Gyász
A virrasztáson részt vevőket A virrasztáson részt vevőket a gyászoló család szerény vacsorán látta vendégül. Ezt nevezték a halott utolsó vacsorájának
Az emberek életében az öröm, a boldogság keresése mellett ott szerepel a halál gondolata is. mindenki belső meggyőződéséhez, vallásos hitéhez mérten viszonyul az elmúláshoz. Sokan úgy fogják föl, hogy ez az egyetlen örök igazság, hogy mindenkinek meg kell halnia. Mások a halálban a kegyetlenséget, a tragédiát, a véget, az enyészetet látják. A hívő ember viszont azzal a szent megnyugvással és élő hittel hal meg, hogy szívének utolsó dobbanása után Isten irgalma révén rá az örök élet vár.
A teljesség igénye nélkül próbálunk bepillantani a gyász, a szomorúság világába, ahogy ezt a magyarság az elmúlt évszázadok során megérte.
A halálos betegség jelei
Ahogy az ember arcán látszik az öröm, ahogy a szemek csillogása tükrözi az értelmet és a lélek tisztaságát, úgy az ember külsején meglátszik a bánat, a betegség, az elmúlás jele is. Ilyenkor szokták népiesen, hol tréfásan, hol pedig szomorúan mondogatni: „Olyan sápadt, mint a halál.” – „Már csak hálni jár belé a lélek.” – „Ez is nemsokára eldobja a kanalát.” – „Nagyon belepte már a halál pora.” – „Már ebben is ugat a halál kutyája.” – „Ráült a fekete tyúk a lábára.” – „Már ennek is küldi Jákob a lajtorját.”
1 / 36
Gyász
Hová kívánkoztak az öregjeink?
A súlyos beteg, az életunt ember, de különösen a haldokló sokszor kifejezte vágyát, hogy néki már az élet csak teher és jó volna végre megpihenni. Magyar népdalaink között válogatva bizony jó néhányat találunk, amelyben ott szerepel a temetőben való végső megnyugvás gondolat és vágya.
A halált váró falusi ember még a temetővel kapcsolatban is a paraszti életformát hangoztatta, amikor vágyakozott az akácásba, a gesztenyésbe, a szelencésbe, a meggyesbe, attól függően, hogy milyen fák uralták a temetőt.
De az sem volt ritka, amikor egy névhez kötődően fejezték ki a világból való elvágyódásukat az öregjeink, hogy hol szeretnének örökre megpihenni: - „Már nagyon vágyom a pusztaszentegyházi dombok közé!” (Az Árpád-korban a templom a temetőben volt.) – „Akkor lesz nékem jó világ, ha majd megnyugszom a Gáspár-közben!” – „Úgy érzem, nemsokára kikerülök a Rájcserbe!” (Népi utalás arra, hogy a temető korábbi helyén török vár volt.) – „Hát már mikor kapom meg az örök részemet a Cseri-dűlőben?”
Valaki elmegy közülünk!
Ahogy az emberek foglalkoztak a népi meteorológiával, gyógymóddal, úgy nem kerülték el a figyelmüket a halállal kapcsolatos hiedelmek sem.
Ha megkondult a harang (vihartól, madár által), vagy kuvikolt a bagoly, „tutult a kutya”, pattogott a szobában a bútor vagy valakiről álmodtak, mindjárt az jutott eszükbe, hogy valaki meghal a faluban, az utcájukban vagy esetleg a családjukban.
2 / 36
Gyász
Ezért is tekintették a baglyot a halál madarának, a vonyító kutyát pedig a halál jószágának.
Amikor a hívő ember érezte a halálát, papot hívatott: meggyónt, megáldozott, felvette a betegek kenetét és elbúcsúzott szeretteitől. Bocsánatot kért tőlük, elmondta utolsó kívánságát, kezébe vette az égő gyertyát, amely a síron túli örök fényességet jelképezte, és hívő lélekkel várta a halált.
A haldokló ágya mellett levők térdepeltek vagy álltak és imádkoztak a jó halál kegyelméért, amikor szerettük meghalt, örök boldogságáért.
A haldokló rendszerint már a tisztaszobában feküdt, ettől csak olyan esetben tértek el, ha a beteg már nagyon terhére volt a családnak vagy nem szerették a szegény szerencsétlent. Ilyen esetben a konyha, a hátsó szoba, a fészer vagy az istálló volt a beteg elköltözésének végső helye. A tisztaszobában fekvő beteg mellett fehér abrosszal terítették le az asztalt, amelyen ott volt a helye a családi feszületnek, az égő gyertyának, egy kis pohárban a szenteltvíznek, egy kis zöld ágacskának (ezzel hintették meg az elhunytat), az imakönyvnek és a rózsfüzérnek is.
Amikor a haldokló szíve utolsót dobbant, mindenki letérdelve imádkozott az elhunytért, Isten irgalmába ajánlván a testéből kiszálló lelket. Keresztet vetettek rá, meghintették szenteltvízzel, és ha nem volt kezében az égő gyertya, azt jelképesen hozzáérintették, majd lefogták a szemét és felkötötték az állát.
3 / 36
Gyász
Halott van a házban
A halál pillanatától kezdve nagy szomorúság, mély gyász ülte meg a házat. Megállították az órát, hogy emlékeztesse a rokonságot a halál beálltának pontos idejére. A tükröt letakarták háziszőttessel, a virágokat kivitték a szobából, és ettől kezdve a családtagok igen csendben és keveset beszéltek. Csak a legszükségesebb dolgokról esett szó köztük.
Legelső és igen fontos teendő volt elmenni a halottkémhez. A halottkém bizonyos tekintélynek örvendett a faluban. Hivatalos embernek számított, akinek kötelessége volt a halál tényének megállapítása és a temetés engedélyezése. A halottkém megtapintotta az elhunyt kezét és mellét, s miután érverést és szívdobogást nem érzett, tükröt kért, amelyet a halott szájához tett, hogy vajon bepárásodik-e. Az is előfordult, hogy egy tűvel megszúrta az elhunyt körmét a kezén és lábán, majd kutatta a halott testén a hullafoltokat. A halottkém az alapos vizsgálat után megállapította hivatalosan is a halált, és engedélyezte a megboldogult eltemetését.
Halottmosdatás és –öltöztetés
A halál beállta után, a szokásos imák elmondását követően – amíg a család férfi tagjai a
4 / 36
Gyász
halottkémhez mentek – az asszonyok a faluban a halottöltöztető néven ismert idősebb asszony segítségéért fordultak. A holttestet a mosdóteknőben langyos vízzel lemosták. A férfi halottat megborotválták. Az elhunyt ürülékét a földbe ásták, a vizet pedig a gyepűbe öntötték, olyan helyre, ahol senki sem jár, mert attól féltek, ha valaki belelépne, sárgaságot kapna tőle. A halottmosdatást követi a halott felöltöztetése.
Hívő magyarságunk úgy viselkedett az elhunyttal, mintha élne és valami nagy útra indulna el, ahová csak a legszebb ruhában távozhat. Ha az elhunytnak erre vonatkozóan volt utolsó kívánsága, akkor azt illett teljesíteniük a családtagoknak. Ha a halottnak nem volt az öltözékre utaló kívánsága, akkor a szokásnak megfelelően temették el.
Az idős férfiakat általában sötét ruhába öltöztették föl. Fehér inget, alsót és fehér harisnyát adtak rá.
Az idős asszonyok már idejében elkészítették a halotti batyujukat, amely tartalmazta precíz aprólékossággal a temetési ruhájukat.
A fiatal férfiakat (házasembereket) általában az esküvői ruhájukban temették el.
A fiatal asszonyokat ugyancsak az esküvői ruhájukba öltöztették, amely régen még nem fehér, hanem színes volt. A nyakukba kasmír selyemkendőt kötöttek.
A legényeket úgy öltöztették föl, mintha vőlegények lennének. A ruhájukat bokréta díszítette, a mellükön pedig ott feküdt a rozmaringos és szalagos kalap.
A leányokra fehér menyasszonyi ruhát adtak, a derekukra kék szalagot kötöttek, a fejüket pedig a koszorú díszítette.
A kisgyermekeket a nemüknek és koruknak megfelelő, az éppen divatos ruhácskában temették el.
5 / 36
Gyász
A koporsóba tétel
A koporsót általában az asztalosok készítették, de volt olyan mester – a „koporsós mester” -, aki erre specializálta magát.
A koporsó színe is eltérő volt. Az idős asszonyokat és férfiakat általában fekete koporsóba temették el, fekete, szürke vagy lila szemfedővel.
A fiatalabb férfiakat és asszonyokat barna koporsóba, lila vagy fehér szemfedővel takarták le.
A legények és leányok koporsójának a színe barna volt, míg a szemfedőjük pedig fehér.
A kisgyermekeket fehér koporsóban és fehér szemfedővel búcsúztatták.
Amikor meghozták a koporsót a halottas házhoz, az aljára gyolcslepedőt és párnát tettek és úgy helyezték bele az elhunytat. A szokásnak megfelelően a nagyleány és legény mellé rozmaringot és szegfűt is tettek a koporsóba. A kisgyermekek mellé pedig kedves játékukat helyezték a gyászoló szülők.
A felnőtt korban elhunytak koporsójába pénzt, imakönyvet, feszületet, zsebkendőt, kalapot, pipát, dohányzacskót, szerencsepatkót, kampósbotot tettek, gyakran az elhunyt kedvenc használati tárgyát is, a rózsafüzért a kezére csavarták.
A koporsóba tétel a család által végzett imádság közben történt. Megáldották a koporsót,
6 / 36
Gyász
szenteltvízzel meghintették és úgy helyezték bele az elhunytat. Ha a megboldogult mélyen vallásos ember volt, akkor a koporsóba tétel szertartásakor jelen volt a lelkipásztor is.
Megkondul a gyászharang
A haláleset után a családtagok elmentek a paphoz, hogy megbeszéljék a temetéssel kapcsolatos teendőket. Amíg a halott a föld felett volt, a család kérésének és főleg anyagi helyzetének megfelelően szólt érte a harang. Amelyik faluban több harang volt, a „halott-csendítésből” (első kiharangozás), a harang megkondulásából már tudták a helybeliek, hogy férfi, nő vagy kisgyermek halt meg. A megszakított harangozás (harangvers) pedig még a kort is nagyjából jelezte.
Ahol csak egy harang volt, ott a megkondulás után szaladtak az emberek a harangozóhoz, és tőle érdeklődtek a megboldogult személye és kora iránt.
Virrasztás
Az elhunyt családtagjai a temetésre szóló meghívással egy időben meghívták az ismerősöket, de főleg a rokonokat az esti órára, hogy virasszanak a halott mellett. Szinte minden faluban akadt egy-két buzgó, vallásos asszony, rózsafüzért-társulati tag, akik mint előénekesek vezették a virrasztási szertartást.
A jelenlévők a tisztaszobában felravatalozott halott körül ültek. A koporsóban fekvő halottat egy díszes halottasterítővel (nem azonos a szemfedővel; ezt általában kölcsönkérték attól a családtól, amelyiknek volt ilyen a birtokában) vagy egy fehér lepedővel takarták le.
7 / 36
Gyász
A szobában a fehér abrosszal leterített asztalon ott állt a feszület és mellette a gyertya, amelyet a temetés napjáig égettek.
Aki a virrasztók közül meg akarta nézni a halottat, az felhajtotta a takarót, majd újból ráterítette az elhunytra.
A virrasztók szertartása lényegében a következő volt: - a halottak litániájának elimádkozása, - alkalomhoz illő halottas ének, - rózsafüzér elimádkozása, - az elhunyt személyéhez kötődő ének, - imádság és ének váltakozva, - befejező ének és imádság. Illusztrálásként bemutatunk néhány olyan ősi éneket, amelyet egyaránt énekeltek a virrasztás és a temetés alkalmával is. Szinte minden virrasztáson – vagy kezdő, vagy közben – elhangzott a következő ének:
(Dallam: Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom…) Tegnap volt ajkamon utoljára hang. Ma már lelkemért szól a gyászos harang. Még tegnap itt éltem közöttetek, Most a koporsó rejt előletek. Olyanná lettem, mint megszedett szőlő, Amely felett a sír a bús őszi szellő, El kellett válnom az élettől, Értem siránkozó kedveseimtől. De az Úr szólított e bús válásra,
8 / 36
Gyász
Jézusom hívott, hogy menjek hozzája, Hogy itt hagyott földi életért, Kezeivel adjon mennyei bért. Az Ő hívására örömmel megyek, Csak az fáj, hogy el kell válnom tőletek, Kik nekem oly kedvesek voltatok, Az életben hozzám tartoztatok. Ha rám borul a hideg sírhalom, Alatta készen vár a nyugalom. Bámily hosszú lesz is az ottnyugvás, Vége lesz majd, mert lesz feltámadás! Testemmel, mely most sírba szenderül, Akkor majd a lélek újra egyesül, Angyali formát vesz föl majd magára, Ha feltámad trombita szavára. Akkor majd azokkal, kik sírva állnak, Az Istennek jobbján adok hálákat. Az örök életet hittel várjuk, Ahol egymást újra megtaláljuk.
Talán a virrasztás legszebb éneke volt az 1840-es évekből származó halottas ének:
(Dallam: Szent vagy Uram…)
9 / 36
Gyász
Én esendő, árva lélek, jaj nekem, jaj, hol vagyok? Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott. Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van! Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam. Hogy kihűlt a földi érzés, hála, jóság, tisztelet! Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled. Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van! S én itt állok a sötétben, bűneimmel egymagam. Még a testem ki se vitték, még koporsóm szegezik, S már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit. Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket? Hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet? Ó, de mégis, sugár gyullad, fut a gyilkos éjszaka: Védő karját felém nyújtja, Ő, a Bíró, ő maga. Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét: Bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét. Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket, De soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet. Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom. Homlokomon a keresztség örök fényét hordozom. Most e drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm, Ez legyen a lakomára mennyegzői köntösöm. Minden bűntől bánatomnak omló könnye mosta meg. Tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet!
A rózsafüzér megkezdése előtt sorra kerülő énekkel hívő népünk a Boldogságos Szűzanyához,
10 / 36
Gyász
a holtak édesanyjához fordult, hogy járjon közben Szent Fiánál a megboldogult érdekében.
(Dallam: A keresztfához megyek...)
Jertek ájtatos hívek! - Gyászkoszorút kössetek,
A bánat virágiból,
Mely által a kimúlt hívek, - Szabadulást nyerhessenek
A purgatóriumból.
Enyhítsük fájdalmokat, - Az Úrban elhunytaknak,
A szent rózsafüzérrel.
Hogy ezáltal könnyebbülést - Nyerjenek és a szenvedést
Viselhessék békével.
11 / 36
Gyász
Kérjük az Isten Anytját, - A holtak pártfogóját,
Szentolvasó mondással:
Hogy benne bízó híveit, - Szabadítsa gyermekeit,
Kegyes szószólásával.
Vegyük hát kezeinkbe, - S emeljük az ég felé
A gyászos rózsafüzért,
Hogy ezáltal a lelkeknek, - Szenvedései enyhüljenek,
S nyerjenek mennyei bért.
12 / 36
Gyász
Csak a Rózsafüzért Társulat tagjai fölött zengett a következő gyönyörű ősi ének:
(Dallam: Örülj, vigadj tisztaságban...)
Öltözzetek gyászruhába szentolvasóbeliek,
Mert egy rózsát leszakasztott a halál közületek.
Imádkozzunk érte, - Hogy Jézus nevébe' -
Nyugodjon békességbe'!
Rózsakoszorúnk egy ága, halva fekszik előttünk
A békességnek álmába már elköltözött tőlünk.
Imádkozzunk érte... stb.
13 / 36
Gyász
Míg élő volt e világba", egy szív - lélek volt velünk
Mert a drága rózsafüzér összeolvasztá velünk.
Imádkozzunk érte... stb.
Örvendetes és bánatos, dicsőséges titokba'.
Velünk volt minden ájtatos szent búcsújárásunkba'.
Imádkozzunk érte... stb.
Istentől megdicsőített és kiválasztott szentek,
Az Isten szent színe előtt érte esedezzetek.
14 / 36
Gyász
Imádkozzunk érte... stb.
Angyalok kilenc karjai egekből elszálljatok,
E meghitt társunknak lelkét egekbe sorozzátok.
Imádkozzunk érte... stb.
Szent Domonkos édes atyánk, kérünk szóljál helyette
A megfeszített Jézusnál esedezzél érette,
Hogy piros szent vére, drága szenvedése,
Legyen üdvösségére!
Imádkozzunk érte... stb.
15 / 36
Gyász
Fogjátok fel tagjaimat szentolvasóbeliek,
Az elkészített síromhoz vigyétek a testemet,
Lelkem dicsőségébe, szentek seregébe
Mehessen dicsőségbe!
Imádkozzunk érte... stb.
A fiatal leány fölött úgy énekeltek a virrasztók és a gyászolók, mintha az illető menyasszony volna és a halálban az esküvőjére megy.
(Dallam: Előtted, Jézusom leborurok...)
Menyasszony vagy, koszorút fejedre,
16 / 36
Gyász
Menyasszonyi ágyad már fölvetve;
Angyalokból áll a te násznéped,
Jézus Krisztus lett a vlőlegényed!
Menyasszonyi koszorúdnak gyöngye:
Szülőidnek reá hulló könnye;
És a lakodalmi zene hangja
Atyád s anyád zokogó jajszava!
Reményeid bár sírba hullottak,
S arcod szép rózsái elhervadtak:
Letépett a halál, mint virágot,
17 / 36
Gyász
De nyertél te örök ifjúságot.
Menyasszonyi ruhád legszebb néked,
égből adott tiszta szüzességed;
Angyal voltál földi életedben,
Angyal lettél odafenn az égben.
Ha rám borul a nehéz sírhalom,
Jó szüleim szűnjék a fájdalom;
Örömanya vár ott a hajlékba:
Mária, a szüzek királynéja.
18 / 36
Gyász
Szülőim, testvérim, kik valátok,
Mennyei gyöngyharmat szálljon reátok,
Melynek minden földre hulló cseppje,
isten áldásával legyen telve.
Kedves társim, szép ifjú leányok,
Hintsetek rám könnyet s gyászvirágot;
S legyen boldog életetek sorja,
A veszélytől Szűz Mária óvja.
Nem lesz nehéz nékem a sír dombja,
19 / 36
Gyász
nem rettegek a síri álomba;
Jézus keresztje őrzi sírhalmom,
Feltámadásomat hiszem, vallom.
A menyasszony-búcsúztatóhoz hasonlóan drámai módon zengett a gyászének a fiatalember felett, akit a virrasztók vőlegénynek tekintettek. Ezt fejezte ki már az ének kezdő sora is:
Én is vőlegény vagyok,
Már indulni akarok,
Most jöjjön a nász népe,
Szomorú mennyegzőre.
20 / 36
Gyász
Én is szép rózsa voltam,
Míg én életben voltam,
De már most elhervadtam,
Gyászkoporsómba szálltam.
A szülőim kertjében
Rózsa voltam éltemben,
De már többet nem nyílok,
A halál leszakasztott.
Szép fiatal koromba
Akadtam hálójába,
21 / 36
Gyász
Nem hágy tovább itt élni,
Már nekem el kell menni.
De én eztet nem bánom,
E világot itt hagyom,
Mert a Jézus engemet
Mennyországba bevezet.
Szép virágszál-koromba
Leszállok gyászsíromba,
Szülőim örvendjetek,
22 / 36
Gyász
Mennyben vőlegény leszek.
Ezt Jézus úgy akarta,
Hogy ma lelkem szólítja
Magához a mennyekbe,
Angyalok seregibe.
Édes atyám, szerettél,
Értem ne keseregjél,
Bús szívvel ma ne legyél,
Hanem inkább örvendjél.
23 / 36
Gyász
Jézus színe elébe
Vőlegények mennyébe
Az angyalok beviszik
Mennyei karba teszik.
Most szülőim tőletek
Már én végbúcsút veszek,
Nem kell már neveléstek,
Köszönöm szívességtek.
Engem ne sirassatok,
24 / 36
Gyász
Mert jó helyre adtatok,
Mert ott is a tietek,
Jézusnál is az leszek.
De még egy a kérésem,
Akik visznek, felkérem,
Testemet felvegyétek,
Gyászsíromig vigyétek.
Ott a földbe tegyétek,
Ítéletig ott leszek,
A lelkem a Jézussal,
25 / 36
Gyász
Vigad már angyalokkal.
A kisgyermekek búcsúztató énekei közül két gyöngyszemet idézünk:
(Dallam: Ki ragyogni látod élted csillagát...)
Te engem szerettél édes Jézusom,
Mert magadhoz vettél kegyes Krisztusom,
Miért is tégedet, szent Istenségedet
Áldom örömmel.
26 / 36
Gyász
Mert bűn nélkül éltem, élveim nagyok,
A sok lelki üdvek mondhatatlanok.
Immár Istenemet, kegyes Teremtőmet
Áldom örömmel.
Rövid életemért mást cseréltem én,
Megpihenhetek már Jézus kebelén,
Kinek szent Fölségét, örök Istenségét
Áldom örömmel.
Isten hozzátok hát drága jó szülők,
És kik itten álltok, jámborok, hívők.
27 / 36
Gyász
Az Urat áldjátok, koporsóm fogjátok
S sírba tegyetek.
(Saját dallamán ismert)
Óh mily szép az ártatlanság,
Ezt követi a boldogság,
Jól jártál te szép virágszál,
Mert nagy örömre jutottál.
28 / 36
Gyász
Neked a halál nem ártott,
Mert lelked Istenhez szállott.
...
Az Úr Jézus is azt mondja:
Ilyeneké az ég honja.
...
Kik most téged sírba teszünk,
Imádkozzál híven értünk.
...
29 / 36
Gyász
Minket is hogy országába,
Bevehessen hajlékába.
....
A következő éneket előszeretettel énekelték a virrasztásokon, de a temetések alkalmával a halottas háztól a temetőig tartó útvonalon is:
Könyörülj Istenem és bűnös lelkemen,
Szánakodjál immár szomorú szívemen.
Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét,
Vedd vissza vétkeim büntető eszközét.
30 / 36
Gyász
Továbbá mosogad bűntől és szívemet,
Kegyes kézzel gyógyítsd sebektől lelkemet.
Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalon,
Mik miatt nem lehet semmi vigasságom.
Vétkeim lelkemet, mint a kígyók marják,
Szüntelen mellemet ássák és furdalják.
Hova fussak színedtől, fegyveres kezedtől,
Utánam fegyverid, futnak hegyes tőrid.
Egyedül csak neked, Isten, vétettem,
Te szent színed ellen gonoszt cselekedtem.
31 / 36
Gyász
Oh kegyelmes Úristen, mi hasznod estemen,
Irgalmazz, könyörülj én bűnös lelkemen!
Az utolsó vacsora
A virrasztáson részt vevőket a gyászoló család szerény vacsorán látta vendégül. Ezt nevezték a halott utolsó vacsorájának, amelyen kuglófot és bort fogyasztottak. A kuglóf lehetett diós vagy „öregszőlős” töltelékkel elkészített.
A temetési szertartás
Az elhunyt családtagjai személyesen hívták meg a rokonokat, jó barátokat, szomszédokat, a halottvivőket és a sírásókat a temetésre.
A temetési szertartás a katolikus egyházban külsőleg kétféle volt: palástos és karinges. A kettő lényegében árban és minimális szertartási eltérésben különbözött egymástól.
32 / 36
Gyász
Hazánkban a török elnyomás után még nagyon sokáig a mesterek és a kántorok is végezték az egyházi temetési szertartást a nagyfokú paphiány miatt. A II. Vatikáni Zsinatig a temetési szertartás ékes latin nyelven történt. Napjainkban a temetés már teljes egészében magyar nyelven történik.
A temetési szertartás régen a háznál kezdődött. Mielőtt a pap megérkezett a kántorral, a sekrestyéssel és a ministránsokkal, a koporsót már felravatalozták az udvaron. Az egyházi szertartás a kántor által énekelt búcsúztatóval végződött, amely énekben az elhunyt elköszönt házastársától, szüleitől, gyermekeitől, rokonaitól, jó barátaitól, munkatársaitól, szomszédaitól, ismerőseitől, a családi háztól, de még az állataitól is. Ilyenkor még az énekben felsorolt állatokat is kiengedték az istállóból. (Arra is volt példa, hogy koplaltatták őket, hogy még a jószágok is bőgve vegyenek végső búcsút a szeretett gazdától vagy családtagoktól.)
A háztól a temetőig a halottat felváltva vitték a halottvivők a Szent Mihály lován. Útközben a kántor énekelt. A halottas menet előtt vitték a keresztet, amelyen ott lobogott egy fehér ruha a föltámadt Új Jézus halotti leplének emlékezetére. Ha a halottas menet a templom előtt haladt el, a koporsót letették és rövid imát, éneket mondtak az elhunytért.
A temetőkapuban vagy a temetőkereszt előtt szintén imádkoztak a megboldogultért, majd a sírnál levő szertartás közben elkezdődött a hantolás.
A pap, a sírásók s néhány rokon
Odaállnak néma körbe,
Röviden búcsúznak a sír peremén,
Aztán lebocsátják a gödörbe.
S akit rózsával hintett a világ,
33 / 36
Gyász
Most arra rögöt dobálnak
Irgalmas nézők, akik éppen
A nyílt sírhoz közel állnak.
A háznál és a sírnál zajló temetési szertartás alatt a gyászolók a kortól függően a legkülönösebb módon vettek végső búcsút az elhunyttól. Volt, aki dallamos formában, siránkozó hangon elevenítette föl az elhunyt életét, főleg utolsó napjait. Mások úgy jajveszékeltek, hogy a végén a rokonoknak már fékezniük kellett őket. Sokan simogatták és csókolgatták a koporsót, közben pedig rigmusos, siratóénekhez hasonló búcsúztatót mormoltak.
A temetés végén, ahogy elborították a kereszttel ékesített új sírt a kegyelet és a szeretet virágai, a hozzátartozók és a szertartáson részt vevők részvétüket fejezték ki a gyászoló családtagoknak, majd közösen búcsút véve az elhunyttól, elindultak. haza.
Halott tor
A sírásóknak már általában a temetési szertartás előtt felszolgálták a szokásos menüt: a parasztpörköltet (pörkölt és krumpli keveréke), a bort és a pálinkát.
A temetés után a meghívott hozzátartozók és vendégek halotti toron vettek részt, amelynek az ünnepi menüje ugyancsak meghatározott volt: becsinált leves (más helyeken gulyásleves), zsírban sült perec vagy rétes, bor.
34 / 36
Gyász
A halotti tort imával kezdték és fejezték be, amelynek tartama alatt a tisztességes emberi magatartás és az elhunyt iránti tisztelet volt az uralkodó.
Őrködés a temetőben
Hívő magyar népünk annyira hitt a túlvilági életben, amelyet a földihez hasonlóan próbált elképzelni, hogy meg volt róla győződve, az elhunyt a következő halottig őrködik a temetőben, vigyáz a holtak birodalmára.
Még ma is elevenen él az a népi szokás falusi híveink körében, hogy a gyászoló családtagok mindig elmennek a következő halott temetésére, mert szerettük csak ekkor pihenhet meg, s átadhatja az őrködést az „új halottnak”.
Temetés utáni szokások
A meghalt hozzátartozóinak – a vérségi, rokoni száltól függően – rövidebb, hosszabb ideig illett meggyászolni az elhunytat. A házastársat, testvért, szülőt, gyermeket általában egy évig gyászolták. Ez főleg a nők viseletére vonatkozott. A gyász színe általában a fekete, de akadtak vidékek, mint például a Somogy megyei Csököly község, ahol a gyász színe a fehér.
35 / 36
Gyász
Szokás még a halottért mondatott szentmise a temetést követően, amelyen ugyancsak illett a rokonságnak részt vennie.
Szerettünk elvesztése mély fájdalmat és nagy űrt hagy a szívünkben. Ezt a fájdalmat csökkenti részben a gyászolók részvéte, az imádságos szertartás és az örök életbe vetett hit, hogy akitől végső búcsút vettünk, Istenhez ment, tehát örökké él, és az iránta való szeretet nem szűnik meg az eltávozásával. Ezért járunk ki a temetőbe, ezért viszünk virágot és gyújtunk gyertyát a kereszt tövében, elrebegve az ősi fohászt: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki.”
36 / 36
