értelem és érzelem
MEGTARTÓERÔ
a szerelemben Szöveg: Czégényi Margit ❱ Képek: Beth Moon ❱
A legtöbbünk bizonyára már feltette magának a nagy kérdést: mi kell ahhoz, hogy hosszú távon lobogjon a szerelem? A kapcsolat elején fel sem merül, hisz az újdonság varázsa körüllebeg, célt ad, és átmenetileg kiöli belôlünk a racionalitást. Mi történik néhány hét, hónap, év múlva? Hova száll el ez a ritka madár?
40 ❱ 2012. szeptember ❱ IPM
monjaink (feniletilamin, oxitocin, szerotonin, dopamin és endorfin megfelelô kombinációja) gondoskodtak a szerelmi koktélról, mi pedig észrevétlenül fenékig ittuk a poharat. Ezek a hormonok általában 18 hónapig képesek fenntartani a szerelem mámorát, szerencsés esetben kitarthatnak 4-5 évig is. Tulajdonképpen olyanok, mint az idôzített bombák. Mi zajlik bennünk érzelmi szinten, amikor szerelmesek vagyunk? Keveredik a vágyakozás, a ragaszkodás, a kötôdés, a féltékenység, a birtoklási vágy, a szeretet, hol fent vagyunk, hol lent. Ha jól sikerül a találkozónk, a mennyben érezzük magunkat, ha durván szól hozzánk a szerelmünk, a poklok kínját éljük át. Testi szinten tetôfokára hágnak a szexuális együttlétek, mágneses vonzalmat érzünk a kedvesünk iránt, gyakran megérintjük, vágyunk rá. Olyanok leszünk, mint a drogosok, elkezdünk egymástól függeni, sóvárgunk egymás után, folyton keressük egymás társaságát. A gondolatainkat átszövi az álmodozás. Sokat gondolunk a szerelmünkre, igaz, a férfiak és a nôk némiképp máshogyan, a nôk érzelmekkel átszôve, a jövôt tervezgetve, a férfiak testiséggel, erotikával fûszerezve.
Néhány hónapig, évig eltart bennünk ez a kábulat, és egyszer csak történik valami. Reggel felébredünk a kedvesünk mellett, ugyanúgy, mint sok-sok alkalommal, és mégis másképp.
Emlékezzünk vissza a szép, rózsaszín felhôkben úszó idôszakra, amikor megismertük és megszerettük a kedvesünket! Pontosabban belehabarodtunk, magunk sem tudjuk, miért és hogyan. Mintha nem lettünk volna a saját testünk, lelkünk, gondolataink és érzelmeink ura. Nem is voltunk!
Szerelemhormonok szavatossága Az ösztöneink és a biológiai mûködésünk megtették helyettünk a szükséges intézkedéseket. A szerelmi hor-
Néhány hónapig, évig eltart bennünk ez a kábulat, és egyszer csak történik valami. Reggel felébredünk a kedvesünk mellett, ugyanúgy, mint sok-sok alkalommal, és mégis másképp. Végigpásztázzuk ôt a tekintetünkkel, és nem értjük, mi történt, mi változott meg, egész másnak látjuk, mint eddig, mintha a szép rózsaszín szemüvegünket átfestette volna valaki tompa szürkére, olyan semmitmondó egérszürkére. Persze lehet, hogy fokozatosan változott meg a szemüvegünk lencséje, bárhogyan is legyen, rádöbbenünk, hogy már másképp érzünk iránta. Nem olyan érdekes, kevésbé izgalmas az együttlétünk, egyre gyakrabban választunk külön programot a barátainkkal, barátnôinkkel. Kezdünk térben, idôben, érzelmekben és fizikailag eltávolodni egymástól. Soknak érezzük a vele eltöltött idôt, túlzottan elérhetôvé és hozzáférhetôvé vált számunkra. Mennyivel érdekesebb a kollé-gánk/kolléganônk, aki idônként betoppan napközben az irodánkba, hogy egyeztessünk egy apró részletet az új közös projektünkIPM ❱ 2012. szeptember ❱ 41
❱❱❱❱ értelem és érzelem
kel kapcsolatban. Körüllengi az elérhetetlenség misztikus érzése. A tiltott gyümölcs, ami mindig vonzó és izgalmas.
Ami megvan, az értéktelen Olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek a homokozóban. Pistike unja a saját játékait, a szomszéd kisfiú lapátjával és vödrével akar játszani. Össze is vesznek rajta. Közben egy harmadik gyermek elkezd játszani a Pistike ásójával. Sejthetjük, mi történik! Pistike otthagy csapot-papot, és mindenáron visszaszerzi a saját játékát! Most már megint érdekessé vált. A lelkünk mélyén felnôttként sem növünk fel teljesen, megmarad egy kisgyermek énrészünk, ami rögtön életre kel, ha a mi játékszereinket vagy kedvesünket próbálják megkörnyékezni. Nem véletlen, hogy a megromlott házasságok sokszor akkor jutnak el párterápiára, ha belép egy harmadik személy. A csábító emlékeztet minket a társunk fontosságára, nem szeretnénk elveszíteni ôt, mi több, már hajlandók lennénk (újból) küzdeni is érte. Ez leginkább a férjeknél figyelhetô meg, akikben mindvégig ott szunnyad belül az ôsi vadászösztön, ami idegen nôk meghódítására ösztönözi ôket, legalábbis a fantáziájukban (olykor a gyakorlatban is), most pedig a saját feleségük kerül a visszahódítandó préda szerepébe. Ha már egyszer közel engedtük magunkhoz a társunkat, nem szívesen mondunk le róla! Sajnos, az esetek nagy részében viszont nem teszünk sokat a megtartásáért. Természetesnek vesszük, hogy a miénk, hogy birtokoljuk, alanyi jogon. Már nem kell bizonyítanunk, mint a kapcsolat elején, hátradôlhetünk. Legalábbis ebbe a hitbe ringatjuk magunkat addig a kritikus pontig, amíg nem történik valami kellemetlen, hidegzuhany-szerû élmény, ami elgondolkodtat, mi mindent veszíthetünk. Sok esetben úgy mûködnek a párkapcsolataink, mint a konyhai fôzôcskézés: elôkészítjük az alapanyagokat (egy férfit és egy nôt), meggyújtjuk a tüzet (lángra lobban a szerelem), elkezdjük fûszerezni, fôzni (udvarlás, közös tevékenységek, sok szexuális együttlét), és egyszer csak, észrevétlenül elalszik a tûz, nem vesszük észre, mikor-hogyan, ezért nem fô meg a levesünk. Nyers marad, íztelen. Ha idôben felfigyelünk rá, még
Legtöbbünknek van egy fô szeretetnyelve, amelybôl leginkább értjük, érezzük, hogy fontosak vagyunk a társunknak. Ha így közelít felénk, fokozatosan megtelik a kiüresedett szeretettankunk.
vannak-e gyermekeink, közös cégünk stb. De a legfontosabb, hogy meglegyen az egymás iránti szeretet, az elkötelezettség, a bizalom és a tisztelet. Ezek a pillérek képezik egy jól mûködô párkapcsolat legfontosabb alapjait, ha közülük bármelyik nagyon megsérül, a kapcsolat gyors halálra van ítélve.
A szeretet nyelve alágyújthatunk, viszont ha túl késôn ébredünk fel, akár ki is boríthatjuk az ételt. Mi legyen: párterápia vagy bontóper? Sok mindent mérlegelünk, mennyire fonódott össze az életünk, 42 ❱ 2012. szeptember ❱ IPM
A szerelem extatikus érzése elôbb-utóbb lecsillapodik, bár hullámokban vissza-visszatérhet. Mint említettük, a szerelem megjelenéséért nem kellett szinte semmit tennünk tudatosan, szinte ránk tört. Most viszont eljutot-
tunk egy olyan pontig, ahol szükségünk lehet a kapcsolatunk tudatos építésére. Az ösztöneink és a spontán belsô vezérlésünk sokszor jó tanácsadónak bizonyulnak, de lássuk be, nem mindig. A tudatos hozzáállás elpusztítja az érzelmeket, vagy elôfordulhat, hogy táplálja ôket? Összefér a kettô? Nem zárja ki a tudatosság a spontaneitást? Ezeket az aggodalmaskodó kérdéseket sokszor hallom párterápiás rendelômben a tanácsot kérô pároktól. A kérdés összetett, de megválaszolható! Sokféleképpen lehet szeretni. Lehet jól és rosszul: úgy, hogy jól érzékelhetô legyen, és úgy is, hogy csak alig, vagy egyálta-
lán ne lehessen érezni a szeretet áramlását. Gary Chapman jól megragadható fogalmakkal szemlélteti ezt. Szerinte mindenkinek van egy szeretettankja. Ha jól szeretnek minket, csordultig megtelik a szeretettankunk, és elégedettek vagyunk a kapcsolatunkkal. Akkor tudnak jól szeretni bennünket, ha ismerik a szeretetnyelvünket, és azon keresztül kommunikálnak velünk. Öt nagy csoportba sorolhatjuk a szeretetnyelveket: 1. kedves, elismerô szavak; 2. testi érintések; 3. ajándékok-figyelmességek; 4. szívességek, amelyeket egymás kedvéért teszünk; 5. a minôségileg együtt töltött idô, amikor 100 százalékban csak egymásra figyelünk, IPM ❱ 2012. szeptember ❱ 43
❱❱❱❱ értelem és érzelem
kikapcsolva a tévét, mobilt, internetet. A legtöbbünknek van egy fô szeretetnyelve, amelybôl leginkább értjük, érezzük, hogy fontosak vagyunk a társunknak. Ha így közelít felénk, fokozatosan megtelik a kiüresedett szeretettankunk. Viszont hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy amibôl mi értünk, más is abból ért, ha nekünk fontosak a cirógatások, ölelések, a szerelmünk is arra vágyik. Ez nagy csapda és félreértési lehetôség, lehet, hogy neki egész más szeretetnyelve van. Érdemes úgy tekinteni a kedvesünkre, mint egy rejtélyre, ami megfejtésre vár, hogy kinyomozzuk a számára fontos gesztusokat, szavakat, apró figyelmességeket stb., hogy érezze, törôdünk vele. Ehhez viszont szükség van a tudatos odafigyelésre, ami nem zárja ki a spontán megnyilvánulásokat.
Szép viták és csúnya veszekedések Ez mind szép és jó, de mi van azokkal az észrevétlenül kialakult játszmákkal, amelyeket mi magunk sem veszünk észre legtöbbször, csak azon bosszankodunk a vitatkozásaink végén, hogy már megint algoritmust lehetne írni a szócsatáink menetérôl, szinte forgatókönyv szerint zajlanak. Talán a szüleink vitatkozási stílusát örökítettük át, megspékelve a párunk szüleinek konfliktuskezelési módjával, amit ô is mintaként magával hozott, és lett belôle egy jó kis egyveleg. Ezek a csaták bennünk hagynak egy-egy fullánkot, kezdik szétmarni a kapcsolatunkat. Van létjogosultságuk a vitáknak, vagy ezek csak rossz szokások? Sok pár életébe izgalmat hoznak az összeveszések és a kibékülések. Az adrenalinszint emelkedését szolgálják, amivel ösztönösen a szerelmi tüzet szítják. De ez veszélyes dolog, pengeélen táncolnak ilyenkor, hisz két irányba sülhet el. Elkerülhetetlen az érdekérvényesítô beszélgetés és vitatkozás, hisz nem lehet állandóan bólogatni, és nem is nyelhetjük el folyton az ellentétes gondolatainkat és érzéseinket. Amit magunkba fojtunk, nem szûnik meg létezni. Lappang bennünk, összegzôdik egyéb sérelmeinkkel, és egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy robbanunk, tôlünk szokatlan (vagy éppen megszokott) módon felcsattanunk, a kisüléshez pedig már elég az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Akkor viszont hogyan érdemes védeni az álláspontunkat? Ha mindig és mindenáron ragaszkodunk az igazunkhoz, azzal teljesen elnyomjuk a társunkat, megfosztjuk a lehetôségtôl, hogy saját véleménye legyen. Ennek lágyabb válfaja, ha folyamatos érvelésekkel igyekszünk érvényt szerezni az elképzeléseinknek. Ha igazán profi konfliktuskezelôvé szeretnénk válni, akkor érdemes megtanulnunk idônként kompromiszszumot kötni. Ne higgyük azt, hogy csorbát szenved a becsületünk, ha elfogadjuk a társunk javaslatait, és igazat adunk neki, amikor meggyôzôen érvel. Olyan 44 ❱ 2011. szeptember ❱ IPM
eset is elôfordulhat, hogy apróságokat nem teszünk szóvá (ellentétben az eddigiekkel), hogy ne váljunk kákán is csomót keresô emberekké. Az ilyen kötözködô partnerek meglehetôsen idegesítôk tudnak lenni. Ha rugalmasan kezeljük a konfliktusokat, az adott helyzetnek megfelelôen, attól még nem szûnik meg az egyéniségünk, sôt, annál árnyaltabb, színesebb személyiséggé válhatunk.
Táncoljuk át a hétköznapokat is! A társunk mássága, eltérô szokásai és gondolkodása olyan vonások, amelyek az idô múlásával kezdenek
zavaróvá válni. Hiba lenne azt gondolni, hogy meg fog változni a kedvesünk. Ideig-óráig talán még sikerülne is neki a kedvünkért, de ô sem tud kibújni a bôrébôl. Ha belsô késztetésbôl, belátásból törekszik a változásra, az más helyzet, akkor van remény! Mégis inkább az a tapasztalat, hogy a másik fél is arra számít, hogy mi megváltozunk, ôt pedig elfogadjuk olyannak, amilyen. Ha durva szavakkal vagy tettekkel illetjük ôt a hibáiért, nagyon romboló hatású lesz a kapcsolatunkra és a kedvesünk önértékelésére nézve egyaránt. Mélyen bevésôdnek az emlékeinkbe.
Könnyen elindítják a hatalmi harcokat, vagy épp a menekülési ösztönt mozgósítják: küzdj, vagy menekülj! A legönzetlenebb dolog, amit tehetünk a társunkért, hogy segítjük megvalósítani a vágyait, az elképzeléseit. Ha egymást felemeljük, inspiráljuk. Elkezdünk együtt játszani az életterünkkel, a saját és a közös életterünkkel egyaránt. Képzeljük el a kapcsolatunkat, mint egy közös táncot, a szerelem táncát. Nincs megírt koreográfiája, mi alakítjuk. Hozzáteszünk, elveszünk lépéseket. Néha gyorsítunk a tempón, máskor lassítunk. Olykor óhatatlanul egymás lábára lépünk, és ha sikerül humorral kezelnünk, akkor mosolygunk rajta, és folytatjuk a táncot. Folyamatosan egyensúlyozunk. Idônként elfáradunk. Pihenünk. Erôt gyûjtünk, és újrakezdjük! Az örök kérdés: kell-e mindig az új élmény? Ha igen, új partner, vagy a meglévô partnerrel új hatások, impulzusok, élmények, amelyek ébren tartják az érdeklôdést, egyre mélyebben összekötnek. Mi számunkra a nagyobb kihívás: folyamatosan hajszolni az újdonságot, megszédülni az új emberek varázsától, amiért nagy erôfeszítéseket nem kell tennünk, csak hagyni, hogy sodródjunk az árral; vagy megkeresni egy arra érdemes társban az egyedit, az utánozhatatlant, amitôl számunkra különlegessé válik, és együtt felfedezni a világban és a bennünk lévô csodákat, mélységeket és magasságokat. Szabad emberek vagyunk, szárnyaljunk hát, érzelmekben és tettekben egyaránt! Ha az örökké izzó szerelmet keressük, nagy valószínûséggel csalódni fogunk. Ha az örök társat, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra, szeretetben, bizalommal teli légkörben, akkor van esélyünk a tartós boldogságra. Míg az elsô esetben nagyon ingatag, vibráló és viharos élményeket tapasztalhatunk, a második esetben a kiegyensúlyozottabb, szélsôségektôl mentesebb tapasztalásokhoz jutunk. Életkortól is függhet, kinek mire van szüksége. A világ meghódítására törekvô ifjú nem valószínû, hogy a nyugodt, kiegyensúlyozott érzelmekre vágyik, és nem is várható tôle, hisz tombolnak a hormonjai. Érettebb, tapasztaltabb fejjel optimális esetben megváltozik az értékrendünk, máshova helyezzük a hangsúlyokat, és az euforikus élmények mellett teret engedünk más szempontoknak is. Ami a kettô harmonizálását nehezíti, hogy nem lehetünk egyszerre lebegô-szerelmes és nyugodtletisztult állapotban. Talán pont ezt kellene elfogadnunk, hogy valamerre billenni fog a mérleg ❱ nyelve. Tôlünk is függ, hogy melyik irányba.
