A zsidóság szerepe Veszprém polgárosodásában

A zsidóság szerepe Veszprém polgárosodásában

Fejezetek a veszprémi zsidó közösség történetébõl

FEJEZETEK A VESZPRÉMI ZSIDÓ KÖZÖSSÉG TÖRTÉNETÉBÕL

A ZSIDÓSÁG SZEREPE VESZPRÉM POLGÁROSODÁSÁBAN Tanulmányok

Veszprém, 2002

E kiadvány a

Magyar Zsidó Örökségi Alapítvány (MAZSÖK) anyagi támogatásával készült.

Kiadó: Veszprémi Zsidó Hitközség Összeállította: Máthé Éva

Címlap: Zsidó kereskedõk üzletei Veszprém belvárosában Képeslap Pethõ Csongor gyûjteményébõl Belsõ címlap: Az I. világháború zsidó hõsi halottainak emléktáblája a korabeli zsinagóga falán Hátsó borító: Lendvai István szobrász „IN MEMORIAM” bronz érméi

ISBN: 963 206 220 5

Nyomdai elõkészítés: DigiPress Stúdió Nyomdai munkák: NYOMDAKÉSZ Kft. Felelõs vezetõ: Kész Ferenc

Beköszöntõ

A Veszprémi Zsidó Hitközség és a Veszprémi Zsidó Örökségi Alapítvány 2002 év elsõ felében pályázatot hirdetett meg a Veszprém városi és a Veszprém megyei zsidóság múltjával kapcsolatban. Bár több témakörbõl lehetett választani, három pályázó – szinte egymást kiegészítve – egyazon témáról, a veszprémi zsidó lakosok szerepérõl írt, amelyet a város polgárosodásában, az életkörülmények javításában játszottak letelepedésüktõl fogva. Úgy gondoljuk, hogy a díjnyertes pályázatok közreadásával – a tavaly kiadott Töredék címû kötetünkhöz hasonlóan – sikerül közelebb hozni a történelmi múltba veszõ, itt élt zsidóság mindennapjait, kapcsolódását a város társadalmi-gazdasági életéhez. A kiadvány lapjait forgatva szinte megelevenedik az a közel kétszáz esztendõ, amelynek során szorgalmas zsidó vallású iparosok, kereskedõk, tanítók, tanárok, orvosok, ügyvédek élték életüket családjaik körében, jóbarátaikkal, szomszédaikkal körülvéve a városban. Céljuk a saját boldogulásuk mellett teljesen egybeesett a város érdekeivel; Veszprémnek minél nagyobb szerepet biztosítani a környék kereskedelmi, késõbb ipari centrumaként, s a megyei közigazgatási szerepkörnek is magas szinten megfelelni. Ezt a folyamatot szakította meg az addig csak ritkán megmutatkozó antiszemitizmus állami politikai szintre emelése az 1940-es évek elsõ felétõl, s 1944-ben bekövetkezett a vidéki, köztük a veszprémi zsidóság teljes jogfosztása, vagyonának elkobzása majd fizikai megsemmisítése a koncentrációs táborokban. Hogyan történhetett meg mindez? Sokan teszik fel mostanában ezt a kérdést, s ez bennünket, utódokat arra kötelez, hogy e témával foglalkozva minél több oldalról közelítsük meg a kirekesztés állomásait. Nagy örömünkre szolgál, hogy az itt közölt tanulmányokban Szendi Attila történész, levéltáros és Nagy Dóra történelem szakos tanárnõ még nem publikált kutatási eredményeit oszthatjuk meg szélesebb közönséggel. Hogya György helytörténeti kutató a veszprémi fõorvosokról megírt, már korábban megjelent monográfiájából pedig a témához tartozó összeállítást készített. Könyvünk elsõként közli a Veszprém város polgármesterének hivatalából származó „Zsidónak minõsülõ iparosok és kereskedõk összeírása 1944. március 20-án” címû dokumentumot, amely a függelékben található. Az elõbbin kívül még számos, a Veszprémi Püspöki (most 3

Érseki) Levéltárban és a Veszprém Megyei Levéltárban õrzött dokumentum elsõ publikációját tartalmazza e kötet. A kiadványt korabeli képeslapok illusztrálják, melyek többségét Pethõ Csongor veszprémi gyûjtõ bocsátotta rendelkezésünkre, a jelenrõl Lendvai István szobrász kisplasztikái üzennek, e mûvek ihletõje a régi veszprémi zsidótemetõ volt. Abban a reményben bocsátjuk útjára ezt a könyvet, hogy jól fogja szolgálni a veszprémi, egyúttal a magyar zsidóság múltja megismerésének ügyét és hasznos olvasmány lesz mindazok számára, akik az évszázados elõítéletek egymásra rakódott szöveteit megpróbálják érzelmek nélkül, a ráció eszközeivel felfejteni. Kelt Veszprémben, 2002. december havában. a szerkesztõ: Máthé Éva

A város fõutcája 1938-ban

4

Szendi Attila

A VESZPRÉMI ZSIDÓSÁG A POLGÁROSODÁS HAJNALÁN

Balatonfüred 2002

Bevezetõ A XVIII-XIX. századi Magyarországon a vallási és nemzeti hovatartozás meghatározó eleme volt egy-egy személy, közösség életének, a társadalomban elfoglalt helyzetének. A zsidóság is beletartozott ebbe az erõsen tagolt társadalomba, sokkal több hátrányát mint elõnyét tapasztalva. Az elzárkózásból eredõ belsõ világuk és a külsõ nyomás hatása, mely a környezõ társadalomtól eredt, egy sok tekintetben különleges társadalmi arculatot hozott létre. Ez a különleges társadalomkép a polgári átalakulás kezdetével egyre fontosabbá vált, a jogi kötöttségek felszabadulásával pedig hátrányaik hirtelen elõnnyé változtak. Így lehettek vezetõi a zsidó nagykereskedõk a XIX. században elkezdõdött, magyarországi gazdasági fejlõdésnek, polgárosodásnak. A zsidók letelepedését a római katolikus egyházmegyei központok közül csak Veszprémben és Nagyváradon engedélyezték, a XIX. század elsõ felében. Fõleg ez a tény keltette fel Veszprém iránti érdeklõdésünket. Kellett-e nagyobb konfliktussal szembe nézniük az itt lakó izraelitáknak mint máshol - fogalmazódott meg a kutatásra ösztönzõ legfontosabb kérdés bennünk. Vizsgálódásaink további lépése az volt, hogy milyen forrásokat elemezhetünk, amelyekbõl a legátfogóbb képet nyerhetjük a helyi zsidóságról. Így esett a választás az 1848. évi zsidóösszeírásra, amely jellegénél fogva elsõsorban társadalomtörténeti információkat szolgáltatott. Kutatásaink során ezt a statikus képet igyekeztünk életre kelteni, felhasználva az 1848 elõtti forrásanyagot is a változás, a fejlõdés érzékeltetésére. Az itt leírt kérdésfelvetéseink a legszokványosabbak voltak: hányan, kik, hogyan és hol laktak? Kérdéseink elsõsorban a veszprémi zsidóságra vonatkoztak, de elkerülhetetlennek bizonyult, hogy átfogóan ne elemezzük a város helyzetének, társadalmának egészét is. Ezzel a módszerrel teljesebbé és hitelesebbé igyekeztük tenni azt a képet, amelyet a forrásaink a zsidóságról megrajzoltak.

1. fejezet

A FORRÁSOKRÓL Az 1848. évi országos zsidóösszeírás Tanulmányunk az 1848. évi országos zsidóösszeírás Veszprém városi anyagának feldolgozására épül, amely a „rendi-polgári” Magyarország egyik utolsó felekezeti alapon elvégzett népességösszeírása.3 A magyarországi zsidóság XVIII–XIX. századi története nem szûkölködött az õket célirányosan számba vevõ összeírásokban. A XVIII. század elsõ felében országosan négyszer írták össze a zsidókat, 1725–1728, 1735–1739, 1743–1745 valamint 1746–1748 között.4 Míg az elsõ két összeírás közigazgatási, közrendészeti célzattal készült, addig az utóbbi kettõ gazdasági, anyagi megfontolásokból született, azaz a megadóztatásuk miatt.5 Ilyen céllal folytatódott a magyarországi zsidóság több-kevesebb pontossággal bíró másik összeírási sorozata is, melyet a türelmi adó behajtásának ellenõrzésére vezettek be. 1749-tõl egészen forrásunk korszakáig, ezek az összeírások kísérték végig a hazai zsidóság történetét.6 Az 1848. évi zsidóösszeírás célja hasonlóságot mutat a XVIII. század eleji két összeírással: elsõsorban közigazgatási szerepe volt. A zsidók letelepedési engedélyét kívánta felülvizsgálni.7 (A türelmi adót 1846-ban sikerült bizonyos kompromisszumok révén végleg eltörölni.)8 Az 1848. márciusi forradalom Magyarország polgári átalakulásában egy fontos mérföldkõ volt. Mégis az új törvények csak lehetõvé tették, de nem biztosították a gondolkodásmód átalakulását. Ennek volt a következménye, hogy március végétõl elõször Pozsonyban, majd Sopronban és Pécsett zsidóellenes tüntetések, pogromok voltak. Április hónapban Székesfehérváron és Szombathelyen is fosztogattak zsidókat. A hullám minden rendelkezés, felszólítás ellenére sem állt meg, sõt májusban is folytatódott. A városi polgárok – fõleg ahol németek voltak túlsúlyban – nem lelkesedtek a zsidókkal együtt teljesítendõ nemzetõri szolgálatért.9 Nyilvánvaló volt, hogy a versenytársak elviselésére még nem készültek fel e városok lakói.10 1848 áprilisában a veszprémi zsidók is kérték felvételüket a nemzetõrség sorába, de kérelmüket nem fogadták el.11 A kedélyek lecsillapítása végett rendelte el a belügyminiszter, Szemere Bertalan a zsidók országos összeírását. Rendeletének bevezetõjében szigorúan elítéli azokat az állapotokat, melyek kikényszerítették ezt az intézkedést: „A közrend-, a 7

személy- és vagyonbátorság megtámadtatott ... a vallásnak ürügye alatt, és pedig több helyen és pusztító erõszakkal.”12 Az 1840. évi 29. törvénycikk alapján a zsidók lakhatási engedélyének érvényt szerezni – ezt jelölte meg fõ feladatának a belügyminiszter. Eszerint ugyanis a magyarországi születésû, vagy külföldi származású, de érvényes letelepedési engedéllyel rendelkezõ izraeliták a bányavárosok kivételével bárhol lakhattak az országban.13 A rendelet tovább így folytatódik: „Miután végre az említett törvény elleni visszaélések iránt bejelentett panaszok kellõen és minél elõbb orvosolandók: Ezennel elrendelem: 1. A hatóság e rendelet vételétõl számítandó 5 nap alatt egy, vagy a körülményekhez képest több bizottmányt nevezend, melly a törvényhatóság határában létezõ zsidókat családonként, minden hozzátartozóikkal, pontosan összeírandja. 2. Az illetõ bizottmány a tapasztalandókat az alább mellékelt minta szerint, lajstromba iktatandja; és a kimutatott hatósági engedélyt, mint minden szükségest, gyûlölet, kedvezés, elõítélet nélkül, az emberi és felebaráti szeretet igazságos érzetében, lélekismeretesen fogja bejegyezni. 3. Azoknak, kik az összeírás alkalmával az engedélyezõ okirat valóságos birtokában nem volnának, elõmutatásra elegendõ határidõt szaband. 4. A befejezett összeírást, észrevételeivel egyetemben, megyékben az állandó bizottmánynak, városokban a rendes közgyûlésnek mutatja be; melly azt végrehajtás és intézkedés elõtt, nekem azonnal megküldendi. 5. E lajstrom hozzám véleménnyel küldessék fel legfölebb e mai naptól számítandó 2 hónap alatt az izraeliták honlakossága iránti rendelt azon lajstrom, vélemény és törvények útmutatása szerint fogván megállapíttatni és kiadatni.”14 A fenti rendeletre való hivatkozást megtaláljuk Veszprém Vármegye Bizottmányának jegyzõkönyveiben a következõképpen: „1848-ki Május 13-án 1261/B sz. kelt Belügyministeri körlevélben az 1840-ki 29-k tcz. rendeletéhez képest a megye kebelében lakozó izraelitáknak a’ közlött minta szerént családonként leendõ, ’s két holnap alatt beküldendõ lelki esméretes öszveíratása rendeltetik. Járásbeli Fõ és alszolga bíró és Eskütt Urak ezennel kiküldetnek, hogy a’ rendelt öszveírásokat a’ közlött minta és ministeri rendelet szabályai szerént magok mellé vévén, minden illetõ városnak avagy 8

helységnek bíráját s’ jegyzõjét pontosan tellyesítsék, ’s ez utóbbiak által is aláírva a’ jövõ Julius holnap 3- án tartandó álandó bizottmányi ülésre okvetetlen bemutassák.”15 Veszprémben már 1848 június 12-én befejezték az izraeliták összeírását. Hitelesítõi Cseresnyés István fõszolgabíró, Roboz József esküdt, Varga Ferenc városi bíró valamint Pap János Veszprém város fõjegyzõje voltak.16 Az összeírás rovatai külön figyelmet érdemelnek, mivel ilyen részletességgel kevés felmérés készült a város zsidó lakosságáról:17 1. 2. 3. 4. 5.

Neve (a család tagjai sorban megnevezendõk) Életkora Születési helye (ország, község) Ha külföldi, van-e letelepedési engedélye? Ha nincs letelepedési engedélye mióta lakik Magyarországban/ a községben? 6. Kereset módja 7. Magaviselete 8. Észrevételek Az 1848. évi zsidóösszeírás forráskritikájához egységes szempontokat még kevesen próbáltak felvázolni. Jelentõségéhez mérve ugyanis csak csekély számban – néhány megyére, városra vonatkozóan – készültek el feldolgozások, illetve forrásközlések.18 Ezen kis számú kritikához sorolható mindaz, amit Fazekas Rózsa tanulmányában olvashatunk.19 A foglalkozási rovat (kereset módja) kitöltésénél egy személynél csak egy foglalkozást neveztek meg, pedig gyakori volt, hogy egy személy különbözõ tevékenységek egyidejû folytatásával tartotta el magát. A másik hiányosság, hogy nem jelölték a kereskedõknél, hogy nagy vagy kis kereskedõrõl van-e szó, sokszor hiányzik a kereskedõ árujának illetve a bérlet fajtájának a megnevezése. Ez utóbbi két kritikai megjegyzés a veszprémi összeírás esetében nem helytálló. Általánosságban azt állapíthatjuk meg, hogy viszonylag megbízhatóak az összeírás adatai.20 Az 1848–1849. évi népösszeírás Az 1848. évi zsidóösszeírás ellenõrzésére, valamint a további értékelési szempontokhoz nagy segítséget nyújt az 1848–1849. évi népösszeírás veszprémi anyaga.21 Az összeírás elrendelésének alapjául az 1848. évi XXIII. és XXIV. törvénycikkek szolgáltak. A szabad királyi városok önkormányzatáról illetve a községekrõl ideiglenesen rendelkezõ törvény 9

alapján Veszprémben is a szabad királyi városokra vonatkozó törvénycikk szerint kellett végrehajtani az önkormányzati választásokat. Ezt elõzte meg a választók „születés és osztálykülönbség nélkül” történõ összeírása.22 Számunkra azonban nem jogi, önkormányzati szempontból figyelemre méltó e forrás, hanem azon adatai miatt, amelyek kiegészítik a zsidóösszeírást. Az összeírás rovatai a következõk:23 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.

Házszám Házbirtokos vagy zsellér neve Gyermek (száma) Zsellér (száma) Segéd (veszprémi, vidéki) (száma) Inas, tanuló (veszprémi, vidéki) (száma) Ház becsû Személy minõsége Vallás Lélekszám összesen Cseléd (száma)

Tárgyunk szempontjából ezek közül hasznos kiegészítõ információkat hordoznak a házszám (egy házban lakók), a házbecsû (ház értéke) és a nem zsidó vallású cselédekre vonatkozó kérdõpontok.24 Egyéb források E két összeírás már önmagában jó tájékozódási pontot jelent a veszprémi zsidó népesség összetételének rekonstruálásához. Azonban bizonyos területek jobb megismeréséhez ki kellett egészíteni olyan korábbi összeírások anyagával, amelyeket ha nem is sikerült minden szempontból feldolgozni, de egy-egy kérdés tisztázásához mindenképpen jó segítséget nyújtottak. Itt az 1787. évi, az 1818. évi és az 1828. évi népszámlálásra illetve összeírásokra gondolunk.25 Sajnos az 1787. évi népszámlálás házankénti összeírásainak anyagát csekély haszonnal forgattam, mivel az 1785. évi adatokhoz képest csak a változásokat közli. Töredékes anyaguk folytán úgyszintén kevés adattal segítettek az 1848-ig fennmaradt zsidó anyakönyvek.26 Nem sokkal több eredményt hoztak a zsidók végrendeletei, vagy vagyonösszeírásai után folytatott kutatásaim sem.27 10

Legtöbb információt a Veszprém városi tanácsülési jegyzõkönyvek módszeres átvizsgálásával nyertem.28 A Veszprémi Püspöki Levéltár is bizonyosan több irattal rendelkezik a zsidóságra vonatkozóan, mint az általam felderítettek. Kiemelkedik itt az Archivum Kollerianumban fennmaradt két nagyobb terjedelmû iratanyag az 1790-es évekbõl, amely a zsidók Veszprémbe településérõl tartalmaz adatokat.29 Viszont nem maradtak fenn a zsidók betelepülésének nyomai „A veszprémi lakhatási jogra vonatkozó iratok”-ban.30 Csekély anyaggal szolgált a veszprémi zsidóságról a „Szerzõdések gyûjteménye”.31 Viszonylag bõ információval szolgáltak a Veszprémi Káptalani Levéltár gazdasági iratai.32 2. fejezet

VESZPRÉM VÁROSA A város jogállása Veszprém helyzetét a török után továbbra is az a tény határozta meg, hogy a város püspöki és káptalani székhely volt. Másik szerepkörét – a megyeszékhelyét – a XVIII. század elsõ felében még váltakozva Pápával együtt gyakorolták. Véglegesen csak a század második felétõl töltötte be ezt a funkciót.33 Konfliktusai nem is az utóbbi, mint inkább az elõbbi helyzetébõl fakadtak. Veszprém a középkorban sem volt szabad királyi város, így ha meg akarta tartani a török idõk alatt élvezett viszonylagos függetlenségét, hivatkozási alapot kellett találnia lakóinak szabadságjogaira. Ezt több volt megyei prezídiummal egyetemben a szabad harcos rend privilégiumaira vezették vissza.34 Hivatkozásaikban kikérték maguknak a „subditus” (jobbágy) elnevezést, mivel õk szabad városlakók, oppidánusok.35 Noha e vita jellemezni fogja az elkövetkezõ évtizedeket, a gyakorlatban már a XVIII. század elején egészen más jogi formulák szabták meg a püspök és a városlakók viszonyát. Ez a jogi forma a szerzõdés volt. 1702. május 12-én Széchényi Pál kalocsai érsek és veszprémi püspök valamint a város között létrejött az elsõ egyezség, melyben szabályozták az italmérési jogot – havonként váltakozva a földesurak (a püspök és a káptalan) és a város között; a földesurak eltekintenek a robottól, de a pallosjogot gyakorolják a 12 törvénybíróból, a tanácsból, a kapitányból és a fõbíróból álló bíróságon keresztül, akiket a 11

püspök jelöl ki. A városiak szabadságai közé tartozik a legeltetés és a faizás. A város mészárosai kötelesek bérletet fizetni a püspöknek, és a tized megadásánál is csak a pénzbeni megváltás jelenthet könnyebbséget.36 1723-ban újabb szigorításokra került sor. Az Esterházy Imre püspök nevével jelzett szerzõdés szerint a földesúr jelenlétében kell a városi bírót választani. A városi bíróság ítélete ellen az úriszéknél lehet fellebbezni. Az italmérési jog már csak évente négy hónapig illette meg a várost. A városnak számadást kell készítenie a piac- és vásár-jövedelmekrõl, az ingatlan-átruházáshoz is a földesúr engedélye szükséges. Még egy fontos kitételt találunk az utolsó pontban: „A görögök, zsidók, napszámosok, mészárosok és korcsmárosok közvetlenül a földesúri hatóság alá tartoznak.”37 Ezek az „egyezségek” azonban korántsem jelentik azt, hogy további összetûzésekre ne került volna sor. 1741-ben a káptalan új vásárok tartására kap engedélyt. Azonban a városiak megakadályozzák ezek megtartását. A káptalan panaszára a helytartótanács felhívja a várost, hogy ismerje el a káptalan joghatóságát. Ekkor kerül a püspöki székbe Padányi Bíró Márton is, aki rendkívüli erélyességével inkább szítólag, mint csitítólag hat. Az õ ideje alatt indul meg a város harca a szabad királyi városi címért (1746).38 A mozgalom sikertelen állomásai a XVIII. században a kúria 1769. évi, majd az 1781-ben benyújtott újabb folyamodvány négy évvel késõbbi elutasítása. Az 1794-ben beadott új kérvényt a király ismét nem fogadta el. A XIX. században még egyszer (1815) próbálkoznak újabb beadvánnyal – igyekezve most már megszerezni a püspök és a káptalan jóindultát is – elnyerni a szabad királyi városi státuszt. A hosszú évekig tartó intézkedéssorozat azonban nem hozta meg a gyümölcsét: az uralkodó 1836-ban újfent elvetette a város kérelmét.40 Mindez a törekvés a valóságban mégis csak azt jelentette, hogy Veszprém 1848-ig továbbra is püspöki mezõváros maradt. A földesúri joghatóság miatt két részre (püspöki, káptalani) oszlott ugyan a város, de ez nem tükrözõdött az önkormányzat mûködésében. Az Esterházy-féle szerzõdés idejétõl egy nemesi és egy városi (polgári) önkormányzatra oszlott az addig egységes universitas.41 Ehhez kapcsolódott a XVIII. század második felétõl a zsidó község (Communitas Judeorum). A mezõvárosi önkormányzat azt jelentette, hogy a hatásköréhez tartozó ügyekben a polgárok által választott tisztviselõk intézkedtek. Az önkormányzati jog részét alkotta a statútumok meghozatala, valamint a jogszolgáltatáson túl a gazdasági és igazgatási ügyek intézése. A földesúron kívül szabályrendeleteivel a vármegye is beleavatkozhatott a mezõváros életébe. 12

A mezõvárosi közösségnek csak az lehetett tagja, akinek polgárjoga volt. Ehhez a „megfelelõ erkölcsi életen” kívül a felvételi díjat (purgerpénz) is le kellett róni.42 Elvileg a város területén ingatlant csak polgár szerezhetett, de Veszprémben az ehhez szükséges engedélyt az 1723. évi szerzõdés szerint a püspöknek volt joga megadni.43 A város polgárainak és polgárjoggal nem rendelkezõ lakosainak legfontosabb terheit a különféle adók és a katonáskodási kötelezettséggel kapcsolatos szolgáltatások jelentették.44 A város társadalma és gazdasága A város népességének bemutatására a rendelkezésre álló szakirodalomból elég pontos képet nyerhetünk:45 ÉV 1720 1757 1785 1818 1828 1849

FÕ 3500 4845 7086 8611 9079 10119

% 100 138 202 246 259 289

Az adatokból kitûnik, hogy a város népessége nagyjából egyenletes lélekszám növekedés mellett több mint száz év alatt megháromszorozódott. 1723-tól a városnak nemesi önkormányzata is volt. A statisztikai kimutatások szerint 1780 és 1848 között a nemesség aránya a népességen belül hozzávetõlegesen 10–12% között alakult.46 A vallási helyzet változását a püspökség erõszakos akciói is befolyásolták.1716-ban a püspök megtiltotta a városban a református vallásgyakorlatot. Lakhatási és iparengedélyt is csak római katolikusok kaphattak. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a város lakosainak nagy többsége katolikus.47 A felekezeti megoszlást a következõ adatokban mérhetjük le:48 Vallás rk. ref. ev. g. kel. izr. Összes

1757 3316 1319 179 19 12 4845

% 68,5 27,2 3,7 0,4 0,2 100,0

1785 5038 1334 214 25 164 6750

% 74,6 19,7 3,2 0,4 2,4 100,0

13

1818 6233 1550 208 36 584 8611

% 72,4 18,0 2,4 0,4 6,8 100,0

1849 7482 1357 231 21 1028 10119

% 73,9 13,4 2,3 0,2 10,2 100,0

Láthatjuk, hogy a protestánsok aránya egyre csökkent az idõk folyamán, míg a katolikusokon kívül csupán csak a izraelita vallásúak nagyarányú növekedése a szembetûnõ.49 Mielõtt a korabeli társadalom foglalkozás szerinti rétegzõdését áttekintenénk, megkíséreljük bemutatni a gazdasági viszonyokat, ame-lyek döntõen hatottak a mindenkori foglalkozási struktúrára. Veszprém határa szûk, talaja hegyes, dombos, köves, egyszóval nehezen mûvelhetõ, termékenysége a közepes szintet éri csak el. Szõlõje a városnak nincs, az állattartást is korlátozza az, hogy kevés a szabad legelõje.50 Természeti adottságai amennyire mostohák a mezõgazdaság szempontjából, annyival inkább kedvezõbb földrajzi fekvése a kereskedelem számára. Észak- és Dél-Dunántúl határán, ideális helyzetben volt a gabonakereskedésre. Fényes Elek is megállapítja ezt a XIX. század közepén: „Országos vásárt 4-et tart, de sokkal fontosabb ezeknél pénteken tartott hetivására gabonára nézve; úgy hogy a veszprémi gabonapiacz az elsõk közé tartozik hazánkban.” 51 A modern gazdaságtörténeti kutatások is megerõsítik ezt a kiemelkedõ szerepet. Az 1828. évi országos összeírás elemzése során kitûnik, hogy Veszprém a tiszta vonzáskörzettel rendelkezõ erõs piacközpontok között a 10. helyen áll, míg a Dunántúlon a 4. legjelentõsebb piacközpont Pécs, Sopron és Kanizsa után. Vonzáskörzetébe Veszprém megye keleti fele, valamint Somogy, Tolna és Fejér megyék egy része tartozik. E kiemelkedõ forgalomnak mégis inkább csak színtere volt, mint aktív lebonyolítója.52 De nehéz lenne elvitatni, hogy e piacok mindenképpen élénkítõleg hatottak a város gazdasági életére. A veszprémi lakosok foglalkozási megoszlásában az átlagosnál is nagyobb szerepet töltött be az ipar és a kereskedelem. Elsõ helyen kell említeni azokat az iparos szakmákat, melyek nagy hagyománnyal rendelkeztek már a XVIII. század elején is Veszprémben a csapók, posztókészítõk, csutorások. Ekkor még a kereskedelem nem jellegzetes eltartója a város társadalmának.53 A foglalkozási megoszlásról pontos adatokkal csak a XIX. század elsõ negyedére (1828) vonatkozóan vannak ismereteink.54 Bár e felmérés adózási céllal készült és így a város egy része kimaradt, jelzõszámai arányaiban mégis elfogadhatók. A hiányosságok enyhítésére az 1827. évi nemesi összeírás foglalkozási adatait is érdemes elemezni. Eszerint az összeírt 355 nemes családfõbõl 218 (61,4%) tudta biztosítani megélhetését vagyonából, míg a többi hivatalvállalásból és kézmûves munkából kényszerült megélni. Mintegy 46 fõ (18,9%) foglalkozott iparos mesterséggel55 a nemesi családok közül. 14

Ha ezek után szemügyre vesszük a nem nemes népességet, azt tapasztaljuk, hogy az összeírt családfõk 39,6%-a (656 fõ) volt iparos. Ezek számától messze leszakadva következnek az õstermelésbõl (5,2%; 73 fõ) és a kereskedelembõl (4,4%; 73 fõ) élõk.56 Az iparosok is inkább háziipar jellegû tevékenységet ûztek. Igazodniuk kellett egyfelõl a természet rendjéhez, másfelõl ahhoz, hogy a heti vásárok alkalmával is csak korlátozott kereslet nyilvánult meg termékeik iránt. Ez utóbbi okból kényszerültek idénymunkára a híres veszprémi csutorakészítõk. (28 mesterbõl 26 negyed-negyed évig, míg 2 fél-fél évig tudott dolgozni szakmájában.) A csapók és tobakok viszont az elõzõ okra visszavezethetõen kényszerültek szüneteltetni munkájukat. Az õ számukra ugyanis a Séd patak téli befagyása és nyári kiszáradása akadályozta a folyamatos munkavégzést.57 1828-ban mintegy 55 iparágat neveztek meg, közülük a legfontosabbak:58 FOGLALKOZÁS csapó fazekas csizmadia cipész szabó csutorás szûcs kalapos takács tobak asztalos szûrszabó kerékgyártó

Fõ 109 58 48 48 38 28 20 19 19 16 15 15 12

% 16.6 8.8 7.3 7.3 5.8 4.3 3.0 2.9 2.9 2.4 2.3 2.3 1.8

A 73 kereskedõ legtöbbje (25 fõ, 34.2%) termény- és lisztkereskedéssel foglalkozik. Utánuk következnek létszámban a szatócsok (19 fõ, 26.0%) majd a rõföskereskedõk (6 fõ, 8.2%) és a vaskereskedõk (5 fõ, 6.8%). Az összes többi kereskedelemi ágban csak egy vagy kettõ családfõt írtak össze.59 Vélhetõleg e nagy piaci forgalom elsõsorban nem a helyi kereskedõket gazdagította. Ezt erõsíti meg az a felmérés, amely a kereskedõket tõkéjük szerint osztályokba sorolta. A kereskedõk fele (38 fõ, 52.0%) a legalacsonyabb kategóriába tartozott (10–50 forint), míg az 15

50–300 forintig terjedõbe 29 fõ (39.7%), a 800–1200 forintos és az 1200–1600 forintos osztályba csak 2-2 fõ (2.7-2.7%) került.60 De nemcsak a kereskedõk éltek meglehetõsen szerény anyagi körülmények között. Erre utalnak a ház- és lakásviszonyokról készített összeírások. Két fõ birtokában 3-3 ház is van, míg 16-nak 2-2, de 81 családfõ csak fél házat birtokolt, és ami a legkirívóbb, 621 (37.7%) adózónak egyáltalán nincsen háza.61 A város egészérõl ennél részletesebb és megbízhatóbb társadalomrajzzal egyelõre nem rendelkezünk. Ugyan az 1849. évi népösszeírás adatait is feldolgozták, azonban ezek megbízhatósága a foglalkozási adatok szempontjából fölöttébb korlátozott. Így is az ezekbõl nyert eredmények megerõsítik az 1828. évire leírtakat. 1849-ben a foglalkoztatottak 32,5%-a (1374 fõ) dolgozott iparosként, a kereskedelemben 3,8% (161 fõ), míg õstermelõ 1,6% (66 fõ) volt.62 Összegzésképpen megállapíthatjuk Veszprémrõl, hogy a XIX. század elsõ felében a lakosság a mezõgazdaság mellett nagy számban foglalkozott iparral és kereskedelemmel, de ezt inkább a kényszer szülte, sem mint a gazdasági fejlettség. Minden jel arra mutat, hogy város lakosai szerény anyagi körülmények között éltek. 3. fejezet

ZSIDÓK A PÜSPÖKI VÁROSBAN A zsidók jogi helyzete Minden közösség életét alapvetõen meghatározza, hogy milyen törvények vonatkoznak rájuk. Kiváltképp érvényes ez a zsidóságra, akik felekezeti és sajátos társadalmi hovatartozásuk miatt több és hosszabb ideig tartó hátrányos megkülönböztetéseket voltak kénytelenek elszenvedni.63 A XVIII. század elejétõl a XIX. század közepéig a következõ országos intézkedések jelölték ki a zsidók mozgásterét. Már I. Lipót kitiltotta õket a bányavárosok hét mérföldes körzetébõl, de nem telepedhettek le a szabad királyi városok és a szabadalmas mezõvárosok egy részében sem. A megyék némelyike is elzárkózott befogadásuktól. 1783-ban sikerült elnyerniük a szabad költözködés jogát, melyet megújítottak ugyan 1791-ben, mégis véglegesen csak 1840 után szûnt meg a zsidók letelepedésének korlátozása.64 16

I. Lipót kora óta eredeztethetõ a türelmi adó (taxa tolerantialis) beszedése is, de rendszeresen csak 1749-tõl vetették ki. Ezt az anyagilag egyre megterhelõbb adót és jogilag is megalázó megkülönböztetést csak 1846-ban sikerült végleg eltörölni. (II. József is csak az elnevezést módosította, de az adót meghagyta.) A másik megkülönböztetõ illeték a személyi vám (Leibmaut) volt. (II. József alatt sikerült mérsékelni az összegét.) II. József nagy jelentõségû, de rövid életû zsidó rendelete (Systematica Gentis Judaicae) lehetõséget adott a zsidók földbérletére és iparûzésére, azonban ennek végleges törvényi szabályozására is 1840-ig kellett várni.65 Természetesen az országos törvényeken kívül a helyi, megyei, városi, földesúri joghatóságba is bele kellett illeszkednie a letelepedni vágyó zsidóságnak. Ehhez nyújtott segítséget a védõúr (Schutzherr) intézménye. A Schutzherr és a védelmét keresõ zsidók közötti jogviszony egyfelõl a védõúr által nekik adományozott oltalomlevélben, másfelõl a zsidók által fizetett védelmi pénzben (Schutzgeld) öltött testet. Mindazáltal ez a zsidó község egészének (communitas Judaica) szóló önkormányzat volt és nem az egyes személyekre vonatkozott. A község élén a zsidó bíró állt, aki képviselte a közösséget a helyi közigazgatás elõtt, ellenõrizte a központi hatóságoktól kapott intézkedések végrehajtását, valamint a pénzügyi terhek kirovásának és beszedésének volt a felelõse.66 A veszprémi zsidóság is elismerte a város földesurát, a püspököt védnökének. Erre a legkorábbi forrásunk 1790-bõl van. Eszerint a veszprémi zsidók két szervezett közösségben élnek Róthauser Ábrahám és Teücs Farkas vezetésével. A bírói tisztet Róthauser tölti be. A püspök földesúri joghatóságát elismerik, jogvédelmet, lakhatási engedélyt és iparengedélyt kérnek.67 A lovasberényi statutumokat elfogadják.68 A XVIII. század végén még újból szabályozzák a veszprémi zsidók kötelességeit. Továbbra is helyben hagyják a hitközség elöljárójának és rabbijának bírói szerepét (1. pont). Egyet nem értés esetén a védelmi pénzt a türelmi adó arányában kell felosztani a hitközségi tagok között (2. pont). Kötelezõ érvényûnek tekintik a pápai zsidó hitközség szabályait (5. pont). A zsidó bíró a községnek és a földesúrnak hivatali ideje lejártával pontos elszámolással tartozik (6. pont). A városban engedély nélkül tartózkodó zsidót a bíró kötelessége azonnal jelenteni a földesúrnak (7. pont).69 A püspök 1810-ben és 1823-ban szabályozta ismét a hitközség szervezetét.70 Az 1790-es megállapodás elõtt is találunk adatokat a püspök zsidók feletti joghatóságáról. Mint láttuk már, 1723-ban Esterházy Imre püspök kikötötte, hogy a zsidók is közvetlenül a földesúri hatóság alá tartoznak.71 Ennek megismétlésével találkozunk a város jegyzõkönyvében 1770-ben.72 17

Arra az idõk folyamán több példát is találunk, hogy ezt a joghatóságot érvelésre is felhasználták több ellenük irányuló per kivédésekor, melyet eredetileg a város bíróságán szándékoztak megindítani.73 A város bírósága tehát nem volt illetékes a zsidók ügyeiben. És nyilvánvaló volt az is, hogy a zsidók közjogi jogosítványaik híjával – közhivatalokat nem viselhettek – a városi polgárjogot sem élvezhették.74 Ez azonban nem jelentette azt, hogy a városi közterhek viselése alól felmentést nyertek volna. Ezt ki is kötötték minden új letelepedõ zsidó esetében. Altstetter Salamon, aki a püspökségtõl 1810-ben inkolatust nyert, arra kötelezték, hogy a közterhek viselésében és az elöljárósághoz való hûségben engedelmes legyen.75 A zsidók által teljesítendõ közterhek tételes felsorolásával is találkozunk az 1803. évi jegyzõkönyvben. „ ...házakat Bíró Zsidók Házaiktül a Városi communitás közé adóikat, és árendájokat fizetvén, a Katona tartás kívül lovaikkal a fölséges Consilium Parantsolattya szerént forspontoznak is.”76 Két további forrásunk is utal rá, hogy ezeket a terheket szigorúan számon is kérték a város izraelita lakosaitól. 1811-ben Rothauser Ábrahámot többször is felszólította a város, hogy házánál alkalmas tiszti szállást készítsen.77 1828-ban ismét egyetemlegesen parancsolták meg, hogy a házakat tulajdonul bíró, vagy egész házat bérlõ zsidók kötelesek a kvártély terhét viselni.78 A háztulajdon megszerzését is megnehezítette az az elõvételi jog, melyet a város keresztény lakosai élveztek a zsidókkal szemben. Ez azt jelentette, hogyha egy zsidó házat akart venni, akkor elõbb kihirdették a keresztény lakosok között és ha 15 nap elteltével sem jelentkezett keresztény vásárló, csak ilyen esetben volt joga megvenni a házat. E korlátozás végigkísérte az izraeliták veszprémi életét 1848-ig. Ekkor még a helytartótanács is helyben hagyta ilyen esetekben a keresztények vételbeli elsõbbségét, hiába próbálták azt kérvényezések sorozatával eltöröltetni.79 Kisebb jelentõségû ügyekben sem tekintettek el a városban lakó zsidók tehervállalásától, netán közvetlen munkára fogásuktól. Így történt ez 1830 telén is, amikor a „rendkívül való havak miatt” megszaporodtak a keresztény polgárok útkarbantartási feladatai. A városi tanács a vármegyén keresztül felszólította a város „igen számos zsidóságát”, hogy az „útcsinálási” terheket õk is viseljék. Ennek érdekében össze is írták az itt lakó zsidó családokat.80 Sokkal kedvezõtlenebbül érintette a zsidókat az a tanácsi határozat 1840-ben, mely szerint a tehenek õrzéséért kétszer annyi pénzt voltak kénytelenek fizetni, mint a keresztények. De ezt is csak a házzal bíró zsidóknak engedélyezték, a házzal nem rendelkezõket pedig teljesen eltiltották a marhatartástól. Hiába érveltek a zsidók azzal, hogy õk is forspontoznak, 18

tartanak katonát és a közös költségekbõl is kiveszik a részüket. A válasz erre az volt, hogy a legeltetés alapja egyedül a házi belsõ telek birtoklása, ami után a legelõért is járó úrbéri árendát fizetik, és mivel a zsidók közül többeknek semmi belsõ fundusuk nincs, (valamint szerintük a házi pénztárba sem fizetnek csak a házuk után) így jogosnak tekintendõ a kétszeres díj illetve a tiltás.81 Még egy terület van, amit meg kell vizsgálnunk az izraeliták kötelezettségeivel kapcsolatban. A Communitas Judeorum elsõsorban mint önkormányzati-védõ szerv mûködött. De nem szabad elhanyagolni járandóságaikat sem. A veszprémi izraelita közösség XX. század eleji történetírója, Kun Lajos az akkor még fellelhetõ hitközségi iratok alapján lejegyzi, hogy 1845-ben milyen járulékokat kellett fizetnie egy rendes hitközségi tagnak. A türelmi adón és a védelmi adón kívül még négyféle – a zsidó községnél is maradó – járulékot sorol fel.82 A magyarországi és ezen belül a veszprémi zsidóságot tehát mind a királyi törvények, mind a helyi rendeletek letelepedésében és foglalkozásában is korlátozták, a rájuk kivetett adókkal pedig közvetlenül megnehezítették anyagi gyarapodásukat. A zsidók betelepülése, népessége A zsidóság XVIII. századi betelepülése Magyarországra elõször a határmenti vármegyékre korlátozódott. A bevándorlók többsége nyugatról jött, elsõsorban az örökös tartományokból. Majd a század vége felé kerülnek túlsúlyba a keletrõl érkezõk. A XIX. század elsõ két évtizedében ismét a nyugati bevándorlás dominált, továbbra is a határmenti megyékre összpontosítva. A következõ évtizedek a keleti zsidóság nagy korszakát jelzik. A legnagyobb népességnövekedést a század közepén Magyarországra települõ galíciai zsidóság okozta az ország észak-keleti megyéinek izraelita közösségeiben.83 Veszprém megye ugyan nem tartozott a bevándorló zsidóság fõ célterületéhez, azonban 1830-ban a dunántúli megyék közül itt élt a legnagyobb létszámú izraelita népesség.84 A megyébe a XVIII. század elsõ felében az örökös tartományokból, majd Nyugat-Dunántúlról érkeztek zsidók. Az 1736. évi zsidóösszeírás szerint a megye 15 településén, az 1745. évi szerint 32 településén éltek zsidók, míg az 1752. évi megyei összeírás szerint 69 helység bírt izraelita vallású lakosokkal.85 Hitközség a megyében elõször Pápán alakult 1748ban, majd Veszprémben és Palotán 1750 után.86 Próbáljuk meg nyomon követni a vármegye zsidóságának létszámát a XIX. század közepéig:87 19

ÖSSZNÉPESSÉG IZRAELITÁK % 143.572 2.751 1,9 1787 132.621 3.716 2,8 1804 170.605 6.213 3,7 1825 194.616 7.004 3,6 1840 181.308 9.804 5,4 1850 1752-ben mintegy 70 zsidó családot írtak össze a megyében.88 32 év múlva (1785) már több, mint két és félezer izraelitát regisztráltak. Ekkor az öt legnépesebb hitközség: Pápa (460 fõ), Palota (228 fõ), Keréktelki (204 fõ), Adásztevel (169 fõ), Veszprém (162 fõ).89 1825-re pedig megkétszerezõdött a zsidó népesség, ekkor a legnagyobb hitközségek: Pápa (2672 fõ), Veszprém (619 fõ), Palota (478 fõ), Szilasbalhás (219 fõ), Nagyvázsony (158 fõ).90 A XIX. század közepére lélekszámuk meghaladta a kilencezret a következõ közösségekkel az élen: Pápa (2947 fõ), Veszprém (862 fõ), Palota (747 fõ), Devecser (470 fõ), Keréktelki (398 fõ).91 Az 1820–30-as évekre a veszprémi lett a megye második legnépesebb hitközsége. A létszámon túl szerepének fontosságát az a tény is növelte, hogy a püspöki városok közül csak egyedül Veszprémben laktak zsidók ebben az idõben.92 Kun Lajos szerint 1716-ra tehetõ Veszprémben a zsidók letelepedési tilalmának megszüntetése – ez egybeesik a város véghely szerepének elvesztésével.93 Annyi bizonyos, hogy éppen 1716-ban esik szó a város jegyzõkönyvében Salamon és Jakab Leb zsidókról, akik családjaikkal a városban laknak és kereskednek, melyért évi tíz forintot fizetnek.94 Az 1723. évi Esterházy-féle szerzõdés említést tesz zsidókról, és vélhetõleg csekély számban jelen is voltak a város életében. A csekély számot azért érdemes hangsúlyozni, mert az 1736. évi zsidóösszeírásban csak három család szerepel, az 1745. éviben pedig egy.95 1752-ben a megye által készített összeírás Veszprémben nem említ zsidó lakost.96 Az 1757. évi lélekösszeírás újból 12 izraelitát talált a püspöki városban.97 Nagyobb létszámú betelepedésrõl csak 1768-ban szerzünk tudomást, ekkor már nyolc család (35 fõ) szerepel a zsidóösszeírásban.98 Feltételezhetõen ez az az idõszak, amikor a hitközség is megszervezõdhetett.99 II. József népszámlálása 1785-ben 31 háztartásban 162 zsidót talált,100 míg a XIX. század elejének (1812) egyházi névtárában 310 izraelitát jegyeztek föl.101 Az 1818-ban végrehajtott városi összeírás 584 zsidót vett számba, ami minden hibalehetõséget beleszámítva is majdnem megkétszerezõdést jelent.102 Tizenegy év múlva (1829) az egyházi schematismus újabb nagyarányú betelepedést regisztrált, az immáron 754 fõre emelkedõ zsidó népességben. Az ország zsidó lakosainak szaporodásával párhuzamosan a 20

következõ évtizedben sem állt le a veszprémi zsidóság létszámnövekedése: 1841-ben 920 izraelita vallásut jelez az a veszprémi schematismus.103 A negyvenes évek végéig ez a dinamikus növekedés lelassul, hiszen az 1848. évi zsidóösszeírás 1031 személybõl (216 családból) álló izraelita közösségrõl ad hírt.104 A veszprémi zsidóság létszámának növekedését egyértelmûen a bevándorlásnak lehet tulajdonítani. Mégis az 1840-es évektõl feltétlenül számolnunk kell a közösség belsõ szaporodásával is. Amint már a forrásokkal kapcsolatban leírtuk, ennek az idõszaknak izraelita anyakönyvei csak töredékeiben maradtak meg. Kun Lajos azonban a 40-es évekre vonatkozóan közli az éves születési és halálozási számokat.105 Ezek elemzésébõl kiderül, hogy 1841 és 1848 között 250 születés és 92 halálozás történt, azaz 158 fõs szaporodással kell számolni. Ha összevetjük a két összeírás (1841, 1848) népesség-gyarapodásával, a 111 fõvel, akkor könynyû belátni a természetes népességnövekedés meghatározó szerepét.106

A zsidó családok, háztartások Az összeírások elkészítésénél a felmérést végzõk általában úgynevezett családi ívekre jegyezték fel egy-egy család adatait. De nemcsak a jelenlevõ családtagokét, hanem a távollevõkét is, sõt a cselédekét, nevelõkét, vendégekét is. Ez utóbbiak azonban már a háztartás kategóriájába tartoznak. Sokszor a két fogalmat nehéz elkülöníteni a korabeli forrásokban.107 Nincs ez másképpen a veszprémi zsidóságra vonatkozó összeírások esetében sem. Azt igyekszünk megvizsgálni, hogy az egyes zsidó háztartásokban hogyan alakult a nem izraelita felekezetûek – a cselédek aránya. 1813-ban vármegyei rendelet tiltotta meg a zsidóknak, hogy más vallású cselédet foglalkoztassanak.108 Az 1818. évi összeírás alapján tudjuk, hogy a zsidó családok sokkal nagyobb arányban tartottak cselédet, mint a más felekezetûek. (Az összlakosságon belül 5,5% volt a zsidó családok aránya, míg a cselédtartó családok között 13,15%.)109 A bennünket érdeklõ adat az, hogy a 101 összeírt zsidó családból 18-nál találunk keresztény cselédeket (13-nál reformátust, 3-nál katolikust, 1-nél evangélikust), azaz vegyes felekezetû háztartást.110 Az 1828. évi (töredékes!) összeírás 105 zsidó családjából 15-ben fogadtak fel keresztény cselédeket (10-ben katolikust, 3-ban reformátust, 2-ben görögkeletit).111 Az 1849-ben összeírt 221 zsidó családból 87-nél (39.3%) találtak 21

keresztény cselédet (73-ban katolikust, 11-ben reformátust, 3-ban evangélikust).112 Az ugrás tehát szembetûnõ és feltételezhetõen a tiltás feloldásával, valamint a zsidóság anyagi teljesítõképességének emelkedésével függ össze. Érdemes megfigyelni azt is, hogy hány zsidó család lakott más vallásúakkal egy házban. Az 1828. évben az összeírásból fennmaradt (töredék!) 105 zsidó családból 47 élt más felekezetûekkel egy fedél alatt.113 1849-ben 96 zsidó család lakott keresztényekkel egy házban a 221 izraelita családból. Ez kis mértékû változást mutat a vallásilag homogénebb házak javára.114 Még egy vizsgálódási szempontunk maradt, az pedig maga a családszerkezet kérdése. A veszprémi zsidó családok (csak a vér szerinti leszármazottakat értve alatta) létszámának nagysága szerint, 1848-ban a következõ sorrend alakult ki. A legtöbb család 4 fõbõl állott (35-nél), utána a magányosan állók következnek (32) és velük azonos számú 3 fõs családot találunk. 7 fõs családot is nagyobb számban írtak össze (27). Alig leszakadva tõlük követik az 5 fõs és a 2 fõs családok száma (26 illetve 24).115 Ha olyan szempontból értékeljük a kapott adatokat, hogy a zsidó lakosság nagyobb része hány fõs családokban élt, akkor azt tapasztaljuk, hogy 70,8%-uk 7, 4, 5, 8, és 3 fõs családokban élt. Az egy családra jutó átlagos létszám 4,4 fõ nem tér el lényegesen a korabeli országos átlagtól.116

A földrajzi mobilitás A veszprémi zsidóság származási helyeit kutatva utalnunk kell arra a megállapításra, amit a megye zsidóságáról tettünk. Eszerint a XVIII. század elsõ felében az örökös tartományokból, késõbb Nyugat-Dunántúlról érkeztek zsidók.117 Az elsõ forrásunk erre 1736-ból való. Az akkor Veszprémben fellelhetõ három zsidó családból az egyik Morvaországból érkezett.119 Majd Kun Lajos a XVIII. század közepére keltezett Chevrakönyvbõl a veszprémi zsidók származási helyéül a következõ településeket nevezi meg: Szentgál, Kerékteleki, Szentkirályszabadja, Lókút, Mencshely, Lovasberény és Körmend. Bár a lista hiányos, annyi leszûrhetõ belõle, hogy fõként Veszprém megyei és dunántúli helységek szerepelnek. Az 1790. évi veszprémi zsidóösszeírásban is találunk származási helyeket. Öt megyei (Pápa, Szentkirályszabadja, Kerékteleki, Tapolcafõ és Szentgál), öt dunántúli (Kismarton, Lovasberény, Bonyhád, Balatonfüred, Tata), valamint egy Nyitra megyei (Holics) település van megnevezve és három fõnek Csehországot jelölték meg elõzõ lakóhely gyanánt.120 22

A legteljesebb képet a veszprémi zsidóság származásáról az 1848. évi zsidóösszeírás „születési hely” kérdõpontjából nyerhetjük.121 Elemzésünk megkönnyítésére az adatokat három részre osztottuk, a családfõk és a feleségek, valamint a segédek, tanítványok, szolgák szerint csoportosítva. Elõször a veszprémi születésûeket érdemes kiemelni. A családfõknél 57,4% (124 fõ), a feleségeknél 51,5% (82 fõ), és a segédek, tanítványok, szolgák kategóriánál 5,5% (3 fõ) született Veszprémben. Ez utóbbiaknál érthetõ az alacsony szám, mivel a mesterség tanulásához a lakóhely elhagyása is hozzátartozott. Az elõbbi két csoport százalékai azt mutatják, hogy a zsidó lakosság több, mint fele legalább a XIX. század eleje óta egyfolytában a városban élt. A nem veszprémi születésû családfõk 35%-a122 (28 fõ) származott valamely Veszprém megyei településrõl. Ezek közül kiemelkedik Pápa (7 fõ), Szentkirályszabadja (5 fõ) és Palota (4fõ). A Dunántúlon 37,5% (30 fõ) született, fõbb kibocsátóhelyek: Buda (4 fõ), Balatonfüred (3 fõ) és Csór (3 fõ). Az ország egyéb területein 17,5% (14 fõ) született. Itt az északnyugatmagyarországiak vannak túlsúlyban. Külföldrõl ezen családfõk 10%-a (8 fõ) érkezett. Csehország és Morvaország mellett Sziléziából, Galíciából és Lengyelországból. A nem veszprémi születésû feleségek közül 34,7% (24 fõ) született Veszprém vármegyében, a legtöbben Pápán és Palotán (6 és 5 fõ). Még többen születtek a Dunántúl valamely településén: 47,8% (33 fõ). Itt Rohonc (3 fõ), Balatonfüred (3 fõ) és Fadd (2 fõ) emelkedik ki. Magyarország más tájairól mindössze 13%-uk (9 fõ) származott, egyedül Pestrõl jöttek többen (5 fõ). Külföldrõl elenyészõ számban (4,3%-a; 3 fõ) költöztek be (Csehországból, Morvaországból és Horvátországból). A segédek, tanítványok, szolgák mintegy harmada (29,8% l4 fõ) Veszprém megyei, úgyszintén harmaduk (31,9%; 15 fõ) vallhatta szûkebb szülõföldjének a Dunántúlt, az ország távolabbi régióiból érkezett 29,8%uk (14 fõ), míg külföldrõl majdnem tized részük (8,5%; 4 fõ, Csehországból, Morvaországból, Sziléziából). 1848-ban eszerint a nem a városban született veszprémi zsidó lakosok közel 80 %-a Veszprém megyei vagy dunántúli származású volt, és 10% alatt maradt a külföldi születési hellyel bejegyzettek aránya. Nézzük meg, hogy a lakóhely-változtatás miként kísérhetõ nyomon az egyes emberek életében. A város zsidóságának foglalkozási szerkezetében nem okoztak különösebb változást a bevándorlók. Egy kivétel azért akadt, a négy izraelita tanítóból három nem veszprémi volt, sõt külföldrõl jöttek. A 36 éves fõtanító, Heller Lajos a csehországi Stránicz-ból származott. Felesége Paper Rosal pesti születésû. Négy leánygyermeket 23

neveltek. Heller a segédtanítóját, Tauber Náthánt is magával hozta Veszprémbe, de már egy magyarországi településrõl, Vágújhelyrõl.123 Heller Alajos 28 éves öccse, József szintén tanítóként dolgozott a városban. 1840-ben települt Magyarországra és két év múlva érkezett meg Veszprémbe. Felesége, Manheim Juli veszprémi születésû. Három fiúgyermekük volt. Nyilván a bátyja után jött Veszprémbe. Blumenfeld Ignác elemi tanító a lengyelországi Saudamnie-bõl érkezett. 1818-ban, 35 évesen egyenesen Veszprémben telepedett le. Feleséget Ajkáról hozott magának. Öt gyermeke közül a legidõsebb a 23 éves Manó, aki orvosnak tanult. A város izraelita seborvosa is más hely szülötte. Kierszt Miksa Miskolcról érkezett, elsõ feleségétõl származó gyermekével együtt. Második felesége a veszprémi Menczl Eszter, akitõl még két gyermeke született. Szinte kötelezõ érvényûnek tekinthetõ, hogy a hitközség vallási vezetõje nem helybeli. A szokás úgy diktálta, hogy a rabbi tisztébe az ország – sõt, ha anyagilag megengedhették, a külföld – legjobb vallási tudósát hívták meg. 1848-ban Flesch József fõrabbi vezette már 12 éve a hitközséget. Nyitráról jött feleségével, Weisz Máriával együtt. Mind a négy fiuk Pozsonyban inaskodott, kereskedett vagy tanult. Ez is mutatja, hogy a korábban megszerzett kapcsolatok sokféle módon segíthették elõ a veszprémi zsidóság társadalmi és földrajzi mobilitását. A szülõhely elhagyására az indítóok legtöbbször a házassági kapcsolat volt. Vagy a férj hozta magával a feleséget Veszprémbe, vagy a feleség, feltehetõen jobb módú családja marasztalta a férjet a városban. A földrajzi mozgás másik irányára, a veszprémi születésû zsidók máshol való letelepedésére csak szórványos adataink vannak, amelyekbõl egy összkép nem rajzolható meg. Erre az általunk elemzett források elégtelennek bizonyultak.124 A városon belüli lakóhely A zsidóságnak a településen belül elfoglalt lakóhelye azért is érdekes kérdés, mert az ezt vizsgáló szakirodalom sem tudott felvázolni egy egységes képet a magyarországi zsidóság lakóhelyi elkülönülésérõl.125 Forrásaimul elsõsorban a Veszprém városi jegyzõkönyvek kínálkoztak és az 1849. évi népösszeírás. Kun Lajos szerint az elsõ zsidó telepesek a Jeruzsálemhegyen lakhattak, mert a régi temetõ itt található. Ami már bizonyosabb, hogy a hitközség birtokában levõ épületek a XVIII. század végén a Séd partján, a Buhimvölgyben voltak. Innen húzódtak fel a XIX. században a város központjába.126 24

1795-ben a veszprémi keresztények arról panaszkodtak, hogy az egyre növekvõ számú zsidóság a városnak „a tekintetes káptalan részérül a méltóságos püspökség részére lassanként mind által takarodott,...többnyire mindnyájon a Vásárállásra”.127 A káptalané volt a város északi része, a Séd bal partja.128 Úgy tûnik, hogy ebbõl a szegényebb településrészbõl – ahova a Buhim-völgy egy része is tartozott – vándoroltak át a jóval gazdagabb püspökibe. Az 1818. évi összeírás készítõi a káptalani városrész számba vételekor egyetlen zsidót sem találtak129, akárcsak 1828ban.130 A fennmaradt házvételi bejegyzések az 1830-as évek végére teszik a csekély számú izraelita népesség újbóli megjelenését.131 Hogy meg is maradtak, arra bizonyíték a káptalani számadáskönyvek „pártfogói díj” bevétele és az 1849. évi összeírás.132 De a nagy többség mely részében lakhatott a püspöki városnak? 1800-ban már három piac mûködött Veszprémben: a Nagy Hídnál levõ, a belsõ piac és a vásárállási.133 Ez utóbbi zsidókkal való megtelítõdésére panaszkodtak 1795-ben a város keresztényei. Az elsõ (bizonyítható) zsidó házvétel a „vásárállási öreg utzá”-ban 1786-ból maradt fenn.134 A XIX. században már egyre többször találkozunk ezzel az utcanévvel.135 Még ennél is magasabb a zsidó házvételek száma a Vásárállással szomszédos területrészen, a Cserháton. 1811-tõl mintegy húszan vettek házat a városrészen.136 A népesebb zsidók által lakott utcák közül kiemelkedik a város központban levõ Szabadi utca, és a Hosszú utca.137 Mindezekbõl azt szûrhetjük le, hogy a XIX. században, fõleg annak közepére, a veszprémi zsidóság nemcsak létszámában növelte jelentõségét, de a város területi hierarchiájában is: a gazdaságilag fontos városrészekben telepedett le. Ha pontosabban nem is tud- POLÉTA NÉPESSÉG juk meghatározni a zsidók térbeli összes zsidó % elhelyezkedését a városban – egy I. 910 92 10.1 elemzésre még van módunk. Az II. 732 37 5.0 1849. évi összeírást poléták, azaz III. 1017 278 27.3 szakaszok szerint hajtották végre IV. 696 143 20,5 Veszprémben. A poléták elhelyezke- V. .868 300 34,6 dését nem ismerjük, mert ez a száza- VI. 932 23 2.5 dok folyamán többször is változott, VII. 887 17 1,9 551 70 12,7 de azt igen, hogy az 1849-ben létezõ VIII. 797 14 1,7 12 szakaszból, melyekben laktak zsi- IX. 138 1041 18 1,7 X. dók és hányan. Így megfigyelhet950 11 l,l jük, hogy a zsidó népesség térbeli XI. 725 15 2,0 elhelyezkedése mennyire volt szét- XII. 10106 1018 Összes szórt vagy éppen koncentrált.139 25

A táblázat alapján azt látjuk, hogy a III., IV., V. polétákban lakott a veszprémi zsidóság több mint 2/3-a (70,8%, 721 fõ), és ha azt is hozzávesszük, hogy vélhetõleg az utolsó néhány poléta a káptalani városrészben volt, akkor az ott lakó zsidók elenyészõ számát újra megerõsíthetjük.140 Az összeírás házsorszámozásai arról is informálnak, hogy a zsidóság sokszor ugyan közvetlenül egymás mellett fekvõ házakban lakott, de semmiképpen nem alkotott zárt lakótömböt. Ha némi hibaszázalékkal feltételezzük, hogy a három poléta az általunk behatárolt, központi városterületekre esett, akkor úgy módosíthatjuk és pontosíthatjuk elõbbi megállapításainkat, hogy a veszprémi zsidóság 2/3-a a város belsõ – a Cserhát, a Vásárállás, és Szabadi utca által behatárolt – részén lakott. Bár házaik közel feküdtek egymáshoz, de mégsem formálódtak egységes, ugyanakkor elkülönülõ etnikai-vallási lakóterületté. Foglalkozás – társadalmi rétegzõdés A zsidóság jogfosztott helyzete belsõ társadalmi tagolódásában is tükrözõdött. A nemesség és a parasztság teljes hiánya jellemezte.141 Ugyanakkor bizonyos szakmákat sem ûzhettek. Ezen próbált enyhíteni II. József 1783. évi rendeletével, (a céhekbe való belépést engedélyezve) majd az 1840. évi XXIX. törvénycikk szabadította fel véglegesen a zsidók számára a különféle foglalkozási ágakat (lehetõvé téve a gyáralapítást is). A zsidóság rendkívül nagy kereskedõ és iparos rétege tökéletes bázisa lett a XIX. század elején – közepén kialakulóban levõ, polgári társadalomnak. Veszprémben a zsidók az országos megszorításoknál szabadabban ûzhettek mesterséget. Már a letelepedésük körüli idõben találunk iparost közöttük. 1768-ban Menczel Salamon tapaczér142 mester kért és kapott inkolátust a káptalantól.143 Vele együtt még egy nyerges és egy tímár volt az akkor még kis számú (nyolc család) városi zsidó között.144 Õk ugyanis a földesúr hozzájárulásával szabadalomlevél nélkül is ûzhettek ipart.145 Az 1840. évi törvény elõtt is alapítottak gyárat a zsidók Veszprémben. (Sõt az elsõt a város életében.) Rothauser Móric olajütõ 1833-ban olajgyárat létesített, ahol tíz munkást foglalkoztatott.146 Elsõsorban a kereskedés vonzotta Veszprémbe a zsidókat. A város élénk gabonapiaca erre már korán lehetõséget biztosított. 1795-ben a zsidók ellen az volt a panasz, hogy a búzakereskedésbõl teljesen kiszorítják a nem zsidókat.147 Nem kevesen foglalkoztak bõrök, gyapjú és liszt adás-vételével sem.148 Rendszeresen bérelték a gubacsszedést, de a városbeli boltok árendálása is nagyrészt az õ privilégiumuk lett a XIX. század közepére.149 26

A kereskedés elkerülhetetlen velejárója volt a pénz hitelezése, kölcsönzése. Ennek elterjedésére következtethetünk abból, hogy 1820-ban a vármegye megtiltja a veszprémi zsidóknak, hogy 51 krajcárnál többet hitelezzenek.150 Minden közösség vezetõ alakjait az értelmiség körében kell keresnünk. Magától értetõdõen említhetjük meg a zsidó vallási vezetõket, akik minden hitközségben megtalálhatók. A világi zsidó értelmiségi réteg kialakulása is a XIX. század húszas-harmincas éveire tehetõ. Ekkor már két izraelita orvosról is szólnak forrásaink.151 Az eddig közölt adatok inkább mozaikszerû képet festettek a veszprémi zsidóság XVIII. század végi XIX. század eleji társadalmáról. A számszerû és rendszerezettebb képhez az 1828. évi adózók összeírását és az 1848. évi zsidóösszeírást használjuk fel. 1828-ban az adózó zsidó családfõk foglalkozási megoszlása így alakult:152

FOGLALKOZÁSI ÁG

FÕ

%

47 42,7 Kereskedelem 6 5, 4 Ipar 6 5, 4 Értelmiség 51 46,7 Bizonytalan 118 100,0 Összesen A kereskedõk kiugróan magas arányát óvatosan kell fogadnunk, a bizonytalan foglalkozással megjelöltek úgyszintén magas hányada miatt. Az iparosok biztosan többen voltak a megadott 6 fõnél. Ez mit sem von le abból a ténybõl, hogy a veszprémi zsidó társadalom túlnyomó többsége a kereskedõk rétegéhez tartozott. Érdemes talán azt is megemlíteni, hogy a városban összeírt 25 termény- és lisztkereskedõbõl 20 zsidó vallású volt. Csak zsidó kereskedõk bonyolították le – legalábbis az adózó családfõk közül – a posztó-, a vászon- és a bõrkereskedést Veszprémben.153 Azt, hogy az iparos réteg szélesebb volt már 1828FOGLALKOZÁS FÕ % ban is, az alapján is megál124 57,4 Kereskedõ lapíthatjuk, hogy húsz 33 15,2 Iparos évvel késõbb mennyi volt a 7 3,2 Értelmiség számuk. (Nem szabad elfe5 2,3 lejteni, hogy a zsidó ipar- Szolga, segéd ûzés itt nem ütközött na- Uradalmi árendás 1 0,4 gyobb jogi akadályokba Egyéb 4 1,8 már 1840 elõtt sem.) 1848- Özvegy 38 17,5 ban a veszprémi zsidó csa4 1,8 Nincs adat ládfõk foglalkozási meg154 216 100,0 Összesen oszlása a következõ:

27

Az iparosok 15,2 százaléka „valóságosabb” aránynak tûnik, bár némi emelkedés minden bizonnyal volt 1828 óta. Maradjunk is a kézmûves mesterséget ûzõknél, de most már az 1848-as állapotokat vizsgálva. Milyen szakmákban tevékenykedtek fõként a zsidók? A mintegy 17 féle mesterségbõl kettõnél több családfõt foglalkoztattak:

FOGLALKOZÁS

CSALÁDF Õ 7 4 3 3 2 2 2

Szabó Tímár Tobak Olajütõ Esernyõcsináló Nyerges Sz ûcs

Az általános használatra termelõ szabók, szûcsök mellett a kordivat igényeit kielégítõ esernyõkészítõk és a jellegzetes veszprémi szakmák is (tobak, tímár) elõtérbe kerültek. Speciálisan zsidó igényeket elégített ki a sipka varró (1fõ).155 A zsidó családfõk több, mint fele így is a kereskedelembõl élt meg. Veszprém valóban elsõ osztályú gabonapiac volt, és ezt a kereskedõk árunemek szerinti létszáma is mutatja:

A KERESKEDÉS NEME

CSALÁDFÕ 23 18 15 6 6 5 4 4 4 3 3

Gabonakereskedõ Lisztkereskedõ Hajhász/felhajtó/ Ékszerárus Aprólékos kereskedõ R õfös portékával ker. Bõrkereskedõ Dohánykereskedõ Boltos Posztókereskedõ Gyapjúkereskedõ

Az összes kereskedelemmel foglalkozók egyharmada gabonával és liszttel üzletelt. A magyarázat kézenfekvõ, a piacközpont jól mûködött. A helyi fogyasztás és ipar termékeire szakosodtak még a legtöbben (aprólékos, rõfös-, bõr-, dohány-, posztó-, gyapjúkereskedõk). A zsidóság körében nagy hagyományra visszatekintõ felhajtók számba ugyancsak 28

magas. Talán meglepõ, hogy hat zsidó ékszerárus élt és megélt a városban. Feltételezhetõen inkább a piacokra látogató tömeg, mint a város õslakói keresletének köszönhették fennmaradásukat. A zsidó kereskedõk és iparosok életképességérõl beszél az egyes szakmákban dolgozó legények, segédek száma. Az iparosoknál a szûcsök és a szabók foglalkoztatták a legtöbbet (3 és 2) valamint egy-egy legényt az esernyõkészítõ, a nõi szabó, a sipkavarró, a szobafestõ és a tímár. A kereskedõk között újra kiemelt helyre kell tennünk az ékszerárusokat 11 segéddel – jelezve, volt miért dolgoztatni õket. A rõfös portékával kereskedõk (6 fõ), a boltosok (5 fõ), a posztókereskedõk (4 fõ), a bõrárusok (2 fõ), és az egyveleges kereskedõk (2 fõ) sem maradtak kisegítõk nélkül. A veszprémi zsidó hitközség 1805-ben nyilvános elemi iskolát létesített. Felekezeti alapon mûködtettek kórházat is.156 Ezek kiszolgálására nélkülözhetetlen volt a szakképzett személyzet biztosítása. Így 1848-ban a rabbin kívül három tanító és két orvos képezte a zsidóság értelmiségét – a családfõk között – a városban. Vizsgáljunk meg a legnépesebb rétegbõl, a kereskedõkébõl néhány családot. A gabonakereskedõ Eizler Ödön 38 éves volt, 1832-ben költözött be Veszprémbe a közeli Nagyvázsonyból. Az ottani zsidóságnak régóta élénk kapcsolatai voltak a veszprémiekkel. Felesége fiatalon meghalt, így három fiát és egy lányát egymaga nevelte. Méghozzá nem is akárhogyan, mert a legidõsebb fiú, József színész lett a pesti magyar színháznál. Középsõ fia, Kubold pedig a pápai református kollégiumban tanult. Csak a legkisebb fiú maradt Veszprémben kereskedést tanulni. Nem számított kuriózumnak, hogy a zsidó gabonakereskedõk jónevû helyeken taníttatták gyermekeiket. Preysach Henrik, aki veszprémi születésû és 53 éves, egyetlen fiát küldte el a Bécsi Politechnikumba tanulni. A helyi zsidó közösség elsõ elöljárója, Lessner Henrik posztó-kereskedõ egy kiterjedt háztartás élén állt. Feleségén és két leánygyermekén kívül veje szintén velük élt, aki Nagykõrösrõl származott. Családjukhoz tartozott még újszülött unokájuk, és Lessner – Budáról hozzájuk költözött – megözvegyült anyósa. Guthard Theodor szintén elöljáró volt, a közösség fõbírája. Veszprémben született és a helyi zsidó „jellegzetes” foglalkozásból, az ékszerárusításból élt meg. Az üzlet gondoskodott hat fia és öt lánya eltartásáról is, de tehetõsségét három segéd és a miskolci származású háziszolga alkalmazása is bizonyítja. Tuszkau Mayer ékszerárus és a zsidó község perceptora, pénztárnoka volt 1848-ban. Esztergomból jött Veszprémbe. Feleségével három 29

gyermeket neveltek a szûkebb családban. Biztos anyagi hátterükre fényt vet a boltban foglalkoztatott segéd, tanítvány és a házi munkák megkönnyítését szolgáló cseléd. A veszprémi zsidóság társadalomszerkezete tükrözi annak a kereskedõ és iparos rétegnek a túlsúlyát, akik a város úgyszintén jelentõs iparos rétegével együtt a majdan kialakuló városi polgárság alapját képezték. Vagyon – anyagi helyzet A veszprémi zsidóság foglalkozásának tárgyalásánál már kísérletet tettünk arra, hogy az egyes kereskedõk vagyoni helyzetére is következtessünk. Most arra keressük a választ, hogy milyen anyagi viszonyok között élt a helyi zsidó társadalom egésze a XIX. század elsõ felében, bár forrásaink fõ fogyatékossága itt a legszembetûnõbb. Számszerûsíthetõ anyaggal alig szolgálnak és ahol igen, ott az egyedibõl való általánosítás tévedéseit is magukban hordozzák. Kézenfekvõnek tûnne a nagyszámú adóssági pereket feldolgozni – amely esetekben a pénzkölcsönzõk zsidók voltak –, de ezek inkább szólnak az adósok anyagi helyzetérõl, mint a hitelezõkérõl. Kun Lajos, a veszprémi izraeliták történetírója fõképpen a zsidó községnek, mint vallási szervezetnek az anyagi gyarapodását kísérte figyelemmel. Statisztikája szerint 1848-ig ingatlanvásárlásra 12 ezer forintot, a templomra 10 ezer forintot költöttek.157 Az 1849. évi népösszeírás megerõsíti ezt, három ház is van a hitközség tulajdonában. (Becsértékük ekkor 800, 5500 és 20 ezer forint.)158 Ha a zsidó lakosok több, mint fél évszázad alatt vásárolt házainak vételárait megvizsgáljuk, nagy szóródást találunk 500-tól 20 ezer váltóforintig. Az átlagár 3 és 4 ezer váltóforintra jön ki.159 Az 1828. évi adózók összeírása egy részét érintette csupán a város zsidóságának, de az elsõ rendszerezett adatokat kínálja a vagyoni helyzetükrõl. A 103 zsidó adózóból 28 rendelkezett saját házzal, 75 pedig lakást bérelt.160 Az összeírás a kereskedõket tõkéjük szerint osztályokba sorolta. A zsidó kereskedõk is csak az alsó háromba (10–300 forint) kerültek. Kivéve azt a három termény- és lisztkereskedõt, akiket a következõ két kategóriába (800–1600 forint) soroltak. Tehát alig egyharmaduk bírt saját házzal és az általában vagyonosnak tekintett kereskedõk is csekély tõkeerõt képeztek.161 A XIX.század közepére ilyen rendszerezhetõ adatokat csak az 1849. évi népösszeírás házbecsû162 kérdõpontjából nyerhetünk. Elõbbre már megállapítottuk, hogy a zsidóság nagy része a város három polétájában lakott. Így csak az itt talált összegeket elemezzük:163 30

POLÉTA

III. IV. V.

ZSIDÓ TULAJDONÚ HÁZ Átl.becsért. [VFt] száma 3093 8 4400 10 9673 15

ZSIDÓK ÁLTAL BÉRELT HÁZ Átl.becsért.[VFt] 5776 4393 9150

száma 42 15 26

Kiugróan magas az V. polétában a saját tulajdonú és bérelt házak értéke, míg a III. és IV. polétákban alig éri el az elõzõ összeg felét. A zsidóság egyharmada vásárolt vagy bérelt házat az V. polétában. Ez arra enged következtetni, hogy egy nem lebecsülendõ létszámú tehetõs réteg volt a veszprémi zsidóságon belül. Ezeken túl már csak részadatokkal szolgálnak forrásaink.164 A veszprémi zsidóság tehát ki tudott termelni magából egy gazdagabb réteget, amely nagyjából a népessége harmadát tehette ki. Ez a folyamat XIX. század közepére mehetett végbe. A zsidóság nagy tömegei, ha nem is a leggazdagabbakkal mérhetõ színvonalon, de jó anyagi körülmények között éltek. Ennél pontosabb, számadatokkal is alátámasztott képet csak új források elemzésével érhetünk el. Konfliktusok A helyi zsidó és keresztény társadalom összeütközéseinek bemutatásával arra teszünk kísérletet, hogy a két társadalom mentalitását értékeljük. A helyzet azért is különleges, mert egy katolikus püspöki székhely jórészt katolikus társadalmának ellentétei kerülnek felszínre azzal a zsidósággal szemben, akiknek védura maga a püspök. Kérdésünket úgy is megfogalmazhatjuk, vajon a hely „szelleme” gerjesztett-e több feszültséget a város zsidói ellen vagy nem. A veszprémi katolikus püspökök, élükön a XVIII. század kérlelhetetlen alakjával Padányi Bíró Mártonnal, az ellenreformáció következetes véghezvivõi voltak. Így a katolikus-protestáns ellentét táptalaja adott a településen. Arról azonban csak kevés híradás van, hogy a XIX. század közepéig a püspök rendszeres konfliktusba került volna pártfogoltjaival, a zsidókkal.165 Annál több beadvány szerepel a zsidók ellen a város jegyzõkönyveiben. A XIX. század végétõl a következõ század közepéig rendszeresen visszatérõ panasz a zsidók felettébb nagy „elszaporodása”, és ebben „úgy látszik” nem volt katolikus-protestáns ellentét. Az elsõ ilyen értelmû bejegyzés a város keresztény lakosaitól 1795-bõl való. Fõ érvelésük nem is számbeli megszaporodásukra vonatkozott, hanem arra, hogy a vásárállási 31

piacon vettek sokan házat és az ott lefolyó búzakereskedelemnek is õk látják a hasznát.166 1806-ban is a kereskedést illetve az ott elkövetett „számtalan galibákat és megcsalásokat”, a „temérdek uzsoráskodást” róják fel a zsidóknak.167 Ugyanilyen érveléssel találkozunk 1810-ben és 1844-ben is.168 Ez utóbbi irat tartalmaz egy fél évszázados vitát is. A keresztények vételbeli elsõbbségét a város házaira. Bár inkább csak a procedúra lehetett kényelmetlen a zsidóknak, és elégtétel a város lakóinak, hiszen egyetlen zsidó házvételt sem találtunk a jegyzõkönyvekben, ahol emiatt hiúsult volna meg a vétel. A város viszont meg tudta hiúsítani a zsidók birka- és marhatartását azzal, hogy nem biztosított legelõt, mondván, Veszprém amúgy is szûk határát ne kelljen másokkal is megosztaniuk. Nem kevés civódás tárgyát okozva ezzel.169 A XIX. század elején arra is találunk példát, hogy a zsidó és keresztény ünnepnapok különbözõsége összeütközéseket keltett. 1801-ben Deutsch Dávidot és „Farkas sidót” megbüntették, mert vasárnap kinyitották boltjukat.170 De nem maradhattak el az olyan szokványos esetek sem, mint a vásári verekedések keresztények és zsidók között, vagy az úr171 szolga viszonyból fakadó konfliktusok.172 A rendelkezésünkre álló források bizonyítják a veszprémi keresztény lakosok ellenszenvét a zsidókkal szemben. Ha a kiváltó okokat keressük – lehántva a sokszor csak korabeli sztereotípiának számító csalást és uzsoráskodást, akkor a megélhetést, a gazdasági versenyt kell megneveznünk. A tét az volt, hogy Veszprém egyetlen, viszonylag jól jövedelmezõ foglalkozásából, a kereskedelembõl – azon belül is a gabonakereskedésbõl – ki tud nagyobb részt kivenni magának. Mivel korán a zsidóké lett a vezetõ szerep e téren, nem csodálkozhatunk a konkurencia ellenérzésein. Tovább boncolva az okokat, azok mindennapos, még vallásilag homogén közösségben is fellépõ esetek, vásári torzsalkodások és más ellentétek, melyek általános emberi, társadalmi különbözõségeken alapulnak és nem speciálisan zsidó-keresztény eredetûek. Meglátásunk szerint a városi lakosok zsidóellenességének alig lehet tulajdonítani vallási (a Krisztus-követõknek a zsidó vallás elleni) élt. Ennek igazolására olyan eseteket gyûjtöttünk össze, amelyek során a város elöljárói mondtak véleményt egy-egy zsidó személyrõl. Többször fordultak zsidók a városi tanácshoz, hogy magaviseletükrõl bizonyságlevelet kérjenek. Szinte minden esetben jó minõsítést nyertek. Kiemelkedik a Mandel Leopold izraelita seborvosnak 1837-ben kiállított tanúsítvány. 32

Érdemének nyilvánítják, hogy „minden valláskülönbség nékül a' Betegek gyógyításába, különösen a Cholera betegségben... szorgalmasan teljesítette...” hivatását, „minekutána az együtt ülésben jelen volt Tanács Urak közül is többen betegségeikben a folyamodó Orvos Urnak orvosi segedelmével éltek. ”173 Még meggyõzõbb érvet az 1848. évi zsidóösszeírás „magaviselete” kérdõpontja kiértékelésébõl kaphatunk. Ekkor a helyi zsidóság minden egyes tagjáról véleményt kellett mondaniuk a veszprémi elöljáróknak. Bár nem mindenkinél töltötték ki ezt a rovatot, az 1031 személybõl mindössze egynél jegyezték meg, hogy „sok rosszaságáért megrovatott”. Általában a jó és a jeles értékítélet volt uralkodó. Kiváltképpen igaz ez az izraelita közösség vezetõire. Nem azt az idilli képet akarjuk megfesteni, hogy Veszprémben a vallási hovatartozás másodlagos lett volna ebben a korszakban, de a zsidókkal szembeni ellentéteket nem ez motiválta és egyáltalán nem figyelhettünk meg a város egyházi székhelyébõl fakadó konfliktusokat. Asszimiláció 1848-ig a magyarországi zsidóság asszimilációjának folyamata éppen csak elkezdõdött. Felvetõdik a kérdés, egyáltalán mit is kell vizsgálnunk, ha egy közösség vagy az egyének asszimilációjára keressük a választ? Bibó István meghatározása szerint az „asszimiláció az a társadalmi folyamat, melynek során egyesek vagy csoportok egy új közösségnek, melyhez eddig nem tartoztak, a tagjaivá válnak, abba beleolvadnak, hozzá alkalmazkodnak, hozzá hasonulnak”.174 Az egyének és a közösség teljes beolvadása mindig konfliktusokkal jár, amelynek tényezõi az eddigi közösség megtartó ereje és az új közösség befogadóképessége (belsõ értékrendje, tagoltsága stb.).175 Hanák Péter tovább pontosítja az asszimilációról alkotott képünket. Három szakaszra osztja az oda vezetõ utat. Az elsõ a megtelepedés, a második a kétnyelvûség, a kettõs kultúra és csak a harmadik szakasz a beolvadás.176 Ez utóbbi tagolást azért is érezzük fontosnak, mert saját kutatásaink is ezt támasztják alá. A XIX. század közepére Veszprémben a zsidóság a letelepedés szakaszán már túljutott, de a vallás és a hagyomány köteléke még erõsebb volt annál, hogy bárki is elhagyja a közösséget. A vallási szervezeten kívül a zsidó község (Communitas Judeorum) érdekképviseleti szerv is volt. Ennek elvesztése az egyén számára létbizonytalansághoz 33

vezetett volna. A kettõs kultúra kialakulásának csak a csíráit lehet felfedezni ezidõben Veszprémben. (Még mindig nem magát a kettõs kultúrát, sokkal inkább a helyi társadalomhoz való igazodást, lojalitást.)177 A kettõs kultúra, kötõdés kialakulásának vizsgálatánál olyan elemeket kell számba vennünk, mint a nyelvhasználat, névhasználat valamint a részvétel a város közösségének életében.178 A veszprémi zsidóság nyelvhasználatának megállapítására célirányos összeírásunk nincs. Az általunk vizsgált források elszórt utalásait vagyunk kénytelenek felhasználni és vele együtt vállalni a belõlük leszûrhetõ általánosítások bizonytalanságát. A nyelvváltás legalább két- vagy három generációs folyamat. A kétnyelvûség kialakulása már hamarabb végbe megy, de ehhez is egy nemzedékre van szükség. A XIX. század elsõ felébõl fennmaradt eredeti zsidó kérvények, szerzõdések túlnyomó többsége német nyelvû. Ez arra enged következtetni, hogy ha beszéltek is magyarul az nem érte el azt a szintet, hogy általánosan használják. A generációs nyelvváltás, illetve a kétnyelvûség kialakulásának fontos intézménye az iskola.179 Veszprémben 1805 óta állt fenn nyilvános zsidó iskola.180 Noha 1848-ig nem vált magyar tannyelvûvé, a magyar nyelvet is oktatták. Az 1848. évi zsidóösszeírásban Heller Alajos fõtanítónál a megjegyzés rovatban külön szerepel, hogy „Veszprém megyétõl a gyermekek magas nyelvbeni oktatásáért köz gyûlésileg megdicsértetett.”181 A befogadó közösség eszerint elégedett volt a veszprémi zsidóságnak a magyar nyelv terjesztésére tett kezdeti lépéseivel. A város hivatalos közéletében nem vehettek részt a zsidók, de ez nem akadályozta meg õket abban, hogy 1817-ben és 1845-ben is egy-egy jótékonysági színielõadáson ne vegyenek részt. Az utóbbi azért is keltett nagy figyelmet, mivel magyar nyelvû darabbal léptek fel a zsidó iskola tanulói.182 Korábban említettük, hogy az 1848. évi forradalom veszprémi eseményei mozgósították a zsidóságot is. Jelentkeztek a nemzetõrségbe és nagyobb összeggel is segítették a helyi õrsereget.183 Feltehetõleg a forradalom polgári egyenjogúsító törekvései hatottak lelkesítõleg a zsidóságra. Ezek a példák azt tanúsítják, hogy a veszprémi zsidóság sokat tett annak érdekében, hogy elfogadtassa magát a keresztény többséggel. A helyi zsidó közösség a XIX. század közepén a kettõs kultúra, a kettõs kötõdés olyan kezdeti stádiumában volt, amely elsõsorban a helyi lakossággal való együttélést könnyítette meg. Az elõbbi állításunk alátámasztására egy másik vizsgálati módszerhez is folyamodtunk. A személyneveken, azon belül is az utóneveken próbáltuk felmérni a helyi zsidóság asszimiláltsági fokát. 34

A név fontos része a személyiségnek, így egyben megmutatja viselõje, vagy névadóinak (szülõk) – utónevek esetében – nyelvi hovatartozását is. A legteljesebb forrást, az 1848. évi zsidóösszeírást vettük alapul.184 A családnevekben egyetlen magyar névalakot találtunk (Körmendi). A többi mind német vagy az összeírók által írásmódjában megmagyarosított nevek voltak.185 Az utóneveknél külön vizsgáltuk a férfi és külön a nõi neveket. Azon belül is a felnõttek neveit a gyermekekével összevetettük. Ez utóbbi eljárással a nemzedékek közötti névváltoztatást lehet érzékeltetni.186 A férfi utónevek leggyakoribb változatai a következõk voltak:

NÉV

FÕ

Jakab Salamon Leopold Dávid Móric József Ignác Adolf Henrik Mózes Farkas Összesen

15 12 12 11 11 9 8 7 7 6 6 104

NÉV

% 8.5 6.8 6.8 6.2 6.2 5.0 4.5 3.9 3.9 3.4 3.4 58.7

Móric Sámuel Adolf Jakab József Dávid Ignác Leopold Zsigmond Összesen

FÕ 29 21 21 20 19 13 13 11 11 158

% 10.0 7.2 7.2 6.9 6.5 4.5 4.5 3.8 3.8 54.4

Fiúgyermek utónevek

Férfi utónevek A két névsor összehasonlításából kiderül, hogy a legkedveltebb férfi és fiúgyermek neveknek csak a sorrendje cserélõdött meg. Ez legfeljebb a kordivat változását tükrözi, de semmiképpen nem mutat a zsidóságon belüli asszimilációra. A nevek magyaros alakjai nem szabad, hogy megtévesszenek: az összeírás készítõi elõszeretettel értelmezték az idegen hangzású neveket. Emiatt a névhasználat magyaros vagy idegen alakjának értékelésérõl is le kell mondanunk. Bibliai, német, latin eredetû utónevek uralták a táblázatba nem foglalt neveket is.

35

Nézzük meg ugyanezt az összehasonlítást a nõi és leánygyermek neveknél :

NÉV

FÕ

Rosalia Johanna Fáni Mária Katalin Júlia Anna Therézia Összesen

36 28 23 21 10 9 8 8 113

%

NÉV

17.3 8.6 6.2 5.3 4.8 4.3 3.8 3.8 54.3

Johanna Rosalia Mária Katalin Josephina Therézia Anna Francisca Eleonora Júlia Összesen

Nõi utónevek

FÕ 31 24 22 22 14 14 13 11 12 11 272

% 10.5 8.1 7.1 7.1 4.8 4.8 4.4 3.7 3.7 3.7 58.2

Leánygyermek utónevek A férfi nevekrõl leírtakat itt újfent megismételhetjük. Nem tapasztaljuk annak jelét, hogy a veszprémi zsidók utónév adási szokásai a magyar nyelvû környezethez alkalmazkodtak volna. Hangsúlyozni kell e felmérés nagy hibalehetõségeit leginkább abban, hogy az egészen csekély, finom társadalmi változások bemutatására alkalmatlan. Ha összegezni próbáljuk a vizsgálatunk eredményeit, akkor továbbra is azt erõsíthetjük meg, hogy ebben az idõszakban a város zsidósága még messze állott a beolvadásnak attól a fokától, amely a kétnyelvûségben jelentkezne. Inkább a kettõs kötõdés, alkalmazkodás azon kezdeti formáit figyelhettük meg, amelyek a város iránti hûségrõl, segítõkészségrõl tanúskodtak. Összegzés A veszprémi zsidók a XIX. század közepére megtalálták helyüket és szerepüket a város társadalmában. Nem kellett szembe találniuk magukat különleges kihívásokkal, amiért egy római katolikus püspöki székhelyen laktak. Kihívást inkább a mezõváros polgárai jelentettek számukra. A város népes, de szegény iparos rétege éppúgy versenytársakat látott bennük, mint a csekély számú kereskedõ. A püspök, aki mind a város, mind a zsidók földesura volt, lehetõséget adott a kézmûvesipar gyakorlására és a házvásárlásra. Ilyen szem36

pontból kedvezõbb helyzetben élhettek a zsidók Veszprémben, mint más településeken. A hitközség alapítását a XVIII. század hatvanas éveire tehetjük. Dinamikus létszámnövekedésük miatt 1848-ra már a város lakosságának 10%-át alkották. A családok átlagos létszáma (4,4fõ) nem tért el az átlagos magyarországi adatoktól. A XIX. század közepére a zsidó családok 40%-a fogadott keresztény cselédet. E tény a zsidóság anyagi gyarapodására is utal. 1848-ban a zsidóság több mint fele már helyben született; az újonnan bevándoroltak a megye illetve a Dunántúl településeirõl jöttek. Külföldrõl elenyészõ számban érkeztek, bár õk éppen a közösség világi értelmiségi rétegét alkották. A lakóhelyi szegregáció jeleit Veszprémben is megtaláltuk, de nem a kiszorított, gettóba zárt zsidóságot, hanem a város kereskedelmi csomópontjaiban lakókat. Az izraeliták 70%-a három jómódú, központi városrészben élt. A zsidóság belsõ társadalmi rétegzõdését a foglalkozási megoszlással jellemeztük. A XIX. század közepére a közösség 57%-a a kereskedelembõl élt meg, azon belül is a gabonakereskedésbõl, kihasználva a város piacközpont jellegét. Püspöki engedély birtokában könnyebben kezdhettek iparral is foglalkozni, mintegy 15%-ukat soroltuk ehhez a réteghez. A vagyon és az anyagi helyzet szerinti rétegzõdésre csak hozzávetõleges adataink voltak. Annyit azért megállapíthattunk, hogy a zsidóságon belül is kialakult egy vagyonos réteg. A mezõváros keresztény és zsidó lakossága közötti konfliktusok kiváltó oka a zsidóság gazdasági elõrehaladása volt. Ezzel nem akarjuk elhalványítani a vallási indíttatású ellentéteket, de forrásaink tanúsága alapján ezek csak másodlagos szerepet játszottak. Nemcsak a veszprémi zsidóság, de az ország izraelita népessége is a XIX. század negyvenes éveiben kezdett elõre haladni az asszimilációhoz vezetõ úton. Értékeléseink alapján a város zsidósága, amely a letelepedésen már túljutott, a környezõ társadalomhoz próbált igazodni; de ez még csupán a kettõs kultúra elfogadásának készségében mutatkozott meg. Ez utóbbi megállapításunk kevés és bizonytalan forrásra épült. A továbbgondolást, forrásbõvítést témánk más területén is hasznosnak tarjuk. Így a vagyoni, gazdasági rétegzõdés pontosítását, elsõsorban a mikroszintû adatok feltárását az egyes személyekre, családokra vonatkozóan. A Veszprémi Püspöki Levéltár vélhetõleg még sokkal több forrást is tartalmaz a helyi a zsidóságra, mint amennyit mi fel tudtunk dolgozni. A források feldolgozásának egyik fontos további lépése a megyére vonatkozó 1848-as zsidóösszeírás teljes feldolgozása, amely a rendibõl a polgári társadalomba átlépõ zsidóság páratlan értékû adatforrása lehetne. 37

BIBLIOGRÁFIA BÁCSKAI Vera –1988 Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején, Bp. BÁCSKAI Vera – NAGY Lajos 1984 Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban, Bp. BENISCH Artúr –1934 A zsidók térfoglalása és elhelyezkedése a mai Magyarország területén (1830–1930), Bp. BERNSTEIN Béla –1898 Az 1848/49-i magyar szabadságharc és a zsidók, Bp. BIBÓ István –1984 Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. in. Hanák Péter (szerk.) Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus, Bp. 135-294 CALENDARIUM –1812 dioecesanum cleri Weszprimiensis pro anno a Christo nato...,Veszprém CSIZMADIA Andor –1962 Az egyházi mezôvárosok jogi helyzete és küzdelmük a felszabadulásért a XVIII. században, Bp. DÁNYI Dezsô –1977 Háztartás és család nagysága és struktúrája az iparosodás elôtt Magyarországon. in. Történeti Statisztikai Tanulmányok 3., 5-104 DÁVID Zoltán –1973 A családok nagysága és összetétele a veszprémi püspökség területén 1747–1748, Bp. DÓKA Klára –1994 Fejér megye zsidó lakossága a 19. század elsô felében, in. Deáky et al. (szerk.) ...és hol a vidék zsidósága?..., Bp., 59-94 EMBER Gyôzô –1963 A magyarországi országos zsidóösszeírások a XVIII. század elsô felében, in. Grünvald Fülöp-Scheiber Sándor (szerk.) Magyar Zsidó Oklevéltár VII. 1725-1748, Bp. 49-77 ERDÔS Ferenc –1994 Lovasberény, in. Fejér megyei történeti évkönyv 23, Községtörténeti tanulmányok, Székesfehérvár, 7-91 FARAGÓ Tamás –1977 Háztartásszerkezet és falusi társadalomfejlôdés Magyarországon 1787-1828, in. Történeti Statisztikai Tanulmányok 3., Bp. 105-214 38

FARAGÓ Tamás –1983 Háztartás, család, rokonság. Jegyzetek a legújabb család- és rokonságkutatási eredmények alapján, Ethnographia, 216-254 FARAGÓ Tamás –1989 A pilisi járás népességi adatai a XIX. század közepén (Leíró statisztikáink népességtörténeti forrásértéke) in. Somfai B. (szerk.) A Dunántúl településtörténete VII., Veszprém, 517- 529 FAZEKAS Róza –1989 A szatmári zsidóság az 1848. évi összeírás tükrében, in. Cservenyák L. (szerk.) Emlékkönyv Hársfalvi Péter születésének 60. évfordulójára, Nyíregyháza, 152-174 FAZEKAS Róza –1990 A Szatmár megyei zsidóság társadalmi rétegzôdése a XIX. század közepén, in. Kriza I. (szerk.) A hagyomány kötelékében, Bp. 193-202 FÉNYES Elek –1836-1840 Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográphiai tekintetben, I- VI., Pest FÉNYES Elek –1851 Geographiai szótára I-II., Pest GAZDA Anikó –1989 A zsidók elhelyezkedése a településben, in. Gerô L. (szerk.) Magyarorzsági zsinagógák, Bp. 48-53 GAZDA Anikó –1991 Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon, Bp. GONDA László –1992 A zsidóság Magyarországon 1526-1945, Bp. GRÜNVALD Fülöp - SCHEIBER Sándor (szerk.) –1963 Magyar Zsidó Oklevéltár VII. 1725-1748, Bp. GUTHEIL Jenô –1979 Az Árpád-kori Veszprém, Veszprém GYÁNI Gábor –1993 Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben, Valóság 4, 18-27 HANÁK Péter –1984 A lezáratlan per, in. Hanák P. (szerk.) Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus, Bp. 355-378 HOLLÓS István –1936 A vándormozgalom hatása Veszprém vármegye népességének fejlôdésére, Magyar Statisztikai Szemle, 398-409 39

HUDI József 1984a Veszprém megyei parasztmozgalmak 1848/49-ben, in. Kredics L. (szerk.) Tanulmányok Veszprém megye múltjából, Veszprém, 337-530 HUDI József –1984b A veszprém megyei zsidóság elemi oktatása a reformkorban, Megyei Pedagógiai Híradó 3, 11-17 HUDI József –1994 A pápai zsidó község és önkormányzata 1748-1848, in. Deáki et. al. (szerk.) ...és hol a vidék zsidósága?..., Bp. 39- 57 HUNGLER József –1988 Veszprém településtörténete, Veszprém ILA Bálint - KOVACSICS József –1964 Veszprém megye helytörténeti lexikona I., Bp. KÁLLAY István –1989 Zsidók Székesfehérvárott 1715-1848, in. Farkas G. (szerk.) Zsidók Fejér megyében, Székesfehérvár, 28-33 KECSKEMÉTI Károly –1982 A liberalizmus és a zsidók emancipációja, Történelmi Szemle, 185209 KOVACSICS József – ILA Bálint –1988 Veszprém megye helytörténeti lexikona II., Bp. KOVÁCS Alajos –1936 Veszprém város lakosságának fejlôdése és összetétele, Magyar Statisztikai Szemle, Bp. 371-383 Ö.KOVÁCS József –1985 A szombathelyi zsidók betelepülése, helyzete a XVIII. század elejétôl 1848-ig, Vasi Szemle 2., 248-273 Ö.KOVÁCS József –1987 A kecskeméti zsidók polgárosodása 1790-1848, Levéltári Szemle 4, 30-43 Ö.KOVÁCS József –1991 A zsidóság és környezetének konfliktusai a 18-19. században egy Duna-Tisza közi mintavétel alapján, in. Á.Varga L. (szerk.) Rendi társadalom-polgári társadalom 3., Salgótarján, 155-162 Ö.KOVÁCS József –1992a A kiskunhalasi zsidóság társadalomtörténete a XVIII-XIX. században, in. Iványosi-Szabó T. (szerk.) Bács-Kiskun megye múltjából XI., Kecskemét, 81-149 Ö.KOVÁCS József –1992b Polgárosodás és zsidóság. A Duna-Tisza közi zsidósághelyzete és szerepe a polgárosodásban a XVIII-XIX. században, Forrás, 64-69 40

Ö.KOVÁCS József –1993 Betelepedés és lakosítás Kecskeméten a XVIII-XIX. században (Különös tekintettel a zsidók helyzetére), in. Iványosi-Szabó T. (szerk.) Bács-Kiskun megye múltjából XII., Kecskemét, 147-172 Ö.KOVÁCS József –1995 Kisvárosi zsidók a XIX. században (Kiskunhalas), in. Mikó Zs. (szerk.) Rendi társadalom-polgári társadalom 4., Debrecen, 145-161 KUN Lajos –1932 A veszprémi zsidóság múltja és jelene, Veszprém LICHTNECKERT András –1984 Veszprém társadalma és önkormányzati testületei a XIX. század közepén, in. Kredics L. (szerk.) Tanulmányok Veszprém megye múltjából, Veszprém 313-336 LICHTNECKERT András –1986 Veszprémi cselédek 1818 és 1849 között, in. Somfai B. (szerk.) A Dunántúl településtörténete VI., Veszprém, 375- 382 LICHTNECKERT András –1994 Veszprém önkormányzata és az 1726. évi statútumok, Veszprémi Szemle 2, 3-14 B.LUKÁCS Ágnes –1978 Magyarország népessége törvényhatóságok szerint az 1820-as években, Bp. LUKCSICS Pál - PFEIFFER János –1933 A veszprémi püspöki vár a katolikus restauráció korában, Veszprém MARJANUCZ László –1988 A szegedi zsidó családok a 19. században, Szeged MARJANUCZ László –1991 A társadalmi szegregáció jelei a szegedi zsidóság helyzetében, in. Lengyel A. (szerk.) Múzeumi Kutatások Csongrád megyében, 101-114 MESZLÉNYI Antal –1924 A Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottság mûködése 1848. március 23-tól április 20-ig, Századok, 1923-24, 714-757 MÉREI Gyula - VÖRÖS Károly (szerk.)–1980 Magyarország története 1790-1848, Bp. MIKÓ Zsuzsanna (szerk.) –1995 Rendi társadalom-polgári társadalom 4., Mezôváros - kisváros, Debrecen 41

MÓZES Teréz –1995 Váradi zsidók, Nagyvárad NAGY Ludovicus –1828-1829 Notitiae politico-geographico-statisticae... regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum, I-II. Buda OTRUBA, Gustav –1977 Die “Judenfrage” im Revolutionsjahr 1848 im Spiegel der Wiener Flugschriften, Wiener Geschichtsblätter 3., 201-205 PÁPAI Béla –1963 Magyarország népe a feudalizmus megerôsödése és bomlása idején (1711-1867), in. Kovacsics J. (szerk.) Magyarország történeti demográfiája, Bp. 143-222 H.PÁLFY Ilona –1936 Veszprém város adózó lakossága az 1828. évben, Magyar Statisztikai Szemle 5., 384-397 PÁLMÁNY Béla –1995 Szempontok a magyarországi mezôvárosok típusaihoz az úrbérrendezéstôl a jobbágyfelszabadítás befejezéséig (1767-1870), in. Mikó Zsuzsanna (szerk.) Rendi társadalom - polgári társadalom 4., Debrecen, 5-47 PFEIFFER Károly (összeáll.) –1940 Fejér vármegye 1848. évi zsidóösszeírása, Székesfehérvár RÚZSÁS Lajos –1963,1964 Városi fejlôdés a Dunántúlon a XVIII-XIX. században, in. Értekezések, MTA Dunántúli Tudományos Intézet, Veszprém, 279315, 179-226 SCHEIBER Sándor (szerk.) –1972 Magyar Zsidó Oklevéltár XVI., Bp. SCHEIBERNÉ Bernáth Lívia –1981 A magyarországi zsidóság személy- és családnevei II. József névadó rendeletéig, Bp. SCHEMATISMUS –1819...1837 venerabilis cleri almae dioecesis Wesprimiensis pro anno a Christo nato... SCHNEIDER Miklós (kiad.) –1939 A rohonci zsidók 1848. évi összeírása, Szombathely, SZABAD György (szerk.) –1990 A polgárosodás útján, Tanulmányok Magyarország társadalmának átrétegzôdéséhez, a pogári átalakulás korában, Bp. SZALAI György – 1974 A hazai zsidóság magyarosodása 1849-ig, Világosság 4., 216-223 42

SZASZKÓNÉ Sin Aranka (összeáll.) –1994 Magyarország történeti helységnévtára (1773-1808), Veszprém megye, Bp. SZÉP Lipót –1905 A veszprémi izraelita hitközség iskolájának története (1805- 1905), Veszprém SZLEMENICS Pál –1823 Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény I., Pozsony THIRRING Gusztáv –1957 A városok népességének 1848. évi összeírása a soproni “Népszámlálás” és fôbb eredményei tükrében, in. Kovacsics J. (szerk.) A történeti statisztika forrásai, Bp. 309-338 ÚJVÁRI Péter (szerk.) –1929 Zsidó lexikon, Bp. VARGA László –1992 Zsidó bevándorlás Magyarországon (1710-1910), Századok, 59-79 VÉGHELYI Dezsô –1886 Emléklapok rendezett-tanácsú Veszprém város közigazgatási életébôl, Vp. VIRÁG István –1935 A zsidók jogállása Magyarországon 1657-1780, Bp. VÖRÖS Károly –1980 A zsidók, in Mérei-Vörös,577-585 VÖRÖS Károly –1981 Ungarns Judentum vor der bürgerlichen Revolution, in. Hitchins, K. (ed.) Studies in East European Social History II., Leiden 139-156 VÖRÖS Károly –1989 A magyarországi zsidóság helyzete a Mohácsi vésztôl 1918- ig, in Gerô L. (szerk.), Magyarországi zsinagógák, Bp. 28-35 ZSOLDOS Jenô (szerk.) –1948 1848-1849 a magyar zsidóság életében, Bp

43

LEVÉLTÁRI FORRÁSOK VeML Veszprém Megyei Levéltár IV. 1. Veszprém Vármegye Nemesi Közgyûlésének iratai a. Köz- és kisgyûlési jegyzôkönyvek h. Összeírások 1.1848-1849 Veszprém vármegye zsidó lakosságának összeírása, Veszprém város 385-398. lap IV. 101. Veszprém Vármegye Bizottmányának iratai a. Jegyzôkönyvek IV. 482. Veszprém vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyûjteménye 224. Izraelita felekezetûek anyakönyvi másodpéldányai 1836-1844 V. 101. Veszprém Város Közönségének iratai a. Közgyûlési jegyzôkönyvek 1712-1848 b. Közgyûlési iratok 1741-1848 V. 102. Veszprém Város Tanácsának iratai a. Tanácsülési jegyzôkönyvek 1712-1848 b. Tanácsülési iratok 1741-1848 V. 102. h. aa. Összeírások/ Népösszeírások 1. A II. József kori népösszeírás 1787 2. Az 1848-1849. évi népösszeírás 1848 4. Conscriptio dioecesana 1818, 1828 6. Zsidók összeírása 1830 V. 102. j. Végrendeletek 1705-1828 VePL Veszprémi Püspöki Levéltár 1. Archivum Kollerianum 1710-1830 2. A Veszprémi Püspöki Hivatal iratai i. Negotia religionaria 1721-1790 k. Acta parochialia 1652-1839 p. Acta personalia 1742-1832 t. Conscriptiones animarum 1745-1841 u. Status impopulationis parochiarum 1769-1776 v. Incolatus in oppido Veszprém 1765-1807 x. Conscriptiones proventuum parochiarum 1726ss. Miscellanea 1744-1836 7. Contractus 1792-1850 9. Térképek, tervek gyûjteménye 1779VeKL Veszprémi Káptalani Levéltár Gazdasági iratok , Veszprém 44

MELLÉKLETEK I. melléklet Veszprémi zsidók összeírása –1790 (Forrás: VePL 1. fasc. 102. No. 6.)

Név Wolff Teücs Jacobus Pachrach Antonius Izrach Hauzperger Jacob Izrach Schwarcz Jacobus Tringpresser Salamon Menczl Abrahamus Lamperger Ferencz Rother David Löbl Braun Salamon Ditrichstein Wolfgangus Praysach Hierschl Schverzenberger Gabriel Streit Isaach Jacob Sultsinger Simon Blau Moyzes Schiff David Glick Jacobus Friedenberger David Deücs Michael Deücs Josephus Klein David Somberger

Hány éve lakik a városban? 22 26 3 n.a. 10 23 4 2 2 27 6 5 7 3 6 7 10 4 15 4 n.a. 8

Honnan érkezett a városba? n.a. Lókút Szt.Király Szabadja n.a. Csehország n.a. Pápa Teleki Tapocafô Kiss Marton Pápa Lovas Berény Csehország Bonyhád n.a. Csehország Füred Holics Tata n.a. Somberény Szentgál

n.a. = nincs adat

45

II. melléklet A veszprémi zsidók születési helye –1848 (Forrás: VeML IV. 1. h. 1.)

Helység Ács Ajka Almás Atád Bagota Bánk Baracska Berhida Bonyhád Bozsok Buda BudaPest (!) Cece Csesznek Csetény Csóór Dégh Devecser Dörögd Esztergom Fadd Fokszabadi Frits (Morvaorsz.) Füred Görbô Gyôr Hôgyész Iglau (Morvaorsz.) Iregh Kajár Kapolcs Keresztúr Kerta Keszthely Kismarton Köttse Kôvágóôrs Krakkó (Lengyelorsz.) Küngös Lednik Lemberg (Lengyelorsz.) Lovasberény Ludbrecht (Horvátorsz.) Máda Mezôkomárom Mezôszentgyörgy Miskolc Mór Nagykanizsa Nagyvárad Nagyvázsony

Férjek 0 1 0 0 1 0 0 1 0 2 2 1 0 0 1 3 0 0 0 1 0 0 0 3 1 0 2 0 0 1 1 1 1 1 0 0 1 1 0 0 1

Feleségek 1 1 0 1 0 2 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 1 2 0 0 2 1 1 3 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 0 0

Segédek 0 0 1 0 0 2 1 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 1 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0

2 0

2 1

0 0

0 2 0 2 0 0 0 8

0 0 0 0 0 1 1 2

1 2 1 3 1 0 1 2

Németújvár Nikolsburg (Morvaorsz.) Nyitra O-Buda Ostrow Öts Paks vár Palota Pápa Pata Pest Pistyán Polgárdi Posony Rajka Rápak Rendek Rohonc Sachticz Sárvár Saudamnie (Lengyelorsz.) Serau (Csehorsz.) Simontornya Simony Som Sömjén Stránicz (Csehorsz.) Szalók Szentkirályszabadja Szigetvár Szilasbalhás Szôlôs Szombathely Tata Tejfalu Teplicz Teschen (Szilezia) Tétény Téth Tevel Thé Toponár Tördemitz Trencsény Ungvár Vágújhely Vámos Vasvár Veszprém Vita Zalatn. Zalaregerszeg Zalaszentgrót Zámoly Összesen

46

1 1

0 0

0 0

2 1 1 2 1 4 7 0 0 0 0 4 0 0 1 2 1 1 1

1 0 0 0 0 5 6 1 5 0 0 1 1 1 2 3 0 0 0

1 0 0 0 0 0 1 0 2 1 1 1 0 0 0 1 1 0 0

1 0 0 0 0 2 1 5 0 0 0 0 0 3 0 1 1 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 124 0 1 0 1 216

0 2 1 0 1 0 0 2 1 0 1 2 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 82 1 1 1 0 159

2 1 0 2 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 53

III. melléklet A veszprémi zsidók foglalkozási megoszlása –1848. (Forrás: VeML IV.1. h. 1.)

FOGLALKOZÁS Ablakos Aprolékos kereskedô Aranymûves Boltos Boltos és kereskedô Boltos segéd Bôrárus Borjúhús mérés Borkereskedô Bôrkereskedô Dohány és pipakereskedô Dohánykereskedô Dohánymetszô Ecetfôzô Ecetmérés Egyveleges és lisztkereskedô Egyveleges kereskedô Ékszerárus Élelmiszer kereskedô Elemi tanító Ernyôcsináló Faszerszám kereskedô Fôrabbi Fôtanító Fuvaros Gabonakereskedô Gyapjúkereskedô Hajhászoló /felhajtó/ Házaló Házi mindenes Ispotás és fürdôs Katona (obsitos) Kenyér sütô Kereskedés és olajütés Kereskedô Kereskedôsegéd

FÔ 1 6 1 3 1 1 1 1 1 3 1 2 1 1 1 1 1 6 1 1 2 1 1 1 2 23 3 15 9 1 1 1 1 1 3 2

Készruhakereskedô Lisztkereskedô Lócsiszár Magános tanító Nôiszabó Nyergesmester Nyersbôrkereskedô Olajütô Orvostanár Pálinkacsapláros Pálinkafôzô szolga Pipa és dohánykereskedô Posztókereskedô Rabbisegéd Rôfös portékával kereskedô Sachter Seborvos (hites) Sercsaplár Sermérés Sermérés, gabonakeredés Sipkavarró Szabó legény Szabó mester Szappanos Szobafestô Szücs mester Tapló készítô Templom szolga Tímár mester Tobak Uradalmi árendás Varró Vaskereskedô Vendéglôs Zsibárus ÖSSZESEN

47

1 18 1 1 1 2 2 2 1 1 1 1 3 1 5 1 1 2 1 1 1 1 7 1 1 2 1 1 4 3 1 1 1 1 3 174

IV. melléklet Mesterségek, ahol segédeket, tanulókat foglalkoztattak –1848. (Forrás: VeML IV. 1. h. 1.)

FOGLALKOZÁS Boltos Bôrárus Dohány és pipakereskedõ Egyveleges és lisztkereskedõ Ékszerárus Esernyôkészítô Faszerszám kereskedõ Fôtanító Gabona és lisztkereskedõ Gabonakereskedõ Kereskedés Kereskedés és olajütés Nôi szabó Posztókereskedõ Rôfös portékával kereskedõ Sapkavarró Szabó Szobafestô Szolga Szûcs Tímár

SEGÉD 4 2 0 1 6 1 1 1 1 1 0 2 1 2 5 1 2 1 9 1 1

48

TANULÓ 1 0 1 1 5 0 0 0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 0 0 2 0

V. melléklet A zsidó gyermekek foglalkozása –1848. (Forrás: VeML IV. 1. h. 1.)

FOGLALKOZÁS Boltos (segéd) Dohány kereskedõ Dohány metszô Dohány-, pipakereskedõ Gabonaker Házaló Kalmár (segéd, tanuló) Káplár Katona Kereskedô Könyv-vivô Könyvkötô legény Lisztkereskedõ Orvos tanár Orvos tanuló Pék (legény, inas ) Pincér Segédtanító Sipkacsináló Szabó (legény, inas ) Szappanos Színész Tanító Tobak Varga

49

FÔ 19 2 1 2 2 2 11 1 2 1 1 1 4 1 1 3 2 1 1 5 1 1 1 3 1

VI. melléklet A veszprémi zsidó családfõk azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegye)

Forrás: VeML IV.1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

50

VII. melléklet A veszprémi zsidó családfõk azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegyén kívül)

Forrás: VeML 1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

51

VIII. melléklet A veszprémi zsidó feleségek azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegye)

Forrás: VeML 1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

52

IX. melléklet A veszprémi zsidó feleségek azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegyén kívül)

Forrás: VeML 1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

53

X. melléklet A Veszprémben lakó zsidó segédek azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegye)

Forrás: VeML 1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

54

XI. melléklet A Veszprémben lakó zsidó segédek azonosítható származási helye –1848. (Veszprém vármegyén kívül)

Forrás: VeML 1.h.1 (A zárójelben lévõ számok a létszámot jelzik)

55

XI/a melléklet A zsidók elhelyezkedése Veszprémben –1848.

Forrás: lsd. A városon belüli lakóhely címû részt.

56

XII. melléklet Az 1848. évi zsidóösszeírás nyomtatványa

Forrás: ZSOLDOS 1948,127.

57

XII/a. melléklet: Az 1848. évi zsidóösszeírás néhány eredeti oldala Forrás: VeML Veszprém vármegye nemesi kzgy. ir. összeírások

58

XII/a. melléklet (folytatás) Az 1848. évi zsidóösszeírás

59

XII/a. melléklet (folytatás) Az 1848. évi zsidóösszeírás

60

XIII. melléklet A veszprémi zsidók összeírása – 1790.

61

XIII. melléklet (folytatás)

62

XIII. melléklet (folytatás)

Forrás: VePL 1. fasc. 102. No.6.

63

XIV. melléklet A veszprémi zsidók éves számadása a püspöknek –1790.

Forrás: VePL 1. fasc. 102. No. 6.

64

XV. melléklet Menczel Salamon kérvénye a káptalanhoz –1768.

Forrás: VePL 1. fasc. 102. No. 6.

65

JEGYZETEK

66

67

68

69

70

71

72

Nagy Dóra

A ZSIDÓSÁG SZEREPE VESZPRÉM VÁROS POLGÁROSODÁSÁBAN 1848-tól 1914-ig

Veszprém 2002 73

BEVEZETÕ Amikor szakdolgozati témát kerestem, kézenfekvõnek tûnt, hogy a már korábban megkezdett kutatási témámat folytassam, a veszprémi zsidóságról írjak. A döntésben megerõsített a veszprémi hitközség által kiírt pályázat is. Egész munkám során nagyon sokat köszönhettem támogatásuknak. A helytörténeti munkák két alapvetõ szempontból bírálhatók. Vagy azért, mert a lokális sajátosságok egyoldalú elõtérbe állításával az átfogóbb és általános tendenciákra is figyelõ ábrázolás elsikkad, vagy épp ellenkezõleg, a túlzott általánosítások mögött „elvesznek” illetve eltorzulnak a helyi, specifikus: az adott területi-gazdasági egységekre jellemzõ vonások. Ezen buktatók kikerülésére igyekeztem az országos és a helyi viszonyokat, folyamatokat egymás mellé állítva párhuzamosan vizsgálni, ha ezt a források is lehetõvé tették. A téma feldolgozásánál jó kiinduló pontot jelentett az 1848. évi zsidóösszeírás, amelyet több szempontból is elemezhettem. Sajnos a késõbbi évtizedekrõl nem áll rendelkezésünkre hasonló adatsor, így egyes esetekben az elemzõ stílust kénytelen voltam felváltani a leíróval. Ugyanakkor találtam olyan forrásokat, amelyeket én most csak saját szempontom alapján elemeztem, de részletesebb átvilágításuk újabb tanulmányokhoz szolgáltathatnak alapot. Itt elsõsorban a virilis listákra gondolok, melyeknek tüzetesebb vizsgálatával nemcsak a zsidó közösség egészének a gazdasági helyzetét kutathatjuk, hanem egy-egy család felemelkedését (vagy lesüllyedését ) is nyomon követhetjük. Ugyancsak részletesebb kidolgozásra vár az asszimiláció kérdése, vagy az antiszemitizmus megjelenése a helyi sajtóban. Ezek a tanulmányírás közben megfogalmazódó új kérdések is bizonyítják, hogy a témakör még hosszú ideig adhat munkát a kutatónak. S végül még itt, a bevezetõben szeretnék köszönetet mondani mindazért a sok segítségért, amit kaptam: Máthé Évának, a kezdeti lendületet adó témafelvetésért, Wollák Lászlónak, aki rendelkezésemre bocsátotta gazdag irodalmi anyagát, Szendi Attilának a módszertani segítségért, Katus László tanár úrnak az erõt adó biztatásért. Tanulmányomban felhasználtam Szendi Attila korábban megírt szakdolgozatát az 1848-as állapotok elemzésénél, most azonban, hogy közös kötetben jelenik meg a két munka, ezeket az „ütközõpontokat” kihagytam. Ez néhol megtöri a gondolati ívet a dolgozatomon belül, de az egész könyvet olvasva remélhetõleg ez a hiány nem érzékelhetõ.

75

1. fejezet

A ZSIDÓSÁG SZEREPE A MAGYARORSZÁGI POLGÁROSODÁSBAN A dolgozat elején a polgárosodás fogalmát kell pontosítanunk, hiszen más-más tartalommal használták a különbözõ korokban. Míg mi a kapitalista viszonyok kialakulását értjük alatta, addig a reformkori politikusok mindenekelõtt jogegyenlõséget. Péter László ezt a következõképpen fejti ki: „A nyugat-európai civil society… koncepciója volt ez: a szabad független egyének egyenlõségen alapuló kapcsolatának és közös intézményeinek jogelve…, mert polgárosítani annyit jelent, mint polgári jog alá rendelni valamit. Tovább pontosítva: A magyar polgárosodás se elsõsorban a 'kapitalizmussal', hanem 'Európával', a nyugat európai liberális társadalom normatív szemléletével függött össze.”1 Habár az 1848. áprilisi törvények a civil társadalom sarkalatos elvét: a jogegyenlõséget nem mondták ki, nem cikkelyezték be, a zsidók teljes emancipációja is elmaradt, de létrejött a liberális nemesség és a polgárosodó zsidóság között egyfajta „társadalmi szerzõdés”, miszerint: „Mi vezetünk és igazgatunk, ti vállalkoztok, gazdagodtok, és gazdagítjátok ezáltal magát az országot.” A zsidók örömest elfogadták az alkut, sõt ennél többet is. Az állampolgári jogok és a nemzetbe való befogadás fejében Kossuthék az elõbb említett fenntartásokon kívül elvárták a zsidóktól, hogy megreformálják vallásukat, levetkõzvén annak „túlhaladott” elemeit, és elhagyván a mózesi törvényekbõl mindazokat, amelyek véleményük szerint a modern gazdaság és modern állam érdekeivel „ütköznek”. A zsidók nagy többsége ebbe is belement: a magyar gazdaság fejlesztésébõl fakadó elõnyökért, valamint a fenntartásokkal engedélyezendõ állampolgári jogegyenlõségért cserébe késznek mutatkoztak lemondani gazdag kulturális örökségük olyan jelentõs részérõl, mint nyelv, etnikai öntudat, egyes vallási elemek, szokások, hagyományok. Ezért ettõl az idõtõl kezdve a magyar zsidóság éles kontrasztot mutatott Kelet-Európa és a Balkán zsidóságával.2 Ez az „egyesség” a XIX. század második felében tovább fokozta a zsidóság gazdasági aktivitását. A terménykereskedelem még inkább zsidó foglalkozássá vált, és a kereskedõk fokozott mértékben fektették be tõkéjüket a mezõgazdasági termelésbe is. Vidéken a földbirtokosok zöme zsidó regálbérlõt tartott, magasra emelt bérleti díjak révén osztozott vele a kocsmajövedelemmel összefonódó pénzüzleti haszonban. Az 1860-as években a modern hitelrendszer 76

fokozatos térhódítása, s egyidejûleg a földvásárlási tilalom feloldása nagyban hozzájárult annak a folyamatnak a kialakulásához, amely a regálbérlõk pangó, és így hitelügyletekben kamatozó pénztõkéjét közvetlenül átáramoltatta az agrártermelésbe, s a regálé bérlõbõl földbérlõt, esetleg kisvagy középbirtokost formált.3 Az önkényuralom idõszakában sorskérdéssé vált az ország modernizációja. Amikor sem katonai, sem politikai eszközökkel nem rendelkezett a nemzet ahhoz, hogy alávetett helyzetébõl kikerüljön, akkor közlekedési- és tõkeberuházásoktól függött jórészt a sorsa. Egy fáradhatatlanul kezdeményezõ, más vallású, más etnikumú sereg nemzeti politikai forma híjával is eredményesen dolgozott az ország modernizálásán. 1. Létrehozták a nemzeti piacot és annak országos központját. 2. Megteremtették a hazai felhalmozáson alapuló, magyar érdekû, magyar irányultságú nemzeti tõkét és tõkepiacot. 3. Ezzel egyben csatlakozási pontot kínáltak a sokkal hatalmasabb nyugati tõkéknek, amelyek az õ közvetítésükkel kerültek befektetésre a magyar mezõgazdaságba, infrastruktúrába, hiteléletbe. 4. Oroszlánrészük volt az ország urbanizálásában, Pest-Buda európai nagyvárossá fejlesztésében, a Kárpát-medence gazdasági központjává válásában. 5. Kiemelkedõ részük volt a nemzet értelmiségi-szellemi tõkéjének gyors gyarapításában, nélkülözhetetlen pénzügyi- és kereskedelmi szakképzettségû tisztviselõgárda létrehozásában, nyugati képzettségû mûszaki személyzet és szakmunkások behívásában. 6. Továbbjátszották reformkori, és még régebbi alapvetõ szerepüket az európai piaci impulzusoknak a magyar mezõgazdaság felé való közvetítésében a felvásárlás, szállítás, az exportszervezés, a tõke- elõlegezés és a mezõgazdasági tõkés vállalkozás területén. Õk voltak a polgárosodásnak nem kizárólagos, de elsõ számú képviselõi az országban. A dolgok természetébõl folyt, hogy õk voltak annak elsõ számú nyertesei is. Ez mindenki számára látható volt. Mégsem hallatszottak ekkor a késõbb annyira hangoztatott vádak a „zsidó térfoglalás”-ról. Túlságosan nyilvánvaló és letagadhatatlan volt ugyanis, hogy amit a zsidók Magyarországon csináltak, az nem meglévõ, mások által tartott terek elfoglalása volt, hanem korábban nem létezõ terek teremtése. Korábban nem létezõ, vagy mások által a társadalmi presztízs a társadalmi felemelkedés javára elhagyott kereskedelmi terek teremtése, vagy újra teremtése, korábban nem létezõ várostér teremtése, ipari tér, pénzügyi tér, infrastrukturális terek teremtése, amelyeken keresztények ezrei, tízezrei találtak maguknak 77

lakást, munkát, befektetési alkalmat és lehetõséget, mint vasutasok, és mint hajózási alkalmazottak, mint gépészek, fuvarosok, mint ácsok, mint kõmûvesek, mint építési vállalkozók, mint téglagyárosok, és sörgyárosok, mint kereskedelmi és szállítási alkalmazottak és vállalkozók, mint molnárok és mint rakodók, mint orvosok, ügyvédek, tanárok, gyári munkások, gyári- és banktisztviselõk. Nemcsak Pesten, de vidéken is mindenütt épültek és nyíltak zsidók által létesített malmok, szeszfõzdék, olajütõk, fûrésztelepek, szabó- kárpitos-, órás-, és ötvösmûhelyek.4 A modernizálás második hulláma a nyolcvanas évek második felétõl a századforduló körüli évekig tartott. Nemzetközi hátterét a gazdasági konjunktúra világméretû fellendülése alkotta, amelybe a döntõen magyar zsidókból összetevõdõ vállalkozói elit a magyar gazdaságot hozzáértõen bekapcsolta. Partnerei voltak ebben egyrészt a korabeli liberális magyar állam, a liberális magyar politikai elit, másrészt néhány tucat külföldrõl betelepült, illetve hazai asszimilált német polgár, akiknek ebben az idõszakban sikerült többnyire a bankok segítségével és aktív közremûködésével középüzemét gyárrá fejlesztenie.5 A harmadik hullámban a magyar zsidó polgárság és polgári értelmiség minden korábbit felülmúló mértékben és iramban vitte elõre hazájának iparosítását. A század elsõ éveitõl 1918-ig számított harmadik hullámot nem lehet mindig statisztikailag megfoghatóan elválasztani a második hullámtól, de mindenképpen ez az idõszak a zsidó finánctõke születésének kora.6 Az 1880-as évektõl az elsõ világháborúig eltelt három évtizedben, amely mindkét hullámot átfogta, az ország gazdasági fejlõdése rendkívül tõkeigényes volt. A beruházások összege 1890 és 1913 között kétszerese volt az 1867 és 1890 közötti idõszak befektetéseinek, s mintegy 12 milliárd koronára rúgott.7 Törvényszerû volt, hogy a modernizáció második és harmadik hulláma idején (is) a magyar gazdaság leggyorsabb ütemben növekvõ és nemzetközi viszonylatban is legmagasabb fejlettségi szintet elért ágazata, a tõkés fejlõdés motorja a hitelszervezet, és ezen belül a nagybankok voltak. Egyrészt nagy arányokban emelkedett a helyi hiteligényeket kielégítõ kisebb vidéki bankok, takarékpénztárak és hitelszervezetek száma, másrészt a nagybankok rendkívüli méretû tõkekoncentrációt valósítottak meg.8 Ebben a folyamatban vitathatatlan a hazai zsidóság hangsúlyozott szerepe, s ez a tény az alapja annak a kíváncsiságnak, mely arra sarkall, hogy megvizsgáljam Veszprém esetében is érvényesültek-e az országos tendenciák vagy a helyi sajátosságok dominálnak.

78

2. fejezet

VESZPRÉM VÁROS JELLEMZÕI A város jogállása Veszprém önkormányzat-történetében tükrözõdött a mezõváros polgársága és földesurai között a XVIII. században lefolyt küzdelem, melynek legfõbb célja a szabad királyi város rangjának elérése volt, azonban hol a földesúr, hol a vármegyei nemesség, hol pedig a bécsi udvar akadályozta meg vágyaik teljesülését. Jogi és igazgatási értelemben 1875 jelentette a fordulópontot Veszprém életében, mert ekkor nyerte el a rendezett tanácsú város rangját. A 120 fõbõl álló újjáválasztott tanács élén Dunst Ferenc polgármester és Véghelyi Dezsõ fõjegyzõ állt. Munkájukat a pénzügyi, a jogügyi, az építészeti és szépítészeti valamint az egészségügyi szakbizottság segítette.9 Vizsgált idõszakunk legjelentõsebb polgármestere Szeglethy György, akinek tíz éves munkássága (1899–1910) alatt a város ugrásszerû fejlõdésnek indult, ennek bemutatása azonban már a következõ témakör anyaga.

A város gazdasága a XIX. Század második felében A kisipar lassú visszafejlõdését nem követték jelentõsebb ipari vállalkozások. Az országos gazdasági és ipari változások tendenciái Veszprémben nem jelentkeztek, melynek a várost érintõ kedvezõtlen vasútpolitika volt a fõ oka.10 A várost, amelynek azelõtt jelentõs gabona-, bor- és gyapjúpiaca volt, az 1859-ben kiépített Délivasút elkerülte. A „hét vármegye népe által” gyakran felkeresett piac fokozatosan elsorvadt, ennek következtében több gazdag terménykereskedõ is elhagyta a várost. A kereskedelmi tõke visszavonulása lehetetlenné tette komolyabb nagyipari vállalkozások létrehozását, és a közben megalakult szerény tõkeerejû pénzintézetek szintén alkalmatlannak bizonyultak ilyenek finanszírozására. A Délivasút elszívó hatását az 1872-ben épített nyugati vasút csak kis mértékben tudta ellensúlyozni, mivel az a vasúttársaság önzõ érdekei miatt négy kilométerre elkerülte a települést. Veszprém nehezen tudott 79

versenyre kelni a Dunántúl szerencsésebb adottságú városaival, vasúti gócpontjaival, amelyek közvetlenül kapcsolódtak a fõ vasútvonalakhoz.11 Veszprém Jutas állomása csak negyed század múlva, 1896 után lett vasúti csomópont, akkor, amikor megépült a Gyõr – Veszprém – Dombóvár helyiérdekû vasút. Bár 1845-ben megalakult a Veszprémi Takarékpénztár, 1857-ben a Veszprémi Kereskedelmi Társulat, és 1860-ban a Veszprém megyei Gazdasági Egyesület, a tõkebefektetések lassan indultak meg. Az 1830 körüli alapítású kékfestõ, illetve olajgyár után igen késõn, csak 1875-ben alakult gyufagyár, 1844-ben szûrposztógyár, 1890-ben cementgyár 1891-ben téglagyár, valamint 1898-ban posztógyár. Az 1872-ben országosan megszûnt céhek helyébe lépõ Ipartestületek új tagjai sem tudták pótolni az ipari munkásságot és a mûszaki értelmiséget.12 Nem csak a dunántúli megyeszékhelyek átlagától elmaradó fejletlen iparstruktúra, korszerûtlen gazdasági szerkezet hagyományozódott a következõ évszázadra, hanem az ipari fejlõdés szempontjából hátrányos társadalmi szerkezet is, melyben a tisztviselõi, a papi jelleg konzerválódott.13 A város inkább közigazgatási központ, iskolaváros lett. A városi élet alakulásában az „objektív” adottságok mellett döntõ súlya van a „szubjektív” szférának is. A városvezetés összetétele, sajátos érdekei és szemléletmódja, cselekvési elszántsága mind-mind döntõ befolyást gyakorol. Ezt figyelhetjük meg, az elõzõ fejezetben már említett Szeglethy György polgármesterségének idõszakában. Szeglethy ambiciózus városfejlesztõ koncepciója egyaránt felölelte a piacbõvítést, utcarendezést, középítkezéseket és a villanyvilágítás bevezetését, valamint a balatoni vasút ügyének keresztülvitelét. Az infrastrukturális modernizálás közvetve az ipari vállalkozások számára teremtett kedvezõ külsõ feltételeket. Nem a városvezetés akaratának hiánya, hanem fõként a tõkeszegénység az oka, hogy Veszprémben csak 1908-ban vezették be a villanyvilágítást. Mellette már 1898-ban állást foglaltak a városi tanácsban, mégis tíz évnek kellett eltelnie, hogy a terv megvalósuljon.14 Az 1906-ban kezdõdõ új gazdasági fellendülés 1910-ben tetõzött, így a pénzpiac és az ország külkereskedelme is kedvezõen alakult. Ebben a miliõben jött létre Stern Herman által alapított cégbõl Veszprém elsõ részvénytársasága a Veszprémi Faipari Részvénytársaság, melyet a helyi pénzintézetek mellõzésével egy szûk körû tõkéscsoport hozott létre. (Az Rt. történetével, tevékenységével, a késõbbiekben egy külön fejezetben foglalkozom.) Veszprém 1911-ben ünnepelhette második nagyobb ipari üzemének létesítését. E gyár létrejötte mindenekelõtt Óvári Ferenc nevével 80

forrott össze, aki mint ügyvéd, országgyûlési képviselõ, a századforduló után Veszprém iparosításának valóságos zászlóvivõje lett. Minden ipari vállalkozást támogatott, de azt is felismerte, hogy kis manufaktúrákkal nem lehet nagyobb haszonra szert tenni, és a gyorsan szaporodó foglalkoztatási gondokat sem ezek oldják meg. A textilipar privilegizált helyzetét látva Veszprémben is textilipari üzem létesítését szorgalmazta. Társak híján 1907-ben saját erejébõl szervezte meg kötõ- és szövõgyárát, melyben kezdetleges körülmények között, néhány munkás alkalmazásával harisnyákat gyártottak. A kezdeti kudarcok, majd szívós szervezõmunka után 1911-ben megalakult a megyeszékhely század eleji legnagyobb ipari vállalkozása, a Veszprémi Kötött- és Szövött Iparárugyár Rt.15 A sok közmû és egyéb épület építése, a néhány gyár létesítése sem tudott azonban munkát adni a gyári termelésre átállt ipar következtében fokozatosan tönkremenõ 825 veszprémi kézmûvesnek. A munkanélküliek számát még növelték a városba áramlók is. 1904-ben több mint 1000 munkanélküli férfit írtak össze a városban, akik sem önmagukat, sem családjukat nem tudták fenntartani. Nem véletlen, hogy Veszprémbõl, illetve Veszprém megyébõl távozott a legtöbb kivándorló a század elsõ évtizedében.16 Összegezve megállapíthatjuk, hogy vizsgált idõszakunkban Veszprém fejlõdése erõsen hullámzó, s még a „hullámhegyek” is idõben megkésettek és mérsékeltek az országos viszonyokhoz képest. Ugyanakkor a polgárosodáshoz szorosan kapcsolódó iskoláztatás, kultúra támogatása, egyleti élet terén, élen jár a város.

81

A város és a zsidóság demográfiai adatai A város katolikus jellege elejétõl fogva erõteljesen érvényesült. Már 1825-ben a város lakosságának közel háromnegyede római-katolikus vallású. A protestánsok együttesen is csak 20%-ot képviselnek, ellenben az izraeliták már ekkor is elég jelentékeny arányban találhatók: 619 fõ, ami 6,8 %-ot jelent a lakosság százalékos megosztásában. A további lakosság-arányok változását nyomon kísérhetjük a táblázatban. 1850 (Fényes) 1850 (osztrák népszámlálás) 1857 (osztrák népszámlálás) 1869 (magyar népszámlálás) 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1940

Össz. lakosság 12863 10468 11447 12002 12575 12655 14114 14792 15586 17792 21557

Izraeliták* 1008

7,2 %

1421 1685 1538 1583 1275 1121 850 887

11,8 % 13,4 % 12,2 % 11,3 % 8,7 % 7,2 % 4,8 % 4,1 %

* Dr. Kovács Lajos cikkében szereplõ – Veszprém népességének fejlõdése és megoszlása vallások szerint címû – táblázatból kiemelve az izraelitákra vonatkozó adatokat 1880-ig alig változik a római katolikusok aránya, ebben az idõben a zsidók törtek elõre, fõleg a reformátusok rovására, úgy, hogy majdnem kicserélõdik a reformátusok és az izraeliták arányszáma. Az elõbbi lemegy 15, 2 %-ról 9, 8 %-ra az utóbbi felemelkedik 8, 2 %-ról 13, 4 %-ra. A zsidóság ebben az évben éri el a legnagyobb arányát, és a legnagyobb abszolút számát is. Ettõl az idõtõl létszámuk fokozatosan csökken.17 Dr. Kovács Lajos „elég jelentékenynek” nevezi a veszprémi zsidóság számát. Ennek a bizonytalan kategóriának a valóságtartalmát akkor látjuk igazán, ha legalább egy fokkal nagyobb régió, a vármegye adataival összehasonlítjuk.

82

% az össz. lakossághoz viszonyítva 3,7 5,4 3,6 3,1 2,4 2,1

Vármegye izraelita lakossága 6804 11300 8282 7312 5932 5615

Év 1840 1880 1910 1920 1930 1940

Veszprém izraelita lakossága 754 1685 1275 1121 850 887

% az össz. lakossághoz viszonyítva 7 13,4 8,6 7,2 4,8 4,1 18

A táblázat mutatja, hogy Veszprém zsidó lakosságának aránya mindegyik idõpontban duplája a vármegyében kimutatott arányoknak, de ez nem jelenti azt, hogy a megye izraelita lakossága Veszprémben koncentrálódott volna, hiszen a megye teljes összeírását tanulmányozva (1.sz. melléklet) láthatjuk, hogy jó néhány településen (pl. Siófok, Kerékteleki, Öcs, Nagydém) ha nem is abszolút számban, de arányaiban jelentõsebb zsidó közösség élt. A zsidó lakosok száma mind létszámát, mind arányait tekintve Pápa városában volt a legmagasabb. A kérdésre, miszerint a megye legjelentõsebb városa miért nem a zsidóság legfõbb megyei központja is egyben Veszprém jellegének elemzésével kereshetjük a választ. Városunk, mint püspöki székhely erõteljes katolikus központ, s a betelepítések ezt a jelleget még erõsítették is. A telepítéseket szervezõ és irányító világi és egyházi nagybirtokosság érdekeinek megfelelõen a 18. század folyamán átalakulás ment végbe a megye lakosságának vallási megoszlásában is: a rekatalizációban élenjáró Esterházyak, Zichyek, a zirci apátság, a veszprémi püspökség és káptalan szinte kizárólag katolikusokat telepítettek a német fejedelemségekbõl, az osztrák örökös tartományokból és az ország, valamint a megye különbözõ részeibõl.19 A másik ok gazdasági. A magyarországi zsidóság települési viszonyaira jellemzõ, hogy az ország jelentõs útvonalai mentén (Esztergom, Buda, Székesfehérvár, Pozsony, Gyõr) alakultak elõször zsidó közösségek.20 Veszprém viszont inkább közigazgatási, mint ipari központ volt, (S ez így van ma is.) és kereskedelmi szerepe is jócskán csökkent a vasúthálózat kiépítésével. A múlt század elsõ felében alig volt a Dunántúlon vasút; Veszprém ezen ideig egy nagy empóriummá fejlõdött; virágzott a kereskedelem és néhány iparág, s jutott ebbõl hitközségünknek, illetve tagjainak is, hiszen 3-4 dunántúli vármegye talán összes gabonatermelése itt lett értékesítve s így csak természetes, hogy a termelõ itt jutván pénzhez, szükségleteinek legnagyobb részét itt szerezte be. 83

A XIX. század ötvenes éveiben épült a déli, most Duna–Száva–Adria vasút. Ez már nagyon is éreztette káros hatását Veszprémet illetõen, amennyiben a vasút mentén az egyes községekben, különösen Siófokon, nagyobb gabona-empóriumok keletkeztek, nálunk pedig évrõl-évre csappant a forgalom, míg végre a többi vasutak építése után teljesen meg nem szûnt.”21 (Siófok lakosságának 1840-ben 0,7 %-a, 1880-ban 23,2 %-a zsidó)22 Hasonló következtetésre jut cikkében Ács Anna, aki a nemesvámosi zsidóság létszámát elemzi: „1887-ben már 130 zsidó él a helységben. E népmozgás pontos okairól nincs tudomásunk, azonban nem sokat tévedhetünk, ha összefüggésbe hozzuk a veszprémi gabonapiac hanyatlásával. A Veszprémbõl kiszoruló kereskedõk egy része a város közelségében keresett megélhetést. A múlt század utolsó két évtizedében Vámos lakosságának közel 10 %-át tették ki a zsidók.23 Az elköltözés mellett a zsidók létszámcsökkenésének magyarázatául Dr. Kovács Lajos a kedvezõtlen születési-halálozási arányokat említi. „A halálozások száma folyamatosan meghaladta a születésekét. Míg 1879-ben 72 születést és 35 halálesetet regisztráltak, addig 1931-ben 9 születésre 18 halál jutott”.24 Dr. Kovács cikkében csak két kiugró adatot emel ki, de ha megnézzük a Dr. Kun Lajos által összeállított táblázatot25(2. sz. melléklet) láthatjuk, hogy 1910 után majdnem minden évben a halálozások száma a születések száma fölé emelkedik. Úgy gondolom az elköltözés és a halálozási arány növekedése összefügg egymással, hiszen valószínûleg épp a fiatalok, a „szülõ korúak” hagyták el a várost a másutt való sikeresebb boldogulás reményében, s ez a közösség bizonyos fokú elöregedéséhez vezetett.

84

3. fejezet

A VESZPRÉMI ZSIDÓSÁG RÖVID TÖRTÉNETE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉTÕL 1914-IG

A veszprémi zsidóság a XIX. században a Buhim-völgybõl felhúzódott a mai Kossuth Lajos utca környékére. A szabadságharc bukása után a hitközség már 1849. október 14-én új elöljáróságot kapott, melyet a megyei fõnök nevezett ki. Bár a megyei fõnök lépten-nyomon beavatkozott a hitközség életébe, az évtized a békés fejlõdés jegyében telt el. 1851-ben 5 tanterembõl álló iskolaépületet emeltek, 1857-ben pedig, Ferenc József látogatásakor 3 kandeláberrel a város díszkivilágításához járultak hozzá. 1859-ben Hochmut Ábrahám lett a fõrabbi, vele új fejlõdési korszak kezdõdött a hitközség életében. Veszprém szempontjából a legnagyobb érdeme, a zsidóiskola mintaiskolává való fejlesztése volt. Rápoch Sándor bíró nevéhez fûzõdik az 1865-ben felavatott új zsinagóga felépíttetése, mely az ország egyik legszebb zsidó temploma volt.

85

A veszprémi hitközség a jóhírû és jómódú hitközségekhez tartozott, melyhez számtalan kérvény érkezett más testületek részérõl, s a hitközség ily esetekben soha sem volt szûkmarkú. Amikor 1891-ben az üldözött orosz zsidóság számára országos gyûjtés indult meg, a hitközség 475 forintot juttatott e célra; ha templom vagy iskolaépítés ügyben, vagy nagy magyar író, vagy költõ emlékének megörökítése ügyében, vagy bármely más hazafias, vagy kulturális célú ügyben kértek egyesek, vagy testületek támogatást, a veszprémi izraelita hitközség mindig bõkezûen adakozott. Bizony nem sejthette még a 90-es évek elején sem, hogy rövidesen maga is közadakozásra szorul. Ez a szomorú helyzet pedig 1893-ban következett be, amikor a nagy, városszerte dühöngõ tûzvész elhamvasztotta a hitközség iskoláját, irattárát, paplakát, és egyéb épületeit a templom kivételével, melyet a tûz megkímélt.26 Az országos gyûjtés sikeres volt, rövid pár hónap alatt összegyûlt a pénz az iskola felépítéséhez. 1895. szeptember 5-én nagy ünnepe volt a veszprémi izraelita hitközségnek. Teljesen készen állt a modern felszerelésû kétemeletes gyönyörû iskola palota, melynek homlokzatán márványtábla hirdeti: „A népoktatás ügyének a Veszprémi Izr. Hitközség. 1894-1896”

86

A millenniumi év a hitközség belsõ életében is nagy fontosságú volt. Egy ragyogó egyházi szónok, író költõ és tudós került a veszprémi rabbi székébe, Dr. Klein (Kiss) Arnold, aki öt évig volt a veszprémi zsidóság lelki vezetõje. Mûködése alatt új életre kelt a Talmud Tóra egyesület. 1902-ben a nõegylet ünnepelte 50 éves évfordulóját, 1905-ben pedig a 100 éves iskola jubilált. 1912-ben Weisz Lipót volt templomatya saját költségén rendezett be egy szép télitemplomot.27 Elmondhatjuk tehát, hogy békés fejlõdésben volt a hitközség, midõn 1914-ben kitört a háború.

4. fejezet

A ZSIDÓSÁG SZEREPE VESZPRÉM GAZDASÁGÁBAN Az 1848. évi zsidóösszeírás nemcsak a családfõk foglalkozását rögzítette, hanem a gyerekekét is, így következtetéseket vonhatunk le, a következõ nemzedék foglalkozási megoszlásáról is, illetve az iskoláztatási szokásokról, a családi mobilitásról. Az 560 gyermek közül érdekes módon 280 a fiú, és 280 a leány. Az összeírás a lányoknak csak az életkorát és családi állapotát jegyzi (hajadon, vagy férjezett) de iskoláztatásukról nem közöl adatot, jóllehet28 Dr. Kun Lajos ezt írja „1843-ban Heller Lajos nyert tanítói megbízást, s õ már lányokat is bevett az iskolába, a fiúk külön héber oktatását pedig külön tanító alkalmazása által az iskolai oktatás keretében végezte.”29 A fiúk megoszlása: Iskolás kor alatt 101 fõ Iskolás 68 fõ Deák 13 fõ Inas 13 fõ Legény 26 fõ Katona 3 fõ Mesterséget ûz 36 fõ Egyéb 20 fõ Az iskoláztatásról még részletesebben írok a következõ fejezetben, most csak a mesterségekkel valamilyen szinten foglalkozókat vizsgálom. 87

Inasok Szakma Boltos Pék Varga Sipkás Szabó

Fõ 9 1 1 1 1

Legények Szakma Boltos Szabó Pék Festõ Kalmár Tabak Szappanos Könyvkötõ

Fõ 16 3 2 1 1 1 1 1

Felnõtt keresõk Szakma Gabona ker. Dohány ker. Liszt ker. Kalmár Kereskedõ Pincér Tobak Házaló Szabó Dohány metszõ Sipka csináló Könyvkötõ Szappanos Könyvelõ Tanító Színész Orvos, tanár

Fõ 6 4 3 3 3 3 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1

Összesítve hasonló arányokat találunk, mint a családfõk foglalkozási megoszlásánál (amit Szendi Attila elemzett). Az inasok és a legények esetében egyharmaduk iparos, kétharmaduk kereskedõ, a felnõtteknél pedig 30-60 százalék29 ez az arány és itt 10 százalék értelmiségit is találunk. Õk valószínûleg a késõbbiekben a 13 fõs 'deák' iskolába járókkal fognak gyarapodni, hiszen az összeírás is említ már egy segédtanárt, és egy orvostanhallgatót közöttük. Az igazán érdekes kérdés az, hogy hogyan öröklõdtek az egyes foglalkozások apáról fiúra, hogyan jöttek létre az egyes szakmákban a dinasztiák. Vannak szakmák, amelyek két-három nemzedéken keresztül is jól szolgálták a megélhetést ugyanannál a családnál. Ilyen például az ékszerész, a szabó mesterség, a kereskedõi foglalkozás. A legtöbbek által választott szakma, a kereskedés átörökítõ hagyománya a legnagyobb.30 Ez érvényes a veszprémi zsidóságra is. A több gyermekes családokban egy, vagy két fiú folytatja az apa mesterségét, a többiek valamilyen más szakmát tanulnak, de elõfordul olyan eset is, hogy ez is kapcsolódik családi vállalkozáshoz. Pl. A gabonakereskedõ fia lisztkereskedõ. Millichdorf Ábrahámnak pedig, akinek nem született fia, 23 éves Eleonóra lánya dolgozik boltos segédként az üzletben. Két jellegzetes példa: Guthardt Jakab dohánymetszõ özvegyként él öt gyermekével. A legidõsebb, 88

Henrik szintén dohánymetszõ, Móric boltoslegény, Benedek péklegény, Adolf boltosinas, és van még egy lánya, Anna, aki hajadon. Fuchs Jakab gabonakereskedõnek és Körmendi Cecíliának hat gyermeke született. Salamon gabonakereskedõ, Miksa katona, Dávid boltoslegény, Leopold és Jakab iskolás, Cornélia pedig még hajadon. Az összesítés során 20 gyermeket az ún. 'egyéb' kategóriába soroltam. Ide került az az 5 fõ, akiknél felnõtt koruk ellenére az összeírás nem említett semmilyen adatot, 1 fõ, aki kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, 3 fõ fogyatékos, és 11 fõ, aki „szülõi hatalom alatt áll”. Úgy gondolom ez a meghatározás összefüggésben áll az anyagi helyzettel. A felnõtt gyermekek családban maradásának vagy az az oka, hogy szükség van az õ segítségükre is, (Özvegy Löwenstein Borbála 20 éves Sándor fia szülõi hatalom alatt áll, valószínûleg õ folytatja apja gabonakereskedését, és segít a 13 éves Sámuel eltartásában, aki 'deák'.) vagy épp ellenkezõleg, a jó anyagi háttér ad erre lehetõséget. (Guthardt Theodor ékszerárusnak, a közösség fõbírájának 3 felnõtt fia él szülõi hatalom alatt, pedig rajtuk kívül még gondoskodnia kell 9 testvérükrõl is. Tehetõsségét bizonyítja a három segéd, és a miskolci származású háziszolga is.) Ezt támasztja alá az is, hogy Guthardt Antalt – az egyik fiút – 1883-ban már a virilisek között találjuk a Veszprémvármegyei Naptár által közölt névjegyzékben. A további rendelkezésre álló források sajnos hiányosak és nem ilyen átfogó jellegûek. A cégbírósági bejegyzésekre, a virilis névjegyzékekre, a Mihók-féle Magyar Compass nyilvántartására, és néhány ipartörténeti, helytörténeti munkára alapozva kísérelek meg egy egységes képet adni a XIX. század második felének fejlõdésérõl. Az 1851-ben hozott kereskedelmi és ipartörvény arra kötelezte a kereskedõket, hogy az illetékes kereskedelmi testületekbe bekebeleztessék magukat, ami viszont csak az esetben volt lehetséges, ha az illetõ szakszerû képesítését hiteles iratokkal igazolta. E rendeletnek megfelelõen a veszprémi kereskedelmi társulatnál egy eredeti jegyzék szerint, a következõ kereskedõk kebeleztettek be: Weiner Adolf, bõrkereskedõ, Neu Móritz, rõföskereskedõ; Rosner Testvérek, vegyeskereskedõk; Pinkász Fülöp, szatócs; Scheiber Jakab, üveg és díszmûáru kereskedõ; Schöfeld Jakab, vegyeskereskedõ (két üzlettel bírt); Grünhut Ignác, rõföskereskedõ; Fürst Emánuel, szatócs; Mannheim Salamonné, Rainmann Rudolf dísz és kézmûáru-kereskedõ; Kovács Ferenc, vegyeskereskedõ; Mannheim Lipót, szatócs; Halassy János, vegyeskereskedõ; Mannheim Dávid, vegyeskereskedõ, (két üzlete volt); Pollák Jakab, vegyeskereskedõ; Weisz Wolf M. vegyeskereskedõ; Eisler Miksa, szatócs; Manovill Salamon, vegyeskereskedõ; Rothauser Márkus, (a jegyzék szerint nem állapítható meg, hogy mely kategóriába tartozik.) Kohn N. rõfös89

kereskedõ; Frömmer Hieronymos, Gotscher Testvérek, déligyümölcs kereskedõk. Az e jegyzékben foglaltak között van néhány nem zsidó is, viszont több olyan üzletrõl tudunk, amelyek akkor már megvoltak és az íven nem szerepelnek. Ilyenek voltak a Rápoch, Pillitz, Abeles, és Braun üzletek.31 A további üzletekrõl a cégjegyzékek alapján kapunk képet. 1876-tól történt a nyilvántartás, ekkor írták össze a régebbi üzleteket is, ezért ebben az évben a többihez képest kiugróan sok a bejegyzés. Az 1876. évi 188 nyilvántartott kereskedõ közül 53 a veszprémi, és ebbõl 42 – az anyakönyvekbõl ismert – zsidó családok által alapított üzlet. 1877 és 1914 között összesen 71 veszprémi bejegyzés történt, ebbõl 50 a zsidó vállalkozó. Ezek az adatok azonban csak tájékoztató jellegûek, hiszen nem lehet minden nevet pontosan beazonosítani, fõleg azért, mert a 70-es években már gyakori a névváltoztatás. Jóllehet, ha valamennyi anyakönyv meglenne, és utána tudnánk nézi, még jó néhány magyar hangzású név mögött zsidó kereskedõt találnánk.32 A cégjegyzék rögzíti az eladott árú fajtáit is, és ebben nagyarányú változást tapasztalhatunk 1848-hoz képest. Míg akkoriban a gabona, termény, lisztkereskedelmen volt a hangsúly, addig a késõbbiekben ezek háttérbe szorultak, (a már korábban említett vasútépítési anomáliák miatt), és a lakosság közvetlen ellátása kap nagyobb szerepet. 1876-ban bejegyzett kereskedõk megoszlása: A kereskedés fajtája Vegyeskereskedõ Rõfös Fûszeres Lisztkereskedõ Bõrkereskedõ Divat és kézimunka Papír és könyvkereskedõ Gabonakereskedõ Gyapjúkereskedõ Faáru kereskedõ

Fõ 9 8 5 5 4 3 2 2 2 2

A további években ez a sokszínûség még csak fokozódik, olyan új kereskedelmi területek jelennek meg, mint a bútorkereskedõ, bizományos és szállítási vállalkozó, bank és váltóüzlet-tulajdonos. A gyáripar helyzetérõl 1912-ben Báró Hornig Károly veszprémi püspök ad részletes elemzést. „Városunkban a gyáripar nagyon késõn és igen 90

lassan fejlõdött, úgy hogy valósággal szegénynek kell mondanunk gyáriparunkat. E kis fejlõdés is igen rossz hatással volt kisiparunkra, úgy hogy bizonyos gyáripari létesítményekkel igen számos kisiparos szüntette be tevékenységét.”33 Könyvében 18 vállalat, gyár munkáját ismerteti, ezek közül az alábbiak vannak zsidó tulajdonban. Olajgyár 1833-ban Róthauzer Móric alapította a legelsõ gyárat városunkban. Ma ezen gyár fiának, Róhtauzer Dezsõnek a tulajdonát képezi, és Róthauzer Mór és fia cég alatt folytatja üzemét. Több mint 150000 kor. tõke fekszik az üzletben. Az állandó munkások száma: 10, van azon felül folyton változó számban további 8-10 munkás. Forgótõke: 100000 korona. Az évi termelés cca. 100000kg repceolaj; azon kívül ásvány-gépolajok behozatalával is foglalkozik. Külföldi exportja nincs, mert gyártmányait itthon is keresve-keresik. Mint specialitást gyártanak évtizedek óta templomi repceégõ olajat, melyet az egész ország területére szállítanak. Gyártanak még bányaégõ olajat is nagy mennyiségben, melynek legnagyobb része Horvátországba szállíttatik. Szappangyár 1856-ik évben Pillitz Dávid alapította. Jelenlegi tulajdonosai: Pillitz Dávid apa és fia Pillitz Mór. Szakmájuk nem csak a szappangyártás és pedig mosó-, mosdó- és borotváló szappané, hanem pálinkafõzés, konyak párolás és likõrkészítés is. A vállalatban mintegy 200000 korona tõke fekszik, 16-20 munkást állandóan foglalkoztat, minden cikkbõl van erõs kivitele Ausztriába. Ecetgyár 1870-ben alapította Steiner Jónás; mai tulajdonosai Steiner Jónásné és fia Steiner Viktor. A gyárba 220000 korona tõkét fektettek be, munkásainak száma 8-10 ember. Az ecetgyártáson kívül pálinka- és szeszfõzéssel is foglalkozik. Cementárugyár 1890-ben létesítette ezt, az 1846. évben alapított Abeles Miksa özvegye és fia cég 50000 korona tõkebefektetéssel. Állandó munkásainak száma 20. Gyártanak tetõfedõlapokat, padozatburkoló-lapokat, betoncsöveket, vályúkat, lépcsõket, terazzót, mûkövet és mozaikot. Jelenlegi tulajdonosai: Hirschfeld Béla és Abelesz Ignác. 91

Árpatisztító 1899. évben alapíttatott Nay és Berger cég által 1 500 000 korona befektetéssel. Kizárólag sörárpát dolgoznak át, melyet évenként mintegy 1000 vagont Németországba szállítanak ki. A másodrendû árpát saját telepükön disznóhízlalásra használják fel. Az üzlet félmillió korona forgótõkét igényel. A rostálógép munkaképessége naponkint 10 vagon. Árpatisztító 1901. évben alapíttatott Rosenthal Nándor veszprémi kereskedõ által. Ma Rosenthal Nándor és fia cég tulajdona, 80000 korona befektetéssel. Munkások száma 8. Feldolgoznak évenként 5-700 000 kg sörárpát. Naponként 4-5 vagont tudnak elkészíteni. Szikvízgyár 1902-ben alapította Khon Sándorné. A gyár értéke 30000 korona. Foglalkoztat állandóan 6 munkást. Évi termelése 120 000 üveg szikvíz. Ennél a tételnél ellentmondás van Báró Hornig és Dr. Kun Lajos között, mert errõl a cégrõl Dr. Kun Lajos a következõt írja: 1890-ben Khon Sándor szikvízgyárat alapít, és 16 munkást foglalkoztat naponta.34 Téglagyár 1908-ban alapította Adorján Mór építési vállalkozó, kitõl Hirschfeld Béla és Abelesz Ignác Jenõ 1910-ben vették meg, és modernül berendezték. A gyár értéke 150 000 korona, 35 munkást foglalkoztat. Gyártanak évenként másfélmillió falitéglát. A cég: Abelesz Miksa özvegye és fia utóda. Gõz-, kád- és népfürdõ 1908-ban alapította a „Veszprémi gõz-, kád- és népfürdõ részvénytársaság” azonban csakhamar felszámolt, a jelenlegi tulajdonos: Kacser Samu. Az épület, berendezés és gépek értéke 150000 korona, évi üzemi költsége 10000 korona. 7 embert foglalkoztat, és naponként 80 köbméter vizet használ fel a városi vízvezetékbõl. A látogatottság naponkint 60-70 személy.35 Veszprémi Kötött és Szövött Iparáru-gyár Rt. „Az új gyáralapításban egyesült az egész város, s ebben sem társadalmi állás, sem vallás nem tudott éket verni az alapítók közé.” – mondta alapító beszédében a részvénytársaság elnöke dr. Rédey Gyula, káptalani nagyprépost. Ennek a kijelentésnek a legjobb bizonyítéka, hogy a mellette mûködõ 10 tagú igazgatóság elnöke Hirschfeld Béla volt.36 92

Az 1911-ben alakult gyár kezdetben csak harisnyát gyártott, a napi termelés 120 tucat volt. A szûk áruprofil bukással fenyegetett, de a világháború megnövelte a keresletet, és az 1915. évi közgyûlés már magabiztosan állapíthatta meg: „Gyárunk Veszprémben máris tényezõ, mert 60 000 korona fizetés, és munkabérrel 120 alkalmazottnak ad megélhetést.37 Veszprémi Faipari Részvénytársaság Ezzel a gyárral részletesebben szeretnék foglalkozni, mert fejlõdése mintaértékû (még ma is mûködik Balaton Bútorgyár néven) és egyben egy nagyszerû karriertörténet is, hiszen végigkísérhetjük egy zsidó család felemelkedését. A város tanácsa 1896. november 30-án adta ki Stern Hermann és fiai részére a bognár „üzlet” folytatásához az igazolványt, vagyis az iparengedélyt.38 Tulajdonképpen itt kezdõdik a gyár története, de a Lakó István által írt üzemtörténetben a következõket olvashatjuk: Ebben az idõben Stern Herman már a 66. életévét betöltötte, viszont a marsallbotot még nem adta ki a kezébõl.39 Ez a mondat indított arra, hogy megpróbáljam megtalálni ezt a nevet az1848. évi zsidóösszeírásban, és a siker nagy örömet okozott. A 212. bejegyzés a következõ: Deutsch Adolf 41 éves faszerszámkereskedõ segéde a 16 esztendõs Stern Herman.40 Talán nem túlzott merészség feltételezni, hogy ugyanarról a személyrõl van szó, (bár ha utána számolunk két év eltérés van az életkorban), hiszen a szakmai irányultság is azonos. Az iparengedély birtokában a termelés 1897-ben indult meg, miután megvásároltak egy parcellát a vasútállomással szemben mûhelyek céljára. (1896-ban készült el a Gyõr – Veszprém – Dombovár helyiérdekû vasút, ezzel egyidõben kapott belsõ állomást Veszprém.) Nem ismerjük Sternék elsõ négy évének üzletmenetét, ám biztos, hogy a vállalkozás nem ment rosszul. 1900 augusztusában rövidáru kereskedést is nyitottak, és hozzáfogtak az üzem gépesítéséhez is. Elsõsorban szekereket, talicskákat, kordékat készítettek, és hogy az ehhez szükséges vasalkatrészeket is maguk állíthassák elõ 1902-ben kovácsmûhellyel bõvítették vállalatukat. 1903-ban Hirschfeld Izidor jelentõs tõkével társult a Stern fivérekhez, s így a következõ években nagyarányú beruházásokba fogtak. 1904-ben gépház, 1905-ben pedig fûrészház építésére kaptak engedélyt. Még az építkezések megkezdése elõtt Sternék megvásárolták a mûhelyeik szomszédságában Cseresnyés Nándor majorját, majd vízvezetékkel látták el telepüket, 1906 elején pedig üzembe 93

helyezték az új gyárrészleget. Önálló tulajdonosként utolsó ténykedése volt a Stern cégnek, hogy az egyre elterjedtebb mesterséges szárítás bevezetéseként 1910 õszén szárítókamra építését kezdték el. További fejlesztésre azonban önerõbõl nem vállalkozhattak, ezért jött létre 1910 októberében a részvénytársaság. A részvénytársaság tagjai: Dr. Rainprecht Antal 500 holdas földbirtokos, az 1911-ben alakult Veszprémi Közgazdasági Bank és Takarékpénztár egyik fõrészvényese. (Az egyetlen nem zsidó tagja a társaságnak.) Hirschfeld Izidor fakereskedõ, az eddigi társulás kültagja, jelentõs tõkéje feküdt különbözõ erdõkitermelõ vállalkozásokban is. Hirschfeld Béla fakereskedõként kezdte, majd 1910-ben Abelesz Ignáccal megvásárolták az Almádi úti téglagyárat, azt modernizálták. Komoly érdekeltségei voltak a Veszprémi és a Veszprém Megyei Takarékpénztárnál. 1911-ben egyik alapítója és igazgatósági elnöke lett a Veszprémi Kötött és Szövött Iparáru-gyár Rt-nak. A helyi vállalkozók és pénzemberek egyik jellegzetes alakja. Stern Nándor a gyáralapító. Szekrényessi (Stern) Alfréd öccsével ellentétben eltávolodott Veszprémtõl, és a fõvárosban létesített kisebb faipari üzemet. Dr. Spitzer Mór és Dr. Spitzer József, Veszprém legnépszerûbb ügyvédei, bérház és szõlõbirtok tulajdonosok, virilisták. Mór több éven át az igazgatóság elnöki tisztét, József pedig a vállalat ügyészi funkcióját is ellátta. Rosenberg Zoltán pénztõkés, a Veszprém Megyei Takarékpénztár fõrészvényese, és fõtisztviselõje. Dr. Sándorfi Kázmér ügyvéd Rosenberg Mór szövet és divatáru-kereskedõ, fölös pénzét szívesen fektette a helyi pénzintézetek és iparvállatok részvényeibe. Kulcsár Károly vaskereskedõ, Veszprém egyik leggazdagabb polgára, virilista. Korai Adolf liszt nagykereskedõ41 A részvénytársaság 1911. január elsejével kezdte el az üzleti tevékenységet. Ebben az évben épült fel a 2. számú gépmûhely. Dr. Óvári Ferenc Veszprém közgazdasági életének tudora a gyár elsõ évi tevékenységét a következõképpen jellemezte. „Nagyobbára keményfanemeket dolgoznak fel, amelyeket a Bakonyból szállítanak és ezekbõl parasztkocsikat, taligákat, talicskákat, szerszámnyeleket, játékárut, kévekötõ fácskákat (ebbõl 40-50 millió darabot) készítenek. A talicskákból és a 94

kévekötõ fácskákból igen szép kivitelük van a balkáni államokba. Átlag naponként 100 embert foglalkoztatnak, akiknek munkabére illetve fizetése mintegy 250 ezer korona, az évi forgalom majdnem egy millió koronát tesz ki.”42 Egy válsághullám után a világháború idején újabb fellendülés következett. A tiszta nyereség a háborús években így alakult: Év: 1915 1916 1917

Korona 9 996 72 815 138 742

A vállalat további története már nem tartozik a dolgozat által tárgyalt idõszakba, de életképességének legfõbb bizonyítéka, hogy Veszprém legrégebbi, ma is mûködõ gyára, még akkor is, ha azóta jó néhány átszervezésen esett át. A kérdésre, hogy a zsidóság milyen helyet vívott ki magának a város gazdasági rangsorában, a virilis jegyzékekben kerestem a választ. Sajnos nincsenek meg a teljes idõszakra a listák, de még így is jelentõs mennyiségû feldolgozandó anyagot nyújtanak, egy külön tanulmány alapját képezhetik. Én csak három idõpontot választottam ki: 1883. évi – az általam fellelt legrégebbi – adatsort, 1898. évit, mint egy középarányos idõpontot és az 1911. évit, mint esetlegesen, az 1906–1910-ig tartó gazdasági fellendülés leképezését. Év 1883 1898 1911

Képviselõk száma /fõ/ 57 118 74

Zsidó képviselõk /fõ/ 17 27 21

Százalék 30,6 22,8 43 28,3

Az adatokat itt is csak hozzávetõlegesen kezelhetjük, a már említett névmagyarosítás miatt, de mindenképpen azt bizonyítják, hogy a zsidóság számarányánál jóval nagyobb mértékben szerepelt a város vagyonos rétegében. (1880-ban 13,4, 1910-ben 8,6%-át tették ki a város lakosságának)44

95

5. fejezet

EGYLETEK A ZSIDÓSÁG ÉLETÉBEN Az egyletek a polgári önszervezõdés, a polgári öntudat legjellegzetesebb intézményei. Szinte nincs olyan közös érdek, amely alkalmat ne nyújtott volna az egyletalakításra. Ezt bizonyítja, hogy Veszprémben mintegy 27 bejegyzett egylet mûködött vizsgált korszakunk alatt.45 A zsidó egyletek közül elsõként a Chevra-Kadisát, (Szent Egyesület) kell említenünk, de ez természetesen nem polgári egyesület. A zsidóság legõsibb intézménye, már a Talmud is tesz róla említést.46 Célja: a szegénysorsú betegeket ingyenes gyógykezeléssel ellátni, a súlyos betegek és haldoklók mellett virrasztani, a halottak körötti összes teendõt elvégezni, a temetõt gondozni, a sírokat nyilvántartani.47 Veszprémben az egyesület Dr. Kun szerint 1750 körül alakulhatott meg. Ugyancsak a Tóra írja elõ a szegényekrõl való gondoskodás kötelességét, s ezt szem elõtt tartva az 1840-es években már voltak kísérletek jótékonysági egyesületek szervezésére, de ezek a forradalom miatt nem tudtak megszilárdulni. Az 1850-es években viszont három új egyesület is alakult: a Veszprémi Izraelita Nõegylet, a Krajcáregylet és a Szegénysegélyezõ Egylet. A Talmud Tóra egyesület célja pedig kizárólag a zsidó kultúra ápolása. Veszprémi Izraelita Jótékony Nõegylet 1852 februárjában Altstadter Katarina alapította, azzal a céllal, hogy a szegény, beteg, munkaképteleneken segítsen. Már az elsõ évben is szép karitatív mûködésrõl számol be az 1853-i titkári jelentés. Eszerint az elsõ évben az egyesület 446 forintnyi segélyt osztott ki. Az 1882-1883. ciklusról szóló jelentésbõl pedig megtudjuk, hogy a szegények e ciklusban 1427 frt. segélyt kaptak, 8 hajadon pedig kelengyesegélyben részesült. Érdekes és ma is megszívlelendõ határozatot hozott a választmány 1862-ben, a március 8-án megtartott választmányi ülésen, midõn kimondta, hogy azok a helybeli szegény asszonyok, akik az egyesülettõl adott alkalommal segélyt igényelnek, kötelesek betegápolást vállalni, amiért az egyesület pénztárából napi 40 kr-t kapnak. Aki viszont ily betegápolást nem vállal, holott ebben akadályozva nincs, az az egyesület pénztárából segélyre igényt nem tarthat. 1872-ben a lányok kiházasítására külön alapot teremtett a nõegylet.48 96

Az egylet áldozatos munkáját az egész város nagyra értékelte. Jubileumukról az 1902. évi polgármesteri jelentés is megemlékezik. „Szép ünnepély folyt le az izraelita jótékony nõegylet körében 1902 március 31én, amikor is e derék egyesület Weisz Elekné elnöklete alatt díszközgyûlést tartott, s számot adott dicséretes mûködésérõl, mely félszázad óta gyakorolja az emberszeretet magasztos erényét.”49 Krajcáregylet Célja a veszprémi zsidó népiskolába járó szegénysorsú tanulókat meleg téli ruhával és lábbelivel, továbbá az összes szükséges tankönyvekkel és tanszerekkel ingyen ellátni. 1865-ben alapította Hochmuth Ábrahámné a veszprémi fõrabbi felesége, aki az alapszabályokat is kidolgozta. Minden tag heti egy krajcár járulékkal szolgálja az egyesület célját. (Innen az elnevezés is.) Az elsõ ilyennemû egylet volt az országban és ezen az alapon alakultak e célt szolgáló krajcáregyletek a legtöbb zsidó hitközségben.50 Az adományokon kívül rendezvények, színielõadások bevételeibõl is gyarapították az egylet vagyonát, így a város kulturális életét is színesítették. Hochmuthné hûséges segítõtársa volt az egylet elsõ titkára, Szép Lipót, aki négy évtizeden keresztül szolgálta az egylet érdekeit. A Krajcáregylet története is az õ tollából származik.51 Szegénysegélyezõ Egyesület Deutsch Adolf Rothauser Móric és Fischer Dániel alapította 1867ben. Céljuk a munkaképtelen szegények fokozott segítése, fõleg a nehezebb téli idõkben. Ehhez az egyesülethez csatlakozott 1886-ban az ún. Szándekosz (koma) egylet, melynek az volt a rendeltetése, hogy a szegényebb embereknél a paszitához (gyermekágyas anyák ellátására adott ajándék ételhez) tagjai közül komát delegáljon és szükség esetén a költségeket viselje. Ha az egyletek célját egymás után végignézzük, láthatjuk, hogy a zsidó emberek életük minden jelentõs eseményénél számíthatnak a közösség támogatására. Talmud Tóra egyesület Ez az egyesület kulturális célokkal alakult, de itt is szerepet kap a jótékonyság. 1812 óta kisebb nagyobb megszakításokkal többször újjászervezve mûködött. Azt a célt tûzte maga elé, hogy a szegény gyerekeknek lehetõvé tegye a héber tudományok megszerzését, hiszen ezt fizetõs magán-iskolákban lehetett elsajátítani. A Talmud Tórának külön kasszája volt, és 1873-ban Dr. Pillitz Benõ indítványára könyvtárat is 97

létesítettek. 1898 szeptemberétõl miniszterileg jóváhagyott alapszabályok szerint mûködött az egylet. Az elsõ évben két tanfolyam volt – kezdõ és haladó szinten –, Szép Lipót és Krausz Jakab irányításával. A csoportok száma fokozatosan növekedett, mígnem 1918-ban leány osztály szervezésével már ötre emelkedett a számuk.52 A négy izraelita egyesület városi szinten nem jelentõs mértékû, de a zsidó lakosság képviselteti magát más egyesületekben is. Így például ott találjuk a város vezetõ zsidó személyiségeit a Polgári Társaskör, az Iparoskör, de még a Nemzeti Kaszinó választmányi tagjai között is. Külön érdekesség, hogy a veszprémi 48-as Honvédegylet elnöke is zsidó származású volt, dr. Halasy Vilmos.53 6. fejezet

ZSIDÓSÁG VESZPRÉM ÉRTELMISÉGI RÉTEGÉBEN Nézzük elõször az országos adatokat! Az 1890. évi népszámlálási adatok szerint az értelmiségi foglalkozásúaknál az ország lakosságának 4,7%-át kitevõ zsidóság a következõ arányokban volt képviselve: az állami tisztviselõknél 3,3%, a vármegyei tisztviselõknél 2%, a városi tisztviselõknél 3,7%, közülük került ki a községi és körjegyzõk 1,8%-a a segédjegyzõk 4,2%-a a bíráknak és ügyészeknek 1,1%-a a bírósági és ügyészségi tisztviselõk 4,4%-a. A további értelmiségi kategóriáknál számarányuk a következõképpen alakult: ügyvédeknek 21,8, ügyvédsegédeknek 36,5, az elemi iskolai tanítóknak 8,2, tanároknak 8,4, középiskolai tanároknak 3,4, szerkesztõknek és hírlapíróknak 39,1%-a volt zsidó. Az orvosok számaránya megközelítette az 50%-ot.54 1910-rõl a következõ adatokat olvashatjuk: a szabadfoglalkozásúak között az ügyvédek 45,2%-a, az orvosok 48,9%-a, az újságírók 42,4%-a, a mérnökök 33,6%-a, az írók és mûvészek 26,6%-a volt zsidó vallású.55 Veszprém esetében, – ha nem is korszakunk teljes egészérõl – de néhány évrõl rendelkezünk az orvosok, ügyvédek névsorával, mely alapján tájékozódhatunk a hasonlóságokról vagy eltérésekrõl. A zsidóság számára rendkívüli fontosságúnak mutatkozott a társadalmi beilleszkedés, presztízs és vagyonemelkedés szempontjából az értelmiséggé válás. Az értelmiségi foglalkozásokban mutatkozó túlreprezentáltságuk összefüggött a gyerekek iskoláztatásával. Az iskoláz98

tatás, a lehetõségekhez képest jó nevelés, minden zsidó család stratégiájába beletartozott.56 Ha ezt a család anyagi helyzete gátolta, akkor a hitközség segített. ( Krajcáregylet, Talmud Tóra egylet). A belsõ indíttatáson kívül azonban a külsõ hatás is erre ösztönözte õket. Már 1788-ban elérkezik a vármegyéhez a helytartótanács 40.499786. sz. rendelete, melynek értelmében házassági engedély csupán olyan zsidó ember részére adható ki, aki elemi iskolát végzett. 1807 március 4-én a vármegye közgyûlésén újra hasonló tartalmú helytartótanácsi határozatot olvasnak fel, mely a közgyûlési jegyzõkönyv szavai szerint: „Parantsot tartalmaz arra vonatkozólag, hogy zsidó ifjak, kiknek államilag jóváhagyott tantervvel bíró normál iskolákban szerzett bizonyítványaik nincsenek, házasságkötésre engedelmet nem kaphatnak.”57 Igaz, hogy ekkor már mûködött a veszprémi zsidó elemi iskola, de megszervezését bizonyára siettették ezek a határozatok is. Oktatás A jövõ nemzedék iskoláztatásáért is mindent megtettek a zsidó családok. Az 1848-as összeírásban szereplõ iskoláskorú gyermekek közül szinte 100% tanul, /68 fõ/ mindössze két 8 éves fiút találtam, akinek a neve mellett nem volt bejegyzés, 13 pedig már a 'deák' kategóriába tartozott. (A szakmát tanulók összetételét a 4. fejezetben ismertettem.)58 A szabadságharc lezajlása után a hitközség teljesen újjászervezte az iskolát, fiúk számára 3 osztályt szervezett 4 tanítóval, lányok számára pedig 2 osztályt 2 tanítónõvel és rendes iskolabizottságot alakított. 1855-ben a fiúosztályokban összesen 119, a leányosztályokban pedig 73 volt a tanulók létszáma. A tanítási nyelv eleinte minden bizonnyal a jidisch-német volt, az elsõ tanító is ezen a nyelven állította ki a bizonyítványokat. 1838-tól tantárgyként bevezették a magyar nyelv tanítását, és Heller Alajos 1845ben még egy magyar nyelvû színdarabot is betanított diákjainak. Ez nagy feltûnést eredményezett, s a megyei hatóságok többször is kitüntették. Véghely Dezsõ is megemlékezik az esetrõl, a Palota utca rendezése kapcsán. „Az 1845. évben indult meg a mozgalom s ezen évben a veszprémi izraelita gyerekek által gyakorolt színdarabból 47 forint és 30 krajcár jött be.”59 1859-ben Hochmuth Ábrahám lett az iskola igazgatója, és õ több változást is kezdeményezett: 1. Három osztály helyett négyet szervezett; 2. A szakrendszer helyébe az osztályrendszert tette; 3. A fiúkat és a lányokat kellõ vizsgázott tanerõ hiányában összevonta; 4. Oktatási nyelvül a német helyett a magyart vezette be. 99

1867-ben az iskolabizottság ifjúsági könyvtárat szervezett, a kiváló elõmenetelû tanulók jutalmazására pedig alapítványokat hoztak létre. Az iskola tanulóinak létszáma az 1877/78-i tanévben volt a legnagyobb, amikor 308-an jártak az intézménybe. Ezek közül 13 vidéki volt, 14 pedig keresztény. 1890–1908-ig polgári leányiskola is mûködött a hitközségben. A tanulólétszám – a közösség számának megfelelõen – egyre fogyatkozott, s ez a tanári kar csökkenését is maga után vonta. A pedagógusok között külön meg kell említenünk Szép Lipótot, aki 42 évi szolgálat után 1907-ben ment nyugdíjba. Tanári pályáját Hochmuth Ábrahám igazgatósága alatt kezdte. Az õ biztatására 1868-ban új tantervet dolgozott ki, melyben természetrajzi, természettani történelmi ismeretek is szerepeltek, valamint bevezették az ének- és a rajztanítást. Munkájáért 1870-ben miniszteri elismerést kapott. 1875-ben ismét az õ tantervi módosítását fogadta el a tantestület. Mivel középiskolai tanári oklevéllel is rendelkezett, a polgári leányiskolában is vállalt tanítást. 1905-ben, amikor az elemi iskola 100 éves évfordulóját ünnepelték, Szép Lipótra bízták az iskola történetének megírását, mely nyomtatásban is megjelent.60 Munkabírását bizonyítja, hogy a három önálló osztállyal mûködõ Kereskedelmi tanonciskola igazgatói feladatait is ellátta.61 1895-ben szeptember elsején nyílt meg Veszprémben az Állami Felsõ Kereskedelmi Iskola, amely három évfolyamos képzés után érettségivel zárult. Ennek az intézménynek hivatalosan ugyan nincs köze a zsidó hitközséghez, de tantestületének névsorát tanulmányozva talán ezt is gondolhatnánk, hiszen a hét fõs tanári karban öt izraelita származásút találunk.62 Ügyvédek, orvosok A különbözõ veszprémi naptárak általában közlik helységenként az ügyvédek és egészségügyi dolgozók névsorát. Ez alapján a következõ táblázat állítható össze:63 Év Ügyvéd össz. 1883 28 1897 29 1898 30 1902 22 1908 23 1912 18

Izr. 9 12 12 9 11 9

% Orvos össz. Izr. % Szülésznõ össz. Izr. 32 10 5 50 9 4 41 15 9 60 12 5 40 16 9 56 13 7 41 17 10 58 12 4 48 * * * * * 50 * * * * *

* Ezekben az évfolyamokban sajnos nem találtam egészségügyi névsorokat. 100

% 44 42 53 33 * **

Az adatok hiányossága ellenére megállapíthatjuk, hogy Veszprémben is hasonló a zsidóság aránya ezeken a tipikus értelmiségi pályákon mint az országos statisztikákban. Egyetlen feltûnõ adat a szülésznõk számának hirtelen csökkenése 1902-ben. Erre pontos magyarázatot nem tudunk adni, de néhány lehetséges okot felsorolhatunk. 1. A zsidó lakosság általános csökkenése a városban (bár ez a többi foglalkozásnál nem mutatkozik). 2. Névmagyarosítás, valamint 3. Vegyes házasságok. Az asszonynevek már nem tükrözik a zsidó származást. A statisztikai adatok azonban keveset árulnak el arról, hogy ki milyen szerepet töltött be a város életében. Ehhez az illusztrációt a kötet harmadik tanulmánya, Hogya Györgynek a veszprémi zsidó orvosokról szóló cikke adja. Ebben a fejezetben szeretném felsorolni azokat a – vizsgált korszakban élõ – híres veszprémi zsidókat, akik bár a világ különbözõ pontjain (Pesten, Szentpéterváron, Drezdában) fejtették ki tevékenységüket, így munkásságuk elsõsorban nem Veszprém kulturális életét gazdagította, de az alapokat, az indíttatást a várostól kapták. Ez a névsor természetesen csak válogatás, hiszen a dolgozat keretei közé nem férne be a teljes anyag, ez egy másik kiadvány anyagául szolgálhatna. (Készült Wolák László gyûjtése alapján, amely összesen 57 nevet tartalmaz. A nevek után zárójelben körzlöm a forrást. MZSL=Magyar Zsidó Lexikon, VMÉL= Veszprém megyei életrajzi lexikon) Angyal (Engel) Anna írónõ. 1848-ban született Veszprémben Engel Sándor gabonakereskedõ és Rápoch Eleonóra gyermekeként.64 A család késõbb Hódmezõvásárhelyre költözött. Elsõ írásai 16 évesen jelentek meg. Mûvei: Egy magyar család kalandjai, Elõítéletek, stb. /MZSL 36. p./ Auer Lipót (Veszprém 1845 – Laschwitz 1930) Világjáró hegedûmûvész, és zenepedagógus. Fõ mûvei: Hegedûjáték ahogy én tanítom, Hegedûmûvek és elõadásuk, Magyar rapszódia. /VMÉL 9. p./ Balla Mihály (Veszprém 1862 – 1955.) Hírlapíró, mûfordító, a Budapesti Hírlap segéd-, majd a Pesti Napló felelõs szerkesztõje. Magyarra fordította Dickens, Csehov, Vámbéry Ármin munkáit. /MZSL 81. p./ 101

Bánóczi (Weisz) József (Szentgál 1849 – Budapest 1926/ Irodalomtörténész, filozófus tanár, mûfordító. Az 1860-as években a veszprémi piarista gimnázium tanulója volt. A Magyar Zsidó Szemle, a Magyar Filozófiai írók Tára szerkesztõje, akadémikus, a Kisfaludy Társaság tagja. Fõ mûvei: Révai Miklós élete és munkája Bp.1879. A magyar romanticizmus Bp. 1882. Kisfaludy Károly és munkái Bp. 1882–83. /VMÉL 55. p./ Darvas Aladár (Veszprém 1857-??) Író, újságíró. A Bécsi Közlöny és a Bécsi Magyar Kalauz munkatársa. Színmûveit az ország több színháza is bemutatta. /MZSL 188. p./ Hoffer Ármin (Gyöngyös 1870-Bp 1941) 1902-1928 között Veszprémben rabbi, majd nagy tudása elismerése képpen a budapesti Országos Rabbiképzõ Intézet tanárává nevezik ki. Mûveibõl: A Szentírás hermeneutikus normáiról /VMÉL 218 p./ Jutassy Ödön (Veszprém 1870 – Bp. 1945) Újságíró, lapszerkesztõ. Veszprémben érettségizett 1887-ben. 1904ben megalapította a Molnárok Lapját, nyomdát alapít, malomipari szakkönyveket ad ki. /VMÉL 122. p./ Dr. Kiss (Klein) Arnold (Ungvár 1896 – 1940 ?) Jeles egyházi szónok, író, költõ, mûfordító. 1896–1901-ig veszprémi rabbi /MZSL 483. p./ Manovill Alfréd (Veszprém 1880–??) Bankár, Berlinben a Mendelssohn bankház ügyvezetõ igazgatójaként 1918-ban királyi tanácsossá nevezik ki munkája elismeréséül. /MZSL 573. p./ Ney Dávid (Várpalota 1843 – Bp. 1905) Operaénekes. Apja szabóinasnak adta Veszprémbe, ahol a kántor felfigyelt szép hangjára, és megtanította a zene elemeire. Pályája lépésrõl lépésre emelkedett, míg a Nemzeti Színház és az Operaház egyik legkedveltebb énekese lett. /MZSL 653. p./ Lovag Óvári (Altstadter) Lipót (Veszprém 1823 – Bp. 1919) Író, történész, levéltáros. Veszprémben és Pápán végezte középiskoláit, a szabadságharcban honvédtiszt volt, harcolt Garibaldi seregében is. Olaszországi kutatásai során õ fedezte fel a Margit-legendát. Itthon az MTA tagja, 1904-tõl az Országos Levéltár fõigazgatója lett. /MZSL 676. p./ Perényi (Pinkász) Adolf (Veszprém 1855 – Bp. 1914) Pedagógus, tanügyi lapoknak írt, sajtó alá rendezte Tinódi Lantos Sebestyén válogatott énekeit. /MZSL 695. p./ Rainmann Rezsõ (Veszprém 1861 – Bécs 1913) Zeneszerzõ, 15 operát írt, operettjeit Budapesten és a német színpadokon is elõadták. /MZSL 731. p./

102

Simonyi (Steiner) Jenõ (Veszprém 1860 – ??) Tanár és földrajzi író. Számos földrajzi tankönyvet írt. Fõ mûvei: Kalocsa és környéke Bp. 1882 A sarkvidéki felfedezések története Bp. 1890. /VMÉL 210/ Simonyi (Steiner) Zsigmond (Veszprém 1853 – Bp. 1919) Nyelvész, tanár, szerkesztõ. A Nyelvõr címû lapot szerkesztette, munkásága szinte a nyelvtudomány egészére kiterjedt. Veszprémi szülõházát emléktábla jelzi. /VMÉL 211. p./ Szomaházi (Szommer) István (Veszprém 1866 – Bp. 1927) Újság, és regényíró. Szülõvárosában és a fõvárosban tanult, õ írta az elsõ magyar kabarédarabot A segédjuhász címmel 1907-ben. Írt színdarabot, operettet, és számtalan regényt. /MZSL 864. p./ Veszelei Károly (Veszprém 1867 – Dombóvár 1892) Költõ. Gyógyíthatatlan tüdõbaja öngyilkosságba kergette. Az 1890es évek legfinomabb hangú lírikusa volt. /MZSL 948. p./

103

7. fejezet

A ZSIDÓSÁG SZEREPE A VÁROS ARCULATFORMÁLÁSÁBAN Az elsõ telepesek pontos lakóhelyérõl nincs tudomásunk, mivel azonban a régi temetõ a Jeruzsálem-hegyen van, Dr. Kun Lajos feltételezi, hogy ezen a környéken lehettek az elsõ zsidó tulajdonú lakóházak is. Arról már hiteles adataink vannak, hogy a 18. század végén a Buhim-völgyben, a Séd mellett voltak egyes házak a zsidó hitközség birtokában, ott volt a sachter-lak, a rituális fürdõ és a közelükben lehetett az imaház is.65 A XIX. század elejére a zsidóság felhúzódott a mai Kossuth utca környékére. A fennmaradt születési halálozási anyakönyvek 'lakcím' rovatot is tartalmaznak, így ezek kigyûjtésével képet kaphatunk arról, melyek voltak a város zsidók által legsûrûbben lakott területi.66 Összesen 43 utcanevet találtam, ami azt bizonyítja, hogy a zsidóság nem alkotott zárt tömböt a városon belül, ugyanakkor néhány utcanév elõfordulása feltûnõen gyakori. Ezek:

Kossuth u. Cserhát u. Kerekeskút u. Buhim u. Kereszt u. Pacsirta u. Közép u.

Malom u. Szabadi u. Fõ u. Vásár tér Kõkép u. Árva u.

Valamennyiben öt, vagy annál több zsidó tulajdonú ház volt. A korabeli térképekbõl kitûnik, hogy ez a terület a város központi magja, „kereskedelmi negyede”. A fotók némi ízelítõt adnak, hogyan járult hozzá a zsidóság a városkép kialakulásához.60

104

Ezt a fotót tekinthetjük a szakdolgozat képi összefoglalásának is. A gabonapiacot ábrázolja, amely javarészt zsidó kereskedõk kezében volt /gazdasági élet/, háttérben a zsinagóga /hitélet/ és a kiadó Krausz Ármin fia, aki nyomdatulajdonos és a Veszprém címû lap kiadója is volt /kulturális élet/. Lackó Dezsõ Múzeum Adattára

Ugyancsak Krausz Ármin fia által kiadott lap, amely saját üzletét is ábrázolja. Pethõ Csongor magángyûjteménye 105

A konkurrencia. Fodor Ferenc szintén zsidó származású nyomdatulajdonos, és a Veszprémvármegye címû lap kiadója. (Pethõ Csongor magángyûjteményébõl) Zsidó üzletek Veszprém belvárosában

106

107

8. fejezet

ASSZIMILÁCIÓ Az asszimiláció felgyorsulásában fontos szerepe van az iskolának, és mint az a 6. fejezetben olvasható a veszprémi zsidó iskola e téren élen járt. A hitközség vezetõsége azonban a felnõttek körében is szorgalmazta a magyarosítást, amirõl a helyi sajtó a következõképpen tudósít: „A magyarosodás mellett az izraelita húsvét utolsó ünnepén a helyi izraelita imaházban Hochmuth Ábrahám fõrabbi igen szép beszédet mondott, hangsúlyozván különösen a névmagyarosítás üdvös és szükséges voltát. Kifejté azt is miszerint németül azért tartja e beszédet, mert különösen azoknak van szüksége e buzdításra, kik magyar szónoklatát nem tudnák megérteni teljesen. Mint halljuk a fõrabbi úr közelébb mozgalmat is akar indítani hitsorsosainál a magyarosodás érdekében. Csak dicsérhetjük szép célú törekvését, és jeles hazafias szándékát”.68 Úgy tûnik, Hochmuth rabbi hatással volt híveire, – no meg az országos tendencia és a gazdasági érdek is ezt diktálta –, mert 1882 után ugrásszerûen megemelkedett az anyakönyvekben a névmagyarosításokról szóló bejegyzések száma. Míg korábban évente átlag 4–5 ilyen bejegyzést találhattunk, addig 1882 után számuk 10 fölé emelkedik. 1903-ban még a polgármesteri jelentésben is említik, hogy ez évben kiugró létszám, 26 fõ kérte nevének magyarosítását.69 Érdekes, hogy sok azonos nevet találunk. A névváltoztatók gyakran választják a: Barcza, Gerõ, Révész, Szántó, Róna neveket, illetve keresztneveket mint vezetékneveket, pl. László, Kálmán, Antal, Adorján. Az asszimiláció, a közös elfogadás jelét láthatjuk abban is, hogy a város vezetésében is megjelenek a zsidóság képviselõi, különbözõ tisztségek betöltõiként, virilisként, de választott testületi tagként is. A kép azonban nem ilyen idilli, Veszprémben is vannak megnyilvánulásai az antiszemitizmusnak. Tiszaeszlár hatása itt is „mûködik”. Különösen nagy, és a zsidók életében is kárt tevõ zavargások voltak Zala megyében, ahol statáriumot hirdetett ki a kormány, valamint Sáros, Somogy, Veszprém, Ung, és Trencsén megyékben.70 Dr. Kun Lajos nem tesz említést ezekrõl az eseményekrõl könyvében, talán egyfajta „szemérmességbõl”, a korabeli helyi sajtóban azonban megtaláljuk az erre vonatkozó utalásokat. Elõször, Kovács Imre polgármester felhívását, majd Kovács Zsigmond megyés püspök fõpásztori levelét közli a „Veszprém” címû heti újság, melyben elítélik a zavargásokat, és nyugalomra, a keresztényi szeretet gyakorlására szólítják fel a polgárokat, híveiket.71 108

Ekkor azonban még nem volt tartós az antiszemitizmus sikere. Amíg a gazdaság felfelé ívelt és a politikai hatalom megõrizte stabilitását, – tehát az elsõ világháborúig –, addig az antiszemitizmus nem nyert tért Magyarországon. Még akkorát sem, mint pl. Németországban, Franciaországban, vagy a Monarchia osztrák tartományaiban.72 Veszprémben is visszatért a békés fejlõdés, a „békés egymás mellett élés” idõszaka, s ez a városnak és az egyéneknek egyaránt kedvezett.

109

IRODALOMJEGYZÉK - …és hol a vidék zsidósága?… – tanulmánykötet. Budapest 1994. - Bácskai Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején. Budapest 1988. - Balassa László – Kralovánszky Alán: Veszprém. Panoráma Kiadó 1982. - Báró Hornig Károly: Veszprém múltja és jelene. Veszprém 1912. - Béri-Lichtner János: Együttélés. Argumentum Kiadó 1995. - Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. Budapest 1984. - Dr. Schachter Miksa: Két jeles veszprémi orvosról. Budapest 1912. - Dr.Kovács Lajos: Veszprém város lakosságának fejlõdése és összetétele. Magyar Statisztikai Szemle 1936/5.sz. - Dr.Kun Lajos: A veszprémi zsidóság múltja és jelene. Veszprém 1932. - Fazekas Róza: A Szatmár megyei zsidóság társadalmi rétegzõdése a XIX. század közepén. Budapest 1990. - Fényes Elek Geographiai szótára I-II. Pest 1851. - H.Pálfy Ilona: Veszprém város adózó lakossága az 1828. évben. Magyar Statisztikai Szemle 1936/5. - Hanák Péter: A lezáratlan per. Budapest 1984. - Hanák Péter – Hanák Katalin: A magyar pamutipar története. Budapest 1964 - Haraszti György: Két világ határán. Budapest 1999. - Hochmut Ábrahám: Rövid történelmi vázlat a veszprémi chebra-kádisá alakulása és fejlõdésérõl. Veszprém 1881. - Hogya György: Veszprémi fõorvosok. Veszprém, 1999. - Ila Bálint – Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona I. Budapest 1964. - Kepecs József: A zsidó népesség száma településenként (1840–1941) KSH Budapest 1993. - Kiss Zsófia: Emberi jogok a magyarországi zsidóság történetében a honfoglalástól a harmadik zsidótörvényig. Kaposvár 1999. - Korompay György: Veszprém. Budapest, 1957. - Kredics László (Szerk.): Tanulmányok Veszprém megye múltjából Veszprém, 1984. - Kubinszkí Judit: A politikai antiszemitizmus Magyarországon 1875–1890. Budapest 1976. - Lakó István: A veszprémi Faipari Rt. Története 1896–1933. Kézirat 110

Laczkó Dezsõ Múzeum Adattára - Magyarország története 1848–1890. I-II. Fõszerk. Kovács Endre, Szerk. Katus László. Budapest 1979. - Magyarország története 1890–1918. I-II. Fõszerk. Hanák Péter, Szerk. Mucsi Ferenc. Budapest 1978. - Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században - Matyikó Sebestyén József: Zsidók Siófokon. Debrecen 2000. - Pór Edit szerk.: A Magyarországi Egyesületek Címtára a reformkortól 1945-ig. Budapest 1988. - Szeglethy György: Polgármesteri jelentés Veszprém rendezett tanácsú város 1902. évi közigazgatásáról. Veszprém, 1903. - Szeglethy György: Polgármesteri jelentés Veszprém rendezett tanácsú város 1903. évi közigazgatásáról. Veszprém, 1904. - Szélesi János: Veszprém villamosításának története az államosításig. Kézirat Laczkó Dezsõ Múzeum Adattára - Szendi Attila: Zsidók Veszprém városban, különös tekintettel az 1848. évi zsidóösszeírásra – szakdolgozat. Miskolc 1996. - Szép Lipót: A veszprémi zraelita hitközség iskolájának története 1805–1905. Veszprém 1905. - Véghely Dezsõ: Emléklapok rendezett-tanácsú Veszprém város közigazgatási életébõl. Veszprém 1886. - Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története. Budapest 1986. - Veszprém címû folyóirat 1883.szept. 9. és szept. 16-i száma - Veszprém Megyei Levéltár IV. 1.h.1. - Veszprém Megyei Levéltár IV. 101.a.443/1848. - Veszprém Megyei Levéltár V. 102.b 1795. - Veszprém Megyei Levéltár Veszprém város tanácsülési jkv. 1896. - Veszprém Megyei Levéltár Veszprémi Királyi Törvényszék Egyéni cégjegyzék I-IV.kötet - Veszprémi Független Hírlap 1882. - Veszprémvármegyei Naptár Veszprém, 1898.

111

I. melléklet Kepecs József: A zsidó népesség száma településenként (1840–1941) KSH Budapest 1993.c. kötet 340-341.p. alapján

112

113

II. melléklet Dr.Kun Lajos: A veszprémi zsidóság múltja és jelene Veszprém, 1932. 182-183.p

114

III. melléklet Hirdetések a Veszprémvármegyei naptár évfolyamaiból

115

116

IV. melléklet Veszprém város adófizetõinek jegyzéke Forrás: VeML Veszprém város polgármesterének iratai, 1355/1872

117

Jegyzetek 1

Béri-Lichtner János: Együttélés Argumentum Kiadó 1995 / 26. p Béri-Lichtner János i.m. 30. p. Magyarország története 1848-1890. I-II. Fõszerk. Kovács Endre Szerk. Katus László Bp. 1979. 592-593. p 4 Magyarország története 1848-1890. I-II. Fõszerk. Kovács Endre Szerk. Katus László Bp. 1979 .592.p 5 Béri-Lichtner János: Együttélés Argumentum Kiadó 1995 / 110. p 6 Ua. 112. p 7 Magyarország története 1890-1918 I-II. Fõszerk. Hanák Péter Szerk. Mucsi Ferenc Bp. 1978. 285. p 8 Ua. 370. p 9 Balassa László-Kralovánszky Alán: Veszprém Panoráma 1982. 37. p. 10 V. Fodor Zsuzsa:Vállalkozások és városfejlõdés a század eleji Veszprémben 160. p. 11 Korompay György: Veszprém Bp.1957. 62. p. 12 Balassa László-Kralovánszky Alán: Veszprém Panoráma Bp. 1982. 39. p. 13 V. Fodor Zsuzsa: Vállalkozások és városfejlõdés a század eleji Veszprémben. 14 Szélesi János: Veszprém villamosításának története az államosításig. Kézirat Laczkó Dezsõ Múzeum Adattára 15 V. Fodor Zsuzsa: Vállalkozások és városfejlõdés a század eleji Veszprémben. In: Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Szerkesztette: V. Fodor Zsuzsa - Veszprém, 1995. 160-168. p. 16 Balassa László-Kralovánszky Alán: Veszprém Panoráma 1982. 40. p. 17 Dr. Kovács Lajos: Veszprém város lakosságának fejlõdése és összetétele Magyar Statisztikai Szemle 1936/5 sz. 181.p. 18 A táblázat készült: Kepecs József A zsidó népesség száma településenként (18401941) KSH Bp. 1993.c. kötetet 340-341.p. alapján 19 Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Lichtneckert András: Veszprém társadalma és önkormányzati testületei a XIX.sz. közepén Veszprém megyei Levéltár Kiadványai Vp.1984. 343 p. 20 Matyikó Sebestyén József - Zsidók Siófokon. Debrecen Ethnica Kiadó 2000. 15.p. 21 Dr. Kun Lajos: A veszprémi zsidóság múltja és jelene A szerzõ kiadása Vp. 1932, Dr. Spitzer Mór elõszava 10.old. 22 Az I. melléklet alapján 23 …és hol a vidék zsidósága? … - tanulmánykötet Bp. 1994. Ács Anna:A nemesvámosi zsidók emlékezete 217.p. 24 Dr. Kovács Lajos Veszprém város lakosságának fejlõdése és összetétele Magyar Statisztikai Szemle 1936/5.sz. 375.p. 25 Dr. Kun Lajos A veszprémi zsidóság múltja és jelene Vp. 1932. 182-183.p. 26 Dr Kun Lajos A veszprémi zsidóság múltja és jelene Veszprém, 1932. 77. p. 27 Dr Kun Lajos i.m. 85. p. 28 Kivételt két esetben találtam: Kellner Johanna /özvegy/ 13 éves Charlotta nevû lánya 'iskolás', és Millichdorf Ábrahám zsibárus 23 éves Eleonóra nevû leánya 'boltos segéd' 29 Dr. Kun Lajos i.m. 107. p. 30 Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a XIX. században 12. p. 31 Dr. Kun Lajos i.m. 168. p. 32 VeML Veszprémi Királyi Törvényszék Egyéni cégjegyzék I-IV. kötet 2 3

118

33

Báró Hornig Károly: Veszprém múltja és jelene Vp. 1912. 170. p. Dr. Kun Lajos i.m. 169. p. 35 Báró Hornig Károly i.m. 171-175. p. 36 V. Fodor Zsuzsa: Vállalkozások és városfejlõdés a század eleji Veszprémben 164.p. 37 Hanák Péter-Hanák Katalin A magyar pamutipar története Budapest, 1964. 38 VeML Veszprém város tanácsülési jegyzõkönyve 1896. 425. p. 39 Lakó István: A Veszprémi Faipari Rt. története, 1896-1933. Kézirat Laczkó Dezsõ Múzeum Adattára 3. p. 40 VeML IV.1.h. 385-389. p. 41 Lakó István i.m. 8-18. p. 42 Báró Hornig i.m. 175-176. p. 43 Az adatokat a Veszprém Vármegyei Naptár megfelelõ évfolyamai által közölt listákból gyûjtöttem 44 Lásd, 1.sz. melléklet 45 A Magyarországi Egyesületek Címtára a reformkortól 1945.ig Szerk. Pór Edit Bp. 1988. 46 Dr. Kun Lajos i.m. 123. p. 47 Báró Hornig i.m. 125. p. 48 Dr. Kun Lajos i.m. 145-148. p. 49 Szeglethy György: Polgármesteri jelentés Veszprém rendezett tanácsú város 1902. évi közigazgatásáról Vp. 1903. 16. p. 50 Báró Hornig i.m. 125 p. 51 Dr. Kun Lajos i.m. 152. p. 52 Dr. Kun Lajos i.m. 158-160. p. 53 Veszprémvármegyei Naptár Kiadó Szommer Imre Vp. 1898. 152-154. p. 54 Kubinszky Judit A politikai antiszemitizmus Magyarországon 1875-1890. Bp. 1976. 40-42. p. 55 Béri-Lichner János i.m. 359. p. 56 Marjanucz László i.m.16. p. 57 Dr. Kun Lajos i.m. 104. p. 58 Forrás: VeML IV.1.h.1. 59 Véghely Dezsõ i.m.304. p. 60 Dr. Kun Lajos i.m. 104-109. p. 61 Veszprém Vármegyei Naptár 1902. Vp. 65. p. 62 Ua. 64. p. 63 A Veszprémvármegyei Naptár évfolyamai alapján 64 VeML IV. 1.h.1. 65 Dr. Kun Lajos i.m. 21. p. 66 VeML anyagában az 1851-1914-ig szóló születési, és az 1851-1896-ig szóló halálozási izraelita anyakönyvek találhatók meg. 67 A képek forrása a Laczkó Dezsõ Múzeum Adattára és Pethõ Csongor magángyûjteménye. 68 Veszprémi Független Hírlap 1882. ápr. 15. 2.p. 69 Szeglethy György Polgármesteri jelentés Veszprém rendezett tanácsú város 1903. évi közigazgatásáról Vp. 1904. 12.p. 70 Venetianer Lajos A magyar zsidóság története Bp. 1986. 349. p. 71 Veszprém címû folyóirat 1883. szept. 9. és szept. 16-i száma 34

119

Hogya György

ZSIDÓ ORVOSOK AZ EGÉSZSÉGÜGY SZOLGÁLATÁBAN VESZPRÉM VÁROSÁBAN

121

Bevezetõ E fejezetben emléket szeretnék állítani azoknak a lassan feledésbe merülõ zsidó orvosoknak, akik tudásukat Veszprém város polgárainak gyógyítására fordították. A 14 orvos életrajzából álló összeállítás korántsem teljes, mivel a II. világháború során csaknem minden erre vonatkozó levéltári iratanyag megsemmisült. A zsidók számára számtalan történelmi megpróbáltatás után, II. József 1783-ban kiadott türelmi rendelete folytán, lehetõvé vált többek között a magasabb tudományok elsajátítása, az egyetemre való beiratkozás, a teológiai kivételével. A reformkorban megindult polgárosodási folyamat 1867 után felgyorsult, ami alapjában véve egy modernebb társadalmi-gazdasági rendszerre való törekvésben nyilvánult meg. A szabadpiac mûködési elve alapján jött létre az anyagilag megerõsödött ipari- és kereskedõ réteg, melynek egyik jelentõs oszlopa a jó kereskedelmi érzékkel megáldott zsidóság volt. E réteg küldte fiait felsõbb iskolákba, egyetemekre és szereztek jogászi, orvosi stb. diplomát. Hazánkban az elsõ ismert zsidó orvos, Oesberreicher Manes József, (1756–1832) aki 1782-ben kapta meg az orvosi diplomát, és 1785–1806 között Balatonfüred fürdõorvosa volt. Jelenlegi ismereteink szerint Veszprém városában Weisz Sándor volt az elsõ zsidó származású lakos, aki 1832ben szerzett orvosi diplomát. Õt követte Pillitz Dávid, aki Páduában 1856ban kapta meg az orvosi diplomát, majd Veszprémben tevékenykedett 1857-tõl 1863-ban bekövetkezett haláláig. Az 1867-es kiegyezés után már oly megtiszteltetésben részesültek az itt lakó zsidó orvosok, hogy Veszprém vármegye tiszti fõorvosi tisztét õk töltötték be; pl. Halasy Vilmos, majd Pillitz Benõ. Hasonló volt a helyzet a járási és városi tisztiorvosi, a kórházigazgatói illetve kórházi osztályvezetõ fõorvosi állások betöltésénél is. Természetesen több zsidó orvos mûködött Veszprém városában, mint ahánynak az életrajzát sikerült megírni: így pl. Lichtner Sámuel az 1870-es években, Robitsek Samu az 1920/30-as években, vagy Székely Sándor az 1940-es évek elején tevékenykedett, s a sor még folytatható. Sajnos, a XX. században Magyarország két világháborúba is belesodródott. Az I. világháborúban a zsidók is részt vettek, mint katonák. Harctéri bátorságukért az orvosok közül többen magas kitüntetésben részesültek: dr. Barta Aladár a Ferencz József rend lovagkeresztjét, dr. Steiner Andor a "Signum Laudist a kardokkal" kapta. A II. világháborúban 123

már csak munkaszolgálatot láthattak el a zsidó orvosok, de legszörnyûbb volt Németországba való deportálásuk és megsemmisítésük a gázkamrákban. Csak remélhetõ, hogy a II. világháború, majd az azt követõ szovjet mintájú diktatúra után egy emberségesebb korszak következik. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy az igazságtalanságokat kiküszöbölni igyekvõ társadalom nem vallása szerint fogja mérni az emberek méltóságát. Veszprém, 2002. október Hogya György

Az 1829-ben megnyílt városi kórház (ispotály) épülete. 1945. március 21-én lebombázták1 1

A fényképek és az életrajzok eredetileg a következõ kötetben jelentek meg: Hogya György: Veszprémi fõorvosok, Veszprém, 1999.

124

DR. HALASY VILMOS megyei fõorvos 1869. január 4-tõl 1872-ig A II. világháború során megsemmisült iratok hiányában nem tudjuk, hogy neve mikor bukkant föl Veszprémben. A vármegyei közgyûlés 1869. január 4-én szótöbbséggel megyei fõorvossá választotta,1 és tagja lett a Megyei Közegészségügyi Bizottságnak. Megyei fõorvosi intézkedései, javaslatai az alábbiak voltak: Siófokon gyógyszertár felállítását kezdeményezte2; javasolta, hogy az orvos-rendõri teendõk ellátása ne a járás, hanem a megye hatáskörébe tartozzon3; Kossuth Lajos születésének 80. évfordulójára üdvözlõ távirat küldését indítványozta4; határozott álláspontja volt, hogy a vasút gócpontja Veszprém legyen, mert a város részére ez életkérdés5. A korabeli újságok és saját sírfelirata alapján 1848/49-ben honvéd fõhadnagy, a veszprémi honvédegylet elnöke volt. Az Izraelita Iskolaszék vezetõségi tagja volt 1876-1888 között. 1904. január 3-án halt meg. Elhalálozásával kapcsolatban az alábbi olvasható: „Óriási részvét mellett temették el Halasy Vilmost, a nagy idõket ért jeles vármegyei fõorvost e hó 6-án, d.e. 11 órakor Veszprémben. A boldogult hûlt tetemeit a család a fõvárosból hozatta le, s itt a veszprémi halottas házból helyezték a családi sírboltba örök nyugalomba.” A megjelentek között találjuk Visontay Csaba országgyûlési képviselõt, Pollák Illést, az ügyvédi kamara ügyészét, az 1848/49-es agghonvédek egyesületét, a veszprémi izraelita hitközséget, a veszprémi orvosi kart, a takarékpénztár vezetõségét, melynek alapítója volt, stb.6 Síremléke a Mártírok úti izraelita temetõben található. Irodalom 1

VeML. vm. kgy. jkv. 2/1869. VeML. vm. kgy. jkv. 677/1870. 3 VeML vm. kgy. jkv. 449/1870. 4 VeML. vm. kgy. jkv. 679/1882. 5 Veszprémi Független Hírlap, 1893. II. 4. 6 Veszprém vármegye c. lap, 1904. I. 10. 4. p. 2

125

DR. PILLITZ BENÕ vármegyei tisztifõorvos 1872. január 4.-tõl 1878. január 3-ig Veszprémben született 1825. június 25én. Apja Pillitz Joáb rabbi, édesanyja Dobris Fáni. Az elemi iskola befejezése után a gimnáziumot magánúton végezte el. Az érettségi után teológiára készült. Elõbb atyjánál, majd Szegeden Pillitz Dániel rabbi rokonánál tanult. Teológiai tanulmányait 1847-ben Páduában folytatta. A szabadságharc után orvostanhallgatónak iratkozott be a pesti egyetemre, majd Bécsben tanult, 1856-ban szerzett általános orvosi diplomát. Sebészi és szülészeti képesítést is kapott. Munkáját a bécsi Allgemeines Krankenhausban kezdte segédorvosként. 1859-ben hazajött Veszprémbe.1 Amikor dr. Ferenczy Alajos városi kórházi fõorvos betegsége miatt lemondott állásáról, a városi közgyûlés 1863. szeptember 6-án dr. Pillitz Benõt választotta meg kórházi fõorvossá. Õ az állást minden díjazás nélkül elfogadta, és 1881. szeptember 15ig, 17 éven át látta el a kórházban a fõorvosi teendõket.2 1879-re, a kórház fennállásának 50. évfordulójára a kórházat az akkori kor színvonalán álló intézetté fejlesztette. Az ágyak száma 30-ról 42re emelkedett. Dr. Pillitz Benõ volt az elsõ zsidó származású orvos, akit 1867-ben Veszprém megye tiszteletbeli, majd 1872. január 4-tõl egyhangúan rendes tiszti fõorvosává megválasztottak. Tiszti fõorvosi állásáról 1878-ban, majd a kórháziról 1881-ben mondott le látása meggyengülése miatt. Ismeretlen ideig a Királyi Törvényszék orvosaként mûködött. Munkája elismeréséül a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.3 Alapító tagja volt az 1875-ben létrehozott városi Önkéntes Tûzoltó Egyletnek.4 Emberbarát gondolkodására vall, hogy a kórházi szegény betegek részére 1000 forintos alapítványt létesített. A piarista gimnáziumban 126

tanuló szegény sorsú zsidó tanulók segélyezésére is tett egy 2000 Ft-os alapítványt.5 Sokat foglalkozott a zsidó hitfelekezet ügyeivel, a Zsidó Iskolabizottság egyik vezetõje volt. Emellett 15 éven keresztül ellátta a Megyei Közegészségügyi Bizottság elnöki tisztét is. Igen széles nyelvismerettel rendelkezett: héberül, angolul, franciául, németül és olaszul tudott. Neves, elismert amatõr botanikus volt: a saját kutatásai alapján írta meg Veszprém vármegye növényzete címû munkáját (1908, 1910). Héber tárgyú tanulmányokat is írt. Az egyik filozófiai dolgozatában az alábbi feljegyzés található: „Ne légy az elsõ, ki az újat felkarolja, ne légy az utolsó, ki a régit elhagyja.” 1910. május 31-én 85 éves korában agglegényként halt meg. Temetése a Zsinagóga udvaráról történt, és a Mártírok úti temetõben díszsírhelyet kapott. Csikász Imre, városunk híres szobrászmûvésze által készített bronz dombormûve ma is megvan síremlékén. 1978. óta a Megyei Kórház laboratóriumának dolgozói gondozzák síremlékét, halottak napján elhelyezik rajta az emlékezés virágait. Irodalom 1

Kerekes-Csiki: A magyar orvosok és természetvizsgálók 1912. augusztus 25–29-ig Veszprémben tartott XXXVI. vándorgyûlésének vázlata és munkálatai. Bpest, 1913. 93-96.p. 2 VeML. városi kgy. iratok 57/1864. IX. 6. 3 Veszprém vármegye. 1910. VI. 5. sz. 4 Czeczey Nándor: A veszprémi önkéntes tûzoltó egylet története. Veszprém, 1911. 38. p. 5 Veszprém c. újság 1883. IX. 23. sz.

127

DR. SURÁNYI OLGA megyei tisztifõorvos 1949-tõl 1950-ig

Budapesten született 1913. március 15én. Apja Schachtitz Adolf, édesanyja Glück Eugénia. A Budapesti Zsidó Gimnáziumban érettségizett 1931-ben. Általános orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kapott 1938. október 26-án, száma: 393/193839. Egyéb szakképesítése: bõr- és nemibetegségek, 1942. 1953-ban lett az orvostudományok kandidátusa. Nyelvismerete: német, orosz. Házastársa dr. Kubinyi László volt. 1938. október és 1939. december között Pécsett, a belgyógyászati Klinikán, 1940. januárjától 1949-ig a Bõrklinikán dolgozott. 1949–1950. között volt Veszprém vármegye tiszti fõorvosa. 1951-tõl 1956. február 28-ig Budapesten az Egészségügyi Minisztériumban egészségügyi szervezéssel foglalkozott. 1958. január 1tõl, 1973. március 31-ig Budapesten a XIII. Gyöngyösi úti Bõr- és Nemibeteg-gondozó Intézet szakorvosa volt. 1973. április 1-tõl nyugdíjba vonult és részfoglalkozású szakorvosi munkát vállalt a Budapest, Fõvárosi Tanács Róbert Károly körúti Kórház- Rendelõintézet Bõr- és Nemibeteggondozó Intézetben. 1991. augusztus 9-tõl a Zsidó Hitközségek Szövetsége Budapest, Amerikai úti Szeretetkórházába került. Az Újpesti Árpád Közkórházban combnyaktörés miatti mûtét után, 1992. július 20-án halt meg. Kitüntetései: Magyar Népköztársaság Érdemérem bronz fokozata 1950., Kazincbarcika Építéséért arany fokozat, 1955. Adatközlõ: Surányi Márta (1915) Budapest, Zoltán u. 11.

128

DR. HAJDU FERENC megyei fõorvos 1955. szeptember 1-tõl 1957. július 31-ig Hódmezõvásárhelyen született 1913. október 15-én. Apja Hajdu Sámuel, édesanyja Miskolczi Erzsébet volt. Elemi és középiskoláit Hódmezõvásárhelyen végezte. A szegedi Ferenc József Tudományegyetem Orvosi Karán 1938. március 25én szerzett általános orvosi diplomát, száma: 1206/1937-38. Egyéb szakképesítése: egészségügyi szervezés, sportorvos. Nyelvismerete: angol, orosz. 1940-ben kötött házasságot, felesége Braun Magdolna. Gyermekei: Ágnes és Erzsébet. Az egyetem befejezése után Szegeden a Tóth-szanatóriumban helyezkedett el, majd 1939-tõl magánorvos volt Makón. A II. világháború alatt munkaszolgálatot teljesített. Hazajövetele után Makón az OTBA (Orsz. Tisztviselõi Betegsegélyezõ Alap) orvosa lett, egyúttal megszervezte a hadikórházat. 1947-1955 között a Belügyminisztérium szervezõ és gyógyító orvosa, majd közvetlenül Veszprémbe helyezése elõtt a BM Határõrség vezetõ fõorvosa volt. 1955. szeptember 1. és 1957. július 31. között látta el a Veszprém Megyei Tanács Egészségügyi Osztályának vezetõ fõorvosi teendõit. 1957. augusztus 1. és 1969. május 31. között az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) igazgató fõorvosa, majd 1969-1973 között az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosító Központ igazgató helyettese volt. 1974. január 1-tõl mint nyugdíjas tevékenykedett üzemorvosként különféle rendelõintézetekben. 1960-1970 között több sportegészségügyi cikke jelent meg a korabeli szaklapokban. Budapesten halt meg 1987. május 11-én. Síremléke a rákoskeresztúri temetõben található.

129

DR. FISCHER BÉLA városi tisztiorvos kórházi másodorvos Veszprémben született 1846. IV. 25-én. Gimnáziumi tanulmányait Veszprémben és Székesfehérváron végezte. Diplomájának megszerzési idõpontja ismeretlen. Felesége Kohn Erzsébet. Gyermekeik: Ilona, Márton és Flóra.1 1872-ben telepedett le Veszprémben, és 1873-ban a kolera elleni küzdelemben szerzett érdemeket. Amikor 1876-ban idõs Csolnoky Ferenc sebész meghalt, a város képviselõ-testülete õt javasolta a városi orvosi állásra, amelyet 1887-ig töltött be. Orvosi ténykedése oly elégedettséget váltott ki, hogy 1887-ben megválasztották a városi kórház másod orvosi (sebészi) állására is, amelyben 1881-ig mûködött. Nemcsak gyakorlóként volt kiváló, de hivatalnokként is. A kórházi irodai munkákat egyedül végezte.2 1878. július 29-én megkezdõdött Bosznia-Hercegovina megszállása, így dr. Fischer Béla megkapta a katonai behívóját. A Veszprém városi tanácsülés 1878. augusztus 17.-i feljegyzésével tudomásul vette, hogy „…Dr. Fischer Béla városi orvost a Zágrábi Katonai kórházba szolgálattételre hivatván be a városi orvosi teendõkre dr. Csolnoky Ferenc helyettesíti”. 3 Katonai szolgálata 1878. november 1-jéig tartott. Népszerûségére jellemzõ, hogy másodelnöke volt az Izraelita Hitközségnek, titkára az Izraelita Jótékony Nõegyesületnek, orvosa a Chevra Kadisa Egyesületnek, tanácsosa az Izraelita Szegényeket Segélyezõ egyletnek. Veszprém város egészségügyi tanácsosa és tiszteletbeli fõorvosa volt. 41 éves korában halt meg tüdõbajban, 1887. november 19-én. A Mártírok úti zsidótemetõben temették el. Irodalom 1

Veszprémi Független Hírlap, 1887. XI. 26. sz. VeML városi tanácsülés. 1589/1878. sz. 3 Csolnoky Ferenc: A veszprémi városi kórház története. Veszprém, 1912. 42-43. p. 2

130

Dr. Fischer Béla ajánlólevele a városi orvosi állás betöltéséhez

131

DR. ROSENBERG JENÕ városi tisztiorvos

Zalaegerszegen született 1862-ben. Középiskoláit Szombathelyen, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1866-ban avatták orvossá. 1888. február 1-jétõl kör-, illetve járási orvosként telepedett le Veszprémben. 1898ban vezetõ városi tisztiorvos lett. Orvosként és városi képviselõként is nagy idõk, nagy történelmi események tanúja lehetett. Aktív résztvevõje volt az újabbkori Veszprém átépítése-átrendezése vitáinak, így többek között a Kaszinó és a mögötte levõ házsor (Petõfi utca) lebontásának, ezáltal a mai Óváros tér déli része és a Vas Gereben utca közötti területen levõ öreg házat megvásárolta, és a mai napig is látható háromszintes sorházat építtette fel magának. Három lánya volt. A legidõsebbet, Sárikát, dr. László Dezsõ törvényszéki bíró, a középsõt, Jankát, Földes Lajos veszprémi gyógyszerész, a legkisebbet, Piroskát, dr. Smilovits Imre nõgyógyász vette feleségül. Mint városi tisztiorvos a városi rendõrség, majd az 1920. évi államosítás után az állami rendõrség orvosa is volt. Hosszú éveken át orvostársaival együtt ellátta a mentõorvosi feladatot is. Egész életét városunk szolgálatában töltötte. Munkájának elismerése abban is kifejezésre jutott, hogy érdemeiért 1917-ben a királyi tanácsosi címet kapott, majd 1926-ban a Kormányzó az egészségügyi fõtanácsosi címmel tüntette ki. Tiszeteletbeli vármegyei fõorvos is volt. 1935. április 28-án hivatása teljesítése közben érte a halál. Betegének injekciót akart beadni, de hirtelen megszédült, elesett, s amikorra veje, dr. Smilovits Imre megérkezett, már csak a szívszélhûdés okozta halált tudta megállapítani. A város vezetõsége saját halottjának tekintette, így a gyászszertartás a városháza udvarán történt. Koporsójánál díszõrséget állítottak a városi huszárok (hajdúk) kivont karddal és díszruhás rendõrök. Síremléke a Mártírok úti zsidó temetõ északi részében található. 132

DR. SÁNDORFI MIKSA veszprémi járási orvos

Származási helyét nem ismerjük. 1848-ban született. Apja Fürst Sándor, édesanyja Krausz Johanna volt. 1 Általános orvosi diplomát 1874-ben a Pesti Királyi Egyetem Orvosi Karán kapott. Miután azt a vármegye közgyûlése elõtt bemutatta, 1 arany befizetése ellenében érvényességét dr. Pillitz Benõ megyei tiszti fõorvos hirdette ki. 2 Felesége Weisz Karolina volt, gyermekeik: Margit, Kázmér, Lilla, Kamill, Ágnes, Dezsõ és Anna. 40 éven át 1876-1916 között a veszprémi járás orvosa, a MÁV orvosi tanácsadója volt. „Az izraelita iskolaszék évtizedeken át ügyvezetõ elnöke, a városnak képviselõje volt s nem egyszer elevenített fel szép értekezéseiben és felolvasásaiban egykori honvéd fõorvosi minõségének emlékeit.” Érdemeiért 1917-ben a királya Ferenc József rend lovagkeresztjével, 1922-ben a kormányzó egészségügyi tanácsosi címmel tüntette ki. 3 1901-ben tiszteletbeli vármegyei fõorvosi címet kapott. 1916-ban ment nyugdíjba, 1922. december 26-án halt meg. A Mártírok úti zsidó temetõben temették el, ahol vöröskõ síremléke ma is megtalálható. Irodalom: 1

Halotti anyakönyv Veszprém, 1922. évi 438. sorszám. VeML vármegyei jkv. 102/1875. 3 Veszprém vármegye c. újság, 1922. december 31-i szám 2

133

DR. RÉTHI EDE járási tiszti fõorvos

Sírfelirata alapján 1853-ban született. Apja Réthi József, édesanyja Lelhenfeld Rozália. 1 Bécsben kapott orvosi diplomát 1882-ben. Tartalékos ezredorvosként tartották nyilván. 2 Veszprém városában 1884-ben telepedett le. 3 1889-ben vette feleségül Deutsch Sándor helybeli bornagykereskedõ Karolina nevû lányát. A rendelkezésre álló kevés irat alapján csak annyi állapítható meg, hogy 1904-tõl a Betegsegélyezõ Pénztár orvosa, 1909-1917 között a gyermekmenhely teleporvosa, 1914-1916 között Veszprém város tisztiorvosa, 1916-tól pedig a veszprémi járás tisztiorvosa volt. 1912-1928 között lett a tüdõbeteg gondozó vezetõ fõorvosa. 4 A vármegyei törvényhatóságnak és a városi képviselõ-testületnek is tagja volt. Az Izraelita Hitközség oly megbecsült tagjának tartották, hogy 18881927 között, 39 éven át, annak elnöki tisztét is betöltötte. Érdemeiért 1918-ban tiszteletbeli megyei fõorvosi címet kapott. 1929. június 30-án halt meg. Családi kriptája a Mártírok úti zsidó temetõben található. Márványkõ síremlékének felirata felsorolja többek között az alábbi kitüntetéseket: a Hadiékítményes Ferenc József-rend lovagja, a Koronás Arany Érdemkereszt tulajdonosa stb. Ez olvasható rajta: „E sírkõ egy igazi embert borít, ki becsületet szerzett honának és felekezetének.” Irodalom 1

Halotti anyakönyv Veszprém, 1929. évi 203. sorszám Pesti Alfréd: Magyarország orvosainak évkönyv és címtára, Budapest, 1900. 3 Sziklay János: Veszprém város az irodalomban és a mûvészetben, Veszprém. 1932. 270. p. 4 Magyarország tiszti cím- és névtára. Budapest, 1918. 2

134

DR. SZOMORI (SZOMMER) IMRE járási tisztiorvos

Budapesten született 1888. szeptember 19-én. Apja Szommer Ede, édesanyja Pillitz Dorottya. 1 Orvostudori diplomát a Pesti Királyi Egyetem Orvosi Karán kapott 1911-ben. Nem tudjuk, hogy mikor került Veszprémbe, de azt igen, hogy az elsõ világháború során innen vonult be katonának 1914. július 21-én. Leszerelése után 1918-ban ide is jött vissza, és mint Veszprém vidéki körorvos megkezdte az orvosi rendelést a Szabadi u. 14. szám alatti lakásán. 2 Késõbb arról értesültünk, hogy a haza szolgálatáért az alábbi kitüntetésekben részesült: Signum Laudis a korona arany érdemkeresztjével, Vöröskereszt II. o. díszjelvénye. 3 A zsidóság legõsibb intézményének a Chevra Kadisá Egyesület tagjainak orvosi gyógykezelését 1924-tõl emberbarátságból díjmentesen látta el. A chevra elnökségi tagja volt. 4 Járási tisztiorvosi szolgálatát 1939. szeptember 20-ig látta el. Magyarországon a Német Birodalmi Hadsereg által történõ megszállás – tehát 1944. március 19-e – után a zsidóságot ún. gettókba szorították be. Veszprém város egyik gettója a zsidó iskola és a mellette levõ zsinagóga, a kántorház és még a körülötte levõ egy-két épületbõl állt. Utoljára ekkor olvasható a neve a létszámjelentés 425. sorszáma alatt. 5 További sorsa ismeretlen. Irodalom 1

VeML Polgármesteri iratok V. 173. b./63. sz. dobozban/ Veszprémi Hírlap, 1918. dec. 22. 3 Magyarország orvosainak évkönyve, 1920. 138. o. 4 Kun Lajos: A veszprémi zsidóság múltja és jelene 1932. 137. 5 Töredék - Fejezetek a veszprémi zsidó közösség történetébõl. Veszprém, 2001. 85. o. 2

135

DR. PILLITZ PÁL a belgyógyászati osztály vezetõ fõorvosa 1895-tõl 1927. december 31-ig kórházigazgató 1926. július 1-tõl 1927. december 31ig Veszprémben született 1864-ben. Apja Pillitz Mór, édesanyja Fleismann Johanna. Iskoláit Veszprémben végezte. Orvosi diplomáját a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán kapta, száma 15/1889-90.1 Az egyetem elvégzése után, 1891. október 21-tõl a Veszprémi Városi Kórház díjtalan segédorvosa, 1894. március 12-tõl pedig kinevezett segédorvosa lett. Az 1904. október 1-jén megnyílt állami gyermekmenhelyben másodállásban segédorvos volt 1914-ig. 1895tõl 1927. dec. 31-ig a belgyógyászati osztály vezetõ fõorvosaként mûködött. Az elsõ világháború alatt dr. Csolnoky Ferenc igazgatóval együtt látták el az idõközben 185 ágyra bõvülõ kórház betegeit, ugyanis a harmadik orvos, dr. Wallner Emil katonai szolgálatot teljesített.2 A gyógyító munka mellett vöröskeresztes nõvérek kiképzését is vállalta. Munkája elismeréseképpen – dr. Csolnoky Ferenc nyugdíjba menetele után – 1926. július 1-tõl a vármegye alispánja õt nevezte ki a kórház igazgató fõorvosává. E tisztséget nyugdíjazásáig, 1927. december 31-ig töltötte be. 1939. október 1-jén, 76 éves korában halt meg.3 Síremléke a Mártírok úti zsidó temetõben található. Halottak napján a megyei kórház II. belgyógyászati osztályának dolgozói virágot helyeznek el a síremlékén. Irodalom: 1

SOTE, Budapest, Üllõi út 26. Promóciós könyv Veszprém Vármegyei Közmûvelõdési Egyesület Naptára. 1916. 82. p. 3 Anyakönyvi Hivatal Veszprém, halotti anyakönyv 298/1939. 2

136

DR. STEINER ANDOR a szülészeti-nõgyógyászati osztály vezetõ fõorvosa 1929. április 9-tõl 1944. májusáig, majd 1945. augusztus 1-tõl 1952. március 1-jéig kórházigazgató 1946. július 1-tõl 1952. március 1-jéig

Veszprémben született 1893. február 23-án. Apja Steiner Jónás szesznagykereskedõ, édesanyja Lõwy Cecília. Elemi és középiskoláit Veszprémben végezte, 1910-ben a Kegyesrendi Gimnáziumban érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára történõ felvétele után rövidesen kitört az elsõ világháború. 1914-ben bevonult a veszprémi 31. honvédgyalogezredhez és 34 hónapi frontszolgálat után egészségügyi hadnagyként szerelt le. A harctéren tanúsított magatartása jutalmául bronz Signum Laudist a kardokkal és a Károlycsapatkeresztet kapta. A háború után tanulmányait befejezve 1919. június 28-án orvossá avatták, diplomájának száma 363/1918-19. Szakképesítése: tisztiorvos. A diploma megszerzése után elõbb a budapesti Zita Közkórházban, majd 1921. szeptember 5-tõl a pécsi Erzsébet Tudományegyetem gyakornoka, késõbb tanársegédje volt. A Veszprémi Városi Kórház szülészeti rendelõjét 1926. október 9-tõl 1929. április 8-ig vezette, majd a Speyerkölcsönbõl bõvült kórház új szülészeti osztályának vezetõ fõorvosa lett 1929. április 9-tõl 1944. májusáig. Ekkor elõbb gettóba kényszerítették, majd Dachauba deportálták. Hazatérte után 1945. augusztus 1-tõl ismét osztályvezetõ fõorvossá nevezték ki, majd 1946. július 1-tõl megbízták a kórházigazgatói teendõkkel is. Korára és betegségére való tekintettel 1952. március 1-tõl nyugállományba vonult és Budapesten telepedett le. Elhalálozásának idõpontja ismeretlen.

137

DR. SMILOVITS (SÓS) IMRE fõorvos 1931-tõl 1944-ig 1889. október 4-én született Hódmezõvásárhelyen, iskoláit ugyanitt végezte. „1916-ban avatták doktorrá. Ekkor bevonult a 46. gyalogezredhez és a szerb, orosz és olasz frontokon küzdött. A koronás arany érdemkereszt, arany Signum Laudis, bronz vitézségi érem és Károly csapatkereszt tulajdonosa. A nagyváradi bábaképzõ tanársegédje volt.”1 Elsõ feleségét, a veszprémi illetõségû Rosenberg Piroskát, mint színésznõt Nagyváradon ismerte meg. Házasságuk után Veszprémben telepedtek le, a részükre építtetett Óváros tér (akkor Rákóczi) 26. sz. alatti kétszintes házban (dr. Fojt és dr. Baranyai lakták késõbb). Felesége 1940-ben meghalt. 1926. szeptember 1-tõl mint ideiglenes tiszteletdíjas OTI rendelõintézeti orvos, majd IV. kerületi jeruzsálem-hegyi szülész-nõgyógyász biztosító pénztári szakorvos. A Stefánia Szövetség szülészeti-nõgyógyászati rendelésének vezetõje. Abban az idõben „a vármegye egyik elismert és legjobb nevû orvosa” volt.2 Rátermettsége, sokoldalú képzettsége alapján a vármegye alispánja 1931. április 29-i keltezéssel kinevezte a városi kórház röntgen-laboratóriumi rendelõ, mellékállású fõorvosává, havi 100 pengõ tiszteletdíjjal.3 1944-ben zsidó származása miatt sárga csillag viselésére kötelezték, majd a háború vége felé Pápára internálták. Ott kapott svéd menlevelet Wallenbergtõl, majd „Budapesten a Tátra u. 4. sz. alatti védett házban, ill. a Lovag utcában, elsõ felesége unokahúgával és annak édesanyjával, Rosenberg Jankával együtt bujkálva élték meg az ostrom végét. Ekkor elhatározta, hogy végleg Budapesten telepszik le, a nevét pedig belügyminiszteri engedéllyel Sósra magyarosította.” Soha többé nem tette be a lábát Veszprém városába. Ma már nem ellenõrizhetõ forrás alapján a háború után az Aradi utcai kórházban nõgyógyászként, majd 1954-tõl a XIII. kerületi Visegrádi utcai rendelõintézetben röntgenorvosként dolgozott. Nõgyógyászati 138

magánrendelését 1954 körül hagyta abba. 1968-ban, 52 évi szolgálat után ment nyugdíjba, de még 1975 januárjáig napi 3 órát dolgozott. Az 1916ban kapott diplomája alapján 1966-ban átvette az arany, 1976-ban pedig a gyémánt diplomát. Nem lenne teljes dr. Sós Imre sokszínû életének ismertetése, ha kimaradnának további házasságai. 1945. május 5-én újabb házasságot kötött Földes Lajos veszprémi gyógyszerész és Rosenberg Janka lányával, Földes Évával. Házasságukból 1948. augusztus 12-én született Mária nevû gyermekük. Földes Évától 1959-ben – közös megegyezéssel – elvált, és ugyanabban az évben mindketten újabb házasságra léptek. Dr. Sós Imre egy nála 40 évvel fiatalabb nõt vett feleségül, akivel haláláig élt együtt.4 Dr. Sós Imre Budapesten halt meg 1979. július 25-én. Irodalom 1

Hahn FerencZsadányi Oszkár: Veszprém megyei fejek. Veszprém, 1929. 112. p. 2 Hahn-Zsadányi : i. m. 3 VeML. Városi alkalmazottak állománykönyve (34. sz. 166. p.) 4 Földes Éva az adatközlõm N. Z. felesége volt az 1994-ben bekövetkezett haláláig.

139

DR. BARTA ALADÁR urológus 1927-tõl 1945-ig Veszprémben született 1895. október 5-én. Apja Baum Fülöp (neve magyarosítva a Belügyminisztérium 110.468/1896. sz. engedélyével) a helybeli zsidó iskola tanítója volt, édesanyja Neumark Júlia. Az általános orvosi diplomát Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán 1921. június 4-én szerezte meg. Diplomájának száma: 290/1920-21.1 Az elsõ világháborúban a veszprémi 31. gyalogezred tisztjeként vett részt. Jobb lábát harctéri szolgálat közben veszítette el. Hõsi helytállásáért a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta neki.2 Hadnagyként szerelt le. Hazajövetele után megnõsült, a keszthelyi illetõségû Grünbaum Erzsébetet vette feleségül. Gyermekük nem volt. Az egykori címjegyzékben mint az OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet) urológusa szerepel.3 Valószínûleg õ volt városunk elsõ urológus szakorvosa. A rendelkezésre álló iratok alapján nevével elõször 1927-ben találkozunk, mikor is mellékállásban a Tüdõ- és Nemibeteg Gondozó Intézet orvosa, majd 1928/29-ben vezetõje volt. Ezt a sok mozgást nem igénylõ állást az I. világháborús érdemeire való tekintettel kapta meg. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a zsidó származású állampolgárokat Németországba deportálták. Barta doktort 1945. február 18-ig nem zaklatták, dolgozhatott. Ekkor a nyilasok elvitték, de csak Pápáig jutottak el, mert a szovjet hadsereg utolérte õket, így napokon belül hazajöhetett. Sajnos nem sokáig tevékenykedhetett, mert 49 éves korában, 1945. augusztus 10-én meghalt. Síremléke a Mártírok úti zsidó temetõben található. Halottak napjára a síremlék rendbehozatalát a nemibeteg gondozó intézet dolgozói vállalták.4 Irodalom: 1

SOTE Könyvtára, Budapest, Üllõi u. 26. Veszprémi Hírlap, 1918. október 13-i sz. 3 Dunántúli cím- és lakjegyzék 1929/30 év. 1115. p. 4 Megjegyzendõ, hogy Barta Aladár özvegyét Veszprém város kertésze, Barta Oszkár vette feleségül, így kétszeresen is Bartáné. 2

140

DR. WEISZ SÁNDOR orvos

A II. világháború során elpusztult iratok híján, életérõl csak annyit tudunk, hogy orvostudori diplomáját Pesten kapta 1832. július 18-án. 1 Õ az elsõ veszprémi zsidó, aki orvosi diplomát szerzett. Mivel Veszprémben kívánt orvosi tevékenységet folytatni, azért – a kor szokásának megfelelõen – diplomáját Veszprém vármegye közgyûlésének mutatta be. A diploma hiteles tartalma a közgyûlés elõtt felolvastatott 1832. augusztus 21-én. 2 Nem köztudott, mert propagálva nem volt, hogy Weisz Sándor az 1848–49-es szabadságharc idején „typhusos honvédek ápolása közben vesztette ugyancsak typhusban az életét és ki akkor, midõn e városban még semmi humanitárius intézmény nem létezett, úgy oldotta meg a szegénybeteg kérdést, hogy szegény betegei számára maga járt házrólházra élelmiszereket és egyebeket kéregetni”. 3 Halálának idõpontja, eltemetésének helye ismeretlen. Irodalom: 1

Semmelweis Orvostudományi Egyetem Könyvtára, Budapest, Üllõi út 26. 2 VeML. 1961/1832. aug. 21. vármegyei jkv. 3 Schachter Miksa: Két jeles veszprémi orvosról = A magyar orvosok és természetjárók 1912. aug. 25-29-ig Veszprémben tartott XXXVI. vándorgyûlésének történeti vázlata és munkálatai. Budapest,1913.86.p.

141

SÍREMLÉKEK A MÁRTÍROK ÚTI ZSIDÓ TEMETÕBEN

Dr. Sándorfi Miksa járási fõorvos Felirata: Csak a teste… Nagy szelleme velünk van!

Dr. Réthi Ede járási fõorvos Felirata: E sírkõ egy igaz embert borít, ki becsületet szerzett honának és felekezetének

142

Dr. Halasy Vilmos megyei tiszti-fõorvos

Dr. Pillitz Benõ megyei tiszti-fõorvos

143

FÜGGELÉK

Kimutatás a zsidónak tekintendõ iparosokról és kereskedõkrõl 1944. március 20-án. VeML Veszprém város polgármesterének iratai 3792/1944.

145

147

148

149

150

151

152

153

154

155

156

157

Ezúton köszönöm meg családomnak és a Veszprémi Zsidó Hitközség tagjainak a sok bíztatást és segítséget, amivel a könyv összeállításához hozzájárultak, köszönöm a szerzõk színvonalas pályázati mûveit és dr. Ács Anna irodalomtörténész, muzeológus szakmai iránymutatásait. Külön megköszönöm a nyomdai elõkészítõ munkát végzõ Pimper István alkotó együttmûködését és Kész Ferenc nyomdájának az igényes kivitelezést. A témával kapcsolatban szívesen fogadunk észrevételt, javaslatot, kiegészítést, mint ahogy az elõzõ kötethez is érkeztek reflexiók, (elismerések!) nagy számban, amelyeket úgyszintén nagyon köszönök.

Elérhetõségeim: H-8200 Veszprém, Egry József u.29 tel:88/429-996; fax:88/400-356 e-mail:[email protected]

158

TARTALOMJEGYZÉK

Beköszöntõ

3

Szendi Attila: A veszprémi zsidóság a polgárosodás hajnalán

5

Nagy Dóra: A zsidóság szerepe Veszprém város polgárosodásában1848-tól 1914-ig

73

Hogya György: Zsidó orvosok az egészségügy szolgálatában Veszprém városában

121

Függelék

145