A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XVII. évf. 2. sz., december

²1

A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XVII. évf. 2. sz., 2015. december

AZ ÚR ELJÖVETELE „Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett, és ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jócselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk XVII. évf. 2. sz., némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel 2015. december látjátok, hogy ama nap közelget.” (Zsidókhoz írt levél 10,23-25) A Marosvásárhelyi X. Ha a wikipédián megnézzük, hogy mit Kövesdombi Református Gyülekezet lapja jelent az ADVENT szó, akkor ezt olvashatjuk: adventus Domini, azaz egy Kiadja: időszak, amikor a keresztyének a názáreti A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Jézus születésére, Karácsonyra készülnek. Gyülekezet Mert Jézus, az Isten Fia érettünk emberré A szerkesztőség címe: lett és láthatatlanul most adventben is 540366 Marosvásárhely velünk van. Azonban Jézus Krisztus el fog jönni majd újra Suceava u. 41. látható módon, hogy hazavigyen minket az Atyához. Igazából Telefonszám: tehát ez az Advent: kitartó várakozás. Ugyanakkor, amint az 0365-410692 adventhez, úgy a hithez sem kell egyéb, mint: KITARTÁS. Ehhez Weboldal: a fenti bibliai rész szerint négy dolog szükséges, amelyet az www.refkovesdomb.ro adventi koszorú négy gyertyája képvisel. A szerkesztőség: Az első a REMÉNYSÉG. Ezáltal kapunk bátorítást a jövőhöz. Főszerkesztő Hogyan lehet ez a miénk? „A reménység hitvallásához Grosz Imola [email protected] szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.” Akik konfirmáltunk mindannyian hitvallást tettünk, hogy Szerkesztők Lőrincz János reménységünk van afelől, hogy előttünk megnyílt egy szabad [email protected] út Isten felé, az élet felé. Nekünk szabad emlékezni erre a Deé-Lukács Éva hitvallásra, sőt kell látnunk ezt az utat. Erről a reménységről [email protected] nem szabad lemondani akkor se, ha kétségek, kísértések, A képekről gondoskodott szenvedések támadnak ránk. Orbán Tibor A reménység ószövetségi szavának jelentése az, hogy a [email protected] jövőben segítséget kapok. Aki reménykedik az biztos Isten Tördelés Szilágyi András oltalmában és áldásában. A remény tehát nem fér össze a [email protected] szorongással, az aggodalommal. A mi reménységünk viszont már nem ószövetségi, hanem Jézus Krisztus munkáján, a megváltáson alapszik. Jézus eljövetele reményt hozott ebbe a világba, akinek életébe Ő megérkezik oda a remény is megérkezik. Másrészt a reménységünk a jövendőre is vonatkozik, mert újra eljön Jézus Krisztus. A keresztyén ember számára a remény lelkünk erős és biztos horgonya, mert Istenre irányul, aki hűséges. Az első adventi gyertya fénye ezt a reményt akarja megerősíteni bennünk.

Kőlap

2

Kőlap – 2015 december

A második a SZERETET. Ezáltal melegebb lesz ebben a világban. Ezért fontos, hogy a remény mellett „ügyeljünk egymásra, a szeretetre és a jó cselekedetre való felbuzdulás végett”, ahogy tovább olvastuk ebben a bibliai szakaszban. A hétköznapi életünket kétféleképpen élhetjük legyünk akár a családban, akár az iskolában vagy akár a munkahelyünkön. Élhetünk úgy, hogy végezzük a munkánkat és egyéb feladatainkat, de közben csak önmagunkra figyelünk. De élhetjük úgy is az életünket, a hétköznapjaink hosszú sorát, hogy ügyelünk a másikra, valamint önmagunkat és a másikat szeretetre és jócselekedetre buzdítjuk. Hogyan növekedhet akkor a szeretet? Jézus Krisztus egyértelmű választ adott számunkra a Máté 22:37-40-ben, ahol szívünkre helyezi: „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, valamint szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A kérdés csak az, hogy mennyire élünk e két nagy parancsolat szerint. Gyakorlati valóság számunkra a szeretet Istenünk és embertársaink felé, meleget árasztunk-e kifelé? Erre kérdez rá az adventi koszorú második gyertyája. A harmadik a KÖZÖSSÉG. A keresztyén közösséget megtaláljuk itt egy istentiszteleten vagy a gyülekezet más alkalmain. Ebben a keresztyén közösségben szimbolikusan megéljük az Istennel való közösségünket is. De a gyülekezetbe mindig jönnek új emberek is, tehát egyrészt kérdés az, hogy őket befogadjuk-e mi, akik már ide tartozunk. Másrészt az is fontos, hogy emberek tudatosan döntsenek amellett, hogy ők a gyülekezethez akarnak tartozni. Így lesz ugyanis egyre nagyobb világosság nálunk is, ahogy az „égő lámpások” nevű templomban, amely 1550 óta létezik Franciaországban. Ott minden gyülekezeti tag, amikor konfirmált, kapott egy mécsest, amit haláláig használt és minden istentiszteletre magával hozott vasárnap esténként. Mindenki tudta, hogy ha hiányzik az istentiszteletről, akkor kicsit sötétebb lesz a templomban. De ez nálunk is így van: ha valaki hiányzik, akkor egy kicsit sötétebb van. A közösség elengedhetetlen fontosságára emlékeztet így az adventi koszorú harmadik gyertyája A negyedik az ÖRÖM. Miből fakad ez a sugárzó öröm? A zsidókhoz írt levél írója szerint „mivel látjátok, hogy ama nap közelget”, amikor Jézus Krisztus újból visszajön. Nekünk szabad örülnünk a Jézus visszajövetelének. Ha valakit szeretünk, aki távol van, és végre haza érkezik, akkor természetes az öröm. Sokféle örömet keres az ember itt ezen a földön, de az igazi örömöt erre a földre Jézus visszajövetele fogja elhozni, mert Vele lehetünk, aki mindenkinél jobban szeret. Ezt a Jézus Krisztussal való járásból fakadó örömöt már most a jelenben átélhetjük, megtapasztalhatjuk és tovább adhatjuk másoknak, hogy így bennünk egyre nagyobbá legyen. Ezt az örömet jelképezi az adventi koszorú negyedik gyertyája. 3


Hadd segítsenek az adventi koszorú gyertyái abban, hogy kitartóan várjunk Jézus Krisztusra, a világ világosságára, aki meg tud ajándékozni a remény, szeretet, közösség és öröm melegével nemcsak adventben, hanem életünk minden napján. Válaszként pedig hálás szívvel mondjuk együtt: Uram Istenem, benned reménykedem, Uram Istenem, én is szeretlek Téged, Uram Istenem, nem vagyok egyedül, Mert jó a testvérekkel együtt lenni, Uram Istenem, köszönöm, hogy igazi örömöt adsz nekem. Adja Isten, így legyen! Szeretettel: Lőrincz János lelkipásztorotok

KÖSZÖNET ÉPÍTŐMESTERÜNKNEK

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.”(Zsolt. 127,1)

E csodálatos igevers értelmében építkezni csak úgy érdemes, ha Urunk áldása van az épülő házon. Ezt az igeverset nem csak hiszi és hitte Lőrincz János lelkipásztorunk, hanem ennek értelmében cselekedett és cselekszik mind a mai napig. Húsz éve annak, hogy 1995 decemberében megérkezett az alig két éve alakult kövesdombi gyülekezetbe, családjával együtt. Az alsóvárosi gyülekezetről leválasztott tagokon kívül még semmije sem volt a gyülekezetünknek. De tiszteletes urunk nem torpant meg. Imára kulcsolta a kezét, az Úr elé járult és Őt kérte, hogy segítsen a kövesdombi gyülekezetet felépíteni. Imádságai meghallgatásra találtak. Isten Lőrincz Jánost építőmesterré tette, és kirendelte mellé az emberi és anyagi segítséget. Voltak, akiknek az imádság lett a feladata, voltak, akiknek a fizikai építkezés jutott, voltak, akik ételt készítettek a munkásoknak, mások anyagi támogatást kerestek, tapasztalataikkal segítettek, vagy a gyülekezeti csoportok kiépülésében segédkeztek. Lőrincz János építőmester a munka kezdetén ezt az igét kapta a mi Urunktól (ami később a szószék koronájára is került): „az én igaz emberem pedig hitből fog élni” (Zsid. 10, 38). Így, hitből élve indult neki a templom- és gyülekezetépítésnek, és kemény munkával jutott el a jelen eredményekhez. 4


Ma, ha visszatekintünk az elmúlt húsz évre, azt látjuk, hogy felépült a templom, felépült a torony, felépült a gyülekezeti ház, de ami mindennél fontosabb: felépült egy élő gyülekezet, sok-sok generációk szerint tömörülő és változatos szolgálatot végző csoporttal. Az idő telik. Lelkész építőmesterünk segédeinek egy része már letette a munkát, egy része még mindig folytatja, vannak, akik időközben kapcsolódtak be, de ő még mindig munkában áll. A húsz év rajta is hátrahagyta nyomait - az akkor fiatal édesapa ma már nagytata is, ami újabb kihívás számára: megtanítani egy újabb generációt imádkozni s majd építeni. Tiszteletes urunk arra is felhatalmazást kapott, hogy esperesként lelkész kollegái közt is megossza megélt tapasztalatait, s a Marosi Egyházmegye dolgait is igazgassa. Ezen 20 éves évforduló alkalmából szeretnénk a gyülekezet nevében köszönetet mondani Lőrincz János tiszteletes úrnak fáradhatatlan munkájáért és családjának a kitartó támogatásért és a munkában való részvételéért. Hálát adunk az Úrnak, hogy építette a házunkat és lehetővé tette a visszatekintést és az ünneplést. Ma ünneplünk. De holnap újrakezdjük a munkát, mert még vannak olyan lelkek a gyülekezetünkben, akik még nem hallották vagy nem hallották jól az Ige hívó szavát. Van még épület, melyet szeretnénk felépíteni, van, amelyet szeretnénk rendbe tenni, és van még sok feladat a hívek elérésében. Arra kérjük tehát Lőrincz János tiszteletes urat, hogy folytassa az imádkozást a gyülekezet építéséért és a cselekvést a gyülekezet mindennapi tevékenységeiben. Mert ha az Úr építi a házat, nem hiába fáradoznak az építők. Fekete Attila Csaba, főgondnok

HÚSZ ÉV ÓTA Mi emberek fontosnak tartjuk a megemlékezéseket, különösen a kerek évfordulókat, hogy még inkább tudatosítsuk magunkba mennyi ajándékba részesültünk az elmúlt időszakban. Most azért adhatunk hálát a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy húsz év óta lelkipásztorunk Lőrincz János. 1995 december elején érkezett a frissen alakult kövesdombi református gyülekezetbe családjával együtt. Akkor még se templom nem volt, se összeforrott lelki közösség csak egy alakuló gyülekezet, de Istenünk tudta jól milyen lelkipásztorra van szükségünk. Olyanra, aki mindennél fontosabbnak tartja a gyülekezet kérdései esetén is az Istennel való beszélgetést, az imádkozást egyénileg és közösségben. Olyanra, aki keresi Isten vezetését és kész az igei útmutatást követni, még ha nem is könnyű az út. Olyanra, aki igyekszik a mi Urunk segítségével tisztán hirdetni az igét, hogy az kétélű kardként tisztítson vele együtt mindünket egyen5


egyenként. Olyanra, aki nemcsak hirdeti a szószékről, hanem keresi a Krisztusban testvérek közösségét. Olyanra, aki örül, ha felismeri másokban a mi Urunkba vetett hitet és az ebből fakadó szolgálatkészséget. Olyanra, aki segít beállni az Isten országa építésének szolgálatába egyszerű gyülekezeti tagként is. Olyanra, aki kész lelkigondozói beszélgetésekre is és bántja, hogy nem juthat el minden évben minden gyülekezeti taghoz látogatóba. Olyanra, aki odafigyel a gyerekekre, de a legidősebbekre is. Olyanra, aki a házassági kapcsolatok ápolását elengedhetetlennek tartja az egészséges család érdekében. Olyanra, aki nem akar másról tudni közöttünk csak Jézus Krisztusról és az Ő kegyelméről, szeretetéről, amiből ő maga is él. Mindezekért egyedül a mi Urunk Jézus Krisztusé a dicsőség, köszönet és hála! Kérjük együtt imádságban, hogy továbbra is Isten áldja meg és őrizze lelkipásztorunkat családjával együtt a szolgálatban, adja Szentlelke erejét a tennivalókhoz, vezesse, erősítse és tartsa meg közöttünk még sokáig kegyelemből az Ő dicsőségére, gyülekezetünk örömére! (Grosz Imola missziós gondnok)

Két évtized Isten szolgálatában a Kövesdombon - Hogyan és mikortól lett lelkész a Kövesdombi református gyülekezetben? - 1995 december 1-én kezdtem meg a Kövesdombon lelkészi szolgálatomat, de valójában kétszer hívtak meg ebbe a gyülekezetbe. Először 1993 nyarán, a kövesdombi gyülekezet megalakulásakor, a presbitérium jelezte, hogy meghívna, de ebben az évben Isten már utat nyitott számunkra egy ösztöndíjjal Németországba, Tübingenbe lelkészi továbbképzésre. Így 1993-ban a gyülekezet Szilágyi Imre lelkipásztort választotta meg első lelkészül, aki 1995ben egészségügyi okokból lemondott. Ekkor újból megkérdeztek bennünket és egy hosszú lelki tusa után Isten indítására elfogadtuk a kövesdombi szolgálatot. - Ezt az elmúlt 20 évet hogyan élte meg? Mi okozott örömöt illetve mi volt nehéz? - Nem könnyű összefoglalni 20 évet néhány mondatban és megtalálni, hogy mik voltak a mérföldkőnek tekinthető események. Mindenképpen számomra az elmúlt két évtized nagyon szép és mozgalmas, de ugyanakkor küzdelmes életszakasz volt. Amikor elvállaltam a kövesdombi szolgálatot én azt gondoltam, hogy a parókia és templomépítés 10 esztendőt is igénybe vesz. Kezdetben nehéz volt telket találni az új templomhoz a Kövesdombon, aztán kérdés volt hogyan tudjuk ezt az építkezést anyagilag finanszírozni. Isten azonban megígérte, hogy mindig velünk lesz és azt is mondta: „az igaz ember hitből él, és 6


mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. Isten hű maradt ígéretéhez és szavai is igaznak bizonyultak! A tényleges építkezés bő 3 esztendő alatt befejeződött, ami már önmagába véve is csoda volt. Emellett, noha a gyülekezetnek szinte nulla anyagi tartaléka volt, mert nem évtizedekig gyűjtött egyszer a templomépítésre, mégis kikerültek az anyagiak is. Így 2000 július 8-án már felszentelhettük a templomot és 2000 október 13-án beköltözhettünk a parókiára. Nekem is sok energiám ment el az építkezésre, mert nem cég építette a templomot, hanem nagyrészt közmunkával készült és sokat kellet szervezni. De az építkezés alatt nagyon jól összekovácsolódott a presbitérium, és úgy gondolom, hogy a gyülekezetet is sokat formálta a közös munka illetve, hogy sokan és sokat imádkoztak ezért a templomért. Nem szeretném itt kifelejteni a több mint 90 éves Gidófalvi Sára nénit, aki noha egy téglát se tudott tovább tenni, sőt nem is láthatta a kész templomot, de minden nap imádkozott a felépítéséért. Ebben a húsz esztendőben nagy áldás volt, hogy sok embert megismerhettem, ami megvalósult az sok ember közös munkája szolgálata által születhetett meg. Itt egy nagyon hosszú felsorolás kellene következzen, amit a Kőlap terjedelme nem enged meg, de mindenképp hálás vagyok Istennek mindazokért, akik a presbitériumban szolgáltak. Az építkezés alatt a presbiter feleségek éveken át főztek a munkásoknak szinte, elképzelhetetlen áldozat volt részükről. Név szerint pedig a gondnokokat kell kiemeljem. Köszönet illeti részemről Darabont Zoltán főgondnokot és Páskuj Mihály gondnokot, akik a gyülekezet meghívását továbbították felénk és akik egész szolgálati idejük alatt mindenben támogattak. De az utánuk következő gondnokokért is hálás vagyok, Kövesdi Attila, Farkas László, Fekete Attila, Régeni Szabó István, Szigeti Károly és Grosz Imola. Jó volt és jó velük hordozni a vezetés szolgálatát. Hálás vagyok a közvetlen munkatársaimért is akiktől sok támogatást és szeretetet kaptam és kapok. - A templom egy gyülekezetnek csak a külső látható része, de a belső lényege egy lelki házzá való felépülés, ami ugyanolyan hosszadalmas és talán nehezebb folyamat. Hogy kezdődött ez a belső építkezés illetve hogyan alakult az évek során? - Teljesen igaz, hogy egy épületet könnyebb felépíteni, mint egy közösséget. 1996-tól elkezdtük már a lelki építkezést is, úgy hogy az istentiszteleti alkalmak közösen zajlottak az alsóvárosi gyülekezetben. Szép része ennek a 20 esztendőnek, hogy 5 évig a testvéröcsémmel együtt szolgálhattam az alsóvárosi templomban. Ez egy teljesen konfliktusmentes időszak volt, sok támogatást kaptam az ő részéről meg az alsóvárosi gyülekezettől is. Bizonyos alkalmakat, így káté órákat, bibliaórákat már ekkor is itt a Kövesdombon kezdtünk tartani a telken levő régi házban, illetve a konfirmandusoknak a Bucsinon beindultak a nyári táborok. Így amikor a templom falai annyira elkészültek, hogy alkalmakat lehetett tartani, akkor már volt gyerek evangelizáció, presbiteri 7


szeretetvendégség és egy lelki közösség, aztán 2000-ben már könnyen beindult a gyülekezeti élet, megtelt a templom. - Kik voltak a munkatársai lelkészként? - 1995-2002 között egyedül szolgáltam, aztán 2002-ben megjött egy évre az első segédlelkészünk Fekete Márton, akivel jó munkatársi és testvéri kapcsolatban voltunk. Azóta, egy év kihagyással, minden évben volt segédlelkészünk. Mindenképpen kiemelném Müller Lóránd személyét, mert 4 évig volt itt nagyon jó munkatársként sok építő szolgálatot végezve a gyülekezetben. De mindegyik segédlelkészünk szinte kivétel nélkül hűséges szolgatársam volt, akár Nagy Emese, akár Demeter Jenő, akár Bíró István, akár Lukács István vagy a mostani gyakornok lelkész Monda Sándor. Az igazság az, hogy kiindulva a saját segédlelkészi tapasztalatomból, eléggé féltem az elején, hogy miként lehet jól együtt dolgozni több lelkésszel, de ennek ellenére szinte csak pozitív tapasztalataim vannak. - Hogyan látja ezt az elmúlt 20 évet az ön családja, mit jeleztek vissza? - Egyrészt azt, hogy az első 5 év, benne az építkezés korszaka, nagyon nehéz volt számukra, mert a kövesdombi szolgálat elvállalásakor a harmadik gyerekünk 3 év körüli és a negyedik nulla éves volt. Különösen a feleségemnek, Hajnalnak volt nehéz, mert én elég keveset vehettem részt a család életében, mivel az időm és energiám nagy részét az építkezés elvitte. De 2000 után ők is jobban örültek ennek a kövesdombi szolgálati helynek, és azóta is Hajnal óriási segítségem. Aktívan bekapcsolódott a gyülekezet életébe és mivel nálamnál pontosabban tudja követni az emberi kapcsolatokat, ebben nagyon nagy segítségemre volt az elmúlt 20 esztendőben. Úgy érzem a gyerekek is élvezték az ittlétet, azzal együtt, ami egy lelkészi család előnye-hátránya. Például, nehéz volt az, hogy mindenki ismeri őket, ennek a gyerekek általában nem szoktak örülni, aztán mindenkinek kell köszönni. Elvárásokkal kellett megharcolni tinédzser korukban, mint például azzal, hogy kötelező az istentiszteletre járás. Én annak örülök, hogy miután már mind a négyen felnőtt korba értek, nem kell őket erre kényszeríteni, és a gyülekezettel való kapcsolatuk megmaradt. Az is sokat mondó számunkra, hogy a legnagyobb gyerekünk, Csilla a lelkészi pályát választotta, noha sikeresen felvételizett az orvosi egyetemre és a teológiára. Döntésére rákérdezve a válasza az volt, hogy nem tudja elképzelni másképp az életét, mint ahogy azt tőlünk látta. Ennél nagyobb elismerést aligha kaphattunk a feleségemmel! - Ahogy önt hallgatom, kíváncsivá tett, honnan volt illetve van erő mindehhez? - Intenzív életet élve, nemcsak égni lehet, hanem kiégni is, ezért nagyon fontos számomra Pál apostol intése, hogy „viseljetek gondot magatokról és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek vigyázókká tett”. Tehát úgy gondolom, hogy az Istennel való élő kapcsolat ápolása nagyon fontos. Így a napomat, 8


(mégpedig korán reggel, mivel a család pacsirtája vagyok) mindig csendességgel, azaz igeolvasással és imádkozással kezdem, elkérve Istentől, hogy mit kell aznap elvégezzek illetve kérve Tőle mindenben a vezetését és a bölcsességet. De ugyanakkor fontosnak tartom ápolni a kapcsolatokat a lelki közösséggel valamint a barátokkal, hogy így is töltekezzek. Mindkettő még fontosabb lett az utóbbi 3 évben, amióta nemcsak a kövesdombi gyülekezet a szolgálati területem, hanem esperesként a marosi református egyházmegye még 42 gyülekezete. Általában nem 8 órás a munkaprogramom, mert ezt a fajta munkát nem lehet napnyugtával abbahagyni, ahogy egy kalapács letehető este, mert dolgoznak bennem a napi események lefekvéskor, sőt felébredve éjjel is. De ennek a hivatásnak sok szépségét élem meg! - Melyek azok a lelki közösségek, amelyek önnek fontosak? - A gyülekezetben a kiscsoportok jelentik a feltöltekezést, ezért nagyonnagyon fontosnak tartom őket. Persze nagyon szép és felemelő 200-300 embernek igét hirdetni, de szinte nagyobb élmény beülni egy kiscsoportba, ahol 10-15 ember van és az Isten igéjéről meg az életünkről beszélgetünk. Mivel a kövesdombi gyülekezetben nagyon sok olyan ember van, aki komolyan veszi a hitét és az Istennel való kapcsolatát, ezért ezekben a csoportokban, beszélgetésekben mindig töltekezem. Családban is igyekszünk rendszeresen igét olvasni együtt és beszélgetni róla. Van egy olyan lelkész baráti körünk ahova havi rendszerességgel igyekszünk eljutni, bár az utóbbi 3 évben nem mindig sikerül. Munkatársaimmal együtt rendszeresen jártunk 5-6 éven keresztül a budapesti Cseri Kálmán lelkipásztor által szervezett csendes hétre. - Miért imádkozik a gyülekezet jövőjét illetően? Vannak-e álmai? - Azért imádkozom, hogy Isten adjon továbbra is vezetést nekem és a gyülekezet presbitériumának, hogy amit elkezdtünk, azt tudjuk folytatni, illetve adjon ötleteket, hogy mi az, amivel még lehet frissíteni a gyülekezeti programokat. Azért imádkozom, hogy továbbra is adjon Isten olyan munkatársakat és igehirdető lelkipásztor testvéreket, akikkel együtt a megfelelő lelki táplálékot tudjuk nyújtani a gyülekezetnek. Álmom az, hogy a következő években megpróbáljunk jobban odafigyelni a konfirmandusokra, mert hála Istennek még nálunk 20-30 fiatal konfirmál évente, én pedig nagyon szeretném, ha ők élő hitre jutva itt maradnának a gyülekezetben. Álmom az is, hogy megvalósuljon az újabb építkezés a templom háta mögötti telken, mert ezzel még több csoportot lehetne egyszerre foglalkoztatni. Kérem Istent, mivel az éveim száma is növekszik, adjon tovább is lelkesedést, erőt és egészséget, hogy ha az Ő tervében benne van, akkor ezt a szolgálatot egészen nyugdíjazásomig folytathassam az Ő dicsőségére és a gyülekezet épülésére. (az interjút készítette Grosz Imola missziós gondnok) 9


GYAKORNOK LELKIPÁSZTOR BEMUTATKOZÁSA 1991. február 27-én születtem a Maros mente és Mezőség kapujában, Vajdaszentiványon. Érkezésemet várták szülők, nagyszülők, és többékevésbé a két és fél évvel nagyobb nővérem, aki akkor még sokat nem érthetett ebből. De később megtapasztalhatta a kisebb testvér jelenlétét, sőt azt is, hogy egy kisöcs néha nagyon meg tudja nehezíteni az ő életét is. Gyermekkoromat szülőfalumban töltöttem, ott végeztem el az általános iskolát. Középiskolai tanulmányi intézményként a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot választottam, ahova a 2005-ben tett felvételi próbálkozásom sikeres volt. Akkor még nem gondoltam arra, hogy tanulmányaimat a Teológián fogom folytatni. De a középiskolai években sokat tanultam tanáraimtól, osztálytársaimtól és iskolatársaimtól. Az akkori iskolalelkész, Kovács Szabolcs lelkipásztor szavai voltak azok, amelyek először vetették fel bennem a kérdést, hogy Teológiára menjek. 2009-ben pedig ez be is teljesült, amikor is a sikeres felvételi után a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lehettem. 6 egyetemi év alatt nagyon sokat tanulhattam és sok mindent tapasztaltam, amely a személyiségem formálásában nagyon fontos szerepet játszott. Idén február – március hónapokban gyakorlati továbbképzőn vettem részt Budapesten, a Református Missziói Központnál. Az ott látottak és hallottak nemcsak a gondolkodásomat változtatták meg, hanem hitemet is mélyítették. Amikor a kihelyezés során engem a Kövesdomb felé irányítottak, én boldogan indultam neki ennek a megbízatásnak. Hiszem azt, hogy a mi Urunk úgy tudja formálni a mi életünket, hogy hasznára lehessek a gyülekezetnek, és kölcsönösen egymástól tanulni tudunk. Az eddigi életem persze nemcsak a tanulásról szólt, hanem cserkész voltam 5 éven keresztül, illetve az otthoni néptánccsoport aktív tagja 15 éven keresztül. Ezek az évek is nagyon sok mindenre megtanítottak, főként arra, hogy mit jelent egy csoport része lenni és hogyan találhatja meg mindenki a helyét egy adott közösségen belül. Ezért is hálát adok a mi Urunknak, akitől az áldást kérem munkámra, az itt töltött évre és a gyülekezet életére. Monda Sándor 10


PRESBITEREINK Nevem Bíró Kálmán, 1970-ben születtem Makkfalván, ahol később konfirmáltam is. Ezután tanulmányaimat itt, Marosvásárhelyen folytattam. Érettségiztem, majd fafaragóként dolgoztam. 1997ben kötöttem házasságot Piroskával, azóta vagyunk a Kövesdomb lakói és így a gyülekezet tagjai is. Egy lánygyermekkel, Beatrixxal áldotta meg Isten a házasságunkat, aki16 éves. A gyülekezetbe lassan épültünk be, először csak az istentiszteleti alkalmakat látogattuk. Később a kisebb csoportokban és egy keresztkérdések-sorozaton vettem részt, melyek segítettek hitem épülésében. Családommal együtt hisszük az egy örök igaz Isten létezését és az örökéletet, melyet megad a Benne bízóknak. Lőrincz János tiszteletesünk felkérésére vettem részt a presbiteri választáson úgy érezve, hogy ez megtisztelő feladat, valamint biztos vagyok benne, hogy az Úr vezérlése is. A döntést már a választás előtt is rábíztam Istenre és nem volt kérdés számomra, hogy vállaljam-e, vagy sem ezt a hivatást. Presbiterként a hitvallásom: "Áldott legyen Istened, az Úr, aki kedvét lelte benned" (1Kir 10:9). Nem szeretnék az embereknek megfelelni, hanem az Úr Isten vezetését kérem minden dologban, amire elhívott. Mivel karácsony közeledtével jelenik meg a Kőlapnak ez a száma, szeretném a gyülekezet minden kedves tagjának kívánni, hogy az Úr szülessen meg az ő szívükben is, és áldja meg mindnyájuk életét. 

Deé Lukács Éva vagyok, 44 éves. Korábban lapszerkesztőként dolgoztam a Kis Tükör református családi lapnál, jelenleg két gyermekemet nevelem és besegítek a férjem vállalkozásába. A gyülekezetnek 1998 óta vagyok „család”-tagja, amióta férjhez mentem és Marosvásárhelyre költöztünk. Tényleg családtagnak érzem magam, mert első perctől fogva szeretettel fogadtak bárhol, ahol az évek során megfordultam: a kismamakörben, a bibliaórákon, a házas csoportban, csendesnapokon, a Kőlap szerkesztői csapatában… és még sorolhatnám. 11


Újonc vagyok még a presbiteri csapatban, a tavaly kért fel a tiszteletes úr erre a feladatra, amelyet az alkalmasságomat tekintve félve vállaltam, de mégis reménységgel. Megtiszteltetés számomra, hogy a presbiteri közösség tagja lehetek, és részt vállalhatok ebben a komoly és felelősségteljes szolgálatban, amely Isten dicsőségére és a gyülekezetünk kiteljesedésére irányul. A missziós bizottságban vállaltam feladatot, mert fontosnak tartom az Evangélium terjedését és terjesztését, valamint a gyülekezet lelki fejlődését, hiszen hiteles evangélizációt csak egészséges hitű és lelkületű gyülekezet tud végezni. Részt vállaltam a konfirmandusok kikérdezésében és a Kőlap szerkesztésében is. Biztatni szeretném a Kőlap olvasóit, hogy merjenek bátran részt venni a kövesdombi gyülekezet életében. Keressék meg azt a tevékenységet, csoportot, ami közel áll hozzájuk, és kapcsolódjanak be. Hiszem, hogy senki sem fog üres szívvel távozni: az Urunkkal való személyes találkozás, megismerkedés mellett sok barátra, meleg családi közösségre is találnak majd.  Nevem Sánta Zoltán, 41 éves vagyok és szobafestőként dolgozom. Van egy kedvenc bibliai versem, amivel minden reggel szembesülök, mert ez van a kávés bögrémre ráírva: „Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józsué 24,15) Szeretném, hogy az én életemre is jellemző legyen ez a mondat és arra kérem az Urat, hogy adjon elég erőt ahhoz, hogy Őt kövessem minden nap. 2002 novemberében kerültem a jelenlegi Nagyifibe és akkortól változott meg az életem azáltal, hogy megismertem az Úr Jézus Krisztust, mint Megváltómat. Azóta nagyon sok mindenben részt vettem, szolgálatokban is, mint Nagyifis illetve mint kórustag. Nagyon szeretek énekelni és szeretetet átadni, amit az Úrtól kapok. Gyülekezeti tagként szívesen vállaltam a Kőlap eljuttatását családokhoz illetve a konfirmandusok kikérdezését. 2014 decemberében elvállaltam a presbiteri tisztséget, amit egy másik presbiter testvér ajánlott nekem szolgálati lehetőségként. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ebben a szolgálatban is vezet engem, hogy nagyon sok barátra és testvérre találtam a gyülekezetben és, hogy megvédett sokszor a bajban is. Az imának nagy ereje van, tapasztaltam személyes életemben is, amit kívánom, hogy minden kedves olvasó megtapasztalhasson. 12


ESEMÉNYNAPTÁR  Május 3 Anyák napja, a 11 órás istentisztelet keretében ünnepeltük meg, ahol a vallásórás gyermekek énekkel köszöntötték az ünnepelteket, délután pedig megvolt az első Anyák köre, ami azóta is minden hónap első péntek estéjén van.  Június 6-án az idén először Gyülekezeti csendesnapot szerveztünk a Bucsinon, külön ajándék, hogy a Fotos-Martonosi testvérgyülekezet is képviseltette magát itt  Június 21 Apák napja, a 11 órás istentisztelet keretében ünnepeltük rendhagyó módon mivel köszöntésképpen énekeltek a férfikör tagjai együtt a presbitériummal  Június 27-28 Kórus csendesnap a Bucsinon, ahol többek között az új karvezető és a megújult kórus tagjai kiértékelhették az elmúlt időszakot, hálát adtak érte Istennek és lelkiekben gazdagodhattak a testvéri közösségben.  Június 29- július 3 vakációs Gyerek Bibliahét, ahol naponta közel 100 gyermek követte az Eszter történetét 3 csoportban. A hét Póra Zoltán ifjúsági munkás vezetésével valamint a középifiből kikerült munkatársak segítségével zajlott, akiknek sikerült Istennek hála örömteli és tartalmas héttel megajándékozni a legkisebbeket.  Július 6-10 között Konfirmálók tábora zajlott Magyarózdon a három lelkipásztorunk szervezésében. Ennek is köszönhető, hogy szeptembertől beindulhatott gyülekezetünkben a Kisifi, amely minden szombat d.u. 4-től van.  Július 11-12 Presbiteri és körzetfelelősi csendesnap a Bucsinon, amelyen most a Szentlélekről és bennünk való munkájáról hallhattunk szolgálatokat, Lőrincz Csilla lelkipásztor előadása pedig az aktuálissá vált iszlám felfogást vázolta számunkra.  Július 27-Augusztus 2 időszakban zajlott az idén a Nagyifi tábor a Hargitán. A helyszín a tavalyhoz képest egészen más volt, de Istennek kegyelméből lelkiekben hasonlóan gazdag.  Augusztus 1-8 során a Középifi tagjai újból részt vehettek a hagyománnyal bíró angol táborban a Bucsinon a CE Szövetség táborhelyén, ahol kétnyelvű bibliaórákon, nyelvórákon voltak együtt az Udvarhelyről érkezett tizenévesekkel.  Augusztus 3-8 hetét a gyülekezeti teremben tartott Családos-hét tette emlékezetessé. Közöttünk szolgált Fodorné Ablonczi Margit lelkipásztor és férje, Fodor Attila, akik Kecskemétről érkeztek hozzánk.  Augusztus 21-23 között szervezték az idén a Balatonnet Konferenciát. A Budakeszi testvérgyülekezettel együtt innen is mehettek öten. Gyülekezetünket képviselte Szabó Albert presbiter és felesége, valamint két nagyifisünk.  Szeptember 26 Gyülekezeti munkatársi imanap, amin számba vettük a gyülekezetünkben folyó lelki munkákat, a munkatársak megosztották meglátásaikat egymással és a gyülekezeti tagokkal imádkoztunk Isten vezetéséért a továbbiakban. 13


 Október 23-25 egy csak a nőknek szervezett hétvége volt Márta napok néven, amelyet a nyári családos-hét lelkipásztor előadója tartott. Célja volt számba venni, hogyi mire használhat Istenünk az Ő országában nőként.  November 3-8 periódusában zajlott az őszi Hitmélyitő evangélizációs hét Egyed Sándor oltszemi lelkész, valamint Mike Pál magyarkéci lelkész és az Élő kövek ifjúsági együttes szolgálatával.  November 21-én, a 70 évesek születésnapját ünnepeltük. Az idén 42-en voltak a meghívottak listáján, akik közül a megjelentek, újból a nagyifi lelkes tagjainak köszönhetően, ünnepi asztal mellett egy családias, lelkiekben gazdag napban részesültek.  November 23-29 pedig már az Adventi nagyhét volt, amelynek estéin három lelkészünk igehirdetései mellett rövid zenei szolgálatokban is részünk lehetett.

2015 JÚNIUS 6 – NEM CSAK ÁLOM, EGGYÉ LEHETÜNK! A Kőlap oldalain már sokféle csendesnapról olvashattunk beszámolót, hiszen a Kövesdombi református gyülekezeten belül, Istennek hála, többféle kisközösség is létezik. Olvashattunk nőszövetségi-, kórus-, presbiteri-, vallásórásosok és szüleiknek szóló csendesnapról. De az idén egy merészet álmodtunk: legyen gyülekezeti csendesnap. Így lehettünk együtt több mint 230-an nyolcvan évesek és középkorúak, fiatalok és pelenkás gyermekek is, sőt 14-en a fotosmartonosi testvérgyülekezetből, a Bucsinon, az első gyülekezeti csendesnapon.

14


Hogyan lehet ennyi embernek egy közösséggé lenni? Ha engedjük, hogy átjárjon az igevers, „tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy ugyanazt akarjátok és ugyanaz a szeretet legyen bennetek” amit a Filippi levélből hallhattunk lelkipásztorunk, Lőrincz János igei szolgálatában. Ha engedjük, hogy a kiscsoportos beszélgetések rendjén Isten Lelke leleplezze a magunktól kitelő szeretetünket, mely válogatós és sokszor kicsinyes, mely fél nyitni mások felé és nem tudja felfedezni a különbözőségben az egymás kiegészítésének titkát. Mégis megvalósulhat már itt a földön a közösség, ahogy itt a Bucsinon is tapasztalhattuk, ha Jézus Krisztus igéjének üzenetét forgatjuk a szívünkben és őszintén feltárjuk egymás előtt: mit jelent Istennel beszélgetve élni a mindennapokat is. Ha hisszük, hogy Istenünk hív be az egymással való közösségbe, a gyülekezetbe, és ha hisszük, hogy Jézus Krisztus szeretete megváltoztatja életünket. Isten azért állított ugyanis oda ahol élünk és mozgunk, hogy az Ő szeretetét hirdessük és arra bízott, hogy egymásnak szolgáljunk. Az Istennek való szolgálat nem mindig eget rengetően látványos, lehet csak egy érintés, amely vigasztal egy könnyező testvért, lehet krumpli pucolás, hogy hamarabb elkészüljön az ebéd sokaknak, lehet a szemét összeszedegetése magunktól, hogy tisztább legyen a hely, ahol egybegyűlünk. Ilyen apró szolgálatokat láthattunk itt a csendesnap alkalmával, de otthon is láthatnak általunk a körülöttünk élők, ha engedjük, hogy Jézus Krisztus éljen és cselekedjen bennünk. Istennek van egy álma minden keresztyénnel egyénileg illetve minden gyülekezettel közösségileg, hallhattuk volt segédlelkészünktől, Müller Lórándtól, aki a fotosmartonosi gyülekezet pár tagjával volt közöttünk. Mi ez az álom? Hogy megéljük minden nap az agapét (isteni szeretetet), hogy hitben megerősödve szolgáljunk embertársaink felé, hogy a személyes életünkben és közösségünkben is Isten akarata valósuljon meg, hogy eggyé legyünk a Krisztus testeként. Az álom pedig kegyelemből, Isten ajándékaként valóra válhat a mi esetünkben is, csak fogadjuk be életünk uraként Jézus Krisztust és engedjük, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennünk. Isten álmába mindenki belefér: az is, aki már úton van Vele és az is, aki most talán rostokol, mert megtorpant a hitben vagy talán soha nem ízlelte még meg milyen Istennel járni. Ezzel a magához hívó isteni szeretettel találkozhattunk ezen a csendesnapon is, találkozunk minden istentiszteleten és jövőre, remélem, veled is ízlelgethetjük az Istennel való találkozás csodáját, kedves kőlapot olvasó testvérem, a Bucsinon gyülekezeti csendesnapon! (Grosz Imola missziós gondnok) 15


HOGYAN SZÜLETIK EGY ÚJ KISKÖZÖSSÉG? Ki emlékszik még az idei konfirmációra? Nagyszerű, okos fiatalok ünnepélyes bizonyságtételére, ami megmelengeti az ember szívét, amikor felsóhajtunk belülről, hogy: mégis van jövője a keresztyénségnek! Hiszen úgy tekintünk reájuk, mint a jövő egyházára. Aztán, ahogy eltelik a konfirmáció, mintha minden visszaállna a régi kerékvágásba. Fényképüket az ajtón még sokáig láttuk, alá írva, hogy imádkozzunk értük, de mintha őket valahogy ritkábban. Talán kikonfirmáltak? – tehetjük fel a már-már kijelentésszerű kérdést. De még mielőtt ilyen súlyos következtetéseket vonunk le, tegyünk fel néhány kérdést: hol vannak most ők? Mi foglalkoztatja őket? Mit tesz a gyülekezet vezetősége értük és mit tehetünk mi, mint gyülekezeti tagok értük?

Azzal a kérdéssel kapcsolatosan, hogy hol vannak ezek a fiatalok, egy csodát oszthatok meg a kedves olvasóval. A fiatalok nagy része továbbra is találkozik Isten Igéje körül, egymás társaságában, ami sajnos nem egy megszokott dolog a mai világban, ezért nevezhetjük ezt csodának és kegyelemnek. Milyen csoportról van szó? Ez a Kisifi, ami a konfirmációt követő nyáron indult el, és szombat délutánonként négy órától találkozik. De ne rohanjunk így előre! A csoporttá alakulásuk története nem itt kezdődik, hanem sokkal korábban! Körülbelül két évvel ezelőtt, amikor konfirmációra jelentkeztek és a gyülekezet valamint a vezetősége, komolyan véve a feladatot, nem csupán felszínesen foglalkozott velük. Ennek lehet nem mindig örültek a konfirmándusok, de a szeretetteljes és megértő foglalkozásnak meg van az eredménye. A kátéórák újdonságai, a kikérdezés nehézsége, a közös csendes napokon eltöltött vidám 16


percek, a konfirmándus tábor felejthetetlen emlékei, valamint a konfirmálás mélysége és izgalma egy közösséggé formálta ezt a fiatal társaságot. Egy olyan közösséggé, ahol valamennyire már számukra biztonságban, közösen kereshetik kérdéseikre a választ akár egymás által is, legyen szó akár az élet nagy kérdéseiről, akár Istenkeresésükkel kapcsolatos vívódásukról. Hol vannak most ők? Lehet nehéz sokszor megértenünk, hogy nem úgy keresik Istent, ahogy mi „szeretnénk”, de fontos látnunk, hogy harcolnak, keresnek, és egy olyan nehéz korban, mint az övék (amit mi már lehet rég elfelejtettünk) legjobb környezet a harcaik megharcolására a saját kortársaik között van. Ezt figyelembe véve szeretnénk segíteni nekik, úgy hogy szombatról szombatra találkozunk és formálódunk Isten Igéjének szellemében, és keressük az Ő útmutatását és válaszait. Ez a Kisifi. Mit tehetünk mi olvasók értük? Bár a bejárati ajtón már nincs ott a plakát fényképeikkel, de a felhívás továbbra is érvényes, hogy szüntelen lehet imádkozni értük. A másik fontos dolog, hogy bár lehet, hogy nehezen megy, de próbáljuk megérteni őket, mert hiszem, hogy ez az, amire igazán vágynak. Elegük van abból, hogy a világ leinti őket és kiszámíthatatlan serdülőkként megbélyegezve elvesz tőlük minden bizalmat és felelősséget. Lehet, ez furcsán hangzik, de ha hallanánk azt, hogy milyen komoly kérdéseik és harcaik vannak, meglepődnénk. A fiatalok a jövő gyülekezete, de csak akkor, ha már ma úgy kezeljük őket, mint a jelen egyháza. (Lukács Vilmos István lelkipásztor)

TALÁLKOZÁS MAGUNKKAL ÉS EGYMÁSSAL Mire van szükség egy házastársi kapcsolat ápolásakor? Lehet, fogalmak tisztázása vagy újra átbeszélése segítene. De lehet, az is hiányzik, hogy újból leüljünk négyszemközt a társunkkal és hosszan egymás szemébe nézzünk. Lehet az adás és elfogadás egyensúlya bomlott meg. Ilyen és hasonló lehetőségeken gondolkozhattunk el közösen az idén a gyülekezetünk Házas hetén augusztus 3 és 7 között. Akik segítettek újból egymásra rácsodálkozni és hálával felfedezni a gyerekkori családunkból hozott kincseket is a sebek mellett Fodorné Ablonczy Margit református lelkész és férje Attila voltak Kecskemétről. Minden kapcsolat azzal kezdődik, hogy valami értékes kincset ismerünk fel egymásban, amit követ a kölcsönös adás-kapás folyamata, melynek célja segíteni a másikat, hogy kiteljesedjen. A házasság akkor ürül ki, amikor már nem tudok elfogadni a másiktól, nem az egész lénye kell, amikor csak a megszokottat várom el. Azt, hogy mit jelent adni és elfogadni a gyerekkori családi háttérben tanuljuk. Sajnos ez nem mindig jelent pozitív mintát, van amikor csupán elvárásokkal szembesülünk elfogadás helyett és van amikor elfogadnak ugyan, de az adást nem 17


tanuljuk meg. Hogyan lehetséges ezek után, hogy ne a régi mintát adjuk tovább szülőkként a mi gyerekeinknek? Keressük meg felnőttként milyen hiányokkal érkeztünk a gyerekkorból és Isten segítségével igyekezzünk ezt megbocsátani, valamint gondoljuk végig mit kaptunk felmenőinktől, amiért adjunk hálát. Reményt adhat a múltbeli örökségünkkel való szembesüléskor a II. parancs befejező mondata: „megbüntetem az atyák vétkét harmad és negyedíziglen, de irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik Engem szeretnek.” Ameddig csak vádolom a másikat, addig az csak védekezik, de ha a krisztusi irgalom előttünk megy, akkor történhet változás az életünkben. Mert Istenünkkel igenis lehet újat kezdeni! Ehhez pedig elengedhetetlen a múlt feltárása és feldolgozása, lezárása azért, hogy a jövő más legyen: mindkét szemünkkel előre nézve kövessük a mi Urunkat és áldást osztók lehessünk gyerekeink életében.

De az elmélyült önvizsgálatra késztető előadások mellett tapasztalhattuk annak csodáját is, hogy Isten jelenlétében nyíltan megoszthatjuk egymással terheinket, együtt sírhatunk is akár, valamint imádkozhatunk magunk és egymás családi kapcsolataiért. Ám volt részünk közös filmnézésben és szívesen ajánlom itt minden kedves olvasónak, aki még aktív szülő az Interstellar című filmet. Esténként egy-egy házaspár fogadott saját otthonába, ami mélyítette a közösségi összetartozás érzését és ahol felszabadultan játszhattunk is. Külön öröm volt, hogy a gyermekekkel önkéntesek foglalkoztak (akiknek ezúton is köszönjük ezt a segítséget) és így a családok aprajának is tartalmasan telt az idő. Végül örömmel jelezhetem, hogy 2016 nyarára ismét elvállalták meghívottaink a házas hét vezetését és így lehetőség nyílik arra, hogy, aki vágyakozik házastársi kapcsolatát Isten jelenlétében megvizsgálni és ápolni, részt vehessen majd ezen jövőre. (Grosz Imola ) 18


2015 augusztusában gyülekezetünkből részt vett Borbély Timea, Czitrom Judit, Szabó Albert, Szabó Erika a Balatonnet című rendezvényen, amiről az alábbiakban olvashatunk tőlük beszámolót: Az év vége fele akaratlanul is számot vetünk, mérlegeljük az elmúlt idő eseményeit és áldásait. Ezért mi úgy érezzük, jó lenne azt a sok-sok örömöt és gazdagságot megosztani másokkal is, amit a Balatonnet kapcsán tapasztaltunk. Nem sokat hallottuk eddig erről a rendezvényről, nem is sejtettük, hogy mit takar a név és milyen programokat kínál. Hát így indultunk Balatonszemes felé, örülve egymás társaságának és annak a lehetőségnek, hogy együtt tölthetjük el ezt az időt. A Balatonnet teljes neve Balatoni Nemzetközi Találkozó, de ha lehetne másképp fogalmazni azt mondanánk: Isten sokféle közösségéhez tartozó gyermekeinek találkozója. Mert olyan emberek közé kerültünk itt, akiket sose láttunk még, de mégis otthon voltunk köztük, mert testvéreink az Úrban. Az, ahogy minden reggel felállt együtt Isten sokféle felekezetből jövő gyermekeinek közössége hódolni és köszönetet mondani Urának mindenért, amivel gazdagítja életünket, ahogy mindenki a saját felekezetének szokása szerint, de teljes alázatban és szeretetben elfogadva egymást tette ezt, mély megbecsülésre és tiszteletre tanított minket.

A szolgálatokat ugyanez a színesség jellemezte, Isten szolgái sokféle felekezetből és nemzetből, de ugyan arra a célra figyelve három napon át tanítottak a Zakariás 8:1-8 alapján arra, hogy mi a szerepe Isten népének korunkban, hol szeretne minket látni és használni az Ő céljaira. Ráadásként, az előadások után, a szabadon választható külön témakörökbe rendezett szeminárumokon folytathattuk az elmélkedést. A napunkat csak az ebéd 19


szakította meg, amire házigazdáink mindig oly sok gondot fordítottak. A sok elméletet szemléltve jöttek el bizonyságot tenni és a misszió gyakorlati oldalát bemutatni gyülekezetünk Nepálban szolgáló misszonárusai, Szabó Attila és Csilla. Különleges volt látni azt is, hogy oly sok gyülekezetnek fontos a misszió és milyen sokan hordozzák imában nem csak a missziót, hanem gyülekezetünket is. Szándékosan nem említjünk a szolgálók és előadók neveit, mert minden egyes szolgálat értékes volt a maga helyén, és sok dolgot rakott Isten helyre bennünk ezekben a napokban. Bár a nyár óta sokat halványultak emlékeink, mégis vannak mozzanatok, amik egy életre a mieink maradnak, szívünk kincseiként őrizve őket. Így az az önfeláldozó, minden apró részleteiben pontosan kigondolt fogadtatás és ellátás, amit a házigazdáink, a metodista gyülekezet lelkésze és gyülekezeti tagok részéről tapasztaltunk. Megosztották velünk anyagi és lelki javaikat, ami akaratlanul is szeretetet ébresztett a szívünkben, így köszönet ezúton is ezekért a csodás napokért, ami az odaszánásuk és anyagi áldozatuk nélkül nem valósulhatott volna meg! Több oldal se volna elég ahhoz, hogy azt a sok áldást, amiben reszünk volt teljesen megosszuk, és csak kívánni tudjuk mindenki számára, hogy egyszer eljusson a Balatonnetre!

HÁZASOK HÉTVÉGÉJE PILISCSABÁN 2015 október 2-4 között zajlott Piliscsabán a Budakeszi metodista testvérgyülekezetünk szervezésében egy házasoknak szánt hétvége. Ezen az alkalmon, testvérgyülekezetünk jóvoltából, a mi gyülekezetünkből három házaspár is jelen lehetett. A szép környezetben, jó szervezéssel előkészített alkalmon meleg fogadtatásban volt részünk. A hétvége mottója a következő bibliai mondat volt: "ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat" (1 Kor 12,31/b), témája pedig: „A fejlődés lehetőségei a párkapcsolatban”. A témakörben hallhattunk áhítatokat, előadásokat, tartottunk közös megbeszéléseket, ugyanakkor voltak párkapcsolati gyakorlatok és beszélgetések. Ezek mind arra fókuszáltak, hogy miként élje meg jobban a keresztyén ember párkapcsolatát, hogyan fedje fel párkapcsolata gondjait és kérdéseit, valamint hogyan találjon ezekre megfelelő megoldást illetve választ. Természetesen nem oldódott meg ott a helyszínen minden gond, de útmutatót kaptunk mi résztvevők, hogy mire kell jobban odafigyelni, valamint hogyan kell megközelíteni a párkapcsolatban felmerülő problémákat. Jó, ha azt is tudja a keresztyén ember, aki párkapcsolatban él, hogy ápolni, gondozni kell ezt a kapcsolatot, ami azt is jelenti, hogy ezért tenni is kell. 20


Az ilyen hétvégék alkalmak arra is, hogy gyülekezeteinkről is híreket, információkat osszunk meg egymással, hogy ápoljuk a testvéri kapcsolatot és gazdagodjunk egymás hite által, hogy egy kicsit bepillantsunk abba a közösségbe, amely ilyen hétvégeket is szervez. Az egyik kapcsolatépítő gyakorlat címe „a szeretet szabad megtapasztalása” volt, és hadd zárjam beszámoló soraimat az ott tanult ének szavaival kívánva, hogy a kedves olvasók is elmondhassák velem együtt: "Mily drága kincs a szeretet, Mert minden másnál erősebb, S mint Isten, oly örök! Nem mérheted fel mélységét, Csak érzed, látod szépségét, Ha hozzád költözött." (Fekete Attila Csaba – főgondnok)

HÉTVÉGE MÁRTÁKNAK A MÁRTASÁGRÓL... Október 23-25 között gyülekezetünk több mint 30 nőtagja csendesedhetett el az Ige fölött Fodorné Abloncyz Margit, dunamelléki református lelkész vezetésével. Az Újszövetségbeli Márta- Mária történetekből a testvérpár életét, jellemét, lelki érésük folyamatát követhettük. A Lukács 10, 38-42 –ben úgy ismerjük meg őket, mint akiknek házába betér az Úr. Mária a lábaihoz ül és szavait hallgatja, Márta pedig felszolgál és közben a testvérére panaszkodik, azonban Jézus így felel neki: „szorgalmas vagy és sokra igyekszel, de egy a szükséges dolog és Mária a jobb részt választotta.” Márta vagy Mária? Melyik szerep határoz meg inkább bennünket? Meghallgatva K. Capek novelláját, amely sajátosan dolgozza fel a fenti történetet, szinte a végletekig éleződött ki előttünk a Márta és Mária jelleme, a köztük levő különbség. Melyikükkel tudunk azonosulni és miben? Milyen változásra, változtatásra bátorít a történetük?- ezekre a kérdésekre kerestük együtt és csoportokban a választ. Hogy vagyunk jelen a családban, a munkahelyünkön, a gyülekezetben? A mindig cselekvésre kész, akár a számonkérésig túlbuzgó Mártaként, vagy az Igéért, az Úrért mindent feledő, mindent feladó Máriaként? Abban szinte mindannyian egyetértettünk, hogy többnyire Márták vagyunk: a hétköznapok gondjai, a napi rítus, szokásaink megállni alig tudó, 21


folyton munkálkodó Mártává tesznek. De kell-e másképp? Egyáltalán lehet-e másképp? „Tőlem kéred számon, pedig Rád vall mártaságom”- perelhetünk az Úrral, hiszen Ő adta nemcsak a munkahelyünket, de a férjünket, gyerekeinket is, akikért dolgozni kell, gondoskodni éjjel-nappal, és örülhetünk, ha jut egy kis idő az elcsendesedésre. A János evangéliuma 11-ben (Lázár feltámasztása történetében) a gyász, a trauma hordozásában követhetjük tovább a két testvér sorsát. Márta még mindig a pragmatikus, gondolkodása a földiekre korlátozódik, hitében a feltámadás csak az utolsó nap csodája lehet. Mária a gyásznéppel együtt sír, könnyei megindítják Jézust, akinek válasza (túlmutatva a Lázár feltámasztásán) mindkét testvérnek szól, sőt mindenféle női szerepben lévőnek szól: „ha hiszel, meglátod az Úr dícsőségét.”

Az előadás a nőiségről, nőiességről, a női szerepek történelmi alakulásáról, segített annak továbbgondolásában, hogy a magunk elakadásai, problémái hogyan függnek össze női mivoltunkkal, női szerepünk hogyan alakult életünk során, van-e lehetőség változni, változtatni mindazon, ami esetleg már annyira meghatároz, hogy észre sem vesszük emiatt, hogy létezhet „jobb rész” is. 22


A Jn 12, 1-7- ben választ kínál kérdéseinkre az Úr. Itt úgy látjuk viszont nemcsak Máriát, de Mártát is, mint aki szerepében, elhivatottságában kiteljesedett. Mária megkeni a Jézus lábát azzal a drága olajjal, amit a korabeli zsidó nők egyszer vásároltak meg maguknak, és amit esküvőjükre tartogattak. Márta pedig szolgál, csöndben, számonkérés nélkül, szolgálata igazi istentisztelet. A szolgáló, szolgálatban elfáradó, a fáradtságtól zsörtölődő, számonkérő, a másikat megítélő Mártából lehet egy felszabadultan- és önmagától megszabadultan- szolgáló, kiteljesedett nővé lenni, akiben egészséges részarányokban van jelen a mártás és máriás lelkület. A feloldhatatlanra tehát itt a feloldás: Mária nem a Márta ellenpólusa, nem jobb és nem több nála, csak másra hivatott. Márta gyújtja a fényt, Mária árasztja a meleget, mindkettőre szükség van, és nemcsak az Úr áhítja ezt, de ugyanúgy a férjünk, gyermekünk, az egész teremtett világ. Nem kell legyek se Mária, se Márta, hanem legyek önmagam, aki a Márta és Mária példájából, odaszánásából merítve, minden nap egy kicsivel több, s egy kicsivel jobban kiábrázolja Megváltóját. Sőt nőként - ha elrendelt minket az Úr egy férfi számára - külön lehetőség nyílik számunkra az Úrnak szolgálni a férjünknek való engedelmesség által. Amint a Márta és Mária történetét követtük három napon át, utolsó este, a Damásdi Eszter által felépített imaséta keretében, saját magunknak is alkalmunk nyílt végigkövetni egy belső, lelki utat, számot vetni mártaságunkról és imádságban megharcolni ezt a „máriásabb” részt. Szolgálni tehát, mint Márta, a másik számonkérése nélkül, áhítani az Igét, mint Mária, s úgy élni, hogy nőként a férjem, a férfiak, a világ szemét az Úrra irányítsam. Az alkalmat Úrvacsorával zártuk, és elkísérnek a női hitvallásunkban megfogalmazott reményeink: „Hisszük, hogy nőiességünket Istentől kaptuk, s hogy nőnek lenni különleges lehetőség (...) Úgy tapasztaljuk, hogy nőnek lenni szép hivatás és nehéz, és ettől a nehéztől lesz még szebb.” Ámen. (Kovács Ágnes gyülekezeti tag) 23


MÁRTÁK IMÁDSÁGAI, amik kiscsoportokban fogalmazódtak meg: - Köszönjük, Édesatyánk, hogy nőnek születtünk. - Köszönjük, hogy nem hagysz magunkra és vezetsz bennünket. - Kérünk, taníts minket rád figyelni és szeretettel szolgálni. - Segíts, hogy el tudjuk fogadni azt, amit ránk bíztál. - Köszönjük az anyaság ajándékát. - Hisszük, hogy Te ki tudod teljesíteni bennünk mindazt, amit mi hiányosságként élünk meg. - Segíts, hogy szív szerint szolgáljunk. - Hálásak vagyunk, hogy elfogadsz olyannak, amilyenek vagyunk, és segíts,hogy mi is megtehessük ezt másokkal és önmagunkkal. - Jöjj segítségül, amikor megfáradunk, és adj lendületet a mindennapokhoz! Ámen. - Urunk köszönjük, hogy nálad nem számít az életkor, - Köszönjük, hogy használni tudsz fiatalon és idősen, - Köszönjük, hogy családba és gyülekezetbe helyeztél minket, - Köszönjük, hogy anyák is lehetünk, akikre gyermekeket bíztál, - Köszönjük, hogy akinek nem adatott meg ez az ajándék, lehetnek lelki gyermekei, - Köszönjük, hogy nagymamák is lehetünk, ám ha mégsem, lehetnek lelki unokáink. - Köszönjük, hogy egy kérdésed van felénk: szeretünk-e Téged és szolgálunke Néked, - Köszönjük, hogy csak kegyelemből lehet válaszunk igen, lányként vagy asszonyként egyaránt. - Istenünk, köszönjük ajándékainkat, amit nőként nekünk adtál. Hálásak vagyunk, hogy megtanítottál szeretni. Istenünk használj, hogy tudjunk másokat szolgálni, hogy igazi segítő-bíztató társak lehessünk. Köszönjük, hogy türelemre tanítottál. - Hálásak vagyunk, hogy lelki testvéreket adtál és megajándékoztál az anyaság örömeivel. - Köszönjük, hogy csodálatos teremtett világodban ránk bíztad a szépséget. Próbákban is mellettünk voltál és megtanítottál gyermekeinket, férjeinket és unokáinkat szeretni. - Segíts meglátni, hogy mikor, hol van szükség rám. Bátorítsak ahol kell és hallgassak amikor kell. - Köszönjük drága Úr Jézus, hogy megbocsájtottad vétkeinket és örökéletet adtál nekünk, Ámen. 24


AZ IGAZ EMBER, HITBŐL ÉL Bizonyos vagyok abban, hogy rövid írásom címét olvasva, több kövesdombi gyülekezeti tagnak eszébe jut a templom szószékkoronáján is olvasható mondat, melyet igyekeztünk együtt mondani november első hetében. Öröm volt számomra, hogy a három veletek töltött nap végére már valóban együtt mondhattuk, és tettük ezáltal élővé magunk és egymás számára holt betűt. Hiszen így lehet a kétdimenzióssá vált teremtő szót, háromdimenziós Igévé tenni, majd valóságos életté a napi harminc-, hatvan-, vagy épp százannyi jó tettel. Az igaz ember hitből él! Ez volt az a mondat, mely lelkipásztor barátomat arra indította, hogy meghívjon közétek. Újjong a lelkem most is, ha arra gondolok, hogy a mindkettőnk számára hangsúlyos Ige kötötte össze lelkünket egy nőszövetségi konferencián. Az igaz ember hitből él! Ezzel a mondattal indultam útra Marosvásárhely felé is. Tudtam, és tudom, hogy Isten szólt, hívott, küldött a Kövesdombra, nem csodát tenni, csak szolgálni az Ő dicsőségére. Aztán az Úr úgy akarta, hogy más, emberi tettek fonják össze életemet Lőrincz János és családja életével az első reggelen. Szoros kötelék ez. Életet, hitet meghatározó, melyért hálás vagyok. Isten ismét megerősített: ha Ő szól, ha Ő hív, ha Ő küld, akkor menni kell, mert célja van velem. Az igaz ember hitből él! Ezt tapasztaltam a három nap alatt közöttetek testvéreim. A szolgálatok előtt velem együtt imádkozó gondnokkal, presbiterekkel. Ezt tapasztaltam az együtt elfogyasztott vacsorákon, a Keresztkérdések alkalmán. Ezt tapasztaltam, amikor presbiter testvérem megszabadított a szószékkel szemben elhelyezett, sürgető, múló időt mutató órától, a különböző szolgálatokat végző gyülekezeti tagok, a velem együtt síró és nevető testvérek közösségében. Hálás vagyok Istennek a köztetek eltöltött három napért. Köszönöm kedvességeteket. Köszönöm a matek tanár néni szolgálatban való kis segítségét. És köszönöm azt a csodálatos felajánlást, amit a harmadik este két kislány tett számomra: „Mi úgy gondoltuk, hogy a zsebpénzünket össszeadjuk, hogy kifizessük a tiszteletes bácsi útiköltségét, hogy még tudjon hozzánk jönni!” Megkönnyeztettetek, és megerősítetettek abban, hogy „Az igaz ember, hitből él!". Őszintén szeretlek benneteket! Áldás mindnyájatokon! Szeretettel: Egyed Sándor lelkipásztor Oltszemről 25


NYOLC ÉV UTÁN Szeretnénk tájékoztatni gyülekezetünk tagjait arról, hogy szeptember eleje helyett már folyó év július 26-án hazaérkeztek a második szolgálati útjukról Szabó Attila és Csilla misszionáriusok Nepálból. Ennek oka, hogy itthon születhessen meg kisfiúk, Sámuel, aki immár három hónapot töltött be. Minden missziói útból való hazaérkezés után fél év szabadság áll a rendelkezésükre, ami alatt beszámolnak gyülekezetünknek az eddigi munkájukról illetve beszélnek jövőbeli terveikről. Ugyanakkor végig látogatják a szolgálatukat anyagiakkal támogató többi gyülekezetet is. A mi gyülekezetünk presbitériumának dolga minden missziós út lezárta közeledtével végig gondolni azt is, hogy maradunk-e ebben a külmissziós munkában kiküldő gyülekezetként. A novemberi presbiteri gyűlésen került sor arra, hogy erre a kérdésre véglegesen válaszoljunk, miután meghallgattuk misszionáriusaink beszámolóját az elmúlt közel 2,5 évről, elolvastuk a nepáli OM vezetőjének kiértékelő sorait valamint a pénzügyi beszámolót nepáli tartózkodásukról és többször is beszélgettünk a misszionáriusaink terveiről. Mindezeket szem előtt tartva a presbitérium titkos szavazással meghozott döntése értelmében 2O16 március 1-től megszűnik a Kövesdombi református gyülekezet kiküldői státusza. Aki viszont gyülekezetünk tagjaként továbbra is szeretné személyesen támogatni a Szabó házaspárt, az megteheti személyesen megkeresve őket. Lőrincz János lelkipásztor, valamint Fekete Attila főgondnok és Grosz Imola missziós gondnok

FIGYELEM! ÚJDONSÁG! Kedves gyülekezeti tagok!  A tavaly kicsinek bizonyult a templomunk Szenteste, ezért nagy örömmel hirdetjük mindenkinek, hogy DECEMBER 24-én a következő istentiszteletek lesznek:  Délután 4 órától, elsősorban a kisgyermekes családoknak,  Este 6 órától, ezen szolgálni fog a gyülekezetünk kórusa is. A gyülekezet presbitériumának határozata értelmében 2016 januárjától:  A minimális egyházfenntartó járulék a jövedelem 1 % vagy legalább személyenként 7O lej  Keresztelési illetve temetkezési díj FIZETŐ EGYHÁZTAGOK esetén nincs.  Esketési stóla 7O lej  Temetkezés NEM egyháztag esetén 75O lej Köszönjük az eddigi egyházfenntartói járulékokat, valamint az adójuk 2%nak átutalását a Kövesdombi Református Egyház javára. A Kőlap továbbra is adományokból tartja fenn magát! 26


KERESZTELÉS 2015. V. 17 – XI.30 között: Nagy Kristóf Jánosi Krisztina Gazsi Tiffany Nagy Tamás Nyíri Tilda Kása Márton Vass Dávid János Enyedi Botond Péter Adél Tímea

Keszeg Róbert Magor Kovács Ivett Nedelkóné Osváth Éva ( felnőtt ) Fehér Jázmin Viktória Kocsis Nimród Demeter Jóel Szabó Sára Janka Tóth Dániel József

ESKETÉS 2015.V.9 –VI.23 között:

Simon Béla Attila és Adorjáni Csilla Jánosi Félix és Rácz Zsuzsanna Jolán Nagy Sándor és Csekme Judit Péntek Őrs és Drágos Andrea Ferenczi Attila Márton és Simó Orsolya Benkő József és Gergely Orsolya Bartha Sándor Attila és Szigeti Kinga Imola Kovács András és Zăcan Lucreția Bács Attila és Nagy Teréz TEMETÉSEK 2015.VI 22 – XI. 30 között: Barabás Mária 93 éves Jakab Márton 72 éves Lakatos Sándorné sz. Barabás Anna 60 éves Tóth József 63 éves Sikó Mihály 83 éves Szövérfi Gyuláné sz. Szász Irén 66 éves 27

Dániel Vencel Tibor 72 éves Dóczi János 76 éves Tóth István 87 éves Székely Ferencné sz. László Katalin 72 éves Mészáros Gábor 72 éves Osváth András 71 éves Kőlap – 2015 december

28


A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XVII. évf. 2. sz., december

Recommend Documents