Márciusi programjaink dátum Márc.4. Márc.5. Márc.6.
Márc.7. Márc.11. Márc.12. Márc.13.
Márc.14. Márc.18. Márc.19. Márc.20.
Márc.21. Márc.25. Márc.26. Márc.27.
Márc.28.
időpont 18.00 18.00 9.00 10.00 17.00 17.00 18.00 18.00 9.00 10.00 17.00 17.00 18.00 18.00 9.00 10.00 17.00 17.00 18.00 14.00 18.00 9.00 10.00 17.00 17.00
esemény Istentisztelet Biztos szikla klub Ifjúsági istentisztelet Imaóra Istentisztelet, úrvacsora Istentisztelet Bibliakör Istentisztelet Ifjúsági istentisztelet Imaóra Istentisztelet Istentisztelet Bibliakör Istentisztelet Ifjúsági istentisztelet Imaóra Istentisztelet Istentisztelet Bibliakör Istentisztelet Biztos szikla klub Ifjúsági istentisztelet Imaóra Istentisztelet Istentisztelet Bibliakör
A programokban, időpontokban változás lehetséges!
A Szegedi Baptista Ifjúsági Napok időpontja 2011. március 25-27. A szervezők minden fiatalt szeretettel várnak. A hónap aranymondása: Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Ézsaiás 55:6-7 A hónap imádsága: Mindenható Istenünk, hálás a szívünk, amiért kereshetünk Téged. Köszönjük ígéretedet, hogy aki keres, az biztosan meg is talál. Áldunk a bűnbocsánat lehetőségéért. Köszönjük, hogy nem vétkeink sokaságára tekintesz, hanem Jézus Krisztus értünk kiontott vérére. Ámen.
Menjetek be kapuin hálaadással… 100. zsoltár A SOLTVADKERTI BAPTISTA GYÜLEKEZET LAPJA 2011. MÁRCIUS
A böjt értelme „Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, és ezt mondta: „Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is. Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus erre így válaszolt: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!” Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő így válaszolt: „Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” Mt 17,14-21 A húsvét előtti hat hetet böjt időszakának nevezzük óegyházi hagyomány szerint. Figyelmeztetés és kérdés van elhelyezve ebben a régi hagyományban. Vajon nem lettünk-e túlságosan kényelmesek, nem rendezkedtünk-e be magunk kényeztetésére már annyira, hogy nincs jelen az önfegyelem mindennapjainkban. Amikor eljön a böjt időszaka, megkérdez minket, tudsze még uralkodni, akár egy nap erejéig is, példának okáért a gyomrodon, vagy visz magával az élet megszokása. Tudsz-e még uralkodni egyik-másik kedvteléseden, vagy pedig változtathatatlanok immár szokásaid. Jézus negyven napot böjtölt, amit kimondani is félelmetes, hiszen mi már egy egynapos böjt gondolatára is kényelmetlenül érezzük magunkat. Talán ettől néz ki a világ úgy, ahogy kinéz. Mert hát micsoda is a böjt? Fordulópont, amikor az elvek, gondolatok kilépnek a maguk elvontságából és cselekvéssé változnak, éspedig a legnehezebb fajta cselekvéssé, önmagunk fegyelmezésévé. A böjt drasztikus beavatkozás a mindennapok megszokásaiba, akár enni-, innivaló dolgában tartjuk, amely a legkézenfekvőbb, akár a beszédben, melyről már észre sem vesszük, hogy parttalanul, sokszor gondolattalanul, mérték és erkölcs nélkül ömlik szánkból, elfeledkezve arról, amit Jézus mondott: minden hiábavaló beszédről egyszer számot kell adnunk. Még a beszédről is, amit fölöslegesen fecsegtünk súlytalanul, hiábavaló módon! Vagy ha változtatunk a tévénézés mindennapos, kényszerű törvényén, azon, hogy nem múlhat el egyetlen nap se, amikor a nagy villogó Mammon nem költözhetne be otthonunkba, hogy megszabja gondolatinkat és érzelmeinket. Vagy bármi fajta élvezeti cikk megvonásában, vagy a társasági életben való önkorlátozásban, sőt még a gondolataink terén is, hiszen ott is gyakorolhatunk böjtöt - aki a Szentírást figyelmesen olvassa, még erre is rálelhet - azokról gondolkozzatok, amik igazak, épületesek, hasznosak, szóval még gondolatainkban is tehetnénk rendet, ha a böjtöt komolyan vennénk.
A Bibliában böjt mindig össze van kötve az imádsággal, a bűnbánattal, az Isten akaratának a keresésével. Eszter királyné egész népével három nap és három éjjel böjtölt, mielőtt a király elé állt volna alázatos kérésével (Eszter 4:16), ugyanígy Nehémiás is böjtölt és imádkozott, mielőtt a király elé tárta volna Jeruzsálem megalázott voltát (Neh 1:4). A niniveiek Jónás idejében zsákruhába öltöztek bűnbánatuk jeleként és böjtöltek, hátha könyörül rajtuk az Isten (Jónás 3:7). De böjtölt és imádkozott Dávid király is (2Sám 12:16), és az első századi antiokhiai gyülekezet is, mielőtt Sault és Barnabást kiküldték volna a missziómezőkre (ApCsel 13:3). A böjt a kegyes zsidók életéhez hozzátartozott, de sokszor nem helyes indítékkal és módon tették (Máté 6:16-18). Az imádság és a böjt tehát természetszerűen összetartozik. A böjt imádság nélkül csupán a test egészségének használ, a léleknek nem! Ha mindezt végig gondoljuk, igazat kell adjunk a gondolkodónak, hogy aki a böjthöz nyúl, az valószínűleg nem csak foltozgatni akarja az életét. A böjtben tényleg cselekvéssé válik a hit, és ez a világon a legcsodálatosabb, egyben a legnehezebb dolog. Elvileg hinni nem is olyan nehéz. Azt mondani, hogy van Isten, gondoljuk, valami nagy teljesítmény részünkről. Pedig Jakab levelében azt olvassuk, hogy az ördögök is hiszik, hogy Isten egy, és rettegnek. Ott kezdődik a nehézség, amikor a megvalósításra kerül a sor. Egy szép házat egyszerű elképzelni a fejünkben: ilyen a hit megvalósítás nélkül. De megépíteni azt a házat, utána járni a vállalkozóknak, összeszedni a pénzt, kínlódni éveken át, és helytállni, az cseppet sem egyszerű dolog. Aki épített már házat, tudja, hogy a világon a legnehezebb dolgok közé tartozik. Elvileg sok keresztyén tudja, hogy a szeretet útján érdemes járni, de amikor ott az érdek, ott a haszon, ami elmaradhat, ott a versengés, amiben megmutathatom magamat, jobb helyet érhetek el, mint más, irigyelt embertársaim nyomába eredhetek, akkor már nem egyszerű dolog a szeretet útján járni. Jó szívvel javaslom ezért, hogy próbáljuk ki a böjtöt, akármelyik formáját, csak egy napig is, és tapasztani fogjuk, hogy önmagunk fegyelmezése valamely dologban kihat arra, hogy képesek leszünk nagyobb léptékű, fontosabb erkölcsi kérdésekben is magunk korlátozása jegyében eljárni. Annál inkább fontos ez, mert mindnyájunk előtt nagyobb lehetőségek vannak, mint általában azt hinni szoktuk. Erről szól a felolvasott bibliai rész, ahol Jézus meggyógyítja a holdkórós gyermeket. Azt mondja a tanítványoknak, ha akkora hitetek volna mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek, menj innen oda, és odamenne. Még azt is hozzáteszi, hogy semmi sem volna nektek lehetetlen. Egy másik helyen azt olvassuk - szintén ő mondja tanítványainak - ha imádkoztok, higgyétek is, amit kértek, és meglesz nektek. Ő maga is ezt kereste, ez volt számára a legfontosabb. Erre biztat tehát Krisztusunk, az élő hitre, ami nélkül tényleg tehetetlenül áll ott az ember nem csak a maga gondjai, hanem azok megoldhatatlan életkérdései előtt is, akikkel így vagy úgy kapcsolódik életünk. Ott állnak tehetetlenül a tanítványok és nem tudnak semmit tenni egy földön fekvő betegért. Gyakran úgy hisszük, hogy a hit valami olyasmi, amit gyarapítani kellene, mennyiségileg növelni. Jézus azonban azt mondja, hogy nem a mennyiségével van baj, hanem azzal, hogy milyen a minősége. Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, akkor semmit nem tartanátok többé lehetetlennek. Kicsi is elég, csak igazi legyen, a minősége a döntő. Ne maradjon meg, ne lebegjen a hitünk elvi magasságokban, mert a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Nem nagy hit kell tehát, hanem igazi hit, mert abban van a feszítő erő, az igazi életmag, ami aztán majd elkezd működni. Elvégzi munkáját, mint az élesztő, amit a Károli Biblia kovásznak nevez régi magyar nyelvünkön. Nagyon kicsi élesztő elég, hogy három mérce liszt megkeljen tőle. A kicsi hit, ha valódi, ha megvalósítás kapcsolódik hozzá, akkor
a lehetetlent lehetővé tevő cselekvésig elegendő. Mitől igazi a hit? Attól, hogy általa és benne eljöhet az Úr. Itt értjük meg, hogy a böjt nem el venni akar tőlünk, nem arra való, hogy megkisebbedjen általa az élet, hanem hogy alkalmasabbá legyen befogadni az igazit, az istenit. A böjt nem azt jelenti, hogy elvesztünk valamit, hanem, hogy képesekké válunk az ő befogadására. Eljöhet egy megnyíló szívbe a hit által az isteni erő! És mit látunk? Hogy valaki, aki eddig szomorú volt, depressziós, az egyszer csak megvigasztalódik, és Isten örvendező, boldog gyermekévé válik. És eljöhet úgy is, hogy hit által békességet ad valakinek, aki hazafelé készül, s ki tudja mondani - Isten Szentlelke által - hogy ennyi volt a földi utam, most következik a mennyei rész. És eljöhet a hit által úgy is, hogy megcsendesít egy háborgó szívet, aki azt mondja: igen, vétettek ellenem, jogos lenne a haragom, de a Szent és az Igaz ellen még inkább vétettek, amikor odaszögezték a keresztre: hol van az én sérelmem az ő szenvedéséhez? És akkor megtudjuk, hogy így, Isten gyermekeként, hol van a helyünk: a világ fölött, de Isten alatt! Megbízatásunk van a teremtőtől arra, hogy uraljuk az ég madarait, a földet, a tenger halait, de amikor szellemi hatalmasságokkal találjuk szembe magunkat, nem tudunk a magunk erejével megküzdeni azokkal, mert nem “test és vér” ellen van tusakodásunk. Micsoda tévedés, amikor félreértjük az életet, s családon belül vagy szomszéd szomszéddal, magyar magyarral hadakozik, holott nem test és vér ellen van hadakozásunk, szellemi erők ellen, amelyeket nem győzhet le más, csak egy erősebb hatalom. Hol van ilyen? Szenvedélybetegek a megmondhatói, hogy hiába keresték évek, évtizedeken át, sehol nem találták, amíg az élő Istent be nem fogadták szívükbe. Akkor lepattantak a bilincsek a kezükről, és nem volt többé a pohárnak hatalma felettük, mert ő maga, az élő Isten az a szellemi erő, aki erősebb az italnál, a szenvedélynél, a szív keserűségénél, s a legerősebb testi lelki bilincsnél A hegy mindig a mozdíthatatlanságot, megbízhatóságot jelentette az ember számára, hiszen a hegy ott van, amikor születünk és ott marad, amikor mi meghaltunk. De íme, a hegyek is megrendülnek, megindulnak, mert van nagyobb erő. Úgy hiszem, mindennapi életünkben rengeteg olyan bizonyosság van, amiről azt hisszük, hogy mozdíthatatlan, mint egy hegy: de ha eljön az Úr, akkor ő még ezt is arrébb tudja tolni! Egyik embernek bizonyossága a háza meg a vagyona, és a történelem - éppen a mi nemzedékünk történelme mutatja, rövid idő alatt el tud veszni ház és vagyon, és ott marad valaki egy árva fillér nélkül, egy táskányi személyes, összecsomagolt holmival, és még a szülőföldjéről is elűzik. Más embernek bizonyossága élete párja, és ezer példa mutatja, hogy hogy el tud veszni egyik ember a másik mellől, pusztán azért, mert érzelmek kelnek az szívében. Megint más embernek bizonyossága a nemzete, az, hogy tartozik másokhoz, és bizony csalódhat, kiábrándulhat a saját fajtájából is, mert néha méltatlanul cselekszik a sokaság. A dicsőséges nemzet helyett tömeg és csőcselék, akit az orránál fogva lehet vezetni, nem használja a fejét, nem gondolkodik. Érzelmeire hallgat, és mindig vannak, akik ezeket az érzelmeket megtalálják és megnyergelik. Jézusnak nem maradt bizonyossága a ház és a vagyon, az élete párja, a nemzete, amelyhez tartozott. Az utolsó órán még az a bizonyossága is megrendült, hogy Isten gyermeke. Ha nem hallanánk kétszer egymás után: “Én Istenem, és Istenem, miért hagytál el engemet?”, azt gondolnánk, hogy hitét is megrendítette a végső szenvedés. De tudjuk, hogy nem véletlen az Írásban egyetlen szó sem. A 22. Zsoltárt imádkozó, haldokló Jézus kétszeresen is Istenének nevezi azt, aki felől kételyei vannak, hogy talán elhagyta. Jézus hite nem mustármagnyi hit volt, Ő vállalta a keresztet minden bűnös emberért, ellenségeiért is. Akarunk-e a követői lenni? Amíg nem jön be életünkbe, képtelenek vagyunk erre. Hogyan tudná szeretni az ember az ellenségeit? Krisztus nélkül lehetetlen, előtte megnyílva pedig magától
éretetődő. Aki Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk. Vajon tehetetlenül nézzük a földön fekvő gyermeket, mint az egykori tanítványok, vagy Istentől születettként hisszük, hogy minden lehetséges a hívőnek? Vajon győz-e a saját sorskérdéseinkben a hit? Íme, győzhet! Vajon győzhet-e vágyaink felett? Íme, legjobb vágyainknál is jobbat ígér: saját eljöttét! És vajon győz-e a bűneink felett? Ő megtisztíthat minket minden bűntől. A kereszten értünk bűnné lett, hogy minket bűneinktől megszabadítson. Kelédi Géza Házasságunk lenyomata gyermekeink lelkén A gyermek biztonságérzetéhez nemcsak arra van szükség, hogy a szülei szeressék őt, hanem arra is, hogy szeressék egymást… Másfél évtizeddel ezelőtt egy forgalmas budapesti utcából kiköltözhettünk a városon kívülre, egy családi házba. Nagy lelkesedéssel kertépítésbe fogtam. Különösen a ház nyugati oldalán egy jókora területre figyeltem fel, ahol semmiféle hasznos növény nem élt, csak gyomok. „Micsoda paradicsomokat fogok itt termeszteni!” – lelkesedtem. De már az első percben, amikor lenyomtam az ásót, megcsikordult valami. Kiderült, hogy a kiszemelt területen a föld tele van építkezési törmelékkel. Ma sem tudom, hogy az előző tulajdonos miért ásta el oda a sittet, ahelyett, hogy elhordatta volna. Több évbe telt, amíg sikerült ott termőtalajt létrehozni. A lélek táptalaja a család Ahogy a facsemetének, a gyermek egészséges lelki fejlődésének előfeltételei is közvetlen környezetében, a „lelki táptalajban” vannak. Aki gyümölcsfát nevel, tudja, hogy sokkal több időt és energiát kell fordítani a talajra, mint magára a fára. Hiszen a talajt kell lazítani, a talajból kell irtani a gyomokat, a talajba kell bejuttatni a tápanyagokat, a talajt kell öntözni, hogy a gyökerek fel tudják szívni a tápsókat. A gyermeki fejlődés eredeti táptalaja a család. Nem az óvoda, nem az iskola, hanem a család. Hiába neveljük a gyermeket a tanácsadó könyvek okos tanácsai szerint, ha a családból hiányoznak a lelki fejlődéshez szükséges „tápsók” (sőt, esetleg „mérgeket” tartalmaz a környezet „talaja”), nem várható harmonikus lelki fejlődés. A harmonikus lelki fejlődéshez különösen négy „lelki tápsó” nélkülözhetetlen: biztonságérzet, fontosságtudat, maradandó értékrend, követhető példa: magatartási és kommunikációs minták. követhető példa: magatartási és kommunikációs minták A biztonságérzet alapja a szülők kapcsolata Már a múlt század első felében felfedezte a fejlődéspszichológia, hogy érzelmi harmónia és megfelelő kapcsolatkészség csak azoknál a gyerekeknél alakul ki, akik biztonságban érzik magukat. Már a csecsemőnek legalább olyan mértékben szüksége van arra, hogy ölbe vegyék, babusgassák, szeretgessék, mint arra, hogy táplálékhoz jusson, tisztába tegyék, és megfelelő hőmérsékleten tartsák. Megfelelő anya-gyermek kapcsolat nélkül nincs megfelelő lelki fejlődés. Ma már tudjuk azt is, hogy a csecsemő és a kisgyermek biztonságérzetéhez nemcsak arra van szükség, hogy a szülei szeressék őt, hanem arra is, hogy szeressék egymást. Hiszen ha
azok pusztítják egymást, akiktől az ő élete függ, akkor azt éli át, hogy ő nincs biztonságban. A veszélyzónából (az égő erdőből vagy az árvíz elől) az állatok menekülnek. A csecsemő nem tud elmenekülni, ehelyett betokozódik, mint az egysejtűek, amikor kiszárad a környezetük: túl sokat szopja az ujját, kizárja a felnőtteket a maga kis világából. Később felserdülve valóban menekül: bandába, kábulatba, stréberségbe, elsietett párkapcsolatba, mert otthon nem bírja a légkört. A család légköre (a gyermek lelki környezete) a házaspár egymással való kapcsolatán múlik elsősorban. Ezért a házassággondozás preventív gyermekvédelem. A fontosságtudat alapja: időtöltés és figyelem. Egészséges családban a gyermek spontán átéli azt, hogy ő fontos. Hiszen a szülei, a nagyszülők, sőt a család barátai minden fejlődési vívmányát észreveszik és értékelik: már feláll, már szavakat formál, már énekel stb. És ami még nagyon fontos: a szülőknek van rá idejük. A saját személyének fontosságát átélő gyermek juthat el egészséges önértékelésre. Néhány kollégámmal ellentétben nem azt gondolom, hogy a gyermeknek pozitív önértékelésre van szüksége, hanem arról vagyok meggyőződve, hogy reális önértékelésre kell jutnia. Aki úgy ismeri fel a képességeit, hogy közben a hátrányainak – esetleges fogyatékának – is tudatában van, több eséllyel válik harmonikus személyiséggé, mint az, aki a hátrányairól nem vesz tudomást és túlkompenzálja azokat. A gyermek átveszi szülei értékrendjét. Döntéseink sorozatát – életvezetésünket – értékrendünk határozza meg. Korunk fogyasztói értékrendje önző embereket produkál. Jézus a Hegyi Beszédben a mulandó értékekkel (amiket megrághat a moly, megemészthet a rozsda, ellophatják a tolvajok) a maradandó mennyei kincseket állítja szembe. A gyermek önkénytelenül is átveszi szülei értékrendjét, hiszen tapasztalja, hogy a szülei mire képesek időt és energiát, esetleg pénzt áldozni, hogy mi ér nekik többet: az együtt töltött idő vagy a még több anyagi haszon. A gyermek átveszi szülei magatartási és kommunikációs mintáit. A szülők közti kapcsolat minőségét (szerelmet, megbecsülést, barátságot, vagy éppen kihűlt érzelmeket és ellenségeskedést) egymással szemben megnyilvánuló magatartásuk és a kommunikáció sokféle módja – az arckifejezéstől a szavakig – félreérthetetlenül közli a gyermekkel. Mindez mintául is szolgál számára későbbi társas viselkedéséhez. Ha jó a szülői minta, várható nála is később a szocializált magatartás. Ha túlnyomórészt közönyt vagy ellenségeskedést kifejező kommunikációs mintákat kap, nehézségei lesznek bensőséges kapcsolatok ápolásában. A család: sittel tömött talaj, vagy élettel benőtt sziget? Milyenek a mai családok? Milyenek a mai (egyre csökkenő számú) házasságok? Sittel tömött talajhoz hasonlítanak, vagy még azt is leöntötték betonnal? Nagyon remélem, hogy vannak még élettel benőtt szigetek, és ezek területe növelhető. Léteznek káros sugárzások. Nyilvánvaló, hogy a mai gyerekek egyre növekvő mértékben családon kívüli tényezők hatása alatt állnak: tápsókat vagy mérgeket a médián keresztül szívnak magukba. Sokan közülük otthon alszanak, de nem otthon élnek. Maga a család is a képernyőn keresztül táplálkozik lelkileg és szellemileg, és az onnan átvett értékeket és mintákat adja tovább a gyerekeknek. Vannak ártalmas lelki hatások is, mint a horror, a pornó és az okkultizmus. Ellenük a keresztyén család védőpajzsa véd a leghatékonyabban, ahol Jézus Krisztus áll a középpontban. Az Ő jelenlétében biztonságban lehetünk, testté létele arról győz meg, hogy fontosak vagyunk számára, Ő közvetít számunkra maradandó értékrendet, az Ő élete nyújt megfelelő magatartási és kommunikációs mintát.
dr. Pálhegyi Fertenc (Megjelent: Mértékadó, III. évfolyam 13. szám)
ISMERKEDŐ Lehoczki Beáta vagyok.2001-ben érettségiztem a Szilády Áron Református Gimnáziumban. .2004-ben szereztem óvodapedagógusi diplomát Baján az Eötvös József Pedagógiai Fakultáson. Főiskolai szakmai gyakorlatomat Soltvadkerten, az Evangélikus Egyházi Óvodában tölthettem.2004 szeptembere óta ebben az óvodában dolgozom: örömmel és szeretettel végzem óvónői teendőimet, melyet nem feladatnak, hanem szolgálatnak tekintek .Hálás vagyok Istennek ,hogy hívő családban nőttem fel, s különösen fontos számomra a keresztény nevelés .Mindez Isten különleges ajándéka,Ö nem véletlenül helyez oda bennünket ahol vagyunk, fontos terve, célja van velünk. A jövőképnél van egy fontos dolog:a szülői ház öröksége. Akinek van mit hoznia a szülői házból, annak van mit tovább adnia is .A szülői ház csendjét, hangulatát, tanítását, szeretetét, hitét. Munkám során a Példabeszédek könyve 22, 6 vezérel:,,Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik akkor sem tér el attól."Az egyik legértékesebb ajándék, amit átadhatunk a gyermekeknek, a jó példa. Az a feladatunk, hogy a gyermekek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatukra, érzelmükre és keresztény hitükre hatóan a jót, a szépet, az igazat és a bölcset utánzó lénnyé váljanak. Szeretni azt jelenti, hogy fény és melegség vagyunk a másik ember, a gyermekek számára. ,,Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."Máté 5, 16 Hufnágel Ádám és felesége, Kiss Lenke Eszter gyülekezetünk oszlopai. Mindketten Vadkertiek, gyülekezetünk alapító családjainak a leszármazottai: Ádám édesanyja fogadott Katzenbach unoka, míg Lenke vér szerinti leszármazottja – dédunokája- Katzenbach Jakabnak. Szüleik és nagyszüleik családjából olyan szellemi örökséget hoztak magukkal, mely értékesebb minden földi kincsnél: megismerték a Szentírást, annak nemcsak betűjét, hanem lelkületét is. Példát kaptak az alázatos és szolgáló életre, az áldozatvállalásra, a Krisztus követésre. Mindketten fiatalon döntöttek és fogadták el Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak. Lenke tizenkét éves volt – 1955-ben-, Ádám pedig tizenhat-1960-ban, amikor bemerítkeztek. Akkoriban nem volt ritkaság az ilyen korai életkorban hozott döntés, és többségük komoly, egész életre szóló döntésnek bizonyult. A korai bemerítkezés egyfajta „védelmet” jelentett a kísértések idején, hiszen ilyenkor mindig eszükbe jutott: én már Krisztusé vagyok, nem viselkedhetek úgy, mint a hitetlenek. Tizenhét éves koruktól tudják, Isten egymásnak teremtette őket, de csak négy és fél év jegyesség után kötöttek házasságot, amikor Ádám a Budapesti Kertészeti Egyetem, Lenke pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem végzős hallgatója volt. Mindketten megtapasztal-
ták, hogy lehet az istentelen, kommunista korszakban is hű maradni Krisztushoz, nem behódolni a hatalomnak, nem belépni az akkor szinte kötelező kommunista ifjúsági szervezebe, a KISZ-be. Vallásos gondolkodásuk miatt folyamatosan megfigyelték őket és jelentéseket írogattak róluk. Ugyanakkor állhatatos hitükkel és becsületes munkájukkal, szorgalmukkal még az ellenfeleik tiszteletét is elnyerték. Megtapasztalták,hogy Isten az övéit nem hagyja cserben. Bár akkoriban minden felsőbb vezetői állást csak pártemberek kaphattak meg, róluk csodálatosképp gondoskodott Isten. Útjuk több munkahelyre vezetett, de mindegyiken megállták a helyüket. Életüket Isten kezében tudták, Ő rendezte úgy a dolgokat, hogy bár sorra szűntek meg a munkahelyek, mindig volt munkájuk. 1990-től kertészkedni kezdtek: odahaza fóliáztak és nevelik azóta is a szebbnél szebb dísznövényeket. Életük összefonódott a gyülekezet életével, a szolgálattal. Ádám különösen sokat szolgált 1966-tól diakónusként, 1988-tól presbiterként és amire a gyülekezet megbízta / pénztáros, jegyző, gyülekezet ill. körzetvezetés/. Lenke pedig két évtizeden át tanított a vasárnapi iskolában a gyülekezet megbízása szerint de a női bibliaköri és a szeretetszolgálati munkákban is örömmel vette ki a részét. Mindketten az énekkarban is fiatal koruktól szolgáltak. Ádám jó ideje nemcsak a gyülekezet irányításában, a döntéshozatalban vesz részt, hanem az egyházi munkában is. Értékes szolgálatokat végzett az egyház több bizottságában is. Tagja volt a Diakónus Bizottságnak, a Felügyelői Bizottságnak, jelenleg pedig tagja a Presbiteri Tanácsnak, és a Roma Bizottságnak. Különösen jó kapcsolatot ápoltak dr. Haraszti Sándorral. Az Ő irányítása alatt alakult meg a rendszerváltás idején a Billy Graham Kelet-Európai Szolgálatok Alapítványa, melyben –mint kuratóriumi tagok- a Hufnágel házaspár éveken keresztül nagyon sok különféle munkát végzett. A budapesti Billy Graham evangelizációra 1989-ben sokan eljutottak Soltvadkertről is. Cigány testvéreink szívét nagyon megérintette mindaz, amit ott hallottak. Amikor hazajöttek, ők kérték Lenkét és Ádámot, hogy tanítsák őket az Úr útjaira, nehogy elvesszenek, Így indult be a Cigányklub, melynek gyümölcseként 2010.februárban láthattuk a nyolc bemerítkezőt. Nemcsak ők tanították a cigány testvéreket, de ők is sokat tanultak tőlük. pl. amilyen egyszerűséggel, képmutatás nélkül élik meg a hitüket, toleranciát és elkötelezett szeretetet a másik ember iránt. Ez az elkötelezett szeretet vezette őket a ma már rendszeresnek mondható Kalocsai Női Börtönben végzett szolgálatra, melyet a gyülekezet támogatásával végeznek a cigány testvéreinkkel együtt. „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.” (Zsolt 41:1) A családi életüket is megáldotta Isten. Sorra születtek gyermekeik: egy kisleány, aki sajnos koraszülött lett és csak néhány órát élt, majd jött Alíz,, őt követte Zsolt, majd Lilla. De itt még nem ért véget a sor. Belső késztetést éreztek arra, hogy felkarolják az elesetteket, az elhagyott gyerekeket. Eleinte csak pártfogoltak állami gondozott gyerekeket, de később, amikor engedélyezték, hogy hivatalosan is nevelőszülők legyenek, magukhoz vették a „Kicsi” Attilát és nővérét, majd „Nagyit”is. Annyi sok szeretetet kaptak Istentől, hogy lehetetlen volt nem továbbadni. Boldogok, hogy saját gyermekeik és unokáik mellett nevelt gyermekeik is részesülhettek az Úr tanításában. Szüntelen imádkoznak a családjukért, mert érzik, hogy a Sátán sok támadásának vannak kitéve, de ugyanígy a gyülekezetért és az ország vezetőiért is. Vallják, mert megtapasztalták, hogy nagy erő van a hívők buzgó könyörgésében. Az énekíró szavaival fejezhető ki hitvallásuk: „ Az Úrnak szolgálni oly felemelő, Ő mindenben , mindig megáld. Ő hatalom mindenen, örök erő, Hidd megsegít, hogy helyed megálld!”
