Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
ELŐTERJESZTÉS a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programja módosításának jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület! A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának módosítását a képviselő-testület 2011. november 24-én, a 128/2011. (XI. 24.) határozatával hagyta jóvá. A szakmai program módosítását az indokolta, hogy az intézmény 4150 Püspökladány, Mező I. u. 47. szám alatt működő telephelyén, a Fogyatékosok Nappali Intézményének szolgáltatását demens személyek nappali ellátásával kívánják bővíteni. A működési engedély módosítása iránti kérelmet ezt követően, decemberben megküldtük a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának, mint első fokú engedélyező hatóságnak. Működési engedély módosítására vonatkozó kérelmünk benyújtását követően több jogszabály módosítására került sor, ami az engedélyezési eljárást is érintette. 2011. december 29-én módosításra került a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Szmr.) is. Az új szabályozás szerint az Szmr. 5. § (3) bekezdés f) pontja kimondja „abban az esetben, ha a fenntartó a szolgáltatót, intézményt, ellátotti számot, férőhelyszámot normatív állami hozzájárulással kíván működtetni, az Szt. 58/A. § (2) és (2a) bekezdése szerinti, szociális szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő finanszírozási rendszerbe történő befogadás (a továbbiakban: befogadás) kérdésében az első fokú eljárásban a Hivatalt, másodfokú eljárásban a minisztert szakhatóságként jelöli ki.” Ez vonatkozik a 2012. január 1-jén folyamatban levő működési engedélyezési eljárásokra is. A Szociális és Gyámhivatal megítélése szerint, a finanszírozási rendszerbe történő befogadásra nagyobb esélyünk van, ha a demens ellátást nem a Fogyatékosok Nappali Intézményén keresztül nyújtjuk, hanem az Idősek Klubjában biztosítjuk. Javaslatukra a működési engedély módosítása iránti kérelmünket visszavontuk és újat nyújtottunk be a Mező I. utcai Idősek Klubja engedélyének módosítására. Szintén jogszabályi változás: ha a szociális intézmény a nappali ellátás keretében demens személyek ellátását is vállalja, ezt a férőhelyszám meghatározása nélkül kell minden esetben feltüntetni. Ennek megfelelően együttesen kell megjeleníteni az idősek ellátásának, valamint a demens személyek ellátásának férőhely számát a szakmai programban is.
2
A fent leírtak alapján a szakmai programból a Fogyatékosok Nappali Intézményére vonatkozó H./ fejezetből törlésre került a demens ellátás szabálya, továbbá az ellátotti csoportonkénti férőhelyszám megosztás. Ezekkel a módosításokkal, valamint a szakmai létszám jelenlegi állapotnak megfelelő bemutatásával egybeszerkesztett szakmai programot az intézmény vezetője benyújtotta fenntartói jóváhagyásra. Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/B. § (1) bekezdés c) pontja alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartójának kell jóváhagynia az intézmény szakmai programját. Az átdolgozott szakmai program a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelel. Fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé: Határozati javaslat I.
Püspökladány Város Önkormányzata, mint a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat fenntartója a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 92/B. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programját jóváhagyja.
Határidő:
azonnal
Felelős:
Dombi Imréné polgármester
Püspökladány, 2012. február 10. D o m b i Imréné polgármester
SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZAKMAI PROGRAMJA
Készült: 2012. február 07.
Készítette: Nagy Ildikó intézményvezető
Tartalomjegyzék
- A szolgáltatás célja, feladata ..........................................................................................3. oldal - A megvalósított program konkrét bemutatása................................................................4. oldal - A szakmai program megvalósítása várható következményeinek, eredményességének, az ellátó rendszerben betöltött szerepének és hatásának értékelése .......................................................................................................5. oldal - A más intézményekkel történő együttműködés módja...................................................6. oldal - A szolgáltatás megkezdése előtt megtett előkészítések leírása ......................................7. oldal - Ellátottak köre ................................................................................................................9. oldal - Az ellátottak szociális jellemzői, ellátási szükségletei ...................................................11. oldal - Az intézmény feladatai ...................................................................................................11. oldal - Étkeztetés........................................................................................................................13. oldal - Házi segítségnyújtás .......................................................................................................18. oldal - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ..............................................................................27. oldal - Közösségi pszichiátriai ellátás........................................................................................33. oldal - Idősek klubja (demens)...................................................................................................37. oldal - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat .......................................................................46. oldal - Fogyatékosok nappali intézménye .................................................................................51. oldal - Záradék ...........................................................................................................................60. oldal - Szakmai létszám bemutatás ............................................................................................61. oldal
3 A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat (4150 Püspökladány, Szent I. u. 33.) intézmény keretein belül működteti az alábbi szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásokat: I.
Étkeztetés: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén. II.
Házi segítségnyújtás: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén.
III.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében Püspökladány körzet központtal, Bihartorda, Földes, Nádudvar, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen, települések közigazgatási területén.
IV.
Nappali ellátás: – idősek klubja: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén, - demens személyek nappali ellátása (Püspökladány I. sz. Idősek Klubja, Püspökladány III. sz: Idősek Klubja, Földes VI. sz. Idősek Klubja részeként) Püspökladány, Földes közigazgatási területén.
V.
Közösségi pszichiátriai ellátás: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep települések közigazgatási területén.
VI.
Családsegítő szolgálat: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén.
VII.
Gyermekjóléti szolgálat: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén. (Önálló szakmai programmal rendelkezik).
VIII.
Fogyatékosok nappali intézménye: Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás települései
1. A szolgáltatás célja, feladata
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a végrehajtásukra kiadott jogszabályok meghatározzák azokat a szakmai feladatokat, személyi és tárgyi feltételeket, amelyek figyelembevételével az intézménynek működnie kell. A szolgáltatások célja a településeken élő idős vagy fogyatékkal élő személyek önrendelkezésen alapuló önálló életvitelének megkönnyítése; az esélyegyenlőség, az egyenlő hozzáférés és bánásmód horizontális alapelveinek megvalósításával. Az intézmény által biztosított szolgáltatások feladata, hogy a kistérségben élő támogatásra szoruló idős vagy fogyatékkal élő lakosság számára önálló életvitelének fenntartásában, szükséges mértékű támogatást nyújtson; az önellátó képesség lehetőség szerinti helyreállításának, kiegészítésének, amennyiben ez egészségi állapotánál fogva nem lehetséges, ápolásának-gondozásának céljával.
4 -
-
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. VI. fejezete, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM rendelet, A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1 / 2000. ( I. 7. ) SzCsM rendelet a végrehajtásukra kiadott jogszabályok, valamint a kapcsolódó ágazati szabályok képezik, meghatározzák azokat a szakmai feladatokat, személyi és tárgyi feltételeket, amelyek figyelembevételével az intézménynek működnie kell.
2. A megvalósított program konkrét bemutatása A Püspökladányi kistérségben (mikro-körzetben) integrált szociális szolgáltató központ Intézményfenntartó Társulás keretében történő működtetésére irányul. A hatékonyabb működtetés érdekében az érintett önkormányzatok képviselő-testületei úgy döntöttek, hogy a szociális alapszolgáltatások biztosítását a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében a mikro-körzetben működtetett ellátási szerződéssel történő működtetés helyett, intézményfenntartással kívánják megoldani. A települések önkormányzatainak képviselőtestületeinek feladatellátási-kötelezettség alapján, a helyi közszolgálati alapfeladatokról önkéntes és szabad elhatározásból egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján 2008. 10. 01-től határozatlan időre szóló megállapodásban Intézményfenntartó Társulást hozott létre, és a társulást közösen fenntartja és a működtetését biztosítja. Az intézmény minden településén biztosítja a szociális szolgáltatások elérhetőségét. Ezek a következők: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, 2011. július 01-től csatlakozott települések: Földes, Nagyrábé. A szociális ellátások a székhelyen és az alábbi telephelyeken válnak elérhetővé: A Központ székhelye: Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Telefon, fax: 54/ 451-173, Tel.: 54/514-109 E-mail:
[email protected] Telephelyek :
I.sz Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Telefon, fax.: 54/451-173 II.sz. Püspökladány, Karcagi u 32. sz. Telefon, fax: 54/451-960 III.sz. Püspökladány, Mező I. u. 47. sz. Telefon, fax: 54/450-626 Fogyatékosok nappali intézménye
5 IV.sz. Sárrétudvari, Széchenyi 31. sz.
Telefon: 54/474-476
V.sz. Szerep, Nagy u. 46. sz.
Telefon: 54/516-018
VI.sz. Földes, Rákóczi u. 5. sz.
Telefon: 54/465-785
VII. sz. Nagyrábé, Arany J. u. 11. sz.
Telefon: 54/477-185
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat: Püspökladány, Szent I. u. 33. sz.
Telefon: 54/451-173
Szerep, József Attila u. 6. sz.
Telefon: 54/476-007
Sárrétudvari, Széchenyi u. 1. sz.
Telefon: 54/578-006
Földes, Karácsony S. tér 1. sz.
Telefon: 54/465-856
Nagyrábé, Kossuth u. 5. sz.
Telefon: 54/477-020
3. A szakmai program megvalósítása várható következményeinek, eredményességének, az ellátó rendszerben betöltött szerepének és hatásának értékelése Az egyes szociális ellátások iránti igény az elmúlt évek alatt folyamatosan növekedett. A növekvő igények mentén indokolttá vált egyes alapellátások továbbfejlesztése, kibővítése. A szociális ellátások kistérségi integrált rendszerének felépítése a szakmai érveken túl gazdasági és érdekérvényesítési szempontból is kedvező. A professzionális előnyök közül az ellátási hiányok felszámolása emelkedik ki, hiszen a vonatkozó jogszabályi rendelkezések ellenére számos településen nem biztosítottak még az alapvető ellátási formák sem. Ennek hátterében elsősorban az ellátások megszervezésére köteles települési önkormányzatok forráshiányos költségvetése áll. Ugyanakkor nem biztosított a magasabb szintű szociális szolgáltatások hozzáférése sem. A kisebb lélekszámú településeken nem jelentkezik akkora mértékű ellátási igény az egyes szolgáltatási típusok iránt, amekkora szükséglet rentábilissá, de legalábbis fenntarthatóvá tenné az egyes szakfeladatok helyben történő biztosítását. Ezzel szemben a kistérségi integrált alap-ellátórendszer képes a költséghatékonyság megtartásával ezen igények befogadására, a szükséges ellátások biztosítására. A kistérségi szociálpolitika teret enged a szakmai összefogásnak, a működtetéssel kapcsolatos költségek megosztásának, s a szakembergárda, a megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerő alkalmazása is folyamatosan biztosítottá válik. A társulás által fenntartott intézmény korábban is működő intézmények integrálásával jött létre, annak érdekében, hogy a társulás területén a kötelező alapszolgáltatások mellett egyéb szociális szolgáltatásokat is biztosítani tudjunk a lakosság számára. Ily módon bevezetésre került azokon a településeken, ahol még nem működött a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Sárrétudvari,
6 Szerep, Sáp, Bihartorda, Báránd. Erre a szakfeladatra jogszabályi kötelezettségről csak Püspökladány esetében beszélhetünk, de már 2002. 02. 01.-től kisvárosi társulásos modellel hat településen - Püspökladány szakmai központ, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar,Tetétlen – elindítottuk. A helyi szükségletek indokolttá tették, hogy a szolgáltatásba bevonásra kerüljön a térség többi települése is. Jellegzetesen kis létszámú, hátrányos helyzetű településekről van szó, így a jelzőrendszeres készülék igen hatékony eszköz az ott élők számára. Ezzel együtt növekszik a térségben felszerelt készülékek száma is: a korábbi 50 db készülékkel szemben 120 db berendezéssel biztosított a szolgáltatás. Jelenleg püspökladányi központtal, Bihartorda, Nádudvar, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen településeken nyújtunk szolgáltatást. A mikro-társulás településein elérhetővé válik a gesztor által biztosított közösségi pszichiátriai ellátás (Püspökladány, Szerep, Sárrétudvari), amely szintén nem kötelező feladata a települési önkormányzatoknak. További eredménye az intézményi társulásnak, hogy egyes speciális szolgáltatások, amelyek korábban a kisebb településeken nem voltak biztosítottak, elérhetővé válnak a kistérség valamennyi lakosa számára, különös tekintettel a nappali ellátásra, házi segítségnyújtásra. Összességében a feladatok összevonása – társulás keretében – nemcsak gazdaságosabb működtetést jelent, hanem az ellátásban részesülők életminőségére is hatással van. A szükségletek hierarchiájára épülő szolgáltatási hierarchia azt feltételezi, hogy az alapellátó egységek kliensei valamennyi településen hozzájutnak a különböző szolgáltatásokhoz, így az egyes szolgáltatások nemcsak a városban élő időskorú és fogyatékkal élő lakosok előjoga lesz; hanem a térség kisebb településeinek lakosai is hozzájuthatnak valamennyi szolgáltatáshoz.
4. A más intézményekkel történő együttműködés módja A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat keretében működő szakmai egységek közötti kapcsolattartás személyesen, postai úton és telekommunikációs eszközök útján történik. A kapcsolattartás több módon zajlik: - telekommunikációs eszközök útján: • e-mail-ben • telefonon • faxon • személyesen • konferenciákon, szakmai műhelyeken, konzultációkon • testületi aktusokon • saját és közösségi rendezvények alkalmával. Adott esetben az egyes eszközök megválasztása a megoldandó feladatok alapján, az információcsere sürgőssége és a költséghatékonyság szempontjainak figyelembevételével történik.
7 A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat más szociális intézményekkel is ápol szakmai kapcsolatot. Ennek hátterében kliens átvétele-átadása (pl. költözködés miatt), szakmai, módszertani, személyes gondoskodást végző személyek továbbképzésével kapcsolatos, az ellátottak jogait érintő kérdések állhatnak. Ilyen intézmények különösen: Módszertani intézmények: - „Viktória” Ápoló- Gondozó Otthon, Hodász, - Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesti Központja, - a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja, valamint annak jogutódintézményei, - Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet és a Szociális és Munkaügyi Intézet. A társult települések önkormányzatai, hatóságai, intézményei (Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes, Nagyrábé). A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. Társintézmények: - Idősek Otthonai, - a térségben működő alapellátási központok, egyéb szociális intézmények, - Oktatási intézmények. Hatóságok, Ellenőrző szervek: - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal, - ÁNTSZ, - Nyugdíjbiztosító, egészségbiztosító szervek, - Rendőrség, - Gyámhivatal, - TEGYESZ, - Magyar Államkincstár, - NRSZH. Egészségügyi intézmények, szolgáltatók: - Területi Kórház Berettyóújfalu, - Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, Debrecen, - Debreceni Egyetem Orvostudományi és Egészségügyi Centrum Klinikája, Debrecen, - az egyes településeken biztosított házi- és szakorvosi rendelők - orvosi ügyelet, - Országos Mentőszolgálat.
5. A szolgáltatás megkezdése előtt megtett előkészítések leírása A társulási intézmény kialakítását megelőzően alaposan tanulmányozásra került a hatályos jogszabályi környezet. Az irányadó rendelkezések figyelembevételével zajlottak az előkészítő
8 tárgyalások az érintett települések önkormányzataival és a társulásba bevonni kívánt intézményekkel, szolgáltatókkal. A részletes tájékozódást követően megszületett a fenntartó önkormányzatok jóváhagyása és egyetértése a társulási intézmény létrehozása vonatkozásában, így a leendő fenntartó intézkedett az alapító okirat elkészíttetése iránt, a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Szakmai Program elkészítéséről. Ezzel párhuzamosan rögzítésre kerültek a létszámkeretek, megtörtént a feladat- és hatáskörök lehatárolása. Az átszervezésnél elsődleges szempont volt, hogy az ellátotti érdekek ne sérüljenek, lehetőség szerint a megszokott környezetben, a megszokott személyzet álljon rendelkezésükre, s krízishelyzetben se jelentsen gondot a földrajzi távolság. Mivel valamennyi településen helyben biztosítottak az alapszolgáltatások, így valamennyi kliens számára egyenlően hozzáférhetőek és elérhetőek a szolgáltató egységek. Így a szolgáltatások a megszokott hatékonysággal, gyorsasággal és rugalmasan, a szükségletekre érzékenyen reagálva biztosítottak. A személyi, tárgyi és működési feltételek kialakításánál a kiinduló alapot, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet irányszámai és ajánlásai jelentették. A társulási intézmény működtetésének vonatkozásában kimunkálásra került a pénzügyigazdálkodási terv, költségvetési tervezet. A felsorolt egyes folyamatok, tevékenységek egymással párhuzamosan zajlottak, illetve zajlanak. Fentiek szellemében az egyes településeken az alábbi szociális szolgáltatások és gyermekjóléti alapellátás vehetők igénybe helyben: Székhelyen: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Telefon, fax: 54/ 451-173, Tel.: 54/514-109 E-mail:
[email protected] I sz. Idősek Klubja Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Telefon, fax.: 54/451-173 Idősek és demens személyek nappali ellátása Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Közösségi pszichiátriai ellátás Családsegítés Gyermekjóléti szolgálat
30 férőhely
Telephelyeken: II. sz. Idősek Klubja Püspökladány, Karcagi u. 32. sz. Telefon, fax: 54/ 451-960 Idősek nappali ellátása 30 férőhely Étkeztetés
9
III. sz. Idősek Klubja Püspökladány, Mező Imre u. 47. sz. Telefon, fax: 54/450-626 Idősek nappali ellátása 35 férőhely Étkeztetés Fogyatékosok nappali ellátása 30 férőhely
IV. sz. Idősek Klubja Sárrétudvari, Széchenyi u. 31 sz. Telefon: 54/474-476 Idősek nappali ellátása 20 férőhely Házi segítségnyújtás Étkeztetés Közösségi pszichiátriai ellátás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
V. sz. Idősek Klubja „Életház” Szerep, Nagy u. 46. sz. Telefon: 54/516-018 Idősek nappali ellátása 50 férőhely Házi segítségnyújtás Étkeztetés Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Közösségi pszichiátriai ellátás
VI. sz. Idősek Klubja, Földes, Rákóczi u. 5. Telefon: 54/465-785 Idősek nappali ellátása Házi segítségnyújtás Étkeztetés
30 férőhely
VII. sz. Idősek Klubja, Nagyrábé, Arany János u. 11. Telefon: 54/477-185 Idősek nappali ellátása Házi segítségnyújtás Étkeztetés
30 férőhely
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szerep, József A. 6. sz. Telefon: 54/476-007 Sárrétudvari, Széchenyi u. 1. sz. Telefon: 54/578-006
10 Földes, Karácsony S. tér 1. Telefon: 54/465-856 Nagyrábé, Kossuth u. 5. Telefon: 54/477-020
6. Ellátottak köre • Az étkeztetést Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén élő idősek, illetve azok a szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt rászoruló személyek, akik saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget kérnek. • Házi segítségnyújtás, idősek és demens személyek nappali ellátása tekintetében Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén élő idősek, illetve azok a szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt rászoruló személyek, akik saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget kérnek. • Jelzőrendszeres házi segítségnyújtást - Sárréti Többcélú Társulás keretében- Püspökladány körzet központtal, Bihartorda, Nádudvar, Sárrétudvari Szerep, Tetétlen, közigazgatási területén került kialakításra. A szolgáltatást igénybe vehetik a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek, kik önálló életvitel fenntartására képesek. • Közösségi pszichiátriai ellátás Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep települések közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó, elsősorban a saját otthonukban élő, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek, akiknek a betegsége ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik életvitelükben, valamint szociális helyzetük javításában igényelnek segítséget. • A családsegítés Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén élők számára térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatás,a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.(1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, 64. §) • Családgondozás: a szociális munka módszereivel és eszközeivel folytatott intenzív együttműködés a segítséget igénylő személlyel/családdal, amelynek során közösen készített gondozási tervben rögzített célok megvalósítása történik. A közös munka alapja az együttműködési megállapodás az ellátott és a családgondozó között. A gondozási folyamat egyik módszere a családlátogatás, melynek során lakókörnyezetében keresi fel a családgondozó a klienseket. • A gyermekjóléti szolgáltatás Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep települések területén élő 018 éves gyermekek és fiatalok valamint szüleik számára nyújtott térítésmentes szolgáltatás. • A helyettes szülői ellátás Püspökladány közigazgatási területén élő szülők számára elérhető
11 szolgáltatás. Az ellátásért fizetendő térítési díj mértékéről Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete helyi rendelete rendelkezik. • A fogyatékosok nappali intézménye: a 18 életévüket betöltött fogyatékosok számára a különböző képességterületeken szerzett ismeretek megtartása, gyakorlása, szabadidős tevékenységek szervezése, lehetőség biztosítása étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. A feladatellátás kistérségi szinten történik.
Ellátási terület
Ellátások formái
Alapellátások: Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Nappali ellátás – idősek klubja és demens személyek nappali ellátása Közösségi pszichiátriai ellátás Fogyatékosok nappali intézménye Családsegítő szolgálat Gyermekjóléti szolgálat
Püspökladány
Sárrétudvari
Szerep
Földes
Nagyrábé
szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás 6 településen 120 készülék 95 fh
20 fh
30 fh
1 szolgálat -
1 szolgálat 1 szolgálat
1 szolgálat 1 szolgálat
50 fh
30 fh
30 fh
-
-
-
1 szolgálat 1 szolgálat
1 szolgálat 1 szolgálat
1 szolgálat 1 szolgálat
7. Az ellátottak szociális jellemzői, ellátási szükségletei A szolgáltatás célcsoportját a Püspökladányi Kistérség területén, ezen belül Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé településeken élő saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, időskorú vagy fogyatékos személyek, továbbá pszichiátriai betegek alkotják. A térségben komoly szociális gondok forrása, hogy magas az inaktívak száma, jelentős a migráció, a helyi társadalom folyamatosan öregszik, s a szegénység újratermelődése is megfigyelhető. A veszélyeztetett társadalmi csoportok között tartják számon az időseket is, hiszen nagyon sok közöttük az egyedülálló és a kisnyugdíjas. Különösen a nők helyzete radikális, mivel aktív korukban háztartásbeliként élték életüket, idősként minimális nyugdíjjal rendelkeznek, vagy nyugdíjjogosultságot sem szereztek. Születéskor várható élettartamuk hosszú évekkel meghaladja a létbiztonságot garantáló házastársakét, ami odavezet, hogy párjuk elvesztését követően számottevő minőségi és mennyiségi veszteséggel kell számolniuk.
12 Életükben először egyedül kényszerülnek fenntartani lakásukat és önállóan kell gondoskodniuk megélhetésükről, miközben jövedelmük csökken, egészségi állapotuk pedig fokozatosan romlik. A férfiak közül elsősorban a nőtlenek, az özvegyek és a gyermektelenek kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. Gyakorlati tapasztalat, hogy az időskorúak gyermekei az elvándorlás, valamint a jelentős földrajzi távolság, vagy éppen munkahelyi kötelezettségeik miatt nem tudják felvállalni a tradicionális értelemben vett szülőkről történő gondoskodást. A szolgáltatást igénybe vevők esetében az elsődleges szükséglet a biztonságtudat igénye. Az idősek zöme rendkívül kiszolgáltatottnak érzi magát, s a betegségeik jellegéből, illetve a mozgáskorlátozottság tényéből adódóan az esetek döntő többségében ez így is van. A biztonságtudat mellett az esetek többségében ápolási szükséglet is jelentkezik. A gondozási szükségletek közül a leggyakoribbak: - a háztartások vitele, - a gyógyszerek felíratása, kiváltása, - beszerzések lebonyolítása, - etetés, - pelenkázás, - mosdatás, fürdetés, testápolás, - mentális gondozás. A kistérségben a fogyatékosok 8%-a intézményben, 92%-uk viszont otthon, családi környezetben él.
8. Az intézmény feladatai A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat célja: Az ellátási területén olyan mértékű segítségnyújtás biztosítása az igénybe vevőnek, amely lehetővé teszi önálló életvitel fenntartását lakókörnyezetében, minél hosszabbideig. Feladata: Szociális szükségletfelmérés és a jogszabályi keretek alapján alakítja ki szolgáltatásait. 2 A működési területén biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó ellátás (alapszolgáltatások) működési feltételeit, szakmai irányítását és gazdálkodását. 3 Tájékoztatást nyújt az ellátási területén élőknek a településen működő szociális intézményekről és ellátásokról. 4 Tanácsadás és szükség esetén közvetítés révén segítséget nyújt a szakosított ellátást nyújtó szolgáltatási formák igénybevételéhez. 5 Segíti a működési területén az önsegítő és közösségi segítő csoportok szervezését és működését. 6 Javaslatot tesz a szociális ellátások fejlesztésére, új ellátási formák bevezetésére, valamint új gondozási módszerek alkalmazására. 7 Családsegítő feladatellátás. 8 Gyermekjóléti feladatellátás.
13 A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat önálló jogi személyként, önállóan működő gazdálkodó költségvetési szervként működik. A Központ működéséhez szükséges pénzeszközöket - állami támogatást – a fenntartó önkormányzatok biztosítják és az aktuális pályázatokkal egészül ki. A gazdálkodással kapcsolatos feladatokat a püspökladányi Gazdasági Ellátó Szervezet gazdasági csoportja látja el megállapodás alapján. Működési területén ellátja: 1./ A személyes gondoskodást nyújtó alapellátás működési feltételeit, szakmai irányítását és gazdálkodását. Működési területén igyekszik olyan mértékű segítségnyújtást biztosítani, amely lehetővé teszi az önálló életvitel fenntartását, az otthon megtartását. Szociális alapszolgáltatásból: A./ Étkeztetés keretében ellátja azon igénylőket, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt a napi egyszeri meleg étkeztetésről más módon gondoskodni nem tudnak, valamint azon fogyatékos és pszichiátriai betegeket, akiknek segítséget kell nyújtani saját lakóhelyükön történő étkezéshez. B./ Házi segítségnyújtás keretében ellátja azon időskorú személyeket, akik önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, róluk nem gondoskodnak, illetve azon fogyatékos személyeket és pszichiátriai betegeket, akik az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek. C./ A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátja a saját otthonukban élő, egészségügyi állapotuk és szociális helyzetűk miatt rászoruló időseket, illetve fogyatékosokat. D./ Közösségi pszichiátriai ellátás keretében a pszichiátriai betegek saját lakókörnyezetében történő közösségi alapú gondozását. E./ az Idősek Klubja és a demens személyek nappali ellátását igénybe vevők napközbeni tartózkodását, a társas kapcsolatok kialakítását, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítését. F./ A családsegítő szolgálat a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. / G./ Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységének fő célja a gyermekek családból történő kikerülésének megelőzése. A családban történő nevelkedés érdekében a Gyermekjóléti Szolgálat gyermekjóléti szolgáltatást végez, szervezi a helyettes szülői ellátást.
14 H/ Fogyatékosok nappali intézménye a 18 életévüket betöltött fogyatékosok számára a különböző képességterületeken szerzett ismeretek megtartása, gyakorlása, szabadidős tevékenységek szervezése, lehetőség biztosítása étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. 2./ Az intézmény munkáját az éves munkaterv, a hatályos jogszabályok, az ágazati irányító és módszertani szervezetek által kiadott szakmai és gazdasági irányelvek, útmutatások szerint végzi. Szakmai munkájáról a felügyeletet ellátó Püspökladány Város Önkormányzatának köteles beszámolni. 3./ Az intézmény adatszolgáltatási kötelezettségének, a hatályos jogszabályok és a felügyeleti szerv által évente meghatározott rendben, illetve eseti felhívásra köteles eleget tenni.
A./ Étkeztetés A Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések önkormányzatainak együttműködésével a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szociális intézmény keretein belül működteti az Étkeztetést. Székhelye:
Egysége:
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. I. sz Idősek klubja Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. II. sz. Idősek klubja Püspökladány, Karcagi u. 32. sz. III. sz Idősek klubja Püspökladány, Mező Imre u. 47. sz. IV. sz. Idősek klubja Sárrétudvari, Széchenyi u. 31. sz. V. sz. Idősek klubja „Életház”, Szerep, Nagy u. 46. sz. VI. sz. Idősek klubja Földes, Rákóczi u. 5.sz. VII. sz. Idősek klubja Nagyrábé, Arany János u. 11. sz.
I. Az Étkeztetés célja, feladatai: Saját lakókörnyezetében napi egyszeri meleg főétkezés biztosítása azoknál a rászorulóknál, akik maguk vagy eltartottjuk számára ezt nem képesek biztosítani más módon.
Feladatai: - A közigazgatási területén élő valamennyi rászoruló igénybe vevő ellátásának biztosítása - szükségleteiknek megfelelően: helyben fogyasztással, elvitellel vagy lakására szállítással. - A szolgáltatás szervezése és működtetése, amely keretében 1. Igénybe vevők felvétele, nyilvántartások, dokumentációk vezetése,
15 2. Főzőhelyről (1./ Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium Püspökladány Gagarin u. 3. sz. és a 2./ Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola főzőhelye Sárrétudvari Erzsébet u 3. sz. 3./ Általános Iskola, Óvoda és Könyvtár, Szerep, Kossuth u. 5-7. 4./ Általános Művelődési Központ, Földes Karácsony S. tér 6. 5./ Móricz Zsigmond Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde, Nagyrábé, Rétszentmiklósi u. 2. ) ételadag rendelése, 3. A főzőhelyen kiadagolt étel házhoz szállításának megszervezése, kivitelezése, 4. Térítési díj megállapítása, beszedése, dokumentálása. II. Az ellátottak köre, jellemzői: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó személyek, akik szociálisan rászorultak, maguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani az egyszeri meleg étkezést különösen: koruk, - egészségi állapotuk, - fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, - szenvedély betegségük, vagy - hajléktalanságuk miatt. III. A feladatellátás szakmai tartalma, módja, a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége: A feladatellátás szakmai tartalma: A segítségnyújtás személyre szabottan az igénybe vevő állapotának figyelembe vételével történik. Az intézmény vezetője és a gondozó az igénybe vevő személlyel, vagy a hozzátartozójával törvényes képviselőjével közösen az ellátott állapotának megfelelően állapítják meg az ellátás tartamát, hogy az étkeztetést: - Helyben fogyasztással: ebben az esetben biztosítani kell az evőeszközöket, kézmosási lehetőséget, nemenként elkülönített illemhelyet. - Elvitellel: teljes önellátó képességű emberek részére, akiknek az otthoni főzés gazdaságtalan és a napi bevásárlás nehézséget jelent. - Házhoz szállítással történik: azoknál, akik lakáson kívül részben vagy teljes képtelen önellátási képességűek. A biztosított szolgáltatás rendszeressége: Az ellátás szükség szerinti rendszerességgel, Püspökladányban mindennap, Sárrétudvariban munkanapokon 11.30-től -13.00-ig, Szerepen munkanapokon 11.30-től -13.00-ig, Földesen munkanapokon 11.30-tól-13.00 óráig, Nagyrábén munkanapokon 11.30-től-13.00 óráig. Az étkeztetés vásárolt élelmezéssel az iskolák főzőhelyéről történik.
16 IV. A szolgáltatás igénybevételének módja, feltételei: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása az intézményvezetőjénél (szakmai egységvezetőnél) történik. Az igénybevételt az intézményvezető döntése alapozza meg – a benyújtott kérelem (szóbeli, írásbeli) - és az intézményi jogviszony létesítését megelőzően az alábbiakról gondoskodik: -
-
A kérelem nyilvántartásba vételéről, az ellátott értesítéséről, mely tartalmazza a kérelem nyilvántartásba vételét, a szolgáltatás kezdő időpontját, időtartamát, fizetendő térítési díj összegét a fizetés módját, helyét, időpontját, a megállapodás megkötéséről.
Az intézményvezetője nyilatkoztatja az ellátásban részesülő személyt vagy hozzátartozóját, törvényes képviselőjét, hogy: -
adatokat szolgáltat az étkeztetésnél vezetett nyilvántartásokhoz, amennyiben a szociális ellátásra jogosultság feltételei és a jogosult személyes adataiban változás történik, azt haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével.
A szolgáltatás igénybe vételének feltétele: megállapodás elfogadása, háziorvos javaslata, igazolása írásos dokumentációval, személyi térítési díj megfizetése, amit a helyi rendelet szabályoz. Az étkeztetés igénybevétele szempontjából szociálisan rászoruló személyek körét, a rászorultság kritériumait a társult települések önkormányzatai az egyes települések lakossága vonatkozásában helyi rendeletben szabályozzák. Amennyiben a szociális rászorultság kritériumai fennállnak, a szolgáltatást igénylő rászorultsági alapon veheti igénybe az ellátást. Abban az esetben, ha a szociális rászorultság nem nyer megállapítást, méltányosságból is igénybe vehető a szolgáltatás az önkormányzatok helyi rendeletben rögzített feltételei szerint. Az intézményi jogviszony megszűnése: - Az ellátási forma jogutód nélkül megszűnik, - jogosult halálával, - a határozott idejű megállapodásban megjelölt időtartam lejártával. Az intézményi jogviszony megszűntetése: - Az ellátást igénylő saját kérésére azonnal, - ha az ellátott kéthavi személyi térítési díj fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és, ha az intézményvezető felszólítására 8 napon belül nem teljesíti, - ha az ellátott előzetes írásbeli bejelentés nélkül 30 napot meghaladó ideig a szolgáltatást nem veszi igénybe.
17 Térítési díj adatok: A jogszabályokban meghatározottak figyelembe vételével történik a térítési díj megállapítás. Az étkeztetés igénybevételekor térítési díjat kell fizetni. A személyi térítési díj alapja az intézményi térítési díj, melynek mértékét a szolgáltatás fenntartója rendeletben állapít meg. A térítési díjat, a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig kell befizetni. A térítési díj befizetésének módja: az igénybe vevő lakásán a gondozónak készpénzfizetési bizonylat ellenében, - az intézményben a szolgálat vezetőjének vagy megbízottjának készpénzfizetési bizonylat ellenében. A szolgáltatás közzétételének módja, formái: szórólapok, - helyi televízió, sajtó közreműködése, - érdekképviseleti szervek és civil szervezetek tájékoztatása, - háziorvosok tájékoztatása, - egészségügyi- szociális intézmények értesítése, - Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való közzététel, - különböző szakterületek tanácskozásain nyújtott tájékoztatás.
V. A szolgáltató és az igénybe vevő közötti kapcsolattartás módja: - személyes kapcsolattartás, amely a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Központ irodahelyiségében, - az egységek irodáiban, vagy az igénybe vevő lakásán, - telefon igénybevételével, - írásban: az ügyféllel kapcsolatos megállapodásról, értesítésről, térítési díj felülvizsgálatáról, esetleges térítési díj fizetésének elmulasztásáról írásos dokumentáció készül, melynek 1 példányát megkap az ellátott, - üzenetátadással: az intézmény integrált egységeiben történő meghagyással. Az Étkeztetés kapcsolatot tart: -
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat egyes ellátásaival, Személyes gondoskodást nyújtó ellátást, illetve szakosított ellátást nyújtó intézményekkel, Egészségügyi intézményekkel, Polgármesteri Hivatallal, Gyógyászati segédeszközök gyártójával, forgalmazójával, Érdekképviseleti és civil szervezetekkel.
18 VI. Az ellátottak és a szociális szolgáltatásokat végzők jogainak védelmében kapcsolatos szabályok: Az ellátottak általános jogai: -
-
-
Az ellátottnak joga van szociális helyzete, egészségi állapota, speciális helyzete és egyéni szükségletei alapján az egyéni szolgáltatás vagy a teljes körű ellátás igénybevételére. A fogyatékkal élő személyt fogyatékosságából kifolyólag semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti az ellátás során. Jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvényi felhatalmazás alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni. Az intézménynek a szolgáltatásait olyan módon kell végezni, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybe vevőket megillető alkotmányos és emberi jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különösen figyelemmel az élethez, emberi méltósághoz, a testi épséghez, a testi-lelki egészséghez való jogra. Az ellátást igénybe vevőt megilletik a személyes adatainak védelme.
Speciális jogok: -
az akadálymentes környezet biztosítására, képességek, készségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy – javítás lehetőségeinek megteremtésére, az információkhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására, az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására, társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények, szolgáltatások igénybevételére, elérésére.
A szociális szolgáltatást végzők jogai: A munkaviszonyban álló személyeknek biztosítani kell, hogy: - a munkavégzéssel kapcsolatos megbecsülést megkapják, - tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, - munkájukat elismerjék, - valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra. A személyes gondoskodást nyújtó intézményben foglalkoztatott személy, valamint közeli hozzátartozója ( a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban Ptk. ) 685. § b., pontja ) az ellátásban részesülő személlyel tartási, életjáradéki és öröklési szerződést az ellátás időtartama alatt – illetve annak megszűnésétől számított 1 évig – nem köthet.
19 VII. Integráció formája, ellátási típusok együttműködésének rendje, helyettesítésének rendszere: Az étkeztetés személyi feltétele: Az étkeztetési feladat ellátása az idősek klubjának dolgozóival történik. Az alkalmazott személyek a jogszabályi előírásnak megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkeznek (1/2000 (1.7.) SzCsM rendelet 3. sz. melléklet). A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője egyszemélyi felelős. Munkáltatói és fegyelmi jogkörébe tartozik az étkeztetés munkatársa. A vezető közvetlen irányítása alatt végzi a munkáját, amelyről rendszeresen beszámol. Felelős a szolgáltatás színvonalas szakmai működéséért, fejlesztéséért, ésszerű gazdálkodásáért, a tulajdon védelméért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabály betartásáért, intézkedéseiért, az ellátásban részesülő személyek emberi és állampolgári jogainak biztosításáért. Figyelemmel kíséri az ellátottak igényeit. Az intézmény keretein belül működő ellátási formák együttműködnek, munkájukat összehangolva végzik. A különböző ellátási formák a szolgáltatások minőségére és mennyiségére tekintettel differenciáltak, egymásra épülők és átjárhatók. Helyettesítési rend: Az intézmény munkatársait távollétük esetén a intézményvezetője által megjelölt személy/ek helyettesítik.
B./Házi segítségnyújtás A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések önkormányzatainak együttműködésével a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szociális intézmény keretein belül működteti a Házi segítségnyújtást. Székhelye: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Egységei:
Püspökladányi körzet Sérrétudvari körzet Szerep körzet Földes körzet Nagyrábé körzet
20 I. A házi segítségnyújtás célja, feladatai: Alapvető célja, hogy az ellátást igénylő megszokott környezetében segítse leküzdeni az izoláció biológiai, pszichés és szociális következményeit. Feladatai: - Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén élő valamennyi rászoruló személy felkutatása és az igénybe vevők önálló életvitelének fenntartásának biztosítása - szükségleteiknek megfelelően - lakásán, lakókörnyezetében. -
A szolgáltatás szervezése és működtetése, amely keretében 1.) alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, 2.) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, 3.) vészhelyzetek kialakulásának megelőzését, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást.
-
információnyújtás, tanácsadás, ügyintézés, jogi problémák megoldásának segítése megszervezése, segítségnyújtás a környezettel való kapcsolattartásban, érdekképviseleti szervezetekkel kapcsolattartás, segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése, használatának megtanítása a közösségi, a kulturális és a szabadidős programokban való egyenjogú részvétel elősegítése, egészségügyi, szociális ellátásokhoz való hozzájutás biztosítása.
-
II. Az ellátottak köre, jellemzői: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó: •
időskorú személyek, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak,
•
pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek, valamint szenvedélybetegek, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek,
•
egészségi állapotuk miatt rászoruló személyek, akik ezt az ellátási formát igénylik,
•
azok a személyek, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.
21 III. A feladatellátás szakmai tartalma, módja, a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége: A feladatellátás szakmai tartalma: A segítségnyújtás mindig személyre szabottan és tervszerűen történik. Az intézmény vezetője és a gondozó az igénybe vevő személlyel, vagy a hozzátartozójával, törvényes képviselőjével közösen az ellátott állapotának és igényeinek megfelelően állapítják meg az ellátás tartamát, terjedelmét és rendszerességét. A házi gondozó feladatainak ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális és szociális szükségletei biztosítottak legyenek. A biztosított szolgáltatások formái: 1. Fizikai ellátás célja: a létfontosságú alapvető szükségletek (étkezés, ruházat, pihenés, tisztálkodás) kielégítése az igénybevevő lakókörnyezetében. Feladata: - Házi segítségnyújtás során a külső környezet adott, mivel ez az ellátott lakása , így a környezet adta lehetőségeket kell kihasználni a gondozás során. -
Megfelelő szűkebb környezet biztosítása: változtatás csak a gondozott kérésére és engedélyével történhet, a helységek megfelelő tisztaságát, megvilágítását, és hőmérséklet biztosításának elősegítése- takarítással, beszerzéssel, karbantartásjavítással illetve ennek megszervezésével.
-
Élelmezés segítése: nyersanyag és kész élelem beszerzése, étel kiszállítása, esetleg étel elkészítése, tálalása, etetése.
-
Ruházat: kornak, időjárásnak megfelelő tiszta rendezett ruházat viselésének elősegítése ( beszerzés, mosás, vasalás, javítás varrás)
2. Mentális gondozás célja: a lelki egyensúly biztosítása, lelki egészség védelme Feladata: - mentális irányítás: függőség érzésének, szorongásnak leküzdése, izoláció felismerése és leküzdése, kóros öregségtudat kialakulásának megelőzése, - egyéni bánásmód kialakítása, - társas kapcsolatok fenntartása, kialakítása: - családdal való harmonikus kapcsolat fenntartásának segítése - baráti kapcsolatok kialakítása - környezeti ártalmak megelőzése, - tervszerű, rendszeres szervezett egyéni és csoportos megbeszélések biztosítása,
22 3. Egészségügyi ellátás: Célja: az egészség megtartásához (visszaállításához) szükséges életfeltételek biztosítása Feladata: - betegség esetén alapellátáshoz, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, illetve rosszullét esetén orvos értesítése, gyógyszer kiíratás, kiváltás, orvos utasítása alapján gyógyszeradagolás, vérnyomásmérés, - fekvőbeteg esetén ápolási – gondozási feladatok ellátása, az ellátott látásának, hallásának, stb. állapotának figyelemmel kísérése, romlásuk esetén a szakorvosi vizsgálatok megszervezése, - gyógyászati segédeszközök beszerzése, használatának megtanítása, - az ellátottnak az egészséges életmód felé való irányítása rendszeres tanácsadással. - gondozott személyi, környezeti és élelmezési higiénéjének biztosítása 4. Foglalkoztatás: Célja: a testi, lelki egészség érdekében a gondozott állapotának megfelelő elfoglaltság biztosítása. Gondoskodni kell az ellátott állapotától függően fizikai, és érdeklődésének megfelelő szellemi tevékenységéről is. Ennek keretében: - kulturális igényeik felderítése, lehetőségnek megfelelően hozzájutás segítése, - az ellátottakkal való beszélgetés, - a világ aktuális híreiről szóló újságok felolvasása, - megfelelő elfoglaltság biztosítása úgy, hogy figyelembe venni állapotukat, igényeiket, hobbijukat, korábbi tevékenységüket. A biztosított szolgáltatások rendszeressége: Az ellátás terjedelme szerint lehet: - teljes gondozás: a tehetetlen, önkiszolgálásra nem képes személyek esetében, vagy lakáson kívül vagy belül bizonytalanul mozgó személy, aki létszükségleteit biztosítani, háztartási teendőit ellátni nem tudja. - rész gondozás: csak bizonyos tevékenységek ellátására képtelen személyek esetén. Gyakorisága lehet: - szükség szerinti rendszerességgel, - mindennapos, - időszakos - munkanapokon 800 - 1600-ig.
IV. A szolgáltatás igénybevételének módja, feltételei: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása az intézményvezetőjénél (szakmai egységvezetőnél) történik.
23 Az igénybevételét az intézményvezető döntése alapozza meg a benyújtott kérelem (szóbeli, írásbeli) és az egyszerűsített előgondozás alapján -, aki az intézményi jogviszony létesítését megelőzően az alábbiakról gondoskodik: -
-
A kérelem nyilvántartásba vételéről, Az ellátott értesítéséről, mely tartalmazza az egyszerűsített előgondozás időpontját, a kérelem nyilvántartásba vételét, a szolgáltatás kezdő időpontját, időtartamát, fizetendő térítési díj összegét a fizetés módját, helyét, időpontját, Az egyszerűsített előgondozás elvégzéséről, A megállapodás megkötéséről.
Az intézményvezetője nyilatkoztatja az ellátásban részesülő személyt vagy hozzátartozóját, törvényes képviselőjét, hogy: -
adatokat szolgáltat a Házi segítségnyújtásnál vezetett nyilvántartásokhoz, amennyiben a szociális ellátásra jogosultság feltételei és a jogosult személyes adataiban változás történik, azt haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével.
A szolgáltatás igénybe vételének feltétele: megállapodás elfogadása, háziorvos javaslata igazolása írásos dokumentációval, személyi térítési díj megfizetése, amit a helyi rendelet szabályoz. A házi segítségnyújtás szempontjából szociálisan rászorult az, akinek egészségi állapota indokolja a szolgáltatás biztosítását. A rászorultság fennállásának vizsgálata a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján történik. A szolgáltatás igénylése esetén a kérelemhez csatolni szükséges a szociális rászorultságot igazoló okiratokat. Erre alkalmas az alábbi dokumentum: • az egészségi állapoton, illetve a betegségen alapuló szociális rászorultság esetében a hatályos jogszabályok szerinti, két évnél nem régebbi házi orvosi vagy szakorvosi igazolás, amely szerint az igénylő önellátásra segítség nélkül nem képes, és amelynek felülvizsgálati határideje- amennyiben tartalmaz ilyet, nem járt le. Ez az igazolás a rajta feltüntetett felülvizsgálati határidőig, annak hiányában maximum két évig érvényes. A felülvizsgálatot a szolgáltatást igénylő, törvényes képviselője, valamint az intézményvezető kérheti az Országos Orvosszakértői Intézet területileg illetékes orvosi bizottságától. Amennyiben a szolgáltatást igénylő szociális rászorultsága nem nyer megállapítást, a települési önkormányzatok helyi rendeletében szabályozott módon, méltányosságból is igénybe veheti a házi segítségnyújtást. Amennyiben a szükséges igazolás beszerzése időigényes és az igénylő azonnali gondozásba vétele indokolt, a szükséges igazolások beszerzéséig ( legfeljebb 60 napig) vélelmezhető az igénylő szociális rászorultsága. Ha a rászorultság megerősítést nyer, a továbbiakban is a szociálisan rászorultakra vonatkozó szabályok szerint vehető igénybe a szolgáltatás. Ellenkező esetben a magasabb összegű térítési díj visszamenőleges hatállyal is megállapítható. A szolgáltatás igénybevételének megkezdésekor a klienst erről tájékoztatjuk.
24 Az intézményi jogviszony megszűnése: -
Az ellátási forma jogutód nélkül megszűnik, jogosult halálával, a határozott idejű megállapodásban megjelölt időtartam lejártával.
Az intézményi jogviszony megszűntetése: -
Az ellátást igénylő saját kérésére azonnal, ha az ellátott kéthavi személyi térítési díj fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és, ha az intézményvezető felszólítására 8 napon belül nem teljesíti, ha az ellátott előzetes írásbeli bejelentés nélkül 30 napot meghaladó ideig a szolgáltatást nem veszi igénybe.
Térítési díj adatok: A házi segítségnyújtás igénybevételekor térítési díjat kell fizetni, vagy a szolgáltatás térítésmentes. A jogszabályokban meghatározottak figyelembe vételével történik a térítési díj megállapítás. A személyi térítési díj alapja az intézményi térítési díj, melynek mértékét a szolgáltatás fenntartója rendeletben állapít meg. A térítési díjat, a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig kell befizetni. A térítési díj befizetésének módja: - az igénybe vevő lakásán a gondozónak készpénzfizetési bizonylat ellenében, - a telephelyen a szolgálat vezetőjének készpénzfizetési bizonylat ellenében. A szolgáltatás közzétételének módja, formái: szórólapok, - helyi televízió, sajtó közreműködése, - érdekképviseleti szervek és civil szervezetek tájékoztatása, - háziorvosok tájékoztatása, - egészségügyi- szociális intézmények értesítése, - Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való közzététel, - különböző szakterületek tanácskozásain nyújtott tájékoztatás.
V. A szolgáltató és az igénybe vevő közötti kapcsolattartás módja: - személyes kapcsolattartás, amely a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat irodahelyiségében, vagy az igénybe vevő lakásán, - telefon igénybevételével, - írásban: az ügyféllel kapcsolatos megállapodásról, értesítésről, térítési díj felülvizsgálatáról, esetleges térítési díj fizetésének elmulasztásáról írásos dokumentáció készül, melynek 1 példányát megkap az ellátott. - üzenetátadással: az intézmény integrált egységeiben történő meghagyással.
25 A Házi segítségnyújtás kapcsolatot tart: - Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat egyes ellátásaival, - Személyes gondoskodást nyújtó ellátást illetve szakosított ellátást nyújtó intézményekkel, - Egészségügyi intézményekkel, - Polgármesteri Hivatallal, - Gyógyászati segédeszközök gyártójával, forgalmazójával, - Érdekképviseleti és civil szervezetekkel. - Oktatási Intézményekkel,
VI. Az ellátottak és a szociális szolgáltatásokat végzők jogainak védelmében kapcsolatos szabályok: Az ellátottak általános jogai: -
-
-
Az ellátottnak joga van szociális helyzete, egészségi állapota, speciális helyzete és egyéni szükségletei alapján az egyéni szolgáltatás vagy a teljes körű ellátás igénybevételére. A fogyatékkal élő személyt fogyatékosságából kifolyólag semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti az ellátás során. Jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvényi felhatalmazás alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni. Az intézménynek a szolgáltatásait olyan módon kell végezni, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybe vevőket megillető alkotmányos és emberi jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különösen figyelemmel az élethez, emberi méltósághoz, a testi épséghez, a testi-lelki egészséghez való jogra. Az ellátást igénybe vevőt megilletik a személyes adatainak védelme.
Speciális jogok: -
az akadálymentes környezet biztosítására, képességek, kézségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy – javítás lehetőségeinek megteremtésére, az információkhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására, az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására, társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények, szolgáltatások igénybevételére, elérésére.
26
A szociális szolgáltatást végzők jogai: A munkaviszonyban álló személyeknek biztosítani kell, hogy: -
a munkavégzéssel kapcsolatos megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra.
A házi segítségnyújtás munkaköreit betöltő személyek közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek.
VII. Integráció formája, ellátási típusok együttműködésének rendje, helyettesítésének rendszere: A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője egyszemélyi felelős. Munkáltatói és fegyelmi jogkörébe tartoznak a házi segítségnyújtás munkatársai, akik a szakmai egység vezető közvetlen irányítása alatt végzik a munkájukat, amelyről rendszeresen beszámolnak. Felelősek a szolgáltatás színvonalas szakmai működéséért, fejlesztéséért, ésszerű gazdálkodásáért, a tulajdon védelméért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabály betartásáért, intézkedéseiért, az ellátásban részesülő személyek emberi és állampolgári jogainak biztosításáért. Figyelemmel kísérik az ellátottak igényeit. A házi segítségnyújtás személyi feltételei: Szakmai létszám szükséglet napi 9 ellátott esetében 1 fő gondozó. Az alkalmazott személyek a jogszabályi előírásnak megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkeznek (1/2000. (1. 7.) SzCsM rendelet 3. sz. melléklet). A megüresedett álláshely betöltése szakképzett személlyel történik Az intézmény keretein belül működő más ellátási formákkal a házi segítségnyújtás együttműködik, munkájukat összehangolva végzik. A különböző ellátási formák a szolgáltatások minőségére és mennyiségére tekintettel differenciáltak, egymásra épülők és átjárhatók. Helyettesítési rend: A házi segítségnyújtás munkatársait távollétük esetén a intézményvezetője által megjelölt személy/ek helyettesítik.
27
C./ Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében Püspökladány, Bihartorda, Nádudvar, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések önkormányzatainak együttműködésével a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szociális intézmény keretein belül működteti a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást. Székhelye: Egységei:
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Püspökladány: Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Bihartorda: Bihartorda, Kossuth u. 80 sz. Nádudvar: Nádudvar, Fő u. 48 sz. Sárrétudvari: Sárrétudvari, Széchenyi u. 31 sz. Szerep: Szerep, Nagy u.53 sz. Tetétlen: Tetétlen, Rákóczi u. 1 sz.
I. A szolgáltatás célja, feladata: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, mely biztosítja A) az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, B) a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, C) szükség esetén további, az egészségügyi és szociális alap- és szakellátás körébe tartozó ellátás kezdeményezését. II. Az ellátottak köre: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás területén, a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek, kik önálló életvitel fenntartására képesek. III. A feladatellátás szakmai módja: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítja az ellátott személy részére, hogy a segélyhívása esetén az ügyeletes gondozó a helyszíni haladéktalan megjelenését, a segélyhívás problémamegoldáshoz szükséges azonnali intézkedések megtörténését, szükség esetén a további intézkedések, egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A fogyatékos személyek, illetve a pszichiátriai betegek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretén belül együttműködik, és folyamatos és jó kapcsolatot kíván kiépíteni a támogató szolgáltatás, illetve a közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó szolgáltatóval.
28 A diszpécser központ (Body Guard, Budapest) a beérkezett jelzést követően a számítógép egységen történő nyilvántartás alapján, a diszpécserszolgálat (ügyeletes) jelzést ad a területileg illetékes gondozónak, aki haladéktalanul köteles a helyszínen megjelenni, és személyes közreműködésével intézkedni. A szükséges teendőket önállóan, vagy a koordinátorral együtt oldják meg. A probléma jellegének megfelelően saját hatáskörben, vagy ha szükséges egyéb intézkedéseket is foganatosít. Ez lehet kapcsolatfelvétel a családdal-hozzátartozóval, illetve az ügyeleti szervekkel (Rendőrség, mentő, tűzoltó stb.), s így közösen szüntetik meg a riasztás okát. A diszpécserközpontba beérkezett valamennyi riasztást a számítógép egységesen rögzíti, (dátum, óra, perc, másodperc) a jelzést adó adataival együtt. A diszpécserközpontba segélyjelzés érkezik, akkor haladéktalanul helyszíni kivonulás történik, és a gondozó a helyszínről, a gondozott készülékéről fog nyugtázó jelzéssel élni a központ felé, mely szintén naplózásra és archiválásra kerül. A rögzített adatok bármikor visszahívhatók, elemezhetők, illetve a tevékenység folyamata ellenőrizhető, értékelhető, megbeszélhető. Tevékenységük végzése folyamán maradéktalanul be kell tartani az egészségügyi, mind pedig a szociális törvény jelzőrendszeres házi segítségnyújtást szabályozó rendelkezéseit, és lelkiismeretesen, emberségesen, jó belátás szerint kell ellátni, illetve megoldani a felmerülő problémákat. Ha a kivonulás alkalmával úgy találja a gondozó, hogy külső segítséget kell igényelnie, mivel egyedül nem képes a definitív megoldásra, akkor megvárja a riasztottak kiérkezését, és a további segítséget nyújt a gondozottnak, illetve a riasztottaknak is. (pl. informálás, lakás bezárása, hozzátartozó értesítése, stb.) Az eseményről riasztási jegyzőkönyvet kell vezetni. A fenntartó, és az ellátást igénybe vevő, azaz jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban részesülő között megállapodási szerződés jön létre, mely alapján a munkavégzési jogosultság kialakul.
Műszaki és személyi feltételek: A szolgáltatás műszaki feltételét a Body Guard Hungary Kft. adóberendezései biztosítják (Body Guard ACBGH/1). A diszpécserközpontban, ahol a jelzés fogadására alkalmas vevőberendezés van telepítve, a nap a 24 órán keresztül folyamatosan szolgálatot adó diszpécser (ügyeletes) fogadja a gondozottaktól beérkező jelzéseket és a számítógép szoftverje rögzíti. A jelzést követően a diszpécser a gondozókon keresztül, mobiltelefon segítségével azonnali intézkedést foganatosít, közölve a segítséget kérő nevét és címét, egyéb elérhetőségét. Az ellátást meghatározott gondozói létszámmal hivatásos vagy társadalmi foglalkoztatású emberek látják el, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek, és munkájukat készenléti rendszerben végzik.
29 A gondozók felszerelése: A kivonuló gondozóknak rendelkezésre áll a rendszerhez tartozó nyugtázó mágnes, mobiltelefonon kívül saját közlekedési eszköz, egy készenléti táska, s abban az alábbi engedélyezett, és kötelezően tartandó felszerelés található. - Vérnyomásmérő, vércukormérő, fonendoszkóp, sebellátáshoz szükséges kötszerek tisztítószerek, gumikesztyű tartozik. A rendszer üzemszerű működéséért a rendszergazda felel.
IV. Az ellátás igénybevételének módja: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő illetve a törvényes képviselője kérelmére történik. A kérelem benyújtása az intézményvezetőjénél (szakmai egységvezetőnél) történik. Az igénybevételét az intézményvezető döntése alapozza meg a benyújtott kérelem (írásbeli, szóbeli) és az egyszerűsített előgondozás alapján -, aki az intézményi jogviszony létesítését megelőzően az alábbiakról gondoskodik: -
A kérelem nyilvántartásba vételéről, Az ellátott értesítéséről, mely tartalmazza az egyszerűsített előgondozás időpontját, a kérelem nyilvántartásba vételét, a szolgáltatás kezdő időpontját, időtartamát, A megállapodás megkötéséről.
Az intézményvezetője nyilatkoztatja az ellátásban részesülő személyt vagy hozzátartozóját, törvényes képviselőjét, hogy: -
adatokat szolgáltat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásnál vezetett nyilvántartásokhoz, amennyiben a szociális ellátásra jogosultság feltételei és a jogosult személyes adataiban változás történik, azt haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével.
A szolgáltatás igénybe vételének feltétele: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szempontjából szociálisan rászorulónak minősül: az egyedül élő 65 év feletti személy; az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy; a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, amennyiben egészségi állapota a szolgáltatás folyamatos biztosítását indokolja. A szociális rászorultság megállapítása a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével történik.
30 A szolgáltatás igénylése esetén a kérelemhez csatolni szükséges a szociális rászorultságot igazoló okiratokat. Erre alkalmasak az alábbi dokumentumok: • az egészségi állapoton, illetve a betegségen alapuló szociális rászorultság esetében a hatályos jogszabályok szerinti, két évnél nem régebbi kezelő orvosi vagy szakorvosi igazolás, amely szerint az igénylő önellátásra segítség nélkül nem képes, és amelynek felülvizsgálati határideje- amennyiben tartalmaz ilyet, nem járt le; •
Pszichiáter vagy neurológus szakorvosi szakvélemény (amennyiben figyelembevételével kéri a szociális rászorultság megállapítását az igénylő);
•
az egyedül élés igazolására szolgáltatás igénybevételére vonatkozó kérelemben feltüntetett adatok;
•
az életkor igazolására a személyazonosításra alkalmas okmány másolata;
•
a súlyos fogyatékosság igazolására a fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesülő személyek esetében kerülhet sor;
•
a fogyatékosság igazolására alkalmas a fenti ellátás megállapítását, illetve folyósítását igazoló határozat vagy más okirat;
•
az ellátás megállapításának alapjául szolgáló, a fogyatékosság fennállását igazoló szakvélemény.
ennek
Az intézményi jogviszony megszűnése: -
Az ellátási forma jogutód nélkül megszűnik, Jogosult halálával, A határozott idejű megállapodásban megjelölt időtartam lejártával.
Az intézményi jogviszony megszűntetése: -
Az ellátást igénylő saját kérésére azonnal. A készülék szándékos rongálása esetén.
A fentieknek megfelelően az arra rászorulók részére, kihelyezésre kerül egy speciálisan erre a célra kialakított adó-vevő készülék a szociális törvény által meghatározott indokoltság, és az érintett kérelmének és beleegyezésének megfelelően. A gondozottnál lévő adó-vevő megfelel a személyi riasztóberendezés kritériumainak, hiszen erre a speciális felhasználási célra alakította ki a forgalmazó. Amennyiben segítségre szorul, krízis helyzetbe kerül a gondozott, jelzést ad a diszpécserközpont felé, ahol a jelzés fogadására alkalmas vevőberendezésbe kerül, és a 24 órán keresztül folyamatosan szolgálatot adó ügyeletes fogadja a beérkező jelzéseket, s teszi meg a szükséges intézkedéseket, értesíti az adott település ügyeletes gondozóját.
31 V. A szolgáltató és az igénybevevő közötti kapcsolattartás módja: - személyes kapcsolattartás, amely a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat irodahelyiségében, az egységek irodáiban, vagy az igénybe vevő lakásán, - telefon igénybevételével, - írásban: az ügyféllel kapcsolatos megállapodásról. - üzenetátadással: az intézmény integrált egységeiben történő meghagyással. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kapcsolatot tart: - Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat és az egységek egyes ellátásaival, -Személyes gondoskodást nyújtó ellátást illetve szakosított ellátást nyújtó intézményekkel, - Egészségügyi intézményekkel, - Polgármesteri Hivatallal, - Gyógyászati segédeszközök gyártójával, forgalmazójával, - Érdekképviseleti és civil szervezetekkel, - Oktatási Intézményekkel. A szolgáltató és a szolgáltatott közötti első kapcsolatfelvétel bármelyik fél részéről történő megkeresés, vagy jelzés alapján történik. Felvételt követően kölcsönös egyetértésben ellátási szerződés jön létre, melynek során a szolgáltatott és a szolgáltató között 24 órás folyamatos kapcsolattartás kezdődik, és a szerződés megszűntéig tart. A szolgáltató ezen kívül a gondozókon keresztül személyesen is kapcsolatot teremt a gondozottal.
VI.Az ellátottak és ellátók jogai és kötelezettségei: Az ellátottak általános jogai: -
-
-
Az ellátottnak joga van szociális helyzete, egészségi állapota, speciális helyzete és egyéni szükségletei alapján az egyéni szolgáltatás vagy a teljes körű ellátás igénybevételére. A fogyatékkal élő személyt fogyatékosságából kifolyólag semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti az ellátás során. Jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvényi felhatalmazás alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni. Az intézménynek a szolgáltatásait olyan módon kell végezni, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybe vevőket megillető alkotmányos és emberi jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különösen figyelemmel az élethez, emberi méltósághoz, a testi épséghez, a testi-lelki egészséghez való jogra. Az ellátást igénybe vevőt megilletik a személyes adatainak védelme.
32 Speciális jogok: -
az akadálymentes környezet biztosítására, képességek, kézségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy – javítás lehetőségeinek megteremtésére, az információkhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására, az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására, társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények, szolgáltatások igénybevételére, elérésére.
A szociális szolgáltatást végzők jogai: A munkaviszonyban álló személyeknek biztosítani kell, hogy: -
a munkavégzéssel kapcsolatos megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás munkaköreit betöltő személyek közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek.
VII. Integráció formája, ellátási típusok együttműködésének rendje, helyettesítésének rendszere: A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője egyszemélyi felelős. Munkáltatói és fegyelmi jogkörébe tartoznak a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás munkatársai. A vezető közvetlen irányítása alatt végzik a munkájukat, amelyről rendszeresen beszámolnak. Felelősek a szolgáltatás színvonalas szakmai működéséért, fejlesztéséért, ésszerű gazdálkodásáért, a tulajdon védelméért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabály betartásáért, intézkedéseiért, az ellátásban részesülő személyek emberi és állampolgári jogainak biztosításáért. Figyelemmel kísérik az ellátottak igényeit, A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás személyi feltételei: Az alkalmazott személyek a jogszabályi előírásnak megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkeznek (1/2000 (1.7.) SzCsM rendelet 3. sz. melléklet). A megüresedett álláshely betöltése szakképzett személlyel történik.
33 Az intézmény keretein belül működő más ellátási formákkal a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás együttműködik, munkájukat összehangolva végzik. A különböző ellátási formák a szolgáltatások minőségére és mennyiségére tekintettel differenciáltak, egymásra épülők és átjárhatók. Helyettesítési rend: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás munkatársait távollétük esetén az intézmény vezető által megjelölt személy/ek helyettesítik.
D./ Közösségi pszichiátriai ellátás A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep települések önkormányzatainak együttműködésével a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szociális intézmény keretein belül működteti a közösségi pszichiátriai ellátást. Székhelye, telephelye: Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. I. A közösségi pszichiátriai ellátás célja, feladata: A közösségi pszichiátriai ellátás célja, hogy az általa gondozott pszichiátriai betegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve reintegrálódjanak a közösségbe. Ennek érdekében a gondozás és a pszichoszociális rehabilitáció minden formáját a pszichiátriai beteg otthonában, illetve lakókörnyezetében biztosítja. Segítséget nyújt: a pszichiátriai betegek számára egészségi és pszichés állapotuk javításában, - meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében, - a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában, - a szociális és mentális gondozásukban, és - az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutásukban. A szolgáltatás olyan hosszú távú, egyéni szükségletekre alapozott gondozást kínál, amely nagymértékben épít az ellátottak aktív és felelős részvételére, valamint a természetes közösségi erőforrásokra, őket is oktatva és támogatva. II. A közösségi pszichiátriai gondozás keretében ellátottak köre: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep települések közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó: Elsősorban a saját otthonukban élő, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek, akiknek a betegsége ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik életvitelükben, valamint szociális helyzetük javításában igényelnek segítséget.
34 -
A tüneteket mutató, de eddig pszichiátriai kezelés alatt nem álló, illetve a pszichés zavar kialakulása szempontjából veszélyeztetett személyek. A szociális intézményekben élő vagy hosszabb kórházi kezelés alatt álló pszichiátriai betegek, akik lakóhelyükön stabil háttért és kontrollt igényelnek.
III. A közösségi pszichiátriai ellátás szakmai tartalma, szolgáltatásai, a szolgáltatásnyújtás módja, rendszeressége: A közösségi pszichiátriai ellátás szolgáltatásai: a.) Problémaelemzés, problémamegoldás: - a személyes célok meghatározásának segítése, - a változtatásra motiváló tényezők feltárása, - problémamegoldó beszélgetések; b.) Készségfejlesztés: - életvitellel kapcsolatos tréningek szervezése vagy közvetítése, - az önellátásra való képesség javítása és fenntartása; - tájékoztatás a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról, az ahhoz való alkalmazkodás és kezelés teendőiről; c.) Pszicho-szociális rehabilitáció: - a munkához való hozzájutás segítése, - a szabadidő szervezett eltöltésének segítése, - szabadidős, önsegítő csoportok, támogató hálózatok szerveződésének segítése, - tanácsadás, információnyújtás az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybevételéről. A szolgálat munkatársai a fenti szolgáltatásokat az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében – az ellátott személyes céljaira és egyéni szükségletekre alapozva, gondozási terv alapján – személyesen biztosítják vagy közvetítéssel, szervezéssel, tanácsadással segítik az azokhoz való hozzájutás. A szolgáltatásnyújtás rendszerességét az ellátottal közösen kialakított gondozási tervben, megállapodásban foglaltak (ütemezés) határozzák meg. Munkájukat közösségi munkacsoport (multidiszciplináris team) keretében végzik, melyet az ellátott szükségletei szerint a szolgálat koordinátora állít össze.
IV. A közösségi pszichiátriai ellátás igénybevételének módja: A szolgáltatás igénybevétele önkéntes. A ellátást kérelmező pszichiáter szakorvosának javaslata alapján, az ellátást igénylő kérelmére történik. A szolgálatnál személyesen, telefonon vagy levélben történő igénybejelentést követő 14 napon belül a szolgálat munkatársa előzetes egyeztetés után személyesen keresi fel az ellátásra váró pszichiátriai beteget.
35 A működési engedélyben meghatározott létszámot meghaladó igény esetén az igénybejelentőt 8 napon belül írásban kell értesíteni. Az igénybejelentő ellátásáról szabad kapacitás esetén a jelzés sorrendjében gondoskodik a szolgálat. Az ellátás térítésmentesen vehető igénybe. Az ellátás igénybevételéről a szolgáltatást nyújtó, illetve az ellátást igénybe vevő, valamint az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője megállapodást köt. A szolgáltatás igénylése esetén a kérelemhez csatolni szükséges a szociális rászorultságot igazoló okiratokat. Erre alkalmasak az alábbi dokumentumok: • az egészségi állapoton, illetve a betegségen alapuló szociális rászorultság esetében a hatályos jogszabályok szerinti, két évnél nem régebbi házi orvosi vagy szakorvosi igazolás, amely szerint az igénylő önellátásra segítség nélkül nem képes, és amelynek felülvizsgálati határideje- amennyiben tartalmaz ilyet, nem járt le; •
Pszichiáter vagy neurológus szakorvosi szakvélemény (amennyiben figyelembevételével kéri a szociális rászorultság megállapítását az igénylő);
ennek
Ez az igazolás a rajta feltüntetett felülvizsgálati határidőig, annak hiányában maximum két évig érvényes. A felülvizsgálatot a szolgáltatást igénylő, törvényes képviselője, valamint az intézményvezető kérheti az Országos Orvosszakértői Intézet területileg illetékes orvosi bizottságától. Amennyiben a szükséges igazolás beszerzése időigényes és az igénylő azonnali gondozásba vétele indokolt, a szükséges igazolások beszerzéséig ( legfeljebb 60 napig) vélelmezhető az igénylő szociális rászorultsága. Ha a rászorultság megerősítést nyer, a továbbiakban is a szociálisan rászorultakra vonatkozó szabályok szerint vehető igénybe a szolgáltatás. V. A szolgálat és az igénybe vevők közötti kapcsolattartás módja: A gondozás során a szolgálat munkatársai otthonukban személyesen keresik fel az ellátottakat, lehetőség szerint telefonon is tartják a kapcsolatot. A szolgálat az ellátottak számára személyesen, telefonon és levélben is elérhető. Az elérhetőségről a gondozás kezdetén minden ellátott számára tájékoztatást kell adni. VI. A közösségi pszichiátriai gondozás körében ellátottak jogai és kötelezettségei: •
Az ellátott jogosult a számára egyéniesített formánban megadott teljes körű tájékoztatásra: - joga van tájékoztatást kérni és kapni a szolgálat által nyújtott szolgáltatások jellemzőiről, azok elérhetőségéről és az igénybevétel rendjéről, valamint az ellátottakat megillető jogokról és azok érvényesítéséről, - továbbá jogosult megismerni a róla készült dokumentációban szereplő adatokat. • Az ellátottnak joga van arra, hogy az ellátásban résztvevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Joga van arról nyilatkozni, hogy kiket zár ki adatai részleges vagy teljes megismeréséből. (A titoktartási kötelezettség nem vonatkozik arra az esetre, ha ez alól a beteg felmentést adott vagy jogszabály az adat szolgáltatásának kötelezettségét írja elő.)
36 -
-
Az ellátott alapvető joga emberi méltóságának tiszteletben tartása. Az ellátott jogosult az ellátással kapcsolatban a szolgáltatónál, az ellátottjogi képviselőnél, illetve a szolgálat székhelye szerinti illetékes városi jegyzőnél panaszt tenni. Az ellátott a szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani a vonatkozó jogszabályokat és a szolgáltató működési rendjét. Az ellátott – amennyiben ezt egészségi, pszichés állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködőkkel képességei és ismeretei szerint együttműködni, tájékoztatni őket mindarról, amely a megfelelő gondozási terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez szükséges.
VII. A közösségi pszichiátriai ellátást végzők jogai és kötelezettségei: - A közösségi pszichiátriai szolgálat munkatársának joga, hogy szakmailag elfogadott pszichoszociális intervenciós módszerek közül - a hatályos jogszabályi keretek között szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó beavatkozási formát. - Joga van megtagadni az ellátást, ha: - az igénylő problémája nem a szolgálat kompetenciájába tartozik, vagy az általa kért szolgáltatás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, - az ellátotthoz fűződő személye kapcsolata miatt, - saját egészségügyi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében az ellátásra fizikailag alkalmatlan, - az ellátott együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, - saját életét és testi épségét a gondozott ellátása veszélyezteti. - A szolgálat munkatársa a gondozott ellátását csak akkor tagadhatja meg, ha: - ez az ellátott egészségi, psziché állapotát károsan nem befolyásolja, és - agondozott ellátásáról más szakember bevonásával, esetátadás keretében gondoskodik. - Jogosult és köteles szakmai ismereteinek – a szakma mindenkori fejlődésével összhangban történő – folyamatos továbbfejlesztésére. A szolgálat munkatársa köteles: - Tevékenységét a hatályos jogszabályok és szakmai szabályok szerint végezni, - Tiszteletben tartani az ellátott személyiségét, méltóságát, jogait és önrendelkezését, - figyelembe venni egyéni igényeit és szükségleteit, aktuális állapotát, életkorát, képességeit és készségeit.
VIII. A szolgálat szakmai létszáma, szakképzettség szerinti megoszlása: A szolgáltatás a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül, integráltan szakmai egységként működik, a közösségi pszichiátriai ellátás. A közösségi koordinátor szervezi és összehangolja a közösségi gondozók munkáját, a szolgálatok között kooperál, segíti a gondozónők feladatellátását.
37 A szakmai egység létszáma: • •
1 fő közösségi koordinátor 2 fő közösségi gondozó
Szakképzettségük: • •
Közösségi koordinátor: szociálpolitikus Közösségi gondozók: szociális ápoló és gondozó (+ speciális közösségi pszichiátriai gondozói végzettség.)
E./ Idősek Klubja A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás keretében Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések önkormányzatainak együttműködésével a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szociális intézmény keretein belül működteti a Nappali ellátásból az Idősek Klubját. Az idősek klubja szociális és mentális támogatásra szoruló önmaguk ellátására részben képes időskorúak (fogyatékosok, pszichiátriai betegek, demens betegek) napközbeni gondozására szolgál. Az 1/2000((I.7.) SZCSM rendelet 84/A. § - a előírásainak betartásával a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat I. sz., III. sz., VI. sz. Idősek klubjában a demens személyek nappali ellátását is biztosítja, a 84/A. § (2) bekezdése szerint; az idősek klubja részeként. A demencia folyamatos leépülést okozó kóros agyi tünetcsoport, amely kihat a memóriára, a gondolkodásra, a viselkedésre és az érzelmekre.
A Központ székhelye: Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. Egységei:
I. sz . Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. II. sz. Püspökladány, Karcagi u 32.sz. III. sz. Püspökladány, Mező I. u. 47. sz. IV. sz. Sárrétudvari, Széchenyi .31. sz. V. sz. Szerep, Nagy u. 46. sz. VI. sz. Földes, Rákóczi u. 5. sz. VII. sz. Nagyrábé, Arany János u. 11. sz.
I. Idősek Klubjának célja, feladata: Célja: a saját otthonukban élők részére biztosítani a lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.
38 Feladatai: 1 2 3 4 5 6 7
igény szerint meleg élelem biztosítása, szabadidős programok szervezése, szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése a szakellátáshoz való hozzájutás segítése, hivatalos ügyek intézésének segítése, munkavégzés lehetőségének szervezése, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése.
II. Ellátottak köre, jellemzői: Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé települések közigazgatás területén életvitelszerűen tartózkodó nyugdíjkorhatáron felüli vagy az a 18. évet betöltött személy, aki egészségi állapotára figyelemmel szociális, mentális támogatásra szorul. III. Feladatellátás szakmai tartalma, módja, biztosított formái, köre, rendszeressége: a) Fizikai ellátás: Célja: az alapvető szükségletek - étkezés, pihenés, tisztálkodás - kielégítése. közösségi együttlét és pihenés biztosítása, étel melegítése, tálalása, elfogyasztásának biztosítása kulturált, megfelelő higiénés viszonyok között, az ebédet főző konyháról vásároljuk, étel átszállítása, a klubban megfelelő korszerű technikai feltételek mellett személyes ruházat tisztítása, az igénybe vevők személyi higiénével kapcsolatosan tisztálkodás biztosítása és segítése (fürdés, körömvágás). b) Mentális gondozás: Célja: az idős, beteg vagy fogyatékos embernél, az egyéni bánásmód eszközeivel olyan lelki egyensúly megteremtése (megőrzése), mellyel képessé válik a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. - egyéni bánásmód kialakítása - szorongás érzésének leküzdése - kóros öregségtudat kialakulásának megelőzése - társas kapcsolatok fenntartása, kialakítása 1.) családdal való harmonikus kapcsolat fenntartásának segítése 2.) baráti kapcsolatok kialakítása. - tervszerű, rendszeres szervezett egyéni és csoportos megbeszélések biztosítása. c) Foglalkoztatás: Célja: szabadidő hasznos, tevékeny eltöltése a gondolatok elterelése, új ismeretek megszerzése, a fizikai-szellemi aktivitás megtartása, fejlesztése.
39 Szabadidős programok szervezése, figyelembe véve az egyéni igényeket, lehetőségeket, és az adottságokat pl.: kézimunkázás, horgolás, sajtótermékek, könyvek olvasása, tömegkommunikációs eszközök biztosítása (TV, videó, magnó, rádió stb.), idősek gyógytornája, ajándéktárgyak készítése, kártyázás és társasjátékozás. Környezetünk megismerése érdekében kirándulások szervezése. Ünnepeinkről, jeles napjainkról megemlékezés (Farsang, Március 15.-e, Húsvét, Anyák napja, Pünkösd, Idősek Napja, Október 23-a, Karácsony). Igen fontosnak tartjuk a hagyományőrzést, a helyi népszokások felelevenítését, továbbadását és az idősek gazdag tapasztalatainak, megismerését és továbbadását. d) Egészségügyi ellátás: Feladata:Betegség esetén alapellátáshoz, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, - vérnyomásmérés, testsúlymérés, gyógyszerszedés ellenőrzése, - megbízás alapján (szükség esetén szakképzett dolgozó), injekciózás, - az ellátottaknak az egészséges életmód felé való irányítása rendszeres tanácsadással. e) Érdekvédelem: Célja: meghatározott egyéni érdek érvényesülésének elősegítése, tanácsadás, életvezetés segítése, jogi tanácsadás elősegítése, felvilágosítás, hivatalos ügyek intézésének segítése. f) A demens személyek nappali ellátásának további szabályai: A szolgáltatás célja: A demencia kialakulásának megelőzése illetve a vizsgálat alapján is megállapított módon már enyhe illetve középsúlyos demenciában szenvedő személyeknél: - Lelki és szellemi képessége illetve alkalmazkodási képességének megőrzése. Hanyatlása esetén az állapotrosszabbodás folyamatának csökkenésének elősegítése, pozitív módon való ellensúlyozása, - Személyre szabott, mentális állapotának, a demencia fokának megfelelő foglalkoztatás egyéni gondozási terv alapján. - Meglévő képességének megőrzése, fejlesztése. - Betegségük, testi-szellemi hanyatlásuk ellenére harmóniában tudjanak élni önmagukkal. - Az ellátott mindennapi életvitelének javítása: készségfejlesztés, önellátásra való képesség javítása, fenntartása. A speciális mentális gondozás szakmai tartalma, módja: A gondozás komplex tevékenység alapján történik, igazodva az ellátott egyéni képességeihez, igényeihez, szükségleteihez, a fennálló demencia fokához. A segítés során egyéni gondozási terv kerül kidolgozásra, szükség szerinti, de legalább 1 éves helyzetértékeléssel. A demens személyek egyéni gondozási terve a demencia centrum szakvéleményének és a mentálhigiénés munkatárs állapotfelmérése alapján történik. A gondozási munka összehangolt segítő munkán keresztül tud megvalósulni: Team-munkában.
40 A csoportfoglalkozások több részből tevődnek össze: - Érzékszervek fejlesztése: látás, hallás, tapintás. Mód: közös játékokkal - Mozgásfejlesztés. Önállóbb élet lehetőségét teremti meg, a mindennapi tevékenységekben és az önellátásában (közös torna, kirándulások). Finom motorikus mozgás fejlesztése (kártyázás, kézimunkázás). - Memóriatréning, a kommunikációs készségek fejlesztése: énközlés jobb kifejezése, beszédértés, emlékezeti működésének javulásának elősegítése érdekében. Rövid és hosszú távú emlékezet fejlesztése, szinten tartása (segítő beszélgetés egyénileg és csoportosan, filmvetítés, memóriajátékok stb.) - Életminőség fejlesztését elősegítő szokások gyakorlása: közösségi élet illetve a saját otthoni élet, testi higiénia területén. - Fizikai aktivitást elősegítő tevékenységek: torna, séta, kirándulások. - Sikerélményt nyújtó elfoglaltságok biztosítása, az ellátottakat érdeklő előadások megszervezése, óvodások-iskolások közös programba való meghívása. Védett és biztonságos környezet biztosításának módja: Az intézményben biztosított a nappali ellátás során az akadálymentes környezet, a jó megvilágítás, a gondozók folyamatos jelenléte, mely segíti, hogy a demenciában szenvedők számára a környezet biztonságos és védett legyen. Fontos elvek a demenciában szenvedők ellátása során: - Jövőtervezés (orvos, pszichiáter, mentálhigiénés, gondozók, családtagok bevonásával). - Személyre szabott bánásmód. - Rendszeresség, megszokás: ezzel segítve az ellátottat a tájékozódása fenntartásában, mely számára biztonságot és kiegyensúlyozott érzést nyújt. - Túl sok inger kerülése. - Vele szemben reális elvárások támasztása. - Elszigetelődésének megelőzése. - Méltóság, önbecsülés erősítése. - Fizikai aktivitás javítása. 1.A demens személyek nappali ellátás igénybevételének feltétele, hogy az ellátásban részesülő személy rendelkezzen az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével. 2. Az ellátottak részére naponta egyéni és csoportos foglalkozásokat kell tartani az egyéni gondozási tervek alapján. 3. A foglalkozásokat heti tervek alapján kell megszervezni és lebonyolítani.
41 4. Az egyéni gondozási tervek elkészítését állapotfelmérés előzni meg. 5. A gondozói felügyeletet a nyitvatartási idő alatt folyamatosan biztosítani szükséges. A demens ellátásban részesülőket az idősek klub közösségi rendezvényeibe a lehető legteljesebb mértékben be kell vonni. Az ellátásra szolgáló helyiség tárgyi feltételei elősegítik a demens ember könnyű és biztonságos közlekedést, tájékozódását, hozzájárulva ezzel is biztonságérzete növeléséhez. Az ellátottak állapotfelmérése az 1. pontban megjelölt demencia szakemberének véleménye alapján, Mini- mentál teszt segítségével történik.
centrum
Alapvető cél, hogy a foglalkozások elősegítsék az ellátottak meglévő képességeinek stabilizálását a lehetséges mértékig fejlesztését, esetleg a már elmaradt képességek újbóli felszínre hozását. Ennek érdekében a fejlesztési programok az alábbi elemeket tartalmazzák:
•
Mozgásterápia (mozgásterapeuta irányításával)
Orlich-féle mozgásterápia: lényege, az egyes kifejező mozgások, mozdulati egységek, testhelyzetek és mozgás együttesek megtanítása, újratanulása. Módszerek pl.: labdajáték, hullahopp karika használata, egyensúlygyakorlatok stb. •
Zeneterápia
Olyan pszichoterápiás eljárás, amely a zenét eszközként használja komplex személyiségfejlesztés vagy gyógyító tevékenység keretében. A zene eszköz az élménykeltésben és az élményfeldolgozásban. Mint nonverbális terápia hatékony módszer. A hangulati és érzelmi életen keresztül jut el hozzájuk. Oldja a pszichés merevséget vagy lágyítja azt. Aktív zeneterápián az éneklést, hangszeres zenélést, passzív zeneterápián a zenehallgatást értjük. •
Táncterápia
A melódia és a ritmus kombinációja. Célja a harmonikus funkció elérése.
42 •
Művészetterápia
A művészetterápia lényege, hogy a demens személy azt fejezi ki, amit verbálisan kifejezni nem tud. Az aktív művészetterápia célja az alkotás (pl: festés, rajzolás, gyurmázás stb.). A terápia oldja a szorongást, javul az önértékelés, elősegíti személyiség szinten tartását. •
Bábterápia
Élettelen tárgy a báb, mégis megelevenedő jellegével lehetőséget nyújt az azonosulásra. Egyszerű és mozgásos formában fejezi ki a mondanivalót. •
Játékterápia
Közösségi és egyéni játékok pl.: memória kártyák, dominó, építőkocka stb. •
Biblioterápia
Az olvasmányok kiválasztásánál a demens személyek érdeklődési körének, mentális állapotának megfelelően kell dönteni. Tartalmuk különböző lehet pl: mesék, rövid anekdoták stb. A mindennapok során folyamatosan kell törekedni a memória-erősítésére, régi ismeretek, ismerősök felidézésére. A demens személyek biztonságának fontos része a tájékozódás segítése is. A demens ellátásban részesülők ellátási színvonalának biztosítása érdekében a klub vezetője rendszeres és tartalmi kapcsolatot tart a siklósi illetve mikrokörzeti pszichiátriai szakellátással illetve az illetékes demencia centrum szakembereivel. Évente megszervezi az ellátottak állapotfelmérését. Kiemelt szerepe van a nappali demens ellátásban részesülők esetében a hozzátartozókkal való érdemi kapcsolattartásnak.
A biztosított szolgáltatások rendszeressége: Idősek nappali ellátása A közigazgatási területen élő személyek részére: hétfőtől-csütörtökig: 7.30-16 óráig pénteken: 7.30-13.30 óráig I.sz. Idősek Klubja Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. és a II.sz. Idősek Klubja Püspökladány, Karcagi u 32.sz. alatti intézmények folyamatosan működnek, hétvégén és ünnepnap10-13 óráig tartanak nyitva.
43 Demens személyek nappali ellátása hétfőtől-csütörtökig: 7.30-16 óráig pénteken: 7.30-13.30 óráig I.sz. Idősek Klubja Püspökladány, Szent I. u. 33. sz. alatti intézmény folyamatosan működik, hétvégén és ünnepnap10-13 óráig tart nyitva. III. sz: Idősek Klubja Püspökladány, Mező Imre u. 47. sz. alatti intézménye folyamatosan működik munkanapokon. VI. sz. Idősek Klubja Földes, Rákóczi u. 5. sz. alatti intézmény folyamatosan működik munkanapokon.
IV. Ellátás igénybevételének módja: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő kérelmére, indítványára történik. (Ha az igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet törvényes képviselője teszi, ha korlátozottan cselekvőképes ő maga teheti, képviselője beleegyezésével.) Az intézmény igénybevételét az intézményvezetőjének döntése alapozza meg – a benyújtott kérelem (írásbeli, szóbeli) és az egyszerűsített előgondozás alapján – aki az intézményi jogviszony létesítését megelőzően gondoskodik az alábbiakról: Kérelem nyilvántartásba vételéről, mely a beérkezés sorrendjében történik, Az ellátott értesítéséről, mely tartalmazza az egyszerűsített előgondozás időpontját, a kérelem nyilvántartásba vételét, a szolgáltatás kezdő időpontját, időtartamát, fizetendő térítési díj összegét, a fizetés módját, helyét, időpontját, Az egyszerűsített előgondozás elvégzéséről, A megállapodás megkötéséről. Ha az ellátást igénylő illetve törvényes képviselője vitatja az intézményvezető döntését a kérelem elbírálásáról, az arról kapott értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz (Egészségügyi és Szociális Bizottsághoz) fordulhat. Ilyen esetben a bizottság határozattal dönt az igénybevételről illetve a személyi térítési díj megállapításáról. Az intézményvezetője nyilatkoztatja az ellátásban részesülő személyt vagy törvényes képviselőjét, hogy adatokat szolgáltat az intézményben vezetett nyilvántartásokhoz, amennyiben a szociális ellátásra jogosultság feltételeiben változás történik, azt haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével, Az intézmény igénybevételének feltétele: szociális helyzet (jövedelem) igazolása és orvosi igazolás, dokumentációkkal. A fizetendő térítési díj mértékét a helyi rendelet szabályozza.
44 Az intézményi jogviszony megszűnése: 1. Az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, 2. a jogosult halálával, 3. határozott idejű megállapodásban megjelölt időtartam lejártával. Intézményi jogviszony megszüntetése: • • • •
Az ellátást igénylő saját kérésére azonnal, a házirend súlyos megsértése, ha az ellátott kéthavi személyi térítési díj fizetési kötelezettségének nem tesz eleget és ha az intézményvezető felszólítására 8 napon belül nem teljesíti, ha az ellátott előzetes bejelentés nélkül 30 napot meghaladó ideig a szolgáltatás nem veszi igénybe.
Térítési díj adatok: A jogszabályokban meghatározottak figyelembe vételével történik a térítési díj megállapítás. Az idősek klubjának szolgáltatásai a helyi rendeletekben meghatározottak szerint térítésmentes. A szolgáltatás közzétételének módja, formái: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Polgármesteri Hivatal hirdető tábláján való közzététel Háziorvosok tájékoztatása Egészségügyi-, szociális intézmények értesítése Civil szervezetek tájékoztatása Szórólapok Helyi televízió, sajtó közreműködése.
V. A szolgáltató és az igénybevevő közötti kapcsolattartás módja: Az intézmény munkatársai kapcsolatot tartanak az ellátást igénylővel, hozzátartozójával vagy törvényes képviselőjével. Ennek módja: • személyes kapcsolattartás az intézmény közösségi helyiségeiben, • telefon igénybevételével, • írásban: minden az intézménnyel és az igénybevevővel kapcsolatos megállapodásról, értesítésről, térítési díj felülvizsgálatáról, esetleges térítési díj fizetésének elmulasztásáról írásos dokumentáció készül, melynek 1 példányát megkapja az érintett személy vagy a gondnoka • üzenetátadás történhet az intézmény integrált egységeiben történő meghagyással.
45 Az Idősek Klubja kapcsolatot tart: • A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat egyes ellátásaival • Személyes gondoskodást nyújtó alap- illetve szakosított ellátást nyújtó intézményekkel • Egészségügyi intézményekkel • Polgármesteri Hivatallal • Gyógyszer és gyógyászati segédeszközök forgalmazójával • Civil szervezetekkel • Oktatási Intézményekkel. • Nyitvatartási rend: Hétfőtől- csütörtökig: 7.30-16.00 óráig, Pénteken: 7.30-13.30 óráig.
VI. Az ellátottak és a szociális szolgáltatásokat végzők jogainak védelmében kapcsolatos szabályok: Az ellátottak általános jogai: • Az ellátottnak joga van szociális helyzete, egészségi állapota, speciális helyzete és egyéni szükségletei alapján az egyéni szolgáltatás vagy a teljes körű ellátás igénybevételére. • A fogyatékkal élő személyt fogyatékosságából kifolyólag semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti az ellátás során. • Jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvényi felhatalmazás alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni. • Az intézménynek a szolgáltatásait olyan módon kell végezni, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybevevőket megillető alkotmányos és emberi jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különösen figyelemmel, az élethez, emberi méltósághoz, a testi épséghez, a testi-lelki egészséghez való jogra. • Az ellátást igénybevevőt megilletik a személyes adatainak védelme. Speciális jogok: a) az akadálymentes környezet biztosítására, b) képességek, kézségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy –javítás lehetőségeinek megteremtésére, c) az információkhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására, d) az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására, e) társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények, szolgáltatások igénybevételére, elérésére.
46 A demens betegek jogvédelme: • A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 94/E. § (4) bekezdése szerint: • „A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény az általa biztosított szolgáltatást • olyan módon végzi, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybe vevőket megillető alkotmányos jogok maradéktalan és teljes kör tiszteletben tartására, különös tekintettel: a.) az élethez, emberi méltósághoz, b) a testi épséghez, c) a testi, lelki egészséghez való jogra.” • Az ellátottak jogainak védelme, a jogérvényesítés feltételeinek megteremtése az intézményvezető és valamennyi dolgozó feladata. Természetesen, ahol demens részleg működik, mindezek elsősorban az ott dolgozók feladatát jelentik. Az intézményekben a jogvédelem a napi munka része kell, hogy legyen. • Az otthonukban a teljes körű ellátás biztosítása során, a demens betegek jogvédelme érdekében különösen hangsúlyt kell fordítani. A szociális szolgáltatást végzők jogai: A munkaviszonyban álló személyeknek biztosítani kell, hogy: a) b) c) d)
a munkavégzéssel kapcsolatos megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra.
VII. Integráció formája, ellátási típusok együttműködésének rendje, helyettesítésének rendszere: A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője egyszemélyi felelős. Munkáját a Püspökladány Város Önkormányzatának irányításával a munkaköri leírásában foglaltaknak megfelelően végzi. Munkáltatói és fegyelmi jogkörébe tartoznak az Idősek Klubja vezetői és munkatársai. Felelős a szolgáltatások színvonalas működéséért, fejlesztéséért, a gazdálkodásért, jogszabályok és helyi rendeletek által hatáskörébe utalt feladatok ellátásáért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabályok betartásáért, intézkedéseiért. Az Idősek Klubja működésében közreműködő személyek a klubvezetőnek közvetlen irányítása alatt végzik a munkájukat, amelyről a klubvezető rendszeresen beszámol a központvezetőnek. Felelősek az intézmény színvonalas szakmai működéséért, fejlesztéséért, ésszerű gazdálkodásáért, a tulajdon védelméért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabály betartásáért, intézkedéséiért, az ellátásban részesülő személyek emberi állampolgári jogainak biztosításáért. Figyelemmel kísérik az ellátottak igényeit és az egészségi állapotuknak megfelelő segítést biztosítanak részükre.
46 Idősek Klubjának személyi feltételei: 30 férőhelyig 5 napos nyitva tartással 1 fő klubvezető 1 fő szociális gondozó A klubvezetői és a szociális gondozói munkakörben alkalmazott személyek a foglalkoztatás kezdetétől rendelkeznek az 1/2000 (1.7) SZ.CS.M. rendelet 3. számú melléklet által előírt képesítéssel. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatban működő ellátási formák együttműködnek, munkájukat összehangolva végzik. A különböző ellátási formák a szolgáltatások minőségére és mennyiségére tekintettel differenciáltak, egymásra épülők és átjárhatók. Helyettesítési rend: Az Idősek Klubja munkatársait távollétük esetén a klubvezető által megjelölt személy helyettesíti.
F-G./ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Tájékoztatás a helyben igénybe vehető szociális ellátásokról és szolgáltatásokról, igénylésük feltételeiről és az igénybevétellel kapcsolatos eljárási kérdésekről. - Tájékoztatás a helyben nem elérhető pénzbeli és természetbeni szociális, gyermekvédelmi, társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások, szolgáltatások elérhetőségéről és igénybevételük módjáról. - Információ nyújtása a foglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint a fogyatékossággal összefüggő ellátásokkal kapcsolatban az ellátás megállapítására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv elérhetőségéről, valamint az ellátások igényléséhez szükséges iratokról. - Segítségnyújtás ügyintézéshez (az ellátásokhoz igénybejelentő nyomtatványok is rendelkezésre állnak) - A családsegítés keretében szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás nyújtása. - Családgondozás, a családban jelentkező működési zavarok, illetve a konfliktusok megoldásának elősegítése. - Veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működtetése, ennek keretében a szociális és egészségügyi szolgáltatók, intézmények, az oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat, valamint társadalmi szervezetek, egyházak és magánszemélyek részvételének biztosítása a megelőzésben. - Humán jellegű civil kezdeményezések elősegítése, közösségfejlesztő, valamint egyéni és csoportos programok szervezése.
48 - Tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtása. - A családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programok és szolgáltatások, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatások. /1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális szolgáltatásokról, 64.§ (2) bekezdés/. Gyermekjóléti Szolgálat: a gyermekek érdekeit védő speciális személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermekek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését illetve a családjából kiemelt gyermekek visszahelyezésének elősegítését. A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységei nevelkedésének elősegítése érdekében:
a
gyermekek családban történő
- Gyermekek érdekeinek képviselete, gyermeki jogok védelme. - Információnyújtás a gyermekeknek ill. szüleiknek mindazokról a jogokról, támogatásokról és ellátásokról, amelyek összefüggésben állnak a gyermekek testi és lelki egészségének biztosításával, a családban történő nevelkedésének biztosításával. - Segítségnyújtás a gyermek/ek és szüleik kérelmének előterjesztéséhez, különböző ellátások igényléséhez. - Családtervezési, gyermeknevelési, egészségügyi, szociális és mentálhigiénés tanácsadás a család egy részére vagy egészére kiterjedően, melynek során a család szakember segítségével új ismereteket kap, összefüggéseket ismer fel, önálló életvezetési képessége javul, fejlődik érdekeinek képviselete. - Pszichológiai tanácsadás a családokon belüli konfliktus, ezen belül a párkapcsolati zavar, az agresszió, gyermeknevelési nehézségek, a család életviteléből adódó problémák, válásokból eredő feszültségek, lelki krízisek, a gyermekek, fiatalkorúak tanulási és magatartási zavarai, a beilleszkedési nehézségek, a gyermekek lelki egyensúlyának labilitása miatti problémák kezelése céljából. - Jogi tanácsadás. - A gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek és vérszerinti szüleik, valamint a különélő vérszerinti szülők és gyermekeik közötti kapcsolattartás elősegítése. - Krízis helyzetben lévő várandós anyák ellátásokhoz, támogatásokhoz való hozzájutásának elősegítése. - A hátrányos és veszélyeztetett helyzetben lévő gondozott gyermekek számára különböző szabadidős programok szervezése, önsegítő kortárscsoportok működtetése, amelyek a családokban jelentkező nevelési problémák és hiányosságok káros hatásainak enyhítését célozzák meg.
49 A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenysége a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében: A törvényi előírásnak megfelelően észlelő és jelzőrendszer működtetése, amely lehetővé teszi a gyermekek veszélyeztetettségének időben történő felismerését, a gyermekeket veszélyeztető helyzetek feltárását. - Az észlelő- és jelzőrendszer részét képező, a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot ellátó személyek, intézmények és a lakosság bármely - a 6 –gyermeki veszélyeztetettséggel kapcsolatos – jelzésének fogadása, kivizsgálása, a probléma jellegéhez, a veszélyeztetettség mértékéhez, a család szükségleteihez igazodó intézkedések megtétele. - A településen élő gyermekek életkörülményeinek, szociális helyzetének, gyermekjóléti és egyéb szociális ellátások iránti szükségletének, gyermekvédelmi vagy egyéb hatósági beavatkozást igénylő helyzetének figyelemmel kísérése. A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységei a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében: - A gyermekek veszélyeztetettségének kezelése komplex családgondozással. A családgondozás a család és a segítő szakember között létrejövő önkéntes vagy kötelezésen alapuló (védelembe vétel esetén) rendszeres együttműködés, melynek alapja a közösen elfogadott segítő terv ill. gondozási-nevelési terv. A családlátogatás része a családgondozásnak. A mediáció / konfliktuskezelés / módszere gyakori eszköze a gyermeki veszélyeztetettség megszüntetése érdekében végzett tevékenységnek. A Gyermekjóléti Szolgálat tevékenysége a családjából kiemelt gyermekek visszahelyezése érdekében: - Családgondozás abból a célból, hogy a vér szerinti szülő/k alkalmassá váljanak arra, hogy az ideiglenes vagy átmeneti nevelésben lévő gyermekeik visszahelyezhetők legyenek a családjukba. A visszahelyezés után utógondozás történik a gyermekek vérszerinti családjába történő beilleszkedésének segítése céljából. Helyettes szülői ellátás: A szülő kérésére, gyermekek átmeneti gondozása egyéni gondozási-nevelési terv alapján a helyettes szülő háztartásába. a/ Az ellátottak köre: A családsegítés Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé közigazgatási területén élők számára térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatás. A gyermekjóléti szolgáltatás Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Földes és Nagyrábé területén élő 0-18 éves gyermekek és fiatalok valamint szüleik számára nyújtott térítésmentes szolgáltatás. A helyettes szülői ellátás Püspökladány közigazgatási területén élő szülők számára elérhető szolgáltatás. Az ellátásért fizetendő térítési díj mértékéről Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete helyi rendelete rendelkezik.
50 b/ A feladatellátás szakmai tartalma, módja, a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége: Az intézményben alkalmazott szociális munka személyes gondoskodást nyújtó ellátás, melynek formái, módszerei: egyénekkel/családokkal végzett esetkezelés szociális csoportmunka közösségi szociális munka Az egyénekkel, családokkal végzett szociális munka során személyes gondoskodást nyújtó segítségnyújtást végez a családgondozó a szociális munka eszközeivel és módszereivel. Az esetkezelés során többszöri találkozás történik a klienssel/ kliensekkel, melyek során problémafeltárás, szerződéskötés, családi erőforrások mozgósítása és fejlesztése, természetes támaszok megkeresése, ellátórendszerek igénybevétele, családgondozás, koordinálás és a segítő kapcsolat lezárása történik. Szociális csoportmunka során közös célok elérésére szerveződött, hasonló helyzetű, hasonló érdekű egyének segítése zajlik, rendszeresen megvalósuló csoportfoglalkozások keretében. Az intézmény elsősorban gyermekek és a fiatal felnőttek számára szervez játszócsoportot, empátiás- és kommunikációs készség-fejlesztő csoportot, Közlekedési Klubot, Filmklubot, szakemberek számára esetmegbeszélő csoportot. A közösségi szociális munka során közösségek fejlesztése, segítése zajlik. Az intézmény az „Add a kezed” Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesület helyi szervezetével, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete helyi szervezetével áll közvetlen kapcsolatban, de a településen működő egyéb civil szervezetek (nyugdíjas szervezetek, Rokkantnyugdíjasok Egyesülete, egyházak, kisebbségi szervezetek stb.) számára is rendszeresen kínál lehetőséget rendezvényeken történő részvételre, valamint jelzőrendszeri tagként történő működésre. Szakmai csoportok, szakmai programok: -intézményi team ülések-hetente -esetmegbeszélések- hetente -jelzőrendszeri esetmegbeszélés ( gyermekjóléti szolgálat) évi 8-10 alkalom -jelzőrendszeri esetmegbeszélés ( családsegítő szolgálat ) évi 2 alkalom -készségfejlesztő csoport hátrányos helyzetű gyermekek részére-2 hetente -védelembe vett tanulók osztályfőnökeinek megbeszélése-évi 2 alkalom -Városi Gyermekvédelmi Tanácskozás - évente -tapasztalatcsere látogatás- évi 1 alkalom Szakmai programok: -gyermeknapi rendezvény -roma mesemondó verseny -nyári játszóházak szervezése gondozott gyermekek részére -tavaszi- és őszi szünetben kézműves foglalkozások vezetése -karácsonyi ünnepség rendezése gondozott gyermekeknek és családjaiknak
51 Szakmai képzések: A dolgozók továbbképzése továbbképzési terv alapján ill. önképzés alapján történik. A munkavégzéshez szükséges joganyag, szakmai folyóiratok, szakkönyvek rendelkezésre állnak.
c/ Az ellátás igénybevételének módja: A családsegítés igénybevétele önkéntes. A segítséget kérő személyesen kérheti az ellátást. Amennyiben a segítségre szoruló egyén/család veszélyeztetettségéről vagy krízishelyzetéről más személy, vagy a jelzőrendszer tagjai tájékoztatják a Családsegítő Szolgálatot, a segítő kapcsolat kialakítását az intézmény szakemberei felajánlják az egyén/család részére. A segítségnyújtás elfogadása vagy elutasítása egyaránt alapvető joga a megkeresett egyénnek/családnak. A gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele önkéntes vagy együttműködési kötelezettség alapján jön létre. Az önkéntes együttműködés a családsegítéshez hasonló módon zajlik. A kötelezettség alapján létrejött segítő kapcsolat a Jegyzői Gyámhatóság, ill. a Városi Gyámhivatal hatósági intézkedései alapján jön létre. A helyettes szülői ellátás igénybevétele önkéntes. A helyettes szülői hálózat működtetője az Intézmény . d/ A szolgáltató és az igénybevevő közötti kapcsolattartás módja: A családsegítés egyrészt eseti jellegű szociális- mentálhigiénés segítést, másrészről családgondozási folyamatot is magában foglal. A családgondozás folyamat jellegű tevékenység, a találkozások gyakorisága a probléma jellegétől, súlyosságától függ. A találkozások gyakoriságát a gondozási tervben rögzíti az igénybevevő és a szolgáltatást nyújtó. A családgondozás egyik munkamódszere a családlátogatás, amelynek során lakókörnyezetében keresi fel a családot a családgondozó. A személyes találkozások mellett eseti jelleggel levél és telefonbeszélgetés is elfogadott munkaforma. A gyermekjóléti szolgáltatás során a kapcsolattartás személyes találkozások formájában történik. A kapcsolattartás gyakorisága, időtartama és helyszíne az adott probléma súlyosságától, a kezelés módjától függ.
e/ Az ellátottak és a szociális szolgáltatást végzők jogainak védelmével kapcsolatos szabályok: A Családsegítő és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai a Szociális munkások etikai kódexe alapján végzik tevékenységüket. Az ellátást igénybevevő jogsérelme esetén az intézményvezetőtől kérheti ügyének kivizsgálását.
52 A szolgáltatást igénybevevők jogaik érvényesítése érdekében a gyermekjogi ill. ellátottjogi képviselő segítségét kérhetik. A gyermekjogi, ellátottjogi képviselő tevékenységéről szóló tájékoztató, neve, elérhetősége az intézményben jól látható helyen hozzáférhető. A szolgáltatást végzők jogai az Szt-ben rögzítettek. A családgondozó közfeladatot ellátó személy.
f/ Az intézmény szervezetére vonatkozó szakmai-szervezeti információk / szervezeti egységek feladatkörei, létszám, szakképzettség /: Az intézmény vezetését az intézményvezető végzi. Két önálló szakmai egység működik, a Családsegítő Szolgálat és a Gyermekjóléti Szolgálat. A szakmai egységek koordinálását szakmai vezetők látják el. Az Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat fogadóideje egységesen: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:
8 - 12 óra 8 - 12 óra, 13 - 16 óra 8 - 12 óra, 13 - 16 óra ügyfélfogadási szünnap 8 - 12 óra
H./ Fogyatékosok nappali intézménye I. Fogyatékosok Nappali Intézményének, célja, feladata: Célja: A 18 életévüket betöltött fogyatékosok számára a különböző képességterületeken szerzett ismeretek megtartása, gyakorlása, szabadidős tevékenységek szervezése, lehetőség biztosítása étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Feladatai: 1. Igény szerint meleg élelem biztosítása. 2. Szabadidős programok szervezése. 3. Szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátáshoz való hozzájutás segítése. 4. Hivatalos ügyek intézésének segítése. 5. Munkavégzés lehetőségének szervezése. 6. Életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése. 7. Speciális önszerveződő csoportok támogatása, működésének, szervezésének segítése. Speciális feladatai: 1. Az iskolarendszerből kikerült fiatalok számára közösség biztosítása. 2. A fiatal felnőttek szocializációjának elősegítése. 3. Az önállóság erősítése, fokozása. 4. Ismereteik szinten tartása, bővítése. 5. Pszichés funkciók fejlesztése. 6. Részvétel kulturális és sport programokban.
53 II. Ellátottak köre, jellemzői: A Sárréti kistérség közigazgatási területén családban élő, illetve, életvitelszerűen tartózkodó 18. életévét betöltött - siketek és nagyothallók: akiknek hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes és halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad. (hallásfogyatékos), - vakok és gyengén látók: akiknek segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik, vagy alig látóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes. (látás fogyatékos), - értelmi fogyatékos: akiknek értelmi akadályozottsága öröklött, illetőleg veleszületett vagy korai életszakaszban keletkezett, továbbá a legkülönfélébb etiológiájú kórképekhez mint tünet csatlakozik, - mozgásszervi fogyatékos: akiknél a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a külön jogszabály szerint mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható, - autisták: IQ értéktől függetlenül autistának kell tekinteni azt a személyt, aki a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved, és az autonomia - tesztek alapján állapota súlyos vagy középsúlyos, - halmozottan fogyatékos.
III. Feladatellátás szakmai tartalma, módja, biztosított formái, köre rendszeressége: a.) Fizikai ellátás: Célja: az alapvető szükségletek - étkezés, pihenés, tisztálkodás - kielégítése. - közösségi együttlét és pihenés biztosítása, étel melegítése, tálalása, elfogyasztásának biztosítása, kulturált megfelelő higiénés viszonyok között, az ebédet főzőkonyháról vásároljuk, étel átszállítása, az intézményben megfelelő korszerű technikai feltételek mellett személyes ruházat tisztítása, az igénybevevők személyi higiénével kapcsolatosan tisztálkodás biztosítása és segítése. ( fürdés, körömvágás,) b.) Mentális gondozás: - Célja: az idős, beteg, fogyatékos embernél, az egyéni bánásmód eszközeivel olyan lelki egyensúly megteremtése (megőrzése), mellyel képessé válik a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. - Egyéni bánásmód kialakítása. - Szorongás érzésének leküzdése. - Társas kapcsolatok kialakítása. 1.) családdal való harmonikus kapcsolat fenntartásának segítése 2.) baráti kapcsolatok kialakítása. - Tervszerű, rendszeres szervezett egyéni és csoportos megbeszélések biztosítása.
54 c.) Foglalkoztatás: Célja: a különböző képességterületen szerzett ismeretek megtartása, gyakorlása, fejlesztése a mindennapi tevékenységbe beépítve, szabadidős tevékenységek szervezése. d.) Egészségügyi ellátás: Feladata: Betegség esetén alapellátáshoz, szakellátáshoz való hozzájutás segítése, - vérnyomásmérés, testsúly mérés, gyógyszerszedés ellenőrzése, - megbízás alapján ( szükség esetén szakképzett dolgozó ) injekciózás, - az ellátottaknak az egészséges életmód felé való irányítása, rendszeres tanácsadással. e.) Érdekvédelem: Célja: meghatározott egyéni érdek érvényesülésének elősegítése, tanácsadás, életvezetés segítése, - jogi tanácsadás elősegítése, felvilágosítás, - hivatalos ügyek intézésének segítése. A sérült fiatalok mindennapi tevékenysége három részre tagolható: Munka: - Önkiszolgálás (étkezések alkalmával terítés, naposi teendők ellátása). - Környezetünk, az un. Mikroklíma rendben tartása (munkaterem takarítása a munkatevékenység után). - Szobanövények ápolása, virágoskert és konyhakert gondozása. Játék: - Drámajátékok: mindennapi életvitelhez szükséges ismeretek játékos formában történő elsajátítását segíti elő. - Szituációs játékok. Különböző élethelyzetekhez köthető viselkedési formák, magatartási minták elsajátítását segítik elő. - Mozgásjátékok. Kis és nagy motorikus mozgás fejlesztése játékos formában, gyógytorna foglalkozások keretén belül. - Társas és kártyajátékok: közösségformáló jelentőséggel bír. - Játékos csoportfoglalkozások. Közösségformálás, tolerancia, empátia stb. fejlesztését szolgálja. Tanulás: - Írás, olvasás, számolás, a megszerzett ismeretek szinten tartása a cél. - A mindennapi életvitelhez szükséges ismeretek elsajátítása, gyakorlása pl: öltözködés, testápolás, táplálkozás, tájékozódás a szűkebb környezetben, pénz ismerete, használata. Az értelmileg sérült emberek számára legfontosabb az, hogy képességeikhez mérten elsajátítsák azon ismereteket, melyek segítik őket a mindennapi életvitelben. A csoport korbeli összetételéből adódóan pedig a munkatevékenység az, amely meghatározó. A fentieken túl a szinten tartó és fejlesztő foglalkozások tervezése, vezetése és dokumentációja Dr. H.C. Günzburg P-A-C kézikönyve alapján történik., melynek során az értelmi sérült fiatalok szociális és személyiség fejlődésének mérése, valamint fél évre szóló fejlesztési terv valósul meg. Célunk, hogy a már meglévő ismereteikre támaszkodva olyan alapvető életvezetési képességeket tudjanak elsajátítani fiataljaink, amelyek szükségesek a viszonylag önálló életvitel eléréséhez.
55 A szociális készségek rendszeres felmérése fontos része a programnak, hiszen: - kijelöli az alapvonalat, amelyhez a további fejlődést tudjuk viszonyítani, - képet ad a hiányzó vagy kevésbé fejlett készségekről, - segít eligazítani bennünket abban, hogy bizonyos készségek elsajátíthatók-e az értelmi fejlettség, az életkor és a körülmények függvényében, - általa megállapíthatjuk, hogy milyen további készségek szükségesek a szociális kompetencia eléréséhez, és ezek közül melyek éreznek prioritást, - megmutatja a fejlesztő munka hatékonyságát és a fogyatékkal élő ember fogékonyságát. A P-A-C vizsgálat jellegzetes eleme a kördiagram, amely négy fő területen : - önkiszolgálás, - kommunikáció, - tevékenység, - a szocializáció területein méri a szociális készségeket. Az ezt kiegészítő személyiség-felmérés annak megismerésében segít bennünket, hogy a fogyatékkal élő fiatal milyen személyes adottságokkal rendelkezik tágabb környezetében való beilleszkedés tekintetében. A P-A-C diagramról leolvasható elsajátított szociális képességeket csak megfelelő személyes adottságok birtokában tudják hasznosítani fiataljaink a valós életben. A fejlesztő foglalkozások az egyéni bánásmód és a maximális tolerancia elve alapján, játékos formában, oldott családias légkörben, önkéntes részvétellel történnek.
IV. Ellátás igénybevételének módja: Az ellátások igénybevétele önkéntes, az igénylő kérelmére, indítványára történik. ( ha az illető cselekvőképtelen, a kérelmet törvényes képviselője teszi, ha korlátozottan cselekvőképes ő maga teheti, képviselője beleegyezésével.) Az intézmény igénybevételét az intézmény vezetőjének döntése alapozza meg - a benyújtott kérelem (írásbeli, szóbeli) és az egyszerűsített előgondozás alapján - aki az intézményi jogviszony létesítését megelőzően gondoskodik az alábbiakról: - Kérelem nyilvántartásba való vételéről, mely a beérkezés sorrendjében történik, - Az ellátott értesítéséről, mely tartalmazza az egyszerűsített előgondozás időpontját, a kérelem nyilvántartásba való vételét, a szolgáltatás kezdő időpontját, időtartamát, a térítési díj összegét, a fizetés módját, helyét, időpontját. - Az egyszerűsített előgondozás elvégzéséről. - A megállapodás megkötéséről. Ha az ellátást igénylő illetve törvényes képviselője vitatja az intézményvezető döntését a kérelem elbírálásáról, az arról kapott értesítés kézhezvételétől számított nyolc napin belül a fenntartóhoz ( Egészségügyi, Szociális Bizottsághoz) fordulhat. Ilyen esetben a bizottság határozattal dönt az igénybe vételről, illetve a személyi térítési díj megállapításáról.
56 Az intézményvezető nyilatkoztatja az ellátásban részesülő személyt vagy törvényes képviselőjét, hogy: - adatokat szolgáltat az intézményben vezetett nyilvántartáshoz, - amennyiben a szociális ellátásra jogosultság feltételeiben változás történik, azt haladéktalanul közli az intézmény vezetőjével. Az intézmény igénybevételének feltétele: szociális helyzet ( jövedelem ) igazolása és orvosi igazolás, dokumentációkkal. A fizetendő térítési díj mértékét a helyi rendelet szabályozza. Az intézményi jogviszony megszűnése: 1.) Az intézmény jogutód nélküli megszűnésével. 2.) A jogosult halálával. 3.) Határozott idejű megállapodásban megjelölt időtartam lejártával. Intézményi jogviszony megszüntetése: 1.) Az ellátást igénylő saját kérésére azonnal. 2.) A házirend súlyos megsértése. 3.) Az ellátott kéthavi személyi térítési díj fizetési kötelezettségének nem tesz eleget és ha intézményvezető felszólítására 8 napon belül nem teljesíti. 4.) Ha az ellátott előzetes bejelentés nélkül 30 napot meghaladó ideig a szolgáltatást nem veszi igénybe. Térítési díj adatok: A jogszabályokban meghatározottak figyelembe vételével történik a térítési díj megállapítás. A fogyatékosok nappali intézményében az étkezés intézményi térítési díj alapja az élelmezési térítés, melyet az intézmény fenntartója évente kétszer állapíthat meg. A személyi térítési díj alapja az intézményi térítési díj. Személyi térítés díjának jövedelemtől függő kedvezményeit az önkormányzat rendeletben szabályozza. Az intézmény által biztosított étkezés igénybevételekor térítési díjat kell fizetni. A személyi térítési díjat a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig kell befizetni. A térítési díj befizetésének módja: - a telephelyen az intézményvezetőjének készpénzfizetési bizonylat ellenében. A szolgáltatás közzétételének módja, formái: 1.) Polgármesteri Hivatal hirdető tábláján való közzététel 2.) Háziorvosok tájékoztatása 3.) Egészségügyi-szociális intézmények értesítése 4.) Civil szervezetek tájékoztatása 5.) Szórólapok 6.) Helyi televízió, sajtó közreműködése
57 V. A szolgáltató és az igénybevevő közötti kapcsolattartás módja: Az intézmény munkatársai kapcsolatot tartanak az ellátást igénylővel, hozzátartozójával vagy törvényes képviselőjével. Ennek módja: - személyes kapcsolattartás az intézmény közösségi helyiségeiben - telefon igénybevételével - írásban: minden az intézménnyel és az igénybevevővel kapcsolatos megállapodásról, értesítésről, térítési díj felülvizsgálatáról, esetleges térítési díj fizetésének elmulasztásáról írásos dokumentáció készül, melynek 1 példányát megkapja az érintett személy, vagy gondnoka, - üzenetátadás történhet az intézmény integrált egységeiben történő meghagyással. A Fogyatékosok Nappali intézménye kapcsolatot tart: - Szülőkkel, hozzátartozóval, törvényes képviselővel (szülői értekezlet, családlátogatás, kulturális és szabadidős rendezvények). - A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat egyes ellátásaival. - Személyes gondoskodást nyújtó alap - illetve szakosított ellátást nyújtó intézményekkel. - Egészségügyi intézményekkel. - Polgármesteri Hivatallal. - Gyógyszer és gyógyászati segédeszközök forgalmazóival. - Civil szervezetekkel. - Oktatási intézményekkel. - Magyar Vakok és Gyengén látók Országos Szövetsége. - Siketek és Nagyot hallók Országos Szövetsége. - Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Érdekvédelmi Szövetsége.
VI. Az ellátottak és a szociális szolgáltatásokat végzők jogainak védelmében kapcsolatos szabályok: Az ellátottak általános jogai: - Az ellátottnak joga van szociális helyzete, egészségi állapota, speciális helyzete és egyéni szükségletei alapján az egyéni szolgáltatás vagy a teljes körű ellátás igénybevételére. - A fogyatékkal élő személyt fogyatékosságából kifolyólag semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti az ellátás során. - Jövedelmi helyzetét csak a törvényben, illetve törvényi felhatalmazás alapján készült kormányrendeletben meghatározott esetekben és feltételek mellett lehet vizsgálni. - Az intézménynek a szolgáltatásait olyan módon kell végezni, hogy figyelemmel legyen az ellátást igénybevevőket megillető alkotmányos és emberi jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartására, különös figyelemmel az élethez, emberi méltósághoz, testi épséghez, testilelki egészséghez való jogra. - Az ellátást igénybevevőt megilletik a személyes adatainak védelme.
Speciális jogok: - az akadálymentes környezet biztosítására - képességek és készségek fejlesztésére, illetve az állapotfenntartás vagy javítás lehetőségének megteremtésére. - Az információhoz, az ellátottat érintő legfontosabb adatokhoz való hozzáférés biztosítására. - Az önrendelkezés elvére, a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartására. - Társadalmi integrációjukhoz való jogra, más személyekkel történő kapcsolat létesítésére, kapcsolattartásra, valamint intézmények szolgáltatások igénybevételére, elérésére. Jogorvoslati lehetőségek: Intézményvezetőnél: A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy vitás kérdéseiket elsődlegesen tárgyalás útján kívánják rendezni. Ha a kérelmező az intézmény vezetőjének döntésével nem ért egyet, úgy a megállapodás kézhezvételétől számított 8 napon belül a szakmai központ vezetőjéhez benyújtandó, és Püspökladány Város Egészségügyi, Szociális Bizottságnak észrevétellel élhet. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a polgári Törvénykönyv, továbbá a Fogyatékosok Nappali ellátására vonatkozó mindenkori jogszabályok az irányadók. A szociális szolgáltatást végzők jogai: A munkaviszonyban álló személyeknek biztosítani kell, hogy: - a munkavégzéssel kapcsolatos megbecsülést megkapják - tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat - munkájukat elismerjék - valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra. VII. Integráció formája, ellátási típusok együttműködésének rendje, helyettesítésének rendszere, szervezeti ábra: A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője egyszemélyi felelős. Munkáját a Püspökladány Város Önkormányzatának irányításával a munkaköri leírásban foglaltaknak megfelelően végzi. Munkáltatói és fegyelmi jogkörébe tartoznak az Idősek Klubja vezetői és munkatársai. Felelős a szolgáltatások színvonalas működéséért, fejlesztéséért, a gazdálkodásért, jogszabályok és helyi rendeletek által jogkörébe utalt feladatok ellátásáért, munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabályok betartatásáért, intézkedéseiért. A Fogyatékosok Nappali Intézménye működésében közreműködő személyek az egységvezetőnek közvetlen irányítása alatt végzik munkájukat, amelyről az egységvezető rendszeresen beszámol a központvezetőnek. Felelős az intézmény színvonalas szakmai működéséért, fejlesztéséért, ésszerű gazdálkodásért, a tulajdon védelméért, a munkahelyi és etikai helyzetért, a hatályos jogszabályok betartásáért, intézkedéseiért, az ellátásban részesülő személyek emberi állampolgári jogainak biztosításáért. Figyelemmel kíséri az ellátottak igényeit és az egészségi állapotuknak megfelelő segítséget biztosít részükre.
59 Fogyatékosok nappali Intézményének személyi feltételei: 30 férőhelyig 5 napos nyitva tartással: - 1 fő egységvezető - 1 fő terápiás munkatárs - 3 fő szociális gondozó Az egységvezetői, a terápiás munkatársi és a szociális gondozói munkakörben alkalmazott személyek a foglalkoztatás kezdetétől rendelkeznek az 1/2000 (1.7) SzCsM rendelet 3. számú melléklet által előírt képesítéssel. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál működő ellátási formák együttműködnek, munkájukat összehangolva végzik. A különböző ellátási formák a szolgáltatások minőségére és mennyiségére tekintettel differenciáltak, egymásra épülők és átjárhatók. Helyettesítési rend: A Fogyatékosok Nappali Intézménye munkatársait távollétük esetén az egységvezető által megjelölt személy helyettesíti. A fogyatékosok nappali intézményére vonatkozó jogszabályok: - 1992. évi LXIII. tv. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról, - többszörösen módosított 1993. évi III. tv. a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, - többszörösen módosított 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről, - 29/1993.(II.17.) Korm. rendelet és módosításai a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról, - 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről, - 1998. évi XXVI. tv. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Az intézmény ellátottjogi képviselőinek feladata, elérhetőségei: Az ellátottjogi képviselőnek igen fontos szerepe van a különböző problémák szociális intézményen belüli megoldásában. Segíti a szolgáltatást igénybevevőt jogai gyakorlásában, panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, tájékoztatást nyújt a jogokról, az intézmény kötelezettségeiről. A képviselő intézkedést kezdeményezhet a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetéséről, észrevételt tehet az intézményben folyó gondozási munkára vonatkozóan, megvizsgálhatja a korlátozó intézkedésekre vonatkozó dokumentációt. Az ellátottjogi képviselők a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány alkalmazásában állnak, megyénként a kijelölt szociális intézmények területén végzik munkájukat.
60 Az ellátottjogi képviselők neve, elérhetősége: • Hajdu Lajosné, 4150 Püspökladány, Esze T. u. 34. Tel.: 06-20/449-5070 • Rantalné dr. Szalai Erika, 4001 Debrecen, Postafiók: 40. Tel.: 06-20/489-9628.
Püspökladány, 2012. február 07.
N a g y Ildikó intézményvezető
Z á r a d é k: Püspökladány Város Önkormányzata a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programját a 121/2010. (XII. 16.) számú határozatával jóváhagyta, az 50/I/2011. (V. 26.) számú, a 128/2011. (XI. 24.) számú és a ……/2012. (II. 23.) számú határozataival módosította.
Püspökladány, 2012. február 24.
D o m b i Imréné polgármester
61
SZAKMAI LÉTSZÁM BEMUTATÁSA Püspökladány Ellátás megnevezése
Létszám
Személyi feltétel dolgozók létszáma / szakképzettsége Püspökladány székhely
1 fő
1.
1fő intézményvezető
szakvizsgázott szociális munkás
2. Gazdasági ellátás: Gazdasági Ellátó Szervezet
Püspökladány telephely - Alapszolgáltatásai 3.
Étkeztetés
4. Házi segítségnyújtás
2 fő
Gépkocsivezető
10 fő 1 fő
közcélú foglalkoztatott szakmai egységvezető
9 fő
gondozó
vezetői engedély B kategória végzettség, alap fokú végzettséggel
szakiskolai
felnőtt szakápoló végzettség szociális gondozó és ápoló (7 fő) felnőtt szakápoló (1 fő) , szakképzettlen (1 fő)
6 fő
5. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Közösségi koordinátor
Közösségi gondozó 3 fő közcélú foglalkoztatott
7.
Összesen:
szakápoló (1 fő)
pszichiátriai Szociálpolitikus
3 fő klubvezető
Idősek Klubja (demens)
szociális gondozó és ápoló (4 fő),
csecsemő és gyermekgondozó (1 fő)
1 fő 6. Közösségi pszichiátriai ellátás
akik a házi segítségnyújtásban dolgoznak
10 fő
+ Szociális gondozó ápoló + közösségi gondozó, felnőtt szakápoló, szociális gondozó és ápoló 2 fő szociális munkás végzettségű, 1 fő vezetési és szervezési ismeretek + idegelme ápoló végzettségű
4 fő gondozó (ebből 2fő szociális gondozó és ápoló (4 fő) demens ellátás) mentálhigiénés (1 fő) 1 fő mentálhigiénés (4 óra) szakmunkás (1 fő) 1 fő karbantartó pénzügyi ügyint. és könyvelő (1 fő) 1 fő adminisztrátor
22 fő + 10 fő közcélú foglalkoztatott
62
8. 9.
10.
Családsegítő szolgálat
4 fő
Gyermekjóléti szolgálat
5 fő
Szakmai egységvezető 1 Szociálpedagógus (1 fő) fő Szociálpedagógus (2 fő) gyógyped asszisztens Családgondozó 4 fő (1fő, főiskola folyamatban) Szakmai egységvezető 1 Szociálpolitikus (1 fő) fő Szociálpedagógus (3 fő), Szociológus (1 fő) Családgondozó 4 fő
Fogyatékosok nappali intézménye 5 fő
Összesen
Szakmai egységvezető 1 fő Terápiás munkatárs 1fő Szoc. gondozó 3 fő mentálhigiénés 1 fő (4 óra)
Szociális munkás (1 fő) Szociálpedagógus (1 fő) Szociális gondozó és ápoló (3 fő) mentálhigiénés (1 fő)
14 fő
Sárrétudvari Ellátás megnevezése
Létszám
Személyi feltétel dolgozók létszáma / szakképzettsége
Sárrétudvari-Alapszolgáltatások 1.
Étkeztetés
2. Házi segítségnyújtás
3.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
3 fő 4 fő
2 fő
Idősek Klubja 4.
•
közcélú foglalkoztatott
•
gondozó
•
(akik a házi segítségnyújtásban Megállapodás alapján ill. nappali ellátásban dolgoznak)
•
1 fő klubvezető
felsőfokú felnőtt szakápoló (1 fő)
1 fő gondozó
szociális szervező (1 fő)
2 fő
(alap és közép fokú végzettséggel) szociális gondozó, ápoló (4 fő)
5.
Gyermekjóléti szolgálat
1 fő
•
családgondozó
Szociálpedagógus
6.
Családsegítő szolgálat
1 fő
•
családgondozó
Szociálpedagógus
Összesen:
8 fő + 3 fő közcélú foglalkoztatott
66
Szerep Ellátás megnevezése
Létszám
Személyi feltétel dolgozók létszáma / szakképzettsége
Szerep telephely - Alapszolgáltatások 1. házi segítségnyújtás
5 fő
•
gondozó
szociális gondozó és ápoló (5 fő)
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
3 fő
•
3 fő házi segítségnyújtásban
megállapodás alapján
•
1 fő klubvezető
Felsőfokú felnőtt szakápoló (1 fő)
2 fő
•
1 fő gondozó
Szoc. gondozó és ápoló (1 fő)
1 fő
•
családgondozó
Szociálpedagógus (1 fő)
családgondozó
Andragógus (1 fő)
2.
3.
Idősek Klubja
4.
Gyermekjóléti és családsegítő szolgálat Összesen:
1 fő
9 fő
Nagyrábé Ellátás megnevezése
Létszám
Személyi feltétel dolgozók létszáma / szakképzettsége
Nagyrábé-Alapszolgáltatások 1. 2.
Étkeztetés Házi segítségnyújtás
1 fő 11 fő
3.
-
4.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Idősek Klubja
5. 6.
Gyermekjóléti szolgálat Családsegítő szolgálat
Összesen:
1 fő 1 fő 1 fő 15 fő
kisegítő 1 fő vezető gondozó 10 fő gondozó klubvezető gondozó családgondozó
alapfokú végzettség szociális gondozó és ápoló 11 szociális gondozó és ápoló általános szoc. munkás szociális gondozó és ápoló szociálpedagógus
67
Földes Ellátás megnevezése
Létszám
Személyi feltétel dolgozók létszáma / szakképzettsége
Földes-Alapszolgáltatások 1. 2.
Étkeztetés
2 fő
társadalmi gondozó
megállapodás alapján
Házi segítségnyújtás
6 fő
gondozónő
3. 4.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Idősek Klubja (demens)
3 fő szociális gondozó és ápoló 3 fő általános ápoló -
5. 6.
-
-
4 fő (ebből 2 fő demens ellátás)
1 fő szakmai egységvezető 1 fő gondozó 1 fő mentálhigiénés
Gyermekjóléti szolgálat
3 fő
Családsegítő szolgálat
2 fő
1 fő szakmai egységvezető 2 fő családgondozó családgondozó
Összesen:
általános ápoló szakképzettlen szociális munkás (diploma folyamatban) szakvizsgázott szoc. pedagógus szociális munkás pedagógus általános szoc. munkás
14 fő + 2 fő társadalmi gondozó
Püspökladány, 2012. február 07.
N a g y Ildikó intézményvezető
1. melléklet Szerkezeti felépítés Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Püspökladány, Szerep, Sárrétudvari, Földes, Nagyrábé Önkormányzatok)
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Püspökladány, Szent I. u. 33. sz.
Családsegítő Szolgálat
Gyermekjóléti Szolgálat
Püspökladány, Szent István u. 33. Szerep, József A. u. 6. Sárrétudvari, Széchenyi u. 1. Földes, Karácsony S. tér 1. Nagyrábé, Kossuth u. 5.
Püspökladány, Szent István u. 33. Szerep, József A. u. 6. Sárrétudvari, Széchenyi u. 1. Földes, Karácsony S. tér 1. Nagyrábé, Kossuth u. 5.
Fogyatékosok nappali intézménye Püspökladány, Mező Imre u. 47.
Közösségi pszichiátriai ellátás Püspökladány, Szent István u. 33., Szerep, Nagy u. 46., Sárrétudvari, Széchenyi u. 31.
Házi segítségnyújtás Püspökladány, Szent István u. 33. Szerep, Nagy u. 46. Sárrétudvari, Széchenyi u. 31. Földes, Rákóczi u. 5. Nagyrábé, Arany János u. 11.
Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás (Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás településein: Körzet Központ: Püspökladány Bihartorda, Nádudvar, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen)
Gazdasági Ellátó Szervezet
Nappali ellátás: I.sz. Idősek Klubja (demens), Püspökladány, Szent István u. 33. II. sz Idősek Klubja. Püspökladány, Karcagi u.32. III.sz. Idősek Klubja (demens) Püspökladány Mező I. u. 47. IV.. sz. Idősek Klubja, Sárrétudvari, Széchenyi u. 31. V. sz. Idősek Klubja, Szerep, Nagy u. 46. VI. sz. Idősek Klubja (demens), Földes, Rákóczi u. 5. VII. sz. Idősek Klubja, Nagyrábé, Arany János u. 11.
Étkeztetés Püspökladány, Szent István u. 33. Szerep, Nagy u. 46. Sárrétudvari, Széchenyi u. 31. Földes, Rákóczi u. 5. Nagyrábé, Arany János u. 11.