FEHÉR FÜZET 2005 A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda beszámolója
FEHÉR FÜZET 2005
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda beszámolója
Felelõs kiadó: DR. BODROGI BEA Szerkesztette: IVÁNYI KLÁRA Olvasószerkesztõ: MIKLÓSI GÁBOR Esetleírások: DR. BIHARY LÁSZLÓ DR. BODROGI BEA IVÁNYI KLÁRA KÖVÉR ANDRÁS DR. MUHI ERIKA VERESSNÉ DR. BOROVSZKY TÍMEA A MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY kiadványa © MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY, NEKI, FEHÉR FÜZET 2005, BUDAPEST A kiadvány létrejöttét a Szerencsejáték Rt. támogatta.
Tartalom
Elõszó ..................................................................................................................................................................... 7 Az év Az Iroda által képviselt ügyekben született 2005-ös ítéletek Foglalkoztatás körében elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt indított eljárások ......................... 12 Közszolgáltatás körében elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt kezdeményezett eljárások ........... 16 Kártalanítási eljárásokban született ítéletek .............................................................................................. 18 Önkormányzatok által elkövetett jogsértések miatt indított eljárásokban született ítéletek .................... 20 Egyéb ügyekben született ítéletek .............................................................................................................. 22 Programok, események a 2005-ös évben I. Bíróképzés ............................................................................................................................................... 24 II. Nemzetközi tapasztalatcsere .................................................................................................................. 25 III. Honlapfejlesztés ................................................................................................................................... 28 IV. Törvénykommentár ............................................................................................................................. 29 V. Emberi jogok napja ............................................................................................................................... 30 Az Esélyegyenlõségi törvény hatása a jogvédelemre .................................................................................... 31 Munkaügyi diszkriminációs esetek MÁV Rt. .................................................................................................................................................... 40 D. Diana ügye ............................................................................................................................................ 44 M. Ildikó ügye ............................................................................................................................................ 48 T. Csaba ügye ............................................................................................................................................ 51 B. István ügye ............................................................................................................................................. 54 Lakhatással kapcsolatos ügyek Rasszista lakáshirdetés ............................................................................................................................... 58 B. Sándorné ügye ....................................................................................................................................... 60 K. Jenõ ügye ............................................................................................................................................... 63 Közszolgáltatásokhoz való hozzáférés P. József ügye .............................................................................................................................................. 66 D. Berisa ügye ............................................................................................................................................ 69 Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés B. Éva ügye ................................................................................................................................................. 74 Személyhez fûzõdõ jogok megsértése R. József ügye .............................................................................................................................................. 78 H. Sándor ügye .......................................................................................................................................... 81 Rendõrök által elkövetett jogsértések R. Rudolf ügye ............................................................................................................................................ 84 Ifj. F. Géza ügye .......................................................................................................................................... 88 L. Sándor ügye ........................................................................................................................................... 91
Statisztika ............................................................................................................................................................ 95 A diszkrimináció ................................................................................................................................................. 99 A NEKI A szervezet ................................................................................................................................................... 104 A jogvédelemrõl ........................................................................................................................................... 106 Támogatók 2005-ben ........................................................................................................................................ 107
Elõszó
Roma fiatalokat nem engednek be szórakozni a település diszkójába; rendõrök bántalmazzák a roma férfit, aki nem akarja beismerni a nem általa elkövetett bûncselekményt; az állásinterjúra jelentkezõ, tipikusan roma nevet viselõ férfit már be sem hívják, mondván, éppen most telt be az állás a korábbi években számos hasonló történettel találkozhattak már a Fehér Füzet hasábjain. Ismerõs helyzet az is, amikor a kisebbségi önkormányzat elnökét cigányozza le nyíltan és alázza meg a település polgármestere. A cigányellenesség és faji diszkrimináció logikája 2005-ben sem változott, csak a helyszínek, az áldozatok és az elkövetõk. Habár 2003-ban hatályba lépett az esélyegyenlõségi törvény, politikusaink és közszereplõink körében pedig a kilencvenes évek közepéhez képest elterjedni látszik a nyílt diszkrimináció elleni szóbeli fellépés gyakorlata, a sértettek közül még mindig kevesen keresnek jogorvoslatot különbözõ fórumokon, vagy fordulnak a hatóságokhoz. Bár a diszkriminált kisebbségek számára egyre több lehetõség adott, hogy jogaikat érvényesítsék, a gyakorlatban sokszor bele sem vágnak a fárasztó, és eredményre csak ritkán vezetõ procedúrába. Egyik ügyfelünk hiába perelhette volna be például az egyik televíziót egy erõsen vitatható szerzõdés miatt, inkább nem vállalta a konfrontációt. A NEKI tapasztalatai sajnos azt mutatják, hogy az elkövetõk egyre óvatosabbak és rafináltabbak, az elõítéletes gondolkodás és annak megnyilvánulásai pedig mind burkoltabb formát öltenek az elmúlt évek során. Az idei Fehér Füzet azonban az ismétlõdõ esetek bemutatása mellett tartalmaz egy olyan fejezetet is, amellyel a reménytelennek és kilátástalannak tûnõ képet szeretnénk kicsit árnyalni. Beszámolunk ugyanis azon korábbi esetek sorsáról, amelyekben az idén bírósági vagy más hatósági döntés született. Az ügyek többségében az elkövetõknek egyre komolyabb árat kellett fizetni cselekedetükért, az emberi méltóság sárba tiprásáért köszönhetõen a sértettek kitartásának, a jogszabályok kedvezõ változásának, és nem utolsósorban Irodánk munkájának. DR. BODROGI BEA igazgató
7
AZ ÉV
Az Iroda által képviselt ügyekben született 2005-ös ítéletek
FEHÉR FÜZET 2005
Foglalkoztatás körében elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt indított eljárások I. A Pest Megyei Bíróság 2005. május 11-én helybenhagyta a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság elsõfokú ítéletét, amely az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt elmarasztalta a Dagályõr Vagyonvédelmi Kft.-t. A cég ellen még 2004-ben kezdeményeztünk eljárást, mivel annak képviselõje három alkalommal is megtagadta a roma származású Cs. Gyula foglalkoztatását.1 Cs. Gyula rendelkezett a meghirdetett vagyonvédelmi állás betöltéséhez szükséges végzettséget és alkalmasságot igazoló valamennyi okirattal, azonban roma származása miatt a cég képviselõje még azt sem engedte, hogy a felvételi tesztlapokat kitöltse. Késõbb, a munkaügyi felügyelõség által lefolyatatott vizsgálat során arra hivatkozott, hogy a megrendelõk nem tartanak igényt cigány származású biztonsági õrökre. Az elsõ fokon eljáró munkaügyi bíróság ítéltében megállapította, hogy a cég megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét, amikor Cs. Gyulát roma származása miatt elzárta attól a lehetõségtõl, hogy a felvételi eljáráson részt vegyen. A bíróság ötszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest. Ítéletének indoklásában kifejtette: Önmagában az a körülmény, hogy az alperes a felperest a származása miatt nem alkalmazta, megalapozta a jogsértést. Az alperes azzal a magatartásával, hogy a felperest anélkül utasította el kizárólag a származására tekintettel , hogy vizsgálta volna a szakmai végzettségét és emberi alkalmasságát, a felperest megalázta, és elzárta a többi jelentkezõvel azonos feltételek melletti alkalmazási lehetõségtõl. A bíróság álláspontja szerint minden további bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy az alperes ezzel felperesnek kárt okozott. A bíróság a nem vagyoni kártérítés tekintetében is fontos megállapítást tett, amikor leszögezte, hogy a felperes személyét ért hátrányos megkülönböztetés kompenzálására mint az általános személyiségvédelem eszköze a nem vagyoni kártérítés alkalmas. Az ítéletet igen jelentõsnek tartjuk, hiszen hátrányos megkülönböztetés miatt indított munkaügyi eljárásban ilyen magas összegû kártérítést korábban senki nem kapott. Üdvözlendõ a bíróság indokolásának azon része is, amely szerint az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése esetén minden további bizonyítás nélkül meg kell állapítani a károkozás tényét.
II. 2005. december 2-án vált jogerõssé a Miskolci Városi Bíróság elsõfokú ítélete, amellyel kétmillió-ötszázkilencvenkétezer forint vállalkozói díj megfizetésére kötelezte a BETOMARK Kft.-t, annak késedelmi kamataival együtt. Az eljárást kezdeményezõ B. József roma származású vállalkozót 2003. nyarán bízták meg, hogy toborozzon embereket, majd segédkezzenek egy gázcsõ fektetésénél. 2 A gázrekonstrukciós munkálatok elvégzéséért a BETOMARK Kft. volt a felelõs, azonban õ a munkát alvállalkozónak, a C. Kft.nek adta ki. Magát a munkát aztán B. József és az általa naponta a helyszínre fuvarozott roma segédmunkások végezték el. Amikor azonban fizetésre került volna sor, a két cég egymásra mutogatott, így végül B. Józsefnek sem a munkabért, sem a költségeket nem fizette ki senki. Bár a bíróság a roma vállalkozó keresetének helyt adott, fennáll a veszély, hogy a megítélt vállalkozói díjat nem fogjuk tudni behajtani. Az alperes cég ugyanis az eljárás során eltûnt,3 helyette ügygondnok járt el. Az elsõfokú ítélet ellen nem fellebbez1 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2002, 2004; Cs. Gyula (munkaügyi diszkrimináció). Ítéletek: Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 1.M.471/2004/3. számú ítélete, Pest Megyei Bíróság 8.Mf.28.024/2004/3. számú ítélete. 2 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2004, B. József (munkaügyi diszkrimináció). Ítéletek: Miskolci Városi Bíróság 38.P.21.065/2004/54. számú ítélete. 3 A cég képviselõi egy idõ után nem jelentek meg a tárgyaláson, magukat nem mentették ki, az ítélet ellen fellebbezést nem nyújtottak be. A cégbíróságon arra vonatkozó adatot viszont nem találtunk, hogy felszámolás indult volna ellenük.
12
A Z IRODA
ÁLTAL KÉPVISELT ÜGYEKBEN SZÜLETETT
2005-ÖS
ÍTÉLETEK
tek, de nem is fizettek. Jelenleg folyamatban van az a végrehajtási eljárás, amelyet az ítélet alapján kezdeményeztünk, ennek kimenetele azonban kérdéses.
III. A Legfelsõbb Bíróság 2005. szeptember 5-én hozott határozatában megállapította, hogy a Nógrád Megyei Bíróságnak az Sz. Rozália keresetét elutasító ítélete megalapozatlan és törvénysértõ, ezért a bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A roma származású Sz. Rozália és két másik roma asszony képviseletében 2003-ban indítottunk munkaügyi pert a Besser Hungaria Mûanyagipari Kft.-vel szemben arra hivatkozva, hogy mindhárom felperest cigány származása miatt nem vették fel a cég által meghirdetett állásra.4 A három felperes egy helyi újságban megjelent hirdetés alapján gépkezelõi, raktárosi állásokra jelentkezett a cégnél. A három asszony közül kettõt már a kapuban megállítottak, mondván az állás már betelt, ne is menjenek fel. A késõbb érkezõ Sz. Rozália a portán ugyan túljutott, a személyes találkozás után azonban vele is közölték, hogy nincs hely a számára. (Sz. Rozália egyébként nem elõször járt a cégnél, ugyanis a munkaügyi központ korábban kiközvetítette õt egy megüresedett állásra. A cég ekkor rögzítette az asszony adatait, felvételére azonban nem került sor.) Mindhárom felperes még aznap felkereste a helyi jogvédõ irodát, hogy panaszt tegyenek a cég ellen. Az iroda egyik alkalmazottja hogy meggyõzõdjön a hivatkozott indok valóságtartalmáról felhívta a céget az állás iránt érdeklõdve. Tájékoztatták, hogy még lehet jelentkezni, van szabad hely. Hosszú bizonyítási eljárás eredményeképpen a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság keresetünknek helyt adott, és nem vagyoni kártérítés címén fejenként százötvenezer forint megfizetésére kötelezte az alperest. Az alperes által benyújtott fellebbezést követõen azonban a Nógrád Megyei Bíróság az elsõfokú bíróság ítéletét részben megváltozatta. Míg a két másik felperes (P. Marianna és T. Istvánné) keresetét megalapozottnak találta és a céget elmarasztalta hátrányos megkülönböztetés miatt, Sz. Rozália keresetét elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az asszony esetében nem egyértelmû a hátrányos megkülönböztetés ténye, hiszen a felperes adatai megtalálhatóak az alperesi cég nyilvántartásában. Ez a bíróság szerint az alperes védekezését támasztja alá, vagyis az asszony részt kellett hogy vegyen felvételi beszélgetésen, hogy az adatai rögzítésre kerüljenek, csak azután sok jelentkezõ közül végül nem rá esett a választás. A másodfokú bíróság nem vette figyelembe azt a bizonyított tényt, hogy felperes adatai korábban már rögzítésre kerültek, és a nyilvántartásnak ezért esetében nincs különösebb bizonyító ereje. A másodfokú ítélet érintett rendelkezése ellen felülvizsgálati eljárást kezdeményeztünk a Legfelsõbb Bíróság elõtt. Kérelmünket a bíróság megalapozottnak találta, és indokolásában rendkívül fontos megállapításokat tett a hátrányos megkülönböztetés miatt indult eljárások bizonyítási szabályainak tekintetében:
A hátrányos megkülönböztetésre való puszta hivatkozás nem elégséges, azonban a bizonyítási teher megfordulásából következõen elegendõ, ha a diszkriminációra hivatkozó fél bizonyítja azt a tényt, hogy hátrány érte, ezt követõen a másik félnek kell kimenteni magát. A sajátos bizonyítási szabályok megfelelõ érvényesüléséhez a nemegyszer egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és bizonyítékok miatt különös jelentõsége van az összes bizonyíték egyenkénti és egymással összevetett összességében történõ elbírálásának az okszerûség, az életszerûség és a logika szempontjai figyelembevételével, és nem mellõzhetõ ennek során a közvetett bizonyítékok számbavétele sem (Pp. 206. § (1) bekezdés). A másodfokú bíróság mindezekkel ellentétesen egyetlen körülményt, az alperes által állított számítógépes nyilvántartást vette alapul a III. rendû felperes keresete elutasításakor, figyelmen kívül hagyva III. rendû felperes nyilatkozatát arról, hogy az alperesnél korábban már többször járt felvétel miatt, õt a munkaügyi központ közvetítette ki, és alperes már ekkor személyes adatai birtokába juthatott
5 A másodfokú bíróság új eljárására azonban már nem került sor, ugyanis az alperes cég egyezségi ajánlattal kereste meg a felperest: vállalta száznyolcvanezer forint összegû nem vagyoni kártérítés megfizeté-
4 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2003, A kapun se mehettek be (P. Mariannék ügye, Munkaügyi diszkrimináció). Ítéletek: Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság, 3.M.170./2003/16. számú ítélete, Nógrád Megyei Bíróság Mf.20.293/2004/4. számú ítélete, Legfelsõbb Bíróság Mfv.I.10.642/2004/3. számú végzése. 5 Mfv.I.10.642/2004/3. szám.
13
FEHÉR FÜZET 2005
sét, amennyiben felperes hozzájárulása mellett közösen kérik a per megszüntetését. A megállapodást Sz. Rozália elfogadta, az eljárás ennek megfelelõen megszûnt.
IV. A Miskolci Munkaügyi Bíróság 2005. november 28-án hozott ítéletében megállapította, hogy a MÁV Rt. B. Attila és B. Csaba felpereseket roma származásuk miatt adta ki jogutódlással jelenlegi munkáltatójukhoz. 2004. folyamán egy kormányhatározat értelmében a MÁV Rt.-nél nagyarányú létszámleépítést hajtottak végre. Ennek eredményeként kerültek kiszervezésre az egyik Borsod megyei kisváros fõpályamesteri szakaszának munkavállalói is. Az eljárás során a karbantartói létszámból valamennyi roma származású dolgozót kiszervezték. A kihelyezett roma munkavállalók legtöbbje évtizedes munkaviszonnyal és szakképzettséggel rendelkezett, míg állományban maradhatott olyan nem roma személy, aki szarvasmarha-tenyésztõ illetve bútorasztalos képesítéssel bírt, és mindössze kétéves munkaviszonnyal rendelkezett. A Miskolci Munkaügyi Bíróság elsõfokú ítéletében megállapította, hogy a kiszervezés során közvetlen hátrányos megkülönböztetés valósult meg a roma származású munkavállalókkal szemben. Az ítélet értelmében a MÁV Rt. fejenként félmillió forint nem vagyoni kártérítést köteles fizetni a két felperesnek. Önmagában az a körülmény érvelt a bíróság -, hogy a kiválasztásnál a származás döntött anélkül, hogy a szakmai végzettséget, emberi alkalmasságot figyelembe vették volna, a felpereseket megalázta, és elzárta attól a lehetõségtõl, hogy a MÁV Rt. alkalmazottai legyenek. Minderre tekintettel további bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy az alperes felpereseknek kárt okozott. (
) az egyenlõ bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelelõen orvosolni kell, mely jelen károkozás esetén (
) a nem vagyoni kártérítés alkalmazását jelenti. A kártérítés összegszerûségével kapcsolatban a bíróság értékelte azt a tényt, hogy álláspontja szerint az alperes magatartása alkalmas lehet arra, hogy a felperesekben erõsítse azt a feltevést, hogy a kisebbséghez való tartozás gátolja a munka nem roma származásúakhoz képesti egyenlõ értékelését. Az ítélet nem jogerõs, a MÁV Rt. fellebbezést nyújtott be ellene.6
V. 2005. október 25-én kelt ítéletével a Fõvárosi Ítélõtábla részben megváltoztatta a Pest Megyei Bíróság elsõfokú ítéleteit, amelyek elmarasztalták Pánd község önkormányzatát személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt. Pánd községben évek óta kialakult gyakorlat volt, hogy a település jegyzõje a rendszeres szociális segélyben részesülõ lakosokat ad hoc jelleggel berendelte dolgozni, azzal fenyegetve õket, hogy amennyiben a kijelölt munkát nem végzik el, megvonja tõlük a szociális ellátást.7 A jegyzõ különös elõszeretettel végeztetett megalázó, nehéz fizikai munkákat roma asszonyokkal. Így történt, hogy 2004-ben a téli hólapátolást folyamatosan az idõs M. Károlynéval és H. Lászlónéval végeztette, miközben a faluban számos férfi munkaerõ is rendelkezésre állt volna. A két asszony lányait, M. Erzsébetet és H. Zsuzsannát elõrehaladott várandós állapotban több alkalommal arra kötelezte, hogy másfél méter mély árkokat takarítsanak, illetve több kilométer hosszan õk ürítsék a falu közös hulladékgyûjtõit, és takarítsák a buszmegállókat. Két eljárást indítottunk az ügyben, egyet a két idõs asszony, egyet a két várandós kismama nevében. Az elsõfokú bíróság mindkét eljárásban megállapította, hogy Pánd Község Önkormányzata megsértette a felperesek emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogát, amikor úgy kötött velük munkaszerzõdést, hogy a szociális segély megvonását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a munkát nem vállalják el. Megsértette továbbá az alperes a felperesek egészséghez fûzõdõ személyiségi jogát, amikor terhességük, illetve az
6 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2005, Máv Rt. (munkaügyi diszkrimináció). Miskolci Városi Bíróság 6.M.16/2005/17. számú ítélete. 7 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2003, Kiszolgáltatva sorsnak, jegyzõnek (P. község, Önkormányzati diszkrimináció), Fehér Füzet 2004, P. község (Önkormányzati diszkrimináció). Ítéletek: Pesti Központi Kerületi Bíróság 11.P.20.929/2004/11. és 11.P.21.770/2004/9. számú ítéletei, Fõvárosi Ítélõtábla 2.Pf.20.729/2005/3. és 2.Pf.20.727/2005/3. számú ítéletei.
14
A Z IRODA
ÁLTAL KÉPVISELT ÜGYEKBEN SZÜLETETT
2005-ÖS
ÍTÉLETEK
idõsebb asszonyok tekintetében nõi mivoltuk és életkoruk figyelmen kívül hagyásával végeztetett velük nehéz fizikai munkát, amelyhez nem biztosította az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. A bíróság a két kismama tekintetében fejenként százezer, az asszonyok tekintetében pedig fejenként ötvenezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az önkormányzatot. Az elsõfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottunk be, mert álláspontunk szerint a megítélt kártérítés öszszege nem állt arányban az alperes által elkövetett cselekmény súlyával. A másodfokú bíróság osztotta a fellebbezésünkben kifejtett érveket, és a kártérítés összegét a kismamák számára fejenként kétszázezer forintra, a két asszony tekintetében pedig fejenként százezer forintra emelte. Az ítélet jogerõs, az önkormányzat a fizetési kötelezettségének eleget tett. Még zajlottak az eljárások, amikor a község a jegyzõnõtõl végleg megvált.
15
FEHÉR FÜZET 2005
Közszolgáltatás körében elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt kezdeményezett eljárások I. A Fõvárosi Bíróság 2005. augusztus 25-én született döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsõfokú ítéletét. Megállapította, hogy a Zöld Pardon Kft. és a Doorman-Sec. Kft. megsértették V. István és V. Bálint emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogát azzal, hogy jogszerûtlenül megakadályozták bejutásukat a Zöld Pardon elnevezésû szórakozóhelyre. V. István és V. Bálint roma származású fiatalemberek még 2002. szeptemberében szerettek volna a Zöld Pardonban két nem roma kolléganõjük társaságában szórakozni.8 A bejáratnál azonban a biztonsági õrök személyi igazolványuk bemutatását kérték tõlük. Arra a kérdésre, hogy mi az igazoltatás oka, kielégítõ magyarázatot nem adtak, hangnemük, és a fiatalemberekkel szemben tanúsított magatartásuk bántó és megalázó volt. Végül közölték velük, hogy õk ketten a szórakozóhelyre nem léphetnek be, annak ellenére sem, hogy V. István felmutatta a kért okmányt. Ugyanekkor a roma fiatalemberek társaságában lévõ két nem roma lány mindenfajta igazoltatás nélkül bejutott a kapun. Az ügyben indított eljárás során az üzemeltetõ és a biztonsági szolgálatot ellátó cégek képviselõi arra hivatkoztak, hogy az igazoltatások szúrópróbaszerûek, hogy kiszûrjék a kiskorú vendégeket. A bizonyítási eljárás során egy videofelvételt is csatoltak annak bizonyítására, hogy a perbeli estén a két felperesen kívül számos más személyt is megállítottak és személyi igazolvány bemutatására köteleztek az õrök, bõrszíntõl függetlenül. Az elsõfokú bíróság, osztva az alperesi érvelést, ítéletében keresetünket elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a biztonsági õrök jogszerûen hívták fel a felpereseket kilétük igazolására, diszkriminatív szándék nélkül. Mivel azt senki nem vitatta, hogy az õrök nem roma személyeket is igazoltattak, nem nyert bizonyítást a hátrányos megkülönböztetés ténye. A bíróság szerint továbbá az indokolatlan igazoltatás önmagában nem sérti a felperesek emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogait, amennyiben az intézkedést nem diszkriminatív szándékkal, és nem csak a felperesekkel szemben foganatosítják. A másodfokon eljáró Fõvárosi Bíróság azonban nem osztotta ezen érvelést. Ítéletében megállapította, hogy az alperesek megsértették a felperesek emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogát akkor, amikor jogszerûtlenül megakadályozták õket a szórakozóhelyre való bejutásban. A Fõvárosi Bíróság indokolásában kifejtette, hogy a szóban forgó szórakozóhely közterületnek minõsül, így az oda bejutni kívánó vendégek igazoltatása jogszerûtlen, jelen esetben indokolatlan is volt. Az a tény, hogy más személyek igazoltatására is sor került aznap este, akik azonban nem léptek fel a jogszerûtlen intézkedéssel szemben, még nem zárja ki azt, hogy a felperesek keresete e tekintetben ne lenne alapos. A másodfokú bíróság azonban osztotta az elsõfokú bíróság álláspontját azzal kapcsolatban, hogy az etnikai alapon történõ diszkrimináció tényét nem sikerült bizonyítanunk. Mivel az eljárás még 2002-ben indult, amikor az Esélyegyenlõségi törvény még nem élt, az akkori szabályok szerint nekünk kellett volna a jogszerûtlen intézkedés rasszista motivációját bizonyítanunk.9 Az ítélet így azt mondta ki végül, hogy az alperesek egyéb módon sértették meg a két fiatalember emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogát. A bíróság a két céget egyetemlegesen kötelezte fejenként százezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére annak 2002. szeptembere óta fennálló kamataival együtt. Kötelezte õket továbbá, hogy tizenöt napon belül küldjenek bocsánatkérõ levelet a felpereseknek. Az ítélet jogerõs, az abban foglaltaknak a Zöld Pardon eleget tett, a Doorman-Sec. Kft. azon8 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2002, Z. P. szórakozóhely, személyiségi jog megsértése a vendéglátás területén. Ítéletek: Pesti Központi Kerületi Bíróság 37.P.85.584/2003/23. számú ítélete, Fõvárosi Bíróság 52.Pf.633.360/2004/3. számú ítélete. 9 Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19. § (1), (2) bekezdései szerint az egyenlõ bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban az alperesre hárul annak bizonyítása, hogy megtartotta a z egyenlõ bánásmód követelményét. A törvény hatálybalépése elõtt a bizonyítás szabályaira a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdése volt az irányadó, amely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában ann ak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
16
A Z IRODA
ÁLTAL KÉPVISELT ÜGYEKBEN SZÜLETETT
2005-ÖS
ÍTÉLETEK
ban csak részben. A kártérítés összegét kifizették, azonban bocsánatkérésre nem voltak hajlandóak. Kérdés, hogy lehet majd egy bocsánatkérésre vonatkozó kötelezést végrehajtatni velük.
II. A Debreceni Ítélõtábla 2005. október 28-án kelt jogerõs ítéletével megváltoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elsõfokú ítéletét, amely kártérítésre kötelezte a nagyhalászi Júlia Centrál Diszkó üzemeltetõjét, mivel két alkalommal nem engedték be egy roma társaság tagjait. A nagyhalászi roma származású R. Ágnes barátaival 2004. áprilisában szórakozni szeretett volna a felkapott diszkóban, azonban a bejáratnál szolgálatot teljesítõ biztonsági õr és a késõbb oda érkezõ üzemeltetõ közölte velük, hogy csak a törzsvendég-kártyával rendelkezõk léphetnek be.10 Irodánk késõbb az ügyben tesztelést végzett a szórakozóhelyen, amely során az R. Ágnesék társaságában lévõ két roma tesztelõt ismét a törzsvendégi státusz hiányára hivatkozva megakadályozták a bejutásban, míg a mögöttük a bejárathoz érkezõ két nem roma tesztelõ gond nélkül bemehetett. A megyei bíróság elsõfokú ítéletében megállapította a jogsértést, és kötelezte az üzemeltetõt, hogy fizessen személyenként százötvenezer forint nem vagyoni kártérítést, illetve adjon elégtételt a felpereseknek oly módon, hogy az ítélet rendelkezõ részét az elõtérben jól látható helyre két hónapra kifüggeszti. A bíróság szerint az alperes azzal, hogy nem engedte be a felpereseket az általa üzemeltetett szórakozóhelyre, megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét és a felperesek emberi méltóságát. Az alperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét érvelt a bíróság. A szórakozóhely üzemeltetõje ugyanis arra hivatkozott, hogy az elsõ alkalommal a fiatalokat részegnek vélte, és ezért nem engedte be õket, a második alkalommal pedig arra való tekintettel küldte el õket, hogy korábban volt már konfliktusuk. A tesztelõk bejöhettek volna mondta az alperes õk azonban maguk döntöttek úgy, hogy a felperesek nélkül nem fognak szórakozni. A Debreceni Ítélõtábla az alperes érvelését osztotta, és megváltoztatta a számunkra kedvezõ elsõfokú döntést. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy ha a felperesek ittassága tekintetében esetleg tévedett az alperes, abból nem következik, hogy a felperesekkel szemben etnikai hovatartozásuk miatt alkalmazott diszkriminációt. Az alperes intézkedésének a motívuma az volt, hogy felpereseket ittasnak vélte. A második alkalommal kapcsolatban, amikor a tesztelés zajlott, az ítélõtábla kifejtette, hogy a törzsvendégi státuszra való hivatkozás nyilvánvalóan nem valós, ez ürügy, de logikailag ebbõl sem követezik az az elsõfokú bíróság által megállapított tény, hogy a be nem engedés oka a roma származás lett volna. Végezetül, a tesztelés eredményét, mint bizonyítékot a bíróság visszautasította, mivel a két roma tesztelõ meg sem próbált külön bejutni. Az ítélet jogerõs, azonban felülvizsgálati eljárást kezdeményeztünk ellene. Álláspontunk szerint ugyanis a bíróság tévesen értelmezte az Ebktv. bizonyításra vonatkozó szabályait,11 amikor elfogadta az alperes tévedésre való hivatkozását megfelelõ kimentési okként. Irodánk rendkívül veszélyesnek tartaná, ha a jövõben egy olyan bírói gyakorlat alakulna ki, amely a tévedésre való hivatkozást elegendõnek tartaná annak bizonyítására, hogy az eljárás alá vont fél kifogásolt magatartásának ésszerû indoka volt.12
10 Részletesebben lásd: Fehér Füzet 2004, R. Ágnes (vendéglátó-ipari diszkrimináció). Ítéletek: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1.P.21.757/2004/26. számú ítélete, Debreceni Ítélõtábla Pf.II.20.513/2005/4. számú ítélete. 11 Ahogy azt fent már kifejtettük, az Ebktv. 19. § (1), (2) bekezdései szerint az egyenlõ bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban az alperesre hárul annak bizonyítása, hogy megtartotta az egyenlõ bánásmód követelményét. A felperesnek jelen esetben csak azt kell bizonyítania, hogy roma származású, és õt hátrány érte. Az eljárásban a felperesek roma származását senki nem vitatta, és az sem volt kérdés, hogy õket hátrány érte, hiszen két alkalommal is sikertelenül próbáltak meg szórakozni a diszkóban. 12 Az Ebktv. szerint hátrányos megkülönböztetés miatt eljárás alá volt személynek három módon van lehetõsége magát kimenteni: ha bizonyítja, hogy megtartotta (2. § (1) a)), vagy adott jogviszonyban nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét (2. § (1) b)), illetve ha bizonyítja, hogy a törvény 8. §-ában felsorolt tulajdonságon alapuló rendelkezésének tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal összefüggõ, ésszerû indoka van.
17
FEHÉR FÜZET 2005
Kártalanítási eljárásokban született ítéletek I. A Fõvárosi Bíróság 2005. szeptember 6-án hozott jogerõs ítéletével részben helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsõfokú döntését, amely a Magyar Államot kötelezte egymillió forint és ezen öszszeg után járó, 2003. augusztusától számított késedelmi kamat megfizetésére F. László számára. A roma származású férfi több mint tizenhárom hónapot töltött elõzetes letartóztatásban, azonban a nyomozást vele szemben késõbb megszüntették, mivel nem volt megállapítható a bûncselekmény elkövetése. 13 A férfit életveszélyt okozó súlyos testi sértés bûntettével gyanúsították, õ azonban jogos védelmi helyzetre hivatkozott. A kártalanítási eljárásban kétmillió forint megfizetésére kértük kötelezni a Magyar Államot. Egymillió forintot kértünk általános kártérítésként, mert a férfi az elõzetes letartóztatás miatt nem tudta letenni a kõmûves szakvizsgáját, egymillió forintot pedig nem vagyoni kártérítés címén az elszenvedett lelki sérelmekért. A bíróság az általános kártérítésre vonatkozó egymillió forintos igényünket elutasította, mivel álláspontja szerint nem tudtuk bizonyítani, hogy a szakképesítés megszerzésére a jövõben teljes bizonyossággal számítani lehetett volna, illetve a férfi kõmûvesként biztosan munkát talált volna. A nem vagyoni kártérítés tekintetében viszont köztudomású ténynek fogadta el azt, hogy a személyi szabadság hosszabb idõtartamú, jelentõs korlátozása fizikailag és pszichikailag is megterhelõ és káros.14 Az elsõfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottunk be, amelyben kértük a kártérítés összegének kétmillió forintra emelését. A Magyar Állam is kifogással élt a kamat mértékének megállapítása tekintetében. A Fõvárosi Bíróság helyben hagyta az elsõfokú ítéletet, mindössze a kamat mértékének kiszámítására vonatkozó részt változtatta meg, helyt adva az alperesi fellebbezésnek.
II. 2005. augusztus 9-én emelkedett jogerõre a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete, amely kötelezte a Magyar Államot, hogy fizessen meg hatszázötvenezer forintot annak 2004. januárjától számított kamataival B. László számára. B. László hat hónapot töltött elõzetes letartóztatásban 2002. szeptemberétõl, majd az ellene folytatott nyomozást megszüntették azzal az indokkal, hogy a bûncselekményt nem õ követte el. A férfit erõszakos közösülés bûntettével gyanúsították. B. László fogvatartása elõtt igen szegény körülmények között, albérletben élt. Mivel a bérbeadó számára bizonytalan volt távolmaradásának ideje, az albérletet idõközben felmondta, ezért szabadulása után a férfi az utcára került, hajléktalanná vált. A börtönviszonyok mellett azt a tudatot is el kellett viselnie, hogy olyan bûncselekmény miatt tartják fogva, amelyet el sem követett, ráadásul esetleges elítélése akár nyolcévnyi börtönbüntetéssel járhatott volna. Közben olyan bûntett árnyéka vetült rá, amelyet a társadalom igen mélyen elítél. A társadalom részérõl megnyilvánuló megvetést saját bõrén is érezte: ismerõsei, rokonai elfordultak tõle, sokan megvetéssel tekintettek rá. Kereseti kérelmünkben egymillió forintos nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igényt terjesztettünk elõ, ebbõl a bíróság hatszázötvenezer forintot ítélt meg. Az ügy érdekessége, hogy ez volt az elsõ olyan kártalanítási esetünk, melyben a Magyar Állam nem nyújtott be fellebbezést az elmarasztaló döntés ellen, így az jogerõre emelkedett.
13 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2002, F. László (kártalanítás). Ítéletek: Pesti Központi Kerületi Bíróság 10.P.85.419/2004/16. számú ítélete, Fõvárosi Bíróság 41.Pf.20847/2005/3. számú ítélete. 14 Pp. 163. § (3) bekezdés.
18
A Z IRODA
ÁLTAL KÉPVISELT ÜGYEKBEN SZÜLETETT
2005-ÖS
ÍTÉLETEK
III. A Fõvárosi Bíróság 2005. november 24-én kelt jogerõs ítéletével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsõfokú döntését, amely kötelezte a Magyar Államot, hogy fizessen személyenként egymillió-négyszázezer forintot és annak 2004. augusztusától számított kamatait V. Attila és V. Oszkár számára. Az ítélet a kártérítés összegét egymillió forintra szállította le. V. Attila és V. Oszkár közel öt hónapot töltöttek elõzetes letartóztatásban, míg végül a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette õket. Mindkettõjüket csoportosan elkövetett rablással gyanúsították, majd vádat is emeltek ellenük. A két roma férfi úgy került a rendõrség látókörébe, hogy egy fiatal pár, miután kirabolták õket, úgy adott személyleírást a tettesekrõl, hogy azok valószínûleg cigány származásúak. Az esetet érdekes megvilágításba helyezi, hogy V. Attiláék letartóztatását követõen néhány nappal a városnak ugyanazon a helyén, ugyanolyan módszerekkel ismeretlenek megint rablást követtek el. A felmentõ ítéletet követõ kártalanítási eljárásában az elsõfokú bíróság fejenként egymillió forintot állapított meg nem vagyoni kártérítés címén a fogvatartás során elszenvedett lelki sérelmekért, illetve négyszázezer forint kártérítést az elmaradt jövedelem miatt. Bár a két felperes korábban állandó bejelentett munkahellyel nem rendelkezett, tanúkkal tudták igazolni, hogy fõleg építkezéseken rendszeresen végeztek különbözõ feketemunkákat. Az elsõ fokon eljáró bíróság köztudomású tényként fogadta el, hogy az építõiparban sokakat bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatnak. Elfogadta a családtagok vallomását is arra vonatkozóan, hogy a felperesek és családjuk ingatlannal rendelkeztek, azt fenntartották, illetve gyermeket neveltek. Mindebbõl következik, hogy rendszeres jövedelemmel kellett rendelkezniük. Mindezekre figyelemmel a bíróság a minimálbérnek megfelelõ havi ötvenezer forint jövedelem alapján határozta meg a felperesek kiesett jövedelmét. A másodfokú bíróság azonban az alperesi érvelést osztotta, amely szerint a bizonyítékok mérlegelése nem volt okszerû, mert sem a munkavégzés ténye, sem pedig a bér nem volt igazolt. A másodfokú bíróság tehát az elsõfokú döntés vagyoni kártérítés megállapítására vonatkozó rendelkezését megváltoztatta. Indokolásában kifejtette, hogy az ítélkezési gyakorlat töretlen és egységes abban, hogy csak a jogszerûen megszerezett jövedelem lehet a kártalanítás alapja. (
) Az alkalmi munkavégzésre vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek mellõzése, figyelmen kívül hagyása pedig azzal a következménnyel jár, hogy a munkáltatónak számolnia kell a szabálytalanság õt érintõ következményeivel, míg a munkavállaló az ilyen forrásból származó jövedelemre a bíróság elõtt alappal nem hivatkozhat. A bíróság a jövedelemveszteség kártalanítás címén történõ megítélésével nem legalizálhatja a jogellenes helyzetet, az nem szolgálhat a felperesek javára. A másodfokú bíróság döntését Irodánk rendkívül aggályosnak tartja. Mi az elsõfokú bíróság érvelését osztjuk a tekintetben, hogy a kártalanítási eljárás során a fekete foglalkoztatás körében szerzett kiesõ jövedelmet is meg kell téríteni. Bár erre vonatkozó statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre, mégis hajlunk arra a feltételezésre, hogy azok körében, akik érintettek lehetnek egy kártalanítási eljárásban azaz, akiket köznyelven szólva ártatlanul tartanak fogva hosszabb-rövidebb ideig magasabb azoknak az aránya, akik nem rendelkeznek hivatalosan bejelentett munkával, és akiknek ezért a jövedelme a feketegazdaságból származik. Ugyanakkor ezek az emberek is gondoskodnak a feleségükrõl, gyermekeikrõl, és fogva tartásuk esetén elesnek attól a jövedelemtõl, amit esetleg egy építkezésen vagy valamilyen nyári szezonmunka alkalmával zsebbe megkereshettek volna. Álláspontunk szerint diszkriminatív az a bírói gyakorlat, amely kizárólag a hivatalosan megkeresett munkabért tekinti olyan kiesett jövedelemnek, amelynek kompenzálására egy kártalanítási eljárásban alappal lehet hivatkozni. Úgy gondoljuk továbbá, hogy a kártalanításban eljáró bíróság nem hivatott megítélni, hogy érdemes-e vagyoni kártérítésre az, aki nem fizeti, illetve aki után nem fizetik a társadalombiztosítási járulékokat és adókat. Annál is kevésbé, mert az a társadalmi réteg, amelyik a leginkább érintett a fekete foglalkoztatásban, kiszolgáltatottsága, elesettsége és nem megfelelõ érdekérvényesítõ képessége folytán kerül abba a helyzetbe, hogy munkáltatója hivatalos bejelentés nélkül, a vonatkozó jogszabályok megkerülésével foglalkoztatja. A feketemunka a munkáltató jogellenes magatartásának következménye, azért egy kártalanítási eljárás során a munkavállalót szankcionálni súlyos hiba. Más kérdés, hogy amennyiben valaki alkalmi munkavégzésbõl származó jövedelemre hivatkozik, a bíróságnak nehéz eldöntenie, hogy mit tekintsen irányadónak a kiesett kereset mértékére nézve. V. Attiláék ügyében az elsõfokú bíróság a mindenkori minimálbér összegét vette alapul, azonban elképzelhetõnek tartunk olyan esetet, amikor a felperes tanúkkal bizonyítja, hogy õrizetbe vételét megelõzõen hol és mennyiért dolgozott. Az ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet kívánunk elõterjeszteni.
19
FEHÉR FÜZET 2005
Önkormányzatok által elkövetett jogsértések miatt indított eljárásokban született ítéletek I. 2005. október 18-án kelt ítéletében a Fõvárosi Bíróság megállapította, hogy Budapest II. Kerületi Önkormányzat megsértette a felperesek emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jogait azzal, hogy 2002. augusztus 13-án emberhez méltatlan körülmények között távolította el õket tartózkodási helyükrõl. Az eljárás, amelyben a szóban forgó ítélet született, egy 2002. augusztusában, Budaligeten történt tömeges kilakoltatásra vezethetõ vissza. A kilakoltatási akció következtében közel negyven fõ, köztük két állapotos asszony és húsz kisgyermek került egyik napról a másikra utcára.15 Az ügy elõzménye, hogy a II. kerületi Önkormányzat Budaliget egyik zártkerti üdülõövezetében bérbe adta területét, ahol a bérlõk fából illetve kõbõl építettek hétvégi házakat. A bérletet az Önkormányzat 2000. decemberében felmondta, de nem intézkedett az ingatlanok átvételérõl. A korábbi bérlõk egy része ekkor olyan hajléktalanná vált rászoruló roma családokra bízta a házait, akik a munkanélküliség elõl menekültek a fõvárosba. Többségük már több mint egy évtizede Budapesten élt és dolgozott, és korábban sokszor albérletekben vagy üres önkormányzati lakásokban húzták meg magukat, de többször kilakoltatták õket. Az új lakók berendezkedtek a budaligeti házakban, innen járatták gyermekeiket iskolába, óvodába, innen jártak dolgozni. Helyzetüket többször próbálták jogi úton rendezni, de az Önkormányzat minden megoldás elöl elzárkózott. 2002. augusztus 12-én az Önkormányzat képviseletében eljáró ügyintézõ a délutáni órákban felszólította a Budaligeten élõ 12 családot, hogy másnap reggel 8 óráig hagyják el az általuk lakott ingatlanokat. Írásbeli felszólítást az érintett személyeknek nem adott át, a felszólítás jogalapját sem közölte, valamint jogalapot biztosító jegyzõi határozatot vagy bírósági végzést sem mutatott be. Másnap reggel 8 órakor megkezdték a házak eldózerolását. A kilakoltatás napján zuhogott az esõ, 16°C fok körüli hõmérséklet volt, a családok a gyermekeikkel egész nap kint álltak a hideg esõben, végignézve, ahogy otthonaikat elpusztítják. Az Önkormányzat kezdetben teljes mértékben elzárkózott attól, hogy az utcára kerülteknek bármilyen segítséget nyújtson, késõbb a jelen lévõ civil szervezetek, illetve a sajtó képviselõinek nyomására a kilakoltatottaknak kiutalt fejenként ötezer forintot gyorssegély címén, majd buszt vitt a helyszínre, és keresett egy munkásszállót a III. kerületben, ahol két hétre kifizette a szálló díját. Az emberek este fél 9 körül kerültek a szálláshelyre, addig kint álltak az utcán. Az elsõ fokon eljáró Fõvárosi Bíróság ítéletében kifejtette, hogy az eljárás hiánya eleve jogsérelmet jelentett a felperesek számára. Ez a sérelem pedig az egyenlõ elbánás alkotmányos kívánalmának megszegése. [
] A perbeli esetet figyelembe véve a felperesek emberi méltósága megsérült azzal, hogy velük szemben az alperes nem kezdeményezett ugyanolyan eljárást, mint más állampolgárokkal szemben, hanem a terület elhagyására, határozott és igazolt felhívást csak szóban, a sérelmezett birtokhelyzet megszüntetésének napján tett. [
] Úgyszintén megalázónak minõsíthetõ az is, hogy a felperesek kénytelenek voltak a területen álló felépítmények felszámolását végignézni. Függetlenül attól, hogy valamely ember ideiglenes lakásául szolgáló bármely építmény birtokolására jogot tud-e igazolni, az életének bizonyos idõre teret adó környezet elpusztulásának látványa jelentõs lelki sérelemmel jár, hiszen az ember alapvetõ szükséglete lakhatásának megfelelõ biztosítása. A bíróság ítéletének rendelkezõ részében kötelezte az alperes Önkormányzatot, hogy tizenöt napon belül fizessen fejenként százezer forintot nem vagyoni kártérítés címén mind a tizenkilenc felperes számára. Az ítélet nem jogerõs.
15 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2002, Budapest II. kerület (Személyiségi jogok megsértése az önkormányzat által). Ítéletek: Fõvárosi Bíróság 26.P.24.118/2005/7. számú ítélete.
20
A Z IRODA
ÁLTAL KÉPVISELT ÜGYEKBEN SZÜLETETT
2005-ÖS
ÍTÉLETEK
II. A Pest Megyei Bíróság 2005. október 5-én hozott ítéletet elsõ fokon abban az eljárásban, amelyet P. község önkormányzata ellen kezdeményezett három szülõ. A két édesanya és egy édesapa azért fordult bírósághoz, mert az önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi támogatás iránt benyújtott kérelmüket azzal utasította el, hogy a kérelmezõk nem tesznek meg mindent gyermekük eltartása érdekében. 16 Az önkormányzat amellett, hogy jogszabálysértõen járt el, amikor a törvényben elõírt feltételeknek maradéktalanul megfelelõ kérelmezõket elutasította, az indokolásban olyan sértõ, megalázó kijelentéseket tett, amelyek azt sugallták, hogy a szülõk munka helyett gyermekeikbõl kívánnak megélni. Az elsõ fokon eljáró bíróság ítéletében megállapította, hogy a határozatok indokolása valóban alkalmas a megjelölt személyek személyiségi jogainak megsértésére. A határozatok indokolása abból a feltevésbõl indul ki, hogy az abban megjelölt személyek azért kérnek támogatást, mert nem akarnak dolgozni, holott erre lehetõségük lenne. Arra utal, hogy munkavégzés helyett a gyermek vagy a gyermekek részére folyósított segélybõl kíván a szülõ megélni, az apa ezért nem felelõs szülõ, nem akar a családjának jobb anyagi körülményeket biztosítani. A bíróság leszögezte azt is, hogy álláspontja szerint a közigazgatási hatóságtól elvárható a nagyobb gondosság és odafigyelés abban a vonatkozásban is, hogy ne történhessen meg az ügyfelek személyiségi jogainak megsértése a hozott határozatokban. A bíróság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy mivel a három felperes körül csak az egyik volt személyesen a kérelmezõ, a másik két asszony az eredeti kérelmezõk feleségeként nyújtotta be keresetét, az õ esetükben a keresetet el kell utasítani. Természetes, hogy bizonyos fokig sértõ a másik szülõ részére is az egyik szülõt ért sérelem érvelt a bíróság , de a Ptk. 85. §-ának (1) bekezdése egyértelmûen rögzíti, hogy ezek a jogok csak személyesen érvényesíthetõek. Annak ellenére, hogy a bíróság több helyen is kifejtette, hogy az inkriminált határozatok indokolása személyiségi jogokat sért, végül arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy ebbõl fakadóan nem vagyoni káruk származott volna, így az erre vonatkozó igényt elutasította. Az elsõfokú ítélet végül a két feleség tekintetében a keresetet elutasította, a kérelmezõ férj tekintetében pedig megállapította, hogy az alperes önkormányzat azon indokolásával, hogy az apa nem tesz meg mindent anyagi helyzetük javításáért megsértette emberi méltósághoz fûzõdõ jogait, és vele szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazott. A bíróság kötelezte az önkormányzatot arra, hogy kérjen bocsánatot a felperestõl a következõ szöveg megküldésével: A P. Önkormányzat határozatában megsértette B. István emberi méltóságát és hátrányosan megkülönböztette õt és ezen magatartás miatt bocsánatot kérünk tõle, P. Önkormányzat. Az ítélet nem jogerõs, ellene fellebbezést nyújtottunk be. Álláspontunk szerint ugyanis a feleségek, bár a gyermekvédelmi ellátást valóban nem maguk kérelmezték (azt férjük nyújtotta be), maguk is hátrányos megkülönböztetés áldozataivá váltak. Abból fakadt a hátrányuk, hogy olyan férfi volt a férjük, aki nem dolgozott, így a közös gyermekek után járó támogatástól a jogsértõ önkormányzati döntés eredményeként elestek.17 Az önkormányzat határozatainak indokolása rájuk nézve is sértõ volt, hiszen a faluban elterjedt a hír, hogy azért nem kapják meg az ellátást, mert férjük az önkormányzat szerint munkakerülõ. A magánszemélyek bárminemû hátrányos megkülönböztetése pedig a személyhez fûzõdõ jogok megsértését jelenti. 18 A harmadik felperes tekintetében kifejtettük, hogy a nem vagyoni kártérítés iránti igényt önmagában megalapozza, ha emberi méltóságot sértõ kijelentések és követelések jelennek meg egy önkormányzati határozatban. A személyiségi jogsérelem orvoslásának eszköze a nem vagyoni kártérítés, amely a jogsérelem megállapításának tényével együtt, jogos igényként jelenik meg. A hátrányos megkülönböztetés kompenzálására mint az általános személyiségvédelem eszköze a nem vagyoni kártérítés alkalmas.
16 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2003, Kiszolgáltatva sorsnak, jegyzõnek (P. község); Fehér Füzet 2004, P. község (Önkormányzat által elkövetett jogsértés). Ítéletek: Pest Megyei Bíróság 10.P.21.245/2004/11. 17 P. községben az volt a gyakorlat, hogy aki úgy igényelt rendszeres gyermekvédelmi támogatást, hogy nem volt munkája, azt az önkormányzat kötelezte arra, hogy hozzon három munkahelyrõl igazolást arról, hogy ott önhibáján kívül nem alkalmazzák. Igazolás hiányában a kérelmet elutasították. A vonatkozó jogszabályok szerint egyébként mindenkinek meg kell adni a támogatást, amennyiben a családban az egy fõre jutó jövedelem összege nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 110%-át (1997. évi 31. tv. a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról, (Gyvt.) 19. § (2).). 18 Ptk. 76. §.
21
FEHÉR FÜZET 2005
Egyéb ügyekben született ítéletek
Az elsõ fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005. december 2-án hozott ítéletet abban az eljárásban, amelyet R. József roma kisebbségi vezetõ indított a helyi polgármester ellen, mivel az több alkalommal nyilvánosan sértegette, illetve roma származásával kapcsolatban is becsmérelte õt.19 A bíróság megállapította, hogy a polgármester megsértette a felperes roma vezetõ jó hírnevét, becsületét, és emberi méltóságát, ezért kötelezte kettõszázötvenezer forint megfizetésére nem vagyoni kártérítés címén, illetve arra, hogy az ítélet rendelkezõ részét és a bocsánatkérését tartalmazó nyilatkozatát jelentesse meg a helyi lapban. Az ítélet nem jogerõs.
19 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 2005, R. József (személyiségi jog megsértése). Ítéletek: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5.P.21 106/2005/6. számú ítélete.
22
Programok, események a 2005-ös évben
FEHÉR FÜZET 2005
I. Bíróképzés
Irodánk egy kétéves nemzetközi program keretében lehetõséget és pénzügyi támogatást kapott az Európai Bizottságtól, hogy emberi jogi, valamint a diszkriminációellenes szabályozás és annak gyakorlati alkalmazása tekintetében képzést szervezzen bírák számára. A programot a grazi székhelyû Európai Képzési és Emberi Jogi Kutatóközpont vezeti, Magyarország mellett Szlovákia, Szlovénia és Ausztria részvételével. A program 2004. decemberében kezdõdött, és 2006. novemberében fejezõdik be. A képzés célcsoportjai az egyenlõ bánásmódról szóló törvény alkalmazásában érintett munkaügyi, valamint személyiségi jogi perekben eljáró bírák, akik az új törvény, valamint az ahhoz kapcsolódó közösségi irányelvek (43/2000, 78/2000 EK irányelvek) alkalmazásáról bõvíthetik tudásukat. Mivel hazánkban a bírák képzése az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) feladat- és hatáskörébe tartozik, együttmûködési megállapodást kötöttünk a hivatallal. Megállapodásunk szerint programunk az OIT által elfogadott képzési tervhez kapcsolódik, amelynek értelmében a 2005. évre szervezett szemináriumok, konferenciák keretében kaptunk néhány órát a foglalkozások lebonyolítására. A program keretében a 2005-ös évben két alkalommal került sor bíróképzésre. 2005. áprilisában a munkaügyi bírák számára tartott kétnapos szemináriumon egy teljes délutánt szenteltünk az Egyenlõ bánásmódról szóló törvény ismertetésére, annak gyakorlati alkalmazására. A hagyományos oktatástól eltérõen az volt a célunk, hogy fiktív esetek megvitatásán és megoldásán keresztül interaktív lehetõséget teremtsünk, hogy mindenki lehetõséget kapjon problémák felvetésére és megvitatására. Ez alkalommal hetvenöt, az ország különbözõ részeibõl érkezõ bírót képezhettünk, akik a visszajelzések alapján elégedettek voltak az általunk lebonyolított tréninggel. Második alkalommal 2005. októberében tartottunk hasonló képzést, a célcsoport ezúttal a személyiségi jogokkal foglalkozó bírói kör volt. A fiktív esetek megvitatása mellett a résztvevõk elõadásokat is hallhattak a törvényrõl, valamint az Egyenlõ Bánásmód Hatóság munkájáról. A tréningen hetven fõ vett részt, szintén az ország különbözõ pontjairól. A kétéves program keretében a képzések lebonyolítása mellett megkezdtük egy oktatási kézikönyv elkészítését, amely a hátrányos megkülönböztetés témakörét érintõ alábbi tanulmányokat tartalmazza: A diszkrimináció természete, oka és következménye. A közvetlen és közvetett diszkrimináció. A bizonyítási eljárás, különös tekintettel a fordított bizonyítási teherre. A bizonyítékok köre a diszkriminációs ügyekben. Közérdekû igényérvényesítés. Az elkészült kézikönyvbõl a terveink szerint több példányt küldünk minden megyei bíróságra. Szintén a program részeként készítjük el azt az antidiszkriminációs honlapot, amely szakmai adatbázisként szolgálhat a jogalkalmazók (bírák, hatósági elõadók, gyakorló ügyvédek, jogvédõ szervezetek) számára. A honlap tartalmazni fogja a témában releváns hazai és nemzetközi esetjogot, jogszabályokat, egyéb információkat.
24
PROGRAMOK,
ESEMÉNYEK A
2005-ÖS
ÉVBEN
II. Nemzetközi tapasztalatcsere
A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatásának keretében 2005. júniusa és 2006. májusa között zajlik az a pályázati program, amelynek célja, hogy a hazai civil szervezetek megosszák, illetve kicseréljék tapasztalataikat külföldi szervezetekkel. A program keretében Irodánk a tesztelés módszerének nemzetközi gyakorlatát kívánta megismerni, illetve a partnerszervezetekkel meg kívánjuk osztani saját tapasztalatainkat. A tesztelés módszerét amerikai minta alapján, hat évvel ezelõtt kezdtük el használni a rejtett formában megnyilvánuló diszkrimináció feltárására, illetve bizonyítására. Bizonyos típusú diszkriminációs eseteknél fõként munkaügyi vagy vendéglátó-ipari diszkrimináció esetén a tesztelés az egyetlen olyan eszköz, amelylyel bizonyítható a diszkriminatív gyakorlat. A módszer lényege, hogy elõzetesen kiképzett és felkészített kisebbségi és nem kisebbségi tesztelõ párosokat küldünk ki a bepanaszolt szórakozóhelyre, étterembe vagy munkahelyre, hogy ott elõre meghatározott koreográfia szerint potenciális vendégként, más esetben munkavállalóként viselkedjenek. A tesztelést követõen a tesztelõ-koordinátor által összeállított kérdõívet valamennyi tesztelõ kitölti, illetve részletesen beszámol a megfigyeléseirõl. Amennyiben a roma tesztelõkkel való bánásmód más, vagy hátrányosabb, mint a nem roma tesztelõk esetében, a diszkrimináció gyanúja alapos. A tesztelés eredményét, illetve a tesztelési kérdõíveket a késõbbi eljárások során bizonyítékként használjuk, illetve a tesztelõk tanúként kerülnek beidézésre az adott ügyben. A tesztelés meghatározott módszertan alapján, szigorú szakmai szabályok és etikai normák betartása mellett történik. A tesztelés lefolytatásához az adott ügyben megfelelõen képzett, tapasztalattal rendelkezõ tesztelõ-koordinátorra van szükség. A diszkrimináció-feltárási és bizonyítási probléma nem csak az etnikai alapon történõ hátrányos megkülönböztetés sajátja, más védett csoportokat ért hátrányos megkülönböztetés bizonyítása is hasonló nehézségekbe ütközik. Bár Irodánk a tesztelési módszert kizárólag etnikai alapú jogsértés esetén használja, az alkalmazható lehet az egyéb, nem, életkor, szexuális irányultság, fogyatékosság, stb. alapú diszkriminációk feltárására is. A gyakorlat során a módszer folyamatosan tökéletesedik, a különbözõ esetek tesztelése során egyre több tapasztalatot gyûjtünk. Hosszú távon az a célunk, hogy az összegyûlt ismeretanyagot rendszerezzük, és egy kiadványban tegyük majd közzé az érdeklõdõk számára. Ezen tervünkhöz kapcsolódott az NCA által finanszírozott pályázati program, aminek keretében megismerhettük több külföldi szervezet tesztelési gyakorlatát, a témában szerzett tudását, tapasztalatát. A program elsõ szakaszában a Holland Faji Diszkriminációs Hivatallal (Landlijke Bureau ter bestrijding van Rassendiscriminatie, továbbiakban LBR) léptünk kapcsolatba, amelynek munkatársai ismertették a holland helyzetet. Náluk úgynevezett antidiszkriminációs ügynökségek mûködnek, amelyek fogadják az egyenlõ bánásmód sérelmével kapcsolatos panaszokat, azokat kivizsgálják, majd megkísérlik az egyeztetést. Amennyiben nem sikerül a feleknek peren kívül egyezséget kötniük, továbbítják az ügyet ügyvédi irodáknak, akik a birtokukba került tényfeltáró iratok alapján kezdeményeznek peres eljárást ügyfelük érdekében. Az antidiszkriminációs ügynökségek bizonyítékszerzõ céllal alkalmazzák a tesztelés módszerét. Az LBR javaslatára a program során három holland ügynökséget kerestünk fel, a tilburgi ADB-t,1 az utrechti BDU-t2 és a rotterdami RADAR-t.3 Hollandián kívül Belgiumba utaztunk még el, ahol az ún. Emberi Jogi Liga4 dolgozóival találkoztunk. Valamennyi szervezetnél egy még itthon összeállított kérdõív alapján készítettünk interjúkat. Elsõsorban az egyes szervezetek tesztelési gyakorlatára, koreográfiáira voltunk kíváncsiak, de szerettük volna megismerni a helyi jogalkalmazók viszonyulását is a teszteléshez. Célunk volt továbbá a nemzetközi esetjog gyûjtése is, amely esetleg iránymutató lehet a haza joggyakorlat alakulása szempontjából. 1 Anti-Discriminatie Bureau Tilburg. 2 Bureau Discriminatizaken Utrecht. 3 Rotterdamse Anti Discriminatie Actie Raad. 4 Ligue des droits de lHomme.
25
FEHÉR FÜZET 2005
Munkatársunk 2005. november 20. és december 2. között tartózkodott Hollandiában majd Belgiumban, ahol a már felsorolt szervezetek munkatársaival találkozott. Kinti tapasztalatait röviden szeretnénk ezúton is ismertetni. A tilburgi antidiszkriminációs ügynökség 1986 óta mûködik, tevékenységét Közép-Brabant tartományban fejti ki. A holland alkotmányban megjelölt valamennyi kisebbség fordulhat hozzájuk panaszaival, de ügyfeleik többsége muszlim. Az ügynökséghez fõként munkaügyi panaszok érkeznek, de foglalkoznak a szociális támogatások és a lakhatás területével is. Szolgáltatásaik magukba foglalják a panaszok rögzítését, a tájékoztatást és a tanácsadást. Jogi képviseletet abban az esetben vállalnak, ha az adott ügyet az Egyenlõ Bánásmód Bizottság (a hazai EBH-hoz hasonló szerv) tárgyalja. Emellett emberi jogokat is oktatnak a környékbeli iskolákban. Az anyagi támogatást az iroda a helyi önkormányzattól kapja. Az ügynökség mûködési ideje alatt mindezidáig egyetlen esetben tesztelt a helyi önkormányzat megbízásából. Az iroda vezetõje valószínûsítette, hogy politikai szempontok is szerepet játszottak a tesztelés elrendelésében, ugyanis akkoriban zajlottak a helyi választások, és az önkormányzat a tevékenykedés látszatát keltve határozta el a tesztelés lefolytatását. Ennek célja egyébként a Tilburg városában mûködõ szórakozóhelyek diszkriminatív beléptetési gyakorlatának feltárása volt. Az iroda segítségére volt az ügyben a helyi önkormányzat és a rendõrség is, az összes költséget az önkormányzat állta. A tesztelõket egy környékbeli futballcsapat szolgáltatta, ahonnan szép számban érkeztek török és arab kisebbséghez tartozó önkéntesek, akikkel az eljárás lefolytatására szerzõdést is kötöttek. A tesztelést 6 hónapig készítették elõ, és egyetlen éjszaka alatt hajtották végre. A tesztelõket az öltözködés és a viselkedés részleteire is kiterjedõen, alaposan felkészítették a feladatra. A tesztelõk közel azonos életkorúak voltak, mindannyian tanultak illetve dolgoztak valahol. A rendõrség gondoskodott a tesztelõk védelmérõl, és a város kamerás figyelõrendszere segítségével figyelemmel tudták kísérni a belvárosi rendõrõrs épületébõl mind a hét szórakozóhely bejáratát. A tesztelõk minden diszkó meglátogatása után visszatértek az ADB irodájába és onnan indultak tovább. Itt a rendõrség felvette a vallomásukat kérdõív formájában. A BDU ügynökség 1984 óta mûködik, elsõsorban Utrecht városában. Tevékenységi köre igen hasonló a tilburgi intézményhez. Bármely védett csoport tagja fordulhat az irodához panaszával, az ügyek többsége a munkaügyi jellegû. A szervezet közvetítõi tevékenységet is ellát szomszédok közötti vitás esetek során, emellett médiafigyeléssel is foglalkoznak. Munkájuk során panaszokat vesznek fel és tényfeltárást végeznek. Fõ támogatójuk az utrechti önkormányzat. A rotterdami RADAR ügynökség 1983-ban kezdte meg mûködését, és Rotterdam Rijnmond tartományban aktív. Az elõzõ két szervezethez hasonlóan valamennyi, kisebbséghez tartozó személy érdekében munkálkodik, és fõleg munkaügyi, vendéglátó-ipari és lakhatási esetekben jár el. Fõ tevékenységei közé tartozik a tanácsadás és a jogi képviselet nyújtása. Emellett kutatásokat is folytat, amit az oktatásról és a munkaerõpiacról készített felmérései is jeleznek. Foglalkozik a társadalom tagjaiban való tudatosság felébresztésével, amit kampányok útján és emberi jogi oktatással igyekszik elérni. A mûködéséhez szükséges költségeket a helyi önkormányzat fedezi. A tesztelés módszerét elmondásuk szerint Hollandiában elõször Leidenben alkalmazták, õk az ötletet onnan kapták, majd fejlesztettek rajta. Állításuk szerint az egész országban általában négyévente egyszer tesztelnek, fõleg szórakozóhelyeket, illetve munkát kínáló cégeket telefonon. A szórakozóhelyek között ismert eljárás a tesztelés, így nem lepõdnek meg, ha ennek tárgyává válnak. A munkahelyek tesztelése azonban nehéz feladat, ennélfogva nem is gyakori az alkalmazásuk. További problémát jelent számukra, hogy az ügyészség a tesztelési eredményekre alapozott eljárások megindítását nem támogatja, ezért egyelõre nem tekinthetõ elfogadott módszernek a bírósági eljárásokban, már ami Rotterdamot illeti. A rendszer megértéséhez hozzátartozik, hogy a hollandok nem szeretnek pereskedni: ha lehetséges elkerülik a bíróságot és igyekeznek egyéb, egyeztetõ módszerekkel megoldani a vitás ügyeket. A 2004-es és 2005ös évben Club Stars néven egy teszteléssel egybekötött versenyt rendeztek. 29 különbözõ etnikumú tesztelõ fiatal látogatott meg öt elõre kiválasztott szórakozóhelyet, ahol eltöltöttek egy pár órát, és meghatározott szempontok szerint egy kérdõíven egytõl tízig osztályozták a diszkókat. A versengést a sajtó is figyelemmel kísérte, amely komoly ösztönzõ erõt jelentett a kluboknak a vendégekkel való egyenlõ bánásmódra. Az akciónak egy saját weblapot is fenntartottak a nagyobb nyilvánosság és átláthatóság érdekében, valamint az eredmény 50 százalékát az internetes szavazás adta. Az öt klubot 26 rotterdami szórakozóhely jelölése alapján válogatták ki. A fiatalokat olyan módszerrel válogatták össze, amely az amerikai esküdtszékek összeté
26
PROGRAMOK,
ESEMÉNYEK A
2005-ÖS
ÉVBEN
telének meghatározásánál alkalmazott. A tesztelõkkel nem írattak alá szerzõdést, feladatuk is csak az volt, hogy érezzék jól magukat, és ne vitatkozzanak a bejáratnál álló biztonsági õrrel. A tesztelõknek a bent eltöltött idõ alatt korlátozott mértékig a RADAR állta a fogyasztását. Rendõri védelmet a tesztelõk a tilburgi példával ellentétben nem kaptak, mindenki saját felelõsségére vett részt az eseményen. A tesztelési akció eredményeit késõbb összegezték, és szerkesztett formában kiadták. A brüsszeli Emberi Jogi Liga 1901 óta mûködik. Fõleg Belgium francia részében tevékeny, de van egy holland testvérszervezete is. Leginkább bevándorlókat érintõ ügyekben jár el, közülük is kiemelkednek az északafrikai, szub-szaharai és kelet európai migránsok esetei. Elmondásuk szerint a kongói és a marokkói bevándorlók története nyúlik vissza hosszabb idõre, tekintettel az anyaországok egykori gyarmati helyzetére. Éppen ezen okok miatt is a szervezet elsõsorban a diszkriminációnak a bevándorlási ügyeket érintõ eseteivel foglalkozik. A Liga nem biztosít egyéni képviseletet, csak kifejezetten próbaper jellegû ügyekben jár el. Bíróság elõtti megjelenésük a stratégiai pereskedés alapján nyugszik. A törvényhozást ellenõrzik emberi jogi szempontból és így kívánnak a rendszeren javítani. Foglalkoznak még emberi jogi oktatással iskolákban, mivel egyik fõ céljuk a társadalmi tudatosság felébresztése. A mûködéséhez szükséges anyagi fedezetet a kormánytól és különbözõ felajánlásokból nyerik. A Liga önmagát függetlennek tekinti. Az elsõ, híressé vált tesztelést az ILO5 végezte a kilencvenes évek végén, ám ezt bírósági eljárásban nem alkalmazták, csupán felhívták a figyelmet vele a munkaügyi diszkriminációra. A Belgiumban használatos tesztelés az amerikai példa ötvözése az angollal és az ILO tapasztalataival, azonban ritkán van rá példa. A tesztelést fõleg munka- és lakhatási ügyekben alkalmazzák, valamint a vendéglátóiparban. Egy tesztelés egyéni panasz nyomán indulhat. Az eljárást fõként személyesen végzik a tesztelõ önkéntesek, de érdekes módszer a közjegyzõ jelenlétében történt kihangosított telefonbeszélgetés is. A Liga nem mûködtet adatbázist a tesztelõ önkéntesek nyilvántartására. Az önkéntesek saját költségükre tesztelnek, a Ligától nem kapnak anyagi térítést. A tesztelõkre leselkedõ esetleges veszélyektõl a közjegyzõ és a szervezet alkalmazottainak jelenléte jelent védelmet. A belgák által alkalmazott módszer nagyban hasonlít a magyar gyakorlatra annyiban, hogy õk is egyéni panasz alapján alkalmazzák a módszert, általában 2-4 különbözõ etnikai hovatartozású tesztelõ bevonásával. A tesztelésben közremûködik egy koordinátor, aki elõzõleg felkészíti az önkénteseket, jelen van az egész tesztelés folyamán és felelõs annak eredményéért, amit az eljárás után egy kérdõív segítségével rögzítenek. Belgiumban egyelõre a bíróságok nem fogadják el a tesztelést mint bizonyítékot, ezért a sajtó bevonásával igyekeznek az eredményeket felhasználni és tájékoztatni a nyilvánosságot. Mindazonáltal változást fog hozni a remények szerint, hogy a francia Court de Cassation6 újabban elfogadja a tesztelési eredményt bizonyítéknak, ami jó irányba befolyásolhatja a belga bíróságok döntéshozatalát. A jövõben várható, hogy a belga törvényhozás is külön figyelmet szentel a tesztelésnek, amitõl a Liga jogszabályi formában történõ megvalósulást vár.
5 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet. 6 A hazai felülvizsgálati eljárásokat tárgyaló bíróságokhoz hasonló bíróság, amely önálló döntést nem hoz, azonban ítéletet semmisíthet meg, ha az jogszabálysértõ.
27
FEHÉR FÜZET 2005
III. Honlapfejlesztés
A Nemzeti Civil Alapprogram támogatta azt a projektet is, amelynek keretében sikerült az elmúlt tizenegy év során született legjelentõsebb bírósági ítéleteinket digitalizálni, és honlapunkon7 anonimizált formában az érdeklõdõk számára közzé tenni. Kétszázhatvanhét oldalnyi ítéletet sikerült feldolgoznunk elektronikus formában, és elhelyeznünk honlapunkon. Az érdeklõdõk a weboldalon eddig is olvashatták az összes jelentõs ügyünkrõl szóló esetleírást, ezek azonban nem tartalmazták a késõbb született ítéletek beszámolóit. Számos érdeklõdõ jelezte, szívesen elolvasnák, hogy vajon a bíróság miként vélekedett egy-egy esetrõl. Mivel a rendelkezésre álló pénzügyi keret miatt az elmúlt tizenegy év során Irodánkban összegyûlt anyagból csak korlátozottan válogathattunk, az volt a célunk, hogy azon bírósági, rendõrségi, ügyészségi döntések kerüljenek fel honlapunkra, amelyek vagy precedens-értékûek, vagy olyan tanulságokkal szolgálnak, amivel segíthetik más jogvédõk, kutatók munkáját. Igyekeztünk lehetõleg valamennyi diszkriminációs területrõl válogatni, így az érdeklõdõk olvashatnak munkaügyi, lakhatási, oktatási, vendéglátó-ipari diszkriminációs perekben született ítéleteket, de hozzájuthatnak olyan, a rendõrség és az ügyészség által hozott határozatokhoz is, amelyek romák ellen elkövetett etnikai alapú bûncselekmények miatt folytatott büntetõeljárásban születtek. Az ítéleteket, határozatokat az érdeklõdõk úgy találhatják meg honlapunkon, ha vagy az év, vagy a téma szerinti keresés segítségével kiválasztják a számukra érdekes esetleírást, amelynek végén egy link segítségével jutnak el az ügyben született döntésig. Egy-egy, már jogerõsen lezárt esetnél feltettük mind az elsõ, mind a másodfokú ítéletet, és sok esetben a felülvizsgálati eljárásban született döntést is. Nem csak olyan ügyek közül válogattunk, amelyeket sikerrel tudtunk képviselni: igyekeztünk az elutasító ítéleteket, nyomozást megszüntetõ határozatokat is az érdeklõdõk rendelkezésére bocsátani. Álláspontunk szerint az elutasításokból, illetve azok indoklásaiból legalább annyit tanulhatnak a szakemberek, mint amennyit a sikerrel végigvitt esetekbõl. Amennyiben elutasító ítéletet tettünk közzé a program keretében, mindig feltettük mellé az általunk írt fellebbezéseket, benyújtott panaszokat is, mert fontosnak találtuk, hogy a bíróság vagy egyéb hatóság vélekedése mellett Irodánk álláspontja is kiderüljön.
7 www.neki.hu.
28
PROGRAMOK,
ESEMÉNYEK A
2005-ÖS
ÉVBEN
IV. Törvénykommentár
2005. nyarán kezdõdött meg az a civil önszervezõdést támogató szintén NCA program, amelynek keretében két másik nagy emberi jogi szervezettel, a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Háttér Társaság a Melegekért szervezettel karöltve arra vállalkoztunk, hogy az egyenlõ bánásmód témájában kommentárt írjunk az új Esélyegyenlõségi törvényrõl. A három szervezet közös szakmai mûhelymunkát szeretne elindítani a törvény hatásáról, gyakorlati alkalmazásáról. Az egyéves program során hat alkalommal kerül sor szakmai mûhelymunkára, amelyen a három szervezetnél dolgozó neves emberi jogi szakértõk a törvény gyakorlati alkalmazásáról, hibáiról, esetleges módosításairól cserélnének eszmét. A program eredményeképpen az öt jogász szakértõ elkészíti a törvény kommentárját, amely a jogalkalmazók (bírák, hatóságok) mellett az emberi jogi területen dolgozó civil szervezetek számára kíván elméleti és gyakorlati magyarázatot nyújtani a törvény megértéséhez, alkalmazásához. A pályázati program a három civil szervezet hosszú távú szakmai együttmûködéséhez, valamint az emberi jogi területen hiányzó szakmai érdekérvényesítéshez is segítséget nyújt. 2004. januárjában lépett hatályba az Esélyegyenlõségi törvény, amely lényeges hiányosságokat pótolt a hátrányos megkülönböztetés jogi szabályozásának területén. Az Uniós normáknak megfelelõ jogszabály gyakorlati alkalmazása azonban nehézséget jelent a jogalkalmazók (bíróságok, különbözõ hatóságok) számára. Miközben a rendkívül fontos törvény megszületése pótolta a jogszabályi hiányosságokat, az emberi jogok, ezen belül pedig a diszkrimináció elméleti és gyakorlati kérdéseinek megértése nem történt meg a jogásztársadalomban. Az esélyegyenlõségi törvényhez kapcsolódó jogszabályi magyarázat (Kommentár) hiányzik, amelynek megalkotása rendkívül indokolt az emberi jogi területtel foglalkozó szakma számára. A három civil szervezet közös szakmai programja ezt a hiányosságot kívánja pótolni. Tágabb célunk, hogy erõsítse a programban részt vevõ szervezetek szakmai együttmûködését, és elõsegítse az emberi jogi terület szakmai érdekérvényesítését. A szakmai program megvalósításával továbbá fejleszteni kívánjuk a jogalkalmazók tudását az esélyegyenlõség témakörében, hogy a téma mind a szûkebb szakmában, mind a társadalomban nagyobb figyelmet kapjon. A három civil szervezet megállapodása értelmében a program kezdõ lépést jelent egy hosszú távú szakmai együttmûködés megvalósítására. Jövõbeni programok keretében szakmai párbeszédet kezdeményezünk a jogalkotók és a jogalkalmazók között az érintett témakörben, konferenciákat, széleskörû szakmai párbeszédet indítunk a törvény esetleges módosításaival kapcsolatban. Az együttmûködés további eredménye a három civil szervezet által elkészített törvénymódosítási javaslat, amit közös lobbitevékenység során kívánunk a parlamenti képviselõkkel, valamint az emberi jogi bizottság tagjaival megismertetni. A fentiekben ismertetett eredmények eléréséért közös pályázati programokon kívánunk részt venni a jövõben, amelyhez a jelen program keretében elkészített kommentárt pályázati referenciának kívánjuk használni.
29
FEHÉR FÜZET 2005
V. Emberi jogok napja
2005. december 10-én az Emberi Jogok Világnapja alkalmából a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Helsinki Bizottság, és a NEKI egész napos közös rendezvénysorozatot tartott a budapesti Gödör klubban. Ennek keretében került levetítésre az a dokumentumfilm, amely a NEKI egyik 1997-es esetét dolgozza fel. Kommenczi Norbert Daráló címû filmje Pusoma Dénesnek állít emléket. A történet jól példázza, hogy miként válhat áldozatává az ember annak, ha bedarálják az igazságszolgáltatás sokszor elõítéleteken alapuló mechanizmusai.8 A film egy régen halott ember történetét meséli el, akit bedarált, megrágott, és darabokban köpött ki a magyar igazságszolgáltatás szorgos, kegyetlen, bár nem éppen hatékony gépezete. Rácsodálkozhatunk, milyen konok következetességgel, eszközökben nem válogatva tettek bûnössé egy ártatlan embert, és csak remélhetjük, hogy a történések szerencsétlen sorozata, nem pedig a rendszer belsõ logikája okozta a hibát, amelyen egy élet úszott el. 9 A film levetítését követõen kerekasztal-beszélgetésre került sor, aminek témája a romák és az igazságszolgáltatás volt. A nézõk kérdéseket intézhettek a film rendezõjéhez, illetve Magyar Elemér ügyvédhez, aki Pusoma Dénes jogi képviselõje volt annak idején. A beszélgetést dr. Bodrogi Bea, irodánk vezetõje moderálta.
8 Bõvebben lásd: Fehér Füzet 1997, Pusoma Dénes ügye (rendõrségi diszkrimináció). Pusoma Dénes roma származású férfit egy a falujában történt rablógyilkossággal gyanúsítottak meg, majd ítéltek el, mint késõbb kiderült, ártatlanul. A férfi kiszabadulás át követõen segítségünkkel kártalanítási eljárást kezdeményezett a Magyar Állam ellen. Miután a bírság ítéletében kifejtette, hogy bár ártatlanul ült, a kártalanítás számára mégsem jár, önkezével véget vetett életének. Történetét Fekete Fehér címmel könyvben dolgozta fel a kártalanítás során eljáró ügyvédje, dr. Magyar Elemér. 9 www.szemle.film.hu.
30
Az Esélyegyenlõségi törvény hatása a jogvédelemre
FEHÉR FÜZET 2005
A hazai diszkrimináció-ellenes küzdelemben fordulópontnak tekintettük 2004. január 27-ét, amikor hatályba lépett az Egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló törvény (Ebktv.).1 Bár a jogszabálynak lehetnek hiányosságai, és egyes részei késõbb korrekcióra szorulhatnak, a kisebbségek jogvédelme területén új idõszámítás kezdõdött.2 A törvény elkészítésére két irányból is nyomás nehezedett a jogalkotóra. Egyrészt a jogvédelem területén tapasztalattal bíró civil szervezetek, szakértõk, illetve a kisebbségi ombudsman azt az álláspontot képviselte, hogy a hazai diszkrimináció-ellenes szabályozás nem nyújt hatékony védelmet a hátrányos megkülönböztetés áldozatai számára, másrészt az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségünk is abba az irányba mutatott, hogy változtatásokra van szükség a hazai joganyagban. Több mint egy év telt el az Ebktv. hatályba lépése óta, így alkalmazásával kapcsolatban már szert tettünk némi tapasztalatra. A törvény több ponton is változásokat hozott a diszkrimináció-ellenes eljárások terén, ezek közül mi ehelyütt az Egyenlõ Bánásmód Hatóság (továbbiakban EBH) intézményével, a közérdekû igényérvényesítéssel és a bizonyítás kérdéseivel foglalkozunk hangsúlyosabban.
Egyenlõ Bánásmód Hatóság A törvény rendelkezése alapján 2005. februárjában állt fel az az országos hatáskörû közigazgatási szerv, amely az egyenlõ bánásmód érvényesülésének ellenõrzésére hivatott. Jelentõsége álláspontunk szerint leginkább abban áll, hogy az Egyenlõ Bánásmód Hatóság a bírósági eljárásoknál sokkal gyorsabban, közigazgatási eljárás keretében köteles a hozzá beérkezõ kérelmet elbírálni, illetve érdemi döntést hozni.3 A diszkriminációt elszenvedõ fél tehát egy gyorsabb és egyszerûbb eljárás keretében jut jogorvoslathoz, nem kell éveket várnia addig, amíg ügye nyugvópontra jut. Ugyanakkor a Hatóság eljárása során kizárólag bírságot 4 szabhat ki, amennyiben megállapítja az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését. Ha ellenben a panaszos az õt ért megaláztatás miatt kártérítési igénnyel kíván fellépni, továbbra is kezdettõl a bírósági utat kell igénybe vennie. A Hatóság felállítása ugyanakkor azért is jelentõs, mert míg korábban kizárólag munkaügyi és ún. vendéglátó-ipari diszkrimináció esetén volt mód közigazgatási eljárás keretében jogorvoslattal élni,5 az EBH hatásköre már valamennyi, a törvényben felsorolt területre, így az oktatásra, lakhatásra, egészségügyre, stb. kiterjed. A Hatóság reményeink szerint professzionálisabban kezeli majd a hozzá beérkezõ diszkriminációs ügyeket, ugyanis munkáját egy szakértõkbõl álló testület segíti.6
Közérdekû igényérvényesítés Az Ebktv. másik jelentõs újítása az ún. közérdekû igényérvényesítés intézményének bevezetése. Az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság elõtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert
1 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.). 2 A törvény kapcsán életbe lépett változásokról részletesebben egy tanulmány keretében már szóltunk. Lásd: Változások küszöbén,
www.neki.hu. 3 A Hatóság a közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (2004. évi 140. tv.) és az Egyenlõ Bánásmód
Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet (362/2004. (XII.26.) Korm. rendelet) rendelkezései alapján jár el. A Hatóság az érdemi határozatot a kérelem elõterjesztésétõl vagy az eljárás hivatalból történõ megindításától számított hetvenöt napon belül hozza meg. 4 A bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet. 5 Két közigazgatási fórum, a munkaügyi felügyelõség és a fogyasztóvédelmi felügyelõség hatásköre is kiterjedt a hátrányos megkülönböztetés tilalmának ellenõrzésére a saját területükön. Mindkét szerv kiszabhatott bírságot jogsértés esetén. Tapasztalataink azonban nem túl kedvezõek. Általában rengeteg energiát emésztett fel, míg meggyõztük e hatóságokat, hogy egy-egy munkaügyi vagy vendéglátó-ipari diszkriminációs esetben jogszabály kötelezi õket az eljárás megindítására, és ha az eljárás meg is indult, az esetek nagy részében az nem volt túl hatékony. 6 A Hatóság mûködésérõl lásd bõvebben: Ebktv.12. § 17. §. és 362/2004. (XII.26.) Korm. rendelet.
32
A Z ESÉLYEGYENLÕSÉGI
TÖRVÉNY HATÁSA A JOGVÉDELEMRE
indíthat az ügyész, az EBH, illetve társadalmi és érdekképviseleti szervezetek, ha az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.7 A közérdekû igényérvényesítés lényege tehát az, hogy nem közvetlenül a jogsérelmet szenvedett személy fordul jogainak érvényesítése érdekében a bírósághoz vagy más hatósághoz, hanem valamely szervezet a saját jogán lép fel vagy indít eljárást. A közérdekû pereskedés bevezetésének oka többek között az, hogy bizonyos esetekben társadalmi érdek fûzõdik ahhoz, hogy a jogsértések kivizsgálásra kerüljenek, illetve szankcionálva legyenek. Gyakran találkozhatunk olyan jelenségekkel, megnyilvánulásokkal, amelyek bár személy szerint nem nevesítenek senkit, mégis mélyen sérthetnek egy adott kisebbségi csoportot. Jó példa erre a jelen kiadványunkban ismertetett rasszista tartalmú albérlethirdetés, amely kizárta a színes bõrû személyeket a lehetséges bérlõk körébõl.8 Ez volt az elsõ, és mindezidáig egyetlen olyan ügyünk, amelyben a NEKI, mint társadalmi szervezet a saját nevében indított eljárást. Mivel az ügyben tárgyalást még nem tûztek ki, a jogintézmény gyakorlati megvalósulásáról még nincs tapasztalatunk. Ugyanakkor hazánkban két másik társadalmi szervezet már élt a közérdekû perlés lehetõségével, egy esetben pedig ítélet is született. A Háttér Társaság a Melegekért volt az elsõ társadalmi szervezet, amely saját nevében indított pert az egyenlõ bánásmód megsértése miatt. Az eljárásban, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem ellen kezdeményezett, azt kifogásolta, hogy az alperes egyik tézisében általánosságban kizárta a vallástanári és teológiai képzésbõl a homoszexualitásukat megélõ vagy azt kinyilvánító személyeket. A keresetet végsõ soron elutasító, felülvizsgálati bíróságként eljáró Legfelsõbb Bíróság számos ponton értelmezte az Esélyegyenlõségi törvényt, és ennek részeként a közérdekû igényérvényesítési jogosultság szabályait is.9 A közérdekû igényérvényesítésre jogosultnak a perbeli legitimációjához igazolnia kell, hogy alapító okiratában (alapszabályában) lefektetett céljai közt szerepel azon hátrányos helyzetû csoport társadalmi esélyegyenlõségének elõsegítése vagy emberi és állampolgári jogainak védelme, amely csoport nevében a keresetet megindítja. Bizonyítania kell továbbá, hogy az általa képviselt csoport olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely az emberi személyiség lényegi vonásának tekinthetõ. Ezen túlmenõen a közérdekû igényérvényesítéshez való jog szempontjából elég pusztán azt állítania (arra hivatkoznia), hogy annak a csoportnak, amelynek érdekében fellép, sérült az egyenlõ bánásmódhoz való joga. A Legfelsõbb Bíróság ugyanebben az ítéletében fejtette ki, hogy a szexuális irányultság az emberi személyiség lényegi vonásának tekinthetõ. Az Európai Unió Bizottsága szerint az ügy abból a szempontból is jelentõs, hogy a szexuális irányultsággal kapcsolatos eseteket közérdekû kérdéssé tette a közérdekû kereset elõterjeszthetõsége okán.10 A második magyar közérdekû igényérvényesítési perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetû Gyerekeknek Alapítvány indított Miskolc Város Önkormányzata ellen,11 az etnikai származást ismerte el a bíróság az emberi személyiség lényegi vonásnak. Ugyanakkor a hátrányos helyzet álláspontja szerint nem tartozik ide még akkor sem, ha a családi körülmények, illetve a szociális háttér hosszútávon valamilyen formában az ember személyiségére kihatással lehet,12 így arra nem is lehet közérdekû igényérvényesítést alapozni. A bíróság ebben az eljárásban is elegendõnek találta a már korábbiakban leírtak bizonyítását a perbeli legitimáció elismeréséhez.13
7 Ebktv. 20. § (1) bekezdése. 8 Lásd: Fehér Füzet 2005, Rasszista lakáshirdetés, 58. o. 9 Lásd a Legfelsõbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv. IV. 20678/2005/5. számú ítélete, hozzáférhetõ: Fundamentum, 2005/3., 100-104. oldal. 10 Lásd részletesebben: Egyenlõség és megkülönböztetés-mentesség (Foglalkoztatási és szociális ügyek). Az Európai Bizottság éves jelentése, 2005; Hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos bírósági esetek, 19. oldal. (http://europa.eu.int/comm/employment_ social/fundamental_rights/pdf/pubst/annualrep05_hu.pdf). 11 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 13. P. 21660/2005/16. szám alatti ítélete. Az ítélet a kézirat lezárásának idõpontjában a felperes fellebbezése folytán nem emelkedett jogerõre. Az ítéletet rendelkezésre bocsátotta az Esélyt a Hátrányos Helyzetû Gyerekeknek Alapítvány. 12 Idézet az ítélet indokolása 8. oldalából. 13 A két társadalmi szervezet közül a Háttér Társaság a Melegekért jogerõsen, az Esélyt a Hátrányos Helyzetû Gyermekeknek Alapítvány pedig elsõ fokon pervesztes lett, ez a tény azonban nincs összefüggésben azzal, hogy az eljárás közérdekû igényérvényesítés útján zajlott.
33
FEHÉR FÜZET 2005
Az etnikai származás és a szexuális irányultság mellett nyilvánvalóan a valamely nemhez tartozás, a faji hovatartozás, a bõrszín, a nemzetiség, az anyaság vagy apaság, az életkor, a nemi identitás, a fogyatékos állapot, a vallási és világnézeti meggyõzõdés feltétlenül az emberi személyiség lényegi vonásának tekinthetõ, de bizonyos helyzetekben akár az egészségi állapot is lehet ilyen. Minden olyan tulajdonság, helyzet vagy állapot ide sorolható, amelynek jellegzetességei vagy hatása alapvetõen és lényegileg befolyásolja az egyén világról és önmagáról alkotott képét. Habár az Ebktv. az Egyenlõ Bánásmód Hatóság és az ügyész számára is lehetõvé teszi ilyen jellegû perek megindítását, mostanáig erre még nem került sor. A jogszabály értelmezése során felvetõdött annak lehetõsége is, hogy az ilyen jellegû igényt akár az Egyenlõ Bánásmód Hatóság elõtt is lehetne érvényesíteni, ezzel kapcsolatban a jogalkotó felé is történtek lépések. A hazai bírói gyakorlat eddig szerencsére nem gördített különösebb akadályokat a közérdekû igényérvényesítés elé, tehát a jogintézményt igyekezett életben tartani. A jogszabály értelmezésekor kérdésként vetõdhet fel, vajon miként érintheti a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját. Mit tekintünk nagyobb csoportnak, és hogyan lehetséges az, hogy a jogsértés az egyéni sérelem szintjére nem fordítható le? A közérdekû igényérvényesítés lehetõsége elméletileg akkor sem kizárt, ha van ugyan konkrét sértett az ügyben, és e személy akár vállalja is az eljárás egyéni kezdeményezését, ugyanakkor bizonyos, hogy a jogsértõ rendelkezés más személyeket is érint, akiknek nyílt a csoportja, és egyedileg nem azonosítható be minden tagja. A nagyobb csoport létszáma ugyanakkor nem meghatározható, hiszen amennyiben ismert lenne a csoport létszáma, valószínûleg ismert lenne a csoportot alkotó személyek azonossága is, így ez a körülmény eleve megnehezítené az ilyen jellegû igényérvényesítést. A jogi szabályozás neuralgikus pontja a kártérítési igény érvényesítése. A törvényhely egyértelmûen utal arra, hogy a közérdekû igényérvényesítés esetén helye lehet kártérítési igény elõterjesztésének is.14 Ugyanakkor a kártérítés megítéléséhez legyen szó akár vagyoni, akár nem vagyoni kárról a kár összegét minden estben az igény érvényesítõjének kellene bizonyítania. Nehezen képzelhetõ el, hogy több, pontosan meg nem határozható személyt ért sérelem mértékét miként lehet összegszerûen meghatározni. Valószínû, hogy a bírói gyakorlat nem tud majd mit kezdeni ezzel a szankcióval, viszont nem zárható ki, hogy pont az ilyen perek hatására éled fel az eleddig viszonylag ritkán alkalmazott közérdekû célra kiszabható bírság intézménye. A Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint, ha a kártérítés címén megítélhetõ összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértõre közérdekû célra fordítható bírságot is kiszabhat.15 Ehhez kapcsolódó rendelkezés az is, miszerint az ilyen perekben megállapított kártérítési összeg vagy közérdekû bírság a központi költségvetést illeti meg. Egyrészt tehát a jogalkotó maga is számol a közérdekû célra fordítható bírság szankciójának alkalmazásával, másrészt a nem kellõen pontos törvényszöveg megnehezítheti az igényérvényesítést: ismervén a bíróságok gyakorlatát, kérdés, hogy egy ilyen, bizonytalan (illetve egyelõre normatív módon kevéssé tisztázott) helyre befizetendõ szankcióval fognak-e egyáltalán érdemben foglalkozni. Az egyenlõ bánásmóddal kapcsolatos közérdekû igényérvényesítés további jogi sajátosságainak kimunkálása a bírói gyakorlatra, illetve az igény érvényesítésére jogosult szervezetekre vár.16
Bizonyítási teher Az Ebktv. hatályba lépését megelõzõ idõszakban a hátrányos megkülönböztetés miatt indított eljárásokban a legnagyobb problémát a bizonyítási teher kérdésköre jelentette. Mivel korábban a diszkrimináció áldoza-
14 Az Ebktv. 20. § (2) szerint a közérdekû igényérvényesítés alapján indult eljárásban megállapított kártérítés, illetve közérdekû bírság a központi költségvetést illeti. 15 Ptk. 84. § (2) 16 A közérdekû igényérvényesítésrõl Irodánk felkérésére dr. Kárpáti József ügyvéd írt részletes tanulmányt, amely egy 2006-ban megjelenõ, bírák részére összeállított antidiszkriminációs kézikönyv része lesz. A kézikönyv elkészítését az Európai Unió támogatja azon kétéves bíróképzési program részeként, amelyrõl jelen kiadványunkban is hírt adtunk.
34
A Z ESÉLYEGYENLÕSÉGI
TÖRVÉNY HATÁSA A JOGVÉDELEMRE
tai fõként a személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt indítható polgári peres eljárást választhatták,17 ebbõl következõen a bizonyítás szabályaira a Pp.18 vonatkozó rendelkezését kellett alkalmazni. A polgári peres eljárásban a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el.19 Esetünkben ez például azt jelentette, hogy Irodánknak kellett bizonyítani, hogy ügyfelünket roma származása miatt nem engedték be egy szórakozóhelyre, vagy nem engedték beköltözni egy településre. Mivel a diszkrimináció általában nem nyíltan valósul meg, hanem valamilyen rejtett formában, rendkívül nehéz dolgunk volt egy-egy jogi eljárás végigvitele során. Hiszen egy diszkrimináló vendéglõs nem árulta el nyíltan, hogy nála cigányok nem szórakozhatnak, hanem pl. zártkörû rendezvényre hivatkozott. Hasonlóképp, ha egy közösség nem akarta, hogy a környezetében romák éljenek, hivatkozhatott arra, hogy nincs eladó lakás vagy telek a környéken. Sok esetben vesztettünk el ügyeket amiatt, hogy a bizonyítás tekintetében olyan terhet rótt ránk a bíróság, amellyel képtelenség volt megbirkózni.20 Szinte lehetetlen ugyanis egy peres eljárásban alátámasztani, hogy a másik fél kifogásolt cselekedete mögött rasszista motiváció állt. Az Ebktv., figyelembe véve a közösségi jogi szabályokat és az Európai Bíróság esetjogát, a hatálya alá tartozó eljárásokban a korábbiakhoz képest eltérõ bizonyítási szabályokat vezetett be, hogy az igényt érvényesítõ számára elõnyt biztosítson. A törvény úgy rendelkezik, hogy az egyenlõ bánásmód megsértése miatt kezdeményezett eljárásokban a jogsérelmet szenvedett fél, vagy a közérdekû igényérvényesítésre jogosult bizonyítja, hogy a jogsérelmet szenvedõ személyt vagy csoportot hátrány érte, és a jogsérelmet szenvedõ személy vagy csoport rendelkezik a törvény 8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal.21 Utóbbi feltétel bizonyítása során tiszteletben kell tartani a jogaiban sértett személynek vagy csoportnak azon jogát, amely önazonosságuk szabad megválasztáshoz, illetve kinyilvánításához fûzõdik. Amennyiben a sérelmet szenvedett személy sikeresen bizonyít e két pontban, az eljárás alá vont félre hárul annak bizonyítása, hogy megtartotta, vagy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód kötelezettségét.22 A törvény ezen túlmenõen ún. kimentési okokat fogalmaz meg, amelyekre alappal hivatkozva a jogszabály hatálya alá esõ személy anélkül alkalmazhat különbségtételt, hogy az jogellenesnek minõsülne. Alapvetõen háromfajta kimentési ok között tehetünk különbséget, úgymint általános kimentési ok, speciális kimentési ok, illetve elõnyben részesítés. Az általános kimentési ok megfogalmazására a törvény adta lehetõségekkel való visszaélés kiküszöbölése érdekében van szükség. A vonatkozó szakasz szerint nem sérti az egyenlõ bánásmód követelményét az a védett tulajdonságon alapuló rendelkezés, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ, ésszerû indoka van.23 Ilyen indoka van például annak, hogy hivatásos gépkocsivezetõként csak az egészségügyi alkalmassági követelményeknek megfelelõ személyek dolgozhatnak. Nem hivatkozhat tehát egészségi állapoton alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésre az a gyengén látó munkavállaló, akit emiatt nem alkalmaznak buszsofõrként. Az élet egyes területeire nézve a törvény speciális kimentési okokat is elismer. Ennek oka, hogy az adott területeken nagy számban fordulnak elõ olyan jogviszonyok, amelyek tekintetében újra és újra vizsgálni kellene, hogy valamilyen különbségtétel az általános kimentési ok alá tartozik-e, tehát van-e a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû oka. Ennek elkerülése érdekében az adott jogviszonnyal összefüggésben az általános kimentési okon túlmenõ, speciális kimentési ok megfogalmazása válik szükségessé.
17 A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 75. § kimondta, hogy a személyhez fûzõdõ jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, ezek
a jogok a törvény védelme alatt állnak. A 76. § úgy szólt, hogy a személyhez fûzõdõ jogok sérelmét jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint, továbbá a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. 18 1952. évi III. törvény a Polgári Perrendtartásról (Pp.). 19 Pp. 164. § (1). 20 Az Esélyegyenlõségi törvény hatálybalépését megelõzõ idõszakban egyedül a munkajog területén volt eltérés a bizonyítás tekintetében. A Munka Törvénykönyve 5. § (2) bekezdése értelmében amennyiben a hátrányos megkülönböztetés tekintetében a felek között vita merülne fel, a munkáltatóra hárult annak bizonyítása, hogy eljárása nem sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. 21 Ebktv. 19. § (1) a), b). 22 Ebktv. 19. § (2) a), b). 23 Ebktv. 7. § (2).
35
FEHÉR FÜZET 2005
A foglalkoztatással kapcsolatban a törvény kimondja például, hogy nem jelenti az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését a vallási vagy más világnézeti meggyõzõdésen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvetõen meghatározó szellemiségbõl közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység természete vagy gyakorlásának körülményei miatt indokolt, arányos és valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés.24 Ez a rendelkezés hivatott biztosítani például azt, hogy az egyházi iskolák megkövetelhessék az általuk alkalmazott személyektõl az adott vallás tiszteletét, illetve gyakorlását. A joggyakorlatnak kell majd kialakítania, hogy ez a kimentési ok a munkavállalók milyen körére terjedhet ki, hiszen amíg egy katolikus iskola nyilvánvalóan elvárhatja hittantanárától, hogy katolikus vallású legyen, addig nem biztos, hogy ugyanez a követelmény a tornatanárral szemben is jogszerûen támasztható, ha pedig valakit azért nem vesznek fel ugyanezen oktatási intézménybe takarítani, mert református, az feltehetõen sikerrel hivatkozhat az egyenlõ bánásmódhoz fûzõdõ jogának sérelmére a megfelelõ hatóságok elõtt. Az oktatás területének vonatkozásában speciális kimentési ok teszi lehetõvé többek között a nem koedukált intézmények mûködtetését (feltéve, ha az oktatásban való részvétel önkéntes, továbbá emiatt az oktatásban részt vevõket semmilyen hátrány nem éri),25 valamint a vallási vagy más világnézeti meggyõzõdésen alapuló, illetve kisebbségi vagy nemzetiségi oktatás szervezését, amennyiben ennek célja vagy tanrendje indokolja az elkülönült osztályok vagy csoportok kialakítását.26 A harmadik kimentési ok az úgynevezett elõnyben részesítés, amelynek értelmében nem jelenti az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését az olyan, törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerzõdésen alapuló, határozott idõre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szóló intézkedés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlõtlenségének felszámolására irányul.27 Bár úgy tûnik, hogy a törvény egyértelmûen meghatározza, ki mit bizonyít az eljárás során, a gyakorlatban ez talán mégsem ilyen egyértelmû mindenki számára. A bizonyítás új szabályainak téves értelmezését jól tükrözi egy a jelen kiadványunkban már ismertetett ítélet.28 Ahogy arról beszámoltunk, a tipikus vendéglátó-ipari diszkrimináció miatt indult eljárásban a diszkó üzemeltetõje arra hivatkozott azzal mentette ki magát , hogy a roma fiatalokat nem származásuk miatt nem engedte be a szórakozóhelyre, hanem azért, mert ittasnak vélte õket. Azzal a szintén per részét képezõ alkalommal kapcsolatban pedig, amikor a NEKI tesztelést folytatott le az ügyben, arra hivatkozott, hogy a fiatalokat a korábbi események miatt örökre kitiltotta, így ismét el kellett õket küldenie. Az alperes kimentési okként tehát elsõsorban a tévedést jelölte meg, amelyet a bíróság elfogadott. Az ítélet indokolása szerint: ha a felperesek ittassága tekintetében esetleg tévedett az alperes, abból nem következik, hogy a felperesekkel szemben etnikai hovatartozásuk miatt alkalmazott diszkriminációt. Az alperes intézkedésének a motívuma az volt, hogy felpereseket ittasnak vélte. A második alkalommal kapcsolatban, amikor a tesztelés zajlott, az ítélõtábla kifejtette, hogy a törzsvendégi státuszra való hivatkozás nyilvánvalóan nem valós, ez ürügy, de logikailag ebbõl sem követezik az az elsõfokú bíróság által megállapított tény, hogy a be nem engedés oka a roma származás lett volna. Végezetül, a tesztelés eredményét, mint bizonyítékot a bíróság visszautasította, mivel a két roma tesztelõ meg sem próbált külön bejutni.29 Ahogy említettük, az ügyben felülvizsgálati eljárást kezdeményeztünk, ugyanis álláspontunk szerint elvi jelentõségû annak eldöntése, hogy a bíróságok miként értelmezzék és alkalmazzák a bizonyítás új szabályait, illetve hogy a jövõben vajon sikerrel hivatkozhatnak-e mások is tévedésre kimentési okként. Álláspontunk szerint az egyenlõ bánásmód megsértése miatt kezdeményezett eljárásban a bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia elsõ körben, hogy az alperesnek kötelessége lett volna-e megtartani az egyenlõ bánásmód kötelezettségét.30 Esetünknél maradva a válasz egyértelmûen igen, hiszen a nyilvános szórakozóhely tulajdonosa a kereskedelmi szabályok alapján minden vendég számára köteles ugyanazt a szolgáltatást 24 Ebktv. 22. § b). 25 Ebktv. 28. § (1). 26 Ebktv. 28. § (2). 27 Ebktv. 11. § (1) a). A törvény 11. § (1) b) pontja a pártok vonatkozásában sajátos elõnyben részesítési lehetõséget biztosít an-
nak érdekében, hogy a hátrányos helyzetû csoportok képviselõinek a politikai életben való részvételét elõsegítse. 28 Lásd: Fehér Füzet 2005, Az Év, 2005-ben született ítéletek az Iroda által képviselt ügyekben, Közszolgáltatás körében elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt kezdeményezett eljárások, 17. o. 29 Részletek a Debreceni Ítélõtábla Pf.II.20.513/2005/4. számú ítéletébõl. 30 Ebktv. 19. § (2) b).
36
A Z ESÉLYEGYENLÕSÉGI
TÖRVÉNY HATÁSA A JOGVÉDELEMRE
nyújtani.31 A bíróságnak továbbá mérlegelnie kellett volna, hogy az alperes kimentési bizonyítása sikeres volt-e. Azaz, igazolni tudta-e, hogy az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ, tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû indoka volt annak, hogy a felperes a roma fiatalokat eltérõ módon kezelte.32 Álláspontunk szerint a jelen esetnél maradva tévedett a bíróság, amikor kimentési oknak fogadta el, hogy egy szeszesitalt is árusító szórakozóhelyre joggal ne engedjenek be valakit azért, mert õt az üzemeltetõ spiccesnek véli. Már csak azért is tévedett a bíróság, mert az alperesi tanúvallomások alapján kiderült, hogy nem egyszer érkeznek a szórakozni vágyó nem roma fiatalok úgy a diszkóhoz, hogy elõtte már máshol fogyasztottak szeszes italt. Az üzemeltetõ tehát, míg a nem romákat vélt vagy valós ittasságuk esetén is beengedi, a romák esetében másként, hátrányosabban jár el. A második perbeli eseménnyel kapcsolatban (amikor a tesztelés zajlott) véleményünk szerint azért hibázott a bíróság, mert nem vette figyelembe, hogy egy új jogviszony keletkezett, és erre vonatkozóan újra vizsgálnia kellett volna, vajon az üzemeltetõ megtartotta-e az egyenlõ bánásmód követelményét. Jogsértõ tehát álláspontunk szerint, hogy a bíróság az adott jogviszony tekintetében elfogadta az alperes azon védekezését kimentésként, hogy egy korábbi alkalommal azaz egy másik jogviszonyban történt konfliktus miatt történt meg a szórakozóhelyrõl való kitiltás. A bizonyítás kapcsán ki kell térnünk egy olyan problémára is, amelynek jeleit más, nem az Iroda által vitt ügyek kapcsán már észlelni lehet. Tudomásunk van olyan ítéletrõl, amelyben az egyenlõ bánásmód megsértésére hivatkozó keresetet azért utasította el a bíróság, mert a felperes nem bizonyított oksági összefüggést a kár bekövetkezte és a kisebbségi csoporthoz való tartozás ténye között. Abban az esetben azonban, ha elfogadjuk azt a logikát, hogy a jogsértés azért nem állapítható meg az adott ügyben, mert nem bizonyítható valamiféle oksági összefüggés az alperes károkozó magatartása és a felperes mondjuk roma származása között, akkor értelmetlenné válna az Ebktv. bizonyítási teher megosztására vonatkozó rendelkezése. Az ún. fordított bizonyítási teher intézményének ugyanis épp az a lényege, hogy ne a diszkriminációt elszenvedõre háruljon az a kötelezettség, hogy a diszkrimináló fél motivációját bizonyítsa. Az eljárás alá vont személy akkor mentesülhet a felelõsség alól, ha bizonyítja, hogy nem volt köteles az egyenlõ bánásmód követelményét megtartani. Ez utóbbi kötelezettségének akként tehet eleget, hogy vagy rámutat arra a kifejezett törvényi rendelkezésre, amely lehetõvé teszi a megkülönböztetést, vagy igazolja, hogy a megkülönböztetésre az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ, tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû indoka volt.
31 A belkereskedelemrõl szóló 1978. évi I. törvény 25. § (2) bekezdése értelmében tilos a vásárlót jelen esetben a vendéget jogosulatlanul elõnyben részesíteni vagy hátránnyal sújtani. Az Ebktv. 30. § (1) értelmében pedig az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen a 8. §-ban meghatározott tulajdonság alapján az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, így különösen a vendéglátó-ipari, kereskedelmi, valamint a mûvelõdés és a szórakozás céljára létrehozott intézményekben (a) megtagadni vagy mellõzni szolgáltatások nyújtását vagy áru forgalmazását. 32 Ebktv. 7. § (2).
37
Munkaügyi diszkriminációs esetek
FEHÉR FÜZET 2005
MÁV Rt.
2004. folyamán egy kormányhatározatnak megfelelõen1 a MÁV Rt.-nél nagyarányú létszámleépítést hajtottak végre. Ennek eredményeként kerültek kiszervezésre az egyik Borsod megyei kisváros fõpályamesteri szakaszának2 munkavállalói is. Az eljárás során a karbantartói létszámból a roma származású dolgozókat száz százalékban kiszervezték. A kihelyezett roma munkavállalók legtöbbje évtizedes munkaviszonnyal és szakképzettséggel rendelkezett, míg állományban maradt olyan nem roma személy, aki szarvasmarha-tenyésztõ, illetve bútorasztalos képesítéssel bír, és mindössze kétéves munkaviszonnyal rendelkezik. A Miskolci Munkaügyi Bíróság elsõfokú ítéletében megállapította, hogy a kiszervezés során közvetlen hátrányos megkülönböztetés valósult meg a roma származású munkavállalókkal szemben. Az ítélet értelmében a MÁV Rt. fejenként félmillió forint nem vagyoni kártérítést köteles fizetni a két felperesnek. A MÁV Rt. 2004-ben közbeszerzési eljárás alapján választotta ki a szerzõdõ feleket, a munkajogi jogutódlás 3 szabályai szerint. Az átszervezés a fõpályamesteri szakasz karbantartói létszámának 36,7 százalékát érintette, összesen tizenegy fõt. Tizenkilencen maradtak a MÁV állományában továbbra is, közülük öt fõnek mindössze nyolc általános iskolai végzettsége van. Állományban tartottak továbbá két olyan munkavállalót is, akiknek szakképzettsége szarvasmarha-tenyésztõ, illetve bútorasztalos, és mindössze 2002. májusa, illetve novembere óta foglalkoztatják õket. Ugyanakkor a kihelyezett munkavállalók közül hárman géplakatos, illetve gépkarbantartó szakképzettségûek, egyikük eredeti szakmája autószerelõ, egy pályamunkás pedig fûtésés csõhálózat szerelõnek tanult. Mindannyian több éves munkaviszonnyal rendelkeznek. A tizenegy kiszervezett munkavállaló közül kilencen roma származásúak. A kiszervezéssel összefüggésben a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének Miskolci Területi Szervezete (továbbiakban szakszervezet) panaszt nyújtott be a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyûlési Biztosához (továbbiakban ombudsman, kisebbségi biztos). Az ombudsman vizsgálódása során a MÁV Rt. azt a tájékoztatást adta, hogy a kiválasztásnál nem a származás, hanem a szakismeret és a terhelhetõség4 dominált. A kisebbségi biztos erre válaszul kifejtette: nem tûnik valósnak, hogy a kiválasztás szempontja a szakismeret és a szolgálati idõ lett volna. Nehezen hihetõ ugyanis, hogy egy alig két éve foglalkoztatott, bútorasztalos vagy szarvasmarha tenyésztõ képesítésû pályamunkás nagyobb szakértelemmel rendelkezzék, mint egy évtizedes munkatapasztalattal bíró géplakatos. (
) A rendelkezésemre álló adatok alapján tehát továbbra is fennáll annak a gyanúja, hogy a létszámcsökkentés során sérült a roma munkavállalók diszkrimináció-mentességhez fûzõdõ joga. 5 A kisebbségi biztos azzal a kezdeményezéssel fordult a MÁV Rt. vezetõségéhez, hogy az egyenlõ bánásmód követelményének érvényesülése érdekében vizsgálják felül a szóban forgó fõpályamesteri szakasz munkavállalóit érintõ személyzeti döntést. 11001/2004. (I. 8.) Kormányhatározat a MÁV Rt. európai szintû vasúttá alakításáról, és az EU csatlakozáshoz szükséges vasúti re-
form végrehajtásáról. A Kormányhatározat alapján nagyarányú létszámleépítés kezdõdött meg, amely részben munkajogi jogutódlás révén valósult meg. 2 A MÁV egyik területi szervezeti egysége. 3 Az 1992. évi XII. törvény a Munka Törvénykönyvérõl (Mt.) 5/A. § (1) bekezdés b) pontja szerint a munkáltató személyében bekövetkezõ jogutódlásnak minõsül a munkáltató anyagi, illetve nem anyagi erõforrásai elkülönített, szervezett csoportjának (például gazdasági egység, üzem, üzlet, telephely, munkahely, illetve ezek része) a további mûködtetés, illetve az újbóli beindítás céljából, a törvény hatálya alá tartozó szervezet vagy személy számára történõ, megállapodáson alapuló átadása és átvétele, így különösen adásvétel, csere, bérlet, haszonbérlet, illetve gazdasági társaságba való belépés vagyonbevitel révén. A (2) bekezdés szerint jogutódlás esetén az annak idõpontjában fennálló munkaviszonyból származó jogok és kötelességek a jogutódlás idõpontjában a jogelõdrõl a jogutód munkáltatóra szállnak át. 4 Részlet a MÁV Rt. 2004. december 1-jé kelt levelébõl. 5 Részlet a kisebbségi biztos 2004. december 10-én kelt levelébõl.
40
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
Az ombudsman Irodánk felé is jelezte az ügyet, így kerültünk kapcsolatba azzal a két kiszervezett roma munkavállalóval, akik keresetet kívántak benyújtani a MÁV Rt. ellen. Egyikük, B. Attila gépszerelõ és gépkarbantartó szakmunkás volt, 2000. óta dolgozott a MÁV-nál. A másik, B. Csaba nyolc általános iskolai és egy kisgépkezelõi vasúti tanfolyami végzettséggel rendelkezik, 1994 óta foglalkoztatták. Mivel a panaszosok jelezték, hogy meg vannak elégedve a szakszervezet ügyvédjének addigi tevékenységével, õt bíztuk meg azzal, hogy a tárgyalásokon az Irodánkkal való együttmûködés keretében közvetlenül eljárjon, Az ügy érdekessége, hogy a keresetet eredetileg közvetett hátrányos megkülönböztetés miatt nyújtottuk be, amire korábban tudomásunk szerint a hazai esetjogban nem volt példa. Késõbb, amikor a tárgyalások során részletesebben megismertük a kiszervezés folyamatát, a felperesek jogi képviselõje úgy módosította kereseti kérelmét, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetést kérte megállapítani. A Munka Törvénykönyve (Mt.) kimondja, hogy az egyenlõ bánásmód követelményét a munkaviszonynyal összefüggésben meg kell tartani, illetve ennek sérelme esetén az ebbõl fakadó következményeket megfelelõen orvosolni kell.6 Az Esélyegyenlõségi törvény (Ebktv.)7 meghatározza azokat a magatartásokat, amelyek az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését jelentik. Különösen ilyen a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés.8 Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, tulajdonsága vagy jellemzõje (például nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása alapján) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lévõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban.9 Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az a látszólag az egyenlõ bánásmód követelményének megfelelõ rendelkezés, amely meghatározott tulajdonságokkal rendelkezõ személyeket, vagy csoportokat más összehasonlítható tulajdonságokkal rendelkezõ személyhez, vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.10 Elõször úgy gondoltuk, hogy a MÁV Rt. rendelkezése látszólag semleges volt, hiszen a kiszervezésre a kormányhatározat értelmében került sor. Megállapítható ugyanakkor, hogy egy védett csoport tagjait, a romákat aránytalanul nagyobb hátrány érte, hiszen õket száz százalékban kihelyezték, míg a nem romák közül két fõ került át a jogutód munkáltatóhoz, tizenkilenc pedig maradt a MÁV Rt. alkalmazásában. Jelen estben tehát közvetett diszkriminációra gyanakodtunk. Késõbb azonban világosan kiderült, hogy az átszervezésre ugyan valóban a kormányhatározat értelmében került sor, azonban arról, hogy ki menjen, illetve ki maradjon, közvetlenül a helyi fõpályamester döntött. Egy intézkedés akkor nem sérti az egyenlõ bánásmód követelményét, ha az tárgyilagos mérlegelésen alapszik, és az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggõ, ésszerû indoka van. A statisztikát megvizsgálva megállapítható, hogy olyan munkások is kiszervezésre kerültek, akik munkaviszonya korábban keletkezett, mint azoké a munkavállalóké, akik továbbra is a MÁV alkalmazásában állnak. A szakmával rendelkezõ pályamunkások közül olyanoknak kellett menniük, akik szakirányú végzettséggel rendelkeztek (gépszerelõ, gépkarbantartó) míg olyanok maradtak, akik egészen más végzettséggel bírnak (szarvasmarha tenyésztõ). Ebbõl az következik, hogy nem volt egy általános koncepció a kiszervezés során, hiszen amennyiben lett volna ilyen, akkor például azokat tartják meg, akik hosszabb ideje dolgoznak a MÁV-nál, vagy azokat, akik szakirányú végzettséggel rendelkeznek. Ebben az esetben beszélhetnénk tárgyilagos mérlegelésrõl, hiszen objektív indokok alapján született volna meg a döntés. Az eljárás során az Ebktv. rendelkezése szerint11 a felpereseknek mindössze azt kellett bizonyítaniuk, hogy a roma kisebbségi csoporthoz tartoznak, és õket a munkáltató intézkedése következtében hátrány érte. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kapcsán a bíróság elfogadta a felek nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy romának vallják magukat. A hátrány tekintetében azonban valamivel bonyolultabb volt a kérdés. A felperesek ugyanis nem vesztették el a munkájukat, továbbra is dolgozni fognak, felmerül tehát a kérdés, hogy milyen kár érte õket. Az eljárás során aztán ahogy arra a bíróság az ítéletében is rámutatott a kiszerve6 Mt. 5. § (1) bekezdése. 7 2004. évi CXXV. törvény az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról (Ebktv.). 8 Ebktv. 7. § (1) bekezdése. 9 Ebktv. 8. § e) pont). 10 Ebktv. 9. §. 11 Az Ebktv. 19. § (1) (2) bek.
41
FEHÉR FÜZET 2005
zett munkavállalók bizonyítani tudták, hogy a munkáltató intézkedése következtében jövõbeni biztonságuk, megélhetésük került veszélybe. Amennyiben a MÁV kötelékében maradhattak volna, a kollektív szerzõdés értelmében egy esetleges létszámleépítéskor plusz végkielégítés és hosszabb felmondási idõ járt volna nekik. Ezen felül a MÁV-nál átszervezés, vagy létszámleépítés esetére létezik egy úgynevezett szociális csomag, ami háromhavi munkabért jelent, és szociális segélyként kapja meg a munkavállaló. Ügyfeleink ha esetleg létszámleépítéssel küldenék el õket az új helyrõl ettõl is elestek. A jogutód mindemellett csak egy évre vállalta, hogy mindazt a juttatást megadja munkavállalóinak, amit a MÁV. Egy év eltelte után azonban már nincs biztosíték arra, hogy a béremelések, vagy az úgynevezett béren kívüli juttatások továbbra is arányban lesznek a MÁV-os munkavállalókéval. A jogutód cég továbbá egész Észak- Magyarország területén dolgozik, így elõfordulhat, hogy a kiszervezésben érintettek az otthonuktól távol kénytelenek majd dolgozni. Az is valószínû, hogy a késõbbiek során a MÁV-szabadjegyet is elveszítik, hiszen amikor a MÁV már egyáltalán nem lesz tulajdonos a cégben, a dolgozóktól megvonhatják ezt a kedvezményt.12 Ez korábban egy másik cég esetében már így történt. Mindezek bizonyítása után az alperesre hárult volna annak bizonyítása, hogy megtartotta, vagy nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét. Ezen kötelezettségüknek azonban, ahogy arra a késõbbi ítéletben a bíróság szintén rámutat, nem tudtak eleget tenni. Még folyt a munkaügyi eljárás, amikor 2005. áprilisában a MÁV Esélyegyenlõségi Bizottságának elnöke levélben kereste meg a kisebbségi biztost. Ebben kifejtette, hogy a kiszervezés során a MÁV célja az volt, hogy színvonalasan dolgozni képes, alkalmas munkavállalóit is átadja a feladattal együtt leendõ partnerének. (
) A döntéshozók szerint a kiszervezettek a feladathoz értõ, fegyelmezett, munkájukat megfelelõen ellátni tudó, jó szakemberek, akikrõl tudható, hogy az új helyen is színvonalas munkát fognak végezni. Fegyelmi ügyük nem volt, munkájukkal a vezetõjük meg volt elégedve.13 Ezzel szemben az eljárásban tanúként meghallgatott pályamester egyértelmûen a munkához való hozzáállást jelölte meg a kiválasztás vezérmotívumaként, elismerve egyben azt is, hogy a jogutódlással kapcsolatos eljárás lehetõséget biztosított arra, hogy a közvetlen munkahelyi vezetõk által kevésbé alkalmasnak ítélt munkavállalóktól megszabaduljanak. Az ezzel kapcsolatosan felhozott munkafegyelem-sértések nem nyertek ugyanakkor bizonyítást, már csak azért sem, mert az Esélyegyenlõségi Bizottság elnökének idézett nyilatkozatából az derül ki, hogy felpereseknek soha nem volt fegyelmi ügye. Ráadásul, létezett egy harmadik verzió is, amit a fõpályamester adott elõ. Eszerint a kiválasztás szempontjai közül a kiszervezésre kerülõ munkafeladatokhoz kapcsolódó szakismeret és szakmai tapasztalat volt a döntõ. A felperesek meghallgatásuk során több példát hoztak fel annak bizonyítására, hogy a MÁV Rt. szóban forgó pályaszakaszánál dolgozó roma munkavállalók helyzete már a kiszervezés elõtt is hátrányosabb volt nem roma társaikénál. Elmondásuk szerint nap, mint nap tapasztalták, hogy a fõpályamester velük másként bánik. Egy alkalommal pl. B. Attila megkérte fõnökét, hogy az engedje el néhány hozzá közelebb álló szintén roma munkatársát édesapja temetésére: kérését csak nagy cirkuszok árán teljesítették. Amikor viszont egy nem roma munkatársuk édesapja halt meg, természetes volt, hogy a végtisztesség adásánál az egész kollektíva jelen volt, koszorút is vittek magukkal. Egy alkalommal a kiszervezés kapcsán a fõpályamester állítólag kijelentette, hogy legalább megszabadulunk ettõl a tolvaj bandától. Az is megtörtént, hogy a férfi roma beosztottját na mi van te cigánygyerek kifejezéssel szólította meg. A felperesek beszámolói szerint a roma dolgozók munkahelyi elõmenetele, beiskolázása sokkal nehézkesebben, vagy egyáltalán nem mûködött. Velük szemben a legkisebb munkahelyi vétséget is megtorolták, míg a nem roma dolgozókkal szemben a munkafegyelem szigorúnak semmiképp sem volt mondható. Ha valami a munkaterületen eltûnt, azonnal a romákat gyanúsították. A felpereseknek a roma munkavállalók helyzetére vonatkozó nyilatkozatait további öt roma munkavállaló erõsíttette meg tanúvallomásaikban a bíróság elõtt. A Miskolci Munkaügyi Bíróság 2005. november 28-án kelt elsõfokú ítéletében megállapította, hogy a MÁV Rt. a felpereseket származásuk miatt adta ki jogutódlással a jelenlegi munkáltatójukhoz. Önmagában az a körülmény érvelt a bíróság -, hogy a kiválasztásnál a származás döntött anélkül, hogy a szakmai végzettséget, emberi alkalmasságot figyelembe vették volna, felpereseket megalázta, és elzárta attól a lehetõségtõl, hogy a MÁV Rt. alkalmazottai legyenek. Minderre tekintettel további bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy az alperes 12 A MÁV alkalmazottak számára a vasúttársaság szabadjegyet biztosít, mellyel õk és közvetlen családtagjaik ingyenes utazhatnak vasúton. 13 Részlet az Esélyegyenlõségi Bizottság elnökének 2005. április 22-én kelt levelébõl.
42
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
felpereseknek kárt okozott. (
) az egyenlõ bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelelõen orvosolni kell, mely jelen károkozás esetén (
) a nem vagyoni kártérítés alkalmazását jelenti.14 A bíróság fejenként félmillió forint megfizetésére kötelezte a MÁV Rt.-t nem vagyoni kártérítés címén. Az összeget a jelen értékviszonyok alapján kamat nélkül állapította meg. A kártérítés összegszerûségével kapcsolatban a bíróság értékelte azt a tényt, hogy álláspontja szerint az alperes magatartása alkalmas lehet arra, hogy a felperesekben erõsítse azt a feltevést, hogy a kisebbséghez való tartozás gátolja a munka nem roma származásúakhoz képesti egyenlõ értékelését. 15 B. Attilát és B. Csabát dr. Kónya Zsuzsanna ügyvéd képviselte az eljárás során.
14 Részlet a 6.M.16/2005/17. számú ítéletbõl. 15 Részlet az ítéletbõl.
43
FEHÉR FÜZET 2005
D. Diana ügye
D. Diana pedagógus, a német kisebbséghez tartozónak vallja magát. 1998 óta tölti be a fõváros egyik német kisebbségi önkormányzatának elnöki posztját, és igazgatóhelyettesként dolgozott a kerületben mûködõ általános iskola német nyelvi tagozatán. A tanárnõ szívügyének tekintette a német nemzetiségi oktató-nevelõ munkát, és az iskolán belül a német tagozat sorsát. Igazgatóhelyettesi kinevezését azonban 2005. márciusában az intézmény igazgatója visszavonta. D. Diana a döntést sérelmezve a munkaügyi bírósághoz fordult, többek között az egyenlõ bánásmód követelményének megsértésére is hivatkozva. A szóban forgó általános iskola a 2001/2002-es tanévben kapott a fenntartó önkormányzattól engedélyt német nemzetiségi két tanítási nyelvû oktatás megszervezésére. A kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat (továbbiakban kisebbségi önkormányzat) amelynek elnöki posztját D. Diana töltötte be egyetértési jogának gyakorlása során1 bizonyos feltételekhez kötötte, hogy hozzájáruljon a nemzetiségi tagozat (továbbiakban tagozat) beindításához. Eszerint az általános iskolán belül a tagozat részleges önállóságot élvez, és a helyi önkormányzat státuszt biztosít nemzetiségi igazgatóhelyettes kinevezésére. A tagozat oktató-nevelõ munkáját az igazgatóhelyettes irányítja, akinek megbízását az iskola igazgatója adja. A leendõ igazgatóhelyettessel szemben a kisebbségi önkormányzat a következõ szakmai elvárásokat támasztotta: rendelkezzen német nyelvtanári diplomával, igazolja nemzetiségi képzésben való részvételét, és minimum öt év pedagógusi gyakorlata legyen. D. Diana az ELTE BTK Germanisztikai Intézet német nyelvtanári szakán végzett annak idején, késõbb tantervi szakértõ lett, majd elvégezte a magyarországi németek nyelve és irodalma programot. A német kisebbségi oktatás-nevelés területén számos pozíciót töltött be, így három évig volt a kerületi német nyelvtanárok munkaközösség-vezetõje, a kerület Pedagógiai Kollégiumának német nyelvi területgondozója, majd két évig a budapesti Goethe Intézet továbbképzõ tanára. 2002-tõl elnöke a Fõvárosi Német Önkormányzat Oktatási Bizottságának. A tanárnõ 2001. június 21-én áthelyezéssel került a szóbanforgó általános iskola igazgatóhelyettesi posztjára, és azóta vezette a német tagozatot. Mivel az iskola D. Diana elmondása szerint korábban nem örvendett nagy népszerûségnek, az érintett leendõ elsõsök szülei az õ személyéhez (azaz az áthelyezés elfogadásához) kötötték gyermekük beíratását. A tanárnõ még ezen a nyáron önállóan elkészítette a német nemzetiségi tagozat pedagógiai programját. Szintén a saját elmondása szerint késõbb (akár magánélete háttérbe szorításával) is igyekezett minél magasabb színvonalra fejleszteni a felügyelete alatt zajló munkát. A tagozaton kifejtett tevékenységét pedagógiai szakértõ is méltatta, illetve felettesétõl több alkalommal céljutalmat kapott munkájáért. Az intézmény vezetõjével való kapcsolatát kielégítõnek tartotta, ugyanakkor a hatáskörök tisztázása és az információ megfelelõ áramlása tekintetében idõnként merültek fel problémák a tagozat és a befogadó intézmény között. A 2004/2005-ös tanévben D. Dianához szóbeli jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy a kisebbségi tagozat leendõ elsõ és ötödik osztályának tárgyi eszközbeszerzéséhez hárommillió forintra lesz szükség. 2005. február 8-án a kisebbségi önkormányzat hivatalos formában kérdezte az intézmény igazgatóját, hogy a 2005-ös költségvetésbõl az iskola biztosítani tudja-e a bõvülõ tagozat tárgyi eszközigényeinek az ellátását. Az írásbeli megkeresésre válasz, tájékoztatás nem érkezett. Február 21-én a kisebbségi önkormányzatok elnökei részére tájékoztatót tartott az oktatásért és kisebbségi ügykért felelõs alpolgármester. Az ülésen a német kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese vett részt, aki em1 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kotv.) 102. § 11. bekezdés a) pontja szerint a helyi önkormányzat fenntartá-
sában mûködõ, az alapító okirata szerint nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai vagy iskolai nevelésben és oktatásban közremûködõ nevelési-oktatási intézmény létesítéséhez a fenntartó önkormányzat beszerzi a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését.
44
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
lítést tett a hiányzó pénzeszközökrõl. Másnap az iskolatitkár felkérte D. Dianát, hogy írja alá az iskolaszék iskolai költségvetésével összefüggõ véleményalkotó ülésrõl szóló jegyzõkönyvet, annak ellenére, hogy az ülést a valóságban nem tartották meg. Ebbõl a jegyzõkönyvbõl derült ki a tanárnõ számára, hogy a nemzetiségi tagozat induló elsõ és ötödik osztálya részére az iskolai költségvetés nem tartalmaz keretet taneszköz beszerzésére. 2005. március 1-jén az alpolgármester az intézmény igazgatójának és D. Dianának is levélben jelezte a kifogását, amiért az iskolában nem történt meg a megfelelõ egyeztetés a jövõ évi költségvetésrõl. Március 2-án az iskolaszék egy másik nemzetiségi tagjának kezdeményezésére az alpolgármester megbeszélést tartott az ügyrõl, amelyen D. Diana a kisebbségi önkormányzat elnökeként vett részt. A megbeszélésen jelen volt az elnökhelyettes is. Ennek az egyeztetésnek az eredményeként egymillió egyszázezer forintot csoportosított át az önkormányzat a tagozat részére. Március 7-én az intézmény igazgatója nevelõtestületi értekezletet hívott össze, ahol visszavonta D. Diana igazgatóhelyettesi megbízatását. Az értekezleten az igazgatónõ a szolgálati út megkerülésével indokolta döntését, amivel az alpolgármesterrel való március 1-jei találkozóra utalt. Az értekezleten olyan tanárok szavaztak az igazgatóhelyettesi megbízatás visszavonásáról, akik a tagozaton nem is tanítanak.2 A kisebbségi önkormányzatot nem hívták meg az ülésre, sõt, annak lebonyolításáról sem tájékoztatták õket. Március 10-én D. Diana átadta igazgatójának az írásbeli nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy nem fogadja el az igazgatóhelyettesi kinevezés visszavonását. Ugyanezen a napon az iskola vezetõje írásban közölte, hogy a visszavonást továbbra is fenntartja. Ezúttal döntését további indokokkal próbálta alátámasztani, az alábbiak szerint: (D. Diana) egyéni intézkedésével az iskola szakmai munkáját kérdõjelezte meg; egyeztetés nélkül járt el a fenntartónál; a klímateszt eredményei szervezeti mûködtetés problémáira utalnak; óralátogatás hiánya (két tannyelvû órák problémái); egyeztetés hiánya a házirend készítésekor; pályakezdõk problémái; legnagyobb probléma az együttmûködés hiánya.3 A visszahívást követõen az intézményvezetõ D. Dianát német nemzetiségi tanítóvá sorolta át. Az igazgatóhelyettesi posztot nem töltötték be más személlyel, hanem kineveztek két tagozatvezetõt. A két tagozatvezetõ közül az egyik alig hároméves gyakorlattal rendelkezik, a másik szintén fiatal pedagógus idén érkezett az iskolába. Március 17-én a kisebbségi önkormányzat állásfoglalást adott ki D. Diana visszahívásával kapcsolatban, amelyben kifejtették, hogy nem értenek egyet az iskola igazgatójának intézkedésével. Álláspontjuk szerint D. Diana a kisebbségi érdekeket képviselve kisebbségi képviselõi minõségben járt el a fenntartó önkormányzatnál az iskola 2005. évi költségvetésének ügyében. A kisebbségi önkormányzat szerint az új kinevezésekkel nincs biztosítva a német nemzetiségi osztályok megfelelõ színvonalú oktatása. Kifejtették továbbá, hogy a kisebbség ellen irányuló támadásnak tekintik az önálló tagozat beolvasztására történõ kísérleteket, s fel kívánnak lépni a kisebbségi oktatás elsorvasztására irányuló törekvésekkel szemben. 4 Még ugyanezen a napon D. Diana keresetet nyújtott be a bíróságra, és kérte annak megállapítását, hogy vezetõi megbízatásának visszavonása jogellenes volt. 2005. április 5-én a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyûlési Biztosa (továbbiakban kisebbségi biztos) D. Diana beadványa nyomán írásban ismertette vizsgálata eredményét. A kisebbségi biztos levelében kifejtette, hogy az alapító okirata szerint kisebbségi oktatást folytató intézmény költségvetését nem lehet a kisebbségi önkormányzat egyetértése nélkül elfogadni.5 Az egyetértési jog alapvetõ feltétele, hogy a 2 Bár a szavazás formailag helyesen volt lebonyolítva, a kisebbségi önkormányzat és D. Diana is sérelmesnek találta, hogy azok, akiket a tagozat sorsa közvetlenül érint, nem kaptak az értekezletre meghívást. 3 Részlet az általános iskola igazgatójának 2005. március 7-én kelt levelébõl. A felsorolt általánosságban megfogalmazott indokolásokat egyébként D. Diana maga sem tudta értelmezni. Egyedül az 1. pontban megfogalmazott kifogásról volt nyilvánvaló, hogy mire utal: az alpolgármesterrel való költségvetés egyeztetésre, amelyen kisebbségi vezetõként vett részt. 4 Részlet a kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat 22/2005. számú határozatából. 5 A Kotv. 102. § (11) bekezdése b) pontja elõírja, hogy a helyi önkormányzat fenntartásában mûködõ, az alapító okirata szerint nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai vagy iskolai nevelésben és oktatásban közremûködõ nevelési-oktatási intézmény költségvetésének meghatározásához, módosításához be kell szerezni a kisebbségi önkormányzat egyetértését.
45
FEHÉR FÜZET 2005
kisebbségi önkormányzat álláspontjának kialakításához rendelkezésre álljanak a szükséges információk. A kisebbségi elnök el nem vitatható joga továbbá, hogy részt vegyen a kisebbségi oktatási intézmény költségvetését tárgyaló települési önkormányzati üléseken, egyeztetéseken. A kisebbségi biztos álláspontja szerint a hatályos jogszabályok alapján nem összeférhetetlen, ha a kisebbségi önkormányzat elnöke egyidejûleg az oktatási intézmény igazgatóhelyettese. Mivel a települési képviselõt a testületi munkában való részvételhez szükséges idõtartamra a munkahelyén fel kell menteni a munkavégzés alól,6 ezt a rendelkezést alkalmazni kell a kisebbségi képviselõkre is. E szerint, ha a kisebbségi önkormányzat elnöke a kisebbség képviseletében vesz részt bármilyen egyeztetésen, úgy jelenléte szempontjából nincs jogi jelentõsége annak, hogy egyébként mi a foglalkozása, beosztása: kisebbségi elnökként kifejtett álláspontja vagy szavazata miatt munkáltatója jogszerûen nem léphet fel vele szemben. A kisebbségi biztos végezetül kifejtette, hogy mivel a munkavállaló közmegbízatása, illetve meggyõzõdése miatt nem részesíthetõ hátrányos megkülönböztetésben, a munkáltató szankcionáló fellépése sértheti az egyenlõ bánásmód követelményét is. D. Diana Irodánkat a kisebbségi biztos javaslatára kereste fel. Az ügy megismerését követõen mi is osztottuk azt a véleményt, hogy az igazgatóhelyettesi megbízatás visszavonása során sérült az egyenlõ bánásmód követelménye. Ez alapján 2005. július 4-én keresetmódosítást terjesztettünk elõ. Ebben kértük, hogy a bíróság állapítsa meg a vezetõi megbízatás visszavonásának jogellenességét, és az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését. Kértük továbbá, hogy kötelezze a munkáltatót a felperes részére korábban megállapított vezetõi pótlék egyévi összegének megtérítésére,7 valamint kötelezze nem vagyoni kártérítés címén további nyolcszázezer forint megfizetésére. A keresetmódosításban kifejtettük, hogy a felperes tanárnõ igazolhatóan kiemelkedõ színvonalú szakmai munkát végzett az alperes általános iskolában. Sem vezetõi, sem oktató-nevelõi tevékenységével kapcsolatban vele szemben felettese kifogással korábban nem élt, sõt, több alkalommal számára nagy összegû céljutalmat fizetett. Álláspontunk szerint a vezetõi megbízatás visszavonására vonatkozó indokolás pontjai nem felelnek meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezésének,8 amely szerint az indokolásból a visszavonás okának világosan ki kell tûnnie. A törvény értelmében vita esetén a visszavonás indokának valóságát és okszerûségét a munkáltatónak kell bizonyítania. Ahogy arra a bíróság figyelmét felhívtuk, az alperes által nyújtott vázlatos indokolás egyik pontja sem felel meg e törvényi követelménynek. Kifejtettük továbbá, hogy álláspontunk szerint a felperes tanárnõ vezetõi megbízatásának visszavonásával az alperes megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét is. Az események ismeretében az indokolás azon része, amely a szolgálati út megkerülésére hivatkozik, egyértelmûen a felperes kisebbségi képviselõi megbízatásával van összefüggésben. D. Dianát álláspontunk szerint amiatt mentették fel a vezetõi megbízatás alól, mert a kerületi német kisebbségi önkormányzat vezetõjeként egyeztetést folytatott a fenntartó önkormányzattal a nemzetiségi tagozat költségvetésérõl. Ahogy azonban arra a kisebbségi biztos is felhívta a figyelmet, a tanárnõt nem érheti hátrány azért, mert kisebbségi vezetõként a fenntartónál eljárt. Álláspontunk szerint D. Diana a német kisebbségi tagozat érdekében kifejtett tevékenysége, érdekképviseleti megbízatása miatt részesült kedvezõtlen bánásmódban.9 A nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igényünkkel10 kapcsolatban kifejtettük, hogy a felperes tanárnõt az eset szakmailag és emberileg is rendkívül megviselte. Az iskolában történõ német nemzetiségi oktatás megszervezése tulajdonképpen az õ nevéhez fûzõdött. A diákok, szülõk elégedettek voltak munkájával, hi6 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról (Ötv.) 20. § (1) bekezdése. 7 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 23.§ (11) bekezdése lehetõséget ad arra, hogy amennyi-
ben a közalkalmazott, ha a határozatlan idõre szóló megbízás jogellenes visszavonása esetén nem kéri a magasabb vezetõ, illetve vezetõ beosztásban való visszahelyezését, a részére korábban megállapított vezetõi pótlék egyévi összegére jogosult. 8 Kjt. 23.§ (4) bekezdése. 9 Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. § s) pontja alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt érdekképviselethez való tartozása miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban. 10 A kártérítés jogszabályi alapját a Kjt. 23. § (12) bekezdésében, valamint a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 5. § (2) bekezdésében jelöltük meg. A Kjt. alapján a vezetõi pótlék megtérítésén túlmenõen a munkáltató a közalkalmazott felmerült kárát is köteles megtéríteni. Az Mt. idézett hivatkozása szerint az egyenlõ bánásmód követelménye megsértésének következményeit megfelelõen orvosolni kell, amely nem járhat más munkavállaló jogainak megsértésével, illetve csorbításával.
46
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
szen a tagozat indulásakor mindössze 22 gyermek járt hozzá, tevékenységének eredményeképpen azonban ma már hét osztálynyi gyermek tanul a tagozaton. A vezetõi megbízatás indokolatlan visszavonása számára komoly szakmai presztízsveszteséget jelent, nem beszélve arról, hogy kollégái elõtt megalázva érzi magát. Az eseményeket követõen D. Diana egy alkalommal rosszul lett, majd harminc napra táppénzes állományba került, nyugtatókat, altatókat kellett szednie. Benyújtottunk a bíróságnak egy szakvéleményt is a felperest ért lelki károkról, amit egy általunk felkért klinikai szakpszichológus készített. Az õ véleménye szerint megállapítható, hogy a vizsgált személy állapota kimeríti az alkalmazkodás-zavar diagnosztikai kritériumait. A folyamatos stressz következményeként a vizsgált személy testi, lelki egészsége veszélyeztetett, és számolni lehet szociális funkciói megváltoztatásával is. A vizsgált személy fentebb leírt állapotának gyógyítása pszichiátriai (gyógyszer) és pszichológiai (terápia) kezeléssel lehetséges. Az alperes iskola jogi képviselõje érdemi beadványában, és az elsõ tárgyaláson tett nyilatkozatában kérte a kereset elutasítását, illetve arra hivatkozott, hogy a megbízás visszavonására vonatkozó indokolás valódiságának és okszerûségének vizsgálata mellõzhetõ, mivel a felperes nem kérte a visszavonás indokolását a törvényi elõírásoknak megfelelõen. A Kjt. szerint ugyanis a vezetõi megbízatás visszavonását csak abban az esetben kell indokolni, ha a közalkalmazott azt három napon belül írásban kéri.11 Az alperes jogi érvelését azonban szerintünk egyértelmûen cáfolja az a Legfelsõbb Bírósági döntés,12 amely szerint abban az esetben, ha a munkáltató a vezetõi megbízás visszavonását arra vonatkozó kötelezettség nélkül megindokolta, akkor ezen indoklás valóságát és okszerûségét vita esetén bizonyítania kell. Álláspontunk szerint az iskola képviseletében eljáró intézményvezetõ két alkalommal is indokolásba bocsátkozott: egy alkalommal a tantestületi értekezleten szóban közölte a felperessel, hogy a szolgálati út megkerülése miatt vonja vissza vezetõi megbízatását, majd további okokat felsorolva megtette ugyanezt írásban is. Ezért nincs jelentõsége, hogy D. Diana a visszavonására vonatkozó döntést sérelmezõ levelében leírta-e szó szerint, hogy kéri az indokolást. A szóban forgó levelet tartalma szerint kell vizsgálni, és nem aszerint, hogy a pedagógus élt-e a Kjt-ben meghatározott kifejezésekkel. Egyébként, ahogy azt már említettük, annak idején az igazgató is úgy értelmezte a levelet, hogy arra a munkavállaló indokolást vár, hiszen válaszában ennek írásban eleget is tett. Az eljárás során az alperes jogi képviselõje útján azzal az ajánlattal keresett meg minket, hogy D. Dianának visszamenõlegesen kifizetnék az általunk megkért vezetõi pótlék egy kisebb részét, amennyiben elállunk a további követelésünktõl. Az ajánlatot tekintettel arra, hogy közelében sem járt a kereseti kérelemben megállapítani kért összeg nagyságának el kellett utasítanunk. Az eljárás tehát folytatódik, a felperest dr. Bodrogi Bea ügyvéd képviseli.
11 Kjt. 23. § (4) bekezdése. 12 Mfv. I.10.585/1997/4. sz.
47
FEHÉR FÜZET 2005
M. Ildikó ügye
M. Ildikó roma származású pedagógust 2003. decemberében megkereste a Pest megyei K. község alpolgármestere, és a segítségét kérte, egyben állásajánlatot tett a számára. A helyi általános iskola speciális tagozatán ugyanis, ahol gyakorlatilag csak roma gyerekek tanultak, a pedagógusok elvándorlása tarthatatlanná vált. A szóban forgó oktatási intézmény vezetõjével való találkozást követõen, 2004. február 1. napjától, M. Ildikó határozott idejû közalkalmazotti kinevezéssel kezdte meg a munkát. Többször kapott ígéretet a határozatlan idejû alkalmazásra, azonban ez nem történt meg, 2005. július 31-én pedig végleg megszûnt közalkalmazotti jogviszonya az intézménynél. M. Ildikó az iskola több jogsértõ döntése miatt a Pest Megyei Munkaügyi Bírósághoz fordult. M. Ildikó cigány oktatási szakértõ, emellett közoktatás-vezetõi képesítéssel is rendelkezik. Hosszú évek óta foglalkozik hátrányos helyzetû, elsõsorban roma gyerekek felzárkóztatásával. Budapest nyolcadik kerületének egyik, szinte kizárólag roma tanulókból álló iskolájának igazgatója is volt, emellett vezetõje egy a roma gyerekek oktatási sikertelenségei ellen küzdõ alapítványnak. A település alpolgármestere szakmai hozzáértése és felkészültsége miatt választotta ki, hogy próbálja meg kezelni a község iskolájának speciális tagozatán kialakult kaotikus viszonyokat. M. Ildikó elhivatottságot érzett arra, hogy segítsen a speciális osztályokban tanuló roma gyerekeken, ezért igen mondott a felkérésre. 2004. február 1-jén azzal az ígérettel kezdett el dolgozni, hogy határozott idejû kinevezését a nyár folyamán határozatlan idejûvé változtatják. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a kolléganõ, akinek a helyére felvették, a betegállománya leteltével elmegy az iskolából. Júliusban azonban kiderült, hogy az illetõ pedagógus szabadsága idejére mégis visszamegy, így M. Ildikó jogviszonya a határozott idõ lejártával megszûnt. 2004. augusztus 15-én azonban újra kinevezték, igaz, ekkor is határozott idõre.1 Szerzõdésében szerepelt azonban egy kitétel, miszerint gyógypedagógiai végzettség igazolása után határozatlan idõre kinevezve. Az asszony bemutatta a Debreceni Tanítóképzõ Fõiskola igazolását arról, hogy speciális tagozaton oktathat, azonban a határozatlan idejû kinevezés elmaradt. M. Ildikó fõiskolai diplomával, több éves szakmai gyakorlattal, és gyógypedagógiai végzettséggel is rendelkezik. Az elsõ szerzõdéskötés idején, február 1-jén G fizetési osztályba, 6-os fizetési fokozatba sorolták. Ezt a következõ kinevezéskor azonban megváltoztatták, és visszaminõsítették G1-es besorolásba, indokolás nélkül, álláspontunk szerint minden jogszabályi alapot nélkülözõ módon.2 A fizetési fokozat száma ugyanis azt jelzi, mennyi idõt töltött el korábban a munkavállaló közalkalmazotti munkaviszonyban. A fizetési fokozat tehát az eltelt idõ arányában csak növekedhet, teljes képtelenségnek tûnik, hogy valaki a hatos fokozatból egyszer csak egyesbe kerüljön vissza. A tanárnõ az iskolában tapasztalt visszásságok miatt még 2004. márciusában levél útján a fenntartóhoz fordult. Ebben rámutatott arra, hogy a speciális tagozaton a meglévõ problémák miatt lehetetlen a tanítás. Állítása szerint a tanulók szinte kivétel nélkül két, három, négy évvel túlkorosak. A harmadik osztályosok sem írni, sem olvasni, sem pedig a húszas számkörben számolni nem tudnak, tehát valójában egy elsõ osztályos diák szintjén álltak. Ezzel szemben a negyedik osztályos tanulók a speciális osztályok számára összeállított ötödikes tananyagot is minden nehézség nélkül képesek voltak elsajátítani. Meglátása szerint a tanulók 1 Az 1992 évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról (Kjt.) 21. § (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszony
határozatlan idõre, kinevezéssel jön létre. A (2) bekezdés módot ad arra is, hogy határozatlan idejû szerzõdét kössön a munkáltató, azonban kizárólag helyettesítés vagy egy meghatározott feladat elvégzése céljából. 2 A Kjt. 61. §-a alapján a közalkalmazotti munkakörök az ellátásukhoz jogszabályban elõírt iskolai végzettség, szakképesítés, tudományos fokozat, stb. alapján fizetési osztályba sorolódnak. A 62. § alapján a fizetési osztályok fizetési fokozatokra tagozódnak. A 64. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatokat a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idõ hosszának arányában kell meghatározni.
48
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
mindegyike sérült volt, azonban ebben a szerzett vagy öröklött szubkulturális hátrányok mellett az iskolaártalom is jelentõs szerepet játszott. Felhívta a fenntartó figyelmét arra is, hogy a speciális osztályok teljesen szeparálva mûködnek az iskolában, ugyanis oda csak a tagozat bejáratán keresztül lehet bejutni, és ezeknek a diákoknak az ebédeltetése is a többi tanulótól külön, szegregált formában mûködik: mindig a negyedik óra utolsó felében fogyasztják el az ebédjüket. A tanárnõ a második kinevezését megelõzõen kérte a település képviselõtestületét, hogy három osztály indulhasson a speciális tagozaton az ott tanulók nagy száma miatt, ebbe azonban az iskola igazgatója nem egyezett bele. A sorozatos támadások miatt M. Ildikó az idei év februárjában hosszabb betegállományba került, az ideggondozó kezelését kellett igénybe vennie. A pedagógus és az intézmény vezetõje közti konfliktus a 2005-ös iskolai farsangon tetõzött. Az igazgató ugyanis M. Ildikó szerint nem akart hozzájárulni ahhoz, hogy a speciális tagozat tanulói is részt vegyenek az ünnepségen. A heves viták következtében a tanárnõ vérnyomása hirtelen nagyon magasra szökött, elesett, aminek következtében eltörte a vállát. A tanárnõ álláspontja szerint a fizetési fokozatban történõ visszasorolásnak és a határozatlan idejû kinevezés elmaradásának az volt az oka, hogy az iskola igazgatója mindenképpen el akarta távolítani õt az intézménybõl, annak ellenére, hogy a diákokkal és a szülõkkel való kapcsolata igen jó volt. A második határozott idejû kinevezés letelte után a tanárnõ keresetet nyújtott be a Pest Megyei Munkaügyi Bírósághoz. Ebben kérte annak megállapítását, hogy a közalkalmazotti jogviszonya határozatlan idejûvé vált, mivel az elsõ kinevezése alkalmával a határozott idõ letelte után továbbfoglalkoztatták. Kérte továbbá a hibás besorolás miatti bérkülönbözet megtérítését, és a hátrányos megkülönböztetés megállapítását is.3 A keresetben M. Ildikó vagyoni és nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igényt is elõterjesztett. Irodánkat a kereset benyújtása után kereste meg, és kérte a segítségünket. A bíróság az elsõ tárgyalást 2005. november 29-én tartotta, ahol az alperes a kereset elutasítását kérte. Ellenkérelmében kifejtette, hogy valóban szándékában állt a felperest határozatlan idejû kinevezéssel foglalkoztatni, de csak abban az esetben, ha igazolja gyógypedagógiai végzettségét. Az intézmény ugyanis alapfeladatként látja el a fogyatékkal élõ (enyhe fokban értelmi fogyatékos) tanulók oktatását. Ezen pedagógiai feladatok ellátására gyógypedagógia oligofrén szakos tanári végzettséggel kell rendelkeznie a pedagógusnak. Az alperes álláspontja szerint ilyen típusú képzettséggel M. Ildikó nem rendelkezik, amelyet egy 2005-ben végzett OKÉV 4 vizsgálat is alátámaszt. Az intézmény igazgatója a gyógypedagógia szakkollégiumi képzést nem fogadta el megfelelõ képesítésnek, így nem sorolhatta át a felperest a magasabb fizetési fokozatba, és a határozatlan idejû kinevezésétõl is eltekintett emiatt. A hátrányos megkülönböztetés vonatkozásban az alperes semmilyen védekezést nem terjesztett elõ, bár kifejtette, hogy szükség esetén ezt is megteszi. Álláspontunk szerint az alperes által hivatkozott jogszabály5 csak annyit mond ki, hogy a fogyatékosságnak megfelelõ gyógypedagógusi végzettséget kell igazolni, azt azonban nem, hogy mely végzettségek fogadhatók el annak. M. Ildikó esetében eddig valamennyi munkáltató elfogadta az általa szerzett szakkollégiumi végzettséget, és elõzõ munkahelyén is G6-os besorolása volt. Álláspontunk továbbra is az, hogy az iskola nem járt el jogszerûen sem a kinevezés, sem pedig a besorolás tekintetében. Osztjuk a tanárnõ azon vélekedését is, hogy a munkáltató intézkedései összefüggésben állhattak azzal a ténnyel,
3 A tanárnõ arra hivatkozott, hogy miután a fenntartónak jelezte, milyen visszásságokat talált a gyógypedagógia speciális tagoza-
ton, az oktatási intézmény igazgatója retorzióként teljesen ellehetetlenítette életét az iskolában. A tanárnõ ezt úgy fogalmazta meg, hogy zaklatást valósított meg az igazgató vele szemben, álláspontunk szerint azonban a fent kifejtett magatartás inkább a megtorlás kategóriájába tartozik. Az Egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõsegítésérõl szóló 2004. évi CXXV. törvény (Ebktv.) szerint az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. Az Ebktv. 10. § (1) bekezdése szerint zaklatásnak minõsül az az emberi méltóságot sértõ magatartás, amely az érintett személynek a törvény 8. paragrafusában meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítõ, ellenséges, megalázó, megszégyenítõ vagy támadó környezet kialakítása. A (3) bekezdés szerint megtorlásnak minõsül az a magatartás, amely az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelõ, eljárást indító vagy az eljárásban közremûködõ személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. 4 Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont. 5 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet a képzési kötelezettségekrõl és a pedagógiai szakszolgálatokról 2. § (3) bek. a) pontja szerint a gyógypedagógus munkakör betöltéséhez a fogyatékosság típusának megfelelõ gyógypedagógusi végzettség szükséges.
49
FEHÉR FÜZET 2005
hogy panaszt tett a fenntartónál az eltérõ tagozaton oktatott roma gyerekek rossz iskolai körülményei miatt. Az eljárás folyamatban van, M. Ildikót dr. Muhi Erika ügyvéd képviseli. Mivel a keresetlevelet csak azt követõen állt módunkban megismerni, hogy a tanárnõ a bíróságra benyújtotta, annak kereseti kérelemre vonatkozó részét elsõsorban a hátrányos megkülönböztetés, illetve a kártérítés vonatkozásában pontosítani kívánjuk majd.
50
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
T. Csaba ügye
T. Csaba roma származású fiatalember, szakképzett szobafestõ és mázoló. Mivel állandó munkahelye megszûnt, a nyár folyamán több olyan álláshirdetést is felhívott, amelyekben festõ szakmunkásokat kerestek. 2005. július 6-án egy az Expressz újságban megjelent hirdetésre jelentkezett, sikertelenül. Amikor kiderült ugyanis, hogy roma származású, elutasították. Irodánk telefonos tesztelést végzett a férfi bejelentését követõen, amelynek eredménye megerõsítette a hátrányos megkülönböztetés gyanúját. Míg a jellegzetes roma vezetéknévvel bemutatkozó tesztelõnek azt mondták, hogy már betelt az állás, az utána telefonáló szokványos nevû érdeklõdõ számára volt felvétel. A hirdetést közzé tevõ cég ellen az Egyenlõ Bánásmód Hatóság elõtt kezdeményeztünk eljárást. T. Csaba 2005. július 6-án reggel csakúgy, mint az elõzõ napokban vett egy Expressz újságot, és bement a kerületi gyermekjóléti szolgálat irodájába, hogy onnan felhívja az aktuális ajánlatokat. Az egyik hirdetésben állandó munkára, józan életû festõt kerestek. A telefont egy férfi vette fel, és miután T. Csaba közölte vele, hogy a munkára szeretne jelentkezni, az illetõ tájékoztatta a munkavégzés részleteirõl. Elmondta, hogy a munkabér hatezerötszáz forint lenne naponta, kéthetente tudna fizetni, állandó munkáról lenne szó, és Budapesten, egy XIII. kerületi hotel építésénél kellene festõmunkákat végeznie. Mivel T. Csaba többször tapasztalta már korábban, hogy míg telefonban készségesek vele, a személyes találkozáskor a bõrszíne láttán elküldik, ez alkalommal elõre közölte, hogy roma származású. Kérdezte azt is, ez vajon probléma-e, mire a munkáltató képviselõje közölte T. Csabával, hogy ez esetben nem kívánják alkalmazni. A telefonbeszélgetés ezzel véget is ért. A beszélgetésnek, bár a telefon nem volt kihangosítva, fültanúja volt a gyermekjóléti szolgálat munkatársa is, aki úgy döntött, hogy azonnal értesíti Irodánkat az ügyrõl. A bejelentést követõen, hogy a diszkrimináció gyanúja megalapozottabb legyen, telefonon ellenõriztük le a céget. Két régi, jól bevált tesztelõnket kértük fel arra, játsszák el telefonon, hogy szeretnének szobafestõként dolgozni. Roma tesztelõnk aznap délután, körülbelül 15 órakor telefonált a hirdetésben megadott számra. Kolompár Istvánként mutatkozott be, és közölte, hogy a hirdetésre szeretne jelentkezni. Azt is mondta, hogy tízéves gyakorlattal rendelkezik. A telefon másik végén egy férfihang közölte vele, hogy az állást sajnos már betöltötték, két-három emberre lett volna szükség, de nagyon sokan jelentkeztek. Az illetõ ezután gyorsan elköszönt és letette a telefont. Másfél óra múlva a nem roma tesztelõ is felhívta megadott számot, és átlagos néven bemutatkozott. Miután közölte, hogy a meghirdetett állásra jelentkezik, a munkáltató tájékoztatta arról, hogy a hirdetés még aktuális, és részletesen ismertette a munkavégzés feltételeit. A tájékoztatás tartalma lényegében megegyezett azzal, amit panaszosunk is kapott: hatezerötszáz forintos napi bér, állandó munkavégzés Budapesten. Neki azt mondta, havonta történik a kifizetés. A férfi nagyon készséges volt, azt is közölte, hogy szükség esetén gyakrabban is tud fizetni. Abban állapodtak meg végül, hogy tesztelõnk viszszahívja õt, ha megfelelõnek találja az ismertetett feltételeket. A telefonon lebonyolított tesztelés alátámasztotta a T. Csaba által mondottakat. A munkáltató nem csak más információt adott a nem roma tesztelõnek azzal kapcsolatban, hogy az állás megvan-e még, de egész más volt a hangneme, készségesebben, több információt osztott meg vele, mint a romaként bemutatkozó érdeklõdõvel. T. Csabát az eset megviselte, rendkívül megalázónak tartotta, hogy szakmai képességei helyett kizárólag roma származása alapján ítélték meg, és utasították el. Emberi méltóságán esett csorba, alacsonyabb rendû emberként bántak vele. A munkáltató által okozott sérelem anyagilag is hátrányosan érintette, hiszen munkalehetõségtõl esett el, amire pedig nagy szüksége lett volna családja eltartásához.
51
FEHÉR FÜZET 2005
Az Esélyegyenlõségi törvény (továbbiakban Ebktv)1 értelmében többek között akkor beszélhetünk közvetlen hátrányos megkülönböztetésrõl, ha valakit kizárólag a származása miatt részesítenek más bánásmódban, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévõ személyeket.2 Jelen esetben ügyfelünket a származása miatt zárták ki az állásra jelentkezõk közül, amivel a munkáltató megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét. A törvény kiterjed többek között a munkaviszonyra és a foglalkoztatással öszszefüggõ egyéb jogviszonyokra is, így akkor is megállapítható a jogsértés,3 ha a felvételnél a munkáltató pusztán a származása miatt utasít el valakit. A panaszost tájékoztattuk, hogy választhat, Irodánk peres vagy hatósági eljárást kezdeményezzen-e. 4 T. Csaba döntése alapján végül az Egyenlõ Bánásmód Hatóság (EBH)5 elõtt tettünk panaszt. A Hatóság a közigazgatási eljárási szabályok6 szerint jár el, így a panasz kivizsgálása során kötelessége a tényállás pontos, minden részletre kiterjedõ tisztázása. Ennek keretében joga van iratokat beszerezni, különbözõ dokumentumokba betekinteni, szemlét, tárgyalást tartani. A hátrányos megkülönböztetés miatt indult esetekben ha a panasz megalapozottnak látszik általában meg szokták hallgatni a kérelmezõt, az eljárás alá vont személyt és a tanúkat. T. Csaba ügyében 2005. október 18. napján hallgatták meg az eljárás alá vont betéti társaság ügyvezetõjét, aki tagadta a diszkrimináció tényét. Elmondta, hogy valóban megjelentetett egy hirdetést az újságban, és valóban az õ száma szerepelt benne, de a panaszos által elmondottakkal szemben nem tizenharmadik kerületi munkára keresett embereket, és senkivel nem beszélt meg azon a környéken találkozót. Ezzel arra utalt, hogy ügyfelünk nyilván összekeverte a hirdetéseket, és rossz társaság ellen indított eljárást. Azt viszont elismerte, hogy a fizetés valóban annyi náluk, amennyit a beadványban megjelöltünk. Tanúként került meghallgatásra a gyermekjóléti szolgálat munkatársa, és Irodánk két tesztelõje is. A szociális munkás elmondta, hogy rögtön a telefonbeszélgetés után felhívtak bennünket, és egyben be is karikázták a hirdetést, így semmiképpen sem fordulhatott elõ, hogy rossz telefonszámot adtak volna meg. A tesztelõk a panaszos által elmondottakat támasztották alá, hiszen õk is igazolhatóan a hirdetésben szereplõ számot hívták a beadványunkban megjelölt idõpontban. Ezt a telefonszolgáltatótól bekért hívásrészletezõ is alátámasztotta. Az eljárás alá vont ügyvezetõ védekezése tehát a tesztelõk vallomása alapján megdõlt, hiszen a roma névvel jelentkezõt elutasították, míg másfél órával késõbb a nem romát felvették volna. A társaság tévedésre nem hivatkozott, de nem is hivatkozhatott volna, hiszen vala1 Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény. 2 Az Ebktv. 8. § e) pontja szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredménye-
ként egy személy vagy csoport valós vagy vélt nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban. 3 Az Ebktv. 21. § a) pontja alapján az egyenlõ bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, különösen a következõ rendelkezések meghatározásakor, valamint azok alkalmazásakor: a) munkához való hozzájutásban, különösen nyilvános álláshirdetésben, a munkára való felvételben, az alkalmazási feltételekben. 4 Polgári peres eljárás esetén lehetõség nyílik arra, hogy a diszkriminációt elszenvedõ felperes számára kártérítés megállapítását kérjük. A peres eljárás hátránya azonban, hogy akár évekig is elhúzódhat. Amennyiben az egyenlõ Bánásmód Hatóság elõtt teszünk panaszt, annak hatvan nap alatt döntést kell hoznia. Ebben az esetben azonban nincs mód kártérítést kérni, a Hatóság kizárólag bírság megfizetésére kötelezheti az eljárás alá vont személyt. 5 Az Ebktv. 13. § (1) alapján az egyenlõ bánásmód követelményének érvényesülését országos hatáskörû közigazgatási szerv, az Egyenlõ Bánásmód Hatóság ellenõrzi. (2) A hatóság a Kormány irányítása alatt mûködik, felügyeletét a Kormány kijelölt tagja látja el. (3) A hatóság az e törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható. (4) A hatóság költségvetése a felügyeletét ellátó miniszter költségvetési fejezetén belül önálló címet képez. 14. § (1) A hatóság a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlõ bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz. 6 2005. november 1. napjától hatályos az új közigazgatási eljárási törvény a Ket. (2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól).
52
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
mennyi jelentkezõvel az ügyvezetõ beszélt. Neki tisztában kellett lennie azzal, hogy kell-e még festõ vagy sem. A Hatóság hiánypótlás keretében bekérte a gyermekjóléti szolgálat híváslistáját, és az aznapi, lefénymásolt, bekarikázott újsághirdetést is. A híváslistából egyértelmûen kiderült, hogy aznap az újság 24 óra rovatából csak a hirdetésben szereplõ számot hívták. Kiderült az is, hogy ezen beszélgetés és az Irodánkkal folytatott beszélgetés között csak néhány perc telt el, tehát valóban úgy történt minden ahogy azt a panaszos és a szolgálat munkatársa elmondták. Az esetleg elõfordulhat, hogy T. Csaba nem minden részletre emlékszik pontosan, azonban ez még nem teszi meg nem történtté a diszkriminációt. A Hatóság az ügy bonyolultsága miatt az eljárási határidõt7 meghosszabbította, így az még folyamatban van. T. Csabát dr. Muhi Erika ügyvéd képviseli.
7 A Hatóságnak a kérelem elõterjesztésétõl számított hetvenöt napon belül a panaszt ki kell vizsgálnia, és döntést kell hoznia (362/2004./XII. 22./ Kormányrendelet az Egyenlõ Bánásmód Hatóság eljárásának részletes szabályairól).
53
FEHÉR FÜZET 2005
B. István ügye
B. István 2005. áprilisában szerezte meg a képesítést, hogy személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végezhessen. Egy ismerõse javaslatára kereste meg az ország egyik legnagyobb õrzõ-védõ cégének helyi kirendeltségét. A cégnél azzal bíztatták, hogy tudják majd alkalmazni, az elõírt orvosi vizsgálatokat is a kft.-vel szerzõdésben álló orvos végezte el. Számos egyéb dokumentumot is kértek a férfitõl, amiket õ a saját költségén be is szerzett. Több mint egy hónapos ügyintézést követõen azonban közölték vele, hogy felsõbb utasítás miatt mégsem áll módjukban alkalmazni. B. István 2005. májusában kereste fel az országos hálózattal rendelkezõ biztonsági szolgáltató kft.-t, és érdeklõdött, hogy vane felvétel vagyonõri munkakörben. A kirendeltség vezetõje közölte, hogy épp keresnek valakit értékszállítói pozíció betöltésére. Miután tisztázták, hogy a férfi rendelkezik az elõírt képesítést igazoló dokumentumokkal, a cég képviselõje ígéretet tett B. István foglalkoztatására. A felvételi eljárás részeként azonban egészségügyi alkalmassági vizsgálatra, illetve a fegyverviselési engedély megszerzése céljából pszichológiai alkalmassági vizsgálatra is elküldték. Valamennyi vizsgálat a céggel szerzõdéses viszonyban álló orvos által került lebonyolításra, és bár a költségeket B. István elõlegezte meg, valamennyi számla a kft. nevére lett kiállítva. A férfi joggal remélte tehát, hogy azokat késõbb megtérítik majd a számára. A vizsgálatokon túlmenõen elõírták, hogy igényeljen erkölcsi bizonyítványt, nyisson folyószámlát, készíttessen magáról igazolványképeket és lépjen be a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarába. Kitöltettek vele további adatlapokat, kérdõíveket, illetve egy olyan dokumentumot is, amely ahhoz szükséges, hogy a cég a rendõrségtõl beszerezze a munka ellátásához szükséges fegyverviselési engedélyt. A felek abban állapodtak meg, hogy az iratokat a kirendeltség továbbítja a Budapesten található központba, mivel ott intézik az új munkavállalók felvételét. B. István ígéretet kapott arra is, hogy amint megjön a fegyverviselési engedély, értesíteni fogják. Ennek határideje a titkárnõ tájékoztatása szerint további két-három hét volt. B. István a felvételi eljárás során mindenben együttmûködött a munkáltatóval. Megjelent valamennyi vizsgálaton, beszerzett minden elõírt dokumentumot. Az a tudat, hogy a szakma egyik legnagyobb, neves cégének lehet az alkalmazottja, ráadásul olyan bizalmi munkakörben, mint az értékszállítás, nagy büszkeséggel töltötte el. 2005. júniusában azonban a cég titkárnõje azzal hívta fel, hogy legnagyobb sajnálatára mégsem tudják alkalmazni, ugyanis a budapesti központ nem engedélyezte a panaszos felvételét. A hír nagyon meglepte B. Istvánt, hiszen addig fel sem merült, hogy felvétele esetleg mérlegelés tárgyát képezheti. Mivel az elutasításba nem tudott belenyugodni, pár nap múlva személyesen kereste fel a kft.-t, hogy magyarázatot kapjon. Ekkor arra a kérdésére, hogy roma származása befolyásolhatta-e a központ döntését, az egyik vezetõ azt válaszolta, hogy nem jár messze az igazságtól. B. István megszégyenülten távozott a cégtõl: ez volt az elsõ eset, hogy nyilvánvalóan a származása miatt utasították el egy munkahelyrõl. A panaszos rossz anyagi körülmények között él gyermekeivel, így különösen megterhelõ volt a családja számára kifizetni azt a több mint harmincötezer forintot, amibe a cég által megkövetelt vizsgálatok és dokumentumok kerültek. A férfi a megalázó elutasítás mellett azt is sérelmezte, hogy a kiadásait nem térítették meg, sõt az erre vonatkozó követelését válaszra sem méltatták. Miután megkereste Irodánkat, azt javasoltuk, hogy írásban is tegye fel a kérdést: miért nem alkalmazták annak ellenére, hogy eleget tett valamenynyi felvételi követelménynek. Természetesen naivitás lett volna abban bízni, hogy a cég vezetõje a roma származásra utaló megjegyzést írásban is megerõsíti, de pertaktikai célból úgy véltük, jobb, ha elõre tudjuk, mi az elutasítás indoklásának hivatalos verziója. B. István írásbeli megkeresését azonban a cég válaszra sem méltatta, így a bíróságon lesz már csak arra mód, hogy magukat tisztázzák az egyenlõ bánásmód megsértésének gyanúja alól.
54
M UNKAÜGYI
DISZKRIMINÁCIÓS ESETEK
Annak eldöntése, hogy egy munkakörbe a jelentkezõk közül kit alkalmaz, természetesen a munkáltató joga, ugyanakkor a kiválasztás során nem lehet szempont a munkavállaló származása. A Munka Törvénykönyve, valamint az Esélyegyenlõségi törvény (Ebktv.)1 úgy rendelkezik, hogy a munkáltató köteles betartani az egyenlõ bánásmód követelményét. Az Ebktv. értelmében közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban.2 Az Ebktv. külön, tételesen kiköti a munkához való hozzájutáskor alkalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalmát.3 Álláspontunk szerint a biztonsági szolgáltató Kft. magatartásával megsértette az Mt. és az Ebktv. fent leírt rendelkezéseit. Közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor B. Istvánt a származása miatt nem alkalmazta. Bár az Ebktv. szerint a hátrányos megkülönböztetés tényét nem a diszkrimináció elszenvedõjének kell bizonyítani,4 számos olyan bizonyíték áll rendelkezésre, amely alátámasztja, hogy a férfi eleget tett valamennyi, a munkakör betöltéséhez szükséges elvárásnak, megfelelt a szakmai követelményeknek, és a cég valóban ajánlatot tett foglalkoztatására. B. István az alkalmassági vizsgálatokat a cég orvosánál végezte, a számlák a kft. nevére vannak kiállítva, amikor folyószámlát nyitott, a céget jelölte meg, ahonnan munkabér-átutalást vár majd stb. Ezt követõen a kft.-nek kell majd a bíróságon olyan magyarázattal elõállnia, amellyel bizonyítani tudják, hogy nem sértették meg az egyenlõ bánásmód követelményét. Kereseti kérelmünkben kértük a munkaügyi bíróságot, hogy állapítsa meg a jogsértés tényét, kötelezze a céget írásbeli bocsánatkérésre, illetve nyolcszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. B. István jogi képviseletét dr. Bodrogi Bea látja el.
1 A Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban Mt.) 5. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenlõ bánásmód követelményét meg kell tartani. Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõségrõl szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban Esélyegyenlõségi tv.) 5. § d) pontja kimondja, hogy az egyenlõ bánásmód követelményét az adott jogviszony tekintetében köteles megtartani a munkáltató a foglalkoztatási jogviszony, az utasításadásra jogosult személy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, illetve az ezekkel közvetlenül összefüggõ jogviszonyok tekintetében. 2 Ebk. tv. 8. § e) pontja. 3 Az Ebk. tv. 21. §. szerint az egyenlõ bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, különösen a következõ rendelkezések meghatározásakor, valamint azok alkalmazásakor: a) a munkához való hozzájutásban, különösen nyilvános álláshirdetésben, a munkára való felvételben, az alkalmazási feltételekben; b) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését megelõzõ, azt elõsegítõ eljárással összefüggõ rendelkezésben; c) a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésében és megszüntetésében. 4 Az Ebktv. 19. § (1) szerint az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek vagy a közérdekû igényérvényesítésre jogosultnak kell bizonyítania, hogy a) a jogsérelmet szenvedõ személyt vagy csoportot hátrány érte, és b) a jogsérelmet szenvedõ személy vagy csoport a jogsértéskor ténylegesen vagy a jogsértõ feltételezése szerint rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak bizonyítása esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a) megtartotta, vagy b) az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét.
55
Lakhatással kapcsolatos ügyek
FEHÉR FÜZET 2005
Rasszista lakáshirdetés
2005. július 11-én egy internetes oldalon a következõ hirdetés jelent meg: Óbudai zöldövezeti környezetben, 50 négyzetméteres, másfél szobás új lakás kiadó. A ház 2002-ben épült, 300 négyszögöles telken található, a lakás kertkapcsolatos, bútor nélküli. Kizáró ok: állat és színesbõrû. A hirdetést egy ingatlanközvetítéssel foglalkozó cég jelentette meg, és az egyik országos tévécsatorna újságírói figyeltek fel rá. A cég ellen közérdekû igényérvényesítés keretében keresetet nyújtottunk be a bírósághoz az egyenlõ bánásmód megsértése miatt. A hirdetés kapcsán az egyik kereskedelmi televízió híradója megkereste a céget, amelynek munkatársa készségesen magyarázta el, mire gondoltak, amikor a hirdetést szövegezték. Mint kiderült, kínaiakat vagy a négereket értenek azon színesbõrûek alatt, akiknek a jelentkezése az állatokéval egyetemben nem kívánatos. Megnyugtató volt ugyanakkor hallani, hogy a romákról nem gondol rosszat a cég, ezúttal számukra nyitva az ajtó. A romák között lehet olyan is, aki teljes mértékben elfogadható. Tehát ha a színes bõrût megjelöljük, akkor a külföldi színes bõrûekre utalunk ezzel1 magyarázta a közvetítõ hölgy. Mivel az Egyenlõ bánásmódról szóló törvény (továbbiakban Ebktv.)2 szerint bizonyos esetekben társadalmi szervezetek is nyújthatnak be keresetet az egyenlõ bánásmód megsértése miatt, a szóban forgó ügyben élni kívántunk e lehetõséggel. A nyílt rasszizmus ilyen mértékû megjelenése mellett nem mehettünk el ugyanis szó nélkül. A törvény pontosan úgy fogalmaz, hogy az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság elõtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat a társadalmi és érdekképviseleti szervezet, ha az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.3 Ez azt jelenti, hogy abban az esetben is lehetõség nyílik a hátrányos megkülönböztetés ellen bíróság elõtt fellépni, ha nincs konkrét panaszosa egy esetnek, amely során azonban sérelem ért egy körülhatárolható, és a jogszabályban nevesített kisebbségi csoportot. Az Ebktv. szerint közérdekû igényérvényesítéssel azon társadalmi szervezetek élhetnek, amelyek alapszabályában rögzítve van a hátrányos helyzetû csoportok esélyegyenlõségének az elõsegítése, vagy az emberi és állampolgári jogok védelme.4 Mivel álláspontunk szerint a hirdetés szövege egyértelmû volt a tekintetben, hogy a cég nyíltan diszkriminálni kívánja a színes bõrûeket, nem kérdés az sem, hogy a hirdetés közzétételével megsértették az egyenlõ bánásmód követelményét, és nem utolsósorban mindazon színes bõrû személy emberi méltóságát, aki olvashatta e kitételt. Az Ebktv. szerint abban az esetben beszélhetünk közvetlen hátrányos megkülönböztetésrõl,5 ha valakit bármely, a törvényben felsorolt tulajdonsága miatt kedvezõtlenebb bánásmódban részesítenek, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévõ más személyeket. A hirdetésbõl egyértelmûen kiderül, hogy aki sötétebb 1 Részletek az RTL Klub televízió 2005. július 21-i Híradójában elhangzott interjúból. 2 2003. évi CXXV. törvény az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról, továbbiakban Ebktv. 3 Ebktv. 20. § (1) (2). Közérdekû igényérvényesítéssel élhet még a társadalmi szervezeteken kívül az ügyész, és az Egyenlõ Bánásmód Hatóság. 4 Ebktv. 3. § e). 5 Az Ebktv. 8. § szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt a) neme; b) faji hovatartozása; c) bõrszíne; d) nemzetiség; e) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása; f) anyanyelve; g) fogyatékossága; h) egészségi állapota; i) vallási vagy világnézeti meggyõzõdése; j) politikai vagy más véleménye; k) családi állapota; l) anyasága (terhessége) vagy apasága; m) szexuális irányultsága; n) nemi identitása; o) életkora; p) társadalmi származása; q) vagyoni helyzete; r) foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidõs jellege, illetve határozott idõtartama; s) érdekképviselethez való tartozása; t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzõje (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban.
58
LAKHATÁSSAL
KAPCSOLATOS ÜGYEK
bõrû (fõként, ha külföldi), az nem veheti ki az óbudai lakást, még akkor sem, ha ki tudná fizetni a havi százhúszezer forintot, szemben a fehér bõrû jelentkezõkkel. A törvény személyi hatálya kiterjed mindenkire, aki elõre meg nem határozott személyek részére ajánlatot tesz, vagy ajánlattételre felhív.6 Az ajánlat olyan megállapodást kezdeményezõ nyilatkozat, amely a Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.)7 szerint lényegesnek tekintett szerzõdéses elemeket tartalmaz, és egyértelmûen kitûnik belõle, hogy az abban foglaltak ügyletkötési akaratot tükröznek. A bérleti szerzõdés8 két legfontosabb eleme, hogy a bérbeadó köteles a dolgot (jelen esetben ingatlant) idõlegesen a bérlõ használatába adni, a bérlõ pedig bért fizetni. Az ingatlanközvetítõ által feladott hirdetésben a bérleti jogviszonyra vonatkozó legszükségesebb szerzõdéses elemek szerepelnek, hiszen tudjuk, hogy egy óbudai ötven négyzetméteres másfél szobás lakást kívánnak bérbe adni, százhúszezer forint havi bérleti díj ellenében. A társaság tehát szerzõdés kötésére tett ajánlatot, elõre meg nem határozott személyek számára, hiszen az általa színesbõrûként megjelöltek kivételével bárki jelentkezhet bérlõnek, feltéve, hogy nem tart állatot. 2005. október 24-én a Másság Alapítvány9 mint felperes keresetet nyújtott be a cég ellen a Fõvárosi Bírósághoz. Ebben kértük annak megállapítását, hogy az alperes azon magatartásával, amellyel az általa feladott hirdetésben kizárta az általa színesbõrûként aposztrofált személyeket a lehetséges bérlõk körébõl, velük szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, és megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét. Kértük a bíróságtól azt is, hogy tiltsa el az alperest a további jogsértéstõl, és szabjon ki vele szemben ötszázezer forint közérdekû bírságot. A közérdekû bírság megállapítására a Ptk. rendelkezése szerint abban az esetben van lehetõség, ha a kártérítésként megítélhetõ összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyával.10 Az Ebktv. alapján közérdekû igényérvényesítés körében indult eljárásokban azonban egy érdekes helyzet áll elõ. A törvény úgy fogalmaz, hogy az ilyen jellegû ügyekben megítélt kártérítés, illetve közérdekû bírság a központi költségvetést illeti. 11 Számunkra nem világos azonban a jogalkotónak a kártérítésre vonatkozó utalása, hiszen az eljárást kezdeményezõ társadalmi szervezet közvetlenül nem károsultja az adott ügynek, így szerintünk kártérítési igényt sem terjeszthet elõ. E gondolat jegyében mi kizárólag a közérdekû bírság intézményét látjuk a gyakorlatban alkalmazhatónak, így ez esetben is erre vonatkozóan terjesztettünk elõ igényt. Pernyertesség esetén egyébként a központi költségvetésbe befolyó bírság összegét az államnak a törvény rendelkezése alapján a diszkrimináció csökkentését célzó intézkedésekre kell fordítania. Az ügy felvet még egy gondolatot. Valószínûnek látszik, hogy az ingatlanközvetítõ cég nem maga találta ki, milyen szempontok szerint történjen a lehetséges bérlõk körének szûkítése. Nekik ugyanis a tulajdonos által megadott feltételek szerint kell eljárniuk és a potenciális albérlõt megtalálniuk. Ugyanakkor a hirdetést õk szövegezték és tették közzé a honlapjukon. Álláspontunk szerint felelõsségük attól a pillanattól eredeztethetõ, amikor nem tagadták meg a tulajdonos kérését, hogy a jogellenes, az emberi méltóságot és a jó ízlést is sértõ mondatot a hirdetésbe betegyék. Tudjuk, hogy az albérletpiacon minden tulajdonos alaposan megnézi, kit enged be lakásába, kinek engedi át tulajdona használatát, és ezen egyéni mérlegelések között a potenciális bérlõ bõrszíne, etnikai hovatartozása a legtöbbször megjelenik. A jelenség sajnálatos, azonban úgy gondoljuk, hogy a társadalmi közgondolkodást, az emberekben élõ félelmeket, sztereotípiákat elsõsorban nem perekkel lehet megváltoztatni, megszüntetni. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, ha valaki nyíltan is közzéteszi, hirdeti, hogy õ bizony rasszista alapon válogatja meg, kivel köt bérleti szerzõdést. Az eljárásban tárgyalás kitûzésére még nem került sor, és egyelõre az alperes cég vélekedését sem ismerjük. Az Alapítványt dr. Muhi Erika ügyvéd képviseli.
6 Ebktv. 5. § a) pont. 7 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrõl. 8 Ptk. 423. §. 9 A NEKI-t a Másság Alapítvány mûködteti, mint jogi személy. 10 Ptk. 84. § (2) bekezdés. 11 Ebktv. 20. § (2) bekezdés.
59
FEHÉR FÜZET 2005
B. Sándorné ügye
Budapest egyik kerületi önkormányzata méltányossági alapon szükséglakást utalt ki a hajléktalan B. Sándorné számára. Az asszony tíztagú családjával költözött a harminc négyzetméteres, komfort nélküli udvari helyiségbe. A szomszédok nem örültek a nagy létszámú roma család beköltözésének, ezért aláírásgyûjtéssel próbálták az önkormányzatnál elérni, hogy megszabaduljanak a nemkívánatos lakóktól. Az önkormányzat 2005. októberében írásban közölte B. Sándoréval, hogy a bérleti szerzõdést a szomszédok panaszaira való tekintettel felmondja, és kötelezte a családot, hogy nyolc napon belül hagyja el a lakást. Az önkormányzat 2005. január 28-án kötött bérleti szerzõdést a szóban forgó szükséglakásra B. Sándornéval. A méltányossági alapon létesített bérleti szerzõdés szerint a bérlõvel együtt költözik a lakásba annak kilenc hozzátartozója, köztük öt kiskorú gyermek. Bár az önkormányzati lakások bérletérõl szóló rendelet szerint nyolcnál több beköltözõ esetén a lakásigény mértékének alsó határa négy és fél lakószoba, ez nem vonatkozik arra az esetre, ha méltányossági alapon történik a kiutalás. A rendelet szerint pályázaton kívül akkor adható bérbe egyszobás komfort nélküli lakás hajléktalan számára, ha hajléktalanná válása elõtt életvitelszerûen a kerületben lakott, és rendelkezett állandó bejelentett lakcímmel. Az önkormányzat vagyongazdálkodási irodájának jegyzõkönyve szerint a tízfõs B. család 2005. február 7-én egy harminc négyzetméteres, földszinti, udvari, szoba-konyhás helyiséget vett át. A lakásban WC, fürdõszoba nincsen, a jegyzõkönyv szerint a padló, a vakolatok, a nyílászárók, a festés, üvegezés hibásak. A rossz körülmények ellenére a család tekintettel arra, hogy ezt megelõzõen fél évet az utcán töltött nagy örömmel fogadta a lehetõséget. Nem sokkal a beköltözést követõen azonban gondok jelentkeztek a szomszédok és az új lakók viszonyában. B. Sándorné elmondása szerint többen hangot adtak nemtetszésüknek, amikor látták, hogy egy nagy létszámú roma család költözik a házba. Rendszeresek voltak a konfliktusok amiatt, hogy a gyerekek az udvaron játszottak, és a szomszédok megítélése szerint az udvari közös mellékhelyiség forgalma is túl nagynak bizonyult. Állítólag elõfordult, hogy egy lakó arra kérte az asszonyt, hogy vigye el a gyerekeket a házból, amikor vevõk jönnek megtekinteni az eladásra meghirdetett lakását. A házban többen is arra a nem titkolt véleményre jutottak, hogy lakásaik piaci értékét rontja az udvaron lakó népes roma család. 2005. nyarán a lakók egy része személyesen kereste meg a kerületi polgármestert a fogadóóráján, és elõadták, hogy az udvarban élõ két roma családdal (ebbõl az egyik B. Sándorné családja) lehetetlen együtt élni. Az aktában fellelhetõ iratok szerint a polgármester július 7-én írásban kereste meg a vagyongazdálkodási iroda vezetõjét azzal, hogy amennyiben a lakók panasza jogos, javasolja mindkét család esetén a bérleti szerzõdés felbontását. Ugyanezen idõben, július 28-án B. Sándorné is panaszt tett írásban a szomszédok ellen a kerületi jegyzõnél. Levelében kifejtette, hogy álláspontja szerint sem õ, sem hozzátartozói nem adnak okot a szomszédok ellenérzéseire, a lakást rendeltetésszerûen használják, ugyanakkor folyamatos atrocitásnak, cigányozásnak vannak kitéve, és a házban olyan problémák miatt is õket támadják, amelyeknek mások az okozói. Nem sokkal késõbb huszonhárom lakó aláírásával ismét, de ezúttal írásos panasz érkezett a polgármesterhez az udvarban élõ két roma család ellen. E szerint a családokkal az együttélés lehetetlen. Nem ritkák az életveszélyes fenyegetések, éjszakába nyúló mulatozások, rendõri intézkedések (
), környezetüket tönkreteszik, lepusztítják. A lakók kérték, hogy a bérlõk elhelyezését az önkormányzat szíveskedjen más módon rendezni.1 Az általánosságokat tartalmazó beadványból nem derül ki, hogy a két család közül pontosan kinek és milyen konkrét cselekedete, viselkedése váltotta ki a lakók felháborodását. 1 Részletek a lakók beadványából.
60
LAKHATÁSSAL
KAPCSOLATOS ÜGYEK
Míg a B. Sándorné által benyújtott panaszra válasz nem érkezett, a szomszédok beadványát követõen 2005. augusztus 12-én az önkormányzati házkezelõ csoport bérlemény-ellenõrzést tartott a házban. A jegyzõkönyv a helyszíni szemlérõl mindössze annyit rögzít, hogy a közös képviselõ a magas vízfogyasztásra panaszkodott, ezért mellékvízmérõk felszerelése vált szükségessé. Rögzíti még, hogy a bérlõk vállalják, hogy a vízóra felszerelését követõen szerzõdést kötnek a vízmûvekkel. A jegyzõkönyv nem tesz említést arról, hogy a revízió a család magatartásával, lakókörnyezetével kapcsolatban bármilyen kifogásolható tényt tárt volna fel. Ezért is volt meglepõ, amikor az önkormányzat szeptember 5-én kelt levelében a következõket írta B. Sándorénak: A (
.) szám alatti társasház tulajdonosai részérõl panaszbejelentés érkezett az Ön és az Önnel együtt lakó személyek viselkedésére (életveszélyes fenyegetések, éjszakai mulatozások, a közös épületrészek rongálása). A panaszbejelentés valódiságát a 2005. augusztus 30-án történt bérleményellenõrzés is igazolta. (
) Felszólítom, hogy a fent részletezett viselkedést 8 napon belül megszüntetni, illetve a megismétlésétõl tartózkodni szíveskedjenek, ellenkezõ esetben a bérleti szerzõdést felmondom.2 A levél egy augusztus 30-i ellenõrzésre utal, ugyanakkor az önkormányzaton fellelhetõ aktában semmilyen írásos feljegyzést, jegyzõkönyvet erre vonatkozóan nem találtunk. Kizárólag a már ismertetett, augusztus 12-én felvett jegyzõkönyvre bukkantunk. Tartalmaz azonban az önkormányzatnál B. Sándorné neve alatt nyilvántartott akta egy szeptember 27-én, tizenöt lakó által aláírt levelet, amelyben az udvarban élõ másik roma családra vonatkozó panaszok állnak, megemlítve azt is, hogy ez a család illegális lakásfoglaló, illetve naponta jelennek meg náluk új emberek, (
) zajosak, rendetlenek, és sok a szemét a lakásuk körül.3 2005. október 5-én a polgármester újabb levelet küldött a vagyongazdálkodási iroda vezetõjének azzal, hogy az végezze el a szükséges helyszíni ellenõrzéseket a két udvari lakás tekintetében. Az ellenõrzések elvégzésének nincs nyoma az aktában. 2005. október 20-án viszont a polgármester aláírásával megszületett az a levél, amelyben az önkormányzat a B. Sándornéval januárban kötött lakásbérleti szerzõdést felmondja. Kötelezte továbbá az asszonyt és a családját, hogy ugyanezen hónap 30. napján (azaz, ha a levelet két nap alatt a posta kivitte, nyolc napon belül) hagyja el a lakást valamennyi ingóságával együtt. A felmondást a polgármester a következõkkel indokolta: az Ön és az Önnel együttlakók együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos magatartása miatt felszólítottuk annak megszüntetésére, illetve megismétlésétõl való tartózkodásra. A felszólításban arról is tájékoztattuk Önt, hogy amennyiben a felszólításnak nem tesz eleget, úgy a bérleti szerzõdését felbontjuk. A helyszíni szemle során megállapításra került, hogy a felszólításnak nem tett eleget. B. Sándorné a felmondást nem fogadta el, errõl írásban azonnal tájékoztatta a polgármestert. Kifogásolta, hogy a szomszédok magatartása miatt a jegyzõnek küldött júliusi beadványára a mai napig senki nem reagált, és vitatta, hogy a hivatkozott bérleményellenõrzés alátámasztotta volna azokat a kifogásokat, amelyek a polgármester szerint a bérleti szerzõdés felmondásához vezettek. Az asszony sérelmezte, hogy a felmondást megelõzõen egy alkalommal sem közölték vele, hogy konkrétan ki, mikor és mit kifogásol vele vagy családjával szemben. Leveléhez csatolta a kerületi gyermekjóléti szolgálat véleményét azzal kapcsolatban, hogy a szolgálat a családlátogatások alkalmával soha nem tapasztalt olyan konfliktust, családi viszályt, amivel a családtagok a szomszédokat zavarhatták volna, illetve amivel vétettek volna a közösségi együttélés szabályai ellen. A családgondozó és az intézményvezetõ által ellenjegyzett vélemény szerint, a családban a gyerekeket megfelelõen ellátják, szeretetben nevelik, B.-ék ellen jelzés sem az óvodától, sem az iskolától nem érkezett. B.-né egy nyilatkozatot is csatolt a leveléhez, amelyben a ház lakói tanúsítják, hogy a család nem zavarja a ház nyugalmát, jelenlétük semmilyen problémát nem okoz.4 Az október 27-én kelt nyilatkozatot tíz lakó írta alá. Irodánk B.-né meghatalmazása alapján ezt követõen kapcsolódott az ügybe. Az önkormányzat lakásügyi csoportját két alkalommal kerestük meg, mindenekelõtt azért, hogy betekintsünk az iratokba, és egyeztetést kezdeményezzünk az asszony nevében. Furcsállottuk ugyanis, hogy a panaszos által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok egyrészt nem tartalmazzák a felmondásban hivatkozott augusztus 30.-i bérlemény-ellenõrzés jegyzõkönyvét, másrészt nem leltük semmilyen nyomát annak, hogy sor került volna a bérlõ hivatalos meghallgatására, illetve ismertették volna vele a felmondását megalapozó konkrét tényeket. Az ügyrõl kialakult kép az aktát megismerve sem vált sokkal árnyaltabbá. Továbbra sincs nyoma a hivatkozott augusztus 30-i ellenõrzésnek, és mivel jegyzõkönyv nem készült, nem tudni, hogy a polgármester pontosan mi2 Részlet a vagyongazdálkodási iroda lakásügyi csoportjának 2005. szeptember 5-én kelt levelébõl. 3 Részletek a lakók beadványából. 4 Részlet a lakók nyilatkozatából.
61
FEHÉR FÜZET 2005
re hivatkozik felmondó levelében. Két darab, több lakó által aláírt beadványt találtunk, amelyekbõl fent már idéztünk, ugyanakkor meglepõ, hogy a B.-né ellen, majd késõbb a B.-né mellett született nyilatkozatok aláírói között több azonos személy is van. Az is szembetûnõ, hogy a lakók mindkét esetben, az udvarban élõ két roma család viselkedése ellen tesznek kifogást, annak azonban nem találjuk nyomát, hogy az önkormányzat világosan tisztázta és elkülönítette volna, mi az, amiért a B. családot okolják, és mely cselekményekért felelõs esetleg a másik család. Miközben méltányoljuk az önkormányzat igyekezetét, amellyel januárban fedélhez juttatta a hajléktalan családot, számunkra kétséges, hogy kellõen átgondolt volt-e a döntés, aminek alapján a 30 négyzetméteres helyiségbe egy tíztagú családot, köztük öt kisgyermeket beköltöztettek. Álláspontunk szerint nem nehéz megjósolni, hogy még a legcsendesebb embernek sem sikerülhet kilencedmagával úgy megosztani harminc négyzetmétert, hogy a szomszédokkal való együttélés súrlódásmentes legyen. Végezetül érthetetlennek tartjuk, hogy míg az önkormányzat az év elején figyelembe veszi és értékeli, hogy a család nehéz körülmények között, gyakorlatilag az utcán neveli öt kiskorú gyermekét, és lakhatását önerõbõl nem tudja megoldani, fél év múlva felszólítja õket arra, hogy nyolc napon belül a gyerekekkel együtt hagyják el a lakást, és menjenek, ahová akarnak. Túl azon, hogy az aktában található iratokból nem vehetõ ki, hogy mely konkrétumok alapozták meg a felmondás jogszerûségét, aggályos, hogy annak sem látjuk jelét, tett-e bármilyen intézkedést az önkormányzat a kiskorú gyermekek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ha a család eleget tesz a felszólításnak, akkor gyerekestül ismét az utcára kerül. A gyermekvédelmi törvény5 azonban úgy rendelkezik, hogy az otthontalanná vált szülõ kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhetõ el a gyermek és szülõje, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülõjétõl. Véleményünk szerint tehát, amennyiben az önkormányzat döntést hoz arról, hogy a kiskorú gyermekeket nevelõ család nyolc napon belül hagyja el a lakást, párhuzamosan arról is intézkednie kell, hogy egy megfelelõ intézmény, átmeneti szállás a gyermekeket a szülõkkel együtt befogadja. Azonban az illetékes gyermekjóléti szolgálattal már ezt megelõzõen kapcsolatba kellett volna lépni, hiszen amennyiben az ügyben eljárók hitelt adtak a szomszédok bejelentéseinek, úgy a családban élõ kiskorúak esetleges veszélyeztetett helyzetével is számolniuk kellett volna. Végezetül, meg kell vizsgálnunk azt is, vajon az önkormányzat eljárása során betartotta-e az egyenlõ bánásmód követelményét. Egyrészrõl azt látjuk, hogy a lakás kiutalása során az önkormányzat méltányosságot gyakorolt a hajléktalan roma családdal szemben, és pályázaton kívül lakásbérlethez jutatta. A beköltözést követõen azonban ugyanezen önkormányzat másképp viszonyult a nem roma lakók beadványaihoz, mint a roma B. Sándorné kérelméhez. Míg az asszony júliusi, a jegyzõhöz írt levelét válaszra sem méltatták, addig a lakók panaszainak nyomán végül felmondták a lakásbérleti szerzõdését. A személyes egyeztetésekrõl mindkét alkalommal emlékeztetõt készítettünk, és azokat elküldtük az önkormányzatnak is. Ebben kifejtettük a fenti gondolatmenetet és jogi érvelést, illetve jeleztük, hogy minden további epizódnál jelen kívánunk lenni, a bérlõ képviseletében. Az ügy pikantériája, hogy annak idején B. Sándornéval az önkormányzat a lakásbérleti szerzõdést határozott idõre kötötte, amely 2005. december 31-én lejárt. A lakásügyi csoport munkatársának tájékoztatása szerint a méltányossági alapon határozott idõre kötött bérleti szerzõdés meghosszabbítására abban az esetben van mód, ha a bérlõ a lakást megfelelõ módon rendbe hozza és karbantartja, illetve ha nem vét az együttélés szabályai ellen. Mivel a bérleti szerzõdés október 20-i felmondása ellen a bérlõ kifogást nyújtott be, az önkormányzatnak elvileg peres eljárást kellene indítania a lakás kiürítése céljából. Ugyanakkor a szerzõdés december 31-én egyébként is lejárt. Tudomásunk szerint az önkormányzat az ügy tisztázása érdekében egyesével nyilatkoztatni kívánja a lakókat, mivel többen B.-né ellen, majd az asszony mellett is aláírtak. A kérdés már csak az, hogy amennyiben az önkormányzat nem változtat azon az álláspontján, hogy a család hagyja el a bérleményt, vajon milyen lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy az öt gyermek és a szüleik feje fölé a gyermekvédelmi törvény elõírásaink megfelelõen fedél kerüljön. A család természetesen a felszólítás ellenére továbbra is a lakásban él, hiszen nem is lenne hová menniük. Irodánk az asszony képviseletét az önkormányzat eljárása során biztosítja.
5 A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 51. § (1) bekezdése.
62
LAKHATÁSSAL
KAPCSOLATOS ÜGYEK
K. Jenõ ügye
Budapest egyik kerületi önkormányzata három alkalommal nyitotta fel roma származású bérlõjének lakását, elszállíttatta az ingóságait, majd 2002. augusztusában az érvényes lakásbérleti szerzõdéssel rendelkezõ férfi feje fölül eladta a lakást. Az önkormányzat csak 2005-ben, Irodánk közbenjárására ismerte el, hogy hibázott, és ajánlott fel kárpótlásként egy magasabb komfortfokozatú bérlakást a károsultnak. K. Jenõvel a szóban forgó önkormányzat 1999-ben kötött határozatlan idõre szóló szerzõdést egy belvárosi földszinti üzletlakás bérletére vonatkozóan. 2000-ben, feltehetõleg adminisztrációs hiba következtében, és amiatt, hogy a férfi gyakran tartózkodott huzamosabb ideig távol, az önkormányzat a lakást úgy regisztrálta, mintha annak nem lenne bérlõje. A Vagyonkezelõ Rt. ezt követõen felnyitotta a bérleményt, és a bent található ingóságokat elszállíttatta egy raktárba. Miután a bérlõ jelezte a tévedést, lakását ugyan visszakapta, de ingóságai nem kerültek elõ. 2002. januárjában a Vagyonkezelõ Rt. újra felnyitotta a lakást K. Jenõ távollétében, és ismételten elszállította az ott található ingóságokat. A férfi felkereste az önkormányzatot, megint panaszt tett, és ezúttal az elszállított értékeit is visszakapta. A meglehetõsen furcsa eljárás azonban harmadszorra is megismétlõdött. 2002. augusztusában a bérlõ két hétre elutazott, s távolléte alatt a szomszédjai értesítették telefonon, hogy lakását valaki ismételten feltörte, és jelenleg idegen emberek tartózkodnak benne. K. Jenõ azonnal hazautazott. A bútorai, ruhanemûi, egyéb ingóságai eltûntek, az üres lakást épp munkások verték szét. Kihívta a rendõrséget, akik megállapították, hogy az ingatlant az önkormányzat eladta, az ott tartózkodó emberek pedig az új tulajdonos megbízásából a felújítást végzõ munkások. A rendõrség tájékoztatta a panaszost, hogy az adásvételi szerzõdés hitelesnek látszik, így a továbbiakban az önkormányzattal kell tárgyalnia, mivel bûncselekmény hiányában nem áll módjukban eljárni. K. Jenõ tehát harmadszor is felkereste az önkormányzatot, hogy a szóban forgó bérlemény tulajdoni viszonyait tisztázza. Az egyeztetés során kiderült, hogy az önkormányzat valóban eladta a lakást, ám errõl õt, mint bérlõt nem tájékoztatták, és azt is elmulasztották, hogy mindenekelõtt neki kínálják fel megvételre az ingatlant. Közölték vele azt is, hogy az önkormányzatnak pillanatnyilag nem áll módjában új lakást biztosítani, lakhatását sajnos nem tudják megoldani, de ígérték, hogy majd utána néznek a dolognak. Az ingóságokra vonatkozóan elmondták a panaszosnak, hogy azokat egy raktárban õrzik, ám ügyfelünk a mai napig nem jutott hozzájuk. Az önkormányzati lakások bérletének megszûntetését (felmondását), illetve eladását elsõsorban a Lakástörvény1 szabályozza. Az önkormányzat a bérleti jogviszonyt jelen esetben csak akkor szüntethette vol1 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. Törvény (Lakástörvény) 23. § (1) bekezdése kimondja, hogy a szerzõdés megszûnik, ha a) a felek a szerzõdést közös megegyezéssel megszüntetik; b) a lakás megsemmisül; c) az arra jogosult felmond; d) a bérlõ meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy; e) a bérlõ a lakást elcseréli; f) a bérlõt a Magyar Köztársaság területérõl kiutasították; g) a bérlõ lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti; h) a bérlõ lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszûnik. A (2) bekezdés szerint a határozott idõre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó lakásbérleti jog a szerzõdésben meghatározott idõ elteltével, illetõleg a feltétel bekövetkezésekor szûnik meg. A (3) bekezdése kimondja, hogy a felek az önkormányzati lakásra kötött szerzõdést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlõnek másik lakást ad bérbe, vagy pénzbeli térítést fizet. A másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés is fizethetõ. A másik lakás bérbeadására, illetõleg a pénzbeli térítésre vonatkozó szabályokat önkormányzati rendelet határozza meg. A (4) bekezdés szerint ha a lakás elemi csapás vagy más ok következtében megsemmisült, illetõleg az építésügyi hatóság életveszély miatt annak kiürítését rendelte el és a bérlõ (használó) elhelye
63
FEHÉR FÜZET 2005
na meg,2 illetve mondhatta volna fel, ha K. Jenõ elmarad a lakbérrel, nem teljesíti valamilyen lényeges kötelezettségét, a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben botrányos, tûrhetetlen magatartást tanúsít; rongálja vagy rendellenesen használja a lakást és a közös helyiségeket, vagy ha az önkormányzat a részére megfelelõ cserelakást cserelakás ajánl fel. Esetünkben azonban a felsorolt lehetséges indokok közül egyik sem állt fent, legalábbis az iratok között erre utaló információt nem találtunk. Az esetet tovább bonyolítja, hogy az önkormányzat nem csak jogellenesen kiürítette, de harmadik személynek el is adta azt a lakást, amelyre ügyfelünknek érvényes bérleti szerzõdése volt. A Lakástörvény ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a bérlõt harmadik személlyel szemben elõvásárlási jog illeti meg.3 Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben az önkormányzat értékesíteni kívánja az ingatlant, úgy elõször a bérlõnek kell felajánlani azt megvételre. Amennyiben a bérlõ nem él vételi jogával, a lakást öt évig kizárólag írásos hozzájárulásával lehet harmadik személynek eladni.4 Tudomásunk szerint az elmúlt években K. Jenõ több alkalommal kereste meg az önkormányzatot helyzete megoldása végett, az önkormányzat azonban vonakodott elismerni és korrigálni a hibáját. Ügyfelünk igazolni tudta, hogy nem volt közmû- vagy lakbértartozása, nem tanúsított szerzõdésszegõ magatartást, és annak sincs nyoma, hogy szerzõdést bontott volna vele az önkormányzat, vagy vételre vonatkozó ajánlatott tett volna felé. Irodánk 2005-ben kapcsolódott be a történetbe. Álláspontunk az volt, hogy az önkormányzat megsértette a fent már kifejtett jogszabályokat, amikor a bérlõ feje fölül vételi ajánlat megtétele nélkül, annak tudta és írásos hozzájárulása nélkül harmadik személynek eladta a bérleményt. Mivel az önkormányzat nem tudta igazolni, hogy ügyfelünk bármely ponton megsértette volna a lakásszerzõdést, K. Jenõ igényt tarthatott arra, hogy megfelelõ elhelyezésérõl az önkormányzat másik lakás kiutalásával gondoskodjon. Álláspontunk szerint a cserelakáson kívül kártérítésre is igényt tarthat a férfi, hiszen az elmúlt évek során elszenvedett sérelmek az önkormányzat jogsértõ magatartásának következményei. Az ügyben peren kívüli egyeztetést kezdeményeztünk, ami sikerrel végzõdött. K. Jenõ a kártérítésrõl lemondott annak fejében, ha számára a korábbi üzletlakás helyett egy nagyobb méretû lakóingatlant biztosítanak. Az önkormányzat írásban tett ígéretet arra, hogy 2006. január 14ig egy minimum 45 négyzetméteres lakóingatlant biztosít ügyfelünknek. Az egyezség végrehajtását Irodánk figyelemmel követi. Az ügy ezzel befejezettnek tûnik, mégis sok kérdés maradt bennünk megválaszolatlanul. Miért pont K. Jenõ lakását törte fel az önkormányzat több alkalommal is? Még ha a férfi sokat is tartózkodott távol, miért nem küldtek legalább egy tisztázó levelet számára, mielõtt értékesítették az ingatlan? Miután tisztázódott, hogy jogellenesen adták el a bérlõ lakását, miért nem tett semmit az önkormányzat az eredeti állapot helyreállítása vagy a férfit ért kár kompenzálása érdekében? Miért csak a jogvédõ iroda fellépését követõen vette komolyan az önkormányzat K. Jenõ kártérítésre vonatkozó igényét? A kérdésekre válasz, ahogy eddig nem volt, nem várható már a jövõben sem. Csak remélni tudjuk, hogy az önkormányzat is levonta az ügy tanulságait.
zésérõl maga vagy a lakással rendelkezõ szerv nem tud gondoskodni, az ideiglenes elhelyezés az említett lakás fekvése szerint illetékes települési, fõvárosban a kerületi önkormányzat feladata. 2 A Lakástörvény 24. § (1) alapján a bérbeadó a szerzõdést írásban felmondhatja, ha a) a bérlõ a lakbért a fizetésre megállapított idõpontig nem fizeti meg; b) a bérlõ a szerzõdésben vállalt vagy jogszabályban elõírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti; c) a bérlõ vagy a vele együttlakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tûrhetetlen magatartást tanúsítanak; d) a bérlõ vagy a vele együttlakó személyek a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetõleg területet rongálják vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használják; e) a bérlõ részére megfelelõ és beköltözhetõ lakást (a továbbiakban: cserelakás) ajánl fel. 3 A Lakástörvény 49. § (1) szerint az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába került önkormányzati, illetõleg az állami lakásra, más személyt megelõzõ elõvásárlási jog illeti meg a bérlõt. 4 Az 50. § (1) szerint annak a bérlõnek a lakását, aki nem él vételi jogával, a vételi jog gyakorlására megállapított határidõ elteltétõl számított öt évig harmadik személynek csak a bérlõ írásbeli hozzájárulásával lehet elidegeníteni.
64
Közszolgáltatásokhoz való hozzáférés
FEHÉR FÜZET 2005
P. József ügye
2005. február 8-án délelõtt a K. városbeli roma vállalkozó testvérével, sógorával, illetve két kiskorú gyermekével betért egy helyi üzletbe, amelynek bisztró részében üdítõt kívántak fogyasztani. Kiszolgálásukat azonban a bolt alkalmazottja megtagadta, mondván a helyiség nem cigányok számára van fenntartva. Közlésének azzal adott nyomatékot, hogy megfenyegette a családot: ha nem távoznak, elõveszi a lõfegyverét. A sértett roma család elõbb a helyi polgármesteri hivatal kereskedelmi osztályán tett panaszt telefonon, majd kihívták a rendõrséget is. Végül a panaszosok képviseletében Irodánk az Egyenlõ Bánásmód Hatóságnál keresett jogorvoslatot. A bisztróba betérve a három férfi közül P. József italokat rendelt a pultostól, miközben öccse a helyiségben felállított játékgéppel szeretett volna játszani. A felszolgáló azonban felszólította, hogy vegye ki a pénzét a gépbõl, és menjen onnan. Közlését nem indokolta. Eközben P. József harmadszori italrendelésére sem reagált, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna kérését. Mikor negyedszerre szólították meg, hogy hajlandó-e végre a kért italokat felszolgálni, a férfi közölte a helyiségben tartózkodó roma társasággal, hogy nem a cigányoknak van fenntartva a helyiség, ti itt nem isztok. P. József kikérte magának a megalázó eljárást, mire a pultos férfi közölte: a saját boltjában õ fogja megmondani, hogy kit fog kiszolgálni, és kit nem. Egyébként is takarodjanak a helyiségbõl, különben kihozza a fegyverét, le kellene lõnie õket. Az elmérgesedett helyzetet látván a másik roma vendég, P. László a helyszínrõl telefonon felhívta a települési önkormányzatot, és az illetékestõl tájékoztatást kért, hogy mi a teendõ abban az esetben, ha nem akarják õket kiszolgálni. Az önkormányzat ügyintézõje azt javasolta, hogy kérjék el a panaszkönyvet. Ennek megfelelõen a társaság megpróbált a panaszkönyvbe beírni, a pultos férfi azonban megtagadta annak átadását. Bár a hangulat ekkor már rendkívül feszült volt, tettlegességre egyik fél részérõl sem került sor. Az esetet megelõzõen egyébként P. József vállalkozó öccse és sógora társaságában épp egy sikeres üzleti megbeszélésen vett részt, a megkötött üzletet szerették volna megünnepelni a presszóban. Mivel a velük történteket valamennyien rendkívül sérelmesnek és megalázónak tartották, a panaszkönyv átadásának megtagadását követõen kihívták a rendõrséget. Mikor a rendõrök kiértek, a félórával korábban megrendelt italok még mindig nem voltak felszolgálva. A helyiségben egyébként a pultoson és a panaszosokon kívül egy személy tartózkodott csak, aki még a rendõrök megérkezte elõtt távozott. A helyszínen a rendõrök meghallgatták a feleket, majd közölték P. Józseffel, hogy fáradjanak át a rendõrkapitányságra, és ott tegyenek feljelentést. A társaság távozását követõen a két járõr a boltban maradt a tulajdonossal; hogy ekkor mi történt, arról P. Józsefnek nincs tudomása. Az eset rendkívül sértette az egész családot. Valamennyien megfelelõ ruházatban, józanul érkeztek a presszóba, viselkedésük a tulajdonos hozzáállása ellenére az utolsó percig udvarias volt. P. Józsefet különösen rosszul érintette, hogy a megalázó incidens kiskorú gyermekei elõtt zajlott. A településen köztiszteletben álló vállalkozóként ismert férfi úgy érezte, apai tekintélyén esett csorba. A gyerekeket az eset lelkileg megviselte, különösen a kisebbiket, aki nagyon megrémült a tulajdonos fegyverrel való fenyegetésétõl, hiszen nem tudta, vajon komolyan beszél-e az illetõ. A kisfiú aznap este otthon rosszul lett, hányt, amit a szülõk a boltvezetõ által okozott traumára vezetnek vissza. A panaszosok az esetet követõen azonnal Irodánkhoz fordultak, és tájékoztatást kértek arra vonatkozóan, hogy milyen eljárás keretében tudnánk érdekeiket a leghatékonyabban képviselni és jogorvoslatot kérni. Elõadták, hogy számukra a legfontosabb a bocsánatkérés lenne, továbbá olyan szankció alkalmazása, amely a jövõben elrettentené a presszó tulajdonosát hasonló jogsértések elkövetésétõl. Kártérítésre nem tartottak igényt, a céljuk ugyanis inkább a figyelem felhívás, mintsem bármiféle pénzszerzés vagy meggazdagodás volt.
66
K ÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ
VALÓ HOZZÁFÉRÉS
Tekintettel arra, hogy 2005. februárjában hatályba lépett az Esélyegyenlõségi törvény (továbbiakban Ebktv.),1 az ügyben több jogi lehetõség is nyitva állt a panaszosok számára. Közszolgáltatás körében elkövetett diszkriminációs esetekben ugyanis a bíróságok és a fogyasztóvédelmi felügyeleti szervek mellett az Egyenlõ Bánásmód Hatósághoz is lehet fordulni jogorvoslatért. Meghallgatva a panaszosok érdekeit, Irodánk az ügyben az újonnan felállított hatóság elõtt indított eljárást. Mivel az új törvény a hátrányos megkülönböztetés különbözõ típusait részletesen definiálja, kérelmünkben az egyenlõ bánásmód megsértése mellett hivatkoztunk a jogszabály azon speciális szabályára is, amely kifejezetten a vendéglátóhelyeken történõ diszkriminatív magatartásokat tilalmazza.2 A törvény további eredménye az új bizonyítási szabály bevezetése, amelyet az egyenlõ bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban kell alkalmazniuk az eljáró szerveknek (bíróság, hatóság). Ennek értelmében a jogsérelmet szenvedett félnek kell bizonyítania, hogy hátrány érte, valamint azt, hogy a törvény által felsorolt védett csoporthoz tartozik.3 A bizonyítás ránk háruló kötelezettségének könnyen eleget tudtunk tenni, hiszen különösebb bizonyítást nem igényelt, hogy ügyfeleink roma származásúak, valamint az sem, hogy nem szolgálták ki õket. A hatósághoz írt kérelmünk mellé ugyanis csatoltuk a rendõrség feljegyzését, amelyet a helyszínre érkezõ rendõrök vettek fel, és amely rögzíti ügyfeleink, valamint a presszó alkalmazottjának az esetre vonatkozó következetes elõadását. A roma származás, azaz a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás tekintetében külön bizonyítást nem kellett lefolytatni, hiszen egy kisebbséghez, etnikai csoporthoz való tartozás kinyilvánítása az egyén joga.4 Amennyiben az eljárás alá vont személy nem vitatja az adott csoporthoz való tartozás valóságát, az eljárási szabályoknak megfelelõen bizonyítást erre vonatkozóan nem kell lefolytatni.5 A törvény szerint a fentiek bizonyítása esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy megtartotta, vagy adott jogviszonyban nem volt köteles megtartani az egyenlõ bánásmód követelményét. 6 Az eljárás során a bolt alkalmazottja írásban tett érdemi nyilatkozatot. Elõadása szerint a konfliktusra azért került sor, mert a vendégek forró csokit kértek, ami a presszóban nem kapható, így nem is tudta õket azzal kiszolgálni. Arra hivatkozott, hogy amikor ezt közölte a családdal, megvádolták, hogy ez biztosan nem igaz, csak nem akarja õket kiszolgálni, mert cigányok. A vendégek kihívták a rendõröket, a hívást követõen pedig a társaság egyik tagja érintõlegesen meg is ütötte az állát. Az érdemi nyilatkozatban a bolt alkalmazottja azt is elõadta, hogy a történtek miatt tettleges becsületsértés vétsége miatt P. József ellen büntetõeljárást indított a Kalocsai Rendõrkapitányságon, magánindítványt azonban végül nem tett az ügyben.
azért nem kívántam magánindítványt elõterjeszteni, mert nekem a történtek után sincs semmi bajom az érintett személyekkel, nem kívántam azt, hogy nevezettet megbüntessék
magyarázta.7 A beadványban ezen kívül kitért arra is, hogy az érintett presszó nem a saját tulajdona, hanem azt az E. Kft üzemelteti, õ pedig a cégnek csak alkalmazottja. A hatóság ezt követõen az eljárást már nem a bepanaszolt férfi, hanem a cég törvényes képviselõjével szemben folytatta le. A vizsgálat során a képviselõ úgy nyilatkozott, hogy a történtek idején nem tartózkodott a helyszínen, így az eseményekre vonatkozóan nem áll módjában nyilatkozatot tenni. Azt azonban határozottan kijelentette, hogy az általa képviselt cég soha nem alkalmazott faji hovatartozás 1 2003. évi CXXV. törvény az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról (továbbiakban: Ebktv.). 2 Az Ebktv. 30. § (1) bekezdése szerint az egyenlõ bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen a 8. §-ban megha-
tározott tulajdonság alapján az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, így különösen a vendéglátó-ipari, kereskedelmi, valamint mûvelõdés és a szórakozás céljára létrehozott intézményekben a) megtagadni vagy mellõzni szolgáltatások nyújtását vagy áru forgalmazását. 3 Az Ebktv. 19. § (1) bekezdése szerint az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek, vagy a közérdekû igényérvényesítésre jogosultnak kell bizonyítania, hogy a) a jogsérelmet szenvedett személyt vagy csoportot hátrány érte, és b) a jogsérelmet szenvedõ személy vagy csoport a jogsértéskor - ténylegesen vagy a jogsértõ feltételezése szerint - rendelkezett a törvény 8. §-ában meghatározott valamely tulajdonsággal. 4 Az 1993. évi 77. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól, 7. § (1) bekezdése szerint valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki nem kötelezhetõ. 5 PP. 163. § (2) bekezdése. 6 Ebktv. 19. § (2) bekezdése. 7 Részlet a beadványból.
67
FEHÉR FÜZET 2005
miatti diszkriminációs gyakorlatot sem a szóban forgó személyek, sem más vendégekkel szemben, ezt alátámasztandó közölte azt is, hogy a cég rendszeresen foglalkoztat roma származású alkalmazottakat is. A bizonyítási eljárás során a hatóság tanúként meghallgatta az intézkedõ járõröket, a Kalocsai Polgármesteri Hivatal kereskedelmi elõadóját, valamint az események idején a presszóban tartózkodó vendéget is. Az eljárás során a három felnõtt roma férfi a rendõri jelentésnek, valamint P. József rendõrségi nyilatkozatnak megfelelõen és következetesen adták elõ a történteket. Nyilatkozataikat az intézkedõ rendõrjárõrök tanúvallomásai is alátámasztották. A polgármesteri hivatal elõadója csupán arra emlékezett, hogy telefonos bejelentés érkezett hozzá, miszerint nem szolgálnak ki romákat egy vendéglátóhelyen, de arra már nem tudott válaszolni, hogy ki, mikor és honnan tette a bejelentést. A bizonyítási eljárás keretében meghallgatásra került továbbá az a férfi is, aki az események idején a presszóban tartózkodott. Õ azonban érdemi és értékelhetõ nyilatkozatot nem tett, ugyanis elmondása szerint a presszóban az adott napon csupán 4-5 percet tartózkodott, és nem emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, miként arra sem, hogy a vendégek hozzájutottak-e a megrendelt italhoz vagy sem. A történtekrõl részletesen csak az eseményeket követõen értesült. A lefolytatott eljárás eredményeképpen a hatóság megalapozottnak találta kérelmünket. A határozat indokolása szerint a presszó alkalmazottja mind a kiérkezõ rendõröknek, mind a hatóság eljárása során ellentmondásosan adta elõ a történteket. Tekintettel arra, hogy a tárgyaláson a szóbeli nyilatkozattételt megtagadta, az ellentmondások feloldására nem volt lehetõség. Ezzel szemben a kérelmezõk szavahihetõségével kapcsolatban nem merült fel kétség, és a határozat azt is leszögezte, hogy a kérelmezõknek nem állt érdekükben fellépni, ha az emberi méltóságukat nem sértették volna meg súlyosan. Az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt a hatóság ötszázezer forint összegû bírság megfizetésére kötelezte a céget. A bírság összegének megállapításánál figyelembe vette a sérelmet szenvedett személyek számát, valamint azt, hogy a jogsértõ magatartás testi épség elleni fenyegetéssel, valamint gyermek- és fiatalkorú személyekkel szemben is megvalósult. Tekintettel arra, hogy a cég tulajdonosa a hatóság határozata ellen jogorvoslattal élt a Fõvárosi Bíróság elõtt, a határozat nem jogerõs.8 A hatósági eljárás során a kérelmezõket dr. Bodrogi Bea ügyvéd képviselte.
8 Ebktv. 17. § (3) bekezdése szerint a hatóság határozata ellen a közigazgatási határozatokra vonatkozó általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak van helye. A per a Fõvárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozik.
68
K ÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ
VALÓ HOZZÁFÉRÉS
D. Berisa ügye
D. Berisa Koszovóból érkezett hazánkba, ahol õ és családja faji üldöztetésnek volt kitéve. A barna bõrû férfi a Koszovóban élõ egyiptomi kisebbség tagja, hazájában romaként kezelték. Kérelmére a BM Bevándorlási és Állampolgári Hivatal 2003. december 17-én menekültként ismerte el, feleségével együtt. A házaspár jelenleg két kiskorú gyermekével a Bicskei Menekülttáborban lakik, ahonnan régóta szeretnének elköltözni és önálló életet kezdeni. A férfi azonban, aki állandó munkával, és fizetéssel rendelkezik, hiába próbált lakáskölcsönhöz jutni. Kérelmét rendre elutasították arra való hivatkozással, hogy nem magyar állampolgár. D. Berisa rendszeres munkával, és a hazai viszonyokat figyelembe véve átlagos fizetéssel rendelkezik. 1 A család régóta szeretne elköltözni a menekülttáborból, és más fiatalokhoz hasonlóan önálló otthont teremteni, lakáskölcsön segítségével ingatlant vásárolni vagy építeni. D. Berisa 2005. januárjától több bankfiókot is megkeresett, érdemi felvilágosítást azonban sehol nem kapott. Az egyik helyen az ügyintézõ nem tudott angolul, máshol egyszerûen szóba sem álltak vele. A család Irodánkkal februárban került kapcsolatba, ezután közösen kerestük fel az egyik vezetõ hazai pénzintézet budapesti kirendeltségét, ahol tolmács segítségével megkaptuk a szükségesnek vélt információt. Tájékoztatásuk szerint a lakáskölcsön elindításához be kell szerezni az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal hozzájárulását, a bank ugyanis csak ezt követõen tud az üggyel érdemben foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy milyen jogszabály alapján kell a hivataltól külön engedélyt kérni, csupán azt a választ kaptuk, hogy külföldiek esetében mindig ez a szabály és a gyakorlat. A család képviseletében hivatalos kérelemmel fordultunk az említett hivatalhoz, hogy a kölcsön ügyintézését minél elõbb el lehessen indítani. Az engedély megadása a bank informális tájékoztatása szerint automatikus. Ha a szükséges dokumentumokat mellékeljük (személyi azonosító igazolvány, adóazonosító kártya stb.), akkor nem lesz semmi akadálya annak, hogy a család a lakásvásárláshoz szükséges kölcsönt felvegye szólt a tájékoztatás. Az engedély 2005. márciusában meg is érkezett, ennek birtokában ismét felkerestük a bankfiókot. A család ekkorra már megtalálta azt az ingatlant, amit minimális önerõ és a szükséges bankkölcsön mellett meg tudott volna vásárolni. Nagy meglepetésre a bankban azonban azt az információt adták, hogy a kölcsönkérelem elbírálásával kapcsolatos eljárás megindításához további engedélyre lesz szükség. Közölték velünk, hogy mivel a család nem egyszerû lakáskölcsönt, hanem az államilag támogatott kölcsönt kívánja igénybe venni, ügyfelünknek a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelõs tárca nélküli miniszter engedélyét is be kell szereznie, szintén az Országos Lakás- és Építésügyi Hatósághoz küldött kérelem keretében. Jogszabályi hivatkozáson alapuló indokolást ez utóbbi esetben sem kaptunk, így nem tudtuk meg, hogy miért nem elégséges a korábban megkövetelt és beszerzett engedély. Mivel ügyfeleink menekültek, a Magyar Helsinki Bizottság 2 is bekapcsolódott az ügybe. 2005. júniusában D. Berisa és családja érdekét szem elõtt tartva Irodánk újabb kérelemmel fordult a lakásügyi hivatalhoz, a két szervezet pedig közös beadványt küldött a pénzintézet jogi fõosztályának. Ebben kifejtettük, hogy álláspontunk szerint ügyfelünk nem kötelezhetõ arra, hogy az államilag támogatott lakáshitel igénybevétele érdekében akár az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, akár a regionális fej1 A férfi menekültként való elismerését követõen az Európai Roma Jogok Központjánál helyezkedett el, ahol határozatlan tartamú munkaszerzõdéssel jelenleg is dolgozik. 2 A Magyar Helsinki Bizottság figyelemmel kíséri a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban biztosított emberi jogok magyarországi érvényesülését, és a közvélemény tájékoztatása mellett jogi segítséget nyújt mindazoknak, akik a Bizottság tevékenységi körébe tarozó jogsérelemmel fordulnak hozzá.
69
FEHÉR FÜZET 2005
lesztésért és felzárkóztatásért felelõs tárca nélküli miniszter engedélyét kérje. A Magyar Köztársaság által elismert menekültként e vonatkozásban ugyanis nem minõsül külföldinek. A menedékjogról szóló törvény (továbbiakban Met.) szerint a menekültet, ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik, a magyar állampolgárokra vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik.3 Megítélésünk szerint e rendelkezés értelmezése nem különösebben problematikus: mindazok a jogok, amelyek megilletnek egy magyar állampolgárt, megilletik a menekültet is. A menekültet (e vonatkozásban) a Met. fent idézett rendelkezése kiemeli a külföldiek (bevándoroltak, letelepedettek, vízummal vagy tartózkodási engedéllyel Magyarországon tartózkodók stb.) körébõl. Ebbõl következik, hogy a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezességvállalás és érvényesítés szabályairól szóló kormányrendeletben4 (továbbiakban Rendelet) szabályozott kedvezményes lakáshitel igénybevételébõl a menekült nem zárható ki, és nem kötelezhetõ engedélyek beszerzésére sem, hiszen ha a magyar állampolgárnak joga az egyéb feltételek teljesítése esetén ilyen hitelt igénybe venni, akkor ugyanúgy joga a menekültnek is. Ügyfelünk megfelel a Rendeletben foglalt feltételeknek, hiszen sem õ, sem házastársa nem töltötte be 30. életévét.5 Lakástulajdonuk, állandó lakáshasználati joguk vagy önkormányzati tulajdonban lévõ, illetõleg szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonyuk nincs, nem közeli hozzátartozójuktól kívánnak lakást vásárolni, és nincs államilag támogatott lakásépítési, -vásárlási, bõvítési célú fennálló kölcsönük.6 Támogatott személynek minõsülnek,7 hiszen a Met. fent már hivatkozott rendelkezése szerint menekültként megilletik õket mindazon jogok, amelyek megilletik a magyar állampolgárokat. Hajlandók hozzájárulni adataiknak a Rendelet által elõírt továbbításához és kezeléséhez.8 A fentiekre hivatkozva kifejtettük, hogy megítélésünk szerint a pénzintézet akkor jár el jogszerûen, ha ügyfelünket és házastársát külföldi mivoltukra hivatkozva nem zárja ki az állami kezességvállalással támogatott lakáshitelbõl, és tõlük a hitel igénybevétele érdekében nem várja el olyan engedélyek bemutatását, amelyeknek beszerzését magyar állampolgárok számára nem teszi kötelezõvé. A menedékjogról szóló törvény, álljon bármennyire távol a mindennapos banki tevékenység körétõl, a Magyar Köztársaság Országgyûlése által alkotott általános norma, amely minden magyar jogalanyra, természetes és jogi személyre, valamint egyéb szervezetre nézve kötelezõ. Rendelkezéseit tehát a banknak is figyelembe kell vennie eljárásai során. A felsorolt jogi érvek mellett felhívtuk a pénzintézet munkatársainak figyelmét a probléma társadalmi kontextusára is. Magyarországon néhány száz menekült él, integrációjuk az esetek nagy részében igen lassú. Nehezen találnak munkát, olyan állást pedig, amely önálló lakás vásárlását tenné lehetõvé számukra, még ritkábban. Sokan ezért befogadó állomásokon (menekülttáborokban) élnek, nem kis terhet róva ezzel az adófizetõkre. Azt a csekély számú menekültet, aki miként ügyfelünk is némi segítséggel, kedvezményes hitellel képes lenne saját lakást vásárolni, és teljes mértékben a saját lábára tudna állni, különösen visszás jogszerûtlen adminisztratív többletkövetelményekkel akadályozni abban, hogy minél teljesebb mértékben és gyorsabban beilleszkedhessen a magyar társadalomba. A bank jogi fõosztályától érkezett válasz rövid és elutasító volt: álláspontjuk szerint ugyanis az általunk is többször idézett menekültügyi törvény értelmében a Kormány rendeletben állapítja meg a külföldiek számára nyújtható ellátások és támogatások fajtáira és feltételeire vonatkozó szabályokat.9 A rendelet szerint a menekültek az ott meghatározott feltételek szerint kaphatnak otthonteremtési támogatást. Ha ezen túlmenõen kívánnak támogatást igénybe venni, akkor álláspontjuk szerint a pénzintézet nem tekinthet el a miniszteri engedélytõl. Mint említettük, ügyfelünk érdekében a kérelmet másodszor is elküldtük az érintett hivatalhoz, hiszen a több hónapig tartó jogi eszmecsere mellett az elsõdleges szempont az volt, hogy a kérelmezõ mielõbb elindíthassa az amúgy sem rövid kölcsönfelvételi procedúrát. 3 1997. évi CXXXIX. törvény (Met.) 17. § (1) bekezdése. 4 4/2005. (I.12.) Kormányrendelet a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól. 5 u.a. 1. § (2) a). 6 u.a. 1 § (2) b).; 12/2001. (I. 31.) Kormányrendelet a lakáscélú állami támogatásokról. 7 12/2001. (i. 31.) Kormányrendelet 1. § (4) bek. 7. pontja szerint támogatott személynek minõsülnek a magyar állampolgárok. 8 4/2005. (I.12.) Kormányrendelet 1. § (2) d). 9 A külföldiek ellátásáról és támogatásáról szóló 25/1998. (II.18.) Kormányrendelet.
70
K ÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ
VALÓ HOZZÁFÉRÉS
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivataltól azonban a mai napig a kérelem beadása óta eltelt három és fél hónapja nem érkezett válasz. A hivatal köteles betartani az államigazgatási eljárás szabályait, vagyis a kérelem elõterjesztésétõl számított harminc napon belül érdemi határozatot kell hoznia.10 A törvény szerint az eljáró közigazgatási szerv vezetõje a határidõt indokolt esetben egy ízben legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Errõl azonban kérelemre indult eljárás esetén az ügyfelet értesíteni kell. D. Berisa ügyében a határidõ meghosszabbítása, és errõl az ügyfél tájékoztatása nem történt meg, de ha meg is történt volna, a hatvan nap is rég eltelt, a Hivatal mulasztása tehát kétségkívül megállapítható. Emiatt végül a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelõs tárca nélküli miniszterhez fordultunk és kértük, utasítsa a Hivatalt, hogy törvényi kötelezettségének megfelelõen nyolc napon belül hozzon döntést a kérelmezõ ügyében, vagy közvetlenül gyakorolja engedélyezési jogosítványát, és engedélyezze a kérelmezõ számára az állami kezességvállalással támogatott hitel felvételét. A minisztériumtól két és fél hónapja nem érkezett válasz a kérelmünkre. Mindeközben a menekült család elköltözött a Bicskei Menekülttáborból és egy közeli településen találtak maguknak albérletet, ahol emberibb körülmények között tudnak élni két kiskorú gyermekükkel. A reményüket és bizalmukat a hivatalokban azonban elveszítették, és értetlenül állnak az eltérõ jogértelmezések dzsungelében.
10 1957. évi III. törvény az államigazgatási eljárás szabályairól, 15. §.
71
Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés
FEHÉR FÜZET 2005
B. Éva ügye
2005. áprilisában az egyik fõvárosi fogászati ügyeleten megtagadták B. Éva szakorvosi ellátását, miután a nyilvántartásból kiderült, hogy a roma származású asszony hepatitis C vírussal fertõzõdött. A beteg korábban is ugyanebbe a rendelõbe járt kezelésre, de ez volt az elsõ alkalom, hogy nem látták el. A visszautasítása során az orvos által használt hangnem az asszony számára bántó és sértõ volt, és az eset rendkívül megviselte. B. Éva napok óta tartó kínzó fogfájás miatt kereste fel barátnõjével a fõváros egyik fogorvosi rendelõjének éjszakai ügyeletét. Korábban is járt már ebben az intézetben, így betegkartont is vezettek róla, amelyen kezelõorvosa feltüntette, hogy hepatitis C vírussal fertõzõdött. Az asszony még 2001-ben, egy orvosi vizsgálat alkalmával értesült arról, hogy valószínûleg egy korábbi vérátömlesztésbõl kifolyólag szervezete a vírussal fertõzõdött.1 B. Éva élete ezt követõen megváltozott: miután környezete is értesült a dologról, elvesztette állását, majd a lakhelyét is. A szóban forgó éjszakán a panaszos elmondása szerint a fogorvosi ügyeleten több beteg várakozott, õ a harmadik volt a sorban. Amikor a fogorvos megérkezett, idegesnek tûnt, nem köszönt a betegeknek. Amikor B. Éva belépett a kezelõbe, azzal fogadta: ugye tudja, hogy maga után ki kell fertõtlenítenem az egész rendelõt a betegsége miatt?! Ez egy forgalmas rendelõ, itt nem is lehetne kezelni magát. Nem tudom ellátni. Az asszony meglepõdött az orvos fellépésén, és hivatkozott arra, hogy nagyon erõs a fogfájása. Megkérdezte azt is, hogy ha már fertõzõdött, akkor haljon is meg? Az orvost azonban a beteg elmondása szerint a kérdés nem hatotta meg, közölte, hogy õt ez nem érdekli, és nem hajlandó ellátni. B. Éva szerint a fogorvos rendkívül durván, bántón viselkedett vele. A hangnem, illetve maga a szituáció annyira megalázó volt a számára, hogy sírva rohant ki a rendelõbõl. Barátnõje a kezelõben zajló párbeszéd idején az ajtó mögött állt, így nagy vonalakban hallotta a benti beszélgetést. Próbálta a feldúlt, síró aszszonyt nyugtatgatni, illetve rávenni arra, hogy keressenek fel egy másik rendelõt. Mivel az eset nem hagyta nyugodni, pár nappal késõbb B. Éva visszament a rendelõintézetbe, megtudakolta az éjszakai ügyeletet teljesítõ fogorvos nevét, majd írásbeli panaszt tett ellene a felettesénél. Miután az egészségügyi intézmény még csak nem is reagált beadványára, elõbb a sajtóhoz, majd Irodánkhoz fordult. Bár álláspontunk szerint az asszonyt nem elsõsorban roma származása, hanem egészségügyi állapota, a hepatitis C vírussal való fertõzöttsége miatt érte hátrány, számunkra nem volt kérdés, hogy vajon vállalhatjuk-e az ügyet.2 Úgy látjuk, a panaszos többszörösen hátrányos helyzetben van: bõrszíne, és gyógyíthatatlan vírusfertõzése is egy életre megbélyegzetté teszi. Nem csak a romákat sújtó elõítéletekkel kell szembenéznie, de osztoznia kell azon kisebbségi csoport sorsában is, akiktõl a legtöbben távol tartják magukat, mivel félnek a fertõzõdéstõl. A fentiek alapján B. Éva nevében keresetet terjesztettünk elõ az ügyeletes orvost foglalkoztató egészségügyi intézmény ellen, mivel álláspontunk szerint az orvos megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét 1 Hazánkban kb. 75-100 ezer hepatitis C vírussal fertõzõdött ember él. A fertõzés egy lassan fejlõdõ krónikus vírusos fertõzés, amely végsõ stádiumban akár májrákhoz is vezethet. A vírus vér útján terjed, a fertõzésnek leginkább a szervátültetésen átesettek, a hemofíliások és az intravénás kábítószer-élvezõk vannak kitéve. A vírus mindennapi érintkezés útján nem terjed, így megfelelõ elõvigyázatosság és óvintézkedések betartása mellett a vírust hordozó beteg ellátása nem jelent kockázatot sem az egészségügyi dolgozókra, sem más betegekre nézve. 2 Irodánk ugyanis kizárólag abban az esetben lát el jogi képviseletet, ha valakit származása, etnikai hovatartozása miatt ér sérelem, hátrányos megkülönböztetés. Ez alól igen ritkán, de tehetünk kivételt, amennyiben az adott ügy kirívó emberi jogi jogsértést takar, alapvetõ emberi jogi kérdéseket vet fel, és nincs más szervezet, aki ellátná a jogvédelmet.
74
EGÉSZSÉGÜGYI
ELLÁTÁSHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS
azzal, hogy visszautasította az asszony ellátását.3 Megsértette továbbá a felperes személyhez fûzõdõ jogait4 is, és az egészségügyrõl szóló törvényt, amely egyértelmû kötelezettséget ír elõ mind a szakmai, mind az etikai kérdések tekintetében.5 Keresetünkben a jogsértés megállapításán túl kértük, hogy a bíróság kötelezze az alperest bocsánatkérésre. Kértük továbbá, hogy tiltsa el az intézetet a további jogsértéstõl, és kötelezze nem vagyoni kártérítés6 címén ötszázezer forint megfizetésére. B. Éva jogi képviseletét dr. Bodrogi Bea ügyvéd látja el.
3 Az egyenlõ bánásmódról, és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi 125. tv (Ebk. tv.) 4. § k) pontja úgy rendelkezik,
hogy az egyenlõ bánásmód követelményét az egészségügyi ellátást nyújtó szolgáltatók, jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során (a továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani. A 8. § h) pontja szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egészségi állapota miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban. A 25. § (1) bekezdés b) pontja szerint az egyenlõ bánásmód követelményét az egészségügyi ellátással összefüggésben érvényesíteni kell, különösen az egészségügyi szolgáltatásnyújtás, ezen belül a gyógyító-megelõzõ ellátás során. 4 A Ptk. 75. § (1) bekezdése kimondja, hogy a személyhez fûzõdõ jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 76. § a szerint a személyhez fûzõdõ jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. 5 Az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. tv. 6. § alapján minden betegnek joga van sürgõs szükség esetén az életmentõ, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelõzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. A 7. § (1) bekezdése szerint minden betegnek joga van jogszabályban meghatározott keretek között az egészségi állapota által indokolt, megfelelõ, folyamatosan hozzáférhetõ és az egyenlõ bánásmód követelményének megfelelõ egészségügyi ellátáshoz. A (2) bekezdés alapján akkor megfelelõ az ellátás, ha az az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik. A 10. § (1) bekezdése szerint az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani. Az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettsége címû fejezet alá tartozó 126. § (1) bekezdése kijelenti, hogy a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi dolgozó munkaidejében az e minõségében hozzáforduló beteg megfelelõ ellátása iránt a (2) és (5) bekezdésekben foglaltaknak, illetve szakmai kompetenciájának és felkészültségének megfelelõ módon intézkedik. A (2) bekezdés alapján az orvos feltéve, ha szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján erre jogosult a hozzá forduló beteget megvizsgálja. A vizsgálat megállapításaitól függõen a beteget ellátja, vagy a megfelelõ tárgyi és személyi feltételek hiánya esetén a megfelelõ feltételekkel rendelkezõ orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja. 6 A polgári jog kétféle kártérítést szabályoz: az ún. vagyoni és nem vagyoni kártérítést. Mindkettõ pénzbeli kártérítést jelent. Az ún. vagyoni kártérítés, a különbözõ anyagi veszteségek megtérítésére, a nem vagyoni kártérítés az ún. erkölcsi károk kompenzálására szolgál. A sérelmet szenvedett fél az emberi méltósága, becsülete, jó hírneve, stb. megsértése esetén élhet ez utóbbi lehetõséggel (Ptk. 354. §).
75
Személyhez fûzõdõ jogok megsértése
FEHÉR FÜZET 2005
R. József ügye
A Hajdú-Bihar Megyei B. község általános iskolájában az igazgató megbízatási ideje 2004-ben lejárt, ezért az önkormányzat képviselõ-testülete pályázatot hirdetett a vezetõi státus betöltésére. Az önkormányzat a korábbi igazgató helyett egy másik pályázót támogatott az eljárás során, döntéséhez azonban nem szerezte be a kisebbségi önkormányzat egyetértését.1 R. József bírósághoz, illetve más fórumokhoz kisebbségi ombudsman, sajtó fordult az ügyben. Nem sokkal késõbb, az ún. közmunkaprogram kavart vihart a településen, ugyanis az igazgatóválasztás miatt a polgármester és a kisebbségi önkormányzat elnöke között kialakult rossz viszony következtében a polgármester a kisebbségi önkormányzat elnökét megkerülve tárgyalt a közmunkaprogram megvalósításáról. Az említett két személy közötti haragos viszony annyira elfajult, hogy jóformán szóba sem álltak egymással. A polgármester egy alkalommal a képviselõ-testület részére készített ún. Polgármesteri tájékoztatóban olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amelyek miatt R. József bírósági eljárást kezdeményezett. A 2005. február 14-i testületi ülés elõkészítéseként is született egy tájékoztató, amelyben többek között a következõket olvashatták a települési önkormányzat képviselõi: Egyesek vagy rosszindulatból, vagy jól felfogott politikai érdekbõl akadályozzák a helyzet normalizálódását. [
] R. József CKÖ elnök immár a 650-ik feljelentésében igyekszik a testületet lejáratni. Teszi ezt anélkül, hogy egyeztetne a kisebbségi önkormányzat képviselõivel. [
] Nem szabad megengedni, hogy egy ilyen ember ellenséggé tegye az egymással barátságban élõ magyar, illetve cigány embereket. Valamennyien tudják, hogy a CKÖ elnök választott ember, aki szívbõl utálja a magyarokat. [
] Õ a király, akit senkinek nincs joga még csak meg sem kérdezni. A polgármester elõbbi kijelentései az igazgatóválasztás kapcsán kialakult vitára vonatkoztak, illetve a legutolsó megjegyzés arra, hogy R. József egy alkalommal a kisebbségi önkormányzat elnökeként egyébként teljesen jogszerûen nem volt hajlandó a polgármester kérése ellenére a település roma lakosságának helyzetérõl beszámolót készíteni és azt a képviselõ-testület elé terjeszteni. A falu polgármestere és a kisebbségi önkormányzat vezetõje között ezt követõen sem enyhült a viszony, sõt, a konfliktus még élesebbé vált, amikor a közmunkaprogram problémája került napirendre. Ennek lényege az volt, hogy a településen közmunkára alkalmazható roma lakosok ügyében nyilvánvalóan részben a fentiekben már vázolt nyílt konfrontáció miatt a polgármester nem a kisebbségi önkormányzattal vagy annak vezetõjével egyeztetett, hanem utóbbit teljesen megkerülve a romák más képviselõivel tárgyalt. További problémákat okozott az, hogy egyesek (köztük R. József) szerint a közmunkaprogramban betölthetõ álláshelyekre azon helyi érdekképviseleti, egyesületi roma vezetõk rokonait vették fel, akikkel a polgármester egyeztetett. Az újabb összezördülés nem sokat váratott magára: a polgármester és a kisebbségi önkormányzat vezetõje különbözõ fórumokon, illetve a helyi újságban üzengettek egymásnak ahelyett, hogy megtárgyalták volna személyes, de a helyi ügyeket nagyban érintõ problémáikat. A polgármester 2005. május 14-én ismételten a Polgármesteri tájékoztatóban közölte a képviselõkkel az üggyel kapcsolatos álláspontját, amelybõl csak az R. Józsefet érintõ szövegrészeket közöljük: [
] Az elõbb említett magatartás miatt a kisebbségi önkormányzat elnökével (mivel nem ereszkedik le hozzám) továbbra sem vagyok hajlandó tárgyalni. Azt valamennyien tudják, hogy minden közmunkaprogramhoz bizonyos önrészt kell biztosítani kb. 8.000.-Ft/fõ/hó. Joggal várná el az önkormányzat képviselõ-testülete a kisebbségi önkormányzat elismerését és köszönetét. (Ez így szokás a fehér emberek világában). 1 Az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Kotv) 102. § (3) bekezdése szerint abban az esetben, ha az oktatási intézményben
kisebbségi oktatás folyik, többek között az intézmény vezetõjének kinevezéséhez a fenntartónak be kell szereznie a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését.
78
SZEMÉLYHEZ
FÛZÕDÕ JOGOK MEGSÉRTÉSE
R. József a fenti kijelentésekkel kapcsolatban a megyei napilapot is megkereste, ahol cikk jelent meg A fehérek világa címmel. A napilap kérdésére a polgármester, késõbb kifejtette, hogy szavait félreértették, hiszen a fehérek világa kifejezés csak egy mondás, illetve be volt pöccenve, azért fogalmazott így. R. József azonban úgy érezte, hogy a tájékozatókban megjelent sértõ kijelentésekért jogi úton kell elégtételt vennie, ezért a kisebbségi ombudsmanhoz fordult segítségért. Az országgyûlési biztos válaszában mindenekelõtt sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a településen a hangvétel ennyire eldurvult a felek között, de utalt arra is, hogy nincs hatásköre a probléma vizsgálatára, így csak a lehetséges jogi eszközökrõl tudott felvilágosítással szolgálni. A kisebbségi vezetõ panaszával megkereste az Egyenlõ Bánásmód Hatóságot is, ahol szintén arról tájékozatták, hogy az ügy vizsgálata nem tartozik a kompetenciájukba, mindazonáltal a fejleményeket nyomon fogják követni. Így került az ügy végül Irodánkhoz: R. Józsefet képviselve pert indítottunk személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt. A 2005. július 22-én a Hajdú-Bihar Megyei Bírósághoz benyújtott keresetlevélben a már idézett kijelentések alapján kértük a bíróságtól annak megállapítását,2 hogy az alperes a következõ kijelentésekkel R. József CKÖ elnök a 650-ik feljelentésében igyekszik a testületet lejáratni; nem szabad megengedni, hogy egy ilyen ember ellenséggé tegye az egymással barátságban élõ magyar, illetve cigány embereket; valamennyien tudják, hogy a CKÖ elnök választott ember, aki szívbõl utálja a magyarokat; õ a király, akit senkinek nincs joga még csak meg sem kérdezni; joggal várná el az Önkormányzat Képviselõ-testülete a Kisebbségi Önkormányzat elismerését és köszönetét. (Ez így szokás a fehér emberek világában) megsértette a felperesnek az emberi méltóságát és becsületét, 3 valamint a jó hírnevét.4 Kértük továbbá a bíróságot, hogy tiltsa el az alperest a további jogsértéstõl, és kötelezze5 a polgármestert B. Nagyközség Önkormányzatának képviselõ-testülete elõtt, illetve a helyi újságban (B. Lapja) bocsánatkérésre. A keresetlevélben ötszázezer forint nem vagyoni kártérítés iránti igényt is elõterjesztettünk. A megyei bíróság 2005. október 28-án tartott tárgyalást az ügyben, amelyen azonban a polgármester egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg. R. József meghallgatásán elõadta, hogy mibõl is eredt a közte és a polgármester közötti nézeteltérés. Megerõsítette, hogy valószínûleg egyik fél sem a legjobb megoldást választotta a vitában, mindkettõjüknek önmérsékletet kellett volna gyakorolnia, de határozottan kijelentette azt is, hogy a keresetben citált, a polgármesteri tájékoztatóban megjelent idézeteket változatlanul sérelmesnek, megalázónak és bántónak tartja, ezért keresetét fenntartja. Ide tartozik, hogy az alperes védekezése elsõsorban nem jogi érvekre támaszkodott. Jogi jellegû érvelés az elsõ fokú eljárásban alperesi oldalról nem hangzott el arra nézve, hogy a polgármester sérelmezett kijelentései miért nem jogsértõk, vagy miért nem sértik a felperes személyiségi jogait. Az alperes a véleménynyilvánítás szabadságára, vagy a felperes közszereplõi minõségére hivatkozó védekezést sem terjesztett elõ.6 Védekezése kizárólag arra irányult, hogy a kialakult rossz viszony elsõsorban a felperes felelõssége: õ nem mutatott semmiféle hajlandóságot az együttmûködésre, õ akadályozta folyamatosan a helyi képviselõ-testület munkáját, õ fordult folyamatosan és rendszeresen panaszokkal egyes szervekhez és hatóságokhoz, amivel hozzájárult a képviselõ-testületet lejáratásához és munkája elnehezítéséhez. Az alperes azonban arról nem mondott semmit, hogy a sérelmezett kijelentései önmagukban és szövegkörnyezetükben miként hozhatók összefüggésbe a felperes állítólagos viselkedésével, magatartásával, illetve hogy egyáltalán, megengedhetõ-e, hogy egy polgármester ilyen kijelentésekre ragadtassa magát. Az alperesi képviselõ az eljárás során indítványozta, hogy a bíróság hallgasson meg három képviselõ-testületi tagot és két roma kisebbségi képviselõt arra vonatkozóan, hogy a felperes magatartásával folyamatosan akadályozni próbálta a testület mûködését. A felperesi képviselõ azonban éppen azért kérte elutasítani a tanúk meghallgatására vonatkozó indítványt, mert az nem segíthet tisztázni, hogy a sérelmezett kijelenté-
2 1959. évi IV. törvény a polgári törvénykönyvrõl (Ptk.) 84.§ (1) a) pontja alapján. 3 Alkotmány 54. §, illetve Ptk. 76. §. 4 Ptk. 78. § alapján. 5 A Ptk. 84.§ (1) c) pontja alapján. 6 Nem állítjuk, hogy ezek alapos hivatkozások esetünkben, csak utalunk arra, hogy általában melyek a leginkább használatban lévõ érvek.
79
FEHÉR FÜZET 2005
sek alkalmasak voltak-e a felperes jogainak sérelmére, illetve hátrány okozására. A per tárgya egyébként sem a felperes viselkedés volt, hanem a polgármester sértõ kijelentése. A megyei bíróság osztotta a felperesi képviselõ álláspontját, ugyanis a tanúk meghallgatására irányuló indítványnak nem tett eleget. A 2005. december 2-án megtartott második tárgyaláson a polgármester meghallgatására került sor, aki ezúttal már másképp viszonyult bizonyos kérdésekhez. Tagadta például, hogy õ nem lett volna hajlandó szóba állni a felperessel, sõt állította, hogy a mai napig kész tárgyalni, mivel az egyeztetések kizárólag R. József viselkedése miatt maradtak el. A tárgyaláson is utalt arra, hogy szavait nem sértésnek szánta, ugyanakkor elismerte, hogy indulatosan fogalmazott. Utóbbiért sajnálkozását fejezte ki a bíróság elõtt, de továbbra sem tartotta jogsértõnek a kijelentéseit. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ez utóbbi tárgyalási napon kihirdette az elsõfokú ítéletet, amelyben a felperes keresetét túlnyomórészt alaposnak találta. Ennek megfelelõen megállapította, hogy a felperes által sérelmezett valamennyi kijelentés sérti R. József emberi méltóságát, becsületét és jó hírnevét, kivéve a 650-ik feljelentéssel kapcsolatos kijelentést, amely a jó hírnevét sérti ugyan, de emberi méltóságát és becsületét nem. A bíróság a polgármestert eltiltotta a további jogsértéstõl, és kötelezte, hogy az ítélet jogerõre emelkedését követõ elsõ határozatképes testületi ülésen kérjen bocsánatot a kisebbségi önkormányzat elnökétõl, fejezze ki sajnálkozását az eset miatt, és ugyanilyen tartalmú közleményben kérjen bocsánatot a település helyi lapjában is. A nem vagyoni kár tekintetében kétszázötvenezer forint megfizetésére kötelezte a polgármestert. Az ítélet még nem jogerõs. Az ítélet jelentõségét a pernyertességen kívül álláspontunk szerint az adja, hogy ismét megmutatkozott: egyetlen cigány származású embernek sem kell feltartott kézzel, némán tûrnie, ha pocskondiázzák. R. József jogi képviseletét dr. Bihary László ügyvéd látta el.
80
SZEMÉLYHEZ
FÛZÕDÕ JOGOK MEGSÉRTÉSE
H. Sándor ügye
H. Sándor autóvásárlás céljából még 2002-ben hitelt vett fel egy vezetõ hazai pénzintézettõl. Késõbb az új autóval mûszaki gondok adódtak, ezért a kölcsön törlesztését az ügy tisztázásáig a roma férfi szüneteltette. Amikor a bank egyik alkalmazottja állandó bejelentett lakcímén egy vidéki kisváros roma telepének utcájában felkereste, a látogatásról készült hivatalos jegyzõkönyvbe a férfi, és vele élõ édesanyja roma származására utaló becsmérlõ kifejezések kerültek. H. Sándor roma származású vállalkozó, 2002-ben egy értékes gépkocsit kívánt vásárolni. A teljes vételárhoz hiányzó ötmillió forintot egyik vezetõ pénzintézetünk hitelezte meg számára. Néhány hónap elteltével azonban kiderült, hogy az autó hibás, olyan rossz mûszaki állapotban van, hogy komoly összegeket emésztene fel a javítása. H. Sándor felvette a kapcsolatot az autó eladását bonyolító kereskedéssel, és a bankkal is, de a számára tett kedvezõtlen ajánlatok miatt nem sikerült megállapodniuk. A férfi végül úgy döntött, inkább beszünteti a törlesztést a bank felé, hogy a pénzintézet vigye el az autót. Miután az adós a törlesztést megtagadta, a bank vizsgálatot indított, amelynek keretében egy munkatársát 2003. szeptemberben kiküldte H. Sándor bejelentett lakcímére. A férfi édesanyja lakásának címére van hivatalosan bejelentve, ami egy vidéki kistelepülés roma telepének egyik utcájában található. Az alkalmazott a helyszíni kiszállás alkalmával csak az édesanyát találta otthon. Rövid kérdezõsködés után tapasztalatait a következõképp rögzítette a bank hivatalos ûrlapján, az ún. Munkalapon: Az ügyfél lakáscíme V. község cigánysorának egyik putrija. Anyuka full dakota. Nem hajlandó semmit elárulni, csak azt, hogy a fia máshol él. Jelentkezett, hazudott valamit, de nem tartotta. Elérhetetlen, munkahelye fals. Mivel a bank nem járt sikerrel, újravizsgálták a hitelkérelemhez benyújtott egyéb iratokat, és úgy találták, hogy a kérelmezõ annak idején a munkáltatói igazolást fõnöke nevében õ maga írta alá. A pénzintézet feljelentést tett magánokirat-hamisítás gyanúja miatt, és az iratok közé becsatolta azt a Munkalapot, amelybõl kiderül, hogy H. Sándor roma származású, hiszen édesanyja a cigánysor egyik putrijában él, amellett, hogy full dakota. Amikor az ügyben iratismertetésre került sor, H. Sándor a bírósági peranyag átnézésekor észlelte, hogyan is vélekedik róla a bank, illetve annak alkalmazottja. A férfit egyrészt rendkívül sértette a Munkalap hangneme és stílusa, másrészt úgy vélte, a dokumentumnak a periratokhoz való csatolása alkalmas arra, hogy rossz színben tüntesse fel õt és édesanyját a büntetõeljárás során. Bár Irodánk a büntetõeljárásban, illetve a férfi és a bank közötti hitellel kapcsolatos vitában nem kíván szerepet vállalni, megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy pénzintézet a hivatalos jelentésében a banki ügyfél származására utalást tegyen, fõként úgy, hogy ez az utalás sértõ, megalázó kifejezéseket tartalmaz. Egyetértünk H. Sándorral abban is, hogy különösen bántó az, ahogy a bank alkalmazottja az ügybe bevonta, illetve megsértette a férfi vétlen édesanyját is. Megdöbbentõ, hogy a szóbanforgó jelentés személyiségi jogokat sértõ jellege a vezetõségnek sem tûnt fel, nem került megsemmisítésre, sõt egy hivatalos eljárásban mellékletként csatolásra is kerülhetett. Óhatatlanul felmerül ugyanis a gyanú, hogy miután nem akadályozták meg az irat továbbítását, a romaellenes nézetekkel bíró alkalmazott álláspontját a bank vezetõsége is osztja. 2005. október 17-én levélben kerestük meg a pénzintézetet. Ebben kértük, hogy amennyiben elhatárolódnak a jelentés személyiségi jogokat1 sértõ tartalmától, 15 napon belül vegyék fel velünk a kapcsolatot egyeztetés céljából. A pénzintézet sajnálatos hozzáállását mutatja, hogy a vezetõségnek írt levelünkre a mai napig válasz nem érkezett. Tekintettel arra, hogy a peren kívüli egyeztetésre tett kísérletünk nem járt sikerrel, H. Sándor és édesanyja nevében polgári peres eljárást kezdeményezünk személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt. 1 A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fûzõdõ jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 76. § a alapján a személyhez fûzõdõ jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.
81
Rendõrök által elkövetett jogsértések
FEHÉR FÜZET 2005
R. Rudolf ügye
R. Rudolf családjával a Somogy megyei K. községben él. 2004. január 31-én a késõ éjjeli órákban rendõrök jelentek meg a házuknál, és közölték, hogy a férfit elõ kell állítaniuk a Baranya Megyei Fõkapitányságra. R. engedelmeskedett az utasításnak, felöltözött, de állítása szerint rögtön ezután megbilincselték, és így tették be egy rendõrségi kisbuszba (amelynek rendszáma betûjeleit R. felesége megjegyezte). Az elindulást követõen nem sokkal R. Rudolfot lenyomták a busz padlójára, és elmondása szerint megtaposták. Egy közeli községben megálltak, majd ezt követõen kituszkolták a buszból, és szintén R. állítása szerint valamennyi rendõr bántalmazta. Végül magára hagyták és elhajtottak a helyszínrõl. Az R. Rudolf feljelentése nyomán indult nyomozásban nyolc, a bántalmazás éjszakáján szolgálatban lévõ, a K. Városi Rendõrkapitányság állományába tartozó rendõrt gyanúsítottak, majd vádoltak meg a bántalmazással, illetve katonai bûncselekményekkel.1 A Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa 2005. november 14-én mind a nyolc vádlottat felmentette a vádak alól. Az eset jelentõségét mutatja, hogy viszonylag élénk sajtóvisszhang övezte, a katonai ügyészség az eljárást érzékelhetõen hangsúlyosan kezelte, továbbá Irodánk is az egyik kiemelkedõ ügyének tekintette. Ide tartozik, hogy mint oly sok más esetben az esetrõl hivatalos tudomást, a sértettõl pedig meghatalmazást már csak jóval a bírósági szakasz megnyitása után szereztünk. Ugyanakkor a bevezetõben említett nem jogerõs ítéletet nyilvánvalóan csekély mértékben befolyásolta volna az a körülmény, ha a sértett képviseletét az eljárás korábbi szakaszában is elláthattuk volna. 2 Az eset egyedi abból a szempontból is, hogy egy egész rendõri csoportot3 gyanúsítottak és vádoltak meg, és a csoport egyes tagjai (közvetlen adatok híján) azért ültek a vádlottak padján, mert aznap éjjel õk is szolgálatban voltak.4 Bár a megvádolt rendõröket felmentõ elsõfokú ítélet nem tekinthetõ egyedinek az ilyen jellegû ügyekben indított eljárások általában hasonlóan végzõdnek , számunkra mégis csalódást okozott. A sértett, R. Rudolf az esetet megelõzõen egyáltalán nem volt ismeretlen rendõri körökben. Ez az ismertség leginkább onnan eredt, hogy a lakóhelyükön szolgálatot teljesítõ körzeti megbízottal haragos viszonyban volt. Többször kölcsönösen feljelentették egymást, és a roma férfi idõnként elzárással bûnhõdött, miután a szabálysértési pénzbüntetéseket nem tudta kifizetni. A haragos viszony a sértett szerint oda vezetett, hogy a körzeti megbízott kijelentette: addig nem nyugszik, amíg R. Rudolfot el nem távolítja a faluból. A sértett (és az ügyészség) lényegében ezekbõl az elõzményekbõl eredeztette a feltevést, miszerint a tettre kész körzeti megbízott baráti segítséget kért a közeli városban dolgozó kollégáktól ahhoz, hogy haragosát megrendszabályozzák. A vádhatóság (vád és vádirat tárgyává ugyan nem tett, ám az iratokból mégis leszûrhetõ) feltételezése szerint ez volt a bántalmazás elsõdleges motívuma. Az eljárás során azonban a feltételezés nem nyert bizonyítást. Visszatérve a sértett által elmeséltekhez, a rendõrök az összevert férfit az említett község egy kietlen helyén hagyták, onnan próbált segítségért indulni. A közelben lévõ erdészházba kopogott be, ahonnan telefonon értesítette élettársát. Végül egy munkatársa segítségével jutott haza. Mivel bántalmazói megfenyeget-
1 A rendõrök ellen hivatali visszaélés (1978. évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl, továbbiakban Btk. 225. §), szolgálatban elkövetett kötelességszegés (Btk. 348. §), jogellenes fogvatartás (Btk. 228. §), és bántalmazás hivatalos eljárásban (Btk. 226. §) miatt emeltek vádat. 2 A sértettnek korábban is volt képviselõje. 3 A megvádoltakból álló egység az elkövetés idején ún. bevetési csoportként mûködött, amit azóta állítólag megszüntettek. 4 Az más kérdés, hogy a csoport érthetõ okokból eleve egy egységes védekezéssel állt elõ.
84
R ENDÕRÖK
ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK
ték, hogy ismét baja esik, ha feljelentést tesz, sérülései ellenére nem akart sem kórházba, sem a rendõrségre menni. Végül az élettársa beszélte rá, hogy kérjen segítséget, ezért a munkatársával bementek a legközelebbi kórházba, ahol orvosi ellátásban részesült, illetve látleletet vettek fel sérüléseirõl. Ezek mindegyike nyolc napon belül gyógyult, azonban a bántalmazásnak a sértett által elmondott módja és a használt eszközök (pl. tomfa) elvileg alkalmasak lehettek volna súlyosabb sérülések okozására is. R. Rudolf végül testvére tanácsára egy országos bulvárlapot keresett meg azzal, hogy elmesélje a vele történteket. Ennek nyomán egy újságcikk, és egy televíziós riport látott napvilágot. A megjelent cikk hatására a K. községi Rendõrkapitányság különös reakciót tanúsított: igaz ugyan, hogy végeztek egy hevenyészett vizsgálatot arra nézve, hogy a rendõrség állományába tartozók kapcsolatba hozhatóak-e a sajtóban megjelent üggyel, energiájuk nagyobb részét azonban annak szentelték, hogy a sértett elõéletérõl szerezzenek be információkat ez utóbbi tevékenységük egyébként teljességgel jogszerûtlen volt. Amint a bíróság elõtt az ügyész több ízben rámutatott, a rendõrségi elöljárók ahelyett, hogy bûncselekmény alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek volna minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy megvédjék a saját embereiket.5 Ebbéli igyekezetükben fordulhatott elõ az is, hogy azt a rendõrségi buszt, amit a nyomozó hivatal szemle alá kívánt vonni, közvetlenül a szemle idõpontja elõtt kimosatták. A sértett újságírók segítségével feljelentést tett a bántalmazás miatt. Az ügyet a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal kezdte vizsgálni, így került sor az említett kisbusz szemle alá vonására is. A szemle megtartása nem ment zökkenõmentesen, ugyanis hiába értesítette a nyomozó hivatal vezetõje a rendõrséget a szemle megtartásáról, a helyszínen való megjelenésükkor a kisbusz még nem volt a rendõrség udvarán. Mintegy negyed órával késõbb állították be az udvarba, amelynek a hátsó részét kinyitva azt tapasztalták a nyomozó hivatal munkatársai és ezt a jegyzõkönyvben rögzítették hogy a buszban áll a víz, azt nem sokkal korábban kimosatták. Érdekes, hogy a rendõrség egyik magas rangú elöljárója az eljárásban elismerte, hogy õ adott utasítást a kimosatásra. Tagadta viszont azt, hogy a szemle ténye miatt adott volna ilyen parancsot, sõt, állítása szerint a szemle miatti megkeresés nem volt egyértelmû, szabályos. Mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás során tisztázatlan maradt az a kérdés, hogy a kimosatásra a szemle tényérõl való tudomásszerzést követõen, vagy még az elõtt került sor. A kérdés tisztázásának ugyanakkor nagy jelentõsége lett volna, hiszen ha bizonyosan megállapítást nyer, hogy kifejezetten a nyomok eltûntetése volt a takarítás célja, akkor az, bár közvetve, de aláásta volna a vádlottak védekezését. Érdekes ugyanakkor, hogy a tisztítást azzal indokolták, hogy magas beosztású rendõröket kellett a busszal Budapestre szállítani, és a célra a rendõrségnél ez az egyetlen gépkocsi alkalmas. Mint kiderült, ez nem fedte a valóságot, ugyanis miután a buszt lefoglalta a nyomozó hivatal, a rendõri elöljárók valahogy mégiscsak eljutottak Budapestre. Mindenesetre tény, hogy a szemle elõtti mosás az addig is meglévõ gyanút felerõsítette, és a nyomozó hivatal (majd a katonai ügyészség) számára majdhogynem egyértelmûvé tette, hogy a K.-i Rendõrkapitányság emberei követték el a cselekményt. Talán éppen e miatt nem végeztek el olyan nyomozati cselekményeket, amelyek hiánya az eljárás késõbbi részében ügyészi szempontból végzetesnek bizonyult. A nyomozás során igyekeztek tisztázni, hogy más rendõrkapitányság munkatársai megjelenhettek-e a sértett házánál, az ugyanis mindenképpen furcsa volt, hogy az elkövetõk a Baranya Megyei Fõkapitányságra való elõállításra hivatkoztak annak idején. Ráadásul a sértett élettársa által megjegyzett rendszám betûjele más megyéhez tartozó gépkocsin is szerepelt, éppen Baranya megyében. A nyomozás során nem tisztázódott kellõképpen az sem, hogy a Baranya megyében található, megegyezõ betûjelû rendõrségi kisbusz az elkövetés éjjelén merre mozgott. Való igaz, hogy megkeresték az illetékes kapitányságot, azonban megelégedtek azzal a válasszal, hogy a kisbuszt 2004. január 31-én éjjel nem használták. Talán megért volna annyi fáradtságot, hogy a nyomozó hivatal e másik kocsiról ennél pontosabb információkat szerezzen be, ugyanis a késõbbiekben ez a mulasztás biztos kapaszkodót jelentett a védelemnek. A szemlén egyébként a technikusok azonosítottak egy olyan szövetmintát, amely a sértetten a bántalmazás éjjelén lévõ ruha anyagával gyakorlatilag egyezést mutatott.6 Ugyanakkor tisztázatlan maradt az a körülmény, hogy a sértett leszámítva azt az esetet, ha valóban ezzel a jármûvel vitték el otthonról ülhetett-e más alkalommal a buszban. 5 Ez a kijelentés egyébként szó szerint is elhangzott a bíróság elõtt egy magas rangú rendõri vezetõ szájából. 6 A szövetminta nagyfokú azonosságot mutat, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyosan a sértett ruházatának egy darabkáját találták meg, hiszen a mikro-anyagokból csak az anyag (szövet) tulajdonságára tudnak következtetni.
85
FEHÉR FÜZET 2005
Az ügyet a rendõrség is kiemelten kezelte. A sajtóban megjelent hírt követõen indított belsõ vizsgálat mellett erre utal az is, hogy az eljárásban tulajdonképpen a rendõrségi vezetõk zömét meghallgatták, és a védelem további jelentõs számú rendõrt jelölt meg tanúként. Kérdés, hogy ezen a tanúk vallomásai, mennyire vehetõk figyelembe, és hogy nem zárható-e ki, hogy a vallomásaikat elõzõleg egyeztették. Az ilyesmit értelemszerûen nagyon nehéz ellenõrizni, ugyanakkor tapasztalataink szerint az olyan ügyekben, ahol rendõrök ellen folyik eljárás, mindig jelentõs számú készséges kolléga tûnik fel, akik érdekes módon rendre a mentõ körülményekre hivatkoznak. A nyomozó hatóság orvos-szakértõi véleményt is beszerzett a sértett sérüléseinek vizsgálata, azok kialakulási módjának valószínûsítése érdekében. A szakvélemény többek között megállapítja, hogy valószínûtlen a sértett elõadása, miszerint õt megbilincselve ütlegelték és egyéb módon bántalmazták, ugyanis ez esetben a bilincsnek meglehetõsen súlyos sérüléseket kellett volna okoznia a sértett csuklóján, márpedig ilyen sérülés a kórházi látleleten nem szerepel.7 Egy másik lényegi megállapítás, hogy a sérülések nem utaltak eszköz használatára, márpedig R. Rudolf elõadta, hogy tomfával is ütötték. Mivel a sértetten kívül más nem tud nyilatkozni a bántalmazás körülményeirõl, a feljelentésének ez a része szinte bizonyosan megdõlt (az eszközzel való bántalmazás nem bizonyosodott be). A szakértõi vélemény összességében nem támasztotta alá az R. Rudolf által elmondottakat az õt ért bántalmazás súlyosságának, intenzitásának és módjának tekintetében.8 Mindez némiképpen elõrevetítette a bíróság döntésének eredményét is. A nyomozást a nyomozó hivataltól a katonai ügyészség vette át, ugyanis katonai bûncselekmény alapos gyanúja is felmerült az eljárásban, az ún. szolgálatban elkövetett kötelességszegés vétsége. A katonai ügyészség, a nyomozás befejezését követõen vádiratot nyújtott be a katonai bíróság elé, amelyben gyakorlatilag a sértetti állításokat elfogadva emelt vádat a nyolc rendõr ellen. A bírósági eljárás során a katonai tanács rendkívül széles körû bizonyítást kísérelt meg. Nem pusztán a nyomozásban kihallgatott tanúk meghallgatására került sor, hanem további bizonyítás lefolytatására is. Ezek közül az egyik legfontosabb momentum az volt, hogy a bíróság megkereste a TV2 csatornát az ügyben, hogy az ominózus estén a Megasztár címû mûsornak percre pontosan mikor volt vége. Ennek azért volt kiemelkedõ jelentõsége, mert a kihallgatott tanúk egyike a sértett élettársának a testvére azt az idõpontot, amikor az ablakból látta, hogy a sértett házának udvarára rendõrök mennek be, úgy határozta meg, hogy a barátnõjével megnézték a Megasztárt, ezt követõen a barátnõje hazament, és a rendõrök ez után érkeztek meg. A védelem számára azért volt kiemelkedõ jelentõségû a mûsor végének idõpontja, mert a tanúvallomásokkal és más adatokkal alátámasztott vádlotti alibi és az említett mûsor befejezési idõpontja legalábbis elvileg kizárta a vádlottak általi elkövetést. A helyzet azonban bonyolultabb volt ennél, ugyanis az említett tanú azt nem tudta pontosan megmondani, hogy a mûsort teljesen végignézték-e, vagy valamikor félbehagyták, így nyilvánvalóan az elkövetés idõpontja is sokkal képlékenyebbé vált. Az utolsó tárgyalás keretében a résztvevõk a helyszínt is megtekintették. Ezt követõen mind az ügyészi, mind a védõi perbeszéd meggyõzõen és érvekkel alátámasztva mutatta be a saját szemszögébõl, hogy miért követhették, illetõleg nem követhették el a vádlottak a cselekményeket. A megvádolt rendõrök az eljárás során egyébként nem csak a bántalmazás tényét, de azt is következetesen tagadták, hogy õk lettek volna azok, akik kint jártak a sértett lakásán a szóban forgó éjszaka. A sértett jogi képviselõje a bírósági tárgyaláson polgári jogi igényt jelentett be, amelyben kérte a vádlottak egyetemleges kötelezését 1 millió forint nem vagyoni kár megfizetésére. A polgári jogi igény tekintetében a katonai tanács mint a büntetõeljárások többségében nem rendelt el külön bizonyítást, azonban ez azért is szükségtelen lett volna, mert a vádlottakat a bíróság az eljárás végén felmentette. Ez utóbbi tény arra vezetett, hogy a polgári jogi igényt a bíróság elutasította. 7 Büntetõeljárásban az orvos-szakértõk által tett megállapítások alapja csaknem minden esetben az orvosi látlelet, hiszen mire a vizsgálat alanya eljut a szakértõ elé, addigra még a tartós sérülések és nyomok is eltûnnek, kivéve a maradandó sérüléseket. Ez az oka annak, hogy látlelet híján a szakértõ munkája rendkívül elnehezül, hiszen csak spekulatív véleményt adhat (hivatalosabban: kategorikus véleményt adni arról, hogy egy sérülés miként keletkezhetett, tulajdonképpen nem lehet, de látlelet birtokában ehhez közelítõ álláspont alakítható ki látlelet nélkül kizárólag valószínûségi vélemény adható). Éppen ezért hangsúlyozza a NEKI minden esetben, hogy egy esetleges bántalmazást követõen a sértett azonnal szerezzen be orvosi látleletet, és csak annak birtokában tegyen feljelentést (azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy különösképp így kell cselekedni, ha az ember roma). 8 Mindez nem azt jelenti, hogy a sértett, vagy a tanú nem mond igazat: a szakvélemény, mint bizonyíték (a látlelettel kiegészülve) nem támasztja alá a tanúvallomást.
86
R ENDÕRÖK
ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK
Mivel a sértett nyilatkozatai arra utaltak, hogy bántalmazása elsõsorban a helyi körzeti megbízottal fennálló, egyre inkább elmérgesedõ viszonyára vezethetõ vissza, a sértetti képviselõ tanúmeghallgatást indítványozott ennek alátámasztására. Az ügyészség finoman, úgymond vádiraton kívül tette magáévá ezt a felvetést: bár a vádirat nem tartalmazta, az eljárás adatai, a nyomozásban felvett bizonyítás mégis utaltak rá. A bíróság elrendelte a tanú meghallgatását, azonban a tanú nyilatkozatakor egyértelmûvé vált, hogy valószínûleg megrettent a háta mögött ülõ nyolc vádlott jelenlététõl. Ebbõl (is) fakadóan többszöri ügyvédi, majd ügyészi kérdésre sem volt hajlandó konkrétumokat említeni, holott elõzõleg a sértett képviselõjének telefonon részletesen elmondta, hogy mi az, amirõl nyilatkozni tud. Az eljárás során a sértett elõadása következetes volt, de a vádlottak személyére nézve tett vallomása már kevésbé. A nyomozó hivatal hibájaként ugyanakkor felróható, hogy nem tartott felismerésre bemutatást 9 az ügyben. A katonai bíróság a 2005. november 14-én tartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében valamennyi vádlottat felmentette az ellenük emelt vádak alól. A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a vádban szereplõ cselekményeket a vádlottak követték el, akkor, ott és olyan módon, ahogyan a vád tartalmazza. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a sértettet a kérdéses éjszakán valakik otthonából elvitték és megverték: de hogy ez pontosan mikor történt, azt megmondani nem lehetett, ha pedig objektív idõhatárhoz kötjük, akkor nem igazolható, hogy a vádlottak követték el a cselekményeket érvelt a bíróság. Az ítélet nem jogerõs. A sértett jogi képviseletét dr. Bihary László ügyvéd látta el.
9 A felismerésre bemutatás során a sértettnek, illetve a szemtanúknak fényképeket mutatnak a lehetséges gyanúsítottról olyan személyek fényképeinek társaságában, akiknek semmi közük nincs az adott ügyhöz. Ezek közül a képek közül kell kiválasztani azon személy, személyek fotóit, akik a sértett vagy szemtanú szerint a lehetséges elkövetõk.
87
FEHÉR FÜZET 2005
Ifj. F. Géza ügye
2005. június 18-án egy súlyos bûncselekménnyel gyanúsított férfit fogtak el D. városban a rendõrségi akciócsoport emberei. Az akció során a férfit bántalmazták, aminek következtében komoly sérüléseket szenvedett el. Két rokona, idõsebb és ifjabb F. Géza mentõt hívott hozzá, mivel szemtanúi voltak az elfogási akciónak, és értesültek a bántalmazásról. Ugyanekkor a rendõrség õket is igazoltatta. Néhány nappal késõbb, június 21-én késõ este egy D. községbeli kocsmában rendõrök igazoltatták a bent tartózkodókat. Az igazoltatásban az az öt kommandós is közremûködött, akikkel korábban F.-ék a rendõrségi akció során találkoztak. A kocsmában tartózkodott ifj. F. Géza is, akit állítása szerint több kommandós a kocsma elõtt bántalmazott, a férfi szerint azért, mert a korábbi akció során mentõt hívott gyanúsított rokonához. Ifj. F. Géza késõbbi vallomásából, illetve édesapja feljelentésébõl kiderül, hogy a három rendõr este 22 óra tájban kezdte meg az igazoltatást, amiben a kommandósok is részt vettek. F. Géza asztalánál a kommandósok számára is hamar kiderült, hogy ismerik egymást a néhány nappal korábbi eset kapcsán. Ifj. F. Géza elmondása szerint elhangzott, hogy éppen õt keresik, majd megkérték, hogy menjen ki velük a kocsma elé. Itt állítólag kérdõre vonták, hogy miért avatkozott bele a múltkori akcióba, utalva a mentõszolgálat értesítésére, majd ütlegelni kezdték. Bántalmazásában három vagy négy személy vett részt, a sértett férfi nem emlékszik pontosan arra, hogy hányan vették körbe. Ököllel és tenyérrel egyaránt kapott ütéseket, az egyik ütés során pedig egy bordája eltörött. Megfenyegették, hogy az apja is sorra kerül, majd ezt követõen otthagyták, és távoztak a helyszínrõl. Ifj. F. Géza visszament a kocsmába, ahol barátai látták, hogy komolyan megsérült. A férfi egyik ismerõse segítségével orvoshoz ment, majd kórházba, ahol ellátták, és a sérüléseirõl látlelet vettek fel. Ezt követõen édesapját is tájékoztatta a történtekrõl. A sértett édesapja 2005. június 22-én kereste fel a Tolna Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalt és tette meg feljelentését. A feljelentésben lényegében a már leírtakkal azonos módon adta elõ, hogy mi történt a fiával. Mindazonáltal ebben az ügyben is tapasztalható volt a nyomozó hivatal körülményessége, ami elsõsorban abban nyilvánult meg, hogy a nyomozás nehézkesen indult meg.1 E miatt is fordult a család Irodánkhoz: a hatóság velük szemben mutatott viselkedése és lassúsága számukra arra utalt, hogy az üggyel nem kívánnak foglalkozni, sõt, bizonyos jelek azt mutatták, hogy a sértett szavahihetõségében is kételkednek.2 Bonyolította a helyzetet, hogy a kommandósok nem a sértettek lakóhelyéhez közeli D. városban, hanem P. városban teljesítettek szolgálatot, a D.-i rendõrökkel együtt. Feladatuk a településen mûködõ szórakozó-
1 A NEKI több esetleírásában, valamint tanulmányában írt arról (www.neki.hu), hogy az ügyészségi nyomozó hivatalok nyomo-
zása során tapasztalataink szerint melyek a leggyakoribb problémák. Az egyik ilyen kérdés a nyomozás megindításának, a leghamarabb elvégzendõ nyomozati cselekmények lebonyolításának idõszerûsége: egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egy kezdetben könnyebben megszerezhetõ, ellenõrizhetõ információhoz idõben megpróbál-e a nyomozó hatóság hozzájutni, vagy a szokásos körülményeskedést választja, ami rendszerint a bizonyítás elnehezülését vonja maga után. 2 Külön tanulmányt érne meg annak vizsgálata, hogy pl. rendõrök erõszakos cselekménye miatti bejelentés esetén a nyomozó hivatal vagy az ügyészség eljáró tagja mikor érzi úgy, hogy az ügyben érdemes nyomozást kezdeményezni, és mi a helyzet akkor, amikor még a legalapvetõbb vizsgálatokat is elmulasztják vagy elutasítják, mert álláspontjuk szerint a bejelentés alaptalan. Érdekes összehasonlítani ezt azzal, hogy roma személyek által elkövetett bûncselekményre tett bejelentések esetén pl. a rendõrség milyen intenzitással jár el, az ügyészség milyen hamar kezdeményez szabadságot elvonó intézkedést, vagy emel vádat. Holott ha jobban belegondolunk a hatóság tagjai által elkövetett (bármilyen) bûncselekmény társadalomra való veszélyessége sokkal nagyobb, így indokolt lenne az ilyen jellegû bejelentések alapos és gyors kivizsgálása. Másrészt, a rendõrök munkájuk közben gyakran kerülnek konfliktushelyzetbe, ilyenformán e személyeknek alappal kell számítaniuk arra, hogy ellenük valaki bejelentést tesz. Következésképpen a rendõrnek (és elöljáróinak) a megsértõdés, megbántódás helyett az ellene folytatott eljárás során a tényállás tisztázására kéne törekednie.
88
R ENDÕRÖK
ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK
helyek ellenõrzése volt. Miután elfogytak az ellenõrizendõ helyek, a rendõrök úgy döntöttek, hogy a közeli D. községbe mennek át, ahol mint késõbb a nyomozás során elmondták még érdemes szétnézni. A kommandósok írásos vallomásaikban, majd a szembesítéseken szóban a következõképp adták elõ, szerintük mi történt a szóban forgó igazoltatás során. 22 óra körül értek a kocsmához, ahová belépve mindenkivel közölték, hogy igazoltatásra kerül sor, a bent tartózkodók készítsék elõ a személyes okmányaikat. Az igazoltatásban a kommandósok is részt vettek, mégpedig párban: az igazoltatást végzõt egy másik társa biztosította. Elmondásuk szerint, amikor F. Géza asztalához érkeztek, a férfi mosolyogni kezdett, az igazoltatására vonatkozó felszólításra pedig közölte, hogy nincs nála semmilyen okmány. Emiatt a kocsma elõtt álló autóhoz kísérték az ún. priorálás3 végett. F. Géza ekkor megszólalt, hogy nem ismerik-e meg, hiszen õ volt ott az akciónál néhány nappal korábban. A kommandósok ezt nyugtázták, majd arra tekintettel, hogy korábban valóban igazoltatták a férfit, visszaküldték a kocsmába. Igen ám, de még mielõtt beért volna a helyiségbe, a kommandósok egy nagy puffanásra lettek figyelmesek, majd azt látták, hogy F. Géza a lépcsõrõl tápászkodik fel. A késõbbi szembesítéseken elhangzó kérdésekre, hogy miként tápászkodott fel, mondott-e valamit akkor vagy még az esés közben, felszisszent-e, káromkodott-e, a kommandósok egyike sem tudott felelni.4 A feljelentés nyomán nyomozás indult, azonban a sértett, illetve édesapja elmondása szerint az õket meghallgató ügyész a történet hallatán hitetlenkedett. Állítólag szintén a sértett édesapjának elmesélése szerint az ügyész telefonálgatásba kezdett, és többek között a kommandósok szolgálati helyén regnáló kapitányt kereste információért. Mindenesetre a nyomozás elrendelése mellett döntöttek, és kihallgatták azokat a D.-i rendõröket, akik a bántalmazás estéjén a kommandósokkal együtt szolgálatban voltak. Lényegében e rendõrök kihallgatása során felvett tényállás adja az események fent már említett vázát: a D. városi ellenõrzések befejezése után a rendõrök a közeli D. községbe mentek további ellenõrzés céljából. Elmondták, hogy erre külön utasításuk ugyan nem volt, de az ügyeletes elöljárónak jelezték, hogy hová kívánnak menni, és erre engedélyt kaptak. Az elõbbi körülmény azért lényeges, mert a sértettnek az a feltevése, hogy a rendõrök és a kommandósok kifejezetten azért mentek D. községbe, hogy õt megkeressék. A sértett, illetve képviselõje az eljáró ügyésszel is megosztotta ezt a feltevést, azonban a nyomozó hivatal álláspontja szerint ez a körülmény nem bizonyítható. Más kérdés, hogy valóban engedélyezték-e a rendõrök számára a D. községbeli kiruccanást: a járõrszolgálatban lévõknek ugyanis többé-kevésbé szigorúan meghatározott útvonalat kell bejárniuk a szolgálat teljesítése alatt. Azt, hogy a járõrök éppen hol tartózkodnak, általában rádión ellenõrzik, de elõfordul, hogy rigorózusabb ellenõrzés esetén magát az útvonalat, illetve azt a pontot keresik fel, ahol a járõröknek éppen tartózkodniuk kell vagy kellene. Ha a járõr a kijelölt útvonalat engedély nélkül elhagyja, vagy szolgálati idõben engedély nélkül olyan helyre távozik, amely nem szerepel a kijelölt területen, katonai bûncselekményt valósíthat meg. A sértett képviselõje ennek tisztázásárat indítványozta a cselekmény elkövetésének éjszakáján ügyeletet ellátó tiszt, illetve a rendõrök ügyeletes elöljárójának kihallgatását arra vonatkozóan, hogy volt-e tudomásuk a D. községbeli ellenõrzésrõl, adtak-e arra engedélyt, továbbá van-e bármilyen írásos nyoma a megtett intézkedéseknek. Az indítványnak helyt adva a nyomozó hivatal megtette a szükséges intézkedéseket, azonban az eljárás eddigi szakaszában úgy tûnik, hogy a rendõrök és a kommandósok az elöljárók engedélyével hagyták el a várost. A nyomozó hivatal kellõ adat birtokában hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és súlyos testi sértés bûntetteivel gyanúsította a kommandósokat.5 Az eljárás kezdeti szakaszában a gyanúsítottak éltek a vallomás megtagadásának jogával, azonban a késõbbiekben írásban nyújtották be nyilatkozataikat. Ez lehetõséget biztosított az eljáró hatóságnak, hogy tekintettel a fennálló ellentmondásokra elrendelje a sértett 3 Az adott személyre vonatkozó információk ellenõrzése. 4 Ezen körülmény a bizonyítás szempontjából rendkívül kedvezõ a gyanúsítottak részére: jóllehet történetük életszerûtlenül hang-
zik (pl. abban a tekintetben, hogy miként szerezhet valaki bordatörést és egyéb zúzódásokat lépcsõn való eleséstõl, igaz, e tekintetben helyszíni bizonyítást és a szakértõi vélemény kiegészítését rendelte el a megyei fõügyészség), az, hogy ebben a vonatkozásban egyikük sem emlékszik semmi különösre, elmondásuk valóságosságát támasztja alá (az a körülmény, hogy ezt elõzõleg megbeszélhették, figyelmen kívül marad, szabadlábon lévõ gyanúsítottakról lévén szó, azonos védõvel). 5 1978. évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl (Btk.) 170. § (2), 226. §.
89
FEHÉR FÜZET 2005
és a gyanúsítottak szembesítését. A szembesítések alkalmával minden érintett ragaszkodott a korábbi nyilatkozatához, azonban említést érdemel, hogy a sértett már említett bizonytalankodása a tekintetben, hogy hány személy állta körül a bántalmazásakor, illetve hogy e személyek közül mindenki bántalmazta-e, a szembesítésen is fennmaradt. Az ügyész mivel számára már többnyire összeállt az események láncolata megpróbálta a sértettet arra sarkallni, hogy legalább a biztos minimum 6 tekintetében legyen következetes, a bizonytalan tényezõket pedig hagyja függõben. A nyomozás a szembesítésekkel fejezõdött volna be, azonban a védelem indítványára december 5-én a nyomozó hivatal bizonyítási kísérletet tartott. Tisztázni szerették volna ugyanis, hogy a sértett rögzített sérülései keletkezhettek-e a lépcsõn való elesés következtében. A bizonyítási kísérlet velejárója továbbá az orvos-szakértõ véleményének kiegészítése, hiszen az elõbbi kérdésre végsõ soron õ tud válaszolni. A bizonyítási kísérlet során a gyanúsítottaknak meg kellett mutatniuk, hogy a sértett milyen helyzetben feküdt a lépcsõn (ezt nem mindegyikük tudta megtenni), majd pedig a sértett mutatta be, hogy szerinte milyen helyzetben került sor a bántalmazására. Mindennek az elsõdleges jelentõsége az volt, hogy a jelenlévõ orvos-szakértõ eldönthesse, melyik elõadás életszerûbb: a sértett sérülései, így pl. bordatörése inkább a lépcsõn való eleséstõl (figyelembe véve azt a tényt is, hogy a férfi kezén, karján vagy tenyerén sérülést nem rögzítettek), illetve bántalmazás következtében keletkeztek-e. A bizonyítási kísérlet után született orvos-szakértõi vélemény kategorikusan kizárta, hogy a sértett sérülései a kocsma elõtti lépcsõn való állítólagos elesés következtében keletkeztek volna. Az ügyészségi nyomozóhivatal az eljárás alá vont öt rendõr közül hárommal szemben az eljárást bizonyítottság hiányában megszüntette, két rendõr ellen azonban vádat emelt bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége, és súlyos testi sértés bûntette miatt. A sértettet dr. Bihary László ügyvéd képviseli.
6 Értve ezalatt, hogy akinek a személyében mint elkövetõben biztos, arra nézve tegye meg nyilatkozatát, de ha bizonytalan vala-
kinek a cselekvõségében, akkor ne jelentse ki azt, hogy biztosan nem volt jelen az illetõ, legfeljebb a bizonytalanságának adjon hangot. Az ügyésznek ez a törekvése csak részben vezetett eredményre.
90
R ENDÕRÖK
ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK
L. Sándor ügye
L. Sándor roma származású fiatalember a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei T. városban él. 2004. december 28-án otthonában felkeresték a rendõrök, és berendelték a kapitányságra. Mint az másnap reggel kiderült, egy húslopással kapcsolatban akarták elszámoltatni, õ azonban tagadta a bûncselekmény elkövetését. Elmondása szerint a vallomás kikényszerítése céljából az eljáró rendõrök többször megütötték. A sértett feljelentette bántalmazóit, akik ellen kényszervallatás és más bûncselekmények miatt vádat emeltek. A bírósági eljárás jelenleg folyamatban van. L. Sándor 2004. december 28-án délelõtt a Polgármesteri Hivatalban a szociális segéllyel kapcsolatos ügyeit intézte. Amikor hazaért, élettársa közölte vele, hogy keresték a rendõrségtõl. A férfit élettársa kísérte el a kapitányságra, az állapotos asszony az utcán várt, míg õ bent tartózkodott. L. Sándor rögtön a kihallgatás elején tisztázni szerette volna, hogy milyen ügyben keresték a lakásán a rendõrök, azonban válasz helyett csak azt kérdezgették tõle, hogy mit evett elõzõ este vacsorára. Õ elmondta, hogy az élettársa által készített levest és fõételt. A nyomozók azonban úgy tûnt, jobban tudják, mi volt a férfi tányérján, szerintük ugyanis halat és birkahúst fogyasztott. Kiderült, hogy a hónap közepén betörtek a település egyik házának melléképületébe, és a hûtõládából különbözõ húsféleségeket tulajdonítottak el, többek között halat és birkát. A kihallgatás során felszólították L. Sándort, hogy ne is tagadja a lopást, hiszen az egész családja bûnözõ, és õ is az. A férfi hiába érvelt azzal, hogy õ soha nem került még összetûzésbe a rendõrséggel, és szabálysértési eljárás is csak egyszer folyt ellene, amikor nem tartotta magánál a lovaskocsi hajtási engedélyét. Egy idõ után elmondása szerint a rendõrök elé tettek egy iratot, hogy írja alá. Miután õ ennek nem tett eleget, és a lopást is következetesen tagadta, elmondása szerint bántalmazni kezdték. A széken ülõ férfit a jelen lévõ három nyomozó felváltva ütlegelte a fején, az arcán, és a testén. Az ütések fõleg az arca bal felét érték, aminek következtében a bal szeme alatt úgynevezett bevérzéses sérülések keletkeztek. Késõbb lenyomták a földre, és a férfi beszámolói szerint egy széket keresztbe téve a nyakán a lábát gumibottal ütötték, majd többször belerúgtak a földön magatehetetlenül fekvõ emberbe. Bántalmazói folyamatosan azt hajtogatták közben, hogy jobban teszi, ha bevallja, és magára vállalja a lopást, mert akkor hamarabb szabadul, és mivel büntetlen elõéletû, megússza az egészet húszezer forint pénzbüntetéssel. L. Sándor mintegy másfél óráig tartózkodott a kapitányságon, miközben az élettársa az utcán várta. Amikor a kapitányság ajtajában a férfi feltûnt, állítólag rögtön látszott rajta, hogy valami történt vele. Nehezen mozgott, fájt a háta, a lába és a feje. Elmesélte a történteket az élettársának, aki rábeszélte, hogy mutassák meg a sérüléseit a körzeti orvosnak. L. Sándor kezdetben tiltakozott ugyan, mert a rendõrök megfenyegették, hogy további gondjai lehetnek, ha bárkinek bármit elmond, végül mégis felkeresték a háziorvost, aki beutalta a megyei kórházba. Látleletet azonban a férfi kérése ellenére nem készített a sérülésekrõl. Másnap, 2005. december 30-án délelõtt L. Sándor élettárával megjelent a megyei kórház szakrendelésén, ahol a vizsgálatok után kiállítottak a számára egy ambuláns lapot. A diagnózis szerint koponyazúzódást, arczúzódást és a mellkas hátulsó falának felületes sérüléseit szenvedte el. A kórházból hazafelé felkeresték a Nyíregyházi Városi Ügyészséget, ahol feljelentést kívántak tenni, de aznap erre már nem volt lehetõség, ugyanis az év végére való tekintettel ott is csak ügyeletet tartottak. Emiatt L. Sándor szilveszter napján tett feljelentést az õt bántalmazó rendõrtisztek ellen. A Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal1 2005. januárjában rendelt el nyomozás az ügyben. Irodánk az eljárás során sértetti képviseletet látott el a férfi oldalán. 1 Az 1998. XIX. törvény a büntetõeljárásról 29. § e) pontja értelmében rendõrök által elkövetett, nem katonai bíróság elé tartozó bûncselekmények esetében a nyomozást az ügyészség végzi.
91
FEHÉR FÜZET 2005
A nyomozás során a gyanúsítottak tagadták a bántalmazást. A történteket részben a sértettel egyezõen adták elõ, elmondták ugyanis, hogy egy húslopási ügyben nyomoztak, amelyet december közepén követtek el ismeretlen tettesek. A sértett által elmondottaknak megfelelõen valóban hárman keresték fel L. Sándor lakását, és hárman vettek részt a kihallgatásán is. Ezt azzal indokolták, hogy az úgynevezett ismeretlenes ügyekben mindig együtt járnak el, így könnyebb a különbözõ információk alapján beazonosítani a személyeket. A szóban forgó ügyben is egy társadalmi kapcsolatuk közölte velük, hogy a sértett valakitõl halat vásárolt, és mivel a hal szerepelt az eltulajdonított húsféleségek között, ki akarták kérdezni. Ez persze még nem feltétlenül jelenti, hogy a sértettnek a bûncselekményhez bármi köze lett volna, hiszen halat, birkát bárki vásárolhat a piacon vagy a boltban, karácsonykor pedig amúgy sem kirívó dolog halat fõzni. Az eljárás alá vont rendõrök mindenesetre azzal indokolták L. Sándor megkeresését, hogy a téli idõszakban a környéken már nincs halászat, így ezen a szálon el lehetett indulni. Azt, hogy a kihallgatás során vallomástételre akarták volna a férfit kényszeríteni, és ennek céljából bántalmazták volna, mindhárman tagadták. Arra magyarázatot adni nem tudtak, vajon mi érdeke lenne L. Sándornak ellenük feljelentést tenni, ha a kihallgatás során semmi rendkívüli nem történt. Az idõpontok tekintetében is eltérõek a vallomások. A terheltek szerint L. Sándor mindössze harminc-harmincöt percet tartózkodott az irodában, és mivel érdemben nem tudott nyilatkozni az ügyrõl, elengedték. Mivel semmilyen információval nem tudott szolgálni, jegyzõkönyvet sem vettek fel, csak egy jelentés készült az esetrõl, arról, hogy szóbeli elszámoltatásra került sor. Az eljárás során a sértett élettársát tanúként hallgatták meg, az õ elmondása, és az ambuláns lap alapján orvos-szakértõi vélemény készült. F. Sándor élettársa a férfi által mondottakat támasztotta alá, míg az igazságügyi orvos-szakértõ kifejtette, hogy nevezett a sérülést elszenvedhette az általa elõadott idõben, azonban a nevezett által elmondott huzamosabb ideig tartó és kiterjedt, valamint különbözõ eszközöktõl, ill. módon végrehajtott bántalmazás nem támasztható alá.2 A sérülések gyógytartama hét nap. Az ügyészségi nyomozóhivatal rendelkezésére állt még egy okirati bizonyíték is, a már említett jelentés, amely a cselekmény után egy nappal készült. A jelentés közvetett módon a sértett által elmondottakat támasztja alá, ugyanis a jogszabályok nem ismerik az elszámoltatást, mint büntetõjogi kategóriát. Egy bûncselekmény felderítése érdekében a nyomozóhatóság tagjai információkat gyûjthetnek, tanúkat kutathatnak fel, okiratokat gyûjthetnek, stb. L. Sándor azonban nem egy úgynevezett társadalmi kapcsolat volt a lopási ügyben, õt valamilyen minõségben kívánták faggatni. Tanúként vagy gyanúsítottként lett volna lehetõség a kihallgatására, vallomását pedig jegyzõkönyve kellett volna rögzíteni, amelyet ebbéli minõségében neki alá kellett volna írni. A panaszossal nem az utcán találkoztak össze a rendõrök, és nem pusztán elbeszélgettek vele. Õt egy bûncselekménnyel kapcsolatban rendelték be a rendõrség hivatalos helységébe, ahol elmulasztották vele közölni, hogy tanúként vagy gyanúsítottként hallgatják meg, holott ez kötelességük lett volna. A másnap készült jelentés nem helyettesíti a kihallgatási jegyzõkönyvet, hiszen az számos eljárási garanciát tartalmaz. A tanú például nem köteles magát vagy hozzátartozóját bûncselekmény elkövetésével vádolni, és amennyiben erre az õ figyelmét nem hívták fel illetve nem íratták vele alá, hogy mindezt megértette, a vallomását nem lehet felhasználni. A gyanúsítottal közölni kell, hogy milyen bûncselekmény elkövetésével vádolják, és alá kell vele íratni, hogy mindezt megértette. Tájékoztatni kell a jogairól, arról, hogy védõt választhat, és hogy nem köteles vallomást tenni. Nem lehet tehát önkényesen, a jogszabályok megkerülésével eljárási cselekményeket lefolytatni. A nyomozás adataiból az is egyértelmûen kiderült, hogy L. Sándort valójában elkövetõként kezelték, csak nem volt semmilyen bizonyítékuk vele szemben, így úgy döntöttek, hogy egy kis fizikai ráhatás segítségével csikarják ki a beismerõ vallomást. Miután erre nem volt hajlandó, elengedték, és a saját védelmükben másnap készítettek egy jelentést. Azt ugyanis nem lehetett eltitkolni, hogy a sértett járt bent a nyomozóhatóság irodájában, és három rendõrtiszt mindenféle bûncselekményekrõl kérdezgette.
2 Részlet a 2005. március 17. napján kelt orvos-szakértõi lelet és véleménybõl.
92
R ENDÕRÖK
ÁLTAL ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEK
A vádiratot 2005. június 1-én nyújtotta be az ügyészségi nyomozóhivatal. A vádlottakat, mint társtetteseket egy rendbeli kényszervallatás3 bûntettével, és egy rendbeli könnyû testi sértés vétségével4 vádolták meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság eddig két tárgyalást tartott az ügyben, ahol meghallgatták a terhelteket, a sértettet, az orvos-szakértõt, a sértett élettársát, és a háziorvost is. A doktornõ az orvosi napló alapján elmondta, hogy a sértett azzal kereste fel, hogy aznap rendõrök megverték, és a vizsgálat során õ is észlelte a bal szeme alatti zúzódást. Arról, hogy pontosan hány órakor járt nála L. Sándor, nem tudott nyilatkozni, így a bíróság bekérte tõle az orvosi napló adatait, ami a sértettet által elmondottakat támasztotta alá. Az eljárás folyamatban van, ítélet 2006. februárjában várható. A sértett képviseletét dr. Muhi Erika ügyvéd látja el.
3 Az 1978. évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl (Btk.) 227. §. alapján az a hivatalos személy, aki annak érdekében, hogy
más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetõleg ne tegyen, erõszakot, fenyegetést, vagy más hasonló módszert alkalmaz bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. 4 A Btk. 170. (1) bekezdése szerint aki más testi épségét vagy egészséget sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyû testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
93
STATISZTIKA
FEHÉR FÜZET 2005
2005-ben a NEKI-hez összesen 218 panasz érkezett írásban és telefonon. A 218 panaszból Irodánk 16 ügyben kezdeményezett jogi eljárást bíróságok és egyéb hatóságok elõtt. Kb. 120 esetben adtunk ingyenes jogi tanácsadást, amelynek része volt esetenként egy-egy kérelem megírásában való konkrét segítségnyújtás, illetve telefonon vagy személyesen történt közvetítés. A maradék 82 esetben az ügyet minden további vizsgálat és segítségnyújtás nélkül elutasítottuk.
A 2005-ben indított jogi eljárások megoszlása MUNKAÜGY: LAKHATÁS: BÜNTETÕÜGY: KÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS: SZEMÉLYISÉGI JOG MEGSÉRTÉSE: EGÉSZSÉGÜGYHÖZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS: ÖSSZESEN:
5 3 3 2 2 1 16
A 2005-ben kezdeményezett eljárások jelenlegi állása BÍRÓSÁGI SZAKBAN: EGYÉB HATÓSÁG ELÕTT: PER ELÕTTI SZAKBAN: BEFEJEZETT ÜGYEK SZÁMA: ÖSSZESEN:
10 3 2 1 16
A 2005-ben indított jogi eljárások megoszlása BUDAPEST: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE: PEST MEGYE: HAJDÚ-BIHAR MEGYE: TOLNA MEGYE: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE: BARANYA MEGYE: BÁCS-KISKUN MEGYE: SOMOGY MEGYE: ÖSSZESEN:
96
8 1 1 1 1 1 1 1 1 16
STATISZTIKA
Jelenleg is folyamatban lévõ eljárások (2005-ben és 2005 elõtt indult, be nem fejezõdött eljárások együtt) MUNKAÜGY: BÜNTETÕÜGY: SZEMÉLYISÉGI JOG MEGSÉRTÉSE: LAKHATÁS: VENDÉGLÁTÓIPAR: EGÉSZSÉGÜGY: KÁRTALANÍTÁS: ÖSSZESEN:
13 5 4 3 2 2 1 30
(2005-ben és 2005 elõtt indult, be nem fejezõdött eljárások együtt N = 30) Vendéglátóipar Kártalanítás Büntetõügy Lakhatás Személyiségi jog megsértése Egészségügy Munkaügy
2 1 5 3 4 2 13 1 2
3
4
5
6
7
8
9 10 11 12 13 14
(2005-ben és 2005 elõtt indult, be nem fejezõdött eljárások együtt százalékos eloszlásban) 7% 3%
Munkaügy
43%
Egészségügy Személyiségi jog megsértése
17%
••••••••
••• • • • •• • •• • • • • •• • •• • 10% •
Lakhatás Büntetõügy Kártalanítás Vendéglátóipar
7%
13%
Nemzetközi bíróságok elõtt folyamatban lévõ ügyek LAKHATÁS: EGÉSZSÉGÜGY: ÖSSZESEN:
97
2 1 3
FEHÉR FÜZET 2005
Ügyek, amelyekben a NEKI bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett 19952005 között (összesen 277 ügy) média 4 gy.védelem 7
12
oktatás egészségügy
14
kártalanítás
16
közszolgáltatás
16
erõszakos bûncselekmények
21
egyéb ügyek
21
munkaügy
26 lakhatás
31
rendõrség, határõrség által elkövetett jogsértések
52
önkormányzat által elkövetett jogsértések
5
10
15
20
25
30
35
40
45
50
55
57 60
Ügytípusok alakulása 19952005 között 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Összesen 7 7 1 5 8 10 3 7 5 3 1 57 önkormányzat 8 7 2 5 3 8 6 3 4 3 3 52 rendvédelmi szervek 5 3 2 2 3 6 2 4 2 2 31 lakhatás 2 2 2 1 3 5 6 5 26 munka 2 3 4 6 1 2 3 21 egyéb 6 2 3 4 3 1 1 1 21 erõszakos bûncs. romák ellen 1 1 1 2 1 3 4 2 1 16 közszolgáltatás 2 1 2 2 3 2 1 1 2 16 kártalanítás 2 1 1 1 4 2 2 1 14 egészségügy 1 1 6 3 1 12 oktatás 1 1 1 1 3 7 gyermekvédelem 1 1 1 1 4 média 32 22 11 25 28 46 21 27 27 22 16 277 Összesen
98
A DISZKRIMINÁCIÓ
FEHÉR FÜZET 2005
A diszkrimináció olyan megkülönböztetést jelent, amelyet bizonyos csoportokra, vagy az azokhoz tartozó emberekre szándékosan vagy erre tudatosan irányuló szándék nélkül alkalmaznak. Ez a megkülönböztetés nem az egyénnek az ügy szempontjából releváns tulajdonságain alapul, hanem a kisebbségi csoportról alkotott véleményen. A figyelembe vett kisebbségi (vagy védett) csoport alapja leggyakrabban a faj, az etnikum, a nemzetiség, az állampolgárság, a nem, a szexuális irányultság, a betegség, a társadalmi réteg. Diszkrimináció alatt általában hátrányos megkülönböztetést értünk. A már meglévõ hátrányok kiküszöbölését célzó megerõsítõ intézkedéseket (az amerikai szakirodalomban: affirmative action), vagy az ezekre alapuló politikát Magyarországon gyakran pozitív diszkriminációnak nevezik.1 Ez utóbbi elnevezés véleményünk szerint megtévesztõ, mert azt sugallja, hogy valamely csoportnak többet adnak, és nem azt, hogy a meglévõ hátrányok kiküszöbölése az intézkedés célja. Magyarország Európai Unióhoz (EU) való csatlakozásának elõfeltétele volt, hogy jogszabályait harmonizálja az EU jogrendszerével. Ennek keretében, az uniós irányelveket követve készült el a 2004. január 27. óta hatályos, Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény. A diszkrimináció típusait az új Esélyegyenlõségi törvény az alábbiakban határozza meg:
Közvetlen diszkrimináció Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport neme, faji hovatartozása, bõrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyõzõdése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága (terhessége) vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete, egyéb helyzete, tulajdonsága, vagy jellemzõje (együttesen: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lévõ személyhez vagy csoporthoz képest kedvezõtlenebb bánásmódban.
Közvetett diszkrimináció Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minõsül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minõsülõ, látszólag az egyenlõ bánásmód követelményének megfelelõ rendelkezés, amely a közvetlen diszkrimináció fogalmánál meghatározott tulajdonságokkal rendelkezõ egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévõ személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.
Zaklatás Zaklatásnak minõsül az az emberi méltóságot sértõ magatartás, amely az érintett személynek a diszkrimináció fogalmánál meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítõ, ellenséges, megalázó, megszégyenítõ vagy támadó környezet kialakítása.
1 Az egyenlõ bánásmódról és az esélyegyenlõség elõmozdításáról szóló törvény az elõnyben részesítés kifejezést használja.
100
A
DISZKRIMINÁCIÓ
Jogellenes elkülönítés Jogellenes elkülönítésnek minõsül az a magatartás, mely a diszkrimináció fogalmánál ismertetett tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû indok nélkül elkülönít.
Megtorlás Megtorlásnak minõsül az a magatartás, mely az egyenlõ bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelõ, eljárást indító vagy az eljárásban közremûködõ személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
A diszkrimináció egyéb megjelenési formái Történelmi diszkrimináció (historical discrimination): fõleg az amerikai szakirodalomban használt fogalom. A korábbi diszkriminatív jogszabályok, hatósági intézkedések, vagy magánszemélyek akkor jogszerû diszkriminatív aktusai következtében a történelem során felhalmozódott hátrányoknak vagy a köztudatban élõ elõítéletnek a következménye, ami a ma élõ kisebbségek számára a jogszabályokban biztosított egyenlõség ellenére hátrányos helyzetet teremt. Aránytalan hatás2 (disparate impact): az a jelenség, amikor egy jogszabály, intézkedés vagy feltétel látszólag semleges, de a történelem során felhalmozódott hátrányos helyzet miatt a belõle potenciálisan fakadó hátrány jelentõsen nagyobb mértékben jelentkezik a védett csoportok3 esetében, vagyis az hatásában rontja az adott csoport helyzetét, vagy nagyobb terhet jelent számukra, ami miatt pl. nem tudnak munkát vállalni vagy magasabb pozícióhoz jutni. Aránytalan bánásmód elve (disparate treatment): az a fajta diszkrimináció, amikor magánszemélyek, jogi személyek vagy állami szervek nem egyenlõ módon bánnak a kisebbségekkel, ennek elismerése (és esetleg felismerése) nélkül. Mivel ez az a fajta rejtett diszkrimináció, amelyet nehezen lehet bizonyítani, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a statisztikai adatokat is felhasználják az ilyen esetek bizonyítása során. Az USA-ban, ha a felperes bizonyítani tudja, hogy õ (a) védett csoporthoz tartozik, (b) jelentkezett egy (lakás- vagy munkaügyi) hirdetésre, (c) jelentkezését elutasították, (d) ezt követõen elfogadták egy nem védett csoport tagjának a jelentkezését, aki az ügy számára releváns tulajdonságokban vagy képességekben nem különbözik a felperestõl, akkor az alperes részérõl fennálló jogellenes diszkriminációs célzatot a bírói gyakorlat bizonyítottnak tekinti. Szándékos diszkrimináció (intentional discrimination): az az eset, amikor egy látszólag semleges törvényt szándékosan diszkriminatív módon alkalmaznak. De jure diszkrimináció (de jure discrimination): az a jogszabály, amely mind megfogalmazásában, szellemében, mind alkalmazási lehetõségeiben semleges, de hatályba lépése a gyakorlatban mégis diszkriminációt okoz.
2 Szinonimája a szakirodalomban: nagyobb teher elve 3 A kisebbségek kifejezés helyett védett csoportok fogalmát használja, mert ez véleményünk szerint hívebben fejezi ki a csoport helyzetét és státuszát a jogvédõ tevékenységben, elletve általában a demokráciában.
101
A NEKI
FEHÉR FÜZET 2005
A szervezet
Vállalt tevékenység: jogvédelem minden olyan ügyben, amelyben valamely magyarországi nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó személyt a kisebbségi csoporthoz való tartozása miatt jogsérelem, hátrányos megkülönböztetés ér; oktatás az emberi jogok, kisebbségi jogok, diszkrimináció tilalma témakörében; kutatás az emberi és kisebbségi jogok, illetve a diszkrimináció tilalmának érvényesülése területén; ajánlások, állásfoglalások megfogalmazása jogalkotók és jogalkalmazók felé. A mûködés kezdete: 1994. január. Jogi státusz: a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Irodát mûködtetõ MÁSSÁG Alapítvány önálló jogi személy, közhasznú szervezet. A szervezet független az államtól, pártoktól, politikai szervezetektõl és más civil szervezetektõl. Kuratórium: Tiszteletbeli elnök: BÍRÓ ANDRÁS; elnök: DR. ÉLIÁS SÁRA, tagok: DR. FURMANN IMRE, DR. MISZLIVETZ FERENC, DR. NAGY BOLDIZSÁR, DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ, DR. BODROGI BEA. Felügyelõ bizottság: CZÖVEK JUDIT, FERENCZHALMY ZSÓFIA, VARGA ILONA. Az Iroda munkatársai: DR. FURMANN IMRE igazgató 2005. július 1-jéig; DR. BODROGI BEA IGAZGATÓ 2005. július 1-jétõl, DR. MUHI ERIKA, DR. BIHARY LÁSZLÓ ügyvédek; DR. UDVARI MÁRTON, VERESSNÉ DR. BOROVSZKY TÍMEA jogi referensek; IVÁNYI KLÁRA szociális referens; JAKAB MÁRIA vezetõ asszisztens; DARÓCZI ILONA adminisztratív asszisztens; REGGEL JÓZSEF technikai asszisztens, DR. KÖVÉR ANDRÁS önkéntes.
Alapelvek a vállalásokról Irodánk minden esetben az elvállalt ügyet végigköveti, függetlenül attól, hogy a jogi eljárás meddig húzódik. Szükség esetén nemzetközi bíróságokat is megkeresünk, amennyiben a hazai eljárások nem vezettek eredményre. Nem vállaljuk azokat az eseteket, amelyekben a jogsértés nem vezethetõ vissza etnikai diszkriminációra; eleve elutasítjuk azokat az eseteket, amikor családon belüli, vagy roma szervezetek közötti konfliktusról van szó. Ha a jogvédõ munka során kiderül, hogy az adott eset nem vezethetõ vissza etnikai diszkriminációra, de jelentõs emberi jogi (vagy eljárásjogi) problémákat vet fel, és más szervezet nem foglalkozik vele, a NEKI egyedi elbírálást követõen elvállalhatja az ügyet. Csak akkor tesszük közzé az ügyfelek nevét (és az érintettek felismerhetõségét elõsegítõ adatokat), ha azt az ügyfél kifejezetten kéri, és ha ez az ügyfél érdekeit elõreláthatóan nem sérti.
104
A NEKI
Munkamódszerek Tényfeltárás: szükséges iratok beszerzése, interjú a panaszossal és az ügyben érintett személyekkel, helyszíni bejárás, vonatkozó jogszabályok és jogesetek elemzése, sajtófigyelés. Jogi eljárások: sértetti képviselet büntetõeljárásban, jogi képviselet polgári peres és közigazgatási eljárásokban. Szakértõk bevonása: az ügy jellegétõl függõen szükség esetén orvos, pszichológus, építész, pedagógus, stb. szakértõk véleményét szerezzük be. Konfliktusmegoldó tevékenység: nem tartozik a NEKI vállalásai közé, de egyrészt a helyszíni tényfeltárások alkalmával a felek nézõpontjainak kölcsönös megismertetésekor spontán oldódhat a feszültség, másrészt szükség esetén javaslatot teszünk az Irodánkkal kapcsolatot tartó szakemberek bevonására, vagy az ügyeket megfelelõ szervezetekhez tesszük át. Együttmûködés a kisebbségi ombudsmannal és más jogvédõ szervezetekkel.
105
FEHÉR FÜZET 2005
A jogvédelemrõl
A NEKI a Magyarországon élõ nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmét tûzte ki célul. Nemcsak azért tartjuk ezt a tevékenységet fontosnak, mert történelmi tapasztalatok szerint egy ország demokráciájának és belsõ egyensúlyának egyik legfontosabb mutatója a kisebbségek helyzete, hanem azért is, mert hazánkban a rendszerváltás után olyan problémákkal kell szembenézniük a kisebbségeknek, amelyek eddig részben rejtve voltak, s amelyek elõtt a többségi társadalom is sokszor értetlenül áll. Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált feszültség objektív megismertetéséhez és a helyzet megoldásához a NEKI úgy igyekszik hozzájárulni, hogy a megtörtént diszkriminációkat alapos feltárásuk után jogi útra tereli, a sértetteket hozzásegíti a jogorvoslathoz, miközben gyakran a jogrendszer vagy a joggyakorlat hiányára is rámutat. Sokszor nem könnyû bizonyítani egy-egy intézkedés diszkriminatív jellegét. A döntési pozícióban lévõk könnyen hivatkoznak az általuk kirekesztettek saját hibáira. Az intézkedõ rendfenntartó szervek pedig olyan szabályokkal vagy szabálytalanságokkal járnak el, amivel kiszolgáltatottság-érzetet idéznek elõ. Ilyenkor, úgy véljük, kilátástalan helyzetbe kerülnek a kisebbségek, ha nem áll mellettük olyan társadalmi szervezet, amely tudatában van az országban élõk jogainak, s egyszersmind az õ speciális adottságaiknak. Olyan adottságoknak is, mint a történelem során korábban elszenvedett diszkriminációk máig érezhetõ hatásai, amelyek, ha megismétlõdnek, tovább mélyítik a szakadékot a többség és kisebbség között. Ha pedig e különbségek vagy ellentétek súlyosbodnak, az nemcsak a védett kisebbségre, hanem a többségre is ártalmas. A NEKI az elsõ ilyen jellegû jogvédõ iroda volt Magyarországon. Az idõközben létrejött és jelentõs tevékenységet kifejtõ más jogvédõ irodák sem tették azonban feleslegessé a szervezet további mûködését: szükségességét mutatják egyrészt az egyre erõsebben és a társadalom egyre szélesebb rétegeinél megnyilvánuló diszkriminációs hajlamok, másrészt az Iroda azon specialitása, hogy szigorúan jogi munkát végez. Budapesti irodánk 2005-ben két fõállású jogásszal és három állandó megbízott ügyvéddel mûködik. Három ügyvédünk szakvizsgája elõtt két, illetve három évig a NEKI-ben fõállású jogászként szerzett tapasztalatokat. A munkát segítik az ország egész területérõl bevonható ügyvédek és más szakemberek. Nemcsak földrajzi, hanem szakmai értelemben is a minél alaposabb és szélesebb körû jogvédelemre törekszünk: az egyetemi hallgatóktól kezdve nemzetközi jogi szakemberekig, külföldi szakértõket is ideértve, számos jogászt és más szakembert vonunk be tevékenységünkbe. Az évente megjelentetett Fehér Füzetekben csak néhány eset bemutatására nyílik alkalom. A valóságban sokkal több üggyel foglalkozunk. Az eltelt 12 év alatt jelentõs mennyiségû, több mint ezer panasz beérkezésérõl számolhatunk be. A NEKI megalakulása óta nem változtatta meg tehát célját, és munkamódszereinek lényegét sem. Változott azonban az ügyek kezelésének stratégiája, miután azt tapasztaltuk, hogy számos esetben nemcsak a megtörtént diszkrimináció okozza a sérelmet: tovább súlyosbítják a sértettek helyzetét az eljárási hibák és joghézagok. A jogi tényállást ezért sokszor az országra kötelezõ nemzetközi egyezményekbõl és természetesen az Alkotmányból kiindulva közelíti meg az Iroda. Kiteljesedett viszont tevékenységünk többek között azzal, hogy a 12 év tapasztalatait összefoglaló tanulmányokban összegezzük, és ezeket a tanulmányokat letesszük a döntéshozók asztalára. A NEKI filozófiája mindezzel együtt az maradt, hogy a kisebbségek jogainak országon belüli védelme mindenkinek érdeke. DR.
106
FURMANN IMRE kurátor
TÁMOGATÓK 2005-BEN
BELÜGYMINISZTÉRIUM EURÓPAI ROMA JOGOK KÖZPONTJA (ERRC) EURÓPAI UNIÓ FORD ALAPÍTVÁNY IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLÕSÉGI MINISZTÉRIUM MAGÁNSZEMÉLYEK MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM NYÍLT TÁRSADALOMÉRT INTÉZET (OSI) SOROS ALAPÍTVÁNY SZERENCSEJÁTÉK RT.
A Fehér Füzet 2005 megjelenését a Szerencsejáték Rt. egymillió forinttal támogatta.
NEKI Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda Másság Alapítvány Postacím: 1537 Budapest 114., Pf.: 453/269. Telefon/fax: (06-1) 303-8973; (06-1) 314-4998 Internetes honlapunk: www.neki.hu e-mail:
[email protected] A szervezet adószáma: 18051922-1-42 Bankszámlaszáma: OTP Bank Rt.: 11711034-20810629 OTP Bank Rt. Központi Deviza Fiók: 11763055-24746012 Nyomdai elõkészítés: RÁCIÓ Kft. (www.racio.hu) Sokszorosítás: Mondat Kft.
