A terrorizmus és a média

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

„A rossz hírek gyorsabban terjednek, mint a jók.” „Vannak olyan emberek, akik olyan cselekményekrõl írnak, melyet nem sikerült teljesen megérteniük.” Thomas Kyd 1

A terrorizmus és a média Beraczkai Antal A média és a terrorizmus szoros kapcsolatban van. Napjainkban a kapcsolat erõsebb, mint korábban. A tanulmány szerzõje különbözõ források felhasználásával próbálja ennek a kapcsolatnak a biztonsági aspektusait megállapítani. Érdekes a háttér, annak ellenére, hogy Magyarországnak nincs sok tapasztalata ezen a téren. There is an essential link between media and terrorism. This connection in present days is stronger than it was earlier. The author of this study with help of sources tries to highlight this connection from security point of view. The background is interesting in spite of that Hungary has no enough experience with the topic.

A terrorizmus és a média kapcsolatával hazánkban szinte egyáltalán nem vagy csak kismértékben foglalkoztak a szakemberek. A témával csak kisebb dolgozatokban, és írásokban foglalkozott néhány szerzõ. A terrorizmus szakirodalmában ez a kapcsolat sajnos csak egy-két külföldön kiadott könyvben, írásban lelhetõ fel. Azok a kiadványok, amik viszont foglalkoznak ezzel csak kis mértékben, tárják fel ezt a létezõ kapcsolatot. A legtöbb kiadvány angol nyelvû, inkább a terrorizmus által érzékenyebben érintett országok bibliográfiáiban található, sajnos ott is csak kis számban. Pedig 2001. szeptember 11. tragikus eseménye és az azt követõ átalakulása óta bizony sokkal erõteljesebb a „kapcsolat” a terrorizmus és a média között. Ez mindenképpen azt igényli, hogy a témával foglalkozni kell, nem csak a biztonsággal foglalkozó szakembereknek, hanem a média szakembereinek egyaránt, hiszen a cselekmények helyszínein bár más-más nézõpontból de rendszeresen találkoznak. Hazánkban talán ez a kapcsolat azért nem kapott szélesebb figyelmet, mert nálunk a terrorizmusnak nincs platformja, de kijelenthetõ e ez a jövõre nézve? Számunkra új volt az Aranykéz utcai robbantás, újak voltak a maffia történetekbe illõ leszámolások, a gránátvetõkkel megtámadott pénzszállítók. Az írásban a szerzõ a fellelhetõ szakirodalomra támaszkodva kívánja megvilágítani a terrorizmus és a média kapcsolatát.

1 William L. Rivers-Cleve Mathews: Médiaetika Prentice Hall. 1988.

102

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom

BERACZKAI ANTAL: A terrorizmus és a média

Még mielõtt belekezdenénk mondanivalónk tárgyalásába, tekintsünk át néhány véleményt a médiával kapcsolatban. Katonák a sajtóról: „Ne mondj semmit a sajtónak, várd meg, míg a háború befejezõdik, és akkor közöld velük, hogy ki gyõzött”. Admiral E. King US Navy. „Nem gyõztél, míg a CNN azt nem mondja, hogy gyõztél” General. Shalikasvili,1992 Ismeretlen a sajtóról: „A média olyan, mint a krokodilok, nem kell szeretni, de eteni kell õket.” (ismeretlen) Nem újságírók az újságírókról: „Az újságírás olyan szakma, amely azzal foglalkozik, hogy megmagyarázza, amit a mûvelõje nem ért.” Lord Northcliffe „Az újságíróra mindenki másnál jellemzõbb, hogy kettõs személyisége van, és a személye akkor a legelégedettebb e kettõs ösztönében, ha egyféleképpen ír és másféleképpen gondolkozik.” Henry Adams „Mit szólna hozzá, ha egy újságtudósító kényelmességbõl vagy azért, hogy örömet szerezzen az olvasóinak, csak tisztességes polgármesterekrõl, nemes lelkû hölgyekrõl és erélyes vasúti vállalkozókról írna?” Anton Csehov Mielõtt a címmel kapcsolatban kezdenénk el foglalkozni, engedjenek meg egy rövid történetbe ágyazott kitérõt, ami a média világában keletkezett. „Amikor egy híres diplomata New Yorkba utazott, egy barátja óva intette õt az amerikai riporterekrõl. Amikor megérkezett, az egyik riporter megkérdezte tõle: Lord Selwyn, szándékában áll meglátogatni valamelyik éjjeli klubot New York-i tartózkodása alatt? Selwyn a következõkkel hárította el a kérdést: „Egyáltalán vannak New Yorkban éjjeli klubok? Másnap reggel a riporter újságjában megjelent egy tudósítás, ami ezzel a mondattal kezdõdött: „Vannak New Yorkban éjjeli klubok?” Ez volt Lord Selwyn brit diplomata elsõ kérdése, amikor tegnap megérkezett…..”2 Ha valaki hozzányúl a médiához, különösképpen a média és a terrorizmus kapcsolatához, akkor szükséges néhány nagyon fontos, bár szabályozatlan médiaelemrõl

2 William L. Rivers–Cleve Mathews: Etichs for the Media Prentice Hall, 1988. 5. fejezet. 90. o.

103

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


is szólnia. Ezeket gyûjtõnéven nevezhetjük Médiaetikának, amibe viszont – a teljesség igénye nélkül – beletartozik: – a tárgyilagosság, – a tények elkülönítése a véleményektõl, – a hírgyûjtés etikája, az igazságosság a korrektség mindenkivel szemben, – valamint, a hírcsomagolás etikája. És természetesen még sok más, amivel itt most nem kívánok foglalkozni. Az írással összefüggésben tartottam indokoltnak ennek a néhány elemnek a kiemelését, ami a Tisztelt Olvasót is bizonyára elgondolkoztatja. Én ennek a folyamatos szem elõtt tartásával szeretném ezt a tanulmányt végigvinni. Számos szakértõ azt állítja, hogy a terrorizmus kalkulált, elõre kiszámított erõszak, amely rendszerint szimbolikus célpontok ellen irányul, melyben politikai vagy vallási üzenetet, üzeneteket közvetít. A terroristák érdeklõdése vagy fogalmazhatunk talán úgy, hogy számítása a médiával kapcsolatban nem új keletû, de folyamatosan fejlõdik, mint ahogyan maga a terror és annak módszerei is folyamatos fejlõdésben vannak. Brian Jenkins jelentette ki elõször 1974 ben, hogy a „ terrorizmus egy színház”. A Narodnaya Volya a késõ 19 századi Orosz anarchista csoport erõszakos cselekményeit, – melyekrõl a korabeli sajtó írt - úgy kommentálta, hogy „ szükséges propaganda”. Az akkori és a mai propaganda, médiaszereplés nem nagyon tér el egymástól, hiszen a céljaik közösek. Egyrészt szélesebb támogatást nyerni a néptömegektõl, másrészt provokálni a támadott országot, tagokat vonzani, megosztani a tömegek véleményét a terrorizmusról, és legfõként aláaknázni a kormányzatot. Ha feltesszük a kérdést, hogy a terroristák szándékosan próbálják meg magukra vonni a média figyelmét, akkor már az elõzõek ismeretében is csakis azt a választ lehet adni az újkori terrorizmusra, hogy igen! Timothy McVeigh, aki az 1995 ös Oklahoma City ben a Murrah Szövetségi épület ellen hajtott végre bombatámadást, kihallgatásaikor azt vallotta, hogy azért választotta ezt az épületet, mert sok a nyitott terület az épület körül, ahová jó sok újságíró és fotós fért be, hogy tudósítson a támadásról. Megdöbbentõ de igaz. De ha visszanyúlunk a terrorista eseményekben, akkor az Olasz Vörös Brigádok szervezete elõszeretettel azért választotta támadásaihoz a szombatot, hogy a vasárnapi – egyébként nagyobb példányszámú – lapokban minél több ember értesülhessen cselekményeikrõl. Folytathatjuk a sort a Palesztin Fekete Szeptember terrorszervezet 1972 ben a Müncheni olimpián azért ejtette túszul az Izraeli sportolókat, mert maga az esemény világméretû média figyelem központjában volt, a világ összes hírszolgálata átvette az események tudósítását. A terrorista csoportok a céljaik érdekében tanulmányozzák a médiát, kísérleteket tesznek arra, hogy különféle „média mûveleteket” hajtsanak végre. Van olyan terrorista szervezet is, aki saját rádiót üzemeltet, mint például a Kolumbiai FARC szervezet. Sok más terrorista szervezet mûködtet saját WEB lapot is a világhálón. A média irányultságú célpont és a helyszín megválasztásának a szándékosságát leginkább a Világ Kereskedelmi Központ és a Pentagon elleni támadások támasztják alá, de a Beszláni iskola elleni támadást is ebbe a sorba kell sorolnunk. A támadásokat kísérõ média visszhang nem csak az Egyesült Államok sebezhetõségét mutatta meg a

104

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


világnak, hanem hirtelen a köztudatba emelte az Al-Kaida terrorista hálózatot valamint annak követõit az iszlamista szándékaikat egyaránt. Ha feltesszük a kérdést, hogy a média figyelme segíti e a terroristákat, akkor már kettõs a helyzet, hiszen a szakemberek megosztott véleménnyel vannak a kérdésrõl. Az öreg mondás, hogy bármilyen publicitás jó publicitás nem biztos, hogy ebben a kérdésben igaz. Ugyanis ha abból indulunk ki, hogy ha egy sikertelen támadásról tudósít a hír, akkor az nem a terroristák malmára hajtja a vizet, sõt ellenkezõleg. A lefülelt- leleplezett akciók ugyancsak emelik azt a készenlétet, éberséget, ami a terrorizmus ellen irányul. De ugyancsak ez a helyzet a nagyobb volumenû véres támadásokról szóló tudósításoknál is, hiszen ezek elidegeníthetik a potenciális támogatókat, szimpatizánsokat. A terroristatámadások különféle jelentéssel bírnak a különbözõ hallgatóság felé. A támadásokról szóló tudósítások zöme nem a terrorista támadások céljaira, hanem ellenkezõleg a csoportok elkövetési módszereire irányul, mellyel a terrorista szervezetek nem érik el céljaikat, mondanivalójuk nem jut el a közvéleményhez. Mégis miért követi a média a terrorista eseményeket? Erre az újságírók szinte egyöntetû választ adnának szerte a világon: Mert a terrorizmus hír! A jó hír pedig nagy pénz! Számos terrorizmussal foglalkozó tudós megfigyelt egy szimbiotikus kapcsolatot a terroristák és a hírügynökségek között. A terrorista szervezet figyelmet igényel, míg a hírügynökség drámai sztorikat. A legtöbb hírügynökség miközben tisztában van azzal, hogy számos esetben a terrorista szervezetek manipulálják õket, anélkül tudósítanak az eseményekrõl, hogy szövetséget vagy akár csak rokonságot is vállalnának a terroristákkal. Van egy másik kérdés is, amit a témával foglalkozóknak fel kell tenniük. Ez pedig nem más, minthogy: A média képes alakítani a terrorista incidensek kimenetelét? Mielõtt egy részletesebb választ adnánk, ki kell jelentenünk, hogy igen, mégpedig pozitív és negatív irányban egyaránt! A szakértõk egybehangzó véleménye tehát az, hogy igen számos esetben, a média képes alakítani a terrorista incidenseket. Például egy repülõgép eltérítés esetén, a túszejtõk fenyegetik a túszok életét, az ilyen élõ adásban a tudósításból fakadóan a kormányzati szerveknek rövid idõn belül dönteniük kell, hogy megvédjék az emberek (saját állampolgáraik) életét. Ez egy olyan szituáció melyben a média „közvetítésével” gyors döntést kell hozni, máskülönben annak veszélyes következményei lehetnek. Ha tovább gondolkodunk ezen akkor bizony azt is, kijelenthetjük, hogy a kormányzat a kikényszerített gyors döntés cselekvésével esetleg hibázhat, ami áldozatokkal járhat. A sikeres túszmentés mindenkinek siker, míg a halálos áldozatokat követelõ – lehet, hogy elsietett, a média által siettetett- akciók a kormányzat, illetve a beavatkozó erõk felelõssége. A média jelenléte képes más eseményeket is kialakítani, például megszakíthat, vagy akár meg is hiúsíthat terrorista ellenes mûveleteket. Ez fordulhat elõ akkor, amikor a helyszínre érkezõ különleges erõkrõl, speciális titkosszolgálati részlegekrõl esetleg azok ellentevékenységének a megkezdésérõl tudósít, még ha csak a távolból is.

105

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


Ennyit talán bevezetõnek és most talán tekintsük át azt, hogy mi is a média? A média információk átvitele egy információforrástól a hallgatósághoz (közvéleményhez). Nevezik még hírügynökségeknek, de általában csak a rövidebb formája a MÉDIA a legismertebb. A médiába sokminden beletartozik úgy, mint a rádió, a televízió, az írott és elektromos újságok, az Internet valamint egyéb technikai adatközlõ továbbító rendszerek, mint az SMS az MMS, a Bluetooth stb. A kommunikáció az információ( k) áramlása, melyben van egy küldõ (nevezzük forrásnak is), van maga az információ ( nevezzük üzenetnek is) és a vevõ ( a címzett). A küldõ általában egy személy, aki beszél, rajzol, ír, vagy testbeszéddel juttatja üzenetét a külvilág, illetve a címzett címzettek tudomására. A kommunikáló forrásnak illetve küldõnek a kommunikációjával kapcsolatban minden esetben valamilyen célja van. Ez a cél az, hogy befolyásolja (alakítsa) a címzettek véleményét. Az üzenet: lehet papírra írt szöveg, hangüzenet, elektromos impulzus, egy gesztus, bármilyen jel aminek valamilyen jelentéstartalma van. Az üzenet formáját a küldõ a szerint választja meg, hogy minél jobban, hatékonyabban és minél hamarabb érje el a célját. A vevõ a címzett: lehet személy, csoport szélesebb körû hallgatóság, vagy még nagyobb néptömeg, mely a forrás a küldõ felé irányul, hogy befogadja annak üzenetét, ennek érdekében olvas, hallgat, figyel. Az üzenet célba juttatásához a küldõ megválasztja az átvitel a transzmisszió formáját, ami lehet kép, hang, írt szöveg, egy szignál, ami jelentési tartammal bír, lehet elektromos impulzus, lehet testbeszéd körébe tartozó gesztus stb. Az üzenet átvihetõ közvetlenül, vagy egy közvetítõn (csatornán) keresztül, amibõl az eljut a felhasználókhoz. Nagyon fontos, hogy az üzenet visszacsatolódjon a küldõhöz. A legtöbb ember a terrorizmusról csak úgy értesül, hogy a médiában hall, lát és olvas róla. A terrorizmus „jó és nagyon kelendõ árú” a médiában. Csak nagyon kevés ember érintkezett terroristával, és csak nagyon kevés ember volt szemtanúja vagy valamilyen áldozata terrorista cselekményeknek. Kijelenthetjük, hogy a terrorizmusnak nem lenne igazán jelentése a média nélkül. Sajnos az is kijelenthetõ, hogy a terroristák a médiát kettõs céllal taktikai és stratégiai céllal tudatosan használják. A terroristák vallják azt a közhelyként ismert médiamondást, hogy a „negatív publicitás jobb, mint a semmilyen publicitás”. A terrorizmus és a publicitás kapcsolata tehát esszenciális. A terrorizmus publicitás nélkül olyan, mint a fa ami kidõl az erdõben, ha nincs ott a média, hogy tudósítson róla, az bizony olyan mintha az a fa soha ki nem dõlt volna. Ha egy terrorista cselekményrõl a média nem tudósít, az olyan mintha az a cselekmény meg sem történt volna. A terrorista taktikának kiemelt célja, hogy maximális média-támogatást kapjon. Arra ezideig még nem keletkezett adat ezért nem jelenthetjük ki, hogy a terrorcselekmények elkövetésében szoros kapcsolat lenne, hogy minél nagyobb média visszhangot kapjanak amiatt, hogy a média kommunikáció jelentõsen fejlõdött az elmúlt néhány évben. Az azonban látható, hogy egyes cselekmények tervezésénél, majd késõbb már a végrehajtás szakaszaiban törekszenek arra, hogy minél több adásidõt kapjanak. A médiával kettõs céljuk is van, egyrészt minél szélesebb körben terjeszthetik nézeteiket, másrészt a médiákat fogyasztó népekben erõsítik a félelmet. A

106

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


maximum emocionális hatás sok esetben komoly tényezõ a kezükben. Például egy túsz incidensnek lehet számos nyomása a kormányokra, mivel a média a család (ok) véleményét is megjeleníti, mintegy „lépésre” kényszerítve a kormányt, amit a néptömegek is támogathatnak. Fõleg akkor, amikor egy esetleges váltságdíj fedezete nem áll a család vagy az érintettek rendelkezésére. Nap, mint nap láthatjuk az Iraki hadszíntéren elrabolt túszokkal kapcsolatos ilyen irányú beszámolókat, a család a rokonok a barátok és a munkatársak nyilatkozatait. Ezek ugyan eltérõk a klasszikus váltságdíj követelõ túszejtésektõl, hiszen itt politikai és katonai követelések állnak a háttérben, de tartalmában és a kialakuló felmerülõ lépés kényszerekben ugyanazok. Mindazonáltal a terrorista cselekményeknél nem a rövidebb, hanem a hosszabb távú több idõt magába foglaló incidensekkel kell számolni, mint a rövid idejû cselekményekkel, hiszen azok tartósabb híranyagok, a válságot, a problémát jobban tudják mélyíteni. Sok a terrorizmussal kapcsolatos definíció, a médiával való kapcsolódását eddig még nem is definiálták. Ha a terrorizmus fogalmát a média érintettségében meg kellene fogalmazni, akkor úgy gondolom, hogy az alább írtak pontosabban közelítenének a definícióhoz: A terrorizmus arról a fenyegetésrõl szól, ami erõszakot használ ártatlan áldozatok ellen a maximális média és emocionális hatás elérése érdekében oly módon, hogy egy hosszabb távú incidenst hoz létre, ami normál körülmények között hamar a feledésbe merülne. Az nyilvánvaló sajnálatos dolog, hogy a közlekedési balesetekben a világon naponta több száz ember hal meg, de ha a balesetek terrorista merényletek következtében lépnek fel, annak számos egyéb érzelmi hatása is lesz az emberekben, a hivatalos szervekben egyaránt, és az emberek emlékezetében is hosszabban lesznek jelen. Nyilván a média hatásának is köszönhetõen. A média reakciói és akciói a terrorista incidensekkel kapcsolatban A média minden ilyen irányú akciója illetve tevékenysége a krízis kommunikációba illeszthetõ. Ezeknek a krízis szituációknak a körébe tartoznak azok az esetek, mellyel szervezeteknek kell szembe nézniük. Ilyenek például a munkanélküliség problémái beleértve a sztrájkokat-, demonstrációkat, ilyenek a tömegközlekedési eszközök súlyos balesetei, kémiai anyagoknak a légkörbe kerülése, gyúlékony robbanó anyagok kifolyása, valamint ide tartoznak olyan esetek is melyekben a média oknyomozó tényfeltáró nyomozásokat kezdeményez. Tulajdonképpen nincs is jobban fenyegetõ, vagy megfélemlítõ, mint a terrorcselekmény, a környezetet veszélyeztetõ cselekmények, vagy emberáldozatokat követelõ természeti csapások, illetve tömeges balesetek. Jól példázza a terrorizmus hírértékét az, hogy ha bármilyen jelentõsebb baleset történik, az elsõ reakciók között van a terrorista háttér azonnali – semmi alapot még nem mutató-felvetése. Ezeket a szituációkat a média úgy kezeli, mint magas profilú szituációkat, és természetesen az ezekkel kapcsolatos adatok, hírek, információk az elsõ oldalakra tartoznak. Ezekkel a hírekkel kapcsolatban a médiának nagyon is földhözragadt céljai vannak nevezetesen, hogy az ilyen hírekkel az érdeklõdés középpontjába jusson, és minél magasabb anyagi profitot érjen el. Az, hogy ennek vannak e etikai korlátai,

107

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


vannak e etikai szabályai, és ha vannak azt kik miként, és hogyan tartják be vagy nem az egy másik kérdés, amit a késõbbiekben vitatunk meg. A másik cél, ami talán nem is mindig tudatos, hogy befolyásolja a közönséget. Ez a magyarázata annak, hogy a média és a krízis szituációk – jelen esetünkben a terrorizmus – ilyen szoros kapcsolatban vannak. Mondhatnánk jelzõként azt is, hogy rokon lelkek, akik virtuálisan elválaszthatatlanok. Ez egy olyan haláltánc, melyben az egyik fél politikai és ideológiai motivációkkal elkötelezett, míg a másikat a kereskedelmi pénzügyi szempontok vezérlik. Paradoxon de sajnos, ha képletesen is van írva igaz. A következõkben nézzük meg, hogy mivel foglalkozunk a témához kapcsolódóan. Elsõként tekintsük át, a terroristák szükségleteit a médiával kapcsolatban. Ahhoz, hogy a terroristák elérjék a maximális média nyilvánosságot: – az elsõ, az hogy elkövessenek egy vagy több olyan volumenû cselekményt, ami valóban vonzza a közvélemény figyelmét; – a cselekményt úgy kell „beállítani”, hogy az azonnal vonzza a médiát; – úgy kell idõzíteni a cselekményt, hogy azzal biztosan elérjék a céljukat, kifejezzék mondanivalójukat; – az elõkészítõ fázisban együttmûködõket kell keresniük, akik „szállítják” terjesztik a terroristák üzenetét; – biztosítaniuk kell a média hozzáférést, ez garantálja, hogy a közvélemény figyelmét megszerezzék, lefoglalják; – az elkövetõknek biztosítani kell a szabad utat, de nem minden esetben. Számos terrorista él az önfeláldozással, ha úgy látja, hogy csak ily módon jut el az üzenetük a közvéleményhez. A terroristák fõ jellemzõi a médiával kapcsolatosan: – idõben a kellõ publicitás biztosítása érdekében értesíteni a médiát a cselekményrõl; – drámai színtér kiválasztása, ahol a cselekményt végrehajtják, ahol maga a helyszín is üzenetet továbbít; – anonimitás, miközben folyamatosan kapcsolatban marad a médiával; – erõszakos cselekmény, amellyel hangsúlyozzák mondanivalójukat; – a média hajlandó titokban tartani a terrorista forrásait. Számos felmérésen alapulnak azok a közvéleménybõl származó megállapítások, amelyek a médiát terrorista incidensekkel vagy egyéb krízis szituációkkal-kapcsolatban különbözõ jelzõkkel illetik, ezek az alábbiak: – vegyes érzelmek, (ellentétes érzelmûség), – tudatlanság, felszínes ismeretek, – megfélemlítés, – pontatlanság, – szenzáció keresése, – terrorizmussal szimpatizálás, – terrorizmus ellenesség, – hazafiatlan viselkedés, – magánszférákba való behatolás, befurakodás, – szándékosan megsértett emberek, – a sztori értékesebb, mint az áldozatok élete, emléke.

108

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


Az elõzõek miatt a közvélemény a médiával kapcsolatban negatív érzéseket táplál, hiszen a trauma és a terror a fõ hír, amivel szinte nap, mint nap találkozhatunk a híradásokban. Ez egy érdekes paradoxon és tulajdonképpen megmagyarázhatatlan is marad, de kíséreljük meg mégis megmagyarázni, ehhez viszont az üzleti élet természetes pragmatizmusához kell fordulnunk. Nyilvánvaló, hogy mi az indoka annak, hogy ezt a területet hozzuk fel a példa magyarázataként, hiszen a média is a pénz az „információs-üzletág” körül forog, és gátlástalan módon igyekszik a profitot, az extra pénzt megkeresni. Általában az üzleti élet szereplõi a médiával kapcsolatban az alábbi leggyakrabban ismétlõdõ kérdést teszik fel: – A média a történetet pontosan és hitelesen fogja interpretálni? – A média a történettel kapcsolatban egy kiegyensúlyozott képet fog bemutatni? – A riporter valóban megérti a történetet annak minden elemében? – Tudjuk kontrollálni az interjú folyamatát? – Van lehetõségünk az interjú rögzítésének a megállítására? – Hogyan tudjuk megállítani a tudósítást, ha azzal már nem értünk egyet? – A riporter bemutatja adásba kerülés elõtt az egész anyagot a számunkra? – Miként tudjuk korrigáltatni a hibákat, ha azok felmerülnek a riportban, tudósításban? A riporterek véleményei az üzleti élet szereplõirõl: – Az üzleti élet szereplõi nem bíznak a médiában. – Nem engednek túl sok hozzáférést a riportereknek. – Csak azokat a riportereket engedik közelebb, akik tisztában vannak azzal, hogy az üzleti folyamatok miként mûködnek. – Nem ismerik a hírügynökségek a média világát. Nem ismerik, hogy a riporterek hogyan, miként dolgoznak. – Ellenségesen viselkednek a riporterekkel és a kérdéseikkel. – Arrogánsak, magabiztosak. – Többet törõdnek a profittal, mint az emberekkel. – Nem értik a hírvilág kultúráját. – Nem értik meg azt, hogy ha valami zavaró, vagy konfliktust okoz annak hírértéke, van. – Gyûlölik azt, hogy a médiának megvan a hatalma ahhoz, hogy eseményekrõl azok teljes megismerése nélkül szóljanak a közvéleményhez, míg az üzleti életnek erre korlátozottak a lehetõségei. – Gyûlölik azt, hogy ha a média állít valamit annak ellenére, ha az nem igaz az üzleti élet szereplõinek el kell viselniük azok következményeit, a meghurcoltatást. Tulajdonképpen ezek az alapvetõ különbségek a media és az üzleti élet között, ami viszont – mint ahogyan azt már többször is említettem az elõzõekben – közös bennük a minél nagyobb haszon megszerzése. A médiával kapcsolatban számos valóság és mítosz létezik, hogy miként kezelik a terrorista szituációkat és eseményeket, azonban ezek eddig nem kaptak kellõ publicitást. Most röviden megpróbáljuk felsorolni azokat, amelyek jellemzõk ezen a területen, illetve amin változtatni kellene.

109

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


q A terrorista események, tevékenységek, az azzal kapcsolatos hírek elsõséget élveznek a hírvilágban, a bûnügyi krónikák a háborús események, de még a titkosszolgálatokkal kapcsolatos hírek és események is a háttérbe szorulnak velük szemben. A riporteri munka ezekkel a hírekkel kapcsolatban nem könnyû, ha lehet azt mondani külön személyiséget, egyéni felkészülést, és nem utolsó sorban bátorság mellett pénzt, a sok pénzt igényel ahhoz, hogy ilyen eseményekrõl tudósítson vagy riportot, készítsen. A riporterek csak egy kis csoportja alkalmas és vállal is ilyen jellegû tudósítást. Általában ezeknek a riportereknek nagyon jó az országismeretük több nyelvet beszélnek, a problémamegoldó képességük-stressztûrésük magasan az átlag felett van. A képességek, a magas szintû kommunikációs kidolgozottság valamint a pénz és az az által kilakuló kapcsolatok teszik, tehetik lehetõvé, hogy a terroristákhoz, vagy terrorszervezetekhez eljussanak ezek a riporterek. Az ilyen jellegû tudósítást vállaló riporterek pszichés képében nagyobb a becsvágy, mint a félelem, hiszen nem felejthetjük azt el, hogy háborús térségekben a humanitárius szervezetek képviselõi mellett az újságírók azok, akik emberrablók fogságába esnek. A riporteri alanyiság mellett ott van egy nagyon feszítõ szakmai kérdés is, mégpedig az idõtényezõ, a hír mielõbbi eljuttatása szerkesztõségekbe. Sajnos ez a faktor hozzájárul ahhoz, hogy a kialakult helyzetekrõl éppen az idõ rövidsége miatt nem a korrekt képet alkotják meg, hanem megjelennek a tudósításokban a spekulációk a találgatások is. Ebben egyedül a riporternek és a szerkesztõjének van egyedüli felelõssége, hiszen az „elsõ vonalban” dolgozó riporter dönti el, hogy miket vesz, fogad tényként, azokból milyen következtetéseket von le. Ha a tények indulóra már éppen az idõ rövidsége miatt nem valósak természetes, hogy az abból levont következtetések sem helytállók. Generálisan nem lehet kijelenteni, hiszen erre irányuló vagy mutató tanulmány nem készült, de a kezdeti hírek sokszor szöges ellentétben állhatnak és állnak a késõbb nyilvánosságra hozott – már a vizsgálati fázisban lévõ eredményekkel! Annak ellenére, hogy habár létezik Médiaetika könyv – általános etikai szabályozás nincs, minden egyes hírügynökség maga, dönti el azt, hogy mit sorol elõre, és esetleg sorol hátra etikai szabályaiban. Ezek a tudósítások általában ellenõrzés nélkül kerülnek adásba, és szerkesztésbe. q Abban az esetben, ha a hatóságok az eseménnyel egyidõben vagy azzal párhuzamosan segítik információkkal a media munkáját, meg kívánják értetni a médiával a jelenséget, eseményt, történést, sajnos nem érik el a kellõ, a kívánt hatást. A média ugyanis nem várja végig a történet végét, hanem éppen a „piaci harc” miatt tudósítását mindenki elõtt kívánja publikálni, így csak a tájékoztatás azon részét fogja meg, amibõl már hírt lehet készíteni. Vállalják inkább azt, hogy késõbb korrigálnak, javítanak, illetve magyarázkodnak. Tehát a hírek vonalán az események kontroll nélkül járják a maguk útját, hiszen csak az induló elemek azok melyek közel vannak a valósághoz, a többi – fõleg a hírek indulásánál – egyedül a riportertõl, a tudósítótól függnek. Sok hasonlatot lehetne erre példaként felhozni talán egyet itt meg is engedek magamnak: a kenyérmorzsák összerakásából hiába jelentjük ki, hogy az kalács, mégsem válik a végén kaláccsá, mégis el lehet fogyasztani, még ha az élvezeti érték, amire várunk nem is az lesz!

110

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


q Krízis szituációkban fõként a terrorista eseményekben, a médiáknak az esethez való hozzáférését jobban kell kontrollálni. A riporterek és a hírügynökségi stábok mozgását és tevékenységét legalább két fõ ok miatt szükséges ellenõrzés alatt tartani: egyrészt a biztonságuk érdekében, a túlélõk biztonsága érdekében; másrészt azon személyek biztonságának az érdekében, akik túsztárgyalásokat folytatnak és megpróbálják kezelni a szituációt, és akik azonnal veszélyeztetettekké vállnak, ha nem tervezett, elõkészítetlen mozgások, szituációk alakulnak kívülállók, mint például a médiák által. Kijelenthetõ ezekkel kapcsolatban az, hogy a hírek kontrollja bizony életeket menthet. Ezt pedig tudatosítani kell, vagy kellene azoknál az újságíróknál, akik leginkább az ilyen események, tudósítások élvonalába tartoznak. További veszélyek származnak abból is, hogy a kezdetben elindított tényekhez a riporterek nem várnak a hatóságoktól kiegészítõ híreket, hanem maguk próbálnak meg az események nyomába eredni. Ezzel sajnos sok esetben meg nem történt részleteket kommunikálnak saját maguk, fejlesztik tovább az információkat. Az ilyen „fejlesztett információs” bázisokat a hatóságok is generálhatják, abban az esetben, ha a kiadható tények egy részét késve juttatják el a médiákhoz, mert ezzel ösztönzik õket a „párhuzamos” történetek hírek alap nélküli megindítására. Nagyon érdekes esemény vagy talán nevezhetjük riporteri technikáknak is, azt, hogy a legtapasztaltabb újságírót követik a fiatalabbak, abból a megfontolásból, hogy tõle több és jobb információt kaphatnak, vagy „csíphetnek” el. Ez természetesen okozhat problémás helyzeteket abban az esetben, ha a vezetõ riporter maga is hibákat követ el egy krízis szituációban, hiszen vele együtt az õt követõk vagy ugyanazt a hibát vagy abból eredõen más hibákat követnek el, amik a krízis helyzetet tovább nehezíthetik. q További nehezítõ tényezõk, ha a riporterek egyes eseményekkel kapcsolatban teóriákat állítanak fel, és azokat mint tényeket jelenítik meg tudósításukban. Sajnálatos dolog néhány esetnél, hogy a média annak ellenére jelentetett meg híreket, hogy a hatóságok azt cáfolták. Nézzük most meg azt, hogy melyek azok a hibák, amik terrorista vagy bármely más krízis szituációban okozzák vagy elõsegítik a rossz, a zavaró, a realitástól távol álló hírek megjelenését: – Az információkhoz való hozzáférhetõség: hiteles információ hiányában a média a megérzései után önmaga állítja elõ a híreket. – Az érthetõség: a zsargonokban való beszéd a médiának szánt híreket érthetetlenné teheti, ami néhány, köztük akár lényeges elemében esetleg ily módon megváltozik. A tájékoztató felelõssége, hogy érthetõen és egyértelmûen interpretálja a krízis kommunikáció híradásait, a hír elemeit. – Az idõtényezõ figyelembe vétele: a legtöbb riporternek tartani kell az ún.: lapzártát, az eseményrõl határidõre kell, hogy tudósítson, teljesítsen, ezért a velük való kommunikátornak erre figyelmet kell fordítania. Ha nem áll módjában teljes hírt átadni, akkor elõrejelzéseket, értékeléseket adjunk számukra. – Arrogancia: krízis szituációkban a sajtótájékoztatók többségében elkövetik a hibát, hogy az eseményekrõl naturan statisztikailag, érzések nélkül tudósítanak, követelmény kell, hogy legyen az empátia az emberi megnyilvánulás.

111

II-17

KR-2

2006. 06. 26.

Tom


A hibák kezelése ebben a relációban követelmény kell, hogy legyen, amit a médiával szemben elõ lehet és elõ is kell készíteni. Ennek talán a leghatékonyabb módja az, hogy a krízis kommunikációban fel kell készülni a nyilatkozó személynek a krízisben érintett személyekbõl, fel kell készülnie a média szakembereibõl, a várható kérdésekbõl. Ezzel kapcsolatban tekintsük át azt, hogy mik azok amik a krízis –terrorista szituációkkal kapcsolatban érdekelhetik az újságírókat: – a cselekménnyel összefüggõ szokatlan tényezõk; – a cselekménynek az emberekre, az áldozatokra gyakorolt hatása-következményei; – a titkok a bizalmas részek információk; – konfliktusok a cselekménnyel kapcsolatban érintett szervezetek között; – a cselekmény kezelésével összefüggõ hibák, hiányosságok; – az elmarasztalható személyek szervezetek. Az érdeklõdési területekbõl adódik az, hogy a médiának szüksége van hozzáféréshez a következõ terüeletekhez: a terroristákhoz, a tárgyaló személyekhez, a hivatalos szóvivõkhöz, tanúkhoz, az esettel megbízott biztonsági erõkhöz, vezetõkhöz, vagy tagjaikhoz, a túszokhoz vagy az áldozatokhoz, illetve a hozzátartozókhoz, a médiának szüksége van mûködési területre, ahová az eszközeit felvonultatja, ahol a közeli körzetében a cselekménynek interjúkat készíthet. Sok mindent lehetne még a média és a terrorizmus kapcsolatáról, az azokat jellemzõ felületekrõl írni. Továbbá az is kijelenthetõ, hogy ezt a területet szorosabb kontroll alá kellene helyezni olyan megfontolásokkal is, hogy egyes szabadságjogokat akár korlátozunk is az intézkedéseinkkel. A biztonság, a sikeres terrorista incidens kezelése bizony csak határozott szabályok között, a korrekt együttmûködés alapján valósulhat meg. Bizonyára nehéz lehetne errõl a piaci élet szereplõit meggyõzni, akiket elsõsorban a hírvilág nem kis profitot hozó érdekei motiválnak, de meg kell tenni, mert a szabályozatlan tevékenység akár emberi életekbe is kerülhet. Nehéz ez a célkitûzés egy olyan induló-gyorsuló demokráciában, ahol az etikai korlátokat mégjobban ledöntik a bulvárlapok és egyéb médiák szereplõi. Véleményem szerint ennek ellenére kísérletet kell erre tenni, tanulni kell az ezen a területen felmerült országok hibáiból, és ha ez az elsõ lépés, akkor bízok abban, hogy mégha csak kismmértékben is de meg tudjuk tenni azokat az elsõ lépéseket, amelyek mentén kezelhetõvé válik a probléma.

FELHASZNÁLT IRODALOM William L. Rivers–Cleve Mathews: Médiaetika. Prentice Hall. 1988. Military Rewiew 2002. 82. évf. 1. sz. Medien und Terrorismus. Internationale Politik. 2001. 12. sz. Terrorism in Perspective. David L Paletz, Alex Peter Schmid: Terrorism and the Média. Newbury Park, Calif Sage. 1992. http://www.3911.com/speeches/mediaandterrorists.html

112

A terrorizmus és a média

Recommend Documents