A The New York Times és Az UsA TodAY sikerszerzője
A
tetovált srác
Minden jog fenntartva. Jelen kiadvány bármely részét tilos a kiadó írásos engedélye nélkül módosítani, sokszorosítani, bármilyen elektronikus vagy gépi formában és egyéb módon közzétenni vagy terjeszteni, beleértve a fénymásolást, felvételkészítést és mindenfajta információtároló vagy -visszakereső rendszert; kivételt képez a kritikus, aki kritikájában rövid szakaszokat idézhet belőle. Ez a kiadvány a HarperCollins Publishers-szel létrejött megállapodás nyomán jelenik meg. Jelen mű kitalált történet. A nevek, személyek, helyszínek és események a szerző képzeletének termékei, vagy fiktív módon alkalmazza őket. Bármely hasonlóság élő vagy halott személlyel, üzlettel, vállalattal, eseménnyel vagy helyszínnel teljes mértékben a véletlen műve, és nem a szerző szándékát tükrözi. § All rights reserved. Without limiting the generality of the foregoing reservation of rights, no part of this publication may be modified, reproduced, transmitted or communicated in any form or by any means, electronic or mechanical, including photocopy, recording or any information storage and retrieval system, without the written permission of the publisher, except for a reviewer, who may quote brief passages in a review. This edition is published by arrangement with HarperCollins Publishers. This is a work of fiction. Names, characters, places and incidents are either the product of the author’s imagination or are used fictitiously, and any resemblance to actual persons, living or dead, businesses, companies, events or locales is entirely coincidental and not intended by the author. © Jennifer M. Voorhees, 2014 – Harlequin Magyarország Kft., 2016 A mű eredeti címe: Better When He's Bad (HarperCollins Publishers LLC, New York, U.S.A.) • Magyarra fordította: Bálint Orsolya Nyomtatásban megjelent: Harlequin, 2016 Átdolgozott kiadás ISBN 978-963-407-268-3 • Borítóterv: Magán Sarolta • Kép: iStockphoto • A szerző fotója: © Self Image Photography A HarperCollins ® a Harlequin Enterprises Limited vagy a konszern leányvállalatai tulajdonában álló védjegy, amelyet mások licencia alapján használnak. Magyarországon kiadja a Harlequin Magyarország Kft., 2016 • A kiadó és a szerkesztőség címe: 1122 Budapest, Városmajor u. 11. • Felelős kiadó: dr. Bayer József • Főszerkesztő: Vaskó Beatrix • Telefon: +36-1-488-5569; e-mail cím:
[email protected] Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu Az e-book formátumot előállította: www.bookandwalk.hu
„Valós veszély és sötét romantika keveredik Jay Crownover robbanásra kész sorozatában. Készülj fel a meghökkenésre!” (Katy Evans, a The New York Times és az USA Today bestsellerszerzője)
„Jellegzetesen érdes stílusában Crownover ezerfokosra forrósítja a kedélyeket, érzéki kóstolót adva olvasóinak egy igazi rosszfiúból.” (K. A. Tucker, a Tíz apró lélegzet szerzője)
„A tetovált srác lélegzetelállítóan szexis hullámvasút, olyan fordulatokkal, hogy végig kapaszkodnunk kell a székünkbe.” (Jennifer L. Armentrout, a The New York Times listavezető bestsellerszerzője)
Előszó
S
OKAN HISZIK, hogy valódi kemény fiúkról írok. Igaz, hogy a férfi hőseim szabadszájúak és öntörvényűek, általában több tetoválásuk és piercingjük is akad izgalmas helyeken, de számomra ettől még nem rosszak. Szerintem inkább olyan férfiak, akik a saját fejük után mennek, jól érzik magukat a bőrükben, és nem félnek a saját szabályaik szerint játszani. Én úgy érzem, érdekes pasikról írok. Pontosan emiatt izgatta a fantáziámat, hogy egy olyan férfiról írjak, aki nem csupán rosszfiú, hanem igazából züllött, mégpedig a lelke mélyéig. Az ötlet, hogy egy antihősről írjak, aki vonzza a bajt, és maga is küzd a démonjaival, miközben megpróbál a helyes útra térni, emelt fővel viseli a sorsát, és nem bánja a döntéseit, amelyek idáig vezették… teljesen magával ragadott. Különben is, melyik nő ne imádna egy ilyen pasit? Mint amilyen Shane Baxter. Egy kemény férfi, akit nehéz szeretni, nehéz megérteni, és minden téren és tekintetben igazán KEMÉNY. Ki akartam próbálni, fel tudok-e építeni egy keserédes szerelmi történetet egy olyan hős köré, aki… ennyire züllött. Szeretném hinni, hogy elértem a célomat… Az utazás végére beleszerettem Baxbe, noha még nekem is beletelt egy kis időbe. A Welcome to the Point-sorozat egy kitalált városrészben játszódik, amelyet Pointnak neveztem el. Valójában bármelyik városban, annak bármelyik rázósabb részében, akármelyik lepukkantabb környékén lehetne, így az olvasók szinte maguk előtt láthatják, mikor elképzelik. Ezen a helyen bármilyen sötét dolog megtörténhet. Ez a sorozat kicsit komorabb, nyersebb és sokkal szeszélyesebb, mint a Marked Men-sorozatom. Remélem, élvezni fogjátok a kalandot! Jay
1. FEJEZET
Bax
K
EVÉS DOLOG AKAD, ami teljesen haza tudja vágni a szex utáni kellemes ernyedtséget. A lista élén állhatna, mikor lezúzza a halántékod egy ököl, olyan keményen, mintha acélborítása lenne. A fülem csengett, és a fejem oldalra vágódott az ütés erejétől. Visszaütöttem volna, de a következő felütéstől hátrarepültem az ágyon, a koponyám pedig a téglafalnak csapódott. Csillagokat láttam, és a számat elöntötte a vér. Nem mintha ezeknek a fickóknak számított volna, hogy egyenrangú legyen a küzdelem, de tudtam, hogy ha egyszer visszanyerem az erőmet, mocskosul megfizetnek még ezért. Kiköptem a vért a számból, aztán elvettem a cigit a pasastól, aki elbánt velem. – Rég láttunk, Bax – mondta. Felemeltem a kezem, és megmozgattam az állkapcsomat, hogy megnézzem, eltört-e. Semmi sem tudja úgy tönkretenni az orgazmus utáni lazulást, mint pár agyamputált idióta, és a gondolat, hogy elveszítheted pár fogad. – Hogy találtatok rám? – kérdeztem, miután kijöttem a házból, majd kifújtam a füstöt és nekidőltem a falnak. A számban éreztem a vér fémes ízét. Újra összegyűjtöttem a nyálamat és szándékosan a támadóm hegyes cipőorra elé köptem. – Öt év hosszú böjt egy férfi számára – felelte, majd felvonta a szemöldökét, és megmozgatta az öklét, amely emlékeim szerint sokkal durvább dolgokra is képes volt, mint egy laza verekedés. – Se punci, se pia, se cigi, se gyors autók, és mindenki leszarja, ki vagy. Ismerlek, kölyök. Tudtam, hová vezet az első utad a szabadulásod után. Előre szóltam Roxie-nak, hogy hívjon fel, ha befutsz. Csakhogy ebben tévedett. Az első dolog, amiért mentem, a gyors kocsi volt. Persze arra használtam, hogy elvonszoljam a seggem egy csajhoz, akiről tudtam, hogy nem fog nemet mondani. De akkor is, a punci csak a verda után jött. – Szóval akkor önként jelentkeztél, hogy a szabadulásom napját úgy elbaszd, amennyire csak lehet? – kérdeztem. – Roxie-t ismerve, márpedig elég közelről ismerem, semmi okod nem lehet panaszra. A háta mögött az emberei nevetgéltek, én pedig a szememet forgattam. Megvolt az oka, miért volt Roxie tuti numera – nem csak számomra volt az, noha én az elmúlt öt évben nem jártam a közelében se. – Nem magam miatt jöttem. Novak látni akar. Novak. Akitől minden normális ember lefosná a bokáját. Általában akkor került szóba, amikor gyilkosságról, súlyos testi sértésről vagy utcai bűnözésről volt szó. Könyörtelen volt. Hidegvérű. Érinthetetlen. Igazi legenda a Pointban és azon kívül is. A sötét sikátorok királya. Senki sem mert keresztbe tenni neki. Senki sem fordíthatott neki hátat. Senki sem merészelt neki ellenszegülni. Senki más, csak én. Én is látni akartam Novakot, de úgy és akkor, amikor én mondom.
Elszívtam a cigit, és eltapostam a csikket nehéz fekete bakancsommal. Jóval izmosabb és nagyobb darab voltam, mint mielőtt lesitteltek. Azon gondolkodtam, vajon ezek a fickók is észrevették-e. A sok pia, a drogok és a könnyű nőcskék nem az egészséges életmód hozzávalói, legyen akármilyen fiatal és fitt az ember. De miután mindettől egy csapásra megfosztják, az nem csupán a lelkivilágára, hanem a fizikumára is kihat, akár akarja, akár nem. – Én nem akarom Novakot látni – legalábbis egyelőre nem, tettem hozzá magamban. A fülemből már elmúlt a csengés, de hasogató fejfájás lépett a helyébe. Ezek a fickók már nem tudtak meglepni, és ha erőszakoskodni kezdenek, annak hamar véres és csúnya vége lesz. Az se érdekelt, hogy valószínűleg volt náluk fegyver is. A pasas, aki megütött, csak némán bámult, én meg őt. Már nem voltam félős kiskölyök, aki tartozni akar valahová, és le akarja hengerelni a kemény fiúkat. Ha öt évet adsz az életedből valami ostobaságért, az nem múlik el nyomtalanul, ezt Novaknak is tudnia kellett. – Race eltűnt. Nos, ezzel még meg tudtak lepni. Összehúztam a szemem, és a vállaim megfeszültek. Eltoltam magam a faltól, és hátrasimítottam tüsi hajamat. A sitten nem volt jó ötlet hosszúra hagyni, még a fejem oldalán kanyargózó, ijesztő seb ellenére sem akartam visszanöveszteni fekete, vállig érő, hullámos tincseimet. A könnyen kezelhetőség hasznos volt az én szakmámban – vagyis a korábbi szakmámban –, de ezen sem most, sem később nem akartam már többet agyalni. – Hogy érted, hogy eltűnt? Csavarog valahol, vagy Novak tüntette el? Nem ez lett volna az első alkalom, hogy Novak golyót küld valakinek a két szeme közé, hogy elsimítson egy problémát. A pasas csak feszengett, mire a türelmem végleg elfogyott. Nekirontottam és megragadtam a divatos inge gallérjánál fogva. Már nem vézna tizennyolc éves gyerek voltam, és láttam is a szemében felvillanni a félelmet, mikor szó szerint lábujjhegyre állítottam, hogy azonos szemmagasságban legyünk. Hallottam, ahogy kattan egy fegyver ravasza, de nem vettem le róla a szemem, miközben ő a csuklómba próbált kapaszkodni. – Válaszolj, Benny! Hogy érted, hogy Race eltűnt? Race Hartman jó srác volt, vagyis többnyire az. Túl okos és túl jó a bűnöző élethez. Soha nem szabadott volna leállnia Novakkal, sem mellettem lennie az utcán aznap éjjel, amikor minden összeomlott. Nem esett nehezemre leülni egy ötöst, hogy ezzel kimentsem őt egy olyan szemétláda karmaiból, mint Novak, de ha Race nem tette volna meg, amire utasítottam, és nem menekült volna el, mikor rám kattintották a bilincset, az egész várost lezúztam volna. Benny megpróbált sípcsonton rúgni a béna hegyes orrú cipőjével, mire ellöktem magamtól. Ránéztem a másik tagra, aki épp fegyvert fogott rám, aztán bemutattam neki. – Bax… – Benny sóhajtott, és lesimította az ingét, amit összegyűrtem, mikor torkon ragadtam. – Race-nek abban a pillanatban nyoma veszett, mikor téged elkaptak. Senki sem hallott róla semmit, egyszerűen eltűnt. Még a lányok se látták. Novak próbálta megkeresni, nehogy az a szar, amit ketten kavartatok, még visszazúduljon ránk, de sehol sem találta. Aztán múlt héten, mikor híre ment, hogy kiengednek, egyszer csak újra felbukkant. Elment Novakhoz fenyegetőzni. Azt mondta neki, kurvára nincs rendben, hogy veled vitette el a balhét. Azt hittem, megunta az életét, aztán egyszer csak megint eltűnt, miután beleszart a palacsintába. Most mondd meg, egy értelmes kölyök, mint Race, miért tesz ilyet? Nem tudtam a választ, de nem is tetszett a dolog. Nem volt más barátom a világon, senki, akiben megbíztam volna, Race Hartmanon kívül. – Mondd meg Novaknak, hogy álljon le. Megpróbálom én megtalálni, de ha Novaknak van bármi köze Race eltűnéséhez, azt nagyon meg fogja bánni. – Vakmerő dolog ilyesmivel fenyegetőzni, miután még egy napja sincs, hogy kiengedtek. Horkantottam, majd kikerültem Bennyt, mintha meg sem érdemelné, hogy az időmet fecséreljem rá, hiszen így is volt. – Öt év rács mögött hosszú idő, de ahhoz elég volt, hogy a dühömet feldolgozzam, és kurvára felnőjek. Nem ismersz engem, Benny. Novak sem ismer, és leszarom, kiket küld rám, milyen
fegyverekkel, mert ha bármi köze volt Race eltűnéséhez, azért megfizet. Add át Roxie-nak, hogy kösz a menetet. – Mindennek megvan az ára, amit valaki megfizet – felelte Benny, és nem tudtam eldönteni, vajon ezt rám vagy Roxie-ra érti. – Nem ismerlek sem téged, sem a bandádat, de nekem még soha életemben nem kellett ezért fizetnem. Benny felmordult, és pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva előrehajoltam, és a homlokom legkeményebb részét belevágtam az orrába. Hallottam, ahogy reccsen a csont, aztán felordított a fájdalomtól, és a haverjai odarohantak hozzá, mielőtt térdre esett volna a mocskos sikátorban. Megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, mert ez a lefejelés nem segített a fejfájásomon. Átléptem jajgató, vért köpködő ellenfelemen, és miközben elindultam ki a sikátorból, még hátraszóltam neki: – Ne becsülj alá, Benny. Mindig is ez volt a legostobább hibád. A nevem Shane Baxter, a legtöbb embernek csak Bax, és tolvaj vagyok. Van csajod? Lecsapom a kezedről. Van egy menő verdád, amire a gatyád is ráment? Ellopom tőled. Vannak drága kütyüid, amiket féltve őrzöl otthon? Betörök hozzád és elveszem, mert valószínűleg úgysincs rájuk szükséged. Ami nincs leszögezve vagy hozzád láncolva, azt jó eséllyel megfújom. Ez az egyetlen dolog, amihez értek. A véremben van, hogy elvegyem mástól, ami nekem kell, ahogy az is, hogy mindig megtaláljam a bajt. Még csak huszonhárom vagyok, a tizennyolcadik születésnapom után pár nappal bevarrtak öt évre, de még csak nem is ez volt az első eset, hogy elkaptak valami balhéért. Sose voltam a jó döntések, sem a becsületesség bajnoka, de mindig tisztában voltam a képességeimmel, és csak ezekre számíthattam, hogy gondoskodni tudjak magamról. Bármi áron. Egész életemben csak két ember törődött velem: az anyám és Race. Eredetileg hárman voltak, de a harmadik annyiszor cserben hagyott, hogy ha még egyszer az életben újra látnám, gondolkodás nélkül kinyírnám. Az anyám sokat szenvedett, de makacs volt, és ő volt az egyetlen, aki még kitartott mellettem, miután lesitteltek. Mindig rosszul választott pasikat, az egészségesnél jóval többet piált, és nehezen tudott megtartani egy állást. Menthetetlenül csúszott lefelé, hiába próbáltam segíteni rajta többször is. Már azelőtt is loptam, hogy tudtam volna, mit teszek, mert belefáradtam a nincstelenségbe. Ahogy idősebb és rutinosabb lettem, már ki tudtam fizetni belőle a számlákat, hogy legyen fedél a fejünk fölött. Anyám sosem ítélt el ezért, sosem fordított hátat nekem, és ő volt a földön az egyetlen, aki tényleg örült annak, hogy kiengedtek a sittről. Race-szel a legvalószerűtlenebb párost alkottuk. Ő főiskolára készült, értett a kütyükhöz, jó családba született, jó kapcsolatokkal meg biztos háttérrel. Választékosan beszélt, és illemtudó volt, mindig úgy öltözött, mintha állásinterjúra készülne. Türelmes volt, és gyakorlatias. Olyan volt, akár egy könnyű nyári szellő az én pusztítóan viharos természetemhez képest. Én még csak be sem fejeztem a középiskolát, nem tudtam helyesen elolvasni egy mondatot, anyámon és a nyomornegyed söpredékén kívül nem volt más családom. Úgy is nézek ki, mint ami vagyok: egy gengszter. Már a sitt előtt is nagydarab és tagbaszakadt voltam, senki sem mert ujjat húzni velem. Kivéve Race-t. Megpróbáltam ellopni a kocsiját egy éjjel, mikor még mindketten tinédzserek voltunk. Egy dögös Roush Mustangja volt, egy még dögösebb szőkével az anyósülésen. Lövésem se volt, mit keres a városnak épp ebben a részében, de eszem ágában sem volt kihagyni a kínálkozó lehetőséget. Az arcába toltam egy kést, kiszállítottam a kocsiból, és be akartam ülni, hogy elhajtsak. Csakhogy Race nem adta magát olyan könnyen. Sose tudtam, hogy a kocsijáért vagy a csajáért tette, de végül is szarrá vertük egymást. Eltörtem a csuklóját, ő meg a bordáimat, és kiverte elöl két fogamat. Hatalmasat bunyóztunk, és mire a végére értünk, már vértestvérek voltunk. A kórházba menet megnyertem a szőkétől az anyósülést, és kaptam egy testvért is Race személyében. Sosem jártam a nagy házában fent a Hegyen, és sosem feketítettem be a jó hírnevét
az iskolája környékén. Ő sem jött el soha hozzám a gettóba, egyszer sem kellett látnia anyám részeg kirohanásait. Mikor elkezdtem rendszeresen drága kocsikat lopni Novaknak, és szükségem volt segítségre a számítógépes nyomkövetőkkel, ő volt az egyetlen bizalmasom, akire számíthattam. Jól éltünk, hajtottuk a csajokat, buliztunk, és olyan drogokat toltunk, amiket a mi korunkban egy srácnak ismerni se lenne szabad. Minden egyes nap bántam, hogy belerángattam ebbe Race-t, hogy lehúztam az én szintemre. Öt év elég hosszú idő volt, hogy kitaláljam, hogyan kérjek tőle bocsánatot. És ahhoz is elég hosszú, hogy én várjak az ő bocsánatkérésére. Csak azt reméltem, ha végre eljutunk ide, a legjobb barátom olyasmit fog mondani, amiért nem kell majd puszta kézzel megfojtanom. Mindketten súlyos hibákat követtünk el, amelyekért vezekelnünk kellett. Csak az volt a gond, hogy fogalmam sem volt, hol keressem. Amikor lecsuktak, Race-t valami puccos magániskolába íratták be a várostól keletre. Nem voltam biztos benne, hogy ki is járta, én csak elvittem a balhét, hogy neki sikerüljön. De hát az életben nem lehetett semmit biztosra venni, ezt a leckét a saját bőrömön tanultam meg. Kiráztam egy cigit a dobozból, amit Roxie-tól kunyeráltam el, és elővettem a feltöltőkártyás telefont, amit még a kocsihoz menet vettem. Elsétáltam a sarokig, majd befordultam az utcába, ahová leparkoltam a szépségemet, távol a kíváncsi tekintetektől és az enyves kezektől. Tudtam, milyen verdákra vadásznak a tolvajok, és melyikeket tartanák meg maguknak szívesen. Az orrán hosszában fekete csíkos, dongósárga 1969-es Plymouth Roadrunner a légbeömlős motorháztetőjével mindkét szempontból telibe talált. Hangos volt. Igazi klasszikus izomautó, bombaerős motorral, és ez volt az egyetlen tulajdonom, ami maradt, mikor lesitteltek. Mondtam anyámnak, hogy adja el, miután lebuktam, de ő nem akarta. Pontosan tudta, mennyi fáradságos munkát és energiát tettem bele abba a kocsiba, úgyhogy ha dönteni kellett a lakbér kifizetése és a kicsikém között, a kicsikém nyert. Letüdőztem a kesernyés füstöt, és felpillantottam az égre. Ölni tudtam volna egy fejfájáscsillapítóért, de sokkal égetőbb problémákkal kellett most foglalkoznom. Arról nem is beszélve, hogy a pár menet Roxie-val közel sem csillapította a kiéhezettségemet. Imádtam a csajokat, és a csajok is engem. Ha nyomorban nősz fel, szülői felügyelet nélkül, a szex csupán időtöltés, ami pár percre kiemel a reménytelenség és a rosszkedv egyhangúságából. Két ember legalább jól érezheti magát együtt, ezért is kaptam rá a dologra. El sem tudtam képzelni, milyen lenne az életem szex nélkül, vagyis most már igen, de a régi időkben a dugás számomra olyan volt, mint a lélegzetvétel. Gondolkodás és minden erőfeszítés nélkül ment. Magas voltam, több mint száznyolcvan centi. A hajam fekete, a szemem sötét, ami bejött a csajoknak a titokzatossága miatt. Nem beszéltem sokat, ha nem volt fontos mondanivalóm, amitől kialakult rólam a rosszfiú kép, nem is alaptalanul. Ráadásul, ha tükörbe néztem, láttam, hogy elég jóvágású vagyok. Nem szerződtettek volna le modellnek, de a csajoknak épp eléggé tetszettem. Még a fejemen kanyargó sebbel meg a sorozatos törésektől ferde orrommal is. De a leglátványosabb különbség köztem és bármelyik normális fickó közt a tetoválásom volt: egy apró fekete csillag a bal szemem sarkánál. Fasza ötletnek tűnt tizenhat évesen, totál beszíva. De még most is vagány volt, mert azt üzente, elég őrült vagyok ahhoz, hogy az arcomra tetováltassak. Mint már mondtam, úgy néztem ki, akár egy gengszter, egy jóvágású kemény fiú, de akkor is csak gengszter. Meg kellett találnom Race-t, és felhajtani egy fiatal, dögös kiscsajt. Roxie már nem jöhetett szóba, mert rögtön felnyomott, miután könnyítettem magamon. Sosem bíztam benne. Túl jól játszotta az ártatlan szomszéd lány szerepét. Különösen mivel egyáltalán nem volt ártatlan. Dühített, milyen szarul alakul az első szabadlábon töltött napom, ezért felhívtam egy régi ismerőst. – Helló. Miután beleszóltam, a másik hosszan hallgatott. Elpöcköltem a csikket, és beültem a volán mögé. Ez most jobban esett, mint megdugni Roxie-t, vagy szétverni Benny pofáját. – Ki beszél? Mindenki, akit csak ismertem, gyanakvó rohadék volt. Különösen az a személy, akit épp
felhívtam, történetesen egy menő drogdíler. – Bax. – Mikor szabadultál? – Ma. – És máris kéne egy adag? Baszki, dehogyis! Öt tiszta év után többé nem is akartam hozzáérni a cucchoz. Csak tovább súlyosbította az amúgy is pocsék döntéseimet. Ha most újra ráfaragok, legalább tisztán és józanul teszem. Nyugodt hangon válaszoltam a dílernek: – Nem. Race-t keresem. Hallottam, hogy eltűnt, miután lebuktam, és nemrég újra felbukkant, hogy seggbe rúgja Novakot. Azóta senki se látta. Te sem? A díler nem felelt. Ötven százalék volt az esélye, hogy őszintén válaszol. Bíztam benne, hogy még mindig kitartott a hírem, amitől az emberek összeszarták magukat. Ha nem, akkor majd szétcsapok pár koponyát, és visszaszerzem. – Nem. Én is próbáltam a nyomára akadni, miután téged bevarrtak. Gondoltam, bevihetne a főiskolai partikra, és akkor osztoznánk a hasznon. De kinyomta a hívásaimat. Helyes, Race. – Még mindig a magániskolába jár? – Senki se tudja. Novak egy ideig rajta tartotta a szemét, miután robbant az ügy, aztán pedig köddé vált. – Meg kell találnom – mondtam olyan szigorúan, amennyire csak tudtam, hogy a díler érezze az ügy komolyságát. A vonal túlsó feléről mocorgás hallatszott, mintha most szállt volna ki az ágyból. Gondolom, még a drogdílereknek is kell néha egy jót aludni. – Figyelj, az utolsó infóm róla, hogy valami csajnál húzta meg magát a Pointban. Egy kis vörösnél. Benny ráküldött pár nehézfiút, hogy vigyék vissza Novakhoz, de mire odaértek, rég eltűnt. A Pointban nőttem fel. Szemben a Heggyel, ahol Race lakott. Egyáltalán nem tetszett, hogy Race-t itt látták utoljára. – Rendes lány? – Azt nem tudom, csak hogy egy csaj. Nem finnyás főiskolás lány, és nem is repedtsarkú ribanc. Csak egy csaj. Benny emberei halálra rémítették, Race ezért is rágott be Novakra. Te tanítottad meg azt az okostojást a keménykedésre, de azt senki se tudja, hogy arra is megtanítottad-e, hogyan tartsa be az adott szavát. Nem kellett őt tanítanom. Race okos volt. Az eszével többre ment, mint akárki izommal, ráadásul volt vesztenivalója. Ettől minden férfi veszélyessé válik, bármikor kijöhet belőle az állat. – Hogy találom meg a lányt? – Nemtom, Bax. Guglizd ki! Dühösen eltartottam a mobilt a fülemtől. Úgy látszik, mégiscsak szükség lesz rá, hogy betörjek pár koponyát. – Ajánlom, hogy mondj egy címet, vagy máris húzz gatyát. Tíz percen belül ott leszek nálad, és kirángatlak az ágyból, végig a városon, ha nem találom meg magamtól azt a helyet. Halk káromkodás, mocorgás és egy öngyújtó kattanása hallatszott. – Keresd a Skylarkot, egy lepukkant háztömböt a belvárosban. Azt hiszem, az lesz az. – És csak úgy kopogjak be minden egyes ajtón az éjszaka közepén? – Kezdtem elveszíteni a türelmemet, és szerintem ezt ő is hallotta a hangomból. Nyilván nem vágyott rá, hogy ilyen hangulatomban felkeressem őt. – Az utca túloldalán van egy gyorsétterem. Menj be oda, és kérdezősködj. A csajnak répahaja van, tudod, olyan narancssárga, és elég fiatal. Benny emberei is simán megtalálták, pedig nem az eszükért tartja őket. Felhorkantam, és felbőgettem a motort. Basszus, mennyire hiányzott ez a dögös dübörgés!
