A SZÉNBÁNYÁSZATI MEDDŐHÁNYÓK DOMBORZATA ÁLTAL MÓDOSÍTOTT SZÉLVISZONYOK HATÁSA A POR ÉS A LÉGSZENNYEZŐ ANYAGOK TERJEDÉSÉRE

A SZÉNBÁNYÁSZATI MEDDŐHÁNYÓK DOMBORZATA ÁLTAL MÓDOSÍTOTT SZÉLVISZONYOK HATÁSA A POR ÉS A LÉGSZENNYEZŐ ANYAGOK TERJEDÉSÉRE Dr. Szegedi Sándor1 – Baros Zoltán2 A bányászati tevékenység hatásaként, a növényzeti borítottság nélküli szénbányászati meddőhányók okozta potenciális környezeti problémák egyike a porszennyezés. A légszennyező anyagok és a por szállításában a meddők és környezetük vonatkozásában kialakuló lokális szélrendszerek, valamint, a hasonló, természetes domborzati formákéval megegyező szélirány- és sebességmódosító hatása játszik döntő szerepet. Ezért szükséges a meddők sajátos szélrendszerének tanulmányozása. Az alábbiakban a Kelet-Borsodi-szénmedence meddőhányóin folytatott vizsgálatok eredményeit kívánjuk bemutatni. A meddőhányók lokális szélrendszereinek általános jellemzése A szénbányászati meddőhányók mikroklimatikus, Erdősi (1987) által pedig topoklimatikusnak minősített adottságainak alakulásában azok domborzati viszonyai, valamint anyaguk kiégése játszanak döntő szerepet. A kiégés következtében kialakuló szélsőséges élőhelyi adottságok a növényzeti borítottság hiányát idézik elő, ami további módosító hatással bír. A hányók és környezetük vonatkozásában a domborzat hatása megegyezik a hasonló, természetes formák által előidézett módosulásokkal, közvetlen hatásuk a szélsebességek és irányok megváltozásában fogható meg, a többi éghajlati paraméterre csak közvetett hatást gyakorolnak (Kaminski et al, 1998). A pozitív formák légáramokra gyakorolt passzív hatásaként azok gerince fölött szélsebesség-növekedést okoznak (Justyák – Szegedi – Tőkei, 2003). A sokszor tervszerűtlenül lerakott meddőhányóknál pedig, melyek rézsűszöge meghaladja a 17°-ot, a fő légáramlásból kisebb-nagyobb légrészek leválva, másodlagos légáramlások alakulhatnak ki (pl. a gerinc tövében hengeres légörvények). A meddőhányók tetőszintje és a környező völgyek között jelentkező hőmérsékleti és légnyomáskülönbségek miatt, különösen anticiklonális időjárási helyzetekben, helyi szélrendszerek fejlődnek ki. A nappali időszakban a lejtőmenti levegő és a tetőszint nagyobb felmelegedése miatt ez a völgy felől a tetőszint felé, lejtőmenti áramlást (anabatikus áramlás) eredményez (völgyi szél). Éjszaka, az eltérő felületek hosszúhullámú kisugárzása hatására alakulnak ki a fent említett különbségek, és légmozgások (katabatikus szél), melyek a lejtő mentén ezúttal a völgy irányba tartanak (hegyi szél) (Unger, 1997). Ez utóbbiak játszhatnak szerepet az egyes szennyezőanyagok, illetve a szaghatás szétterjesztésében. Típusukat tekintve ezek a helyi szelek az antitiptrikus szelek csoportjába tartoznak; a völgyi szelek sebessége elérheti a 4-5 m/s-ot, míg a hegyi szeleké a 2-3 m/s-ot (Justyák – Szegedi – Tőkei, 2003). Az említett a hőmérsékleti és légnyomásbeli különbségek megfigyelhetők a hányók egyenetlen tetőszintjében (dombok, kisebb-nagyobb süllyedések, fák, stb.) is. Ebben a hányók kiégésének hatása azonban nagyobb jelentőséggel bír. A szerves eredetű kénvegyületet (pl. mikrokristályos piritet) tartalmazó, öngyulladásra hajlamos meddőhányók lecsengő fázisban 1

Egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Meteorológiai Tanszék 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Pf. 13., e-mail: [email protected] 2 PhD-hallgató, Debreceni Egyetem Meteorológiai Tanszék 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Pf. 13., e-mail: [email protected]

1

lévő kiégése lokálisan, a még mindig aktívan égő hányók esetében annak egész felületén módosíthatja a mikroklímát. Ez elsődlegesen a hányó és környezete vonatkozásában jelentkező pozitív talajhőmérsékleti anomáliákban figyelhető meg. Mértékük, az Ádám-völgyi meddőhányón mért adatok alapján elérheti a 25-30°C-ot is, összehasonlítva azon mérési pontok adatait, ahol még érvényesül a belső égés hatása és azokét, amelyeknél már nem (1. ábra). Hasonló figyelhető meg a belső égés által befolyásolt felszínek és a hányó közvetlen környezetében kijelölt pontok adatait összehasonlítva is. Ezek a különbségek a felszíntől távolodva erőteljes csökkenést mutatnak (2 m-es magasságban mindössze 2°C körüliek), így a kiégések által kirajzolt talajhőmérsékleti maximumok helyét a domborzat, elsősorban a kitettség nyomán kialakult csúcsok veszik át (Szegedi – Baros, 2004). 1. ábra: Az Ádám-völgyi meddőhányó felszíni talajhőmérsékleti viszonyai (°C; 2000. június 22-én napnyugtakor)

Forrás: Szegedi – Baros (2004) Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a tetőhelyzetben lévő kopár felszínek egybeesnek a meddők kiégésének helyével: itt a kiégés nyomán felszabaduló hőtöbbletet tovább erősíti a felszín napsugárzás által történő felmelegedése, szélsőséges életfeltételeket kínálva a vegetáció megtelepedéséhez. A növényzet szerepe vizsgálatunk szempontjából kettős. Egyfelől, a szélirány és a szélsebesség a heterogén felszínek okozta érdességbeli különbségek nyomán is módosul, ez esetünkben a növényzettel fedett és fedetlen, illetve a lágyszárú és fásszárú növényzettel fedett meddőfelszínek között nyilvánul meg. Amennyiben a szél az érdesebb felszín felől a simább felé fúj, úgy a gradiens szél felgyorsul, és enyhén jobbra fordul; ellenkező esetben ennek ellentettje következik be; a két felszín határával párhuzamosan fújó szelek esetén a határzóna mentén kialakuló összeáramlási zónát alakít ki (Unger, 1997).

2

Másfelől a nagykiterjedésű, csupasz meddőfelszínek a hányók anyagának száraz vagy nedves ülepedéssel történő szabad terjedését segítik elő. Ez azért is érdemel külön figyelmet, mivel a vizsgált meddők közelében hétvégi, illetve lakóházak találhatók. A terepi mérések során alkalmazott módszerek Kutatási területként hazánk egyik leghagyományosabb barnakőszén-bányászati területén, a Kelet-Borsodi-szénmedencében három meddőhányó került kijelölésre. A terület általános szélviszonyainak alakításában a domborzati viszonyok játszanak jelentős szerepet. A dombsági térszínen erősen módosulhatnak a cirkulációs viszonyok, míg a különböző völgyekben érvényesül a csatornahatás. Kazincbarcika város tekintetében tehát, a Sajó-völgy futásának megfelelően a Ny-K-i komponensű szelek nagyobb arányával kell számolnunk. Ezek közül is a keleti szelek dominánsak, mellettük fontos szerephez jutnak az északi, illetve északias komponensű szelek is. A várostól távolodva, és Miskolc felé közeledve viszont már egyértelműen az északi, illetve északnyugati szelek válnak uralkodóvá. A területen az átlagos szélsebesség 2,5 m/s körül van (Frisnyák (szerk.), 1979). A vizsgálandó meddőhányók kiválasztásánál törekedtünk arra, hogy azok mind a méret, mind az anyag kiégettsége foka, mind növényzeti borítottság és topográfia vonatkozásában eltérőek legyenek (1. táblázat). 1. táblázat: A vizsgált meddőhányók legfontosabb adatai A meddőhányó neve Helye: Elhelyezése Lerakás ideje: Becsült készlet (ezer m3): Anyaga:

Talajborítottsága: Növényzeti borítottsága:

Tervtáró (Ádámvölgyi meddősor)* Kazincbarcika, Herbolyabánya, Ádám-völgy Völgyfőben, a völgyet elgátolva 1923-1988

Baross-akna

Sajószentpéter II.

Adrián-telep (Parasznya)

Sajószentpéter és Sajókápolna között

Allúviumon

Allúviumon

1882-1965

1890-es évektől-1966

1200

800

145

Kiégés alatt álló, változatos összetételű, vöröstől a feketéig Vörös színű aleurit, Szürke, annak breccsásodott különböző színárnyalatú összecementálódott aleurit, szenespala, és ezek és felaprózott, szenespala kiégett anyaga. breccsásodott és felaprózott, kiégett anyaga. Gyökerekkel átszőtt, 10-20 cmKb. 15-20 cm Csak helyenként, néhány s A-szint, alatta közvetlenül vastag cm vastag C-szint Sűrű lágyszárú és Dominánsan lágyszárú, Lágyszárú vegetáció fedi, nagy területeket helyenként szórt fásszárú elfoglaló fásszárú vegetációval fedett szétszórtan egyedülálló fákkal vegetáció részek

* a 2001-ben megkezdett rekultiváció munkák előtti állapot Forrás: Egerer – Namesánszky (1990) nyomán Baros (2003) Évszakos jellegű expedíciós méréseink során olyan mérési pontokat jelöltünk ki, melyeknél a szélirányok és a szélsebességek tekintetében is feltárhatók a meddőhányó és környezete, illetve a meddőhányó felszínének egymástól eltérő részei közötti eltérések (Szegedi – Baros, 2004). Ezért méréseinkhez a meddők tetőszintjein különböző mértékű és típusú növényzeti fedettségű, különböző kiégettségű pontokat, a meddők eltérő kitettségű 3

rézsűin több magasságban, valamint a hányók környezetében különböző növényzeti borítottságú pontokat választottunk ki: − növényzettel (főleg lágyszárúakkal) fedett, ki nem égett felszín, − növényzettel nem fedett, ki nem égett felszín, − növényzettel (elsősorban lágyszárúakkal) fedett, kiégett felszín, − növényzettel nem fedett, kiégett felszín, − csupasz, kiégett meddőfelszínen található exhalációs jelenségek (ahol ilyen megfigyelhető), − különböző kitettségű meddőfelszínek, − a meddők egyes rézsűin több magasságban kijelölt pontok, − a környezet különböző növényzeti fedettségű pontjai, − valamint törekedtünk arra is, hogy égtáji metszeteket kapjunk. A méréseket legtöbbször anticiklonális makroszinoptikus helyzetben, napi három alkalommal (délben, napnyugtakor, napkeltekor) végeztük, a kijelölt mérési útvonal kettős bejárásával és az eredményeknek a mérés középidejére történő átlagolásával (Justyák, 1964). A mérések során a szélsebesség 2 m-es magasságban történő mérésére előzőleg egymáshoz kalibrált kézi kanalas szélsebességmérőket használtunk, a mikroklimatikus szél és a szélirányok meghatározására szappanbuborék-fújó segítségével került sor. Eredmények A mérések során szépen kirajzolódott a hányók domborzatából adódó, szélsebességet módosító hatása. A Sajószentpéter melletti meddőn folytatott mérés során végig É-i, illetve ÉÉK-i szél fújt, melynek sebessége a meddő és az azt körülvevő allúvium találkozásánál (5. mérési pont) 0,9 m/s volt. Maximális értékét (3,5 m/s), a magasság növekedésével tovább gyorsulva a hányó legmagasabb pontján vette fel (1. mérési pont; 2. ábra).

4

2. ábra: A szélsebesség alakulása a Sajószentpéter II. meddőhányón (m/s; 2002. május 21. délelőtt)

Az Ádám-völgyi meddőnél ez ugyanígy megfigyelhető volt, ugyanakkor azzal a jelentős különbséggel, hogy itt – szemben az előző allúviumi környezettel – a szelek két mellékvölgy irányából érik el a hányót. Az északi irányból érkező szelek a hányók kisebb, kiégett aleuritból álló kúpját érik el. Ennek északi előteréből a nagy rézsűszög miatt hirtelen felgyorsulva lépik át annak gerincét, majd a déli lejtők eróziós árkaiban lelassulva hagyják el a területet (3. ábra). A szelek fő betörési iránya azonban az Ádám-völgy felőli, nyugati irányú. Ezek a szelek először szintén a már említett kisebb kúpot érik el, majd arra felnyomulva, NyDNy-KÉK-i csapású gerincének északi előterében haladnak tovább (3. ábra). A szélsebesség jelentős növekedése ennek során több alkalommal is bekövetkezik. Ezek közül az első, a már szintén említett nagy rézsűszög miatt következik be, miközben eléri a kúp tetejét (10. és 9. mérési pont között, 0,1-ről 0,7 m/s-ra). A második szignifikáns változást nem a hányó mikrodomborzata, hanem annak kiégése okozza. A kúp közepe (5. mérési pont) és az ÉK-i részén kijelölt (8. mérési pont – a felszínen a hányó aktív, lecsengő fázisú kiégését jelző exhalációs jelenségekkel) pontok közötti jelentős hőmérsékleti és nyomás-gradiens miatt utóbbinál 1,8 m/s-os szélsebességet mértünk. Ez a másik, kiégetlen szenespalából álló, magasabb kúpon emelkedik tovább, annak közepén (1. mérési pont) 3,2 m/s-os értéket véve föl.

5

3. ábra: Az Ádám-völgyi meddőn mért szélsebességek (m/s; 2000. november 2-án délben)

Ezen a meddőn volt alkalmunk megfigyelni a nagy rézsűszög miatti hirtelen felemelkedés és felgyorsulás következtében a fő áramlatról leváló mellékáramlatokat is. Ezek legszebb példája a magasabb kúp tövében kijelölt (4.) mérési pont, ahol a szélsebesség a kisebb kúp ÉK-i pereméhez képest akár 85%, sőt 98,4%-kal is lecsökkenhet. A lokális szélrendszerek kialakulása a vizsgált időszakokban csak rövid ideig, és mindössze néhány lejtő vonatkozásában volt megfigyelhető. Ilyen volt az Ádám-völgyben a meddő kisebb kúpjának északi és déli, eróziós árkokkal határolt oldala, ahol az éjszakára kifejlődő hegyi szél játszhat potenciális szerepet mind a szennyezőanyagok, mind a szaghatás terjedésében. Ezen lejtőszelek sebessége a kopár meddőfelszínek esetében még a hányó tetején is 1 m/s alatti volt. Ezzel kapcsolatban érdemes megvizsgálnunk a szélsebesség napi járását. Ennek alakulása (4. ábra) azt mutatja, hogy a hányó legnagyobb magasságú pontjainál figyelhető meg annak legnagyobb mértékű fluktuációja. Általános tendencia, hogy napnyugtakor a mért értékek csökkenése következik be. Ez lényegében a reggeli órákig ezen az alacsony szinten állandósul, ez alól ismét csak a hányó magasabb pontjai jelentenek kivételt.

6

4. ábra: A szélsebesség alakulása az Ádám-völgyi meddőhányón (m/s; 2000. november 2. déltől 3. napkeltéig) 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 -0,5

1. nap dél

1. nap napnyugta

Erdő széle

Szomszédos kertek

A nagyobb kúp közepe

Exhalációs jelenségek

2. nap napkelte

Déli eróziós árkok

Figyelembe véve azt a tényt, hogy a vizsgált meddőhányók környezetében hétvégi, illetve lakóházak találhatók is megállapíthatjuk, hogy az alacsonyabb éjszakai értékek miatt ezek a lokális szelek a lehetségesnél kisebb szerepet kapnak a korábban említett környezeti hatásoknál. (Megjegyzendő, hogy az esős időszakokat követően a szaghatás terjesztésében viszont fontosak lehetnek.) Épületek egyedül a Baross-akna esetében találhatók a meddő szélárnyékos déli oldalától nem messze, itt azonban a növényzeti borítottság kialakulása miatt nem kell porszennyezéssel számolnunk. Ennél a hányónál mindössze egyetlen szakadásfalban van a meddőanyag feltárva, azonban itt minden mérésünk alkalmával teljes szélcsend uralkodott, még a mikroklimatikus szélsebesség is 0 m/s volt. Kiemelendő még a porszennyezés megelőzése szempontjából az erdők szerepe. Az Ádám-völgyben a legnagyobb szélsebességeket adó mérési ponttól nem messze található erdő szélén (2. mérési pont) attól lényegesen alacsonyabb értékeket mértünk (3. ábra). De hasonló volt a helyzet a Sajószentpéter melletti hányó esetében is, ahol a foltokban megtalálható akácos (6. mérési pont; 2. ábra) miatt a tőle néhány 10 m-re található nyílt térszínhez képest jelentős különbségek adódtak (0,1, illetve 0,9 m/s). Potenciális veszélyforrások: porszennyezés és szaghatások Az elhagyott, begyulladt meddőhányók beavatkozás nélkül 5-6 éven át is bűzös, mérgező gázokat bocsáthatnak ki (Gyurkó et al, 1984). Kiégésük után felszínükön általában hosszabbrövidebb idő alatt kimosódó vas-szulfát, kénsav vagy elemi kén képződik. Ennek terjedése során fejtheti ki káros hatásait növényzetre, anyagra és emberre egyaránt. A növényzetre gyakorolt legfontosabb (közvetett) hatást a levélfelületeken lerakódott porszemcsék miatt a fotoszintézis gyengülését jelenti. Az itt lerakódott porrészecskék miatt a növények más károkozókkal szemben is érzékenyebbé válnak. Az emberek közül ezek az anyagok elsősorban az asztmában szenvedőket veszélyeztetik, közülük is főleg a gyermekeket

7

és a serdülőkorúakat. Az elvégzett klinikai kísérletek azonban ezt sem az időskorúak, sem a krónikus tüdőbetegségekben szenvedőknél nem állapították meg (CEPA/FPAC Working Group, 1999). A porszennyezéssel és deflációval kapcsolatos problémakör megoldását a megfelelő növényzeti borítottság kialakítása jelenti. Ennek során szem előtt tarthatjuk a szűkebb értelemben vett rekultivációs cél elérését – ez esetben a vizsgált területen a legnagyobb borítást elérő fajok (pl. siskanádtippan, akác) tűnnek a legalkalmasabbnak. A meddőfelszín tájba történő illesztéséhez, a természetközeli állapot eléréséhez, vagy az eredeti művelési ág visszaállításához azonban figyelembe kell venni az adott hányó környezetét, természetvédelmi, gazdasági tényezőket, domborzati viszonyokat, s ennek megfelelően kell kiválasztani a telepítendő fajokat (Baros, 2003). A porszennyezés modellezése A szénbányászati meddők okozta porszennyezés folyamatát szélcsatornában folytatott kísérletsorozattal kívántuk modellezni (Baros, 2003; Szegedi – Baros, 2004), ennek célja a nedvességi állapotú és különböző típusú meddőanyagok (a kiégetlen szenespala, illetve a vöröses színű kiégett aleurolit) kritikus indítási sebességének meghatározása volt. Alkalmazott módszerek A szélcsatornában 1 m2-es felületen, 3 cm vastagságú borítást képeztünk ki, rajta 3 típusú felülettel: egy planírozott felszínnel, egy szélirányra merőleges és egy azzal párhuzamos barázdával – utóbbi kettőt a csatorna mértani középvonalában. A szélcsatornába a szárítószekrényben légszárazra szárított anyagot helyeztük be, itt a szélsebességet 0 m/s-ról addig emeltük fokozatosan, míg az anyagmozgás kezdete megfigyelhető volt. Ezt követően az anyag nedvességét 0,1 csapadékmilliméternek megfelelő víz szétpermetezésével növeltük, és így ismételtük meg a kísérletet. A szélsebességet a kiképzett felszín fölött 20 cm magasságban mértük Prandtl csöves szélsebességmérővel, a kapott eredményt pedig a Ross és Montgomery féle logaritmikus, a szélsebesség és magasság közötti összefüggése meghatározására szolgáló hatványfüggvény (Szász, 1998) segítségével átszámoltuk a meteorológiai állomásokon mért 10 m-es magasságra. v1/v2=(h1/h2)α ahol v1 a 2 m-en, v2 a 10 m-en mért szélsebesség értéke (m/s), h1=2 m, h2=10 m, α=0,2 (érdes, dombos felszínre vonatkozó állandó)

Az így kapott értékeket összehasonlítottuk a Miskolc állomáson 1970 és 2002 közötti évek sokéves napi szélsebesség maximumainak havi átlagaival, valamint néhány jellegzetes talajtípus paramétereivel.

8

Eredmények A légszáraz mintákon folytatott kísérletek az alábbi értékeket adták (5. ábra). A szenespalánál már igen alacsony szélsebességnél, 5,1 m/s (ez 10 m-es magasságban 8,8 m/sos szélsebességnek felel meg) mellett megindult a laposabb szemcsék egy helyben való mozgása. Ez az alacsony érték valószínűleg az anyag igen intenzív aprózódásának köszönhető. A kialakított barázdák közül, megfigyeléseink szerint, mindig a szélirányra merőleges esetében indult meg először az anyagmozgás, ez a légszáraz minta esetében 9,4 m/s-os (16,3 m/s) szél mellett történt. 12,2 m/s-nál (21,1 m/s) pedig már mindenhol anyagmozgást tapasztaltunk. A 0,1 csapadékmilliméter víz hozzáadása után e két utóbbi érték vonatkozásában némi növekedés következett be: a szélirányra merőleges barázdán 12,5 m/s (21,6 m/s), a széliránnyal párhuzamos barázdában és a sima felszínen 13,7 m/s (23,7m/s) volt a kritikus indítósebesség. 0,4 csapadékmilliméternek megfelelő vízmennyiség hozzáadása után az előállítható legnagyobb szélsebességnél sem indult meg az anyagmozgás. A kiégett aleurolit esetén, az előzőektől eltérően, az anyagmozgás minden nedvességi állapotban egyszerre indult meg a különböző felszíneken. A másik jelentős eltérést a légszáraz minta jóval magasabb kritikus indítási sebessége mutatja, ami 11,9 m/s-nak (20,6 m/s) adódott. Valamelyest magasabb ez az érték 0,1 csapadékmilliméternél is: 14,5 m/s (25,1 m/s). Az anyagmozgás megszűnése ezen mintánál valamelyest hamarabb, már 0,3 csapadékmilliméternek megfelelő víz hozzáadásánál bekövetkezett. További vízmennyiség hozzáadásával mindkét típusú anyag kritikus indítósebessége tovább emelkedett, olyan értéket felvéve, amely arra enged következtetni, hogy az igen hamar átnedvesedő meddőanyag csak viharos szelek hatására indul meg.

Kritikus indítósebesség (m/s)

5. ábra: A különböző típusú meddőanyagok kritikus indítósebességének alakulása a hozzáadott vízmennyiség függvényében (m/s)

30 25 20 15 10 5 0 0

0,1

0,2

0,3

Hozzáadott vízmennyiség (mm) Kiégetlen szenespala

Kiégett, vöröses színű aleurolit

Összevetve az eddig kapott értékeket a Miskolcon mért napi szélmaximumok havi átlagából mért sokéves átlagokkal, azt figyelhetjük meg, hogy azokkal csak a légszáraz állapotú szenespala kritikus indítósebessége mutat jó egyezést. Ilyen átlagértékek lényegében 9

tavasszal fordulnak elő, 1-2 hónap során. Figyelembe véve az átszámításhoz használt képlet bizonytalanságát a felszínközeli tartományban, valamint azt a tényt, hogy az összehasonlító adatsorunk átlagértékekből áll, sem jutunk más eredményre. A kapott értékeket összevetve néhány, jellegzetes hazai talajtípusra kapott értékekkel (Lóki, 2000) azt mondhatjuk, hogy a szenespala légszáraz állapotban a futóhomoktalajok kritikus indítási sebességével (5,5-6 m/s) mutat hasonlóságot. A másik minta kritikus indítósebessége már légszáraz állapotban is jóval meghaladja szélerózióval szemben, a vizsgált talajféleségek közül, legellenállóbbnak mutatkozó réti és öntéstalajokét (7,6-8,7 m/s). A kapott értékek alapján megállapítható, hogy a meddőanyag deflációra kizárólag légszáraz állapotában érzékeny, így e vonatkozásban elsősorban a nyári száraz hónapokat kell figyelembe vennünk. Mivel 0,1 mm csapadék pedig gyakorlatilag teljesen megakadályozza az anyagmozgást, azt mondhatjuk, hogy a meddőanyag szétterjedésében a csuszamlásos és eróziós folyamatok lényegesen nagyobb szerepet játszanak (Baros, 2003). Következtetések Az elvégzett mérések során a lokális szélrendszerek kialakulását csak korlátozott mértékben tudtuk megfigyelni, ehhez több és rendszeresebb mérésre lesz szükség a jövőben. Megfigyelhettük mind a domborzat, mind a hányók kiégése okozta szélsebesség-változást; előbbi a hányó és környezete között, utóbbi a hányó felszínén belül bír jelentőséggel. A szélcsatornában végzett kísérletek alapján megállapítható, hogy a meddőanyag deflációra kizárólag légszáraz állapotában érzékeny, így e tekintetben elsősorban a nyári száraz hónapokat kell figyelembe vennünk. Mivel 0,1 mm csapadék pedig gyakorlatilag teljesen megakadályozza az anyagmozgást, azt mondhatjuk, hogy a meddőanyag szétterjedésében a csuszamlásos és eróziós folyamatok lényegesen nagyobb szerepet játszanak. A szénbányászati meddőhányók tájba illesztéséhez, a potenciális porszennyezés megszüntetéséhez szükséges növényzeti borítottság kialakítása jól megtervezett emberi beavatkozást igényel, és igen hosszú időt vesz igénybe. IRODALOM • •

• • • • •

Baros, Z. (2003) Mikroklimatológiai és növénytani megfigyelések a Kelet-Borsodi szénmedence meddőhányóin. – Kézirat. Diplomamunka, Debreceni Egyetem, Ásvány- és Földtani Tanszék, 61 p. CEPA/FPAC Working Group (1999) National Ambient Air Quality Objectives For Particulate Matter, Part 1.: Science Assessment Document. (A report by the CEPA/FPAC Working Group on Air Quality Objectives and Guidelines). Ministry of Public Works and Government Services, Canada, 8. fejezet, 2 p., 11. fejezet, pp. 6-7. Egerer, F. – Namesánszky, K. (1990) Magyarország meddőhányóinak katasztere. – Kéziratos tanulmány, Miskolci Egyetem, 71 p. Erdősi, F. (1987) A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. – Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 43-49. Frisnyák, S. (szerk., 1979) Kazincbarcika földrajza. – Kazincbarcika Városi Tanács, pp. 57-58. Gyurkó, I. – Moskó, K. – Czeininger, Cs. – Wágner, A. (1984) Új eljárás az égő meddőhányó lokalizálására és rekultiválására – Bányászati Lapok 117. évf. 4. sz., pp. 241243. Justyák, J. (1964) Terepklímamérések a tokaji Nagy-Kopasz hegy déli lejtőjén. – Acta Geographica Debrecina tomus X-XI., pp. 27-38. 10

• • • • • •

Justyák, J. – Szegedi, S. – Tőkei, L. (2003) Terepklíma. – Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, pp. 112-123. Kamiński, A. – Pelka-Gościniak, J. – Szczypek, T. – Wach, J. (1998) Iron and ZincLead Ore Heaps in the Landscape of South Poland. – Acta Geographica. Debrecina, tomus XXXIV., pp. 31-40. Lóki, J. (2000) Alföldi talajok deflációérzékenységének vizsgálata szélcsatornában. – In: Frisnyák, S. (szerk.) Az Alföld történeti földrajza. Nyíregyháza, pp. 111-118. Szász, G. (1988) Agrometeorológia. –Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, pp. 70. Szegedi, S. – Baros, Z. (2004) Mikroklíma vizsgálatok szénbányászati meddőhányókon. – in: Tar, K. (szerk.) Földtudományi tanulmányok. Tiszteletkötet Dr. Justyák János 75. születésnapjára. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, pp. 195-202. Unger, J. (1997) Lokális és mikroklímák. – JATE Press, Szeged, pp. 72-81.

11