A távmunka és a távdolgozók jellemzői

TÁRSADALOM A távmunka és a távdolgozók jellemzői Tárgyszavak: foglalkoztatás; humánerőforrás; információtechnológia; munkahely; távmunka trend.

Bevezetés A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni, hogy elterjedtebb, mint általában gondolják. A cikk szerzői hat ország adatai alapján azt vizsgálták, hogy a technológia ösztönzést ad-e a távmunkának. Minthogy a definíció egyes kategóriáinak jellegzetes társadalmi jellemzői vannak, úgy tűnik, hogy a távmunka inkább hagyományos foglalkozási szokásokat tükröz, mint egy nagy technológiai változást. A New Technology, Work and Employment c. szaklap nemrég megjelent különszámában egy sor problémát vetettek fel a távmunka definíciójával és felmérésével kapcsolatban. A jelen cikk első része ezek közül ismertet néhányat, második része hozzászólás a vitához, idevágó adatok alapján elemezve a távmunka elterjedtségét és jellemzőit. A cikk szerzői felhasználták az említett különszám több megállapítását a definíció és a felmérés témájában. Egyetértenek azzal a következtetéssel, miszerint az a döntés, hogy a távoli munka különféle formáinak felmérésekor mit vegyenek figyelembe, a kutatók érdekeitől és attól függ, hogy milyen kérdésekkel akarnak foglalkozni. A különböző érdekek részben tükrözik a távmunka mint társadalmi felépítmény történetét és jellegét, ami további kételyeket vet fel a konszenzus lehetőségéről. A távmunka eddigi tanulmányozása során számos eszmecserére került sor, köztük a távdolgozók különböző fajtáiról, azokról a problémákról, amelyekre a távmunka jelenti a megoldást, és a különféle nézőpontokról, amelyekből ez a jelenség értékelhető. A távmunka témájával az 1970-es évek eleje óta foglalkoznak intenzíven tudományos körökben, amikor az energiaválság hatására a kutatók a hálózaton keresztül végzett munkát az ingázás alternatívájának kezdték tekinteni. Mivel a környezetvédelmi érdeklődés fennmaradt, az

1980–1990-es években ismételten napirendre tűzték a koncepciót. Az 1980-as években külön elemző szak fejlődött ki a menedzseri és üzleti iskolákból, különösen a személyzetirányítás területén. Ebből a nézőpontból a távmunkát a rugalmas munkavégzés egyik formájának tekintették, amely abból a nyilvánvaló igényből ered, hogy a cégek könnyebben tudjanak alkalmazkodni a piaci változásokhoz. A távmunka kérdése ezért a rugalmas foglalkoztatásról szóló általánosabb vita részét képezi. Ennek a munkafajtának a gyakorlati megvalósítását és elterjedését elvileg befolyásolhatják a technológiai fejlesztések, mint az internet, a harmadik generációs mobiltelefonok és egyéb hordozható eszközök. A szakszervezetek és más testületek számára dolgozó kutatók kritikusabban közelítették meg a távmunkát, kifejezve aggodalmukat, hogy a távmunka kizsákmányoló jellegű foglalkoztatási feltételeket idézhet elő. Főképpen feminista befolyás hatására néhány szerző rámutatott arra, hogy bár a távmunka megoldást jelenthet a nők kettős, otthoni és munkahelyi szerepéből adódó problémákra, de semmi esetre sem ideális megoldás. Számos szakszervezeti kutatásban volt egy rejtett feminista irányzat, amely párhuzamot vont a távmunka és a nők hagyományos házi munkájával kapcsolatos negatív tapasztalatok között. A különféle kutatócsoportokon kívül a távmunka koncepciója létezik a köztudatban is. A média gyakran foglalkozik a profi távmunkával, és ezzel esetleg befolyásolja a nézeteket arról, hogy a távmunka mit ölel fel és mit nem. Másfelől kihathat arra, hogy az emberek távdolgozónak tekintik-e magukat. Valóban, sok szabad foglalkozású munkavállaló, aki főként otthon dolgozik, nem gondolja, hogy távmunkát végez. A távmunka ösztönzést adott arra, hogy a hatóságok és állami intézmények is foglalkozzanak kutatással, politikai irányultságú dokumentumok kiadásával, szimpóziumok szervezésével, amelyek mind hozzájárultak a közfelfogás kialakításához a munkavégzésnek erről a formájáról. Végül, a távmunkáról alkotott elképzeléshez néhány vállalat is hozzájárult saját kutatásaival, különösen az informatikai és távközlési technológiák szállítói, amelyek érdekeltek a távmunka előmozdításában. Az otthoni irodák bemutatói érthető módon hangsúlyozzák a technológia szerepét, és gyakran mutatnak be az ismertnél korszerűbb csúcstechnológiai modelleket. Bár a távmunka összes lehetséges megközelítését nem meríti ki, az alábbi összefoglalásnak az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a tényre, hogy a távmunka társadalmi felépítmény, amellyel kapcsolatban a különféle intézményeknek és tudósoknak saját érdekük van. Nem meglepő ezért, hogy a távmunka kutatóinak megállapítása szerint nincs

egyetértés abban, hogyan kellene meghatározni és felmérni ezt a jelenséget.

A távmunka meghatározásának elemei A távmunka definíciójának legismertebb elemei: technológia, helyszín, szerződéses megállapodás és idő. A technológiát illetően az egyik sokat vitatott kérdés, hogy az a távmunka lényegi, stratégiai vagy szükséges része-? A korábbi tanulmányok nem vették figyelembe ezt az elemet, a távmunkát az otthon végzett munka tartalma miatt tekintették új jelenségnek, olyannak, amely különbözik a szokásos, rosszul fizetett bedolgozástól. Az 1980-as évek vége felé kezdték fenntartani a távmunka kifejezést azokra az otthon dolgozókra, akik új technológiát használnak. A számítógép-használat a gyakorlatban a definíció része lett, már csak a technológia szerepének a meghatározása a probléma. A Brit Statisztikai Hivatal meghatározása szerint a távdolgozók azok a fizetett vagy nem fizetett munkavállalók, akik telefont és személyi számítógépet használnak, és vagy teljes munkaidőben, vagy csak alkalmanként otthon dolgoznak (de legalább heti egy napot). Meghatároztak egy szűkebb, TC-távmunkásoknak nevezett csoportot is, akiknek a munkájához a telefon (T) és a számítógép (C mint computer) alapvetően lényeges. A megkérdezett emberek ritkán tudtak pontos meghatározást adni a távmunkára. Kívánatos lenne az információ- és kommunikációtechnológia (IKT) használat szintjének mérése, azonban kérdés, hogyan kellene mérni ezt a „szintet”: idő, intenzitás vagy a technológia komplexitása alapján? A távközlési kapcsolat természetét tekintve a minimalista definícióhoz elégséges a telefon, de egyesek úgy érvelnek, hogy a távmunkának bonyolultabb elektronikus kapcsolattal kell együtt járnia, mint pl. a modem vagy az utóbbi években az internet, majd a harmadik generációs mobilberendezések használata. Ezek figyelembevétele jelentősen megváltoztatná a megfigyelt távdolgozók számát. Célszerű talán elfogadni a technológiát a távmunka meghatározásának részeként, de differenciálni kell a különböző típusú IKT-k használata szerint. A távdolgozót nem valamely sajátos technológia definiálja, az alkalmazott technológiák a távmunka különféle formáit jelentik. A definícióról szóló eszmecserék második fő eleme a helyszín, az, hogy vajon a távmunka csak otthon végzett munkát jelenthet, vagy a távoli munka más fajtáit is, mint pl. a teleházban vagy kihelyezett irodában végzett munka. A problémát az jelenti, hogy miként határozzuk meg a

munkavégzés helyét. Kérdés, hogy vajon egy irodából végzett távegyüttműködés – interakció másokkal, elektronikus formában – a távmunka egyik formáját jelenti-e? Ez a probléma segít annak megértésében, hogy miért részesítik előnyben az olyan fogalmakat, mint az emunka vagy az elosztott munka, amelyek a munkavégzési szokások határtalanul széles skáláját tárják fel. Jelentős tényező azonban a mobilitás. Az USA-ban megfigyelhető az a tendencia, hogy a „nomád” vagy mobil dolgozókat már nem sorolják a távdolgozók közé, míg Európában még igen. A több helyen végzett munkák nagy része nem számít távmunkának, tipikusan ilyen pl. a kamionsofőrök és az építőmunkások tevékenysége. Egyesek szerint a mobil munka különbözik a távmunkától, míg mások szerint a két kategória átfedi egymást. Az egyik definíció szerint a távmunka a minimum öt órában otthon végzett munka, míg a mobil munka az otthonon és a munkáltató központi irodáján kívül minimum öt órában végzett munka. Az egyik európai tanulmány úgy határozza meg a „mobil távdolgozókat”, hogy részben otthon, részben más helyen dolgoznak, beleértve a központi munkahelyet. Van, aki úgy látja, hogy maga a munkavégzés helye, ahol az információ- és kommunikációtechnológiát használják, nem határozza meg, hogy távmunkáról van-e szó, csak azt, hogy hogyan végzik a munkát. A szerződésben rögzített megállapodás tekintetében néhány kutató a szabad foglalkozásúakat nem szokta bevenni ugyanabba a kutatásba, mint az alkalmazott távdolgozókat, mások szerint viszont az előbbiek a távdolgozók jelentős részét alkotják. Ez a kérdés még tisztázandó, de itt is vannak problémák a definícióval. Egy angol tanulmány például ideszámítja azokat a szabad foglalkozású személyeket, akik csak egy ügyfélnek dolgoznak, de kizárja azokat, akik többnek. Az alábbiakban ismertetetésre kerülő kutatás mintáiban figyelembe vették mind a szabad foglalkozású, mind az alkalmazott dolgozókat. A távmunka definíciójának utolsó eleme az idő, pontosabban a munkaidő. Vannak, akik főként az irodában dolgoznak, de utána este vagy hétvégén otthon is. Ez a túlmunka általában nem tartozik bele a távmunka definíciójába, bár gyakori és általában együtt jár az információ- és kommunikációtechnológia használatával. Ennek a túlmunkának főleg akkor van jelentősége, amikor az elemzés tárgya a potenciális munkavállaló-kereslet felmérése teljes idejű, otthonról végzett IKTközvetítésű munkára. Az ilyen felmérésnek magában kell foglalnia a hatékony otthoni munkához szükséges IKT-berendezések iránti igény becslését vagy az otthoni munka kihatását a dolgozók életmódjára és háztartására.

A különböző tanulmányokban a távmunka definíciójához a munkaidő 20%-a és 50%-a között változik annak az időnek az aránya, amelyet a távolban, pontosabban otthon végzett munkával töltenek. Így ezek a küszöbök nagyrészt kizárják az alkalmanként otthon végzett munkát, bár ez valószínűleg jelentős részarányt képvisel a távmunkán belül. A távmunka intenzitása szerint a távdolgozókat be lehet sorolni, pl. „kiegészítő”, „változó” és „állandó” alcsoportokba, aszerint, hogy heti egy napnál kevesebbet, legalább egy napot vagy az idő nagy részében dolgoznak otthon. Mindez aláhúzza, hogy nincs egységes elhatárolás a különféle alternatívák között, és lehetetlen egyetlen abszolút számot megadni a távdolgozókra.

A távmunka osztályokba sorolása Az alábbi adatok az e-Living projektből származnak, amelyet az Európai Unió IST programja finanszíroz. A projekt egy hat országot átfogó, 1750 háztartást magában foglaló vizsgálaton alapul, amelyet 2001 vége felé készítettek. A hat ország: Nagy-Britannia, Bulgária, Németország, Izrael, Olaszország, Norvégia. A cél az volt, hogy összehasonlító információt szolgáltassanak egy sor EU tagállamban vagy társult országban azokról a fő magatartásvonásokról, amelyek kapcsolatban lehetnek a jelenlegi vagy jövőbeli IKT-használattal, továbbá hogy megvizsgálják a későbbi, pl. a környezeti kihatásokat. A távmunka definíciójának megközelítéséhez néhány alkotóelemből levezetett rugalmas osztályozást alakítottak ki. A helyszínnel kapcsolatban a vizsgálat kérdőíve a fizetett dolgozók fő munkavégzési helyére kérdezett rá. A lehetséges válaszok a következők: főleg otthon, a munkahely területén, vezetés vagy utazás közben, egynél több helyen. A két utolsó kategória nem lett része a végleges osztályozásnak, mivel a mobil telefonkapcsolatot a munkavégzéshez a mobil munka megjelölésére használják. A kialakított séma legfontosabb része abból az adatsorból származik, amely az otthon végzett munka napi, esti és hétvégi gyakoriságára vonatkozik, valamint arra, hogy a munkához milyen gyakran használják a számítógépet vagy az internetet. Tehát a rendszer a helyszínt, az alkalmazott technológiát és az időtényezőt foglalja magában. Ez a dolgozók következő kategóriáit eredményezi: 1. azok, akik otthon dolgoznak valamennyit, és ehhez az internetet használják, 2. azok, akik otthon dolgoznak valamennyit, és ehhez személyi számítógépet használnak,

3. azok, akik azt mondják, hogy munkájukhoz fontos a mobiltelefon, de nem használnak internetet vagy számítógépet, 4. azok, akik otthon dolgoznak a szokásos munkaidőben, de nem használnak számítógépet vagy internetet, és munkájukhoz nem tekintik fontosnak a mobiltelefont, 5. azonos a 4. kategóriával, de esténként vagy hétvégeken dolgoznak, 6. azok, akik egy vagy több munkahelyen dolgoznak, de nem otthon. Az alábbi elemzés nagy része összevonja a 4. és 5. kategóriát. Ezeket – más definíciókkal ellentétben – a fenti rendszer nem távdolgozókként, hanem otthon dolgozókként kezeli, egyébként az 1–3. kategóriába tartoznának. Mivel az adatok azt mutatják, hogy az 5. csoportba kevesen tartoznak, és mivel a munka rugalmasságát mind a 4., mind az 5. kategória magában foglalja, ésszerűnek látszik ezeket összevonni. Azonban bizonyos egybeeséseknél különbséget tesznek köztük, amenynyiben az helyénvaló. Bár az otthon végzett munka intenzitását fontosnak tartják, ezt mégsem építik be az osztályozási rendszerbe. Az 1–4. kategóriák mindegyike jelenthet akár nagy időtartamú, akár nagyon korlátozott idejű munkát, ellenben az 5. kategóriát inkább az ütemezés („mikor”) határozza meg, mint az intenzitás („mennyit”). A távmunkát a technológia és a helyszín alapján kellene meghatározni, az ütemezés alapján pedig minősíteni. Megfigyelhető, hogy az otthon végzett munka, amikor az otthon a munkavégzés egyedüli helyszíne, számszerűleg nagyon kicsi kategória, de változó intenzitású (1. ábra). Az országok között kevés az eltérés, míg a kategóriák között lényegesek a különbségek. Ez azt sugallja, hogy a különböző típusú gazdaságokban nagyjából hasonló tényezők mozgatják ezeket a különbségeket. A teljes képet, beleértve a helyszín és a technológiai különbségek hatását, a 2. ábra mutatja. Ehhez két megjegyzést kell fűzni. Az egyik, hogy 30 és 70 százalék között szóródik azoknak az aránya, akik csak a munkahelyen dolgoznak, de ha Bulgáriát kihagyjuk, a felső határ 50 százalék. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden országban a munkaerő több mint felének van másfajta munkája is. Nagy-Britannia, Németország és Olaszország között nagyon kicsi az eltérés. Norvégiában és Izraelben a legalacsonyabb a munkahelyen dolgozók részaránya, ami Norvégiában a magasabb nemzeti jövedelmet és a földrajzi korlátokat, Izraelben a biztonsági problémákat tükrözheti. A második megjegyzés az országok közötti eltérésre vonatkozik, az otthon végzett munka és a távmunka osztályozásának elemeit illetően. Izraelben és Norvégiában a legnagyobb a PC-t használó otthon dolgozók

részaránya, Norvégiában és Nagy-Britanniában a legnagyobb az internetet használóké.

Nagy-Britannia 60 40 Bulgária

Olaszország

csak otthon dolgozók

20 legalább hetente egyszer otthon dolgozók

0

valamennyit otthon dolgozók Izrael

Németország

Norvégia

1. ábra Az otthon dolgozók százalékos megoszlása az otthoni munkavégzés gyakorisága szerint

80 70 60 50 % 40 30 20 10 0 Nagy-Britannia

Olaszország

Németország

Norvégia

Izrael

Bulgária

internetet használó otthon dolgozók

számítógépet használó otthon dolgozók

mobiltelefont használók

otthon dolgozók (nem használnak IKT-t)

hagyományos munkahelyen dolgozók

2. ábra A távmunka, otthon végzett munka és a hagyományos munka elterjedtsége

A fentiek néhány jelentős dolgot nem mutatnak ki: a szabad foglalkozásúak szerepét, a távmunkával töltött idő hosszát és azt az időt, amennyit a távdolgozók a technológia használatával töltenek. Ami a szabad foglalkozásúak illeti, Nagy-Britanniában csökken ugyan túlsúlyuk a távmunkában, de részarányuk továbbra is jelentős. A legtöbb vizsgált országban nagy az arányuk az internetet, PC-t és mobilt használók kategóriáiban, és inkább kapcsolódnak a távmunkához, mint az otthon végzett munkához. A hetente legalább egy alkalommal otthon végzett munka az esetek több mint 20%-ában fordul elő. Tehát akik otthon dolgoznak valamennyit, többnyire ilyen rendszerességgel teszik. Néhány ilyen munka nagyon intenzív, pl. az internetet használók heti átlagos óraszáma 8 (Norvégia) és 19 (Németország) között szóródik, de mivel a legtöbb ember nem végez távmunkát, a távmunka hozzájárulása a dolgozók összes munkaórájához kicsi. Végül, ha a technológiák használatának terjedelmét nézzük, Nagy-Britanniában az internetet és PC-t használó távdolgozók 50%-a otthoni munkájához legalább a fele időben használ PC-t. Ez arra enged következtetni, hogy a távmunka alapvetően otthon végzett munka, amelyhez a technológia fontos, de nem mindig szükséges. Összefoglalva, a távmunka szigorú definíciója erősen alulbecsüli az otthon végzett munka tényleges elterjedtségét. Teljesebb, változatosabb képet ad a helyszínre és technológia formájára alapozott meghatározás. A munka intenzitása fontos, bár a végleges definíciónak nem feltétlenül kell, hogy alapvető részét képezze.

A távdolgozók jellemzői A továbbiakban a távmunka kategóriái és a hozzájuk tartozó távdolgozók megkülönböztető jegyei közötti kapcsolat vizsgálata következik. Lehetséges pl., hogy a távmunka módozatai a foglalkoztatási státusz közvetlen tükörképei, ezért nincs különösebb hatása a szervezeti vagy technológiai tényezőknek. Az elemzés alapjául szolgáló adatsor egy háztartási felmérésből származik, ezért – ellentétben a munkáltatói szintű felmérésekkel – nem szolgáltat információt a szervezeti hatóerőkről. Lehetséges azonban, hogy a szervezeti tényezőknek van némi jelentősége. A foglalkozás befolyását pl. az a gyakran megfigyelt tény jelzi, hogy a távdolgozók nagy része magas beosztású. Valószínű, hogy rendszeresen dolgoznak otthon, és ehhez esetenként IKT-t használnak. A felmérés adataiból azt állapították meg, hogy a kor szerinti megoszlás nagyjából azonos a különböző kategóriákban, de a nemek sze-

rint jelentős különbségek vannak (3. ábra). Az internet alapú távmunkát főleg férfiak végzik, Izrael kivételével az összes országban. A számítógépet használó otthoni munkában általában szintén a férfiak vannak túlsúlyban, de az előzőnél kisebb mértékben. A mobiltelefon használata a munkához a férfiak hasonló arányú dominanciáját mutatja, mint az internet alapú munka. Azok az otthon dolgozók, akik nem használnak IKT-t a munkájukhoz, feltehetően nők. A munkahelyen dolgozók nemek szerinti megoszlása (nem szerepel az ábrán) kb. egyenlő. Ezeket a differenciákat nem magyarázza az a tény, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel szabad foglalkozásúak, és a szabad foglalkozásúak nagyobb valószínűséggel távdolgozók. Ezt a csoportot kizárva, a férfiak túlsúlya továbbra is erős ebben a három kategóriában. Egy 2002 évi tanulmány bebizonyította, hogy Angliában a férfiak és nők foglalkoztatási és iparági megoszlása nem ad kielégítő magyarázatot a távdolgozók nemek szerinti különbségére. 4,0 3,5 3,0 2,5 2,0 % 1,5 1,0 0,5 0,0 -0,5 -1,0 Nagy-Britannia

Olaszország

Németország

Norvégia

Izrael





3. ábra A távmunka és az otthon végzett munka nemek szerinti aránya (bázis = 0, a szemléletesség érdekében a férfi/nő arány „alapját” 1 helyett 0-nak vették) A nemek szerinti eltérés vajon azt jelenti-e, hogy a távmunka professzionális, jól fizetett munka, míg az otthon végzett, döntően női munka ennek az ellenkezője? Ez a 4. ábra alapján vizsgálható, amely bemutatja a diplomával, oklevéllel rendelkezők arányát az egyes kategóriák-

ban. Ez az arány a mintában Nagy-Britanniában 26%, Olaszországban 13%, Németországban 24%, Norvégiában 42%, Bulgáriában 33% és Izraelben 46%. Az ábrából kiderül, hogy az internetes, valamint a számítógépes otthoni munkát mindegyik országban nagyrészt a felsőfokú végzettségűek végzik. A munkájukhoz mobiltelefont használók között olyan arányban lehetnek diplomások, mint a munkaerő-állomány összességében (kivéve Izraelt). Az otthon dolgozók magasabb végzettségűek, mint az átlag. A nem IKT-alapú otthoni munkákat alacsony végzettségű emberek vállalják, ami annak a következménye, hogy azok rosszul fizetett és rutin munkának számít. 90 80 70 60 %

50 40 30 20 10 0 Nagy-Britannia

Olaszország

Németország

Norvégia

Izrael





4. ábra Diplomás távdolgozók és otthon dolgozók aránya A végzett munka jellegét vagy színvonalát tekintve a NagyBritanniában készített tanulmány megállapította, hogy a távmunkában túlsúlyban vannak a menedzserek, szellemi foglalkozásúak, szakértők és műszaki szakemberek. A legtöbb „e-Living” (elektronikus életformájú) országban az internetet használó otthon dolgozók kereken háromnegyede menedzser vagy szakértő (5. ábra). A PC-t használó otthon dolgozók között a menedzserek és szakértők aránya kevésbé domináns, de mindegyik országban még mindig jóval meghaladja az átlagot. Hasonló a helyzet az otthon dolgozók körében, míg a munkájukhoz mobil telefont használók összetétele nagyjából ugyanolyan, mint a többi dolgozóé.

90 80 70 60 %

50 40 30 20 10 0 Nagy-Britannia

Olaszország

Németország

Norvégia

Izrael





5. ábra Szakértő és menedzser távdolgozók és otthon dolgozók aránya A menedzsereken és szakértőkön kívül nincs más olyan foglalkozási csoport, amely következetesen az átlagosnál magasabb arányt képviselne akár a távdolgozók, akár az otthon dolgozók között. A technikusok aránya pl. nagyjából ugyanolyan az internetet vagy PC-t használó otthon dolgozók között, mint az összmunkaerőn belül. Az irodai dolgozók alulreprezentáltak a távmunka és az otthon végzett munka minden formájában. Ez azt sugallja, hogy a távmunka nem a legjobb lehetőség erre a többnyire rutinmunkára. A mobiltelefon bizonyos jelentőséggel bír a mesteremberek (craft worker) számára, akik ennek a technológiának a szilárd foglalkozási bázisát képezik. Összegezve, az internet alapú távmunkát túlnyomórészt menedzserek és szakértők végzik. Ez azt sugallná, hogy a távmunka társadalmi státuszt tükröz. Azonban az a tény, hogy az otthon dolgozók is többnyire diplomások, szintén arra utal, hogy ez a munkaforma – bár kétségtelenül erősen heterogén – nem alacsony státuszú és nem is rutinmunka, de a számok azt mutatják, hogy nincs abszolút összefüggés a távmunka és a szakmai vagy vezetői státusz között. Fizetés tekintetében pozitív összefüggés van az otthon végzett munka és a dolgozók munkateljesítményének értékelése között, bár a női alkalmazottak annál kevésbé hatékonyak, minél több napot dolgoznak otthon.

A következő elemzés szerint a fizetési különbségek kétféleképpen magyarázhatók. Ha a távdolgozók magasabb fizetést kapnak, mint a többiek, ennek vagy az az oka, hogy a távmunka hatékonyabbá teszi őket, vagy pedig olyan szakértők és menedzserek, akiknek mindenképpen magas a fizetése, és csak bizonyos ideig kell távmunkát végezniük. Ugyanakkor más távdolgozók fizetése lehet alacsony, amennyiben hagyományos otthon dolgozók, akik az IKT-t csupán munkaeszközként használják (pl. telefonos értékesítés otthonról). Az egyes távmunkafajtákkal járó fizetés értékeléséhez, egyéb munkákkal összehasonlítva a kategóriák munkabérein kívül figyelembe vettek egy sor jellemzőt, pl. a végzettséget és foglalkozást. Az volt a feltevés, hogy a kategóriák közötti differenciák sokkal inkább annak a hatását tükrözik, hogy a dolgozók melyik kategóriában vannak, mint az őket foglalkoztatók jellemzőinek hatását. A regressziós elemzés során a legkisebb négyzetek módszerét alkalmazták. A 6. ábra adatai azt mutatják, hogy az egyes otthoni és távmunka-kategóriákban dolgozók keresete (euró/óra) mennyivel több, mint amennyit kereshetnének nemük, életkoruk, végzettségük, számítógépes ismereteik, foglalkozásuk és iparáguk szerint. (A szabad foglalkozásúakat nem vették figyelembe, mert fizetési adataik nem reálisak). Nagy-Britannia 8 6 4 Izrael

2 0

Olaszország

-2

Norvégia


Németország



6. ábra A távmunkafajták hozzájárulása az otthon dolgozó munkások órabéréhez (euró) (regressziós koefficiensek)

A kép nagyon változatos. A munkahelyen dolgozókat kihagyták, mivel ők képezik azt a csoportot, amelyhez a többi csoportot hasonlították. Négy országban az internetes távdolgozók keresete lényegesen magasabb, függetlenül végzettségüktől és a munka jellegétől. Norvégia kivételével ez kitűntetett kategóriának tűnik. Lehetséges, hogy ezeket a távdolgozókat munkáltatóik hatékonyabbnak tekintik, vagy pedig ez a tevékenység kiváltságosan jól fizetett munka. A legtöbb országban a számítógéppel otthon dolgozók kevesebbet keresnek, mint az otthon dolgozók és az internetes távdolgozók. Tehát nem az a helyzet, hogy a távmunka minden fajtája magas fizetéssel járna. A számítógépes otthoni munka a többi kategóriához viszonyítva nem valami jól fizetett, sőt még a sima otthon végzett munkánál is alacsonyabb a fizetés. Mindent összevetve valószínűleg azoknak van igazuk, akik kétségbe vonják a távmunka és a többi munkaforma közötti különbségtétel megalapozottságát. Tovább kell azonban folytatni a távmunkafajták kidolgozását, mivel a különféle formák összefüggnek a különböző munkaviszonyokkal, a munkába való visszatéréssel és szociális sajátosságokkal. Természetesen az internetes távdolgozók – akiket számos értekezésben azonosítanak a távdolgozókkal – sok tekintetben kitűnnek, de léteznek más távmunkaformák is, és ezeket is tanulmányozni kell. Az elemzésekben figyelembe kell venni a technológiát. Amennyiben a technológiai különbségek nem járnak együtt foglalkoztatási vagy szociális sajátosságokkal, akkor talán kijelenthető, hogy a távmunka fogalma már nem fontos kérdés, mivel a technológia jelentősen át fogja rendezni minden ember munkáját. Addig is, a tapasztalatok azt sugallják, hogy a távmunka inkább a létező munkaviszonyokat tükrözi, nem pedig újakat hoz létre. Összeállította: Kaposi Mária Haddon, L.; Brynin, M.: The character of telework and the characteristics of teleworkers. = New Technology, Work and Employment, 20. k. 1. sz. 2005. márc. p. 34–42. eWork 2000: Status report on new ways to work in the information society. = Brüszszel, Európai Bizottság.

Röviden… Amerikai felmérések munkák alvállalkozásba adásáról Miközben az USA és Európa munkavállalói aggódva figyelik a munkák rendszerint alacsony bérű országokba „kihelyezéséről” szóló híreket, újabb tanulmányok és felmérések a kérdést más megvilágításba helyezik. Az európai vállalatok 72%-ban, az amerikaiak 77%-ban „kihelyezik” pénzügyi műveleteik egyes funkcióit (pl. számlakészítés, reklamációügyintézés). A felmérés szerint a cégek közel fele hatékonynak, mintegy egyharmada nem túl nagy hasznot hozónak tartja ezt a megoldást, 9%uk úgy nyilatkozott, hogy anyagi hatását tekintve éppen a határon vannak, míg 4%-uk veszteségesnek véli. Az Enterprise Systems a kérdés másik oldalára világít rá: felmérésük szerint a munkát kihelyező vállalatok több mint 70%-a nem külföldi partnerrel dolgoztat, és a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy legutóbbi kihelyezésük nyomán nem hajtottak végre létszámleépítést. Az Enterprise Systems ezért feleslegesnek tartja a munkahelyek külföldre telepítésével kapcsolatos aggodalmakat. Mindkét felmérés szerint az információtechnikai, a rendszerjelentés, a számlák, fizetési jegyzékek és a reklamációkezelés azok a fő (leginkább adminisztrációs) munkák, amelyeket a vállalatok hajlamosak „kihelyezni”. A „kihelyezés” hívei szerint a megszűnő munkák helyébe új feladatok, munkakörök lépnek. A Federal Reserve Bank elnöke, Alan Greenspan szerint „Mindig is lesz aggodalom a jövőbeli munkalehetőségekkel kapcsolatban, de hosszú távon olyan árukat és szolgáltatásokat fogunk előállítani, amelyeket még csak ezután találnak fel.” Az Economist azt a végkövetkeztetést szűri le az egymással vitázó felmérésekből, hogy a munkák „kihelyezésével” mindenki csak nyer, ha pedig ez (olcsó bérű) elmaradott országokba irányul, jól jár a munkaadó, ugyanakkor javulnak az ott élők életlehetőségei. (Quality Progress, 38. k. 2. sz. 2005. p. 21.)

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

Recommend Documents