Gera Pál Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota utca 60. Telefon: + 36 30 258 3637 E-mail:
[email protected] Honlap: http://www.otter.econservation.eu
A vadgazdálkodás-vadászat lehetséges természetvédelmi szempontjai Magyarországon JAVASLATCSOMAG, VITAIRAT
Tartalomjegyzék
Bevezetés Alapvetések Vadgazdálkodás nem természetvédelmi területeken Vadgazdálkodás természetvédelmi területeken Javaslat a Magyarországon élő menyétféle ragadozó emlőseink (kisragadozóink) jövőbeli vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélésére I. Melléklet: levél a vidékfejlesztési miniszternek és az OMVV elnökének a vadászható állatfajok kérdéskörében
Budapest, 2012. június
Bevezetés Ismeretes, talán még emlékezetes is a szakemberek, szakmai egyesületek, szakértői műhelyek, de az „egyszeri laikus” érdeklődők körében is az a 2011 tavaszán kirobbant botrány, aminek az adta az alapját, hogy az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke kizárva a nyilvánosságot, írásbeli javaslatot tett a regnáló vidékfejlesztési miniszternek a hatályos vadászható állatfajok listájának újratárgyalására, átértékelésére. És ennek során több védett madár- és emlősfajt is vadásztatni kívánt a jövőben, pl. – a teljesség igénye nélkül – a fürj, a vadgerle, a fenyőrigó, a kanadai lúd, a holló, az egerészölyv, a réti héja, a galambász héja, a menyét, a nyuszt szerepelt az „étlapján”. A botrány hatására a vadgazdálkodásban-vadászatban, valamint a természetvédelemben érintett szakértők, szakmai műhelyek, valamint ismeretlen kiválasztási szempontok alapján bevont „pártatlan” kutatók 2012 februárjában megállapodtak a kérdéses tárgykörről; igaz ennek során megkerülték a széles körű szakmai és társadalmi párbeszédet, egyeztetést (vajh’ miért?). A témában két újságcikket publikáltam a Népszabadság Fórum rovatában Előbb „Levadászták a természetvédelmet” címmel 2011. november 3-án – ez igen szenvedélyes, személyeskedéstől és áskálódásoktól, fenyegetőzésektől sem mentes ellenreakciókat váltott ki egyes „hozzáértő” szakemberek, szakműhelyek részéről, majd „Élővilágunk elveszejtése ellen” címmel 2012. április 12-én – ezeket lásd a Nol.hu / archívumban. Ugyanakkor nyílt levélben fordultam a regnáló vidékfejlesztési miniszterhez és az OMVV elnökéhez gondolva, talán menthetem még, amit menteni lehet; ezt a levelet lásd hátul az I. mellékletben. Ettől függetlenül talán mégis lehetőség adódik/adódhat majd arra, hogy a jövőben olyan szabályozások, fékek és ellenfékek is érvényesüljenek a magyarországi vadgazdálkodásvadászat során – pl. a kidolgozás alatt álló Nemzeti Vadgazdálkodási Stratégiában, stb. –, amelyek képesek lesznek/lehetnek arra, hogy közeledjenek egymáshoz a vadgazdák és a természetvédelem szempontjai. Jelen összeállítás csupán egy egyszerű állampolgári kezdeményezés. Ennyi és semmi több! Lehet, alapjában véve értelmetlen és felesleges ügybuzgó igyekezet, de talán még az is megtörténhet, hogy eredményt hoz/hozhat a javaslatcsomag. Erre majd a jövő adja meg a választ. Mindenestre, magam bízom a „sikerben” (szerényen és a miheztartás végett, csak így idézőjelbe tétetten), abban, hogy mégis meghallgatják, meghallják, megértik és elfogadják az általam mondottakat, írtakat; végtére is, amint azt a bölcselet tartja: a remény hal meg utoljára. Célom, hogy a szakemberek, szakmai műhelyek felé olyan kezdeményezést tegyek, ami a megítélésem szerint alkalmas lehet arra, hogy a két szakterület (vadgazdálkodás-vadászat és természetvédelem) álláspontja valóban megtalálja a közös nevezőt úgy, hogy a döntéshozók valamennyi „szereplő” számára elfogadható koncepcióban, stratégiában, esetleg programelemekben, cselekvési tervekben megállapodnak egymással. Kérem, fogadják barátsággal!
Alapvetések A természetvédelem elsődleges célja az élőhelyek, a fajok és azok génkészleteinek a megóvása. Mindez több nemzetközi természetvédelmi egyezmény előírásaival: a Berni-, a Ramsari és a Riói Biodiverzitás konvenció nevesíthető, valamint az Európai Unió több elemből álló legmeghatározóbb természetvédelmi iránymutatójával: a Natura 2000 – Európai hálózat a természeti értékek megőrzésére címmel megfogalmazott cselekvési stratégiáival azonos cél, hiszen azok legfontosabb szempontjai a következők:
Meg kell őrizni a genetikai sokféleséget, valamint gondoskodni kell az ökoszisztémák és fajok fenntartható módon történő hasznosításáról.
De már ezeket is megelőzően születtek dokumentumok a témakörben:
Még a volt Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH) által publikált két dolgozat említhető (az OTvH 2010 tavaszán szűnt meg): A természetvédelem vadászati, vadgazdálkodási koncepciója (2003); illetve Vadászterületek természetvédelme (2007) – ezeket lásd az állami természetvédelem honlapján. Illetve a néhai neves vadgazdálkodási-természetvédelmi szakember dr. Strebetz István által összeállított tanulmány nevezhető meg autentikus dokumentumként (1992-es kéziratban fennmaradt dolgozat): Javaslat a természetvédelmi törvénytervezet vadászati vonatkozásainak végrehajtási utasítására.
Magam szintén még 1992-ben két tanulmányt publikáltam a kérdéskörben:
Javaslat a természetvédelmi törvény koncepciójának „A vadászatra és a horgászatra vonatkozó általános rendelkezések” fejezetének részletes kidolgozására, valamint Javaslat a természetvédelmi területeken történő vadgazdálkodás szabályozására, ellenőrzésére címmel.
Hazánkban, elsősorban a nagyvadfajok esetében (gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, muflon) súlyos problémát jelent a túlszaporodásuk, ami egyes (kisebb?) tájegységeknél már-már igen komoly, visszafordíthatatlan kárt jelent/jelenthet az ottani természetes, természetszerű élőhelyek esetében. Sőt a dámszarvas és a muflon esetében azok betelepítése is aggodalomra ad/adhat okot, lévén faunaidegen fajok, bár ezt vadászati érdekkörök a maguk szempontjából magától értetődően makacsul tagadják. Persze, és ezt mindenféleképpen meg kell jegyeznem: relatív „igazság” e fajok károkozása, szerepüket az adott élőhelyeken külön-külön kutatni és elemezni (lenne) szükséges, majd csak ezt követően kell/kellene meghozni a végső verdiktet. Ez azonban ez eltérő értékrendek és érdekek miatt nem egyszerű. De probléma (lehet) az is, hogy apróvadfajok esetében mesterséges körülmények között kikeltetett, felnevelt madarak (fácán, fogoly, tőkés réce) ezreit engedik szabadon évről-évre, ami szintén felvet/felvethet számos természetvédelmi-ökológiai problémát. E témakörnek a mélyreható kielemzése is várat még magára.
Hazánk természetes élővilága – és ennek részeként értelemszerűen a vadászható állatfajok is – nemzeti kincs, pótolhatatlan érték. A természetes, természetszerű ökoszisztémákban azonban a jövőben a vadgazdálkodásvadászat érdekei nem élvezhetnek kizárólagos előnyt, sőt gazdálkodásukat az
adott térség adottságainak megfelelően kell megtervezniük és elvégezniük. Ez nem azt jelenti, hogy másodlagos szereplőkké kell leminősíteni a vadgazdákat, ami egyértelműen sértő, így elfogadhatatlan, hanem valóban működő partneri kapcsolatot kell kialakítani az érintett szakágazatok között. Vagyis: a vadgazdálkodást-vadászatot csak olyan mértékben és módon (lenne) szabad folytatni, amely nem veszélyezteti az élőhelyek egységét, más őshonos fajok, illetve vadászható állatfajok természetes állományait. Fontos az is, hogy adott területeken előforduló vadászható vadfajok nem veszélyeztethetik az élőhely természetes, természetszerű vegetációját sem – értelemszerűen most elsősorban a nagyvadfajokról van szó.
Ez nem alá- és fölérendeltséget jelent, amit fontossága miatt nem győzök újfent kihangsúlyozni, hanem együttműködésen alapuló kölcsönös viszonyrendszert az érintett szakértői közösségek között. Szavak szintjén ez manapság már elfogadott alapelv, sajnos azonban, mint a gyakorlat mutatja, csupán verbális valóság, jelenleg a vadgazdálkodásbanvadászatban érintetteknek nem mindig érdeke a harmonikus együttműködés – persze, tisztelet a kivételeknek, mert szerencsére erre is van példa. Persze a természetvédelem és az erdőgazdálkodás részéről is volt és van érzékelhető távolságtartás, esetleg értelmetlen és megmagyarázhatatlan korlátozás, ami szintén buktatója volt és ma is az az ágazatok közötti együttműködésnek. Magyarán: kettőn (hárman) áll a vásár! Ismert tény: a vadgazdálkodás alapja a hosszú lejáratú 10 éves vadgazdálkodási üzemterv, amely – elméletben legalábbis – megszabja a vadászterületen fenntartható vadállomány létszámát, valamint a vadállomány megőrzéséhez kapcsolódó lényeges elvárásokat. Így – szintén csak elméletileg – megvalósítható a tervszerű, fenntartható vadgazdálkodás. Azonban a probléma az, hogy többnyire ezek az üzemtervek egyáltalán nem vagy csak felületesen veszik tudomásul a területen folyó másféle gazdálkodási eljárásokat, módozatokat, illetve területkezelési terveket. A jövőben ezen feltétlenül változtatni (lenne) szükséges, amivel soksok konfliktus elkerülhetővé válna! Javaslat:
El kell végezni a vadászterületek élőhely szerinti minősítését, besorolását. Meg kell tervezni a területek természetes vadeltartó-képessége alapján a fenntartható vadállományt vadfajonként (kor- és ivarszerinti lebontásban is). De! És ez is nagyon fontos: végre egyértelműen tisztázni szükséges két fogalmat, mégpedig a „területek természetes vadeltartó-képessége” és „a fenntartható vadállomány” fogalmát. Meg kell/kellene állapítani a területen élő vadállomány nagyságát és összetételét (kor- és ivarszerinti lebontásban is), amire ki kell/kellene dolgozni a megfelelő szakmai útmutatásokat. Elengedhetetlen a térségi, sőt akár kistérségi vadgazdálkodási tervek megvalósulása is. Ezeknek a regionális terveknek a kereteibe bele kell/kellene foglalniuk a többé-kevésbé vadgazdálkodási szempontból hasonló adottságú tájak ismérveit. A körzettervek nagyvadgazdálkodásra vonatkozó előírásai csak az erdőtervek rendelkezéseivel összhangban valósíthatók meg, míg az apróvadas területek esetében, ahol zömében mezőgazdasági területek találhatók a táj növénytermesztési adottságait, a termelési technológiákat és a természetvédelmi szempontokat kötelező legyen figyelembe venni. (Ismereteim szerint szakmai körökben még a múlt század kilencvenes éveinek végén javaslatot tettek hat vadgazdálkodási tájegység kijelölésére. Ezek a
következők: I. Dél-Magyarország; II. Északnyugat-Dunántúl; III. Dunántúliközéphegység; IV. Északi-középhegység; V. Tiszántúl; VI. Alföld-Mezőföld). Ma már köztudomású és elismert az – legalábbis az általam ismert szakértők zöme által –, hogy az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vadgazdálkodási melléfogása a túlzásba vitt mesterséges vadtakarmányozás volt. Ezzel a jövőben fel kell/kellene hagyni, lévén igazából semmi értelme nincs! Ezért a vadföldeknek a jövőben a fenntartható vadlétszámot növelő szerepe nem lehet, vagy ha valami oknál fogva mégis, akkor annak mértékét az érintett szakhatóságok által előírtaknak megfelelően kell/kellene elvégezni. Mindezt az alapvetést természetvédelmi területen fokozott súllyal kell/kellene kezelni, értsd alatta: azokon az élőhelyeken a vadföldeknek a jövőben a fenntartható vadlétszámot növelő szerepe egyáltalán nem lehet.
Vannak, szerencsére – úgy tűnik hamarosan végképp feledésre ítélt – kulcsfogalmak, amelyek azonban még napjainkban is fel-felbukkannak a vadgazdálkodás-vadászat tervezésekor, pl. mesterséges takarmányozással fenntartható vadállomány, valamint az intenzív állattartás és növénytermesztés során bevett szarvasegység, redukált terület fogalmainak átvétele és „beültetése” a vadgazdálkodási gyakorlatba stb. Szerencsére egyre inkább az a nézet kap teret a vadgazdálkodás-vadászat tervezésekor, hogy a – igaz még nem kellőképpen letisztázott és elfogadott – fenntartható vadállományt (tehát mit jelent ez?) az energiaáramlás és az ökológiai niche-ben elfoglalt hely alapján kell meghatározni. És ez a szemlélet a jövőben meghatározó sarokkő lehet! (Ökológiai niche: ez nem csupán azt a területrészt jelöli, ahol az adott faj él/előfordul, hanem azokat a funkcionális kapcsolatokat, valamint azt a szerepkört is – táplálkozás, vetélytársak, ellenségek stb. –, amelyet a faj betölt). A mesterségesen nevelt és nagytömegben kibocsátott apróvad, valamint a telepített (vélelmezhetően) faunaidegen nagyvadfajok a legélesebb ellentétek forrása volt a vadgazdálkodás-vadászat, az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság, valamint a természetvédelem között. Ennek ellenére a vadgazdálkodásban-vadászatban érintettek erőltették fenntartásukat, nem mindig véve tudomást arról, hogy az adott területen más gazdálkodóknak, valamint az adott ökoszisztémában mekkora és milyen mértékű kárt okoztak és okoznak napjainkban is, amely károkozások sok esetben egyértelműen bizonyítottak. Úgy tűnik egyszerűen nem érdekük a bevált gazdálkodási gyakorlatokon változtatni, és megtehetik, mert nincs olyan szabályzórendszer, vagy ha mégis van, akkor elégtelen, ami ebben visszafoghatná, vagy akár meg is akadályozhatná őket. Ez azonban a jövőben már nem tartható! Egy magát mind a mai napig makacsul tartó szemlélet szerint, amely a véleményem szerint alapjaiban elhibázott, a vadállomány természetes regeneráló-képességét meghaladó vadászat, esetleg kedvezőtlen természeti jelenségek, pl. hosszan tartó tél, belvizek, árvizek, aszály stb. esetén a hiányzó természetes szaporulatot mesterséges úton kell pótolni; a. fácán, fogoly, tőkés réce említhető fel. Ez a közelítés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy nem háziasított állatfajokról van szó, ugyanis vadfajok esetében az evolúció hatására kialakult speciális sajátosságok teszik az állatokat alkalmassá arra, hogy az élőhelyen „megfeleljenek” a szerepüknek. Tagadhatatlan, hogy a mesterséges körülmények között nevelt, tartott – a leendő vadászterületen pedig eleve „beetetett”, odaszoktatott – madarak közül nagyon sok egyszerűen képtelen az önálló életre. És hát a történetnek van egy erkölcsi, etikai olvasata is: vajon elfogadható-e, hogy védekezésre, menekülésre képtelen madarakat nagytömegben levadásszanak?
Természetvédelmi szempontból elengedhetetlen lehet a mesterségesen nevelt állatok kibocsátását visszafogni (korlátok közé szorítani), sőt akár meg is tiltani. A már betelepített faunaidegennek tekintett (muflon, dámszarvas) vagy bizonyítottan faunaidegen vadfajok jövőbeni „meghonosítása” esetében is, pl. vadpulyka, királyfácán, vörös fogoly, szirti fogoly a létszámukat úgy kell meghatározni, hogy kártételük, valamint a jelenlétükből adódó „konfliktusaik” az adott területen élő őshonos fajokkal a lehető legminimálisabbra csökkenjen. (Egyébként az lenne a legszerencsésebb, ha az utóbb megnevezett, kizárólag vadgazdálkodási üzleti érdekeket szem előtt tartó madárfajok telepítésére sor sem kerülhetne). Kérdés persze: mit, mikortól és miért nevezünk kártételnek, mit tartunk minimális, elfogadható stb. károkozásnak. Vagyis újabb még tisztázatlan fogalmak bukkannak fel, amelyek tisztázása a jövőben elengedhetetlen.
Eddig az alapvetések, amelyek a megítélésem szerint fontosak lehetnek a jövőbeli vadgazdálkodási-vadászati tervezések során; remélem e felfogásommal, nem „fogok törököt”. A következőkben igyekszem pontokba összefoglalni a részletesebb javaslatokat.
Vadgazdálkodás nem természetvédelmi területeken Elöljáróban annyit: a vadászterületek minimális nagyságára, nevezetesen arra, hogy egy-egy vadászterületnek mekkora legyen a legkisebb terjedelme, nem térek ki. Ez a múltban is soksok, többnyire terméketlen vitához vezetett és gyanítható, lesz még „szócsőrte” erről az érintett szakterületek között a jövőben is. Véleményem szerint a lényegnek, vagy ha tetszik a legfontosabb vezérelvnek, az alábbiaknak kell/kellene lenniük:
milyen az adott területen a vadászható vadfajok összetétele, milyen az ismert életmódjuk, milyen a terület környezeti és élőhelyi adottsága (vegetációja, zavartsága, tagoltsága stb.).
Ezek, igaz általános „könyökünkön jön ki” típusú igazságok, de messzemenően figyelembe kell/kellene venni őket. Jelenleg, ha jól tudom, a legkisebb megkövetelt területnagyság 4000 hektár. Hogy jó-e ez az apróvadas és a nagyvadas területek esetében is, esetleg olyan élőhelyeknél, ahol mind nagy-, mind apróvad előfordul, nem tudom megítélni, ezért is nem térek ki rá részletesebben. (Régebben, még a múlt század kilencvenes éveinek elején-derekán a vadászati törvény vitája során úgy véltem, elfogadható a 300 és/vagy 500 hektáros területnagyság is, de idővel az ebbéli meggyőződésem alaposan megváltozott). Minthogy nem taglalom azt sem, hogy kit illessen a vad tulajdonjoga: jelenleg az államé, de vannak, akik legszívesebben „uratlan jószágnak” (res nullius) tekintenék őket – magam is így gondolom –, míg akadnak, akik a tulajdonjogot földbirtokhoz kötnék. Azokat a szempontokat viszont, amelyek lényegesek lehetnek e területek esetében, alább összefoglalom – természetesen a teljesség igénye nélkül, végtére is lehetnek, sőt bizonyára vannak más aspektusok is.
E területeken vadgazdálkodás-vadászat csak abban az esetben történhet, ha az nem ütközik más gazdasági ágazatok (erdő- és mezőgazdálkodás), valamint a természetvédelem érdekekeivel, előírásaival, rendelkezéseivel. (Érdekütközés: megint egy tisztázatlan fogalom). E területeken a 10 éves hosszúlejáratú, valamint az éves vadgazdálkodási terveket ezért az érintett, fent nevezett gazdálkodói csoportokkal és a természetvédelmi hatósággal egyeztetni kell. Esetleges nézeteltérés során szükséges egy szakmai szakértői csoportot felkérni a vita tisztázására. Ebben a grémiumban valamennyi érintett fél számára biztosítani kell a részvétel lehetőségét. E területeken, ha valamilyen természetvédelmi szempont miatt az érintett hatóság úgy látja indokoltnak, elrendelhet részleges (időkorlátolt) vagy teljes éves vadászati tilalmat. Abban az esetben, ha a vadászatra jogosult ezzel nem ért egyet, ami az esetek többségében előre borítékolható, biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy felülvizsgálati kérelemmel élhessen. Őshonos állatfajok telepítése csak a természetvédelmi szakhatóság ellenőrzésével, jóváhagyásával történhet. (Ez azonban csak akkor lehet valóban indokolt, ha az érintett faj a jelenlegi környezeti viszonyokhoz is képes alkalmazkodni). A mesterséges apróvadtenyésztést és kibocsátást indokolt lehet korlátozni, annak mértékéről a szakhatóságok, valamint az érintett szakmai közösségek megegyezése alapján kell eljárni. Nem őshonos (faunaidegen) fajok telepítése tilos. Ha ez valami miatt mégis megvalósulhat, akkor annak módját és mikéntjét nagyon határozott és szigorú keretek közé kell szorítani. (A véleményem, és itt ismétlem magam: akkor járnánk a legjobban, ha ilyen telepítésekre egyáltalán nem kerülhetne sor). Vadászhatónak nyilvánított vadfajok vadászata (hasznosítása) csak olyan mértékben történhet, amely az állatfaj természetes állományát nem veszélyezteti és/vagy veszélyeztetheti. Ha egyes fajok létszámhanyatlása mégis aggodalomra ad okot, akkor átmeneti vadászati hasznosításukat korlátozni, vagy felfüggeszteni szükséges; pl. napjainkban a fogoly lehet ilyen. Erről az érintett szakágazatok szakértői műhelyeinek kell megállapodniuk. (A nevesített fogoly esetében valóban akut a probléma. A Vadgazdálkodási Adattár legfrissebb kimutatása szerint 2008-ban 39 774, 2009-ben 36 585, míg 2010ben 32 435 példányt sikerült „megszámlálni”. Ezek minden kommentár nélkül magukért beszélő, figyelemfelkeltő adatok. Természetesen nem csak a vadászat okozza az észlelt létszámcsökkenést, hanem kedvezőtlen környezeti jelenségek is, sőt, feltehető, hogy ez utóbbi a valóban „ludas”). Tilos azon vadászati módok és eszközök alkalmazása, amelyet a Berni Konvenció IV. függeléke felsorol. (Berni egyezmény: az európai vadon élő növények és állatok természetes élőhelyeinek a védelméről rendelkezik).
Vadgazdálkodás természetvédelmi területeken Vadgazdálkodás-vadászat védett, fokozottan védett területeinken is szükséges. Persze lehetnek olyan kisebb-nagyobb területegységek, ahol valami miatt időkorlátok közé szorítva vagy egész évben ez nem kívánatos, csakhogy ettől még a természetvédelmi területeken elengedhetetlen a vadászható állatfajok létszámának szabályozása, korlátozása (pl. nagyvadfajok), esetleg visszaszorítása (pl. vaddisznó). Nagy-nagy hiba lenne, ha ezeken a
területeken betiltanák a vadászatot, ami idővel akár visszafordíthatatlan károkkal is járhatna (pl. fészkelő madártelepek). E területeken a vadászat módjára, időkeretére, az elejtendő jószágok létszámára stb. a természetvédelmi szakhatóságok határoznák meg a legfontosabb követelményeket, elvárásokat. Igaz – no, ha jól tudom –, napjainkban már közel 156 000 hektáron a vadászat joga a természetvédelmi szakhatóságé (2011-es adat; forrás: termeszetvedelem.hu honlap). Számukra is fontos, sőt kötelező a tervszerű vadgazdálkodás, valamint az átgondolt vadászati hasznosítás. Ezek többnyire olyan területek, amelyek vagy fokozottan védettek, vagy valamelyik hazánk által is ratifikált nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá esik.
Mindenesetre attól óvnék mindenkit, hogy a jövőben merev kategóriákba gondolkodjon (régebben magam is beleestem ebbe a hibába), pl. valamennyi nemzeti parki területen, esetleg Natura 2000-es, vagy Ramsari területen egyszerűen megtiltsák a vadászatot, vagy azt kizárólagosan a természetvédelmi szakhatóság gyakorolja. Teljesen értelmetlen lenne, amit érdemes belátni és elfogadni! Itt van döntő jelentősége annak, hogy a témakörben érintett államigazgatási és szakmai műhelyek valóban egy működőképes szakmai fórumot hozzanak létre, és ők határozzák meg e területeken a vadgazdálkodásvadászat mértékét, módját (módjait) és idejét, valamint a természetvédelmi korlátozások mikéntjét és időkeretét. Azok a szempontok, amelyek a felvetett megállapodások sorvezetőjének tekinthetők a következők lehetnek: o A vadászható állatfajok létszámának szabályozása o A vadkárok mérséklése o A ragadozók gyérítése. Elcsépelt közhely, de ettől még tagadhatatlanul igaz: a vadgazdának és a természetvédelemnek közös érdeke, hogy az adott működési területen minél sokszínűbb élővilág alakuljon ki. Ezért lehet indokolt az a felvetés, hogy a vadászatra jogosult részt vegyen a természetvédelmi programokban, és ezt a természetvédelem ne idegenkedve, elutasítóan fogadja! Sőt, a vadgazda maga is törekedjék arra, hogy a tevékenysége során a terület vegetáció- és faunagazdagsága megmaradjon, illetve, ha lehetőség kínálkozik rá, gazdagodjon, fejlődjön. Az ilyen irányú kezdeményezéseket a természetvédelemnek támogatnia kell/kellene. E területeken, vagyis e fejezetben a tárgyalt természetvédelmi területeken a vadgazdálkodás-vadászat kizárólag a természetvédelmi érdekeknek alárendelten folyhat. Éppen ezért e területeken a hosszúlejáratú és éves vadgazdálkodási terveket a természetvédelmi hatóságnak véleményeznie, valamint jóvá kell hagynia. Amennyiben e területeken a vadgazdálkodás-vadászat valami oknál fogva a természetvédelmi elvárások kárára történik, a vadászatra jogosulttól a vadászati jog gyakorlása korlátozható és/vagy megvonható (legyen). A természetvédelmi hatóság, amennyiben a természetvédelem érdeke valami miatt megkívánja részleges (időkorlátolt) vagy egész éves vadászati tilalmat is elrendelhet. Abban az esetben, ha ennek megtörténte után mégis szükségszerűvé válna egyes fajok vadászati hasznosítása, arra külön engedélyt adna/adhatna ki meghatározva a vadászat módját (módjait), az időkorlátot, az elejtendő fajokat, valamint azok megkívánt létszámát.
E területekre zárt téri tenyészetekből származó állatfajok kibocsátása tilos! (Ez nem vonatkozik azon programokra, amelyek egy-egy őshonos állatfaj fennmaradását kívánják szolgálni). E területeken, faunaidegen állatfajok telepítése, valamint vadaskert létrehozása tilos! Őshonos állatfajok telepítése csak a természetvédelmi hatóság engedélyezésével történhet. (Ez azonban csak akkor lehet indokolt, ha az érintett faj a jelenlegi környezeti viszonyokhoz is képes alkalmazkodni, és a fennlévő természeti állapotot nem veszélyezteti). Vadászhatónak nyilvánított vadfajok vadászata (hasznosítása) csak olyan mértékben történhet, amely az állatfaj természetes állományát nem veszélyezteti és/vagy veszélyeztetheti – lásd, pl. a fent már említett foglyot. Nagyterítékű-, valamint bérvadásztatás, illetve solymászat kizárólag a természetvédelmi hatóság külön engedélyével történhet. Nagyvadfajok esetében átgondoltan és fokozottan el kell érni, hogy létszámuk minden tájegységen belül az elfogadható mértékig csökkenjen. Ennek meghatározását szakértők széles körét bevonó szakmai testületnek kell megállapítania. E területekre betelepített muflonállományok létszámát – szintén szakmai egyeztetések mentén – vagy fokozottan csökkenteni, vagy felszámolni kell. E területeken a vadászatra jogosult csak olyan beruházást valósíthat meg, pl. magasles, leskunyhó építése, cserkészút kialakítása stb., amelyet a természetvédelmi hatóság jóváhagyott. Tilos azon vadászati módok és eszközök alkalmazása, amelyet a Berni Konvenció IV. függeléke felsorol.
Javaslat a Magyarországon élő menyétféle ragadozó emlőseink (kisragadozóink) jövőbeli vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélésére Jómagam inaktívvá válásomig évtizedeken keresztül a menyétféle ragadozóink életének kutatásával foglalkoztam, kiváltképp a vidrával és a hermelinnel. E fajokról több könyvet, tanulmányt is írtam – ezeket lásd a fejlécen feltüntetett szakmai honlapomon. A vadgazdálkodás-vadászat, valamint a természetvédelem kapcsolata során a ragadozók mindig is érzékeny vitaforrást jelentettek. Ez érthető, semmi rendkívüli nincs benne. Alább a fentebbi címen publikált, a honlapomról letölthető hosszabb tanulmányomból összeállított rövid terjedelmű ismertetőt közlök, annak reményében, hogy a jövőben e kisragadozók vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi megítélése során figyelembe veszik az általam írtakat. Meg hát azért is, hogy minél többen megismerhessék, esetleg felvetődött gondolataikat, véleményüket megosszák velem, amit nagy-nagy tisztelettel fogadnék! A legfontosabb célok és irányelvek rövid ismertetése Hazánkban jelenleg nyolc emlősfajt sorolnak a menyétfélék (továbbiakban: kisragadozók) családjába az erre hivatott autentikus szakértői műhelyek: az eurázsiai menyétet, a házi
(közönséges) görényt, a molnárgörényt, a nyusztot, a nyestet, az európai borzot, a hermelint és a közönséges vidrát. Megalapozott, így elkerülhetetlen célkitűzésnek tartanám, hogy valamennyi kisragadozónk esetében rendelkezzünk egy legalább három-öt – horribile dictu: akár 10 – évet felölelő konkrét országos és/vagy regionális állomány-előfordulási és élőhelyfeltérképezési elképzeléssel (elgondolással), majd ezekre alapozott vadgazdálkodásivadászati és természetvédelmi-ökológiai megvalósítási programmal (stratégiával). Ugyanakkor, és ez nagyon-nagyon lényeges (!!!), ezért is emelem ki: hazánkban a kisragadozók előfordulása tájegységenként, de azon belül kisrégiónként is nagyon eltérő, így valamennyi térségben, kistérségben alkalmazható védelmi intézkedést éppen a konvencionális tartalma miatt értelmetlen vállalkozás lenne megfogalmazni. Miért? 1. Egyfelől: óriási különbségek vannak/lehetnek még egy-egy régión/kisrégión belül is a kisragadozó-populációk elterjedését tekintve, országosan pedig még kirívóbb a különbség a tájegységek között (egy-egy fajon belül és az érintett fajok között is). 2. Másfelől: más és más a különböző országrészekben az élőhelyek állapota és aránya, védettségük és gazdasági /gazdálkodási hasznosításuk. 3. Harmadfelől: teljesen eltérő megoldási javaslatok lehetségesek a kisragadozó-állományok lehetséges vadgazdálkodási-vadászati hasznosítását, valamint természetvédelmi-ökológiai megóvását és terjeszkedését, illetve az élőhelyeik kedvező/megfelelő állapotának fenntartását illetően. Ezeket egyértelműen az adott térség, ezen belül a kistérségek sajátosságai és lehetőségei határozzák meg. Éppen ezért, regionális, ha kell egészen kistérségekig lebontott terveket, és azokra alapozott tényleges megvalósítási javaslatokat kell(ene) készíteni, amelyek azonban csak akkor érhetnek (érhetnének) eredményt, ha valóban be is épülnek az adott térségek/kistérségek vadgazdálkodási-vadászati és természetvédelmi-ökológiai állomány-felmérési és élőhelyvédelmi programjaiba! Mind országos, mind tájegységek szintjén értékelni kell a különféle élőhely-típusok jelenlegi állapotát és reálisan várható rövid -(3-5 év), közép(5-10 év) és hosszú távú (10 éven túli) változását: degradációját, stagnálását és/vagy fejlődését, egyfelől természetvédelmi-ökológiai szempontból, másfelől gazdasági/gazdálkodási és fenntartásának jövedelmező oldaláról nézve. Fontos: a különféle élőhely-típusok megőrzése és/vagy revitalizációja elsődleges vadgazdálkodási-vadászati és/vagy természetvédelmi-ökológiai érdek is lehet, de egyszerre mind a kettő is, pl. Natura 2000-es területek esetében, ami azonban nem választható külön az adott területen folytatott gazdasági/gazdálkodási formák lehetőségeitől, azok értékmegőrzésétől, valamint formáitól. Elsődleges cél: Megőrizni a magyarországi kisragadozó-populációk még napjainkban is meglévő sokszínűségét. Azon tájegységeknél azonban, ahol az egyes kisragadozó állományok visszaszorulása gyanítható vagy bizonyítható, ott annak okait feltárva elősegíteni az élőhelyek kedvező állapotú helyreállítását és/vagy megőrzését. Ott azonban, ahol egyes kisragadozó fajok esetleg olymértékű bizonyítható gazdasági/gazdálkodási nehézséget okoznak az ott élők számára, a fenntartható vadgazdálkodási-vadászat irányelveit figyelembe véve állományuk vadgazdálkodási-vadászati hasznosítása elrendelhető. (…). Alapvető követelmény: a kisragadozók terjeszkedését, esetleg újabb, a fajra nem jellemzőem szokványos élőhelyeken történő megjelenését is szemmel kell
követnünk, illetve ezek okait és várható hatásait mélységeiben fel kell/kellene tárnunk. Pl. az “erdőlakó” nyuszt és borz ma már egyértelműen bizonyított alföldi terepfoglalása vagy a nyest és a menyét városiasodása említhető – a nyestnél kétséget kizáróan, míg a menyétnél még nem cáfolhatatlanul igazoltan, hanem inkább csak vélelmezetten igaz ez a kijelentés. Szintén fontos a kisragadozók egymáshoz való viszonyulásának a kutatása, hiszen többük ugyanazon az élőhelyen él/fordul elő és a zsákmányfajaik is majdnem azonosak. Ennek érdekében is szükségesnek mutatkozik a magyarországi kisragadozók helyzetét kutató állományfelmérések módszertanát (módszertanait) kidolgozni (…), akárcsak az életüket, szaporodásbiológiájukat, ökológiájukat stb. vizsgáló kutatásokat támogatni. Egyértelműen tisztázni szükséges, hogy milyen szakmai indokok, és érvek mentén kerülhet sor bármely kisragadozó fajunk vadgazdálkodási-vadászati hasznosítására. Magyarán: egy kisragadozónk milyen állománynagyság és/vagy országos/térségi elterjedés, esetleg viselkedési szokás miatt kerülhet fel a vadászható fajok listájára, illetve a vadászati idényét ezek tükrében milyen indokok alapján állapítják meg? Minthogy e fajok feltételezett természetvédelmi-ökológiai megítélését is egyértelművé kell tenni, amely ma még nem igazán világos. Többek között tisztázandó: Milyen szakmai paraméterek alapján mondják ki egy-egy kisragadozónkról, hogy indokolt/indokolatlan a védelme; Mi alapján állapítják meg a védelmi kategóriáját és természetvédelmi értékét; Kisragadozóink esetében mit értenek azon, hogy “közönséges faj”; Illetve a védelmi és vadgazdálkodási-vadászati kategóriákat milyen időközönként és milyen szakmai értékítéletek, útmutatások alapján, mely szakmai műhelyek bevonásával vizsgálják felül? A kisragadozóink állományának biztonságos megóvását egyértelműen élőhelyvédelmi (in situ) programoknak kell megnyugtatóan biztosítaniuk, de talán egyes fajok esetében mindezek mellett, állatkerti, vadasparki (ex situ) szaporítási program kidolgozása és megvalósítása is szóba kerülhet. Pl. a hermelin és a molnárgörény említhető meg (…). Elkerülhetetlennek, hogy megvalósuljon egy széleskörű ismeretterjesztési program is a valós kisragadozó-kép megismerése érdekében. Állomány-felmérési lehetőségek (…) A kisragadozók populációinak részletes felmérése nem egykönnyen felvállalható vállalkozás, sőt, egyes fajok esetében, tekintettel apró termetükre és rejtett életmódjukra, aligha kivitelezhető, ilyen a hermelin, az eurázsiai menyét, a molnárgörény és a házi (közönséges) görény. A nagyobb testű fajoknál: a közönséges vidránál, az európai borznál, a nyestnél és a nyusztnál valamivel könnyebb a helyzet. Esetükben ugyanis, a múltban szakmai műhelyek végeztek már – többnyire – értékelhető eredménnyel járó, kizárólag az elterjedésüket kutató programokat: ideiglenes időszakot felölelő vagy folyamatos (éves) terepi kutatásokat, kérdőíves állományfelméréseket. Minthogy az is valós kockázat, hogy egyes fajokat (nagyon) könnyű összetéveszteni egymással, ami igencsak megnehezíti/megnehezítheti a valóban hiteles állományfelmérést: pl., sokan a menyétet és a hermelint, vagy a két görényfajt, de még a nyestet és a nyusztot sem
tudják mindig megkülönböztetni egymástól. Ami, teszem hozzá, egyáltalán nem szégyen, mert mi tagadás, alkalmanként valóban nehéz tévedhetetlenül felismerni e fajokat vagy a hátrahagyott nyomaikat, és erről e dokumentum szerzője is tudna mesélni! Éppen ezért valamennyi fajra vonatkozóan valószerűtlen elképzelés országos állomány-felmérési program kezdeményezése. Ettől függetlenül azonban kiválasztott mintaterületeken megfelelő szakmai felkészítés után elvégezhetők ilyen kutatások, sőt a kijelölt területeken egyszerre és egy időben több fajra is, hiszen nagyon sok esetben ugyanazon az élőhelyen fordulnak elő, így még az is vizsgálható lenne – és ez szakmailag nagyon fontos követelmény –, hogy e fajok miként is viszonyulnak egymáshoz. Részletes szakmai párbeszéd szükséges az alábbiak tisztázására – a teljesség igénye nélkül (…): Kisragadozó fajainkra hol jelöljünk ki ilyen mintaterületeket az országban? Hány régióban/kisrégióban kerüljön sor egy ilyen felmérés megvalósítására? Milyen formában történjék az állománykutatás, pl. élvefogó csapdázással – apró testű jószágok esetében –, vagy nyomjelek számbavételével – a nagyobb testű jószágok vonatkozásában – stb.? A monitorozás időpontjára. Az állományfelmérést tájegységenként/kisrégiónként elvégzők és az adatokat feldolgozó országos koordinátor nevesítésére. És hát nem elhanyagolható szempont az sem – sőt: nagyon-nagyon fontos –, hogy a három vadászható menyétfélénk esetében az állományfelmérési adatokat összehasonlítsuk az éves vadgazdálkodási-vadászati statisztikákkal (…). (…). Az állományfelmérések adataiból kiolvasható – vélhetően valós – információk lényegbeli ismereteket közvetíthetnek, amelyek rendszerezése és értékelése után lehetőség adódhat a legfontosabb védelmi lépések megfogalmazására, pl. élőhely-fenntartási szempontok kidolgozására, mint történt 2007-ben az extenzíven kezelt halastavaknál a vidrára (…). (…) A legfontosabb alapelv az kell, legyen: a védelmi programok célja, vagy ha úgy tetszik, legfontosabb sarokpontja nem lehet más, mint az élőhelyeken megőrizni a kisragadozó-állományokat. Ennek érdekében: Mindazon élőhelyeket, ahol a jelenlétük állandónak mondható, külön-külön értékelni kell, meghatározva – az ismert etológiai bélyegeiket szem előtt tartva –, hogy azokon az állományok megmaradását és/vagy fejlődését/terjeszkedését milyen környezeti paraméterek tették/teszik lehetővé. Meg kell vizsgálni azokat a valós és/vagy lehetséges terjeszkedésifolyosókat, amelyek összekötik/összeköthetik ezeket az élőhelyeket. Szintén meg kell állapítani, hogy milyen más élőhelyeket érintenek ezek a vándorlási-útvonalnak is mondott terjeszkedési-folyosók. Fontos: a kisragadozók állományainak sikeres megóvásához, illetve azok terjeszkedéséhez elsősorban a kistérségek egymáshoz való kapcsolódását kell szem előtt tartani – főleg, de nem feltétlenül csak a nagyobb testű jószágok esetében igaz ez. Ezek a területek egymástól alapvetően különbözhetnek, hiszen pl. a közönséges vidra, a hermelin és részben a házi (közönséges) görény lakta vizes élőhelyek egymáshoz kapcsolódása nem mindig összefüggő hálózat, hanem szétszabdalt egységekből álló, más és más élőhely-típusokat is érintő “illeszkedő-kapcsok” mozaikos láncolata. És a többi, nem vizes-élőhelyekhez kötődő faj esetében ez értelemszerűen ugyanígy igaz.
Ugyancsak értékelni kell azokat az élőhelyeket, ahol a kisragadozók előfordulása kiszámíthatatlan (véletlenszerű, rapszodikus). Fontos az is, hogy megvizsgáljuk: ezek az élőhelyek érintkeznek-e vagy érintkezhetnek-e olyan területekkel, ahol a fajok előfordulása állandó, vagy ahol nem ismert az előfordulásuk. Meg kell vizsgálni, hogy az alkalmankénti felbukkanásuknak mi lehet az oka, vagyis: Miért nem maradnak meg a területen – pl. a táplálékállatok hiánya/megfogyatkozása, vagy a hiányzó környezeti adottság, pl. vízhiány vagy elégtelen vegetáció-borítás miatt stb. Mikor, milyen időjárási körülmények idején bukkannak fel. Mennyi ideig észlelhetők a nyomjeleik. Milyen az adott élőhelyen élő/gazdálkodó emberek hozzáállása e fajokhoz. Azokon az élőhelyeken, ahol a kisragadozók előfordulása nem ismert, meg kell vizsgálni, hogy mi lehet ennek az oka, és szintén fontos az is, hogy utánanézzünk: ezek az élőhelyek érintkeznek-e, vagy érintkezhetnek-e olyan élőhelyekkel, ahol az előfordulásuk állandó és/vagy rapszodikus. Ahol feltételezhető, hogy akárcsak átmenetileg, de akár még hosszabb távra is megjelenhet bármely faj, ott azt élőhely-kezeléssel elő lehetne segíteni, amennyiben erre megvan a kellő szakmai szándék és összhang, az anyagi-fedezet, a jogszabályi lehetőség és – tán ez a legfontosabb! – társadalmi egyetértés. A kisragadozók szempontjából élőhely-kezelések során többek között figyelembe kell venni: Az ismert etológiai ismérveiket. Az adott terület állat- és növényfajainak ismert vagy lehetséges meglétét. Az adott élőhely sajátos paramétereit. Az elvégzendő élőhely-kezelés során várható eredményt. (…) Ismétlem, a tanulmány teljes szövege más dolgozatokkal és könyvekkel együtt elérhető és letölthető a fejlécen feltüntetett szakmai honlapomról.
I.
Melléklet: levél a vidékfejlesztési miniszternek és az OMVV elnökének a vadászható állatfajok kérdéskörében
A bevezetőben már említettem, hogy a jövőbeni vadászható madár- és emlősfajokról egy hosszan tartó szakmai egyeztetés, párbeszéd után megállapodtak a vadgazdálkodásbanvadászatban, valamint a természetvédelemben érintett, jobban mondva a tárgyalásokba valami ismeretlen oknál fogva bevont szakértők és szakmai műhelyek. Jobb szerettem volna, ha a megállapodásuk, mielőtt aláírják, egyfajta vitaanyagként véleményezhetővé vált volna, de erre a Vidékfejlesztési Minisztérium nem biztosított lehetőséget – ki tudja miért? Mégis vettem a bátorságot, és megismerve a megállapodás szövegét, levelet írtam a témakörben a regnáló miniszternek és az OMVV elnökének. Ebben a mellékletben ezt közlöm – kommentár nélkül. (Egyébként a megállapodás teljes szövege megtalálható és letölthető a VM honlapjáról).
Tárgy: Nyílt levél a hazai élővilág megőrzése érdekében Dr. Fazekas Sándor Miniszter Vidékfejlesztési Minisztérium 1055 – Budapest Kossuth Lajos tér 11. Dr. Semjén Zsolt Elnök Országos Magyar Vadászati Védegylet 1027 – Budapest Medve utca 34-40 Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Elnök Úr! Alulírott Gera Pál magyar állampolgár, elkötelezettséget érezve a hazai élővilág sikeres jövőbeni megóvása érdekében, az alábbi rövid nyílt levelet teszem közzé, remélve, sikerül a támogatásukat megszereznem. Mint arról a sajtóból értesülhettünk, a 2012. február 16-án a budapesti FEHOVA rendezvényen Önnel együtt, vadászati-és természetvédelmi szervezetek képviselői aláírtak egy olyan dokumentumot, amely a MEGÁLLAPODÁS a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazat képviselői között a vadászható fajok körét és az apróvadfajok vadászati idényét, valamint egyes trófeák behozatalát illetően címet viseli. (A dokumentum teljes szövege megtalálható és letölthető a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjáról). Előzménye e megállapodásnak még 2011-re nyúlik vissza, amikor dr. Semjén Zsolt az év januárjában egy olyan vadászati javaslatcsomagot írt a Miniszter Úrnak, amelyben kizárólagos vadászati érdekeket szem előtt tartva kezdeményezte a hatályos védett madár- és kisragadozófajok vadászhatóvá tételét. Akkor, a nyilvánosság felháborodása és a javaslat elől elzárt szakértői közösségek megbotránkozás arra késztette mind a vadászokat, mind az illetékes tárca illetékeseit (vagyis együttesen Önöket), hogy a kezdeményezésről, eredeti szándékuktól eltérően szakmai vitát rendezzenek. Ami már véget ért, de mi tagadás kissé féloldalasra sikeredett! Elkészült – a tagadhatatlanul precízen kiválasztott szakértői műhelyek egyetértésével – a megállapodás, ami azonban egyértelművé teszi, hogy a vadgazdálkodási-vadászati érdekek sosem látott mértékű elsődlegessége mindenek felett álló „viszonyulási pont” lett a jövőbeni intézkedések számára hazánkban. És ez elfogadhatatlan és felháborító! Elfogadhatatlan, sőt, döbbenetes, hogy a jövőben kizárólag olyan értékek mentén kutassák, vizsgálják az érintett hazai madár- és legfőképpen emlősfajokat, amelyek egyetemes célja, a vadgazdálkodási kutatások támogatása és hosszabb távon minél több vadászható faj kijelölése, ezáltal a vadászati piac minél szélesebb körre való kinyitása (pl. olasz vadászok). Néhány önkényesen kiragadott példa: Pl. a hazai kisragadozóink állományainak kutatása csak és kizárólag vadászati megítélések mentén elkötelezett kutatóhelyek bevonásával valósulhat majd meg 2013 és
2017 között, ami a magyarországi természetvédelmi állami apparátus és civil természetvédelmi mozgalom teljes, a rendszerváltás óta példátlan megalázása. A fürj is vadászhatóvá válhat, és miért? Azért, hogy növekedhessen a hazai vadászati piac bevétele! Amikor az új, idén januártól hatályos alaptörvényünk hitet tesz a z élővilág megőrzése mellett, ez a „vadászati igény” hitelt kaphatott a nevezett megállapodásban! Sajnálatos, hogy olyan fogyatkozó madárfajunk vadászatához is ragaszkodnak a jövőben honi Nimródjaink (és ezt aláírásukkal jóváhagyólag hitelesítették a megállapodás aláírói), amely állománya mára már gyakorlatilag az eltűnés – magyarán: a kipusztulás – szintjére süllyedt hazánkban. A fogolyról van szó, gyakorlatilag a kipusztulás szélére sodródott. Emiatt pedig nem a vadászatának mérséklését látják elérkezettnek, hanem az egyik legkevésbé kutatott menyétfélénk, a menyét üldöztetését, vadásztatását a jövőben. Akkor, ha most, álszent módon természetvédelmi oltalomban is részesítették. De ez is csalóka, félrevezető látszat, mert a megállapodás szövegéből egyértelműen kitűnik: hamarosan – egy-két éven belül – egész évben szabadon irthatóvá teszik. Minthogy vadászati érdekek miatt, mondván zavarják a téli vadászatot, a vadászok nyugalmát, a holló is lőhetővé válik majd, nem tekintve természetvédelmi státuszát, kizárólag csak a vadászok érdekét és nyugalmát. A XXI. században ez érv lehet, amit képesek is leírni és kézjegyükkel hitelesíteni! Őrület! És nem beszélve a nyestről, amit teljesen érthetetlen módon egész évben irthatónak nyilvánítottak, egyértelművé téve ezzel, hogy a jövőben valójában mit is terveznek a hazai többi, még nem vadászható kisragadozónkkal. No persze a szalonka sem marad „érintetlen”, az európai normáktól teljesen idegen módon csak azért is ragaszkodnak a tavaszi, nászidőben történő agyonlövetésükhöz, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan szűklátókörűségre utal. De említhető lenne mindaz a könnyítés, amelyet a Washingtoni Egyezmény előírásait kijátszva lehetővé teszik a vadászati trófeák utaztatását hazánk területén keresztül, ezzel bezárva a kaput azon előírások betartása és betartatása előtt, amely éppen a szigorú szabályozásával küzdött az illegális vadászati turizmus és az arra visszavezethető törvénytelen trófea-behozatal előtt. (A végén csak így zárójelben jegyzem meg: Önök a dokumentumban egyes fajok esetében fajvédelmi tervekről írnak, ami nonszensz és gyomorforgató fogalom, legutóbb ilyen címszó alatt a II. világháború alatt születtek „programok”. Manapság, és ezt illene tudniuk, az érintett madár- és emlősfajokra fajmegőrzési-terveket kell készíteni. Nagy ám a különbség Miniszter Úr!).
Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Elnök Úr! Nagyon kérem Önöket, annak ellenére, hogy – a kiválasztott szűk szakértői közösségek – aláírták a megállapodást, és az már hatályba is lépett, fogadja el a kezdeményezésemet! Kérem Önöket, adjanak lehetőséget arra, hogy az érdeklődő és érintett szakértők, szakértői közösségek is elmondhassák a véleményüket. Ne alázzák meg emberek, szakértők sokaságát azzal, hogy nem hallgatják meg őket! Kérem, adjanak lehetőséget arra, hogy egyes fajok/fajcsoportok jövőbeni kutatásában szélesebb körű szakértői gárda vehessen részt, ne pedig a dokumentumban nevesített kiválogatott vadászati érdekeket képviselő kutatók. És különösen kérem: a Vidékfejlesztési Minisztérium ne képviselje a kizárólagos vadászati érdekeket, lévén, a hazai élővilág ennél többet érdemel! Kelt: Budapesten, 2012. március 16. Barátsággal üdvözli: Gera Pál s.k.
Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota utca 60. Telefon: + 36 30 258 3637 E-mail:
[email protected] Honlap: http://www.otter.econservation.eu
