A M E D I C I - T I TO K
Untitled-1 1
4/29/13 1:54 PM
Untitled-1 2
4/29/13 1:54 PM
MICHAEL WHITE
A MEDICI-TITOK
G A B O
Untitled-1 3
4/29/13 1:54 PM
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Michael White: The Medici Secret Random House London
Fordította: Komló Zoltán Szerkesztette: Rózsa Judit A könyvet tervezte: Szabó Vince, Malum Stúdió
Copyright © Michael White 2008 Hungarian translation © Komló Zoltán 2013 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2013 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó elôzetes hozzájárulása szükséges. Kiadja a GABO Könyvkiadó www.gabo.hu Felelôs kiadó: Földes Tamás Felelôs szerkesztô: Solymosi Éva Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben Felelôs vezetô Ducsai György igazgató A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztôje a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPO II Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23-232-336 E-mail:
[email protected] ISBN 978-963-689-404-7
001_336_A medici titok.indd 4
4/29/13 2:54 PM
Carole-nak
Untitled-1 5
4/29/13 1:54 PM
Untitled-1 6
4/29/13 1:54 PM
Elsô fejezet Firenze, 1966. november 4. Amikor Mario Sporani, a Medici-kápolna gondnokának szemei hajnali 5.45-kor kipattantak, és meghallotta, ahogy a hálószobaablak zsalugáterei az épület falát csapdossák, azt hitte, menten itt a világvége. Azon nyomban magához tért, és a Jelenések Könyvének szavai suhantak át az agyán: „És bocsáta a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa.” Egy pillanatig azt gondolta, valami életszerű rémálom foglya, de azután az ablaktáblák olyan keményen csapódtak vissza, hogy betört a hálószobaablak üvege, és csillogó szilánkok terítették be a szobát. Az eső olyan erővel verte a ház falát, hogy azt hitte, szétporlanak az öreg kövek, és tán még az egész építmény is összeomlik. Ez már nem lehetett álom. Egy szempillantás alatt kiugrott az ágyból, és feleségét, Sophiát már tuszkolta is ki az ajtón, majd végigráncigálta a gyerekszobához vezető folyosón. A vihar pokoli lármáján át is hallotta kisfiuk sírását. Sophia kikapta a kiságyból a csecsemőt, és megpróbálta lecsendesíteni.
Untitled-1 7
4/29/13 1:54 PM
8
MICHAEL WHITE
– Sophia, vidd magaddal Leót, és maradjatok a hátsó szobában, hajtsd be és rögzítsd a zsalugátereket. Majd én hozok nektek paplant meg zseblámpát. Aztán át kell mennem a kápolnába. – De Mario, nem mehetsz ki ilyen időben. – Muszáj – felelte. – Csak a jóisten tudja, máris milyen kár keletkezhetett. A víz eláraszthatja a sírkamrát, és akkor a holttestek… Az ajtó felé indult. Pár perc múlva cumisüveggel, zseblámpával, egy kis kenyérrel és a saját paplanjukkal tért vissza. Mario mindkettejüket megcsókolta. Megfordult, kirohant, bereteszelte az ajtót, majd átsietett a hallon, le a keskeny falépcsőn, ahol olyan sötét fogadta, hogy alig látta a lába előtt a lépcsőfokokat, onnan pedig végig a bejárati ajtóhoz vezető folyosón. Az ajtó csaknem ledöntötte a lábáról, amikor lenyomta a kilincset, és a szél végigsüvített az előszobán. Képtelen lévén behúzni maga után, a falhoz kallantyúzva hagyta az ajtót, és leszegett fejjel két lassú lépést tett a tornácra. Odakint még mindig sötét volt, a holdat viharfelhők takarták, és az is egyértelműen látszott, hogy áram sincs. Az utca természetfölötti feketeségbe burkolózott. Mario éppen kikukucskált a kapu alól, amikor hatalmas villám hasította ketté az eget. Az egész utcát elborította az eső, mindenütt térdig érő sáros víz hömpölygött. A környék kanálisszagtól bűzlött. A Via de´ Ginori mentén a Piazza San Lorenzo irányába egy biciklikereket látott elgurulni. Mély lélegzetet vett, és belegázolt a vízbe. A hideg úgy belemart a lábába, hogy levegő után kellett kapkodnia. Nem tudhatta, mire lép, csizmája alatt a járdát síkosnak érezte. Semmi másba nem tudott kapaszkodni, csak az épületek nyirkos tégláiba és köveibe. Az ég közben leheletnyivel világo-
Untitled-1 8
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
9
sabb lett, a hold sugarai áttörtek a felhőkön, és gyenge, tompa fényükben csak láthatóvá váltak a Via de´ Ginori körvonalai és a Basilica di San Lorenzo falai. Mario megpróbált gyorsabban mozogni, de ez reménytelennek bizonyult, centiméterről centiméterre araszolt az áradattal szemben. Szinte pillanatonként alig-alig azonosítható tárgyak süvítettek el mellette a levegőben, ő meg a falhoz tapadva nézte, amint tovapörög egy-egy faág vagy gumiabroncs, üres doboz vagy hulladékgyűjtő, miközben ide-oda dobálja őket a szél, mígnem aztán valamelyik épületnek ütköznek vagy véletlenszerűen elmerülnek az áradó iszapban. Mire a Via de´ Ginori és a Via del Canto de´ Nelli sarkához ért, teljesen kimerült, és tetőtől talpig sár borította. Arcát csípte a fagyos hideg, a lábujjait nem érezte. A rendszerint forgalmas főutcán most egy lélek sem járt. A széles úton ugyanaz a barna csatornaiszap hömpölygött, és mindkét oldalon az ódon kőfalakra fröccsent. A hold ekkorra már szétszaggatta a felhőket. Kövér volt, és rózsaszín. Mario a távolból csattanást hallott, aztán fémcsikorgást, majd valaki felsikoltott. Amint elképedve szemlélte a pusztítást, újabb villám hasította ketté az eget, és az egyre hevesebbé váló esőzés jégesőbe fordult, a tetőkről visszapattanó jégszemek sörétként verték az arcát. A főutcán átvergődve, a bazilika tövében némi menedékre lelt a jégverés elől. Itt még erősebb volt az áradat, minden erejét megfeszítve tudott csak talpon maradni. Azután amikor már majdnem a kápolna kapujához ért, a szél egy faágat sodort feléje. Lebukott, de már túl későn. A fa az arcába csapódott, ő pedig hanyatt a vízözönbe zuhant. Mario világát néhány másodpercre fagyos feketeség uralta. Összerándult, ahogy háttal földet ért a síkos úton.
Untitled-1 9
4/29/13 1:54 PM
10
MICHAEL WHITE
A víz alatt beterítette, majd megpörgette a sár. Érezte, hogy valami kemény fúródik a bordái közé, aztán feltápászkodott, és megpróbált valahogy megtámaszkodni az ingoványos talajon. Már majdnem sikerült is neki, de aztán mégis kicsúszott a lába alól a talaj, és újra a vízben találta magát, a szája teliment sárral. Undorodva köpte ki, majd hirtelen rátörő félelmében csapdosni kezdett maga körül. Megtalálta a bazilika falát, ujjai megkapaszkodtak egy kiálló fémgyűrűben. Az életéért küzdve, köpködve és levegő után kapkodva feltornászta magát, a torkában pocsék ízt érzett. A falat markolászva tudta csak valamelyest odébb vonszolni magát. Éppen nagy óvatosan az egyik kő támpillért kerülte meg, amikor megpillantotta a kápolna kapuját: a szárnyak leszakadtak a sarokvasakról, a víz pedig zuhogott alá a kriptába. Mario megújult eltökéltséggel vergődött át az áradaton a bejárat felé, majd le a kripta járószintjére vezető fél tucat lépcsőfokon. Itt a víz már a lábikrája körül csobogott, és egyre emelkedett, a kapunyíláson átbucskázó és a lépcsőkön lezúduló barnásszürke víz kőtörmeléket sodort be magával. Odabent, közvetlenül a kapu mellett, egy faliszekrényben zseblámpa és csákány állt készenlétben. Mario az üveget betörve megragadta a zseblámpát. A kövön majdnem elcsúszott, de aztán sikerült lejutnia a központi helyiségbe. Az alacsony, boltozatos mennyezet a víz morajlását visszhangozta. Körbe-körbe a Medici család egyszerű kőkoporsókban a padló alá temetett, rég halott tagjainak ötvennél is több síremléke állt. Az emlékműveket ugyan a padlószint fölé emelték, de a víz egyre emelkedett, és nemsokára már a szobrokat és a díszes szarkofágokat fogja nyaldosni. De mégsem ez volt Mario Sporani legfőbb gondja. Sokkal aggasztóbbnak látta azt
Untitled-1 10
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
11
a lehetőséget, hogy a víz esetleg utat talál magának a padló alá, a voltaképpeni sírkamrákba. Minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy ez ne következzék be. Mario a kripta hátuljában lévő emelvényen álló oltár felé rohant. A márványasztal két oldalán egy-egy hatalmas kőangyal. E mögött nyílt a Mediciek családi sírboltjába vezető csapóajtó. A víz már az oltár körül csobogott, kis híja volt, hogy túlcsorduljon, és behatoljon a föld alatti kamrába. Itt, ahol nem érte a szél és az arcába csapódó eső, könynyebben tudott mozogni. Odakint engesztelhetetlenül dühöngött tovább a vihar, a bejárathoz időnként törmelékdarabok csapódtak, nyomukban faforgácsok röpködtek a kripta nyirkos levegőjében. Mario amilyen gyorsan csak tudott, az oltár felé tartott a jeges vízben. Miután felkecmergett az emelvényre, a márványpadlón átvágva pillanatok alatt a csapóajtónál termett. De jött utána a víz is, már át is csapott az oltár lábánál. Az ajtó meglepően könnyűnek bizonyult, és könnyedén is nyílt. Odabent egy sötétségbe aláereszkedő létrát látott. Lámpájával a homályt kémlelve csak a semmibe vesző létrafokokat tudta kivenni. Az orra előtt víz zuhogott lefelé, hallotta, ahogy odalent a kőpadlóra loccsan. Amilyen gyorsan csak tudott, leereszkedett a nyílásba, és behúzta maga után az ajtót. Az nem szigetelt tökéletesen, így a víz tovább folyt lefelé a létrán, be a kamrába. Mario másodperceken belül a kamra padlóján állt, a lámpa fénysugarát az ódon falakra és a kétoldalt sorakozó kőfülkékre irányította. A levegő a penész, a régóta érintetlen föld és a pusztulás bűzével volt terhes, de ő hosszú évek óta ismerte ezeket a szagokat, és már egyáltalán nem zavarták. Éppen beljebb lépett a kamrába, amikor baljóslatú reccsenést hallott. Zseblámpáját maga előtt tartva
Untitled-1 11
4/29/13 1:54 PM
12
MICHAEL WHITE
megpördült. Még éppen látta, amint a falból kimozdul egy kőtömb, és a padlóra zuhan. Nyomában vízsugár tört be. Mariót az áradat csaknem ledöntötte a lábáról. A zsigeri félelemből erőt merítve felkapaszkodott a háta mögötti kőpolcra. Nem sokkal odébb meglátta az egyik sírfülke nyílását, benne egy szemfedő kirojtosodott, szürke szélét. Aztán újabb csattanás hallatszott, amint lezuhant a következő kőtömb, magasan a kamra falaira felcsapva a vizet. Zseblámpája kicsúszott a kezéből, bele a vízbe. Nézte, ahogy elsüllyed, majd hirtelen kialszik. A helyiségre tökéletes sötétség borult. Fejében felüvöltött egy hang: Micsoda hülyeség volt lejönni ide. Mégis, mit tudna itt tenni? És most ez a hang azt hajtogatta, hogy itt fog megdögleni. Majd szépen csatlakozik az őt körülvevő holtakhoz. A pánik azonban elmúlt, helyébe acélos elszántság lépett. Semmit sem látott ugyan, de azt tudta, merre vezet az út kifelé. Lelökte magát a párkányról a jeges vízbe. A combjáig ért, és már a fülkék alját nyalogatta, ahol az ősrégi tetemek feküdtek. Zsibbadt lábáról és az egyre jobban elhatalmasodó szédülésről tudomást sem véve visszagázolt oda, ahol a létrát tudta. A sötétben a fém létrafokok biztonsága után tapogatózott, de még mindig nem tudta elérni őket. Kinyújtott karral, vakon erőlködött az áramló vízzel szemben, amely a falon tátongó nyíláson át még mindig ömlött befelé. Már éppen kezdett volna kétségbe esni, amikor ujjai hegyével fémet érintett. Megragadta a létra oldalát, és felhúzta magát az első fokra. Amint felemelte a lábát, hogy a következő fokot megkeresse, érezte, hogy a létra megrázkódik, és kezd kiszakadni a falból. Mario előrevetette magát, a súlya visszanyomta a létrát a kőfalhoz. Feje fölül fénycsíkot látott beszűrődni a csapóajtó szélénél, ahol az nem illeszkedett
Untitled-1 12
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
13
teljesen vissza a helyére. Mocskos víz zúdult a fejére, majd végig a hátán. Hallotta a szíve kalapálását a mellkasában, amint egy létrafokkal feljebb óvakodott. A létra megint megremegett. Még hat lépés, és eléri a nyílást. És ekkor megpillantott valamit, ami tőle legföljebb félméternyire bucskázott a vízben. Egy nagyjából harminc centi hosszú, sötét cső volt az. Mario a lehető legnagyobb óvatossággal fordult feléje. Addig-addig kepeszkedett, amíg ujjai hegyével súrolta a tárgyat, és végül nagy üggyel-bajjal meg tudta markolni. Betuszkolta a nadrágja derekába, majd minden erejét megfeszítve felküzdötte magát a létrán, miközben a falban lévő lyukakból sorban kicsusszantak a tartóékek. Szinte emberfeletti erőfeszítéssel kapott a csapóajtó széle felé. Ujjai megtalálták a nyílás fém peremét. Víz zúdult az arcába, hogy alig kapott levegőt. A puszta rémülettől hajtva sikerült felhúzódzkodnia. Lábával a durva kőfalnak feszülve felnyitotta a csapóajtót, majd zihálva az oltár padlójára vetette magát.
Untitled-1 13
4/29/13 1:54 PM
Második fejezet Firenze, napjainkban Edie Granger a Medici-kápolna melletti magánparkolóban hagyta piros Fiatját, és táskáját megragadva a macskaköves téren át a bejárat felé indult. A mezítláb is százhetvenöt centi magas lány a napi egyórás edzéseknek köszönhetően rendkívül jó kondinak örvendett. Angol tudósembertől szokatlan módon az elegáns öltözködés előkelő helyet foglalt el Edie prioritási listáján, amivel be is lopta magát olasz barátai szívébe, akik csak félig-meddig tréfáltak, amikor azt állították, hogy a megszólalásig hasonlít Liv Tylerre, a színésznőre. Szándékoltan nem vett tudomást a kápolna kapuja előtt viseltes barna csuhában, plakátokkal parádézó kámzsás alakokról, ahogyan az elmúlt néhány hónapban is tette nap mint nap. A tiltakozók egy magukat „Isten Munkásainak” nevező, fura csoportosulás tagjai voltak. A fanatikus dominikánus szerzetes, Baggio atya vezette mozgalom a Medici-kápolnában végzett mindenféle tudományos kutatómunkát ellenzett. Edie számára már időtlen idők óta hozzánőttek a városképhez.
Untitled-1 14
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
15
Meglengette belépőjét a kapuban lévő beléptetőfülke felé, kettesével vette a lépcsőket, és bemasírozott a kriptának abba a részébe, ahol naponta látogatók tömegei tülekedtek, hogy elolvashassák a Medici-sírok feliratait. A kápolna túlsó felének egy részét kordonnal zárták el a nyilvánosság elől, mögötte krémszínű ponyvasátor rejtette a sírkamrába ereszkedő keskeny lépcsőt, odalent kétoldalt mély fülkékben sorakoztak a szarkofágok. Edie belépett a kutatási területre, elsasszézott egy-két boncasztal mellett, majd átment egy baloldalt nyíló ajtón, amely a két labor egyikébe vezetett. A Medici-kápolna kriptája alatti sírkamra alacsony mennyezetű, mintegy tízszer hatméteres helyiség volt. A szűkös térben meleg uralkodott, de a levegőt frissen tartotta egy nagy teljesítményű, hordozható légkondi. A labor falai mentén röntgenkészülékek, színképelemzők és DNS-analizátorok álltak. A főkamra túlsó felében rendezték be Carlin Mackenzie irodáját, ahol pár felturbózott Mac társaságában csontokkal teli, lepecsételt tartályok sorakoztak oda nem illően. Edie alighogy letelepedett a munkaasztalához, éppen egy infravörös spektrométer mérési eredményeit futotta át, amikor Mackenzie lépett be két öltönyös férfi kíséretében. Edie már korábban is találkozott velük, az alacsonyabbik Umberto Nero volt, a Pisai Egyetem rektorhelyettese, a másik, fiatalabb férfi pedig az ismert helyi politikus, Francesco della Pinoro, a polgármesteri választások pillanatnyilag legesélyesebb befutója. – Á, Edie – mondta Mackenzie. A professzor a hatvanas évei végén járó alacsony, pufók emberke volt. Lennon-szemüveget viselt, dús, ősz haja bozontosan ült a fején, lágy vonású, jóképű arca népszerűséget szerzett neki
Untitled-1 15
4/29/13 1:54 PM
16
MICHAEL WHITE
a tévés dokumentumfilmesek körében. – Uraim, ez itt az unokahúgom, dr. Edie Granger. Della Pinoro a kezét nyújtotta, Nero odabiccentett. Ő és Edie már számtalanszor találkoztak, de sosem törődtek sokat egymással. – Edie, tudnál szakítani néhány percet a vendégeink számára? A kocsijuk egy percen belül itt lesz, úgyhogy gyorsan körbevezetnéd őket? – Persze – Edie-nek sikerült némi lelkesedést vinnie a hangjába. – Nagyszerű. – Majd a két látogatóhoz fordulva: – Uraim, köszönöm az értékes megjegyzéseket, mielőbb jelentkezni fogok. – Kezet rázott velük, és sarkon fordult. – Erre tessék – mondta Edie, és visszavezette della Pinorót meg Nerót a középső kamrába, egy hosszú fémasztalhoz. Menet közben megmutogatta a falfülkéket, és ismertette, hogyan balzsamozták be és konzerválták a testeket itt, a sírboltban. Az asztalt fürgén megkerülve a szemben álló látogatókra nézett. Közöttük egy 470 éves holttest feküdt. Miközben félresöpört egy arcába hullott engedetlen, göndör fekete hajtincset, szépiaszín szemét le nem vette a két férfiról, karját összefonta, és úgy kihúzta magát, hogy mindkettejük fölé magasodott. – Ez itt Ippolito de´ Medici, a nemours-i herceg, Giuliano di Lorenzo de´ Medici törvénytelen fia – magyarázta. – Halálát csaknem fél évezreden át rejtély övezte. Egyes spekulációk szerint ezt a fiatalembert – mindössze huszonnégy évesen halt meg – az unokafivére, Alessandro ölte meg, akit azután egy másik barátságos rokon, Lorenzino de´ Medici tett el láb alól. Egészen mostanáig azonban erre nem volt semmiféle bizonyíték. Éppen most fejeztük be a munkálatokat a maradványokon, és egyér-
Untitled-1 16
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
17
telmű bizonyítékot találtunk arra vonatkozóan, hogy ezt az embert megmérgezték. Umberto Nero feltekintett az asztalon fekvő múmiáról. Edie észrevette, hogy elsápadt. Megkerülte az asztalt, és a főkamrából sietve átvezette a két férfit egy kisebb helyiségbe. Itt nem volt olyan tömény a föld és az öreg ruhák szaga. Az egyik munkaasztalnál ülő férfi éppen egy hatalmas mikroszkóp szemlencséjébe kukucskált. – Ez itt a műveleti központunk – mondta lehalkított hangon Edie. – Ebben a helyiségben és a szomszédos másik laborban valamikor vagy egy tucat koporsó volt, de ezek többsége az 1966-os árvízben súlyosan megrongálódott. A Medici-klán kevésbé jelentős tagjainak tetemét a kápolna egy másik részében temették el újra. Most ez a központi labor, itt elemezzük a kriptában lévő múmiákból vett mintákat. – Hogyan lehetnek benne biztosak, hogy odaát azt az embert megölték? – kérdezte kétkedve a politikus, Francesco della Pinoro. Az utóbbi pár percben különös érdeklődést tanúsított Edie laborköpenyének V alakú nyílása iránt. – A bizonyítékok bizonyára már évszázadokkal ezelőtt eltűnhettek. – Jó kérdés – mondta Edie megkönnyebbülve, hogy ízelítőt adhat tudásából. – Itteni munkánknak az a legfőbb célja, hogy megállapítsuk, miben haltak meg a Medici család prominens tagjai. Ezek a tetemek talán élettelen porhüvelyeknek tűnnek – tette még hozzá, és a kamra felé intett, amelyet az imént hagytak el –, de nekünk hihetetlenül sok mindent árulnak el, ami eddig rejtve maradt. – Például? – Gyakran a puszta csontmaradványokból kell rekonstruálnunk egy-egy eseménysort. Rendszerint ez minden, ami ötszáz év után megmarad. De még a málladozó cson-
Untitled-1 17
4/29/13 1:54 PM
18
MICHAEL WHITE
tok is rengeteget elárulnak. Az akkoriban mindennapos betegségek, mint a szifilisz vagy a himlő, árulkodó nyomokat hagytak az áldozat csontjainak finomszerkezetében, amelyet immun-hisztokémiai és ultrastrukturális elemzéssel tudunk vizsgálni. Della Pinoro zavartnak látszott. – Ippolito esetében – folytatta Edie – el tudtuk végezni a csontváz részletes elemzését, ami a szalicilátoknak nevezett vegyi anyagok szokatlanul magas szintjét mutatta ki. – Ez pedig azt bizonyítja… – Nos, Alessandro megúszta a gyilkosságot, mivel Ippolito a halálos ágyán a malária összes szokásos tünetét produkálta: lázat, hidegrázást, kínzó fejfájást és heves hastáji fájdalmat. Csakhogy a gaulteriaolajjal való mérgezés szinte ugyanilyen hatásokat vált ki, a gaulteriaolaj pedig metilszalicilátot tartalmaz. Della Pinoro már épp megszólalt volna, amikor Edie a férfiak háta mögött mozgásra figyelt föl. – Á, itt hozzák a legutóbbi véleménykülönbség okát. A lány az ajtó felé indult, közben Nero azt kérdezte: – Véleménykülönbség? – Látszólag ez itt Cosimo de´ Medici, az Idősebb Cosimo – felelte Edie, miközben a két férfit bevezette a kamrába, egy másik boncasztalhoz, amely fejtől-lábtól állt az Ippolito maradványait tartalmazó tepsi mellett. Az asztal túlsó oldalánál Mackenzie állt, mellette a professzor nevelt fia, Jack Cartwright, a csapat DNS-szakértője. – Látszólag? – nézett Mackenzie kifejezéstelen arccal Edie-re. – Ennek a holttestnek a kilétét illetően ellentmond egymásnak a véleményünk – magyarázta pártfogoltjaihoz fordulva Edie. – A bácsikám biztos benne, hogy ez Cosimo, én viszont még nem vagyok róla meggyőződve.
Untitled-1 18
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
19
Jack Cartwright, a Mackenzie oldalán álló magas, széles vállú férfi előrelépett, és bemutatkozott a látogatóknak. Épp az imént tért vissza a Firenzei Egyetemen tartott délelőtti előadásáról, így elszalasztotta az érkezésüket. – És ön melyik oldalon áll ebben az ügyben, dr. Cartwright? – kérdezte tekintetét a holttesttől elfordítva a rektorhelyettes. Cartwright már éppen válaszolni készült, amikor egy fiatal nő jelent meg. – Elnézést a zavarásért – mondta. – Megérkezett a kocsi a vendégeinkért. A rektorhelyettes nem rejthette véka alá megkönynyebbülését, és mielőtt még della Pinoro megszólalhatott volna, Mackenzie-hez lépett. – Rendkívül hálás vagyok, amiért időt tudott szakítani ránk – mondta. Edie-hez fordulva még hozzátette: – …és dr. Grangernek is köszönet a kalauzolásért. Edie kisvártatva már jött is vissza a kijárattól, miközben az egyik laborasszisztens lány a limuzinjukhoz kísérte a vendégeket. A sírkamrában Mackenzie és Cartwright az asztalon fekvő testet szemlélte. Mackenzie lupéval a szemén a rendkívül jó állapotban konzerválódott selyemtunika egyik szárnyát hajtotta fel éppen egy csipesszel. Már két hete vizsgálják a holttestből vett anyagokat, szövetminta-vizsgálatokat végeznek, és a csontszerkezetet vizsgálják hordozható röntgenkészülékkel. De csak ma reggel egyeztek meg abban, hogy a testet ki kell emelni a fülkéből, hogy közelebbről is megvizsgálják. A falmélyedésen egy másik holtesttel osztozott, egy asszonyéval. Mackenzie vélekedése szerint ez Idősebb Cosimo 1473-ban meghalt feleségének, Contessina de´ Medicinek a teteme. – Igazán hálás lennék, ha nem teregetnéd ki a szennyesünket mások előtt – mondta Mackenzie anélkül, hogy felnézett volna Edie-re.
Untitled-1 19
4/29/13 1:54 PM
20
MICHAEL WHITE
– Én nem látok abban semmi rosszat, ha beismerjük, hogy a tudósok között is vannak nézeteltérések – felelte a lány, miközben ő is felkapott egy csipeszt a tálcáról, és Cartwrightra pillantott, mielőtt közelebbről is szemügyre vette volna az asztalon fekvő holttestet. – Én viszont igen. Egyszerűen nem bízom azokban az emberekben. Akármi kapóra jönne nekik, hogy megnyirbálhassák a költségvetésünket. – Azt hiszem, őket most inkább az érdekelte, hogy minél hamarabb kijussanak innen. – Lehetséges, de Pinoro szerintem egy vipera. – Ezért lőcsölted őket rám? – vágott vissza Edie. Mackenzie a lányra meredt. Edie elfordította a tekintetét, és gyorsan témát váltott. – Finom anyagból van ez a bársonykabát. – Bizony ám. Jack, nézd csak meg ezt – nyújtotta Mackenzie a lupéját Cartwrightnak. A holttesten krémszínű selyeming és bársonykabát volt, amely valaha a legélénkebb és leggyönyörűbb bíborszínben pompázhatott. A kabát gombjai tömör aranyból készültek. – Alátámasztja az elméletemet, nem igaz? – dünnyögte Mackenzie. Edie vállat vont. – Arra lehet számítani, hogy Cosimót a legfinomabb ruhákban temették el, de ugyanez a család bármely más prominens tagjára is igaz lehet. – Talán. Kiderült valami a DNS-mintákból, Jack? – Még mindig dolgozunk rajta – adta vissza Cartwright a szemlencsét Mackenzie-nek. – Nehezebben boldogulunk, mint gondoltuk. Mackenzie felsóhajtott, óvatosan visszahajtotta a foszladozó kabátot, láthatóvá téve a múmia ropogós, barna bőrét. Mintha papírmaséból eszkábálták volna
Untitled-1 20
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
21
össze a testet. – Nos, hát ezért cipeltük ki szegény fickót – mondta. Cosimo de´ Medici vagy ahogy néhanapján nevezték, az Idősebb Cosimo a Medici család egyik legjelentősebb tagja volt, ő tette a legtöbbet azért, hogy családja előkelő helyet foglaljon el a történelemben. 1389-ben született Firenzében, és egy nemzedéken át a város de facto uralkodója volt. Az ő pártfogása alatt bontakozott ki az itáliai reneszánsz, a család számára pedig milliárdos vagyont halmozott fel. 1464-ben bekövetkezett halála után a Pater Patriae, „a Haza Atyja” hivatalos címmel tüntették ki. Mackenzie szikével végigvágott Cosimo összeaszott felsőtestén. A penge könnyedén csusszant át a bőrön, a professzor előbb hosszanti, majd kereszt irányban húzta végig a testen, Y alakú vágást ejtve rajta. A balzsamozók láthatóan rendkívüli szakértelemmel dolgoztak, az ősrégi tetem jelentősen különbözött Ippolitóétól, akinek a holttestéből – bár később temették el – alig maradt több málladozó csontváznál. A ropogós bőr alatt viszont száraz üreg rejtőzött, a belső szervek eredeti méretük töredékére zsugorodtak, és ugyanolyan szárazak voltak, mint a férfi bőre. Mackenzie minden szervből kivágott egy darabot, ezeket egyenként felcímkézett kémcsövekbe tette, amelyeket aztán bedugaszolt. Edie óvatosan az asztal egyik szélén álló állványra helyezte őket. Beljebb hatolva Mackenzie a mellcsontról és az egyik bordáról kapart le egy pici mintát, és ezeket a forgácsokat is külön mintavételi palackokba helyezte. Mackenzie előrehajolva megvizsgálta Cosimo de´ Medici mellüregének belsejét. – Fura – mondta kis idő múlva. – Mintha egy idegen tárgy támaszkodna a gerincnek. Nem látom teljesen tisztán. Nézd csak meg, Edie.
Untitled-1 21
4/29/13 1:54 PM
22
MICHAEL WHITE
A lány a tetem fölé fordított egy állványon álló nagyítóüveget, és bekukucskált Cosimo citrom nagyságúra zsugorodott szíve tájékára. – Látok valamit, egy fekete felületet, ami, azt hiszem, beágyazódott a külső felhámrétegekbe. – Felnézett, Mackenzie és Cartwright felé fordult. – Egyáltalán nem látszik természetes képződménynek. – Segítsetek az oldalára fordítani! – utasította őket Mackenzie. Edie és Jack Cartwright finoman megbillentette a holttestet, és egyik oldalát hatvan centire az asztal fölé emelte. Szinte semmi súlya nem volt. – Még egy kicsit – mondta Mackenzie, miközben fejét és vállát az ősrégi múmia alá préselte. Szikéjét nagyon óvatosan húzta végig Cosimo gerincvonala mentén, vigyázva, hogy a penge csak alig egy centire hatoljon be, nehogy megsértse a gerincoszlopot. Felegyenesedve fémcsipeszt tartott a fény felé. Vékony, jellegtelen, nagyjából négyszer két centiméteres, téglalap alakú fekete tárgy volt benne. Carlin Mackenzie egyedül volt a Medici-kápolna sírkamrájában. Asztalán a digitális óra este kilencet mutatott, de ő nem érezte magát fáradtnak, és ahhoz sem volt kedve, hogy kikapcsolja a számítógépeket, és hazaballagjon a közeli Via Cavouron bérelt lakásába. Különleges nap volt ez a mai, talán élete legkülönlegesebb napja, de negyvenéves paleopatológusi karrierjének bizonyosan a legjelentősebb napja. A Cosimo de´ Medici testében talált tárgy mibenlétét továbbra is tökéletes homály fedte, de már a puszta létezése is talányos volt. Az 1966-os árvíz természeti beavatkozását leszámítva, a kriptában lévő holttestekhez a temetésük óta senki emberfia nem nyúlt. És mégis, itt ez a furcsa, téglalap alakú tárgy,
Untitled-1 22
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
23
amely egy több mint fél évezrede halott ember aszott felhámszövetében rejtőzött. A tárgy petricsészében pihent Mackenzie számítógépe mellett. Edie-vel meg Jack Cartwrighttal olyan alapos vizsgálatnak vetették alá, amilyennek csak fölösleges kockázatvállalás nélkül merték. A teljesen fekete, gránitszerű kődarab pontosan 3,9 × 1,9 centiméteres és mindössze néhány milliméter vastag volt. Az egyszeri röntgenvizsgálat tömörnek, jellegtelennek és egyenletes sűrűségűnek mutatta. A vegyelemzés mindenféle formájától tartózkodtak mindaddig, amíg biztosak nem lehettek abban, hogy azzal semmiféle kárt nem tesznek a kőben. Nagy felbontású mikroszkóp segítségével megállapították, hogy kristályszerkezetét a földpát, a kvarc és a kálium keveréke alkotja, vagyis egy amanortozit nevű, kivételes tisztaságú gránit. Mackenzie jegyzetelni kezdett a noteszébe. Felsorolta, amit már tudtak: a tárgy kémiai szerkezetét, tömegét, sűrűségét, méreteit. Majd tollát letéve kézbe vette a kőlapocskát, és gumikesztyűs hüvelyk- és mutatóujja között feltartotta a fénybe. Egyszer csak azt vette észre, hogy valami megváltozott rajta. A korábban jellegtelen felszínen halvány, zöld vonalak kezdtek megjelenni. Amíg rájuk meredt, aközben is változtak, egymásba olvadtak. A lupéjáért nyúlt, hogy közelebbről is megvizsgálja. Igazán figyelemreméltó volt, ahogyan a téglalap egyik végénél halvány, zöld körvonal rajzolódott ki. Most látta csak, hogy alatta néhány betű tűnt elő, a kő kétharmadánál pedig egy pár vonal jelent meg. – Elképesztő – hallotta a saját hangját, és pár másodpercig nemigen tudta, mit is tegyen. Azután felkapta a telefont, és gyorsan tárcsázott egy számot. Üzenetrögzítő
Untitled-1 23
4/29/13 1:54 PM
24
MICHAEL WHITE
jelentkezett. A másik számot a memóriából tárcsázta. Itt ismét csak üzenetrögzítő jelentkezett be pittyegve, ő pedig habozás nélkül elkezdte mondani, amit a kőlapocska felületén látott. Két perccel később már éppen az utolsó megjegyzéseit tette volna, amikor sípolást hallott, és rájött, hogy kimerítette az üzenetrögzítő memóriáját. Letette a telefont, és a falat bámulta. Amit látott, izgalommal töltötte el, de ugyanakkor félelemmel is. Sohasem volt babonás, tudományos neveltetésben részesült, legmélyebbről jövő félelmeit mégsem tudta letagadni. Tudta, hogy ez pusztán egy újabb kapocs volt a különös történések és véletlen egybeesések láncolatában, amelyekről senkinek sem beszélt. Vajon elég az, hogy rögzítőre mondta ezt az üzenetet? Vagy talán túl sok is? Vajon ezzel másokat is rettenetes veszélybe sodort? Halk hangot hallott, valami furcsa, kaparászó zajt. Odaátról jött, a kamrából. Az irodát a sírkamrától elválasztó műanyag válaszfalra nézett. Csönd. A lapocskát visszatette a petricsészébe, és levette a lupét. Pontosan ebben a pillanatban hirtelen erős fájdalmat érzett a nyakán. Inkább érezte, mint látta, hogy valaki föléje hajol. Két kezét a nyakához kapta, ujjai egy nyakszorító hideg acélját érintették. Támadója hihetetlen erővel tekert egyet a huzalon. A tudós szemei kigúvadtak. Levegő után kapkodva megpróbálta kiszakítani magát, és egyúttal ujjait a nyakszorító alá préselni, de mindkét kísérlete teljesen hiábavaló volt. Rettenetes fájdalom hasított a fejébe, és kezdett előtte elhomályosulni a világ. Támadója egyre hátrébb húzta, a huzal belevágott a nyakába. Mackenzie egy röpke pillanatig azt hitte, hogy ki tud tekeredni a szorításból,
Untitled-1 24
4/29/13 1:54 PM
A MEDICI-TITOK
25
de a férfi a háta mögött túlságosan is erős volt. Záróizma elernyedt, belei kiürültek, székéből borzalmas bűz áradt felfelé. Aprócska, szinte alig érzékelhető reccsenés hallatszott, amint a huzal átvágta Mackenzie légcsövét, ő maga pedig a semmibe zuhant.
Untitled-1 25
4/29/13 1:54 PM
