A REGIONÁLIS PARTNERSÉG, AVAGY AUSZTRIA EGYÜTTMŰKÖDÉSE A VISEGRÁDI NÉGYEKKEL ÉS SZLOVÉNIÁVAL

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY

A REGIONÁLIS PARTNERSÉG, AVAGY AUSZTRIA EGYÜTTMŰKÖDÉSE A VISEGRÁDI NÉGYEKKEL ÉS SZLOVÉNIÁVAL

Készítette: Szeidl Andrea Budapest, 2010

Köszönetnyilvánítás Szakdolgozatom sikeres elkészítésében többen szerepet játszottak, nekik szeretnék ezúton is köszönetet mondani. Először is szeretném megköszönni Kiss J. Lászlónak, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatójának a segítségét, aki hasznos tanácsokkal látott el a szakdolgozat struktúráját illetően. Szeretném megemlíteni a Külügyminisztérium munkatársait, Forrai Kristófot, Kubinger Andrást és Örkényi Zoltánt, akik fogadtak, és interjút készíthettem velük a témában. Továbbá szeretném hálámat kifejezni a családomnak, hogy elegendő időt hagytak arra, hogy a szakdolgozat megírásával foglalkozhassak, illetve Kovács Attilának, a barátomnak, hogy hasznos tanácsokkal látott el, és segített a szakdolgozat szövegének megszerkesztésében. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Vér Renátának, az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya munkatársának, hogy a gyakorlati idő alatt egy szabad hetet biztosított számomra, hogy a szakdolgozatot megfelelően összeállíthassam, valamint munkatársának, Farkas Mátyásnak a hasznos tanácsokat, amiket tőle kaptam a szakdolgozat megírásához.

2

Tartalom Bevezetés ................................................................................................................... 5 1.

A Regionális Partnerség kialakulásához vezető út .......................................... 6 1.1.

Az osztrák belpolitika .................................................................................. 6

1.2.

Az osztrák semlegesség ............................................................................... 9

1.3.

Az osztrák szomszédságpolitika és viszony Közép-Európával ................. 11

1.4.

Az osztrák külpolitika ................................................................................ 15

1.5.

Az Európai Unió szankciópolitikája .......................................................... 17

1.6.

Az osztrák külpolitika útkeresése .............................................................. 19

2.

A Regionális Partnerség ................................................................................ 24 2.1.

Szubregionális együttműködés a nemzetközi politikában ......................... 25

2.2.

A Regionális partnerség gondolata ............................................................ 26

2.3.

Reakciók a Regionális Partnerség kezdeményezésére ............................... 29

2.4.

Összefonódás ............................................................................................. 32

2.4.1. Külgazdasági összefonódás Közép-Európában .................................. 32 2.4.2. A lakosság hozzáállása a Regionális Partnerséghez ........................... 33 2.5.

Salzburg Fórum .......................................................................................... 34

2.5.1. Ma a Salzburg Csoportnak három féle megközelítése létezik. ........... 34 2.6.

Nyugat-Balkán Konferencia 2005 ............................................................. 39

2.7.

Közép-Európai Kulturális Platform ........................................................... 40 3

2.7.1. A platform céljai ................................................................................. 40 2.8.

Regionális Együttműködési Osztály .......................................................... 41

2.8.1. Feladatai a következők ........................................................................ 42 3.

A visegrádi együttműködés dominanciája..................................................... 43 3.1.

Közép-Kelet Európa az új regionalizmusban ............................................ 44

3.1.1. Kelet-Közép-Európára két külső tényező is hatott ............................. 44 3.2.

KGST-EK kapcsolatok .............................................................................. 46

3.3.

A visegrádi együttműködés eredeti céljai .................................................. 46

3.4.

A Visegrádi Csoport kialakulása ............................................................... 48

3.4.1. Átmenet a piacgazdaságba .................................................................. 48 3.5.

Az együttműködés történetének korszakai ................................................ 51

3.5.1. 1991-1993: az első szakasz ................................................................. 51 3.5.2. 1993-1998: a második szakasz ............................................................ 54 3.5.3. Harmadik szakasz 1998-2004 ............................................................. 54 3.5.4. Negyedik szakasz 2004-től ................................................................. 56 3.6.

Az együttműködésen belüli viszonyok ...................................................... 57

4.

Összefoglalás és kitekintés ............................................................................ 59

5.

Irodalomjegyzék ............................................................................................ 65

6.

Mellékletek .................................................................................................... 69

4

Bevezetés Szakdolgozatom témája a Regionális Partnerség. A V4 tagállamait, valamint Ausztriát és Szlovéniát tömörítő Regionális Partnerségi Együttműködés 2001-ben eredetileg osztrák kezdeményezésre jött létre. Ausztriát akkor az a felismerés vezérelte, hogy külpolitikai mozgásterét bővítheti az akkor még csak az EU-tagság előszobájában álló szomszédaival kialakított fokozott együttműködés. A Regionális Partnerség keretében 2001 óta évente legalább egyszer találkoznak a külügyminiszterek, illetve képviselőik. A fennállása során kevéssé intézményesült együttműködési fórumnak történetét két szakaszra bonthatjuk: a 2004-es EU-bővítést megelőző időszakban elsősorban a hagyományos szomszédi kapcsolatok kiszélesítése és erősítése helyeződött a hangsúly, az EU-csatlakozásunkat követően pedig egyre hangsúlyosabbá vált az RP-tagállamok EU-val szomszédos

kelet-

és

délkelet-európai

térséggel

kapcsolatos

álláspontjainak

összehangolása, az EU felé közeledő országoknak nyújtandó támogatási lehetőségek keresése. A szakdolgozatban négy dimenzióban vizsgálom az együttműködést. Ezek a következők: az osztrák belpolitika, az osztrák szomszédságpolitika, az osztrák külpolitika és Európa politika, valamint, hogy hogyan folytatható az együttműködés a közép-keleteurópai országok Európai Unióhoz történő csatlakozása után. Az osztrák bel- és külpolitika vizsgálata választ ad arra, hogy mik késztették Ausztriát az együttműködés létrehozására.

5

1. A Regionális Partnerség kialakulásához vezető út Ausztria geopolitikai helyzete a késő 80’-as és korai 90’-es években két fő változáson ment keresztül. Az egyik, hogy 1995-ben az ország Európai Unió tagjává vált, a másik pedig, hogy 1989-ben lehullott a vasfüggöny, ami a közép-kelet-európai országok demokratizálódását hozta magával. Mindkét esemény arra késztette Ausztriát, hogy visszatérjen Közép-Európához, ami mind regionális mind európai szinten új lehetőségeket nyitott meg számára. Az Európai Unióba való belépés egy belső modernizációt indított el, és megadta Ausztriának azt a lehetőséget, hogy Európa szerte aktív szerepet vállaljon. A kelet-európai kommunista rezsim bukása egyidejűleg következett be a kontinens mesterséges felosztásának megszűnésével. (1. ábra) Ausztria stratégiai környezete ezáltal tartósan stabilizálódott, ami új lehetőségekkel kecsegtetett a szomszédságpolitikát illetően.1

1.1. Az osztrák belpolitika Ausztria számára 1945-ben nyílt meg a nemzetépítés lehetősége. Az osztrák belpolitikát illetően a három nagy politikai párt létezése, egy olyan örökség, amely mind a mai napig számottevő befolyást gyakorol az osztrák politikai tudatra. Az első párt, melyet megemlítenék, a keresztény-konzervatív „fekete” párt, a második a szociáldemokrata „vörös”, a harmadik párt pedig a pángermán ideológia képviselője „kék”. Az osztrák állampolgárokra jellemző a „lágermentalitás”, vagyis, ha egy átlagos osztrák beleszületik egy politikai táborba, általában ott is marad.

1

2004.

Benita Ferrero-Waldner, Die Regionale Partnerschaft, In: Österreichisches Jahrbuch für Politik 477-492

oldal:

http://www.ena.lu/benita_ferrero_waldner_regionale_partnerschaft_2004-

030006648.html

6

1945-ben a két tömegpárt, vagyis az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) együtt a kis kommunista párttal (ÖKP) alapította meg a Második Köztársaságot. A pángermán mentalitást hordozó Szabadságpárt (FPÖ) 1955-ben alakult meg. Az SPÖ és az ÖVP 1945-től kezdődően kiemelkedő szerepet játszik az osztrák belpolitikában. Egészen 1966-ig az SPÖ nagykoalíciót alkotott az ÖVP-vel. 1987-től újra ez a két párt alakított kormányt, ami a Proporz-rendszer kialakulásához vezetett. 1970-71-ben és 1983-ban a Szabadságpárt támogatta Szociáldemokrata párt kisebbségi kormányzását. 1986-ban koalícióra lépett a szociáldemokratákkal. Az 1980-as évek közepétől megfigyelhető a Szabadságpárt fokozatos felemelkedése. Ezt részben azzal magyarázhatjuk, hogy a lakosság körében egyre nagyobb méreteket öltött az elégedetlenség a Proporz-renszerrel szemben. Az 1990-es évek vége felé derült ki, hogy a konzervatív és a szociáldemokrata párt hosszú ideig tartó közös koalíciója a politika „államosítását” eredményezte, és így a Szabadságpárt felemelkedését segítette elő. 1995-ben Andreas Kohl, a néppárt parlamenti vezetője első alkalommal jelezte, hogy Haider Szabadságpártja Ausztria alkotmányának teljes megváltoztatását kívánja elérni. Célja, hogy új politikai rendszert hozzon létre, és nem riad vissza a törvénytelen eszközöktől sem. 1997-ben a néppárti politikus a Szabadságpártban már pozitívumokat is felfedezni vélt, ugyanis az elvetette a „harmadik köztársaság” és az Európai Unióból történő kilépés gondolatát.2 A Szabadságpárt az 1999. október 3-i parlamenti választásokon a szavazatok 26,9 százalékát szerezte meg, így a 2000. február 4-én létrejött kiskoalíció tagja lett, s ily módon a hatalom részesévé vált. Erre válaszul az Európai Parlamentjelentős többséggel elfogadta az a javaslatot, mely elítélte a Szabadságpárt kormányba kerülését. Kiemelte,

2

Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig, a német nemzettől az osztrák nemzetig az

Európai Unióban Külügyi Szemle 2003/2. (56-114. oldal)

7

hogy ha ez megtörténne, ez a cselekedet „Európában legitimálj a szélső jobbot”. 3 Ezen felül az Európai Bizottság azt nyilatkozta, hogy a közös európai értékek figyelmen kívül hagyása esetén nem habozik, hogy felfüggessze Ausztria szavazati jogát a Tanácsban. Az Európai Unió portugál elnöksége a 14 EU-tagállam nevében 2000. június 29-én felkérte az Emberi jogok Európai Bíróságának elnökét, hogy nevezzen ki egy bizottságot az Ausztriáról szóló jelentés készítésére. Ennek az lett az eredménye, hogy a szankciópolitika 2000 szeptemberében véget ért. A vizsgálat két területet érintett. A koalíciónak az „európai értékek, különösen a kisebbségi jogok, menekültek és bevándorlók” melletti elkötelezettségét, valamint a Szabadságpárt politikai természetének megítélését. Az FPÖ-ről alkotott vélemények nem formálnak egységes képet. Egyesek a Szabadságpártot szélsőjobboldali pártnak tekintik, amely az emberi jogok korlátozására és a „Harmadik Köztársaság” létrehozására törekszik. Szerintük Jörg Haider populista eszközöket használ arra, hogy megvalósítsa szélsőségesen jobboldali céljait, éppen ezért nem szabad megengedni, hogy a párt részt vegyen Ausztria kormányzásában. A. Pelinka az FPÖ populizmusának a náci múlthoz való kötődését emeli ki, amely az európai demokráciában elképzelhetetlen. A kezdeti időszakban az FPÖ ellenezte az osztrák identitást, ám az 1990-es években a párt túllépett a pángermán hagyományokon. Az osztrák belpolitikában újra és újra felvetődik a kérdés, hogy a Szabadságpárt szélsőségesen jobboldali párt-e, és így az alkotmányon kívül van-e a helye, vagy pusztán egy populista párt, amely összeegyeztethető az alkotmány előírásaival. Ha az osztrák pártok magatartását megfigyeljük, 1984 óta két ellentétes megközelítés tűnik szembe. A szociáldemokraták mára az integrációt támogatják, holott korábban ellenezték azt, míg a Szabadságpárt magatartásában ellentétes irányú változást figyelhetünk meg. Az 1990-es évek végére az összes párt elfogadta a csatlakozás

3

Anton Pelinka: The Haider Phenomen in Austria: Examining the FPÖ in European context. In: The

Journal of International institute, www.umich.edu/iinet/journal/vol9no1/anton.html

8

gondolatát. Azonban a Szabadságpárt még mindig kritikusan vélekedik az Európai Unióról. Az osztrák irányvonalak egyértelműen leszögezték, hogy Ausztria érdekelt az Európai Unióban, és pozitívan ítéli meg a az integráció mélyítését. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy Ausztria ellenzi hogy a kisebb országok befolyását az EU döntéshozatalában gyengítsék. A Szabadságpárt véleménye szerint Európa nem csupán földrajzi fogalom, „keresztény-nyugati

értékközösségen”

alapul.

Európa

nem

korlátozható

olyan

„szupranacionális szervezetre”, mit az EU. Az EU ne föderáció, hanem egy laza konföderáció legyen. Szükséges, hogy létezzenek más konföderációk is Európában.4

1.2. Az osztrák semlegesség A szövetséges csapatok Ausztriából történő kivonulása, az osztrák államszerződés, valamint Ausztriának az örökös semlegességről tett nyilatkozata nagy lelkesedést keltett a közép-és kelet-európai országokban, de legfőképpen Magyarországban. Az osztrák példa nagy vonzerővel hatott a korabeli magyar politikára és a magyar lakosságra egyaránt. Ausztria példát statuált arra, hogyan lehet megszabadulni a szovjet befolyástól. Innentől kezdve Magyarország számára Ausztria a „szabad világba vezető menekülési utat” jelentette, a „boldog szomszéd” szerét töltötte be. Az osztrák „megoldást” követően a nyugati diplomáciában olyan megfontolások is felvetődtek, amelyek Németország mellett Közép-Európa semlegességének lehetőségét is magukban hordozták. A semleges országok övezetének kialakítása azonban csupán elmélet maradt. Moszkva számára a semlegességi koncepciók mindig egy olyan veszélyt hordoztak magukban, hogy a kapcsolata destabilizálódik Közép-Európával. Az „osztrák megoldás” azért képezett kivételt ez alól, mert a Szovjetunió Ausztriát alkalmasnak tartotta arra, hogy „trójai falóként” az újrafegyverkező NSZK pozícióit gyengítse.

4

Kiss J. László: Globalizálódás és külpolitika, Teleki László Alapítvány, Budapest 2003.

9

Bécs a nemzetközi politikában több presztízst és befolyást szerzett. A semlegesség státusa felkínálta Ausztria számára annak a lehetőségét, hogy mint a „Nyugat megfigyelő pontja”, valamint a nyugati világ része, kedvező kapcsolatokat formáljon a keleti tömb országaival. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy Ausztriát sohasem lehetett a két tömb közötti „senki földjének” nevezni. Ausztria semlegességi politikája kezdettől fogva szembetűnően nyugati orientációjú volt, az integráció ezen formáját pedig a Szovjetunió is elfogadta. Bécs stabilan horgonyzott le a Nyugati világrendszerben. Az ország geopolitikai peremhelyzete ellenére a nyugati világba vezető irigyelt kapu szerepét töltötte be. Sokan úgy ítélték meg, hogy valójában a nyugati biztonság „potyautasa” (Trittbrettfahrer). A kicsiny Ausztria törekedett arra, hogy korrekt kapcsolatokat tartson fenn keleti szomszédaival. Bruno Kreisky, a szövetségi kancellár a következőképpen fogalmazott: az osztrák külpolitika annak érdekében, hogy Nyugaton a bizalom maximumát, és Keleten a bizalmatlanság minimumát teremtse meg, arra törekszik, hogy a találkozások színhelye, a kelet és nyugat közötti híd legyen.5 Bécs elvállalta a kelet-nyugati diplomácia szolgáltatói tisztségét. A tömbök közötti közvetítés, és kelet-európai országok irányába mutatott nyitottság (Ostkompetenz) Ausztria külpolitikai mozgásterének jelentős növekedését eredményezte. Közép- és Kelet-Európa átalakulása, a szovjet katonai jelenlét megszűnése új helyzetbe hozta Ausztriát is. Miután a szovjet tömb megszűnt létezni, a semlegesség elveszítette geopolitikai funkcióját, feleslegessé vált a kelet-nyugati közvetítés. A középkelet-európai országok demokráciába és piacgazdaságba történő átmenete Megváltoztatta

5

Otmar Höll: Österreichs Aussenbeziehungen gegenüber Zentral und Osteuropa seit 1995,

Europäische Rundschau, 30. Jahrgang, 2002/2. 42.o.

10

Ausztria számára a politika és gazdaság külső feltételeit. Az ország a térség középpontjába került, ami új gazdasági lehetőségeket hordozott magában.6 (2. ábra) 1995. évi Európai Uniós tagságával Ausztria új helyzetbe került. Az EU –politikára való átállás Ausztria szomszédos országai között nem minden alap nélkül keltette az a benyomást, hogy Bécs hátat fordít kelet-közép-európai partnereinek. Ausztria külpolitikája, valamint a semlegesség politikája a kelet-nyugati konfliktusban szocializálódott, ám annak fokozatos változása a semlegesség egyre inkább laza és rugalmas értelmezését eredményezte. A kilencvenes évek folyamán a semlegességhez való görcsös ragaszkodás és annak ellentmondó gyakorlata alapján Helmut Türk Ausztriát egy olyan vegetáriánushoz hasonlította, aki időről időre arra hivatkozik, hogy disznóhús alkalmi fogyasztása cseppet sem változtat a vegetáriánus státuson.7

1.3. Az osztrák szomszédságpolitika és viszony Közép-Európával 1945 után a politikusoknak az ország közvetlen problémáival kellett foglalkozniuk: gazdasági talpraállás és a megszállás megszüntetése. A hidegháború és a vasfüggöny jelentős nyugati orientációt hozott a politikában és gazdaságban egyaránt. Először az államszerződés

megkötése

1955

májusában

mozgásteret

engedett

az

osztrák

külpolitikának. A tartós semlegesség állapota megkönnyítette, hogy Ausztria szorosabbra fűzze kapcsolatait kommunista szomszédaival. Julius Raab (ÖVP) azzal utal a két ország közös múltjára, hogy 1956-ban törekvése a kommunista rendszer lazítása volt. Az ÖVP 1958-as pártprogramjában a semlegességet csak katonai értelemben fogalmazták meg, azonban nem húzott kényszerzubbonyt a külpolitikára.

6

Kiss J. László: Osztrák külpolitika és az EU bővülése: aktív szomszédságpolitika avagy „közép-

európai érdekközösség” az integráció útján, Magyar szemle: 10. évf.7-8 sz./Budapest, 2001. 202-215 oldal 7

Felix Ehrenhöfer recenziója Helmut Türk: Österreich im Spannungsfeld von Neutralität und

kollektiver Sicherheit című könyvéről, Franz Köck Verlag, Österreichische Juristische Schriftenreihe Band, Wien 1997.

11

A külpolitika feladatai közé tartozik az Európa gazdasági egyesülésében való részvétel ugyanakkor a folyamatos fáradozás annak érdekében, hogy újra megéljük a Duna vidékének évszázados gazdasági és kulturális kapcsolatait. Már korán megmutatkozik az osztrák integrációs politika, ami arra törekedett, hogy szoros gazdasági és politikai kapcsolatot alakítson ki Nyugat-Európával, és ezt egy közép-európai regionalizmussal hozza egyensúlyba. Bruno Kreisky (SPÖ, külügyminiszter 1959-66, szövetségi kancellár 1970-83) kezdetben inkább óvatos volt Ausztria viszonyát tekintve a kommunista államokkal. Később azonban intenzíven támogatta a liberalizációs törekvéseket Ausztria szomszédos országaival kapcsolatban. Már 1965-ben hangsúlyozta, hogy ezek az államok nem Kelet-Európához tartoznak, ugyanis Magyarország és Csehszlovákia magát KözépEurópa részének tekinti, ami helyes. Hangsúlyozta a vonzerőt, amit Ausztria, és mindenek előtt Bécs ezen régió lakossága, és különösképp az értelmiség számára jelent. Ezentúl Közép-Európa demokratikus államainak meg kell próbálni regionálpolitikai megoldásokat találni. Josef Klaus szövetségi kancellár azt a később sikertelennek bizonyuló törekvését erőltette, hogy egy sajátos megegyezést tartsanak fenn az EGK-val. Egyidejűleg Klaus nem tétovázott, hogy a keleti politikát a külpolitika egyik alppillérévé tegye. Az osztrák szomszédságpolitikát a kelet-közép-európai térségben Bruno Kreisky keleti államokba tett látogatásai jellemezték. Így történt meg az első osztrák külügyminiszteri

látogatás

Lengyelországban,

1960

márciusában.

Először

1964

októberében tett látogatást Magyarországon Kreisky, mint első nyugati külügyminiszter. ez utal az addigi kevésbé jó kapcsolatokra Ausztria és Magyarország között, ami azonban ezek után gyorsan javulásnak indult. Az ÖVP kormányzása alatt (1966-70) a látogatások folyamatossá váltak. Amikor

Csehszlovákia

a

hatnapos

háború

alkalmával

1967

júniusában

megszakította a kapcsolatait Izraellel, Ausztria Csehszlovákia védőhatalmaként ténykedett Izraelben a két ország között fennálló jó kapcsolatok jeléül. 1968 augusztusában a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása után a kapcsolatok kihűltek. Ezek után először 1975 áprilisában látogatott osztrák külügyminiszter Prágába. Különleges jelentőséggel bírtak a szomszédállamok közötti kulturális kapcsolatok, így az 1960-as években Václav Havel és 12

Milan Kundera megjelentek Bécsben az Osztrák Irodalmi Társaság meghívására. az 1970es évek közepéig az osztrák külpolitika középpontjában Európa állt. A Jugoszláviával fennálló kezdeti konfliktusok után – a karintiai szlovén kisebbség miatt – ezen a területen is javulásnak indultak a szomszédsági kapcsolatok. Összességében az egyik blokkhoz sem tartozó Jugoszláviával és a többi független európai állammal Ausztria síkra szállt a Konferencia a Biztonságért és Együttműködésért Európában folyamatért, aminek záróaktusa 1975-ben Helsinkiben történt meg. 1978-ban megalakult az Alpok-Adria Munkaközösség, amely nem csak demokratikus államokat magában foglaló régiókból állt, hanem Szlovénia, Horvátország, és Jugoszlávia kommunista államainak együttműködésével jött létre. Több éves megfigyelői státusz után 1988-ban 2 magyar megye is csatlakozott az Alpok-Adria munkacsoporthoz. Az 1980-as évek közepén intenzív vita alakult ki az értelmiség körében KözépEurópát illetően. Az újonnan felfedezett Közép-Európa nagykövetsége az volt hivatott kifejezni, hogy ez a terület történelmileg, gazdaságilag és kulturálisan összetartozik. Ez egy intellektuális Jalta-ellenes tiltakozás volt a kontinens önkényes felosztása ellen, és az ellen, hogy a régiójelentős területét hozzárendeljék a Szovjetunió hatalmi területéhez. Az osztrák semlegesség a Szovjetunió által ellenőrzött államok egy alternatív elérendő céljának számított. Ausztria szemei előtt az együttműködés ezekkel az országokkal a jövő esélyeként lebegett. Megállapították összetartozásukat, és megállapodtak abban, hogy a kapcsolatok fenntartása szükséges. Bruno Kreisky leköszönése ismét egy gyakorlatiasabb külpolitika került előtérbe. 1987-től megpróbáltak a Közép-Kelet-Erópával szorosra fűzött szálakon lazítani. Erhard Busek gazdasági miniszter 1989-től 1994-ig ösztönözte a kulturális kapcsolatokat a térséggel. A jugoszláviai konfliktus alat az ÖVP támogatta Szlovénia és Horvátország függetlenségét. A jugoszláviai harcok és a csehszlovák bársonyos forradalom háttérbe szorították a határon átnyúló mindennapi együttműködést. Ezek után felmerült a kérdés, hogyan változzon a Közép-Európához való hozzáállás a nemzetközi politikában. Olaszország – aki már az Alpok-Adria Munkaközösség 13

megalakulásakor is igen aktívnak bizonyult – azt javasolta, hogy az Alpok-Adria államok miniszterelnök-helyettesei számára rendezzenek találkozót, ami végül 1989. november 11én került megrendezésre Budapesten. Olaszország, Jugoszlávia, Ausztria létrehoztak egy Quadrangolare-t, ami 1990 májusában, Csehszlovákia szétesésekor Pentagonale-ra bővült. Végül Lengyelország belépése és Jugoszlávia szétesése után a Közép-Európai Kezdeményezés nevet kapta. A KEK létrehozásakor vállalt célkitűzése, hogy megszüntetve az Európát megosztó választóvonalakat, közelebb hozza egymáshoz a közép-európai térség országait. Az EU 2004-es bővítését követően – melynek eredményeképp az immár hét KEK-tagállam az EU tagja is egyben – a KEK prioritásaiban hangsúlyeltolódás következett be: a kiemelt célkitűzés az európai és euroatlanti integráció útjára lépett országok támogatása lett. Ennek érdekében részint politikai fórumot biztosít a multilaterális párbeszéd számára, részint pedig – és egyre hangsúlyosabban – projektalapú támogatások révén járul hozzá a határon átnyúló és transzregionális kapcsolatok, az infrastruktúra, az egyetemközi kapcsolatok, stb. fejlesztéséhez a térségben. Magyar kezdeményezésre 1991 februárjában Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia csúcstalálkozót rendezett Visegrádon. Ezen államok vezető államférfijai látták országaik teljes szuverenitását, a bekapcsolódás lehetőségét az európai integrációba és a lehetséges együttműködést. 1992 decemberében ezen országok megalapították a CEFTA-t. A Visegrádi-Együttműködés csupán Magyarországot, Lengyelországot és mindkét csehszlovák utódállamot, Csehországot és Szlovákiát foglalja magában. A CEFTA viszont tovább bővült 1996-ban Szlovéniával, 1997-ben Romániával és 1999-ben Bulgáriával. 1993 júliusában az osztrák szövetségi elnök, Thomas Klestil Salzburgban találkozott a német, cseh és magyar kollegáival. 1994 áprilisában Csehországban, Lytomislben találkoztak, amikor Vaclav Havel meghívta továbbá a lengyel, szlovák és szlovén köztársasági elnököket is. Ezek az összejövetelek évi gyakoriságú „Közép-Európai elnöktalálkozókká” fejlődtek. A közép-kelet európai államok államfői évente egyszer találkozót szerveznek, hogy legmagasabb szinten megosszák egymással gondolataikat. Figyelemre méltó, hogy itt a német szövetségi elnök is megjelenik. Ezek az egymást részben fedő szubregionális együttműködések azt célozzák meg, hogy egyrészt a 14

nagyhatalmaktól mentes közép-európai régiót kooperációkon keresztül stabilizálják, másrészt ezek az új kooperációs formák gyakorlótérként szolgáltak a NATO-ba és az Európai Unióba történő belépéshez. Kezdetben az osztrák lakosságban eufória uralkodott, amiért a kommunista rezsim megbukott Közép-Kelet Európában. Az osztrák gazdaság hamar felismerte a Közép-Európával való együttműködés előnyeit, és jelentős beruházásokba kezdett a térségben. Ennek ellenére az osztrák külpolitika erőteljesebben orientálódott nyugat felé. 1993 márciusában megkezdődtek Ausztria csatlakozási tárgyalásai az Európai Unióval, amik egy évvel később sikerrel zárultak. Miután az osztrákok 66%-a (82,3%-os részvételi aránnyal) 1994. június 17-én egyetértet az Európai Unióhoz való csatlakozás gondolatával, Ausztria 1955. január 1-jén Európai Uniós tagállam lett.8

1.4. Az osztrák külpolitika Az osztrák külpolitikára az 1980-as évek végén több jelentős tényező hatott. Ezek közé soroljuk a német egyesülést, az 1989. évi közép és kelet-európai forradalmakat, rendszerváltásokat, a délszláv válságot. A szubregionális geopolitikai kísérletek újfajta törekvések számára nyitottak utat. Róma a német egyesüléssel szembeni egyensúly építésébe Bécset is be kívánta vonni, és új szubregionális együttműködést létrehozni. 1989-ben Olaszország kezdeményezésére négy állam: Olaszország, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország együttműködésével létrejött a Quadrangolare, amely 1990-ben Csehszlovákia csatlakozásával a Pentagonale nevet kapta. Ez a kooperáció többféle kooperációt közvetített. Ezek között szembetűnő volt az olasz külpolitika törekvése, hogy a két német állam egyesülésével felgyorsuló integrációs folyamatot ellensúlyozza azzal, hogy létrehoz egy közép-európai szubregionális együttműködést Ausztriával, Jugoszláviával, Csehországgal és Magyarországgal. Ausztria

8

J. Kiss (Budapest) Lucie Königova (Prag), Paul Luif (Wien): Die „Regionale Partnerschaft“: Subregionale Zusammenarbeit in der Mitte Europas http://www.oezp.at/pdfs/2003-1-05.pdf

15

véleménye az volt, hogy a Pentagonale, mint hasznos szubregionális kooperáció működhet egy ambíciózus jószomszédi politika szempontjából. Különösképpen a hidegháború utáni időszakban, amikor Ausztria elveszítette korábbi funkcióját, a kelet-nyugati hídépítésben és közvetítésben. Célszerű különbséget tenni a pártoknak az Európai Unió keleti bővüléséhez fűződő viszonyában. Vizsgáljuk meg hozzáállásukat az 1999-es európai parlamenti választásokra készített programjaik alpján. 1996-ban meglepő volt, hogy Karl Stix, Burgenland tartomány szociáldemokrata kormányzója óva intett a túlságosan gyors keleti bővüléstől. Egészen addig az SPÖ támogatta a kelti kibővülést, a szocialista alapprogramban azonban ambivalens változás következett be. Egyrészt a program a kibővülést úgy tekinti,mint a „béke és stabilitás övezetének kiterjesztését”, azonban úgy gondolja, hogy a kibővülés csak „lépésről lépésre” valósulhat meg egy „gondos előkészítést” követően, hiszen a bővülésnek egész Európa számára előnyökkel kell járnia. Mindemellett szerette volna elkerülni a munkaerő tömeges beáramlását. A Néppárt is úgy vélekedett, hogy a bővülésnek lépésről lépésre kell megtörténnie. Azt javasolta, hogy legyenek átmeneti időszakok például a munkaerő szabad áramlását tekintve. A Néppárt elismerte, hogy a vasfüggöny lehullása Ausztria számára hozta a legtöbb hasznot, ezért a kibővülésre úgy tekint, mit „békeprojektre”, amely hozzájárul a gazdasági és társadalmi stabilitás kialakulásához Európában. A Szabadságpárt programjában az Európai Unió kibővülése csak a mezőgazdaság vonatkozásában jelenik meg. Jörg Haider erősen ellenezte a kibővülést, valamint árulással vádolta az osztrák kormányt, amiért támogatja azt. Az Európai Parlamenti választások előtti kampányban a párt legfőbb jelöltje fellépett az azt követő öt évben történő bővítésekkel szemben. Végül 2000-ben a Néppárttal közösen megfogalmazott koalíciós programjában a kibővülés, mint pozitív előrelépés jelent meg. 2000-ben az Európai Unió szankciókkal lépett fel a néppárti-szabadságpárti kormány ellen, amelyek változásokat hoztak az osztrák közvéleményben. A kormány azzal a fenyegetéssel állt elő, hogy nem fog együttműködni, amíg az „indokolatlan” 16

intézkedések

korlátozzák

Ausztria

EU

döntéshozatalára

gyakorolt

befolyását.

Közvélemény-kutatások alapján elmondható, hogy az osztrák társadalom nagyobb része továbbra is támogatta az EU-tagságot, azonban hasonló többsége helytelennek tartotta az EU 14-ek szankcióit. Az osztrákok ezen negatív beállítottsága kedvezett az ausztropatriotizmus megerősödésének. Az osztrák külpolitika nehezen értelmezhető, ha figyelmen kívül hagyjuk a belpolitikai mozgatórugókat. Az 1999-2000-ben belpolitikában lezajló változások hatással voltak Bécs európai és szorosabban vett regionális belpolitikájának újragondolására. 1989-et megelőzően a hidegháború külső nyomása nagyfokú koncentrációt követelt meg az osztrák politikától. Ennek fokozatos gyengülése 2000-ben a néppártiszabadságpárti koalíció létrejöttével vált egyértelművé. A Szabadságpárt 2000. évi halalomra jutása modernizálta a megmerevedett osztrák parlamenti rendszert. Ezzel egyidejűleg viszont az FPÖ vezetőjének, Jörg Haidernek a hatalomba kerülése az Európai Unió szemében a szélsőjobb nézetek elfogadását jelentette, így az Európai Unió 14 tagállamának korábban példátlan szankciós politikáját hívta életre. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy ország belpolitikájába beavatkozott, megkérdőjelezve a demokratikus úton megválasztott kormány legitimitását. Ha megvizsgáljuk a korábbi kijelentéseket, a Szabadságpárt vezetőjének választások előtti nyilatkozatai valóban nem volt összeegyeztethető a számonkért európai értékekkel, azonban a pártot soha nem sikerült alkotmányellenesnek nyilvánítani. Az Európai Unió szankciói nem tudták megakadályozni a Szabadságpárt kormányba való bekerülését.

1.5. Az Európai Unió szankciópolitikája Ausztriának 2000-ben egy sajátos helyzetet kellett átélnie, a 14 EU-tagállam szankciókat hozott ellene. Ez az esemény jelentős mértékben összefügg az osztrák belpolitikával. 1999-ben az Osztrák Néppárt (Österreichische Volkspartei – ÖVP) kormánykoalíciót alapított az Osztrák Szabadság Párttal (Freiheitspartei Österreich – FPÖ). Ennek következtében 2000 januárjában a belga kormány indítványozta, hogy a portugál EU-elnökség kezdeti időszakában nyilatkozat jelenjen meg 14 EU-tagállam nevében az alábbiakban felsorolt intézkedésekről. 17

Az Európai Uniós tagállamok kormányai semmilyen hivatalos kétoldalú kapcsolatot nem tarthatnak fenn apolitikai szinten az osztrák kormánnyal, amelyben az Osztrák Szabadság Párt is részt vesz. Az országok nem támogathatják azon osztrák jelölteket, akiket nemzetközi szervezetekben kívánnak bármilyen pozícióra kijelölni. A nyilatkozat magában foglalta azt is, hogy Ausztria követségeivel az európai fővárosokban csak technikai szinten ápolják a kapcsolatokat. Később az Európai Bizottság pontosította, hogy az európai intézetekkel kapcsolatos tevékenységeket ezen intézkedések nem érintik. Az osztrák kormány és az osztrák diplomácia nagyszabású akcióba kezdett annak bizonyítása érdekében, hogy Ausztria változatlanul kitart demokratikus elvei és gyakorlata mellet, és minden tekintetben megfelel az európai elvárásoknak. Azok az országok, melyek még nem voltak tagjai az Európai Uniónak, különböző módon reagáltak, a szankciók helyeslésétől egészen a csendes hallgatásig. Eközben különböző találkozókon szerepelt Ausztria helyzetének olyan megoldása, amely a szankciók feloldását eredményezheti. Fél évvel a szankciók bevezetése után az EU-elnök Portugália miniszterelnöke felkért egy bizottságot arra, hogy vizsgálja meg a demokratikus körülmények alakulását Ausztriában, valamint az osztrák politikának az Európai Unió politikájához való viszonyulását.9 A bizottság megvizsgálta az osztrák politikai helyzetet. Ezzel Martti Ahtisaari-t, a korábbi finn köztársasági elnököt, a német nemzetközi jogászt, Jochen Abraham Frowein és a korábbi spanyol EU-biztost, Marcelino Oreja-t bízták meg. A felhatalmazás a beszámoló elkészítésére 2000. július 12-én vették át az Amberi Jogok Európai Bíróságától. A következő pontok tisztázását kapták feladatul: •

az osztrák kormány európai értékekbe való ütközése

•

a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogai Ausztriában

•

az FPÖ politikai természetének fejlődése

9

EU-Sanktionen gegen Österreich: www.eu-austritt-oesterreich.at

18

A bizottág jelentését 2000 szeptemberében vették át Párizsban. Röviddel a jelentés elkészülte után az Európai Unió 14 tagállama feloldotta a szankciókat Ausztriával szemben azzal a megkötéssel, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a fejlődést Ausztriában.10 A vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy 2000. szeptember 12-én, a jelentés alapján feloldották a szankciókat, de ez már a francia EU-elnökség idôszakában történt. Az Európai Unió 14 tagállama felfigyelt – az Osztrák Szabadság Párt meghirdetett programja alapján – azokra a kockázatos pontokra, amelyek az új helyzetben felütötték fejüket. Bár Ausztria külpolitikájának komoly kihívásokkal kellett szembenéznie, de a figyelemfelhívás végül is pozitív hatással volt a belsô folyamatokra. Az Osztrák Szabadság Párt végülis anélkül, hogy visszavonta volna eredeti programját, elfogadta az ország demokratikus elveit és követelményeit.11

1.6. Az osztrák külpolitika útkeresése Az Európai Unió ezen cselekedete növekvő érzékenységet keltett a brüsszeli centralizmussal szemben. Ausztria joggal feltételezhette, hogy a csatlakozás kapujában álló kelet- és közép-európai államok érzékenyek szuverenitásukat tekintve, és erős nemzeti identitással rendelkeznek. Ez a tudat Bécset egyre közelebb hozta tagjelölt státusban lévő szomszédos országaihoz. A végbement belpolitikai fejlődés Bécs Európa-politikájában – ami az EU szankciópolitikáját kiváltotta – elindította az osztrák külpolitika újragondolását. Az EU 14 szankciópolitikája világossá tette Ausztria számára, hogy az Unión belül nem lelhet igazi szövetségest, így azon kívül kell keresnie.

10

Sanktionen der EU-XIV. gegen Österreich: http://de.wikipedia.org/wiki/Sanktionen_der_EU-

XIV_gegen_%C3%96sterreich 11

Koncz János: Európai Műhelytanulmányok, Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban -

Magyarországról nézve, 2006: www.nfu.hu/download/469/eumuhelyold111.pdf

19

2000 szeptemberében lezárult a szankciópolitika. Azonban az osztrák kormány szemében csorbát szenvedett a tagállamok egyenjogúsága, valamint nyilvánvalóvá vált a kisállamok korlátozott hatalma. Az osztrák külpolitika továbbá felismerte, hogy az Európai Unió előszobájában várakozó közép-kelet-európai országok válhatnak az igazi szövetségeseivé, és a velük létrehozott hosszú távú szövetség a lehető legalkalmasabb az osztrák érdekek érvényesítése szempontjából. Az osztrák külpolitikában felvetődött a gondolat, miszerint ki kell alakítani egy közép-európai szövetségen alapuló regionális partnerséget. Az osztrák külügyminiszter asszony Benita Ferrero-Waldner úgy vélekedett, hogy a szomszédos országok, valamint Lengyelország szövetségén alapuló regionális kooperáció mindenekelőtt

a

tradicionális

osztrák

szomszédságpolitika

konkretizálása

és

hatékonyságának növelése a szomszéd államok Európai Uniós csatlakozásának előkészítő szakaszában. Úgy tervezték, hogy ezen regionális partnerség második szakasza azon közös érdekek meghatározásáról szól, amelyek a „közép-európai érdekközösség” alapjai lehetnek. Így a regionális partnerség koncepciója az EU keleti bővítésében való aktív osztrák részvételéből, valamint a regionális érdekérvényesítés igényéből indul ki. Célként azt határozták meg, hogy az így létrejövő csoport Európában megnövekedett szerepet játszhasson. Észre kell vennünk, hogy a regionális partnerség valójában az Európai Unió szankciópolitikáját követően az átmeneti elszigetelődés ellensúlyozására, Bécs regionális centrális helyzetének megerősítésére irányult. Ezen felül Ausztria felfogása szerint nyilvánvaló volt, hogy a kibővülő EU-ban a döntéshozatal nehezebbé válik, ezért célszerű, hogy a közép-európai államok a brüsszeli találkozók előtt egyeztessék álláspontjaikat, amivel elősegítik a gyors és hatékony döntéshozatalt.12

12

Peter

Luif:

Regionale

Partnerschaft

und

http://www.univie.ac.at/dieuniveritaet/2001/coop/10000629.html

20

die

Zukunft

der

Europäischen

Union

1995-ben Ausztria belépéséve az Európai Unióba először jelent meg a „középeurópai dimenzió”, ám ez a közép-európaiság szimbolikusnak bizonyult. Ausztria azt tartotta legfontosabbnak, hogy megerősítse pozícióit az Európai Unión belül. Sokan úgy látták, hogy az „Ostkompetenz” csupán a nosztalgikus múlt kelléke marad. Az Európai Unió szankciópolitikája megerősítette azt a felismerést, hogy az Európai Unió keleti bővítése hiányában az „integrált Közép-Európa” – ami így csak Ausztriára korlátozódott volna – csupán torzó lehet. Nyilvánvalóvá vált, hogy a keleti bővítés Ausztriát lendültbe hozhatja, és ily módon első alkalommal jöhet létre „kritikus tömegű Köép-Európa”. Ezzel a néhai Habsburg-birodalom Mitteleurópája az Európai Unió egy különleges fejlődési régiójává léphet elő. Már a kilencvenes évek végén azt jelezték előre, hogy az EU kibővülésével az osztrák gazdaság 0,5 százalékkal növekedhet. A kereskedelmi kapcsolatokat tekintve elég csupán a kapcsolatok múltjára utalni: Közép-Európa részaránya Ausztria kereskedelmében még az 1930-as években is 30 százalékot tett ki. Az osztrák koncepció szerint minden szubregionális érdekszövetség kialakulásának feltétele, hogy létrejöjjenek a kétoldalú partnerségek is. Ausztria külpolitikai törekvései több nehézségre világítottak rá. Mindenekelőtt meg kell említenünk a regionális kooperáció a már fennálló visegrádi együttműködéshez való viszonyának kérdését. Magától értetődő, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a szubregionális együttműködési formák nem működhetnek úgy, mint a csatlakozás előtt. 2001-ben külügyminiszterei

Bécsben

volt,

megfigyelhető

tartózkodtak

minden

új

hogy

intézmény

a

visegrádi

országok

létrehozásától.

Szlovákia

külügyminisztere, Eduard Kukan egyértelműen kinyilvánította, hogy véleménye szerint nem szükséges új struktúrákat teremteni. A magyar külügyminiszter, Martonyi János a tartalmas, rugalmasabb partnerség híve volt. Szlovénia és Csehország úgy vélte, hogy a kényes témák megoldására a kétoldalú keretek megfelelőbbek, a multilaterálisnál. Nagy problémát jelent, hogy a visegrádi országoknak az Ausztriával történő együttműködésének számos nehézsége van. Emellett az osztrák társadalom és belpolitika

21

több kérdésben ellentmondásban áll a regionális partnerség követelményeivel. Ezt a megosztottságot tükrözik az osztrák kezdeményezésre adott válaszok is. Jelentős különbségek figyelhetők meg az osztrák jövedelmek és a szomszédos államok jövedelmei között, amely tény Ausztriában a keleti munkaerővel szembeni elzárkózást váltották ki. Peter Weiss, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy ennek a kezdeményezésnek már közvetlenül a vasfüggöny lehullása után meg kellett volna történnie. Természetesen Ausztria akkor erre nem vállalkozott, hiszen komparatív előnyeinek közvetítését helyezte előtérbe annak érdekében, hogy elérje saját EU-csatlakozását. Szlovénia első reakciójában fenntartásoknak adott helyet, valamint az a történelmi sztereotípiát említette meg, miszerint Ausztria minden regionális kezdeményezésben hajlamos az Osztrák-Magyar Monarchia újjáélesztésének elképzelését látni. Ausztria és Csehország viszonyát nehezítette a temelíni cseh atomerőművel kapcsolatos vita, valamint a Beneš-dekrétumok. További nehézségeket vetett fel, hogy Prága csatlakozott az Unió osztrák kormány elleni szankciós politikájához. A Budapestről érkező jelzések voltak a leginkább pozitívak. Magyarország és Ausztria viszonya már az 1970-1980-as években különlegesnek számítottak. Bécs úgy tekintette a magyar politikát, ami különösen beleillik a kelet-közép-európai szövetséges kategóriába. Kapcsolataik mindig is problémamentesek voltak, és Budapest az Európai Unió szankciópolitikája alatt tartózkodó politikájával tűnt ki. Ennek ellenére Magyarország is rámutatott a kooperáció belpolitikai hiányosságaira. Figl, az európai ügyek szlovák minisztere arra mutatott rá, hogy az együttműködés Ausztria és Szlovákia között növelheti a stratégiai partnerségre való képességet, ám ha az integráció bővítése elhúzódik, az növelheti a problémákat. A partnerség csak úgy lehet valóban hasznos, ha az konkrét lépésekben, és nem pusztán nyilatkozatokban ölt testet. A 2001-ben Ausztriában tartott felmérési is csak egyfajta óvatos optimizmusra engedett következtetni. Szembetűnő volt az ellentmondás a külpolitikai elit keleti bővülést támogató szomszédságpolitikája és az osztrák társadalom beállítottsága között. 22

Jól mutatja a fenntartások mélységét az is, hogy az osztrák szakszervezeti szövetség (ÖGB) kijelentette, hogy a csatlakozó országoknak el kell érnie az osztrák jövedelmi viszonyok legalább 80%-át ahhoz, hogy a munkaerő szabadon áramolhasson. Felvetette, hogy a belépő országok munkapiaci helyzetét állandóan vessék össze az osztrák adatokkal. ezekkel az osztrák fenntartásokkal szemben fogalmazódott meg Magyarországon a go-andstop modell, amely értelmében például Magyarország és Ausztria kétoldalú megállapodást kötne arról, hogy Bécs mennyi munkaerőt szándékozik befogadni. A meghatározott kontingensen túl beiktatnák a védőklauzulát, amely megakadályozza a munkaerő mogását. A visszhang a belpolitikában is megosztott volt, ugyanis a kormánypártok koalícióról alkotott felfogásai különböztek. A biztonságpolitikai képzettársításokat keltő partnerség a szabadságpárti Scheibner által vezetett védelmi minisztériumban is fenntartásokra adott okot. Mindent összevetve azonban a Szabadságpárt úgy tekintette a Szlovéniával és Csehországgal kapcsolatos „történelmi terheket”, mint amelyeket meg lehet szüntetni, és alapvetően a stratégiai partnerség gondolatát sem ellenezte. Ausztriában a keleti szomszédok belépésének támogatása egy befelé irányuló aktív kommuniációs politikát is megkövetelt. A partnerség sikeressége megkívánta, hogy megszűnjenek a keleti bővítéssel szembeni fenntartások. Azonban minden ország látta, hogy egy ilyen együttműködés annak a lehetőségével kecsegtet, hogy az új tagok diverzifikálhatják kapcsolataikat az Európai Unióban, s így újrasúlyozhatják régi kapcsolataikat, valamint lazíthatják a relációs függést.13

13

Kiss J. László: A „stratégiai partnerség” – az osztrák külpolitika útkeresése, Európai Szemle 12.

évf. 1.sz./ Budapest, 2001. (95-101 oldal)

23

2. A Regionális Partnerség Benita Ferrero-Waldner megteremtette a „stratégiai partnerség” fogalmának új divatját. Ez alatt Ausztria és a szomszédos államok kétoldalú kapcsolatait értjük, amelynek napirendjét kezdetben az egyre nagyobb hangsúlyt kapó EU-csatlakozás kérdései határozták meg. A többoldalúság a bilaterális kapcsolatokban nem tekinthető új jelenségnek, viszont Ausztria külpolitikai kezdeményezése számos újszerű vonást hordoz. Ez a partnerség nem csupán a szomszédos országokra terjed ki, hanem Lengyelországra, a kulturális partnerre is. Benita Ferrero-Waldner úgy fogalmazott, hogy ez a kooperáció a hagyományos osztrák szomszédságpolitika konkretizálása és hatékonyságának növekedéseként tekintendő az EU-csatlakozás előkészítő fázisában. A második szakasz, az országok csatlakozása után a közös érdekek meghatározásáról szól. 2001. június 6-án Bécsben rendezték meg az első regionális konferenciát, amelyben felhívták arra a figyelmet, hogy bármi féle osztrák hegemónia elkerülendő, éppen ezért a következő konferenciát egy másik országban fogják tartani. A kilencvenes évek elején Ausztria az EU-csatlakozásra koncentrált, amit 1995-ben ért el. Az EU-14 szankcióinak következtében a külügyminiszter Ferrero-Waldner 2001 februárjában az javasolta, hogy Ausztriának – igazi partner nélkül az EU-ban – szomszédos államaival és a jövőbeli EU-tagokkal (beleértve Lengyelországot is) létre kellene hozni a középeurópai államok érdekszövetségét hasonlóan a Benelux-unióhoz, ami végül a regionális Partnerség nevet kapta. A képviselők, különböző miniszterek és külügyminiszterek rendszeres találkozójával a Regionális partnerség egy információs struktúrát fejlesztett ki. Ennek ellenére érk kritikák a szubregionális együttműködést. Ez a fejezet a közép-európai államok közötti együttműködéssel foglalkozik. A partnerség alapvető ideológiáinak kifejtése után rátérünk Magyarország és Csehország hozzáállására, ami némiképp különbözőnek tűnik. Azért, hogy a Regionális Partnerséget szabatosan ítéljük meg, a külgazdasági összefonódást és a lakosság véleményét tapasztalati tényként vitatjuk meg. 24

Röviddel a létrejötte után úgy tűnt, hogy a Regionális Partnerség haldoklik. 2002 októberében mégis megrendeztek egy meglepően sikeres külügyminiszteri találkozót. Ennélfogva a közép-európai együttműködés lehetséges formáit vitatták meg tekintettel az elkövetkezendő 2004-es EU-bővítésre.

2.1. Szubregionális együttműködés a nemzetközi politikában A régió kifejezést a politikatudományi szövegekben különböző módon használják. Először is jelenthet egy egész kontinenst vagy egy földrajzi egységet is, ami több államból áll. Végül használhatjuk a régió kifejezést egy olyan területre, ami szomszédos államok részeiből tevődik össze, sőt akár csupán egyetlen ország egy bizonyos részére. A szubregionális együttműködésről szóló elemzéseket az új regionalizmusról szóló tanulmányokkal együtt érdemes nézni, ahol a nemzetközi kapcsolatok specialistái megkísérlik az államközi együttműködések létrehozásának motivációit megmagyarázni, felfedni. Rámutatnak a hidegháborút követő időszak változásainak hatásaira. Ezáltal beleütközünk a látszólagos ellentmondásba, a regionalizáció és globalizáció egyidejű tendenciájába. A regionalizáció az egyes államok kvázi válasza a globalizáció folyamatára. A szubregionális struktúrák természetüknél fogva tisztában vannak a specifikus, saját területüket érintő problémákkal, így lehetővé teszik a tagállamok számára a problémákra való gyors reagálást. Ebben a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség fontos szerepet játszik. Azonban a szubregionális együttműködések nem ellenállók sem az eltérő tapasztalatokkal, gazdasági körülményekkel, földrajzi összefüggésekkel, sem pedig a különböző rövid- és hosszútávú preferenciákkal és érdekekkel szemben. Petr Drulák a következő kritériumokat sorolja fel, amik szükségesek egy sikeres szubregionális együttműködés létrejöttéhez.

25

1. Táblázat - Kritériumok egy sikeres szubregionális együttműködéshez

1

közös történelmi múlt

2

hasonló földrajzi fekvés

3

rokon kulturális és etnikai identitás

4

hasonló belpolitikai körülmények

5

összehasonlítható gazdasági teljesítmény és szoros gazdasági kapcsolatok

Abból indul ki, hogy az Európai Unió keleti bővítésével a szubregionális együttműködés ezen módja nagyobb jelentőséggel fog bírni. Az Európai Unió intézményi struktúrája a megalapításkor mindössze hat tagállamra volt szabva. Az Európai Unió tagállamainak 25-re történő bővítésével az Európai Unió Tanácsa a döntéselőkészítésnek még nagyobb figyelmet szentel. Így a döntéshozás bonyolultságágának redukálására volt szükség. Valójában az Európai Unióban kezdetektől fogva egy szubregionális csoport, a Benelux-unió. Dánia (1973), Finnország és Svédország (1995) belépésével négy északi ország lett Európai Uniós tagállam, amelyek állami és üzleti együttműködése hosszú múltra tekint vissza.

2.2. A Regionális partnerség gondolata Nem sokkal az Európai Unióba való belépése után Ausztria utalt arra, Ausztriának kapcsolatokat kellene keresnie olyan államokkal az Európai Unióban, akikkel azonos nézeteket vallanak. Így egy átfogó stratégiával akaratukat az Európai Unióban is keresztül tudnák vinni. Nem meglepő, hogy ez a javaslat gazdasági oldalról jött, ugyanis az új keretfeltételekhez való alkalmazkodás nem csak a politika feladata volt, hanem magára a gazdaságra is súlyos feladatokat rótt. Számos vállalat különösképp a nehéz ágazatokban, 26

mint a textilipar stratégiai partnerek bevonása által kelet-európai akvizíciókkal vagy specializációval ezt a kihívást legyőzte. Ausztria azonban elhanyagolta közép-európai szomszédjait a külpolitikát illetően. Az SPÖ ÖVP koalícióban nagy feszültségekhez vezetett, hogy melyik bénítja meg a kormány munkáját. Az osztrák EU-elnökség alatt, 1998 második félévében sikerült a belépni szándékozók első csoportjával helyes irányba terelni a konkrét tárgyalásokat. Az EU-14 intézkedései az osztrák koalíció ellen azonban 2000. február 3-án meghozták az áttörést. A problémás osztrák pozíció egy jelentős okát a külügyminisztérium egy munkatársa így jellemezte: „Ausztriának hiányzik egy partner Európában, akivel együtt megerősíthetné pozícióit, és érvényesíthetné érdekeit”. Az Európai Fórum politikai párbeszédén

2000.

Augusztus

végén,

Alpbachban

Benita-Ferrero

Waldner,

a

külügyminiszter hangsúlyozta, hogy milyen fontos lenne „hogy közösen felépítsük a partnerség rendszerét, amiben keressük és meg is találjuk a közös érdekeket”. A fórum résztvevői arra utaltak, hogy Ausztria a szomszédos országaival, miután azok beléptek az Európai Unióba közösen egy erőteret alkothatnának. Az EU-14-nek végül 2000 szeptemberében fel kellet hagynia az ausztriai vezetés elleni intézkedéseivel. Ausztria ismét részt vehetett az Európai Unió döntési procedúrájában. Ferrero-Waldner a stratégiai partnerség gondolatát tovább vezette. Támogatta az együttműködés elmélyítését és az intenzitás növelését Ausztria és keleteurópai partnerei között. A régió geográfiai, gazdasági, politikai és kulturális adottságai sajátos kapcsolatok kialakítására ösztönözték Ausztriát és a tagjelölt Európai Uniós keleteurópai országokat. A partnerség két fázisból kell, hogy álljon: Az első fázis arról szól, hogy egy állapotfelmérés készítenek a fennálló kapcsolatok aktivitásáról,

és

a

hagyományos

szomszédságpolitika

intenzívebbé

tételéről,

konkretizálásáról és az EU-hoz való csatlakozás előkészítéséről. A stratégiai partnerség második fázisában olyan közös érdekeket kell megállapítani, amivel a közép-európai államok érdekközössége hatékonyan tud foglalkozni a Beneluxvagy az északi államokhoz hasonlóan. 27

Az osztrák külügyminiszter azt javasolta, hogy évente kétszer mindig az Európai Tanács ülése előtt a mindenkori EU-elnökség végén hívják össze egy összejövetel keretében a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Lengyelország képviselőit. Egyidejűleg Ferrero-Waldner bejelentette egy úgynevezett „OsztrákPlattform” létrehozását, amelyen keresztül az osztrák lakosságnak lehetősége van tájékozódni az EU keleti bővítését illetően annak esélyeit és kihívásait figyelembe véve. Itt a partnerség két útja mutatkozott meg. Egyrészt külpolitikai partnereket kell találni Közép-Európában, másrészt szükséges, hogy ez a partnerség belpolitikai elkötelezettséget is maga után vonjon, és hogy a szomszédos államok érdekei is befolyással bírjanak az osztrák belpolitikai döntések meghozatalakor. Az osztrák külügyminiszter meghívására végül 2001. június 6-án Bécsben találkoztak a cseh, magyar, szlovák, szlovén és osztrák külügyminiszterek és a lengyel államtitkár egy regionális konferencia keretében. Minden állam elfogadta a meghívást és a külügyminiszter képviselte a lengyel külügyminiszter kivételével. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a külügyminiszter Wladyslaw Bartoszewski felettébb osztrákbarátnak számított. Ferrero-Waldner így nyilatkozott a konferencián „sok közös van bennünk, ugyanakkor számos súrlódási terület is fellelhető. A hasonlóságokat fel kell használni, a súrlódási felületeket pedig a korunknak megfelelő intézkedésekkel elsimítani”. A konferencián ezen államok együttműködését átnevezték Regionális Partnerségre. A kooperáció céljai között szerepelt az Európai Unió bővítésének támogatása, és az Európai Unióval kapcsolatos ügyek területén együtt dolgozni. A konferencián számos közös projektről esett szó, amelyek első sorban a partnerek információs és kommunikációs kezdeményezésekbe való bevonását tűzte ki célul. A partnerországok állampolgárai a bővítési folyamathoz és az Európai Unióban történő együttműködéshez is bizakodóan álltak hozzá. A külügyminiszter a fokozott tapasztalatcsere jelentőségét hangsúlyozta a közigazgatás minden területén és hasonló kezdeményezések támogatására ösztönzött nem állami szinten is. Megosztották egymással nézeteiket, pozícióikat az Európai Unió jövőjét illetően.

28

Habár minden meghívott külügyminiszter helyeselte a regionális együttműködés ötletét, a legtöbben ellenezték a Regionális Partnerség intézményesítését. Ausztriában a Regionális Partnerséget mind a koalíciós partner FPÖ mind az ellenzék szkepticizmussal fogadta. Ennek ellenére az SPÖ elnöke Alfred Gusenbauer egy fórumot hívott össze Bécsbe, a Szociáldemokrata Pártelnökök Közép-európai Fórumát. Ezen részt vett a Regionális Partnerség összes tagjának képviselője kiegészítve Horvátországgal. A résztvevők megvitatták a közös gazdaságpolitika kérdését Európában és az Európai Unió bővítését érintő témákat. További témák voltak a biztonságpolitika terén történő együttműködés és a különböző kultúrák társadalomba való integrálása.

2.3. Reakciók a Regionális Partnerség kezdeményezésére Röviddel az osztrák kezdeményezés bejelentése után a magyar kormány volt az első, aki pozitív visszajelzést adott. Magyarország egyetértése nem volt meglepő. Magyarország meghívta az osztrák külügyminisztert, Ferrero-Waldnert és a szövetségi kancellárt, Schüsselt Budapestre. Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök volt az első, aki az EU-szankciók eltörlése után Bécsbe érkezett. Thomas Klestil szövetségi elnök a magyar államfő látogatása alkalmából bejelentette, hogy Ausztria mindent be fog vetni annak érdekében, hogy Magyarország minél előbb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon. Bécs és Budapest törekedett a partnerséget a többi közép-európai állammal is kialakítani. A pozitív magyar visszaigazolás azzal is magyarázható, hogy a Partnerség koncepciójának iránya megegyezett a magyar érdekekkel – közép-európai identitás és szolidaritás a regionális integráció megerősítése által, és az Európai Unióba történő belépés támogatása. Budapest arra is utalt, hogy a Regionális Partnerség semmilyen kedvezőtlen hatást nem fog gyakorolni a már létező Visegrádi Csoport struktúrájára. Lengyelország korábbi külügyminisztere, Wladislaw Bartoszewski is hangsúlyozta, hogy a Visegrádi-Csoport megszüntetése az osztrák projekt javára szóba sem jöhet. A magyar oldal érthetővé tette, hogy a Regionális Partnerség intézményesítése nem szükséges, a kooperáció legyen rugalmas és laza, ahol kívánság szerint lehetséges politikai területeket is bevonni, ha az szükséges. Nem titkolta, hogy az alapvető politikai projekteket a gazdaság területeire, az infrastruktúrára, a környezetvédelemre csakúgy, mint a 29

strukturális alapok felhasználására illetve a határmenti régiók fejlesztésére is ki akarta terjeszteni. Tekintettel a Regionális Partnerségre Magyarországon nem volt és most sincs igazán mélyreható különbség a nemzeti konzervatív és a szociálliberális irányítás között. Ideológiai tényezők nem játszanak szerepet a bilaterális osztrák-magyar kapcsolatokban. A 2002 májusában hivatalba kerülő kormány elismerte a Regionális Partnerség keretében tett előrelépéseket a belső biztonság, a képzés és a kultúra területén, és sürgette a partnerség kiterjesztését más területeken is, mint a katonai biztonságpolitika tekintettel a hamarosan elkövetkező NATO-bővítésre. A cseh kormány válasza a Regionális Partnerség kezdeményezésére inkább „langyos” volt. Az utóbbi évtizedek folyamán az osztrák-cseh kapcsolatokra a két hosszantartó konfliktus rányomta a bélyegét. Az osztrák kormányzat, min sok polgári csoport is követelte a még szocialista indult, de nyugati technológiával felszerelt atomerőmű bezárását Temelínben. Főként az FPÖ lépett fel erősen a Beneš-dekrétum ellen. Annak következtében, hogy újra felfűtötték a vitákat ezt a két érzékeny témát illetően, ahol az érzelmek, az irracionalitás és az irígység egymást fedik, a cseh nyilvánosság inkább volt a Regionális Partnerség ellen, mint vele. Csehországban kidolgozták a kezdeményezés folytatása mellett szóló érveket, illetve az ellenérveket. A felmérést az érvekről és ellenérvekről csak a 2001-ben megrendezett júniusi találkozón tette közzé, de várakozó álláspontba helyezkedett. Az akkori külügyminiszter Jahn Kavan a Regionális Partnerség értékét a Ferrero-Waldner által említett első, csatlakozás előtti fázisában látta. Bécsben és az azt követő találkozókon Kavan minisztériumának tisztségviselőivel hangsúlyozta, hogy tekintettel a közép-európai államok különböző történelmére 1945 után a kultúra Csehország érdeklődési körébe tartozott. Így, ha Közép-Európa közös és önálló identitással rendelkezne, akkor ez lenne a kultúra. Azonban a Regionális Partnerség hat állama nem valódi kulturális és etnikai (szub)régió, épp annyira kevéssé, mint a Visegrádi Csoport. Mindenesetre az osztrák résztvevők Bécsben világossá tették, hogy részükről a Közép-Európai Kulturális Platform lenne a legfontosabb kezdeményezés. Továbbá egy 30

közös kommunikációs stratégia hivatkozva az Európai Unió bővítésére megköveteli a tapasztalatcserét az igazságszolgáltatás és belügyek területén, mindenekelőtt ami a Schengeni-együttműködéssel kapcsolatos tapasztalatokat illeti. 2. Táblázat - A Regionális Partnerség mellett szóló érvek és ellenérvek Csehország szemszögéből

Érvek

Ellenérvek

Számos közös érdek (közös történelem, kultúra és infrastruktúra)

A szűkös emberi erőforrások pazarlása

Platform a bilaterális konfliktusok kezelésére, konfliktuscsillapító (Beneš, Temelín)

A kereskedelmi tér megszorítása a viselkedés korlátozása által (saját érdekek helyett közös érdekeket képviselni)

Kulturális kapcsolatok, jó irányítási platform fennálló projektek részére

Visegrád megduplázása

Az egyeztetés súlyának megerősítése az Európai Unióban, egy közép-európai lobby ötlete

Egy további haszontalan erőfeszítés Visegrád, a CEI és a CEFTA után (számos probléma, és csak ritkán váltották be ígéreteiket)

A szomszédokkal való kapcsolat a Koppenhágai Kritériumok része, ami szükséges az Európai Unióba történő belépéshez

Lengyelország problematikus szerepe (regionális hatalomként akar fellépni, más érdekei vannak, Weimári-Háromszög Németországgal és Franciaországgal, nem kis állam)

Szlovákia és Szlovénia pozícióinak megerősítése

Ha a bővítés már 2004-ben jön, Ausztria igen kevés tapasztalatot tud majd átadni.

Gazdasági előnyök (kereskedelem, beruházások, méretgazdaságosság)

Egyoldalú, célirányos kezdeményezés (Ausztria a pozícióit az EU-14 szankciói miatt szeretné megerősíteni)

Mivel azonban a cseh kormány a bécsi találkozó után igen csekély aktivitást mutatott a Regionális Partnerséget illetően, elrendelték a Regionális Partnerség felülvizsgálatát. Az eredményeket nem tették közzé, de nem voltak nagyon bíztatóak. összefoglalva cseh kormány különös hangsúlyt fektetett a szóbeli ígéretek megvalósítására a tényleges projekteket illetően, amelyek ésszerűek és hatékonyak. Ahhoz, hogy ez

31

elérhető legyen, a Regionális Partnerségnek is olyan vonzóvá kellene válni, mint a Visegrádi Csoportnak, és ugyanúgy tisztán megfogalmazott célokat kitűzni maga elé.

2.4. Összefonódás A közép-európai szubregionális együttműködésnek nem csak a politikai döntéshozók kijelentései a feltételei. Itt a történelemre kell gondolni, a nem mindig konfliktusmentes, de később újra békés együttélésére ezeknek a kis népeknek. Az itt tárgyalt államok közül négy hasonló geográfiai mérettel és hasonló számú lakossággal rendelkezik (Magyarország, Csehország, Ausztria és Szlovénia), míg Szlovénia jelentősen kisebb, Lengyelország pedig a majdnem negyvenmillió lakosával lényegesen nagyobb. A szubregionális együttműködés két fontos elemét kell közelebbről elemeznünk: a gazdasági kapcsolatokat és a lakosság hozzáállását. 2.4.1. Külgazdasági összefonódás Közép-Európában Ki kell térnünk ezen régió gazdasági kapcsolataira. A gazdaság kommunista irányítása csakúgy, mint a vasfüggöny korlátozták a kereskedelmet a közép-európai államok között. A hidegháború végével a behozatalt és kivitelt tekintve is erős fellendülés volt tapasztalható a korábbi blokkhatárokon át is. Az Európa-Megállapodásokkal az Európai Unió és a CEFTA között az 1990-es évek óta a közép-európai térségben egy szabadkereskedelmi zóna jött létre, ami minden árut magában foglal, kivéve a mezőgazdasági termékeket. Az Európai Uniónak igen nagy a részesedése az exportot illetően. Szlovénia és Szlovákia kivételével az export több mint 30%-a Németországba irányul. Szlovénia esetében Olaszország részesedése majdnem 14%, Szlovákia kivitelének 17%-a Csehországba irányul. A Regionális Partnerség tagjainak részesedése az exportból 10 és 15 százalék között ingadozott, azonban ez Szlovákia esetében ez 37%-ot is kitett. Ez a már imént említett tényre vezethető vissza, arra, hogy Csehország részesedése a szlovák exportból igen magas. Szlovákiának a cseh exportból 8%-os volt a részesedése.

32

Mivel a Regionális partnerség 2 állammal többet foglal magában, mint a Visegrádi Csoport, érthető, hogy nagyobb a részesedése az országok exportjából. Jelentős különbségek mutatkoznak mindkét csoportosulás esetében, ha Magyarország és Szlovákia exportját tekintjük. Itt a különbség a Regionális Partnerség és a Visegrádi Csoport között az Ausztriába irányuló relatív magas részesedésű export miatt majdnem 10 százalékpontot tesz ki. Ellenben Lengyelország esetében a különbség nagyon csekély, mindössze 2,5 százalékpont volt. 2.4.2. A lakosság hozzáállása a Regionális Partnerséghez Az osztrák lakosság hozzáállását meg kell vizsgálnunk gazdasági szempontból is. Bizonyos politikai és gazdasági keretfeltételek elfogadása által az Európai Unió keleti bővítése lehet, hogy nem közvetlenül és rövidtávon, mégis nagy valószínűséggel középhosszútávon mindkét oldal számára a nemzetgazdaság egyenlegében előnyöket hoz. A gazdasági elemzések azt mutatták ki, hogy az Európai Unió keleti bővítéséből Ausztria profitálhat leginkább, a haszon azonban egyenlőtlenül oszlik el az országrészek és az ágazatok között. Ezen kívül az előnyök mértéke igen csekély: Ausztriában a bruttó hazai össztermék Lengyelország, Csehország és Magyarország Európai Unióba történő belépésével 2005-ről 2010-re nagyjából 0,75%-kal emelkedik, ami éves 0,15 százalékos növekedésnek felel meg. A kutatás szerint a csatlakozók tízszer annyit nyernek a belépéssel, mint az Európai Unió tagállamai. Később azonban nagy többséggel, és 1997 és 2002 között egyre inkább növekvő mértékben üdvözölte Ausztria Szlovénia és Magyarország csatlakozását. Szlovákia és Lengyelország esetében a többség hozzáállása negatívról pozitívra változott. Csak a Cseh Köztársaság belépésének megítélésével kapcsolatban romlott könnyen a közvélemény. Ebben az estben a pozitív és negatív megítélések csaknem egyensúlyban voltak. Ausztria szomszédos államaiban 2001-ben végeztek egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményük az állampolgároknak egy közép-európai együttműködésről. Magyarország és Szlovákia esetében a lakosság többsége pozitívan állt hozzá egy közép-európai együttműködésben való részvételhez. Ezt az együttműködést a

33

Benelux-államok mintájára képzelték el. Pozitívak voltak az eredmények Szlovéniában és Csehországban is. Lengyelországban nem készítették el a felmérést. Szlovákiában, Szlovéniában és mindenekelőtt Csehországban igen jelentős volt a közömbös válaszok aránya. Ezt jelzi az is, hogy sokan a megkérdezettek közül egy középeurópai partnerségnek csekély jelentőséget tulajdonítottak. Az itt kapott eredmények vonatkoznak a Visegrádi Csoport támogatottságára és arra is, hogy mennyire tartják jelentősnek az együttműködésnek ezt a formáját. Szlovákia lakossága a szubregionális együttműködést illetően igen elkötelezettnek mutatkozott, és támogatta azt, míg Csehországban a hajlandóság sokkal csekélyebbnek mutatkozott, miközben mindkét állam számára számos előnnyel járt a Visegrádi Csoporthoz való tartozás. A magyar állampolgárok azonban előnyben részesítették a közép-európai partnerséget.

2.5. Salzburg Fórum A Salzburg Fórum egy 2000-es osztrák kezdeményezésen alapul, amely egy platform a multilaterális párbeszéd és együttműködés számára a belső biztonságot illetően. Tagországai Ausztria, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Horvátország megfigyelői státusszal rendelkezik. Az alapító államok 2000-ben kezdeményezték a Salzburg Csoport létrehozását annak támogatására, hogy Ausztria keleti szomszádjai belápjenek az Európai Unióba, és hogy elésegítsék törekvésüket az Európai Unió bévítésére. Időközben a Salzburg Fórum minden állama az Európai Unió tagállama lett, így közös biztonsági érdekeik és szabályozásaik lettek. 2.5.1. Ma a Salzburg Csoportnak három féle megközelítése létezik. Az operatív kooperáció segítése Közép-Európában Az operatív kooperáció Közép-Európában a Salzburg csoport első és elsődleges együttműködési területe. A zárt politikai és operációs együttműködése létrehozott gyakorlatára építve a Salzburg Csoport tagjai az innsbrucki miniszteri konferencián 2007 júliusában megállapodtak arról, hogy tovább dolgoznak a Közép-Európai Operatív Hálózat 34

(CEON) létrehozásán. A CEON törvényes keretét a meglévő kétoldalú szerződések és az Európai Unió törvényhozása határozza meg. Az együttműködés fontos területei tartalmazzák a liaison hivatalnokok cseréjét, a kapcsolattartók

fokozatos

fejlesztését,

a

schengeni

döntések

bevezetésének

és

alkalmazásának kölcsönös támogatása és közös őrszolgálat a határvidékeken. Ez a hálózat képessé teszi a Salzburg Csoport tagjait arra, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni a határőrizet, a törvényes és törvénytelen migráció, közlekedéspolitika, tanúvédelem, rendőrök továbbképzése és kiképzése, válságmenedzsment, úti okmányok, fontosabb események, DNS adatok cseréje, a terrorelhárítás és más területén. Közös lobbizás az Európai Unió döntéshozásában A lobbizás az Európai Unióban elengedhetetlen eleme a döntéshozásnak. Ezen tény tudatában az Európai Unió tagállamai azon vannak, hogy saját politikájukat és elképzeléseiket támogassák az Európai Unióval és más tagállamokkal összhangban. A kis és közepes méretű országok számára különösen fontos, hogy társat találjanak terveik támogatásában. Ennek következtében a Salzburg Csoport tagjai koordinálják stratégiáikat, pozícióikat és kezdeményezéseiket Európai Uniós szinten azon célból, hogy az egyes országok és a régió egészének hatékonysága magasabb fokot érjen el. A Salzburg Fórum tagjai közösen 96 szavazattal rendelkeznek a Bel- és Igazságügyi Tanácsban (Justice and Home Affairs Council). Ez képessé teszi őket arra, hogy befolyásolják a döntéshozatalt az Európai Unióban aminősített többségi rendszerben, és hogy felhívják a figyelmet a Salzburg Fórum politikájára és elképzeléseire. A Salzburg Csoport közös külső stratégiájának végrehajtása Annak érdekében, hogy továbbra is elősegítsék a biztonsági együttműködést Európa szívében, és támogassák az Európai Unió biztonsági szabályainak alkalmazását a Salzburg csoport kifejlesztett egy stratégiát a külső dimenziójára vonatkozóan különös figyelemmel a szomszédos régiókra. Az innsbrucki miniszteri konferencia alkalmával 2007 júliusában a Salzburg Fórum miniszterei megegyeztek abban, hogy létrehozzák a Salzburg Fórum Baráti Csoportot, mint egy platformot, ami lehetőséget nyújt a harmadik 35

országokkal történő együttműködésre jelenleg különös tekintettel a Nyugat-Balkán országaira. A nyugat-balkáni országok első baráti csoportját 2007 szeptemberében hozták létre egy miniszteri találkozó alkalmával Plevenben. A Salzburg Fórum ezen háromágú megközelítése az Európai Unió szellemével összhangban a szabadság, biztonság és igazságosság regionális térségét szándékozik támogatni, és a nyitott és célorientált európai biztonságot illető ügyekről folyó párbeszédek számára

egy

platformot

létrehozni.

A

folyamatos,

és

dinamikusan

fejlődő

együttműködésen keresztül a Salzburg Csoport tagállamai abban a helyzetben vannak, hogy képesek gyorsan és rugalmasan reagálni az aktuális biztonsági veszélyekre. Tevékenység A Salzburg Fórum egy platformot nyújt a politikai, stratégiai és operatív ügyek megvitatására. Az együttműködés a közép-európai államokat célozza meg a belső biztonság területén. Politikai együttműködés A Salzburg Csoport miniszteri konferenciái félévente kerülnek megrendezésre a Salzburg Csoport aktuális elnökségének elnökletével. Az évente kettő miniszteri konferencián felül Ausztria néha további miniszteri találkozókat szervez –általában a nyár folyamán- az aktuális fejlődés, kihívások és közös intézkedések megvitatására a belső biztonság területén. Ezen kívül a Salzburg Fórum elnöksége ad-hoc találkozókat is szervez particularly in the margins of EU Justice and Home Affairs Council meetings. A Salzburg Fórum miniszterei közötti párbeszéd segít meghatározni az Európai Unióban elfoglalt közös pozíciót, és képessé teszi a Salzburgi Fórum tagállamait, hogy aktívan részt vegyenek az Európai Unió döntéshozásában. A Salzburgi Csoport támogatja a régió Európai Uniós elnökeit (Ausztria 2006, Csehország 2009, Magyarország 2011) hogy érvényesítsék a közös érdekeket. Továbbá támogatja a bilaterális, multilaterális és regionális kezdeményezéseket az együttműködésen belül.

36

Stratégiai együttműködés A magas rangú tisztségviselők rendszeresen találkoznak, hogy előkészítsék a találkozókat és megvitassák a stratégiai célokat. Ezek a találkozók általában a miniszteri konferenciák előtt kerülnek megrendezésre. Ezen felül a belügyi tanácsadók, melyek a Salzburgi Fórumot képviselik az Európai Unióban renszeresen találkoznak Brüsszelben, hogy megvitassák az Európai Unióban folyamatban lévő ügyeket, és a lehetséges közös felépést Európai Uniós szinten. Operatív együttműködés Operatív szinten a regionális együttműködés a Salzburg Fórumon belül a magas szintű találkozóktól a különböző területek szakértőinek találkozójáig és wokshopokig terjed, például közlekdési rendfelügyelet, DNS adatok cseréje, főbb események, dokumentumok biztonsága, harc a kábítószer-kereskedelem ellen és más ügyek. Továbbá a Salzburg Fórum tagjai között aktív tudás- és tapasztalatcsere folyik, a tagok közös tréningeket szerveznek, és összekapcsolják különböző munkáikat. Számos közös rendfelügyeleti központ támogatja ezt az együttműködést a Salzburg Fórumon belül. Külső kapcsolatok Annak érdekében, hogy a Salzburg Fórum hatékonyabban együtt tudjon működni a szomszédos régiókkal, a tagok úgy döntöttek, hogy kifejlesztenek egy közös külső stratégiát. A Salzburg Fórum Baráti Csoportot azzal a céllal hozták létre, hogy koordinálja a kapcsolatokat, és a belső biztonsággal kapcsolatos tudást és tapasztalatokat osszon meg. Ezen kezdeményezés fő célja, hogy felügyelje a Nyugat-Balkán országait addig, amíg elérik az Európai Unió biztonsági szintjét. Mióta felvetődött a kezdeményezés, számos miniszteri konferencia megrendezésére került sor – az elsőre 2007-ben Plevenben – amin részt vettek a Nyugat-Balkán országainak miniszterei mellet más magas rangú képviselők is. A Salzburg Fórum baráti csoportjának találkozói érdemesnek bizonyultak. Az együttműködésen keresztül az 37

országok hozzájárulnak a biztonság javításához Közép-Európában és Délkelet-Európában, harcolnak a határ menti bűncselekmények közös veszélyei, a korrupció, az illegális migráció és a nemzetközi terrorizmus ellen. A nyugat balkáni biztonsági Konferencia alkalmából 2008 júliusában Bécsben a résztvevők megegyeztek abban, hogy a radikalizmus megelőzése és a fejlődés különösen fontos feladatok. Mivel ezt a célt tovább lehet fejleszteni interkulturális kommunikáción keresztül, a Salzburg Fórum miniszterei és partnereik a Nyugat Balkánról egy projekt kifejlesztése mellett döntöttek, ami az Interkulturális Dialógus és Belső Biztonság nevet viseli. A Salzburg Fórum kezdeményezése kiegészíti az európai Unió külső stratégiáját és különböző kétoldalú és többoldalú kezdeményezést, ami a Salzburg Fórum országai és a Nyugat Balkán országai között jöttek létre. A Salzburg Fórum idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Időközben kialakult az együttműködés a 8 Európai Uniós tagállam 105 millió lakosával a közép-európai biztonságpolitikában. Ehhez hozzá kell számítani a Regionális Partnerség baráti országait a Nyugat-Balkánon.

Ezen

országok:

Albánia,

Bosznia-Hercegovina,

Macedónia,

Montenegró, és Szerbia. A Salzburg Fórum fennállásának első évtizedében nagyban hozzájárult a biztonság javulásához Közép-Kelet-Európában. Egyidejűleg valósultak meg az osztrák és a középeurópai biztonsági érdekek az Európai Unió elvárásainak megfelelően. A Salzburg Fórum ezzel, mint a legfontosabb regionális biztonsági együttműködési platform jelenik meg európában.14

14

A Salzburg fórum hivatalos honlapja: http://www.salzburgforum.org/

38

2.6. Nyugat-Balkán Konferencia 2005 A Salzburg Fórum együttműködésének elnökségét 2005. első félévében Magyarország töltötte be. A magyar elnökség programjában szerepelt a regionális együttműködés keretében a gyakorlati együttműködés hatékonyabbá tétele. Ugyanis Salzburg Fórum országai közötti együttműködés példaértékű lehet mind az Európai Unió más régiói számára, valamint az újonnan csatlakozó országok felkészülését is jelentősen segítheti. A Salzburg Fórum együttműködésében résztvevő országok belügyminiszterei, valamint Lengyelország képviselője 2005. április 22-én találkoztak Budapesten. A konferencián az alábbi témákat vitatták meg. A Salzburg Fórum koordinációs mechanizmusának fejlesztése: a közös álláspontok és érdekek hatékonyabb képviselete a brüsszeli munkacsoportok ülésein. A Salzburg Fórum bővítése időszerűvé vált. Románia és Bulgária a Csatlakozási Szerződésük aláírása után az Európai Unió intézményeiben aktív megfigyelői státuszt kaptak. Felvetődött a gondola, hogy a két ország európai uniós integrációját nagymértékben elősegítheti a regionális együttműködési fórumon való részvétel. Magyar

kezdeményezés

a

tanúvédelemmel

kapcsolatos

tevékenység

összehangolása. Ezt különböző indokok támasztják alá: a Salzburgi Fórum tagjai kis területű

országok;

rendészeti

rendszerük

hasonló;

közös

kulturális,

történeti

hagyományokkal és – Ausztria kivételével – azonos életszínvonallal rendelkeznek. A magyar elnökségi programban szerepelt a megbízható, teljes és naprakész származási ország információk jövőbeni megosztásának kérdése. A felvetéséhez az új, többéves, a szabadság, biztonság és jog térségének erősítését célzó Hágai Program vonatkozó célkitűzései szolgáltattak ösztönzést. Az elképzelések szerint az EU tagállamok nemzeti menekültügyi hatóságai között fokozott kapcsolattartás jön létre, amely többek között a SZOI (származási ország információk) terület tagállami koordinációját is elsegíti.

39

A magyar elnökség szándéka a felvetéssel az volt, hogy az Unió világosan körülhatárolt koncepciója mentén a Salzburg Fórum által kialakított tapasztalatokat az egész Közösség, és a szomszédságunkat alkotó harmadik államok is felhasználhassák.15

2.7. Közép-Európai Kulturális Platform A

Közép-Európai

Kulturális

Platformot

a

Regionális

Partnerség

első

külügyminiszteri találkozójának alkalmából alapították 2001. június 6-án, mint egy fórumotot a kulturális párbeszéd számára azzal a céllal, hogy támogatást nyújtsanak a bilaterális és multilaterális projektek számára, és a közép-európai kulturális érdekekre helyezzék a hangsúlyt. 2.7.1. A platform céljai -

az információk megosztása és a tudatosság növelése a résztvevő közép-európai országok kulturális életében az Európai Unión belül és azon kívül is

-

művészeink kreativitásának ismertté tétele

-

Közép-Európa közös kulturális identitásának hangsúlyozása összhangban az Európai Unióval Megalapítása óta a platform közel 50 projektet támogatott világszerte. A tagok

évente kétszer hívnak össze a kulcsfontosságú ügyek megvitatására konferenciát.16 Az osztrák külügyminisztérium 2001-ben kezdeményezte, hogy Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia közösen hozzanak létre egy regionális kulturális platformot. A Közép-európai Kulturális Platform (KeKP) 2001. június 6-án alakult meg, majd első hivatalos ülését 2001. szeptember 24-25-én, tartották

15

A Salzburg Csoport külügyminiszterei Budapesten: http://tranzitonline.eu/2/gazdasag/hirek/2005-

04-22/a-salzburg-csoport-belugyminiszterei-budapesten 16

Az

Osztrák

Külügyminisztérium

hivatalos

honlapja:

http://www.bmeia.gv.at/en/foreign-

ministry/foreign-policy/international-cultural-policy/platform-culture-central-europe.html

40

Budapesten. A kezdeményezés a résztvevő országok külügyminisztériumai közötti kulturális együttműködés előmozdítását, és a közös rendezvényeken való együttes megjelenést célozza meg. A Platformban együttműködő országok első alkalommal 2001. decemberében, a soros belga EU elnökség idején bemutatott közös brüsszeli gálaesten jelentek meg. Miniszteri szinten megállapodtak arról, hogy az Európai Uniós elnökséghez kapcsolódva a jövőben is kulturális gálákat rendeznek, melyet a tagországi külügyminisztériumok kulturális főosztályainak fognak szervezni. Így kerülhetett sor közös táncgálára Koppenhágában a dán elnökség ideje alatt, drámaestre Athénban és jazzkoncertre Rómában. A KÜM Kulturális és Tudományos Főosztályának szervezésében és támogatásával Magyarország mindig színvonalas produkcióval mutatkozott be a Platform rendezvényein. A Platform országok az ír EUelnökség idején közös irodalmi estet rendeztek Dublinban. Isztambulban egy könyvfesztiválon nyílt lehetősége Közép-Európa irodalmának a bemutatkozásra. 2005. első félévében, a luxemburgi elnökség idején egy, a modern építészetet ismertető fotókiállítást rendeztek, Magyarország szervezésében, Delhiben pedig építészeti fotókiállítást rendeztek. Szintén a Platform szervezésébe tartottak Londonban dokumentumfilm-fesztivált, Pekingben pedig a Platform országok művészei a „Pekingi Zenei Fesztivál” keretében mutatkozhattak be.17

2.8. Regionális Együttműködési Osztály Magyarországon

regionális

együttműködéssel

kapcsolatos

feladatokat

a

Külügyminisztérium Regionális Együttműködési Osztálya látja el. A Regionális Együttműködési Osztály a politikai igazgató közvetlen irányítása és felügyelete alatt

17

A

Magyar

Köztársaság

Külügyminisztériumának

hivatalos

honlapja:

http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/__volt_ketoldalu_kapcsolatok/Europa/ausztria/osztrakkult 1.htm

41

működő szervezeti egység. Az osztály működésa a Külügyminisztérium hatáskörébe tartozik. A Regionális Együttműködési Osztályt főosztályvezető-helyettes vezeti. 2.8.1. Feladatai a következők -

az Unió és más nemzetközi szervezetek közép-, kelet- és délkeleteurópai regionális politikáját figyelembe véve, valamint összhangban euroatlanti integrációs politikával és szomszédságpolitikai célkitűzésekkel, közreműködik a kormányzat regionális

együttműködési

politikájának

kidolgozásában

és

gyakorlati

megvalósításában; -

koordinálja a Visegrádi Együttműködéssel (V4), a Regionális Partnerséggel, a Közép-Európai Kezdeményezéssel (KEK), a Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezéssel (SECI), a Regionális Együttműködési Tanáccsal (RCC), az SEECP-vel, a Quadrilaterale-val (Q4, magyar-olasz-szlovén-horvát), az EU Északi Dimenziójával kapcsolatos teendőket.18

18

A

Magyar

Köztársaság

Külügyminisztériumának

http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/72334DCD-F33E-4A13-AF5C7F4FD788103E/0/SZMSZ_091124.pdf

42

hivatalos

honlapja

3. A visegrádi együttműködés dominanciája A Visegrádi Együttműködés egy húsz éve fennálló multilaterális szerveződés. Ekkor döntötték el Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia vezetői, hogy összefognak közös céljaik elérése érdekében, hogy véghezvigyék nyugati integrációs törekvéseiket. Ezek a célok mára valósággá váltak, és a csoportosulás minden országa a NATO és az Európai Unió tagjává vált. A visegrádi csoport több ország kooperációjának különleges megnyilvánulása. A visegrádiak a politikai együttműködésen kívül törekednek az együttműködésre a kultúra, az oktatás és a tudomány területein is. E hosszú idő alatt nem zajlott le szervezetté formálódása, hanem állandó konzultáció folyik az együttműködésen belül. A Visegrádi Együttműködés szerepe az Európai Unióhoz való csatlakozás után megváltozott. Az eredeti célját, vagyis az euro-atlanti szervezetekbe való integrálódást már elérte, így más úton kell folytatni az együttműködést. Szót kap az Európai Unión belül, és hozzájárulhat annak politikáinak alakításában. A kooperáció keretei átformálódtak az Európai Unióhoz való csatlakozás után, újabb feladatok kerültek előtérbe, melyekben hatékonyan részt vehetünk. Eddig megszerzett tapasztalatainkat felhasználva a kelet-európai és nyugat-balkáni országok segítségére lehetünk az integrációs felkészülésben. Számos Visegrádi kezdeményezés valósul meg a Nemzetközi Alap segítségével. Az alap támogatást biztosít a gazdaság és a kultúra különböző területeinek fejlesztésére, ismeretterjesztésre, oktatási cserére és még számos hasonló projektre. Az együttes érdekek érvényre juttatásának továbbra is fontos eszköze a csoport, mert a közösen elért eredmények tartósabbak, és kedvezőbbek lehetnek. Az Európai Uniós csatlakozás után, amikor a huszonöt tagállam már közös politikát képvisel, az egyes országok érdekérvényesítési képessége korlátozottabb egyes kérdésekben. A kibővült Európai Unión belül ezért szükséges, hogy létezzen egy közeli, kézzelfogható regionális központ.

43

Jóllehet konfliktusok és problémák mindig adódtak, a tagok végül felülemelkedtek a sérelmeken, sikerült új célokat formálniuk, így az elkövetkezendő években is megfontolandó a megkezdett úton továbbhaladni az Európai Unió keretein belül is.19

3.1. Közép-Kelet Európa az új regionalizmusban A CEFTA tagjai (Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) az 1980-as évek folyamán a Nyugat-európai centrum mellett a félperiférián foglaltak helyet. Ebből a helyzetből két továbbvezető út állt rendelkezésre. Az egyik lehetőség a teljes integrálódás a nyugati szerveződésekbe, a másik a periferizálódás felé vezető út volt. Számos szempontból nevezhetjük a kelet-közép-európai térséget félperifériának. Itt találkoznak a kultúrák, keresztény és ortodox, pravoszláv hagyományok. Eltérések fedezhetők fel a határon fekvő országok gazdasági fejlettségében is. A nyugatabbra elhelyezkedő országok számára a nyugati integrálódás volt a vonzó és elsődleges cél, mivel mindig úgy tekintették magukat, mint akik oda tartoznak. A Visegrádi Együttműködés a regionalizmus új szakaszának terméke. Hurrel 20 szerint azért nevezhetjük új regionalizmusnak az 1989-90-es években történt változásokat, mert az biztonsági vákuumban jött létre. Emellett multidimenziós jelleggel fonódtak össze a gazdasági és politikai funkciók a regionális csoportosulások cél-és feladatrendszerében. 3.1.1. Kelet-Közép-Európára két külső tényező is hatott A bizonytalan szovjet politika és birodalom újjáépítő szándékkal szembeni közös magatartás igénye, és az euro-atlanti térség, mely a térség biztonságának biztosítékát

19

Deics Noémi: Visegrádi együttműködés a kibővült Európában – A V4-ek tizenöt éve/2005

(Szakdolgozat) 20

Andrew Hurrel kutató, számos regionalizmussal kapcsolatos mű szerzője

44

jelentette, és amely gazdaságilag, kereskedelmileg, pénzügyileg és kulturális szempontból is vonzó volt. Nyugaton felmerült annak az igénye, hogy a Kelet-Közép-Európai országai hozzanak létre egy politikai, gazdasági együttműködést, amely megkönnyíti a segítségnyújtást számukra.21 A visegrádiak szempontjából döntő fontosságú volt a külső feltételek változásainak hatása; az orosz belpolitika konszolidációja, a tagországok délszláv válságban játszott eltérő szerepe és érdekérintettsége, és a társulási egyezmények. A második világháború utáni időkben a kelet-közép-európai térség vált KeletEurópa nyugati peremévé, mely ezen az időszakban szoros kapcsolatot tartott fenn a szovjet államokkal. Azonban gazdasági kapcsolataink már intenzívebbek voltak ugyan a nyugat-európai államokkal. 20-30%-os kereskedelmi részesedésük volt a nyugati államok külkereskedelmi forgalmában, mely a rendszerváltás után tovább nőtt. A 90-es években már

60-70%-ra

emelkedett

részesedésük

a

Kelet-Közép-Európai

országok

külkereskedelmében.22 A keleti blokk nyugati végéről a nyugati blokk keleti határává vált a Kelet-KözépEurópa. A térség legfontosabb tőke-exportőrévé az Európai Unió vált, az együttműködés és az áruforgalom nagy része vele bonyolódott le 1989-1990 után. Ennek a változásnak lényegi elem volt a KGST összeomlása, amely váltásra kényszerítette a térség országait. Ekkor került az Európai Unió Kelet-Közép-Európa érdeklődésének középpontjába. A következőkben megvizsgálom, milyen körülmények közütt jött létre a három ország együttműködése.

21

Nyusztay László: Regionális együttműködés Kelet-Közép Európában, Tudományos évkönyv,

Budapest 2002. 22

Majoros Pál: Magyarország a világkereskedelemben, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1999.

45

3.2. KGST-EK kapcsolatok Az EK és a KGST között egészen 1988-ig nem jött létre szerződéses kapcsolat. Ebben az évben írta alá Magyarország az egyezményt az Európai Közösséggel, melyben a mennyiségi korlátozások megszűntetését célozták meg a kereskedelemben, illetve a legnagyobb kedvezmény elvét érvényesítették Magyarországgal kapcsolatban. Következő lépcsőfok az volt, hogy Lengyelország és Magyarország PHARE 23 segélyben részesült. Később a segélyt kiterjesztették a többi közép-kelet-európai államára is. Elkezdődött kapcsolataink ápolása az EFTA-val, az Európai Szabadkereskedelmi Társulással is. A Göteborgi Deklarációt a három ország 1990. június 13-án írta alá. Ebben rögzítették a kereskedelmi, ipari, gazdasági együttműködést, az idegenforgalmat, szállítást, távközlést és környezetvédelmi kérdéseket magában foglaló megállapodásokat. Az Európai Megállapodások gondolata 1990-ben vetődött fel, és még abban az évben megkezdtük a tárgyalásokat. Mivel Csehszlovákia kettészakadt, a két új állammal újra meg kellett tartani a tárgyalásokat. A szerződéseket 1993. október 4-én írták alá.

3.3. A visegrádi együttműködés eredeti céljai A Visegrádi Négyek igazán nem nevezhető szervezetnek, ugyanis nem rendelkezik intézményi keretekkel, miközben a működése sem folyamatos. A résztvevő országok eredeti célja, az Európai Unióba való integráció volt. Céljaik megfogalmazásakor merészen gondolkodtak, és kijelentették, hogy a helyük az integrált Európában van, amely véleményük szerint mindig is közelebb állt kultúrájukhoz és identitásukhoz, mint a keleti térség. Tényleges céljuk az Európai Közösséghez és a NATO-hoz való csatlakozás volt, azaz integrálódni az euro-atlanti szervezetekbe.

23

Poland and Hungary Assistance for the Reconstruction of the Economy. 1989-ben

Magyarországnak és Lengyelországnak szánt, 1990-tól a többi közép- és kelet-európai országra is kiterjesztett uniós támogatási program.

46

Miután kitűzött céljaik valóra váltak, új célokat kellett kitűzni az Európai Unió tagjaiként leendő politikájukat illetően. Az új cél az Európai Unió egyes, a visegrádiakat közelebbről érintő politikájának segítése, mely során megvitatják az aktuális kérdéseket, illetve kialakítják saját kollektív álláspontjukat. 2004 után ezt tekintik fő feladatuknak egy szorosabb, konzultatív keretben. Az Európai Unió keleti szomszédságpolitikájának alakításában alapvető, és lényegi szerepet vállalnak. Számos megközelítése létezik annak, hogy milyen okok hívták életre a Visegrádi Megállapodást. Bizonyos nézetek szerint a résztvevő országok politikai elitje, a humán értelmiségiek határozták el magukat erre. Mások szerint a KGST és a Varsói Szerződés feloszlatását kísérő viták és a „megszűntetve megőrzésre” irányuló törekvések szolgáltak alapul. 24 Miután a KGST összeomlott szükség volt egy biztos pontra, melyhez közeledni lehetett, mely a stabilizációt jelentette a térségben. A hosszú éveken át tartó önállótlanság után Kelet-Közép-Európának szüksége volt az összefogásra. Az e térséghez tartozó országok közösen tették meg a lépéseket a piacgazdaság és a demokrácia alapjainak lerakása felé. Szemük előtt ott lebegett az európai uniós tagság esélye. A Visegrádi Együttműködés nem abból a célból jött létre, hogy alternatívája legyen a pán-európai integrációs törekvéseknek. A visegrádiak nem akartak izolálódni más országoktól, vagy mérsékelni a velük fenntartott kapcsolatokat. Ellenkezőleg, a csoport minden országgal az ideáli együttműködést igyekezett ösztönözni, különösen a szomszédos országokkal. Végső érdeke a demokratikus fejlődés volt amely egész Európára kiterjed. A visegrádiak által hozott intézkedések erősítik a kelet-közép-európai régió stabilitásának megőrzését. A résztvevő országok az összefogásra kihívásként tekintettek. Arra, hogy ez az összefogás sikeres volt, a legjobb bizonyíték, hogy képesek voltak integrálódni az Európai Unióba.

24

Nyusztay László: Regionális együttműködés Kelet-Közép Európában, Tudományos évkönyv

2002.

47

A következőkben megvizsgáljuk, hogyan alakult a csoport története, milyen okok vezettek a megalakuláshoz.

3.4. A Visegrádi Csoport kialakulása A hidegháborút követően Kelet-Közép-Európa biztonsági helyzetére legnagyobb hatást a Varsói Szerződés megszűnése gyakorolta. Az 1989-90-ben végbement rendszerváltást követően Kelet-Közép-Európa átmeneti állapotban levő országainak teljesen új politikai környezettel kellett szembenézniük. 1991-ben a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság, Magyarország és Lengyelország bejelentették, hogy július elsejétől nem kívánnak tovább részt venni a Varsói Szerződésben. Mindezek után a széteső Szovjetunió és a vasfüggöny között létrejött biztonsági vákuumban kellett előbbre jutniuk. Ezen kis országokra számukra nem ismert feladatok és kihívások vártak. Legfőbb céljuk az volt, hogy megszabaduljanak az orosz befolyástól, ezután kezdhették meg az intenzívebb kapcsolattartást Európa többi részével. 3.4.1. Átmenet a piacgazdaságba A demokratizálódás folyamata a kilencvenes évek kezdetén kezdődött meg, mellyel egyidejűleg felvetődött az integráció gondolata is. A rendszerváltás idején egy kérdés megfogalmazódott: mennyire képesek külső erő nélkül, saját erejükből boldogulni a régió országai, szuverén módon mérlegelni saját érdekeiket? 25 A gazdasági átmenet folyamatának három fő pillérét határozhatjuk meg. Ezek a következők: a gazdasági rendszer megváltoztatása, a makrogazdasági stabilizáció, és a gazdasági szerkezetváltás. Ezen feltételek megvalósulásával alakul ki egy ország gazdasági és politikai intézményrendszere. A visegrádi csoportosulás államai eltérő módon alkalmazták

gazdaságpolitikájukban

az

gazdaság

élénkítését.

Magyarország

a

fokozatosságot tartotta legfontosabb szempontnak, Lengyelország és a Csehszlovákia a

25

Balázs Péter: Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország, Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, Budapest 1996.

48

sokkterápiát alkalmazta. Az utóbbi gyakorlatban korlátozott lépésekkel haladtak a szerkezetváltás, a mikro szerkezetek átalakítása felé. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a négy közép-európai állam között jelentős a különbségek fedezhetők fel kiinduló helyzetüket és gazdaságpolitikájukat tekintve. Ezeket a tényeket figyelembe véve mégis közelebb állnak egymáshoz, mint a régió többi országához. A reformokat más-más időpontban hajtották végre az egyes országokban. A reformok egyik eleme a privatizáció, mely erősítette a már létező különbségeket. Míg Magyarországra belépést nyerhetett a külföldi tőke, addig Csehszlovákia és Lengyelország félt az ország „kiárusításától”. 26 Az átmenetet a Közép-Európa államai teljesen eltérően kezelték. A politikai vezetők a Varsói Szerződés feloszlatásával egy időben találkoztak Pozsonyban, hogy lerakják az új együttműködés alapjait az átformálódott kelet-közép-európai térségben. Ezek az országok ápoltak egymással politikai és gazdasági kapcsolatokat, melyeket olykor konfliktusok terheltek. Soha nem hagyták egymást figyelmen kívül, hiszen azonos földrajzi elhelyezkedésük, történelmi múltjuk és kultúrájuk. Mindhárom nyitott gazdaságú ország volt, és Lengyelország kivételével kis területtel rendelkeztek, történelmük szintén sok szempontból hasonló. Mindegyik ország a szovjet befolyás megszűnése után a demokratizálódás útjára lépett, amihez szükség volt a torz gazdasági struktúrájuk átalakítására. 1948-tól a tervgazdaság hatására megváltozott a szovjet befolyás alá került országok magatartása. Ennek következményeként a piacgazdaságra való áttérés nem volt egyszerű. Hosszú idő szükséges ahhoz, hogy a régi értékek megsemmisüljenek, és megfogalmazódjanak az újak, amelyek gyorsítják az átalakulást.

26

Jeszenszky Géza: A Visegrádi gondolat és az euro-atlanti integráció in Gróh G.-Kodolányi Gy.

(szerk.2003) Rendszerváltás a Magyar Szemlében 1992-2002. Válasz Könyvkiadó Budapest 2003 pp. 330336.

49

Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia vezetői 1991. február 15-én a Visegrádi várban találkoztak, hogy a Visegrádi Deklarációban megfogalmazzák közös szándékukat, azaz a teljes integrációt az európai politika, gazdaság, jog és biztonság szerkezetébe. A Visegrádi Négyek elnevezés egy nem hivatalos elnevezés. Kezdetben a csoport Visegrádi trojka elnevezést viselte, a Négyek elnevezés csak Csehszlovákia szétválása után vált használatossá. A végleges nevet Václav Havel csehszlovák, Göncz Árpád magyar és Lech Walesa lengyel elnök határozta meg az 1991. február 15-én tartott alakuló találkozón. A találkozón aláírták a Nyilatkozatot, melyben kijelentik szándékukat az euro-atlanti integrációs törekvéseikről. A NATO tagság is az elérendő célok körébe tartozott. A NATO is a visszatérést jelentette Európához a három állam számára. Mindig úgy érezték, hogy földrajzilag, történelmileg és kultúrájukat tekintve is a nyugathoz tartoznak, és a jaltai békekonferencián úgy értelmezték a velük kapcsolatos történéseket, hogy a szövetségesek „eladták” őket Oroszországnak.Ezért kutatták annak a lehetőségét, hogy újra visszatérhessenek a nyugathoz.A három Közép-Európai országnak újabb lehetősége nyílt arra, hogy csatlakozzon a fejlettebb nyugati világhoz. Az Európai Unió úgy tekint a Visegrádi Országokra, mint akik megteremtik a nyugati stabilizációt az által, hogy mérséklik a Kelet-Közép-Európában az instabilitást, illetve védik a nyugati országokat a lehetséges veszélyektől, mint például a kelet-nyugati irányú migrációtól. A régiók szerepe növekedett az utóbbi időben. A földrajzi, vagy a történelem során kialakult kapcsolatokat jobban lehet koordinálni, ezen felül pedig az egyes országok megítélése is előnyösebb lehet a befektetések szempontjából. Egyedüli országként a csoport tagjai kevésbé vonzóak, mint együttesen tekintve őket. Egy nagyobb földrajzi egység nagyobb piacot jelent több gazdasági szereplővel. A Visegrádi Együttműködés, mint alternatíva, megfelelő keretet adott a közösen gondolkodó,

változásban

lévő

országok

számára

50

a

modernizációt

tekintve.

Kinyilvánították, hogy az együttműködés szervesen kapcsolódik az összeurópai együttműködési, és biztonsági folyamatokhoz, és nem irányul senki ellen.27

3.5. Az együttműködés történetének korszakai A Visegrádi Négyek történetét négy szakaszra oszthatjuk, melyek jól mutatják a tagok egymáshoz való viszonyát az eltelt években. Minden egyes szakaszban másra helyeződött a hangsúly. Az időszakban kialakultak a szükséges keretek, az azt követőben megromlottak a kapcsolatok, a harmadikban újjászerveződött a csoportosulás, és a negyedikben pedig az európai uniós csatlakozás hatására új terek nyíltak meg számunkra. 3.5.1. 1991-1993: az első szakasz A Visegrádi egyezmény előtörténete Már az 1800-as években felvetődött a térségi együttműködés gondolata, melyet később Jászi Oszkár, Dimitrov, Tito, Brzezinski is megfogalmazott. A Visegrádi találkozó közvetlen előzménye a Németh Miklós kormányának kisintegrációs javaslata, amelyet 1990-ben a szófiai KGST-ülésen vetett fel. Ennek értelmében Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia KGST-n belüli vámuniója szorosabb együttműködést hozna létre a föderáción belül. A többi tagnál nem talált fülekre ez a kezdeményezés. Lengyelországban 1990 őszén ehhez hasonló javaslatot tettek, ugyanis az országokban felerősödött a kívülmaradás vágya. Az 1991-től 1993-ig alakultak ki a tanácskozások és az együttműködés keretei, ezen időszakban történik meg a kapcsolatfelvétel az egyes területeken. Ezt követően gyors fejlődés következik be az egymás közötti kereskedelemben és konzultációban. Ezen időszakra tehető két fontos dokumentum születése: Az Európa Megállapodásoké és a CEFTA- é.

27

Nyusztay L: Regionális együttműködés Kelet-Közép Európában, Tudományos évkönyv 2002

alapján

51

Az egyezmény 1991. február 15-én találkoztak Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország állam-

és

kormányfői,

hogy

definiálják,

mely

dimenziókban

képzelik

el

együttműködésüket a jövőben. A lehetőségek kiterjedtek a politikai, gazdasági, jogi, környezetvédelmi és kulturális területekre, mely területeket illetően egyezmények is születtek. Óriási lehetőséget ragadott meg a három ország, melyet a nagyhatalmak is támogattak fejlesztési programokkal, társulási viszony-szerződések és PHARE-program keretében. Ezen országok idejében felismerték, hogy az akkori politikai helyzetben nem az egymással való rivalizálás, hanem az együttműködés lehet eredményes és hozhat hasznot mindhármuk számára A Visegrádiak számára az integráció legfontosabb lépését az EK-hoz való közeledés jelentette. Mind gazdasági mind kereskedelmi szempontból meghatározó fontosságúvá vált Európa nyugati fele. A kelet-közép-európai országok számára a tőke és a technológia forrását jelentette. Az országok GDP-je folyamatosan növekedett. (3. ábra) Második lépésként a preferenciális kapcsolatok kiépítése volt a cél az EFTA-val. 1991. június 13-án írták alá a felek a kapcsolatok elmélyítéséről szóló Göteborgi Nyilatkozatot. 1991. szeptember 27-én találkozott a három visegrádi ország és a Benelux államok miniszterei, a Benelux Unió konzultatív tanácsának kezdeményezésére. Ezen a találkozón a nyugat-európai fél ígéretet tett arra, hogy átadja tapasztalatait és megállapodás születet egy későbbi 3+3-as találkozóról. A magyar országgyűlésben a Visegrádi együttműködés első félévét méltatták. Úgy fogalmaztak, hogy Csehszlovákiával és Lengyelországgal fenntartott kooperáció szerves részévé válhat a külügyi, biztonsági és gazdaságpolitika téren való együttműködésnek. Ez sikeressé teheti a kétpólusú Európa utáni időszak stabilizációra való törekvéseit. Az első szakasz csúcspontja volt az 1991. október 5-6-án tartott krakkói összejövetel, melynek második napján megszületett a lengyel-csehszlovák és a lengyel–

52

magyar államszerződés. Magyar-csehszlovák szerződés megkötésére nem került sor, mert a kisebbségi paragrafusok miatt a szlovák fél nem fogadta el a dokumentumot. A három ország közeledését előnyösnek ítélte meg az Európai Unió. Ezért 1990 áprilisában felvette velük a kapcsolatot, és közel egy éven át tartó tárgyalás után 1991. december 16-án írták alá a társulási megállapodásokat. Emellett aláírásra kerültek a társulási

megállapodások

részét

képző,

kereskedelemre

vonatkozó

ideiglenes

megállapodások is. Az Európa Megállapodásokat együtt írták alá a három visegrádi ország. Csehszlovákia kettéválása után azonban Csehország és Szlovákia is újratárgyalta a cikkelyeket és ezután írták alá újból. A megállapodások alapjául az egyenrangú szabadkereskedelem szolgál, melyet az EK előbb érvényesít az áruk szélesebb körére, Kelet-Közép-Európa országai pedig később vezetik be azt a Közösséggel szemben. Ugyan így kevesebb gazdasági támogatásban részesültek az országok, egyenrangú partnerként megvolt a lehetőségük az integráció útjára lépni, és később az Európai Unió tagjává válni. Az Európai Megállapodásban feltűnik a lehetőség magasabb szintű politikai párbeszédre. Az

Európai

Közösségnek

azonban

egyelőre

csupán

a

kereskedelmi

megállapodásokat kívánta szorosabbra fűzni, magasabb szintre emelni. Az ideiglenes megállapodás 1992. március 1-jén, az Európai megállapodás 1994. február 1-jén lépet érvénybe. Elmondhatjuk, hogy az aláírt dokumentumok minőségi előrelépést jelentettek, a bevezetőben ugyanis megjelent, hogy Magyarország végső céljának tekinti, hogy a Közösség tagjává váljon. 28 A Visegrádi Hármak először közösen 1992-ben, a Washingtonban tartott külügyminiszteri találkozón jelentek meg, amely a FÁK megsegítéséről szólt. Az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően a visegrádiakra, mint komolyabb tényezőre tekintettek. A közös fellépés sikeres volt.

28

Izikné Hedri Gabriellla-Palánkai Tibor: Európa ma és holnap, Balassi kiadó, Budapest 1998.

53

1992. április 17-én, Budapesten hozták létre a Közép-Európai Együttműködés Bizottságát, mint a gazdasági kooperáció intézményes keretét a térségben. A bizottság ellát konzultációs feladatokat, és fórumot a tárgyalások számára. Megállapodtak a kereskedelempolitika

összehangolásában

és

megfogalmazták

a

tervezett

szabadkereskedelmi társulás alapelveit. A szabadkereskedelmi együttműködés létrejöttét minél hamarabb el kívánták érni, hogy elkerüljék a kereskedelmi szerkezetben bekövetkező torzulásokat. 1992-ben megalakult a CEFTA, a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Társulás. 3.5.2. 1993-1998: a második szakasz Ezen

szakasz

során

gyengülés

figyelhető

meg

a

partnerek

közötti

együttműködésben. A szoros kötelékek gyengülni látszottak, és hanyatlásnak indult az addig sikeresen működő kooperáció. Megszakadtak a felső szintű találkozások. A Mečiarkormány alatt (1994 október-1998 szeptember) Szlovákia gyakorlatilag kívül maradt az együttműködésen. Az 1993-tól 1998-ig eltelt időszakot a tetszhalott időszakként emlegetik, mivel a konzultációk csak két területen folytak, az agrár- és a védelmi területen. Egyik romboló tényezőként Václav Klaus 1993-as visszautasító magatartását említik, és ez az állapot marad egészen 1998-ig, amikor a kormányok élére mind a négy országban új dinamikus vezetők kerülnek. Eközben a CEFTA működése sikeres volt. Ezt az időszakot, növekvő kereskedelem, és az egymás közötti külkereskedelmi részesedés növekedése jellemzi, javult az áruszerkezet. A tagok végezetül mégis együttesen nyújtották be csatlakozási kérelmüket az Európai Unióhoz. 3.5.3. Harmadik szakasz 1998-2004 1998-től újból életre kelt a Négyek együttműködése. A Négyek történetében új előrelépést jelentett a cseh kormányváltás 1998-ban. Az addigi kormány nem nézte jó szemmel az együttműködést, az új politikai hatalom azonban támogatta azt. Kezdetben államfők kezdeményezték a találkozókat, azonban ekkor már a kormányfők hívták össze, 54

kiemelkedő fontosságúnak tekintve az újjászervezést. Ebben az esztendőben összejövetelt szerveztek Budapesten, melyen Szlovákia nem jelent meg kormánya ellenállása miatt. A találkozó célul tűzte ki a NATO és az Európai Uniós tagság valamint az egymás közötti kapcsolatok élénkítését. Sürgették az összefogást, valamint megerősítették a szolidaritást és a közös kommunikációt. Meghirdették a „nyitott ajtók politikáját”, melynek célja az új szlovák kormányra kifejtett hatalomgyakorlás volt, hogy elősegítse a nyugati orientációt és a demokratikus vonások előtérbe kerülését. A magyar résztvevők felvetették az évenkénti találkozók ötletét, melyen találkozókon a közös értékeket és érdekeket alapul véve tanácskoznának. Ezen felül tervbe vették, hogy politikai szintű kormányközi értekezleteket és

az

új

kormányok

megalakulása

után

nemzetközi

konferencia

összehívását

kezdeményezik, amelyen a közép-európai régió fejlődését és hosszú távú lehetőségeit tanulmányozó politikusok, szakértők, kutatóintézetek vennének részt, így új stratégiát és programokat dolgozhatnak ki a további fejlődés céljából. A harmadik szakaszt jellemzi, hogy az üres keretet tartalommal töltötték meg, új formák alakultak ki benne. Itt megemlíthetjük a Visegrádi Alapot, illetve a csatlakozással kapcsolatos intenzív konzultációt és koordinációt. Az újjászületés 1998-ban az euro-atlanti integráció következményeként ment végbe. 1997-ben a NATO madridi, és az Európai Tanács

luxemburgi

csúcsértekezletén

megnevezték

azon

országokat,

amelyek

csatlakozhattak a szervezethez. Csehország, Lengyelország és Magyarország szerepelt mindkét bővítési körben. 1999-ben Javorinában nem hivatalos csúcsértekezletet tartottak, melyen a négy ország miniszterelnökei vettek részt. A találkozó célul tűzte ki, hogy a Schengeni Végrehajtási

Egyezmény

normáinak

bevezetésével

kapcsolatos

együttműködésről

egyeztessenek az országok. Az államok belbiztonsági kérdéseit és a környezetvédelmi együttműködést vizsgálták. Meghatározott programokat készítettek már a találkozó előtt fél évvel a kultúra, a környezetvédelem, és a belügyi területeket illetően. A találkozó alkalmával megerősítették

55

a Visegrádi Alap létrehozását. Az Alap 2000-től kulturális, oktatási, tudományos programokat finanszíroz a közös költségvetésből. Ugyanebben az évben a miniszterelnökök pozsonyi találkozóján kifejezték a feltámadt együttműködéssel kapcsolatos elégedettségüket. Meghatározták, hogyan egyeztetnek a külpolitikát illetően, determinálták a V4-ek szerkezeti felépítését, és vázolták, milyen területeken lenne lehetőség további programok hirdetésére. Ide tartozik a díjalapítás, ösztöndíjak meghirdetése, vagy a kulturális fejlesztések. A Visegrádiak kormányfői közös nyilatkozatot tettek közzé a jószomszédi kapcsolatfejlesztéshez

hozzájáruló

folyamatról.

Megfogadták,

hogy

megosztják

Szlovákiával a csatlakozási folyamatok során szerzett tapasztalataikat. Intenzívebbé kívánták tenni a konzultációt a drog, fegyver és embercsempészet migráció, bel-és igazságügy, a határon túli együttműködés, a régiók és kormányzat közötti kommunikációt illetően. Két új feladat állt elő a Visegrádiak számára csatlakozás bejelentésének hatására. Az egyéni csatlakozási stratégiák és taktikák egyeztetése, illetve segítséget nyújtani Szlovákiának. 3.5.4. Negyedik szakasz 2004-től A negyedik szakasz 2004-ben kezdődött el, amely megkívánta a beilleszkedést az európai integrációs intézményrendszerbe. Ez a szakasz folyik jelenleg is, mely új területen keres kooperációs lehetőségeket, és amely az Európai Unió keretein belül szorosabb együttműködést igényel a résztvevőktől. A csatlakozás folyamata sajnos megviselte a négy ország egymáshoz fűződő kapcsolatait. Megfigyelhető volt az országok közötti érdekegyeztetés csökkenése. A tárgyalásokon az országok döntő mértékben egyéni tárgyalási taktikát követtek.

29

29

A

Grúber Károly-Törő Csaba: A Visegrádi Négyek (V4) Európai Unión belüli együttműködésének

szempontjai és tapasztalatai, Külügyi Szemle 2010/2. , Budapest 2010. (52-70. oldal)

56

csatlakozási szerződéseket végül külön-külön pályázó országként írták alá, és nem egy átfogó multilaterális szerződés keretében. Eközben a visegrádiak hozzáállása versengővé vált az együttműködő helyett. A visegrádi együttműködés nagy próbatétele volt, hogy a V4 országai elérték céljukat. 1999-ben a NATO-tagsággal, illetve 2004-ben az EU-tagsággal két jelentős integrációs szervezet teljes jogú tagjává léptek elő. Többen úgy gondolták, hogy ezt követően az együttműködés értelmetlenné vált. A V4-ek aktuális miniszterelnökei azonban új tartalommal és célokkal töltötték meg az együttműködést. A Kroměřížben elfogadott nyilatkozat mérföldkőnek tekinthető a kooperáció történetében, amely a visegrádi együttműködés közeljövőjét határozza meg. A schengeni övezethez való csatlakozási szándékukat együtt nyilvánították ki, és közösen adták be csatlakozási kérelmüket. 2007 december 21-én a égy ország a schengeni övezet tagja lett. (4. ábra) Ki akarták használni azokat az előnyöket, melyet a közös előkészítés és fellépés nyújt. Ebben a lépésben megnyilvánult a V4 életképessége. A jelenlegi európai politikai helyzet kedvező a regionális együttműködések szempontjából, az EU ugyanis kifejezetten támogatja az ilyen típusú együttműködések különféle formáit. A visegrádiak együttműködésében fontos szerephez jutnak az Unión belüli regionális feladatok, valamint a szomszédságpolitikában való részvétel.

3.6. Az együttműködésen belüli viszonyok Kelet-Közép-Európában nagy szerepe van a szomszédságpolitikának, melyek azonban kisebbségi és határproblémákkal terheltek. Az ebbe a régióba tartozó országok gazdasági fejlettsége nagyon hasonló volt, a későbbi privatizáció viszont nem ugyanazon időszakban ment végbe az egyes államokban. Az integráció elősegítéséhez a CEFTA is nagymértékben hozzájárult. Bebizonyosodott, hogy a térség képes együttműködni egy

57

centrum nélkül is. Ezentúl pozitív alakult ki rólunk valamint megnőtt a csoport közös alkuereje.30 A visegrádiak kapcsolatát a szomszédos államokkal barátinak mondhatjuk. Csehország,

Magyarország,

és

Szlovákia

Ausztriával

ápol

jó

kapcsolatokat.

Magyarországot Ausztrián kívül a korábbi EFTA-hoz kötik erős szálak, Csehország baráti kapcsolatot

ápol

Németországgal,

Szlovákia

Ukrajnához

kötődik

erősebben.

Lengyelország Németországgal, Oroszországgal és a balti államokkal alakított ki kiegyensúlyozott viszonyt. 31 Emellett meg kell állapítanunk, hogy a Visegrádiak közös történelmük során ezer szállal fonódtak egybe, ezt igazolja a gazdasági komplementaritás, vagyis egymás kiegészítése, különböző iparágak fenntartása. Ezen túlmenően valamennyiük közös a politikai szándéka az együttműködés mélyítésére. Figyelemre méltó, hogy a visegrádi együttműködés képes volt rugalmas maradni céljai meghatározásában. Életképessége éppen abban rejlik, hogy egy választható, és nem kényszerből működő platform, amelyet az országok igényi tartanak működésben.32

30

31

Majoros Pál: Magyarország a világkereskedelemben, Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1999. Balázs Péter: Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország, Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, Budapest 1996. 32

Hamberger Judit: Közép-Európa politikai dimenziójának megvalósítási kísérlete: a visegrádi

együttműködés (V4), Külügyi Szemle IX. évfolyam/ 2. szám, Budapest 2010. (35-51. oldal)

58

4. Összefoglalás és kitekintés Az 1980-as években ismét felfedezett „Mitteleurópa” a megosztott, azonban összetartozó közép-európai térség kifejeződését jelentette, ezzel elutasítva a kontinens önkéntes jaltai megosztását. 1989 után a nemzeti érdekek erősebbnek látszottak, mint a regionális önszerveződés erői. Ebben az időszakban azonban megjelentek olyan geopolitikai kísérletek is, amelyek szubregionális együttműködések formáiban öntöttek testet, amelyek operacionalizálták Közép-Európa fogalmát. Ezek a kooperációk egymást részben átfedték, és egyszerre kíséreltek meg értelmet adni a Közép-Európa fogalomnak, és állást foglalni a nagyhatalmi befolyás nélkül maradt térségben. Ausztria 1995-ben bekövetkezett uniós tagsága szubregionális együttműködések jelentőségét nem csökkentette, hanem inkább tovább növelte. Ausztria azon próbálkozását azonban, hogy a „közép-európai érdekközösség” kezdeményezője legyen, több tényező nehezíteni látszik. Az Európai Unióban inkább a visegrádi együttműködés Ausztriával történő

meghosszabbítása

tűnik

valószínűnek,

mint

Ausztriának

a

visegrádi

együttműködéssel történő meghosszabbítása. A közép-európai érdekcsoport megteremtésének motivációi a már fennálló középeurópai regionális együttműködési formák fennmaradásának kérdőjeleire is felhívják a figyelmet. Az Európai Unió kibővülésével a kelet-közép-európai régió az EU belső régiójává vált, s ezzel szerepük is megváltozott. Közép-Európa példaértékűnek tartja a három észak-európai ország Dánia, Svédország és Finnország Északi Tanácsban megvalósult együttműködését, azonban meg kell jegyeznünk, hogy ezek az országok is sok esetben eltérő módon viszonyulnak az Európai Unióhoz. A másik példa, ami Közép-Európa szemei előtt lebeg, a Beneluxállamok gyakorlata. Belgium, Hollandia és Luxemburg korán felismerték, hogy együttesen

59

jelentősebb erőt képviselnek a nagyobb államokkal szemben. Minden EU-csúcs előtt találkozón egyeztetik álláspontjaikat.33 Felvetődik a kérdés, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás után hogyan vonhatunk mérleget. Nyilvánvaló, hogy Közép-Európában a V4 a domináns szubregionális együttműködés. A Közép-Európa fogalom mára azonossá vált a visegrádiakkal, azok pedig a kapcsolatok mélyítésének perspektíváját inkább a Nyugat-Balkánon látják, mint Ausztriában. Ennek számos oka van. Többek kközött a szakdolgozatban említett bilaterális ellentétek, valamint az, hogy a közép-kelet-európai országok félnek attól, hogy Ausztria vezető szerepet kíván betölteni az együttműködésben. A Regionális Partnerség külügyminisztereinek második találkozója Pozsonyban 2001. november 29-én kevéssé mondható sikeresnek. Csak két külügyminiszter vett rajta részt. A szlovák és az osztrák. Több résztvevő inkább csak kötelező gyakorlatként tekintett rá. A szlovák külügyminisztérium meghívójának megszövegezése így hangzott: „A Visegrádi Négyek, Ausztria és Szlovénia”. 2002 júniusában, a szlovák elnökség alatt is kellett volna tartani egy külügyminiszteri-találkozót Laibachban, de csak egy külügyminiszter-helyettesi találkozó jött létre. A Regionális Partnerség ötlete nem tűnt életképesnek. Ennek ellenére 2002. október 14-én Portorožban, Szlovéniában megrendezték a külügyminiszterek harmadik találkozóját a regionális Partnerség keretében. 2002-ben Szlovénia vezette az (igen formális) elnökséget. A cseh külügyminiszter röviddel a találkozó előtt jelentette be, hogy nem tudod részt venni azon, ugyanis a cseh kormány egy fontos ülésén kell részt vennie, amelynek témája a Beneš-Dekrétum. A magyar külügyminiszter a találkozón azért nem látogatott el, mert heves választási küzdelemben

33

Kiss J. László: A „stratégiai partnerség” – az osztrák külpolitika útkeresése, Európai Szemle 12.

évf. 1.sz./Budapest, 2001. (95-101. oldal)

60

vett részt Budapesten. A lengyel külügyminiszter szintén távolmaradt, így ót az EUügyekért felelős államtitkár, Danuta Hübner képviselte. A tárgyalások különösen barátságos hangulatban zajlottak. Lengyel ország - aki eddig a leginkább vonakodó magatartással viseltetett – felajánlotta, hogy abban az esetben, ha Magyarország 2003-ban nem tudja vállalni a regionális Partnerség soros elnökségét, ő szívesen megteszi azt. Az együttműködés jelentőségét a belső biztonság terén történő együttműködésben határozták meg, a gazdasági együttműködés erősítését főként az infrastruktúra területén hangsúlyozták, és kiemelték a közép-európai államok kulturális együttműködésének fontosságát. A szociálpolitika, egészségügy és környezetvédelem terén a kooperáció ötletét jó gondolatnak tartották. Kezdeményezték a fejlesztések területén történő tapasztalatcserét. A résztvevők nyilatkozataiból nyilvánvalóvá vált, hogy a Regionális Partnerség jövőbeli súlypontja többé nem az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés, hanem az Európai Unióban történő kooperáció megvalósítása lesz. Nyilvánvalóan az államok közötti együttműködés csak akkor lehet hosszabb távú, ha ez nem csak szavakban, de gyakorlati tettekben is megvalósul, és eredményeket hoz. Itt megemlíthetjük a Közép-Európai Kulturális Platformot, amelynek létrehozását az első külügyminiszteri találkozón határozták el 2001-ben. A külügyminisztériumok kultúr-szekcióinak vezetői rendszeresen találkoznak. A Platform 2001. december 10-én Brüsszelben egy gálát rendezett „Kultúra a bővítésért – a zene és gondolat gálája Európa szívéből” „Culture for Enlargement – a gala of music and thoughts from the heart of Europe” mint első hivatalos projekt. Az ünnepség képet adott a küzép-európai országok zenei és irodalmi sokszínűségéről. Különösen fontos jelentőséget tulajdonítanak ezen országok biztonságpolitikai együttműködésének főként a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta. A Salzburgi Deklaráció aláírása 2001 júliusában a biztonságpolitikai együttműködés formális megkezdését jelentette.

61

A partnerség átalakítása két területen megy végbe. Stratégiai és operatív szinten kétoldalú magasrangú szakértői találkozókból áll a kooperáció. Politikai szinten kétoldalú miniszteri találkozókat rendeznek az éppen aktuális kérdésekkel kapcsolatban, és értékelik azt. Ezen kívül különböző információs fórumokat szerveznek, melyen a hat partnerország belügyminiszterei vesznek részt. Ezek után megkísérelhetjük megítélni a Regionális Partnerséget a Petr Drulák által megfogalmazott kritériumok alapján. A közép-európai térségben hosszú múltra visszatekintő közös történelmet találunk (1. kritérium), de a XX. század eseményei, mindenekelőtt a nemzeti szocializmus, a második világháború, a hidegháború azen térség államainak

elidegenedéséhez

vezettek.

A

Benš-Dekrétumról

folytatott

viták

meghatározóak. A kelet-nyugati konfliktus végével és az Európai Uniós és NATO bővítés által a geopolitikai helyzet a független Ausztria kivételével igen hasonlóvá vált (2. kritérium). A kulturális és nemzetiségi identitás nagy hasonlóságokat mutat fel (3. kritérium). A belpolitikai körülmények azonban még mindig nagyon különbözőek. Az egykori kommunista államok a pártpolitika stabilizálásának útján különböző mértékben haladtak előre. Ausztriában létrejött egy népszerű párt, az FPÖ, aki kritikusan állt a szomszédos államokkal történő együttműködéshez (4. kritérium). A gazdasági teljesítmény még mindig igazán nagy Ausztria és a szomszédos államok között, azonban itt megállapítható egy gyors felemelkedési folyamat. Ezen térségben relatív szoros kereskedelmi kapcsolatok állnak fenn, ezek azonban még tovább fejleszthetőek (5. kritérium). Összefoglalva nem kapunk tökéletes tiszta képet arról, hogy mennyire felel meg a Regionális Partnerség egy sikeres szubregionális együttműködés kritériumainak. A fejlődés dinamikája pozitív irányt mutat az együttműködésben. Pavol Lukáč azonban kifogásolja, hogy az együttműködés a közép-európai térségben inkább a Visegrádi Négyek keretében valósul meg, mint a Regionális Partnerségében. Mint első okot említi Ausztria kiélezett viszonyát Szlovéniához és Csehországhoz. Másodszor a Regionális Partnerség egy nagyon szépen kinéző projekt lenne, de Ausztria igen keveset tett ennek érdekében. Az Európai Uniós csatlakozási tárgyalásokon nem viselkedett különösképp segítőkész

62

partnernek sem pedig közvetítő félnek az Európai Unió és a csatlakozni kívánó országok között. Végül is Visegrádnak és a Regionális Partnerségnek hozzá kellene járulnia egy homogén, kompatibilis közép-európai régió létrehozásához, ami az összeurópai biztonsági architektúra

támasza

és

pillére

lenne.

Ausztriának

meg

kellene

szabadulnia

szűkszavúságától, és a már amúgy sem létező függetlenségétől megválnia. A Pavlo Lukáč által említett három problématerület 2002-re veszített erősségéből. Az első ok, amiért a Visegrádi Négyeket előnyben részesíti az, hogy az FPÖ gyengült, és az előremenetel sebessége részben gyengült. A második kritikai pontot egy magyar megfigyelő fogalmazta meg. „Ausztria támogatta az Európai Unió keleti bővítését szomszédjai miatt, de gyakran szembe is került velük főként olyan esetekben, amikor azt észlelte, hogy az ügy az osztrák érdekeket sérti.” A Regionális Partnerség harmadik gyenge oldala a koherencia hiánya a biztonságpolitikai állásfoglalásokat tekintve a hat partner esetében, meghatározva az osztrák függetlenség által. Így nagy valószínűséggel kimondhatjuk, hogy a Regionális Partnerség nem fog monopóliummal bírni a szubregionális együttműködések között a közép-európai térségben. Az Európai Uniós tagsághoz való alkalmazkodásnál és a gazdasági átalakulásnál a Visegrádi Négyek jól együtt tudnak működni Szlovéniával. Ugyanez az összefüggés adott a biztonság- és védelmipolitikai együttműködés esetében, ugyanis ebbe Ausztria – mint nem NATO-tag – nem tud teljesen beleszólni. Az Európai Unió Tanácsában az érdekképviseletnél az infrastruktúra, a környezet és a biztonság kérdéseit illetően a hat regionális partner megpróbálhat egyeztetni. A Nizzai Szerződés aláírásakor az Európai Unió bővítésével a Visegrádi Országok 58 szavazati jogot kaptak, ami az összes szavazat 18,1%-át jelenti a 10 ország 2004-es csatlakozásától kezdődően. a Regionális Partnerség összesen 72 szavazati joggal rendelkezik, ami az összes szavazatok 22,4%-át teszi ki. (5. ábra) Ugyanakkor egyik együttműködés sem azért kapta a szavazati jogokat, hogy a döntéseket mint blokkoló kisebbség gátolják. 63

Minél több állam válik az Európai Unió tagjává, annál nehezebb lesz a döntéshozás a Tanácsban. A biztosok megválasztásánál is előbb-utóbb az „egy ország, egy biztos” elv fog érvényesülni. Az Európai Unióban nem létezik igazán szilárd szövetség. A Benelux-államok, és az Északi Tanács is olykor egymás ellen beszélnek, ha nem értenek egyet bizonyos kérdésekben. A közép-európai országok esetében mégis ésszerű lenne, ha tisztáznák pozícióikat olyan kérdések esetében, amik érintik a közös érdeket, mielőtt ezek az Európai Unió Tanácsa elé kerülnek. Ilyen esetekre a Benelux-államok és az Északi Tanács különböző módszereket és eljárásokat fejlesztettek ki, amiket érdemes lenne elsajátítani.34

34

J. Kiss (Budapest) Lucie Königova (Prag), Paul Luif (Wien): Die „Regionale Partnerschaft“: Subregionale Zusammenarbeit in der Mitte Europas http://www.oezp.at/pdfs/2003-1-05.pdf

64

5. Irodalomjegyzék 1.

Balázs Péter Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1996. (483 oldal)

2.

Deics Noémi Visegrádi együttműködés a kibővült Európában – A V4-ek tizenöt éve Szakdolgozat, BGF, Budapest 2005. (67 oldal)

3.

Felix Ehrenhöfer Recenzió Helmut Türk: Österreich im Spannungsfeld von Neutralität und kollektiver Sicherheit című könyvéről Franz Köck Verlag, Österreichische Juristische Schriftenreihe Band, Wien 1997.

4.

Grúber Károly-Törő Csaba A Visegrádi Négyek (V4) Európai Unión belüli együttműködésének szempontjai és tapasztalatai Külügyi Szemle 2010./2., Budapest 2010. (52-70 oldal)

5.

Hamberger Judit Közép-Európa politikai dimenziójának megvalósítási kísérlete: a visegrádi együttműködés (V4) Külügyi Szemle 2010./2., Budapest 2010. (35-51 oldal)

6.

Izikné Hedri Gabriella-Palánkai Tibor Európa ma és holnap Balassi kiadó, Budapest 1998. (182 oldal)

7.

Jeszenszky Géza (1998) A Visegrádi gondolat és az euro-atlanti integráció in Gróh G.-Kodolányi Gy. (szerk.2003) Rendszerváltás a Magyar Szemlében 1992-2002. Válasz Könyvkiadó Budapest 2003 pp. 330-336.

8.

Kiss J. László A birodalomtól az integrált kisállamig, a német nemzettől az osztrák nemzetig az Európai Unióban Külügyi Szemle 2003./2., Budapest 2003. (56-114 oldal)

65

9.

Kiss J. László A „stratégiai partnerség” – az osztrák külpolitika útkeresése Európai Szemle 12. évf. 1.sz./ 2001, Budapest 2001. (95-101 oldal)

10.

Kiss J. László Globalizálódás és külpolitika Teleki László Alapítvány, Budapest 2003. (294 oldal)

11.

Kiss J. László Osztrák külpolitika és az EU bővülése: aktív szomszédságpolitika avagy „középeurópai érdekközösség” az integráció útján Magyar szemle: 10. évf. 7-8 sz./ 202-215 oldal, Budapest 2001. (202-215 oldal)

12.

Majoros Pál Magyarország a világkereskedelemben Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1999. (232 oldal)

13.

Nyusztay László Regionális együttműködés Kelet-Közép Európában BGF Tudományos évkönyv 2002., Budapest 2002. (101-111 oldal)

14.

Otman Höll Österreichs Aussenbeziehungen gegenüber Zentral und Osteuropa seit 1995 Europäische Rundschau, 30. Jahrgang, 2002/2. 42.o., Wien 2002.

15.

Anton Pelinka The Haider Phenomen in Austria: Examining the FPÖ in European context (A Haider jelenség Ausztriában: az FPÖ vizsgálata európai kontextusban) In: The Journal of International institute www.umich.edu/iinet/journal/vol9no1/anton.html Letöltve: 2010. szeptember 5.

16.

Benita Ferrero-Waldner Die Regionale Partnerschaft (A Regionális Partnerség) In: Österreichisches Jahrbuch für Politik 2004. (477-492 oldal) http://www.ena.lu/benita_ferrero_waldner_regionale_partnerschaft_2004030006648.html Letöltve: 2010. november 10. 66

17.

J. Kiss (Budapest) Lucie Königova (Prag), Paul Luif (Wien) Die „Regionale Partnerschaft“: Subregionale Zusammenarbeit in der Mitte Europas (A „Regionális Partnerség”: szubregionális együttműködés Európa közepén) http://www.oezp.at/pdfs/2003-1-05.pdf Letöltve: 2010. szeptember 2.

18.

Koncz János Európai Műhelytanulmányok, Ausztria érdekérvényesítése az Európai UnióbanMagyarországról nézve, 2006 www.nfu.hu/download/469/eumuhelyold111.pdf Letöltve: 2010. október 25.

19.

Peter Luif Regionale Partnerschaft und die Zukunft der Europäischen Union (A Regionális Partnerség és Európa jövője) http://www.univie.ac.at/dieuniveritaet/2001/coop/10000629.html Letöltve: 2010. szeptember 12.

20.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának hivatalos honlapja http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/72334DCD-F33E-4A13-AF5C7F4FD788103E/0/SZMSZ_091124.pdf Letöltve: 2010. október 2.

21.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának hivatalos honlapja http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/__volt_ketoldalu_kapcsolatok/Eur opa/ausztria/osztrakkult1.htm Letöltve: 2010. szeptember 4.

22.

A Salzburg Csoport belügyminiszterei Budapesten http://tranzitonline.eu/2/gazdasag/hirek/2005-04-22/a-salzburg-csoportbelugyminiszterei-budapesten Letöltve: 2010. október 17.

23.

A Salzburg Fórum hivatalos honlapja http://www.salzburgforum.org/ Letöltve: 2010. szeptember 23.

24.

Az Osztrák Külügyminisztérium hivatalos honlapja http://www.bmeia.gv.at/en/foreign-ministry/foreign-policy/international-cultural67

policy/platform-culture-central-europe.html Letöltve: 2010. szeptember 14. 25.

EU-Sanktionen gegen Österreich (Az EU szankciói Ausztria ellen) http://www.eu-austritt-oesterreich.at/gruende/eu-sanktionen.html Letöltve: 2010. November 21.

26.

Sanktionen der EU-XIV gegen Österreich (Az EU 14-ek szankciói Ausztria ellen) http://de.wikipedia.org/wiki/Sanktionen_der_EU-XIV_gegen_%C3%96sterreich Letöltve:2010.november 22.

27.

Európa térképe http://merln.ndu.edu Letöltve: 2010. november 19.

28.

Közép-Kelet-Európa térképe http://faculty.unlv.edu/pwerth Letöltve: 2010. november 19.

29.

3. ábra: a GDP/fő alakulása az EU átlagához viszonyítva vásárlóerő paritáson a V4ekben http://www.wiiw.ac.at/ Letöltve: 2010. november 19.

30.

A Schengeni Térség térképe http://en.wikipedia.org/wiki/Schengen_Area Letöltve: 2010. november 19.

31.

5. ábra: a szavazatok számának megoszlása az Európai Unió Tanácsában http://www.consilium.europa.eu Letöltve: 2010. november 19.

32.

Interjú Kiss J. Lászlóval, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatójával

33.

Interjú Forrai Kristóffal, Kubinger Andrásal és Örkényi Zoltánnal, a Külügyminisztérium munkatársaival

68

6. Mellékletek 1.

ábra: Európa térképe

forrás: http://merln.ndu.edu

69

2.

ábra: Közép-Kellet-Európa térképe

forrás: http://faculty.unlv.edu/pwerth

3.

ábra: a GDP/fő alakulása az EU átlagához viszonyítva vásárlóerő paritáson a V4-

ekben (EU 15=100) forrás: Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche Report, 2003 1990

1995

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2010

2015

Lengyelorzság

32

35

39

39

39

40

41

41

41

42

46

51

Cseh Köztársaság

69

62

60

59

58

60

61

61

62

63

69

76

Szlovákia

52

45

50

49

48

50

51

52

54

55

61

67

Szlovénia

70

64

67

68

68

69

71

71

72

74

81

90

Magyarország

50

45

48

49

49

51

52

53

54

55

61

67

70

4.

ábra: a Schengeni Térség

forrás: http://en.wikipedia.org

5.

ábra: a szavazatok számának megoszlása az Európai Unió Tanácsában

forrás: http://www.consilium.europa.eu Országok

Mandátumok

Németország, Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság

29

Spanyolország, Lengyelország

27

Románia

14

Hollandia

13

Belgium, Cseh Köztársaság, Görögország, Magyarország, Portugália

12

Ausztria, Bulgária, Svédország

10

Dánia, Írország, Litvánia, Szlovákia, Finnország

7

Ciprus, Észtország, Lettország, Luxemburg, Szlovénia

4

Málta

3

Összesen

345

71