A zene a mennyország elôcsarnoka. Liszt Ferenc Levél Wittgenstein hercegnôhöz, Tartalom

Hírmondó 2011. május

5/30/11

12:26 PM

XIII. évfolyam 2. szám

Page 1

2011. nyár

2011. nyár „A zene a mennyország elôcsarnoka.” Liszt Ferenc Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1869.

Tartalom 3

10

14

23

Lohengrin-Wagner-Liszt 3 „Le petit Litz” 4 Bartók Béla – Liszt Ferencrôl 6 Liszt gondolatai 7 Motívumrendszer Wagner korai operáiban 10 Találkozás Wolfgang Wagnerrel 11 Lohengrin halála 12 A Lohengrin Párizsban 13 A szegedi Simándy József énekverseny 14 A Fidelio vetítés utóhangjául 15 Bemutatjuk a bayreuthi ösztöndíjasainkat 16 A submoll akkord a Trisztán és Izoldában 17 Új Lohengrin szöveg és motívumkönyv 19 Opera és dráma 20 Mahler és Wagner 22 Szilánkok és tüskék 23 Nevezetes históriák Liszt Ferenc életébôl 24 Gratulálunk! 25 Aki felsöpörte a párizsi opera színpadát és aki megtalálta a krisztusi alázatot 25 A címlapon: Liszt Ferenc (Barabás Miklós mûve, 1847.) A hátlapon: Trisztán-táncszvit. Fotó:Bánkuti András A tartalomjegyzék képei: Munkácsy Mihály Liszt festményének részlete, 1886. Lohengrin Bartók Béla Simándy József Trisztán és Izolda 23 A szerelem vára 25 Ladányi A. és Markó I. 26 Markó Iván Társaságunk köszönetet mond Dr. Tulassay Zsoltnak és feleségének dr. Unyi Gabriellának, akik lapunk e számának megjelenését adományukkal lehetôvé tették. Ugyancsak köszönetünket fejezzük irodalmár tagjainknak, Kemenes Kálmánnak, Nagyné Szilágyi Nórának és Szentiday Klárának akik könyvadományaikkal segítették Társaságunkat.

Kiadja a Richard Wagner Társaság Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu A Wagner Társaság adószáma: 19650892-1-42 Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András fôszerkesztô, Dr. Király László, Pallós Tamás, Vajai Balázs Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

6

17

25

26


5/30/11

12:26 PM

Page 3

2011. nyár

Lohengrin-Wagner-Liszt

Kedves Barátom! Te voltál az, aki e partitúra néma írásjeleinek csengô hangot adtál. Az irántam érzett szereteted nélkül mûvem hallgatagon heverne még az egyik fiókban – talán magam által is elfeledve, senki füléhez el nem jutott volna. Szívemet megindította és képzelôerômet elragadtatással töltötte el, amikor ezt – csakis az élô elôadást elképzelve – immár majd öt évvel ezelôtt megírtam. Baráti buzgalmad e szép tette, mely törekvésemet megvalósította, több új barátot szerzett nekem. Most az sarkall, hogy ugyane’ kézirat, melynek megismerése Téged immár nyilvános elôadásra késztetett, másokban is felébressze annak vágyát, hogy ezt utánad csinálják! Még ha igen csekély is annak reménye, hogy mûvemet eleven elôadások révén szélesebb körben elterjedni lássam, mivel a nyilvános mûvészeti életünkben még a barátaim erre irányuló legforróbb buzgalmának is olyan körülmények állták útját, amelyeken ôk csak óhajuk szerint voltak képesek felülkerekedni, de tetteikben már nem. Így annak is örülnöm kell, hogy legalább az óhajt felkeltettem bennük. Ezt a partitúrám nyilvános kiadásával szándékozom elérni, melynek élére annak a barátomnak a neve kerül, akinek gyôzelem koronázta energiája a benne feltámadt kívánságot immár nagyhatású cselekedetté formálta át. Légy ezáltal azok számára vezérlô példa akik engem szeretnek, és így mutatlak be nekik, amikor mûvemet az egész világ elôtt Neked ajánlom! Csakis ez az értelme a jelenlegi kiadásnak, semmiképpen sem az a szándék, hogy nekem irodalmi emléket állítsanak. Ha ez így lenne, akkor a szokásos irodalmi külsô elôállításához fémbevésett lemezeket szorgalmaztam volna, ami olyan követelmény, mely tisztelt kiadóimat – a partitúrám mielôbbi megjelenése érdekében – a szükséges idôtartam miatt is lehetetlen helyzetbe hozta volna. Így aztán egy igen lelkiismeretes másoló szép írása mellett döntöttem, és csak arra kérlek, ha Te is egyetértesz vele, hogy e nyomtatott kézirat ajánlását fogadd szeretettel, hiszen ez nem „könyv”, hanem csak egy mû vázlata, mely csak akkor válik valósággá, ha a fül és szem számára érzékelhetôvé válik, ahogy azt Te már megvalósítottad. Hangozzék fel tehát széles körben, amennyiben ez valaha megvalósulna, akkor is vigaszomra szolgálna, ha én magam e mûvemet talán soha nem hallhatnám. Zürich, 1852. májusában

Fordította: Füzesséry Katalin Richard Wagner Lohengrin címû romantikus operáját 1850. augusztus 28-án Weimarban mutatta be Liszt Ferenc. A szerzô a bemutatón nem lehetett jelen, mert az 1849-es drezdai forradalomban való részvétele miatt éppen Liszt segítségével Zürichbe menekült, Németország legtöbb államából hosszú évekre számûzték. Wagner a bemutató alatt idegenben, óráját nézve követte az elôadást, mely, mint beszámoltak róla zeneileg kifogástalan volt, de a konvencionális színházi körülmények nem biztosították a mû eszményi megvalósítását. Maga nem is remélte, hogy mûvét valaha láthatja. A fenti levélben Wagner Lisztnek ajánlja a megjelenô kézírásos partitúra kiadványát. A mai ember számára talán már terjengôsnek tûnô levél a maga korában igen szép stílusú, ôszinte köszönetnyilvánítás Lisztnek a Lohengrin bemutatásáért. Wagner valóban végtelenül hálás volt, hogy barátja vállalni merte egy rendôrségileg körözött német mûvész operájának németországi elôadását. Az ajánlás elfogadását kérô levél nem csupán szép gesztus, de mély emberi érzéseket tükröz. Szerk.

3


5/30/11

12:26 PM

Page 4

2011. nyár

„Le petit Litz” A csodagyerek Liszt Ferenc 200. születésnapja i is volt ez a szélsôséges egyéniség, a zon- Hector Berlioz, Peter Cornelius, Antonin Dvorˇák, gora „virtuóz Paganinije”, a zenetörténet Eduard Grieg és mindenek elôtt Richard Wagner reformátora, szellemes és ünnepelt világ- pályáját. Eszmei támogatásának köszönhetô a zöld domfi, szalonok dísze, zenei talentumok támo- bon létrejött Wagner Festspielhaus. „Micsoda féktelen tapsvihar köszöntötte! Még virággatója, zeneszerzô, író, megszállott hívô és végül abbé? – Egy rosszul ülô egyéniség – mondta nyug- csokrok is hulltak a lába elé! Igazán ünnepélyes és talanságáról kissé lezser megfogalmazásban a nagy fennkölt pillanat volt, amint a gyôztes hadvezér rendítHeine, amikor Párizsban találkozott a fiatal Liszttel. Liszt hetetlen nyugalmával állt a virágesô közepette, majd Ádám akkoriban Magyarországhoz tartozó Dobor- bájos mosollyal az arcán kiválasztott egy piros kaméliát a bokréták egyikébôl és a mellére jánban, a mai Raidingban született tûzte. Számomra ez a jelenség fia akkor már Carl Czerny és testesítette meg a Lisztomániát.” A Antonio Salieri tanítványai közül költô Heinrich Heine foglalta össze kinôve, Beethoven mûvészt avató benyomásait e szavakkal Liszt csókjával homlokán útnak indult 1841–42-es nevezetes berlini konBécsbôl Párizsba, de turnéja egész certsorozatáról. Európába elvezette. Sikeres és 2011 mondhatni az egész vilánem kevésbé látványos koncertjei gon a 200. Liszt-évforduló jegyében szülték a rajongók táborát és a áll. Liszt elsô kompozíciója Bécsben Lisztománia1 fogalmát. A jobb született. Ausztria a Lisztománia körökben mindenkinek feltûnt a szlogent választotta a jubileumi év Le petit Litz, a csodagyerek virtueseményeinek egy csokorba kötéozitása, jó viselete és elegáns fransére. A bécsi Liszt-eseményeket a cia beszéde. Zongoratanárként világhírû pianista, Jevgenij Kissin arisztokrata körökben is megforjanuári koncertje vezette be a dult, de rá kellett eszmélnie, hogy Musikvereinben. Ezt követi a ettôl a világtól minden tehetsége Theater an der Wien Osterklang ellenére is fényévek választják el. A fesztiválja keretében áprilisban a sértett, bosszús és szégyenkezô Szent Erzsébet legendája, majd egy zseni, két évre tetszhalottnak tetLiszt Ferenc 1824-ben Liszt-Hommage a szupersztár szütetve fel magát, csak tanult és olva(Villain litográfiája) letésnapján, októberben. Születésott, írókkal, mûvészekkel találkozott, hogy ismereteinek horizontját bôvítse. Csináljon sének helyén, a burgenlandi Raidingban (a jóképû fiatal valamit vagy valakit belôlem! – kérte gyermekeinek Liszt Franz Hanfstaengl által készített fekete napszemüanyját, Marie d’ Agoult grófnôt. A magyar születésû, veges popsztár- plakátja alatt) Born to be a Superstar francia nyelvû Liszt Ferenc 1840 körül kezdett ma- mottóval koncertsorozat kel életre, úgymond: a Nagy gyarságára eszmélni. Hazai koncertjein szeretettel Európai tiszteletére. A 200 koncertbôl, kiállításokból, fogadták, egyszer egy drágakövekkel kirakott kardot is egyéb rendezvényekbôl álló sorozat januári megnyitóját kapott a tisztelet jeleként, ami miatt külföldön kifi- Ausztria szövetségi elnöke tartotta. A Wagner család és gurázták. Ô azonban már állást foglalt. Megszületett Weimar képviseletében Nike Wagner intendáns pótolta számos Magyar Rapszódiája, Koronázási miséje, Vihar- megkésve a Wagnerek elfeledett köszönetét.2 A Liszt-feszindulója és Esztergomi miséje. Újabb barátnéja, tivál igazgató-zongoramûvész párosa, Johannes és EduCarolina zu Sayn-Wittgenstein hercegnô hatására letele- ard Kutrowatz január-február-június és október hópedett Weimarban és a 19. század nagy zenei mûveinek napban nívós zongorahangversenyekkel gazdagítják a szószólója lett, a zenei élet reformátora. Hatására ez turizmus által is preferált raidingi rendezvényeket. Azonidôtôl kezdve beszélünk újnémet iskoláról. Segítette goraciklusban résztvevô világsztárok között van Daniel

K

4


5/30/11

12:26 PM

Page 5

2011. nyár Barenboim, Elisabeth Leonskaja, Boris Bloch, a bayreuthi zenetörténész Stefan Mikisch. A Bécsi Akadémia Martin Haselböck által vezetett The Sound of Weimar címû zenekari projektjei 2010 és 2012 közötti sorozatában Liszt valamennyi weimari zenekari ôsbemutatója szerepel. Az énekes mûvek szereplôi között találjuk Adrian Eröd és Ildiko Raimondi nevét. A raidingi plébániatemplomban Pünkösd vasárnap az Iby püspök által celebrált misén felcsendül a Missa Choralis. Unterfrauenhaid (Lók) plébániatemploma pedig Liszt-kiállítás keretében dolgozza fel a mûvész születése körül keringô mítoszt, mely szerint egy cigányasszony megjósolta a nagy mûvész érkezését. A kismartoni Egyházmegyei Múzeum Liszt vallásosságának szentel kiállítást. Le Concert c’est moi, a koncert én vagyok – írta Liszt a Párizsban élô Christina Belgiojoso hercegnônek. A sztár tisztában volt vele, hogy koncertjeivel forradalmasította a mûfajt, varázslatos dimenziókat nyitott a zenében, közönségét eufórikus hangulatba, mi több: nôhallgatóit hisztérikus rajongásra motiválta. A Liszt-koncertek és egyéb események között kiemelkedô a 13 éves csodagyerek a kor divatos lovagregényei közül választott témára szerzett Don Sanche avagy a szerelem kastélya címû operájának életre keltése. Két variáció is születik belôle. Az egyik a Szegedi Nemzeti Színház és Balett elôadásában Pál Tamás vezényletével és Anger Ferenc rendezésében. A nyom nélkül eltûnt párizsi ôsbemutató szeretni és szeretve lenni mottójú elôadását csak 1977-ben követte újabb bemutató. A kontraszt kedvéért a mélyen dramatikus Dante Szimfónia is elhangzik, melyben Liszt „félt a menny zenei megkomponálásától és otthagyott minket, a mennyei élet után áhítozókat, a purgatórium kapujában.” ( Koreográfia: Rodolfo Galvan ) A muzikalitást és egyéni hangvételt sejtetô koraérett operát, annak ellenére, hogy a késôbbi zsenit még csak felvillantja, kötelességünk a jubileum évében bemutatni – nyilatkozza Nicolaus Richter, a megkeresett bayreuthi karmester. A Miskolcon és Bayreuthban június-júliusban bemutatásra kerülô koprodukció, az opera második feldolgozása, melyben a rendezés német, akárcsak néhány énekes. A miskolci Szimfónikusok, és a színpadi munka magyar, az új zenei módosítások miatt (Gerhard Krammer zeneszerzô) a zene osztrák is, a kassai állami színház zenekari részvétele következtében pedig szlovák.

Nem maradt ránk csak egy-két stúdiófelvétel, Pál Tamás 1985-ös feldolgozása (Hamari Júliával, Gáti Istvánnal), majd egy londoni elôadás. Mi most megkíséreljük, hogy e romantikus lovagtémát Liszt szellemében jelenítsük meg. Ô egy mai mércével nem is mérhetô európai gondolkodású, megjelenésû kivételes kvalitású polihisztor mûvész. Valójában az elsô európai zenepolitikus. Megújította a zongorajátékot, akárcsak Paganini a hegedûjátékot. Új színeket alkalmazott és zeneszerzôként az új zenei irányzatok elôfutára lett. Korunknak megfelelô kifejezéssel élve, valóban popsztár. Bayreuth város kulturális életében abszolút tisztelet és érdeklôdés övezi. Hányszor megmentette Wagnert hathatós anyagi támogatással, biztatással vagy technikai javaslatokkal. Bayreuth és ünnepi játékai ma nem lennének Liszt nélkül. A fesztivál mentsége, hogy ideje oly szorosan be van programozva, ezért nem fért bele, hogy a Liszt megemlékezésben is részt vegyen. Anno Liszt nem kapta meg a megérdemelt elismerést, ezért is szerencse, hogy Bayreuth ma kitehet magáért. A Pierre Boulez szellemi környezetébôl jövô osztrák zeneszerzô, Gerhard Krammer jelentôs szerepet kapott a Don Sanche koprodukció partitúrájának átrendezésében és a recitativók kortárs hangzás-megfogalmazásában. A recitativók stílustörést mutattak az opera áriáival, viszont a cselekményre szükség van az opera fonalának megértéséhez, így újra kellett ôket komponálni. Szükség volt továbbá egy a 2. felvonást bevezetô átmeneti zenei betétre, amit szintén én készítettem – mondja az ugyancsak megkérdezett zeneszerzô. Ez balettre is alkalmas, aminek a német rendezô különösen örül. Stílustörés? A koraérett zeneszerzô, Liszt hiányossága? Lehet, hogy igen, mégsem így fogalmaznék! Inkább kvalitásait hangsúlyoznám. Azt, hogy Liszt rövid tézisekben drámaiságot tudott kifejezni, ha nem is oly meggyôzôt, mint ami az érzelmi élet érettsége következtében Freud után egy felnôtt zeneszerzôtôl lenne elvárható. Az ô drámaisága inkább gyermeki kíváncsiságból fakad, de azon belül is friss, kissé rámenôs, poentírozott, harmonikus és szellemes, mint azt egy helyen indulószerû muzsikája is aláhúzza. Ha belülrôl már készen áll a pap, miért ne viselje kívülrôl is az illô viseletet? – mondta Liszt, amikor egy római kolostorban az egyház mellett tette le voksát. Halotti miséjén Bruckner fantáziált orgonán a Parsifalból. Reviczky Katalin (Bécs)

1

A „Lisztománia” kifejezés Heinrich Heinétôl származik, Liszt „szigorú, de igazságtalan” kritikusától. Liszt nem törôdött ezekkel a szellemesen becsmérlô publikációkkal. Amikor Liszt Heine költeményeit is megzenésítette, a kocka gyorsan fordult, és Heine nem írt többet rosszat Lisztrôl. Hasonló esetrôl a magyar zenetörténet is megemlékezik. Tóth Aladár, ahol csak lehetett, kritikáiban Dohnányi Ernôt élesen támadta. Amikor a zenekritikus egy alkalommal Bartók házában járt, a zeneszerzô Tóth Aladárnak búcsúzásnál a következôket mondta: „Kérem Dohnányit pedig ne bántsa többé!” Tóth Aladár a késôbbiekben nem írt cikket Dohnányi ellen. (Szerk.) 2 Ritkán emlékeznek meg Bayreuthban Liszt „legsúlyosabb” segítô cselekedetérôl: a hamis útlevél szerzésérôl, amivel Liszt a szabadságát – és talán az életét óvta meg Wagnernek. (Szerk.)

5


5/30/11

12:26 PM

Page 6

2011. nyár

Bartók Béla – Liszt Ferencrôl Bartók Béla a Magyar Tudományos Akadémián Lisztrôl tartott székfoglaló elôadásában négy kérdést tûzött ki vizsgálata tárgyául, négy olyan kérdést, mely mindenkit érdekelhet. Az elsô: vajon mennyire érti meg a mai nemzedék Liszt szerzeményeit? Ezen belül Liszt stíluskritikai és esztétikai megvilágítása olvasható. A második kérdés: milyen hatással volt Liszt zenéje a zenemûvészet további fejlôdésére? A harmadik: Liszt és a cigányzene. Liszt könyvének kritikája. Végül milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ez utóbbi kérdés – mondja Bartók – mûvészi, esztétikai szempontból teljesen mellékes, mert aki igazán nagyot tudott alkotni, azt egyformán tisztelet illet az egész világ részérôl, akármiféle származású légyen is. Nincs módunk a rendkívül érdekes tanulmányt teljes terjedelmében közölni, csupán egy Wagnerrel kapcsolatos részletet ragadunk ki. […] Minden zeneszerzô, legyen bár a legnagyobb is, bizonyos már meglevôbôl, egyfélébôl vagy több rokonfélébôl indul ki. Ebbôl jut el egyike – az újító – fokozatosan olyan új helyekre, amelyek szinte alig emlékeztetnek a kiindulópontra; másika – a nagy összefoglaló – az elôtte megvoltakat fejleszti ki addig soha nem látott és el nem képzelt egységgé. Liszt azonban nem indult ki egyfélébôl, nem olvasztott magába több rokonfélét, hanem átadta magát a legellentétesebb, szinte öszszeolvaszthatatlannak látszó elemek befolyásának. Lássuk ezeket a hatásokat egyenként. Kortársai közül Chopinnek hatása érezhetô nagy mértékben, fôleg bizonyos fajta zongoramûveiben. Az olasz multszázadeleji belcanto-stílusnak nyomait jóformán minden mûvében ott látjuk. Hogy a magyarországi ún. cigányzene befolyásának mennyire átadta magát, azt szinte fölösleges említeni is. Viszont az ezzel teljesen ellentétes, kissé szentimentális olasz félnépi muzsikát is magába fogadta, amint ezt olasz vonatkozású mûvei tisztán mutatják. Hogy a spanyol félnépi zenével szemben sem maradt közömbös, azt Spanyol Rapszódiája bizonyítja. Kevesen tudják, hogy egy oláh rapszódiája is fennmaradt kéziratban. Késôbbi, fôleg egyházi mûveiben gregorián hatások mutatkoznak. – Wagnerhez való viszonya már nem olyan könnyen bogozható ki: hogy a Lisztnél mutatkozó „wagneres”-nek mondható elemek közül melyeknél illeti Lisztet, melyeknél Wagnert az elsôség, azt külön tanulmányban kellene megállapítani, kronológiai adatok alapján. Nagyon valószínû, hogy Wagner sokat köszönhetett Lisztnek, de viszont Lisztnek késôbbi mûveiben, pl. legutolsó szimfóniai költeményében, mégis Wagnernek kisebb-nagyobb hatását vélhetjük fölfedezni. – Feltûnô és jellemzô, hogy a Wagnerrel való kapcsolaton kívül más német zenének, akár népi, akár mûzenének nyomát alig találjuk Liszt mûveiben.1

Ezt a sokféle, egymásnak szinte ellentmondó elemet vajon hogyan illesztette Liszt egységes egészbe? Legelôször is azt kell mondanunk: amihez Liszt hozzányúlt – legyen az akár magyar mûdal vagy népdal, akár olasz ária, akár más egyéb – azt úgy átgyúrta, arra annyira rányomta saját egyéniségének bélyegét, hogy mintegy saját tulajdona lett belôle. Amit ô ezekbôl az idegen elemekbôl teremtett, az félreismerhetetlenül Liszt-zene lett. Ami azonban még fontosabb: annyi csakis saját magából merített elemmel társította össze az idegen származásúakat, hogy nem vonhatjuk kétségbe egy mûvében sem teremtô erejének nagyságát. Szinte azt lehetne mondani, hogy eklektikus volt a szó legjobb értelmében: olyan, aki sok mindent vesz át idegenbôl, de – még többet ad hozzá a magáéból. […] Milyen hatással volt Liszt zenéje a zenemûvészet további alakulására? Egyszer valahol azt írtam: „úgy érzem, Lisztnek jelentôsége a zene továbbfejlôdésére nagyobb, mint Wagneré”.2 És még ma is fenntartom ezt az állításomat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy Liszt nagyobb zeneszerzô volt, mint Wagner. Hiszen Wagner mûveiben nagyobb formai tökéletességet, gazdagabb kifejezési skálát, stílusban nagyobb egységességet találunk. És mégis – Liszt mûvei termékenyítôbben hatottak az utána következô nemzedékre, mint Wagneréi. Ne vezessen senkit se félre a Wagner-utánzók nagy tömege. Wagner annyira tökéletesen oldotta meg feladatát teljes egészében és minden részletében, hogy ôt már szinte csak szolgailag utánozni lehetett, de tôle továbbfejlesztésre ösztönzést kapni alig. Már pedig mindenfajta utánzás – terméketlen, holt dolog. Liszt ellenben annyi újszerû lehetôséget pendített meg mûveiben, anélkül, hogy ezeket saját maga a végsôkig kimerítette volna, hogy hasonlíthatatlanul nagyobb ösztönzést kaphattunk tôle, mint Wagnertôl. […]

1./ Érdekes, hogy Richard Wagner összes mûvében csupán egy helyen, a Siegfried idillben fordul elô egy népies dallam: „ Schlaf mein Kind, schlaf ein” kezdetû. Sehol máshol népi német,vagy osztrák vonatkozású dallamtöredék sincs. (Szerk.) 2./ Musikblätter des Anbruch, III., évf. 5. sz. 88. lap.

6


5/30/11

12:26 PM

Page 7

2011. nyár

Liszt gondolatai A lángész semmit sem tesz ok nélkül. Mendelssohnról, 1854. A mûvészet több, mint egy felvonásköz az ember életében. Keine Zwischenaktsmusik, 1855. A mûvészettörténet azt tanítja, hogy minden iskolát ugyanaz az elv dönti meg, mint amelynek létét köszöni. Meyerbeerrôl 1854. A mû, melyet ügyes technikai kezelése miatt csodál a szakember, soha sem lépi át a mûvészet királyságának küszöbét. Berlioznak, 1855.

Ha nem is adatott meg a mûvészetnek a jónak a tanítása, legalább felébreszti a szépnek a szeretetét. Aki azonban nem tiszteli a jót és nem fogadja magába a szépet, annak titkos és makacs hajlama van ahhoz, hogy a mindkettôt lealacsonyítsa. Keine Zwischenaktsmusik, 1855. Fantázia nélkül nincs mûvészet, de még tudomány sincs, és így kritika sincs. Robert Schumannról, 1855. Nézetem szerint a karmester valódi ténykedése abban áll, hogy magát látszólag fölöslegessé tegye, és ténykedésével eltûnjön. Mi kormányosok vagyunk, nem pedig evezôsök. Über das Dirigieren, 1853.

A stílus minden formaváltozása újabb színnel gazdagította az operát, anélkül, hogy egy régibb színt kitörölt volna. Mendelssohnról, 1854.

Számomra a zongora ugyanannyi, mint a tengerésznek a hajó, az arabnak a ló, sôt még több annál; mind a mai napig a saját énem, beszédem és életem volt. Megôrzôje Schubert inkább egy hegyi mindannak, ami bensômet ifLiszt Ferenc 1838-ban patakhoz hasonlít, mely hajúságom forró napjaiban vas csúcsokról lerohanva megmozgatta; minden kívánezerszínû cseppekben harmatozza a sziklák mere- ságomat reá hagyom. Húrjait a szenvedélyem redekjét, mint a méltóságteljesen hömpölygô folyóhoz, megtette, a kezes billentyû minden szeszélyemnek mely a lapályt öntözi és tükrében megkettôzi a dó- engedelmeskedett. mok képét. Levél Pictethez, 1837. Schubert: Alfonso és Estrella, 1854. Ha megírnám emlékirataimat, a következô címet váA mûvészetben a forma a testnélküli tartalom edénye lasztanám: „A sok bajról, mely kis hírességekre ta– a gondolat ruhája, a lélek teste. pad”, de még inkább „Egy zenész élete, hosszú Robert Schumannról, 1855. disszonancia, végsô feloldás nélkül.” Levél Lambert Massardhoz, 1838. A forma öncélú kultiválása az ipar körébe tartozik. Aki ezt cselekszi, nevezheti magát mûvésznek, azért A költôvel így kiáltok fel: Sem a füttyök gorombasácsak iparos marad. gát, sem a tapsok szemtelenségét nem kívánom. A siRobert Schumannról, 1855. ker és balsiker változását sztoikus nyugalommal vi-

7


5/30/11

12:26 PM

Page 8

2011. nyár selem. Az elsô iránt bizalmatlan, a másik iránt közönyös vagyok. Önmagamban keresem a támpontot. A próbakô a lelkiismeretem legyen. Levél Lambert Massardhoz, 1838. A bírálatnak, mely a jelent vádolja, nincsen hatalma a jövô felett. Levél Lambert Massardhoz, 1838.

A korsó addig jár a kútra, míg meg nem telik. Levél Breitkopfhoz és Härtelhez, 1864. Csak akkor lesz valaki klasszikussá, ha elôbb meghal és utána halhatatlanná válik. Élô ember e címre nem tarthat igényt. Levél Jogmannhoz, 1882. Ameddig ezen a világon vagyunk, nem gyógyulhatunk ki az életbôl. Levél Bülowhoz, 1866.

A kritika hasonlítson ahhoz az árnyékhoz, melyet minden tömör test vet. R. Schumannról, 1855.

Ha egykori diadalmenetemrôl, utolnemérhetô virtuzitásomról hallok, úgy érzem, mintha állott pezsgôt innék. Levél Brendelhez, 1863.

A mûvész a jövôben örömteli szívvel mondjon le arról a hiú, önzô szereprôl, melynek, reméljük utolsó, ragyogó képviselôje Paganini volt; céljait ne ki, hanem befelé irányítsa, a virtuozitást csak eszköznek használja; sohase feledkezzék meg arról, hogy a „Noblesse oblige” jelmondatánál még kötelezôbb parancs a „Génie oblige”. Paganinirôl, 1840. A mûvészet az emberiség szíve, a tudomány az agya, az ipar a keze és a karja, a kereskedelem a lába, a politika végül – a gyomra. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1855.

Régi idôtôl fogva inkább az élôket sajnálom, nem pedig a halottakat; az élet csak azok számára üdv, akik a mennyország elnyerésére használják fel. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1876.

Liszt Ferenc 1846 Kriehuber József kôrajza

Az igazságtalan bírálat legkitûnôbb ellenszere az alapos önkritika. Levél Zarembszkyhez, 1877. A zenében csak egy nehézséget ismerek: érzéssel eljátszani az „O Du lieber Augustin”-t. Noseda Károly közlése.

8

A vakság még nem szünteti meg a világosságot, sem a süketség a zenét. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1876.

A nagyközönség csak alacsony eszmék magasságáig képes felemelkedni. Levél egy barátnôhöz, 1857. Mikor honfitársaim misémet meghallották, azt mondták: Ez a zene annyira vallásos, hogy képes lenne magát a sátánt is megtéríteni. Levél egy barátnôhöz, 1858.


5/30/11

12:26 PM

Page 9

2011. nyár Lichnowsky herceg azt mondta rólam: Ha Liszt az építészetre adta volna magát, akkor a Szt. Pétertemplom kupoláját ô építette volna meg. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1865. Tekintsen reám, mint olyan pianistára, aki már régen meghalt. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1866. Senki nem érezte jobban nálamnál Chamfort szavainak igazát: „A hírnév a tehetség büntetése és az érdem átka”. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1874. Mikor atyám Boulogne sur Mer-ben halálos ágyán feküdt, azt mondta, hogy a szívem jó, eszem is van, csak attól félt, hogy életemben a nôk fognak rajtam uralkodni és megzavarják lelkemet. Elôérzése csodálatos volt. Mert akkor csak 16 éves voltam és igazán nem tudtam még, mi az asszony. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1874. Ma reggel Deák Ferencet látogattam meg. Határozott formában kijelentette, hogy itthon fognak, nem személyem miatt, hanem az ország dicsôségére. Beszélgetve civilizációnk szomorú állapotáról, mely ilyen háborút enged meg, mely jelenleg Német- és Franciaország között dúl, Deák a következô adomát mondta el: Falusi barátaimnál egy fekete farkast láttam. Teljesen szelíd volt. Erkölcse ártatlanságáról biztosítottak. Mikor lefeküdtem, farkas uram bejött hozzám jó éjt kívánni – de mégis a kakas szava elôtt puska durranására ébredtem fel. Az inas elbeszélte, hogy a farkast agyon kellett lôni, mert ártatlanságában felfalta a kertészt. – Ez jelképe a 19. század farkascivilizációjának. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1870. A nagy mestermûvek megkövetelik, hogy teljes egységükben fogjuk fel testüket, lelküket, formájukat és gondolatukat, szellemüket és életüket. Nem szabad Wagnert gáncsolnunk azért, mert hosszadalmas,

hanem mindenki jobban teszi, ha igyekszik munkáihoz hozzánôni. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1855. Wagner azt mondja: a mûvészet az élet tehetetlen szurrogátuma. Fájdalom, a legtöbb mûvész csak szurrogátuma a mûvészetnek. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1853. Az alacsonylelkû ember élvezettel jegyzi fel a kivételes lények alacsonyságát. Levél Wittgenstein hercegnôhöz, 1855. Fiatalkoromban a klasszikusokat úgy adták elô, hogy védôszentjük Szt. Schlendrián lehetett volna. A mai fiatalság olyan romlott, hogy mûveimet már kívülrôl játssza. Hanslicknak, mikor felesége egyik dalomat elénekelte, azt mondtam: – Nemde, én vagyok az a kô, amelyen kritikai kését köszörüli? Sohasem törôdtem azzal, hogy elterjednek-e a mûveim vagy nem. Azt az erényt gyakorlom, melyet a jezsuiták „a szent közönyösségnek” neveznek. A cigányzene ópium, melyre sokszor szükségem van. Levél Ábrányihoz, 1873. Károly Sándor weimari nagyherceg mondása: Lisztnek csak gyengéi vannak, de hibája nincsen. Ahogy Lisztnek a zenekarban több színgazdag hangszerre, éppen úgy a szerelemben több nôre van szüksége. Wittgensteinné Schornhoz, 1856. Liszt neve a dicsôség szinonimája, de tudjuk, hogy egyúttal a jótékonyságé is. Gazette de Hongrie, 1883.

Heine: „A nemesi rangra emelt és mégis nemes Liszt…”

9


5/30/11

12:26 PM

Page 10

2011. nyár

Motívumrendszer Wagner korai operáiban Lohengrin iután e témában ez már a második írásom, nem térek ki az alapokra, vagyis a motívumok, motívumrendszerek mibenlétére. Elsô ízben „A bolygó hollandival” foglalkoztam. Most a „Lohengrin” következik. E mûben 22 motívumot ismerek, szemben a „Bolygó” 24-ével. Jellegzetes dallam – ami nem motívum – , itt van több. Ezek; „A király imája”, „Elza álma”, „Lohengrin intelme”, „Harci készülôdés”, a „Nászkar” és a „Nászinduló”. Itt is elôfordul, hogy némelyik motívumnak 2–3 változata is visszatérô dallam. Ilyen az Ártatlanság, Boldogság, Kísértés és a Grál. Talán legfontosabb, alap motívum a Grál. A Grál hangok akkordos hangzatok, nem is lehet egyszerûsíteni. Ezzel kezdôdik és ezzel zárul az opera. Természetesen a cselekmény folyamán is többször hallhatjuk. A Grál dallama az égi serleg elvont, éteri jellegét fejezi ki, a csodát, a mennyei tisztaságot. A Grál panasz ereszkedô dallama a fájdalom megtestesítôje. E háromból épül fel a nyitány. A „Lohengrint” mint kórusoperát szokták emlegetni – jogosan. Nemcsak azért, mert az átlagosnál többször szerepel a kórus. Természetesen a görög tragédiákhoz hasonlóan reagálnak a történésekre, a fôszereplôk szavaira. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor aktív szereplôkké lépnek elô. Ôk veszik pártfogásukba Elzát elsô megjelenésekor. Ismerve a lány jellemét, elképzelhetetlennek tartják bûnösségét. Szavaikat az Ártatlanság dallamai kísérik. Az Izgatott várakozás motívum jórészt hozzájuk fûzôdik. Ez a Hirdetô párbajra hívó szavait követô csöndben hangzik el elôször. ALohengrint hozó csónakot is ôk veszik elsôként észre. Ekkor a motívum fortisszimóvá fokozódik. A III. felvonásban is a kórus jelzi a hattyú vontatta üres csónak feltûnését. Vannak egyénekhez fûzôdô motívumok is. Wagner azt mondta, annyira sajnálta Elzát, hogy megsiratta. Ez a szeretet látszik a már elôbb említett Ártatlanság motívumban, amely finom színekkel festi meg a bánatos, ártatlan, fiatal lány lelkivilágát. Az Elza bizalma motívum a várt hôshöz fûzôdô re-

M

10

ményt kelti életre. Az Ujjongás és a Boldogság a szerelmes nôt állítja elénk. Elza és Lohengrin egymáshoz fûzôdô érzéseit. Leginkább az Álomvarázs jeleníti meg: „Tündérgyönyör fûz engem egybe véled, Álomvarázs, mit Isten külde rám (ránk)”. E két sort a motívum dallamára elôször különkülön, majd együtt is eléneklik.

Lohengrinnek is van személyes motívuma, amely már megjelenése elôtt is jellemzi.

Ugyancsak hozzá fûzôdik a Lohengrin diadala. Ez mindig akkor jelentkezik – és mindig a kórusban! – amikor valami fontos, csodás dolog történik a fôhôssel kapcsolatban. Külön személyes motívuma nincs a két negatív figurának, Ortrudnak és Telramundnak. Ortrud a sátáni rosszindulat megszemélyesítôje. Elsôsorban ôt jellemzik, az ô hatását fejezik ki a Bosszú, Kísértés, Kétely, Varázserô motívumai.

Fridrik nem alapvetôen gonosz, csak felesége hatására változik hôs lovagból átkos alakká. A II. felvonás elején kétségbeesetten (Kétségbeesés motívum) vádolja Ortrudot. Az asszony azonban ismét hatalmába keríti, elhitetve vele, hogy csak csellel tudták legyôzni. Nem fogja föl, hogy Lohengrin, mint a Grál küldöttje, sérthetetlen. Ettôl kezdve mindent elkövet – még az orgyilkosságtól sem riad vissza –, hogy visszaszerezze jó hírét. A bukott lovag ezért még halála után sem kap elismerést. Akirály és a lovagok kezüket ünnepélyesen holtteste felé nyújtva átkozzák:


5/30/11

12:27 PM

Page 11

2011. nyár „Mint karddal verte ôt a földre (mármint Lohengrin Telramundot). Úgy sújtsa fent az Úrnak ökle!” A „Lohengrin” az egyetlen Wagner zenedráma, amelyik nem végzôdik megváltással. Itt is van azért néhány pozitívum a végkifejletben. Lohengrin megjósolja Henrik király gyôzelmét a „keleti hordák” felett. A hattyú visszaváltozik az elveszettnek hitt Gottfried herceggé. „Harcba majdan ô vezet” – mondja Lohengrin. A fô intrikus, Ortrud holtan esik össze látva, hogy az ôsi istenek nem segítették meg. A fôhôs azonban kénytelen fájdalmas búcsút venni hitvesétôl. Bár a Grál birodalmába tér vissza, de szíve tele

van fájdalommal. Elza az esküszegése miatti büntetésként egyedül marad. Párját siratva omlik visszakapott öccse karjaiból a földre. Igaz, hogy nincs megváltás, de a mû befejezéseként a Lohengrin motívum után az égi fényt árasztó Grált és Grál hangokat halljuk.

Molnár Róbertné

Találkozás Wolfgang Wagnerrel Das Los – a sors olfgang Wagner természetes, földön Bayreuthba úgy kerültem, hogy már a Siegfried és járó, szeretetet, mûvészi erôt sugárzó Az istenek alkonya Brünnhildéjét énekeltem. A szereplénye az én pályámat is jelentôsen gaz- rôl belsô érlelôdésbôl erôs koncepcióm volt, mégis dagította. Számomra a mai napig meg- meghatározó lett Wolfgang Wagner értelmezése a kéfejthetetlen titok, hogyan lehetett a sôbbi produkcióimban mind a három Brünnhilde voXIX. századi zeneszerzô zseni unokájának ilyen közvet- natkozásában. A szerep lélektani motivációi az ô inlen, póztalan, génjeiben a nagyapjától strukciói által váltak világossá száhozott, nemcsak a zenében, rendezésmomra. Mindig azt kérte, hogy a ben, hanem a legapróbb szervezési kédráma a legmélyebb zeneiséggel vapességben is nagyszerûen végigvitt lósuljon meg. élete. A vele való találkozásom életem Brünnhilde elsô színrelépésében talán legnagyobb „sorskörülményét” benne van a szabadság féktelen, korhozta. Ebbôl a találkozásból aztán pálátok nélküli megélése, a harci kedv, a lyámat meghatározó „sorsfedezet” lett. boldogság teljessége. Az euforikus álA világ operaházaiban értékeltem lapot azonban véget ér, mert Wotan csak igazán, hogy tôle: Wolfgang legkedvesebb lánya apja önmarcanWagnertôl tanultam „wagnerül”. goló, szkeptikus vívódásának psziSzámomra így vált Bayreuth wagnerchológiai résztvevôjévé válik. Ebbôl az énekesi bölcsômmé. Innen indult állapotból a harmadik felvonás WoKovács Eszter mindhárom Brünnhildém, és Sieglintan–Brünnhilde jelenete, a megbode szerepem. csátásáért, a sorsáért küzdô istenlány Mikor elsô meghallgatásomra került sor, belsô szo- szerepe felejthetetlen. Ahogy Brünnhilde szívét megérinrongásomat-izgalmamat tompítva óriási erôt adott tette Siegmund sorsa, úgy érintette meg szívemet A walWolfgang Wagner arcát látni, aki valósággal „druk- kür III. felvonásának zárójelenete Wolfgang Wagner kolt” nekem Az istenek alkonya Schlussgesang-jának rendezésében. Wotan önzô hatalmát Brünnhilde szereéneklése alatt. Végighallgatta produkciómat, majd fel- tettel képes legyôzni, innen eredeztethetô az önfeláldozó jött hozzám a színpadra és sugárzó örömmel közölte, szeretet végsô kulminációja – Az istenek alkonya záróhogy szerzôdésem érvénybe lépett. Ezzel a kezdettel már énekének apoteózisában. fel is oldotta félelmemet, ami mindig jelentkezett, ha egy Máig hálával gondolok Wolfgang Wagnerre, emléismert egyéniséggel, karmesterrel, rendezôvel, világhí- két nagy szeretettel és tisztelettel ôrzöm. rû kollegával kellett dolgoznom. Kovács Eszter

W

11


5/30/11

12:27 PM

Page 12

2011. nyár

Lohengrin halála olnár Ferenc, aki kisprózáját illetôen bizonyára egy szinten említhetô a legnagyobb magyar novellistákkal, Krúdyval, Szép Ernôvel és másokkal, sok sikert és elismerést kapott az élettôl. Még színdarabjainak, a több tucat idegen nyelvre fordított Pál utcai fiúk címû ifjúsági regényének, a nemzetközi ifjúsági irodalom gyöngyszemének köszönhetôen sem kapta meg azonban azt, amire leghôbben vágyott: hogy az irodalomtörténet által is elfogadott novella- és regényíró legyen. Az azonban nem bánt vele kesztyûs kézzel. Hányszor vetették szemére a könnyed hangvételt, a drámaival szemben mutatott felszínességet, a színház és színpad tökéletes ismeretébôl következô technikai bravúrt, hogy nem igazán kívánt „mélyre menni”, hogy nem csak egy külsô, de egy lelki monoklit is viselt. Hogy finoman habkönnyû petárdákat eregetett, látszatra könnyûszerrel aratván le a sikert, hiszen ki ismerte volna jobban ônála a publikum gyengéit és a színház fôszereplôjét, a színészt? Vagy kora álszent és kialakulatlan polgári társadalmának kinövéseit? Még magyarságát is szemére vetették, darabjai tipikusan magyar vonatkozásait, mondván például, hogy egy hölgy nem iszik bort. Hiába magyarázta Molnár a Burgtheater próbáin a nagynevû rendezônek, a tekintélyes Kramer úrnak, dehogynem isznak a hölgyek bort, éppenséggel csak ôk isszák a Tokajit. Azért is nevezik az édeskés bort konty alá valónak. Nemzeti jellegét mégis kihúzták az Olympiából. Nem igazán hitte el Molnárnak a világ, hogy lelke mélyén könnyen sérthetô, érzékeny lelkületû ember és finom pszichológus volt, egy mélyen tehetséges tollforgató, aki soha nem vált elbizakodottá. Mi több, soha nem bízott magában, sikereit mindig kétkedéssel fogadta. Sok szempontból Nemecsek volt ô, aki úgy érezte, csupa kis betûvel írja a sors a nevét és ezért néha Liliommá vált, a Városliget és a Práter kifelé tüs-

M

12

kés kidobó fiújává, kinek csak lelke mélyén rejtezik finomság: aki csillagot képes lopni az égrôl, hogy kimutassa soha nem látott kislánya iránt szeretetét. A kisemberrel foglalkozó novellái annyi emberi megértést, szimpátiát, oly nyílt szívet mutatnak, amit az Ibolyában, Üvegcipôben, nagysikerû színdarabjaiban csupán felvillant. Humorát talán csak azért vetette be írásaiban, hogy se írónak, se olvasónak ne kelljen könnyeit törölgetnie meghatódástól, meghatottságtól. Hogy iszogatás utáni hangulatában verte feleségeit – mint azt az unoka Sárközi Mátyás Molnárról szóló könyvébôl megtudjuk? Nem illik bele a képbe! Különben is csak addig tette, amíg Darvas Lili rá nem kiáltott „hozzám ne nyúlj, mert agyoncsaplak!” Tulajdonképpen kár volt ennyi idô után kiteregetni. És mily méltatlanul mellôzve, magára hagyva hunyt el – de ez már más fejezet! Molnár nemcsak tehetséges krokikat írt kedvenc kávéházaiban ülve különféle embertípusokról, számtalan sors által elhanyagolt, észre nem vett kisemberrôl és különféle élethelyzetekrôl, korrekt hadi tudósításokat – ha mégoly furcsa módon is – a frontvonal mögötti veszélytelen nyugalomból, de idôrôl idôre rendszeres jelleggel látott el magyar vagy német, sôt amerikai lapokat is briliáns novellákkal. Egyszer például egyik darabjának amerikai bemutatója alkalmával egy napilap felkapta nem éppen szokásos válásának hírét Fedák Sáritól. A csúnya tréfát, mely egyértelmûen ôt hibáztatta, mi több, ócsárolta, Molnár kikérte magának a szerkesztôségtôl. Helyesbítést, mi több, kártérítést követelt. A z újság erre felajánlotta Molnárnak, írjon egy novellasorozatot, amit ô örömmel el is fogadott. Ki tudta, hogy Lohengrin halála címmel Molnár Ferenc még Wagnerrel is foglalkozott! Igaz, nem közvetlenül, csak fôhôse egynémely jellemvonásában. A mindössze ötoldalas elbeszélésben Lohengrin fiatal, szôke, kékszemû és tenor. A sors mit sem kímélô csapásainak köszönhetôen azonban bariton lett és szegény. Egyébként is sorsüldözött. A Nap általában háta mögött kel és elôtte nyugszik. Ô maga este kel,


5/30/11

12:27 PM

Page 13

2011. nyár reggel fekszik le, délben kávét ebédel, este szivart vacsorázik – ha éppen van neki. Ahová csak tekint, ott mindig szürkület uralkodik. Kabátja kopott, csak finom selyembélése emlékeztet a tenor idôkre. Állása, pénze nincs, egykori barátaitól kapott garasokból tengeti életét apró szobácskában valahol Budán. „Egyszer éppen a Kerepesi útról bandukolt hazafelé, könnyed léptekkel ment, hisz éppen egy lapos snapszos üveg lapult oldalzsebében. Nem volt részeg, még spicces sem. Otthon még inkább elfogta egyedüllétének érzése. Szerelmes volt egy szép királylányba, de már úgyis hiába. Gondolta, ma jól befûti apró vaskályháját, legalább annak legyen tele a hasa. Ha pattog a tûz a kályhában és meleg van a szobában, talán a hangulata is jobb lesz. A vékony lábakon álló pocakos kályhába begyûrte elôször a kiolvasott újságot, majd forgácsot és egynéhány fahasábot rakott rá, amikor pedig a fa tüzet fogott, elkezdte lapátolni a szenet. Közben párbeszédre fakadt a kis köpcössel, aki láthatólag elszokott a jóllakástól. „Ma végre kiszórakozhatod magad” – mondta Lohengrin. Végre jól érezheted magad!” Közben nagyokat kortyolt a lapos üvegbôl. A kályhácska feszengett, valahogy nem tetszett neki a dolog. „Talán túl sokat adtam neked? Ha dühöngsz, pukkanj csak meg!” Amikor a kiskályha szikrákat lövellt óvatosan megnyitott ajtajából, Lohengrin elkapta kezét: „Ha dühös vagy, úgy sincs igazad! Engem már amúgy sem tudsz bosszantani. Legfeljebb még többet adok neked. Igyál csak, cimbora!” Azzal újabb szénmennyiséget lapátolt a kályhába. Vörösen izztak fel a széndara-

bok, olyan volt az egész, mint valami kardinális süveg. Lohengrin azonban nem állt meg, úgy érezte, a kályha gúnyt ûz belôle. Így újabb adagot erôszakolt bele. A kályhácska olyan lett, mint egy dühös fekete kutya, villámlott és hörgött, fenyegetô hangokat hallatott. „Most már elég!” kiáltotta Lohengrin. Azzal hirtelen elzárta a kis köpcös valamennyi nyílását, majd leheveredett vaságyára. Meg volt elégedve, hogy a fekete eb most végre megcsendesedik, hiszen nem kap több levegôt. Meg nem haraphatja, nem kell tôle félnie. Igaz, minden eresztékébôl feketén vicsorog rá. A kis szobában csend lett. Lohengrin szôke fürtös feje mellére billent, majd a dívány mellett a földre. „Ne ûzz velem tréfát, még nem vagyok egészen részeg!” – fordult a kályha felé. „Még megfojtasz!” – „Kár értem” – gondolta Lohengrin – „kár fürtjeimért és ifjú éltemért!” Most már ô is csak egyetlen szemével hunyorgott, akárcsak a dühös kis vasszörny. Eszébe jutott az idô, amikor tenor volt. E pillanatban azonban a fekete eb egy utolsót és mélyet lélegzett, hogy kimutassa Lohengrin iránt érzett bosszúságát. Az ifjú becsukta szemét és örök álomra szenderült. Végleg elfelejtette szép szerelmét. A fekete vasszörny ekkor szénlehelletû hörgôibôl könnyedén felnevetett. Kinevette Lohengrint.” Van-e hasonlóság a Grál lovag és a szegény Lohengrin között? A felfedezés az olvasóra és fantáziájára van bízva. Ez itt csupán egy figyelem felhívó rövid kivonat. Molnár egyszerû, megható, szívbôl jövô sorait mindenképp érdemes elolvasni! Reviczky Katalin

A LOHENGRIN PÁRIZSBAN A NEMZETI UDVARI DALSZÍNHÁZ A Minisztérium parancsára a Porosz királynak magas pártfogása mellett: L O H E N G R I N Négy felvonásos dalmû * Írta: Richard Wagner az „Egy kapituláció” szerzôje, a legyôzött Franciaország meggyalázója.

Párizsban elôször játszották a Lohengrint. Az Intransigeant a mellékelt bevezetéssel közölte a színlapot: Egyben figyelmeztetés jelent meg a lapban, mely bejelenti a közönségnek, hogy az opera pénztárai az igazgatóság rendelkezései alapján erre az elôadásra zárva maradnak, mert az összes belépôjegyeket a Wagner-egyletek és a rendôrfônökség számára tartják fenn. Mialatt benn a rendôrség készenlétével zavartalanul tartott az elôadás, a Boulevard des Italiens-en és az Avenue de l’opera-n hatalmas tömeg tüntetett a németek ellen. A kiabálókat a rendôrség hamarosan kiszorította a mellékutcákba. A rendôrkordont a tüntetôk féltizenegy körül áttörték és az Opera elôtti térre nyomultak: – Éljen Franciaország! Le Wagnerrel! – kiáltották. Megostromolták a Hannover kávéházat, összetörték berendezését és beverték ablakait. Csak hajnalra tudta helyreállítani a rendôrség a nyugalmat. Így vonult be a Lohengrin – Párizsba.

13


5/30/11

12:27 PM

Page 14

2011. nyár

A szegedi Simándy József Nemzetközi Énekverseny 2011. április Ez az énekverseny, különösen a záró est inkább egy az érzésemet a zsûri tagjai is megerôsítették mondván: szép tavaszi zenei ünnepnek tûnt, mint egy szorongás- most rögtön egy jó kis operaelôadást lehetne összehozsal,félelemmel, hajszolt finissel teli versengésnek. Rit- ni a jelenlevôkkel. kán lehet együtt látni ennyi fiatal, mosolygó arcú éneEzen a versenyen a jó szervezettség, a gondos elôkest, mint most itt. Olyan volt ez, mint egy szép tavaszi készítés nagyvonalúsága látszott, háttérben a rengeteg virágcsokor. nem látható munkával. A mai pénzügyi szûkösség melA szakmai színvonal meglepôen magasnak tûnt. A lett az anyagi segítôk megszerzése külön mûvészi teljedíjkiosztó záróünnepélyen már szinte színpadkész sítménynek számít. A fô érdem biztosan Temesi Mária hangokat hallhattunk, igazi mûélvezetet nyújtva. Így a mûvésznôé, aki hihetetlen energiával és hozzáértéssel valódi díjat, a nagy ajándékot az a közönség kapta, aki szervezte meg a munkát, a tôle megszokott fáradhatata klasszikusan szép szegedi operát lan lelkesedéssel. Hathatós anyagi segítmegtöltötte ezen az estén. séget szerzett a Nemzeti Kulturális AlapErre az énekversenyre, mely tól, a szegedi Polgármesteri Hivataltól, a Magyarországon az egyetlen ilyen szegedi Zenemûvészeti Kar dékánjától… típusú, de külföldön is párját ritMa 7–8 millió forintot egy nemes célra kítja volumenét és színvonalát teelôteremteni óriási teljesítmény, minden kintve,15 országból 170 versenyzô dicséretet megérdemel! jelentkezett, a döntôbe közülük 119 De gratuláljunk a versenyzôknek! énekes került. Az eminens szeméLehetetlen a több,mint száz versenyzôt lyekbôl felkért nemzetközi zsûri felsorolni, pedig megérdemelnék. Eléméltányolta és elbírálta a produkgedjünk meg egy rövid híradással. A fôciókat, de a jövôben arra is lesz ledíjakat három kategóriában osztották ki. hetôségük, hogy a jól szerepelt verI. .kategória: 1./ Foki Dániel, 2./ senyzôk pályáját megindítsák. Horti Lilla, 3./ Kiss Melinda Közismert, hogy egy ilyen verII. kategória: 1./ Szemere Zita, 2./ seny a résztvevôknek igen sokiráBalgova Gabriela (Szlovákia),3./ Kiss Borsos Edith nyú gazdagodást jelenthet, függetAndrás lenül attól, hogy díjat kapnak,vagy III.kategória: 1./ Borsos Edith (Rosem. Nemcsak fellépési biztonságot ad, hanem elôsegí- mánia) 2./ Kutasi Judit Izabella (Románia) ti a színpadi körülmények megszokását, a zenekari kí3./ Schnürpel Diana (Oroszország) séret pedig sokak részére talán új élményt, a magabizEzen kívül 20 szervezet és magánszemély létesített tosság elnyerését nyújtja. Itt a szép operai miliô a szín- külön díjat Simándy Józsefnétôl – a Király König Péter ház igazgatóságának és a filharmonikus zenekar díja- zeneiskoláig. A Richard Wagner Társaság külön díját: zás nélküli segítségének volt köszönhetô. Tegyük még Vincze Klára mûvésznônek adta át társaságunk elnökhozzá, hogy a helyi televíziók, a Rádió és a Duna TV je- nôje. 39 versenyzô kapott külön díjas oklevelet. Gratulenléte, – melyet éppúgy meg kell szokni, mint sok más lálunk! körülményt ahhoz, hogy az elôadómûvész felszabadult Gondolom, a békesség kedvéért közönség díj nem legyen – segített a rutin megszerzésében. Persze elsôd- volt. A Gála Koncert tapsaiból azonban én (teljesen leges a mû pontos ismerete, a kifejezés módjának jó be- szubjektíven) az oroszországi Schnürpel Diánát javagyakorlása. Ezen a versenyen nagyon sok veleszületet- solnám elsô helyre és mellette vitán felül a kedves ten szép hangú, jól felkészült énekest hallhattunk. Ezt Borsos Edithet. Ha bármikor valami szép Mozart

14


5/30/11

12:27 PM

Page 15

2011. nyár operában énekelnének Szegeden, én bizony sietnék meghallgatni ôket. Az a tapasztalat külföldön is, hogy ebben az életkorban nem indulnak Wagner énekléssel a versenyeken. Azt hiszem ez teljesen kézenfekvô, hisz csak különleges hangi adottságokkal szabad erre vállalkozni. Vonatkozik ez kicsit a daléneklésre is, bár pont ezen a versenyen lehetett hallani egy nagyon szép Liszt dalt kitûnô elôadásban. (Ha álmom mély) Teljesen helytelenül állítják, hogy koncerteken nincs igény a dalé-

neklés hallgatására, mondván, hogy ebben a közönség a hibás. A daléneklés nehéz intim mûvészet, melyben a mûvésznek nagy pszichikai ráhatással kell bírnia az arra érzékeny közönségre. Biztos vagyok benne, ha rohanó világunk egyszer lecsillapodva „magához tér” és újra nagy idôk jönnek, az itt hallott új mûvészek a dalkultúrát ismét fölemelik. A szegedi Simándy József Énekverseny nagy reményt nyújt az éneklés szebb jövôjét jósolva. Héthársi Zsuzsa

A Fidelio-vetítés utóhangjául …és amit a mûrôl Szabolcsi Bence a lelkünkbe idéz a Beethovenrôl szóló könyvében Társaságunk május 15-én láthatta az operát Nikolaus Harnoncourt vezényletével, Jürgen Flimm rendezésében, Camilla Nylund és Jonas Kaufmann fôszereplésével; 2004-beli zürichi elôadásban. Rendezvényünket Polgár László emlékének szenteltük, aki kivételesen szuggesztív erôvel állította elénk Rocco fôfoglár karakterét. A mû alapgondolata J. N. Bouilly írására vezethetô vissza. A történet alapján Beethoven elôtt P. Gaveaux is, F. Paër is írtak operát 1800 körül. Most átadjuk a szót Szabolcsi Bencének: Az egyszeriben felkapott zenés szabadító-darab különleges, „forradalmi” s egyben szentimentális típusa egy Jean Nicolas Bouilly nevû francia írónak köszönhette legélesebb és leghatásosabb szövegbeli megformálását. Bouilly a forradalom idején egy Tours-vidéki kerület adminisztrátora volt a Loire mentén és saját forradalmi emlékeit, tapasztalatait és tanulságait formálta idegfeszítô, aktuális színdarabokká két nagyhatású szövegkönyvében, a Leonórában és a Vízhordóban. A két darab Párizs politikai életének legmozgalmasabb idôszakában készült el; érthetô, hogy – akárcsak késôbb Verdi Álarcosbáljának esetében – mindkettônél el kellett tüntetni az aktuális környezetet, a maga kiáltóan idôszerû célzásaival. […] Ki kételkedett benne, hogy itt nem valami régi spanyol, hanem egy akkori francia börtön történetérôl volt szó? Bouilly emlékiratai szerint Leonóra modellje egy touraine-i nemesasszony volt, aki épp az író, az akkori adminisztrátor segítségével szaba-

dította ki a börtönbôl igazságtalanul fogvatartott férjét. Akár így volt, akár nem, a darab olyan húrokat zendített meg, melyeknek minden kortársban visszhangozniok kellett. […] Hinnétek-e, tizennyolcadik század emberei, hogy vannak nyirkos földalatti pincebörtönök, ahol halálraszánt ártatlan emberek fuldokolnak a sötétben, ahol éjszakánként hóhérok gyötrik a rabokat? Tudjátok-e, hogy vannak borzalmas ciszternák, ahol éjféli sötétben sírokat ásnak a pribékek? És börtönudvarok, ahol elkínzott tüdôk esengenek levegô és napfény és szabadság után? Ne higgyétek, hogy ez külvárosi ponyvaromantika; ez mind valóság. És ha eljön a szabadító jóság, eljön a Hôs Hitves és az Igazságos Hatalom, eljön Fidelio és eljön a Miniszter – mindig eljön-e vajon, mindenkihez eljön-e, és ha jön, jókor érkezik-e még? Ismeritek-e ezt a szorongást, halljátok-e a mélységek hangját, néztetek-e már a sötétbe halálos hajnali várakozással, tizennyolcadik század emberei? Á. A.

15


5/30/11

12:28 PM

Page 16

2011. nyár

BEMUTATJUK a Richard Wagner Társaság 2011. évi bayreuthi ösztöndíjasait

CSER KRISZTIÁN Szegeden 2006-ban magánének-tanár, énekmûvész diplomát szerzett, tanára Andrejcsik István volt. 2008-ban végzett a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem operaszakán, ahol énektanára Marton Éva volt. Oratórium-szólistaként 1998-ban debütált Bach János-passiójában. Azóta a kora-barokk kompozícióktól a kortárs zenéig szinte minden stílusban fellépett, neves külföldi és magyar karmesterekkel. Részt vett Alaistair Thomson, Hamari Júlia, David Lutz, Adorján Ilona, Csengery Adrienne és Polgár László mesterkurzusain. Az Operaházban még fôiskolásként debütált az Elektrában. 2008-ban az olaszországi Spoletoban Don Magnificot (Rossini: Hamupipôke) énekelte. 2008 szeptemberétôl a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, elsô nagy szerepe Ránki György Pomádé királya. Ebben az évadban szerepel még a Fidelióban, a Bohéméletben, A varázsfuvolában, az Elektrában és A szicíliai vecsernyében. A bemutatkozó hangversenyen elôadásában elhangzott: Wagner Trisztán és Izolda – Marke monológja (II. felvonás) Verdi: Macbeth – Banquo áriája (II. felvonás) Zongorán kísérte: Török Levente Az ösztöndíjasok 5 napig Bayreuth vendégei, 3 elôadást látnak a Festspielhausban, múzeumokat látogatnak, szakmai elôadásokat hallgatnak a wagneri mûvészetrôl.

16

PATAKI POTYÓK DÁNIEL Hat évesen kezdett hegedülni, diplomáját Perényi Eszter növendékeként szerezte. A hegedûtanári diploma megszerzése után a Debreceni Kodály Kórusban dolgozott. 2005-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemre, ahol Marton Éva növendékeként kezdhette el az éneklés mûvészetének elsajátítását. 2008-tól az opera tanszak hallgatója. 2006-ban megnyerte a Nemzeti Kulturális Minisztérium Fischer Annie zenei elôadómûvészi ösztöndíját. 2007-ben a Kínában megrendezett „Magyar év” keretein belül a Zeneakadémia jóvoltából a Shanghai-i Zeneakadémia nagytermében lépett fel. 2008. májusában Moszkvában énekelhette Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát a Budapesti Zeneakadémia és a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium közös produkciójában. A Debreceni Csokonai Színház vendégmûvészeként több fôszerepet is énekelt. Az Operaházban 2008-ban debütált, Ránki György: Pomádé király új ruhája címû operájának Dani szerepében. Ebben az évadban még Malcolmot énekli az új Macbeth-produkcióban, a Vígszínházban pedig Taminót A varázsfuvolában. A bemutatkozó hangversenyen elôadásában elhangzott: Wagner: Lohengrin – Grál elbeszélés (III. felvonás) Weber: A bûvös vadász – Max áriája (I. felvonás) Zongorán kísérte: Alter Katalin


5/30/11

12:28 PM

Page 17

2011. nyár

A szubmoll akkord dramaturgiai és esztétikai szerepe

Richard Wagner: Trisztán és Izolda címû operája II. felvonásának szerelmi kettôsében Bevezetô rész Romantikának nevezett XIX. századi korstílus alapjaiban változtatta meg az egyetemes kultúrtörténetet. Ezen aligha csodálkozhatunk, hiszen a történelem is jelentôs változásokat hozott. Európa több népe – a magyarok is – forradalmakba és a szabadságért való harcokba kezdett, az ôket uraló idegen hatalmakkal szemben, ezért is nevezik ezt az idôszakot népek tavaszának. Valamint, a nagy hódító, Bonaparte Napóleon is ezekben az évtizedekben rajzolta át Európa térképét. Természetesen a kultúra és a mûvészetek iránti igény is teljesen megváltozott, a korszakot megelôzô, mértéktartó elvekhez képest.1 Új igényekhez új eszközök jelennek meg, elôtérbe kerül az örök elvágyódás térben és idôben, a nemzeti öntudatra ébredés és mindenek elôtt az egyéni, heves érzelmek és szenvedélyek erôteljes, határokat feszegetô kifejezése, melyet általában áthat egyfajta pesszimizmus és reménytelenség. A zenetörténet elsô olyan mestere, akit az új, romantikus zenei nyelvezettel való kísérletezés kapcsán meg kell említeni Ludwig van Beethoven, aki már sem formai, sem tartalmi szempontból nem tudott a klasszikus keretek között kiteljesedni. Ezért az addig megszokottól eltérôen, szokatlan eszközöket kellett alkalmaznia, hogy a lehetô leghatásosabban tudja kifejezni mûvészetét. Beethoven formabontó megoldásait jól példázza a 9. szimfónia fináléja és a Karfantázia. Ettôl az újszerû, lehengerlô nyelvezettôl egyenes út vezet Richard Wagner mûvészetéig, akit jelentôsen befolyásolt a 9. szimfónia élménye. Wagner életmûve is a maga korában kultúrtörténeti mérföldkövet, fordulópontot jelentett. Noha színpadi mûvekrôl van szó, nem egész egyszerûen operáról, hanem zenedrámáról kell beszélnünk. Gesamtkunstwerk – tehát Wagner megfogalmazása szerint – összmûvészeti alkotás, mely magában foglalja a képzômûvészetet, a drámai-, és lírai költészetet, az éneklést és az orkesztrális zenét. Ezen eszme – a

A

1 2 3

zeneköltô akarata szerint – a görög színháztemplom feltámasztására törekszik, ahová az athéni polgár nem szórakozni megy, „hanem lélekben felüdülni, szellemileg felemelkedni, és átesni azon a félelmes, szépséges katarzison, amely a szenvedés megismerésével (és átélésével) az igazi boldogság kapuit nyitja fel”.2 Ennek érdekében a zeneköltô úgy írta meg mûveit, hogy azok mellôzzenek, sôt mi több, kiszorítsanak mindenféle felületességet és modorosságot. Hátat fordít a fülbemászó olaszos dallamoknak, a franciás eleganciának és a megzenésített témák valamint a mindent átható különleges hangzásvilág által mélységes áhítatot követel az elôadóktól és a közönségtôl egyaránt. Ahogy tartalmi, úgy e mûvek formai szempontból is jelentôsen eltérnek a korszak híres olasz nagyoperáitól. Tekintettel arra, hogy a wagneri mû elsôdleges sajátossága a folyamatos elbeszélés, a szöveg lendülete és sértetlensége érdekében nem tûrheti el a fölösleges megállásokat, ária-csúcspontokat és az énekesek magamutogató, virtuóz koloratúráit. A korábbi zenei formák, tehát az áriák, duettek, tercettek és nagy finálék helyett gyakorlatilag egy, összefüggô, végtelenített recitativo alkotja meg a mûvet; egy olyan egységes zenei szerkezet, mely az adott felvonást, késôbb egy egész mûvet, majd (a tetralógiában) egy egész operaciklust fog át. Horizontálisan, tehát dramaturgiai szempontból vizsgálva nyilvánvaló az egységes, megállíthatatlan folyamat, valamint vertikálisan, az énekesek és a zenekar szerepét tekintve is tudatos az egységre való törekvés. A zenekar ugyanis mostantól nem kíséri az énekeseket, hanem szerves része lesz a drámának. A lélek, a lelkek tükrévé módosul, szerepe a ki nem mondott szavak, gondolatok zenében való kifejezése-megfestése. Ezzel együtt megjegyzendô, hogy a zenedrámában a zene és a megkomponált szöveg szigorúan szoros kapcsolatban áll egymással.3

Felvilágosodás kori klasszicizmus – racionalizmus Gál György Sándor: Új operakalauz I. Zenemûkiadó Budapest, 1978. 239.o Érdekes megfigyelni, hogyan válik fontossá és alakul át a kor elvárásainak megfelelôen a reneszánszban kialakult és a barokkban, Johann Sebastian Bach által tökéletesített szó-, illetve szövegfestés.

17


5/30/11

12:28 PM

Page 18

2011. nyár E nagyszabású zenei szerkezet megalkotásához, dramaturgiai építkezéséhez szüksége volt Wagnernek egy olyan eszközre, amely a hallgató számára összefogja, ugyanakkor bizonyos értelemben tagolja is a mûvet. A zeneszerzô egyik ismerôje Wolzogen „Leitmotiven”-nek nevezte azokat a zenei témákat, motívumokat, amelyek a darab összefogottsága és egysége érdekében többször visszatérnek egy-egy személyhez, drámai fordulathoz, gondolathoz vagy tárgyhoz kapcsolódóan, érthetôvé és szemléletessé téve a mûvet.4 E motívumok természetét és rugalmas alkalmazási lehetôségeit jól példázza a Trisztán és Izolda5 címû mûben felhasznált szerelmi vágy-motívum, mely olyannyira érzékletesen fejezi ki a – mû központi kérdéskörét jelentô – kizárólagosan a halálban beteljesülhetô valódi szerelmet, ahogy arra a zenetörténetben odáig nem volt példa. Miképpen a saját korában számos újságírót, muzikológust foglalkoztatott a mû valamennyi problémafelvetése, elvont szimbolikája, úgy napjainkban is fontos és nehéz kérdést jelent a zenetörténészeknek. „Nem volt még ehhez fogható szélesen áradó, erôteljes, gazdagon harmonizált, dús hangszerelésû, érzéki, nagyszabású, képzeletgazdag és színes operazene. A Trisztán kezdôakkordjai ugyanazt jelentették a XIX. század második felének, amit az Eroica és a Kilencedik az elsônek- elszakadást, új elgondolást. Máig nem szûnt meg a hatása. […] Tele van jelképekkel- az Éjszaka, a Nappal, a Szerelem, az érzékiség, az álomvilág […] szimbólumaival. Bármi, bármennyiféle legyen is a jelentésük, a Trisztán és Izolda összekapcsolja a férfit és a nôt, és próbára teszi legmélyebb ösztöneiket”.6 A keletkezési körülmények tekintetében általában igencsak kevés információ áll rendelkezésünkre, ami alapján bármiféle következtetést tudunk levonni. Azonban a Trisztán esetében rendelkezésünkre áll néhány olyan tényezô, aminek segítségével megközelítôleg pontosan össze tudjuk kapcsolni a mûvet a 4

szerzô életútjával. A Wesendonck házaspár és Richard Wagner 1852-ben ismerték, meg egymást, futólag. A Mathilde Wesendonckkal való felszínes ismeretség 1857-ig komolyabbra fordult, amikor is Wagner és felesége Minna beköltöztek abba a Zürich melletti házba, amelyet Wesendonckék ajánlottak föl a házaspárnak. Itt Mathilde a múzsája, Wesendonck úr pedig – aki mellesleg egy gazdag mûkedvelô volt – a támogatója lett. Még ebben az évben Mathilde öt verses költeményét nyújtotta át Wagnernek, aki szintén ez év december 24-én a versekbôl készült dalciklusát ajánlotta föl az asszonynak, születésnapi ajándék gyanánt. A mûnek a Fünf Gedichte für eine Frauenstimme7 (Öt költemény nôi hangra) címet adta, melyet ma Wesendonck-dalokként ismerünk. Minna Wagner szemében, a születésnapi ajándékon kívül a Mathilde és Wagner közt folyó „titkos” levelezés volt a bizonysága annak, hogy többrôl van szó puszta barátságnál. Ekkor már elkészült a Trisztán és Izolda elsô felvonása. A feleség nem álcázta tovább tudatlanságát,8 aminek hosszú távú következtében Wagnerék elhagyták a Wesendonck- villát. Minna Drezdában, Wagner Velencében, a Palazzo Giustinianiban telepedett le, ahol tovább dolgozott a Trisztán és Izoldán. Noha késôbb visszatért Svájcba, ennek ellenére szinte teljesen megszakadt a kapcsolatuk Mathildével, aki most már közömbösen viseltetett iránta; immáron Brahms híveihez csatlakozott, valamint a Trisztán müncheni bemutatóján – Wagner többszöri és nyomatékos meghívása ellenére – nem jelent meg. Mindenesetre szinte biztosak lehetünk abban, hogy a Mathilde Wesendonckkal való emésztô szerelem volt a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomásának a fô inspirációja. A Wesendonck-dalok kapcsán a legfontosabb megemlíteni, hogy a Trisztán és Izolda harmadik felvonásának kezdô akkordjaiban (1. kottapélda) Wagner szinte szóról-szóra az Im Treibhaus (Az üvegházban) címû dal zenei anyagát használja fel. Ez annál is inkább fontos, mivel nem csupán egy motívumról van szó, hanem arról a bizonyos harmóniáról melybôl az elôbbieken kívül maga, a mû

Wagner motívumkezelési technikája a példák sokszínûségébôl és mennyiségébôl adódóan külön tanulmányt igényel. WWV (Wagner Werke Verzeichnis) 901 6 Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzôk élete Európa könyvkiadó Budapest, 2002. 278- 279.o 7 WWV 91 8 Minna Wagner az alábbiakat írta Mathilde Wesendoncknak: „Mielôtt elutaznék, meg kell mondanom, hogy csaknem huszonkét évi házasság után Önnek sikerült elválasztania engem a férjemtôl. Kívánom, e nemes tett járuljon hozzá a lelke nyugalmához és a boldogságához”.8 Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzôk élete Európa könyvkiadó Budapest, 2002. 278.o 5

18


5/30/11

12:28 PM

Page 19

2011. nyár kezdetén elhangzó szerelmi vágy motívuma (2. kottapélda) is kinyílik. Ez, az egész zenedrámát átölelô izgalmas, és színes hangzat, mely annyira jellegzetessé és egyedivé teszi a mûvet, a szubmoll akkord. A szubmoll akkord, gyakorlatilag a moll „alatti” hármashangzat, tehát egy lefelé, kis terccel kiegészített mollhármas, pl. fisz- ac- e. A szubmoll szintén kiegészülhet leginkább alsó (d/ disz- fisz- a- c- e), kevésbé gyakran fölsô terccel (fisz- a- c- e- g), legritkább esetben egyéb orgonaponttal. Jelentôsége és változatos alkalmazhatósága leginkább a második felvonás szerelmi kettôsében érvényesül, ahol Trisztán és Izolda az éj leple alatt

titkon találkozik és a lehetô legnemesebb érzékiséggel megéneklik egymásnak a XIX. század legfontosabb filozófiai üzenetét. Ez a jelenet a wagneri mûvészet egyik csúcspontja, maga a zeneszerzô írja: „Teremtôm, ez szebb mindennél, amit eddig csináltam! Velômig reszketek, ha hallom… Félelmetes dolog ez. Tartok tôle, hogy be fogják tiltani operámat – ha csak rossz elôadással nem nyûvik paródiává az egészet. Csakis közepes elôadások menthetnek meg. Egy tökéletes interpretálás meg kell hogy ôrjítse az embereket, másképp el sem tudom képzelni”.9

1. kottapélda

2. kottapélda

Folytatás a következô számban...

Tegyei Zoltán Márton

RICHARD WAGNER – LOHENGRIN új kétnyelvû szövegkönyv! Lányi Viktor és Horváth Ádám klasszikus fordításában ismét megjelenik, mint kétnyelvû szöveg és motívum könyv, kottatáblával, dallamkeresôvel a LOHENGRIN, a Wagner Ring Alapítvány gondozásában. Lányi Viktor írja: Ha minden mûfordítás kompromiszszum, a zenére való mûfordítás fokozott mértékben az. Ennek a „mûfaj”-nak nagyok a nehézségei, de nagy a varázsa is. Az ember valahogy egyszerre vesz részt a költô és a zeneszerzô alkotó-munkájában. Médiuma annak a titokzatos történésnek amikor Szó és Muzsika találkozik, s e testvérelemek nászából (miként a Wälsung pár ölelésébôl a diadalmas Siegfried) megszületik a mûvészi Gondolat. ( 1921) 9

Richard Wagner Lohengrin

Német-magyar Szövegkönyv motívumokkal Textbuch mit Motiven

Gál György Sándor: Új operakalauz I. Zenemûkiadó Budapest, 1978. 295.o

19


5/30/11

12:28 PM

Page 20

2011. nyár

Opera és dráma örténelmi válságok gyakran járnak mûvészeti válságokkal. Ezek pedig kérdésessé tehetnek régóta elfogadott „igazságokat”. A színpadi dalmû, az opera évtizedek óta késztet vitázásra: végleg eljárt-e az ideje, vagy csak idôszakos a meglehetôs meddôsége. Olyan okoskodás is fölmerült, hogy az egész mûfaj ideiglenes természetû, hiszen csak 1600 óta él. (A máig fönnmaradt, legelsô opera akkor került színre.) Holott az ógörög dráma teljes mértékben magáévá tette a zenét (Musziké = ének szöveggel + tánc). A drámai színész énekszavalattal beszélt Athénban. Wagner – szintén fönti címmel – erre hivatkozik, amikor kifejti dogmáját, miszerint csak a zenés színmû igazi dráma. Régi keletû tehát a módszer, aminek veleje, hogy énekáramlás teszi mélyebbé a szavalt költészet óceánját. A dalolás nem kevésbé ösztönös, mint a beszéd. Erre gyermekkoromban ébredtem rá, amikor a szobalányunk énekelve takarított. Ugyanakkor arra is, hogy az éneklés nem ésszerû (racionális) tevékenység; mert hát mi köze a portörlésnek ahhoz, hogy „göndör a babám”?! Kivált a kisgyermek szeret danolászva csevegni; „szövege” pedig többnyire összevissza volapük. Talán egyáltalán korábbi az ének, mint a beszéd. Hogy tehát a színi személyek – mint az operában – folyvást énekelnek, az csöppet sem természetellenes, csak a dráma-kultúra bizonyos idôszakaiban szokatlan. Annyi persze föltétlenül biztos, hogy logikus közlésre nem alkalmas az ének; arra beszéd való. Ebbôl pedig az is következik: az ógörög dráma mélyebb lelki rétegekbôl fakadt, mint amilyen az ésszerû közlés. Az opera mondandója szintén. Talán innen származik erôsen racionális hajlamú korunkban a gyakori nézet, hogy a színpadi dalmû ideje lejárt. Erre látszik mutatni egy s más jelenség. Például: a legtöbb újdonsült opera hamarosan lekerül a világot jelentô deszkákról. Vagy: opera-vállalataink földi világunkban jó régtôl fogva fôként múlt századi, XIX. századbeli alkotások színre hozásából élnek. Párizsban manapság a két leggyakrabban elôadott dalmû: a Faust (Gounod, 1859) és a Carmen (Bizet, 1875). Amikor a kikopott arisztokrata már csak régi értéktárgyainak eladásából él, közeli nála a teljes csôd. Ilyesféle gondolat késztetheti az esztétát

T

(Molnár Antal: Eretnek gondolatok a muzsikáról c. könyvébôl)

20

Molnár Antal

arra a diagnózisra, hogy az operamûfaj haldoklik. Pedig ez a borúlátás nem válik be. Éppen azért nem, amiért az ének éppoly elemi vagy még elemibb megnyilvánulás, mint a beszéd. Lehet, hogy a betegünk idôleges gyöngélkedése eltart még egy darabig, s talán még a mûfaj maga is kényszerülhet ilyenolyan tatarozásra, módosulásra. Hiszen 1600 óta nemegyszer változott, olyannyira, hogy az anyja sem ismert volna rá, pedig nem is néma gyerek. Oh, minô különbség Händel Rodelindája és R. Strauss Elektrája között! Minden korszak rányomja bélyegét a mûvészetére. Manapság két pusztító világháború utáni, lassú-lassú fölocsúdás idôszakában vagyunk – a mûvészet ilyenkor csak fokozatosan ébredezhet és térhet magához. A divatos „formarobbantás” pedig mintha nem nagyon tenne jót a mûfajoknak. Kevés kivétellel, az avantgarde alkotásokra nagyon rájár a rúd; hosszabb-rövidebb szenzáció, sokkolás és ügynöki diadal után a legtöbbjük fölött hamarosan napirendre térnek. Maradandóbb új operáink száma igen csekély, egy kéz ujjai elegendôk a fölszámlálásukhoz. Bartók Kékszakállúja máris ide számíthat; a többirôl nem szándékszom jóslatba bocsátkozni, mivel – egyelôre – nem vagyok augur, aki madarak röptébôl és belekbôl látnokoskodja ki a jövôt.


5/30/11

12:28 PM

Page 21

2011. nyár De hát a jobb jövô beálltáig is táplálni kell valahogy a konjunktúrákat. Ebben – tapasztalat szerint – élen jár az újfajta operai rendezô. Ez az élharcos legalább annyira különbözik elôdjeitôl, mint Monteverdi Orfeojától Britten Peter Grimese. (Talán még jobban.) Tévedne ugyanis, aki azt képzelné, hogy ô nem igyekszik mindenféle módon – orvoslással vagy kuruzslással-e, azt nem tudom – a betegessé nyomorodott mûfajt lábra állítani. Központi módszere a gyógykezeléshez: úgy operálni az operán, mintha tisztára dráma volna, s a muzsika csak járulékos teher volna rajta. Elrendeli tehát: az énekesek szavaljanak, mozogjanak, mimikázzanak úgy, mintha beszélô-színházi aktorok volnának. Ezt hívjuk az opera dramatizálásának, esetleg színmûvesítésének, ami egyre megy. Mert amíg nem érkezik kellô segítség muzsikai részrôl, hol keressenek életelixírt, ha nem a cselekmény, a mozgás, az összeütközés, a látványosság izgalmában? Minél távolabb kerül a muzsika attól a vonzó tápláléktól, aminek az opera életereje adott új és új lendületet, annál közelebb kell kerülni a reális valóságból kivont, idegekre menô érdekfeszítéshez. Ez pedig, ha nem ily mértékben is, de némiképpen jogos visszahatás a régebbi operai játszó módszerre. Meg kell ugyanis állapítani: a régi metódus, ahogyan például Mozartot kezelték a színpadon, szinte gutaütött merevségében, egyáltalán nem felelt meg a szerzôk (Da Ponte és Mozart) óhajának. Aki ért a hangjegyek kellô értelmezéséhez, tisztában van vele, mennyi minden utasítás rejlik abban az énekes gesztusaira nézve! Ebben tehát föltétlenül rászorult a mûfaj alapos fölújításra, rendezôi reformra. De már Wagner és utódai meglehetôsen gondoskodtak rendezôi megjegyzéseikben a színpadi mozgás kivitelérôl. Ott, ha túl akarnak licitálni minden mozdulatot, helyénvaló a régi kifogás: „kevesebb több lett volna”. Az pedig kétségtelen, hogy valamiféle felújításra mindig és minden színpadi mû rászorul az elôadás beállításában, a rendezés módjában. Ha nem így volna, meg sem születhetik idôszakunk mondott vezérjelensége, a rendezôi elefantiázis. Ez a túlnövekedés azonban hibás kilengés, hogy miért, annak egyszerû a magyarázata. Az operai mozgás alapvetôen más, mint a rendes színpadi. Sokkal mérsékeltebb. Miért? Egyszerûen azért, mivel ugyanaz a szöveg, amely elmondva egy percig tart, énekelten átlagosan háromszor annyi idôbe kerül: három percig tart. Ha Wilde Saloméja, mint beszélt színmû – teszem – 25 perces, úgy a straussi megzenésítésben legalább egy és negyed órát igényel. Ehhez képest lassulnak le az operai mozgá-

sok, a stílusosak. Ha tehát a mai rendezô valószerûségre törekszik, és arra készteti – mondjuk – az operai Otellót, hogy ugyanúgy gesztikuláljon, mintha Shakespeare-t játszaná: alaposan melléfog. A m uzsika, az ének nem bírja el ugyanazt a mozgásritmikát, ami a beszélô színpadon otthonos. Látjuk, nemcsak a mûfaj szorul gyógyulásra, hanem az orvosi kezelése is megjavulásra. A rávilágítás is egyszerû, miért annyira más a zenés, mint a beszélô színmû. Csak ennyi az egész: a dalmû nem nevezhetô olyan rendes, normális színmûnek, melyben beszéd helyett énekelnek! Ha így gondokozunk, meghamisítjuk a zenés mûfaj alapvetô természetét. Másképpen kell föltenni a döntô kérdéseket. Mi a beszédnek nem-logikai, nem-ésszerû eleme? Ugyebár a hanglejtés, hanghordozás, hajlítás (flexio) és hangsúly, valamint a hangszín, ritmus és az indulatszavak. Ezeket fokozza fel zenévé, énekké a muzsikáló mûvész. Ezekben jelentkezik az indulat, érzés, érzelem, akarat, vagyis a lelki élet, annak nem értelemszerû, mélyebbik, ösztöni része. Mi a különbség tehát a zenés és a nem-zenés (beszélô) színmû között? A zenés színpad szereplôi azt mondják el, amit a beszélô színmû szavai elhallgatnak, amire ott csak következtetni lehet, elmosódottan, homályosan. Éppily elmosódott, homályos a zenés színmû logikai, reális (ésszerû, valószerû) értelme; arra is csak következtetünk. Ennélfogva a föllépô figuránsok sem mozoghatnak, cselekedhetnek az operában ugyanolyan élénk, sokoldalú és világos vonatkozással, mint a beszélô színmûben. Egész létezésük más szinten mozog; a sejtelem, a félrévület, az ösztön, az ôsalapok, a mítoszi réteg homályában. Ôk megtestesített, megszemélyesített lelkek; ezért énekelnek. Ha más módon viselkednek, ha versenyezni próbálnak mozdulatban, logikai készségben, világos vonatkozásokban a beszélô színmû alakjaival, belsô ellentmondásba keverednek. Állandóan önmaguknak mondanak ellent; mintha Ignotus tréfás mondását komolyan vennék: „Nem osztom a nézetemet!” Már csak ezért sem aggasztó az opera sorsa. Amíg ember lélegzik a földön, belsô világgal, titkos sejtelmekkel, ösztönerôvel: zene is lesz. Amíg az emberiség színpad tükrözésében óhajtja szemlélni sorsát, beszélô színház is lesz, énekes színház is lesz. Voltak rokon elôdei az operának, lesznek örökösei – nincs megállás. A forma változik, a lényeg megmarad. Molnár Antal

21


5/30/11

12:28 PM

Page 22

2011. nyár

Mahler és Wagner

Gustav Mahler

Mahler Wagner-rajongása, osztrák fenntartással címmel Könyves Klaudia, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem tanára tartott elôadást a Mahler Társaság 2011. április 21-i összejövetelén. Az elhangzott gondolatokból válogattunk. *** Mahler korai éveiben, bécsi zenei tanulmányai során ismerkedett meg Wagner muzsikájával, bár elmulasztotta Wagner bécsi látogatását 1875. tavaszán. Mahler csak szeptemberben kezdte el konzervatóriumi tanulmányait. Összhangzattan tanára, Anton Bruckner vezette be Wagner zenéjébe. Korai rajongása elsôsorban Wagner muzsikájához fûzte, a színpad, az operai elôadás iránti fogékonysága késôbbi zeneigazgatói tevékenységéhez kapcsolódik. Ifjúkori rajongását Mahler egy kivételes verse is tanúsítja:

„Amire homályosan vágyakoztunk, Szilárd formákba öntötted nekünk Te, Mûvedtôl a német színpad feléledt, Nem másokéra: saját énekünkre. Megmutattad nekünk mindazt, amit ha Nem jössz, izzó szívünk ma is áhít, Egy korhatag világot letaszítva Hoztad az új világ melódiáit.” Mahler zenei eszményképe Beethoven és Wagner volt – Anton Bruckner iránt érzett örök tiszteletén túl. Wagner 1883-ban bekövetkezett halála rendkívül mélyen érintette. A zeneköltô életmûvét, írásait és zenemûveit egyaránt ismerte, azok igen nagy hatást gyakoroltak gondolkodására, mûvei filozófiájára, életvitelére. Késôbb Mahler zeneigazgatóként és karmesterként is szinte minden Wagner mûvet állandó repertoáron tartott, a wagneri mûvek elôadásaival aratta legnagyobb sikereit Budapesten, Bécsben, Hamburgban, New Yorkban; a mester zenéjének közvetlen hatása megfigyelhetô zenekar-kezelésében, mûvei hangszerelésében, harmónia- és dallamvilágában, vagy akár az ún. Unendliche Melodie, azaz a „végtelen dallam” technikájában. Erôs rokonság fûzi össze Wagner Wesendonck dalok (1857) c. mûvét és Mahler Gyermekgyászdalait (1904), a közel ötven évvel késôbb született zenemûvet. A wagneri eszmék – Parsifal, hit-motívum – megjelenése Mahlernél is nyomon követhetô, mindenekelôtt III. szimfóniájának zárótételében. A vallás és a zene egységének gondolata mindkettôjük alkotói eszméje. Könyves Klaudia

A Magyar Gustav Mahler Társaság 2004-ben jött létre. Társaságunk havonta találkozik az Osztrák Kulturális Fórum otthonában. Mahlert és kortársait, elôdeit és követôit hallgatjuk, tudományos vagy népszerûbb elôadások segítségével. A Mahler-muzsika értelmezése, a zeneszerzô élete és rendkívül izgalmas kora, kortársainak megismerése – a XIX–XX. századforduló, az Osztrák-Magyar Monarchia fénykora, Mahler zeneszerzôi és operaigazgatói tevékenysége elvezet bennünket a mai európai kultúra számunkra legfontosabb alapjaihoz. A Magyar Gustav Mahler Társaság ezt az elôadást a 2011–2012-es évad ôszi hónapjaiban szeretné megismételni a Fôvárosi Szabó Ervin Zenei Könyvtárban.

22


5/30/11

12:28 PM

Page 23

2011. nyár

Szilánkok és tüskék (Naplótöredék) 2010. április 25. Don Sanche, avagy egy elszalasztott jó sansz? Egész úton hazafelé azon gondolkodám – mit szólna e rendezéshez égben morgó anyám? Vagy inkább mit szólna Liszt Ferike mamája és szigorú Ádám papája? Valószínûleg két termetes nyaklevessel kipöndörítették volna az 5 nap híján 14 éves szerzôt, saját meseoperájának bemutatójáról. Tán el se engedték volna, mondván: „Majd adok neked Thália Színházat, és még egy fülest!”. Mert itt ezzel az „egyedül üdvözítô színrevitellel” – mint egy kritikus írta, valami nagy hiba történt. Se a szöveg, ha szépen és jól fordítják – mint Lengyel Jenô –, se a zene, ha úgy prezentálják, mint Pál Tamás a régi lemezen és itt a Tháliában is, nem involválja ezt a durva humorú, dévaj, frivol, harsány produkciót. Itt a francia szerzôk egy naiv középkori mesét keltenek életre, melyben a viszontszerelemben szentesített frigy a boldogság feltétele, dísze a hûség és nem a rang, nem az anyagi érdek, vagy valami nyers szexualitás. A librettisták szándéka nem irodalmi mû volt, hanem alkalom teremtés arra, hogy egy ifjú zseni zenei képességeit megmutathassa. Így kerültek a versekbe olyan érzelmeket kifejezô gondolatok, mint szerelem, hûség, féltékenység, kétségbeesés, öröm; másrészt természeti képek: vihar, vagy éppen erdei csend, módozat egy paraszt táncra, vagy az égbôl leszálló Cupido zenei lefestésére, sok induló, közzene, még gyászzene is! A zenét már régen megismerhettük, és bevallom meg is szerettük a kiváló Hungaroton lemezrôl, mely könnyed, felszabadult, dallamos, Szent Iván-éji hangulatot árasztó romantikus miliôt sugalló alkotás. Ez a zenei varázs a Thália színházban most is megismétlôdött. Ha lehunytam a szemem látni véltem „az ódon várkastélyt gótikus tornyokkal”, de ha a színpadra néztem, de facto egy bordélyház, illetve az elôtte lévô csöppet sem romantikus, csôlakóval dekorált tér tárult elém. Itt gyülekeztek a szeretkezésre

várók, többnyire már kint bemutatták mi folyik majd bent. Fizetni kell a szerelemkastélyba belépéskor, sôt a partnerek, még az azonos nemûek is egymásnak lebrennolják a pénzt. A zene teljesen harmadlagos ebben az ötlettárban, nem lehet vele mit kezdeni, nem lehet rá odafigyelni, helyét az állandó mozgás, a rikító látvány hivatott elfoglalni. Mert van itt minden: gruppenszex, majd gruppen-graviditás és szép sorjában „tömeg-szülés”, meg amit akartok… Va n itt kaláka, pántlikás-bóbitás folklór-giccs, kigúnyolt, gyöngyös-bokrétás népi együttes, egyszóval: was gut und trágár! Még felsorolni is tereh! Laikus füllel éreztem valami dallamos mozartit (ô is 13 éves korban írta elsô operáját!), valamint Haydntól, operáinak fáradtsága nélkül, de mindenek felett naiv kedvességet. (Meglepô, hogy a gyászinduló és egy kórus milyen „erkeles”, Erkel azonban sem az eltûnt kottát, sem a bemutatót nem láthatta.) És persze semmit se hallani a késôbbi Lisztbôl! Sokat „sírnak” manapság, hogy az emberek, fôként a fiatalok elpártoltak a mûvészetektôl. Mivel csalogathatnánk vissza ôket – pl. már gyerekkorban? Hát gyermekoperával, meseoperával, tündérjátékokkal (opera féerie). Mondjuk pont a Don Sanche-sal! Óriási lehetôség, nagy sansz lett volna erre ez a darab, még akár úgy is, hogy a zenét egy új történettel házasítjuk össze (persze nem egy öröm-tanyán). Volt már erre sikeres példa, mint A Makrancos Kata. Aszínházból kijôve egy „tanult” barátomat – szintúgy rendezô – megkérdeztem, hogy tetszett az elôadás. Nagyon jól szórakoztam – mondja. Megnéznéd mégegyszer? Na, azt már nem. Ennyi!!! Igaza van G. B. Shaw-nak: Minden szakma a laikusok ellen összeesküvés! Az operarendezés is? Kár. (Meg különben is: sáros gatyalengetéssel nem illik ünnepelni. 200 éve született Liszt Ferenc.) K. L.

23


5/30/11

12:28 PM

Page 24

2011. nyár

Nevezetes históriák Liszt Ferenc életébôl Chopin és Liszt „szeretve-tisztelt” barátok voltak, tehetségüket kölcsönösen elismerték, bár karakterben lényegesen eltérôek lehettek. Barátságuk 1835-ben szenvedett csorbát. A fáma szerint Chopin távollétében Liszt, Pleiel zongoragyáros feleségével Marie Pleielrel való találkára használta barátja lakását. Chopint meleg barátság és lekötelezettség fûzte Camille Pleielhez, ezért az eset roppant kellemetlenül érintette. Valószínûleg Lisztet nem viselték meg ennyire a történtek. *** Liszt Ferenc egyszer egy kis fogadóban tréfából azt írta be foglalkozásaként a vendégkönyvbe, hogy – akkordmunkás. A fogadós hitetlenkedve nézett az elegáns úrra. – Mutassa a kezeit! – szólt morogva. Liszt mosolyogva teljesítette kívánságát. – Ilyen kézzel nem lehet valaki akkordmunkás – zsörtölôdött. A mester tovább tréfálkozott: – Ön félreértette, én ugyanis a zongora akkordjain dolgozom. – Akkor miért nem írta oda tisztességesen, hogy zongorahangoló! *** Liszt Ferenc 1836. nyarán különös bohém társasággal érkezett a svájci chamonixi völgybe. A híres Chamonix gyönyörû vidéke csábította a társaságot. Az egyik szálló tulajdonosa nagyot nézett, amikor a különös emberek beléptek hozzá. Az egyik vendég hatalmas sasorral büszkélkedett. Ruházata szûk zubbony, taplósapka, kötélszerûen összecsavarodott nyakkendô volt s a sasorrú állandóan a Dies irae-t dúdolgatta. Vele jött egy sovány ifjú, kékszemû, sárral bepiszkított ruhában. Társaságukban volt még egy szôke asszony és egy harmadik fiatalember is. A szállodás kijött a söntéspult mögül s fejcsóválva nézegette a furcsa társaságot. Azután megadta magát s megkérte az újonnan érkezetteket, írják be adataikat a vendégkönyvbe. Ez meg is történt a következôk szerint. A társaság vezetôje ezt írta önmagáról: Foglalkozása Született Érkezett Az utazás célja

24

Zenefilozófus A Parnasszuson A kételyek birodalmából Az igazság

Az útitársak életrajzi adatai is érdekesek voltak. Hadd idézzük szószerint: Az útitársak A Piffoels-család Lakóhelye A természet Honnan érkeztek? Az Istentôl Hová mennek? A mennyországba Születési helye Európa Foglalkozása Csavargás Okmányaik kiállítási napja Mindennap Ki állította ki A közvélemény Amikor ezzel az újonnan érkezett, hanyag külsejû „csavargók” elkészültek, hatalmas lárma közepette mentek fel a lépcsôn, olyannyira, hogy az egész szálloda nyugalmát felzavarták. A nyughatatlan társaság olyan kihívó hangoskodással viselkedett, hogy másnap Picket svájci ôrnagy jelent meg a vendéglôs kérésére szobáikban, hogy letartóztassa ôket. Most derült ki, hogy a taplósapkás ifjú nem más, mint Liszt Ferenc, a szôke asszony d’Agoult grófnô, a sárosruhájú fiatalember George Sand írónô, ki mindig férfiruhában járt, s a másik ifjú Liszt kedvenc tanítványa, Cohen volt. *** Liszt egy alkalommal Milanóban bement a Ricordi kiadóhoz. Minthogy a helyiség üres volt, leült a zongorához és játszani kezdett. Egyszerre kivágódott az ajtó, berobbant Ricordi és felkiáltott. – Ez Liszt, vagy maga az ördög! *** Wagner átölelte és megcsókolta Liszt Ferencet, ami elég mulatságos jelenet volt. Wagner ugyanis sokkal alacsonyabb volt a hosszú és szikár Lisztnél. Közvetlenül a Parsifal bemutatója elôtt álltak. A mester nevetve így szólt Liszthez: – Majd hallasz a Parsifalban a te mûveidbôl is egyet-mást. Liszt mosolyogva válaszolt: – Legalább gyakrabban hallom majd mûveimet ezután! *** Széles körben tartotta magát az a nézet, hogy Lisztnek több házasságon kívüli gyermeke van. Közöttük Franz Servais az egyik. Liszt a maga elmés módján utasította vissza a feltételezést: „Csak levélen keresztül ismerem az anyját, és írásban nem megoldható az ilyesmi.”


5/30/11

12:28 PM

Page 25

2011. nyár

Gratulálunk! dén a március 15-i jutalmazottak között négy olyan mûvészt is találunk, aki közel áll Társaságunkhoz. Medveczky Ádám karmestert az elôzô alternatív Kossuth-díj után az idén „valós” Kossuth-díjjal jutalmazták. Az idôsebb korosztály az 1974-es karmester verseny óta kitüntetô figyelemmel kísérhette pályafutását. Hangversenyeken kívül az Operaházban vezényel. Wagner mûvei közül a Tannhäusert és a Mesterdalnokokat láthattuk, hallhattuk vele. Ugyancsak Kossuth-díjas Vidnyánszky Atilla. Az Operaházban nagysikerû rendezése volt a Jenu˚fa (Janacˇ ek) és a Kisvárosi Lady Macbeth (Sosztakovics). A jelenleg is repertoáron lévô „Nürnbergit” is ô rendezte. Ez utóbbi bemutatója elôtt Társaságunk vendége volt. Az operák szerelmesei jól ismerik Kiss B. Attila nevét, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Lo-

I

vagkeresztjét vehette át. Wagner mûvekben is szerepelt. Stolzingi Walther mellett ô volt a sok vihart kavart Katharina Wagner rendezte Lohengrin címszereplôje. A Bánk bán filmet, amelynek ugyancsak címszereplôje volt, Társaságunkban vetítettük a Marczibányi téren is. Szabóky Tünde énekesnô Liszt-díjas lett. Ôt is jól ismerjük. 1999-ben Társaságunk ösztöndíját elnyerve részt vett a Bayreuthi Nemzetközi Ösztöndíjas találkozón. 2009 októberében Wiedemann Bernadettel nagysikerû beszélgetéssel egybekötött koncertet adott a Wagner Társaságnak. Sokáig énekelt külföldön, itthoni elsô óriási sikert aratott szerepe 2010 ôszén Leonóra volt a Fidelioban. A rózsalovagban a Tábornagynét énekelte – mondanom sem kell –, hogy ezt is nagy sikerrel. Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak! Molnár Róbertné

Aki felsöpörte a párizsi opera színpadát – és aki megtalálta a krisztusi alázatot olfgang Wagner nem egyszer mondta, hogy szereti, értékeli a magyar mûvészeket, de egyikük: „Haupttreffen” fônyeremény: Markó Iván. Ôt köszöntöttük a Wagner Társaság egy áprilisi délutánján, ahol annyian voltak, hogy közel két tucatnyi ember már be se fért a terembe. Nehéz szavakkal leírni azt a meghitt, ôszinte aurát amit teremtett, mint mondta kiteregetve lapjait, emberi hitvallását, mûvészetének, élete epizódjainak elmesélésével lebilincselte közönségét, barátjává tett mindenkit. Ez a szuggesztív erô áradt bemutatott táncfilmjeibôl is: a gyönyörû bayreuthi bacchanáliából, a megragadó Trisztán fantáziájából és a lebilincselôen fölemelô Liszt:Krisztus oratóriumára készült: Jézus az ember fia c. alkotásából. Ezeket meg sem kísérlem leírni, ezt látni kell!

W

Emlékezzünk vissza a sikeres pálya néhány epizódjára. A Gyôri Balett 1979. november 2-án alakult, rövid idôvel bemutatkozása után már meghívást kapott a milánói Scalá-ba. Az együttes egy Jurij Ljubimov rendezte Borisz Godunov elôadás sorozatban szerepelt. Az ikon-szerû igen szép, de stacioner rendezésbe szinte berobbant a harci tánc, a nagyszerû énekesnô: Lucia Valentini Tarrini táncos szereplésével. Claudio Abbado vezényelt, a Scala ének és zenekarával szédítô elôadások születtek. Csak úgy kiragadva: a második nagyobb kirándulás a párisi Garnier Opera volt. Érdekes hely ez, – amint megtudtuk – itt a rossz tradíciókra mintha az operaház fantomja vigyázott volna. Egyszer Maria Callas szereplése maradt el, mert egyetlenegy ember, a vasfüggöny húzogatója valami bér ügyben

25


5/30/11

12:28 PM

Page 26

2011. nyár sztrájkba lépett. Mehettek haza a mûvészek, zenekar és a közönség, egyetlen dolgozó bérkövetelése miatt. Körülbelül ugyanez történt a Gyôri Balettel. Színpadi próbát tartottak, amikor egy táncosnô hirtelen felsikoltott és a földre rogyott. Kiderült, hogy a színpadi munkások által az elôzô estérôl kitépett és otthagyott rögzítô szögek egyikébe ugrott bele, egyébként az egész színpad tele volt ezekkel a szögekkel. A jobb és baloldali takarító munkások tétlenül már ott álltak, de a munkaidejük még nem kezdôdött el! Markó Iván kiragadta az egyik bámuló szaki kezébôl a seprût, és feltehetôen megfelelô koreográfiával szépen, mûvészien, de iszonyatos dühhel felseperte a színpadot, a munkások flegma ámulatára. Természetesen ekkor (magyarul) az Operaház fantomja felé a megfelelô szitkokat kiáltotta. A németországi szereplések kelet- majd nyugat Berlinben kezdôdtek az ICC Kongresszusi Palotában, az „áldott emlékû" Interkoncert szervezésében. Nem mindennapi szenzáció volt, hogy Wolfgang Wagner tôlük kért két jegyet erre az elôadásra. Persze a nagy ámulat után a pestiek a jegykérést rögtön el is felejtették, úgyhogy Markó Ivánnak az elôadás elôtt néhány perccel táncdresszben kellett a kasszánál számukra jegyet szerezni. Ekkor kezdôdött el egy csodálatos barátság. Wolfgang Wagner és felesége Gudrun asszony a bayreuthi Tannhäuser elôadások táncmûvészeti feladatát bízták Markó Ivánra és együttesére. Már Berlinben a fôpróba napját is kitûzték. Igen ám, de ez egy nappal a Szegedi Fesztivál: A szarvassá vált fiú fôpróbája utáni napra esett! AWagner házaspár gyorsan megoldotta a nehéz helyzetet mégpedig egyszerûen úgy, hogy magánrepülôgépet küldött az együttesért, így pontosan ott lehettek Bayreuthban. Mert ahogy Wolfgang Wagner mondta: Markó Iván kellett Bayreuthnak. Sôt építettek egy külön épületszárnyat a balettnek, hatalmas próbateremmel, benne az együttes vezetôjének egy elegáns appartement-nal. Ettôl kezdve 17 éven keresztül tartó tiszteleten, bizalmon és mûvészi hûségen alapuló kapcsolat állt fenn közöttük. Varázslat volt – mondja Markó Iván – megbecsülés,tisztesség, szeretet két magas intellektusú ember Gudrun és Wolfgang Wagner közelsége, mely Gudrun asszony halálával, illetve Wolfgang Wagner lemondásával szûnt meg. Visszaugorva: a Veszprémi Fesztiválra készült a Trisztán és Izolda nyitányára alkotott szerelmi kettôs, méghozzá igen nehéz koreográfiával. Ez még 1979-

26

ben volt, a Gyôri Balett megalakulása elôtt. Nagyon komoly feladat Wagner zenéjét táncba foglalni. Ezt láthatta 1999-ben a Budapesten rendezett Nemzetközi Wagner Kongresszus nyitó ünnepségén a Vígszínházban az a 700 fônyi Wagner-rajongó, akik a világ minden tájáról sereglettek hazánkba. Ma is azt mondják, hogy ez az élmény a szépség etalonja volt! A bayreuthi majdnem két évtizedrôl természetesen sokat tudna mesélni, mégis a fenti Trisztán koreográfiával kapcsolatos történetet említi. Minden évben juniális-szerûen tartanak ünnepséget a technikusok, majd külön az énekkar tagjai és egy más alkalommal a zenekar-szólóénekesek és táncosok. Itt mutatták be a Trisztán és Izolda nyitány-táncot. A produkció végén Wolfgang Wagner megjegyezte: ennek a koreográfiának olyan magas a zenei színvonala, hogy még az én nagyapám is megszerette volna a balettet, ha ezt látja! Richard Wagner ugyanis nem szerette a színpadi táncot. A Krisztus oratórium (Jézus az ember fia) 1986ban óriási sikerrel kezdte útját. A Budapest Sportcsarnokban 40 ezer ember látta egy hét alatt. Erre nem volt még példa a magyar táncmûvészet történetében. A teljes átélés és azonosulás képezte a siker titkát. A Tíz parancsolat értékrendje alapján áll az ember Isten- keresésének története. Az ember természetesen csodaváró, de a csoda isteni privilégium. Rebellis az az ember, aki csodát vágyik tenni. Az istenembert érzem – vallja mûvész vendégünk-, meg tudom csinálni, de mindig bántott,mert úgy éreztem, hogy hiányzik még belôle valami… A próbák alatt a Liszt-i zene „nyolc boldogság"…Sólyom Nagy Sándor átélt szép hangján …hallom és megfogan egy fontos szó bennem, melyet eddig kerestem: az ALÁZAT ! Az alázat, a másik ember tisztelete, szeretete, az önzés legyôzése. Ezt hirdeti a csodálatos Liszt zene. A modern ember feje tetejére állította a tízparancsolatot, amorális lett, ahogy Ady mondja a „disznófejû nagyúr”, (a Pénz) uralkodik, ez mai világunk legnagyobb hibája. Helyre kell állítani az értékrendet, ez a mûvész és ember feladata! Szebb befejezô mondatot képzelni sem lehetett volna. Köszönjük! Király Éva Tagságunk szíves figyelmébe! 2011.október 7.-én „Mózes, a Tízparancsolat" címmel táncbemutató lesz a MûPában, melyre Markó Iván mûvész úr szeretettel várja a Wagner Társaság tagjait.


5/30/11

12:29 PM

Page 27

Trisztán és Izolda - Markó Iván tánckölteménye, a felvételeket Bánkuti András fotómûvész készítette


5/30/11

12:29 PM

Page 28

A zene a mennyország elôcsarnoka. Liszt Ferenc Levél Wittgenstein hercegnôhöz, Tartalom

Recommend Documents