2020ban és azon túl várható technológiákat és innovációkat. Ez lehetővé tette, hogy feltérképezzem a jövőben rejlő lehetőségeket olyan találmányok kigondolásával és megtervezésével, amelyek ezeket a jövőbeli képességeket hasznosítják. Az 1980-as évek második felében megírtam első könyvemet, a The Age of Intelligent Machines-t (Az intelligens gépek kora). Ebben kiterjedt (és elég pontos) előrejelzéseket tettem az 1990-es és 2000es évekre, a végén pedig felbukkant annak a gépi értelemnek a kísértete, amely a XXI. század első felében megkü-lönböztethetetlenné válik emberi alkotóinak intelligenciá jától. Ez megdöbbentő végkövetkeztetésnek tűnt, és én személy szerint nem is voltam képes ezen a mindent megváltoztató átalakuláson túl látni. Az elmúlt húsz évben megtanultam értékelni egy fontos metaeszmét: azt, hogy a világ megváltoztatását célzó eszmék ereje is egyre növekszik. Noha az emberek általában készségesen egyetértenek ezzel a megállapítással, amikor hallják, viszonylag kevés megfi gyelő fogja fel igazán mélyre ható következményeit. A következő néhány évtizedben lehetőségünk nyílik majd eszméket alkalmazni évszázados problémák legyőzésére – és közben létrehozni néhány új problémát. Az 1990-es években empirikus adatokat gyűjtöttem az információval kapcsolatos technológiák látszólagos gyorsulásáról, és igyekeztem fi nomítani a megfi gyeléseim mögött rejlő matematikai modelleket. Kidolgoztam egy elméletet, amelyet a gyorsuló megtérülések törvényének neveztem el, s amely arra ad magyarázatot, hogy a technológiai és evolúciós folyamatok miért exponenciális módon haladnak előre.5 A Th e Age of Spiritual Machines (ASM) (A spirituális gépek kora) című, 1998-ban írt könyvemben megkíséreltem ábrázolni az emberi életet úgy, ahogy majd akkor létezik, amikor az emberi és gépi tudatosság egybemosódik. Ezt a korszakot valójában a biológiai örökségünk és a biológiát meghaladó jövő közötti egyre szorosabb együttműködés korának tekintettem. Az ASM megjelenése óta a civilizációnk jövőjén, illetve a világegyetemben elfoglalt helyünkkel való kapcsolatán gondolkodom. Noha nehéznek tűnhet elképzelni a jövő civilizációjának képességeit, melynek intelligenciája óriási mértékben meghaladja majd a miénket, képességünk, hogy az elménkben modelleket alkossunk a valóságról, lehetővé teszi, hogy fontos megállapításokat tegyünk biológiai gondolkodásunk és az általunk jelenleg is teremtett nem biológiai gondolkodás közelgő egybeolvadásáról. Ezt a történetet szeretném elbeszélni ebben a könyvben. A történetnek az a gondolat az alapja, hogy képesek vagyunk megérteni saját intelligenciánkat – ha úgy tetszik, hozzáférünk saját forráskódunkhoz –, illetve képesek vagyunk felülvizsgálni és kibővíteni azt.


Egyesek kétségbe vonják, hogy a saját gondolkodásunkat alkalmazhatjuk a saját gondolkodásunk megértésére. Douglas Hof stad ter mesterségesintelligencia-kutató szerint „lehet, hogy egyszerűen sorsszerű véletlen, hogy az agyunk túl gyenge ahhoz, hogy megértse önmagát. Gondoljunk például az egyszerű zsiráfra, amelynek az agya nyilvánvalóan sokkal alacsonyabb szintű annál, mint ami az önmegértéshez szükséges – mégis fi gyelemre méltó hasonlóságokat mutat a mi agyunkkal”. Nekünk azonban már sikerült modelleznünk az agyunk egyes részeit – neuronokat és fontos neurális területeket –, és ezeknek a modelleknek az összetettsége sebesen nő. Előrehaladásunk az emberi agy visszafejtésében – kulcsfontosságú probléma, amit részletesen tárgyalni fogok a könyvben – azt bizonyítja, hogy igenis rendelkezünk azzal a képességgel, hogy megértsük, modellezzük és kiterjeszszük saját intelligenciánkat. Ez fajunk egyedi mivoltának egyik aspektusa: az intelligenciánk éppen a fölött a kritikus küszöb fölött helyezkedik el, ami ahhoz szükséges, hogy a kreatív erő korlátoktól mentes magasságaiba növeljük saját képességeinket – és van szembefordítható végtagnyúlványunk (a hüvelykujjunk), ami ahhoz kell, hogy az akaratunknak megfelelően manipuláljuk a világegyetemet. Egy szót még a varázslatos tevékenységekről: abban az időben, amikor a Tom Swift Jr. könyveket olvastam, lelkes bűvész is voltam. Élveztem közönségem örömét, ahogy a valóság látszólag lehetetlen átalakításait megélték. Kamaszéveimben szalonmágiámat technológiai projektekre cseréltem le. Felfedeztem, hogy az egyszerű trükkökkel szemben a technológia nem veszíti el transzcendens erejét, amikor felfedik titkait. werkönyvek összes „varázslata” valóra fog válni azon technológiák révén, melyeket ebben a könyvben bemutatok. A tökéletes átélést kínáló virtuális valóságokban lehetséges lesz kviddicset játszani és másokat elvarázsolni – és nanoeszközök alkalmazásával lehetségessé válik mindez a valódi valóságban is. Az időnyerő (a Harry Potter és az azkabani fogolyból) már nehezebb ügy, bár komoly elméletek láttak napvilágot ezen a téren is (megkerülve az időparadoxont), legalábbis az információbitek szintjén, és lényegében mi is azokból állunk. (Lásd a 3. fejezetet a számítási képesség végső korlátairól.) Gondoljunk arra, ahogy Harry a megfelelő varázsigét kimondva beveti a mágiáját! Ezeknek a varázsigéknek a felfedezése és alkalmazása természetesen nem egyszerű. Harrynek és társainak pontos sorrendben, pontosan hangsúlyozva, a megfelelő mozdulatok kíséretében kell elmondaniuk a bűbájaikat. Ez a folyamat pontosan megfelel a technológiával kapcsolatos tapasztalatainknak. A mi varázsigéink a modern világ mágiája mögött rejlő képletek és algoritmusok. A megfelelő sorrend alkalmazásával rá tudjuk venni a számítógépet, hogy hangosan felolvasson egy könyvet, megértse az emberi beszédet, előre jelezzen (és megakadályozzon) egy szívrohamot, vagy megjósolja a tőzsdei árfolyammozgásokat. Ha a varázsige csak egy kicsit is pontatlan, a varázslat meggyengül vagy egyáltalán nem működik. Ezzel a metaforával szemben felmerülhet az az ellenvetés, hogy a roxforti varázsigék rövidek, tehát nem tartalmaznak túl sok információt, például egy modern szoft verhez képest. Ám a modern technológia lényegi eljárásai alapjában véve ugyanilyen tömörek. A szoftverműködés alap6

7


elvei úgy fejlődnek, hogy egy beszédfelismerő programot néhány oldalnyi formulával meg lehet írni. Egy-egy kulcsfontosságú technológiai előrelépés gyakran nem más, mint egy meglévő formula apró megváltoztatása. Ugyanezek a megállapítások érvényesek a biológiai evolúció „találmányaira”: gondoljunk például arra, hogy a csimpánz és az ember közötti genetikai eltérés mindössze néhány százezer bytenyi információ! Noha a csimpánzok is képesek bizonyos mértékű szellemi teljesítményre, azok a parányi eltérések a génjeinkben elegendőek voltak ahhoz, hogy a mi fajunk megteremtse a technológia mágiáját. Muriel Rukeyser szerint „a világegyetemet történetek alkotják, nem atomok”. A 7. fejezetben „mintakeresőnek” nevezem magam, olyasvalakinek, aki az információmintázatokat tekinti az alapvető valóságnak. Például az agyamat és a testemet alkotó részecskék hetente változnak, ám az általuk alkotott mintázatokban folytonosság fi gyelhető meg. A történeteket jelentéssel bíró információmintázatoknak lehet tekinteni, tehát ebből a perspektívából is értelmezhetjük Muriel Rukeyser aforizmáját. Ez a könyv ily módon az emberi–gépi civilizáció sorsának a története; annak a sorsnak, amit szingularitásnak fogunk nevezni.

8


ad astra 1 Ray Kurzweil A szingularitás Küszöbén Kiadó Ad Astra Kiadás éve Oldalszám Tudományos Ismeretterjesztő ISBN Ár 5490 Ft

Recommend Documents