Debrecen
A vadnyugat anatómiája
– avagy mit szed ízekre a Halott ember? – * A vadnyugat hagyományos ábrázolása az amerikai, az olasz és egyéb kommersz westernfilmekben sajátságos ideológiai kontextusban, meglehetősen idealizált változatban élt Hollywood hőskorától napjainkig. A Halott ember c. filmben mindezekkel szemben egy teljesen más kép tárul a néző elé. Itt torz és groteszk a vadnyugat képe: deheroizáló jellegű. A film szándékosan játszik rá egy bizonyos kognitív struktúra, egy bizonyos absztrakt reprezentáció szétzúzására. Ezt a bizonyos sémát F. Jackson Turner alakította ki határvidék-tézisével, amit egy 1893-as chicagói konferencián fejtett ki A határvidék fontossága c. előadásában. Turner beszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai történelem legfontosabb társadalmi színtere a Nyugati Part, sőt ez a terület egyben a gazdasági fejlődés kulcsa is. Elmélete szerint megfigyelhető, hogy az Atlanti-óceántól nyugat felé haladva egyre „amerikaiasabb” az atmoszféra. A nyugati területek lakója a magányos, bátor, igazságos, gyakorlatias lovag, a modern „Lancelot-sheriff”. A Turner-tézis alapgondolata az amerikai kivételesség doxája, mely egy sajátos fejlődési folyamatban, Európától függetlenül valósul meg. Ezt kiváltképp a puritán telepesek terjesztették, akik meggyőződésük szerint annak a világnak alapjait fektették le az új földrészen, amely – autentikus terminológiával élve – „tetszik az Úrnak”. A franciák elleni gyarmatosító háborúknak, illetve az indián népcsoportok leigázásának is ez volt egyik fő ideológiai alapja: a Szentírás alapján, annak vezérletével, annak nevében megteremteni az „Úrnak tetsző” országot. A függetlenségi háborúban aztán ezt az eszmerendszert már saját anyaországukra is alkalmazták: a brit kormány zsarnok, harcolni kell ellene az Úr híveinek lelkéért, ezzel (is) példát adva a világnak. Magának a betelepítésnek is ez volt az alapvetően felülről szerveződő, textuális ideológiája: az eszményi berendezkedést a puritán Biblia-olvasat és a Turner-tézis mixtúrája alapján el kell hinteni az egész kontinensen. Ennek utóhatásai érződtek Puerto Rico és a Fülöp-szigetek
87
nagyvizit
Szkholion 2006/2
Bene Ferenc
Bene Ferenc: A vadnyugat anatómiája annektálásakor, de többek között még a hidegháborús felsőbbrendűségi tudatot is ez katalizálta. Az ideológia történelmi háttere elsősorban az 1865-ös polgárháború, majd az azt követő gazdasági átalakulás (pl. az ország ipara 1914ben már első a világon). A XIX. század második felétől népességrobbanás és fokozódó urbanizáció figyelhető meg. Az új bevándorlók miatt a már előzetesen bevándorolt telepes etnikumok nyugatra vonulnak, földművelésbe kezdenek, míg az új bevándorlók a nagyvárosok iparának primer kiszolgálói lesznek. Jefferson elnök gondolatrendszerében és kommünikéiben azonosítja a keleti gyárvárosokat a kapitalista Angliával, és azt mondja, becsülni és őrizni kell a nyugati kisbirtokos demokráciát, mert ez a réteg Amerika lelke. Ebben az ideológiában a földműves kisbirtokosság már-már Isten választott népévé transzformálódik. Ezen réteg ideális kisvilágának az eszményítő elfogadtatása, túlnyomórészt kritikátlan magasztalása, vagyis reklámozása az ideológia elsődleges célja. A nagyváros ezzel szemben negatív szimbólummá válik: bűnözés, kóros szinkretizmus minden téren, aminek megtestesítője Rockefeller lesz. Ebben a mikrotörténeti diszpozícióban, az ún. progresszivista korszakban keletkezik Turner teóriája. Ekkor valóban a (vad)nyugat számít az érintetlen, „Európa sallangjától” leginkább mentes régiónak. Turner vallja, hogy nem a „keleti nagyok”, hanem a „nyugati kicsik” csinálták meg az amerikai demokráciát. A korszak intézkedései közé tartozik a trösztellenes törvény, egy nagyívű szociális programcsomag, a női választójog bevezetése vagy éppen a nemzeti parkok megalapítása. Ezek működésében és működtetésében Turner elméletének nagy szerepe volt, tézise a legbevettebb magyarázattá vált. Turnert a Harvard professzorává nevezik ki, amely intézmény máig az egyik leghatalmasabb potentát a keleti(!) egyetemek között. A II. világháború táján viszont már kételyek merülnek fel a teóriával szemben: kikezdi, majd lassan leváltja a mindenkori történelmi (át)alakulás szakadatlan szubverziója, ám az mégis meg-megújulva él és hat mind a mai napig. ** Bizonyos elképzelések szerint a sztereotípia emberek egy elkülönült halmazának személyiségjegyeiről, specifikus gondolkodási stratégiájáról vagy akár testi megjelenéséről alkotott elvont kognitív reprezentáció, vagyis sémarend. Az is tudható, hogy az önazonosság felé való örökös törekvés, mint kognitív világunkat alapvetően felügyelő (sokszor irányító), egy képzési folyamat részeként működő konstruálási kényszer, antropológiai alapprogramunk. A kognitív pedagógiában a tudás reprezentáció-
88
nagyvizit jának módjai a propozícionális (vagyis a verbálisan jelöltté tett gondolatalakzat), a vizuális/térbeli/akusztikus gondolkodás (a képzetek), illetve a „funkciótlan” gondolkodás, a szabad asszociációk, ábrándok, a fantáziálás. A propozícionális alapú reprezentációban a tudást diszkrét szimbólumok vagy propozíciók jelenítik meg. Ezek tulajdonképpen az információk. Az elemek között verbális információk esetén az állítások, nonverbális információk esetén az asszociációk létesítenek kapcsolatot. Az emberi memória ilyen hálózatelvű relációrendszer. Az elemek folyamatos feldolgozása egyre újabb kapcsolatokat hoz létre, minden szónak mikrojegystruktúrája alakul ki, mely lehetőségek ezreivel konnektálódhat egy másik szóhoz. A tudást ilyeténképpen kapcsolatok hordozzák. Egy szó jelentése nem magában a szóban van kódolva, hanem azt a szó és más szavak, reprezentációk közötti kapcsolatok valósítják meg. A szótári jelentésekre mindezen felül rátapad(hat)nak a nyelvhasználó emberi közösség történelmi emlékezetének nyomai is, melyek nem csupán megnevezik a tárgyat, amit jelölnek, hanem közvetítik a fogalomhoz fűződő képzeteket, értelmezéseket is, amelyek történetileg alakultak ki körülötte járulékos mikrojegystruktúraként. Az így létrejött és a közhasználat által társadalmi konszenzussal szentesített konceptusok képezik egy-egy kultúra legelemibb építőköveit az ember gondolatvilágában. Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy ha a lingvális konvenciókat vagy azok egy időben/helyen működő halmazait bevett filozófiai-nyelvészeti szakszóval nyelvjátékoknak tekintjük, rájuk is igaz, hogy a nyelvjátékhoz egy egész kultúra hozzátartozik – tehát a konvenciók kulturális kötőanyagok hangok, szavak, mondatok, nyelvjátékok, mitologémák, ideologémák, sémák vagy épp festmények között. A fentebb említett identitáskényszer mint konstrukció szintén hasonló módon épül fel. A konstruktivizmus úgy tartja, hogy a valóság felől érkező ingerek, valamint a modellalkotó kreatív ereje együttesen határozza meg a világmodelleket. Alaptétele, hogy az ember beszéddé, szöveggé kódolt gondolatai lehetőségek arra, hogy a hagyományos értelmezési vagy éppen megfeleltetési szabályok alapján a hallgató tartalmakat építsen fel tudatában. Ezeket a szabályokat szocializálódási folyamat által létesülő kommunikációs rutinjaink, kulturális szokásaink, interpretációs képességünk rakja össze és futtatja. Éppen ezért a kommunikáció résztvevőinek megegyezése alapján, konvencionálisan határozható meg. Valóban úgy tetszik, hogy minden önalakzat, legyen ez a szubjektum énkonstitúciója, vagy egy nemzet (vagy nemzetek közösségének) öndefiníciója, konvencionális sémarendekből alkotja meg önmagát. Sémáink vagyunk. Annak tudatában pedig, hogy az identitás mint megfeleltetés útján megítélt azonosság antropológiailag csak metaforikusan létezhet (hiszen alapvetően sem önazonos dolgok léteznek, hanem szabályok és normák
89
Bene Ferenc: A vadnyugat anatómiája elsajátítása, eljárások és kontrollfolyamatok működtetése annak érdekében, hogy a mindenkori, éppen fókuszpontban álló dolgot valamiféle aktuális konfigurációként megérthessünk), mondhatjuk azt is: metaforáink vagyunk. Születő metaforáink pedig a pszichológia szerint vagy asszimilálódnak világmodellünket leképező kognitív rendszerünkbe, vagy akkomodálják, módosítják azt. A cél az egyensúly, a kognitív harmónia fenntartása. Az öninterpretáció tulajdonképpeni értelme az örök elmozdulás ezen egyensúly elől; az a szépségesen emberi élmény, hogy „felülről” reflektálunk asszimilációs, akkomodációs vagy éppen elutasító mentális reakcióinkra. Így konstituálódik szuverén rendezőelvek által a jelentésekből világunk. Hogy egy szóképzetben mely mikrojegyek fognak valóban aktiválódni, illetve melyek erősen és melyek gyengébben, azt a kontextus és az illető személy korábbi tapasztalatai, információi határozzák meg. Amikor pedig az ezekből fakadó identitásképzetek, a sémarendekből felépülő sztereotípiák együttesei kollektív érdekmintázatok szolgálatába állnak – beleértve a legmagasabb morális vagy metafizikai érdekrendszereket is –, amikor a mikrojegyek algoritmusai homogenizálódva bizonyos irányba és alakzatba – ún. értékítéleti panelekbe – szerveződnek koncepciózusan, nos akkor ideológiákká válnak. Identitásformáló Turner-tézisekké. *** A Turner-tétel ma is releváns viszonyítási alapnak látszik, eszmetörténetileg kontinuus ideológiának, melynek hatása direkt módon kimutatható mind a mai napig (ld. az Egyesült Államok jelenlegi elnökét mint „Lancelotsheriffet”, aktuálpolitikáját, külpolitikáját etc.). Ez az ideológia, az amerikai farmerek puritán heroikuma pedig rész-egész elvű, tehát egyéni szinten is énkonstituáló erejű szinekdochikus eszmény. Ennek hivatalos kifejezőeszköze a hagyományos western a(z amerikai) filmművészetben. A tézisből felépült egy „világ”, felépült egy „nép”. Optimizmus árad belőle és büszkeség, jövőreorientáltság és progresszió: energia. Mindeme struktúrának, folyamatnak és jelenségnek tudatos kiaknázása, koncepciózus szétszerelése és ravasz újrabarkácsolása a Halott ember c. alkotás, melyről szándékosan nem esett konkrétabban egyetlen mondat sem. Meg kell nézni, mert nemcsak a bennünk élő vadnyugatkonstrukciót ír(hat)ja felül, nemcsak országot, észjárást, aktuálpolitikát segít jobban megérteni, hanem mélyebb és csodálatosabb titkokat is kész megosztani velünk, mert úgy gondolkodik, mint a radikális konstruktivisták: a valóság nem más, mint „kommunikatív realitás”. Úgy gondolkodik, hogy a megismerés alkotófolyamat. Meg kell nézni, mert egy
90
nagyvizit séma, egy narratíva, egy teoréma, egy kultúra, egy sztereotípia, egy ideológia, egy önkép ironikus rekreációja, melyből nem kevesebb, de éppenséggel felszabadítóbb energia szabadul fel, mint abból, amelyből vétetett. (Dead Man [Halott ember], ff. amerikai-német film, R.: Jim JARMUSCH, Fsz.: Johnny DEPP, Gary FARMER, 1995, 129 p.)
91
