Fischer Eszter MELEG A GYEREKEM?!

1

Fischer Eszter

MELEG A GYEREKEM?! NÁDASDY ÁDÁM ELŐSZAVA "Nekem semmi bajom a melegekkel, éljenek, ahogy akarnak" - ma már ezt gondolja a legtöbb józan, normális ember. No de hogy a saját családunkban, a saját gyerekünkkel legyen ez így, azt nagyon nehéz elfogadni. Nem is akarja Fischer Eszter ezt a dolgot valamiféle örömteli "másság-ünneplés" mezébe bújtatni. Kimondja őszintén, hogy ez nagy gond: sok szorongást, fájdalmat, csalódást hordoz magában. Olyan gond, amivel általában nincs kihez fordulnia a szülőnek - és ha megtudta, néha még a másik szülő előtt is titkolni akarja, mert akkor már "családi ügy" lenne belőle, inkább csak hordozza a fialánya súlyos titkát. Pedig a titok alattomosan mérgezi a lelket, és minden gondon segít a megbeszélés, az őszinte feltárás. Ha egyszer ez van, hát ez van. A szerző, aki orvos-pszichológus és egyben gyakorló családanya, nagy tapintattal, de ahol kell, kemény őszinteséggel nyúl ehhez a kényes témához. Itt nincs helye kertelésnek, itt nincs mellébeszélés. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a fiunk meleg, a lányunk leszbikus. Keserű pirula ez egy szülőnek, amit le kell nyelni, és ebben nagy segítséget nyújt ez a könyv. A szülőkhöz, a szülőkről szól - ám mégis a gyerek van a középpontban, a gyerek, akiről megsejtjük vagy kiderül vagy bevallja, hogy homoszexuális. Végül is az ő élete, és neki se könnyű. Hadd idézzem a régi viccet, amely a maga módján bölcs humorral egy nagy igazságot ragad meg. Kérdés: "Mi jobb: négernek lenni vagy buzinak?" Válasz: "Négernek, mert azt legalább nem kell az anyádnak megmondanod." Bizony, nagy és nehéz elhatározás az anyánk elé odaállni, hogy ez van. Legyen büszke magára az a szülő, akit a gyereke erre érdemesít. Hogy érez iránta ekkora bizalmat, hogy ennyire bízik a szeretetében. Fischer Eszter elmagyarázza a könyvben, hogy a meleg fiatal helyzete egészen más, mint a többi kisebbségi fiatalé: egyedül van! Évek telnek el általában, amíg rájön, majd megtapasztalja, hogy más melegek-leszbikusok is léteznek, hogy ez nem jelent elszigetelt, magányos életet. De addig a szülő nagyon sokat segíthet - és, mint Fischer Eszter figyelmeztet: nagyon sokat árthat. A szülő abban nem hibás, hogy a gyerek meleg, mert arról a szülő nem tehet; de arról tehet, ha a gyerekét elmarja magától, ha megkeseríti az életét, ha elveszi mögüle a családi háttér biztos támfalát. Olykor jeleznie is kell, hogy az ő szeretetébe még ez is belefér, hogy a gyerek meg merjen nyílni, hogy ne féljen a következményektől (fél az úgyis eleget, higgye el a kedves szülő).

2 Húsz évig éltem együtt egy férfival, szerettük egymást jóban-rosszban. De a barátom nem merte az anyjának bevallani, és ez fájt neki. Bori néni, az anyja, tanárnő volt, szigorú, elveihez hű asszony. Csak a halála után, amikor már a barátom sem élt, tudtam meg egy rokontól, hogy nem sokkal az összekerülésünk után Bori néni azt mondta neki bizalmasan: "A fiam nemigen jön ki a lányokkal, csak hányódott ide-oda; de most úgy veszem észre, hogy talált egy fiút, ez legalább egy rendes ember, hozzá való, hát legyen boldog vele." És én húsz évig bujkáltam Bori néni előtt, pedig de jó lett volna, ha néha megsimogatja a fejemet! Szakszerű információkat ad ez a könyv egyfelől, de másfelől igaz emberi segítséget: vigaszt, támogatást, magyarázatot, tanácsot. Sok-sok esetet idéz, szépet is, csúnyát is, amiből tanulhatunk. Ha édesanyám élne, szívesen a kezébe adnám ezt a könyvet. Nádasdy Ádám

BEVEZETÉS Amikor a fiam elmondta, hogy meleg, úgy éreztem magam, mintha rám dőlt volna a ház. Nem, ez nem lehet igaz, hajtogattam magamban, velünk ez nem történhet meg. Különben is, még olyan fiatal, nincs is rendes szexuális tapasztalata, az ilyen ifjúkori tévelygések el szoktak múlni. Tehetetlen dühöt éreztem: hogy teheti ezt velünk és saját magával? Nem érdekli, hogy mindenkit boldogtalanná tesz? Biztosan rossz társaságba keveredett, kíváncsi és vigyázatlan volt, elcsábították... Állandóan gyötörtem magam: mit rontottunk el, milyen hibákat követtünk el a nevelésében. A fiamat hirtelen olyan furcsán idegennek éreztem, viszolygással gondoltam arra, kikkel és milyen körökben foroghat. Újra meg újra rám tört a szégyen, a rettegés: mit fog szólni az apja, mit fognak szólni a szüleim, a rokonaim, a barátaim, kollégáim, ismerőseim. Elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy a fiamat, akire mindig olyan büszke voltam, meg fogják vetni, esetleg bántani fogják és egyáltalán: milyen élet vár rá? Recsegveropogva összedőlt minden tervem, elképzelésem a jövőjéről. Hát nekem soha nem lesz unokám, nem lesz rendes családom? A régi elképzeléseim helyén űr tátongott. Bele sem tudtam gondolni, hogy ezután hogyan fog alakulni az élete. Éjjel-nappal emésztettem magam, és nem volt senki, akivel beszélhettem volna. Babonásan féltem attól, hogy ha bárkit beavatok a titokba, akkor azzal én magam teszem véglegessé a dolgot. Amíg nem tudja senki, addig minden megváltozhat. De ha elterjed a hír, akkor rajta lesz a bélyeg, másképpen fognak ránézni, akkor már nem lesz visszaút. És különben sem tudtam volna elviselni az

ismerősök elszörnyedt, undorodó, szenzációhajhász, kaján vagy akár szánakozó tekintetét.

3

A legóvatosabb becslések szerint is Magyarországon - a világ egyéb tájaihoz hasonlóan - öt százalék fölött van a melegek aránya. Ez azt jelenti, hogy - akár tud róla, akár nem - mindenkinek jó néhány meleg ismerőse van (száz ismerősből legalább öt). Mégis, az átlagemberek nagy része alig valamit - vagy semmit sem - tud a melegekről, és el sem tudja képzelni, hogy az ő életében ez a kérdés valaha szerepet játszhasson. A problémát súlyosbítja, hogy sokan a homoszexualitást politikai, világnézeti kérdésnek tekintik. Mintha az érintettek eldönthetnék: akarnak-e ehhez a sokak által elítélt kisebbséghez tartozni. Ez azonban nem így van: a homoszexualitás gyakorisága nem függ világnézettől és családi háttértől. Igazi ördögi körről van itt szó. A melegek kényszerűen rejtőzködnek, mert félnek környezetük reakciójától. A rejtőzködés, bár súlyos belső meghasonlással és alig elviselhető feszültséggel jár, többnyire "sikeres", mert a közhiedelemmel ellentétben a melegek túlnyomó többsége szerelmi életén kívül semmiben sem különbözik az átlagtól. ("Tényleg? Hát róla igazán nem gondoltam volna!") A külvilágban pedig továbbra is fennmarad az a hamis elképzelés, hogy a homoszexualitás a szabados élettel összefüggő rendellenesség, hiszen nem derül ki, hogy az ismerős "rendes" családok tagjai között milyen sok a rejtőzködő meleg. Amíg a bujkálás általános, addig a szülőket villámcsapásként éri a hír: hogy történhet éppen velük egy ilyen soha nem hallott rettenet. Ha "rendes családban" nem történhet ilyen, akkor muszáj titkolózni, hogy a világ ne ítélje el őket. És ezzel a kör bezárul. De az elfogadóbb közegben élő szülők is hasonló nehézségekkel küzdenek. Őket talán nem rendíti meg annyira mások homoszexualitása, de a saját gyerek, az egészen más, ez a hír mélyebb rétegeket érint, mint ahol az elvi tolerancia lakik. "Miért pont ő? Mással történhet ilyen, de velünk? Mikor mi mindent megtettünk a gyerek egészséges fejlődése érdekében. Vagy talán mégsem? Miért, miért, miért...? És mi lesz vele így?" A külvilág pedig úgy tesz, mintha melegek egész egyszerűen nem léteznének. A tankönyvekben nem fordulnak elő, az iskolában meg sem említik őket, a sajtó csak a szenzációt keresi, leginkább a meleg aktivisták és a homofóbok látványos csatározásairól tudósít. A homoszexualitással kapcsolatban rengeteg előítélet, tévhit terjedt el, az agyonhallgatás következtében pedig hiányoznak azok a tapasztalatok, amik a tévhiteket korrigálni tudnák. Ez a könyv elsősorban a szülőknek szeretne segíteni. Megadni azokat az ismereteket, amik szükségesek ahhoz, hogy a szülő tárgyilagosabban tudjon viszonyulni gyermeke sajátosságához. Megpróbáljuk végiggondolni a

4 tévképzeteket, előítéleteket és magyarázatot keresni rájuk: mi az oka makacs fennmaradásuknak. Mi az, amit a szülők különösen nehezen tudnak elfogadni, és mi lehet ennek a pszichológiai háttere. Pszichológusként jó néhány meleggel álltam kapcsolatban és olyan szülőkkel is, akik (egyebek mellett) gyermekük homoszexualitása miatt kerültek krízisbe. Könyvem nagyrészt a velük való munka során nyert tapasztalatokra épít. Szeretném megmutatni, hogy van kiút, hogy az összeomlott jövőkép helyén fel lehet építeni egy másikat, egy olyat, ami a gyerek valóságának megfelel, és amivel a család is együtt tud élni. Mert a szülő tehetetlensége csak látszólagos. Igaz, gyermeke szexuális irányultságára - ahogy a múltban sem volt - most sincs befolyása, de nagy tétje van annak, hogy milyen módon tudja feldolgozni a helyzetet. Komoly mértékben csökkentheti vagy akár növelheti a gyermekére nehezedő terheket, hozzásegítheti, vagy gátolhatja, hogy önmagával megbékélve harmonikus életet éljen, és nem utolsósorban ettől függ, hogy hogyan alakul a további kapcsolatuk. Bár a szülők az elsődleges címzettek, a könyv nemcsak nekik szól, hanem mindenkinek, akinek családjában, környezetében melegek is é1nek, és ezért szeretne róluk többet tudni. Vagyis valójában mindenkinek szól, hiszen nincsenek "mi és ők", bárkivel bármikor előfordulhat, hogy gyerekéről, unokájáról, barátjáról vagy annak gyerekéről kiderül, hogy meleg. Nem élünk, nem élhetünk két elkülönült világban, a családban, a baráti körben szexuális irányultságunktól függetlenül összetartozunk. Érdemes egymást megismernünk.

A SZEXUÁLIS IRÁNYULTSÁG Tulajdonképpen már gyerekkoromban másmilyennek éreztem magam, mint a többi fiú. Nem szerettem a vadulást, a versenyeket; a csöndes, elvonulós játékokban éreztem jól magam. Ezért inkább lánybarátaim voltak. Tizenöt-tizenhat éves korom körül vált egyre nehezebbé az életem. Kezdődtek a bulizások, minden a csajok körül forgott, én meg nem is igazán értettem, hogy mi az, amiből ekkora ügyet csinálnak. Én csak kínos zavart éreztem, ha a fiúk betettek egy szexfilmet. Nagyon megijesztett viszont, hogy az álmaimban, a képzeletemben egyre többször bukkantak fel fiúk. Beszéltem erről anyukámmal, és ő igyekezett megnyugtatni. Szerinte én későn érő típus vagyok, gyerekesebb a koromnál, és az gyakori, hogy ebben az átmeneti, kialakulatlan időszakban még nem egyértelmű, hogy milyen szexuális ingerek hatnak az emberre. Az a fontos, hogy semmiképpen se próbálkozzak fiúkkal. Még nincs tapasztalatom, ezért nem érdekelnek a lányok. Ehhez előbb valódi élményekre van szükségem, és az a fontos, hogy az élményeket lányokkal, és ne fiúkkal szerezzem. Próbáltam megfogadni a tanácsát, és elkezdtem járni egy osztálytársammal.

5 Anyukám nagyon megkönnyebbült, számára megoldódott a probléma. Azt nem tudhatta, hogy nekem mennyire nem esik jól ez a "járás", hogy az a kevéske testi kapcsolatszerűség, ami kialakult közöttünk, az is csak úgy működött, ha fiúkat engedtem a fantáziámba. A barátnőm valahogy idegesített, mindenféle bajom volt vele, aztán szakítottunk, elkezdtem járni egy másik lánnyal, de vele is ugyanúgy éreztem magam. És akkor egy italos éjszakán egy haverommal belecsúsztunk egy némi testiséggel tarkított közös önkielégítésbe. Teljesen felkavaró élmény volt, abban a pillanatban tudtam, hogy igen, ez az, nekem ez és csak ez kell. Ennek az érzésnek a fényében olyan szánalmasnak tűnt minden, amit a lányokkal próbáltam csinálni. Ezután már nem áltathattam magam. A sors fintora, hogy a fiú, aki "elcsábított", nem is volt meleg. Neki ez tényleg csak alkalmi játék volt, de én rögtön tudtam, hogy nálam másról van szó.

Egy érdekes párhuzam: a balkezesség Az emberek nemcsak szexuális irányultságuk, hanem egyéb alapvető tulajdonságaik alapján is többféle típusokra oszthatók. Például tíz-tizenöt százalékuknak nem a jobb keze ügyesebb, hanem a bal. Bal kézzel tudják a finomabb mozgásokat kivitelezni: írni, rajzolni, varrni vagy faragni. Hosszú időn át az volt az általános meggyőződés, hogy a balkezes gyerekeket "át kell szoktatni". A többség úgy érezte: a jobb kéz a "jó" kéz (a nyelv változatlanul őrzi ezt a meggyőződést), tehát ezt kell használni, mivel ez a természetes. Régebben nem ismerték a balkezesség anatómiai hátterét: az emberi agy két féltekéje bár szimmetrikus, de finomabb felépítésében, működésében mégsem egyforma. A "jobb" kéz azért ügyesebb, mert a domináns agyfélteke irányítja. Elég nagyok az egyéni különbségek abban, hogy a két agyfélteke működése mennyire tér el egymástól: vannak, akiknek egyik keze sokkal ügyesebb, mint a másik, és vannak, akik mindkét kezüket csaknem egyformán jól tudják használni. Ezzel magyarázható, hogy a balkezesek egy része többé-kevésbé valóban "átszoktatható", tehát látszólag sikeresen tanítható meg arra, hogy inkább az ügyetlenebb kezét használja. (A sikeresség azért látszólagos, mert a tapasztalatok szerint az átszoktatott balkezeseknek a spontán agyi működés megzavarása miatt gyakran lesznek olyan problémáik - például dadogás, a téri tájékozódás zavara -, melyeket a tájékozatlan és tapasztalatlan nevelő nem is hoz összefüggésbe a domináns kéz használatának megakadályozásával). De olyan balkezes is van, akinél a legelszántabb átszoktatási kísérlet is csődöt mond: az ő két agyféltekéjük annyira eltérő, hogy jobb kézzel képtelenek megtanulni, például írni. Mai ismereteink birtokában már nehéz beleélni magunkat, hogy eleink miért tarthatták annyira fontosnak, hogy minden ember ugyanazt a kezét helyezze előnybe. Hogy miért nem tudták elképzelni: a balkezesek sem működnek

6 másképpen, mint a jobbkezesek, ők is a domináns kezüket tudják jól használni. Nekik éppen hogy a bal kéz használata a természetes, ugyanúgy, mint a többségnek a jobb. Hogy melyik a "jobb" kéz, abban különbözünk. Hogy a két kezünk nem egyforma és csak az egyik alkalmas a finomabb mozgások kivitelezésére, abban nem. Az emberi gondolkodás hajlik arra, hogy ha egy jelenségnek nem ismeri a pontos okát, akkor magát a jelenséget is kétségbe vonja. Pedig a balkezesség akkor is létezett, akkor is nyilvánvaló volt, amikor még nem ismerték az idegrendszeri hátterét. Manapság úgy néz ki, mintha a balkezesség terjedne, meglepően sok balkezes fiatallal lehet találkozni. De ez csak azt mutatja, hogy a régebbi időben a balkezesség, a kisgyerekkori átszoktatás miatt, sok esetben észrevehetetlen maradt. Pontosabban az átszoktatás következményeit a külvilág nem hozta összefüggésbe a megzavart balkezességgel. Balkezesnek lenni ma sem előnyös. A világ a többség érdekeinek megfelelően van berendezve. Balról jobbra írunk, a balkezeseknek ez azt jelenti, hogy kezükkel eltakarják az írást, elkenik a tintát. A legtöbb balkezes ennek elkerülésére ferdén tartja a papírt, szinte felülről lefelé ír, de ez sokkal kényelmetlenebb. (Leonardo da Vinci, a világ talán leghíresebb festőművésze és polihisztora balkezes volt: fennmaradt vázlatkönyvében, melyben különböző ötleteit, gondolatait jegyezte fel, tükörírással irt. Nyilván így állt a kezére, így volt neki kényelmes, hogy gyorsan, csak a maga számára balkézzel, jobbról balra, a mi jobbkezes írásunknak megfelelő mozdulatokkal a szokásos írás tükörképét vetette papírra: ő maga ezt is könnyedén el tudta olvasni. Külön véletlen érdekesség, hogy Leonardo nemcsak balkezes, hanem homoszexuális is volt.) A szerszámok a jobbkezeseknek készülnek. Bár árulnak balkezes ollót, balkezes kaszát is, de ezek sokkal drágábbak, sokkal nehezebben hozzáférhetők. A jobbkezes többségnek fel sem tűnik, hányféle nehézséggel kell a balkezeseknek megküzdeniük. Ki gondol arra például, hogy egy balkezesnek gitározni is könnyebb úgy, ha a fordítva felhúzott húrokat bal kézzel pengeti. Hiába balkezes valaki, mégis elvárják, hogy a jobb kezében tartsa a kést, mert "úgy illik". Pedig a balkezesség kizárólag azért hátrányos, mert a képviselőik kevesebben vannak. Ha ők volnának többségben, a jobbkezeseknek kellene egy kényelmetlen tükörvilágban boldogulniuk. Érthető, ha senki sem szeretné, hogy a gyereke balkezes legyen. De ezen nem lehet változtatni. Egy balkezesből soha nem lesz jobbkezes, csak átszoktatott balkezes. Ami sokkal rosszabb, mint az ügyesebbik kezét szabadon használó balkezesként élni a jobbkezesek világában.

7 "Tükörvilág" Azért foglalkoztunk ilyen részletesen a balkezesség példájával, mert az meglepően sok párhuzamot mutat a homoszexualitással. Egyelőre elég keveset tudunk arról: mi lehet az oka annak, hogy az emberek öt-tíz százaléka a saját neméhez vonzódik (a feltételezett okokkal, magyarázatokkal a következő fejezetben részletesen foglalkozunk). De azt tudjuk, hogy melegek mindig léteztek, a gyakoriságuk is minden korban, minden társadalmi környezetben állandó, és ezt a jelenséget még a legkeményebb szankciók, az egzisztenciális fenyegetettség, sőt az életveszély sem tudta megszüntetni. Hogy hiába tartják természetellenesnek, hiába tartják eltévelyedésnek, természet elleni bűnnek, mindez nem változtat a tényen, hogy ez a "természetellenes" jelenség létezik. A meleg személy a balkezeshez hasonlóan tükörvilágban él. Számára a másnemű személlyel átélt intim kapcsolat a természetellenes, ő szerelmet, tehát mély vonzódást, szenvedélyes, odaadó érzéseket, valódi közelséget csak azonos nemű iránt képes érezni. Baráti, testvéri, rokonszenvi érzéseket másnemű is kelthet benne, de ahogy a heteroszexuális többség sem azonos nemű barátjával, barátnőjével szeretne házasságot kötni, úgy ő sem tudja kedves, bizalmas (másnemű) barátját a szerelmesévé átminősíteni. A nemi vágyak nagyon mélyről, nagyon spontán módon jelentkeznek, nem igaz, hogy ezekhez tapasztalat kellene, vagy a környezeti hatások befolyásolnák. Melyik heteroszexuális fiatalembert ne hozna izgalomba egy meztelen vagy akár csak jól öltözött csinos lány, akkor is, ha addigi életét a nőktől elzárva töltötte?

A homoszexualitás gyakorisága Magyarországon több mint félmillió homoszexuális, más néven meleg ember él. A számukat nem lehet pontosan tudni, mivel szerencsére sehol nem tartják nyilván az emberek nemi szokásait. A statisztikák önbevalláson alapulnak. Ennek alapján a világ minden táján öt és tíz százalék közé becsülik a saját nemükhöz vonzódó emberek arányát. A többszázezer homoszexuális nagy része a mindennapokban "láthatatlan": nem tűnik fel, hogy minden tizedik-huszadik mozdonyvezető, patikus, rendőr, orvos, óvónő, utcaseprő, professzor, eladó, bányász, kőműves, informatikus stb. a magánéletét azonos neművel osztja meg.

8 A szexuális irányultság és a nemi identitás A szexuális irányultság azt fejezi ki, hogy valakiben milyen nemű ember kelt szexuális vágyat. Ez nem tévesztendő össze a nemi identitással: azzal, hogy az illető önmagát melyik nemhez tartozónak gondolja.

A szexuális irányultság három típusa A szexuális irányultság három típusa: a heteroszexualitás, amikor a nemi érdeklődés a másik nemre irányul, a homoszexualitás, amikor az azonos nemre és a biszexualitás, amikor az illetőben mindkét nem képes nemi vágyat ébreszteni. A vágy a meghatározó, nem a megvalósítás A nemi irányultság szempontjából az érzések a döntőek, nem a cselekedetek. Tehát nem az, amit csinálunk, hanem amire vágyódunk. Ezt nagyon fontos tudni, mert sokan azt várják a melegektől, hogy ne engedjenek késztetéseiknek, hanem próbáljanak heteroszexuális módon élni, abban a reményben, hogy ettől előbb-utóbb a beállítottságuk is megváltozik. Attól azonban senki sem válik heteroszexuálissá, ha rákényszeríti magát a másik nemre. A fejezet elején bemutatott homoszexuális fiatalember szintén próbált lányokkal "járni", de ettől nem érezte őket vonzóbbnak, kívánatosabbnak. Hiába szeretett volna nem gondolni a fiúkra, fantáziájában, álmaiban állandóan felbukkantak, és végül csak férfiakkal tudott boldogító, örömteli kapcsolatra lépni. A meleg embert akár sokéves házassága sem tudja "kigyógyítani" eredendő hajlamaiból, és leszoktatni arról, hogy az azonos neműekre vágyódjon. Bármilyen nehéz elképzelni, ez neki ugyanolyan gyötrelmes lesz, mintha egy heteroszexuálist kényszerítenének arra, hogy azonos neművel éljen házaséletet. Sokan voltak kénytelenek megtapasztalni, hogy a vágyakat se saját szándékkal, se külső tiltással nem lehet befolyásolni.

Az alkalmi homoszexualitás Azt, hogy a szexuális viselkedés nem hat vissza a vágyakra, paradox módon leginkább az olyan extrém körülmények közé került emberek bizonyítják, akiknek semmi közük az átlagos melegek világához. Alkalmi homoszexualitásnak nevezik azt a jelenséget, amikor valaki olyan helyzetbe kerül, hogy a másik nemtől hónapokra vagy esetleg évekre el van zárva (például régi típusú, zárt internátus, többhónapos hajóutak, börtön stb.), és ezért szexuálisan olyan kiéhezett állapotba kerülhet, hogy a vágy az azonos neműekre is átterjed, és a homoszexuális élmény pótkielégülést nyújthat. Ha a különleges helyzet megszűnik, az időszakos "homoszexuálisok" azonnal

9 visszatérnek a másik nemhez. Ők, viselkedésük ellenére, egyáltalán nem tekinthetők melegeknek. Egy másik, még extrémebb példa: a férfi prostituáltak nagy része heteroszexuális, és magánéletében akárhány év után is a nőkkel való együttlétet keresi. Minél inkább akadályozza a környezet a férfinő kapcsolatokat, annál gyakoribb a kiéhezettség miatt felgerjesztett homoszexuális izgalom, különösen serdülőkorban. A régi világ internátusaiban mindennaposak voltak a túlfűtött, erotikus barátságok, az izgató testi élmények, de az ott élők közül csak az "lett" homoszexuális, aki már eleve ilyen hajlamú volt. A többiek, ahogy lehetőségük nyílt rá, a másik nem felé fordultak.

A biszexualitás Mindez a biszexualitásra is érvényes: attól még nem lesz valaki biszexuális, ha nővel és férfival is létesít szexuális kapcsolatot. Biszexuálisnak csak az tekinthető, aki szabad, minden kényszertől mentes választási helyzetben férfiak és nők iránt egyaránt képes nemi vágyat érezni. Ez az "egyaránt" nem azt jelenti, hogy a vágy egyidejűleg ébredne fel bennük, a legtöbb biszexuális ember életében váltakoznak a homoszexuális és a heteroszexuális időszakok, anélkül, hogy ezt a váltakozást irányítani tudnák és anélkül, hogy egy-egy hosszabb, sikeres párkapcsolatokkal járó korszak végleg eltüntetné belőlük a másik nem iránti vágyakozást. Nem biszexuális tehát az a meleg, aki belső igény nélkül ráerőlteti magát egy-egy heteroszexuális kapcsolatra vagy akár házasságra, és nem biszexuális az a heteroszexuális sem, aki kalandvágyból vagy szexuális kiéhezettségből azonos neművel is próbálkozik.

A szexuális irányultság megváltoztathatatlan A környezet, de sokszor az érintett számára is riasztó és érthetetlen, amikor kiderül: nem a másik, hanem a vele azonos nem vonzza. "Mi ez, honnan jön, mit lehetne ellene tenni? Nem, én ezt nem akarom, ez nem lehet igaz, én nem olyan vagyok." A rémületet, tagadást a környezet legtöbbször támogatja. A szülők, a családtagok azt remélik, hogy az idő segít. Ha a gyerek nem enged a rendellenes vágyaknak, akkor azok meg fognak szűnni. Ez a tanács, tévedésen alapul, és sajnos tovább nehezíti a saját szexuális irányultságával még csak ismerkedő fiatal helyzetét. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy minél hamarabb, minél fiatalabb korban lesz valaki tisztában önmagával, annál jobban alakul az élete, annál egészségesebb lesz a személyiségfejlődése. A saját hajlamok elleni küzdelem kilátástalan és ártalmas, rengeteg jobb sorsra érdemes energiát köt le (ennek gyakori jele a

10 romló iskolai teljesítmény), súlyosan aláássa az önértékelést és megrontja a kapcsolatkötési készséget. Sok meleg nehezen törődik bele, hogy belőle semmiképpen sem válhat "normális" heteroszexuális. Sajnos ezzel az érthető kívánsággal visszaélve számos "sarlatán" hirdeti "biztos" módszerét a szexuális orientáció "áthangolására". Ilyen módszer nem létezik. Legföljebb a homoszexuális örömképességet lehet lerontani, a heteroszexuális élvezetre meleg embert nem lehet ránevelni. A homoszexuálisok egy része, a halkezesekhez hasonlóan, látszólag "átszoktatható", vagyis technikailag másneművel is képes nemi életre, párkapcsolatra, akár még házasságra is. Mások erre teljesen alkalmatlanok. De az "átszoktatott" melegek sem lesznek soha heteroszexuálisak, intim életük boldogtalan marad. A szexuális "tévutaktól" mindenkit az az egyszerű szabály véd a legjobban, ha soha nem csinál olyat, ami neki vagy partnerének nem esik jól. Nem a homoszexualitás a "tévút", hanem a saját irányultságtól, saját szükségletektől, saját vágyaktól eltérő szexuális élet.

A gyermeknemzéstől függetlenedett nemiség A homoszexualitás mégsem teljesen analóg a balkezességgel. A balkezesség hátrányai kizárólag abból adódnak, hogy kisebbségben vannak. Ebben a hátrányban a melegek is osztoznak: a párválasztást megnehezíti, hogy sokkal kisebb a választék, ezért sokkal nehezebb a testileg-lelkileg-érzelmileg összeillő társra rátalálni. A homoszexualitás viszont abból a szempontból eltér a heteroszexualitástól, hogy a szexuális örömszerzés teljesen különválik a gyermeknemzés lehetőségétől. Bár a mi viszonyaink között a legtöbb heteroszexuális ember életében is összehasonlíthatatlanul gyakrabban fordul elő, hogy örömszerzés, és nem gyermeknemzés céljából él nemi életet (tehát a szexualitás szempontjából a melegek nincsenek annyira más helyzetben), viszont annak már komoly kihatásai vannak, hogy a melegeknek nincs lehetőségük választott szerelmükkel közös gyereket nevelni. Ez nem jelenti azt, hogy meleg embernek egyáltalán ne lehetne gyereke, de az élet természetes velejárójaként szinte magától született gyerek lehetősége mégsem adatik meg, az esetleges gyerekvállalás nehezebb és sokkal több feltételhez kötött.

11 Rendellenesség vagy változat? Éles vita zajlik arról, hogy a homoszexualitás rendellenességnek vagy pedig csak a nemiség sajátos variációjának tekintendő-e. Ennek megítélése szempont és értékrend kérdése. Az, aki számára a hagyományos család, a "szerelem gyümölcseként" világra jött közös gyerek központi jelentőségű, a homoszexualitást a meddőséghez hasonló fogyatékosságnak fogja tartani, míg esetleg mások, akik többféle életformát eltudnak fogadni, ezzel a veszteséggel inkább meg tudnak békélni. De végül is nem az a döntő, hogy a homoszexualitást sajnálatos fogyatékosságnak vagy a nemiség egyenértékű változatának tartjuk, hanem hogy tudomásul vegyük: olyan adottságról van szó, mely nem befolyásolható, nem megszüntethető és nem is megelőzhető, tehát nem is róható fel senkinek. Nem az a kérdés, hogy hogyan kerüljük el (mert ez lehetetlen), hanem hogy adott esetben hogyan éljünk vele.

MIT LEHET TUDNI A HOMOSZEXUALITÁS HÁTTERÉRŐL? Ha valakiről kiderül, hogy meleg, rendszerint őt magát, de a környezetét, a családját is gyötörni kezdi a kérdés: miért? E kérdés mögött nemegyszer tehetetlen agresszió bújik meg: "Ki okozta? Ki tehet róla? Kit lehetne megbüntetni, kin lehetne bosszút állni?" Ha a meleg személy végigjárta az önelfogadás fájdalmas útját, ha sokszoros, kínzó próbálkozások után rá kellett jönnie: képtelen megváltoztatni magát; ha végül tudomásul veszi és elfogadja: akár akarja, akár nem, ő csak melegként és meleg módon tud élni és boldogulni, akkor legtöbbször már zavarja, bosszantja az "oknyomozás". Neki ettől kezdve nem a "miért", hanem a "hogyan" a kérdése. A "miért" mintha a létezését, jogát a létezésre vonná kétségbe.

A szülőt fogva tartja a kérdés: miért? A szülőket, a családot sokkal jobban fogva tartja ez a kérdés. Nekik bizonyos értelemben nehezebb a tudomásulvétel: a meleg fiatal, ha kezdetben küzd is ellene, a saját testében, zsigereiben, legbelsőbb valójában érzi a bizonyosságot: ő ilyen, és kész. A szülő legföljebb elhiszi neki, de számára ez nem magától értetődő, ő ebben ilyen elemi módon soha nem lehet biztos. A szülő konkrét választ keres: az ő gyereke miért lett homoszexuális, illetve hogyan lehetne ezt a fenyegető folyamatot visszafordítani. És nagyon nehezen fogadja el, hogy erre a kérdésre nincs válasz. Ha vannak is ismereteink a homoszexualitás hátteréről, ezek olyan bizonytalanok és egyben bonyolultak,

12 hogy az egyedi esetben biztosan kielemezhetetlen, személyiségfejlődése miért alakult így.

hogy

a

gyerek

Veleszületett vagy környezeti hatás? Már a gyakori alapkérdés: veleszületett vagy környezeti hatásra alakul ki ez a sajátosság, olyan magyarázóelvet sugall, ami ebben a formájában nem is értelmezhető. Mert mit is nevezünk veleszületettnek? És mit környezeti hatásnak? Veleszületett az, ami a születés pillanatában már eldőlt. Vagyis örökletes, gondolja a laikus. De még ez sem igaz. A megtermékenyítés után a magzat kilenc hónapot tölt az anyaméhben. Ez alatt az idő alatt is mindenféle hatások érhetik, tehát az újszülött már a megszületése pillanatában sem tekinthető "tiszta lapnak".

Az öröklődés bonyodalmai Az örökletesség kérdése sem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. A gének és az általuk irányított tulajdonságok kapcsolata elmondhatatlanul komplikált. Korunk egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága, a genetika még szinte csak kezd valamit sejteni arról, hogy a százezres nagyságrendű gének mérhetetlenül bonyolult rendszere az egymásra gyakorolt kölcsönhatások micsoda szövevényén keresztül hogyan is vezethet a tulajdonságok végtelen variációihoz. Csak nagyon kevés az olyan tulajdonság, mely egy-egy meghatározott génhez kötődik, mint például a vérzékenység vagy a vörös-zöld színtévesztés. A legtöbb tulajdonság sokgénes öröklődésű, tehát sok-sok gén bizonyos kombinációja és sok egyéb feltétel egyidejű megjelenése vezet az adott tulajdonság megjelenéséhez.

A környezeti hatások bonyodalmai Hasonlóan bonyolult a környezeti hatás kérdése is. A laikus ezen akárhányszor egyszerűen a családi környezetet, a nevelést érti, esetleg a távolabbi környezetet is: az iskolát, a barátokat vagy a televízión, interneten át kapott impulzusokat. A "környezet" biológiai-pszichológiai értelemben más. Környezet minden, ami az egyént körülveszi. Környezet már a magzatvíz is, a benne úszó vegyi anyagokkal, melyek összetétele szintén mérhetetlenül sok és sokféle hatástól függ. Később a környezethez tartozik minden testi-lelki hatás, ami a gyereket éri. A pszichés, a társadalmi hatások ugyanúgy apró részletekre és ezek végtelen számú kombinációira bonthatók, mint a biológiai tényezők.

13 A veleszületett vagy környezeti hatás kérdésfeltevése már azért is hamis, mert ez a két terület sokszoros kölcsönhatásban áll egymással. Bizonyos környezeti hatások bizonyos veleszületett feltételek esetén egészen másképpen hatnak, és azt is befolyásolhatják, hogy a veleszületett lehetőségek közül mi és milyen kombinációban fog megvalósulni. A szülőket égető kérdés: mit tehetnek, vagy mit tehettek volna, hogy a fejlődés másképpen alakuljon, olyan naiv, mintha egy sokmillió kapcsolóból álló kapcsolótáblán keresnénk: melyik kapcsolót tudnánk másképpen beállítani, hogy a kapcsolótábla végén a kívánt eredmény jelenjen meg.

Félrevezető vizsgálati adatok A közvéleményt ezért félre is vezeti a homoszexualitással kapcsolatos minden vizsgálati eredmény: a valóságosnál sokkal nagyobb jelentőségűnek tűnik minden egyes "kapcsoló". A tudomány mindig így működik: egy-egy tényezőt kiemelve, a többitől függetlenül vizsgál, annak tudatában, hogy a valóságban az összes tényező egyidejűleg és egymással kölcsönhatásában fejti ki hatását. De minthogy ezeket egyszerre nem lehet vizsgálni, rá kell fókuszálni egy kis részletkérdésre, abban a reményben, hogy az így hangya módra összehordott információtöredékek hatására lassacskán közelebb jutunk az összképhez, melyet aztán minden új adat tovább módosít. Mindezt azért fontos tudatosítani, mert különben hajlunk rá, hogy aránytalan jelentőséget tulajdonítsunk annak a tényezőnek, amiről éppen bebizonyosodott vagy akár csak sejthető, hogy befolyásolhatja a szexuális irányultságot. A szülők kérdése: "mi okozta", gyakran azt a kérdést helyettesíti, hogy "hol rontottam el?" A bűntudat csapdájában vergődő szülő mindenben megtalálja, ami miatt hibásnak érezheti magát. Olvastam egy cikket arról, hogy a magzati korban hormonális hatások is okozhatnak homoszexualitást. Széttörtem a fejemet, hogy milyen gyógyszereket is szedtem a terhesség alatt, és hogy milyen barom vagyok, hogy amikor beteg voltam, hagytam magam gyógyszerre rábeszélni. A laikus anya honnan is tudhatná, hogy biológiai értelemben pontosan mi is az, hogy hormon (olyan anyag, ami kis mennyiségben a keletkezésétől távol más szervek működését befolyásolja). Hogy bár léteznek hormonhatású gyógyszerek, és ezek az anya szervezetéből belekerülhetnek a magzatba, de ez csak az egyik apró lehetőség a rengeteg közül, ami befolyásolhatja a magzatvíz vegyi összetételét. És ha ez a hatás létezik is (egyelőre bizonyítatlan), akkor is csak számtalan más feltétel bizonyos kombinációjú együttjárása esetén növeli az adott tulajdonság (ez esetben a homoszexualitás) kialakulásának valószínűségét. Az anya önkínzó nyomozása: "mit vehettem be", annyira reális,

14 mintha valakinek összedől a háza, és azzal gyötri magát, hogy nem kellett volna egy rajzszöget kihúzni a konyhafiókból.

Az ikerkutatások eredményei A környezeti és a genetikai hatások elkülönítésének régi kedvelt vizsgálati módszere az ikerkutatás, azon belül is az egypetéjű és a kétpetéjű ikrek összehasonlítása. Az egypetéjű ikrek úgy keletkeznek, hogy a megtermékenyített petesejt valamilyen oknál fogva kettéosztódik, és két külön szervezetté fejlődik. Ennek megfelelően a két ikertestvér genetikai állománya teljesen azonos lesz. Kétpetéjű ikreknél két külön hímivarsejt termékenyít meg két érett petesejtet, majd mindkettő beágyazódik a méhfalba, és a két magzat egyidejűleg fejlődik tovább az anyaméhben. Vagyis a kétpetéjű ikrek, bár egyszerre születnek, genetikailag csak ugyanannyira rokonai egymásnak, mint különben is a testvérek, ezért lehetnek akár különneműek is, míg az egypetéjű ikrek mindig azonos neműek és ránézésre is "egyformák". A kétpetéjű ikrek közös apjuktól és anyjuktól örökölt génjeinek körülbelül a fele azonos, ugyanúgy, mint különböző időpontokban született testvéreiknek. A környezet viszont az egypetéjű és a kétpetéjű ikreknél is nagyon hasonló: ugyanabban az anyaméhben fejlődnek, ugyanaz a szülői ház neveli őket. Tehát ha az egypetéjű ikrek jobban hasonlítanak egymáshoz, mint a kétpetéjűek, akkor ez arra utal, hogy az adott tulajdonság genetikailag meghatározott. A "jobban hasonlít" statisztikailag értendő: egy-egy esetben olyan sok minden befolyásolhatja még az adott tulajdonság kialakulását, hogy egy egypetéjű és egy két-petéjű ikerpár összehasonlítása nem mond semmit. De ha kellő számú esetet vizsgálva a gyakoriságban értékelhető különbség mutatkozik, akkor már levonható a következtetés: az adott tulajdonság kialakulásában a gének szerepet játszanak. Ha egy ikerpár egyik tagja homoszexuális, akkor egypetéjű ikreknél az ikertestvérek több mint fele, míg kétpetéjűeknél kb. húsz-huszonöt százaléka szintén meleg. Ez az adat azt mutatja, hogy a genetikai adottságoknak biztosan nagyon nagy a jelentőségük, arra azonban nem ad választ, hogy még egypetéjű ikreknél is miért csak az ikertestvérek egy része lesz azonos szexuális irányultságú. A melegek kétpetéjű ikertestvérei is sokkal nagyobb számban melegek, mint amennyi véletlenszerűen volna várható, de ez nem meglepő, hiszen a kétpetéjű ikrek is testvérek. Ami azt jelenti, hogy a genetikai állományuknak nagyjából a fele azonos.

15 A családfakutatások eredményei A családfakutatások is a homoszexuálisok halmozódását mutatják. A melegek családjában, rokonságában gyakrabban fordulnak elő melegek, mint az átlag népességben. Ez erősebben érinti az anyai oldalt. Természetesen ez is csak statisztikailag, sok esetet vizsgálva igaz. A megrendült szülő hiába gondolja végig a rokonait, nem jelent semmit, ha közöttük egy meleget sem talál. Az örökletességnek nem mond ellent, ha nem ismerünk senkit, akitől az adott tulajdonság örökölhető lett volna ("nálunk senki sem ilyen"). Képzeljünk el egy nagy tál borsót, melyben néhány sárga színű szem található. A család minden tagja ugyanilyen tál borsóból kap néhány szemet, a kiválasztás véletlenszerű. Könnyen előfordulhat, hogy senki, vagy csak egyvalaki kap sárga színű borsót. De mindenkinek megvan erre a lehetősége. A "homoszexualitás génje" A médiában azt a hírt is olvashattuk, hogy megtalálták a homoszexualitás génjét. Ez a hír nagyon megtévesztő. Sokan úgy értelmezik, hogy itt egy adott "hibás" génről van szó, amit ha ki lehet iktatni, megszűnik a homoszexualitás, sőt még az a nyomasztó lehetőség is feltárul, hogy a genetikailag "hibás" magzatokat lehet szelektálni. A leegyszerűsítve tálalt szenzáció mögött csak annyi igazság rejlik, hogy melegek teljes génállományát feltérképezve egy bizonyos gén náluk jelentősen gyakoribb, mint a nem meleg népességnél. De egyelőre semmit nem lehet tudni ennek a génnek a működéséről, arról, hogy mi a funkciója, hogy egyáltalán ok-okozati összefüggésben áll-e a homoszexualitással, és ha igen, akkor hogyan. Nem lehet még tudni, hogy szerepe lényeges-e, vagy inkább csak mellékes, hogy esetleg csak egy olyan tulajdonsággal függ össze, ami a melegeknél valamilyen más oknál fogva gyakoribb. Ez mind puszta spekuláció, csak annak illusztrálására említjük, hogy a "szenzációs" adat voltaképpen milyen keveset mond arról, ami a szülőket igazán érdekli. Mindössze annyit, hogy a géneknek, tehát a veleszületett adottságoknak bizonyosan van szerepük a homoszexualitás létrejöttében.

A terhességek számának hatása Veleszületett, de nem genetikai eredetű okra hívja fel a figyelmet egy másik vizsgálat, ami azt mutatta ki, hogy a későbbi terhességekből valamivel gyakrabban születik homoszexuális fiú, mint a korábbiakból, vagyis minden terhességgel kismértékben nő a homoszexualitás valószínűsége. A különös jelenségről azt feltételezik, hogy immunológiai oka van: az anya szervezetében létrejövő ellenanyagok lépnének a fiúmagzat bizonyos sejtjeivel olyan kölcsönhatásba, mely elősegíti a homoszexualitás kialakulását.

16 Gyerek- és kora serdülőkori sajátosságok A környezeti hatásokról még kevesebbet lehet tudni. Főleg Amerikában végeztek nagyszámú meleggel kérdőíves vizsgálatokat, melyek eredményéből két fontos adatot érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a melegek gyerekkorukban gyakrabban mutatnak a másik nemre jellemző viselkedési jellemzőket, mint a heteroszexuálisok. A másik, hogy a melegek már az első szexuális tapasztalatuk előtt átlagosan három évvel tudják magukról, hogy homoszexuálisak. Általában kora serdülőkoruktól kezdve egyre egyértelműbben érzik, hogy az azonos neműek váltanak ki belőlük szexuális izgalmat, irántuk éreznek rajongó csodálatot, velük élnek át heves szerelmi érzéseket, és, ami még fontosabb, a másik nem egyáltalán nem vagy jóval kevésbé érdekli őket. Ennek ellenére sokan először a másik nemmel próbálkoznak, és csak ennek sikertelensége láttatja be velük, hogy saját érzéseiket kell követniük. Egyetlen vizsgálati személy sem volt, akinek homoszexuális fejlődése "megrontással" indult volna. Mindkét adat azt támasztja alá, hogy a homoszexualitás nem a serdülőkor után és nem is a serdülőkori élmények hatására alakul ki, hanem az alkat, a hajlam az, ami már korán megmutatkozik. Falun nőttem fel, sok testvérem volt. A fiúk külsejéből nem csináltak nagy ügyet: nullásgéppel lenyírták a hajunkat, ránk húztak egy tréninggatyát, és kész. A nővérem meg ott pipiskedett a tükör előtt, gyönyörű ruhában, hosszú, hullámos hajjal. Annyira irigyeltem, hogy neki szabad szépnek lenni! A csöndes, "lányos", focizni nem szerető kisfiú, a vad, "fiús", soha sem babázó kislány képe gyakran bukkan fel a melegek előtörténetében. Ebből a tapasztalatból sokan arra következtetnek, hogy a homoszexualitást meg lehet előzni azzal, ha a fiúkat fiúsan nevelik, és megakadályozzák a lányos kedvteléseket, illetve a lányoktól megkövetelik a lányos viselkedést. Sőt az sem ritka, hogy egyenesen a szülőket hibáztatják, hogy lányosan nevelik a fiukat, vagy fiúsan a lányukat, mert "a szívük mélyén biztos nem fiút, hanem kislányt szerettek volna".

A gyerekkori hajlam, neveléssel nem befolyásolható Sok szülő gyötri magát, hogy nem kellett volna beleegyeznie, hogy kisfia megnövessze a haját, vagy ragaszkodnia kellett volna ahhoz, hogy focizni járjon. A vizsgálatok szerint viszont a homoszexuális fejlődés szempontjából mit sem számít, hogy a környezet küzd-e a kisfiú lányossága, a kislány

17 fiússága ellen. Mindegy, hogy mit enged, mit támogat, vagy mit tilt a környezet, annak van jelzésértéke, amit a gyerek maga szeret, amilyenek a spontán reakciói. Ha ezeket befolyásolják, az csak olyan, mint a hajfestés: a feketére festett szőke haj feketének látszik, de ami utána nő, az mindig szőke lesz. A gyerek hajlamai elleni küzdelem nem hat ki a szexuális irányultságra, csak a gyerek életét keserítheti meg, önértékelését áshatja alá. Ez az adat nem azt jelenti, hogy minden meleg fiú lányos, minden leszbikus lány fiús lett volna, és azt sem jelenti, hogy minden lányos kisfiú meleg, illetve minden fiús kislány leszbikus lesz felnőtt korára. De az biztos, hogy a homoszexualitás mint tulajdonság nem szorítkozik a szexuális érdeklődésre, hanem az egész személyiség nagyon korán megmutatkozó, sokféle tulajdonságára kiterjedő sajátosságának tekinthető. A szülőknek, a nevelőknek fontos tudniuk, hogy nincs befolyásuk erre a folyamatra. Nem érdemes nyugtalankodniuk, ha gyermekük a másik nemre jellemző viselkedési formát mutat, mert ennek jelentőségét gyerekkorban nem lehet megítélni, és nem is lehet befolyásolni, tehát nincs mit "elrontani". Nincs más lehetőség, mint kivárni és tudomásul venni, hogy hogyan alakul a gyerek fejlődése.

A gyerekkori sajátosságok hatása a családi kapcsolatokra Valószínű, hogy a gyerekkori szokatlan viselkedés kihat a családi kapcsolatokra. Elterjedt vélekedés, hogy a meleg fiúk túl szorosan kötődnek anyjukhoz, míg apjuk nincs igazán jelen az életükben. Ezt sokan a homoszexualitás okának is vélik: az anya magához köti, lányosan neveli a fiút, és nincs jelen az apa, aki ezt a hatást ellensúlyozná, akivel azonosulva a gyerek megtanulhatná a férfiszerepet. A közelebbi elemzés megmutatja, hogy ez a magyarázat felcseréli az okot az okozattal. Három fiam van. A középsővel mindig nagyon szoros volt a kapcsolatom. Már egész kiskorától legszívesebben a közelemben volt, imádott segíteni a konyhában, közben remekül tudtunk beszélgetni. Az apját viszont idegesítette, hogy nem lehet elvinni egy meccsre, mert unja, hogy semmilyen sportra nem kapható, hogy olyan ügyetlen és "kényes". Én meg mindig védtem, hogy milyen aranyos, okos, vicces, aztán egyre inkább úgy alakult, hogy ő az én fiam, a férjem meg csak a másik kettőt vitte ide-oda. A meleg fiúk nem azért lesznek melegek, mert anyjukhoz szorosabban kötődnek, hanem már pici korukban megnyilvánuló "lányos" vonásaik, "lányos" érdeklődésük miatt lesz esetleg több közük az anyjukhoz. Nem az apai minta hiánya miatt alakul fordítva a szexuális irányultságuk, hanem a "fiús" érdeklődés hiánya távolítja el őket apjuktól.

18 A szülők gyakran úgy érzik, hogy gyerekük a másik nemmel együtt a másnemű szülőt is elutasítja. Hogy ők a hibásak, ők nem voltak elég vonzók, ha a gyerek "elfordul" tőlük. A meleg fiatalt ezek az érzések inkább megterhelik, ők pontosan érzik, hogy nem anyjuk miatt nem kellenek a lányok, nem apjuk miatt nem kellenek a fiúk, hanem "csak".

Ok vagy következmény? A melegek élettörténetében, személyiségfejlődésében és szexuális irányultságuk kialakulásában különösen könnyű összetéveszteni az okokat a következményekkel. Több mint negyven éve vagyok pszichológus. Fiatal koromban még nagyon keveset tudtunk a homoszexualitásról. Akkoriban még az volt az általános meggyőződés, hogy ez egy pszichoszexuális zavar, ami neurotikus személyiségfejlődés következménye, és pszichoterápiával gyógyítható. Emlékszem egy sok évvel ezelőtti páciensemre, egy egyetemista lányra, aki azért jött hozzám, mert boldogtalannak, örömtelennek érezte magát, és egyáltalán nem működtek a párkapcsolatai. A feltűnően nőietlen külsejű ésviselkedésű lány nagyon rossz viszonyban volt hatalmaskodó természetű, hisztérikus anyjával. A terápiában nem nyílt meg igazán, egy idő után el is maradt. Később valakitől azt hallottam, hogy külföldre ment, ahol egy nővel él együtt, és senkivel sem tartja a kapcsolatot az otthoniak közül. Akkoriban mindezt úgy magyaráztam, hogy a rossz és sajnos megoldatlan anyakapcsolata miatt utasított el mindent, a családja mellett a hazáját, sőt női mivoltát is, és nagy kudarcnak éreztem, hogy nem sikerült segítenem. Most már, ennyi idő távolából teljesen fordítva látom ezt a történetet. A lány egész egyszerűen leszbikus volt, természetes, hogy nem működtek a fiúkapcsolatai, hogyan is működtek volna? És nem csoda, hogy az értelmetlen próbálkozások, a magány boldogtalanná tette. Nem utasította el a "női szerepet", hanem eleve olyan volt, amilyen. Anyjával főleg az rontotta meg a kapcsolatát, hogy az anya nem bírta elviselni lánya nőietlen természetét, és állandóan kritizálta. A lánynak nyilván azért kellett olyan messzire mennie, mert távolságra és nyugalomra volt szüksége, hogy felismerje, mire is vágyik. Csak egy másik országban, az elvárásoktól és ellenőrzéstől távol adatott meg neki a tapasztalat, hogy egy nővel együtt élve meg tudja találni a számára élhető életformát.

19 A nemi irányultság független a női vagy férfi mintától Fontos, hogy pontosan megkülönböztessük a nemi szerepet a nemi irányultságtól. A nemi szerep azt a viselkedésrepertoárt írja le, amit egy adott társadalom elvár a nőktől és a férfiaktól. A nemi szerepnek megfelelő viselkedést a családban és a tágabb környezetben tanuljuk. A "nőies" vagy "férfias" viselkedés megtanulásában bizonyosan szerepe van az anyai és apai mintának. De a nemi irányultság nem tartozik ide, az befolyásolhatatlan ösztönműködés, amit nem kell, de nem is lehet tanulni. Ahogy a kultúránkban elvárt étkezési szokásokat a családunkban tanuljuk, de az éhséget magát nem. A melegek szülei gyakran vádolják magukat, hogy nem tudtak elég jó női vagy férfi mintát nyújtani vagy esetleg a saját problémáik miatt "elvették a gyerek kedvét a másik nemtől", aki emiatt - vagy emiatt is - vált homoszexuálissá. Ez az önvád minden alapot nélkülöz. A vizsgálati anyagban semmilyen speciális családszerkezet (például "csonka" család) nem szerepelt az átlagnál gyakrabban és az egyik szülőhöz való túlzott kötődés sem kiugró. Sőt még a homoszexuális szülők mellett felnövő gyerekek is ugyanolyan arányban lesznek heteroszexuálisok és homoszexuálisok, mint mindenki más. (Ami nem meglepő, hiszen a melegek sem tudják szüleiktől eltanulni a heteroszexuális beállítottságot.)

A homoszexualitás nem bűn A homoszexualitást a középkortól kezdve nagyjából a huszadik század közepéig bűnnek tekintették, és különböző büntetésekkel sújtották. De még ma is vannak olyan országok (például Irán, Szaúd-Arábia), ahol az életét kockáztatja két egymást szerető meleg férfi. Magyarországon az 1961-es törvénykönyv volt az első, ahol már nem szerepelt a "természet elleni fajtalanság" bűntette. Erre az időre már világossá vált, hogy maga a homoszexuális életforma veszélytelen, de éppen a tiltása, az üldözése ad lehetőséget különböző bűncselekményekre, például a melegek megzsarolására, kirablására. A magyar törvények ezután még négy évtizedig tükrözték azt a téves meggyőződést, hogy a fiatalokat azért kell védeni a homoszexuális élményektől, mert ez szexuális fejlődésüket kisiklathatja. A törvény egészen 2002-ig büntette azt a személyt, aki tizennyolc év alatti azonos nemű fiatallal létesített szexuális kapcsolatot. 2002-ben viszont egységesen tizennégy éves korban állapították meg az úgynevezett beleegyezési korhatárt. Ez azt jelenti, hogy a tizennégy év alatti gyerekek teljes védelmet élveznek, velük kapcsolatban bármilyen szexuális tevékenység tiltott és erőszaknak számít,

20 akkor is, ha a gyerek ebbe "beleegyezik". Tizennégy éves kor fölött viszont már semmi sem tiltott, ami két ember között kölcsönös megegyezéssel történik. Ezt fontos tudatosítani, mert mind a mai napig vannak, akik azt hiszik, hogy a homoszexualitás nem teljesen legális, hogy veszélyes vagy kellemetlen lehet, ha mondjuk a rendőrség rajtakap egy szeretkező meleg párt. A büntető törvénykönyv viszont semmilyen különbséget nem tesz homoszexuálisok és heteroszexuálisok között.

A homoszexualitás nem betegség A homoszexualitás megítélésében nagy előrelépést jelentett, amikor az "elhajlást" már nem tekintették bűnnek, hanem betegségnek, pszichés zavarnak. Ami azt jelentette, hogy az érintetteket már nem hibáztatták, nem kívánták megbüntetni, hanem csak szabálytalan hajlamaikból kigyógyítani. A múlt század hetvenes éveire gyűlt össze annyi tapasztalat, melynek fényében a betegségelmélet is tarthatatlanná vált. A melegek személyiségében nem sikerült kimutatni semmilyen kóros működést, a köreikben gyakoribb neurózisról kiderült, hogy a homoszexualitást szankcionáló környezet és nem a szokatlan szexuális irányultság következménye. Nem sikerült egyértelmű és bizonyítható kórokot sem találni, ami a szexuális fejlődést megzavarná. És ami talán még fontosabb, kiderült, hogy a szexuális beállítottság semmilyen terápiával nem befolyásolható. Ez nem betegség, amiből ki lehetne gyógyulni, hanem megváltoztathatatlan sajátosság, ami nem jár semmilyen egyéb kóros vonással. Olyan, mint a balkezesség, a színtévesztés vagy a vörös haj. Mindezek hatására a hetvenes években a homoszexualitást törölték a Betegségek Nemzetközi Osztályozása című jegyzékből, és azóta nem is tekintik gyógyítható vagy gyógyítandó állapotnak. A közvélemény viszont még ma is gyakran úgy gondolja, hogy a melegeket pszichológushoz kellene küldeni. A melegek pszichológiai kezelésének viszont nem lehet az a célja, hogy szexuális irányultságukat megváltoztassa, hanem csak az, hogy a nem melegekhez hasonlóan megtalálják belső egyensúlyukat, és sikerüljön önmagukkal összhangban, hajlamaiknak megfelelő harmonikus életet kialakítaniuk.

A homoszexualitással kapcsolatos kutatások tanulságai A homoszexualitással kapcsolatos vizsgálódások, kutatások, feltételezések tanulsága annyi, hogy ebben a bonyolult kérdéskörben nagyon messze vagyunk a végleges választól. Ami bizonyosnak látszik: a szexuális irányultság olyan önmagában ártalmatlan, megváltoztathatatlan tulajdonság, amely talán már a születéskor, de mindenképpen nagyon korán, jóval a serdülőkor előtt

21 eldől, kialakulásában serdülőkori és későbbi élmények nem játszhatnak szerepet. A sokrétű, komplex összefüggések miatt kilátástalan próbálkozás tudatosan olyan környezetet biztosítani, ami megelőzhetné a homoszexuális irányultság kialakulását. Más szóval: sem az anya, sem az apa semmiféle igyekezettel és gondossággal, semmilyen sajátos módszerrel nem tud gyerekéből garantáltan heteroszexuális felnőttet nevelni. Nem segít, ha megpróbálják ellenőrizni a gyerek baráti kapcsolatait, ha távol tartják veszedelmesnek tartott élményektől, tapasztalatoktól. Nem létezik olyan "rizikófaktor" (mint amilyen például a dohányzás a szívinfarktusnál vagy a magas vérnyomás az agyvérzésnél), amit tudatos odafigyeléssel el lehet kerülni. A próbálkozás, hogy megelőzzük a homoszexualitás létrejöttét, nemhogy nem használ, hanem egyenesen árt. A gyerek olyan, amilyen. Ezen nem lehet változtatni. De ha kicsi korától azt kell éreznie, hogy vele "valami nincs rendben", hogy ő nem olyan, amilyennek lennie kellene, akkor ezt a lelki egészsége biztosan meg fogja sínyleni.

A MELEGEK SERDÜLŐKORA A következő példa részlet egy internetes fórumbeszélgetésből: Először is szeretném a szerzőnek megköszönni ezt a remek cikket! Ugyan köztudott tény, hogy léteznek melegek, személyesen még nem találkoztam eggyel sem. Tizenhat éves meleg fiú vagyok. Tervezgetem, hogy kinek mondjam el, de a családom nem hiszem, hogy elfogadna, talán ki is tagadnának. Nem tudnék hova menni. A gimimben sem tudom, milyen hatást váltana ki egy bejelentés, ott biztos jobban fogadnák, de előbb-utóbb a családom is megtudná az igazat. Nem merek kockáztatni. A cikk rám vonatkozó részeivel nem is tudnék jobban egyetérteni! Nap mint nap ilyen szorongások gyötörnek: elmondjam? Áh, mégse... Mit szólnának? És ha nem tetszene nekik? De ha nem lenne baj? Majdnem rájöttek! Talán már tudják is? Csak ők sem mernek rákérdezni? Az iskolában sem érzem magam túl jól, részben a leírtak miatt. Akárhányszor a lányokra terelődik a szó, és engem kérdeznek, hogy például ki tetszik, kénytelennek érzem hazudni, de nagyon kínos és görcsös szituációk ezek. Ameddig gőzerővel spekulálok egy megfelelő válaszon, még azon is rágódom, hogy vajon most kéne elmondanom? Emiatt sokszor hagytam már olyan jeleket, amik gyanúsak lehetnek, ezeket egyrészt bánom, másrészt nem. A rákérdezés sem olyan egyszerű helyzet, mert ha meg is tennék, valószínűleg letagadnám, éppen a

22 kiszámíthatatlan helyzet miatt. Az osztályomban sejtem, hogy vannak még rajtam kívül melegek, de olyan bonyolult, túl sok embertől kaptam olyan jeleket, amik arra utalhatnak, vagy csak én szeretném, hogy arra utaljanak. Az én korosztályomban senkivel sem találkoztam, aki bevallotta volna másságát, de olyannal sem biztos, aki nem, egyáltalán nem tudhatom. Hogy kiderítsem, megpróbálok jeleket hagyni, de ezt vagy ő nem érti, vagy nem meleg, vagy ki tudja? Nem tudhatom biztosan. Még egyszer köszönöm ezt a remekül megfogalmazott, példákkal teli szöveget, amit megkönnyebbülés volt olvasni, hogy nem vagyok egyedül, mást is gyötör a társadalom nyomása. Nem is igazán várok választ erre (persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rá válaszolni, tulajdonképp nem is esne rosszul), csak leírtam már pár dolgot, hogy kiadjam magamból, ha már hús-vér emberrel nem is társaloghatok ilyenről, egy ideig legalábbis. (Pedig szerintem ez lenne a megoldás, de akkor már ott van, hogy mi van, ha elmondja valakinek?) Szia Mindenképpen neked kell eldöntened, család, akár barátok előtt!

hogy

mikor

A Coming Out menüpont ezekről ír, olvasgasd szerezz barátokat a meleg világból mindenképpen!

bújsz

őket

elő,

akár

nyugodtan!

És

Kösz ezt a gyors hozzászólást. Most azért írok megint, mert történt velem egy-két változás, és leírom ide, hátha érdekel majd valakit, aki a cikket olvassa. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, elmondtam az egyik osztálytársamnak, a legjobb barátomnak. Éppen hazafelé ment, én meg elkísértem, sokszor teszek így, átmegyek hozzá, beszélgetünk, gépezünk, filmet nézünk, valamit mindig csinálunk... Megelőző nap este rám jött a gondolkozhatnék, és elhatároztam, aznap el kell mondanom neki, nem titkolhatom mindörökké. Eljött az idő, elindultunk a suliból, kb. húsz-harminc perc a házuk onnan gyalog, én meg másra sem tudtam gondolni, csak a szavakat kerestem, próbáltam összeszedni magam. Egy-két percig csak beszélt hozzám, ameddig én egy szót sem tudtam kinyögni, és csak az utat figyeltem, már arra sem emlékszem, miket mondott akkor. Észrevette, hogy valami nem stimmel, ezért megkérdezte, hogy mi az. Semmi - feleltem, és csak néztem magam elé tovább. Folyton csak a begyakorolt szövegem első szavára koncentráltam, és azt hajtogattam magamban, hogy most vagy soha, még "csak úgy" kibökni is iszonyú nehéz volt. De végül megtettem: - Te... Akarom mondani, te mit szólnál, ha kiderülne valakiről az osztályból, hogy... meleg?

23 - Ó, nem tudom, ezen még sose gondolkoztam, nem, tényleg nem tudom, valószínűleg semmit. Miért, te? - Én sem tudom... De amúgy mi a véleményed a melegekről? - Nincs velük semmi bajom, ameddig rám nem másznak (ehhez próbált egy erőltetett vigyort is hozzáfűzni). - De azért valamit csak reagálnál, nem? Nem állnál vele többet szóba, vagy megutálnád, vagy nemtom. - Nem, valószínűleg tényleg semmi nem lenne, mivel változtatni úgysem tudok rajta. - És kire tippelnél, ha tippelni kellene? Szerinted ki lehet az? - Fogalmam sincs. Te kire tippelnél? - Ha tippelnem kéne? Aha... - Háát... szerintem magamra. Ezután egy darabig még győzködnöm kellett, mert nem hitte el, és beszélgettünk vagy két-három órát. Felhozott egy olyan érvet a beszélgetés folyamán, ami igen megfogott. "De hogy lehetsz biztos benne? Nem lehet, hogy ez el fog múlni?" Arra számítottam, hogy a beszélgetés után jobban fogom érezni magam, hogy kiadtam magamból, de inkább jött még két kétely: Tényleg, hogy lehetek biztos benne? Eddig már-már beletörődtem, de most kiújult ez az ötéves gondolatmenet, és feltámadt a "remény", hogy mi van, ha nem... A másik, hogy igen furcsán érzem magam a suliban az ő jelenlétében, olyan... meztelennek. Mert ő a maszkom, a titkom mögé lát, ő már tudhatja egyes cselekedeteim igazi okát, és ez, még ha tényleg a legjobb barátom is az illető, és megbízom benne, ez nagyon kényelmetlen érzés. Most így, három héttel az esemény után már enyhült ez az érzés, és volt még egy beszélgetésünk. Már várom a harmadikat, de mielőtt még vele próbálom elfogadtatni a tényt, valahogy nekem is el kell fogadnom azt újra. Nem lesz könnyű, lehet, hogy nem is fog menni, de majd ellenreménykedek... Szia! Gratulálok! Visszagondolva nem is volt nehéz, ugye? Az első nekem elég gyorsan történt, váratlanul, de jobb, hogy így lett! Anyumék megtalálták a gépen egy mappában az első párommal készült közös képeket... Egy csókolózós kép volt a "legdurvább"... A képeket csak retusálni és színkorrigálni akartam, de a mappát nem tettem rejtettbe, így találhatták meg. Azonnal riasztottam az akkori kedvest, de megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, lenyugszanak majd, és ez így is lett! Nem téma otthon a dolog, elfogadták, bár a szülővel a coming out mindig is kicsit nehezebb szerintem, mint a barátokkal szemben. És szerencsésnek érzem magam, hogy "rájöttek", és azt is, hogy ennyire elfogadták!

24 Szorongás a saját érzések miatt A melegek életében szinte mindig kritikus életszakasz a serdülőkor. Bár nem ekkor "lesznek" homoszexuálisok, de nemi irányultságuk ekkor kerül felszínre: ekkor kezdik tudatosan átélni, hogy nem a másneműek, hanem az azonos neműek gyakorolnak rájuk szexuális vonzerőt. Ez a felismerés nagyon szorongató lehet: sokan eddigre már magukba építették szűkebb-tágabb környezetük "lebuzizó" minősítését, és ez összeegyeztethetetlen azzal, amit magukon átélnek. De ha nekik maguknak nincsenek is előítéleteik, akkor is kitapasztalták már, hogy a külvilág gyakran milyen gonoszul bánik a melegekkel: ez lesz az ő sorsuk is? Sokan igyekeznek nem hinni saját érzéseiknek, erőltetik a heteroszexuális párkapcsolatokat, miközben boldogtalan, önmaguk számára elfogadhatatlan titkos azonos nemű szerelmeket élnek át, és magányosan vergődnek tagadni próbált vágyaik hálójában.

Eltűnik a jövőkép Most bosszulja meg magát igazán, hogy a társadalmi közmegegyezés szerint úgy teszünk, mintha homoszexualitás nem is létezne. A gyerek, ahogy felnő, mintha egy lépcsőn lépegetne egyre feljebb, miközben maga előtt látja a néhány fokkal előtte járókat. A pici gyerek tudja, hogy háromévesen óvodás lesz, hallott már az óvodáról, talán járt is már ott, ismer óvodásokat. Tudja, hogy ha kinő az óvodából, iskolába fog járni, azért, hogy megtanuljon írni és olvasni és még sok más dolgot, amire szüksége lesz az életben. Ha eléri a kamaszkort, akkor szerelmes lesz, "járni" kezd, majd megházasodik, családot alapít... A meleg fiatal elől hirtelen eltűnik a jövőkép: a világ eltitkolta előle, hogy vannak melegek, nem is olyan kevesen; nem engedték meg, hogy természetes módon meglássa, kitapasztalja, hogyan is él egy egészséges, jól integrált meleg, és most egyedül kell küszködnie kétségbeesett magányában. Olyan, mintha eltűnne a lépcső, vagy legalábbis kialudna a villany. Mostantól sötétben kell tapogatóznia, a lábával kell minden egyes lépcsőfokot kitapintania, miközben még abban is bizonytalan, hogy egyáltalán van-e olyan lépcső, ami őt valahová vezeti.

Kirekesztődés A kortárscsoporton belül szinte elkerülhetetlen az elmagányosodás. A többiek legfontosabb közös ügye a másik nem: az ébredő szexualitás, a szerelmi ügyek megbeszélése. A meleg fiatal kívül marad, most már se a lányokkal, se a

25 fiúkkal nem tud mit kezdeni. Hogy viselkedjen a bulikon, miről beszéljen? Nemcsak az a nehézség, hogy saját vágyainak, igényeinek nem talál helyet az életterében, hanem az is, hogy a társaiét sem tudja követni. A kamaszkor nemcsak a heves szexuális vágyak és szenvedélyes szerelmek időszaka, hanem az intim barátságoké, a nagy kitárulkozásoké is. A kisebb gyerekek még nem foglalkoznak saját élményviláguk elemzésével és megosztásával: az erre való igényt és az ehhez szükséges önmegfigyelő képességet a serdülés hozza magával. A meleg kamasz elől a kitárulkozás lehetősége is el van zárva: még ha őszinte is a barátaihoz, belső világuk annyira más, hogy valódi élménymegosztás nem nagyon képzelhető el. Azért az elég nehéz ügy volt, amikor tizenhat éves koromban a legjobb barátnőm elmondta nekem, hogy leszbikus. Persze, elfogadtam, elvileg nem is volt kifogásom ellene. Csak hát ez mégis sok mindent megváltoztatott. Egyrészt ő se értette igazán, hogy miket beszélek a fiúkról, éreztem, hogy nem érdekli a téma, sőt idegesíti, és hát én sem tudtam mit kezdeni azzal, ha ő meg lányokért kezdett rajongani. De nem csak ez... Én a barátnőimmel mindig elég közvetlen viszonyban voltam, akárhányszor átöleltem, megcsókoltam őket, egymás előtt öltöztünk, vetkőztünk, kézen fogva jártunk az utcán, hát ez vele valahogy kínossá vált. Tudni, hogy ez neki egész mást jelent, hogy ez benne egész más érzéseket kelt, ettől a kapcsolatunkból eltűnt a természetesség. Elég hamar el is távolodtunk egymástól, és csak évekkel később lettünk megint jóban, amikor neki lett egy stabil barátnője vagyis szerelme és én is együtt voltam egy fiúval. De akkor ez már nem volt olyan szoros barátság, persze addigra már én is kinőttem a "sülve főve együtt a legjobb barátnőmmel" korszakból. Sok fiatal nem bírja elviselni, hogy kiszoruljon a kortárscsoportból, inkább titkolózik, megjátssza magát, szerelmi történeteket talál ki vagy imitál. Közben fokozódik a kétségbeesés, a belső magány, a kilátástalanság érzése.

Kamaszkori életkori sajátosságok A serdülőkor a folyamatos megmérettetés időszaka is. A kortárscsoportban mintha mindenki állandóan színpadon, a többiek végtelenül kritikus tekintetének kereszttüzében állna. Folyik a pozícióharc, a küzdelem a fölényért, a többiek tetszéséért, elismeréséért, és az alulmaradástól való rettegés ellen nemegyszer a másik kikészítése látszik a legbiztosabb módszernek. A fiúlány kapcsolatok nagyrészt a közönségnek szólnak: aki rangosabb, "menő" lánnyal vagy fiúval jár, az előbbre lép a ranglistán. Aki alacsonyrangúval barátkozik, az maga is lecsúszik. Kíméletlenül visszaélnek egymás gyengéjével, miközben páni félelmet éreznek, hogy az ő gyengeségeikre

26 is fény derülhet, hiszen saját tapasztalatukból tudják, mi történhet azzal, aki sebezhető. Ebben az életkorban mindenki bizonytalan, a fiúk félnek, hogy nem elég férfiasak, a lányok, hogy nem elég nőiesek. A belső bizonytalanságot nagyhangú dicsekvéssel lehet eltakarni, és adott esetben kit lehetne jobban kigúnyolni, mint a "férfiatlan" kamaszt vagy a "nőietlen, csúnya" lányt? Aki még magával sincs tisztában, de a kortársak között leginkább a megalázást és fenyegetettséget élheti át. Nem véletlen, hogy olyan sok meleg élete leggyötrőbb, legboldogtalanabb korszakaként emlékszik vissza középiskolás éveire.

A melegek gyerekkora Az alapélmény: "én másmilyen vagyok, nem igazán tartozom közéjük" legtöbbször nem derült égből villámcsapásként éri a serdülőkorba lépő fiatalt. Sokan már gyerekként is hasonlóan érezték magukat. Egész gyerekkoromban valahogy megfoghatatlanul éreztem, hogy nem tartozom sehova. Nem szerettem olvasni, amit nagyon szégyelltem, mert nálunk mindenki sokat olvasott, de én nem találtam meg magamat a könyvekben. Nem érdekeltek a kalandregények, az indiánkönyvek, a hősmondák, nem volt közöm a szerelmi történetekhez. Nemrég a kezembe került egy svéd mese, egy királyfiról szól, aki mindig boldogtalan. Szülei, az öreg király és királyné hiába próbálják felvidítani. Elébe hozzák az ország legszebb lányait, hogy válasszon közülük feleséget, de neki egyik sem kell és egyre boldogtalanabb. Végül egy szép szőke királyfi jön hozzá, és akkor a boldogtalan királyfi felragyog rád vártam egész életemben, mondja, és attól fogva boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak. Hogy én milyen boldog lettem volna, ha ezt a mesét olvashatom gyerekkoromban! De mindenhol csak azt láttam, a filmeken, a könyvekben, hogy senki sem olyan, mint én. Persze nem tudtam, hogy milyen vagyok, de az idegenséget éreztem. Ez a másmilyenség igazán csak akkor jelent problémát a gyereknek, ha a külvilág kedvezőtlenül reagál rá. Ha csúfolják, esetleg megszégyenítik a "lányos" kisfiút, a "fiús" kislányt, ha nem engedik, hogy azzal a játékkal játsszon, ami érdekli, azzal a gyerekkel barátkozzon, akivel jól érzi magát. A meleg gyerekeknek az a legkínzóbb, ha szüleik sem állnak melléjük, ha ők is elégedetlenek, ha "lányosságukról", "fiússágukról" le akarják őket szoktatni. Apám nem bírta elviselni, hogy olyan vagyok, amilyen. megjegyzéseket, hogy kényeskedem, hogy ügyetlen rákényszerített, hogy menjek vele focizni, és ha megijedtem erős labdától, akkor mindennek lehordott. Jaj volt nekem, ha

Tette a vagyok, egy túl ilyenkor

27 még el is sírtam magam. Rettegtem tőle. Minden erővel "férfiassá" akart nevelni, és áradt belőle a kétségbeesés, amikor látta, hogy ez reménytelen. Kiakadt, ha anyuhoz menekültem, nem akarta hagyni, hogy anyu ölébe üljek. A jelenlétemben panaszkodott, hogy ő milyen szerencsétlen a fiával, bezzeg az unokabátyám milyen belevaló srác. Fogalmam sem volt, mit tehetnék, valahogy nem is értettem, mi a baja velem. De nagyon rosszul éreztem magam. Ezzel együtt sok meleg gyerekkorában probléma nélkül beilleszkedik a többiek közé. Kamaszkorban ez már nemigen fordulhat elő.

A gyerek olyan "furcsa" A szülőket aggaszthatja, ha látják, hogy kamaszgyerekükkel valami nincs rendben. Ha például nagyon visszahúzódó, magányos, esetleg depresszív vonásokat mutat. A gyerek "furcsasága" sokféle módon megmutatkozhat. A fiam olyan elviselhetetlenül jó gyerek lett kiskamasz korában. Utálta, hogy a többiek buliznak, fel volt háborodva, ha ittak vagy cigarettáztak, ragaszkodott a gyerekkori játékaihoz. Meg volt sértve, hogy az unokatestvére már nem akar vele rajzfilmeket nézni, és állandóan kifogásolta az iskolában, ha valaki nem tartott be egy szabályt. Csak utólag értettük meg, hogy neki ijesztő lehetett a kamaszkor. Persze, hogy utálta a bulikat, ahol a többiek tánc közben vagy a szoba sarkában csókolóztak. És félhetett a saját erotikus rezdüléseitől, nyilván attól hogy az alkohol oldhatná a gátlásait. Megpróbált visszamenekülni a biztonságos gyerekkorba. Én meg nagyon csodálkoztam, egyrészt, hogy ilyen stréber, aztán meg olyan aszexuálisnak tűnt. Hihetetlen volt, hogy telnek az évek, és még mindig olyan, mint egy kisfiú. Elmúlt húszéves, mire hajlandó volt felnőni. A fiúkhoz.

Ha a szülő gyanút fog A szülőket még jobban megijesztheti, ha valamilyen jelből gyanút fognak: a gyerek a saját neméhez vonzódik. Sokan pánikba esnek ilyenkor, nem tudják, mihez kapjanak. Többnyire nincsenek tisztában azzal, hogy a gyerek szexuális fejlődése szempontjából teljesen mindegy, hogy ők hogyan reagálnak. Akár engedékenyek, akár szigorúan büntetni, tiltani próbálják azt, amit felfedeztek, a gyerek szexuális irányultságára ez nem lesz kihatással. Ha meleg, hiába tiltják vagy engedik, akkor is meleg "lesz", ha viszont nem meleg, csak a kamaszkor szexuálisan felfűtött állapotában kísérletezik, heteroszexualitása kibontakozását akkor sem veszélyezteti sem a tiltás, sem az engedékenység. Ebből a szempontból a szülőnek, a nevelőnek nincs "teendője".

28 A szülők mégis úgy érezhetik: ha nem lépnek közbe, a gyerek a vesztébe rohanhat. Mintha egy gyorsuló vonatot akarnának még idejében más sínre terelni. A vonat haladásának iránya viszont nem függ a sebességtől, a váltó már réges-régen be van állítva. A serdülőkori hormonok fűtik a mozdonyt, gyorsítják a vonatot. De csak arrafelé, ami a szervezetbe eredendően bele van kódolva.

Mit tehet a szülő? Ugyanakkor mégis nagy jelentősége lehet annak, hogy a szülő hogyan reagál arra, amit felfedezett. A gyerek nemiségét nem tudja befolyásolni, de a közérzetét, az általános állapotát és családjához fűződő viszonyát igen. Ha rémülten tiltani, akadályozni próbálja a gyerek bontakozó szexualitásút, akkor ezzel csak a gyerek szorongását növeli, és aláássa viszonyuk őszinteségét. Nem könnyű a szülőnek, ha csak sejti, de nem tudhatja biztosan, hogy gyereke rossz állapota azzal függ össze, hogy saját hajlamaival hadakozik. Ilyenkor azzal csökkentheti a gyerekre nehezedő nyomást, ha értésére adja: neki magának nincsenek előítéletei. Érdemes a gyereket arra bátorítani, hogy mindig hallgasson a saját érzéseire. A gyötrődő fiatalnak mindenképpen nagy megnyugvást jelent, ha biztos lehet benne: talán lesz olyan ismerőse, aki ellene fordul, de a szülei soha. Szinte megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy mitől depressziós a fiam. El nem tudtam képzelni, miért olyan boldogtalan, és amikor olyanokat kezdett mondogatni, hogy élni sincs kedve, teljesen kikészültem. Aztán nyitva felejtett egy internetoldalt, és akkor hirtelen minden világos lett. Óvatosan szóba hoztam a dolgot, nyugtatgattam, hogy majd minden kialakul, majd rátalál arra a társaságra, ahol jól érzi magát. Rossz volt, hogy nem igazán tudom róla levenni a terheket, de azzal vigasztaltam magam, hogy nekem is nehéz volt a kamaszkorom, és így vagy úgy, de túl fog jutni rajta.

FÉRFIAK ÉS NŐK: HASONLÓSÁGOK ÉS ELTÉRÉSEK A második fejezetben ismertetett kutatási eredmények nagyrészt homoszexuális férfiakon végzett vizsgálatokon alapulnak. A női homoszexualitással a kutatók sokkal kevesebbet foglalkoztak, így a leszbikusság hátteréről, sajátosságairól még kevesebbet tudunk. Hogy miért van ez így? Talán a társadalmat kevésbé érdeklik, egyben kevésbé is irritálják a leszbikusok, vagy esetleg csak arról van szó, hogy a tudósok többsége férfi, és hozzájuk a férfi szempont áll közelebb? Mindenesetre a leszbikusok

29 gyakran kifogásolják, hogy nemcsak a heteroszexuálisokhoz, hanem a meleg férfiakhoz képest is háttérbe szorulnak.

A leszbikusok sajátos helyzete Míg a meleg férfiak leginkább a nyílt üldözéstől szenvednek, a leszbikusok sok problémája abból adódik, hogy nem veszik komolyan őket. Ismeretesek a durva viccelődések, hogy "csak egy rendes férfira volna szükségük, aki jól elkapná őket", vagy: csak "nem tudják, hogy mi hiányzik nekik", és így tovább. A különbségek a női és a férfi természet, a női és a férfi szexualitás eltéréseiből is adódnak. Egy nő számára a szexuális együttlétet nem teszi lehetetlenné, ha az nem okoz testi örömöt, sőt az sem, ha egyenesen viszolygást kelt benne. Két-három generációval ezelőtt még Magyarországon is "házastársi kötelességről" beszéltek, és erkölcstelennek tartották ("nimfomán", "fehérmájú", jó esetben "kurva") a nemi életben örömöt lelő nőt.

Régen a leszbikus nőt is férjhez adták Ebben a közegben a leszbikusok nyilvánvalóan fel sem tűntek. A homoszexuális hajlamú nőt ugyanúgy férjhez adták, és ő maga és a környezete sem talált semmi furcsát abban, ha a házaséletet terhes és kellemetlen kötelességnek érezte, miközben esetleg barátnője érzelmileg mindenkinél többet jelentett neki.

A nők közötti intimitás nem feltűnő A külvilág a nők egymás közötti intimitását sokkal természetesebbnek tartja, így a leszbikusoknak mindig inkább megadatott, hogy érzéseiket legalább rejtett formában, csökevényesen kiéljék. Kinek tűnt volna fel, hogy a kötelességtudó feleség barátnőjét minden lehetséges alkalommal átöleli, megcsókolja, mit számított, ha az ő testi közelsége sokkal jobban esett neki, mint a "hites uráé"? Az sem keltett visszatetszést, sőt feltűnést sem, ha két "magányos" nő közös háztartásban élt. Ez a fajta együttlakás férfiak esetében elképzelhetetlen lett volna, míg nőknél senki sem foglalkozott azzal, hogy mi is történik a két "barátnő" hálószobájában. (Ugyanakkor, mint az előző fejezetben olvasható történetben láttuk, éppen ez a nők között szokásos természetes testközelség okozhat zavart és feszültséget a homoszexuális és heteroszexuális nők kapcsolatában.)

30 A leszbikus nőt frigidnek tarthatják Későbbi időkben, amikor a társadalom már természetesebbnek vette, sőt el is várta, hogy a nő is szívesen éljen nemi életet, a leszbikusok nagy részére a "frigid" címkét ragasztották, és megint csak nem feltétlenül derült ki, ha a "hideg" nő csak a férfiaktól jövő ingerekkel szemben volt érzéketlen. A nők szexuális fejlődése többnyire nem olyan drámai, mint a férfiaké, a kamasz lányokat nem borítja el olyan ellenállhatatlan hevességgel a nemi vágy, mint a fiúkat. A női élvezőképesség gyakran az életkorral, a tapasztalatokkal fejlődik, és kezdetben sok lány inkább csak a romantikus érzéseket, mint a testi kapcsolatot igényli. Ha egy lányt szenvedélyes, rajongó viszony fűzi barátnőjéhez, és nem keresi a fiúk társaságát, az még nem azt jelenti, hogy leszbikus. A leszbikus nőkben, sok esetben lassabban, fokozatosan érik meg a bizonyosság: igazán mély kötődést, igazán kielégítő szexuális kapcsolatot csak nővel tudnak átélni. Az is előfordul, hogy egy középkorú nő, több általa többé-kevésbé sikeresnek ítélt férfikapcsolat után ébred rá arra, hogy sokkal több boldogságot kap női szerelmétől, és környezete legnagyobb meglepetésére életmódot vált.

A szülők a lányuknak nehezebben hisznek Éppen ezért a szülők sokszor nehezebben hiszik el leszbikus lányuknak, mint meleg fiuknak, ha beszámol róla, hogy homoszexuális érzései vannak. Pedig az sem ritka, hogy egy lány már egészen fiatal korától biztosan érzi: férfival nem, csak nővel tud intim kapcsolatot elképzelni. A lányom már kamaszkorától provokatívan hangoztatta, hogy nem bírja a fiúkat, neki csak a lányok kellenek, és ne is erősködjek, ő bizony leszbikus. Én meg attól féltem, hogy ha én ezt elismerem, akkor elszakad az utolsó szál is, akkor már biztosan nem talál vissza a normális életbe. Szörnyű veszekedéseink voltak. A fiúk melegségét nem lehet ilyen könnyen kétségbe vonni. Az ő családjuk esetleg haraggal, agresszióval reagál, az viszont inkább lányokkal fordul elő, hogy szüleik nem is hisznek nekik. "Bizonyíték" valóban nincs, senki sem tudhatja százszázalékos biztonsággal megjósolni, hogy hogyan fog alakulni a gyerek élete. De az biztos, hogy a szülő ezt nem tudja befolyásolni. Ha kételyeit hangoztatja, az csak dacba kergeti a gyereket és a viszonyukat rombolja.

31 A homoszexuális nők és férfiak életmódjának eltérései A leszbikus nők életformája általában eléggé eltér a meleg férfialoétól. A melegeket gyakran éri a promiszkuitás vádja, vagyis hogy több futó kapcsolatuk van, mint a heteroszexuálisoknak, illetve hogy nem is képesek tartós párkapcsolatra. Ebben az esetben is nehéz különválasztani, hogy mi magának a homoszexuális hajlamnak és mi a homoszexuálisokra rákényszerített életformának a következménye. A melegekkel kapcsolatos előítéletek nagy része abból a korból származik, amikor a homo-szexualitást olyan mértékben üldözték, hogy a vágyak természetes kiélésére, különösen a férfiak esetében egyáltalán nem volt lehetőség. A meleg férfi, aki esetleg kényszerű házasságban élt, aki minden erejével küzdött a vágyai ellen, időről időre szexuálisan annyira kiéhezett állapotba került, hogy minden alkalmat megragadott, hogy valamilyen kielégüléshez juthasson, és így keveredett saját színvonala alatti megalázó kalandokba, ami kiszolgáltatottá és zsarolhatóvá tette. De minél több tapasztalatunk van arról: hogyan él egy hajlamai ellen nem küzdő meleg, annál inkább úgy látszik, hogy az életforma hasonul a heteroszexuálisokéhoz. Tehát a meleg férfiak körében is egyre gyakoribb a tartós párkapcsolat, ők sem csak szexet, hanem szerelmet és összetartozást keresnek. A férfiak jobban igénylik az alkalmi szexet, mint a nők, ennek szerintem biológiai háttere van. Hány tisztes családapa jár kurvákhoz, de olyan férfiak is, akiknek éppen nincs partnerük. Az meg mégis nagyon ritka, hogy egy nő fizetne a szexért. A nőket mindig nehezebb elcsábítani, velük el kell hitetni, hogy ebből lesz valami, akkor is, ha a pasi csak egy gyors kalandot akar. Szerintem mi, melegek is ilyenek vagyunk, csak nálunk mindenki férfi, és ezért nem kell a másiknak azt hazudni, hogy nemcsak szexről van szó, hanem másról is. Mármint ha csak arról van szó. Persze, én is féltékeny vagyok a barátomra, de azért nem dől össze a világ, ha felszed egy srácot. Velem is előfordul. De azt már nem bírnám, ha bele is szeretne valakibe. A leszbikusokat általában valóban kevésbé vonzza a könnyű kaland, gyakoribb, hogy szoros, zárt, monogám kapcsolatban élnek. Az ő problémájuk inkább az ismerkedés: hol találhatnak olyan társra, akivel a testi-lelki összetartozás ilyen magas színvonalon átélhető. Mivel nem a futó ismeretség a cél, a leszbikus szórakozóhelyek, bárok sem igazán jelentenek megoldást. Spontán ismeretségre viszont a leszbikusok viszonylag kis száma miatt kevésbé van esély.

32 A leszbikusokat és a melegeket a sorsközösség hozza össze A közvélemény sokszor együtt kezeli a homoszexuális férfiakat és nőket, a mindennapokban viszont elég kevés közük van egymáshoz, és életmódjukban sincs nagy hasonlóság. Sőt néhány szempontból még jobban eltérnek egymástól, mint a heteroszexuálisoktól. A diszkrimináció, a sorsközösség az, ami a leginkább összehozza őket.

A leszbikus párkapcsolatok a legstabilabbak A vizsgálatok szerint a lehetséges párkapcsolatok közül a leszbikus kapcsolatok a legstabilabbak, átlagosan hosszabb ideig tartanak, és ritkábban csalják meg egymást, mint akár a heteroszexuálisok, akár a melegek. A skála másik végpontján a meleg férfiak állnak. (Természetesen ez is csak statisztikailag igaz, a leszbikusok között is vannak, akik a futó kapcsolatot kedvelik, és létezik monogám természetű meleg is.) Korunk legveszedelmesebb nemi betegsége, az AIDS leszbikusoknál szinte egyáltalán nem fordul elő.

Az AIDS Az AIDS az elterjedt elképzelés ellenére nem a meleg férfiak betegsége, de ők valóban veszélyeztetettebbek, mint a heteroszexuálisok. Az AIDS szó a "szerzett immunhiányos tünetegyüttes" angol nevének (Acquired Immune Deficiency Syndrome) rövidítése, és mint a név is mutatja: a betegségnek az a lényege, hogy a vírus hatására leromlik a fertőzött személy immunrendszerének működése. Az immunvédekezés hiányában elburjánzó daganatok, fertőzések (például tüdőgyulladás) kezelés nélkül előbb-utóbb halálhoz vezetnek. Az AIDS még ma sem gyógyítható, de hosszú időn át egyensúlyban tartható, tehát halálos betegségből inkább krónikus betegséggé változott. Olyan krónikus betegséggé, mint amilyen például a cukorbetegség vagy egyes szívműködési zavarok. Az AIDS-es beteg is sok odafigyeléssel, életmódi megszorításokkal, rendszeres gyógykezeléssel, megfelelő gyógyszereléssel hosszú időn át jó minőségű, teljes értékű életet élhet. Az AIDS vírusa kizárólag akkor okoz betegséget, ha bejut a véráramba. A fertőzött ember testnedveiben sok a vírus, de ezek szinte azonnal alatt elpusztulnak, ha kikerülnek a testből. Ha viszont közvetlenül a vérbe jutnak, akkor ott tovább szaporodnak, és fertőzést okozhatnak. Ez kizárólag különlegesen szoros kapcsolat esetén fordulhat elő, ami néhány kivételtől eltekintve (mint amilyen például a vérátömlesztés, vagy fertőzött injekciós tű használata) csak szexuális együttlétkor valósul meg. Ilyenkor elég egy apró, észrevehetetlen nyálkahártya-sérülés, és a vírusokkal fertőzött testnedv

33 (például ondó vagy hüvelyváladék) a véráramba kerülhet. Ezért véd a gumióvszer: az ondót és a hüvelyváladékot távol tartja a nyálkahártyától. A melegek azért fertőződhetnek könnyebben, mert a végbél nyálkahártyája sérülékenyebb és eleve valamivel kevésbé ellenálló az AIDS vírusával szemben, mint a hüvely nyálkahártyája. (Ami azt jelenti, hogy valójában nem a homoszexualitás a hajlamosító tényező, hanem a végbélen át történő érintkezés, függetlenül attól, hogy ez nővel vagy meleg férfival történik.) A gumióvszer a melegeket is védi, de a rendszeres gumihasználat náluk kevésbé magától értetődő. A gumióvszert eredetileg fogamzásgátló eszköznek fejlesztették ki, és amióta jobb minőségben gyártják, egyre inkább nő az elfogadottsága. Könnyű használni, nincs kellemetlen mellékhatása, egyaránt véd a teherbeeséstől és a nemi betegségektől, és nagy előnye, hogy a fogamzásgátlást így mind a ketten ellenőrizni tudják. Ennek főként futó kaland esetén van jelentősége: a férfinak nem kell attól tartania, hogy az alig ismert nő becsaphatja, és a nőnek sem kell hormonális fogamzásgátlót szednie, ha nincs állandó partnere. A melegeknél nincs szükség fogamzásgátlásra, ezért náluk elvileg lehetséges a pillanatnyi vágyak akadálymentes kiélése. Emiatt a melegeknél nagyobb tudatosságot és óvatosságot igényel, hogy óvszer nélkül semmiképpen se éljenek nemi életet, és hogy kerüljék az olyan praktikákat, melyek sérüléssel járhatnak. Ugyanakkor a melegek az intenzív felvilágosítás miatt általában jobban tisztában vannak az AIDS veszélyével, mint a heteroszexuálisok, akik a maguk részéről nemritkán alábecsülik ezt a kockázatot. Szerény vigasz a leszbikus lányok szüleinek: az ő gyereküket gyakorlatilag nem fenyegeti az AIDS fertőzés veszélye.

A KÜLVILÁG REAKCIÓI Érdemes feltennünk a kérdést: valójában mi lehet az oka annak, hogy a melegek olyan sok emberből ellenérzést váltanak ki? Ha homoszexuálisokról esik szó, akkor az egyik leggyakoribb érzelmileg túlfűtött kifogás az, hogy "olyan undorítóak!" Vajon miért?

A viszolygás háttere A jelenség emlékeztet arra, ahogy a serdülőkor előtt álló gyerekek reagálnak a felnőtt nemiségre. Minthogy hormonális éretlenségük miatt nem ismerik a felnőtt nemi vágyat, nem tudják elképzelni, mi az az erő, ami a felnőtteket

34 egymás felé hajtja, mi az, ami miatt ilyen felfoghatatlanul szoros testközelségre vágynak. Nekik már a csókolózás is gusztustalan ("fúj, a nyálas nyelvét beledugja a szájába? Én ilyet soha nem fogok csinálni"). A felnőttek ezt majdhogynem ösztönösen érzik, ezért is kínos a számukra, ha egy gyerek tanúja lesz nemi életüknek. Mintha bűnt követnének el, mert hogyan is magyarázzák meg, hogy mit csináltak? Ha a nemi vágyba még fantázia szinten sem tudunk belehelyezkedni, akkor a szexuális együttlétet könnyen érezzük taszítónak. A pornófilmek is vagy felizgatják, vagy undorítják a nézőt, az sokkal ritkább, hogy valakinek teljesen közömbös legyen ez a látvány. A férfi, aki nőre vágyik, a nő, aki férfira vágyik, nem érti, hogy a melegre az azonos nemű személyek hatnak ugyanígy. A heteroszexuálisoknak ez átérezhetetlen, tehát "undorító". A homoszexuálisok egy része hasonló módon reagál a "normális" szexualitásra, szinte viszolyog a másnemű ruhátlan testtől és a vele való intim együttlét gondolatától. Erről az ellenérzésről a leszbikusok inkább szoktak beszámolni, ezzel is táplálva azt az előítéletet, hogy azért fordultak el a férfiaktól, mert férfipartnerük nem volt elég jó és figyelmes szerető. Az összefüggés ez esetben is fordított: mivel a férfi nem kelt vágyat bennük, túlzott közelsége taszító hatású lesz, miközben női szerelmüktől boldogságot kapnak. Nem azért, mert a nők figyelmesebb és kedvesebb szeretők - bár ők ezt nemegyszer így élik át -, hanem mert szexuális irányultságuk miatt csak a nőket érzik vonzónak. A saját maguk számára "elképzelhetetlen" nemiségtől sokan undorodnak. Például a fiatalok az idősek szexuális életétől, hiszen nem tudják beleélni magukat, hogy egy öreg testet is meg lehet kívánni. Ezért ítélik el egyesek a testi sérültek és betegek, vagy akár a kövérek, a "csúnyák" nemi életét is. A probléma az, ha ezt a viszolygást erkölcsileg magasabb rendűnek vélik, mintha maga az undor bizonyítaná: az azonos neműek iránt érzett nemi vágy elítélendő. Mintha egy vágy jogosságának az volna a mércéje, hogy én magam is át tudnám-e élni. De miért kellene átélnem? Nem vagyunk egyformák. És nem is kényszerítenek senkit arra, hogy mások nemi életével foglalkozzon, hogy fantáziájában mérlegelje, őt magát is vonzaná-e az, ami valaki másban vágyat ébreszt. A "vámpírpánik" A másik gyakori "érv", hogy a homoszexuálisok furcsa hajlamaikkal veszélyt jelentenek a környezetükre nézve, ezért védeni kell tőlük a társadalmat. A félelem háttere a már említett meggyőződés, hogy a homoszexuális csábítás homoszexuálissá tesz. Mintha vámpírokról volna szó, akik harapásukkal áldozatukat is vámpírrá teszik. Minthogy a szexuális irányultság, mint láttuk, jóval a serdülőkor előtt eldől, ezért a "csábítás", legyen az kellemes vagy

35 kellemetlen élmény, nyilvánvalóan nem befolyásolhatja az érintett személy vágy- és érzésvilágát.

A homoszexualitás nem "fertőz" A homoszexualitást sokan úgy képzelik, mint valami fertőző betegséget: nemcsak a direkt csábítástól, hanem a mintakövetéstől is félnek, tehát attól, hogy fiatal serdülők vagy gyerekek pusztán a "rossz példa" hatására maguk is homoszexuálissá válhatnak. A minta hatástalanságát éppen az mutatja, hogy a melegek maguk heteroszexuális családban, heteroszexuális környezetben nőnek fel, szexuális irányultságuk mégis minden külső hatásnak ellenálló módon jelentkezik. Mint ahogy a homoszexuális szülők mellett felnövő gyerekek sem lesznek nagyobb arányban homoszexuálisak, tehát még ilyen szoros együttélés esetén sem fordul elő mintakövetés. A közvélemény viszont változatlanul úgy tartja, hogy a serdülőket és a gyerekeket óvni kell a homoszexuális példától.

A pedofília A gyerekekre nem a homoszexuálisok, hanem a pedofilok jelentenek veszélyt. A pedofília, szemben a homoszexualitással, viszonylag ritka jelenség. A pedofil emberben a serdülés előtt álló éretlen gyerek kelt szexuális izgalmat. Ennek bármilyen kiélése súlyosan árt a testileg-lelkileg éretlen gyereknek, ezért teljesen indokolt, hogy a társadalom mindent megtegyen a gyerekek megóvásának érdekében. Ahhoz nem kell pedofilnak lenni, hogy valaki vonzónak találjon egy kamasz gyereket, akinek testén a serdülőkori hormonok hatására már megjelentek az úgynevezett másodlagos nemi jellegek, például a kislánynak már nőies a melle. Mégis, joggal tekinthető visszaélésnek, ha egy felnőtt ember kamasz gyereket próbál elcsábítani, mivel a serdülők testi és pszichés érése nem egyszerre következik be. Ezért tizennégy éven aluli gyerekkel nem is szabad nemi kapcsolatot létesíteni, függetlenül attól, hogy a gyerek testileg mennyire fejlett.

A pedofiliának nincs köze a homoszexualitáshoz A szexuális irányultság nem függ össze a pedofiliával: léteznek olyan pedofilok, akik kislányokhoz és olyanok is, akik kisfiúkhoz vonzódnak. De az egészséges homoszexuálisok, ugyanúgy, mint az egészséges heteroszexuálisok, nemileg érett partnerre vágynak.

36 A társadalom azonban sokkal gyanakvóbb a homoszexuálisokkal szemben. Azon önmagában nem szokás felháborodni, ha egy tanár tizenháromtizennégy éves lánytanítványát csinosnak, kívánatosnak látja, csak elvárják tőle, hogy ezt az érzését kontroll alatt tartsa. A meleg pedagógusoktól viszont szinte mindenki retteg, mert "megronthatják" a tanítványaikat. Az esetleges molesztálás minden esetben teljességgel elfogadhatatlan és traumatikus élmény a serdülők számára. De miért lenne ennek nagyobb veszélye egy meleg tanárnál? Az igaz, hogy egy kiskamasz fiú sokkal gyanútlanabb, benne általában nem is merül fel az a lehetőség, hogy a tanára ilyen módon is közeledhetne hozzá, míg egy kislány azt mégiscsak tudja, hogy fejlődő teste időközben szexuálisan vonzóvá vált, és ezért hamarabb felismeri és talán jobban ki is tudja védeni -, ha molesztálás éri. Sajnos, ennek ellenére a kislányok molesztálása sem ritkaság, de azt azért senki sem gondolja, hogy a biztonság kedvéért férfi tanárokat nem is kellene kamaszlányok közelébe engedni. Ez a feltűnő kettős mérce két alaptalan előítéletre vezethető vissza: az egyik a "vámpírpánik", a másik, hogy a homoszexuálisok képtelenek a vágyaikat féken tartani.

A heteroszexuális férfiak viszonya a melegekhez Férfiak és nők általában eltérő módon viszonyulnak a homoszexuálisokhoz. A leghevesebben mintha a heteroszexuális férfiak utasítanák el a meleg férfiakat. Sok férfinak kellemetlen, szinte ijesztő az a lehetőség, hogy egy férfitársban ébreszthet nemi vágyat. Olaszországban autóstoppoltam, estefelé felvett egy srác, majd együtt betértünk egy kempingbe. Még beszélgettünk egy kicsit, amikor a srác elmondta, hogy meleg. Borzalmasan megijedtem, a hálózsákomnak nyakig felhúztam a cipzárját, és odakészítettem egy botot. Alig tudtam aludni, mindig csak azt figyeltem, hogy nem jön-e be a sátramba. Nehéz elképzelni, hogy a fiatalember miért gondolta, hogy meleg útitársa az éjszaka leple alatt alattomban vagy erőszakkal fog hozzá közeledni, olyannyira, hogy ettől csak a legnagyobb elővigyázatossággal és testi erejének teljes bevetésével tudja megvédeni magát. Erős-egészséges fiatalember létére hogyan lehetne az ő együttműködése nélkül testi kapcsolatra lépni vele? És vajon a rokonszenves, segítőkész fiúból miért bújna ki az a kontrollvesztett, ösztönvezérelt vadállat, akinek rémképétől egész éjszaka rettegett? Több oka lehet annak, hogy a melegekre sok férfi úgy reagál, mintha szokatlan igényeiket erőszakkal próbálnák kielégíteni. Mint már említettük, a melegekkel kapcsolatos előítéletek nagyrészt abból a korból származnak,

37 amikor a "ferde hajlamúaknak" normális ösztönkiélésre egyáltalán nem volt lehetőségük. A nyilvános vécében leselkedő, sötét parkokban ajánlatokat suttogó, gőzfürdőben a férfiakat molesztáló "buzi" rémképe ennek a kornak, pontosabban a kíméletlen elnyomásnak a terméke, de mind a mai napig él az az előítélet, hogy a homoszexuális férfi "tapogat, molesztál", veszélyes a közelébe kerülni. A nőket elnyomó, férficentrikus társadalmak mindig homofóbok is, és ezt a szemléletet leginkább a "macsó" férfiak hordozzák. A macsó férfi számára egyértelműen különválik a férfi- és a női szerep. A férfi a szexuális fogyasztó, szükségletei kielégítésére használja a nőt, akinek saját érzései, szexuális igényei nem számítanak. A szerepek eltérésének legszélsőségesebb formáját a nemi erőszak mutatja, de a macsó mentalitásban mindenképpen benne rejlik, hogy a férfi az aktív, ő az erős, ő az, aki megszerzi, amire szüksége van, és szükséglete tárgyát tulajdonképpen lenézi: szerinte a nő csak arra való, hogy a férfi kedvét töltse vele. A macsó férfiból ezért óriási szorongást válthat ki a buzi, aki mintegy őt tekinti az általa megvetett nőhöz hasonló tárgynak, és ezzel a férfiasságát fenyegeti. Ezek a férfiak tudattalanul ugyanolyan erőszakos beállítottságot tulajdonítanak a melegeknek, ahogy ők éreznek a nőkkel szemben. A férfitárs esetleges erotikus vonzódása nemcsak a macsók, hanem szinte minden férfi számára kellemetlen érzés, ennek bármilyen gyanújelét sokan már önmagában molesztálásnak érzik, és többnyire túl is értékelik: a melegek szexuális kapcsolataikban ugyanúgy kölcsönösségre vágyódnak, mint mindenki más, ezért ha közeledésükre nem kapnak választ, akkor érdeklődésükkel nem az elérhetetlen heteroszexuálisok, hanem a melegtársak felé fordulnak.

Homofóbia a saját érzésektől való félelem miatt Volt a középiskolában egy fiú, aki a legdurvábban üldözött. Léptennyomon lebuzizott, gúnyverseket körözött rólam, egyszer a haverjaival meg is akart verni, szerencsére a barátaim megvédtek. Ez a fiú akkor kezdett velem szemétkedni, amikor a könyvei között találtam egy meztelen fiúképet. Valamit dadogott, hogyan került oda az a fénykép, és aztán őrjöngve elkezdett buzizni, hogy nehogy már valaki azt higgye, neki is köze lehet ilyesmihez. A homofóbia (a homoszexuálisok gyűlölete, "buzizás") egyik lehetséges forrása a saját homoszexuális érzésektől való félelem. Mint láttuk, a szexuális irányultság nem mindenkinél teljesen egyértelmű és kizárólagos. Van olyan heteroszexuális, aki homoerotikus ingerekre is fogékony, és van olyan meleg, aki valamennyire el tudja fojtani a saját homoszexualitását. Aki minden erejével küzd a homoerotikus érzései ellen, az önmagának és környezetének is

38 azzal tudja legjobban bebizonyítani, hogy ő "nem olyan", ha éppen ő az, aki másokban a legelszántabban üldözi a homoszexualitást. A saját érzéseit visszaszorító emberben komoly irigységet és agressziót kelthet az, aki megengedi magának, hogy a "tiltott" vágyakat megvalósítsa, aki saját létezésével bizonyítja, hogy mégiscsak lehetséges a homoszexualitással békében élni. A "megrontás" elméletét alighanem a saját homoerotikus késztetéseikkel küzdők képviselik a leghevesebben, mivel ők maguk úgy érezhetik, hogy ha csak egyszer is engednének a kísértésnek, akkor nem volna számukra többé megállás.

Heteroszexuális nők és meleg férfiak viszonya A nők általában kevésbé ellenségesen viszonyulnak a meleg férfiakhoz, sőt nem ritka közöttük a szoros barátság sem. Sok nő élvezi, ha olyan férfibarátja van, akivel kapcsolatban az erotikának nincs és nem is lehet szerepe, akivel olyan őszintén és bizalmasan meg lehet beszélni mindent, mintha barátnők lennének, miközben annyira más világban mozognak, hogy vetélytársak se lehetnek soha. Más nőket viszont nagyon zavarhat, hogy a melegek nem reagálnak az ő női vonzerejükre. Rendszeresen járok Franciaországba dolgozni, és imádom, hogy a francia férfiak olyan gálánsak, ott annyival inkább nőnek érezhetem magam, mint itthon. Egyszer elég hosszú szünet után beültem a kedvenc kávézómba, ahol legnagyobb meglepetésemre mintha láthatatlanná váltam volna. Átnéztek rajtam, szinte félretoltak, akkor jöttem rá, hogy időközben a helyet birtokba vették a melegek. Rémesen éreztem magam. Azok a nők, akiknek életében központi szerepet tölt be a flört, a nemek közötti játék, emiatt ellenségessé válhatnak a melegek iránt: nem tudnak mit kezdeni velük és az erotikus érdeklődés, elismerés hiányát személyes visszautasításnak érzik.

Heteroszexuális nők viszonya a leszbikus nőkhöz A homoszexuális nők általában nem váltanak ki olyan heves elutasítást a környezetükből, mint a férfiak. A heteroszexuális nőket esetleg riaszthatja a gondolat, hogy nő fordulhat feléjük erotikus érdeklődéssel, vagy viszolyoghatnak a női homoszexualitástól, de ebbe az undorba nem keveredik pánik és sérelem. Attól egyetlen nő se tart, hogy a leszbikus nő erőszakkal fog közeledni hozzá, vagy hogy esetleges vonzódása veszélyeztetné az ő nőiségét.

39 Heteroszexuális férfiak viszonya a leszbikus nőkhöz A férfiak nemegyszer egyenesen izgatónak érzik a nők közötti erotikus viszony gondolatát, bár természetesen ez az érdeklődés a leszbikusoknak sértő és kellemetlen. A férfiak egy másik része (megint inkább a macsó beállítottságúak magára veszi, szinte személyes sértésnek tekinti, hogy a leszbikus nő elutasítja a férfiakat. A szenvedélyesen flörtölő nőhöz hasonlóan az erotikus hullámokkal szívesen játszó férfit is elbizonytalanítja, esetleg fel is dühíti, hogy van olyan nő, aki garantáltan nem elcsábítható. Aki nővel csak az erotika szintjén lép kapcsolatra, érthetetlennek és értéktelennek tarthatja azokat a nőket, akik a férfi vonzerőre nem reagálnak. A leszbikusokat érő agresszió főleg az ilyen beállítottságú férfiaktól származik.

A mindennapi együttélésből adódó problémák A homoszexuálisok és a heteroszexuálisok együttélését mindenképpen megnehezíti, hogy a homoszexuálisok nehezen illeszthetőek be a szokásos keretek közé. A társadalmi konvenció szerint a két nem akkor különül el egymástól, amikor a szexualitás lehetőségét ki akarják kapcsolni. Szinte mindenki kellemetlenül, meglesve érzi magát, ha például kiderül, hogy az uszodai öltözőben vagy a kórházi kórteremben homoszexuális van jelen. Sajnos a probléma szőnyeg alá söprése még tovább fokozza a nehézséget. Aki nyíltan vállalja melegségét, az meg tudja oldani, hogy tapintatos legyen, például nem megy a többiekkel a zuhanyozóba. De aki titkolózik, arról, ha "lebukik", azt fogják gondolni, hogy szándékosan leselkedik, és ez tovább erősíti az előítéleteket, azt az érzést, hogy védekezni kell, mert a melegek veszélyesek. A személyes tapasztalat véd az előítéletektől Minél több a személyes kapcsolat a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok között, annál kevesebb az előítélet, annál kevesebb a súrlódás. A veszedelmes, sunyi, molesztáló, éjjel-nappal szexre gondoló meleg rémképét leghatékonyabban a saját tapasztalat űzi el. De önmagában ez sem elég, a tájékozatlanságból származó előítéletek makacsok. A melegek megítélését leginkább az torzítja, hogy igen gyakran még az őket elfogadó emberek sincsenek tisztában azzal, hogy a homoszexuális irányultság olyan adottság, ami nem befolyásolható. Nagyon rosszulesett, amikor a nagynéném félrevont, és biztosított róla, hogy neki nincs kifogása az életmódom ellen, tiszteletben tartja a választásomat. Hogy én ezt már hányszor hallottam! Hát hogy nem lehet azt megérteni, hogy én nem választottam semmit? Hogy egyáltalán nem voltam választási helyzetben? Ha választhattam volna, akkor biztosan nem lennék meleg. Mint ahogy egyetlen meleg ismerősöm

40 se. Én legfeljebb azt választhattam volna, hogy önmegtartóztató életet élek, mint egy szerzetes. Csak éppen vallási meggyőződés nélkül. Ne a nem létező választásomat, hanem a lényemet tartsa tiszteletben! Azt, hogy ilyen vagyok, és ez nem tőlem függ!

A filmek, könyvek szerepe a "másik" megismerésében Toleráns környezetben nőttem fel, számomra mindig természetes volt a melegek társasága, az egyik nagybátyám meg a legjobb barátom húga is meleg. Mégis, sokban megváltoztatta a szemléletemet a Fiúk a klubból* című amerikai tévésorozat. Az egyik egyetemi évfolyamtársnőm hívta fel rá a figyelmemet, ő mondta, hogy milyen jó, nem azért, mert melegekről szól, hanem mert olyan érdekes, életszerű a történet, hitelesek a karakterek és nagyon jók a színészek is. Aztán én is teljesen rákattantam, együtt végignéztük a teljes sorozatot. Nagyon érdekes volt, ahogy egyre inkább beleéltem magam a szereplők világába. Főleg a sorozat elején van egy pár elég durva szexjelenet, ezek eleinte eléggé taszítottak, aztán teljesen hozzászoktam, már semmi különöset nem láttam bennük, és a végére már kifejezetten esztétikusnak találtam ezeket a jeleneteket, mert mindenki annyira szép benne, az összes szereplő ápolt, kisportolt, a külsejére sokat adó fiú. Eleinte azt éreztem, hogy hú, hát ez azért nagyon más világ, mint az enyém. Aztán ahogy haladt és kibontakozott a több szálon futó történet, egyre erősebb lett az a benyomásom, hogy azért a lényegben nincs semmi különbség. Persze annak vannak kihatásai, hogy a vágy "alanya és tárgya" egyforma, hogy mind a kettő fiú. Úgy érteni, a fiúk és lányok között vannak alapvető különbségek, és ilyen különbség a melegeknél nincs. Bele is gondoltam, hogy az azért nem lehet rossz, ha el lehetne menni egy olyan szórakozóhelyre, ami tele van gyönyörű lányokkal, és nekik pont úgy kedvük van egy gyors szexre, mint nekem... De a végére az szűrődött le, hogy a melegek is nagyon sokfélék, sokféle módon élnek, gondolkoznak, és hogy ez így van jól. Éljenek úgy, ahogy jólesik, ne utánozzanak senkit. Még egy hatását éreztem a sorozatnak: én ugyan mindig elítéltem a homofóbiát, és kiálltam a melegek egyenjogúsága mellett, de amióta így beleéltem magamat néhány kitalált meleg életébe és belső világába, sokkal érzékenyebb lettem minden jelentéktelennek tűnő "buzizással" szemben. * Amerikai-kanadai tévésorozat, eredeti címe Queer as Folk. Öt meleg férfiból és egy leszbikus párból álló baráti társaság életét mutatja be.

41 A TITOK

A szokatlan szexuális irányultság eltitkolása logikus viselkedésnek látszik: miért tegye ki valaki magát környezete negatív reakcióinak, miért hozza magát olyan helyzetbe, hogy utálják, undorodjanak tőle, hogy mindenfélével meggyanúsítsák, megsértsék, megalázzák, hogy gyanakodva féljenek tőle, pletykákat terjesszenek róla, hogy ne teljes személyiségét, csak nemi életét nézzék benne stb.? "Legföljebb nem beszélsz róla, és kész. Semmi közük hozzá, minek az orrukra kötni, ez magánügy."

A titkolózás ára A titoknak, a titokkal terhes életnek azonban ára van, és ezt kevesen mérlegelik, mielőtt a döntést meghozzák. A titoktartás mélyrehatóan befolyásolja az összes emberi kapcsolatot. Akinek rejtegetnivalója van, az nem engedheti meg azt az érzelmi közelséget, ahol már kivédhetetlenek volnának a személyes kérdések. Minden szavát, minden gesztusát kontrollálnia kell. Minden pillanatban észnél kell lennie: tudni, hogy a beszélgetőpartner mit tud, mit szabad tudnia. Minden témát kerülni kell, ami "oda" vezethet. Nem szólhatja el magát, nem említhet meg semmilyen önmagában ártatlan részletet, ami "arra" utalhat. Minden beszélgetés mintha aknamezőn folyna, folyamatosan kerülgetni kell a veszélyes pontokat. ("Kivel is láttad azt a filmet?" "Uszodába mész? Mehetnénk együtt." "Mért van a fürdőszobában két borotva?" stb. stb. ...)

Álcázás A titkolózás, az elhallgatás nem elég: egy idő után elkerülhetetlenné válik a hazudozás, a látszatok felépítése és fenntartása. El kell oszlatni a környezet esetleges gyanakvását, tehát ki kell találni egy elhihető másik életet, egy elhihető másik személyiséget ("kiderült, hogy van valakim, úgy kell tennem, mintha lány volna, mi is legyen a neve, mi legyen az oka, hogy nem mutatom be..."), vagyis előbb-utóbb folyamatosan álarcot kell viselni. Mindehhez szüntelen koncentráció és igen jó memória szükséges: észben kell tartani, hogy mikor kinek mit mondtunk, hogy ne keveredjünk ellentmondásokba. Mindez mérhetetlenül fárasztó és a személyiséget is károsítja. A személyiségbe beépül a rejtőzködés, az őszintétlenség, a bizalmatlanság, a gyanakvás. "Rájött valaki? Ha rájött, elárulja? Mit beszélnek a hátam mögött?" A titok elszigetel, lehetetlenné teszi az érzelmi megosztást, kitárulkozást, mindazt, ami minden barátság, minden valamirevaló érzelmi kapcsolat alapja: egyszóval lelki magányra kárhoztat.

42 A mindenkire kiterjedő titkolózást kevesen választják, leginkább csak a serdülők, mielőtt első alkalommal megosztják valakivel "különös" érzéseiket. A legtöbben előbb-utóbb legjobb barátaiknak, családtagjaiknak "bevallják" a valóságot, és már ez óriási megkönnyebbüléssel jár: egy-egy pillanatra, egyegy fontos kapcsolatban le lehet venni az álarcot, kiengedhet az állandó idegőrlő feszültség. Eleinte ez is egyszerűnek látszik: csak annak mondjuk el, aki megérti, akitől nem várható rosszindulatú támadás. "Nem tartozik mindenkire!" A "részleges" titok De a "részleges" titok újabb nehézségek forrása. Most már el kell érni, hogy a beavatottak is hallgassanak. Hogy ők is pontosan tudják, mikor, kivel és mennyire őszintén beszélhetnek arról az emberről, aki azzal a kéréssel osztotta meg velük titkát: ne mondják tovább. Ez a folyamat már végképp ellenőrizhetetlen, hiszen a titok mindenkit nyom, mindenkinek van olyan kapcsolata, akinek nem szeretne, nem tud hazudni, akivel szemben árulásnak számít a megtévesztés. Tehát megy tovább, mint egy társasjáték: akinek azzal a kéréssel árulják el a titkot, hogy ne adja tovább, az tovább fogja adni, ugyanezzel a kéréssel együtt. És mindig félni kell, hogy mikor és hogyan kerül ki a titok a jóindulatú ismerősök köréből, és gyanakodni kell, hogy ki az, akiben mégsem lehet megbízni.

Az álcázás áldozatai Arra végképp nem szokás gondolni, hogy a titkolózás, a megtévesztés milyen károkat, milyen sérelmeket okoz másokban. Teljesen kiborított, amikor megtudtam, hogy Balázs meleg. Ő volt az osztály sztárja, egy csomó lány szerelmes volt belé, én is. Nagyon boldog voltam, amikor pár hétre összejöttünk, vele csókolóztam életemben először. Nem sok önbizalom szorult belém, féltem, hogy nem tetszem a fiúknak, úgyhogy ragyogtam a büszkeségtől, hogy éppen Balázs az, aki kiválasztott. Aztán a szüleimmel külföldre költöztünk, és a kapcsolat hamarosan elhalt. Évekkel később mesélte a barátnőm, egy osztálytársunk mesélte, hogy nem sokkal később kapott egy levelet a Balázstól, hogy meleg. Szörnyű volt. Nem az, hogy meleg, az az ő dolga, hanem hogy ennyire becsapott. Hogy ami nekem olyan csodálatos élmény volt, az neki csak hazugság. Hogy amikor én olyan szerelmes voltam, és boldog, hogy ez kölcsönös, akkor ő csak megerőltette magát, talán még undorodott is tőlem. Életem első csókja, amitől a fiúm undorodott? Olyan megalázva, kihasználva éreztem magam, hát mi vagyok én, kísérleti nyúl? Az én érzéseim nem számítanak semmit?

43 A másik szereplő szempontja meglepő módon teljesen háttérbe szorul, amikor azt tanácsolják a melegeknek, hogy mindenképpen próbálkozzanak a másik nemmel. A melegek maguk, akiket betölt saját problémájuk: hogyan oldják meg vágyaik és az életről való elképzeléseik összeegyeztethetetlenségét, akik vergődnek a konfliktusban, hogy azt kívánják és szeretik, akit nem akarnak, akit pedig akarnak, azt testük nem kívánja (és tulajdonképpen a lelkük sem), ők nem képesek arra is figyelni, hogy mekkora pusztítást végeznek a párjuknak kiszemelt személy érzéseiben, pszichés állapotában, amikor arra használják őket, hogy velük vagy az ő ürügyükön próbáljanak szabadulni saját sorsuktól.

A becsapott házastársak A példában említett lánynál sokkal súlyosabb tragédiákat élhetnek át azok a nők és férfiak, akik mit sem sejtve, jóhiszeműen kötöttek házasságot homoszexuális érzésvilágú "szerelmükkel". Akik folyamatosan azzal szembesülnek, hogy valami nem megy, valami nem az igazi, akik bár átélik, hogy valódi szeretetet, valódi vágyat nem tudnak társukból kiváltani, de hogy mi az a fal, ami közöttük van, azt nem tudhatják meg. Sokan önmagukat hibáztatják, saját kudarcuknak érzik azt a megfoghatatlan dolgot, ami miatt párjuk nem boldog velük, ami miatt igazán meghitt, bizalmas közelség nem jön létre közöttük. Ha aztán kiderül, hogy mi rejlik a zárkózott, örömtelen magatartás mögött, akkor a házastársat mély válságba sodorhatja, hogy egész élete hazugságra épült. Ilyenkor a példában szereplő lány élményéhez képest sokszoros erővel lép fel a becsapottság, a kifosztottság érzése. Nemcsak a jelen és a jövő vész el, hanem a múlt is, hiszen valójában nincs is közös múlt, mert amit az egyik szép emlékként őriz, az a másiknak csak gyötrelmes álcázás volt. (Ez nem azt jelenti, hogy minden meleggel kötött házasság boldogtalan volna. Ha az érdekek, az igények találkoznak, ha valamilyen oknál fogva a partner sem vágyik ennél mélyebb intimitásra, ha viszonyuk baráti és egymás szövetségesei tudnak lenni, ha elég szabadságot biztosítanak egymásnak, hogy független magánéletük is lehessen, akkor mindketten megtalálhatják a helyüket egymás oldalán is. De ez csak közös megegyezéssel működhet, ha az együttélés hazugságra, megtévesztésre épül, akkor ebbe a becsapott fél belerokkanhat.)

Heteroszexuális színjáték A homoszexualitás titkolása valójában azt jelenti, hogy az illetőnek heteroszexuálisnak kell tettetnie magát. És ez szinte folyamatosan termeli a kínos, megalázó helyzeteket.

44 A munkahelyemen nagyon megtetszett az egyik fiú, egy kedves, megértő, jó humorú srác. Jóban is lettünk, egyre inkább úgy éreztem, hogy ebből lesz valami. Volt egy vállalati buli, hülyéskedtünk, hogy ki kivel megy, Lacit is hívták többen is, ő meg irtó kedvesen megkérdezte, hogy mennék-e én vele. Boldogan igent mondtam, aztán valaki megsúgta, hogy a Lacitól ugyan nem várhatok semmit. Annyira szégyelltem magam, hogy ilyen hülyét csináltam magamból, csak a vak nem látta, hogy futok a Laci után. Amikor beolvastam neki, Laci bocsánatot kért, mentegetőzött, hogy nagyon kedvel, szeretné, ha barátok lehetnénk, és hogy ez neki is milyen rémes helyzet volt, mennyire nem tudta, mit csináljon. Mondtam, ha megmondja, hogy meleg, akkor is szívesen elmegyek vele, de miért hagyta, hogy belelovaljam magam egy reménytelen helyzetbe, miért hagyta, hogy beleszeressek. Azt mondta, félt, hogy megutálom. És hogy nem gondolt rá, hogy ez nekem ilyen rossz, mert csak arra figyelt, hogy le ne bukjon a munkahelyen. Egyetemista lány vagyok, aktív szerepet vállaltam a Hallgatói Önkormányzatban. És hát ott nem valami melegbarát a légkör, megy a buzizás, a poénkodás. Van egy nyíltan meleg fiú, nem választották be a vezetőségbe, mert állítólag fogdossa a fiúk fenekét. Ami egészen biztosan nem igaz, van egy pár fiú viszont, akik tényleg fogdossák a lányokat, de ezen mindenki csak nevetgél. Ebben a légkörben nincs kedvem elárulni, hogy leszbikus vagyok. Csak hát ez sokszor elég kellemetlen. Nőies a külsőm, szép lánynak tartanak, egyáltalán nem illek bele abba a sablonba, amilyennek ők a leszbikusokat képzelik, úgyhogy rólam ilyet senki se gondol. De úgy tudják, hogy nem járok senkivel, és olyan nehéz mindig, amikor valaki ki akar kezdeni velem. Mert mit Mondjak? Egy srác meghív egy kávéra, hát nem mondhatom, hogy nem megyek, hiába tudom, hogy mire megy ki a játék. Mikor kéne leállítani? És mivel indokolni? Olyan fárasztó, hogy mindig ki kell valami ürügyet találni, magyarázkodni kell, hogy "egyedül" vagyok. Persze tudom, ez az én döntésem, nem muszáj nekem a HÖK-ben ugrálni, vagy ha mégis, hát belekalkulálhatnám, hogy ettől másképpen néznek rám, csak hát így egyszerűbbnek tűnt. De egyre jobban utálom.

Megéri? Nem éri meg? Kívülállóként nehéz eldönteni, hogy mikor indokolt a rejtőzködés. Vannak országok, ahol a homoszexuálisokat halálbüntetés fenyegeti, ilyen környezetben a feltárulkozás egyenlő az öngyilkossággal. Akinek egzisztenciális ellehetetlenüléssel, állásvesztéssel, esetleg kitagadással kell számolnia, annak szemében elérhetetlen luxusnak tűnhet a titok nélküli normális élet. De kevesen mérlegelik igazán, hogy amit a titok révén nyernek, az arányban van-e a súlyos áldozattal, amit hoznak érte. Nem beszélve arról,

45 hogy a "lebukás" sokkal rosszabb helyzetet termel, mint ha valaki eleve nyílt kártyákkal játszik. A titok védelmében felépített "álélet" nemegyszer olyan, mint egy zsákutca: minél mélyebbre hatolunk benne, annál nehezebb a visszaút. Mit vált ki az őszinteség? Könnyebb azoknak, akik el sem kezdik a titkolózást. Ha valaki belecsúszott már a rejtőzködésbe, annak azt is el kell viselnie, hogy titkának feltárására nem biztos, hogy jól fognak reagálni. A titok feltárása, a "coming out" általában óriási megkönnyebbüléssel, felszabadulás-érzéssel jár, de nem mindig és nem azonnal. Aki tudja a másikról, hogy meleg, az szabadon eldöntheti, hogy milyen típusú és mélységű kapcsolatra lép vele. Aki viszont később tudja meg az igazságot, annak nemcsak azt kell tudomásul vennie, hogy a másik homoszexuális, hanem azt is, hogy megtévesztette. A titok feltárójának gondosan mérlegelnie kell, hogy kinek és milyen körülmények között tesz "vallomást". Sajnos, főleg fiatal korban, ehhez nemegyszer hiányzik a tapasztalat és az emberismeret, és így a feltárulkozás nem megkönnyebbülést, hanem újabb traumát okozhat. Így történt azzal a fiúval is, akit - ahogy az ő beszámolójában már olvashattuk "az osztály sztárjának" nevezett csalódott és becsapott barátnője. Lassan elviselhetetlennek éreztem a helyzetemet. Nagyon népszerű voltam az osztályban, a lányok imádtak, gondolom azért is, mert már kiskoromtól jól éreztem magam lánytársaságban, nem voltam gátlásos velük. De aztán "járni kellett" velük, állandóan az volt a téma, hogy ki kivel, és engem titokban egyre jobban a fiúk és csak a fiúk vonzottak. Végül nem bírtam tovább, és írtam egy levelet egy lánynak, aki az osztályban az egyik legjobb barátnőm volt. Azt hiszem, elég szerencsétlen levél volt, valamit magyaráztam benne, hogy nem bírom ezt a színjátékot, és hogy ő olyan jó barátom, és hogy hát attól tartok, hogy meleg vagyok. A lány ezután gyakorlatilag nem állt szóba velem, valamit dadogott, hogy minek mondtam ezt pont neki, és mit kezdjen vele, és elrohant. Ezután teljesen begubóztam, átmentem egy másik iskolába, és ott már nagyon vigyáztam, hogy semmiképpen se áruljam el magam. Akit feltárulkozásakor ilyen nyomasztó élmény ér, az nehezen tudja elképzelni, hogy hosszú távon mégis sokkal kevesebb lelki teherrel kell számolnia, ha felvállalja a kockázatot: nem mindenki reagál jól az őszinteségre. Megeshet, hogy barátinak vélt kapcsolatok tönkremennek, hogy fontos helyszínek (például sportklub) lehetetlenné válnak, és időbe telik, amíg kialakul az az élettér, az a kapcsolati háló, ahol a meleg személyt teljes személyiségével együtt elfogadják. Lehet, hogy adott esetben ez kilátástalan és reménytelen. De harmonikus személyiség és harmonikus élet csak ilyen körülmények

46 között képzelhető el, és nagyon meg kell fontolni, hogy a titokkal körülbástyázott "álélet" előnyei valóban megérik-e a rejtőzködéssel járó hatalmas áldozatot. Kettős élet A melegek nagy része nem a teljes titkolózást és nem is az őszinte életvitelt választja, hanem kettős életet él. Szerencsés esetben előbb-utóbb kialakul körülöttük egy meleg baráti kör, ahol teljes intimitást, védelmet, őszinte érzéseket és kölcsönös segítőkészséget élhetnek át. A külvilágban viszont rejtőzködnek. Úgy élnek, mint egy megvetett vagy üldözött kisebbség tagjai. Görcsös óvatosság "kifelé", mély bizalom és elengedettség "befelé". A kamaszkori szörnyű magányhoz és kilátástalansághoz képest ez hatalmas előrelépés, de a rejtőzködés így is nagyon megterhelő. Nagy különbségek vannak aközött, hogy ki hol húzza meg a titok határát, és mennyire fél a "lebukástól". Kevés az olyan meleg, aki a munkahelyén ne titkolózna. Munkatársaik jelentős része meg van győződve: ők aztán "egy meleget sem ismernek, nem is dolgoznának olyannal együtt", és zavartalanul ápolják tovább előítéleteiket arról, hogy a melegek mi mindenben különböznek a "normális" emberektől. A melegek egy része heteroszexuális barátait, családtagjait többé-kevésbé beavatja. De nem mindegy, hogy mennyire. Ha csak a tényt lehet elárulni, de a személyes témák továbbra is kerülendők, akkor a válaszfal megmarad. Szélsőséges esetben előfordul, hogy a meleg ember úgy érzi magát, hogy ellenséges tengerrel körülvett szigeten él, melyet csak sorstársaival tud megosztani. Ők azok, akikről a szüleik úgy érzik: végképp elvesztették őket.

A SZÜLŐK Eléggé eltávolodtam a családomtól. Az ünnepeken lemegyek hozzájuk, de különben nincs sok közünk egymáshoz. Tudják, hogy meleg vagyok, de erről nem beszélünk. Úgy-ahogy beletörődtek, de semmiről sem akarnak tudni. Nincs témánk. Nem ismerik a barátaimat, a környezetemet, nem tudják, mi érdekel, mi foglalkoztat, mivel töltöm az időmet, minek örülök, vagy mitől vagyok szomorú. Ok se nagyon mesélnek és őszintén szólva, nem is nagyon érdekelnek. Az évek során kialakult egy melegekből álló szoros baráti köröm. Nekem most már ők a családom. Félszavakból is megértjük egymást, minden élményünket megosztjuk, ha bármelyikünknek szüksége van valamire, a többiekre mindig számíthat. Teljes biztonságban érzem magam velük, tőlük nem jön egy váratlan szúrás, célzás, ők szeretnek, megértenek és elfogadnak.

47 Kisebbségi lét a családon kívül Az előzőekben volt róla szó, hogy a homoszexualitást kisebbségként is fel lehet fogni. Olyan kisebbségként, melynek - sok etnikai, nemzeti kisebbséghez hasonlóan - meg kell küzdenie a többség előítéleteivel, ellenséges érzéseivel. De a szexuális és az etnikai kisebbségi lét között van egy lényeges különbség. Akit roma vagy zsidó származása, sötét bőrszíne miatt ér hátrányos megkülönböztetés, az egész családjával, rokonságával osztozik ebben a sorsban. Összetartanak, "egy cipőben járnak", az üldöztetés, az elutasítás ellen a családban támaszt és vigaszt találnak. A homoszexuálisok sorsa nem közös a családjukkal. Kicsit olyan helyzetben vannak, mint az örökbefogadott gyerek, akiről csak lassacskán derül ki, hogy roma származású; ahogy nő, egyre több "lecigányozást" kell elviselnie, anélkül, hogy hazatérve, a "hasonszőrűek" között átélhetné az összetartozás melegét. A homoszexuálisoknál a többségieket és kisebbségieket elválasztó fal a családon belül is húzódik, és nagyrészt a családon múlik, hogy lebontják-e vagy éppen vastagítják - a falat.

A szülők érzései Az előszóban felvázoltuk, hogy a legtöbb szülőben milyen érzések kavarognak, amikor szembesülnek gyermekük homoszexuális irányultságával: csalódottság, harag, kétségbeesés, gyász, szorongás, féltés, szégyen, bűntudat... Az érzések egy része: a szorongás, sajnálat, féltés inkább a nehéz sorsú gyerek felé vonja a szülőt, a szégyen és a bűntudat viszont rombolhatja a viszonyukat.

Romboló érzések: szégyen és bűntudat Mind a szégyen, mind a bűntudat nehezen kezelhető, nehezen elviselhető, destruktív, romboló hatású érzés. Akkor érzünk szégyent, ha valamilyen cselekedetünkkel, tulajdonságunkkal vétünk környezetünk elvárásai, értékrendje ellen; ha elítéléstől, gúnytól, kirekesztéstől kell tartanunk; ha környezetünk szemében értéktelennek érezzük magunkat. A szégyenérzet sokkal erősebb, ha az elítélő környezet (például a családunk) érzelmileg fontos nekünk, és ha ítéletével egyetértünk, értékrendjével azonosulni tudunk. A szégyen nagyon gyötrő érzés. Aki szégyelli magát, mintha légüres térbe kerülne, teljesen magára marad, ugyanakkor nincs hova menekülnie, nincs

48 hova elbújnia. Jellegzetesen kisgyerekkori élmény, a megszégyenített gyerek még anyjához sem bújhat, a "föld alá szeretne süllyedni", de nem lehet. Mindenki szeme láttára kell lesütött szemmel elviselnie (még tekintetével sem kapaszkodhat senkibe), hogy ki van rekesztve a szeretetből, az emberek megbecsüléséből. A szégyen az erkölcsi parancs betartását segíti. Visszatart bennünket olyan viselkedéstől, melyet környezetünk elítél, visszatart attól, hogy csak pillanatnyi érdekeinket nézzük. Tudatunkban tartja környezetünk elvárásait, hogy bármikor "emelt fővel nézhessünk" embertársaink szemébe. Ugyanakkor a pszichológia, a modern pedagógia régóta tudja, hogy a megszégyenítés nagyon veszedelmes fegyver, a túl sok szégyennek kitett gyerek önértékelése súlyosan sérül, és a szükséges önbizalom hiánya miatt se képességeinek megfelelő teljesítményre, se egészséges kapcsolatkötésre nem lesz alkalmas. A szégyenérzet csak akkor tudja viselkedésünket erkölcsösebbé tenni, ha okát el tudjuk kerülni. Ha megszégyenülünk, mert rajtakapnak egy hazugságon, akkor elhatározhatjuk, hogy legközelebb igazat mondunk. De mit tehet az, aki hajszíne, bőrszíne, testmagassága, nemzeti hovatartozása, beszédének sajátosságai (a példákat vég nélkül lehetne folytatni) miatt válik gúny tárgyává? Ez esetben a szégyen csak ártalmas hatású lehet: valami miatt, amit nem tudunk befolyásolni, környezetünk azt közli velünk: nem vagyunk méltóak arra, hogy közéjük tartozzunk. A szégyen szinte örök érvényű, különös módon az eltelt idő alig halványítja. Sok év után is magányra kárhoztat: akárhányszor még gyerekkori kínos élményeinket sem tudjuk megosztani senkivel, mert az elmondásban meggátol az emlékezés hatására teljes erővel feltámadó égető szégyenkezés. A bűntudat talán még kínzóbb: a bűntudatos ember jogosnak érzi szégyenét, úgy gondolja, saját bűnei, saját hibái miatt, indokoltan utasítja el környezete. A bűntudat gyakran meddő és önemésztő, mert a vélt vagy valódi hibák már nem jóvátehetők, a következmények adottak, ezért a bűntudatos ember mintha csapdában vergődne: sem jóvátenni, sem önmagának megbocsátani nem tudja, amit érzése szerint elkövetett. A bűntudat igen gyakran irracionális. Ilyenkor olyasmi miatt érzünk bűntudatot, melynek létrejöttében egyáltalán semmi, vagy csak nagyon alárendelt szerepünk volt. A belső logika mintha fordítva működne: "biztos nem történt volna baj, ha én nem követek el hibát". Mintha lelkünk mélyén Ott élne az a kisgyerek, aki számára nincs különbség szerencsétlenség és "büntetés" között: a jó gyerek megkapja jutalmát, a "rossz" megbűnhődik, tehát aki megbűnhődik, az nyilván "rossz" volt.

49 A szégyen és a bűntudat elhárítása A szégyen és a bűntudat annyira pusztító érzések, hogy lelke mélyén mindenki védekezik ellenük. Pszichológiai szakkifejezéssel elhárításnak hívjuk, amikor egy érzés, egy gondolat olyan elviselhetetlen, hogy mindenféle erőket bevetünk, hogy ne kelljen átélnünk. A meleg fiatalok és szüleik kapcsolatát leginkább a szégyen, a bűntudat és ezek elhárítási kísérletei rombolják.

A szülőket sújtó előítéletek Óvónő vagyok, gyógypedagógiát is végeztem, és egy olyan óvodában dolgozom, ahova sérült gyerekek is járnak. Amióta a munkatársaim tudják, hogy a lányom leszbikus, úgy érzem, valahogy megváltozott körülöttem a levegő. Én ezt soha nem titkoltam, úgy értem, nem szoktam csak úgy elmesélni, de ha szóba jön, nem beszélek mellé. A lányom huszonnyolc éves, mindenki megkérdezi, van-e fiúja, mikor lesz gyereke, ilyenkor, ha nem akarok zavartan dadogni vagy hazudni, mégis jobb, ha elmondom, hogy a barátnőjével él. Nekem ez nem jelent (vagy nem nagyon jelent...) problémát, a lányom jól van, és jóban is vagyunk, de ezek a pillantások, összenézések... A lányomat szeretik, őt elfogadják, inkább sajnálják, kicsit úgy kezelik, mintha az én áldozatom volna. Hogy ő nem tehet róla, de én... Ott van a levegőben, hogy milyen alapon foglalkozom problémás gyerekekkel, milyen alapon adok a szülőknek tanácsot, ha a saját gyerekemet nem tudtam egészségesen felnevelni. Én nem így gondolom, de ez a rejtett, nem kimondott "megvan rólad a véleményem" légkör, hát ezt nem könnyű elviselni. A szülőket nagymértékben megterheli, hogy a homoszexualitással kapcsolatos téves előítéletek jelentős része őrájuk, a gyerek családjára, a neveltetésére vonatkozik. Mint a második fejezetben láttuk, az anyákat vádolják, mert "lányosan nevelték, túlzottan magukhoz kötötték a fiukat", mert "nem nyújtottak női mintát a lányuknak", mert "nem gondoskodtak férfimintáról" (ha például egyedül nevelték gyermeküket), vagy "elvették a kedvüket a férfiaktól" (mert nem mutatták fel a kislánynak, hogy milyen egy sikeres férfikapcsolat). Az apákat azért hibáztatják, mert "nem nyújtottak férfimintát", mert "elhanyagolták a fiú nevelését", mert "olyan durván viselkedtek, hogy a kislánynak egy életre elment a kedve a férfiaktól" stb., stb. Azért is a szülőket okolják, hogy nem vigyáztak eléggé a gyerekre, hogy hagyták, hogy "rossz társaságba keveredjen", nem óvták meg a "csábítástól".

50 A meleg fiatalt érő gúny, kiközösítés a szülőkre is rávetül, tetézve azzal, hogy a "tragédiát" ők maguk okozták, vagy legalábbis kudarcot vallottak, mert nem tudták kivédeni.

Ha a szülő a gyereke ellen fordul A szégyennel és bűntudattal birkózó szülők a gyerekük ellen fordulhatnak. Megharagudhatnak, mert "ők hoztak szégyent rájuk". Hogy szabaduljanak a bűntudattól, a gyerekre hárítják a felelősséget. Hogy elhallgattassák a magukat hibáztató belső hangot, a gyerekben magában, a barátaiban stb. keresik a bűnöst: még mindig elviselhetőbb tehetetlenül dühöngeni, mint megsemmisülni a szégyentől és a bűntudattól. A legtragikusabb esetekben még az is előfordul, hogy a szülők kitaszítják a gyereket, hogy a rátapadt szégyenben semmiképpen se kelljen osztozniuk. Mivel ez is bűntudatot vált ki ("magára hagytam a gyerekemet"), ezt a gyerek hibáztatásával lehet elhárítani. ("Ő tehet róla, ő akarta, ő választotta, nekünk semmi közünk hozzá! Ha neki ez a gusztustalanság fontosabb, mint a szülei, akkor fel is út, le is út.") Ilyen végletes reakció szerencsére nem sokszor fordul elő, de az enyhébb változat nem annyira ritka. A szülők haragszanak, csalódottak, azt gondolják, a gyerek az, aki tönkreteszi, vagy legalábbis aránytalanul megnehezíti az életüket, önzőnek tartják, mert nem törődik azzal, hogy milyen bánatot okoz a szüleinek. A gyerek viszont azt éli át, hogy nehéz helyzetében érzelmileg magára hagyják. Hogy olyasmiért tesznek szemrehányást, amiről nem tehet, hogy teljesíthetetlenül nagy áldozatot követelnek tőle ("mondjak le a szexről, a szerelemről, legyek boldogtalan, magányos aszkéta, csak azért, mert mit szólnak a szomszédok..."). Mindkét fél úgy érzi, a másik nem is szereti, csak magára gondol. Nincs bűnös és nincs felelős A szülő akkor tud kikerülni a szégyen-haragvádaskodás-önvádlás örvényéből, ha be tudja látni, el tudja fogadni: nincs bűnös, nincs felelős: sem ő, sem a gyerek, sem senki más "nem tehet semmiről". Nincs más lehetőség, mint a megváltoztathatatlan sors tudomásulvétele. Ettől még nem szűnik meg az elkeseredés, a szomorúság, de a távolság csökkenhet: a szülő most már azt éli át, hogy közös baj érte a gyerekkel, most már inkább sajnálja, védi.

A szülői gyász Sok szülő még hosszú ideig úgy érzi magát, mintha gyász érte volna. Örökre elvesztett valamit, azt a gyereket, aki "normális" életet élhetne, akinek a

51 jövőjére a gyereknevelés hosszú évei alatt készült. Elvesztette képzeletbeli unokáit. Ha idővel sikerül elengedni azt a fantáziát, hogy "még minden rendbe jöhet", ha sikerül belsőleg lemondani arról a családról, arról a családi életről, ami megvalósíthatatlan, akkor a fájdalom elcsitul, és a szülő megnyílik arra, hogy meleg gyermekében is örömét lelje. Észreveszi, amit a gyerek mindig is mondott: ő nem változott semmit, ugyanolyan, mint régen, ugyanúgy érez, ugyanúgy viselkedik, ugyanúgy szerethető. A gondolatok már nem mindig a "rettenet" körül forognak, más dolgok is előtérbe kerülnek: a tanulás, a pályaválasztás, hobbik, hiszen az élet nem áll meg, és nem csak a szexualitásból áll. A szülő lassan elindul az elfogadás útján. Az elfogadás útja Ez az út hosszú, sok lépésből áll. Nem mindenki járja végig, bárhol meg lehet rekedni, de bármikor tovább is lehet rajta lépni. Minél tovább jutunk ezen az úton, annál zavartalanabb lesz a szülő és meleg gyermekének kapcsolata. A fejezet elején bemutatott család csak a tény minimális tudomásulvételéig jutott, ezt mutatja a "nem beszélés". "Jó, értem, de nem akarok tudni róla." A titok feloldása önmagában még nem bontja le a gátakat. Sok családban a gyerek homoszexualitása nem is titok. Mindenki tud róla, sőt arról is, hogy a többiek is tudják. De nem beszélnek róla. Hallgatólagos megegyezéssel minden témát kerülnek, ami a tudott, de mégsem tudomásul vett dologra utalna. A titok nem tárult fel, hanem tabuvá vált.

A tabu Az átváltozás nemritkán szinte észrevétlenül zajlik: lassacskán nyilvánvalóvá válik, hogy már régen sejtik, tudják, hogy mi az, amiről senki sem beszél, de nyílt szembesülésre nem kerül sor. A tabu valamivel kevésbé megterhelő, mint a titok, lebukástól, megszégyenüléstől nem kell félni. Nem is igényel akkora koncentrációt, hiszen a beszélgetőpartner is segít: a tiltott témát együttes erővel kerülik el. De a tabu is lehetetlenné teszi a szabad kommunikációt, a valódi intimitást. A gondok, a problémák megbeszélhetetlenné válnak. Nyílt konfliktus nincs, de a folyamatos feszültséget mindenki érzi. Ilyen esetben óriási megkönnyebbülést válthat ki, ha valaki elszánja magát: felborítja a megmerevedett játékszabályokat, és kimondja a kimondhatatlant. Minél régebben áll fenn a tabu, ez annál nehezebbnek tűnik. De ha sikerül, a hatása felszabadító.

52 Az első beszélgetés nehézségei Ez nem azt jelenti, hogy az első beszélgetés mindig megkönnyebbülést vált ki. A szülőt sokkolhatja, amit hall, és amíg nem volt ideje, lehetősége, hogy megeméssze, feldolgozza a fejbevágó hírt, előfordulhat, hogy hirtelen reakciójával megbántja a gyereket. A gyerek viszont a maga problémájával van elfoglalva, ezért ügyetlen, talán bántó és nagyon sérülékeny lehet. A gyerek általában hosszú utat tesz meg, mire eljut odáig, hogy szüleit beavassa. Ő már túl van a rémületen, a tagadáson, az önmegtartóztatáson, az esetleges heteroszexuális próbálkozásokon. Ő már kénytelen volt belátni: sorsán nem tud változtatni. A szülő viszont még az út elején áll, és ez eltávolíthatja őket egymástól. A gyerek már oldani, lazítani akarja a titkot, mert elege van a hazug magányból, a szülő viszont még abba kapaszkodik, hogy ha nem tudják, akkor az egész talán nem is igaz. Ezt a gyerekek így élhetik át, mintha a szülő visszalökné őket abba az elszigeteltségbe, melyből éppen most próbáltak kiszabadulni. Anyukám szemrehányást tett, hogy miért mondtam el neki, szerinte ezzel mindent tönkretettem. És megtiltotta, hogy bárkinek elmondjam a családból. Legyen minden úgy, ahogy régen. Nagyon rosszulesett. Olyan nagy szükségem lett volna a támogatására, a tanácsaira.

Az elfogadás fokozatai A valódi kapcsolathoz nyitottságra, érdeklődésre, sok beszélgetésre van szükség. A túlzott "tapintat", az "inkább ne beszéljünk róla" elzár. A szülő nem láthat bele gyermeke világába, életébe, csak fantáziájára hagyatkozhat, és az szinte mindig sokkal ijesztőbb, sokkal kedvezőtlenebb, mint a valóság. Az elfogadásnak csak az első lépése a tény tudomásulvétele. Sokan mérföldkőnek érzik, ha a gyerek hazaviheti azonos nemű szerelmét, de ez még távolról sem az út vége. A szüleim tudomásul vették, hogy meleg vagyok, még a barátaim is feljöhetnek. De nem bírják, ha valaki "buzis". Szóval "az" lehetek, de "olyan" nem. Ezért aztán mindig kontrollálom magam, nem úgy öltözöm, ahogy tetszene (nem valami durva dologra gondolok, a szüleim már egy élénkebb színű pólótól is összerándulnak), még a szavaimra, a hanglejtésemre is vigyázok. És teljesen begörcsölök, ha egy meleg barátom nálunk van. Pontosan érzem, hogy a szüleimnek melyik szó, melyik ruhadarab nem tetszik, tudom, hogy mit gondolnak, és ilyenkor kínos zavarba jövök.

53 A szülő tanulási folyamaton megy keresztül. Kitapasztalja, hogy a gyereke barátai nem kevésbé rokonszenvesek attól, hogy melegek, megszokja, hogy esetleg más az ízlésük, más a stílusuk. És megtanulja azt is, hogy mi az, ami már végképp nem tartozik rá. Már mindenbe beletörődtem, de az nagyon zavart, hogy a gyerek melegbárokba, különféle szórakozóhelyekre jár, és gyakran nem is alszik itthon. Összeszorult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy miféle fiúkat szed fel, és kikkel tölti az éjszakát. De aztán végiggondoltam, hogy a nagyfiam is elég viharos életet élt, egy időben ő is sokat eljárt szórakozni, folyamatosan csajozott. És őszintén szólva ez se tetszett nekem, olyan nagyon erről sem akartam tudni. Mi a különbség? A gyerekeim nemi életéhez semmi közöm. A nagyfiam szerencsére már lehiggadt, két éve állandó barátnője van. De ha nem lenne, akkor se lenne semmi. Nem az én dolgom, egyik fiamnál sem. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy a szülőnek ne lehetnének rossz érzései gyermeke homoszexualitása miatt. Hogy ne lenne "joga" ezt hátrányosnak tartani. Az a lényeg, hogy bele tudjon törődni: ez megváltoztathatatlan. Akár tetszik, akár nem, a gyerek ilyen. Nem az a kérdés, mitől ilyen, nem az a kérdés, hogy milyen lenne, ha másmilyen lenne. Hiába lázad a sors ellen, hiába hadakozik, az csak olyan, mintha fejjel menne a falnak. Ő is és a gyerek is sérülnek tőle. A barátnőmmel beszélgettünk a múltkor a fiamról. Sóhajtozott, milyen kár, hogy a Bence meleg, és kérdezgetett, hogy én hogy vagyok ezzel. Amire nem is olyan könnyű válaszolni. Mert én se tartom ezt jó dolognak. Sajnálom Bencét, hogy annyival nehezebb az élete. Meg az se jó érzés, hogy ő végül is egy másik világhoz tartozik. Akármekkorára nyitjuk az ajtót a két világ között, azért az nem lesz közös világ. Viszont mit kezdjek azzal, hogy kár, hogy meleg? Bencén nem olyan a melegség, mint egy ruha. Hogy el lehetne képzelni, milyen volna, ha felvenne egy másik ruhát. Bence tényleg meleg, az egész lénye, az egész személyisége olyan, Bence nem létezik a melegsége nélkül. Olyan nincs, hogy nem meleg, de különben a Bence. És ha az a kérdés, hogy inkább akarnék-e egy másik gyereket, hogy kicserélném-e Bencét egy nem meleg másikra, hát akkor erre egyértelmű a válasz: semmi pénzért! Az elfogadás valójában nem a homoszexualitásra, hanem magára a gyerekre vonatkozik. Nem is az a fontos, hogy a szülő végleg feladta-e a reményt, hogy a gyereknek idővel talán lesz másnemű kapcsolata, hanem hogy a gyerek azt érezhesse: függetlenül attól, hogy kivel él, anyja és apja szereti és támogatja, és főként rábízza, hogy kivel találja meg a boldogságát.

54 Anyám már halálos beteg volt, amikor váratlanul megkérdezte: jól gondolja-e, hogy meleg vagyok, ezt titkolom olyan görcsösen, és ezért látszom boldogtalannak. Kitört belőlem a zokogás. Erről nálunk idáig egyáltalán nem lehetett beszélni. Anyám szigorú, nagyon konvencionális nő volt világéletében, hosszú ideje küzdött a betegséggel, el sem tudtam képzelni, hogy még a magam bajával is terheljem. Elismertem, hogy igaza van, de hozzátettem, hogy ezt még nem érzem teljesen biztosnak, lehet, hogy mégis egy lány mellett fogok kikötni. Anyám azt felelte, hogy ezzel ne emésszem magam, ezt úgysem én, hanem az élet fogja eldönteni. Csak arra kér, hogy ne tegyek erőszakot magamon, mindig az érzéseimet kövessem. Semmi mást nem kíván nekem, mint hogy boldog legyek, úgy és azzal, ahogy és akivel sikerül. Nem tudom elmondani, hogy micsoda megkönnyebbülést és felszabadulást éreztem. Mintha rontás alól szabadultam volna. A valódi elfogadás akkor következik be, ha a szülő már gondolatban sem tesz különbséget meleg és nem meleg gyereke között, ha már nem "furcsa" és "szorongató" neki, amilyen a gyerek, és ahogyan él. Ha gyerekére gondolva vagy róla mesélve már nem tűnik elsőrendűnek szexuális irányultsága, amit vagy "bevallania" vagy elhallgatnia kellene, mert annyi mindent érez fontosabbnak. Sokáig tarthat, amíg erre a szintre elér valaki, és nem is mindenkinek sikerül. Függ a környezettől is, a gyerekkori kapcsolat minőségétől, a szülők és a gyerek személyiségétől. De mindig érdemes dolgozni rajta. A fiam harmincéves, tíz éve tudjuk, hogy meleg. Eleinte persze furcsa volt, sajnáltam, hogy nem lesz unokám, féltettem is, hogy mi lesz vele. Most már teljesen megszoktam. A fiam orvos, kitűnően halad a pályáján, remekül keres, sok barátja van, szabad idejében zenél, sokat jár haza, hát min aggódjak? Pár hónapja nagyon kiborult, mert kirúgta a fiúja, és amikor láttam, hogy mennyire le van fogyva, meg milyen rosszul néz ki, rábeszéltem, hogy egy kicsit költözzön haza. Etettük-itattuk-kényeztettük-vigasztaltuk. Egy este feljött a húgom, és azon nevettünk, hogy mi most pont azt csináljuk, amit ő pár évvel azelőtt a lányával. A szerelmi bánat ugyanolyan, bárkibe szerelmes az ember. És én is ugyanolyan dühös voltam a fiam pasijára, mint a húgom a lányáéra. Nem azért, mert meleg, hanem mert fájdalmat okozott a gyerekemnek.

55 ANYÁK, APÁK, TESTVÉREK, ROKONOK Elég gyakran fordul elő, hogy a szülőpár nem egyformán reagál a gyerek homoszexualitására. A hagyományosabb családokban általában az anya bizalmasabb viszonyban van a gyerekeivel, mint az apa. A hozzá fűződő érzelemtelibb, közvetlenebb kapcsolat miatt a gyerekek őt jobban bizalmukba tudják fogadni, és az anya is erősebben éli át, hogy a gyereket a "történtek" ellenére sem akarja elveszíteni. Az apák gyakrabban reagálnak haraggal és elutasítással, az anyák inkább kétségbeeséssel és gyásszal. (Ez persze távolról sincs mindig így.) A szülők eltérő reakciójába az is belejátszik, hogy a gyerekhez fűződő viszonyukat különböző mértékben befolyásolhatja a gyerek sajátossága.

A meleg gyerek viszonya anyjához és apjához (a négyféle kapcsolat: apa-fiú, anya-fiú, anya-lány, apa-lány)

A meleg gyerek és az azonos nemű szülő kapcsolata kritikusabban alakulhat. Mint erről már volt szó, az apát bosszanthatja, hogy fia nem elég "fiús", kevesebb lehet vele a közös élmény, ritkább az azonosság átélése, miközben részben ugyanezen okok miatt az anyával kifejezetten jó, szoros kapcsolat jöhet létre. Az idegenség érzésébe harag és csalódás vegyülhet, a "férfiminta elutasítását" az apa szinte személyes sértésnek, sőt egyenesen saját kudarcának, saját szégyenének tekintheti. Az anyák és leszbikus lányok viszonya hasonló okok miatt ("női minta elutasítása", eltérő érdeklődés, más stílus) lehet megterhelt. De az apák és leszbikus lányuk viszonya sem felhőtlen: ők is hiányolhatják kislányuk "nőiességét", és magukra vehetik, saját vonzerejük kudarcának tekinthetik lányuk "elfordulását" a férfinemtől.

A meleg gyerek hatása a szülők párkapcsolatára Mindezen különbségek következtében is a meleg gyerek elfogadásának útját a szülők sokszor nem együtt és nem egy időben, nem is feltétlenül azonos szintre jutva járják végig, és ez mélyreható módon befolyásolhatja párkapcsolatukat és az egész családot. Nemegyszer az anya az, aki ragaszkodik hozzá: férje nem tudhat semmiről. Esetleg félti a férjét, hogy nem tudná elviselni a "szörnyű valóságot", félti a gyereket, hogy az apa bántaná, talán el is üldözné a háztól, vagy attól tart, hogy férje őt hibáztatná (sok családban az anya "felelős" mindenért, amit a gyerekek tesznek...), vagyis retteg a konfliktustól, és így próbálja fenntartani a családban a megrendült egyensúlyt.

56 Az apák előbb-utóbb meg szokták sejteni az igazságot, de ha ezzel nem képesek szembenézni, akkor a titok tabuvá változik. Ebben a stádiumban már nyilvánvaló, hogy az apa és a gyerek féltése csak ürügy (hiszen tudja, csak nem beszél róla). A hallgatással az anya a konfliktus kirobbanását kerüli, az apa az önérzetét óvja. Könnyebbnek tűnhet, ha nem kell reagálnia: "ő ezt nem tűrné, de ha egyszer nem tud róla..."

Az egyik tudja, a másik nem... Ha a titok-tabu-fal a házaspár két tagja között húzódik, az rombolóan hat párkapcsolatukra. Az egyik tudja, a másik nem... egy idő után már ezt sem lehet bevallani. "Hogyhogy, te tudtad, és nem szóltál?" Az a fél, aki meggátolja, hogy párja megtudja az igazságot, megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy az esetleges kezdeti sokkon túllépve feldolgozza negatív érzéseit, és visszataláljon a gyerekhez. Az anyák gyakran próbálják szabályozni, ellenőrizni az apa és gyerekei kapcsolatát ("majd én megbeszélem vele, majd én elintézem, bízd csak rám"), mert az a tapasztalatuk, hogy ők a gyerekkel is és a férjükkel is jobban szót értenek, de ez szerencsétlen esetben szinte karanténba zárhatja az apát. Ő az egyetlen, akit "kímélni" kell, ő az, akivel senki sem beszél őszintén, őt rekesztik ki minden személyesebb beszélgetésből, személyesebb információból. A titok a szülőket a barikád két oldalára állítja.

A szülők egy cipőben járnak Pedig a probléma közös, mindkettőjüknek sokkal könnyebb, ha egymással szövetségben, együtt tudnak dolgozni rajta, ha segíteni tudnak egymásnak a feldolgozásban, az érzelmi válságból való kilábalásban. Akkor is, ha az első időszakban nem sikerül a vádaskodás, hibáztatás csapdáját ("te tehetsz az egészről, mert...") elkerülni. Ha érzéseiket nem tudják egymással megosztani, azt a kapcsolatuk fogja megsínyleni. Nem a gyerek homoszexualitása "teszi tönkre a családot" (mint ezt sokan gondolják), hanem az őszinte kommunikáció hiánya. Megesik az is, hogy az egyik szülő képtelen elfogadni, elviselni a valóságot. A másik szülő ezt úgy élheti át, hogy választania kell házastársa és gyereke között. Van, hogy emiatt válásra is sor kerül. Ilyenkor a közelebbi elemzés azt szokta megmutatni, hogy a párkapcsolattal már előzőleg is komoly bajok voltak. Ha viszont a pár képes felvállalni a konfliktust, képesek együtt végiggondolni, közösen alakítani megváltozott életüket, képesek nehéz életszakaszukban összefogni, akkor komoly esélyük van rá, hogy a válságon túljutva kapcsolatuk még intimebbé és szorosabbá váljon.

57 Előfordul, hogy az egyik szülőt nem házastársa, hanem maga a meleg gyerek zárja karanténba. Ő az, aki például könyörög az anyának: "apa nem tudhatja meg". A jó párkapcsolatban élő szülő nehéz helyzetbe kerül: nem élhet vissza gyermeke bizalmával, viszont párját árulja el, ha ilyen horderejű dolgot elhallgat előtte. A patthelyzetet úgy tudja feloldani, ha hozzásegíti gyermekét ahhoz, hogy a másik szülőt is be tudja avatni.

A testvérek A szűk családon belül rendszerint a testvérek azok, akik a legkönnyebben megbékélnek testvérük sajátosságával. Ók nem érzik felelősnek magukat, ők nem "vallottak kudarcot", se ők, se a környezetük nem gondolja, hogy testvérük szexuális irányultságában bármilyen szerepük lehetne, tehát ők nem vergődnek a bűntudat és elhárítás csapdájában. Éppen ezért szinte tipikusnak mondható, hogy a meleg fiatal a családján belül először testvérével osztja meg a titkát. A heteroszexuális testvérnek fontos szerepe lehet a meleg fiatal életében: hídként szolgálhat barátai és testvére, illetve az ő társasága között, lehetővé teheti, hogy különböző szexuális irányultságú fiatalok természetes, baráti viszonyban lehessenek egymással. Ő, aki közelről látja testvére életét, problémáit, közvetíteni tud a két világ között, és ezért sokat tehet az előítéletek eloszlatása érdekében. Ugyanakkor lojalitáskonfliktusba is sodródhat, ha baráti köre inkább homofób beállítottságú. A testvérek későbbi kapcsolata nagyrészt attól fog függeni, hogy a "többségi" testvér képes-e, hajlandó-e kiállni "kisebbségi" testvére mellett. Nemrég volt az esküvőnk, és a párom szülei célozgatni kezdtek, hogy az öcsém barátját mégse kellene meghívnunk. Mert hogy néz az ki a templomban, meg mit fognak szólni a rokonok. Én megmondtam, szó se lehet róla, hogy én ennyire megbántsam az öcsémet. Mindenkit a párjával együtt hívtunk, az öcsém párja a Gergő, nem fogom arra kérni, hogy dugja el. Végül kénytelen-kelletlen beleegyeztek, és az öcsém a Gergővel ott ült a templomban, az első sorban a többi családtaggal együtt.

A nagyszülők Ha a szűk család már tudomásul vette, hogy a gyerek meleg, még mindig problémát jelenthet, hogy mi legyen a távolabbi rokonsággal. Ahogy egyre kijjebb tolódik a titokhatár, úgy tevődik át a nehézség a határ két oldalán lévők kapcsolatára. A nagyszülők ebben a láncban kiemelt fontosságúak. Sokan úgy gondolják, ők már idősek, a homoszexualitást még sokkal jobban elutasító világban nőttek fel, tehát teljesen fölösleges őket ilyesmivel terhelni,

58 elkeseríteni. Valójában összetettebb okai vannak annak, hogy a titoktabuhatárt nemritkán éppen a nagyszülőknél húzzák meg.

Egyszerre vagyunk gyerekünk szülei és szüleink gyerekei Szülőként gyerekeink és szüleink között sajátos pozíciót töltünk be. A szüleinkkel szemben mi vagyunk a gyerekek, és ebben a viszonyban magunkban hordozzuk a gyerekkorunkból származó élményeinket, esetleges megoldatlan konfliktusainkat, megszokott viselkedési mintázatunkat. A gyerekkorban természetes alárendeltségből kinőttünk: ma már egyenrangú felnőttek vagyunk. Elvileg. Mert lelkünk mélyén könnyen visszacsúszunk abba, hogy szüleinkhez képest gyereknek érezzük magunkat, ezért kritikájuk jobban nyomaszt, elismerésük jobban megerősít, mint bárki másé az életben. Az idősödő szülők is hajlanak arra, hogy automatikusan gyereknek kezeljék időközben felnőtté vált gyereküket. Ahogy a felnövő gyerek szabadulni vágyik alárendelt helyzetéből, és ezért szeretné "legyőzni" a gyerekkor mindenható urát, a szülőt, úgy a szülő a lelke mélyén nehezen viselheti, hogy a gyerek a "fejére nő", ezért továbbra is próbálja megőrizni fölényét. A vetélkedés szinte mindig szerepet játszik a nemzedékek kapcsolatában: különösen a szüleinknek szeretnénk bebizonyítani, hogy vittük valamire, hogy elértük, talán túl is szárnyaltuk őket, hogy nincs már szükségünk az irányításukra.

Versengés a nagyszülőkkel: ki a "jobb" szülő? Amikor az unoka megszületik, az addigi "gyerek" szülőpozícióba kerül, ezzel formálisan is egyenrangúvá válik a saját szüleivel. A vetélkedés kiéleződhet, a fiatal szülő nemegyszer a saját gyerekén át akarja bebizonyítani, hogy ő a jobb szülő, ő az, aki jobban tud gyereket nevelni. Ha másképpen neveli gyerekét, ezzel mintegy a saját szüleit, a saját gyerekkorát kérdőjelezi meg. A nagyszülő több tapasztalatára hivatkozva ragaszkodhat fölényéhez, és az unokát kritizálva jelezheti: gyerekét nem tartja kompetens szülőnek ("hát erre már igazán megtaníthattátok volna!"), és ezzel visszanyomja őt a tökéletlen "gyerek" szerepébe, aki önállóan képtelen az élet legfontosabb és legfelelősebb feladatát ellátni. Szülők és nagyszülők között gyakran mintha nem tudatos párbeszéd folyna: "Hozzám képest mindig gyerek maradsz, hogy tudhatnál te gyereket nevelni? Fogd fel végre, hogy felnőtt vagyok, éppen eléggé elrontottad a nevelésemet, majd én megmutatom neked, hogy kell gyereket nevelni!" Ez nincs mindig így, de a szülők és nagyszülők között a gyerekgondozás, később gyereknevelés többnyire kényes téma, amit mind a két fél túlreagál: a szülő "ugrik" a nagyszülő minden megjegyzésére, a nagyszülő viszont személyes elutasításnak érzékelheti, ha gyereke tőle eltérő módon neveli saját gyerekét.

59 Ha a szülő saját szülei előtt szégyelli meleg gyerekét Ezen a háttéren érthető, hogy sok szülő éppen a saját szüleivel szemben érzi vállalhatatlan kudarcnak, gyötrelmes alulmaradásnak a homoszexuális gyereket, és az is világos, hogy ebben a relációban különösen pusztítóak a homoszexualitás eredetével kapcsolatos tévhitek. A "kudarcot" a házastárs szüleinek se könnyebb "bevallani". Az unoka homoszexualitása aktiválhatja az anyós-após rejtett vagy nem annyira rejtett ellenérzéseit, aktiválhatja a két család vetélkedését, a kölcsönös hibáztatást. Nem meglepő, ha ennek lehetőségétől a szülő visszariad és inkább a "szégyen" takargatását választja, ami viszont most már az idősödő szülőkhöz fűződő viszonyt, illetve az unokanagyszülő kapcsolatot terheli. A szülők alá is becsülhetik a nagyszülőket, amikor nem bíznak benne, hogy őszinte beszélgetésekkel ők is bevonhatók volnának a közös sors tudomásulvételébe. A nagyszülőknek valójában könnyebb, mivel az unoka távolabb van, mint a gyerek, őket nem szokták hibáztatni az unoka hajlamaiért, és az idősebb emberek a várakozással ellentétben több élettapasztalatuk miatt elfogadóbbak is lehetnek, mint a fiatalok.

A család közvetíthet A szülő azzal tudja legjobban támogatni gyerekét, ha ő maga képes a saját szégyenérzetét leküzdeni, ha nem hagyja, hogy akár a saját szülei is bűntudatot ébresszenek benne, és ha saját problémái, saját bizonytalansága miatt nem próbálja titoktartásra bírni a gyereket, vagyis nem kontrollálja a kapcsolatait. Ehhez erőt és önbizalmat meríthet a gyerekhez fűződő őszinte viszonyából. Amikor a fiam bejelentette, hogy meleg, az volt a kérése, hogy néhány napon belül mindenkinek mondjuk el a rokonságból. Ő azt szeretné, ha tudnák, de neki nagyon nehéz és kínos volna egyenként végigjárni őket, és újra meg újra végigmondani ugyanazt. Hát, nekem is nagyon nehéz volt, még én is alig kaptam levegőt a hírtől, és mehettünk a rokonokhoz. De azért nagyon meghatott a gyerek bizalma. A melegek családtagjai, közeli barátai akarva-akaratlanul közvetítő szerepbe kerülnek a melegek és a "külvilág" között. Mindenki, akinek hozzátartozója meleg, kellemetlenül érzi magát, ha - akár csak enyhe fokú - homofób megnyilvánulással, "buzizással" szembesül. Ez minden alkalommal döntés elé állítja: tiltakozzon, reagáljon, vitatkozzon, vagy szó nélkül hagyja a megjegyzést. Aki hallgat, rendszerint kínos zavart, esetleg szégyent érez. Aki tiltakozik, konfliktusba kerülhet. Ez az a helyzet, ahol jól nyomon követhető, hogy egyszerre vagyunk kiszolgáltatottjai és alakítói a közvéleménynek: minél

60 több heteroszexuális tiltakozik az előítéletek ellen, ezek annál gyöngébbek lesznek, és annál kevesebb egyéni bátorságra lesz szükség a tiltakozáshoz. A legrégebbi gyerekkori barátom meleg. Ez engem sohasem zavart, mindig őszinte is volt hozzám. Amikor szakítottam a fiúmmal, akit a szüleim nem nagyon szerettek, az édesanyám elkezdett azzal nyúzni, hogy össze kéne jönnöm a Zsoltival. Hogy mennyire rendes fiú, milyen jóban vagyunk, a család is szereti, és egyáltalán mi kifogásom van ellene. Végül csak el kellett mondanom, hogy mi a helyzet. Az édesanyám döbbenten elnémult, majd motyogott valamit, hogy ezt igazán nem gondolta volna, hogy mennyire szerette Zsoltit, és akkor most ez.... Azóta ki se ejti a nevét a száján, és nyilvánvalóan látni se akarja. Én meg eléggé szégyellem magam, hogy nem vitatkozom vele, nem próbálom megmagyarázni, hogy értse meg, a Zsolti pont ugyanolyan, mint amikor "annyira" szerette, de nincs energiám. Az édesanyám nagyon makacs természet.

MIT MONDJUNK A GYEREKEKNEK? A kislányom hároméves. A sógornőm a kedvenc nagynénje, a világ végére is elmenne vele. Nekem is megnyugtató, ha ő vigyáz rá, teljesen megbízom benne. Csak egy problémám van, ami egyre jobban aggaszt: a sógornőm leszbikus. Mit fogok felelni a kislányomnak, ha megkérdezi: miért van az, hogy minden néni bácsival él együtt, az Ildi meg egy nénivel? Már maga a szexualitás is "kényes" téma Szinte mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy a homoszexualitásról, pláne konkrét emberek homoszexualitásáról gyerekkel beszéljen. Már a szexualitás is kényes témának számít, erről legföljebb a gyerekszüléssel, gyereknemzéssel kapcsolatban szokás beszélni, azt sugallva, mintha a mindennapi szexuális élet kizárólag a szaporodást szolgálná. Hogy a szexualitás elsősorban örömforrás, azt a gyerekek előtt lehetőleg elhallgatják. Vajon miért? Már beszéltünk arról, hogy a gyerekek éretlenségük miatt nem tudják átérezni a szexuális vonzalom természetét, és ez a felnőtteket zavarba ejti: elfogadhatóbbnak tűnik, ha ezt a furcsa tevékenységet a gyereknemzéssel indokolják. A homoszexualitás viszont nem hozható összefüggésbe a szaporodással, teljesen nyilvánvaló módon csak az ösztönkielégítésre, az örömszerzésre irányul, és ezzel ráirányítja a figyelmet, hogy többnyire a "normális" együttlétek célja sem más, mint az élvezet.

61 "Majd ha megérti" Egy másik, talán fontosabb ok, hogy amit mi magunk nem tudunk elfogadni, arról nem tudunk természetesen beszélni. Sokan nem a valódi, létező világot próbálják a gyereknek megmutatni, hanem azt, amilyennek véleményük szerint a világnak lennie kellene. Ha nem tud a "rosszról", akkor olyan, mintha az nem is létezne. "Majd ha megérti".

A gyermeki gondolkodásmód A felnőttek úgy gondolják, hogy amit a gyerek nem érthet meg, az csak összezavarja. De a gyermeki gondolkodás másféleképpen működik. Amikor a kicsi gyerek ismerkedik a világgal, akkor még alig tud valamit azokról a fogalmakról, amiknek a segítségével mégis eligazodik a világban. Kimondja első szavait: mama, papa. "Természetesen "nem érti", hogy mit jelentenek. Csak annyit tud, hogy valahogy arra a két nagyon fontos emberre utalnak, akik körülötte vannak. Lassacskán kitapasztalja, hogy a mamát és a papát a többi ember más néven szólítja, csak őneki emlegetik úgy, hogy mama és papa. Más gyerekek más felnőtteket szólítanak mamának és papának. Most már azt is tudja, hogy a gyerekekhez általában tartozik két felnőtt, akik vigyáznak rájuk: a mamájuk és a papájuk. Idővel azt is megtanulja, hogy a gyerekek is és a felnőttek is kétfélék: fiúk és lányok, bácsik és nénik. A gyerekek mellett van egy néni: ő a mama, és van egy bácsi: ő a papa. Ezzel már a gyermeki mindennapokban tökéletesen elboldogul, pedig még nagyon hosszú út vezet odáig, amikor megérti, mitől anya és mitől apa valaki. Mégis megfelelően használja a szavakat, melyek lassan és fokozatosan telnek meg tartalommal. Nem "érti", de tudja használni A gyermeki tanulás mindig ezen a módon történik. A már meglévő ismeretanyagra, mint egy hólabdára tapadnak az új információk, a tudás gazdagabb, pontosabb lesz. A gyerek számára természetes, ha nem "ért" valamit, ő olyannak fogadja el a világot, ahogy átéli, amilyennek bemutatják neki. És főleg, sokáig éppen annyit fog fel a világból, amennyi őrá vonatkozik. A maga szintjén pontosan "érti", hogy mi az, hogy mama és papa. Senkinek se jutna eszébe, hogy ezek a szavak megzavarhatnák, mert még nem képes megérteni a nemzés, terhesség és szülés, a gének öröklődésének összefüggéseit.

62 A gyereknek az a természetes, amibe belenő A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvű családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban másmás nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.

Tapasztalja, megszokja, egyre többet fog fel belőle A példában szereplő hároméves kislány nagy valószínűséggel nem fogja feltenni az anyját nyugtalanító kérdést. Neki a világ legtermészetesebb dolga, hogy Ildi Évával él. Azt sem kérdezi, hogy a szülei miért élnek együtt. Csak. Ha mégis megkérdezné, sokáig bőven elég lesz neki az a magyarázat: mert szeretnek együtt élni, szeretik egymást. A szeretet szexuális oldaláról még nagyon sokáig nem fog tudni semmit. Ha eljut odáig, hogy hallott már a szerelemről, akkor a legegyszerűbb módon el lehet neki magyarázni, hogy a gyerekek, amikor felnőnek, párt választanak maguknak. Azt, akibe szerelmesek lesznek. A legtöbb férfi nőbe lesz szerelmes, a legtöbb nő férfiba, de vannak olyan férfiak, akik férfiba, és vannak olyan nők, akik nőbe szeretnek bele. Ők egymás közül választanak párt maguknak. Úgy, mint az Ildi. De mire ez a kislány eljut idáig, addigra ez éppen olyan természetes lesz neki, mint a saját családja. Feltéve, ha anyja a saját zavarával, szégyenkezésével meg nem zavarja. Mert ebből, nem a családtag homoszexualitásából lehetnek problémák. Van egy tízéves kishúgom, és az anyukám megmondta, hogy neki semmiképpen sem mondhatok semmit az életemről. Ő még kicsi, nem értené, ehhez neki semmi köze, őt ezzel nem terhelhetem meg. Nem vagyunk túl jóban, de amikor a múltkor nagy vihogva elmondott egy buziviccet, elszorult a torkom...

A gyereknek nem árt, ha meleg él a közelében Egy gyerek számára semmi hátrányt nem jelent, ha környezetében, családjában homoszexuális ember él. Sőt ez esélyt ad arra, hogy előítéletektől mentesen nőjön fel; hogy megtapasztalja: a szexuális irányultságnak nincs szerepe sem az emberi kapcsolatokban, sem az élet egyéb területein való helytállásban. Ha szereti, nem ezért szereti, és ha nem, nem emiatt ellenszenves neki, hanem egyéb tulajdonságai miatt, ugyanúgy, mint bárki más. Megtapasztalhatja azt is, hogy a világ sokféle, hogy nem lehet mindenkit

63 egyforma skatulyákba rendezni, de ez nem befolyásolja a mindennapi együttélést. Ha nem tudja, később sokkolhatja Mindez csak akkor alakul így, ha a tudásból nincs kirekesztve. Az valóban sokkot válthat ki, ha hagyják, hogy a gyerek magába építse a külvilág melegellenes előítéleteit, és ezután kell megtudnia, hogy saját testvére meleg. A titkolózás is azt erősíti, hogy ez valami szörnyűség, mert különben miért ne tudhatna róla? Ez a kislány felnőttkorában talán valóban azt fogja átélni, hogy bátyja sötét titka árnyékot vet az egész családra. Talán soha nem lesz jó kapcsolatuk, nemcsak az őszintétlenség miatt, hanem azért sem, mert a meleg fiú aligha fogja túltenni magát húga "buzizásán", a kislány viszont melegellenes környezete szemével nézhet a bátyjára. Ennek nem kell így történnie, a kislányt még sok benyomás érheti, de a veszély fennáll: a "titokvédelem" éppen azt válthatja ki, amitől a gyereket meg akarják óvni: azt, hogy idővel nyomasztónak és elfogadhatatlannak érezze testvére életmódját.

Minél előbb Sokan bizonytalanok abban a kérdésben, hogy mikor kell a gyereket beavatni? Akkor, amikor a hírt a felnőtt már megemésztette, elfogadta, amikor már nem kell attól tartani, hogy könnyes szemével, elfúló hangjával, rémült szóhasználatával azt sugallja a gyereknek: valami rettenetes dolog történt. Amikor már természetes hangon tud beszélni róla. Ez minél előbb megtörténik, annál jobb. Kilencévesek voltak az ikergyerekeim, amikor a legjobb barátnőm fiáról kiderült, hogy meleg. Elmeséltem a gyerekeknek, akik először eléggé meglepődtek. "Nahát, a Gábor? Tényleg?" Kicsit még beszélgettünk arról, hogy mi is az a homoszexualitás, de nagyon hamar napirendre tértek fölötte. Legközelebb akkor hozták szóba, amikor találkoztak Gábor barátjával. De akkor is inkább az volt a fontos, hogy megmutassák neki az új számítógépes játékukat, és hogy rávegyék, hogy játsszon velük.

A gyereket nem befolyásolja a homoszexuális minta A külvilág reakciói című fejezetben már beszéltünk arról, hogy a gyerekeket különösen féltik a homoszexuális mintától. Ez az irracionális szorongás olyan mértéket is ölthet, hogy sokan attól tartanak: ha a gyerek egyáltalán tudomást

64 szerez az azonos neműekre irányuló szerelem lehetőségéről, már ez veszélyeztetheti "normális" szexuális fejlődését. Nem az a meglepő ebben, hogy nem tudják, hogy erre a korra a szexuális irányultság már eldőlt, hiszen ez nem köztudomású. Inkább az a furcsa, hogy vajon mi vonzhatná a gyereket abba az irányba, ami olyan nyilvánvalóan hátrányos és sokak által annyira megvetett életforma felé vezet. Mintha az az elképzelés húzódna meg a feltételezés mögött, hogy minden emberben ott szunnyad a homoszexualitás lehetősége, amit a legenyhébb inger is képes felébreszteni. Ha viszont egyszer felébredt, akkor már semmilyen erő nem tudja visszazárni a szellemet a palackba. Mintha ez a szunnyadó homoszexualitás olyan erőteljes, olyan hatékony volna, hogy ha valamilyen apróság hatására aktiválódott, akkor menthetetlenül elnyomja a "normális" (heteroszexuális) nemiséget.

A gyereknek szüksége van információkra Ez a különös félelem megakadályozza, hogy a gyerekek a kellő ismeretek birtokába jussanak, mire saját szexualitásuk felébred. Pedig aki gyerekkorától tudja, hogy van ilyen, az nem fog megijedni, ha később ismeretségi körében találkozik melegekkel. És akkor sem fog annyira megijedni, ha magán észleli, hogy ő is ebbe a pár százalékos kisebbségbe tartozik. A heteroszexuális gyereknek is előnyös, ha ismer melegeket. A homoszexuálisoknak ez még sokkal nagyobb jelentőségű: önmagukra találásukat, életútjuk kialakítását nagymértékben megkönnyítheti, ha van előttük példa, hogy hogyan él és hogyan érez egy meleg felnőtt. Persze csak akkor, ha tudhat róla, ha a tabu nem zárja el ettől a fontos tapasztalattól. Van egy tizenöt évvel idősebb unokabátyám, aki szintén meleg. Ez nekem nagyon nagy segítséget jelentett. Tanácsot tudtam kérni tőle, meg tudtam vele beszélni, hogy mi van velem, miket érzek, mi foglalkoztat. Összehozott más melegekkel, én soha nem voltam olyan elveszett és magányos, mint a legtöbb meleg barátom tizenéves korában. Olyan megnyugtató volt látni, hogy mennyire szeretik, milyen népszerű, hogy milyen jól meg tudta oldani az életét. És az is sokat számított, hogy a család az én időmre valahogy már megszokta, hogy ilyen is van, és az már nem volt akkora ügy, hogy én is. Persze volt, aki azt mondta, hogy biztos utánzásból csinálom, de ezen csak röhögtünk. A többi unokatestvérem nem meleg, miért pont őt utánoznám? Különben is, micsoda hülye ötlet, hogy lehetne az ilyesmit utánozni?

65 A MELEGEK ÉS A CSALÁDI ÉLET A melegeket azért szokás leginkább sajnálni, és szüleiket is az rendíti meg leginkább, hogy nem lehet gyerekük. Ugyanakkor a melegek elég nagy részének ez sokkal kevésbé jelent problémát, mint azt az együtt érző környezet feltételezi. Ha elfogadják saját melegségüket, ha kialakítják ennek megfelelő életformájukat, akkor a legtöbben természetesnek tekintik, hogy nem lesz gyerekük. Nem mindenki akar gyereket Színész vagyok, nincs sok időm baráti kapcsolatok ápolására. Ha éppen egy produkción dolgozom, akkor éjjel-nappal együtt vagyunk a társulattal, ami nagyon intenzív élmény, de a produkció után elválnak az útjaink. És a következő produkcióban megint másokkal élem át ugyanezt. A húgomék családja a legstabilabb pont az, életemben. Ha ráérek,első utam hozzájuk vezet. Három gyerekük van, én vagyok a kedvenc nagybácsi. Nekem ez így teljesen megfelel. Mindig kérdezik, hogy nem sajnálom-e, hogy nincs gyerekem. Őszintén szólva, kicsit idegesít ez a kérdés. Én teljesnek érzem az életemet. Van foglalkozásom, ami betölti az életem, van élettársam, akit szeretek és családom is van. A fiatal, hajlamaival még hadakozó meleg ijesztőbbnek találhatja, hogy nem lehet gyereke, de ez talán azzal függ össze, hogy nincs tapasztalata és ezért elképzelése sem, hogy ha nem lehetséges a hagyományos családalapítás, akkor milyen módon alakítható egyáltalán a felnőtt élet. A meleg közösség sokat segíthet abban, hogy perspektívát nyisson a fiatal előtt, hogy megtalálhassa: "miről is szóljon az élete".

A meleg beépülhet a rokonok családjába Ha a család, a szülők, testvérek, rokonok elfogadóak, akkor a meleg ember, mint a példában is láttuk, kitűnően integrálódhat az ő családjukban. Ebből mindenki csak nyerhet: a gyerekes családban fontos szerepe lehet a gyerektelen rokonnak, aki szorosabban kötődhet, jobban rendelkezésre állhat, mint akit lefoglal a saját családja. A meleg ember sem fog teljesen kiszorulni a többségi világból, és nem kell lemondania az életre szóló családi kötelékekről.

A meleg közösség, mint családpótlék Ez persze nem működik mindig, csak akkor, ha eredendően jó volt a családtagok között a viszony, és ha a homoszexualitás tényét mindenki el tudta fogadni. Ha ez nem történik meg, akkor a melegek leginkább a meleg

66 közösségben találják meg családjuktól, rokonaiktól.

a

helyüket,

és

teljesen

eltávolodhatnak

Elvált meleg apák A homoszexualitás nem akadálya a gyereknevelésnek, bár az életben ennek sokkal nehezebben teremthetők meg a feltételei. Mégis, elég sok melegnek van gyereke, rendszerint korábbi házasságából. Ha a gyerek anyja túl tudja tenni magát volt párja homoszexualitásán, akkor jó együttműködés alakulhat ki közöttük. Sajnos a gyerekeket nem könnyű megvédeni a bántástól, csúfolástól. De erre nem az a megoldás, ha távol tartják őket meleg apjuktól. A meleg apa gyerekének harmonikus személyiségfejlődését az segíti legjobban, ha minél korábban tisztában lehet apja valódi természetével, és ha minél több olyan ember veszi körül, aki ezt a tényt természetes módon el tudja fogadni. Ez az, amiben a család leginkább segíthet.

Meleg családtervezés Manapság egyre inkább előfordul a "meleg családtervezés" is, leginkább a leszbikus pároknál, hiszen egy nő megteheti, hogy valamilyen módon teherbe esik. Egyre többet beszélünk róla, hogy jó lenne, ha lenne gyerekünk. Már ki is találtuk, hogy hogyan tudnánk a legjobban megoldani. Az élettársnőm szülné meg, a bátyám megígérte, hogy ad spermát. És így a gyerek nekem is rokonom lesz. Leginkább a szüleimnek tetszik a terv, hogy bár nem én, hanem Kati szüli a gyereket, mégis genetikailag is az unokájuk lesz, nemcsak azért, mert együtt fogjuk nevelni. Ilyen ideális megoldást kevesen találnak. A melegek gyerekvállalásának nagy nehézsége, hogy csak a pár egyik tagja lehet biológiai szülő, tehát egy harmadik személlyel kell együttműködni a családalapítás érdekében. Mivel a jogi szabályozás egyelőre tisztázatlan, ehhez nagyon nagy bizalomra van szükség.

Négy és fél éves a kislányunk. A biológiai apja egy régi meleg barátunk, de azért az első időszak nagyon nehéz volt. Nehéz volt Istvánnak helyet találni az életünkben. Hogy akkor ő kije is a gyereknek. Valahogy el is bizonytalanodtam, féltékeny voltam, én sem találtam a helyemet. Sára szoptatott, ebből én kiszorultam, István, mint egy büszke apa, állandóan nálunk nyüzsgött, én magamban dúltam fúltam. De aztán bejáratódtak a dolgok. Most már a kislány

67 ugyanannyira ragaszkodik hozzám, mint Sárához. Amióta nem szopik, már nincs akkora különbség a szerepünkben, én is magabiztosabb lettem. István stabilan egyszer egy héten jön, nagyon szeretik egymást a kislánnyal. És van egy boldog és lelkes nagymama, István anyukája, aki már egyáltalán nem számított rá, hogy valaha is lesz unokája. Most azon gondolkozunk, hogy én is szülnék egy gyereket, szintén Istvántól. Szimmetrikusabb lesz a család, és a két gyerek Istvánon keresztül genetikailag is rokona lesz egymásnak.

A meleg szülőkkel szembeni előítéletek A melegek családjainak életét nagyon megnehezíti a rengeteg előítélet. Sokan gondolják, hogy a homoszexuálisok nem alkalmasak gyereknevelésre, és hogy a heteroszexuális pár által nyújtott női illetve férfiminta hiánya hátrányosan hat a gyerekek személyiségfejlődésére. Azzal is szokták vádolni a meleg családokat, hogy náluk gyakoribb a gyerekek molesztálása. Az úgynevezett szivárványcsaládokon (meleg párok és gyerekeik) végzett vizsgálatok ezeket a gyanúkat nem igazolták: a gyerekmolesztálás éppen hogy az átlagosnál jóval ritkábban fordult elő náluk, és a gyerekek fejlődését is zavartalannak találták. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy csak azok a melegek vállalnak gyereket, akiknek ez nagyon fontos, és ezért gyerekeiket különös gonddal, tudatossággal és odafigyeléssel nevelik. A vizsgálati eredmények azt támasztották alá, hogy a gyerek harmonikus fejlődésében nem a szülők nemének és nemi irányultságának van döntő szerepe, hanem a szülők személyiségének és a szülő-gyerek kapcsolat minőségének. Azt már említettük, hogy a meleg szülők mellett felnőtt gyerekek nem lesznek az átlagosnál nagyobb számban homoszexuálisok, ugyanúgy, ahogy a melegek sem veszik át heteroszexuális szüleik nemi irányultságát.

Hagyományos család nem lehet, de másmilyen igen A melegek családjai nem azért másmilyen felépítésűek, mint a szokványos, úgynevezett magcsaládok (anya-apa-közös gyerekeik), mert a melegek elutasítanák a hagyományos értékeket, vagy mert alá akarnák ásni a klasszikus család stabilitását. Hanem azért, mert ők csak ezen a kompromisszumos módon teljesíthetik azt a vágyukat, hogy utódaik legyenek. Kompromisszumra mindenképpen szükség van, mert a meleg párnak nem lehet biológiailag közös gyereke. De vajon ez a kompromisszumkényszer ok-e arra, hogy eleve lemondjanak a gyermekáldásról? A vizsgálati eredmények nagyon fontosak: azt mutatják, hogy a gyerekek egészséges fejlődése meleg szülők mellett is biztosított.

68 Kislánykorom óta készültem az anyaságra, gyerek nélkül nem tudtam volna az életemet elképzelni. Csak aztán a párkapcsolataim elég szerencsétlenül alakultak. Az első szerelmemmel hat év után szakítottunk, utána sokáig sehol senki, majd volt néhány viszonylag rövidebb, nem túl boldog kapcsolatom. Egyre jobban szorongtam, hogy kifutok az időből, és ez egyáltalán nem tett jót a párkeresési kísérleteimnek. Akkoriban rengeteget "lelkiztem" Gyurival, aki meleg, és a gimnázium óta a legjobb barátom. Egy este váratlanul előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha tőle szülnék gyereket. Először nem vettem komolyan, de egyre többet beszéltünk erről. Fantáziáltunk, hogy milyen is lenne, hogy oldanánk meg a mindennapokat, és a gondolat egyre kevésbé tűnt abszurdnak. Valahogy annyira egybevágtak az igényeink. Gyuri is vágyott gyerekre, és "normális" módon neki erre egyáltalán nem volt lehetősége. A végén belevágtunk. Marci most hétéves, tüneményes, és imádják egymást az apjával. Nálam él, de Gyuri is rengeteget foglalkozik vele. Gyakran jön, sokszor elviszi magához, olyankor nála is alszik. Gyuri nem él valami monogám életet, stabil párja nincs, de nagy baráti köre van, és a barátai mind szeretik és kényeztetik Marcit. Marci pontosan tudja, hogy mi miért nem éltünk soha együtt, annak ellenére, hogy annyira jó barátok vagyunk. Időközben összejöttem egy férfival, három éve hozzánk is költözött. Ő már idősebb, van két nagy gyereke, semmiképpen sem akart volna több gyereket. Jól kijön Marcival, de nem törekedett arra, hogy apaként viszonyuljon hozzá, éppen eléggé leköti a két saját gyereke. Van egy barátnőm, aki elvált, és náluk rengeteg konfliktus adódik abból, hogy az új párja féltékeny a volt férjére, és nem bírja, ha az feljön a gyerekhez. Ez a barátnőm mindig viccelődik, hogy milyen jó nekem: az én páromat nem zavarja Gyuri, úgy áll hozzá, mintha a barátnőm lenne... Marcival mostanában kezdtünk arról beszélni, hogy sajnos vannak, akik nem szeretik a melegeket, mindenféle rosszakat gondolnak róluk. Marci szerint ez csak azért fordulhat elő, mert nem ismerik őket. Persze, tudom, ez így nagyon idillikusnak hangzik. De azért én sem így képzeltem az életemet: a lehető leghagyományosabb családra készültem. Csakhogy eljött az idő, amikor már nem az volt a kérdés, hogy milyen családot álmodtam meg magamnak, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e gyerekem, vagy nem. Arra most már gondolni se bírok, hogy milyen lenne az élet Marci nélkül! Jó ez így, ahogy van.

Nem a meleg szülő, hanem az ellenséges környezet a probléma A meleg szülők gyerekének nem anyja vagy apja homoszexualitása, hanem sokkal inkább a környezet előítéletessége jelent problémát. Sok leszbikus anya, hogy gyerekét megvédje a csúfolástól, bántástól, még a gyerek előtt is elleplezi, hogy valójában miféle kapcsolat fűzi ahhoz a "nénihez", akivel együtt laknak. Ez a rejtőzködés viszont őszintétlenné teszi a szülő-gyerek

69 kapcsolatot, és a gyereknek később még sokkal nehezebb lehet, ha nem természetes módon nő bele annak a tudatába, hogy milyen is az ő családja, hanem a gondosan takargatott titok egyszer csak kipattan. Más melegek úgy próbálják gyerekeiket az ellenséges reakcióktól megóvni, hogy igyekeznek minél elfogadóbb környezetben élni (nagyváros, megfelelő munkahely, iskola megválasztása stb.), és sok hasonló családdal tartanak kapcsolatot. A melegeknek megterhelő az "unoka-nyomás" A melegek gyerekvállalása ma még nem mondható általánosnak, a homoszexualitás az esetek nagy részében gyerektelenséggel jár. A meleg fiatalnak könnyebbséget jelent, ha szülei ezt tudomásul tudják venni. Túl nagy terhet ró rá, ha folyamatosan azt kell éreznie: boldogtalanná teszi a szüleit, mert nem ajándékozza meg őket unokával. Nagyon jóban vagyok az anyukámmal, minden lehetséges alkalommal meglátogatom. Csak azt nem bírom, amikor sóhajtozni kezd, hogy mennyire sajnálja, hogy nem lehet unokája. És olyan kérdően néz rám, hogy hátha mégis? A múltkor megmérgesedtem, és beolvastam neki. Hogy sok embernek nincs gyereke, ilyen vagy olyan okokból, és ha valami más miatt nem lehetne gyerekem, akkor is képtelen volna elviselni? Szerintem senki se köteles gyereket vállalni csak azért, hogy a szüleinek legyen unokájuk! A heterók se a szüleik kedvéért, hanem maguk miatt vállalnak gyereket. Amennyiben vállalnak. Ha valakinek nincs gyereke, attól még ő maga a szülei gyereke marad. Mondtam anyunak, hogy mi lenne, ha inkább a meglévő gyerekére, mint a nem létező unokájára koncentrálna! Szerencsére nem sértődött meg, hanem nevetett, hogy van benne valami.

HOMOSZEXUALITÁS ÉS VILÁGNÉZET Kedves Eszter! Ha rögtön elárulom magamról, hogy nyolcvankét éves vagyok, talán megengedi nekem a bizalmasnak tűnő megszólítást. Az interneten olvastam a homoszexuálisokról szóló írását. A cikk igen korrekt és alapos, de hiányoltam belőle egy témát, és ezért írok most Önnek. Nem vagyok meleg, még ismeretségi körömben sincsen ilyen személy. Tanácstalanul állok a melegek évente megrendezett zajos, karneváli felvonulása előtt. Valahogy nem fér össze gondolataimban az Ön által "kényszerű adottság"-nak nevezett meleg léttel ez az ismétlődő

70 "cirkuszi" propaganda. Mintha be akarnák szervezni a nézősereget a táborukba, de hiszen Ön világosan kifejti, hogy az ilyesmi lehetetlenség! Örülök, hogy végre rátaláltam valakire, akitől ezt megkérdezhetem. Nos, mi a véleménye ezekről a megnyilvánulásokról? Tud valamit felhozni a védelmükre? Érdeklődéssel várom válaszát: Feri bácsi Először is szeretném megköszönni megtisztelő érdeklődését és bizalmát. Elöljáróban megemlíteném, hogy magam is szemérmes természetű vagyok, és nem szeretem az ilyen karneválszerű népünnepélyeket heteroszexuális változatban sem. De ez ízlés dolga. A melegeknek is csak egy töredéke vesz részt aktívan ilyen önmutogató parádén, a túlnyomó többségük sem ízlésben, sem stílusban nem különbözik az átlagemberektől. De persze a hangosakat és rikítóakat inkább észreveszik. Ugyanakkor én a hangosakat és rikítókat sem ítélem el, akkor sem, ha nekem más az ízlésem. A melegfelvonulásnak van egy nagyon fontos funkciója és üzenete: a többségi társadalom általában azt várja a melegektől, hogy ne lehessen őket észrevenni ("engem nem zavarnak, de ne mutogassák magukat"). Ez első közelítésre toleráns és elfogadható igénynek látszik, de mint ahogy a cikkemben is próbáltam kifejteni, a rejtőzködés, a kapcsolatok, érzelmek, magánélet takargatása akkor is nagyon fárasztó, megterhelő, végső soron személyiségpusztító, ha a homoszexualitás tényét a környezet úgy-ahogy elviseli. A melegfelvonulás lázadás a melegekre kényszerített rejtőzködés ellen. Hangos, sőt harsány kikiabálása annak, hogy a környezet vegye tudomásul: ők igenis VANNAK. Nem szégyenlősen bujkálni akarnak, hanem élvezni az életet, mint bárki más. Nem "toborozni akarnak a táborukba", hiszen ez lehetetlen, értelmetlen, a melegek maguk tudják a legjobban, hogy a szexuális irányultságot se irányítani, se megváltoztatni nem lehet. Ók azt követelnék, vegyék végre tudomásul, hogy ugyanúgy részt kérnek az életből, mint bárki más. Sokan gondolják, mint feltehetőleg Ön is, hogy ezzel csak elvadítják maguktól a heteroszexuális többséget, hogy azok is megundorodnak tőlük, akik amúgy nem homofóbok. Nem tudom, hogy tényleg így van-e. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszú távon inkább bejön az a taktika, hogy az emberek megszokják: igen, sok a meleg, és időnként látványosan és sokkolóan megmutatják magukat. Mindenesetre azokban a városokban, ahol már régebben hagyomány az ilyen melegfelvonulás, már nem borít ki senkit, sőt beépült a város életébe. Ugyanolyan rendezvény, mint a többi. Londonban például a konzervatív heteroszexuális főpolgármester nyitja meg a menetet, és ezt mindenki természetesnek veszi. Aki szereti az ilyesmit, odamegy szórakozni, táncolni, aki nem, az távol marad. A tényt, hogy a melegek ott élnek közöttük, és ők is szeretnék magukat nyilvánosan jól érezni (egyesek akár túlzóan és ízléstelenül is), már régen megszokták. Mi valószínűleg nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy milyen részegítően felszabadító és boldogító érzés lehet egész életükben rejtőzködésre kényszerült embereknek, ha egyszer-egyszer ledobhatják a kényszerzubbonyt, és ország-

71 világ előtt megmutathatják magukat. Igen, talán provokatívan és ízléstelenül. De én nem sajnálom tőlük, hiszen nem is vagyok köteles nézni, ha zavar. Kedves Feri bácsi, nem tudom, sikerült-e elgondolkodtatnom. Én sem vagyok meleg, sőt (egyelőre) a közvetlen környezetemben, családomban sem érintett senki. Baráti körömben vannak, mindig is voltak melegek. De nagyon át tudom érezni, hogy bármilyen másság, eltérés elfogadása vagy el nem fogadása mindannyiunk közérzetére nagy kihatással van. Az a társadalom, amelyik nem tudja elviselni, vagy akár csak korlátozza és diszkrét hátrányokkal sújtja azokat a tagjait, akik önhibájukon kívül alkatilag másmilyenek, az bármilyen más szokatlan sajátossággal szemben is kíméletlen, és ez mindannyiunkat érint. Kívánok továbbra is jó egészséget és ilyen érdeklődő nyitottságot! Rokonszenvvel üdvözlöm: Eszter Kedves Eszter! Köszönöm gyors válaszát! Sok mindent másként látok levélváltásunknak köszönhetően. Szeretni azért nem tudom legfeljebb sajnálni. Felvonulásaikat pedig messze elkerülöm. Köszönettel és őszinte tisztelettel: Feri bácsi

most, őket,

Kedves Feri bácsi! Nem kell szeretni "őket". De talán éppen az a probléma, hogy nincs a személyes ismerősei között meleg személy, vagy talán van is, csak nem tudja róla, hogy meleg. Lehet, hogy éppen azokról nem tudja, akik amúgy szimpatikusak Önnek. Mert ha volna ismerőse, akkor kiderülne, hogy a szexuális irányultság egyáltalán nem meghatározó vonása egy embernek. Hogy az ettől teljesen független tulajdonságok azok, amik miatt - ízlésünktől függően - szimpatizálunk valakivel, vagy nem. Hogy nincsenek "ők', hanem teljesen különböző tulajdonságú emberek véletlenszerű csoportjáról van szó, és a nemi élet a magánügyük, mint mindenki másnak. De mindenesetre örülök, hogy ha nem is értünk mindenben egyet, el tudtunk együtt gondolkodni ezen a nehéz kérdésen. Üdvözlettel és rokonszenvvel: Eszter

A homoszexualitás nem politikai kérdés Sajnos Magyarországon az utóbbi években a homoszexualitást egyre inkább politikai kérdésnek tekintik. Mintha a szexuális irányultság összefüggne a világnézettel és a politikai állásfoglalással. Mintha a homoszexualitás valami inkább baloldali, "liberális" sajátosság, valami erkölcstelen divat volna, ami

72 terjed, mint a métely, de tisztességes konzervatív családokban nem fordulhat elő. A konzervatív hátterű melegeknek nehezebb Ez a vélekedés az úgynevezett jobboldali, vallásos családokban felnövő melegeket, de szüleiket is különösen nehéz helyzetbe hozza. Hiába szövik át a melegek az egész társadalmat, hiába fordulnak elő az összes elképzelhető foglalkozási csoportban, erről az érintettek családja és környezete nem tud, valószínűleg nem is akar tudni. A homoszexualitás előfordulása nincs és nem is lehet összefüggésben a világnézettel: a különbség abban jelentkezik, hogy hogyan reagálnak a jelenségre. Sokan kérdezik tőlem, hogyan tudom összeegyeztetni, hogy meleg vagyok és hivő katolikus. Számomra a katolikus vallás legfontosabb üzenete a szeretet. Isten azt kívánja tőlünk, hogy szeretetben éljünk. És ha engem olyannak teremtett (vagy hagyta, hogy olyan legyek, ez már mindegy), hogy csak ezen a módon tudok szeretni, akkor szerintem akkor élek Istennek tetsző módon, ha nem irtom ki magamból a szeretet képességét. Isten ezt nem kívánhatja tőlem. Persze, tudom, mi áll erről a Bibliában, de azt gondolom, ezek a régmúltból származó maradványok, olyan, mint a házasságtörő asszony megkövezése. Ma más világ van, mint amikor ezek a parancsok születtek. De a lényeg ma is érvényes, és ez a szeretet és az Istennek tetsző élet. Ennek próbálok megfelelni.

Kevésbé konzervatív közegben látszólag több a meleg Kevésbé konzervatív, a kevésbé hagyományos életformákat is elfogadó környezetben látszólag több a meleg. Egyrészt azért, mert nem kényszerülnek rejtőzködésre, másrészt mert azok a melegek is hozzájuk csatlakoznak, akik eredeti környezetükben nem tudnak integrálódni. A "liberalizmus" nem "terjeszti" a homoszexualitást, csak elviseli, ezzel magához vonzza a melegeket. Az igazi családi tragédiák a homoszexualitást jobban elutasító közösségekben történnek: itt fordul elő, hogy a meleg fiatalnak valóban választania kell családja, korábbi baráti köre és melegségének megélése között. Vagy egyáltalán az élet megélése között. Bármilyen szörnyű, egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy a homoszexualitását elfogadni képtelen fiatal öngyilkosságba menekül. Vagy a szülők kerülnek olyan dilemmába, hogy ha gyerekük mellé állnak, akkor esetleg nekik kell szakítaniuk rokonaikkal, addigi barátaikkal. Azokkal

73 az emberekkel, aki elfogadhatatlannak tartják a melegeket, és akikkel korábban ők is egyetértettek.

Kényszerű környezetváltás Az intoleráns környezetben felnövő melegek előbb-utóbb környezetet szoktak változtatni, ha nem akarják egész életüket rettegésben és titkolózásban tölteni. A falvakból, kisvárosokból inkább nagyvárosba költöznek, új barátságokat, új kapcsolatokat kötnek. Szerencsés esetben családjuk is velük tud mozogni, legalábbis lelkileg. Sajnos ez nem mindig történik meg.

A kényszer esélyt is jelenthet a fejlődésre Ez a kényszerű mozgás esélyt is jelenthet, motiválhat, hogy az érintett személy tovább fejlődjön, erőfeszítést tegyen a kiemelkedésre. Ha jól belegondolok, az életem egészen más sínre került azért, mert meleg vagyok. Nem szerettem iskolába járni, pedig okosnak mondtak, nyolcadik után villanyszerelést kezdtem tanulni. A szakmunkásképzőben nagyon durva világ volt, iszonyúan titkolni kellett a hajlamaimat, mert kicsináltak volna. Különben sem találtam közöttük a helyemet. Rájöttem, hogy innen csak tanulással tudok kitörni. Sikerült is szakközépiskolába mennem, aztán leérettségiztem, és felvettek a Műegyetemre. A szakközépben már sokkal könnyebb volt az életem, az egyetemen még inkább. Furcsa arra gondolnom, hogy min múlt a tanulásom. Hogy ha nem kényszerülök rá, akkor ott ragadhattam volna a szakmunkásképzőben. De így viszont mindenkitől elszakadtam, a szüleimmel sincs sok kapcsolatom. A tanulással másik életet kezdtem, teljesen új kapcsolatokat kötöttem. A régi életemben lehetetlenség lett volna elfogadtatnom magam.

A melegek ugyanolyan sokfélék A melegeket jobban elfogadó közegben kitűnik, hogy a homoszexualitásnak valójában semmi köze sincs se értékrendhez, se ízléshez, se világnézethez. Talán annyiból kihat a világnézetre, hogy akik saját bőrükön érzékelik, mit tesz egy megvetett és kigúnyolt kisebbséghez tartozni, azok érdekeltebbek lesznek abban, hogy a társadalom jobban viselje a változatosságot, a sokféleséget. De ez sincs így mindig. A melegek ugyanúgy lehetnek fajüldözők vagy elutasítóak más kisebbségekkel szemben, mint a heteroszexuálisok. A homoszexualitás nem rombolja, de nem is javítja az érintett személy erkölcsi színvonalát.

74 A melegeket csak a társadalmi elítélés szorítja közös táborba. Olyan országokban, ahol a homoszexualitást nem tekintik politikai hitvallásnak, kiderül, hogy a melegek politikailag ugyanolyan széles palettán mozognak, mint bárki más. Németországban például már nem kelt feltűnést, ha egy politikus meleg. Közülük a három legismertebb: Klaus Wowereit, Guido Westerwelle és Ole von Beust három különböző párt vezető személyisége. Melegségükön kívül semmi sem köti őket egymáshoz, nem tartoznak "egy táborba", sőt politikai ellenfelek. Wowereit kilenc éve Berlin főpolgármestere, a baloldali SPD (Német Szociáldemokrata Párt) elnökhelyettese, Westerwelle a liberális FDP (Német Szabaddemokrata Párt) elnöke, Németország külügyminisztere és alkancellárja, Ole von Beust a legnagyobb jobboldali párt, a CDU (Német Kereszténydemokrata Unió) tagja, aki a közelmúltig (2010 augusztusáig) kilenc éven át töltötte be Hamburg főpolgármesterének tisztségét. Választóik nem azért és nem annak ellenére szavaztak rájuk, mert melegek, hanem attól függetlenül.

Meleg érdekvédelem Magyarországon a rendszerváltás után, a kilencvenes években kezdtek megalakulni a különböző melegszervezetek, azzal a céllal, hogy képviseljék a szexuális kisebbségek érdekeit a többségi társadalomban, hogy küzdjenek a diszkrimináció ellen, és hogy segítsék a melegek önmagukra és egymásra találását. Tevékenységük nagy jelentőségű, nagy könnyebbség, hogy ma már, ha valaki rádöbben melegségére, nem kell magára maradnia, hanem segítséget és támogatást találhat ezeknél a szervezeteknél. Például a kilencvenes évek közepétől működő Háttér Társaság a Melegekért ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet, ahova azok fordulhatnak, akik úgy vélik, szexuális orientációjuk miatt hátrányos megkülönböztetésben van részük. Telefonos lelkisegélyszolgálatukat is bárki igénybe veheti. A Labrisz Leszbikus Egyesület a homoszexuális nők képviseletére alakult. Ezek a szervezetek vállalják magukra az ismeretterjesztést, a többségi világgal való kapcsolattartást, például iskolai felvilágosító programokat szerveznek (ezeket sajnos sokkal ritkábban veszik igénybe, mint amennyire szükség volna rájuk). Mindez nagyon kedvező és nagy segítség a melegeknek, ugyanakkor paradox módon mégis a diszkriminációt jelzi: igazán toleráns közegben a párkeresésen kívül nincs szükség a melegek elkülönülésére: a melegség szexuális orientációt és nem speciális ízlésirányt, érdeklődést vagy világszemléletet jelent.

75

ZÁRSZÓ Mit tud tenni a szülő, ha meleg a gyereke? A homoszexualitása ellen semmit. A lelki egészsége, a jó életminősége, családi életük harmóniája érdekében viszont annál többet. A szülőknek meg kell békélniük azzal a ténnyel, hogy a homoszexualitás olyan megváltoztathatatlan sajátosság, ami bármilyen típusú, bármilyen értékrendet valló, bármilyen szerkezetű családban, bármilyen társadalmi rétegben, bármilyen életkörülmények között felléphet. Jelenlegi ismereteink alapján nem válaszolható meg az a kérdés, hogy az adott személynél milyen okok milyen kombinációja vezetett a tulajdonság kialakulásához. Az oknyomozás nemcsak fölösleges, hanem káros is. Hiszen ha elvileg létezne is kimutatható ok, ennek felismerése már nem változtatna a kialakult állapoton. A meddő oknyomozás csak megnehezíti a tények tudomásulvételét, és az alakítható jövő helyett a megváltoztathatatlan múltra irányítja a figyelmet. Ha a szülő ki tud szabadulni a harag-bűntudat-szégyen örvényéből, ha le tud mondani a lehetetlen megoldások kergetéséről, akkor energiáit átlagosnál nehezebb sorsú gyermeke támogatására tudja fordítani. Segítheti gyermekét abban, hogy minél előbb el tudja fogadni másságát, és megtalálja az útját saját világához, saját sorstársaihoz. Erre a legmegértőbb környezetben élő melegeknek is szükségük van. Mindenkinek szüksége van arra, hogy élményeit, tapasztalatait, belső világát olyanokkal is megossza, akik hozzá hasonlóan éreznek, hozzá hasonlóan reagálnak. Ezt a hasonlóságot, az ebből fakadó összetartozás-érzést kívülálló nem tudhatja megadni, akármilyen együtt érző is különben. A gyereket el kell engedni a melegek világába, de nem szabad őt oda száműzni. A szülőtől függ, hogy gyerekét melegségével együtt, mindazzal együtt, ami ezzel jár, integrálni tudja-e a családba. Hogy lehetővé tudja-e tenni neki, hogy mindkét világhoz, tartozónak érezhesse magát: hogy melegként, meleg módra élve, meleg kapcsolatait ápolva lehessen a család egyenjogú tagja. A szülő nem tudja elkerülni, hogy megütközzön a külvilággal, a külvilág durvább-szelídebb előítéleteivel és ellenségességével. Hiszen hiába informálódik, hiába szabadul meg ő maga az előítéletektől, a környezetében élő embereket sok esetben nem fogja tudni meggyőzni. Ennek elviseléséhez komoly lelkierőre, belső tartásra van szükség. Ahogy a meleg ember nem választotta nemi irányultságát, úgy a szülő sem választotta, hogy a gyereke meleg legyen. De ha már ez lett a sorsa, akkor jobban jár, ha szembenéz vele, mintha megpróbál elmenekülni előle. A kétségbeesett hadakozás a saját hajlamokkal -- vagy a gyerek hajlamaival sokkal több bajt okoz, mint maga a szokatlan nemi irányultság. Ebből a

76 harcból mindenki vesztesen kerül ki. Tagadhatatlan, hogy a mindennapokban, az intoleráns külvilágban élve a gyerek homoszexualitása megnehezíti a saját és családja életét is. Enélkül könnyebb volna. Csakhogy nincs "enélkül": ezért nincs más lehetőség, mint tudomásul venni és együtt élni vele. A lehető legjobb módon. A jó családi életet, a szülő-gyerek kapcsolat intimitását nem a gyerek melegsége veszélyezteti, hanem az ellene folytatott kilátástalan küzdelem.

© Fischer Eszter, 2010 ISBN 978-963-248-154-8 HU ISSN 1585-400 Kiadta a Saxum Kiadó Kft. A nyomtatott könyv terjedelme: 171 oldal