A NÉLKÜLÖZHETETLEN APA

5. A NÉLKÜLÖZHETETLEN APA

•

Láttuk, hogy a mai fiúk nagy bajban vannak, és gyakran tapasz talnak olyan érzelmi nyomást, amely hozzájárul az erőszaknak, a kábítószerezésnek, a korai szexuális tevékenységnek és a lázadó magatartás más formáinak a kialakulásához. Még a szabályokat betartó és látszólag jól boldoguló tizenévesek között is vannak olya nok, akik Szép csendben küszködnek az identitásuknak és az élet értelmének a problémáival. Az ő és más kisfiúk érdekében, akik még nem találkoztak ezekkel a nehézségekkel, meg kell vizsgál nunk azokat a konkrét erőket, amelyek a gyerekek számára ilyen egészségtelen környezetet teremtettek, és ami még fontosabb azt is, hogy mit tehetünk velük kapcsolatban. A fiúk mai nemzedékét veszélyeztető dolgok között a család szétesése a legjelentősebb tényező. Az általunk tárgyalt összes ne hézség hátterében ez az alapvető tragédia áll, vagy összefügg vele. Ennek jelentőségét aligha lehet eltúlozni. Evek óta hangoztatjuk, hogy a társadalom rendje a stabil, egész életre szóló házasságokra épül. Minden érték ezeken az oszlopokon nyugszik. A történelem arra tanít, hogy ha egy adott kultúrában a család bomlani kezd, az a kormányzás hatékonyságától az emberek általános jólétéig mm denre káros hatást gyakorol. Eppen ennek lehetünk ma tanúi. A családot bombázzák és aláássák a körülötte működő erők. Alkoho —

87

—

FIÚK NEVELÉSE

lizmus, pornográfia, szerencsejáték, hűtlenség és más rosszindulatú fertőzés szivárgott be a család véráramába. A nyugati kultúra or szágaiban a „senkit sem hibáztató” válás a szokás, ami családok ez reinek szükségtelen szétszakadásához vezet. Egyértelműen baj van az otthonok frontján. S mindnyájan tudjuk, hogy a gyerekek szen vednek a legtöbbet emiatt. Azokban a kultúrákban, ahol a válás megszokottá válik, és ahol sok férfi és nő él együtt, és létesít szexu ális kapcsolatot anélkül, hogy törődne a házasságkötéssel, sok mil lió gyermek akad fenn a káoszban. Ha szabad tennem egy olyan kijelentést, amely túlzásnak ha~, meg vagyok róla győződve, hogy a nyugati civilizáció jövője attól függ, hogy hogyan kezeljük ezt a jelenlegi válságot. Hogy miért? Mert mi, szülők neveljük a férfiak következő nemzedékét, akik vagy tisztességes és becsületes vezetők lesznek, vagy elhagynak minden jót. Ok jelentik a jövőhöz Vezető hidakat. Azok a nemze tek, amelyek nagyrészt éretlen, erkölcstelen, gyenge akaratú, gyáva és elpuhult emberekből állnak, nem maradhatnak fenn sokáig, és nem is fognak. Az ilyen férfiak gyerekeket nemzenek, és elhagyják őket; megcsalják feleségüket; hazudnak, lopnak és megkívánják a másét; gyűlölik honfitársaikat; csak a pénz az istenük, Ebbe az irányba vezeti a kultúra a mai fiúkat. Meg kell tennünk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ellensúlyozzuk ezeket a hatásokat, és fiainkban kifejlesszük a jellemesség, az önfegyelem, a tekintélytisztelet, az igazság iránti elkötelezettség, a munkaerkölcsbe vetett hit és a Jé zus Krisztus iránti megingathatatlan szeretet szilárdságát. E célok elérésének vágya indított arra, hogy vállalkozzarn ennek a könyv nek a megírására. A családok szétesése vitathatatlanul pusztító hatást gyakorol a gyermekekre. Az l990-es években létre hívtak egy bizottságot amely a gyermekfejlődésben jártas tekintélyes szakemberekből állt hogy megvizsgálja a serdülők általános mentálhigiénés állapotát. Az általuk készített jelentés, melyet Code Blue-nak neveztek, meg állapította: „Az amerikai tinédzsereknek még soha nem volt Olyan nemzedéke, amely ennyire egészségtelen lett volna, amellyel ennyi —

88


re kevéssé törődtek volna, és amelyet ennyire rosszul készítettek föl az életre,” A bizottság által elmarasztalt legtöbb jellemző esetében ma még rosszabb a helyzet. S ne feledjük, hogy mindez a világtör ténelem egyik leggazdagabb és legkiváltságosabb helyzetű nemzete körében történik. Ez a házasságok felbomlásának és az ezzel össze függésben a család ellen ható erők működésének a közvetlen kö vetkezménye. Tudom, hogy már eddig is túl sok statisztikai adattal bombáz tam az olvasót, de az alábbi adatokat óriásplakátokon kellene meg jeleníteni: az Egyesült Allamokban a fekete bőrű gyerekek 70%-a és a fehérek 19%-a házasságon kívül születik. Legnagyobb részük sosem fogja megismerni az apját, és nem fogja megtapasztalni annak szeretetét. Az Amerikában született összes gyermeknek csak a 34%-a fog mindkét vér szerinti szülőjével élni 18 éves koráig. Ez a katasztrófa receptje, különösen ha figyelembe ves~zük azt a tényt, hogy a három évesnél fiatalabb gyerekeket nevelő anyák 62%-a dolgozik. 1975-ben ez az arány még feleakkora volt! Jelenleg a kiskorú gyermeket nevelő anyák 72%-a dolgozik.2 Az anyák elfoglalt sága az apai nevelés hiányával együtt igen gyakran azt jelenti, hogy senki sincs otthon! Nem csoda, hogy a fiúk ma ennyire elhanyagoltak! Az emberi viselkedéssel foglalkozó tudósok csak mostanában kezdték megérteni, milyen fontos Szerepet játszanak az apák a fiúk és a lányok egészséges fejlődésében. Kyle Pruett pszichiáter, az Apaigény c. könyv szerzője szerint az apák éppolyan fontosak a gyerekeknek, mint az anyák, de egészen más szempontból fontosak. Ime néhány további meglepő eredmény, amelyet az apai szerep gondos kutatása tárt fel: .

:.

:

Az apák és a gyermekek között a születéstől kezdve tagadhatat lan kapcsolat all fenn.

•1 Hi

______________________________ „

2

Warren Leary: Gloomy Report on the Health of Teenagers 1990. június 9. Bureau of the Census: Code Blue (Washington, D.C.)

89

‚

New York Times,

.

.

:

[-

FIÚK NEVELÉSE

‘

Már a hathetes csecsemők is meg tudják különböztetni az anya és az apa hangját. A kisbabák nyolchetes korukban különbséget tudnak tenni anyjuk és apjuk gondoskodásának módszerei között. A ~rermekek születésüktől fogva ösztönösen i~ekeznek kapcsolatot teremteni az apjukkal. Amikor beszélni kezdenek, ~akran előbb mondják ki az „apa” szót, mint az „anyát”. Ennek okai ismeretlenek. A tipegők különösen nyilvánvalóan fejezik ki apaigényüket: ke resik az apjukat, érdeklődnek utána, amikor nincs jelen, lenyű gözi őket, ha telefonon beszél velük, és testének minden részle tét megvizsgálják, ha megengedi nekik. „A tizenévesek még bonyolultabb módon fejezik ki apaigényü ket: versenyeznek az apjukkal, és szembeszállnak az értékeivel, a nézeteivel és természetesen a korlátjaival is. Igen sok fiú és lány csak apja halálakor fedezi föl apaigényének mélységét és tartósságát, különösen ha korábban nem törődött vele.” -

A ~sermekeknek a fiúknak és a lányoknak e~raránt minden életkorban ösztönösen szükségük van az apjukkal való kapcsolatra, de hadd hangsúlyozzam ismét, ho~’ a fiúk szenvednek a legtöbbet az apák va~i az apai törődés hiánya miatt. Az Elhagyott Gyerekek Országos Központja szerint az apátlan fiúk kétszer Olyan ~‘akran maradnak ki az iskolából, kétszer olyan ~akran kerülnek börtönbe, és közel né~~szer Olyan ~akran szorulnak érzelmi és magatartásbeli problémák miatti kezelésre, mint az apjuk mellett élő fiúk.Z Miközben a könyvem megírásához ~űjtött legújabb kutatási eredményeket vizsgáltam, Újra meg Újra szemhekerültem u~anaz zal a zavaró ténnyel. A fiúk ma elsősorban azért vannak bajban, mert a szüleik különösen az apák nem fi~elnek rájuk: túl sokat —

—

—

2

—

Kyle D. Pr,:ete Fatáejneed: Wl]y P~rhep Dare is As Esse~t~~J As MotJ,er Dare for Your DhiJd (The Free Press, 1999) U.S. Department of Health and Human Services: MorcLouse Repoi-í; National Center for Children in Pover~, Bureau of the Census (\Vashington DC.)

90

‚

..

i~1

..

5. A NELKULOZHETETLEN APA

dolgoznak, zaklatottak, kimerültek, közönyösek, függőségben szen vednek, elváltak vagy egyszerűen képtelenek megbirkózni a felada taikkal. Ahogy az imént utaltam rá, a fiúkat sújtó minden egyéb probléma a huszonegyedik századi életnek ezekből a körülménye iből adódik (vagy összefügg ezekkel). Különösen aggasztó számunk ra, hogy hiányzik a férfi szerepminta ás a férfias útmutatás, amelyről az apáknak kellene gondoskodniuk. Az anyák, akik szinten a tonk szelen ailnak, kénytelenek olyan feladatot is végezni, amelyet nemigen tanultak és tapasztaltak. Mivel az asszonyok sosem voltak fiúk, gyakran csak homályos elképzelésük van arról, hogy hogyan kell egy fiút fölnevelni. Ha a családok szétesnek, ennek a fiúk a nagy vesztesei. A Drogfüggés Kutatási Központja, amely a Columbia Egyete men található, megállapította, bogy azok az ép családban élő gye rekek, akik csak elégséges vagy rossz viszonyban vannak az apjukkal, 68%-kal nagyobb eséllyel dohányoznak, isznak és kábítószerez nek, mint azok a tizenévesek, akiknek az apjukkal való kapcsolata Jó vagy kiváló. Ezzel szemben azok az egyedülálló anya által nevelt gyerekek, akik kitűnő kapcsolatban voltak az anyjukkal, 62%-kal ritkábban éltek vissza káros anyagokkal, mint azok az ép családban élő társaik, akik elégséges vagy rossz viszonyban voltak az apjukkal.t Aligha lehet eltúlozni, milyen nagy a hatása egy Jó apának. Dr. William Pollock, a Harvard Egyetem pszichológusa ás az Igazi ~úk c. könyv szerzője arra a következtetésre jutott, hogy a vá~ lás a fiúknak és a lányoknak egyaránt nehéz, de a fiúk esetében pusztító hatású. Dr. Pollock szerint az alapvető problémát az okoz za, hogy hiányzik az apai fegyelem és felügyelet, s nincs, aki megta nítsa a fiúknak, mit jelent férfinak lenni. Pollock arról is meg van győződve, hogy az apák kulcsfontosságú segítséget nyújtanak a fi úknak érzelmeik kezeléséhez. Amint láttuk, az apa útmutatása és .

‘

„Back to School 1999—National Survey of American Attitudes on Substance Abuse V: Teens and Their Parents”, National Center on Addiction and Substance Abuse at Columbia Universi~, 1999. augusztus

91

‚.

FIÚK NEVELÉSE

irányítása nélkül a fiúk csalódottsága gyakran az erőszak ás az anti szociális viselkedés különféle formáihoz vezet. Számos kutató egyetért abban, hogy az apa elveszítése (vagy tel jes hiánya) katasztrofális hatást gyakorol a fiúkra. Harminc évvel ezelőtt azt hitték, bogy elsősorban a szegénység és a diszkrimináció felelős a óatalkorú hűnözésért és egyéb magatartásheli problémá kért. Most már tudjuk, hogy ezek valójában a családok széthullásá nak köszönhetők. A sok intő jel ellenére, amelyek a veszélyekre fi gyelmeztetnek minket, nagyon gyakran könnyelműen kezelik a há zasság előtti terhességet, a válást, a hűtlenséget és az élettársi vi szonyt. Don Elium, a Raising a Son c. könyv Szerzője szerint a bajba ke rült fiúk esetében a közös pontot a fiaikkal nem foglalkozó, távoli apák és azok az anyák jelentik, akik ennek következtében több fel adatot vállaltak, bogy betöltsék az űrt.2 A szociológus Peter Karl úgy véli, bogy mivel a fiúk az idejüknek akár a 80%-át is nők mellett tölthetik, felnőve nem tudják, hogyan kell férfiként viselkedni. Ez közvetlenül befolyásolja a mek közti kapcsolatot. A férfiak gyámoltalanná válnak és egyre inkább olyanok, mint a nagy gyerekek.3 Ezeket az adatokat és trendeket csak akkor érthetjük meg telje sen, ha lefordítjuk az egyének életének nyelvére. Nemrég beszél tem egy ilyen emberrel egy 58 éves férfival, aki leírta apjának szomorú emlékét. Apja lelkész volt, akit teljesen lekötött a munká ja és a sok egyéb elfoglaltsága. Ez az apa sosem ment cl olyan sporteseményekre vagy egyéb alkalmakra, amelyeken a fia részt vett. Se nem fegyelmezte, se nem bátorította őt. A fiú a középiskola vége felé kezdő védőként játszott az iskola erős rögbicsapatában, Ami kor a csapat feljutott az adott állam bajnokságába, a fiú nagyon sze —

‘

\VIIlla3fl Pollock: Re~f Boys: Rescuing Our Sons honi the Myths oíBoylioo:l (New York: Henry Holt and Company, 1998) Barbara Kantrowits és Claudia KaIb: Boys Will Be Boys”, Neuowccjc, 1998. ~ Hannah Cleaverin Berlin: Lads Night Out Can Save Your Marriage” London Daily Express, 2000. április 25,

92


rette volna, ha az apja látja őt játszani. „Eljönnél péntek este a meccsre? Ez nagyon fontos nekem” kérlelte. Az apa megígérte, hogy ott lesz, A nagy meccs estéjén a fiú a pályán melegített, amikor észrevet te, hogy az apja két öltönyös férfi kíséretében belép a stadionba. Egy-két percig ott álltak és beszélgettek, majd távoztak. Ennek a férfinak könnyek folytak végig az arcán, miközben felidézte előttem ezt az oly régen átélt nehéz pillanatot. Azóta negyven év telt el, a tizenévesként átélt elutasítást és csalódást mégis ugyanolyan heve sen érezte, mint akkor. Egy évvel a beszélgetésünk után meghalt akkor nyolcvanhárom éves apja. A barátom egyedül állt a ravatalo zóban apjának érckoporsója előtt, és szomorúan így szólt: „Apa, oly sok szeretetet megoszthattunk volna egymással de~valójában so sem ismertelek.” Visszatérve a rögbimeccsre, kíváncsi lennék, mit tartott fonto sabbnak ez az apa annál, hogy Ott legyen a fia mellett. Tennivalói sürgősebbek voltak annál, hogy betöltse a nevét viselő fiú szükség leteit? Bármi volt is az ok, ez a férfi hagyta elúszni az éveket anél kül, hogy teljesítette volna otthoni feladatait. O ugyan már elment, de hagyatéka hasonló számtalan apa örökségéhez, akik túl elfoglal tak, önzők és zaklatottak voltak ahhoz, hogy gondoskodjanak a rá juk váró kisfiúkról. Ma már csak írásos emlékük él a könyvekben. Bárcsak visszamehetnének, és másként csinálhatnák a dolgot! Bár csak...! Bárcsak...! Egy apának félelmetes hatalma van gyermekei életében, jó és rossz értelemben egyaránt. A családok évszázadok óta tudják ezt. Azt mondják: „Egyetlen férfi sem olyan magas, mint amikor leha jol, hogy segítsen egy fiúnak.” Egy másik bölcs megállapítás így hangzik: „Köss egy fiút a megfelelő férfihoz, és szinte sosem romlik el.” Mindkét kijelentés igaz. Ha megkérdezik azoktól a fiúktól, akik elég szerencsések ahhoz, hogy legyen apjuk, hogy ki a példaképük, többségük azt feleli: „Az apukám”. Ha viszont az apa nem foglalko zik a gyermekeivel ha nem szereti őket vagy nem törődik velük akkor ez évtizedekig tartó fájdalmat és vágyat kelt bennük. Hadd —

—

•

—

—‚

93

FIÚK NEVELÉSE

mondjam cl ismét anélkül, hogy lebecsülném a lányok apaigé nyét, amit szintén elismerünk a Fiúk természetüknél fogva koráb ban ismeretlen mértékben és módon Függnek az apjuktól. Most már tudjuk, hogy a gyermekkorban van két kritikus —

—

időszak, amikor a fiúk különösen sebezhetők. Ezek közül a serdülés kezdete a nyilvánvalóbb, amikor mindkét nem tagjai érzelmi és hormonális zűrzavart tapasztalnak. A fiúknak és a lányoknak ekkor különösen nagy szükségük van apjuk felügyeletére, útrnutatására és szeretetére. A válás ebben az időszakban különösen pusztító hatást gyakorol a legtöbb fiúra. Azonban dr. Carol Gilligan, a Harvard Egyetem tanára szerint van egy másik, korábbi kritikus időszak is, amely a lányokra nem jellemző. Az egészen kisfiúk csecsemő- ős tipegő korukban anyjuk nőiességét élvezik. Az apák is fontosak ek kor, de az anyák az elsődlegesek. A fiú azonban körülbelül 3-5 éves korában Fokozatosan eltávolodik az anyjától és a lánytestvércitől, s igyekszik kialakítani férfias identitását.’ Ezt a folyamatot „leválás nak és differenciálódásnak” nevezik. Ekkor Don Elium szavaival élve „a férfias fejlődési terv arra ösztönzi a fiút, hogy elhagyja az anyai fészket, és egy bizonytalan hídon át helépjen az apa világá ba.”1 Ezekben az években sőt már korábban is jellemző a fiúkra, —

—

—

—

hogy sóvárogva vágynak apjuk figyelmére és törődésére, s utánozni próbálják a viselkedését és a modorát. Emlékszem, hogy a Fiam óvodásként ős kisiskolásként egyér telműen kimutatta ezt a velem való azonosulást. Ha például a csa ládunk beszállni készült az autóba, Ryan gyakran Így szólt; „Figyelj, apa! Mi, Fiúk előre ülünk, a lányok pedig hátra.” Ki akarta nyilvá nítani, hogy ő is Olyan „fiú”, mint én. Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy rólam mintázza a viselkedését és a férfiasságát. Igy kell működnie a rendszernek.

‘ John Attarian.,, Let Boys

2

Be Boys~Exploding Feminist Dogma, This

Provocative

Book Reveals How Educators Are Trying to Feminize Boys While Neglecting Their Academic and Moral Instruction”, The World and L 2000. oktöbcr I Don és Jeanne Elium: Raising a Son (Berkeley: Celestrial Arts, 1997.), 21. o.

94


Azonban itt a bökkenő: ha az apák ekkor hiányoznak, elérhe tetleriek, távoliak vagy rosszul bánnak a családjukkal, akkor a fia iknak csak homályos elképzelésük van arról, hogy mit jelent férfi nak lenni. Míg a lányoknak rendelkezésükre áll az a példa, amely ről a nőies magatartásukat és hozzáállásukat mintázhatják (kivéve, ha egyedülálló apák nevelik őket), az egyedülálló anyák mellett élő fiúknak a semmiből kelt kialakítaniuk férfias identitásukat. Ez az oka annak, hogy a fiúkra nézve a korai válás igen ártalmas. Az írónő, Angela Phillips úgy véli és egyetértek vele hogy a nyu gati országokban a homoszexualitás gyakorisága legalább részben azzal függ össze, hogy a gyermekfejlődés első kritikus időszakában a fiúk életéből hiányzik a férfiak kedvező hatása.1 A szülőknek az az egyik legfontosabb céljuk, hogy segítsenek a fiúknak azonosulni nemi szerepükkel, és megérteni, mit jelent férfinak lenni. Erre még visszatérek egy későbbi fejezetben, amikor a homoszexualitás előz ményeiről fogok beszélni. Abban az áldásban részesültem, hogy csodálatos apám volt, aki gyermekkorom első éveitől kezdve sok figyelmet szentelt neken~i. Kétéves koromban a családunk egyszobás lakásban élt, és a kiságyam a szüleim ágya mellett állt. Apám később elmondta, hogy akkoriban igen gyakran arra ébredt éjszaka, hogy egy hangocska azt suttogja: „Apa, apa!” Ilyenkor az apám csöndesen Így felelt: „Igen, jimmy?” Erre azt mondtam: „Fogd meg a kezem!” Apa kinyújtotta a kezét, a sötétben megkereste apró kezemet, és a sajátjába fogta. Azt mondta, hogy amint erősen a markába fogta a kezemet, a ka rom azonnal elernyedt, s mélyen és szabályosan kezdtem lélegezni. Rögtön elaludtam. Vagyis csak tudni akartam, hogy ő Ott van! Sok kedves emlékem van az apámról abból az időből, amikor még nem jártam iskolába. Egyik alkalommal, amikor még hároméves sem múltam, otthon voltam anyámmal, ős hallottam, hogy Va laki kopog a bejárati ajtón. „Nézd meg, ki az” mondta anyám, miközben mosoly bujkált az arcán. —

‘

—

Phillips: The Trouble with Boys, 54-59. o. 95

—‚

FIÚK NEVELÉSE

Kinyitottam az ajtót, éS Ott állt apám. Kézen fogott, és így szólt: „Gyere velem. Mutatni akarok neked valamit.” Odavezetett a ház oldalához, ahol elrejtett egy nagy, kék háromkerekű biciklit. Ele tern egyik csodálatos pillanata volt ez. Emlékszem, amint ugyanan nak az évnek egy másik napján hatalmas termetű apám mellett szedtem a lábam (193 cm magas volt), és nagyon büszke voltam rá, hogy vele lehetek. Még arra is emlékszem, milyen óriásinak éreztern a kezét, amely az enyémet fogta. Eszembe jutnak azok az örömteli pillanatok, amikor édesapám mal bunyóztam. Sok anya nem érti, miért fontos az efféle bolondo zás, pedig igen is az. Ahogy a farkas- és leopárdkölykök hancúroz nak és verekszenekegymással, úgy a fiúk is minden életkorban sze retik a csetepatét. Otéves koromban apámmal gyakran azzal rémí tettük meg anyámat, hogy teljes erővel rúgó harcot kezdtünk egy mással. Nem tévedés! Rúgtuk egymást! Apám több mint 80 kilót nyomott, én pedig alig 20-at, de úgy estünk egymásnak, mint a szumó birkózók. Csalogatott, hogy rúgjam sípcsonton, majd a tal pával elkerülhetetlenül kivédte a rúgásomat. Erre ismét dühösen nekiestem. Ekkor apám a lábujj ával ráütött a sípcsontomra. Akár hiszi az olvasó, akár nem, számomra ez csodálatos szórakozás volt, ami szokás szerint azzal végződött, hogy a lábairnon levő dudorok és karcolások ellenére hisztérikusan nevettünk. Anyám rendszerint követelte, hogy hagyjuk abba a rugdosást, és fogalma sem volt, mi ért szeretem ezt a játékot. Ez afféle fiús dolog volt. A mai gyermekvédők alaposan lehordanák azt az embert, aki rugdosódik a gyerekeivel. Egyesek talán azt mondanák, hogy ez az otthoni „erőszak” bűnözéshez vezethet. Ugyanígy sokan arra a kö vetkeztetésre jutottak, hogy a testi fenyítés még ha szeretetteljes környezetben történik is mások megsértésére tanítja a gyereke ket. Ez tévedés. Nem a játékos „bunyózás” és a megfontolt fegyel mezés teszi hajlamossá a fiúkat a helytelen viselkedésre, hanem gyakran az a tény, hogy hiányzik az apjuk, aki megtaníthatná őket a férfiasságra, és tekintélyt parancsolóan helyreigazíthatná őket, ha tévúton járnak. —

—

96

-~


Hadd illusztráljani ezt az elvet egy friss felfedezéssel a természet világából. Az állatok közül a ku~ák mellett, amelyeket mindig nagyon szerettem az elefántok érdekelnek a legjobban. Ezek a fenseges teremtmények nagyon érzelmesek, és meglepően értelme sek. Ezért zavaró látni, mennyire szenvednek a civilizáció beavatkozása miatt. Ez történik Dél-Afrika északnyugati részén a Pilanesberg Nem zeti Parkban. A nemzeti park őrei elmondták, bogy ezen a terüle ten a fiatal elefántbikák az utóbbi időben erőszakosabbá váltak, kü lönösen a fehér orrszarvúakkal szemben. Az elefántok időnként ok nélkül ledöntik az orrszarvúakat, majd letérdelnek, és ledöfik őket. Az efféle viselkedés egyébként nem jellemző az elefántokra, ésnagyon nehéz megmagyarázni. A vadőrök azonban most úgy gondolják, bogy megfejtették a rejtélyt. Az agresszivitás feltehetően azoknak az állami programoknak a mellékterméke, amelyek az idősebb állatok megölése révén igyekeznek csökkenteni az állatok létszámát. A fiatal zsiványok szinte kivétel nélkül elárvultak kölyök korukban, ami megfosztotta őket a felnőttekkel való kapcsolattól. Rendes körülmények között az idősebb domináns hímek tartják kordában a fiatal bikákat, pél ciát mutatva nekik. E hatás hiányában a „fiatalkorú bűnözők” felnőve terrorizálják környezetüket.1 Tudom, hogy veszélyes dolog az állatok viselkedését túl szaba’ don alkalmazni emberi lényekre, de a párhuzam ezúttal túl szembeszökő ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassuk. Hadd ismételjem meg: a korai felügyelet és fegyelmezés hiánya gyakran katasztrofális következményekkel jár a tizenévesek és az elefántok esetében —

—

~‚

.

.~ ~. ‘

‘. ‘

~

‘

~‚.j’ ‘

.

i

—

egyaránt.

A börtönök zömmel olyan férfiakkal vannak tele, akiket az apjuk elhagyott vagy elutasított. Zig Ziglar, a nagy hatású író és előadó idézi barátját, Bill Glasst, az odaadó evangélistát, aki huszonöt éven át szinte minden hétvégén bebörtönzött emberek lelkigondozásával foglalkozott, s kijelentette, bogy az általa megismert több Michael D. Len~onick: Young, Single and Out of Control”, Time, 1997. okt. 13.

. .

‚~

I

FIÚK NEVELÉSE

ezer rab egyike sem szerette őszintén az apját. A halálraítéltek 95%-a gyűlölte az apját.t 1998-ban 1.202.107 ember volt az ameri kai börtönökben, és 94%-uk férfi volt. A kivégzésre váró 3452 rab között csak 48 nő akadt. itt tehát a férfiak aránya 98,6%.2 Egyértel műen igaza volt Barbara Jacksonnek, amikor azt mondta: „sokkal könnyebb erős gyermekeket nevelni, mint megtört férfiakat helyre állítani.” Néhány évvel ezelőtt egy üdvözlőlapokat gyártó cég vezetői el határozták, hogy Anyák Napja alkalmából különleges dologgal áll nak elő. Felállítottak egy asztalt az egyik börtönben, és azt mond ták a rahoknak, hogy aki akar, küldhet egy ingyenes lapot az édes anyjának. Olyan sokan álltak sorba, hogy vissza kellett menniük a gyárba, hogy további lapokat hozhassanak. A sikeren felbuzdulva elhatározták, hogy Apák Napján megismétlik az akciót. Ezúttal azonban senki sem kért lapot. Egyetlen rab sem kívánt lapot kül deni az apjának. Sokan még azt sem tudták, ki lehet az apjuk.4 Mi lyen kijózanító példa ez arra, hogy mennyire fontos szerepet játszik az apa a gyermekei életében! Hasonlítsuk össze ezt a történetet azzal a beszélgetéssel, amelyet egy Bill Houghton nevű emberrel folytattam, aki egy nagy építőipa ri vállalat elnöke volt, s az évek során emberek ezreit alkalmazta és irányította. Megkérdeztem tőle: „Ha egy ember különösen egy férfi felvételét fontolgatja, mire figyel?” Válasza meglepett. „Első sorban az apjával való kapcsolatára figyelek felelte. Ha kedveli az apját, és tiszteli annak tekintélyét, akkor valószínűleg jó alkal mazott lesz.” Majd hozzátette: „Nem veszek föl olyan fiatalembert, aki lázad az apja ellen. Velem sem fog jól kijönni.” Azt is megfigyel —

—

—

—

Dave Simmons: Dad, the Family counselor (Nashville: Thomas Nelson Publishers, 1992), 112. o. ‘ Bureau of justice: Statistics of the Department ofJusticc ‚ Tern Tobor Keeping Kids Connected: Elgin High Program Puts At-Risk ‚

Students on Straighter Path”, Chicago Daily-Herald, 1999 .‚szeptember 17. james Robison: My Father~s Face: A Portrait of the Perfect Father (Sisters, OR: Mulrnomah Press, 1997)

98


•

‘

tern, hogy a fiú apjával való kapcsolata a jövőjére is mély hatást gyakorol. Ennyire fontos odahaza az apa. E fejezet írása közben a gondolataim Újra meg Újra visszatértek a fiaikat egyedül nevelő anyákhoz. Biztos vagyok benne, hogy na gyon fájóak az apákkal és a válással kapcsolatban közöltek. Kérem, bocsássák meg nekem ezt! Az önök helyzete e nélkül is éppen elég nehéz. Esetükben a legfontosabb kérdés így hangzik: „Hogyan ellensúlyozhatom az apa hiányát, akinek meg kellene tanítania fiaimat a férfiúság lényegére?” Ez a kérdés nem könnyű, de vannak rá válaszok. Dacára mindannak, amit elmondtam, van remény a fiaikat egyedül nevelő nők számára. Kétségtelen, hogy a feladatuk borzasz tóan nehéz, mégis anyák milliói végezték el csodálatra méltóan, legyőzve komoly korlátokat és akadályokat. A későbbi fejezetekben szó lesz még ezekről az aggályokról, egyelőre hadd mondjak csupán annyit, hogy a családi élet szinte sosem ideális. Ez az oka annak, hogy mindnyájunknak egyedi kihívásokkal és problémákkal kelt megbirkóznunk. Egyes szülők naponta betegséggel küszködnek, mások szegénységgel, alkoholista házastárssal, fogyatékos gyermekkel vagy szülővel. Ilyenkor és még sok más esetben a családnak fel’ kell mérnie helyzetét, és el kell döntenie, hogyan hozhatja ki belőle a legtöbbet. Minden egyedülálló szülőt arra biztatok, hogy ezzel a megfontolással szemlélje a családját. Isten nálunk is jobban szereti a gyermekeinket, és segíteni fog nekünk fölnevetni őket. A hiányzó apa pótlására is vannak ötletek és javaslatok, melyek egy részét a 10. fejezetben leírtam. Remélem, hasznosnak bizonyulnak. Mielőtt továbbmennénk, hadd közöljek egy levelet, amelyet néhány évvel ezelőtt kaptam egy anyától, aki elveszítette a férjét. Azoknak az apáknak a kedvéért mutatom be ezt a levelet, akik ol vassák ezt a könyvet. A levél azt szemlélteti, hogy milyen döntő szerepet játszanak a férfiak gyermekeik életében, és miért fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a gyermekeinkért, amíg lehetőségünk van rá. Ime Karen Cotting asszony levele:

99

~‚

.

‘~

‚

L .

.

•~

‚

“j•~ i~j~ ‘,

‘

~:.

FIÚK NEVELÉSE Kedves Dobson

Úr!

Mióta hallgatom a rádióadásait, mindig arra biztatja a hallga tóit, hogy írjanak önnek. Eddig nem éltem ezzel a lehetőséggel. Most azonban szeretném elmondani a történetünket. A férjem, Cliff az utóbbi tizenegy évben az egyik nagy légitár saság pilótája volt. Tavaly októberben egy négynapos útra ment, és a harmadik nap kezdete előtt volt egy kis szabadideje, így elha tározta, hogy fut egyet. Számunkra sajnálatos módon ez lett az utolsó futása. Futás közben végzetes szívinfarktust kapott. Még csak 38 éves volt, és az egészségére nem volt semmi panasza. Mindig rendesen evett, és rendszeresen végzett testcdzést. Nem voltak figyelmeztető jelek. Igy amikor feihívtak a légitársaság vezetőségétől, teljesen megrázott a hír. A családunk egyáltalán nem volt felkészülve erre. A férjem az élete virágjában volt. Há rom lányunk egyike sem töltötte még be a hatodik évét. Hogyan tehetett ilyet Isten a családunkkal? Hogyan vehette cl a legjobb barátomat és a család fejét? Isten a férjem halálát követő hóna pokban és életem minden napján fölfedte és fölfedi a válaszok egy részét, amennyiben bízom az ő hűségében. Cliff nagyon szeretetteljes és másokkal törődő ember volt. Ra jongott a családjáért. Három lányunk, Nicole, Anna és Sarah meg én voltunk a szeme fénye. Egyáltalán nem szerettük, amikor dolgozni ment, mert ilyenkor 2-4 napig nélkülöznünk kellett őt. Azonban vártuk az érkezését, és a lányok mindig hangos ujj ongá sok közepette fogadták őt (sőt, ilyenkor a németjuhászunk, Tess is elüvöltöttc magát egyszer-kétszer). Az összes emlék közül az emelkedik ki a legjobban, hogy mennyire szeretett játszani a lá nyainkkai. A végén mindig kimerült, és föltett egy játékos kér dést: „Mi a világon a legfontosabb dolog?” Mire a lányok együtt kiáltották: „Isten ismerete.” Cliff örült neki, hogy a leányai tud ják, hogy örök életük a Krisztussal való személyes kapcsolatra fog épüln~. Isten fölfedett előttem néhány dolgot, amit sosem tudtam a férjemről. A temetésekor időt szántunk arra, hogy mindenki cl mondhassa a Cliffel kapcsolatos emlékeit. Megdöbbentett hogy a

100

5. A NÉLKÜLÖZHETETLEN APA légitársaság mennyi munkatársa Jött el a gyülekezetbe. Sokan el mondták, hogy a férjem milyen nagyszerű barát volt, és mindig lehetett számítani a segítségére. De megtudtam, hogy munka közben gyakran beszélt rólam és a gyerekekről, valamint az Isten iránti szeretetéről. Nem is sejtettem, hogy Cliff ilyen bátran be szél mások előtt a hitéről. Mindig azt hittem, hogy amikor dolgo zik, akkor csak a cég elképzeléseiről és a golfról szokott beszélni. Közel hét hónap telt el azóta, hogy Cliff hazaköltözött az Ur hoz, s végül összeszedtem magam, és belenéztem táskájába. Rajta volt a dátum: 1999. október 9. Ez volt az a nap, amelyen utoljára futni ment. Sírva gondoltam arra, hogy pilótaként milyen komo lyan vette a feladatát, milyen precíz volt mindig, attól kezdve, hogy a korai „jelenés” előtti este gondoskodott a vasalt ingről, egészen addig, hogy minden napjának tudta az időbeosztását. Október 9-én fel volt készülve, és készen állt a munkára. De ami még fontosabb, hallottam, amint Isten azt suttogja a könnyeim között: „Készen állt arra, hogy találkozzon Velem.” Ez a gondolat megvigasztalta a családomat. A lélek és a test mindennap viaskodik bennem. Nagyon hiányzik nekem Cliff, miközben nélküle küszködöm a szomorúság könnyeivel. Sok szempontból ő volt a támaszom. A lelkemet mégis megvigasztalja az igazság, hogy Cliff ma a mi szent Atyánk színe előtt van, és Krisztussal jár. Cliff felkészült egész életének legdicsőségesebb napjára. Azt tanulom ezáltal, hogy a talán lesúj tónak látszó élmények révén Istentől kell erőt merítenünk akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nem „érezzük” a jelenlétét. A Biblia a Zsoltárok 27:5 szava ival vigasztalta a családunkat: „Megóv engem sátrában a veszede lem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.” Isten Cliff távollétében is megmutatta nekem, hogy sosem fogja elhagyni a családunkat, ahogy a Jeremiás 29:11-14-ben is mond ja: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek így szól az Ur —: reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhata tosan imádkoztok hozzám, akkor meghaflgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem így szól az Ur”. —

101

FIÚK NEVELÉSE Mivel Isten sok csodálatos dolgot jelent ki az ő jeUeméről és arról, hogy mennyire szercei a családunkat, szeretnénk biztatni ön haUgatóit, akik talán nem ismerik személyesen Krisztust. Ő „nem hagy el téged, és nem marad ci tőled”. Mindnyájunknak örök étetünk van. Csak az a kérdés, hol akarjuk eltölteni, és ké szek vagyunk-e találkozni Alkotónkkal. Ne babozzunk! Mindig sok bátorítást kaptam az ön műsorábói és havi folyó iratából. Isten áldja önt, a munkatársait és a családjaikat! Udvözlettel Karen S. Cotting’ Ezt a levelet elsősorban az olvasóim között levő fiatal apák ked véért közöltem. Ha az olvasó közéjük tartozik, hadd emlékeztessem arra, bogy csak Isten tudja, meddig lesz még ezen a földön. Az élet meglepően rövid lehet. Ne fecséreljük cl az adódó lehetőségeket, amikor a gyerrnekeinkkel lehetünk vagy bemutathatjuk nekik a hi tünket. Ne engedjük, bogy a munkánk minden erőnket felernéssze, ős lényegében idegenné váljunk otthon. Bárcsak olyan kedves és szeretetteljes emlékeket hagyhatnánk magunk után akár egy óra van hátra az óletünkből, akár több évtized mint amilyeneket Cliff Cotting alkotott. Az ő tettei már föl vannak jegyezve a köny vekben; a mieink még leírásra várnak. —

—‚

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK 7bvíom, bogy a válás nagyon nehéz a gyerekeknek, amikor bekövetkezik. De melyek a család felbomlásának bosszú távú következményeif Nem igaz, bogy a gyerekek gyorsan „túlteszik magukat” rajtaf Bárcsak azt mondhatnám, bogy a gyerekek gyorsan helyi-ezök kennek a szüleik válása után! A kutatások azonban mást mutat

Karen S. Cotting levele. Engedéllyel felhasználva.

102

.


nak. Ma már vitathatatlan, hogy a gyerekek érzelmi fejlődése köz vetlenül összefügg a mindkét szülővel való szeretetteljes, gondos kodó, tartós és folyamatos kapcsolattal. Ha valami megzavarja a bármelyik szülőhöz fűződő létfontosságú kapcsolatot, az maradandó hatást gyakorolhat a gyermekre. Egy korszakalkotó vizsgálat példá ul rámutatott, hogy az elvált szülők gyermekeinek 90%-a nagy megrázkódtatást élt át a válás idején, beleértve a mély fájdalmat és az irracionális félelmeket. 50%-uk úgy érezte, hogy elutasították és elhagyták őt. S az apák fele tényleg nem kereste fel a gyermekeit a válást követő három éven belül. A fiúk és a lányok egyharmada rettegett attól, hogy a megmaradt szülő elhagyja őt, és 66%-uk olyan erősen sóvárgott a hiányzó szülő után, hogy ez a kutatók sze rint „nyomasztó” volt. Még jelentősebb az a tény, hogy a gyerekek 3 7%-a a válás után 5 évvel boldogtalanabb és elégedetlenebb volt, mint a válás után másfél évvel,’ Más szóval az idő nem gyógyította be a sebeiket. A fenti adatok dr. Judith Wallersteintől, az elvált szülők gyer mekeivel foglalkozó legfőbb szaktekintélytől származnak. O hű szonöt évvel ezelőtt kezdte vizsgálni a fiúkat és a lányokat, és mos tanáig nyomon követte őket. Legutóbbi könyvében leírta, hogy vizsgálati alanyainak 40%-a sosem házasodott meg, míg az ép csa ládoknál ez az arány 16%.2 Azt tapasztalta, hogy az elvált szülők gyerekei kevésbé esélyesek az egyetemen, nagyobb valószínűséggel fogyasztanak tizennégy éves koruk előtt alkoholt és kábítószert, és kevésbé tudnak beilleszkedni a társadalomba. Azok a lányok, akik nek a szülei elváltak, korábban szereznek szexuális tapasztalatokat. Egyértelmű, hogy a családok szétesése az egész életre kihat. Ezzel kapcsolatban van még egy érdekes tényező. Az utóbbi időben végzett felmérések kimutatták, hogy a válás összefügg a sze xuális partnerek serdülőkorban történő váltogatásával. Az Oregoni Judith S. Wallerstein és Joan B. Kelly: Surviving the Breakup (New York: Basic Books, 1980), 33. o. ‘ Karen S. Peterson: Children of Divorce Struggle with Marriage”, Gannett News Service, 2000. október 25.

103

FIÚK NEVELÉSE

Szociális Viselkedési Központ kutatói nyomon követték kétszáz kö zépiskolás fiú viselkedését, akik olyan területeken laktak, ahol gya koribb a bűnözés. Kiderült, hogy a fiatalon nemi életet élő fiúk ál talában két vagy több szülői átmenetet válást, újraházasodást, újabb partnert tapasztaltak. A partnereiket váltogató fiúknak csak a 18%-a származott ép családból. Ezzel szemben a szüzek 57%a olyan családhoz tartozott, ahol nem történt válási Egy hasonló felmérés kimutatta, hogy a házasságon kívül gyermeket szülő fiatal nők nagyrészének felnövekedése során megváltozott a családi szer kezete.2 A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a válás és az újraházasodás olyan stresszt jelentett a gyermekek számára, ami közvetlenül befolyásolta a házasságon kívüli gyermekek szülését. Ma tehát azt látjuk, hogy a válás, az egyedülálló szülő helyzete és a családok szétesése horzasztóan nehéz problémát jelent a gyer mekeknele. Ezzel nem azokat akarom bírálni, akik ilyen nehéz kö rülmények között találják magukat, de azt sem tagadhatjuk, hogy a két szülővel rendelkező, ép családok jelentik a gyermekek számára a legegészségesebb környezetet, és közvetlenül elősegítik a társada lom stabilitását. —

—

Aki tud valamit ajiúkról, az látja, hogy szükségiik van az apjukkal va ló szívélyes és szeretetteljes kapcsolatra. De miért kell ezt ismételten han goztatnif Most már biztosan mindenki ismeri és elfogadja eat a tényt. Mennyire szeretném, ha így lenne! Sajnos, néhány művelt egye temi tanár és pszichológus megpróbálja kétségbe vonni azt a néze tet, hogy a fiúknak és a lányoknak szükségük van az apjukra, Karla Mantilla radikális feminista írónő kijelentette: „Erős gyanakvással

‘ D. M. Capalc{i. The Reliability of Retrospective Data for Timing First Sexual Intercourse for Adolescent Males”, Journal oíAclolcscent Rcsearcl2, 11, (1996), 375-387. o. 2 Lawrence L. Wu: Effects of Family Instability, Income, and Income Instability on tl,e Risk of Premarital Birth”, American Sociological Review, 61, (1996), 344359. o.

104


figyelem azokat a hangokat, amelyek egyre áradozóbban szólnak az apaságról és arról, hogy a gyerekeknek szükségük van férfi szerepmintára. Ez a gyanú azután támadt bennem, hogy sok tapasztalatot szereztem két gyermekemről és férfi szerepmintájukról, az apjuk ról,” Mantilla ezután így folytatta: „Ugy vélem, hogy az a hírverés, mely szerint a gyerekeknek, és különösen a fiúknak szükségük van apára, világszerte mérhetetlenül növelte a gyerekek szenvedését. A mostanában elterjedt hangzatos apapárti szólamok ellenére me lyek egyenesen kijelentik, hogy az apákat éppen a »fegyelmezésü kért« és az embert »keménnyé tevő« tulajdonságaikért becsüljük meg olyan gyerekeket (elsősorban fiúkat) nevelünk, akik kevésbé éreznek együtt és kevésbé törődnek másokkal. Ha kedvesebb, sze lídebb (és kevésbé erőszakos) felnőttekre vágyunk, akkor a kedve sebb, szelídebb nevelésre kell összpontosítanunk a figyelmünket.”1 A Yeshiva Egyetem két tudósa, Carl Auerbach és Louise Silverstein 1999-ben közölt egy szörnyű cikket az American Psyc hologist nevű tudományos folyóiratban. „A nélkülözhetetlen apa dekonstrukciója” c. cikk a feminista/homoszexuális propaganda ki rívó esete volt. A cikk szerzői kijelentették, hogy a válás nem káro sítja maradandóan a gyermekek többségét, sőt ha egy gyermek so sem ismerte az apját, az nem árt neki. Az apák valójában inkább ártanak otthon, mint használnak állították a szerzők mert a család sok erőforrását emésztik fel. Ezzel lényegében azt mondták: „Kinek van szüksége az apákra?” A nők hatékonyabban tudják ne velni a fiúkat a férjük (vagy „partnerük”) közreműködése nélkül. Ami azt illeti, a cikk szerzői az anyákat sem tekintették nélkülözhe tetlennek. A nem vér szerinti nevelők jobban el tudják látni ezt a feladatot! Más szóval a gyerekeknek nemcsak hogy nincs szüksé gük a hagyományos családra, hanem egyenesen jobb nekik nélkü —

—

—

—‚

I

Karla Mantilla: Kids Need ~~Fathers~~ Like Fish Need Bicycles”, Off Our Backs,

2

1998. június Carl Auerbach és Louise Silverstein: „Deconstructing the Essential Father”, American Psychologist, 54., 6. sz. (1999. június): 397-407. a.

1.05

FIÚK NEVELÉSE

Ezt a cikket az Amerikai Pszicbológiai Szövetség tekintélyes fo lyóiratában tették közzé, mint a tudományos kutatás hiteles ered ményét, méghozzá annak ellenére, bogy a szerzők kijelentették: „az általunk ismert tudományos irodalom megerősíti politikai progra munkat. Olyan politika mellé kívánunk állni, amely támogatja a legkülönfélébb családi struktúrák legitimitását, és nem értünk egyet azzal a politikával, amely kiváltságos helyet biztosít a két el lentétes nemű szülőből álló házaspárok családjainak.” A szülőknek nagyon szkeptikusan kell fogadniuk mindazt, amit a sajtóban a családi életről olvasnak, még a tudományos folyóiratok esetében is. Ha egy adott vizsgálat eredményeit képtelenségnok tartjuk, nagy az esélye, hogy azok valóban képtelenek. Vannak be folyásos szakemberek, akik semmibe veszik a hagyományos csalá dot, és kitalált bizonyítékokkal igyekeznek azt meggyengíreni. Az utóbbi években is találkoztunk a médiában olyan kutatási eredmé nyekkel, amelyek szerint a gyerekek szexuális zaklatása egyáltalán nem káros; a szülők nem gyakorolnak nagy hatást a gyermekeikre; ártalmas minden arra irányuló kísértet, bogy a homoszexuálisoknak segítsünk megbirkózni a nemiségükkel; az abortusz a bűnözés csök kenéséhez vezet; a gyerekek agyát hároméves korukig sajátos mó don ingerelni kell, különben mindennek vége; és a felnőttek 10%-a homoszexuális (Alfred Kinsey ezt az őrült adatot sok egyébbel együtt a semmiből ‚kreálta”). A liberálisok hatékonyan felhasznál ják az efféle szélhámos kutatást elképzeléseik megvalósítása érde kében. Ne engedjük, hogy gyermeknevelési módszerünk manipulá cióik áldozatává váljon. Es senkinek se higgyük cl, hogy a fiúk na gyon jól megvannak egy olyan férfi hatása nélkül, aki utat mutat nekik.

‘Uo.

106

A NÉLKÜLÖZHETETLEN APA

Recommend Documents