A KRIOPLANÁCIÓ SAJÁTOS FORMÁI A SZENDRŐ−RAKACAI-RÖGVIDÉKEN Bigai Eszter1 Hazánkban a krioplanációs felszínalakító folyamatok területileg a középhegységek magasabb, ezáltal hűvösebb régióihoz köthetők. Az itt kialakuló formákkal rokonítható krioplanációs képződmények a Szendrő Rakacai rögvidéken szokatlanul alacsony, 300 m alatti abszolút magasságban vannak jelen. Miután hasonló helyzetű krioplanációs formákról a szakirodalom más vidékek kapcsán sem tesz említést, helyi előfordulásuk mindenképpen kuriózumnak számít. 1. ábra. A Szendrő–Rakacai-rögvidék topográfiai helyzete
Magyarország területe a pleisztocén időszakban a kontinens belsejébe hatoló jégtakaró előterében húzódó periglaciális övezet része volt, így a periglaciális folyamatok felszínformáló hatásának következményei lépten-nyomon felbukkannak. Elsődlegesen az ekkor jellemző hideg éghajlat, PÉCSI M. (1962) szerint az évi középhőmérséklet -1−-3°C körül alakult, határozta meg e folyamatokat, melyek különböző jellegüknél, intenzitásuknál fogva eltérő módon és mértékben formálták át a hazai tájakat. A jelentős geomorfológiai változásokat okozó periglaciális folyamatok milyenségének meghatározója mindenekelőtt a fagy, pontosabban a hőmérséklet fagypont körüli ingadozása. A továbbiak szempontjából hasznosnak vélem a krioplanációs formák magassági szintek szerinti osztályozásának rövid összefoglalását (SZÉKELY A. 1969 alapján). 500−1000m magas felső szint (tető+lejtő). Magasságukból eredően e területek szolgáltak a legerőteljesebb fagyaprózódás helyszínéül. Elegyengetésüket a fagy kőzetromboló hatása, és a feldarabolódott törmeléklejtő alján történő felhalmozódása segítette. A lejtők 1
Bigai Eszter PhD hallgató, Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék
1
legjellemzőbb képződményei a felszínt 4−5 m vastagon borító, helyben képződött, nem vagy alig mozgott kövek alkotta kőtengerek. A fennsíkok hatszög alakú köves poligonjai a lejtőkön elnyúlt formát öltenek. Ugyancsak itt jellegzetesek a krioplanációs teraszok és lépcsők. A lépcsők pusztulása nyomán keletkező törmelék a lejtés irányában kőpatakok, kőfolyók, törmeléklejtők formáját öltve engedelmeskednek a gravitációnak. Az enyhébb (< 20°)lejtőket szoliflukcióval mozgó, határozatlan szerkezetű keveréktakarók (kollúvium) uralják. A 350−500 m magas középső szint planációs felszíne, lejtői, lépcsői és völgyei szintén jelentős, noha a magasabb térszínekhez képest kevésbé erős fagyaprózódás formáit hordozzák. Legjellegzetesebbek a magas felszínről származó agyaggal, talajjal keveredett törmelékből álló keveréktakarók. Helyenként, még megjelennek a poligonok, krioplanációs lépcsők, kőtengerek, ám ezek mérete a tengerszint feletti magasság csökkenésével egyre kisebb, előfordulásuk egyre ritkább. A 350 m-nél alacsonyabban húzódó fiatal (pleisztocén) hegylábfelszínek képezik az alsó szintet (krioglacis, kriopediment), melyen a felépítő laza üledékeknek köszönhetően nem a fagyaprózódás, hanem a geliszoliflukciós felszínformáló folyamatok térnyerése a meghatározó. Ennek megfelelően a hegylábfelszín a deráziós formák (deáziós völgyek, hátak, gerincek ill. az ezeket tarkító deráziós kúpok, piramisok, nyergek stb.) gazdag tárháza. 2. ábra. A Szendrő–Rakacai-rögvidék paleozós képződményei
A Szendrői-szigethegység egyes feltolódási frontokhoz kapcsolódó völgyeiben a figyelmes szemlélő változatos kifagyásos eredetű formákra bukkanhat. A teljes krioplanációs sorozat ugyan egyetlen általam ismert helyen sem található meg, de a formák jellegénél fogva tetten érhető a középhegységeinkben jellemző tömegmozgással kombinált kifagyásos 2
felszínformálás. A formacsoportokat hordozó rögök abszolút magassága 110−180 m közötti, felépítő kőzeteik a Szendrőládi Mészkő, Szendrői Fillit, Rakacai Márvány formációkba tartoznak. A 3. ábrán jelölt területek krioplanációs formáiról a helyszínen leírást készítettem, valamint lejtőszögmérö és mérőszalag segítségével elvégeztem a formák felmérését. A tetőről kiindulva mértem meghatározott pontok távolságát, a pontok közötti lejtőszög értékét, a formák méretét, kiterjedését, egymástól való távolságát. Az adatfelvételkor a lehető legnagyobb pontosságra törekedtem, bár a felszín egyenetlensége és a növényzet komoly zavaró tényezőként volt jelen. Jegyzeteket készítettem a lejtőket borító törmelék helyzetéről, méretének változásairól, a koptatottság mértékéről, továbbá megfigyeléseket végeztem a mozgás intenzitására vonatkozólag. 3. ábra. Krioplanációs formák térbeli helyzete a Szendrő–Rakacai-rögvidéken
Az Abodi-völgy krioplanációs formakincseš Az Abodi (Nagy-Csákány)-völgy helyzete tektonikus frontot jelez, amely mentén főként Abodi és Szendrőládi Mészkő, kevésbé jellemzően Szendrői Fillit és Verebeshegyi Mészkő fordul elő (2. ábra). A kifagyás alakította képződmények a Szendrőládi Mészkő jól rétegzett, sötétszürke, tömött, finomkristályos kőzettípusához kötődve a fővölgy déli részén, az északias lejtőkön jelennek meg. A krioplanálódás legmarkánsabb helyi tanúi a méretüket tekintve igen nagy változatosságot mutató felszíni mészkősziklák. A Garadna északias oldalának kisebb (0.5 m magas) sziklakibúvásai a tető közelében jelennek meg, lejtésirányba haladva méretük egyre 3
növekszik, sok helyütt csaknem függőleges sziklafalt képeznek. E krioplanációs falak csupán kisebb szakaszokon összefüggőek, ugyanazon szintvonal mentén több kibukkanásuk jelentkezik. Legnagyobb magasságuk 2.5−3 m . ami északkeleti és délnyugati irányban alacsonyodik, míg a falrészletek jellemző szélessége 5−7 m. magányos előfordulásuk ritka, egy-egy csoportjuk néhány tíz méter hosszan húzódik. A legtípusosabb krioplanációs fal azonban nem itt, hanem kb. 1.5 km-re északkeletre található. Méreteit tekintve a szó szoros értelmében kimagasodik társai közül, 90°-os egységes fala ugyanis 25 m hosszan húzódik, míg legnagyobb magassága 11 m. Impozáns megjelenése ellenére a 1: 10000 méretarányú térkép nem tünteti fel, a konkrét rámutatás érdekében e tanulmányban Nagy-Csákány-bérc néven szerepel. A krioplanációs falak égtáji kitettségét a 3. ábra mutatja. A sziklafalak zömmel északias kitettségűek, legtöbbjük északnyugat felé néz. Az északias jelleg megfelel a várakozásnak, hiszen fekvésükből adódóan e lejtők hűvösebbek és nedvesebbek, ami a kárpáti hatással megerősítve kiválthat intenzív fagyaprózódást. A szinte egységes északnyugati irányultság azonban magyarázatot kíván. A Szendrői-rögvidék paleozoós képződményei É-ÉNy-i vergenciájú, gyűrt, pikkelyes szerkezetűek. A tektonikusan meghatározott völgyekben a feltolódási frontok mentén a rétegfejek gyakran bukkannak a felszínre. Ezek a mészkősziklák alkalmas támadási felületet jelentenek a fagy számára. A rétegfejek megjelenésének helyi jelentősége a krioplanációs formák létrejöttét illetően a Garadna szaggatott megjelenésű sziklafalain mutatkozik meg leginkább. A krioplanációs falak ketesével−hármasával azonos magasságban ill. egymás fölött helyezkednek el. Egymástól való távolságuk vízszintesen 8−10, a lejtőn haladva 12−15 m. ÉK és DNy felé gyorsan alacsonyodnak le néhányszor tíz centiméterre, az említett kitettségű lejtőkön már nem fordulnak elő. Bár megjelenésük több szintben futó bástyasorra emlékeztet, a rétegfej-eredet kizárja egy kezdetben egybefüggő, a későbbiek folyamán bástyákra szakadozó fal meglétét. A krioplanációs fal formálódásának megfigyelésére méretei miatt a Nagy-Csákány-bérc bizonyult legalkalmasabbnak. A főfal tövében a sziklába kisebb üregek mélyülnek, a legnagyobb nyílása 1m×60 cm, mélysége 70 cm. E fülkékben (nivációs mélyedések) a hőmérséklet hosszabb ideig fagypont körüli, a hűvösebb mikroklímán a hó lassabban olvad el, folyamatos nedvességet biztosítva a regeláció számára. A sziklafal alsó harmadát számos repedés szeli át, melyekbe kisebb−nagyobb törmelékdarabok ékelődnek, mintegy igazolva a fagyás-olvadás okozta aprózódás jelenleg is zajló folyamatát. A bérc fölötti tetőt borító erdőt a közelmúltban termelhették le, amit a tarvágás rönkjei között még fellelhető cserestölgyesekre jellemző fejlett lágyszárú szint fajai (Poa nemoralis, Melica uniflora, Lathyrus niger, Astragalus glycyphyllus stb.) valószínűsítenek. Ha a növekvő gyökerek mechanikai kőzetromboló hatását szem előtt tartjuk, a lomberdő növényzetének aprózódást gyorsító, így a fal formálódását befolyásoló szerepe nem hanyagolható el. A krioplanációs falak tövében átlagosan 30−38°-os ún. krioplanációs meredek lejtő helyezkedik el. Felszínét az aprózódás során időről-időre lehulló, tovább darabolódó durva kődarabok fedik. A Garadna-rögön egészen a völgytalp szintjéig uralja a lejtőt, a falak magasságának függvényében 15−45 m széles sávban. A törmelékdarabok legnagyobbjai a fal közvetlen előterében 40−50 cm átmérőjű blokkok, míg a lejtőt borítók mérete 3−5 ill. 20−25 cm határok között változik. A pusztuló alapkőzet tektonikailag erősen igénybevett, réteges, pados kifejlődésű, sima rétegfelszínekkel, így a kifagyó kövek többnyire laposak, minélfogva a meredek lejtőn lefelé történő mozgásuk még gyorsabb. Nem feltűnően de érzékelhető a kőtörmelék helyzetének bizonyos fokú méret szerinti differenciálódása. Eszerint a frissen leszakadt, még kevéssé aprózódott tömbök figyelmen kívül hagyásával a legnagyobb darabok a rög lábánál halmozódtak fel. A leghosszabb utat megtett példányokon is rekonstruálhatók a valamikori éles peremek, ám ezek kopása előrehaladott, amit a lejtő rövidsége és ebből 4
következően a mozgás viszonylag csekély időtartama nem indokol. A krioplanációs törmelék nem borítja hézagmentesen a felszínt, így a cseres-tölgyes (Qercetum petraeae-cerris) erdő dús aljnövényzete birtokba vehette azt. A növényzet, a talaj állati organizmusainak anyagcsere-folyamataival, a humuszosodással, valamint a szerves anyagok lebomlása során mészagresszív vegyületek keletkeznek, melyek kismértékben korrodálják a talajjal, málladékkal érintkező kődarabokat. 1. kép. A Nagy-Csákány-bérc az Abodi-völgyben
A Nagy-Csákány-bérc krioplanáiós fala előtti meredek lejtő átlagos dőlése 30°, szélessége 20 m. A befedő törmelék méretét tekintve egységesebb, meghatározó a 15−20 cm átmérő, a fal tövének Garadna kapcsán már említett nagyobb blokkjai hiányoznak. A kövek jobbára laposak, éles peremekkel határoltak. Felületükön gyakran telepszik meg moha, ami a mozgás igen lassú voltára utal. A lejtő lepusztulás termékkel való fedettsége hiányos, így lombfakadás után főleg gyomnövényekből álló lágyszárú állomány borítja. A lejtés irányába haladva fokozatosan csökken a lejtőszög, enyhébb dőlésű (16−18°) felszín következik egészen a patakmederig. Felszínén a fentebb uralkodó (15−20 cm) törmelék aránya lényegesen kisebb, a felülről történő utánpótlást, a lejtőt keresztben átszelő széles földút akadályozza. Az elmondottak értelmében az Abodi-völgy krioplanációs formakincse csupán néhány formaelemre korlátozódik. A tetőkről hiányoznak a változatos nagyságú, jobbára mozdulatlan, helyi felfagyással keletkező tömbökből álló kőtengerek. A rétegfejek pusztulásával keletkezett krioplanációs falakat kis méret, emellett szerkezeti és kőzettani egyveretűség jellemzi, emiatt nem jelentős a faggyal szemben kevésbé ellenálló felületek 5
nagysága. Következésképpen nem nyílt lehetőség a kipreparálódott sziklák közé ékelődő kőpatakok kiformálódására, de nincsenek jelen az egyik leglátványosabb krioplanációs formaként számon tartott kőfolyók sem. A lejtők rövidsége nem teszi lehetővé a szoliflukcióval, geliszoliflukcióval lassan vándorló, csúszóblokkokkal tarkított törmeléklejtők keletkezését. Szintén a csekély lejtőhossz jelentett akadályt a krioplanációs terasz ill. a hozzá szervesen kapcsolódó krioplanációs lépcső formaegyüttesének kialakulása számára. A NagyCsákány-bérc oldalán ugyan a lejtőszög viszonylag hirtelen, mintegy 12−14°-al csökken, de a maga 16−18°-os dőlésével többszörösen felülmúlja a krioplanációs teraszfelszín enyhe, 1−8°os (SZÉKELY 1993, in: BORSY Z.) lejtőjét. A Szép-völgy krioplanációs formakincse A rögvidék északi részén található Szép-völgy az Éger-völgy É−ÉK irányú mellékága, mely teljes hosszában a Szendrői Fillit finomtörmelékes, sávos, friss törésfelületén szürkés, mállott állapotban sárgásbarna változatába mélyed (2. ábra). Az alapkőzet erősen gyűrt, helyenként lemezes, rétegei D−DK felé dőlnek. A bal oldali É−ÉNy-i expozíciójú lejtőt, két csoportban jelentkező terjedelmes sziklakibukkanások teszik krioplanációs jellegűvé (2. kép). A formákat hordozó rög abszolút magassága 280 m, maguk a formák 200−250 m-en találhatók, egymástól kb. 350 m-re. A völgyoldal felső enyhe lejtőjén nincs felszíni kőzet-előfordulás, az első kibukkanások kb. 15° elérésénél jelentkeznek, az átlagos lejtés 20−22°. Mindkét esetben lépcsőszerű, kifagyásos formaegyüttessel találkozunk, melyek csak méretük tekintetében térnek el egymástól. Egyikük (vélhetőleg a Szép-völgy névadója) közvetlenül a torkolatnál 110 m hosszan, a lejtőn pedig kb. 50 m széles sávban húzódik, míg távolabbi társa némileg szerényebb méretekkel (hosszúsága 60, szélessége 50 m) rendelkezik. A „lépcsőfokok” egymás fölött, mellett nagy számban fordulnak elő, nagyságuk többékevésbé egységes: magasságuk 70−100 cm, felszínük 1.5−2 m. A gyakran 90°-on is túlhajló aprócska falak nem biztosítottak nagy támadási felületet a fagy számára. A kifagyás során keletkező kisméretű (5−10 cm), durva törmelék hézagosan borítja a felszínt. 2. kép. Rétegfejek a Szép-völgyben
6
A lépcsőrendszer létrejötte, kitettsége ismételten földtani okokra vezethető vissza, kialakulásában döntő a rétegfejek jelentősége. Az egységes dőlés a szaggatott felszíni megjelenés, az expozíció egyaránt e felvetést erősíti. A fagy a rétegfejeket támadta, előidézve fokozatos hátrálásukat. A múlt idő használata indokolt, miután a lépcsőperemeken nagyrészt moha és zúzótelepek tenyésznek, ami a fagyaprózódás megszűntének, vagy legalábbis igen lassú voltának a velejárója. Az Éger-völgy bal oldali (északias) lejtőin több helyütt felismerhetők lejtőpihenős krioplanációs lépcsőrendszer maradványai. Sziklakibukkanást csak elvétve láthatunk, ami a lejtő és a rétegek eltérő irányú dőlésének nyilvánvaló következménye. A sziklafalak, az aprózódott törmelék hiányából arra következtethetünk, hogy fixálódott, pusztuló formáról van szó, ami a Szép-völgyben a mélyülő oldalvölgynek köszönhetően kipreparálódott. A Rakaca-völgy krioplanációs formakincse A jelen dolgozatban bemutatott terület északi határául kijelölt Rakaca-patak mentén a Rakacai Márvány formáció durvakristályos mészkő vonulata követhető több kilométer hosszan (2. ábra). Felszíne gyakran kopár, pados vagy tömeges kifejlődésű, színe fehérvilágosszürke. Rétegei az előzőekhez hasonlóan D−DK felé dőlnek. Fagyhatás formálta felszínt a Verebes-hegy (250 m), a Vermek dombja (280 m) valamint a Kopasz-hegy északias lejtőin találunk. A legszembetűnőbb formák a néhány méter hosszú, 0.5−1.5 m széles kőfolyások. Helyzetük rétegfejekhez, rétegbordákhoz kötött, előbbiek lepusztulván, a felhalmozódott törmeléktől alig láthatók. A kődarabok hasonló 15−25 cm átmérőjűek, felszínük éles felületekkel határolt. A törmelékfolyások hosszát a lejtőszög, az anyagutánpótlást biztosító sziklafal magassága és felépítése határozza meg. Esetünkben a krioplanációs fal hiánya vet gátat a hosszabb formák kialakulásának, a lejtő meredeksége ugyanis megfelelő, 28−30°. A felhagyott márványbányák hatalmas, szabad sziklafelületein lehetőség nyílik a kőzetanyag vonulatszerű megjelenésének, pados elválási rendszerének, sűrűhálózatos törésrendszerének, az összlet ÉNy-ias vergenciájú gyűrődésének háromdimenziós megfigyelésére. A bányászat okozta bolygatottság is hozzájárul, hogy a kőzetek aprózódási hajlama nagy. A kőfejtők közelében a kőfolyások gyakorisága nagyobb, hosszuk pedig akár többszörösen is felülmúlja az előzőekét. A Bátor-völgyi, Kopasz-hegyi Rakacai Márvány kőfejtők törmelékfolyásai között nem ritka a 10−15 m hosszú, 3−4 m széles sem. Ezen lineáris formák méretüktől, kialakulási helyüktől függetlenül napjainkban is aktívak, éles köveik hézagmentesen borítják a felszínt, a fixációra utaló mohosodás, talajosodás nem számottevő. A Verebes, és a Kopasz-hegy tetőszintjét kisebb−nagyobb mélyedések tarkítják. Átmérőjük maximálisa 2.5−3 m, mélységük ritkán haladja meg a fél métert. Többségükben Prunus spinosa, Crataegus monogyna, Rosa canina bokrok nőnek, nyilván az itt összegyűlő csapadékvíz okán. Megjelenésüket tekintve két csoportba sorolhatók, s ez alapján vélhetően genezisük is különböző. 1. A sekély, mindössze néhány deciméter mélységű, csaknem tökéletesen kör alakú horpadások, a kerekded formák kisebb hányadát képezik. Jellemző vonásuk, hogy üresek, azaz fenekükön nem található kőtörmelék, falukat nem bontja meg kőzetkibukkanás. FÜLÖP J. (1994) szerint a 98% CaCO3 tartalmú Rakacai Márvány kopár felszíne gyengén ugyan, de hajlamos karsztosodásra. A sekély tálak csak a tetőszint sajátjai, a meredekebb lejtőkről, ahol a csapadékvíz jelentősebb beszivárgás nélkül lefolyik, hiányoznak, ami szintén az oldásos eredetet támasztja alá. Feltételezhető, hogy az alapkőzetben helyenként kifejlődhetett mélybeli horizontális vízvezető rendszer, ami e kisméretű töbrök kialakulását vonta maga után. 2. A mélyedések zöme inkább ovális felé közelítő, mélyebb forma. Tetőn, lejtőn egyaránt előfordulnak, ez utóbbi esetben szinte kivétel nélkül északnyugati expozícióban. 7
Határozott, a hegyoldal lejtésénél meredekebb hátsó fallal rendelkeznek, ahol leggyakrabban néhány folt erejéig mutatkozik a kristályos mészkő, máskor az egész falat uralja. Egy-egy horpadás mélyén éles kődarabok kisebb halmaza hever, felületükön zuzmótelepekkel. A rétegfejek vergenciájával azonos kitettség, a meredek hátsó „fal”, előterében kőhalommal a formák krioplanációs eredetére utal. A törmelék mozdulatlan, helyben aprózódik. A mélyedésekben később olvad el a hó, így a törmelék felfagyás útján, valamint hátsó falból történő gyarapodása egyaránt biztosított. Nem elképzelhetetlen azonban az a feltételezés sem, hogy e formák emberi tevékenység, nevezetesen a kőbányászat eredményei. Az elmúlt évszázadokban a falusiak saját mészkő igényük kielégítése céljából a közvetlenül elérhető, könnyebben fejthető rétegfejeket bontották le. A számukra értékes tömböket elszállították, a hasznavehetetleneket pedig otthagyták. Az eszközök korszerűsödésével, a nagyméretű bányák megnyitásával e jelentéktelen hozamú lelőhelyek fontosságukat vesztve felhagyásra ítéltettek. Ezen elképzelésnek ellentmond a törmelék méretének egységessége mindamellett az antropogén eredet nem zárható ki egyértelműen. Összefoglalva az elmondottakat a Szendrő−Rakacai-rögvidék fagyhatás következtében kialakult formakincsére jellemző sajátságok a következők. 1. A területen 200−280 m magasságban, kitüntetett helyzetben változatos krioplanációs formaegyüttes jelenik meg. 2. Az alapkőzet lemezes, pados kifejlődésű mészkő, kristályos mészkő és fillit, a rétegek dőlése egységesen D−DK-i. A krioplanációs falak kitettsége a rétegdőléssel ellentétes irányú. 3. A krioplanációs felszínformálás a pleisztocén folyamán indult meg, a képződmények egy része mára fosszilizálódott, mások fejlődése jelenleg is tart. 4. A krioplanációs sorozat (fal, lépcső, terasz, törmelékhalmaz, törmeléklejtő) egy esetben sem teljes, adott helyen, kőzettípushoz köthetően más-más formaelemek jelennek meg. 5. A fagyhatás révén kialakult formák méretüket tekintve messze elmaradnak a középhegységekben leírt hasonló képződményektől. A fentebb ismertetett formák persze nagyobb méretekben, és jelentősebb kiterjedésben középhegységeink 500−1000 m magas felső szintjének jellemző képződményei (SZÉKELY A. 1969, 1973). Kuriózumnak számító dombsági orográfiai helyzetben való előfordulásuk bizonyos tényezők szerencsés együttes, egymás hatását erősítő jelenlétének köszönhető. • A Szendrői-szigethegység hazánk egyik leghűvösebb éghajlatú kistája, az évi középhőmérséklet 8°C. • A mély völgyek bevágódása által kialakított lejtők kedveznek a fagyhatásnak. Az északias völgyoldalakon, a kárpáti hatás hűtötte mikroklímán még erőteljesebb a fagyaprózódás. A lassabban olvadó hó révén biztosított bőségesebb, egyenletes vízellátottság szintén fontos tényező. • Az erősen gyűrt, vékonyabb padokba települt alapkőzet nagymértékű tagoltságának köszönhetően könnyen aprózódik. • A fagy számára optimális támadási felületet a rétegfejek jelentettek. A feltolódási frontokhoz kapcsolódó meredek lejtők, irányultsága, mikroklimatikus viszonyaik (l. fenn) megfelelő feltételeket teremtettek a fagy számára.
8
IRODALOM Bigai E. (2001) Geomorfológiai vizsgálatok a Szendrő-Rakacai-rögvidéken, különös tekintettel a domborzat kvantitatív értékelő elemzésére. Borsy Z. (szerk) (1993) Általános Természetföldrajz. – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, p.832 Csorba P. (1982) Krioplanációs formák és üledékek a Zempléni- hegységben. – Földrajzi Értesítő 31. 2-3. pp.201-220 Fülöp J. (1994) Magyarország geológiája Paleozoikum II: – Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 445 Pécsi M. (1962) Magyarországi pleisztocén lejtős üledékek és kialakulásuk. – Földrajzi Értesítő 11. pp.19-39 Székely A. (1969) A Magyar középhegyvidék periglaciális formái és üledékei. – Földrajzi Közlemények 17. (93) 3. pp.272-289 Székely A. (1973) A Magyar középhegyvidék negyedidőszaki formái és korrelatív üledékei. – Földrajzi Közlemények 21. (97) 3. pp.185-200
9
