A MINÕSÉGBIZTOSÍTÁS EMBERI TÉNYEZÕI, SZAKKÉPZÉS 3.2
A legjobb gyakorlatból kell tanulni, feladva a megrögzött gondolkodásmódot Tárgyszavak: vállalkozókészség; minőségszemlélet; emberi tényező.
Európa időről időre megmutatta, hogy milyen sokra képes a felfedezések és a kutatás/fejlesztés területén, különösen olyan időszakokban, amikor a politika is támogatta a tudományt, és megvoltak a siker feltételei. Az USA-ban a tudományos haladás és az üzleti sikerek egyik hajtóerejét a rendkívül nagy számban megjelenő csúcstechnikát képviselő új vállalkozások adják. Az USA-ban ugyanakkor hiányzik az a sokszínűség, ami az európai sokpartneres kutatási projektekben tapasztalható, Európában viszont a csúcstechnikai cégek alapítását kellene hatásosabban ösztönözni. Itt a kisvállalatok is többre alkalmasak és képesek, mint csupán a „nagyok” beszállítójának szerepére. A csúcstechnika és a tudományos eredmények alkalmazására érdemes lenne külön támogatási alapot létrehozni, de nem a már meglevő EU-támogatások helyett. A csúcstechnikát bevezető vállalkozások támogatása már csak azért is érzékeny terület, mert az ilyen tervek általában egyéni kezdeményezésen és nem csapatmunkán alapulnak, és általában sikerük is bizonytalan. A vállalkozó kezdeményezését megfelelő „katalizátor” működtetésével kell bátorítani. Európában vizsgálni kellene annak okait, hogy a nagy érdeklődés ellenére miért olyan kevés a vállalkozást valóban elindító ember, ill. növekedést is felmutató vállalat (és ha növekedik, miért olyan lassan)? Mindezek elemzésére, ill. e kérdésekkel kapcsolatos politikai vita ösztönzésére irányul az Európai Bizottság új Zöld Könyve (Green Paper on Entrepreneurship in Europe). Ahogyan azt a Bizottság vállalkozási Főigazgatóságán a vállalkozással és a kis- és közepes vállalatokkal foglalkozó igazgató mondja: „Az EU-nak szüksége van a vállalkozókészségben mutatkozó kapacitás fellendítésére, hogy tartsa versenyképes-
ségét, és több munkahelyet teremtsen. Az európaiak most harmadakkora ütemben indítanak új vállalkozásokat, mint az amerikaiak. Annak ellenére, hogy az európai vállalkozók egyharmada hangoztatja fő céljaként cége fejlesztését, mégis sokkal kevésbé fejlesztenek, mint az amerikaiak.” Tanulmányok szerint az európai üzletemberek félnek a kudarctól – nemzeti sajátosságok mellett – a munkavállalói státuszt részesítik előnyben. A vállalkozói hajlandóságot szellemi beállítottságnak, „megrögzöttségnek” lehet tekinteni, amelyben a kockázat vállalása és az innováció elegyedik a magabiztos vezetésre való alkalmassággal az új vagy meglevő cégek élén. Ugyanígy „megrögzöttségtől” függhet a munkavállalói állapot előnyben részesítése is. Ha az EU követni kívánja a vállalkozási kedv (és képesség) USAban tapasztalható virágzását, akkor ezen a megrögzöttségi állapoton kell elsősorban változtatni. Az ilyen irányú fejlődés kiváltásának fő „pillérei” közé tartozik az üzleti fejlesztés korlátainak lebontása, többek között gondoskodni kell eszközökről, a minőséget támogató szolgáltatásokról. Fontos pl. a csőd negatív hatásait mérsékelni. A meglevő cégek átvételének ösztönzése is pezsdítő hatású lehet. Vállalaton belül célszerű támogatni a „belső vállalkozókedvet”, vagyis a munkatársak készségét ötletek, újítások felvetésére, megvalósítására. Végül, meg kell fontolni, hogy miként lehetne a vállalkozókedvet, ill. annak társadalmi elismertségét úgy jobbítani, hogy az emberek kellő magabiztossággal tudják – képzettségük és képességeik birtokában – elgondolásaikat cselekvéssé fejleszteni. Ebben rendkívül fontos az iskolák, egyetemek szerepe. Nem véletlenül fogadják nagy lelkesedéssel a felsőoktatási intézmények az EU kezdeményezését az üggyel kapcsolatos vitára, hiszen nem csupán potenciális vállalkozók kineveléséről, hanem mélyreható társadalmi változásról van szó. A fiatalokat bátorítani kell a vállalkozókészség kifejlesztésére, a legfiatalabb kortól. Az erre irányuló oktatásra már csak azért is szükség van, mert sok országban és társadalmi rétegben nagyon erős a hagyományos vonzódás a „biztonságot nyújtó” foglalkozások iránt. Nem elhanyagolható az iskolarendszer hibája már csak abban sem, hogy nem helyez hangsúlyt a minőségközpontú szemléletre, és a hibák „büntetésével” foglalkozik az erőfeszítések jutalmazása helyett. Ilyen értelemben a komoly változások eléréséhez legalább egy generáció szükséges. A vázolt változásokra törekvésben figyelemmel kell lenni a nemzeti sajátosságokra, és arra, hogy ez ne bontsa meg a társadalmi kohéziót.
Az egyes államoknak e tekintetben (is) előmozdító szerepet kell játszaniuk, elsősorban lehetőségeket teremtve (adminisztratív egyszerűsítés, kedvező adófizetési környezet stb.). Európa versenyképességéről van szó, elsősorban az USA-val és Japánnal szemben. A 2002. évi európai felmérés szerint – Svédországtól és Finnországtól eltekintve – az EU teljesítménye e téren egyelőre rossz, ugyanakkor újabb adatok alapján az USA-hoz mérten is jobb növekedési mutatókra lehet számítani. Érdemes megjegyezni, hogy Svédországban megfelelő befektetéssel támogatott hosszú távú innovációs és fejlesztési tervet vezettek be, regionális szempontokat is figyelembe véve. Miután egy ilyen terv komolyabb eredményeit 15–20 éves távlatra várják, közbenső mérföldköveket tűztek ki a részeredmények értékelésére. A már elindított tervek és alkalmazások eddigi eredményei között kiemelik azt a megfigyelést, hogy a valódi innovatív tevékenységhez mindig meg kell hagyni a „meggyökeresedéshez” szükséges időt. Összeállította: Cserhalmi Ferenc Klarin, K.: Learning from best practice. = Innovation and Technology Transfer, 3. k. 5. sz. 2003. p. 19–20. Houdt, F.; Aslbert, P.: Moving the mindset. = Innovatioon and Technology Transfer, 3. k. 5. sz. 2003. p. 9–101.
Röviden… Fogyókúra – minőségelvek alkalmazásával Mathew V. Jochums minőségmérnök problémamegoldó munkacsoportok vezetőjeként tevékenykedett évekig, és a minőségközpontú szemlélet élete részévé vált. Ma is tanfolyamokat tart a minőségbiztosítás technikáiról. Az azonban korábban nem jutott eszébe, hogy a minőségtechnikákat saját személyes életvitelében hasznosítsa. A Hat Szigma elméletének tanítása, a statisztikai folyamatszabályozás és minőség-ellenőrzés oktatása sokszor fullad unalomba; nehéz az érdeklődést ébren tartani e fontos kérdések iránt. Sokat segíthet feloldásként a minőségtechnikák alkalmazásával kapcsolatos személyes élmények „mesélése”.
A 2002. évi karácsonyi ünnepek után a munkába visszatérve Jochums – mint Amerikában ilyentájt mindenki – súlyfelesleggel küzdött. A minőségbiztosítási osztályon „valami volt a levegőben”. Senki nem mondta ki, de valamennyien feszengtek „hirtelen szűkké vált” ruháikban. Az első nap után aztán megoldódtak a nyelvek, és kiderült: ugyanaz, a súlyfelesleg zavar mindenkit. Nem is lettek volna igazi minőségszakemberek, ha nem próbálják problémájukat a maguk tudományával megoldani. Fogyási versenyt írtak ki. Mindenekelőtt kialakították a mérési rendszert, majd a szabályokat. Az elkövetkező öt hónapra heti ellenőrzést és értékelést vettek tervbe. A szabályok egyszerűek voltak: ha valaki többet nyom, mint az előző héten, fontsúlyonként (45 dkg-onként) egy dollárt kell fizetnie. Az így öszszegyűlt pénzt a végén az kapja, aki százalékosan a legnagyobb súlycsökkenést éri el (a kiindulási és a verseny lezárásakor végzett testsúlymérés ennek az alapja). Mivel ezt a versenyt minőségbiztosítási programként kezelték, az értékelt jellemzőnek mérhetőnek, alakulásában követhetőnek kellett lennie, és pénzügyi hatást is fel kellett tudni mutatni. Mindez megvalósult, és nem volt probléma a mérés megismételhetőségével és reprodukálhatóságával sem. Kiinduláskor a munkatársak könnyű pénzszerzési lehetőséget láttak a versenyben. Négy hét elteltével a célok kezdtek elhomályosulni. A megcélzott súlycsökkentést a munkatársak kevesebb kalóriabevitelre és több mozgásra fordították le; a koplalás nem tett jót a hangulatnak, és a legtöbben kiszálltak a versenyből. A „mezőny” két főre szűkült le. Egyikük – egy napi 1000 kalórián tengődő minőségmérnök, aki naponta annyit futott, mintha egy nagy versenyre készülne, a másik M. V. Jochum, a minőségtémák – így a Hat Szigma – oktatója volt. Végül Jochum győzedelmeskedett, aki testsúlyának 14,6%-ától szabadult meg: a minőségbiztosítás 2003. évi fogyókúrachampionjává „koronázták”. Jochum a Hat Szigma elveinek alkalmazásával magyarázta sikerét. A Hat Szigma világában a folyamatokat így írják le: Y = f (X), vagyis Y függvénye X-nek. Y itt a testsúly, X pedig a fölös mennyiségben elfogyasztott élelmiszer. Hősünk naponta ellenőrizte testsúlyát, és arról grafikont vezetett. Arra törekedett, hogy a hatásos adatkövetésre és a „pénzügyi eredményekre” jópofa gyakorlati példát tudjon majd mesélni hallgatóinak. Mindent összevetve, a kollégák jól szórakoztak, és a verseny javította a csoport összetartozását, sportszerű volt. Azok is, akik korábban „kiszáll-
tak a versengésből”, folytatták a fogyókúrát, és ha nem is az egészségügyet megrengető, de becsületes eredményt: 109 fontsúly összes súlycsökkenést értek el. (Jochums 33 fontsúlynyi fogyással nyerte meg a versenyt.) A verseny arra is példát adott, hogy a minőségelveket „egyes szám első személyben” is lehet hasznosan alkalmazni. (Quality Progress, 38. k. 12. sz. 2003. p. 89–90.)
